N o r a R o b e r t s. hol nem volt

N o ra R o b e r ts … hol nem volt

1

Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Enterprises II B. V. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő véletlen műve. § All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Enterprises II B. V. All characters in this book are fictious. Any resemblance to actual persons, living or dead, is purely coincidental.

© Nora Roberts, 1990 - Harlequin Magyarország Kft., 2009 A mű eredeti címe: Times Change (Silhouette Books) Magyarra fordította: Fülöp Villő

Borító: Majoros Árpád ISBN 978-963-537-955-2 HU ISSN 1588-8096 •Felelős kiadó: Holger Martens •Főszerkesztő: Dr. Téglásy Imre •Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária •Szerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 20. •Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762. •Távbeszélő: 488-5569; Fax: 488-5584 •E-mail: [email protected] •Terjesztés: 488-5588 Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu

Árusításban terjeszti a LAPKER Rt., és egyéb terjesztő szervek.

Szedés: Harlequin Magyarország Kft. Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt., Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

2

1. A férfi tisztában volt a kockázattal, de olyan ember volt, aki szerette a kihívásokat. Tudta, hogy elég egy tévedés, egy rossz mozdulat, és mindennek vége szakad, pedig valójában még el sem kezdődött. Ő azonban mindig úgy tekintett az életre, mint valami szerencsejátékra. Gyakran - talán túl gyakran is - hagyta, hogy a megérzései irányítsák, ezért sokszor meggondolatlanul került veszélyes helyzetbe. Ezúttal viszont alaposan kiszámította az esélyeket. Két évet töltött számolással, kísérletezéssel és tervezéssel. A legapróbb részleteket is számba vette, felbecsülte, elemezte. Rendkívül türelmes ember volt, legalábbis, ha a munkájáról volt szó. Tudta, hogy mi történhetne. Most ideje volt, hogy kiderítse, mi fog történni. Néhány munkatársa meg volt győződve arról, hogy átlépte azt a határvonalat, ami a zsenit és az őrültet elválasztja egymástól. Még azok is, akik lelkesedtek az elméletéért, azt gondolták, hogy ezúttal túl messzire megy. Nem érdekelte az emberek véleménye. Csakis az eredmények. Élete legnagyobb tapasztalatának eredménye személyes lesz. Nagyon személyes. A vezérlőpult fél karéja mögött ülve inkább tűnt kalóznak a hajója orránál, mintsem tudósnak, aki épp most fedez fel valamit. Számára azonban a tudomány volt az élete, és ez legalább annyira igazi felfedezővé tette, mint az ősi Kolumbuszt vagy Magellánt. Hitt a véletlenekben, a szó legszorosabb értelmében véve - a létezők előre meg nem jósolható lehetőségeiben. Most épp azon volt, hogy ezt bebizonyítsa. A számítások, a rendelkezésére álló technológia, a tudása, és az eredményei mellett szüksége volt még némi adalékra, mint minden sikeres felfedezőnek. Szerencsére. Egyedül volt az űr hatalmas, néma tengerében, a forgalmi sávokon túl, elhagyta a legutolsó lakott kvadránsokat is. Itt létrejött az a fajta meghittség a férfi és az álmai között, amit a laboratóriumi helyiségben soha nem tudott volna elérni. Az utazás kezdete óta most először elmosolyodott. Túl sok időt töltött a laboratóriumában. A magány megnyugtató volt, szinte csábító. Már majdnem el is felejtette, milyen teljesen egyedül lenni, amikor csak a saját gondolatai szegődnek társául. Ha akarja, megtehette volna, hogy lelassítja a hajót, és körbe utazgathatott volna, addig élvezve az egyedüllétet, amíg csak neki tetszik. Idefent, az emberi felségterület határán, ahonnan a saját bolygója csupán egy apró fényes foltnak látszik a távolban, annyi ideje volt, amennyit csak szeretett volna. És az idő volt a kulcs. Ellenállva azonban a kísértésnek, meghatározta a koordinátáit - sebesség, röppálya, távolság -, mindent gondosan kiszámított. Hosszú, fürge ujjai sebesen mozogtak a gombok és kapcsolók felett. A vezérlőpult zölden világított, különös fénybe vonva ez által a férfi éles vonású arcát. 3

Szemét és száját inkább az összpontosítás, semmint a félelem miatt vonta össze, miközben a Nap felé száguldott. Pontosan tudta, mi történik, ha a számításai csupán egy hajszálnyit is eltérnek. A fényes csillag gravitációja elnyelné őt. Csupán egy szívdobbanásnyi időbe telne, amíg a hajó és a vezetője hamuvá égne. A végzetes hiba, gondolta, miközben a képernyőt betöltő égitestre meredt. Vagy a legvégső eredmény. Káprázatos látvány volt, a ragyogó, örvénylő fény betöltötte a fülkét, és elvakította. Mint egy forró, kiéhezett nő, teljesen megbabonázta. Óvatosan leeresztette az ablak védőpajzsát. Még gyorsabb sebességre kapcsolt, és a kijelzőt nézte, ahogy a hajó a maximális sebességéhez közeledett. A műszerekre pillantva megállapította, hogy odakint a hőmérséklet vészesen emelkedik. Várt, mert tudta, hogy a védőpajzs mögötti fény kiégetné a szaruhártyáját. Aki a Nap felé száguld, az a vakságot és a megsemmisülést kockáztatja, vagy azt, hogy soha nem éri el úti célját. Megvárta, amíg megszólal az első figyelmeztető csengő, amíg a hajó táncolni nem kezdett a sebesség és a gravitáció szorításában. A számítógép nyugodt hangon közölte a sebességet, a helyzetet, és, ami a legfontosabb volt számára, az időt. Ugyan hallotta saját szívverését a fülében dobogni, keze szilárd volt, miközben még nagyobb sebességet próbált kihozni a hajtóműből. Gyorsabban haladt a Nap felé, mint amilyen gyorsan ember valaha repült. Összeszorított foggal a helyére tolt egy fogantyút. A hajó megrázkódott, megingott, majd oldalra billent. Újra és újra átfordult, egymás után háromszor, mielőtt helyre tudta volna hozni. A férfi ujjai a vezérlőpultra kulcsolódtak, miközben a meghajtó erő a székébe lökte. A fülke hang- és fényrobbanáson ment keresztül, és a férfi küzdött, hogy megtartsa az irányt. Egy pillanatra elszürkült a látása, és hirtelen az villant az eszébe, hogy ahelyett, hogy elégne a Nap melegében, egyszerűen össze fogja törni a csillag gravitációja. Azután a hajója szabadon tovább suhant, mint egy íjból kilőtt nyílvessző. Levegőért küszködve a férfi átállította a kapcsolókat, és tovább száguldott a végzete felé.

Ami leginkább lenyűgözte Jacobot az északnyugati vidékben, az a tér volt. Amilyen messze csak a szem ellátott, mindenfelé sziklák, erdő, és az égbolt látszott. Békés, kis állatok neszeztek az aljnövényzetben, és madarak csiripeltek a feje fölött keringve. A hajó mellett a hóban látható nyomok nagyobb állatok jelenlétéről árulkodtak. Ami még fontosabb volt azonban, a hó jelenléte azt mutatta, hogy legalább néhány hónappal elszámolta magát. Jelen pillanatban azonban elégedett volt azzal, hogy megközelítőleg azért mégiscsak ott volt, ahol lenni akart. És hogy életben maradt. Aprólékos ember lévén, a férfi visszatért a hajójába, hogy rögzítse a tényeket és a benyomásait. Látott már képeket és felvételeket erről a helyről és korról. Az elmúlt évben alaposan tanulmányozta a huszadik század végéről fellelhető összes információt. Ruhák, nyelv, szociopolitikai környezet. Tudósként teljesen elbűvölte mindaz, amit talált. Emberként megdöbbentette és szórakoztatta némely szokás, szófordulat. Csalódást érzett, amiért a bátyja úgy döntött, hogy itt telepszik le, ebben a kezdetleges időben és helyen. Ráadásul mindezt egy nő miatt. Jacob kinyitott egy rekeszt, és kivett egy képet. A huszadik századi technológia példája, gondolta, kezében forgatva a polaroid felvételt. Először a bátyját vette szemügyre. Caleb 4

könnyed mosolya indokoltnak tűnt. Úgy látszott, jól érzi magát, buggyos farmernadrágban és kardigánban, a kis faház lépcsőjén ülve. Átölelte a mellette álló nőt. Libby, jutott Jacob eszébe a neve. Kétségbevonhatatlanul vonzó volt, ahogy az asszonyok általában. Nem olyan feltűnő ugyan, mint amilyeneket Cal kedvelt, de egyértelműen ártalmatlan. Mi lehetett mégis benne, ami miatt Cal feladta érte az otthonát, a családját, és a szabadságát? Jacob előre tudta, hogy nem fogja kedvelni, és visszadobta rekeszébe a fényképet. Hát most megnézi ő magának ezt a Libbyt. Megítéli majd saját maga. Aztán gyorsan fenékbe billenti a bátyját, és a hóna alá kapva hazaviszi magával. Először azonban néhány óvintézkedést kell megtenni. A vezérlőpulttól a fülkéjébe ment, és levette az űrruháját. A farmernadrág és a gyapjú pulóver, ami fájdalmasan sokba került neki, még mindig a műanyag tasakban volt. Elsőrangú másolatok, gondolta, miközben hosszú lábait a nadrág szárába dugta. És ami azt illeti, rendkívül kényelmesek is. Miután felöltözött, szemügyre vette magát a tükörben. Ha a - reményei szerint rövid - itt tartózkodása alatt belefut egy itt lakóba, nem szeretne kitűnni a környezetből. Sem ideje, sem kedve nem volt arra, hogy olyan embereknek kelljen magyarázkodnia, akik kétségtelenül lassú felfogásúak. Ezen kívül az ebben a korban oly népszerű sajtó figyelmét sem szerette volna magára vonni. Ugyan nem szívesen ismerte el, mégis jól állt rajta a szürke pulóver és a kék farmernadrág. A méret tökéletes volt, a ruhák anyaga puhán simult a bőrére. Úgy nézett ki benne, mint egy jellegzetes huszadik századi férfi. Sötét haja majdnem a vállát súrolta. Sűrű volt, és szokás szerint zilált, mivel általában több figyelmet fordított a munkájára, mint a hajviseletére. Mégis jól illett markáns arcvonalához. Zöld szeme fölött gyakran összevonta a szemöldökét, szájának, amelyet szorosan összezárt, számolás közben, meglepő és erőteljes vonzereje volt, amikor tudott annyira lazítani, hogy mosolyogjon. Jelenleg azonban nem mosolygott. Vállára vetette zsákját, és kilépett az űrhajóból. Anélkül, hogy az órájára pillantott volna, a nap állásából megállapította, nem sokkal múlt dél. Az ég csodálatosan üres volt. Hihetetlen érzés volt a kék égbolt alatt állni, és nem látni mást, mint egy fehér csíkot, ami gyanúja szerint egy ósdi légi jármű nyoma volt. Repülőgépeknek hívták őket, emlékezett, miközben figyelte, hogy nyúlik a csík. Milyen türelmesek lehettek, gondolta, több százan egymás mellé préselődve vidáman ültek a levegőben órákon keresztül, csak azért, hogy eljussanak egyik partról a másikra, vagy New Yorkból Párizsba. Akkor még nem tudtak jobbat. Az égről a földre pillantott, és elindult. Szerencse, hogy sütött a nap. Nem készült sem kabáttal, sem más meleg viselettel. Bakancsa alatt a hó puha volt, a szél azonban elég éles ahhoz, hogy kellemetlenné tegye a hideg levegőt, amíg a sétától fel nem melegedtek az izmai. Elhivatott tudós volt, órákra, akár napokra bele tudott temetkezni az egyenletekbe és kísérletekbe. Arra azonban mindig különös gondot fordított, hogy a testével is foglalkozzon, amely legalább annyira megmunkált és jó karban tartott volt, mint az elméje.

5

A csuklójára erősített egységet használta arra, hogy meghatározza a helyzetét. Cal jelentése megközelítőleg pontos adatokkal szolgált arra vonatkozólag, hogy hol zuhant le a hajója, és hol helyezkedett el a kabin, amikor találkozott Libbyvel. Majdnem háromszáz évvel később a jövőben Jacob ellátogatott a helyre, és kiásta az időkapszulát, amit a bátyja és az asszony elásott. Jacob 2255-ben hagyta el otthonát. Átutazott az időn és az űrön keresztül, hogy megtalálja a testvérét. És aztán hazavigye. Séta közben egyáltalán nem látta sem emberi kéz nyomát, sem azokét a divatos nyaralóhelyekét, amelyeket egy vagy két évszázad múlva építenek a környéken. Csupán üres tér volt, érintetlen és páratlan. A nap kék árnyékokat vetett a fehér hóra, és a fák hatalmas óriásokként magasodtak fölé. Elméletének a gyakorlatba való gondos átültetése és a hónapokig tartó pontos számítások ellenére nyugodt volt. Megrendítette az elért eredmény, és az a tény, hogy idáig eljutott. A földön állt, a kék ég alatt, egy olyan bolygón, ami idegenebb volt számára, mint a Hold. A tüdejét levegő töltötte meg. Amikor kifújta, láthatta a leheletét. Érezte a hideget az arcán és a csupasz kezén. Érezte a fenyők illatát, és az éles, tiszta levegőt maga körül. Mindeközben pedig még meg sem született. Ugyanilyen érzés volt vajon a bátyja számára is? Nem, gondolta Jacob, nem lehetett lelkes, legalábbis először nem. Cal elveszett volt, sebesült, zavarodott. Nem tervezte, hogy idejön, ő csak a végzet és a körülmények áldozata lett. Aztán mivel egyedül volt és sebezhető, egy asszony mesterkedéseinek csapdájába esett. Jacob mogorván folytatta az útját. Megállni a pataknál, gondolta. Kevesebb, mint két évvel ezelőtt - és évszázadokkal később - itt állt, ugyanezen a helyen. Meleg nyár volt, és bár a patak az évek során megváltoztatta a medrét, a hely mégsem változott sokat. Akkor inkább fű, semmint hó volt a lába alatt. A fű azonban újra ki fog nőni, évről évre, minden nyáron. Erre bizonyítéka volt. Ő volt rá a bizonyíték. A patak sebesen fog folyni ott, ahol most sziklák és vastag jégtakarók között kereste útját. Kissé kábultan leguggolt, és csupasz kezével belemarkolt a hóba. Akkor is egyedül volt, ugyan feje fölött a légi közlekedés zaja zümmögött, a hegyekben néhány kilométerre keletre pedig egy halom szálloda volt. Akkor találta meg a dobozt, amit a testvére ásott el. A füvön ült, és tanakodott. Most pedig ugyanott állt, és ugyanúgy tanakodott. Ha kiásná, ugyanarra a dobozra bukkanna. Arra, amit néhány nappal ezelőtt a szüleivel együtt tett vissza. A doboz itt lenne a lába alatt, mint ahogy a saját idejében is. Ahogy ő is. Ha most kiásná, és visszavinné a hajójába, akkor nem lenne mit megtalálnia azon a meleg nyári napon a huszonharmadik században. Ha ez igaz lenne, akkor hogyan lehetne itt, ebben az időben, hogy egyáltalán kiássa? Érdekes kérdés, gondolta Jacob. Ezen töprengve újra elindult. Meglátta a kunyhót, és elámult. Nem számított, akármennyi képet, filmet vagy utánzatot látott is, a valóság mindet felülmúlta. A tetőn a lassan olvadozó hó csak nyomokban látszott. A ház oldalát borító deszka még mindig sötét volt, csupán néhány évtizednyi éves. Az ablaküvegeken megcsillant a magas fák között átszűrődő napfény. Füst - a saját szemével láthatta, és érezhette is - szállt fel a kőből épült kéményből a tiszta, kék égbolt felé.

6

Elképesztő, gondolta, és hosszú órák óta először húzódott mosolyra a szája. Úgy érezte magát, mint az a gyerek, aki különleges és csodálatos ajándékot talált a karácsonyfa alatt. Az övé volt, ebben a pillanatban csak rá vár, hogy felfedezze, elemezze, összerakja és szétszedje, amíg teljesen meg nem érti, hogyan működik. Felemelte a zsákját, és a hóborította ösvényen a lépcsőkhöz sétált. A deszkák megnyikordultak a súlya alatt, ami újra mosolyra késztette. Nem fárasztotta magát kopogással. A jó modor hamar elveszett a felfedezés lázában. Kinyitotta az ajtót, és a házba lépett. - Hihetetlen. Teljességgel hihetetlen. - Csendes megjegyzése a levegőben maradt. A valódi fából készült ház csodálatosan csillogott körülötte. A kő, amit a földből ástak ki és hasítottak le, egy hatalmas kandallóban olvadt eggyé a fával. Égett a tűz, egy rács mögött pattogott és sziszegett. Az illat varázslatos volt, a szoba pedig kicsi, zsúfolásig tömve bútorokkal, mégis vonzó volt vidámsága és furcsasága. Jacob órákat tudott volna tölteni a szobában egyedül, minden egyes centiméterét átvizsgálva. Szerette volna azonban a többi részét is látni. A diktafonjába motyogva elindult felfelé a lépcsőn.

Sunny megrántotta Land Roverének kormányát, és szitkozódott. Hogyan is gondolhatta, hogy képes lesz néhány hónapot eltölteni abban a kunyhóban? Csend és nyugalom. De kinek van erre szüksége?! Csikorogva sebességet váltott, ahogy a Land Rover a hegyre kapaszkodott fel. Az az ötlet, hogy majd néhány magányos hét megadja neki az alkalmat arra, hogy egyenesbe hozza az életét, és eldöntse végre, mit is kezdjen magával, most már nevetségesnek tűnt. Nagyon is jól tudta, mihez akar kezdeni. Valami nagyot, valami látványosat akart véghezvinni. Méltatlankodva sóhajtott, amitől szőke frufruja táncolni kezdett. Az, hogy még nem döntötte el pontosan, mi lesz az a valami, most nem számított. Majd akkor tudni fogja, ha rábukkan. Mint ahogy azt is rögtön jól tudta, hogy mi nem az. Nem teherszállító repülőgépet akart vezetni, sem ejtőernyővel kiugrálni belőlük. Nem akart balettozni, sem egy rock bandával turnézni. Sem teherautót vezetni, sem haikukat írni. Huszonhárom évesen nem lehet mindenki olyan biztos abban, hogy jók a megérzései, emlékeztette magát Sunny, miközben megállt a kunyhó előtt. Számításai szerint tíz-húsz év múlva már jó úton lesz a siker és a hírnév felé. Ujjaival a kormányon dobolva tanulmányozta a kunyhót. Zömök volt, és éppen csak annyira lakályos, hogy ne legyen csúnya. Egy régi hintaszék állt az elülső verandán. Évek óta állt ott, télen-nyáron, amennyire csak vissza tud emlékezni. Volt valami megnyugtató ebben a folytonosságban. Mégis, a megnyugvással együtt jött mindig az érintetlen, a még nem látott dolgok, és az újdonság iránti nyughatatlan vágy. Sóhajtott, és hátradőlt, tudomást sem vett a hidegről. Mi az, amit szeretett volna, és nem volt meg itt, ezen a helyen? Vagy egyiken sem, amerre eddig megfordult? Mégis, ha kérdés merült fel benne, vagy gondolkodni szeretett volna, ide tért vissza mindig, a kunyhóhoz.

7

Itt született, és itt töltötte életének első néhány évét, ebben a házban, és a környező erdőben szaladgálva. Talán ezért tért vissza mindig, amikor az élete olyan kilátástalannak tűnt. Azért, hogy újra felidézze az élet egyszerűségét. Tényleg szerette a helyet, ó, persze nem olyan szenvedéllyel, mint a testvére, Libby. Sem azzal a mélyen gyökerező érzelgősséggel, mint a szülei. Inkább gyengéden, ahogy a gyerekek kedvelik az öreg bogaras nagynénjüket. Sunny el sem tudta képzelni, hogy újra itt lakjon, ahogy Libby és az új férje. Napról napra, éjről éjre anélkül, hogy egy teremtett lelket látnának. Lehet, hogy Sunny gyökerei az erdőben voltak, a szíve mégis a városhoz tartozott, annak minden fényével és lehetőségével együtt. Csak némi pihenés, mormolta magában, miközben levette gyapjúsapkáját, és türelmetlenül beletúrt rövid hajába. Ennyi különben is járt neki. Végül is már tizenhat éves korában főiskolára járt. Túlságosan okos a korához képest, ezt az apja mindig is mondogatta. Miután húszéves korában diplomázott, egyik próbálkozásból a másikba ugrott, de soha nem talált kielégülést. Úgy tűnt, mindenben sikeres, amihez csak hozzákezdett. Talán ezért volt, hogy mindenféle órára járt, a szteppeléstől kezdve a zománcfestésig. De ha valaki sikeres valamiben, az még nem azt jelenti, hogy az is a helyes út. Ezért ment újra és újra tovább, nyughatatlan keresgélés közepette, és állandó lelkiismeret-furdalással, amiért minden dolgot félbehagyott. Most azonban eljött az ideje, hogy megállapodjon. Ezért jött ide, gondolkodni, dönteni, mindent megfontolni. Ennyi. Nem akarta, hogy úgy tűnjön, mintha bujkálna - csak azért, mert elvesztette a legutóbbi állását. Illetve, a két legutóbbi állását, mondta magának mérgesen. Mindenesetre, elég pénze volt ahhoz, hogy kihúzza tél végéig. Főleg mivel itt a környéken egyetlen hely sem volt, ahol ezt a pénzt el lehetett volna költeni. Ha az ösztöneire hallgatva felszállt volna egy repülőre Portland vagy Seattle felé, vagy egy olyan helyre, ahol valami történik, akkor egy hét alatt teljesen leégett volna anyagilag. És átkozott legyen, ha visszamegy könyörögni az ő elnéző, de elkeseredett szüleihez. - Megígérted, hogy most itt maradsz - motyogta magában, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját. - Addig, amíg ki nem találod, hova illik Sunny Stone. Kivette a két zacskót a kocsiból, amit a városban vásárolt, és átküzdötte magát a havon. A kunyhóban egyedül eltöltött néhány hónappal legalább bizonyítani fogja az önállóságát. Ha ugyan még annak előtte nem hal meg az unalomtól. Odabent először a tüzet nézte meg, és elégedetten látta, hogy az vidáman lobog. Nem volt hiába az a néhány év, amit a cserkészetnél töltött. Mindkét zacskót a konyhapultra ejtette. Tudta, hogy Libby mindent azonnal elpakolna a helyére. Sunny úgy gondolta, hogy teljes időpocsékolás elrakni valamit, ha utána előbb vagy utóbb úgyis elő kell majd venni. Ugyanilyen figyelmetlenül dobta kabátját a székre, bakancsát a sarokba. Előkotort egy csoki szeletet a zacskóból, kicsomagolta, és a nappaliba ment. Most egy hosszú délutáni elmélkedésre volt szüksége. Újabban azzal a gondolattal játszott, hogy visszamegy az iskolába jogot tanulni. Némi vonzerőt jelentett számára az az ötlet, hogy a megélhetéséért kell érvelnie, vitatkoznia. A ruhái, a fényképezőgépe, a vázlatfüzete, a magnója és a tánccipője mellé becsomagolt két doboz szakkönyvet is.

8

A kunyhóban eltöltött első hét során áttanulmányozta és elvetette a forgatókönyvírást, mert az valamiképp túl kiszámíthatatlan, aztán az orvoslást is, mert az meg nagyon rémisztő, továbbá a retró ruhabolt üzemeltetését, mert az meg túlságosan is felkapott dolog. A jogban azonban van lehetőség. Látta is magát mint a hideg, éles nyelvű államügyészt, vagy mint az elhivatott, túlhajszolt, kirendelt védőügyvédet. De érdemes legalább belenézni, gondolta, miközben a lépcsőn lépdelt felfelé. Minél hamarabb megtalálja a célját, annál hamarabb visszatérhet majd oda, ahol izgalmasabb dolgok is történnek, mint nézni, hogyan csepeg az ereszről az olvadó hó. Éppen a csoki szeletet emelte a szájához, amikor belépett az ajtón, és meglátta a férfit. Az ágy mellett állt - az ő ágya mellett -, és szemmel láthatólag belemerült az egyik divatlapba, amit előző éjjel dobott a földre. Most a férfi kezében volt, és ujjaival úgy tűnt, hogy a fényes papírt simogatja, mintha az valami különös anyag lenne. Ugyan a férfi háttal állt neki, látta, hogy magas. Majdnem tíz centiméterrel magasabb volt, mint a nő százhetven centiméteres nyúlánk termete. Sötét, szinte fekete haja a kardigánja nyakáig ért, és olyan kócos volt, mintha egy nyitott sportkocsiban száguldozott volna. Sunny alig mert levegőt venni, amíg végigmérte. Ahhoz, hogy eltévedt kiránduló legyen, túlságosan is előkelően és gyéren volt öltözve. A farmernadrágja egyáltalán nem volt viseltes. A bakancsán nem volt márkajelzés, drágának, és ha a megfigyelése nem csalt, akkor méret után készítettnek látszott. Nem, biztos volt abban, hogy nem kiránduló, nem olyan, aki télen megkockáztatna egy kirándulást a hegyek között. Szikár termete volt, bár abban nem volt biztos, hogy a bő kardigán alatt milyen izomzat lapul. Ha pedig tolvaj, akkor elég buta, hogy egy magazinnal tölti az időt ahelyett, hogy összegyűjtene mindent, ami értéknek számít a kunyhóban. Gyorsan az öltözőasztalára és az ékszeres dobozára pillantott. Nem volt sok értéke, de minden egyes darabot gondosan választott ki. És a saját tulajdoha volt, mint ahogy a kunyhó is, és a szoba is, ahová a férfi betolakodott. Dühösen eldobta a csokit, és felkapta a legközelebbi fegyvert, egy üres üveget, meglóbálta, és előrelendítette. Jacob meghallotta a mozdulatot. Szeme sarkából észrevett egy piros foltot. Ösztönösen megfordult, lehajolt, és éppen elkerülte az üveget, ami elrepült a feje fölött, és az éjjeliszekrénynek ütődött. A törésnek olyan hangja volt, mint egy lövésnek. - Mi a… Mielőtt a férfi még egy szót ki tudott volna mondani, a nő már kirúgta alóla a lábát, és így hirtelen a földön találta magát a hátán fekve. Felnézett a magas, karcsú, fényes szőke hajú és acélszürke szemű nőre. Előtte guggolt, karját maga előtt behajlítva, keze egy ősi harci állásba merevedve. - Még csak eszébe se jusson! - figyelmeztette őt olyan füstös hangon, mint amilyen a szeme volt. - Nem szeretném bántani, ezért lassan keljen fel! Aztán menjen le a lépcsőn, és húzzon ki a házból! Van fél perce. A férfi a nőre szegezte tekintetét, és a könyökét fájlalta. A kezdetleges kultúra képviselőivel bölcs volt óvatosan bánni. - Parancsol?

9

- Hallhatta, mit mondtam, öregem. Négy danos fekete öves vagyok. Kössön belém, és úgy összetöröm a koponyáját, mint egy diót. A nő elmosolyodott, miközben ezt mondta. Ha nem így lett volna, a férfi talán elnézést kér, és megmagyarázza a helyzetet. A mosoly azonban ott volt, és a kihívásnak nem tudott ellenállni. Szó nélkül felpattant, és földet érve hasonló harci helyzetet vett fel. Meglepettséget látott a nő szemében, de nem ijedtséget. Kivédte az első ütést, de érezte a rezgést a karjától a válláig. Lehajolt, hogy kikerüljön egy jól irányzott rúgást, ami az állkapcsát vette célba. Gyors, jegyezte meg a férfi, gyors és mozgékony. Hárította a nő támadó mozdulatait, védekezés közben pedig a nőt tanulmányozta. Vakmerő, gondolta elismeréssel. Harcos egy olyan világban, ahol még szükség van rájuk. Jacobnak pedig el kellett ismernie egy gyengeségét: szeretett verekedni. Nem játszott a nővel. Tudta, hogy akkor hamar a földön végezné, nyakánál a nő lábával. Az a rúgás, ami elkerülte a figyelmét, és a bordáin landolt, jó bizonyíték volt erre. Egyenlő küzdelem, gondolta az első izzasztó öt perc után, kivéve, hogy előnye volt karhosszban és súlyban is. Elhatározta, hogy mindkettőnek hasznát veszi, ezért cselezett, hárított, és olyat ütött a nőre, hogy attól az ágyra esett. Mielőtt fel tudott volna kelni, rávetette magát, megfogta csuklóját, és óvatosan a feje fölé szorította. Sunny kifulladt, de maradt még ereje. A férfi szemébe nézve összeszedte minden erejét egy utolsó mozdulatra. Jacob pont időben emelkedett fel, hogy elkerülje az ágyéka felé tartó térdet. - Van, ami soha nem változik - motyogta, és szemügyre vette a nőt, miközben arra várt, hogy visszanyerje a lélegzetét. A nő lélegzetelállító volt, vagy talán a küzdelem heve tette azzá. A bőre kipirult, halvány rózsaszín volt, ami kiemelte hajának nap sárga színét. A rövid, majdnem tüsire vágott frizurája hangsúlyozta arcának csontosságát. Mint egy igazi harcos, gondolta ismét. Egy viking, vagy egy kelta. A hatalmas, hosszú szempillájú szürke szemek dühtől izzottak, de nem tükröztek kudarcot. Az orra kicsi volt és hegyes, a szája telt, az alsó ajkát enyhén lebiggyesztette. Az illata olyan volt, mint az erdőé, hűvös, különleges, és távoli. - Maga nagyon ügyes - mondta, és egy pillanatig élvezte, hogy a nő teste keményen és mozdulatlanul feküdt alatta. - Köszönöm. - A nő elharapta a szó végét, de nem erőlködött. Tudta, mikor kell harcolni, és mikor kell más eszközökhöz folyamodni. A férfi túlsúlyban volt, és le is győzte, de ő nem állt készen arra, hogy megvitassa a megadás feltételeit. - Értékelném, ha leszállna rólam. A fenébe! - Egy pillanat. Az a szokása, hogy úgy üdvözli az embereket, hogy földhöz vágja őket? A nő felvonta a szemöldökét. - És a magáé, hogy betör idegen emberekhez, és körbeszaglász a hálószobájukban? - Nyitva volt az ajtó - állapította meg a férfi. Aztán összevonta a szemöldökét. Biztos volt abban, hogy jó helyen járt, de ez a nő nem Libby volt. - Ez az otthona? - Pontosan. Úgy hívják: magánterület! - Igyekezett nyugodt maradni, miközben a férfi úgy tanulmányozta, mintha valami különlegesen érdekes bogár lenne egy befőttesüvegben. -

10

Már hívtam a rendőrséget - mondta a férfinak, holott a legközelebbi telefon tizenöt kilométerre volt. - A helyében én gyorsan elhúznék. - Ha szeretném elkerülni a rendőrséget, nem lenne célszerű nyomot hagyni a kerekekkel. - Félrehajtotta a fejét, tanakodva. - És nem is hívta ki őket. - Talán igen, talán nem. - A nő alsó ajka még inkább lebiggyedt. - Mit akar? Semmi érték nincs itt, amit el lehetne lopni. - Nem lopni jöttem. Sunnyn riadalom lett úrrá, de a mérgével igyekezett leplezni. - Nem fogom megkönnyíteni a dolgot. - Rendben. - Ugyan nem értette, miről beszél a lány, de nem foglalkozott vele. - Ki maga? - Azt hiszem, ezt inkább nekem kellene megkérdeznem! - vágott vissza. - Engem azonban nem igazán érdekel. - A szíve kezdett gyorsabban verni, remélte, hogy a férfi nem érzi. A bevetetlen ágyon feküdtek, combjuk összeért, akár a szeretőknek. A férfi tekintete, zöld és fürkésző, az övébe mélyedt, amíg el nem állt a lélegzete. A férfi ezúttal észrevette a villanásnyi ijedtséget, és enyhített a szorításán. A nő pulzusa gyorsan vert, ami váratlan érzést váltott ki belőle. Érezte, hogy felpezsdül a vére, amikor a nő ajkaira siklott a tekintete. Milyen lenne? - tanakodott. Csak egy érintés, egy kísérlet. Egy ilyen puha, teli száj arra rendeltetett, hogy elcsábítsa a férfiakat. Harcolna vajon, vagy megadná magát? Bármelyik megoldás kielégítő lenne. Bosszankodva, amiért elterelték a figyelmét, újra a Sunny szemébe nézett. Neki céljai voltak, és nem hagyja, hogy eltérítsék. - Sajnálom, amiért megijesztettem, vagy megzavartam az otthonát. Keresek valakit. - Senki sincs itt, csak… - Gyorsan elhallgatott, és magában szitkozódott. - Kit? Kit keres? Jobb lesz óvatosnak lenni, gondolta Jacob. Ha valami miatt elszámolta az időt, vagy ha Cal jelentése hibás volt, mint ahogy arra már volt példa korábban, akkor nem lenne túl bölcs dolog elárulni magát. - Egy férfit. Azt hittem, hogy itt lakik, de lehet, hogy rosszak az értesüléseim. Sunny kifújta a frufruját a szeméből. - Kicsoda? Mi a neve? - Hornblower - felelte Jacob, és elmosolyodott. - A neve Caleb Hornblower. - A nő szemében megjelenő meglepődés mindent elárult. Ösztönösen megszorította a csuklóját. Ismeri? Sunnynak eszébe jutott nővérének meglehetősen fura férje. Lehet, hogy kém volt, szökevény, vagy egy menekülő, hóbortos milliomos. A családi összetartás mélyen élt benne, és neki inkább dugjanak bambuszforgácsot a körme alá, semhogy eláruljon valakit, akit szeret. - Miért kéne ismernem? - Ismeri - erősködött Jacob. Amikor a nő felszegte állát, felsóhajtott. - Hosszú utat tettem meg azért, hogy lássam. - Elmosolyodott azon, hogy a kijelentése mennyire nem fedte a valóságot. - Nagyon hosszú utat. Kérem, megmondaná, hol van? Amikor érezte, hogy megenyhül, a nő újra felszegte az állát. - Szemmel láthatólag nincs itt. 11

- Jól van? - Jacob elengedte a nő kezét, és megragadta a vállát. - Történt vele valami? - Nem. - A férfi hangjából áradó aggodalom hallatán megfogta a kezét. - Nem, természetesen nem. Nem akartam… - Újra elhallgatott. Ha ez csapda, akkor majdnem beleesett. - Ha bármilyen információt szeretne tőlem, először el kell árulnia, hogy ki maga, és miért kíváncsi minderre. - Én a testvére vagyok, Jacob. Sunny szeme elkerekedett, miközben nagyot sóhajtott. Cal testvére? Lehetségesnek tűnt. A hajszín hasonló, és az arc formája is. Tény, hogy több hasonlóság volt a férfi és a sógora között, mint amennyi közötte és a nővére között. - Nos - mondta, miután megvitatta magában. - Milyen kicsi a világ, nem igaz? - Kisebb, mint gondolná. Ismeri Calt? - Igen. Mivel feleségül vette a testvéremet, ezáltal maga és én… Nem vagyok biztos abban, hogy milyen rokoni kapcsolatban állunk, de azt hiszem, jobb lenne, ha ezt függőleges helyzetben vitatnánk meg. A férfi bólintott, de nem mozdult. - Ki maga? - Én? - A nő szélesen a férfira mosolygott. - Ó, én Sunbeam vagyok. - Tovább mosolyogva megmarkolta a férfi hüvelykujját. - Most pedig, ha nem szeretné, hogy kicsavarjam, szálljon le az ágyamról!

2. Óvatosan váltak szét, mint két bokszoló, akik hátrahúzódnak a sarokba, amikor meghallják a gongot. Jacob nem volt egészen biztos abban, hogyan kezelje a nőt, sem azt a megdöbbentő hírt, amit közölt vele. A bátyja megnősült! Amikor már biztonságos távolságra álltak egymástól, a férfi a kényelmes farmernadrág zsebébe mélyesztette a kezét. Észrevette, hogy ugyan a nő látszólag lazán álldogált, mégis ugrásra kész volt minden gyanús mozdulatra. Érdekes lenne, ha kipróbálná, csak hogy lássa, mit tenne a nő, és hogyan. Most azonban akadt ennél fontosabb dolga is. - Hol van Cal? - Borneón. Azt hiszem, Borneón. De lehet, hogy Bora Borán. Libby kutatásai miatt. Most volt ideje arra, hogy szemügyre vegye a férfit. Igen, volt valami határozott hasonlóság Cal és közötte, a testtartásában, beszéde ritmusában. Mégis, hiába ismerte ezt be, nem bízott benne. - Cal biztos elmondta, hogy a nővérem kulturális antropológus. A férfi habozott, majd újra elmosolyodott. Kevésbé érdekelte az, hogy mit írt vagy nem írt le Cal a jelentésében, mint az, hogy a bátyja vajon mennyit árult el ennek Sunbeam nevű nőnek. Sunbeam, gondolta szórakozottan. 12

- Hívnak egyáltalán valakit Sunbeamnek? - Természetesen. - Simán és bűntudat nélkül hazudott. - Azt nem említette, hogy elutazik. Mennyi időre mentek? - Néhány hét múlva jönnek vissza. - Piros kardigánját meghúzta a csípőjénél. Érezte, hogy van néhány sérülése, de nem bosszantotta. Megállta a helyét - nos, vagyis inkább majdnem megállta a helyét - a férfival szemben. És remélte, hogy lesz még egy esélye. - Fura, hogy nem is említette, hogy maga jönni fog. - Nem tudott róla. - Csalódottan kinézett az ablakon a hóra és a fákra. Ilyen közel van, ennyire átkozottul közel, és nem tehet mást, mint várakozik. - Nem voltam biztos abban, hogy el tudok jönni. - Értem. - A nő könnyed vállvonással hátralépett. - Mint ahogy nem tudott eljönni az esküvőre sem. Mindannyian furcsának találtuk, hogy Cal családjából senki nem volt jelen a nagy napon. A férfi erre megfordult. A nő hangja elítélő volt. Ezúttal nem törődött vele - általában nem viselte el az ilyesmit -, szinte mulatságosnak találta a helyzetet. - Higgye el, ha el tudtunk volna jönni, itt lettünk volna. - Persze. Nos, ha már befejeztük a közelharcot, lemehetnénk meginni egy csésze teát. A nő az ajtó felé indult, egy pillantást vetve a férfira, mikor elhaladt mellette. - Hány danos a fekete öve? - Hét. - A férfi kacsintott egyet. - Nem akartam fájdalmat okozni. - Rendben. - A nő sértetten elindult lefelé a lépcsőn. - Nem gondoltam, hogy az olyanok, mint maga, kedvüket lelik a harcművészetben. - Olyanok, mint én? - mondta szórakozottan a férfi, miközben végigsimította a fából készült korlátot. - Maga fizikus, vagy valami ilyesmi, nem igaz? - Ilyesmi. - Észrevett egy élénk, inkább kihívó, semmint összeillő színekből összeállított szőttest az egyik szék háttámlájára dobva. Ugyan a látvány eszébe juttatott valamit, megállta, hogy odamenjen, és közelebbről is megvizsgálja. - És maga? Mivel foglalkozik? - Semmivel. És most épp ezen a semmin dolgozom. Sunny belépett a konyhába, és egyenesen a tűzhelyhez lépett, így nem vette észre Jacob elképedését. Olyan volt, mintha egy régi filmen vagy könyvben látná, gondolta, miközben körbenézett a konyhában. Ez azonban sokkal, de sokkal jobb volt, mint bármilyen utánzat. Elragadó, gondolta. Egyszerűen elragadó. A karja már nyúlt is volna, hogy kipróbáljon minden gombot és kallantyút. - Jacob? - Tessék? Sunny összevont szemöldökkel meredt a férfira. Csodabogár, gondolta. Nagyszerűen néz ki, az biztos, de egy csodabogár. Pillanatnyilag pedig úgy tűnt, hogy itt ragadt nála. - Azt mondtam, hogy sokféle teánk van. Milyet szeretne? - Mindegy. - Nem tudott ellenállni. Egyszerűen képtelen volt. Miközben a nő elfordult, hogy feltegye a teáskannát, a fehér zománcozott mosogatóhoz lépett, és elfordított egy nagy krómozott gombot. A széles szájú csapból víz kezdett folyni. Ujját alá tartotta, és érezte, hogy jéghideg. Amikor a nyelve hegyéhez érintette vizes ujját, enyhe fémes ízt érzett. 13

Teljesen kezeletlen víz, gondolta. Elképesztő! Ugyanolyan összetételben isszák, ahogy a földből előjön. Sunnyról teljesen elfeledkezve újra és újra a víz alá dugta a kezét, míg olyan forró nem lett, hogy összerezzent. Elégedetten elzárta a csapot. Amikor megfordult, látta, hogy Sunny még mindig a tűzhely mellett áll. Őt nézte. Semmi szükség arra, hogy átkozza magát, gondolta. Csupán meg kell tanulnia uralkodni a kíváncsiságán, amíg nincs egyedül. - Nagyon szép - közölte. - Köszönöm. - Megköszörülte a torkát, és továbbra is a férfit figyelte, miközben a háta mögé nyúlt a bögrékért. - Mosogatónak hívják. Philadelphiában is van mosogató, vagy nincs? - De. - Megkockáztatta a kutatásai alapján. - Ilyen fajtát még soha nem használtam. Sunny kissé megnyugodott. - Igen, ez a hely kissé régimódi. - Én is pontosan erre gondoltam. Mikor a teáskanna sípolni kezdett, a nő elfordult, hogy elkészítse a teát. Miközben dolgozott, kardigánja ujját óvatlanul felgyűrte a könyökéig. Hosszú, ruganyos alkar, jegyezte meg Jacob. Megtévesztően törékenynek látszik. Megdörzsölte saját alkarját. Már volt tapasztalata arról, milyen erős tud lenni az ütése. - Talán Cal nem mesélte, hogy ezt a kunyhót még a szüleim építették a hatvanas években. - A forró vizet csészékbe töltötte. - Építették? - ismételte a férfi kérdőn. - Ők maguk? - Minden egyes követ és farönköt - helyeselt a nő. - Hippik voltak. Csak eredeti anyagot használtak. - Igen, az 1960-as évek. Olvastam arról a korról. Ellenkulturális mozgalom. A fiatalok politikai és szociális forradalmat folytattak az intézményesültség ellen, melynek alapvető értékei voltak a jómód, a kormány és a katonaság iránti megvetés. - Úgy beszél, mint egy igazi tudós. - Egy furcsa tudós, gondolta magában, miközben az asztalra tette a csészéket. - Vicces hallani, hogy valaki, aki akkoriban született, úgy beszél róla, mintha a Ming dinasztia időszakában történt volna. A férfi követte a nőt, és az asztalhoz ült. - Változnak az idők. - Igen. - Összevont szemöldökkel figyelte, ahogy a férfi ujjbegyével megdörzsöli az asztallapot. - Asztalnak hívják - mondta segítőkészen. A férfi észbe kapott, és megragadta a bögréjét. - Csak a fát csodáltam. - Úgy tudom, tölgy. Az apám készítette, ezért van az egyik lába alatt gyufásdoboz. - A férfi értetlen pillantására felnevetett. - Volt egy időszak, amikor asztalos akart lenni. Szinte minden, ami a házban van, billeg. A férfi alig tudta elképzelni. Tölgyfa deszka, amit egy élő fából hasítanak ki, és bútordarabbá formálják. Ezt a luxust csak a legmagasabb hitelképességgel rendelkező emberek engedhetik meg maguknak. És még akkor is a törvény csupán egyetlen darabot engedélyez nekik. Miközben ő itt ül, egy olyan házban, amelynek minden része fából készült. Mintákra lesz szüksége. Lehet, hogy nehéz lesz úgy, hogy közben a nő figyeli, és nem bízik benne, de nem lehetetlen. Átgondolta, kortyolt a teából, megállt, majd újra kortyolt egyet. - Herbal Delight. 14

Sunny a férfi felé emelte a csészéjét. - Rögtön eltalálta. Nehéz lenne mást innunk anélkül, hogy ne törne ki családi botrány. Megrázta a fejét, és a bögre karimája fölött Jacobra nézett. - Az apám vállalata. Cal ezt sem mondta el magának? - Nem. - Jacob zavartan bámulta a csészében kavargó sötét, aranyszínű folyadékot. Herbal Delight. Stone. Az egész galaktikus államszövetségben az egyik leggazdagabb és legkiterjedtebb vállalatot William Stone alapította. A kezdetekről szóló legendák legalább annyira vadregényesek voltak, mint az, hogy a tizenkilencedik század végén a vállalat elnöke egy faházban született. Nem, nem legenda, gondolta Jacob, miközben az illatos gőz szálldogált felfelé a csészéből. Valóság. - Hát akkor mit mesélt Cal? Jacob kortyolt még egyet, és megpróbált türelmes maradni. Szerette volna minél hamarabb rögzíteni ezt az egészet. - Csak azt, hogy… letért a röppályáról, és lezuhant. A maga nővére viselte gondját, és egymásba szerettek. - A neheztelés újra feléledt benne, és letette a bögrét. - Ő pedig úgy döntött, hogy itt marad vele. - Van ezzel valami gondja? - A férfihoz hasonlóan Sunny is letette a csészét. Amikor egymásra néztek, tekintetükben leginkább ellenszenv és bizalmatlanság tükröződött. - Ezért nem vette a fáradságot, hogy eljöjjön az esküvőre? Mert bosszantotta, hogy úgy döntött, megházasodik anélkül, hogy megbeszélte volna előtte magával? A férfi tekintete egyre sötétebb lett, és újra a lányra nézett. - Teljesen mindegy, mit éreztem a döntése miatt, eljöttem volna, ha van lehetőségem rá. - De nagylelkű! - Sunny felállt, és elővett egy doboz kekszet a papírzacskóból. - Hadd mondjak magának valamit, Hornblower! A testvére szerencsés, hogy a nővérem mellette van. - Ezt én nem tudhatom. - De én igen. - A lány feltépte a kekszes zacskót, és beletúrt. - A nővérem gyönyörű, okos, kedves, és önzetlen. - Egy fél keksszel a férfira mutatott. - És, ha egyáltalán magára tartozik, amit kétlek, akkor nagyon boldogok. - Ezt sem tudhatom. - Kinek a hibája ez? Rengeteg ideje lett volna, hogy együtt lássa őket, ha tényleg annyira számított volna magának. Jacob sötét tekintetében ingerültség és türelmetlenség látszott. - Az idő volt a gond. - Felállt. - Csak annyit tudok, hogy a bátyám elhamarkodottan hozott olyan döntést, ami nagyban megváltoztatta az életét. És szándékomban áll megbizonyosodni arról, hogy nem hibázott. - Szándékában áll? - Sunny félrenyelt egy kekszdarabot, és gyorsan innia kellett a teából, mielőtt újra meg tudott szólalni. - Nem tudom, hogyan mennek a dolgok a maga családjában, öregem, de a mienkben nem bizottságban hozunk döntéseket. Mindannyiunkat elismerjük egyéniségként, akiknek megvan a joga ahhoz, hogy döntéseket hozzanak a saját életükről. A férfit nem érdekelte a nő családja. Csak a sajátja miatt aggódott. - A bátyám döntése sok ember életét befolyásolja.

15

- Igen. Biztos vagyok abban, hogy a Libby-vel való házassága megváltoztatja a történelmet. - Sunny utálkozva dobta a konyhapultra a kekszes zacskót. - Ha annyira aggódik, mi fene tarthatott egy egész évig, amíg egyáltalán eljött ide meglátogatni őket? - Az az én dolgom. - Ó, értem. Az a maga dolga. És persze a testvérem házassága is csak a maga dolga. Hát maga egy igazi fajankó, Hornblower. - Hogy mondta? - Azt mondtam, hogy maga egy fajankó. - A nő a hajába túrt. - Nos, tegye csak, amit jónak lát, beszéljen vele, ha visszajöttek. Csupán egyetlen dolog van, amit nem vett számításba. Cal és Libby szereti egymást, ami azt jelenti, hogy összetartoznak. Most pedig, ha megbocsát, dolgom van. Egyedül is kitalál. A nő kiviharzott. Néhány pillanattal később Jacob hallott valamit, amiről azt gondolta, hogy egy kezdetleges faajtó csapódása volt. Bosszantó egy nőszemély, gondolta. Érdekes is, de mégis bosszantóbb. Meg fogja találni a módját, hogy szót értsen vele, mivel úgy tűnik, meg kell hosszabbítania az itt tartózkodását, amíg Cal vissza nem tér. Tudósként ezt hatalmas lehetőségnek tartotta. Első kézből tanulmányozhat egy kezdetleges ősi kultúrát, szemtől szemben beszélgethet az őseivel, vagy kikkel. Felnézett a mennyezetre. Kételkedett abban, hogy az energikus Sunbeam szívesen venné, ha az ősének tekintené. Igen, tudományos szempontból hatalmas lehetőség volt. Személyesen úgy gondolta, hogy ezzel a nővel való találkozás is afféle kísérlet. Goromba volt, vitatkozós, és ellenséges. Talán benne is megvannak ezek a tulajdonságok, de ő végül is felsőbbrendű, hiszen néhány évszázaddal fejlettebb. Az első dolog, amit tenni fog, ha visszamegy a hajójára, az lesz, hogy bekapcsolja a számítógép adatbázisát, és megnézi, mit jelent a fajankó, ha azt egy férfira mondják a huszadik században.

Pedig Sunny maga is örömmel adott volna erre némi velős meghatározást. Tulajdonképpen, miközben fel-alá járkált a szobájában, még tucatnyi leírást talált a férfira. Milyen magabiztos volt. Besétál ide, több mint egy évvel a testvére esküvője után. És nem azért, hogy gratuláljon nekik, gondolta dühösen. Nem családi találkozóra. Hanem azért, hogy előadja a sületlen véleményét és kételkedését arról, hogy Libby vajon tényleg megérdemli-e, hogy a bátyja felesége legyen. Semmirekellő. Félkegyelmű. Ostoba. Miközben elhaladt az ablak előtt, meglátta odalent a férfit. A keze már az ablak kilincsén volt, készen arra, hogy kinyissa, és odakiabáljon neki. A dühe azonban olyan hirtelen elszállt, mint amilyen gyorsan keletkezett. De mi a csudának megy be az erdőbe? Ráadásul kabát nélkül? Összevonta szemöldökét, és nézte, ahogy a férfi átküzdi magát a hóbuckákon a menedéket nyújtó fák felé. Vajon hova a pokolba megy? Arra nem volt más, csak az erdő. Most egy kérdés jutott eszébe, amihez eddig túl elfoglalt volt, hogy gondolkodjon rajta. Hogyan érkezett ide? A kunyhó kilométerekre volt a várostól, és legalább kétórányi vezetésre 16

a legközelebbi reptértől. Hogy az ördögbe tudott a férfi felbukkanni a hálószobájában, kabát, sapka és kesztyű nélkül a tél kellős közepén? Nem volt sem autó, sem teherautó, de még csak motoros szán sem a ház előtt. Az a gondolat, hogy a férfi idáig stoppolt volna az autópályáról, nevetséges volt. Az ember nem sétálgat csak úgy a hegyekben, a januári hidegben. Legalábbis akkor nem, ha épeszű. Megrázkódott, és hátrébb lépett az ablakból. Talán ez volt a válasz. Jacob Hornblower nem csupán fajankó. Elmebajos fajankó is. Ez elég veszélyes következtetés, mondta magában. Csak azért, mert nem kedvelte a férfit, még nem ok arra, hogy azt gondolja róla, őrült. Végül is, Cal testvére volt, és az elmúlt év során Sunny nagyon megkedvelte a sógorát. Jacob lehet, hogy bosszantó néha, akadékoskodó és kellemetlen, de ez nem jelenti azt, hogy nincs ki mind a négy kereke. Mégis… Nem gondolta eddig is róla, hogy fura? Nem viselkedett a férfi furán? Újra kinézett az ablakon, de csupán a nyomokat látta a hóban. Cal elég rendesnek tűnt, gondolta, de mit is tudott bárki a családjáról vagy a hátteréről? Szinte semmit. Mindig is úgy tűnt Sunnynak, hogy a sógora elég szűkszavú lesz, ha a családjáról esik szó. Újra az ablakra pillantott. Talán megvolt rá az oka. Ez a férfi már kezdettől fogva különösen viselkedett, gondolta a lány. Ahogy bejelentés nélkül besétál a házba, majd megáll a hálószobájában, és úgy csodál egy divatlapot, mintha a holttengeri tekercseket látná. Aztán a viselkedése a konyhában. Ahogy a vízcsappal játszott. Ahogy bámult. Olyan volt, mintha még soha nem látott volna tűzhelyet vagy hűtőszekrényt. Vagy legalábbis nagyon rég nem látott volna. A nő agya lázasan dolgozott. Talán azért, mert el volt zárva, gondolta. Bezárták oda, ahol nem jelentett veszélyt a társadalomra. Ajkába harapott, és újra járkálni kezdett. Lábával beleakadt a férfi hátizsákjába. Sunny hátraugrott, és a zsákra meredt. Itt felejtette. Ez azt jelenti, hogy még vissza fog térni. Nos, majd elbánik vele. Tud ő magára vigyázni. Tenyerét a combjához dörzsölte, és a zsákra meredt. Azért nem árt az elővigyázatosság. Gyorsan letérdelt. A magántulajdon megsértése vagy sem, meg fogja nézni, mi van a zsákban. Már maga a zsák is furcsa volt. Nem volt rajta sem cipzár, sem pánt. Szinte hangtalanul nyílt ki magától. A nő egy gyors pillantást vetett a háta mögé, és beletúrt. Egy váltás ruha. Még egy kardigéin, ezúttal fekete. Címke nélkül. A farmernadrág puha volt, és láthatólag drága, bár nem volt rajta a tervező neve a hátsó zsebén. Sehol sem volt címke rajta. És új volt. Megesküdött volna, hogy még soha nem viselte senki. Félretette, és mélyebbre túrt. Talált egy átlátszó folyadékkal teli üvegcsét, amire Fluoratyn volt írva, és egy pár szupermodern puha bőrből készült tornacipőt. Se borotva, se tükör. Még egy fogkefe sem. Csak néhány, láthatólag új ruhadarab, és egy üvegcse, amiben akár valamiféle drog is lehet. A legutolsó felfedezése volt a legrejtélyesebb dolog. Egy elektromos készülék a zsák sarkában, alig nagyobb, mint a tenyere. Kör alakú volt, és össze volt hajtogatva. Kinyitotta, és néhány apró gombot pillantott meg. Megérintett egyet, és hátraugrott, amikor meghallotta Jacob hangját. Tisztán, érthetően szólt a kezében lévő kör alakú fémdarabból. Egyenleteket sorolt, legalábbis amennyire meg tudta állapítani. Sem a számok, sem a szakkifejezések nem

17

mondtak semmit számára. A tény azonban, hogy egy korong alakú készülékből jött a hang, új lehetőségeket nyitott meg előtte. Ez a férfi kém. Talán a másik oldalnak dolgozik. Akármelyik is a másik oldal. A viselkedéséből egyértelmű, hogy egy tébolyodott kémmel áll szemben. Sunnynak mindig is gazdag képzelete volt. Már látta is maga előtt. A férfit fogva tartották. A módszer, amit alkalmaztak, hogy kihúzzák belőle az információkat, megbontotta az elméjét. Cal fedezte a testvérét, és kitalált róla egy történetet. Azt mesélte, hogy asztrofizikus, és elmélyülten végzi a kutatásait a nyugati partvidéken, miközben igazából valamiféle szövetségi intézetben volt. Most pedig megszökött onnan. Sunny összevissza nyomogatta a gombokat, amíg Jacob hangja el nem hallgatott. Óvatosan fog bánni vele. Bármit is érez vele kapcsolatban, mégiscsak családtag. Szeretett volna teljesen biztos lenni abban, hogy a férfi veszélyes elmebeteg, mielőtt bármit is tenne ez ügyben. Ostoba, rendkívül bosszantó ember. Jacob összevont szemöldökkel figyelte a füstfelhőt, amit az utolsó sor fa mögött látott felszállni. Nem érdekelte a fajankó meghatározása. Még kevésbé, amiért bosszantónak nevezték. Azonban az ostoba igen. Nem tűri el, hogy ostobának nevezze egy gebe nő, aki a robbanómotort tekinti a technika csúcsának. Elég sokat dolgozott éjszaka. A hajóját sikeresen elrejtette, és frissítette a felvételeket is. Beleértve a dühítő találkozását Sunbeam Stone-nal. Csupán napkeltekor jutott eszébe, hogy a házban hagyta a hátizsákját. Ha a nő miatt nem veszíti el a béketűrését, akkor nem felejti volna. Nem mintha bármi értékes lett volna benne. Ez inkább elvi kérdés. Természeténél fogva nem volt feledékeny, és csak akkor felejtett el apróságokat, ha az agya fontosabb dolgokkal volt elfoglalva. Nem szívesen gondolt a nőre. Egyfolytában eszébe jutott, miközben egész éjjel dolgozott. Állandó bosszúságot jelentett, mint egy szúnyogcsípés a lapockán, amit épp nem ér el az ember, hogy megvakarja. Ahogy leguggolt, felkészülve a harcra, állát felszegve, teste megfeszülve. Amilyen érzés volt, amikor a nő fölött guggolt, merev izmokkal, kihívóan. Ahogy a haja megcsillant a fényben. Mérgesen megrázta a fejét, mintha ki akarná űzni a nőt a gondolatai közül. Nem volt ideje nőkkel foglalkozni. Nem, mintha nem ismerné el őket, de az élvezeteknek is megvan a maga ideje. És ez most nem az volt. Ha pedig élvezetet akarna keresni, akkor biztos nem Sunbeam Stone lenne az, ahol elkezdené. Minél többet gondolt arra, hogy hol van, és hogy melyik korban, annál biztosabb volt abban, hogy Calt észhez kell téríteni, és haza kell őt vinni. Valamiféle űrláz lehet, gondolta Jacob. A testvére sokkot élt át, és a nő - minden korban vannak ilyenek - kihasználta a helyzetet. Ha azonban észérvekkel hat Calre, akkor majd feljön a hajóra, és hazamennek. Mindaddig azonban meg fog ragadni minden alkalmat arra, hogy tanulmányozza és rögzítse a világnak legalább ezen kis részét. Az erdő szélén megtorpant. Hidegebb volt aznap, és őszintén sajnálta, hogy nem hozott magával melegebb ruhát. Szürke, hóval teli felhők takarták el a napot. A borongós fényben nézte, ahogy Sunny hasábokat emel ki a ház mögötti farakásból. Erőteljesen érzéki hangon énekelt egy férfiról, aki elment otthonról. Nem hallotta a közeledését, ezért tovább énekelt, és pakolta a fahasábokat. 18

- Elnézést! A nő egy kiáltással hátraugrott, és leejtette a kezében lévő fát. Az egyik darab a lány bakancsára esett, mire káromkodott egyet, és fél lábon ugrált fel-alá. - A fenébe! Fenébe, fenébe, fenébe! Mi a baj magával? - Egyik kezével a sérült lábát tartotta, másikkal pedig a ház falába kapaszkodott. - Semmi. - Nem tudta megállni, hogy ne vigyorogjon. - Azt hiszem, magával van valami baj. Fáj? - Nem, nagyszerű érzés. Imádom a fájdalmat. - összeszorított foggal óvatosan lerakta a lábát a földre. - Honnan jött? - Philadelphiából. - A nő összehúzta a szemét. - Vagy úgy érti, éppen most honnét? Hüvelykujjával a háta mögé mutatott. - Arról. - Vetett egy pillantást a földön heverő fahasábokra. - Segítsek? - Ne! - A lábára vigyázva óvatosan leguggolt, hogy összeszedje a fákat. Közben ugrásra készen figyelte Jacobot. - Tudja, miért vagyok itt, Hornblower? Mert békére és magányra vágyom. - Kifújta a frufruját a homlokából, amikor a férfira nézett. - Érthető ez az álláspont? - Igen. - Akkor jó. - Megfordult, és visszasántikált a házba, hagyva, hogy az ajtó becsapódjon mögötte. Kiborította a hasábokat a fáskosárba, majd a konyhába ment. Szitkozódott. - Mi az megint? - Itt hagytam a zsákomat. - Beleszagolt a levegőbe. - Ég valami? A nő méltatlankodva sóhajtott, a kenyérpirító felé szaladt, és csapkodni kezdte, amíg a füstölgő, fekete kenyér ki nem ugrott belőle. - Mindig beragad ez az ostoba masina. Hogy közelebbről szemügyre vehesse az elragadó szerkezetet, áthajolt a nő válla fölött. - Nem túl étvágygerjesztő. - Jó ez így. - Sunny bizonyításképp beleharapott a kenyérbe. A nő illata a füstön keresztül is érződött. A férfi el akart húzódni, de büszkeségből ellenállt az ösztönös reakciónak. - Maga mindig ilyen konok? - Igen. - És ilyen barátságtalan is? - Nem mindig. A nő megfordult, és máris észrevette, hogy elszámította magát. A férfi nem lépett arrébb, ahogy gondolta. Ehelyett előrehajolt, a konyhapultra támaszkodott, és szinte bekerítette a karjával. Semmit sem utált jobban, mint ha túljártak az eszén. - Hátrébb, Hornblower! - Nem. - A férfi arrébb állt, de közelebb. Ahogy az első találkozásukkor, a combjuk most is összeért, de a mozdulatban nem volt semmi érzéki. - Maga érdekel engem, Sunbeam. - Sunny - helyesbített azonnal. - Ne hívjon Sunbeamnek! - Érdekel - ismételte. - Úgy gondolja, hogy maga átlagos nőnek számít ebben a korban? A nő meglepetten megrázta a fejét. - Hát ez meg miféle kérdés? A nő hajában tucatnyi színárnyalat volt, a halvány fehértől a sötét mézszínűig. A férfi sajnálta, hogy észrevette. 19

- Olyan, amire egyszerű a válasz. Nos? - Nem. Senki sem szeret átlagos lenni. Most pedig, legyen kedves… - Maga gyönyörű. - Tekintetével végigsiklott a nő arcán, kimérten, próbálgatva saját magát és a türelmét. - De ez pusztán fizikai tényező. Mit gondol, mi választja el magát az átlagostól? - Mit akar maga, értekezést ír rólam? - Felemelte a kezét, hogy eltolja a férfit, de csupán kemény mellkasába ütközött. Érezte Jacob lassú és egyenletes szívverését. - Olyasmit - elmosolyodott. Kissé zavarba hozta a nőt, amit rendkívül kielégítőnek talált. A szeme miatt, gondolta Sunny. Még akkor is, ha a férfi tébolyodott, el kellett ismernie, hogy ez a tekintet rendkívül igéző. - Azt hittem, bolygókkal és csillagokkal foglalkozik, nem pedig emberekkel. - A bolygókon emberek élnek. - Legalábbis ezen. A férfi újra elmosolyodott. - Legalábbis. Vegye úgy, hogy személyes érdeklődés. A nő arrébb szeretett volna lépni, de ráébredt, hogy akkor még közelebb kerülnének egymáshoz. Átkozta a férfit, de azért még uralkodott a hangján, és a tekintetén. - Nem kérek a személyes érdeklődéséből, Jacob. - J.B. - Érezte, hogy a nő enyhe remegése átterjed az ő testére is. - A család csak J.B.nek hív. - Rendben. - Lassan beszélt, túlságosan is tudatában volt annak, hogy az agya kezdett szivaccsá változni. Egy kis távolságra volt szüksége. - Mi lenne, ha arrébb állna, J.B., és én összeütnék valami reggelit? Ha a nő nem hagyja abba a szája harapdálását, akkor neki kell majd megállítania, méghozzá az általa ismert leghatásosabb módszerrel. Nem is gondolta, hogy egy ilyen jelentéktelen ideges mozdulat milyen csábító tud lenni. - Vegyem ezt meghívásnak? A nő kidugta a nyelvét, hogy megnyalja az ajkát. - Persze. A férfi közelebb hajolt, élvezte a látványt, ahogy a nő szeme nagyobb lett, elsötétedett és rámeredt. Nem volt könnyű ellenállni. A férfi ismert volt az eszéről, az állhatatosságáról, az ingerlékenységéről. Nem úgy az önuralmáról. És szerette volna megcsókolni, nem tudományosan, nem kísérletből, hanem kegyetlenül. - Pirítóst - motyogta. A nő gyorsan felsóhajtott. - Csokis-gyümölcsös müzli. Nagyszerű. A kedvencem. A férfi hátrált, sokkal inkább a maga, mint a nő kedvéért. Ha a következő néhány hetet együtt kell tölteniük, akkor jobb lesz, ha megpróbál nagyobb önuralomra szert tenni. Neki ugyanis tervei voltak. - Szívesen ennék reggelit. - Rendben. - Magában bizonygatva, hogy ez inkább harcmodorváltás, mint megfutamodás, Sunny a konyha másik végébe ment, és kivett két tálat a szekrényből. Kézbe vette, és a müzlis dobozzal együtt az asztalra tett mindent. - Gyerekkorunkban soha nem 20

ehettünk ilyet. Az anyám egészségmániás. Számára a müzlit egy gyökérdarab vagy a fa kérge jelenti. - Miért enne bárki is fakérget? - Erről ne engem kérdezzen! - Sunny kivette a tejet a hűtőből, majd a müzlire öntötte. Mindenesetre amióta elköltöztem, végre ehetek ilyen vacak ételeket. Azt hiszem, mivel az első húsz évem alatt csupa egészséges ételeket ettem, a következő húszban nyugodtan mérgezhetem magam. - Méreg - ismételte a férfi, és kétkedve a müzlire pillantott. - Az egészséges ember számára a cukor méreg. Egyen! - tette hozzá egy kanalat nyújtva a férfinak. - Az égetett pirítós és a hideg müzli a specialitásom. - Elbűvölően elmosolyodott. Neki is volt terve. Mivel nem szerette volna, ha a nő megmérgezi, megvárta, amíg enni kezd, mielőtt megkóstolja az ételt. Áztatott cukor, gondolta. És meglehetősen ízletes. A fesztelen étkezést jó kezdetnek tartotta ahhoz, hogy annyira megbarátkozzon a nővel, hogy kiszedhessen belőle némi információt. Egyértelműnek tűnt, hogy Cal Libbyn kívül senkinek nem mondta el, honnan, és melyik évből érkezett. Jacob ezért elismeréssel tartozott neki. Jobb is mindenkinek, ha nem beszélnek erről a dologról. A következmények pedig… nos, azokat még ki kellett számítania. Lehet azonban, hogy Sunny nem tévedett nagyot, amikor azt mondta, hogy Cal és Libby házassága megváltoztatja a történelem menetét. Ezért tartózkodónak kell maradnia, és óvatosnak lennie, hogy a helyzetet előnyére tudja fordítani. Hogy a nőt az előnyére tudja felhasználni, gondolta enyhe bűntudattal. Azt tervezte, kiszedi belőle, mit is tud a családjáról, különösen a nővéréről, és a Calről alkotott benyomásait. Ezen kívül szeretett volna első kézből értesüléseket szerezni a huszadik századi emberek életéről. Kis szerencsével talán majd rá tudja venni arra is, hogy vigye el a legközelebbi városba, ahol még további adatokat tudna gyűjteni. Semmi haszna nincs annak, ha elveszti a türelmét, gondolta Sunny. Ha szerette volna kideríteni pontosan, hogy a férfi kiféle-miféle, akkor tapintatosabbnak kell lennie. Ez nem volt éppen az erőssége, de majd megtanulja. Annyira egyedül volt a férfival, amennyire csak lehetett. És mivel nem állt szándékában összecsomagolni és elmenni, kénytelen lesz körültekintőbben és tapintatosabban viselkedni. Különösen, ha a férfi tényleg olyan eszelős, mint ahogy gondolja. Kár, hogy őrült, gondolta Jacobra mosolyogva. Valakinek, aki ennyire vonzó, és ilyen kirívóan szexi, megbízható és működő agyra lenne szüksége. Talán ez csak valami átmeneti idegösszeomlás. - Tehát. - A tálja oldalához ütögette a kanalát. - Mi a véleménye Oregonról? - Nagyon nagy… és kevesen lakják. - Pont így szeretjük. - Tett egy próbát. - Repülővel érkezett Portlandbe? A férfi igazság és hazugság között habozott. - Nem, a járművem egy kicsit közelebb tett le. Maga itt lakik Callel és a nővérével? - Nem. Van lakásom Portlandben, de épp azon töprengek, hogy feladom. - Miért, mit szeretne csinálni? - Hát csak úgy feladom. - Töprengve a férfira nézett, majd vállat vont. - Tulajdonképpen az a gondolat foglalkoztat, hogy egy időre keletre megyek. New Yorkba. 21

- És maga mit szeretne csinálni? - Még nem döntöttem el. A férfi letette a kanalat. - Nincs munkája? A nő ösztönösen megmerevedett. - Éppen két munka között vagyok. Nemrégen mondtam fel egy menedzseri állásból egy kiskereskedésnél. - Vagyis kirúgták a menedzser-gyakornoki állásából egy középszintű áruház fehérnemű-osztályáról. - Arra gondoltam, hogy visszamegyek tanulni a jogi diplomáért. - Jogi? - A férfi tekintete ellágyult. Volt valami vonzerő a tekintetében, amire a nő majdnem elmosolyodott. - Az anyám is jogász. - Tényleg? Nem hiszem, hogy Cal említette volna. Milyen területen dolgozik? Mivel Jacob úgy gondolta, hogy nehéz lenne pontosan elmagyarázni az anyja munkáját, inkább kérdezett valamit. - Maga melyik ágát szeretné tanulni? - Én a büntetőjog felé hajlok. - Bővebben is kifejtette volna, de aztán észbe kapott. Nem magáról, hanem a férfiról akart beszélni. - Nem vicces, hogy a nővérem is és Cal testvére is tudós? Mit csinál egy asztrofizikus? - Hát afféle elméleteket gyárt. Kísérletezik. - Olyasmiről, mint a bolygóközi utazás? - Megpróbált nem fintorogni, de nem igazán sikerült. - Ugye nem hiszi el igazából azt a sok sületlenséget, mint például, hogy emberek úgy repülnek el a Vénuszra, ahogy mi most Clevelandbe? Szerencse, hogy jól tudott blöffölni a pókerben. Az arca rezzenéstelen maradt, miközben folytatta az evést. - De. A nő elnézően felnevetett. - Gondolom, hogy kénytelen elhinni. De nem bosszantó az a tudat, hogy még akkor is, ha mindez megvalósul, maga valószínűleg meg sem fogja érni? - Az idő viszonylagos. E század elején is lehetetlennek tartották még a Holdra való utazást. Aztán mégis megtörtént. - Ügyetlenül ugyan, gondolta, de megtörtént. - A következő században az ember eljut a Marsra, és még tovább. - Talán. - Sunny kivett két üdítőt a hűtőszekrényből. - Számomra azonban nehéz lenne valami olyan ügynek szentelni az életemet, amelynek megvalósulásában sosem lehet részem. Jacob elbűvölten figyelte, hogy a lány elővesz egy kis fémtárgyat a fiókból, és mint egy fogantyút, az üvegekhez emeli, és lefeszíti róluk a kupakot. - Azt hiszem, szeretem látni az eredményeket, sőt azonnal szeretem látni - ismerte el, majd letett egy üveget a férfi elé. Azonnali jutalom. Ez pontosan azért van, mert huszonhárom éves vagyok, és jelenleg éppen munkanélküli. Ez igazi üvegből van, csodálkozott Jacob. Ugyanolyan, amit délután a nő hozzávágott. Felemelte, és kortyolt belőle. Kellemesen meglepődött az ismerős íztől. Ugyanezt az üdítőt itta otthon is, ugyan nem reggelire. - Maga miért döntött úgy, hogy az űrrel akar foglalkozni? Jacob a lányra pillantott. Érezte, hogy vallatni akarja, és úgy gondolta, szórakoztató lenne egyszerre a kedvében járni, és amellett bosszantani is. 22

- Mert én szeretem a lehetőségeket. - Biztosan hosszú ideig tanult. - Hát elég sokáig. - Újra kortyolt. - Hol? - Mit hol? A nő megpróbált továbbra is vidáman mosolyogni. - Hol tanult? A férfi a Marson lévő Kroliac Intézetre, a Houston-i Birmington Egyetemre, valamint a L’Espace Űrlaboratóriumban eltöltött rövid, de munkás évre gondolt a Fodron kvadránsban. - Hát itt is, ott is. Jelen pillanatban egy kis magáncégnél dolgozom Philadelphia külvárosában. A nő azon tanakodott, hogy annak a magáncégnek az alkalmazottai vajon fehér köpenyt viselnek-e. - Gondolom, lebilincselőnek tartja. - Inkább csak az utóbbi időben. Ideges? - Miért? - Mert rázza a lábát. A nő a térdére tette a kezét, hogy megállítsa. - Nyugtalan vagyok. Nyugtalan leszek, ha túl sokáig kell egy helyben maradnom. Egyértelmű volt, hogy ezzel a módszerrel semmire sem fog jutni a férfival. - Figyeljen, tényleg rengeteg dolgom van… - A mondatot nem fejezte be, mert kinézett az ablakon. Nem tudta, mikor kezdett havazni, de hatalmas pelyhekben hullt a hó. - Rettenetes. A nő tekintetét követve Jacob a vastag fehér pelyheket figyelte. - Komolynak tűnik. - Igen. - A lány nagyot sóhajtott. Lehet, hogy idegesítette ez a férfi, de azért nem volt szörnyeteg. - Ez nem az az idő, amikor az ember kint sátorozik az erdőben. - A lelkiismeretével viaskodva az ajtóhoz sétált, majd vissza az asztalhoz, utána az ablakhoz. Nézze, tudom, hogy nincs hol laknia. Láttam, hogy tegnap az erdőbe sétált. - Megvan mindenem… ami kell. - Persze, de nem hagyhatom, hogy a hegyekben mászkáljon a viharban, hogy egy sátorban vagy valami ilyen helyen aludjon. Libby soha nem bocsátana meg, ha megfagyna a sógora. - Zsebre dugta a kezét, és összevont szemöldökkel a férfira nézett. - Itt maradhat, ha már az én sógorom is. A férfi végiggondolta a lehetőségeket, majd elmosolyodott. - Szíves örömmel.

23

3. Jacob akart a lány útjában lenni. Úgy tűnt, hogy a helyzetet így tudják a legjobban kezelni. A nő a tűz mellett ücsörgött a kanapén, körülötte feltornyozott könyvek, és buzgón jegyzetelt. Az asztalon hordozható rádió állt, ami adatokat és zenét sugárzott, néha pedig időjárás-jelentést. Sunny elmerült a kutatásaiban, ezért tudomást sem vett a férfiról. A férfi megpróbálta előnyére hasznosítani a helyzetet, és felfedezte a lakrészét. A nő melletti szobát kapta meg, amely néhány négyzetméterrel nagyobb volt, az ablaka délkeletre nyílt. Az ágy hatalmas volt, széles fakerettel, rugós matraccal, amely nyikorgott, valahányszor csak letelepedett a szélére. A könyvespolcon rengeteg könyv, tizenkilencedik és huszadik századi regény és verseskötet volt. A legtöbbjük papírkötésű, fényes, figyelemfelkeltő borítóval. Egyik-másik nevet ő is felismerte. Inkább tudományos, mint irodalmi érdeklődésből lapozgatta ezeket. Cal szívesebben olvasott, neki volt tehetsége ahhoz, hogy megjegyezzen részleteket a könyvekből vagy versekből. Jacobbal ritkán esett meg, hogy az ő drágának tartott idejéből egy egész órát ilyesféle kitalált dolgokra pazaroljon. Itt még mindig fából készítik a papírt, gondolta meghökkenve. A lakosság egyik fele kivágta a fákat, hogy helyet csináljon a házaknak, és a fából bútort, papírt, és üzemanyagot készítsen, míg a másik fele rohant, hogy mindent újratelepítsen. Soha nem érték utol azonban az első felét. Elég fura játék volt, egyike azoknak, amelyek aztán később hihetetlen és bonyolult környezetvédelmi gondokhoz vezettek. Ezen kívül persze széndioxiddal szennyezték a levegőt, vidáman lyukasztgatták az ózonpajzsot, hogy aztán csak a kezüket rázzák, amikor majd szembesülnek a súlyos következményekkel. Azon tanakodott, miféle emberek lehettek azok, akik a saját levegőjüket szennyezték. És a vizet is, jutott eszébe, és megrázta a fejét. Az is egy másik játék volt, hogy mindent, amire már nem volt szükségük, bedobtak az óceánba, mintha a tengerek csak afféle feneketlen szemétlerakók lennének. Szerencse, hogy észbe kaptak, még mielőtt visszafordíthatatlan lett volna a veszteség. Elfordult az ablaktól, körbement a szobában, ujját végighúzta a falakon, az ágytakarón, az ágylábak oszlopán. Az anyagok határozottan érdekesek voltak, mégis… Megállt, amikor észrevett egy ezüstnek látszó keretben lévő fényképet. Már a keret önmagában is felhívta volna a figyelmét, de ő inkább a kép miatt vette szemügyre. A bátyja, mosolyogva. Szmokingot viselt, és láthatóan nagyon elégedett volt magával. Karjával átölelve tartotta Libbyt. A nőnek fehér virágok voltak a hajában, és fehér hosszú ujjú ruhát viselt, amely a nyakánál csipkés volt. Esküvői ruha, tűnődött Jacob. Az ő idejében újra kezdett divatba jönni, miután az előző század második felében már senki nem használta. A párok új örömöket találtak a régi szokásokban. Természetesen nem sok értelme volt ezeknek a szokásoknak. Létezett egy

24

szerződés, amivel házasságot lehetett kötni, és egy másik, amivel véget lehetett ennek vetni. Mindegyiket ugyanolyan könnyű volt megkötni. Újra divatba jött az esküvőszervezés. Újra a templomokat választották a gyűrűváltás és az esküvők helyszínül. A divattervezők versengve másolták a ruhákat múzeumokból és régi filmekből. Libby ruhája biztos irigységet váltott volna ki azok között, akik kedvelték a felhajtást, és akiket érdekeltek az esküvői hagyományok. Ő el sem tudta volna képzelni. Ez az egész ügy zavarta őt, és akár még szórakoztatónak is találta volna, ha nem a saját bátyjáról lett volna szó. De Calt biztosan jól mulattatta volna ez a helyzet, mert ő mindig is kedvelte a nőket. Igaz, hogy mindig csak úgy általában, mert senkit sem tüntetett ki különösképpen. Az a gondolat, hogy Cal most párt választott, egyáltalán nem tűnt következetesnek. Most mégis ennek a bizonyítékát tartotta a kezében. Ez pedig felbosszantotta. Ezért hagyta el a családját, az otthonát, a világát? Egy nőért?! Jacob lecsapta a fotót a szekrényre, és elfordult. Hát ez megőrült. Erre nincs más magyarázat. Nincs az a nő, aki ennyire fel tudná forgatni valakinek az életét. Mi van itt, ami olyan csábító lehetett egy férfi számára? Persze érdekes egy hely. Elég lebilincselő ahhoz, hogy néhány hetes kutatást és tanulmányozást szenteljen neki. Kétségtelen, hogy tudna írni egy-két dolgozatot a tapasztalatairól, amikor majd visszatér a saját korába. Mégis… hogy is tartja az ősi mondás? Szép hely, de nem szívesen lakna itt. Majd ő észre téríti Calebet. Bármit is tett vele az a nőszemély, ő azt majd érvényteleníti. Senki sem ismerte jobban Caleb Hornblowert, mint a saját tulajdon testvére. Nem is olyan régen találkoztak. Az idő persze viszonylagos, gondolta magában, minden vicc nélkül. Az utolsó estéjüket Jacob lakásában töltötték együtt, az egyetemen. Pókereztek, és vénuszi rumot ittak, ami a szomszédos bolygón készített, különösen erős likőr volt. Cal egy egész ládával hozott a legutóbbi útjáról. Ahogy Jacob emlékezett, Cal szokása szerint vidáman és sokat vesztett a kártyán. Mindketten teljesen eláztak aznap este. - Ha visszaérek erről az útról - mondta Cal hátradőlve a székben és hatalmasat ásítva -, három hetet fogok tölteni a strandon, mondjuk Dél-Franciaországban, nézem majd a nőket, és folyamatosan részeg leszek. - Csak három nap lesz abból - felelte erre Jacob. Poharában kavargatta a szénfekete folyadékot. - Aztán újra útra kelsz. Az elmúlt tíz évben több időt töltöttél a levegőben, mint a földön. - Te viszont nem repülsz eleget. - Cal vigyorogva elvette Jacob poharát, és fölhajtotta a tartalmát. - A kisöcsém elzárja magát a laboratóriumában. Én mondom neked, nagyobb élvezet a bolygók körül repkedni, mint tanulmányozni őket. - Nézőpont kérdése. Ha én nem tanulmányoznám őket, akkor te nem tudnál repkedni körülöttük. - Lecsúszva ült a székében, túl lusta volt ahhoz is, hogy italt töltsön magának. Amellett te úgyis jobb pilóta vagy, mint én. Ez az egyetlen, amit jobban csinálsz nálam. Cal újra elvigyorodott. - Nézőpont kérdése - vágott vissza. - Kérdezd csak Linsy McCellant! Jacob felvonta a szemöldökét. A táncosnő nagylelkűen megosztotta bájait mindkét férfival, persze nem egyszerre.

25

- Őt könnyű elszórakoztatni. - A mosolya gúnyosra fordult. - Mindenesetre az, hogy én itt a földön vagyok vele, sokkal többet számít. - Áldásom rá. Még Linsy - emelte fel a poharát - sem versenyezhet a repüléssel. - Mint teherszállító, Cal? Ha az ISF-nél maradtál volna, már rég őrnagy lehetnél. Cal könnyedén vállat vont. - A parancsolgatást rád hagyom, doktor Hornblower. - Felült, az italtól kissé lomhán, de türelmetlenül. - J.B., miért nem hagyod itt egy kicsit ezt a fészket, és jössz velem néhány hétre? Van az a szórakozóhely a Brigston Főiskolán, a Marson, amit látnod kell, hogy elhidd. Van egy mutáns szaxofonos… Mindegy, ott kell lenned. - Dolgom van. - Neked mindig dolgod van - fintorgott Cal. - Csak néhány hét, J.B. Repülj el velem! Én kiviszem a rakományt, megmutatnám a kolónia elhanyagoltabb részét, aztán felhívom a központot, mielőtt lemegyünk a strandra a nőket nézni. Neked csak meg kell nevezned, hogy melyik strandra. Csábító ajánlat volt, annyira csábító, hogy Jacob majdnem igent mondott. A lendület benne volt, ahogy mindig. Ugyanígy a kötelességtudat is. - Nem tehetem. - Felsóhajtott, és újra az üvegért nyúlt. - Még e hónapban be kell fejeznem ezeket a számításokat. Vele kellett volna mennie, gondolta Jacob. Azt kellett volna mondania, hogy pokolba a számításokkal, a felelősséggel, és hajóra kellett volna szállnia Callel. Talán nem történt volna meg, ha ő is ott lett volna. Vagy, ha mégis, akkor legalább ő is itt lett volna a testvére mellett. A Cal sérült hajójáról készült videofelvétel pontosan megmutatta, mi mindenen ment keresztül a testvére. A fekete lyukat, az ijedtséget, ahogy magába szippantotta a légüres tér, és szétzúzta annak gravitációs ereje. Csoda volt, hogy mindezt egyáltalán túlélte, és leginkább a pilóta ügyességét dicsérte. De ha lett volna egy tudós is a fedélzeten, akkor talán elkerülhette volna azt, ami bekövetkezett. Akkor most már otthon lenne. Mindketten otthon lennének. Ott, ahova tartoznak. Próbált nyugodt maradni, és elfordult az ablaktól. Néhány hét múlva már ott lesznek. Csak várnia kell még egy kicsit. Hogy elüsse az időt, játszani kezdett a sarokban lévő asztalon talált, régi számítógéppel. Egy órán keresztül elfoglalta magát vele, szétszerelte a billentyűzetet, majd újra összerakta, megvizsgálta a kapcsolókat, áramköröket és a mikrocsipeket. Saját szórakoztatására berakta Libby egyik lemezét a gépbe. Hosszú, részletekbe menő beszámolót látott a Csendes-óceán déli részén élő távoli törzsről. Jacob akarata ellenére is belemerült a leírásokba és az elméletbe. A nőben kétségtelenül volt tehetség ahhoz, hogy egy kultúra száraz adatait az azt alkotó emberek kinyilatkoztatásává változtassa. Furcsa volt, amikor a nő azt tanulmányozta, hogy a modern eszközök és technológiák milyen hatással vannak a számára kezdetlegesnek számító társadalmakra. Ő maga rengeteg időt töltött az elmúlt évben azzal, hogy elképzelje: a rendelkezésére álló technológia milyen hatással lenne erre a korra és helyre. A nő értelmes volt, gondolta kelletlenül. Láthatólag alaposan és pontosan dolgozott. Ezek olyan tulajdonságok, amiket elismert. Ez azonban nem jelentette azt, hogy megtarthatja magának a bátyját. Kikapcsolta a számítógépet, és lement a földszintre. 26

Sunny arra sem vette a fáradságot, hogy felnézzen, amikor meghallotta, hogy a férfi lejön a lépcsőn. Szerette volna teljesen elfelejteni, hogy itt van ez a vendég, miközben a jogi könyveit olvasgatta. Ez azonban mégsem így volt. Nem panaszkodhatott arra, hogy a férfi zajos, vagy a terhére lenne. Pedig már azzal is az idegeire ment, hogy egyáltalán a házban volt. Jó lenne egyedül lenni, mormolta magában, és amikor felnézett, látta, hogy a férfi a konyhába tart. De nem volt igaza. Tulajdonképpen utált sokáig egyedül lenni. Szerette az embereket, a beszélgetéseket, a vitákat és a bulikat. Ez a férfi azonban zavarta őt. Tollával a jegyzetfüzetet ütögette, miközben a tüzet bámulta. Miért? Ez volt a nagy kérdés. Lehet, hogy elmebeteg, írta a füzetébe. Aztán elvigyorodott. Tulajdonképpen több volt, mint lehetséges, hogy ennek az alaknak nincs ki a négy kereke. A semmiből bukkant elő, az erdőben él, és vízcsapokkal játszik. Lehet, hogy veszélyes. A mosolya komorabb lett. Nem sok olyan férfi volt, aki úgy át tudta törni a védekező vonalait, mint ő. Mégsem bántotta, pedig el kellett ismernie, hogy lett volna rá lehetősége. Mégis, volt különbség veszélyes és erőszakos között. Erőteljes személyiség. Volt valami hevesség a férfiban, amit kénytelen volt tudomásul venni. Még akkor is, ha csendben volt, még olyankor is úgy tűnt, mintha feszültség alatt lenne. Egy élő vezeték, ami bármikor megrázhatja. Aztán hirtelen elmosolyodik, váratlanul, lefegyverzően, és az ember attól fél, hogy megrázza. Észbontóan vonzó. Sunny nem örült ennek a mondatnak, de túlságosan jól illett a férfira ahhoz, hogy ne írja le. Volt valami könyörtelen és zabolátlan a tekintetében, a nyúlánk, szinte ragadozó-szerű arcvonásokban, és a sötét hajában. És a szeme, az a mély, sötétzöld, amely olyan egyenesen hatolt az ember lelkébe. Nehéz szemhéjától nem álmos lett a tekintete, hanem merengő. Heathcliff, gondolta magában nevetve. Libby volt a romantikus típus, ő mindig az emberek szívét nézte. Sunny azonban mindig előbb az észt elemezte. Szórakozottan felvázolta a férfi arcát a papír sarkára. Volt benne valami különleges, gondolta, ahogy a sötét szemöldököt és a nehéz pillákat rajzolta. Zavarta, hogy nem tudta pontosan felmérni. A férfi folyamatosan kitért előle, titkolózott, hóbortos volt. Mindezt képes lesz elfogadni, ha egyszer rájön, hogy mit rejteget. Lehet, hogy bajban van? Tett valamit, ami miatt gyorsan össze kellett csomagolnia, és valami csendes, távoli helyre vonulnia, hogy elbújhasson? Vagy valóban olyan egyszerű lett volna, mint ahogy mondta? Idejött meglátogatni a testvérét, hogy megnézze magának a feleségét? Nem. Összevont szemöldökkel a rögtönzött portréra pillantott, és megrázta a fejét. Lehet, hogy ez az igazság, de akkor is csak a fele. J.B. Hornblower készül valamire. És, előbb vagy utóbb, ki fogja találni, hogy mire. Vállat vonva félretette a jegyzetfüzetét. Ez már elég volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődését Jacob Hornblower iránt. Csupán azt szerette volna tudni, hogy mi hajtja a férfit. Ezzel a gondolattal a fejében felállt, és a konyhába ment. - Mi a fészkes fenét művel? Jacob felnézett. Előtte az asztalon hevertek kiterítve a kenyérpirító alkatrészei, és egy halom morzsa. A férfi talált egy csavarhúzót a fiókban, és nagyszerűen szórakozott. 27

- Meg kell javítani. - Igen, de… - Talán égetten szereti a kenyeret? A nő összevonta a szemöldökét. A férfi vékony, hosszú és ügyes ujjai a csavarok fölött siklottak. - Tudja maga, mit csinál? - Talán. - Elmosolyodott, és arra gondolt, vajon mit szólna a nő, ha elmondaná neki, hogy egy óra alatt képes szétszerelni egy X-25-ös alapegységet. - Nem bízik bennem? - Nem. - Megfordult, hogy a teáskannát a tűzre tegye. - De azt hiszem, már rosszabb úgysem lehet annál, mint amilyen volt. - Barátságosnak kell lenni, emlékeztette magát. Barátságos lesz és közömbös, aztán pedig majd megadja a végső döfést. - Kér egy kis teát? - Persze. - A csavarhúzóval a kezében nézte, ahogy a nő a tűzhelytől a konyhaszekrényhez megy, majd vissza a tűzhelyhez. A báj, gondolta, ha erővel párosul, csábító összetétel. A nő úgy helyezte át a testsúlyát egyik lábáról a másikra, hogy a mozdulattól az egész teste mozgásba lendült. Mégis volt valami fékező erő benne, olyan, mint ami a sportolókban és a táncosokban. Ösztönös és teljességgel női erő volt ez. Amikor a nő tarkóján lévő idegek bizseregni kezdtek, hátranézett a válla fölött. - Valami baj van? - Nem. Szeretem nézni magát. Mivel erre nem állt készen válasszal, kitöltötte a teát. - Kér egy mignont? - Igen. A nő elétette a süteményt. - Ha szeretne valami komolyabbat ebédre, akkor szolgálja ki magát. - A bögréket az asztalra tette, és leült. - Hogy áll a vízszereléssel? - Tessék? - A kád csapja csöpög. - Sunny letépte a süteménye papírját. - Az én megoldásom az volt, hogy egy felmosórongyot tettem a csőhöz, hogy ne halljam éjszaka a csöpögést, de ha maga ilyen ügyes, biztos van itt valahol egy csavarkulcs. - Beleharapott a mignonba, és behunyta a szemét, hogy jobban élvezhesse az izét. - Vehetjük úgy, hogy ezt adja cserébe az étkezésért. - Majd vetek rá egy pillantást. - Még mindig a kezében volt a csavarhúzó, de jobban érdekelte, ahogy a nő óvatosan kiszívta a tölteléket a sütiből. Soha nem gondolta volna, hogy az evés ilyen szexi lehet. - Egyedül él? A nő felvonta egyik szemöldökét, majd újra harapott egyet. - Szemmel láthatólag. - Amikor nem itt van. - Legfőképp igen. - Leszopogatta ujjáról a csokoládét, amitől a férfi gyomra ugrálni kezdett. - Szeretek egyedül élni, amikor nem kell senkivel azt egyeztetni, ha tízkor akarok enni, vagy éjfélkor mennék táncolni. Maga? - Én? - Egyedül él? - Igen. A munkám minden időmet lefoglalja.

28

- Fizika, igaz? Kár. - Hátradőlt a teával. A gondolat, hogy a férfi kém lett volna, kezdett teljes képtelenségnek tűnni. És, hogy megadja neki, ami megilleti őt, egyáltalán nem volt olyan őrült, mint ahogy először hitte. Inkább hóbortos, gondolta. Ha volt valami, amit Sunny megértett, az a hóbortosság volt. Egész életében ezzel élt együtt. - Szóval maga valóban szeret atomokat hasítani, vagy akármi is legyen, amit maguk csinálnak? - Valami olyasmi. - Mit gondol az atomerőművekről? A férfi majdnem felnevetett, de aztán eszébe jutott, hol is van. - Az atommaghasadás olyan, mintha egy egeret egy rakétával szeretnénk elpusztítani. Veszélyes, és felesleges. - Az anyám biztos imádná, de ez nem hangzik úgy, mintha egy fizikus mondaná. - Nem minden tudós gondolja ugyanazt. - Mivel Jacob tudta, hogy ingoványos talajra lépett, ezért inkább újra a pirítóssal kezdett foglalkozni. - Meséljen a nővéréről! - Libbyről? Miért? - Érdekel, ha már az övé a testvérem. - Nem épp váltságdíjért tartja fogva - mondta Sunny szárazon. - Igazából olyan gyorsan rohanta le őt az oltárnál, hogy alig volt ideje kimondani az igent. - Milyen oltárnál? - Ez csak afféle kifejezés, J.B. - Lassan beszélt, és felsóhajtott. - Amikor az emberek összeházasodnak, tudja, az oltár elé járulnak. - Ó, persze! - Eszébe jutott, miközben a pirítóval küszködött. - Azt mondja, hogy az esküvő Cal ötlete volt. - Nem tudom, kinek az ötlete volt, ha ez egyáltalán számít, de az biztos, hogy nagyon lelkes volt. - Az ujjával dobolni kezdett, mert egyre bosszúsabb lett. - Az a benyomásom, maga azt hiszi, Libby kényszerítette Calt. Vagy azt gondolja, hogy valami tisztességtelen női praktikával csapdába ejtette. - Miért, talán képes lenne rá? Miután félrenyelte a teát, és köhögött, Sunny nagyot sóhajtott. - Talán nehéz lesz felfognia, Hornblower, de Cal és Libby szereti egymást. Ugye hallott már a szerelemről? Vagy az már nem számít? - Hallottam már erről az elképzelésről - felelte óvatosan. Érdekes volt figyelni, ahogy a nő dühbe gurul, és ehhez elég a legkisebb kötekedés is. A lány szeme ilyenkor elsötétült, az arca kipirult, az állát felszegte. Amikor összeszedetten viselkedett, akkor vonzó volt, de egyszerűen lehengerlő látványt nyújtott, amikor ingerült lett. Nem is lenne ember, ha nem gondolna bele abba, milyen érdekes lenne más, sokkal kielégítőbb módon felizgatni a nőt. Személyesen még nem tapasztaltam ilyesmit, de ettől még nincsenek előítéleteim. - Hát ez fölöttébb nemes vonás - motyogta a lány, aztán felpattant, a hátsó zsebébe dugta a kezét, és az ablakhoz sétált. Atyám, ez a férfi valóságos főnyeremény! Ha pedig sikerül türtőztetnie magát, hogy meg ne ölje, mielőtt Cal és Libby visszajön, akkor az már egyenesen a csodával lesz határos. - Maga volt már? - Voltam már, de mi? - Magácska volt már szerelmes? - kérdezte a férfi, ujjai között forgatva a csavarhúzót. Most aztán végképp mérges tekintetett kapott. 29

- Maga csak ne törődjön az én magánéletemmel! - Sajnálom. - De ténylegesen egy cseppet sem sajnálta. Legalább annyira eltökélte, hogy Sunnyt nevetségessé teszi, mint amennyire elszántan törekedett erre a másik fél is. - Csak azért kérdeztem, mert olyan jól értesültnek tűnt a témában, így azt gondoltam, biztos van is e téren tapasztalata. Ugye maga még nem talált párt, vagyis nem házas? A férfi akár gondosan célzott, akár csak csípőből tüzelt, az biztos, hogy most célba talált. A lány még soha nem volt szerelmes. Igaz, próbálkozott már néhány alkalommal. Az önbizalom hiánya azonban most még tovább tüzelte a dühét. - Ha valaki még nem volt szerelmes, nem jelenti azt, hogy nem is tudja kellőképpen értékelni ezt az érzést. - A nő megfordult, nem tetszett neki ez a védekező állás. Elhatározta, hogy fordít a helyzeten. - Az a tény pedig, hogy még nem vagyok házas, tisztán személyes választáson alapszik. - Vagy úgy… . A férfi válasza nyomán Sunny összeszorította a fogát. - Ennek az egésznek pedig semmi köze hozzám. Most ugyanis Libbyről és Calről beszélünk. - Azt hittem, hogy magáról a szerelemről csevegünk. - Csak puszta időpocsékolás lenne a szerelemről beszélgetni egy érzéketlen tuskóval, én pedig soha nem pazarlom az időmet. - Kezét a csípőjére tette. - De mert mindkettőnket érdekel Libby és Cal, jobb, ha már most tisztázzuk. - Rendben. - A csavarhúzóval az asztal szélén dobolt. Nem kellett Jacobnak számítógépes szótár ahhoz, hogy megtudja, mit jelent a tuskó. Ez csak eggyel több dolog volt, amiért majd a végén fizetni fog ez a nőszemély. - Tehát akkor tisztázzuk! Maga valamiért máris azt a következtetést vonta le, hogy a nővérem, mint nő, elcsábította a maga drágalátos bátyját, aki férfi, és akit így belekényszerített a házasságba. Micsoda hihetetlenül ósdi elmélet! A férfi megállt félúton a pirító zsinórjának visszacsavarozása közben. - Tényleg? - Hihetetlenül ósdi, hím soviniszta és ostoba. Az a felfogás, hogy a nők csak házasságra és egy családi házra vágynak, a bukjel szoknyával együtt már rég kiment a divatból. Bár a férfi azon gondolkodott, hogy ki lehet az az épeszű, aki olyan szoknyát vesz fel, amiben el fog bukni, mégis volt valami fontosabb, ami zavarta. - Ostoba elmélet? - ismételte. - Bárgyú! - Terpeszben, kemény állal sértegette a férfit. - Csak valami igazi félkegyelmű táplálna manapság ilyen elavult képzeteket. Lehet, hogy az elmúlt néhány évtized elsuhant maga mellett, öregem, de a dolgok közben megváltoztak. - A nő belejött, mint egy kecses úthenger, ami most az ő oldalán állt. - A nőknek ugyanis manapság van választási lehetősége, így szabadon dönthetnek. És néhány felvilágosult elme szerint ezzel a férfiaknak is több szabadsága van. Kivéve, természetesen, a magához hasonló férfiakat, akik elmerülnek a saját fontosságuk tudatában. A férfi erre felállt, lassan és megfontoltan, ami figyelmeztető jel lett volna a nőnek, ha nem hergelte volna magát ennyire bele. - Én nem vagyok semmiben elsüllyedve.

30

- Pedig maga nyakig benne van, Hornblower. Amióta belépett ide, egyfolytában azon van, hogy olyan csapdának állítsa be a testvére házasságát, amit a nővérem fabrikált. - Hosszú lábával tett egy lépést a férfi felé. - De van egy hírem magának: csak egy őrült hagyja magát lépre csalni egy házasságba. Cal viszont egyáltalán nem tűnt őrültnek. Pont itt halványul el a családi hasonlóság. Fajankó, bugris, bárgyú, és most őrült. Igen, gondolta, ezért biztos fizetni fog. - Akkor miért házasodtak össze ilyen észvesztő gyorsasággal, anélkül, hogy megpróbált volna előtte hazajönni, meglátogatni a családját? - Hát ezt tőle kell megkérdezni - vágott vissza a nő. - Talán azért, kedves uram, mert nem akarta, hogy kényes kérdéseket tegyenek fel neki, hogy zaklassák, vagy faggassák erről. Az én családomban nem szokás befolyásolni azt, akit szeretünk. És a való világban a nők bizony jól boldogulnak anélkül, hogy csapdát kéne állítaniuk a meggondolatlan férfiak számára. Tény, drága Hornblower, hogy nekünk nincs is szükségünk magára. Ezúttal a férfi lépett egyet előre. - Valóban nem? - Nem. Sem a kenyérkereséshez, sem a favágáshoz, sem az ország működtetéséhez, sem a szemét leviteléhéz. Sem… sem a pirítós megszereléséhez - tette hozzá széles mozdulattal az asztalon lévő rendetlenségre mutatva. - Mindent tökéletesen jól meg tudunk csinálni, amire szükségünk van. - Valamit kifelejtett. A nő feljebb szegte az állát. - Mit? A férfi gyorsan a nő nyaka köré kulcsolta a kezét. Sunnynak kevés ideje maradt meglepődni, mielőtt a férfi szája az övére siklott. Amikor egy nő egy balhorgot vár az állkapcsára, nem igazán tud védekezni egy forró csók ellen. Sunny mormogott valamit. Jacob érezte, hogy a nő ajka mozog a szája alatt. A nevét mondhatja, gondolta, miközben a suttogás és a mozdulat borzongásra késztette. Dühös volt, sőt borzasztóan dühös, de lobbanékony természete miatt eddig még soha nem keveredett ilyen nagy zűrbe. És ez a lány most nagy zűrt jelent neki. Ezt már az első pillanatban is tudni lehetett. Meggondolatlanul rázta le magáról az ésszerű viselkedés szabályait és hirtelen magával ragadó viselkedésének következményeit, és még erősebben ölelte magához a lányt. Sunny kivette kezét a zsebéből, és most szorosan kapaszkodott a férfi vállába, de sem ellenállást, sem megadást nem mutatott. A férfi akarta, és sóvárgott utána. Vágyakozva harapdálta a nő telt, csábító alsó ajkát, amíg meg nem hallotta, hogy felnyög. Sunnynak igaza volt a magasfeszültséggel kapcsolatban, ami most megrázta a férfit. A lány újra és újra összerezzent, amint a férfi egyre szorosabban, egyre erősebben szorította magához. Nem küzdött ellene. Miközben az ő testét is átjárta az az áram, ami a férfi testéből áradt, az agya kiüresedett, és minden épeszű gondolat úgy mállott szét benne, mint színes kréták az esőben. Sunny érezte, hogy a férfi izmai megkeményednek az ujjai alatt, hallotta nehéz légzését, miközben szorosabban hozzásimult. Érezte a szenvedélyt, amely most érettebb, sötétebb volt, mint amit valaha is átélt, de nem tudta eldönteni, hogy mindez a sajátja-e, vagy a férfié.

31

Olyan érzés volt ez, mintha valahogy életre kelt volna a férfi karjában. Jacob is érezte, hogy a lány az első megdöbbenés után minden egyes szívdobbanás nyomán egyre gyorsabban olvadó ellenállást tanúsít. Az összes nő közül, akikkel eddig dolga volt, senkit sem ismert, aki ilyen jól illett volna hozzá. Szenvedélyre szenvedéllyel, kérésre kéréssel felelt. Végigfuttatta ujjait a nő rövid szőke hajában: meleg selyem. Nyakának kecses ívén: forró szatén. Nyelvével ízlelgette a nő száját, majd felnyögött, amikor a nő még beljebb csalogatta. Még soha nem vesztette el ilyen hamar az önuralmát, soha nem emelkedett ilyen magasan az elfogadható viselkedés fölé. Fájdalmat érzett. Korábban még soha nem sebezte meg magát, legalábbis vággyal nem. Megtántorodott, mint amikor az ember éhségtől szédül, mert nem evett, vagy elzsibbad, mert nem aludt. És egyúttal meg is rettent, mert élesen és hirtelen belé hasított, hogy most kicsúszik a kezéből a saját sorsa, a saját végzete. Ez lehetett az oka annak, hogy hirtelen erős lökéssel eltolta magától a nőt, majd meg is ragadta a karját, hogy visszafogja az eleséstől. Gyorsan és zihálva vette a levegőt, mintha valami magas hegyre futott volna fel. Ahogy a lányra nézett, arra gondolt, hogy látja a lejtőt, maga alatt elterülve, csipkézett szikláival és forrongó tengereivel. De Sunny meg sem szólalt, csak nézte őt nagy, sötét szemével. A téli, felhős fényben a bőre sápadtnak és világosnak tűnt. Mint valami szobor, csendesen és némán állt. Aztán remegni kezdett. Jacob úgy kapta el a kezét, mintha megégette volna. - Azt hiszem… - Mivel Sunny hangja erőtlen volt, vett egy mély, tisztító levegőt. - Azt hiszem, ez egyfajta bizonyítása a nézőpontjának. A férfi zsebre dugta a kezét, és pontosan úgy érezte magát, mint ahogy a nő nevezte. Őrültnek. - Nem volt más választásom: vagy ez, vagy egy pofon. Mindkét esetben kiütéssel nyert volna. Kissé biztosabban állva Sunny bólintott. - De ha szeretne itt maradni, akkor fel kell állítani néhány szabályt. Hát ez aztán gyorsan összeszedte magát, gondolta a férfi keserűen, ami meglepte. - Gondolom, a maga szabályairól van szó. - Igen. - Sunny rettenetesen szeretett volna leroskadni, de most erősnek kellett lennie, hogy szemtől szembe álljon a férfival. - Persze megvitathatjuk, ha szeretné. Tulajdonképpen szeretek vitatkozni. - Nagyon vonzó, amikor vitázik. A lány mondani akart valamit, de aztán meggondolta magát. Ezt még soha senki nem mondta neki. - Azt hiszem, meg kell tanulnia uralkodni magán. - Hát abban nem vagyok jó. - Akkor máris kirándulhat egyet a másfél méteres hóban. A férfi az ablak felé pillantott. - Azért majd igyekszem. - Helyes. - A nő újra sóhajtott. - Bár láthatóan nem kedveljük egymást túlságosan, azért megpróbálhatunk udvariasan viselkedni, amíg így össze vagyunk zárva.

32

- Hát ezt nagyon szépen mondta. - Szeretett volna végigsimítani a nő arcán, de bölcsen ellenállt a kísértésnek. - Kérdezhetek valamit? - Csak tessék! - Maga mindig ilyen hevesen válaszol egy olyan férfi közeledésére, akit nem kedvel? - Ez nem tartozik magára. - Az indulat rózsaszínre festette a lány arcát. - Pedig azt hittem, ez fölöttébb tisztességes kérdés. - Elmosolyodva taktikát váltott. - De máris visszavonom a kérdést, mert ha újra vitázni kezdünk, akkor hamarosan az ágyban kötünk ki. - Hát ez aztán már tényleg… - Talán szeretné kipróbálni? - kérdezte halkan. A férfi lassan bólintott, amikor a nő leült. - Gondoltam, hogy nem. De ha ettől jobban érzi magát, akkor én sem. - Aztán leült, és újra kézbe vette a csavarhúzót. - Inkább borítsunk fátylat az egészre! - Maga kezdte… - Igen. - Felnézett, a tekintete közömbös volt. - Én kezdtem. A nő büszkeségből az asztalhoz sétált, holott a legszívesebben eloldalgott volna, hogy a sebeit nyalogassa. - És gondolom, hogy túl sok egy bocsánatkérést elvárni. - Nincs rá szükség - felelte a férfi könnyedén. Sunny felkapta a pirító egyik alkatrészét, és eldobta. - Maga az, aki durván bánt velem, Hornblower. Jacob nehezen tudta magát féken tartani. Ha most újra megérintené a nőt, azt mind a ketten megbánnák. - Rendben. Sajnálom, hogy megcsókoltam, Sunny. - Volt egy kis él a hangjában, amikor a lány szemébe nézett. - Nem is tudom elmondani, hogy mennyire sajnálom. A lány sarkon fordult, és kiviharzott a szobából. A bocsánatkérés nem csillapította le. Inkább csak fokozta a dühét. Felkapta a keze ügyébe eső könyvet, és a szoba másik végébe hajította. Belerúgott a kanapéba, káromkodott, majd felrohant a lépcsőn. De ez nem segített. Egyáltalán nem. A méreg még mindig fortyogott benne. Aztán ami rosszabb, sokkal, de sokkal rosszabb volt, az a vad vágyakozás, ami benne ébredt. Mindez a férfi miatt van, gondolta, és becsapta az ajtót. Ráadásul előre megfontoltan tette. Ebben biztos volt. A férfinak sikerült úgy felbosszantania, annyira kikészítenie, hogy teljesen esztelenül viselkedett, amikor megcsókolta. Hát ez aztán nem fog megismétlődni, fogadkozott magában. A megalázás legalább olyan rossz volt, mint az, hogy túljártak az eszén, és a férfinak néhány óra alatt mindkettőt sikerült elérnie. Hát ezért még megfizet! Az ágyra vetette magát, és úgy döntött, a délután maradék részét azzal tölti, hogy kiterveli, mivel fogja pokollá tenni Jacob Hornblower életét.

33

4. Jacob eközben átkozta magát. Nem lett volna szabad megérintenie a lányt. Aztán rájött, hogy sokkal kényelmesebb és sokkal kielégítőbb, ha inkább a lányt hibáztatja. Végül is ő kezdte. Már kezdettől fogva tudta, hogy ez a nő csak bajt hoz rá. Volt néhány ember ezen a világon - bármelyik világon, gondolta keserűen -, aki csak azért született, hogy nehezebbé tegye mások életét. Sunbeam Stone is ilyen ember. A tekintete, a hangja, a mozdulatai, a személyisége, mindene megvolt, ami egy nőnek azért kellett, hogy magára vonja, hogy a fontosabb dolgokról elterelje a férfiak figyelmét. Hogy aztán a józan ész határáig, sőt még azon is túl felidegesítse. Minden egyes találkozásukkor ingerelte őt. Az a hűvös mosoly és a heves természet! Hát ez olyan párosítás, aminek nem tud ellenállni. És biztos volt abban, hogy a lány is tisztában van ezzel. Amikor megcsókolta - és Isten a tudója, hogy nem tervezte előre -, olyan volt, mintha hajó nélkül kilőtte volna magát a hiperűrtérbe. Honnan tudhatta volna, hogy a nő átkozott, duzzogó ajkai ilyen csáberőt rejtenek?! Soha nem vonzódott az efféle tétlen nőkhöz. Mégis, mit számított most ez? Egyáltalán nem akart Sunnyhoz vonzódni. De ez az ő nem akarása gyengének bizonyult egy másféle akarással szemben. A jó ég tudja, hogy ő tényleg nem akarta, de ki tudja, hogy miféle cselfogást húzott elő abból a huszadik századi varázskalapjából. Ami közöttük történt, teljes mértékben a másik fél hibája, gondolta. Ez a lány kigúnyolta és elcsábította őt. Összeszorított foggal ismerte be, hogy bizony alapos munkát végzett. Miután ő úgy viselkedett, ahogy minden épeszű férfi, a nő csak ránézett azzal a nagy, gyönyörű szemével, ami teli volt félelemmel és szenvedéllyel. Hát az biztos, hogy ez a nő külön eset. Pedig a huszadik századról folytatott tanulmányai figyelmeztethették volna, hogy a nők abban az időben sokkal elképesztőbben viselkedtek. És sokkal ravaszabbak is voltak. Az ablakhoz sétált, és kibámult a kavargó hópelyhekre. Ó, nagyon ügyes volt, gondolta. Éles, mint a vénuszi kristály, és kétszer olyan halálos. Sejtette, hogy valami nem volt rendben a lány történetével, és eltökélt szándéka volt, hogy kitalálja, mit titkol előle. Ő pedig legalább ilyen elszántan gondolt arra, hogy nem mond el neki semmit. Biztos volt abban, hogy ebben a szellemi párbajban ő fog felülkerekedni. De vajon mennyi erőfeszítésbe kerülhet túljárni egy huszadik századi nő eszén? Végül is ő több mint kétszáz évvel előrébb tartott az evolúciós létrán. Kár, hogy ez a lány úgy szeret mesterkedni. És hogy olyan észveszejtően vonzó. Ő azonban tudós, és már előre kiszámította, hogy ez a kapcsolat tönkreteheti a számításait. Mégis, azért valamiben igaza lehet a lánynak, gondolta. Itt ragadtak egymással. Kettejükön kívül senki sem volt ezen az átkozott hegyen. A hóesést szemlélve pedig úgy tűnt, hogy még néhány napig el kell viselniük egymást. Bármennyire is idegesítő a helyzet, most még szüksége van a nőre.

34

Meg kell őt kerülni, vagy akár rajta átgázolni, hogy eljusson a bátyjához. Bármibe is kerül, el fog jutni Calhez. Megfordult, és hosszasan, aprólékosan tanulmányozni kezdte a konyhát. Az első dolog, amivel szembe kell nézniük, az, hogy ez a kunyhó túlságosan is kicsi kettejük számára. Túl szűk ahhoz, hogy el tudják kerülni egymást. Akár vissza is mehetne a hajójához, de jobban szeretett itt lenni, és első kézből származó információkat rögzíteni. Bármilyen vonzalmat is érzett Cal ez iránt az idő és hely iránt, könnyebb lesz harcolni ellene, ha előbb ő is megérti. Aztán meg az ő veleszületett érdeklődése sem elégülhetne ki a hajón. Ezért inkább marad. És ha ez nem tetszik a csinos kis Sunnynak, annál jobb. Csupán a saját kellemetlenségét - amiből a csók elég sokat okozott neki - kell megoldania. Ő, végül is, felsőbbrendű. Sokkal nyugodtabbnak érezte magát, és visszament az asztalhoz, hogy végre összerakja azt a kenyérpirítót. Munka közben hallotta, hogy a feje fölött nyikorog a mennyezet. Elmosolyodott magában, amikor rájött, hogy a lány fel és alá járkál az emeleten. Ezek szerint zavarta őt. Hát ez rendben is van. Így talán majd távolságot tart tőle, vagy legalábbis nem fogja olyanra csábítani, amit utólag mindketten megbánnak. Nem volt ésszerű olyasvalakit kívánni, akit még csak nem is kedvelt. Olyan valakiről ábrándozni, akit alig bírt elviselni. Olyan valaki után vágyakozni, aki folyton csak bosszantotta. Amikor aztán megcsúszott a csavarhúzó, és beleszaladt a hüvelykujjába, ezért is a lányt szidta.

Hát ezt aztán nem fogja szárazon megúszni! Sunny faltól falig, ablaktól ajtóig sétált, megpróbálta valahogy kijárni magából a haragot. Ennek az alaknak volt képe megragadni őt, mint valami rongybabát, majd aztán ugyanolyan érzéketlenül eldobni. Azt gondolta, valóban azt gondolta, hogy büntetlenül kitöltheti rajta a… szexuális vágyait? Hát akkor majd lesz neki egy kis újdonsága. Senki, egyáltalán senki nem bánhat vele így anélkül, hogy megfizetne érte. Túl sokáig gondoskodott magáról. A férfiak megpróbáltak ráhajtani. Ő félreállította őket. Megpróbálták elcsábítani, ő könnyedén ellenállt. Könyörögtek neki. ő… Mosolya szélesebbre húzódott, amikor elképzelte Jacob Hornblowert, ahogy könyörög. Ó, az lenne aztán a dicsőség, gondolta. A titokzatos doktor Hornblower térden csúszik, az ő lába előtt… Felsóhajtott, és újra járkálni kezdett. Szégyen, átkozott szégyen, és az elveivel is ellenkezett, hogy most majd incselkedjen, vagy valamiféle női cselfogást vessen be. Bármilyen tuskó is a férfi, neki azért megvannak a maga elvei. Modern nő volt, olyan, aki megállt a maga lábán, akár férfival, akár anélkül. Olyan, akinek megvannak a maga gondolatai, és aki megharcolja a saját harcát. Nem valami ószövetségi Delilah ő, aki a nemi vonzerejét használja fegyverül. Mégis azt kívánta, rettenetesen kívánta, hogy egyszer, csak most az egyszer hadd tegye meg, hadd ne vegye figyelembe azokat az elveket, és a férfiból hadd varázsoljon egy szánalmasan esdeklő kutyát.

35

Jacob a szexet használja, gondolta, miközben félrerúgott egy útjába került cipőt. Hát nem egy férfira vall ez a megoldás? Mindig szeretnek úgy tenni, mintha csak a nők csalogatnák őket, mintha csak a nők kínoznák őket, a szegény férfiakat, mintha mindig csak ők gúnyolódnának rajtuk, nyomorultakon. Most másodszor is dühösen belerúgott a szerencsétlen cipőbe. Férfiak, az egész átkozott fajtájuk, jobban szeretik játszani az ártatlan áldozatot, akit csapdába ejtett a végzet asszonya. Hah! Ha még egyszer valaki a végzet asszonyának meri hívni Sunny Stone-t, hát ő akkor azt azonnal pofon vágja. A férfi erőltette rá magát. Nos, csökönyös igazságérzete miatt el kellett ismernie, hogy ez az alak csupán a másodperc töredékéig használt erőszakot, már ha egyáltalán használt. Mielőtt az eszméletlenségbe csókolta volna. Ezt utálta. A tényt, hogy úgy olvadt el a karjában, mint egy ellenállásra képtelen romantikus hősnő. Ő is visszacsókolta? Szemérmetlenül visszacsókolta! Összerezzent. Egyetlen vacak csók, és ő máris rátapad. Hát ezért is számadással tartozik neki. A legjobb módja annak, hogy megfizessen neki, ha egyenesen a férfi önbizalmát célozza meg. Amennyire meg tudta állapítani, ez volt a legjobb célpont, amit egy férfi fel tud ajánlani egy nőnek. Ha elbújik a szobájában, akkor azt fogja róla gondolni, hogy ő - és az, ami kettejük között történt - érdekelte őt. Ezért inkább tovább intézi a dolgait, és úgy tesz, mintha az égvilágon semmi sem történt volna. A férfi még mindig a konyhában volt, amikor lement a lépcsőn. Sunny bekapcsolta a rádiót, és felhangosította. Ha elég hangosan szól, akkor nehéz lesz beszélgetni, sőt szinte lehetetlen. Miután tett még fát a tűzre, a kanapéra ült a könyveivel. Majdnem egy óra telt el, amíg a férfi kijött a konyhából, és felment az emeletre. A nő szándékosan nem vett róla tudomást. Aztán inkább unalomból, mint az éhség miatt, kiment a konyhába, és hatalmas szendvicset készített magának. Más körülmények között felajánlotta volna, hogy csinál vendégének is. Az a gondolat azonban, hogy a férfi éhezni fog, csak még ízletesebbé tette a saját ételét. Elégedetten vette magára a kabátját és a bakancsát, hogy kimenjen, és megtöltse a madáretetőt. A rövid kirándulás ráébresztette, hogy alkalmatlan vendége még néhány napig az útjában lesz. A hó vakítóan fehér volt. Hatalmas pelyhekben hullt, és szinte azonnal betemette a nyomait, ahogy lépkedett. A szél is erősen fújt. Az a fajta undok szél, amely áthatol a fák között, és amitől vészjóslóan, viharosan zúgtak a fenyők. A bokáig érő hóban a magokkal teli zsákot az etetőbe öntötte. Lélegzetvisszafojtva hagyta, hogy tomboljon körülötte a vihar. Semmit nem látott, de érezte a saját erejét, és mérgét is. És ez lenyűgöző volt. Aztán a bosszúság elhalványult. Minden sötét gondolata eltűnt. Ott állt, körülötte az üvöltő széllel, hótól nedves arccal, és érezte azt az izgalmat és békét, amit máshol ritkán. Ugyan soha nem maradt sokat a hegyekben, és ott is mindig hamarosan nyugtalanná vált, mert azért inkább a zajt és a tömeget kereste, mégsem akadt más hely, ahol most szívesebben lett volna, mint egy vihar kellős közepén. Téli viharban, vagy nyári mennydörgésben. Egyedül itt volt, ahol az erőt, az energiát, és a titokzatosságot csodálni lehetett.

36

A hóval beterített város hamar kiássa magát. A hegyek azonban türelmesek. Megvárják a napsütést és a jó időt. Miközben a szél körbeölelte, mint egy vad, kérlelhetetlen szerető, azt kívánta, bárcsak magával tudna vinni egy darabot ebből, bárhova is megy. A férfi az ablakból figyelte. Úgy állt odakint a kavargó hóban, mint valami hókirálynő. Sapka nélkül, kabátja nyitva, nyugodtan állt, hanyagul, ahogy a hó belepte a haját. És mosolygott. A hideg egy kis színt vitt az arcára. Így sokkal gyönyörűbbnek tűnt. Érinthetetlennek és legyőzhetetlennek. Miközben a nőt nézte, azon tanakodott, vajon miért kívánta jobban ebben a pillanatban, mint amikor hevesen és szenvedélyesen a karjában tartotta. A lány felnézett, mintha érezné, hogy figyelik. A vastag hófüggönyön keresztül találkozott a tekintetük. A férfi keze ökölbe szorult, Sunnynak pedig a gyomra rándult görcsbe. Már nem mosolygott. A távolság ellenére is érezte a férfi a felé áramló energiát. Ha ki tudott volna nyúlni felé, akkor megtette volna, tekintet nélkül a következményekre. Abban az egyetlen pillantásban összeolvadt a múlt, a jelen és a jövő. Jacob látta a végzetét. Aztán a lány megmozdult, kirázta a havat a hajából, és a varázs el is illant. A férfi emlékeztette magát, hogy ez csak egy némber, ráadásul valami őrült, aki a hóviharban sétál. Úgysem tud rá maradandó benyomást tenni. Aztán hosszú idő eltelt, hogy Sunny visszatért a házba, a férfi pedig lement hozzá. a lépcsőn. A lány a kanapén ült, lábánál és a földön könyvek tornyosultak. Az egyik ízléses szőttessel volt betakarva. A bömbölő rádió ellenére most mélyen aludt. A kandallóban tűz lobogott. Most nem tűnik legyőzhetetlennek, gondolta Jacob. Zavaróan derűsnek látszik. Azt gondolta, őrültség azon mélázni, milyen hosszúnak tűnnek a szempillái, ahogy árnyékot vetnek az arcára. Milyen lágy a szája, ahogy nyugodtan alszik. A haja, amelyet összekuszált a szél, hogyan csillog a tűz fényében. Ezek csupán fizikai jellemzők, és a saját korában ezeket könnyen és biztonságosan lehetett változtatni. Természetesen sokkal örömtelibbé tette az életet, ha az ember egy gyönyörű nőt nézhetett. Ez azonban felszínes volt. Teljességgel felszínes. Mégis, még sokáig bámulta a lányt.

Sunny úgy pattant fel, mint akit puskából lőttek ki, amikor elhallgatott a zene. A hirtelen csendre kinyitotta a szemét, majd szitkozódni kezdett. Zavartan és ingerülten, mint mindig felkelés után, körbenézett a sötétedő szobában. A tűz majdnem kialudt, alig parázslott, és már csak kevés fényt árasztott. Ugyan nem érezte, hogy sokat aludt volna, az este már leszállt odakint. Ezen kívül azt vette észre, hogy kimaradt az áram. Sóhajtva kelt fel a kanapéról, és átbotorkált a szobán, hogy gyufát keressen. Amikor egyik kezében a gyertyával, a másikban meg a gyufával megfordult, egyenesen Jacobba ütközött. A lány felsikoltott, mire a férfi megfogta a karját, hogy megtartsa, és megnyugtassa. - Csak én vagyok. - Tudom, ki az! - csattant fel mérgesen Sunny, amiért felkiáltott. - Mit művelt? 37

- Mielőtt vagy miután elaludtak a fények? A nő elég jól látta a férfi körvonalait a tűz fényénél, látta, hogy mosolyog. - A vihar. - Mi van a viharral? - A lány karjában az izmok megfeszültek. Jacob megpróbált ellenállni a vágynak, hogy becsúsztassa a kezét a lány ruhájának ujja alá, megnyugtassa, és megsimogassa a bőrét. - Kicsapta a biztosítékot. Nem engedte el a nőt. Kényszerítette magát, de a keze nem engedelmeskedett. - Szeretné, ha megjavítanám? Sunny gyorsan felnevetett, de kissé remegett a hangja. Azt kívánta, bárcsak az áramkimaradás számlájára írhatná az idegességét, de sohasem félt a sötéttől. Eddig. - Ez egy kissé bonyolultabb, mint egy kenyérpirító. Az áramszolgáltató majd megjavítja, amikor tudja. A férfi biztos volt abban, hogy valamit ki tudna találni, de nem bánta a sötétséget. - Rendben. Rendben, gondolta Sunny nagyot sóhajtva. Addig is egyedül lesz a férfival. Ehhez jön még az, hogy nem volt biztos abban, hogy Jacob szellemi egyensúlya a valódi oka annak, hogy vonzódik hozzá. Egyszerre csak egy dolgot, mondta magában, és könnyedén hátralépett. - Rengeteg gyertyánk van. - Hogy bebizonyítsa, meggyújtotta azt, amelyik épp a kezében volt. Visszanyerte az önbizalmát, amikor meglátta, hogy a láng egyenesen ég. - És rengeteg fánk is. Ha maga rak néhány hasábot a tűzre, én addig csinálok itt némi fényt. Jacob nézte, ahogy a láng tükröződött a nő szemében. Ez a lány ideges, gondolta magában, és azt kívánta, bár ne tenné még vonzóbbá ez is. - Persze. Sunny minden gyertyát összegyűjtött, amit csak talált. Már késő volt, amikor ráébredt, hogy egy-két gyertya ugyan kellemessé teszi a hangulatot, de a tucatnyi, amit mindenfelé elhelyezett a szobában, már kifejezetten romantikussá tette a szobát. Zsebre vágta a gyufát, és emlékeztette magát, hogy őt aztán egyáltalán nem befolyásolják olyasféle dolgok, mint a hangulat. - Meg tudja mondani, mennyi az idő? - kérdezte a férfit. - Pontosan nem. Úgy hat körül lehet. Sunny leült a kanapé tűz felőli karfájára. - Többet aludtam, mint gondoltam. - Elhatározza, hogy megpróbálja a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. - No, és maga mivel töltötte délután? - Megjavítottam a csapot. - Több időbe telt, és több bosszúságot okozott neki, mint amire számított, de végül sikerrel járt. - Maga egy aranykezű Mekk mester, nem igaz? - Mivel ez gúnyosan hangzott, a nő elmosolyodott. Egyelőre csak egymásra számíthattak ebben a pillanatban, ezért egyelőre nem lenne bölcs dolog elidegenítenie magától Jacobot. - Készíthetek néhány szendvicset javasolta felállva. Szívesen tette ezt az ajánlatot, mert ez a konyhai munka legalább lefoglalta. - Kér egy sört? - Igen. Köszönöm. Sunny kivitt két gyertyát a konyhába, és szinte már megnyugodott, amikor észrevette, hogy a férfi követi. 38

- Magam is el tudom intézni. - Kinyitotta a hűtőt, és szitkozódott, amikor eszébe jutott, hogy a lámpa nem fog felgyulladni. Jacob szó nélkül átnyújtotta neki az egyik gyertyát. A nő erre két sört nyomott a kezébe. A férfinak eszébe jutott, hogyan nyitotta ki reggel az üvegeket Sunny, és megkönnyebbült, amikor megtalálta ugyanazt a szerszámot, és lepattintotta a kupakokat. - Bekapcsolná a rádiót? - Mit? - A rádiót - ismételte. - A párkányon. Talán elkapjuk az időjárás-jelentést. A férfi talált egy kis műanyag dobozt. Elmosolyodott, amikor meglátta a gombokat, és bekapcsolta. - Próbálja behangolni! - tanácsolta neki a nő. Jacob azt fontolgatta, hogy kölcsönveszi, és hazaviszi magával. - Behangolni? - Tudja… tekergesse. Hátha sikerül valami adót találnia. A férfi egy ideig a kis dobozra meredt, és arra gondolt, hogyan lehet tekergetni egy szilárd testet. Miután megbizonyosodott arról, hogy Sunny hátat fordít neki, megfogta a rádiót, és megrázta. Mivel ez ostobaságnak tűnt, tekergetni kezdte a gombokat. A rádió zúgott. - Mustár vagy majonéz? - Tessék? - A szendvicsbe - felelte a nő, és igyekezett türelmes maradni. - Mustárt kér vagy majonézt? - Nem számít. Ami van. - Talált valami cincogó muzsikát, ami egész hallgatható volt. Azon töprengett, hogy lehetnek képesek az emberek egy ilyen megbízhatatlan szerkezetet használni. Neki otthon volt egy hordozható egysége, ami képes volt megmondani az időjárást Párizsban, közvetíteni egy mérkőzést, forgalmi jelentést adni a Marsról, és elfogadható kávét főzni. Mindezt egyszerre. Ez a régimódi gyerekjáték nem tud jobbat, mint olyan állomást fogni, ahol egy bendzsón gitároznak valami szélcsatornában. - Hadd próbáljam meg! - Sunny félretette a szendvicseket, és kikapta a kezéből a rádiót. Pillanatok alatt előtört belőle a zene. - Nagyon érzékeny - magyarázta. - Ez csak egy szerkezet - emlékeztette a nőt bosszúsan. - De érzékeny szerkezet. - Sunny elégedetten letette a pultra, majd a szendvicseket és a sört az asztalra tette. - Az időjárás-jelentésnek úgysem vennénk sok hasznát. - Beleharapott a kenyérbe. - Már tudom, hogy havazik. Jacob kézbe vett egy sült krumplit, amit a nő a kenyér mellé halmozott. - Sokkal hasznosabb lenne inkább azt tudni, mikor szűnik meg. - Találgatás. - Vállat vont, amikor a férfi leült mellé. - Bármennyi műholdat is küldenek fel, akkor is csak találgatás. Jacob nyitotta a száját, hogy ellentmondjon, de aztán meggondolta magát, és inkább beleharapott a szendvicsébe. - Ez zavarja? - Micsoda? - Hogy… - Milyen kifejezést is használt? - Hogy el van zárva.

39

- Nem igazán, legalábbis egy-két napig nem nagyon. De aztán megőrjít. - A lány felszisszent, mert arra gondolt, hogy nem kellett volna ezt mondania. - És magával mi a helyzet? - Nem szeretem a bezártságot - felelte egyszerűen. Elmosolyodott, amikor meghallotta, hogy a lány lábával dobol az asztal alatt. Akkor hát újra felidegesítette. Kísérletképpen belekortyolt a sörbe. - Ez finom. - Körbenézett, amikor valaki félbeszakította a zenét, hogy bemondja a várható időjárást. A vidám és könnyed bemondó percekig beszélt, mielőtt a hegyekről lett volna szó. - Maguk odafent a Klamath hegységben, jól teszik, ha befészkelik magukat. Remélem, maguknál van a nagy dunyhájuk, mert most szükségük lesz rá. A hó még holnap éjszaka is esni fog, legalább egy méter várható, kedves harcedzett barátaim. Ezen kívül ötven kilométeres szél várható. Brrr! A hőmérséklet mínusz tizenöt fok lesz ma este, nem számítva a jó öreg jeges fuvallatokat. Takarózz be, kislány, és hagyd, hogy a szerelem melegítsen fel! - Nem túl tudományos - mormogta Jacob. Sunny felmordult, és komoran a rádióra nézett. - Akárhogy is tálalja, ugyanazt jelenti. Jobb lesz, ha még hozok be fát. - Majd én. - Nincs szükségem… - Maga készítette a szendvicseket - mutatott rá a férfi, egyet kortyolva a sörből. - Majd behozom a fát, ha befejeztük. - Jól van. - Nem akarta, hogy Jacob még több szívességet tegyen neki. Csendben evett, s közben egy ideig a férfit figyelte. - Jobb lett volna, ha tavaszig vár. - Mivel? - Azzal, hogy meglátogatja Calt. Jacob harapott egyet a kenyérből. Nem tudta biztosan, hogy mi volt benne, de ízlett neki. - Nyilván. Tulajdonképpen úgy terveztem, hogy… korábban érkezem. - Legalább egy évvel korábban. - De nem jött össze. - Kár, hogy a szülei nem tudtak magával jönni… tudja, látogatóba. A nő ezúttal észrevett valamit a férfi tekintetében. Sajnálat, idegesség, düh? Nem volt biztos abban, mit is látott. - Nem volt rá mód. A nő egyáltalán nem akart sajnálatot érezni a férfi iránt. - Az én szüleim nem tudnák elviselni, ha engem vagy Libbyt ilyen hosszú ideig nem látnának. A nő hangjából kiérződő rosszallás érzékeny pontra tapintott. - Magának fogalma sincs arról, hogy a Caltől való távollét milyen mértékben érintette a családomat. - Sajnálom. - Sunny felvonta a vállát, amivel pont az ellenkezőjét mutatta. - Csak azt gondolnám, hogy ha szeretnék látni, akkor tennének is érte valamit. - Ő döntött így. - Jacob felállt az asztaltól. - Hozok be fát. Kényes, kényes, gondolta a nő, mikor látta, hogy a férfi az ajtó felé indul. - Hé! Jacob harcra készen fordult vissza. 40

- Tessék? - Nem mehet ki kabát nélkül. Fagyos az idő. - Nem hoztam kabátot. - Minden tudós ilyen ütődött? - motyogta a lány. Felállt, és egy szekrényhez ment. Nincs is nagyobb ostobaság annál, mint ha valaki januárban kabát nélkül jön a hegyekbe. Jacob nagy levegőt véve nyugodtan válaszolt. - Ha továbbra is ostobának nevez, meg fogom pofozni. A nő nyájasan ránézett. - Reszketek. Tessék! - Odadobott neki egy viseltes kabátot. - Vegye fel! A legkevésbé sem szeretném azért ápolni, mert megfagyott. - Gondolt egyet, és a férfi után hajított még egy kesztyűt és egy sötét kötött sapkát. - Ugye, Philadelphiában is van tél? Jacob összeszorított foggal préselte bele magát a kabátba. - Nem volt hideg, amikor eljöttem otthonról. - Fülére húzta a sapkát. - Ó, nos, ez mindent megmagyaráz. - Sunny felnevetett, amikor a férfi becsukta maga mögött az ajtót. Nem is olyan őrült, gondolta. Kissé lassú felfogású, az igaz, de nagyon jó mulatság bosszantani. És ha még tovább bosszantja, gondolta Sunny, akkor akár ki is húzhat belőle valamit. Hallotta, hogy a férfi szitkozódik, és nem is próbálta meg elfojtani a nevetést. Ha nem téved, akkor a fickó legalább egy fahasábot ejtett a lábára. Talán fel kellett volna ajánlani neki egy zseblámpát, de… ezt megérdemelte. Letörölte a vigyort az arcáról, és segített kinyitni az ajtót a férfi előtt. Jacobot már teljesen ellepte a hó. Még a szemöldökére is került, amitől vad, meglepődött arckifejezése lett. A nő a nyelvébe harapott, míg a férfi a konyhában topogott, karja fával megrakva. A hangra, ahogy a fahasábok a ládába hullottak, megköszörülte a torkát, nyugodtan kézbe vette a söröket, és a nappaliba ment. - A következő adagért én megyek ki - ajánlotta fel Sunny gondoskodón. - Az már biztos. - A lába sajgott, az ujjai elgémberedtek, és kijött a béketűrésből. - Hogy élhet így valaki? - Hogyan? - kérdezte a lány ártatlanul. - Itt. - A férfi tanácstalan volt. Széttárta a karját, mint aki nemcsak a kunyhót, hanem az egész világot át akarja fogni. - Nincs energia, nincs kényelem, nincs megfelelő közlekedés, nincs semmi. Ha meleget szeretne, fát kell égetnie. Fát, az isten szerelmére! Ha fényt akar, bizonytalan elektromos vezetékekre kell hagyatkoznia. És ami a kommunikációt illeti, hát vicc az egész. Nagyon-nagyon rossz vicc. Sunny a szíve mélyén városi lány volt, de azt nem hagyta, hogy bárki sértegesse a szülőházát. Felszegte az állát. - Figyeljen, öregem, ha nem fogadtam volna be, akkor most az erdőben lenne megfagyva, mint egy jégkrém, és a tavaszi olvadásig senki nem találná meg. Úgyhogy vigyázzon a nyelvére! Túlzottan érzékeny, gondolta a férfi, és felvonta a szemöldökét. - Csak nem azt akarja mondani, hogy maga szeret itt lenni?! A nő ökölbe szorította a kezét, és a csípőjére tette. - Én nagyon is szeretek itt lenni. De ha maga nem, hát két ajtó is vezet kifelé. Bármelyiket választhatja, és kimehet rajta. 41

A férfit a farakáshoz tett kis kirándulás már meggyőzte arról, nem elég merész szembenézni az elemekkel. Igaz, ahhoz sem, hogy lenyelje a büszkeségét. Egy ideig némán állt, és a lehetőségeket mérlegelte. Majd szó nélkül elvette a sörét, leült, és ivott. Mivel Sunny ezt győzelemként könyvelte el, a férfi mellé ült. De még nem engedte el az áldozatát. - Maga bizony nagyon válogatós ahhoz képest, hogy egyetlen fogkefe nélkül toppant ide a semmiből. - Hogy mondja? - Azt mondtam, hogy maga nagyon… - Honnan tudja, hogy nincs fogkefém? - Már olvasott róla. Most tüzes tekintettel fordult a nő felé. - Ez csak afféle szólás - mondta Sunny, kitérve a kérdés elől. - Úgy értettem, hogy nem gondoltam volna, hogy éppen egy olyan férfi, aki mindössze egy váltás ruhával utazik, majd a kényelem miatt fog aggódni. - Honnan tudná, hogy mi van nálam… hacsak nem kutatta át a holmimat? - Magának nincs semmije - motyogta Sunny, tudva, hogy ezúttal megint inkább gondolkodnia kellett volna, mielőtt kinyitja a száját. Fel akart állni, de a férfi a vállára tette a kezét. - Nézze, én csak azért néztem bele a zsákjába, mert… csak… hogy belenézzek, ennyi. Megfordult, és úgy döntött, hogy az őszinteség a legjobb védekezés. - Hogy lehettem volna biztos abban, hogy maga tényleg az, akinek állítja magát, és nem valami őrült? A férfi szorítása már fájdalmas lett. - És most már tudja, ki vagyok? - Elkapta a nő tekintetében a halvány pislákolást, és elhatározta, hogy megpróbálja kihasználni. - Semmi nem volt a zsákomban, ami bármiről is tanúskodott volna. Ugye? - Talán nem. - Megpróbálta lefejteni a férfi kezét. Nem sikerült, ezért ökölbe szorította, és várt. - Tehát, amennyit rólam tud, attól még akár őrült is lehetnék. - Közelebb hajolt, arca tíz centiméterre volt a nőtől. Sunny csak a férfi szemét látta maga előtt, lélegzetük összekeveredett. - És sokféle őrült van, ugye, Sunny? - De. - Alig tudta kimondani. Nem félt. Jóllehet azt kívánta, bárcsak félne. Valami sokkal bonyolultabbat érzett, a félelemnél sokkal veszélyesebbet. Egy pillanatra, miközben a kandallóban ropogott a tűz, a gyertyák villództak körülöttük, a szél halkan zörgette az ablakokat, egyáltalán nem törődött azzal, hogy ki is egyáltalán a férfi. Csak az számított, hogy meg fogja csókolni. És még többet. Az a tény, hogy még többet is akar, már látszott Jacob szemén. A gondolat, ahogy a férfival a földön fekszenek, belehasított az agyába. A testek vad, akaratos harca, a szenvedélyek szabad, tomboló áradása. Ilyen lenne vele. Az első alkalommal, minden alkalommal. Folyók áradása, földrengés, bolygók robbanása. Ilyen lenne vele a szerelem. És az első alkalom után nem lenne visszafordulás. Ebben biztos volt, ahogy még semmiben, hogy ha lenne első alkalom, akkor akarná a férfit, addig kívánná őt, ameddig csak lenne benne szusz. Jacob ajka súrolta a nőét. Ezt nehezen lehetne csóknak nevezni, mégis az ereje szinte ledöntötte a lábáról. Figyelmeztető csengők szólaltak meg a fejében. Egyetlen dolog volt, amit

42

érzékeny nőként tenni tudott a körülmények között. Ökölbe szorított kezét a férfi gyomrába vágta. A férfi fájdalmasan és meglepetten felkiáltott. Kétrét görnyedt, majdnem a nő ölébe esett, de Sunny oldalra csúszott, és felállt. Felkészült a férfi következő mozdulatára. - Maga az őrült! - nyögte ki Jacob, miután sikerült levegőt venni a tüdejébe. - Még soha nem találkoztam magához hasonló nővel. - Kösz. - Sunny újra az ajkát kezdte harapdálni, de megfeszített karját leengedte az oldala mellé. - Megérdemelte, J.B. - Nem mozdult, miközben a férfi lassan felemelte a fejét, és hosszú, gyilkos pillantást vetett rá. - Megpróbált megfélemlíteni. Annak indult, ezt be kellett ismernie. A végén azonban, amikor közel hajolt a nőhöz, és érezte a haja illatát, ajkának lágy selymességét, már egyáltalán nem volt szó megfélemlítésről, hanem már inkább csábításról. - Nem lenne nehéz - mondta kis idő elteltével - megtanulni gyűlölni magát. - Nem, azt hiszem, nem. - Mivel a férfi jobban fogadta ezt a megjegyzését, mint gondolta volna, rámosolyodott. - Elmondom magának, mivel egy család vagyunk, hogy úgy mondjam… amúgy hiszek magának. Mármint elhiszem azt, hogy maga Cal testvére. - Köszönöm. - Végre sikerült kiegyenesednie. - Nagyon köszönöm. - Szóra sem érdemes. Ahogy mondtam, mivel egy család vagyunk, mi lenne, ha fegyverszünetet kötnénk? Ha ugyanis az időjárás ilyen marad, akkor még napokig egymás mellett leszünk bezárva. - Most akkor ki akar kit megfélemlíteni? A nő felnevetett, és úgy döntött, hogy barátságos lesz. - Én csupán kiterítem a kártyáimat. Ha folyton csak ütjük egymást, akkor a végén mindketten megsérülünk. Azt hiszem, nem éri meg. A férfinak ezen gondolkodnia kellett. - Rendben, beleegyezek. - Maga kemény dió, J.B. Mivel a férfi nem tudta, hogy ez a megjegyzés pontosan mit is jelent, inkább csendben maradt. - Továbbra is fenntartom az ajánlatomat a fegyverszünetre, legalább addig, amíg a havazás el nem áll. Nem ütöm meg többé, ha maga sem próbál megcsókolni. Megegyeztünk? A férfinak tetszett az ötlet, hogy a nő nem üti meg többé. És azt már eldöntötte, hogy nem fogja megpróbálni újra megcsókolni. Hanem inkább megteszi, amikor csak neki tetszik. Bólintott. - Megegyeztünk. - Kitűnő. A fegyverszünetet pedig további sörrel és pattogatott kukoricával fogjuk megünnepelni. Van egy régi kukoricapattogtatónk a konyhában. A tűz fölött megsüthetjük. - Sunny. - A nő elhallgatott, kezében gyertya, az ajtóban állva. A férfi nem tehetett róla, de rossz néven vette, ahogy a vibráló fény megvilágította a nőt. - Még mindig nem tudom, hogy kedvelem-e magát. - Az nem baj - mosolyodott el a lány is. - Mert még én sem tudom, hogy kedvelem-e magát.

43

5. Sunny talán rusztikusnak mondta volna, Jacob inkább egyszerűnek. Mégis volt valami megnyugtató, békés ebben a tűz fölötti kukorica-pattogtatásban. Úgy tűnt, hogy a lány ért a dologhoz, gondolta a férfi, miközben Sunny a hosszú nyelű serpenyőt rázogatta a lángok fölött. Már az illatra is összefutott a nyál a szájában, ahogy a magok pattogni, és kopogni kezdtek a fém tetőn. Ugyan tudományosan meg tudta volna magyarázni, hogy a kemény magok felrobbanás után hogy lesznek vattaszerű kis fehér darabkák, mégis sokkal jobb szórakozás volt csupán figyelni mindezt. - Itt mindig így készítettük a pattogatott kukoricát - motyogta a lány a lángokat figyelve. - Még nyáron is, amikor pedig majd’ elolvadtunk. Apa és anya akkor is tüzet rakott, mi meg azon veszekedtünk, kinek kell fognia a serpenyőt. - A nő elmosolyodott. - Boldog volt itt. - Igen. És talán továbbra is boldogan élhettem volna itt, de közben felfedeztem a külvilágot. Maga mit gondol a világról, J.B.? - Melyik világról? Felnevetett, és megrázta a serpenyőt. - Gondolhattam volna, ha egy asztromicsodát kérdezek erről. Maga valószínűleg az ideje felét az űrben tölti. - Hát legalább. A nő törökülésben ült a földön, a tűz fénye tükröződött az arcán és a haján. Ez az arc, gondolta a férfi, magával ragadó csontozatával és hajlataival, most tökéletesen ellazult. A nő szemmel láthatólag komolyan veszi a tűzszünetet, és barátságosan, mintha régóta ismernék egymást, mindenféléről csacsog, ami épp az eszébe jut. Jacob kortyolt egyet a söréből, és hallgatta, holott szinte semmit sem tudott azokról a filmekről vagy zeneszámokról, amikről a nő beszélt. A könyvekről sem. Némelyik cím valahonnan ismerős volt neki, de elég kevés időt töltött szépirodalom olvasásával. Kutatásai során érintette a huszadik századi szórakoztatóipart, de az korántsem volt elég ahhoz, hogy szakértő legyen azokban a témákban, melyekben Sunny oly otthonosan mozgott. - Nem szeret moziba járni? - kérdezte kis idő múltán. - Ezt nem mondanám. - Mert, hogy egyik filmet sem látta azok közül, amiket említettem, pedig ezek népszerűek voltak az elmúlt másfél évben. A férfi arra gondolt, vajon mit szólna a nő, ha elmondaná neki, hogy a legutóbb látott filmet 2250-ben gyártották. - Ez csak azért van, mert elég elfoglalt voltam mostanában a laborban. A nő együtt érzett a férfival. Ő sem bánta a kemény munkát, ha kellett, sokat dolgozott, de mindig ügyelt arra, hogy még ideje maradjon szórakozásra is. - Soha nem adnak magának szabadságot? - Kik? 44

- Hát a munkaadói. - A nő átvette másik kezébe a serpenyőt, és tovább rázta. A férfi halványan elmosolyodott, mert az elmúlt öt évben abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a saját kísérleteit végezte, és a saját embereivel dolgozott. - Inkább arról van szó, hogy én dolgoztam túlságosan megszállottan a kutatásokon. - És mit kutat olyan elszántan? A férfi várt egy pillanatig, aztán úgy döntött, hogy az igazság nem fájhat. Tulajdonképpen szerette volna látni a nő reakcióját. - Az időutazást. A nő felnevetett, de aztán meglátta a férfi arckifejezését, és megköszörülte a torkát. - Maga nem vicce… - Nem bizony. - A serpenyőre pillantott. - Azt hiszem, az közben odaég. - Jaj! - Sunny kiemelte a tűzből, és a párkányra tette. - Tényleg úgy érti, hogy időutazást kutat, olyat, mint H. G. Wells regényében? - Nem egészen. - Kinyújtóztatta a lábát, és talpát a tűznél melengette. - Az idő és a tér egyszerűen fogalmazva viszonylagos. Csupán megfelelő számítások kérdése, és azé, hogy mindezt miként alkalmazzuk. - Persze. E egyenlő emszer cé négyzet, de most komolyan, J.B., lehetséges az időben ugrálni? - A lány megrázta a fejét, láthatólag nevetségesnek találta az ötletet. - Mint Mr. Peabody és Sherman a Visszaút gépben. - Kik? - Hát magának biztos szörnyű gyerekkora volt. Az a rajzfilm, tudja? Az a tudós kutya… A férfi feltette a kezét, szeme összeszűkült. - Egy kutya volt a tudós? - Igen, a rajzfilmben - magyarázta Sunny türelmesen. - És volt ott egy fiú is, Sherman. Mindegy - tette hozzá, amikor meglátta a férfi arckifejezését. - Csak annyi, hogy beállították a dátumokat azon a nagy gépen. - A visszaúton. - Pontosan. És akkor visszautaztak, például Neró Rómájába, vagy az Artúr-kori Britanniába. - Elképesztő. - Szórakoztató. Csak egy rajzfilm volt, J.B. Nem igazán lehet elhinni. A férfi rejtélyesen elmosolyodott. - Akkor magácska csak abban hisz, amit lát? - Nem. - A nő összevonta szemöldökét, és egy ruhával megfogta a serpenyőre tett edényfedőt, hogy levegye. - Azt hiszem, nem. - Aztán felnevetett, és megkóstolta a pattogatott kukoricát. - Talán mégis. Gyakorlatias vagyok. Szükség volt egyre a családban. - De hiszen még egy gyakorlatias embernek is el kell fogadnia néhány eshetőséget. - Gondolom. - Újra belemarkolt a kukoricába, és úgy döntött, hogy a közepébe vág. Rendben. Most itt vagyunk Mr. Peabody gépében. Hová menne, vagy inkább mikorra, gondolom, így kell mondani. Mikorra menne, ha tehetné? Jacob a nőre nézett, ahogy a tűz fényénél ült, és a nevetés még a szemében látszott. - A lehetőségek végtelenek. Maga mit gondol? - Nem is tudom. - Sunny kezébe vette a sört, és tanakodott. - Képzelem, hogy Libby legalább tucatnyi helyre tudna menni. Aztékokhoz, inkákhoz, mayákhoz. Apa valószínűleg 45

Tombstone-ba, vagy Dodge Citybe menne. És az anyám… nos, ő oda menne, ahova az apám, hogy szemmel tarthassa. A férfi a kukoricáért nyúlt. - De én magát kérdeztem. - Én előre mennék. Azt szeretném látni, mi vár rám. A férfi nem szólt semmit, csak a tűzbe meredt. - Száz, vagy talán kétszáz évvel a jövőben. Végül is, az ember elolvashatja a történelmet a könyvekben, és el tudjuk képzelni, milyen volt régen. De a jövő… számomra sokkal izgalmasabban hangzik azt látni, mit hoztunk ki mindebből. - Erre a gondolatra felnevetett. Magát tényleg azért fizetik, hogy ezt kutassa? Úgy értem, nem lenne sokkal hasznosabb azt kitalálni, hogyan lehet átjutni a városon, mondjuk Manhattanen kevesebb, mint negyven perc alatt? - Szabadon választhatom meg a kutatásaim tárgyát. - Hát az jó lehet. - A nő jókedvű volt, ellazult, és jól érezte magát a Jacobbal. - Úgy tűnik, életem nagyobb részét azzal töltöm, hogy megpróbálom kideríteni, mit szeretnék csinálni. Szörnyű alkalmazott vagyok - ismerte el sóhajtva. - Gondjaim vannak a szabályokkal és a tekintéllyel. Szeretek vitázni. - Tényleg? A lány ügyet sem vetett a férfi vigyorára. - Tényleg. Tudja, olyan sokszor van igazam, hogy nehéz elismerni, amikor tévedek. Néha azt kívánom, bárcsak sokkal… sokkal rugalmasabb lennék. - Miért? A világ tele van olyan emberekkel, akik mindig beadják a derekukat. - Talán ők boldogabbak - motyogta. - Szégyen, hogy olyan nehéz alkut kötni, és mindent lenyelni. Maga sem szeret tévedni. - Én teszek róla, hogy ne történjen meg. A nő felnevetett, és kinyújtózott a szőnyegen. - Talán kedvelem magát. Egész éjjel táplálnunk kell a tüzet, hacsak nem akarunk megfagyni. Majd váltjuk egymást. - Ásított, és a kezére fektette a fejét. - Ébresszen fel néhány óra múlva, és felváltom. Amikor biztos volt abban, hogy a nő már alszik, Jacob ráterítette a színes takarót, és otthagyta a tűznél. Odafönt kevesebb, mint tíz percébe telt, míg elvégzett néhány beállítást a számítógépen, és bekötötte, hogy be tudja kapcsolni a kézi egységét. Ennek nem volt akkora tároló egysége, mint a hajón lévőnek, de így is elég lesz ahhoz, hogy megírja a jelentését, és megválaszoljon néhány kérdést. - Számítógép, bekapcsolás. Halk, semleges hang válaszolt. Bekapcsolva. - Jelentés. Hornblower, Jacob. A jelenlegi dátum január 20. Egy téli vihar arra kényszerített, hogy a házban maradjak. A létesítmény elektromos árammal működik, amely ebben a korszakban jellemzően megbízhatatlan. Jelenleg az áramot a levegőben vezetékeken továbbítják, amelyek sérülékenyek vihar idején. Megközelítőleg 18.00 órakor elment az áram. Mikorra várható a javítás? Számolás… hiányos adat. - Ettől féltem. - Egy pillanatig gondolkodott. - Sunbeam Stone találékony. Gyertyákat viaszgyertyákat - használ világításra. Fát éget fűtésre. Ez persze nem elég, és csak kis területet 46

tesz használhatóvá. Mégis, ugyanakkor… - kereste a megfelelő szót - …kellemes. Valamiféle megnyugtató hangulatot áraszt. - Bosszankodva elhallgatott. Nem akart arra gondolni, hogyan nézte a nő a lángokat. - Ahogy korábban is jelentettem, Stone nehéz és erőszakos nő, hajlamos a dühkitörésekre. Ugyanakkor megnyerően nagylelkű, elvétve barátságos, és… Már a kívánatos szó is a nyelve hegyén volt, de Jacob lenyelte. - …érdekes - folytatta. További tanulmányozás szükséges. Azt azonban nem hiszem, hogy ebben a korban átlagos nő lenne. - Újra szünetet tartott, ujjával dobolt az asztalon. - Számítógép, mik a nők jellemző viselkedési formái a párzáskor ebben a korban? Feldolgozás. Ahogy kimondta, Jacob már nyitotta is a száját, hogy kikapcsolja. A gép azonban gyorsabb volt. Jellemzően fizikai, némely esetben kémiainak nevezett vonzalom szükséges. Az érzelmi kötelék, a gyengédségtől a szerelemig a nők 97,6 százalékánál elsődleges. Az egyszeri találkozások, amelyet gyakran egyéjszakás kalandnak neveznek, már nem volt divatban a huszadik századnak ebben a felében. Az alanyok érzelmi elkötelezettséget vártak a nemi társuktól. A romantikát széles körben elfogadták, és elvárták. - Határozd meg, „romantika”. Feldolgozás… Személyes figyelemmel, bókokkal vagy ajándékokkal való befolyásolás. Rokon értelmű a szerelem, szerelmi kapcsolat, férfi és nő közötti viszony. Jellegzetes formája a félhomály, halk zene, virágok. Az elfogadott romantikus viselkedéshez tartozik… - Elég! - Jacob megdörzsölte arcát, és arra gondolt, hogy biztosan megőrült. Semmi értelme arra fecsérelni az idejét, hogy a számítógépnek ilyen tudománytalan kérdéseket tegyen fel. Még kevesebb egy teljesen tudománytalan kapcsolaton merengeni Sunny Stonenal. Két célja volt annak, hogy most itt tartózkodik. Az első és legfontosabb, hogy megtalálja a bátyját. A második, hogy annyi adatot gyűjtsön össze erről a korról, amennyi csak lehetséges. Mindebben Sunny Stone csak egy adat volt, és annak is kellett maradnia. Ő azonban vágyott rá. Ez tudománytalan volt, de nagyon is valóságos. Ezen kívül következetlen. Hogy akarhatott egy olyan nővel lenni, aki legalább annyira bosszantotta, mint amennyire szórakoztatta?! Miért foglalkozna egy olyan nővel, akivel alig van közös vonásuk? Évszázadok választották el őket. A lány világa, amely egyfelől lenyűgöző volt tudományos értelemben, zavarta, őt. A nő zavarta őt. A legjobb, amit tehet, hogy visszamegy a hajójához, beprogramozza a számítógépet, és hazamegy. Ha nem Calről lenne szó, akkor talán így is tenne. Szerette volna azt gondolni, hogy csupán Cal miatt nem megy el. Gondosan kikapcsolta a számítógépet, és eltette a kézi egységet. Amikor lement a lépcsőn, a lány még mindig aludt. Csendesen mozogva tett még fát a tűzre, és leült Sunny mellé a földre. Órák teltek el, de nem keltette fel. Hozzászokott, hogy csak keveset, vagy hogy egyáltalán semennyit se aludjon. Több mint egy évig tizennyolc órából állt az átlagos munkanapja. Minél közelebb került az időutazás végső számításaihoz, annál többet dolgozott. És sikerrel járt, gondolta, miközben nézte, ahogy a lángok felfalják a fahasábokat. Itt volt. Ugyanakkor még az ő aprólékos számításai ellenére is elkésett néhány hónappal.

47

Cal mindenesetre megházasodott. És ha hinni lehet Sunnynak, akkor boldog, és megállapodott. Ezért is sokkal nehezebb lesz majd megértetni vele az okokat. Ő azonban majd segít neki megérteni. Meg kell értenie, mondta magának. A napnál is világosabb volt. Az ember a saját idejéhez tartozik. Voltak okai, céljai. Azon túl, amit a tudomány tudott nyújtani, volt egy rendszer. Ha az ember megtöri ezt a rendszert, kiszámíthatatlanok lehetnek a töréshullámok által az univerzumban hagyott nyomok. Ezért visszaviszi a bátyját oda, és abba az időbe, ahova mindketten tartoznak. És Cal hamarosan majd elfelejti azt a Libby nevű nőt. Mint ahogy Jacob is eltökélte, hogy el fogja felejteni Sunbeam Stone-t. A lány megmoccant, halkan sóhajtott, ami megbizsergette a férfi bőrét. Akarata ellenére lenézett, és figyelte, ahogy a nő felébred. Szempillája felnyílt, majd lezárult. Olyan volt, mintha egy pillangó rebegtetné szárnyait a kora hajnali napsugárban. Álommal teli szeme hatalmas és sötét volt. Nem látta a férfit, de vakon a pattogó tűzbe meredt, miközben hosszú, nyúlánk testét izomról izomra lassan kinyújtóztatta. A bő, lila pulóver rásimult testére. A férfi ajka kiszáradt. A szívverése felgyorsult. Szerette volna elátkozni a lányt, de erőtlen volt. Abban a pillanatban a nő olyan gyötrően gyönyörű volt, hogy nem tudott mást tenni, mint megfeszülten ült, és imádkozott a józan eszéért. Amikor a lány halkan felnyögött, a férfi megvonaglott. Akkor aztán a lány a hátára fordult, karját a feje fölé emelte, majd a mennyezet felé. Végül megfordította a fejét, és a férfira nézett. - Miért nem keltett fel? A nő hangja mély volt, rekedtes. Jacob biztos volt abban, hogy érezte, ahogy a vér áramlik a testében. - Én… - Ez nevetséges volt, de alig tudott megszólalni. - Nem voltam fáradt. - Nem ez a lényeg. - Sunny felült, és mogorván folytatta. - Együtt vagyunk itt, úgyhogy… A férfi nem gondolkodott. Később, majd ha lesz ideje elemezni, akkor azt mondja magának, hogy önkéntelenül cselekedett, ugyanúgy, mint amikor az ember nyel, ha vizet öntenek a torkába. Nem volt megfontolt. Nem volt szándékos. És egyáltalán nem volt bölcs. Magához húzta a nőt, egyik kezét a hajába túrta, és a száját az övére tapasztotta. A nő ellenállt, a meglepettségből és dühből merítve erőt. A férfi azonban erősen ölelte. Ezúttal elszánt volt, nem emlékezett, hogy valaha is érzett volna ilyesmit egy nő iránt. Vagy megcsókolja most, vagy rögtön belehal. Sunny a dühében bízott, miközben tucatnyi érzését próbálta rendezni, irányítani. Élvezet, vágy, önkívület. Megpróbálta szidni a férfit, de csak fojtott nyögést sikerült kipréselnie magából. Aztán kezével Jacob hajába túrt, belekapaszkodott, a szíve a fülében dobolt. Egyetlen gyors mozdulattal a férfi az ölébe vonta, és még tovább röpítette. Jacob lélegzete szaggatott volt, akár a nőé. A szája őrült, a keze gyors. Nem maradt más választása, mint ugyanolyan kitartónak és telhetetlennek lenni, mint a férfi. Egy fahasáb kettétört, szétszórt szikrái a kövön táncoltak. A szél süvített, és befújta a füstöt a szobába. Meghallotta a férfi sürgető morgását, amely a szájából az övébe tört elő.

48

Vajon ez volt az, amit eddig keresett? Az izgalom, a kihívás, a dicsőség? Vigyázatlanul átadta magát neki, és hagyta, hogy magába szippantsa Jacob ereje. A nő íze valósággal felrobbant a férfiban, újra és újra. Forró, átható, kéjes. Nem volt elég. Minél többet vett el, annál többet akart. Hátrahúzta Sunny fejét, rátalált a torkára, hosszú, karcsú vonala megigézte, meleg, vonzó illata megbabonázta. Ajkával súrolta a nyak hajlatát, nyelvével és fogaival a bőrét ízlelgette. De még ez sem volt elég. Miközben a tűz fénye megvilágította a lány arcát, kezét becsúsztatta a pulóver alá. Bőre a rózsaszirmot idézte fel számára, a forró szatént. Remegést érzett, miközben keze a melle felé közeledett. Remegett a lánytól, és remegett önmagától is. Amikor Jacob a lány szemébe nézett, árnyak táncoltak körülöttük, majd újra felé közelítette ajkát. Olyan volt, mintha valami közös álomba merültek volna. Nem valami lágy, ködös álomba, hanem színekkel és hangokkal teli, élő álomba. És, miközben egyre mélyebbre süllyedt, a lány magához ölelte, akinek keze ugyanúgy az ő pulóvere alatt kutatott, az izmokat simogatva. Amikor a férfi ajka kezdte fölfedezni a lány arcát, Sunny újra lehunyta a szemét. A szíve, amely eddig mindig oly erős és oly merész volt, most elveszett. A szerelem úgy áramlott belé, akár egy látomás. A nyomában pedig zihálás és ragaszkodás futott. Ajka forrón tapadt a férfiéhoz, teste cseppfolyóssá vált. Keze, amely eddig soha nem hagyta cserben, most tehetetlenül lesiklott a férfi karján. Tehetetlenül. Ez volt az, ami végül megállította, elhúzódott, és ellenállt. Ez nem lehetett szerelem. Nevetséges és veszélyes volt azt gondolni, hogy lehet. - Jacob, elég! - Elég? - Összezárta száját, korántsem gyengéden Sunny állánál. - Igen. Elég! A férfi érezte a változást, a csalódott visszavonulást, miközben a teste még mindig morajlott. - De hát miért? - Mert én… Egy kiszámított mozdulattal Jacob végigsimított a nő gerincén, az érzékeny idegvégződéseken. Figyelte, ahogy a nő tekintete elhomályosul, majd ernyedten hátraejti a fejét. - Kívánlak, Sunny. Te pedig engem. - Igen. - Mit tett vele ez az alak? Tiltakozásul felemelte a kezét, majd erőtlenül a férfi mellkasára ejtette. - Ne! Ne csináld ezt! - Mit? - Akármit is, de ne tedd! A lány szinte remegett, borzongás futott végig rajta. Milyen sebezhető. A férfi magát átkozta. Megrázó volt ráébrednie arra, hogy ez a nő védtelen, neki pedig erkölcsi aggályai vannak. - Rendben. - Felemelte a nőt a csípőjénél fogva, és visszafektette a padlóra. Sunny csüggedten magához szorította felhúzott térdét. Úgy érezte magát, mint akit a forró kemencéből most a fagyott jégre dobtak. 49

- Ennek nem szabad megtörténnie. Annyi bizonyos, hogy főként nem ilyen gyorsan. - De már megtörtént - felelte a férfi. - És ostobaság lenne úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. A lány felnézett, amikor Jacob felállt, hogy tegyen a tűzre. A fahasábokból még mindig áradt a forróság. A gyertyák közül némelyik már csak pislákolt. Odakint pirkadt, a viharon túl már a hajnal hasadt. A szél még mindig vadul rázta az ablaktáblákat. Ezt már el is felejtette. Ezt, és minden mást is. Amíg a férfi karjában volt, nem létezett a vihar, kivéve azt, ami a bensejében tombolt. Nem létezett a kinti tűz, csak a saját, belső hevülete. Az ígéretet, amit saját magának tett arról, hogy soha nem veszti eszét egy férfi miatt, most megszegte. - Neked ez könnyű, ugye? - jegyezte meg olyan keserűen, hogy ezzel még magát is meglepte. Jacob hátranézett. Nem, egyáltalán nem volt könnyű neki sem. Annak kellett volna lennie, de nem az volt. És ettől teljesen összezavarodott. - Miért lenne nehéz? - Ezt legalább annyira magától is kérdezte. - Nem szoktam idegenekkel lefeküdni. - Sunny talpra ugrott, leginkább egy kávéra és magányra vágyott. Magára hagyta a férfit, a konyhába ment, és kivett egy üdítőt a hűtőszekrényből. Hidegen fogja meginni a koffeinadagját. Jacob várt egy ideig, arra gondolt, amit a számítógéptől hallott. A fizikai vonzalom egyértelműen megvolt. És, akármennyire sem tetszett neki a gondolat, érzelmileg is kötődött a nőhöz. Semmi oka sem volt arra, hogy dühös legyen. A helyzetet tekintve a lány nyilvánvalóan teljesen rendesen viselkedik. Ő volt az, aki nem tartotta be a fogadalmát. Kijózanító gondolat volt, de szembe kellett vele néznie. Mégis, továbbra is kívánta a nőt. Elhatározta, hogy folytatja, amit elkezdett. Logikusan nézve a sikerességi tényezője tovább növekszik, ha olyan módon folytatja, amit a nő egy jellegzetes huszadik századi férfitól elvárt volna. Jacob nagyot sóhajtott. Nem tudta pontosan, hogy ez mit foglalhat magában, de úgy érezte, hogy megértette az első lépést. Kétséges volt, hogy ez bármelyik évezredben megváltozott volna. Amikor belépett a konyhába, Sunny az ablaknál állva nézte a szállingózó hópelyheket. - Sunny. - Meggyőződése ellenére kimondta. - Bocsánatot kérek. - Nem kérek belőle. Jacob a mennyezetre emelte a tekintetét, és türelemért imádkozott. - Mit szeretnél? - Semmit. - Sunny meglepődött azon, hogy a sírás határán volt. Soha nem sírt. Utált sírni, úgy gondolta, hogy gyengeségre vall. Inkább sikoltozásban tört ki, mint könnyekben. Most azonban, amikor érezte a forró könnyeket a szemében, azért harcolt, hogy visszanyelje. Csak felejtsd el! - Felejtsem el, ami történt, vagy felejtsem el azt, hogy milyen vonzónak talállak? - Bármelyiket vagy mindkettőt. - Megfordult. Ugyan a szeme száraz volt, gyanúsan csillogott, amitől a férfi hirtelen kényelmetlenül érezte magát. - Nem számít. - Nyilvánvalóan számít. - Úgy tűnt, hogy semmit nem tehet azért, hogy ez ne így legyen. Ha a lány továbbra is így néz rá, akkor újra meg kell érintenie. Védekezésül zsebre dugta a kezét. - Lehet, hogy rosszul dekódoltuk egymást. 50

A fájdalmat egy pillanatra meglepődés váltotta fel. - Én nem… úgy érted, hogy félreértettük egymás jelzéseit? - Azt hiszem. A lány újra csüggedten simított végig a haján. - Kétlem. Nevezzük inkább egy átmeneti botlásnak. - És mit tegyünk? Bár tudná. - Nézd, J.B., mind a ketten felnőttek vagyunk. Csupán annyi a dolgunk, hogy úgy is viselkedünk. - Azt hittem, hogy éppen azt tesszük. - Jacob megpróbált elmosolyodni. - Sajnálom, hogy felkavartalak. - Nem teljesen a te hibád volt. - Megpróbált visszamosolyogni. - Körülmények. Egyedül vagyunk itt, és nincs áram. Gyertyafény és kandalló. - Vállat vont, szörnyen érezte magát. Bárkivel megesett volna. - Ha te mondod. - Tett egy lépést előre. Sunny hátralépett. A folytatáshoz, gondolta Jacob, kell egy jó haditerv. - Én azonban vonzódom hozzád, gyertyafény nélkül is. A nő kinyitotta a száját, de aztán ráébredt, hogy nem tudja, mit akar mondani, ezért újra beletúrt a hajába. - Aludnod kéne. Hozok még fát. - Rendben. Sunbeam? A lány megfordult, szórakozottan és lemondóan a férfira nézett, amiért az a teljes nevén szólította. - Élveztem veled a csókolózást - mondta neki. - Nagyon is. A nő morgott valamit válaszul, majd a kabátjába bújt, és kimenekült az ajtón.

A nap lassan telt. Sunny azt kívánta, bárcsak sokáig aludna a férfi, de ez már kevéssé számított. Ébren vagy az ágyban, a férfi mindenhol és mindenkor: itt volt! És ha már itt volt, folyton zaklatta. Néha, holott megpróbált a könyveibe temetkezni, annyira tudatában volt a férfi jelenlétének, hogy szinte felkiáltott a fájdalomtól. A férfi olvasott - mohón, gondolta Sunny -, regényt regény után, amit csak a polcon talált. Lényegében csak a nappalira korlátozódott a tevékenységük, és a kandalló körüli melegre, amit felváltva tápláltak. Ebédidőben hideg szendvicseket ettek, bár egyszer sikerült vizet forralniuk a tűz fölött teához. Csak akkor beszéltek egymáshoz, ha nem tudták elkerülni. Estére már nyugtalanná váltak, ingerlékenyek lettek a bezártságtól, és attól, hogy mindketten arra gondoltak, milyen lett volna a napjuk, ha a takaró alatt töltik együtt, és nem a szoba két sarkában. Amikor férfi az ablakhoz lépett, a lány egy másikhoz ment. Ha Sunny a tüzet piszkálta, Jacob egy újabb könyvet lapozgatott. Amikor a lány egy csomag sütit hozott, a férfi gyertyáért ment. - Ezt olvastad már? Sunny felnézett. A férfi most először szólt hozzá egy óra alatt. - Mit? 51

- Jane Eyre. - Ó, persze! - Megkönnyebbülés volt újra beszélgetni. Sunny a férfi felé nyújtotta a sütis zacskót, a békekötés jeléül. - Hogy tetszett? - Mindig szerettem egy régebbi kor modorosságairól olvasni. Annyira kimértek és merevek voltak régen, miközben a művelt felszín alatt csak úgy tomboltak a szenvedélyek. A férfinak mosolyognia kellett. - Így gondolod? - Persze. Természetesen csodálatosan van megírva, és rettenetesen romantikus. - Lábát a szék karfáján átvetve ült, tekintete álmos volt, és mindenfelé az átkozott illatát lehetett érezni. - Az egyszerű, szegény lányka megszerzi a bátor és búskomor hős szívét. A férfi zavartan ránézett. - És ez romantikus? - Természetesen. Aztán ott van a szélfútta mocsár, és a fájdalmas tragédia, a lemondás. Nagyszerűen feldolgozták a PBS csatornánál néhány évvel ezelőtt. Láttad? - Nem. - Letette a könyvet, még mindig zavartan. - Az anyámnak van egy példánya belőle otthon. Rajong a regényekért. - Biztosan kell neki a kikapcsolódás az egész napos tárgyalások után. - Lehetséges. - Mit csinál az apád? - Mindenfélét. - Hirtelen hihetetlenül távolinak tűnt a családja. - Szeret kertészkedni. - Az enyém is. Természetesen gyógyfüveket. - Az üres teáscsésze felé mutatott. - De virágokkal is szokott piszmogni. Amikor kicsik voltunk, zöldségeket termesztett a konyha mellett. Szinte csak azt ettük, ezért is kerülöm ma már a zöldséget. A férfi megpróbálta elképzelni, de nem volt rá képes. - Milyen volt itt felnőni? - Természetesnek tűnt. - Sunny szórakozottan felállt, hogy megpiszkálja a tüzet, aztán a kanapéra telepedett Jacob mellé, egy pillanatra elfeledkezve arról, milyen nyugtalanná tette a vihar. - Azt hiszem, úgy gondoltam, mindenki úgy él, ahogy mi, amíg be nem mentem a városba, és meg nem láttam a tömeget, a fényeket, az épületeket. Olyan volt, mintha valaki összetört volna egy kaleidoszkópot, és a kezembe adta volna az összes színt. Mindig visszajöttünk ide, és ez jó is volt. - Ásított egyet, és hátradőlt a párnákra. - De én mindig visszavágytam a zajba. Itt soha semmi nem változik, és ez jó, mert mindig számíthatsz rá. De a városban állandóan van valami új. Azt hiszem, szeretem a változást. - De most itt vagy. - Ez egyfajta önkéntes vezeklés. - Miért? Sunny vállat vont. - Hosszú történet. Mi a helyzet veled? Városi gyerek vagy, aki a vidék békéjére áhítozik? A férfi megfontoltan kinézett az ablakon. - Nem. A nő felnevetett, és megpaskolta a férfi kezét. - Tehát így állunk, két városlakó az északnyugati vadonban ragadt. Szeretnél kártyázni? 52

Jacob arca azonnal felragyogott. - Póker? - Benne vagyok. Egyszerre álltak fel, összeütköztek, egymáshoz értek. A férfi ösztönösen megfogta a nő karját, és megtartotta. Megmerevedtek. Nem lehetett másképp tenni. Alig tudta visszafogni magát, hogy a másik kezével ne simítson végig a nő arcán. A lány aznap semmivel nem festette magát. Nem volt nyoma semmiféle sminknek. Az ajka, telt, durcás, izgató, csupasz volt. Kényszerítette magát, hogy Sunny szemébe nézzen. - Nagyon szép vagy, Sunbeam. Fájt a lélegzetvétel. Nem mert megmoccanni. - Mondtam, hogy ne hívj így. - Néha illik rád. Mindig úgy gondoltam, hogy a szépség csupán véletlenül öröklődik, vagy megszerezhető. Most elgondolkoztam. - Különös egy ember vagy te, Hornblower. A férfi halványan elmosolyodott. - Még a felét sem láttad. - Hátralépett. - Jobb lesz, ha kártyázunk. - Jó ötlet. - A nő halkan, megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor elővette a paklit egy fiókból. Ha lenne némi ideje egyedül, akkor talán rájönne arra, hogy mitől van rá a férfi ilyen hatással. - Póker a tűz mellett. - A földre ült. - Ez aztán a romantika. A férfi leült vele szemben. - Tényleg az? - Készülj a vereségre! De aztán mégiscsak a férfi nyert, következetesen, folyamatosan, amíg a nő végül már összehúzott szemmel nézett rá. Mivel más nem volt kéznél, sütiben játszottak, és a férfi tornya csak egyre nőtt. - Ha azt mind megeszed, nagyon kövér leszel. A férfi elmosolyodott. - Nem, nem leszek. Rendkívül jó az anyagcserém. - Igen, azt meghiszem. - Ilyen testalkattal nem is volt kétséges. - Két pár, dáma és négyes. - Hmm. - Kiterítette a kártyáit. - Fullom van, tízesek és ötösök. - Te kis… - Elhallgatott, összevont szemöldökkel letette a sütiket. - Nézd, nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy nem tudok veszíteni, de tizenkét osztásból tízet megnyertél… - Biztos szerencsém van ma este. - Felvette a kártyákat, és megkeverte. - Vagy valami más. A férfi felvonta a szemöldökét. - A póker legalább annyira tudomány, mint a fizika. Sunny felkapott egy sütit. - Inkább ossz, Hornblower! - Megeszed a nyitó tétedet? A nő bosszúsan az asztalra tette a kekszet. - Ha nem eszem bizonyos időközönként, könnyen dühös leszek. - Akkor most ezért vagy mérges? - Én alapvetően nagyon kedves ember vagyok. 53

- Nem, ez nem igaz. - Vigyorogva kiosztotta a kártyákat. - De azért én kedvellek. - Kedves vagyok - bizonygatta, és megpróbálta nem elárulni az arckifejezésével, hogy két ász van a kezében. - Kérdezz meg bárkit, kivéve a két utolsó főnökömet. Kettőt emelek. Jacob betett két sütit a tétbe. Ilyennek kedvelte a lányt, mérsékelten barátságos, versenyszellemmel teli, nyugodt, de készen áll lecsapni minden kihágásra. Azt gondolta, az nem árthat, hogy a tűz fénye érdekes árnyékokat vetett a fantasztikus arcélekre. Leállította magát, és passzolt. Jó alkalomnak tűnt arra, hogy többet megtudjon a nőről. - Mit csináltál, mielőtt idejöttél, hogy eldöntsd, ügyvéd leszel? Sunny grimaszolt, majd húzott három kártyát. - Fehérneműt árultam. Női alsókat, hogy pontos legyek. - Felpillantott, várta a megvető szavakat, de nem kapta, ezért megenyhült. - Van egy fióknyi nagyszerű cuccom, amit olcsón kaptam. - Ó, tényleg? - A férfi egy pillanatra arra gondolt, mi lehet a nő szerint a nagyszerű cucc. - Igen. - Örömmel látta, hogy még egy ászt húzott, de ez nem hallatszott a hangján. - A gond az volt, hogy a főnököm azt akarta, vedd el a pénzt, tedd dobozba a selymet, és tartsd csukva a szád, még akkor is, ha a vásárló szembeötlő hibát követ el. A férfi megpróbálta elképzelni, hogy a nő zárva tartja a száját. Nem ment. - Vagyis? - Vagyis mint az a kellemesen kövérkés hölgy, aki megpróbálta belegyömöszölni magát egy nyolcas vígözvegy-jelmezbe. Három a tét. - Kettővel emelem. Mi történt? - Nos, kinyitottam a számat, hogy tegyek egy udvarias javaslatot, és mielőtt észhez térsz, már le is építettek. - Vagyis felmondtak. - Pontosan. - A férfi kifejezése épp ezt az igazságtalanságot írta le. - Kinek van erre szüksége? - Neked nem. A nő rámosolygott. - Köszi. Három ász, öregem. Nézd meg, és sírj! - Színsor - közölte, és a nő ciccegése közepette beseperte a sütiket. - A te természeted nem arra való, hogy másoknak dolgozz. - Ezt is mondták - motyogta. - Többször is. - Már csak öt sütije maradt. A szerencsecsillaga, gondolta Sunny, túl régóta lent van. - A kérdés azonban, hogy vagy megtanulsz alkalmazkodni, vagy megtanulsz nem enni. Ami engem illet, én az elsőre szavazok. Nem szeretek szegény lenni. - Úgy képzelem, bármit meg tudnál tenni, ha tényleg szeretnéd. - Talán. - És általában ez volt a gond. Nem tudta, mit szeretne. Kiosztotta a lapokat, és elhatározta, hogy könyörtelen lesz, és sorra fog menni. De semmit nem tudott összegyűjteni. A blöff mindig jobb, mint bedobni, gondolta, ezért nevetséges kis süti tornyát betolta a tétbe. A férfi elszedte tőle egy bubi párral. - Tessék! - Mivel a nyeréstől mindig jókedve lett, megkínálta a nőt egy sütivel. - Egyél egyet az én számlámra! - Köszi szépen. - Beleharapott. - Úgy tűnik, ma este szerencsés vagy. 54

- Úgy tűnik. - Kissé ő maga is nyugtalannak érezte magát. A nő sokkal étvágygerjesztőbbnek tűnt, mint a sütik. - Játszhatnánk még egy kört. - Mi lesz a tét? - Ha én nyerek, szeretkezel velem. A nő meglepetten küzdötte le torkán a falatot, de megőrizte a pókerarcot. - És ha én nyerek? - Akkor én szeretkezek veled. Szájába tette a süti utolsó darabkáját, és a férfit figyelte rágás közben. Szinte megérné megnézni, milyen képet vágna, ha belemenne, gondolta. Szinte megérné, emlékeztette magát. Mindkét esetben nyerne. És veszítene is. - Azt hiszem, ezt passzolom - mondta könnyedén. Felállt, a kanapéhoz ment, lefeküdt rajta, és elaludt.

6. Sunnyt hangos zeneszó ébresztette mély álmából, mire felkapta a fejét. Amikor meglátta a vakító fényeket, morgott, és védekezésül a szeme elé kapta a karját. - Ki rendelte a partit? - kérdezte, miközben a rádióból Tina Turner üvöltött teljes hangerővel. Jacob, aki a tűz előtt bóbiskolt, egyszerűen a fejére húzta a takarót. Akárhol is aludt, ő úgy tudott durmolni, akár a bunda. A lány szitkozódva kászálódott le a kanapéról. Már félúton járt a készülék felé, amikor leesett neki. - Áram! - kiáltotta, és odarohant Jacobhoz, majd ráült. A takaró alól fojtott morgást hallott, és vidáman ugrált fel-alá. - Van áramunk, J.B! Fények, zene, meleg étel! - Mivel a férfi újra csak morgással válaszolt, megbökdöste. - Kelj fel, te lustaság! Nem tudtad, hogy le is lőhetnek, amiért őrségben elalszol? - Nem aludtam. Kábulatba estem az unalomtól. - Hát akkor most ébresztő, haver! Újra benne vagyunk a hálózatban. - Lerántotta a takarót a férfi arcáról, és elvigyorodott, amikor a férfi összevont szemöldökkel ránézett. - Meg kéne borotválkoznod - jegyezte meg Sunny, majd örömében egy hatalmas cuppanós puszit nyomott a férfi szeme közé. - Mit szólnál egy hamburgerhez? Jacob zavartan figyelte a lányt, a vidám arcát és a kócos haját. Sajnálattal érezte, hogy a teste válaszol rá. - Nem lehet több hajnali hat óránál. - Na és? Éhen halok, - Én véresen kérem. - Újra a fejére húzta a takarót, 55

- Hűha! Segítened kell. - Könyörtelenül lehúzta megint a takarót a férfiról. - Üsd, vágd, nem apád! Ezúttal a férfi kinyitotta egyik szemét. - Üsd, vágd, micsoda? - Ez csak afféle kifejezés, Hornblower. - Megrázta a fejét. - Milyen régóta vagy a laborodban? - Nem elég régóta. - Vagy túlságosan is régóta, ha már ennyi is elég ahhoz, hogy felizgassa, ha egy csontos nő a mellkasán térdel. - Nem tudok felkelni, amíg rajtam ülsz. Emellett azt hiszem, eltörted a bordáim. - Lehetetlen. Öt kilóval kevesebb vagyok. - Innen lentről nem úgy tűnik. Túlságosan is vidám volt ahhoz, hogy felbosszantsa, így felkelt, megragadta a férfi karját, és némi huzavona után talpra állította. - El tudod készíteni a sült krumplit. - Tényleg? - Persze. - Hogy bebizonyítsa, mennyire bízik benne, kézen fogta Jacobot, és a konyhába húzta. - Minden a fagyasztóban van. Te jó ég, itt hideg van! Egymáshoz dörzsölte harisnyába bújtatott lábszárait. - Tessék! - Hátraadott egy csomag fagyasztott sült krumplit a háta mögött. - Csak tedd egy sütőpapírra; és told a sütőbe! - Rendben. - Jacob úgy gondolta, majd kitalálja, hogyan működik a sütő, de elképzelése sem volt, hogy nézhet ki a sütőpapír. - A tepsik… arra vannak. - Bizonytalanul az egyik konyhaszekrény felé mutatott, miközben egy csomag hamburgert nézegetett. - Ez a hús fagyott - jelezte a férfi. - Igen. Hát akkor majd felázott cafatokat eszünk. - Ami? - Mennyei lesz - nyugtatgatta a férfit. A zenére fütyörészve csörömpölni kezdett az edényekkel. A főzés nem tartozott éppen a kedvenc időtöltései közé, de ha egyszer úgy alakult, akkor szeretett mindent beleadni. - Tessék, használd ezt! - A kezébe nyomott egy lapos, vékony fémdarabot, amit már befeketített a meleg. A sütőpapír, feltételezte Jacob. Munkához látott. - Gondolod, hogy ihatnánk egy kávét? - Persze. Van egy kis tartalékom. - Tovább fütyörészve bedobta a fagyott húsdarabot a lábosba, és feltette a tűzre. Pillanatok alatt vizet forralt, és kikészítette a csészéket. - Meleg, forró víz, igazi étel! - Sunny apró tánclépésekkel beletúrt egy zacskó sült krumpliba. - Az ember nem értékeli az apró dolgokat, amíg azok elérhetők számára - mondta teli szájjal. Nem tudom, az emberek hogyan boldogultak régen elektromos áram nélkül. Képzeld, hogy a vizet tűz fölött kéne melegíteni! Egy örökkévalóság lehetett. Jacob figyelte, ahogy az elektromos tűzhely lapja lassan egyre pirosabb lesz a kanna alatt. - Elképesztő - helyeselt, és azon tűnődött, hogy szárazon fogja megenni a kávét. - A krumpli nem fog megsülni, ha nem teszed be a sütőbe.

56

- Igen. - Jacob azt kívánta, bárcsak ne figyelné őt Sunny, miközben a gombokat nyomogatta. A „sütés” gomb megfelelőnek tűnt - hacsak a krumplit nem grillezni kellene. Egy évet adna az életéből a laborjában lévő konyhai gépért. - Sok időt töltesz a konyhában? - kérdezte mögötte Sunny. - Nem. - Ki gondolta volna? - Nyelvével csettintett egyet, és bekapcsolta a sütőt, majd betolta a tepsit. - Tízre vagy tizenötre állítsd. - Másodperc? - Imádom az optimistákat. Perc. - Mivel tudta, milyen érzés rossz szájízzel kelni, megpaskolta a férfi arcát. - Nem akarsz lezuhanyozni addig? Jobban fogod érezni magad. A reggeli készen lesz, mire végzel. - Kösz. - Miközben Jacob felfelé ment a lépcsőn, arra gondolt, eddig ez volt a lány legkedvesebb lépése. Eltöltött némi időt azzal, hogy Sunny ősrégi zuhanyzórendszerének működését szidta. A lánynak azonban igaza volt. Utána sokkal jobban érezte magát. Ultrahangos borotvájával megborotválkozott. Aztán bevette a fogaira való Fluoratyn napi adagját, majd kíváncsian a mosdó fölötti tükrös szekrénybe pillantott. Igazi tudományos kincsesládát látott. Kencéket, orvosságokat, krémeket, porokat. Egy pillantást vetett a borotvapengére, és összerezzent. A fogkefe láttán elmosolyodott. Látott még apró fehér bolyhokat, ami pamutnak tűnt, apró ecseteket, kis tégelyeket élénk színű púderekkel. Volt ott egy különleges nevű krém. Amikor kinyitotta a tetejét, és beleszagolt, olyan volt, mintha Sunny lépett volna mellé az apró, párás helyiségben. Gyorsan bezárta és visszatette a polcra az üvegcsét. Talált tablettákat is. Átfutotta a dobozokat, és megállapította, hogy akadt pirula fejfájásra, fájdalomcsillapításra, megfázásra, köhögésre. Majd feljegyzi, hogy vigyen belőle mintákat. Látott egy kis műanyag dobozt is, amiben apró kerek pirulák voltak, mindenféle jelzés nélkül. Mivel már a fele hiányzott, úgy gondolta, hogy ezt rendszeresen szedi a nő. Ez aggasztotta. Nem szívesen gondolt arra, hogy a lány beteg lehet. Visszatette a helyére, és azon gondolkodott, hogyan kérdezhetné ki a gyógyszerről. Elindult lefelé, az illatokat követve. Nem tudta, mit tehetett a nő a fagyott hússal, de mennyei illata volt. És kávé is volt. Semmiféle parfüm nem lehetett édesebb ennél. Sunny a kezébe nyomott egy csészét, amikor belépett az ajtón. - Köszi. - Nincs mit. Tudom, milyen érzés. A férfi kortyolt egyet, és vizsgálódó pillantást vetett a nőre a bögre felett. A tekintete tiszta volt, és jó színben volt. Tökéletesen egészségesnek tűnt. Tulajdonképpen kevés egészségesebb embert látott nála. És kevés csábítóbbat. - Ha így nézel rám, úgy érzem magam, mint egy baktérium a mikroszkóp alatt. - Sajnálom. Csak azt akartam kérdezni, hogy érzed magad. - Kissé elgémberedtem, és nagyon éhes is vagyok, de alapjában minden rendben. Félrehajtotta a fejét. - És te? - Jól. Fáj a fejem - mondta hirtelen ötlettől vezérelve. - Bevettem néhány tablettát. - Rendben. 57

- A kis kék dobozon nem volt jelzés. A nő szeme elkerekedett, majd felnevetett. - Nem hiszem, hogy az használna neked. - De neked szükséged van rá? Ezúttal a nő lehunyta a szemét, és megrázta a fejét. - És még ő nevezi magát tudósnak. Igen, mondhatjuk, hogy szükségem van rá. Jobb félni, mint megijedni, nem igaz? A férfi összezavarodva bólintott, nem akart ingoványos talajra lépni. - Akkor együnk! Két tányér volt egymás mellett, rajtuk félbevágott zsemlékkel. Szedett egy nagy kanállal a szószos húsból, tett mellé egy nagy adag sült krumplit, és kész volt. Sunny meg sem szólalt, amíg legalább a felét meg nem ette. Jacob figyelte, hogy a nő fehér kristályokat szór egy üvegcséből a krumplijára. A sajátjára is tett egy keveset. Ez só, fedezte fel. Az igazi. Az íze csodálatos volt, de ellenállt a kísértésnek, hogy még többet tegyen az ételére, és a vérnyomására gondolt. Ha valahogy tudott volna, beugrott volna a hajón lévő medilabjába, hogy ellenőrizze. - Azt hiszem, életben maradunk. A férfi nem tudta pontosan, mit eszik, de a lánynak újra igaza lett. Mennyei ízeket érzett. - Már nem havazik. - Igen, láttam. Figyelj, nem szívesen mondom ezt, de örülök, hogy itt vagy. Nem szívesen lettem volna egyedül az elmúlt néhány napban. - Pedig elég önellátó vagy. - De azért jobb, ha van valaki, akivel együtt küzdhetsz. Még nem kérdeztem… úgy tervezed, itt maradsz, amíg Cal és Libby vissza nem jön? Akár hetekbe is beletelhet. - Azért jöttem, hogy találkozzam vele. Megvárom. A nő bólintott, és azt kívánta, bár ne könnyebbült volna meg ennyire a férfi válaszától. Túlságosan is kezdett hozzászokni a társaságához. - Gondolom, olyan munkahelyed van, ahol annyi szabadságot veszel ki, amennyit csak akarsz. - Mondhatjuk, hogy temérdek időm van. Te meddig maradsz? - Nem tudom biztosan. Már túl késő van ahhoz, hogy ebben a szemeszterben beiratkozzak az iskolába. Azt hiszem, írok néhány egyetemre. Talán megpróbálom a keleti partot. Nem árt egy kis változás. - Habozva a férfira mosolygott. - Hogy kedvelnéd Philadelphiát? - Azt hiszem, tetszene. - Azon gondolkodott, hogyan írja le neki, hogy megértse. Gyönyörű. A történelmi negyedet nagyon szépen megőrizték. - A Liberty Bell, Ben Franklin, és a többi. - Igen. Van, ami megmarad, még ha minden más változik is. - Ugyan ez korábban nem érdekelte igazán. - A parkok zöldek és árnyasak. Nyáron gyerekekkel és diákokkal van tele. A közlekedés csapnivaló, de ez a legrosszabb része. Némelyik épület tetejéről látni az egész várost, a forgalmat, a régit és az újat. - Hiányzik neked.

58

- Igen. Jobban, mint gondoltam volna. - Jacob a nőre nézett, és most csak őt látta. Szeretném megmutatni neked. - Én is szeretném. Talán rábeszélhetjük Calt és Libbyt, hogy repüljünk át. Akkor aztán lehetne egy igazi családi találkozó. - Látta, hogy a férfi arckifejezése megváltozik, és ösztönösen a karjára tette a kezét. - Valami rosszat mondtam? - Nem. - Akkor talán mérges vagy rá - motyogta Sunny. - Ez afféle személyes ügy. A lány azonban nem akarta annyiban hagyni. Ez a férfi nem az a félnótás, akinek először gondolta. Csupán össze van zavarodva. A nővéréhez hasonlóan ő sem tudott hátat fordítani egy rászorulónak. - J.B., meg kell értened, milyen igazságtalan azért hibáztatnod Calt, amiért szerelmes lett és megházasodott, és amiért éppen itt telepedett le. - Hát ez nem ilyen egyszerű. - Dehogynem. - Sunny megfogadta, hogy ezúttal nem veszíti el a türelmét. - Mindketten felnőttek, és képesek eldönteni azt, hogy mit szeretnének. Amellett nagyszerűen mutatnak együtt. - A férfi néma, gúnyos pillantása felbosszantotta. - Tényleg. Én láttam őket. Te nem. - Nem - bólintott. - Én nem. - Erről senki nem tehet, csakis… - Elhallgatott, összeszorította a fogát, és nyugodtabb hangnemben folytatta. - Csak azt akarom mondani, hogy talán nem ismertem Calt, mielőtt a család tagja lett, de azt azért felismerem, ha valaki boldog. És ő az. Ami pedig Libbyt illeti, valami olyat tett vele, amire korábban senki nem volt képes. A nővérem mindig félénk volt, könnyen a háttérbe lehetett szorítani. Cal mellett viszont szinte ragyog. Talán nem a legkönnyebb dolog elfogadni, hogy akit szeretsz, jobban érzi magát valaki mással, de el kell fogadni, ha így van. - Semmi kivetnivalóm a nővéred ellen. - Vagy ha mégis, egyelőre szerette volna megtartani magának. - De szeretnék Callel beszélni arról a változásról, ami az életét érinti. - Hát te aztán csökönyös egy alak vagy. A férfi elgondolkodott, és úgy találta, találó. - Igen. - Sunnyra mosolygott, elbűvölte dacos ajka, felszegett álla. - Úgy is mondhatnám, mindketten azok vagyunk. - De én legalább nem ütöm az orrom mások dolgába. - Még azokba a kellemesen kövérkés nők dolgába se, akik bele akarják passzírozni magukat… mi is volt az… a víg özvegy jelmezbe? - Az teljesen más helyzet. - Egy horkantással arrébb tolta a tányérját. - Lehet, hogy gúnyosnak tűnök néha, de még én is hiszek a szerelemben. - Nem mondtam, hogy én nem. - Ó, tényleg? - A lány elmosolyodott, mert biztos volt abban, hogy most aztán sarokba szorította a férfit. - Akkor tehát nem fogsz beavatkozni, ha látod, hogy Cal és Libby szereti egymást? - Ha tényleg azok, akkor nehezen tehetek bármit, nem igaz? És ha nem… - tenyerét felfelé fordította -, akkor majd meglátjuk. A nő Jacob felé nyújtotta az ujját. - Még visszaküldhetlek az erdőbe, ahol megfagysz a hálózsákodban. 59

- De nem fogsz. - A nő felé emelte a kávéscsészéjét. - Mivel a tüskés külső alatt alapvetően jószívű vagy. - Meg is változhatok. - Nem, te nem tudnál. Az emberek általában nem változnak. - Hirtelen előrehajolt, és megfogta a nő kezét. Nem túl gyakran tett ilyen mozdulatot, de most nem tudott ellenállni. Sunny, nem akarok fájdalmat okozni a nővérednek. Sem neked. - De fogsz. Ha az utadba állunk. - Igen. - Elgondolkodva megfordította a nő kezét. Keskeny volt, meglepően puha és kecses egy olyan embernek, aki nagyot tudott ütni. - Neked erős a családi köteléked. Nekem is. A szüleim… megpróbálták megérteni Cal döntését, de nagyon nehéz nekik. Nagyon nehéz. - Csak annyit kéne tenniük, hogy eljönnek, és megnézik a saját szemükkel. - Nem tudom megmagyarázni. - Összefonódó kezükről felemelte tekintetét, és a nő szemébe nézett. - Bárcsak meg tudnám. Jobban szeretném, mint gondolnád. - Bajban vagy? - fakadt ki Sunny. - Tessék? - Bajban vagy? - kérdezte ismét, és megszorította a férfi kezét. - A törvénnyel szemben, vagy bárhogy. A férfi érdeklődve továbbra is a nő kezét fogta. Sunny tekintete aggódó volt. Érte aggódott. Nem is emlékezett, mikor volt ennyire meghatva. - Miért gondolod? - Ahogy idejöttél… és ahogy viselkedsz… nem tudom, hogy magyarázzam. Olyan… olyan nem idevaló vagy. - Lehet, hogy így is van. - Akár szórakoztató is lehetett volna, de nem mosolygott. Ha nem lett volna biztos abban, hogy nem bánja meg, akkor magához húzta volna a nőt. - Nem vagyok bajban, Sunny. Nem úgy vagyok bajban, ahogy te gondolod. - És nem voltál… - megpróbálta a lehető légfinomabban megfogalmazni - …beteg? - Beteg? - A férfi értetlenül nézett rá. Lassacskán világosodott odakint. - Azt hitted, hogy én… - Most már elmosolyodott, és mindkettőjük meglepetésére a szájához emelte a nő kezét. - Nem, nem voltam sem fizikailag, sem másképpen beteg. Csak túlságosan elfoglalt voltam. - Amikor a lány megpróbálta elhúzni a kezét, Jacob erősen tartotta. - Félsz tőlem? A büszkeség mindig fontos tulajdonsága volt. - Miért félnék? - Jő kérdés. Arra gondoltál, hogy én… - megismételte a mozdulatot - …afféle ingatag személyiség vagyok. De engedted, hogy maradjak. Még enni is adtál. A férfi hangjából áradó szokatlan gyengédség nyugtalanította Sunnyt. - Ugyanezt tettem volna egy beteg kutyával is. Nem nagy ügy. - Én azt hiszem, az. - Amikor a nő eltolta magát az asztaltól, ő is felállt vele. - Sunbeam. - Azt mondtam, ne… - Van, amikor nem tudok ellenállni. Köszönöm. A lány most már egyre nyugtalanabb lett. Kezdett megijedni. - Nincs mit. Felejtsd el! - Nem hiszem, hogy el tudnám felejteni. - Jacob hüvelykujjával finoman simogatni kezdte a nő csuklóját. - Mondd, ha azt mondtam volna, hogy bajban vagyok, segítettél volna? A nő könnyedén felemelte a fejét. 60

- Nem tudom. Attól függ. - Azt hiszem, igen. - A férfi megfogta Sunny mindkét kezét, és addig tartotta, amíg a nő meg nem nyugodott. - A kedvesség, főleg annak, aki távol van az otthonától, nagyon fontos és ritka adomány. Nem fogom elfelejteni. Sunny nem akarta ilyen közel érezni magához a férfit. Nem akarta, hogy magához húzza. De amikor így néz rá, ilyen csendes gyengédséggel, elhagyta az ereje. Semmi sem volt ijesztőbb, mint a gyengeség. - Jól van. - A rémületével hadakozva kiszabadította a kezét a férfi szorításából. - Akkor most máris viszonozhatod a szívességet, és el is mosogathatnál. Én meg addig sétálni megyek. - Veled jövök. - Én nem… - Azt mondtad, nem félsz tőlem. - Nem félek. - Nagyot sóhajtott. - Rendben, akkor gyere. Amint kinyitotta az ajtót, a lélegzete is elállt a beáramló hidegtől. A szél elült, és a nap átsütött a felhők között, a levegő azonban olyan volt, mint a jég. Legalább kitisztítja a fejét, gondolta Sunny. A konyhában egy pillanatig a férfi olyan áthatóan nézett a szemébe, hogy úgy érezte, mintha… Nem is tudta, hogy érzett. Nem akarta tudni. Jó érzés volt újra szabadon sétálni, bár a hó majdnem a térdéig ért. Még egy óra bezártság, és megőrül. Lehet, hogy ezt érezte odabent a férfival. Egy pillanatnyi őrültséget. - Ugye milyen vad? A hátsó kertben állt, és a fehér mezőt szemlélte. Az elhaló szél még morgott a fák között, és porhót fújt a levegőbe. - Mindig is ezt szerettem a legjobban a télben. Mert ha már egyedül van az ember, akkor legyen teljesen egyedül. Elfelejtettem a madáreledelt. Várj egy kicsit! Megfordult, és átvágott a havon. A férfinak úgy tűnt, hogy most inkább egy táncoshoz hasonlít a mozgása, mint tornászhoz. Az akadályok ellenére is kecses volt. Kissé aggasztotta az a gondolat, hogy képes lenne órákon keresztül elnézni a nőt. Kisvártatva már jött is visszafelé, hátán egy hatalmas zsákot cipelve. - Mit csinálsz? - Megetetem a madarakat. - Kifulladt, de még tovább ment. - Ebben az évszakban minden segítségre szükségük van. A férfi megrázta a fejét. - Hagyd, majd én! - Nagyon erős vagyok. - Igen, tudom. De akkor is. A férfi elvette a zsákot, a hátára vette, és húzta maga után a havon. Minden egyes lépésnél egyre nehezebb lett, és egyre több havat gyűjtött. - Azt hittem, hogy nem szereted a természetet. - Ez nem jelenti azt, hogy éhezni hagyom a madarakat. - Ezen kívül Libbynek is megígérte. A férfi tett még egy lépést a zsákkal. - Nem lehetne itt kiönteni? - Ha valaminek van értelme, akkor… 61

- Megéri jól csinálni. Igen, ezt már hallottam. A nő megállt egy fa mellett, fellépett egy farönkre, és a zsákból magokat szórt egy fából és üvegből készült házikóba. - Kész is van. - Lerázta, a magokat a kezéről. - Szeretnéd, ha én vinném visszafelé? - Majd én. Nem értem, hogy bármelyik magára valamit is adó madár mit keresne itt a semmi közepén. - Erre vagyunk! - kiáltott a nő, miközben a férfi a házhoz cipelte a zsákot. - Ezt sem értem. A lány elvigyorodott a férfi mögött, majd, mivel nem akart egy alkalmat sem kihagyni, hógolyókat gyúrt. Már elég szép halom készlet állt mellette, mikor a férfi kilépett a házból, és a lány egy jól irányzott dobása épp homlokon találta. - Tíz pont. Jacob kidörzsölte a havat a szeméből. - Már elvesztettél egy játékot. - Az póker volt. - Kézbe vett még egy hógolyót, és elhajította. - Ez pedig egy hócsata. Itt ügyesség is kell, nem csak bolond vakszerencse. A férfi félreugrott a következő dobás elől, szitkozódott, mert majdnem elesett, majd a következőt épp a mellkasára kapta. Középre. - Elmondhatom, hogy én voltam a legjobb dobó a softball csapatban a középiskolában. Még mindig én tartom a legjobb ütés rekordját. A következő a vállát érte, de erre már felkészült. Egy mozdulattal, amit a nő elismeréssel figyelt, olyan csípős labdát küldött felé, ami pont telibe találta. Jacobnak is volt néhány jó dobása, de úgy gondolta, nem említi meg, hogy három éve ő az intergalaktikus softball csapat kapitánya. - Nem rossz, Hornblower. - Kettőt dobott a férfi felé, a második el is találta, miközben félreugrott. Nagyon jól tudott csavarni, és örömmel vette, hogy a mozdulat még mindig benne volt a kezében. A férfi kabátja csupa hó volt. Egy különösen jól irányzott labda majdnem leröpítette a sapkáját. Még mielőtt fogyatkozni kezdett volna a készlete, az állás már nyolc volt kettő ellen, és Sunny kezdett egyre pimaszabb lenni. Azt nem vette észre, hogy a férfi közben már félútnyi távolságra volt tőle. Amikor Jacob az arcába kapott egyet, szinte kétrét hajlott a nevetéstől. Aztán felkiáltott, amikor az a hóna aljánál fogva felkapta, és felemelte. - Jó célzás, de rossz védekezés - mondta, miközben beledobta egy hóbuckába. A nő megfordult, a havat köpködve. - Akkor is én nyertem. - Innen nem úgy tűnik. A nő vidáman vállat vont, és kinyújtotta a kezét. A férfi habozott. Sunny mosolygott. Amikor megfogta a kezét, a lány hátradőlt, és átrepítette maga fölött. - Most hogy tűnik? - Közelharc. Jacob megragadta a vállainál fogva. Egyre mélyebbre süllyedtek a hóban. A nedvesség befelé folyt kölcsönkért kabátjának gallérjánál. Ezt, és azt, ahogy a nő teste alatta forgolódott és csavarodott, rendkívül izgatónak találta. A nő nevetett, és mindenfelé rugdosta a havat, 62

ahogy megpróbálta leszorítani a jeges földre. Lélekszakadva sikerült félnelsonba tennie, és majdnem két vállra, fektette, amikor érezte, hogy átrepül a férfi vállai fölött. Nagy puffanással ért földet, félig befúródott a hóba, és néhány percig levegő után kapkodott. - Szép mozdulat - nyögte Sunny. Aztán újra Jacobra vetette magát. Ollózott, félrehajolt, és sikerült kicsúsznia az ellenfél keze közül. Gyors mozdulattal hátradőlt, félig ülve, félig a hátán feküdve. Súlyát beleadva sikerült a férfi arcát a hóba nyomnia. - Mondd, hogy én nyertem! A férfi valami sokkal gorombábbat mondott, amire a nő úgy felnevetett, hogy majdnem elengedte Jacobot. - Gyerünk, J.B., egy igazi férfi beismeri, ha megverték. Le tudta volna győzni, gondolta bosszankodva, miközben az arca egyre dermedtebb lett. Azonban amikor másodszor keresett fogást a nőn, a keze különösen érdekes helyekre tévedt. Ez eltérítette a figyelmét. - Háromból kettő - motyogta. - Ha kettőt akarunk a háromból, itt fogunk halálra fagyni. - A férfi morgását beleegyezésnek vette, és segített neki megfordulni. - Nem rossz egy tudóstól. - Ha odabent folytatjuk, nem lesz esélyed. - Jacob azonban már kifulladt. - A gond az, hogy én nyertem. A férfi felvonta a szemöldökét. - Ha úgy vesszük. A nő elvigyorodott. - Bárcsak láthatnád az arcod! Még a szempillád is fehér. - Ahogy a tiéd is. - Felemelte hóval borított kesztyűs kezét, és megdörzsölte a nő arcát. - Te csaló. - Én csak kihasználom a helyzetet. - Kimerülten ejtette le a kezét. Nem emlékezett, mikor győzték le utoljára, és hogy azt mikor élvezte ennyire. - Jobb lesz, ha szerzünk egy kis fát. - A nő felugrott, de megcsúszott, és a férfi mellkasán kötött ki. - Bocs! - Semmi baj. Azt hiszem, még maradt néhány bordám. A férfi átölelte. Közel volt az arca. Ez hiba volt, tisztában volt vele, veszélyes akár egy pillanatra is így maradni. Mégsem mozdult. És nem is gondolkodott. A világ legtermészetesebb dolga volt számára, hogy a férfi ajka felé közelíti a száját. Hideg volt és kemény, pont olyan, amilyenre vágyott. A férfit megcsókolni olyan volt, mint fejest ugrani egy jéghideg, hegyi tóba. Borzongató, pezsdítő. És veszélyes. Hallotta a saját nyögését, amely halk és gyors volt, még mielőtt a szél elfújta volna minden elővigyázatosságát, és még mélyebben csókolta volna a férfit. A lány most tényleg és véglegesen legyőzte. Elgyengítette. Az önuralom elvesztése semmi volt. A szenvedély elsöpörte az önuralmat. Ez azonban… ez más volt. Ahogy a nő ajka felmelegítette, Jacob érezte, hogy elszáll az akarata és az ereje. Olyan vastag és fehér köd telepedett az agyára, mint amilyen nagy és mély volt a hó, amiben ültek. Semmire és senkire nem tudott gondolni a lányon kívül.

63

A korábbi barátnői semminek tűntek hozzá képest. Csak árnyak, csak fantomok. Amikor a lány ajka fürgén az övéhez ért, ráébredt, hogy nem is lesz utána más. Egyetlen heves pillanat alatt elvette az életét. Bekerítette, lerohanta, elemésztette. Felkavartan megfogta a nő vállát, felkészült arra, hogy eltolja magától. Az ujjai azonban szorosabbra fonódtak, és a vágyakozása egyre nőtt. Olyan volt, mintha tombolna a férfi belseje. A lány érezte. Benne is kezdett feléledni a düh és az égető vágy. A férfi szája, egyedül a szája képes volt a mennyország és a pokol sziklás határára taszítani. Olyan közel került most mindkettőhöz, gondolta, hogy érezte, amint a lángnyelvek a bőrét nyaldossák, és arra csábítják, hogy hagyja magát ebbe az örök tűzbe esni. Csupa kénkő és forróság, csupa kifogyhatatlan boldogság lenne a férfival. Ő pedig félt, nagyon félt attól, hogy ennél kevesebb már soha nem is lesz elég neki. Felemelte a fejét, egy centiméterre, kettőre. Elbűvölten tapasztalta, hogy forog vele a világ, és alig kap levegőt. Ez csak egy csók volt, emlékeztette magát. Egy csók, akármilyen szenvedélyes is, nem alakítja át az ember életét. Mégis, gyorsan némi távolságra lett szüksége ahhoz, hogy meg tudja győzni magát arról, ő ugyanaz az ember, aki előtte volt. - Tényleg össze kéne szednünk a fát - nyögte ki. Hirtelen megijedt, hogy nem lesz képes megállni a lábán. Egyáltalán nem tenne jót az önérzetének, ha négykézláb kéne a házig másznia. Óvatosan arrébb gurult. Aztán, minden akaratát felhasználva talpra állt. Gondosan leporolta kabátjáról a havat, és azt kívánta, bárcsak mondana valamit a férfi. Bármit. - Nézd! Óvatosan megfordult. Jacob a madáretetőre mutatott, ahol néhány boldog madár élvezte már az életmentő reggelit. Ez segített kicsit megnyugodnia. - Nos, megtettem, ami tőlem telt. - Mivel hirtelen ráébredt, milyen hideg is van, megborzongott. - Bemegyek. Keresztülvágott a havon. Nem szóltak egymáshoz, miközben összegyűjtötték a fát, lerázták a bakancsukról a havat, és a kandalló mellé tették a hasábokat. Sunny elfojtotta vágyakozását egy csésze forró tea iránt. Egyedül szeretett volna lenni. Gondolkodni akart. - Felmegyek zuhanyozni. - Kínosan ügyetlennek érezte magát, miközben nézte a férfit, aki fát rakott a tűzre. - Rendben. Sunny elfintorodott a férfi háta mögött. - Rendben. Jacob megvárta, amíg a nő a lépcsőhöz ért, majd felegyenesedett. Sunny az idegein táncol, gondolta. Ő pedig nagy valószínűséggel még mindig az utazás lelki következményeit szenvedi. Ezért képes a nő ilyen mély hatással lenni rá. Kell még némi idő neki az alkalmazkodáshoz. Adatgyűjtés vagy sem, jobb lenne, ha ezt az időt a hajóján töltené. A férfi körbenézett a konyhában. Azt még megígérte, hogy elmosogat. Érdekes tapasztalat lesz a saját kezével csinálnia. Az emeleten Sunny kilépett a ruháiból, az egyes darabokat hanyagul a földre dobta. Meztelenül megnyitotta a zuhanyt, és addig engedte, amíg a víz gőzölögni nem kezdett. Felszisszent, amikor a víz alá lépett, majd nagyot sóhajtott. Jobb így, gondolta. Sokkal jobb így felmelegítenie a testét, mint Jacobot csókolva. Nem, ez nem igaz.

64

Homlokát a zuhanyfülke falának támasztotta, szemét lehunyta, és hagyta, hogy a víz végigcsurogjon a testén. Talán kissé őrülten viselkedett, amikor megcsókolta a férfit, de soha nem érezte magát ilyen elevennek. Ezúttal nem hibáztathatta őt. Most ő maga tette meg a lépést. A férfi szemébe nézett, és tudta, hogy ő az igazi. De hogy lehetett ez? Alig ismerte, és messze volt attól, hogy bízzon benne. Az eddig együtt töltött idő alatt meg volt győződve arról, hogy nem kedveli. Mégis… mégis, gondolta újra. Máskor meg attól félt, hogy beleszeret. Ez teljességgel ésszerűtlen volt, kétségtelenül ostoba, és egészen őszinte. Már csak annyit kell tennie, hogy kitalálja, mi legyen most. Sampont öntött a tenyerébe, és megpróbált kigondolni valamit. Gyakorlatias jellem volt. Amennyire vissza tudott emlékezni, mindig is tudott vigyázni magára. A gondokat, még az érzelmi gondokat is le kell küzdeni. Ha beleszeret, akkor majd megoldja. A lényeg, hogy nem szabad semmit elkapkodni. Óvatosság, józan ész és önuralom, határozta el. Beszappanozta magát. Megtartja a három lépés távolságot Jacobtól, amíg jobban meg nem ismeri, amíg biztos nem lesz az érzéseiben. Ez józanul hangzott. Magabiztosabban fordult a zuhanyrózsa felé, és leöblítette magáról a habot. Ha egyszer majd sikerül tisztába kerülni a saját érzéseivel, akkor majd a férfit veszi kezelésbe. Nem volt kétség afelől, hogy fura szerzet. Érdekes, annyi biztos, de valamiképpen más, amit még ki kell derítenie. Tudott vele bánni. Elzárta a vizet, és végigsimított a haján. Mindig is kielégítően tudott bánni a férfiakkal. Most azonban előbb magával kell tisztáznia a dolgokat. Elégedetten félrerugdosta ruháit az útból. Maga köré tekert egy törülközőt, és kilépett a fürdőből.

A férfi élvezte a mosogatást. Épp az a fajta tevékenység volt ez, ami most megnyugtatta az elméjét. És a testét. A műanyag üvegcsén, amire az volt írva, hogy mosogatószer, azt állították, hogy igazi citromlevet tartalmaz. Megszagolta a kezét, és kellemesnek találta az illatát. Amint visszatér a hajójára, elkészíti erről a jelentését. A házi feladat elég időt adott neki arra, hogy megvizsgálja a Sunnyval való kapcsolatát. Természetes volt, sőt elemi az a vonzódás, ami a lányhoz taszította. De elég intelligens is volt ahhoz, hogy uralkodni tudjon az ösztönein. Főleg akkor, ha ezek miatt esetleg hihetetlen bonyodalmakba keveredne. Ez a lány gyönyörű, kívánatos, de egyben lehetetlen is. A folytatási elképzelés rossznak bizonyult. Most már világos volt számára, hogy egy testi érintkezés nem egyszerűsítené, hanem sok-sok gonddal csak tovább bonyolítaná a dolgot. Mindkettőjüknek talán az lenne a legjobb megoldás, ha fogná a holmiját, és a hátralévő időt a hajón töltené. Amikor Cal visszaérkezik, majd meggyőzi arról, hogy hibát követett el. Akkor aztán majd hazatérnek oda, ahová tartoznak. És ezzel kész, vége. Így kéne lennie. Lehet, hogy így is lett volna, de Jacob épp akkor ért a lépcső tetejére, amikor Sunny egy szál törülközőben kilépett a fürdőből. Melle előtt mindkét kezével

65

összefogta a törülközőt. A férfi olyan erővel szorította meg a korlátot, hogy azon csodálkozott, a fa hogyhogy nem roppan össze a kezében. Épp a legrosszabbkor! Mindkettőjüknek ez futott át az agyán. Vagy lehet, hogy éppen ez volt a legjobb időzítés.

7. A férfi lassan, hangtalanul és elkerülhetetlenül közeledett. Szemében a lány a saját vágyait látta tükröződni. A nyers vágyakozásnak azt a tükörképét, amit eddig nem akart beismerni. Még most is, amikor szembetalálkozott ezzel, még most is inkább tagadni szerette volna, hogy létezik. Vagy, hogy nincs ilyen ereje, és nincs ilyen hatása. Feltehette volna egyik kezét, hogy kimondja azt a tiltó szót, hogy ne! Talán ezzel megállította volna a férfit. Talán nem. A kezével görcsösen szorította a törülközőjét. És nem szólt semmit. Egyáltalán semmit. A háta mögött érezte a zuhanyból kiáradó gőzt. Vagy már előre érezte a forróságot a bőrén. A kezét ökölbe szorítva, a mellei közötti apró mélyedésbe akasztotta. Egyenesen a férfi szemébe nézett. A szíve szabálytalanul vert, mint aki csak épp most ér célba, egy hosszú és fárasztó versenyfutás után. Jacob mégsem érintette meg. Először legalábbis nem. Már tudta, ha hozzáér, nem tudnak visszafordulni. Egyik énje azt kívánta, bár képes lenne visszafordulni, és tovább menni azon a biztonságos úton, amerre eltervezte. A lány kitérő volt, veszélyes elhajlások sorozata, amely tévútra vezetné. De ahogy nézte, sötét és mélyreható tekintettel fürkészte az arcát, tudta, hogy nincs visszaút, mert mögötte már lángokban állnak a hidak. Megérintette a nő arcát… és a kezébe fogta. Ujjaival megpróbálta megjegyezni a formáját, mintha örökre az emlékezetébe akarná vésni. .Azért, hogy mindig emlékezzen arra, milyen is volt ebben a pillanatban, majd akkor is, amikor majd újra évszázadok választják el őket egymástól. Hallotta, hogy a lány visszafojtja a lélegzetét, majd újra kiengedi, érezte a visszafogott szenvedély halvány, szinte törékeny remegését. Eközben Sunnyt figyelte, próbálta megfejteni, mit is üzenhet, tükrözhet a tekintete. Részben félelmet, részben kihívást. Legalább olyan lehetetlen lenne ellenállnia, mintha a saját szívverését akarná megállítani. Lassan, megfontoltan széttárta az ujjait, tenyerét a lány állához simította, arcához, homlokához, míg vizes, sima hajához nem ért. Akkor abba belemarkolt. Sunny nem fordította el a fejét, nem kapta el a tekintetét. Nem engedhette meg magának. De azt már nem tudta megállni, hogy el ne akadjon a lélegzete, amikor a férfi

66

hátrahúzta a fejét. Ajkai szétnyíltak, egyszerre volt hívogató és elfogadó, miközben Jacob közelebb hajolt. A fürdőből kiáramló pára szállt közöttük. A férfi ajkai leheletnyi távolságra voltak, amikor megállt, és várt. Nem azért, mert tétovázott. Legalább annyi kihívás volt az ő tekintetében, mint a lányéban. Ahhoz, hogy elérje, most előre lépett, s e mozdulatára megszűnt a közöttük lévő szűk távolság. - Igen - mondta, és felemelte száját a férfiéhoz. Semmilyen más szó nem tudta volna ilyen gyorsan feltüzelni Jacobot. Semmiféle begyakorolt csábítás nem tudta volna önuralma láncait elszakítani. Markát összeszorította a nő hajában, és szájával lecsapott a lányra. Megdicsőülés. Érezte, hogy a mohóságra mohóság a válasz, az elszántságra elszántság felel. A nő szája olyan volt, mint egy oázis, ahol a szomjazó ember megtalálja az élet utolsó cseppjét, és aki tisztában van azzal, hogy vissza kell mennie a tűző napra. Csillapított, miközben feltüzelt, ígért miközben elvett. A zsákmány olyan volt, mint a sűrű, édes méz, ami mellett ott volt a darázscsípés veszélye. De minél nagyobb a veszély, annál édesebb a jutalom. Soha nem találkozott olyan nővel, aki képes volt szenvedést okozni neki, aki miatt vállalta a fájdalmat, s mindezt pusztán az ajkaik érintése miatt. Sunny keze beszorult a testük közé. Karját behajlította, türelmetlenül, nem azért, hogy szabaduljon, hanem hogy elvegye azt, amit a férfi is elvett tőle. Végigsimított a férfi mellkasán, a szabadságot keresve. Tiltakozó mormogása azonban elveszett a férfi ostromában, majd eggyé olvadt egy boldog nyögéssel. A férfi harapta és szopogatta, majd nyelvével mohón mélyebbre hatolt. A nő semmi másra nem figyelve követte ugyanazzal a vakmerőséggel. Egy pillanatra szabaddá vált Sunny keze. Mielőtt a férfiba kapaszkodott volna, érezte, hogy a világ megbillen, és Jacob a karjába kapja. Levették a lábáról, gondolta szédülve. Még soha senki nem merte megpróbálni. És egészen idáig soha senkinek nem is sikerült volna. Erősen a kőkemény izmokba kapaszkodott, miközben néhány hosszú lépéssel egyre közelebb kerültek a hálószobához. Miközben a férfi pulóverét markolta, az ágyra dőltek. Egy hirtelen mozdulattal Jacob lerántotta róla a törülközőt, majd kezébe fogta a nő kezét, ujjaik összefonódtak. A halvány téli fény beszűrődött az ablakon, és végigömlött a lány testén. Sunny már nem próbálta kihúzni a kezét. Egy pillanatra úgy érezte, hogy még a lélegzete is elállt. Jacob ugyanígy érzett. Nem levegő áramlott belé, hanem olyan éles vágy, hogy szinte beleszédült. Sunny sápadt volt, mint a holdvilág, hosszú lábán a szépen kidolgozott izmok úgy hullámzottak, akár egy táncosén vagy atlétáén. Erő volt benne, és nőiesség. Miközben a férfi nézte, nézte, és nézte, a nő remegni kezdett. A haja sötét volt, nedves, és az arcát szabadon hagyva hátrasimult. Most is, mint korábban, amikor dühös volt, a szeme egészen szürke lett. És épp a férfit nézte. Jacob kezét fogva föléje hajolt. A lány begörbítette a hátát, alig várta, hogy újra egymáshoz érjenek. Miközben a csók hatása úgy áradt benne szét, mintha forró láva öntötte volna el a csontjait. Aztán megpróbálta kiszabadítani a kezét. A férfi azonban hajthatatlan

67

volt, mintha tudta volna, hogy ha egyszer elengedi, akkor vele együtt elszáll az ereje is. Nem akart uralkodni rajta, csak az élvezet miatt tartotta. Felnyögött, amikor Jacob pulóverének puha anyaga a bőrét dörzsölte. Érezni akarta a férfi testét. Érezni, ahogy simogatja, miközben keze a testét éri. Jacob azonban a száját használta, csakis a száját használta arra, hogy a józan ész határára kergesse. Gyorsan, szinte vadul mozgatta ajkát, az arcáról a nyakára, onnan a vállára. Ő a férfi nevét suttogta, szinte vonaglott, de az türelmetlenül tovább haladt. Félig nyílt ajkaival körözött a nő melle körül, amivel legalább annyira kínozta saját magát, mint Sunnyt. Aztán egyre kisebb körökben haladt a mellbimbója felé, amit szopogatott, és nyelvének érdes hegyével simogatott. Ismerte a nők ízét, de ez valami új volt, olyan különleges, hogy tudta, ha tízszer tízezer más nőt ízlelne is, akkor sem lenne soha kielégítve. Soha nem gondolta volna, hogy ennyire szenvedélyes lesz, vagy hogy ilyen tökéletes párra talál. A vágy, hogy magáénak tudhassa az egész nőt, hirtelen belé hasított. - Jacob. - Úgy mondta ki a nevét, mintha könyörögne, ami gyötrelmes sóhajba fordult. Engedj… A mondat azonban egy meglepett, elfojtott sikolyban ért véget, amikor hirtelen elérte a féktelen és lélegzetelállító csúcsot. Repült, gondolatai és érzései összegabalyodtak és szétváltak. A férfi továbbra is szorította a kezét. Levegőért kapkodva, szédülve lehunyta a szemét, miközben megfeszített izmai elernyedtek. Ha ez volt a gyönyör, akkor ő még soha nem érezte. Ha ez volt a szenvedély, akkor ő most értette meg először, hogy miért képesek érte oly sokan akár meghalni is. Bódultan nyitotta ki a szemét. A férfi győzedelmes tekintete láttán újra hevesen dobogni kezdett a szíve. - Én nem tudok… nem szoktam… - Tudod, és fogod is. Újra. - Majd mohón figyelte, ahogy a nő újra szárnyalni kezdett. Borzongás futott végig rajta. Testének minden vonaglása a férfi alatt közelebb vitte őt az őrület határához. Kiszabadított keze élettelenül hanyatlott a gyűrött lepedőre. Tekintete elhomályosult. A férfi a kezével, a szájával is cirógatta, és Sunny azon csodálkozott, hogy nem emelkedik fel, és nem lebeg az ágy fölött. Érints meg! Nem tudta, hogy a férfi mondta ki a szavakat, vagy csak az ő vágyai visszhangoztak a saját elméjében. A kábult gyönyörben felemelte karját, és magához húzta kedvesét. Szájuk összetapadt. Visszatért belé az erő, izgatott lett, a gyengeségtől sokkal erőteljesebb. Új elszántság vett erőt rajta, és lehúzta Jacobról a pulóverét. Mindkettőjük lélegzete elakadt, amikor a nő végre a férfihoz érhetett. Meleg, szilárd. Az övé. Legalább olyan könyörtelenül és alaposan simogatta és fedezte fel a férfi testét, mint ő az övét. Kielégíthetetlen éhségtől hajtva Jacob fölé kerekedett, száját továbbra is az övére tapasztotta, és kapkodva lerángatta róla a nadrágot, míg végül test a testet hevítette. A férfi tudta, hogy milyen örömöket tud neki okozni egy nő, ha hozzáér. Ő azonban még soha nem érintette meg. Minden, amit korábban ismert vagy tapasztalt, most elhalványult. Semmit sem jelentett már. 68

Megtöltötte őt a nő teste, értelme és lelke. Minden volt, amiről valaha is álmodott anélkül, hogy tudta volna, hogy álmodik, minden, amit valaha is kívánt anélkül, hogy tudta volna, hogy kíván egyáltalán valamit. Miközben szájával végigsimogatta a testét, apró, vágyakozó hangok hagyták el a torkát, és a vágy őrületté fokozódott. Ide-oda hemperegtek az ágyon, a lábuk egymásba gabalyodott, miközben egyre messzebb üldözték egymást. A küzdelmüket égető csókok és forró simítások kísérték. Már túl voltak a józan ész határán, amikor a férfi megragadta a nő csípőjét. Sunny azonban már felemelkedett, hogy összeérjen a férfival, hogy befogadja magába. Amikor a nőbe hatolt, érezte az első borzongást, a nőét, és a sajátját, amin keresztül hatolt. A lány körbefonta a lábával. Jacob a lepedőbe markolt. Az értelem darabokra hullott. A ritmusuk egyezett. Jacob pedig száguldott az űrben, az időn át. Csupán annyit tudott, hogy a lány vele együtt tartott.

Sunny keresztben feküdt az ágyon, egyik karját kinyújtotta, a másikkal még mindig Jacob haját markolta. A férfi teste ugyanolyan elalélt volt, mint az övé, ahogy elnyúlt rajta, fejét a két melle közé fektetve. Jacob első gondolata az volt, hogy a lány szíve, amint a fülénél dobog, tökéletes egységben van a saját szívverésével. Mielőtt észhez tért volna, egyik kezét végigcsúsztatta a meleg lepedőn, és Sunny kezére tette. Tudta, hogy soha nem lesz képes leírni azt az érzést, ami végigfutott rajta, amikor a nő megszorította az ujjait. A férfi nehéz volt, de Sunny nem törődött vele. Tökéletesen valószínűnek tűnt, hogy a hátralévő életét így fekve tölti, hallgatva Jacob lélegzetvételét, és a hólé csöndes csöpögését az ereszről a napsütésben. Szóval ezt nevezik szerelemnek, gondolta. Nem tudta, hogy egész életében csak arra várt, hogy ezt érezze. Mindig sokkal inkább úgy tűnt neki, hogy szívesebben élne egyedül, függetlenül, elégedetten, hogy szabadon azt teheti, amit akar, és amikor csak akarja. A gondolat, hogy megosztja az ágyát egy férfival, akivel törődik, akit tisztel, és megért, eléggé gyakorlatiasnak, és ezáltal természetesen emberinek tűnt. Az azonban, hogy megossza az életét - vagy inkább annak szükséglete, hiszen elképzelhetetlen, hogy ne legyen valaki az ember mellett -, mindig is csak valami romantikus zagyvaság volt számára. Eddig. És ő annyira jóképű férfi. Erős és okos. Makacs és önfejű. Pontosan olyan, amilyenre szüksége van, ébredt rá. E tulajdonságok nélkül a saját személyisége mintegy elsöpörné a férfit, és ez mindkettejüket nyomorulttá tenné. Mivel azonban a férfi ilyen volt, gyakran fog belé ütközni, amiben mindketten sérülnek majd. És ő végtelenül boldog lesz. Elmosolyodott, és azon kapta magát, hogy simogatja a férfi haját. Halkan felsóhajtott, és elhúzta a kezét. Mihez kezd most egy olyan nő, mint amilyen ő, a gyengéd érzésekkel? Megértette a szenvedélyt. Végre most már megértette. De mi van azzal a gyöngéd, lágy érzéssel, a függőséggel, a vággyal, hogy gondoskodjon, hogy dédelgessen, hogy szeressen? Hogyan felel majd egy olyan férfi, mint amilyen Jacob Hornblower, az érzelmeknek e hirtelen támadt rohamára? Talán csak gúnyosan mosolyog majd rá. Lehunyta a szemét, és elismerte, hogy néhány órával azelőtt talán ő maga is csak gúnyosan tekintett volna önmagára. 69

Most azonban minden megváltozott. Legalábbis az ő számára, emlékeztette magát Sunny. Ha őszinte akart lenni, akkor ez a változás már akkor megkezdődött, amikor Jacob először nézett vele farkasszemet harcra készen itt, ebben a szobában. De Jacob… ő maga mondta róla, hogy milyen kemény dió. Feltörni és megnézni, hogy odabent vajon lágy belső van-e szelíd érzésekkel, bizony nehéz feladat lesz. Sok erőfeszítést igényel majd. Ez nem volt gond. De türelemre is szüksége lesz. Ez pedig már nehéz kérdés. Megfeledkezett arról, hogy gondolatai merre tartanak, amikor a férfi oldalra fordította fejét, és megcsókolta a melle görbületét. - Az ízed - suttogta. - Hmm? - Éhes leszek tőle. - Fogával végigkarcolta a lány bőrét, majd elmosolyodott, amikor hallotta, hogy Sunny szíve kihagy egy dobbanást. - Itt tetszel a legjobban. - Felkönyökölt, hogy a nő arcába nézhessen lustán. - Meztelenül, az ágyban. - Jellegzetes férfigondolkodás. - Ujjait könnyedén Jacob ágyéka felé sétáltatta, és nézte, ahogy a tekintete elsötétül. - De nekem is így tetszel leginkább. - örülök, hogy végre valamiben egyetértünk. - Felemelkedett, hogy elérje a nő ajkát a nyelve hegyével. - Tetszik a szád, Sunbeam. Konok és falni való. - Ugyanezt mondhatnám a tiédről. - Hát akkor megint egyetértünk. - Ez újabb eredmény. - A férfi alsó ajkát a foga közé szorította. - Használjuk ki a szerencsénket. Mi tetszik még rajtam? - Az… - A férfi szája lassan mosolyra húzódott. - …életerőd. - Újabb pont a nyertesnek. Jacob felnevetett, és megcsókolta a nőt. Legalább olyan édes és erőteljes volt, mint az első alkalommal. - A tested - jelentette ki. - Határozottan tetszik a tested. Sunny felsóhajtott. - Egy hullámhosszon vagyunk, J.B. Ne hagyd abba! A nő fülcimpáját kezdte szemlélni. - Ez is szép darab - motyogta, és orrával dörgölni kezdte, míg mindketten bele nem szédültek. - De, azt hiszem, a jelen körülmények között megvallhatom, hogy az elmédet is igen… izgatónak találom. - Izgatónak - ismételte a lány, miközben újra és újra megborzongott. - Érdekes szóhasználat. - Ebben a pillanatban sokkal megfelelőbbnek tűnik, mint a dühítő. És én… Elhallgatott, mikor halvány sebeket látott meg a nő vállán. Ujjbegyével megérintette. Megsebeztelek - mondta meglepetten, és kissé rémülten. Ha ez küzdelem közben történt volna, nem törődik vele. De ha az ágyban, miközben szerelmeskedtek… ez már más ügy volt. - Sajnálom. A lány oldalra fordította a fejét. Nem érzett semmit. - Tényleg? Jacob hátranézett, és látta, hogy Sunny mosolyog. - Nem, azt hiszem, nem igazán. - A jelen körülmények között - tette hozzá a lány. 70

- Pontosan. - Újra meg akart szólalni, hogy valami vicceset mondjon, de valahogy nem talált rá szavakat. Volt valami a nő mosolyában, félig lehunyt szemében, állának tartásában, amitől az agya helyén kása lett. Nevetséges, gondolta, miközben továbbra is a nőt nézte. Teljességgel nevetséges. Bármit is érzett, az nem lehetett szerelem, legalábbis nem az a fajta, amitől a férfiak ostoba és az egész életüket megváltoztató döntéseket hoznak. Ez csak afféle egyszerű vonzalom, mondta magának. Vonzalom, vágy és szenvedély, talán egy kis gondoskodással fűszerezve. De nem szerelem. Nem volt rá jó alkalom. Idő sem. Idő. A valóság hirtelen belévillant. Az idő mindennek a legfőbb akadálya. Megpróbálta eltolni magát, hogy annyi távolság kerüljön közéjük, amitől újra tisztán tud gondolkodni. A lány továbbra is mosolyogva kulcsolta körül a kezével és a lábával. - Hová igyekszel? - Biztos nehéz vagyok. - Az vagy. - Továbbra is mosolygott, majd nyelvével végigsimított a férfi száján. Csípőjét lassan mozgatva a férfiéhoz szorította. Izgatottan nézte, ahogy a férfi tekintete felhősödik, miközben egyre nagyobbra merevedik benne. - Azt reméltem, hogy végezhetünk egy kísérletet. Jacob megrázta a fejét, de az ettől még nem lett tisztább. - Kísérletet? - Fizikait. - Ujjával végigsimított a férfi hátán. - Sokat tudsz a fizikáról, nem igaz, J.B.? Valaha sokat tudott. - Neked csak doktor Hornblower - mormogta, és arcát a nő nyakába temette. - Nos, doki… nincs valami elmélete arról, hogy egy mozgó test hogyan marad mozgásban? A férfi szaggatottan vette a levegőt. - Elméletem nincs, de hadd mutassam meg, mire gondolok.

A nő kinyújtózott. Még soha életében nem érezte jobban magát. Tekintete homályos volt, és felszisszent, ahogy meglátta a nap sugarait. Reggel. Reggel van újra, gondolta. Nem hitte volna, hogy lehetséges a nap nagy részét és az egész éjszakát egyfolytában ágyban tölteni. Csupán néhány órácska alvással. Rosszalló sóhajjal próbált megfordulni, de Jacob testének kemény falába ütközött. Hajnal óta eléggé elfoglalt volt, gondolta. Elfoglalt azzal, hogy őt az ágy szélére szorítsa. Mostanra már az ágy kilencven százalékát elfoglalta, és nála volt az összes lepedő és takaró is. Egyetlen dolog akadályozta meg, hogy a földre essen: a férfinak az ő derekán átvetett, nehéz lába. És a karja is, amit lazán, de semmiképp sem szerelmesen, a nyakára tett. Újra felemelkedett, de mivel a kedvese meg sem mozdult, összehúzta a szemét. - Rendben, öregem - mondta halkan -, el kell kezdeni, mivel szeretnék kimenni, de nem szeretnék életem hátralévő részében minden éjszaka a földön ébredni. Könyökével nagyot bökött a férfi gyomrába. Jacob nyöszörögött, majd újabb lökéssel közelebb tolta őt az ágy széléhez. Más módszer kell, gondolta Sunny. Gyöngéden egyik kezét a férfi csípőjére tette. - J.B. - suttogta, miközben a férfi arcát csókolgatta. - Drágám. 71

- Hmm? Finoman a férfi fülét rágcsálta. - Jacob? Szívecském? A férfi újabb morgó hangot hallatott, és megfogta a nő mellét. Sunny felvonta a szemöldökét. A férfi mozdulata újabb néhány értékes centiméterbe került. - Kicsim - tette hozzá, arra gondolva, hogy nemsokára kifogy a becéző szavakból. Ébredj fel, kedvesem! Szeretnék valamit tenni. - Gyengéden, csábítón a vállára csúsztatta az ajkát. - Valamit, amire nagyon nagy szükségem van. Ahogy a férfi elmosolyodott, megharapta. Erősen. - Aú! - A férfi szeme felpattant, düh és zavarodottság tükröződött a tekintetében. - Mi a fészkes fenéért kaptam ezt? - Azért, hogy visszakapjam a részemet az ágyból. - Elégedetten a párnához bújt, ami eddig a férfi alatt volt. Kinyitotta egyik szemét, és elégedetten látta, hogy a férfi komoran néz rá. - Mondta már neked valaki, hogy elfoglalod az egész ágyat? És közben még a takarót is ellopod. - Megragadta a paplant, és magára rántotta. - Te vagy az első, aki ebben az ügyben panaszt tesz. A lány elmosolyodott. Arra számított, hogy ő lesz az utolsó is. Jacob összevont szemöldökkel dörzsölgette vállán a harapás nyomát. Sunny szeme alatt sötét folt volt. Ettől még sebezhetőbbnek tűnt. A foga nyomában jelentkező lüktetés emlékeztette Jacobot, hogy a lányról sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy sebezhető. Szikár testében forgószélnyi életerő tombolt. Biztos volt abban, hogy még az után a maraton után is, amin túl vannak, nem nyitotta ki szenvedélyének összes forrását. A nő olyan helyekre juttatta el, amiről nem is tudta, hogy léteznek. Olyan helyekre, amire máris vágyakozott, hogy visszajusson. Az éjszaka legsötétebb részében telhetetlen volt, és lehetetlenül nagylelkű. Csupán meg kellett érintenie, hogy választ kapjon. Csupán hozzá, ért, és ő máris felkavarodott. Most, a reggel teljes fényében, ott ült takaróba csavarva, és mindössze borzas haját és arcának felét látta. Mégis kívánta őt. Mit kezdjen vele? Érte? Semmi ötlete sem volt. Arra gondolt, mit válaszolna, ha mindent elmesélne neki. Újra azt gondolná róla, hogy nem épeszű. Be tudná bizonyítani neki. És ha megtenné, mindkettejüknek szembe kéne néznie azzal a ténnyel, hogy bármi is történt közöttük, miközben a Föld egyet fordult a tengelye körül, az csupán átmeneti, csak ideiglenes volt. És erre még nem készült fel. Egyszer az életben szerette volna áltatni magát. Színlelni. A legjobb esetben így is csak néhány hetet tölthetnének együtt. A többi férfihoz képest neki első kézből való ismeretei voltak arról, hogy milyen múlékony az idő. Ezt most ki fogja használni, és kiélvezi azt, ami kettőjük között van. De hogyan tehetne ilyet? Felült, és megdörzsölte az arcát. Nem lenne tisztességes viselkedés a lánnyal szemben. Sőt, durva igazságtalanság lenne, főleg ha nem csalnak az ösztönei abban, hogy a lány maga is belekavarodott. Ha nem mondaná el, az sokkal jobban fájna neki, ha majd egyszer vége lesz. De ha már most elmondaná, akkor tüstént fájdalmat okozna vele, még mielőtt ez az egész igazán elkezdődne. Talán ez volna a legjobb megoldás. - Igyekszel valahová? - kérdezte újra a lány.

72

A férfinak eszébe jutott, hogy korábban ugyanezt tudakolta Sunny és aztán mi lett a vége. Most arra gondolt, hogyan tudná elmondani, milyen messzire is fog menni. Sunny okos nő. Csak a tényeket kell neki elmondania. - Sunny. - Igen? - Végigsimított a karján. Majd bűntudatot érezve felemelkedett, és megcsókolta ott, ahol azelőtt megharapta. - Ennek talán nem kellett volna megtörténnie. - Amikor meglátta, hogy halványul el a nő mosolya, tudta, hogy rosszul kezdett neki. - Értem. - Nem, nem érted. - Magán bosszankodva megragadta a lányt, mielőtt ki tudott volna szállni az ágyból. - Ne aggódj emiatt! - mondta kimérten. - Ha majd téged is annyiszor rúgnak ki, mint engem, egészen hozzá, fogsz szokni az elutasításhoz. Ha sajnálod, ami történt… - Nem sajnálom. - Megrázta a nőt, mire az a dacos tekintet elszürkült. - Ezt ne tedd még egyszer! - Nem sajnálom - mondta, és küszködött, hogy nyugodt maradjon. - Sajnálnom kéne, de nem tudom. Nem lehet, mert csak arra tudok gondolni, hogy mikor szerelmeskedhetünk újra. Sunny félresöpörte haját a szeméből, és megfogadta, hogy megőrzi a nyugalmát. - Akkor már nem tudom, mit is szeretnél mondani. - Már én sem. - Elengedte kedvesét, és beletúrt a hajába. - Számított nekem - fakadt ki. Nem ezt akarta mondani, de ez is tény volt. - Fontos volt az, hogy veled vagyok. Nem gondoltam, hogy így lesz. A jégfal, amit a nő ösztönösen a szíve köré húzott, kissé olvadni kezdett. - Akkor hát azért lettél mérges, mert több volt ez, mint csak egy közösülés? - Azért vagyok zavarodott, mert jóval több volt, mint közösülés, szex. - Ő pedig egy gyáva féreg, mert, nem tudja elmondani neki, hogy mindez véget fog érni, még mielőtt felkészülnének rá. - Nem is tudom, mit kezdjek vele. A lány egy pillanatra elhallgatott. A férfi dühösnek tűnt. Talán dühös önmagára. És az életükbe mintegy berobbanó, közöttük kibontakozó félben lévő kapcsolat legalább annyira megzavarhatta a férfit is, mint őt. - Mi lenne, ha egyszerre csak egy nappal törődnénk? Jacob a nőre nézett. Szerette volna elhinni, hogy minden ilyen egyszerű lehet. Szüksége volt rá. - És mi lesz, ha majd elmegyek? A védelmező jégfal már elolvadhatott, mert Sunny úgy érezte, ez a közlés a szívébe hasít. - Akkor majd találunk megoldást. - Óvatosan válogatta meg a szavait. - Jacob, nem hiszem, hogy bármelyikünk is szeretett volna belekeveredni. De megtörtént. És nem szeretném visszavonni. - Biztos? Kezével megérintette a férfi arcát. - Igen. - Félve attól, hogy túl hamar túl sokat mond, visszabújt a takaró alá. - Most, hogy ezt megbeszéltük, neked kell reggelit csinálnod. Csak kiálts fel, ha elkészült.

73

A férfi nem szólt semmit. A gondolat, hogy ami a szívén, az akár a száján is lehet, idegessé tette. Ha lehetne választani, hogy túl sokat mond, vagy túl keveset, akkor inkább az utóbbit választaná. Felállt, felkapta a keze ügyébe eső ruhákat, és kiment a szobából. Amikor egyedül maradt, a lány a párnába fúrta az arcát. Annak is olyan illata volt, mint a férfinak. Hosszan, fáradtan felsóhajtott, és megpróbált ellazulni. Hazudott. Az elutasítás mélyen megsebezte, nyomorulttá tette, és önutálattal töltötte el. Ha a férfi utasította volna el, az sokkal mélyebben sebezte volna meg, mint ha egy állást veszített volna el. A párnába fúrta arcát, aztán megfordulva bámulta a beáramló napsugarakat. Mit tenne, ha a férfi szakítana vele? Kiheverné, és felépülne. Hinnie kellett ebben. De azt is tudta, hogy ha elfordulna tőle, akkor ehhez a felépüléshez talán egy egész életre szüksége lenne. Ezért nem is fogja engedni, hogy elforduljon. Fontos, hogy ne erőltesse. Sunny tudatában volt annak, hogy hajlamos túl sokat követelni azoktól, akik közel állnak hozzá. Túl sok szeretetet, túl sok figyelmet, túl sok türelmet, túl sok bizalmat. De most másképp lesz. Most ő lesz türelmes. Most neki lesz bizalma. Neki ez sokkal könnyebb lesz, ezt tudta, mert a férfi ugyanolyan bizonytalan volt, mint ő. Ki ne lenne az, azután, hogy ilyen erővel és gyorsan kerültek össze? Ha ilyen rövid idő alatt ilyen messzire jutottak, akkor milyen messzire fognak néhány hét alatt? Csak még egy kis idő kell, hogy jobban megismerjék egymást, s közben elsimítsák az érdes sarkokat, gondolta, miközben a mennyezetet bámulta. Ez azonban eltart néhány emberöltőnyi ideig. Mindenesetre ő inkább ezt a típusú időt kedvelte. Az idő… biztos volt abban, hogy igaza volt. Időre volt szükségük, hogy hozzászokjanak ahhoz, amit történt, s elfogadják mindazt, ami még történhet. Elmosolyodott, és újra magabiztos lett. Ha pedig ez nem jön be, akkor majd belekényszeríti a férfit. Pontosan tudta, hogy mit akar. Ez volt az első. Jacob T. Hornblowert akarta. Ha majd találkozik és beszél Callel, s aztán Jacob összecsomagolja szánalmas kis csomagját, hogy visszamenjen keletre, akkor ő majd egyszerűen követi. Mit jelenthet néhány ezer kilométernyi távolság barátok között? És a szeretők közt? Ó, nem, nem fogja őt csak úgy lerázni minden küzdelem nélkül. És a küzdelem az, amiben ő a legjobb. Ha ő akarja a férfit - amiben biztos volt -, akkor másnak nincs rá esélye. Neki legalább annyi joga van érvénytelenítenie a menetet, mint Jacobnak, csakhogy ő még korántsem akarta ezt. Talán, ha szerencséje lesz, akkor úgy ötven-hatvan év múlva esetleg elengedi a férfit. De addig kénytelen lesz harcolni ellene, és vele együtt. - Sunny! Ez az izé már a csészében van, de nem találom az átkozott kávét! A nő elnevette magát. Ó, szerelmének édes hangját hozza a reggeli szél. Mint valami zene, mint a madarak csicsergése… - Azt mondtam, hogy nem találom azt az átkozott kávét! Mint egy sebzett öszvér üvöltése. Sunny szerelmesen félretolta a takarót. - A szekrényben van a tűzhely fölött, te szamár. Mindjárt lejövök!

74

8. Sunny úgy érezte, beleőrül, ha még egy hetet ilyen csendben, ilyen nyugalomban és ebben a vad természetben kell eltöltenie. De ezt már valahogy elfogadta. Csakhogy a szerelem sem volt elég ahhoz, hogy felfogja a magányos órákat, amelyeket csupán egy szívós madár rikkantása, meg a tetőről olvadó hó egyhangú csöpp-csöpp-csöpp csöpögése szakít félbe. A változatosság kedvéért persze még fülelhette a fújó szél zaját, a hajladozó fák nyikorgását, reccsenését. Amikor már itt tartott, arra is rádöbbent, mekkora örömmel cserélné el minden evilági kincsét arra, hogy ezek helyett inkább bármelyik nagyváros zsúfolt forgalmának morgását, ricsaját hallhassa. Lehet, hogy valaki az erdőben születik, gondolta, de ez még nem jelenti azt, hogy ott is szeretne maradni. Tény, hogy Jacob elfoglaltság volt számára, fölöttébb izgalmas elfoglaltság. De ahogy múltak a napok, az is egyre világosabb lett, hogy se a férfinak, se neki nem kellemes időtöltés behavazva kuksolni egy faházban a semmi közepén. Bár az a körülmény, hogy ettől szinte megkönnyebbült, még nem sokat segített az unalmas napokon. Megpróbálták ugyan elütni az idejüket, hol azzal, hogy veszekedtek, hol azzal, hogy szerelmeskedtek az ágyban vagy éppen azon kívül. Ez a két nyughatatlan személyiség csapott össze szikrázva ugyanabba a térbe összezárva. Az agyuk is legalább ennyire nyughatatlan volt, és éppúgy szüksége volt az újabb ingerekre, mint a testüknek. Sunny téli alvással igyekezett ellensúlyozni ezt a helyzetet. Azzal indokolta, hogy akkor legalább nem unatkozik, ha alszik, így aztán kifejlesztette azt a szokását, hogy a nap bármely időpontjában képes volt elszunyókálni. Amikor biztos volt abban, hogy elaludt, Jacob kicsusszant a takaró alól, és kihasználta a szabadidőt arra, hogy sebtében használja azt, amit a sufniban talált: Cal repülő biciklijét. Ezzel ugyanis gyorsan vissza tudott térni a hajójához, hogy ott újabb adatokat rögzítsen a központi számítógépben. Azt mondta magának, hogy ezzel még nem vezeti félre a lányt, ő csak végrehajtja annak a feladatnak egy részét, amiért ebbe az évszázadba jött. Hogy ennek részét képezte a csalódás is, arról ő nem tehetett. Már csaknem sikerült meggyőznie önmagát arról, hogy amiről a lány nem tud, az nem fájhat neki. Legalábbis egyelőre. Bár legalább olyan nyugtalan volt, mint a lány, egyszer csak azon kapta magát, hogy emlékeket, képeket és pillanatokat rögzít. Például az, ahogy a lány ránézett ébredés után, álmosan és ingerülten, mint valami kisgyerek. Ahogy kacagott, és a nap a hajára sütött, miközben hókunyhót építettek a fenyők alatt. Vagy hogy mily boldog érzés, mily sodró szenvedély tombolt bennük, amikor a kandalló előtt szerelmeskedtek. Később majd szüksége lesz ezekre. Kellenek ezek az emlékek, köztük az összes békés beszélgetés, és minden csatározás emléke is. Valahányszor visszatért a hajójához, eszébe jutott, mily nagy szüksége lesz majd rá. Közben azt mondta magának, hogy most csupán felkészül arra, miként folytassa majd az életét. Ahogy a lány is tenné.

75

Sunny közben levelet írt annak a néhány egyetemnek, amelyeket kiválasztott. Az időjárás azonban eddig nem tette lehetővé, hogy legalább Medfordig elvergődjön, és ott postára adja őket. Sokat olvasott, sokat kártyázott és sokat vesztett pókeren Jacob ellen, hogy aztán kétségbeesésében még a vázlatfüzetét is elővegye. Amikor belefáradt az ablakban föltáruló, havas táj és fenyőfák rajzolásába, nekifogott a kunyhó belsejének rögzítéséhez. Aztán, amikor ezt is megunta, karikatúrákat rajzolt. Jacob egyfolytában olvasott, és jegyzetelt valami spirálfüzetbe, amit az egyik fiókban talált. Amikor Sunny megkérdezte, hogy talán valami kísérletre készül-e, csak semmitmondó választ kapott. Aztán amikor ki akarta belőle szedni a választ, Jacob egyszerűen az ölébe húzta a lányt, és így felejtette el vele minden kérdését. Kétszer volt áramkimaradás, és legalább olyan gyakran szeretkeztek, mint amilyen sűrűn veszekedtek. Mindkettő elég gyakran előfordult. Amikor azon kapta magát, hogy még be is ágyaz, mert semmi értelmesebb dolga nem akadt, Sunny biztos volt abban, hogy mindketten bolondokházában kötnek ki, ha nem kezdenek valamit magukkal. Félig vetetten otthagyta az ágyat, és a lépcső tetejéhez perdült. - J.B.! A férfi azzal próbálta megőrizni ép elméjét, hogy kártyavárost épített. - Tessék? - Menjünk Portlandbe! Jacob épp valami különösen bonyolult részletre összpontosított. Arra gondolt, hogy a város szerkezete kezd hasonlítani az Omega II város körvonalaira. - J.B.! - Igen. - Mozdulatlan kézzel újabb kártyát tett a helyére. - Azt hiszem, túl késő - motyogta Sunny, és leült a kártyaváros nyugati végénél. - Már az agyára ment. - Van még ilyenünk? A nő felsóhajtott, és a fogyó kártyapaklira nézett. - Nincs. - Egy hídra gondoltam. - Gondolj inkább valami sokkterápiára! - Vagy egy égi övezetre. - Mire? A férfi észbe kapott, és újabb kártyát tett a toronyra. - Semmi. Csak elkalandoztam. A nő kuncogott. - Már amennyi maradt az agyadból… - Mit mondtál? - Azt, hogy menjünk ki a Dodge-hoz! - Azt hittem, hogy Medford a legközelebbi város. A nő kinyitotta a száját, majd becsukta. - Néha - mondta végül - nem teljesen vagyok biztos benne, hogy te is ugyanarról a bolygóról származol, mint én.

76

- Nekem ez a megfelelő bolygó. - A kártyák megremegtek. - Légy szíves, lélegezz a másik irányba! - Jacob. Tudnál rám szentelni egy kicsit abból a drága idődből? A férfi felnézett, és elmosolyodott. - Tudtad, hogy milyen szexis, amikor durcás vagy? - Nem vagyok durcás. - Aztán, amikor azon kapta magát, hogy újra lebiggyeszti a száját, indulatában lefújt egy épületet az asztalról. - Most öltél meg több ezer, ártatlan embert. - Csak egy ember van, akit meg fogok ölni. - Kétségbeesetten megmarkolta a férfi pulóverét. - J.B., ha nem jutok ki innen, akkor felgyújtom a házat. - Meg tudnád tenni? - Most csak figyelj rám. - Sunny közelebb hajolt. - Portland. Emberek, közlekedés, éttermek. - Mikor akarsz indulni? A nő felsóhajtott, és hátradőlt. - Te figyeltél. - Persze, hogy figyeltem. Mindig figyelek. Mikor szeretnél indulni? - Egy héttel ezelőtt. Most. Tíz perc múlva készen leszek. A nő felpattant. A férfi felszisszent, amikor erre az egész város összedőlt, aztán, ő is felállt. - De mi lesz a hóval? - Három napja nem havazott. Amellett a Land Rover négykerék-meghajtású. Ha valahogy kijutunk az ötös útra, akkor már szabadok vagyunk. A gondolatra, hogy kijuthatnak, majdnem elfelejtette azt, hogy miért is van itt. - De mi lesz, ha Cal visszajön? A nő türelmetlenül topogott. - Néhány héten belül nem jönnek vissza. Különben is, itt laknak. - Gondatlanul a lerombolt városra lépett. - J.B., gondolkodj! Te tényleg azt szeretnéd látni, hogy egy felnőtt nőből miként lesz valami dühöngő elmebajos? - Talán. - Megragadta a nő csípőjét, és magához húzta. - Mert azt is szeretem, amikor dühöngsz. - Hát akkor készülj fel rá. - Rendben. - A padlóra húzta. A lány egy ideig tiltakozott. - Én megyek - mondta, és kigombolta a férfi ingét. - Rendben. - Komolyan gondolom. - Jól van. - Lehúzta a nőről a fehér alsó-trikót. A nő küzdött, de nem tudta megakadályozni, hogy el ne mosolyodjon. Feladta, és segítette levenni a férfi pólóját. - Ahogy te is. - Amint befejezted a dühöngést - ígérte, majd a nő szájára hajolt. Sunny egy kis táskát dobott a Land Rover csomagtartójába. Összeszedte a fogkeféjét, a hajkeféjét, magához vette a kedvenc felsőjét, és a rúzsát. 77

- Arra az esetre, ha útközben meg kéne állnunk - magyarázta. - Miért kéne? - Nem tudom, mennyi ideig tart, amíg kiérünk a hegyekből. - Beült a kormány mögé. Körülbelül öt óra szokott lenni. Öt óra! Még teljes öt órába telik nekik, hogy az egyik államból a másikba utazzanak! Az elmúlt pár napban Jacob szinte el is felejtette, milyen más itt minden. A nő ránézett, a tekintete ragyogott, mosolygott. - Készen vagy? - Hát persze. Nehéz volt nem nézni, ahogy elfordít egy kis kulcsot, és beindítja a belső égésű motort. Érezte a remegést a padlón keresztül. Néhány apró változtatás, gondolta, és egy ősrégi jármű is képes halkan és simán haladni. Jacob már majdnem kimondta ezt, amikor a nő sebességbe tette a Land Rovert, és a terepjáró kerekei alól hó spriccelt szét. - Rendben! - Valóban? - A kicsike úgy megy, mint egy tank - mondta vidáman, ahogy távolodtak a kunyhótól. - Szemmel láthatólag. - Erőt vett magán, úgy gondolta, alaptalanul aggódik az életéért, mikor számtalan utazást tett görbületi sebességgel. - Gondolom, tudod, mit teszel. - Persze, hogy tudom. Megtanultam, hogyan kell dzsipet vezetni. - Felfelé haladtak egy meredek lejtőn, ahol megolvadt a hó, és csúszós jéggé fagyott meg újra. Jacob megnézte a fák magasságát és szélességét. Csak remélte, hogy a lány tudja, hogyan kell kikerülni őket. - Kissé zöldnek látszol. - A nő kuncogott, miközben csúszkáltak, és ha szabálytalanul is, de azért haladtak. - Még soha nem ültél ilyenben? A férfi elképzelte, ahogy a saját FVL járművét vezeti - Földön, Vízen vagy Levegőben. Puhán és halkan közlekedett, és olyan gyorsan, mint valami szupernova. - Nem, őszintén szólva, még nem. - Akkor majd jöhetsz velem még egy menetre. A Rover a hó alatt rejtőző sziklákon bukdácsolt. - Hát az jó lesz. Megpróbáltak előrehaladni a jégesőben. A férfi szinte ellazult. Mindenesetre úgy tűnt, hogy a lány tudja, hogy kell kezelni a járművet. Legalábbis úgy tűnt. Az első húsz perc után a fűtőberendezés zúgni kezdett. - Mi lenne, ha zenét hallgatnánk? A férfi összeráncolta a homlokát. - Rendben - mondta óvatosan. - A te feladatod. - Micsoda? - A zene. - Óvatosan kormányozott lefelé egy lejtőn. - A rádió. A férfi egy különösen nagy fát nézett. Jelenlegi sebességükkel és irányukkal harminc másodpercre becsülte a becsapódást. - Nem hoztuk el. - Az autórádió, J.B.! - Tíz centiméterrel kerülte el a fát. - Válassz ki valami adót!

78

A lány levette egyik kezét a kormányról, hogy a műszerfalra mutasson. Jacob összehúzott szemmel figyelte. Szerencsét próbált, és elforgatott egy gombot. - Jobban működik, ha bekapcsolod, mielőtt be akarsz hangolni egy állomást. A férfi visszafojtott egy káromkodást, és megpróbált eltekerni egy másik gombot, mire valami fülsüketítő ricsaj tört elő a szerkezetből. Beállította a hangerőt, és megpróbálta tovább hangolni. Az első állomás hangszeres zene volt, rengeteg hajlítással, amitől a férfi összerezzent. Sunnyra pillantott. - Ha ezt választod, akkor azonnal újra kell gondolnunk a kapcsolatunkat. A hang aztán elhalkult, amint tovább csavargatta a gombot. Talált valami érdes rockzenét, egészen hasonlót ahhoz, amit a saját idejében sugároznak a rádióadók. - Ez jó választás. - Röviden a férfira mosolygott. - Ki a kedvenc zenészed? - Mozart - felelte a férfi, mivel a válasz részben igaz volt, és teljességgel biztonságos. - Hát akkor kedvelni fogod az anyámat. Gyerekkoromban mindig az A-moll klarinétversenyt hallgatta szövés közben. - Néhány taktust együtt dalolt a rádióból áradó zenével. - A hang tisztasága miatt, mondta mindig. Mama mindig nagyon szerette a tiszta dolgokat, semmi adalékanyag, semmi tartósítószer. - Hogyan tartottátok frissen az ételeket tartósítószerek nélkül? - Én is mindig ezt mondtam. Mit ér az élet egy kis E621 nélkül? Mindenesetre apa biztosan átváltana valami Bob Dylan-re. - Felnevetett. Aztán szinte már teljesen megkönnyebbült, amikor végre rákanyarodtak az első aszfaltozott útra. - Az egyik legkorábbi emlékem róla az, hogy bámulom, amint éppen gyomlál a kertjében. Vállig ér a haja, és egy kis, hordozható lemezjátszóból valami karcos Dylan lemez szól. „Gyerünk, emberek, gyűljünk össze, bármerre is kóboroltok.” Minden, amit apám viselt, csupán egy trapéz nadrág és egy gyöngy nyaklánc. Jacob nyugtalanul gondolt a saját apjára, a takaros kertészruhában: kék póló, kék nadrág, sapkája alatt gondosan nyírt haj, az arca pedig végtelenül nyugodt, amint metszi a rózsáit, és közben Brahmst hallgat a személyes szórakoztató egységén. Aztán az anyjára emlékezett, amint egy lusta vasárnap a fa árnyékában ücsörög, épp valami regényt olvas, miközben ő és Cal baseballozik, és az ütőtávolságról vitatkozik. - Azt hiszem, kedvelni fogod. Jacob gondolatai erre visszazökkentek a jelenbe, és bambán pislogott a lányra. - Tessék? - Hát az apámat - ismételte. - Azt hiszem, kedvelni fogod. A férfi leküzdötte a bensejében növekvő dühöt. Egyszerű volt a következtetés. - Talán Portlandben laknak a szüleid? - Így van. Körülbelül húsz percre a lakásomtól. - Halk, elégedett sóhajtást hallatott, amikor rákanyarodtak az ötös útra, és északnak vették az irányt. - Örülnek majd, ha találkozhatnak veled, főleg, mivel Cal családja eddig valami titokzatos homályba burkolózott. Barátságos mosolya, amivel Jacob felé fordult, most lehervadt róla, amikor meglátta a férfi arckifejezését. Kezével megmarkolta a kormányt, de nem a düh, hanem inkább a kétségbeesés miatt. - Ha találkozol a szüleimmel, az még nem jelent egy életre szóló elköteleződést. 79

A lány kimérten, hűvösen beszélt. Ha Jacob nem lett volna elfoglalva a saját boldogtalanságával, kihallotta volna belőle a megbántottságot. - Azt eddig nem említetted, hogy a szüleidhez megyünk. - A tény az volt, hogy nem akart velük találkozni, sem úgy gondolni rájuk, mint élő személyekre. - Nem is gondoltam, hogy el kell mondanom. - A lány bal lábával döngölni kezdte a kocsi padlóját. - Tudom, hogy a te elképzelésed a családról teljesen más, mint az enyém, de nem tudnék úgy a városba jönni, hogy még csak be se nézek hozzájuk. A férfi keserű ízt érzett a szájában. - Neked fogalmad sincs arról, mit jelent nekem a család. - Nincs? - A nő durcásan vállat vont. - Mondjuk azt, hogy feltehetőleg nincs bajod azzal, hogy némely tagját képes vagy hosszú időszakra kizárni az életedből. A te dolgod tette hozzá, mielőtt a férfi visszavághatott volna. - És természetesen nem kötelező velem jönnöd, ha én meglátogatom a családomat. - Ujjai egy ütemre doboltak a lábával. Tulajdonképpen örülni fogok, ha meg sem kell említenem téged. A férfi jobbnak látta, ha most semmit sem mond. Ha nem így tett volna, túlságosan elragadták volna az érzelmei, ami már túl sok magyarázatot követelt volna. Sunny nem tudhatta, hogy ő mit érez. Neki minden olyan könnyű, olyan magától értetődő. Csak annyit kellett tennie, hogy beugrik ebbe a közlekedési eszköznek nem nevezhető szerkezetbe, és eltölt néhány órát az autópályának alig nevezhető úton. És már láthatja is a családját. A jelenlegi kommunikációs eszközöket használva viszonylag nagy távolságon keresztül is tud velük beszélni. Aztán ha az jut eszébe, hogy a bolygó másik oldalára akar utazni, a huszadik századi technológia némely eszköze ezt is lehetővé tenné számára. De még semmit sem tudott az elválásról, semmit sem arról, hogy az ember elveszítheti múltjának és jövőjének egy lényeges részét, és közben azt sem tudja, miért. Vajon hogyan viselkedne, ha azzal találná szembe magát, hogy soha többé nem láthatja majd a nővérét? Hát akkor biztosan nem viselkedne ilyen önelégülten. A következő egy órában Jacob azzal szórakoztatta magát, hogy fitymálva figyelte az úton haladó többi járművet. Nevetségesen esetlenek, lassúak, és teljességgel használhatatlanok. Szénmonoxiddal mérgezik a légkört. És ezek az emberek milyen boldogan mérgezik a saját levegőjüket. Nincs bennük semmi előrelátás, semmi tisztelet, gondolta. Nem törődnek sem magukkal, sem a természeti erőforrásokkal, s nem tisztelik az utódaikat sem. És még róla mondják, hogy érzéketlen. Arra gondolt, mi lenne, ha csak úgy besétálna egy itteni kutatólaboratóriumba, és bemutatná nekik a magfúzió elvét. Lehet, hogy feláldoznának egy birkát, és valami istennek kiáltanák ki. Hátradőlt, karját keresztbefonta. Csak hadd jöjjenek rá maguktól! Jelen pillanatban a legnagyobb gondja az volt, hogy melegen tartsa magát, mert Sunny oldaláról áramlott felé a jéghideg levegő. Összevonta a szemöldökét, amikor lehajtottak az autópályáról. Nem figyelte, de biztos volt abban, hogy még nem utaztak öt órája. - Mit csinálsz? - Szerzek valamit harapnivalót, és tankolok. - Úgy vágta hozzá, a szavakat, hogy közben rá se nézett. 80

A nő továbbra is sértődötten fékezett egy benzinkútnál, kiszállt, becsapta maga mögött az ajtót. Leakasztotta a csövet, és az orra alatt motyogott valamit. Már el is felejtette, milyen a férfi észjárása. Biztosan azt képzeli, hogy valamiféle csapdába akarja őt csalni. Szeretném, ha találkoznál a szüleimmel. Mit szólnál egy gyűrűs ünnepséghez? Sunny összeszorította a fogát. Hát ez a feltételezése már kifejezett sértés. Lehet, hogy szerelmes a férfiba, és remélte, hogy ez még visszafordítható folyamat, de semmit sem tenne azért, hogy bármit is erőltessen. Vagy azért, hogy elhitesse vele: mily szívrepesve várja, hogy letérdeljen elé, és végre megkérje a kezét. Ha Jacob azt gondolja, hogy csak büszkélkedni akar vele a szülei előtt, mint valami házasságra szelídített vaddal, akkor ezt az egészet újra kell gondolnia. A fajankó! Jacob ücsörgött egy ideig, aztán úgy döntött, kiszáll kinyújtóztatni a tagjait. És persze körbenézni a környéken. Tehát ez az a bizonyos benzinújratöltő állomás, méregette a kút csöveit. Sunny bedugta a cső végét egy tartályba, ami a Land Rover oldalában volt. Az arckifejezéséről ítélve nem volt túl boldog, hogy a hidegben kell álldogálnia, kezét a fém kapcsolóra téve. Mögötte a kút kattogott, ahogy a kijelzőn pörögtek a számok. A benzinszag nagyon erős volt. Több autó is állt a kutaknál. Néhányan a kocsiban ülve vártak, amíg egy sapkás férfi kijött, és megismételte, amit Sunny magának csinált. Mások közben úgy tettek, mint ő, a hidegben dideregve. Nézte, hogy egy nő három gyerekkel vesződött az épület oldalánál, ami kicsit távolabb volt az úttól. A gyerekek vitatkoztak és nyafogtak, miközben a nő néha odakapott feléjük. Elmosolyodott. Ez legalább nem változott az idők folyamán. Az úton autók húztak el. Jacob elfintorodott a kipufogógőz szagától. Egy tizenhat kerekű teherautó haladt el, hatalmas forgószelet kavarva maga után. Rengeteg épületet is látott. Magasakat, zömököket, s mindet egy csomóban, mintha attól félnének, hogy túl sok hely marad közöttük. Lélektelennek találta őket. Aztán, egy háztömbbel lejjebb észrevett valamit, amitől honvágya támadt. Egy aranysárga M betű. Legalább nem teljesen elmaradottak, gondolta. Mosolyogva fordult Sunny felé. De a lány rá se rántott. Tudomást sem vett a férfiról, helyére csapta a csövet, és a ház felé indult. Némaság ide vagy oda, ő nem fog bocsánatot kérni azért, ami kizárólag a nő hibája. Mégis követte őt a házba, ahol elvonta figyelmét a sok cukorka, az üdítőpult, és a nyers olaj mindent átható szaga. Amikor a nő papírpénzt vett elő, Jacob gyorsan zsebre vágta a kezét, nehogy hirtelen oda kapjon. A férfi sapkában, koszos ujjal csépelte valamilyen gépezet gombjait. Piros számok jelentek meg egy kijelzőn. Sunny átadta a papírt, és fémkorongokat kapott helyette. Ez is pénz, jutott Jacob eszébe. Érméknek hívják őket. Ideges volt, mert a nő bedobta őket a zsákjába, mielőtt megnézhette volna. Arra gondolt, vajon hogyan kérhetne néhány példányt. A nő, akit korábban látott, beterelte három gyerekét a boltba, és a terem máris megtelt a zsivajukkal. Mindhárman vidáman vetették rá magukat a cukorkás pultra. - Csak egyet! - mondta a nő éles hangon. - Komolyan mondom. - A táskájában kotorászott, miközben beszélt.

81

A gyerekek, nagykabátban és sapkában fülsüketítően veszekedtek, majd lökdösődni kezdtek. A legkisebb a fenekére puffant, és bömbölni kezdett. Jacob ösztönösen lehajolt, hogy talpra állítsa, majd a kezébe adta az összetört cukorkát. A kislány alsó ajka remegett, nagy, kerek, kék szeme könnyekkel volt teli. - Mindig ellök - panaszolta. - Nemsokára te is olyan nagy leszel, mint ők - vigasztalta a férfi. - Akkor majd nem tudnak félrelökni. - Sajnálom. - A nő sóhajtozva vette ölbe a lányát. - Hosszú volt az út. Scotty, a következő tizenöt kilométeren a kezeden fogsz ülni. Amikor Jacob megfordult, hogy kimenjen, a kislány rámosolygott. És észrevette, hogy Sunny is. - Akkor most újra beszélsz hozzám? - kérdezte, miközben a kocsihoz mentek. - Nem. - A nő felvette a kesztyűjét, és beült a kormány mögé. Sokkal könnyebb lett volna továbbra is utálnia a férfit, ha nem lett volna olyan édes azzal a kislánnyal. - Engem sokkal nehezebb elbűvölni, mint egy három éves kislányt. - Megpróbálhatnánk valami semleges témával. A lány beindította a motort. - Nincs semleges téma. Hát ezzel megfogta. Jacob újra csöndbe burkolózott, miközben Sunny visszasorolt a forgalomba. Meg is csókolhatta volna, amikor befordultak az aranysárga M betű felé. A nő követte az autós étterem felé mutató táblákat, majd megállt egy táblánál, amire azt írták: Étlap. - Mit kérsz? Már majdnem rávágta, hogy McGalaxis Burgert kér nagy adag lézerkarikával, de észrevette, hogy nincs ilyen az étlapon. Újra a nő kezébe tette a sorsát. - Kettőt abból, amit te eszel. - Mivel nem tudott ellenállni neki, játszadozni kezdett a nő hajával a tarkójánál. A lány bosszankodva söpörte félre Jacob kezét. Bemondta a rendelést a hangszóróba, meghallgatta a végösszeget, majd a várakozó autók mögé állt. - Gyorsabban odaérnünk, ha menet közben eszünk. Előre araszoltak. - Sietünk? - Nem szeretném pazarolni az időt. Ezzel ő is így volt, és nem tudta pontosan, mennyi volt még hátra nekik az együtt töltött időből. - Sunny? Semmi válasz. - Szeretlek. A nő lába lecsúszott a kuplungról. A másikkal olyan erősen nyomta meg a fékpedált, hogy a kocsi lefulladt. A jármű még ingott, amikor a férfihoz fordult. - Tessék? - Azt mondtam, szeretlek. - Nem fájt annyira, mint amennyire gondolta. Tulajdonképpen jó érzés volt. Nagyon jó. - Úgy gondoltam, akár meg is mondhatom neked nyíltan. 82

- Ó. - Ami a válaszokat illeti, nem ez volt a legjobb. Sunny azonban egyenesen meredt előre, és az előttük lévő autó hátsó ablakát bámulta. Egy kitömött macska volt tapadókoronggal az ablakhoz erősítve. Rávigyorgott. A mögöttük álló kocsi türelmetlenül dudált, mire a nő az indítókulccsal kezdett babrálni. Zavarodottan hajtott a kiszolgáló ablakhoz. - Csak ennyit mondasz? - A férfi hangja bosszús volt. - Csak, hogy „ó”? - Én… én nem tudom, mit… - 12 dollár 75 cent lesz - kiáltotta ki a fiú a kiszolgáló ablakon, és kinyújtott két fehér zacskót. - Tessék? A fiú csodálkozva nézett. - 12,75. Kérem, asszonyom. - Sajnálom. - Elvette a zacskókat, és Jacob ölébe dobta. A férfi szitkozódott, amíg Sunny előkotort egy húszast, és a fiúnak adta. Anélkül, hogy megvárta volna a visszajárót, az első üres helyre hajtott, és leállította a kocsit. - Azt hiszem, megégetted a… - Sajnálom - csattant fel a lány a szavába vágva. Mivel ostobán érezte magát, a férfira támadt. - A saját hibád, Mr. Romantika, amiért ilyesmit csak úgy odavetsz nekem, miközben egy kocsisor közepén, egy gyorsétterem előtt ácsorgok. Mit vártál tőlem, hogy majd a karjaidba omlok, amíg ők szószt öntenek a hamburgerbe? - Egyáltalán nem tudtam, mit vártam el tőled. - A férfi a zacskóba nyúlt, kivett egy becsomagolt hamburgert, és Sunnynak nyújtotta. - Tőlem? - Kicsomagolta, és nagyot harapott a szendvicsbe. A lenyelt falatok semmit sem segítettek gyomrának remegésén. - Tőlem? Te vagy az, aki az egészet kezdte, Hornblower. Az egyik percben leharapod a fejemet, a másikban meg szerelmet vallasz, aztán meg hozzám vágsz egy sajtburgert. - Fogd be, és egyél! - Egy papírpoharat nyomott a lány kezébe. Inkább leharapja a saját nyelvét, de még egyszer nem mondja újra a nőnek. Nem tudta, mi ütött belé. Biztosan a benzingőz okozza. Egyetlen épeszű férfi sem szeretne bele egy ilyen csökönyös nőbe. Márpedig ő még észnél van, még ha ez nem is a lánynak köszönhető. - Néhány perce azért még könyörögtél, hogy beszéljek veled - folytatta Sunny a sült krumplit rágcsálva. - Soha nem könyörögtem. A lány dühösen megfordult. - De megtetted volna, ha azt akarom. Jacob a legszívesebben megfojtotta volna, mert ráébredt, hogy Sunnynak igaza van. - Azt hittem, inkább vezetsz, miközben eszünk. - Meggondoltam magam - felelte a lány kimérten. Amilyen állapotban volt, egész benseje remegett, abban sem volt biztos, hogy akár csak tíz métert is képes lenne vezetni. Átkozott legyen, ha ezt elmondja neki. Mivel az ülés miatt nem tudott a férfiba rúgni, megfordult, és a szélvédőn bámult kifelé. Tovább folytatta az evést, és közben Jacobot korholta, amiért elvette az étvágyát.

83

Miféle dolog úgy szerelmet vallani, hogy közben hamburgerre várnak?! Jaj, de ízléses, jaj, de előkelő! Ujjával a kormánykeréken dobolt, és visszafojtott egy sóhajt. Ó, mily hihetetlen édes! Óvatosan vetett oldalra egy pillantást. A férfi arcéle szilárd volt, a tekintete acélos. Már látta ennél dühösebbnek is, de ez már közel volt hozzá. Valami ebben az ideges csöndben, ahogy a férfi némán füstölgött magában, hirtelen olyan meghittnek tűnt. Húsz év múlva majd visszagondol, és mosolyogni fog azon, hogyan mondta ki először Jacob a bűvös mondatot. Valahogy feltérdelt, és átölelte a férfit, aki felszisszent, amikor a hideg üdítő végigömlött a térdén. - A fenébe, Sunny, most az egészet rám öntötted. Fészkelődött, majd megnyugodott, amikor a lány megcsókolta. Nyelve hegyével érezte, hogy közben nevet. Megpróbálta közelebb húzni, de a sebváltó útjában volt. - Komolyan gondoltad? - kérdezte, és az ebéd maradékát félrekotorta. Ilyen könnyen nem fogja megúszni. - Mit? - Amit mondtál. A férfi nagy nehezen az ölébe ültette a nőt, biztosra véve, hogy fenekével a nedves térdét érinti. - Mikor? A nő nagyot sóhajtott, de átkarolta a férfi nyakát. - Azt mondtad, hogy szeretsz. Komolyan gondoltad? - Lehet. - Kezét bedugta a kabátja alá, de csak a pólóját érintette. - De az is lehet, hogy csak beszélgetni szerettem volna. A lány beharapta az alsó ajkát. - Az az utolsó esélyed, Hornblower. Valld be őszintén! Komolyan gondoltad? - Igen. - Az úristen legyen hozzájuk irgalmas! - Talán megint harcolni akarsz ezért? - Nem. - A férfiéhez szorította az arcát. - Nem, nem akarok megint harcolni. Legalábbis nem most. - Érezte, hogy ez a sóhajtás átjárja az egész testét. - Megijesztettél vele. - Akkor már ketten félünk. Miután csókot nyomott Jacob nyakára, hátrahajolt. - Ez még ijesztőbbé teszi. Én is szeretlek. A férfi tudta, de mégis… Mégis, hallani, ahogy kimondja, látni a szemét, miközben beszél, nézni az ajkát, ahogy formálja a szavakat, semmi sem tudta volna felkészíteni arra az érzésre, ami elárasztotta. Érzelmek zuhataga. Megpróbált kievickélni belőlük, és ajkát a lányéra nyomta. Nem tudta elég közel húzni magához. Nem tűnt különösnek, hogy egy autóban bújnak össze a parkolóban, miközben mellettük fényes nappal autók százai haladnak el a forgalmas úton. Sokkal különösebb volt maga a tény, hogy egyáltalán itt volt, hogy a több száz évnyi távolság ellenére is megtalálta a szerelmét. Sunny nem mehet oda, ahol ő él. Ő pedig nem maradhatott ott, ahol ez a nő él. Mégis, ebben a kiváltságos és rövid időszakban most együtt voltak. Az idő azonban gyorsan múlt.

84

- Nem is tudom, mit kezdünk ezzel az egésszel - mormogta Jacob. Kellett lennie valaminek, valami egyenletnek, valami elméletnek. De miféle számítógép tudna ilyen, teljességgel érzelmi adatokat feldolgozni?! - Egyszerre csak egy napot, emlékszel? - Hátrahúzódott, és elmosolyodott. - Rengeteg időnk van. - Sunny szorosan átölelte kedvesét, és így nem láthatta, mily felhős lett ettől a tekintete. - Erről jut eszembe, még legalább két óra, míg Portlandbe érünk. - Túl hosszú. A nő felnevetett, és visszadőlt az ülésébe. - Én is épp erre gondoltam. Kihajtott a parkolóból, és élénken nézelődött mindenfelé. Aztán elégedett mosollyal lehajtott az első motel elé, amit így észrevett. - Azt hiszem, jót tesz egy kis pihenés. - Felkapta a táskáját, és belépett az irodába, hogy bejelentkezzen. Ezúttal egy műanyag kártyát használt a fizetéshez, ami sokkal kevésbé volt idegen a férfi számára. Kis bajlódással és kevés beszéddel meg is kapta a kulcsot a portástól. - Mennyi időnk van? - kérdezte Jacob, amikor átölelte Sunny vállát. A nő ránézett. - Lehet, hogy ez egy motel - mondta, és a kilences ajtó elé vezette a férfit -, de nem hiszem, hogy ez a lánc akár órákra is kiad szobát. Tehát… - Elforgatta a kulcsot a zárban Miénk az egész nap, és az éjszaka, ha úgy szeretnénk. - Úgy szeretnénk. - Ahogy beléptek, felkapta a nőt. Körbeforgatta, és nekidőltek az ajtónak. Mivel Jacob keze már foglalt volt, Sunny a háta mögé nyúlt, és beakasztotta a biztonsági láncot. - J.B., várj! - Mire? - Jobb szeretném, ha előbb felhúznánk az ágyneműt. A férfi végigsimította a falat, a gombot keresve, miközben másik kezével a nő kabátját segítette le. - Mit csinálsz? - Keresem a kapcsolót. A nő felnevetett. - Harmincötért egy éjszakára kézzel kell behúznod a függönyöket. - Eltolta magát, hogy összehúzza. - Szeretném látni, te milyen szállodákban szoktál megszállni. A szobában lágy félhomály lett, vékony, éles fénysugárral a közepén, ahol a két függöny találkozott. A nő épp ott állt, a fény, mint szikrázó dárda nyúlt fel mögötte. És elvarázsolta őt. - Van egy hely azon a szigeten, Maine mellett. - Levette a kölcsönvett kabátot, és leült, hogy kifűzze a bakancsát. - A szobákat egy hegyfokra építették, így belógnak a tenger fölé. Alattuk, mellettük, előttük a tenger hullámzik. Az ablakok… - Hogy is magyarázza el? Különleges anyagból készítik őket, úgyhogy te kilátsz olyan messze, amennyire csak lehet, de senki nem lát be, vagyis az egyik fal mögött semmi nincs, csak a sziklák, és az óceán. A kád hatalmas és süllyesztett, és illatos víz folyik a csapból. A férfi lassan felállt. Elképzelte magát ott, együtt a lánnyal.

85

- Kérhetsz zenét is, csak gondolnod kell rá. Ha holdvilágot szeretnél, vagy az eső zaját, csak meg kell érintened egy kapcsolót. Az ágyak nagyok és puhák, így amikor a férfi a nő után nyúl, szinte felé úszik. Ha ott van az ember, megáll az idő. A lány felsóhajtott. - Ezt csak kitaláltad. A férfi megrázta a fejét. - Majd elviszlek, ha tudlak. - Jó a képzeleted - mondta, miközben Jacob levette róla a kabátot. Megborzongott, amikor a férfi végigsimított a hátán. - Tegyünk úgy, mintha ott lennénk. Azt nem hiszem, hogy itt van holdfény. A férfi mosolyogva leültette, és lehúzgálta a lány bakancsait. - Hát akkor mi legyen? - Vihar! - Megreszketett, amikor a férfi végighúzta ujját a lábszárán. - És villámlás! Azt érzem ugyanis, valahányszor megérintesz. Jacobban is vihar dúlt. Sunny tekintetében látta tükröződni a saját erejét. Felállt, hogy centiméterről centiméterre, szinte már kínzóan teste a testéhez simuljon. Mielőtt a szájához ért volna, a lány nyakát perzselte végig a csókjával. Az ott lüktető ér felvillanyozta, íze felgyújtotta. A lány több szabadságot akart, ezért lassan lehántotta a férfi pulóverét, és a földre ejtette. Elnyújtott nyögéssel csókolgatta végig a mellkasát, élvezte bőrének érdességét, és meghitt illatát. A kemény izmok fölött puha volt, hihetetlenül puha. Férfias illata elkábította. Már tombolt a vihar, de még érezte, amikor a férfi szíve fölött haladt el ajkával. Érte dobogott. Érte villámlott. Látta az erejét, amikor a férfi szemébe nézett. Jacob meglepődött, hogy még mindig képes talpon maradni. A lány teljesen elhódította, és ugyanakkor kétségbe is ejtette. Hosszú, édes ujjai már jól ismerték a testét, de minden egyes alkalommal új és új titkot tártak fel. És a lány szája… Megragadta Sunny vállát, miközben a lány szájával lefelé vándorolt volna a mellkasán, hasának remegő izmai fölé. Nyelve nedves csíkot húzott. Mohó nevetése a fejében visszhangzott. Érezte ujjait a nadrágja zipzárján, és ahogy a farmer a derekáról a csípőjére csúszott. A gyönyör szétáradt benne, egyenetlenül kapkodta a levegőt. Az idő nem állt meg. Visszafele pörgött, amíg legalább annyira ösztönössé nem vált, mint az első embereké, akik még durva kőből pattintottak maguknak fegyvert. Felhúzta a lányt a karjába, szájon csókolta, vulkánok tűzesőjével záporozott rá. Aztán, amikor a lány már alatta feküdt az ágyon, a teste úgy megfeszült, mint valami drótkötél. A légzése elnehezült, szinte kiszakadt a tüdejéből, ahogy simogatta. A lány hallotta, hogy Jacob mormol még valamit, de a fejében támadt forgószél már elsodorta a szavakat. A férfi vadul letépte a lány pólóját, a gombok szanaszét repültek. Meg akarta érinteni, ezért beakasztotta ujját a kis pamut alsóing nyakába, és feltépte. Sunny Jacob nevét kiáltotta aléltan, mámorosan, rémülten az erőszaktól, amit a férfiból váltott ki. Azután már csak kapkodta a levegőt, mert alig volt magánál, amikor az első hullám szétáradt benne. Ezúttal azonban nem volt elgyengülés.

86

Új erőre kapva felegyenesedett, átölelte a férfit, így félig elnyúltak, félig térdeltek az ágyon. Felsőtestük és csípőjük egymásnak feszült. Sunny a fejét hátravetve hagyta, hogy a férfi szája kalandozzon a testén, örömet adva és kapva. Mint egy őrült, tépte, szaggatta a nő nadrágját, amíg egyformán meztelenek nem lettek. A lány keze lesiklott sima bőrén, és megpróbálta magához húzni. Sunny akkor ébredt rá, hogy a férfi reszket, olyan vágytól remeg, amilyet eddig még ő sem tudott elképzelni. Jacob nevét suttogta, de addigra már minden érzékét betöltötte, és meggyújtotta. Az izmai feszesek voltak, ahogy magához ölelte, hagyta, hogy a nő vezesse mindkettőjüket mind gyorsabban, mind mélyebbre, ahol már mindkettejük fölött a teremtés óriás tengereinek hullámai nyargaltak. A szenvedély elhagyatottsággá vált, ahogy a nő teste hátrahajlott, kísértésbe hozva a férfit, hogy szájával ízlelje. Az érzések egyre magasabbra hágtak, mígnem eggyé lettek a forró fényben, színekben és hangban. Amikor a férfi magához húzta, és testével belé hatolt, Sunny már nem tudta, hogy hol kezdődik ő, és hol végződik a férfi. De már nem aggódott emiatt.

9. Sunny kinyitotta lakásának ajtaját, tudomást sem véve a háta mögötti halk nyikorgásról, ami azt jelentette, hogy Mrs. Morgenstern szokása szerint leskelődik az ajtaján, figyelve, hogy ki jön-megy a harmadik emeleten. Annak idején a harmadik emeletet választotta, bár a lift kiszámíthatatlan és a szomszédok zajosa voltak, mert ennek az apró lakásnak volt legalább egy erkélynek alig nevezhető része. Itt épp elég hely volt egy széknek, ha megfelelő szögbe állította, és a bokáját a korlátra támasztotta. A lakás a parkolóra nézett. Neki épp elég jó volt. - Hát ez lenne az - jelentette be, és maga is meglepődött azon, hogy elönti az érzelgősség a saját tárgyai láttán. Jacob mögötte lépett be. Jobb oldalánál napfény áradt be a vékony ablaküvegen. A falakon képek lógtak, fotók, vázlatok, olajfestmények és poszterek. Sunny még a saját lakásában is jobban szerette a társaságot. Élénk színű párnák hevertek egy megroggyant, napszítta kanapén. Előtte az asztalon egy halom könyv, újság és levelek, nyitva és felbontatlanul. A sarokban a derékig érő kannában poros pávatollak voltak. A szoba túlsó végében lévő másik asztalról kitűnt, hogy vagy száz évvel korábban szakértő kézműves készíthette. Vékony porréteg fedte, rajta egy pár balettcipő hevert, valami kék szalag és egy törött teáskanna társaságában. Egy fadobozba lemezek tömkelege volt gyömöszölve, és fényes porcelánpapagáj üldögélt a magas, fonott széken. 87

- Érdekes. - Nos, ez az otthonom. Legalábbis legtöbbször. - A férfi kezébe nyomta a papírzacskót. Sütemény utánpótlás és üdítő volt benne, amit útközben vettek. - Betennéd ezeket a konyhába? Szeretném meghallgatni az üzenetrögzítőt. - Persze. Merre? - Arra! - mutatta, majd eltűnt egy ajtó mögött. Jacob megállt egy pillanatra a konyhában. Ezúttal nem csupán az eszközöket vette szemügyre. Azokhoz már kezdett hozzászokni. De a teáskannák! Hát itt mindenhol csak teáskanna volt, minden lehetséges helyet betöltöttek, a falakon lévő polcokon sorakoztak, vagy éppen egymás mellett álltak a hűtőszekrény tetején. Minden színben, minden formában, a csiricsárétól az elegánsig minden lehetséges változat jelen volt. Az eddig soha nem jutott eszébe, hogy a lány bármit gyűjthet. Mindig is túlságosan nyughatatlannak és mozgékonynak tűnt ahhoz, hogy az idejét tárgyak gyűjtésére fordítsa. Mégis kedvesnek találta, hogy Sunnynak ilyen érzelgős oldala is volt. Kíváncsian vizsgálgatta az egyik kannát, amely különösen feltűnő példánya volt a késő huszadik századi… nem volt képes rávenni magát arra, hogy művészetnek nevezze. Zömök volt, gyenge minőségű porcelánból készült, a tetején valami hatalmas madár, és köröskörül rettenetes százszorszépek. Egy gyűjteménybe még elmegy, gondolta. Félretette, és tovább nézelődött. A kék szalagok mindenféle díjat, érmet, helyezést jeleztek. Úszásért, vívásért, lovaglásért. Úgy tűnt, Sunny egy életet töltött azzal, hogy felfedezze, miben tehetséges. Némelyik falon lógó képre a lány neve volt írva - vagy inkább firkálva. Vázlatok városokról, festmények tömött strandokról. Úgy gondolta, hogy a legtöbb fotót is a lány készítette. Volt benne tehetség, éles szemű és gyors észjárású volt. Ha egyszer valamibe belekezdett, akkor azt biztosan tökéletesen csinálta. Furcsamód a férfi mégis inkább úgy kedvelte, amilyen volt: szétszórva a tehetségét, kísérletezve, új tudás után kutatva. Nem is akarta, hogy megváltozzon. Őt azonban a lány megváltoztatta. Nem volt könnyű beismerni, de azzal, hogy vele volt, hogy törődött vele, szinte észrevétlenül is átalakult az addigi meggyőződése. Most már képes lesz betelni ezzel az egy emberrel. Ez az egyezség persze nem jelentheti a feltétel nélküli megadást és teljes behódolást. A szerelem nem azt jelenti, hogy az ember lemond önmagáról, hanem azt, hogy ezzel az átadással sokkal többet nyer, mint amennyiről lemondott. Sunny hatására kénytelen lesz szembenézni azzal, hogyan is fogja az élete hátralévő részét eltölteni nélküle. A hálószoba felé fordulva a lány után indult. Első látásra úgy tűnt, hogy Sunny egy szekrényben áll. Aztán, ahogy meglátta az ágyat, ráébredt, hogy abból áll az egész szoba. Nem volt ugyan nagy helyiség, körülbelül háromszor három méter, mégis minden sarokban és zugban volt valami. Még több könyv, egy élénk narancssárgába öltöztetett mackó korcsolyával. Egy pár keresztbe tett síléc is lógott a falon, mintha kardok lennének. Az öltözőasztalkán üvegcsék tömkelege állt, legalább húsz különféle illat és krém. Volt egy fénykép is a családjáról. Nehéz volt a képre összpontosítania, mert a lány az ágy mellett állt, derékig meztelenül. Levette magáról a férfi pulóverét. Kénytelen volt kölcsönadni neki az útra, mivel ő tette 88

tönkre a pólóját. Egyik fülével az ágya melletti készülékre figyelve, ami egyszerre volt rádió, ébresztő és üzenetrögzítő, a szekrényében keresgélt egy másik felsőt. - Szia, cicám! - A rögzítőből jövő hang mézédes volt, és nagyon férfias. Jacob megvetően hallgatta. - Pete vagyok. Már nem vagy olyan durcás, ugye, babám? Gyerünk, Sunny, bocsáss meg, és felejtsük el, rendben?! Hívj fel, és mehetünk táncolni. Hiányzik az a csinos kis pofikád. Sunny mérgesen felhorkantott, és előráncigált egy melegítő felsőt. - Ki az a Pete? - Jó ég! - A melle elé kapta a kezét. - De megijesztettél! - Ki az a Pete? - kérdezte Jacob ismételten. - Csak egy srác. - A lány felhúzta a melegítőt. - Reméltem, hogy hozol egy üdítőt. Leült az ágy szélére, hogy lehúzza a csizmáját. - Sunny. - Ezúttal egy lágy női hang szólt. - Kaptunk egy képeslapot Libbytől és Caltől. Szólj, ha visszajöttél a városba! - Az anyám - magyarázta a lábujjait mozgatva. Vigyorogva a férfihoz dobta a pulóvert. Ezt visszaadom. Jacob bizonytalanul levette a kabátját. Alatta teljesen meztelen volt a felsőteste. Miközben áthúzta fején a pulóverét, a rögzítő a következő üzenetet kezdte lejátszani. - Hahó, Sunny, Marco vagyok. Hol a pokolban vagy, édesem? Már egy hete kereslek. Csörgess meg, ha visszajöttél! - A csipogás előtt csókot utánzó, nagy cuppantás hangja hallatszott. - Ki az a Marco? - kérdezte Jacob halál nyugodtan. - Hát az egy másik srác. - Sunny felvonta szemöldökét, amikor a férfi karon fogta, és talpra állította. - Hány van? - Üzenet? - Hány férfi. - Sunny… itt Bob. Arra gondoltam, hogy talán lenne kedved… Sunny könnyedén kikapcsolta a gépet. - Nem számoltam - felelte nyugodtan. - A múltjainkat szeretnéd összehasonlítani, J.B.? A férfi nem válaszolt, mert erre nem tudott mit mondani. Elengedte a nőt, és arrébb ment. Féltékenység töltötte el. De mennyire utálta ezt az érzést! Nem tartotta magát józanul gondolkodó embernek, de annyi bizonyos, hogy értelmes volt. Tudta, hogy ez a nő nem akkor kelt életre, amikor ő besétált a szerelmi életébe. Egy ilyen gyönyörű, ragyogó, elbűvölő lány biztosan vonzza a férfiakat. Sok-sok férfit. És ha tehette volna, mindegyiket egytől egyig megölte volna azért, mert megérintették azt, ami az övé. És nem az övé. A férfi szitkozódott, majd megfordult, és észrevette a lányt, aki az ajtóból figyelte. - Harcolni fogunk? A férfinak minden tagja fájt. Ha csak a nőre nézett, fájt mindene, azért, ami történt, és azért, ami soha nem történhet meg. - Nem. 89

- Rendben. - Nem akarom, hogy a közeledben legyenek - fakadt ki. - Ne légy már ostoba! A férfi három lépéssel a nőnél termett. - Én komolyan beszélek. A lány kiszabadította a kezét, és a férfira nézett. - Én is. A francba is, hogy gondolhatod, hogy bármelyik is jelent valamit számomra utánad?! - Ha te nem… - A nő szavai megállították. Tenyerét felfelé emelve hátralépett. A nő követte. - Ha én nem mit? Ha azt hiszed, hogy parancsolgathatsz nekem, akkor nagyon tévedsz, öregem. Nekem nem kell… - Nem, nem kell. - Félbeszakította, összeszorított öklét a kezébe vette. Sunny nem az övé, emlékeztette magát. Ehhez hozzá. kell szoknia. - Nem jól viselem az ilyesmit. Még soha nem voltam szerelmes. A harci fény kihunyt a nő szemében. - Még én sem. Legalábbis nem ennyire. - Nem, nem ennyire. - Ujjaival végigsimította a lány ajkát. - A többi értesítést később vizsgáld át, rendben? A nő elmosolyodott Jacob szóhasználatán. - Persze. Figyelj, készíts magadnak valamit a konyhában! A tévé a hálószobában, a rádió a nappaliban van. Néhány óra múlva itt leszek. - Hová mégy? A lány felrántott magára egy pár kitaposott tornacipőt. - Meglátogatom a szüléimet. Ha később lesz kedved, ehetünk egy igazi vacsorát valahol, és elmehetünk táncolni. - Sunny! - Megfogta a nő kezét, miközben az a kabátját vette föl. - Szeretnék veled menni. A nő komoly tekintettel nézett a férfira. - Ezt nem kell mondanod, Jacob. De tényleg. - Tudom. De szeretnék menni. A nő megcsókolta a férfi arcát. - Akkor vedd a kabátod!

William Stone mezítláb sétált az ajtóhoz előkelő, Tudor-stílusú házában. Pulóvere lötyögött csontos, nyúlánk testalkatán. Nadrágja teljesen kikopott a térdénél, de nem állt szándékában lecserélni. Egyik kezében hordozható telefon volt, a másikban egy banán. - Nézd, Preston, szeretném, ha az új reklámkampány kifinomult lenne. Semmi táncoló teás zacskó, semmi heavy-metál zene, semmi beszélő teddy mackó. - Csalódottan felsóhajtott, és kinyitotta az ajtót. - Igen, ide értem a keringőző nyulakat is, az ég szerelmére! Szeretném… - Észrevette a lányát, és elmosolyodott. - Intézd el, Preston! - adta ki az utasítást, és letette. Szevasz, kölyök! - Széttárta karját, és átölelte a lányát. Sunny cuppanós puszit nyomott az arcára, és kivette kezéből a banánt. 90

- Az iparmágnás beszélt. William fintorogva a telefonra nézett. Az ilyesfajta túlzásoktól zavarba jött. - Én csak… - Elhallgatott, amikor észrevette Jacobot a küszöbön ácsorogni. Agyában egy név után kutatott. Sunny gyakran hozott férfiakat a házhoz, mindenféle barátokat és kísérőket. William nem szeretett úgy gondolni a kislányára, mint akinek szeretői vannak. Ez a mostani azonban ismerősnek tűnt neki, bár még nem tudta hová tenni. - Ő J.B. - mondta Sunny két harapás között. Karjával átölelte apja derekát. Mint két tojás, gondolta Jacob, és örült, hogy eszébe jutott ez a kifejezés. Ugyanazok a színek, ugyanolyan csontozat, ugyanaz a nyílt, méricskélő tekintet. Átvéve a kezdeményezést Jacob előrelépett, és a kezét nyújtotta. - Mr. Stone. Mivel egyik kezével továbbra is a lányát ölelte át - kissé birtoklón -, William zsebre dugta a telefont, és megrázta Jacob kezét. - Hornblower - folytatta Sunny vidáman. - Jacob Hornblower. Cal bátyja. - Ne viccelj! - A kézfogás lelkesebb lett, a mosoly barátságosabb. - Hát örülök, hogy megismerhetlek. Már kezdtük azt hinni, hogy Cal csak kitalálta a családját. Gyere be! Caro is itt van valahol. Elengedte Jacobot, de továbbra is szorosan ölelte Sunnyt, miközben a folyosón át a nappaliba vezette őket. Jacobot meglepte az élénk színek pasztell árnyalatokkal való keveredése. Előkelő hatást keltett. Egyszerűen, időtlenül előkelő. Néhány darab csillogó kristály, fénylő régiségek, és természetesen, amire csak most ébredt rá, Caroline Stone elképesztő műalkotásai. Döbbenten látta a szőtteseket a falakon kiterítve, és elámult, amikor egyet észrevett a padlón szőnyegként. - Ülj le! - mondta William, miközben gondatlanul átgyalogolt az egyiken, amiről Jacob úgy gondolta, hogy felbecsülhetetlen értékű. - Kérsz valamit inni? - Nem, semmit. Köszönöm. - Egy citromfára meredt az ablakon keresztül. Az apja otthon ugyanilyen díszfát nevelgetett. - Teát pedig innod kell - mondta Sunny megpaskolva Jacob combját, aki mellette ült a kanapén. - Különben vérig sérted apát. - Természetesen. - Újra Williamre nézett, és elkapta figyelő tekintetét. William zsebében megcsörrent a telefon. Ügyet sem vetett rá. Sunny felismerte apja tekintetében a csillogást, és szerette volna későbbre halasztani a kérdéseket. Ezért a kezébe adta a banánhéjat. - Én kérnék, apa. Mit szólsz a Keleti Mámorhoz? - Remek. Máris hozom. A férfi kiment az ajtón, zsebében továbbra is csörgött a telefon. Sunny kuncogott, és újra Jacob lábára tette a kezét. - Azt hiszem, figyelmeztetnem kellett volna… - Kíváncsian félrehajtotta fejét. Jacob tátott szájjal bámult - nem tudott jobb kifejezést rá - anyjának egyik fali szőttesére. - J.B.? Visszatérnél közénk? - Igen. Mi az? - Figyelmeztetni szeretnélek, hogy az apám nagyon kotnyeles. Mindenféle kérdést fog feltenni neked, a legtöbb személyes lesz. Nem tudja megállni.

91

- Rendben. - Nem tudott ellenállni. Felállt, az egyik négyzet alakú szövethez ment, és végigsimított a puha anyagon és a vérvörös színeken. - Ugye milyen gyönyörű? - Igen, nagyon szép. A nő mellé lépett. - Elismert művész lett belőle. Az elismert gyenge kifejezés volt Caroline Stone-ra. A munkái múzeumok üvege mögött voltak láthatók. Az egész univerzumban képzőművészek tanulmányozták és tisztelték. Ő pedig itt volt, és az egyik különleges darabot simogatta. - Régebben takarókat árult, hogy meglegyen a pénz az ennivalóra. - Ez legenda. - Tessék? - Semmi. - Leejtette a kezét, és zsebre dugta. Amióta kilépett a hajójából, első alkalommal érezte magát zavarban. Ezekről az emberekről tanult az iskolában. Történelmi személyiségek. Mégis, ő itt volt, az otthonukban. Szerelmes volt a lányukba. Hogyan lehetett szerelmes egy olyan valakibe, aki évszázadokkal azelőtt élt és halt meg, mielőtt ő megszületett volna? Ijedtség. Megérezte. Megfordult, és megragadta a kedvese karját. Valóság, szilárd és meleg. A kezében tartja. - Sunny. - Mi baj? - Jacob sápadt volt, a tekintete sötét. - Mi történt? Megrázta a fejét. Nem tudott mit mondani. Nem tudta, hogyan magyarázza. Ehelyett a lány szájához hajolt, és hagyta, hogy ő űzze el a félelmet. - Szeretlek. - Tudom. - Kihallotta a kétségbeesést a férfi hangjából, és végigsimított az arcán. A megnyugtatás és lecsillapítás érzése még új volt számára. - Lassacskán majd mindketten megszokjuk. - Üdvözlöm! Szétrebbentek, amint meglátták Caroline-t az ajtóban. Sötét, egyenes haja a vállát súrolta. Fülében gyöngy fülbevaló lógott. Halvány mosoly ült az arcán, ezen a csendesen kedves arcon, melyet nagy, eleven szeme tett élénkké. Buggyos férfiinget viselt, félig levágott farmernadrágot, és gyöngyökkel kirakott sarut. Karjában egy gügyögő kisbabát tartott. - Anya. - Sunny keresztülvágott a szobán, hogy megölelje őket. Magasabb volt, mint Caroline, és kissé le kellett hajolnia, hogy ugyanolyan lelkes puszit nyomjon az arcára, mint az apjának. Nevetve vette át a kisbabát, aztán a feje fölé emelte, és mint valami győzelmi jelképpel körbeforgott vele. - Szia, Sam! Hogy vagy? Ó, már nagyon nehéz lettél! - Olyan étvágya van, mint a nővérének - mondta Caroline. Sunny vigyorogva a csípőjére ültette a gyereket. - J.B., ő az anyám, Caroline, és az öcsém, Samuel király. - J.B. - Caroline műértő szeme azonnal észrevette a hasonlóságot, és kapcsolt. - Te biztosan Cal testvére vagy. - Igen. - A valószerűtlenség érzete visszatért, ahogy a nő keresztülment a szobán. Kéznyújtás helyett puszit adott a férfinak. 92

- Reméltük, hogy egyszer majd találkozunk Cal valamelyik családtagjával. Nagyon büszke rád. - Tényleg? - Enyhe neheztelés érződött a hangján. Caroline megérezte, ezért ejtette a témát. - Igen. A szüleid is veled jöttek? - Nem. Nem tudtak eljönni. - Ó. - A csalódottság halvány volt a tekintetében, de őszinte. - Nos, remélem, hogy egy szép napon találkozunk. Hol van Will? - kérdezte Sunnytól. - Teát főz. - Persze. Kérlek, ülj le! Ugye, te asztrofizikus vagy? - Így van. - Hátradőlt a kanapén, Caroline Stone szemben ült vele, Sunny pedig a földön a kisbabával. - J.B. jelenleg az időutazással foglalkozik. - Időutazás? - Caroline elmosolyodott, és keresztbe tette a lábát. - Will teljesen odáig lesz. Bár úgy hiszem, hogy mostanság épp a párhuzamos világegyetemek érdeklik. - Mi lett a reinkarnációval? - Még mindig szilárdan hisz benne. Meg van győződve arról, hogy 1775-ben tagja volt az első kontinentális kongresszusnak. - Mindig is szeretett lázadni. - Sunny az öccse hasát csiklandozta, miközben Jacobra mosolygott. - Az apám szereti a vitás kérdéseket kiválasztani, hogy aztán legyen miről beszélgetni. Ó, nézd! Sam mászik! - Ez az ő új tudománya. - Caroline két rész büszkeséggel és egy rész csodálattal figyelte szőke gyermekét, amint az előre kúszott a szőnyegen. - Will már egy rakás videót készített róla. - Jogom van hozzá - mondta William, és begurított egy zsúrkocsit. - Úgy emlékszem, hogy Sunny olyan gyorsan váltott kúszásról futásra, hogy alig ocsúdtunk fel. - És te az egészet felvetted a kéz alól vett filmes kameráddal. - Caroline felállt, a fiához lépett, és megcsókolta Willt, mielőtt segített volna felszolgálni neki a teát. - Szóval… - William már kigondolt egy sor kérdést a konyhában. - …most érkeztél Portlandbe? - Ma délután - felelte Jacob, és elvette a teáscsészét. - Calt kerested éppen, mire megtaláltad Sunnyt, - Így történt. - Kortyolt egyet, és megpróbálta feldolgozni azt a tényt, hogy éppen Herbal Delight teát iszik azzal a férfival, aki kitalálta. - Cal megadta a… - majdnem koordinátákat mondott - …a kunyhó felé vezető utat. - A kunyhó? - A teáscsésze megállt William szájánál. A kunyhóban voltál… Sunnyval? - A múlt héten szörnyű hóvihar tombolt. - Sunny könnyedén megérintette apja térdét. Néhány napig nem is volt áramunk. - Együtt? A nőnek sikerült kifejezéstelen arcot vágnia. - Nehéz lett volna külön lakni egy olyan kis helyen, mint az a kunyhó. Caroline szórakozottan nézte, ahogy a fia Jacob lábához mászott. - Kár, hogy nem találkoztál Libbyvel és Callel. Remélem, hogy maradsz addig, amíg vissza nem térnek. 93

A kisbaba a nadrágszárát csócsálta. Jacob félretette a csészét, lehajolt, és az ölébe ültette Samet. - Megvárom őket. - Hol? - kérdezte William. Sunny megbökte az apja térdét. - Tudtad, hogy J.B. az időutazással kísérletezik? - Időutazás? - Az izgatottság vetekedett az apasággal. De az utóbbi nyert. - Mégis milyen hosszú időt töltöttetek együtt a hegyekben? Jacob hagyta, hogy Sam az ujját rágcsálja. - Néhány hetet. - Valóban? - A férfi szeme elkerekedett, és oltalmazón Sunny vállára tette a kezét. Gondolom, a hó tartott vissza titeket attól, hogy kényelmesebb megoldást válasszatok. Sunny a szemét forgatta. Caroline felsóhajtott. Jacob Sam világos, pihés haját simogatta. - Ez a megoldás megfelelt számomra. - Meghiszem azt! - William előrehajolt, majd felszisszent, amikor Sunny újra a térdébe bökött. - J.B., tudtad, hogy az apám meglógott… - Tetszett neki ez a kifejezés. - …anyámmal, amikor tizenhat évesek voltak? - Tizenhét - javította ki William. - Nem egészen - tette hozzá. Caroline, és kortyolt egyet a teából. A férfi ránézett. - Csak néhány hónapon múlt. És az teljesen más volt. - Természetesen - helyeselt Sunny. - Akkoriban más volt - motyogta William. - A hatvanas években. Sunny megsimogatta apja sajgó térdét. - Hát ez mindent megmagyaráz. - Ott kellett volna lenned. Amellett nem kellett volna megszöknünk, ha Caro apja nem lett volna olyan akadékoskodó és lehetetlen alak. - Biztosan igazad van - rebegtette Sunny a szempilláját. - Nincs rosszabb annál, mint ha egy apa olyanba üti az orrát, ami nem rá tartozik, William két ujja közé fogta a lánya orrát. - Hé, vigyázz a szádra! A nő elvigyorodott. - Mondd csak, nagyapa beszél már veled? - Alig. - Kivéve, amikor majd megbolondulnak Sam miatt - tette hozzá Caroline. - Már majdnem megbocsátotta nekünk, hogy nem láthatott téged és Libbyt kiskorotokban, hogy elkényeztessen. Szeretnéd, hogy átvegyem Samet, J.B.? - Nem, jól van itt. - A baba Jacob ujjaival játszott, gügyögött nekik, és kóstolgatta őket. - Hasonlít rád - motyogta Sunny felé fordulva. A lány elmosolyodott. El sem tudta mondani, milyen érzés töltötte el, amikor azt nézte, hogy a férfi egy kisbabát ölelget az ölében. - Szerintem is. 94

William a szék karfáján dobolt az ujjaival. Úgy tűnt, hogy a Hornblower fiúk különleges vonzerőt gyakorolnak a lányaira. Ugyan azt már eldöntötte, hogy Cal elég jó Libby számára, de a másik fiúval kapcsolatban még voltak fenntartásai. - Tehát akkor tudós vagy. - William nagyra tartotta a tudósokat, de ez nem jelentette azt, hogy el tudta képzelni a lányát egy ilyen emberrel összebújva. A kunyhóban. Elektromos áram nélkül. - Igen. Hát ez nem valami szószátyár csirkefogó, gondolta, és előrébb hajolt. - Asztrofizikus? - Így van. - Hol tanultál? - Talán a tanulmányi átlagát is szeretnéd tudni? - mormogta Sunny. - Te most hallgass! - William megpaskolta a lánya fejét. - Tudod, engem mindig is elbűvölt a világűr. - A mosolya ezúttal óvatosan baráti volt. - Ezért érdekel. Jacob belement a játékba. - A jogi diplomámat a Princeton-on szereztem. - Jogi? - csodálkozott Sunny. - Ezt eddig nem is mondtad… - Mert nem is kérdezted. - Gyors pillantást vetett a lányra, majd vissza az apjára. - A fizikát csak afféle hobbiként kezdtem. - Hát szokatlan egy hobbi - felelte William. - Igen. - Jacob elmosolyodott. - Mint ahogy a növénytermesztés is. William felnevetett. - Ami az időutazást illeti… - Tarts szünetet, Will! - tanácsolta Caroline. - Még később is kifaggathatod Jacobot. A fiadnak pelenkát kell cserélni. - Akkor most rajtam a sor. - William felállt, és Jacobhoz lépett. Szinte majd elolvadt, amikor Sam kinyújtotta felé dundi karját. - Gyere, fiacskám! Te meg igyál még egy kis teát! mondta Jacobnak. - Majd később beszélünk a kutatásaidról. - Veled jövök. - Sunny felállt a földről. - Megmutathatod az összes játékot, amit a múlt hónap óta vettetek. - Várj, amíg meglátod a vonatát! - felelte a William, miközben kimentek a szobából. - Will szeret úgy tenni, mintha Samnek vásárolná a játékokat - nevetett Caroline, és felállt, hogy töltsön Jacobnak. - Remélem, ez nem bosszant túlságosan! - kiáltott vissza a férje. Az asszony mosolyogva telepedett vissza a szék karfájára. Sunnyra emlékeztette a férfit. - Gondolom, Cal átment a vizsgán. - Nagyon szeretjük őt. Semmi sem tenné boldogabbá Willt, mint ha be tudná őt vonni az üzletbe. Calnek azonban repülnie kell, ezt te is tudod. - Soha nem akart mást. - Hát ez látszik rajta. Ugyanez a helyzet Libbyvel is. Mindig is tudta, hogy mit akar. Sunnyval már más a helyzet. Néha arra gondolok, hogy vajon az a sok energia és értelem nem nyújt-e neki túl sok választási lehetőséget. Érted, mire gondolok. - A férfi kérdő tekintetére folytatta. - Jogi diplomától az asztrofizikáig. Elég nagy ugrás. Főleg, hogy a kettő között egy rövid ideig még profi bokszoló is volt. 95

Vállat vont. - Van, akinek hosszabb ideig tart, amíg eldönti, mi szeretne lenni. - És az ilyen emberek általában fejest is ugranak bele. Mint ahogyan Sunny is szokta. Az asszony körmönfontabb, mint a férje, gondolta Jacob. És nehezebb is kitérni előle. - Ő a legelbűvölőbb nő, akivel valaha találkoztam. És szerelmes is belé, gondolta Caroline. Nem örül ugyan neki, de szereti. - Sunny olyan, mint egy élénk színekből összeállított szőttes. Némelyik szál erős és tartós. Van, amelyik leheletfinom. Az eredmény csodálatos. De egy műalkotásnak szeretetre és csodálatra van szüksége. - Felemelte a kezét. - Utálná, ha megtudná, hogy ilyennek írtam le. A férfi a falon függő színes szőnyegre nézett. - Nem törődne a leheletfinommal. - Nem. - Caroline sajnálatot érzett, és megkönnyebbülést. Szóval a férfi ismeri a kisebbik lányát, és megérti. - Lehet, hogy régimódi, de Will és én biztosak szeretnénk lenni abban, hogy boldog lesz. - Ez nem régimódi. - Az anyja pontosan ugyanezt mondta neki Calről, mielőtt elindult volna otthonról. Caroline felsóhajtott, megfordult, és a fali szőnyegre nézett. - Ez az egyik régebbi munkám. Akkor készítettem, amikor Sunnyval voltam várandós. Akkoriban a legtöbb munkámat eladtam, de ezt az egyet valahogy megtartottam. - Gyönyörű! Az asszony végigsimított az anyagon. Eszébe jutott, amikor a kézzel készített szövőgépe mellett ült, és az ablakon beáradó napfény rásütött a színes fonalakra, miközben válogatott közöttük. Will a kertben tett-vett, Libby egy takarón aludt a füvön, az ő méhében pedig egy magzatgyermek mocorgott. Az emléket az idő csak egyre szebbé tette. - Szeretném, ha a tiéd lenne. Ha az asszony egy Rembrandt vagy egy O’Keeffe festményt adott volna neki, akkor sem lepődött volna meg jobban. - Nem tehetem. - Miért nem? - Mert felbecsülhetetlen értéke van. Az asszony felnevetett. - Ó, az ügynököm aztán tényleg fel tudja becsülni az értékét. Általában nevetségesen magas árakat kér értük. Nem szívesen gondolok arra, hogy a munkáim végül galériákban vagy múzeumokban kötnek ki. - Összehajtotta. - Sokkal jobban szeretném, ha tudnám, hogy a családom használja őket. - Mivel a férfi nem válaszolt, felé nyújtotta. - A lányom felvette a bátyád nevét. Ezért egy család vagyunk. De Jacob nem akarta, magát családtagnak érezni. Szüksége volt arra, hogy továbbra is úgy gondolhasson William és Caroline Stone-ra, mint történelmi személyiségekre. Aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy mégiscsak elveszi a puha szőttest. - Köszönöm.

96

A gyerekszobát halványzöldre festették. Egy antik fehér vas gyerekágyat Caroline pasztellszínekből szőtt takarójával béleltek ki. A szobát zsúfolásig töltötték meg a játékok, a legtöbbel Sam még évekig nem tud majd játszani. Tucatnyi plüss állat is volt, az elefánttól a hagyományos teddy mackóig. Sunny felvette az egyiket, és megvárta, amíg az apja lefektette Samet a pelenkázó asztalra. - Szánalmas, amit művelsz. - Talán nem emlékszel, mi jár annak, aki szemtelenül beszél az apjával - felelte Will halkan, miközben kigombolta Sam rugdalózóját. - Túl nagy vagyok már ahhoz, hogy a sarokba állíts, amíg bocsánatot nem kérek. A férfi ránézett. - Nehogy azt hidd! - Apa - sóhajtott, és letette a medvét. - Tizenhárom éves korom óta vallatóra fogtál minden egyes férfit, akit csak hazahoztam. - Mert szeretem tudni, hogy a lányom kivel érintkezik. Ez csak nem bűn… - Csak az, ahogyan ezt csinálod. Sam gügyögött, és a lábával rugdosott, amikor az apja levette róla a pelenkát. Will illatos kenőccsel kente be a fenekét. - Jobb volt, amikor még te is ekkora voltál. - Csökönyös vagy. - Mellé lépett, és a vállára könyökölt. Hiába lázadott ellene, mégsem tudta nem szeretni az apját. - Gondolom, azokat a lányokat is kivallatod majd, akiket Sam hazahoz, amikor udvarolni kezd. - Természetesen. Nem vagyok szexista. - És bolond sem volt. - Azt szeretnéd bemesélni nekem, hogy te és J.B. néhány szép plátói napot töltöttetek el a kunyhóban? - Nem. - Én sem gondoltam. - Tiszta pelenkát húzott a fiára. Az élet még olyan egyszerű volt, gondolta, amikor a legnagyobb probléma a pelenkacsere és a fogzás volt. - De Sunny, hiszen még csak néhány hete ismered ezt a férfit. A lány bosszankodva kérdezte: - Ez tehát azt jelenti, hogy megváltoztak a nézeteid a szabad szerelemről? - A szexuális forradalomnak már vége. - Visszaadta Samre a rugdalózót. - És ennek van egy pár oka. A lány feltartotta a kezét. - Még mielőtt elkezdenéd felsorolni, hadd mondjam el, hogy egyetértek veled. Ezzel kifogta a szelet az apja vitorlájából. Sunny nem véletlenül volt vitatkozó természetű. - Remek. Akkor hát megértettük egymást? - Vagyis, hogy a szabad szerelem sem morálisan, sem etikailag nem helyes, testi szempontból pedig nem bölcs? Teljesen. Soha nem éltem vele. - Ezt örömmel hallom. - Mivel látta, hogy Sam ajka lebiggyed, a kiságyához vitte. Felhúzta az ágy fölé akasztott, cirkuszi állatokat forgató szerkezetet, és lefektette a kisfiút. - De azt nem mondtam, hogy szűz vagyok. Will megrezzent - nem szerette azt gondolni magáról, hogy régimódi vagy szemérmes, majd felsóhajtott. 97

- Azt hiszem, ezt sejtettem. - Álljak sarokba, amíg bocsánatot nem kérek? A férfi elmosolyodott. - Nem hiszem, hogy az most sokat használna. Nem arról van szó, hogy nem bízom az ítéletedben, Sunbeam. Soha nem tudott ellenállni az apjának. Közelebb lépett, két kezét az arcára tette, és megpuszilta. - De a te ítéleted sokkal jobb. - Természetesen. - Elvigyorodott, és rácsapott a lánya fenekére. - Ez az egyik előnye, ha negyvenéves vagy. - Te soha nem leszel negyven. - Megpróbálta megállni, hogy el ne mosolyodjon. - Apa, be kell vallanom. Már voltam férfival. - De ugye nem azzal a görény Carl Lommins-szal. A lány fintorgott. - Becsületemre szolgáljon, nem. És ne szakíts félbe, mert szeretnék mondani valamit. Amikor jártam valakivel, az azért volt, mert kedveltem, azért, mert kölcsönösen tiszteltük egymást, és felelősek voltunk egymásért. Ezt tanítottad nekem te és anya. - Tehát azt mondod, hogy nem kell aggódnom J.B.-vel kialakult a kapcsolatod miatt. - Nem, nem azt mondom, hogy ne aggódj. Azt mondom, hogy nem kedvelem őt. - Nos, akkor… - Én szerelmes vagyok belé. A férfi figyelte a lánya szemét. Ha egy férfi egy életen keresztül ugyanabba a nőbe szerelmes szenvedélyesen, felismeri a jeleket. Ideje volt beismerni, hogy ugyanezeket a jeleket látta meg a lánya arcán is, amint belépett a házba. - És? - És mi? - Mihez fogsz kezdem? - Hozzámegyek feleségül. - A kijelentés annyira meglepte, hogy felnevetett. - Ő ezt még nem tudja, mert én is csak most találtam ki. De ha visszamegy keletre, vele tartok. - És ha nem akarja? A lány felszegte az állát. - Akkor majd megtanulja, hogyan kell velem együtt élni. - Azt hiszem, az a baj, hogy túlságosan hasonlítasz rám. A lány átölelte az apja nyakát. - Nem szeretnék messze lenni tőletek. De ő az, aki nekem kell. - Hát, ha ez boldoggá tesz… - William eltolta a lányát. - Jobban teszi, ha boldoggá tesz. - Nem szeretnék választási lehetőséget hagyni neki.

98

10. - Jó móka lesz. - Sunny beállt egy szűk parkolóhelyre egy harsányan világító tábla alá, amelyen a Club Rendezvous felirat állt. Jacob kétséggel figyelte a villogó táblát, mire a lány megpaskolta a kezét. - Hidd el, öregem, erre van szükségünk! - Ha te mondod… - Bizony. Amellett, minél előbb meglátom, hogyan táncolsz, annál előbb ejthetlek, és akkor időt takarítok meg. - Felnevetett, amikor a férfi megcsavarta a fülét. - És még tartozol is nekem. - Miért? A nő lehajtotta a napellenzőt, és gyors pillantást vetett a tükörképére. Előkapott egy rúzst, és élénkpirosra festette a száját. - Mert ha nem találtam volna ki olyan gyorsan a kifogásokat, akkor most a szüleimmel vacsoráznál. - Tetszenek a szüleid. Sunny meghatottan nyomott puszit a férfi arcára. Amikor látta, hogy ott maradt a rúzsfolt, a hüvelykujjával dörzsölni kezdte. - A fenébe! - Maradj egy pillanatra - utasította, amikor a férfi megpróbált hátrahúzódni. - Mindjárt lejön. - Elégedetten a táskájába dobta a rúzst. - Tudom, hogy kedveled a szüleimet. Én is. De még soha nem vacsoráztál Willel és Caróval. - Halkabban hozzátette. - Az anyám főz. A férfi az arcát dörzsölte. - És ez valami bűnténynek számít? - Olyan ételeket szokott főzni, mint a lucernafelfújt. - Ó. - Jacobnak sikerült elképzelnie, és úgy érezte, sokkal jobban járt a csípős mexikói étellel, amit nemrég kaptak be. - Azt hiszem, tartozom neked. - Az életeddel - tette hozzá a nő. Kinyitotta az ajtót, és kicsusszant a szomszéd autó mellett. A villogó fényektől izgatónak és különlegesnek látszott - amilyen egyébként is volt. És a természet ölében eltöltött néhány hét után azt hiszem, nekünk is jól jön egy kis élő zene, minél hangosabb, annál jobb. Valamint egy emberekkel zsúfolt terem. - Akár a paradicsomban - mondta a férfi, és megpróbált kiszállni a másik oldalon. Sunny, nem hiszem, hogy az összes fizetőeszközödet be kéne váltanod. A nő felvonta a szemöldökét, félig viccesen, félig zavartan. - Akkor váltasz fizetőeszközt, ha idegen országba utazol. Amit én teszek, azt úgy hívják, pénzköltés. - Akármi. Nálam semennyi sincs. Sunny arra gondolt, milyen kár, hogy egy ilyen értelmes és elhivatott ember ilyen kevés pénzt keres.

99

- Ne aggódj! - Ő maga is csak azóta kezdte számolni a filléreket, amióta önfenntartó lett. Ebben eddig nem volt túl sikeres. - Ha majd én megyek Philadelphiába, akkor te állod a számlát. - Hát ezt még megbeszéljük. - Témát kellett váltania, és máris volt egy a kéznél. - Meg akartam kérdezni, minek nevezed azt a viseletet, ami most rajtad van? - Ezt? - Sunny testhezálló, rövid, pánt nélküli, piros bőrruhájára nézett, amit a télikabát alatt viselt. - Szexinek - felelte, végignyalva a fogán. - Te minek neveznéd? - Majd erről is beszélünk. Sunny a férfiba karolt, és átkeltek a feltöredezett járdán. A bőrruha nem sokat védett a hideg ellen, de jó érzés volt végre mást viselni, mint farmernadrágot. Még jobb érzés volt látni, milyen gyakran nézegette Jacob a lábát. A hideget egyből elfelejtették, amikor kinyitották az ajtót, és odabentről meleg és hangos zene áramlott ki. - Ah… a civilizáció! A férfi csupán valami félhomályos termet látott, amelyben villódzó fények kápráztatták el. A zene olyan hangos volt, amilyennek a lány leírta. Dübörgött a basszus, harsogtak a trombiták. Érezte a füst és az alkohol, az izzadság és a parfüm illatát. Ezen szűrődött át a beszélgetés és a nevetés zaja. Miközben szemlélődött, a nő átadta kabátjaikat a ruhatárosnak, és elrakta a bilétát a táskájába. Igaza volt. Erre volt szüksége, nem csupán az ingerekre és a névtelen tömegre, de arra is, hogy első kézből lássa a huszadik századi társadalmat. Összességében nem volt ebben oly sok különbség a saját idejéhez képest. Az emberek most és akkor is szerettek összegyűlni, és szórakozni. Zenét akartak és társaságot, enni és inni. Az idő változhat, de az emberek alapvető szükséglete ugyanaz marad. - Gyerünk! - A nő keresztülhúzta a tömegen, ahol két szinten asztalok voltak egymásnak tolva. Alul bárpult. Mögötte egy ember, nem robot szolgálja fel az italokat, a pulton rágcsálnivalóval teli tálak sorakoztak. Az emberek itt tömörültek, összezsúfolva. A második szinten félkör alakú színpad állt, ahol a zenészek foglaltak helyet. Jacob nyolcat számolt meg, mindenféle ruhában, különféle hangszerekkel a kezükben, amelyek hangja a színpad sarkán álló dobozokból áradt kifelé. Előttük egy kis téren kezek, lábak és testek tekeregtek mindenféle irányban a zene ütemére. A ruhadarabokat figyelve azt látta, hogy nincsen egységes öltözködési mód. Szűk és buggyos nadrágok, hosszú és rövid szoknyák, élénk színek és egyhangú fekete. A nők lapos sarkú cipőt viseltek, vagy, mint Sunny is, tűsarkút. Úgy gondolta, hogy az ilyen nők valószínűleg magasabbak szerettek volna lenni. Amellett a lábbelik arra is jók voltak, hogy kellemes látványt nyújtottak bennük a lábak. Tetszett neki a sok különböző stílus, az egyéni ízlés egészséges kifejezése. Úgy tudta, hogy az itteni és az ő társadalma között volt egy olyan időszak, amikor az emberek elfogadták az egyenruhákat. Rövid időszak volt, de annál lehangolóbb, gondolta Jacob. Miközben álldogált és figyelt, a pincérnők rövid szoknyájukban nyüzsögtek mindkét szinten, tálcákat egyensúlyozva, és a feléjük kiabált rendeléseket jegyezve.

100

Nem túl hatékony, gondolta, de érdekes. Sokkal egyszerűbb volt megnyomni egy gombot a rendelődobozon, és egy gyors robottól megkapni a rendelést, így azonban sokkal barátságosabb. A férfi kezét fogva Sunny felvezette a csigalépcsőn, és üres asztalt keresett. - Elfelejtettem, hogy szombat este van - kiáltotta neki. - Ilyenkor mindig őrültekháza van. - Miért? - Randinap, öregem - mondta, és felnevetett. - De ne aggódj, majd csak szorítunk helyet magunknak! - Abbahagyta a keresést, és a férfira mosolygott. - Mit gondolsz? A férfi Sunny fülbevalóján lévő három kis golyócskával játszott. - Tetszik. - A Marauder jó. A zenekar. - A színpad felé mutatott, ahol a szaxofonos éppen szólóba kezdett. - Nagyon meleg, amit csinálnak. - Itt van meleg - javította ki. - Nem ők csinálják. - Nem, úgy értettem… mindegy. - Valaki hirtelen meglökte a nőt hátulról, mire a férfi nyakába kapaszkodott. - Olyan, mintha az első randevúnk lenne. A férfi tudomást sem véve a tömegről megcsókolta a nőt. - Eddig hogy érzed magad? - Királyul! Gondolván, hogy az azt jelenti, „jól”, a férfi újra megcsókolta. A lány elégedett sóhajtása láncreakciót indított el benne. - Akár a végtelenségig állhatnánk itt - suttogta a nő fülébe. - Azt hiszem, senki nem venné észre. - Igazad volt - sóhajtott a nő -, meleg van itt bent. Lehet, hogy inkább… - Sunny! - Valaki elkapta a nő derekát, megforgatta, bedöntötte, és egy nyálas, cuppanós csókot nyomott a szájára. - Hát visszajöttél, cicám! - Marco! - Már amennyi maradt belőlem. Hetek óta csak emésztem magam. - Barátian átfogta a nő vállát. - Hová tűntél? - A hegyekbe. - Elmosolyodott, örült, hogy látja a férfit. Marco nyurga volt, őszinte, és ártalmatlan. A drámai csók ellenére évekkel ezelőtt elhatározták, hogy nem bonyolítják a barátságukat érzelmekkel. - Milyen a való világ? - Ember embernek farkasa, édesem. Hála az égnek. - Átpillantott a nő válla fölött, és észrevette, hogy mozdulatait élesen figyeli egy zöld szempár. - Ah… ő a barátod? - J.B. - Jacob karjára tette a kezét. - Ő Marco, egy régi pókercimborám. Nem ajánlom, hogy kikezd J.B.-vel, Marco! Bármire képes. Marconák nem kellett kétszer mondani. - Hogy vagy? - tudakolta, de nem nyújtott kezet, talán mert félt, hogy nem kapja vissza. - Jól. - Jacob a férfit méregette. Ha még egyszer megcsókolja Sunnyt, akkor eltöri azt a vékony nyakát. - J.B. történetesen a nővérem férjének a testvére. - Kicsi a világ. Jacobnak a szeme sem rebbent. 101

- Kisebb, mint gondolnád. - Pontosan. - Ha Marco viselt volna nyakkendőt, most meglazította volna. De mert a gallérja ki volt gombolva, nem tudta, hogyan enyhítsen a torkában érzett szorításon. Figyeljetek, nem akartok leülni? - Dehogynem! - Néhány asztalt összetoltunk ott, hátul, ha szeretnétek csatlakozni. - Rendben. - A nő Jacobra nézett. - Rendben? - Persze. - Már így is mérges volt magára. A féltékenység inkább az érzelem, mint az értelem állapota. Sunny hosszú lábát nézte, ahogy az asztalok között sétált. És teljességgel oktalan is a féltékenység állapota. Vagy fél tucat ember üdvözölte a lányt, mikor megálltak az asztalnál. Mivel a bemutatkozást lehetetlenné tette a hangos zene, Jacob csak bólintott feléjük, amikor letelepedett. - Ezt a kört én fizetem - jelentette be Marco, mikor végre sikerült leintenie egy pincérnőt. - Ugyanazt még egyszer - mondta neki. - Valamint egy pohár chardonnay-t a hölgynek, és… - Felvont szemöldökkel Jacobra nézett. - Egy sört. Kösz. - Nincs mit. Ma három autót adtam el. - Jó neked. - Sunny előrehajolt, és a zenét könnyedén túlkiabálva magyarázta Jacobnak. - Marco autókereskedő. - Gratulálok! - Ez tűnt a legkézenfekvőbb válasznak. - Jól megy a bolt. Csak szólj, ha érdekel valami. A héten igazi drágaságokat kapunk. Jacob a másik oldalán ülő, barna hajú nőre pillantott, aki hozzásimult a karjával. - Azt fogom tenni. Megkönnyebbülten, amiért Sunny új barátja nem úgy nézett rá, mint aki át akarja rendezni az arcát, Marco közelebb húzta hozzá a székét. - Szóval, milyen verdát vezetsz, J.B.? - Egy hipergalaktikus űrhajót. Az asztal körül felhangzó morgásra Marco jókedvűen vállat vont, és egy marék mogyorót dobott a szájába. - Hát igen, az jó kis meló lehet. - Öreg hölgyeket elvinni próbavezetésre, az is jó kis meló - ugratta valaki. - Én pedig tényleg ebből élek - vigyorodott el Marco. - Közülünk itt senki sem űrkutató. - J.B. az - mondta Sunny. - Tényleg? - A barna nő közelebb húzta hozzá a székét. Nagy barna szeme van, jegyezte meg Jacob. Tekintete sugárzott az ígéretektől. - Így is lehet mondani. - Ó, én imádom az okos férfiakat! Jacob derülten kapta fel a sört, amit a pincérnő elé rakott. Elkapta Sunny pillantását az asztal túlsó feléről. Azonnal felismerte. Úgy tűnt, hogy a féltékenység fertőző. Semmi sem derítette volna jobb kedvre. Nagyot húzott a sörből, és megpróbálta elviselni a füstfelhőt, amit a barna hajú nő fújt felé. Semmi értelme sem volt elmagyarázni neki, mennyire veszélyezteti csinosan becsomagolt tüdejét. - Tényleg? A nő továbbra is a szemébe nézett, miközben elnyomta a cigarettáját. 102

- Ó, igen. Nagyon vonzódom az értelmes emberekhez. - Táncoljunk! - tolta hátra Sunny a székét, és Jacob ingujját húzogatta. - Szép kis próbálkozás, Sheila! - morogta, és Jacobot a tánctérre húzta. - Ez a neve? Sheila? A lány felé fordult, és felszegte az állát. - Talán annyira érdekel?! - Nem szeretnéd, ha kedves lennék a barátaiddal? A férfi megfogta a nő csípőjét. Magas sarkú cipőjében egyforma magasak voltak. És a testük tökéletesen összeillett. - Nem. - Sunny duzzogni kezdett, és átölelte a férfi nyakát. - Legalábbis nem az efféle töltött tyúkokkal. A férfi kíváncsian tekintett vissza az asztal felé. - És ő töltött? - Ha nem vetted volna észre. Sajnos az IQ-ja pont annyi, mint a mellbősége. - Nekem jobban tetszik a te… IQ-d. - Ez a helyes beszéd. - Elvigyorodott, és egy csókot lehelt a férfi szájára. - Nem hibáztatom, amiért megpróbálta a legjobb formáját hozni. Nagyon édes vagy. - A kiskutyák édesek - morogta a férfi. - És a kisbabák. - Te szereted a kisbabákat. - Igen, miért ne szeretném? A lány a férfi haját tekergette. - Csak kérdeztem. Mindenesetre édes vagy. És szexi. - Játékosan beleharapott a férfi alsó ajkába. - És okos. - Hozzásimult az arcával, ahogy a férfi közelebb húzta magához. És az enyém, gondolta. Teljesen az enyém. - Mit jelent a B? - suttogta. - Milyen B? - A J.B.-ben. - Semmit. - Valamit azért csak jelent. - Örömében felkiáltott. - Nagyon jól táncolsz. - Újra a szaxofon szólt, ezúttal blues zenét. Sunny lehunyta a szemét, amikor Jacob hozzásimult. Nehezen tudtak megmozdulni az őket körbevevő testek között. Miközben a férfi keze a hátát simogatta, és a nyakát csókolgatta, a nő nem is törődött azzal, hogy meg fognak-e mozdulni valaha. A combjuk összesimult. A bőrruha úgy simult a lány testére, mintha nem is lett volna rajta semmi. Ahogy lassan forgatta a karjában, felemelkedett, hogy Sunny csupasz vállához érhessen. A harsogó zenén át is meghallotta, hogy szinte pergődobként megfeszül a bőre. Száját újra a lányéra tapasztotta. - Hihetetlen illatod van. Mint a sivatagi tavasz, forró, és a vadvirágok illata érződik belőle. A lány maga sem tudott ellenállni, és addig csókolta a férfit, amíg bele nem szédült. - J.B.? - Igen? - Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, hogy ezért a viselkedésért akár le is tartóztathatnának. - Megérné. 103

Kinyitotta a szemét, és a férfira nézett. - Menjünk haza! Már nem szeretem úgy a tömeget, mint régen.

Egy hétig maradtak a városban, így el tudta vinni a férfit moziba, vásárolni, és több szórakozóhelyre is. Jacob állandó elragadtatását annak tulajdonította, hogy még soha nem járt ezen a vidéken. Minden alkalommal, valahányszor elmentek valahova, olyan volt, mintha a férfi először látna mindent. Ezért Sunny is sokkal jobban élvezte ezeket a kiruccanásokat, mint korábban. Amikor egyedül voltak, s a férfi karjában remegett, akkor ébredt rá, hogy voltaképpen semmit sem számít, hol is vannak. Az a lényeg, hogy együtt vannak. És ha minden egyes szenvedélyes pillanattal sokkal szerelmesebb lett, akkor azt szabad akaratából, és teljes örömmel tette. Életében először elkezdte tervezgetni a hosszú távú jövőt egy férfival. Elképzelte, hogy együtt számolják majd az éveket, lehet, hogy nem mindig vidáman, de mindig elégedetten. Otthonra gondolt, s bár a fehér kerítés és az autó nem szerepelt álmaiban, de a gyerekek igen. El tudta képzelni a veszekedéseket, a zsivajt és a nevetést. Nem sok idő múlva már erről fognak beszélgetni, gondolta. Tervezgetni fognak. A férfi ugyanakkor mindössze egy hetet engedélyezett magának. Az a néhány nap oly keveset jelent az idő végtelenségében. Mégis nagyon sokat számít neki. Mindent rögzített, amit csak tudott, és a maradékot az emlékezetére bízta. Nem szeretett volna egy pillanatot sem elfelejteni. Mégis aggódott amiatt, hogyan fogja elmondani a lánynak, hová kell utaznia, mikor majd elhagyja anélkül, hogy túl nagy fájdalmat okozna neki. Még jobban aggódott azért, mert úgy érezte, hogy még sincs elég bátorsága ahhoz, hogy majd Sunny nélkül éljen tovább. Amikor elindultak, hogy visszatérjenek a kunyhóba, azt mondta magának, hogy most kezdődik a vég. Ha egyszer vége kell, hogy legyen, és nem látott más lehetőséget, akkor legalább őszintén kell végződnie. Mindent elmond neki. - Olyan csöndes vagy - mondta Sunny, amikor befordultak a kunyhó felé vezető, hosszú, göröngyös útra. - Gondolkodtam. - Nos, rendben, de teljes öt óra óta egyetlenegyszer sem veszekedtél velem. Már szinte aggódom érted. - Mert nem szeretnék veszekedni veled. - Akkor most már tényleg aggódom. - A lány tudta, hogy valamit forgat a férfi a fejében, valami olyasmit, amitől neki izzadni kezdett a tenyere. Megpróbált könnyednek és vidámnak tűnni. - Néhány perc múlva megérkezünk. Ha majd belépsz a házba, és újból fát gyűjtesz, és konzervet eszel, akkor megint előjön majd a régi, zsémbes éned. - Sunny, beszélnünk kell. A lány megnedvesítette az ajkát. - Rendben. - Az idegei zsibogni kezdtek, amikor leállította a kocsit a ház előtt. - Mielőtt vagy miután kipakoltunk? - Most. - Most kellett megtörténnie. Jacob megfogta a nő kezét, és kimondta az első mondatot, ami a szívén volt. - Nagyon szeretlek. 104

Sunny félelemtől összeszorult gyomra kiengedett. - Soha nem fogunk veszekedni, ha így beszélsz velem. - Közelebb hajolt, és puszit nyomott a férfi arcára. Akkor vette észre a kéményből felszálló füstöt. - Jacob, valaki van itt. - Tessék? - A házban. - Meglátta, hogy kinyílik az ajtó. - Libby! - felnevetett, és kipattant az autóból. - Libby, halálra rémítettél! - Jacob figyelte, ahogy átölel egy vékony, barna hajú nőt. - Nahát! Hogy te hogy lebarnultál! - Bora Borán sokat süt a nap. - Libby megpuszilta a húgát. - Amikor tegnap este visszaérkeztünk, azt hittük, elhagytál minket. - Csak tettem egy kis utazást a való világba, hogy feltöltődjek. Libby felkacagott. Túl jól ismerte a testvérét. - Én is ezt mondtam Calnek. A könyveid még itt vannak. - Megszorította Sunny kezét. Ó, Sunny, annyira örülök, hogy itt vagy! Alig várom, hogy elmondjam. Én… - Mozgásra lett figyelmes. Meglátta, hogy Jacob száll ki a kocsiból. Amikor egymásra néztek, a mosoly lehervadt arcáról, és a szorítása erősebb lett. - Mi az? Mi történt? Ó. - Sunny mosolyogva megfordult. - Találd ki, ki ugrott be? Ő Jacob, Cal testvére. - Tudom. - Libby úgy érezte, mintha kicsúszott volna a talaj a lába alól. Látta már korábban ezt az arcot, azon a képen, amit Cal a hajóján tartott. Ez azonban nem fénykép volt. Hús-vér férfi, aki nagyon dühös volt. Ahogy csöndben egymásra meredtek, a vér lassan kifutott az asszony arcából. Azért jött, hogy elvigye Calt, és vissza kellett fognia a tiltakozó sikolyt, ami a torkában dobogott. Megijedt, gondolta a férfi. Valami megmozdult benne, amiről eddig konokul nem akart tudomást venni. De nem fogja sajnálni, határozta el. Nem szabad másképp gondolnia rá, mint csak egy akadályra, amely meggátolja a bátyját abban, hogy hazatérjen. - J.B.? - Sunny ösztönösen átölelte Libby vállát. Érezte, hogy valami nincs rendben. És csak ő volt egyedül, aki nem tudta, mi. - Libby, te reszketsz. Nem kellene idekint ácsorognod kabát nélkül. Menjünk be! - Hátranézett a válla fölött. - Menjünk be mindannyian! - Jól vagyok. - Libby összetörten sétált a tűzhöz, és megpróbálta felmelegíteni jeges kezét. Jéggé fagyott, reszkető szívét azonban semennyi tűz nem tudta volna feloldani. Nem akart újra a férfira nézni, legalábbis addig nem, amíg vissza nem nyerte az önuralmát. Tudata mélyén mindig is ott volt a félelem. Egy nap majd eljön érte. De azt nem hitte volna, hogy ez majd ilyen hamar lesz. Olyan kevés idejük volt. Idő, gondolta keserűen. Megtanulta gyűlölni ezt a szót. Sunny zavartan állt közöttük. A feszültség olyan sűrű volt a kis szobában, hogy szinte érezni lehetett, akár a fa füstjét. - Rendben. - Libby merev arcáról Jacob megkövült tekintetére nézett, és fogalma sem volt arról, hogy most kihez kéne lépnie. - Elmondaná nekem valaki, hogy mi a fene folyik itt? - Libby, ha a te drágalátos húgod tette ezt, akkor meg akarom mondani neki, hogy… Cal mezítláb, tépett pólóban sétált be a konyhából. Mindenki felé fordult. Olyan volt, mint egy lassú, megfontolt balett-előadás. A férfi arcára fagyott a mosoly. Mindenki megmerevedett.

105

- J.B. - A hangja alig volt több egy suttogásnál, ahogy szétáradt benne az öröm és a meglepettség. - J.B. - ismételte. Aztán egy ugrással a szoba másik felében termett, és megölelte a bátyját. - Ó, istenem, Jacob! Hát tényleg te vagy az?! Libby figyelte őket, amíg a könnyek el nem homályosították a szemét, majd elfordult. Sunny ragyogott. A két testvér szorosan átölelte egymást. Látta, ahogy Jacob arcát elöntik az érzelmek, és ezt gyönyörűnek találta. - Hát ezt el sem tudom hinni - mondta Cal, és eltolta magától testvérét, hogy az arcát nézhesse. - Tényleg itt vagy. Hogyan? Jacob Cal karját fogta, szüksége volt az érintésére. - Ugyanúgy, ahogy te, de sokkal kevesebb bajjal. Jól nézel ki. - Valamiért arra számított, hogy Cal sápadt lesz és vékony, a huszadik századdal való küzdelem miatt. Ehelyett a bátyja napbarnított volt, élénk, és szemmel láthatólag boldog. - Te is. - A mosolya elhalványult. - Mama? Papa? - Jól vannak. Cal bólintott. Meg kellett tanulnia együtt élni ezzel a fájdalommal. - Ezek szerint megkaptad az üzenetem. Nem voltam egészen biztos benne, hogy sikerül. - Megkaptuk - felelte Jacob szomorúan. - Akkor már találkoztál Libbyvel. - A sajnálkozó arckifejezés eltűnt. Megfordult, és a felesége felé nyújtotta a kezét. A nő nem mozdult. - Már találkoztunk. - Jacob félrehajtotta a fejét, és várakozott. A nőnek kell megtennie az első lépést. - Bizonyára sok megbeszélnivalótok van. - Minden erejét fel kellett használnia arra, hogy ne remegjen a hangja. - Libby - suttogta Cal a nevét, miközben átment a szobán hozzá. Az arcára tette a kezét, amíg a nő a szemébe nem nézett. Látta a szerelmet és félelmet a nő tekintetében. - Ne… - Jól vagyok. - Összeszedte az erejét, és megszorította férje kezét. - Van egy kis dolgom odafent. Ti csak beszélgessetek! - Jacobra nézett. - Tudom, hogy hiányoztatok egymásnak. Megfordult, és felmenekült a lépcsőn. Sunny figyelte nővére hirtelen visszavonulását, majd Cal mosolytalan arcára, és Jacob dühös tekintetére nézett. - Mi a fészkes fene folyik itt? - Menj fel utána, légy szíves! - Cal a vállára tette a kezét, de továbbra is oda nézett, amerre a felesége ment. - Nem szeretném, ha egyedül maradna. - Rendben. - Már látta, hogy nem fog magyarázatot kapni a két férfitól. Majd talán Libbytől. Cal megvárta, amíg Sunny felment a lépcsőn. Azután a testvérére nézett, látta rajta a dühöt, a szenvedélyt és a fájdalmat. - Beszélnünk kell. - Igen. - Ne itt. - A feleségére gondolt. - Ne! - Jacobnak Sunny járt a fejében. - Menjünk a hajómra! Sunny megállt a hálószoba ajtaja előtt. Mély levegőt vett, és kinyitotta. Libby az ágy szélén ült a kezét tördelve. Nem sírt. A sírás kevésbé lett volna szívet tépő, mint az a kétségbeesés, ami most az arcán ült. 106

- Drágám, mi a baj? Libby úgy érezte, mintha álmodna. Felnézett, és a húgára pillantott. - Mióta van itt? - Úgy három hete. - Sunny leült az ágyra, és megfogta a nővére kezét. - Mondd el! Azt hittem, örülni fogsz, ha végre találkozhatsz Cal testvérével. - Igen, örülök, miatta. - Remélte, hogy ez tényleg igaz volt, és összeszorult gyomrára szorította a kezét. - Elmondta neked, miért jött? És azt is, hogy honnét? - Természetesen. - Sunny zavartan megrázta a nővérét. - Gyerünk Libby, ki vele! J.B. néha tényleg mogorván viselkedik, de azért nem szörnyeteg. Csak aggódik Cal miatt, és egy kissé bántja, hogy téged választott, és itt telepedett le. - Ó, istenem! - Libby képtelen volt ülve maradni, és az ablakhoz lépett. Hallotta a motor zaját, és látta, hogy a Land Rover eltűnik az erdőben. - El is engedtem volna - mondta halkan, és lehunyta a szemét. - Akkoriban már fel is készültem erre. Nem kértem arra, hogy adja fel a családját, hagyja ott az addigi életét. De most már nem tudom elereszteni. És nem is fogom. - Miért, hová menne? Libby fejét a hideg ablaküvegnek támasztotta. - Vissza. - Halkan felnevetett. - Előre. Jacob biztos elmondta neked, milyen lehetetlenül bonyolult ez az egész. Sunny felállt, Libbyhez sétált, és a vállára tette a kezét. A nővére feszült volt. Masszírozni kezdte. - Cal felnőtt ember, Libby, és ő döntött úgy, hogy itt marad. J.B.-nek ezt el kell fogadnia. - De vajon képes lesz-e rá? - Amikor megérkezett, mérges volt és sértett. Egyszerűen képtelen volt megérteni Cal érzéseit. Csakhogy azóta változtak a dolgok. Mindkettőnk számára változtak. Libby lassan megfordult. Testvérének érzéseit kiolvasta a tekintetéből. Hirtelen félelem szorította össze a torkát. - Ó, Sunny! - Hé, ne nézz azért rám így! - Elvigyorodott. - Én csak szerelmes vagyok, nem halálos beteg. - De akkor mit fogsz most tenni? - Visszamegyek vele. Libby felkiáltott, és átölelte Sunny nyakát. - Az isten szerelmére, Libby, te legalább olyan rossz vagy, mint Jacob! Csak Philadelphiáról van szó. Úgy viselkedsz, mintha a Plútón szeretnék házat építeni. - A Plútón még nem telepedett le senki. Sunny elfojtott nevetéssel húzódott el. - Nos, akkor azt hiszem, erről le kell mondanom. Be kell érnünk egy lakással Philadelphiában. Libby a húga arcát tanulmányozta, miközben az arckifejezése fokozatosan megváltozott. A könnyei már felszáradtak. - Ugye nem érted?

107

- Azt értem, hogy szeretem J.B.-t, és ő meg szeret engem. Még nem beszéltünk az elkötelezettségekről, de ez csak idő kérdése. - Gyanakvóan elhallgatott. - Libby, miért nézel rám úgy, mint aki a legszívesebben megfojtana? - De nem téged… - Libby hangja megkeményedett. Lehet, hogy ő volt a csendesebb kettőjük közül, de ha veszély fenyegette azt, akit szeretett, akkor képes volt akár egy amazon királynőt is megszégyeníteni. - A szemét! - Tessék? - Azt mondtam, hogy szemét egy alak. A testvéri szeretet ellenére Sunny mérges lett. - Nézd, Libby… Az asszony megrázta a fejét. Most már nem lehetett megállítani. - Azt mondta, hogy szeret? Sunny türelme határán volt, és majdnem felkiáltott. Aztán csak annyit mondott: - Igen. - És persze le is feküdtél vele. Sunny összevonta a szemöldökét. - Talán apánktól vetted a leckéztetést? - Persze, hogy lefeküdtél vele - motyogta Libby, fel-alá járkálva a szobában. Elcsábított, aztán ágyba vitt, és annyi becsület sem volt benne, hogy elmondja. Sunny idegességében a lábával dobogott a padlón. - De hát mit kellett volna neki elmondania? - Azt, hogy ő és Cal a huszonharmadik századból jött. Sunny megtorpant. A hirtelen támadt csöndben szájtátva nézte Libbyt. Biztos csak a naptól van, gondolta. Szegény testvére napszúrást kapott Bora Borán. Lassan átment a szobán. - Lib, szeretném, ha most ágyba feküdnél, amíg hozok a homlokodra vizes ruhát. - Ne! - Továbbra is dühösen, Libby megrázta a fejét. - Ülj le, amíg én hozok neked egy konyakot! Szükséged lesz rá.

Amikor Cal a hajó hídjára lépett, elöntötte az emlékek áradata. A teherszállító repülőgépek vezetése ugyan kielégítette a repülés iránti vágyát, de nem jelentettek neki igazi kihívást. Nem tudott ellenállni, és végigsimított a vezérlőpulton. - Gyönyörű, J.B. Új modell? - Igen. Arra gondoltam, jobb, ha magam tervezem kifejezetten erre az útra. Változtattunk néhány dolgot a fűtés és a kormányozhatóság érdekében. Cal nem tudta megállni, hogy ne ragadja meg a gázkart. - Szeretnék felszállni vele, csak hogy lássam, mit bír a kicsike. - Légy a vendégem! Cal felnevetett. - Hamar kifigyelnének minket, és aztán végül a National Enquirer címlapjára kerülnénk. - Vagyis? - Van, amit a saját szemeddel kell látnod. - Kelletlenül elfordult a műszerfaltól, és a kísértéstől. Újra Jacob arcát tanulmányozta. -- Istenem, olyan jó látni téged. 108

- Hogy tehetted, Cal? A férfi nagyot sóhajtott, és leült a pilótaszékbe. - Hosszú történet. - Olvastam a jelentést. Cal hosszan a testvérére nézett. - Nem mindent lehet egy jelentésben leírni. Most láttad is őt. - Igen, láttam. - Szeretem őt, J.B. El sem tudom mondani, mennyire. Jacob együtt érzett a testvérével, de legyűrte. Ebben a helyzetben nem tudott Sunnyra gondolni. - Azt hittük, meghaltál. Majdnem hat hónapig. - Sajnálom. - Tényleg? - Jacob a szélvédőhöz ment, és kinézett a hóra. - Öt hónappal és huszonhárom nappal az után, hogy eltűntnek nyilvánítottak, a hajód becsapódott hatvan kilométerre a McDowell bázistól. Üresen. Csak a jelentésed volt rajta. - A testvérére nézett. És végig kellett néznem, hogy a mama és a papa újra gyászolni kezd. - Szerettem volna, ha tudjátok, hol vagyok. J.B., nem így terveztem. A saját szemeddel láttad az űrhajóm sebességmérőjét. - Igen, láttam. - Az álla megfeszült. - És annak alapján halottnak kellene lenned. Kiszámoltam annak a valószínűségi tényezőjét, hogy élve ki tudsz szállni abból a roncsból. Nulla jött ki. - Most először mosolyodott el. - Mindig is remek jó pilóta voltál, Cal. - Igen, de a végzetet nem tudod betáplálni a számítógépbe. - Az elmúlt hónapokban sokat töprengett ezen. - Libbyt nekem teremtették, J.B. Ezt kiszámolhatod a következő évezredre, akkor sem fog változni. Akármennyire is szeretlek, nem hagyhatom itt őt, és nem mehetek vissza. J.B. csendben tanulmányozta a bátyját. Nem szívesen, de megértette őt. Hetekkel, csupán néhány héttel ezelőtt még vitatkozott, és kiabált is volna. Bezárta volna Calt a hajóba, és magával vitte volna anélkül, hogy hagyott volna neki választási lehetőséget. - Ő is ennyire szeret téged? Cal halványan elmosolyodott. - Soha nem kért arra, hogy maradjak. Tulajdonképpen mindent megtett, amit tudott, hogy segítsen felkészülni a visszaútra. Még azt is kérte, hogy hadd jöjjön velem. Mindent feladott volna. - Ehelyett itt maradtál, és te adtál fel mindent. - Azt hiszed, könnyű volt meghoznom ezt a döntést? - kérdezte Cal. Dühösen felpattant a székből. - Ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha tettem. A fenébe is, nem volt más választásom! Nem tudattam, hogy a hajó képes lesz-e visszavinni minket, és nem akartam kockáztatni az ő életét is. Kész voltam arra, hogy feláldozzam a sajátomat, de az övét nem. Ha itt hagyhattam volna, akkor azonnal visszatértem volna. Nem törődtem volna semmivel. Jacob nem akarta megérteni. Mégis tudta, miről beszél. - Két évet töltöttem el azzal, hogy tökéletesítsem az időutazást, hogy megtervezzem ezt a hajót, és finomítsak a számításokon. Nem mondom azt, hogy nincs vele több munka, de minden nagyobb gond nélkül megúsztam. A siker tényezője 88, 57. Gyere haza, Cal, és hozd el magaddal őt is! 109

Cal a szélvédőre meredt. Rengeteg dolgot tanult az elmúlt évben. A legfontosabb az volt, hogy az élet soha sem tervezhető meg előre. Bizonyos döntéseket ugyan könnyen meg lehet hozni, de a belőlük fakadó következmények nem mindig a szándékaink szerint alakulnak. - Van még egy tényező, amit nem vettél figyelembe, J.B. Libby várandós.

11. Egy árva szót sem szólt. Az elmúlt félórában Sunny eljutott onnan, hogy azt hitte, a testvére súlyos napszúrást kapott, odáig, hogy nem tudta, ő maga épeszű-e, anélkül, hogy észrevette volna. A huszonharmadik század… Fekete lyukak… Űrhajók… Sunny végül elcsendesedett, miközben Libby egy történetet mesélt a küldetésről a Marsra - te jó ég, a Marsra -, és Cal szerencsétlen találkozásáról egy felderítetlen fekete lyukról, amely egy véletlen szerencse és a sors rejtélyes keze által a huszadik századba, tavaly tavaszra küldte vissza őt az időben. A zavarodott Cal, a repülést és a költészetet imádó intergalaktikus pilóta időutazó lett. Időutazás. Ó, istenem, gondolta. Időutazás. Tisztán emlékezett Jacob halvány mosolyára, amikor a kísérleteiről mesélt neki. Ez azonban még nem jelentette azt, hogy… Nem. Mély levegőt vett, és megpróbált uralkodni a képzeletén. Ez csak valami rossz tréfa lehet. Az emberek nem száguldanak az időben, akár véletlenül, akár nem, azért, hogy egyszer volt, hol nem volt, beleszeressenek valakibe. Jacob Philadelphiából jött, emlékeztette magát, miközben a konyakot kortyolgatta. Csupán egy rossz modorú tudós, semmi több. - Te nem hiszel nekem! - sóhajtott Libby. Gondoskodás és türelem, mondta magának Sunny, és végigsimított a haján. A nővérének gondoskodásra és türelemre van szüksége. - Drágám, nem kell úgy kapkodni. - Azt hiszed, hogy csak kitalálom. - Nem tudom, mit is higgyek. - Újra sóhajtott. - Rendben, azt próbálod elmesélni, hogy Cal, aki korábban kapitány volt a… hol is? - A nemzetközi űr légierőnél. - Pontosan. Hogy az erdőben zuhant le az űrhajójával, miután a fekete lyuk visszaküldte az időben. Remélte, hogy ha kimondja ő is, vagy ha Libby visszahallja, amit mondott, akkor a testvére valahogy felocsúdik abból a kábulatból, amiben szenved. De Libby csak bólintott. 110

- Nagyjából. - Nagyjából. - Sunny újra megpróbálta. - És most Jacob, aki előre eltervezetten ugyanígy került ide, ugyanazt az utat követte, hogy meglátogathassa a testvérét. - Vissza akarja őt vinni. Láttam, ahogy rám nézett. Libby nyomorúságos arckifejezése láttán Sunny felé nyújtotta a kezét. - Cal szeret téged. J.B. semmi olyat nem tud tenni, ami ezt megváltoztatná. - Nem, de… Sunny, nem látod? Nem csak úgy véletlenül bukkant fel itt. Biztosan hónapokig, vagy talán évekig dolgozott, hogy megtalálja a módját. Ha pedig egy férfi megszállottan akar valamit… - Rendben - szakította félbe a húga. - Akkor hát nem véletlenül bukkant fel itt. Valami ok miatt, amit én nem értettem meg. Mérges, amiért Cal elvett téged feleségül, és úgy döntött, hogy Oregonban marad. - Nem csak Oregonban! - kiáltott fel Libby. - A huszadik századi Oregonban. - Ne olyan gyorsan, szívem! Tudom, hogy feldúlt vagy, de… - Feldúlt? - vágott vissza Libby. - Még jó, hogy feldúlt vagyok. Az a férfi kétszáz évet utazott, hogy idejöjjön, és biztos, hogy nem fog visszamenni Cal nélkül. Sunny csüggedten az ágyra ült. - Libby. Össze kell szedned magad. Te józanabb vagy nálam, emlékszel? Tudnod kell, hogy mindez ostobaság. - Jól van. - Más módszerhez kell folyamodnia, gondolta, és mély levegőt vett. - Mondd meg, őszintén, nem vettél észre semmi furcsát J.B.-n? - Feltartotta a kezét, mielőtt Sunny válaszolhatott volna. - Nemcsak különcséget, hanem inkább megnyerően különöset, de ugyanakkor rettentő furcsát? - Nos, én… - Aha. - Húga habozását beleegyezésnek vette, ezért folytatta. - Hogyan jött ide? - Nem értem, mire gondolsz. - Úgy értem… kocsival jött? Nem láttam egyet sem. - Nem, nem kocsival jött. Legalábbis… - Hirtelen izzadni kezdő tenyerét a nadrágjába dörzsölte. - Az erdőből sétált elő. - Elősétált az erdőből. - Libby komoran bólintott. - Tél közepén. - Lib, azt beismerem, hogy néha J.B. kissé furcsán viselkedik. - Ahogy például elbűvölten, vagy zavartan mered bizonyos hétköznapi tárgyakra? Eszébe jutott a konyhai vízcsap. - Nos, igen. - Ahogy olykor nem ért meg kifejezéseket vagy közmondásokat? - Az is, de… Libby, ha egy férfi néha furán viselkedik, és nehezen érti a szlenget, még nem jelenti azt, hogy az űrből érkezett idegen lényről van szó. - Nem idegen lény - felelte türelmesen Libby. - Ugyanolyan ember, mint te vagy én. Csakhogy ő a huszonharmadik századból jött. - Ó, ez minden? - Talán van egy egyszerűbb módja is annak, hogy meggyőzzelek. - Felállt, és megfogta Sunny kezét. - Bármi is történik Cal és énközöttem, majd megoldjuk. Neked azonban meg kell értened azt, hogy mi folyik itt. Csak azért teszem, mert jogod van tudni, mibe keveredsz.

111

A nő bólintott. Nem mert megszólalni, mert amit Libby mondott, szörnyű érzéseket keltett benne. És félni kezdett, nagyon félni. Libby szakértő mozdulatokkal elővett valamit a fiókjából, ami olyan volt, mint egy karóra. Sunny figyelte, ahogy a szíjából egy kábelt csatlakoztat a számítógéphez. Miután bekapcsolta, felé mutatott. - Gyere ide! Sunny óvatosan mellé lépett. - Mi ez az izé? - Ez Cal kézi egysége. Számítógép. Bekapcsolva. Sunny hátraugrott, amikor meghallotta a géphangot, és felborított egy széket. - Ezt hogy csináltad? - A huszonharmadik és a huszadik századi technika keverésével. - De… de… de… - Még semmit sem láttál - figyelmeztette Libby, és újra a kijelzőre nézett. - Számítógép, ismertesd az információkat Jacob Hornblowerről. Hornblower, Jacob született Philadelphiában, 2224. június 12-én. Asztrofízikus, jelenleg az AP osztály vezetője a Durnam Tudományos Laboratóriumban, Philadelphiában. A Princeton Egyetemen szerzett magna cum laude diplomát 2242-ben, és jogi diplomát 2244ben. Státusza AAA. Az O’Bannionon doktorált asztrofizikából 2248-ban. 2247-2249 között az intergalaktikus softball csapat kapitánya. Szerepe: dobójátékos. ERA l, 28. Sunny hisztérikusan felnevetett. - Állj! A számítógép elhallgatott. Sunny rogyadozó térdekkel hátrálva az ágynak ütközött. - Ez mind igaz, ugye? - Igen. Lélegezz mélyeket - tanácsolta Libby. - Eltart egy ideig, amíg felfogod. - Azt mondta, időutazással kísérletezik. - Érezte, hogy újra megállíthatatlanul feltör belőle a nevetés. - Ez jó. - Szorosan lehunyta a szemét. Ez csak álom, mondta magában, nevetséges álom. Amikor azonban kinyitotta a szemét, minden ugyanaz volt körülötte. - Úgy tűnik, rajtam a viccelődés sora. - Hallotta, hogy odalent becsapódik az ajtó. Azonnal talpra ugrott. - Megyek, és tisztázom ezt vele, most azonnal. - Ne, inkább… - Libby elhallgatott, amikor Sunny elment mellette. - Semmi baj. Visszaült az ágyra, miközben a húga leszáguldott a lépcsőn. Odalent azonban Calbe futott bele, és nem Jacobba. - Hol van? - kérdezte. - Ő… nos, odakint. Libby fent van? - Igen. - Szétvetett lábakkal, kihívó tekintettel állta el a lépcsőt. - Nagyon feldúlt. - Semmi oka rá. Mivel a férfi tekintetéből kiolvasta azt, amit kérdezni akart, a lány engedett. - Örülök, hogy ráébredtél, milyen szerencsés fajankó vagy, Caleb. - Én is szeretlek. A lány adott neki egy puszit. Később, gondolta. Később majd mindezt végiggondolja. És akkor valószínűleg meg fog őrülni. Előbb azonban el kell intéznie valamit. - Szeretném tudni, hol van az a tuskó bátyád. És ne próbálj kitérni! Libby elmondta. 112

A férfi azonban továbbra is óvatos volt. - Mit mondott? A lány félrehajtotta a fejét. - Túl késő üdvözölni téged a huszadik században? A férfi elmosolyodott. - Nem. J.B. odakint van a hajójában. Öt kilométer északkeletnek. Csak kövesd a nyomokat! - Elkapta a nő karját, mielőtt elrohant volna. - Nagyon nehéz időszakon ment keresztül, Sunny. Fájdalmat okoztam neki. - De nem annyit, mint amennyit én fogok. A férfi újra meg akart szólalni, de úgy gondolta, hogy Jacob tud magára vigyázni. Felment a feleségéhez. Libby még mindig az ágyon ült, és az ablakot bámulta. Arca összeszedett volt, összekulcsolt kezét az öléhez szorította ott, ahol a méhében egy kis élet növekedett. Caleb ránézett, és érezte, mennyire szereti. - Szia! Az asszony megrezzent, és elmosolyodott. - Szia! Sűrű nap. - Mielőtt a férfi megszólalhatott volna, felállt. - Rengeteg a tennivalóm. Még nem csomagoltam ki, és ma este tényleg szeretnék valami nagyon finomat főzni. - Várj csak égy percet! - Cal megfogta a hitvese kezét, mielőtt elment volna mellette, és átölelte. - Szeretlek, Libby. - Tudom. - Férje vállára hajtotta a fejét. - Nem, nem hiszem, hogy tudod. - Gyengéden elhúzódott, hogy a felesége szemébe nézhessen. - Még ennyi idő után sem hiszem, hogy tudod. Hogy hihetted azt, hogy elmegyek? Akkor, vagy most, vagy bármikor. Az asszony némán rázta a fejét. - Ülj le! - suttogta a férfi. - Caleb, nem tudom, mit mondjak. - Leült, és idegesen az ölében morzsolgatta az ujjait. - Csak azt tudom elképzelni, hogy érezheted magad most, hogy itt van a testvéred, amikor azt gondoltad, soha többé nem látod már. Most aztán emlékeztet mindarra, amit feladtál, és mindazokra az emberekre is, akiket elhagytál. - Befejezted? A nő csalódottan vont vállat. - J.B. odaadta nekem egy levél másolatát, amit az időkapszulánkban talált, amikor kiásta. - Szétválasztotta a nő ujjait, és megfogta a kezét. - Nem olvasta el - folytatta. - Még a borítékban volt. - Hogyan másolta le, ha még a… - Halkan felnevetett. - Buta kérdés. - Te tetted a kapszulába, hogy el tudjam olvasni, ha visszamegyek. - Elővette a zsebéből. Libby komoran ránézett. Pontosan úgy nézett ki, mint amikor a dobozba tette. Mégis… a papír más volt, amikor megérintette. Vastagabb, erősebb. És, tette hozzá magában, feltehetőleg nem is papírból készült. Legalábbis nem olyanból, mint amilyet ő ismert. - A hajótól visszafelé jövet megálltam, hogy elolvassam. - Kinyitotta a levelet az ölében. - Ha elég őrült lettem volna ahhoz, hogy elhagyjalak, akkor ez visszahozott volna. Akárhogy. 113

- Nem ezt akartam elérni. - Tudom. - Megfogta a felesége kezét, és megcsókolta. - De ez nagyon sokat jelent a számomra. Emlékszel, mit írtál benne? - Valamennyire. - Erre a részre. - A levélre nézett. - „Szeretném, ha tudnád, hogy a szívemben azt kívánom, hogy ott legyél, ahová tartozol.” - Letette a levelet. - Komolyan gondoltad ezt? - Igen. - Akkor boldog leszel, ha megtudod, hogy pontosan ott vagyok, ahová tartozom. Hosszú, lassú csókjaival döntötte ágyra a feleségét. - És te is.

Sunnynak nem volt nehéz megtalálni a nyomokat. Csak kettő volt mindössze, mindkettő a Land Roveré. Egyik a háztól vezetett a hajóhoz, a másik visszafelé. Zord arckifejezéssel szorosan markolta a kormányt, és nem gondolt semmire. Még nem akarta végiggondolni. Majd ha egyszer belegondol, akkor biztosan ordítani akar egy hatalmasat egy szikla tetejéről. Az igaz, hogy mindig vonzódott a szokatlan dolgokhoz, de ez… ez még neki is sok. Amikor meglátta a hajót, amely belesimult a puha hótakaróba, túlságosan erősen fékezett, és a Land Rover oldalra csúszott. Az űrhajó akkora volt, mint a ház. Sima, fehér külseje csillogott a napfényben. Látta, hogy valami ablakféle húzódik végig körbe a tetején. Miközben ámult, Jacob az ablak elé lépett, és kinézett rá. A férfi látványa odabent, valamiben, ami elvileg nem is létezett, ádáz dühhé formálta az ámulatát. Otthagyta a Land Rovert, kiszállt, és a hajóhoz futott. A férfi leengedte a feljárót. Az ajtó csendesen kinyílt, és egy lépcsősor bukkant elő. A nő felmászott, kissé lassabban haladva. A mondanivalóját átgondolva Jacob felé nyújtotta a kezét, aki segített neki felmászni. - Sunny, én… - Bármit is tervezett mondani, félbeszakította a nő ökle, amivel keményen állon vágta. Elvesztette egyensúlyát, és csillagokat látott, ahogy hátralépett, és elterült a padlón. A lány fölé hajolt, jogos düh villámlott a szemében. - Kelj fel, te nyomorult gyáva, hogy még egyszer megüthesselek! Jacob egy ideig ült még a helyén, és az állát dörzsölte. Nem is bánta annyira az ütést. Tudta, hogy ezt fogja kapni. Most az sem zavarta, hogy gyávának nevezték. A körülményekhez képest ez volt a legjobb módja annak, hogy a nő kiadja magából a mérgét. - Kiborultál. - Kiborultam? - sziszegte Sunny a foga között. - Majd én megmutatom, milyen az, ha tényleg kiborulok! - Mivel a férfi nem akart felállni, rávetette magát. Egy újabb ütéssel még a szuszt is kiverte volna belőle, ha Jacob le nem fogja a kezét. - A fenébe is, Sunny, fejezd be! Még fájdalmat okozok neked. - Fájdalmat? - A méregtől elvakultan rúgott egyet, amikor a férfi megpróbált fölébe kerekedni. Ezúttal a térdét nem tudta kivédeni, és pont telibe találta. Ahogy a levegő sípolva távozott a tüdejéből, a nőre zuhant. - Szállj le rólam, te görény!

114

A férfi akkor sem tudott volna megmozdulni, ha az élete múlik ezen. A fájdalom, akár megérdemelt volt, akár nem, úgy hatolt végig alfelétől az agyáig, mint egy ezüstös villanás. Az egyetlen védekező eszköze a súlya volt, ahogy lélegzetért kapkodva feküdt a nőn. - Sunny… - Próbálta kinyögni. - Te nyertél - adta meg magát. A lányból elszállt a harci szellem. Nem akarta, hogy a férfi megtudja, milyen gyengének és sebezhetőnek érezte magát. Összeszorította a fogát, és imádkozott, hogy ne remegjen a hangja. - Azt mondtam, szállj le rólam! - Amint biztos leszek abban, hogy egészséges vagyok. Ha hagyod, hogy visszanyerjem a lélegzetem, mehetünk még egy menetet. - Sikerült felemelnie a fejét. A lány sírt. Hatalmas, néma könnyek gördültek le arcán. Ezen aztán sokkal jobban meglepődött, mint az ütésen, és megrázta a fejét. - Ne! - Letörölte a könnyeket, de még több került a helyükre. - A fenébe, Sunny, hagyd már abba! - Engedj el! Jacob oldalra hengeredett, s elhatározta, hogy egyedül hagyja, amíg össze nem szedi magát. De még mielőtt ráébredt volna, magához ölelte, ölébe húzta, és a haját simogatta. - Ne érj hozzám! - A nő teste rideg volt. Düh és megalázottság kavargóit benne. - Nem akarom, hogy hozzám érj. - Tudom. De így kell lennie. - Hazudtál. - Igen. - Csókot nyomott a hajára. - Sajnálom. - Kihasználtál. - Nem. - Szorosabban átölelte. - Nem. Ezt te is tudod. - Egyáltalán nem ismerlek. - Megpróbált elhúzódni, de a férfi közelebb vonta magához. A lány hirtelen átölelte a nyakát, és az arcát a torkához szorította. - Gyűlöllek! És gyűlölni foglak, amíg csak élek! A könnyek már nem némán csordogáltak. Hangos, gyötrő zokogással tört elő a sírás, miközben a férfiba kapaszkodott. Jacob nem szólt semmit, nem tudott mit mondani. Azt a nőt még értette, aki egy jobbegyenessel a padlóra küldte. Azt is, amelyik karmolt, köpködött és harcolt, és azt is tudta, hogy az ilyet hogyan kezelje. Ez a lány azonban, aki ilyen puhán és könnyektől áztatva bújik hozzá, rejtély számára. Védtelen, megtört, törékeny. És ebbe a Sunnyba volt szerelmes. A lány Jacobba kapaszkodott, amiért utálta magát. Szeretett volna kitörni, megbüntetni őt, amiért összetörte a szívét, de nem tudott mást tenni, csak fogta, és élvezte a biztonságot, amit nyújtott számára. Jacob óvatosan felállt a nővel a karjában. Szerette volna megnyugtatni, megvédeni, szeretni. Szerette volna addig dédelgetni, amíg felszáradnak a könnyei. Jó lett volna magához ölelni, amíg újra elcsendesedik. De leginkább azt akarta neki megmutatni, hogy minden közül az a legfontosabb, hogy szerelmes belé. Sunny nem tudta megállítani a könnyeit, bár megvetette magát ezért a sírásért. Nem tudott küzdeni a férfi ellen ebben a leggyengébb pillanatában. Csak kapaszkodni volt képes, csak hagyni tudta, hogy zúgjon a vihar, hogy biztonságra leljen kedvesének gyengéd szorításában. 115

Aztán Jacob a fülkéjébe vitte, ahol halvány fény derengett. Az ágy puha volt, világoskék takaró borította. A falak is kékek voltak. Csendes, nyugodt színek. Továbbra is egymást ölelve lefeküdtek az ágyra, miközben a lány könnyei átnedvesítették a férfi arcát. Amikor aztán valamelyest csitulni kezdett a zokogás, Jacob ajka a nő homlokáról a szájára siklott. Sunny ajka nedves volt, és remegett. Ahogy megérintette, elhúzódott, és az ágy másik felére hemperedett. - Sunny. - Esetlennek érezte magát, és megérintette a lány vállát. - Kérlek, szólj hozzám! A lány nem is söpörte le Jacob kezét. Csupán maga elé, a kék falra meredt. - Olyan butának érzem magam. Amiért sírtam. A férfi nem tudta, hogy megesett-e már hasonló korábban is a lánnyal. De az biztos volt, hogy az ő karjában még soha nem sírt egy sem. - Nem akartam fájdalmat okozni. - A hazugság mindig fájdalmat okoz. - Nem hazudtam. De talán nem beszéltem az igazságról. - A férfi érezte a különbséget a kettő között. Kételkedett azonban, hogy vajon ezt a lány is érzi-e. - Ma mindent el akartam neked mondani. Sunny majdnem felnevetett. - Ezt az elcsépelt mondatot még a huszonharmadik században is használják majd? Hangosan kimondta. A huszonharmadik század. Ő pedig egy űrhajónak nevezett járműben fekszik egy olyan férfival, aki majd csak akkor születik meg, miután ő már réges-rég meghalt. Jobb szerette volna, ha ez csak egy rossz álom, de a fájdalom túlságosan valóságos volt. - A testvéremért jöttem - mondta a férfi. - Egyáltalán nem gondoltam, hogy találkozom veled, és beléd szeretek. Túl gyorsan történt. - Történt bármi is? - Nézz rám! A lány megrázta a fejét. - Felejtsük el, J.B.! A hozzád hasonló alakok biztosan azt hiszik, hogy joguk van nekik minden században nőket tartani. - Azt mondtam, nézz rám! - Türelmetlenül visszahúzta a lányt a vállánál fogva, aki így kénytelen volt a szemébe nézni. - Szeretlek. A szó beléhasított, és elgyengítette az elhatározását. Az egyetlen védekezése a harag volt. - Láthatólag sokat változott a szerelem fogalma. De emiatt ne legyenek álmatlan éjszakáid. Majd jól megleszek. - Figyelnél rám? - Nem érdekel, hogy mit mondasz. - Akkor nem fog fájni, ha meghallgatsz. A lány konokul megrázta a fejét. Most, hogy a könnyek elapadtak, készen állt arra, hogy újra kirobbanjon. - Soha nem tervezted úgy, hogy velem maradsz, hogy velem éled le az életedet. Számodra ez csak afféle ideiglenes megoldás volt. De nem hibáztatlak ezért. Soha nem ígértél semmit, vagy ha igen, akkor csak sejtetted. És soha nem próbáltál meg romantikusan elcsábítani. 116

Mégis sikerült, gondolta Sunny. Elvakította. - Mindenesetre egyedül én vagyok felelős a saját érzéseimért. Csak azért az egyetlen dologért hibáztatlak és gyűlöllek, hogy nem voltál hozzám őszinte. - Túlságosan bonyolult volt. Nem tudtam, mit szóltál volna. - Azt hittem, hogy a tudósok szeretnek kísérletezni. Te ugye, tudós vagy? - Igen. Rendben. Tulajdonképpen nem akartam másra gondolni, csak rád, amikor veled voltam. Amikor a lány újra megpróbált elfordulni, erősen visszatartotta. - Ha őszinteség kell, akkor most hallgass végig! Bármit is tettem, azért volt, mert nem tudtam ellenállni. Talán nem is akartam ellenállni. Ha ez nem volt helyes, akkor azért nem, mert képtelen voltam gondolkodni. Ha rosszul kezeltem, akkor azért volt, mert nem tudtam, hogyan közeledjek hozzád. Nem éreztem úgy, hogy mindezt el tudnám mondani neked. Aztán beléd szerettem, és nem tudtam, mit kezdjek vele. Nem tudtam, mit vársz el tőlem. Idegesen megsimogatta a nő arcát. - Sunny, nem hiszem, hogy elmondhattam volna neked az igazat. És nem tudtam, hogyan… - Megállt, szitkozódott. - Ha lehetséges, romantikusabb lettem volna, de nem tudtam neked ajándékot adni. - Ajándékot? - Eddig úgy érezte, már túlságosan is összeomlott ahhoz, hogy újra felbosszantsák, de tévedett. - Mi a fészkes fenéről beszélsz? - Romantikáról - ismételte zavartan. - Figyelmesség, bókok, ajándékok. - Ez a legnagyobb ostobaság, amit valaha hallottam. Romantika? Hát ez a te felsőbbrendű fajodnak az elképzelése a romantikáról? - Eltolta a férfi kezét. - Te bolond! A romantikának semmi köze az ajándékokhoz vagy a bókokhoz. Sokkal inkább a törődéshez és együttérzéshez, a vágyak és álmok megosztásához. És elsősorban azt jeleni, hogy őszinte vagy. - Őszinte vagyok. A szájához hajolt. A nő felkészült az ellenállásra, a jeges megvetésre. A férfi azonban most először nem volt mohó, nem volt szenvedélyes, nem volt kétségbeesett. Ehelyett végtelenül gyengéd volt. A csók úgy söpört rajta végig, mint a lávafolyam. A védekező érdektelensége úgy olvadt el, mint a hó tavasszal. Jacob ránézett. Azon töprengett, hogy vajon zavarodottság van-e Sunny tekintetében? Nem számít, gondolta. Másodszor már nem engedhette meg magának, hogy sokat foglalkozzon ezzel. Nyugtatólag megsimogatta, majd kísérletképpen megcsókolta. Eddig nem tudta, hogy a gyengédség ilyen fárasztó tud lenni. Vagy ilyen beteljesítő. Mindig erőt nyert abból, ha megérintette a lányt. Olyan volt, mint az áramütés. Most azonban meleg volt, csendes folyó, amely lassú nyugalommal áthaladt rajta. Szerette volna ezt megosztani vele, hogy megmutassa, milyen sokat jelent számára most és mindörökké. - Szeretlek - suttogta. - Amikor a nő megpróbálta megrázni a fejét, addig ismételte a szót, amíg a szájához nem ért. Sunny nem tudott így harcolni, mert köd ereszkedett a fejére, a teste pedig valami vastag, sűrű sötétségbe süllyedt. A lélegzete akadozott, ahogy megpróbálta kimondani a nevét. A lány remegő ajkát Jacob a sajátjával fedte le. Türelmes volt, nagyon türelmes, miközben Sunny ajkát az ő ajka melegítette.

117

Idő, gondolta, ahogy lassan egyre mélyebben csókolta a nőt. Annyi idejük lesz, amennyire szükségük van. És amikor véget ér, akkor a lány már tudni fogja, hogy soha többé nem fog úgy szeretni, ahogy őt szerette. Levetkőztette Sunnyt. Ugyan az ujjai reszkettek a saját érzéseitől, mégsem kapkodott. Gombról gombra nyitotta ki a blúzát, és sorba végigcsókolt minden felbukkanó testrészt. Puhán, édesen végighúzta az ujját a bőrén, leválasztva róla a ruhát. Ezúttal nem volt mohó, csupán fájdalmasan, keserédesen gyengéd. Sunny, megadva magát, lehúzta Jacobról a pólóját, hogy érezze magán a férfi forró bőrét. Ha csak az aznap létezett volna, szívesen elfelejtette volna a tegnapot és akár a másnapot is. Ahogy a szájuk újra összeért, olyan volt, mintha először csókolná meg. Mintha először szeretnék egymást. Erre mindig emlékezni fog. A férfi ajkának részegítő ízére, a halk, szerető szavakra, amit a szájába suttogott. Nem voltak ígéretek. Nem lehettek ígéretek. Ott volt azonban a szeme végtelen zöldje, amelybe szinte belefulladt. Ott volt kezének lehetetlen gyengédsége, amely elveszejtette. A férfi lehúzta a nő nadrágját a csípőjére, amelynek nyomát ajkával követte, le a combjáig, a térdéhez, majd a lábán. A félhomályos, halk kabinban nem volt nappal vagy éjszaka. És a szerelemmel teli szív nem törhetett meg. A lány elvarázsolta, míg azt nem hitte, hogy mindig együtt lesznek itt. Egyedül, s ütemes, lágy zeneként csupán az ágy halk sóhaja, ahogy testük nyomása alatt süllyed és emelkedik. Egyedül, bőrén érezve a nő ujjainak finom simítását. Csupán illékony, halovány illata fogja betölteni az elméjét. A szerelem a vérében áramlott, kisugárzott a csontjaiba, és tudta, hogy már soha nem tud, de nem is akar szabadulni tőle. Örömmel vette tudomásul. A távolság ellenére is mindig vele lesz majd a nő. A férfi mély sóvárgással siklott a nőbe. A nő feltétel nélküli nagylelkűséggel fogadta be magába. Ahogy együtt mozogtak, az idő egyhelyben állt.

Amikor Sunny felkelt, rémülten pislogott a sötétben. Mellette hideg volt az ágy. Elment. A félelem összeszorította a torkát, és felugrott. Megpróbálta visszafojtani a sírást, és összeszedni magát. Nem ment el, legalábbis nem messzire, mivel még mindig a hajón volt, a férfi ágyában. Szíve erősen vert, visszafeküdt, és megpróbált gondolkodni. Jacob oly édesen, oly kedvesen és oly türelmesen szerette. Olyan volt, mint egy búcsú. Nem sírhat újra, mondta magának Sunny, és lenyelte a könnyeit. A sírás nem old meg semmit. Ha szereti a férfit, márpedig szereti, akkor az egyetlen dolog, amit tehet érte, hogy erős marad. Felöltözött a sötétben, és elindult megkeresni. A hajó összezavarta. Volt még egy fülke, kisebb, mint Jacobé, de ugyanolyan világoskék volt. Keresztülhaladt egy részen, amiről úgy gondolta, hogy konyha, mert egy sima, keskeny pulton egy doboz italféleség volt, és a falba egy fémajtó volt építve, amiről gondos megfigyelés után úgy gondolta, hogy valamiféle sütő lehet.

118

A vezérlőteremben talált rá a férfira, a parancsnoki pultnál ülve. Egyetlen farmerja volt rajta. A szélvédőn az erdő látszott, és a távoli hegyek gerince. Kifelé nézett, miközben a számítógéphez beszélt. - Koordinátákat beállítani 1500 órára. Megerősítve. - Az elsődleges úticél az induláshoz legközelebbi hely, idő és helyzet. Rögzítve. - Kiszámítani a körülbelüli utazási időt a felszállástól az időugrásig. Feldolgozás… Körülbelül három óra, huszonkét perc a felszállástól a nap röppályájáig. További számítás szükséges? - Nem. - Jacob. Megfordult a székkel, és halkan szitkozódott. - Kikapcsolni. A számítógép elsötétült. - Azt hittem, alszol. - Aludtam. - Vádak, fenyegetés, könyörgés volt a nyelvén, de nem mondta ki. Megígérte magának, hogy erős lesz. - Visszamégy? - Vissza kell mennem. - Felállt, és a lányhoz lépett. - Sunny, megpróbáltam más utat találni. De nincs. - De… - Szereted a szüleidet? - Igen, természetesen. - Én is az enyéimet. - Megfogta a kezét. - Nem kezdem el magyarázni, min mentünk keresztül, amikor azt hittük, hogy Cal meghalt. Az anyám… nagyon erős asszony, de amikor meghallotta, hogy eltűnt, és valószínűleg halott, belebetegedett a gyászba. Napokig, hetekig, hónapokig tetszhalottnak tűnt. - Sajnálom - felelte a lány halkan. - El tudom képzelni, mit érezhettél. A férfi megrázta a fejét. Még mindig nehezen beszélt arról az időszakról. - És amikor megtudtuk az igazságot, mindketten megpróbálták elfogadni. Életben volt, és csak ez számított. De nehéz volt azt tudni, hogy soha többé nem láthatják, és nem ölelhetik. - Csalódottan hallgatott el. - De talán el tudják fogadni, főleg, ha majd elmesélem nekik, milyen boldog. Ha majd mesélek nekik a gyerekről. - Milyen gyerekről? - Cal… Libby gyereket vár. Nem mondta? - Nem. - Sunny meglepődve szorította homlokára a tenyerét. - Minden olyan zavaros volt. És én… Libby állapotos. - Halkan felnevetett, és leejtette a kezét. - Mit szólsz hozzá? Unokaöcsém vagy unokahúgom lesz. - Örült annak, hogy amikor az ő élete olyan sötétnek tűnt, volt egy kis fény, ami az életet, a reményt és a jövőt jelentette. Mégis ugyanebben a jövőben ő közben elveszíti a szerelmét. - A másállapot csak kilenc hónapig tart - kezdte Sunny, megpróbálva könnyednek tűnni. - Gondolom, nem szeretnél csak azért itt maradni, hogy kiderüljön, kék vagy rózsaszín lufikat vegyünk. Jacob könnyedén átlátott Sunny vidám mosolyán, amelyen túl szomorúság honolt. 119

- Nem kockáztathatom meg, hogy a hajót ilyen sokáig itt hagyjam, és már így is tovább maradtam, mint eredetileg terveztem. Sunny, a szüleimnek joguk van tudni Cal életéről, tudni a gyerekről, az unokájukról. - Hát persze. - Ha maradhatnék… Semmi sem jelent annyit nekem, mint az, amit veled együtt találtam meg. Hinned kell nekem. A lány megpróbált nyugodt maradni, miközben érezte, hogy az egész élete épp most hull darabokra. - Elhiszem, szeretsz. - Szeretlek. De ha nem megyek vissza, ha ennyit nem teszek meg értük, akkor soha nem tudok többé tükörbe nézni. Sunny elfordult, mert túlságosan is értette ezt. - Egyszer, amikor kilenc vagy tíz éves lehettem, messze elkóboroltam. Nyáron itt laktunk a kunyhóban, és én szerettem volna felfedezni ezt a vidéket. Azt hittem, már jól ismerem az erdőt, de aztán elvesztem, és az éjszakát egy fa alatt töltöttem. Amikor másnap anya és apa rám találtak, szinte már az eszüket vesztették. Még soha nem láttam sírni az apámat, főleg nem úgy. - Akkor hát tudod, miért nem fordíthatok hátat nekik. - Igen, persze. - Megpróbált mosolyogni, amikor a férfira nézett. - Sajnálom, hogy olyan hisztit rendeztem az előbb. - Ne sajnáld! - Nem, tényleg sajnálom. Nem volt jogom azt mondani, amit mondtam. - De akármennyire is próbálta, azt nem tudta sajnálni, hogy a földre lökte őt. - Nem is tudom elképzelni, milyen lehetett neked ezekben a hetekben. Megpróbálni elütni az időt, amíg Cal vissza nem jött. - Nem volt olyan nehéz. Ott voltál te nekem. - Igen. - Megsimogatta a férfi arcát. - Örülök neki. Ezt tudnod kell. - Sunny… - Tehát, mikor indulsz? - Kitért a férfi elől. Ha akármilyen gyengéden is megérintené, összeomlana. - Holnap. A lány majdnem összeesett, mert a térde remegni kezdett. - Ilyen hamar? - Úgy gondolom, hogy mindenkinek ez lesz a legjobb. Sunny úgy érezte, saját, erőltetett mosolyától darabokra törik az arca. - Azt hiszem, igazad van. De több időt kellene töltened Callel. Hosszú utat jártál be érte. - Reggel majd beszélek még vele. És Libbyvel is - tette hozzá. - Szeretném tisztázni vele a dolgokat. Most már könnyebben ment a mosoly. - Jól összeillenek. Ugye te is így látod? - Vak lennék, ha nem. - A tudományt és a logikát félretéve, néha az érzelmek adják a legjobb eredményt. Erősebbnek érezte magát, ezért kinyújtotta a kezét. - Szeretnék itt maradni veled éjszakára. A férfi magához húzta, és vigyázott, hogy ne szorítsa túl erősen.

120

- Vissza fogok jönni. - Amikor a nő megrázta a fejét, eltolta magától. Újra szenvedély és harag lobogott a tekintetében. - Visszajövök. Esküszöm. Szükségem lesz egy kis időre, kísérletezni. Ezt két év alatt sikerült kifejlesztenem. További két év múlva pedig már jóval könnyebben megy, amíg olyan egyszerű nem lesz, mint egy utazás a Marsra. - Utazás a Marsra… - mormolta a lány. - De bízz bennem! - kérte a férfi, és újra magához ölelte. - Ha majd kidolgozom az egészet, akkor több időnk lesz egymásra. - Több időnk… - suttogta, és lehunyta a szemét.

12. A lány eltűnt, mielőtt Jacob felébredt, így találta a legjobbnak. Amúgy sem aludt egy csöppet sem. Egész éjjel ébren feküdt, és megpróbálta kitalálni, hogy is legyen ezután. A férfi zenét tett fel, álmosítót és gyönyörűt, egy olyan zeneszerzőtől, akiről a lány még soha nem hallhatott, mert még meg sem született. A zenéhez igazította a fényeket, amitől a fülkében szétáradt a holdfény. Romantika. Most már megértette, és szerette érte a férfit. Mindent meg szeretett volna adni neki, amire csak képes volt ezen az utolsó éjszakán. És meg is adott mindent, kivéve, amit a legjobban szeretett volna: a jövőt. Eszébe jutott, miközben az életén töprengett, hogy egészen eddig minden döntése vagy fehér volt vagy fekete. Egy választás ezek szerint vagy jó volt, vagy rossz. Most azonban, ebben a fontos pillanatban rengeteg árnyalat húzódott a két véglet között. Lassan vezetett vissza a házhoz. Hogyan tudna még egyszer elbúcsúzni tőle? Van olyan fájdalom, amit az ember képtelen kétszer is elszenvedni. Sunny csak remélte, hogy Jacob megérti majd, amit tesz. Remélte, hogy ő maga is megérti. A ház mögött állította le az autót, és egy ideig csak ült, figyelte, ahogy a faágakat borító jégen sziporka táncot lejt a reggeli napsugár. Hallgatta a majdnem tökéletes csendet, ízlelte a közelgő hóesés illatát a levegőben. Lassan, bánatosan a kunyhóhoz sétált, és halkan belépett a konyhába. Libby egy lámpát tett az ablakba. A reggeli fényben tompán égő, régi petróleumlámpa látványára Sunny újra érezte, hogy kicsordulnak a könnyei. Lenyelte őket, leült az asztalhoz, és végigsimított rajta, ahogy Jacob tette néhány héttel korábban. - Korán keltél. Sunny felnézett, és meglátta a nővérét. - Szia! - Elmosolyodott. - Anyuci. Libby ösztönösen a hasára tette a kezét. - Jacob elmondta. Én akartam. 121

- Akárhonnan is érkezik, a jó hír mindig is jó hír marad. - Felállt, és átölelte. Érezte a boldogságot, amire neki is oly nagy szüksége lett volna. - Nincs reggeli rosszullét? - Nem. Soha nem voltam jobban. - Cal biztosan elkényeztet. - Egészen. - Libby hátrahúzódott, és félresöpörte Sunny haját. Húga tekintete borús volt és szomorú. - Hogy vagy? - Jól vagyok. - Mivel újra érezte, hogy a térde elgyengül, megfordult és az asztalhoz ült. - Sajnálom, hogy úgy elfutottam. - Nem számít. - Libby buggyos trikót és kordnadrágot viselt, ez volt a kedvenc viselete a hegyekben. Sunny arra gondolt, hogy a nővére soha nem volt gyönyörűbb. Arra gondolt, hogy vajon ő fog-e gyermeket várni, fogja-e érezni, ahogy növekedik, gyarapodik a szeretet a szíve alatt. - Leütöttem. - Helyes - mondta Libby elismerően bólintva. Megszokott mozdulatokkal megtöltötte a teáskannát vízzel, és a tűzre tette. - Kérsz valamit reggelire? - Talán majd később. - Sunny, annyira sajnálom. - Pedig nincs rá szükség. - A lány megfogta nővére kezét. - Tényleg, minden rendben lesz. - Tényleg szereted őt. - Igen, szeretem. Azt kívánta, bár meg tudná adni a testvérének azt a boldogságot, amit ő is érez, és közben arcát Sunny hajához simította. - Cal azt mondta, J.B. úgy tervezi, hogy tovább dolgozik az időutazáson. Biztonságosabbá és egyszerűbbé fogja tenni, ha lehet ezt mondani. - Igen, nekem is előadta. - Nagyszerű agya van, Sunny! Tényleg nagyszerű. Nem csak Cal dicsekszik vele. Elolvastam az aktája többi részét. Ezt bizonyítja az is, hogy alig két év munka után képes volt megtenni ezt az utat. Ha majd befejezi a kísérletezést, visszajön. - Remélem, sikerülni fog neki. - Sunny lehunyta a szemét. - Tényleg remélem, hogy sikerülni fog. - Aztán felnevetett, és a kezébe temette az arcát. - Ha hallanának minket! Úgy beszélünk erről az egészről, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Biztos még mindig nem tértem magamhoz. - Én egy év elmúltával is néha úgy kelek fel, hogy arra gondolok, talán csak képzelem ezt az egészet. - De hiszen neked ott van Cal - mormogta Sunny, és az ölébe ejtette a kezét. - Ott van bizonyítékként arra, hogy valóság, hogy igaz. - Sunny, ha én… - Elhallgatott, mert Cal sétált be a konyhába; Vállat vont. - Tehetek bármit is? - Nem. Elboldogulok, ezt megígérem neked. - Megyek, szívok egy kis friss levegőt - jelentette ki Libby. - Cal, légy szíves ügyelj a teára! Egymásra néztek. - Persze. 122

Sunny jól ismerte mindkettőjüket ahhoz, hogy tudja, ezt előre kitervelték, hogy Cal kettesben tudjon vele beszélni. - Mit szeretnél? - kérdezte a férfi, amikor Libby becsukta maga mögött az ajtót. - Müzlit vagy égetett pirítóst? - J.B. megszerelte a pirítót. - Ó, tényleg? - Vetett rá egy pillantást. - Mindig szeretett ilyesmivel bajlódni. - A kannában forrni kezdett a víz, ami még egy percet engedett neki, hogy átgondolja, mit is akar mondani a lánynak. - Sunny… azt hiszem, havazni fog még éjszaka előtt. - Cal, nyugodj meg! Bármilyen nagy is volt a csábítás, nem öltem meg. - Ezért nem is aggódtam. - Forró vizet töltött két csészébe. - Legalábbis nem nagyon. De azért szeretnék neked elmagyarázni valamit. - Talán azt, hogy a testvéred egy fajankó? Mert ezt már tudom. - Érzékeny is tud lenni. A lány felnevetett. Akkor hát tud még nevetni. Ez pedig megkönnyebbülést jelent. - Ugyanarról az emberről beszélünk? Hornblower Jacobról? Az asztrofizikusról, aki olyan csökönyös és olyan utálatos? Találó leírás, gondolta Cal. - Igen. De én nem úgy értettem, hogy telesírja a zsebkendőit a megható filmeken folytatta. - Vagy, hogy a szívére veszi, ha csúfolják. Érzékenyen érinti, ha más embereket hátrányosan érint valami. Például a családot. - Az asztalra tette a teát. Nem volt biztos abban, hogy a helyes dolgot mondja. - Ha valaha verekedésbe keveredett, akkor az azért történt, mert valaki mondott rám valami bántót. Ez sokáig bosszantott, mert szerettem volna magam gondoskodni róla, de ő mindig előttem ért oda. És a szüleim… egyetlen alkalommal sem felejtett el egyetlen születésnapot vagy anyák napját sem. - Ezek szerint a ti időtökben is lesz még anyák napja? - Hát persze. - Cal. - Elgondolkodva öntötte a cukrot a teába. - Te hogy döntötted el, hogy itt maradsz? - Nem döntöttem - felelte. - Úgy értem, nem hiszem, hogy a döntöttem lenne a helyes kifejezés. Nekem nem volt választásom. Nem hagyhattam el Libbyt. Megpróbáltam. De közben azért mindig gondoltam a családomra is. - Akár volt választásod, akár nem, nehéz döntés lehetett. - Nekem nem maradt más lehetőség. Nem lehettem ugyanis biztos abban, hogy vissza tudok menni. Visszaküldtem a hajót és a jelentéseket, mert ez volt az egyetlen esély, hogy tudassam velük, hogy élek, és biztonságban vagyok. - Megfogta a nő kezét. - De J.B.-vel más a helyzet. Ő pontosan tudja, hogy vissza tud térni, és ha nem megy, akkor elveszítik a reményt. Ezt nem teheti meg. - Nem, ezt nem teheti meg. - Felemelte a fejét. - Nehéz lehetett neked. - Ez volt életem legszebb éve. - De mire megszoktad, meg az elválás… - Nem érdekelt volna, ha még ötszáz évvel korábbra is kerülök vissza. Persze, ha ott is Libbyt találom meg. - Szerencsés, hogy találkozott veled.

123

- Én is szeretném így gondolni. - Elvigyorodott, majd szomorú lett. - Jacob szeret téged, Sunny. Valami felcsillant a lány szemében, amikor felnézett. - Ezt ő mondta? - Igen, de nem volt rá szükség. Már az első alkalommal láttam, amikor kimondta a neved. Azt hiszem, azt akartam elmondani neked, hogy még soha senki iránt nem érzett úgy, ahogy most irántad. - Segítesz nekem, Cal? Eljöttem, mielőtt felkelt volna. - Összeszorította a száját, hogy ne remegjen. - Nem tudok elbúcsúzni tőle.

Libby a patak mellett állt, és nézte, ahogy a víz utat tört magának a jég között. Magában úgy látta, mintha tavasz lenne, amikor a víz a kövek között csordogál, és mindenhonnan a madarak éneke hallatszik. A fű puha és zöld. Ő és Cal ezen a helyen temette el az időkapszulát. Aztán itt szeretkeztek, miközben a szíve majd’ megszakadt, ahogy elképzelte, hogy a férfi több száz év múlva egy tavasszal ugyanitt kiássa majd a dobozt. Ehelyett azonban itt maradt, és a testvére ásta ki a dobozt, amit ide tettek. Most pedig az ő húgának a szíve fog megszakadni. Akárhogy is vigasztalta Sunnyt, semmi sem tűnt elég hatásosnak. Nem volt helyes, hogy miközben neki mindene megvan, Sunny mindenét elveszti. Neki ott van Cal, és az otthonuk, amit szeretnek, és az egész élet, amit felépítettek. Ott van a gyermeke, aki néhány hónap múlva megszületik. Halvány mosollyal szorította kezét a hasához. A gyermek, aki nyár végén érkezik, és még szorosabb köteléket jelent majd kettőjük között. Sunnynak azonban csak emlékei lesznek, és Libby semmit sem tehetett ez ellen. Elfordította a fejét, és észrevette Jacobot. Csupán néhány méterre állt tőle. A hóban nem hallotta meg a közeledő lépteket. A fák árnyékában feltűnt neki, hogy menynyire hasonlít Calre. Ugyanaz a testalkat, a színek, ugyanazok az erőteljes arcvonások. A tekintete méricskélő volt, és arra gondolt, vajon mióta állhat ott, és mióta figyeli őt csendesen. Nem indult el a férfi felé. Ugyan nem tűnt fenyegetőnek számára - és elismerte, hogy butaság lenne azt gondolni, hogy képes lenne ilyesmire -, mégis elrabolta a húga szívét. Aztán pedig összetörte. - Cal odabent van. - A hangja hűvös volt és éles. Nem akart barátságosnak tűnni. Másképp mutatja ki, ha mérges, mint Sunny, gondolta a férfi. Sunny robbanékony, és egyenesen rátámad. Libby hagyja, hogy fortyogjon benne. Arra gondolt, vajon tudja-e, hogy ettől még ugyanolyan illékony. - Veled szeretnék beszélni. Az asszony soha nem szerette a vitákat, de erre most felkészült. - Semmi olyat nem tudsz mondani, amitől én azt mondanám Calnek, hogy menjen veled. Ez az ő döntése, akár hiszed, akár nem. Ahogy korábban is.

124

- Tudom. - Lassan az asszony mellé sétált. - Azt gondoltam, nem fogom megérteni, sem elfogadni, mégis megtettem. A szüleink majd… Nagyon sokat fog nekik jelenteni, ha majd mesélek rólatok. A gyerekről is. - Hiányoznak neki. - Hangja mély volt, ahogy az érzéseivel küszködött. - Ezt tudniuk kell. - Meg fogják tudni. - Miért nem mondtad el neki? - kérdezte. - Hogyan hagyhattad, hogy beléd szeressen, miközben tudtad, hogy el fogsz menni? A férfi zsebre dugta összeszorított kezét. - Két évet töltöttem azzal, hogy idáig eljussak. Egyetlen ok miatt. Egyetlenegy miatt. Hogy megtaláljam a testvéremet, és hazavigyem. Az asszony szeme villámokat szórt. - De nem viheted el! - Nem. - Jacob szinte elmosolyodott. Talán mégis jobban hasonlított Sunnyra, mint ahogy korábban gondolta. - És Sunny sem lehet az enyém. Ezzel együtt kell élnem. Nem ő az egyetlen, aki szerelmes. Nem ő az egyetlen, aki elveszít valakit. - Csakhogy te nagyon is jól tudtad, mit művelsz. Jacob a csalódottságtól remegve az asszony felé fordult. Libby észrevette, hogy a férfi tekintete riadt, és szomorúsággal teli. - Miközben te azt hitted, hogy Cal el fog menni, vajon ez meggátolt téged abban, hogy szeresd őt, vagy akár őt abban, hogy viszont szeressen téged? - Nem. - Felsóhajtott, és a férfi karjára tette a kezét. - Nem, egyáltalán nem. - Ő erős nő - mondta. Az önuralma egyre kisebb lett, amikor az asszony egyetértően bólintott. - Nem hagyja majd magát túl sokáig a fájdalomban. Ha nem tudok visszajönni… A fájdalom átsöpört rajta, mire mélyet lélegzett. - Ha nem jövök vissza, tovább fog majd lépni. - Tényleg ezt hiszed? - Így kell lennie. - Bizonytalan kézzel végigsimított a haján. A fájdalom keresztülhasított rajta, és ő elmondta a nővérnek, amit Sunnynak képtelen volt. Amivel ő maga sem akart szembenézni. - Még nem tökéletesítettem az eljárást. Ezúttal hónapokkal késtem el. Legközelebb, ha már egyáltalán lesz ilyen, lehet, hogy éveket kések. Addigra lehet, hogy új életet kezdett. Ezt el kell fogadnom. Az asszony rámosolygott. - Én embereket tanulmányozok. Ha ez a foglalkozásod, akkor így többet is megismersz, mint a puszta hagyományokat és a társadalmi értékeket. Megtanulod, hogy nagyon ritka az igazi, a tartós szerelem. Ezt a helyzetet nem szabad egyszerűen elfogadni, J.B. Ezt éltetni, táplálni kell. A férfi végignézett a hófehér tájon, amit már kezdett megérteni. - Életem hátralévő részében minden egyes nap rá fogok gondolni. - Még soha nem hallottad azt a szót, hogy megalkuvás? - Soha nem voltam jó benne. Ha lenne ilyen, akkor megtanulnám, hogyan kell csinálni. Most csak annyit tudok mondani, hogy a visszatérésem pillanatától mindent azért fogok tenni, hogy visszatérjek ide, akár egy napon vagy egy órán belül az elutazásom pillanatához képest.

125

Az asszony meghatottan nyomott puszit a férfi homlokára. Meglepődött, amikor a férfi átölelte. Habozás nélkül viszonozta az ölelést. - Vigyázz rájuk! Mindkettőjükre! - Úgy lesz. - Megszorította, majd elmosolyodott, amikor észrevette Calt feléjük sétálni. Újra adott egy puszit Jacobnak, és elengedte, majd kinyújtotta a kezét Cal felé. - Készítsek valamit reggelire? - Köszönöm. - Cal megszorította az ujját. - Szeretlek. Az asszony mosolyodott, és a kunyhó felé indult. - Sunny odabent van? Cal a testvéréhez fordult. - Korán jött vissza. - Megfogta Jacob karját, hogy visszatartsa. - J.B., arra kért, mondjam meg neked, hogy biztonságos utazást kíván neked, de nem tud még egyszer elbúcsúzni tőled. - A pokolba ezzel! - Jacob! - Cal elállta a bátyja útját. - Így kellett intéznie. Hidd el, semmit sem segítesz azzal, ha még egyszer megpróbálsz találkozni vele. - Csak legyen már vége?! - Jacob kibontakozott Cal szorításából. - Ilyen egyszerűen? - Nem mondtam, hogy egyszerű. Nálam aztán senki sem tudja jobban, hogy érzel. Ha szereted - folytatta -, akkor tedd azt, amit kér. Jacob megadóan feltartotta a kezét, megfordult, és arrébb ment. A fájdalom egyre erősödött benne, és megbántottsággal keveredett. Sunny nem akarja utoljára látni őt. Máris csupán emlék lett belőle. Talán így lesz a legjobb, mondta magának, ha azt hiheti, hogy máris továbblépett rajta. Ha mást nem tehet a lányért, akkor legalább tiszteletben tartja az utolsó kívánságát. - Rendben. Mondd meg neki… - Elhallgatott, aztán szitkozódott. Soha nem lesz képes megtalálni a szavakat arra, amit érez. Még ha lenne is benne némi tehetség Cal költészet iránti érzékéből, akkor sem találna erre illő szavakat. - Tudja - mondta Cal. - Gyere be!

Délután aztán elvitték őt a hajójához. Azon töprengett, vajon Sunny figyeli-e őt az ablakból, ahogy eltűnnek az erdőben. Amikor hátranézett, nem látott semmit és senkit, mert a nap megcsillant az ablaküvegeken. Cal folyton beszélt, megpróbálta kitölteni az űrt. Jacob látta, hogy közben fogja, és szorítja Libby kezét. Őt még ettől is megfosztották, gondolta. Az utolsó érintéstől. Sunnyt hibáztatva szállt ki a kocsiból. - Mindent elmesélek a mamának és a papának. Cal bólintott. - Menj csak vissza a laboratóriumba. Szeretném tudni, hogy visszatérsz majd, és őket is magaddal hozod látogatóba. - Visszajövök. - Megölelte a testvérét. - Szeretlek, J.B. A férfi nagyot sóhajtott, és Libbyhez fordult. 126

- Mondd meg a húgodnak, hogy megtalálom a módját. - Számítok rá. - Libby visszanyelte a könnyeit, és átadott neki egy borítékot. - Arra kért, hogy ezt adjam oda. De ígérd meg, hogy csak akkor nyitod ki, ha már újra a saját idődben leszel. A férfi előrenyúlt, de az asszony visszahúzta. - Add a szavad! Cal azt mondta, komolyan veszed az ígéreteket. - Ígérem, nem nyitom ki, amíg vissza nem értem. - Gondosan összehajtotta, és a zsebébe tette. Megcsókolta az asszonyt. - Légy jó, sógorkám! Kicsordult az első könnycsepp. - Te is. - Cal vállába temette az arcát, amikor Jacob belépett az ajtón. Cal elmosolyodott, és megcsókolta a felesége haját. - Csak idő kérdése.

Odabent Jacob megpróbált tiszta fejjel gondolkodni, és munkához látott. A felszállási folyamat alapvető volt, de ugyanolyan gondosan ellenőrzött mindent, mint első éves egyetemista korában. Nem akart most másra gondolni, mert ezt most nem engedhette meg magának. Tudta, hogy fájdalmas lesz, de soha nem hitte volna, hogy közben majd ilyen tompa, maró fájdalmat érez. Az ujjai megmerevedtek a kapcsolókon. A fények pislákoltak, amikor beindította a járművet. Az ablakból látta, hogy Cal arrébb húzza Libbyt. Utoljára még az erdőre nézett, mindenfelé Sunnyt keresve. De amikor semmit sem látott, elfordította az utolsó kapcsolót. A hajó könnyedén, szinte némán emelkedett fel. Tudta, hogy nem tud lebegni, de lassan ment, amíg a testvére csupán egy pötty volt a fehér és zöld táj tengerében. Sóhajtott egyet, eltolta a gázkart, és kiszáguldott a légkörből. Megnyugtató volt az űr csendes feketesége. Ő azonban nem akart nyugodt lenni. Jobb lett volna, ha ki tudja élni a mérgét, a csalódottságát. Összeszorított állkapoccsal bekapcsolta a számítógépet. - A koordinátákat a Naphoz állítani! Koordináták átállítva. A szélvédőn kinézve a zöld bolygó világa csupán egy színes labdának tűnt. Gépiesen kormányzott, néhány kisebb meteoresőt kikerült. Milyen egyszerű, gondolta. Itt nem volt sem kereskedelmi, sem személyi forgalom. Nem voltak őrjáratok, akikkel kapcsolatba kellett lépni. Nem voltak ellenőrző pontok. Megérintette a kapcsolót, és kilőtt a hipertérbe. Mint korábban is, a szeme elkeskenyedett, az izmai megfeszültek, ahogy a nap felé száguldott. Higgadtan nézte, ahogy a mérőegységeken megjelentek a külső hőmérséklet emelkedését jelző számok. Az elsötétített ablakok mellett vakon repült, szakértelemmel, de már nem oly türelmetlen szenvedéllyel, mint amilyen az előző útján fűtötte. A számítógépen keresztül növelte a sebességet, beállította a szöget. Alaposan és gépiesen mozogtak ujjai a vezérlőpulton.

127

Ugyan felkészült rá, a sebesség mégis a navigátori székhez szorította. Tartotta a menetirányt, miközben bosszankodva töltötte be a pilótafülkét dühe és kilátástalanságának érzése. Ezután, amikor a szíve már több ezer kilométerrel alatta maradt, nem volt számára visszaút. Mint egy golyó, keresztülhasított űrön és időn át, messzire el az érzelmekkel teli dobogástól. Nem kapott levegőt, amikor végrehajtotta a folyamatot. Hátán végigcsurgott az izzadság. A műszerekre pillantva tudta, hogy sikeres volt a manőver. Sikeres, gondolta keserűen, a szemét dörzsölve. Felnyitotta a sötétítőket, és kinézett a saját idejébe. Olyan hasonlónak tűnt, a csillagok, a bolygók, a sűrű sötétség. Sokkal több műhold volt, és az egyik, távolban villogó fényről tudta, hogy kutatóbázis. Kevesebb, mint harminc perc múlva eléri a forgalmi sávot. És akkor már nem lesz egyedül. Hátradőlt, és kétségbeesetten lehunyta a szemét. A lány eltűnt. A végzet vezette hozzá, hogy aztán, el is távolítsa. A végzet és a saját esze. Ezt az észt kell majd használnia. De ha egy egész életbe kerül is, megtalálja a módját annak, hogy újra együtt legyenek. Lehet, hogy szenvedni fog az elkövetkező hónapokban, vagy években, amíg nem tökéletesíti a kísérleteket, és vissza nem utazik biztonságosan a felszállásához közeli időpontra, de akkor is visszatér. Olyan pontosan ki fogja mindezt számítani, hogy a lány még csak észre sem fogja venni, hogy hónapra, vagy akár évekre is elutazott. Lassan kivette a zsebéből a levelet. Ez volt minden, ami maradt neki. Valami üzenet, gondolta. Néhány szerelmes szó. De ez nem lesz elég, gondolta dühösen, és feltépte a borítékot. A papíron csak egyetlen szó áll: Meglepetés! Jacob meglepetten meredt maga elé. Meglepetés? - tépelődött. Csupán meglepetés. Miféle utolsó üzenet ez? Olyan átkozottul jellemző a nőre, gondolta, és összegyűrte a lapot. Aztán megenyhült, mert szerette volna még ezt a buta, kis apróságot is megőrizni, ezért kisimítgatta. Egy halk hangot hallva megfordult a székében. A lány a vezérlőterem ajtajában állt. Halálosan sápadt volt, de a tekintete csillogott. Ahogy Jacob megdermedve bámulta, arca mosolygósra vált. - Tehát megkaptad az üzenetem. - Sunny? - Először a nevét suttogta, gondolván, hogy csak képzelődik. Biztosan ez is az időutazás mellékhatása. Majd erre emlékeznie kell, és ezt is fel kell jegyeznie. De most nemcsak látta őt, nemcsak hallotta, hanem érezte is az illatát. Kiugrott a székből, hogy magához ölelje, hogy a megcsókolja, hogy fölfalja, mint valami kiéhezett ember. Aztán ráébredt. Elszörnyedt. - Mit keresel itt? - kérdezte megrázva a lányt. - Mit tettél?! - Amit tennem kellett. - Amikor a lány megbillent, Jacob bosszankodni kezdett. 128

- Kérlek, majd csak később kiabálj velem! - csitította halkan. - Azt hiszem, most el fogok ájulni. - Nem, nem fogsz. - Ugyan mérges volt rá, mégis felemelte, mintha üvegből lenne, és a székbe ültette. - Forog a fejed? - Igen. - A homlokára tette a kezét. - Pokoli egy út volt. - Szédülsz? - Kicsit. Megnyomott egy kerek, fekete gombot, és kinyílt egy kis fülke. Kihúzott egy dobozt belőle. Abból kivett egy apró, papírvékony tablettát. - Ezt olvaszd fel a nyelveden, te bolond - mondta, miközben a lány bódultan engedelmeskedett. - Nem vagy felkészülve a görbületi sebességen való utazásra. Sunny hamarosan jobban lett. Mélyet sóhajtott, örült, hogy nem kell szégyenkeznie. Jacobról szinte tudomást sem véve az ablakhoz fordult. A galaxis terült el előtte. - Ó, istenem! - A szín, ami újra visszatért az arcába, most megint elhalványult. Hihetetlen. Az ott… az ott a Föld? - Igen. - Jacob tenyere nedves volt. Ha a gyomra nem nyugszik meg, neki is be kell vennie egy tablettát. - Sunny, van neked fogalmad arról, hogy mit műveltél? - Milyen gyorsan megyünk? - A fenébe is, Sunny! - Igen, tudom, mit tettem. - Megfordult a székkel, és a férfi térdére tette a kezét. A tekintete sötét volt és tiszta. - Átutaztam veled az időn, Jacob. - Te nem vagy magadnál! - Szerette volna megrázni a lányt, amíg a csontjai zörögni nem kezdenek. Szerette volna magához ölelni, amíg el nem olvadnak. - Hogyan tudtál véghez vinni ilyen elképesztően merész dolgot? - Cal és Libby segített. - Segítettek? Tudták, hogy ezt tervezed? - Igen. - Amikor érezte, hogy a keze remegni kezd, hátradőlt, és az ölében összekulcsolta. Nem akarta, hogy a férfi tudja, mennyire rémült. - Tegnap éjjel döntöttem el. - Eldöntötted? - ismételte. - Így van. - Felszegte az állát, és hosszan nézte a férfit. - Ma reggel beszéltem Callel, és elmondtam neki, mit szeretnék. - Nyugodtabban újra az ablak felé fordult. Az égen fényeket látott. Csillagokat. Ahelyett, hogy felnézett volna rájuk, előtte voltak. Akármilyen hihetetlen is volt, az űrben száguldott azzal a férfival, akit szeretett, akit mindörökre szeretni fog. Valakinek józannak kellett lennie. Valakinek nyugodtnak kellett lennie. Jacob azonban nem volt biztos abban, hogy ez éppen ő lesz. - Sunny, nem hiszem, hogy felfogtad, mit is tettél! - Tökéletesen felfogtam. - A férfira nézett. Újra nyugodt volt, ezt bizton érezte. Nyugodt volt, a feje tiszta, a szíve pedig elégedett. - Cal előbb jelképesen tiltakozott, de ezt főleg Libby miatt, nem annyira miattam tette. Aztán amikor vele is beszéltem, mindent megértett. Sőt ő maga hozott ki a hajóhoz ma délután, amíg te és Cal beszélgettetek. - De hát a szüleid… - Ők azt szeretnék, hogy boldog legyek. - Mély nyilallást érzett, amikor rájuk gondolt. Libby és Cal majd mindent elmagyaráz nekik. - Mivel biztos abban, hogy a lábai megtartják, 129

felállt, és körbesétált. - Nem mondom, hogy nem lesznek szomorúak, vagy hogy nem fognak hiányolni, ha nem tudok visszamenni. De azt hiszem, hogy az apám, különösen az apám, el fog képedni, amikor megtudja, hol vagyok. - Felnevetett. - Vagyis inkább, hogy mikor vagyok. Megfordult, továbbra is mosolygott. - Mi nem tudunk alkudni, J.B. A mi családunkban minden játék csak kétesélyes: vagy mindent, vagy semmit! Ezért jövünk olyan jól ki egymással. - Visszajöttem volna. - A kezébe temette az arcát, majd végigsimított a haján. - A fenébe, Sunny, megmondtam, hogy visszajövök. Egy év, vagy kettő, vagy három múlva. - De én nem akartam olyan sokáig várni. - Te buta, ha sikerült volna tökéletesítenem, akkor akár öt perccel azután is visszaérhettem volna, miután elindultam a te idődben. Az ő idejében. Olyan erősen, olyan mélyen dúlta fel ez a férfit, hogy már abban sem volt biztos, hogy egyáltalán meg tud szólalni. - Nem volt jogod ilyen döntést hozni anélkül, hogy megbeszélted volna velem. - Ez az én döntésem. - Ingerülten lépett a férfihoz. - Ha nem kérsz belőlem, akkor majd keresek magamnak egy kedves, megértő társat. Talán a Marson vagy valamelyik másik égitesten. Tudok magamra vigyázni, öregem. Vedd úgy, hogy idáig stoppoltam! - Ennek semmi köze ahhoz, hogy én mit akarok. A számít, ami neked a legjobb. - Én pedig jól tudom, mi a legjobb nekem. - Ököllel a férfi mellkasába vágott. - Azt hittem, hogy te vagy az, de már korábban is elkövettem egy-két hibát. - Megfordult, és tett két lépést, mielőtt a férfi megragadta volna. - Hová mégy? - kérdezte. - Még eltart néhány ezer kilométerig, amíg újra belélegezhető levegő vesz körül minket. - Elég nagy ez a hajó. - Ülj le! - Nem! - Azt mondtam, ülj le! - Nem túl gyengéden a székbe lökte. - És fejezd ezt be! Valamit mondanom kell neked. - Amikor a lány megfogta a szék karfáját, Jacob fenyegetően fölemelte az ujját. - Ha felállsz, esküszöm, hogy odakötözlek! Sunny fortyogva hanyatlott vissza. - Úgy látszik, ez a férfias fenyegetés túlélte az évszázadokat. - Ha tudtam volna, hogy mit tervezel, akkor már korábban is használtam volna. Olyan veszélyeknek voltál kitéve, amiről fogalmad sem volt. Ha elkövetek egy hibát, elszámolok valamit, akár a legkisebb… - De nem tetted! - Nem ez a lényeg. - Hát akkor mi a lényeg, Hornblower? - Az, hogy nem kellett volna ezt tenned. A lány türelmetlenül felsóhajtott. - Nos, semmi értelme tovább ragozni ezt a témát, mert már így történt. Lépjünk már tovább! A férfi ráébredt, hogy jobban teszi, ha ő is letelepszik. - Lehet, hogy soha nem jutsz vissza. - Tudom. Ezt elfogadtam. 130

- Ha meggondolod magad… - Jacob. - Sunny sóhajtott egyet, felállt, és a férfi mellé térdelt. - Nem gondolom meg magam, hacsak máshogy nem érzek. És az lehetetlen. A férfi megsimogatta a nő haját. - Én nem kértem volna ezt tőled. - Tudom. És ha megkértelek volna arra, hadd jöjjek veled, akkor legalább tucatnyi józan érvet soroltál volna fel arra, miért nem lehet. - A férfi tenyerébe fordította az arcát. - És tévedtél volna. Mert nem tudtam volna nélküled élni. - Sunny. - Nézd másképp! Mindig is úgy éreztem, hogy én megelőzöm a koromat, hogy valahogy rossz időbe születtem. Talán a te idődben jobban érzem majd magam. - Hát ez butaság! - Az ölébe ültette a nőt. - De hála a jó égnek, megtetted. - Akkor hát nem vagy rám mérges? Megmutatta a nőnek, mennyire mérges, amikor megcsókolta. - Amikor ma nem akartál látni, olyan volt, mintha kitépted volna a szívemet. De már nem érdekelt, mert úgyis ott akartam hagyni nálad. Könnyek szöktek a lány szemébe, de visszanyelte őket. Mosolyogni akart a kedvesére. - Ez majdnem költői. - Ne szokj hozzá! - Továbbra is magához szorítva a lányt előrehajolt, hogy átállítson néhány kapcsolót a vezérlőpulton. - Megtanítod, hogyan kell ezt vezetni? Vetett egy pillantást Sunnyra. Itt volt, tényleg itt volt. És az övé. Mindörökre! - Már attól is rosszul vagyok, ha elképzelem, amint egy személyi cirkálót vezetsz. - Gyorsan tanulok. - Épp ettől az önhittségtől féltem. - Hátradőlt, és a lányt is magához húzta. - Nem vagyok biztos abban, hogy az én világom felkészült a fogadásodra. - De te igen. Jacob újra gyengéden megcsókolta. - Én egész életemben készen álltam. Sunny felsóhajtott, és kedvese szájával játszadozott, amíg fel nem lobbant a szenvedély. - Nem hiszem, hogy ezen a járművön vagy min be lehet kapcsolni az automata pilótát. - De nem ezen a szakaszon. - Visszaértünk, vagy nem? A férfi a képernyő felé nézett. - Még van egy kis út előttünk. - Nem, úgy értem, vissza. Milyen évet írunk? A férfi a kijelző felé mutatott. - 2254. A nő szinte beleszédült a szám nagyságába. A férfi erősen tartotta. - Ez azt jelenti, hogy… 287 éves vagyok. - Felvonta a szemöldökét. - Mi a véleményed az idősebb nőkről? - Megőrülök értük.

131

- Majd akkor is emlékezz erre, amikor elérem a háromszázat, és minden megereszkedik rajtam. - Könnyedén megcsókolta a férfit. - Úgy tervezem, hogy hosszú ideig foglak bosszantani, idegesíteni, és az életedet zűrzavarrá tenni. - Számítok rá. Együtt nézték, ahogy az otthont jelentő kék-zöld bolygó egyre közeledik feléjük.

EPILÓGUS A hullámok zörejének hangja megtöltötte a szobát. A lakosztály üvegfala a villámokat szóró égboltra, és a dübörgő tengerre nyílt. A levegőben a jázmin gazdag és fojtogató illata szállt. A lassú, lüktető zene átszűrődött a hullámok robaján, és a mennydörgés éles hangján. - Igazam volt - mormogta Sunny. Jacob felült az ágyon, és közelebb húzta magához. - Most éppen miben? - A viharban. - A teste még mindig zsibongott, vibrált a szenvedélytől, amit együtt éltek át. - Tudtam, hogy ehhez az éjszakához nem illik a holdfény és a trópusi naplemente. Igaza volt a lánynak, de ezt nem szívesen ismerte be. - Az időjárás nem számít. Sunny kedvese mellé gurult, szinte lebegett, és keresztbefeküdt rajta. - Miért is hoztál ide? Erre a helyre, amiről egyszer meséltél nekem? - Azért hoztalak ide, hogy pihenjünk néhány napot. - Szóval ezért hoztál ide. És mikor fogunk pihenni? - Elvigyorodott, amikor előrehajolt, és megcsókolta a férfi mellkasát. - Látod, már megint újra kezded. Végigsimított a lány haján. - Mióta is vagyunk házasok? A nő lustán megérintett egy gombot az ágy szélén. Az óra által kivetített számok egy ideig a levegőben lógtak, aztán elenyésztek. - Öt órája és húsz perce. - Azt hiszem, majd ötven év múlva pihenünk. - A lány meztelen vállát simogatta. Tetszik? - A házasság? - Az is. De úgy értem, ez a hely. Jacob olyan édes, gondolta, amiért nem akarja, hogy azt higgyék róla, túlságosan is érzelgős. - Odáig vagyok érte, és mivel új házasokként megengedhetjük magunknak az érzelgést, elmondom, az volt a legromantikusabb dolog, amit valaha tettél, hogy elhoztál ide. - Azt hittem, hogy jobban szeretnél Párizsba menni, vagy a Marsra, a meghitt üdülőbe. 132

- A Marsra bármikor elmehetünk - mondta, és felkacagott. - Már majdnem hozzászoktam, hogy ilyeneket mondok. Mondtam, hogy gyorsan tanulok. - Már hat hónapja itt vagy. - Kemény dió vagy. - Lejjebb csúszott, és arcát a férfi mellkasára fektette. - Hat hónap ismételte. - De sokáig tartott, míg feleségül vettél… - Hat perc alatt is elintéztem volna, ha te és az apám nem botlotok egymásba. - Elintézni? - Sunny felemelte a fejét, a tekintete veszélyesen szikrázott. - Az emberek az adóbevallásukat akarják elintézni. - Adóbevallás? - ismételte Jacob kérdőn. - El is felejtettem. Az valami kellemetlen feladat - mondta az ifjú ara. - Azokat akarja az ember elintézni. Ha a nősülés ilyen kellemetlen volt számodra, akkor miért foglalkoztál vele? - Mert különben folyton csak nyaggattál volna. - Felkiáltott, amikor a hitvese belecsípett. - Mert azt gondoltam, hogy ennyit igazán megtehetek érted… - Ezúttal felnevetett, és a szerelmére hengeredett, mire ő belekarmolt a kezébe. - Mert csodálatos vagy… - Még mindig nem elég jó érv! - És meglehetősen okos… - Tovább! - Mert a szerelem tönkretette az áramköreimet. - Azt hiszem, ez már elfogadható. - Boldogan ölelte át a férje nyakát. - Lehet, hogy sok munkával járt, de gyönyörű esküvő volt. Örülök, hogy az apád rábeszélt minket a hagyományos szertartásra. - Rendben volt, ahogy általában minden szertartás. - Eszébe jutott, hogy amikor meglátta a nőt apja karján felé jönni a templom folyosóján, ragyogó fehérbe öltözve, szinte elakadt a nyelve. - Kedvelem a szüleidet. Nagyon otthonosan érzem magam velük. - Nyelvét kissé kidugva a férjére nézett. - Főleg, ha sötét, családi titkokba avatnak be… - Mint például? - A B a J.B.-ben. - Amikor Jacob elfintorodott, Sunny nekilendült. - Ügy tűnik, hogy olyan romlott, olyan fegyelmezhetetlen voltál… - Én csak egy kíváncsi kisfiú voltam. - …és olyan keményfejű - folytatta, egyetlen lehetőséget sem kihagyva -, hogy az apád mindig azt mondta, hogy Bajkeverő legyen a második neved. És a B oly találóan rajtad is ragadt. - Még nem is láttál bajt. Sunny újra Jacob ajkát kezdte csókolgatni. - De remélem, még fogok. A gyors csók után a férje kicsusszant az ágyból. A fénylő selyemtakaró a nő ölébe hullt, amikor felült. - Mit gondolsz, hová mehetsz? Még nem végeztem veled. - Elfelejtettem valamit. - Egyáltalán nem felejtette el. A megfelelő pillanatra várt. Átállította a fényeket, amelyek most úgy reszkettek, mintha tucatnyi gyertya lángja lobogott volna a sötétben. Kisvártatva egy dobozzal tért vissza. - Itt az én meglepetés ajándékom. 133

- Miért? - Mert még soha nem adtam neked semmi ilyesmit. - Sunny kezébe tette a dobozt. - Ki is nyitod, vagy csak kívülről nézegeted? - Élvezem a pillanatot. - Nyelvét a foga között kidugva kinyitotta a dobozt. Teáskanna volt benne, zömök, olcsó porcelánból, egy madárral a tetején, és hatalmas, ronda százszorszépekkel az oldalán. - Ó, istenem! - Szerettem volna, ha van valamid a te idődből. - Jacob kicsit bolondnak érezte magát, mert nem akarta bevallani, hogy hosszú hónapokig járta érte a régiségboltokat. - Amikor megláttam, olyan volt, mint… mintha a sors akarta volna. De ne sírj! - Sírnom kell… - Szipogott, és könnyes szemével a férjére nézett. - Túlélte. Ezt a sok időt. - A legjobbak túlélik. - Jacob! - Kétségbeesett mozdulatot tett, majd magához ölelte a kannát. - Semmi mást nem adhattál volna, ami többet jelentene nekem. - Pedig van még valami… - Sunny mellé telepedett. Elvette tőle a teáskannát, és félretette. - Szeretnéd meglátogatni a családodat karácsonykor? Sunny meghökkenten kapta szívéhez a kezét, s egy pillanatig szóhoz sem jutott. - De… biztos vagy te ebben? - Már majdnem kész vagyok, Sunbeam. - Letörölt egy könnyet felesége arcáról, és hagyta, hogy az ujjbegyén csorogjon le. - Csak még egy kis ideig bízz bennem! Könnyeivel küszködve ölelte át a férjét. - Annyi időd van, amennyit csak akarsz. Hiszen miénk az örökkévalóság!

134