1
Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal Az egészségügy 25 éve
(A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szakérőinek munkája, amely az elmúlt időszakra vonatkozó legfontosabb eseményeket, tennivalókat tartalmazza)
Tartalom:
Az egészségügy 23 éve Az emberközpontú egészségpolitika A társadalmi egészségbiztosítás 23 éve Az egészségügy ellátórendszer 23 éve, kormányprogramok és a tények Tennivalók Mellékeltek
Egészségügy 2013-2015 (Elvesztegetett esztendők) Melléklet
A teljes anyag valamennyi mellékletével elérhető a http://www.mok.hu/dokumentumok.aspx#995 oldalon
Budapest, 2016. január
2
Az egészségügy 23 éve I. Az emberközpontú egészségpolitika II. A társadalmi egészségbiztosítás 23 éve III. Az egészségügyi ellátórendszer 23 éve, kormányprogramok és a tények IV. Tennivalók
1989. december 8-án az Országos Pszichiátriai és Neurológiai intézet tanácstermében kezdte meg munkáját a rendszerváltó Egészségügyi Kerekasztal. E jelképes időpont előtti években az egészségkultúrát, egészségügyet fenntartó, formáló és a társadalmi közgondolkodást befolyásoló közösségek tudatosan, reménykeltő módon előkészítették a szükséges fejlesztéseket, változtatásokat. A reményteli kezdetek után egyre zavarosabbá vált az állandó változtatások, a folyamatos alulfinanszírozás, reformnak csúfolt döntések nyomán az egészségkultúra, az egészségügy helyzete. A körülmények olyan mértékben változtak, romlottak, hogy feltehetjük azt a kérdést valóban egyáltalán milyen funkciói is vannak az államnak (pl. egészségvédelem, oktatás, nyugdíj, természetvédelem), ha ebbe az egészség ügye - mint alapvető prioritás - nem tartozik bele, akkor miért is van az állam? A 23 év egy új generáció felnőtté válásának időtávja is. Szükségesnek tartjuk, hogy számukra és azok számára, akik felelősséget akarnak vállalni az ország irányításáért a 23 év tanulságainak összefoglalásával segítséget adjunk a hiányzó szakmai-társadalmi és a hatalmi politikai közmegegyezés eléréséhez, aminek eredményeként az egészség, mint a tényleges létkérdés a választási-hatalmi ciklusokon átnyúló tervekkel, döntésekkel, végrehajtással a továbbiakban prioritást kap.
I. Az emberközpontú egészségpolitika Az elmúlt két évtizedben az egészségpolitikával kapcsolatos szándékok, célok, tettek és ezek népegészségügyi következményei mérlegelésének alapja az 1030/1994. (VI.29.) Kormányhatározatként elfogadott „A hosszú távú egészségfejlesztési politika alapelveiről” című egészségpolitikai döntés, és annak helyzetelemző (I-IV. fejezet), a végrehajtási terv (V. fejezettől) melléklete (I-1. melléklet), amelynek szelleme és céljai az Egészségügyi Világszervezet 51. közgyűlésén 1998. májusában megerősített, elfogadott a „Globális Egészség Deklarációjával” azonosak. A deklaráció végrehajtási koncepció szintű dokumentuma az Egészség21 (I-2. melléklet). A kormányhatározat végrehajtásának értékelését a „Jelentés az Országgyűlés részére az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programja 2011. évi előrehaladásáról” (I-3. melléklet) című, az egészségpolitika végrehajtásáról szóló utolsó deklarációjával összehasonlítva tudjuk értékelni a mai helyzetet. 1994-ben prof. Dr. Kertai Pál, az akkori országos tiszti főorvos irányításával elkészített dokumentum országos egészségtervnek tekinthető. Rögzít alapelveket, célokat, azok elérését indikátorokkal meghatározott egészségnyereségként kívánja mérni, tartalmazza a feladat végrehajtást, működtetést, szervezeti döntéseket hoz. E kormányhatározatot többször felülírták,
3 módosították. Jelenleg a 1066/2001. (VII.10.) számú „a 2001-2010. évekre szóló Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program alapelveiről” c. Kormányhatározat van érvényben. Ennek az egészségpolitikai deklarációnak a végrehajtásáról készült jelentés a 2011. évi előrehaladásról Országgyűlés részére. Mi a különbség a két dokumentum között? Az 1994-ben kihirdetett kormányhatározat országos egészségtervnek tekinthető, ennek megfelelően tartalmazza a várható, elérendő egészségnyereséget, a végrehajtás módját, felelősét, feltételeit. A 2012-ben közzétett 2011. évi „jelentés az előrehaladásról” nem egy országos egészségterv végrehajtását ismerteti, nem a közvetlenül mérhető egészségnyereségről, vagy az esetleges kudarcokról számol be, hanem a feladatok végrehajtását ismerteti, szándékokat ír le, és könyvelői jelentést tartalmaz pénzfelhasználásról. E jelentés nem az emberközpontú egészségpolitika felelős végrehajtását tartalmazza, hanem a közvetett aktivitásokat ismerteti, és a pénz elköltését tekinti eredménynek. Az elmúlt két évtized egészségpolitikájával kapcsolatos szándékoknak, céloknak, tetteknek és ezek népegészségügyi következményeinek mérlegelése érdekében rögzíteni kell az alapelveket. (Ezek az alapelvek, fogalmak hazai és külföldi egészségtudományban, gyakorlatban rögzítettek.) Az egészségpolitika, az egészséghez való jog állami felelőssége, teljesülésének elsődleges eszköze. Az emberek törvényi kötelezettség alapján, a társadalmi szolidaritás elvének megfelelően járulék és adó fizetésével finanszírozzák az egészséghez való jogok állami irányítással, felelősséggel való gyakorlati érvényesülését. Az államnak az egészségkultúra egészére kiterjedően az egészségi szükségleteknek megfelelő ellátást, szolgáltatásokat, támogatást kell nyújtania. Az egészségpolitika az egészségi szükségletek egyéni, közösségi, társadalmi szintű meghatározásával képes a leghatékonyabban felhasználni a rendelkezésre álló eszközöket és erőforrásokat, ezzel szakszerűen és etikusan eleget téve az egészséghez való jog teljes körű érvényesítési felelősségének. Az egészségpolitika az emberek egészségi szükségleteinek ismeretében, annak alapján – az egészségkultúra egészére egyelő hozzáféréssel kiterjedően – több időtávú előrebecsléssel optimális egészségnyereség elérését eredményező célmeghatározás, tervezés, irányítás, eszközrendszer és végrehajtás. Egészségi szükséglet: valakinek, vagy valamely közösségnek az egészsége megőrzéséhez, gyógyulásához, rehabilitációjához és – elsősorban a gyermekek esetében – zavartalan fejlődéséhez nélkülözhetetlen szolgáltatások, anyagi termékek, információk, környezeti feltételek és elemi javak összessége. Egészségnyereség: bármely, az egészséggel kapcsolatos egyéni, családi vagy nagyobb közösségi szintű beavatkozás eredménye, amely révén a jó életminőségben megélt időszak hosszabbodik, illetve az életminőséget rontó, vagy az élettartamot csökkentő egészségkárosodások mértéke csökken; minden esetben az egyén szintjén, az egészségi állapot kedvező változásában jelentkezik, így az egyéni és közösségi egészségnyereség egyaránt mérendő egyéni és statisztikai indikátorokkal.
Megállapítható, hogy hazánkban nincs működő emberközpontú egészségpolitika, ennek következményei az egészségben, az életekben, és gazdaságilag is rendkívül súlyosak.
4 Hosszú évek óta az egészségpolitika helyett „egészségügy-politikára” szűkültek a döntések. E politikának megfelelően a közgondolkodás és az ezt híven tükröző gyakorlat az egészséghez való jogot nagymértékben leszűkíti a gyógyításhoz való hozzáférésre, az egészségpolitikát pedig az egészségügyi intézményekkel kapcsolatos sokszor politikai felhangokat is kiváltó politikai és/vagy szakmailag nem megalapozott ügyködésekre, „kórházügyre”. Végeredményben megállapítható, hogy napjainkban az egészségpolitika helyett „egészségügy-politikára” szűkültek a döntések, a közgondolkodás tárgya is ez lett, vagyis az egészségügyi ellátással kapcsolatos kérdések, a működtetési, hozzáférési problémák. E felfogás az elmúlt évtizedek alatt az aktív egészségmagatartás háttérbe szorulásához és az egészségkultúra harmonikus fejlődésének megtorpanásához vezet. Az emberközpontú egészségpolitika hiányában kialakult népegészségi helyzetre pl.: a már szövődmények tüneteivel jelentkező krónikus betegek, vagy az életveszélyben lévő emberek óriási tömegének ellátására, megmentésére az egészségügyi ellátórendszert fenntartó orvosok, szakszemélyzet, mentés – valódi egészségpolitika és a megfelelő működési feltételek hiányában – gyakorlatilag a hadiorvoslás szabályainak, módszerének alkalmazásával kényszerül reagálni. Az elmúlt időszakban már ez a lehetőségük is megszűnőben van. Az évtizedek óta zajló átszervezgetések, a jogszabálydzsungel alakítgatása, növesztése, a finanszírozási játszmák mind-mind közvetett, háttérben meghúzódó felelősségvállalást jelentenek, leggyakrabban kiszámíthatatlan hatásúak, de lehetséges, hogy nagyon is jól kiszámított rejtett célokat szolgálnak, azonban a deklarált és elvárt pozitív hatásokat ritkán érték és érik el. Emiatt régóta a hibás beavatkozások miatti korrekciókat, majd azok ismételt korrekcióját éljük meg. Az egészség létkérdés és ez természetes értékrendbeli prioritást jelent, ezért a politika számára szintén prioritást kell jelentenie. Ha az egészség nem kap prioritást, háttérbe szorul, az részben a hatalmi játszmák eszközévé teszi, másrészt teret enged az egészségkultúrában a zavaros álintézkedéseket szorgalmazók és végrehajtók, a sarlatánok, a csalók számára. A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalban elkészített „Az egészség, mint alapérték az új demokratikus társadalmi szerződésben. Az egészségkultúra fejlődését eredményező új politika” (I-4. melléklet) című dokumentumot a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal 2009. június 18-án elfogadta, és azt az érintett politikusok megkapták. A dokumentum széles körű ismertetésére is sor került. Ennek kiegészítéseként készült el „A Lelki Megújulás Programja – A Lelki Egészségvédelem Kultúrájára Építve” című program, melyet a NEK 2010. május 4-i ülésén elfogadott és úgy határozott, hogy az az egészségpolitika szerves része. Az esetleges szükségessé vált módosítások, aktualizálás után annak végrehajtása azonnal megkezdhető.
II. A társadalmi egészségbiztosítás 23 éve 1989. december 8-án az OPNI Tanácstermében összeült rendszerváltó Egészségügyi Kerekasztal elsőként az egészségügy finanszírozását tárgyalta, ezt tartották a legfontosabbnak. Miután a társadalmi (ezen belül a szakmai-szakértői) közmegegyezésen alapuló közakarat a társadalmi egészségbiztosítás kiterjesztését, megerősítését kérte, ezért ez már előkészítve, a rendszerváltó döntések között szerepelt. (II-1. melléklet) Magyarország 120 éves tapasztalata bizonyítja, hogy a társadalmi egészségbiztosítás a leghatékonyabb jogi, szervezeti és finanszírozási forma, ami intézményesen fenntartja, és működteti a társadalmi kockázatközösséget, valamint a közcélú egészségi kockázatkezelést, így alapját jelenti az
5 emberközpontú egészségpolitikának. Folyamatosan megvalósítja az egészségügyi ellátáshoz való – az egészségügyi szükségleteknek megfelelő – hozzáférést. E döntést és a működtetést, a fejlesztést álreform ötletekkel folyamatosan zavarják, gátolják. A főbb kísérletek a következők voltak: ▪a társadalmi egészségbiztosítást részben privatizáló Dunamenti Biztosító Rt. 1989. decemberi alapításának ötlete (az Egészségügyi Kerekasztal első ülésének (a II-1. mellékletben található) „Állásfoglalás” c. dokumentumának utolsó mondata „A társadalombiztosítás üzleti biztosítóban részesedést (1990-ben) nem szerezhet.” Az idézett mondat a társadalombiztosítás elleni első privatizációs támadás kivédését célozta. (Megjegyezzük, hogy az „(1990-ben)” beszúrás utólagos, ez az ülés határozatának meghamisítása, ezért a KDNP képviselője nem írta alá december 12-én az állásfoglalást.), ▪ 1992-ben a Pénzügyminisztérium javaslata az Egészségbiztosítás Alap „hiánya” bankok és üzleti biztosítók számára történő állampapír kibocsátás útján való finanszírozásának ötlete. ▪ 1992-ben a Világbank általi javaslat chilei-modell hazai bevezetése, a társadalombiztosítás privatizációjára, ▪ 1996-1998. a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkárának előkészítése alapján 1998. január 18-án a pénzügyminiszter javaslata kormányhatározat elkészítésére a társadalmi egészségbiztosítás privatizációjára vonatkozóan, ▪ 1998. decemberében az irányított betegellátási modellkísérlet megjelentetése a társadalmi egészségbiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetéségben. A 2004-2005. évi OEP Egészségügyi Minisztérium, Állami Számvevőszék, Közpénzügyi Államtitkárság részéről történő, egyöntetűen elmarasztaló, törvényszegéseket, eredménytelenséget feltáró vizsgálatok után kudarccal zárult, ▪ 1999. március a társadalombiztosítási alapokat felügyelő politikai államtitkár asszony előterjesztése a társadalmi egészségbiztosítás privatizálásáról, ▪ 2003. februárban az egészségügyi reform titkárság előterjesztésében kormányhatározat tervezet a több biztosítós rendszer Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság bevonásával történő modellezésére vonatkozóan, ▪ 2004. április 14-én elkészült az egészségügyi ellátásszervezőkről szóló törvényjavaslat, ▪ 2005. novemberben az SZDSZ közzé tette az OEP privatizációját jelentő több biztosítós rendszerre vonatkozó dolgozatát, ▪ 2006. folyamán elkészült a „zöld könyv”, ami látszólagos objektivitással mérlegelni kívánja az „egymással versengő egészségbiztosítók” bevezetésének lehetőségét, de azt egyéb programjaiban előkészíti, ▪ 2006. folyamán az országgyűléssel elfogadtatják az egészségbiztosítás felügyeletéről szóló törvényt, ▪ majd a 2008. évi I. számú az Egészségbiztosítási Pénztárakra vonatkozó törvény. A Magyar Köztársaság Elnöke megfontolásra visszaküldte az országgyűlésnek a 2007. december 17-én megszavazott Egészségbiztosítási pénztárakra vonatkozó törvényt. Levelének 5. bekezdésében jelezte, hogy „a végrehajtási szabályok szövegét, sőt még a koncepcióját sem készítették el” továbbiakban e helyzet veszélyeire hívja fel a figyelmet. Az országgyűlés ennek ellenére az MSZP-SZDSZ többséggel változatlanul megszavazta a törvényt. A törvény rendelkezései szerinti intézmény nem társadalombiztosítás, legfeljebb annak próbálták álcázni. A létrehozott szervezetek pénzügyi tevékenységet folytató részvénytársaságok, üzleti biztosítók. A törvény és a végrehajtási rendeletei egy spontán folyamat elindításának lehetőségét teremtették volna meg, majd „menet közben” az aktuális érdekeihez alakítják a törvényeiket, erőszakolják ki a politikai döntéseket. Ezt bizonyítja a
6 törvény és a rendelettervezetek precíznek, szakszerűnek tűnő – valójában áttekinthetetlen, zavaros, teljesíthetetlen, működésképtelen – döntési rendszer, ügyvitele, elszámolási rendje, stb. A működés szabályainak érdekeik szerinti alakítgatását, majd ha birtokon belül lesznek, elkezdik, így a törvényt és a végrehajtási szabályokat folyamatosan módosíthatták volna. Ezt azért tehették volna meg, mert ha a társadalmi szintű folyamatos működést kívánó alapfeladatot meg tudják kaparintani, ezáltal a társadalom és az állam egyaránt kiszolgáltatottá vált volna. A kormány és az MSZP-SZDSZ képviselők csalási kísérletének elvetésére, a társadalmi egészségbiztosítás megőrzésére, a rendszerváltás óta nem tapasztalt egységes fellépés volt a válasz. A civil- és szakmai szervek, a köztestületek és szakszervezetek, a társadalom egésze összefogott, hogy megerősítsék, megértessék az országgyűlési képviselőkkel a népképviseleti szerepüket, felelősségüket a választó polgárok közérdekű akaratának megfelelő döntés érdekében. A 2008. március 9-i népszavazás a demokrácia erejével az élet, az egészség és a tudás mellettielsöprő győzelmet hozott. Így aközben a társadalmi egészségbiztosítás védelmét célzó ismételt népszavazás érdekében gyűjtött 360 000 aláírás hatására az Országgyűlés 2008. május 26-án ismételt szavazással érvénytelenítette a 2008. évi I. a társadalmi egészségbiztosítás privatizálását, ellopását célzó törvényt. A társadalmi egészségbiztosítás milliárdos nagyságrendű ráfordítással megkísérelt privatizációja zavarokat, időveszteséget okozott, közpénzben és más erőforrásokban súlyos veszteségeket jelentett. ▪ A 2010-ben bekövetkezett kormányváltástól joggal lehetett pozitív változásokat remélni, mivel a FIDESZ-KDNP képviselői, szakértői a 2010-et megelőző 8 évben meghatározó aktivitással védték a szolidaritás, a társadalmi kockázatközösség, társadalmi egészségbiztosításban intézményesült kultúrájának fenntartását, szemben az MSZP-SZDSZ kormány társadalombiztosítást privatizáló törekvéseivel. A társadalombiztosítás ellehetetlenítése azonban tovább folytatódott. Az Alaptörvényből kivették a társadalombiztosítás védelmét jelentő rendelkezéseket, a társadalombiztosítás szervezetét megváltoztatták, részben integrálták a kormányhivatalokba. Ezzel egy időben ismét tervezték a Gyurcsány-kormány alatt megbukott ellátásszervező intézményhálózatot (ami a társadalombiztosítás privatizációjának előkészítése volt). Mindezeket betetőző lépésként az adótörvénybe berakták az üzleti betegbiztosítás adómentességét, ezzel a szegény és gazdag ellátás, a társadalom kettészakítása jogintézményként megvalósult.
A fentiekben közölt felsorolás csak a főbb, viszonylag nagyobb nyilvánosságot kapott, nagyrészt sikertelen kísérleteket tartalmazza. Külön terjedelmes felsorolásban lehetne a több mint 20 éve tartó, médián keresztüli félrevezető manipulációs akciókat ismertetni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a menet közbeni fejlesztési ígéretével az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság keretében kezdte meg 1990. január 1-jén a működését. A társadalombiztosítás jelentőségét megerősítő országgyűlési határozat született 60/1991. (X.29.) a társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról (II-2. melléklet). Az OEP 1993-ban intézményesen, szervezetileg önállósult, és létrejött az önkormányzati irányítás (II-3. melléklet), a központi költségvetéstől elkülönített TB alapok, megindult a vagyonjuttatás. Az Egészségbiztosítási Alap és a szakellátás finanszírozási rendszerében viszonylag széles körű egyeztetések után bevezetésre kerültek a teljesítményekhez igazodó finanszírozási normák. Azonban az elvek megvalósítása nem volt következetes, és a fokozatosan romló anyagi feltételek, a járulékfizetést bizonytalanná tevő, gyorsan növekvő munkanélküliség bizonytalanná tették a működési feltételeket. Megváltoztak a politikai szándékok is, anélkül azonban, hogy a 60/1991. OGY határozatot korrigálták volna.
7 1995-től az önkormányzati hatásköröket fokozatosan korlátozták, megindult a juttatott vagyon visszaszerzése, fokozatosan megszűnt a TB alapok önálló működése, az önigazgatás. Ez a folyamat 1998-tól felgyorsult, és az önkormányzatiság elleni támadással egészült ki, ami a megszűnéséhez vezetett. Az OEP menet közbeni fejlesztése 1995-től takarékosságra hivatkozva fokozatosan megszűnt, 1998-tól tervezett, céltudatos működési-szervezeti fejlesztés nincs. Ennek következtében az óriási emberi áldozatok ellenére egyre gyakoribb működési zavarokat tapasztalhatunk. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár működési nehézségeinek másik fő oka az, hogy a feladat, hatáskör, felelősségi viszonyok, erőforrások, államigazgatási szervezeti, hierarchikus összefüggésének összhangját – mint a szabályozott működés alapfeltételét – nem teremtették meg, sőt azt rendszeresen megváltoztatják. E helyzetnek következménye a szervezet működésének egyre nagyobb mértékű ellehetetlenülése. Különösen az emberi károk jelentősek. A társadalombiztosítás kultúráját ismerő, azzal azonosuló, a napi működést fenntartó emberek az intézményt elhagyják, a szervezet lassan összeomlik. Így az álreformerek számára például a működőképesség visszaállításának, fejlesztésének indokával megnyílik bármilyen további változtatás, a privatizáció lehetősége. Politikai csalás, vagy tévedés az egészségügyi közszolgáltatás „piacának” megnyitása üzleti biztosítók számára, illetve a „több biztosítós egészségbiztosítás” bevezetésének agresszív szándéka? Politikai csalás, mivel az ezt erőltető üzleti köröknek, és a politikusaiknak, szakértőiknek több mint két évtized alatt meg kellett ismerniük a több biztosítós egészségbiztosításra vonatkozó, már tudományos-módszertani tapasztalati evidenciát jelentő tényeket. E tények a következők: ahol történelmileg (pl. USA, Hollandia), vagy ahol tudatos döntésként (pl. Chile, Szlovákia) több biztosítós egymással versengő (üzleti) egészségbiztosítók vannak, ott mindenféle jogi szabályozás, ígéret, szándék ellenére a mindenkori krónikus betegek, idősek, szegények különböző mértékben kiszorulnak az ellátásból. Ahol a társadalmi szolidaritás érdekében, kockázat kiegyenlítő alapok létrehozásával csökkenteni próbálják e súlyos hatásokat (pl. Hollandia 1964-től) az állam garanciális szerepvállalása miatt a kiegyenlítő alapokat finanszírozza. Ez a kiadásokat 2,5 – 3 szorosára növeli, ennek ellenére az ellátáshoz való egyenlő hozzáférés nem valósul meg. Azért is politikai csalás, mert e közismert tényeket elhallgatják, sőt valótlanságokat állítanak, a médián keresztül súlyosan manipulálnak mindenkit. Azonban egyben tévedés is, mert a mindenkori politikai, szakmai vezetés nem tartotta fontos területnek a társadalombiztosítást és hagyja, hogy ezeket a kérdéseket egyáltalán feltegyék, és azt, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat tudatosan tönkretegyék, valamint azt is hagyják, hogy a médián keresztül az egész társadalmat manipulálják. A tényleges egészségügyi reform legfontosabb eleme az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azonnali tervszerű tudatos megerősítése és fejlesztése (II-4. melléklet). Ezzel egyidejűleg szükséges a NEK által elkészített és széleskörűen egyeztetett, ismertetett „A társadalmi egészségbiztosítás ellátásairól szóló” 2007. november 28-án a FIDESZ-KDNP országgyűlési
8 képviselői által először – majd később ismét – benyújtott törvény ismételt benyújtása (II-5. melléklet).
III. Az egészségügyi ellátórendszer 23 éve, kormányprogramok és a tények A rendszerváltás kormányai (a Németh és Antall- kormány) előkészítették, elindították a decentralizált egészségügyi ellátórendszer megvalósítását. Meghatározták az alapelveket, célokat, a kormány egészségpolitikáját, finanszírozási rendszerét. Áttekintve az elmúlt 23 év 7 deklarált – az Országgyűlés által elfogadott – kormányprogramját (Antall, Horn, Orbán I., Medgyessy, Gyurcsány I., Gyurcsány II., Orbán II.)(III-1. melléklet) és azok végrehajtását értékelve a jövőnkre nézve megfontolandó eredményekre juthatunk. A rendszerváltás az egészségügyi rendszerváltás közakaratának is próbált megfelelni. A következő kormányok mindegyike a leváltott szándékait, terveit, tetteit kritizálva új programot készített. Ennek súlyos következményei voltak, vannak. Bebizonyosodott, hogy az egészség ügye a hatalmat gyakorlók választási propagandájának egyik eszközeként csak szavakban jelentett prioritást. Az egészségügyi ellátás biztonságát ellehetetlenítő négyévenkénti alapvető változtatásokon túl még a költségvetési években is változtatásokra kerül sor, akár többször is. Egyre áttekinthetetlenebb a gyógyításra vonatkozó jogi szabályozás. Gyakorlatilag felborult (vagy nem is alakult ki) a feladat, a felelősség, a hatáskör, a feltételek, az erőforrások, az eszközök harmonikus rendszere. A mellékelt kormányprogramok terv-tény elemzése során a következő kérdésekre keresünk választ: Valóban politikai prioritás az emberek- társadalom egészsége? Deklaráltan igen, gyakorlatilag nem. A tényleges gyakorlati politikai prioritás a pénzügyi egyensúly formális, rövidtávú, gyakran napról napra való fenntartása. Az elfogadott, közzétett kormányprogramok egymásra épültek-e? A rendszerváltás során várt és deklarált egészségpolitikát a ciklusokon átnyúló távlatban lehet megvalósítani. A kormányprogramok nem épültek egymásra, sőt az új kormányok visszamutogattak az előzőekre, gyakran gyökeresen megváltoztattak mindent, azt is, ami az előzőekben jól működött. Ez lehetett indokolt is, de legtöbbször káros új döntések születtek. A szükséges távlatok nélkül és az állandó változtatások miatt stabil, egyben dinamikus reagáló képességű egészségügyi ellátórendszer nem alakulhatott ki. Egy-egy kormányprogram homogén rendszernek tekinthető-e vagy csak ötlethalmaznak? Az Antall- kormány programját kivéve a kormányprogramok nem tekinthetőek homogén rendszernek. Az alapelvek – célok – működés – működési feltételek – szervezet, szerkezet prioritási rendet egyetlen program sem követte. Leggyakrabban a szervezet, szerkezet és a finanszírozási rendszer átszervezésével foglalkoztak, ami a legegyszerűbb, leggyorsabb formája a hatalom felelősségnélküli megnyilvánulásának, de általában károkozó áltevékenység. Tudatosan, vagy tudatlanságból eredően a kormányprogramok utat nyitottak-e rejtett – a deklarált alapelvekkel ellentétes – célok érvényesítése előtt? A kormányprogramokat végrehajtották-e vagy nem és mást döntöttek, tettek? A kormányprogramok végrehajtásáról készült-e az illetékes kormány részéről értékelés?
9 A kormányprogramok mindegyike tartalmaz rejtett a deklarált alapelvekkel - célokkal ellentétes elemeket ezek közül legfontosabb a társadalombiztosítás, a társadalmi egészségbiztosítás megnevezés nyelvi alternatívájaként megjelenő biztosító - egészségbiztosító. Ez azokban a kormányprogramokban, ahol az egységes társadalombiztosítás, társadalmi kockázatközösségszolidaritás fenntartása – mint döntő alapelv jelent meg, nem csak formális ellentétet jelentett, hanem kiinduló lehetőséget a társadalmi egészségbiztosítás lerombolására. Az Antall- kormány programja csak elemeiben valósult meg. Nem vált rendszerszintűvé, ciklusokon átnyúló valós programmá. Az I. Orbán- kormány maga állította le a társadalmi egészségbiztosítás „fejlesztését” valójában megszűntetését célzó „a megszüntetjük az OEP monopóliumát” szlogennel elindított rombolás végrehajtását. A II. Gyurcsány- kormány programját maga a kormány állította le és változtatta meg a társadalmi egészségbiztosítás szétverését. A II. Orbán- kormány nem a kormányprogramot hajtja végre. Egyetlen kormány sem tett közzé értékelést a programjának végrehajtásáról (egyes miniszterek által publikált (ön) értékelés nem helyettesíti a kormány hivatalos értékelését.) A kormányprogramok megvalósításának döntési – végrehajtási szintjei egymáshoz kapcsolódva rendszerként működnek? Az egészségügyi ellátórendszerre vonatkozóan mit tapasztaltunk? A politikai- államigazgatási, szakigazgatási- végrehajtási szintek egymáshoz nem kapcsolódnak. Az egészségkultúra- egészségügy megújítása tényleges társadalmi szerződésen alapul. Ennek létrejötte kapcsolja össze a társadalmat, az egészségügyben dolgozókat, az államigazgatásban, szakigazgatásban dolgozókat, és a hatalom gyakorlóit. Ezért az egészségpolitika, egészségügy közmegegyezés tárgya kell, hogy legyen. A kényszerű, passzív beletörődéssel való elfogadás helyett. --------------------Az elmúlt 23 év kormányprogramjait és a valóságos eseményeket, helyzetet összevetve látható, hogy az elvárt, ígért kedvező népegészségi- demográfiai változások nem következtek be. Ha az egészség ügye nem lesz hatalomváltási ciklusokon átnyúló valóságos közmegegyezésen alapuló politikai prioritás, akkor e negatív egészségi-, demográfiai folyamatok megváltoztatására nem lesz esélyünk. A folyamatos szűkös anyagi feltételek, illetve alulfinanszírozás még inkább összehangolt, gondosan egyeztetett tervezést igényelne, nem engedve a napi politikai érdekeket érvényesítő beavatkozásoknak. Az egészségügyi ellátórendszer feladata, küldetése az emberek és a társadalom egészségének védelme az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyítás útján, ezért meghatározó szerepet kell betöltenie az egészségkultúra fenntartásában, fejlesztésében. Az elmúlt 23 évben az emberközpontú egészségpolitika, mint a megújítandó egészségkultúra kialakulását támogató nyílt közpolitika közzététele, elfogadtatása, végrehajtása helyett a finanszírozás mértéke, módja, a jogi szabályozás valamint az ehhez kapcsolódó állandó szerkezeti, szervezeti átalakítás útján rejtetten érvényesülő politikával irányították az egészségügyi ellátórendszert. A működtetés tényleges felelőssége az egészségügyi intézményrendszert fenntartó, abban dolgozó embereké, elsősorban azoké, akik éjjelnappal rendelkezésre állva vállalják a felelősséget, próbálják az embereket gyógyítani, az életeket menteni. A lehetetlen feltételek, körülmények miatt a felelősségteljes munkájuk egyre nehezebb, reménytelenebb. A várt és elvárt hatékony egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, rehabilitáció nem alakulhatott ki, az esetlegesen kialakult elemei általában visszaszorultak. Az egészségügy finanszírozása az 1990-es rendszerváltó akarat és törekvések ellenére „maradék elvű” – mint ahogy ez 1950-től 1990-ig is volt – kimondatlanul ismét a „nem termelő”
10 ágazatok sorsára jutott. A rendkívül bonyolult finanszírozási rendszer formális működése feletti kézi vezérlés azóta is a domináns irányítási típus. Az állam a jog és a finanszírozás eszközeivel rejtetten érvényesíti a politikáját, nyílt szakpolitika – emberközpontú egészségpolitika – elfogadtatása, közzététele, végrehajtása helyett. Az egészségkultúra a szükséges fejlődésére ilyen körülmények között nem kerülhetett sor. Az egészségügyi ellátórendszer működőképességére ható legsúlyosabb hatása ennek a politikának az volt, hogy ellehetetlenítette az egészségügyet fenntartó, működtető emberek munkakörülményeit, egzisztenciáját (III-2. melléklet). A rendszerváltással az egészségügyi szakellátásoknál a társadalmi egészségbiztosítás keretében a biztosítotti jog adminisztrációja mellett bonyolult teljesítmény orientált rendszereket vezettek be. Többször kórház leépítési (1997. és 2007.) törvényeket hoztak. Az évek során addig nem ismert költségek jelentek meg a rendszerben úm. az informatika, a minőségbiztosítás, a kontrolling, a „korszerű” menedzsment, átvilágítások, kódoló csoportok, magánvállalkozások a „kórházi üzemben”, pályázatok íratása, ügyvédek megjelenése a beteg jogvédelemben. Mindez az állami tervezési távlatok teljes hiánya mellett. A pénzügyekért felelős kormányapparátus folyamatosan az előző évre és az inflációra tekintettel határozta meg az éves egészségügy finanszírozási keretét – figyelmen kívül hagyva a valós egészségi szükségleteket, a korszerűsödő medicina költséghatékony fejlődési törvényszerűségeit (hightech), a gyártó cégek áremelését – sarokszámokat határoztak meg évrőlévre, amit „teljesítmény alapon” kellett szétosztani. 1992-2002. között így a növekvő feladatok mellett az egészségügyi költségvetési keret reálértékben 50 %-kal csökkent. A folyamat azóta sem változott. Az intézmények adósságállományban úsznak és igen alacsony béreket adnak. A nyilvános közviták lényege már általában nem az ellátórendszer hatékonysága, nem a szolgáltatás elérhetősége, minősége, hanem a költség. A pénzügyi keretek egyre szűkösebb volta és a teljesítményorientált rendszer okán növekvő kórházi (és szakellátási) teljesítmények miatt az egészségügyi ellátó kapacitások csökkentése lett az elérendő cél. Kisebb ellátó kapacitásról kevesebb teljesítmény adható le, megjelentek a várólisták, a betegek ellátatlanok maradnak. Zsákutcás próbálkozásnak bizonyult az aktív kórházi ágyak krónikussá alakítása „pénzbeni motivációval” is, így ez sem hozott releváns eredményeket. 2006-ban a CXXXII. tv. előírta a fekvő- és járókassza összevonását, valamint radikális ágycsökkentést rendelt el. Célja az addigi 80.000 kórházi ágy 70.000-re történő csökkentése volt. A további közfinanszírozott kapacitásváltoztatásoknak is mértéket szabtak. Mindezek eredőjeképpen a sokáig egységes kórházi (intézeti) osztályok szétdarabolódtak, a szakrendelési órák között pedig megjelentek a 2-4-6-10 stb. órás részrendelések. Az egészségügyi ellátórendszer ellehetetlenítése hazánk kulturális, gazdasági szintjéhez képest méltatlan, szégyellni való körülményeket eredményezett, amelynek negatív népegészségi, demográfiai következményei vannak. Az alábbi grafikonon látható, hogy a Magyarországhoz hasonló fejlettségi szintű országok között a születéskor várható élettartam a legalacsonyabb.
11
Fontos adat a születéskor várható élettartam nagymértékű szórása is (az átlagtól való kedvezőtlen eltérés), ami hazánkban nagymértékű halandósági különbségeket jelez.Ez mintegy 1,5 millió embert érint.
12
IV. Tennivalók 1. Az egészségpolitika közmegegyezésen alapuló, generációs távlatú, választási ciklusokon átnyúló prioritásként való meghatározása. Az egészségpolitika egészségterv szintjére emelt döntésekre bontása és a terv végrehajtása. (Az egészségpolitika meghatározásának alapja a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal öt éves munkájával elkészült és a 2009. június 18.-i ülésén elfogadott „Az egészség, mint alapérték az új demokratikus társadalmi szerződésben – Az egészségkultúra fejlődését eredményező új politika” című dokumentum, valamint a NEK 2010 május 4.-i ülésén elfogadott „A lelki megújulás programja – A lelki egészségvédelem kultúrájára építve” című dokumentum). 2. Az egészségügy tényleges prioritását tükröző mértékű költségvetési fedezet. Ez a mérték legalább a környező „volt szocialista országok” egészségügyre fordított költségének GDP-hez viszonyított arányának átlaga, amely hazánkban, mintegy 4%, a jelzett országokban 6%. 3. Az orvosi és a szakdolgozói életpálya tervek megalkotása és bevezetése, melynek alapja a már több mint egy évtizede kidolgozott orvosi életpálya modell. Ugyanúgy, ahogy a pedagógusok és a kormánytisztviselők, a rendőrök, a katonák életpálya tervének megalkotása és bevezetése az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban leírtaknak megfelelően történik. 4. A társadalmi egészségbiztosítás intézményének fejlesztése, megerősítése a „társadalmi egészségbiztosítás ellátásairól” szóló törvénytervezetben foglaltaknak megfelelően.
(Az itt következők a „38/2012.(III.12.) Kormányrendelet a kormányzati stratégia irányításáról” c. jogszabály előírásainak végrehajtását jelentik.)
5. Fehér könyv elkészítése: tartalmi elemek (fejezetek) (Fehér könyv: az angol törvény-előkészítési gyakorlatból átvett sajátos „műfaj”: valamely nagy horderejű kérdés tervezett kezelési módjáról készült átfogó elemzés, amely iránymutatásul szolgál a későbbi jogszabályalkotás számára.) – Működő egészségügyi rendszer-modellek áttekintése – Egészségpolitika – egészségügy-politika: a fogalmak, definíciók pontosítása – A magyar egészségügyi rendszer elmúlt 25 évének vázlatos leírása, értékelése – A FIDESZ egészségügy-politikája: a 2008-as kormánydöntő népszavazástól a 2013. év végi csendes válsághelyzetig – A lakosság egészségi állapota és az egészségügyi ellátó rendszer szerepe. Válságjelenségek mindkét területen. – A makrogazdasági környezet – Az uniós források sorsa, felhasználásának hatékonysága, a létesítmények fenntarthatósága – Az intézményrendszer állapota – A humán erőforrás helyzete (jövedelem, képzés, továbbképzés, kompetenciák) Hálapénz. – A szabályozási környezet – Irányítás, ellenőrzés, vezetés – Az egészségügyi ellátások hozzáférhetősége, a közforrások elosztása. Betegutak, várólisták. – Magán ellátások helyzete. (Public-private mix – lobby vagy lehetőség?)
13 – OTC termékek, gyógytermékek, étrendkiegészítők, stb. Szabad piac a szabályozott egészségügy környezetében. Hasznos kínálat, vagy drága kuruzslás – Összefoglalás, továbblépési javaslatok – Táblázatok, mellékletek 6. A 2014-ben hivatalba lépő kormány egészségügyi program vázlata és megalapozó tanulmánya: tartalmi elemek (fejezetek) – A magyar egészségügy célmodellje és 20 éves távlati fejlesztésének fő irányai – Népegészségügyi célok – Egészségügyi ismeretek, egészségkultúra, betegségmegelőzés, idősödés, rehabilitáció, szociális problémák, fogyatékosság, mentálhigiénés kérdések, alkohol, drog-prevenció, testkultúra, fitnesz, sport stb. – Egészségügyi rendszer – a modell egyértelmű tisztázása hosszú távra Dominánsan közfinanszírozott modellre van szükség. (Jelenleg egy társadalombiztosítási és egy állami egészségügyi modell lassan működésképtelen keverékével próbálunk működni, egy szabályozatlan és veszélyes, igazságtalan magánpiaccal átszőve. ) – Új egészségügyi törvény tervezete – Új társadalombiztosítási törvénytervezete Ezen belül kell szabályozni a társadalombiztosítással fedezett egészségügyi ellátások kiegészíthetőségét, annak pontos feltételeit. – Új kórháztörvény tervezete az intézményes ellátásokról. (Ezt azért célszerű külön törvényben szabályozni, mert a szakma fejlődése miatt gyakrabban kell módosítani, mint a másik két törvényt.) – Jogharmonizációs terv a határterületekkel (közoktatás, felsőoktatás – egyetemi klinikák beillesztése, szociális, pénzügyek – makrogazdasági tervezés, államigazgatás, önkormányzati igazgatás, adótörvények, büntető törvénykönyv, katasztrófavédelem, járványügy, honvédelem, stb. – Egységes ország tervezési rendszer szükségességének megfogalmazása Az új kormány intézkedési terve az egészségügyben: – Rövid távú (válságkezelő) lépések – Éves tervezés – Hosszú távú tervezés – A tervezett változások előkészítése, a folyamatok elindítása. A vezetők kinevezése/felmentése. A változások forrásainak (tranzakciós költségeinek) biztosítása. 7. Országos szakmai – politikai egyeztető fórum létrehozása: Nemzeti Egészségügyi Tanács 8. Tisztázott kompetenciájú nemzeti hatáskörű irányító intézményi kör kijelölése: – Nemzeti Egészségügyi Igazgatóság (ma GYEMSZI) – Országos Egészségbiztosítási Pénztár – Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Ezek az intézmények a jelenleginél sokkal nagyobb szakmai önállósággal, távlati feladatokkal és kormányzati ciklusokat átívelő vezetői megbízatásokkal működtetendők. (pld: MNB, Számvevőszék, Országos Bírói Tanács stb.) A mindenkori kormányhoz lojálisnak kell lenni, de a törvényekben lefektetett hosszú távú célok mentén, szakmai alapon kell, hogy működjenek. A folyamatos napi beleszólások, a kézi vezérlés káros hatásai napjainkra nyilvánvalóak.
14 A politikai – szakmai egyeztetés színtere a Nemzeti Egészségügyi Tanács (A titkársági, adminisztrációs feladatait a Nemzeti Egészségügyi Igazgatóság látja el. Itt kell koordinálni és nagyobbrészt elvégezni az egészségügyet érintő elemző és tervező feladatokat) Ezzel a kormány és a kormányzó politika megszabadul az állandó beavatkozás kényszerétől, és a napi működtetés felelősségének megoldhatatlan kérdéseitől. Az ellenőrzési feladatokat a Kormány és a Nemzeti Egészségügyi Tanács között meg kell osztani. Az egészségügyi rendszer, a sajátos szakmai és érdekviszonyai, ezek bonyolultsága miatt ma sok területen szinte teljesen ellenőrizetlenül működik. A jól-rosszul működő kormányzati ellenőrzéseket újra kell szabályozni. Emellett meg kell erősíteni a fogyasztóvédelmi jellegű intézkedéseket, és fel kell erősíteni a szakmai köztestületek, kamarák (elsősorban a MOK) szerepét. Ez nem csak külső érdekvédelemben nyilvánulhat meg, hanem a hivatásrend belső szabályait, etikáját képviselő, érvényesítő, ellenőrző és szankcionáló tevékenység kell, hogy legyen. Budapest, 2013. november 27. A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szakértői
Mellékletek A mellékletek külön fájlokban szerepelnek. Felhívjuk a figyelmet az esetleges kinyomtatásnál arra, hogy a mellékletek igen nagy terjedelműek! Mellékletek az I. fejezethez I-1.
A hosszú távú egészségfejlesztési politikai alapelveiről szóló program (Népjóléti Közlöny különszáma)
I-2.
Egészség21, Bevezetés az EVSZ Európai régiója „Egészséget mindenkinek” szakmapolitikai koncepciójába, Egészségügyi Világszervezet, Koppenhága
I-3.
Jelentés az Országgyűlés részére az Egészség Évtizedének Népegészségi Programja 2011. évi előrehaladásáról, Budapest, 2012. július
I-4.
„Az egészség, mint alapérték az új demokratikus társadalmi szerződésben. Az egészségkultúra fejlődését eredményező új politika” című, a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal által 2009. június 18-án elfogadott dokumentum. A Lelki Megújulás Programja – A Lelki Egészségvédelem Kultúrájára Építve (A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal 2010. május 4-i ülésén elfogadott dokumentum)
Mellékletek a II. fejezethez II-1. Állásfoglalás az egészségügy finanszírozásáról II-2. 60/1991. (X. 29.) OGY határozat a társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról II-3. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat Egészségbiztosítási Stratégiája (Társadalombiztosítási Közlöny, 1994. december) II-4. A társadalombiztosítás egészségbiztosítási intézményének fejlesztése – Rendszerfejlesztési javaslat (OEP, 2006) II-5. „A társadalmi egészségbiztosítás ellátásairól szóló” törvénytervezet (2007)
15
Mellékletek a III. fejezethez III-1. Kormányprogramok, 7 Kormányprogram 1990-1994
A nemzeti megújhodás programja - A Köztársaság első három éve
1994-1998
A Magyar Köztársaság Kormányának Programja
1998-2002
Az új évezred küszöbén – Kormányprogram a polgári Magyarországért
2002-2006
Cselekedni most és mindenkiért – A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja
2004-2006
Lendületben az ország – A Köztársaság kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért
2006-2010
Új Magyarország – Szabadság és szolidaritás – A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért
2010
A nemzeti együttműködés programja – munka, otthon, család, egészség, rend
III-2. Emberközpontú egészségpolitikát! Látlelet 2013., a Magyar Orvosi Kamara kiadványa (2013. július 1.)
16
Egészségügy 2013 – 2015 Elvesztegetett esztendők A közelmúlt történéseinek áttekintése, a mulasztások, késlekedés okozta károk felmérése érdekében szükséges megismételni a dolgozat elején már leszögezett alapvetéseket: „Az egészségpolitika, az egészséghez való jog állami felelőssége, teljesülésének elsődleges eszköze. Az emberek törvényi kötelezettség alapján, a társadalmi szolidaritás elvének megfelelően járulék és adó fizetésével finanszírozzák az egészséghez való jogok állami irányítással, felelősséggel való gyakorlati érvényesülését. Az államnak az egészségkultúra egészére kiterjedően az egészségi szükségleteknek megfelelő ellátást, szolgáltatásokat, támogatást kell nyújtania. Az egészségpolitika az egészségi szükségletek egyéni, közösségi, társadalmi szintű meghatározásával képes a leghatékonyabban felhasználni a rendelkezésre álló eszközöket és erőforrásokat, ezzel szakszerűen és etikusan eleget téve az egészséghez való jog teljes körű érvényesítési felelősségének. Az egészségpolitika az emberek egészségi szükségleteinek ismeretében, annak alapján – az egészségkultúra egészére egyelő hozzáféréssel kiterjedően – több időtávú előrebecsléssel optimális egészségnyereség elérését eredményező célmeghatározás, tervezés, irányítás, eszközrendszer és végrehajtás. Megállapítható, hogy hazánkban nincs működő emberközpontú egészségpolitika, ennek következményei az egészségben, az életekben, és gazdaságilag is rendkívül súlyosak. „ Bármennyire is meghökkentőnek és nyersnek tűnik az utolsó mondat, sajnos állítása ma is igaz. Az emberek egészsége, az egészségügy és különösen az abban dolgozók helyzete messze nem felel meg a Nemzeti Együttműködés Kormányának 2010-ben lefektetett téziseivel. Elkészült ugyan a Semmelweis Terv, ám annak csak az elemző, tényfeltáró fejezete tekinthető szakszerűnek, valóság alapúnak, következtetései, feladatmeghatározása már nem. Annak túl általános megfogalmazásai, konkrét anyagi forrás és felelősök megjelölése nélküli, érdemi rendszerbe nem foglalt pontjai inkább vágyak, semmint valós akaraton nyugvó célkitűzések, melyek a rendszeres és számottevő ráfordítások mellőzésének szándékát vetítették előre. A Tervvel kapcsolatosan hirdetett társadalmi vita kapcsán egyedül a Magyar Orvosi Kamara fogalmazott meg részletes, szakmai érvekkel alátámasztott kritikát, melynek következtében évekre elveszítette tárgyalási lehetőségeit az egészségügyi kormányzattal, és több, a vezetését, illetőleg teljes rendszerét leromboló – szerencsére sikertelen – kísérlet áldozatává tették. A Semmelweis Terv felemlítése pedig azért elengedhetetlen, mert bár – alkalmatlansága okán sem – nem valósult meg belőle szinte semmi, a napjainkig érő folytonos kormányzati és egyes magukat szakmainak tartott szereplők visszahivatkozások állandó akadályt jelentettek érdemi lépések megtétele előtt. A 2013-ban lezárult Európai Uniós pénzügyi ciklus során, EU-s forrásból igen számottevő – a 10%-os kötelező önrésszel együtt -, mintegy 500 Mrd Ft-os összeget fordítottak az egészségügy intézmény és eszközrendszerének korszerűsítésére, fejlesztésére. Ez valóban nagyon időszerű volt, és ennek eredményképpen mára – Budapestet kivéve – valóban modern, a XXI. század követelményeinek megfelelő fizikai ellátórendszer áll rendelkezésre. Ugyanakkor emberi erőforrás oldalon olyan jelentős a lemaradás, hogy nem túloz, aki humánerő katasztrófát emleget. Igen méltatlan, hogy a Kormány kommunikációjában folyamatosan összemossa a két tényezőt, s a
17 közvélemény előtt az egészségügyet csak mint az elmúlt 5 esztendő legnagyobb költségvetési nyertesét aposztrofálja. Mindeközben a 2012-13-ban megindított szerény, de nem jelentéktelen bérfelzárkóztatási program megtorpant. A munka világában egyedüliként törvénnyel is szentesített negatív diszkriminációt a vonatkoztatott túlmunka díjak tekintetében csak két év kitartó küzdelemével sikerült a múltnak átadni, melynek eredményeit a kormányzati kommunikáció – félrevezető módon – kitartóan bérnövekedésként hirdeti. A frissen végzettek, szakorvosjelöltek kiemelt bértámogató programjai – átmeneti javulás után – hatásukat vesztik, a rezidensek emigrációja ismét nő. Ennek okaként az anyagiakon túl a munkakörülmények, s különösképpen a szakorvosképzés színvonalának csökkenése jelölhető meg. A szakorvosi kar derékhadának pálya- és ország elhagyása miatt megszakadt a mester-tanítvány lánc, amely a gyakorlati tapasztalatok, orvosi tudás átadása szempontjából kulcskérdés. A fiatalok nehezen viselik a magára hagyatottságot, nem különben azt a növekvő ellenérzést, amelyet az idősebb szakorvos generációban a mesterségesen előidézett bérdifferenciák keltette igen jelentős bérfeszültség generált. 2014-ben az újraválasztott polgári kormány - a hivatalba lépő egészségügyért felelős államtitkár javaslatára – az egészségügy helyzetének javítását, a fejlesztésekhez elvben rendelhető forrásokat népegészségügyi szemléletre alapozva határozta meg. Tekintve a magyar lakosság – gazdasági helyzetünkhöz mérten különösen – rossz egészségi állapotát, alapvető mutatóit ez a megközelítés helyes, a szakma által üdvözölt és támogatott volt. Ugyanakkor a megvalósítás iránti igyekezet ismét rámutatott, mekkora hátrány, ha egy olyan szenzitív és nagy jelentőségű ágazat, mint az egészségügy, nincs közvetlenül a Kormányban képviselve. Már 2010 óta számos esetben érte kifejezetten hátrányként a gyógyítókat a saját minisztérium, miniszteri színtű vezetés hiánya. Az áttételek, a rövid távú, nem egy esetben kontraérdekelt, és főképpen hozzá nem értő politikai beavatkozások sikerrel siklatták ki a legjobb szándék vezette ténykedést. A szakma által gyakorlatilag egyöntetűen támogatott népegészségügyi megközelítés révén a döntéshozó a hangsúlyt az alapellátásra tette. Ennek bizonyságául egyedül oda 2015-ben és ígéret szerint 2016-ban is juttatott többletforrást. Ugyanakkor nem vette a tanácsadói jelzéseket, hogy a rendszer fejlesztése csak egyben képzelhető el, különben a leggyengébb láncszem effektus alá ássa az egyéb pontokon jelentkező eredményeket, és arra sincs tekintettel, hogy az alapellátás terén óriási belső hiány jelentkezik a több mint 2000 nyugdíj koron túl teljes aktivitással gyógyító háziorvos képében. Erre értékelhető megoldás a mai napig sincs. Ez azonban senkit sem mentesíthet a minél jelentősebb, érdemi cselekvés alól. 2015 nyarán – nem kis késéssel és erősen visszafogott tartalommal – megjelenik az Alapellátási Törvény. Előnye kétségtelenül több ponton van, és lehetőséget nyit arra, hogy az Országgyűléstől függetlenül, szakmai egyeztetések alapján érdemben szabályozhassa a háziorvosi tevékenységet, küszöbölje ki annak jog és financiális problémáit. Sajnos a Kormány és miniszteri szintű jogszabályok mindezideig még tervezet szintjén sem ismertek, ami nagy csalódást ébresztve a reménykedő érintettekben, ismét csak a praxisok betöltésétől tántorítja el azokat, akik ilyen gondolattal incselkedtek. A katasztrofális munkaerő helyzet és az intézmények költségérzéketlen alulfinanszírozottsága évek óta növekvő bizonytalansági tényezőként egyértelműen aláássák a betegbiztonságot, már pedig a beteg üdve (lenne) a legfőbb törvény. A permanensen fennálló, illetve újratermelődő hiány, a várólisták, és egyáltalán az ágazat bizonytalan helyzete pedig törvényszerűen a korrupció melegágya, amely önsorsrontó módon rongálja tovább a helyzetet.
18 A szokatlanul hosszú várakozás után kinevezett ágazati államtitkár prioritásai ismét a struktúrára koncentrálnak inkább, holott köztudott, hogy alapelvek és azokon nyugvó célok határozzák meg a szükséges működést és struktúrát, nem pedig fordítva. A Nemzeti Együttműködés Kormányának tézisei még egyértelműen az orvosi életpálya megteremtése mellett tettek hitet, utóbb azonban – a helyzet bonyolultságára hivatkozva – ezt lehetetlennek ítélve nyitottak teret a korábban mindhiába erőltetett Ágazati Kollektív Szerződés (ÁKSZ) kimunkálása, megkötése előtt. A tárgyalások az ágazat reprezentatív szakszervezeteinek vezetésével és a szakmai köztestületek bevonásával már lassan egy esztendeje megindultak. Sajnos csak nagyon lassan „fontolva” haladnak. Ez azért sem szerencsés, mert a gyógyítók körében rohamosan növekvő elégedetlenség számos – nem rendezett, kellően nem tisztázott hátterű és legitimitású – szerveződést hívott életre spontán módon, nem egyszer politikai befolyással a háttérben, feltűnő média támogatottsággal. Ezek kanalizálása nem egyszerű, csak a törvényes felhatalmazással bíró tárgyalófelek komolyan vételével és a velük való mielőbbi érdemi eredményre törekvéssel lenne lehetséges.
Teendők 1. Az ÁKSZ kialakításának felgyorsítása és aláírása még a 2017-es költségvetés parlamenti részletes vitája és elfogadása előtt. 2. Az ágazati bérrendezés haladéktalan megindítása, és törvénybe foglalása az elkövetkező 5 évre kiszámítható, és az érintettek számára elfogadható, a működőképességet garantáló mértékben. 3. A minden állampolgár számára garantált, szolidaritás elvű közfinanszírozott egészségügyi ellátás biztosító intézményrendszer fenntartása és fejlesztése (OEP, ÁNTSZ, OTH) 4. A népegészségügyi szemlélet kiteljesítése és érdemi tartalommal való megtöltése nemcsak az alapellátás további és jelentős megerősítésével, de a háttér járó- és fekvőbetegellátás felzárkóztatásával. 5. Mindehhez önálló ágazati tárca, kellő számú szakemberrel a fedélzetén.
Budapest, 2016. január 27. a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szakértői
Melléklet: A Semmelweis Terv A melléklet külön file-ban szerepel Ismételten felhívjuk a figyelmet arra az esetleges kinyomtatásnál, hogy a mellékletek igen nagy terjedelműek!
