Nádor Galéria Art&Med Kulturális Központ
CSOPORTOS DLA MESTERMUNKA KIÁLLÍTÁS PÁLYÁZAT
2014
PÁLYÁZAT CSOPORTOS DLA MESTERMUNKA KIÁLLÍTÁSRA
Az év végi DLA bemutatkozó kiállítás immár hagyományosan májusban kerül megrendezésre, melyről a végzős DLA hallgatók túlnyomórészt augusztus végére elkészülő mestermunkái lemaradnak. Ennek oka egyrészt a kiállítás korai időpontja, másrészt a tény, hogy tematikailag nem elkülönített mivolta nem nyújt azoknak megfelelő teret és keretet. 2010 óta egyetemi keretek közt nem adódott a végzős DLA hallgatók számára lehetőség arra, hogy mestermunkáik szélesebb közönség körében bemutatásra kerülhessenek. E hiány pótlására, és egy újabb hagyomány kiépítésére vállalkozva szeretnénk egy, a Nádor Galéria Art&Med Kulturális Központ-ban megrendezendő csoportos DLA mestermunka kiállítás-ra pályázni, mely helyszín többször bizonyította már jelentős kiállítások megrendezésére való alkalmasságát. DLA tanulmányait idén, 2014-ben, nyolc képzőművész hallgató fejezi be, négy festő -, négy szobrász szakon. A kiállító művészek név szerint:
Botka Ildikó, Lucza Zsigmond, Sárréti Gergely, Szabó Klarissza Médea, Szántó István, Szigeti Gábor Csongor, Tóth Veronika, Varga Gabi.
A kiállításra megjelölt időpontok:
- szeptember 11 – szeptember 25. - október 30 – november 20.
A továbbiakban a pályázat hosszának mérséklése érdekében a felsorolt végzős hallgatók rövidített, egy-egy oldalas szakmai önéletrajzát csatoljuk, kiegészítve az adott hallgató munkásságára legjellemzőbb, vagy a készülő mestermunkát leginkább megközelítő műalkotások reprodukcióival.
Köszönettel,
Botka Ildikó, DLA hallgató Pécs, 2014. június 22.
BOTKA Ildikó www.botkaildiko.com
[email protected] 1985, Vágsellye, Szlovákia
TANULMÁNYOK Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskola, DLA képzés festő szak, témavezető: Dr. habil, DLA Nyilas Márta, egyetemi docens 2004 – 2009 PTE Művészeti Kar festő szak, Kitüntetéses Egyetemi Oklevél Lengyel András egy. adj. (2004 - 2008), Ádám Zoltán egy. adj. (2008 - 2009) 2000 – 2004 Művészeti Szakközépiskola, Szlovákia, Trencsén divattervező szak, Akad. maliar Peter Grísa 2011 –
DÍJAK, KITÜNTETÉSEK 2008
Erasmus ösztöndíj, Németország, Staatliche Akademie der Bildenden Künste Karlsruhe festő szak, Prof. Erwin Gross
ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁS 2011 2012 2013
Hranica – Ildikó Botková / Peter Buday, Szlovákia, Nitra, Nitrianska Synagóga Közös nevező – Bánki Ákos / Botka Ildikó, Románia, Marosvásárhely, G. Café 59, Pécs, re:public galéria, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Zsolnay Kulturális Negyed E25 Mesterséges kapcsolatok, Pécs, Pannon Magyar Ház
CSOPORTOS KIÁLLITÁS 2006
2008 2009
2012 2013
2014
Kárpát-medencei mozaik Pécsett, Pécs, Baranya Galéria Contacts - 7. mezinárodní sympozium výtvarných akademií 2006, Csehország, Klenová, Galerie Klatovy / Klenová Dni Końskie, Lengyelország, Końskie „Alapozás“, Budapest, Támaszpont Galéria „Alapozás“, Székesfehérvár, Helyőrségi Klub Diplomakiállítás, Pécs, HattyúHáz Kortárs Művészeti Kiállítótér Eu-art-network, Dreaming Europe – real Europe, Ausztria, Traun, Galerie der Stadt Traun Eu-art-network, Dreaming Europe – real Europe, Olaszország, Velence, Palazzo Albrizzi DLA 2012, Pécs, Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely I. DLA Fesztivál, Pécs, PTE MK Doktori Iskola, Zsolnay Kulturális Negyed E2 Műhely, Pécs, m21 galéria, Zsolnay Kulturális Negyed DLA 2013, Pécs, Nádor Galéria DLA Intro, Pécs, re:public galéria, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Zsolnay Kulturális Negyed E25 DLA 2014, Pécs, Pécsi Galéria
MM.AC.100514/15.305-306, (Szerelem), 2014, akril, vászon, 144 x 200 cm
(részlet)
Lucza Zsigmond (Budapest, 1978) Iskolák: 2011–2014 2012–2013 2002–2007
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar – Doktori Iskola University of Lapland (Rovaniemi, Finnország) – Faculty of Art and Design Magyar Képzőművészeti Egyetem – festő és vizuális nevelőtanár szakok
Egyéni kiállítások: 2013 Galleria Museum Lendava (Ricarda Hoop-pal), Szlovénia Pirkka & Co. – Galeria Voima, Kemi, Finnország Galeria Kajo III – University of Lapland, Rovaniemi, Finnország 2012 Bunny show – ROHAM, Budapest 2008 Szürke – feketén fehéren – egyéni kiállítás a Budai Polgárok Társasága nagytermében – Budapest FKSE, 50 éves jubileumi kiállítás-sorozat (Vollmuth Krisztiánnal) – Budapest Válogatás csoportos kiállításokból: 2014 PTE DLA évzáró kiállítás – Pécsi Galéria, Pécs IDOL – A ZAWAR Collective kiállítása – Telep Galéria, Budapest Tavaszi terítés – Latarka Galéria, Budapest Magyar Kiállítás – Hongaarse Kunstroute door Utrecht – Lange Nieuwstraat 34, Utrecht, Hollandia KÉP–TÁR–HÁZ magyar kortárs festészeti kiállítás – Szombathelyi Képtár Szalon ’78 – részvétel Borsos Lőrinc konceptuális kiállításán (Derkovits ösztöndíjasok tárlata) –Műcsarnok, Budapest 2013 Paramoral – ZAWAR Collective a Lónyay26-ban, Budapest Fekete & fehér – csoportos kiállítás a Nick Art & Design Galériában, Pécs PTE DLA évnyitó kiállítás – Zsolnay negyed, Pécs PTE DLA évzáró kiállítás – Nádor Galéria, Pécs 2012 A LindArt nemzetközi művésztelep résztvevőinek kiállítása a lendvai zsinagógában – Lendva (SLO), 2012 PTE DLA kiállítás – Pécsi Galéria, Pécs It’s spring…, LOFFICE Wien Salon Murid Bosh – Kunsthalle M3, Berlin 2011 Young Art Auction – Novomatic Forum, Bécs 58. Vásárhelyi Őszi Tárlat – Hódmezővásárhely Künstlerbegegnungen, A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete – Stuttgart Iwano Project X, Vajdasági Kortárs Művészeti Múzeum – Újvidék 2010 Közegek, LudwigInzert Galéria - Budapest Neosakral – Saalkrone, Galerie Berber 1 – Berlin 2008 55. Vásárhelyi Őszi Tárlat POSZT Fesztivál – Pécs Hódmezővásárhelyi Tavaszi Tárlat FKSE új tagjainak kiállítása, FKSE Galéria – Budapest 2005 Várfok Galéria – Budapest Az Etyeki Műhely kiállítása, Polgárok Háza– Budapest 2003 Hricsovinyi Galéria– Budapest 2002 Utolsó Csepp Fesztivál – Trafó Galéria– Budapest Díjak: 2012-13 Erasmus tanulmányi ösztöndíj – University of Lapland, Rovaniemi, Finnország 2009 A Budapest Galéria és a Kunststiftung Baden-Württemberg ösztöndíja, Stuttgart, Németország 2004 Romualdo Del Bianco Foundation Animation Workshop- csoportos első díj a legjobb story-boardért, Firenze, Olaszország 2002 Budai Rajziskola- tanulmányi Díj Művészeti Szakközépiskolások Országos Rajzversenye, Miskolc – első helyezett Tagságok: MAOE tagság 2007-től; FKSE tagság 2007-2013. Art Association of Lapland – 2013.
Szétesett LEDmatrix02, 100x70cm, akril, vászon, 2014
Piece from Media Imitation series, 2014
SZEMÉLYES ADATOK Sárréti Gergely 1984. 06. 11., Nyíregyháza Állandó lakcím: 4400 Nyíregyháza, Munkás út 54. Mobil: 00 36 20 260 59 28 E-mail:
[email protected] ISKOLAI VÉGZETTSÉGEK/SZAKMAI KÉPESÍTÉSEK 1999-2004 Művészeti Szakközépiskola, Nyíregyháza 2004 Országos Képzési Jegyzék szakmai vizsga (OKJ) 2004-2010 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Szobrász tanszék Mesterek: Gaál Tamás, Palotás József 2011-2014 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskola, Szobrász tanszék Témavezető: Gaál Tamás 2013 Campus Hungary féléves részképzés ösztöndíj, University of Hertfordshire, School of Creative Arts Oktatók: Alison Dalwood, Patricia A Simpson VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK 2007 • • 2008 • 2010 • 2012 • • 2013 • • • 2014 • •
III. OMDK, Városi Képtár, Pécs Csak mostanság, Pécs2010 Menedzsment Központ, Pécs Ördögkatlan Fesztivál, Palkonya Diploma kiállítás, Hattyúház Galéria, Pécs DLA 2012, Pécsi Galéria, Pécs DLA Fesztivál, E2, Zsolnay Negyed, Pécs Budapest Art Expo FRISS, Szentendre, Művészetmalom II. Zsolnay Fesztivál, Pécs DLA 2013, Nádor Galéria, Pécs III. Zsolnay Fesztivál, Pécs DLA 2014, Pécsi Galéria, Pécs
EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK 2013 •
Needful Things, Simmons Bakery, Hatfield, United Kingdom
PUBLIKÁCIÓK • • • • • •
Playing the Building – épület mint hangszer; Anne Pasternak, a Playing the Bulding kurátora beszélget David Byrne-vel az installációval kapcsolatos gondolatairól és más műveiről, Balkon 2010_05 A zenész, aki ott sem volt; 2 Dal 1 Vég – Németh Hajnal munkái 2003-2010, Balkon, 2010_11, 12 A néző részvételére épülő gyakorlat; Orosz Klára: Pixelbuborék, Balkon, 2012_05 A társadalmat átalakító művészet; Cittadellarte. Teilen und verändern, Balkon, 2013_01 Faye Toogood: The Conductor; Balkon, 2013_11, 12 London Art Fair; Balkon, 2014_03
Maze, 2011
"A nagyság ára a felelősség", 2013
Curriculum VitÆ -kivonat-
PERSONAL INFORMATION-SZEMÉLYES INFORMÁCIÓK: Name-Név: SZABÓ Klarissza Médea Address-Cím: H-7621 Pécs, Munkácsy Mihály utca 30. fsz. 1. a. Tel.: +36-20-3497-562, +36-30-3050-326 E-mail:
[email protected] Nationality-Nemzetiség: MAGYAR Place/time of birth-Szül.: MAGYARORSZÁG, Szabadszállás, 1983. 03. 24. EDUCATION-TANULMÁNYOK: Pécsi Tudományegyetem, Doktori Iskola DLA szobrászat III. program, Témavezető: NAGY Márta 2011. Art design manager, Mesterminősítés 2003-2009 Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar Vizuális Nevelőtanár, Szobrász, Master: Colin FOSTER, BENCSIK István 2007. III. 012008. II. 28. Európai Önkéntes Szolgálat, Franciaország, Luxemburg 2001-2003. Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Kecskemét 2003. VI. 12. Fényképész szakma 1997-2001. Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola, Kecskemét 2001. VI. 12. Érettségi, keramikus szakma MEMBERSHIP-TAGSÁG : 2013DOSz Művészeti, Színház- és Filmtudományi osztály tagja 2010Pécs-Baranya Művészeinek Társasága tagja
2011-
YOUTHpass
EXHIBITIONS, AWARDS - KIÁLLÍTÁSOK, DÍJAK: Individual - Egyéni: 2014.máj.22. Pécs Pécs MJVÖ Polgármesteri Ösztöndíj - Mayor's scholarship 2013-14 I. semester Pécs PTE Scientific Institutional Professional Scholarship PTE Intézményi Szakmai Tudományos Ösztöndíj 2011.ápr.9-máj.5 Szabadszállás József Attila Közösségi Ház „Búgók és a Többiek“ 2008.febr.12-febr.26. Metz, F K’fé Des Mots, „ars poetica II.” 2008.jan.28-febr.28. Metz, F TRIBES, „ars poetica I.” 2006.aug.-okt. Kunszentmiklós, Corleone 2006.már.15-ápr. Szabadszállás, Közösségi ház 2001.dec.14-2002.jan. Szabadszállás, Közösségi Ház 2001.okt.8-nov. Kecskemét Kecskeméti Ifjúsági Otthon Group - Csoportos: 2014.máj.14-jún.22. Pécs 2014.máj.1-4. Pécs 2014.febr.12-márc.16. Pécs 2013.okt.8-21. Pécs 2013.aug.24-szept.10. Szombathely 2013.júli.2-25. Zalaegerszeg 2013.jún.7-29. Pécs 2012.máj.10-jún.3. Pécs 2012. Pécs 2012.jan.17.-febr.15 Pécs 2011.nov.26-2012.márc.1. Arad 2011.szept.1-okt.2. Pécs
Pécs, 2014. 06. 21.
RO
Pécsi Galéria, Széchenyi tér, DLA 2014 Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok, “Hangerdő” Cella Septichora, “IV.Téli Tárlat” re:public galéria, DLA INTRO AGORA-Pincegaléria, Pécsi szál Keresztury Dezső VMK, Pécsi szál Nádor Galéria, DLA 2013 Pécsi Galéria, Széchenyi tér DLA 2012 I. Zsolnay Fesztivál, üvegház Cella Septichora, „Téli Tárlat“ – „Hangtű“ Delta Galéria, „Meeting Point 3.“ Aradi képzőművészeti biennálé Pécsi Galéria, Széchenyi tér „Igazi Való Világ-2011“
SZABÓ Klarissza Médea
"Hangerdő", 2014. terracotta, fém, fa, 2,5×3×3m
Szántó István 1978.09.12.
[email protected] 06305733540 Tanulmányok: 2011- Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar (PHD) Festészet 2003-2009 Akademie der bildenden Künste Wien (egyetem) Kontextuális festészet 2001 Glasgow School of Art, Art Photoghrapy department 1997-2003 Magyar Képzőművészeti Egyetem, festőszak Válogatott egyéni kiállítások: 2014 Votív, re.public Galéria, Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék PTE, Pécs 2013 Votív, Pince Galéria, Agora, Szombathely 2011 Máz. Spiritusz Galéria, Budapest 2011 Nyugat-magyarországi Egyetem/Faipari Mérnöki Kar – Alkalmazott Művészeti Intézet/Formaterem, Sopron 2006 „Múzeumi rituálé”, Szombathelyi Képtár 2003 K.A.S. Galéria, Budapest 2001 Aula, Magyar Képzőművészeti Egyetem Válogatott csoportos kiállítások: 2014 DLA Kiállítás, PTE Művészeti Kar Doktori Iskola hallagatóinak kiállítása, Pécsi Galéria, Pécs 2013 DLA Intro - PTE Művészeti Kar Doktori Iskola hallgatóinak kiállítása, re:public Galéria,PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Pécs 2013 DLA Kiállítás, Nádor Galéria, Pécs 2013 Eau de Couleurs - csoportos kiállítás, Résztvevő művészek: Győrffy László, Herman Levente, Hollós Ádám, Jahoda Réka, Keresztesi Botond, Németh Marcell, Pelcz Benjámin, Podmaniczky Ágnes, Szántó István, Tóth Márton Emil, Várfok Galéria, Budapest 2013 PTE Művészeti Kar Doktori Iskolája Archívumának kiállítása, ZsolnayNegyed - Pécsi Galéria (m21) Pécs 2012 Kontrasztok vonzásában, Várfok Galéria művészei, Reök-palota,Szeged 2011 Art BLOKK Galéria, Corvin Plaza 2011 Nemzetközi Színpozium című kiállítás, Nádor Galéria, Pécs 2011 Tihany ArtPLACC, Spiritusz Galéria 2011 „ Fű, gyep, mező ” című tematikus kiállítás, Boltíves Galéria, Budapest 2010 Phantastische Kunst aus Wien, Panorama Museum Bad Frankenhausen – Németország 2008 „embody”, Akademie der bildenden Künste Wien 2003 MEO Art Fair, Budapest 2001 Fotogram Exhibition, C3 Gallery, Budapest Díjak: 2012 Elismerő Oklevél a Pécsi Tudományegytem rektorától a Művészeti Kar javaslatának alapján 2012 PTE Tehetség Kutató Program díja 2005 Kiss Sándor Díj 2000 Corpus Hungaricum II. Díj 1999 Balló Ede Díj Köztéri munkák: 2013 Szönyeg, Zsolnay Kulturális Negyed, Zsolnay Fesztivál 2012 Viaszágy, PTE Szívgyógyászati Kilinka, Átrium, Pécs 2012 Lovasroham, Zsolnay Kulturális Negyed, E78-as épület homlokzata, Zsolnay Fesztivál
Papír makettek, 23x23 cm, 2014
PTE-BTK Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék, re:public Galéria, 2014
SZIGETI G. CSONGOR www.szigeticsongor.com
[email protected] +36-30-574-7054 „Szigeti G. Csongor munkái mind műfaji határokat feszegető alkotások, metszéspontjukban világunk összefüggéseit művészeti eszközökkel boncolgatják és általánosan jellemző rájuk a mély gondolatiság. Műveiben markánsan megjelenik a transzcendencia mint minden alkotói tevékenység eredője. Intuitíve is befogadható, finom installációk fűződnek a nevéhez, melyekben a szellemi töltet jut érvényre. A szofisztikált szimbólumokkal operáló művek önreflexióra sarkallnak, például a természettudományos eszköztár átlényegítése révén.” Andrea Berg, művészettörténész Tanulmányok 2010 - DLA, Pécsi Tudományegyetem, Művészeti kar, Doktori Iskola 2003-2006 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermédia szak, (Budapest) 2001-2003 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képgrafika szak (Budapest) 2000-2001 Óbudai Képzőművészeti Szakközépiskola, grafika szak (Budapest) Kiállítások, Workshopok (válogatás 2011-től): 2011. Segmens VI. - Campus Galéria, Yogyakarta, Indonézia 2011. HORN BLOW, Sandarbh Art Residency, Partapur, India 2011. Szociál Bazár - Stúdió Galéria, Budapest. 2011. SZOCIO-MÉDIA - Videospace, Budapest 2011. FIKA (Fiatal Kortárs Állásfoglalások), Pécs 2011. MAGÁÉRT BESZÉL - Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 2011. There must be an exit! Media art works from Hungary - Art Stays 9 in Ptuj, Slovenia 2011. KÓRKÉP művésztelep és kiállítás, Gyergyószárhegy, Románia 2011. DEELSTAAT = Extrapool+Sandarbh - workshop és kiállítás, Nijmegen, Hollandia 2012. Filter - videó, Szatyor Plazma, Budapest 2012. Retrospektív - csoportos kiállítás, Videospace Budapest 2012. Art Moments - SEJT - az FKSE kiállítása, Akvárium - Budapest, Modem - Debrecen 2012. Felesleges fény - Zsolnay Fesztivál, Pécs 2012. Kint a Bárány, Bent a Farkas - MAGMA Kortárs Közeg, Sepsiszentgyörgy, Románia 2012. FRACTAL WIND - kinetic public artwork, Daejeon Museum of Arts, South Korea 2012. MAMŰ MÉDIA - Mu színház, Budapest 2012. CiTOYEN 0100101110101101 - Dovin Galéria, Budapest 2012. PATRON - az FKSE karácsonyi kiállítása és vására 2012. Év végi rekvizítumok - csoportos kiállítás, MAMŰ Galéria, Budapest 2013. SEGMENT 8. - Kortárs magyar képzőművészet - Galeria Amarte Maroma, Mexico 2013. IDŐ-FÜGGÉSEK - UAP Galéria, Bernády Galéria, Marosvásárhely, Románia 2013. A 2. Gyűjtemény - MAGMA Kortárs Közeg, Sepsiszentgyörgy, Románia 2013. MŰHELY - M21 Galéria, Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs 2013. PULSE - Holdudvar Galéria, Budapest 2013. DISPLAY - B29 Galéria, Budapest 2013. FREE COLORS - European House of Art, Freising, Németország 2013. SEGMENT 9. - Contemporary Art from Hungary, 53 Art Museum, Guangzhou, Kína 2013. USER EXPERIENCE - Csikász Galéria, Veszprém 2014. SCOPE STEEL 4.0 - HP Innovart, Váci 1. Center, Budapest 2014. Rotomirror - Percepciós Hipotézisek - MAMŰ Galéria, Budapest 2014. Rurality - Video festival - United Kingdom
THE EYE 2.0 / A művész lát téged (köztéri beavatkozás, változó méretek / helyszínek), 2013
IMAGE HUNTER (Képvadász, kétcsatornás videoinstalláció, HD 1080p, 15p23s, változó méretek) 2012
Önéletrajz Tóth Veronika szobrászművész
www.veronikatoth.wordpress.com, email:
[email protected] Iskolák: 2000-2004
Ady Endre Ált. Műv. Isk. és Gimn., Zalaegerszeg Tanáraim: Farkas Ferenc szobrászművész Fischer György szobrászművész
2005-2010
Pécsi Tudományegyetem Művészeti kar, Szobrász szak Mesterem: Palotás József DLA szobrászművész
2011-2014
Pécsi Tudományegyetem Művészeti kar, Doktori Iskola Témavezetőm: Varga Ferenc szobrászművész DLA, Habil. egyetemi adjunktus
Egyéni kiállítások: 2009
Keresztúry ÁMK, (Szabó Attilával), Belépő Galéria, Zalaegerszeg
2012
Epreskert, Kálvária, Budapest
2014
Palimpszéria, (Tomcsik Judittal), TAT Galéria, Budapest
Csoportos kiállítások: 2008
Tóth Menyhért emlékkiállítás, Cifrapalota, Kecskemét
2009
Soproni országos érembiennálé, Sopron
2009
Alternatív Campus fejlesztési projekt, MTA-PAB székház, Pécs
2010
Arsgeometrica, Cella Septichora, Pécs
2010
Soproni országos érambiennálé győzteseinek kiállítása, Sopron
2010
Diplomakiállítás, Hattyúház, Pécs
2010
PTE-MK hallgatóinak kiállítása, N and N Galéria, Budapest
2011
Basiliscusvér c. kiállítás, Nádor Galéria, Pécs
2011
Art Hong Kong, Hong Kong International Art Fair, Hong Kong
2012
Bátor tábor képzőművészeti aukció, Budapest
2012
DLA 2012 c. kiállítás, Pécsi Galéria, Pécs
2012
Pécs-Róma menettérti-most szobrok c. kiállítás, Nádor galéria, Pécs
2013
Műhely c. kiállítás, m21 Galéria, Zsolnay Negyed, Pécs
2013
Pécs-Róma menettérti-most szobrok c. kiállítás, Párbeszédháza, Budapest
2013
Inter arborés, MAMŰ galéria, Budapest
2013
DLA 2013, Nádor galéria, Pécs
2013
Nyári válogatás, TAT Galéria, Budapest
2013
Intro, re-public galéria, Pécs
Díjak: 2009
Soproni országos érembiennálé, Pro Kultúra Kht díja, Sopron
Tagság: 2008
Fondéria művészeti egyesület
Levélportré, 44x37x13cm, kökénylevél, viasz, kóc, 2011
Tükörképmás, 50x50x0,4cm, pipacsszirom,tükör, mixtion, 2012
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
Varga Gabi
T ANULMÁN Y OK 2011− Doktori képzés, PTE Művészeti Kar, Pécs 2005−2010 Tibeti szak, ELTE Bölcsészettudományi Kar, Budapest 1995−1997 Mesterképző, MKE, Budapest 1990−1995 Festő szak, MKE, Budapest ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK 2012 2010 2005 2004 2003 2002
Overdose, re: public galéria, Pécs teremtetem, K.A.S. Galéria, Budapest Elefánt az óriáskígyó gyomrában, (retrospektív kiállítás), Művészetek Háza, Szekszárd Mélylélegzet, Óbudai Társaskör Galéria, Budapest Szókivetettek, K.A.S. Galéria, Budapest Személyigazolás, Francia Intézet, Budapest
1998 Cím nélkül, Fészek Galéria − Hermann-terem, Budapest · Közjáték, International House, Budapest 1997 Állóképek, Collegium Budapest, Budapest VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK 2014 DLA 2014, Pécsi Galéria, Pécs · Tisztuló ház, MaMŰ, Budapest 2013 DLA Intro, re: public galéria, Pécs · Párbeszéd. Modern/kortárs/monokróm, Kepes Intézet, Eger · DLA 2013, Nádor Galéria, Pécs, 2012 DLA 2012, Pécsi Galéria, Pécs 2010 A kartuson kívül. Monokróm művek az Antal-Lusztig-gyűjteményben, MODEM, Debrecen · Cím nélkül. Christa Wenzl gyűjteményéből, Francia Intézet, Budapest 2003 A lélek útja. Változatok a láthatatlan bemutatására, Vigadó Galéria, Budapest 2002 A szín önálló élete. Nemzetközi és magyar monokróm festészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 2001 Fényelvtan. A fotogramról, C3 Kulturális és Kommunikációs Központ, Budapest 1999 Derkovits-ösztöndíjasok beszámoló kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest · Szanatórium projekt II., Artpool P60, Budapest 1997 Olaj/vászon. Mai magyar festészet, Műcsarnok, Budapest · Szanatórium projekt I., Országos Pszichiátriai Intézet, Budapest 1996 Gesztus és gesztus, Pécsi Galéria, Pécs · Budapester Kunststudenten, Albrecht Dürer Gesellschaft, Kunstverein Nürnberg, Nürnberg, Németország · „K” mint Chiméra. Újabb irányok a 90-es évek művészetében, Szombathelyi Képtár, Szombathely 1994 IX. Esztergomi Fotóbiennálé, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom 1992 Diákfotogramok, Goethe Intézet, Budapest · Tér-képzetek I., Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest 1991 Áthatás/olaj, Fészek Galéria, Budapest · ELIA (European League of Institutes of the Arts), MKE, Budapest
Valami más (Leves 1), 2014, műanyag tányér, kanál és villa, műanyag asztalterítő, víz, aranyfüst, plexi, installáció, 50x50x87 cm
Fogyasztóvédelem (Édesrózsám), 2014, víznyelőakna, marcipánrózsa és rózsalevél, installáció, ∅ 80 cm