KLINIKAI KIADVÁNY
2012. ÁPRILIS „ A keresztyénség próbája a feltámadás, amely vagy a legnagyobb csoda, vagy a legnagyobb csalás,melyet a történelem feljegyez „ (Philip Schaff – történész) „… a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta…” Ézsaiás 53,4”
NÉHÁNY SZÓT A KIADVÁNY FOGADTATÁSÁRÓL Korodi Csaba, református lp., kórházlelkész Kiadványunk első száma 2011. decemberében jelent meg háromszáz példányban, melyet elsősorban betegek és kórházi alkalmazottak között osztottunk szét. Nagy öröm volt számomra, hogy az évek óta dédelgetett álmom valóra válhatott, és íme, az elszálló szó mellett nyomtatásban testet öltött üzenetet adhatunk pácienseink kezébe. A Gyógyító Igen bemutatása 2011. dec. 23.án történt a kórház Igazgatóságán megrendezett karácsonyi ünnepély keretében, ahonnan útjára bocsátottuk a kétnyelvű klinikai kiadványt. Mint újdonság, nagy érdeklődésnek örvendett és sokan vittek magukkal egy-egy példányt. Az ott elhangzott beszélgetésekből azt szűrtem le, hogy igenis igény van ilyen szellemiségű írásra,
amely a gyógyító folyamat szerves részeként töltheti be küldetését. Igazgatóink részéről bátorítást és támogatás ígéretet kaptam a további folytatáshoz. Betegeink arca felvidult, amikor kézbe adhattam kiadványunkat és láttam, amint a kórterembe visszatérve azonnal elkezdték mohón olvasni azt. Mivel pácienseink mennek és jönnek, állandóan cserélődnek, ezért nehéz pontos felmérést készítenem arról, hogy ők milyennek értékelték kiadványunkat. A szóban történt visszajelzésekből következtetve ők is pozitívan értékelték ezt a lelki útravalót. Talán még túl korai is lenne eredményről beszámolni kiadványunkat tekintve, hiszen még alig tört fel az „ismeretlenségből” és indult el hódító útjára. Pártoljuk meg lelkesedéssel, kitartással és jelentkezzünk benne cikkekkel, így elősegítve azt, hogy betölthesse küldetését: - legyen összekötő fórum a betegek, hozzátartozók és az őket ápoló személyzet között.
1
A FELTÁMADOTT TANÚIVÁ LENNI Dellői Olvasandó: Apostolok cselekedetei 13, 29-35 Húsvét a keresztyén egyház legkiemelkedőbb és egyben legősibb ünnepe. Amíg kétezer év távlatában sok jelentős ünnepre a feledés homálya borult és így eltűnt a történelem színpadáról, addig a feltámadás ünnepe megőrizte tekintélyét. Mi az oka ennek- kérdezhetnénk? Bizonyára több is van én most csak egyet, kívánok megemlíteni: Krisztusnak mindig voltak és lesznek olyan tanúi, akik az Ő halál feletti győzelmét hirdetni fogják az idők végezetéig. Kívánom, hogy a mi ünneplésünknek is ez adja meg tartalmát: „mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, amikor feltámasztotta Jézust” 32. v. Pál apostol első térítő útja alkalmával a pizidiai Antiókhiában egy zsidó istentisztelet keretében hirdeti a feltámadás örömhírét. Teszi ezt úgy, hogy Jézus feltámadását Isten ígéreteként szemléli. Az Ószövetségben ilyen ígéretekről olvasunk: megelevenednek halottaid és holttesteid felkelnek, az Úr sírba visz és visszahoz, nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson stb. Az Újszövetségben maga Jézus előre kijelentette feltámadását több alkalommal: „kezdte jelenteni tanítványainak, hogy ő harmadnapon feltámad” Máté 16,21. János 2,19. Amit Isten eleinknek ígért és a Bibliában megörökítette, az nekünk is szól, fiaknak. Boldog időben élhetnek a fiak, mivel szemlélhetik a beteljesült ígéretet. A feltámadás hírét, valamint az üres sír valóságát hitetlenkedve fogadták még a tanítványok is, de a feltámadott megjelenései minden kétséget eloszlattak. Amíg csak hallották a hírt felőle, annak nem volt átütő ereje, de mindent megváltoztatott a Vele való találkozás ténye. A kételyt és bizonytalanságot hitbizonyosság váltotta fel. A hit a remélt dolgokban való bizalom és a nem látott dolgok felől való meggyőződés. Amíg mások mondják a feltámadás hírét szá-
2
modra, addig meg lehet azt kérdőjelezni, de amikor Ő személyesen jelenik meg neked és felfedi önmagát, akkor megszűnik a kétely. Krisztus megjelent Péternek, a 12-nek, több mint 500 testvérnek, Jakabnak, Mária Magdalénának, Emmausi tanítványoknak, Tamásnak és végül Pálnak. Akik hittek benne, azokat tanúivá avatta – ti vagytok erre a tanúk! Mi pedig Isten igéjeként a tanúk bizonyságtételét hirdetjük – Jézus a mi bűneinkért halálra adatott és feltámasztatott, a mi megigazolásunkért.
Hitünk csúcspontját Jézus halál feletti győzelme, feltámadása jelenti. Ezen áll, vagy bukik minden, amint Pál is megfogalmazza:”ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek… ha csak ebben az életben reménykedünk, a Krisztusban minden embernél nyomorultabbak vagyunk” I.Korinthus 15:17,19 Amikor hiszünk feltámadásában, akkor úgy viszonyulunk hozzá, mint élő és munkálkodó Úrhoz, akinek ereje minket is új életre támaszt. Aki már találkozott Vele és élete megújult, szívének tartalma kicserélődött, újjászületett, valamint megtapasztalta imái meghallgatását, annak már nem kell bizonygatni halál feletti győzelmét. Aki elkeseredésében, szenvedésében, tusakodásában, szorongásai közepette megtapasztalta Jézus hozzá is lehajló szeretetét és segítségét, az tudja, hogy Ő már nem halott. Minden betegség, testi erőtlenség a hálál tényével szembesít minket. Jelzi és figyelmeztet mulandó voltunkra. A halál árnyékának völgyében járva adatott számunkra ebben az ünnepben az a teljes hitbizonyosság, hogy: „Feltámadott az Úr bizonnyal „Legyünk mi is az Ő tanúi!
EGY KÓRHÁZI HIRDETŐTÁBLÁN OLVASTAM: „A ráknak korlátai vannak: nem tudja megbénítani a szeretetet, nem tudja összezúzni a reményt, nem tudja elpusztítani a hitet, nem tudja felemészteni a békességet, nem tudja lerombolni a bizalmat, nem tudja megölni a barátságot, nem tudja kizárni az emlékeket, nem tudja elnémítani a bátorságot, nem tudja megtámadni a lelket, nem tudja megrövidíteni az örök életet, nem tudja elfojtani a szellemet, és nem tudja csökkenteni a feltámadás erejét.”
Szentágothai János professzor, nemzetközi hírű agykutató előadást tartott Angliában az agy szerkezetéről. Egy angol filozófus, aki végighallgatta előadását, ezt kérdezte tőle:”Ön most az agy fizikai és biológiai rendszeréről beszélt… úgy tudom, hogy ön hívő keresztyén. Miként tudja összeegyeztetni keresztyén hitét tudományos kutatásainak eredményeivel, miként képzeli el ezt? Hisz a feltámadásban? „ Szentágothai válasza ez volt:”Kedves barátom! Hiszek az apostoli hitvallásban, hiszek a Mindenható Istenben és ha Isten Mindenható, akkor nincsen semmi okom arra, hogy kétségbe vonjam, hogy neki megvan a hatalma engem feltámasztani, olyan formában, amit Ő megfelelőnek tart. Persze minden embernek szíve joga, hogy ezt hitben elfogadja és életét a körülményekhez képest boldogan, töltheti, teljes bizalommal és félelem nélkül nézhet kikerülhetetlen végzete, a halál elé.” (Evangélikus Élet 2004)
BETEGEK ÜZENETEI TÁRSAIKNAK Szenvedésről és a hit ajándékáról Horváth Erzsébet a belgyógyászatról Nagypéntek közeleg. VALAKI szenvedett, meghalt érettem azért, hogy én biztonságban legyek. Kórházban voltam kilenc napot, erről írok most. Naponta rábíztam magam és Ő vezetett, szavával, a Biblia szavaival. A 40. Zsoltár 18. verse: „Te vagy segítségem és megmentőm, Istenem, ne késlekedj!” volt a segítségem és megmentőm, amikor egyik éjszaka álmomból megébresztve a szomszéd ágyban levő beteg, aki addig csak segítséggel bírt felülni, hirtelen felém közeledik támadási szándékkal. Nagyon megijedtem, mivel csak ketten voltunk a kórteremben. Sikerült kirohannom és már jött is az ápolónő, így nem esett bántódásom. Ezután két napig más kórterembe helyeztek, ahol a 40-ik Zsoltár 5-ik verse vigasztalt: „Boldog ember az, aki az Úrba veti bizalmát”. Annak ellenére, hogy itt heten voltunk nyugodtan pihenhettem és gyógyulhattam. A harmadik napon, újra vissza kellett mennem a régi kóterembe. Féltem. De aznap reggel Isten ezzel az igével biztatott: „Ne félj, ne rettegj!” Józs.8.1. Félve ismételgettem és hittem, hogy Ő velem van. Így is volt. Bégességben elaludtam és nem történt semmi bajom. A szomszéd ágyban is aludt a betegtársam. Isten ilyen módon erősítette a hitemet, gyógyította lelki életemet, nem hagyott magamra. Meghalt érettem, megváltott bűneimből, hogy az Övé legyek. Hitet adott, táplál, velem van. Közben a trombózisom is gyógyul. Hazaérve ezt mondhattam a zsoltárossal együtt: ”Megmentettél engem a haláltól” Zsolt. 116,8. Hála Őneki.
3
GONDOLATOK Kacsó Márta, Cozma Sabina, a Marosvásárhelyi Megyei Kórház Belgyógyászati Osztályának nővérei Napjaink zűrzavaros, rohanó világában nem találunk olyan embert, mely élete során nem találja szembe magát szenvedésekkel. A nehézségek, fájdalmak miatt megtört szívű, szomorú arcú és elesett emberekkel találkozunk nap, mint nap. Embertársaink testi-lelki szenvedéseinek vagyunk tanúi, együtt érzünk velük és megpróbálunk enyhíteni fájdalmukban amen�nyiben erre lehetőségünk adódik, főleg ha az illető szívünkhöz közelálló. Sajnos egy olyan világban élünk, amelyben a negatív hírek sokasága özönlik felénk, a tudomány rohamos fejlődése majdnem követhetetlenné válik, ellentétes információk sokadalma nehezíti választási lehetőségeinket és általános bizonytalanság uralkodik – ennek következtében az emberek gyakorta túlértékelik a lehetséges problémák, veszélyek súlyosságát és elfelejtik felhasználni a Teremtő által kapott adottságokat. Nem ritkán látunk embereket elesni a félelem miatt: majdnem jelentéktelen dolgoknak nyújtanak nagyon fontos szerepet, más esetben pedig életbevágóan fontos jeleket nem vesznek számításba. Ennek a viselkedési módnak egyik magyarázata az, hogy nem vagyunk eléggé felkészülve a földi élettel járó nehézségekre. Születésünk után szüleink, rokonaink szeretetét és gondoskodását érezzük, és amikor kikerülünk a világba ott már egymagunknak is helyt kell állnunk. Sajnos a legtöbb esetben a fiatalok otthonról és iskolákból kapott tanításai nem elegendőek ahhoz, hogy sikeresen, magabiztosan és jókedvvel tudjanak minden adódó nehézséget megoldani. Pedig biztosítékként és bátorításként áll nekünk Jézus szava: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: Én meggyőztem a világot.”(János 16:33) Annyit kell tennünk, hogy nyitott szívvel és lélekkel fogadjuk Isten jeleit, melyeket naponta mutat nekünk (s melyek nem mindig férnek be az általunk megálmodott és elképzelt mindennapokba-jövőbe). Ha már ezeket fogadtuk,
4
akkor a következő lépés: forduljunk hozzá bátran segítségért; ha őszinték vagyunk, el kell ismernünk, hogy mindig minden, a mi javunkra volt, van és lesz. Még ha nem is ismerjük az Úr terveit és ez bizonytalansággal tölt el, akkor is bizalommal kell lennünk Iránta, mert szeretete határtalan és ígérete szerint velünk van mindig és mindenkor, még akkor sem hagy magunkra, ha a mindennapok gondjai, a sok teendő és nem utolsó sorban a szórakozás elvonja figyelmünket a legfontosabbról. Ne felejtsük el soha, hogy Neki terve van velünk, már akkor szeretett amikor még meg sem születtünk; nagy szeretettel és féltő gondoskodással alkotott meg, gyerekeinek mond mindnyájunkat, és habár nem mindig felelünk meg a világ szépségideáljainak, attól még tökéletesek vagyunk: minden ember egyedi és tökéletes, az Ő képére vagyunk teremtve; sosem létezett, él vagy fog születni egy másik ember amelyik ugyanazon testi, lelki adottságokkal rendelkezzen, amelyik ugyanúgy gondolkozzon, érezzen mint mi. Boldogsággal kell eltöltsön minket, hogy Atyánk szeretete határtalan, életünk minden percében gondoskodik rólunk, segít, valahányszor kérjük és elfogadjuk mindazt, amit értünk tesz. Ő a mi Atyánk és boldog, ha mi is az Ő fiaivá akarunk válni; tárt karokkal és szívvel várja megtérésünket. Az első lépést felénk már réges rég megtette – erről tanúskodik egyetlen Fiának áldozata: Jézus értünk szenvedett és halt meg, azért hogy bűneink megbocsátást nyerjenek és az örökélet birtokosaivá váljunk. Nincs okunk a félelemre: a félelem távol tart minket Tőle az által, hogy minden gondolatunkkal csak arra koncentrálunk, és mindeközben nem tudunk szeretni: embertársainkat és Istent sem. Pedig ilyenkor a Támasz is mellettünk van; csak arra vár, hogy segítségül hívjuk. “Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az Én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én Velem” (Jelenések 3:20). Ha nehéz, szenvedéssel átitatott időkben megpróbáljuk megkeresni és meglátni a reményt, a gyógyulás lehetőségét, a problémák megoldását, a győzelmet minden nehézség felett, akkor sokkal könnyebben és bátrabban
állunk helyt ilyenkor. Sose felejtsük el mindazokat a szörnyű, testi és lelki kínokat, amelyeket Jézus csakis szeretetből felvállalt a mi szabadulásunkért, így megnyitva az egyedüli Ajtót mindnyájunk számára az Örökélet felé. A kérdés az: akarjuk-e az általa felajánlott Ajándékot elfogadni és élni vele, s ha igen akkor mit kell tennünk azért, hogy a miénk is legyen? A válasz nagyon egyszerű (talán ezért is annyira felfoghatatlan egyes emberek számára): Fogadjuk el Jézus Krisztust Urunknak és Megváltónknak.
Minden nap hálát kellene adjunk az Ő áldozatáért, szeretetéért és az örökélet lehetőségéért, amelyet ingyen felajánl nekünk. Ismervén Isten és Jézus határtalan szeretetét, amit mindennap ki is nyilvánít, nekünk tudatában kellene legyünk saját értékeinknek ebben a célját vesztett világban; próbáljuk meg saját gondolatainkat és cselekedeteinket az Úr szemével értékelni és akkor mindjárt könnyebb eldönteni azok jó vagy rossz voltát. Ne feledkezzünk meg az Atya szavairól: „a szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.”(1 Kor 13:4-8)
A SZENVEDÉS ÉRTELMÉRŐL, AVAGY ÉRTELMETLENSÉGÉRŐL Dellői A szenvedés általában a reménytelenség súlyával nehezedik ránk. Egy hozzátartozó elvesztése, gyógyíthatatlan betegség, vagy más sorscsapás következtében úgy érezzük, hogy kilátástalan helyzetbe kerültünk. Ilyenkor két érzéssel szembesülünk: a szenvedés látszólagos értelmetlensége egyfelől, másfelől a mi tehetetlenségünk. Vallom, hogy még a legnagyobb és legnehezebb szenvedés is legyőzhető, ha valamilyen értelmet nyújtó kapcsolatba sikerül állítanunk. Annál elviselhetőbb egy szenvedés, minél inkább megtaláltuk értelmét annak. Viszont ennek ellenkezője is igaz, nehezen elviselhető az a szenvedés, aminek nem találtam meg az értelmét. Egy példával szemléltetve mindezt: ha egy édesanya berohan az égő házba, hogy kimentse alvó kisgyerekét onnan, egy jajszót sem fog ejteni a súlyos égési sebek miatt, ha sikerül mentő akciója, hanem inkább hálás lesz azért és örülni fog. De elkeseredetten fog panaszkodni, ha például kis sérüléseket szenvedett egy olyan balesetben, amely senkinek sem használt, mivel értelmetlen figyelmetlenség okozta. Talán nem létezik igazabb kihívása a szenvedőnek, annál, hogy megtalálja szenvedésének értelmét, és előre tudjon tekinteni annak céljára. Aki képes továbbjutni a miért kérdésén , a mi célból felé, az jelentős előrelépést tett meg ezen az úton. Az élet igazi hősei nem a diadalittas győztesek, hanem azok a legyőzöttek, akik a bajban is megtalálják a fogódzót. Gyakran hallani egy súlyos veszteségben: „Van-e értelme? Mi értelme van még az életemnek? Kiszolgáltatottá lettem, mások gondozására szorulok, alapvető szükségleteimről sem vagyok képes gondoskodni, ezután mások terhére kell élnem, elviselhetetlenné vált a létem, sem magamnak, sem másnak nem
5
lehetek hasznára. Minden eddigi célomat fel kellett adnom! Egyetlen vágyam maradt csupán, megszabadulni ettől az értelmetlen léttől.” Nehéz helyzetben van a pszicho-szakember, amikor ilyen helyzettel kell szembenéznie, hiszen ha valakinek látszólag értelmetlenné vált az élete, miként győzhető meg arról, hogy küzdenie kell a túléléséért? Milyen motivációt, késztetést áll módunkban használni ebben az esetben? Valószínű minden tapasztalt kelkigondozónak, szakembernek megvan a maga módszere ebben a kérdésben. Én most egy sajátos megközelítésről szeretnék írni, amely annak felismeréséből ered, hogy a cél nem jelenti az élet értelmét és a cél elvesztése, nem jelenti az élet értelmetlenségét. Életcélunkat el lehet érni, vagy éppenséggel egy betegség megakadályozhat ebben, de az élet értelme ettől függetlenül érintetlen marad. Az élet értelme maga az emberi törekvés és harc.
Egy kis történet arról szól, hogy egy onkológus – sebész professzor, operációra készíti fel a nyolc éves kisfiút. Közölnie kell vele és az ágy másik oldalán rettegő szülőkkel: mindenre számítani kell, lehet, hogy amputálni kell térdből a lábat a tumor miatt. Ő mindent meg fog tenni ennek elkerülésére, döntését azonban az operáció alatt kell meghoznia. Ennek hallatán a gyerek keserves sírásba tör ki: - akkor nem fogok tudni focizni, hiába készítesz nekem fa-
6
lábat. Mindenki megrendülve hallgatta kifakadását. Kis idő múlva a szipogó gyerek könnyes arca széles mosolyra derült: - de akkor majd végre szüleimnek meg kell engedniük, hogy lovagolni járjak, mert azt ám falábbal is lehet – és kacagni kezdett. A történet mesterien fogalmazza meg, hogy a találékony gyereki ész miként talál új célt és értelmet létének, akkor is, ha az komoly nehézségbe ütközik. A gyerek felfedezi, hogy esetlegesen megcsonkítva nem lesz értelmetlen az élete. A valós tényt, nem cáfolja – igaz, hogy focizni nem fog többet műlábbal, de lovagolni azt igen. Következésképpen a lelki gondozás egyik feladata, hogy segítségére legyen a betegnek a betegség értelmének a megkeresésében és annak felismerésében, hogy az elviselhető betegségek a valósághoz vezető ajtók is lehetnek. A keresztyén hit az Isten országának megígért üdvössége és a jelenleg átélt bajok közé befogva találja magát, amint ezt Pál találóan megfogalmazza:” mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók, ahhoz a dicsősséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk…”(Róma 8,18) Fontos az, ha az ember Isten közelségét és jóságát hit által meg tudja tapasztalni, betegség és szenvedés ellenére is, függetlenül attól, hogy a súlyos betegségnek van-e értelme vagy nincs és így a hit segítségnek bizonyul ebben a válságos helyzetben is. Hiszen a hitnek nem az a legmélyebb értelme, hogy egészséges, harmonikus és boldog egzisztenciát teremtsen, hanem, hogy az ember kitartson a feszültségek és részben az élet kiengesztelhetetlen ellentmondásai közepette az Élő Isten megtapasztalása által. A teljes ember gyógyulása minden esetben, Isten országának jelzésszerű előhírnöke, amiért hálásaknak kell lennünk. Mégis, a keresztyén hitünk valódiságát eldöntő próba nem a testi vagy lelki gyógyulás, hanem az, hogy miként tud az ember egy gyógyíthatatlan szenvedéssel együtt élni, valamint az őket elkísérő egészségesek miként tudnak a „gyógyíthatatlannal” bánni? V.E. Frank gondolata kívánkozik ide záró mondatként: “ha az embernek van, amiért élnie, akkor bármilyen hogyant kibír”
A KLINIKAI LELKIGONDOZÓ HIVATAL ÁLTAL SZERVEZETT RENDEZVÉNYEK: 2011 December 23. - karácsonyi szeretetvendégség a klinikákon és az igazgatóságon
Meghívottaink voltak: Domahidi Zsuzsa – fuvola, Domahidi Kata – cselló, Domahidi Sára – hegedű, Domahidi Anna – dob, a művészeti Líceum diákjai, valamint a mezosámsondi gyerekkórus, akik karácsonyi énekeket adtak elő. 2012. Február 26. - böjtfői úrvacsora a betegeknek: belgyógyászaton 16 személy, urológián 2 személy, sebészeten 5 személy 2012. Április 8. - Húsvét I. napján: Ünnepi istentisztelet és úrvacsora – a Belgyógyászat előadó termében (III.emelet)
ISTENTISZTELETI ÉS BIBLIAÓRAI ALKALMAK Kedd: 17 óra - gyerekgyógyászat 19 óra - pszichiátria, endokrinológia Szerda: 17 óra - szívterápia 19 óra - belgyógyászat Csütörtök: 17 óra - tüdőklinika 18 óra - ortopédia
Péntek: 17 óra - bőrgyógyászat 19 óra - nőgyógyászat 20 óra - szemészet Vasárnap: 10 óra - váltakozva: urológia és sebészet
Alkalmaink ökumenikusak (minden felekezet felé nyitottak) és ha a szükség úgy kívánja kétnyelvűek. Szívesen megkeressük azokat, akik ezt telefonon jelzik, lelkigondozói sürgősség esetén hívható: .Ionut Chiorean - ortodox lp. tel: 0265-269.023 . Korodi Csaba - református lp. mobil: 0723-331.317 Gabor Balint Gabriel -görög katolikus lp. mobil: 0746-131.408
Kiadja a Klinikai Lelkigondozói szolgálat, Marosvásárhely Felelős szerkesztő: Korodi Csaba – klinikai lelkigondozó Lapterv és tördelés: Dr. Kraft Hunor-Norbert Javaslataikat , észrevételeiket, irásaikat az alábbi e-mail cimre küldjék:
[email protected] A kiadvány céljaira adományokat köszönettel elfogadunk.
7
HÚSVÉT HAJNALÁN Túrmezei Erzsébet
az angyal előtt döbbenve megállni: feltámadott, élő Mesterre találni. Húsvétkor, ha nincs még húsvéti szíved, a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed könnyesen, aggódón búsan, amint van, s keresd a Krisztust, keresd a sírban! Nem, úgysem fogod megtalálni ottan. Eléd fog állni feltámadottan.
Alig várták, hogy jöjjön a reggel, s most bánatosan, illatos kenetekkel, sírva sietnek a sír felé hárman, epesztő, emésztő, roskasztó gyászban. Ím, ébred az élet és támad a nap már. A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár, és csattog az ének száll által a légen fel, fel az ég felé… Csak úgy, mint régen. Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék? Mikor a Mester előttünk ment még, és ajkén az élet igéi fakadtak a szomjazóknak a fáradtaknak! Volt-e valaha riasztóbb álom, mint ez a három nap, ez a három: mikor, aki folyvást csak életet mentett, vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet, viszik diadallal a főpap elébe, rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe, ÁTSZEGEZETT KEZEDNEK és suhog a korbács és csattog az ostor. KÖSZÖNÖM! Hol, aki megvédje, a hős, az apostol? És az Atya hallgat? – Mély csend ül az égen Túrmezei Erzsébet s most hajnallik újra csak. Úgy… úgy mint régen. Jézusom, a te irgalmas kezed Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt. Megkötözték, keresztre szegezték! S még volt, ki gúnnyal nevette Őt, Hogyan simogatta a gyermekeket, amint a tövistől a vére kicsordul, Érintette leprások sebes testét, s úgy kell felemelni az utcai porbul. Osztott az éhezőknek kenyeret, Köpdösve, gyalázva a fára szegezték, Intett csendes szeleknek de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még, És hábornak… ott fenn a kereszten anyát és poroszlót: Látásra nyitotta a vak szemet, könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót. És életre keltette a halottat. Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett! Viszik az illatozó kenetet, De csodatevő, irgalmas kezed és sírva sietnek a sír felé hárman, Megkötözötten és átszegezetten nagypénteki gyásszal húsvéti sugárban. A legcselekvőbb, leghatalmasabb! Hogy látnak szemükben keserű könnyekkel, Bűn rabjai ujjonganak: milyen csodálatos ez a reggel. „Szabad lettem!„ A pálmafák két szegélyén az útnak súgva-búgva valami titkot tudnak. Hogy a bilincs ezer darabokra tört, A virágok át harmatkönnyeken Kitárulhatott átkos börtönöm, már látják felragyogni fényesen S szabaddá lettél boldog szolgálatra: az élet napját, s azt hirdeti minden: Megkötözött, keresztre szegezett A sírban nincsen! A sírban nincsen! Kezednek köszönöm! Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva. Betekinteni egy üres sírba,
8
ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!
