MÛVÉSZET BARÁTAI. A magyar kultúra otthona

MÛVÉSZET BARÁTAI és

n A Mûvészetbarátok Egyesületének (alapítva 1973.) füzetei/126. n Ára: 600.- Ft n n XXVI. évfolyam 3. szám n 2016 május – június n Tagoknak tagdíj ellenében n

A magyar kultúra otthona Pollack Mihály 1829-ben kapott megbízást a Redoute építésére. Az 1833-ra elkészült épületegyüttes a pesti klasszicista építészet egyik csúcsteljesítménye volt. A vigasságok mellett – Pesten akkor még egyedüli koncertteremként – a legmagasabb szintű kultúrának is otthona lett. 1849 májusában sajnálatos módon az osztrák várvédők ágyútüzének áldozatává vált. Feszl Frigyes irányításával épült újjá és a magyar stílust viselő palotát 1864-ben avatták. A Vigadó megnyitását követő évtizedeket zsúfolt báli program jellemezte, de sor került korcsolyabálra, jelmezbálra, sőt a magyar történelem kiemelkedő jelentőségű eseményeit megjelenítő élőképekre is. A II. világháborúban a Vigadó súlyosan megsérült. 1954ben felvették a műemlékek jegyzékébe, mint „a szabadságharc forradalmi szellemében fogant romantikus építészet egyetlen alkotását”. 1968-ban kezdődött a felújítás és 1980. március 15-én nyitotta meg kapuit. A régi fényét csak nyomokban őrző Pesti Vigadót 2004-ben bezárták. A 2011-ben elfogadott Alaptörvény értelmében a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté alakult, majd két évvel később megkapta a Műcsarnok és a felújítása végéhez közeledő Pesti Vigadó tulajdonjogát. A harmadik évezred Vigadójában majdnem eredeti szépségében pompázik a díszteremsor, bár a mennyezeti festményeket és a szobrokat nem lehetett rekonstruálni. Régi fényében tündököl a főlépcsőház, az előcsarnok, megújult a kamaraterem. A Duna-part ékköve új terekkel gazdagodott: előadó- és kiállítóteremmel, tetőterasszal, ahonnan csodálatos látvány tárul a budai oldalra. És vissza a múlthoz: 1992. január 31-én huszonkét magyar művész társadalmi szervezetként megalakította a Magyar Művészeti Akadémiát, melynek elnöke 2011. évi haláláig Makovecz Imre építész volt. Az egyesület a két évtizedben otthont teremtett magának, szakmai programjaiban és összejövetelein tartalmas gondolatcserékre, viták összegzésére, országos jelentőségű művészeti kérdések tárgyalására került sor. Közel húszéves működése során több száz rendezvényt, nyilvános összejövetelt, hangversenyt, konferenciát, vándorülést szervezett.

Oszlopsor a Pesti Vigadóban (fotó:Geröly-Bársonyi Hilda)

2 Kiállításokat rendezett, könyveket adott ki, díjat alapított, pályázatokat kezelt. A kormány 2010-ben elhatározta, hogy az Alaptörvényben nevesítetten deklarálja a Magyar Művészeti Akadémia működésének kereteit. Az Országgyűlés 2011. július 11-én fogadta el a köztestületként működő Magyar Művészeti Akadémia létrehozásáról szóló törvényt. „A törvényi szabályozást indokolja az az elváMakovecz Imre (1935–2011) rás, hogy a kultúra és kiemelten a különféle művészeti ágak képviselői egyre fontosabb szerepet töltsenek be a társadalom alakításában, és aktív szerepvállalásukkal járuljanak hozzá a kulturális érdekek hatékony érvényesítéséhez.” 2011. november 5-én 157 taggal, Budapesten, a Magyarság Háza Corvin termében megalakult a Magyar Művészeti Akadémia, mint autonóm köztestület, mely elnökének az országosan ismert belsőépítészt, írót Fekete Györgyöt választotta. Az Akadémia elnöke újságírói kérdésre a közelmúltban így nyilatkozott: „életemben nem dolgoztam annyit, mint most. Voltam pártelnök, országgyűlési képviselő, kulturális államtitkár, középiskolai igazgató, egyetemi professzor, intézetalapító a soproni egyetemen, volt saját belsőépítész műtermem, négy kontinenst bejártam, ötvenhat magyar pavilont építettem Tokiótól San Franciscóig. Tervezőként engem a határidő érdekel, és folyton visszaszámolok. Mindig a cél és az elvégzendő feladat időpontja lebeg a szemem előtt. Az Akadémia napi öt-hat programja mellett 2017 októberére tervezett – vélhetőleg utolsó – kiállításomra készülök azokból a mozaikokból, amelyeken most dolgozom. Erre hetente négyszer az éjszakából három-négy órát áldozok, hiszen koromnál fogva csökkent az alvásigényem. Megbízatásom még egy évre szól. Addig meg kell építeni az Akadémia székházát, életre kell hívni az elméleti intézetet, és működtetni kell a Vigadót és a Nemzeti Szalonokat a Műcsarnokban.” A Műcsarnok 2016-ban épp százhúsz esztendeje költözött mai, Schickedanz Albert tervezte elegáns és a képzőművészet bemutatására igen alkalmas épületébe, ahol szívesen látja a társművészetek neves képviselőit. Számos rendezvényével, különleges tárlatvezetéseivel, tudományos konferenciáival a főváros egyik kulturális központja. A közelmúlt programjából kiemelem Vörösváry Ákos műgyűjtő látványkoncepcióját egyetértve Szarka Katával, aki szerint: „két vonatkozásban is feltalálás. Rátalál a rejtőzködő értékekre, és kiállításain kurátorként végzett munkájával rejtett műösszefüggéseket fedez fel. Rendre megtalálja a népművészet veszendő tárgyainak hiteles helyét is, azokat a magas-művészetek közé illesztő költői-téri látomásaiban.”

2016 május – június A Képek és pixelek Fotóművészet – és azon túl címmel rendezett kiállítás azért is figyelmet keltett, mert a Művészetbarátok Egyesületének tagjai között sokan hódolnak a pillanat-megörökítés eme szenvedélyének. Kevesen tudják követni azt a robbanásszerű fejlődést, amelyet a jelenlegi technika diktál. A Műcsarnok tárlatán csaknem másfélszáz fotóművész több száz – az elmúlt tíz, tizenöt évben született – képe került a falakra. A fotografikus művek öt nagy témakörben – Hely, ahol; Szemben; Testkép; Nézőpont; Varázslat – találták meg a helyüket. Ám ezek korántsem szorosan zárt tematikus egységek. A mai magyar fotóművészetre – és „azon túlra” – a műfajok, stílusok, megközelítések keveredése, viszonylagossága jellemző. Az alkotások befogadásához nem pusztán segítséget adott a csoportokba rendezés, hanem egyfajta „párbeszéd” is kialakult a kiállított művek, műcsoportok között. A Pesti Vigadóban a 2009-ben elhunyt Fóth Ernő festőművész, egyetemi tanár Memento című kiállításához kapcsolódva emlékeztünk hajdani tagtársunkra. Dr. Szeifert Judit tárlatnyitó megállapításait magaménak vallom, miszerint „a látható alkotások művészeti divatokat és kultúrpolitikai elvárásokat figyelmen kívül hagyó, azoknak ellenálló, következetes életművet mutatnak.” Németh János keramikusművész budapesti Vigadóbeli életmű kiállításán Benedek Katalin így fogalmazott: „Talán Németh János konok művészi függetlensége, boldogság és szeretet keresése az Fekete György az a titok, amely elpusztíthatatlan agyagait élteti és működteti.” A művészettörténész megállapítása illik a Nemzet Művészére. Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia tagságát jellemezve egy alkalommal így fogalmazott: „Mi akkor is művészek vagyunk, amikor hivatali munkát végzünk, amikor szervezünk, vitatkozunk, egyetértünk. Az elmúlt fél évben remek koncertek, filmek, iparművészeti teljesítmények, képzőművészeti tárlatok születtek. Alakulóban van a magyar művészeti élet legmagasabb szintjének a génbankja a Magyar Művészeti Akadémián.” Fekete György jövőre visszavonul. Vallja, ha nem lett volna államtitkár, képviselő, professzor, televíziós szakértő, nem írt volna tizennyolc könyvet, nem merte volna vállalni az Akadémia vezetését. Olyan elnök kell, aki ha tárgyal, ha beszél, ha intézkedik nem derül ki, hogy mi a szakmája, azaz nem részrehajló, de átlátja a teljes magyar művészetet, melyet nem irányítani, hanem gondozni kell. Geröly Tibor

2016 május – június

Béri Géza ZSOlTÁR Ments meg uram, adj már nyugodalmat, szerezz keserű szívemnek békét, lehessek az, aki éjjel alhat, ne ébren lássam meg napod fényét, dörömbölök, nyíljék kapu rajtam, bentrekedt sikoltozásom szálljon színed elé, ne hagyj el a bajban, segíts túl a végső akadályon, hadd haljak meg szelíd, ép elmével, siettesd, de őrizd szép halálom, szégyen nélkül búcsúzhassak még el, hogy ne kelljen magam megutálnom, ments meg uram, békét, nyugvást adjál, s legyen kéz, ki kegyesen elhantol, ne kényszeríts több lennem magadnál, ments meg immár engem önmagamtól.

Sinka István ÜDV NéKED IFJúSÁG Üdv néked, Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép, ki lángban és vérben születtél meg újra három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben! Melyik nép írta fel mostanában nevét így, hogy aranyt adott kezébe Isten ujja? S mely nép beszélt így az önmaga nevében, mint angyal, mikor a harsonáját fújja? … Bús igájának fájára írja hát, s mint annyiszor a megsárgult ezerévben vérrel és vassal tanítsa zsarnokát!

3

Bartis Ferenc emléke Mindazok, akik ismerték bizonyíthatják, hogy Bartis Ferenc elementáris, tántoríthatatlan erővel küzdött a magyarság megmaradásáért, imádott népének felemelkedéséért. Megpróbáltatásokkal teli élete példaként szolgálhat számunkra. Megmaradásunk zálogát, a magyar jövő egyetlen járható útját így fogalmazta meg: „anyanyelvünk létünk vére”. Az 1936. július 4-én Gyergyószárhegyen született írót, költőt az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc után az elsők között tartóztatta le a román karhatalmi rendőrség. Halálbüntetését életfogytiglanra változtatva fiatalságának tíz legszebb évét töltötte börtönökben.1984-ben települt Magyarországra. Tíz esztendeje hunyt el Budapesten, és visszatért az ősi föld temetőjébe. Obersovszky Gyula halála után a Művészetbarátok Egyesülete emlékbizottságot alapított, melynek halálig vezetője volt. G.Bársonyi Hilda

Bartis Ferenc PÁRHuZAMOK Komorságom vad vércséje tollászkodik agyamba zárva. Bezárt a falu: a lármát hazavitték. Elvittek engem is többször a fekete autók, a vércsével együtt.

TéTOVA – KéNySZER Elveszítettem az iránytűmet. Ne szegődjetek a nyomomba. Nyomdokaim a halálba visznek, ahol iránytű nélkül tájékozódik maga az Isten is visszafelé ismételgetve lábam nyomát – a szembesülésig… ElVADulT TEMETőBEN

Szalay Lajos 1956

Kuksol a tövisrózsa-árnyék. Megsimogatom: szúr. Az árnyék is szúr: a rózsának fáj a simogatás.


4 Tusnády László

Börtön és örök fény „A szentek azok, akik magasba szállnak, amikor leereszkednek az emberi élet legmélyére.” (Mindszenty József: Emlékirataim – Helikon Kiadó 2015) Csillagoltó fegyház, börtön, / éjek éje, vak sötétje, / mit mutat, ha a nap följön? / Mit felel az örök fényre? Börtön és örök fény jellemezte Mindszenty József hercegprímás földi zarándokútját. Ellentmondásos világban teljesítette fönséges küldetését: hűséggel a hazáért. Itt volt templomunkban, városunkban, Sátoraljaújhelyen hatvannyolc évvel ezelőtt, 1948. április 18-án, harmincnégy nappal 1848. március tizenötödikének a századik évfordulója után. Itt volt. Találkozott velünk, az akkoriakkal. Megáldotta a jelenlévőket, jövőnket: a mindenkori ittenieket. A Mária-év során jutott el ide. A nagy világégés után éleszteni, erősíteni akarta azt a tudatot, hogy a Szűzanyának szüksége van országára, arra a népre, amelyet Szent István felajánlott neki. Azzal is tisztában volt, hogy a magyarság nem létezik anyanyelve nélkül. Ezért küzdött mindenütt elemi jogainkért, amikor csak tehette. Imával, szent hivatásával, tollal, beszéddel, és nemes cselekedettel harcolt a gonosz erői ellen. Tiszta jelleme, lelkének gazdag tárháza írásaiból tárul elénk. Száz évvel ezelőtt jelent meg az első könyve „Az édesanya” címmel. Huszonnégy éves ifjú pap volt ekkor. A nő hivatásáról írt pályázaton kitüntetett művében, ugyanakkor édesanyja iránti szeretetét és háláját is kifejezte, hiszen az egykori kisgyermekben ő lobogtatta fel a hit lángját, ő tanította meg imádkozni, ministrálni. Milyen az ember számára a hit és az ünnep, a boldogság a gyermekkorban? David Turoldo, a száz évvel ezelőtt született olasz papköltő egyik gyönyörű versében arról vallott, hogy gyermekkorában volt legszebb a karácsonya. Ilyenkor azt élte meg, azt érezte, hogy az édesanyja a Szűzanya rokona. Ilyen hit és derű hatja át Mindszenty József emlékeit is. lélekben vele volt az édesanyja akkor is, amikor ő magyar bíborosként Golgotája felé haladt. Mikor legborzasztóbb keresztútját járta, hite és hazaszeretete miatt gyötörték, kínozták, ruháitól megfosztották és úgy verték gumibottal, mint Krisztust, amikor megostorozták. Szenvedett a vérontásig – usque ad sanguinem – éjszakáról éjszakára. Ha az agyongyötört test és lélek a szabadító álom pár pillanatának örülhetett, megjelent előtte édesanyja arca. Szinte már mondhatta volna: „Mulier, ecce filios tuos!” (Asszony, íme, a te fiad!) Ám rögtön – álmában is elé tolakodott hóhérainak, kínzóinak az irgalomnélküli képe, és tudta, hogy a sátán tekint rá. Az irgalomnélküli perzsául „ná-mard” (nem ember). Valóban, akiben nincs irgalom, az a lelkében az utolsó isteni sugarat is megölte. A teremtett világ minden igaz lényének a szintje alá süllyedt: magával a sátánnal azonosult. Huszonhét évesen lett Mindszenty József zalaegerszegi plébános. Körzetében írástudatlan felnőttek is voltak. Kutatni kezdte az elmaradottság okát. Kiderítette, hogy a bajok forrása a török hódítás. Működésének területén húzódott a végvári rendszer. Míg őseink hazánkat és egész Európát védték a könyörtelen ellenségtől, addig az itteni falvak lakossága, morzsolódott, pusztult. A török martalócok

ki-kicsaptak portyázni, felperzselték a falvakat. A lakosokat megölték, vagy rabszíjra fűzték, és elvitték őket messzi idegenbe – rabszolgának. Ezen a területen lényegesen több templom és plébánia volt az Anjou-korban, mint a XX. században. A megfogyatkozott lakosságú falvakban iskola sem volt. Tomori Pál és Szalkai László főpapjaink négyszázkilencven évvel ezelőtt sok-sok társukkal együtt életáldozatukkal sem tudták elhárítani, megakadályozni a mohácsi vészt. Akkora szakadék keletkezett nemzetünk testében, lelkében, hogy Mindszenty Józsefnek is maradt bőségesen tennivalója. Még mindig gyógyítani kellett a hajdan vágott sebeket. lázas igyekezettel építtetett templomokat, plébániákat és iskolákat. Mintha érezte volna, hogy újabb szakadék tátong népünk előtt. Világégés után voltunk, és újabb vészfelleg gomolygott hazánk fölött. Az ima erejére, magasabb minőségére volt szükségünk. Hercegprímásunk az ünnep örömét vitte el a Mária-év során több millió hívének. A karácsony, a húsvét és a pünkösd repeső boldogsága ragyogott fel, amerre csak járt hazánkban. ő már érezte a vészt. Mintha folyton nagycsütörtök lett volna jelen az életében, és tudta, hogy sietnie kell, mert hosszú-hoszszú nagypéntek következik a számára. Ötvenhat éves volt, amikor 1948. december 26-án a karhatalmi szervek kiragadták Esztergomban az otthonából, és a poklok poklába taszították. édesanyja sikolya kísérte. Ez a sikoly társult, egybeforrt egy megkínzott, meggyötört, porig alázott nép fiainak, lányainak az ajkát elhagyó jajszavakkal, sírásával, zokogásával. Így zárult 1848 centenáriumi éve. Kossuth és Petőfi dicső fényét, minden nagy emlékét a hatalom igyekezett kisajátítani. Ezért akarta a kereszténység minden értékét megsemmisíteni, felszámolni.

2016 május – június Karácsonykor, Szent István első vértanú ünnepén indult Mindszenty József a Golgotára. Hosszan-hosszan ott kellett lennie. A rádióban, az újságokban nap mint nap gyalázták, rágalmazták. A megaláztatások, kínok kínja közepette tudnia, éreznie kellett, hogy nemzetünket is tiporják, gyökereinket is tépik. Népünket és főképpen ifjúságunkat vallásunktól, hitünktől akarják megfosztani. Szenvedései közepette vajon hányszor tolultak az ajkára az emmauszi tanítványok szavai: „Mane nobiscum quoniam advesperascit, et inclinata est jam dies (Maradj velünk, mert esteledik, és már hanyatlik a nap)”? Jézus átadta neki a keresztet, azt kellett hordoznia hosszú éveken át. Izzó nappal, pokol-éjjel, / vége nincs a gyászmenetnek. / Kiszunnyadt már minden fényjel? / Szabadságot így temetnek? Nem! – egy nép kiáltotta a leghatározottabban. A sok hajdani sikoly, jajszó, panasz, halálhörgés, siralom egy kórussá olvadt, és a szabadság legbátrabb, legelemibb erejű hangján szólt: „Nem!” Szívünket csodálatos áramlás hatotta át, s a fegyverek a szívünkbe néztek. 1848-nak és 1849nek hősi lángja csapott fel újra a magasba. Igazi ünnep volt, a szív legtisztább gazdagsága. Nekünk tizenegy (vagy tizenkét) nap adatott meg belőle, bíborosunknak négy. Rabsága helyéről, Felsőpetényből örvendező rétsági katonáink vitték Budapestre. A falvakban mindenütt meg kellett állniuk, mert a magyar bíboros áldását tömegesen kérték – felekezeti hovatartozástól függetlenül. Boldog volt, aki ruhája szegélyét megérinthette. „A többi néma csend” – mondaná szívesen az ember, de november negyedike tank-kavalkádjának őrült zaja, a szenvedők, halálba taszítottak keserve minden temetői csenden áthatol. November harmadikán este mondta Mindszenty József a rádióban emlékezetes beszédét, és néhány órával később a világ egyik legnagyobb fegyveres erejének a pokolgépezete rázúdult, rátört szabadságról és békéről álmodó fővárosunkra. Hercegprímásunk az Egyesült Államok követségére menekült. Tizenöt évi ott tartózkodását fél-rabságnak tekintette. Majd, amikor a menedékjogot biztosító hatalom is feladta ötvenhat igazának a mákszemnyi képviseletét is, érezte, tudta, hogy nem kívánatos személynek tartják. Hiába ragaszkodott a magyar földhöz. Száműzetésbe kellett mennie. édesanyja ötvenhat évvel ezelőtt halt meg. Szeretett gyermeke nem lehetett jelen a temetésén, és sohasem állhatott meg a számára egyedüli, áldott sír mellett. Bíborosunk szeme néz rám. / Áttündököl űr-sötéten. / Mondd az imát! Ne állj némán! / Csillagvigasz tiszta égen. Jelenléte ünnep volt. Ünnep még akkor is, ha a züllött, lelkileg leépített eszközemberek csúfolódva Mindszentyhuszároknak nevezték azokat, akik sorfalat álltak előtte, hazánk sok-sok helyén – ahova csak eljutott a Mária-év során. Sztálin helytartói nem tudták megbocsátani neki, hogy az a sorfal egy évezredes dicső múltnak szólt. Annak a hitnek, amely többször is felizzott magyar földön akkor is, amikor a meghasonlott Európa a maga keltette örvényeiből már alig tudott kilábolni. A szeretet tanításának szólt, a Titkos értelmű rózsának, az erényeknek, az adventi várakozásnak, amelyből egy biztonságos jövő sarjadhat. A magyarság életfájánál zarándokoltunk akkor is. Ám minden diktatórikus rendnek megvan az a törvényszerűsége, hogy

5

Az édesanya: Kovács Borbála ha sikerül a hazugságot oly mélységesen az agyakba vésni, hogy azt az emberek elhiszik: igazságnak tekintik, akkor épp ez a hamis állítás válik igazsággá. Petőfi a távoli múltról hirdette, hogy „a képzelet sebes szárnyú sas, elfárad, mire odaér”. lám, nem kell a nagy időbeli messzeség, sokan jóval hamarabb elfáradnak, mire múltunk közelebbi partjaira érnek. Valójában nem is oda érkeznek meg, hanem egyszerűen oda – azokhoz a hamis adatokhoz, amelyeket a hajdani események kapcsán egy csalárd, magyarellenes kor kitalált, képzelgett – előre megfontolt szándékkal úgy kotyvasztott, hogy veszítsünk el minden szálat, amely emberi méltóságunkat felmutatja, őrzi. Milyen lehetett az az egykori ünnep? Titkokat őrző falba ütközik az is, aki a legőszintébb szándékkal szeretne megtudni róla valamit. Nem csoda, hiszen szavahihetőnek tartott nyugati magyar irodalmárunk is csúfolódva írt a „Mindszenty huszárok”-ról. Kinek higgyünk? Minek higgyünk? Annak a szent jelnek elsősorban, amelyet bíborosunk a magasba tartott legnehezebb óráiban is. Valójában sokkal könnyebb a hajdani hatalmi cápák által felkavart víz néhány emlékfoszlányát elfogadni, mint venni a fáradságot és terjedelmes könyveket olvasni. Különösen akkor, ha ezek között még ma is vannak olyanok, amelyeket fölöttébb nehéz megszerezni. A hazugság elfogadása helyett sokkal jobb a teljes tájékozatlanság. Ebben az esetben az az „ártatlanság” forrása. Mindezt azért mondom, mert Mindszenty jelenlegi – a halálában megkapott – rehabilitálása sem változtatott bizonyos gonoszul keltett hiedelmeket. Sokat szenvedett ugyan, de túl következetes volt: „nem haladt a korral”.

6 Ezt az álságos kijelentést a múlt megismerésekor el kell felejteni, mert hatvannyolc évvel ezelőtt a csalárd politikai körök képviselői már huhogták ugyanezeket a híreket, de azok a tömegek, amelyek a bíboros szavait hallgatták, azok akkor jól tudták, honnan fúj a szél, és épp ezt a szibériai átkos, mákonyos leheletet szerették volna elűzni az ima által, a Szűzanya tiszteletével, közbenjárásával. Valójában a remény ünnepét látták a Mária-évben. Az élet nagy pillanataiban képes felülemelkedni az ember az esendőség-lét útvesztőin, csalódásain. érzi, hogy a becsületesen végzett munkának, a jócselekedeteknek a jutalma az, hogy körülötte minden megszentelődjön, és gyarló önmaga lénye is egy magasabb minőségbe emelkedjen. Szinte fizikai valóságában érezze meg a szentek jelenlétét. Erre leginkább gyermekkorban képes az ember. Tiszta lesz, mint amilyen leginkább, legboldogabb korában volt. Két nagy világégés, Mohácsnál iszonyúbb két nagy csapás után így indult el a magyarság, szabadságharcunk századik évfordulóján, egy olyan úton, amelyről akkor még nem sejtette, hogy a Golgotára vezet, és a feltámadás öröme, majd csak nyolc évvel később hatja át a lelkeket. A hit és a remény. „Nem lehetünk olyanok, és nem cselekedhetünk úgy, mint akiknek nincs hitük és reményük” – hirdette Mindszenty József. Minden megpróbáltatása idején élt benne ez a meggyőződés. Így teljesítette szent küldetését. „Imádkozom a szeretet és a béke világáért” – tette ezt akkor is, amikor két szélsőségesen gyűlöletre épülő világhatalom játszott a tűzzel, az emberiség létével, és közben mind a kettő a békét és a szabadságot hirdette. Nálunk a békepapok mozgalmával valójában egy idegen, katonai nagyhatalom engedelmes szolgájává akarták tenni az egyházat. Sikerült azt úgy megzsarolniuk, hogy a magyar forradalom számára kedvező, legjelentősebb ENSZ-határozat ellen tiltakozott a Magyar Püspöki Kar. Ellenkező esetben rengeteg egyházi embert deportáltak volna Szibériába. Az egyház leépítése, felszámolása oly következetesen folyt, hogy az oktatás részeként is betáplálták a tudatba ezt a szándékot: a marxi-lenini nagy megvalósulás majd akkor lesz tökéletes, ha a vallást teljesen felszámolják. Nagy általánosságban hirdették ezt, de azt sem rejtették véka alá, hogy a fő ellenségnek a katolicizmust tekintik. Ezt oly bonyolult, oly fondorlatos módon cselekedték, hogy a kusza szálakat a későbbi kor emberének végigtekinteni is fölöttébb nehéz. Mindszenty József következetesen szállt síkra mindenki emberi jogaiért. A fondorlatos módszer egy pillanatra sem homályosította el látását. Kun Béla és Szálasi rémuralma idején minden üldözött érdekében szót emelt. Börtönbe juttatta mind a két „rend”. Tehát nagyon jól tudta, hogy a II. világháború vérkataraktája után mi vár arra, aki a legmagasabb egyházi hivatalt vállalja, azt tölti be. XII. Pius pápa ismerte az érdemeit, tudta, hogy a legmegfelelőbb embert választja, de azt is tisztán látta, hogy a bíborosi küldetés milyen következménnyel jár majd Magyarországon. Ezért mondta azt Mindszenty Józsefnek, hogy az akkor kinevezett harmincnégy bíboros közül ő lesz az első mártír. Mindszenty tudta, hogy az adott történelmi helyzetben milyen következménnyel jár majd a köztársasági államforma bevezetése. Egy kisebbség veszi át a hatalmat, és minden olyan megnyilvánulás, amely ennek az érdekeit sérti,


A csehimindszenti emlékszobor felirata: „Jó pásztor akarok lenni, aki ha kell életét adja egyházáért, hazájáért...” köztársaság-ellenesnek minősül. Így a demokrácia álcája alatt nyugodtan lehet diktatórikusan cselekedni. Amit ő tett, szent hivatása írta elő, de a kificamított „rend” számára vétek volt, hiszen tömegeket vont el, és megmutatta a hatalom hívságos és hamis arcát. A köztársaság indulóját tudtommal még senki sem elemezte, most nem lehet ez a szándékomban. Annyi viszont idetartozik, hogy a sorsa is tanulságos: „Elnyomás, szolga sors, / ez volt a rend ezer évig” – hirdette harsányan, egy darabig gyakran énekelték, majd nagyon hamar „kiment a divatból”. Vajon miért? Egyszerűen azért, mert a diktatórikus rend, a hatalmon lévő néhány „kultikus” személy igyekezett mindenek fölé emelkedni. „A múltat végképp eltörüljük” – hite volt a cél, ám érdekes módon ebből az eltörlendő múltból „csemegézett” a hatalom. Kiderült, hogy mindaz, ami előzőleg volt, halvány elő-sugara, hajnalfénye volt annak a nagy megvalósulásnak, amelyet Rákosi társaival együtt a magyar nép számára elhozott. 1949 nyarán a pesti utcán idegen fiatalok harsogták „Sztálin, Gottwald, Rákosi”. (Az utolsó név különösen hangzott magyar fül számára: „Rakossi.) A II. Világifjúsági Találkozó jó ürügy volt arra, hogy a választási csalások emlékét kiiktassák az ifjak elméjéből. Minden azt mutatta, hogy megújult a világ, és minden tökéletes.

2016 május – június A börtönökben szenvedő hazafiakról, hitvallókról, ártatlanokról érdemben nem esett szó. A hatalom a nép ellenségeinek tekintette őket. Gyakorlatilag olyan légkört igyekeztek hivatalosan teremteni, mint amilyen később a „gulyásszocializmusban” is jelen volt. Ha fel-felderengett is az igazság, az ártatlanul kivégzettek arca, családtagjaiknak a sorsa, akkor ott volt a nagyon hamis „megnyugtató” érzés, akár felületes magyarázat, kérdéssel tarkítva: „Miért nem gondolkoztak? Okosabbak is lehettek volna.” Az ész hamis, bálvánnyá emelt kultusza betört az iskolákba. Az idő múlásával ez egyre gyarlóbbá torzult. Hiszen a háborúból, hadifogságból, esetleg börtönökből kiszabadultak idővel taníthattak is. ők el tudták rejteni és titokban átadni a jó magot. A konkolyt kigyomlálták a tananyagból. Még óvatosságra is tudták nevelni a tanítványaikat, de a szakérettségisekből, gyorstalpalókból verbuválódott értelmiség a békepapok szintjét érte el. A hittel megáldott gyermekek is állandóan hallhatták az új-keletű „tudomány” képviselőitől, gyakorló, de a hivatáshoz méltatlan emberektől, hogy hinni a templomban kell, az iskolában pedig tudni. A természettudományok elvakult „tanítói” nem vették tudomásul, hogy sejtés még a legelvontabb tudományok esetében is van. Bizonyos esetben a legjáratosabb, legbölcsebb tudós is csak hiszi, hogy adott összefüggések fennállnak megfelelő körülmények között. Igazi tudássá csak a bizonyítás után válik a sejtés. Marx és Lenin is csak elhitte, hogy csak az anyag létezik. A tudomány csak a rész szerinti igazságokat bizonyítja. Az egész mindenségre egyetlen átfogó tétele nincs. Ezért volt hamis felfogás az, hogy a vallások kapcsán az ellenérvet egy jelszóval igyekeztek megfogalmazni: „A tudomány már bizonyította, ezért nem igaz a vallás: a ’hamis tudat”. látszólag megkülönböztetés nélkül szóltak, írtak a vallásról, de az össztűz a katolicizmusra zúdult. Ennek a fő kiteljesedése, megtestesülése Mindszenty József volt – a hatalom szemében. Eötvös József a XX. század minden meghasonlása előtt leszögezte azt, hogy ha egy ateista rend lesz uralmon, akkor a zsarnok képe lesz a közintézményekben a kereszt helyén. Ez bekövetkezett. Rákosit szinte mindenki családtagjává igyekeztek tenni. Vészi Endre „Híd a Dunán” című regényének az egyik szereplője a hídavatás nagy ünnepére készül. Az író szereplője lelkébe pillant, és ott semmi közeli, közvetlen emberi érzést, gondolatot nem talál, csak sablonos, politikai fordulatokat. A hősnek eszébe jut ugyan a felesége, de ez a gondolafoszlány is csak arra jó, hogy ez az elvakult, rendszerhű ember csak arra képes gondolni, hogy a nagy ünnepen a neje is megláthatja Rákosi Mátyást. Milyen nagy örömben lesz része. Írástudóink árulásáról tudott Mindszenty József is. Az „Emlékirataim”-ban szóvá teszi a gombamód termő költőket. Volt olyan irodalmárunk, aki a 1948-as költészetünket osztályharcos zengerálynak tekintette. A nagy megtérés a nagy eszmélés majd ötvenhat előtt indul el… Mindezek után, azon sem csodálkozhatunk, hogy 1952. március 9. nagy ünnepnek számított. A kisiskolásoknak különös feladatuk volt. „levél Rákosi pajtásnak” címmel kellett dolgozatot írniuk. A nagy tanító hatvanéves volt ekkor. Húsz nappal később, március 29-én töltötte be hatvanadik életévét Magyarország hercegprímása. Ki emlékezett rá ekkor és hogyan?

7 Egyet biztosan tudok: hitét megőrizte, és nem hagyott fel minden reménnyel. A száműzött. Nem kapott elégtételt egész életében. Miután kényszerűen, nem saját jószántából elhagyta hazáját – hazánkat, a hivatalos politikai hatalom képviselői amnesztiában részesítették. Nem fogadhatta el ezt a döntést, mivel ezzel beismerte volna „bűnösségét”. Megkínzását, képtelen és durva elítélését is bizonyos bűnök természetes következményének tartotta volna. A teljes ártatlanságát kellett volna elfogadnia. Rehabilitálták a Rákosi-kor több hajdani elítéltjét – élőket és holtakat, de vele volt a Kádár-rendszernek a legtöbb baja, a legnagyobb gondja. Ötvenhatos szerepét tekintették megbocsáthatatlan bűnnek. Pedig az alatt az alig száz óra alatt, amely a rendelkezésére állt a forradalom idején, közvetlenül az ügy érdekében vajmi keveset tehetett. Ezt az akkori időkeretek nem biztosították a számára. Az végképp nem lehet bűn, hogy az maradt, aki volt. Túlélte azt, hogy igazságtalanul rátörtek, és az emberi létezés elemi feltételeit sem biztosították a számára. Rákosiék ítéletét Nagy Imre sem tekintette hitelesnek, annak álnok, hamis voltát nagyon jól tudta. Ezzel Kádár János is tisztában volt. Hiszen a koncepciós perekről az akkori politikai hatalom képviselői közül neki lehetett a legtöbb értesülése. Tagja volt a Nagy Imre-kormánynak, ha tehát Mindszenty „bűnössége” kapcsán tényleges, elfogadható bizonyítékai lettek volna, hivatali kötelessége lett volna véleményt nyilvánítani. Tudom, ez az utolsó mondat képtelenség. ugyanolyan, mintha azt állítanám, hogy a Jézust fenyegető veszélyről Júdásnak lett volna kötelessége Jézust és az apostolokat tájékoztatni. Kádár kaméleon voltát elég itt tényként megemlíteni. Mindszenty József kapcsán róla elég annyit elmondani, hogy ő a magyar bíboros sorsában a saját politikai, emberi – saját maga által elkövetett legnagyobb vétkét láthatta, ha volt lelkiismerete. Ha nem volt, akkor is zavarhatta az, hogy a magyarság jelentős része Mindszentyben azt a tükröt látta, melyben létünk, sorsunk tárul elénk. Ezért kellett következetesen és könyörtelenül befeketíteni. A sok hazugság mellett erre egy „igazi alap” volt: a november 3-án elhangzott beszéd. Az is tény, hogy a szovjet hadigépezet ekkor már teljes mozgásban volt. A technika sebessége határozta meg azt, mikor zúdul a vész fővárosunkra. Szabad emberként bíborosunk hű volt önmagához. Csak azt adta, ami jellemének, hitének, hazaszeretetének a lényege volt. Valójában ezért kellett elviselnie minden későbbi méltatlanságot. Kádár és hívei nagy igyekezettel akarták magukat tisztára mosni. Közben nem jöttek rá arra, hogy épp ezzel kötik magukat ezer szállal Rákosihoz és hóhér társaihoz. Az viszont tény, hogy hazugságaikkal sikerült a világ jelentős részét meggyőzni. De ha ez nem sikerült is olyan mértékben, mint ahogyan akarták, annyit elértek, hogy az „enyhülés” kapcsán sokakat „jobb belátásra” bírtak: adott helyzetben nem lehet másképp cselekedni. Valójában ötvenhat tagadásának ez az egyik veszedelmes axiómája, ami jelen van Mindszenty megítélésében is. évek során oly sok rágalmat ragasztottak nevéhez, hogy még az is, aki gyanút fog, annyit belát, hogy korunkban az ember nem lehet annyira következetes, mint amennyire Mindszenty volt, mert az igen nagy veszéllyel járhat. Pedig következetességre épp most van rendkívüli szükségünk, mikor jövőnket oly sok veszély fenyegeti.


8

Somogyi József életútja

A Mándi Márton István Pápai Református Kollégiumi Alapítvány kuratóriumának első elnöke. Mint alapító, 1992-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetének elnökségi tagja volt. 1993. január 2-án hunyt el. Somogyi Borbála

Somogyi 100

Somogyi József (fotó: G. Fábri Zsuzsa) A szobrászművész 1916. június 9-én született Félszerfalván, a mai Ausztria burgenlandi tartományában fekvő Hirmben. édesapját korán elvesztette, Klastrompusztán, majd Ásványrárón töltötte gyermekéveit. 1927-től 1931-ig a győri Bencés Gimnázium, 1931-től 1935-ig a Dunántúli Református Egyházkerület Pápai Főgimnáziumának tanulója volt. Itt nagy hatással volt rá rajztanára, A. Tóth Sándor festőművész. Jogásznak készült, de a művészetek felé fordult. 1935-1936-ban Aba Novák Vilmos festőművész szabadiskoláját látogatta, majd 1936 és 1941 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István festőművész, Sidló Ferenc és Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművészek tanítványa volt. Az 1940-41-es, valamint a rákövetkező tanévben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán művészettörténetet tanult, Gerevich Tibor, Pigler Andor, Péter András, Ybl Ervin előadásait hallgatta. 1946-47-ben a budapesti Iparrajziskola ötvös szakán szerzett bizonyítványt. Művészeti munkássága mellett 1945-től 1963-ig a Képzőés Iparművészeti Gimnázium (1946-1950 Szépmíves líceum, 1950-1951 Állami Művészeti Gimnázium), 1963-tól 1993-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1974 és 1987 között rektora. 1968-tól 1977-ig a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke, 1975-től országgyűlési képviselő, 1975-től 1980-ig a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, 1984-től 1991-ig a Magyarországi Református Egyház világi elnöke.

A száz éve született Somogyi Józsefnek életét és tanítványai alkotásait bemutató tárlatot nyitottak a Pesti Vigadóban. Az alkotó köztéri szobrászatának dokumentációját, kisplasztikáinak, érmeinek, rajzainak egy kollekcióját, és volt növendékeinek munkáiból válogatást láthatnak az érdeklődők. Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta, hogy Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a XX. századi magyar szobrászat kiemelkedő személyisége, meghatározó jelentőségű mestere. A II. világháború után tette le kézjegyét a magyar szobrászatban, az ötvenes-hatvanas évektől kezdve sajátos stílust alakított ki, amelyet művészi kategóriákba sorolva talán modern szobrászatnak is lehet hívni. Mint mondta, Somogyi József életművének fontos részét alkotják a terrakotta világi és szakrális körplasztikák, a falusi bibliai jelenetek, korpuszok és pieták. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke arról beszélt, hogy Somogyi József az utódok nevelésében, a tehetségek felkutatásában, és az egyéni sajátságok kiművelésében döntő módon vett részt. Mint mondta: minden szobrászati műfajban dolgozott, társadalmilag és művészetileg is elismert életműve. Karmó Zoltán, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezetője szerint Somogyi József szobrászművész életét meghatározta az alkotás és a tanítás. Munkássága számba sűrítve is megdöbbentő: negyvennyolc év tanítás. Tanítványa volt többek között Raffay Béla, Giovanna Amoroso, Kő Pál, Árkosi-Nagy Judit, Karmó Zoltán, Zsemlye Ildikó, Lóránt Zsuzsa, Zimmermann István, Gémes Katalin, Imre Péter és Csikai Márta, akik ma a kortárs magyar szobrászat meghatározó alkotói. Somogyi József a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja. Az 1992-ben alakult MMA társadalmi alapítója volt. Somogyi József: Csellós lány

2016 május – június Szabadi Judit

Somogyi József rajzairól

9 kimeríthetetlen sokrétűségben felskiccelte a lemeztelenített nőket, nem tudjuk, nem is fontos. Az a valószínű, hogy az alkotás lázában nem is kellett, nem is lehetett ennek tudatosodnia. De a test mulandó, a hús megidézi a mulandóságot. Ahogyan a 103. Zsoltárban olvashatjuk: „Mert ő tudja a mi formáltatásunkat, megemlékezik róla, hogy por vagyunk.” Ha mármost az akttanulmányokon megjelenő eleven testeket a maguk kicsattanó egészségükben, a fiatalság hímporának hamvas fényében, olykor a nőiség nemi jegyeinek életet kínáló „szemérmetlenségében” látjuk, felismerjük, hogy nincs ennél megrendítőbb drámaiság, mint ami a vitalitástól duzzadó aktok, a lélegző érzékiség eme „sokarcú” teremtményei és a testükkel eljegyzett kikerülhetetlen enyészet lappangó végzete között fölsejlik! De hát milyenek ezek a rajzok? Noha „csak” tanulmányok a véglegességet megpecsételő kidolgozottság nélkül, éppen spontaneitásukban és izgalmas befejezetlenségükben rejlik a frissességük. Már az is különössé avatja őket, hogy a „semmiben” lebegnek a környezet legcsekélyebb jelzése nélkül. Ezáltal a fehér, olykor itt-ott krétanyomokkal összemaszatolt rajzlapon csupán a testhelyzetük árulja el, hogy a földön vagy egy széken ülnek-e; egyszerűen csak felizzanak a vörös vagy a barna kréta vagy a szén lélegzetelállítóan intenzív odavetettségében. és talán nem is igaz, hogy lebegnek, hiszen a gravitáció törvényének vannak alárendelve. A könyökükre támaszkodnak, szinte megperdülnek a fenekükön, féltérdre ereszkednek vagy térdelnek, elnyúlnak a hátukon vagy szilárdan állnak a földhöz cövekelve. Nincs kidolgozott lábfejük, inkább csak tappancsaik vannak és szinte csirkelábszerűen szétnyíló, ám mégis nagyon nőies tűhegyes ujjak, mindezek a részletek éppen csak jelezve, de ruganyos testük ép és teljes, és a legbensőségesebb lapokon átizzítja őket az erotika. Ha arcuk jobbára nincs is egyénítve, bájos profiljuk a csigákba göndörödő hajjal vagy frivol arcuk a fülönfüggőkkel többnyire megjegyezhető kedvességgel külön is megjelöli őket.

„Tündöklő szálfa. Ember és szobrász. Ő volt Somogyi mester. Egy pogány Isten…” Ezekkel a lélekbe bevésődő és rögvest varázslatos aurát teremtő szavakkal idézte Kő Pál szobrászművész Somogyi József felejthetetlen alakját 2001ben írott visszaemlékezésében. A jellemzést olvasva és átélve elsősorban a monumentális szobrok alkotójára asszociálunk, azokénak a szobrokénak, amelyek súlyos tömegükben és olykor komor erejükben, máskor derűs életszeretetükkel a mester humanista életelvének voltak a megtestesítői. Somogyi Józsefet ugyanis az ember szabadságát és az emberi méltóságot valló világszemlélet jellemezte, miközben művészete a tradíciók értékmegőrző folytonosságába illeszkedett. A klasszikumba ágyazódó kifejezésmódja azonban nem megmerevedett szabályrendszerrel és még kevésbé hűvös akadémizmussal lépett frigyre, szobrainak architektúrája, megmunkálásuk expreszszivitása torzításaikkal, robbanékony erejükkel, a pátoszt és a tetszetősséget elkerülő olykor szinte brutális nyerseségükkel eredeti volt és eleven tűzű. De ha valaki személyesen is ismerte a mestert, lelkiségének meleg sugárzását is érezhette, ami az egész Képzőművészeti Főiskola légkörét, ahol évtizedekig tanított és hosszú ideig rektorkodott, magas szintű szakmai és emberi követelményeket támasztó, ám meghitt és befogadó közeggé avatta. Vajon, ha a most váratlanul előbányászott akttanulmányokkal találkozunk, melyek Borcsa lányának védőszárnyai alatt várták a föltámadást, ráismerünk-e bennük a pogány Isten oly nagy léptékű alkotójára? Mintha a közismert Somogyi mester munkásságát más fénytörésben látnánk, vagy inkább arról van szó, hogy egy új, többé-kevésbé rejtett dimenzió nyílt meg előttünk, amint kinyitottuk a több száz rajzot őrző mappák egyikét-másikát? A soha nem látottra való rábukkanás során hasonló elfogódottságot és meglepetést érzünk, mintha belelapoznánk egy naplóba. Ennek a naplónak a titka nem szemérmesen takargatott életmozzanatok leleplezésében, hanem in kább a mesterség bűvöletében megnyíló alkotó szellem működésében rejlik. Beleértve a felkészülést, a gyönyörködést, a kísérletezést, a rutint. Holott mindig ugyanarról van szó: a női testről, hiszen női akt valamennyi! és mindez olyan elengedettségben, szabadságban, amelyben a tanulmányok csaknem meditációval érnek föl. Meditáció? Miről? A nő testéről, a nő lényéről, de magáról a létezésről is az ő pillanatnyiságában, amiben óhatatlanul benne van az élet kilobbanása is… Hogy menynyiben rémlett föl az elmúlás gonSomogyi József rajza (fotó:Szelényi Károly) dolata Somogyi Józsefben, amikor


10

Obersovszky Gyula AZ uTOlSó VAGyOK a legeslegutolsó Jönnek utánam még ifjak merész tekintetűek Ám akasztófa nélkül valók hiteltelenek Így fogjatok kezet velem ha búcsúzom és hátrahagyom nektek legnagyobb invenciómat a haragos-boldog életet

A ZSÁKOM IS MEGHORDOZTAM elemózsiás tarisznyámat a csókákkal is megtrécseltem bajaim kisjavát A megjelenítés skálája a szokványostól – hiszen egy akt teljes közömbösséggel is állhat modellt a mesternek – a bizarrig terjed. és ha éppen két akt azonos pózban van is megörökítve, érdekességük a megjelenítés eltérésében válik szembeötlővé: az egyik teste lehet egyszerűbb, formáiban összevontabb és ezáltal intenzívebb, a másiké hevenyészettebb, vagy éppen sűrűbb, mélyebb tónusokkal vagy áttetszőségében légiesebb. Mennyi lehetőség és árnyalat a kifejezésben! A stúdiumok egy-két szikár, grafikai jellegű rajzot kivéve festői hatásúak: Somogyi József úgy kezelte a krétát és a szenet, hogy bársonyos foltjaikat itt-ott megszakította a rajzlap fehéren maradt kihagyásaival, önkéntelenül fölkeltve egy fény-árnyék játék ilúzióját… Így történhetett meg, hogy az első nekifutásra oly banálisnak tűnő akt-téma, amely műtermi ujjgyakorlatnak tetszhetett, és csak alkotójuk magánügyeként jött létre, ebben a formai többszólamúságban és abban a kettősségben, amely a test érzéki tapinthatósága és a mulandóságot magában hordozó sorsa között feszül, olyan szellemi és esztétikai rangot kapott, ami élményszerűségében mindnyájunknak szól. „A tehetség születési adottság. A gyakorlat, edzés, tanulás fejleszti ki. A megszerzett tapasztalat a kibontakozása, mely rátesz a bölcsőből kapott birtoklására. A szomj és éhség nem elégül ki önmagától. Az önimádat veszélyes kábítószer. Az önhittségből alig van menekvés. Aki gőgösnek született, alázatosságában is mímel.” Prokop Péter

Ej hát megérted hihetetlenül ostobán folynak dolgaink tovább konok a mezsgye makacs parasztok törik s az elvetett nemes mag szamárkórót rügyedzik

NEM TuDOM MEGADNI MAGAM sem életnek sem halálnak élek mint a tilinkószó völgyek fölött csúcsok alatt élek mint egy abbamaradt sóhaja a tájnak NE BÁNTSATOK HA NETÁN rosszul mozog a strófám Nehéz időkben írtam szegény voltam papírban Zord falakra kapartam megmacskásult az ujjam


11

A. Bak Péter

A forradalom festője volt Wrabel Sándor 1926-ban Budapesten született. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Pór Bertalantól rajzot és festészetet, Kisfaludi Strobl Zsigmondtól szobrászatot tanult. Festői pályája 1954-ben indult. Műveit a realisztikus ábrázolás jellemezte. Rajongásig szerette a természetet, kedvelt témái közé tartoztak az erdőképek, és a vadon élő állatvilág, elsősorban a ragadozó madarak megjelenítése. A mozgás dinamikája, a madarak anatómiája, etológiája érdekelte. Hobbijává vált a solymászat. 1956 forradalma meghatározó volt életművében. Az átélt valóságot ábrázolta. Az események hatására grafikai sorozatot készített. legjelentősebb műve a Magyar Golgota. A magyar 1956 ciklusa, az Akasztás, a Kivégzés, valamint Radnóti Miklós halálára című festményei miatt évtizedeken keresztül zaklatták, perifériára szorították. Mivel művészetében tántoríthatatlanul ragaszkodott az igazság kimondásához, művésztársainak egy része is elfordult tőle. Mellőzték, a tiltott kategóriába került, így művei jejelentőségét kora nem fedezhette fel. Az emberi szenvedést ábrázoló vásznain gyakran alkalmazta a festészet legnagyobb mestereinek kompozícióit, például a keresztre feszítést. Hazánkban – élete során – nem részesült hivatalos elismerésben.1991-ben engedték először itthon kiállítani. Nemzetközi karrierjét solymász barátai segítették megalapozni. Itáliában régi mesterek műveit tanulmányozhatta. Olasz méltatója, Galileo Gentile rembrandti vonásokat fedezett fel karakterében, rokonságát Goya életművével pedig még szembetűnőbbnek találta. 1965-ben Fáy Győzővel elnyerte a Pro Bertinoro kitüntetését. Milánóban 1965-ben ezüstérmet, 1966ban aranyérmet kapott a Nemzetközi Vásáron bemutatott alkotásaira. 1965-ben kiállított édesapámmal, P. Bak Jánossal , valamint Blaskó Jánossal és Fáy Győzővel „Collettiva dei pittori ungheresi ” címmel a Galeria Rotunda-ban (Milánó, Bertinoro, Nápoly). 1967-ben az olasz Minisztertanács kitüntető oklevéllel, 1975-ben pedig a római Francia-Olasz Intézet díjjal ismerte el munkásságát. 1978-ban Pomázra költözött. A korai idilli képek, a történelem viharai, a személyes sorstragédiája következtében vészterhes, élet-halál harcot vívó állatok drámai kompozícióivá változtak. Losonci Miklós a következőképpen jellemezte: „A pomázi lakásának nagyszobájában egy ölyv lakott. Wrabel az emberekben csalatkozva az állatok barátja lett, baglyok, csúszómászók tanyáztak nála. Meg is festette őket, de nem anatómiai rajzok ezek: az állatokat belülről festette meg, mindnek a jelleme tükröződik a képeken.” Wrabel Sándor később visszaköltözött a fővárosba, és haláláig Csillaghegyen élt. Pomáz az 1956-os forradalom és szabadságharc 47. évfordulója alkalmából a város díszpolgára posztumusz címmel tüntette ki. Békásmegyer-ófalu közösségi háza, a Szent József Ház, egyik termét róla nevezte el. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság az óbudai temetőbeli nyughelyét a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította. Egykori Géza utcai lakóházát emléktábla jelöli. A művész hagyatékát, szellemi örökségét özvegye, dr. Gulla Etelka szeretettel, elkötelezettséggel, példamutató kitartással és lendülettel gondozza.

Wrabel Sándor: A turulmadár nyomán A festőművész alkotói munkásságát – kezdeményezésére – kiállításon ismerhetik meg az érdeklődők. Furcsa embernek ismertem meg Wrabel Sándort, aki többször járt apám – P. Bak János – Fillér utcai műtermében. Közösen készültek olaszországi kiállításaikra. égő tekintetű, csontos, soványalkatú férfi volt. Valami belső tűz világított szeméből.

Gérecz Attila KRISZTuS

(Töredék elveszett versből) Görnyesztő a kereszt vérrel és gyalulatlan. Vádol az emberi bűn, s arcba facsarja a vért. Sorsa, ha rózsafüzér s amulett a töviskoszorúknak, lourdesi palackokká ócskul a vérveríték! S jaj! a fehérkesztyűs alamizsnák istene lettél, holmi aranyborjúk koldus utánzata csak!... Kisfogház 1954.


12 Prohászka Zoltán

Semmelweis Ignác emlékezete Bécsben A magyar orvostudomány legkiemelkedőbb alakjai közé tartozik Semmelweis Ignác. Méltán nevezik az anyák megmentőjének, hiszen az általa javasolt módszerek alkalmazásával sikerült nagyságrendekkel csökkenteni a gyermekágyi láz halálozási arányát. Semmelweis rájött, hogy a halálos betegséggel maguk a szülészorvosok fertőzik meg az édesanyákat. Ezt elkerülendő, előírta minden kollégájának a kötelező fertőtlenítő kézmosást. Elméletét a korabeli orvostársadalom kétkedve, sőt ellenségesen fogadta, és Semmelweis csak halála után, a mikrobiológia fejlődésével kapta meg az őt megillető elismerést. Semmelweis Ignác Fülöp 1818-ban Budán született, sváb szülők gyermekeként. Apja kívánságára 1837-ben a Bécsi Egyetemen kezdett jogot hallgatni, de érdeklődése hamar az orvostudomány felé fordult, és a következő évben átiratkozott az orvostudományi karra. 1844-ben szerezte meg orvosi diplomáját, és rögtön állást is talált a bécsi Allgemeines Krankenhaus (Közkórház) szülészeti klinikáján. Itt fedezte fel a gyermekágyi láz okát, és kezdte népszerűsíteni elméletét. Azzal, hogy módszere alkalmazásával valóban jelentősen csökkentette az édesanyák halálozási arányát, számos nagynevű kollégája szakmai hírnevét veszélyeztette. Amint lejárt megbízatása a közkórházban, magántanári állásért folyamodott a Bécsi Egyetemre, de csak úgy engedélyezték tanítani, hogy csak bábokon, nem valódi holttesteken oktathatott. Nem sokkal később elhagyta Bécset, és a pesti Rókus kórház szülészetének lett vezető főorvosa. 1865-ben súlyos betegként tért vissza Ausztriába. Miután az elmezavar jelei mutatkoztak rajta, családja a Bécs melletti Döbling elmegyógyintézetébe utaltatta (ugyanoda, ahol nem sokkal előtte Széchenyit is ápolták). Az orvos nem sokkal később itt halt meg rejtélyes körülmények között. A hivatalos boncolási eredmény szerint csontvelőgyulladásból eredő szepszis, a legújabb kutatások szerint szifilisz okozta halálát, amelynek kórokozója még fiatal korában fertőzte meg egy boncolás során. ugyanakkor elterjedt az a – több szakember által is osztott – vélekedés, hogy valójában az elmebajtól őrjöngő Semmelweist az ápolók verték meg brutálisan a tébolyda pincéjében, és így szerzett sebesüléseibe halt bele. Egyesek azt sem zárták ki, hogy ellenségei kívánták így félreállítani a magyar orvost. A rejtélyt a mai napig sem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Semmelweis halála után 1908-ban kapott először emlékművet az osztrák fővárosban. A szecessziós hatású sztélét a bécsi Allgemeines Krankenhaus akkori nőgyógyászati klinikájának kertjében állították fel a 6. kerületben. A Spitalgasse 23. szám alatt található épületegyüttes jelenleg az orvosi egyetemnek ad otthont. Az emlékmű a főkapun belépve, a központi tömböt és a kápolnát megkerülve a központi kertrész közepén helyezkedik el. Megtalálását bonyolítja, hogy elölről sűrű bokrok takarják, míg hátulról elsőre nehezen tűnik fel. A dísztelen kőoszlopon található bronz dombormű Theodor Charlemont osztrák szobrász munkáját dicséri. A sztélé felső részéről Semmelweis profilja tekint le, ruházat nélkül, két babérággal díszítve. Az arckép mellett az 1818 és 1865 számok jelzik az orvos születésének, illetve elhunytának évét.

Középen az Ig. Ph. SEMMElWEIS jellegzetesen szeceszsziós felirata utal a szülészorvos nevére. A dombormű alsó részén fiatal nő tartja újszülött gyermekét, így adózva az anyák megmentője emlékének; mellette hullámzó vízfelület mögül felkelő nap ad keretet az alkotásnak. A relief alsó részén a művész neve olvasható. A kőoszlop két oldalára vésett szövegek mára erősen megkoptak, szinte olvashatatlanok. A bal oldali a neves orvos jelentőségére hívja fel az alapos szemlélő figyelmét: DEM / ANDENKEN / DES / GROßEN / WOHlTÄTERS / DER / MENSCHHEIT (Az emberiség nagy jótevője emlékére). A jobb oldalra a kivitelezők neve és a leleplezés éve került: ERRICHTET / VON / CHROBAK / uND / SCHAuTA / 1908. Másik bécsi emlékművét a II. világháború alatt, 1944-ben avatták fel. A márványból faragott mellszobor Bécs 18. kerületében, a Bastiengasse 36-38. alatti Ignaz-SemmelweisFrauenklinik (Semmelweis Ignác Nőgyógyászati Klinika) parkjában található (a belvárosból könnyen megközelíthető a 40-es villamossal). A háború miatt Bécs számos kórházát szinte kizárólag a sebesültek ellátásának céljára alakították át, ezért 1943-ban a város elegáns villanegyedében elhelyezkedő gyermekotthon két épületében rendeztek be nőgyógyászati klinikát, amelyet a magyar orvosról neveztek el. Az intézmény hamarosan Bécs legfontosabb szülészeti klinikájává nőtte ki magát, és a bábaképzőt is ide költöztették. Az anyák megmentője mellszobrát egy évvel az alapítás után avatták fel a kórház parkjában. Az alkotás a főkapuból nézve a jobb oldali parkban, sétányok által közrefogva helyezkedik el. A művész, Rudolf Schmidt osztrák szobrász antik mintára, ruha nélkül mintázott realisztikus portrét Semmelweisről. A talapzaton az IGNAZ/SEMMElWEIS/DER/RETTER /DER MÜTTER/1818–1865 felirat olvasható (Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, 1818–1865). A legtovább Semmelweis alma matere, a Bécsi Egyetem


13

maradt adósa egykori növendékének. A professzori kollégium a szülész-főorvos halála után száz évvel, 1965. április 28án egyhangú döntéssel fogadta el, hogy emléket állítsanak az anyák megmentőjének az egyetem Ringen álló főépületének díszárkádjai alatt. A döntést követően két évbe tellett a határozat megvalósítása. A dombormű elkészítésére Alfred Hrdlicka osztrák művész kapott megbízást, míg a kifaragást Eduard Hauser cége vállalta. Az alkotást végül majdnem két évvel a századik évforduló után, 1967. április 4-én leplezték le az árkádsorban. A relief a díszudvar jobb oldalához kapcsolódó árkádsoron, a bejárattól kezdve az első udvarra néző oszlopnyílásban található. A szobrász majdnem profilból ábrázolta Semmelweist, de a bal arc egy részét is láttatva, így életszerűbbé téve a művet. A modern hangvételű, kissé elnagyolt kidolgozású portré-dombormű alsó részére nevét keresztnevei német kezdőbetűivel, valamint születési és halálozási évét vésték fel (I. PH. SEMMElWEIS/ 1818–1865). 1920 óta közterület is viseli Semmelweis Ignác nevét az osztrák fővárosban. Bécsnek a Duna túlsó oldalán fekvő külvárosában, a 21. kerületi Großjedlersdorfban kertvárosias utca, a Semmelweisgasse őrzi a kísérleti kóroktant megalapító világhírű magyar orvos emlékét.

Korunkhoz szóló üzenet Kaiser László költő, író, dramaturg. Dolgozott színházban, tevékenykedett könyvtárosként, szinkronlektorként, tanárként. Húsz éve az általa vezetett Hungarovox Kiadó és Stúdió vezetője. Tizenkilenc könyve jelent meg: versek, novellák, esszék, tanulmányok, interjúk. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent Elfáradt összes angyalunk a Galambok és vérebek című könyve óta írt opuszait tartalmazza. Kaiser lászló költeményeinek egymásutániságából egy lelkiismeret-ébresztő kérdés fogalmazódik meg, amelyet már Babits Mihály felvetett: „ez a sok szépség mind mire való? / mégis csak arra fogsz gondolni árván”. A különbség az, hogy korunk költőjének csak emlékeiben és vágyaiban bukkan fel a szépség, inkább veszteségeit, csalódásait köti csokorba. „Isten kéne, remény, szeretet, könyv – satöbbi, satöbbi” – írja Kaiser lászló, a valóságban azonban ágyúlövéseket és menekülők zaját, dobogását hallja. Van-e, lehet-e reménye az emberi szívre hallgatónak? Egy régi költő jut ismét eszembe, Paul Claudel, aki ezt írta: „Nincs hatalmasabb, mint a szeretet.” Ez a pozitív érzés a költő üzenete és verseinek végkicsengése. Korunkhoz szól, nekünk címzett üzenet. Rónay László

Kaiser László ElFÁRADT ÖSSZES ANGyAluNK Nincsen már hová: jéghegyek, hajónkkal tovább nem lehet, fordulni végképp nem tudunk, elfáradt összes angyalunk. Talán majd lesz, ki megtalál, mondják, nem rossz a fagyhalál, velünk angyalok alszanak, béke és csönd a hó alatt.

„...a három művelet, amelyet a nagy költészetnek el kell végeznie: fenséges meséket találni, amelyek hozzáférkőznek a nép értelméhez; erősen felizgatni az embereket, hogy kitűzött célját elérje; és megtanítani a mindennapi embert erényesen cselekedni, ahogyan a költők magukat is tanították...” „...az ember szorgalommal minden téren elérheti azt, ami nem adatott meg neki természettől fogva, de a költészetben nem pótolhatja szorgalommal azt, amit megtagadott tőle a természet.” „...a római történelem bizonyára bámulatba ejti némileg a figyelmes olvasót, aki azt a következő szempontokból nézi: hogyan fér meg a római erény annyi gőggel? a mértékletesség ekkora kapzsisággal? a szelídség ily nagy kegyetlenséggel? az igazságosság ily nagy egyenlőtlenséggel?” Destouches


14 Benedek Katalin

Gyapjú és fa a művészi kifejezés eszköze Gyermekkorom, de talán életem meghatározó emlékei, élményei voltak és maradnak a kolozsvári Szervátiuszházban töltött tavaszi és téli napok. Egy hosszú évtized. Három generáció élt együtt: Szervátiusz Jenő, a zseniális szobrász, fia Szervátiusz Tibor szobrászművész, felesége Bach Hédi textil- és gobelinművész, valamint gyermekeik: Anikó és István. Ez a hely alkotó műhely, műterem és családi otthon volt. Mondandóm természetesen nem a szövevényesen alakult művészi, emberi sorsuk ki- és beteljesedéséről szól. Mindegyikőjük útja az anyaországba vezetett. Mezőtúron, Bach Hédi és fia, Szervátiusz István közös kiállításának megnyitója különleges esemény. Bach Hédi a gyulafehérvári Bach fényképész családból származik. Ebben a műteremben mozgatható háttérképek, kulisszák alkalmazásával, művészi színvonalon komponált fényképek örökítették meg a megrendelőket. Nem véletlen, hogy az erdélyi fényképész a műtermek sorában igen rangos helyet kapott. Bach Hédi számára a gyapjú nemes anyaga jelenti a kiindulópontot. Mindaz, ami alkotói képzeletében, majd a szövőszéken gobelin formában megszületik, azt a gyapjú természete is inspirálja. Művészi kifejező eszköz. Csak fehérben, szürkében, feketében, rőtes és szürkésbarnákban fogalmaz. Mondhatnánk úgy is, hogy a gyapjú természetes színárnyalataiban. Mégis, a szűkre fogott színskálával, végletekig egyszerűsített formai megoldásokkal, viszonylag kis számú formaelemmel is érzékeltetni tudja gondolatainak, mondanivalójának lényegét. Gondolok a Harmónia című kárpitra. Autonóm alkotó. úgy látom és érzem, hogy az ő esetében a címeknek elsősorban ismeretközlő szerep jut. Az alkotások kifejező- és megjelenítő ereje, a bennük föllelhető – természetesen szövött – improvizációk által eljutunk a jelentéshez. Ezek az improvizatív elemek, afféle szellemi kalandként, de egyre közelebb visznek a tartalmas főgondolathoz. Bámulatos, hogy látszólag redukált színskála, (ámde ezernyi árnyalat!) használatával milyen kontrasztokat érzékeltet. Műveinek lendülete, feszítő ereje szinte kozmikus távlatok felé viszi a nézőt (Hőenergia, Robbanás). Munkái egyszerre ábrázolják, éreztetik a világegyetem végtelenségét, miközben az emberi élet eredendő, örök gyökerei felé vonzódnak (A jövő körei, Egyetemesség, Pályák, Folytonosság, Termékenység). Izgatja a kérdés: mi van a felszín mögött? lágy formák megjelenítésével halad lefelé és fölfelé, befelé és kifelé, (az irány nála megfordítható) igyekszik a mikro- és makrokozmoszba látni, a pólusok rejtélyét megfejteni. Az egyetemesség érdekli, úgy ábrázol, hogy az absztrakció és az átírt forma mindig megőrzi elsődleges jelentését. „A természet ciklikus rendszerbe foglalásával a körülöttünk lévő világ térbeli és időbeli változásait szeretném megfogalmazni, mely metaforikusan az emberi életet is magába foglalja” – vallja. Az haute lisse technikával készített gobelinjeinek monumentalitása nemcsak

Bach Hédi alkotása

a nagy méretekből fakad, hanem abból a kifejező erőből, amelytől azok kis méretben is ugyanazt a hatást keltik. Az alkotó legkedvesebb motívuma a fa. Jelképi értelménél fogva lehet életfa is. Bach Hédi számára legtisztábban a fa rejti magában az ember és a természet kapcsolatát, olykor a jó és a rossz örök harcát. A most nyíló tárlat az alkotó visszatekintő, úgynevezett retrospektív kiállítása. Válogatás. Az eddigi életmű több szempontból is gazdagabb. Például a Németországban, Karlsruhe-ban töltött évek alatt az önkifejezés vágya igen érdekes képek festésére késztette. Külön kiállítást érdemelne. Negyven év műalkotásai, a finom vonalú rajzokkal, tusképekkel együtt képezik a bemutatót, melynek két időbeli pólusa az 1965-ben készült Királyleány és a 2006-2007-ben született Évszakok című művek. A Mezőtúron élő Bach Hédi erdélyi tárlatok rendszeres szereplője volt, műveit külföldön is bemutatták. Alkotásai gyűjtemények megbecsült darabjai. Ahogyan Bach Hédi a gyapjú anyagában találta meg művészetének leghitelesebb kifejező eszközét, azonképpen fia, Szervátiusz István farestaurátor, szobrász számára a fa jelenti művészi önkifejezésének kiinduló- és végpontját. (Itt jelzem, hogy mindkettőjükben él a részben erdélyi magyarörmény származástudat.) A fiút az anyag természete vonzza. Kicsi kora óta farag, a vele együtt élő és alkotó-dolgozó idősebb nemzedék mesterségbeli tudása, művészi példája olykor elbizonytalanítja, de faragó-ösztöne átlendíti ezen. Bútorrestaurátor mesterséget tanul. Ezt műveli és közben tovább érlelődik. Majd az 1990-es évek közepe táján elemi erővel tör ki belőle az alkotó. Ekkor, a restaurátori tevékenység mellett rátalál saját világára. A magyar történelem és mondakör ihleti, nemzeti elkötelezettsége dominál, de műveit játékos elemekkel elegyíti, nem balladás komorsággal. „Nem kényszer alatt születnek dolgaim, hanem kiérlelt és játékos hangulatban” – mondja Szervátiusz István. Szobrait, azoknak jelképi erejét üzenetnek is szánja. Egy korszerű formavilágba helyezve ősi motívumok (fa, tűz, föld, víz, fény) kelnek életre. Komolyan foglalkoztatja őt a keleti magas kultúrák filozófiája, forma- és színlátása. Művészi nyelvezetének legtisztább forrása a népművészet. Ebbe beletartozik a díszítőkedv és a szakralitás is.

2016 május – június Példaként említem: négy szimbólumba sűríti Magyarország történetét, Emese álmának, az őskereszténységnek, a Regnum Marianumnak és a Szentháromságnak megfelelően. Majd másutt megfaragja a botjára támaszkodó Álmodozó juhászt, arany és ezüst színnel utalva a nemiségre. Egy szellemes kompozíciós „csavarral” az aszimmetria irányába terelve a figurát. Arannyal és pirossal ékesíti a szilaj, körbe karikába nyüzsgő, egyszerre építő és romboló Garabonciásokat. A Tollászkodó páva pályaindító mű. Egyetlen mozdulatba fogva, eszszenciálisan bemutatja a „pávaságot”. Barlangrajzok sejlenek föl, mint ahogy a Vadászat című munkáján

15 populáris kultúra elleni törekvésében. 1997 óta szerepel kiállításokon. Méltán elismert köztéri munkája az őrségi Kercaszomorban (itt él családjával) felállított hősi emlékmű. A jelszerű alkotás az égigérő fát mintázza. Elhivatott farestaurátor, oltárok, bútorok eredeti szépségét kelti életre. Különös munka ez, hiszen kevésbé érvényesülhet az alkotói öntudat, önmegvalósítás; a tárgy megmunkálása bizonyos alázatot követel. Szervátiusz István igen sokoldalú alkotó, mostanában kastélyokat restaurál Angliában. őszinte szeretettel köszöntöm a kiállítókat és a vendégeket a tárlat megnyitása alkalmából. A Mezőtúri Városi Galériában 2016. május 7-én elhangzott beszéd szerkesztett, rövidített változata.

Életöröm és tragikum

Szervátiusz István alkotása

Hunor és Magor mondáját meséli a szerző. Hattyújának domborulatai és homorulatai csábítanak. A Táncospár Szervátiusz István táncos korszakának emlékét idézi. Itt azt a népi formát eleveníti meg, amelyben a nő forog a férfi körül. Kisméretű szobrai monumentalitás igényűek, akár sumér előképeik. Az Air, köztéri munkaként négyméteres. Az alkotó odaadással polírozza, arany füstlappal, achát kővel dörzsöli figuráit, melyeknek jellemzője, hogy robbanásszerűen kiemelkednek. életközelség, ősmúlt, filozófia, bölcsesség hatja át gondolkodásra késztető, esztétikusan kivitelezett műveit. Várkonyi Nándor, László Gyula könyvei és a letűnt kultúrákkal foglalkozó munkák tanulmányozása felvértezi az uniformizálódott és

Ágak címmel átfogó kiállítás nyílik július 26-án a Műcsarnokban. Szerváti usz Jenő, akit Lyka Károly a legerdélyibb szobrásznak nevezett, természetes anyagokkal dolgozott, miként a fia Szervátiusz Tibor is – aki hatalmas koronás fagyökérből faragott Dózsa-fejet – azokból alkotta meg a magyar balladákat, csángó asszonyokat fába és kőbe öltő alkotásait, amelyek a több évszázados fafaragó-hagyomány művészi értelmezései az értékek átörökítésének és megtestesítésének mestermunkái. Szervátiusz Jenő és Tibor munkáit már sok európai nagyvárosban kiállították, de évtizedek óta nem mutatták be őket együtt. A tárlaton Szervátiusz Tibor legutóbbi alkotásait, a Kolozsváron és budapesti közgyűjteményekben lévő műveket először láthatjuk együtt. Apa és fia 130 szobrát állítják ki a műcsarnoki retrospektív kiállításon. Szervátiusz Jenő 1983-ban hunyt el, a szülőföld és a magyar kultúra szeretetét, a kivételes küldetéstudatot viszont örökölte és folytatja az idén 86 esztendős Szervátiusz Tibor. Budapestre kerülnek a Kolozsvári Művészeti Múzeumban őrzött Szervátiusz Jenő-szobrok és Szervátiusz Tibor nagyszabású munkái. Szervátiusz Tibor főművét, a Tüzes trónon című Dózsa-szobrot, és a Kolozsvári Krisztust is megtekinthetik október 16-ig az érdeklődők. Krisztus, Dózsa, Petőfi – a három legtöbbet idézett alak a magyarság kálváriája szobrokká faragva, mert hiába dívik most a szenvedéstörténeti magyarázatok elvetése, a tagadhatatlan megpróbáltatásokat olyan elemi erővel faragja és vési át a fájdalom emlékműveivé, hogy tehetetlenül érezzük, amint átég rajtunk a borzalom. Szervátiusz Jenő az életörömet faragta szobrokba, a fia pedig a tragikumot, a fájdalmat és a szenvedést, de azt utánozhatatlanul. Szervátiusz Tibor sokoldalú munkásságát számtalan díjjal ismerték el. Többek között 2001-ben Kossuth-díjat, 2003ban Magyar Örökség-díjat, 2011-ben Budapest Díszpolgára kitüntetésben részesült. 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a Nemzet Művésze címmel tüntette ki.


16 Harangozó Ágnes

Picasso Budapesten A Nemzeti Galéria kiállításán szereplő száz műből hetvennégy alkotás a Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezett. A budapesti tárlat rendezéséhez kölcsönzésével hozzájárult a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyelergyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A budapesti ludwig Múzeum három festménye is látható, valamint jó néhány a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményéből.

„érzelmeknek, ösztönöknek, tudattalan nyelve”. Megismerkedik a fiatal Marie-Therez Walterrel, s közös gyermekük (Maya) születik. A csók című olajfestménye kiemelkedik ebből az évtizedből. Bronzszobrokat is készít. (Könyöklő nő, Fekvő fürdöző nő, Női fej, Szakállas férfi). 1937–1945 között a háború borzalmait ábrázolja. Kiemelkedik a spanyol polgárháború pusztításának megrázó erejű metaforája, melyet Picasso a baszk kisváros Guernica című nagy méretű festményével fejez ki. (Történelmi tény, hogy a városkát 1937 áprilisában néhány óra alatt porig bombázta a német Kondor légió.) Békegalamb plakátja 1949-ben világhírűvé lett, mely sajnos

Picasso: Alakváltozások A spanyol művész (festő, grafikus, keramikus, szobrász) Pablo Ruiz Picasso 1973-ban 91 éves korában franciaországi otthonában hunyt el. Munkásságáról átfogó képet ad a Picasso – Alakváltozások 1895–1972 című tárlat. Ötletesnek találtam a vörös gránit lépcső melletti falra vetített alkotói folyamatot, ahol Picasso ecsetjének (fekete-fehér) mozgása létrehozza az erotikus női figurát. (Mint megtudtam, ez Paul Haesaert: Visite Picasso című filmjéből való, s anno úgy készült, hogy a piktor fehér festékkel egy kamera elé helyezett üres üveglapra festi a vonalakat.) A retrospektív tárlat kronológiai sorrendben öt részre tagolódik. Az 1895–1906 közötti korai alkotásai már tehetségét bizonyítják: Mezitlábas lányka, Ivás közben alvó nő. Metszetei, grafikái (Mutatványosok) ugyancsak ezt igazolják. Az 1907–1916 közötti évek – kubista korszaka –, ami a „dekonstrukció és rekonstrukció” alcímet visel: „mert nem a valóságot jeleníti meg, hanem ahogy az elmében megjelenik”. Számomra legkiemelkedőbbek: Anya gyermekével, Férfi mandolinnal, Bajuszos férfi. A klasszikus vonal újra felfedezésének évei:1917–1924. Római tartózkodása, barátsága Jean Cocteauval és szerelme, majd házasságkötése Olga Koklova arisztokrata származású orosz vezető balerinával. Több képet fest róla, a „Táncoló Harlekin” is ekkor készül. 1925–1936 Picasso szürrealista időszaka. Nagy hatással volt rá André Breton francia író, esztéta kiált vá nya:

nem szerepel a tárlaton! Nagyon tetszett, hogy a spanyol géniusz politikai nézeteit egy külön fejezetben mutatják be, szinte elkülönítve a műalkotásaitól. Mesterien komponált film zárja az Alakváltozások című Picasso kiállítást. A celluloid szalag eredetileg 1949-ben készült Franciaországban. A 35 mm-es fekete-fehér film a Guernica festmény alapján látható Paul Éluard (1895-1952) francia költő verssoraival. Találó és méltó zárása ez a retrospektív tárlatnak!

Pablo Picasso önvallomása „ A dicsőséget egy felkapott festő számára ma képeinek eladása, a nyereség és gazdagság jelenti. Ma, mint mindenki tudja, óriási a hírnevem és dúsgazdag vagyok. De amikor egyedül maradok, nincs hozzá bátorságom, hogy magamat a szó régi és igazi értelmében művésznek tekintsem. Giotto, Tiziano, Rembrandt, Goya voltak a halhatatlan művészek. én csak hivatásos komédiás vagyok, aki megértette korának szellemét és kiszolgálja minden szeszélyét. Beismerésem keserű és fájdalmas ugyan, de úgy érzem, érdemes volt elmondani, mert mindenképpen őszinte!” (Magyar Szó) „A festő minősége attól függ, milyen mennyiségű múltat Juan Gris hord magában.”


17

Madarász Imre

Jack London centenáriuma Száz éve, 1916-ban, mindössze negyven esztendős korában, önkeze által halt meg Jack london, az amerikai irodalom egyik legismertebb, világszerte, így hazánkban is hosszú időn át különösen népszerű írója. életművével kapcsolatban az „ellentmondásos” és az „egyenetlen” jelzők úgyszólván elmaradhatatlanok a szakirodalomban. (Talán ezért sem jelent meg róla magyarul egyetlen könyv, egyetlen monográfia, egyetlen életrajz, de még komolyabb tanulmány sem.) Egyaránt hatottak rá Marx, Nietzsche és Spencer tanai, hasonlóképp lelkesítették a szocialista, a szociáldarwinista és a pozitivista eszmék, hevítette mind a forradalmi radikalizmus, mind a társadalmi progresszió hite. A hidegháború idején a vasfüggönyön innen a szocializmus irodalmi előfutárai közé sorolták, aki Vaspata című ellenutópiájával, úgymond, látnokként megjövendölte a fasizmus veszedelmét; míg nyugaton némelyek éppenséggel a szélsőjobb „germán-rasszista” Übermensch-kultuszának elő-mozdítóját vélték felfedezni benne. Mindkét esetben alaptalanul, hiszen Jack londont nyíltan és következetesen vállalt, erőteljesen hangsúlyozott individualizmusa és olthatatlan szabadságimádata eleve távol tartotta mindenféle kollektivizmustól és bárminémű zsarnokságtól. Vitathatatlan ugyanakkor, hogy igen bőséges alkotói hagyatéka a művészi érték szempontjából meglehetősen „vegyes”: maradandó remekművek váltakoznak benne divatos lektűrökkel. E sorok írója azokkal az irodalomtörténészekkel ért egyet, akik Jack london főművének az 1909-ben megjelent Martin Edent tartják. Ez a regény annál is inkább nevezhető london „könyvei könyvének”, mert benne az író megannyi önéletrajzi motívum felhasználásával önnön alteregóját teremtette meg cím- és főszereplője alakjában. Martin az „alsóbb néposztályból” származó szegény, tanulatlan kétkezi dolgozó, matrózlegény, akinek sorszerű pályája – jó és rossz értelemben – azzal indul el, hogy szerelmes lesz az előkelő, gazdag polgárlányba, Ruth Morse-ba. Társadalmi különbségükből adódóan egyszerre van köztük szakadék és azon átívelő-feszülő vonzerő: viszonyuk az ellentétek vonzásán alapul. A fiú romantikus szerelemre lobban az „Izolda”-szerű finom, angyali, elérhetetlen úrilány iránt, Ruth meg ösztönszerűen vonzódik a természetes-férfias „vademberhez”. Martin, hogy imponáljon imádottjának, hogy társa lehessen és méltó hozzá, elkezd tanulni, olvasni – és írni is, mert a nagy érzelem és a művelődés fellobbantja benne az alkotásvágyat. Ám lelkéből lávaszerűen kitörő írásai nem kellenek senkinek, kéziratait a folyóiratok, lapok egymás után, kivétel nélkül visszaküldözgetik neki a „Nem közölhető” cédulák kíséretében. Tehetségében senki sem hisz, még Ruth sem, aki élhetetlennek, polgári egzisztenciát teremteni képtelennek talált udvarlójával, családja nyomásának jó ideig ellenállva, akkor szakít, amikor Martint felforgató agitátor hírébe keveri egy hazug bulvárlap. Az írójelölt egyedüli bátorítója, megértője, felfedezője a szintén félreismert költőzseni, Brissenden. A tüdőbajával is romantikus-dekadens figurának tűnő költő sorsában valamelyest hasonlóan tükröződik-előlegeződik Martiné, mint Martinéban Jack londoné: öngyilkos lesz,

mielőtt felfedeznék és – posztumusz – az egekbe menesztenék az általa úgy megvetett kritikusok. Martin is egyik napról a másikra lesz „felkapott” sikeríró a kirobbanó sikerek országában, az Egyesült Államokban. Akkor aztán hirtelen minden szerkesztőségnek és könyvkiadónak „kell”. és – lám, lám – Ruthnak és rokonságának is egyszeriben „jó partnerré” lényegül át a híres és gazdag szerző. Mostmár mindenki kér tőle – a kiadók írásműveket, a leányzó megbocsátó szerelmet. Csakhogy Martint már nem teszi boldoggá sem a sznob népszerűség, sem a „felmelegített töltöttkáposzta”. Kiábrándult mindenből és mindenkiből. A tanulatlan munkásemberekkel már nem egy nyelvet beszél, a konformista polgársággal – amelynek divatírójává vált – az értékrendje, a világnézete, a szíve nem egy. Miután nagylelkűen, sok pénzzel megjutalmazta mindazokat, akik nehéz éveiben segítették, hajóra száll, hogy elutazzon – a halálba. útközben a tengerbe veti magát, amelybe, iszonyú nehézségek árán (lévén kitűnő úszó), életösztönét szörnyű akarattal legyőzve, belefullad. Önveszejtése, szépirodalmi előképe a regényíró 1916-os tragédiájának: Jack london morfium-túladagolással távozott az életből. Mai szemmel (újra)olvasva e regény-remeket, fő erőssége nem (miként a hatvanas-hetvenes években értékelték) az osztálykülönbségek, hanem az írósors ábrázolása. A világ-irodalom kevés regényt ismer, amely ekkora megjelenítő erővel, ilyen hitelesen mutatná be, egyazon művészpálya tükrében, az irodalmi kudarc és siker végleteit és azok egybecsúszását. Mint a történet kulcsmondata, legfontosabb mondandója, hat (!) alkalommal ismétlődik (a huszadik és huszonegyedik fejezetben, dőlt betűvel is nyomatékosítva): „A műveim már akkor is készen voltak!” – értsd: amikor kutyába se vették őt magát és munkáját. Nem ad okot túlzott derűlátásra a felismerés, hogy napjainkban a mellőzött író portréja izzóan aktuális, míg a babérkoszorús sztáré inkább csak retrospektív-nosztalgikus vágyálom.


18 Tóth Csaba

Szombathelyi tárlatok A Képtárban „Élesztő” címmel a Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti Intézete hallgatóinak soros diploma-kiállítását rendezték. Ez a tárlat eltért az előzőktől, ugyanis ezúttal csak képi ábrázolás szakos hallgatói munkákat láttunk, míg korábban kézműves diplomamunkák is szerepeltek. A tizennyolc diplomázó közül kiemelem Andrasek Dorina, Faragó Veronika, Lantos Maya, Magyar Krisztina, Pócs Péter, Tüske Dóra és Sághy Anna műveit. Andrasek Dorina „Végtelen dobozok” című installációs munkái Brancusit már címükben is idézik. Egymásra halmozott iker doboz-oszlopai egyrészt az elhíresült ikertornyokra, másrészt olyan könyvoszlopokra utalnak, amelyek az emberi tudás szimbólumai is lehetnének. Ehhez idézzük csak fel Vörösmarty „Gondolatok a könyvtárban” című versét! Másik műve a síkból a vonal által térbe kilépő testek filozófiai valóságtartalmait kutatta. Faragó Veronika „Hát kijöttem ide az erdőbe” című, tíz képből álló táblakép-sorozata az alkotó belső (emlékekből és asszociációkból összetevődő) erdő-képzeteit jelenítette meg, azt a körülöttünk lévő élő organizmust, azt a természeti világot, aminek az ember maga is része, alkotóeleme. A képsorozat valamiféle lelki naplóként is értelmezhető, amelyben jó lapozni, időzni, szemlélődni és megpihenni. lantos Maya „Mirror” című óriásképe tizenötezer kis mozaikarcképből formálódik a fiatal alkotó önarcképévé, amin a gesztusfestészet formanyelvével összefestett saját kezeivel szorítja, takarja el önmaga arcát, fél szemét, így annak kifejezése első látásra Munch: Sikoly című művét idézi. Az egyetlen szabadon hagyott, és így szuggesztíven ránk tekintő szem oly módon válik a kép centrumává, mint Csontváry híres önarcképének felénk eső szeme. Ebből a fél szemből azonban

Lantos Maya: Mirror (fotó:Garas Kálmán)

Tüske Dóra: Gondolatszövet (fotó:Garas Kálmán)

a kétségbeesés mellett mély nyugalom is árad. A mozaikkép raszter-felülete egészen textilszerűen hat, a színes kis képkockák zsúfolt tömegét alul felül fekete-fehér bordűrként az a huszonhat kisgyermekportré fogja közre, amiből az óriáskép készült, utalva a jövő generáció félelemmel teli életérzésére. Egy életérzést fogalmaz meg Magyar Krisztina is „Valótlan valóság” című diplomamunkájában, ami nemzedékének uralkodó „dark” (az élet sötét oldalát felfedő) életérzése. A fekete-fehér triptichon valójában egy kép, amelyet két fekete függőleges téglalap-képmező magnetikus erővel tart össze, szinte vákumként magához szippantva a nézőt. Magyar Krisztina Lesley Oldaker képvilágát gondolja tovább, fordítja le önmaga

2016 május – június és korosztálya világképévé. A „magányos tömeg”, a „tulajdonságok nélküli ember” megjelenítése erőteljes és hatásos, a szubjektív életérzést általános érvényűvé emelve. Pócs Péter szintén három képből álló „Zöld testek” című sorozata a vidéki indusztriális tájat mutatja be, egy csirkekeltető állomást ábrázolva, annak geometrikus tömegeit, formáit emeli metafizikai szintre azáltal, hogy szinte csendélettárgyakként fogja fel, értelmezi azokat. Tüske Dóra „Gondolatszövet” című négy részes fotósorozata talán a legátütőbb mű a kiállításon, négy, hozzá közelálló személy lélektanilag drámaian hiteles fekete-fehér portréja, melyek mögött egyedi kézírásukkal jelennek meg saját gondolataik: kettő-kettő pozitívban és negatívban Joggal került a kiállítás fő helyére Sághy Anna háromrészes „Morning in Japan” című nagyméretű, gipszkartonra készült képinstallációja, ami monokróm hatásával, aprólékos, manuális megmunkálásával megállásra kényszeríti, lecövekeli a nézőt. A három függőleges, hosszúkás képforma a keleti tájábrázolások sajátja, finom, lírai atmoszférikus tónusátmeneteivel szinte egy absztrakt tájat látunk, ahol a képzeletünk kelti életre a tájat. A Képtár Kassák Lajosnak a MA folyóirat alapító szerkesztőjének és szellemi atyjának állít emléket abból az alkalomból, hogy száz éve jelent meg a lap első száma. Személye a magyar művelődéstörténetben Kós Károlyéhoz hasonlóan sokdimenziós jelenség. A kiállításon a korai, a képarchitektúrát megalkotó Kassák ugyanúgy jelen van, mint a késői, rezignált absztrakt festő. Az „ötvenes évek szűk levegőjét” megidéző késői festménysorozata minden kétkedőt meggyőz arról, hogy Kassák igenis nagy formátumú képzőművészünk volt. A tört alap- és komplementer színekkel készült nagyméretű olajképei elfojtott színharmóniáival furcsa mód épp az ötvenes évek Kontuly Béla stílusával rokon, különösen is annak a sümegi Ferences templom mennyezetképeivel.

Kassák Lajos: Kompozíció (fotó:Garas Kálmán)

19

Perlrott Csaba Vilmos: Női portré (fotó:Garas Kálmán)

A képi nyelv, a figurativitás és az absztrakció konfrontációja ellenére. (A korszakban úgy látszik minden másként gondolkodó alkotó ezt a színhangot érezte hitelesnek és igaznak!) A szombathelyi kiállításon reprezentáns művekkel van jelen Bernáth Aurél, Bornemissza Géza, Bortnyik Sándor, Kmetty János, Nemes Lampérth József, Mattis-Teutsch János, Perlott Csaba Vilmos, Schadl János, Tihanyi Lajos, Uitz Béla és Ziffer Sándor, tehát mindazon képzőművészek, akik a MA valamelyik korszakához kapcsolódtak. Kassák lajosnak hihetetlenül jó szeme volt a képzőművészeti érték meglátásához, ilyen irányú publicisztikáiban soha nem tévedett, nem véletlen tehát, hogy folyóiratában ilyen nagyszerű művészekkel dolgozott együtt. Dr. Károlyi Mária régésznek Szombathely szomszédságában a Séi Művelődési Házban nyílt kiállítása. A kis falut ő tette országosan ismertté, sőt világhírűvé, az ott, a múlt század hetvenes éveinek elején indított őskori ásatásaival, illetve az itt talált hatezer éves „Vénusz” szobraival. Ezen a tárlaton azonban Károlyi Máriát szimbolista és absztrakt festőként ismerhettük meg. Azt az időszakát mutatta be, amikor még Sé nem jelentett számára mást, mint egy két betűs szót, egy helynevet. A legkorábbi kiállított képe, a Vízimalom (1968) még látványélményből táplálkozott. Az 1969-es Hazafelé, azonban már szinte Korniss Dezső nyomdokaiban jár. A szürke, okker, zöldföld, fekete, barna, sötétkék és csontszínre épülő geometrikus kompozíció színvilága azonban teljesen archaikus hatást kelt, Korniss intenzív színeivel ellentétben. Az 1970-ben készült Szélkakas már motívumvilágában is ősi korokat idéz. Ez is tengelyesen szimmetrikus, szinte frontális kompozíció, azonban a kép organikus, tagolt részformái egy amorf lényt sejtetnek.


20

Koppány Zsolt

Koraesti melódiák

Károlyi Mária: Szélkakas (fotó:Garas Kálmán) A képben fellelhető a titokzatosság, mint általában őskori ábrázolásoknál. A pozitív-negatív formák ritmusa szinte ütemet ver a néma festményen, ezzel idézve valamiféle ősi rítust. Az archaikus gondolkodásra való nyitottság és affinitás árulkodik az alkotóról, a hivatásos régészről. László Gyula életműve világított rá arra, hogy egy ilyen konstelláció esetében mindkét talentumra figyelni kell. Károlyi Mária többi alkotása is erősen gondolati festészet (Kis falu – 1969, Őszidő – 1969, Őszi várudvar – 1970, Halott madarak – 1970, Negatív portré – 1970, Olyan árvák, mint az öregek, 1970). Sajnálhatjuk, hogy a későbbi években végleg az ásatásoknak, a feltárásoknak, és az értelmezéseknek szentelte életét, mert így képzőművészeti tehetsége csak saját műveinek (A korai rézkor emlékei Vas megyében – 1992, Napszülöttek – 2004) illusztrálásában, szemléltetésében merült ki, amiből láthattunk néhányat a kiállításon.

Hendikep A lexikon meghatározása szerint: „eredetileg angol lóverseny-szakkifejezés (handicap). A jobb lovakra súlyt raknak az esélyek kiegyenlítése végett. Átvitt értelemben hátrány a hendikep jelentése.” Kis Antónia novelláinak történeteiben nehéz helyzetbe kerülő emberekről szóló példák elevenednek meg. Végigtekinthetünk néhány életút buktatóin, nehézségein, a sokféle kiszolgáltatottság esetein. Néhány téma: A tócsafestő, Éhség, Szerelem, Babaprojekt, Türelem, Memória. A legfőbb próbatétel a szembenézés önmagunkkal. A terheléssel nehezített versenyzésnek ez is a feltétele. (Ünnepi Könyvhét – Hungarovox)

Csepelt megyei jogú várossá duzzasztották, majd 1950-ben így lett Budapest XXI. kerülete. A Rákosi-rendszer szemében a kapitalista kizsákmányoló báró Weiss Manfréd első dolga mégis az volt, hogy kórházat építtessen, majd tisztviselőtelepet. Ezek a házak ma is állnak, a klinkertéglás ornamentikák eléggé látványosak, utcácskáikkal várossá váltak a városban. A Posztógyár utca 2. számú villa különösen szépen karbantartott épület, ide szólt a meghívó Szűcs Lajos szerzői estjére, a Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Ferencsik termébe. A nézőtér megtelt, a zenetanár pillanatok alatt leveti magáról doktor- és tanárságát, zeneszerző lesz, aki olykor maga is kísér zongorán; gyermeki tisztaságú derűje belengi a visszafojtott csöndet, ő maga az est konferansziéja, elhangzik minden mű genezise, s természetesen a művésztanárok, mint gitárosok, énekesek, fuvolások megjegyzésre nagyon méltó nevei is megemlítődnek. Az elsőként fölhangzó mű az A-dúr szvit. A barokk kort idézi, de nem idézőjelek közé zárva. Egyfajta főhajtás e hatalmas zenei és képzőművészeti korszak előtt. Három gitár szól lágyan és megemelt pompával, mely a barokk legsajátja. Vagyis semmi ami klasszicizál és semmi, ami naturalizálna. A pompa persze itt, a három gitáron nem súlyosan tömény, hanem finoman, közelítőleg formálja egyedi harmóniavilágát mai zenei paradigmánkhoz. Ezt követően négy gitáron szólal meg, az előző műből már megismert Kozma István, Páll Zoltán és Tímár Levente mellé Nagy Andrea ül gitárjával. Ciprusi dallamok a mű címe. A szigetország kettészakadt, északon török megszállás, kettévágva a fővárost Nicosiát is. A négy gitáron fölhangzó mű bármelyik szigeten megszólalhatna, mely az égei-tengerből kikandikál, mert a mediterráneum száll itt a teremben, s úgy görög, ahogy az volt Domenikosz Theotokopoulosz is, aki a korabarokk legnagyobb spanyol mesterévé nőtt az ódon Toledóban, s lett az egyetemes művészettörténet egyik legnagyobb festője: El Greco. A hallgató úgy érzi, hogyha Cipruson napra nap ilyen gitárfutamok simogatnák az örökös napfényben fürdő szigetet, akkor mindenféle tárgyalás és időhúzás nélkül észak újra egyesülne Déllel, görögök és törökök pedig egy asztalhoz ülnének és ciprusi dallamokat rendelnének a zenészektől. Ave Maria! Ez a mű, mint a nagy elődöké a Szűzanyához közelít. Hogy aztán kihez áll közelebb, nehéz eldönteni. A tiszta szakralitás Schubert-é; Gounod Ave Mariája a Szentlélek által köztünk élő Szűz Mária felé irányul. Szűcs lajos kompozíciója valahol a kettő között feszül, de a XX. századi neoromantikából szökött szárba. Valahogy úgy, ahogy Szergej Vasziljevics Rahmanyinov megidézte Corelli-variációk című művében a barokk nagy, itáliai mesterét. A darabot Szűcs lajos zongorakíséretében Komáromy Éva művésztanár énekelte operai szinten. D-dúr Hegedűverseny. Várföldi Anna, szintén művésztanár, a zongoránál újra a szerző. Tökéletes szimbiózis. Ha Dosztojevszij kimondta, hogy ők, a nagy orosz prózaírók mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtak elő, akkor ugyanez

2016 május – június érvényes a modern magyar muzsikára is, hiszen Bartók Béla iszonyatos, de tápláló súlya ott egyensúlyoz minden utána következő zeneszerző vállán. óhatatlanul is fülel az ember: Va j o n Szűcs lajos művéből átszűrődik-e valamennyi Bartók? és alig.Vagy tán semmi.Vagy csak nagyon bonyolult metafizikai áttéteken keresztül. De nincs köze az avantgardhoz sem. Olyan darab ez, mint a balettművészetben a neoklasszikus formák újraélesztése egyedi koreográfiák által. Magyar példáknál maradva ilyen volt id. Harangozó Gyula és az őt követő Seregi László. A Duett fuvolákra az est talán legdinamikusabb, legvarázslatosabb darabja. A fuvola amúgy is egyre közkedveltebb hangszer, köszönhető például Horgas Eszter crossover-törekvéseinek is. Ez az instrumentum alkalmas az igényes könnyűzene tolmácsolására is, gondoljunk a Mini együttes Török Ádámjára. Az azonban még izgalmasabb, ha két fuvola szólal meg „éneklő jelleggel”; feleselő, egymást kergető dallamok, férfi és nő egymásra hajolása és elválása – Scheuring Kata és Somos András – , váratlan kitörések és összeolvadások, csupa tűz, mely tisztít, hogy ne jussunk pokolra. Dallamvilága fülbemászó de sejtelmes, dikciója a totális zenei élmény felé fordít, mintha egy kamarazenekar szólalna meg. Olykor fütyülhető, de miért is ne, hiszen a dodekafón Alban Berg lírikus szvitje – szintúgy! és megint: Ave Maria! ősbemutató. Feleségének, Molnár Editnek ajánlva. Ez a mű már közelebb húzódik Schuberthez, itt már szinte érinteni lehet a Szent Szűz ruhájának fodrát, itt szakralizálódik Szűcs lajos zeneköltészetének minden darabja visszamenőleg is. Hogy aztán a feleség festészete menynyire van jelen ebben a műben, azt csak az tudja érezni, aki látta már a képeket, de aki nem, az is odaképzelhet bármily festészeti jelenséget, ez a muzsika megvilágítja azokat. Egyébként is, jellemző az egész estre, hogy a hallgatónak – nézőnek egyszerre kell extro- és introvertáltnak lennie. Zongorán megint a szerző kísért, a szintén operai nívójú énekes Pintér Ilona Eszter éteri magasságokban tárta föl napi imáinkban megbúvó Üdvözlégy Máriát. A Szentlélek kiáradása. Ez a Pünkösd. A mű is ugyanazzal a fénnyel tündöklik, mint a Nagyhét, a várakozás, és a döbbenet: Jézus föltámadott. Ez az úgynevezett hegedű változat, a zongoránál természetesen újra a szerző, és aki hegedül: Várföldi Anna. Ez is ősbemutató. Ilyenkor valószínűleg a zeneszerző szíve is hevesebben ver, de közben föloldódik és visszatér a normál, 70/másodperces tartományba, mert sikerült a mű interpretációja, s ilyenkor a mindenkori művész, legyen az író, festő, szobrász vagy éppen zeneszerző,

21 kiadja lelkének egy piciny szeletkéjét, mely – bár nyilvánvalóan nem akkora súllyal mint a Szentlélek – kiárad és feltölti a hallgatóságot. A német költő, Gottfried Benn esszéisztikus sora bukkanhat föl: „Egyetlen mondatot, egyetlen valóságos és lényeges mondatot nem lehet leírni anélkül, hogy a személyiség egész pátosza és fájdalma mögötte ne legyen.” A nyolcadik szerzemény a Pater noster vagyis a Krisztus által tanított több mint kétezer éves ima kezdete, a Miatyánk jajdul föl. A zongoránál Szűcs lajos; akit kísér: Komáromy éva. A műben ott a „ Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség”, mely az ökumenikus fölfogásban teret nyert a katolikus imádságban is. Egyébként Söderblom Nathan uppsalai érsek, aki az ökumené egyik atyja fölvetette, hogy Bach az ötödik evangelista. Ezt a megállapítást Szűcs lajos elfogadja-e? A kilencedik mű, az Erkel concertino kétzongorás darab. Kerek Erzsébet és Fehér Nikolett bravúrosan abszolválta a drámai erejű művet. E sorok írójára csak egyetlen hasonló darab hatott így. Darius Milhaud három tételes Scaramouche-a. A francia művész darabja játékosabb mint Szűcsé, valóságos örömzene, hangulata, leszámítva a középső tétel kötelező adagióját, igazi karnevál. A másik mű Schubert egyzongorás, de négykezes remeke, az f-moll Fantázia. Hol helyezkedik el Szűcs darabja? Ha az Aquinói Szent Tamás utáni filozófiai irányzat a tomizmus, majd későbbiekben neotomizmus, végül neo-neotomizmus, akkor a szerző concertinója neo-neoromantikus. A két zongora versenyben van egymással, a szólamok kergetőznek, olykor összeolvadnak, majd szétválnak, és mint a pajkos gyermekek az utolsó billentyű leütéséig felhőtlenül játszanak egymással. Karinthy híres megjegyzése is felmerül: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.” és újra és újra Ave Maria! Ez is ősbemutató, Verdi születésének 200. évfordulójára íródott. A Fasang Árpád Vegyeskart Holló Gyula vezényelte, a zongorán P. Kozma Anikó. Fölemelő, ha egy zeneszerző estje kórusművel záródik, mert emelkedni kezd a Ferencsik terem, de bármilyen helyiség, és beszivárog két hatalmas requiem is a zenetörténetből: Mozarté és Verdié. Az est megkoronázása az utolsó darab, mely szintén ősbemutató: a Szózat. Mindenki marad a helyén mintha valami óriási könyvben lapoznánk, és Erkel Ferenc eredeti dallama alapján a magyarság nagy imája csendül. A Szózat Szűcs lajos zenei nyelvén szólal meg fájdalmasan, egy szelíd emberi jelenség finom, halk sírásaként. Nem dübörög úgy, mint költői előképe, a mindössze harmincegy évet élt Dsida Jenő minden törékenysége ellenére fölhorgadó költeménye, a Psalmus Hungaricus. Szűcs műve is Magyar Zsoltár, mely inkább fohász és könyörgés az úrhoz. Szűnni nem akaró taps. Szétszéledünk. Mintha ott állna közöttünk a nagy magyar zeneszerző, Sugár Rezső és mondaná: „A túlzott, mindenáron való újat keresés minden művészet rákfenéje. Nemcsak nálunk, hanem szerte a világon. Pedig sokkal fontosabb szépet és jót adni. Persze nehezebb is.” Odakint sötétedik, csillapul a gerincút végének forgalma. Súlytalanok lettünk, holott mázsákat cipelünk, de csak pillanatokig. Mert grammokká szóródik széjjel eme teher, a hazafelé bandukolók lélekmagasában. Koppány Zsolt írását a Naputonline és Dunatükör is közölte.


22

Deim Pál halálára Számtalan ismerős, barát, szakmabeli emlékezett Deim Pálra, akinek halála óriási veszteség a magyar művésztársadalomra. A régi ismeretség, barátság bátorít e pár sor megírására, emlékezve a Mester életére. Elment, és mi is távozunk hamarosan. Az idő becsapott bennünket. Néhány éve még azt hittük mindketten, hogy rengeteg az időnk. Ismertem szüleit, a patakparti házat is, ahol született. ugyanabban a miliőben nőttünk fel. A Bükkös-patakban fürödtünk barátainkkal, vagy halásztunk kosarakkal. ő már nagyfiú volt hozzám képest. Akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy Pali művészpályára készül, csak az első kiállítása után, amelynek helyszíne, emlékezetem szerint a honvédség kultúrháza volt. Egy időre megszakadt a kapcsolatunk. én műszaki pályára készültem, és szakmámból adódóan évekig külföldön éltem. Mire visszatértem szülővárosomba Deim Pali már ismert és elismert festő volt. Nem tisztem a hivatásos művészettörténészek értékítéletét véleményezni, de egyetértek P. Szabó Ernővel, aki a Magyar Nemzetben így ír: „Nyilvánvaló, hogy Deim Pál művészetének hoszszabb fejezetet szentelnek a XX. század végi, és a XXI. század eleji magyar művészeti munkák majd akkor is, amikor márkihullt a rostán mindaz, amit a divat, a trendség vagy a hatalom hathatós támogatása tolt reflektorfénybe”. én Deim Pál habitusáról, barátságáról írok néhány sort. Akkor kerültünk közelebb egymáshoz, amikor megtudta, hogy vonzódom a festészethez, és gyűjtöm a szentendrei festők munkáit. Egy alkotónak nehéz elképzelni, hogy egy más szakmabeli – esetleg természettudós – érdeklődéssel fordul a művészet iránt. ő ezt természetesnek tartotta, mert tudta, hogy itt születtem a városban, sok festőt ismertem, és hatásuk beleivódott a lelkembe. Buzdított a képek szeretetére, a gyűjtésre, és ellátott szakmai tanácsokkal. Nagy élmény volt számomra az az időszak, amikor rendszeresen eljárhattam a Kálvária úti új művésztelepi műtermébe. Bennem Szentendre egy darabját látta. értékelte gyűjtési szenvedélyemet, sok figyelmet szentelt rám,

1932–2016 és a festőkről anekdotákat, történeteket mesélt. Ezek egy része feledésbe merült, de jó néhány beszélgetést magnófelvétel őriz. Soha nem hangoztatta művészi elismertségét, rangját. Szerette a társalgást a kollégákkal, barátokkal. Megjelenése, szerénysége nem tükrözte emberi nagyságát. Amikor elkezdett beszélni, a fiatal festők áhitattal hallgatták. Feleségemet, Lővei Krisztina festőrestaurátort becsülte és szerette, mert tudta, hogy az értékes műalkotásokat gondozni kell, karbantartani és megfelelő körülmények között őrizni. Megtiszteltetés volt számomra, hogy 1992-ben ő ajánlott a Szentendrei Művészeti Alapítvány kuratóriumába. Miután 1999-ben a Mű vé szet Ma lom

elkészült tíz évig mi gondoztuk és szerveztük a múzeumban a jobbnál jobb kiállításokat, amelyeket azóta is nélkülözünk. A rendszeres kuratóriumi üléseken ott volt, és számtalan ötlettel járult hozzá működésünkhöz. ő rendezte az egyik legnívósabb tárlatot „Szentendre mint Múzsa” címmel. A képek egy nagy alkotóművész ízlésvilágát tükrözték. Deim Pált, mint a MűvészetMalom eszmei ötletadóját, örökös tagság illeti meg, ezért az intézményben emlékplakett elhelyezését javasolom. A művészetek mellett legfőbb feladatának Szentendre jelenének értékmegőrzését, jövőjének, kedvező alakulását tartotta. Deim Pál lokálpatriotizmusa minden megnyilvánulásában érezhető volt. Mint ős-szentendrei, városának szerelmese volt. Mindennap megcsodálta az ódon házak, a Duna, a patak szépségét, ugyanakkor korholta a városképet rontó, felesleges beavatkozásokat. Emlékszem a végtelenbe nyúló beszélgetésekre egy gombóc fagylalttal sétálva a Fő téren, a Duna-parton, még a régi töltésen, az ősfák árnyékában. Ez már a múlté. Gyászoljuk, és fájón érezzük a hiányát. Dr. S. Nagy János

Deim Pál az 1992-ben alapított Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet létrehívói közé tartozott. A Magyar Művészeti Akadémiának 2013-tól haláláig rendes tagja volt. Díjai, kitüntetései: Munkácsy-díj (1985); Kiváló Művész (1990); a Művészeti Alap Képzőművészeti Nagydíja (1991); Kossuthdíj (1993); Kölcsey Ferenc Millenniumi-díj (2001); Prima-díj (2003); Magyar Festészet Napja Alapítvány életműdíja (2007), Nemzet Művésze (2014). A Szentendrei Artéria Alkotóközösség tagja, a város díszpolgára volt. „Az embernek hinnie kell másokban, hogy magában hihessen. Az embernek szeretnie kell valakit vagy valamit áldozatkész szeretettel, hogy önbecsülése tétlen önszeretetté ne fajuljon.” „Minden nappal a jövő fogy, a múlt szaporodik. A bizonytalan jövő biztos múlttá szilárdul. A halál aztán jövő tőke hiányában a múlt számláját lezárja.” Hekler Antal

Deim Pál: Önarckép (1962)


23

Búcsú Keres Emiltől

Meghalt Bedő György

Tavaly köszöntöttük Keres Emilt kilencvenedik születésnapján. Most szomorúan búcsúzunk Tőle, a kitűnő színművésztől, a versek hiteles és lelkes tolmácsolójától. Mert Keres Emil nem csupán klasszikus költőink írásainak előadója volt, hanem szívesen mondta a kortársak verseit is. lelkesen közreműködött irodalmi estjeinken. Felkészülten és ihletetten. Szinte minden esetben megtanulta, és fejből mondta még a prózai írásokat is. Számíthattunk segítő, értő, odafigyelő, jóindulatú tanácsaira, Hosszú színészi pályafutásán emlékezetes szerepekkel írta be nevét a magyar színháztörténetbe. Shakespeare hősök: Hamlet és a Makrancos hölgy Petruchiója, a klasszikus Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című drámájának Raszkolnyikovja, A per című modern Kafka-színmű Josef K alakja jelentették sikereit. Megformálta kedvenc költője, József Attila alakját a Tiszta szívvel című drámában, és kitűnő maszkkal, külső megjelenésével ő volt az ellentmondásos XII. Pius pápa A Helytartó című darabban. Filmszerepei közül a Húsz óra múltat kutató újságírója a legemlékezetesebb. Hosszú évekig nem filmezett, aztán idős korára megdöbbentő drámai erővel ábrázolta a kilátástalanság és nyomor elől menekülő nyugdíjas férfit, aki előbb bankot rabol, majd elpusztítja önmagát a Konyec című tragédiában. Keres Emil több alkalommal színigazgató is volt. A Szolnoki Színházat vezette, később a Jókai Színházat, végül tizenkét évig a Radnóti Színpadot. Ez utóbbi az ő igazgatása alatt a költészet „fellegvára” volt. A költészeté, melyet ő is sikerrel művelt: 1995-ben jelentette meg Hány élet volt ez? című verseskötetét, és 2015-ben látott napvilágot A kettős álarc egyik fele című versgyűjteménye. A költő Keres Emil mélyen gondolkodó, az élet értelmét kutató, az emberi létet megvilágító verseivel örvendeztette meg barátait, híveit. Emlékeinkben látjuk őt, amint mély átéléssel idézte Krúdy Gyula különös világát; elmondta egy novellába beépítve Petőfi Sándor Szeptember végén című versét, és Liszt Ferencet alakította Az Abbé Úr

Munkácson született. Középiskolai tanulmányait szülővárosában és Kisvárdán végezte. Könyvkereskedelmi pályafutása 1959-ben Komáromban kezdődött, ahol egy évtizedig boltvezetőként dolgozott. Több évig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat instruktora volt, majd a budapesti Írók Boltjának vezetésével bízták meg. Később a vállalat főosztályvezetőjévé nevezték ki, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. 1996-ban alapította a Kairosz Kiadót. Műfaji kötöttség nélkül jelentette meg a könyveket. Célja az értékteremtő és 1925–2016 című kis színpadi műben. Kérdésére pedig, hogy Hány élet volt ez? – válaszunk egyetlen egy lehet: Keres Emil számtalanul sok életet élt! Tárkányi Imre

Keres Emil TúlVIlÁGOM Nincs már más mit hinnem: odalátszom innen, vár helyem, a másik, a jaj-szép elmúlásig. Az a táj a legszebb... Ölbe vesz az Isten, vagy más, ha ő nincsen. 1930–2016 értékőrző művek kiadása volt. Vállalkozása hamar elismertté vált. Magyar Örökség-díjat 2010-ben, Pro Cultura Christiana kitüntetést tavaly kapott.

Antalfy István AZ A KőKERESZT Valahol megállt az idő! Ez egy tébolydult gondolat! Kit keresztelt Keresztelő? Err én méltatlan vagyok! Ilyesmit mondtak a szavak. Ki a méltó? Ki a nagyobb? Ha az ember búcsúzni kezd, számít rá, hogy még megmaradt az az út menti kőkereszt. Nágel Kornél linómetszete


24

Művészetbarátok 2016 A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ tizenhárom alkalommal – legutóbb 2011-ben – adott lehetőséget egyesületünk alkotóinak a bemutatkozásra. A Művészetbarátok Egyesületének kiállítói négy év után április 6-án térhettek vissza a Kőrösi Galériába. A tárlaton ötvennyolc alkotó szerepelt, köztük öt elhunyt tagtársunk munkáját is láthatták az érdeklődők. A bemutatkozásra a Művészeti Tanács tagjai szakmai beszélgetés keretében választották ki a műalkotásokat. Rendhagyó módon nem a képek környezetében, hanem azok szomszédságában, a kulturális központ színháztermében került sor a tárlat megnyitására. Ezt egyrészt a három terem tagoltsága, másrészt az indokolta, hogy nemcsak az egyesület évei szaporodtak, hanem annak tagjai is korosodtak. Itt a jelenlévők kényelmesebben hallgathatták a méltatásokat és az ünnepi műsort. Bella Péter népzenész tekerőlantjának dallamai köszöntötték a tárlatnyitóra érkezett alkotókat és a vendégeket. Az est házigazdája Mohai Gábor és Geröly-Bársonyi Hilda volt. Juhász Juditnak, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivőjének nek baráti „kiállítás-nyitó” gondolatai után Hegedűs Valér zongoraművész Liszt Ferenc 2. magyar rapszódiáját szólaltatta meg. Az egyesület alapította Béres Ferenc-díj egyik első díjazottja és fia, az ugyancsak zongoraművész Hegedűs Szabolcs néhány éve hívták életre a népdal fejedelméről elnevezett együttest, a Béres Ferenc Kamarakórust, melynek szereplése ezúttal is nagy tetszést aratott. Szólót énekelt Lipcsey Edit énekművész és Csák József operaénekes. Műsorukban Béres Ferenc legkedvesebb dala a lovamat kötöttem..., az Egy rózsaszál szebben beszél című énekszám és az Ave Maria hangzott el. Szvorák Katalin Kossuth-díjas előadóművész kedves szavakkal emlékezett a hajdani Röpülj páva című népdalvetélkedő rendezvényeire, amikor is éppen ezen a színpadon állt. Ez alkalommal hangulatos tavaszi népdalcsokorral kedveskedett a jelenlévőknek. Mohai Gábor Radnóti-, és Kazinczy-díjas előadóművész Somlyó György: Mese a virágról, és Veres Péter: én nem mehetek el innen című költeményével köszöntötte az ünneplőket. Faragó Laura Magyar Örökség-díjas, a Magyar érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett énekművész népdalcsokrát nagy tetszéssel fogadta a közönség. Dévai Nagy Kamilla – érdemes Művész – korábbi tanítványával Kiss Lászlóval lépett a színpadra. Táncos Katalin nyugdíjas (hajléktalan) pedagógus Az én Miatyánkom, Reményik Sándor: Három szín című megzenésített versét, és a Menyhárt-Homonyik-Vikidál szerzőhármas dalát szólaltatták meg. A műsort Csák József előadásában Bartók Béla: Elindultam szép hazámból... és Bradányi Iván Nekem mit jelent Magyarország című dala zárta. Ürmös Péter, az egyesület Művészeti Tanácsának vezetője, a zsűrizés tapasztalata alapján szakmailag értékelte a tárlatot és annak résztvevőit. 2016 januárjában az Art 16 Művészcsoport Egyesület Kuratóriuma Magyar Kultúráért-díjat ítélt Geröly Tibornak. Az elismeréssel járó díszoklevelet és plakettet ez alkalommal ünnepélyesen adta át A. Bak Péter, a civil szervezet elnöke a kitüntetettnek.

Az ünnepi gálaműsort követően Geröly Tibor rózsával kö szön tött e Bajári Mihálynét, egyesületünk alapító tagját, Juhász Erika fes tő mű vészt közelgő kilencvenedik születésnapja alkalmából, prof. emeritus Prokopp Mária művészettörténészt és Keczely Gabriellát, azt a kiállítót, aki a tárlatnyitón születésnapját ünnepli. Az egyesület elnöke köszönetet mondott a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ valamennyi munkatársának, – külön is említve dr. Murai Gábort – s mindazoknak, akik a rendezvény szervezésében, előkészítésében és megvalósításában közreműködtek. Az ünnepi műsor szereplőinek erre az alkalomra készült emléklappal, egy szál virággal, és művészeti albummal kedveskedett. Az ajándékkönyveket Schrammel Imre, Szelényi Károly, a Hungarovox Kiadó és a Family Print Kft. nagyvonalú támogatásának köszönhetjük. 1973. április 5-én a Magyar Rajzpedagógus Szövetség tagozataként a Fáklya Klubban alakult meg jogelődünk a Műgyűjtők- és Műbarátok Köre. A hajdani harminchét alapító közül már csak öten élnek. 1979. február 19-én a Kossuth Klubban tartott közgyűlés mondta ki az egyesületté alakulást és elnökének Búza Barnát, főtitkárának Szíj Rezsőt választotta.

Prof. Dr. Prokopp Mária (fotó:Geröly-Bársonyi Hilda)


Szellemi katedrális Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim, Kedves Családtagok! Mindig úgy érkezek azokra a rendezvényekre, amelyekre Geröly Tibor meghív, mintha valóban egy családi összejövetelre mennék. Amikor erre a napra megérkezett a felkérés, eszembe jutott A kis herceg örökbecsű mese történetírójának Antoine de Saint-Exupérynek szépséges metaforája. A katedrális köveiről szól az a hasonlat, amelyben gyönyörűen elmondja, hogy a legértékesebb kövek is, amelyek beépülnek majdan egy hatalmas szentélybe, akár márványból legyenek is, önmagukban egyedülállóan csak kövek. és amikor az emberi szellem, akarat, az Isten iránti szeretet felépíti, felemeli, akkor a kövek átszellemülnek, és valamilyen egészen más jelentéssel bírnak, óriási, örök értékű, az emberek és az Istenek találkozásához oly fontos katedrálissá válnak. Azt gondolom, hogy minden ember tisztességes, jó szándékú, szépet, jót, nemeset alkotni akaró munkája, ha együttesen jelenik meg, akkor az egy igazi katedrálissá épül. A 43 éves Művészetbarátok Egyesülete történetének tevékenysége, erőfeszítése is egy szellemi katedrális, amelyet mi itt ma ünnepelhetünk. A színházteremben és a kiállító térben is, ahol egy olyan fajta szeretet által összekapcsolt tárlatot láthatunk, amely minden látogatóra hatást gyakorol. A sok-sok közös program, az alkotótáborok, az utazások, amelyek közül egy olaszországin én is ott lehettem. Geröly Tibornak és közösségének köszönhetem, hogy megismerhettem Prokop Pétert, ünnepelhettem és emlékezhettem nagyszerű Hősünkre Obersovszky Gyulára, Búza Barnától Szinte Gáboron át Béres Ferencig sorolhatnám a nagy egyéniségeket, akik emberi közelségben, családias melegségben átölelhető közelségbe kerültek hozzám. Prokopp Mária professzor asszony ugyanígy ünnepel közöttünk, mint bármelyikünk, ez olyan ajándék, amely egy nagyon erős, nagyon szép hagyománynak a következtében jöhetett csak létre, egy olyan szervező embernek, egy olyan megszállott, és olyan jó értelemben vett szenvedélyes embernek az áldozatából, mint Geröly Tibor. Az külön Isten kegyelme, hogy rátalált Bársonyi Hildára, aki az egyesület kincse lett. Hilda nemcsak társa, hanem újabb szeretetforrás is ebben a kicsit fogyatkozó közösségben. Igen, tudjuk, hogy akik elmennek örökséget hagynak maguk után. Hiányuk persze fáj, akik viszont még itt vagyunk forduljunk egymáshoz azzal a tisztelettel, azzal az érdeklődéssel, azzal az alázattal, melyet az alapítók joggal elvárnak. és, hogyha már Exupéry-vel kezdtem, hadd fejezzem be az ő egyik kedves gondolatával, amely Tiborra, Hildára és valamenynyiünkre vonatkozik, akik szeretnénk a magunk helyén valamit adni a közösségnek, amelyből vétettünk. Még az egyszerű pásztor is – mondja Exupéry – aki a csillagok alatt őrzi juhait, ha tudatára ébred szerepének, rájön, hogy több egy pásztornál. őrszem ő. és minden őrszem az egész birodalomért felelős. S aki ráeszmél arra, hogy őrszem, naggyá válik. én úgy gondolom, hogy naggyá vált a Művészetbarátok Egyesületének minden tagja és pártolója közösséggé kovácsolódott az igaznak, szépnek, a nemesnek szándékában.

25 Azt kívánom, hogy maradhassunk együtt még sokáig, ünnepeljünk közösen a jövőben is. Mindenkinek boldog, szép ünnepeket kívánok. Immáron huszonhat esztendeje tagja vagyok ennek az egye sü letnek. Mindannyiuknak szívből köszönöm az együtt töltött sok gyönyörű adventi estet, amelyalkalmakkor a feldíszített karácsonyfa mellett meghitt, családias hangulatban idézhettük gyermekkori feledhetetlen élményeinket. Sajnos most is rohannom kell egy másik jubileumi rendezvényre, de lelkem egy darabja itt marad. Juhász Judit „Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét. Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.” Weöres Sándor

Gulyás Anna: Zsámbék (fotó:Mágnes)


26

Kulturális értéket teremtünk Köszönöm, hogy eljöttek, és jelenlétükkel megtisztelték a Művészetbarátok Egyesületének mai, ünnepi eseményét. Köszönöm a művész kollégáknak, hogy fontosnak tartották részvételüket ezen a kiállításon, és elhozták munkáikat hozzánk. Külön köszönöm a Művészeti Tanács tagjainak a zsűriben végzett munkáját, akik a korábbi művészeti vezető, Molnár József (sajnos már nem lehet közöttünk) szellemében „tanítva bíráltak”, és válogatták az itt látható alkotásokat. úgy érzem, hogy sikerült az előző évek kiállításainak színvonalát tartani. A zsűrizés első napján a vártnál kevesebb művet hoztak, ezért a második napon – a terem méretéhez is igazodva – több művet is választottunk egy-egy jelentkezőtől; ennek tükrében nyer magyarázatot, hogy a tárlaton néhányan több képpel is szerepelnek. Elismeréssel kell szólnom a kiállítás rendezőinek áldozatos munkájáról, ahogy egységes formát adtak a tárlatnak, név szerint Geröly Tibort, Gombai-Nagy Károlynét, Kemenes Katalint, Kőhegyi Gyulát és Murai Gábort említem. A kiállított művekkel kapcsolatban a sokszínűséget hangsúlyozom, ami nemcsak az alkalmazott technikákban jelenik meg, hanem a témaválasztásra is vonatkozik. Nem egy tematikára meghirdetett kiállításról volt szó, minden tagtársunk olyan művet hozhatott, amely a legkarakteresebben képviseli művészeti törekvéseit és szemléletét. Ebből következően tapasztaljuk a stílusirányok szintén változatos sokszínűségét, amivel a kortárs kiállítás látogató egyre kevesebbet találkozik. Hangsúlyozom, hogy ez a stíluspluralizmus – ahogy az már korábban is jellemző volt –, a jelen esetben is elfogadott. Az egyesület kezdetektől fogva gyakorolt befogadó elvéből következően azt képviseli, hogy minden alkotói irányzat megjelenhessen a kiállítóterem falain. Ezáltal nemcsak a nézők gazdagodnak a változatos vizuális üzenetek és tartalmak kapcsán, hanem vezetőségünk olyan toleranciát hirdet és képvisel, amelyre egyre kevesebb példa akad a magyar művészeti életben. értékválsággal terhelt korunkban jelenlétünkkel, munkánkkal és egyesületi lapunkban napvilágot látott publikációinkkal folyamatosan és megújulóan újrateremtjük azokat a kulturális értékeket, amelyeket alapítóink célként megfogalmaztak. Az elmúlt évtizedek alatt civil szerveződésünk ha gyományokat teremtett, ezeket Farkas Tibor: Kalocsai lány (fotó:Mágnes)

őrizzük (immár negyvenhárom éve) azért, hogy a következő generációk életét gazdagíthassuk. Végezetül hangsú lyozni kell, hogy a Művészetbarátok Egyesülete a második világháború utáni magyar művelődéstörténet egy nagyon fontos szereplője, amely tevékenységével irányt mutató, és példaértékű minden hasonló kulturális egyesület számára, és megtisztelőnek érzem mindannyiunk vonatkozásáÜrmös Péter (fotó:Geröly-Bársonyi) ban, hogy ennek a munkának, tevékeny részesei lehettünk és lehetünk a későbbiidőkben is. Köszönettel kezdtem beszédemet, és azzal is zárom. Köszönöm a Kőrösi Csoma Művelődési Központ vezetésének, hogy helyet biztosítottak számunkra. Ismételten köszönöm a művésztársaknak, hogy ezt a hagyományos egyesületi seregszemlét segítettek megrendezni, és remélem, hogy a fentiekben elmondott egyesületi törekvésekben a jövőben is partnereink maradnak. Vendégeinknek ismételten köszönöm, hogy jelenlétükkel megtisztelték a mai ünnepélyes kiállítási megnyitónkat, kérem, hogy a későbbiekben is kísérjék figyelemmel programjainkat és kiállításainkat. legyenek részesei heti összejöveteleinknek, alkalmi találkozóinknak, meghitt baráti beszélgetéseinknek. Ürmös Péter

Az első lépések A Kör 1973. április 5-én azzal a céllal alakult, hogy a gyűjtők munkáját valamennyi területen kulturált szintre emelje; tömörítse a gyűjtőket, hogy szakmai tanácsadással, előadásokkal ismereteiket megalapozza, azokat bővítse, kritikai érzéküket és ízlésüket fejlessze, s a gyűjtött tárgyak karbantartására hasznos útmutatásokat adjon. Továbbá: hogy a hivatalos szervekkel, intézményekkel, elsősorban múzeumokkal közvetlen kapcsolatot létesítsen, s a múzeumoknak mintegy önkéntes társadalmi munkásaivá nevelje a gyűjtőket, s a művészet barátait. A Kör gyűjtőtevékenysége nem öleli fel a pénzérem és a bélyeggyűjtést, mivel a területek gyűjtői külön egyesületbe tömörültek. A múzeumokkal való kapcsolat elmélyülését segítették a főigazgatók és munkatársaik előadásai. Dr. Garas Klára akadémikus, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója többek között arról beszélt, hogy megnyugtató, ha értékes művet hozzáértő és megbízható magángyűjtőnél tarthatnak nyilván. A Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, dr. Pogány Ö. Gábor a védettség kérdéseit tisztázta. Dr. Boros Béla kandidátus a törött műtárgyak történeti jelentőségét elemezte. (Művészetbarátok Könyve 1981) Szíj Rezső


27

A Művészetbarátok 2016 kiállítói A.Bak Péter Arató Gabriella † Ács József Ferenc Ács Valéria Mária Balázsné Cs. Zsuzsa Balogh György Bánki H. Margó Beleznay Diána † Búza Barna Cséri lajos Farkas Ferenc Farkas Katalin Farkas Tibor Fenyves Mária A. Gombai N.Károlyné Gulyás Anna Harmatné Sz. Margit Havady Zsuzsanna H. Szántay Marianna Hubert lászló Juhász Erika K. Tonnelier Ghislaine Keczely Gabriella † Kelemen Kristóf Kemenes Katalin Keresztes Zsuzsa Kintliné lizák Mária Kiss István † Kiss János Kiss Zita Kökényné F. Erzsébet Kőhegyi Gyula Kőrösi Tamás

lábatlan Budapest érd érd Budapest Pécs Budapest Budapest Budapest Budapest Hajós Budapest Kalocsa Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Dusnok Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Pincehely Kalocsa Pomáz Budapest Cegléd Budapest Kalocsa

Őrsy Attila: Csendélet (fotó:Mágnes) Krupa József lászló lilla lipcsey Judit Mayer lajosné Márvány Sándor M. Kass Judit Mohainé B.M.Ágnes Molnár Edit Molnár Zoltán Orosz István őrsy Attila Pongrácz Zoltán † Prokop Péter Rab-Kováts éva Sorki Dala Andor Szabados István Szatmári E.Gabriella Szemenyei Klára Sz. Varga Irén Tarczáné Sz. Borbála Thurzay Gábor Ürmös Péter Varga Ödön Tibor Váradi Klára Viczay lajos

Budapest Budapest Budapest Budapest Szolnok Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Róma-Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Kalocsa

A kiállítás valamennyi résztvevője az ünnepi alkalomra készített emléklapot kapott, melyet Geröly Tibor és Ürmös Péter adott át az alkotóknak.

Cséri Lajos: Misztótfalusi Kis Miklós

„A kiállítás megnyitók másból sem állnak, mint az alkotó dicséretéből. Ezért az Iparművészeti Múzeumban rendezett tárlatomon nem is volt beszéd, és a Vigadóban 2017-es leköszönésem idején rendezett tárlatomon sem lesz. Az életművem az enyém: jogom van úgy megmutatni, ahogy akarom, majd a közönség ítéletet mond.” Fekete György


28

A Művészetbarátok Egyesülete tagjainak tárlata Lábatlanban

A kiállítók egy csoportja a Gerenday Közösségi Házban. Középen A.Bak Péter (fotó:Geröly-Bársonyi Hilda) A. Bak Péter kezdeményezésére – a Kőrösi Galériában rendezett jubileumi kiállítás kapcsán – jelentkezési lehetőség adódott egy lábatlani kiállítási részvételre is. Így huszonhét tagtársunk alkotásából A. Bak Péter rendezésében április 29-én nyílt meg a lábatlani Gerenday Közösségi Házban a Művészetbarátok Egyesületének 43 évvel korábbi megalakulására is emlékező tárlat. A többségében a fővárosban élő alkotók közül a vártnál többen jelentek meg a rendezvényen. érdemes megemlíteni, hogy a fehér bottal közlekedő

Kalász Márton FOlyóNÁl

Kökényné Fehér Erzsébet Ceglédről érkezett a tárlatnyitóra. A vendégeket Szabó Ildikó, az intézmény vezetője köszöntötte, majd A. Bak Péter, az egyesület Művészeti Tanácsának tagja rövid, egyesületi múltra emlékező gondolatai után valamennyi kiállító szakmai életútját elemezte. Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte Dinnyés István helyi polgármester és Geröly Tibor az egyesület elnöke. Az alkotásokat május 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Geröly-Bársonyi Hilda

Oly érinthetetlen akár ott a vas mely éjente zokog tollászkodó öreg uszályok orrán lélegző asszonyok

Kék hajlata a pillanatnak úsztál a reggeli folyón mintha Manet színei adtak volna a szememnek álmodón

Puhán a fénybe hanyatló szál valami ámulat s iszony piros képleteként ragyogtál föl hirtelen a zátonyon

Nem is magános meztelen nő voltál akkor valami más vízárnyak zöldjén átderengő üveges tiszta látomás

Így tűntél is el Mozdulatlan ültem a házsorok előtt tudtam már milyen fordulatban vesztem el egyszer az időt

ón-szárnya nő a pillanatnak bolyhok állnak meg a vízen a part mentén követ faragnak köd alá viszik szelíden. A sombereki sváb családban született költő, író, műfordító munkásságát többek között Kossuth-díjjal, Prima Primissima-díjjal és két alkalommal József Attila-díjjal ismerték el. 2001-2007 között a Magyar Írószövetség elnöke volt. Kalász Márton 2009 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.


Hírek Vén Zoltán grafikusművészt május 19-én – 75. születésnapja alkalmából – Budapesten a Weicheim Palotában (VIII. Reviczky utca 1) köszöntik, amikor Szentek és szomszédaik című kiállítása nyílik. Hertay Mária grafikusművész kiállítását Sopronban a liszt Központ Munkácsy termében május 12-én Kratochwill Mimi művészettöténész nyitja meg, mely június 5-ig látható. Igazságot akarok nem áldozatot címmel a Váci Püspökség Credo Házában kollektív kiállítás nyílik május 12-én. Az alkotókat és műveiket dr. Varga Lajos segédpüspök méltatja. láthatják az érdeklődők. Az Alföld vonzásában címmel 28 alkotó képéből rendezett kiállítást a Bozsó Gyűjtemény mely március 16- tól május 1-ig látogatható. Rosta Erzsi Barangolásaim palettával című tárlata a KSH Könyvtárában (II. Keleti Károly utca 5) májusban tekinthető meg. Supka Géza (1883-1956) halálának 60. évfordulójára Egy elforgácsolt tudós-élet címmel megjelent könyvet június 8-án mutatják be a fővárosi Szabó Ervin könyvtárban. Az Ünnepi Könyvhét megálmodójának lakóházán (XI. Bocskai út 23) június 9-én emléktáblát avatnak. Kácser László tárlatát a Csokonai Művelődési Házban (XV. Eötvös utca 64-66) Sorki Dala Andor nyitja meg. Május 22-ig látogatható. Toldi Miklós, Olajos György és GaálJózsef képzőművészek Álló idő című kiállítását, valamint Csurka Eszter képzőművész Ékszerek címmel rendezett tárlatát áprilisban láthatták az érdeklődők a B32 Galériában (XI. Bartók Béla út 32). Urmánczy Losonci Lilla festőművész Árpádkori templomaink az idő sodrában című kiállítását május 16-án 17 órakor a taksonyi Szent Anna templomban Feledy Balázs nyitja meg. A képeket május 22-ig lehet megtekinteni. F. Csapó Irén Keresztút című festményeit március 18-án a győrújbaráti hegyi kápolnában. Bausz András helyi és Gőgh Tibor bezi plébános áldotta meg.

29 80 éves a VOKE Vasutas Művelődési Ház (Pécs, Váradi Antal utca 7/2), ahol tagcsoportunk – évek óta – havi összejöveteleit tartja. Alkotóink szeptemberben A nyár című kiállítással köszöntik a jubiláló intézményt, melynek szervezője Stirling Zsolt. Kallai Sándor Kalandozásaim című kiállítását július 29-től augusztus 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők Balatonfűzfőn, a Vágfalvi Ottó Művelődési Házban. Új-Város-Kép címmel a Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesülete az újhegyi Közösségi Házban (X. újhegyi sétány 16) kollektív tárlaton mutatja be alkotó tagjainak műveit augusztus 18-szeptember 14-ig. Az Erzsébetvárosiak Klubja civil szervezet 1991-ben alakult. Célja, hogy a kerület közélete iránt érdeklődőknek fórumot biztosítson a vélemény-nyilvánításra. A szabadidő kultúrált eltöltését is szolgálják. Színházi, múzeumi látogatásokat, városnéző kirándulásokat szerveznek, felkeresnek történelmi emlékhelyeket, melyeket egészségmegőrző programokhoz kapcsolnak. jubileumi programjukat elnökük Falk Szilvia szervezte.

Megváltások A világot csak lassan és fokozatosan lehet megérteni. A világmegváltásnak három fokozata van. Oroszlánharcos vagy, mikor rájössz, hogy a világ megváltására születtél. A fiatal erő szinte nem ismer határokat, mégis folyamatosan akadályokba ütközöl, mert lassanként felfedezed, hogy nemcsak Te születtél a világ megváltására. Megtelt a világ oroszlánharcosokkal, akik minden világmegváltóban vetélytársat látnak, és a másik húsába mártják az itt-ott már fájó fogaikat. Sok idő és sok tapasztalás kell hozzá, hogy ráébredj: a világot már megváltották. Keress magadnak valamilyen egyszerűbb elfoglaltságot, foglalkozz, az emberekkel a világ helyett. Vitéz Ferenc „Az életnek két célja lehet: először elérni amit akarunk s ezután örülni neki. Csak a legbölcsebbek teljesítik a másodikat.” Logan Pearsall Smith

Nőt Béla kitüntetése Nőt Bélát a képzőművészet terén végzett több évtizedes munkássága elismeréséül Pécs Város Önkormányzata Zsolnay Vilmos-díjjal tüntette ki. Nőt Béla 1942-ben született Pécsett.

Tanulmányai során műszaki végzettséget szerzett. A rajzokkal kapcsolatos ismeretei és gyakorlata tetten érhető alkotásain: a tökéletes konstrukció tökéletes precizitást, rendet, kiegyensúlyozottságot és harmóniát követel. Rajzol tussal, krétával, készít grafikákat, linómetszeteket, akvarelleket, diópáccal alapozott tusrajzokat. Vegyes technikájú képek is kikerülnek keze alól. Mesterei voltak: Medgyessy Rózsa, Gebauer Ernő, Kelle Sándor, Soltra Elemér, Horváth Dénes, Cseh László, Pandur József és Gerzson Pál. A kaposvári Rippl Rónai Nemzetközi Miniatűr Kiállításon négy alkalommal is különdíjat nyert. Huszonöt éven át működtette a pécsi Műhelygalériát, ahol kortársai számára biztosított bemutatkozási lehetőséget. A kilencvenes évek derekán élete hívta a Művészetbarátok Egyesületének pécsi csoportját, és évekig lelkesen szervezte annak programjait. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Pécs-Baranya Művészeinek Társaságának és a Kisgrafika Barátok Köre Egyesületnek.


30

Olvasói észrevételek Kedves Hilda és Tibor! Megint nagyot alkottatok – gratulálok a kőbányai kiállítás megrendezéséhez! 58 képet átvenni, kiállítani – hatalmas munka! és olyan színvonalas programot mellé rendezni sem lehetett könnyű. Egyszerűen nem értem, hogy van mindehhez erőtök, és honnan kerül a költség a rangos meghívóra? Ez mindenképpen hatalmas erkölcsi sikere az Egyesületnek. De mindig felvetődik bennem a nehéz kérdés: meddig lehet ezt bírni? Testileg, szellemileg és anyagilag egyaránt! Mert ha egy – dicsőségben gazdag – szervezet, egyesület anyagilag tönkre megy, akkor a vég félelmetes. Ilyen nagy stílusú rendezvények láttán, sajnos ez is az eszembe jut. Szeretettel: Láng Miklós Kedves Hilda és Tibor! Csak ámulok és bámulok a pompás ez évi 2. számotok gazdag tartalmán és művészi formáján! óriási amit tesztek!!! Fontos lenne, hogy a lapot minél többen olvassák!Tehát több helyre el kellene juttatni! Hogyan lehetne elérni, hogy az újságárusok, folyóirat-árusok kitegyék az asztalukra? Ismételten köszönöm Prokop Péter írásaiból választott, rá igen jellemző Szaktudósok eszmefuttatást a remek rajzzal! Tusnády megrázó vers-ciklusától az utolsó betűig, Csohány Kálmán szép grafikájáig minden TÖKélETES! Nagy szeretettel: Prokopp Mária Kedves Hilda és Tibor! Mindig örömünnep a számomra, ha megkapom a „Művészet és Barátai” legújabb számát. Most ez az öröm a legmagasabb fokot éri el, mert a „Megérkeztek” elindul – lélektől lélekig azon az úton, amelyre én szántam, és amelyen immáron tőlem függetlenül halad tovább, teljesítve egy titokzatos küldetést. Túl nagy ez a szó, és túl merész? Nem! Ennek én csak kicsi része vagyok, hiszen csak azt mondtam el, ami megérintette a szívemet, ami ihletett életutamon. Tartozást törlesztettem, hálámat akartam kifejezni azoknak, akik keresztjük által megmutatták nekem, hogy kiégett, meghasonlott korban is van magasabb minőség, megváltásunk műve most is folytatódik. Köszönet Kettejüknek, mert egyedüli értékmentés az, melylyel beírják nevüket a magyarság életkönyvébe. újabb írásommal igyekszem szolgálni azt a küldetést, amely hitem szerint a jövőt érleli – még akkor is, ha a legszerényebb sugár szeretne lenni abban a bátor küzdelemben, mely reánk vár. Mindkettejüket szeretettel üdvözlöm: Dr. Tusnády László Kedves Hilda és Tibor! Nagyon örültem, hogy részt vehettem ezen a rendezvényen. Szerintem hatalmas munkátok van benne és mögötte, amit sokan nem is látnak. Nekem legjobban Szvorák Katalin és Faragó laura előadása tetszett. De a két vers, amit Mohai Gábor elmondott, szintén nagyon jó volt. Murai Gábor

Kedves Hilda és Tibor! Tegnap este csodálatos volt az általatok megálmodott és megvalósított pompás műsor. Mindenkit elbűvölt! Juhász Judit egész lénye, és a Kisherceg-ből vett példázata mindjárt a műsor elején igazi meghitt, és MINDEN alkotót megbecsülő művészeti hangulatot teremtett... Megnéztem a kiállítást, amihez ugyancsak szívből gratulálok, nemkülönben Tibor kitüntetéséhez. Isten éltessen Benneteket továbbra is, HAZÁNK dicsőségére!!! Nagy szeretettel: Prokopp Mária

Két és fél hónapja szerepel levelem, a sürgősen megválaszolandók között. Teljes szívemből szerettem volna, szeretnék gratulálni Geröly Tibornak, a szép elismeréshez. Nem emiatt toltam magam előtt a levélírást. Az igazi ok számomra nagyon szomorú, hónapok óta képtelen vagyok megírni. Mert szégyellem. Feleségemmel (neki még van hátra pár éve a nyugdíjig) ketten élünk az én, eléggé visszafogott nyugdíjamból. Állandóan keresnünk kell azokat a lehetőségeket, ahol takarékosodni tudunk. A végére hagytuk, de ennek esett áldozatául az én tagságom, a Művészetbarátok Egyesületében. Nem nagy összeg a tagdíj, de ahol szűkösek az anyagiak, ez is sokat számít. Egy ideje nem is fizettem már tagdíjat, s küzdöttem a lelkifurdalással, főként akkor, amikor postaládában megtaláltam, elsősorban kettőjük (Hilda asszonyra gondolok természetesen) igazán fel sem becsülhető értékű hozzáértésével, csak nehezen elképzelhető, sok és nagy munkájával készülő egyesületi újságot. Tisztelettel, de szomorúsággal kérem tagságom törlését. Néhai Bartos Endre festő, és testvérhúga, Bartos Aranka költő hatására kértem tagfelvételemet, ápolom szellemi hagyatékukat, egyre kedvetlenebbül, hisz a mai világ nem igazán arról szól, hogy művészetük érdemben is kiváltsa az érdeklődést. Mint ahogy Arankát és Endrét is, így az általuk – igaz, csak virtuálisan – megismert Geröly házaspárt is a legjobb emlékeimben, szívemben-lelkemben őrzöm meg, a Sorsomtól még kiszabott hátralévő időmben. Szeretettel kívánok mindkettőjüknek sokkal-sokkal nagyobb hitet és kitartást, mint ami nekem megadatott. Tiszteletteljes üdvözlettel (aláírás)

Az egyesületi tagdíjról A tagsági díj éves összege diákok és nyugdíjasok esetében évi 2.5000.- Ft, aktív munkavállalóknak 4.000.- Ft, melyet a naptári évet megelőzően kell kiegyenlíteni. A tagdíj magában foglalja lapunk előfizetési díját is.

Az egyesület bankszámlaszáma OTP 11706016-20020031


Obersovszky Gyula emléke

31

A Művészetbarátok Egyesülete 2015. évi pénzforgalma és 2016. évi költségvetése 2015. évi tény 2016. évi terv 2015. évi nyitó egyenleg

19.037.-

44.223.-

Tagdíj 606.500.Adomány 508.600.Pályázatok 1.830.000.NAV 1% 40.108.Kiadvány eladás, egyéb 10.000.Banki kamat 5.Költségtérítés 57.689.Összesen 3.052.902.-

1.400.000.500.000.1.800.000.50.000.580.000.-

Bevételek:

30.000.4.360.000.-

Kiadások:

1927–2001 Az 1956-os Emlékbizottság az Egy lánglelkű forradalmár emléke címmel szervezett programjainkat támogatja. Ez év végén István utcai székhelyünkön kiállításon emlékezünk 2001-ben elhunyt tagtársunkra Obersovszky Gyulára, a forradalom- és szabadságharc hősére. Bemutatjuk a korabeli sajtópéldányokat, az egyesületben szervezett programok fotóit, versesköteteit, személyes tárgyait, a róla készült rajzokat, plaketteket. Felújíttatjuk a hajdani XIII. kerület Keszkenő utcai lakóházán és az őrbottyáni alkotóházán elhelyezett (és jelentősen megkopott) emléktáblákat. Könyvben (200 oldalon) megrajzoljuk a lánglelkű forradalmár alakját, és bemutatjuk a szellemi hagyatékának ápolásában jeleskedőket. Obersovszky Gyula irodalmi munkásságának népszerűsítése céljából szavalóversenyt szervezünk, melynek döntőjét 2017 márciusában, halálának 16. évfordulóján rendezzük.

Az egyesület adományozói 5.000.- Ft-ot Kiss Zita (Budapest), Nagy Ferencné (Répcelak), Németh János (Zalaegerszeg); 3.000.- Ft-ot KenézHeka Etelka (Hódmezővásárhely), Karsainé Tonnelier Ghislaine (Budapest), Szabó Imrefia Béla (Szolnok); 2.000.Ft-ot Koltainé Zolder Klára (Budapest), Nagy Sándor (Mosonmagyaróvár), Fábi Ágnes (Budapest); 1.000.- Ft-ot Kovácsné Végh Etelka (Budapest), T. Nagy István (Bátonyterenye); 500.- Ft-ot Ferenczy Judit (Magyarnándor) küldött. Programjainkat – pályázatunk alapján – a Nemzeti Alapítvány 180.000.- Ft-tal támogatja.

Bankköltség Postaköltség Telefon Internet Áram Bérleti díjak Irodaszer, nyomtatvány Nyomdaköltség lapolvasó, laptop Könyvelési díj Száll.-közl. Kiküldetés Koszorúk Hatósági díjak Reprezentáció Egyéb Kerekítés Kölcsön visszafizetés Összes kiadás

8 8 .750.640.695.53.790.102.082.56.095.536.572.41.090.873.892.24.490.90.000.122.085.31.350.115.100.800.17.874.82.620.9.150.000.3.027.294.-

2015. záró pénzkészlet

44.645.-

Tagi kölcsöntartozás:

90.000.700.000.60.000.110.000.70.000.700.000.70.000.1.200.000.100.000.170.000.200.000.50.000.120.000.90.000.30.000.100.000.500.000.4.360.000.-

870.000.- Ft

370.000.-

A 2016. évi költségtervet a május 23-i közgyűlés tárgyalja. 2015. évi pályázati támogatások: Magyar Művészeti Akadémia Erzsébetvárosi Önkormányzat Budavári Önkormányzat Alapítvány a Közjóért Összesen

500.000.- Ft 300.000.- Ft 80.000.- Ft 950.000.- Ft 1.830.000.-Ft


32

Programok Május 4-én (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (1075 Budapest, Király utca 11.) Szeleczky Zita életútja – az Érden elhunyt színésznőre Jávor Zoltán emlékezik. leveleiből felolvas Hoffmann Edit Berta. Házigazda Geröly Tibor. Május 4-én (szerdán) 19.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (1075 Budapest, Király utca 11.) Kezdet – szerelem – versenyek – napjaim, nyugdíjas évek címmel Baráth Zsófia verses pódium estje. Házigazda Farkas Tibor. Május 10-én (kedden) 17.30 órakor a litea Könyvesboltban (Budai Vár – Hess András tér 4 – Fortuna udvar) Ember a képek mögött (művészet, kultúra, história) – vendégünk Wéber Krisztina. Házigazda Bakó Annamária. Május 11-én (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (1075 Budapest, Király u. 11.) Új (?) fény, a lézer – Hadházy Tibor előadása. Házigazda Geröly Tibor. Május 18-án (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (1075 Budapest, Király utca 11.) Tóth Árpád: „Tiszteltetem az életet” – előadó Koppány Zsolt. Házigazda Gombai-Nagy Károlyné. Május 23-án (hétfőn) 14 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (1075 Budapest, Király utca 11.) 2015. évértékelő és tisztújító közgyűlés. Határozatképtelenség esetén, a meghirdetett időpont után 30 perccel a tanácskozás a jelenlévők számától függetlenül döntéshozatalra jogosult. Napirend: 1./ Elnöki beszámoló a 2015. évi munkájáról, a 2016. évi programokról, a múlt évi és a 2016. évi költségvetésről; 2./ Összefoglaló a Művészeti Tanács elmúlt évi tevékenységéről és a 2016. évi tervekről; Előadó: Ürmös Péter; 3./ A Felügyelő Bizottság jelentése a 2015. évi gazdálkodásról. Előadó: Szabados István; 4./ A 2015. évi programok mérlege, 2016. évi tervek. Előadó: Gombai-Nagy Károlyné; 5./ A beszámolók megvitatása és elfogadása; 6./ A 2014. május 31-én elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt, a Fővárosi Törvényszék észrevételei alapján

Lezsák Sándor KéPVISElőI FOGADóóRA ugye segít rajtam? – néz rám és tapad arcomra minden mondata. érzem, ahogy bennem a sorsa gyökeret ver és a szívem is kalimpál egyre hangosabban. Zsong a fejem. Mit tegyek, hogy több legyek, mint festett szobor a templomban? Szeleczky Zita módosítandó Alapszabály elfogadása; előterjesztő: Tárkányi Imre; 7./ Az egyesület 2016-2019 közötti időszak tisztségviselőinek megválasztása. A Jelölő Bizottság javaslatát előterjeszti: Nick Ferenc; Május 25-én (szerdán) 17.30 órakor a Róth Miksa Emlékházban (1078 Budapest, Nefelejcs utca 26.) Róth Miksa császári és királyi udvari üvegfestő hagyatékának megtekintése.Tárlatvezető Kovács Katalin. Június 1-jén (szerdán) 17.30 órakor a Róth Miksa Emlékházban (1078 Budapest, Nefelejcs utca 26.) Művészet a kertvárosban – a Corvin Művészklub ötven éve. Vendégünk Koltayné Zolder Klára. Házigazda Gombai-Nagy Károlyné. Június 8-án (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (1075 Budapest, Király u. 11.) Az Ünnepi Könyvhét kiadványaiból: Madarász Imre:„Ámor és én” Petrarcaversek elemzése. Méltatja Tusnády László; Sz.Tóth Gyula:Tanári notesz – Ima a vonaton. Elemzi Madarász Imre; Kaiser László: Elfáradt összes angyalunk (versek) értékeli Pomogáts Béla; Házigazda: Geröly Tibor. Szeptember 28-án (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban (1075 Budapest, Király u.) Égi karikázó – Faragó Laura Lezsák Sándor verseiből szerkesztett műsora. Házigazda Geröly Tibor. Október 5-én (szerdán) 17.30 órakor a K11 Művészeti és Kulturális Központban az Aradi Vértanúkra emlékezünk.

A Művészet és Barátai című lapunk megjelenését támogatja „...a műben benne van az életmű, az életműben benne van a korszak, a korszakban benne van a történelem egész lefolyása.” Walter Benjamin MŰVéSZET éS BARÁTAI A Művészetbarátok Egyesületének lapja. Megjelenik minden páratlan hónapban július kivételével. ISSN 1217-14-09 Felelős kiadó és szerkesztõ: Geröly Tibor Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., István u. 42. Postacím: 1388 Bp. Pf. 60. Telefon:06-1-322-6926 [email protected] www.muvbaratok.uw.hu Szerkesztőségi órák azonosak a közölt ügyeletek idejével. Kéziratokat, adathordozókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Készült 1500 példányban. Előkészítés és nyomás: Family Print Kft. Felelős vezető: Biró Krisztián

MÛVÉSZET BARÁTAI. A magyar kultúra otthona

Recommend Documents