művészetről...;művésztelepekről; kiállításokról III. évfolyam, 1. szám, 2013 október; megjelenik székelyföldön

művészetről...;művésztelepekről; kiállításokról

III. évfolyam, 1. szám, 2013 október; megjelenik székelyföldön

2

Felelős szerkesztő: Siklodi Zsolt képzőművész Szerzők: Aág Abigél, művészeti író John K. Grande, művészetörténész Dr. Erőss István, képzőművész Fándly Edit, művészetörténész Kovács Árpád, művészetörténész Vécsi Nagy Zoltán, művészetörténész Zakariás István, művészetörténész Munkatársak: Hajdú Attila: tördelés Kuti Enikő: fordítás Arculaterv: Siklodi Zsolt Szigeti Gábor Csongor, képzőművész Vetró Barnabás, képzőművész Kiadó: SILK DESIGN KFT RO-545500, Szováta, Őzike u. 44 sz.

ISSN 2285-7516 ISSN-L 2285-7516 www.korkep.ro A lap megjelenését támogatta:

3

Tartalom: Siklodi Zsolt: ... lázárkastélyosdi... 5 John K. Grande: Élet és művészet találkozása 6 Erőss István: KIS ÉRINTÉS-NAGY ÉRINTÉS 12 Fándly Edit: A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása 18 Zakariás István: A MAMŰ társaság új tagjainak Lineup című kiállítása 20 Aág Abigél: A MAGMA 3. éve 24 John K. Grande: Természetes frekvenciák 28 Vécsi Nagy Zoltán: Pulzus 2013 32

Gaál József: BOHÓC (festett fa 300x50x50 cm)

5

SIKLODI ZSOLT ...lázárkastélyosdi... kinek? - kérdi a villanyszerelő özvegye- dolgozott, akkor, anno a férjem negyven évvel ezelőtt. Szépen ott vagyunk mind, halk felvezetőszöveg ami egyre erősődik, ahogyan a dícséretek fokozódnak, még nemtudni mi lesz csak annyit, hogy koncert. Megkezdődik, csepeg az Istvánnapi dícséret csak nehezen derül ki, hogy egyháztörténetilecke lesz, vagy netán magyartörténelemóra, (pont itt) hát ha ez kell, akkor ezt kell...(megjegyzés: hosszú történet lenne ha, ki - vagy - meg akarnánk vizsgálni, ezt kell-e, ide szociológusok felmérése kellene a dolgozathoz, de az nincs, tehát kénytelen vagyok tapasztalásaimra hagyatkozni) A történet: Jönnek..., vágjátok a füvet, fordítsátok a szobrokat nehogy valaki magát ismerje fel benne (nem tesz jót az image-nek. (az arculatikézikönyvbe nincs szabályozva -tehát lehet-) Volt itt Ferenc-rend, volt itt Báró, Elnök, Országgyűlési képviselő, Polgármesteri küldött, Művész, Gyerek, Felnött, Kapus, dot.dot.dot. A történet szép volt, bemutatkozott Szent István és családja, Jézus Krisztus és apai családja, még összefüggéseket is fel lehetett fedezni a történetben. A finálé: “lépesmézbesűlyedőpuhamoha”. Beszédek: Ki kinek akar díszelegni, mindent el lehet mondani, a történetet a művésznő származásáról, mert öregek vagyunk ebből fakadóan mindent lehet csak DERÍTSÜK MÁR KIA ... Spanyolul csevegés, jót tesz, jó hangulat, Tamás ha kell sör akkor ne vacakolj, vedd meg. ha a jó szándék, jószándék is, mindenki értsen amihez ért MI a nemzet bohócai, artisták ...másnap szép csendesen eleredt az eső...

6 JOHN K. GRANDE Élet és művészet találkozása KorkéP művésztelep 2013 A világ minden tájáról, Erdélyből, Magyarországról, Mexikóból, Szlovákiából, Kanadából, Norvégiából, Japánból és Tajvanból gyűltek össze művészek e fantasztikus helyszínen, Szárhegy újjáépített kastélyában, Hargita megyében. E patinás történelmi és kulturális háttér kíváló környezet a kulturális tapasztalatcserére. A Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ már tíz éve szervezi a KorkéP művészettáborokat. A kezdeti években a tábor résztvevői között többnyire festőket találunk néhány szobrászművész társaságában, újabban a művészeti kifejezésmódok palettája bővült, hogy csupán néhányat említsünk, a videó-felvételtől a szobron és installációkon át a multimédia kompozíciókig igen változatos műfajok képviseltetik magukat.

Gisle Harr: TRANSILVANIA IN MY HEART (festett fa, akrill, 300x300 cm)

A norvég származású Gissle Harr kisméretű fétis-szerű szobrokat alkotott mikroszkopikus nagyságban, amelyekről azt állítja, hogy azok a világhoz való viszonyára utaló reflexiók. Ahogy a projekt előrehaladt, Harr kunyhókat és hasonló épületeket faragott a fából készült figurák mellé kiegészítésül. A Szárhegyi kastély belsejében kialakított helyszínen kiállított darabok szobrászati antropológiává lényegülnek át, a művész - Harr – egyéni élettapasztalatát alapul véve. A mexikói Daniela Iauregul Servin néhány újszerű művét az ősi mexikói kultúra ihlette. Ezek a festmények az ősi tolték kultúrára, valamint a régi maják szent könyvének, a Popol Vuhnak az ősi forrására utalnak. Popol Vuh a nép vagy a közösség nagy könyve, mely teremtéssel, utódlással, történelemmel és kozmológiával kapcsolatos mítoszokat tartalmaz. Mexikóban a kukorica-

7

termesztés mindig nagyon fontos szerepet játszott. Daniela Iauregul Servin fantasztikus festményei az ősi mitológiából, a természetből és az életből kiragadott elemeket tartalmaznak, műveit erős intuitív spirituális rezonancia jellemzi. Ezek a festmények az ősi identitás és a belső képzelet tájképei. A mexikói Armando Martinez Szárhegyen háromdimenziós domborműkompozíciókat és miniatűr-, valamint nagyméretű festményeket alkotott. Ezek a festmények a közép-amerikai kultúra kulcsfontosságú szimbólumait és elemeit dolgozzák fel félig absztrakt stílusban. Martinez expresszív, erőteljes és intuitive művész, aki a hagyományok tárházából és a mindennapi életből egyaránt merít. Festményeiben emberi alakok, egy bika, emberi koponyák sejlenek fel, s elvontabb elemekkel társulva teremtik meg a művek sajátos viuzális rezonanciáját.

szénát kaszáló ember, egy őz, a Nap fázisai és sok más hagyományos és természeti elem fonódnak egybe képein, melyek egy újfajta, ritmikus, térbeli és festői elemekből összeálló szimbólum-rendszert szintetizálva teremtik meg együttesen a kép hangulatát. Stano Cerny vizuálisan nagyon eleven festményeinek aurája van, amely leginkább a zenéhez vagy valamiféle hangeffektushoz hasonlítható.

A szlovák Stano Cerny jelekkel és szimbólumokkal teletűzdelt képszerű jeleneteket fest, melyek leginkább a tudatalatti tájképeihez hasonlítanak. Egy

Gaál József eredeti, primitivista fenyőfaszobrának ősisége kidolgozottságának nyersessége megragad valamit a spiritualitásból, ilyen formán kom-

Gúgyela Tamás: BE-TÉR (meszelt égetett fenyő, 230x25 cm)

A japán Xiao Li egy faszerkezetű installációt épített ebbe a térbe, amelyet egy fémszerkezet tart össze. A gyönyörű és változatosan egymásba illesztett faalakzatok egy kirakósjátékhoz hasonlít. E fából készült szerkezetbe az erdélyi fáskályhákból kölcsönzött fém-elemeket illeszt, miközben a lebegő faelemek élettel telítik a műalkotást.

Tsai, Ying-Cheng: SOUND OF TREE (fa 110x160x160 cm)

8 munikálva a múlttal az idő tengelyén. A lélek belső utazása ez egy egyszerű anyag segítégével. A művész egy hatalmas méretű emberi alakot készített. A vörösre festett álló alak a művész elmondása szerint nem más, mint egy hímnő (shemale) ábrázolása, mely a tradicionális hindu és jávai kultúra része. A hagyományos bohóc-alak eme primitív ötvözése izgalmas ambiguitást hordoz magában: miközben bizonytalanságban tartja a szemlélőt e figuratív műalkotás eredetét, forrásait és szándékát tekintve, sikerül a néző érdeklődését folyamatosan ébren tartania. Csontó Lajos multimédia művész. A Szárhegyen készített fekete-fehér nyomat-sorozatán portrékat látunk, az emberi arcról a legújabb technológia felhasználásával készült absztrakt tanulmányokat. A nyomatok manipulálásával Csontó láthatatlan energiákat képes felszínre hozni, egyedi esztétikai ízt csempészve ezekbe a munkákba, melyek egy egységes kompozícióként kerülnek bemutatásra a kiállításon.

Daniela Iaregui Servin: CHAMULA (installáció 200x50x50 cm)

A szlovákiai Gúgyela Tamás egy minimalistának tűnő szobrot faragott egy hosszában félbevágott, kikapart fenyőfa újra összeillesztésével. E térbeli újraegyesülés tökéletes, harmonikus szimbiózisnak hat. A faszobor oldalába egy fészekre vagy nyílásra emlékeztető rést vájt a művész, majd miután kifaragta a munkát, elégette a külső részét, majd fehér meszet helyezett az üreges belső részekbe. Ez az érzékeny szobor egyszerre idézi fel a lakóházak évente történő kimeszelésének hagyományát, az emberi testet és a tűz révén a megtisztulási rituálékat. John K. Grande Szárhegyen alkotta meg World Walk (Világjáró) költeményciklusának egyikét, melyek az író vidék- és falujáró sétái kapcsán születtek. A természetben környezetben tett séták az emberi vándorút, az írói ösvény szimbólumaivá válnak ezekben a versekben. A Grande által lejegyzett jelek és jelzések, valamint a hangok mind-mind a közvetlen környezet közelségének érzetét keltik, akár egy költészeti antropológia. Kotter Villmos segítségével John Grande video-felvételen rögzítette a sétát, melynek a „A Little Bit of Everything” (Mindenből egy kicsi) címet adta. Kolozsi Tibor szobrász a kőfaragásban tekintélyes szakmai tapasztalatot mondhat magáénak. Kolozsi, aki figuratív realista képzésben részesült, egy arc tanulmányát készítette el nagy méretben Szárhegyen. A művész munkamódszerében érdekessége a mód, ahogyan a szobrász közvetlenül a kővel dolgozik, konkrét modell vagy képminta nélkül, archetipikussá eszményítve ezáltal a szobrot. Ez az alkotás emellett bizonyos egyetemes emberi jellemvonásokat is tükröz, melyek mindannyiunk számára hordoznak mondanivalót és melyeket mindannyian értékelhetünk.

Chen, Yi-Chang: BE BORN AND HOPE (fa, 400x50x70 cm)

Kolozsi Gabriela Simona kerámikus művészként immár gazdag tapasztalattal rendelkezik. A Szárhegyi kastélyban rendezett kiállításra készített festményei bővelkednek absztrakt szobrászati elemekben. Ezek a jegyek sík kolorisztikus háttérben jelennek meg. E munkákat a felsorakoztatott formák közti párbeszéd és kölcsönhatás teszi mozgalmassá. Így válik a műalkotás absztrakt figurációvá, figuratív szimbolikus festménnyé, amely a térben formákkal dolgozó művész tapasztalatát tükrözi.

9

Xiao Li: FULL MOON WOOD (fa, vas, 300x150x100 cm)

Madaras Péter szobra a maga egyszerűségében monumentális. Jelen esetben a forma egy szív, mely alapmotívumként ismétlődik két függőleges fenyőfa-metszetben, mely leginkább egy folk-pop szoborra emlékeztetheti a nézőt. A szív az erdélyi építészetben és bútorfestészetben gyakorta fellelhető motívum, Madaras tehát saját kultúrájára utal, jelzésszerűen megjelenítve a közösséget, ahonnan jön, de mindeközben korszerű szimbolikával is felruházza művét, mely az itt és most-ot hivatott tükrözni.

Pokorny Attila kőből Föld-Ülőkét/Earth Seat készített. Pokorny gránitból faragott ülőkéjét bárki használhatja, ez egy elmélkedésre szánt hely. A szobor egyidőben bír funkcionalitással és helyi jelleggel, Pokorny ugyanis sikeresen fenntartja az egyensúlyt a megmetszett kő természetes formája és az ülőhely között, így ez utóbbi a természet részévé válik, épp ahogyan mi, a benne ülők is a természet formavilágának részeivé válunk. Ez az ülőke újra összeköt bennünket a tapintható fizikai világgal, melynek részei vagyunk.

Koter Vilmos a természetből vett alapvetőanyagokkal dolgozik: virágokkal, levelekkel, kővel, fával, földdel. Idén Dél-Koreában és Magyarországon igen változatos elemekkel készített munkáiban Kotter Vilmos központi témája a test, az élet ciklusai voltak. Szárhegyen bemutatandó performance-szobraihoz Vilmos saját teste szolgáltatta a témát. Mikor egész testét földdel, fenyőtobozokkal és faszilánkokkal borítja be, a műalkotás munkáinak alanyi és tárgyi olvasataival játszik. Egy élő szobor, mely az élet ciklikusságát sugallja, és ahol a halál nem más, mint az utazás része. Ahogyan Vilmos mondja: „A természetben semmi sem születik meg vagy pusztul el.”Vilmos művészete az élet örökös, mindig megújuló ciklusaira hívja fel a figyelmet.

A taiwani Chen, Yi-Chang egy hatalmas faszobrot faragott, ami egy folk-pop stílusú óriási cipzárhoz hasonlít. A szobor tetején színes virágszerű elemek jelennek meg, melyek e szokatlan, kiválóan kifaragott szobor összhatásának intenzitását fokozzák. Míg a felhasznált anyagok hagyományosak, a forma korszerű. Az ugyancsak taiwani származású Tsai, Ying-Cheng egy olyan installációt alkotott, mely az emberi testhez és a környezethez kapcsolódik. A látogatónak be kell lépnie a henger alakú szobor falai mögé, ahol két labdát kapnak a művésztől, amelyek a körkörös külső formát követik, és ez külömbőző hangokat bocsájt ki. Az alkotás ezáltal egy elevenen mozgó audio-szoborrá válik, amelyben a látogató is aktívan részt vesz.

10 Siklódi Zsolt az elmúlt néhány évben minimális természeti intervenciókkal foglalkozott. A folyamatot egy húsz évvel ezelőtt Szovátán készült – Grönland 68 – című rövidfilmje indította el, amely aztán egy tavakról szóló fényképsorozatban öltött alakot. A formák, a szimmetriák, a természet egésze egyszerre forrás és téma művészetében. Szárhegyen egy két héttel azelőtt, a Tisza-tónál, Zsolt bio-regionális -fényképeket készített, melyek a természet teremtő művészetének – Isten tervének –világában tett utazását és kutatásait folytatják. Erőss István újabb bizonyítékát hozza a szobrászati formák és a kenyérpenész külső felületekre való hatása iránti érdeklődésének. E témakörrel kapcsolatos legfrissebb alkotása a Japánban, Funasakában kiállított Penészes alak. A természet itt fontos szerepet játszik, hiszen előre kiszámíthatatlanul változtatja a szobor alakját és hatását. A szándék már nem határozza meg a végső hatást, a folyamat a természet ontológiai rendszereibe enged betekinteni. Ez különleges és ösztönző hangulatú erdélyi környezetben megvalósuló Tábor, mely lenyűgözően változatos művészek és művészi tehetségeket otthona volt két héten keresztül, ismét bebizonyította, mennyire áldásos és gazdagító lehet a kulturális tapasztalatcsere mind az itt élők, mind az ide látogató művészek számára. A tapasztalatcsere kétirányú folyamat, amelynek mindenki nyertese, hiszen általa mindannyiunk számára lehetővé teszi, hogy jobban megértsük egymást. Csontó Lajos: CHACHE-REJTETT ARCOK (vegyestechnika, 100x100 cm)

fordította: Kuti Enikő

----------------John K. Grande a szerzője a következő írásműveknek: Balance: Art and Nature/Egyensúly: Művészet és természet (Black Rose Books, 1994), Art Nature Dialogues: Interviews with Environmental Artists/Természetművészeti párbeszédek: beszélgetések környezetművészekkel (State University of New York Press, 2007, (www.sunypress.edu) , és Dialogues in Diversity: Art from Marginal to Mainstream/Sokszínű dialógusok: a művészet a marginálistól a főirányzatig, Pari Publishing, Italy, 2008 (www.paripublishing.com) ). Társzerzőként Nils-Udo-val: Kunst Mit Natur/Művészet a természettel (Aachen: Ludwig Forum, 1999), Bob Verschueren-nel: Outdoor Installations/Kültéri installációk (Editions Mardaga, Brussels (2010) és Le Mouvement Intuitif: Patrick Dougherty és Adrian Maryniak (Brussels: Atelier Muzeum 340, 2005). Idén (2011) John K. Grande kurátorként szerepelt Peter Selz-cel együtt (Eco Art) a Finnországi Pori Art Museumban és egy Dennis Oppenheim retrospektíván a Montreal-i Samuel Lallouz Galériában. Art & Ecology (Művészet és Ökológia), egy 33, természettel dolgozó művés�szel készített interjút tartalmazó könyv, amely 2011-ben a Kína-i Shanghaiban jelent meg. Ez a könyv magyar fordításban is meg fog megjelenni 2014-ben a KorkéP könyvek sorozatban.

11 A Little Bit of Everything - From the back this landscape’s waistline looks magnificent. She is a real beauty. Better then expected she stands like a guardian of this journey, moving her body through space in time with time. Dot. Each moment a movement, each motion an emotion. Breathing, her arm inclines and bends like an arch over her body. This landscape is a monument less sculptural than environmental forever. The far off rooftops on the other side of the valley in the haze of summer’s heat flash back the sun’s reflection like a distant camera shutter. Semaphore from the Gods. A little bit of everything. This is the land of the sun and the moon. You can hear the buzz of chainsaws in the background, obscuring the steady chirp of birds. Amid all of this, the shadows of my own hand as it writes these words. I can hear the sound of an axe - chop - chop -chop - wood cut like words into fragments in time. Time is in the patterns in the stones I am walking on. Time is in the flowers. Silhouettes cut in the old fences. You can see an old wooden tombstone from the past. Angular, vertical, hand hewn it engraves its place in space and speaks of an earlier time. A scattering of stone modernist sculptures is strewn around a field as if some glacier had cast them all here in another age. Dot. Dot. Dot. All this by accident or intent. A bee is in the flower. The stone is in the wood. The sound of chainsaws persistent now, like a pair of mosquitoes, buzzing in some kind of harmony. No sting. Just the persistence of these sounds at a particular moment in a particular time. The duet is dancing, cutting the wood and clambering to create forms with the machine with a chain that saws… Invisibly all this happens. Ephemeral worlds. World within worlds. This world. Our world. THE LAND IS BREATHING. The chainsaws are now close to demonic, unavoidably there. The slope of this woman’s waist is remarkable! This landscape slopes gently - ever so gently - beautifully - beatifically. Eventually she reaches the village below. Red triangle on a tree. Someone’s cell phone is ringing in the next field over. Lazarea Castle’s magnificent roof and walls sit majestically on that hillside nearby like an old recumbent king. As the path curves there are brackets of trees. The trees are like these words. They walk beside me. The trees have soul like Csontváry’s Magányos cédrus The Lonely Cedar. Dot. Dot. Dot. … The shadows from the trees are writing themselves large. The village, the branches of this tree, my thoughts travel far away then come back. Here the old wood buildings with organic patterns all darkened as time flows. Wooden geometries embroider these buildings. The buildings are like coats people wear for a while. The wood is embroidering its way along the walls. A tiny blue cottage, plaster and wood. An old woman is working, cleaning as the weeping willow casts patches of shadow. Chipped blue mauve colour plaster abstract angular deities… The flow begins. The chainsaws are still buzzing like mystical mosquitoes in a strange harmony. Parentheses are taken away by the flow. This continuity of life opens up the sky. Corn stalks are following the path to Lazarea Castle. Dot. A bird chirps. PEOPLE WILL ANYTHING WHEN THEY ARE IN LOVE! A cabbage grows by the wayside. There it is. And a dog barks. A young woman is raking the ground. Tourists with cameras. The passageway arch leads in to the Castle. The chainsaws are humming. Shadows scan the land. The sun moves invisibly. The moon. A face. Your face. Ascending. Descending. Illusionary. Butterfly thoughts. Runic letter to Transylvania found in stone. Another piece of paper is lost to the wind. The words are in the air. A tree is at the centre of all this universe. The world tree. Rising and falling. Up and down. Ascent. Descent. Spirals. Energy. Coming and going forever. This body the land. On this land our bodies. Dot. Coming and going forever. Our body. The earth we are part of. Like some small flowering. Like some giant’s mind. All there. All here. Dot Dot Some old muse is trying to catch this wind. All she can do is unravel her hair as if to say I tried. That time has passed. The rooftops make a landscape too. A Little Bit of Everything… A Little Bit of Everything - Under the opening skies, the sun and the moon, some world, this world. A sculptor is driving that chainsaw now buzzing the emergent forms out of time in a dialogue with the ancients. A tiny butterfly shows signs of life in green depths. The open windows are eyes casting shadows into some eternal body. Climb the stairs, Bethlen Gabor. An oven decorative and tiled stands over there. Foot by foot. Step by step. Climbing upwards. Sunlight enters above. Across the way there is an embroidered world, a tree is painted on a bed. The bed is piled with pillows. All the motifs are floral. Paint on wood. The smallest details are so beautiful. Carpets woven by hand from another time… On copper, on felt, on antlers, life’s journey is narrated with blood. Textures, lines, forms… A man wears a straw hat. On top you can see the valley below. It is full of sounds. You can hear a soccer team playing. The white butterfly has migrated to another field. A patchwork, embroidered with agriculture these fields breathe. Dot. Time unwinds these words. More like the wind or sounds in a moment. Visuality. Not here nor there. Universal. Islands in time. The atmospheres all around are energy. Invisibly these motifs are woven. A copse of tall trees, silhouettes of hills - undulating. The tombstones are far off geometries, a patch on a far off hill. Time and space. Exchange place with place. Each place a place, carves its way through time. Time evaporates at daybreak when the sun rises. And time begins at night as the sun sets. The land is. The wall shadows cast. Engraved on them HIS INSIG CE DOSTE LAZAREA Anno Domini Millesimo Secentissimo (a few of the words can not be read) PRIMO 19 Die Sept. Walking. A pile of dirt. A tree with apples. Plums on the ground… A huge wooden gateway. The window shutters have hearts. The spouts and drainpipes look like a crusaders armour. Allattartok Boltja. Dot. 5 cars pass by. Posta. Step by step. Next step. The path is widening… a piece of asphalt next to a pine cone. Erratic chance-like elements… Schola generali Bethlen Gabor… Dot Dot Dot … War memorial in the park 1914-1918. A stork is nesting on top of a concrete electricity pylon. Music is blaring from the town pub. A tilted garbage can. Someone is singing. Sunlight and shadow. A horse and cart are moving down the road. Foto. Internet + Telefon. A bicycle track in the mud. Digitalis + Video. The sound of train signals. A tree stump by the road. Circles of times inside. Purple flowers are nesting in this ditch. Coca Cola. Vulcanizare. A rooster crows. The shadows are long now. Time gets shorter. Another rooster crows. Dot Dot Dot… You can hear a young girl talking to her mother. ORANGE PREPAY. Dot. ORAR - ORAREND. Dot. An old lady slowly crosses the street with her cane. There are cracks in the asphalt. A crushed can. A cigarette but. A sawmill blade is cutting wood far away. A whirr. Oszi Felveteli Csikszerada 2013. A bell sounds. A bell rings. The train is coming. Red Light. Red light. CFR. CFR. CFR. 3 train cars swing by fast in a line, like a wave of metal. 4,00 m. Crossing over the railway line. On the other side of the tracks a majestic black horse is drawing a cart. Two dogs follow from behind. Outside the village just a few houses. Dot. A church bell rings. The hay fields go on to the horizon. The hay sits there bailed into rolls. A dog barks. Another dog replies. A car passes by, shifting gears, accelerating… The details are everywhere – A Little Bit of Everything - in the clouds, in the earth. Silence. Horseshoe marks in the earth. John K. Grande: A LITTLE BIT OF EVERYTHING (C-print, 100x100 cm)

12 ERŐSS ISTVÁN KIS ÉRINTÉS-NAGY ÉRINTÉS

A vizuális művészetekben napjainkban megfigyelhető egy a műteremből, illetve az egész galériarendszerből kikívánkozó attitűd. A public art illetve a street art urbánus környezetben elsősorban társadalmi, urbanisztikai problémákra reagál néha az esztétikai konvenciók megkérdőjelezésétől sem riadva vissza. A resource art, ecological art, green art, earth art, nature art stb, az erősödő ökológiai problémák okán pedig nagyon aktuális, izgalmas és társadalmi értelemben elkötelezett művészi kifejezésre ad lehetőséget. Ezen kifejezési módok a fél évszézada megjelent land arthoz vezethetőek vissza. Az 1960-as évek végén, a 70-es évek elején a land art emblematikus műveinek megszületésekor, a nagy klasszikus avantgárd elődökre (Bauhaus, holland és orosz konstruktivisták) támaszkodva, még tetten érhető törekvés, hogy a művészet és a mindennapi élet egymás részévé váljék. Werner Hofmann a klasszikus avantgárdra vonatkozó, a hatvanas-hetvenes évek „expanzionista-aktivista” korszakára is teljességében érvényes megállapítása szerint „az alkotás új helyének meghatározásai olyan határterületekig nyomulnak előre, amelyekben a műalkotás már nemcsak hogy kérdésessé válik, de önálló léte is megszűnik. Céljuk totális valóság létrehozása, nem pedig egy bizonyos valóságaspektus interpretálása csupán. Az hogy műalkotások születnek-e közben, másodlagos jelentőségű kérdés.”1 Ez az expanzionistaaktivista attitűd, teljes összhangban a beat-nemzedékre jellemző lázadó magatartással, a fetisizálódó, piacivá vált műtárgykultusz felszámolására, saját maga mint művészet megsemmisítésére törekszik, és egy újfajta totális valóság létrehozását kísérli meg. Ez a törekvés a hagyományos művészeti keretek szétrombolásának szándéka ellenére is megtartja esztétikai jellegét. Úgy is mondhatjuk: bár a „totális valóság létrehozását célozta meg, egyben új művészetet is teremtett”.2 Az 1910–1920-as évek avantgárd mozgalmai és az ötvenes évek közepétől a hetvenes évek közepéig terjedő korszak expanzionista irányzatai végső soron új művészeti formációkat és új művészetfelfogást teremtettek. Olyan területeket „hódítottak meg a művészi kreativitás számára, amelyek korábban a ’művészi’ szféráján kívül estek”. Az új területek felkutatásában el a land art korai képviselői kitüntetett helyet foglaltak el. Maga a land art nem igazi mozgalom, nem nevezhetjük iskolának a szó klasszikus értelmében. Nincsenek vezetői, nincs kiáltványa. Mintegy véletlenszerűen jött létre a minimalizmus egyfajta leágazásaként, hiszen „mindkét irányzat elemi, primér struktúrákkal dolgozik, s ezzel végtelenül leegyszerűsített konstrukciókban jelennek meg”3. A land art nagy öregjeit közös jellemzők fűzték össze: a galérián kívüliség (post-studio attitűd), a gigantikus méretek utáni vágy, az expanzió, a vonzódás a földi és a természeti elemek iránt. Legidősebbikük, Walter de Maria alkotta meg magát a kifejezést és fektette le a land art alapvető ideáit. Michael Heizer pedig lerakta az alapokat. 1968-ig már több mint 20 kisebb, efemer művet készített, míg a 69-es Dupla negatív létrehozását követően már folyamatosan alkotta monu-

Robert Smithson: SIRAL JETTY, 1970

Hans Haacke: RHINEWATER PURIFICATION PLANT, 1972

13 mentális land art műveit. A spekulatív alkatú Robert Smithson pedig írásban összegezte tapasztalatait. A pionírok munkáiban közös, hogy kiszabadulva a galériából, félreeső helyeken, például a sivatagban készítik el munkáikat, melyek minimalista szoborként funkcionálnak, leginkább a struktúra, az anyag és a lépték problematikáját érintve. Motívumrendszerük a kocka, a hasáb, a kereszt, a spirál, melyekkel az univerzális értékekre utalnak. Pollock híres mozdulatait a buldózerek, markológépek, úthengerek mechanikus mozgásai váltják fel, létrehozva a megkülönbözetett helyeket eredményező gigantikus jeleket. A centimétert felváltja a kilométer, a kilogrammot a tonna.4 A land art művek megjelölik, kiemelik, szakrálissá teszik a kiválasztott helyszínt, s ennek kapcsán óhatatlanul az előképek: az egyiptomi piramisok, a maja és azték építmények vagy a Nazca-sivatag rejtelmes rajzai jutnak eszünkbe. A heroikus, modern alkotó mítosza jelenik meg itt, mely a fent említett korok alkotóihoz hasonlítja magát, s megpróbálja monumentalitásban utánozni őket. A land art egyik kardinális kérdése a befogadás: a munkák, méretük és elhelyezkedésük folytán, nehezen bemutathatók, tálalhatók. Így kerül előtérbe a fotó, a film, a dokumentáció: „A dokumentumfotó elszakad tárgyától és önálló életet él, sőt tárgya, a dokumentáció kedvéért jön létre”.5 Az önálló életre kelt fotó viszont visszavándorol a galériába, hiszen ott történik a Harold Rosenberg által „sociological development”-nek6 nevezett folyamat. Egy Rosenberg által vezetett beszélgetésben7 a négy résztvevő – Alan Sonfist, Christo, Les Levine és Dennis Oppenheim – hosszasan vitatkozik a land art művek dokumentumainak galériákban való megjelenéséről végül megegyezésre jutva a galériák által nyújtott csomagolás szükségességéről. A végső konklúzió levonásában nagy valószínűséggel, bár kimondatlanul, a művekről készült dokumentációk, katalógusok, filmek eladhatóságának kérdése is szerepet játszhatott. Mentségükre itt meg kell jegyezni, hogy az így befolyt összeget legtöbbször a következő mű költségeinek fedezésére használták. E művész-vállalkozó prototípusának mindenképp Christo tekinthető, aki a mai napig nagy professzionalizmussal végzi projektjeinek financiális és szervezési előkészületeit. A land art esetében azonban a műalkotások saját üzenetükön kívül más élményanyaghoz is hozzásegítik a helyszínre látogatót, a helyszíni befogadót. „Hiszen amikor a keret eltűnik, a rögzített nézőponthoz kapcsolódó nézői beállítódás is megszűnik, s egy teljességgel más látásélményben részesülünk”.8

Richard LONG: A LINE MADE BY WALKING, 1967

Magdalena Abakanowicz: NEGEV, 1967

A land art-művészek a természethez markánsan eltérő attitűddel közeledtek. A klasszikus „földmozgató” land art-művészek –Walter de Maria, Heizer, Smithson és társaik, akik a 60-as években elsőként hoztak létre alkotásokat a természetben – vállaltan nem törődtek az ökológia, a környezeti gondok problematikájával, inkább az emberi (alkotó)erő heroizmusát hirdették, s itt elsősorban önmagukra utaltak. Amikor azzal vádolták őket, hogy megerőszakolják a földet, Smithson azt a már megbotránkoztatást keltő választ adta, hogy a szex is egy erőszaksorozat. A kritikai hangok hatására ez a „macho” magatartás a hetvenes évek végére, a nyolcvanas évek elejére valamelyest csiszolódott, és tevékenységük olykor ökológiai problémákat is megcsillantó rekultivációs aktussá finomodott. Ma már tudjuk, hogy a land art-művészek indulatos kivonulása a white cube-ból időlegesnek bizonyult csak, hiszen Ana Lupas: HUMID INSTALLATION, 1970

14 sokan, minden bizonnyal anyagi megfontolásból, a hátsó ajtón lassan vis�szaszivárogtak a galériákba. A monumentalitás iránti vonzódásuk azonban továbbra is megmaradt, nem csak a mindenki által ismert tipikus land art munkák esetében, de még a galériákban kiállított alkotásoknál is, amint például Walter de Maria 13 x 23,5 méteres, 325 tonnát nyomó Öt földrész szobor című munkája esetében. Voltak művészek, akik a természethez fűződő kapcsolatukat tekintve pont ellentétei voltak a földmozgató társaságnak. Ők, mint Alan Sonfist, Denes Agnes vagy Helen és Newton Harisson, az ökológia és az environmentalizmus jegyében alkottak, s a rombolás poézisa helyett a természet bajainak bemutatása mellett kötelezték el magukat. Ezeknek az „öko-napszámosknak” a tevékenységére alapozva jött létre Amerikában az egyre agitatívabb ökoművészet, melyben az esztétikai elem egyre kevesebb fontossággal bírt, és egyre hangsúlyosabbá vált a szociális tett, súrolva vagy átmerészkedve más diszciplínák területére is.

MAMÜ csoport, A VIZESHALMOK

A két ellentétes szemlélet közötti középutat olyan művészek képviselik, mint pl. Richard Long, Hamish Fulton vagy Hans Haecke, akik alkotói attitűdjüket rituális interaktusnak tekintik, melynek során a tájba alig érezhetően avatkoznak be, vagy csupán keretezik azt a fényképezőgép lencséjével. Esetükben – tudatosan vagy sem – a buddhizmus szemléletmódjának nyomai fedezhetők fel. Egyfajta természetszövetségről beszélhetünk náluk, ahol a természetes anyagok felhasználásán túl annak a folyamatnak is részesei lehetünk, ahogy a művész az erőforrásokkal és az elemekkel foglalkozik. Méretük tekintetében is visszafogottabb munkáikban nagy diszkrécióval ütköztetik a kreált geometriát a természet kaotikus kompozíciójával. Számukra az intervenció nem lehet uralkodó. Műveikben ezért az embernek a természettől való függősége kerül előtérbe, és bennük a természet iránti tiszteletről állítanak ki tanúsítványt. „Számomra a „land art” egy amerikai kifejezési mód, ami buldózereket és nagy projekteket jelent. Úgy tűnik, ez egy amerikai mozgalom; művészek által megvásárolt földeken való építkezés, melynek célja nagy, állandó em9 lékművek létrehozása. Ez egyáltalán nem érdekel engem.” Több kódolt deklaráció is kihámozható Richard Long e határozott állásfoglalásából. Amerikai mozgalomnak határozza meg a land art-ot, utalva a megfogalmazó európai származására (mindhárman azok a harmadik csoportba soroltak közül), az európai hagyományokra, arra, hogy az európai embernek a természethez való viszonya sokkal sokrétűbb annál, hogy Herkulesként avatkozzon be annak rendjébe. Kelet-Európában a műteremből való kivonulás különféle útvonalakon történt a 70-es években. Ezek egyike a szobrászat–installáció irányából indult, a „tér szobrászata vagy a szobrászat tere” kérdésre keresve a választ. Magdalena Abakanowicz (Lengyelország), Wanda Mihuleac (Románia), Petre Nikolski (Jugoszlávia) a tájban elhelyezett szobraikkal a kontextust hangsúlyozták, kitágítva és a műalkotás részévé integrálva a szobor környezetét, megfosztva a tájat háttéri szerepkörétől. Érdekes kereszteződése ez a régi alkotói megközelítésnek és az épp körvonalazódó újszerű alkotói gesztusnak: az elsősorban az alkotóra reflektáló teremtő beavatkozás (szobor), az „inventio” találkozása

15 a természettel. Ennek az alkotói megközelítésnek az előképeként Brâncuşit említhetjük. A hallgatás asztala, a Végtelen oszlop vagy A csók kapuja mintegy magához kapcsolja a Turgu-Jiu-i park környezetét. A másik lehetséges út a rurális térbe való menekülés. A korszak fojtogató politikai légköre előli menekülési vágy szinte predesztinálta a természethez vonzódó művészeket, hogy kivonuljanak a városból. A különböző művészeti központokban, művészeti egyetemeken végzett alkotók közül többen visszamenekültek szülőhelyükre, adott esetben apró falvakba, ahol sokukban szinte spontán módon született meg a „tiszta forrás” szükségességének bartóki felismerése10 – a vizuális nyelvre vonatkoztatva. A kivonulás sok esetben olyan következetes volt, hogy maga a művészeti aktus is intim alkotói tett maradt, s nem maradt utána semmilyen dokumentáció. Egyes művészek a rurális tér adta kontextuális lehetőségeket használták ki munkásságukban – ami Ana Lupaş munkáiban érhetők például tetten (Nedves installáció, 1970.). Mások a folklór mitikus vallásos elemeit, mezőgazdasági eszközeit kutatták fel, és ready made-ként értelmezve deklarálták őket műalkotásnak (szénaboglya-váz, aratási koszorúk, borona stb). Egy 1970-es cikkében11 Petru Comarnescu a népszokások rituáléját a „mai happeninggel” állítja párhuzamba. Ezek az alkotók a természettel való kapcsolódási pontot a paraszti kultúrában találták tehát meg, melynek főszereplője a földműves volt, akit a természet művészének tekintettek, mert ismeri annak minden rezdülését, szimbiózisban él vele, és nem törekszik sem kiaknázni, sem legyűrni azt. E szellemben alkotott 1980-85 között Marosvásárhelyen egy spontán szerveződött csoport, a Marosvásrhelyi Műhely (MAMŰ) melyről nagyon keveset tud a román közönség, mivel majdem a teljes tagság emigrált a nyolcvanas évek közepén. A csoport magvát bukaresti, kolozsvári tanulmányaik után Marosvásárhelyre visszakerült fiatal művészek képezték, akik körül zenészek, irodalmárok, színészek, sőt nagyszámú „lelkes amatőr” is tevékenykedett. Az alapemberek Elekes Károly, Garda Aladár, Nagy Árpád, Borgó György Csaba és az író Ágoston Vilmos voltak, akik a kiállító helyekről kiszorulva, az aktuális kultúrpolitikára fittyet hányva, végtelen szabadságvággyal, kísérletező kedvvel járták be a „klasszikus műfajokon” kívül eső területeket. A kezdetekkor a házibulik alkalmával létrehozott performance-ok, happeningek mellett hamarosan megtalálták saját szakrális – természetben található – „játszóterüket” a Vízeshalmokat, ezeket a szabályos „földboglyákat”, melyek egykor temetkezési helyként működtek A MAMŰ-tagok már-már vallásos módon viszonyultak a Vizeshalmok hajlataihoz, rejtelmeihez, titkaihoz, s a legkülönfélébb módozatban vitték végbe közösségformáló „tájakcióikat”, de itt készültek azok a „természetinstallációk” is, melyek kezdetben inkább magánmitológiákra épültek. Később a még élő népi kultúra, a falusi élet tapasztalatai és a népi élet kelléktárgyai is megjelentek a szinte kivétel nélkül falusi környezetből származó művészek munkáiban. A falvakban végbevitt akcióik alkalmával a MAMŰ tagjainak nem csak a művészeti helyszín volt fontos, hanem a parasztokkal mint a természet művészeivel való interakció is. Ahogy az egyik résztvevő (Selmeczi János hegedűművész) elmondta: „Volt egy egyszeri és – félő, hogy megismételhetetlen – alkalom: a falusi

MAMÜ csoport, A NAGY KOLBÁSZ, 1981

16 lakosság élményszerű találkozása a képzőművészettel. Élményszerű, mert egy időben kapta a művet és a művészt – a maga személyes gyarlóságaival. Hatalmas »mennyiségben«, lehengerlően és sokkszerűen kapta.” De jöjjön egy idézet a csoport vezéregyéniségének, Elekes Károlynak egy 12 cikkéből, mely a Hét című kulturális hetilapban jelent meg 1983-ban. „Egy alkalommal, friss iszapba karcoltam egy repedés-hálót, és amikor a kiszáradt repedések többnyire keresztül-kasul szelték reálisnak vélt rajzomat, fölfedeztem, hogy néhány helyen egybeesett a rajz és a repedés vonala. Ekkor éreztem meg azt, amit nem tudtam megfejteni sem ecsettel, sem metszőtűvel, sem fotóval: együtt dolgoztam egy olyan energiával, amelynek véletlenül fölfedeztem törvényszerűségeit, és ő elfogadott engem. Ezek után másként figyeltem a természet változásait. Tudom, hogy az a két párhuzamos árok, mely kettészeli a legelőt, két lekötözött szekér nyomán keletkezett: hogy a frissen levágott erdőrész ünnepélyes is lehet: a csillogó évgyűrűk, mint annyi obeliszktalapzat, a fatörzsek egy óriási építmény ledőlt oszlopaiként hatnak. A fiatal fenyves ültetvények hajtásaira kötözött bepárásodott, csillogó műanyagzsákok látványa hatalmas üvegcsillárra emlékeztetnek. Ugyanilyen lenyűgöző látvány a szántások nyomán plasztikussá vált mező, a tekergő kasza legyezőszerű rajzolatai. Zikkurátokhoz hasonlóak a hegyoldalakba tehéncsordák vájta, lépcsőzetes ösvények, és valami ősállat maradványaihoz a födémüket veszített csőszházak, őzetetők égnek álló gerendaboltozatai. Észrevettem, hogy a cölöphöz kötözött tehén, körbejárva, spirál alakú mélyedést tapos ki, amint a fölcsavarodó kötél mind közelebb húzza a cölöphöz. Smithson spirális gátja vagy Bábel tornya följárója jut eszembe róla.” Fontos adalék lehet Elekes megállapításaihoz, hogy a szerzőnek 1981-ben alkalma volt látni a ’Natur und Skulptur’ című kiállítást a stuttgarti Altes Museumban, ahol a legjelentősebb land art alkotók mind jelen voltak műveikkel vagy azok dokumentációjával.A cikk második részében név szerint is megemlíti a kiállításon résztvevő Smithsont, Udo Nilst, Michael Singert, Richard Longot és Hamish Fultont. Ezzel a nyilatkozattal Elekes a már korábban bemutatott román képzőművészekhez hasonlóan a népi kultúra és a neoavantgárd alkotói magatartás metszéspontjába pozícionálja magát. Egyértelművé teszi, hogy művészi törekvésének középpontjában nem a kitalálás, az „invenció”, hanem a megtalálás, a rácsodálkozás áll, s a világ agresszív átrendezését az akkor a fővárosban központosítottan működő építőmérnökökre bízza. MAMÜ csoport, A GERINC, 1982

1985-re a MAMŰ-tagok nagy része áttelepült Magyarországra, a Társaság 1991-ben újraalakult és jelenleg is működik 130 taggal. Magyarországon azonban már nem inspirálta őket a Vizeshalmok„szakrális környezete”, sem az erdélyi falvaknak a népszokások mentén szerveződött mindennapi rituáléja. A társaság tagjai készítettek ugyan „természetközeli” alkotásokat, sőt a régió hasonló törekvéseit összefoglaló 1994-es ’Természetesen’ című kiállításon is szerepeltek Pantenon csoport néven, azonban a megalakulásukkor, a nyolcvanas évek elején készült munkáik megfogalmazásukban sokkal újszerűbb és intimebb „természetszövetségről” tanúskodtak. Ma teljesen egyértelműnek tűnik számomra, hogy a Marosvásárhelyen zajló időszak, 1981 és 1985 között volt a MAMŰ fénykora.

17 A 90-es évek közepén az olasz Vittorio Fagone szerkesztésében megjelent egy tanulmánykötet ’Art in Nature’ címmel, melyben a szerkesztő, megpróbálta összefoglalni a természethez köthető művészet európai megnyilvánulásait. Beke László, a kötet Kelet-Európát bemutató tanulmányának szerzője a MAMŰ-nek a nyolcvanas évek elején a Vizeshalmoknál készült, munkáit tartotta érdemesnek bemutatni a régióból. Szerepeltetésük a kötetben először helyezte kontextusba ezeket az alkotásokat, amelyek a nyugati művészeti elit itt felsorakozó társaságában is méltón reprezentálták Európa keleti felének művészi aktivitását. A budapesti Műcsarnokban is bemutatott 1990-es ’Ressource Kunst’ kiállítás katalógusában Ulrich Bischoff – Walter de Maria Öt földrész szobor című munkája kapcsán – a gigantikus felé történő elmozdulás szempontjából két féle alkotói módszert különböztetett meg.13 Az egyik a „nagy gesztus”, mely a felhasznált nyersanyagot – tetszőlegesen rendelkezésre álló forrásnak tekintve – a hangsúlyt a minőségről a mennyiség irányába tolja. A másik a „kis gesztus”, amely olyan diszkrét beavatkozás, mely nem változtatja meg alapvetően a helyet, csak kommentálja, értelmezi azt, lehetőséget teremtve arra, hogy új szemmel nézzük. A hatvanas- hetvenes években – mint láttuk – jellemzően a „nagy gesztus” képviselői dominálnak az amerikai kontinensen. A „kis gesztus” alkotói magatartást főleg Európában, annak is a keleti felén gyakorolják, demonstrálva hogy az európai embernek a természethez való viszonya sokkal sokrétűbb annál, hogy Herkulesként avatkozzon be annak rendjébe. Ebben a régióban a természetközelibb paraszti kultúrában megőriztek elemeket az ősi természeti vallásokból, természeti liturgiákból, melyek biztosították a természethez való viszony szakrális, tiszteleten alapuló jellegét. A kelet-európai ember ekkoriban még nem a világ középpontjaként, hanem mint e rendszerbe önmagát belehelyezni képes tudatos lényként határozta meg magát. A XXI századból visszanézve már látjuk, hogy az előző évszázadban olyannyira istenített ipari fejlődés – egy könnyebbnek vélt alternatívát vetve fel – mennyire eltávolította a nyugati embert a természettől, és csak egy hosszú kerülő után, az eltávolodásból fakadó következményeket felismerve mostanában próbálunk meg visszatérni az eredeti felállásba. Kelet-Európa ebből a szempontból előnyt élvez, hiszen ez a fajta eltávolodás a viszonylagos gazdasági elmaradottság okán itt csak a XX. század legvégén volt jellemző. Nem véletlen, hogy az Európában és Ázsiában egyre erősődő természetművészeti14 megnyilvánulások milyen értő fülekre találnak a régióban. Ez különösen annak tudatában tűnik örvendetesnek, hogy ez a művészi kifejezési mód ezegyszer nem egy nyugati gyakorlat átvételét, hanem egy létező, hagyományokkal rendelekző, „saját” művészi praxis továbbélését jelenti.

1 Hofmann, Werner (1974): A modern művészet alapjai. Corvina Kiadó, Budapest, 273. o. 2 Hegyi Lóránd (1983): „Trans-avantgárd” – „post-modern” – „új szubjektivizmus”, avagy azexpanzió utáni művészet a nyolcvanas évek küszöbén. AL3, 1983. március (Az AL3 melléklete) 3 Hajdu István (1975, 1976a, 1976b): Concept Art. Kísérlet egy műfajtalan műfaj rendszerezésére.Tájékoztató. Magyar Képzőművészek Szövetsége 1975/4., 1976/1., 1976/2 4 Heizer a Dupla Negatív készítésekor 240 000 tonna földet mozgatott meg. 5 Beke László (1972): Miért használ fotókat az A.P.L.C.? Fotóművészet, 1972/2. http://www.c3.hu/collection/koncept/images/beke.html (2008.05.12.) 6 Rosenberg, Harold (1983): Time and Space Concepts in Environmental Art. In: Sonfist, Alan (szerk.): Art in the Land. A Critical Anthology of Environmental Art. E. P. Dutton, Inc., New York. 191–224. 7 Ibid. 191–224. o. 8 Fowkes, Maja és Fowkes, Reuben (2005): Tájkép keret nélkül: a természet a kortárs képzőművészetben. http://www.translocal.org/shows/unframedtext_hu.htm (2008.05.16.) 9 „For me ’land art’ is an American expression. It means bulldozers and big projects. It seems to be an American movement: it is construction on land that has been bought by artists, its aim is to create a large permanent monuement. This does not interest me at all.” In: Tiberghien, Gilles A. (1995): Land Art. Éditions Carré, Paris, 27. o. 10 A XX. század nagy magyar zeneszerzője, Bartók Béla Cantata Profana című művének befejező gondolata a „csak tiszta forrásból”. Bartók tiszta forráson az ősi, érintetlen népzenét értette, és ezt tartotta mindenek fölötti értéknek. 11 Comarnescu, Petru (1970): Arta contemporană, Arta XVII, nr. 5., 35. o 12 Elekes Károly (1983): Tájművészet. „Benned éljen a mű”. A Hét, 1983. május 27. 50–51.. 13 Bischoff, Ulrich (1990): A nagy gesztustól a kis gesztusig. Megjegyzések az anyag fogalmának változásához az utóbbi húsz év képzőművészetében. In: Ressource Kunst. Erőforrások. Újraértelmezett elemek a művészetben. Műcsarnok, Budapest. 7–13. 14 A témáról bővebben lásd: Erőss István (2011): Természetművészet, Líceum Kiadó, Eger

18 FÁNDLY EDIT Idő-függések A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása 1

niát a 80-as évek folyamán. Az áttelepült alkotók közül többeket ott találunk az 1991-ben, Budaörsön “ MA(születő) MŰ(vek) – MAMŰ” néven alakult, képzőművészeti társaság alapító tagjainak sorában, ahogyan Magyarországon született alkotókat, és elméleti szakembereket is. A 22 évvel ezelőtti újralapítás egyrészt a MAMŰ történetének folytatásaként (névazonosság, szellemi, és esetenként személyi folytonosság), ugyanakkor egy új fejezet kezdeteként is értelmezhető. A kiállítás évfordulós jellege azonban nem az eddigi 35 év eseménytörténetének retrospektív igényű bemutatásában nyilvánult meg. Maga az emlékünnep vált a koncepció inspirációs forrásává, eszenciális elemévé. Az évfordulók természetükből fakadóan összegzésre, számbavételre, az addig megtett 2013 januárja és áprilisa között három város – Marosvásárhely, Sepsiszent- életúton való visszatekintésre; jelenünk és múltunk analitikus vizsgálatára, s györgy és Veszprém – összesen kilenc kiállítóhelye adott otthont az Idő-füg- egyszersmind előrepillantásra ösztönöznek. Időutazó önvizsgálat ez, korábbi gések kiállításnak. Az utazó kiállítás, ahogyan ezt alcíme is jelzi a MAMŰ- cselekedeteink kerülnek mérlegre, s az eredmény függvényében aktuális önmagunk újradefiniálása, mikro- és makro környezetünkben elfoglalt helyünk jubileum tiszteletére valósult újrapozícionálása is megtörténhet, s mindezekkel egyidőben jövőt érintő promeg. A MAMŰ története 35 évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen kezdődött. A város jekcióinkat is megfogalmazzuk. akkori, alternatív kifejezésmódokat kereső művészeti közegében meghatáro- A professzionális alapon, hosszú ideje együttműködő egyesületek, társazó jelentőségű a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ- a nevet Ágoston Vilmos ságok esetében is időről-időre megjelennek / megjelenhetnek ezen önvizsíró, filozófus adta). A csoportosulás 1978-1983/84 között élénk szellemi és gálati karakterjegyek. A MAMŰ esetében sincs ez másként, az évfordulós progresszív művészeti tevékenységet fejtettek ki akcióik, természeti interven- kiállítás egyik, korántsem titkolt célja volt, hogy lehetőséget teremtsen a cióik és a hagyományos művészeti műfajok megújítására tett kísérleteikkel. A Társaságot összetartó kapcsolati rendszer(ek) feltérképezésére és az idők focsoportosuláshoz köthető képzőművészek nagy számban hagyták el Romá- lyamán esetlegesen inaktívvá vált tagok újraaktivizálására. Ezen szándéktól

KIÁLLÍTÁS ENTERIŐR – UAP Galéria, Marosvásárhely (ez előtérben Pál Csaba installációja, háttérben balról jobbra: Szigeti Gábor Csongor, Koroknai Zsolt, Nagy István, Pető Hunor és Pál Csaba munkái)

19 vezérelve, valamint nem feledve azt a tényt, hogy a MAMŰ egy olyan sajátos platform, amelyben szerteágazó művészeti praxisok találkoznak, kezdetektől lényeges volt egy tágan értelmezhető gondolati váz kialakítása. Az évfordulók értékelő, elemző hatásmechanizmusa jelölte ki tehát a koncepció kereteit. A kezdeti elképzelés szerint a kiállítás olyan alkotásokat kívánt bemutatni, amelyek az alkotók jelenből kiinduló és a múltra (események, helyszínek, kapcsolatok stb.),magára a jelenre és egy elképzelt jövőképre irányuló reflexióinak végeredményeként születtek. A szubjektív emlékezetek lenyomatainak egymás mellé rendezésével egy kollektív múlt – jelen – jövő idő-vonal felrajzolása vált volna lehetségessé. Ebben a kontextusban az idő-függések szóösszetétel az idő struktúrájának három komponense között fennálló viszonyrendszerre, valamint az egyén-idő kapcsolatra vonatkozott. A MAMŰ szellemiségéből, illetve az újraaktivizálás-feltérképezés motivációjából fakadóan, a kiállításon való részvételre invitálás a Társaság minden képzőművész tagjának szólt, tehát nem egy előre meghatározott alkotó-mű összetételben gondolkodtunk. Azért, hogy a jelenben rögzíteni kívánt pillanatkép a lehető leghitelesebb legyen, a koncepció szabta kereten − és azon túl, hogy a munkák az elmúlt 5 évben készüljenek − sem műfaji, sem technikai megkötés nem támasztott korlátokat. E tudatosan beiktatott véletlen faktornak és annak köszönhetően, hogy az idő-függések egyfajta közös, szabad asszociációs elven alapuló együttgondolkozás hívószavaként is funkcionált, a kezdeti koncepció termékenyen formálódott és rétegződött az alkotók egyéni megközelítéseivel, szubjektív értelmezéseikkel. Így nemcsak az eredeti elképzelés szerinti gondolati vázba illeszkedő alkotások váltak a kiállítási anyag részévé, hanem a létezés, elmúlás, keletkezés, a függés, a kapcsolat fogalmaival, témáival operáló művek is. Továbbá olyan alkotások, amelyek az évforduló öndefinícióra késztető jellegét viselik magukon, ekként interpretálhatóak. A kiállítás törzsanyagát hatvankilenc kiállító művész több mint száz műve alkotta. Festmények, grafikák, plasztikák, textilmunkák, valamint fotó, fotóalapú alkotások, objektek, installációk és videó-munkák is láthatóak voltak. Az eltérő paraméterekkel, beosztással és jelleggel rendelkező kiállítóhelyeken való térbeli elhelyezés a fentebb említett tematikai-kapcsolódási pontok, és esetenként műfaji, mediális szempontok együttes figyelembevételével valósult meg. A kiállítás városonként párhuzamosan több kiállítóhelyen volt látható, mintegy kiállítások a kiállításban jelleggel. E speciális karakterjegy folyományaként a tárlat városról-városra, helyszínről-helyszínre más-más arcát tárta fel a szemlélők előtt, át és újraértelmezések lenyomataiként. Az egyes állomásokról a kiállítás korábbi stációjára való visszatekintés pedig magára a kiállítás egészére kiterjedő analitikus reflexiók lehetőségét teremtette meg. 1

Kiegészítésekkel ellátott részlet a szerző katalógustanulmányából. In: Idő-függések. A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása, MAMŰ Társaság Kulturális Egyesület, 2013, 16-37.

KIÁLLÍTÁS ENTERIŐR – UAP Galéria, Marosvásárhely (balról jobbra Elekes Károly, Bodor Anikó és Székely Annamária munkái)

KIÁLLÍTÁS ENTERIŐR – Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém (az előtérben Lakatos Pál Sándor szobrai, a háttérben balról jobbra: Nagy István, Diénes Attila, Szotyory László, Herman Levente és Lakatos Pál Sándor munkái)

KIÁLLÍTÁS ENTERIŐR – MAGMA Kortárs Közeg, Sepsiszentgyörgy (az előtérben balról jobbra Koroknai Zsolt és Dóra Attila munkái, a háttérben Pál Csaba installációja)

20 ZAKARIÁS ISTVÁN A MAMŰ társaság új tagjainak Lineup című kiállítása Kiállító művészek: Antal István, Balázs Péter, Basa Anikó, Ciubuc Malvina, Dobó Bianka, Ferencz S. Apor, Fazekas Levente, Gály Katalin, Hermann Zoltán, Kaliczka Patrícia, Kis-Tóth Zalán, Kolozsi Tibor, Kovács Kitti, Miklós Hajnal, Molnár Judit Lilla, Németh Róbert, Piros Boróka, Pokorny Attila, Stark István, Széchy Beáta, Taba Ágnes, Varga József Zsolt, Vass Sándor, Zakariás István. A lineup szó, a kiállítás címének magyar olvasatában igencsak bő jelentéstartalommal bír. Főnévi jelentésében: felállás, felállítás, sorakozó, sorban állás, sorba igazítás, igeként: felsorakozik, sorba állít, egyetért/ vagy közös állásponton van valakivel, sőt átvitt értelmében műsort is jelent. A szó vagy a kifejezés asszociatív mezőjének kiterjesztett halmazából mindenki kedvére válogathat, a cím vonatkozásában ki-ki a maga számára legkedvezőbb jelentésével azonosulva, és ily módon személyes igényeihez szabva a kiállítást. Ezt teszem én is, a mondandóm számára helyes szó megtalálásának bizonytalanságai közepette, hiszen értelmezésem sikere a kiállítás szituációjához illó adekvát szóhasználaton is múlik. Egy szó, vagy kifejezés aktivizálhatóságának nehézségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a lineup korábban felsorolt, közel azonos jelentései közül a szöveg írása közben mindeniket Kiállításmegnyitó: ZAKARIÁS ISTVÁN, SZIGETI GÁBOR CSONGOR elvetettem. Következzék a lineup jelentésének számomra a kiállítás szem- (a háttérben MIKLÓS HAJNAL festménye: Nem vagyok robot: Szia, /vízfesték, vászon, 200x90.) pontjából legkedvezőbb értelmezése. Az új kommunikációs adatátvitelek nyelvhasználati szokásunkra gyakorolt amit a szó eredetileg jelöl, a többféle állapot vagy minőség sokféleségét. A hatásai, főként az idegen szavak használatában közismertek, ezért a lineup- heterogenitás a MAMŰ kulturális egyesület szervezeti összetételének egy ot nem a lefordított értelmében, hanem az internetes kommunikációs szo- sajátosságát tükrözi. Taglétszámának növelésével úgy tudta mindig gyarapíkások vonatkozásában értelmezem, mint a lejátszási sorba való felvétel ter- tani a megértő szellemek társaságát, hogy ezen belül mindenki megőrizze minus technikusát. egyéni szemléletét, vagy, ahogy Ágoston Vilmos az egyik legkorábbi MAMŰ A kifejezés ebben a jelentésében a legalkalmasabb közvetíteni azt a folya- teoretikus frappánsan megfogalmazta: a MAMŰ alkotókör programja senkit matot, amit esetünkben az egyesület új tagjainak bemutatkozó kiállítása je- nem kényszerített arra, hogy a Mezőt zöldnek lássa. (Ágoston Vilmos: MAMŰ lent, hiszen egy közös kiállítás szükségszerűen több, mint a modern korunk- –PÁKK –ÉS –CHICHITA. A kézirat rövidített változata: A Hét, 1981. április 17.) ban talán túlságosan is individualizálódott művészek egyéni alkotásainak Ez a sokszínűség határozta meg az eddigiekben a MAMŰ kulturális tevétömkelege. Mint ahogy egy zenei gyűjtemény értéke sem egyenlő a benne kenységét, és nincs ez másként a jelenlegi kiállítás összetételével sem. Ha foglalt számok egyenkénti színvonalával, hanem tükrözve gyűjtőjük esztéti- a képzőművészeti műfajok tipológiai keresztmetszetét nézzük, az alkotások kai értékítéletét ennek többletértékét is magukba foglalják. között találunk festményt, grafikát, helyspecifikus festményt és térinstalláciHasonlóan ez a kiállítás is, a kiállított művek egyéni színvonalának és alko- ót, objektet, az intermediális és digitális műfajok képviselőjeként a videót és tójuk kvalitásai mellett, immár magát az egyesületet is reprezentálja, magá- fotót, természetművészeti fotódokumentációt, printet, konceptet, és néhány ba foglalva annak értékorientációját és szakmai értékítéletét. A továbbiakban esetben a műfaji határok átjárhatóságát megvalósító alkotást, mint például a az említett két szempont alapján érdemes végigkövetni a kiállítást, hogy az képvers irányába mutató írás-szőttest. hogyan illeszthető a MAMŰ hagyomány-történetébe. A műalkotásokon belüli anyaghasználat hasonlóan sokrétű. Az olaj, akril, Az elsődleges ránézésre hagyatkozó szemlélődésünknek (első olvasat) ta- ceruza, vízfesték, filctoll hagyományos eszköztára mellett megtalálható a lán legszembetűnőbb a kiállítás heterogén szerkezete. Heterogén szerkezet karcolt plexi lemez; lebomló szerves anyag, falevél montázs; ipari hulladék, alatt nem a köznapi értelemben vett széttagoltságot, népnyelvi megfogal- vagy fém gépelem, csapágy; képre applikált led fényforrás; UV-fény reagens mazásában össze nem illő dolgokat, hanem mást értek. Pontosabban azt,

21

MAMŰ Galéria: Kiállítás enteriőr

festék. Hordozóként van farost, papír, vászon, a digitális nyomtatások során használt egyéb textilanyagok, térkép, áttetsző fólia vagy újrahasznosított képeslapfelületek, sőt bizonyos esetekben a hagyományos eszközök a megszokottól eltérő párosításának is újfajta érzéki benyomást közvetítő használatával is találkozhatunk, például a vízfesték vászonalapon, lakkozva. Az eltérő műfajiság és anyaghasználat mögött hasonlóan sokféle elképzelés húzódik meg. Azonban a kiállítás anyagának újbóli, tüzetesebb megtekintésével (második olvasat) a heterogenitás mellett az egyesületi hovatartozás még árulkodóbb tüneteit is felfedezhetjük, hiszen a kiállítás látványvilágának sokrétűsége alatt elég sok azonos, vagy hasonló művészetszemlélet húzódik. Mint ahogy az sem lehet véletlen, hogy a jelenlegi kiállítás tematikus csoportjai olyan művészeti irányzatok köré szerveződnek, amelyeknek meghonosításában vagy szellemiségük elfogadtatásában a MAMŰ is kivette a részét. Gondolok itt a tájművészetre, az objekt-művészetre, az environmentre, a műfai határátlépéseket megvalósító alkotások propagálására, vagy a hagyományos képalkotási médiumok újraértelmezésére, kortárs szellemiséggel való telítésére. A felsorolt irányzatok, tendenciák, ha bizonyos differenciálódáson mentek is keresztül, a jelenlegi kiállításon jól beazonosíthatóak. Természetművészeti dokumentációként láthatunk a tradicionális szobrászati anyagoktól eltérő, természetes anyagokat felhasználó varratok, öltések formájában létrehozott nyomokat, a földön kialakított organikus jelformát, kompozíciójának variációs sokféleségét. Láthatunk a technikai fejlődés eredményeképpen elgépiesedő világunk vetületeire, az emberi önreflexivitás képességét ironikusan kijátszó, vagy a mesterséges intelligenciára, bio/nanotechnológiára reflektáló robotábrázolásokat. Láthatunk ultraviola fényben aktiválódó, már csak különleges fizikai tulajdonságainak köszönhetően is extrém látványvilágot idéző hely-specifikus falfestményt, vagy a pincegaléria építészeti karakterének kontextusában átértelmeződő, annak ipari jellegére kontraszttáló organikus formavilágú térinstallációt.

CIUBUC MALVINA: Térplasztikák (textil, drót)

22

TABA ÁGNES: Csüggedés, (olaj, akril, vászon 70x70cm)

Láthatjuk a kiállítás legnagyobb tematikus blokkjaként körvonalazódó, kép és szöveg átfedéseire épülő alkotások különböző típusait. Közöttük található kép alatt megjelenő szövegcím, amely mintegy magyarázatként, fogalmi kiegészítésként kerül a képi ábrázolás mellé. Van képben megjelenő szöveg, amelynek elsődleges szerepe, hogy a képi ábrázolást egy magyarázó irányba tereljék, úgy hogy a képi ábrázolás a szó jelentésének egyedi vonásait erősítse fel. Van a nagyítás, kicsinyítés vizuális adottságaival operáló, ugyancsak képben megjelenő szövegábrázolás. Láthatunk teljes szövegbefolyásoltság alatt álló, szöveges művet, képvers irányába mutató festményt, ahol a szövegfolyam egyszerre viselkedik textusként és képként, ahol egyfajta vizuális játékként az esztétikai és olvashatósági szempontok fontossága folyton változik. Ha nem is teljes szövegértékű alkotásként, de ide sorolnám a képeslapra festett festménysorozatot is, hiszen, a hordozó speciális funkciója, üzenetközvetítő szerepe, ha csak képzettársítások révén, de mindenképpen fogalmi jelentésekkel is társul. Ugyancsak a szöveget felhasználó, az üzenetét primér módon megfogalmazó alkotások közé sorolható a monoton szerialitás szóképének különböző betűtípussal megjelenített, befogadói aktivitást is igénylő alkotása, mely konceptuális beálítottságú alkotásként is értelmezhető. Láthatunk még a koncepcionális képkategoriák képviseletében, a képi metamorfózisok manifesztációjaként a technikai képet a festészet kézművesen előállított hagyományos táblaképre invertáló alkotásokat, mint például a modern digitális kijelzők képi világának, a virtuális térképek címmegjelölő ikonjának vagy az okostelefonok chatprogramjának szövegbuborék ábrázolásait. Ugyancsak a képszín profán átlényegülésének lehetünk tanúi a hagyományos képalkotás anyagszerűségének alapkonstellációját megidéző videóban, ahol a film pixelekből felépülő, anyagtalan, vetített képén ironikus játékossággal valósul meg a festészet szenzuális festékanyagának szó szerint eltapsolt keverése.

TABA ÁGNES: Kísértés, (olaj, akril, vászon 70x70cm)

Az említett tematikus csoportok mellett láthatunk még szociológiai/ szociográfiai kérdésfelvetéseken alapuló lokális és globális problémákat feszegető alkotásokat, gondolok itt a tömegábrázolásra, vagy a kisebbségi léthelyzeten keresztül az identifikációs funkciót betöltő, vallásra reflektáló csoportos portrébeállításra, és egyéb egyéni gondolatokon nyugvó és mikró szituációkra épülő interpretációkat is, mint például a pixeltörténetekre, vagy az igazság ideájának ontológiai távlatokat sejtető alkotására. Vagy láthatunk még a valamikori hagyományos műfajokhoz sorolt, de paradox módon a ma már alternatív kifejezésmódnak számító, önmagukban álló szobrot és festményeket. Természetesen nem áll módomban a megnyitóbeszéd keretei között minden egyes művész személyes motivációját feltárni, vagy az alkotásokba kódolt szerzői szándékot felfedni, ezért a kiállítás műveinek áttekintése nem teljes körű. Azonban a kiállítás agyagában csoportosuló tematikus blokkok feltárásának zárógondolataként, s mintegy a kiállítás konklúziójaként elmondható, hogy az egyéni gondolatokon és kérdésfelvetéseken nyugvó művek mikró-narratívái a közös kiállítás keretében olyan kapcsolódási pontokat, párhuzamokat mutatnak, amelyek a közösségi összetartozás és kölcsönös párbeszéd kialakulását igazolják, ami tulajdonképpen a MAMŰ Nonprofit Kulturális Egyesület működésének az alapfeltétele.

23

DOBÓ BIANKA: Én itt... (térkép, karcolt plexi, led, 40x80cm)

DOBÓ BIANKA: Még nem vagyok megírva senki által. (térkép, karcolt plexi, led, 40x80cm)

DOBÓ BIANKA: „Mert itt érzem, hogy fontos vagyok!” (térkép, karcolt plexi, led, 40x80cm)

24

AÁG ABIGÉL A MAGMA 3. éve

Több mint három év eltelt azóta, hogy a MAGMA megnyitotta kapuit. Számos sikeres rendezvénnyel lehetett gazdagabb a sepsiszentgyörgyi és környékbeli kortárs kultúra iránt fogékony közönség. Úgy hírlik, hogy stimulálóan hatott kezdeményezésük a szomszédos régiókban tevékenykedő eseményszervező egyénekre vagy csoportokra, más városokban is megalakult vagy alakulóban van a sepsiszentgyörgyi kiállítótér mintájára létrehozott művészeti központ vagy galéria. Vagy, hogy finomabban fogalmazzak, a MAGMA után több galéria jelent meg, mint előtte. 2013 első kiállítását, a már 2012 őszén Marosvásárhelyen előzőleg bemutatott „:a 2 gyűjtemény - Válogatás a MAGMA Kortárs Közeg (Sepsiszentgyörgy) és az ARTeast Alapítvány (Marosvásárhely) gyűjteményeiből” című anyagot nézhettem meg. Számottevő válogatás állt össze, láthattunk erőteljes installációkat, videokat, rajzokat, fotókat, printeket a következő művészektől: Antal Balázs, Bartha József, Bartha Sándor, Cicalley, Csató Máté, Csiki Csaba, Csontó Lajos, Dan Perjovschi, Farkas Roland & Miklósi Dénes, Fekete Zsolt, Irsai Zsolt, Robert Fleischanderl, Iuga Laura, Izsák Előd, Kispál Attila, Kispál Ágnes-Evelin, KissPál Szabolcs, Kozma Éva, Kozma Levente, László István, Matei Bejenaru, Marianne Engel, Martini Yvette, Monotremu, Ursulla Palla, Pacsika Rudolf, N.E.U.R.O. aka Rareş Moldovan, Ördög-Gyárfás Ágota, Rolf Pilarsky, Shneemeier Andrea, Sebesi Sándor, Simona Homorodean, Sugár János, Surányi Nóra, Szacsva y Pál, Szigeti Gábor Csongor, Tóth Eszter, Váncsa Domokos, Vargha Mihály, Vetró Bodoni Barnabás. Megnyitóbeszédet mondott Bartha József vizuális művész,a B5 Studio irányitója. A kiállításhoz kiskatalógust készítettek. Kísérő eseményként műhelyfoglalkozásokat szerveztek kicsiknek a kiállítás ideje alatt Kispál Mária vezetésével. A februárban megnyitott „Idő-Függések - A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása” című anyag befogadott rendezvény, a Gyárfás Jenő Képtár felújítása okán került egy része bemutatásra a MAGMÁban. A nagy ívű több stációs kiállításnak nemrég jelent meg a katalógusa. A Székely Nemzeti Múzeum, a Lábas Ház, a MAGMA teret adott a következő alkotók munkáinak: Baász Szigeti Pálma, Babinszky Csilla, Bács Emese, Balázs Áron, Balogh Csaba és Balogh Erzsébet, Bartha Sándor, Bartus Ferenc, Block csoport, Bob József, Bocskay Vince, Bodor Anikó, Bogdándy Z. Szultán, Borgó, Csíky Szabó Ágnes, Daradics Árpád, Diénes Attila, Dobó Krisztina, Dóra Attila, Dóró Sándor, Elekes Károly, Erdélyi Gábor, Erőss István, Fekete Tibor, Ferenczi Károly (Omonymus), Garda Aladár, Gáspár Gyula, Gyarmathy János, Győrffy Sándor, Halmi-Horváth István, Herman Levente, Horváth Levente, Jovián György, Kacsó István, Katona Zoltán, Koroknai Zsolt, Kurt Welther, Kuti Dénes, Lakatos Pál Sándor, Lovász Erzsébet, Mana Bucur, Membrandt, Miklós Árpád, Miklósi Dénes, Nagy Árpád (Pika), Nagy Csaba, Nagy Dalma, Nagy Zopán, Nayg István, Nemes László, Ocskay László (Doky), Pál Csaba, Palkó Tibor, Pető Barna, Pető

„:a 2 gyűjtemény” kiállításmegnyitó: BARTHA JÓZSEF, KISPÁL ATTILA

„Világkép - Memória - Rekonstrukció” kiállításmegnyitó: ANTIK SÁNDOR, KISPÁL ATTILA

25 Hunor, Pokorny Attila, Sebestyén Zoltán, Szabó Ábel, Szabó Zoltán (Judóka), Szász Sándor, Székely Annamária, Szigeti Gábor Csongor, Szombathy Bálint, Szotyory László, Tasnádi József, Ujvárossy László, Uta Heinecke, Ütő Gusztáv, Varga-Welther Júlia, Zirczi Judit. Megnyitóbeszédet mondott Szücs György művészettörténész. Kísérő eseményként ekkor is műhelyfoglalkozásokat, tárlatvezetéseket szerveztek a kiállítás ideje alatt, vagy finisszázsra. Márciusban több szimultán vagy egymást követő izgalmas esemény tanúi lehettünk. Emil Gherasim aka FLUIDIAN zeneszerző koncertjét hallhattuk, mialatt a vetítővásznon Molnár Zoltán „Fényerdők” című könyvének képanyaga pörgött. A falakon, a MAGMA nagytermében a fotóművész munkái voltak kiállítva. Megnyitó helyett könybemutatót tartottak, aztán a Studió teremben, majd az alagsori termekben Egyed Péter költő, író, filozófus és kritikus beszélt Baász Orsolya és Szabó Lehel munkáiról, azaz a „Családban marad 1.” anyagáról, melynek kiskatalógust is készítettek a szervezők. Március vége fele a „MAGMA 3 év” című előrehozott születésnapi rendezvényükre invitáltak bennünket a magmások Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros Kulturális Nyílt Napok keretén belül. Műhelyfoglalkozásokat tűztek programra „Re-make Remix” címmel, melyben kollázs és performatív jellegű műveket hoztak létre kicsik és nagyok. Ezt a lapozható on-line katalógust is megtalálhatjuk a magmacm.ro címen. A vetített képes előadáson, melynek a „Vis�szatekintés az elmúlt három évre” címet adtak szép számban jelentek meg a kiállítótér látogatói, támogatói. Ezt este a MAGMA születésnapi bulija követte a HuHuuban, ahol a Flac LossLess tette a jazzes, táncos muzsikát. „MAGÁNYOS ÉS TÁRSAS MŰVEK 2.0” a címe Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton közös kiállításának, amit április folyamán nyitott meg Sebestyén Ágnes művészettörténész, a kiállítás kurátora, aki így összegez: „A kiállítás átfogó válogatást mutat be Szegedy-Maszák Zoltán elmúlt két évtizedben készült műveiből. Ahogy a kiállítás címe is sugallja, ezek egy részét Fernezelyi Mártonnal közösen alkotta. A „magányos és társas művek” között szerepel majd 1991-ben készült fotogram tárgy, interaktív audiovizuális és virtuális valóság installáció, valamint egy új lentikuláris kísérleti fotósorozat. A kiállítás multiszenzoros élményt nyújt, amely során a valóság és a virtuális tér határai elmosódnak. Mind az analóg, mind a digitális technika látszólag rejtjelezi az üzenetet, mielőtt elősegítené a dekódolását, így a nézőben óhatatlanul kétségek ébrednek az észlelés és értelmezés folyamatával kapcsolatban. ” Ezt megelőzően Szegedy-Maszák Zoltán „Experimentalizmus a médiaművészetben” című vetítőképes előadását láthattuk a Plugor Sándor Művészeti Líceum dísztermében. A megnyitó után az alkotók, a kurátor tárlatvezetést tartottak. Ehhez a kiállításhoz is készült kísérő kiskatalógust. Gyermeknapra június elsején a Székely Mikó Kollégium Napraforgó előkészítő osztályának délutános csoportja „VÁLOGATÁS” című kiállítását kaptuk. A különböző technikával,a helyszínen készült műhelyfoglalkozások legsikeresebb alkotásait mutatja be a tárlat, a csoportvezetők, Kispál Mária és Sánta Edit irányításával. Június hónap folyamán egy újabb programsorozattal rukkolt elő a Magma. L. Simon László költő, író, szerkesztő „SZUBJEKTÍV IKONOSZTÁZ”című kötetét mutatta be Szombathy Bálint képzőművész, kinek ezt követően „VÁROSJELEK 1971-2012” című kiállítását L. Simon nyitotta meg. Az alábbi részlet a kiskatalógus előszavából származik, szerzője Karen Eliot: „Szombathy Bálint

„Családban marad 1.” kiállításmegnyitó: KISPÁL ÁGNES-EVELIN, EGYED PÉTER, SZABÓ LEHEL, BAÁSZ ORSOLYA

„Idő-Függések - A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása” megnyitó

„Idő-Függések - A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása” megnyitó: FÁNDLY EDIT, KISPÁL ÁGNES-EVELIN, SZÜCS GYÖRGY

26

„Stimulált rezgések” kiállításmegnyitó: CSIKI CSABA, VERES SZABOLCS, KISPÁL ATTILA, SZABÓ PÉTER

„Unframing the Landscape; Space Art & Ecology” vetítőképes előadás: JOHN K. GRANDE

„MAGÁNYOS ÉS TÁRSAS MŰVEK 2.0” kiállításmegnyitó: KISPÁL ATTILA, SEBESTYÉN ÁGNES, SZEGEDY-MASZÁK ZOLTÁN, FERNEZELYI MÁRTON

multimediális és nyelvi-ideológiai szempontból többfelé ágazó munkásságának egyik fő csapásán találjuk a városi környezetben végzett vizuális jeltani kutatásait, melyeknek kezdete 1971-re nyúlik vissza. A mozgalmas történeti korszak strukturalista és szemiológiai tanításai, új szempontú nyelvi megközelítései vezették Szombathyt arra az elhatározásra, hogy a zárt műtermeken és kiállítói tereken kívül – a közterületeken – keresse munkálkodásának helyszíneit, mint ahogyan tette városi vagy természeti környezetben véghezvitt akcióiban. A művész, aki soha sem foglalkozott festészettel és szobrászattal, az urbánus élettérben mozogva olyan spontán nyelvi jelenségekre, névtelen szerzők tevékenysége nyomán hátrahagyott vizuális jelképződményekre figyelt fel, melyekről úgy vélte, hogy teljes mértékben kielégítik festészetiszobrászati elvárásait, így hát lefotózva saját műveiként fogadhatja, illetve fogadtathatja el őket. Ahhoz tehát, hogy festményei és plasztikai alkotásai legyenek, nem kell ténylegesen festenie és szobrászkodnia, elég, ha az adott nyelvi-esztétikai jelenséget fotón rögzítve kiemeli a környezetéből. Az alkotói kisajátítás modernista gesztusával több száz felvételből álló gyűjteményt alakított ki, melyeknek tárgya egytől egyig talált eredetű, vagyis objet trouvé. Az alkotó semmilyen saját kezű beavatkozáshoz nem folyamodott, amikor diapozitívra vagy fotóra rögzítette ezeket a jelenségeket.” A kiállítás finisszázsán „begiNOend” címmel Bajkó László és Polgár Emília, az M-Stúdió művészeinek előadását láthattuk. A http://varosjelek.tumblr. com/ címen megtekinthető az a gyűjtemény, melyet egy munkaműhely keretén belül, fiatal résztvevők Sepsiszentgyörgy és környezete, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós városjeleit gyűjti egybe, Szombathy kategorizálása nyomán. Ezt követően a Magmában a kanadai John K. Grande kurátor, művészeti író „Unframing the Landscape; Space Art & Ecology” angol nyelvű vetítőképes előadását szervezték meg, másnap Grande megnyitotta Pokorny Attila „Természetes frekvenciák” című kiállítását. „Pokorny művészete intuitív. Hozzáférhető anyagokat dolgoz át. A természet jelenti a készletet. Az otthon a természet. A kölcsönhatás fajok közötti, és interkulturális. Pokorny beavatkozásai a helyhez való illeszkedés egy módját jelentik. A  szimbiózis, amelyhez a bejárt utak, a megélt tapasztalatok során jut el, műalkotássá válik. De a művészet nem egy tárgy, sokkal inkább egy emléknyom, amely az idő és az ezen a földön élő generációk folyamából lép elő. Brâncuşi ezekről a helyekről származó szobrász volt, és a véletlenek és megoldások, amelyekkel a művészetében találkozunk, a spirituálishoz vezetnek vissza. ” – írja John K. Grande. Augusztusban a „Családban marad 2.” anyagot láthattuk. Kiállított Buzási Andrea, Buzási Gyopár Orsolya, Buzási Marót Örs, Gáspár Csongor, Kispál Ágnes-Evelin, Kispál Attila, Martini Yvette, Sárosi Mátyás, Szabó Krisztina, Szabó Panna, Szabó Rákhel, Szabó Réka, Wanek Ferenc. „Egyfajta coming out ez a kiállítás: kívülállók előtt is feltárulnak egy különös, szerteágazó család tagjainak közös titkai, személyes vesszőparipái, gyermekkori emlékei és relikviái. Ami összeköti az alkotókat, az valóban néha „csak” a vérségi, rokonsági kötelék,ám erre a „családban-benne-létre” mindannyian szubjektív módon reflektálnak is” – írja B. D. T. a Transindex oldalán. Szeptemberben Antik Sándor „Világkép - Memória - Rekonstrukció” című kiállítását Ágoston Vilmos író, irodalomkritikus, művészeti író nyitotta meg Texasból, aki így írt az anyagról: „A kiállítás átfogó válogatást mutat be

27 Antik Sándor elmúlt három évtizedben készült műveiből. Ahogy a cím is sugallja, a kiállítás rendezése és bemutatása három szempontot követ. Bemutatja az alkotó művész felfogásának és világképének változásait az illető periódusban. A kulturális memória szempontjából nézve, olyan művek kerülnek előtérbe amelyek emblematikus alkotásai voltak a 80-as évek hazai és nemzetközi művészeti rendezvényeinek, és amelyek egy része ismeretlen maradt a közönség számára valamilyen oknál fogva. Rekonstrukció - régebbi művészeti akciók és performance-ok, melyek egyetlen alkalommal kerültek bemutatásra vagy megismételhetetlenek; installációk, melyek élményeit nagymértékben meghatározta egy adott térbeli, időbeli és történelmi kontextus;  művészeti események és alkotások, melyek csak a róluk készült fényképek, leírások, audiovizuális dokumentumok nyomán rekonstruálhatóak.  Egyébként a rekonstrukció szempontját maga a művész is érvényesíti, amikor régebbi munkáinak műfaji vagy technikai átírásait valósítja meg és alkotja újra.” A megnyitót követő napon a kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal beszélgetésen vehettünk részt „INTERDISZCIPLINÁRIS BESZÉLGETÉS” címmel. Jelen volt Antik Sándor, vizuális művész; Diana Marincu, művészettörténész; IvácsonAndrás Áron, filozófus; Kányádi Irén, filozófus; Székely Sebestyén György, művészettörténész, a kerekasztal moderátora és a MAGMA irányítói. Októberben a zajzenéket és a hang alapú műveket bemutató „Stimulált rezgések” eseményre kaptunk meghívást. „A kiállítás laza összegzése a romániai fordulat után – egészen a 2000-es évek elejéig – Kolozsváron létrejött kísérleti zenei csoportoknak. Tagjaik többségében az ottani képzőművészeti egyetem diákságának soraiból került ki. Csoportos képzőművészeti akcióik mellett zenei tevékenységük meghatározó volt ebben az időszakban.” (a részlet a magmacm.ro oldalról származik) Dokumentációs anyagokat láthattunk, hallhattunk és interaktív audiovizuális installációkkal próbálhattunk zenét produkálni. Jelen volt valamilyen formában Alergische Platze, cicalley, Cosmin Pop, Csiki Csaba, Raphael Lostak, Miklós Szilárd, OVEKK_FINN , M. Sadomazoveanu, Szabó Péter, Szántai János, Jackie Triste, Veres Szabolcs, VeresPop Art Reproduction . A kiállító művészek kísérleti zenei eseményével nyílt meg a „Stimulált rezgések”. Novenberre a temesvári Simultan egyesület által megrendezett Köztes tárgy című csoportos kiállítást hírdették meg. Szerencsés embernek mondhatom magam, hisz az alakulástól követem az irányvonalukat, eseményeiket. Olvasom a róluk és rendezvényeikről írt hazai és külföldi szaklapokban, médiában megjelent írásokat. Nemrég egy Szebenben megrendezett brainstorming során –ahová a bukaresti, kolozsvári, aradi, sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti élet szervezői kaptak meghívást–kiderült, hogy egész Románia területén egyedi entitás a Magma. Követendő példaként emlegették. Sehol egy hasonló intézmény, általában kevés a látogató, akik inkább csak a megnyitókra járnak, aztán kész és az is kiderült, hogy az önkormányzatok nem igazán támogatják ezeket a szervezeteket vagy bármilyen kortárs művészeti kezdeményezést. Brávó Sepsiszentgyörgy!

„Természetes frekvenciák” kiállításmegnyitó: JOHN K. GRANDE, POKORNY ATTILA

„SZUBJEKTÍV IKONOSZTÁZ” könyvbemutató: L. SIMON LÁSZLÓ, SZOMBATHY BÁLINT, LAKATOS MIHÁLY

„VÁROSJELEK 1971-2012” kiállításmegnyitó: L. SIMON LÁSZLÓ, SZOMBATHY BÁLINT

28

JOHN K. GRANDE Természetes frekvenciák Pokorny Attila kiállítása

“Az ember legyen mindennapi, vagy nem lesz egyáltalán” – Henri Lefebvre

Pokorny Attila Természetes frekvenciák című, MAGMÁban kiállított egyéni művészeti tárlata megkérdőjelezi a koncepcióban, beleértve a természetben mint koncepcióban gyökerező művészet fogalmát. A kiállítás jól illik a magmáról, a föld közepében a Wikipédia szerint 9000 Fahrenheit hőmérsékleten fortyogó kőzetolvadékról elnevezett kiállítótérhez. A művészet úgy kell az emberiségnek, mint a nap a természetnek, hiszen segít nekünk meghatározni, hogy „kik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk”. Az alkotásra irányuló késztetés magában hordozza a körülöttünk levő világ jobbítására irányuló vágyat. A természet, amelynek mi is részei vagyunk, korlátokat szab, amelyek üzenetet hordoznak számunkra. Az üzenet az, hogy a ráció önmagában nem tud javítani életminőségünkön. Az energiák fluktuációja, amely része a bioszféránkban zajló életfolyamatnak, képezi a változásra, gyara- podásra, önkifejezésre irányuló szükségleteink létrehozó magját. Minden kultúra a természetben gyöke- rezik. És a természet szeszélyes rendszer, állandó átalakulásban van, ugyanakkor alá van vetve a fizika törvényeinek. Pokorny művészete létrehozó válasz minderre a turbulenciára, létrehozó tervre és végtelen átalakulásra.  Múló nyomot hagy, akár egy lábnyom a környezetben. Pokorny puhán lépdel, és a nyomok olyanok, akár az emlékezet fájáról lehulló levelek. A fa az élet fája. Pokorny művészete intuitív. Hozzáférhető anyagokat dolgoz át. A természet jelenti a készletet. Az otthon a természet. A kölcsönhatás fajok közötti, és interkulturális. Pokorny beavatkozásai a helyhez való illeszkedés egy módját jelentik. A  szimbiózis, amelyhez a bejárt utak, a megélt tapasztalatok során jut el, műalkotássá válik. De a művészet nem egy tárgy, sokkal inkább egy emléknyom, amely az idő és az ezen a földön élő generációk folyamából lép elő. Brâncuşi ezekről a helyekről származó szobrász volt, és a véletlenek és megoldások, amelyekkel a művészetében találkozunk, a spirituálishoz vezetnek vissza. Pokorny műveihez hasonlóan, az élet egyszerű megértése, a mindannyiunk által végzett cselekvések és a természet tervének a megértéséből születő integritás révén. A természet beszél Pokornyhoz, és ő válaszol neki. Minden összetalálkozik.

Varrt víz (2007)

Varrt fal(2008)

29

Sziklavarrás; 2007; Avola, Szicília Partvarrás 2007; Avola, Szicília

30 Pulzus, székelyudvarhelyi művésztelep, 2013

„Minden magára adó közép-európai történelmi város, ha teheti, felmutat a kortárs modern művészet valamelyik ágából egy olyan különös hangsúlyt kapó szegmenst, ami a többitől megkülönböztetve, ha lehet, kiemeli.” (Csák Máté) A fenti idézet fényében örvendetes, hogy Székelyudvarhely kezdeményező szerepet vállalt a kortárs képzőművészet alakításában egy önálló művésztelep létrehozásával, mely meglepő módon rendkívül jó visszhangra lelt úgy a szakma, mint a közönség irányából. Mindig tudtuk, hogy Udvarhelyen jó képzőművészek vannak, de sokat kellett várnunk arra, hogy közösséggé is kovácsolódjanak. Ebben vállalt felelős és aktív szerepet az a Berze Imre fémjelezte fiatal generáció, mely rendkívül sokra hivatott. Ezt a hiánypótló és történelmi kezdeményezést örömmel karolta fel a Hagyományőrzési Forrásközpont és a Haáz Rezső Múzeum. Jó volt hallani, hogy tíz napon keresztül kilenc képzőművész a Spanyár-ház udvarán alkotott és szebbnél-szebb műtárgyak kerültek ki a kezük alól, melyek zöme a város képzőművészeti gyűjteményét fogja gyarapítani. A Pulzus Székelyudvarhelyi Művésztelep idei megszervezésekor is eltekintettünk a tematikai megkötéstől, mely korlátozná az alkotókat. Célunk az, hogy a művésztelepen a továbbiakban is olyan rangos művészek alkossanak, akiknek a városban hagyott művei a hazai és nemzetközi festészet, szobrászat helyzetéről, irányairól tájékoztatnak, egyúttal pedig hozzájárulnak a kortárs székelyföldi, erdélyi képzőművészet megújulásához. Kovács Árpád művészettörténész

Elekes Károly: TÖRTÉNELMI HÁTTÉR (olaj, fa 50x40 cm)

31 A székelyudvarhelyi Pulzus művésztelep létrehívásakor a kezdeményező és szervező Berze Imre valamint az intézményi és pénzügyi hátteret biztosító Haáz Rezső Múzeum és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által kitűzött közös cél az volt, hogy városunk évente teret adva az intenzív és igényes képzőművészeti alkotómunkának, bebizonyítsa, hogy más hasonló gazdasági- adminisztratív potenciálú helységekhez hasonlóan, rangos otthonává válhat a kortárs hazai és nemzetközi képzőművészetnek. Ennek érdekében hívunk meg, a minden évben udvarhelyen és környékén élő, vagy innen származó képzőművészek mellé, más székelyföldi, erdélyi és külföldi kortársakat is. Volt múzeumi munkatársunk Bíró Gábor, aki nemcsak kitűnő festőművész, de alkalmazott grafikusként és látványtervezőként is sokat tett azért, hogy a kortárs művészet formanyelve, amelyet ő lényegében már az itteni kezdetektől, a nyolcvanas évek végétől művel, Udvarhelyen otthonossá tudjon válni. Tette ezt úgy, hogy a helyi kánontól a kortárs törekvések irányába elrugaszkodott festményeivel, azokat rendszeresen kiállítva edzésben tartotta a helyi közönség vizuális nyitottságát, de úgy is, hogy ennek szellemében tanított, ha kellett szakkört vezetett, kiállításokat és művészcsoportot szervezett. Művésztelepi munkáját egy visszafogott, de erőteljes hatású munkával indította. A Spanyár-ház, azaz a művésztelep díszéül szolgáló szomorúfűzre aggatott „deres” levélfüzérével a hely szellemére bár kritikusan, de elfogadóan, ugyanakkor önmagát is érzékenyen pozicionáló minimális beavatkozással lényegében egy meditatív természetművészeti művet hozott létre. A művésztelep egyetlen külföldiként is jegyezhető képzőművésze Elekes Károly, bár Budapestről érkezett, mégis minden izében közénk valónak számít, nemcsak azért, mert itt született a Nyikó mentén és egyik kulcsfigurája volt és máig az, a Marosvásárhelyen alakult és kivándorlásra kényszerült MAMŰ művészeti csoportosulásnak, hanem legfőképpen azért mert mintegy menetrendszerűen hazajár és ami számunkra még fontosabb, az utóbbi időben rendszeresen egyre többet állít ki itthon is. Most készült művei is annak a Tunning című ciklusnak a legújabb darabjai, amelyből nemrég a Haáz Rezső múzeumban is bemutatott egy jelentős anyagot. Elekes Károly, a jel és jelentés köztes terében, tradíció és invenció kettős meghatározottságában, klasszikus bölcseleti, teológiai, természettudományos és nemritkán misztikus elméletek és azok vizuális leképezésének szubjektív egymáshoz rendelései mentén próbálja egyszerre érdekfeszítővé és igényesen precízzé, intellektuálisan pedig megnyugtatóan teljessé tárgyiasítani életérzéseit. Ezúttal egy a pop-artra visszautaló vizuális jelsorral, a magyar „királyi” tévék logóival tette emlékezetesen különössé, tuningolta elekeskarcsis triptikonná alkotását. A transzavangárd művészet marosvásárhelyi képviselőjeként ismert festőművész, performer, sajátos önreflekciókat megvalósító installációkat létrehívó, szintén MAMŰ-s Bob József, azaz Bumbi, ugyancsak a „high and low” művészet, azaz a professzionális és a hétköznapi vizuális kifejezőerőt ütközteti festményein. Laikus házaspárral festeti meg az általa előre kiválasztott figuratív, az egyrészt tradícióval teli, másrészt hétköznapiságában személyes helyben talált identitásmotívumokat. Ezeket a vendégelemeket, a kompozícióban elfoglalt szerepét és tartalmi összefüggéseit uralva, így képi rendeltetésüket is meghatározva, többek között arra használja, hogy a festőművészi elvontságra

Biró Gábor: P.L. EMLÉKÉRE (installáció, papír, 207 cm)

Ferencz S. Apor: ŐZ TÖRTÉNET (installáció, 100x100x20 cm)

32 hajló kifinomult formanyelvnek, de éppen ezért a közönségben érthetetlenséget ellensúlyozandó megragadja a figuratívitást, a valóság reprezentációját kereső nézők figyelmét. Így válik a nagyvonalú absztrakt festmény és egy mellesleg identitáskereső, de legfőképpen egy művészetszociológiai helyzetet rögzítő szociális tartalmú akcióművészeti esemény dokumentumává. A csíkszeredai Ferencz S. Apor két alkotása közül az egyik ahhoz a sorozathoz tartozik, amely régi fényképekből kiemelt, legtöbbször szó szerint kivágott képi szegmenseket a pop-artra is visszautalóan fanyar boldogság és béke kivonataként jelenít meg egy itt talált tárgyi idézettel. Így kapcsolva össze a másik, a síktól teljesen elszakadt tárgy-együtteséhez, installációjához, amely a pályája startjánál már használt technikákat, a kerámiát – ezúttal a kereskedelemben forgalmazott cserépsípokat és a készen talált tárgyak művészi hasznosítását – most egy őzkoponya - hozta vissza a művészetébe, és ami talán fontosabb, ezzel együtt egy újfajta, kritikusabban tematizáló, kombattánsabb magatartást is. A háromszéki Zalánból érkezett Madaras Péter a szobrászat egy rá valló válfaját műveli, aki miközben formailag minimalista, érzelmi töltetében, a gyermeki, a szerelmi ártatlanságra, azaz az érzelmileg egyensúlyban levő lélek romolhatatlanságára utal, ezúttal a tenyérbe fogható gömb és szív hibridéből kialakított formákkal. A Madaraséval rokon szellemiségű Berze Imre szobra, aki a bölcső funkcionális lényegének, a még élő emlékű népi forma és jel kettőségének világát kombinálta, azzal az immár sajátosan berzeinek is mondható formavilággal, amelynek lényege egy, az emberi lélek befogadó voltára utaló (de pl. templomokkal, hangszerekkel is összefüggésbe hozható) tereknek a kialakítása a simogatásra ingerlően érzéki formák belsejében. A kivételes anyagba, egy a föld mélyéből előkerült sok évezredes fába faragott plasztika, érthetően, a

Berze Imre: BÖLCSŐ (fa, 32,5x43x17 cm)

forma rusztikus ihletettségéhez illően, vaskosabban kezelt, nem véletlenül azokhoz a szobraihoz hasonlóan, amelyeket pusztuló falusi emlékek faanyagából készíti. A Nyárádremetén élő Máthé Edit Békétől békéig című képe egy hosszabb ideje festett bölcseleti mélységeket is érintő képciklus legutóbbi darabjaként, a lélek tisztaságának keresésében és a problémamegoldások jegyében fogant. Festői eszközökben elemi tehetséggel áldottan, könnyednek látszó darabja egy eredendően drámai háttér feloldása, különös tekintettel a komor

Bob József: FÉL HAJÓ közreműködött Pálfi Gyöngyvér és Pálfi Lajos, (olaj vászon, 220x100 cm)

33 igazságnak olyan módon való festői előadása, hogy annak eredményeképpen mind az igazság káposztája, mind a kép befogadóinak mindent lerágó kecskéhez hasonló fogyasztói derűje megmaradjon. A csíkszeredai Nagy Melinda festői gondolatai az élettani folyamatokra, különösen a genetikaiakra rímelő előhívott véletlenek adta kérdések vizuális modellezhetősége körül forognak. Megzabolázhatóak- e, az akart élet mesterséges szüleményei, az isteni akarattól elrugaszkodni próbáló emberi teremtmények végzetességbe hajló sorsa? Értelmes életre, szeretetre bírhatók-e az élet mostoha laboratóriumaiból előhívott mutánsai a sorsnak? Képei ezekre vagy ehhez hasonló ilyen konkrétan meg nem fogalmazott kérdésekre próbálnak igenlő, biztató választ adni. A székelyudvarhelyi Török Ferenc képeinek világától sem állnak messze ezek a teremtés természetére rákérdező meditációba hajló kérdések. Csak ő sokkal impulzívabb, akit maga a művészi cselekvés, a világot alakító erők milyensége érdekli, azaz a képen kiélhető aktív energia felszabadító voltának demonstratív felmutatása és megnevezése. Az alkotás akciója során szinte spontán módon keletkező művészi minőségeknek a pillanatnyi érzelmi állapot és egyéni temperamentum együtthatásából létrehozható élményszerűség intenzitása foglakoztatja. Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész

Madaras Péter: CÍM NÉLKÜL (fa, 12x53x12 cm)

Török Ferenc: NÉZVŐPONT (olaj vászon, 120x80 cm)

SC SILK DESIGN SRL RO-545500, Sovata, str. Caprioarei nr. 44, tel: 0365 082 316 [email protected], www.silkdesign.ro adószám: RO 17695395, J 26 1112/2005 számlaszám: ROL: RO51 RZBR 0000 0600 1233 0001 Raiffeisen Bank Ag Sovata