Szakcikk
Nemzetközi tendenciák és a magyar gyógyszerellátás Axióma: Hagyományos piacon a legkisebb költség elve érvényesül, a liberalizált, globális piacon pedig a legnagyobb profit elve. A globális intézményrendszer, piac, kommunikáció, környezeti változások az egészség tágabb környezetét határozzák meg és a közvetett determináló faktorokra hatnak, mint például az egészségpolitika, a gazdasági fejlődés, a kereskedelem, a társadalmi interakciók, a tudomány, a természeti javak felhasználása. Ez utóbbi tényezők képesek hatni az egészséget közvetlenül meghatározó faktorokra, mint például az egészségügyi szolgáltatások, az életstílus, a közvetlen fizikai környezet és a közvetlen életfeltételek (pl. táplálék, ivóvíz). Dr. Simon Kis Gábor
A
szerkezetátalakítási kölcsönök, melyeket a Bretton Woods-i intézmények (Világbank, Valutaalap) a 80-as évek elején az adósságválság kirobbanását követően kezdtek folyósítani, s melyeket az eladósodott szocialista és fejlődő országok nagymértékben igénybe vettek, alapvetően hozzájárultak a kereskedelmi és iparosítási stratégiák átértelmezéséhez. E kölcsönök legfontosabb feltétele a kereskedelmet és a közvetlen külföldi befektetéseket ösztönző liberalizációs politika volt. A piacbarát gazdasági doktrínák előtérbe kerülése az elmúlt húsz évben meghatározó szerepet játszott a globalizáció alapjainak lefektetésében. A világkereskedelem az elmúlt két évtizedben gyorsan bővült. A kereskedelem liberalizációja sokkal inkább az iparosodott országokat érintette, mint a fejlődő országokat. A fejlődő országok többségében ezzel szemben a kereskedelemben nem következett be számottevő élénkülés. A legkevésbé fejlett országok egyre kisebb részesedést szereztek a globális piacokon, annak ellenére, hogy sokuk hajtott végre a kereskedelem liberalizálását szolgáló intézkedéseket. Az infokommunikációs technológiák robbanásszerű fejlődése, melyhez a szállítási költségek csökkenése társult, technikai és gazdasági értelemben egyaránt elősegítette a széles körben terített és több országra alapozott termékgyártást, illetve szolgáltatásnyújtást. A termelési folyamatok ma már egymástól különválaszthatók, és a világ bármely pontjára kihelyezhetők. A kommunikációs forradalom létrehozta a szétszórt termelési rendszerek összehangolásához és ellenőrzéséhez szükséges eszközöket. A pénzügyi liberalizáció kedvező környezetet teremtett a tőke nagyobb mobilitásához, lehetővé téve a nap 24 órájában folytatott pénzügyi tranzakciókat. A „feltörekvő piacok” részvénypiacain a befektetési alapok (melyek többsége nyugdíjalapok nevében járt el) által megvalósított befektetések, a
24 | EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/5.
vállalatoknak nyújtott bankkölcsönök rövid távú spekulációs műveletekhez vezettek, különösen a devizapiacon. A nemzetközi kötvénypiacon keresztül nyújtott hitelek a pénzügyi globalizáció nyomában ugyancsak növekedésnek indultak a 90-es években. (1) A magas tudásszintet igénylő és csúcstechnológiát alkalmazó iparágak alkotják a globális gazdaság leggyorsabban fejlődő szegmensét. Gyakorlatilag valamennyi új technológia Északon jelenik meg, ahova a kutatási-fejlesztési tevékenységek nagy része is összpontosul. A globalizációt elősegítő technológiákat a kormányok, a civil társadalom és az egyének általános használatra is igénybe veszik. Az internet, az elektronikus levelezés, az olcsó nemzetközi telefonszolgáltatások, a mobiltelefon és az elektronikus konferencia terjedésével párhuzamosan a világ szorosabbra fűzte kapcsolatait. Az orvostudományt gazdagító felfedezések szinte azonnal elérhetővé válnak más országok betegei számára is. Az internet összekötheti az azonos problémát kutató tudósokat is – akár virtuális szervezetet is alkothatnak. (2) Becslések szerint napjainkban a világkereskedelem kétharmada a multinacionális vállalatoknak tudható be, s a multinacionális cégek és leányvállalataik közötti kereskedelmi kapcsolatok adják a globális export közel egyharmadát. Ahogy a magántőkemozgás nagyban meghaladta a hivatalos tőke mozgását, a magánszereplők (így a bankok, a fedezeti alapok, a részvényalapok és a hitelminősítő intézetek) szerepe és befolyása is lényegesen megnőtt. A hitelminősítő intézetek határozzák meg, hogy az országok hozzájuthatnak-e a kölcsönökhöz, s ha igen, annak árát is megszabják. Számos kérdés vetődik fel a fedezeti alapok és a hitelminősítő intézetek által végzett műveletekkel, illetve egyes nagy nemzetközi befektetők feddhetetlenségével kapcsolatban. (3)
Szakcikk 1. táblázat. Hatáskör megoszlás az Európai Közösség és a tagállamok között Az Európai Közösség hatásköre Gyógyszerpiaci szabályok (nemzetek feletti megfontolások). Példák: a gyógyszer fogalmának meghatározása, licenc, helyes gyártási eljárás, szabadalomvédelem, gyártók felelőssége, gyártók reklámtevékenysége, vényköteles gyógyszerek. A nemzeti egészségügyi törvények harmonizációja nem tartozik az Európai Közösség hatáskörébe (Európai Szerződés 129. §). Tagállamok hatásköre Szubszidiaritás elve: ha egy célt el lehet érni EU és tagállami szinten is, akkor a tagállamok szintjén cselekszenek. Az egészségügyi rendszer szervezése, finanszírozása és irányítása (nemzeten belüli megfontolások). Példák: ármeghatározás, gyógyszertár-tulajdonlás, elosztással kapcsolatos szabályozás, a kereslet szabályozása. A tőkemozgások liberalizálása jelentős mértékű tőkebeáramlást eredményezett, amit hamarosan kiáramlás követett. A jelenségre a rövid távú spekulációs nyereség keresése ad magyarázatot. Az országoknak le kell mondaniuk önállóságukról az árfolyam-politika vagy a monetáris politika területén. Széles körben elfogadott nézet, hogy az adóverseny kiéleződése, valamint az állam kisebb szerepvállalását szorgalmazó új tan a fiskális politika terén csökkentette az állam mozgásterét. Ez sok esetben a szegények számára létfontosságú állami kiadások visszafogását eredményezte (egészségügy, oktatás, szociális biztonsági háló. Az egészségügy A nemzetközi pénzügyi szereplők – különösen a Világbank – rákényszerítik ezekre az országokra is a piacorientált egészségügyi reformot, melynek lényegi eleme az egyéni finanszírozás („öngondoskodás”). Javaslatuk lényege a közszféra egészségügyi kiadásainak lefaragása, a co-payment bevezetése, az önfinanszírozó egészségügyi rendszer kialakítása – tekintet nélkül a biztos negatív hatásokra. Az ellátási díjak nagy tömegeket zárnak ki teljesen az ellátórendszerből. A gazdagokat és a még biztosítással rendelkezőket egyre nagyobb mértékben magán egészségügyi szolgáltatók látják el. (4) A „brain drain”-jelenség is a fejlődő országokat sújtja. A szakképzett egészségügyi dolgozók (orvos, gyógyszerész, asszisztens, nővér) egyre nagyobb hányada vállal munkát a fejlett országok kórházaiban korábbi fizetésük többszöröséért. Így az adott ország egészségügyi ellátása tovább romlik. Az egészségügyi szakirodalomban a globalizáció általában negatív előjelet kap. Itt a globalizáció nemcsak önkéntes cserét, hanem az amerikai gazdasági és társadalmi modell erőszakos adaptációját is jelenti. A Világbanknak, az IMF-nek és a WTO-nak valódi ereje nincs, ezeket döntően az USA érdekei mozgatják. Az előbbiek alapján egyes szerzők a globalizációt a gyarmatosítás befejezéseként értékelik. Az egészségügyi szolgáltatók privatizációja – még növekvő jövedelmi szint esetén is – a szegények egészségét veszélyezteti, akik közellátásra szorulnának. A globalizáció kritikusai kétségbe vonják, hogy a globalizáció okvetlenül gazdasági növekedéshez vezetne, szerintük inkább a jövedelmi differenciák nőnek társadalmakon belül és nemzetek között egyaránt. 1990 óta a világ összesített GDPjének növekedési üteme visszaesett a korábbi évtizedekhez képest, azaz mióta maga a globalizációs folyamat felgyorsult. (5) Az időközben bekövetkezett pénzügyi világválság ezt a folyamatot várhatóan tovább erősíti. A legszegényebb populációkban az egészség fontos (ha nem a legfontosabb) determináló tényezője maga a jövede-
lem. A globalizáció indirekt módon hasznos lehet az egészségre azokban az országokban, ahol növeli az egy főre eső GDP-t. Pár évnyi GDP-növekedés azonban nem vezet okvetlenül a populáció egészségi állapotának érzékelhető javulásához. Ezzel szemben a mortalitást közvetlenül befolyásoló tiszta ivóvíz, egészségügyi alapellátás, az alapvető egészségügyi ismeretek biztosítása még gazdasági fejlődés nélkül is megoldható. A globális kormányzással kapcsolatos tárgyalások olyan egymástól elkülönült területeken folynak, mint a kereskedelem, a pénzügyek, az egészségügy, a szociális ügyek vagy a fejlesztéstámogatás. A nemzetközi szervezetek saját megbízatásukat tartják szem előtt, s így gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy fellépésük milyen hatást gyakorol más fontos célok megvalósítására. Az emberiség egészségének jövőbeni alakulását, az egészségügy perspektíváit egyre inkább a globalizáció folyamatai, valamint a globális környezeti hatások határozzák meg. A gazdasági növekedés és a tudományos eredmények elterjedése a legtöbb országban javította az életkilátásokat. Ezzel szemben az olyan globalizációval együtt járó folyamatok, mint a szociális és természeti környezet erodálódása, a jövedelmi különbségek növekedése, a fogyasztói szemlélet elterjedése egyértelműen ártalmasak az egészségre. A népességrobbanás és a növekvő gazdasági aktivitás következménye a környezetváltozás. Ilyen változás az üvegházhatás, az erózió és elsivatagosodás, az ivóvízkészletek fogyása, a biodiverzitás csökkenése. Az ökoszisztémák károsodása egyértelmű egészségügyi kockázattal jár. A globális közegészségügy feladata a szociális és egészségügyi egyenlőtlenségek mérséklése, az élhető emberi és természeti környezet biztosítása. A globalizáció hatásai Magyarországon is egyértelműen érvényesülnek. A társadalom egészségi állapotának megőrzése, javítása csak a globális kontextus figyelembevételével, stratégiai programok (egészségnevelés, prevenció, környezetvédelem) kialakításával, a nemzetközi programokban való aktív részvétellel lehetséges. A gyenge kormányzás egy sor olyan, egymással összefüggő problémában nyilvánul meg, melyek országonként különböző összetételben és eltérő súllyal jelentkeznek. Ennek példái a belső viszályok által szétzilált államok, a különféle autoriter kormányok, valamint azok az államok, amelyek demokratikus kormányzattal rendelkeznek ugyan, de politikáik és intézményeik alapvetően alkalmatlanok egy jól működő piacgazdaság irányítására. A jogállamiság és a hatékony igazságszolgáltatás jelentik a kiindulópontot. Egy igazságos és mindenkire egyenlőképpen alkalmazott jogi keret védelmet nyújt az egyéneknek az állami és nem állami szereplők túlkapásaival szemben. Lehetővé EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/5.
| 25
Szakcikk teszi számukra jogaik érvényesítését, legyen szó a tulajdonhoz, az oktatáshoz, az egészséghez, a tisztességes munkához, a véleménynyilvánításhoz való jogról vagy az emberi fejlődés és haladás egyéb „ugródeszkáiról”. (6)
Egy gyógyszertári lánc esetében is az üzleti cselekvést a tőketulajdonos érdekei határozzák meg. A nyereség elérése lép az előtérbe, és az előírás szerinti gyógyszerellátás ezáltal károsan befolyásolható.
A gyógyszerügy
A gyógyszer különleges áru!
Az egészségügyhöz kapcsolódóan az európai gyógyszerforgalmazás forradalmi változásban van. Még 10 évvel ezelőtt is a legtöbb EU-országban a gyógyszertárakat tulajdonosok vezették. Ma már minden tizedik gyógyszertár egy lánchoz tartozik: vertikalizáló gyógyszer-nagykereskedők vagy előállítók, sőt betegpénztárak, vagy mint hazánkban laikus kívülállók a-tól z-ig (agronómustól ügyvédig, sőt parlamenti képviselőkig) építgetnek gyógyszertári láncokat, hiszen jelenleg minden lehetséges, mivel minden megengedett. Ezek legtöbbje nálunk még amatőr jellegű „magyaros” próbálkozás. Ugyanakkor a kb. 150 000 európai gyógyszertárból 15 000 tartozik egy-egy gyógyszertári lánchoz, több mint 10 fiókkal. Németország, Franciaország és Spanyolország, a kontinens gyógyszertárakban leggazdagabb országai tartják a legalábbis korlátozott idegen és/vagy többes tulajdon tilalmát. Az emelkedő gyógyszerkiadásokat tekintve az elmúlt 10 évben néhány kormány a megoldást a gyógyszer-kiskereskedelem messzemenő liberalizálásában kereste. Bár eddig nem bizonyított, hogy a gyógyszertári piac deregulációja megtakarításokat vont maga után az egészségügy és a fogyasztók számára, az egészségpolitika előkészítette a kereskedelmi konszernek győzelmi vonulását. Az utólagos sürgős rendeletek, amelyekkel csalódott politikusok a versenytorzulásokat korrigálni akarták, kudarcot vallottak. Norvégiában például öt évvel a piac liberalizálása után 15 gyógyszertár akad, amely nem áll közvetlen lánckonszern vagy nagykereskedelem befolyása alatt. (7) Mindenekelőtt a kisebb piacokon alakultak ki gyorsan láncstruktúrák. Az egykori keleti blokk országaiban a 90-es évek eleje, a politikai fordulat után sem volt tartásuk tovább: kevés kivétellel minden országban megszűnt az idegen és többes tulajdon tilalma. Nyugaton is egyre több gyógyszerész áll a függetlenség és az alkalmazotti lét közötti döntés előtt. Míg Finnországban, Svédországban, Dániában, Luxemburgban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban a tulajdonos vezette fennállás védelmet élvez, Norvégiában, Izlandon, Belgiumban és Hollandiában az idegen és többszörös tulajdon tilalma az elmúlt 10 évben megszűnt. Nagy-Britanniában, Olaszországban és Svájcban a piacok strukturálisan dereguláltak. A történelmi fejlődés is kifejezi a mai piaci történéseket: míg a tőkeerős gyógyszertárkonszernek Európa nyugati részén növekvő hálózatokat szolgálnak és hatalmas piaci részesedéseket tudtak felépíteni, Keleten még kisebb helyi szolgáltatók dominálnak. Norvégiában és a balti államokban az összes gyógyszertárak 80%-a egy lánchoz tartozik; Nagy-Britanniában, a legrégebbi és legnagyobb gyógyszerláncú piacban a szakmai óriások, mint a Lloyds, Boots és az Alliance Pharmacy rendelkeznek az összes gyógyszertárak több mint felével. A Celesio gyógyszer-nagykereskedő is szorgalmasan építi gyógyszertárláncát, és a konszern továbbra is számít a piac liberalizálásra. A Celesio már ma is több mint 2000 gyógyszertárat üzemeltet Nagy-Britanniában, Hollandiában, Norvégiában és más EU-államokban.
Ezért soha semmilyen körülmények között nem lehet cél a profitmaximálás, mert liberalizálás fedőnév alatt lényegében a globalizálódó tőke profitérdekei érvényesülnek. Az „USA Today” pl. súlyos kiadási hibákról tudósított, amelyeket egyértelműen arra a teljesítmény- és időnyomásra lehet visszavezetni, amelyet a láncüzemeltetők gyakorolnak a gyógyszerészekre. A tudósítás szerint a súlyos kiadási hibákért az időnyomás és személyzethiány felelős, ami különösen a láncgyógyszertárakban figyelhető meg. (8) Halvány reménysugár, hogy a nyugat-európai gyógyszertárak kooperációkba lépnek, mint a Pharmapharm, Linda vagy a Gesine. Minden esetben alapelv, hogy a gyógyszerész továbbra is szabadon vezeti a gyógyszertárát (akár a magyar Pharmacoop Szövetkezetben). Közösen tárgyalják ki a rabbatokat, szervezik a továbbképzéséket és állítják öszsze a marketingkoncepciókat. A 21 500 német gyógyszertár fele már kooperációhoz tartozik, és a tendencia emelkedő. Ugyanakkor (szerencsére) az is megfigyelhető, hogy az európai liberalizált piacon továbbra is vannak egyedi gyógyszertárak. Például Nagy-Britanniában, egy erős gyógyszertárláncú országban az egyedi gyógyszertárak még mindig tartják 45%os piaci részesedésüket. (9) A gyógyszertár-működtetés feltételeit tekintve két modellt különböztetünk meg:
26 | EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/5.
1. A „merkantilista”-modell – Bárki lehet gyógyszertár-tulajdonos. – Megengedett egynél több gyógyszertárat birtokolni. – A végső felelősséggel tartozó gyógyszerész helyettesíthető. – A gyógyszerész űzhet más (összeférhető) szakmát. – A gyógyszereknek számos elosztási csatornája létezik. – Nincs (vagy kevesebb) megkötés a gyógyszertárban forgalmazható termékkörről. Ennek a modellnek felel meg: Belgium, Írország, Hollandia, Egyesült Királyság. 2. Az „etikus”-modell – Gyógyszertár-tulajdonos csak gyógyszerész lehet. – Egy gyógyszerész nem birtokolhat egynél több gyógyszertárat. – A végső felelősséggel bíró gyógyszerész nem gyakorolhat más szakmát a gyógyszerészeten kívül. – A gyógyszerész a (humán) gyógyszerek esetében monopolhelyzetben van a kiskereskedelem területén. – A gyógyszertárakban csak gyógyszerek és egészséggel kapcsolatos termékek forgalmazhatók. Ennek a modellnek felel meg: Ausztria, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Luxemburg, Portugália, Spanyolország, Svédország. Ezt a helyzetet képezi le a hatáskör megosztás is az Európai Közösség és a tagállamok között (1. ábra).
Szakcikk A hatásköri megoszlás ellen indított általános támadást a nemzetközi nagytőke, aminek megjelenési formája két beadvány lett. Az Európai Közösségek Bírósága e két, a gyógyszertárak tulajdoni viszonyaival kapcsolatos ügyben határozott: Ezen ügyek tárgya elsősorban az a kérdés volt, hogy ellentétesek-e a közösségi joggal az olasz, illetve a német jogszabályokban foglalt azon rendelkezések, amelyek szerint kizárólag gyógyszerészek lehetnek gyógyszertárak tulajdonosai, illetve kizárólag ők üzemeltethetnek gyógyszertárat. A C-171/07. és C-172/07. sz. egyesített ügyek (Apotherkammer des Saarlandes és társai) alapja az az engedély volt, amelyet a Saar-vidéki illetékes minisztérium adott a holland DocMorris részvénytársaság részére egy saarbrückeni gyógyszertár 2006. július 1-jétől kezdődő fiókgyógyszertárként történő üzemeltetésére. A minisztérium határozatát több gyógyszerész és több szakmai (gyógyszerész-) testület is megtámadta a Saar-vidéki közigazgatási bíróság előtt annak a német joggal való összeegyeztethetetlensége miatt, amely kizárólag gyógyszerészek részére tartja fenn a gyógyszertárak tulajdonának megszerzésére és üzemeltetésére vonatkozó jogot. A közigazgatási bíróság azzal a kérdéssel fordult az Európai Közösségek Bíróságához, hogy a szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseit úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az ilyen szabályozás. A C-531/06. sz. ügyben (Bizottság kontra Olaszország) a bizottság többek között azzal a kérelemmel fordult a bírósághoz, hogy állapítsa meg, hogy – mivel a magángyógyszertárak tulajdonjogát és üzemeltetési jogát kizárólag gyógyszerészek részére tartja fenn – Olaszország nem teljesítette a közösségi jogból eredő kötelezettségeit. A bíróság a mai ítéleteiben kiemeli, hogy a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők kizárása a gyógyszertárak üzemeltetésének és a gyógyszertárat üzemeltető társaságokban való részesedés szerzésnek a lehetőségéből, a letelepedés szabadságának és a tőke szabad mozgásának korlátozását képezi. E korlátozás ugyanakkor igazolható a lakosság megbízható és színvonalas gyógyszerellátásának biztosítására irányuló céllal. Amikor bizonytalanság áll fenn a közegészséget érintő kockázatok fennállását vagy azok jelentőségét illetően, akkor a tagállam annak bevárása nélkül meghozhatja a védőintézkedéseket, hogy e kockázatok ténylegessége teljes mértékben bizonyításra került volna. Egyébiránt a tagállamok meghozhatják azokat az intézkedéseket, amelyek amennyire csak lehetséges, csökkentik a közegészségre gyakorolt kockázatot, ideértve közelebbről a lakosság megbízható és minőségi gyógyszerellátását. Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell a gyógyszerek igen sajátos jellegét, hiszen gyógyhatásaik élesen elkülöníthetővé teszik őket a többi terméktől. E gyógyhatásoknak az a következménye, hogy ha a gyógyszereket szükségtelenül vagy nem megfelelő módon alkalmazzák, azok súlyosan károsíthatják az egészséget, anélkül, hogy a páciens a gyógyszer alkalmazása során mindezt észlelné. A túlzott gyógyszerfogyasztás vagy a gyógyszerek nem megfelelő alkalmazása ezenfelül az anyagi erőforrások pazarlásával jár, ami annál is inkább káros, mivel a gyógyszerágazat jelentős költségeket emészt fel, és egyre növekvő igényeknek kell meg-
felelnie, miközben az egészségügyi ellátásra fordítható anyagi erőforrások – a finanszírozás módjától függetlenül – végesek. Figyelemmel a tagállamok azon elismert jogára, hogy maguk határozzák meg a közegészség védelmének szintjét, el kell fogadni, hogy azt is előírhatják, hogy a gyógyszereket olyan gyógyszerészek értékesítsék, akik tényleges szakmai függetlenséggel rendelkeznek. Ami a gyógyszerészi képesítéssel rendelkező üzemeltetőt illeti, nem tagadható, hogy akárcsak mások, ő is nyereségre törekszik. Ugyanakkor hivatásos gyógyszerészként köteles a gyógyszertárat nem csupán gazdasági céllal, hanem szakmai szempontból nézve is megfelelően üzemeltetni. A nyereségszerzéshez fűződő személyes érdeke – képzettsége, szakmai tapasztalata és az őt terhelő felelősség miatt – kevésbé lesz meghatározó, hiszen a jogi vagy a szakmai etikai szabályok esetleges megsértése nem csak beruházásának értékét, hanem saját szakmai egzisztenciáját is veszélyeztetheti. A gyógyszerészektől eltérően a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezőknek értelemszerűen nincs a gyógyszerészekével egyenértékű képzettsége, tapasztalata és felelőssége. E körülményekre tekintettel azt kell megállapítani, hogy az ő esetükben nincsenek meg ugyanazok a garanciák, amelyeket a gyógyszerészek nyújtanak. Következésképpen a tagállam a mérlegelési mozgásterének keretein belül úgy is vélheti, hogy a gyógyszertárak gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők által történő üzemeltetése kockázatot jelenthet a közegészségügy vonatkozásában, különösen a gyógyszer-kiskereskedelem megbízhatóságát és minőségét illetően. Az sem bizonyított, hogy kevésbé korlátozó, a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők kizárásának elvétől eltérő intézkedés alkalmas lenne a lakosság gyógyszerellátása megbízhatóságának és minőségi színvonalának az e szabály alkalmazásából eredő hatékonyság melletti biztosítására. Tekintettel a tagállamok részére hagyott mérlegelési mozgástérre, a tagállam olyan álláspontra is helyezkedhet, hogy fennáll annak a kockázata, hogy a gyógyszerészek szakmai függetlenségének biztosítására irányuló, kevésbé korlátozó jellegű jogszabályokat – mint például valamely ellenőrzés- és szankciórendszert – a gyakorlatban nem tartják be. Hiszen a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkező üzemeltetők nyereségre való törekvésének érdeke az önálló vállalkozó gyógyszerészekéhez képest nem egyenértékű módon fékezett és a gyógyszerészeknek az üzemeltetőnek munkavállalóként való alárendelése megnehezítheti számukra az említett üzemeltető által adott utasításokkal való szembehelyezkedést. A bíróság azt állapítja meg, hogy nem ellentétes a letelepedés szabadsága és a tőke szabad mozgásának elvével az olyan nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkező személyek gyógyszertárak tulajdonjogát megszerezhessék, illetve gyógyszertárat üzemeltethessenek. Hangsúlyozva, hogy nem csupán a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők magángyógyszertárak üzemeltetéséből való kizárása igazolható, hanem a gyógyszerforgalmazó vállalkozások kizárása is az önkormányzati gyógyszertárakban való részesedésszerzésből, a bíróság elutasítja a bizottság által Olaszországgal szemben benyújtott kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet is. (10) EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/5.
| 27
Szakcikk Ezekkel az ítéletekkel az Európai Közösség Bírósága a gyógyszerellátás biztonságát magasabb rendű érdeknek tekintette, mint a liberalizált, globális piac legnagyobb profit elvét, azaz az etikus modell mellett tette le a voksot. „A gyógyszertár a gyógyszerész tulajdonában Németországban egy tőkeérdekektől független gyógyszerellátást biztosít” Ulla Schmidt egészségügyi miniszter asszony véleménye szerint. (11) Ezzel szemben anakronizmusnak hat a Gazdasági Versenyhivatal véleménye az Európai Közösségek Bírósága ítéletéről: „A döntésnek nincs közvetlen hatása a tagállamokra, a szabályozás mindenütt a közpolitikai prioritások és a lobbiérdekek érvényesülése szerint alakulhat” – véli Torjákné Amberger Teréz, a Gazdasági Versenyhivatal irodavezetője. Kérdés, hogy mennyiben szolgálja a magyar lakosság érdekeit az Európai Bíróság ítéletével való szembehelyezkedés és a nemzetközi tendenciák figyelmen kívül hagyása. Hivatkozások 1. Ph. Turner: „Capital flows in the 1980s: A survey of major trend”. BIS Economic Papers. No. 30. 2. Világbank: World Development Indicators 2003 (online változat).
28 | EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/5.
3. R. Labonté, T. Schrecker: Globalization and social determinants of health: Globalization and Health. 2007;3:6. 4. Macintosh M.: Health Care Commercialisation and the Embedding of Inequality, Health Project synthesis paper 2003 Geneva. United Nations Research Institute for Social Development. 5. A. Deaton: Health in an age of globalization Research Program in Development Studies. Center for Health and Wellbeing. Princetown University. First Draft. April 2004 6. P. Mátyás: A globalizáció egészségügyi hatásai KTI szakdolgozat. 2008 7. Lánckonszernek nyomulnak be az európai gyógyszertári piacra. Pharma Zeitung. 2006;151,6:34–42. 8. USA: A láncpolitika súlyos gyógyszerkiadási hibákhoz vezet. DAZ. 2008;148,8:740. 9. Simon Kis G.: Globalizáció ante portas? Gyógyszertár. VII. évf. 7. szám. 10. A Bíróságnak a C-531/06. sz. ügyben, illetve a C-171/07. és C-172/07. sz. egyesített ügyekben hozott ítéletei. 11. Arzte Zeitung 2009;5:19.
A szerző egyetemi docens, szakgyógyszerész.
