Zöld kémia: a következő ipari forradalom?

ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK

1.6

Zöld kémia: a következő ipari forradalom? Tárgyszavak: zöld kémia; szuperkritikus oldószerek; CO2; szerves szintézisek.

A vegyipart gyakran minősítik nem környezetkímélő iparágnak. Ez a vélemény napjainkban lassan megváltozik, a vegyipari folyamatok tervezését és üzemeltetését jelentősen befolyásoló, „zöld kémia” néven ismert új eljárások kifejlesztése következtében. Az ipari folyamatokban ellenőrizni kell a lehetséges veszélyforrásokat a munkásokat és a környezetet érő káros kibocsátások csökkentése érdekében. A zöld kémia támogatja a nyersanyagok tudatos kiválasztásának és a kapcsolódó veszélyeket csökkentő folyamatok tervezésének alternatív stratégiát. A veszély kiküszöbölésével ugyanakkor csökken a hatás ellenőrzésére vonatkozó igény. Ez nyilvánvalóan inkább ideális esetnek, mint azonnal elérhető célnak tekinthető, de a zöld „kémikusok” célja, hogy a lehető leggyorsabban elmozduljanak az ideális állapot felé. A zöld kémia 12 alapelve az 1. táblázatban szerepel. A zöld kémia mozgalma az 1990-es években kezdődött, és gyorsan terjedve jelentős befolyást gyakorolt a vegyiparra. Az Egyesült Királyságban együttműködés jött létre a vegyészek és a vegyészmérnökök között (pl. az IChemE és az RSC együttműködése a Crystal Faraday társulásban vagy a Nottinghami Egyetemen az első zöld kémikus képzés megszervezése). A hagyományos szerves vegyipari folyamatokban sztöchiometrikus lépések sorozata megy végbe, amelyben a reakciómechanizmusok és a reagensek jellemzői ismertek. Ez a megközelítés alkalmazható a laboratóriumban végrehajtásra kerülő reakciók során (pl. molekulaszintézis), nagyobb léptékű folyamatok esetén ugyanakkor jelentős mennyiségű nem kívánatos melléktermék és hulladék keletkezik (pl. a sav/bázis reakciókban keletkező szervetlen sók). Egy többlépéses folyamatban keletkező hulladék mennyisége többszöröse lehet a céltermék mennyiségének. A katalizátorok nem sztöchiometrikus mennyiségben történő alkalmazása a kémiai reagensek és a gyógyszerek gyártása során jelentősen csökkenti a nem kívánt melléktermékek mennyiségét, és ezáltal a kezelés és lerakás költségét.

1. táblázat A zöld kémia 12 alapelve • Jobb megelőzni a hulladékok keletkezését, mint kezelni azokat a keletkezésük után. • A technológiai folyamatokat úgy kell megtervezni, hogy a kiindulási anyagok a lehető legnagyobb mértékben kerüljenek be a végtermékbe. • A technológiai folyamatokat úgy kell megtervezni, hogy a termékek ne károsítsák az emberi egészséget és a környezetet. • A termékeket úgy kell kialakítani, hogy ne legyenek toxikusak. • Lehetőleg ki kell küszöbölni az oldószerek és az elválasztó szerek használatát. • Minimálisra kell csökkenteni az energiafelhasználást. A technológiai folyamatokat a környezetihez közeli nyomáson és hőmérsékleten kell végrehajtani. • A nyersanyagoknak inkább megújulónak mint kimerülő forrásúnak kell lennie, ha ez műszakilag és gazdaságilag lehetséges. • Kerülendő a folyamatok szükségtelen módosítása. • A katalitikus reagenseket előnyben kell részesíteni a sztöchiometrikus reagensekkel szemben. • A termékeket úgy kell megtervezni, hogy használaton kívül kerülésükkor ne szennyezzék a környezetet és ártalmatlan anyagokká bomoljanak le. • Analitikai eljárásokat kell kifejleszteni a real-time megfigyelésekre és a veszélyes anyagok ellenőrzésére. • A vegyipari folyamatokban felhasználásra kerülő alapanyagokat úgy kell megválasztani, hogy minimális legyen a vegyipari balesetek bekövetkezésének a veszélye.

Az atom-hatékonyság fogalma Az ipari folyamatokban fontos tényező a kiindulási anyagmennyiségek maximalizálása és a felhasználásra kerülő energia minimalizálása. A vegyipari folyamatok 75%-a katalitikus folyamat, amelyekben jelentős a kiindulási anyagok hasznosítása (például a BP-Monsanto ródium-katalizálta ecetsavgyártási folyamatban (CH3OH + CO → CH3COOH) 100%-os a kiindulási anyagok hasznosítása). Ez az atom-hatékonyság elve, amely alapján meghatározható egy folyamat környezetkímélő volta: atom-hatékonyság =

az atomok száma a termékben × 100 % atomok száma a reagáló anyagokban

Az A + B → C típusú folyamat (pl. az etilén polimerizációja) hatékonyabb, mint az A + B → C (céltermék) + D (hulladék) reakció. Az atom-hatékonyság elvét Roger Sheldon kiterjesztette az „E tényezőre”, amely segítségével meghatározható az 1 kg céltermékre jutó hulladék mennyisége (2. táblázat).

2. táblázat Az E-tényező – 1 kg termékre jutó hulladék mennyisége Iparág Olajfinomítás Tömegvegyszerek Finomvegyszerek Gyógyszerek

Termék (t)

kg melléktermék/kg termék arány

106–108 104–106 102–104 101–103

~0,1 <1–5 5–50 25–100+

A teljes folyamat A zöld kémia mint tantárgy csak nemrég került be az egyetemek tanmenetébe. A diákok megismerik a teljes folyamatban való gondolkodást, illetve azt, hogy nem elegendő többé csak megtalálni a hagyományos vagy a legolcsóbb reagenst – a teljes folyamatot kell vizsgálni. Ez az alábbi tényezők vizsgálatát foglalja magában: − a vegyszerek elsődleges forrása (kitermelendő vagy megújuló) − a reagensek előállítása − hatékony atomhasznosítás − oldószerek (mennyiségük minimálisra csökkentése vagy nem toxikus oldószerek alkalmazása) − szelektivitás és kitermelés (kisebb kitermelés elfogadható, ha a reakcióban csak a céltermék keletkezik vagy a kiindulási anyag újrahasznosítható) − a melléktermékek lerakásának költségei. Egy kémiai folyamatnak a nyersanyagok kitermelésétől vagy leszüretelésétől a termék előállításáig történő megtervezése során életciklus, költség/ haszon és energiamegtakarítás-elemzés végrehajtása, illetve a kivitelezésben érintettek együttműködése szükséges. A nottinghami Tiszta Technológia Csoport kapcsolatba lépett helybeli, sheffieldi, finn, portugál és Egyesült Államokbeli vegyipari tanszékekkel és vezető szerepet töltött be a technológiák cseréjében. Az oldószer helyettesítése A zöld vegyészek folyamatosan vizsgálják az oldószereket helyettesítő technológiákat (oldószermentes reakciók, víz alkalmazása oldószerként, biológiailag lebontható oldószerek, ionos folyadékok, szuperkritikus állapotú folyadékok alkalmazása). Ezek a technológiák nem alkalmasak minden oldószer helyettesítésére, de az már biztosítható, hogy a hagyományos szerves oldószerek csak speciális célokra kerüljenek alkalmazásra.

Nottinghamben a szuperkritikus állapotú folyadékokkal (elsősorban CO2, víz és propán) végeznek kísérleteket a szerves oldószerek helyettesítésére. Az oldószerek − a szállítás során, a szennyeződések eltávolítására vagy a keverés elősegítésére − vegyipari folyamatokban hőszállításra vagy elvezetésre, a keverés hatásfokának javítására vagy a kémiai reaktivitás ellenőrzésére alkalmazhatók. Az oldószerek legnagyobb része illékony szerves vegyület (főleg ásványolaj-származék). Üvegházhatást okozó gázként a légkörbe kerülve az ózonréteg kimerülését okozzák, ezen túlmenően toxikusak és tűz- és robbanásveszélyesek. A szuperkritikus állapotú folyadékok olyan gázok, amelyeket addig komprimálnak, amíg a sűrűségük el nem éri a folyadék sűrűségét. Az összenyomást a folyadék kritikus hőmérséklete felett valósítják meg. Ezeket a folyadékokat már 150 éve vizsgálják a fiziko-kémikusok, ipari alkalmazásuk azonban csak a közelmúltban kezdődött meg. Oldószer-tulajdonságuk gyakran felülmúlja a szerves oldószerek oldószer-tulajdonságait, ugyanakkor a szuperkritikus állapotú folyadékok nem károsítják a környezetet. Az 1980-as évek elején intenzív kutatómunka folyt a szuperkritikus folyadékok alkalmazása terén, de a felhasználásukat támogatók értékükön felül adták el a termékeiket. Az eredmény: hatalmas csalódás a szuperkritikus állapotú oldószerek valós értékében. Napjainkban a Montreali Jegyzőkönyvben foglaltak és az általánosan megnövekedett környezeti tudatosság következtében a szuperkritikus állapotú folyadékok kezdik visszanyerni a valós értéküket. Nem elsősorban a környezetvédelmi szabályozások segítik elő ezt a visszatérést, hanem azok az új kutatások, amelyek eredményei szerint a szuperkritikus állapotú folyadékok ellenőrizhetően, jó hatásfokkal alkalmazhatók a vegyipari folyamatokban, ami a hagyományos oldószerekkel nehezen biztosítható. A szuperkritikus állapotú CO2 (scCO2) tulajdonságai a hexánhoz hasonlóak, ezért elterjedten alkalmazzák az élelmiszeriparban. A zöld babkávét scCO2-vel koffeinmentesítik: az scCO2 az ízanyagok eltávolítása nélkül vonja ki a koffeint, és nem marad toxikus vegyület a kávéban, mint a hagyományos szerves oldószerek alkalmazása esetén. Hasonló technológiát alkalmaznak a komló kivonására a sörgyártásban, a nikotin eltávolítására a dohányból és az illatanyagok kivonására a kozmetikai iparban. Kutatómunka folyik az scCO2 alkalmazására a toxikus szerves oldószerek helyettesítésében egyéb vegyipari folyamatokban is. Ezek az oldószerek a legtöbb vegyipari folyamat alapvegyületei. Legtöbbjük újrahasznosítható, de általában elégetésre vagy lerakásra kerülnek. Az ipar azért szeretne áttérni a szuperkritikus állapotú folyadékok alkalmazására, mert az oldószerek lerakása költséges és a reakciók a CO2 oldatban hatékonyabban és környezetkímélőbb módon mennek végbe.

A CFC-k jelentős veszélyt jelentenek az ózonrétegre, ezért alkalmazásuk beszüntetése folyamatban van. Az Észak-Karolinai Egyetem professzora szerint a CO2 helyettesítheti a CFC-oldószereket a gyógyászati és az űrkutatási célokra alkalmazott fluorpolimerek gyártása során. A polimerek scCO2ben történő előállítása lehetővé teszi a polimerek fizikai megjelenésének és kémiai összetételének az ellenőrzését. A technológiát a DuPont cég már alkalmazza. Számos vegyipari folyamat (pl. az etilén 50 éve alkalmazott nagynyomású polimerizációja) szuperkritikus körülmények között zajlik. Ígéretesek a kutatási eredmények a permanens gázokkal, különösen a hidrogénnel végzett reakciók esetében. A CO2 kritikus hőmérséklete (31 °C) felett a hidrogén elegyíthető a CO2-vel. A zöld kémia igyekszik a vegyipari folyamatokat tisztábbá és környezetkímélőbbé tenni, ezért célja többek között a költséges „csővégi” tisztítási eljárás kiküszöbölése. A kiindulási anyagok és a szintézis–eljárás átgondolt megválasztása tesz „zölddé” egy folyamatot, de bizonyos folyamatoknál (hidrogénezés, oxidáció) ennek a megvalósítása nem lehetséges. A nottinghami Tiszta Technológia Csoport az scCO2-t szerves kémiai reakciókban alkalmazza. A kivitelezés az átmeneti fémek szerves komplexeinek szuperkritikus állapotú xenonban (scXenon) történő in situ szintézisével indult. A Thomas Swan cég anyagilag támogatta Nottinghamben egy szakaszos, szerves fém fotokémiai szuperkritikus állapotú folyadékkal üzemelő reaktor folyamatos rögzített ágyas katalitikus reaktorrá történő átalakítását, amelyben többféle reakció – így a hidrogénezés is – végrehajtható. A szakaszos katalitikus hidrogénezés korlátjainak egyike a hidrogén hagyományos oldószerekben való kis oldhatósága. Szuperkritikus állapotban az oldószer, a hidrogén és az alapanyag egyetlen fázisban van, így a szuperkritikus állapotú folyadékok lehetőséget adnak a folyamatok gyorsítására, a szakaszos üzemvitel folyamatossá átalakítására, és ezáltal a reaktorméret csökkentésére. A folyadék gázjellegű tulajdonságai csökkentik a reakcióelegy viszkozitását és növelik a tömegszállítást a katalizátor felületéhez. A szuperkritikus állapot sűrűsége lehetővé teszi a gázfázisnál jobb hőátadást. Az scCO2 alkalmazásának előnye a hagyományos szakaszos folyamatokkal szemben a változók (nyomás, hőmérséklet, áramlási sebesség, tartózkodási idő) egymástól független ellenőrizhetősége, amely nagy szelektivitást és kitermelést biztosít. A reakció optimalizálható, a hidrogénezés során funkciós csoportok alakulnak ki a molekulán. A CO2 nem toxikus oldószer és lehetővé teszi a nyomás csökkentése mellett a termékek szétválasztását fázisszeparációval. A rendszerben egyéb reakciók is végrehajthatók a reakcióparaméterek és/vagy a katalizátor megváltoztatásával (1. ábra).

szuperkritikus állapotú folyadék

szuperkritikus állapotú folyadék

szubsztrát H2

reaktor és katalizátor

on-line IV-vizsgálat

termék(ek)

folyadék

1. ábra Szerves vegyületek hidrogénezése szuperkritikus állapotú folyadékban Ismertek adatok a katalizátor összesülésének csökkenéséről szuperkritikus körülmények között. Svájcban a kitermelés 250-szeres növekedését tapasztalták egy hagyományos 800 t/év kapacitású szakaszos hidrogénező reaktorban. A Degussa cég és a Göteborgi Egyetem kutatási eredményei szerint a kenőanyagok szuperkritikus állapotú hidrogénezésének a szelektivitása jelentősen nagyobb volt, mint a hagyományos hidrogénezésé. Zürichi kutatók megállapították, hogy a reakciósebesség 3,5-szer nagyobb, mint a hagyományos oldatokban végrehajtott heterogén reakciók esetében, és a hidrogénezés szelektivitása még nagy katalizátor/reagáló anyag arány esetén is nagy marad.

Az izoforon hidrogénezése scCO2-ben nagyobb szelektivitással, nagyobb sebességgel és a katalizátor hatékonyabb kihasználásával megy végre. Az áramló reaktor koncepcióját kiterjesztették az aromások folyamatos FriedelCrafts alkilezésére és az éterek szilárd sav katalizátorral történő szintézisére is. Az alkilezés szelektívebb és tisztább, mint a hagyományos folyamatban, mert nem kerül sor alumínium-klorid vagy a környezetet károsító katalizátor alkalmazására. A Thomas Swan cég jelenleg a nottinghami technológia elterjesztésén dolgozik. A társaság megbízást kapott egy 1000 t/év kapacitású, többcélú berendezés gyártására a Chematur Engineering svéd cégtől. Ez lesz az első többcélú, szuperkritikus folyadékkal üzemelő berendezés a világon. A reakció típusa a katalizátor cseréjével állítható be. A zöld kémia elvei folyamatosan terjednek a vegyiparban, de még mindig kevés diák foglalkozik vele. A zöld kémia lehetőséget ad az új generáció számára, hogy tudatosan, környezetvédő módon legyenek vegyészek és mérnökök. 2001 őszén a témakörben posztgraduális képzés indult a Yorki Egyetemen, 2002-ben pedig a Nottinghami Egyetem vegyész és vegyészmérnök hallgatói vesznek részt hasonló kurzuson, amely első lesz a világon, és remélhetőleg kiemelt szerepe lesz az oktatás és a vegyipar kultúrájának megváltoztatásában is. (Regősné Knoska Judit) Hamley, P., Poliakoff, M.: Green chemistry: the next industrial revolution? = The Chemical Engineer, 2001. 721. sz. júl. p. 24–27. Rustage, R.: Towards a cleaner environment. = The Chemical Engineer, 2001. 725. sz. nov. p. 38–39. Berkel, R. V.: Cleaner production perspectives 1: CP and industrial development. = Industry and Environment, 24. k. 1–2. sz. 2001. jan.–jún. p. 28–32. Kruse, A.; Dahmen, N.; Dinjus, E.: Möglichkeiten der Kombination von Extraktion und Oxidation mit überkritischem Kohlendioxid zur Schadstoffbehandlung. = Chemie Ingenieur Technik, 73. k. 11. sz. 2001. p. 1443–1447.

HÍR Környezetkímélő propilén-oxid Kínai vegyészek nagy jelentőségű „zöld kémiai” eljárást ismertetnek a propilén-oxid előállítására. Évente 4,5 M t propilén oxidálására van lehetőség a világon, de a piac ennél sokkal többet igényel. A propilén-oxidot telítetlen

gyanták, poliuretán, felületi feszültség csökkentő anyagok és egyéb termékek előállítására használják. Az eddig alkalmazott két eljárás: a klórhidrines vagy a Halcon-eljárás. A klórhidrines módszer nagy mennyiségű klórt használ, amely korróziós és környezetszennyezési gondokat okoz. A Halcon-eljárás az etil-benzol vagy az izobután autooxidációja útján alkil-hidroperoxidot állít elő, amely a propilén katalitikus epoxilezésekor oxidálószerként működik a propilén-oxid előállításánál. Ebben az eljárásban nagy mennyiségű melléktermék is keletkezik, ugyanakkor bonyolult és igen tőkeigényes. Az ipar ennél jobb megoldásokat igényel, és ezért sok kémikust állított a propilén melléktermékmentes és inkább környezetkímélő oxidálásának kidolgozására. Az oxigén olcsó és tiszta oxidálószer, de a propilén heterogén katalitikus epoxilezése oxigénnel a magas hőmérséklet miatt rendszerint gyenge szelektivitású. A kínai vegyészek egy másik tiszta oxidálószer, a hidrogén-peroxid felé fordultak. A propilén epoxilezéshez a nagy katalitikus aktivitású és szelektivitású TS-1 zeolitkatalizátort használják metanolos oldatban. A zeolit könnyen elválasztható és ismételten felhasználható. Az olyan olcsó vegyszer, mint a propilén-oxid előállításakor a nehézséget a viszonylag költséges hidrogénperoxid jelenti. A Kínai Tudományos Akadémia kutatói katalizátorként a zeolit helyett a volfrám-oxid klasztert használták. Ezt kombinálták a hidrogén-peroxid oxidálószer előállítására szolgáló eljárással. A volfrám-oxid klaszter szokatlan az ipari katalizátorok körében. Hidrogén-peroxid oxidálószerrel használva oldható, de ha elfogyott a hidrogén-peroxid, a fémvolfrám könnyen eltávolítható alakban kicsapódik. Nemkívánatos melléktermék nem keletkezik. Az eljárás a katalizátor reakciókontrollált fázisátalakulásával egy rendszerben egyesíti a homogén és a heterogén katalizátorok előnyeit. A team a kvaterner ammónium hetero-polioxo-volframáton alapuló katalizátorrendszert tervezett és szintetizált. Az olefinek hidrogén-peroxid oxidálószert felhasználó homogén katalitikus epoxilezésénél lehet alkalmazni, nagy konverziót, szelektivitást és kíváló stabilitást mutat. A heterogén katalizátorokhoz hasonlóan szűrhető és újból felhasználható. A hidrogén-peroxid előállítására az EAQ/EAHQ (2-etil-antrakinon/2-etilantrahidrokinon) redoxrendszert használták. Ez a volfrámtartalmú katalizátor eljárással párosítva az oxigént a propilén oxidálására, melléktermék nélküli propilén-oxid előállításra alkalmas eljárás. Az EAQ/EAHQ redoxrendszer által előállított hidrogén-peroxidot nemcsak a kisebb tagszámú olefinek oxidálására lehet felhasználni, hanem 30% hidrogén-peroxiddal egyéb olefinek (lineáris terminális olefinek, gyűrűs olefinek, sztirol, és allil-klorid) epoxilezésére egyaránt alkalmas. Ezen olefinek epoxilezésekor kíváló katalitikus aktivitást, szelektivitást és ugyanolyan minőségű reakciókontrollált fázisátalakulásos katalízist észleltek.

A koncepció: a katalizátor önmagában oldhatatlan a reakcióközegben, de a reagensek egyikével reagálva oldható aktív termék keletkezik, amely utóbb egy másik reagenssel reagál a kívánt termék szelektív előállítására. Ha az első reagens elfogy, a katalizátor visszaalakul eredeti alakjába, és kiválik a reakcióközegből. Ily módon könnyen elkülöníthető és újra felhasználható. Ez jó példa a homogén katalizátorok elválasztásának nehéz kérdésére. Az eljárást szabadalmaztatták az USA-ban, Japánban és Európában és világszerte folyik a további szabadalmaztatási eljárás. A következő négy-öt évben várhatóan tovább növekszik a használata. (Inside R & D, 30. k. 22. sz. 2001. máj. 30. p. 3, 4.)

Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszer A Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszerről szóló 160/2001. (IX. 12.) Korm. rendelet (megjelent a Magyar Közlöny 2001/99. számában) megnyitotta az utat a közpénzekből finanszírozott magyarországi kutatási–fejlesztési projektek teljes körű, naprakész, egységes szerkezetű és informatikai hátterű nyilvántartásához, lekérdezéséhez és archiválásához. Az oktatási miniszter által felügyelt Nyilvántartási Rendszer – amellett, hogy lehetőséget teremt az állami K+F támogatások átláthatóságának növelésére, a párhuzamos támogatások kiszűrésére – elősegíti a magyarországi kutatási, fejlesztési eredmények hasznosítását, valamint a hazai és nemzetközi kutató szervezetek együttműködését. Az adatszolgáltatók köre, az adatszolgáltatás tartalma A Nyilvántartási Rendszer kötelező, valamint önkéntes jelleggel szolgáltatott adatokból épül fel. Kötelező az adatszolgáltatás minden olyan kutatást–fejlesztést végző szervezet számára, amely a szóban forgó kutatásához az államháztartás valamely alrendszeréből közpénzt használ fel. Az adatszolgáltatás ez esetben a támogató szervezeteken keresztül történik. A kutatásaikhoz közpénzt igénybe nem vevő szervezetek saját maguk, önkéntes alapon küldhetnek adatokat a Nyilvántartási Rendszer részére. A kormányrendelet részletesen meghatározza azon adatok körét, amelyeket az adatszolgáltatók a Nyilvántartási Rendszernek kötelesek megküldeni (illetve önkéntesen szolgáltathatnak). A magyar és angol nyelven azonos tartalommal megküldött adatok kiterjednek a kutatási téma azonosítására, tudományági besorolására, ráfordításaira, időtartamára és eredményeire. A kormányrendelet a kötelező adatszolgáltatás körében a 2002. január 1-je után megkötött kutatási–fejlesztési szerződésekre terjed ki. Az önkéntes adatszolgáltatás korábban megkezdett kutatásokra is vonatkozhat. Adatkezelés, adatvédelem A Nyilvántartási Rendszer adatkezeléssel és adatvédelemmel kapcsolatos feladatai összhangban vannak a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény előírásaival. Az adatszolgáltatók által megküldött közérdekű adatokat a működtető szervezet teljes körűen kezeli, és nyilvánosságra hozza. A személyes adatok kezelésére és nyilvánosságra hozatalára csak az érintettek előzetes hozzájárulása esetén kerül sor. A Nyilvántartási Rendszer szervezete, működtetése A Nyilvántartási Rendszerrel kapcsolatos feladatokat két szervezeti egység látja el; a rendszer kiépítését és működtetését a Budapesti Műszaki Egyetemen belül működő Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár munkatársai végzik, a nyilvántartásra épülő elemző és döntéselőkészítő tevékenység pedig az Oktatási Minisztérium Elemzési és Értékelési Osztálya köztisztviselőinek feladata. Az adatszolgáltatás módja Az adatszolgáltatás elektronikus úton és hagyományos módon történik. Az adatlapok letölthetők az alábbi címről: http://www.omikk.bme.hu/NKR/ A Nyilvántartási Rendszerről tájékoztatás kérhető a BME OMIKK Nemzeti Kutatás-nyilvántartási osztályán Dr. Tichy-Rács Ádám osztályvezetőtől a 06(1)457-5343 telefonszámon, a [email protected] e-mail címen vagy levélben, a 1011 Budapest, Gyorskocsi u. 5-7. postacímen.