Nemzeti örökségből világörökség: Budapest példája

Nemzeti örökségből – világörökség: Budapest példája

Nemzeti örökségből – világörökség: Budapest példája Sonkoly Gábor

Jelen tanulmány a kutatócsoportban végzett kutatásom rövid ismertetése, melyben először a kutatás problematikáját mutatom be, majd rátérek a történeti városi táj fogalmának problémaközpontú ismertetésére. A tanulmány végén pedig a kutatás további menetét és lehetőségeit kívánom felvázolni.

A kutatás problematikája A kutatás célja annak az összetett folyamatnak a társadalomtörténeti elemzése és bemutatása, melynek során kijelölésre kerülnek a nemzetállamok által azok a helyszínek, amelyek immár nemcsak a nemzet szempontjából kulcsfontosságú szimbolikus helyek, hanem megfelelnek az UNESCO által lefektetett egyetemes értékeknek is.1 Ez a folyamat része annak az 1960-as évektől felerősödő tendenciának, amelyet a kulturálisörökség-paradigma2 kialakulásával szokás jellemezni.

1

2

A kulturális örökség alapdokumentuma a Convention Concerning the Protection of the World Cultural and Natural Heritage (Adopted by the General Conference at its seventeenth session. Paris, 16 November 1972), amelyhez számos módosítás, kiegészítés járult az elmúlt évtizedekben. A fogalmat részletesen magyarázom: Sonkoly 2008: 247–250.

281

SONKOLY GÁBOR

A kutatás során – Magyarország példáján keresztül – arra keresem a választ, hogy – miként kerültek kiválasztásra az adott helyszínek; – hogyan került sor az elfogadtatásukra; – milyen polémiák kapcsolódnak az adott helyszínekhez világörökségi létük óta; – hogyan ragadható meg a nemzeti identitásban játszott szerepük változása a világörökségi interpretációk által (amennyiben ez releváns); – hogyan figyelhetők meg az egyes nemzeti bölcsész- és társadalomtudományok (történelem, néprajz, régészet, társadalomföldrajz) diszciplináris változásai az adott helyszínek bemutatásának történetén keresztül; – mennyiben reprezentálják az adott helyszínek a kulturális örökségesítés részproblémáit: » a történeti városi táj és az épített városi örökség Budapest példáján keresztül, amely a világörökségi helyszínek közül szinte egyedülálló módon, látképként – „a két part panorámája a budai várnegyeddel (1987)”3 – került védelemre; » a preindusztriális agrár életforma védhetőségének a problémája a tömegturizmus és a hagyományos paraszti életforma teljes felszámolódásának korában Hollókő példáján;4 » a fenntartható fejlődés kérdése a kulturális tájak szempontjából a Hortobágy5 és Tokaj6 példáján, különös tekintettel az aktuális tokaj-hegyaljai erőműhöz kapcsolódó vitán keresztül; » a régészet nemzeti és egyetemes jellege a pécsi feltárások7 interpretációja során; » a kultikus helyek beépülése a nemzeti térbe, valamint szerepük a helyi kulturális örökség gyakorlatának megformálásában Pannonhalma példáján8 keresztül; » a természeti helyszínek katalogizálásának, kategorizálásnak és nivellálásának 19. századi, illetve jelenlegi problémája Aggtelek9 és a Fertő-tó10 mint védett terület bemutatásán keresztül.

282

3 4 5 6 7 8 9 10

Budapest, Proposition 1986. UNESCO RWHC, 11th session, 1987, Rev. 401. UNESCO RWHC, 23rd session, 1999, Rev. 474. UNESCO RWHC, 26th session, 2002, COM 23.13. UNESCO RWHC, 24th session, 2000, Rev. 853. UNESCO RWHC, 20th session, 1996, Rev. 758. UNESCO RWHC, 19th session, 1995, Rev. 725. UNESCO RWHC, 25th session, 2001, Rev. 772.


A kutatás központi kérdése a nemzeti identitás átalakulása az 1960-as évek óta, melynek leírására előszeretettel használja a szakirodalom a kulturális örökség fogalmának tudományos és társadalmi recepcióját. A nacionalizmuskutatás történészei, antropológusai kijelölik azokat a helyszíneket vagy helyeket (haut-lieux, lieux de mémoire, places of memory11 stb.), amelyek a nemzetépítés során szimbolikus tartalmat nyernek a nemzeti identitás szempontjából. Ezek között találjuk a nemzeti fővárost, a népet inkarnáló falut, a nemzeti tájat, a nemzeti föld emblematikus termékeit adó vidékeket, a nemzet ősiségét bizonyító régészeti emlékhelyeket, a nemzeti kegyhelyeket, valamint a nemzeti tulajdonságokat megjelenítő természeti formákat.12 A magyar világörökségi listán ezek szinte mindegyike megtalálható, így kritikai elemzésük nemcsak a magyar tudományosság számára fontos, hanem a nacionalizmuskutatás, a kulturálisörökség-kutatás nemzetközi szakembereinek érdeklődésére is méltán számot tarthat. Az identitás megkonstruálásának területi elemeken való változásainak elemzése pedig kutatócsoportunk tematikájába szervesen illeszkedik.

Budapest – világörökségi helyszín Magyarország az 1985. évi 21. számú törvényerejű rendelettel csatlakozott az 1972-ben elfogadott, a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló UNESCO-egyezményhez.13 1987 decemberében pedig – Hollókő mellett elsőként – hivatalosan jegyzékbe vették a Duna két partjának panorámáját és a Budai Várnegyed területét.14 Ez került kiegészítésre az „Andrássy úttal és annak történeti környezetével” 2002-ben.15 A két, egymással nem érintkező terület összekötésére ugyanebben az évben védő- vagy pufferzónát határoztak meg, amely a pesti belváros jelentős részére kiterjed, és napjainkban jelentős viták helyszíne – legfőképp a Belső-Erzsébetváros vonatkozásában. Az 1987 óta eltelt több mint húsz év során a világörökség fogalma, szabályozása és kezelési technikái is jelentős módosulásokon mentek át. Egyik 11

12

13 14 15

Ez a probléma – különösen az 1980-as évektől – igen gazdag szakirodalommal rendelkezik. Az emlékezet helyeire vonatkozóan magyarul lásd Nora 1999; K. Horváth 1999. Az haut-lieux problémájának kiváló összefoglalása: Crépu – Figuier 1990. Itt főleg a svéd (vagy lundi) nemzetantropológiai iskola eredményeire szokás hivatkozni, melynek meghatározó kutatói Jonas Frykman és Orvar Löfgren. De e felsorolás a Noraféle nemzet-történetírástól sem idegen. 1985/21. TVR. UNESCO RWHC, 11th session, 1987, Rev. 400. UNESCO RWHC, 26th session, 2002, COM 23.10, 23.11.

283

SONKOLY GÁBOR

legfontosabb újdonság a szellemi – vagy újabban mozdíthatatlan – örökségi egyezmény 2003-as elfogadása,16 illetve a történeti városi tájról szóló újabb, várhatóan 2011-ben elfogadásra kerülő egyezmény előkészítése.17 Mint látni fogjuk, ezek az újabb normaalkotó szövegek új elvárásokat támasztottak a világörökségi helyszínek kezelésével szemben, és részben átértelmezésre késztettek, késztetnek. A budapesti világörökségi helyszín értelmezésének alapforrása a kezelési terv, amelyből eddig három készült: az első 1989-ben a dunai látkép és a Várnegyed „új rendszerű eljárási rendjének kifejlesztésére”,18 a második 2001ben, a helyszín Andrássy út felé való kiterjesztésének mellékleteként,19 majd a harmadik 2005-ben, az immár Budapest Belvárosának jelentős részét felölelő kettős (mag- és védő-) zóna együttes kezelésének meghatározására szolgált.20 Budapest mint egyetemes értéket hordozó helyszín bemutatását e három forrás összehasonlító elemzésével kezdhetjük el. Fontos azonban megjegyezni, hogy Budapest világörökségi jegyzékbe vétele szinte egyedülálló fogalmak mentén történt, itt ugyanis a „két part panorámája” került védelemre – ehhez csak a párizsi helyszín hasonló Európában, ahol a „Szajna két partja”21 került védelem alá –, míg minden más történeti városban a városközpont vagy egyes műemlék-épületek, illetve műemléki épületegyüttesek. Ez azért jelentős, mert Budapest esetében „a panoráma” fogalom magával hozza a (védendő) városi táj fogalmát már az 1980-as években, amelyet ráadásul a természeti és az épített környezet harmonikus viszonya emel egyetemes értékké, amely a kultúrtáj megjelölés alatt intézményesül az UNESCO-listán 1992-ben, azaz néhány évvel a budapesti helyszín elfogadása után. Míg azonban a (városi) táj fogalma Budapest esetében már az 1989-es kezelési tervben megjelenik mint természetes kategória, a 2000-es évtizedre teljesen háttérbe szorul, illetve csak az első terv megállapításai kerülnek megismétlésre. Ezzel párhuzamosan az UNESCO örökségvédelmének egyik kulcsfogalmává válik a történeti városi táj fogalma, olyannyira, hogy 2005-ben egy monstre konferencia keretében – Budapesttől nem is olyan messze – megszületik a bécsi memorandum,22 ami a városi örökség védelmének és kezelésének

284

16 17 18 19 20 21 22

CSICH 2003. VM 2005, és az ehhez kapcsolódó számos konferencia 2006–2009 között. Budapest, új eljárási rend, VÁTI. Application 2002, valamint Application 2001. Management Plan 2005. UNESCO RWHC, 15th session, 1991, Rev. 600. VM 2005.


alapkategóriájává teszi ezt a fogalmat. A történeti városi tájat, illetve annak kezelését pedig egyezményben kívánják meghatározni 2011-ben.23 A következőkben először azt szeretném röviden bemutatni, hogy miben hoz újdonságot a történeti városi táj meghatározása a történeti városközponthoz képest, majd arra keresem a választ, hogy ezek a változások miért nem jelentek meg, illetve hogyan tapinthatók ki Budapest történeti városmagjának világörökségi szempontból való meghatározásánál az említett kezelési tervekben.

A történeti városi táj fogalma A történeti városi táj fogalma természetesen túl összetett ahhoz, hogy egy ilyen rövid írás keretében átfogó bemutatására vállalkozzam. A budapesti örökségi helyszín szempontjából a legfontosabb változás ugyanakkor az a folyamat, ahogy a történeti körzet (historic area), illetve városközpont tájjá alakult át. Ezt a folyamatot két alapszöveg összehasonlításával szeretném megtenni. Ezek: – Az UNESCO 1976-os nairobi ajánlása,24 amely a történeti körzetek kortárs szerepére és megőrzésére vonatkozott, illetve – A 2008-as Rob van Oers-féle egyezmény-vázlat,25 melynek célja a 2011-es Nemzetközi Standardok meghatározása a történeti városi táj megóvása érdekében. A történeti körzet természetesen szélesebb fogalmi keretet ölel fel, mivel ide nemcsak a városi területek tartoznak, hanem – többek között – régészeti emlékhelyek, falvak, tanyák, kúriák is. Ám ez az 1976-os szöveg határozza meg legátfogóbban a történeti szempontból jelentős, és ezért védelemre szoruló területek kezelését, és külön foglalkozik a városi történeti területekkel. Ehhez képest fontos változást jelent az említett 2008-as vázlat, mivel az megpróbálja figyelembe venni a világörökségi lista 1978-as indulásától eltelt három évtized változásait. Ezen idő alatt ugyanis a listán szereplő történeti városok száma több százra emelkedett, azaz ezek védelme külön stratégiát igényel. Másrészt megváltozott az örökség fogalma, és az a társadalom is, amely az adott történeti területet értelmezi, használja. Már az 1976-os ajánlás követi a kulturálisörökség-paradigmát, azaz legfontosabbnak a város és a történeti műemlékek védelmét tekinti, amit 23 24 25

DRAFT 2008. RSCRHA 1976. DRAFT 2008.

285

SONKOLY GÁBOR

felmérések, a városlakók bevonásával készült védelmi programok és átfogó területi szabályozás bevezetésével javasol megoldani. Ráadásul ezeket a területeket az elfogadott értékek mentén, változatlan formában gondolja megóvni. A történeti városi táj szintén a megőrzésből indul ki, ám – a kulturális örökség fogalmának fejlődését követve – nemcsak a tárgyi örökséget veszi figyelembe (ne felejtsük el, hogy ezek a helyszínek kivétel nélkül tárgyi örökségként szerepelnek az UNESCO listáján!), hanem az adott helyhez kapcsolódó szellemi örökséget is, amely értelmezési rétegként fedi be a tárgyi környezetet, és ezáltal teszi a városképet (townscape) városi tájjá vagy tájképpé (landscape). A két dokumentum közt eltelt évtizedekben tehát megmaradt, sőt megerősödött a megőrzés, a gyakorlati megközelítés, a rendszeres felmérés, a tervezés, a helyi participáció és a didaktikai cél. A könnyen körülhatárolható körzet (area) vagy központ (centre) tájjá alakulása azonban fontos módosulásokra hívja fel a figyelmünket: – már nemcsak az épített tárgyi (esetleg természeti) környezet megóvásáról van szó, hanem a szellemi városi örökségéről is – ezt fejezi ki a townscape és a landscape közötti különbség; – a városi történeti táj megalkotásánál és védelménél megjelenik a személyes lépték, azaz figyelembe kell venni – de Certeau nyomán26 – a voyeur mellett a sétáló/gyalogos szempontjait is; – olyannyira, hogy a történeti városi táj a városi közösség közösségi értékeinek megóvására hivatott; – amelyek együttes – változatlan formában való – fenntartása adja ki azt a genius locit, amelynek megélésén keresztül nemcsak a helyi társadalom egésze tud viszonyulni az adott városi környezethez, hanem az odalátogató is. A város történeti területe tehát egyszerre képvisel védendő tárgyi és szellemi örökséget. Ez a kettősségben meglévő egység jobban érezhető az UNESCO nagy nyelvein (angolul, franciául, spanyolul), ahol csak egy fosztóképző különbözteti meg a kétféle örökséget (intangible, immatériel, inmaterial). Ez arra enged következtetni, hogy a 2003-as szellemi kulturális egyezményt lényegében egyszerűen kiterjesztették a városokra, amelyeket addig csak tárgyi, esetleg kultúrtáji örökségként védtek. A kétféle kulturális örökség azonban korántsem tekinthető ugyanazon érme két oldalának, hiszen a később megfogalmazott szellemi örökség a tárgyi örökségi listán rosszul szereplő nem nyugati kultúrák válasza volt az alapvetően nyugati modernitásból kinövő tárgyi kulturális örökségre. Azaz

286

26

De Certeau 1990.


itt nem a legjobb, a legszebb, a legmesteribb kerül kiválasztásra és változatlan formában való megóvásra, hanem az a gyakorlat, amely karakteresen óv egy – feltételezhetően veszélyeztetett – közösségi formát és identitást. Ennek tudatában nehezen megragadható az a városi közösségi gyakorlat, amely egy hagyományos és valamennyire szilárd közösség identitását védi. Kiváltképp nehéz ez a feladat az európai történeti városrészekben, amelyek az elmúlt évtizedekben jelentős népesség- és funkcióváltozásokon mentek át. A történeti városi táj megfogalmazásában szereplő következő feszültség épp ezekből a változásokból ered. A kulturális örökség paradigmája alapvetően prezentista,27 azaz visszahúzódik a jövőtől, míg a társadalmi változások – főleg városi közegben – kikényszerítik a változást, ami most már a fenntartható fejlődés paradoxonában jelenik meg. A fenntartható fejlődéssel pedig elérkeztünk a városrendezésben – épp a két dokumentum születése közötti évtizedekben – bekövetkezett alapvető változáshoz, melynek során a modern szellemű városrendezést egyre érezhetőbben felváltotta annak ideológiátlanított változata.28 A nyugati urbanisztikai hagyomány a garden city mozgalom óta a városi területen végrehajtott változással kívánt megoldani egy társadalmi problémát egy jobbító szándékú ideológia nevében.29 Az 1970-es évektől kezdve azonban egyre kevésbé érvényesültek a nagy 19. századi eredetű ideológiák és elméletek, és egyre inkább a vállalkozó város megközelítése terjedt el. A történeti városi tájhoz kapcsolódó urbanisztikai felfogás a városi környezet konzerválásán keresztül a városi, helyi identitásokat célozza megóvni. Az ideológiák helyett tehát a sokkal megfoghatatlanabb identitásokra, a központi hatalom döntései helyett pedig a helyi közösségek bevonására került a hangsúly. A helyi identitások tere azonban jóval nehezebben körülhatárolható, mint a negyedek, a körzetek vagy a kerületek, így a városi táj nemcsak a vizualitás szempontjából hasznos területi entitás, hanem annak megfogalmazott társadalmi tartalma szempontjából is. A történeti városi táj fogalma eredetileg azért jelentkezett, hogy a magasépítésű házakat visszaszorítsa a védendő történeti területek közeléből, azaz nemcsak horizontális, hanem vertikális védelmet is nyújtson a történeti városrészeknek.30 Az UNESCO-egyezménytervezet szövegéből azonban

27 28

A prezentizmust összefoglalja: Hartog 2006. Az ezzel a témával foglalkozó egyre bőségesebb nemzetközi szakirodalomból az alábbi két munka különösen hasznos: Loupiac 2005, valamint Paysage urbain: genèse, représentations, enjeux contemporains 2007. 29 Erre vonatkozóan lásd Choay 1965, valamint Hall 2002. 30 WHCA Conference 2005.

287

SONKOLY GÁBOR

kiderül, hogy ennél a tájfogalom jóval többet jelent a döntéshozók számára.31 Az urbanisztika új korszakát a városrendezést felváltó szabályozás (védelem) korszakának lehet tekinteni. A történeti városi táj egy olyan szabályozási keretként fogalmazódik meg, amely egyszerre próbálja meg – a tárgyi és a természeti környezet védelmén keresztül – erősíteni a közösségi participációt és a helyi lépték szerepét egy olyan korszakban, amikor a központi hatalom mind kevésbé szándékozik, illetve képes meghatározni a városi környezet átalakulásának folyamatát.

A budapesti világörökségi helyszínek mint történeti városi tájak A különböző hatalmi szintek és a közösségek közötti feszültségek mediatizált területe a budapesti világörökség védőzónájához tartozó Belső-Erzsébetváros, vagy régi pesti Zsidónegyed.32 Emellett számos – talán kevésbé közismert – polémia zajlik a Duna-parttal, az Andrássy úti felújításokkal és a világörökségi helyszín más részeivel kapcsolatban.33 A világörökségi helyszínné válás egy újabb szereplő, az UNESCO Világörökségi Központ bevonhatóságát hozta magával az 1990-es évektől mind nyíltabbá váló vitába. Emellett a világörökségi rang kezelési terv elkészítését is feltételezi, amelyből három készült (1989, 2001, 2005). E tanulmány lezárásaként e három dokumentum alapján kísérlem meg megragadni a városi táj, illetve a történeti városi táj fogalmának és jelenségének változásait Budapest vonatkozásában. Az első dokumentum – saját megfogalmazása szerint „új eljárási rend kifejlesztésére szolgáló tanulmány”34 – alapdokumentumnak tekinthető, mivel erre hivatkozik a két későbbi kezelési terv, illetve onnan jelentős részeket át is vesznek. Ezt 1989-re készítette el a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet – ismertebb nevén a VÁTI – öttagú csapata. A tanulmány nagy hangsúlyt fektet Budapest nemzeti fővárosként és kulturális központ-

31 32

288

DRAFT 2008. A Zsidónegyed körüli vita széles nyilvánosságot kapott. A negyed jelenlegi állapotára vonatkozóan lásd Perczel 2007. 33 Az európai belvárosok kortárs átalakulása kedvelt témája a földrajztudományban bekövetkezett kulturális fordulat hatására létrejött új aldiszciplínának, a kulturális földrajznak. Lásd például Claval 2003. A budapesti belváros kulturális helyzetének és potenciáinak leírására is leginkább a hazai városföldrajzosok vállalkoztak. Lásd Enyedi – Keresztély 2005, valamint Enyedi – Kovács 2006. 34 Budapest, új eljárási rend, VÁTI.


ként betöltött szerepére, jelentőségére, majd igen részletesen leírja a levédésre került panoráma természetföldrajzi és látképi jellegzetességeit. Az UNESCO-egyezmény alapján felsorolja a védendő értékeket, melyek közül elsődlegesek a természetiek (levegőtisztaság, a Duna-víz tisztasága, a város és a folyam közötti természetes kapcsolat helyreállítása, a hőforrások és a karsztvizek védelme), majd rátér a természeti és az épített környezet közötti kapcsolat problematikus elemeire (a Várhegy oldalában pusztító réteg- és fakadóvizek és a Buda–Pest szintkülönbség-harmóniát veszélyeztető esetleges toronyházépítések). Ezután egy igen részletes városi tájleírás következik, amely Budapest világörökségi helyszínén keresztül értelmezi a lépték, a táji beépítettség, a táji hangsúly és a tájelem fogalmait. Budapest – a világörökségi elfogadást igazoló C ii-s („egy meghatározott időszakon vagy kulturális területen belül jelentős mértékben hatott az építészet/ a műemlékek/ a várostervezés/ a tájalakítás fejlődésére”) és C iv-es („az emberiség történelme egy vagy több korszakát tükröző táj kiemelkedő példája”) UNESCO-kritériumoknak megfelelően – a saját történetiségének köszönheti kiemelkedő kulturális reprezentativitását. Ennek a történetiségnek – a dokumentum szerint – pedig a kontinuitás a lényege, ami – paradox módon – az új dunai szállodasorral, a Budai Palotában elhelyezett kulturális intézményekkel (pl. Munkásmozgalmi Múzeum), a vári lakónegyed 1950-es és 1960-as években lezajlott felújításával, a szintén a Várnegyedben alkalmazott „»új épület régi környezetben« izgalmas építészeti feladatával”, vagy az új, 1964-ben átadott egynyílású acélkábeles Erzsébet-híddal kerül alátámasztásra. Sőt a folytonosság szellemében a „világháborús pusztítás is komoly nyereségként könyvelhető el, mivel a figyelem így a középkori emlékekre irányítódott. A bombázások során lehulló barokk eléfalazások mögül gótikus ülőfülkék, ablaktöredékek bukkantak elő”.35 A dokumentum tehát három terület védelmével látja biztosítottnak a világörökségi helyszín megóvását, melyek a természeti környezet elemei (levegő, Duna-víz, hőforrások, Várhegy talaja, az épített környezet természeti elemekhez való alárendelése), a tájképi elemek (lépték, beépítettség, hangsúlyok, építészeti jelleg), valamint a történetiség (régészeti szempontok, műemlékvédelmi szempontok, a kontinuitás és a funkciók). A sokszor teoretikusnak tűnő 1989-es tervhez képest az UNESCOelvárásoknak mindenben szemmel láthatóan megfelelni akaró 2001-es kezelési terv – a terézvárosi önkormányzat és a Nagy Bálint és Tsai. Építészirodája közös munkája – immár egy menedzseriális szerkezetű bemutatását adja 35

Budapest, új eljárási rend, VÁTI, 12

289

SONKOLY GÁBOR

a felvételre javasolt Andrássy úti helyszínnek.36 Mivel itt a hangsúly a pesti oldalon van, a (természeti) táj nem jelenik meg. A leírás logikája nem a tekintetet követi, ahogy az 1989-es tervnél, hanem funkcionális egységeket határoz meg, és feladatonként halad. A participáció természetesen, mint minden egyéb – az UNESCO-javaslatokban szereplő – kötelező elem megjelenik, de például a civil szervezetek felsorolásánál látszik, hogy a különböző hatalmi ágak igen egyenetlenül jelennek meg a döntéshozásban. A két dokumentum szintézisét a 2005-ös kezelési terv jelentené, amelyet szintén a Nagy Bálint és Tsai. Építészirodája készített.37 Ez lényegében egy térképsorozat, valamint a térképek és a jogszabályokat tartalmazó mellékletek szöveges összekapcsolása. Továbbra is a menedzseriális logikánál maradunk a városrész védelmének eszközeit – a gyalogos-, kerékpáros- és tömegközlekedést – előnyben részesítő megoldásokban. A kezelési terv továbbá a világörökségi egyedülállóság védelmét kívánja biztosítani a településtervezés szintjein (telekalakítások, telekszerkezet, utcaszélesítések és -nyitások, építési vonalak és átjárók, szintterületek, építménymagasságok, beépítési módok), az épületek vonatkozásában (bontások, átalakítások, homlokzatok kezelése, tetőtér-beépítések, épületen elhelyezett reklámok), a funkcionális szinten (földszintek használata, funkcióváltások, a Duna és a Duna-part hasznosítása, pavilonok, ideiglenes rendezvények), valamint a közterületeken (utak, utcák, terek, parkok). Emellett szükségesnek tartja a történeti városi táj előkészítő egyezményével összhangban a monitoring tevékenységet, amely itt tudományos kutatásokat (várostörténeti, régészeti, a területhez kapcsolódó biográfiai, építészettörténeti), illetve a területet ért változások nyomon követését jelenti. A világörökségi helyszín itt nem jelenik meg tájként. Sem az 1980–90-es évek fordulójára jellemző kultúrtáj, sem a kezelési tervvel kortárs történeti városi tájkoncepció (identitás, participáció, pragmatikus felmérés és tervezés) nem, vagy csak a kataszter igényének szintjén jelenik meg. A vizsgált dokumentumok alapján tehát az a benyomásunk, hogy míg az 1980-as években, a kulturálisörökség-paradigma akkori állapotának megfelelő városi térinterpretáció volt jelen, addig korszakunkra – az elméleti kiüresedés mellett – egy a nemzetközi diskurzustól való lemaradás is jellemzi a budapesti világörökségi helyszínt. Ennek az állításnak új források bevonásával való igazolása vagy cáfolata, illetve a városi táj mint egység időben való visszakeresése a kutatás további célja. Vajon felfoghatók-e a történeti városi tájhoz kapcsolódó hazai diskurzus e dokumentumai egy társadalmi gyakorlat

290

36 37

Application 2001. Management Plan 2005.


kifejeződéseként? A kulturális örökség fogalmának kialakulása és az ehhez kapcsolódó társadalmi gyakorlat – nemzetközi kodifikálóinak szándéka szerint – ugyanis mind a reprezentáció, mind a döntéshozás területén jelentős közösségi participációt feltételez.38 Ezen ismérv csökevényes jelenléte a hazai diskurzusban fontos mutatója lehet a kortárs közösségépítés hazai állapotának, amely mentén a már korábban említett kortárs nemzetépítési formák, illetve a történeti hivatkozások szerepei is kibonthatóak. FORRÁSOK 1985. évi 21. törvényerejű rendelet a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának ülésszakán Párizsban, 1972. november 16-án elfogadott egyezmény kihirdetéséről (1985/21. TVR). http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98500021.TVR (Letöltés: 2009. október 19.) Application 2001: Application by the Hungarian Republic for the expansion of the existing Budapest World Heritage Site to include Andrássy Avenue and its Historic Surroundings in the UNESCO World Heritage List and management Plan. Edited by Bálint Nagy and Partners Ltd., Budapest, 2001. http:// whc.unesco.org/en/list/400/documents/ (Letöltés: 2009. október 19.) Application 2002: Application by the Hungarian Republic for the expansion of Budapest’s World Heritage Site. Edited by Bálint Nagy and Partners, Budapest, 2002. http://whc.unesco.org/en/list/400/documents/ (Letöltés: 2009. október 19.) Budapest, Proposition 1986: Budapest, le panorama des deux bords du Danube et le quartier du château. Proposition d’inscription sur la liste du patrimoine mondial soumise par la Hongrie. World Heritage Committee Nomination Document, Budapest, 1986. http://whc.unesco.org/en/list/400/documents/ (Letöltés: 2009. október 19.) Budapest, új eljárási rend, VÁTI: Budapest – a két part panorámája a budai várnegyeddel, mint a „Világörökség” része – új rendszerű eljárási rend kifejlesztésének tanulmánya. VÁTI. Törzsszáma: 8811/88–1.2. Convention Concerning the Protection of the World Cultural and Natural Heritage. Adopted by the General Conference at its seventeenth session. Paris, 16 November 1972. http://whc.unesco.org/en/conventiontext (Letöltés: 2009. október 19.) 38

A kulturális örökségre és a városi közösségi participációra vonatkozóan lásd Barrère – Barthelémy – Nieddu – Vivien 2005; Nogué 2007; Partenariats pour les villes du patrimoine mondial 2004; Rautenberg 2003; Veschambre 2008.

291

SONKOLY GÁBOR CSICH 2003: Convention for the Safeguarding of the Intangible Cultural Heritage. Paris, 17 October 2003. http://portal.unesco.org/en/ev.phpURL_ID=17716&URL_DO=DO_TOPIC&URL_SECTION=201. html (Letöltés: 2009. október 19.) DRAFT 2008: DRAFT elements of a Future International Standard-Setting Instrument on the Conservation of Historic Urban Landscape. By Ron van Oers, UNESCO World Heritage Centre, 2008. Management Plan 2005: Management Plan. Budapest világörökségi területei. Budapest, 2005. RSCRHA 1976: Recommendation for the Safeguarding and Contemporary Role of Historic Areas. Nairobi, UNESCO, 1976. http://portal.unesco. org/en/ev.php-URL_ID=13133&URL_DO=DO_TOPIC&URL_ SECTION=201.html (Letöltés: 2009. október 19.) UNESCO, Convention Concerning the protection of the World Cultural and Natural Heritage. Report of the World Heritage Committee (UNESCO RWHC) 11th session, Paris (Unesco Headquarters, 7–11 December 1987). http://whc.unesco.org/en/sessions/11COM (Letöltés: 2009. október 19.) 15th session, Carthage (9–13 December 1991). http://whc.unesco.org/en/sessions/15COM (Letöltés: 2009. október 19.) 19th session, Berlin (4–9 December 1995). http://whc.unesco.org/en/sessions/19COM (Letöltés: 2009. október 19.) 20th session, Merida (2–7 December 1996). http://whc.unesco.org/en/sessions/20COM (Letöltés: 2009. október 19.) 23rd session, Marrakech (29 November – 4 December 1999). http://whc.unesco.org/en/sessions/23COM (Letöltés: 2009. október 19.) 24th session, Cairns (27 November – 2 December 2000). http://whc.unesco.org/en/sessions/24COM (Letöltés: 2009. október 19.) 25th session, Helsinki (11–16 December 2001). http://whc.unesco.org/en/sessions/25COM (Letöltés: 2009. október 19.) 26th session, Budapest (24–29 June 2002). http://whc.unesco.org/en/sessions/26COM (Letöltés: 2009. október 19.) VM 2005: Vienna Memorandum on „World Heritage and Contemporary Architecture Managing the Historic Urban Landscape”. Vienna, 20 May 2005. http://whc.unesco.org/uploads/activities/documents/activity-48–3. doc (Letöltés: 2009. október 19.) WHCA Conference 2005: World Heritage and Contemporary Architecture, Managing the Historic Urban Landscape. International Conference, Vienna, 12–14. 5. 2005. Report. City of Vienna – UNESCO.

292

Nemzeti örökségből – világörökség: Budapest példája F ELH A S Z N Á LT I RO DA L O M Barrère, Christian – Barthelémy, Denis – Nieddu, Martino – Vivien, FranckDominique (dirs.) 2005: Réinventer le patrimoine. De la culture à l’économie, une nouvelle pensée du patrimoine? Paris. Certeau, Michel de 1990: L’Invention du quotidien. 1. Arts de faire. 2. Habiter, cuisiner. Paris. Choay, François 1965: L’Urbanisme, utopies et réalités. Paris. Claval, Paul 2003: Géographie culturelle. Une nouvelle approche des sociétés et des milieux. Paris. Crépu, Michel – Figuier, Richard (dirs.) 1990: Hauts lieux. Une quête de racines, de sacré, de symboles. (Série Mutations 115.) Paris. Enyedi György – Keresztély Krisztina (szerk.) 2005: A magyar városok kulturális gazdasága. Budapest. Enyedi, György – Kovács, Zoltán (szerk.) 2006: Social Changes and Social Sustainability in Historical Urban Centres. The Case of Central Europe. Pécs. Hall, Peter 2002: Cities of Tomorrow: An Intellectual History of Urban Planning and Design in the Twentieth Century. Oxford. Hartog, François 2006: A történetiség rendjei. Prezentizmus és időtapasztalat. Budapest. K. Horváth Zsolt 1999: Az eltűnt emlékezet nyomában. Pierre Nora és a történeti emlékezetkutatás francia látképe. Aetas 3. 132–141. Loupiac, Claude 2005: La ville. Entre représentations et réalités. Paris. Nogué, Joan (ed.) 2007: La construcción social del paisaje. Madrid. Nora, Pierre 1999: Emlékezet és történelem között. A helyek problematikája. Aetas 3. 142–157. Partenariats pour les villes du patrimoine mondial. Cahiers du patrimoine mondial (9), 2004. http://whc.unesco.org/documents/publi_wh_papers_09_fr.pdf (Letöltés: 2009. október 19.) Paysage urbain: genèse, représentations, enjeux contemporains. Strates (13), 2007. http://strates.revues.org/sommaire4923.html (Letöltés: 2009. október 19.) Perczel Anna 2007: Védtelen örökség/Unprotected Heritage. Budapest. Rautenberg, Michel 2003: La rupture patrimoniale. Lyon. Sonkoly Gábor: Nemzeti örökség – világörökség. A kulturálisörökség-paradigma. In: Czoch Gábor – Klement Judit – Sonkoly Gábor (szerk.) 2008: Atelier-iskola. Tanulmányok Granasztói György tiszteletére. Budapest, 247–255. Veschambre, Vincent 2008: Traces et mémoires urbaines. Rennes.

293

KÖTŐERŐK Az identitás történetének térbeli keretei

Szerkesztette Cieger András

Atelier Budapest, 2009.

© Cieger András, Czoch Gábor, Csizmadia Dominika, Erdősi Péter, Gergely András, Granasztói György, Hajdú Zoltán, Horváth Gyula, Illés Iván, Klement Judit, Lajtai L. László, Sonkoly Gábor, Takács Ádám, Tevesz László, 2009. A kiadásért felel: Gergely András kutatócsoport-vezető Olvasószerkesztő: Németh Orsolya Címlapon: Egy ausztrál tornaklub tagjainak bemutatója az 1920-as években (State Library of Victoria, Australia).

A kötet Az identitás történetének térbeli keretei: civilizáció, nemzet, régió, város kutatási program keretében készült. MTA–ELTE Atelier, Európai Historiográfia és Társadalomtudományok Kutatócsoport (MTA TKI).

Nyomdai előkészítés: Kalonda Bt. Nyomdai kivitelezés: PrinterArt Kkt.

ISBN 978-963-284-115-1

Tartalom Gergely András: Előszó

7

FOGALMAK Takács Ádám: Biopolitika és nemzeti állapot: egy foucault-i problematika rekonstrukciója Lajtai L. László: „Nemzeti történelem” vagy nemzet és történelem? Cieger András: Alkotmányosság és nemzeti identitás – a magyar történelem kontextusában. Vázlat Illés Iván: A „területi kohézió” szerepe az EU és a tagországok politikájában

15 29 47 87

KAPCSOLATOK Hajdú Zoltán: Hol él a magyar nemzet? Államterület, államhatárváltozások, államföldrajz és a nemzet kölcsönviszonyának szemlélete a magyar földrajztudományban 1947-ig Klement Judit: A 19. század végi gazdasági elit és a „nemzet”

105 137 163

Csizmadia Dominika: A fordítás mint a nemzetek közötti kapcsolatok vizsgálatának lehetséges eszköze

185

Tevesz László: Kossuth és a Pesti Hírlap hagyományelvűsége, 1841–1843

HELYEK Granasztói György: Az átmenet előtti magyarországi városok területhasználatának modellje

215

Czoch Gábor: Lakóhely és társadalmi helyzet. A reformkori külvárosok problematikája Kassa példáján keresztül

237

Erdősi Péter: Imázsteremtés és kultúrpolitika az 1970-es években: Szentendre esete Sonkoly Gábor: Nemzeti örökségből – világörökség: Budapest példája

257 281

Horváth Gyula: Területi egyenlőtlenségek Kelet-Közép-Európában. A kutatás-fejlesztés példája

295 5

Nemzeti örökségből világörökség: Budapest példája

Recommend Documents