Névtelen dokumentum
1
Felnézett, a szája mosolyra húzódott. Azt tátogta "hello". Intett majd a lámpa zöldre váltott és a helyes fiú a mosolygós hello-val elindult egy bmw terepjáróval. A barátnőm, Kati rám nézett majd nekem szegezte a kérdést: - Hát ez meg mi volt, Eszterkém? Még, hogy téged nem kedvelnek a fiúk! - Ugyan Katikám! Vele sohasem jönnék össze! - Nekem nem úgy tűnik… -mondta Kati, a szemét forgatva. - Aha persze. Az hogy egy srác integet, akit mellesleg mindketten ismerünk valóban nagyon dolog! - De Ő Beni. Az über helyes gazdag srác. - És akkor mi van? Nem érdeklem és kész! - Ezt nagyon gyorsan hagyd abba! - Sziasztok lányok! Edzésre mentek? - Hello Peti. Igen, oda. - Szia Peti. Igen de aszem' én ma kihagyom.- emeltem fel begipszelt csuklóm. - Bakker. Mit csináltál már megint?- hát igen gyakran történnek velem balesetek. De nem én tehetek róla. Egyszerűen nem születtem burokban. - Rosszul sikerült egy ugrás! - ESZTER. A műugrás vízzel kapcsolatos. Nem ugrasz olyan magasról h eltörd a kezed. - De ha Atti beugrik alád, akkor eltörhet a kezed. Meg Atti feje is. - O.M.G. Hát igen ez már csak Peti. Mindig felveszi a menőnek gondolt szlenget. De Peti az egyik legjobb barátom. Fiúk közül ő az egyetlen. Így hát úgy szeretem, ahogy van. Beni műugró, ahogy Peti és Kati is. - Amúgy mit kellett Esztinek abbahagynia? - A pesszimista hozzáállást.- felelt Kati. - Mihez? - Benihez. - Beni és Eszter? - Talán. - Nem! - vágtam közbe - Szerintem, meg lehet! - szólt vissza Kati. - Erre van egy megoldás! Ha akarjátok, rákérdezhetek. Kati és én csak néztünk rá. - Te aztán nem fogod magad vissza!- mondta Kati. -De ha nem kell akkor mindegy is! -Nem, nem ez jó ötlet! Megtennéd?- kérdezte az állítólagos legjobb barátnőm. Bár akkor ezt nem így éreztem. - Persze! Nektek mindent!- mondta Peti. - Na és velem mi lesz? Végül is rólam van szó! - szóltam felháborodva. - A te érdekedben nem kérdezünk meg Eszter. Te úgyis azt mondtad nem fog sikerülni. - Igaz is. Úgy sem érdeklem. Ez alatt oda is értünk az uszodához. Gyorsan levágtuk a cuccunkat az öltözőben, becsaptuk a szekrényünket és kint is voltunk a medencénél. Tikkasztó hőség volt. Július elseje, de nyáron sem volt megállás. Heti 3-4 alkalommal edzettünk. Az volt az álmunk, hogy kijutunk az olimpiára. De ezért meg kell küzdeni.
2
Épp Benivel beszélt Máté, az edzőnk így Peti odajött hozzánk és azt mondta: - Hello lányok! Nagy hírem van. Méghozzá az hogy - itt egy kis szünetet tartott majd úgy tett mintha mi sem történt volna.- Ó sziasztok. Mizujs? Kati vállon csapta. - Ne szórakozz, mond már! -rivallt rá. - Ja szóval mondjam is el? Tehát a hírem az- mondta hosszan elhúzva az "az" szót-azt mondta semmi közöm hozzá! Szóval így nem jutottunk sokra. Na cső én mentem. Ja igen Kati. Beszélnünk kell! Én pedig csak bámultam Petit amint arrébb rángatja a barátnőmet majd Kati értetlenül bámult rám. - Hey Eszter! Mizujs? Megfordultam a nevem hallatán és Benit láttam, amint mosolyogva engem figyel. Meglehetősen izmos és nagyon jóképű fiú. Éreztem, hogy totál elpirulok. Vajon mit mondhatott neki Peti? - H-háj! Semmi különös! Veled mi van? - Velem sincs sok! Ó hát eltört? - Mi? - kérdeztem tőle értetlenül. Majd észrevettem hogy a kezemet nézi. - Ja! Igen. Négy hétig nem edzhetek, és még a strandolás is úszott. - Jaj te szegény. Öhm- meglepetésemre most Beni pirult el. - edzhetnél a szivacsos teremben. Ahol az atlétikások vannak. Van ott egy medence. Víz helyett szivacs kockákkal van tele. Máté szerint az ugrásaim elég jók. Veled mehetnék, hogy megnézzem a tieidet. -Ez kedves tőled! - el sem hittem hogy ilyen lazán kezeltem a dolgot. - Nem biztos. Hogy működni fog de egy próbát megér. Gyorsan átöltözöm és mehetünk. Beni rám mosolygott és elindult Máté felé, hogy letisztázza a dolgot. Gondolom. Az öltözőben Kati a szívrohamot hozta rám azzal, hogy hirtelen ott volt és a nászindulót dúdolta. Nem akartam hinni a fülemnek. - Ne szórakozz már! 1. Ez Pécs! Nem Törökország. 2. Ő 16 én meg csak 14. 3. Állj le. Csak gyakorol velem. - Lá- lálálá. - dúdolta tovább. Mikor kiértem Beni már várt. - Mindent megbeszéltem Mátéval. Indulhatunk? - Persze! - mondtam. A teremben, ahová mentünk elkezdtünk beszélgetni. - Tudod jó fejnek, gondollak. De, valahogy amikor Eszter beszól neked valamit olyan mereven, veszed. Mintha magadra vennéd. Amit nem hiszem, hogy kéne. Máskor meg ki nem nézném belőled, hogy te ugyanaz a lány, vagy akit én jófejnek gondolok. Hasonlóan viselkedsz, mint Kriszti. Mondjuk mikor Dávid, közeledik feléd. Mert nekem úgy tűnik, hogy hajt rád! - Te jó ég! Dávid csak a barátom. Soha nem tudnék járni vele! Lehet, hogy azért tűnik, így mert még soha nem volt... - a mondat ezen részénél teljesen zavarba jöttem. - Mert? - Mert még soha nem volt barátom. - mondtam elpirulva. - És ezért viselkedsz úgy ahogy? Mert nem igazán értem az összefüggést. - Tudom. Mert nincs is. Vagyis van de az mindegy. A lényeg az, hogy már próbálok ezen dolgozni. - Nekem nem kell magyarázkodnod. Tőlem úgy viselkedsz, ahogy akarsz. De azért szeretném megismerni azt a jófej lányt. Akarom tudni, hogy ki az a lány! - Én is, szívesen tudnám ki is vagy te! -mondtam mosolyogva. - Hát akkor.. Lássuk azt az ugrást! Edzés után Beni az öltözők előtt várt. Peti és ott állt és persze Katival megint magamra hagytak. Beni egészen sokáig kísért. Minden féléről beszélgettünk és elkérte az msn címem és a mobilszámom is. Nem értem miért várt ilyen sokáig. Ősszel mentem át felnőtt edzésre. Most meg már nyár volt. Mikor este géphez ültem virtuálisan, elkezdtem leszedni Kati és Peti fejét msn-en keresztül. Mikor már belejöttem érkezett egy felkérés miszerint
[email protected] beszélgetni akar velem. Utána hajnali 1-ig beszélgettem Benivel. A következő edzés után egészen hazáig kísért. Aztán mikor este chateltünk randit kért tőlem.
3
Kati persze majd kiugrott a bőréből örömében. Odamentem anyához, hogy engedélyt kérjek: - Anya! Elmehetek Benivel szombaton a városba? - Kivel? - Benivel. Csillag Benedekkel a műugró csapatból. - Ja azzal a helyes gyerekkel? Persze. Nyolcra legyél itthon. - Fél kilenc? - Na jó! De hívj, ha hazaindulsz. - Oké. Kösz. Ezután minden este beszéltünk. Ha neten nem, akkor telefonon. Vagy edzés után még sokáig, ha nem ült valamelyikünk számítógép elé. Szombaton, a randin moziba mentünk. Klassz volt. Nem volt rámenős. Egy puszit adott mikor elbúcsúztunk. Aztán este mikor chateltünk elmondta, hogy szívesebben adott volna csókot. Te jó Ég! Első csók Csillag Benivel! Mi sem lenne tökéletesebb gondoltam. Aztán később szerdán, edzésen újabb randit kért a szivacsos teremben. Ez után a randi után edzésen, Beni végig vigyorgott mintha fogassal a szájában aludt volna. Ezt Kriszti is észre vette. A csapat szépe. Bár szerintem ő csak egy agyon szolizott plasztik baba. Nincs gond a szolival, de nála már túlzás. - Hűha mi lesz itt? - kérdezte. Ezután egész edzésen féltékeny pillantásokat villogtatott. Mikor elmondtam Beninek jót nevetett rajta. Beni apja sebész így ingyen kaphattam egy műanyag gipszet. Így tudtam együtt edzeni a többiekkel. A következő héten elutaztam a Balatonhoz. Nagyon melepett, hogy Beni minden nap felhívott. Bár igaz, hogy azelőtt is minden nap beszéltünk de nem gondoltam volna, hogy hiányzom neki. Bár ez sem feltétlenül azt jelzi. Felhívtam Katit, hogy kikérjem a véleményét. - Szerintem ez tök klasz. Nagyon király. De ha azt akarod, hogy összejöjjetek, egyszer-kétszer hívd fel te is őt mert Kriszti kegyetlenül nyomul Benire. Este megfogadva Kati tanácsát felhívtam Benit. - Hey gyönyörűm miújság? - vette fel Beni a telefont. - Szia - mondtam nevetve - Nincsen semmi. A Balaton 27 fokos, és szép tiszta. Gondoltam felhívlak. - Kedves tőled. Köszi. Nem vár buli a belvárosban? - Áh. Szüleim nem engednének el! Szóval választhatok, hogy így jártam anyátokkalt nézek a nővéremmel, vagy a szüleimmel Poirot-ot nézek. Vagy- mondtam elnyújtva az a-t - felhívlak téged. - Az így jártam anyátokkal jó! - De én inkább téged hívtalak. - És én ennek felettébb örülök. - Örülök, hogy örülsz. Itt kis szünet következett. - Nekem kéne téged hívni. - mondta. - Miért? - Mert úgy illik. - Ugyan. Szívesen teszem. Öt napja állandóan felhívsz. Most rajtam a sor. - Oké, oké most az egyszer. De két nap múlva úgyis hazajössz. - Igaz. - Ha már itt tartunk. Miután hazajöttél, láthatlak valamikor? - Persze. - Csodás! De aznapra nagy esőt mondanak. Szóval fedett helyet válassz! - Én választok? - Persze! A hölgy dönt! - Oké! - mondtam nevetve. - Mit szólnál ahhoz ha feljönnél hozzánk. - Hát nekem jó! Otthon lesz mindenki? - Valószínű. Miért? - Csak érdekelt. - Mehetünk máshová is.
4
- Nem, nem. Klasz lesz ez így. Aznap mikor találkoztunk tényleg nagyon esett. Beni hozott egy szál vörös rózsát, aminek nagyon örültem. Emellett teljesen elázott. Pécsen viharban az esernyő vagy az esőkabát veszett ügy. A családomnak is illedelmesen mutatkozott be. Isti a bátyám jó fej volt. Adott Beninek száraz ruhát. Sokáig beszélgettünk. Egyszer majdnem megcsókolt de a nővérem bejött egy dvd-t keresve. Nyolcadik végén kaptam saját szobát de, még mindig olyan mintha együtt laknánk csak ő, máshol aludna. De legalább az arcom sokszor megpuszilta, amit nagyon élveztem. A következő edzésen is szakadt az eső így bent voltunk. Beni sokszor odajött hozzám. Időnként a kezem is megfogta. De Kriszti próbálta meghódítani Benit miközben ő engem próbált így még elkísérni sem tudott, mert Kriszti nagyon akart vele beszélni valami kertipartiról amit Beni nővérének babája születésének ünnepére rendeznek. Gondolom meg akarta magát hivatni. De Beni engem hívott meg este mikor beszélgettünk msn-en. Tökre örültem de sajnos épp akkor volt az én unokaöcsém születésének ünneplése. Így nem tudtam elmenni. Ez hétfő este volt. Szerda délután találkoztunk még edzés előtt. Beszélgettünk, megbeszéltük, hogy milyenek a babák és milyenek voltak a gardenpartyk. Ahogy az anyám hívja őket. Azt is megbeszéltük, hogy következő hétfőn együtt strandolunk egyet még edzés előtt a kültéri strand medencékben. Persze, csak ha jó idő lesz. Megtudtam Beniről, hogy van jogsija robogóra és, hogy még robogója is van de, nem szereti, mert túl kicsinek érzi. Ami azt illeti tényleg kicsi, lehet neki. Én sem vagyok egy alacsony személy a kis híján száznyolcvan centimmel, de Beni két méter. Így meg tudom érteni. Apukám sincs távol a két métertől és ő is viccesen, mutat a mi robogónkon. Megkérdeztem, hogy hívták az előző barátnőjét. Amit hallottam teljesen ledöbbentett. Kriszti volt az előző barátnője. Azt mondta beleesett Kriszti csapdájába. Az álszent, édesded mosolya, és a cuki kis rózsaszín cuccain nem látott át. Vagy inkább azzal bénította le, ahogy öltözködött, hogy felkeltse az érdeklődését. Nem volt túl kihívó de mégis rabul ejtette. De amikor többet akart néhány hosszabb ideig tartó szenvedélyes csóknál és az öve felé kezdett kutakodni azonnal otthagyta. Ezért akarja Kriszti ennyire Benit. Beni azt mondta azért is tetszek neki nagyon mert egyátalán nem akarom erőltetett öltözékkel felhívni magamra a figyelmet. Egyszerűen csak jól nézek ki, ahogyan vagyok. Ez teljesen zavarba hozott. Mivel az én kedvenc viseletem a farmer és pulcsi télen. Nyáron, pedig a pulcsit pólóra, a farmert rövidgatyára cserélem, és ezzel elintézem. A barna a hajam, ami mostanság hosszú és alapjárton hullámos vagy kihordva vagy, copfban hordom. Esetleg szemceruza, szájfény és szoknya meg valami csinos póló, ha jól akarok kinézni. De semmi extra. Szóval ennél a pontnál estem bele fülig Benibe. Tessék valaki bókol és máris hátast dobok. Pénteken edzés után a csapat tinédzserei elmentek a városba. Én is, Beni is velük voltunk. Aztán elmentünk Katihoz. Nála aludtunk. Beni végig átkarolt, a kezemet fogta, vagy hátulról ölelt át. Én ekkora már totálisan szerelmes voltam. Éjjel Dávid leült hozzám és elkezdtünk beszélgetni. Beni kicsit odébb egy haverjéval dumált. Dávid egy átlagos tizennyolcas srác. Elkezdte mondani nekem, hogy mennyire kedvel és, hogy látja, hogy Benivel jóban vagyokMeg, hogy mi a véleményem a távkapcsolatról stb. stb.. Aztán közelebb húzódott hozzám és átkarolt. Megéreztem az irdatlan pia szagát és azt is, hogy mire készül. Azt mondtam neki, hogy nem tervezek távkapcsolatot és szerintem le kéne feküdnie aludni. De sajnos Dávid nem így gondolta. Felálltam, hogy odamenjek Petiékhez de Dávid elkapta a kezem és visszarántott. -Hova sietsz? Fiatal még az éjjel. Gyere ide egy kicsit. Majd megrántotta a kezem, és szó szerint lenyomta a nyelvét a torkomon. Azt hiszem mielőtt odajött hozzám, hányt. Nem tudtam, hogy mit tegyek ezért ösztönösen, cselekedtem. Megharaptam, megismertettem a térdemet a lágyékával és jobb horoggal. Ennek az lett a következménye, hogy Dávid összeesett és a félig meddig összeforrt kézfejem megint eltört. Plusz a gipsz is. A többiek arra figyeltek fel, hogy ordítok a földön heverő Dáviddal, hogy mit képzel és hogy milyen undorító. Természetesen akkor szerencsém nem volt, hogy Beni is csak erre figyeljen fel. Mert, hogy szívem szerelme látta az egészet! Később Beni egy hintaágyban átölelve vígasztalt. A kezem
5
egy fáslival volt valamelyest rögzítve és fájt. Beni elmondta, hogy míg nem volt velem, egy barátjával beszélgetett és engem figyelt. - Figyeltelek, ahogy félig mosolyra húzott szájjal nézel Dávidra és nevetsz mikor nem érted mit mond. Olyan gyönyörű vagy. Ahogy ott ültél, és én néztelek teljes nyugodtság lett Úrrá rajtam. Csak ezért nem vertem szét Dávid arcát. Szembe fordultam Benivel. - Tényleg? - Persze! Szörnyű volt látni, amit veled művelt. Szeretlek Eszter! - Ó Istenem! -mondtam meghatottan. - Én is szeretlek! A többit ösztönösen tettem. Megfogtam Beni tarkóját magamhoz, húztam és hosszan megcsókoltam. Ezután Beni kézen fogott és húzott maga után. Kicsit távolabb vitt a tábortűztől és a többiektől. Kb. csak 35 fok volt a nappali 42-höz képest, de még így is nagyon forró volt Beni teste mikor magához húzott és hosszan újra és újra megcsókolt. A hold világított de így is láttam az arcát. A szemeiben szerelem, az ajkán mosoly látszott. Ledöntött a fűbe és fölém hajolt. Enyhén éreztem a teste súlyát. Beletúrtam a hajába és percekig csak néztük egymást. Még csókolóztunk egy darabig aztán elaludtam miután lefeküdt mellém és még sokáig simogatta a arcom és a karom. Reggel boldogan és fájó kézzel ébredtem mellette. Amikor ezt elmeséltem Katinak ő csak visított és ugrált örülve az örömömnek. Őrültem volt az is ami edzésen fogadott. Mindenki azt kérdezte igaz-e a hír. Én hülye megmondtam nekik az igazat. Ebből meg pletyka lett miután Kriszti a csapat "szépe" aki szerintem egy agyon szolizott és festett ribanc ( nincs bajom a szolival és a sminkel de nála már túlzás) ezt kérdezte: - Ó te jó Ég! Szóval te is megvagy neki? Beni éppen ezen az edzésen nem volt ott. Nekem, pedig a "te is" mondtad résznél fenn akadt a szemem. Edzés után felhívtam Benit. - A francba tudtam, hogy megint be akar majd sarazni. Találkozhatunk most? - Jól van- sóhajtottam-, gyere hozzánk, és majd megindulunk valamerre. - Fél óra és ott vagyok. Ott is volt. Elmentünk a Szent István térre röviden szit-re. Ez Pécsen közkedvelt hely. - Nem akarok vele járni meg lefeküdni sem így megpróbál besarazni a barátnőim előtt. Eddig kettőnél sikerült neki. De ha téged elveszítelek, nem tudom, mit teszek! Baptista vagyok és tartom a hitemet. Gyakorlom a vallásom és szigorúan követni, próbálom a parancsokat. 100%-ig szűz vagyok. Szóval kérlek, ne higgy nekik. - Neked hiszek! -mondtam és így is gondoltam. Bevallom a kettőnk tempóját Benivel kegyetlen gyorsnak tartottam. De imádtam a vele töltött időt. Egyik alkalommal beszélgettünk de, a téma elhalt és csókolózni kezdtünk. Gyakran kalandozott a nyakam felé, amit én nagyon élveztem. Már három hete volt Kati bulija és saját bevallásom szerint én még mindig nem fogtam fel, hogy oly sok lány álompasijáról elmondhattam, hogy szerelmes belém. De úgy tűnik ezt jól titkoltam, mert senki sem kérdezte, hogy jól érzem-e magam vele. Gondolom biztosak voltak benne, hogy igennel válaszoltam volna. Mert így is gondoltam mígnem… - Áú! -kiáltottam fel. Mert, hogy gondolataimból a nyakamon érzett fájdalom ébresztett fel.Mégis mit csinálsz? - rivalltam Benire. - Sajnálom! Azt hiszem kicsit túlságosan beindultam. Fogd fel úgy, hogy ez egy kis emlék tőlem. - Emlék tőled? Már meg ne haragudj de, valami mással is előállhattál volna!- iszonyú pipa voltam. - Ne szívd mellre. Elmúlik egy hét alatt! Veszekedtünk. Azt sem tudom mit mondott az egyik és mit a másik. De azt tudom, hogy a következő heti edzések nem teltek fényesen. Beni szomorúnak és haragosnak tűnt. Én nem tudtam, mit tegyek a lila folttal a nyakamon. Otthon igen letoltak, mert nem tudtam egész nap a kezem a nyakamon tartani. Edzésre leragasztottam egy sebtapasszal és azt mondtam elvakartam egy szúnyogcsípést. Kati csak a szerdai edzésen volt újra velem. Kicsit kiruccant és akkorra ért haza. Mikor elmondtam neki az igazat először nevetett, de mikor látta, hogy én ezen dühöngök és nem nevetek elkomorult.
6
- Hiszen csak kiszívta a nyakad. Jó persze kicsit fáj, és lila de akkor is. Egy hét alatt elmúlik és izgalmas is, hogy hogyan takard el egy beindult fiú nyomait. Az igazat megvallva...- Kati lejjebb húzta egy kicsit az úszódresszét és ... Ott éktelenkedett egy ugyanolyan lila folt a mellkasánál. - Ó te jó ég! - mondtam elhúzva az é-t.- Ki tette ezt? - kérdeztem ledöbbenve. - Hát tudod. A vakációm alatt megismertem egy srácot. Elhívott a barátaihoz egy kisebb partyba. Ittunk kicsit, felforrósodott a hangulat és smárolni kezdtünk. Ez valamikor közben történhetett. - És mást is csináltatok? - néztem rá kérdőn. - Nem! Dehogy. Nem szexeltünk. Ott mindenki előtt nem lett volna sem, vidám sem romantikus. - Te képes lettél volna egy idegen sráccal? - Nem volt annyira idegen. Egész nap vele voltam. Amúgy meg nem vagyok apáca. Ha megtörténik, megtörténik! - Tudom, és én sem vagyok az. De még csak tizenöt vagy. Várhatsz egy kicsit. - Persze, persze. Ezt már hallottam. - Vagy vigyázz nagyon! - Nem vagy védőnő. Nem kell erről beszélned én is, tudom! Benitől viszont annál inkább bocsánatot kell kérned. - Az lesz! - sóhajtottam. Eközben kiértünk a félig fedett öltöző bejáratához. Nagy meglepetésünkre ott találtuk Krisztit. - Ez most komoly? Te, szegezte nekem - dobtad Beni mert, kiszívta a nyakad? Szánalmas! Belőled meg - fordult Kati felé- ribanc lett? Még szánalmasabb. Természetesen ezt az ugrócsapat megtisztelő figyelme követte. Kriszti szerette megalázni az embereket és mondanom, sem kell, gyakran megtette. - Nem tudom, ki mászik rá és tesz tehetetlenné egy olyan srácot, akiről tudja, hogy van barátnője. - hallottuk Beni megnyugtató, mégis kemény hangját. Ő volt a felmentő sereg. - Ugyan béjbí… - szólalt meg affektáló, és édesded hangon Kriszti. - Eszter dobott téged. Nem voltatok együtt abban a pillanatban, amit te olyan agresszívan és kegyetlenül tönkre tettél. Pedig nagyon élvezhetted volna! - kacsintott Benire, Kriszti. - Te még csak szórakozni sem vagy képes egy szabad pillanatban. Na jó talán egy kicsit. Végül is visszacsókoltál! - Te alattomos módon használtál ki. Tudtad, hogy szarul érzem magam Eszti miatt és ezt használtad ki. - Ezt nem tudom elhinni. -mondtam, és szánakozva néztem Benire. - Mi van itt, ha kérdezhetem? Nektek hármotoknak vége van az edzésnek. Ne itt tárgyaljátok ki, hogy kivel és mit csinált Beni - vágott közbe Máté.- Kati lássam a hátra csukádat! Vagy talán te is Beniért akarsz viaskodni? - Nem! Máris jövök. - Kati aggódó pillantást vetett felém. - Eszti kérlek! - mondta Beni. -Had magyarázzam meg. - Magyarázd meg! -mondtam. Felkaptam a cuccom és a kijárat felé indultam. Beni követett. Kiértünk a parkolóba. Lecsaptam a cuccom keresztbe fontam a karjaim, és mérgesen néztem Benire. - Tudom, hogy nem kellett volna megcsókolnom Krisztit. De aznap este magam alatt voltam miután veszekedtünk, és dühös voltam magamra. De ha jobban megfigyelted Kriszti keze véraláfutásos. Mert mikor ki akarta oldani az övem lekaptam a kezét. - Még jó, hogy azt tetted. Mit szólnának ehhez a szüleid? Meg a barátaid az ifiben? - mondtam. Az ifi az az ifjúsági csoport volt a Baptista gyülekezetben. Azok voltak ott, akik még Istentisztelet után együtt akartak beszélgetni az ilyen dolgokról. - Engem az ő véleményük nem igazán érdekel. Én csak rád gondoltam egész végig. Két perc volt az egész és közben állandóan el akartam tolni magamtól. De erősebb, mint gondolnád. - Miért tetted? - kérdeztem. - Nem tudom! ... - kis habozás után ezt mondta - Azt... Azt hiszem bosszúból. Mert te is olyan bántóan viselkedtél előtte velem. Megbántódtam. Szomorú voltam. - És Kriszti szájában kerested a boldogságot? - kérdeztem dühösen.- Nézd! Én sajnálom, hogy olyan mereven kezeltem ezt az egészet. Ne haragudj amiatt, hogy olyan idiótán viselkedtem.- folytattam kis szünet után már higgadtabban.
7
- Én is sajnálom, hogy én olyan hülyén viselkedtem. Olyan voltam, mint egy kisfiú, akit ott hagyott a barátja ezért bosszúból a legnagyobb ellenségükkel kezdett játszani. - De te nekem nem csak a barátom vagy! - mondtam. - Te sem nekem. Ez csak egy buta hasonlat volt. Bocsáss meg nekem. - Te is nekem. Átöleltük egymást és soha többé nem beszéltünk az ügyről. Egy hét alatt teljesen elfelejtődött. Pár héttel az esemény után Beni idősebb nővére Adri a születésnapját ünnepelte egy hatalmas kerti partyval amire, én is hivatalos voltam. Apukám csodával határos módon elvitt autóval. Mikor kiszálltam olyan elképesztő látvány tárult elém amilyet el nem képzeltem volna. Tudtam, hogy Beniék gazdagok. D&G, Gucci és Prada cuccok szemléltették. Na de amit akkor láttam az elképesztő volt. Körülbelül ötszáz-ötszázötven négyzetméteres ház tárult a szemem elé. Négyszintes volt hatalmas ablakokkal. Két garázzsal, medencével. Nem is tudtam, hogy a Mecsek oldalon találni ilyen nagy házat. Bár belvárosi vagyok, és nem gyakran járok a külvárosban. Elköszöntem apától és becsöngettem. Beni apja nyitott ajtót. Mekkora pech. Reméltem, hogy Beni nyit ajtót. Láttam már Beni apját, be is mutatkoztunk egyszer. De mégiscsak. Valahogy mindig zavarba jövök. Ekkor megjött a felmentő sereg Beni személyében. - Szervusz. -mondta Beni apja. - Azt hiszem, ismerjük egymást. Szólíts Sebinek. Itt mindenki így hív. - Jó napot! Igen már találkoztunk az uszodánál. - Szervusz Napsugaram! - hallottam Beni hangját. Odaszaladt hozzám és hosszú, forró csókkal üdvözölt. Én, pedig tehetlenül simultam hozzá a karjai között. Meglehetősen élveztem. Ami azt illeti így mutatkoztam be a fél családjának. Szép mondhatom. Remélem, azért nem sorolnak Krisztivel egy kategóriában. - Figyelem mindenki! -kiáltott Beni.- Ő itt Várady Eszter. Teljesen zavarba jöttem és hálaégnek a hajam tövéig elpirultam. - Eszti ő itt Adri az idősebb nővérem. Irma a fiatalabb. Az anyám Dóra, Lali, Adri férje, Karesz, pedig Irmáé. Még vagy nyolcvan ember nevét elmondta. De ennyire emlékszem. Meg még Marcira és Bercire két elbűvölő kölyökre. Nagyon jól éreztem magam. Mindenki vicces volt. Mikor lement a nap felkapcsolták a világítást és gyönyörű volt minden. Volt egy táncparkett is és rengeteg süti, amiből Dóra, (Beni anyja emlékeztetésül) rengeteget tömött belém és még többet akart. De Beni kimentett mégis egyik rosszból a másikba vitt. Méghozzá a táncparkettre. Nekem köztudottan falábam van és, általában ha valaki táncba visz, akkor leégetem magam. A zene irtó hangosan szólt és én csak Beni maga előtt tolt a parkett felé. Én csak kiáltoztam: - Ne, ne, ne! Kérlek ne! De már fent is voltunk és Beni úgy megtáncoltatott, hogy az valami félelmetes. Elképesztően jól táncolt és nagyon remekül vezetett. Egyszer sem tapostam a lábára. Volt egy kb. tíz perc, míg egy kör formálódott körülöttünk és mindenki minket nézett. Beninek megint fogassal alvós szindrómája volt. Mikor mosolygott elbűvölt. Közben éreztem, hogy elpirulok. A szám után kézen fogott és felvitt a szobájába. A ház meglepetése után a szobája még nagyobb meglepetés volt. Hatalmas erkély, francia ágy, modern számítógép. Az egész szoba nagyon dekoratív és rendezett volt. - Ha akarod, nézhetünk valami filmet! – mondta Beni. – Vagy… Amit csak akarsz. Annyi minden van, hogy felsorolni sem tudom. - Oké. – nevettem. – Majd csak megleszünk. Leültem az ágya szélére és néztem a dolgait. Családi fotó, kisautó, számítógép, tv, néhány ruhásszekrény. Kintről behallatszott a zene de az ablakok és a falak egészen jól szigeteltek. Beni leült mellém. Kezét a hasamra csúsztatta és szépen lassan megcsókolt. Olyan volt, mint egy igazi romantikus filmben. De hát vannak olyan filmek, amikben az is megtörténik, ami egy filmben. Csörgött a telefonom. Felvettem és belehallóztam. Az egyik unokahúgom volt. - Szia Eszti! Figyelj csak kéne az „i love my cat”-es sapid. Meg az Antigoné is. Találkozzunk az Árkádnál! -Figyelj! Most nem alkalmas. Nem is vagyok otthon.
8
-Hol vagy? - Beninél. - Oh hol? - Szórakozz ám. Majd beszélünk holnap. - Jól van, na. Nem kell úgy berágni. - Nem rágtam be. - Aha persze. - Szia Panni, - Szia. Puszi. Letettem a telefont és hátra dőltem Beni ágyán. -Hát az a Panni tud időzíteni. - Tud. - Nem akarod lehalkítani? - De. Jó ötlet! - Ugye? Zseni vagyok. Lehalkítottam a telefonom, és Beni már ott is volt mellettem folytatva azt, amit abbahagyott. Meglehetősen jó volt a folytatás. Mikor már forrósodott a helyzet Beni leállt és felkelt. - Mi a baj? – kérdeztem. - Semmi. Csak… időben akarok leállni. - Ugyan. – odamentem hozzá és a két kezem a derekára tettem. – Bízom benned. Tudom, hogy le tudsz állni, ha le kell. Ránéztem az órára. Apa fél óra múlva itt lesz értem. - Fél óra hosszú idő. – mosolyodott el Beni. - De nem elég. – mondtam mosolyogva. - Erre az idő sosem elég. – mondta Beni és már magához is húzott és még jobb folytatása következett az eddigi smárolásnak. Eltelt az a fél óra és apa értem jött. Elbúcsúztam az emberektől és hazamentem. Otthon elmeséltem néhány dolgot. Jókat nevettünk. Apával együtt állítottuk, hogy elképesztő nagy Beniék háza. Teltek múltak a hetek és eljött az iskola idő. Beni nem ugyanoda járt mint ahova én. Ez rossz volt. Az osztálytársaim is hallották a nyári pletykákat miszerint Benivel kavarok. Mindannyian erről kezdtek kérdezni, és pedig azt feleltem, hogy: - Nem kavarok vele. – itt kis hatásszünetet tartottam – hanem együtt járunk. Erre az osztályban elég hangos visítás tört ki. Én, pedig élveztem az elképedt tekinteteket. Rengeteg lánynak lett még barátja a nyáron. Sokan szakítottak a kedvesükkel. Azon is ledöbbentem, hogy az osztály egy erős része elvesztette legnagyobb erényét. Tőlem is kérdezték, hogy szűz vagyok-e még és én igent feleltem. Az összes lány azt mondta, hogy ő bizony nem bírta volna ki egy ilyen helyes srác mellett. Mivel a gimnázium első osztályában kezdtem az évet, megtartották a szecskaavatót is. Egyetlen egy kínos helyzet állt fel. Méghozzá az, hogy tengerésznek öltözve és azt kiáltozva találkoztam össze Benivel: - Teringettét. Elvesztettem a füves pipám. De ő elképesztően reagált. Méghozzá így: - A kutyamindenit. Ej de csinos lány. Majd odajött és hosszan megcsókolt. Edzésen elképesztő híreket kaptunk. - Srácok. Ha minden jól megy, és jól teljesítetek egy szponzor segítségével, kijutunk a 2011-es nyári világbajnokságra. – a végét már kiáltotta. Az egész csapat ujjongott szaltók és örömtáncokat lehetett látni. Mindenki nagyon örült és a csapat elhatározta, hogy a legjobbat nyújtja. Két órával később randiztunk. Beszélgettünk, hogy kinek milyen volt a szecskaavató. Náluk is voltak vicces esetek. Beni 11-es volt ő nem szecskáztathatott. Sokat mesélt a saját gólya éveiről de ezt most nem részletezném. Teltek múltak a hetek és egyre kevesebbet találkoztunk. Nem viselt meg különösebben a suli, de ha nem tanultam volna olyan sokat simán, megvágtak volna évvégén. Sokkal szigorúbbak voltak a tanárok. Azt hangoztatatták, hogy ez már nem a kis gimi (nyolcosztályos gimnáziumba jártam és járok is) és, hogy szedjük össze magunkat végre. Én meg is tettem bár irtóra nehéz volt. Beni pedig a fakultációkkal küzdött. Magyar, és töri. Azt mondta, ebben megtalálja önmagát. De szerintem műugró ösztöndíjra kéne pályáznia. De nem az én életem. Mikor anyával erről beszéltem ő ezt mondta. Így hát így is álltam hozzá. Örültünk, ha hétvégenként találkoztunk. Na meg persze edzéseken.
9
De onnan egyből mindketten siettünk haza. Na mit csinálni? Persze, hogy tanulni. Elképesztően hajtottunk. Nem is értem így utólag, hogy voltunk rá képesek. De nem untatom a kedves olvasót és a papírt ezzel. Inkább a papírt. Ugyan ki olvasná ezt el? Nagyon nagy volt a nyomás rajtunk edzéseken is nem csak a suliban. Már időnként vitatkoztunk is Benivel. De sosem volt komoly. Szerettük egymást. De októberben minden megváltozott. Októbert tizedikén, a tizenötödik születésnapomon szakítottam Benivel. Az volt a legnagyobb ajándék, hogy teljesen jól fogadta. Utána még jól is érezte magát a partin, amit az orfűi- tónál tartottam. - Nem haragszol? – kérdeztem - Nem. - És nem vagy szomorú? - Túlélem. Tudod, én szeretlek de te 15 vagy. Nincsenek olyan terveid, mint nekem. Nincs olyan közel az érettségid. Élned kell az életed és még sok fiúval, kell összejönnöd és szakítanod velük. Ezt már az elején is tudtam és így is belementem, mert beléd szerettem, és most tudom, hogy el kell menned. - Ó te jó ég. - Tudom csöpögős. - Az. De nem számít. A lényeg h jól fogadtad. - Van egy lány, akit kedvelek. - Na most jött el az a pillanat mikor ledöbbentem. - Tudom. – mondta szélen vigyorral. - Akkor miért mondtad ezt. - Hogy lásd, tovább léptem. - Hát jó. Majd mesélj, hogy megy. - Fogok. – mondta megint mosolyogva és elszaladt pár haverjához. Eddig túl részletesen írtam le mindent. Pedig annyi mindent történt, míg elkezdtem ez írni. Hagyjuk is a történteket egészen december 31-éig. Ott találkoztam Hunorral. Peti mutatott be minket egymásnak. - Ó te jó ég. Várady Eszter? Emlékszel rám? Kétezer-három. Úszótábor. Wágner Hunor. Tekerőautomata és egy tucat gyűrű. - Ó Szent Ég. Hunor? Állandóan lánycuccokat tekertél. – mondtam nevetve. Hunor és én egy csapatban voltunk nyolc évesen egy úszótáborban. Volt ott egy tekerőautomata. Egy olyan automatából, amibe belerakod a pénzt és megtekered a fogantyúját és kapsz egy kis összecsavarható labdában valamit. Na ő mindig gyűrűt, hajgumit vagy valami ilyesmit kapott és mindig nekem adta. Tök aranyos volt. Miután beköszöntött a kétezer-tizenegyes év kimentünk a jégre csúszkálni. Természetes, hogy engem soha nem kerül el a baj. Soha. Soha, soha, soha. Elestem, mert hát a jégen mit szokás. Csak éppen rosszul és a jobb hüvelykujjam kifordult és a vállam is csúnyán megsérült. A barátaim beszartak és egyből mentőt hívtak. Mondtam, hogy nem kell, de a kezem láttán nagyon beőrültek. A mentő jött. Mellőzni akartam a partikat és mellőztem is. Viszont néhány emberrel, Lujzával és a barátaival összejöttünk egy kis vízipipázásra, a dátumra pontosan emlékszem 2011. január 16-a. Nyolckor haza kellett indulnom, mert a szüleim így kívánták. Lujza elkísért pár méteren. - Nem értem miért hallgatsz a szüleidre. Mi lesz, a késel egy fél órát? – kérdezte. - Az lesz, hogy soha többé nem engednek el sehová. - És még te mondod, hogy gáz, ha a szüleid irányítanak. – mondta szemrehányóan. - Nem érdekel. De azt kell tennem, amit mondanak, mert nem akarom, hogy az legyen mint a bátyámmal. Emlékszel, hogy mit meséltem. - Igen emlékszem. Egy évvel, nem is egy fél évvel ezelőtt a bátyám nagyon nagy változáson ment keresztül. Előtte Budapesten élt és nagyon eltávolodott tőlünk és rossz életet élt. Persze hétvégénként hazajárt de akkor sem élt igazán velünk. A fiú, aki a bátyám szobájában és a testében élt az nem az én bátyám volt. Ennyit erről a testvérem, Isti visszajött és ez a lényeg. - Vissza kéne mennem a többiekhez. - Menj csak. Nekem úgyis haza kell mennem. - nem volt gúnyos a hangom. Legalábbis nem akartam gúnyosan beszélni. - Hm… sziasztok lányok. Bocsi de nehéz volt nem hallani. Csak el akartam köszönni Lujzától.
10
Engem is haza parancsoltak. – Ez Gézu volt az egyik srác a társaságból, akikkel aznap este ismerkedtem meg. – Elkísérhetlek egy darabon? - Persze, ha a Rákóczi út felé jössz. - Arra megyek – mondta mosolyogva. - Sziasztok. – mondta Lujza. - Szia. - Szia. Elfordultunk és elindultunk lefelé a Mecsek-oldalról. - Ja és Eszter? - szólalt meg hirtelen Lujza. - Tessék? – fordultam felé én is. - Szeretlek. - Én is téged Lujzám. Én is. Gézu elkísért hazáig. A szokásos sorrendben ment minden. Elkérte a számom. Akkor tudtam, hogy össze fogunk jönni, és örültem neki. Tizenöt perccel később kaptam egy üzenetet. „Megadod az msn címed? G. ” – Ez állt benne. Megírtam neki a címem és a végére odaírtam, hogy E. Bár nem tudom miért. Ő, pedig visszaírt nekem egy kettőspont d mosolygós arcocskát. Aztán jött az első randit. Aztán első csók és így tovább. Igaziból több elsőnk nem volt. Maximum az első hónapfordulót lehet annak nevezni. Onnantól fogva egyel több embernek kellett időt szentelnem plusz tanulnom. De mindenki megkérdeztem és egyikük, sem érezte magát elhanyagoltnak. Sem Beni, sem Hunor vagy Kati, Peti senki. Aminek nagyon örültem. Gézuval még nyáron is együtt voltam. Jól megvoltunk. Szerettük egymást. Nem is említettem, hogy Gézu nagyon helyes. Nem olyan volt, mint Benivel. De jó volt. Nyáron egyszer együtt sátoroztam Katinál Petivel. Azt azért tudni kell Kati családjának a kertjéről, hogy 5000 négyzetméter. Beszélgettünk, nevettünk és Kati még egy kis Sangría-t is hozott. - Figyelj csak E.- az sms-s incidens óta mindenki így, hív, aki tud a sztoriról meg még páran, akik átvették a beavatottaktól. – Szóval Péti és én… mialatt múltkor nem voltál ott két hete a bulin… Szóval… úgy döntöttünk, hogy adunk annak egy esélyt, hogy együtt járjunk. Egy pár percig hallgattam. Fel kellett dolgoznom, hogy a két legjobb barátom együtt jár. - A szuper3as átalakul de, megmarad és ez a lényeg. - Nem döbbentél le? - De igen. - És miért vagy ilyen nyugodt? - Miért kéne nyugtalannak lennem. Ha szeretitek egymást, akkor az a fontos és nem az, hogy én mit érzek. Peti nagyon sokat változott az elmúl egy évben. Magasabb lett, az izmai szálkásodtak és több lett belőlük – látszólag-, sokkal több. A hangja mélyebb lett, az arca férfiasabb. Szóval nagyfiú lett belőle. Tizenhat éves lett, udvarias és már nem veszi át a divatosnak vélt beszédet, mint csicska, vagy rajos. Nem csoda, hogy Kati összejött vele. Még szerencse, hogy Kati volt a szerencsés. Mivel, hogy más kevésbé jól nevelt lányoknak is bejött Peti. Miután elhagyta az utolsó, mondtad a számat, miszerint ők ketten szeretik egymást, Peti fogta magát és kiment. Én, pedig nem is tudva róla mit teszek utána mentem. Péti – ahogy mostanság hívjuk- sokatmondóan a szemembe nézett és csak azután kelt fel. Odamentem hozzá kb. 30 m-re a sátortól, és ő ekkor feladta az érzelmeivel való küzdelmet és átölelt. Ezt persze ezt csak későbbi megállapításból vontam le. - Láttam Katit és Gézut beszélni. Nem tettek semmi rosszat, de ahogy egymásra néztek. Találkozott a tekintetük és vége volt. Tudtam, hogy Kati nem engem szeret, Tudom milyen az, ha egy lány szerelmes valakibe, hiszen állandóan veletek vagyunk születésünk óta. Kati nem engem szeret, Hanem azt, akit te szeretsz, és aki téged is szeret. – mondta Péti aggódó hangon, kihangsúlyozva az is-t.- Én Katira, Gézu pedig rád várt az öltözők előtt. El tudom képzelni, mit érzel most. - Hát igen. Azt, hiszem, nem esik nehezedre. Újra megöleltem Pétit és csak járt az agyam szélsebesen, hogy, hogyan történhetett mindez, úgy, hogy én észre sem vettem. - Szóval ez a titkom sem tartott sokáig. – hallottuk Kati hangját. – Sajnálom. Azt hiszem én ma inkább, a házban alszom. – a szemünkbe sem bírt nézni.
11
Egész éjjel beszélgettünk. Kb. hajnali háromkor aludtunk el, de már hatkor talpon voltunk. Napokig nem is beszéltünk arról, ami éjjel történt. Legalábbis Katival nem. De Petivel mikor ketten voltunk mindig ez volt a téma. Amíg el nem döntöttük mi legyen Gézunak sem vettem fel a telefont és nem írtam vissza neki. Msn-en is rejtve voltam bejelentkezve. Egyszóval elszigeteltem magam. Aztán négy nappal a nevezetes éjszaka után, leültünk négyen, Kati, Gézu, Peti és én és megbeszéltük, hogy elfogadjuk, ha összejönnek és, hogy mi túlléptünk a dolgon és elfelejtjük az egészet. Kati és Gézu kicsit nehezen fogadta de nagyon hálásak voltak. - Igazi barátok vagytok. – mondta Kati és megölelt minket. - Igen. Igazi jó barátok. – mondta Gézu is. - Ez eddig sem volt titok. – mondta vigyorogva Péti. Ő tényleg igazi barát. Mindketten nehezen léptünk túl a szívünk legmélyén de ezt csak mi tudtuk egymásról. Sokat beszéltünk róla. - Nos Péti? Készen állsz?- kérdeztem mikor a buszon, ami Budapestre visz minket, mellé vágódtam. - Te most komolyan megkérdezted, hogy készen állok-e a világbajnokságra? Te valami szívtál ma reggel, adj nekem is gyorsan. – felelt Péti. - Hülye! Te hányszor hallgattad meg, hogy vigyázz magadra, telefonálj, stb. - Ó! Most kilenc, vagy tíz nullát mondjak? Nevettünk egy kicsit, a beszólásokon, amiket a szülők, vagy testvérek mondtak. Kati és Gézu könnyes búcsút vettek és indultunk Ferihegyre, Pest közelében lévő repülőtérre. Mikor kigördültünk a parkolóból a lányokkal összenéztünk felálltunk, és visítani kezdtünk, olyan hangosan, hogy mint később kiderült, a busznak integetők is hallották. - Irány Kína! – itt az i-t a Kínában nagyon elhúztuk. Megöleltem Katit és ugrálni kezdtünk megint kiabáltunk. - Mi fogunk győzni! Jól mondom? – kiáltottam. Ezt már a fiúk sem hagyták annyiban. - Ez nem kérdés! Az egész busz zengett tőlünk. Öt percig Máté hagyott minket kiabálni aztán leültetett minket mondván, hogy nem akar büntetést fizetni a rendőröknek. Reggel ötkor keltem, hogy odaérjek hatra és felszálljak a buszra. De úgy éreztem, hogy szétvet az energia. Péti előkapta a laptopját. - Nem bírok lenyugodni. Mit szólnál, ha nézegetnénk az ugrásainkat, hogy mire kell figyelni. - Oké szólok Katinak. – feleltem majd odafordultam barátnőmhöz – Héj, Kati. Meg akarod nézni az ugrásaid gyakorlás képen? - Nem most nem. De azért kösz. Épp témához értünk.- mutatott a mellette ülő Andira. Ő is mindig velünk lóg, ha városba megyünk, vagy ilyesmi. - Hát akkor csak ketten. – mondta Péti. – Én úgyis téged…- nem mondta végig. Mintha csak hangosan gondolkodott volna. - Mit mondtál? – kérdeztem vissza. - Semmit. - De. Mondtál valamit. - Nem mondtam semmit. – nézett rám értetlenül. Hagytam a dolgot. Közel hajoltunk és néztük az ugrásokat. Segítettünk egymásnak észrevenni a hibákat. Észre sem vettük, hogy mindjárt a repülőtéren voltunk mire abbahagytuk. Péti mindent megkap. Köztünk olyan laptop- ot is, ami 12 óráig húzza. Mégsem beképzelt féreg. Ami nagyon klassz. Irtó jól éreztük magunkat. Már a gépen vagy háromszáz fotót készítettünk. Mivel igen hosszú volt az út még Petit s megpróbáltam lerajzolni. Neki nagyon tetszett. Szerintem nem lett valami jó de a lényeg, hogy a modell értékelte. Mikor odaértünk Pekingbe elképedtem. Minden pörgött nyüzsgött. Csak fogtam Kati, és mint később tudatosult bennem Péti kezét ami, ha úgy vesszük nem is nagydolog. Akkor legalábbis ezt gondoltam. Máté és a többi kísérő nagyon ideges volt ezért nem engedtek minket „kicsiket” messzire de mikor látták, hogy nagyjából tudunk viselkedni fél órára szét, széledhettünk a repülőtéren nézelődni, meg ajándékokat venni. Beni odajött hozzám. - Beszélhetnénk? – válaszra nem is várva kézen fogott és húzott maga után, míg egy csendesebb zugba nem értünk. Ott a falnak támasztott és egészen közel simult hozzám. Annyira, hogy éreztem a rég nem érzett szívverését. Pár másodperc után, nevetve ellökte
12
magát tőlem. - Nyugi csak viccelek. Tudom, hogy Petivel vagy együtt. - H…- nem tudtam megszólalni a meglepetéstől. – H…- és még mindig semmi. - Ne tagadd. Emlékezz, Jártunk. Tudom milyen mikor valaki több neked, mint barát. - Nem járok Pétivel. – jött ki végre a könnyebbülést hozó, mégis furcsa érzést keltő mondat belőlem. - Jó, jó. Nekem mindegy mit teszel vele. Rendes srác. Csak a szívét össze ne törd. - Nem járunk. Ő a legjobb barátom. Nem tudnék járni vele. - Jól van, jól van. – nyugtatgatott Beni. Mikor a szállodába értünk, ahol a versenyzőknek adnak szállást, nagyon meglepődtem, hogy milyen színvonalas szállást kapunk. Azt hittem, hogy egyszerű sokágyas szobákban leszünk. Ehelyett kétágyas, saját fürdős szobákban aludhattunk. Nagyon jól néztek ki. Mikor vacsorázni mentünk megismerkedtünk egy Han nevű Kínai fiúval. Úgy beszélt magyarul mintha az anyanyelve lenne. Kiderült, hogy második anyanyelvként tanulja. Apukája, nyolcéves koráig csak magyarul beszélt vele. Fura. Azért voltam csak szomorú, mert Peti nem lehetett velünk egy szobában. Eleve nem lakhatott együtt. Úgy, hogy Kati meg én voltunk egy szobában. Pétinek nem jutott szobatárs sem. Úgy sajnáltam. Napközben azon tanakodtunk, hogy hogyan szökhetne át Péti. Ki is találtuk. Az erkélyeken át át tud mászni. Kicsit veszélyes de szerintem izgis. Minden éjjel más aludt a földön. Szóval az utolsó ellenőrzés után első éjjel Péti fogta magát és átmászott. Aggódtunk, hogy véletlenül leesik, de hála égnek megúszta. Fogott egy párnát és egy takarót és az ágyam mellett elhelyezkedett. - Jóéjszakát lányok. - Jó éjt Peti.- mondta Kati. - Jó éjt Péti. Akkoriban csak én hívtam Pétit, Pétinek. Senki más. Furcsának gondoltam. Másnap reggel nagyon nagy szerencsénk volt. Majdnem lebuktunk. De még időben felfigyeltünk a közelgő „veszélyre”. Aztán edzés volt. Már csak az utolsó részletekre kellett figyelni és Máté azt mondta, hogy nagyon esélyünk lehet. Edzés után aztán Péti meghívott egy Cappucinora és néztük a várost. Kati, Hannal ment várost nézni. Aztán két óra múlva visszamentünk a szállodába. Ott a fiúk valami játék miatt, amit Han mutatott nekik. Abban a pillanatban körém sereglett az összes lány és arról kérdezgetett, hogy mi volt stb. - Lányok. Nem volt semmi. Megittunk egy Capuccinot, és néztük a várost. Mi lett volna? - Hát csók, vagy legalább valami szerelmes ölelés. - Mi a – ezt most nem írom le, mert hirtelen felindulásból mondtam – beszéltek? - Hát… nehogy azt hidd, hogy nem tudjuk. - Nincs közöttünk semmi.- kiáltottam el magam. – Oké? - Jól van. Nem kell úgy dühbe jönni. Felmentem a szobámba és az ágyra dobtam magam, mint azt megannyi filmben látni szokás. Nagyon meglepett, amit rólunk gondoltak. Elhatároztam, hogy ma este bebizonyítom, hogy nincs igazuk. Észrevettem, hogy Han sokszor figyel engem. Úgy gondoltam, hogy ő segíthet ebben. Igazságtalan gondolat volt tőlem. De akkor nagyon feldúlt voltam. Este együtt vacsizott velünk Han is. Máté azt mondta, hogy kicsit bulizzunk, hogy levezessük a feszültséget. Csak ne igyunk sokat, mert ha másnaposan állunk oda a selejtezőben a bírák elé és kiesünk, ő többet nem edz minket. De legalábbis nem hoz minket soha többet világbajnokságra. Hittünk is neki. De nem ijedtünk meg annyira. Peti felment. Azt mondta, hogy fáradt. Én beültem Han mellé és ittunk valamennyit. Jó kedvünk volt. Aztán Han átkarolt. Tudtam, hogy a többiek észre vették, és azt is, hogy ha Han akkor közel kerül hozzám, azzal lemondanak arról is, hogy én és Peti összejövünk. Odabújtam Hanhoz és neki ez mintha egy gombot nyomtam volna meg rajta, beindította. Közel húzott magához és megcsókolt. Állati jó volt biológiai szempontból. De mintha a szívem tépték volna ki. Eltoltam magamtól. - Sajnálom. Ez mégsem volt jó ötlet. Ez nekem nem megy. – és ezzel elszaladtam. Fel a lépcsőn arra az emeletre, ahol a szobáink voltak. Nem is tudtam, mit teszek. A szívem a torkomban dobogott. Furcsa bizsergés volt a mellkasomban. Szaladtam. El a saját szobám mellett. 308-as. Péti szobája. Benyitottam, kopogás nélkül. Péti az ágyán feküdt. Odamentem hozzá. - Han megcsókolt. - Hogy mit csinált.
13
- Amikor megtette…- nem fejeztem be a mondatott. Beültem Péti ölébe magamhoz, húztam és megcsókoltam. Újra és újra megcsókoltuk egymást. Nem tudom hány órán át. Ott ébredtem mellette. A mellkasán az arcom. Boldog voltam. Reggel hatkor benyitott, jobban mondva berontott egy csapat srác. - Peti! Nem tudod, hol van E… Azt hiszem, nagyon jól tudod, hol van Eszter. Na jó srácok, hagyjatok kint egy zoknit, ha csajjal vagytok, mert ez így nagyon kínos. Bocsi Peet. – mondta Atti az ügyeletes szószátyár. Aztán szólt Katinak, hogy megvagyok. Kati is berontott. - E! Éjfélig kerestelek. Tudod mennyire, aggódtam? De elnézem, mert ennek- mutatott ránk, akik még mindig félálomban feküdtünk az ágyon – már nagyon itt volt az ideje. Még két órát aludhattam volna, de persze én felkeltem keresni téged. - Bocsi. Mondtam. – annyira boldognak éreztem magam, hogy az sem érdekelt, hogy egy csapat fiú néz, amint Peti mellett fekszem az ágyán. Megpusziltam Petit és felkeltem. Peti csak mosolyogva figyelt. Belenéztem a tükörbe, megigazítottam a hajam. - Jól van fiúk. Tünés. – mondta Peti. Kati is kiindult. – Te hová mész? - Gondoltam nem zavarok. - Nem zavarsz. - Oké. – mondta Kati és leült Péti mellé az ágyra, és vállba csapta. - Áu. Ezt miért? - Csak úgy. - Kösz. - Ó te jó ég! – kiáltott fel. - Mi van? Téged meg mi lelt? – kérdeztem. Aztán én is megláttam, amit ő. – a…- nem írom le ezt az indulatszót, azt hiszem – életbe. – Kézen fogtam Pétit és a tükörhöz ráncigáltam, ami előtt az előbb én álltam. Peti megismételte, amit az előbb én mondtam. Aztán így folytatta: - Ne, ne, ne! - Sajnálom, sajnálom, sajnálom. – kezdtem a kántálásba én. - Eszti. Te kiszívtad Péti nyakát. – mondta Kati, aztán vihogni kezdett. - Most mit tegyünk? – kérdezte Peti. - Fessétek be. – vágta rá Kati. - De az alapozó nem marad meg.- feleltem. - De a rendes bőrfesték igen. Mindannyian festünk a nyakunkra egy magyarzászlót. Így nem tűnik fel. Na áthozom. Előbb viszont zuhanyozzatok le. Hozok neked törcsit meg tiszta ruhát Eszti. - Oké. – mondtam rá. Kati minden elintézett. Örültünk, hogy ilyen spontán tud lenni. Elkezdtem festeni Peti nyakát miután mindketten, lezuhanyoztunk. Peti nézett miközben csináltam. - Ne nézz! - Miért ne? Hiszen olyan szép vagy. Kati, Peti ágyán fagyit majszolt. Halvány mosolyt láttam az arcán. - Ah. – sóhajtottam.- Viszont zavarba hozol. - Szeretem, mikor pirulsz. - Akkor se nézz. El fogom rontani és a szüleid, plusz pár ezer ember látni fogja ezt szép lila foltot a nyakadon. – nyomtam egy puszit a nyaka másik felére. Csak azt értem el telitalpról. Pedig nem vagyok valami alacsony. Befejeztem és egészen eltakarta a foltot. Aztán Peti készítette el nekem festést. Aztán csókolóztunk. Addigra Kati befejezte az evést és én festettem be neki a nyakát ugyanazon a helyen. - Na én most magatokra hagylak. Hozzak reggelit? - Mi vagy te? Szobaszerviz. Így is az adósaid vagyunk. - Igen. Azok vagytok. - Egy életre.- mondta Peti. - Képzeld Eszti. Tegnap egy lánnyal voltam. Bejött a szobámba – mondta Peti és közben szemből átkarolt a derekamnál fogva – és közölte vele, hogy smárolt egy sráccal. Aztán az ölembe ült és velem kezdte ugyanazt. Gyönyörű lány volt. Fantasztikusan áll rajta a farmer, irtó jól csókol.
14
- Van okom féltékenységre? - Dehogy. Téged senki sem köröz le. Te szívsz legjobban nyakat. - Fogd be. Véletlen volt. Pár perc múlva már meg is fűztem a lányokat, hogy fessenek ők is magyar zászlót a nyakukra. Kiküldtem őket a szobánkból Katival és beszámoltam neki részletesen a tegnap estéről. - Szóval le sem feküdtetek?- kérdezte elégedetlenül. - NEM. –kiáltottam. - Engem meg sem csókolt. -MI?- ezen meglepődtem. - Egyetlen egyszer adott egy szájra puszit. Semmi más. - Az is valami. - Hogyan csókol? - Elképesztően. - Na tessék. Megint lemaradtam egy klassz pasiról. - Héj. Megkaptad az én, ex-em. Nem légy ribanc. - Igenis nővérem. Melyik rendhez is tartozol? - Rossz életű. - Kis szent. Ez a mi kis játékunk mióta rájöttünk, hogy a fiúk nem csak katonákkal tudnak játszani. A selejtező, sokáig tartott de remekeltünk. Bejutottunk a elődöntőbe. A következő edzésen Péti szokás szerint mellettem állt. - Mindenki azt mondja, hogy lefeküdtük. – súgta nekem. - Tudom. De nem érdekel. Mi úgyis tudjuk az igazat. - Igazad van. De Han eléggé ki van készülve. Szerintem beszélj vele. - Honnan veszed? - Gondolkozz. Én kikészülnék. A barátai, pedig azt mondják, egész nap a szobájában van és minden második csajjal, leáll smárolni. - Jó, majd beszélek vele. Edzés után felmentem Hanhoz. - Szia. –mondtam. - Hi. – köszönt vissza, de rám sem nézett. - Hogy vagy? - Jól köszönöm. Péter, hogy van? –kérdezte. Először nem értettem kiről beszél de aztán leesett. Péter, alias Péti. - Jól. Nagyon haragszol. - Miből gondolod, hogy haragszom? - Hát eléggé nyilván való. - Nem haragszom. - Nézd én, mondtam, hogy nem megy. De azért arra, nem számítottam, hogy még aznap este miután megcsókoltál, egy másik srác ágyában kötsz ki. - De hiszen vele sem mentem el a csóknál tovább. Minek nézel te engem. - Na és te engem? Azt hiszed nekem nincsenek érzéseim? Azt hitted, csak úgy felhasználhatsz engem, hogy tisztázd az érzéseid? - Nem ezt akartam. Nem terveztem, hogy majd rájövök, mit érzek, ha veled csókolózóm. Csak megtörtént. Sajnálom. - Ezt nem hiszem. Valószínű jó éjszakád volt. - Nem történt semmi Pétivel. - Aha, ezt ki hiszi el. - Én tudom Han- kiáltottam. – Minek nézel? Miért nem hiszel nekem? Azt hittem, a barátom vagy. - Te nekem több, vagy mint barát. - Mi? – teljesen ledöbbentem. - Mit hittél. Azért vagyok dühös, mert nem velem aludtál azon az éjszakán. - Te jó ég. Szóval nem haragszol? - Túllépek rajta. - Beszélünk még?
15
- Ki nem hagynám. - Akkor később. - Akkor később. Örültem, hogy békében váltam el Hantól. Viszont bolond voltam, hogy azt hittem ezután nyugtom lesz. Persze Kriszti nem engedhette ezt. - Szia ribanc. Nem tudsz dönteni? A sárga vagy a legjobb barát? Nehéz döntés. Én azt mondom inkább a halál. - Szia. Valahogy sikerült döntenem. - Akkor Han a szerencsés. Pétire lecsaphat más? – kérdezte Kriszti és úgy tett mintha izgatott lenne. - Han a barátom. Péti a szerelmem - Ó! Milyen kis cuki. Nyíltan felvállalja. - Azért mondod ezt, mert te még sosem éreztél így? – nem tudom mi lelte, de lefagyott az arcáról a mosoly. Pedig az ilyet általában nem veszi magára. Egy pillanatig riadtságot láttam az arcán. De csak egyetlen egy pillanatig. - Tudom milyen a szerelem. – mondta elégedett mosollyal. – Sokan tápláltak és táplálnak irántam gyengéd érzelmeket. Kérdezd csak meg Pétit. - Miért tenném? - Gondolkozz. – ezzel elment. Csak megrántottam a vállam. De szembe találtam magam a csapattársaim szánakozó tekintetével. Láthatóan sajnáltak. Felmentem a szobámba gondolkodni. Ott volt pár lány. - Szia Eszti. Valami baj van? - Kriszti… Péti. – én csak ennyit mondtam és levágódtam az ágyamra. - Lányok. Az edzésen találkozunk. Először nem akarták érteni, hogy mit sugall ezzel Kati de mikor kinyitotta előttük az ajtót kénytelenek voltak távozni. - Mondj el mindent. Elmondtam. - Ezt nem hittem volna Pétiről. - Hát én sem. Később átmentem Péti szobájába. - Szia! – köszönt rám vidáman. - Szia. – mondtam halkan. - Mi a baj? - kérdezte. Én a szemébe néztem, erre ő elkomorodott. - Kriszti. – csak ennyit mondtam. - Mi van vele? – kérdezte. De tudtam, hogy tudja, mire célzok. - Szerelmes vagy belé. - Akkor miért lennék veled?- Próbált meggyőzni. - Én is ezt akarom tudni. – kis szünetet tartottam. – Szereted őt? Engem szeretsz egyáltalán. - Én… én téged is szeretlek. - Sírva fakadtam és elindultam ki az ajtón. - Várj. – elkapta a karom. – Tudod, hogy szeretlek. De Krisztire nem is igazán szoktam gondolni. Tudod… Ő volt nekem az első. Az első szerelem, az első csók, és… - Ezt nem hiszem el. Ő volt az a lány, akiről te soha nem akartál beszélni, mondván úgysem ismerjük. Később meg, hogy túl fájt a szakítás. Közben, pedig csak nem akartad, hogy tudjuk őt szereted. - Tudom, hogy ő is szeret engem. - Akkor miért fekszik össze minden második sráccal? - Nem fekszik össze. - Honnan tudod? - Jobban ismerem mindegyikőtöknél. - Mit számít az. Emlékezz! Összetörte a szíved… Úgy, mint te az enyémet. Ezzel ott hagytam. Átmentem a szobámba. Sírtam egy sort, és a következő napokban betegségre hivatkozva ki sem mentem a szobámból. Kati, pedig védelmezett. Úgy, mint az
16
anyaoroszlán a kölykeit. Hálás voltam érte. Mikor végre kimerészkedtem edzésre mindenki sajnálkozva nézett rám. Mintha előre tudták volna, de mégsem szóltak, és ezért magukat hibáztatnák. - Ne bámuljátok már. Nem halljátok? Ne bámultok! – nagyon meglepődtem ezen. Kriszti sietett a segítségemre. Katit egyből hívták ugrani. Utána odajött hozzám. - Jól vagy? - Nem. - Kriszti napról napra ilyenebb. Nem tudom, mi van vele, de megváltozott. Olyan mintha nem is ember lenne. - Kriszti ember. Nagyon is az. Méghozzá szerelmes. Tizenhárom éves kora óta. Egy emberbe. - Mikor mondod el végre mi történt? - Kérdezd Petit. - Mindig ezt feleled. - Mert Kriszti igazat mondott. Peti szereti őt és az érzés kölcsönös, Ő a titokzatos lány. Ő volt Peti első szerelme. Ennyi. - Kriszti szerelmes Petibe. Otthagytam a döbbent Katit. Nekiálltam gyakorolni. - Jól van! Látom jobban vagy. – mondta Máté. – Figyelj, tudom milyen érzés ebben a korban szerelmesnek lenni, de nem akarom, hogy ez az olimpia és közéd, álljon. Nagyon tehetséges vagy. Remélem több ilyen nem lesz. Mert nem akarom, hogy tennem kelljen az ügy ellen. - Rendben van. Értem. - Természetesen Petivel is beszélni akarok. Nem te vagy az egyetlen, akit figyelmeztetek. - Nincs rá szükség. Nem lesz több ilyen. Erről magam biztosítalak. - Ezt hogy érted. - Sehogy. De nincs szükség semmiféle figyelmeztetésre. Én hagytam ki edzéseket, nem Peti. - Jól van. Köszönöm. Így tovább. Gyakorolj még egy kicsit, és jobbak lesznek az esélyeink, mint valaha. Ja tényleg. Tudom, hogy ez nem a legjobb alkalom, de Adri visszalépett. Előjött valami allergiája. Szóval kell valaki, aki szinkront ugrik… hm… - Krisztivel. Egyéniben is kell indulnom? - Szükség lenne rád. Te nagyon tehetséges vagy. - Ezt már hallottam néhányszor. Elvállalom. Olyan furcsa bódulat lett rajtam Úrrá. Nem éreztem dühöt, vagy szomorúságot. Olyan volt mintha kitépték volna a szívem, és fájt volna a helye. De mást nem éreztem. Ez volt az egyetlen érzés. Otthagytam Mátét ennyivel. Ő, pedig állt ott és nézett engem. Nem hiszem, hogy értett volna. Én sem értettem magam. Odamentem leendő partneremhez: - Kriszti. Maradjunk itt gyakorolni edzés után. Szinkront ugrunk, ha te is benne vagy. - Biztos, hogy ezt akarod. - Ha nem akarnám, nem vállalnám. - Jól van. Megvan az ugrás? - Igen. - Akkor edzés után. Még egy órát gyakoroltunk, aztán miután átöltöztem visszavittem Máténak az öltöző kulcsot. - Biztos kikészültél. Igyunk meg egy italt. Ilyenkor jól eshet beszélni valakivel. - Igaz. Jól lenne beszélni egy kívülállóval. - Szóval én kívülállónak számítok. - Hát igen. Az edzőm vagy. - De csak tizennyolc éves. - De akkor is az edzőm. - Hanyagoljuk ezt a témát. Mint barát hívlak. - Én, pedig elfogadom. - A bejáratnál várlak. Felmentem a szobámba. Levágtam a sarokba a cuccom, és kicsit rendbe szedtem magam. - Katikám. Elmegyek Mátéval. Azt mondta jót, tenne nekem beszélni valakivel. Remélem igaza lesz. Szóval majd jövök. - Mátéval? - Igen. Vele.
17
- De ő az edzőnk. - Én is ezt mondtam. De ő azt felelte, hogy most barátként hív. Mi baj lehet belőle. - Hát egy újabb szerelem? - Most szakítottam azzal, akiről azt hittem, hogy a férjem lesz, és a gyerekeim apja, Mátéval nem lesz semmi. - Rendben. Mielőtt elmész, gyere már ide. Odahúzott magához és megölelt és megpuszilt. - Szeretlek ám Eszterkém. - Én is téged Katim. Lelkileg nagyon rosszul voltam. De a tátongó seben a szívem helyén nem éreztem semmit. Máté vett egy pizzát meg innivalókat és felvitt a város szélére. A bérelt kocsi reflektora világított és mi a motorháztetőn ültünk. Csak beszéltünk és beszéltünk. Mint egy amerikai filmben. Még meg is nevetetett. Tényleg jobban lettem. Éjfél körül értünk vissza. - Kösz Máté. Tényleg tudod, mi kell ilyenkor. - Nagyon szívesen. Nem hagyhatom, hogy rosszul légy. - Ezt, hogy érted? - Hát még a végén veszítünk. Az meg kinek kell. - Igaz. Holnap találkozunk. - Holnap. Máté megölelt aztán én bementem a szobámba. Elaludtam és teljesen nyugodtan aludtam. Reggel, pedig először azóta, hogy Peti és én szakítottunk nem volt rossz kedvem. Az edzés nagyon jól ment. Krisztivel már egész jól ugrottunk. Nem volt szemét velem egyszer sem. Most egy ideig megint nem leszek részletes. Megnyertük a junior olimpiát. Hazamentünk és nagyot ünnepeltünk. Apa készített egy kis polcot a szobámba. Arra raktam ki a kupát és az érmeket, amiket kaptunk. Aztán folytak az események. Peti és én lassan de biztosan megbékéltünk és újra összeállt szuperhármas. Megismertem a repülőn hazafelé egy lányt. Nagyon jóban lettünk és kiderült, hogy ő is pécsi. Ennek nagyon megörültem. Azóta is tartjuk a kapcsolatot. A neve Szilvi. Tóth Szilvi. Évközben összefutottam vele. Éppen volt időm így leültünk beszélgetni. - Furcsa, hogy az ember mennyit téved. – mondta. – Azt hinnéd, rátalálsz valaki olyanra, akinek ugyanolyan fontos vagy. Hogy ő az lesz, az a barát, akit felhívsz az éjszaka közepén, mert rossz kedved van és beszélget veled, ameddig csak kell. De ő már megtalálta azt a barátot. - Mire gondolsz? - Tudod, összebarátkoztam egy lánnyal mikor nyaraltam. Abban a csapatban utazott, amelyikben én is. Nagyon jól éreztük magunkat. Azt hittem mi szétválaszthatatlanok vagyunk. De neki már van egy olyan barátja, aki iránt olyan szoros köteléket érez, mint én iránta. - Értelek. Én is ezt hittem mikor Peti és én hát… tudod. De egy embernek nem csak egy barátja lehet. Csak bizakodj. Neked is ott a helyed szívében. Nem lehet rossz ember, ha te ennyire megszeretted. De most mennem kell. Ó je Zongoraóra. Nem értem eddig miért nem zenéltem. Ki adhatod az érzéseid. – mondtam mosolyogva. Eljött az október. Tizenhat éves lettem. Most nem tartottam bulit. Csak este elmentem a barátaimmal a városba kicsit tombolni. Ott volt Peti, Kati, Szilvi is természetesen Kriszti volt az új arc. De Peti kedvéért hagytam, hogy jöjjön. Ott volt még az ugró csapat, néhány osztálytársam, és Máté is felkapaszkodott a fogatra. Egész jól elvoltunk. Megkedveltem. Bár nem csoda. Ott volt velem, míg elviselhető állapotban voltam Péti után. Kriszti és Peti persze egy kis idő után összejöttek. Kriszti behúzta fülét farkát. Nem beszélt sokat edzésen és a méhkirálynő szerepéről is lemondott. Egész normálisnak mondtam volna, ha nem ismertem volna azelőtt. Minden jól ment. A karácsonyi szünetre elmondhattam magamról, hogy jól tanulok, jól sportolok és új kedvencemmel, a zongorával és szépen haladok. Ajándékvásárlás közben találkoztam Mátéval. - Szia Bajnok! – köszönt rám. A nyár óta így hív. - Szia. – köszöntem vissza. - Mi újság? Ajándékokat veszel? - Igen. Anya zoknit kap. A tesóim csokit és sört kapnak. Nem mintha iszákosak lennének, de a kedvenc sörüknek mindig örülnek. Tudtad, hogy egy „Foster’s” több mint háromszáz forint?
18
- Nem. De most már ezzel is többet tudok. Hogy szereztél tizenhat évesen alkoholt? - Ó drága tizennyolc év fölötti barátok? - Szóval megkértél valakit? - Most kérlek meg téged. - Ó már értem. Megteszem neked. Én is kérhetek valamit? - Persze. - Mit vegyek egy tizennégy éves lázadó tininek? - Kit tisztelhetek személyében? - A húgom. - Hát. Körömlakkot. Szemceruzát? - Ilyeneket hol vegyek? - Vedd meg a sört, én veszek veled csajos cuccokat. - Benne vagyok! Így hát együtt mentünk vásárolni, Beszélgettünk, nézelődtünk. - Mit vegyek az apukámnak? Egy tipikusan olyan apuka, aki minden évben megjáratja az agyam. - Sör? - Van kedvenc söre, de ez kevés. Oké. Sör és valami rá jellemző. - Uh… Megvan. A zongoratanáromnál láttam egy apához illő dolgot. - Mi az? - Majd meglátod. Gyere. Kézen fogtam és elráncigáltam a bolthoz, ahol megtaláltam apa ajándékát. - Köszönöm a segítséget. - Szívesen máskor is, és én is köszönöm. - Örömmel tettem. - Gyere el hozzánk valamikor. Anya mennyei kajákat készít ilyenkor, Palacsinta és mézeskalács reggelire. A vacsora, pedig még ezeknél is jobb. - Oké. De neked is el kell jönnöd hozzánk. Nem maradhat viszonzás nélkül az ajánlatod. - Nekem elég viszonzás, ha eljössz. - Most haza kell mennem. De majd hívj, és megbeszéljük. - Úgy lesz. Elkapta a derekam és megpuszilt. Én is nyomtam egy puszit az arcára és hazamentem. Este Kati nálunk aludt. Meghallotta ezt a sztorit, és halk visítással jelezte tetszését. - Nem mondod komolyan? Be kell vallanom nagyon helyesnek, tartom Mátét. Magas, izmos, nem vézna, hanem rendes izmai vannak. Fekete haja és kék szeme van. Á Úristen. Te mindig megkapod a jó pasikat. - A-a, a-a. Mi van Gézuval ha? - Hát ő sem rossz. De azért nálad a pont. - Ki a kicsit nem becsüli… - Jaj már. Álmodozni sem lehet? - Tőlem álmodozz amennyit, akarsz. Mivel NEM járok Mátéval. - Még nem. - Ő az edzőnk. - Tévedsz. Újat kapunk. Máté nem bírja az egyetem mellett. - Abbahagyja? - Nem. A csapattársunk lesz és nem az edzőnk. - Akkor végképp nem jövök össze vele. - Miért? - Arra kért, hogy ne forduljon elő megint olyan, mint nyáron. Ergo nem tehetem. - Jaj. Ne szórakozz. Hajts rá. - Gondolod, hogy egy ilyen helyes srácnak nincs barátnője? - Nem tudom. Te tudod? - Mondjuk, hogy biztos megérzésem van. - Á veled nem lehet álmodozni. - Tudom, és ezért is szeretsz olyan nagyon. - Na persze. December huszonhatodikán elmentem Mátéhoz vacsorázni. Sorra bemutatta, a húgát, az anyját,
19
és az öccsét, aki tulajdonképpen pontos mása. - Hello. A nevem Balázs Márton. - Szia. Várady Eszter. Máté. Nem is mondtad, hogy van ikertestvéred. - Mert nincs is. Másfél év van köztünk. Tehát nekem ciki, hogy ilyen nagyra nőtt az öcsém. – felelt Máté. - Ez hihetetlen. Mint két tojás. - Mindenki ezt mondja. – szólalt meg Márton, becenevén Marci. - Valakit még nem mutathattam be. – mondta Máté. A háta mögül előráncigált egy tejfel szőke nagyon fehérbőrű elképesztően csinos lányt. – Ő itt… - Szia. – mondta a lány, félénken. – Dunai Orsi vagyok. -… a barátnőm. – mondta Máté büszkén. Egy valamit kihagytam a vásárlós történetemből. Máté még egy valaki ajándékának a kiválasztásában segítséget kért. Az, pedig az álomszép Orsi hőn áhított megszerzéséhez nyújtott segítséget. (Na ez a mondtad, aztán mondat.) - Hála neked… - súgta a fülembe a volt edzőm. Nagyon jól éreztem magam az este. Szoknya volt rajtam a nagy hideg ellenére. Ugyanis úgy gondoltam ezzel megtisztelem, Máté családját. - Gondolkoztál már tovább tanuláson?- kérdezte Marci mellettem ülve a kanapén. - Hát… igen. Szeretek írni. Fogalmazásokat, meg ilyeket. Az újságírás is szóba jöhet. - Azta. - Te? - Hát én régész szeretnék lenni. Szeretem a történelmet, a régi dolgokat. Egyszer még régebben az egyiptomiak írás jeleit is elkezdtem tanulni. - Komoly? Ez nagyon király. - Még, hogy szereti a törit. Úgy keni-vágja egész Európa történelmét, és nagyjából Amerikáét is, hogy nem tud magával mit kezdeni az órákon. A tanára néha még ki is engedi. A témazárókra nem tanul. Önállóan kezdte el tanulni Ázsia történelmét. Komolyan mondom, az öcsém őrült. - Miért? Az egyik osztálytársam hasonló. Csak nem ilyen magas szinten. Amúgy Máté nekem sem kell a szomszédba menned. Kiszámítod egy perc alatt, a gyorsulást, a súrlódást meg minden ilyen hülyeséget összevetve milyen gyorsan érkezel a vízbe a toronyból. - Na jó. Nem véletlenül vagyunk testvérek. - Azt hiszem haza kéne mennem. - Várj. Majd Máté hazavisz. Maradj még. Még nem készült el a desszert. - Ó te jó Ég. Még az is lesz? - Persze, hogy lesz. Tíz perc múlva, Máté anyukája, nevezzünk nevén, Zsuzsi, mert hogy arra kért, tegezzem, egy nagy tálcán gőzölgő pudingos és valami ismeretlen dologgal teli tányérokkal megrakva jött a szobába. A kutyájuk, Rosszcsont is megérezte és meglökte Zsuzsit. Ő elesett és az egész rám borult. Írtóra égetett, és az egész ruhám olyan lett. Plusz, mert miért úsztam volna meg a kétezer-tizenegyes ünnepeket sérülés nélkül, az egyik tányér széttört a kezemen és szép mintákat készített rá. A mintákból, pedig csorgott a vér. - Szent Ég. Úgy sajnálom. – kiáltotta Zsuzsi. - Rossz kutya, takarodj! – kiáltotta a három testvér egyszerre. - Gyorsan vesd le a ruhád, biztos nagyon éget. Fiúk hozzatok valami mást. A mi ruháink Laurával nem jók rá. - Oké. - Jaj a kezed! Nagyon fáj? - Hagyja csak, megszoktam. Az egész lakás a feje tetejére állt. Mindez miattam. Bementem a fürdőbe. A kezem azonnal kimosta és bekötözte Zsuzsi. De már majdnem átázott a kötés. Marci pólója és nadrágja úgy lógott rajtam, hogy nevetni támadt kedvem. Átöltöztem és kimentem. - Kaphatnák egy zacskót a ruhámnak? - Hagyd csak a fürdőben. Majd én kimosom. Az én hibám. - Ugyan már. Ez csak egy ruha. Nem olyan nagyon ügy. - Ne vitatkozz. Hagyd a fürdőben.
20
- Rendben. - Van ott egy kosár. Csak dobd le oda. - Oké. Visszamentem a nappaliba. - Ajaj. A kezed súlyosabb, mint hittem. Máris átázott a kötés. Azt hiszem el kéne mennünk a sebészetre. - Ugyan. Egy kis karcolás. Minden ünnepkor megsérülök. Ez a hagyomány. - Nem, nem. Máté hozd a kocsi kulcsot. Még a végén az én hibámból valami nagyobb bajod is esik. És már megint a kórházban voltam. Hol máshol is lehettem volna. - Á. Eszter üdv újra nálunk. – köszönt a doki. - Nagyszerű. Már meg is ismer. - Hogyne. Átlag évi négyszer találkozunk. Most tizenhat vagy igaz? - Igen. - Na mutasd mi történt. - Ráesett egy tányér a kezemre, és összevágott. - Azt meg, hogy sikerült? - Az én hibám volt. – mondta Zsuzsi, aki szerintem jobban félt, mint én. Én tulajdonképpen nem is féltem. – a kutya belém jött mikor én bevittem a pudingot a tálcán a szobába, és ráejtettem az egészet szegény Eszterre. - Tehát akkor nem is a maga hibája. Ajaj. Ez bizony lesz pár öltés. Juj nem is kevés. Felsértett a tányér egy nagyobb eret. Nem főbb ér, de azért jó, hogy behozta. - Nagyszerű. Tehát hívhatom a szüleim. - Még nem tetted? - Nem hát. Kellenének még ők ide. Elég, ha Zsuzsi aggódik. - Azért jobb, ha telefonál valaki egyet. Fél óra múlva a szüleim is ott voltak. - Miért nem tudsz legalább egy ünnep lakalmával nem megsérülni. – szidott apám miközben a kezemet foltozták. - Nem tehetek róla. Balszerencsém van. - Na de tizenöt éve? - Tizenhat vagyok apa. - Tudom, de egy évesen még nem történt veled semmi. - Huhú! Már két évesen keverted a bajt? – kérdezte Marci. - Hát, a forró sütő mindig is érdekes volt. – feleltem. - Azta! Te aztán nem vagy semmi. Miután kiengedtek a kórházból, Máté hazafuvarozott a szüleimmel. Zsuzsi ragaszkodott hozzá. - No lám! Itt van az ügyeletes sérültünk. – fogadott Isti mikor meglátott az ajtóban. – mit sikerült megint? - Egy tányér landolt a kezemen, és még négy tálnyi forró puding másutt. - Már megint kétbalkéz voltál? – kétbalkéz a becenevem úgy tíz éves korom óta, ha valakit érdekel. - Nem. Most rosszcsont volt. Máté kutyája, - Azt hogy? - Nekiment Zsuzsinak mikor behozta a tálcát. Ennyi. - Tudtam, hogy idén sem úszod meg. - Legalább nem Szent este sikerült. - Késő van. Nyomás aludni. – szólt közbe anya. Mikor lefeküdtünk a nővérem odajött még hozzám. - Azért jól vagy ugye? – kérdezte. - Persze. Nem nagy ügy. Ez is meggyógyul, mint mindig. - Tudom. De azért megkérdeztem. Szép álmokat. - Neked is. Másnap reggel a mobilom csörgésére ébredtem. Kómásan belehallóztam. - Szia! Marci vagyok. Felébresztettelek? - Igen. Mennyi az idő?
21
- Akkor bocsánat. Tizenegy óra. - Honnan van meg a számom? - Mátétól. Csak meg akartam kérdezni, hogy vagy. - Fáj a kezem. Amúgy minden rendben. - Égés? - Nem érzem nyomát, ha csak nem arra az égésre gondolsz, amit nálatok éreztem. - Ezt most nem értem. - Hagyjuk. - Ja most esett le. Arra gondolsz, hogy neked gáz, hogy az anyám ráejtett egy tálcányi pudinggal teli tányért. Akkor ne érezz így. Szerintem nem gáz. - Oké. - Akkor jobbulást. Szia. - Köszi, szia. Anya jött be a szobámba. - Jó reggelt kicsim. Éppen ébreszteni akartalak. A Mamánál eszünk. Kelj fel oké? - Rendben. Sok puszit nyomott az arcomra és kiment a szobából. - Jó reggelt Kétbalkéz! – üdvözölt Isti megszokott kedves módján. - Jó reggelt Krumpliorr. – el is felejtettem. Krumpliorr a bátyám beceneve. Elmentünk ebédelni a nagymamámhoz. - Jaj már megint mi történt veled? – hallottam újra. Elmondtam. Meghallgattam az, x-edik reakciót. Hazaérve, leültem a számítógéphez. Beszéltem Marcival. Minden lehető ismerkedő oldalon bejelölt, felvett és egyebek. Mikor visszamentem a suliba szünet után, ott is vagy kétszáz ember közölte velem, hogy egész egyszerűen nem tudok magamra vigyázni meg ehhez hasonlók. Mit gondolnak az emberek, olyankor mikor meglátnak egy sérülést? Direkt tette az ember vagy mi? Na de mindegy. Egyik nap Marci a suli előtt várt. - Szia. Mit keresel te itt? - Őszintén szólva téged. – na ez meglepett. Az egyik lány, aki sosem volt képes észrevenni mikor kell befogni a száját neki állt húzni. Na jó csak akkor nem, amikor jó őrült kedve van. - Csak nem féltékeny? – kérdezte Marci halkan. – Ráérsz most? - Még egy ebéd vissza van. De úgysem eszem meg a kelkáposzta főzeléket, szóval tulajdonképpen igen. - Gyere, meghívlak egy pizzára. - Semmi szükség rá. Majd eszem otthon. - Ne ellenkezz. Úgyis veszek neked valami kaját. Nem akarom, hogy éhen maradj. - Oké. Csak egy percet várj. – odaszaladtam Katihoz. - Ne is mond. Egy újabb fiú? - Nem tudom, mit akar? - Máténak van barátnője nem? - De ő az öccse. - Mi?! – ámult el Kati.- Tök ugyanolyanok. - Nekem mondod? - Mindenesetre menj csak. Úgyis sokat kell tanulnom. - Kösz. Szeretlek. – mondtam elhúzva az utolsó e-t. – szia. - Szia. Marci azt mondta, egész egyszerűen csak velem akart lenni. Én pedig megkerülve egy nagy és hosszú folyamatot feltettem neki a nagy kérdést. - Tetszem neked? - Hogy mi? - Azt kérdeztem tetszem-e neked? - Hát… az igazat megvallva igen. De miért kérdezted? - Nem tudom. – feleltem. Marci nagyon rendes fú volt. Még most is az, de akkor annyit tudtam, hogy helyes, - minden szempontból – aranyos, kedves udvarias. Egyszóval álompasi, De nem nekem. Az én szívemben még mindig Péti hagyta heges seb volt. Másnak nem volt hely.
22
- Akkor mi értelme volt megkérdezned. - Nem tudom. De azt hiszem most mennem kéne. – mondtam és felálltam. - Maradj. – ugrott fel Marci. - Tanulnom kell. – mondtam én. - Láthatlak még újra? - Ezt nem én mondom meg. Ha látni akarsz, akkor látsz. - Tudom. De téged nem zavarna, ha újra elmennék érted? - Nem. - Oké. - Szia. - Szia. – megpuszilt, utána, pedig nézte, ahogy elmegyek. Miután hazaértem, gyorsan nekiálltam a leckémnek. Alig fejeztem be és már jött is Kati hívása, - Vele vagy még? – kérdezte izgatottan, - Este hat óra. Már négykor hazajöttem tanulni. - Te meggárgyultál? – kiáltott Kati. – A világ egyik leghelyesebb pasiját otthagytad mondván tanulnod, kell? - Igen. - De miért? - Nem tudom. Megkérdeztem tetszem-e neki. Ő igennel felelt, De én nem éreztem semmit. Pétire gondoltam. - Ó te jó ég. Te még mindig szereted Pétert? - Nem. Nem érzek iránta szerelmet. Csak ragaszkodást. Marci nagyon tetszik. Mármint külsőre. De még nem találtam olyan dolgot a jellemében, hogy azt mondjam: hoppá őt nem szabad elengedni. Péti hosszú évek során bizonyított. - Értem. Akkor jobban meg akarod ismerni. - Valahogy úgy. - Most le kell tennem. Majd még beszélünk. - Ugye nem készülsz semmire? - Nem mondok. Semmit. Ne izgulj, nem adok neki tanácsokat. - Kérlek. Ebbe ne avatkozz bele. - Jól van. Ígérem, nem teszek semmi olyat, amivel befolyásolnám a kapcsolatotok alakulását. - Most nagyon diplomatikusan beszéltél. Ismerlek Katalin. Mint legjobb barátnőd kérem, ne tedd. - Pápá. – ezzel letette. Marci, csak Interneten keresztül jelentkezett. Nem hívott, nem jött a sulihoz egész addig, míg viszonylag jól meg nem ismertem. Tudtam, hogy Kati keze van benne. Minden nap faggattam. De ő azt mondta, hogy nem tett semmit. Marci is azt mondta, hogy Katival mindössze annyit beszélt, hogy megtudja az én barátnőm, meg ehhez hasonló alap dolgokat. Két hét után már kezdtem úgy érezni, hogy a Peti hagyta seb lassan de, biztosan kisebbedni kezd. Sokat beszélgettem, Szilvivel, Katival és persze a Balázs fiúkkal. Mátéval és Marcival. Egyik hétvégén egyedül voltam otthon. Csöngettek. Kimentem ajtót nyitni. Pétivel találtam magam szembe. Mély karikák voltak a szemei körül. Olyan volt, mint aki egy hete nem fürdött nem aludt és nem evett. - Úristen. Veled meg mi történt? - Nem tudom. – mondta. A hangja állandóan elcsuklott. Alig tudta visszafojtani a sírást. - Na de mégis. Hol jártál, hogy ilyen lettél? - Fogalmam sincs. Krisztivel elrángattak minket egy buliba. Nem akartunk menni de addig unszoltak, míg végül csak elmentünk. Kb. tizenegy órától filmszakadás az egész éjjel. Fél órája ébredtem egy kis utcában a földön. Kriszti nem veszi fel a telefonját, és otthon sincs. Így nem mehetek haza. - Gyere be. Fürödj meg. Addig én kerítek tiszta ruhát és készítek valamit enni… és egy jó erős kávét. Egy óra múlva Péti valamivel emberibb formát öltött. - Köszönöm. – mondat a forró levest kanalazva. - Nincs mit. Bár szerintem ez sem sokat segít. A kezed remeg, mint egy kilencven éves háborús menekültnek. Mégis hol voltatok? - Nem tudom. Alig emlékszem valamire. - Nem csoda. Biztos valami kevertek az italodba.
23
- Lehet…- mondta halkan. - Most mennem kell. Meg kell keresnem Krisztit. - Arról szó sem lehet. Most hazamész lefekszel utána, pedig elmész orvoshoz. - De nem tudom, hol van. Mi van, ha egy elhagyatott házban fekszik megkötözve. Hallgattam egy ideig. Péti szörnyen nézett ki még így is. Valószínű elvonási tünetei voltak. Nem akartam segíteni. - Róla majd én gondoskodom. Felhívok pár embert és elmegyünk megkeresni. - Megtennéd? - Ha mondom… - Miért segítesz? - Mert… mert ezt bárki megtenné. Várj egy kicsit. Haza kísérlek. Felhívtam Mátét. Péti alig állt a lábán. Autó nélkül nem jutott volna sokáig. Be kell látni rendesen elbántak vele. Szerencsém volt, hogy Máté ráért. Eljött vele Marci is. Egész úton Péti otthonáig hívtam Krisztit. Egyszer sem válaszolt. Már én is aggódtam érte. Kértem Marcit, hogy egyszer ő is próbálja meg. Hátha neki felveszi. Nem válaszolt. Miután biztosak voltunk benne, hogy Peti jó kezekben van, felhívtam Katit, Szilvit, és Benit. Tudtam, hogy rájuk biztosan számíthatok. Nem is tévedtünk. Mikor találkoztunk, elmondtam mi történt. Párosával kezdtük keresni Krisztit. Időközben Gézu, Kati barátja is csatlakozott. Már tényleg aggódtam. Nem azt mondom, hogy puszi pajtások voltunk Krisztivel de akkor is aggódtam. Csúnya dolgok történhetnek vele. Mindenfélét hallani a nagyvilágból. Kétezer-tizenegy rossz év volt. Pécsen is megtörténhet, ami New York-ban vagy bármelyik másik Pécsnél nagyobb városban. Egész hétvégén kerestük. Mínusz két fokban nem húzza sokáig. A második napon bevontuk a rendőrséget, a szüleit, az osztályt. Az igazgató engedélyezte, hogy kimaradjunk a suliból. Kriszti idén jött át az én osztályomba. Amúgy a főnök az iskolában sosem engedne ilyet. Most az egyszer valamiért megtette. Nagyon fáztunk de, nem adtuk fel. Arra gondoltunk, Krisztinek milyen lehet. Egy hét után, a kereső csapat egy része, kezdte feladni a reményt. Havazott. Éjjelenként viharok tomboltak. A külvárosban hószünet volt. Aztán vasárnap este, több mint egy héttel a különös eltűnése után Kriszti csodával határos módon megkerült. Marcival a külváros régi elhagyatott részén kerestük. Százszor hálát adtam az égnek, hogy Marci velem volt. Cipelnünk kellett szegény lányt. Rendesen be volt lőve és át volt fagyva. Egy régi házban volt. Egy nem ép elméjű srác talált rá a buli utáni reggelen. Elvitte magával. Tüzet rakott, felmelegítette. Segített rajta. Azt gondolta, hogy a drog is segítség lehet neki. Krisztit kórházba vittük. Megvártuk, míg a szülei odaértek. Kriszti, egy hetet töltött az intenzív osztályon. Peti minden nap meglátogatta. Miután volt szerelmem barátnője felépült együtt mentek elvonóra. A rehabilitáció után elmentek. Se üzenet sem más. Egy darab búcsúajándékot hagytak Marcinak és nekem. Kriszti megmentésért cserébe. Soha többé nem láttam őket. A szüleik tudták hol vannak. Ma kaptam egy levelet. Peti és Kriszti írtak. Egy bentlakásos, katolikus iskolába mentek akkor. Most boldog házasok és van három gyönyörű gyerekük. Eszter, Marci, Kati. Nagyon szép tőlük. Most Marci felesége vagyok. Nekünk csak egy fiúnk van, a neve Abigél. Nem rég múlt két éves. Azért írtam le mindezt, mert Peti levele láttán feltörtek az emlékek és ezek olyan értékek, amiket nem szabad elveszítenem. Még pár szót a családomról hadd ejtsek. Abigél keresztanyja Kati lett. Úton van egy újabb fióka. Nem tudjuk, hogy fiú-e vagy lány de talán szép gesztus lenne, ha mondjuk, Krisztina vagy Péter lenne. Majd megbeszélem Marcival. Mindjárt írok is egy levelet Péternek. Majd ő megmondja a véleményét erről. Na tehát. Mentés: inkább névtelen dokumentumként hagyom. Talán még valaki elolvassa. Ment. Akkor tehát bezárás.
24
