művészetről,...művésztelepekről,...
I. évfolyam, I. szám, 2011. október; megjelenik székelyföldön
3
2
Felelős szerkesztő: Siklodi Zsolt képzőművész Szerzők: Erőss István, képzőművész Lőrincz Ildikó, művészettörténész, művészeti író Siklodi Zsolt, képzőművész Túros Eszter, művészettörténész Vécsi Nagy Zoltán, művészettörténész Munkatársak: Kassay L. Péter, Kulturális és Művészeti Központ-Gyergyószárhegy, igazgató Muszka Vilmos, Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ-Gyergyószárhegy, főkönyvelő Hajdú Attila, tördelőszerkesztő Arculaterv: Siklodi Zsolt Kiadó: SILK DESIGN KFT RO-545500, Sovata, str. Caprioarei nr. 44, tel: 0365 082 316
[email protected], www.silkdesign.ro adószám: RO 17695395, J 26 1112/2005 számlaszám: ROL: RO51 RZBR 0000 0600 1233 0001 Raiffeisen Bank Ag Sovata
ISSN 2285-7516 www.korkep.ro A lap megjelenését támogatta:
Ára: 20 lej, 1300 HUF, 5 EUR megrendelhető postai utánvétellel a:
[email protected] e-mail címen.
Tartalom: SIKLODI ZSOLT: editoriál...erről... 5 ERŐSS ISTVÁN: Szárhegy az erdélyi képzőművészet kontextusában 6 VÉCSI NAGY ZOLTÁN: Egy-egy mondat a szárhegyi „KORKÉP 2011” alkotásairól 8 ERŐSS ISTVÁN: A természetművészetről 15 Könyvbemutató, 2011 augusztus 18, Insomnia kavéház, Kolozsvár 17 TÚROS ESZTER: Nature Art, avagy Természetművészet 18 LŐRINCZ ILDIKÓ: Minimum Party Alkotótábor 20 TÚROS ESZTER: Fiatal képzőművészeket népszerűsítő Projekt 24 TÚROS ESZTER: Free Camp – 2011 26
5
editoriál ... erről... Kedves, ha rákérdez mit is tart kezében jogosan teheti fel nekem a kérdést mi akar ebből lenni? Természetesen amikor még fiatalosan belevág mindenbe az ember a közölnivalóit mind egyszerre szeretné elmondani, viszont az idő teltével észreveszi, hogy csak mindent lassan adagolva sorjában téve teheti meg. Ez a kiadvány nem tesz mást mind összerakja mindazt, amit elodáztunk kimondani, megjelentetni és mégis megtörténtek, ha még nem is voltak publikálva, promoválva megfelelő időben. A szárhegyi művésztelepet vezetve az évek során sokmindennel és sokfélével találkoztam, ezek hatással voltak rám nézve, környezetemre, gondolkodásomra. Különböző kultúrkörökből érkezett alkotók adott helyzetekben ugyanúgy láttak, látnak dolgokat, a különbözőségek az neveltetésünkből, hagyományainkból fakadóan eltérőek tőlünk, de alapjában ugyanazok, Delhiben esetleg azt gondolják, hogy minden Európában történik, mi azt hisszük, hogy minden New Yorkban történik és az idő során rájövünk, hogy minden ami van egy közösség terméke egyben lokális és univerzális. Szárheggyel párhuzamosan a Székelyföldön még rengeteg művészeti rendezvény megtörtént, megfogalmazódott, amelyek egymásra hatással voltak. Boros Lajos szerint a gondolatok terjedése olyan mint az internet ha van hozzá kellő adó-vevő akkor valahol találkoznak, felismerhetőek, még ha közvetlen kontaktusba nem is kerültek azoknak szerzői, felismerői. Tehát ez, ezek szerint az, amiről beszélünk, lehet művésztelepi közlöny, vagy szokványos kiadvány ami művészeti lapnak is mondható, viszont nem azzal a szándékkal, hogy rá lehessen mondani, hogy újra ugyanaz, vagy arra a kaptára huzták ezt is, természetesen a leírtak felvállalásával. Ebben elsősorban a megtörtént idő dokumentumainak a közlésére vállalkoztunk, erre sor kerülhetett annál is inkább, mivel itt a periférián minden lassan elkerül, olyasmi jelenik meg ami a napi sajtó, vagy hír anyaga lehetett, de ez mindig közvetve egy újságíró prizmáján szűrődött ki. Persze ezeket is a szervezők, szerzők adták a közlő szájába, minden jó, akkor pillanatnyilag, de utólag kiderűl, hogy rengeteg minden kimaradt. Ha szóban, betűben, vagy a vizuális kommunikáció terén valamit közlünk, azt abból a célból tesszük, hogy mondanivalónk van, másért miért is tennénk. Egy rovat tükrözi-e a szerző mondanivalóját teljes mértékben, vagy a téma szerint megrendelésként íródott, tükrőzi-e a szerző egyéniségét hosszútávon, vagy csak pillanatnyi felindulás volt, megfelelés tükre. Arra tesz kisérletet ez a kiadvány, hogy közöljön e lap oldalain, közös gondolatokat, közöljön a művészetről, amelyeket művészetörténész vagy képzőművész mondott ki környezetében, megélt, kijelentett, megtapasztalt, időről. Siklodi Zsolt, 2011 október
7
6 ERŐSS ISTVÁN Szárhegy az erdélyi képzőművészet kontextusában Szárhegy és a nagybányai örökség Mitől válik szellemi műhellyé egy művésztelep? Amikor megfogalmazódik néhány emberben, hogy művésztelepet kellene létrehozni, akkor a köztük meglévő együttgondolkodásra és összhangra, egy jól körvonalazódott helyre és némi pénzre van szükség. Ilyenkor valójában az alapítást és az alapítókat mozgató közös gondolkodás az, amely rátalál ideális helyszínére, ahová voltaképpen már a hely szelleme hívatja meg az alapítókkal művésztársaikat. A közös munka, a művészi eszmecsere természetesen alakít az eredeti gondolaton, szellemiségen, ám mégis megerősítve viszi tovább azt. Így kiegészülve, megszilárdulva, az alapgondolat egy idő után már nem csak az alkotótáborban résztvevő művészekre van befolyással; a tábor szellemisége kisugárzik, és egész generációk gondolkodásmódjára kihat. Amikor 1974-ben megszületett a gondolat, hogy művésztelepet kellene létrehozni, az akkori alapítók – Gaál András, Márton Árpád, akiket ma már „Csíki Műhely” gyanánt tartunk számon, valamint Zöld Lajos, újságíró – mindan�nyian helyi kötődésűek voltak, ismerték Szárhegy adottságait, vonzotta őket a természeti és az építészeti környezet, ráadásul hasonlóan is gondolkodtak. Ki szerettek volna menekülni, el szerettek volna vonulni a hétköznapokból, hogy a táj szépségén, a természet örökérvényűségén, a tradíciókon keresztül értsék és mutassák meg a világot. Nagyban hatott rájuk a még élő zsögödi példakép, Nagy Imre, aki nemcsak azzal tűnt ki az akkori öregek közül, hogy Nagybányát, Budapestet és a nagyobb európai művészeti központokat is bejárta egykor, hanem azzal, hogy tudatosan vállalta a hazatelepedést, az elvonulást, és úgy élt évtizedeken keresztül, hogy része-részese volt annak az életformának, annak a helynek, amelyből szín- és formavilága táplálkozott. Roppant fontos megemlíteni, hogy ezekben a kezdeti években a résztvevők között találjuk,a valamikori Nagybányai Művésztelep aktív résztvevőit, Balla Józsefet és Ciupe Aurélt, akik az egykori Nagybánya iránti nosztalgia kapcsán jöttek, magukkal hozva egy darabot a nagy elődök szellemiségéből. Nagy Imre, Balla József, Ciupe Aurél − három nagybányai művész szárhegyi kötődéssel. Mindkét művésztelep a szellemi központtól távol, abból mintegy kivonulva jött létre, az ott alkotók meghatározó élményaga a gyönyörű természeti környezet, a színes népviselet és a népi élet volt. Bátran kimondhatjuk, hogy létezik egyfajta szellemi folytonosság Nagybánya és Szárhegy között. Gyergyószárhegy az erdélyi képzőművészet kontextusában A hetvenes évek végén, a nyolcvanas években – ekkor a „Barátság” nevet viselte az alkotótábor – a kommunista diktatúra keményedésének idején, a Szárhegy vonzáskörébe tartozó művészek tehát a félrevonulásban, a tradíció felé fordulásban, az abba kapaszkodásban látták – akár akaratlanul is – a megmaradás egyetlen esélyét. Félrevonulásukat természetesen az eszmecsere vágya is hajtotta, a kísérlet arra, hogy másutt élő, másképp alkotó művészekkel osszák meg tapasztalataikat és megfordítva. Ebben az időszakban a helyi alkotók mellett Bukarestből, Temesvárról, Nagyváradról és persze Kolozsvárról, Marosvásárhelyről hívtak meg olyan művészeket, akikkel érdeklődésük, mentalitásuk, az általuk használt technikák révén megtalálhattak valamilyen közös nevezőt, megerősíthették egymást szakmai meggyőződésükben. Mindeközben folyt a Lázár-kastély rekonstruálása, és gyarapodott az alapítók által létrehozott gyűjtemény.
Ugyanebben az időszakban jelentkezett egy újabb, fiatalabb nemzedék, amely a hivatalos ideológiától Szárhegyhez hasonlóan távol tartotta magát, de az elvonulás helyett egyfajta alternatív létbe menekült, figyelmét leginkább a nemzetközi kontextusra összpontosítva. A korabeli már-már hermetikusan elzárt világban szinte a lehetetlent kísértve, a művészet határainak a kiszélesítésére, a nemzetközi paradigmák befogadására törekedett. Művészeti magatartásukat a kísérletezés, a provokálás jellemezte, és ezzel olyan új kifejezési formákat vezettek be a köztudatba, mint a performance, a happening, az installáció vagy a land art . Ezt a szellemiséget a temesvári SIGMA csoport és néhány bukaresti, illetve kolozsvári művész mellett legmarkánsabban a marosvásárhelyi MAMŰ-csoport képviselte, amelynek meghatározó alakjai Elekes Károly, Borgó György Csaba, Krizbai Sándor és Nagy Árpád voltak. A MAMŰ holdudvarát azonban nemcsak a főiskolát végzett képzőművészek adják, hanem egy széles, a művészet iránt fogékony értelmiségi kör járhatta végig korlátlan szabadságvággyal a klasszikus műfajokon túli területeket. Ez a friss, a hivatalos ideológiát semmibe vevő művészet érthető módon nem mutatkozhatott meg a korabeli művészeti élet hivatalos helyszínein. A galériákból kiszorulva, ezek a projektek magánlakásokban és legfőképp természeti környezetben, többnyire a Vizeshalmok nevű különleges természeti képződmények körül zajlottak. És bár mind művészi hozzáállásában, mind kifejezésmódjában Szárhegy és a MAMŰ csoport teljesen eltérő utakon járt, indíttatásuk – a diktált ideológia elutasítása – és tevékenységük helyszíne – a természet – mégiscsak azonos. A 90-es évek Rendszerváltáskor a politikaiakon túl egyéb irányok is átfogalmazódnak, egyfajta nyitás és értékválság következik be. Az 1989-es fordulat előkészítette a talajt egy újabb nemzedék kibontakozásához. Ebben a pillanatban nemcsak a társadalmi struktúrák bomlottak meg, hanem nagyot változott az értékrend is. Társadalmi bizonytalanság, a gazdasági szerkezet átalakulása, az információk szabad áramlása, migrációs hullám – ezek a gyökeres változások a tábor jól beolajozott működési rendjén is éreztették hatásukat. Néhány évnyi útkeresés után új vezetés került Szárhegyre, és a 90-es évek elején az új generáció is kezdett megjelenni a meghívottak között: Miklósi Dénes, Biró Gábor, Siklódy Ferenc, Simon Zsolt, Koszti István Miklós, Jánosi Antal. Az 1998-as, a Túlsó P’Art művészcsoport szervezésében megvalósuló művésztelep a tábor szervezésének koncepciójában végbement markáns változást jelezte. Ezt a tábort az Erdélyből Magyarországra kitelepedett képzőművészekből álló csoport (Borgó György Csaba, Tasnádi József, Rohonci István, Erőss István) szervezte, amelynek céljai egybeestek a tábor akkori vezetésének újító szándékaival. A magyarországi művészeti életben aktívan részt vevő, ugyanakkor az erdélyi szcénát is ismerő csoport a művésztelepek szervezése révén széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. 1998-ban fiatalabb, a 30-as, 40-es éveikben járó, szakmailag elismert művészek gyűltek össze Szárhegyen Erdélyből, Bukarestből, Magyarországról, illetve Nyugat-Európából és TávolKeletről, és a szintén meghívott Beke Zsófia személyében egy szakíró helyezte művészettörténeti kontextusba az ott történteket. A tábor befejezéseként Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Háza mutatta be az elkészült munkákat, majd a következő év tavaszán a budapesti közönség is megnézhette a kiállítási anyagot.
Az erdélyi és magyarországi sajtó kitüntetett érdeklődése, valamint az alkotótábor és a kiállítások szakmai visszhangja Erdélyben és Magyarországon egyaránt igazolták az új törekvések létjogosultságát. Jól bizonyítják ezt a Barabás Miklós Céh elnökének, Jakobovits Miklósnak szavai: „Csaknem ötvenéves elzártságunk a nagy nyitott európai kultúrától azt eredményezte, hogy a modern képzőművészet kritikai szemlélete háttérbe került. Alig van műkritikusunk, aki egy mai, újszerűen értelmezett képzőművészeti alkotást elemezni tudna. Ezért rendkívül örvendetes az a tény, az a mozgás, ami Gyergyószárhegyen elkezdődött, hogy a hagyományos művészeti táborok mellett megindultak az avantgárdot kereső, az új minden rezdülésére érzékeny művészeti táborok is, melyek különösen a fiatal, új életérzést, új kifejezési vágyat sugározzák felénk. A különböző szemléletű és profilú táborok nem ellentétei egymásnak, nem tagadják egymást, hanem ellenkezőleg, más-más színezetükkel gazdagítják az amúgy is gazdag erdélyi művészeti palettát, mely által mindegyik művészeti szemlélet erőteljesebben körvonalazódik, egyben ötvöződik, mint az erdélyi és közép-európai életérzést kifejező szemléletek gazdagsága.” A 2000-es évek elejétől egy újbóli vezetésváltást követően a megfiatalodott szervezőgárda ennek az új koncepciónak a jegyében hozza létre éves rendszerességgel nemzetközi művésztelepét. A természet, a tradícióit máig őrző falu közelsége, a természetes anyagok
használata továbbra is meghatározza Gyergyószárhegy lényegét. Ugyanakkor a résztvevők kiválasztásánál fontos szempont, hogy a meghívott művész műfaji kötöttségek nélkül, kifejezési eszközei tekintetében korszerű legyen. A helyi, magyarországi és külföldi, illetve a legfiatalabb generációt is képviselő művészek igen változatos kifejezési eszköztára révén az itt folyó munka nemzetközi kontextusban is értelmezhetővé válik, és ezáltal reményeink szerint bekapcsolódhat a nemzetközi vérkeringésbe. Szervezőkként mindent megteszünk azért, hogy a művek megszületése és a spontán emberi kapcsolatok kialakulása mellett a Szárhegyen töltött három hét alatt lehetőség nyíljon egymás mélyebb szakmai megismerésére is: olyan beszélgetéseket igyekszünk generálni, amelyek felszínre hozzák a művészeket foglalkoztató gyakorlati és elméleti kérdések hasonlóságát és különbözőségét egyaránt, és így a további szakmai együttműködés majdnem magától értetődik. Ez a szervezői törekvés – úgy tűnik – már most érezteti hatását, hiszen több a szárhegyi táborhoz köthető erdélyi művész kapott meghívást külföldi kiállításokra és művésztelepekre. Meggyőződésünk szerint csak a türelmes munkával felépített kapcsolatrendszer segítheti elő, hogy Szárhegy vonatkozásában eltűnjön a lokális és az univerzális, a periféria és a központ alá-fölérendeltségi viszonya, és szerves részesei legyünk a nemzetközi vérkeringésnek, melybe beáramoltatjuk sajátos, helyi értékeinket, sajátos látásmóddal, problémafelvetéssel gazdagítva a kortárs képzőművészetet.
9
8 VÉCSI NAGY ZOLTÁN Egy-egy mondat a szárhegyi „KORKÉP 2011” alkotásairól Részletek a megnyitószövegből.
Dobribán Emil „Hód ház”-a egy természetes anyagokból épített odú, illetve csak annak emberalkotta, de a természetességet mesterien imitáló mása.
Siklódi Zsolt „Árnyékok I. II. III. IV.” című folyamatművében helyszíni efemer beavatkozással és ennek utólagos dokumentálásával - nem a természetet választja tárgyául, hanem a művészetet – és így kérdez rá ezek problematikus viszonyára.
A tajvani Lai Yun-Hsin „Önarckép”-e nekünk ismerősnek tűnik, mert a helyi Sung Hsi Te tajvani művész organikus formát idéző „Tavasz” című szobrákánonban is létező formanyelven fogalmazott plasztikája, a maga megkettő- ban, bár némi egzotikus ízt is érzünk, mégis lényegében hozzáidomul egy zött tükrözöttségével, talán az evilági és túlvilági én viszonyítása. felénk is ismert, stilizálóan természetmegjelenítő szobortípushoz.
Pál Péter: „Egy fa árnyéka” a természet érintetlenségét demonstratíven megtartó, a kiállítóhelyen viszont azt érzékletesen dokumentumszerű monumentummá, a tűnő jelenséget az árnyékot kőmezőbálvánnyá konvertáló alkotás.
Erőss István „Önarckép”-e a természet és műalkotás viszonyát élesíti ki élet és halál borzongatóan szép összefüggésein keresztül - egy kitüntetett kulturális pillanat - a kiállítás megnyitójának idejére.
Hanjyo Katsuki japán művész„Believe,” azaz Hit című kőszobra bár Európában is ismerős hangon szólal meg, mégis enigmatikus címén túl is kínál távol-keletiségnek tűnő kulturális másságot, éppen vérvörösre festettsége és ennek félig lepucoltsága révén.
11
10
A brit Colin Foster „Fényfogó XII”.-je egyesíti a modernista absztrakt szobrászat klasszikus racionalizmusra alapozó időtlenségét és jelszerű monumentalitásra törő tendenciózusságát, sajátos, univerzum iránt érzett alázatával és természetes kiváncsiságával, valamint a potenciális megfigyelőkben megtestesülő ritualitás emberi dimenzióival. Szigeti Gábor Csongor „Mérleg”-ében összekapcsolódik jel és funkció, sőt éppen a működtethetőség válik jellé, mi több jelképpé, nagymérvű szociális Tasnádi József a trójai faló édeskés parafrázisa, a „Szárhegyi Pingvin” akart bájossága és megkapó bravúrossága keserű ízeket rejt. érzékenységet indukálva.
Deli Ágnes „Hegy és Tájkép” és Gaál Endre „Cím nélkül 1-2” Mindkét művész alkotásaiban számomra a kettősségek relevánsak. Például az anyagok használatában: fém és kő, fa és kő, textil és festett fa, talált tárgy és föld, valamint a női és férfi princípium, a puhaság és keménység harmonikus együttlétében. Munkáik lényegéhez tartozik a hely szellemének megidézése, előhívása, a „genius loci” műtárgyiasítása.
13
12
Péter Alpár a táj látszólag kémiai alapozottságú vizsgálatán keresztül jut el a megismételhetetlen egyediségig, meghatározó lelkiséget tulajdonítva objektív tényezőknek. Tézisként előadott konceptualitásának hitelt ad a fokozott igényességéből előhívott szépség.
Miklós Hajnal nyírfás installációja a mimézis és pszeudó leképezésnek problémafelvetését mintegy rögeszmés repetitívitásban testesíti meg szubjektív teljességgel.
A mexikói Verduzco Alvaro könnyedséggel lazított, kritikus „Erdélyi képeslapjai” - melyeket inkább nekünk házigazdáknak, mint a külföldről idelátogatóknak szánt - a hely szellemének árnyoldalait mutatják meg.
Koter Vilmos „Állatevés: tyúkhús, disznóhús, marhahús, bárány, ló” című performanszában a természet és az ego sapiens kapcsolatának sajátossága vált központi, mondhatni bölcseleti kérdéssé.
15 ERŐSS ISTVÁN A természetművészetről
Erőss István: Pulóver, 2007
A természetművészet ma még egy általánosan nem elterjedt, jelentésében képlékeny, szakirodalmilag sem egyértelmű fogalom. A nature art kifejezés a 60-as évek végétől már létezik, és akkoriban szinte kizárólag európai művészek vagy kritikusok használják. Még nem abban az értelemben, mint ahogyan manapság, inkább csak egy kiállítás vagy egy mű címeként. Ez utóbbit példázza Timm Ulrichs, aki 1969-ben egy galériát friss fenyőrönkökkel töltött meg, és magát a művet hívta nature artnak. Klaus Hoffmann 1969-ben egy, a művészet expanziójáról szóló értekezésében úgyszintén a természet és művészet polarizációjának taglalásakor használja a nature art kifejezést, mint a természetben rejlő esztétikai potenciált, amely méltó a művészetbe való beemelésre. Heinz Thiel a Kunstforumban írt cikkében már azt boncolgatja, mit is érthetünk a Natur Kunst fogalmán: “Art for and with nature, the site in which this is developped (the context) and the natural material.” [1] (Thiel, 1982) Thiel megfogalmazása azért fontos momentum, mert itt már a land arttól megkülönböztetve használja ezt a terminológiát. A szintén német műkritikus, Sibylle Berger a későbbiekben gyűjtőfogalomként kezdi alkalmazni a Natur Kunst terminust, beleértve az arte poverát és az animal artot is. A nature art megnevezés Amerikában azért nem használatos, mert túl általánosnak tekintik. A land art szülőhazájában valószínűleg ragaszkodnak a belőle kinövő számtalan irányzat egzakt megnevezéséhez, mint amilyen az ecoart, az environmental art, az earth art, a ressource art, a primitivist art stb. Az észak-amerikai földrészen az ecoart izmosodott meg leginkább, maga alá gyűrve, bizonyos fokig integrálva a többi korábban jelentős irányzatot. Ázsiában a nature art kifejezést nagy magabiztossággal használják, olyannyira, hogy például Koreában a fogalom teljesen beépült a köztudatba. Ebben nagy szerepet játszott a Yatoo csoport tevékenysége, az általuk megjelentetett tömérdek kiadvány, valamint az általuk generált számos média-megjelenés. A kifejezés a csoport egyik vezetőjétől, Ko Seung Hyuntól ered, aki 1983 óta kezdte el használni a csoporton belül. 1988 májusában, a Dong-A Gallery-ben, Daejon városában rendezett kiállításuk már a Nature Art Indoor címet viselte. Érdemes megfigyelni a nature art fogalmának fejlődési ívét is a hatvanas évek óta megjelent szakkönyvek címének tükrében: Land Art - 60-as évek; Art in the Land (Alan Sonfist) - 70-es évek; Art and Nature (John K. Grande) - 80-as évek; Art in Nature (Vittorio Fagone) - 90-es évek; Nature Art (Yatoo csoport) - a 90-es évektől napjainkig. A nature art angol definíciója - “art for and with nature” - véleményem szerint túl redukált és leegyszerűsítő, ezért felsorolnék néhány olyan tulajdonságot, amely a nature art jegyében született művekre jellemző. Először is: ezek a művek az urbánus környezettől távol, általában természeti, esetleg falusi környezetben jönnek létre. Az így létrehozott “jel” az adott táj specifikumát, egyedi jellegét erősíti, összefonódásuk megváltoztathatatlan, a mű nem tud létezni ezen a meghatározott környezeti kontextuson kívül. Az alkotás elkészítésénél a művész az adott környezetben fellelhető természetes anyagokat használja, melyek általában múlandóak, lebomlanak, így maga a mű is efemer jellegű. Az idő konkrét formában jelenik meg a műben, hiszen már az alkotás pillanatában bele van kódolva egy bizonyos élettartam. Ebben az esetben nem érvényesül a konvencionális, örökkévalóságnak szánt mű mítosza - az alkotás a természet ciklikus változásainak idejében létezik. Az anyagmegmunkálás során az alkotó főleg a kézműves technikákra szorítkozik - csapolás, fonás, eresztés, kötözés, stb. -, és kerüli a gépi megmunkálást. A természetművész tiszteli a népművészetet, a nyugati kultúrán kívül eső művészetet, nem kiemelve azt saját kontextusából.
A létrejött művek bizonyos szempontból a mainstream ellenében születnek, általában nem szállíthatók, így nem is mutathatók be a világ emblematikus múzeumi helyszínein. Továbbá nem koncentrálhatók, így a gyűjtők érdeklődésén kívül esnek. Természetművészeti központok Európa különböző területein egymástól eltérő motivációkkal indulnak a művészek. Olaszországban az arte povera vonzalma a domináns a civilizációtól - így a közönségtől is - távol eső, primitív vidékek iránt. Németországban Joseph Beuys aktivizmusa segíthetett a mozgalom megerősödésében, míg Angliában a buddhizmus hatása jutott kifejezésre. A nyolcvanas évek közepétől sorra jönnek létre olyan művészeti központok, amelyek a városoktól távol, kis falvak környékén, eldugott kastélyok parkjában, tengerparton vagy elhagyott szénbányák területén rendezik meg szimpóziumaikat, természetművészeti eseményeiket. Kiemelkedik az 1986-ban az észak-olaszországi Arte Sellában alapított első ilyen művészeti központ, majd a Centre International d’Art et Sculpture a dél-franciaországi Cretet-ben, a dániai Tranekćr International Art and Nature Center (Tickon), vagy a hangzatos nevű Europa-Biennale Niederlausitzben, a németországi Cottbus közelében. A központok rendszeres meghívottjai között ott vannak a neves európaiak, például Udo Nils, Andy Goldsworthy, David Nash, Herman Prigmann, Giuliano Mauri. De gyakran megjelennek itt az Európán kívüli fontos alkotók is, mint Alan Sonfist, Helen és Newton Harrison vagy a japán Hiroshi Teshigahara. A fent említett központok - a niedrerlausitzi intézményt leszámítva - a mai napig is működnek. Rajtuk kívül számos új, hasonló profilú központ jött létre szerte Európában. Az állandó programmal és főállású alkalmazottakkal rendelkező, Cilve Adams által igazgatott CCANW (Centre for Contemporary Art and Natural World) egy 1400 hektáros erdőben található Bristol mellett, Angliában, ahol a kiállításokon kívül tematikus előadások és rezidens programok gazdagítják az évi háromszázezer látogatót vonzó programot. Az ’Arts Nature’-t jeles szakértők bevonásával szervezi meg évente egy turizmusfejlesztő iroda Közép-Franciaországban. De vannak időszakonként működő rendezvények is, mint az ötévenként, a Documenta ideje alatt szerveződő ’Natur Kunst Forum’ Licherodeban, Kassel mellett, mely egy a környezettudatos gondolkodás köré szerveződött településközi kistérségi társulás finanszírozásában működik. Távol-Kelet Általánosságban elmondható, hogy a keleti ember világlátását sokkal jobban meghatározzák vallási és kulturális hagyományai, mint a nyugati kultúra emberéét. A keleti vallások mindegyike, a hinduizmustól a buddhizmuson és a shintoizmuson át a taoizmusig, különleges, a nyugatitól eltérő szemlélettel és lelkiséggel közelít a természethez, ami alapvetően meghatározza a keleti művészek természetművészeti gyakorlatát is. A mindenség egészét, a dolgokat és élőlényeket átjáró, örök, végtelen, változatlan és egységes Világlélek a hinduizmusban, a végső célt a természettel való összeolvadásban látó taoizmus, a buddhizmus etikai és egyúttal esztétikai hozzáállása a természethez vagy a természetet kamiként tisztelő shintoizmus - mind arról tanúskodik, hogy a keleti emberek, köztük a tradíciókkal a nyugati embernél sokkal szofisztikáltabb viszonyt kialakító művészek is, szakrális és nem hierarchikus viszonyban állnak a természettel. A természetbe való emberi beavatkozás csak a legmagasabb szinten képzelhető el számukra, ezért is tekintik pélául a kertépítést egyszerre filózófiának és magas művészetnek évszázadok óta. A keleti ember világlátása nemcsak a természethez, hanem az általa készített tárgyakhoz fűződő viszonyát is meghatározza. A nyugati ember számára szinte értelmezhetetlen esztétikájú vabi-szabi, a külső környezet harmóniájának megteremtését célzó fheng-shui, akárcsak koreai változata, a sen, vagy az indiai kézművesség termékei a természetet, annak törvényszerűségeit, dinamikáját, erőit követik. A keleti ember legfőbb célja tehát, ami a természetművészeti alkotásokban is nyilvánvalóan
17
16 Könyvbemutató 2011 augusztus 18, Insomnia kavéház, Kolozsvár Erőss István: Természetművészet (Líceum Kiadó 2011 április)
kimutatható, a természettel való “kreatív eggyé olvadás”. A keleti természetművészet tehát sosem volt agresszív, hódító vagy akár átalakító karakterű. Sokkal inkább jellemzi a természet belső dinamikáját követő, szelíd “jel-hagyás” intenciója. Ez a szemlélet érhető tetten azokban a természetművészeti megnyilvánulásokban is, amelyek a 70-es évek végén a Yatoo színrelépésével jelentek meg az ázsiai régióban, és amelyek azóta egyre nagyobb teret nyertek maguknak. Bár a Yatoo természetbe való kivonulásában valószínűsíthetően a land art megjelenése is szerepet játszhatott, de ami azután a természetművészet terén történt, az egy autonóm fejlődési folyamat eredménye, ami, véleményem szerint teljesen független a nyugati képzőművészeti szcénában történtektől. A természetművészet ázsiai “sikere” minden bizonnyal nagyban köszönhető a befogadói oldal, valamint a kultúrpolitika nyitottságának. Ez utóbbi nem próbál rátelepedni a jelenségre, kihasználni azt, hanem - ellentétben a nyugatival, ahol maga a kortárs művészeti intézményrendszer belső logikája indukálja ezt a magatartást - valódi támogatást biztosít az egyre nagyobb számban jelentkező eseményeknek. Kelet-Európa A 70-es évek elején egy fontos, tipikusan kelet-európai elemmel gazdagodott a természetművészet kifejezési tárháza. Ekkor a neoavantgárd stílusirányzatok és az expanzionista formabontó törekvések még találkoztak az élő folklór hagyományaival(Novotny, 1989). Az élő folklór jelenléte a kelet-európai művészetben - ami akár a falusi élet mindennapi tárgyainak, kellékeinek a műalkotás anyagává avanzsálásával, akár a rurális tér “magas művészeti” minősítésével - nem mindenütt és országonként eltérő módon van jelen. A népi vallásosságból eredeztethetők Wladyslaw Hasior körmeneti zászlókra, szentségtartókra, ereklyetartókra emlékeztető alkotásai. Romániában az urbanizáció lassúsága, az ipari fejlődés viszonylagos elmaradottsága, az ország zártsága és az utazási korlátok fennállása miatt az emberek nagy része élő népművészeti környezetben élt. Egy érdekes fejlemény is megfigyelhető ebben az időszakban: a modern értékrendtől való félelmében a hivatalos politika is felkarolta a népművészetet. Ennek ellenére, paradox módon, ugyanezen politikai vezetés a népművészet melegágyát, a falusi életformát szándékozott megszüntetni falurombolási tervével. A művészek a legkülönbözőbb stratégiákkal élték túl a diktatúra kemény évtizedeit. A művészeti központokban végzett alkotók közül többen is visszamenekültek szülőhelyükre, adott esetben az apró falvakba, ahol sokukban szinte spontán született meg a tiszta forrás szükségességének bartóki felismerése - a vizuális nyelvre vonatkoztatva. Romániában ennek a nem könnyű alkotói praxisnak az érvényesítése többféleképpen történt. Egyesek a rurális tér adta kontextuális lehetőségeiket használták ki munkásságukban (MAMÜ csoport, Vizeshalmok, 1982, Ana Lupas: Nedves installáció, 1970), [2] mások a folklór mitikus vallásos elemeit, mezőgazdasági eszközeit kutatták fel, és ready made-ként értelmezve deklarálták őket műalkotásnak (Novotny, 1989) (Ana Lupas, Solemn Process. 1964-1974). [3]
Magyarország A nature art magyar megfelelőjével, a természetművészet kifejezéssel első ízben az Ernst Múzeumban megrendezett Természetesen című kiállítás katalógusának előszavában találkozhatunk, Keserü Katalin tollából (1994. 20. o.). Ugyanebben a katalógusban Sturcz János így ír a kiállítás koncepciójáról: “Válogatásunkban azokra a művekre összpontosítottunk, melyek: 1. a természettel való harmónia újrateremtésére törekszenek; 2. a természeti anyagokat, tárgyakat, energiákat, helyszíneket közvetlenül alkalmazzák az alkotásban, azaz a természettel való közvetlen fizikai kapcsolatteremtésen alapulnak. A természet tehát alapvetően nem ábrázolási témát, hanem inkább attitűdöt jelez, amely nem kapcsolható kizárólagosan egyetlen irányzathoz (pl. resource, ecological, green, primitivist, ritual, earth, land etc. art), hanem mindezen szemléletmódok metszéspontjában, illetve azok egymásrahatásából jön létre.” (1994. 9. o.) A kiállítás fenti koncepcióját - ha kissé önkényesen is - a természetművészet definíciójának tekinthetjük. A felsorolt irányzatokat talán még a környezeti és a testművészet, valamint a tájakció fogalmaival egészíthetnénk ki. Örvendetes módon a kifejezés meggyökerezni látszik a hazai szakmai nyelvben, de érdekes módon a határon túli képzőművészeti szcénában is egyre magabiztosabban használják. Egerben a 2011-es évtől meghirdetésre került egy természetművészeti szak. [5] Felmerülhet a kérdés, hogy milyen kompetenciával bírnak végzés után az ide felvételt nyert diákok, illetve mihez kezdhetnek az itt megszerzett papirossal? A természetművész egy olyan magatartás körülírása lehet, amely még csak most van kialakulóban, nem kristályosodott tökéletes fogalommá, ám egyeseknél már szemléletté, sőt cselekvéssé vált. A természetművész alkotói magatartásának megfigyelésekor azt a képességét fontos vizsgálnunk, hogy miként hagy harmonikus, mögöttes tartalommal rendelkező jelet a természetben. A természet és a művészet kapcsolatának területén szerzett tapasztalat segítheti a természeti környezettel kapcsolatos életérzés formába öntését, az ökológiai aggodalmak sokrétű művészi megfogalmazását. Ezáltal elindulhat a művész társadalmi poziciójának újraértékelése, kidomborulhat felelősségének, aktív részvételének fontossága. A végzett diákok a későbbiekben tanári diplomát szerezhetnek, visszakerülve adott esetben szülőfalujukba, tanárként és természetművészként hatványozottabban tudják kifejteni tevékenységüket, egy kissebb közösség személetmódjának változását játékosan - és ami fontosabb - gyorsabban tudják elérni, mint bármilyen media által terjesztett propaganda. Erősíthetik a közösség környezettudatos magatartását, környezetért felelős életvitelre sarkallhatják őket, egyúttal a művészet iránti fogékonyságukat is erősíthetik, kibontakoztathatják a képzeletet, segítenek az örömteli rácsodálkozásban, rávézetik a gyönyörködésre, a szépség élvezetére. Ideális esetben cselekvésre tudják bírni a közösség tagjait, bevonni őket az alkotói folyamatba, akár a művészet, akár a természet apropóján, ami az amúgy felbonlófélben lévő falusi közösség egybentartására lehet pozitív hatással.
A természetművészet egy olyan izgalmas, átfogó területe a vizuális művészetnek, mely napjainkban a galériárendszerből amúgy is kikívánkozó művészeknek valós, az erősödő ökológiai problémák okán nagyon aktuális és társadalmi értelemben elkötelezett művészi kifejezésre ad lehetőséget. Erőss István fotókkal gazdagon illusztrált könyve egy alkotó művész szemszögéből, személyes tapasztalatin keresztül vezeti az olvasót a kortárs képzőművészet e kevéssé ismert irányzatába, miközben a jelenség megértéséhez szükséges alapvető elméleti és történeti keretet is igyekszik felvázolni.
Erőss István ( Csíkdánfalva, 1964) képzőművész, egyetemi docens, az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének vezetője. A Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett 1995-ben, de tanulmányokat folytatott a bécsi Képzőművészeti Akadémián, a hágai Királyi Akadémián és a marseille-i Képzőművészeti Főiskolán is. 2009-ben DLA fokozatot szerzett. Számos szakmai úton vett részt távoli országokban, négy alkalommal járt Afrikában és huszonegyszer Ázsiában, művésztelepek, szimpóziumok meghívottjaként, kiállítóként, előadóként vagy kurátorként. Kitalálója és szervezője a SZEGMENS nemzetközi cserekiállítás-sorozatnak, melyet eddig hat-hat alkalommal rendeztek meg Magyarországon és különböző ázsiai országokban. A képzőművészet több műfajában alkot, a képgrafikától az installáción keresztül a performanszig. Az utóbbi éveken elsősorban természetművészeti alkotásokat készít.
19
18 TÚROS ESZTER Nature Art, avagy Természetművészet Az elmúlt század művészetének egy jól körülhatárolható irányvonalát képezi a fogyasztói társadalomtól eltávolodó alkotó hazatalálása a természetbe. Az 50-es évektől kezdve ez a jelenség különböző mozgalmak és egyéni útkeresések formájában végigkísérte a huszadik századot. A természet erőit legyőzni akaró land art-tól, az esztétikumot is teljesen feladó és csak környezetvédelmi problémákra koncentráló öko-art-ig nagyon széles a művész és természet lehetséges viszonyrendszere. Michael Heizer buldózerekkel faragja önkényesen át a természetes táj arculatát, Dénes Ágnes búzamezőt telepít Manhattan szívébe, Joseph Beuys megalapítja a németországi Zöld Pártot és fákat ültet a művészet nevében, Andy Goldsworthy a természetben talált természetes hulladékokból hozza létre helyspecifikus installációit. A természetben a természettel való közös alkotás az erdélyi művészek számára menekülési lehetőség volt a szocialista „falanszterből” az alkotói szabadságba. Jó példák erre a marosvásárhelyi Mamű csoport alkotásai a város melletti Vizeshalmoknál. A természet és a kortárs művészet közötti viszonynak talán leg sokrétűbb példája az ezredfordulóra kialakuló, és azóta is folyamatosan fejlődő természetművészet, avagy Nature Art. Ennek az új kortárs művészeti áramlatnak legjelentősebb megnyilvánulási helyszínei távol-keleten találhatók. A művészet fókusza a személytelen nagyvárosok helyett a sajátos karakterrel és életformával rendelkező vidéki létre koncentrálódik, rurális jegyeket ölt szemben a vele mégis rokon szellemiségű urbánus művészettel. Az utóbbi másfél-két évtizedben Székelyfölön is jelentős alkotások születtek ilyen megközelítésben. Ha természetművészet jegyében fogant hazai meg- Siklodi Zsolt: Buglya 2,5x0,5x1,5m nyilvánulásokat nézzük, talán nem fér hozzá kétség, hogy ezek legjelentősebb táptalaja az utóbbi években a gyergyószárhegyi Korkép – Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, amelynek művészeti vezetője és állandó résztvevője Siklódi Zsolt, szovátai képzőművész. Siklódi Zsolt természetművészet jegyében készített alkotásai úgy helyspecifikusak, úgy illeszkednek az adott környezethez, úgy használják fel annak elemeit - legyen szó sóbányáról, a szárhegyi kastély festőien rurális környezetéről - , hogy pillanatig sem rejti el az emberi beavatkozásnak a nyomait, szándékosan felszínre hozza az emberi/alkotói varratokat, melyek azonban nem sebek a természetben, hanem az adott hely szellemének, helyhez kötött életérzéseknek vizuális megfogalmazásai a hely alkotóelemei által. Alkotásai jelek.
Siklodi Zsolt: Compatibilitas, fa 1,5x0,5x0,5m
21
20 LŐRINCZ ILDIKÓ Minimum Party Alkotótábor Szervező: A Minimum Party Társaság 1995 őszén alakult, néhány alkotó és művészetkedvelő fiatal kezdeményezésére. A Társaság évente felvállalja Erdély egyik népszerű művészeti alkotótáborának, összművészeti fesztiváljának és művészeti szakmai fórumának megszervezését. 1996 és 1999 között a Kolozsvári Magyar Diákszövetségen belül néhány lelkes egyetemi hallgató alternatív művészeti alkotótáborként meghatározott hiánypótló tevékenységet kezdeményez. Az első 4 tábor szervezője tehát a KMDSZ Minimum Party nevű szakosztálya. 2000-től: a szervezést a volt diákok részvételével alakult, Minimum Party Társaság néven bejegyzett egyesület folytatja. Az egyesület önálló romániai jogi személy, apolitikus, szakmai-kulturális szervezet, független, non-profit jellegű tevékenységgel. Helyszín: 1996 és 1999 között: Szalutárisz-borvíznél, Kászonjakabfalva mellett. 2000-től, jelenleg is: Tiszástőn, Kászonaltíz mellett. Mindkét helyszín Hargita megyei Kászonaltíz közelében a történelmi Kászonszék kulturálisan archaikus, természeti szempontból pedig festői környezetben található. Formája: Művészeti alkotóműhely, mely mind felszereltségében, mind pedig kényelmi Irsai-Lukács-Koncz: A kozka el van vetve, 2000 szempontból minimalista. Sátortábor természeti környezetben. A név: A szójátékon alapuló elnevezés elsősorban a minimal art és a közösségi élmény találkozására utal. A tábor a Minimum Party nevet kapta, mert főként minimalista művészeti alkotások születnek a táborban (igazodva a sátortábor természeti környezetéhez), a party utótag egyrészt a tábori közösségre utal, másrészt az ART szócskát is magába foglalja. Cél: A kísérletező szellem, és az összművészeti próbálkozások támogatása, a természet-művészet felkarolása. A kortárs művészetek iránt érdeklődő fiatal művészek érdekei megvalósításának elősegítése, fórumteremtés a kísérletező és alternatív, az amatőr, az akadémikustól eltérő, illetve az összművészeti jellegű művészeti törekvések számára, az erdélyi fiatal művészek közösségének létrehozása, művészeti csoportok alakulásának elősegítése, a kortárs művészeti Irsai Zsolt: Installáció, 2001 értékek népszerűsítése Erdélyben és külföldön. Megfelelő kereteket nyújtani a táborban résztvevők számára, alkotó tevékenységük folytatása érdekében, a táborban született alkotásokat minél szélesebb körben népszerűsíteni, dokumentálni. Arculat-koncepció: A táborok meghirdetésére, a plakátok elkészítésére kezdettől fogva külön gondot fordítanak a szervezők. Az évek során olyan sajátos arculatú plakátokon, szórólapokon, illetve honlapon folyt a népszerűsítés, amely érzékeltetni próbálja az alkotótábor természetművészeti jellegét. Kezdetben a konstruktivista ábrázolásmód és a mértani figurák, a grafikai elemek játéka volt jellemző, ahol minden szabályosságra utaló részt valamilyen módon megtör egy játékos elem, egy-egy vonaltörés, ami utalás volt a tábor alternatív jellegére, szabadelvű légkörére is. Újabban, amióta az élőművészet (performansz, Nagy-Chilf-Serenyi: Az utolsó implantátorok forgatása, 2003
happening) már a közönség számára is sokkal inkább ismertebbé vált, mint a kezdeti években, már nem a hiánypótlás felvállalása (alternatív művészet címkéje), hanem a tömegtársadalomból való menekülés, természet felé fordulás és egyféle teljességre való törekvés (összművészet) jellemzi a tábort. Egyre konceptuálisabb arculat jellemzi a Minimum Party Társaság rendezvényeit, illetve a táborok szlogenjét vagy jeligéjét (A dobbantás – 2000, A felkelő Föld árnyékában – 2001, Felragyogó Ikarosz – 2002, Katakomba – 2003, Egyensúly – 2004, Anch’io sono pittore – 2005, Árnyékvilágosság – 2006, Déjà vu – 2007, Téridény – 2008, A Nap: Király! – 2009, Káosz – 2010, Jeltelen érzelmek - 2011). Lőrincz Gyula: TAF-jelenet, 2004 Mozgatók: Tevékenységüket Korodi Szabolcs műépítész 2001-ig, Lőrincz Ildikó művészeti író irányítja, az alkotótáborok arculatát Molnár István reklámgrafikus alkotja. Művészeti tanácsadó: Szabó Attila rendező. Szellemi mozgástér: A Minimum Party Társaság az összművészetben találta meg szellemi mozgásterét, és nyitott mindennemű természetművészeti elképzelésre. Történik ez főként azért, mert a kísérletező attitűd a művészetben nem szűkíthető le egyetlen stílusirányra vagy művészeti ágazatra. Ezen kívül a Minimum Party alkotótáborokban elmosódnak a művészek és nem-művészek közötti határok is. A természetbe kivonuló, elszigetelődő alkotási módszer az alkotótáborban résztvevők számára a természetközeli paraszti kultúrában is megőrzött ősi, természeti liturgiák, a természethez való viszonyulás szakrális jellegének felidézésére ad lehetőséget. A még élő népi tárgykészítés fortélyai, amelyek Vizuális műhely kiállítása-Bob József; 2005 homályba vesző idők óta a hagyományozás által öröklődtek, még elleshetőek az alkotótábor műhelyeiben is, de nemcsak ezek, hanem minden olyan (művészetben is használt) technika, amit az új, számítógép-vezérlésű eszközök kiszorítanak (pl. lyukkamera, hagyományos fényképészet stb.). Megállapítható hogy az alternatív jelleg megmaradt, csupán az újtól a régi felé fordult, ami a technikákat, gondolatkört illeti. Ezzel próbál a Minimum Party egyedülálló maradni a kortárs művészeti palettán belül. Ezekkel a jellegzetességekkel a Minimum Party rendezvénye Romániában egyedülálló módon, és 1996 óta folyamatosan felvállal egy sajátos kulturális irányelvet: a művészet helyszínének a civilizációtól távol eső természetben való kijelölését. Minimum Party helye a kortárs művészeti palettán: Több művészeti ágazatot felölelő (összművészeti jellegű) rendezvények, fesztiválok még voltak és vannak. A Minimum Party Társaság számára viszont mindinkább fontossá vált a természeti környezet és a művészi tevékenység/al- Gödri-Lőrincz-Szomor-Zátonyi: Tiszáspataki szirenizació; 2006 kotás központi helye. Már a kezdetektől megpróbálták meghatározni a tábor jellegét, azt a vonást, amely megkülönbözteti a Minimum Party-t más hasonló felállású táboroktól. Összművészeti alkotótáborra, ráadásul olyan rendezvényre, ahol profik és amatőrök együtt alkothatnak és ahol az alkotás folyamatára esik a hangsúly, nem található egyetlen analógia sem a környékünkön. Azon túl, hogy egymás mellett több különböző típusú művészet (művészeti ág, műfaj) képviselteti magát, szükségessé vált az is, hogy éppen erre a mindenféleségre álljon itt egy motiváció. Ily módon vált fontossá, hogy a tábor helyszínén és idején felmutatható legyen az eltérő helyekről érkező értékrendek és trendek közös nevezője. Ez a közös nevező lett tehát az alkotás, pontosabban az alkotás folyamatának/történésének immanens értékként, sőt alapértékként való elfogadása (lásd a Társaság Kiáltványát1). „Ebben a táborban valóban működik az emberek közti találkozás, a hely kí- Multimédia műhely Tükörfal építes-Szigeti Gábor Csongorral; 2007
23
22
Horváth Zoltán: Matrac, installáció; 2008
Színházműhely, 2009
Zagyvai Péter: Csapda, installáció; 2010
nálata: ezek a dolgok organikusan, természetesen nőnek és bontakoznak ki. Nagyon érdekesnek tartom például a vizuális művészeti műhely indító, előrevetítő keretmotívumát, ami nagyon szépen, konzisztensen összefogja a műhelyt úgy, hogy a különböző irányból érkező emberek gondolatai testet öltenek anélkül, hogy a tevékenységnek merev, skolasztikus jelleget kölcsönözne. (…) Egészen más ez a kínálat, mint más táboroké, és ez fontos, úgy érzem, hogy a szolgáltató-típusú nyári táborok, rendezvények mellett a Minimum Partynak igenis megvan a helye, mert ezt a kínálatot máshol nem találod meg.”– vallja a néhai Irsai Zsolt képzőművész a Minimum Partyról egy 2005-ben készült interjúban. A Társaság eddig megjelent művészeti katalógusai: A Minimum Party Társaság alkotótáborában születő munkákról háromnyelvű (magyar, román és angol) dokumentáció készül. Az alkotótábor a vizuális művészet megannyi területét átfogja, az itt születő és helyben kiállításra kerülő alkotások dokumentációja igényesen szerkesztett művészeti katalógus formájában jelenik meg egy vagy kétévenként. - Minimum Party táborok 1996-1999 - MP00 – a dobbantás (Minimum Party 2000) - Minimum Party 2001-2002 - Minimum Party 2003-2004 - Minimum Party 2005-2006 - Déja vu, az elfoglalt művésztelep. Minimum Party 2007 - Téridény. Minimum Party 2008 Megjelenés alatt: - Minimum Party 2009-2010 Honlap: w w w . m i n i m u m p a r t y . o r g A honlap az eddigi alkotótáborok és művészeti szemlék részletes leírását, a Társaság bemutatását, az eddig megjelent katalógusok internetről letölthető változatát, illetve a táborokba való bejelentkezés lehetőségét tartalmazza. Irodalom: Szücs Tamás: 5998-ban, a forrásnál találkozunk! Bihari Napló. 1998. augusztus 17. Gál Andrea: Összművészet az erdő közepén. Krónika. 2002. augusztus 2. Lőrincz Ildikó: A térrel és az idővel való kísérletezés művészete, avagy alkotótábor Minimum Party módra. Korunk. 2001. július. Július Gyula: Haverok, buli, fantaszták. Műértő. Budapest. 2003. november. Rédley Tamás: Nyári műmámor – avagy minimalista partisták Kászonban. Erdélyi Riport. 2008.08.28. Lőrincz Ildikó: A művészet színtere: a természet. Korunk. 2009. szeptember.
Irsai-Koncz: Patakomba, installáció; 2003
Fotóműhely kiállítás, 2011
25
24 TÚROS ESZTER Fiatal képzőművészeket népszerűsítő Projekt Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, az Erdélyi Összművészeti Egyesület és a Projekt csoport idén negyedik alkalommal szervezett vándorkiállítást fiatal képzőművészek számára. A Projekt 1 Hargita megyei művészeket szerepeltetett, második alkalommal Kovászna megyeiek is bekapcsolódtak, a harmadik kiadásban főként a Maros megyeiek jelentik az újdonságot, idén pedig erdélyi szintűvé nőtt a kezeményezés Kezdetben, az első két alkalommal meghívásos alapon történt a Projekten való részvétel, később pályázva lehetett bekerülni, a pályamunkákat képzőművészek és művészettörténészek alkotta szakmai zsűri bírálta el. Az idei év újdonsága, a határok szélesítése mellett, hogy az előző Projektek teljes tematikai szabadságával szemben az idei vándortárlat fő motívumát a csendélet jelentette - a csendélet mint téma, technikai, műfaji kötöttségek nélkül. A kiállításokra a zsűri által beválogatott alkotások szerzői közül néhányan díjban is részesülhettek a Gyegyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jóvoltából, olyan díjakban mint például részvételi lehetőség a Korkép – Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótáborban Gyergyószárhegyen, részvétel a szárhegyi központ grafikai táborában, valamint részvétel a Budapest Galéria nemzetközi művész-csere programjában. A szervezők kezdeti célja az volt, hogy megismertessen székelyföldi fiatal Berze Imre: Gondolatok egy tárgyról; fa 58x48x19cm, 2011 képzőművészeket egymással, kultúraszervezőkkel és egy minél szélesebb közönséggel. Úgy tűnik, ennek megvalósulása egy olyan véget nem érő folyamat, amelyben állandóan új arcok jelennek meg, ismeretlen nevek tűnnek fel. Egyre távolabbról jönnek a Projektre, egyre többen szeretnének részt venni nemcsak székelyföldi, hanem kolozsvári, nagybányai, partiumi művészek egyaránt. Eddig közel száz alkotó szerepelt a Projekt kiállításokon. A tapasztalat azt mutatja, hogy szűkebb-tágabb környezetünkben rengeteg Berze Imre: Gondolatok egy tárgyról; fa, 64x59x24cm, 2011 fiatal képzőművész él és alkot, az egyetem elvégzése után kisvárosokba, falvakba hazaköltözött alkotókat szakmai közegben tartani, alkotásaikat megmutatni pedig egyre nagyobb kihívás éppen a művészlétszám miatt. Bizonyára sokan úgy vélik, hogy erre nincs is szükség, hiszen az ügyesebbek, tehetségesebbek amúgy is boldogulnak. Egy részük bizonyára, de az eddigi projekte tapasztalata azt mutatja, hogy a jól ismert nevek, érett művészek mellett rengeteg olyan fiatal, tehetséges alkotó él közöttünk, akikről eddig aligha hallottunk és akik számára nagyon fontos a Projekt adta lehetőség. Veres Péter, az Erdélyi Művészet című folyóirat főszerkesztője, a Projekt 3 egyik zsűritagja a következőképpen vélekedik a kezdeményezésről: „A „Projekt” mint ötlet és annak véghezvitele dicséretes és szükséges kezdeményezés. Lehetőséget teremt a képzőművészek számára a bemutatkozáshoz, a megmérettetéshez, a nagyközönség számára pedig jelzi, hogy a képzőművészetben itt és most ez van.”
Gál Beáta: CSEND...ÉLET...CSEND...ÉLET...; 2011
27
26 TÚROS ESZTER Free Camp – 2011 Egy nyitott alkotói folyamat eredményeként szerveződő kiállításról nehéz egységes képet formálni, hiszen itt végső soron mindenki azt teszi, amit akar, illetve amit számára a rendelkezésére álló két dimenzió, illetve az eszközök széles választéka megenged. A kiállított képek ugyanakkor ebben a szabad összezártságban óhatatlanul kapcsolatba kerülnek egymással, közös nevezőket eredményezhetnek az értelmező befogadóban, különféle asszociációs lehetőségeket adhatnak. Mindezek érvényre jutásában nyilván sok minden szerepet játszik: a véletlen, a minket, nézőket érő különféle, műveken kívüli, de az alkotások értelmezése szempontjából gyakran jelentőssé váló, éppen ezért a műveket érintő benyomások, információk, helyzetek. Ilyen körülmények között, az alkotási folyamatokba olykor –olykor bepillantva, a szerzőkkel időnként néhány szót váltva, majd a kiállítást szemlélve, absztrakt és figuratív kérdésköre mentén rendeződnek számomra ezek a képek, olyan kérdések köré, melyek minden korban újra és újra aktuálissá, probelmatikussá válnak. És lehet, hogy nem minden szerzőt foglalkoztattak túlságosan, alkotásaik időnként mégis érintik a kérdéseket. A hiteles vizuális kifejezés minden képzőművész számára fontos, annak módjáról mindenki másképp vélekedik. A téma két ellentétes pólusát az absztrakt és figuratív lehetőségek kettősségét adja. Ez kettősségen belül, ezek egymáshoz való viszonyából végtelen kifejezésmód artikulálódhat, annak függvényében, hogy egy-egy alkotó számára hol van az a határ, amelyen belül még megvalósullhat a kommunikáció, – mert közölhetőség, értelmezhetőség kérdése feltétlenül hozzátartozik a nonfiguratív és figuratív kettősségéhez, ugyanakkor, a szerzőiség, az én helyéntek, szerepének, szerepvállalásának vizuális megfogalmazását is implikálhatja ez a felvetés, mint ahogy jelen kiállítás esetében, azt hiszem, ez meg is történt. Nyilván minden résztvevő művész másként közelít mindehhez: Balla Tibor – geometrikus, időnként töredezett formákból építkezik, hozza létre imaginárius tájait, melyeket a kedvelt keretezési játékok, a háttérnek tetsző szürkéken terjeszkedő életvidám, sugárzó színek, a különféle sárgák, kékek, vörösek és barnák sugárzó összhangja tesz dinamikussá. Botár László jól ismert gesztusai, erőtelejes színkontrasztjai, szín- és vonal történései gyors leképezései egy-egy benyomásnak, pillanatnak, állapontnak. Hol könnyed, hol nagyon is határozott, gesztusainak játékát időnként egy-egy felismerhető figura, formatöredék oldja fel vagy éppen teszi talányossá. Dóró Sándor – idén új arcát mutatja, számunkra új sorozatából eltűntek a tavalyi alakok, a fehér papírt erőteljes, élénk színek uralják. Festői és grafikus egyszerre. Erőteljes, könnyed. A pillanat szabja a határokat és teszi visszafordíthatlanná, mégis szinte súlytalanná képeseményeit. Fazakas Csaba – mindent elnyelő drámai feketéi, nemcsak a színeket, hanem a formákat is magukba szívó, vagy talán feloldó drámai hatású feketék. Próbálják uralni a semmit, időnként terjeszkednek, visszaszorulnak, kötnek és oldanak, befele nyitnak, mélyre vezetnek. Constantin Grigoruță – az általa kedvelt tájképek, aktok hangulatának absztrakt megfogalmazásait látjuk. Harmóniát kereső, dekorativitást kedvelő világot teremt, mely a gesztusok és színek feszültségére és egyensúlyára épít. Megpó-
bálja elengedni a felismerhető formákat és megmutatni mindazt, amit általuk lát, érez. Jánosi Antal –korábban elkezdett Omotra sorozatatát, történetét hozza el nekünk, viszi tovább, ennek az emebert idéző, mégsem egészen emberformájú, de nem is hóember figurának a különböző helyzetekre, szövegekre reflektáló változatait, ahol kép és írás, a kint és a bent, az időnként textúrákat képező grafikai felület és Omotra színeváltozásai szerves egységet képeznek. Kasza Imre – különféle hangulatokat keltő háttérgesztusaival/gesztusháttereivel kínálja alkotgótársait, a táborba látogatókat. Ki-ki kiválathatja a neki tetszőt, amelyben magát látja, el tudja képzelni. Kasza Imre kapcsolódási pontokat keres, kínál. Játékosan teszi. Kommukációra késztet, így kommunikál. Tomsó Judit – igalmasan festői képeivel figuratív és non-figuratív határait feszegeti, egységét keresi. Bizonytalan az egyensúly. Nincs biztos felimerés. Inkább valamiféle lebegés e kettősségben. Mindez nem nyugtalanít vagy nyomaszt, sokkal inkább a nyugodt elmélyülés fele vezet. Dan Tudor Truică – erőteljes, máskor leheletfinom gesztusaival, de mindig hirtelen hagyja érvényre jutni a véletlent. Alig érinti a papírt, az eredmény előreláthatatlan. Szinte irányíthatatlan történések lenyomatait látjuk, melyek kifürkészhetetlen talányokat eredményeznek. Ütő Gusztáv – korábbi akcióihoz nyúl, azokhoz viszonyul a festészet nyelvén. Egykori történéseket, illetve azok fotodokumentumait frissíti fel, bővíti a festményei átlal. Máshová helyezi a hagsúlyokat, a cselekményt a színek és vonalak dialektikája váltja fel. Izgalmas megvilágításba helyezi szerzőiségét autoportéival.
The Oldest Pub in Town!
The Place That Inspires You!
Address: Cluj, Str. Universitatii nr. 2. Tel: (004)0742/07295 5 , (004)0364/111003 www.insomniacafe.ro
