Negyedik fejezet Iszlám: Az intolerancia vallása

Negyedik fejezet Iszlám: Az intolerancia vallása Tudtad?

• Az iszlám jog másodosztályú státust biztosít az iszlám társadalmon belül a zsidóknak, keresztényeknek, és más nem muszlimoknak. • Ezeket a törvényeket nem törölte el, vagy módosította egyetlen iszlám szaktekintély sem. • Az elképzelés, hogy a zsidók jobban boldogultak az iszlám területeken, mint a keresztény Európában téves.

A muzulmán szószólók az Egyesült Államokban keményen dolgoznak azon, hogy az iszlámot jóindulatúnak, nyitottnak és elfogadónak mutassák be, valami olyannak mely távol áll Osama bin Laden, és a hozzá hasonló fanatikusok meg nem alkuvásától. Mind a muszlim és nem muszlim PC „ellenőrök” gyakorlatilag eltöröltek minden elképzelést, mely nem egyezik meg azzal, hogy az iszlám olyannyira békés, jóindulatú és toleráns, hogy semmilyen problémát nem fog jelenteni a nyugati társadalmak számára. Az iszlámot a kereszténységhez és júdaizmushoz hasonlónak festik le, ami ezekhez hasonlóan, (saját hibáján kívül) ki van téve a „szélsőségesek” „elferdítésének.” Manapság a legtöbb amerikai megdönthetetlennek fogadja el ezt. És sokan ennek elutasítását „rasszista” cselekedetnek tartják, annak ellenére, hogy az iszlám nem egy faj és napjainkban a legtöbb muzulmán a világon nem egy etnikai csoport tagja, mellyel leggyakrabban azonosítják őket, nevezetesen az arabokkal. Csupán egyetlen probléma van ezzel az általános nézettel, mégpedig az, hogy nem igaz. Már láthattuk, hogy az iszlám teljes mértében a háború vallása. Ezen felül mélységesen intoleráns is.

PC mítosz: Az iszlám egy toleráns vallás A zsidók és a keresztények, állítja a PC irányvonal, harmóniában éltek a muzulmánokkal a múlt nagy iszlám birodalmainak idejében. Amikor 2004. március 11-én a dzsihád terroristák Madridban robbantottak, a kommentátorok behízelgően emlékeztették a világot arra, hogy amikor a muzulmánok uralkodtak Spanyolországban, az a tolerancia jelzőfénye volt, ahol a muzulmánok, zsidók és keresztények békében és harmóniában éltek egymás mellett. Amikor a dzsihadisták isztambuli zsinagógákat robbantottak 2003. november 15-én, a kommentátorok arról kezdtek el kántálni, hogy a robbantás különösen szívszaggató egy olyan városban, mely sokáig a muzulmánok, zsidók és keresztények közötti békéről volt ismert. Az iszlám tolerancia megkérdőjelezhetetlen dogmájának fontos politikai következményei vannak. Elbátortalanítja a terrorizmus ellenes nyomozókat Európában és Amerikában attól, hogy a mecsetek ténykedését megfigyeljék. Segít fenntartani azt a téves elképzelést, hogy az iszlám terrorizmus a politikai sérelmekből, és a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségekből ered. Az európai kormányok, növekvő muzulmán népességgel a nyakukon arra használják ezt, hogy megnyugtassák magukat azzal kapcsolatban, hogy a régi Al-Andalúziában az iszlám hegemónia nem is volt annyira rossz. Európai és amerikai politikusok és vallási vezetők udvarolnak a növekvő iszlám közösségeknek az országaikban, próbálva megnyerni politikai támogatásukat, és azt feltételezik, hogy könnyen fognak asszimilálódni, és békés, aktív résztvevői lesznek a politikai folyamatoknak. Miért is ne? Az iszlám békés és a sokszínűséget tanítja. Mi lehetne jobb alap a nyugati demokráciában való részvételhez? A toleráns iszlám elképzelését még az Egyesült Nemzetek is pártfogolja. A török Zaman napilap 2005 márciusában beszámolt arról, hogy egy ENSZ szemináriumon- melynek címe „Szembeszállva az iszlamofóbiával: Képzés a Toleranciáért és Megértésért”- „a tolerancia, amit az ottománok mutattak a különböző vallások emberei felé, példaként szolgál, amit ma is

1

lehet használni” és kitűnt, mint egy „szociális modell, melyben a különböző vallások és nemzetek évszázadokig ugyanazon fedél alatt éltek.”1 Úgy látszik nem tűnt fel az ENSZ-nek, hogy amikor a különböző vallások egy fedél alatt éltek, akkor az egyik az úr volt, a többiek pedig a megvetett alattvalók.

A dhimma A Korán a zsidókat és keresztényeket a „Könyv népének” nevezi. Az iszlám jog dhimminek nevezi őket, mely „védett” vagy „bűnös” embereket jelent. Az arab szó mindkettőt jelenti. „Védettek”, mivel a Könyv népeként valódi kinyilatkoztatásokban részesültek („a Könyv”) Allahtól, és ezért helyzetüket tekintve különböznek a teljesen pogányoktól és bálványimádóktól, mint amilyenek a hinduk és buddhisták. (Történelmi szempontból az utóbbi két csoporttal az iszlám hódítók még rosszabbul bántak, bár gyakorlati okokból muzulmán főnökeik végül megjutalmazták őket a dhimmi státussal.) A zsidók és keresztények „bűnösek”, mivel nem csupán elutasították Mohamedet, mint prófétát, hanem elferdítették a törvényes kinyilatkoztatásokat, amit Allahtól kaptak. Ezért a bűnért az iszlám jog előírásai szerint, bár a zsidók és a keresztények élhetnek iszlám államokban, azonban nincsenek egyenlő jogaik a muzulmánokkal. Az egyik muzulmán jogász kifejtette, hogy a kalifának „dzsihádot kell folytatnia azok ellen, akik elutasítják az iszlámot, miután felszólították őket, hogy térjenek meg, egészen addig, amíg behódolnak az iszlámnak vagy engedelmeskednek annak, hogy egy védett dhimmi közösségként éljenek. Így Allah törvényeit, dicsőség neki <> (Korán 9:33).”2 Bár a zsidók, keresztények és más nem muzulmánok gyakorolhatták a vallásukat, mindezt csak igen szigorú feltételek mellett tehették, melyek minduntalan emlékeztették őket a másodosztályú státusukra. Ezt az alacsony státust először Omar ibn al-Hattáb fogalmazta meg világosan, aki az első kalifa volt 634-től 644-ig. Ibn Katir Korán kommentárja alapján a keresztények a következő megállapodást kötötték Omárral: Azt a feltételt szabjuk magunknak, hogy nem fogunk a saját területünkön kolostort, templomot vagy szerzetesi szentélyt építeni, sem pedig felújításra szoruló imahelyet felújítani, sem pedig bármelyiket ezek közül ellenségeskedés céljából felhasználni a muzulmánok ellen.3 Ez természetesen lehetővé tette az iszlám hatóságoknak, hogy amikor csak akarták templomokat kobozzanak el. Mivel a keresztények tanúvallomásait nem vették figyelembe és sok esetben elutasították, gyakran egy muszlim számára elég volt az a vád, hogy a templomot arra használták, hogy „ellenségeskedést szítson a muszlimokkal szemben,” és ezután elkobozták a templomot. A keresztények megállapodása Omár kalifával így folytatódik: „Nem fogunk egyetlen muszlimot sem megakadályozni abban, hogy a templomainkban pihenjenek, jöjjenek akár nappal vagy éjjel … Azok a muszlimok, akik vendégként érkeznek, három napi szállást és élelmet kapnak.”4 A megállapodás számos megalázó előírást is kötelezővé tesz, hogy biztosítsa azt, hogy a dhimmik „legyőzöttnek érzik magukat” a Korán 9:29 versének megfelelően. A keresztények megígérték, hogy: Nem fogjuk… egyik követőnket sem megakadályozni abban, hogy áttérjen az iszlámra, ha úgy döntene, hogy ezt teszi. Tisztelni fogjuk a muszlimokat, elmegyünk azokról a helyekről, ahol ültünk, ha le szeretnének ülni. Nem utánozzuk az öltözködésüket, fejkötőjüket, turbánjukat, szandáljukat, hajviseletüket, beszédüket, becenevüket, titulusukat. Nem lovagolunk nyereggel, nem függesztünk kardot a vállunkra, nem gyűjtünk, és nem viselünk semmilyen fegyvert… Nem fogjuk arabul titkosítani a bélyegzőinket vagy alkoholt árulni. Hajunk elülső részét levágjuk, a szokásos ruháinkat viseljük, bárhol is va-

2

gyunk, övet hordunk a derekunk körül, tartózkodunk attól, hogy kereszteket állítsunk fel a templomon kívül, és hogy muszlim üzleteknél és piacoknál nyilvánosan bemutassuk azokat és a könyveinket. Nem harangozunk a templomainkban, vagy csak diszkréten. Templomainkban, muszlimok jelenlétében nem recitáljuk hangosan a szent könyveinket. Miután ezeket és más szabályokat teljes mértékben lefektették, a megállapodás így végződik: „ Ezek azok a feltételek, melyeket magunkkal és a vallásunk követőivel szemben felállítunk, biztonságért és védelemért cserébe. Ha ezek közül az ígéretek közül, melyeket a ti érdeketekben állítottunk fel saját magunkkal szemben, bármelyiket is megszegjük, akkor a dhimmah (védelem ígérete) megtörik, és azt tehettek velünk, amit az ellenszegülő és lázadó emberekkel tennétek.”5 Mindez még ma is a sária része. „Az alattvalóknak” egy jelenkori iszlám jogi kézikönyv szerint, „fizetniük kell a nem-muszlim fejadót (gizja)” és „a muszlimoktól eltérően kell öltözködniük, széles ruhaövet viselve (zunnár). Nem üdvözölhetik őket asz-Szalamu ’aleikummal [a hagyományos muzulmán üdvözléssel: béke legyen veled], az út szélén kell menniük, nem építkezhetnek magasabbra, vagy olyan magasra, mint a muzulmánok épületei, bár, ha szert tesznek egy magas házra, azt nem kell lerombolni. Tilos nyilvánosan bort és disznóhúst árulniuk … a Tórát vagy az Evangéliumokat hangosan recitálniuk, vagy nyilvánosan megtartaniuk a temetési vagy ünnepnapokat, és tilos új templomot építeniük.”6 Továbbá ha megszegik ezeket a feltételeket, akkor a törvény meghatározza, hogy a muszlim vezető mérlegelése alapján, meg lehet őket ölni, vagy el lehet őket adni rabszolgának. A dhimmiknek továbbá szigorúan meg volt tiltva - halálbüntetés terhe mellett- hogy térítsenek a muszlimok között. Hasonló halálos ítélet azokra a muzulmánokra is vonatkozott, akik elhagyták az iszlámot. Mindkettő, a dhimmiség további intézkedéseivel, az iszlám jog része maradt a mai napig. Ezek a törvények nagymértékben befolyásolták a muszlimok és nem-muszlimok közötti viszonyt évszázadokon keresztül az iszlám államokban, egészen addig, amíg a nyugati nyomás, mely a meggyengült Ottomán Birodalomra nehezedett a 19. század közepén a dhimmik felszabadításához nem vezetett. A különböző időszakokban itt-ott lazítottak rajtuk vagy figyelmen kívül hagyták őket, de mindvégig megmaradtak a könyvekben, készen arra, hogy ismét érvényre jussanak egy olyan uralkodó által, aki ezt szeretné. És az Iszlám Ellenállási Mozgalom-ismertebb nevén Hamasz- alapító nyilatkozatából megfigyelhetjük, hogy hogyan manipulálják az iszlám tolerancia mítoszát: „Az iszlám védelme alatt, a három vallás, a kereszténység, a judaizmus és az iszlám hívei képesek biztonságban és veszély nélkül együtt élni. A biztonság és védelem csak az iszlám védelme alatt tud érvényesülni, amire napjaink és a régmúlt történelme a legjobb példa … Az iszlám mindenkinek biztosítja a jogait, akiknek vannak jogaik és megakadályozza, hogy mások jogai sérüljenek.”7 A Hamasz ugyanakkor nem igazán mondja ki a jogok nélkülözését, amit „az iszlám védelme alatt” való élés vont maga után. Abdullah Azzam sejk (1941-1989), az al-Kaida egyik alapító tagja, szintén elfogadja, hogy az iszlám államnak, aminek a visszaállításáért harcolt, be kellene gyűjtenie a gizját a dhimmiktől. A Muzulmán Területek Védelme című könyvében a dzsihád különböző kategóriáit tárgyalja. A hagyományos iszlám teológiával összhangban, kifejti, hogy a támadó dzsihád az iszlám közösség kötelessége, és hozzáteszi: „És az uléma (muzulmán tudósok) megemlítette, hogy ez a fajta dzsihád a gizja fizetésének fenntartását szolgálja.”8

3

Napjainkhoz hasonlóan: Muszlim vezetők a dhimma visszaállítására szólítanak fel Rendben, a zsidók és a keresztények a régi iszlám birodalomban dhimmiként éltek, de ez már a múlté, nemde? Manapság egyetlen muszlim sem akarja újból bevezetni a dhimmi státust a számukra, ugye? Természetesen be akarják újból vezetni! Omar Bakri Muhammad sejk, egy sokat vitatott pro-Osama muszlim vezető Nagy-Britanniában, 2002 októberében azt írta, hogy annak ellenére, hogy napjainkban nincs kalifa az iszlám világban, ez nem jelenti azt, hogy a muszlimok csak úgy szabadon öldökölhetnek hitetleneket. Azt állította, hogy még mindig fel kell ajánlaniuk azt a választási lehetőséget, hogy a muszlimok alattvalóiként éljenek: „Egyszerűen nem mondhatjuk azt, hogy azért, mert nincs khilafah [kalifátus], csak megyünk, és megölünk minden nem muszlimot, hanem e helyett eleget kell tennünk a dhimmah-nak [védelem ígérete.]” Ehhez hasonlóan Yussef Salameh sejk a Palesztin Hatóság vallásügyi minisztere „dicsőítette azt az elképzelést, hogy a keresztényeknek dhimmikké kell válniuk a muszlimok uralma alatt, és hogy az ilyen javaslatok egyre általánosabbá váltak a második intifáda óta, mely 2000. októberben kezdődött.” Egy mekkai mecsetben tartott pénteki ima alkalmával, Marzouq Salem Al-Ghamdi sejk kifejtette a sária rendelkezéseit a dhimmik számára: Ha a hitetlenek a muszlimok között élnek, azokkal a feltételekkel egyetemben, melyeket a Próféta felsorolt, az nem baj, feltéve, ha az iszlám kincstárba befizetik a gizját. További feltételek, … hogy nem újítják fel a templomaikat vagy kolostoraikat, illetve nem építik újjá azt, amit már leromboltak, hogy három napig ellátnak minden muszlimot, aki feléjük megy, … hogy felállnak, amikor a muszlimok le akarnak ülni, nem utánozzák a muszlimok öltözködését és beszédmódját, nem lovagolnak, nem birtokolnak kardot, nem tartanak maguknál semmilyen fegyvert. Nem árulnak bort, nem mutatják a keresztet, nem harangoznak, nem imádkoznak hangosan, elől leborotválják a hajukat, hogy könnyen be lehessen azonosítani őket, nem bujtanak fel senkit a muszlimok ellen, és nem ütnek meg egy muszlimot sem … Ha megszegik ezeket a feltételeket, akkor többé nem állnak védelem alatt.

PC mítosz: Történelemi szempontból a dhimma nem volt olyan rossz A gyakorlatban nem lehetett valóban ilyen, ugye? Az iszlámra áttért hitvédő Stephen Schwartz bizonygatja, hogy valójában a dhimmiség nem volt annyira rossz, és azt állítja, hogy ennek a szörnyűségei el vannak túlozva: „A dhimmát nyugaton, demagóg módon az iszlám uralom szörnyű szimbólumának tartják.”9 És az egészen bizonyos, hogy egyetlen törvényt sem juttattak általánosan érvényre egyforma buzgalommal és alapossággal. A kilencedik században, Theodosziusz, Jeruzsálem pátriárkája írta, hogy a muszlimok „igazságosak, és nem tesznek nekünk semmi rosszat, se nem erőszakosak velünk.”10 Azonban a keresztények és zsidók jogi státusa legjobb esetben is csak bizonytalan volt. A. S. Tritton történész megjegyzi: Egyszer a dhimmi üldözött féregként jelenik meg, mint aki teljesen jelentéktelen, máskor pedig panaszkodnak a körülötte levő muszlimokra gyakorolt ártalmas befolyására. Törvényeket hoztak, melyeket betartottak egy darabig, azután elfelejtették, egészen addig, amíg valami a hatóságok emlékezetébe nem idézte őket. Az események logikájából az az érzésünk támad, hogy az iszlámnak fel kellett volna emésztenie az alárendelt vallásokat, de ők e helyett túlélték, életerősen, bár ütött-kopottan.11

4

Valóban ütött-kopottan. A megalázások különböző formákat öltöttek, de mindig jelen voltak. Philip Hitti történész megemlít egy közismert példát a kilencedik századból. „Al-Mutawakkil kalifa 850-ben és 854-ben elrendelte, hogy a keresztényeknek és zsidóknak az ördög fából készült szobrát kellene a házukra tűzniük, a sírhelyeiket a földdel kellene egyenlővé tenniük, mézszínű (sárga) öltözetet kellene viselniük, két méz színű foltot kellene a szolgáik ruhájára rakni,… és csak olyan öszvéren és szamáron lovagolhatnának, melyen fanyereg van, gránátalma szerű golyókkal a kápán.„12 Később az Ottomán Birodalom keresztényeinek, Steven Runciman történész alapján, „nem engedték, hogy elfeledjék, hogy legyőzöttek” Ez kiterjedt a szent helyeik kisajátítására a legyőzőik által. Amikor a törökök bevették Konstantinápolyt 1453-ban, Hocca Sadeddin alapján, aki a 16. századi III. Murád és III. Mehmed szultán tanítója volt, „a templomokból, melyek a városban voltak, kiürítették az ócska bálványokat és megtisztították őket a mocskos és bálványimádó erkölcstelenségektől. A szobrok lerombolásával, és iszlám imafülkék és szószékek állításával,… sok kolostor és kápolna olyanná vált, hogy vetekedett a Paradicsom kertjeivel.”13 A 14. században, az úttörő szociológus Ibn Khaldun elmagyarázta a keresztények lehetőségeit: „Rajtuk [áll a választás] az iszlámra való áttérés, a fejadó fizetése vagy a halál között.”14

Adófizetői terhek A speciális adó, melyet a nem muszlimok fizettek, a gizja, nem volt annyira könnyed, mint kitölteni egy 1040-est [US személyi jövedelemadó visszatérítés-ford.]. Az antiókai orthodox pátriárka, a szír krónikás Szíriai Michael (1126-1199), lejegyezte, hogy mennyire nyomasztó volt ez a teher a keresztényekre nézve II Marwan kalifa idejében (744-750): Marwan fő célja az volt, hogy aranyat halmozzon fel, és ez az iga súlyosan nehezedett az ország lakosságára. Csapatai sok gonoszságot követtek el a férfiakkal szemben: verés, fosztogatás, nők megerőszakolása a férjük jelenlétében.15 Marwan nem volt egyedül. Egyik követője, al-Mansur (754-775), Michael szerint, „mindenféle adót kivetett mindenkire mindenhol. Minden terhet megduplázott, ami a keresztényekre vonatkozott.”16 A gizja fizetése gyakran egy megalázó és lealacsonyító szertartás keretében történt, melynek során a muszlim adóhivatalnok megütötte a dhimmit a fején vagy a tarkóján. Tritton így magyarázta: „A dhimmikkel amikor fizettek, éreztetni kellett, hogy alacsonyabb rendű lények, akikkel nem bánnak tisztelettel.”17 Ez biztosította, hogy a dhimmi „legyőzöttnek” érezze magát, ahogy azt a Korán 9:29 elrendelte. A 12. századi Korán kommentátor Zamakhshari még arra is utasított, hogy a gizját „megaláztatással és ócsárolással”18 kellene begyűjteni. A 13. századi sáfii jogtudós an-Nawawi arra utasított, hogy „a hitetlenekkel, akik fejadót szeretnének fizetni, a behajtónak megalázóan kell bánni: a behajtó ülve marad, a hitetlen fejét lehajtva és hátát behajlítva, állva marad előtte. A hitetlennek személyesen kell a mérlegre helyeznie a pénzt, miközben a behajtó a szakállánál fogva tartja, és mindkét arcát megüti.”19 Bat Ye’or történész szerint, ez a fajta verés a fizetési folyamat részeként „a 20. század kezdetéig változatlanul fennmaradt, s melyet rituálisan végrehajtottak olyan arab-muszlim országokban, mint amilyen Jemen és Marokkó, ahol a koránbeli adót továbbra is behajtották a zsidóktól.”20 A nem-muszlimok gyakran áttértek az iszlámra, azért, hogy elkerüljék ezt az adót. Így történt, hogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet hatalmas keresztény népessége végül egy apró, reményvesztett kissebséggé vált. A 17. századi európai utazó, Jean-Baptiste Tavernier szerint, Cipruson 1651-ben „több mint 400 keresztény vált mohamedánná, mivel nem tudták megfizetni a kharajt (a földadót, melyet szintén kivetettek a nem muzulmánokra, néha a gizjával együtt), azt a terhet, melyet a Nagyúr ró ki a keresztényekre az államaiban.” A következő év-

5

ben, Bagdadban, amikor a keresztényeknek „fizetniük kellett az adósságukat vagy kharajukat, kényszerítve voltak arra, hogy eladják gyermekeiket a törököknek, hogy fedezni tudják azt.”21 Más alkalmakkor, ugyanakkor, az iszlámra való áttérés tilos volt a dhimmik számára, mivel lerombolta volna az adó forrását.22

Túl nagy nyomás Végül mindez az elnyomás nem maradt válasz nélkül. Apostolos E. Vacalopoulos történész leírja azokat a tanulságos körülményeket, melyek a kora 19. századi Görögország függetlenségi harcát vették körül: Az 1821-es forradalom nem más, mint az utolsó nagy fázisa a görögök Ottomán uralommal szembeni ellenállásnak. Ez egy könyörtelen, előre be nem jelentett háború volt, mely már a szolgaság első éveiben elkezdődött. Egy olyan autokratikus rezsim brutalitása, melyet gazdasági fosztogatás, intellektuális hanyatlás és kulturális visszamaradottság jellemzett, biztos lehetett abban, hogy ellenállást vált ki. Minden fajta megszorítás, törvénytelen adóztatás, kényszermunka, kivégzések, erőszak, bebörtönzés, halál, fiúk és lányok elrablása és török háremekbe zárása, a kéjelgés és bujaság különböző cselekedetei, számtalan kevésbé durva túlkapással együtt: mindezek állandó kihívást jelentettek a túlélés ösztönének és ellenszegül mindenfajta emberi tisztességtudással. A görögök elkeseredetten zokon vettek minden sértést és megaláztatást, és a gyötrelmeik és csalódottságuk a lázadás karjaiba hajtotta őket. Nem volt túlzás abban az állításban, melyet Arta egyik bégje tett akkor, amikor megpróbálta megmagyarázni a harcok kegyetlenségét. Azt mondta: „Igazságtalanul bántunk a rajakkal [dhimmikkel] (szó szerint keresztény alattvalóinkkal), leromboltuk a méltóságukat és megsemmisítettük a vagyonukat. Földönfutóvá váltak és fegyvert ragadtak. Ez csak a kezdet, mely végül a birodalmunk bukásához fog vezetni.” A lázadás kiváltó oka ezért a görögök Ottomán uralom alatti szenvedése volt, egy olyan pszichológiai ösztönző erő, mely a körülmények természetéből fakadt.23 Napjainkban a dzsihádista terroristák a miatt panaszkodnak, hogy a nyugat lerombolta a gazdagságukat és becsületüket. Ugyanakkor, ahogy folytatják az ártatlan emberek ellen elkövetett cselekedeteiket, ahogy azt szeptember 11-én és sok más támadás során tették, ez a mentegetőzés egyre üresebben cseng. Még az is lehetséges, hogy a további erőszakos cselekedetek végül az iszlamizációval szembeni erősebb és nyíltabb ellenállásban végződnek, mint amit valaha láttunk.

PC mítosz: A zsidóknak jobb volt a muszlim területeken, mint a keresztény Európában A PC szóvivők nap mint nap azt állítják, hogy még ha a dhimma valóban folyamatos és intézményesített megkülönböztetésnek és zaklatásnak is tette ki a zsidókat és a keresztényeket, bizonyos, hogy ez mégsem volt annyira rossz, mint ahogy a zsidókkal a keresztény Európában bántak. Paul Johnson történész kifejti: „Elméletben,…a zsidó dhimmi státus a muszlim uralom alatt rosszabb volt, mint a keresztények alatt, mivel a vallás gyakorlásához való joguk, sőt még inkább az élethez való joguk, bármikor véglegesen megszűnhetett. Ugyanakkor, a gyakorlatban az arab harcosok, akik a civilizált világ felét oly gyorsan legyőzték a 7. és 8. században, nem akarták kiirtani a művelt és szorgalmas zsidó közösségeket, akik komoly adóbevételekkel látták el és számtalan módon szolgálták őket.”24 Egészen biztos, hogy a jogi korlátozások szempontjából a muszlim törvények sokkal keményebbek voltak a zsidók számára, mint a keresztény világ törvényei. 1272-ben X. Gergely pápa megismételte azt, amit I. Gergely pápa 598-ban kijelentett: a zsidóknak „nem szabadna 6

bármiféle hátrányt szenvedniük, azokban a [kiváltságokban], amik a számukra adva vannak.” X. Gergely továbbá megismételte azokat a korábbi pápai rendeleteket, melyek megtiltották az erőszakos térítést (mint ahogy azt az iszlám törvények is tiltják) és megparancsolta, hogy „egyetlen keresztény se merészelje elfogni, bebörtönözni, megsérteni, kínozni, megcsonkítani, megölni őket vagy erőszakot alkalmazni velük szemben. Továbbá, senki se merészelje- kivéve az ország hatóságainak bírói eljárása révén- megváltoztatni a javakra vonatkozó vámot azon a területen, ahol élnek, azért, hogy elvegyék a pénzüket és a javaikat tőlük, vagy másoktól.” Eddig a részig ez hasonlít az iszlám, alárendelt emberekre vonatkozó „védelméhez”. De ezután Gergely hozzáteszi, „Továbbá, senki nem zavarhatja őket semmilyen módon az egyházi ünnepeik ünneplése közben, legyen az akár nappal vagy este, bunkósbottal, kövekkel vagy bármilyen más módon.” Ez egyértelműen különbözik a sária azokra a dhimmikre vonatkozó tiltásaitól, akik a vallásos ünnepeiket nyilvánosan ünneplik. Továbbá, arra a tényre való tekintettel, hogy egy zsidó tanúvallomása nem volt elfogadható egy kereszténnyel szemben, a pápa a keresztényeknek is megtiltja, hogy a zsidókkal szemben tanúskodjanak. Míg a sária megtiltja egy dhimminek, hogy tanúskodjon egy muszlimmal szemben, de azzal nincs problémája, ha egy muszlim tanúskodik egy dhimmivel szemben.25 Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak visszaélések. A zsidók védettségét, ahogy azt X. Gergely pápa kihirdette, gyakran elfogadták a jogi vitákban. Ugyanakkor az sem volt véletlen, hogy a modern kor hajnalán a zsidók nagy része nyugaton élt, nem pedig az iszlám határain belül. Az oka ennek talán az, hogy a keresztény területeken megvolt az elképzelése - akármennyire tökéletlen is- minden emberi lény egyenlő méltóságának és jogainak, egy elképzelés, mely ellentmond a Koránnak és az iszlám teológiának és soha nem eresztett gyökeret az iszlám világban. Mohamed kontra Jézus „És követeket külde az ő orczája előtt; és azok elmenvén, bemenének egy samaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek. De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala. Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett? De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek.” Lukács 9:52-55 „Ibn Abbas -amikor a verset:<< És intsd a legközelebb álló nemzetséget!>> [Korán 26:214] kinyilatkoztatták- mesélte: Allah Küldötte elment, és amikor felment az AsSafa hegyre, elordította magát: <> [A veszélyre való figyelmeztetés ősi arab jelzése] Az emberek azt mondták: <<„Ki az?>> Köré gyűltek, mire azt mondta: <> Azt mondták: <> Ezután azt mondta: <> Abu Lahab azt mondta, hogy <> Ezután Abu Lahab elment. Így a Surat Al-Masad: < kinyilatkoztatott.” A Surat Al-Masad a Korán 111. szúrája: „Pusztuljon el Anu Lahab keze! És pusztuljon el [ő maga]! Mit használ neki a vagyona és amit szerzett? Lángoló tűzben fog égni feleségével, a tűzifahordóval együtt, akinek a nyakán pálmarost-kötél lesz.” Korán 111:1-5

7

PC mítosz: A dhimmiség már a múlté De egészen biztosan, mindez már csak történelem, nem? Az iszlám hitvédők fenntartják, hogy senki sem akarja visszaállítani a dhimmát napjainkban. Mint ahogyan már láttuk, ez nem igaz. Szintén téves az a széleskörű elképzelés, hogy a dhimmiséget manapság már nem lehet megtalálni az iszlám világban. Mivel a sáriát Szaúd-Arábián (ahol a nem muszlimok egyáltalán nem gyakorolhatják a saját vallásukat,) és Iránon kívül máshol nem alkalmazzák, a dhimma törvényei nincsenek teljesen érvényben az iszlám világban. Mindazonáltal, ennek az alapfogalmai minden muszlim országban megmaradtak a könyvekben. Ma sehol az iszlám világban nem élveznek teljesen egyenlő jogokat a nem muszlimok a muszlimokkal. Néhány jelenlegi és jellemző incidens Egyiptomból: •

•

•

A hitelhagyás egy főbenjáró bűn az iszlám jogban. 2003. októberében egyiptomi hivatalnokok 22 keresztényt fogtak el, akik közül sokan olyan muszlimok voltak, akik titokban áttértek a kereszténységre. Kifaggatták és megkínozták őket, mivel a hatóságok azt feltételezték, hogy sokan közülük megpróbáltak más muszlimokat is áttéríteni a kereszténységre.26 2003. decemberében, az Assiouti Testvérek Egyháza templomát hivatalos engedéllyel lerombolták, így az egyházi tagoknak egy új épületet kellett építeniük. De mielőtt még így tehettek volna, az építési engedélyüket visszavonták, arra a dhimmi tiltásra hivatkozva, mely megtiltja új templomok építését vagy a régiek felújítását.27 2003. november 25-én Boulos Farid Rezek-Allah Awad, egy kopt keresztény összeházasodott egy, az iszlámból a kereszténységre áttérttel. Elfogták miközben megpróbálta elhagyni az országot és 12 óráig benntartották. Amikor egy egyiptomi rendőrhivatalnok a feleségéről faggatta, Rezek-Allah elmondta neki, hogy ő már elhagyta Egyiptomot. Talán tudatában a halálbüntetésnek, amit hitehagyásért lehet kapni, a hivatalnok válasza az volt, hogy „Én magam hozom vissza és a szemed láttára vágom darabokra.”28 Azonban néhány hónappal később, Rezek-Allah elhagyhatta Egyiptomot és Kanadában telepedett le.29

Pakisztánból: •

•

•

2003. novemberében a pakisztáni rendőrség elfogta Answar Masihot, egy keresztényt, istenkáromlás vádjával. A pakisztáni Daily Times szerint, Masih az egyik muzulmán szomszédjával Naseerrel kezdett el vitázni az iszlámról. „A vita során- mondta az alfelügyelő- Masih haragos lett és káromkodott. Naseer elmondta a történetet az anyja két másik szomszédjának, Attaullahnak és Younas Salfinak. Ezután hárman, más helyiekkel összeverődve, köveket dobtak Masih házára. Amikor a rendőrség megérkezett a helyszínre- anélkül, hogy figyelembe vette volna a házát ért támadást- elfogta Masihot.”30 A rákövetkező hónapban, egy pakisztáni falut, Dajkotot támadta meg egy ima alatt egy muszlim tömeg azt üvöltözve, hogy „Hitetlenek, hagyjátok abba az imát és térjetek át az iszlámra!” A Pakistan Christian Post szerint a csőcselék „bement a templomba és elkezdte ütlegelni az imádkozókat. A muzulmán támadók megszentségtelenítették a Szent Bibliát, és mindent összetörtek a templomban.” Mindazonáltal a rendőrség „visszautasította, hogy jelentést írjon,” és a helyi kórházban, a muzulmán orvosok figyelmen kívül hagyták a sebesült keresztényeket egy helyi befolyásos muszlim utasításnak megfelelően.31 2004. májusában egy másik keresztényt, Samuel Masihot, akit istenkáromlással vádoltak, miközben a kórházi ágyban tuberkolózistól szenvedve feküdt, egy muszlim rendőr kalapáccsal halálra vert.32 8

És Kuvaitból: •

A kuvaiti Hussein Qambar Ali, az 1990-as években tért át az iszlámról a kereszténységre. Annak ellenére, hogy a kuvaiti alkotmány vallásszabadságot biztosít, és nem mond semmit a más vallásra való áttérés hagyományos iszlám tiltásával kapcsolatban, mégis elfogták, és hitehagyás vádjával bíróság elé állították. A tárgyalás alatt egy ügyész kijelentette, hogy a sária elsőbbséget élvez Kuwait világi jogi törvénykönyve felett: „Szégyenkezve azt kell mondjam, hogy a büntető törvénykönyvünk nem tartalmaz büntetést a hitehagyásért. A tény az, hogy törvényhozó testületünk, szerény véleményünk szerint, nem tud többé hitehagyásért büntetést kikényszeríteni Allah és küldötte elrendelésének megfelelően. Az ítéletet a hitehagyásról Könyvünk, a szunna, a próféták szerződései, és az Allah által adott törvényhozás fogja meghozni.”33

PC mítosz: Az iszlám értékeli az iszlám előtti kultúrákat a muszlim országokban Az iszlám nem csupán befeketíti és leértékeli a nem muszlimokat, hanem arra készteti a muszlimokat, hogy befeketítsék és leértékeljék az iszlám előtti kultúrákat a saját országaikban. „I. u. 637-ben”, jegyzi meg V. S. Naipaul, Nobel-díjas szerző, „csupán öt évvel a Próféta halála után az arabok elkezdték lerohanni Perzsiát, és Perzsia iszlám előtti dicső múltját a sötétség korának nyilvánították ki.”34 Ebben nem volt semmi szokatlan. Ez egy olyan forgatókönyv, mely az iszlám történetében folyamatosan megismétlődött. Az iszlám teológia annyira leértékeli a hitetleneket, hogy az iszlám kultúrában nincs helye a nagylelkűségnek az eredményeiket illetően. A muzulmánok azt az időszakot, mielőtt valamelyik ország felvette az iszlámot, a dzsahilijja vagy tudatlanság idejének nevezik. Naipaul elmagyarázza, hogy „az iszlám előtti idő a sötétség kora: ez a muzulmán teológia része. A történelemnek a teológiát kell szolgálnia.” Erre egy példa, ahogy a pakisztániak befeketítették Mohendzso-Daro híres régészeti lelőhelyét, csupán az iszlám dicsőítésének lehetőségét látva benne: Egy sajátos levél a Dawnban [Pakisztán vezető angol nyelvű lapja - ford.] elmondta a saját elképzeléseit a hellyel kapcsolatban. Az író azt mondta, hogy Mohendzso-Daroban a „megfelelő helyekre” Korán verseket kellene vésni és elhelyezni: „Mondd (nekik, Ó Mohamed): Utazz az országban és figyeld meg a következményeket a bűnösök számára… Mondd (Ó Mohamed, a hitetleneknek): Utazz az országban és figyeld meg a következményeket azok számára, akik előtted voltak. A legtöbbjük bálványimádó volt.”35

9

Napjainkhoz hasonlóan: A muszlimok leértékelik más vallások ősi helyeit. A törökök által megszállt észak-ciprusi területen a muszlimok megkísérelték San Makar negyedik századi kolostorát hotellé alakítani. Líbiában az őrült Kaddafi ezredes Tripoli katolikus katedrálisát mecsetté alakította át. És persze Afganisztánban, 2001 márciusában a talibán kormány ferobbantotta a híres bamilyani Buddhákat. Európa keresztény műemlékei hasonló sorsra juthatnak? Ha a dzsihád harcosok, akik manapság annyira fel vannak villanyozódva, mint amennyire az elmúlt évezredben bármikor, utat kapnak, akkor bizonyosan képesek lesznek erre. Edward Gibbon, a The Decline and Fall of the Roman Empire szerzője, megjegyezte, hogy ha a nyolcadik századi muszlim betörés Franciaországba sikeres lett volna, akkor „talán Oxford iskoláiban ma a Korán interpretációját tanítanák és a pulpitusairól körülmetélt embereknek bizonygatnák Mahomet kinyilatkoztatásainak szentségét és igazát.” Ez a nap talán el fog jönni.

10

1

Emrah Ulker, „UN Uses Ottoman Tolerance Concept as Model,” Zaman daily Newspapaer, 2004. december 9. Abu’l hasan al-Mawardi, al-Akham as-Sultaniyyah (The Laws of Islamic Governance) Ta-Ha Publishers, 1996, 28. 3 Ibn Kathir, vol. 4. 406. 4 Ibid., 407. 5 Ibid. 6 ’Umdat al-Salik, o11.3, 5. 7 „The Charter of Allah: The Platform of the Islamic resistance movement (Hamas), „translated and annotated by raphael ismaeli, The International policy Institute for Counter-Terrorism, April 5, 1998. http://www.ict.org.il/documents/documentdet.cfm?docid=4. 8 Abdullah Azzam, Defence of the Muslim Lands, Mohammed Taqi-ud-Oin Al-Hilali and Mohammed Muhsin Khan, translators. Maktaba Dar-us-Salam, 1993. Reprinted at http://www.religioscope.com/info/doc/jihad/azzam_defence_1_table.htm. 9 Stephen Schwartz, „Reductio ad Jihadam,” TechCentralStation.com, February 17, 2005. 10 Quoted in Steven runciman, History of the Crusaders Volume I, (Oxford:Cambridge University Press, 1951), 27. 11 A. S. Tritton, caliphs and Their Non-Muslim Subjects: A Critical Study of the Governant of ’Umar, Idarah-IAdabiyat_I-Delhi, 1950, 229. 12 Philip K. Hitti, The Arabs: A Short History (Washington, DC: Regnery, 1996), 137. 13 Steven Runciman, The Great Church in Captivity (Oxford: Cambridge University Press, 1968), 179. 14 Quoted in Philips mansel, Constantinapole: City of the World’s Desire 1453-1924 (New York: St. Martin’s Griffin, 1998), 51. 15 Bat Ye’or, The Decline of Eastern Christianity Under Islam (Madison, NJ: Fairleigh Dickinson University Press, 1996), 296. 16 Ibid. 17 Tritton, 227. 18 Quoted in Ibn Warraq, Why I Am Not A mUslim (Amherst, NY: Prometheus Books, 1995), 228. 19 Quoted in Bat Ye’or, Islam and the Dhimmitude: Where Civilizations Collide (madison, NJ: Fairleigh Dickinson University Press, 2002), 70. 20 Ye’or, The The Decline of Eastern Christianity Under Islam, 78. 21 Ibid., 112-13. 22 Maxime Rodinson, Muhammad, translated by Anne Carter (New York: Pantheon books, 1971), 296. 23 Apostolos E. Vacolopolous, „Background and Causes of the Greek revolution,” Neo-Hellenika, vol. 2, 1975, 54-55; cited in Andrew G. Bostom, „The Islamization of Europe,” FrontPageMagazine.com, December 31, 2004. 24 Paul johnson, A History of the Jews (New York: harper& row, 1987), 175. 25 Gregory X, 2Papal protection of the Jews,” in The portable Medieval reader (New York: Viking Press, 1949), 170-71. 26 „Egyipt: police Arrest 22 Christians in New Crackdown,” Banabas Fund, October 24, 2003. www.banabasfund.org. 27 „Egyiptian officials revoke church license to built after demolation of church,” U. S. Copts Association, December 2, 2003. 28 „Christian Captured At Border, „Compass Direct, December 4, 2003. Www.compassdirect.org. 29 Christian Couple Escape” Compass Direct, may 17, 2004. 30 „Police arrests christians for <>, lets attackers go,” Daily Times, November 29, 2003. 31 „dajkot Church attacked. PCP Report, „ Pakistan Christian Post, December 11, 2003. 32 „Pakistan blasphemy suspect dies, beaten by cop,” Reuters, may 29, 2004. 33 „Quoted in Robert Hussein, Apostate Son (Najiba Publishing Company, 1998), 161. 34 V. S. Naipaul, Among the Believers: An Islamic Journey (New York: Vintage Books, 1982), 65. 35 Ibid., 141-42. 2

11