„AZ IGAZI ISZLÁMBAN NEM LÉTEZIK TERRORIZMUS” Az M. Fethullah Gülennel készített interjú összefoglalása Nuriye Akman
„A muszlimoknak határozottan ki kell jelenteniük, hogy az igazi iszlámban nem létezik terrorizmus.” apjainkban állíthatjuk, hogy az iszlám egyáltalán nem ismert. A muszlimoknak ki kellene jelenteniük, „az igazi iszlámban nem létezik terrorizmus.” Az iszlám szerint egy embert megölni a hitetlenséggel ér fel. Senki nem olthatja ki egy másik ember életét. Egy ártatlan embert még háború idején sem érhet bántódás. Senki nem jogosult arra, hogy fetvát adjon ki (hivatalos nyilatkozat az iszlám forrásai alapján) ebben a kérdésben. Senki nem válhat öngyilkos merénylővé. Senki nem ronthat a tömegek közé testére kötözött robbanóanyagokkal. Teljesen mindegy, milyen vallású a tömeg, ez az iszlám törvények alapján egyszerűen nem megengedett. Még háború idején is – amikor pedig kimondottan nehéz az egyensúlyt megtalálni – szigorúan tilos az ilyesmi. Az iszlám megparancsolja: „Ne érj gyerekekhez, vagy azokhoz, akik templomokban imádkoznak.” Ez nem csak egyszer, hanem újra és újra elhangzott a történelem során. Ezt mondta tanítónk, Mohamed Próféta, és így nyilatkoztak Abu Bakr1, Umar2, őket követően pedig Salahaddin Ayyubi3, Alparsalan4 és Kılıçarslan is. A későbbiekben II. Mehmet szul-
N
1 Az első muszlim kalifa (632-634) 2 A második muszlim kalifa (634-644) 3
Muszlim uralkodó és hadvezér a XII. században. A keresztes háborúk idején tanúsított lovagiasságáról és könyörületességéről híres. A szeldzsuk -török dinasztia második szultánja, Perzsiában uralkodott 1059-1072 között.
4
2
Terror és öngyilkos merényletek: az iszlám szemszögéből
tán, a hódító is csatlakozott ehhez az állásponthoz. Így Konstantinápoly, ahol azelőtt káosz és fejetlenség uralkodott, Isztambullá vált. Ebben a városban a görögök nem ártottak az örményeknek, sem az örmények a görögöknek. A muszlimok sem bántottak senkit. Röviddel Konstantinápoly meghódítása után a város népe kifüggesztette a palota falára a hódító egy hatalmas portréját a pátriárkáé helyére. Abban az időben ez meglepő cselekedetnek számított. Ezt követően a történelem tanúsága szerint a szultán hivatta a pátriárkát, és neki adta a város kulcsát. Mind a mai napig tisztelettel emlékeznek rá a görög-keleti egyházban. Napjainkban sajnos azonban az iszlámot, mint sok minden mást, teljesen félreértik az emberek. Az iszlám mindig is tisztelte a különböző nézeteket, és ezt soha nem szabad szem elől téveszteni, különben magát a vallást sem ismerhetjük meg kielégítően. Sajnálom, de azt kell hogy mondjam, az iszlám országokban él néhány vallási vezető és éretlen muszlim, akiknek egyetlen fegyverük a vallási fundamentalizmus; az iszlámot sajátosan értelmezve tömegeket képesek hadba állítani önnön céljaik elérésére. Valójában az iszlám egy igaz hit, amit a maga valóságában kellene megélni. Az iszlámban csakúgy, ahogy a célokat jogosan kell kitűzni, ugyanígy e célokhoz törvényes eszközökkel kell közelíteni. E nézőpontból tehát senki nem juthat a mennybe egy másik ember meggyilkolása által. Egy muszlim nem mondhatja, hogy: „megölök valakit, aztán megyek a Paradicsomba”; Isten jóindulata gyilkossággal nem vásárolható meg. Az egyik legfontosabb cél egy muszlim számára Isten kegyének elnyerése, a másik, pedig a Mindenható Isten nevének terjesztése az univerzumban. Az iszlám törvények egyértelműek. Személyek nem viselhetnek háborút. Egy csoport vagy szervezet nem kezdhet háborúba, csak egy állam kezdeményezhet hadviselést. Nem állhat senki háborúban egy államfő vagy egy hadsereg előzetes hadüzenete nélkül. Ha mégis, az terrorcselekedetnek számít. Ebben az esetben a háború nem jelent mást, mint – bocsássanak meg a megfogalmazásért –, néhány gazember verbuválása olyasvalaki ellen, aki maga is bűnözőkkel veszi körbe magát. Ha az emberek egyénileg is hadat üzenhetnének, a káosz teljesen eluralkodna. Apróbb nézeteltérések miatt csatározások alakulhatnának ki még máskülönben egészségesen gondolkodó emberek között is. Bárki mondhatná: „én most hadat üzenek ennek és ennek”. Egy, a keresztényekkel
Az igazi iszlámban nem létezik terrorizmus
3
toleránsan viselkedő ember ellen például egy elvakult valaki, akinek ez nem tetszik, kijelenthetné:„Ez az ember a kereszténységet támogatja, és gyengíti az iszlámot. Ezért hadat kell üzenni neki, és el kell pusztítani.” Ennek nyomán kitörne a háború. Szerencsére a hadüzenet korántsem ilyen egyszerű. Ha az állam nem üzen hadat, senki nem kezdhet hadviselésbe. Ha bárki ezt teszi, legyenek azok bár felvilágosult gondolkodók, nem folytatnak valóságos háborút, ez ugyanis teljesen ellenkezik az iszlám szellemével. A háború és béke törvényei az iszlámban világosan le vannak fektetve.
Egy igazi „iszlám világ” nem létezik. Véleményem szerint egy iszlám világ valójában nem létezik. Vannak helyek, ahol muszlimok élnek. Vannak területek, ahol többen, van, ahol kevesebben. Az iszlám egy életforma, egy kultúra, nem csak egy vallás. Vannak muszlimok, akik a saját gondolkodásmódjuk alapján fogalmazzák meg az iszlám hitet. Nem a radikális muszlimokra gondolok, hanem azokra a hétköznapi emberekre, akik úgy élik meg az iszlámot, ahogy az nekik kényelmes. Az iszlámnak előfeltétele, hogy az ember „valóban” higgyen, és annak megfelelően éljen. A muszlimoknak el kell fogadniuk, hogy kötelességeik az iszlám hitben benne foglaltatnak. Nem mondhatjuk, hogy akár egyetlen ilyen társadalom is létezne a muszlimok által benépesített területeken. Ha ezt mondanánk, az az iszlám meggyalázása lenne. Ha pedig azt mondanánk, hogy az iszlám nem létezik, az pedig az emberiség arculcsapása lenne. Nem hiszem, hogy a közeljövőben muszlimok hathatósan hozzá tudnának járulni a világegyensúly megteremtéséhez.. Nem gondolom, hogy vezetőinknek meglenne az ilyenfajta előrelátásuk. Egy szűk felvilágosult rétegtől eltekintve, akik csak napjainkban jelentek meg, a muszlim társadalom meglehetősen tudatlan. Ezt sajnos a hádzs (mekkai zarándoklat) alkalmával is megfigyelhetjük, de a konferenciákon és fórumokon is nyilvánvaló. A televízión keresztül ezt láthatjuk a parlamentjeinkben is. Ezek a muszlimok nem tudják megoldani a világ problémáit. Talán majd a jövőben ez is megvalósíthatóvá válik. Napjainkban az iszlámról, mint az egyén iszlámáról beszélhetünk. Élnek muszlimok a világ különböző pontjain, egyenként, egymástól elválasztva. Én személyesen senkit nem ismerek, aki tökéletes muszlim
4
Terror és öngyilkos merényletek: az iszlám szemszögéből
lenne. Ha a muszlimok nem képesek arra, hogy egymással kapcsolatba lépve egységet formáljanak azért, hogy együtt oldják meg közös problémáikat, együtt vizsgálják a világegyetemet, és értelmezzék azt a Korán tanítása alapján, illetve, hogy együtt fogalmazzák meg jövőbeni céljaikat, és jelöljék ki helyüket a világban, úgy én nem hiszem, hogy egyáltalán beszélhetnénk iszlám világról. Mivel iszlám világ nincsen, mindenki egyénileg cselekszik. Akár azt is mondhatjuk, van néhány muszlim, akinek saját, egyéni hite van. Nem jelenthetjük ki, hogy lenne egyetemes iszlám világnézet, melynek tudományosan igazolt alapjai lennének, és amely teljes mértékben a Koránra támaszkodna. Azt lehet állítani e helyett, hogy egy muszlim kultúra jobban érzékelhető, mint az iszlám kultúra. Ez a jelenség a XI. századtól (az iszlám időszámítás szerint 5. század) az abbaszid korszak és a szeldzsukok uralmával kezdődően vált kifejezetté, majd Isztambul meghódításával még inkább megnőtt. Az ezt követő időszakokban elzárkóztak az új értelmezésektől, a gondolatvilág jócskán leszűkült. Az iszlám alapját képező széleslátókörűség kezdett beszűkülni. Egyre több jellemtelen ember jelent meg az iszlám világban, olyanok, akik képtelenek voltak másokat elfogadni, vagy magukat megnyitni mások előtt. Ez a szűklátókörűség a dervislakokban is megfigyelhető volt. Sőt sajnálatosan még a medreszékben (teológiai iskolák) is megjelent. Természetesen szükség van rá, hogy ezeknek a tanoknak mindegyikét olyan emberek vizsgálják felül, akik saját szakterületükön kimagasló eredményeket értek el.
Az Al-Kaida hálózat Osama Bin Laden egyike azoknak az embereknek, akiket mélységesen megvetek, mivel beszennyezte az iszlám ragyogó fényét, és egy megromlott képet közvetít a vallásról. Ha mindent meg is teszünk, hogy kiköszörüljük az általa okozott csorbát, az iszlám jó hírnevének visszaállítása évekbe telhet. Sokat beszélünk erről a problémáról különböző fórumokon. Könyveket írunk a témában. Kijelentjük: „ez nem iszlám”. Bin Laden az iszlám gondolkodásmód helyébe a saját érzéseit és vágyait ültette. Ő egy szörnyeteg, ahogy azok az emberek is, akik körülveszik. Mélyen elítéljük Ladennek ezt a magatartását. Azonban az egyetlen mód, hogy
Az igazi iszlámban nem létezik terrorizmus
5
megelőzzük az ilyen tetteket az, ha az iszlámnak tűnő országokban élő muszlimok – mint már korábban mondtam, véleményem szerint nincs iszlám világ, csak országok, melyekben muszlimok élnek – megoldják saját problémáikat. Vajon teljesen más módon kellene gondolkodniuk, mikor vezetőiket megválasztják? Vagy gyökeres reformokra lenne szükség? Ahhoz, hogy egy egészséges fiatal generáció nőhessen fel, a muszlimoknak azon kell dolgozniuk, hogy megoldják problémáikat. Nem csak a terrorral kapcsolatosakat – amely eszköz Isten által semmiképpen sem elfogadott– hanem a droggal és a dohányzással kapcsolatos kérdéseket is, amik szintén olyan területek, melyekre a vallási tilalom kiterjed. Szeparatizmus, zavargások, véget nem érő nyomor, a szégyen, hogy nem mi magunkat, hanem mások kormányoznak minket, majd eme idegen hatalommal közösen felállított kormányzatok túlkapásai; mind-mind olyan problémakörök, melyeket hozzá lehet adni a listához. Ahogy Mehmet Akif Ersoy mondta, a rabszolgaság, a gondok garmada, függőség, a dolgok szokásként való elfogadása, a gúny: mind közhely számba mennek. Ezek mind Isten káromlásának számítanak, és mind elsődlegesen a mi nemzetünket sújtja. Hogy úrrá tudunk-e lenni ezeken, az attól függ, hogy tudunk-e emberek lenni, olyan emberek, akik hűségesek Istenhez.
A mi felelősségünk A mi hibánk, a nemzet hibája. Az oktatás hibája. Egy igaz muszlim, aki megérti az iszlám minden aspektusát, nem lehet terrorista. Nagyon nehéz muszlimnak maradni, ha valaki kapcsolatba kerül a terrorizmussal. A vallás nem engedi meg ugyanis, hogy egy cél érdekében embereket öljenek. De természetesen mit is tettünk annak érdekében, hogy ezeket az embereket kifogástalanul neveljük? Milyen törekvések irányába tettük őket elkötelezetté? Milyen felelősséget vállaltunk a nevelésükben? Hogyan várhatjuk most el, hogy ne kerüljenek a terrorizmus hálójába? Az emberek az iszlámból gyökerező erényeikkel állhatnak ellen a terrorizmusnak; ilyen az Istentől való félelem, az ítéletnaptól és a vallási törvények megszegésétől való félelem. Mi azonban nem fektettünk elég hangsúlyt ezekre a kérdésekre. Voltak kísérletek napjainkig arra, hogy
6
Terror és öngyilkos merényletek: az iszlám szemszögéből
ezekkel az elhanyagolt témákkal foglalkozzunk. De honfitársaink sajnos gátakat emeltek e kezdeményezések útjába. Néhányan úgy vélekednek, meg sem szabadna engedni olyan tevékenységeket, amikre nekünk leginkább szükségünk van. Szerintük például megengedhetetlen, hogy oktatási intézményekben hittant oktató kurzusok folyjanak. Másrészt viszont azt állítjuk, hogy az oktatásnak az élet minden területére ki kell terjednie. Az iskolákban például kellene, hogy legyen orvosok által vezetett egészségügyi nevelés. Az élet minden területére kiterjedő, széleskörű oktatást kellene biztosítanunk. Meg kellene tanítani az embereket, hogyan jöhetnek majd ki jól jövőbeni házastársukkal, és hogyan nevelhetik fel a gyermekeiket. Ennyinél azonban nem állhatunk meg. Törökország és más többségében muszlim lakosságú országok is szenvednek a drogkereskedelemtől, szerencsejátéktól és korrupciótól. Szinte már senki sincs Törökországban, akinek a neve ne keveredett volna ilyen botrányba. A kitűzött célok közül elértünk néhányat. Van még azonban néhány cél, melyek megvalósításra várnak, melyeket még nem sikerült elérni. Ezért senki nem vonható felelősségre. Az illetékeseket ezzel nem lehet elszámoltatni. Védekező módon körülbástyázták magukat, és így magukra is maradtak. Ezek olyan emberek, akik köztünk nőttek fel. Mind a mi gyermekeink közül való. Miért vált közülük néhány gazemberré? Miért nevelték néhányukat úgy, hogy másokat kihasználjanak, csúfot űzzenek belőlük? Miért lázadnak az emberi értékek ellen? Miért jön néhány a saját országába, hogy ott öngyilkos merénylőként robbantsa fel magát? Ezek az emberek mind köztünk nőttek fel. Biztos, hogy valami nincs rendben az oktatásukkal. Kell, hogy legyen hibája, néhány gyenge pontja az oktatásnak, mely több figyelmet érdemelne. Ezeket a hibákat ki kell küszöbölni. Röviden, az emberek nevelésének nem szenteltünk elég figyelmet. Mindeközben pár generáció elveszett, elpusztult, elkallódott. Az elégedetlen ifjúság elvesztette lelki egyensúlyát. Néhány ember kihasználhatja őket, egy pár dollárért robotot formálhat belőlük. Az is előfordul, hogy bedrogozzák őket. Napjainkban sokat olvashatunk minderről a magazinok hasábjain. Ezeket az embereket kihasználták, manipulálták. Őrült gondolatok és célok ürügyén gyilkost csináltak belőlük. Elvetemült emberek saját céljaik elérésére használták fel ezeket
Az igazi iszlámban nem létezik terrorizmus
7
a fiatalokat. Volt idő, hogy sok ember halt meg Törökországban. Egy csoport megölt valakit, egy másik csoport másokat ölt. Az emberek véres csetepatékat folytattak, míg a katonaság be nem avatkozott 1971. március 12-én, valamint később 1980. szeptember 12-én. Az emberek szinte egymás vérét itták, mindenki hadat viselt. Néhány ember mások megölésével próbálta elérni céljait. Mindenki terrorista volt, mindkét oldalon terroristák álltak. De ugyanazt az eseményt mindkét oldal különbözőképpen értelmezte. Valaki azt mondhatta például: „ezt az iszlám nevében teszem”. A másik azt felelhette: „ezt az országomért és a népemért teszem”. Egy harmadik pedig: „én a kapitalizmus és a kizsákmányolás ellen harcolok.” De ezek természetesen mind csak frázisok voltak. A Korán is említi ezeket a „címkéket”. Ezeknek a dolgoknak egyszerűen nincs értékük. De az emberek ennek ellenére is csak folytatták a mészárlást. Mindenki valamilyen eszme nevében ölt. E véres eszmék oltárán sok embert áldoztak fel. Ez nem más, mint terror, és ezt a hibát mindenki elkövette, nem csak a muszlimok. Mivel mindenki egyaránt részt vett benne, egymás megölése egy elérhető céllá vált az emberek számára, a gyilkolás mindennapos lett. Mindenki hozzászokott az öléshez, még ha más ember életét kioltani felettébb kegyetlen dolog is. Egyszer egy nagyon kedves barátom megölt egy kígyót. Akkor végzett teológiából, imámként tevékenykedett. Az eset után egy hónapig nem voltam hajlandó beszélni vele. Azt mondtam: „Annak a kígyónak joga volt hozzá, hogy a természetben éljen. Milyen jogon oltottad te ki az életét?” A helyzet ma úgy fest, hogy ha tíz-húsz ember hal meg, vagy ha az áldozatok száma nem olyan magas, mint amitől tartottunk, annyit mondunk: „Végül is nem is haltak meg olyan sokan.” Félelmetes, hogy milyen szinten elfogadja már a mai ember az erőszakot, „szerencsésnek” tartják, ha az, áldozatok száma „csak” húsz-harminc. Megfelelő oktatás mellett nem jutottunk volna ilyen helyzetbe. A kormány törvényei és szabályozásai ezt megakadályozhatták volna. Egy jól körülbástyázott szűk csoport, akiket lehetetlen megállítani, eltúloznak triviális kérdéseket, és a szőnyeg alá söpörnek fontos problémákat. Van erre ellenszer. Az ellenszer, pedig az igazság megtanítása.
8
Terror és öngyilkos merényletek: az iszlám szemszögéből
Egyértelműen ki kell jelenteni, hogy egy muszlim nem lehet terrorista. Miért kell ezt egyértelműen kijelenteni? Mert az embereknek meg kell érteniük, hogy ha bármi gonoszat cselekszenek, még akkor is, ha az csak atomnyi méretűt is, bűnhődni fognak azért ezen, és a másvilágon is. Igen, egy embert megölni igenis lényegi kérdés. A Korán szerint, aki egy embert megöl, az az egész emberiséget pusztítja el. Ibn Abbas azt mondja, aki egy embert megöl, az a pokolban fog sínylődni az örökkévalóságig. Az iszlám szerint az Ítélet Napján egy gyilkos ugyanolyan ítéletet kap majd, mint az, aki istentagadó. Ha ez a vallásnak egy alapja, akkor ennek az oktatásban is helyet kell kapnia.