NÉPSZAVAZÁS NÉPSZAVAZÁS 2008. MÁRCIUS 9. Az Országos Választási Iroda közszolgálati tájékoztatója
Tisztelt Választópolgár! 2008. március 9-én ügydöntõ országos népszavazásra kerül sor a következõ kérdésekben: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvõbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követõ év január 1-jétõl ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?” „Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követõ év január 1-jétõl ne kelljen vizitdíjat fizetni? „Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsõfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük? Értesítõ 2008. február 22-ig névre szóló „Értesítõ”-ben kap tájékoztatást a névjegyzékbe vételérõl. Ha nem kap „Értesítõt”, a helyi választási irodában – a jegyzõnél – érdeklõdhet annak okáról. Ha a névjegyzékbõl kimaradt, minél elõbb kezdeményezze a névjegyzékbe vételét, mert a szavazás napján erre már nem lesz lehetõsége! A szavazás helye Az „Értesítõ”-ben tájékoztatjuk annak a szavazóhelyiségnek a címérõl, ahol leadhatja szavazatát. Ha a szavazás napján Ön külföldön tartózkodik, a Magyar Köztársaság nagykövetségén vagy fõkonzulátusán szavazhat. Ennek érdekében a külképviseleti név-
jegyzékbe vételét 2008. február 22-ig kérheti személyesen vagy meghatalmazottja útján a helyi választási iroda vezetõjétõl. Ajánlott levélben is benyújthatja kérelmét úgy, hogy az 2008. február 22-ig megérkezzen a helyi választási irodába. A kérelem benyújtásával ne várja meg az „Értesítõ” kézbesítését! A nyomtatvány mintáját az internetrõl (www.valasztas.hu) letöltheti, továbbá ott tájékozódhat arról is, hogy mely országok mely településein van lehetõség a szavazásra. Ha a szavazás napján Ön Magyarországon, de nem a lakóhelyén tartózkodik, igazolással szavazhat. Igazolást személyesen vagy meghatalmazottja útján 2008. március 7-ig kérhet a helyi választási iroda vezetõjétõl. Ajánlott levélben úgy kérhet igazolást, hogy a kérelem 2008. március 4ig megérkezzen a lakóhelye szerinti helyi választási irodába. A nyomtatvány mintáját az internetrõl (www.valasztas.hu) letöltheti. Ha Ön mozgásában gátolt, kérésére – Magyarországon – mozgóurnával szavazhat. FIGYELEM: mozgóurna csak írásban kérhetõ! Mozgóurnát a szavazás napja elõtt a helyi választási irodától, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól lehet kérni. A szavazás módja Szavazni csak személyesen lehet. A népszavazásra kérdésenként külön szavazólap készül. Érvényesen szavazni csak az egyik válaszra lehet, az alatta elhelyezett körbe tollal írt X vagy + jellel! Egyéb megjelölés érvényes szavazatként nem vehetõ figyelembe.
Martfû város szavazóköri címjegyzéke: 1. sz. szavazókör Martfû, Kossuth úti óvoda Kossuth út 22. Tel.: 450-443 2. sz. szavazókör Martfû, Kossuth úti óvoda Kossuth út 24. Tel.: 450-443 3. sz. szavazókör Martfû, Városháza Szent István tér 1. Tel.: 450-222 4. sz. szavazókör Martfû, Általános iskola tagintézmény Május 1. út 2. Tel.: 450-025 5. sz. szavazókör Martfû, Damjanich J. szakképzõ iskola és gimnázium Lenin út 15-17. Tel.: 450-005 6. sz. szavazókör Martfû, Kastély Szálló Móricz Zs. út 39. Tel.: 06/70 380-6176
A szociális népszavazást megelõzõ országjáró körútja egyik állomásaként Martfûn járt Tarlós István január 21én. A dr. Bakonyi Péter polgármesternél tett látogatását követõen fórumra várta az érdeklõdõket a mûvelõdési központban. A kampány ellenzéki vezetõje szerint a legfontosabb alapszolgáltatások terén abszolút indokolt népszavazást tartani. A több biztosítós modell bevezetését a lakosság magas arányban ellenzi. Az embereknek joga, sõt, kötelessége politikai ítéletet mondani a kormány mûködésérõl is. Szerinte, ha a több biztosítós rendszerrel kapcsolatos törvény hatályba lép, az a szegények és gazdagok biztosítóinak létrejöttéhez vezethet. Már javában folyik a kórházak privatizálása. Megszûnhet az esélyegyenlõség talán a legfontosabb területen, az egészségügyben. Az ország egyre súlyosabb értékválságba sodródik. Ahogyan fogalmazott: ha megszûnik a társadalmi szolidaritás, akkor egy szolidaritás nélküli világ erkölcsök nélküli világot is jelent. Kialakult egy nagyon szûk, igen gazdag réteg, és naprólnapra nõ a milliós leszakadók tömege – figyelmeztetett. Úgy gondolja, hogy a népszavazás nem pártokról, hanem erkölcsrõl, arányokról és irányokról szól.
Városunkban járt Tarlós István
2. oldal
A népszavazás eredményessége Az ügydöntõ országos népszavazás eredményes, ha az adott kérdésre az ország összes választópolgárának több mint egynegyede azonos választ ad. A választópolgárok döntése az Országgyûlés számára 3 évig kötelezõ. Ha a népszavazás eredménytelen, a döntés joga visszaszáll az Országgyûlésre. Ha további információra van szüksége… A népszavazással kapcsolatos információkat a www.valasztas.hu internetes oldalon találhat, illetve tájékoztatásért a lakóhelye szerinti helyi választási irodához vagy választási információs szolgálathoz fordulhat.
2008. február
EZ IS - AZ IS RENDÕRSÉGI HÍREK Harminc centis késsel gyilkolt Null-tolerancia az alkohollal szemben az utakon Pinkóczi Sándor õrsparancsnok tájékoztatása alapján Január 15-én a Munkácsy úton lezárt kerékpárt tulajdonítottak el 14 ezer forint értékben. Január 17-én az egyik szórakozóhelyen ketten összeszólalkoztak. Egyikük hazaindult, a másik azonban követte. A vita az utcán is folytatódott, majd tettlegességgé fajult. Mindkettejük ellen garázdaság miatt indult eljárás. Január 18-án a 442-es út sörgyári szakaszán egy személygépkocsi elütött egy rókát. Az állat el tudott menekülni, az autóban azonban 100 ezer forint kár keletkezett. Január 20-án az egyik Szolnoki úti szórakozóhelyen egy 6-8 fõs társaság, ittas állapotban, belekötött az ott tartózkodók egy csoportjába. Ez utóbbiak inkább elhagyták a helyszínt, de a „kötekedõk” követték õket, majd közülük három fõt, egymás után, alaposan helybenhagytak. Az elkövetõk ellen csoportos garázdaság miatt indult eljárás. Ezen a napon egy nyolcezer forint értékû kerékpárnak veszett nyoma a Szolnoki úton, egy szórakozóhely elõl. Egy héttel késõbb az egyik járõr felismerte az eltûnt kerékpárt. Használója elismerte a lopást. Ellene, mivel a kerékpár értéke nem érte el a 20 ezer forintot, szabálysértési eljárás indult, amit a polgármesteri hivatal folytat le. Ha a lopási kár eléri az említett értéket, akkor büntetõfeljelentésre számíthatott volna az elkövetõ. Január 22-én a 442-es út sörgyári szakaszán személyi sérüléses közlekedési baleset történt. Nem az útviszonyoknak megfelelõ vezetés miatt az út menti árokba csúszott egy autó. Vezetõje nyolc napon belüli sérüléssel megúszta, az autóban azonban többszázezer forintos kár keletkezett. Január 24-én ismét verekedés volt egy Szolnoki úti szórakozóhelyen. A két verekedõ nyolc napon belüli sérüléseket „szerzett”. Ellenük garázdaság miatt indult eljárás. Január 26-án gyilkosság történt városunkban. A Hõsök tere 2. alatt, egy ideiglenes lakóhelyül szolgáló fabódéban, elõzetes szóváltást követõen, élettársa, egy harminc cm-es késsel hátba szúrta a vele közös háztartásban élõ nõt, aki a helyszínen életét vesztette. Január 29-én a Piac téren lévõ egyik szórakozóhely elõl 30 ezer forintos, lezáratlan kerékpár tûnt el. Január 31-én egy, a Munkácsy úton parkoló kamion üzemanyagtartályát felfeszítve, 70-80 liter, 25 ezer forint értékû gázolajat loptak el.
Február 1-jén egy vezsenyi, kiskorú lányt találtak meg Martfûn élõ barátjánál, aki „kivonta magát a szülõi felügyelet alól”. A martfûi õrs munkatársai visszavitték az ezt kérõ szüleihez. Február 5-én, a hajnali órákban, a 442-es úton, gépjármû-ellenõzrés során megállapították, hogy az ellenõrzött személy a vezetés megkezdése elõtt alkoholt fogyasztott. A vezetõ jogosítványát, az új szabály, az ún. null-tolerancia alapján, azonnal bevonták, bár a szonda „csak” szabálysértési értéket mutatott. Korábban akkor került sor a vezetõi engedély azonnali bevonására, ha a szonda 0,51 fölötti (a véralkohol szint 0,8 ezrelék fölötti) értéket mutatott, ami már bûncselekménynek számít. Most azonban még inkább megfontolandó a kérdés: iszik, vagy vezet? Herbályné
GYILKOSSÁG MARTFÛN Leszúrta élettársát egy férfi a JászNagykun-Szolnok megyei Martfûn. A 41 éves nõ életét vesztette. A helyszíni vizsgálat megállapításai szerint a tragikus kimenetelû bûncselekmény az élettársi viszonyban élõ pár közös otthonában január 26-án, szombaton, a délutáni órákban történt – áll a megyei rendõr-fõkapitányság tájékoztatójában. A martfûi férfi kezén és a ruháján véresen tért be az egyik vendéglátóhelyre, ahol elmondta, hogy élettársával baj van, nem ad életjelt. Az ott dolgozó azonnal értesítette a rendõrséget. Kihallgatásakor, talán erõsen ittas állapota miatt, semmire sem emlékezett az elkövetõ. Hogy mi is történt az otthonukként szolgáló, az udvaron álló, néhány négyzetméteres, nylonba csomagolt építményben? Milyen elõzmények, nehéz körülmények, emberi gyengeség vezettek ahhoz, hogy egy méretes késsel hátba szúrja élettársát, így vetve véget közel évtizedes kapcsolatuknak? Ezen lesz ideje gondolkodni az elõzetes letartóztatásban lévõ elkövetõnek, hiszen tettéért, a súlyosbító körülmények függvényében, 5-15 év szabadságvesztésre számíthat. H
MEGEMLÉKEZÉS GULYÁS JÁNOS halálának 2. évfordulóján. „Két éve lesz mindjárt, hogy tõlünk elmentél. Semmiért sem adnánk, ha köztünk lehetnél.”
Szeretõ feleséged, fiad János, udokád Adrienn
2008. február
Kiváló tanár díjat vehetett át A Pearson csoport, a világ legnagyobb oktatási intézményének kezdeményezése az a „Great Teachers”, azaz „Kiváló Tanár” díj angoltanároknak, amit a Pearson Longman kiadó Magyarországon is kioszt minden évben. A díj különlegessége, hogy maguk a diákok dönthetik el, ki a legkiválóbb tanár, az õ kérdõíves megkérdezésük alapján választják ki a díj nyertesét. Dr. Király Zsolt, az ELTE adjunktusa dolgozta ki tudományos módszerekkel az általános iskolában tanító tanároknak, valamint a középiskolában tanító tanároknak szóló kérdõíveket. 2007 legkiválóbb angoltanára Kovácsné Szántó Mária (Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Kollégium – Martfû) lett, akinek nyereménye egy kéthetes angliai út, az Inside Word utazási iroda jóvoltából. A díjkiosztó ünnepséget január 19-én, az Educatio 2008 kiállítás alatt tartották. Gratulálunk!
Fogjunk össze, és fõzzünk játszóteret Martfûnek! Kedves Martfûiek! Az egyik ételízesítõt gyártó cég kampánya, a „Fõzzünk 8 játszóteret”. Az akció folyamán hét játszóteret sorsolnak ki azon települések között, amelyek a termékükön található vonalkódokból megfelelõ mennyiséget beküldenek. A nyolcadik játszóteret viszont az a település nyeri, amelyik lakosságarányosan a legtöbb pályázatot küldi be. Egy pályázat 1.000 g ételízesítõ kódját tartalmazza. Mint tudjuk, a városban található játszóterek állapota sajnos nem alkalmas arra, hogy betöltsék funkciójukat. Most itt a lehetõség, hogy egy kis összefogással „játszóteret fõzzünk”. Ehhez kérném az Önök segítségét. Nincs más teendõ, mint összegyûjteni minél több ételízesítõ tasakot, és eljuttatni a kijelölt gyûjtõhelyekre: óvodák, iskolák, polgármesteri hivatal, mûvelõdési központ, élelmiszerüzletek, Festékszaküzlet, Ibolya Virágszalon. Az utolsó sorsolás augusztus 15-én lesz, így az üres tasakokat legkésõbb augusztus 10-ig kell eljuttatni a kijelölt gyûjtõhelyekre. Információ: a városban elhelyezett plakátokon, továbbá a 06 70/378-5638-as telefonszámon. Köszönettel és tisztelettel: Szekeres Mónika Gizella önkormányzati képviselõ
3. oldal
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Isten áldd meg a magyart…
ELISMERÉSEK A MAGYAR KULTÚRA NAPJA Nem piros betûs ünnep, munkanap a magyar kultúra napja, mégis sokan eljöttek január 21-én, hétfõn a mûvelõdési központba, hogy ünnepeljenek, s hogy elismerjék azok munkáját, akik tettek és tesznek szokásaink, értékeink, hagyományaink megõrzéséért. Dr. Despotov Svetozár alpolgármesterként, önkormányzati képviselõként, orvosként és családapaként is több szálon kötõdik a kultúrához, városunk közmûvelõdési tevékenységéhez. Ebben az évben az õ ünnepi köszöntõ gondolatait hallhattuk. – A kultúra hagyomány és érték, amelyet történelmünk során létrehoztunk, s amely igazolást ad fennmaradásunkhoz. Érték, amely megkülönböztet bennünket a többi nemzettõl, de különbözõsége ellenére is a sokszínû európai kultúra szerves része. Tudást, mûveltséget és erkölcsöt hordoz. Összetartó erõ, amit közvetlen veszélyként fenyegetnek a kulturális intézmények anyagi ellehetetlenítése, bezárása, a globalizáció, a kereskedelmi tévék külsõségekben gazdag, tartalmilag szegény mûsorai... Dr. Despotov Svetozár szerint figyelmet és elismerést érdemelnek a kultúra igazi „katonái”, a köztünk élõ alkotómûvészek, a mûvelõdési intézmények megmentéséért, a könyvtárak bõvítéséért küzdõk, a munkájukat hivatásnak tekintõ pedagógusok, a száz akadályt és az emberi közönyt legyõzni képes mûsorszervezõk. Ahogyan fogalmazott, a magyar kultúra napja alkalmából átadott önkormányzati elismerések éppen ezt a célt szolgálják. A magyar kultúra napján Martfû Város Önkormányzata tizedik alkalommal ismerte el tárgyjutalommal a városunk kulturális életében kimagasló munkát végzõ személyek, közösségek tevékenységét. A Gyurcsek Ferenc, Munkácsy-díjas szobrászmûvész által külön erre az alkalomra készített, pegazust ábrázoló emlékplakettel fejezik ki köszönetüket a kultúrában önként segítõknek. Az elismerõ okleveleket és a díszplaketteket dr. Bakonyi Péter polgármester adta át a kitüntetetteknek, Stonawskiné Busi Ildikó táncpedagógusnak és a Kossuth Nyugdíjasklub közösségének. Stonawskiné Busi Ildikó már családi körben, nagyszülei és szülei által, a népzene és a néphagyományok szeretetében nõtt fel. Általános iskolás korában bekapcsolódott a mûvelõdési központ gyermek-, majd felnõtt néptánccsoportjának munká-
4. oldal
ahol számtalan sikeres fellépés, külföldi turné szereplõje volt. Ezzel egyidõben már segítette a mûvelõdési központ gyermek ALKALMÁBÓL néptánc együttesének tevékenységét, késõbb vezetõ tanára lett a gyermekcsoportnak és a Kopogó Néptánccsoportnak. Áldozatos és körültekintõ munkájának köszönhetõen az elmúlt évek alatt soha nem látott létszámban kapcsolódtak be a gyerekek és a fiatalok az együttes munkájába. Néptánc kultúránkat számtalan hazai és külföldi fellépésen mutatták be csoportjai. Táncházak és hagyományõrzõ városi programok sorának szervezésében és lebonyolításában vett részt az elmúlt években. Szakmai tudásának, közösségteremtõ képességének és személyes varázsának köszönhetõen az elmúlt években városunkban kialakult a néptánc iránt érdeklõdõ fiatalok közössége, így e generációnak a tánc és a hagyományok szeretete élete meghatározó élményévé vált. Az emlékplakettet Gyurcsek Ferenc Ildikó jelenleg kisszobrászmûvész készítette fiával GYED-en van. Emellett folyamatosan figyelemmel kíséri és segíti a csoportok munkáját. Sok sikert kívánunk neki az elõtte álló örömteli családi feladatokhoz, mihamarabb várjuk vissza, és kívánjuk, hogy még sokáig segíthesse városunk kulturális munkáját! – hallhattuk Asztalos Árpádné, a mûvelõdési központ igazgatójának elismerõ szavait.
jába. Kiemelkedõ tehetsége és lelkesedése egy életre elkötelezte a néptánc és a népzene szeretete mellett. Felvételt nyert a Magyar Táncmûvészeti Fõiskola néptánc-pedagógus szakára. Tanulmányai mellett bekapcsolódott a szolnoki Tisza Táncegyüttes munkájába,
2008. február
*** Tárgyjutalmat kapott Martfû város kulturális életében végzett kiemelkedõ munkájáért a Kossuth Nyugdíjasklub közössége. A díjat Tóth-Fekete Mihályné, a klub vezetõje vette át. A közösség 1995-ben alakult Martfû óvárosi részén, a város második nyugdíjas-
ÍGY ÜNNEPELTÜNK klubjaként Vas Béláné, majd 1996-tól napjainkig Tóth-Fekete Mihályné vezetésével. Tagjaik aktív dolgozói korukban is sokat tettek városunk kulturális életének és közösségeinek fejlesztéséért, és ezt a munkát folytatták a klub keretein belül is. Az elmúlt évek során egyre inkább bekapcsolódtak városi ünnepi programjaink lebonyolításába, szervezésébe: majálisok, Martfûi ünnepi napok, Mindenki karácsonya, Tiszazugi találkozók és még számtalan kulturális rendezvény segítõi voltak. Színvonalas és szervezett közösségi életük mellett mindig fontos számukra, hogy a város egészéért is tegyenek, így élen jártak a környezetszépítõ programban, de segítettek a városi intézmények felújítási munkálataiban is. A klubon belül tizenegy éve népdalkör alakult, ami azóta színvonalasan mûködik. A népdalkört három évig Angyal Józsefné Marika vezette, akinek a klub nagyon sokat köszönhet. Fellépéseikkel színesítik városunk rendezvényeit, részt vesznek népdaltalálkozókon, más városok által szervezett nyugdíjastalálkozókon. Közösségteremtõ munkájuk példa számunkra. Városunk kulturális élete ma már elképzelhetetlen a klubtagok segítõ közremûködése nélkül. Munkájukhoz további sok sikert, jókedvet és nagyon jó egészséget kívánt Asztalos Árpádné. *** A reneszánsz év nyitányaként, végezetül a Bourdon Együttes és Szabó András elõadómûvész, irodalomtörténész elõadását láthattuk, hallhattuk „Ezeréves muzsika” címmel. A középkor és reneszánsz magyar és európai zenéjének, irodalmának értõ közvetítése, a korhû hangszerek igényes megszólaltatása igazi kulturális csemegét jelentett, méltó színfoltja volt a magyar kultúra napi városi rendezvénynek. Herbályné
Reneszánsz év 2008. Ezzel a címmel szervez országos rendezvénysorozatot az Oktatási és Kulturális Minisztériumon belül létrehozott Reneszánsz Programiroda. A Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából megálmodott kulturális, gasztronómiai, tudományos és sok más témát felölelõ programsorozat 2008. január 22-én, a kultúra napján indult, és egy évvel késõbb ugyanezen a napon ér véget. Az országos és határainkon túl is átívelõ programok célja, hogy közel hozzák a ma emberéhez a reneszánsz korának sokszor feledésbe merülõ értékeit. Az akkori mûvészeti, kulturális, társadalmi, gazdasági megújulás bemutatása mellett a szervezõk nem titkolt szándéka, hogy mindezt párhuzamba állítsák korunkkal. Világunk ma ugyanolyan fontos változásokon megy át, mint Mátyás idejében, így ismét nagy szükség van a reneszánsz korának nagy erényeire.
Tamási József megyei közmûvelõdési díjat vehetett át A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat, a magyar kultúra napja alkalmából, tizedik alkalommal adott át közmûvelõdési és mûvészeti díjakat január 22-én. A kitüntetést a megyei közgyûlés a megye kulturális életében jelentõs alkotó, szervezõ tevékenységet végzõ, hosszú ideje kimagasló színvonalú eredményeket elérõ, a közmûvelõdés korszerû formáinak és módszereinek kidolgozásában és megtartásában, hagyományõrzésében résztvevõ személyek és közösségek elismerésére alapította, és évente három adományozható belõle. Ebben az évben Tamási József, a Tiszaföldvári Katolikus Egyházközség plébánosa is átvehette a JNSZ megyei közmûvelõdési díjat Fejér Andortól, a megyei közgyûlés elnökétõl. A közmûvelõdési díj átadásakor elhangzottak alapján: Tamási József 1983 óta vezeti a Tiszaföldvári Katolikus Egyházközséget. Óriási hittel és lendülettel kezdte meg lelkipásztori hivatását Tiszaföldváron, Homokon és Martfûn. Hittanos csoportokat szervezett, nagy türelemmel tanította és tanítja a fiatalokat. A lelki gondozás mellett igényességgel megváltoztatta a környezetét is. A romos Homoki Jézus Szíve templomot teljesen felújíttatta. A torinoi halotti lepelnek elkészíttette a másolatát. Itt láthatják az érdeklõdõk, de e misztikus lepel hírét elviszi az atya szerte az országba. Vetítéssel egybekötött elõadásokat tart. 1986-ban a tiszaföldvári plébánia felújítását szervezte meg, tetõcsere, a falak és ablakok festése, a Szent István templom tetõcseréje, festése kívül belül, majd ezt követte 1988-ban a templom jelenlegi
arculatának kialakítása. A templomkertben 1989-ben elkészült a Lourdes-i barlang másolata a franciaországi Mária-jelenés eredetije alapján, majd a kolumbárium. Nemcsak lelki gondozója, hanem szellemi mûvelõje is híveinek. Magyarország szép tájait, kegyhelyeit, mûemlékeit mutatja meg. Külföldi úti élményeirõl videofelvételeket készít, és megosztja azokat híveivel. Betegeit, öregeit látogatja és lelkileg ápolja, a kórházi betegágyánál is felkeresi híveit, hogy könnyítsen szenvedéseiken. Tiszaföldvár szellemi életében is tevékenyen részt vett: újságot szerkesztett, a Polgári Társaság szellemi szóvivõje volt. 1848-as emlékünnepségeket szervezett Tiszaföldváron és Martfûn. Jótékonysági hangversenyeket szervezett az árvízkárosultaknak, a leégett miskolci református templomnak, az erdélyi magyaroknak. Sokat fáradozik a három felekezet egységéért. Kezdeményezõje az ökumenikus imaheteknek, szeretetvendégségeknek, ahol együtt imádkozhatnak a hívek a keresztény egységért. Gratulálunk!
Szolnok városi elismerés a Sodrás Népzenei Kisegyüttesnek A magyar kultúra napja alkalmából Szolnok város önkormányzata is kitüntetésekkel ismerte el a pedagógia, a kultúra és a sport terén végzett önzetlen munkát. Kulturális elismerést vehetett át a Sodrás Népzenei Kisegyüttes, tagjai között a martfûi Patonai Mihállyal. Az együttes közel negyedszázada szólaltatja meg népzenénket. Kezdetben a Tisza Táncegyüttest kísérték, ma már a Tallinka, Corvinka, Vadvirág táncosainak
2008. február
is õk húzzák a talpalávalót. Táncházakban, népzenei rendezvényeken, itthon és határainkon túl is hallhatjuk szívbõl jövõ, ritmusos, ropogós muzsikájukat. Az együttes magas szakmai munkáját már eddig is több elismerés övezte. A most kapott díjjal a népzenét értõ közönség nevelésében, a népzene népszerûsítésében elért eredményeiket ismerte el megyei jogú városunk. Gratulálunk!
5. oldal
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Új helyen mûködik tovább az idõsek klubja Martfûn, a Szociális törvény által meghatározott, a személyes gondoskodás körébe tartozó feladatok egy részét, az önkormányzattal 1998-ban kötött ellátási szerzõdés alapján, a „Gondoskodás Háza” Idõsek Otthona Szociális Szolgáltató Kht. látja el. Ezek közé a feladatok közé tartozik a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, az idõsek gondozóháza és nem utolsó sorban, a Gondoskodás Házában már eddig is mûködõ, idõsek klubja. Az ún. nappali ellátást nyújtó intézmények közé tartozó idõsek klubja fentartása a háromezer fõt meghaladó lakosságszámú településeken kötelezõ önkormányzati feladat. Az idõsek klubja mûködtetésében, a szolgáltatást igénybevevõk száma és az ahhoz szükséges helyiségek befogadóképessége terén is, elõbbre szeretett volna lépni az önkormányzat és a feladatot ellátó közhasznú társaság. Idõközben, az egyik bérlõk házának bezárása miatt, a Városi Nyugdíjasklub korábbi helyiségére lakat került. Új mûkö-
dési terüket a mûvelõdési központban találták meg, ahol a nagyobb rendezvényeiket eddig is bonyolították. A Gondoskodás Házát mûködtetõ közhasznú társaság jelentõs anyagi ráfordításával sikerült kialakítani a mûvelõdési központban egy akár száz-száztíz fõ befogadását lehetõvé tevõ, idõsek klubjaként funkcionáló, 220 m2-es helyiségcsoportot, amit egyben a Városi Nyugdíjasklub tagjai is sajátjuknak tekinthetnek. Az idõsek klubja átadására február 8-án került sor. A kellemes, barátságos környezet is hozzájárulhat ahhoz, hogy közel kerülje-
6. oldal
nek egymáshoz, jól érezzék itt magukat az idõs emberek, függetlenül attól, hogy az idõsek klubjának, a Városi Nyugdíjasklubnak, vagy mindkettõnek a tagjai. Valamennyi Martfûn élõ nyugdíjast szeretettel várják. Ahogyan Demjén Bálintné, a Városi Nyugdíjasklub vezetõje fogalmazott, ezt a lehetõséget minden nyugdíjas társának érdemes kihasználni.
Dr. Despotov Svetozar alpolgármester is üdvözölte az idõsek klubja igénybevételi lehetõségének bõvítését. Balogh Edit címzetes fõjegyzõ elismeréssel szólt a Gondoskodás Háza és vezetõje, Kállai György eddigi, a szociális gondoskodás terén, Martfûn végzett tevékenységérõl. Úgy látja, és ezt a most átadott klubhelyiség is igazolja, számára az elsõdleges és legfontosabb, hogy a gondozásra szorulók, az ellátottak maximális szolgáltatást kapjanak. – Ebben a klubban nyugodtan bízhatnak – jelentette ki Kállai György. Szerinte, aki bekapcsolódik a klub tevékenységébe, az egészségesebb, boldogabb, jobb kedvû
2008. február
lesz. Kellõ számú jelentkezõ esetén, a szükséges engedélyek megszerzését követõen, jelentõs állami támogatás biztosítja majd, hogy a különbözõ szolgáltatásokat ingyenesen igénybe vehessék az idõsek klubja tagjai. De ahogyan fogalmazott, nem ez az elsõdleges. Mindenki annyi idõt tölt a klubban, amennyit szeretne. A helyiség nyitva áll bárki számára. Azokat is szívesen látják, akik bejárnak, de hivatalosan nem lesznek klubtagok. Egy szemléletes példával azonban egyértelmûvé tette a klubba járók és a
hivatalos klubtagok várható helyzetét: ha kirándulást szerveznek, akik klubtagok lesznek – állami normatívát lehet utánuk igényelni – azok ingyenesen kirándulhatnak, akik nem klubtagok, azok pedig térítés ellenében tarthatnak velük. Elõzetes beszélgetésünk során is azt hangsúlyozta, hogy az idõsek számára több törõdést, lehetõséget, kedvezményeket, elõnyöket jelent az idõsek klubja ellátási forma mûködtetése, az erre irányuló állami támogatás igénybevétele. Ez utóbbiból fizetik a bérleti díjat, az energia költségeket, ez fedezi a szükséges alkalmazottak foglalkoztatását. A klubtagok utazhatnak, vehetnek ezt-azt, pihenhetnek, jól érezhetik magukat együtt. Szerinte a közösségi gondolkodással, az önkormányzat, a klub, a befogadó intézmény összefogásával az idõsek klubja biztosan beváltja a hozzá fûzött reményeket. Herbályné Az idõsek klubja mûködtetésének jogszabályi háttere Az idõsek klubja, mint nappali ellátást nyújtó intézmény, elsõsorban a saját otthonukban élõk részére biztosít lehetõséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvetõ higiéniai szükségletek kielégítésére. Személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményként alkalmas a szociális és
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes idõskorúak napközbeni gondozására. A háromezer fõt meghaladó lélekszámú településeken, kötelezõ ellátási formaként, mûködtetnie kell az önkormányzatnak ilyen klubot. Az idõsek nappali ellátását célzó támogatást, állami normatívát azok a helyi önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a jogszabályi feltételeknek megfelelõ, idõskorúak nappali ellátását biztosító intézményt tartanak fenn. A hozzájárulás az önkormányzatokat az ellátottak száma szerint illeti meg. A 2008 évi állami normatív támogatás 150 ezer Ft/fõ/év. Egy település vonatkozásában csak egy ellátásszervezési formában megszervezett, nappali ellátást biztosító intézményben ellátottak után igényelhetõ támogatás. Az idõsek nappali intézményére vonatkozó szabályok szerint a nappali ellátást biztosító intézmény: – az ellátást igénybe vevõk részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelõ napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt, – a helyi igényeknek megfelelõ közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésû programoknak, csoportoknak; – biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhetõ módon mûködjön. Nappali ellátás biztosítására az az intézmény alkalmas, amelyik rendelkezik a közösségi együttlétre, a pihenésre, a személyi tisztálkodásra, a személyes ruházat tisztítására, amennyiben szolgáltatásként biztosítja, az étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására szolgáló helyiségekkel. A nappali ellátást nyújtó intézmények nyitvatartási idejét a helyi igényeknek megfelelõen kell meghatározni, de az napi hat óránál kevesebb nem lehet. A nappali ellátást nyújtó intézmények szolgáltatásai különösen: igény szerint meleg élelem biztosítása, szabadidõs programok szervezése; szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése; hivatalos ügyek intézésének segítése; munkavégzés lehetõségének szervezése; életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése; speciális önszervezõdõ csoportok támogatása, mûködésének, szervezésének segítése. Szabadidõs programok szervezésének minõsül az is, ha az intézmény az ellátást igénybe vevõk részére sajtótermékeket, könyveket, kártya- és társasjátékokat, tömegkommunikációs eszközöket biztosít, rendezvényeket szervez. Az intézmény által nyújtott egészségügyi ellátás körébe tartozik a felvilágosító elõadások szervezése, tanácsadás az egészséges életmódról, gyógytorna lehetõségének biztosítása, valamint a mentális gondozás.
Az intézmény vezetõje a nappali ellátást nyújtó intézményekben látogatási és eseménynaplót vezet. A nyilvántartás alapján a gondozási napokat havonta és évente az intézményvezetõ összesíti. Ez az alapja az állami normatíva felhasználásának, elszámolásának, a mindenkori éves költségvetési törvény figyelembevételével. A helyi önkormányzatok, valamint az önkormányzatokkal szerzõdéses jogviszony alapján önkormányzati feladatokat ellátó természetes és jogi személyek a személyes gondoskodást a Szociális törvényben, valamint külön jogszabályban a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekre meghatározott feltételek szerint biztosítják. Az ún. normatív állami hozzájárulásra jogosult a személyes gondoskodást nyújtó közfeladatot ellátó egyházi jogi személy, társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, közhasznú társaság, egyéni vagy társas vállalkozás is.
A Válaszd az Életet Alapítvány a Martfûn és környékén élõ, daganatos betegségben érintett emberek és hozzátartozóik számára igyekszik testi-lelki gyógyulást, az érdeklõdõknek az egészség megõrzésével kapcsolatos információt nyújtani. Rendszeresen szervezünk szûrõvizsgálatokat, hogy idejében észlelhetõ legyen a tüneteket még nem okozó daganatok kiszûrése vagy a daganatot megelõzõ állapot felismerése. A személyi jövedelemadó 1%-ából 2007-ben alapítványunk 126.255 Ft-ot kapott, amelyet ezúton is megköszönünk minden támogatónknak! Kérjük, idén is támogassák céljaink megvalósítását. A támogatást 2007-ben is az alapító okiratban foglalt célokra fordítottuk! Köszönjük!
Jól mulattak – Pótszilveszter a Városi Nyugdíjasklub rendezésében A Városi Nyugdíjasklub január 25-én tartotta hagyományos pótszilveszteri rendezvényét. Kétszázötvenen fogadták el a meghívást, köztük dr. Bakonyi Péter polgármester, Kovács Jánosné, a Bõr- és Cipõipari Szakszervezet elnöke, Cseh Zsuzsanna titkár, Bokorné Demeter Piroska nyugdíjbizottsági elnök, Asztalos Árpádné, a Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár igazgatója, Demény Istvánné, a JNSZ megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, Fazekas Rozália, a szolnoki nyugdíjasklub elnöke. A rendezvényen részt vettek megyei társklubjaink tagjai Mesterszállásról, Öcsödrõl, Zagyvarékasról, Törökszentmiklósról. Az ünnepi rendezvényt a társklubok mûsorai is színesítették. A zagyvarékasi Földes Imre színvonalas énekcsokrot adott elõ, a szépkorú hölgyek pedig kalocsai tánccal rukkoltak ki. A
2008. február
mesterszállásiak igazi, virtuóz palotást mutattak be. A törökszentmiklósi Molnár József tangóharmonikájával, éneklésével vidította a közönséget. A martfûiek részérõl Jenei Kálmánné szép énekhangjával nyújtott maradandó élményt. A hazai hölgyek cigánytánca mulatozásra, vigasságra pezsdítette a közönséget. Fazekas Rozália vendégként, énekével színesítette a programot. Vacsora után, meglepetésként, a Tiszaföldvári Rendõr Nyugdíjasklub igazi kánkán bemutatót tartott. Ezután a tombolahúzási idõszak következett, melyen sokak hangulatát fokozták a nyeremények. A rendezvény egy kicsit az éjszakába nyúlt, de a szépkorúaknak nagyon örömteli esemény volt. Mindenkinek köszönjük, aki a szervezésben segített, részt vett, támogatta az eddig talán legsikeresebb pótszilveszterünket. Farkas
7. oldal
HIRDETÉS Ebédeljen, vacsorázzon nálunk! Udvarias kiszolgálással, változatos nemzetközi és magyar ízekkel, minõségi borokkal, családias, barátságos környezetben várjuk Önöket. 100 fõs éttermünkben vállaljuk bankettek, állófogadások, üzleti vacsorák, családi rendezvények szervezését, lebonyolítását. •Napi menü •Party service Martfû, Ifjúság út 2. Nyitva: H-V, 12-22 óráig Asztalfoglalás: 56/452-416, 56/580-570
SZAUNA, SZOLÁRIUM FRISSÍTÕ MASSZÁZS a Martfû Gyógykempingben Nyitvatartási idõ: Hétfõ-péntek 17-22 óráig Szombat-vasárnap 15-22 óráig Áraink: Szauna 500 Ft/óra/fõ Törölközõt, hajszárítót biztosítunk. Kedvezményes szauna és szolárium bérletek vásárolhatók. Szolárium ára: 5 perc/300 Ft
BOWLINGOZZON A MARTFÛ GYÓGYKEMPING DRINKBÁRJÁBAN! Kedvezményes italárak, koktélok!
BOWLINGPÁLYA 1.500 Ft/óra/pálya Nyitva: minden nap 15-24 óráig. Pályafoglalás telefonon:
56/ 580-530 Színvonalas környezet. Biliárd, internet, óriás sakk. Céges, családi rendezvények lebonyolítása, 50 fõig.
8. oldal
APRÓKÁK Munkácsy út 86. fsz. 2. alatti, nyílászárókkal felújított, 49m2-es, egy szoba + hálófülkés lakás eladó. Érdeklõdni lehet: 06 56/450-628, 06 70/544-7537. *** Martfû központjában 13 m2-es üzlethelyiség eladó vagy kiadó. Érdeklõdni a 06 70 5382104-es telefonszámon lehet. *** Martfûn, az Erdõ úton, 893 m2-es, összközmûvesített építési telek áron alul eladó. Alap, lábazat kész, Szoc.pol. igényelhetõ. Tel.: 70/209-7985 *** Zsófiában 2.800 m2-es telek mûvelésre kiadó. Érdeklõdni: 06 30/4163-721, 06 20/2075-521 *** Lakást vagy családi házat vásárolnék Martfûn, 15 millió Ft értékig. Érd.: 06 30 960-2845 *** Gyógytornászt keresünk sürgõsen. Tel.: 56/451-835
2008. február
Nyaralj velünk Görögországban! Indulás szeptember 1-jén Martfûrõl, érkezés szeptember 10-én Martfûre. Részvételi díj: 39.900 Ft Bõvebb felvilágosítás a 06 70 4108427-es (Szmolnik Katalin), vagy a 06 20 201-0522-es (Szmolnik Ilona) telefonszámokon.
EGYHÁZI HÍREK Március 15-tõl Petõfi-kultusz kiállítás a Szent Tamás-templomban Az ország legnagyobb Petõfi-kultusz gyûjteményét láthatják az érdeklõdõk március 15-tõl a Szent Tamás-templomban. Székely Gábor, a Magyarországi Honismereti Szövetség kuratóriumi elnökének magángyûjteményében 150 év – Petõfi iránti tiszteletbõl készült – alkotásaiból kapunk ízelítõt. Festmények (Madarász Viktor, Orlai Petrich Soma, Barabás Miklós, Egervári Potemkin Ágost, stb.) szobrok, könyvek Petõfi korából, kritikák, kiadványok, szakirodalom, jelvénygyûjtemény, plakettek, képeslapok, eredeti forradalmi karszalag, Petõfi saját kezû írása, stb. kerül, Kiskõröstõl Segesvárig, idõrendi sorrendben a tárlókba, paravánokra, állványokra. A kiállítást március 15-én, szombaton 10 órakor ünnepi mûsor keretében nyitja meg Dinyés László képzõmûvész. Martfûi iskolások ünnepi mûsorát is láthatjuk, majd minden jelenlévõt szeretne Petõfi-népdalok éneklésére bírni a szervezõ, Tamási József. A kiállítás elõreláthatólag március 25-ig lesz megtekinthetõ. Diákok, elõre bejelentett csoportok számára Székely Gábor tájékoztatót tart a kiállított anyaggal kapcsolatban. A tetszõleges belépõdíjból a közelmúltban a templomról letépett és ellopott vörösréz csatornák pótlását igyekszik megoldani a katolikus egyházközség.
Nagyböjti katolikus programok: Február 17. Audiovizuális elõadás Mózesrõl. Február 24. Martfûn dr. Beer Miklós püspök miséje Kenyeres Lajos vértanú plébános emlékére. Március 2. Audiovizuális elõadás Mária Magdolnáról Földváron és Martfûn. Március 6. Elsõ csütörtök – Keresztút, szentmise, szentségimádás Martfûn. Március 9. Lelkigyakorlat Martfûn: Bárdos Krisztián atya Törökszentmiklósról! Március 15. Nemzeti ünnep – Petõfi kiállítás megnyitója a martfûi templomban. Március 16. Virágvasárnap – Barkaszenteléssel egybekötött körmenet és szentmise. Március 20. Nagycsütörtök – Lábmosásos szentmise Martfûn. Március 21. Nagypéntek – Passiós „csonkamise” Földváron. Március 22. Nagyszombat – Felnõtt keresztelések az éjszakai szentmisén. Március 23-24. Húsvét vasárnap és hétfõ – Ünnepi misék, körmenetek.
Keresd az igét! – Játék a Biblia éve alkalmából Kedves Martfûiek! Amint arról már sok forrásból értesülhettek, a Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére a katolikus, a református és az evangélikus egyház a 2008. esztendõt a Biblia évének nyilvánította. Ebbõl az alkalomból a Martfûi Református Egyházközség pályázatot hirdet, Keresd az igét! címmel. Minden hónapban közzéteszünk egy Bibliai igeverset. A feladat a vers pontos helyének megtalálása. Azok között, akik a helyes megfejtést névvel, címmel ellátva az adott hónap utolsó vasárnap 10 óráig eljuttatják a lelkészi hivatalba, havonta egy ajándékot, majd 2009 januárjában, az öszszes jó megfejtést beküldõ között, egy értékes jutalmat sorsolunk ki! Sorsolás: minden hónap utolsó vasárnapján, a református istentiszteleten.
10. oldal
REFORMÁTUS RENDEZVÉNYEK A martfûi református gyülekezet február - március havi alkalmai: Február 10. böjt elsõ vasárnap, 10 órakor: Úrvacsorás istentisztelet. Kéthetente, csütörtökön, 11 órától: Bibliaóra az idõsek otthonában. Március 2. Biblia vasárnap, 10 óra: Istentisztelet. A „Biblia éve keretén belül minden hónapban egy bibliai igét teszünk közzé, melynek a pontos helyét kell a vállalkozó szellemûeknek megfejteni és eljuttatni a lelkészi hivatalba (Szent István tér 3.). A helyes megfejtõk között minden hónap utolsó vasárnapján, az istentiszteleten egy-egy értékes ajándékot sorsolunk ki! Március 15. 10 óra: Ünnepi istentisztelet. Március 16. Virágvasárnap: Törökszentmiklós, Presbiteri konferencia. Március 19., 17 óra: A Jézus Krisztus szupersztár c. film vetítése. Március 20., 11 óra: Idõsek otthona, úrvacsorás istentisztelet. 17 óra: Nagycsütörtöki istentisztelet. Március 21. 17 óra: Nagypénteki istentisztelet. Március 22. 17 óra: Nagyszombati istentisztelet. Március 23. 10 óra: Húsvét vasárnapi úrvacsorás istentisztelet. Legátusunk Bedekovics Péter elsõéves teológus. Március 24. 10 óra: Húsvét hétfõi úrvacsorás istentisztelet. Szilágyi Gábor református lelkész
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
A februári idézet a Magyar Bibliatanács újfordítású Bibliájából: „Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékrõl nemzedékre!” Beküldési határidõ, sorsolás: február 24én a református templomban tartandó istentiszteleten. Nyeremény: 1 db Treckstor típusú, 1Gb-os MP3 lejátszó. Várjuk a megfejtéseket. Martfûi Református Egyházközség
2008. február
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KECSÕ MIHÁLY (1935-2008) temetésén részt vettek, együttérzésükkel, virágaikkal mély fájdalmunkban osztoztak. Köszönetünket fejezzük ki a szertartás lebonyolítóinak odaadó munkájáért is. A Kecsõ család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága Keresztmamám, Dorogi Jánosné (sz. Békevári Mária) temetésén megjelentek, és mély fájdalmunkban részvéttel osztoztak. Békevári György és családja
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TESZ - Új számlázási rendszer, új szerzõdés - Behajtják a hátralékokat Jól halad az átállás az új vízóra leolvasó és számlázási rendszerre – tájékoztatta lapunkat Tolnai Gábor, a településellátó szervezet vezetõje. Ütemezetten folyik a vízórák leolvasása, az adatok rögzítése az erre a célra vásárolt adatgyûjtõ (Psyon) eszköz segítségével, amelyrõl az adatokat közvetlenül számítógépre, a szintén újonnan bevezetett számlázási rendszerbe töltik le. Az új típusú számlákat február 20 és 25. között, mindhárom leolvasási körzetben, minden fogyasztó megkapja. A befizetési határidõ pedig március 5. lesz. A számlák átvételével párhuzamosan új szerzõdést is köt a fogyasztókkal a településellátó szervezet. Erre elsõsorban azért van szükség, mert változott a szolgáltató neve (Városi Víz- és Csatornamû helyett Martfû Város Önkormányzata Településellátó Szervezete). A szerzõdés kiköti azt is, hogy, a korábbi gyakorlattal ellentétben, a számlákat nem az intézmény pénztárában, hanem csekken vagy átutalással kell kiegyenlíteni. *** Megkezdik a víz- és csatornadíj-hátralékok felszámolását. Tolnai Gábortól azt is megtudtuk, hogy az intézmény megteszi a szükséges lépéseket az évek alatt fel-
gyülemlett, több millió forint be nem fizetett víz- és csatornadíj behajtásának érdekében. Jelenleg háromszáz tartozót tartanak nyilván. Közülük harmincnyolc halmozott fel jelentõs, ötvenezer forint feletti hátralékot. Az õ esetükben március 10-e után, a hátralék beszedésének elsõ lépéseként, az érintett fogyasztó értesítést és csekket kap a tartozásról, aminek átvételét aláírásával igazolja. Ha a hátralék rendezésére nem kerül sor, elõzetes értesítést követõen, megkezdik a bekötõ vezetékek szûkítését a településellátó szervezet munkatársai. A szûkítést követõen a használható vízmennyiség bizonyos háztartási berendezések (bojler, automata mosógép, stb.) használatát és a locsolást nem biztosítja. Aki az eredeti állapotot vissza szeretné állítani, azt, a hátralék megfizetésén túl, a szûkítés és helyreállítás költségei is terhelik. Ha a szûkítést követõen sem kerül sor a díjhátralék rendezésére, akkor a szolgáltató bírósági eljárást, majd behajtást kezdeményez. A kellemetlenség elkerülése érdekében érdemes mindenkinek átnézni, átgondolni, hogyan is áll a víz- és csatornadíjak rendezésével. Herbályné
FELHÍVÁS A köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggõ tevékenységekrõl szóló 1/1986. (II. 21.) ÉVMEÜM együttes rendelet kimondja, hogy: „Az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni a.) az ingatlan elõtti járdaszakasz, járda hiányában egy méter széles területsáv, illetõleg ha a járda mellett zöld sáv is van, az úttestig terjedõ teljes terület, b.) a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek mûtárgyai tisztán tartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról.” Kérjük a lakosságot, hogy a fenti tevékenységet folyamatosan, az évszakok és az idõjárás változásainak megfelelõen szíveskedjenek elvégezni. Ha a belvízelvezetõ rendszerben nagyobb karbantartást igénylõ elzáródást tapasztalnak, kérjük, jelezzék azt Szabó Csabának, a településellátó szervezet munkatársának a 450-222-es telefonszámon. Martfû Város Önkormányzatának Településellátó Szervezete
Az önkormányzat Fonyód-Bélatelepen lévõ üdülõjének korábbi, igen rossz állapotú zsindelyezését új, cserépborításra cseréltette le a településellátó szervezet. Sor került a szükséges bádogozásra, esõcsatornázásra, az oromfalak hajópadlózására, festésére is. A felújítás több mint hárommillió forint ráfordítással valósult meg. A munkálatokat martfûi vállalkozó végezte el. Az üdülési szezon elõtt még bográcsozásra, szalonnasütésre, grillezésre alkalmas helyet is kialakítanak az épület udvarán – tájékoztatott Tolnai Gábor, a TESZ vezetõje. Az üdülõ az önkormányzat és intézményei dolgozói mellett a város valamennyi lakójának lehetõséget kínál a kikapcsolódásra, feltöltõdése. H
2008. február
KÉPVISELÕTESTÜLETI ÜLÉS Martfû Város Önkormányzata Képviselõ-testülete 2008. február 14-én csütörtökön, 16 00 órai kezdettel képviselõ-testületi ülést tart. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Martfû, Szent István tér 1. NAPIRENDI JAVASLAT: 1. Beszámoló a város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl. 2. Beszámoló a gyámhivatal tevékenységérõl és a gyermekjóléti alapellátás helyzetérõl. 3. Javaslat az önkormányzat 2008. évi pénzügyi tervére. Elõterjesztés a 2007. évi pénzügyi terv módosításáról. 4. Elõterjesztés a gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló rendelettervezethez. 5. Elõterjesztés az önkormányzat vagyonával való gazdálkodás egyes szabályairól szóló rendelettervezetrõl. 6. Elõterjesztés a Térségi Integrált Szakképzési Központ létrehozására irányuló megállapodás megkötésére és a társulás alapító okiratának elfogadására. 7. Elõterjesztés a Szavazatszámláló Bizottsági tagok megválasztására. 8. Elõterjesztés a Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Kollégium létszámcsökkentésérõl. 9. Javaslat a lejárt határidejû határozatok végrehajtására. 10. Tájékoztató a Képviselõ-testület két ülése közötti eseményekrõl, a tett intézkedésekrõl. 11. Interpellációk 12. Egyéb kérdések
MEGEMLÉKEZÉS „Te a jóságodat két marokkal szórtad, önzetlenül adtál a rossznak és a jónak. Mindig egy célod volt, a családodért élni, ezt a halál tudta csak széttépni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk.”
özv. KÁTAI BÉLÁNÉ halálának 3. évfordulójára. Szeretõ fia Béla és családja
11. oldal
EZ IS - AZ IS TERMÉSZETJÁRÁS A Martfûi Városi Sportegyesület Természetbarát Szakosztály megkezdte a 2008. évi érvényesítõ betétlapok árusítását. Február minden keddjén 17 órakor a Mûvelõdési Központ emeleti elõcsarnokában, fogadóóránkon fizethetik be tagdíjukat a megjelenõk. 18 éven felüli, önálló keresettel rendelkezõk 4.000 Ft, nappali tagozatos tanulók, nyugdíjasok, munkanélküliek 2000 Ft tagdíjat fizetnek egész évre. *** Március 8-án, szombaton huszadik alkalommal, a középiskolával közösen, más iskolákkal együttmûködve rendezzük a Damjanich-emléktúrát gyalogosoknak 10, 15, 20, 30 kilométeres távon, Martfû, Lenin út 15-17. Damjanich középiskola túraközponttal, indítással. A 15 km-es túra célja Cibakházán a Nimród sörözõben van, minden másé az indulás helyén. A hosszabb távokat vállalók hamarabb, a rövidebbeket vállalók késõbb indulnak. Gyülekezõ és nevezés a tervezett indulás elõtt 30 perccel. Tervezett indítás 30 km távon 8.00, 20 km távon 8.30, 15 km távon 9.00, 10 km távon 9.30 órakor. Teljesítés szintidõ: 30 km-en 8, 20 km-en 6, 15 km-en 5, 10 km-en 4 óra. Martfûn lakóknak, itt tanulóknak és a rendezésben közremûködõknek ingyenes jelentkezés az iskolák szervezõinél, a szakosztály túravezetõinél február hónapban és a szakosztály fogadóóráin, nevezési lap kitöltésével, keddi napokon 17 órakor a mûvelõdési központ emeleti elõcsarnokában, Csizmadia Gyulánál. Rendezõi feladatok ellátására önkéntesek jelentkezésére is számítunk. Bõvebb információk olvashatók a Damjanich emléktúráról a www.damjanichmartfu.sulinet.hu és a http://isi.martfu.hu honlapokon. *** Február 19-én 4000 Ft költségelõleg befizetésével lehet jelentkezni a május 9 és 12 között, Pünkösdkor Salgótarján, Tóstrand térségében levõ Gyalogos Természetjárók Országos Találkozójára, ahol színvonalas programok várják a szervezett természetjárókat. Martfûrõl kb. 20 fõ utazására számítunk, akik részére a túraközpontban többágyas szobákban biztosítottunk szállást és sátrazási lehetõséget a faházak mellett. Részletek a fogadóórákon, a csizmadiagyula @freemail.hu címen és a (20) 807-8090 telefonon. *** Elõrehozták a Budapesti Vásárvárosban az Utazás 2008 kiállítás idõpontját február 29-március 2-ig. Itt a szervezett természetjárók részére az alapvetõ információk beszerzése egy helyen lehetséges. Nagy csoport összetartása nem szerencsés, egyéneknek, családoknak ajánlott. Vonattal
12. oldal
50%-os alkalmi menettérti kedvezménnyel utazhatunk egyénileg is Budapestre. *** A Tisza folyó bal partján van Martfû város. A vízhez kötõdés sok esetben természetes, máskor mintha göröngyös lenne a vízen járás ismeretekhez vezetõ út. Sok évvel ezelõtt használtam elõször az Újpesti Hajósklub oktató - szemléltetõ anyagait fiatalok vízi túravezetõ képzéséhez. Tizen évvel ezelõtt, amikor meghívót küldtek a Dunán végig evezésre, legjobbjaink éppen a Nemzetközi Tisza túra vezetéshez voltak elkötelezve. Azóta is bánja Bodzsár József, ifj. Csizmadia Gyula és Szabó Péter, hogy nem voltak abban a csapatban, amelyikrõl a TV-ben többször is bemutatott „Európa kék szalagja a Duna” 28 részes filmsorozat készült. Most újból levelet hozott a posta, miszerint ugyan kattintanák már a www. hajosklub.hu honlapra, ahol bárki elolvashatja a programjukat, amire levélben is felhívta figyelmem Varga János vezetõ (
[email protected], 30/327-0990). Többek között olvasható pedagógusok részére akkreditált vízi túravezetõ képzõ tanfolyam április 30-tól május 4-ig. Július 12. és augusztus 15. között (33 nap, 32 éjszaka) hirdetik a vízi túrát Budapesttõl a Fekete-tengerig. Aki megfizeti, kap egy beülõ helyet és ellátást. Joga és kötelessége becsülettel evezni és tûrni. Csak olyanok jelentkezzenek, akik már próbálták az ilyesmit! Csizmadia Gyula szakosztályvezetõ Tel.: (20) 807-8090 A Kárpát-medencei Magyarság Mûvelõdési Kör Egyesület 2008. május 9tõl 12-ig négynapos erdélyi utazásra hívja az érdeklõdõket. Tervezett program: • részvétel a csíksomlyói búcsúban, • ismerkedés Erdély nevezetességeivel (Kolozsvár, Marosvásárhely, Korond, Farkaslaka, Szejkefürdõ, Székelyudvarhely, Székelyderzs, Segesvár, Gyulafehérvár, Petrozsény, a Retyezát, Déva, Marosillye, Arad). • Gyulakuta (székely település) lakóival kapcsolat építése. A szállás két éjszaka Korondon, egy éjszaka Petrozsényben lesz. Az utazás térítési díja 25.000 Ft/fõ, amely az utazás és a szállás költségét tartalmazza. Jelentkezni lehet dr. Kiss Editnél (Tel.: 20/3121-696), Tarjányiné Tasnádi Editnél (Tel.: 20/4373-471) és Máté Gizellánál (Tel.: 70/3254-231). A jelentkezéskor a költségtérítés elsõ részletét, 5000 Ft-ot be kell fizetni. 50 fõ utazására van lehetõség, amely keret a jelentkezések idõrendjében telik be. Családok jelentkezését is várjuk.
2008. február
BÜSZKESÉGEINK – Általános iskolások Mezõtúri Úszóverseny – eredmények: I. korcsoport: 50 m gyors – fiú: Bakó László 4. (52,31). Leány: Botka Anikó 4. (51,70). 50 m hát – fiú: Bakó László 4. (56,69). 50 m mell – leány: Botka Anikó 9. (1:04,24). II. korcsoport: 50 m gyors – fiú: Kovács Péter 14. (39,90), Kovács Ákos 23. (55,26). Leány: Szécsényi Dóra 13. (45,25), Botka Julianna 14. (49,77), Bérczi Blanka 16. (55,56). 50 m hát – fiú: Kovács Péter 11. (47,24). 50 m mell – fiú: Turnyánszki Tamás 14. (58,79), Kovács Ákos 15. (1:01,18). 50 m mell – leány: Szécsényi Dóra 6. (49,71), Botka Julianna 12. (1:00,04), Bíró Tímea 17. (1:08,20). 4x50 m gyors váltó – leány: Bérczi Blanka, Botka Julianna, Bíró Tímea, Szécsényi Dóra 3. III. korcsoport: 100 m gyors ”A” – fiú: Takács Máté 17. (1:24,29), Eszes Kadosa 20. (1:29,68). 100 m gyors ”B” – fiú: Pekárik Dániel 11. (1:53,52). 100 m gyors”A” – leány: Balogh Betti 9. (1:22,66). 50 m mell – fiú: Papp Sándor 12. (55,85). 50 m mell – leány: Nyerges Zsanett 10. (52,32). 100 m mell – fiú: Eszes Kadosa 11. (1:43,70) IV. korcsoport: 100 m gyors ”A” – fiú: Balogh Máté 3. (1:07.67), Borbély Bence 5. (1:10,00). 100 m gyors ”B” – fiú: Csató Balázs 11. (1:25,10). 100 m hát ”A”– fiú: Balogh Máté 2. (1:17,86). 100 m hát ”B”–fiú: Csató Balázs 6. (1:43,75). 100 m pillangó: Borbély Bence 4. (1:28,02) *** 2007. december 30-án Szilveszteri Futóversenyen vettünk részt Mezõtúron. A Martfûi Úszó- és Triatlon Klub versenyzõi az alábbi eredményeket érték el: I. korcsoport, 1998-as és ennél fiatalabb: Kovács Péter 1., Bácsmegi Boglárka 4. II. kcs., 1993-1997 között: Bérczi Blanka 3., Nyerges Zsanett 5., Balogh Bettina 6., Balogh Máté 1., Borbély Bence 3., Csató Balázs 5. *** Január 31-én Kazinczy Szép Kiejtési Versenyen mérték össze tudásukat iskolánk tanulói. Eredmények: Tanka Fanni (5.a) 1., Kiss Donát Márk (5.b) 2., Halász Lilla (8.c) 5. helyezést ért el. Gratulálunk! A Tisza Cipõs Családokért Alapítvány tisztelettel köszönetet mond mindazoknak, akik a 2006. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-ával támogatták az alapítványt. A kapott összeget, 14.891 Ft-ot az alapító okiratban megfogalmazott szociális célnak megfelelõen használtuk fel. Támogatásukat köszönjük. Az alapítvány kuratóriuma
SPORT Labdarúgás utánpótlás Miközben zajlanak a felnõtt megyei teremtorna küzdelmei, addig Martfûn, a Martfûi Labdarúgó Sportegyesület szervezésében, az U-7-es (2001-2002) korosztály mérkõzéseivel, 2008. február 2-án szombaton, a Mártírok úti sportcsarnokban megkezdõdött a III. Martfûi Téli Utánpótlás Teremlabdarúgó Vándorkupa mérkõzéssorozata. Igen színvonalas mérkõzések után, nagyon szoros küzdelemben az alábbi eredmény született: 1. Rákócifalva SE, 2. Lurkó Focimánia SE, 3. Martfû (rosszabb gólkülönbséggel), 4. Szolnoki MÁV-MTE, 5. Besenyszög SE. Legtechnikásabb játékos: Deli Mihály Szolnok. Gólkirály: Orovecz Máté Martfû. Legjobb kapus: Kottlár Dániel - Lurkó F. Február 9-én, szombaton az U-9 (19992000) korosztály mérte össze tudását (Szarvas, Lurkó F, Tószeg, Szajol, KUTE, Törtel, Martfûi LSE). A kupa további fordulói: Február 16. szombat, 7 óra - U-11 (1997-1998) Résztvevõ csapatok: Szarvas, Lurkó F, Tószeg, Szajol, Besenyszög, KUTE, Törtel, Martfû. Február 24. vasárnap, 8 óra - U-16 (1992-1994) Résztvevõ csapatok: Besenyszög, KUTE, Tószeg, Törtel, Lurkó Foci, Martfûi LSE. Március 1. szombat, 7 óra U-19 (1989. jan. 1. után szül.) Résztvevõ csapatok: Szajol KLK, Tiszaföldvár SE, Besenyszög SE, Cibakháza NKSE, Csépa KSE, Törökszentmiklós SE, Rákóczifalva SE, Martfûi LSE. Március 9. vasárnap, 7 óra (felnõtt nõi): Szolnoki MTE, Szandaszöllõs Focisuli, Tiszatenyõ, Szolnok Honvéd SE, Alsónémedi, Békéscsaba, Tiszakürt, Martfûi LSE. Március 15. szombat 8 óra U-13 (19951996) Résztvevõ csapatok: Besenyszög, Törtel, Tószeg, Lurkó F, Szarvas, Martfûi LSE. Petyus János Martfûi LSE elnöke
A Martfûi Labdarúgó Sportegyesület mérkõzései: 18. forduló 19. forduló 20. forduló 21. forduló 22. forduló 23. forduló 24. forduló 25. forduló 26. forduló 27. forduló 28. forduló 29. forduló 30. forduló 31. forduló 32. forduló 33. forduló 34. forduló
JNSZ megyei II. osztály 2007./08. tavaszi idény 2008.03.08. szombat 14.30 Martfûi LSE - Csépai SE 2008.03.16. vasárnap 14.30 Kõteleki FBK - Martfûi LSE 2008.03.22. szombat 15.00 Martfûi LSE - Jászalsósztgy. KSE 2008.03.29. szombat 15.00 Szászbereki SE - Martfûi LSE 2008.04.05. szombat 15.30 Martfûi LSE - Zagyvarékasi KSE 2008.04.13. vasárnap 15.30 Kisújszállási SE - Martfûi LSE 2008.04.19. szombat 16.00 Martfûi LSE - Cserkeszõlõi SE 2008.04.26. szombat 16.00 Martfûi LSE - Tószeg KSE 2008.05.01. csütörtök 17.00 Középtiszai Medosz - Martfûi LSE 2008.05.03. szombat 17.00 Martfûi LSE - Nagykörüi LC 2008.05.10. szombat 17.00 Rákóczifalvai SE - Martfûi LSE 2008.05.17. szombat 17.00 Martfûi LSE - Szajol KLK 2008.05.25. vasárnap 17.00 Pusztamonostori SE - Martfûi LSE 2008.05.31. szombat 17.00 Martfûi LSE - Tiszaburai SE 2008.06.08. vasárnap 17.30 Cibakházai NKSE - Martfûi LSE 2008.06.14. szombat 17.30 Martfûi LSE - Jászdózsa SE 2008.06.21. szombat 17.30 Tiszagyendai KSK - Martfûi LSE
A Martfûi Nõi Kézilabda Egyesület tavaszi sorsolása: NB II. dél-keleti csoport 2007-2008. évi bajnokság 2. forduló: február 23. szombat Martfû NKE - Makó 13. forduló: március 02. vasárnap Sarkadkeresztúr - Martfû NKE 14. forduló: március 09. vasárnap Martfû NKE - Kecskemét 15. forduló: március 15. szombat Újkígyós - Martfû NKE 16. forduló: március 22. szombat Soltvadkert - Martfû NKE 17. forduló: április 06. vasárnap Domaszék - Martfû NKE 22. forduló: április 12. szombat Szeghalom - Martfû NKE 18. forduló: április 19. szombat Martfû NKE - Kistelek 19. forduló: április 27. vasárnap Martfû NKE - Abony 20. forduló: május 11. vasárnap Túrkeve - Martfû NKE 21. forduló: május 18. vasárnap Martfû NKE - Tiszakécske
Felnõtt 17.00
Ifi 15.00
15.00
17.00
16.00
14.00
18.00
16.00
18.00
16.00
16.00
14.00
18.00
16.00
17.00
15.00
16.00
14.00
15.00
13.00
16.00
14.00
„ÁTIGAZOLÁS” Mélységes fájdalommal és megrendüléssel szívünkben vettük tudomásul (a martfûi kispályás foci szervezõi, játékosai, szurkolói), hogy TÓTH GÁBOR (Gazsi), a Süllõmadarak oszlopos tagja, ügyeletes gólvágója ilyen fiatalon átigazoltál az égiek „Szent Angyal” csapatába! Ezúton is búcsúzunk Tõled, szívünkben örökké megtartva emlékedet! Oláh Kálmán
BABA SZÉPSÉGVERSENY A NAPSUGÁR BABAKLUB baba szépségversenyt hirdet. Pályázni a 0-3 éves korú gyerekek fotóival lehet. A fotókat kérjük 2008. március végéig eljuttatni a Családsegítõ Szolgálathoz (Martfû, Május 1 út 21.) vagy a
[email protected] címre. Kérjük, egy gyerekrõl csak 1 fotót küldjenek! Szavazni a Martfû Magazinban a képekkel együtt megjelenõ szavazószelvénnyel lehet majd, a késõbbiekben közölt határidõig. A legtöbb szavazatot elérõk értékes ajándékokat kapnak, amelyeket a Városi Gyermeknapon vehetnek át. Napsugár Babaklub
2008. február
13. oldal
REJTVÉNY 1
3
2
19
I
4
8
7
31
12
13
N
33 39
40
49
54
53
61
50
55
16
17
18
N
65 71
46
N 52
59
58 66
67 72
73 75
74
Két egészségmániás beszélget: – Napi egy almával távol lehet tartani az orvost a háztól – mondja az egyik. A válasz a rejtvény vízszintes 3. sorában olvasható. Vízszintes: 1. K.É.; 19. Menyasszony; 21. A hatalom kizárólagos birtoklása; 22. Valaminél lentebb; 23. Csinos, takaros; 25. Egy szelet kenyér; 26. Ügyet bíróság elé visz; 28. Gyomot pusztító; 29. Japán számítógép márka; 31. Vese, latinul (REN); 33. Talál; 35. Kosár; 36. S.T.; 37. Lyukas fog; 38. Fed, takar; 41. Királyi fejdísz; 43. Angol sörféle; 44. Hálára késztet; 46. Gondol, hisz; 47. Kordé; 50. Kerület, röv; 51. Nem alacsony; 52. AC; 53. Pénzbeli értéke; 54. Ezen a helyen; 57. Fõzeléknövény; 58. Japán rizsbor; 60 Öltöny része; 62. Személyem; 65. Jó cimbora; 67. Férfinév 68. …-piruló; 70. Könnyû nyári fejfedõ; 73. Román autómárka; 74. Rodriguez Endre filmje (1943.) Makláry Zoltán és Sárdy János fõszereplésével; 75. Az itteni. Függõleges: 1. Kártyajátékot játszik; 2. Kifejlett gyümölcs; 4. G.E.; 5. E.G.K.; 6. üdül; 7. Munkáért járó jövedelem; 8. Frissen; 9. L.U.J.; 10. Ö.R.; 11. Fényes égitest; 12. Átkarol; 13. Dolgok egymásutánisága; 14. Magasra tart; 15. Feltéve, esetleg; 16. Arab férfinév; 17. Autót leállít; 18. Azon a helyen; 20. Attila, becézve; 24. Városi jármû; 27. Albán pénz, 30. Ilyen fáradtság is van; 32. Konyhakerti növény; 34. Zsoké; 38. Taszít; 39. Bírósági ügy; 40. Eltávolodik az elsõktõl; 42. Az egész darabja; 43. Formálódik; 45. Mohón evõ; 48. Nagytestû papagájfaj; 49. Atmoszféra, röv.; 52. Amely személyre; 55. Színházi siker jele, 56. Amerikai város (KANE); 57. Katona; 59. Az, népiesen; 61. Ó.L.O; 63. Dudva; 64.
35 42
41
57 64
70
28
51
56 63
62 69
15
34
45
44
48
14. oldal
14
27
32 38
43
68
11
26
37
60
10
22
30
36
9
25
24
29
47
6
21
20
23
5
Növényi szaporítószerv; 65. Harang hang; 66. Tudomány, tétel; 69. Ó.T.; 71. Szolmizációs hang; 72. P.N.
FEJTSE MEG, ÉS ÜDÜLJÖN A BALATONNÁL! Hogyan nyerhet? Ha a február, március, április, május, június havi lapszámokban megjelenõ rejtvények nyereményszelvényeit kivágja, összegyûjti és június végéig – a helyes megfejtésekkel együtt – elküldi vagy behozza a szerkesztõségbe. A rejtvények megfejtõi között egyhetes szálláslehetõséget sorsolunk ki két fõ részére az önkormányzat FonyódBélatelepen lévõ üdülõjébe. Egy szerencsés pedig a Toma-Bau Zrt. Martfûi Gyógykempingjének értékes bowling - szauna - szolárium utalványait nyerheti meg. A megfejtéseket június 30-ig lehet leadni a mûvelõdési központ portáján, a szerkesztõségben, vagy elküldeni levélcímünkre (Mártírok út 1.), névvel, címmel, telefonszámmal. Sok sikert és jó pihenést! A rejtvények összeállításával Bakos András támogatja a Martfû Magazint.
REJTVÉNYFEJTÕ HÍREK Az elmúlt évben is szép sikereket értek el városunk rejtvényfejtõi az országos bajnokság különbözõ helyszínein. Mester csapatunk a 3., haladó csapatunk pedig a 2. helyen végzett a bajnoki pontversenyben. Egyéniben a mester kategóriában Bakos András Martfûn, Szabadszálláson, Békéscsabán és Gyulán is nyert, így a 28 résztvevõbõl a 3. helyet szerezte meg. Bakos Ferenc a 12. lett. A mesterjelölteknél 40 indulóból dr. Lengyel Lajosné a 8., Csernyán Lászlóné a 22. lett. Haladóknál: 62 indulóból Szöllõsi József a 3. helyen végzett, Debrecenben 1. helyezést szerzett. Makai Lászlóné 17., Marossy Ödönné 20. lett. Szilágyi Dezsõ évközben lépett át a kezdõktõl, de így is a 30. helyen végzett. Papp Ferenc és Rabné Csík Éva sajnos kevés versenyen tudott részt venni, így az egyéni pontversenyben nem tudták a tudásuknak megfelelõ helyezést elérni. Az országos bajnokság pontversenyében dobogón végzett két csapatunk, illetve az egyéni versenyzõk (Bakos András, Szöllõsi József) február 2-án a Füles szerkesztõségében, a magyar rejtvényfejtõk napján vehették át az õket megilletõ különdíjakat. BA Balatoni üdülést nyerhet! NYEREMÉNYSZELVÉNY
2008. FEBRUÁR Megfejtés:
2008. február
PROGRAMAJÁNLÓ
VÁROSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR
Az intézmény nyitvatartási rendje: hétfõtõl - péntekig 8.00 20.00 óráig, szombat - vasárnap rendezvények szerinti nyitva tartásban. Tel.: (56) 450-146, 450-552
BÁL Február 16. szombat, 19 óra: A „Martfûi Középiskoláért” Alapítvány
GYERMEKSZÍNHÁZ Február 25. hétfõ, 15 óra: Csalóka Péter
Február 11 - március 9-ig: „Gyermekrajzok Kínából” A nagy kópé székely mesehõs, Csalóka Péter, alaposan és többszörösen megleckézteti a hatalmával visszaélõ, buta bírót. Minden szegény ember barátjának tekintheti az igazságot szolgáltató hõst. Jó szórakozást ígér a humoros, pergõ ritmusú, zenés-táncos elõadás, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Csiri-biri színházbérlet 2. elõadása. Jegyár: 700 Ft
A Panda Nemzetközi Alapítvány martfûi csoportjának szervezésében.
KÖNYVTÁRI PROGRAM Február 19. kedd, 15 óra: ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ Vendég: Bartos Erika meseíró és illusztrátor.
Zene: Origo együttes Étel-ital Mester István kínálatából. Sztárvendég: Desperado együttes Belépõjegyek 1000 Ft-os áron vásárolhatók a középiskola titkárságán és a helyszínen korlátozott számban.
MÁRCIUSI ELÕZETES Március 8. szombat, 20-24 óra: Nõnapi latin táncest Krizmanics Ferenc, a Stúdió 2000 Táncklub oktatója közremûködésével. Salsa bemutató és oktatás a Stúdió 2000 Táncklub táncosaival.
MOZI Február 26. kedd, 9.30 és 14.30 óra: Mézengúz
Február 21. csütörtök, 15.30 óra:
Február 21 - március 9-ig: „A távoli Tibet” – Fotókiállítás
Zenés mesejáték a Forrás Színház elõadásában
14. ARANYCIPÕ BÁLJA
FILMKLUB
KIÁLLÍTÁSOK
Színes, magyarul beszélõ amerikai animációs film, 90 perc A VUK mozibérlet elõadása Jegyár: 500 Ft
A belépés díjtalan!
Március11. kedd, 16 óra: Író-olvasó találkozó Zsíros Mária költõnõvel A mûvelõdési központ és a Kossuth Nyugdíjasklub közös szervezésében.
Március 18. kedd, 15 óra: Égbõl pottyant mesék Levente Péter mûsora A Csiri-biri színházbérlet 3. elõadása Jegyár: 700 Ft
Filmesztétikai elõadás Gothár Péter: MEGÁLL AZ IDÕ Elõadó: Achs Károly, a mezõtúri Teleki Blanka Gimnázium és Szakközépiskola drámatagozat-vezetõ tanára
A belépés díjtalan!
18 óra: Gyermeknövelés címmel Levente Péter és Döbrentey Ildikó estje a református templomban
FILHARMÓNIA Február 27. szerda, 9 óra: Kalandozás Európában Az Egri Musica Aulica Régizene Együttes elõadása. Az általános iskolai filharmónia bérletsorozat 2. elõadása.
Március 19. szerda, 15 óra: Húsvéti kézmûves foglalkozás Helyszín: gyermekkönyvtár A foglalkozás díjtalan!
Március 28. péntek, 16 óra: Tavaszköszöntõ táncház A talpalávalót húzza: a Szeres együttes A belépés díjtalan!
Martfû Város Önkormányzatának Havilapja Felelõs szerkesztõ, tördelés: Herbály Jánosné Kalmár Irén Kiadja: Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár Martfû Felelõs kiadó: Asztalos Árpádné Szerkesztõség, postacím: Martfû, Mártírok út 1. Tel.: 56/ 450-146, 70-3806-187 Fax.: 56/ 450-146 E-mail cím:
[email protected] Nyomdai munkák: Penta Print Kft. Martfû ISSN: 0865-5871 Megjelenés: hónap második hete Lapzárta: hónap elsõ hete Nyitva tartás: H-Cs: 9-16-ig, P: 9-12-ig
2008. február
15. oldal