g66=()2*/$/Ð-(/(17e6 $]HOĞUHFVRPDJROWpOHOPLV]HUHNQHWWyW|PHJpQHNHOOHQĞU]pVpUĞO
%XGDSHVWPiMXV
NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENėRZÉSI FėOSZTÁLY FOGYASZTÓVÉDELMI OSZTÁLY Iktatószám: FVO-590/2013. TémafelelĘsök: Dienes Katalin Tolvaj Ágnes
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az elĘrecsomagolt élelmiszerek nettó tömegének ellenĘrzésérĘl
Budapest, 2013. május
1. Az ellenĘrzés célja A fogyasztó vásárlása során kiszolgáltatott helyzetben van az általa vásárolt elĘrecsomagolt élelmiszer termékek nettó tömegét illetĘen, mivel a feltüntetett nettó tömeg alapján dönt egy-egy termék kiválasztásakor abban bízva, hogy annak tényleges mennyisége megegyezik a csomagoláson jelölt mennyiséggel. Fentiek, valamint a fogyasztóvédelmi hatósághoz beérkezĘ panaszbejelentések, illetve a médiában esetenként megjelenĘ fogyasztói kifogások arról, hogy egyes élelmiszertermékek tömege kevesebb, mint amely a csomagolóanyagon feltüntetésre került, indokolták az ellenĘrzés elvégzését. Mindezekre figyelemmel a hatóság célja az elĘrecsomagolt élelmiszerek nettó tömegének laboratóriumi vizsgálatokkal történĘ ellenĘrzése volt annak igazolására, hogy a terméken feltüntetett névleges mennyiség és a mért tényleges mennyiség közötti negatív eltérés meghaladja-e az elĘrecsomagolt termékek névleges mennyiségére vonatkozó szabályok megállapításáról és azok ellenĘrzési módszereirĘl szóló 13/2008. (VIII. 8.) NFGM-FVM együttes rendeletben (a továbbiakban: Tömegrendelet) foglalt megengedett mértéket. Hatóságunk azt vizsgálta, hogy a gyártók eleget tesznek-e a vonatkozó jogszabályban foglaltaknak, azaz az általuk feltüntetett nettó tömeg – névleges mennyiség – megfelel-e a rendeletben szabályozott feltételeknek, vagy a fogyasztók megtévesztésére alkalmas azáltal, hogy a termék tényleges mennyisége kevesebb, mint a jelölt névleges mennyiség. 2. Az ellenĘrzés idĘtartama és résztvevĘi Az ellenĘrzésekre 2013. március 1. – április 12. közötti idĘszakban került sor. Az ellenĘrzésben Budapest FĘváros, valamint a Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, és Heves Megyei Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi FelügyelĘségei vettek részt. A minták laboratóriumi vizsgálatát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma végezte el. 3. A vizsgálat tárgya, ellenĘrzési szempontok és helyszínek 3.1 A vizsgálat tárgya, a minta kiválasztása Az ellenĘrzés olyan elĘrecsomagolt, kizárólag tömegegységben értékesített élelmiszerekre irányult, amelyeket nem a vásárló jelenlétében csomagoltak be, továbbá azok mennyisége a csomagoló által elĘre meghatározott és a csomagolás kinyitása, módosítása nélkül nem volt megváltoztatható. A vizsgálat további feltétele volt, hogy a minták tömegegységben – legalább 5 g-os, de legfeljebb 1 000 g-os – értékesített termékek legyenek, ugyanakkor a levett mintáknak minden tekintetben azonosnak kellett lenniük, azaz ugyanabból a - 100-as, vagy annál nagyobb - tételbĘl kellett származniuk. A mintaelemek száma minden egyes tételbĘl véletlenszerĦ válogatással levéve mintánként 20 db volt. A vizsgálat alapját képezĘ Tömegrendelet értelmében tételnek az tekinthetĘ, amelyben valamennyi elĘrecsomagolt termék ugyanolyan névleges mennyiségĦ, ugyanolyan típusú, ugyanabból a gyártási sorozatból származó, és ugyanazon a helyen csomagolt.
2
További fontos definíciók még az alábbiak: – névleges mennyiség (névleges tömege): az elĘrecsomagolt termék csomagolásán tömeg- vagy térfogategységben feltüntetett mennyiség, amelyet az elĘrecsomagolt terméknek mérhetĘen tartalmaznia kell; – tényleges mennyiség: az a mennyiség (tömeg), amelyet az elĘrecsomagolt termék csomagolása ténylegesen tartalmaz; – negatív eltérés: az a mennyiség, amennyivel az elĘrecsomagolt termék tényleges mennyisége kevesebb, mint a névleges mennyisége. 3.1.2 Minta kiválasztása A megmintázandó termékek végeredményben úgy kerültek kiválasztásra, hogy azok között nagyobb értékĦ élelmiszerek is helyet kaphassanak. A termékek kiválasztásakor elsĘdleges szempont volt, hogy az átlagos háztartásokban rendszeresen vásárolt alapvetĘ élelmiszerek kerüljenek ellenĘrzés alá. A mintavételezést megelĘzĘen a felügyelĘk a mintavételezés lehetséges helyszínein elĘzetes felméréssel célirányosan igyekeztek tájékozódni, hogy mely termékek vizsgálata lehet különösen indokolt. Ez az elĘzetes tájékozódás nagyban segítette a mintaként vásárolandó élelmiszerekkel kapcsolatos egyeztetést a felügyelĘségek között, ily módon kiküszöbölhetĘvé válhatott, hogy azonos minta kerüljön levételre. A fentiek szerinti egyeztetéseknek köszönhetĘen nagyobb értékĦ, ezzel együtt nagyobb tömegĦ élelmiszerek mintavételezésre is sor kerülhetett. A többféle, negyed-, fél, illetve 1 kg kiszerelési egységĦ termékek (például rizs, rétes-, illetve finomliszt, só, kristály- és porcukor, kávé, kávékrémpor, zsemlemorzsa, búzadara) mellett egészen kis kiszerelésĦ áruk (pl. fĦszerek, sütĘpor, élesztĘ, vanillincukor) is ellenĘrzés alá kerültek. Ezen termékek – egy-két kivételtĘl eltekintve – jellemzĘen a fogyasztók által gyakran használt alapvetĘ élelmiszerek voltak. 3.2. Laboratóriumi vizsgálat A vizsgálat során az akkreditált laboratórium összesen 115 féle minta – összesen 2300 mintaelem, 792,45 kg tömegĦ termék – hatósági mérését és laboratóriumi értékelését végezte el. 3.3 EllenĘrzési helyszínek A mintavételek az Aldi, Auchan, CBA, Coop, Interspar, Lidl, Metro, Penny Market, Tesco üzletláncok üzleteiben történtek meg. 4. A vizsgálat részletes megállapításai 4.1 A minták jellemzĘi A témavizsgálatban résztvevĘ felügyelĘségek munkatársai összesen 115 féle termék 100-as, vagy annál nagyobb nagyságrendĦ tételeibĘl véletlenszerĦ válogatással vették le a termékféleségenként 20-20 mintaelembĘl álló termékmintákat tekintettel arra, hogy az elĘrecsomagolt termékek nettó tömegének ellenĘrzését roncsolásos vizsgálattal végeztük el, amelyre vonatkozóan a Tömegrendelet pontosan meghatározza mindazokat a kritériumokat, amelyeknek a mintavételezés során érvényesülniük kell. Így többek között elĘírja a tételnagyság mellett a leveendĘ mintaelemek számát is.
3
A beérkezett minták tömege széles – 5-1 000 g közötti – skálán mozgott. Ennek eredményeként a felügyelĘk összesen 37 féle különbözĘ névleges tömegĦ terméket mintáztak meg, amelyek megoszlását az alábbi ábra szemlélteti a Tömegrendelet szerinti tömegtartományok alapján. A vizsgált minták névleges mennyiségeinek megoszlása (31 db) 26%
(26 db) 23%
5-50 g 51-100 g 101-200 g
(16 db) 14%
201-300 g 301-500 g 501-1000g (9 db) 8%
(14 db) 12%
(19 db) 17%
JellemzĘen a legtöbb mintát a felügyelĘk a legnagyobb, illetve a legkisebb kiszerelési egységĦ termékekbĘl választották. Termékféleségenként a minták között megtalálható volt a nagyobb tömegĦ liszt, rizs, só, porcukor, zsemlemorzsa mellett a kisebb tömegtartományba tartózó májpástétom, sajt, pudingpor, müzliszelet, sütĘélesztĘ, vanillincukor, kávétejszín és számos fĦszer is, amelyeket részletesen a következĘ ábra szemléltet. Vizsgált termékcsoportok Konzerv, és Húskészítmény; 9
Levesalap; 6
Cukortermék; 4 Malomipari termékek; 13 Margarin ; 1 SütĘipari termékek; 6
Kávéitalporok; 5 Tejterm; 3
Só; 6
Magok; 5 Kakaó- és csokoládé termékek; 14
Édesipari term.; 6 Gabonaalapú készítmények; 12
Rizs ; 10
Állományjavítók; 6
FĦszerek, és Mustár; 9
A minták között legnagyobb számban a kakaó- és csokoládétermékek (14 db), a malomipari termékek (13 db), és a gabonaalapú termékek (12 db) fordultak elĘ, míg a legkevesebb a margarin (1 db) és a tejtermék minta (3 db) volt. A minták nettó tömege mellett az eladási árak is igen eltérĘek - 36-841 Ft közöttiek - voltak. 4. 2 Laboratóriumi vizsgálati eredmények A témavizsgálat keretében megmintázott termékek laboratóriumi vizsgálatának eredményei alapján a végsĘ minĘsítésben – a kétféle vizsgálati szempont valamelyike szerint – összesen 33 féle terméknél került sor jogsértés megállapításra, mivel a 20 mintaelem mérése
4
szerint vagy a hibás minta elemek száma volt több a megengedettnél, vagy a tényleges nettó tömegük átlaga nem felelt meg a csomagoláson feltüntetett névleges tömeget alapul vevĘ jogszabályi követelménynek. A kifogásolt termékek negyedénél (8 féle termék) a hibák halmozottan jelentkeztek, azaz a termékminták bizonyos számú mintaelemei egyik vizsgálati szempontnak sem feleltek meg. A vizsgált 115 db termékbĘl tehát összesen 33 esetében indult eljárás, amely 29%-os kifogásolási arányt mutat. Ez az arány azt jelenti, hogy szinte minden harmadik termékminta a követelménynél valamilyen mértékĦ mennyiséggel kevesebb tömegĦ terméket tartalmazott. A vizsgált, illetve kifogásolt termékek számát mutatjuk be az alábbi ábrán a különbözĘ tömegtartományokban.
Vizsgált és kifogásolt elĘrecsomagolt termékek (db) 115 120 100
vizsgált kifogásolt
80 60 31
20
33
26
40
19 5
14 3
16
9 5
3
14 3
0 5-50 g
51-100 g 101-200 g 201-300 g 301-500 g 501-1000g Összesen
Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján, a legnagyobb tömegĦ – 501-1000 g – termékcsoportban fordult elĘ a legtöbb kifogásolt minta. Ezzel szemben a kisebb nettó tömegĦ termékcsoportok – 5-50 g, illetve 51-100 g – mintáiban kevesebb számú hibás termékmintát találtunk. A laboratóriumi eredmények a mintaként levett termékek közel harmadánál igazolták, hogy azok elĘállítói a Tömegrendeletben elĘírt kétlépcsĘs követelménynek nem tettek eleget, azaz a) a csomagolás tartalmának tényleges mennyisége átlagosan nem lehet kevesebb, mint a névleges mennyiség; b) a Tömegrendelet 2. mellékletében meghatározott névleges mennyiségre vonatkozó megengedett negatív eltérés mértékénél nagyobb negatív eltéréssel rendelkezĘ termék csak olyan arányban fordulhat elĘ, hogy megfeleljen a rendelet 3. mellékletében elĘírt, a termékek statisztikai ellenĘrzésének referenciamódszerére vonatkozó követelményeknek. Ahhoz, hogy a vizsgált minták „követelményt kielégíti” minĘsítést kaphassanak, mindkét feltételnek eleget kellett tenniük. „Követelményt nem elégítette ki” minĘsítést kapott a termékminta, ha abban a Tömegrendelet tiltása ellenére a megengedettnél nagyobb számban fordultak elĘ olyan mintaelemek, amelyek megengedett negatív eltérése nagyobb volt az elfogadhatóság mértékénél, vagy a 20 mintaelem átlagtömege nem elégítette ki a tömegrendelet követelményét.
5
4.2.1 Az elĘrecsomagolt termékek tényleges mennyiség ellenĘrzésének eredményei Az elĘrecsomagolt termékek ellenĘrzését mintavételi eljárással, két lépésben végeztük el. 4.2.1.1 Tétel minĘsítése 1. lépcsĘ Névleges mennyiségre vonatkozó megengedett negatív eltérések eredményei A nettó tömeg tétel minĘsítésének elsĘ lépéseként a laboratórium minden minta esetében meghatározta az adott minta névleges mennyiségére vonatkozó elfogadható minimális mennyiséget – azaz meghatározták az elĘrecsomagolt termék névleges mennyiségének megengedett negatív eltérését -, amelyet a kérdéses mennyiségre vonatkozó megengedett maximális eltérésnek az elĘrecsomagolt termék névleges mennyiségébĘl történĘ kivonásával végeztek el. Ennek mértéke attól függ, hogy az adott termékminta milyen névleges tömeggel rendelkezik. A megengedett negatív eltérés a Tömegrendelet alapján a különbözĘ tömegtartományokban változó, amelyet az alábbi táblázat részletez:
Névleges mennyiség 5-50 g között
Megengedett maximális negatív eltérés névleges mennyiség százalékában 9
51-100 g között 101-200 g között
4,5 g 4,5
201-300 g között 301-500 g között 501-1000 g között
(g)
9g 3 15 g
A laboratórium a nettó tömegméréseket elĘször a mintavételezett termékek 20 mintaeleménél végezte el. A Tömegrendelet értelmében a roncsolásos vizsgálat során azok az elĘrecsomagolt termékek, amelyek tartalmának tényleges mennyisége nem érte el az elfogadható minimális mennyiséget, hibásnak minĘsültek. A rendelet értelmében egyegy termékminta 20 mintaelemébĘl egy sem, vagy csak 1 db mintaelem lehetett „hibás” ahhoz, hogy az adott tételt elfogadhatónak tekintsük. Amennyiben például az 1 kg-os nettó tömegĦ finomliszt egy eleme a mérés során 985 g-os volt, míg a többi mintaelem tömege 986 g fölötti volt, akkor az adott minta „Követelményt kielégíti” minĘsítést kapott. Azokban az esetekben viszont, amikor a hibás mintaelemek száma 1-nél több volt, azaz a mérések igazolták, hogy a 20 mintaelembĘl több mintaelem a megengedett negatív eltérésnél nagyobb mértékĦ eltérést mutatott, akkor az adott minta tétele kifogásolásra került. A laboratóriumi vizsgálati eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy a vonatkozó, Tömegrendeletben foglaltak alapján - a nettó tömeg tétel minĘsítésének elsĘ lépéseként, 15 termékminta 300 elemébĘl, összesen 104 mintaelem (34%) bizonyult hibásnak, azaz a mintaelemek mért tényleges nettó mennyisége nem érte el az adott tömegre vonatkozó elfogadható minimális mennyiséget. A vizsgált mintákban elĘfordult olyan rizsminta is, amelynek mind a 20 mintaeleme kifogásolt lett, ugyanis a 20 mintaelem egyik mérési eredménye sem érte el a hatályos jogszabályban foglalt elfogadható minimális mennyiséget, azaz a 241 g-ot, így az elfogadhatósági kritériumnak nem felelt meg a termék. Ezen termék (250 g) mérése során egy mintaelem nettó tömege (230,08 g) a megengedett maximális eltérés kétszeresénél is nagyobb mértékĦ eltérést mutatott.
6
Kétféle, 1 000 g-os tömegĦ (1 rétesliszt, illetve 1 asztali só) termék mintaelemeinek mérése során - az elĘzĘ esethez hasonlóan - kétszeresnél is nagyobb mértékĦ eltérést (969, 41 g, illetve 969, 93 g) tapasztaltunk. A legkirívóbb hibát az egyik gyártó 1 000 g-os réteslisztjénél észleltük, ugyanis az egyik mintaelem tömege mindössze 948,84 g volt, amely több mint háromszoros (3x15 g= 45, 1000-948,84= 51,16 g) mértékĦ negatív eltérést jelentett. A tételminĘsítés elsĘ lépéseként kifogásolt 15 termékbĘl 9 db minta volt 1 000 g-os tömegĦ termék, amelyeknél a laboratóriumi mérések a legnagyobb – 948,84–1029,17 g közötti – szórást mutatták. A kifogásolt 3 db 500 g-os minták között volt olyan rizstermék is, amelynek 20 mintaelemébĘl 14 mintaelem minĘsült hibásnak tekintettel arra, hogy ezen termékek mért értékei az elfogadható 485 g-os minimális mennyiség alattiak voltak. A többi (3 db) „követelményt nem elégíti ki” minĘsítésĦ termékminta – 250, 200, illetve 100 g-os – 20-20 mintaelemeibĘl a kifogásolt mintaelemek száma 20, 7, illetve 2 db volt. A tételminĘsítés elsĘ mérési szempontja alapján 3 féle termékminta vonatkozásában a kifogásolt darabszám egy-egy mintaelem volt, amely az elfogadhatósági kritériumnak még megfelelt. Továbbá egy-egy termékmintán belül a mintaelemek mérése során több esetben elĘfordult, hogy azok tényleges nettó tömege ugyan nagyobb volt, mint a terméken feltüntetett névleges nettó tömeg, azonban ez mégsem eredményezte a termék jó minĘsítését, mivel adott mintán belül egynél több mintaelem mérési eredménye az elfogadhatósági kritérium alatt volt. 4.2.1.2 Tétel minĘsítése 2. lépcsĘ Az elĘrecsomagolt termékek tényleges mennyiség átlagának mérési eredményei Második lépésben történt az elĘrecsomagolt termékminták tényleges mennyiség átlagának meghatározása az adott minták 20 mintaelemének mérési eredményei, illetve a korrigált tapasztalati szórás figyelembevételével, amely számítással történt. Ennek eredményeként a kifogásolt 33 termékbĘl 26 db nem felelt meg a roncsolásos vizsgálat kritériumszintjének tekintettel arra, hogy ezen termékek tényleges mennyiségének átlaga kevesebb volt, mint a jogszabály által elĘírt követelmény. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a kifogásolt termékek jellemzĘen – az elsĘ lépcsĘs vizsgálathoz hasonlóan – itt is a nagyobb nettó tömegĦ (1000 g-os 9 db, 500 g-os, illetve 250 g-os termékbĘl 2-2 db) termékek körébĘl kerültek ki. A legtöbb (8 db minta) tétel elutasítást jellemzĘen rizstermékek – 5 db 1000 g-os, 1 db 500 g-os, illetve 2 db 250 g-os – kapták. A kifogásolt minták között volt még a nagyobb nettó tömegĦ termékekbĘl liszt (3 db), só (1 db), illetve porcukor (1 db) minta is. A vizsgálati eredmények alapján összességében megállapíthatjuk, hogy míg a vizsgálat elsĘ részében 15 db termékminta, addig a második részében 26 db termékminta tétele került elutasításra. Ugyanakkor az összes kifogásolt 33 db termékmintából 8 féle minta esetében az elvégzett mérések, illetve számítások alapján a hibák halmozottan fordultak elĘ. Ugyanis ezen termékminták a vizsgálat mindkét részében „követelményt nem elégíti ki” minĘsítést kaptak. A két lépcsĘs vizsgálat alapján a kifogásolt minták számát mutatja be az alábbi ábra.
7
A kifogásolt termékminták vizsgálati eredményei
8
I-II. lépcsĘ
26
II. lépcsĘ 15
I. lépcsĘ
33
összes kifogásolt (db) 0
5
10
15
20
25
30
35
A kétszeresen nem megfelelĘ minĘsítésĦ termékminták (8 db) az alábbiak voltak: • • • •
1 000 g-os – 4 db (3 db liszt-, 1 db só termékminta), 500 g-os – 2 db (1db rizs, 1 db porcukor termékminta), 250 g-os - 1 db (1db rizs termékminta), 200 g-os - 1 db (1db mák termékminta).
Az elvégzett vizsgálati eredmények alapján jellemzĘen a nagyobb nettó tömegĦ termékmintákból került ki a legtöbb hibás minĘsítést kapott termék. Ezzel szemben a kisebb névleges tömegĦ termékek nettó tömeg vizsgálata jobb eredménnyel zárult. A témavizsgálat keretében elvégzett laboratóriumi vizsgálat eredményeként kifogásolt minĘsítésĦ termékek végsĘ minĘsítésének számszerĦ eredményeit a jelentés 1. számú mellékletét képezĘ táblázat tartalmazza. Az összes minta laboratóriumi értékelése szerint a legnagyobb arányú (54%), kifogás az 1 000 g-os tömegĦ termékek körében volt tapasztalható, míg a többi tömegcsoportban ez az arány tovább csökkent. Tömegtartományok (g) 1 000 500-301 között 300-201 között 200-101 között 100-51 között 50-5 között
Vizsgált minták száma (db) 26 16 9 14 19 31
Kifogásolt minták száma (db) 14 3 3 5 3 5
Kifogásolási arány 54% 19% 33% 36% 16% 16%
A laboratóriumi mérések, számítások alapján a 14 db 1 000 g-os „nem megfelelĘ” minĘsítést kapott termékbĘl 11 termékminta elemeiben (1-11 db elem) az elfogadható minimális mennyiségnél kevesebb tömegĦ volt. Kirívóan nagy negatív eltérést (51,16 g) egy 1 000 g-os rétesliszt minta mutatott, tekintve, hogy a mintaelem tényleges tömege (948,84 g) az elfogadható minimális mennyiségtĘl (985 g) is 36,16 grammal volt kevesebb. Az összes vizsgált 1 000 g-os tömegĦ termékmintákon belüli mérések nagy szórást mutattak, amelyet a következĘ grafikonon ábrázoltunk.
8
Az 1 000 g-os tömegĦ termékminták mintaelemeinek (20 db) mért tényleges nettó tömegének szórási tartományai 1090 1085 1080 1075 1070 1065 1060 1055 1050 1045 1040 1035 1030 1025 1020 1015 1010 1005 1000 995 990 985 980 975 970 965 960 955 950 1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
Piros vonal: a Tömegrendelet alapján az 1 000 g–os termékminták megengedett maximális negatív eltérése: 985 g, Fekete vonal: a termékminták névleges nettó tömege: 1 000 g, Az egyes mintaelemek mérési eredményei (szórás): a mért legkisebb tényleges nettó tömegtĘl a legnagyobb tényleges nettó tömegig, illetve Ƈ jel: a termékminták tényleges mennyiségének átlaga. A 26 db 1 000 g–os mintából 9 db esetében (35%) a 20-20 mintaelembĘl egynél több mintaelem mért tényleges mennyisége nem érte el az elfogadható minimális mennyiséget (985 g). Meg kell jegyezni, hogy 5 minta egyetlen eleme sem érte el az 1 000 g-ot, a többi 21 mintában elérte, vagy meghaladta azt (két mintának mind a 20 eleme). A legnagyobb szórást kétféle só termékminta mutatta, ugyanis az egyik tényleges tömege 89,95 g-al haladta meg az 1 000 g-t, míg a legnagyobb negatív eltérése 30,4 g volt. A termékminta 7 elemének nettó tömege volt 1 000 g fölötti, míg 5 db mintaelem tényleges nettó tömege nem érte el az elfogadható minimális mennyiséget (985 g). A másik só mintánál a szórás 1029,17–969,41 g közötti volt, amelynek negatív eltérése a megengedett maximális eltérés kétszeresénél (30 g) is nagyobb volt. A vizsgált 26 féle, 1 000 g-os termékmintából 15 db termékminta tényleges mennyiségének átlaga 1 000 g alatti értéket mutatott, amelybĘl egy minta átlaga (983,93 g) az elfogadható minimális mennyiség alatti volt. 5. Megtett intézkedések A felügyelĘségek közigazgatási hatósági eljárás keretében 33 termékkel kapcsolatban indítottak hivatalból eljárást a feltárt jogsértések miatt. A témavizsgálat befejezéséig 28 termékminta tekintetében az eljárás már lezárult, ugyanakkor 5 termékminta vonatkozásában az eljárás még folyamatban van. Ezen élelmiszerek esetében ugyanis még nem került
9
megállapításra, hogy mely vállalkozások helyezték el a nettó tömegre vonatkozó tájékoztatást. A vizsgálat befejezéséig 8 esetben került sor fogyasztóvédelmi bírság kiszabására, összesen 2 300 000 Ft értékben, mivel a jogsértĘ tájékoztatást elhelyezĘ vállalkozások nagyvállalkozásnak minĘsültek. A jogsértĘ magatartás további folytatásának megtiltására, valamint az eljárási költségek megtérítésére 19 kötelezést megállapító határozat született. 6. Összegzés A termékek vásárlásakor a fogyasztó szempontjából fontos kritérium, hogy mindig a jelölésén feltüntetett mennyiséget kapja. Ezzel kapcsolatban korábban is számos fogyasztói kifogás érkezett hatóságunkhoz, ezért jelen vizsgálatunk az elĘrecsomagolt, tömegegységben értékesített termékek laboratóriumi vizsgálatokkal történĘ ellenĘrzésére irányult. A megmintázandó termékek mintavételezésekor a vizsgálatban résztvevĘ felügyelĘségek törekedtek minél többféle nettó tömegĦ termékek sokféleségébĘl lehetĘség szerint kiválasztani olyan alapvetĘ élelmiszereket, amelyeket a fogyasztók háztartásaikba havi, vagy akár heti rendszerességgel vásárolnak. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján a véletlenszerĦen kiválasztott 115 féle termékbĘl 33 féle termékminta mért, illetve számított eredménye az elfogadhatósági kritériumnak nem felelt meg, azaz az elĘrecsomagolt termék tényleges mennyiségének átlaga kevesebb volt a vonatkozó jogszabály szerint meghatározott értéknél. A laboratórium a végsĘ minĘsítésben tehát a minták 29%-ában állapított meg tömeghiányt. Ez az arány magasnak tĦnhet, azonban szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyártók lényegesen kevesebb – a fogyasztó által is észrevehetĘ – mennyiséget csomagolnának be termékeikbĘl, ugyanis a feldolgozott vizsgálati adatok alapján bizonyos esetekben kis eltérések is – a vonatkozó rendelet értelmében – az adott termékek rossz minĘsítését eredményezték. Mindazonáltal a mintaelemek mérése során számos esetben elĘfordult, hogy a termék címkéjén szereplĘ nettó tömeg értékhez képest ugyan kevesebbet mértünk, ám a tömeghiány nem lépte túl a még elfogadható negatív eltérés mértékét. Emellett azt is meg kell említeni, hogy a termékmintánként 20-20 mintaelem mérése során elĘfordult néhány tétel tekintetében, hogy a feltüntetett nettó tömegnél nagyobb mennyiség került csomagolásra. A vizsgálati eredmények alapján 15 termékminta tétele amiatt nem felelt meg a vonatkozó rendeletben foglaltaknak, mert az érintett tételekben nagyobb számban fordultak elĘ a megengedettnél nagyobb tömeghiánnyal rendelkezĘ mintaelemek. Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium jellemzĘen a nagyobb (1 000 g-os 9 db, 500 g-os 3 db) tömegtartományba tartozó termékmintáknál mért tömeghiányt (18,81g és 51,16g közötti). A kifogásolt termékmintákon belül a kifogásolt mintaelemek száma nagy – 2-20 mintaelem – szórást mutatott. Ezzel kapcsolatban kirívó esetként kell megemlíteni azt a mintát, amelynek mind a 20 mintaeleme kifogásolt lett. Szintén kirívó eset volt továbbá az egyik 1 000 g-os nettó tömegĦ rétesliszt termékminta, amely esetében a megengedett negatív eltérés háromszorosánál is nagyobb (948,84 g) eltérést állapítottak meg. Ezzel szemben a kisebb nettó tömegĦ termékminták esetében a tömeghiány ritkábban fordult elĘ.
10