Nekem részem semmiféle gyilkosságban nincs

„Nekem részem semmiféle gyilkosságban nincs” Az ippi és ördögkúti események utóéletéhez (1.) Erdély történetének legfájóbb tragédiái közé tartoznak az 1940. szeptemberi román-, illetve az 1944. õszi magyarellenes atrocitások. Örökre emlékezetesek például a Iuliu Maniu nevével fémjelzett, róla elnevezett önkéntes alakulatoknak a frontvonal mögött a rendfenntartás és a partizánvadászat álságos jelszava alatt elkövetett 1944. szeptemberi-októberi erdélyi vérengzései és fosztogatásai. De ugyanolyan emlékezetesek például az 1940 szeptemberében a második bécsi döntés nyomán Észak-Erdélybe bevonuló magyar katonák szilágysági, ezen belül ippi és ördögkúti sortüzei. Ismert, hogy 1940. szeptember 9-én a Szilágy megyei Ördögkúton egyes források szerint 68, más források szerint 87, a 13-áról 14-ére virradó éjszaka pedig Ippon 157 román lakos, köztük gyermekek, nõk és idõsek estek magyar honvédek áldozatául. A román történetírás s ebbõl eredõen a köztudat is többnyire mellõzi azokat a magyar katonai forrásokban rögzített, és az 1940. õszi magyar bevonulás során történt atrocitásokat kutató Illésfalvi Péter hadtörténész által feltárt részleteket, miszerint a bevonuló honvédekre a Szilágyságban több helyen rálõttek civil orvlövészek. Így történt szeptember 9-én a vegyes lakosságú Ördögkútra bevonuló magyar csapatok esetében is, sõt, a faluban menetelõ honvédek a görögkeleti templom tornyából és a faluszéli házakból is fegyvertüzet kaptak. Az Ördögkúton elesett honvédek száma máig tisztázatlan. Ákosi Károly alezredes rohamot vezényelt, a templomban és a görögkeleti parókián talált románokat a helyszínen kivégeztette, a megtorlás során kialakult összevisszaságban a honvédek a házak között rémülten futkosó, a templomtoronyból leadott orvlövésekrõl és a megtorlásról mit sem sejtõ, teljesen ártatlan románokat lõttek agyon. Ezzel szemben a kolozsvári népbíróságnak az ippi és ördögkúti vérengzés perének alapfokú ítéletében (lelõhelye: Állami Levéltárak Kolozs Megyei Szolgálata, 1295. számú fond, 962. számú leltár, 22/1946. számú iratcsomó) az áll, hogy az ördögkúti vérengzést kiváltó lövés nem a görögkeleti templom tornyából és nem a helyi ortodox pap leányától, hanem a Bay Ferenc földbirtokos akácerdejébõl, az oda kiküldött kerékpáros honvédektõl származott, mint provokáció. Az ippi tragédia az ördögkútihoz hasonlóan értelmetlen és megmagyarázhatatlan. A honvédség szeptember 7-én érkezett a faluba, ahol az egyik lõszeres szekér felrobbant, két honvéd halálát okozva. A kivizsgálás megállapította, hogy nem almáskosárba rejtett pokolgép robbantotta fel a lõszeres szekeret – bár ezt a tragédia pillanatában szárnyra kapott és ma is élõ változatot Illésfalvi szerint cáfolni, de alátámasztani sem lehet –, hanem azok a gránátok, amelyeket a bevonuló honvédek a román

katonaság által elhagyott margittai laktanyában találtak, és amelyeket a szabályok szerint a helyszínen meg kellett volna semmisíteni. A zötykölõdõ szekéren ugyanis ezek a gránátok élesbe töltõdtek és felrobbantak, egyértelmû, hogy súlyos szabályzati mulasztás okozta a tragédiát. A kolozsvári népbíróság iratai szerint is baleset történt és nem merénylet. A kivizsgálást a magyar katonai hatóságok lezárták tehát, a balesetben elhunyt két honvédet a helyi temetõben örök nyugalomra helyezték, és a faluban – az almáskosár-legenda dacára – egyetlen románnak sem esett bántódása. Szeptember 13-án azonban a magyar katonai hatóságok elrendelték több helység, illetve környéke átfésülését, miután jelentéseket kaptak, hogy felfegyverkezett román lakosok garázdálkodnak, illetve ellenállásra készülnek. A magyar katonai forrásokra alapozó Illésfalvi szerint karhatalmi csapatával Bedõ Zsolt fõhadnagy éppen Ipp felé tartott, amikor Szilágynagyfaluban arról értesítették, hogy Ippon napokkal korábban egy almáskosárba rejtett bomba megölt három honvédet. Az ippi házkutatások során Bedõ fõhadnagy 18 nem helybéli román lakost talált, s mivel – a magyar katonai források szerint – utóbbiak szökni próbáltak, közülük 16-ot lelõttek a honvédek. A Bedõ által vezényelt megtorlás során összesen 157 román lakos vesztette életét. A kolozsvári népbíróság irataiban Bedõ Zsolt fõhadnagy neve nem fordul elõ, ez a forrás Vasváry Zoltán hadnagyot, a Szilágynagyfaluban állomásozó magyar egység parancsnokát említi, mint aki parancsot adott az ippi mészárlásra, s mint akit emiatt távollétében a népbíróság 1946. március 13-án halálra ítélt. Az 1940. szeptemberi szilágysági románellenes atrocitások perét ugyanis a kolozsvári, az 1944. õszi székelyföldi magyarellenes vérengzéseket, egészen pontosan a Gavril Olteanu vezetésével Székelyföldön (Szárazajtán, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson stb.) gyilkoló és fosztogató Iuliu Maniu önkéntes zászlóalj perét pedig a brassói népbíróság tárgyalta 1945 tavaszán. A szilágysági románellenes gyilkosságokért távollétükben magyar katonatiszteket és altiszteket vontak felelõsségre és ítéltek el, de velük együtt ippi és ördögkúti magyar férfiakat is. Ippról azok a magyar férfiak kerültek vád alá, akik civilként tagjai voltak a honvédek bevonulása elõtt már létezõ, rendfenntartási, õrzési céllal megalakított, ún. nemzeti õrségnek, és a mészárlás szeptember 13-ról 14-re virradó éjszakáján a faluban szolgálatot teljesítettek. A népbírósági iratanyag szerint ennek parancsnoka a történtek miatt vád alá helyezett, de felmentett Faragó István volt. Az õrség három, egyenként 16-16 fõbõl álló csoportból állt, minden csoport két csapatra osztva, amelyek közül egyik éjfélig, a másik éjfél után telje-

3

4

sített szolgálatot. A vád alá helyezett ippiak közül az elsõ csoport tagja volt Béres F. Zsigmond (46 éves), akit – bár vallomása szerint semmi köze sem volt a mészárláshoz – 20 évi kényszermunkára ítéltek. Béres K. László (52 éves) szintén a szeptember 13-ról 14-re virradó éjszaka éjfél után szolgálatot teljesítõ csoportnak volt a tagja, õ azt vallotta, hogy Vasváry Zoltán hadnagy utasította: mutassa meg, hol laknak a románok, a katonai parancsnak pedig nem tudott ellenszegülni. 25 évi kényszermunkára ítélték. Ugyanazt vallotta Béres Miklós (52 éves), aki 5 év nehézbörtönt kapott. Id. Bíró Imre (70 éves) a civil õrség elsõ csoportjának volt a vezetõje. Az ítélet szerint Vasváry hadnagy azzal fenyegette, hogy felgyújtja az egész falut, mire id. Bíró Imre ellenállt: ne tegye, mert a falu 70 százaléka magyar. Ekkor Vasváry azt mondta: csak a románok házait gyújtja fel, mire Bíró: ezt se tegye, mert a románok házai a magyarok házai között állnak, végül Vasváry azt kérte Bírótól: az õrségbõl adjon embereket, akik megmutatják, hol laknak a románok, „Bíró ebbe szófogadón beleegyezett”. Vasváry 6 csoportot állított ki katonáiból, mindenik mellé odarendeltek egy-egy õrségben levõ civil férfit. Bár az ítélet szerint id. Bíró erõsítette, hogy semmi köze nem volt a mészárláshoz, 15 év nehézbörtönre ítélték. Mert szintén a szolgálatot teljesítõ csoport tagja volt, ifj. Bíró Imrét és Borzási Ferencet (54 éves) egyaránt 20 év kényszermunkára ítélték. Azonos váddal Csepei I. Ferenc 25 év kényszermunkát, Csepei Sándor – a nemzeti õrség harmadik csoportjának a vezetõje – 20 év nehézbörtönt, Csepei Zsigmond (58 éves) 20 év kényszermunkát, Kisfalusi Bálint 20 év kényszermunkát, Kisfalusi Sándor (49 éves) 15 év nehézbörtönt, Õsz Árpád (31 éves) és Pincés István 25-25 év kényszermunkát, Soós Mihály pedig 20 év kényszermunkát kapott. Faragó István mellett Fazakas B. Pált (60 éves) is felmentette a bíróság. Az ördögkúti magyar férfiak közül Bay Ferenc a népbírósági ítélet szerint arra biztatta a honvédek parancsnokát, hogy jöjjenek Ördögkútra és irtsák ki a románokat, ezért halálra ítélték. Azzal a váddal, hogy uszítottak és részt vettek az ördögkúti mészárlás elõkészítésében Sütõ János 25 év kényszermunkát, Titkos József 10 év nehézbörtönt, Varga Sándor (57 éves) pedig 10 év kényszermunkát kapott. Palágyi Ferencet (31 éves) és Szabó Gyulát (64 éves) a bíróság felmentette. Valamennyi ippi és ördögkúti elítéltre további 10 évi polgári lefokozást és teljes vagyonelkobzást rótt ki a népbíróság. A vádirat a „Horthysta Magyarország vezetõinek morbid-fasiszta agyából született gyilkos szándék” eszközeiként, annak kivitelezõiként bélyegzi meg a vádlottakat, köztük a megtorlásra parancsot adó s a vérengzéseket végrehajtó katonákat. A vádirat azonban tovább megy, amikor úgy fogalmaz, hogy a gyilkosságok morális elkövetõi közvetlenül a horthysta vezetõk, a végrehajtók pedig maguk a vádlottak, illetve „mindazok, akik Erdélyt évtizedeken át uralták és vezették, rombolva, a sovinizmus és az irredentizmus eszméjét táplálva, minden eszközzel szítva a kommunistaellenességet, azért, hogy mind-

ezekkel a diverziókkal elfojtsák a népek szabadságért és jobblétért vívott harcát”. A románok házainak azonosítására kényszerített fegyvertelen civileket a fegyverükkel életeket kioltó katonákkal közös akolba terelõ, közös vád alá helyezõ ítélet szerint „ez a per nem szokványos, hanem olyan egyedi, különleges per, amelyet elsõsorban a letûnt rendszer, és csak másodsorban az e rendszer által megfertõzött eszközemberek ellen” kellett lefolytatni. Egyértelmûen kitetszik, hogy a népbíróság elsõsorban olyan politikai, ideológiai indíttatású leszámolás mentén ténykedett és ítélkezett, amelyben az ippi és ördögkúti gyilkosságok jogi és bûnügyi vonatkozásai, egyes részletei a háttérbe szorultak, ilyen körülmények között a vád alá helyezett civileknek esélyük sem volt igazuk tisztázására s a szabadulásra. Az alábbiakban az ördögkúti és ippi tragédia utótörténetéhez tartozó, eddig ismeretlen adalékokat teszek közzé – a teljesség igénye nélkül – Váczy Kálmán kolozsvári ügyvéd hagyatékából, leánya, Bartókné Váczy Katalin engedélyével. Váczy Kálmán volt a katonák által elkövetett vérengzés miatt bíróság elé állított és elítélt ippi és ördögkúti magyar lakosok védõje, amíg az ügybõl, ezzel együtt az ügyvédi pályáról felsõbb parancsra eltávolították. Hagyatékából olyan adalékok kerültek elõ, amelyekbõl kiolvasható, hogy az ippi és ördögkúti magyar civilek ártatlanul kerültek bíróság elé. Ezeket a részleteket 1945-46-ban a kolozsvári népbíróság, de a román történetírás sem vette és nem is veszi figyelembe. A Váczy-hagyatékban talált iratokat a mai helyesírással adom közre, […]-al a megrongálódott papírlapokon hiányzó, vagy olvashatatlanná vált szavakat és szövegrészeket jelöltem meg, és ugyancsak []-be tettem a szöveg érthetõségét segítõ, de tartalmán nem változtató betoldásaimat. Több feljegyzés, illetve irat hiányos.

BENKÕ LEVENTE

1. Csepei Zsigmond vallomása, keltezés nélkül

Csepei Zsigmond Ipp községi lakos megjegyzései a vádirathoz. 1940. szeptember 13-án éjjel, mint éjjeliõr voltam szolgálatban több társammal együtt. Amikor szolgálatra jelentkeztem, azt a parancsot kaptuk egy honvéd fõhadnagytól, hogy azonnal menjünk az iskolához. Ott minden éjjeliõr mellé kaptunk 1012 katonát fegyveresen, és ott ismét a fõhadnagy azt a parancsot adta ki a katonáknak, hogy a „parancsot végre kell hajtani”! A katonák pedig azt a parancsot adták nekünk, hogy [mutassuk meg,] hol laknak románok, mert ha nem mutatjuk meg õszintén, és meg fogják majd kérdezni a lakosoktól, akkor bennünket fognak megbüntetni. Hogy ezt mi célból keresték, ezt mi elõre nem tudtuk. Mi a katonák erélyes fellépésének hatása alatt megmutattuk, melyik házban laknak románok. Ezután a katonák bennünket hazaküldtek. Nekünk semmiféle fegyverünk nem volt, mi a gyilkosságnál részt nem vettünk, azt

nem is láttuk. Egyetlen lakásba be nem mentünk, az úton fegyveres katonák vigyáztak, hogy meg ne szökjünk. […]

2. Ismeretlen feljegyzése, keltezés nélkül:

Amikor a tanúvallomás volt, Õsz Endre is azt vallotta, hogy õ nem lakott Ippon, õ nem tudta, hol laknak románok, eszerint Béres K. Lászlót kényszerítették a katonák, hogy menjen velök. Õsz Endrének nem is volt rajonja [körzete – B. L.]. A katonák Béres K. Lászlót szurony közé vették, azt mondták, hogy a fõhadnagy parancsát teljesíteni kell.

3. Máté Sándor tanúvallomása Csepei Zsigmond ügyében [Én?] Máté Sándor igazolom, hogy 1940 szeptemberében, amikor Ipp községben a fasiszta csapatok ezt a gyászt végrehajtották, éjszaka volt. Amikor a mi utcánkra kerültek, éppen virradni kezdett, én akkor keltem fel, és indultam a lányomhoz, amikor kiléptem az utcára, rögtön megláttam õket. Csepei Zsigmond kért tõlem egy cigarettát, két katona azonnal rám szegezte a fegyverét, és Csepei Zsigmond alig tudta visszatartani õket, hogy le ne lõjenek. Csepei Zsigmond alig tudott beszélni, a nagy rémültségtõl úgy ki volt sárgulva, hogy reszketett belé. A két katona rám ordított, hogy rögtön takarodjak be, és a tizennyolc éves fiam rakta a trágyát a szekérre, rám kiált a katona: Öreg! Hívja be a fiát, mert belelövök!, és elmentek. Én igazolom és tanúsítom. Máté Sándor

4. Salánki Lajosné tanúvallomása Csepei Zsigmond ügyében

Én, Salánki Lajosné igazolom és tanúsítom, hogy 1940-ben, amikor a gaztettet Ipp községben végrehajtották, a nagy lövöldözésre én is felkeltem, és az ablakot kinyitottam és kiszóltam, emberek, mit csinálnak? És egy katona rám ordított: Húzza be a fejét, tegye be az ablakot, mert belövök! És reggel, mikor a [sok] hullát szedték össze, négy katona jött […] mosdóvizet kértek, közöttük egy tizedes azt […] hogy ilyet kellett tenni, õ pesti gyerek és, hogy egy […] de ez felsõ parancs volt, muszáj […]ehetett meghagyni. [Ezt ig?]azolom és tanúsítom én Salánki Laj[osné]

5. Forizs Ferencné tanúvallomása Csepei Zsigmond ügyében Én, Forizs Ferencné annyit tudok a Csepei [Zsigmond] esetérõl, hogy reggel, amikor hazafelé ment, bejött hozzám, és magát egy székbe vetette, kimerült állapota miatt rosszul lett, és segítségére siettem, orvosságért szaladtam a szomszédba, és mikor az orvosságot bevette, akkor ocsúdott fel a nagy ijedtségtõl, és megerõsödött annyira, hogy haza tudott menni. Én ezt igazolom és tanúsítom. Forizs Ferencné

6. Grigorie Scurtu ippi polgármester bizonylata – 1948. január 2. [Fordítás románból] Ipp község polgármesteri hivatala 1948. évi 3. szám Községi bizonyítvány Mi, Grigorie Scurtu, Ipp község polgármestere, Szilágy megye, hivatalosan tanúsítjuk, hogy a Szilágy megyei Ipp községben született és ott lakó, jelenleg a fasiszta magyar csapatoknak az 1940-ben elkövetett románellenes vérengzése miatt a Népbíróság által háborús bûnösként elítélt Csepei Zsigmond soha nem tanúsított románellenes magatartást, a románokkal mindig jó barátságban volt. Jelen bizonyítványt Csepei Zsigmond érdekében állítottuk ki. Ipp, 1948. január 2-án. Polgármester Jegyzõ

7. Szabó Gyula (Zilah) vallomása

Nagyságos Elnök úr. Én ezért a vádért már 1944. nov. 6-án el lettem fogva Zilahon. 7-én kivittek Ördögkútra, a hely színére, ott voltam négy napig. Senki ellenem vádat ebben az ügyben egyáltalán nem mondott. 1944. nov. 10-én visszahoztak Zilahra, onnan 11én elvittek Kurteá márciále (a hadbíróságra) Kálmándra. Onnan az ügyemet kivizsgálták és elengedtek, azt az illetõt, aki engem elfogatott, azon a napon, amire jött a kihallgatás, én benn voltam kihallgatáson, õ is ott volt vagy 4 óra hosszat, mire hívták volna kihallgatásra, õ onnan eltûnt, többet sose láttam. Szabó [… olvashatatlan szövegtöredék] [Az irat hátlapján]: Én, mikor a honvédek bejöttek, én akkor hétfõn reggel szekérrel voltam hajtva. Zilahról az ütközet elõtt már átmentem Ördögkútra, mikor [az] ütközet volt, én Ördögkút és Porc határában voltam. Nekem részem semmiféle gyilkosságban nincs. És akkor még ott álltunk, hozták Márkus [Vasile Mãrcuº] fõjegyzõt két nõ kíséretében, nem tudom [biztosan, hogy] egy vagy két honvéd. Ekkor a jegyzõ úr hozzám kiáltott, hogy Szabó bácsi, ösmer engem. Ekkor egy tiszt kérdezte tõlem, milyen ember ez, én erre azt mondtam, hogy becsületes ember, kérdezte a tiszt, hogy elengedheti? Melyre én azt feleltem, hogy igen, mert nagyon jó […] volt […]

8. Feljegyzés Varga Sándor vádlott (Ördögkút, Zilah) ügyéről Varga Sándor, jelenleg zilahi lakos ügye. 1940. szept. 8-án egész nap ördögkúti lakásomon voltam, nem pedig Zilahon, a magyar csapatok fogadásán, amint a vádiratban írva van. Tanúk: Imbrieº Ilie és Girjak Teni ördögkúti lakosok. 1940. szept. 9-én a község piacára mentem a honvédség fogadására, amint azt Molnár Mózes ref. pap elõzõ este tudomásunkra hozta. A honvédség

5

meg is érkezett és a ref. pap lakásánál fogadtuk is. Közben lövöldözés hallatszott, s utána házak, istállók gyulladtak ki. A lövések honnan vagy kik által történtek, nem tudom. Aggódás fogott el s azért hazasiettem, közben találkoztam Brumár János a Nasii [?] és Blaj Ioan a Lichi lui Andron, kiket katonák kísértek. Kérdésemre, hogy mit akarnak ezekkel az emberekkel, a honvédek rám förmedtek, de mégis, szóváltás után kérésemre ezeket szabadon engedték. Hazaérkezve több egyént találtam a házamnál, köztük a román papnét és lányát [?] is. A menyemet, kis unokámat és a legkisebbik lányomat nem találtam otthon. Félelmükben elszaladtak hazulról. Keresésükre indultam, és megtaláltam a szomszéd község határában levõ akácosban. Onnan a többi ördögkútiakkal együtt hazahoztam õket, s ekkor kaptam az értesítést, hogy az összes magyarok menjenek a Bay-kastélyba. Estefelé le is mentem családommal együtt, a nálam levõ románok pedig hazamentek saját lakásukba. A Bay-kastélyban reggelig voltunk mi, magyarok és 3 román család, éspedig Márkus László [Vasile Mãrcuº], Puºcaº Vasilica és Breban Nicolae családjai. Reggel kimentünk a lakásunkra […] végeztük a házi […]kat […] csináltak […] idõs […] tudom. […] telt el. 1940. szept. 11-én a Zilahról kiküldött orvosnak segítettem a sebesültek bekötözésénél. 1940. szept. 12-én Frenþi Lucian megkért, hogy Pusztarajtolcra menekült fiát hozzam haza. Estére haza is hoztam. Az ördögkúti mészárlással kapcsolatosan a fent leírt módon jártam el. Minden ezzel ellenkezõ állí-

tás hamis és rosszakaratú koholmány. Kérem a vád alóli felmentésemet és szabadon bocsátásomat. Cluj, la 6. II. 946. Varga Sándor vádlott.

9. Béres K. László nyilatkozata

Nyilatkozat 1. A megkapott vádlevelem alapján [nyilatkozom, hogy], én, Béres K. László semmiféle szervezkedésrõl tudatom nem volt, nem vettem részt semmiféle összejövetelen, csak akkornap üzenték, hogy ki, pontosan nem tudom, Bíró Imre vagy más, [hogy] éjfél után menjek éjjeliõrnek. Én nem voltam odahaza, a családom mondta, hogy mirõl van szó. 2. Amikor a fõhadnagy, körülbelül lehettek 15[en, ennyi] katonát odarendelt hozzám, Indulj! Parancsszóra közrefogtak, szuronyok között menni kellett. Õsz Andrásnak is azt mondta a fõhadnagy: Menjen maga is. Amikor arra a helyre érkeztünk, ahol az út kétfelé ment, az egyik út vezetett a Beretytyó utcába, a katonák úgy akarták, hogy Õsz Endre [me]njen. A katonák egy részével Õsz Endre […] mondta, hogy õ nem lakott odahaza […] nem tudja, hogy a házakban románok vagy magyarok laknak, akkor a katonák engem közrefogtak, kényszerítettek, hogy menjek velük. A durva katonáktól féltem. A katonák azt mondták, hogy a fõhadnagy parancsát teljesíteni kell. 3. Három jegyzõkönyvet vettek f[… ]Tódorn[…] eseté[…] (Folytatjuk)

KALOTASZEG 1890–1891

6

Kezdetektõl testvérlapunknak éreztük a Bánffyhunyadon megjelent Kalotaszeget. Sõt, ha jól belegondolunk, az 1990-es újraindulás lendülete a Sebes-Körös partján tovább tartott, mint a Dimbovica mentén, mi 1991 végéig igencsak bukdácsoltunk, amíg Kolozsvárra kerülve a Mûvelõdés végre legalább pontosan megjelent. A jó kapcsolatunk megmaradt mindmáig, az újraindult Kalotaszeg antológiájának két kötetét is mi gondoztuk. Megpályáztuk a Communitas Alapítvány idei könyvpályázatán a névadó elõd, az 1890–1891-ben megjelent lap antológiáját is, de valamilyen nehezen megmagyarázható okból: „kerethiány miatt” nem nyerte meg a bíráló bizottság tetszését. Próbálkozunk más forrásokat is felderíteni, reményeink szerint nem a szerkesztõ Buzás Pál tanári nyugdíjából megtakarított pénzbõl fizetjük ki a nyomdaszámlát. Az antológia szerkesztõjének elõszava és a volt mindenesének, Herrmann Antalnak, a kolozsvári egyetem néprajz tanszéke professzorának bevezetõjével és a Jegenye történetének érdekes adalékával szeretnõk felhív-

ni olvasóink figyelmét a kiadványra, hátha többen kedvet kapnak hozzá, szeretnék megvásárolni. A kb. 360 lap terjedelmû, 21x29 cm-es keménytáblás könyv ára elõjegyzésben 25 lej, bolti ára 45 lej lesz. Elõjegyezhetõ a szerkesztõség címén és telefonszámán. (SZZS)

Előszó

„Csakhamar beláttam én is azt, ami azelõtt már régen köztudott volt: hogy Kalotaszegnek szüksége van a sajtóban külön képviselõre. Megbeszéltem a dolgot azokkal, akik Kalotaszegen minden üdvös közügy kezdeményezõi: Gyarmathyékkal… Tudván, hogy közhasznú dolgot mûvelünk, el voltunk szánva az áldozatra” – írja Herrmann Antal néprajztudós, irodalomtörténész, tanár, miután bérbe vette a jegenyefürdõi üdülõtelepet (esténként gyakran sikerült táncmulatság van Eötvös Berci nagyalmási derék cigánybandája mellett). A fenti idézet lehetne a Kalotaszeg hetilap megalapításának az elõzménye (A Kalotaszeg jövõjérõl, I. – 7., 1890. szeptember 21., 82. l.).

Folytatom az idézetsort: „Végre elérkezett az idõ, hogy az érdeklõdés, a feszült várakozás villamosságából illõ alkalommal kipattanjon a megvalósítás, a tett alkotó szikrája. A bánffyhunyadi intelligenciának 1890. július hó 22-én Gyarmathy Zsigmond királyi tanácsos elnöklete mellett (…) tartott értekezlete egyértelmûen elhatározta, hogy Kalotaszeg címmel Bánffyhunyadon hetilap indíttassék meg (…) A lap tiszta és õszinte tükre akar lenni a vidék közéletének, gyûjtõtára történelmi múltja adatainak, ismertetõje népünk életének, iparának, megõrzõje hagyományainak” – olvassuk a lap szerkesztõsége és kiadóhivatala 1890. augusztus 1-jén keltezett felhívásában. A felhívás nyomán már augusztus 10-én megjelent a lap elsõ száma. Ezt az idõpontot tekinthetjük az indulásnak tájegységünk sajtótörténetében. A szerkesztés nemes és nehéz feladatát Bölöni László ügyvéd vállalta; támaszai, korabeli megfogalmazás szerint „fõdolgozótársai” Gyarmathy Zsigáné, Kalotaszeg nagyasszonya és Herrmann Antal. A szerkesztõség tevékenységét leginkább segítõ munkatársak: Gyarmathy Zsigmond, Czucza János, Koleszár Lajos, Szentgyörgyi Lajos, Zilahi György, Jankó János, Wlislocki Henrik. Azon melegében tegyük is hozzá Gyarmathy Zsigáné nagyasszony útravalóját: „Nõj eléggé nagyra betölteni helyed” (Üdvözlet az új Kalotaszeghez, I. 1., 1890. augusztus 10.). E sugalmazott gondolatokkal felvértezve fogtam hozzá jelen antológia összeállításához. Voltaképpen a már eddig kiadott antológiák sorában – mint alig hozzáférhetõ és legkorábbi sajtótermék – ezzel kellett volna kezdenem. Mégsem tettem: elõbb erõt, tapasztalatot kellett szereznem az „õs” tüzetes tanulmányozásához. A húszoldalas kezdõ szám után, vasárnaponkénti mintaszerû rendszerességgel következtek a további számok, 1890-ben összesen 21 alkalommal. Az 1891-es második évfolyamban augusztus 23-ig 34 alkalommal jelent meg óramû pontossággal, majd közel két hónapi szünet után, az október 11-i, 35. számával befejezõdött a lap pályafutása. Kellõ tisztelettel és megilletõdéssel vesszük kézbe a több mint 120 éves iratcsomót. Neve: Kalotaszeg, Bánffyhunyad és vidéke közmûvelõdési, közgazdasági és társadalmi érdekeit képviselõ hetilap, egyúttal Jegenyefürdõ Értesítõje. Szerkesztõsége és kiadóhivatala Bánffyhunyadon, Bölöni László ügyvéd házában, Al utca 282. szám alatt. A kolozsvári Közmûvelõdés irodalmi és mûnyomdai részvénytársaság kivitelezi, kiadótulajdonos Jegenyefürdõ igazgatósága. A hetilap olvasása közben minduntalan megakad a szemünk a korabeli helyesíráson, amelyet a lehetõség szerint a mai helyesíráshoz igazítottam, de csak a legszükségesebb módosításokat eszközöltem. Például a c betû korabeli cz-s írásmódját kiigazítottam, és a város korabeli Bánffy-Hunyad írásmódját is a ma használatos Bánffyhunyadra írtam át. Mai színes lapokhoz szokott szemünk meg kellene barátkozzon a csak fekete-fehér Kalotaszeggel, illetve illusztráció gyanánt mindössze a cikkeket néhol elválasztó, kis méretû madárkészlettel, amely

bizonyára a hetilap csivitelését, szárnyalását hivatott jelképezni. A szemléltetõ anyag hiányát (részben) a lapban található korabeli hirdetésekkel helyettesítettem. Feltûnõen sok a szerzõ aláírása nélküli vagy álnéven (Kalotaszegi, Tatár, Aliquis, Csikarás Máté, Pofa Dezsõ) aláírt cikk; ezek nagy részében – különösen a joggal, törvénykezéssel kapcsolatos közleményekben – a fõszerkesztõ Bölöni László ügyvéd keze nyomát sejtjük. A vezércikk többnyire idõszerû kalotaszegi ügyekkel, közérdekû közleményekkel foglalkozik, ám találunk közte más tematikájú írásokat is. A laptestben bõ választék kínálkozik – a Tárca és az 1891. február 1-jén újonnan induló, A Hétrõl címû rovatot is figyelembe véve –, olvashatunk helyi és országos ügyekrõl: falutörténetrõl, mezõgazdaságról, néphagyományokról, egyházi ügyekrõl, irodalomról, oktatásügyrõl, egészségügyrõl, erdélyi nemzetiségekrõl és még sok másról. Kiemelt helyet kap a lap hasábjain a gyógy- és kirándulóhelyként közismert Jegenyefürdõ. A bérlõ, Herrmann Antal több anyaországi és helyi írót, költõt, néprajzost, tudóst és tanárt hívott meg, ezáltal a gyógyfürdõt egyfajta tudományos megfigyelõ állomássá alakította. A fürdõidényben a helyi gyorssajtón naponta megjelent a Kalotaszeg hetilap melléklapja, a mókás, szórakoztató hangvételû Jegenyefürdõ Értesítõje, amely ingyen járt a Kalotaszeg valamennyi elõfizetõjének. A lap iránti érdeklõdést, rokonszenvet fokozandó, alighanem elismerõ szándékkal, többször is leközlik az elõfizetõk és megrendelõk névsorát. Ebben a névjegyzékben a mai kalotaszegiek (és nemcsak õk, hanem más vidékekrõl valók is) felfedezhetik mûvelõdéspártoló õseiket. A szerkesztõk a hetilap végére helyezték a mindennapok apró híreit magába foglaló Vegyesek címû rovatot. Az apró hírek egyike-másika némelykor felduzzadt, ezekbõl részletet közlök, illetõleg áthelyezem más rovatba (fejezetbe). Ennél fogva a Jegenyefürdõvel kapcsolatos „vegyeseket” az odaillõ fejezetbe illesztettem. Kiegészítésnek szánt szerkesztõi üzenetekkel, piaci árakkal, vasúti menetrenddel, hirdetésekkel és árverési hirdetményekkel, végül tartalomjegyzékkel zárul minden lapszám. Azt hiszem, felismerhetõ, hogy a lehetõségekhez képest igen tartalmas, sokrétû és jelentékeny kiadványt adunk közre (habár a korabeli megállapítások némelyikével ma már nem érthetünk egyet). A két évfolyamra osztott, gyakorlatilag alig több mint egy év – 1890. augusztus 10-tõl 1891. augusztus 23-ig, illetve a kis szünetet követõen október 11-ig terjedõ idõszak – anyagát foglalom össze ebben az antológiában. A könnyebb áttekinthetõség érdekében tárgykörök szerint csoportosítottam a kötetbe beválogatott szövegeket. Némi fogódzót jelentett – feltehetõleg a szerkesztõség által készített – a csupán az elsõ évfolyamra kiterjedõ Tartalomjegyzék (a második évfolyamé, ha létezett, nem került birtokomba). A folytatásos, több lapszámon átvonuló írásokat egy fejezetbe helyeztem. Hasonlóképpen egybe tömörítettem a hetilapban és mellékletében Jegenyefürdõrõl szóló írásokat, híradásokat, mivel-

7

hogy azok összefonódnak. A csekély mennyiségû, román témájú cikkekben, népdalokban a korabeli névhasználat nem egyértelmû: az oláh változat mellett a román, sõt a rumén is gyakran elõfordul, így az eredeti alakot követem. Herrmann Antal 1891. október 11-i bejelentése alapján, bár az értekezlet szóvivõi közül sokan a lap fennmaradása mellett érveltek, az 1890–91-es Kalotaszeg megszûnt. Hanem A Kalotaszeg T. olvasóihoz és Kalotaszeg közönségéhez címû cikkében a leköszönõ kiadó megfogalmazza a lap megmaradá-

sának az esélyét: „Biztosan reménylem, hogy a lap nem szûnt meg végképp, hogy bármely alakban új életre fog támadni…”. Mennyire igaza volt! Mert hosszabb szünet után bár, de rögzítettük az újabb hagyományfolytató lapalapításokat, a Kós Károly által szerkesztett Kalotaszeget (1912), majd a Vasas Samu kezdeményezésébõl 1990-ben alakot öltött, napjainkban is megjelenõ Kalotaszeg új sorozatát.

BUZÁS PÁL

Új év

8

Új esztendõ! Az idõ kereke nem áll meg útjában. Az idõszámítást szabályozó csillagok nem állapodnak meg pályájukon. De az embernek szüksége van arra, hogy pontokat jelöljön meg a végtelen körforgásban, midõn megállapodik, hogy hátratekintsen, hogy megemlékezzék, hogy számot adjon a múltról és számot vessen a jövõvel, hogy elmélkedjék mit tett a percekkel, amelyek voltak és mit fog tenni azokkal, amelyek lesznek. És ilyenkor öszszeveti a megtett utat a céllal, a létezõ állapotot az eszménnyel. Boldog, ha azt állapíthatja meg, hogy haladott valamit célja, a tökéletesedés felé. Ezzel az új évvel egy új évtized is született, elõkészítõje egy új századnak! A francia forradalom jellemezte a múlt század utolsó tizedét, amely elõkészítette a 19. századot, amelyben érvényesült a negyedik rend, az egyén joga, a nemzeti eszme. A jövõ században pedig érvényesülni fog az ötödik rend, a népegyéniség, az etnikum. Az emberiségnek, hogy életunt ne legyen, meg kell újhodnia, a blazírt kultúrának felfrissülésre lesz szüksége. És folyamodni fognak az örök ifjúság forrásához, az élet vizéhez: a népieshez! És a nép viszont belép a civilizáció körébe, megosztja hagyományait és míveltséget kap érte. És nyerni fognak mind a ket-

ten, és az emberiség életerõben gyarapodva, egy nagy lépést tesz célja felé! Nálunk is a mûvelõdés nagy haladást tett, kivált az utóbbi idõben; felsõbb rétegeink mûveltsége mondhatni egy színvonalú a nagy kultúrnemzetekével. De nálunk a nemzetnek kultúrája nem eléggé nemzeti kultúra. S a nemzeti kultúrának csak igen csekély mértékben részese a nép, amint a nemzet alsóbb rétegeit nevezik... Pedig a népnek fel kell emelkedni szintjére a nemzet kultúrájának és ennek le kell szállani a népieshez, hogy igazán egységes, általános, életerõs, hatalmas nemzeti kultúra keletkezzék. Ez a folyamat eddig csak a költészetben ment véghez, és eredményezte Petõfit, Aranyt, akik mert népiesek, legnemzetibbek és mert igazán nemzetiek, azért világirodalmi jelentõségûek is. Ahol az a processzus megkezdõdött, mint a zenében és festészetben, ott szintén a klasszicitás felé emelkednek mûvészeink; míg azon tereken, ahol az elvek nem érvényesültek (tudomány, ipar, társadalmi és állami institúciók) ott alig teszünk számot a nagy kultúrnemzetek sorában. Az önálló nemzeti lét utóbbi idejében nálunk arra törekedtek, hogy a még szerény mértékben létezõ anyagi és szellemi erõt összpontosítsák, a civilizációt

Herrmann Antal (1851–1926) centralizálják. Az ígyen sûrûsített míveltség azonban nem lehetett eléggé szerves, egészséges, nemzeti. Most arra kell törekedni, hogy a kultúra az egész nemzetre elterjedjék, ennek talajával minél több gyökérszállal függjön össze, igazán életerõs, nemzeti legyen. E célból bizonyos decentralizáció szükséges. Meg kell adni az ország minden vidékének az alkalmat és eszközöket, hogy az általános kultúra alapján és ennek tõkéjével kifejthesse a maga kultúrájának sajátságait, fejlõdésre képes különös irányait, s így becses, eredeti, õserejû elemekkel gyarapítsa a nemzeti kultúra közvagyonát és biztosítsa magának is az anyagi és erkölcsi haladás feltételeit. A mi vidékeink úgynevezett központjai inkább politikai, közigazgatási és közgazdasági kis

centrumok, mint szellemi középpontok. Pedig ilyenekre is nagy szükség volna a nemzeti kultúra általánosítása céljából. A mi kis Kalotaszegünk olyan vidék, amelynek gyönyörû tájai sok természetes kinccsel vannak megáldva, amelynek népe sok értékes, elõnyös sajátsággal bír, s amelynek minden feltétele megvan arra, hogy bizonyos tekintetben önálló eredeti kultúrát fejtsen ki és becses elemekkel járuljon a nemzeti kultúra gyarapításához. És mindezek számára igen alkalmas központja van Bánffyhunyad városában, amely arra van hivatva, hogy egyrészrõl terjesztõje legyen Kalotaszegen az általános nemzeti kultúrának, s másfelõl ennek számára közvetítse azt az értékes eredeti kultúranyagot, amit Kalotaszeg nyújthat. A mi vidékünkre nézve nagyfontosságú, de egyúttal nemzeti érdekû, ezen feladat teljesítésében akar közremûködni a mi kis lapunk is, és ebben a tudatban kívánunk olvasóinknak, Kalotaszeg lakosainak és az egész nemzetnek boldog új évet!

HERRMANN ANTAL (II. évfolyam, 2. szám, 1891. január 11., 10.)

tést eljárásáról (Notitia Parochiae Jegenyensis, 65—69. l.): „Mi tehát a király írott parancsának, amint tartozunk, engedelmeskedni óhajtván, az õ emberén, a fentemlített Szomordoki Lászlón kívül, Kozma mestert, a Szent Kereszt egyházának plébánosát és kanonok társunkat, mint szerintünk megbízható embert tartottuk alkalmasnak mondott dolgok kivitelére. Akik is hozzánk visszatérvén s tõlünk megkérdeztetvén, egyetértõleg kijelentették nekünk, hogy Keresztelõ Szent János minap elmúlt születése napja elõtti pénteken, a Jegenye nevezetû birtokkal szemben, annak törvény szerint egybehívott s megjelent szomszédos és határos birtokosaival együtt azt újabb és régibb határai mentén az említett s a nyomban utána következõ napokon bejárták s a fentnevezett apátúr birtokához és monostorához tartozónak ismérvén el, örökös tulajdonában maradónak jelentették ki, miután senki a jelenlévõk közül ennek ellent nem mondott. Határokat pedig a szükséges pontokon oly módon állítottak, hogy egy Jegenye Bökõ nevû halomhoz mentek és dél felõl két régi határvonal mellett új határt emeltek, mint fõ határt, mely dél felõl a Jegenye nevezetû birtoktól, nyugati részrõl pedig

Vásárhely uradalomtól választ el. Innen csekély távolságra haladván, a két régi határvonal mellett földbõl új határt állítottak. Ezután elõrehaladva egy Ispánlese nevû hegyecskéig, ott e hegyecske csúcsán egy tölgyfa alatt egy régi határ mellett földhányásból állítottak határt, azután nyugati táj felé tartva ott három tölgyfa mellett a régi határokon kívül egy új határt vontak, mely elválaszt az apátúr Jegenye nevû birtokától és Babuctól, a Jakab és Gyerõ fiak birtokától. Ezután ugyanazon irányban egy Bérc felé fordulva egy régi határ mellett más új határt állítottak fel. Ezután ugyanazon Bércen nyugatra haladva s leszállva bizonyos Bükkszakadás nevezetû földig, ott két régi határ mellett más irányt emeltek, mely fentebb nevezett határok ti. elválasztanak az apátúrnak és conventusának birtokától egyfelõl, másfelõl pedig Jakab és Gyerõ fiak Bedecs és Pányik nevû birtokaitól és állítólag ott határolódnak. Kelt Szent László király napja elõtti pénteken az Úrnak 1360. esztendejében.” (II. évfolyam, 34. szám, 1891. augusztus 23., 278.)

A sztánai Varjúvár tél elején (2005)

Jegenye határa ezelőtt ötszáz évvel Lajos király 1360. Úr mennybemenetele utáni vasárnap rendeletet bocsátott a nagyváradi káptalanhoz, s hivatkozva László kolozsmonostori apát jelentésére, mely szerint Egeres, Bogártelke és Monostor nevû klastromainak birtokai új határjárást igényelnek, meghagyja a káptalannak, hogy ez értelemben intézkedjék, és Both Jakabot, Szomordoki Lászlót vagy Nádasdi Lõrincet jelöli ki biztosul. A káptalan a következõkben tesz jelen-

9

Galéria

GALÉRIAAVATÓ

10

Újabb képzõmûvészeti galériával lett gazdagabb Kolozsvár június 22-én. A 32 esztendeje alapított Törökvágási Református Egyházközség csodaszép, Makovecz Imre tervezte templomának irodájában, közösségi termében, illetve elõcsarnokában volt már kiállítás, ám névadó avatására ekkor került sor. Stílszerûen az építész példaképének tekintett Kós Károly épületeirõl készült fotókiállítás tette emlékezetessé a Kányafõ Galéria megnyitását. Maga Kós Károly ennek az egyházközségnek lett volna tagja, ha negyedfél évtizede nem költözik ki Rákóczi úti otthonából a Házsongárdi temetõbe. A templom kivitelezõje Müller Csaba építész, a Kós Károly Egyesülés erdélyi tagozatának vezetõje, természetes, hogy õ vállalta a Kányafõ Galéria plakátjának megtervezését, a kiállítás megnyitását. A templomépítõ és egyházközség-szervezõ Bibza István tiszteletes negyvenegynehány évi szolgálat után nyugdíjba igen, de nyugalomba azért nem vonult: élete fõ mûvét és gyülekezetét átadta Gábor fiának. A közösségszervezésrõl nem is mondhatott le, higanytermészete keresve sem találhat magának alkalmasabb tevékenységi formát. Meg aztán az egykor itt élt és alkotott képzõ- és iparmûvészek, alkotómûhelyek is valósággal követelik a helyet a bemutatkozáshoz. A teljesség igénye nélkül egy hevenyében összeállított névsor: Kós Károlyon kívül szobrász fia: Kós András, veje: Kovács Zoltán, Szervátiusz Jenõ, Szervátiusz Tibor, Gergely István, Milan Alex, Macskássy József, Veress Pál, vagy a ma élõk közül: Szentimrei Judit, Deák Ferenc, Kováts Ildikó, Heim András, Starmüller Katalin... Aztán a testvérgyülekezetek mûvészeinek bemutatkozására is gondolnak az alapítók, és termé-

szetesen a hagyományos gyermekrajzkiállításokat is folytatják. Visszatérve a galériaavatóra: Tóth Pál, a kispesti Wekerle-telepen élõ építõmérnök szorgalmas kutatója-fényképezõje és népszerûsítõje a lakóhelyének arculatát megtervezõ és bizonyos értelemben a telep közösségi életére máig ható Kós Károly építõmûvészetének. Határon innen és túl keresi épített környezetünkben nemcsak azokat a százszázalékosan hozzá köthetõ épületeket, hanem amiket részben vagy egészen az õ javaslata szerint építettek, újítottak fel vagy alakítottak át, vagy csak egyszerûen bizonyos külsõ jegyek alapján neki tulajdonít a közvélemény. Amelyekrõl aztán majd eldöntik a szakértõk, hogy jogosan sorolják a Kós Károly-i örökségbe. Együtt örvendtünk tehát a keresztelõnek, amelyet még bensõségesebbé tett a Székrõl Magyarországra sodródott, szintén Wekerle-telepi Juhos Kiss

A Kányafő Galéria plakátja – Müller Csaba munkája János Hol vannak a Kárpátok? címû közelmúltban megjelent novelláskötetének bemutatója és a mérai Mezei Boglárka szép ízelítõje a kalotaszegi népdalokból. Szép gesztusként a szerzõ az eladott példányokból származó bevételt a közösségi terem szépítésére adományozta. SZABÓ ZSOLT

Jobbról balra: Tóth Pál, Juhos Kiss János, Müller Csaba, Bibza István, Mezei Boglárka

Kós Károly építészetérôl „A mûvészet nem önmagáért van, de értünk, emberekért, az embereknek a világba, a mindenségbe, az egymáshoz való tartozásba vetett hitéért van.” (Kós Károly: Guild of Handicraft) Elmondták róla, hogy reneszánsz típusú ember volt, bármihez fogott, átütõ mûvészi erõ hatotta át, de legfõképp mély cselekvõ humanizmus az embertársai, népe iránt. Amíg életének egy-egy szegletével foglalkozunk, pont ezt az õket összefogó aranyszálat téveszthetjük szem elõl. Ez az, ami korunk forgácsemberébõl leginkább hiányzik. Az, hogy a szépíró, a grafikus vagy az építész Kós volt-e nagyobb, vitatható, de az építõ mindenütt tetten érhetõ. Mindenütt, ahol a mûvet világos szerkezet, ritmus, kiegyensúlyozott, dinamikus összhang, kifejezõerõ, magyar lélek hatja át. Grafikusként építész, és építészként is szépíró. Pályája szerencsésen indul. A Kolozsvári Református Kollégiumban megkapja mindazt a szellemi útravalót, ami helytállásában szükséges, és még a rajztudását is pallérozhatja annyira, hogy a budapesti építész karon hamarosan kitûnik tehetségével. Kubinszky Mihálynak írt levelébõl tudjuk, hogy kezdeményezésére Györgyi Dénessel az építészhallgatóknak kiállítást szerveznek. A válogatásból a Kós által készített „erdélyi-népi ízû – Kis vidéki ház” tervét Lyka Károly leközölte a Mûvészetben. Ugyanakkor Lippich Elek kultuszminiszteri tanácsos utazási ösztöndíjat utalt ki a fiatal építészdiáknak erdélyi tanulmányi útra. Ennek eredményeként született gyönyörû kézírással és grafikával gazdagon illusztrált könyve, az Erdélyország népének építése címû, amit az 1908-as Magyar Iparmûvészetben Lippich Elek hosszasan idéz, és teljes egészében megjelentet eredeti formájában A Ház címû folyóirat mellékleteként 1909-ben. De alig pár hónappal az egyetem befejezése után már a Székesfõvárosi Állatkert felújítási tervein dolgozhat, ugyanakkor megbízzák a zebegényi római katolikus templom és az óbudai református parókia tervezésével is, de ott találjuk az 1908-as bécsi Nemzetközi Építészeti Kiállításon szereplõ magyar építészek között is. A zebegényi templom tervezésében Jánszky Béla és Györgyi Dénes is részt vett. Alaprajzában a román kori jegyeket, mint pl. a bélletes faragott kõboltozatos bejáratot a késõbbi kolozsvári Monostor úti református templomnál is megtaláljuk, ugyanígy az oszlopsorral tagolt háromhajós teret. Ezt kétoldalt egy kisebb hengeres és egy magasabb karcsú szögletes torony határol, a magas tetõs oromzattal jellegzetes aszimmetrikus homlokzatot alkotva. A zebegényi belsõ tér koporsó idom alakú, Körösfõi-Kriesch Aladár freskóival, színes üvegablakai-

Siklód, református templom, megépült 1994-ben (2005) val nyugodt derût áraszt, míg a kolozsvári Kakasos templom hatalmas boltíveivel, nagyított köroszlopaival, szûk ablaknyílásaival komor, méltóságteljes kifejezést hordoz, amit az oszlopfõk könnyed csigavonala és a festett bútor karcsú dísze ellenpontoz. A budapesti állatkerti pavilonok tervét a korán, 33 éves korában elhunyt Zrumeczky Dezsõvel készítették 1909-1910 között. A kalotaszegi fiatornyos, magas tetõk, boronafalas házak természeteset utánzó mesterségesen kialakított környezetben komolytalannak tûnhetnek, de az idõ õket igazolta. A felújított, élénk színhangsúlyos fafaragások megelevenedtek, elemi erõvel hatnak, sajátos meseszerû hangulatot hozva létre. Ekkor õk már a Fiatalok csoportját alkotják Jánszky Béla, Kozma Lajos, Zrumeczky Dezsõ, Mende Valér mellett, akik a nemzeti formanyelv alapjául nem az ornamentikát tekintették, mint Lechner Ödön és követõi, hanem törekvésük „a magyar építészeti hagyományból közvetlenül kiemelt formák (ácsszerkezetek, tetõidomok, ablakformák), anyagkapcsolatok (faragatlan kõ, boronafal, zsindely) és funkcionális elemek (tornác, torony) használata”. Bár mindannyian a mûvészi megújulás lehetõségét a népmûvészetbõl merítik, a Fiatalok irányzata közvetlenebbül kötõdik bele egy nemzetközi, az Art and Crafts stílusáramlatba, mint Lechner mûvei. Ugyanaz a közép-európai korszellem jelentkezik világszerte, mely közelít népeket és kultúrákat. „A nemzeti múltnak és a népi hagyományoknak az új mûvészet számára alapul, választása pedig oda vezetett, hogy a Morris és követõi által teremtett modern mûvészet egyúttal nemzeti mûvészet lett.” (Kós Károly: Guild of Handicraft)

11

12

Zebegény (1908), római katolikus templom

Budapest (1909), Állatkert, a madárház egyik bejáratánál

Ez egyébként teljes összhangban van a kor törekvéseivel Európa-szerte. Itt meg kell említeni a finnországi Gesellius–Saarinen–Lindgren, a lengyel Stanislaw Witkiewicz, a cseh Jan Kotera, a szlovák Dusan Jurkovic nevét, és még abban is párhuzam fedezhetõ fel, hogy a nemzeti identitás kibontakozását egy-egy jól meghatározott földrajzi területen megõrzött hagyományokból látják megvalósíthatónak. Ilyen Cseh- és Morvaországban Slovacko, Lengyelországban Zakopane, Finnországban Karjala, Magyarországon Kalotaszeg. Itt, választott szülõföldjén, Kalotaszegen, Sztánán, második otthonteremtési kísérletként (az elsõt elpusztították 1944-ben), építi Kós a Varjúvárat. Tömegét eredetileg két, 1925-ös bõvítése óta három épület szerves együttese alkotja, gondosan megválasztott helyen, a domboldal adottságait kihasználva. Bástyaszerû, kör alaprajzú kúpos toronysisakkal középkori vár jellegét ölti. Elõképe a szülei számára 1910-ben készült brétfûi ház. Az elsõ terveiben megjelenõ torony motívum végig követhetõ egész életmûvén. Ebben a Nagyszebenben eltöltött gyerekévek, a boltíves lakótorony szoba, visszaemlékezései szerint, meghatározó szerepet játszhattak. Kós számára az 1912–1914-es esztendõk számos megbízást, megvalósítást hoztak, köztük a Wekerle-telep központi terének és a munkáslakásoknak tervét Zrumeczkyvel és másokkal. Az átadás jubileumi, 125. évfordulójára nagyszabású ünnepségsorozattal emlékezett meg a helyi önkormányzat; az

itt lakók sajátos identitásérzete, kötõdése bizonyítja a Kós-féle koncepció sikerét. Legjelentõsebb alkotása, a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyön szintén ekkor születik. A kerített udvar-porta motívum korábbi munkáinak vázlatain is megtalálható. Aszimmetrikus, monumentális kompozícióvá nagyítja a magas tetõs oromfalat. „Méretei éppen a határán vannak a népihagyományos formakincs és arányrend elviselhetõségének” – írja Nagy Elemér Az építõ Kós Károly címû könyvében. A szakállszárítóként ismert népi építészeti szerkezet elemeit kinagyítva lelket varázsol belé, a szerkezetet tartó talpfák faragása zoomorf jegyeket hordoz, és új jelentéssel, a küszöb õreinek sugallatával gazdagítja a kapu motívumát. 1914-ben kapja, szintén Sepsiszentgyörgyön, a városi kórház tervezésére a felkérést, ám ezt az elsõ világháború félbeszakítja, egyúttal Kós felívelõ építészeti pályáját is. Ekkor már budapesti fõiskolai tanári kinevezés van a zsebében, de az anyaországtól elszakadt Erdély, Kalotaszeg népének sorsa mellé áll, ám itt nem csupán és nem elsõsorban az építész Kósra van szükség, hanem ennél sokkal többre, az Országépítõre. 1972-ben készült interjúban mondja: „nem tudtam elválni” – mint aki örök hûséget esküdött népének. Több mint 30 éven keresztül az Erdélyi Református Egyházkerület gondnokaként járja, tanácsokkal, tervekkel, nemegyszer szigorával fellépve kis mûemlék templomok megvédése érdekében, falusi parókiák építését, bõvítését felvállalva,

Budapest, óbudai református parókia (2006)

Nagyiklód, ortodox templom (2012)

örökös harcban az igénytelenséggel, kishitûséggel szemben. Élete utolsó pillanatáig a magyar nép õrlelkeként volt jelen. Figyelemmel követte a világban zajló eseményeket, építészeti mozgalmakat. Fogadta, biztatta a fiatal építészeket, és egész életének példaerejével segítette az építészet megújulását, a háború által szétszakított szálak megtalálását. Élete utolsó szakaszában rendszeresen jártak hozzá Jankovics Tibor, Csete György, Makovecz Imre, azok a fiatalok, akik újból felfedezik a népmûvészetet mint egyetemes bölcsességet megörökítõ forrást. Az õ nevével indul intézményes útjára Makovecz Imre vezetésével a magyar organikus építészet, és nyújt most már két évtizede keretet fiatal építészeknek egy korszerû, szerves világnézeten alapuló építészet elsajátítására.

terebélyesedett, amit elõbb két másik szerzõtársával készítettek, késõbb õ egyedül. Munkái gondosan megválasztott téma és kompozíció mellett dokumentum értékûek. A Kós-életmû eddig feldolgozatlan részeit is érintik, ugyanakkor az épületek utóéletének követése szakmai szempontból is rendkívül tanulságos. A 30 képbõl álló sorozat átfogó keresztmetszetét adja Kós Károly legfontosabb munkáinak, köztük van számos olyan ház, ami eddig elkerülte az érdeklõdõk figyelmét. Olyan is van, ami elgondolkoztató, lehangoló látványt nyújt, mert lakói a felismerhetetlenségig alakították, saját pallérozatlan ízlésük szerint. Ilyenek az Oncsa-házak. Néhány olyan páratlan pillanatot rögzít, mint a Varjúvár tornyának újrazsindelyezése pontosan tíz évvel ezelõtt. Az új zsindely még sárgán virít, míg a ház másik szárnyán a szépen öregedõ anyag látványát nyújtja a néhány évvel régebbi héjjalás. Tóth Pál feltáró útjai során nagyon sok önzetlen segítséget, útbaigazítást is kapott. Esetenként az is elõfordult, hogy csak Kósnak tulajdonított mûrõl volt szó, ilyenkor kárpótolta az elmaradt Kós-házzal való találkozást a házigazdák vendégszeretete, a fogadtatás, mert mindenek mellett fontos, Makovecz Imrét idézve: a dolgok dramaturgiája is. Egy-egy fotózás története, ismeretségek, barátságok, az emberi kapcsolatok eleven szövete. Akárcsak az elõbb említett eset is a templom elõtt...

* Tóth Palival a Donát úti templom elõtt ismerkedtünk meg. Látta fotózási szándékomat és felajánlotta, hogy ha esetleg szeretnék én is a képen lenni, szívesen segít. Megkér, hogy én is készítsek róla egy képet. Miután lefényképeztük egymást, bemutatkoztunk. Akkor derült ki, hogy õ az, akinek a kiállítását jöttem megnézni, és akirõl szólnom kell majd a kiállítás-megnyitón. Az alig néhány perces beszélgetés alatt máris közös ismerõsökre leltünk, akiket mind Kós iránti érdeklõdésük köt össze. A szerzõ, a Wekerle Egyesülés újságjának szerkesztõjeként indított sorozatot a telep építészeinek munkáiról így Kós házairól is. Ez önálló sorozattá

MÜLLER CSABA

13

Pár szó a gyűjtésről és a fotókról Már diákként is érdeklõdtem a fotózás iránt. Akkor még fekete-fehér papírra dolgoztunk, és minden felvétel, és annak otthoni elõhívása nagy élményt jelentett. Egyetemi tanulmányaim során ismerkedtem meg az akkori századforduló magyar építészeinek alkotásaival, majd a sors úgy hozta, hogy a hetvenes évek közepén a kispesti Wekerle-telepre költöztem. Ennek fõterét Kós Károly tervezte, ezen belül a fõtéren két házat. Ki ne ismerné a budapesti Állatkert százéves szép épületeit? Csak kevesen tudják, hogy ezek nagy részét is Kós, illetve Kós kollégái tervezték. Sajnos, Kósnak Budapesten és kis országunkban kevés megbízása volt, ez adódott abból is, hogy hamar visszaköltözött Erdélybe, így munkássága nagy részét ott fejtette ki. Szerencsére, a sors úgy hozta, hogy egy idõben szinte rendszeresen – félévenként – utaztam Erdélybe. Ebben az idõben, mint wekerle-telepi lakos, építési szakember és lokálpatrióta, a telep lapjában ismertettem a telepet tervezõ építészek munkáját, így Bartók Béla Művelődési Ház (2012)

14

Kós Károlyét és társaiét azzal a szándékkal, hogy a száz évvel ezelõtt megtervezett és nagy kiterjedésû, még ma is egységes képet mutató telepünk értékének bemutatásával növeljem az ott tervezõk munkásságát is. Szakmám gyakorlásával együtt járt a meglévõ épületek felújítás elõtti állapotrögzítése, így az épületek, azok részeinek fotózásában is gyakorlattal rendelkeztem. Baráti társasággal történõ erdélyi utazásaink elõtt egyre tudatosabban kezdtem Kós házai után járni. Volt, amikor én kértem megállást egy fotózás erejéig, volt, amikor a velem egy kocsiban utazókkal szándékosan kitértünk egy-egy ház fotózása érdekében, de volt olyan is, hogy otthagytam a többieket pihenni, beszélgetni, ezalatt egyedül, vagy ottani barátaimmal-ismerõseimmel megtekintettem és lefotóztam egy-két Kós-házat. Az elsõ idõkben még diára dolgoztam, de engem is elragadott a digitális fotózás minden elõnye, és így csatlakoztam a digitálisok csapatához. Gyûjteményem egyre nõtt és úgy 2004-ben a wekerlei Társas-

kör vezetése helyt és lehetõséget, a wekerlei kulturális egyesület pedig tablót adott egy, a Kós házait bemutató fotókiállításomnak. A kiállításnak sikere volt, és két utazótársam is csatlakozott az építész munkásságának – most már szisztematikus – felkereséséhez és fotókkal történõ bemutatásához. Így történt meg az is, hogy a mostani kiállítás egyik gazdájával, Szabó Zsolt jó barátunkkal eljutottunk az összes sztánai és Kolozsvár környéki házakhoz. Abban az idõben, amikor hárman gyûjtöttünk-fotóztunk, már megjelent Anthony Gall Kós Károly házairól írt és dokumentált nagyszerû gyûjteménye, mely további segítséget adott arra vonatkozóan, hogy hol találunk Kós-házakat. Gyûjtésünk során rögzítettük az akkori állapotot, sokszor az eltorzult felújításokat is, de úgy éreztem, a fotók alá írt rövid megjegyzésekkel csak gazdagítottuk a kiállítást-látogatók ismereteit. A gyûjtést a másik két társ a tizedik kiállítás után abbahagyta. Maradtam egyedül terveimmel; a még nem látottak, a nem bizonyítottan Kósnak tulajdonítottak feltérképezésével és további adatok beszerzésével, a látottak közreadásával. Szerencsére, korábbi kiállítás-anyagaink is járták a Kárpátmedencét és saját fotóim is ezt teszik. A mostani, egy harmincharmincöt fotóból álló, az építész Kós Károly munkásságáról átfogó képet bemutató anyag, melyet a tervezés idõrendjében mutatunk be. Mint a kiállítást megnyitó Müller Csaba kolléga is elmondta, a fotóst rengeteg személyes élmény éri egy-egy mû körbejárásakor. Így minden képnek, háznak számomra is van saját története. Így volt ez akkor is, amikor a Felsõ-Sóvidéken, egy november végi napos, száraz idõben – a többieket pihenésükben megtartva – egyedül indultam el egynapos autós, fotós körutam-

Kispetri, ortodox templom (2012) ra. Azelõtt, már évek óta tervezgettem ezt a körutat, de társaim lustasága, az ottani útviszonyok már többször visszahõköltettek a fõútról letérve. Nos, akkor végre nekiindultam az eddig nekem elérhetetlen Siklódot és református templomát megnézni. Utam Énlaka mellett ment el, ezért sem hagyhattam ki, hogy végre megnézhessem az unitárius templom híres kazettáit, így természetesen megkerestem a templomot. Bemenvén a templomba egy csinosan öltözött fiatal házaspárral találkoztam. A fekete bajszos férfi bocskaiban volt, karjában kisgyerek. Õk is nézegettek, olvasgattak, mint én. Látva, hogy én is látogató lehetnék, a férfi megszólított, hogy mi járatban vagyok itt, honnan jöttem. Mondom, igazából Pestrõl jöttem, de most a közelbõl, a Hargita lábától és megálltam, hogy megtekintsem a kazettákat, de a célom a siklódi református templom fotózása lenne, amit Kós tervezett és csak ötven év után engedett az akkori hatalom megépíteni. Végighallgatva még a mai tervemet, csak ennyit mondott: „Ne siessen annyira!” Kérdõen ránéztem és megkérdeztem, miért. A válasz rövid volt, de érthetõ; „Mert nálam van a kulcs.” Nos, az akkor frissen odakerült siklódi refor-

Keresztes fivérek háza Sepsiszentgyörgyön mátus lelkész-házaspárral hozott össze a sors. A gyûjtést, a fotózást ilyen élmények gazdagítják és még akkor folytathatnám a siklódi többi élménnyel; például Lina néni kedvességével, aki elõször jött a templomot utánam bezárni és mesélt a faluról annyi érdekeset. Azóta is, hacsak tehetem, meglátogatom a már-özvegyasszonyt és viszem Siklódra barátaimat, is-

merõseimet, hogy õk is érezzék a gyûjtés-dokumentálás örömét. A fotók sorában láthatják a siklódi templomot és haranglábát a 2009. januárjában készült felvételen. Szívesen megosztom élményeimet Önökkel.

TÓTH PÁL

Elhangzott a kiállítás megnyitóján 2012. június 22-én.

A Műcsarnok a kolozsvári Sétatéren

15

Könyvtár

Tóth Kálmán beszámolója erdélyi könyvtárakról (1952)

16

A kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár irattárában található és 1949-ben lejegyzett önéletrajzi vázlata szerint Tóth Kálmán 1910. július 8-án született Brassóban. Apja a helybeli kõolajfinomító javítómûhelyében dolgozott, anyja, Kulhavy Jozefa, Csehországból származott. Középiskolai tanulmányai elvégzése után 1928–1931 között a kolozsvári Kereskedelmi Akadémián tanult, viszont a kilátástalan elhelyezkedési lehetõségek, valamint elfoglaltsága miatt nem szerezhetett tanári oklevelet. „Ugyanis otthonról kevés segélyt kaptam, így alkalmi munkát (laboratóriumi, kertészi, kõmûvesi, priváttanítvány stb.) vállaltam.” 1933 márciusától a brünni mûegyetemen folytatta tanulmányait, majd a budapesti közgazdasági egyetemre iratkozott be. Pesti tanulmányai alatt a Szociálpolitikai Intézet Népmûvelési Osztályának könyvtárában dolgozott, ahol végleg elkötelezte magát a könyvtárosság mellett. Ugyanakkor megismerkedett valamennyi nagy budapesti könyvtár ügymenetével, valamint a dokumentációs központok tevékenységével. 1934 áprilisától a kolozsvári Unitárius Kollégium könyvtárában nyert alkalmazást, ahol félnapi munkáért lakást és ellátást kapott, délelõtt pedig a Hexner mérnöki irodában, majd a Polyglott könyvterjesztõ vállalatnál dolgozott. 1935-ben Németországban volt újabb tanulmányúton, ahol Lipcsében, Münchenben és Erlangenben a dokumentációs szolgálat szervezetét és megoldásait, a régi könyvanyag feldolgozásának és hasznosításának kérdéseit, a könyvnyomtatás korai értékeinek, a ritka könyveknek, valamint az õsnyomtatványoknak a problematikáját, valamint az egyetemi munka és a könyvtári szolgálat kapcsolatait igyekezett minél alaposabban megismerni. 1941 áprilisában Kelemen Lajos és Valentiny Antal biztatására a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban vállalt munkát. Ugyanazon év augusztusában katonai átképzésre hívták be, karácsonykor leszerelt, majd rövidesen feleségül vette Gál Kelemen professzornak, a kolozsvári Unitárius Kollégium volt igazgatójának Anna nevû leányát. Két év múlva, 1943 augusztusában újra behívták katonának Budapestre, ahol a hadikórházi laboratóriumban kezdetben adminisztrációs, majd egészségügyi szolgálatot teljesített. Ugyanakkor a Szociálpolitikai Intézet fronton levõ könyvtárosát helyettesítette, tehát ismét a korábbi munkakörébe került vissza. 1944 nyarán megtagadta a tiltott könyvek beadását, s kötelezettséget vállalt arra, hogy külön teremben zár alatt tartja a köteteket: „A mintegy 5-6 ezer kötet így megmenekült a megsemmisítéstõl, de mivel az esetet a minisztérium jelentette a hadikórháznak,

az õrmesterré való elõléptetésemet visszavonták.” Ugyanazon évben hadifogságba került, és csak 1947 januárjában térhetett haza Kolozsvárra, az Egyetemi Könyvtárba. „Rengeteg munka szakadt a nyakamba az 1944 elõtt megkezdett munkák likvidálásával, emellett beiratkoztam a Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karának doktori évfolyamaira, és a múlt év júliusában a szervezésracionalizálásból és üzemgazdaságtanból ledoktoráltam. Idõközben bekapcsolódtam a Társadalomtudományi (Gaál Gábor) Intézet munkájába, valamint a nyár óta az új középiskolás tankönyvek nyomdai korrigálási munkálataiba.” Sokrétû tevékenységének elismeréseképpen 1949-ben az Egyetemi Könyvtár aligazgatójává nevezik ki. Ebben a minõségében alaposan kivette részét a háború nyomainak eltüntetésébõl és azokból az erõfeszítésekbõl, amelyek arra irányultak, hogy az Egyetemi Könyvtár újra fontos dokumentációs bázisa legyen a kolozsvári tudományos kutatásnak. De a fizikai munka vállalásától sem rettent vissza akkor, amikor egy-egy vidéki könyvtár biztonságba helyezésérõl, töredékkönyvtárak megmentésérõl volt szó. Bár rendkívül alapos és széles skálájú elméleti képzettséggel rendelkezett, elsõsorban mégis a könyvtári gyakorlat embere volt. Mûszaki és közgazdasági ismereteit felhasználta a könyvtár új, 2 millió kötet befogadására alkalmas raktárának építésekor, mely irányítása alatt 1961-ben készült el s lett átadva rendeltetésének. Viszont a következõ év augusztusában tragikus hirtelenséggel elhunyt, alig 52 éves korában. Hagyatékának bizonyos része, mely számos könyvritkaságot tartalmaz, Jakó Zsigmond professzor gondoskodása folytán a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtárban kapott elhelyezést. Tóth Kálmán emberségének, szakértelmének legkézenfekvõbb jellemzését adja Kelemen Lajos 1962-ben Herepei Jánoshoz intézett levelében: „Néhány nappal ezelõtt egy szélhûdés érte Tóth Kálmánt, az Egyetemi és Múzeumi Könyvtár aligazgatóját, a néhai Gál Kelemen vejét s – szerencséjére – rögtön meg is halt. Már el is temették. Azért írom, hogy szerencséjére, mert egy ilyen becsületes, mindenki iránt szolgálatkész, jóindulatú, jó és lelkes, pályáját szeretõ igazi derék, példaképnek becsült és szeretett jó embernek meg nem érdemelt rettenetes büntetés lett volna agybénultan is tovább élni. [...] A közé a kevés könyvtári ember közé tartozott, akit én szereztem be a könyvtárba. Én ugyanis puszta ismeretség és helykunyerálás alapján egyetlen embert se ajánlottam soha oda, s e tekintetben hosszú életem-

ben mindössze két vagy három esetben tettem kivételt, de akkor is olyanokkal, akikrõl az ismertség és tapasztalt emberségük alapján meg voltam s lehettem gyõzõdve, hogy nem vallok szégyent velük. Nem is vallottam. Tóth Kálmánra mindig is büszke lehettem, hogy én vittem õt a Könyvtárba.” (Kelemen Lajos. Kézirattári értékeink. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2010, 60.) Mint fentebb jeleztem, Tóth Kálmán nem kis fáradsággal végezte kiszállásait Erdély számos vidékére az ottani könyvtárak gazdag és értékes állományának

megvizsgálása és az adott lehetõségekhez mérten, megmentése végett. Egy ilyen kiszállása alkalmával 1952-ben Bihar, Nagybánya, Hunyad, Radna, Maros és Szeben tartományok könyvgyûjteményeit ellenõrizte román kollégájával, Petre Hriþiuval együtt, s a helyszíni tapasztalatait részletes jelentésben foglalta össze, melynek példányát a Központi Egyetemi Könyvtár irattárában fedeztem fel, és amelyet magyar fordításban közlünk az alábbiakban. IFJ. GYÕRFI DÉNES

JELENTÉS Bihar, Nagybánya, Hunyad, Radna, Maros és Szeben tartományok Mûvészeti és Mûvelõdési Osztályán található kiadványok ellenõrzésérõl, kiválogatásáról és elosztásáról BIHAR TARTOMÁNY tárban van elhelyezve megfelelõ gondozásban és 1. A Tartományi Könyvtár az egykori municí- biztonságban az egykori püspökség levéltára is. A piumi könyvtárból jött létre a tartományi könyv- könyvtárban létezik egy nem vallásos, népszerûsítõ tárak létrehozására vonatkozó rendelet alapján. A állomány. Tekintettel arra, hogy a Néptanács terve könyvtár kb. 60-70 000 kötettel rendelkezik. Egy szerint a Tartományi Könyvtár az egykori Görög újabb könyvtár lévén, természetesen magán vise- Katolikus Püspökség épületébe költözik s ebben az li az 1890–1920-as évek municípiumi könyvtára- épületben egy kis múzeum is létrejön, azon véleméinak jellegét, olyan gyûjteményei lévén mint: Az nyen vagyunk, hogy a könyvtár és irattára a Román Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben, a Akadémia kolozsvári Fiókjának kerüljön átadásra, Nagy Klasszikusok sorozat, valamint egy igen ter- ezzel mintegy kiegészítvén a balázsfalvi Görög Kajedelmes helyi jellegû anyag, mely ezen könyvtárak tolikus Érsekségtõl átvett gyûjteményt. nagy fontosságát képezi. A Nagyváradi Tartományi 3. A Római Katolikus Püspökség könyvtára eredeti Könyvtárnál található, méghozzá 2 példányban, a helyérõl egy pincébe lett bedobva, honnan a könyvek nagyváradi Vulturul folyóirat (1892–1898), valamint nagy részét Puºcaºiu, a Tartományi Néptanács Mûvea Familia (1890–1914). lõdési Osztályának a könyvtárakért felelõs felügyelõje Igen nagy fontossággal bírnak a helyi magyar mentette meg s helyezte el az egykori Görög Katoliújságok: Szabadság, Nagyváradi Napló, melyek kus Püspökség autógarázsába. Kb. 20-25 000 kötet1870-tõl jelentek meg és hiány nélkül maradtak rõl van szó. Puºcaºiu és Cormoº nyilatkozata szerint, meg 1944-ig. Még az 1919., 1920., 1921. évfolyamok a pincében való tárolás alatt a nedvesség és víz miatt is megvannak, s az a véleményünk, hogy az egyetöbb ezer kötet megsemmisült. A garázsba elhelyezett düli teljes évfolyamok az országból. Megjegyezzük, hogy ezeknél az újságoknál kezdte újságírói tevé- könyvek biztonságban vannak, viszont rövid ideig maradhatnak ebben a helyzetben, mert az egerek s a kenységét Ady Endre. Ugyancsak a Tartományi Könyvtárba került be- szuvasodás fenyegeti õket. Tekintettel arra, hogy régi, gyûjtésre az államosítás után az egykori könyves- 16-19. századi teológiai, filozófiai, természettudományi boltok, s kölcsönkönyvtárak könyvállománya, vala- és irodalmi mûvekrõl van szó, ajánljuk, hogy a továbbimint a magánkönyvtárak könyvei. Ez az anyag elsõ- ak során a Román Akadémia kolozsvári Fiókja könyvsorban a helyi könyvtárban értékesíthetõ és hasz- tárának, valamint a Központi Egyetemi Könyvtárnak nosítható, de úgy gondoljuk, hogy egy jó részének kerüljenek átadásra. Javasoljuk ezt arra való tekintettel, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban lenne hogy e állományban a Régi Magyar Könyvtárhoz tartoa helye. E kategóriákba tartoznának a helyi folyóira- zó könyveket is azonosítottunk, melyek kiegészítvén tok duplumai, valamint a könyvtár minden egyéb a Központi Egyetemi Könyvtár állományát, a Bolyai másodpéldányai. Továbbá úgy gondoljuk, hogy Tudományegyetem kutatóinak rendelkezésére boegy zárt szekrényben található 5-700 régi könyvnek csáthatjuk. 4. A Római Katolikus Szeminárium könyvtára is a Központi Egyetemi Könyvtárban lenne a helye. hasonló módon elszállításra került eredeti termeiJavarészük a 19. századból származik (klasszikusok, filozófia, irodalom) s semmi kapcsolatuk sincs sem bõl s a könyveket a kazánházba dobták be. Puºcaºiu azonban megmentette az állományt s az I. emeleta könyvtárral, sem Nagyváraddal. 2. Az egykori Görög Katolikus Püspökség könyv- re, a kápolnába szállította fel, hol az állomány kulcs tára érintetlenül áll a püspöki palota régi helyiség- alatt van, s megfelelõ körülmények között õriztetik. ében, megfelelõ gondozásban és biztonságban. A Kb. 10-12 000 kötet latin, magyar és német nyelvû javarészt bekötött könyvek szakok szerint s erre a könyvrõl van szó. Amennyiben ezek bizonyos pélcélra elkészített szekrényekben vannak elhelyezve. dányai a Római Katolikus Püspökség Könyvtárában A teológiai és filozófiai jellegû könyvek a 17., 18. is meglennének, véleményünk szerint a [Nagy]Váés 19. századból származnak. Ugyancsak a könyv- rad Tartományi Könyvtárnak kellene átadni.

17

5. Az Ortodox Püspökség könyvtára a püspökség épületében található kb. 6000 kötettel, melybõl kb. 3000 szakmai könyvtár anyagát képezte, a többi egyetemi hallgatói könyvtár volt. Javarészt kurrens teológiai, filozófiai, irodalmi, vallásos könyvek, valamint 17-18. századi régi görög könyvek, valamint a Régi Román Könyvtárhoz tartozó könyvek. Dokumentációs szempontból a jeles könyvek és kalendáriumok képeznek értékes gyûjteményt. Tekintettel arra, hogy ez a könyvtár az Ortodox Püspökségé volt, az csak természetes, hogy továbbra is a helyén maradjon. 6. Az egykori Nemzeti Kaszinó könyvtára az Ortodox Püspökség könyvtárának tõszomszédságában, egy kisebb teremben van elhelyezve, ugyanazon az emeleten. Kb. 3-4000 füzetrõl és folyóiratról van szó, halomra dobva és kulcs alatt (a kulcs a Tartományi Néptanács mûvelõdési felelõsének birtokában van). A fasiszta idõszak jellegzetes anyaga. Ezen állománynak a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárba való eljuttatását javasoljuk, ahol létezik egy ilyenfajta speciális gyûjtemény, kulcs alatt õrizve, úgy amint azt a Belügyminisztérium utasításai szabályozzák. Ezen anyagnak dokumentációs jellege van, ugyanis a legtöbb könyvtár hasonló jellegû anyaga meg lett semmisítve. 7. Az 5. sz. kórház könyvtára. Állománya kb. 1-1500 tudományos könyv, melyet a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet részére lehetne átengedni, ugyanis a kórház igazgatósága a Tartományi Könyvtárnak szeretné átadni, az viszont nem hajlandó átvenni. 8. A váradi Demokratikus Zsidóbizottság könyvtára kb. 2000 francia, német, angol nyelvû, javarészt tudományos, irodalmi, eredeti mûvekkel rendelkezik. Mivel a bizottság nem óhajtja megtartani, jó lenne ezt az állományt a Központi Egyetemi Könyvtárnak eljuttatni. Az említett állományon kívül, mely Nagyvárad területén található, a kapott információk szerint, a rajon falvaiban a nagybirtokosoktól kisajátított könyvtárak is léteznek. Így pl. Szalontán kb. 20000 kötet, Margittán kb. 2500 kötet, Belényesen kb. 25000 kötet, Székelyhídon kb. 10 000 kötet, Szilágysomlyón kb. 5000 kötet van a rajoni könyvtár raktárán, illetve az illetõ helységek rajoni néptanácsainál. Kiválogatás után ezt az állományt a tartományi, rajoni, falusi könyvtáraknak, valamint a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárnak lehetne eljuttatni.

NAGYBÁNYA TARTOMÁNY Szatmárnémeti

18

A Rajoni Központi Könyvtár, újonnan létesített könyvtár lévén, kb. 3000 kötettel rendelkezik. Az egykori városi Kaszinó könyvtára kb. 2500 kötete a Rajoni Könyvtár mellett egy kis teremben van elhelyezve. Mint általában valamennyi erdélyi kaszinó esetében, az állomány a klasszikusok munkáit, néhány bekötött folyóiratot s könnyû irodalmat tartalmaz. Az állományt ki kell válogatni s forgalomba hozni, a klasszikusokat s a rajonra vonatkozó kiadványokat a rajoni könyvtárba kell elhelyezni.

Az egykori prefektúra könyvtára kb. 2000 kötete, a Tartománytól kapott értesítések szerint, a Néptanács padlásán található, de nincs biztonságban, az állományt selejtpapírnak használják. Ezt az állományt látni kell, és kiválogatás után a tartományi vagy a rajoni könyvtárba kell eljuttatni. A Római Katolikus Püspökség könyvtára kb. 40000 kötettel rendelkezett. Az épületek államosítása után kiszállították az erre a célra megépített helyiségekbõl. Két költözés és kb. 45-50%-os veszteség után, jelenleg 4 teremben, megfelelõ körülmények között biztonságban található. A könyvtár nyomtatott katalógussal is rendelkezik: Laureana Könyvtár. A javarészt 19. századi könyvek teológiai, filozófiai és történelmi témákat tárgyalnak. A könyvtár és gyûjteményei nagy hiányokat szenvedtek. A szóban forgó könyvtárat a Román Akadémia kolozsvári Fiókja Kolozsvárra szállította.

Nagybánya

A Tartományi Központi Könyvtár kb. 10 000, kimondottan új kötetet tartalmaz, mely a rajonizálás után jött létre. A Tartományi Múzeum könyvtára kb. 5-600 kötet régi könyve és folyóirata a múzeum tudományos munkásságát szolgálja. A múzeumban található a Korponay könyvtár (kb. 30 000 kötet) s a Szaplonczay könyvtár (kb. 2000 kötet), melyek a kastélyok államosítása után lettek begyûjtve. Noha nincsenek használva, megfelelõ körülmények között és biztonságban vannak tárolva. Teremhiány miatt jelen pillanatban Nagybányán nem hozható létre egy nagy tartományi könyvtár.

Máramarossziget

Az egykori református kollégium könyvtára 35 000 kötete, az 1944. október. 18-i tûzesetet követõen a református templomban, majd 1949-ben a megyei levéltárban, az egykori prefektúra épületében kapott elhelyezést. A líceum 1540-ben jött létre, tehát 400 éven át jelentõsen gyarapodott. Manapság mindössze 2025 000 kötet hasznosítható a könyvállományból. A többi megsemmisült a költõzések során. Az anyag filozófiai, teológiai, nyelvészeti és történelmi munkákat tartalmaz. Számos helyi, valamint nagykárolyi, szatmári nyomtatvány, valamint nagyszámú helyi folyóirat és újság gazdagítja az állományt. A könyvek a 16-18. századból származnak, s igen sok a 19. századból. Néhány 1750–1870 közötti idõszakból származó kézirat is (catechezisek), homiletikai tanulmányok stb. is találhatók, valamint a kollégium régi irattára, 1780–1850 közötti évkönyvek, iskolai protokollumok, iskolai jövedelmek elszámolása. A régi könyvek javarésze pergamen vagy bõrkötéssel ellátva. A rosszul tárolt könyveket az Egyetemi Könyvtár küldöttsége megfelelõbb helyre költöztette, az irattár helyiségébe. Különben az irattár helyisége két részbõl tevõdik össze, a földszinten 3 helyiség délre nézõ ablakokkal és 3 helyiség nyugatra nézõ ablakokkal, melyek közül egy nagyobb térfogatú helyiség a föld alatt található. Itt a nedves-

ség nem kedvez az elhelyezett könyveknek. Mivel ez idáig e könyvtár ennyire rossz kezelésben volt, úgy gondoljuk, hogy szükségessé vált ennek egy nagyobb kulturális központba, Kolozsvárra s ennek Központi Egyetemi Könyvtárába való költöztetése. 3. A Rajoni Központi Könyvtár kb. 2500 kötettel rendelkezik. Noha a jelenlegi helyiség központi helyen terül el, nem megfelelõ. Amennyiben a könyvállomány a szomszédos teremben kerülne áthelyezésre, s a nagy terem olvasóteremmé változna, akkor ez a módosítás jobb volna, noha a könyvtár az emeleten helyezkedik el. Semmiféle tájékoztató jel nem létezik az olvasóknak a könyvtárba való irányítására.

RADNA TARTOMÁNY Beszterce

A Tartományi Könyvtár a kultúrotthon épületében kapott elhelyezést. A Tartományi Könyvtár egy teremmel rendelkezik, melynek ugyanakkor raktár és forgalom szerepe van, valamint egy másik terme, melybe az evangélikus fiúiskola könyvtárából, a Gewerbverein-könyvtárból, a besztercei Gewerbschule könyvtárból, a Schiller Könyvtárból, az evangélikus leánylíceum könyvtárából, az Állami Magyar Líceum könyvtárából, valamint a Néptanácstól átvett könyveket helyezték el. Ami az elraktározást illeti, a tartományi kultúrfelelõs a könyvtári személyzettel közösen polcokról gondoskodott, minek eredményeként az állomány legnagyobb része elégséges körülmények között van tárolva, s a nedves s romlásnak induló állomány a könyvtárosra bízva szárítás és szellõzés végett, s adott utasításaink szerint kerül majd további megõrzésre. A besztercei könyvállomány kb. 20-25 000, 1920 elõtt megjelent kötetet tartalmaz. Megjegyezni kívánjuk, hogy a raktárból teljes mértékben hiányzanak az 1920–1944-es idõszak könyvei. Minden kivizsgálásunk ellenére nem sikerült megtudni, milyen körülmények között tûnhettek el a fent jelzett könyvek. A könyvraktárban alábbiak találhatók: kb. 300400 kötet 16. századi könyv, valamint kb. 5-10 õsnyomtatvány, melyek közül 2 láncos könyv. A 17. század már inkább képviselve van, míg a 18., de kiváltképp a 19. századból már több könyv, folyóirat és újság található. Ami a könyvállományt illeti, alábbi anyagok találtattak: – latin klasszikusok különféle kiadásokban, – német és magyar klasszikusok különféle kiadásokban, – 1870–1910 közötti, többségükben német nyelvû mûszaki könyvek és folyóiratok, – 1880–1920 közötti német nyelvû szórakoztató irodalom (kevésbé értékes), – az erdélyi szász iskolákra vonatkozó kb. 40005000 iskolai és egyetemi évkönyv, – németországi tudományos egyesületek jelentései és almanachjai, – erdélyi és helyi újságok: Bistritzer Zeitung és Beilage Illustriertes Unterhaltungblatt, Siebenbürger Bote, Siebenbürgisches Deutsches Tageblatt és mások. Megjegyezzük, hogy az iskola régi irattárából

mindössze néhány naplót találtunk, a többi anyag a naszódi Állami Levéltárban található. A Besztercén talált anyag hasznosításának, értékesítésének két megoldása van: a. Mivelhogy Besztercén sem megfelelõ helyiség, sem személyzet nem létezik, a régi anyag, vagyis az iskolai értesítõket a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárba kellene összpontosítani, ahol nagyon jól kiegészítenék a már létezõ anyagot, az anyag másik részét a nagyszebeni Brukenthal könyvtárnak kell átadni, ahol az esetleges szász (német) állományt egészítené ki, s mely az együtt élõ nemzetiségekkel foglalkozó kutatóknak állana rendelkezésére. Amennyiben ez az anyag már létezne Szebenben, javasoljuk, hogy az állomány a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárba jusson el. b. Komoly összegek befektetésével egy helyiség berendezése valósulna meg, polcokkal ellátva, a könyvtár megszervezéséhez Mehling volt könyvtáros és Dahinten mérnök nyújthat segítséget, akik a helyi tantestülettel együtt dolgoznának ez ügyben. Ez esetben is azonban, az iskolai és egyetemi értesítõk a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárnak kerüljenek leadásra, amely nagyon jó körülmények között tudja hasznosítani ezen állományt s mely szervesen kiegészíti a saját állományát. A Beszterce tartományra vonatkozó évkönyvek gyûjteménye a naszódi Állami Levéltárba legyen leosztva. Beszterce tartományra vonatkozó egyéb tájékoztatások: Bethlenben a gróf Bethlen könyvtára és irattára megsemmisült. A felsõvisói Pop Simon nagybirtokos 3000 kötetes könyvtárából kb. 2-300 kötet becsomagolva várja a besztercei Tartományi Könyvtárba való átszállítást. A város irattára a padláson van, tehát meg kell menteni és biztonságba helyezni. A Tartományi Könyvtár megszervezés alatt van. 3000 kötettel s egy gyengén kiállított betûrendes katalógussal rendelkezik, nincs olvasóterme.

Naszód

Az Állami Levéltárba, mely a helybeli Pedagógiai Iskolában kapott elhelyezést, minden olyan anyag begyûjtetett, amely eltûnésnek volt kitéve. A könyvtár 1931-ben jött létre. Iuliu Moisil, Iuliu Marþian, Virgil ªotropa, a Mureºan Ioachim és Arteniu testvérek adományai képezik a könyvtár alapját. Szakonként az elosztás a következõ: román, német történelmi, mûvészeti, jogi, nyelvészeti és teológiai tanulmányok. A könyveken kívül régi idõszaki kiadványok is vannak, éppenséggel duplumok formájában is, pl: Landesregierungsblatt Erdély részére az 1860-as évekbõl, Amicul Tinerimei (Bukarest), Gazeta Transilvaniei, a naszódi líceum évkönyvei, a nagybányai múzeum évkönyvei s kisebb példányszámban kalendáriumok és sematizmusok. Az értékesebb régi könyvek valamint a Régi Román Könyvek kategóriájába tartozók s a kéziratok az Állami Levéltárban szekrényekben vannak kulcs alatt összpontosítva, a 19. és 20. századi könyvek, melyek a könyvtár legnagyobb részét alkotják, a polcokon vannak elhelyezve.

19

Javasoljuk, hogy ezek a könyvek helyben maradjanak, mivel az Állami Levéltár nagyon jó biztonsági garanciával szolgál. Megelõzõ intézkedésként úgy gondoljuk, hogy szükséges lenne egy hivatalos irat kiállítása, mely által biztosítva lenne a jelenlegi könyvtárhelyiség, mely a pedagógiai iskola épületében található. Javasoljuk továbbá, hogy a folyóiratok egyes duplumai a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárba kerüljenek.

HUNYAD TARTOMÁNY

20

Déván kb. 1,5-2 vagon könyv van a Tartományi Kulturális Osztály gondozásában. A könyvek egy pincében vannak összehordva, míg további kb. 2000 kötet a Kulturális Osztály keretében. A könyvek a tartomány területérõl lettek összeszedve, éspedig Déváról, Petrozsénybõl, Szászvárosról, Brádról, Piskirõl stb. Az állomány kiválasztása és leosztása a Sajtóigazgatóság küldöttségével közösen zajlott le. Az elosztás során a Déva [helyesen: Hunyad – sz. m.] Tartományi Könyvtárhoz, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárhoz kerültek bizonyos kiadványok, a gombák által megtámadott s megrongált könyvek a Hulladékpapír-begyûjtõ vállalathoz kerültek. Kb. 10 000 kötet könyv és idõszaki kiadvány a dévai Tartományi Múzeumnál van tárolva. Az állomány jó körülmények között van gondozva s történelmi, teológiai, irodalmi s jogi munkákból tevõdik össze. Ami a régiségüket illeti, kb. 1000–1500 az 1600–1800-as, a többi 1800 utáni s különösképpen az utolsó két évtizedbõl származik. Könyvtári szempontból értékesebbek az egykori városi kaszinótól származó könyvek, pl. România Liberã 1-3 év: 1920–1923., Gazeta Hunedoarei I. évtõl 1940-ig, vagy a Hunedoara az 1917–1922-es idõszakból, melyek az ország összes könyvtáraiból hiányzanak, s így elmondhatjuk tehát, hogy egyedi gyûjtemények s ezáltal rendkívüli figyelemben részesülnek s a legjobb feltételek közepette kell azokra vigyázni. S egy sor régi kalendáriumnak és sematizmusnak is hasonló értéke van, melyeket szintén jó körülmények között kell a továbbiakban megõrizni. A Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárnak leosztott állomány alábbiakból tevõdik össze: – 1850–1922 közötti erdélyi régi román (cirill betûs) nyomtatványok, – 1900–1922 közötti régi regáti román nyomtatványok, – 1900–1924 közötti, de kiváltképpen 1918–1924 közötti román nyelvû folyóiratok, – erdélyi és budapesti román újságok 1875–1915 közötti bekötött gyûjteménye, kb. 30-40 kötet, mint pl. Gazeta Transilvaniei, Unirea, Solia Orãºtiei, Românul, Luptãtorul, Dreptatea, Foaia Oficialã a judeþului Hunedoara 1918–1922 stb. – a nagybirtokosok kastélyaiból összegyûjtetett kisebb számú különféle régi nyomtatványok. Javasoljuk, hogy a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárnak leosztott anyag mielõbbi elszállításra kerüljön, mivel Déván nem biztosítottak a tárolási feltételek, következésképpen az anyag nincs biztonságban.

Hátszegen Kendeffy Gábor nagybirtokos könyvtárát ellenõriztük, viszont tájékoztatva lettünk az állami mezõgazdasági vállalat részérõl, hogy a könyvtár részben elpusztult, ami megmaradt, az Déván a Tartományi Múzeumban kapott elhelyezést.

Petrozsény

A petrozsényi rajoni könyvtárban a Vegyes Líceumból kiselejtezett 695 román könyv kapott helyet. A könyvek között tévedésbõl kiselejtezett anyag is található. Ugyanakkor a Vegyes Líceum könyvtárát is meglátogattuk, mely 2234, javarészt görög, latin, német és román nyelvû kötetet tartalmaz. Szászvároson a Sajtóigazgatóság alkalmazottaival közösen a rajon területérõl begyûjtött kb. 3-4000, javarészt 1900–1940 között nyomtatott könyvállomány selejtezését végeztük el. A Központi Egyetemi Könyvtár részére kb. 100 kötetet osztottunk le, melyek 1905–1922 között Szászvároson, Szászsebesen és Bukarestben lettek nyomtatva s melyeket hasznosnak tekintettünk állományunk kiegészítése végett. Megállapítást nyert, hogy Szászvároson kapott elraktározást a Református Kuun Kollégium kb. 5-7000 kötete. A könyveket a pincében helyezték el. Az anyag nem volt hozzáférhetõ, ugyanis a mûvelõdési osztály fõnöke régészeti ásatáson vett részt. Javasoljuk ezen állománynak Kolozsvárra való szállítását, ugyanis Hunyad tartományban semmiféle haszna nincs, amit az is igazol, hogy az állomány két évvel ezelõtt az egykori Vlaicu Líceum könyvtárából lett kiemelve. Gyulafehérváron, a Rajoni Néptanács Kulturális Osztályán kb. 1 vagon könyvet és folyóiratot találtunk. Ott is a Sajtóigazgatóság kádereivel együtt végeztük el a válogatást és elhelyezést. Az Egyetemi Könyvtár részére kb. 1500 kötet könyvet, folyóiratot s újságot válogattunk, mely állományt a Sajtóigazgatóság és a Kulturális Intézmények Igazgatósága elõzetes jóváhagyásával Kolozsvárra szállítjuk.

MAROS TARTOMÁNY

Maros tartomány területérõl összegyûjtött anyag Marosvásárhelyen kapott helyet, így nem volt szükség kiszállnunk a megye helységeibe. Az állomány már Marosvásárhelyre való érkezésünk elõtt az alábbiak szerint került szétosztásra: a 18. századig a Teleki Könyvtárnak, a 19. századiak a Bolyai Dokumentációs Könyvtárnak, a 20. századiak pedig a marosvásárhelyi Tartományi Könyvtárnak. Az állomány mindhárom intézmény keretében megfelelõ körülmények között van tárolva.

SZEBEN TARTOMÁNY

Nagyszebenben szintén a Sajtóigazgatóság küldöttjeivel dolgoztunk, a nagyszebeni Központi Könyvtárból, az A. C. Cuza könyvtárból, az A. Decsey könyvtárból, valamint az Oktatási Osztályból származó könyveket válogattuk, ellenõriztük, minek folytán kb. 3-4000 kötetet javasoltunk kolozsvári szállításra, melyet a Sajtóigazgatóság, valamint a Kulturális Intézmények Igazgatósága elõzetes be-

leegyezésével fogunk megvalósítani. Még létezik egy állomány a szebeni Brukenthal Múzeumban, mely különféle államosított könyvesboltokból származik. A Brukenthal Múzeum igazgatója viszont nem értvén a Kulturális Osztály rendelkezéseit, ellenséges álláspontra helyezkedett s nem engedte be az Egyetemi Könyvtár küldöttségét a múzeumba, melynek az egyszerû meglátogatását is megtiltotta. Szeben tartományban Segesváron gróf Bethlen

állománya van letétbe helyezve, oda viszont már nem jutottunk el. Osztályvezetõ: Tóth Kálmán, Könyvtáros: Hriþiu Petre Igazgató: T. Mihãilescu Forrás: Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár Irattára, Tóth Kálmán személyi iratcsomó.

Két évtized könyvtermése Szatmárban (1.) (Satmarica 1991–2011) Könyvészeti tanulmányunk az 1989. decemberi eseményeket követõen mintegy másfél év után megindult könyvkiadás szatmári vonatkozású magyar könyvtermését veszi számba és közli fél tucat kritérium szerint. 1. Tartalmazza a történelmi tájegység – Szatmár – romániai részén élõ szerzõknek magyar nyelven megjelent munkáit. (A történelmi Szatmár romániai részéhez a megyei közigazgatási rendszer átalakulásai nyomán ma több, eredetileg más megyéhez, más történelmi megnevezésû kistájakhoz tartozó helység is tartozik, ezeket könyvészeti összeállításunkban – a mai köztudatnak megfelelõen – Szatmárhoz tartozónak tekintjük.) 2. Könyvészetünk ugyanakkor tartalmazza a térségbõl az ország más részébe költözötteknek, esetenként külföldre távozottaknak a térségrõl, Szatmárról írt, rá vonatkozó munkáit is. 3. A magyar nyelven megjelenõ munkák általában magyar szerzõk mûvei, de megjelent néhány más nyelven írt munka magyar fordítása is, esetenként kétnyelvû kiadványok is. Ez utóbbiak rendszerint magyar szerzõk románul is megjelent munkái. 4. A könyvészet elkészítésének másik célkitûzése a térségben élõ magyar anyanyelvûek irodalmi, mûvelõdési és tudományos tevékenységének leltározása is, ezért a könyvészet magába foglalja az itt élõknek másutt, külföldön (magyarul vagy más nyelven) megjelent munkáit is. 5. A könyvészet ugyanakkor tartalmazza a térségben elõttünk élt írók-költõk egykor megjelent munkáinak újrakiadását is (leszámítva a klasszikusok, például Ady, Dsida, Kölcsey stb. máshol kiadott, illetve róluk szóló köteteket). 6. Nem foglalkozunk a Szatmárból elszármazottak, azaz az ország más részében (vagy külföldön) megtelepedettek (térségünket nem érintõ) távozásuk utáni publikációs tevékenységével.

I. IRODALOM 1. Költészet (vers)

A tükör elõtt. Fiatal szatmári költõk antológiája. Szerk. Kovács Máté, Szatmárnémeti, 2003.

Demény Péter – Papp Sándor Zsigmond: Meghívó minden keddre. 2005. Dobos Johanna – Dobos Hajnalka: Meglátni és érezni. Versek és rövid prózai írások. Szatmárnémeti, 2003. Dobos Johanna – Dobos Hajnalka: A fáknak is neve van. Versek. Profundis Kiadó, Szatmárnémeti, 2005. Dsida Jenõ: Az én dalom. Válogatás Dsida Cimborában közölt verseibõl. Ady Endre Társaság, Szatmárnémeti, 2007. Fényi István: Üzenetek odaátra. Válogatás a költõ hátrahagyott verseibõl. Vál. Végh Balázs Béla. 2004. Fényi István: Szivárvány havasán. Összegyûjtött versek. Dacia XXI. Kiadó, 2010. Gellért Sándor: A Magyar Kalevala énekei. Literátor Könyvkiadó, Nagyvárad, 1999. G. Katona József: „sztere-Ó-dalok”. Versek. Dacia XXI. Kiadó, Kolozsvár, 2011. Gõnyey Antal: Poezii. Carei, 2011. (A versek magyar nyelvûek!) Jánk Károly: Hajnali hinták. Szatmárnémeti, 2009. Kádár Ferenc: Idõtlen idõ. Nagykároly, 2011. Katona Sándor: Versek (2004) Katona Sándor: Évszakok. Versek. Editura Daya, Szatmárnémeti, 2005. Kiss Zita: 34 év, 34 vers. H. n., 2010. Kovács Jácint: Éjtenger. Szatmárnémeti, 2000. Mária költészetünk. Összeáll. Simf János. Kiadja az Ady Endre Társaság, Szatmárnémeti, 2008. Müller Dezsõ: Fénylõ arcú Isten. Versek templomi ünnepélyekre. Kiadja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Nagyvárad, 2008. Müller Dezsõ: Rimánkodó szívverésben. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003. Müller Dezsõ: Szomorúfûz. Versek 2003–2005. H. n., 2006. Müller Dezsõ: Örök menetelés. Versek. 2009. Müller Dezsõ: Fogadj szívedbe. Válogatott versek 1970–2010. Nagyvárad, 2011. Nistor, Ioan: Poezii – Versek (Ford. Balázs Béla). Ed. Ab-Art–Ed. Dellart, Bratislava–Cluj-Napoca, 2010 (Bilingua Könyvek) Oláh Ilona: Vágyak szigetén. Versek. Ed. Decalog,

21

Satu Mare, 2001. Oláh Ilona: Szívünket kulcs ne zárja. (Szerelmes versek). Profundis Kiadó, Szatmárnémeti, 2003. Praszler János: Szülõföldünk versei. Carei, 2004. Simf János: Versek. Europrint Kiadó, Nagyvárad, 2004. Simonfy József: Hold és nap. Bukarest, 1992. Simonfy József: Bánatkönyv, Bukarest, 2000. Simonfy József: Égdarab. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002. Simonfy József: Holdkóros halak. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004. Simonfy József: Hogy nézek ki. Versek. Kolozsvár, 2005. Simonfy József: Vagonéjszakák. Versek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006. Simonfy József: Kõvel vetett ágy. Versek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008. Sróth Ödön: Visszajelzések. Orosháza, 1995. Sróth Ödön: Ráhangolódás – Párizsi morzsák. Iker verseskönyv, Orosháza, 2003. Sróth Ödön: Holdláng. Szatmári Hírlap Könyvek, Szatmárnémeti, 2008. Szilágyi Ferenc: Tyúkudvari gregorián. Versek. Szatmárnémeti, Europrint, 2010. Török József: A magány délkörei. Százhatvannyolc vers. Szatmárnémeti, Europrint, 2010. Török-Kajtár Enikõ: Mulatságos versek (2009) Végvári hangulatok. Szatmári írók, költõk antológiája. Szerk. Gúzs Imre. Idea Stúdió, Szatmárnémeti, 2005. Vulturescu, George: Poezii. Versek. Ford. Balázs Boróka. Ed. Ab-Art–Ed. Dellart, Bratislava–Cluj-Napoca, 2010. (Bilingua könyvek)

2. Próza (elbeszélés, regény, publicisztika)

22

Ármos Loránd: Rózsahús. Erdélyi Híradó Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005. Bársony István: Az elveszett Paradicsom. Novellák. (Szerk. és vál. dr. Csiák István. Otthonom, Szatmár megye 23. Szatmárnémeti, 2005. Birtalan Imre: Buksi. Tinivár Kiadó, Kolozsvár, 2007. Boros Ernõ: Agysó. Szatírák, humoreszkek, bohózatok, lovagregényrészletek; 1993–1995. Infostur, Carei, 1996. Debreczeni Éva: Vakondsirály. Regény. Szatmári Hírlap Könyvek, Szatmárnémeti, 2007. Dobos Johanna – Dobos Hajnalka: Fél kenyér. Kisregény. Profundis Kiadó, Szatmárnémeti, 2004. Elõjáték. Fiatal szatmári prózaírók antológiája. Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, Satu Mare, 2003. Erath Betty: Hét hónap, hét év és László. Ed. Citadela, Satu Mare. 2010. Fodor István: Mesék a riportertarisznyából. Hírlap Könyvek. Szatmárnémeti, 2009. Fodor István: Az õsz illata. Válogatott írások. Szatmárnémeti, 2011. Gellért Sándor: Vejnemöjnen fakóján. Finnországi útinapló. Gondozta dr. Lovas János. Szatmárnémeti, 2003. Gellért Sándor: Kölcsey. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004.

Gellért Sándor: Levelek Anna Marija Raittilának. Szerk. és lektorálta dr. Lovas János, Tóth-Páll Miklós. Kiadja a Szatmárnémeti Ady Endre Társaság és a Gellért család. Szatmárnémeti, 2007. Gellért Sándor: Kóborló hadjáratok. Népköltészeti gyûjtés és esszék. Otthonom, Szatmár megye 13. Szatmárnémeti, 1999. Guga, Silviu: A fiú innen meg odaátról. Ford. Nagy Iván. Szatmárnémeti, 2010. Gúzs Imre: A történelem szélverésében. Dokumentumriportok. H. n. (Szatmárnémeti), 2002. Gúzs Imre: Elsüllyedt évek hordaléka. Egy nemzedék vesszõfutása. Identitas Kiadó, Szatmárnémeti, 2003. Gúzs Imre: Határon innen, határokon túl. Profundis Kiadó, Satu Mare, 2003. Gúzs Imre: Megszólítani a reményt. Publicisztikák és reflexiók. Hírlap Könyvek. Szatmárnémeti, 2010. Gúzs Imre: A mélybõl a csillagokig. Dacia XXI. Kiadó, Kolozsvár, 2011. Hauler, Ernst: Elbeszélések a szatmári svábokról. Szatmárnémeti, 1998. Kádár Ferenc: Hunfibú… Tinivár Kiadó, Kolozsvár, 2005. Karácsonyi Károly: Üzennek a pálmák Nagykárolyba. Zilah, 2007. Karácsonyi Károly: Üzennek a pálmák Nagykárolyba. Második, bõv. kiadás. Zilah, 2008. Óvári Székely István: Nem én választottam. Szatmárnémeti, 2008. Pajzs Tibor: A kolozsvári hóhér. Egy garabonciás honfoglaló álomlátomása. Hírlap Könyvek. Szatmárnémeti, 2007. Sike Lajos: Kapaszkodjunk az életszínvonalba. Szatmárnémeti, 2000. Sike Lajos: Befürödtünk. Szatmárnémeti, 2002. Sike Lajos: Szöktetés a bíróságról. Szatmári anekdoták. Profundis Kiadó, Szatmárnémeti, 2007. Sike Lajos: A 70-kedõ firkász, avagy ki tehene borja vagyok én? Szatmári Hírlap Könyvek. Csíkszereda, 2008. Sike Lajos: Szatmári beszélgetések. 21 interjú neves szatmáriakkal. Szatmárnémeti, 2011. Sike Lajos: Tollasodásom története. Szatmárnémeti, 2011. Venczerédi Bea: Nevess a temetésemen! Regény. Szatmárnémeti, 2007. [V. B. = Debreczeni Éva írói álneve] Veres István: Tollhegy. Publicisztikai írások. Szatmári Hírlap Könyvek, Szatmárnémeti, 2007.

3. Műfordítás

Bacovia, George: Versek. Ford. G. Katona József. Dacia XXI. Kiadó, Kolozsvár, 2010 (Magyar Könyvtár) Carei, Costa: Poezii. Versek (Petõfi, Ady E., Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezsõ, József Attila. Ed. Literator, Oradea 2004. Eminescu, Mihai: Luceafãrul. Evening star. Ford. Soltész József: Ed. Mihai Eminescu, Oradea, 2004. Jickeli, Otto Fritz: Nemzedékek. Erdélyi szász családi krónika. Ford. Veres István. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990.

Pop, Aurel: Pelerinaj de secesiune. Szakadár búcsú. Ford. Soltész József. Ed. Solstitiu, Satu Mare, 2004. (román–magyar–angol–német nyelvû) Pop, Aurel: Calvarul cuvintelor. Szavak kálváriája. The calvary of the words. Le calvaire des mots. Ford. Soltész József. Risoprint, Cluj. 2006.

4. Életrajz

Bura László: Hûségesen, fáradhatatlanul. Scheffler János szatmári püspök életútja. Agape. Novisad, 1991. Bura László: Köztünk élt – Scheffler János Szatmár vértanú püspöke. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2004 . Bura László: Boldog Scheffler János. Szatmárnémeti, 2010. Csiák Gyula: A pagony dalnoka. Bársony István élete és munkássága. 2006. Csury Balint [így!]: Az ember, a nevelõ és a tudós (Gondozta: Nicoale Bondici) Cluj-Napoca, Ed. Dacia XXI., 2010. Fazekas Loránd: Szatmári tanári életutak a 19–20. század forgatagában. Identitás Alapítvány, Szatmárnémeti, 2005. Fazekas Loránd: Szatmári tanári életutak a 19–20. század forgatagában. Második, bõv. kiadás. Identitás Alapítvány. Szatmárnémeti, 2007. Fazekas Loránd: A szatmári református oktatás kiemelkedõ személyiségei a 19. század közepétõl 1948-ig. Múltunk öröksége 12. Szatmárnémeti Református Gimnázium. H. n., é. n. Hauler Gyöngyi: 125 éve született Patz J. Mátyás kántortanító karnagy. Nagykároly, 2011. Heinrich Ferenc: Szent földön született, vértanúként halt meg (Scheffler János vértanú püspök). Nagybánya, 2011. Kereskényi Sándor: Otthon a történelemben. Jakó Zsigmond pályakezdése. H. n., é. n. (2003) Kiss Sándor: Matematikus a XX. század viharában. Maurer Gyula életpályája. Erdélyi Múzeum-Egyesület–Appendix Kiadó, Kolozsvár–Marosvásárhely, 2003. Kiss Sándor: Szatmárnémetitõl a világhírig. Bodor Miklós kémikus és gyógyszertervezõ. Szatmárnémeti, 2011. Kiss Sándor: A matematika vonzásában. Radó Ferenc matematikus életpályája. H. n. (Szatmárnémeti), 2011. Kiss Sándor: A Bolyaiak vonzásában. Weszely Tibor matematikus életrajza. Szatmárnémeti, 2011. Kurta József: Isten igéjének szolgái. Lelkészi életpályák a Szatmárnémeti Református Egyházközség történetében. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2009. Muhi Sándor: Szatmári arcképek. Szatmári Füzetek 1. Szatmárnémeti, 1996. Muhi Sándor (kismonográfia). Scriptor. Szatmárnémeti, 2011. Nagy László: Károli Gáspár és kora, élete, munkássága. Királyhágó-melléki Református Egyházkerület. H. n., 1996. Szabó Ferenc: Dr. Lükõ Béla. Identitas, Szatmárnémeti, 2002. Tempfli Imre: Sárból és napsugárból. Pakocs Károly élete és kora. Budapest, 2002.

5. Emlékirat

Anzik Albert: Visszaemlékezéseim. Sárközújlak, 2010. Czira Árpád: Menekülés a szibériai fogságból 1914– 1916. Ady Endre Társaság. Szatmárnémeti, 2006. Czira Árpád: Cãlãtorie în jurul lumii. 1914–1916. (Ford.: Turucko Sándor). Ed. Muzeului Sãtmãrean. Satu Mare, 2007. Jeney György: Egy szatmári civis emlékiratai. Otthonom, Szatmár megye 8. Szatmárnémeti, 1999. Sasi Nagy Béla: Egy szatmári emlékei. Otthonom, Szatmár megye 27. Szatmárnémeti, 2007. Schäffer András: Visszanéztem félutamból. Hírlap Könyvek. Szatmárnémeti, 2010.

6. Útleírás

Elek Imre – Bauer József: Avasvidéki útikalauz. Otthonom, Szatmár megye 26. Szatmárnémeti, 2005. Scheffler János: Szatmártól Chicagóig. Úti élmények, tapasztalatok. – Barangolás a Szatmár megyei svábok õshazájában. Szatmárnémeti, 2011.

II. TÖRTÉNELEM, NÉPRAJZ 7. Helytörténet

Arcképek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyébõl. (Összeáll. Bura László. Rajzokat készítette Muhi Sándor), Szatmárnémeti, 1988 A régi Szatmárnémeti. Válogatás Janitzky Pál fotó- és képeslapgyûjteményébõl. A szöveget írta és szerk.: Muhi Sándor. Kiadja a Szent-Györgyi Albert Társaság. Szatmári Füzetek 3., Szatmárnémeti, 1995. A szatmári Székesegyház. A szatmári római katolikus Székesegyház. Catedrala Romano Catolicã din Satu Mare – Die Römische-Katholische Kathedrale von Sathmar – The Roman Catholic Cathedral in Szatmárnémeti. Bura László (szöveg), Ilk Antal József (kép). Ford. Bura László (román), Koós Ferenc (német), Ardai László Attila (angol). Sibiu, 1994. A Szatmárnémeti RMDSZ húsz éve: 1990–2010. Szerk. Kereskényi Gábor. RMDSZ, Szatmárnémeti, 2010. Azt írja az újság… Eseménynaptár 1989–1999. Szerk. Muhi Sándor, Debreczeni Éva, Szatmárnémeti, 2000. Bara Csaba: Szatmárnémeti Láncos templom. 1996. Benedek Zoltán: Nagykároly. Carei. Großkarol. Helios Kiadó. Orosháza, 1994. Benedek Zoltán: Nagykároly – református templom. Partiumi Füzetek 5. Nagyvárad, 1998. Benedek Zoltán. Érmellék. Helios Kiadó, Orosháza, 1996. Bura László és munkatársai: Szatmárnémeti kialakulása és fejlõdése épületei és mûemlékei tükrében. Szatmárnémeti, 2002; 2. kiadás: Uo. 2005. Csirák Csaba. Szatmári zsidó emlékek. Otthonom, Szatmár megye 12. Szatmárnémeti, 2001. Dukrét Géza: Hol sírjaink domborulnak. Partiumi temetõk. Nagyvárad, 1999. Emõdi Tamás: Hadad: Református templom. Erdélyi mûemlékek 24. Utilitas Könyvkiadó, Kolozsvár, 1996.

23

24

Enyedi István – Stier Gyula: Nemzeti, egyházi kincsünk: A szatmárnémeti ferencesek könyvtára. Kiadja a Szatmárnémeti Cultur Art Egyesület. Profundis, Szatmárnémeti, 2009. Fazekas Loránd: Mozaikkövek Szatmárnémeti történetéhez. Otthonom, Szatmár megye 25. Szatmárnémeti, 2005. Kaszta István: Hadad – Hodod – Kriegsdorf – a hadak útján. Eurotip Kiadó, Nagybánya, 2008. Kiss Imola – Tóth Géza Ivor: Ákos. Református templom. Erdélyi mûemlékek 18. Utilitas Könyvkiadó, Kolozsvár, 1996. Komsa József – Vásárhelyi Tamás (Szerk.): Bíró Lajos emlékezete – születésének 150. és halálának 75. évfordulóján. Kiadja a Bíró Lajos Ökológiai Társaság. Tasnád, 2006. Kónya László (szerk.): Szatmáriak a szabadságharcban, Identitas. Szatmárnémeti, 1999. Kónya László: Szatmár magyar népi építészete. Szatmári Füzetek 4. Szatmárnémeti, 1995. Muhi Csilla – Várady Lajos: A múltat be kell vallani… Háborús dokumentumok 1944 – 1945. Szatmárnémeti, 2006. Muhi Sándor: Szatmár építészete. Otthonom, Szatmár megye 4. Szatmárnémeti, 2008. Muhi Sándor: Városismertetõ: Szatmárnémeti, 2001, 2. kiadás: 2003. Németi János. Barangolások Szatmárban. Hírlap Könyvek, Szatmárnémeti, 2000. Nyisztor Loránd: A Nagy-Károlyi gróf Károlyi család és székhelyei története. Debrecen, 2005. Pop, Alin: Culciu Mare. Patru milenii de istorie – Nagykolcs: Négy évezred történelme. Ed. Citadela, Satu Mare, 2011. Satu Mare. Szatmárnémeti. Sathmar. Ed. Solstiþiu, Satu Mare, 2010. Sfârºit ºi început de epocã. Korszakvég – korszakkezdet. Beginning an Era. Ed. Lekton–Ed. Muzeului Sãtmãrean. Zalãu–Satu Mare, 1998. Sike Lajos (Összeáll.): Avasújváros, az Avasság anyavárosa. Solpress, Szatmárnémeti, é. n. Sike Lajos (Összeáll.): Kis helytörténet. Barangolás Pusztadaróctól Szamosdaráig. Solpress, Szatmárnémeti, 2003. Sike Lajos (Összeáll.): Kóstolja meg Kõszegremetét! Szatmárnémeti, é. n. (2003) Sike Lajos: Szatmárnémeti – várostörténet egy falevélen. Szatmárnémeti, 2004. Szatmár megye monográfiája. Összeáll. Balogh Géza, Benedek Zoltán, Czumbil János, Erdei Líviusz, Kiss Zsuzsanna, Kónya László, Nagy Gyula, Thoroczkay Sándor, Török László. Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület, H. n. (Szatmárnémeti), 1993. Szemelvények Szatmár megye történelmébõl. Az „itthon” történelmi vetélkedõ résztvevõi számára. Szerk. Kónya László. Szatmári Füzetek 1. H. n. (Szatmárnémeti), 1993. december–1994. január. Tapody Lukács Ottó: A Tapody-család története. A szerzõ kiadása. Tasnád, 2004. Thoroczkay Sándor: A Láncos templom története. Szatmárnémeti, 2007.

Tömöri Lajos: Kõszegremete a források tükrében. Szatmárnémeti, 2007.

8. Falumonográfia

Anzik Albert: Livada. Sárközújlak. Partiumi Füzetek 36. Nagyvárad, 2005. Anzik Albert: Sárközújlak története. Kiadja az Anzik Alapítvány. Sárközújlak, 1999. Anzik Albert. Sárközújlak története. Cluj-Napoca, Ed. Dacia XXI. 2010. Anzik Albert – Csáki Ferenc: Községbõl lett város: Sárközújlak. 2005 Anzik Albert – Csáki Francisc: Comuna devenitã oraº: Livada. 2005. Bura László: Csanálos. Falumonográfia, Csíkszereda, 2001. Bura László: Erdõd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnémeti, 2010. Elek Imre: Túrterebes. Múlt a jelenben. Ed. Solstiþiu, Szatmárnémeti. 2002. Fazekas Loránd: Csedreg. H. n. 1994. Fazekas Loránd: Kökényesd. Egy Túr-háti falu 700 éve. Ed. Europrint, Satu Mare, 1994. Fodor Lajos (Összeáll.): Halmi. Kiadja a Halmi Református Egyházközség. Szatmárnémeti, 1996. Hauler Ernõ: A 900 éves Nagymajtény és 200 éves temploma. Adalékok a szatmári svábok történetéhez. A szerzõ kiadása. Passau, 1994. Kiss Kálmán: Egri község. Kismonográfia. Partiumi Füzetek 31. Nagyvárad, 2004. Merli Rezsõ: Mezõfény története. H. n. (Szatmárnémeti), é. n. (2002). Merli Rezsõ: Mezõpetri története. Mezõpetri – Bubesheim, 1999. Merli Rezsõ: Harminckét település története. Otthonom, Szatmár megye 16, Szatmárnémeti, 2003. Petreºti. Mezõpetri. Petrifeld. H. n., é. n. (2003) Sípos Ferenc: Mezõteremrõl jöttem. Kismonográfia. Otthonom, Szatmár megye 7. (Szatmárnémeti), 1998 Tempfli Imre: Kaplony: Adalékok egy honfoglalás kori település történetéhez. .Otthonom, Szatmár megye 5. Szatmárnémeti, 1996 Uszkai Árpád – Bokor Irén: Szilágypér község kismonográfiája. H. n. (Szatmárnémeti), 2000.

9. Néprajz

A hattyúleány. Erdélyi szász népmesék. Ford. Veres István. Szatmári Hírlap Könyvek. Szatmárnémeti, 2007. Bereczki Orbán Zselyke: A Szatmár megyei népi táplálkozásról. Otthonom, Szatmár megye 30. Szatmárnémeti, 2008. Bura László: Szatmári szólások és közmondások. Hírlap Könyvek. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2008. Bura László: Nevek tanúsága, szakmák emléke. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2005. Bura László – Fejér Kálmán: Rózsát hintettem a gyalogútra. Szatmár vidéki népdalok. Identitás, Szatmárnémeti, 2004. Bura László – Fejér Kálmán: Felsütött már az Esthajnali csillag, Szatmár vidéki népdalok. Identitás. Szatmárnémeti, 2011

Bura László – Vas Márton: A tasnádi fazekasság. Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 50. Kiadja az ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszéke valamint az MTA Nyelvtudományi Intézete. Budapest, 1991. Cziker András: A nagykárolyi fésûsmesterség mûvelõinek története. Nagykároly, 2011. Fazekas Loránd: Hit és hagyomány Kökényesd vallási életében. Kiadja a Kökényesdi Görög Katolikus Egyház, a Kökényesdi Római Katolikus Egyház, Szatmárnémeti, 2006. Fejér Kálmán – Olsvai Imre: Hajnal akar lenni. Válogatás 20 év népdalaiból. Otthonom, Szatmár megye 34. Szatmárnémeti, 2011. Magyar viselet – kis magyar ruhatörténet. Összeáll. Jékelné Pándi Zsuzsa. Identitás. Szatmárnémeti, 2001. Mesék és legendák. A Kárpátok Eurorégió történetébõl. (Szerk. Kónya László) (2004) Mesék és legendák a Kárpátok Eurorégió történetébõl 2. Szerk. Végh Balázs Béla Szatmárnémeti, 2003. Nagy István: Hopp Istók, jó estét… Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2001. Oláh Ilona: Mezei bokréta. Madéfalvi és csángó népszokások Profundis Kiadó, Szatmárnémeti, 2003.. Petkes József: Néprajzi barangolások a Partiumban. Folklór és Etnográfia 99. Debrecen, 1999. Tordai József Jenõ: Az Érmellék sok szép hagyománya. Segédfüzet pedagógusoknak. 2008. Varga Auguszta: Közmondások és szólások. Szatmárnémeti, 2008. Végh Balázs Béla: Mezõfényi gyermekmondókák. Hiripi némesék. Hajdúböszörmény, 2010.

10. Intézménytörténet

Ábrám Sárközi Lídia: A Németi Református Egyház iskolájának története. Kiadja a Scriptor Alapítvány. Szatmárnémeti, 2009. Anzik Albert – Csáki Ferenc: Egy iskola története. H. n. (Sárköz), 2005. Az elsõ öt év. Szerk. a BBTE Tanítóképzõ Fõiskolájának tanárai. Profundis Kiadó, Szatmárnémeti, 2004. Balogh Géza: Élõ hagyományok. Tanulmány a Szatmárnémeti Református Fõgimnázium múltjából. Otthonom, Szatmár megye 21. Szatmárnémeti, 2004. Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994. Bura László: Hajszálgyökerek. Satu Mare, 1992. Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999. Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994. Csirák Csaba: Színházi arcképek. Otthonom, Szatmár megye 22. Szatmárnémeti, 2005. Csirák Csaba: Színházi arcképek: Kapáló Magda, Czintos József, Péter Attila Zsolt Otthonom, Szatmár megye, Szatmárnémeti, 2006. Csirák Csaba: Színházi arcképek 4. Szatmárnémeti, 2008.

Csirák Csaba: Színházi élet Szatmáron 1898–1918. Szatmári Magyar Hírlap Könyvek – Otthonom, Szatmár megye 29. Szatmárnémeti, 2009. Csirák Csaba: A szatmári színjátszás otthonai. Otthonom, Szatmár megye 18. Szatmárnémeti, 2003. Csirák Csaba: 50 év krónikája. Az 1953-ban Nagybányán alakult együttestõl a Harag György Társulatig. Otthonom, Szatmár megye 19. Szatmárnémeti, 2003. Csirák Csaba: Egészségügyi dolgozatok. Otthonom, Szatmár megye 6. Szatmárnémeti, 1997. Kereskényi Sándor: Complexul Ady Endre Emlékmúzeum. Satu Mare, 2007.

11. Művelődéstörténet:

A kálvinizmus és a magyar kultúra: tanácskozás az Erdõdi Református Zsinat 450. évfordulója alkalmából. Szatmárnémeti – Csenger, 2005. szept. 23–24. (2006) Benedek Zoltán: Érmellék. Orosháza, 1996.. Benedek Zoltán: Nagykároly kultúrtörténete. Orosháza, 1994. Benedek Zoltán: Nagykároly kultúrtörténete. Otthonom, Szatmár megye 11. Szatmárnémeti, 2000. Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004. Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári mûvelõdés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007. Bura László: Pillanatképek jövõbelátáshoz. Mûvelõdés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2011. Bura László – Ciubotã, Viorel: Complexul Muzeal Ady Endre – Ady Endre Emlékmúzeum. Satu Mare – Szatmárnémeti, 2002. Cãlãtorii peste graniþã de la Szabolcs la Carei – Utazások a határon át Szabolcstól Nagykárolyig – Travels through the border from Szabolcs to Carei – Reisen durch Grenzen vom Szabolcs bis Carei. Szerk. Szõcs Péter Levente. Muzeul Judeþean. Satu Mare, 2011. Erdély nagyasszonya Lorántffy Zsuzsanna. Emlékülés a fejedelemasszony születésének 400. évfordulóján Szatmárnémeti 2000. Szerk.: Takács Péter. Periférián Alapítvány, Nyíregyháza, 2001. Évfordulós tanácskozások. Ady, Páskándi, Szilágyi D., II. Rákóczi F., Móricz Zsigmond. 2002–2004. (2005) Évfordulós tanácskozások. Az élõ Rákóczi, Dsida napok. (2007) Évfordulós tanácskozások. Szerk. Muzsnay Árpád. (2008) Ismerjük meg Szatmár kisebbségi kultúrájának jeleseit. Gyûjtötte, szerk. Sándor Erzsébet, Szász Piroska, Varga Imola. Pro Studium Alapítvány. H. n. (Szatmárnémeti), „Istennel hazáért és szabadságért” Rákóczi napok. Szatmárnémeti, 2002. Jakabffy napok. Kis nemzetek és nemzetiségek a harmadik évezredben. Kárpát-medencei tudomá-

25

nyos tanácskozás – VI. Jakabffy napok. Szerk. Muzsnay Árpád. Kiadja a Szatmárnémeti Kölcsey Kör. Szatmárnémeti – Lugos, 2001. Kis Kálmán: Túrterebes egyház- és iskolatörténete. Partiumi Füzetek 59. Nagyvárad, 2009. Mit nékem az igazság? Irodalmi tanácskozás Páskándi Géza életérõl. Szerk. Muzsnay Árpád. „Mítosz és valóság”. Irodalmi tanácskozás és megemlékezés a 130 éve született Ady Endrérõl. Muhi Csilla: Egyház és város. Otthonom, Szatmár megye 9. Szatmárnémeti, 2005. Rákóczi hadaival itt vagyunk. Emlékülés Szatmárnémetiben. Szerk.: Takács Péter. 1999. Sajtóértekezlet. Szilágyi Domokos és költészete negyedszázad távlatából. Szerk. Muzsnay Árpád. VI. Szilágyi Domokos Napok. Kiadja a Szatmárnémeti Kölcsey Kör. H. n. (Szatmárnémeti), 2001.

12. Egyháztörténet

26

Ábrám Sámuel – Ábrámné Sárközi Lídia: A SzatmárNémeti református egyház. Satu Mare, 2004. A Kálvária templom. Biserica Calvaria. Die Kalvarienkirche. 1909–2009. Szerk. Bura László. Satu Mare, 2009. Albu Ottó, Bura László, Ilyés Csaba, Kinczel István: A Szatmári Egyházmegye Jubileumi Sematizmusa (2005) Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincérõl nevezett Szatmári irgalmas Nõvérek 1842–1992. Satu Mare, 1992. Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999. Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003. Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006. Bura László: A megújuló egyház. Esettanulmány: a Szatmári Római Katolikus Püspökség újjászületése a társadalmi-történelmi változások 1990–2002 közötti folyamatában. Szatmárnémeti, 2009. Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007. Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008. Németi János: Az érendrédi református egyház rövid története. Kiadja az Érendrédi Református Egyházközség. Nagyvárad, 1998. A Patóházi Református Egyházközség történelme. Szerk. Máthé Róbert. H. n., 2009. Schupler Tibor: A Caritas története a világegyházban és a Szatmári Egyházmegyében. Verbum Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009. Szabó Sándor: Az Irinyi Református Egyházközség története. H. n., 2009. Tempfli Imre: Dr. Scheffler János püspök és nagyváradi apostoli kormányzó pásztorlevelei és utolsó

írásai. Otthonom, Szatmár megye 14. Szatmárnémeti, 2002. Terdik Szilveszter – Pallai Béla: Szent Mihály és Gábor arkangyalok templom. Romániai magyar görög katolikus templomok 1. Nagypeleske, 2006. Varga Béla Tibor: Vetés és aratás; az atyai református egyház története. Atya 400 éves reformációja emlékére. Satu Mare, 2009. Varga Béla Tibor: A pusztadaróci református egyház története. Satu Mare, 2009.

13. Képzőművészet, művészettörténet

Az ákosi református mûemléktemplom (Foto: Fazekas József Tamás). H. n. (Szatmárnémeti), 2006. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye templomai. Nagykároly, I. esperesi kerület (2002) A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye templomai. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2002. Az Úr háza a mi hajlékunk. Mûemlékeink katalógusa. (Román–magyar–német nyelvû. Szerk. Kiss Imola, Daniela Bãlu) (H. n. 2000) Bãlu, Daniela – Szõcs Péter – Terdik Szilveszter: Arhitectura ecleziasticã din Satu Mare. Szatmár egyházi építészete. Ecclesiastical Architecture of Satu Mare. Editura Muzeului Satu Mare, 2007. Banner Zoltán: Erdõs I. Pál. Monográfia. Szatmári Múzeum Könyvkiadó, Szatmárnémeti, 2002. Enyedi István: Orgile istorice din judeþul Satu Mare. Szatmár mûemlék orgonái (2004) Iegar, Diana: Fresce medievale din judeþele Satu Mare ºi Szabolcs - Szatmár-Bereg. Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középkori freskói. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. County Museum of Satu Mare, 2010. Kereskényi Sándor: Complexul memorial Ady Endre – Ady Endre Emlékmúzeum. Consiliul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Tanács. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2007. Kiss Imola – Szõcs Péter: Arhitectura religioasã medievalã din Transilvania (1999) Kiss Imola – Tóth Géza: Ákos. Református templom. Utilitas, Kolozsvár, 1996. Kulcsárné Mészáros Kinga: Hadad mûvészettörténeti emlékei. Otthonom, Szatmár megye 28. Szatmárnémeti, 2007. Muhi Csilla: A szatmári Székesegyház története és képzõmûvészete. Otthonom, Szatmár megye. Szatmárnémeti, 2000. Muhi Sándor: Képzõmûvészet Szatmáron. Szatmárnémeti, 2005. Muhi Sándor: Építészet Szatmáron. Szatmárnémeti, 2008. Muhi Sándor: Szatmári szobrok, emléktáblák. Scriptor Alapítvány. Szatmárnémeti, 2010. Schäffer András: A természet parancsára festettem. Mándy Laura festõmûvész visszaemlékezéseibõl. (2002) Szatmárnémeti római katolikus templomai (Szöveg: Muhi Sándor) (2000)

Tempfli Imre: A kaplonyi monostor-templom. Otthonom, Szatmár megye. Szatmárnémeti, 2002. Vénig László: Ultimul refugiu. Utolsó menedék. Carei. Gross Karol. Nagykároly, 2007.

III. TUDOMÁNYOK 14. Irodalomtudomány

Fûzfa Balázs – Végh Balázs Béla: Kalandozások a gyermekirodalomban. 2011. Gábrus Andrea – Kottra Éva: Nevük örökkön él. Írók, költõk életútja. Editura Imnibooks. Szatmárnémeti, 2003. Rákóczi ünnepségek. Szatmárnémeti, 2003. Tempfli Imre: A szatmári római katolikus egyházmegye író papjai. Otthonom, Szatmár megye, Szatmárnémeti, 2000. Végh Balázs Béla: A gyermekirodalom változatai. Ariadne Könyvek. Komp-Press. Kolozsvár, 2007. Végh Balázs Béla: Kanonizáció a kisebbségi irodalmakban. Erdélyi Tudományos Füzetek 253. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2005.

15. Nyelvtudomány

Bura László: A szatmári kötélverõ mesterség szakszókincse. Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 58. Budapest, 1993. Bura László: Éltetõnk, mindennapi anyanyelvünk. Nyelvmûvelõ írások. Identitas. Szatmárnémeti, 2001. Bura László: Szatmári helynevek I. Magyar Névtani Dolgozatok 182. Budapest, 2003 Bura László: Tövisháti helynevek. Magyar Névtani Dolgozatok 189. Budapest, 2004. Bura László: Öt évszázad utcanevei. Szatmárnémeti (1500–2000). Szatmári Hírlap Könyvek. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007. Bura László: Szatmár megye helynevei (földrajzi nevei) I–II. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008. Bura László: Szatmár megye történeti-etimológiai helységnévtára Stúdium Könyvkiadó. Kolozsvár, 1997., Második, bõv. kiadás. Státus Könyvkiadó. Csíkszereda, 2011. Merli Rudolf: Donauschwäbische Ortschaften in Nordwest Siebenbürgen. Bubensheim, 2007. Sas, A. – Bura László – Végh Balázs Béla – Rozalia Bondre: Ghid pentru înþelegerea interetnicã (román–magyar–német–roma szótár). 2006.

16. Történelemtudomány

Boros Ernõ: „Mindennap eljött a halál” Szatmár megyeiek a földvári fogolytáborban. Szent-Györgyi Albert Társaság. Szatmárnémeti, 2002. Boros Ernõ: Volt minékünk jó éltünk, van most nekünk jaj, I–II. 1945–1949 a szatmári svábok deportálásának története. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2005. Catalogul colecþiei de arheologie. A régészeti gyûjtemény katalógusa. Catalogue of the Archaeological Colection. Szerk. Liviu Marta – Szõcs Péter Levente.

Ed. Muzeului Sãtmãrean. Satu Mare, 2007. Gindele, Róbert: Die Entwicklung der Kaiserzeitlichen Siedlungen im Barbaricum im Nordwestlichen Gebiet Rumäniens. Ed. Muzeului Sãtmãrean. Satu Mare, 2010. Hauler, Ernst: A szatmári svábok árnyéka. Passau, 2003. Iegar, Diana: Satu Mare: Amprentele trecutului. Szatmárnémeti: A múlt lenyomatai. Satu Mare: Traces of the Past. Ford. Czier Andrea, Kocsis Ágnes. Ed. Muzeului Sãtmãrean. Satu Mare, 2009. Kamil Emanuel: Erdélyi sárga karszalagosok. Otthonom, Szatmár megye 24. Szatmárnémeti, 2005. Karácsonyi Károly: Barangolások Szatmárban. Scriptor Alapítvány, Hírlap Könyvek. Szatmárnémeti, 2009. Kónya László: Szatmáriak az 1848/49-es szabadságharcban. Kiadja a Szatmár megyei RMDSZ és a szatmárnémeti Szent István Kör. H. n., é. n. Mandula Tibor: A magyarság története az óhazától Mohácsig, 1826-ig. Hírlap Könyvek, Szatmárnémeti, 2008. Mandula Tibor: A magyarság története 1526–1711 között. Hírlap Könyvek, Szatmárnémeti, 2010. Marcu Istrate, Daniela: A gyulafehérvári római katolikus Székesegyház és püspöki palota régészeti kutatása 2000–2002. (Közrem. Szõcs Péter Levente, Anghel Istrate, Monica Deju, Daniela Tamcre, Sorin Cociº, Cristian Gãzdac Florentin). Teleki László Alapítvány. Budapest, 2008. Berveni. Börvely. Ghid cultural ºi istoric. Történelmi és kulturális kalauz. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter Levente. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2009. Cãlineºti. Ghid cultural ºi istoric. Kányaháza. Történelmi és kulturális kalauz. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2008. Cãmin. Ghid cultural ºi istoric. Kálmánd. Történelmi és kulturális kalauz. Kalmandi. A Cultural and Historical Guide. Szerk. Szõcs Péter Levente. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. County Museum of Satu Mare. 2010. Cãpleni. Kaplony. Ghid cultural ºi istoric Történelmi és kulturális kalauz. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter Levente. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2009. Cãuaº. Érkávás. Ghid cultural ºi istoric Történelmi és kulturális kalauz. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter Levente. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2009. Ciumeºti Ghid cultural ºi istoric. Csomaköz. Történelmi és kulturális kalauz. Schamagosch. A Cultural and Historical Guide. Szerk. Szõcs Péter Levente. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. County Museum of Satu Mare. Satu Mare, 2010. Csenger. Ghid cultural ºi istoric. Történelmi és kulturális kalauz. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2008.

27

Hodod. Ghid cultural ºi istoric. Hadad. Történelmi és kulturális kalauz. Hodod. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2008. Kálmánd története. Szerk. Németi János. Zilah, 2009. Kotigorosko, Vyacheslav: Mala Kopanya. Mala Kopania. Micromonografie. Kismonográfia. Korotka Monografiia. Mini-Monograph. Ford.: Liuba Horvat, Kocsis Ágnes, Adriana Costin. Ed. Muzeului Sãtmãrean. Satu Mare, 2009. Lukács József: Ecsed. Micromonografie. Kismonográfia. Korotka Monografiia. Mini-Monograph. Ed. Muzeului Sãtmãrean. Satu Mare, 2009. Medieºul Aurit. Ghid cultural ºi istoric. Aranyosmeggyes. Történelmi és kulturális kalauz. Medieºul Aurit. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2008. Moftin. Ghid cultural ºi istoric. Majtény. Történelmi és kulturális kalauz. Maitingen. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter Levente. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. County Museum of Satu Mare. Satu Mare, 2010. Pir. Ghid cultural ºi istoric. Szilágypér. Történelmi és kulturális kalauz. Pir. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2008. Sanislãu. Ghid cultural ºi istoric. Szaniszló. Történelmi és kulturális kalauz. Sanislãu. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter Levente. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. County Museum of Satu Mare. Satu Mare, 2010. Supur. Ghid cultural ºi istoric. Szopor. Történelmi és kulturális kalauz. Supur. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2008. Turþ. Turc. Turþ. Szerk. Ciubotã, Viorel. Micromonografie. Kismonográfia. Korotka Monografiia. Mini-Monograph. Ed. Muzeului Sãtmãrean. Satu Mare, 2009. Turulung. Túrterebes. Turulung. Szerk. Ciubotã, Viorel. Micromonografie. Kismonográfia. Korotka Monografiia. Mini-Monograph. Ed. Muzeului Sãtmãrean. Satu Mare, 2009. Urziceni. Csanálos. Schönthal. Ghid cultural ºi istoric Történelmi és kulturális kalauz. A cultural and historical guide. Szerk. Szõcs Péter Levente. Ed. Muzeul Judeþean Satu Mare. Szatmár Megyei Múzeum. Satu Mare, 2009.

17. Neveléstudomány, Oktatás

28

Baranyai Tünde: Tanulmányi útmutató. Matematika. Szatmárnémeti, 2002. Bura László: Magyar nyelv. Tanulmányi útmutató I. Szatmárnémeti, 2001. Bura László – Végh Balázs Béla: Erdélyi irodalom. (Oktatási segédkönyv az Európai szakmai kompetenciák minden pedagógusnak Eprocom-programban résztvevõk számára). Nyíregyháza, 2011. Bura László – Végh Balázs Béla: Kétnyelvûség. (Ok-

tatási segédkönyv az Európai szakmai kompetenciák minden pedagógusnak Eprocom-programban résztvevõk számára). Nyíregyháza, 2011. Fejér Kálmán: Szolfézstankönyv I. o. Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2006. Fejér Kálmán (Összeáll.): Szolfézs példatár – népi dallamok. Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2002.. Második kiadás: 2003. Harmadik kiadás: 2006. Muhi Sándor: Rajzoljunk együtt. Módszertani útmutató az óvodai és elemi iskolai képzõmûvészeti neveléshez, Szatmárnémeti, 2000. Multi-mozaik. Lehet egy kérdésem? Gloria, Kolozsvár, 2009. Sodrásban. Szerk. Bura László Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009. Stark Gabriella: Óvodai tevékenységek módszertana. Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2010. Stark-Nagy Gabriella: Óvodapedagógia és játékmódszertan. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2010. Szabó-Thalmeiner Noémi: Tanulmányi útmutató: Pedagógia Szatmárnémeti, 2000. Szabó-Thalmeiner Noémi: Metszet. Az erdélyi magyar állami óvó- tanítóképzés húsz éve egy vizsgálat tükrében. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2009. Szabó-Thalmeiner Noémi: A pedagógiai kutatás alapjai. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2010. Szállasy Noémi – Ötvös, Ana: Îndrumar pentru educaþia ecologicã. Satu Mare, 2008. Szatmárnémeti Oktató Város. A szatmárnémeti közoktatás fehérkönyve. Szatmárnémeti Pedagógusok Háza. H. n. 2006. Szilágyi Éva – Gál Gyöngyi – Putovits Tünde – Szabó Emese – Varga-Bressel, Christiane: Iránytû, segédkönyv érettségizõknek magyar irodalomból. Hoppá Kiadó, Marosvásárhely, 2008. Szilágyi Éva – Gál Gyöngyi: Iránytû, segédkönyv érettségizõknek magyar irodalomból. Hoppá Kiadó, Marosvásárhely, 2009. Török-Kajtár Enikõ: Nekünk bejött. Aktivizáló módszerek óvodában, iskolában. 2009. Török-Kajtár Enikõ: Házi olvasmányok drámajátékokkal. Kötelezõ és ajánlott házi olvasmányok feldolgozása drámapedagógiai módszerekkel. Hoppá Kiadó, Marosvásárhely, 2010. Török-Kajtár Enikõ: Gyermekközpontú ötletek az óvodában. Hoppá Kiadó, Marosvásárhely, 2010. Útkeresés. Szerk. Bura László Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010. Végh Balázs Béla: Gyermekirodalom. Tanulmányi útmutató. (2000) Végh Balázs Béla – Bura László: Multikulturalitás. (Oktatási segédkönyv az Európai szakmai kompetenciák minden pedagógusnak Eprocom-programban résztvevõk számára). Nyíregyháza, 2011. (Folytatjuk)

BURA LÁSZLÓ

Vadrózsa

Barcasági csángó tollforgatók az első világháborúban (2.) A Barcaújfaluban 1883. július 5-én született, hat osztályt végzett egyszerû parasztember hagyatékából – négy másikkal együtt – a következõ címû füzet került elõ: Káplár Jámbor János virágoskertje. Barczaujfalú 1934-tõl folytatólag. Amint a cím is mutatja, Jámbor János csak 1934tõl kezdte vezetni a füzetet, de szerepelnek benne korábbi írások is. Így az a néhány vers és ima is, amelyeket a harctéren írt, és amelyek címét érdemesnek tartom itt feljegyezni: Ima a harczmezõn 1914-ben, Reménytelen életem a csatatéren (1914. év szeptember hó. Galicziai front), A hadba menõ 2-dik gyalog ezred búcsúja, A prágai katonakórházban (1915-ben), A háborúba indulás másadikszor (1916-ban), Harczba induló katona imája (mint család apa), A román– franczia harcztéri imádság (1917. évben), Honvágy 1918-ban az olasz fronton, Hazatérés. A füzet a szó szoros értelmében virágos. Bár Jámbor csak hat elvégzett elemirõl vall, írása és verseinek igényessége egy olvasott embert vetít elénk, akinek kézügyessége a rajzolás terén is megmutatkozik. Ha emlékverset ír, vagy szerelemrõl elmélkedik, nem elégszik meg a puszta szöveggel, ki is díszíti azt. Nemcsak saját verseit írogatta le, hanem mindent, ami neki megtetszett. Vannak a füzeteiben elbeszélések, versek még Fóris Istvántól is, de lejegyzett jópár dalt is. A „virágoskerten” kívül megmaradt még 16 levél, illetve levéltöredék – többnyire Prágából –, amelyeket Jámbor János feleségéhez címzett, több prózai írás és két verses életrajzot tartalmazó füzet, amelyben részletesen bemutatja a politikai változásokat és azok következményeit, valamint a falu életének jelentõsebb eseményeit. A hagyatékból kiemeltem – ízelítõként – néhány levéltöredéket és fronton írt verset. Az elõzõ lapszámban közöltekkel együtt ezek az írások csak töredékét mutatják annak az óriási hagyatéknak, amely a két költõtõl maradt hátra, sõt, egy még kisebb szeletét azoknak az írásoknak, amelyek az I. világháború idején akár a fronton, akár a háborús események kapcsán születtek barcasági csángók tollából. A további kutatások során elõkerülhetnek még írások, feltételezhetõen leginkább levelek, amelyeket megõrzött a család, ha értékesnek ítélte õket, hiszen több adatközlõm éppen az elmúlt évek folyamán mondta, hogy a nagyszülõk leveleit egyszerû kacatként elégették. A második világháborút illetõen, mindeddig alig néhány életút került elõ, irodalmi alkotásokról egyáltalán nincs tudomásom.

VERES EMESE GYÖNGYVÉR

Jámbor János virágoskertje „Soraim e kis darabka papirral zárom, s kérlek ne légy csüggeteg, mert sok van nálad szerencsétlenebb. Kenyérért esdekelnek százezrek szüntelenül Sohajába száz kebelnek, köny és sohaj vegyül Ruhátlan dideregnek sápadt nõk, gyermekek Apai gondos kezeket föld emésztette meg. De mind ezekbe teneked kevés részed vala S remélheted hogy az Isten nem is hagy el soha Nem hagy el a Joságos Isten, Bízzál õ benne holtodig Ha senki sincs ki segítsen, Õ áld, vigasztal, boldogit, Elhagyhat az egész világ Õ nem hagy el van gondja rád Az ég kiderül, a lég megenyhül, Színes szivárvány felragyog Lejönnek még hozzád a menybõl, A vigasztaló angyalok Legyen néked megnyugvásod a remény S meg látod majd virág nyilik ki a tövis helyén. Ölelõ férjed János Kedves feleségem! Mielõtt soraim megkezdeném irni, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok töltenetek, azaz én ugyan azt szivembõl kivánom, de tudom hogy szivem ennél boldogabbat sokszor értünk, hogy még érünk-é a Jó Isten tudja. Tudatom hogy az ünnepekre vonatkozolag a parancsot kikaptuk, de nem igen örültünk annak, mert a parancs ugy van hogy amely katona Brasso város területét elhadja azt ha vissza hozzák három tiszt itél fölötte és rögtön föbe lövetik semmi kihalgatás nélkül. Tehát ennél fogva az önnepekre szivem haza nem várhatsz egy orára sem mert nem fogok haza menni sem én sem egyikönk sem akik itten vagyunk. Hanem ha ugy akarsz hogy még ezt a szomorú karácsonyt együtt tölcsük jöjj be, beszéld meg a többi asszonyokkal is és együttesen majd bejöhettek, itt mi mindnyájan egy akaraton vagyunk. Tudatom szivem hogy a kik el voltak készölve most kedden azaz 22-én reggel nagy szomorúan a csatatér felé elindultak, a Jó Isten tudja hol és hogyan fognak karácsonyolni.

29

Mostan szivem megbocsáss hogy ily egyszerûen és keveset irtam, majd ha bejössz ami fontosabb lesz azt megbeszéljük. Soraim bezárom válaszul meg téged várlak maradok hü férjed János. Add át fiam szerencsekivánataimat a szegény öregeinknek az összes hozzánk tartozóinknak és az egész joakaronknak. Végül boldog karácsonyi ünnepeket kivánok az egésznek. Isten legyen velem és veletek Jámbor János. Tudatom hogy én még csak ott vagyok a 4.dik századnál, hogy innen helyeznek-é más hová, nem tudom. A marsbol ismét kimaradtam mert e hó 7-én a rendes sorozaton a sorozóbizottság nem talált alkalmasnak a kezem végett, haza azért nem engednek, pedig a harcztérre szinte kedvem lett volna elmenni. Napjaim jol telnek, egészségem jo van melyet kivánok nektek is Istentõl. Egyéb ujságot nem irhatok, csak annyit, nagy a drágaság. Rövid soraim bezárom, maradok tisztelettel öszinte férjed János. Isten veletek. Domokos András tiszteli a testvéreit, a marsba beosztva e hó 15-én fognak elindulni a harcztérre.

30

Kelt soraim 1915. február 12-én Prágában Kedves feleségem! Tudatom hogy szerencsésen megérkeztünk Prágába, amit én megérkezésinkkor meg is irtam egy levelezõ lapra de azt hiszem nem kaptad meg mert csak azután kaptuk a parancsot hogy máskép levelet nem küldhetünk csak is ha az ezred pecsétje rajta van, a lapot pedig én csak egyszerûen feltettem. Tehát mind irám, megérkeztünk. 4 nap és 4 éjszaka szaladt a vonat mivelünk, hogy mikor visz még vissza nem tudom, de elég az hogy mostan mégis biztosat irhatok a jövöm felöll. Tehát bizzál fiam Istenbe és gondold azt hogy minden nehézségen és nagy probán át estem s megsegitett s ezután is megfog segiteni. Bövebben nem irhatok ezekrõl hanem csak annyit hogy amilyen lesujtó és fájdalmas volt reánk nézve az élet, most épp olyan nyugodtan töltöm napjaimat, hogy magam csodálkozok azon és reméllem fiam hogy téged is megfognak nyugtatni ezen pár soraim. Nyugodj is bele, légy csendes szivvel, végezd dolgaidat ügyesen, csengjenek füledbe mindig a Brassai állomáson mondott szavaim és gondolj mindig a legboldogabb jövöd elé, mert a példabeszéd is azt mondja szivem hogy (amig az ember boldog nem lesz, addig megsem halhat). Tudatom fiam azt is, hogy a regutáknál vagyok mint oktató, nagyon könyen és gyorsan telnek a napok, mert az ember nem tudna olyan bus lenni hogy idõközben el ne nevesse magát, mert ugy össze viszsza zavarodnak némelykor hogy azt sem tudják a fejük hol van, mert itten szigorúbb ám a fegyelem és a rend mint Brassoba volt. Tudatom azt is fiam hogy itten nem járogatok ki sétálni a városba, nincs kedvem a sétára, sem nem nézek soha a kaszárnya kapu felé, mivel ugyis tudom hogy ottan énreám nem vá-

rakozik senki sem. Igaza van mégis a notának, hogy (Messze a nagy erdõ, messze szál a felhõ, messze vagyok hü kedvesem tetõlled stb.) Ha bátyám levelet küldött a czimét írd meg nekem. Tisztelem mind az öregeket. Kelt soraim 915. május hó 13-án Kedves feleségem! A csomagot ha megkapod, írj bár egy lapot és írd meg hogy épen kaptad-e meg? Mikor? És menyit fizettél érte? Mert ezt is fizetetlen tettem postára. Benne van holmi aproság ajándék; légy szives ozd szét egyenlõen a gyermekek között és köztetek. Fogadjátok szivesen, ugy mint ha sokkal több értékû volna, mert többet most ennél nem küldhetek. Hogy a ruhát mosatlan és a pakkot fizetetlen küldtem ismét el – azért – megbocsátasz, ha pedig valamivel nagyon megsértettelek, légy szives ird meg, mert ugy látszik nem érdemlek bövebb levelezést. Én pedig mindig azt hittem hogy soraim boldogitottak. De tévedtem. Kedves feleségem! Hogy kiváncsi ne légy hogy a jegyzõnek mit irtam hát itt megjedzem. Mélyen tisztelt jegyzõ úr! A multkori szabadságom alkalmával emlitést tettem volt a gazdálkodási bizonyitványom kiállitásárol, melyre mostan nagy szükségem volna. Tehát mivel jegyzõ úr nagyon jól tudja és ösmeri anyagi helyzetemet, felkérem, sziveskedjék azt a bizonyitványt egyszersmind kérvény formában kiállitani és azt saját czimemre beküldeni, amelynek alapján egész biztosan fogok kapni egy pár hét aratási szabadságot. Azonban hogy a jegyzõ úr milyen bizonyitványt állitson ki, azt nagyon jol tudja. Hanem anyit megemlitek hogy nyomatékosan tegyen emlitést arrol hogy én segitség nélkül önálló gazdálkodo vagyok (menyi a földbirtokom) és hogy annál foganatosabb legyen aposomat is bele hozhatja hogy õ is támasz nélkül, s birtoka az enyémmel együtt napról-napra pusztul és hanyatlik, mivel nincs ki kellõen gondozza és az idei termést betakarithassa stb... Tehát ha a jegyzõ úr, ilyen formában a bizonyitványt kellöen kiállitja és beküldi, szabadságra számithatok. Hogy a jegyzõ urat a felsöbbség felelöségre vonná a bizonyitványért, alig hihetem, mivel ugy már többen kaptak szabadságot és gondolatom szerint nem törvénybe ütközõ dolog, mivel a teljes valoságrol van szó. Tehát legyen szives jegyzö úr, ügyemben eljárni és mit lehet megtenni, mert ha Isten segitni fog hálás leszek érte. Különös ujságot nem irhatok, mindennap jobb hireket hallunk, zürzavar a kaszárnyába elég van. A regutákkal pedig sok baj. A 12-dik mars pedig július elseje körül elmegy. Ezek után igen szépen tisztelem kedves családjával együtt, legjobb akaratába bizva, maradok teljes tisztelettel Jámbor János. Kedves feleségem! Leirhatatlan örömmel olvastam soraidat melybõl megtudám hogy mégsem volt valaki olyan kemény szivû mint gondoltuk és mint

ujévi ajándékot adott vissza, hanem okos ember volt mégis fiam, mert csak mint irád százat tartott magánál. Hát bizony én magam sem tettem volna mind vissza, még csak azért sem hogy máskor kinek pénze van vigyázzon jobban rá. Azt hiszem hogy anyó is majd ezután jobban elfogja tenni és gyakrabban megvizsgálja. Tehát ezt szivem nem lehet ki is gondolni hogy miképpen történt és mért? Igazán szeretném tudni, hogy ki volt az a nemes lelkü tolvaj aki azt cselekedte. Oh fiam gondolhatod hogy én mikor a leveledet kezdtem olvasni és errõl értesültem, hogy érezhettem magamat, hát a szó szoros értelmében nagyon jól. Erõl szivem irhatnék még ugyan de... [A levél befejezetlen – V. E. Gy.]

Ima

Távollétemben a harczmezõn 1914-ben Uram, amíg messze leszek Adjad szándékimban szerencsés legyek Hogy semmi gonosz ne követhessen Sõt távollétem jóra kimehessen. S otthonomhoz békén megtérhessek Hol örömmel tenéked élhessek. Igazgasd minden lépésemet Tarcsd meg elmémet és egészségemet Hogy mindenben vigyázó lehessek És e nagy megpróbáltatásban össze ne essek Magamnak s másoknak használhassak De kivált Tenéked híven szolgálhassak. Ne engedd azért elfelejtenem Oh emlékeztess reád én Istenem Hogy bújdosó vagyok e világban De örökös hazám lessz a Menyországban Hogy szívemmel csak oda siessek Végre, vég nélkül Veled ott lehessek.

Minden reggel az orvost várva-várom Hogy mikor kell a kórházat itt hagynom Egy-két nap még maradjon itt barátom És azután hogyha elmegy sem bánom. Ha kimegyek a nagy kórház kapuján Már messzi innen a kaszárnya ... Itt is, ott is csak a sárga kõfalat Bubánatos szivekkel ...

Hazatérés Nagy küzdelmeim elmultak, (S visszajöttem közétek) Imádkoztam Istenemnek És megörze engemet. Mikor elhagytam családom Nem vala semmi bajom De az orosz csatatéren Ellötték a bal karom. Egy eltévedt orosz golyó Akadt meg a karomba De nem zugolodtam azon Mert Isten ugy akarta. Hiába öriztem magam Ezt el nem kerülhettem. Csak hogy végleg haza jöttem Hála legyen Istenem. Emlékül irtam az 1914-tõl 1918-évig tartó háboruról amidõn a bal karom átlötték és Isten gondviselésébõl életben haza kerültem négy évi keserves testi és lelki szenvedés után a családom körébe. Az átalakított baróti református templom

A prágai katonakórházban (1915-ben) Gyászba borult a félvilág tájéka Sok szülõ özvegy és árva siratja Itt is ott is sirdogálnak szomorán Még a nap is homályosan süt reám. Ki kinézek a kórház nagy ablakán Felsóhajtva, könyes szemmel szomorún Nem is tudom tájékozni magamat Elhagytam szülõföldem s családomat. Feleségem gyermekeim hol vagytok Homályosan emlékszem már reátok Megöli a szivemet a bubánat Igy élem át tán az egész világot. Hanyat fekszek az ágyamon Sem ismeröst sem családom nem látom Nincsen itten senki aki rám nézzen Én Istenem meddig tart e gyötrelem.

31