„nem történt semmi, csak elválunk csendben” 50 éve halt meg Ábrahám Pál A zeneszerző életéről az elmúlt évben „Bin nur ein Jonny” címmel egyórás dokumentumfilmet készített a Kölnben élő, magyar származású televíziós filmrendező, Darvas János. Az ARTE, valamint a WDR televíziós állomások segítették képernyőre a zaklatott sorsú komponista portréját; emberi méltósággal, lefegyverző tisztelettel, tehetséggel. Hírlik, hogy egy hamburgi és egy berlini könyvkiadó tervez egy-egy életrajzi kötetet – egymástól függetlenül – két német írónő tollából. S amennyiben a hírek igaznak bizonyulnak, még ebben az évben a könyvesboltok kirakataiban találkozunk Ábrahám Pál (1892, Apatin–1960, Hamburg) életútjának, karrierjének elképesztő állomásaival. De mielőtt elkalandoznék egy XX. századi művészsors ellentmondásos, szörnyű bugyraiban, néhány konkrétum.
Az Apatinban született Ábrahám Pál zenei tehetségét ugyan korán felismerik, de szülői kívánságra – szakmát kell tanulnia felkiáltással – kereskedelmi iskolába megy Budapesten. Ami persze nem zárja ki, hogy minisztériumi beadványuk hatására, korengedménnyel felvegyék a pesti Zeneakadémia zeneszerzés szakára Herzfeld Viktor növendékének, míg a zongoraszakon Siklós Albert tanítványa lett. Az ötéves anyagot három év alatt végzi el a feltűnő tehetségű művészjelölt. A Zeneakadémia évkönyve szerint az 1914–15-ös tanévben állami jutalommal tüntetik ki. A következő évben nyilvános hangversenyen bemutatják első kompozícióját: gordonkaversenyét, zenekari kísérettel. 1916 decemberében a növendékek kamarazenekari sorozatában előadásra kerül a Magyar szerenád című négytételes vonósnégyese a Zeneakadémia nagytermében. Az első világháború, az Európán végigsöprő munkanélküliség, a dühöngő infláció nemigen kedvez a kezdő zeneszerzőjelöltnek. Különböző félinformációk szerint a végbizonyítvánnyal rendelkező Ábrahám kénytelen a bankszakmában elhelyezkedni. Sikeres, majd sikertelen tőzsdézés
következményeként egy váci intézményben való elzárás is felmerül életrajzírójának előadásában… A Színházi Élet 1918-ban megjelent 30. számában viszont az alábbiakat olvashatjuk: „Ábrahám Pál megkérte a nemzetközileg is ismert magyar írót, Molnár Ferencet, hogy engedje át részére a Farsang című színdarabját, melyből operát szeretne komponálni. A versszövegeket a rangos költő, Kosztolányi Dezső vállalta. Molnár igent mond!” (A mai napig sem ismerjük a végeredményt!) A cikk a továbbiakban beszámol arról, hogy a fiatal zeneszerzőnek az elmúlt évben a bábszínház mutatta be Etelka szíve című – igen ígéretes – kisoperáját. Az írást színesítendő, az újság egy szellemes portré-karikatúrát is közöl a temperamentumos, vezénylés közben elszálló Ábrahámról. Időnként alkalmi zenekarokkal játszik kávéházakban, énekórákat ad fiatal énekeseknek, színészeknek. Az első kiugró siker 1928-ban a Zenebona című operett, melyhez a Fővárosi Operettszínház négy dal komponálására kéri fel társszerzőként. Nádas Sándor írja a Színházi Életben: „...a zeneszerző nevét pár napja nagyon emlegetik, ahogy mondani szokás »szárnyra kapta a hír«. A Zenebona című operett százszázalékos sikerével egy beérkezett muzsikus lett.” Ékes bizonyítéka a sikernek, hogy a színház azonnal felkéri egy teljes estét betöltő új operett megkomponálására. Drégely Gábor színdarabja nyomán megszületik Az utolsó Verebély lány című „pajkos történet, sok muzsikával és tánccal”. Ebben az előadásban mutatkozik be az alig 16 éves csodagyerek, Eggerth Márta, olyan nagynevű kollégák mellett, mint Gaál Franciska, Kabos Gyula, Fejes Teri. A Színházi Élet 1928-as számában D. G. írja: „Hála az égnek megtaláltam a zeneszerzőt Ábrahám Pál személyében, aki az ötletes és virtuóz jazzszámok mellett nagyon finom, magyar muzsikát komponált a darabba.” Dalai gyorsan népszerűvé válnak. A rikkancsok az utcán kánonban fütyülik melódiáit. Az előadás szinte valamennyi slágere megjelenik a Rózsavölgyi és Társa zeneműkiadó népszerű kottasorozatában. A „Három bokor saláta…”, a „Harminckettes baka vagyok én...” és a „Tokio” mellett a „Teve van egypúpú” arat osztatlan, euforikus elismerést. A darabgyáros, versfaragó Harmath Imre is minden őrületét, szójátékát bedobta a siker érdekében. Magánéletében is jelentős változás, hogy megkéri Feszely Sarolta, a Zeneakadémia ének tanszakát végző fiatal lány kezét. 1929-től kap öt évet a sorstól, a szerencsétől és tehetségétől, amit úgy hívunk, hogy NEMZETKÖZI SIKER. (Igenis nagybetűvel írandó.) Megkeresi Földes Imre ismert színműíró és librettista, hogy zenésítse meg Viktória című darabját. A fordulópontot viszont egy Magyarországon forgatott német némafilm, a Szívek melódiája jelentette. (Mint tudjuk, 1929 és 30 között születtek meg az első lépések, az első tapasztalások, az első kísérletek a hangosfilm technikai és művészi megteremtéséhez.) Az UFA filmgyártó vállalat producere, Erich Pommer a forgatás megkezdése előtti pillanatokban telegrafált Berlinből: „Mindent átállítani a most gyorsan terjedő zenés filmre…”. A kijelölt zeneszerzők mellett – Werner Richard Heymann, Viktor Gertler (!) – Ábrahám is ajánlatot kap néhány szám megírására. Vagyis minden úgy kezdődik, mint az első színházi bemutatkozásakor, társszerzőnek kérik fel. A Melodie des Herzens
című filmet 1929. december 16-án mutatják be Berlinben és a Willy Fritschnek írt betétdal: Bin kein Hauptmann, bin kein großes Tier (Nem vagyok százados, nem vagyok egy nagykutya) mindjárt slágergyanús. A producer sürgősen hívja további munkára a német fővárosba, de a zeneszerző „nyakig ül” a Viktória című nagyoperettjének Király színházi munkálataiban. A pesti előadás számtalan kiugró, könnyen megjegyezhető dalt produkál, sőt az 50. előadást jelző szereposztásos plakát is megjelenik az utcákon. A komponista ugyan sikert arat, neve egyre ismertebbé válik, a kritika viszont nem értékeli Földes Imre gyenge, kissé zavaros librettóját. Ábrahám Pál alakját számtalan elhíresült anekdota övezi. Naivitására, a világra való rácsodálkozására jellemző első berlini látogatása. Az Alrobi zeneműkiadónál tett bemutatkozó látogatásakor az igazgató személyesen fogadja irodájában. A komponista Budapestről hozott lemezeivel, valamint improvizációs képességével, a zongorához ülve szinte egy perc alatt megszédíti Armin Robinsont. Kalmár András így ír a találkozóról kéziratában (MNF): „4000 márkát ajánl fel… Ábrahám, noha egy árva garas sem volt a zsebében, az összeg hallatán kissé bizonytalanul kérdezte: »Kijövök én ennyiből?« Ő ugyanis évi 4000 márkára gondolt, holott Robinson havonta ajánlott ennyit.” 1930. április 7-én a hagyományos lipcsei nyári operettfesztiválon kerül sor immár megváltoztatott címmel a Viktoria und ihr Huszar bemutatójára. A kritikákra és a nagy közönségsikerre tekintettel, néhány hónappal később a berlini Metropol Theater egy-két apró változtatással és új szereposztással, augusztus 15-én bemutatja az elhíresült nagyoperettet a szerző vezényletével. A két Budapestről érkezett színész, a szubrett–buffó kettős, Bársony Rózsi és Dénes Oszkár egy csapásra a közönség kedvencei lesznek. (Ahol az ember felmászik a fára…, Honvéd banda szól …, Good Night…) Ugyanebben az évben az Éneklő város című német film zenéjének megírására is megérkezik a felkérés. A főszerepben egy már nemzetközileg elismert sztártenornak, a lengyel Jan Kiepurának ír „nagyáriát”. Természetesen a Viktoria und ihr Huszar is filmszalagra kerül 1932-ben. Ömlenek a dallamok, a sikamlós slowfoxok, hawaii valcerek s a pattogó marsok az ismert operettszerzők, Alfred Grünwald és Löhner-Beda tollából. A magyar színpadi verzióhoz Harmat Imre készít ragyogó, szemtelenül szellemes verseket. A siker megállíthatatlannak tűnik. A pénz, a tantiemek gigantikus méretekben öntik el a házaspárt. A híres Kurfürsterdamm mellett, a Fasanenstrassén lesznek egy rokokó villa tulajdonosai. Ábrahám napi tizenvalahány órát dolgozik otthon, mérhetetlen mennyiségű kávé és napi három doboz cigaretta társaságában. Nem beszélve az elhíresült gulyáspartikról, ahol a zenészek, színészek, színház- és filmkészítők adják egymásnak a kilincset. S közben készül a Hawaii rózsája című nagyoperettje, melynek ezúttal Lipcsében lesz az ősbemutatója, s három nagy sláger van benne: My golden Baby …, Heut’ hab’ ich ein Schvipserl!.., Bin nur ein Jonny…. Perceken belül felhozzák az előadást a berlini Metropol Színházba. És újabb színházi bemutatók Berlinben, Bécsben, Budapesten, Londonban. Lemezfelvételek szériában az Odeon és más lemezgyáraknál. Egyes, nem egészen megbízható adatok szerint, a német nyelvterületen egy-egy este 35–40 színház játssza, táncolja, énekli darabjait. Arról is híres, hogy színházi bemutatóinak első előadásait személyesen vezényli – fehér kesztyűben – nagy intenzitással, néha meglepő improvizációkkal. Felesége, Feszely Sarolta nem bírja ezt az őrült tempót, visszaköltözik Budapestre.
Jobbra Major Henrik karikatúrája Ábrahám Pálról
A triumf 1932. december 23-án, a 3300 személyes Große Schauspielhausban, a Bál a Savoyban premierjén robban. Egész Berlin megjelenik a zsúfolásig megtelt nézőtéren: Von Schleicher kancellár – aki rövidesen kezet fog Hitlerrel és átadja a marsallbotot – és vendégei, miniszterek, sztárszínészek, rendezők, kritikusok, s a szokásos premier siserahad. Az előadásnak négy magyar főszereplője van. Ábrahám Pál a pulpituson, Alpár Gitta Madeleine, Bársony Rózsi Parker Daisy és Dénes Oszkár Musztafa bej szerepében. Idézet a kritikákból: Deutsche Tageszeitung: „Ábrahám Pál gazdagon elhalmoz bennünket vonzó melódiákkal. Mit mondhat az ember a szereposztásra? A tapsorkán, a siker az ismétlésekkel együtt a késő éjszakába húzódott.” 8-Uhr Abendblatt: „Alpár Gitta gyönyörűen énekel – Toujours l’amour…, La bella Tangolita…, Was hat eine Frau von der Treue... – nagy örömet okozva, igaz, mély érzésekkel. Ábrahám magával ragadó elánnal vezényelt…” Berlin total Anzeiger: „A publikum attól a pillanattól kezdve, hogy Bársony Rózsi színpadra lép, örömmel együtt »táncol« a művésznővel. Tapsvihar kíséri minden megmozdulását.” Berliner Börsen Courier : „Dénes Oszkár őrületes jókedvvel, természetességgel, irtózatos hajtóerővel robbantja szét a színpadot. /„ Wenn wir türken küssen...”, „Es ist so schön, am abend bummeln zu gehn…”, „ Oh Mister Brown…”/ A közönség tombol, és nem akarja abbahagyni az ünneplést. Éjfél után Alpár Gitta és a teljes társulat színes lampionokkal körbejárják az arénaszerű nézőteret és együtt éneklik a „Toujours l’amour”-t.” 1933. január 28-tól Adolf Hitler a birodalmi kancellár. Február 27-én éjszaka felgyújtják a Reichstagot. Április 23-tól már nem írják le Ábrahám Pál nevét a német újságok.
A német fővárosban dolgozó magyar művészek jelentős része Budapesten találkozik újra. A legkülönbözőbb utakon-módokon sikerült az utolsó pillanatokban elhagyniuk Berlint. S hogy hogyan tovább, egy-két kivétellel reménytelennek tűnik. A magyar főváros mellett még Bécs nyújt lehetőséget, de akik megélték az utolsó hónapok Berlinjét, érzik, hogy az elsöprő, az elkerülhetetlennek tűnő náci fölény mint egy rettenetes árnyék terjeszkedik Európa felett. 1933-tól Ábrahám Pálnak több mint tíz sikeres és kevésbé sikeres bemutatója volt színházban és moziban Budapesten és az osztrák fővárosban. A zaklatott 1933-as év egyik reprezentatív elismerése, hogy Londonban a Drury Lane színházban is bemutatják a Bál a Savoyban című darabját és a szubrett–buffó szerepekben – ezúttal angolul – Bársony Rózsi és Dénes Oszkár. Budapesten a Magyar Színházban Lázár Mária, Harmath Hilda és a későbbi UFA sztár, Rökk Marika adják a főszerepeket a szerző személyes dirigálásával – a nézőtéren a kormányzó úr és a pesti prominensek. „Kofferológiában verhetetlenek vagyunk” – írta Parti Nagy Lajos egy megnyitó beszédében. Budapest–Bécs, Bécs–Budapest az útvonal, s amikor a veszély egyre jobban közeledik, Ábrahám Pált már Párizsban találjuk. Rövid ideig a francia főváros biztos menedéke és nemzetközi találkozóhelye az emigránsoknak. Tartózkodási engedély, munkalehetőség, amerikai vízumok és hajójegyek szervezése a legfőbb feladat. Ábrahám megbízást kap Jean Boyertől az 1939-ben készült Szerenád című francia film zenéjének megírására. Ez az utolsó európai munkája. S az egyre növekvő pánik, a háborús félelem hatására a legutolsó pillanatban egy Kuba felé induló hajó utasa lesz. A Karib-tenger melletti tartózkodása is egy filmzenével és egy sláger komponálásával teszi elviselhetővé a menekülést, az egyedüllétet, hisz törvényes felesége nem kíséri el… A várva várt New York-i utazás barátja, Alexander Pál magyar származású fotográfus, újságíró 500 dolláros kauciójának letételével valósul meg. Tele reményekkel, felajzott állapotban próbálja megkörnyékezni, bevenni az amerikai színházi világot. Szeretné hinni, hogy muzsikájának dallamvilága itt bontakozhatna ki a maga teljességében. Otthon akarja érezni magát. A realitás egy ismeretlen országban azonban gyökeresen más. A sorozatos lemondások, kudarcok megviselik amúgy is gyönge egészségét. Bár a magyar baráti kör támogatja a mindenki által szeretett, becézett „Palikáját”, a végzetes összeomlás elkerülhetetlen. New York utcáin egyedül vezényel, hegedül, koldul… Konfliktusba kerül a szálloda személyzetével. Egy korábbi, ki nem gyógyított, ki nem kúrált betegség megtámadja a központi idegrendszerét. Beszállítják a Creedmoor Hospitalba, ahol 10 évet tölt elszigetelve, egyedül, szegényen… Európában halálhírét közlik az újságok. Alexander Pál 1954-ben Hollywoodban találkozik Anton Perisch hamburgi újságíróval. A fotográfus megkéri a zsurnalisztát, hogy segítsen Ábrahám Pál európai visszatérésében. A német fiatalember döbbenten hallja, hogy a zeneszerző él és zárt intézetben tartják, s beindul. Aki ismeri a német bürokrácia ezerfejű sárkányát, az tudja, hogy a papírőrület ördögi nehézségeket okozhat. De Perisch eljut egészen az Adenauer-kormány belügyminisztériumi illetékeseihez. 1956. május elsején Ábrahám Pál megérkezik a frankfurti repülőtérre. A 13 éve nem látott, még levelezési kapcsolatban sem levő feleség 1956 tavaszán hivatalos útlevéllel megérkezik Budapestről Hamburgba és egy ötszobás lakást bérel ki. További kivizsgálásra a zeneszerzőt egy hamburgi idegszanatóriumban helyezik el. Jóvátétel gyanánt a német állam megítél 500 márka nyugdíjat, valamint elmaradt honoráriumai, jogdíjai teljes kifizetését visszamenőleg. A páciens, ha kedve támad, avagy orvosai, barátai kérésére, az intézmény tanácstermében zongorához ül. Mindig mások szerzeményét játssza… Négy évig békességben telnek napjai, hol a klinikán, hol a Klosteralle 80.-ban, felesége felügyelete mellett.
1960-ban térdműtéten esik át, a diagnózis súlyos, áttétes rosszindulatú daganat. Május 6-án éjjel a kegyetlen betegség legyőzi szervezetét. A Magyar Köztársaság berlini nagykövete, dr. Peisch Sándor, a zeneszerző halálának 50. évfordulóján megkoszorúzta a Hamburg – Ohlsdorfi temetőben levő sírját. Május 10-én a követség épületében egy kiállítással és Darvas János dokumentumfilmjének vetítésével tisztelegtünk Ábrahám Pál emléke előtt. Egy szobor, egy márványtábla hiányzik a Nagymező utcából, de Berlinből is.
KÖNIGER MIKLÓS BERLIN
Forrás: Bernard Grun – Kulturgeschichte der Operette Maurus Pacher – Der Kronprinz der Operette Kalmár András – Ábrahám Pál életéből (kézirat)
http://www.criticailapok.hu/index.php? option=com_content&view=article&id=37975&catid=23&Itemid=2
