Katonánk halt meg Irakban 2004-06-17 http://www.kisalfold.hu/cikkonly.php?action=nyomtat&cid=99011 A bagdadi biztonsági körülményektől függően várhatóan hétfőre virradóra hozzák haza Irakból a hősi halált halt Nagy Richárd szakaszvezető földi maradványait – közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter csütörötkön. Ma egy magyar katonai vizsgálóbizottság indul a helyszínre. Nagy Richárd „ Csütörtökön délelőtt – helyi idő szerint – fél tizenegykor egy Hillából induló 47 fős katonai konvojunk, amely ivóvizet szállított az ukrán bázisra, támadást szenvedett" – mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. A támadás során egy 27 éves szerződéses katona, Nagy Richárd szakaszvezető meghalt, akit a honvédség hősi halottjává nyilvánított. Nagy Richárdot a konvoj második páncélozott járművében érte a sérülés, a bombarepesz a golyóálló mellény egyik résén át a tüdején találta el. A helyszínen sikerült még újraéleszteni, de Bagdadban a kórházban belehalt sérüléseibe. Juhász Ferenc közölte: vizsgálóbizottságot állítanak fel, amely ma indul el Irakba. Juhász Ferenc elmondta: a nemzetközi törzs hivatalos jelentése alapján helyi idő szerint 10.30 órakor (magyar idő szerint 8.30-kor) Babil tartományban lépett működésbe egy robbanószerkezet a magyar katonai konvoj mellett. Az elhunyt szerződéses szakaszvezető a 14 járműből álló szállítóoszlopot biztosító második, BTR 80A típusú páncélos járműben utazott. Az utána közlekedő teherautó sofőrje a kocsi üvegének szétrobbanása miatt hámsérüléseket szenvedett. A robbanás Bagdadtól délkeletre mintegy 70 kilométerre, Al Hillahtól 100 kilométerre történt. Szenes Zoltán vezérkari főnök szerint a robbanószerkezetet előre elhelyezték az út mellett és valószínűleg álcázták, ezért nem volt felismerhető. Feltehetően irányított robbantás történt és egy repesz érte az elhunyt katonát. Juhász Ferenc elmondta: megvizsgálják, hogy lehet-e még erősíteni a biztonsági intézkedéseket az Irakban szolgáló magyar katonák védelmében. Kijelentette: a magyar katonák addig szolgálnak Irakban, amíg arra érvényes parlamenti felhatalmazásuk van. A jövő héten a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök látogatást tesz az iraki táborban. Az iraki háború első magyar áldozata a 27 éves győri Varga-Balázs Péter volt. Amerikai katonák lőtték le tévedésből Irakban egy ellenőrző pontnál az egyetemistát, aki önként vállalta a humanitárius munkát. A tábori lelkész véleménye Hogy mit tehet egy hadműveleti területen szolgáló tábori lelkész egy ilyen haláleset alkalmával, arról Haller Lászlót kérdeztük, aki több hónapig szolgált Koszovóban. A háborús helyzetben is sokat tapasztalt római katolikus pap elmondta: részvéttel gondol a meggyilkolt magyar katonára és családjára, de aki ilyenfajta veszélyes kötelezettséget vállal, az mindenre számíthat. Megemlítette, hogy koszovói szolgálata alatt egy nagyon fiatal brit katona halt meg. Az eset kezdetben szorongást váltott ki társaiból, hiszen a fronton mindenkinek egyforma esélye van
a halálra. Egy szervezett „kibeszélős terápia" és pár békés nap után majd mindenki túl tudta tenni magát a megrázkódtatáson. Miért nem védte meg a mellény? A Kisalföld Boszniában is szolgált katonai szakértője szerint a magyarok – bár sokkal jobb, erősebb golyóálló mellényt használnak, mint az amerikaiak –, nincsenek védve a távirányítással robbanó aknák nagy becsapódási energiával, kis felületen érkező repeszei, acélkockái vagy acéltűi ellen. Mellényük is csak ólombetétes lövedékek ellen véd igazán. Titánbetétet tartalmazó repeszálló mellényeik csak a tűzszerészeknek vannak. Az Irakban meghalt Nagy Richárd szakaszvezető 1977. február 18-án született Szolnokon. Szerződéses katona 2002. március 1-jétől az 1. számú könnyű vegyes ezrednél, ahol szolgálatát kiemelkedő eredménnyel látta el. 2004 januárjában jelentkezett az iraki misszió váltóállományába. Február 23-án helyezték ki műveleti területre, ahol feladatát nagy szakmai hozzáértéssel és fegyelmezetten végezte. „Csúcsminőség a katonai kórházakban" „Egy ilyen támadást legfeljebb úgy lehet túlélni, ahogy nekem sikerült. Én lemaradtam arról a buszról, amit felrobbantottak..." – mondta a hír hallatán dr. Pellek Sándor győri mellkassebész, aki egy éve szintén Afganisztánban vállalt missziós munkát. Az orvos jelenleg Tel-Avivban tartózkodik, orvoskonferencián vesz részt, amelynek témája a terrorizmus orvosi vonatkozásai. Míg a kabuli katonai kórházban dolgozott, számos gránát okozta sérülést műtött ő maga is. Dr. Pellek tapasztalatai alapján „a katonai kórházakban mind a műszerek, mind pedig a szakemberek a szakma csúcsát képviselik". – Bátran kimondom, ezen nem múlhatott, hogy a szerencsétlenül járt katonát nem sikerült megmenteni. Sajnos vannak sérülések, amelyek az élettel összeegyeztethetetlenek" – nyilatkozta Tel-Avivból lapunknak Pellek Sándor. Így látja a győri katona apja Az Al Hillahba vezényelt magyar szállítóalakulatban szolgáló győri Varga Gy. Péter mélységi felderítő édesapja nagyon sajnálja, ami a fiatal szakaszvezetővel történt. – Először is szeretném kifejezni részvétemet a meghalt magyar katona szüleinek és hozzátartozóinak. Azonban mélységesen fel vagyok háborodva, mert nem megfelelően védték a szállítókonvojt. Bevett katonai gyakorlat, hogy ilyen helyzetben, amikor a katonák a feladatukat végzik, egy helikopter biztosítja a védelmüket a magasból. Nem értem, ez most miért nem történt meg – hangsúlyozta az idősebb Varga Gy. Péter.
Végső búcsút vettek az Irakban hősi halált halt Nagy Richárdtól http://www.honvedelem.hu/cikk.php?cikk=16783&next=30&archiv=1&next=30 Katonai tiszteletadás mellett temették el június 23-án, szerdán, Zagyvarékason Nagy Richárd hadnagyot, aki június 17-én Irakban egy terrortámadásban hunyt el. Több százan hozzátartozók, rokonok mellett katonatársak, ismerősök - voltak a temetőben, hogy megadják a végtisztességet a tragikus körülmények között elhunyt fiatalembernek. A gyászszertartáson megjelent a Mádl Ferenc államfő, a Magyar Köztársaság fegyveres erőinek főparancsnoka, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Szenes Zoltán altábornagy, vezérkari főnök.
Ott voltak az MH 1. Könnyű Vegyes Ezred katonái, és eljöttek a jelenleg Irakban szolgáló bajtársak is sivatagi egyenruhájukban. Lerótták kegyeletüket a hadsereg, a társadalmi szervezetek, társ fegyveres szervek és szervezetek képviselői és egész Zagyvarékas lakossága. A ravatalnál többek között díszőrséget állt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Szenes Zoltán altábornagy és Havril András altábornagy, a vezérkari főnök helyettese. Szabó Tamás dandártábornok, katolikus tábori püspök szavai után Juhász Ferenc búcsúzott a hősi halott katonától.
"Ő volt egyike a legfelkészültebbeknek, a legrátermettebbeknek, a legtudatosabbaknak, egy igazi leg volt” - mondta a miniszter, majd így folytatta: "A gyász csak ritkán országos, de most az, Nagy Richárd hadnagy a mi hősi halottunk, egy országé, aki a Magyar Köztársaságért áldozta fiatal életét. Mert a Magyar Köztársaság érdekeit védi minden katona, aki fegyveres szolgálatot vállal az iraki nemzetközi koalícióban, a NATO- és EU-missziókban a Balkántól Afganisztánig, Ciprustól a Sínai-félszigetig.” A miniszter "aljas, gyáva, arctalan terroristák” erőszakos cselekményének minősítette a magyar szállítókonvoj ellen elkövetett robbantásos merényletet. "Katonáinkat nem a fegyveres harc veszélyezteti, hanem a kiszámíthatatlan gonoszság, a brutalitás. Építeni mentünk Irakba, segíteni a nemzetközi közösségnek, ezt a munkát folytatni kell, immár Nagy Richárd halála is erre kötelez bennünket” - zárta búcsúbeszédét Juhász Ferenc.
A hősi halált halt katona alakulata - a szolnoki 1. Könnyű Vegyes Ezred - nevében Keresztúri László ezredes, parancsnok vett végső búcsút katonájától. Mint mondta, Richárd olyan katona volt, akire ejtőernyős bajtársai rá merték bízni ernyőjük összehajtását, mert maximálisan bíztak a tudásában, szakértelmében. A búcsúbeszédek után a koporsót fedő nemzetiszínű zászlót Szenes Zoltán altábornagy, vezérkari főnök átadta Nagy Richárd édesanyjának. Az édesanyjának Molnár Zsolt százados, a jelenleg Irakban állomásozó zászlóalj századparancsnoka is átnyújtott egy zászlót, amelyet alHillahból hozott Nagy Richárd hadnagy bajtársai nevében. Ezt követően a koporsót a díszszázad sortüze közben gyászzene kíséretében helyezték a sírba.
Nyugodj békében Nagy Richárd hadnagy, hiszen Te is a békéért harcoltál!
Ne ágyban, párnák közt… http://www.honvedelem.hu/cikk.php?cikk=17660&next=0&archiv=1&next=0 A Magyar Honvédség Hőseinek arcképcsarnoka 2004. június 17-én - tragikus módon egy újabb katona-személyiséggel, Nagy Richárd szakaszvezetővel (posztumusz hadnaggyal) gyarapodott. Az MH Irakban települt szállítózászlóalja június 15-én este kapta a feladatot, hogy az Al Hillah-i táborából az ukrán zászlóalj számára vizet szállítson mintegy 400 raklapnyi mennyiségben. Június 17-én a 14 járműből álló konvoj 9.30-kor gördült ki a tábor kapuján. Előbb a főútvonalon haladt Bagdad felé, majd elkanyarodott a Fontana nevű mellékútra. A kereszteződés után 4 kilométerre, 10 óra 32 perckor történt a robbanás. A repeszdarabok a BTR-80A típusú páncélozott szállító harcjárműbe és a parancsnoki Nissanba csapódtak, amelyek közül az egyik fémdarab kioltotta a harcjárműből figyelési feladatot végrehajtó magyar katona életét. Nagy Richárdot a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a Magyar Honvédség Hősévé nyilvánította, és előléptette hadnaggyá. A hivatalos közleményeken túl milyen ember, bajtárs is volt ő? Erről beszélgettünk egy közeli rokonnal és a vele egy században szolgált katonatársával. Nagy Zsolt szakaszvezető, Richárd másodunokatestvére, először az együtt töltött gyermek- és fiatalkori évekről beszélt. - Ő és a testvére is Szolnokon születettek, csak később mentek át Zagyvarékasra. Amikor mi 1981-ben odaköltöztünk, Richárdék már ott laktak. Szülei 1985-ben váltak el. Ettől kezdve édesanyjuk nevelte Richárdot és öccsét, Krisztiánt. Keményen dolgozott azért, hogy a család dolgai rendben legyenek. Sokat segítették őket édesanyja szülei is. Krisztián jelenleg Szolnokon él, dolgozik, ott alapított családot. Richárd családjában nem volt hagyománya a katonai pályának, ezért mondhatni, hogy amit ezzel kapcsolatban önmagának felépített, az egyéni érdeklődésének, az általa összegyűjtött információknak volt köszönhető. Az általános iskola elvégzése után kőművesnek tanult, de nem fejezte be az iskolát, hanem a cukrász szakmát választotta. Ezt el is végezte és bevonulásáig Szolnokon dolgozott. Annak ellenére, hogy sok barátja, haverja volt - különösen a kertszomszédjával, Attikával volt nagyon jóban - és általában benne volt minden gyermeki csínyben is, inkább olyan magának való volt. Nem volt egy nagyszájú, mindenáron kitűnni, feltűnni vágyó gyermek. Már fiatal korától kezdve sportolt, de ezt is csak úgy önszorgalomból, vagyis nem versenyszerűen. Egyszerre 1020 kilométereket futott, méghozzá egy 10-15 kilós hátizsákkal. 1996-ban nekem is segített, amikor szerződéses katonaként a sportfelmérésekre készültem. Gyakran futottunk együtt. A katonaság volt a mindene. Ezzel kapcsolatban rengeteg könyvet, cikket, dokumentumot olvasott el, és gyűjtött az amerikai tengerészgyalogságról, az idegenlégióról, a túlélés szabályairól, módszereiről, az igazi katonaéletről. Ő a katonát olyan embernek képzelte el, aki minden, a legnehezebb, leglehetetlenebb helyzetben is képes helytállni, képes a szituációt és saját magát uralni, és ha tisztességes küzdelemben mégis alulmaradna, úgy fogta fel, hogy az is benne van a "pakliban”. Kialakított magában egy eszményképet és ennek megfelelően készítette fel magát. Még civilben is leginkább a polgári életben vásárolható katonai formaruhákban szeretett járni, de volt bajonettje is. Mielőtt bevonult, a sorozáson megkérdezték tőle, hogy hol szeretne szolgálni. Ő természetesen az ejtőernyősöket jelölte meg. Szolnokon, a helyi Repülő Egyesületnél le is ugrotta a katonai előkészítő tanfolyam során meghatározott ugrásszámot. Szeretett ejtőernyőzni, élvezte a kihívást. Az én szememben Ricsi abban különbözött sok más, általam ismert embertől, hogy ő nem másoknak, hanem saját magának akarta megmutatni, hogy mire képes. Elgondolta, hogy mivé akar válni, és abba az irányba formálta az életét, az egész egyéniségét. Édesanyja tudta, hogy fiát milyen tervek foglalkoztatják, és természetesen féltette is, de nem szólt bele törekvéseibe, nem akadályozta őt annak megvalósításában. Hagyta, hogy menjen a maga által választott úton. - Mikor vonult be katonának?
- 1998-ban lett sorkatona a 88. Gyorsreagálású Zászlóaljnál, Szolnokon. Az egység logisztikai alegységéhez osztották be, ezért sajnos nem ugorhatott. Soha nem panaszkodott, de a hozzá közelállóknak elmondta, mennyire bántja a helyzet. Hiszen annak ellenére, hogy ejtőernyős előképzést kapott, nem lehetett belőle ejtőernyős. - Mikor és milyen körülmények között lett szerződéses katona Richárd? - A leszerelése után civilben dolgozott, de amikor látta, hogy elképzelését az 1. Könnyű Vegyes Ezrednél valósíthatja meg, 2002-ben szerződéses szolgálatot vállalt. Az az igazság, hogy ő nem is ment volna más alakulathoz, csak hozzánk, vagy a felderítőkhöz. Ennek megfelelően az alakulatnál ejtőernyős beosztásra jelentkezett, így került az 1. századhoz. Sajnos egészségügyi okok miatt ekkor sem jött össze neki az ejtőernyőzés. Meg is fellebbezte az egészségügyi határozatot, de végül is be kellett látnia, hogy nem megy. Ekkor helyezték át a 4. (BTR-80) századhoz, RPG-irányzónak. - Mielőtt kiutazott Irakba, találkoztak-e? - 2003. december végén jöttem vissza az MSU-ból (Katonai Rendfenntartó Kontingens, Szarajevóban - a szerző -), és január 5-ével kivezényeltek felkészítőnek az iraki kontingenshez, Táborfalvára. Én akkoriban beszéltem vele hosszasabban utoljára. Sok minden szóba került köztünk. Ők külön voltak elszállásolva, ezért főleg vacsora alkalmával találkozgattunk, ekkor többször ugrattuk egymást, és természetesen napi dolgokról, az otthoniakról, a kiképzésről váltottunk szót. Én január 23-ig voltam kinn a felkészítésen, és mielőtt hazajöttem volna, még találkoztunk és beszélgettünk, ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Persze búcsúzáskor mondtam az ilyenkor szokásos dolgokat, hogy "Vigyázz magadra! Figyelj oda nagyon, tudod, hogy ez egy eléggé kemény hely”, de akkor egyikünk sem gondolt arra, hogy soha többé nem látjuk egymást. - Az utolsó találkozáskor nem volt Richárdnak valami rossz érzése, hiszen azt mondják, hogy az ember gyakran előre megérez dolgokat? - Ő gyakran beszélt arról, hogy nem akarja "ágyban, párnák közt” végezni. Természetesen ezt nem úgy gondolta, hogy ilyen hamar. De nem akart megöregedni és természetes halállal meghalni. Nem akart senki terhére lenni, ha már meg kell halni, akkor lőjék le, és kész - mondta ilyenkor. Olyan ember volt, aki nem szerette, ha bárki is részvéttel van iránta. A tiszta, egészséges emberi kapcsolatok híve volt. Mindent rezdületlen arccal fogadott. Úgy volt vele, hogy csak semmi érzelemnyilvánítás. A viccet is csak egy enyhe mosollyal intézte el. Tudta és értette is a humort, de azt nem mutatta kifelé sohasem. Valószínű, hogy azokhoz a szigorú katonás normákhoz, amit magával szemben állított, ez is hozzátartozott. - Hogyan értesült Richárd haláláról? - A tragédia napján, az ebédnél érdeklődött Pintér főhadnagy úr az étkezdében, hogy van-e valaki zagyvarékasi? Az is érdekelte, hogy hol van ott a Táncsics Mihály utca. Ekkor kezdtem gyanút fogni, hogy nem a Ricsivel történt-e valami? Sajnos beigazolódott a rossz előérzetem. Később én adtam meg Richárd édesapjának a telefonszámát is, így az apját valószínű, hogy az általam megadott szám alapján, telefonon értesíthették, persze az is meglehet, hogy az újságokból tudta meg a tragikus hírt. Egy biztos, hogy ott volt a temetésen. Én, mivel kértem, hogy vihessem Ricsi koporsóját, csak úgy fél szemmel véltem felfedezni az apját. Édesapám viszont határozottan állította, hogy ott volt. Ezt csupán azért tartom érdekesnek elmondani, mert az újságokban azt írták, hogy nem volt ott az édesapja a temetésen. - Bodnár Zoltán tizedes egy században szolgált Nagy Richárddal, hogyan emlékszik vissza rá? - 2002 decemberétől szolgáltunk egy században, mind a ketten RPG-sek voltunk. Néha a kiképzés után elmentünk egy-egy sört meginni, ekkor beszélgettünk, de nem különösebben világmegváltó dolgokról, csak úgy, ami napközben összejött. Mivel ő Rékason lakott, a kiképzés után legtöbbször hazament, ezért olyan sok időt nem töltöttünk együtt. Ha rá gondolok, először is arra emlékszem, hogy milyen kemény elszántsággal sportolt. A testnevelési foglalkozásokon túl ő
még külön edzette magát. Ezért, aki ismerte, nem csodálkozott azon, hogy a negyven kilós felszereléssel mindig könnyedén mozgott. Nem állítanám, hogy nyüzsgő típus lett volna, de ha feladat volt, akkor beindult, és hajtott, mint a gép. A szolgálati feladatok végrehajtásában is ott volt mindig, ahol kellett, és végrehajtotta azt, amit kellett, és "oda is tette magát” keményen. Feltűnt még a kiegyensúlyozottsága. Kiabálni, emelt hangon beszélni sosem hallottam, veszekedni meg egyáltalán nem. Nem hiszem, hogy akár egy haragosa is lett volna valaha. Egy biztos, bántotta, hogy nem lehetett ejtőernyős katona. Erről is csak szűkebb, baráti társaságban beszélt, de ekkor sem panaszkodott. Nem azért, mert ilyenkor ezt így illik mondani, de a századnál tényleg népszerű volt, és nem ismerek olyan embert, akivel baja lett volna. Aki igényelte, azoknak mindig segített. Abszolút nem volt agresszív, kötekedő ember. Neki az iraki volt az első külföldi missziója, mivel az MSU-ba korábban nem mehetett ki. Nálunk ugyanis az a szabály, hogy legalább egy évig kell szerződéses katonának lenni ahhoz, hogy valaki külföldi missziót vállalhasson. De amikor lehetősége nyílt rá, elsőként jelentkezett, és az Irak volt. - Beszélt-e vele közvetlenül a kiutazása előtt? - Nem beszélgettünk, mert nekik is volt dolguk bőven. De azt tudom, hogy ő ki akart menni, mert igazi kihívásnak tartotta ezt a feladatot, és nagyon egybeesett a katonaságról vallott felfogásával. - Milyen hatással volt a katonatársakra, amikor meghallották a halálhírt? - Aki nem nagyon ismerte Ricsit, azt mondta, hogy ez benne van a vállalásban. Aki közelebbről ismerte, annak egy kicsit rosszabb volt. Mert itt sokan nemcsak egy katonatársat, hanem jó barátot, kiszámítható bajtársat, vagy a mi esetünkben egy rokont veszettek el - veszi át a szót Nagy Zsolt szakaszvezető. Ráadásul az egész tragédia szerencsétlen események sorozata volt. Ott érte a találat, ahol nem védett a mellény, maga a robbantás is egy "arctalan” akció terméke volt, sőt az is meglehet, hogy nem is nekünk, hanem másoknak szánták. Szóval más az, ha egy katona a fegyveres küzdelemben marad alul, erre mondjuk mi - és mondta volna ő is -, hogy ez "oké”. De ez a robbantás egy roppant sunyi dolog volt. Úgy gondoljuk, hogy mindezek feldolgozásához több időre van még szükség. A szolgálat azonban ma is és holnap is folytatódik, ami embert, emberi helytállást követel, ezért nincs sok idő a tépelődésre, töprengésre. Ahogyan mondani szokás, az élet megy tovább, csak most már nélküle. Nyugodjon békében! Gy. Fekete István
2004-09-28
