A mosléketetésrıl. Dr Maercker Miksa, a hallei egyetem hires tanára, 1885-ben a magyar szesztermelık egyesületének közgyülésén többek közt a következıket mondotta: „Magyarország szesziparában valóban nagyszerü ipart bir, melyre teljes oka és joga van büszkének lenni, s melyet mindenkép istápolnia, fejlesztenie elsırangu feladata kell, hogy legyen.” Maerckernek ezen szavai nem tekinthetık csupán csak az udvariasság nyilatkozatának, mert tényleg Magyarország szeszipara oly fokon áll, hogy a versenyt bármely más állammal kiállja. Sajnos, hogy azon válság, amely a magyar gazdát fenyegeti, fenyegeti szesziparunkat is. Az alacsony szeszárak, a magas adó, az export hiánya már is arra kényszeritették a szeszgyárakat, hogy üzemüket ⅓-ával redukálják, sıt néhány elsırendü gyár mőködésének teljes beszüntetését vonták maguk után. Naponkint halljuk a szeszgyárosok panaszát, hogy veszteséggel dolgoznak, s ha egy kis számitást teszünk, látni fogjuk, hogy nyereségük nem valami nagy, s a panaszra méltó okuk van. 100 l absolut alkohol elıállitására szükségeltetik:
Azon szeszmennyiség után, amely a külföldre exportáltatik, visszatérít az állam hektoliterenkint 11 frtot, így tehát az exportált szesz hektoliterje 21 frt 20 krba kerülne. A szesz ára jelenleg 28–29 frt közt variál s így azon gyárak; amelyek a szeszt nem szállítják a külföldre, azon tényleg semmit sem nyernek, hanem inkább reá fizetnek. Az ipari szeszgyárak nyeresége nem egyéb, mint amit a mellékterményül nyert szeszmoslék feltakarmányozása – a hízlalás – után nyernek. Magyarországban évenkint körülbelıl 1 5 millió hektoliter szesz állíttatik elı; 1 H/l szesz után nyeretik 12 H/l moslék, így az összes egy év alatt nyert moslék mennyisége 18 millió hektoliter. Természetes dolog, hogy ezen mosléknak a mezıgazdaságra nézve elvesznie nem szabad, mert ez tartalmazza mindazon fontos növényi tápanyagokat, amelyek a talajból elvonattak, s ezeket a talajnak vissza kell adni, ha azt kizsarolni nem akarjuk. Az 15 millió hektoliter szesz elıállitására felhasználtatik 4,500.000 q tengeri, ebben elvonatott a talajból 16.650 q káli, 25.650 q phosphorsav és 72.000 q nitrogen; ez oly tetemes mennyiség, amely egyszerően nem mellızhetı. A visszapótlás pedig történik a moslék feltakarmányozása útján a nyert istállótrágyában. Igaz ugyan, hogy a talajból elvont tápanyag-mennyiség nem azon a helyen pótoltatik vissza, ahol az kivonatott, mert a nagyobb ipari szeszgyárak majd mind a nagyobb városokban vannak, s az a trágya, amit péld. a budapesti gyárak produkálnak, nem kerül vissza oda, ahol a szeszgyártásra alkalmas tengeri terem, t. i. a Bánságba; de mégis jobb így, mintha az a mezıgazdaságra nézve elvesznék. Egészen máskép áll a dolog a kisebb gazdasági szeszgyárakkal. A gazdasági szeszgyárak czélja éppen a gazdaságban termelt nyersanyagoknak szeszszé való feldolgozása s a nyert melléktermények feltakarmányozása által a termést minél jobban értékesíteni s ily módon a birtok jövedelmét fokozni. És e czélt a gazdasági szeszgyárak útján el is érjük, mert értékesítjük akár a termelt tengerit, akár a burgonyát vagy répát, s még mint mellékterményt nyerjük a moslékot, a répaszeletet, s ezek kitőnı takarmányanyagok. A visszapótlás a gazdasági szeszgyáraknál semmi nehézségbe nem ütközik. A felhasznált anyagok tápanyagai a moslékban és répaszeletben visszamaradván, a gazdaságban feltakarmányoztatnak, s a produkált trágyában visszakapja a talaj azon növényi tápanyagokat,
amelyek tıle elvonattak. A gazda szempontjából tekintve, tehát csakis a gazdasági szeszgyáraknak volna létjoguk, s talán épen ez az oka, hogy Németországban a nagyobb gyártelepek hiányoznak, de majd minden nagyobb gazdaság rendelkezik kisebb gazdasági szeszfızıvel. Hogy nálunk a moslék mily nagy mérvben használtatik fel hízlalási czélokra, kitünik a hízómarha-vásár statistikájából. Az évente eladott hízóállatok közül körülbelıl 100.000 drb moslékon lesz hízlalva. A moslék a szesztıl megfosztott czefre s a szeszgyártásnak egyik legfıbb mellékterménye. Magyarországban a tengeri, burgonya és czukorrépa lesz szeszszé feldolgozva s e szerint a moslék is háromféle. A külföldön, különösen Német- és Oroszországban, ezekhez járul még a rozsmoslék. A különféle moslékok átlagos összetétele Kühn szerint a következı:
Amint ebbıl kitünik, a moslék a legvízdúsabb takarmány, s hogy az állatok elegendı mennyiségő tápanyagot kapjanak, kénytelenek vagyunk velük ennek rovására sok vizet itatni. Ha egy állat nagyobb mennyiségü vizet tartalmazó takarmányt eszik, úgy ennek elsı látható következménye a kiválasztott híg ürülék tetemes mennyiségü szaporodása. A takarmány víztartalma átmegy a vérbe, s ebbıl a vesék által mint húgy leválasztatik. Ebbıl következik, hogy a vízdús takarmánynyal táplált állatok vére több, de higabb lesz, mint a száraztakarmányon tartottaké; a tetemesb vérmennyiségnek a szervezetben való körforgása magától érthetıleg sokkal több erıkifejtést igényel, s minthogy az erı kútforrása a takarmány vagy a már ebbıl képzıdött állati szövet; következik, hogy ezen erı elıállitására a takarmány, vagy az állati szövetek egy része lesz felhasználva, s az elsı esetben directe, a második esetben, minthogy a felhasználtat az állatnak pótolnia kell, indirecte takarmányveszteség áll be. Egy másik veszteségi forrás a nagy víztartalmu takarmány élvezése folytán beálló fokozott per- és respiratió, a víz kiválasztása a bır és tüdın át. Az állati test hasonlít a gızgéphez; minél több a kazánban a víz, annál több főtıanyagra van szükség, hogy gızzé változzék; épp úgy az állati testben a víz elpárologtatására főtıanyagra van szükség s ez a takarmány; minél több a fölösleges víz, annál több leend az elfogyasztott takarmány mennyisége is. Henneberg kisérletei szerint a bır és tüdın keresztül a víznek 40 %-a párolog el. Egy harmadik veszteségi forrás, amely szoros összefüggésben van az elıbbiekkel, abban rejlik, hogy fölös mennyiségő víz jelenlétében a testben a nitrogencsere fokozódik. A veendei megfigyelések szerint, ha a vízfelvétel 1/5-el nagyobbodott, a fehérjeforgalom emelkedése átlagban 72 %-ot tett ki. Ezen emelkedés egyáltalán nem jelentéktelen, mert talán 1/3-át vagy felét is képezi azon fehérjének, mely különben a testben lerakatott volna. A nagyobb mérvő vízfelvétel csak a tejelı marhának árt kevesebbet, sıt azt még nagyobb foku tejkiválasztásra ingerli, de a tej mennyiségét mosléketetés által fokozni, a felsorolandó okoknál fogva, csakis bizonyos határig szabad.
Nagymennyiségü víz élvezése folytán a gyomornedv felhigul, s emésztı mőködése gyengíttetik. Ennek következménye az, hogy az állatok a nehezebben emészthetı alkotórészeket egyáltalán nem emésztik meg, s így ezek kárba vesznek. Végül a tapasztalat bizonyítja, hogy vízdús takarmánynyal táplált állatok szövetei vízdúsak lesznek, erıproductióra kevésbé képesek mint a száraztakármányon tartottak; ebbıl következik az, hogy az olyan állatokat, melyeket nagyobb munkára használunk, vízdús takarmánynyal táplálni nem szabad. Ugyanezen oknál fogva nem szabad a növendékmarhát moslékkal etetni. Összefoglalva a fennebb elmondottakat, azon eredményre jutunk, hogy a mosléketetésnél bizonyára van egy határ, amelyet túllépni nem szabad, ha azt akarjuk, hogy a fennebb emlitett veszteségek be ne álljanak, s ebbıl következik, hogy a czefre concentratiója – ha a moslékot feltakarmányozni akarjuk – bizonyos határ alá nem sülyedhet. Maercker összegyőjtötte mindazon adatokat, amelyek a moslék etetésére vonatkoznak s ezek mind megegyeznek abban, hogy a legnagyobb productió – különösen a tejnél – meleg moslék etetése által idéztetik elı. A hideg moslék gyengébb hatásu mint a meleg, s ez, tekintetbe véve az állati test szervezetét, egészen természetes is. Ha az állat hideg takarmányt eszik, azt elıször is a test hıfokára melegíti fel. Tegyük fel, hogy egy állat 100 k/g O C. hıfoku moslékot iszik és azt 38° C.-ra; vagyis az állati test hıfokára kell fölmelegitenie, úgy arra 38 X 100 = 3800 hıegységet igényelne, s ezt az állati test melege adván, az elveszitett hımennyiség pótlására 1 k/g szénhydrat fog kelleni, s így ez határozott takarmánypazarlás volna. A legalkalmasabb hıfoknak e szerint az állati test hıfokának megfelelı meleg, vagyis 37–38° C. mutatkoznék; minthogy azonban a moslékban e hıfoknál a mikroorganismusok a legalkalmasabb hıfokra és talajra találnak, s ezáltal azt rosz minıségüvé teszik, Neuhauss a mosléknak 40–45 C. hıfoknál való etetését ajánlja. Ha a körülmények nem engednék, hogy a czefre ily hıfok mellett jusson a jászlakba, úgy azt a föletetés elıtt föl kell forralni, s erre legalkalmasabb a gızgépek retourgızét bevezetni, így minden költségtöbblet nélkül a moslékot föl lehet melegíteni közvetlen az etetés elıtt. A bacteriumok, amelyek a moslék kihülése alatt abban elszaporodtak, a felforralásnál elöletnek s káros behatásaiktól nem kell tartani. A forró moslék egyúttal kitünı szolgálatot tesz a szálastakarmányfélék leforrázásánál. A leforrázás által a takarmány megpuhul, könnyebben emészthetıvé válik; ezenkivül a moslék a takarmánynak ízletességet kölcsönöz. A leforrázásnak igen nagy haszna van. Nincsen olyan takarmány, amelyre gombák vagy fermentek nem lennének reá rakódva, s ezek a gyomorba jutva, gyakran halálos kimenetelü betegségeket idéznek elı. A leforrázásnál ezek elöletnek s a takarmány élvezése folytán betegség fel nem léphet. Ott, ahol forró moslék kéznél van, a leforrázás semmi nevezetesebb befektetést vagy egyéb kiadást nem okoz. Hogy a moslék mily mennyiségben etettessék, arra nézve direct kisérletek nem adnak felvilágositást. A legnagyobb mennyiség, mit Maercker hízóökröknek adni látott, 120 l moslék volt 1200–1400 font élısúlyra. 100 l-t több helyen adnak, 60–80 l-t lehet átlagnak fölvenni, amely mennyiség hízóökröknek adatik. Tejelı marhának kevesebbet, 40–50 l-t adnak, mert nagyobb mennyiség etetésénél a tej minısége rosszabb s a vaj puhább lesz. A moslék mellett szükséges azonban még más szálas melléktakarmányt is adni, mert habár a moslékban benn van mindazon tápanyag, amelyre az állatnak szüksége van, mégis az állati organismus megkivánja, hogy a gyomorba kevésbé emészthetı takarmányok is jussanak, mert ha a gyomortevékenység a minimumra redukáltatik, a gyomorban zavarok, s következményei gyanánt a legkülönbözıbb gyomorbajok lépnek fel. Hogy mily mennyiségben adassék a szálastakarmány, arra nézve sem rendelkezünk direct kisérletekkel. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy ha az élısúlyra megkivántató szárazanyag fele szálastakarmányban adatik, a moslékon tartott állatok egészségesek maradnak. E szerint tehát 1000 k/g élısúlyra 24–26 k/g szárazanyagot véve fel, 12–13 k/g szárazanyagot szálastakarmányban kellene adni. A
gyakorlatban azonban az a legritkább esetek közé tartozik, hogy 10 k/g szárazanyagnál több adassék, mert az állatok többet nem esznek meg. A szárazanyag mennyiségének legalsó határa 1000 k/g élısúlyra 8 k/g, ezen alul az emlitett gyomorbajok mutatkoznak. A melléktakarmány minıségét a körülmények határozzák meg. Ha csak lehetséges, 1000 k/g élısúlyra 5–6 k/g szárazanyagot jó minıségü réti széna, luczerna-, esparzett- vagy lóhereszénában kell adni, a többi lehet szalma vagy törek. A burgonyamoslék etetésénél ezenkivül szükséges zsírdús abraktakarmányt etetni. A burgonyamoslék átlagban csak 0 15 % nyerszsírt tartalmaz, e szerint 100 k/g moslékban csak 0 15 k/g zsír adatnék, s ha még ehhez hozzáveszszük a szálastakarmányban adott zsírmennyiséget, még sem kapjuk ki azon mennyiséget, amit péld. ökröknek erıs munkában, vagy a hízóökröknek 1000 k/g élısúlyra adni kellene. A hiány pótlására legalkalmasabb az olajpogácsa vagy egyéb zsírdús conc. takarmányfélék. A fejıstehenek burgonyamoslékkal való etetésénél olajpogácsát etetni nem tanácsos; mert az ezekbıl a tejbe átmenı zsír a tejnek kellemetlen ízt ad s a belıle készült vajat hígfolyóssá teszi; ez esetben sokkal czélszerőbb tengeridarát etetni, amely 4 6 % zsírtartalmával az olajpogácsát helyettesítheti; azonban túlbı adagban ezt sem szabad etetni, mert a tengerizsír is igen lágygyá teszi a vajat. A répaszeszgyári moslék ezideig nem lett takarmányozási czélokra használva. A mult évben a felsı-szeli répaszeszgyár tett vele kisérletet, s a gyártulajdonos állitása szerint az ökrök nagyon szeretik. Összetétele a m.-óvári vegykisérleti állomás elemzése szerint a következı:
Ezen kisérletet azért emlitem fel, mert hazánkban több répaszeszgyár van, ahol a mellékterményül nyert moslék egyáltalán kárba vesz; czélszerü volna vele másutt is kisérletet tenni, s ha beválik, a répaszeszgyárak jövedelmét ha nem is tetemes összeggel, de mindenesetre fokozná. Nagyobb adagban etetni semmiesetre sem volna czélszerü, mert a szabad kénsav megtámadja az állati organismust és különféle betegségeket idézhet elı. A mosléknak fejıstehenekkel való etetése iránt különösen hazánkban még manapság is nagy ellenszenvvel viseltetnek. A hazai tejszövetkezetek alapszabályilag tiltják a szeszmoslék etetését s a gazdaközönség is rosz véleménynyel van azon tej felıl, amely moslékkal etetett tehenektıl ered. Pedig ezen ellenszenv nem indokolt, mert a moslék a tehenek tejére, ha a napi adag 1000 k/g élısúlyra 40–50 l-nél nem nagyobb, – sem minı-, sem mennyiségileg káros befolyást nem gyakorol, sıt mint több rendbeli kisérlet mutatja, az utóbbira rendkívül kedvezıleg hat. S ehhez járul, hogy a moslék mint melléktermény olcsó takarmányt képez s a tejelı állatok a legjobban értékesitik. Szoros összefüggésben van a tejproductió a föletetett szálas melléktakarmány minı- és mennyiségével; ha a szálastakarmány rosz minıségü, úgy a tej is rosszabb qualitásu leend, s ha a melléktakarmány mennyisége kevés, akkor gyomorzavarok állanak be s ennek következtében a tejproductió apad. Ha a moslék túlbı adagban adatik, úgy a tej kevesebb és rosszabb leend, bizonyos kellemetlen mellékízt kap, s az ilyen tejbıl készült vaj azonkivül, hogy a mellékízt magába veszi, sokkal puhább lesz.
A burgonyamosléknak fejıstehenekkel való etetésénél, amint arról már fennebb szólottam, zsírdús abraktakarmányt is kell etetni; ha azonban a szeszgyártásnál 2/3 rész burgonya 1/3 rész tengerivel lesz feldolgozva, úgy a mellékabraktakarmány fölöslegessé válik s a teheneknek csak szálastakarmányt kell adni. Egyik magyarországi szeszgyár takarmányösszeállitása fejıstehenek részére a következı: 500 k/g élısúlyra adatik:
Fölemlitendınek tartom azon tapasztalatot, hogy a moslékkal etetett tehenek teje sokkal hamarább megsavanyodik, mint egyéb tej. Ennek oka nem directe a tejben, hanem abban rejlik, hogy az oly istállókban, amelyekben a mosléketetés történik, a levegı tele van tejsavbacteriumokkal, s ezek a tejbe jutva, annak megsavanyosodását gyorsítják. Ezt igen egyszerően meg lehet akadályozni, ha a tej a kifejés után az istállóból azonnal kivitetik. A moslék legnagyobbrészt hízlalási czélokra használtatik fel. Mind a burgonya-, mind a nagyobb ipari szeszgyárak, amelyek kizárólag tengerit dolgoznak fel, a moslékot hízlalás útján értékesitik. A burgonyamoslék hízlalásra kevésbé alkalmas, mert kevesebb proteint és zsírt tartalmaz, mint a tengerimoslék s azért az adagokban ezen hiányzó tápanyagokat nagyobb mennyiségü szálas- vagy abraktakarmánynyal kell pótolni. A következıkben legyen szabad néhány, 1000 k/g élısúlyra vonatkozó adagolási összeállítást közölnöm.1
A tengerimoslék etetésénél a zsír- és proteindús takarmány fölösleges, mert a moslék úgyis elég zsírt és proteint tartalmaz, s a száraztakarmány csak arra való, hogy az adag szárazanyagtartalmát növelje.
1
Dr Maercker: „Haudbuch der Spiritusfabrikation.”
Hogy a nagyobb ipari szeszgyárakban divó hízlalási módról magamnak bıvebb informatiót szerezzek, egy budapesti elsırendü gyárhoz fordultam, azon kérelemmel: szíveskedjék velem a hízlalásra vonatkozó adatokat közölni. Ezen adatok szerint a hízómarhák (legnagyobbrészt ökrök) az elsı 5 hónapban naponkint és fejenkint 110 l tengerimoslékot kapnak, amely 50 C.-nyi hıfokkal eresztetik be a jászlakba. A hízóökrök az elsı 5 hónapban 2 k/g szénát, ettıl kezdve a hízlalás befejezéseig 2 k/g szénát és 2 k /g tengeridarát kapnak; a moslék mennyisége ennek arányában kevesbíttetik. A hízlalási idı általában 8 hónapig tart, kivételes esetekben a hízóállat már az 5-ik hónapban „kész”,, de elıfordul, hogy még a 10-ik hónapban sem hízik ki, amidın is kimustráltatik.
Próbahízlalások nem tétettek, az általános súlyszaporodás a hízlalás befejezéseig 180–200 k/g darabonkint. Egy magyarországi nagyobb gazdasági szeszgyár, amely burgonyát és tengerit keverve dolgoz fel, hízóökreit a következıleg takarmányozza: 550 k/g élısúlyra
A súlyszaporodás naponkint és fejenkint magyarfaju ökörnél 0 60 k/g, németfaju ökörnél és teheneknél 0 80 k/g. Moslékot igavonó ökrökkel nagyobb mennyiségben nem czélszerü etetni, mert a fölös mennyiségő víz az állatban csak ballastot képez, amelyet magával czipelni kénytelen. Az izomerı fogy, mert a víz a szöveteket petyhüdté teszi s a fölös víz elpárologtatására szükséges hımennyiség az erıképzéstıl vonatik el. Az igásökröknek csak annyi moslékot szabad adni, amennyi vizet azok naponkint meginnának. Ha azonban e mellett az ökrök még vizet is isznak, abból semmiesetre sem szabad azon következtetést levonni, hogy a föletetett moslék mennyisége kevés volt; mert ennek oka csak az állati ösztön, s ha 70–80 l moslékot eszik az állat, ha vízhez juthat, még akkor is fog belıle inni. Juhokat moslékkal etetni nem tanácsos, mert a juhoknak belsı szervezete a száraztakarmányt kivánja meg, s ezekkel is csak legfeljebb annyit itassunk, amennyi vizet naponkint meginnának. Ugyancsak a fenttebb emlitett gazd. szeszgyár moslékkal juhokat is hízlal, a következı adagolás mellett:
Sertéseket moslékkal etetni több helyen szoktak; csak arra kell vigyázni, hogy 1/2 éves korukig száraztakarmányt kapjanak, mert tapasztalás szerint a fiatal korban moslékkal etetett
sertések igen hamar megbetegszenek. A moslék hıfokának nem szabad magasnak lenni, mert, amint tudjuk, a sertés a legkényesebb házi állat, s a meleg takarmány könnyen ártalmára válhatik. Hátra volna még a mosléknak az állatok egészségére való befolyásáról szólani. A legáltalánosabb betegség, amely a burgonyamoslékkal etetett állatokon fellép, a mosléksömör. A mosléksömör a szarvasmarha lábvégének külsı felületén lép fel; gyakrabban a hátulsó, ritkábban a mellsı végtagokon, a térdnél feljebb ritkán terjed. A bır feldagad, az állatok az érzett fájdalom következtében nyugtalanok lesznek, végtagjaikat rángatják. A bır csakhamar megnedvesedik, a kiváló kellemetlen szagu folyadék vagy barnaszinü varrá szárad, s ha ez pár hét mulva leesik, a betegség is megszünt, vagy pedig a genykiválás tovább tart; vastagabb varok s a hajlásokban mély genyedı repedések keletkeznek. Az ezáltal okozott fájdalom az állatok lesoványodását és elgyengülését vonja maga után, s egyes esetekben halált is okoz. Gıbölyökön a betegség erısebben lép fel, mint a fejısteheneken. A mosléksömör nemcsak a burgonyamoslék, hanem nyersburgonya etetésénél is fellép s innen eredt azon gyanu, hogy a betegséget a burgonyában s különösen a burgonya csirájában található solanin és solanidin okozná. Azon körülmény, hogy a betegség a nyersburgonya etetése után is fellép, megdönti azon hypothesist, hogy a betegség oka a moslékban levı eczet-, tej- és vajsav lenne, mert ezek a nyersburgonyában éppen nem, vagy csak minimális mennyiségben találhatók. A moslékban hátramaradó kozmás olajok szintén nem okozhatják, mert kozmaolaj ha nem is oly nagy mérvben, de a tengeri- és rozsmoslékban is van, s ezeknek élvezése után ezideig mosléksömör fel nem lépett. Azért legelfogadhatóbb Johne és Maerckernek azon nézete, hogy a mosléksömör oka a nyersburgonya és burgonyamoslék nagy kálisó–tartalma. Dammam véleménye szerint az ártalmas anyag a híg és szilárd ürülékben választatik ki, s ha a marha az ily ürülékkel átitatott almon fekszik, bıre felszívja ezen káros anyagot.2 Tekintetbe véve azon körülményt, miszerint a moslékkal etetett állatok sokkal több hígürüléket választanak ki, már ezért is, de még inkább a mosléksömör fellépésének megakadályozása czéljából a burgonyamoslékkal etetett állatok alá sokkal többet és többször kell almozni, mint más takarmányozási módszer mellett. A moslékkal etetett fejısteheneknél azért ritkább e betegség, mert ezek egyrészt kevesebb moslékot kapnak, másrészt az ártalmas anyag egy része a tejben választatik ki, amit bizonyít az, hogy az ily tejjel szoptatott borjak igen erıs hasmenést kapnak s a legtöbb esetben eldöglenek. A hasmenés a moslékkal etetett teheneknél is gyakori s a kiválasztott ürülék rendkivül büdös. Szintén gyakori a teheneknél az elvetélés. Ha a tehenek hosszabb ideig moslékot esznek, a metszıfogak meglazulnak s végre kihullanak. Ezeken kivül a forró mosléketetés következtében tüdıbaj és többféle gyuladás lép fel. Minden moslék savanyu vegyhatásu; minél hosszabb ideig áll a levegın, annál több tej- és vajsav képzıdik benne, s ezek az egészségre nagyon is káros befolyással vannak; azért a moslékot mindig friss állapotban kell föl etetni s arról gondoskodni, hogy a jászolban moslék hátra ne maradjon. A jászlakat minden etetés után jól ki kell tisztitani s egy héten legalább is egyszer oltott mészszel bemeszelni. Zalka Zsigmond.
2
Bıvebben lásd a „Mezıgazdasági Szemle” 1883. évfolyamának 275. lapján.
