MUNKAÜGYI MEDIÁCIÓ: FRANCIAORSZÁG, MAGYARORSZÁG, EURÓPAI UNIÓ

MUNKATUDOMÁNYI FIGYELÕ

JULESZ MÁTÉ

MUNKAÜGYI MEDIÁCIÓ: FRANCIAORSZÁG, MAGYARORSZÁG, EURÓPAI UNIÓ A munkaügyi mediáció két fő területe: a kollektív munkaügyi viták és az egyéni munkaügyi jogviták. Jelen tanulmány ez utóbbival foglalkozik. A tanulmány a vizsgált országok közül részletesen Franciaország és Magyarország munkaügyi mediációs rendszerét elemzi. Mindezt az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK irányelve tükrében. A legfrissebb francia és magyar mediációs jogi fejlemények, valamint az irányelv implementációja külön figyelmet kapnak. A mediáció intézményének jogtörténeti evolúciója egészen a ma munkaügyi mediációjáig vezet, az ötvenes évektől a szociális piacgazdaságon át a szabad piacgazdaságig, illetve a franciaországi conseil de prud’hommes intézményétől (1806) a médiation conventionnelle és a bíróság által elrendelt mediáció institúciójáig.1

Zsuzsanna és a vének A mediáció történetét a bibliai időkig lehet visszavezetni, de Hammurapi törvénykönyvében is találunk mediációs jogi elemeket. A római jogi mediator – nevének ma félreérthető jelentésével ellentétben – nem látott el a mai értelemben vett mediációs feladatot. Az ószövetségi Zsuzsanna ügyében eljáró Dániel nem annyira mediációt, mint inkább választottbíráskodást gyakorolt (Dániel Könyve 13). Salamon eljárása az egyazon gyermeket magáénak valló két asszony dolgában is vegyítette a mediáció és a bíráskodás elemeit (Királyok I. Könyve 3,16-27). A bibliai történetek és más korai, jogi jellegű megfogalmazások a békés egyezséget helyezték előtérbe. Ez az egyezség azonban mai szemmel nézve korántsem volt mindig békés. A korai emberi társadalom jogrendje is ismerte a

közvetítés társadalmi kohéziós jelentőségét. A mai értelemben vett mediáció és választottbíráskodás nem vált el egymástól. Ez a középkorban és az újkorban is hasonlóképp alakult. Mediációt ma már csaknem minden, fejlettnek tekinthető rule of law-val rendelkező államban alkalmaznak. Így Magyarországon is. Magyarországon a polgári jogi mediáció intézményét a közvetítői eljárásról szóló 2002. évi LV. törvény vezette be. Ez a törvény vonatkozik a munkaviszonyból és a munkaviszonyjellegű jogviszonyból származó ügyekre is. A törvény 2. §-a szerint a közvetítés olyan permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, melynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése harmadik személy bevonása mellett. Természetesen az 1996. július 1-jétől működő Munkaügyi Közvetítői és Döntő-

Julesz Máté tudományos kutató, Szegedi Tudományegyetem. 1 A mediáció földrajzi elterjedése és a mediáció alkalmazási területeinek bővülése a munkaügyi mediáció eszköztárát is gazdagította. A munkaügyi mediáció kapcsán ma már nem csak a kollektív munkaügyi vitákra gondolhatunk. A polgári jogi mediációt is alkalmazhatjuk. Ez utóbbi egyes korlátaival azonban az Európai Unió és annak tagállama, Franciaország is szembesülni kényszerült.

Munkaügyi Szemle / 2012 / IV. szám

43


bírói Szolgálat nem tartozik ide, mivel az kollektív munkaügyi vitákkal foglalkozik. Tehát a nevében hordozott „közvetítői” jelző a kollektív szerződés megalkotásakor, módosításakor kialakult vitákban, a sztrájk előtti egyeztetéskor, a csoportos létszámcsökkentés egyeztetési szakaszában kialakult vitákban stb. történő közvetítésre utal. A francia munka törvénykönyve, azaz a Code du Travail 5. könyve a sztrájkjoggal kapcsolatban is ismeri a conciliation, a médiation és az arbitrage intézményét. A mediáció ezen területével jelen írás nem foglalkozik. (A conciliation, a médiation és az arbitrage kifejezések jelentéséről e tanulmány keretei közt még szó lesz.)

Jogtörténeti előzmények A mediáció előzménye Magyarország és Franciaország, valamint számos más ország esetében egyaránt két fő okra vezethető vissza: • a külföldi jogrend példája, • valamint a mediáció iránti belső, társadalmi igény. A külföldi jogrend példája Magyarország esetében az ún. „nyugati” példa volt. Mint például a belgiumi, a franciaországi, az amerikai stb. A belső, társadalmi igény voltaképp a munkásmozgalmakkal jelent meg. A gazdasági és szociális alapjogi természetű, korai kezdeményezések a munkások és munkaadók közti viták békés rendezését célozták. Formai keretek nélkül – vagy már meglévő jogszabályi keretek között, de – a munkavállaló és a munkaadó is előtérbe helyezte a vitás kérdések extrajudiciális feloldását. Az ipartörvényről szóló 1872. évi VIII. törvénycikk 76. §-a kimondta: „Ugyanazon vagy különböző ipart egy vagy több községben önállóan gyakorló iparosok közös érdekeik előmozdítása végett ipartársulatokká egyesülhetnek. Ezen ipartársulatoknak jogában áll az iparosok és segédszemélyzetük közt keletkező súrlódásokat és peres kérdéseket külön e czélból felállítandó békéltető bizottság útján – melybe

44


egyenlő számmal segédek is felveendők – kiegyenlíteni.” Az ötvenes években Magyarországon is megjelentek a vállalati, a járási közös és a területi munkaügyi döntőbizottságok. Ezekről megoszlik az utókor véleménye. Sokan a szovjet minta követését látják benne. Valójában ez is része a magyar munkaügyi mediáció jogtörténetének. Az ötvenes évek munkajogi fejleményei nélkül nem volna lineáris a hazai munkajog evolúciója. Az ötvenes évek munkaügyi mediációja az új, 1949. évi alkotmány „munkásokra” és „dolgozó parasztokra” épülő államának érdekeit szolgálta. Az állam és a társadalom akkor még nem különült el egymástól úgy, mint manapság. A munkaügyi döntőbizottságok az állam és társadalom egységét védelmezték, melyben a gazdasági és szociális emberi jogok még nem váltak el a többi emberi jogtól. Hiszen ekkor már az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása után vagyunk, de még a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának elfogadása előtt. A francia mediáció külföldi jogi példája a québeci mediációs rendszer volt. Ugyanakkor Franciaországban is már jóval korábban megtaláljuk a bottom-up jellegű igényt a mediációra. A conseil de prud’hommes intézményét még 1806-ban állították fel, de csak 1979-ben tették általánossá.

Conseil de prud’hommes: egy jogintézmény továbbélése Ma összesen kétszáztíz conseil de prud’hommes működik Franciaországban. A munkaszerződésből folyó, a munkáltató és a munkavállaló közti egyéni jogvitákat rendezik. A kollektív munkaügyi viták nem tartoznak a hatáskörükbe. Többnyire a fizetett szabadsággal, a munkabérrel és egyéb juttatásokkal, a felmondással és hasonló kérdésekkel kapcsolatos ügyekben járnak el.


Amennyiben a konfliktust a conseil des prud’hommes elé viszik, a bureau de conciliation megkísérli kibékíteni a feleket. A bureau de conciliation két főből áll: az egyik a munkavállalókat képviseli, míg a másik a munkáltatókat. Ha ez kudarcot vall, akkor a bureau de jugement elé kerül az ügy, ahol már döntés születik. A bureau de jugement két, a munkavállalókat képviselő, voltaképp laikus bíróból, továbbá két, a munkáltatókat képviselő laikus bíróból, valamint egy fő professzionális jogászból áll. Ez utóbbi elnököl. A négyezer eurót meg nem haladó ügyekben innen fellebbezésnek nincs helye. A négyezer euró tárgyértéket meghaladó ügyekben a cour d’appel-hez (chambre sociale) lehet fordulni jogorvoslatért. A munka törvénykönyvének R14231. cikkelye értelmében a conseil de prud’hommes öt szekcióban működik: • encadrement, tehát a munka törvénykönyvének L1441-6. cikkelye értelmében a szakmai tudáshoz kapcsolódó, valamint a vezető funkcióhoz kötődő, továbbá a kereskedelmi ügynöki tevékenységgel kapcsolatos ügyek; • industrie, tehát ipar; • commerce et des services commerciaux, tehát kereskedelem és kereskedelmi szolgáltatások; • agriculture, azaz mezőgazdaság, • activités diverses, azaz valójában a nem ipari, mezőgazdasági vagy kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos, továbbá az alkalmi munkavállalással kapcsolatos, valamint a házfelügyelettel és házgondnoksággal kapcsolatos ügyek. Mindegyik tribunal de grande instance illetékességi területén legalább egy conseil de prud’hommes kell, hogy működjön. De lehet több is. Fő szabály szerint a munkavégzés helye határozza meg, hogy melyik conseil de prud’hommes jár el. De a munkavállaló például kérheti, hogy a munkáltató székhelye szerinti, vagy a munkaviszony létesítésének helye szerinti conseil de prud’hommes járjon el. Ez a lehetőség egyértelműen a munkavállaló védelmét szolgálja.

Ha késedelmet nem tűrő esetről van szó, a conseil de prud’hommes keretei közt működő juge de référé-től kérheti például egy munkavállaló, hogy munkáltatója azonnal fizesse ki az elmaradt bérét, vagy állítsa ki a további munkavállalásához nélkülözhetetlen igazolásokat stb. A konfliktus mögött rejlő jogi kérdés eldöntése nem tartozik a juge de référé hatáskörébe. Ő csupán az eset halasztást nem tűrő jellegét hivatott megítélni. A juge de référé azonban elrendelhet mediációs eljárást is. Ez utóbbiról még szó lesz.

Munkaügyi mediáció Franciaországban A kanadai Québec állam mediációs rendszere jogtörténeti időben megelőzte a francia mediációt. A québeci példa egyértelműen mintaként szolgált a francia mediáció kialakításakor, de megfogalmazódtak a québeci és a franciaországi állami, valamint társadalmi-gazdasági működés eltérő voltából eredő különbségek is. Franciaországban a bíróság által elrendelt mediáció a 95-125. számú, 1995. február 8-i törvény és az 1996. július 22-i rendelet nyomán került a Code de Procédure Civile-be, azaz a polgári perrendtartásba. A mediáció azóta változott, alakult. Ma már komoly gyakorlata van. A gyakorlat pedig jelentős mértékben formálta a jogalkotói munka minőségét. Az empirikus jogtudomány a mai kor jogalkotásának alapvető forrása. A francia Code du Travail-nak, azaz a munka törvénykönyvének R1471-1. cikkelye - munkaszerződésből eredő konfliktusok esetén a Code de Procédure Civile V. könyve I. címének I. fejezete szerinti, ún. médiation conventionnelle-t, azaz a nem a bíróság által elrendelt mediációt csak határokon átnyúló konfliktusok rendezésekor engedi alkalmazni. A Code du Travail R1471-2. cikke értelmében a conseil de prud’hommes intézményén belül a bureau de conciliation végzi el a homologációt. A bíróság által elrendelt mediáció, tehát a Code de Procédure Civile I. könyvéMunkaügyi Szemle / 2012 / IV. szám

45


nek VIbis címe szerinti mediáció azonban bármely, a bíróság előtt peresíthető munkajogi konfliktus esetén alkalmazható. A conseil de prud’hommes keretei közt tevékenykedő juge de référé (lásd fentebb!) is elrendelheti. Ha a felek beleegyeznek, akkor a bíró elrendeli a mediációt egy harmadik személy (tierce personne) irányítása alatt. A mediáció elrendeléséről, meghosszabbításáról vagy megszüntetéséről szóló határozat ellen nem lehet fellebbezni. A bíró a folyamatban lévő mediáció bármely szakaszában rendelkezhet, ha szükségét látja. A mediátor is köteles a bírót tájékoztatni, ha nehézség merül fel az ügyben. A bíró és a mediátor közti kommunikáció tehát alapvető fontosságú. A bíróság meghallgatásra idézi a feleket, mielőtt úgy döntene, hogy megszünteti a mediációs eljárást, és folytatja a bírósági eljárást. Bármelyik fél, vagy akár a mediátor is kérheti a mediációs eljárás megszüntetését. De a bíró akkor is megszüntetheti a mediációs eljárást, ha úgy látja, hogy az nem járna eredménnyel. A bíróság értesíti a mediátort az eljárás megszüntetéséről. A mediáció maximum három hónapig tarthat, melyet a mediátor indítványára további három hónappal meg lehet hoszszabbítani. A mediátor nem rendelkezik a bíró minden jogosítványával. Például harmadik személyt csak akkor hallgathat meg, ha mind ez a harmadik személy, mind pedig a mediációban részt vevő felek beleegyeznek, és az valóban szükséges a mediáció eredményessége szempontjából. A homologációt a felek indítványára a bíróság végzi el.

Az Európai Unió polgári és kereskedelmi mediációs irányelve A minták adottak, de Franciaországnak és Magyarországnak is önállóan kellett jogi formába önteni a mediáció institúcióját. Ez nélkülözhetetlen volt a nemzeti jogi koherencia szempontjából. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül az Európai Parla-

46


mentnek és a Tanácsnak a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK irányelvét. Jóllehet, az irányelv preambulumának (10) pontja kimondja: „Ezt az irányelvet azokban az eljárásokban kell alkalmazni, melyekben a határokon átnyúló vitákban részt vevő kettő vagy több fél önkéntes alapon, közvetítő segítségével maga kísérli meg vitájának peren kívüli megállapodás elérésével történő rendezését. Ezt az irányelvet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni. Nem alkalmazható olyan jogokra és kötelezettségekre, melyekről a felek a megfelelő alkalmazandó jogszabályok alapján nem rendelkezhetnek. Az ilyen jogok és kötelezettségek különösen gyakoriak a családjogban és a munkajogban.” Ez természetesen nem jelenti, hogy az Európai Unió keretei közt, határokon átnyúló munkaügyi vitákban – tehát, amikor legalább az egyik fél a másik féltől eltérő tagállamban lakik vagy tartózkodik - a priori kizárt volna a határokon átnyúló, uniós mediáció alkalmazása. A 2008/52/EK irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a felek vagy a felek bármelyike a többi fél kifejezett beleegyezésével kérhesse, hogy a közvetítés eredményeképpen létrejött írásbeli megállapodás tartalmát nyilvánítsák végrehajthatóvá. Az ilyen megállapodás tartalmát végrehajthatóvá kell nyilvánítani, kivéve, ha a szóban forgó esetben a megállapodás tartalma a kérelem benyújtása szerinti tagállam jogába ütközik, vagy ha annak a tagállamnak a joga nem rendelkezik a végrehajthatóságáról. A (2) bekezdés szerint a megállapodás tartalmát bíróság vagy egyéb illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóság ítéletben vagy határozatban vagy hiteles okiratban végrehajthatóvá nyilváníthatja, a benyújtás helye szerinti tagállam jogszabályaival összhangban. Míg például Görögországban és Szlovéniában ezt a bíróság végzi, addig van olyan ország, ahol a közjegyző. Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a polgári és kereskedelmi ügyekben


végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK irányelve 6. cikkének (3) bekezdés előírja az Európai Unió tagállamainak (kivéve Dániát, melyre ez az irányelv nem vonatkozik), hogy értesítsék az EU Bizottságát arról, hogy mely bíróságaik vagy hatóságaik jogosultak a végrehajthatóvá nyilvánításra. Az irányelv 10. cikke értelmében az EU Bizottsága ezt az információt nyilvánosan hozzáférhetővé teszi. Az irányelv 8. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a jogvitát közvetítéssel rendezni megkísérlő feleket ezt követően ne akadályozza az elévülési időszaknak a közvetítés ideje alatt történő lejárta a jogvitához kapcsolódó bírósági eljárás vagy választottbíráskodás (a francia szaknyelv szerint arbitrage, angolul arbitration, németül Schiedsverfahren) kezdeményezésében.

Implementáció 2011. május 21-ig kellett implementálni az irányelvet. Az Unió Bizottsága 2016. május 21-ig jelentést terjeszt elő az irányelv alkalmazásáról az Európai Parlament, a Tanács, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság részére. Az Európai Unió mediációs irányelve aránylag nagy szabadságot ad a tagállamoknak az implementáció terén. Az Unió tagállamainak többsége egymással összeegyeztethető mediációs rendszerrel dolgozik. Az irányelv jobbára nyitott kapukat döngetett. A határokon átnyúló mediáció szükségessége azonban elkerülhetetlenné tette az Európai Parlament és a Tanács 2008/52/EK irányelvének tető alá hozását. Az irányelv expressis verbis megfogalmazza, hogy munkaügyi kérdésekben a határokon átnyúló mediáció - bizonyos kógens nemzeti jogi szabályokra tekintettel - nem érvényesülhet maradéktalanul. Ez azonban csak annyiban gátja a határokon átnyúló mediációnak, amennyiben a nemzeti jog a határon belüli mediációnak is korlátot szabna. Ha több nemzeti jog-

rend keretei közt kell közvetítői eljárást lefolytatni, egyértelmű, hogy a mediáció nem sértheti egyik érintett jogrendet sem. Az irányelv megalkotói a családjog mellett a munkajogot emelték ki abból a szempontból, hogy a nemzeti munkajogi kógencia számos esetben a munkaügyi mediáció szupranacionálissá tétele ellen hat. A munkajogot a jövőben érdemes tagállamonként revideálni, hogy a mediáció mind nemzeti, mind szupranacionális szinten szabadon alkalmazható legyen. A tagállamok - az irányelv szerint érdekeiknek megfelelően korlátozhatják vagy bővíthetik a mediáció intézményének alkalmazási területeit. A munka világa a gazdaság világának egyik fő területe. Ezért egyes tagállamok ezt a lehetőségüket gazdasági érdekeik érvényesítésére is használhatják. Az európai uniós jogbiztonságot azonban nem megengedett ilyen okból veszélyeztetni. Az uniós mediációs irányelv átültetése a német jogba az utolsó pillanatban történt meg. Egyes vélemények szerint még az utolsó pillanatban sem egészen. Ausztria nem késlekedett az implementációval. Franciaország és Magyarország is időben eleget tett az uniós irányelvből folyó kötelezettségeinek. Dániára nem vonatkozik az uniós mediációs irányelv, de ez nem jelenti, hogy Dániában ne létezne a mediáció intézménye. A dán munkajog terén már 1908 óta ismert a mediáció. Nincs önálló mediációs törvény, de számos szabályozási területen – így az említett munkajogban vagy a lakásbérleti jog terén is – rendelkezik a jogalkotó a mediáció alkalmazásáról. (Vindeloev 2003.)

Tapasztalatok A mediáció alkalmazását előmozdító jogszabályi rendelkezésekkel több európai uniós tagállamban is találkozunk. A magyar illetéktörvény, az 1990. évi XCIII. törvény 58. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy az illeték a peres eljárás illetékének 50 %-a, ha az egyezségkötésre az első tárgyalást követően kerül sor. Munkaügyi Szemle / 2012 / IV. szám

47


Ha a felek az első tárgyalást követően külön törvényben szabályozott közvetítői eljárásban vettek részt, és ezt követően a bíróság az egyezséget jóváhagyja, az egyébként fizetendő peres eljárási illetékek 50 %-ának a közvetítő általános forgalmi adóval növelt díjával, de legfeljebb 50 ezer forinttal csökkentett összegét kell megfizetni, feltéve, ha a közvetítői eljárást törvény nem zárja ki. A fizetendő illeték mértéke azonban ebben az esetben sem lehet kevesebb a peres eljárás illetékének 30 %-ánál. Például Bulgáriában és Romániában is hasonló ösztönző rendelkezéseket láthatunk. Olaszországban a mediációs eljárás teljesen költségmentes. Ott így mozdítják elő a bíróságok tehermentesítését. A 2008. február 6-án vagy ezt követően induló perek esetében a munkavállaló pernyertessége/pervesztessége arányában fizet, a bíróság rendelkezése szerint. Ezt megelőzően a munkavállaló kizárólag pervesztessége esetén fizetett. Ekkor is csak az ellenfél közvetlenül felmerülő költségeit: mint a készkiadást és az ügyvédi munkadíjat. Csak a pervesztes munkáltatónak kellett illetéket és egyéb költségeket fizetnie. Az új jogi környezetben a munkavállaló a pervesztessége esetén az illetéket és minden, a perben felmerült költséget köteles megfizetni. A megváltozott szabályozás immár a munkavállalót is érdekeltté teszi a mediáció igénybevételében. A magyar munkajogi perekben több ok is alátámasztotta a munkavállalók számára látszólag hátrányos változtatást: • a pergazdaságosságnál is gazdaságosabb a per elmaradása, • a mediáció szorgalmazása, • a szociális piacgazdaságról a szabad piacgazdaságra való áttérés igénye, • a kommutatív igazságosság és a disztributív igazságosság összhangba hozása, • a munkaviszony két oldalán állók egyenjogúsítása, • a jogalkotó nem látja szükségét, hogy a munkavállaló igényérvényesítésének kockázatait aránytalanul csökkentse.

48


Az első és a második francia bekezdés szorosan összefügg. A perek sok pénzt és időt emésztenek fel. A bíróságok munkája pedig olyannyira értékes az állam, a társadalom és a gazdasági szféra számára, hogy, ha csak lehet, olcsóbb megoldás, például mediáció választására kell ösztönözni a munkavállalókat és munkáltatókat. A szociális piacgazdaság két évtizede után Magyarország a szabad piacgazdaság felé tart. Ebből a szempontból a romániai példát követve. A szabad piacgazdaság pedig nem tűri az ökonómiai érdekek szociális alapon történő felülírását. Voltaképp erre utal a negyedik francia bekezdés is, amikor a kommutatív igazságosságot a disztributív igazságossággal összhangba hozó jogalkotás igényéről szól. A mai társadalmi, gazdasági, jogszabályi körülmények között már nem indokolt a munkáltató és a munkavállaló jogok és kötelezettségek mentén szerveződő viszonyába felülről beleszólni. Legalábbis nem úgy, hogy az elosztó igazságosság valós ok nélkül felülírja a kommutatív igazságosságot. A munka világában a terméket előállító szereplők között akkor alakulhat ki egészséges kompetíció, ha a termelők belső konfliktusai könnyen-gyorsan rendeződnek. Például mediáció útján. Megérett az idő, hogy – hosszú idővel a rendszerváltás után – a munkaviszony két pólusán állók jogai az eddiginél egyenlőbbek legyenek. A jogalkotó tehát már nem tekinti fontosnak, hogy a munkavállalók igényérvényesítésének kockázatait aránytalanul csökkentse a munkáltatókéval szemben. A mediáció tapasztalatai azt mutatják, hogy minden, a megszokottól eltérő jogi problémafeloldás kedvező fogadtatásban részesül, ha az költségkímélő, gyors megoldást kínál és szakít a jog- és igazságszolgáltatás ortodox hagyományaival. Pedig a valóságban a mediáció is a szokások joggá formálódó halmazából keletkezett. A munkavállalókból és munkáltatókból álló társadalom gazdaságcentrikus társadalom, ahol első helyen a pénz és


annak vásárlóértéke számít. Második helyen pedig mindig a szociális érzékenység végez. Amikor a munkavállaló lakosság egy múltbeli viszonyítási ponthoz képest a jelenben több és jobb árut vagy szolgáltatást tud vásárolni magának, a gazdaság prosperál. Ilyenkor a munkavállaló lakosság hajlamos elfeledkezni a munka világán kívül rekedtek szociális gondjairól. Rövid távon ez a politika hozhat sikert bármely kormányzó erő számára. Hosszabb távon a szociális érzékenység alacsonyabb foka a szocioökonómiai irányvonal átgondolásához, a választójoggal rendelkező lakosság evolúcióból revolúcióba hajló véleménynyilvánításához vezethet. A mediáció intézményének bevezetői voltaképp nem szakítottak a meglévő munkaügyi szokásokkal. Mindössze a munkavállaló/munkáltató társadalom érdekeinek engedtek utat.

Jogi exklúzió – szociális exklúzió Ferge Zsuzsa írja a Magyar Tudomány lapjain 2000-ben: „Az alacsony foglalkoztatás [Magyarországon] azt jelenti, hogy 10 millió embert nagyjából 3,6 millió aktív kereső munkája tart el. (Legalábbis csak tőlük származik – vagy utánuk kerül kifizetésre – a társadalombiztosítási bevételek és a személyi jövedelemadók jelentős része.) A helyzet teljesen tarthatatlan lenne, ha nem élnének

sokan a szürke- vagy feketegazdaságból – amely megoldás viszont gazdaságilag, társadalmilag és erkölcsileg sem elfogadható. A feketegazdaságban dolgozóknak semmilyen joguk és társadalmi védelmük nincs.” (Ferge 2000.) A munkaügyi nézeteltéréseket nemhogy a hagyományosnak tekinthető bírósági útra nem terelhetik, de a viszonylag újnak tekinthető mediációs lehetőség is zárva marad a konfliktusba került munkavállaló és munkaadó számára. A munkaügyi nézeteltérések természetjogi feloldása a rule of law nyújtotta jogbiztonságból zárja ki a sokszor még a jogszerű keretek közt dolgozókénál is kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, illegális munkásokat. A mediáció előnyei nem kétségesek, de gondolnunk kell azokra is, akik szociális kényszerből nemcsak a mediáció pozitívumait, de az igazságszolgáltatás nyújtotta biztonságot is kénytelenek nélkülözni. Egy Magyarországhoz hasonlóan fejlett államban nem csak a nehéz anyagi helyzetben lévőket sújthatja a jogbiztonság ilyetén hiánya, de a jogot bármely más okból megkerülőket is. A nagyobb haszon, a luxus hajszolása, a társadalmi virtusnak tekintett jogmegkerülés anyagilag látszólag jó helyzetben lévőket is a pozitív jog védőhálóján kívül rekeszthet. Ez a fajta jogi exklúzió előbb-utóbb társadalmi exklúzióhoz (kirekesztéshez) is vezet. Ennek nyomait már ma látni a magyar társadalmon.

p>® A közvetítői eljárásról szóló 2002. évi LV. törvény. A munkaügyi viták elintézéséről szóló 263/1950. (XI. 1.) MT rendelet. Az 1951. évi 7. tvr. (az első munka törvénykönyve). Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK irányelve. Az ipartörvényről szóló 1872. évi VIII. törvénycikk. Code de Procédure Civile. Code du Travail. Ferge Zsuzsa (2000): Társadalompolitikai kihívások az ezredfordulón. Magyar Tudomány, 45. (108.) évf. 7. szám, pp. 840-851. Loi 95-125 du 8 février 1995 relative a l’organisation des juridictions et a la procédure civile, pénale et administrative. Vindeloev, Vibeke (2003): Mediation in Danish Law. ADR Bulletin, 6. évf. 3. szám.


49

MUNKAÜGYI MEDIÁCIÓ: FRANCIAORSZÁG, MAGYARORSZÁG, EURÓPAI UNIÓ

Recommend Documents