Napóleon, a Szent Szövetség Európája, az ipari forradalom, a 48-as forradalmak Napóleon Bonaparte

nsoft plus! – Napóleon, a Szent Szövetség E…

nsoft geschichte

1

Napóleon, a Szent Szövetség Európája, az ipari forradalom, a ’48-as forradalmak

Napóleon Bonaparte 1.Karrierjét a direktórium idején alapozta meg, a Koalícióval folytatott háborúban azt tanácsolta, hogy a ne a Rajna irányában, hanem É-Itália felé támadjanak a francia seregek, mivel ha ott megverik, térdre tudják kényszeríteni I. Habsburg Ferenc osztrák uralkodót. Talleyrand (eredetileg püspök, majd külügyminiszter) meglátta Napóleonban a lehetıséget, és a DFranciaországban harcoló csapatok élére állította 1796-ban. Bár lerongyolódott, szétzüllött sereget kapott, és saját, nála idısebb tisztjei is lekezelıen bántak vele, a ’96-os tavaszi hadjárat sikeres volt, Napóleon 6 nap alatt 6 gyızelmet könyvelhetett el. I. Ferencet tárgyalóasztalhoz kényszerítette, 1797. októberében Campoformiónál békét köt Ausztria és Franciaország, a tárgyalásokat Napóleon irányítja. Anglia azonban ezután sem kért békét, így ı lett Napóleon következı célpontja. Köztudott volt, hogy Egyiptom fontos gyarmat Anglia számára, így Napóleon ezt vette célba, mondván gazdag tartományáért majd Anglia is elıbújik. Talleyrand ismét bizalmat szavazott neki, biztosította útját: „túl nagy lett Napóleon hatalma, távolítsuk el, küldjük Egyiptomba!” Ha az angol Nelson admirális hatalmas flottájával rátalált volna a francia flottára a Földközitengeren, az végzetes lett volna a franciák számára, így álhíreket kezdtek felröppenteni, miszerint Napóleon flottájával Gibraltáron át Írországba készül, hogy csapatait partra tegye. Nelson elrejtette flottája nagy részét Gibraltáron, és várt a franciákra. Közben Napóleon Málta felé el is indul, Nelson hiába várja ıket Gibraltáron, feltételezi, hogy megtévesztették, és Egyiptom felé veszi az irányt. 48 órával Napóleonék elıtt éri el a partokat, és – mivel a franciáknak nyomát nem leli – azt gondolja, hogy azok közben elérhették Gibraltárt, ezért visszahajózik oda. Napóleon eléri Egyiptom partjait, legénységét és rakományát partra teszi, hajóit pedig az abukiri kikötıben próbálja elrejteni. Nelson megkereste és elsüllyesztette a flottát, de Napóleon csapatai már elırenyomultak a szárazföldön, és legyızték az ellenük vonuló angol és bennszülött seregeket. Napóleon csapatával tudósok is utaztak, lényegében ekkor kezdıdtek meg az egyiptológiai kutatások. Bár gyızött az angolok felett, Anglia nem kezdett vele tárgyalásokba, és Napóleon saját gyızelmének fogja maradt, mivel flottája, mellyel visszatérhetett volna, megsemmisült. Ekkor érkezett a hír, hogy Anglia szövetségre lépett a cári Oroszországgal, és megkezdték É-Itália visszafoglalását. Napóleon 4 épségben maradt hajójával visszatért Franciaországba 1799-ben, és elhatározta a hatalom legitim, törvényes átvételét, de végül csak katonai nyomással tudta akaratát keresztülvinni, 1799. nov. 18.: napóleoni államcsíny, Napóleon elsı konzul (így kerül hatalomra). Ekkor Oroszországban I. Pál volt a cár, aki szövetségre lépett Angliával. Szuvorov tábornok vezette csapatait É-Itáliába, és minden francia helyırséget fel is számolt. Franciaország szerencséje az – így létrejött – Második Koalíción belüli érdekellentét volt, mivel az egyes tábornokok máshol akartak támadást indítani. Szuvorovot – mivel É-Itália eredetileg Habsburg terület volt – felküldték onnan az Alpokba, hogy ereszkedjenek le Svájcba, és afelıl indítson támadást a franciák ellen. Az átkelés igen megviselte az orosz sereget, a franciák könnyedén megverték ıket. I. Pál haragja nem ismert határt, kilépett a koalícióból. Napóleon érezte, hogy most békét kellene kötni, de Anglia és Ausztria nem voltak hajlandók asztalhoz ülni vele. 1800-ban Marangonál az osztrákok súlyos vereséget szenvedtek, így kénytelenek voltak újra fegyverszünetet kérni; a francia függıségben lévı cisz-alpin köztársaság ismét létrejött É-Itáliában. Anglia továbbra sem adta meg magát, de látván, hogy partnerei kiszálltak a koalícióból, az 1802-es amiensi békében Anglia is békét köt Franciaországgal, bár mindkét fél tisztában volt vele, hogy ez csak átmeneti. Napóleon felismerte, hogy Angliával szemben az egyetlen esélye a partraszállás, melyet meg is kívánt valósítani, ezért létrehozott Boulogne-ban egy katonai tábort, melyben egy 150.000 fıs expedíciós sereget készített fel. Louisana francia gyarmat megmaradt részét is eladták az amerikaiaknak, hogy finanszírozni tudják a hajóépítéseket. 1804-tıl Napóleon francia császár, az osztrák uralkodó, I. Ferenc is létrehozza az Ausztria Császára (addig csak a Német-római császári cím létezett) címet, és megalapítják az Osztrák Császárságot. Napóleon törvénykönyvet is adott ki, a Code Napoleont, mely a civil polgárjogi törvénykönyv, elsısorban a római jogon alapszik, de az európai hagyományokat is figyelembe veszi.

Ez a jegyzet letölthetı:

nsoft plus! jegyzet © nsoft 2007. you have to learn… and it’s high time to try easier!

gesc_7D741E_Napoleon_V1


nsoft geschichte

2

Nelson admirális tudomást szerzett a készülı francia támadásról, 1805-ben létrejön a Harmadik Koalíció, tagjai Anglia, Oroszország (I. Sándor cár), Ausztria, majd késıbb csatlakozott Poroszország. Szárazföldi offenzívát indítottak, hogy a partraszállást megelızzék, 1805-ben Austerlitznél három császár csatázott: Napóleon csapatai mérkıztek meg I. Ferenc és I. Sándor csapataival; a csata a franciák elsöprı gyızelmével zárult. Napóleon gyorsan nyomult elıre Kelet felé, de Bécsben, szintén 1805-ben küldönc érte utol a hírrel: Nelson felfedezte a francia flottát, és Trafalgarnál jelentıs részét megsemmisítette. Bár a partraszállás lehetısége ezzel eloszlott, Napóleon 1806-ban a porosz fıvárosba, Berlinbe is bevonult, és itt hirdette ki a kontinentális zárlatot: a brit szigetekkel történı mindennemő kereskedés tilos. Ezzel egyrészt Angliát kívánta térdre kényszeríteni, másrészt a francia gazdaságot és ipart szerette volna monopol helyzetbe juttatni. Ezen egyezményhez nem akart csatlakozni Oroszország, de végül 1807-ben Tilsitben megegyezésre jutnak I. Sándorral: Európát két nagy befolyási területre osztják, Nyugat francia, Kelet (Lengyelországgal) orosz cári befolyási terület lesz; így már az orosz cár is csatlakozott a kontinentális zárlathoz. Az angol flotta méretei azonban lehetıvé tették, hogy Amerikában új piacra leljen, így tudja pótolni szükségleteit; Napóleon terve ismét sikertelen volt. Más problémák is jelentkezni kezdtek. Spanyolországban jelentıs gerillamozgalom kezdett kialakulni franciák ellen, Napóleonnak jelentıs létszámú csapatokat kellett itt állomásoztatnia. Az orosz cár a rá nehezedı nyomás következtében megnyitotta a kontinentális zárlatot, 1810-11-ben újra megindult a kereskedelem Anglia és Oroszország között. Ha Napóleon e tény felett szemet huny, a többi ország is követni fogja az oroszok példáját, ellenkezı esetben viszont meg kell támadnia Oroszországot. Végül ez utóbbi mellett döntött, bízva benne, hogy néhány gyıztes csatával térdre tudja kényszeríteni az oroszokat. Az 1812-es hadjáratra kb. 500.000 fıs hadsereggel indult. Kutuzov tábornok ennél kisebb létszámú hadakkal rendelkezett, így sokáig nem is vállalta a nyílt ütközetet. Tudta, hogy minél jobban behatolnak Oroszországba, a körülmények annál inkább neki kedveznek, mivel az egyre hosszabb utánpótlási vonal ırzésére Napóleon a hozzá biztosan hőséges francia katonákat fogja hátrahagyni, így harcolni majd a többi nemzetbıl kényszerrel toborzott, kevésbé megbízható és elszánt katonákkal fog. Annyira bízott tervében, hogy még Moszkvát is kiürítette, a cári család is költözni kényszerült. Minden területet, melyrıl visszavonultak, „felégettek”, így Napóleon nem sok élelmet talált az elfoglalt térségekben. 1812. szeptemberében Borogyinónál Kutuzov sikertelen kísérletet tesz a franciák megállítására, Napóleon végül bevonul Moszkvába, várja a cár békeajánlatát, amely azonban nem érkezik. Az oroszok folyamatosan meg-megtámadják utánpótlási vonalaikat, és közben az orosz tél is beköszönt. Európa számára nyilvánvalóvá vált, hogy Napóleon ezúttal vereséget szenvedett. Maga Talleyrand figyelmeztette is Napóleont, miszerint „szuronyokon ülni nem lehet”, erıszakra alapozva nem lehet megszilárdítani a hatalmat. 1813-ra Napóleon megkezdte a fagy által megtizedelt csapatainak visszavonultatását. Tudta, hogy birodalmát fegyveres fenyegetéssel tartja össze, így, miután hazatért Párizsba, megkezdte egy újabb generáció besoroztatását. Oroszország gyızelme azonban egy újabb koalíció körvonalait kezdte kirajzolni, melyet a Napóleonnal szembenálló államok alapítottak. Erıik Lipcsében, 1813-ban ütköznek meg a francia csapatokkal, ez volt a „népek csatája”, mely Napóleon vereségével záródott, 1814-ben Franciaország területén folytatódott a háború, majd a szövetségesek bevonulnak Párizsba, Napóleon lemond, Elba szigetére számőzik.

2.

A Szent Szövetség Európája

Az 1814-es bécsi kongresszuson az osztrákokat (akik azért kapták a rendezés jogát, mivel minden franciaellenes koalíciónak tagjai voltak) I. Ferenc császár és Metternich kancellár, Oroszországot I. Sándor, minden oroszok cárja, Poroszországot pedig III. Frigyes Vilmos uralkodó képviselte. Anglia részérıl Castrelegh miniszterelnök, Franciaországból a restaurációra készülı Bourbonok, valamint Talleyrand voltak jelen. Franciaország élére XVIII. Lajosként kerül újra Bourbon uralkodó. Talleyrand-t elıször be sem akarták ereszteni a tárgyalóterembe. Oroszország kijelentette, hogy neki köszönhetı Franciaország bukása, ezért igényt tart az egész történelmi Lengyelország területére, vagyis Galíciára, a Porosz Királyság keleti részére, összességében kb. egy Franciaországnyi területre. Megpróbáltak tárgyalni I. Sándorral, Talleyrand nélkül, de ı éktelen haragra gerjedt, ordítozni kezdett velük, így Poroszország végül elfogadta az oroszok ajánlatát. Talleyrand tudomást szerzett minderrıl; eddig másodlagos szerepbe kényszerülten nem akart állást foglalni Franciaország nevében egyik oldalon sem, most azonban felajánlotta az angoloknak, hogy kössenek egy titkos szerzıdést az oroszok ellen, mely bécsi titkos szerzıdés néven meg is született. Ebben a vesztes Franciaország Talleyrand zsenialitásának köszönhetıen döntı szerepbe került.





nsoft geschichte

3

Napóleon 1815. tavaszán elhatározta, hogy visszatér Franciaországba, és megszerzi a hatalmat a Bourbonoktól. Partraszállását követı harmadik hét végére már Párizsban volt, XVIII. Lajos menekülni kényszerült, így kezdıdött Napóleon 100 napja. A király fiókjában megtalálta a titkos bécsi szerzıdés egy példányát, melyet egybıl el is küldött I. Sándornak abban a hitben, hogy ilyen módon maga mellé tudja ıt állítani. I. Sándor azonban elhatárolódott tıle, újraszerzıdött a koalícióval, és 900.000 fıs hadsereget indítottak Franciaország ellen. Idıközben megváltozott a francia gazdaság is, a bankár rétegek már nem akarták Napóleont pénzelni, nekik megfelelt a Bourbon restauráció rendszere is. Waterloonál Napóleon vereséget szenved a szövetségesektıl, ezúttal Szt. Ilona szigetére számőzik. Talleyrand minden tehetsége kárbaveszett, mellyel a bécsi konferencián élt, Franciaországra igen jelentıs hadisarcot róttak ki, több francia területet meg is szálltak a kifizetés biztosítására valamint XVIII. Lajos támogatására. Az ország határai mentén ütközıállamok zónáját alakították ki, Belgiumot megkapta Hollandia, a Rajna-menti területeket Poroszországnak adták, Svájcot pedig független, semleges államnak nyilvánították. Megerısítették a Szárd Királyságot (Genova térségében). Oroszország megkapta a volt Varsói Nagyhercegség területeit (hatalmas lengyel területek). Ausztria Itáliában és az adriai térségben jutott jelentıs területekhez (Itáliában ekkor már Habsburg másodszülöttek vezettek több várost). Máltát, Ceylont és Fokvárost ekkor szerzik meg az angolok. A Boszporusz és Dardanellák tengerszorosok török kézen maradnak, az oroszok nem kaphatták meg ıket. Az államok aláírták a Szent Szövetség azon okmányát, mely a dinasztikus restaurációt védi Európa-szerte, mondván a dinasztiák hatalmukat Istentıl nyerik (ezek a gondolatok I. Sándortól és I. Ferenctıl származtak), ha bárhol forradalom tör ki ellenük, az valójában az Úr akarata ellen tört ki. Abban is megegyeznek, hogy 4 évente császártalálkozókat tartanak, melyen egyeztetik a teendıket, bármilyen fontosabb eseményre választ csak együtt adnak. A restauráció eredményeként Oroszországban a Romanov, német területeken a Habsburg és a Hohenzoller, Francia- és Spanyolországban pedig a Bourbon dinasztia uralkodott. A forradalmi eszméket azonban végleg felszámolni már nem lehetett, hiszen a Code Napoleon elterjedt, fıleg a katonák körében népszerőek voltak gondolatai, ezek jelenléte pedig az uralkodó hatalmát korlátozta. Talleyrand tudta, hogy egy rendszernek legitimnek kell lennie a nép szemszögébıl ahhoz, hogy elfogadja, erıszakkal nem lehet tartósan semmit sem fenntartani. Tudatta XVIII. Lajossal, hogy teljes restauráció nem hajtható végre, szükség van bizonyos intézményekre, parlamentre, sajtóra, melyeken keresztül a közvéleményt „gyúrhatják” (az ellenzéki lapok is saját kezükben voltak), saját rendszerüknek alkotmányos formát adhatnak, egyfajta (látszólagos) pluralistásnak léteznie kell.

3.Az 1820-as, 30-as évek forradalmi mozgalmai Spanyolország: a katonatisztek alkotmányos szabályozást kívántak bevezetni, ebbıl különbözı mozgalmak indultak. A Szent Szövetség a franciák közbeavatkozását kérte, akik el is fojtották a felkelést. É-Itália: a karbonári-mozgalom nevét az erdıkben dolgozó szénégetıkrıl kapta, mivel a mozgalom szervezetei is az erdıkben tartották titkos győléseiket. A mozgalom elfojtása Ausztria feladata volt. Német területek: német egyetemisták szabadságot hirdettek és követeltek, velük szemben született meg a karlsbadi határozat, mely igen erısen korlátozta az egyetemek autonómiáját, valamint bevezette a cenzúrát. Görög szabadságharc: 1821-tıl kezdıdıen a Balkán-félszigeten a görögök fellázadtak az ıket elnyomó oszmán-törökök ellen, 8-9 éves szabadságharc vette ezzel kezdetét. Metternich kancellár félt ettıl a mozgalomtól, mivel a Balkán-félsziget több nagyhatalom érdekkörébe is tartozott (angolok, osztrákok, oroszok), vagyis akire a megoldást bízzák, az irányítást nyerhetett volna a Boszporusz és a Dardanellák tengerszorosok felett, az ütközés a Szent Szövetség felbomlásával fenyegetett. Végül 1829-tıl létrejön egy önálló görög állam a Balkán egy részén. Ezt segítette, hogy a kivándorolt görögök, akik szoros kapcsolatban maradtak szülıföldjükkel, Európa minden részén jelen voltak, és képviselték hazájuk érdekeit, lobbiztak egy szuverén görög államért. Az 1830-as évektıl rések keletkeztek a Szent Szövetség pajzsán, a Hollandiához csatolt Belgium lakossága mozgalmat indított egy önálló Belgiumért; mivel ehhez Anglia hozzájárult, létrejött újra Belgium. Lengyel szabadságharc tört ki az oroszok által megszállt területeken, Ez a jegyzet letölthetı:




nsoft geschichte

4

melyet az oroszok elfojtottak, velük szemben a nagyhatalmak sem mertek fellépni. Franciaországban is újabb forradalom tört ki, a Bourbonokat végleg előzték, polgárkirályság jött létre az orleansi ágból származó Lajos Fülöp fıségével. Franciaországban három család, a Bonaparte, a Bourbon és az Orleansi vetélkedtek, sarjaik egymást váltották a trónon. 1824-ben meghalt XVIII. Lajos, unokaöccse, X. Károly került a trónra, aki igen komoly hibákat követett el, helyre akarta állítani a katolikus egyház befolyását, a forradalom alatt kárt szenvedetteknek, pl. az arisztokratáknak kártérítést akart fizetni, feloszlatta a parlamentet, egyedül akart kormányozni. 1830-ban kitört a forradalom, előzték X. Károlyt, és Lajos Fülöp került a trónra.

4. Az ipari forradalom Elıször a francia gondolkodók nevezték így az 1780-as évektıl kezdıdıen Angliában kibontakozó folyamatot. Azt fejezték ki ezzel, hogy az ipar területén gyors, viharos erejő változások mentek végbe. Elızmények és elıfeltételek Mezıgazdasági változások (elsı szektor = mezıgazdaság). Az ipari fejlıdéshez szükséges volt a vetésforgó elterjedése, a növényekrıl szerzett szaktudás létrejötte, a takarmánynövények ültetésének, termesztésének elterjedése (lucerna, lóhere). Megváltozott az állattartás kultúrája is, megjelent a trágyázás, mely megnövelte a termésmennyiséget, stb. így a mezıgazdaságban dolgozók egy része feleslegessé vált, kevesebb ember is elı tudta állítani a szükséges mennyiséget, így sokan más területeken helyezkedtek el. Új kereskedelmi utak. Anglia volt ezek fı haszonélvezıje, mivel jelentıs befolyási övezeteket épített ki az Újvilágban. Amerikából hatalmas mennyiségő nemesfém érkezett Angliába, és fektetıdött be a gazdaságba, az iparba. A forradalmi változások elıször a könnyőiparban jelentkeztek, a textiliparban a manufaktúrát meghaladó új üzemszervezeti egység, a gyár jött létre. A munkafolyamat egyes szakaszait különválasztják, futószalagszerően végeztetik azokat az egyes csoportokkal. A XVIII. század folyamán a gızenergia felhasználásával megjelenik a gépesítés, James Watt 1469-es gızgépének folyamatos továbbfejlesztésével és tökéletesítésével. Stephenson 1825-ben megalkotja az elsı gızmozdonyt, mely utasait egy végtelenített körpályán szállította kb. 1 km hosszan. Fulton kifejlesztette a gızgépek hajózásban alkalmazható gızgépet, de sokáig még döntıen vitorlás hajók közlekedtek, a gızgépek egyelıre csak segédgépként voltak jelen. Az információ-átvitelt jelentısen felgyorsította a távíró megjelenése, elıbb a Morse-féle vezetékes, majd a Marconi-féle vezeték nélküli (!) távírók gyorsan elterjedtek. Az azóta róla elnevezett makadám, szilárd kövekbıl lerakott szárazföldi útburkolatot egy skót mérnök tervezte meg, mellyel a szárazföldi közlekedés körülményei is jelentısen javultak. Ebben az idıben a feltalálók többsége még a termelésben közvetlenül résztvevı technikus volt, akik a mindennapi igények felismerésébıl jutottak el találmányaikig, jelentısebb tudományos végzettséggel nem rendelkeztek. A fejlıdés késıbb a nehéziparra is átterjedt, magát a gépgyártást is gépesítették. Azért kezdıdött a textiliparban, mert az általuk elıállított cikkekre irányuló hatalmas igény lehetıvé tette a fejlesztést. Kisebb tıkével is dolgoztak, ezért a kockázat is kisebb volt. A nehézipar mellett a közlekedés is fejlıdésnek indult, Anglia egyes partmenti városai ezúton sokkal közelebb kerültek egymáshoz. A közutak építéséhez hatalmas mennyiségő kızúzalékra volt szükség, ez pedig a bányászat fellendülését hozta magával. A vállalkozásokat finanszírozni is kellett, kiépültek bankrendszerek, a létrejött londoni Angol Bank az ipari forradalom során megsokszorozta fiókjainak számát. Beindult a városiasodás, demográfiai változások mentek végbe. Szabványosítás vált szükségessé, hogy egyszerre legyenek alkalmazhatók a különbözı helyen gyártott eszközök. Az ipari forradalom elsı szakasza az 1850-60-as évekig tartott, melyet az elsı világháborúig tartó második szakasz követett. Az elsı szakasz legfontosabb energiaforrása a gız volt, a könnyőipar és a nehézipar egyes területeinek, a gépgyártásnak, a bányászatnak és a kohászatnak a fejlıdését hozta magával, jelentısebb tudományos ismeretek felhalmozása nélkül. Ezzel szemben a második szakasz egyfajta tudományos-technikai forradalom volt, fı energiaforrását az elektromos áram jelentette. Utolsó 25 éve az imperializmus kora volt. Ebben a korban a terjeszkedés, a gyarmatosított világ következtében birodalmak jönnek létre (imperium = hatalom, befolyás). A világkereskedelemmel a világgazdaság folyamatos növekedése figyelhetı meg, a modern





nsoft geschichte

5

tömegközlekedés világméretővé válik, a saját árucikkek szállítása gyorsan és könnyen megoldható lesz, az áruforgalom jelentısen növekszik. Népességrobbanás következik be, amely a munkaerı Európából történı kivándorlását eredményezi, a XIX. század folyamán kb. 50 millió ember hagyta el a kontinenst. Elindul a tıkekivitel, hitelek folyósítása, eladósítás, befektetések finanszírozása, stb. Általánossá válik – Angliából kiindulva – az aranyalapú pénzrendszer, szabad kereskedelmi egyezmények sora születik, nemzetközi intézmények hálózata jön létre. A második szakaszban megfigyelhetı speciálisabb jellemzı volt az elektrifikáció, az elektromos áram ipari felhasználásának bevezetése, hírközlésben való megjelenése, stb. A modern vegyipar fejlıdése is ekkor ment végbe, kémiai eljárásokat ipari méretekben kezdtek alkalmazni, ekkor jelennek meg a robbanómotorok (fıleg Ottoés Diesel-motorok), elkezdıdik a mezıgazdaság gépesítése. Míg az elsı szakaszban szabadverseny volt megfigyelhetı, a második szakaszra a tıkekoncentráció és a tıkecentralizáció lesz jellemzıbb, többféle eredető tıke kerül összevonásra a vállalkozásokban. A bankok szerepe is megváltozik, részvényeseivé, tulajdonosaivá válnak egy-egy vállalatnak. A részvénytársasági forma általánossá válik, tızsdék nyílnak, ahol a vállalatok értékpapírjaival kereskednek, átalakul a vállaltirányítás, a családi vállalkozások háttérbe kerülnek, helyette több tulajdonos együtt fektet be. Menedzserek, szakemberek veszik át részben a tulajdonosok szerepét, másokat bíznak meg az esetleges veszteségek kezelésével. A piacok felosztásának folyamata bontakozik ki, hatalmas monopóliumok között létrejöhet: kartell: versenyen kívüli megegyezés, de a vállalatok még önállóak maradnak, csak az értékesítést hangolják össze (ez már ellentétes a versenytörvényekkel). szindikátus: jogilag önálló vállalatok, de gazdaságilag együttmőködnek. tröszt: a jogi önállóság is megszőnik, a vállalatok közös igazgatás alatt állnak. konszern: különféle iparágakban dolgozó vállalatok közötti szövetség, általában már nemzetek felett is állnak. Dupla profitot lehetett tıkekivitellel nyerni, mint helyben történı befektetéssel, ez indította el a globalizáció folyamatát. Nemzetközi intézmények jelentek meg a hajózásban, hírközlésben, a postaszolgálat területén, 1899ben létrejött a Hágai Nemzetközi Bíróság, amely a nemzetközi egyezmények megsértésének ügyeivel foglalkozott. A második szakasz végéig (az elsı világháború kitöréséig) kb. 200 nemzetközi szervezet jött létre. Az nemzetközileg használt nyelv egyre inkább az angol lett. Szabadkereskedelmi egyezmények jöttek létre, bevezették a legnagyobb kedvezmény elvét, mely ekkor a gyengékre rákényszerített szerzıdéseket jelentett.

5. Gyarmatosítás A földrajzi felfedezéseket követte a gyarmatosítás folyamata. A fı gyarmatosító országok Anglia, Hollandia és Franciaország voltak. Egy gyarmat három szempontból is fontos volt az anyaország számára: olcsó nyersanyag beszerzését tette lehetıvé, olcsó munkaerıt jelentett, és nagy felvevıpiac volt az anyaország számára. Éppen ezért általában erıszakos eszközökkel, csak az anyaország érdekeit figyelembe véve történt a gyarmatosítás. A gyarmatok saját gazdasági fejlıdése megrekedt, és gyors hanyatlás indult meg életükben. Afrikából az amerikai ültetvényekre hatalmas tömegben szállítottak rabszolgákat, egészen a polgárháború idejéig. A D-amerikai gyarmatok egyre több esetben vívtak függetlenségi harcokat az európai gyarmattartókkal szemben, melyben sokukat az Amerikai Egyesült Államok is segített, mivel szerette volna befolyását erısíteni a kontinensen. Egyik elnökük, Monroe fogalmazta meg ennek elvét, miszerint „Amerika az amerikaiaké”: ha valaki szabadságát európai államok el akarják nyomni, akkor az USA úgy fog rájuk tekinteni, mint barátságtalan, Amerika érdekeit sértı behatolókra. Indiát, a brit korona egyik legszebb ékkövét az I. Erzsébet által megbízott Kelet-Indiai Társaság kezdte gyarmatosítani. Az indiaiakra nézve sértı volt, hogy bizonyos termékekre (pl. az ópiumra) monopol jogot hirdettek ki, melyet nagy mennyiségben lehetett exportálni Kínába. A sónak is igen nagy ára lett, sokan nem tudták megfizetni, pedig ott helyben, India partjainál párolták a tengervízbıl. Ezenkívül igen magas adókat vetettek ki. India Anglia teljes bevételeinek 85%-át (!) hozta, éppen ezért korlátozták a gyarmatot, mivel a Társaság félt, hogy versenytársra akad az indiaiak között. Mesterséges vámokat vezettek be, pl. az indiai kézmővestermékekre nagyon magas, India felé viszont jelentısen alacsonyabb vámokat vetettek ki. Az oktatás terén európai tanterveke épített középfokú iskolákat hoztak létre. A Kelet-Indiai Társaság hatalmát 1857-59-ben egy felkelés törte meg, mely az általuk alkalmazott bennszülött katonák, a szipolyok körében tört ki. A felkelést közvetlenül egy banális ok váltotta ki. Az angolok újfajta lıszereket rendszeresítettek, melyeket zsírpapírral bevont tasakokban osztottak. Ez komoly vallási problémákhoz vezetett, ugyanis a zsír eredete nem volt tisztázott, a muzulmánok számára a disznó tisztátalan állat, a hinduknak pedig a tehén (a szarvasmarha) szent, így nem voltak hajlandók ezeket a tasakokat kezükbe venni, az angolok azonban kényszeríteni akarták ıket. Ekkor felkelés tört ki, melyben az angolok kb. hatszor annyi szipollyal álltak szemben, mint amennyien ık voltak (India kb. 250.000 km2-nyi területén ekkoriban 40 millió ember élt). A kérdést végül a királynı, Viktória közbelépése oldotta meg, aki feloszlatta a minden győlölet középpontjává vált Kelet-Indiai Társaságot, és amnesztiát ígért





nsoft geschichte

6

azoknak, akik leteszik a fegyvert. Megígérte, hogy az angolok figyelembe fognak venni minden helyi szokást és hagyományt, külön India-ügyi minisztériumot szervezett, és helyi parlamenteket is létrehozott. A hadseregben az eddigi 1:6-ról 1:2-re módosította a szipoly arányt. Az indiai egység megbontása érdekében erısen rájátszottak a felekezeti/nemzetiségi megosztottságból eredı különbségekre, próbálták elmélyíteni a muzulmánok és hinduk szembenállását. A XIX. század második felében a tıkekivitel felerısödött, vasúthálózat fejlesztésébe kezdtek, csatornákat építettek. A komprádor-elit tagjai közvetítettek az idegen és a helyi tıke között, így gyorsan meggazdagodtak és befolyásuk is jelentısen megnıtt.

Kína 400 millió lakosával a XIX. század elején fontos felvevıpiacot jelenthetett volna, de sokáig az elzárkózás alapelvét követte. A császár egyetlen kikötıt hagyott „nyitva” a külvilág számára, Kantont. Az angolok ezen a szők résen keresztül is bejutottak az ópium segítségével, bár tilos volt ezzel kereskedni, egyre nagyobb területeket tettek függıvé, mely morálisan kezdte bomlasztani Kínát, valamint az ezüst is elkezdett kiáramlani az országból (egy ópiumfüggı kb. évi 1,5 kg ezüstöt költött a szerre). A kínaiak ezért 1839-ben a kantoni kikötıben felhalmozott angol ópiumkészletet lefoglalták és elégették. Az angolok válaszul hadat üzentek, 1839-tıl 42-ig tartott az elsı ópiumháború. Az angol haditechnika messze meghaladta a kínait, így a császár hamarosan egy békeszerzıdés aláírására kényszerült. Nankingi béke (1842): öt kikötı megnyitása, melybıl az angol hajókat nem tilthatják ki max. 5%-os vám vethetı ki a kínai külkereskedelmet ellenırzı szervek feloszlatása kétmillió jüan hadisarc ’43-ban kiegészítik, miszerint a kínaiak elfogadják a britek területen kívüliségét és automatikusan megkapnak minden más hatalomnak adott kedvezményt is

Hanyatlást, válságot eredményezett ez a szerzıdés, tömegek váltak nincstelenné az adóterhek emelkedése miatt. Ez újabb ellenállást eredményezett, melybıl kitört a második ópiumháború (1856-58). Nagy-Britanniát francia és amerikai csapatok is segítették, a háború így gyorsan eldılt. Újabb szerzıdés született Tiencsinben, melynek értelmében újabb kikötıket kellett megnyitnia Kínának belsı területein szabad mozgást kellett biztosítania a brit és francia kereskedıknek az ópiumkereskedelem legálissá vált az USA és Franciaország ugyanazon kedvezményekben részesült, mint NagyBritannia

1860-ban kitört egy harmadik ópiumháború is, mely során a szövetségesek Pekinget is elfoglalták. Lezárása a pekingi szerzıdés, mely Kínát teljesen kiszolgáltatja a nyugati hatalmaknak. A kínaiak felismerték, hogy elzárkózással nem tudnak védekezni, csak ha beengedik és meghonosítják a nyugati vívmányokat, a haditechnikát, válhatnak egyenrangú féllé. Törökországban a XIX. század folyamán a szultáni hatalom folyamatosan gyengült, az Oszmán-török Birodalom válságba került. Ezt kihasználva az angolok egyfajta „gazdasági erıszakot” alkalmaztak, folyamatos kölcsönöket folyósítottak a szultáni hatalom stabilitásának fenntartására (létrehozták az Ottomán Bankot, mely ellenırizte a szultáni hatalom kiadásait és a török állam bevételeit), melyért cserébe a kínaihoz hasonlóan 5%-os vámot fogadtattak el (késıbb minden vámot eltöröltettek).

6. Munkásmozgalmak a XIX. század elsı felében Az ipari forradalom következményeként demográfiai növekedés volt megfigyelhetı, erıteljes urbanizáció kezdıdött. A lakosság korábbi 70-30%-os vidéki-városi aránya 50-50%-ra nıtt, az ipari városok lakossága, mint pl. Manchester vagy Birmingham 300-500 ezer fıre nıtt. Az alacsony bérért foglalkoztatott munkások nagyon rossz körülmények között éltek bérházaikban, higiéniás problémák, köz- és létbiztonság hiánya, a prostitúció mindennapos jelenségek voltak. A munkakörülmények sem voltak jobbak, a munkaidı sokszor 12-16 óra között mozgott. A nıket is és a gyerekeket is dolgoztatták alacsonyabb óraszámban. A szabadversenyes kapitalizmus ezen profitcentralizált korában nem voltak a munkavállalókat védı törvények. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között hamar munkásmozgalmak alakultak ki. Elıször ösztönösen a gépesítés ellen fordultak, hiszen a gépek sokak munkahelyét vették el. A géprombolók Ez a jegyzet letölthetı:




nsoft geschichte

7

az 1830-40-es években Sziléziában (Poroszország) és Lyonban (Franciaország) szétverték, kidobálták az alkalmazott gız- és egyéb mechanikus gépeket. Az elsı szervezett, szakszervezeti mozgalmak Angliából indultak, ahol a szakszervezet pénzalapjába mindenki befizetett, melybıl a megbetegedett, utcára került munkást és családját segítették. Mivel ezek a mozgalmak a munkások körülményeit javították, így kevésbé kiszolgáltatottá váltak munkaadóik számára, elkezdtek fellépni szövetkezéseik ellen. Ezzel szemben kibontakozott egy chartista mozgalom, mely alkotmányért, a munkások jogvédelmének törvényi szintre emeléséért küzdött, kérvényeket, petíciókat fogalmazott meg, aláírásokat győjtöttek. Mindezek eredményeképpen az 1840-es években gyári törvények születnek, melyek korlátozzák a munkaidıt, bizonyos területeken, pl. a bányászatban pedig tiltja gyermekek alkalmazását és a nıi munkavállalást. AZ 50-ES ÉVEK GONDOLKODÓI. Az 1850-es években sokan ellentmondást véltek felfedezni abban, hogy egyre gazdagabb az állam, a vállalkozók, míg a termelésben közvetlen résztvevı tömegek egyre jobban elszegényednek. Ezen problémának keresték okát és megoldását. Robert Owen gyáros olyannyira hitt saját elméletében, hogy azt a gyakorlatban is megpróbálta megvalósítani: telepet hozott létre, melyen csökkentette a munkaidıt (10,5 órára), óvodát épített, betegségi és öregségi biztosítást vezetett be, de telepe végül elszigetelıdött, próbálkozása sikertelen volt. A francia utópista szocialisták, pl. Saint-Simon vagy Fourier ahogy nevük is mutatja, látták a probléma lényegét, de megoldásként túlidealizált, a valóságtól elrugaszkodott, megvalósíthatatlan elveket fogalmaztak meg. Az 1848-as elsı, ideiglenes francia kormány mondta ki a munkához való általános jogot. Elégséges munkahely híján az államnak kell újakat létrehozni, így jöttek létre a nemzeti mőhelyek. Karl Marx és Friedrich Engels alkották meg a dialektika elméletét (melynek alapjait Hegeltıl vették át). Eszerint a társadalom jelenségei a természeti jelenségekhez hasonlóak, például ahogy a zivatar a hideg és meleg frontok találkozásánál alakul ki, így jelenik meg az osztályharc a burzsoázia és a munkások rétegei között. Ez az osztályharc végig megfigyelhetı volt a történelem során, az ókorban a rabszolgatartók és a rabszolgák, a középkorban a jobbágyok és földesurak, a kapitalizmusban pedig a tıkések és a munkások között. Marx már az elsı pillanattól kezdve erıszakos hatalomátvételben gondolkodott, egyfajta proletárdiktatúrát akart bevezetni. A munkásságot nemzeteken átívelı, erıs szervezetekbe kell tömöríteni, látniuk kell célként a saját érdeküket. A nemzetköziség különösen fontos, hiszen ha csak egy-egy országon belül épül ki a rendszer, a környezı országok, félvén tıle, megfojtják, míg internacionális összefogással a szintén világmérető kapitalizmust is le tudják gyızni. Marx szerint elıször a legfejlettebb tıkés országokban kell forradalomnak kitörnie. Az Adam Smith és David Ricardo által létrehozott munka-érték elméletet is továbbfejlesztik érték-többlet elméletté. A munka-érték elmélet szerint a piacnak minél nagyobb teret kell kapnia, hogy mindent irányítani tudjon. A versenyt engedni kell, hiszen eredménye a minıség növekedése, mivel csak úgy maradhatnak versenyképesek, ha egyre jobbat kínálnak egyre olcsóbban. Szerintük az árucikk igazi értékét a belefektetett munka határozza meg. Marx érték-többlet elmélete szerint a munkás által a létfenntartáshoz szükségesnél több elvégzett munka nem a munkavégzıt, hanem a tıkést gyarapítja. Ez a munkás kizsarolása, akit éppen ezért nem lenne szabad napi 6 óránál hosszabban dolgoztatni.

7. Az 1848-as forradalmak (a népek tavasza) Az egész Európán végighaladó forradalmi hullám Franciaországból, Párizsból indult, és Anglia és Oroszország kivételével minden európai országba eljutott. Franciaországban 1830-tól a polgárkirály, Orleansi Lajos Fülöp uralkodása alatt a bankárok és egyéb pénzemberek jelentısen gyarapodtak, mivel a király csak az ı érdekeiket nézte. Itt is lejátszódott az ipari forradalom, jelentıs vállalkozások nıttek ki a földbıl, melyek vezetıi szerettek volna részt maguknak a politikai hatalomból is, de az akkori politikai elit nem engedte ıket a hatalom közelébe. Guizot miniszter is az ellenzık között volt, a választójog kibıvítését sem engedélyezte (akkoriban igen nagy jövedelmet kellett annak igazolnia, aki választani akar, a lakosság kb. 0,75%-a volt erre képes), mivel szerint a demokrácia anarchiával lett volna egyenlı. 1848. február 22.-re nagy bankettet szerveztek Párizsba az ipari burzsoázia rétegeibıl, melyet Guizot betiltott, és 20.000 fıs hadsereget akart Párizs köré vonni. A diákság tömegei barikádokat kezdtek emelni az utcákon, az ekkor még fel nem oszlatott nemzetırség is a tüntetık oldalára állt. Február 23-án Lajos Fülöp menesztette Guizot-t, mivel az eseményeket ezzel sem tudta fékezni, Ez a jegyzet letölthetı:




nsoft geschichte

8

24.-én lemondott unokája javára. A győlölet azonban annyira fellángolt, hogy a tüntetık elfoglalták a királyi palotát és a hatalom jelképeként elégették a királyi trónszéket. Emellett létrejött egy igen színes, ideiglenes kormány is, melyben a Bonaparte-hívek, az ipari burzsoázia, a Bourbon rojalisták, a párizsi munkásság képviselıi, sıt, még egy gyári munkás, és a kispolgári szocialista Louis Blanc is benne voltak. Egy ilyen széles bázisú ideiglenes kormány nem mőködhetett tartósan sikeresen. Féltek, hogy a még meglévı Szent Szövetség erıi közbe fognak avatkozni, ezért március 5.-én Lamartine külügyminiszter követeket küldött szét, hogy a Francia Köztársaság él, nem szükséges senkinek sem elismernie, semmilyen támadó szándéka nincs, és egyetlen hatalmi formával szemben sem lép fel. Nem ismerték el az 1815-ös szerzıdéseket, vagyis a Szent Szövetség által kijelölt határokat sem, de békés, tárgyalásos úton akarták rendezni ezeket a kérdéseket is. Márciustól kettıs hatalom jön létre a belpolitikában, a radikálisabb tagok létrehozzák a Luxemburg-bizottságot, mely kéri a kormánytól, hogy bizonyos ügyekben tegyenek nyilatkozatot: el kell ismerni mindenkinek a munkához való jogát, a munkanélkülieknek nemzeti mőhelyeket kell létrehozni általános titkos választójogot akarnak bevezetni; választójoggal minden 21. életévét betöltött, 6 hónapja helyben lakó férfi rendelkezett (így már a lakosság kb. 30%-a, közel ) millió ember szavazhatott) saját hatalmuk biztosítása érdekében mozgó nemzetırséget szerveztek, melybe a nincstelenek is beléphettek, ezek az egységek bárhol bevethetıek voltak (a nemzetırség helyi szerveiben általában saját városaikban, falvaikban lakók teljesítettek szolgálatot) ’48. áprilisában választásokat tartottak az új választójog alapján, melyen az ipari burzsoázia emberei abszolút többséggel nyertek. A radikális képviselık kikerültek a kormányból. Az új kormány a nemzeti mőhelyek és a mozgó nemzetırség feloszlatásáról döntött, mivel azok nem voltak jól megszervezve, és veszteséges mőködésükön kívül veszélyforrást is jelentettek. Elıször megszőnt a Luxemburg-bizottság, majd közvetlenül a kormány alá rendelték mindkét nemzetırséget. Munkástüntetések kezdıdtek, melyek feloszlatásával Cavaignac tábornokot bízták meg, aki a rábízott feladatot teljesítette, és helyreállította az országos választások által legitimált rendet. Európa szerte további felkelések törtek ki: Bécsben, 1848. március 13-án, az egyetemi ifjúság köreibıl indulva; Metternich kancellárnak végül álruhában menekülnie kellett Pesten és Budán, 1848. március 15-én majd Berlinben, a porosz fıvárosban (a felkelık Frankfurtba helyezték az új parlamentet, mely hivatott lesz az egységes német állam megalakítására), Prágában, melyet Windischgrätz vert le, valamint az olasz egység megvalósulásáért is mozgalmak indultak, ez utóbbit Radetzky tábornok fojtotta el. 1848. decemberében a Bonaparte-család egy sarja ismét színre lép, a köztársasági elnöki választásokon indul Louis Bonaparte, Napóleon unokaöccse, és nyer is.




Napóleon, a Szent Szövetség Európája, az ipari forradalom, a 48-as forradalmak Napóleon Bonaparte

Recommend Documents