Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló
Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western Savonia konyhájában dolgozhattam. A hotelről annyit érdemes tudni, hogy egybe van építve a Kuopio-i vendéglátó iskolával. Elöljáróban azt hiszem, nem lövök le nagy titkot, ha azt mondom, hogy eddigi életem legnagyobb élményét élhettem át itt, amit sose fogok elfelejteni. Mi a Finnair légitársasággal utazhattunk ki. Nekem ez volt az első repülésem, úgy hogy már ez is nagy élményt jelentett. Szerencsére, az út zökkenőmentes volt. A Feri hegyi reptérről indultunk Helsinkibe. A híresen gyönyörű táj már a repülőről látszott, bár Helsinkiből nem láttunk semmit a reptéren kívül. Állítólag egy nagyon sűrűn lakott és modern város, teli kivetítőkkel és az egész olyan, mint egy filmbeli amerikai város. Amikor Helsinkibe érkeztünk örömmel vettük tudomásul, hogy egy kis szemerkélő esőtől eltekintve az időjárás teljesen olyan, mint egy borúsabb magyarországi napon. Nem is értettük, hogy mire volt az a nagy izgalom a finn időjárás miatt, ám ez a véleményünk hamar megváltozott, amikor Helsinkiből tovább mentünk a célállomás felé. Helsinkiből már egy kisebb repülővel mentünk tovább, aminek már nem volt olyan meggyőző kinézete, mint a Budapest-Helsinki járatnak. Szóval, ahogy haladtunk északra, az egyébként lenyűgöző szép tájat szép lassan elkezdte elborítani a véget nem érő hó és jég. Amikor leszálltunk, nem győztük magunkra kapni a kabátjainkat. Szerencsére a poggyászaink is megérkeztek egy darabban. A reptéren már várt minket a hotel egyik embere, aki elvitt minket a szállásunkra, de előtte egy LIDL-be. Megnyugtató volt, hogy itt a világ másik végén is van egy kis rész, ami pont olyan, mint Magyarországon. A szállásunk egy diákszállón volt a várostól pár km-re, ahol általában olyan külföldi diákok szálltak meg, mint mi. A szállásunk egy három szobás lakás volt tulajdonképpen, ahol szobánként 2 személy lakhatott.
A szállást teljesen jellemezte a skandináv egyszerűség, így a mi csekély igényeinket tökéletesen kielégítette. Az egyetlen problémát az internet hozzáférés jelentette, ami problémát is jelentett volna, ha nem hoztunk volna magunkkal routert. A beköltözést követően meghagyták, hogy másnap reggel jelenjünk meg a Savoniánál eligazításra. A probléma csak az volt, hogy egyetlen egyszer láttuk, amikor elmentünk mellette kocsival, de ez a Kuopio-i tájnál nem jelent sokat, hiszen az egész külváros mondhatni egy erdőben van. Itt minden utca egyforma és még két hónap után is könnyű eltévedni, nem hogy elsőre. Szóval reggel nagy lelkesen indultunk el és csak a kapun kiérve jöttünk rá, hogy fogalmunk sincs, hogy merre kell menni. Gondoltuk az utcai járókelők majd biztos segítenek. Pár próba után találtunk is olyat, aki beszél angolul és el is mondta, hogy szerinte merre kell menni. Persze, mint kiderült pont az ellenkező irányt javasolta. Végül azért megérkeztünk, de egy jó fél óra késéssel. A hotelben már várt minket a kísérő és az összekötő tanárunk, akikkel egyeztettük az első heti programot: előadásokat kellett tartanunk Magyarországról és cserébe ők is ezt tették Finnországról. Körbe vezettek minket az iskolában, ahol természetesen szintén látszódott a skandináv stílus, de emellett roppant modern és jól felszerelt is volt. Megmutatták a tankonyhákat ahol rögtön osztrigát is nyithattunk fel, ami a látszat ellenére roppant nehéz volt. Bár a terv úgy szólt, hogy az első héten csak "beszoktatás" lesz, valami oknál fogva a negyedik napon már munkára fogtak minket, amit én személy szerint nem bántam. Már nagyon kíváncsi voltam, milyen itt egy konyhában dolgozni, és nem is csalódtam, mert nagyon tetszett. Naponta 7 órásak voltak a műszakok, hol délelőtt, hol délután. Néha elég kimerítő volt, de nagyon élveztem, így volt, hogy műszak végén ott maradtam és letöltöttem még 7 órát a váltótársammal is. Az elején leginkább csak az alapanyagok darabolását és egyéb egyszerűbb előkészítő munkákat kaptam. Igaz az is, hogy úgy érkeztem Finnországba, hogy szakmai gyakorlati tudásomat inkább szakmai gyakorlatlanságnak nevezhettem csak, mert még csak nagyon kis óraszámban tanulhattuk a szakácsságot nagy bánatomra. De ahogy telt az idő és egyre jobban mentek a dolgok, egyre érdekesebb és nehezebb feladatokat kaptam. Lassacskán már egész ételeket rám bíztak. A második hónap elejétől gyakran egyedül csinálhattam a leveseket, de sokszor előfordult, hogy a főételeket is elkészíthettem, sőt a későbbiekben már az a'la carte-ot is (bár nem minden ételt). Így készítettem borsó és zöldség krémlevest, kalériai pörköltöt, húsgombócot, parmezános csirkét és számos sertés és marha ételt.
A munkám során rengeteget dolgoztam olyan alapanyagokkal, amilyenekkel Magyarországon nem. Például a lazac vagy a homoktövis (ez egy sárga bogyó, amit a finnek nagyon szeretnek, de megkóstolása számomra szörnyű élmény volt, mint a legtöbb ételé, amit a finnek javasoltak) - amikkel még sosem volt dolgom, most ott voltak a kezem alatt nap, mint nap. A szakácsság mellet belekóstolhattam a cukrászatba is, ami nagy szerencse, mert itthon iskolában nincs is rá lehetőség. Csináltam például mangós krém desszertet és tölthettem és díszíthettem tortát. A hotel gyakran adott helyet rendezvényeknek, mint esküvő, születésnap, vagy temetés, bár ezek gyakran összetéveszthetőek voltak a hangulatuk miatt. Ilyen eseményekkor gyakran megtelt a hotel étterme, ami egyébként nem mindennapos dolog. A hotelban megfordultak fontosabb emberek is, mint kormány tagok vagy például ottlétünk alatt a török síugró válogatott. Ilyenkor külön menüket csináltunk és belekóstolhattam a török gasztronómiába is, mert számukra saját konyhájukkal kedveskedtek a finnek. Szerencsére, a magyar ízeket sem kellet teljesen elfelejtenem. Gyakran csinálhattunk magyar ételeket: almás pitét, bejglit, vadas marhát. Saját receptünk szerint vagy az ő receptjük szerint gulyást - bár ők ezt pörkölt féle főételnek gondolták - de rájuk hagytam, mert annyira büszkék voltak, hogy ismernek egy magyar ételt, és tulajdonképpen jól esett nekem is, mint magyarnak, hogy itt a messzi északon is számon tartanak egy hungarikumot. Ezután, a kis kitérő után visszatérve a programokhoz, még az első héten körbevezettek minket a városban is, ami nagyon szép. A város közepén van egy nagy tér. Itt található a Market Hall nevű piac, ahol az átlagos kínálaton kívül lehet kapni helyi specialitásokat és rénszarvas ételeket is. Az egyik ilyen náluk nagyon népszerű étel (bár engem nem nagyon nyűgözött le) a kalakukko, ami olyan kenyér, aminek a közepébe belesütöttek valamilyen halat. És attól függően, hogy ez a hal milyen fajta, a kalakukko is többféle lehetett. A téren számos bódé található, ahol kebabot, fagylaltot, hamburgert, és egyéb street food-okat lehet kapni. (Érdekesség, hogy náluk 10-15 fokban már tömött sorok vannak a fagylaltosnál.) A teret számos kisebb-nagyobb pláza veszi körül, melyekben az árak sajnos nem igazán a magyar pénztárcára vannak szabva. Ugyanitt található még a mozi is és rengeteg kisebb-nagyobb kávézó. Az első héten elmentünk a Puijon toronyhoz is, ami egy elég magas és meredek hegyen volt, ahol egy
síugró sánc is található. A kiutazásunk előtt még a tv-ben is láthattuk, mert épp egy nemzetközi síversenyt közvetítettek innen. Balszerencsénkre felvonó vagy lift nem volt, helyette csak egy végtelennek tűnő lépcsősor vitt fel a hegyre, ami kb. fél óra mászás után már elég fárasztó volt. De a látvány mindent megért. Amit eddig is tudtunk és láttunk, hogy rengeteg tó van a város körül, de az, hogy mondhatni egy félszigeten vagyunk, az csak a toronyban tudatosult bennünk. A tájon kívül a torony másik érdekessége hogy egy része forog, így, ha a torony párkányára lerakod a táskád és nem figyelsz, pár perc múlva a másik irányból fogsz legközelebb találkozni vele. Pár nappal később a munkahelyen megleptek minket egy remek ebéddel, amit egy díjnyertes pincér szolgált fel nekünk. Három fogásból állt: levesnek kék kagylólevest adtak, főételnek báránycombot, desszertnek pedig csokis brownie-t. Az ételek mellé alkoholos vagy alkoholmentes borokat szolgáltak fel az életkorunknak megfelelően. A hotel jóvoltából mindenki kapott egy kölcsönbiciklit, ami nagy segítség volt mind a bevásárlásokhoz, mind a munkába járáshoz. Szerencsére a szabadidőnk eltöltésével sem akadt probléma. A szállástól és a munkahelytől nem túl messze volt egy bowling terem, ahol még néha kedvezményt is kaptunk, mert külföldiek vagyunk. Nekem nagyon tetszett, mivel még sosem próbáltam. Ugyanitt lehetett biliárdozni is, ami hamar az egyik kedvenc sportommá vált. Ezen kívül találtunk egy bunkert, aminek a felső részét ping-pong teremmé alakították, amit teljesen ingyen lehetett használni. Az aljában pedig helyi együttesek szoktak gyakorolni. A testmozgással sem volt probléma, mert a város nagyon dimbes-dombos. Kerékpárral elég nagy kihívás volt bárhová eljutni. De éppen ezért nagyon szép is, no meg egészséges és környezetbarát is. A finnek nagyon ügyelnek ezekre a dolgokra. Remek biciklitúrákat lehetett szervezni a városon kívül, ahol lélegzetelállító táj fogadott minket. Az étkezésre sem lehetett panaszunk, ha éppen nem az iskolában vagy a munkahelyen kaptunk lazacot vagy egyéb finomságokat, akkor kisebb vendéglőkben, pizzériákban vagy éppen a finn gyorsétteremben a Hesburgerben ettünk. A kedvenc helyem egy kis étterem volt, ahol akkora kebab tálat lehetett kapni (ugyanazon az áron, mint bárhol máshol), amekkorát egyikünk sem látott. Mivel hihetetlenül nagy volt, le is fényképeztem, és így jól látható a mérete egy átlagos fél literes palack mellett.
Az ott tartózkodásunk ideje alatt számos rendezvény volt a városban. A legnagyobb ilyen ünnep a Vappu, ami a finnek legnagyobb ünnepe. Mi ezt az ünnepet az összekötő tanárnál töltöttük, aki meghívott minket magához, ahol az ünneplés közben a finn jégkorong válogatott meccsét néztük. (sajnálatosan épp kikaptak) Ahogy nálunk a foci, náluk a hoki a legnépszerűbb sport. A városnak is van saját hoki csapata: a KalPa, saját stadionja és a városban legalább négy szurkolói bolt van. Majdnem minden nagyobb plázában egy. A stadiontól nem messze van a Kuopio Halli, ami egy hihetetlenül nagy csarnok. Itt számos rendezvényt tartanak, mint például motorverseny, favágóverseny vagy más hagyományőrző, népies összejövetelt. Nekünk egy vadászkiállításra sikerült bejutnunk. Bár még nem voltam egyen se, pont ilyennek képzeltem: fegyverek, quadok, ruhák, ilyesmik. Az érdekességet az jelentette, hogy miután elhatároztuk, hogy valami különlegességet akarunk enni, Finnországban mi sem lenne jobb választás, mint a medvehús. Sajnos, mivel éppen nem volt szezonja, feldolgozatlan húst nem kaptunk. Viszont a kiállításon egyetlen egy helyen még volt egyetlen egy darab medve konzerv, aminek a borsos 20 Eurós árát 3 felé osztottuk. Szerencsénkre. Állagra olyan volt, mint egy löncshús és ízre is nagyon hasonló, csak kicsit erősebb. Nekem 5 Eurót megért, de 20-at nem biztos. A helyiek mind nagyon kedvesek voltak velünk, bár azt a lenyűgöző angoltudásukat nem tapasztaltam, így is remekül megértettük egymást. Például egy este egy idegen horgásztól kaptunk 2 frissen fogott halat, amiből aztán finom vacsorát készítettünk. Valóban lassan barátkoznak, de miután jobban összeismerkedtünk velük azok, akiknek volt valamilyen járműve, olyan helyeket is megmutattak, amik biciklivel vagy gyalog már nem volt elérhető. Ilyen volt például egy hegybe épített földalatti strand, de mivel se a sofőrben, se közölünk, rajtam kívül, senkiben nem volt érdeklődés iránta, ezért ezt csak kívülről láttuk, mert helyette megmutatták a legnagyobb plázát a Matkust, aminek a mérete jóval meghaladta a magyar társait. Ahogy telt az idő, úgy az időjárás is változott, a havazást felváltotta az eső. Igaz, ekkor már május közepe volt. Ami mindannyiunk számára legmegdöbbentőbb volt, a második hónapban jóformán nem ment le a nap.
Úgy hajnali egy és kettő között volt egy fél óra, amikor úgy-ahogy sötétebb volt, mint a nap többi részén, de ezen kívül egész éjszaka verőfényes napsütésben próbálhattunk meg valahogy elaludni. Többnyire ez nem is ment. A második hónap vége felé nagyon gyorsan telt már az idő. Vegyes érzelmekkel hagytam el Finnországot egyrészt örültem, hogy végre hazamehetek, de másrészről sajnáltam, hogy ott kell hagynom a munkahelyet és ezt az érdekes országot, ezt a másik életet. Magamban viszont elhatároztam, hogy egyszer majd visszamegyek.
