Munkaügyi Központ TÁJÉKOZTATÓ BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 2015. MÁRCIUS Márciusban új közfoglalkoztatási programok indultak a megyében. Február végén befejeződtek az elmúlt évben indított közfoglalkoztatási programok, így az onnan kikerült álláskeresők március folyamán ismét jelentkeztek a járási kirendeltségeken, ami a nyilvántartásban szereplő álláskeresők számának átmeneti emelkedését vonta maga után. A 2015. évi közfoglalkoztatási programok március 1-jétől kezdődtek, de a kirendeltségek egyre több állásajánlatot kapnak az elsődleges munkaerőpiacon tevékenykedő cégek részéről is. Így a közfoglalkoztatást befejezők közül sokan már a hónap folyamán ismét munkába álltak vagy állásajánlatot kaptak. Az elhelyezkedők száma az előző két hónap többszörösére emelkedett. 2015. március végén Borsod-Abaúj-Zemplén megye 16 járási munkaügyi kirendeltsége összesen 56 291 fő álláskeresőt tartott nyilván, mind a február végi, mind a 2014. március végi létszámhoz viszonyítva egyaránt 4,4 ezer fővel (8,5%-kal) többet. A különbség mindkét tekintetben a közfoglalkoztatás ütemezésében lévő eltérésekkel függ össze. Országosan is hasonló folyamatok alakították az álláskeresők számát, bár a másodlagos munkaerőpiac szerepe mérsékeltebb, mint a megyében. 2105. március végén országosan 462 ezer álláskereső szerepelt a munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában, számuk 7,3%-kal (31,3 ezer fővel) haladta meg az előző havit, s hasonló mértékben múlta felül az egy évvel korábbit is (7,1%-kal, 30,7 ezer fővel). A regisztrált álláskeresők számának alakulása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 2013. január - 2015. március
Az álláskeresők számának változása járásonként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 2014. és 2015. március
fő
fő
16 500
90 000
2013 2014
80 000
15 000 13 500
2015
70 000
2014. márc.
12 000
2015. márc.
10 500
60 000
9 000
50 000
7 500
40 000
6 000 4 500
30 000
okt.
nov.
dec.
Cigánd
Gönc
M.csát
Tokaj
Putnok
Ózd
Szikszó
aug. szept.
Edelény
júl.
S.újhely
jún.
Szerencs
máj.
S.patak
ápr.
T.újváros
febr. márc.
M.kövesd
jan.
Encs
0
0
K.barcika
1 500
10 000
Miskolc
3 000
20 000
B.-A.-Z. megyében az előző hónaphoz képest nem minden járásban emelkedett az álláskeresők száma, öt járásba csökkent, köztük a miskolci járásban 822 fővel, a mezőcsáti járásban 109 fővel. A járások többségében azonban nőtt a nyilvántartásban szereplők száma, közülük kiemelkedik az edelényi és az ózdi térségben lezajlott havi növekedés, ahol közel 1,2 ezerrel, illetve 855 fővel lett több a számuk. A többi járásban (pl. az encsi, a szikszó, a gönci, a cigándi járásban) általában 400-600 fős emelkedés ment végbe. A havi létszámfolyamatokat valamennyi kistérségben a közfoglalkoztatási programokon foglalkoztatottak számának havi változása alakította. Az előző év márciusához mérten szintén kiemelkedik a miskolci járásban lezajlott csökkenés, ahol csaknem 2 ezer fővel volt kevesebb a nyilvántartott álláskeresők száma, mint egy éve. A másik véglet az
TÁJÉKOZTATÓ, 2015. MÁRCIUS
edelényi járásban nyilvántartottak számának alakulásában figyelhető meg, ahol hasonló mértékű növekedés állapítható meg márciusban. Bár közel sem ilyen nagy, de a többi járás közül kiemelkedő, 480-750 főt kitevő volt még a növekedés az encsi, a szerencsi, a gönci és a cigándi járásokban, ami szintén a közfoglalkoztatásban résztvevők számának idei és tavaly márciusi különbségével függ össze. 1
A regisztrált álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi arány 2015. márciusban BorsodAbaúj-Zemplén megyében 20,5%-ot tett ki, ami az előző havit 1,6 százalékponttal, az egy évvel korábbi 0,9 százalékponttal haladta meg. Az országos arány növekedése mérsékeltebb volt, a februári 9,7%-ról márciusra 10,4%-ra emelkedett, ez 0,4 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A megye legtöbb járásában emelkedett a mutató értéke, viszont öt járásban stagnált vagy csökkent. Márciusban is a miskolci (12,8%) és a tiszaújvárosi (13,6%) járásban volt a legalacsonyabb, de Mezőkövesd, valamint Sátoraljaújhely és Sárospatak térségében is tartósan a megyei átlag alatt alakul. Azokban a térségekben, ahol a közfoglalkoztatásból a nyilvántartott álláskeresők közé átmenetileg visszalépők száma viszonylag nagy volt (pl. edelényi, encsi, gönci, cigándi járás), ott márciusban 30% fölé emelkedett a mutató értéke. Az előző év márciusához képest is ezekben a térségekben mérhető a legnagyobb növekedés. A többi járásban stagnált vagy csökkent a nyilvántartott álláskeresők aránya a járás aktív népessége körében. Az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül, B.-A.-Z. megye járásaiban, 2015. március (%)
A regisztrált álláskeresők arányának alakulása B.-A.-Z. megyében, 2013. jan. - 2015. márc.
% 35,0 30,0 25,0
JELMAGYARÁZAT
20,0
A regisztrált álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népesség becsült számához viszonyítva, %:
15,0 10,0
<15,0
2015 2013 2014
5,0
15,1-20,0 20,1-25,0
0,0 jan.
febr. márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug. szept.
okt.
nov.
dec.
25,1-30,0 >30,1
A korábban is rendszeresen tapasztalt év eleji nagyobb beáramláshoz képest márciusban lényegesen többen jelentkeztek a munkaügyi kirendeltségeken. A hónap folyamán 13,4 ezer álláskeresőt vettek nyilvántartásba a kirendeltségek, csaknem kétszer annyit, mint februárban. A növekedés teljes egészében az ismételten nyilvántartásba vett álláskeresők (13 ezer fő) körében ment végbe, az első ízben nyilvántartásba vett álláskeresők száma (390 fő) negyedével kevesebb volt, mint az előző hónapban. Tavaly márciushoz képest másfélszeres (8,1 ezer fős) a növekedés, de ez is csak a visszalépők körében figyelhető meg, az első ízben regisztráltak száma mintegy száz fővel (20%-kal) csökkent. Akárcsak az előző hónapokban, a márciusban első ízben nyilvántartásba vett álláskeresők 71%-a pályakezdő fiatal volt (247 fő). Többségük alapfokú iskolai végzettséggel (57%) keres állást, a többiek középfokú (31%), illetve a felsőfokú (12%) végzettséggel rendelkeznek. Az ismételten álláskeresővé válók 71%-a egy éven belül, többségük (40%) hat hónapon jelentkezett újra a kirendeltségen. A megye járási kirendeltségei a március végi zárónapig 9 ezer álláskeresőt töröltek a nyilvántartott álláskeresők közül. Számuk az előző havit 65%-kal (3,4 ezer fővel), az egy évvel korábbit 23%-kal (1,6 ezer fővel) haladta meg. A nyilvántartott álláskeresők közül kikerültek 76%-a munkát vállalt – 61% a közfoglalkoztatásban, 15% az elsődleges munkaerőpiacon -, a többiek nyilvántartása jobbára az együttműködési kötelezettség mulasztása, illetve munkaerő-piaci képzés megkezdése vagy egyéb ok miatt szünetel vagy megszűnt. Mind az előző hónaphoz, mind az egy évvel korábbihoz képest márciusban az átlagosnál nagyobb növekedés figyelhető meg a nők, az alacsony iskolai végzettségűek, az idősebbek, valamint a fizikai, főként a segédmunkát keresők számában. E mellett viszont éves összevetésben csökkent a közép-vagy
1
A nyilvántartott álláskeresők száma a KSH által megállapított gazdaságilag aktív népesség számához viszonyítva.
2/6
TÁJÉKOZTATÓ, 2015. MÁRCIUS
felsőfokú szakképesítéssel rendelkezők száma, valamint azoké, akik legalább egy éve voltak már folyamatosan nyilvántartott álláskeresők. Az említett változásokkal együtt 2015. március végén a megyében nyilvántartott álláskeresők többségét továbbra is a férfiak alkották (53,6%). A legtöbb álláskereső 35-44 éves (23%), s változatlanul hasonló ehhez az ennél tíz évvel fiatalabbak (21,5%) és a tíz évvel idősebbek (22,4%) részaránya. A 25 év alattiak (16,8%) és a legalább 55 évesek (16,3%) részaránya ennél kisebb, bár ez utóbbi korcsoport részaránya hosszabb ideje növekvő. A március végén nyilvántartott álláskeresők legtöbbje csak alapfokú iskolai bizonyítvánnyal rendelkezett (48,8%), köztük ötből egy fő nem jutott el a 8. osztályig. Hosszabb ideje őket követik sorrendben a szakmunkásképzőt, szakiskolát végzett (27,5%) álláskeresők. Ezeknél a csoportoknál márciusban is kisebb volt a középiskolát végzett álláskeresők részesedése, többségük szakközépiskolában, technikumban érettségizett és szerzett szakképzettséget (13%), kisebb részük gimnáziumi érettségivel (7,7%) rendelkezett. A diplomások létszámsúlya változatlanul 3%. A munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb helyzetű álláskeresők közül 13 ezer fő volt tartósan, legalább egy éve folyamatosan nyilvántartott álláskereső, 15,7%-kal (2,4 ezer fővel) kevesebb, mint egy éve. Részarányuk is huzamosabb ideje csökken, márciusban 23%-ot tett ki. A 25 évesnél fiatalabb álláskeresők száma 9,4 ezer fő volt, ami 5,4%-os (488 fős) többletet mutatott az előző évihez képest. A legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzett és az idősebb álláskeresők száma ennél jobban nőtt. Az alacsony iskolai végzettségűek március végi létszáma 27,5 ezer főt tett ki, ami 19,7%-kal (4,5 ezer fővel) több, mint egy éve, az 50 éves vagy idősebb álláskeresőké (15,3 ezer fő) pedig 17,5%-kal (2,3 ezer fővel) múlta felül a tavaly márciusit. A megváltozott munkaképességű álláskeresők száma (2,2 ezer fő) viszont csupán 21 fővel mutat többet, mint egy éve. Az egy hónappal korábbi létszámhoz viszonyítva az említett valamennyi hátrányos helyzetű álláskeresői csoporthoz tartozók száma 8-10%-kal emelkedett, kivéve a tartósan álláskeresőkét, akiké közel kétszáz fővel apadt. A leghátrányosabb munkaerő-piaci helyzetű álláskeresők számának alakulása B.-A.-Z megyében, 2014. jan.- 2015. márc.
fő
70 000
35 000
Az álláskeresők összetételének alakulása pézbeli ellátási típusonként B.-A.-Z. megyében, 2014. jan.- 2015. márc.
fő
65 000 60 000
30 000
55 000
25 000
50 000 45 000
20 000
40 000
15 000
Ellátatlan
35 000 30 000
10 000
FHT
25 000 20 000
5 000
Állásker. ellátás
15 000
0
febr.
márc.
dec
2015. jan.
okt
nov
aug
júl
jún.
máj.
ápr.
szept
50 éves és idősebb
febr.
25 évesnél fiatalabb
márc.
0 márc.
tartósan regisztrált álláskereső
5 000 2014. jan.
alacsony iskolai végzettségű
febr.
2015. jan.
nov.
dec.
okt.
aug.
szept.
júl.
jún.
ápr.
máj.
febr.
márc.
2014. jan.
10 000
Nőtt az álláskeresők járadékában részesülők száma, sokan a közfoglalkoztatás révén szereztek erre jogosultságot. Bő két éve töretlen a nyugdíj előtt állók segélyére jogosultak számának lassú emelkedése is. 2015. március végén 5 ezer fő volt jogosult álláskeresési járadékra, 1,4 ezer fő pedig a nyugdíj előtt állók segélyére, együttes létszámuk (6,4 ezer fő) 15,7%-kal (876 fővel) múlta felül a februárit. A közfoglalkoztatásból kikerültek közül sokan ismét a települési önkormányzatok által megállapított szociális jellegű támogatásra (FHT) váltak jogosulttá, így számuk (22,7 ezer fő) 6,4%-kal (1,4 ezer fővel) haladta meg az előző havit. Ennél jobban nőtt a pénzbeli ellátásra, támogatásra nem jogosultaké (27,2 ezer fő), ők 8,7%-kal (2,2 ezer fővel) voltak többen a hó végén, mint egy hónapja. Március végén az álláskeresők ellátására jogosultak részaránya 11,4%-ot, az FHT-ra jogosultaké 40,3%-ot, pénzbeli ellátásra nem jogosultaké pedig 48,3% tett ki az álláskeresők között. Az egy évvel korábbihoz mérten mindhárom csoport száma emelkedett (rendre 41%-kal, 7,3%-kal, ill. 3,7%-kal). Az álláskeresők ellátására jogosultak közül kikerültek 88%-a, az FHT-ra jogosultak 87%-a, az ellátásban nem részesültek 64%-a elhelyezkedett, mindhárom csoport többsége (61%, 76%, ill. 50%) közfoglalkoztatást vállalt, kisebb része az elsődleges munkaerőpiacon talált – támogatással vagy anélkül - munkát. A megye munkaügyi kirendeltségei március végén 7,2 ezer fő pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván, többet, mint egy hónapja (7,4%-kal, 499 fővel) vagy egy évvel korábban (1,9%-kal, 132 fővel).
3/6
TÁJÉKOZTATÓ, 2015. MÁRCIUS
Országosan 55,7 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, számuk havi szinten 7%-kal, éves összevetésben pedig 0,8%-kal emelkedett. A pályakezdők havi létszámát is a közfoglalkoztatási programok alakították hónap folyamán, a regisztrált pályakezdők között a korábbiaknál jóval több volt azok száma, akik a közfoglalkoztatásból kikerülve kérték újra nyilvántartásba vételüket. A megyei kirendeltségek márciusban 1,7 ezer fő pályakezdő álláskeresőt vettek nyilvántartásba – 14,5% első ízben, 85,5% ismételten -, 1,2 ezer főt pedig töröltek onnan. Az első ízben regisztrált pályakezdők száma (247 fő) harmadával kevesebb, a visszalépőké (1,5 ezer fő) viszont kétharmadával több volt, mint egy hónapja, s az egy évvel korábbihoz adatokhoz képest is ilyen irányú eltérések figyelhetők meg. A januári visszaesést követően második hónapja emelkedik a nyilvántartásból kikerült pályakezdők száma is, márciusban 15%-kal (157 fővel) haladta meg az egy hónappal, illetve 10%-kal az egy évvel korábbit. Az elmúlt havi 44%-hoz képest most a kikerültek 59%-a jutott munkához, s további 2%-a támogatott munkaerő-piaci képzést kezdett. A létszám havi növekedése nem módosította összetételük főbb jellemzőit, éves összehasonlításban pedig a legfeljebb általános iskolát és a gimnáziumot végzettek részarányának növekedése mellett a közép- vagy felsőfokú szakképzettséggel rendelkezők részvételének csökkenése figyelhető meg. A hónap végén nyilvántartott pályakezdő álláskeresők közül minden második csak alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezett (50,8%), s változatlan azok aránya is köztük, akik nem fejezték be az általános iskola 8 osztályát (százból 14-15 fő). Következő nagyobb csoportjuk szakközépiskolát (18,6%) vagy szakiskolát (15,5%) végezve szakképzett álláskeresőként keres munkát. A gimnáziumi érettségivel rendelkező pályakezdők aránya 11,2%, a felsőfokú szakképzettségűeké 3,9% volt. A pályakezdők 14,1%-a volt tartósan álláskereső, kevesebben, mint egy éve (18,5%). A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők iskolai végzettsége B.-A.-Z. megyében, 2014. és 2015. március
A pályakezdő álláskeresők száma körzetenként B.-A.-Z. megyében, 2014. és 2015. március
fő 2 000 1 800
2014. márc.
1 600
2015. márc.
1 400
2015.márc.
1 200 1 000 800
2014.márc.
600 400
0%
25%
50%
75%
100%
200 Cigánd
Gönc
M.csát
Tokaj
Putnok
Szikszó
Edelény
Szerencs
S.patak
S.újhely
Ózd
főisk.,egyetem
M.kövesd
szakközépisk., techn.
T.újváros
gimnázium
Encs
szakmunkásk.,szakisk.
K.barcika
általános iskola
Miskolc
0
8 általánosnél kevesebb
A pályakezdők 44%-át a megye három legnagyobb járásában, a miskolci (23%), a kazincbarcikai (11%) és az ózdi (10%) járásban működő munkaügyi kirendeltségek tartották nyilván, a többiek a megye további 13 járási kirendeltségével álltak kapcsolatban. Az elmúlt időszakhoz képest rendszerint azokban a járásokban nőtt, illetve csökkent a pályakezdőként nyilvántartott álláskeresők száma is, ahol ez az összlétszám tekintetében is megfigyelhető. Februárhoz képest szám szerint az encsi járásban volt a legnagyobb a növekedés (102 fős), a csökkenés pedig a miskolci járásban volt a legnagyobb (53 fős), máshol ennél kisebb változás történt. 2014. márciushoz képest csak a járások felében figyelhető meg nagyobb mértékű változás, máshol jobbára stagnált a számuk. A legnagyobb létszámot érintő csökkenés a miskolci (-254 fő), a tiszaújvárosi (-72 fő) és a szikszói (-61 fő) körzetben zajlott le, míg az edelényi, valamint a cigándi, a sátoraljaújhelyi és a gönci járásban nagyobb mértékben emelkedett (150, ill. 7080 fővel). Közel 28 ezer üres állásra közvetítettek a megyei munkaügyi kirendeltségek. Országszerte, így megyénkben is márciusban indították a közfoglalkoztatók a 2015. évre tervezett, az egyedi értékteremtő programok, illetve az országos vagy a hagyományos közfoglalkoztatás keretében kitűzött feladatok elvégzését. Ezekhez kapcsolódóan a járási munkaügyi kirendeltségek több mint 23,4 ezer üres állás betöltésére vonatkozó közvetítési igényt fogadtak. Tovább emelkedett az elsődleges munkaerőpiacon tevékenykedő munkáltatók által jelzett munkaerőigény is, az év eddig eltelt időszakában minden hónapban több volt, mint egy évvel korábban. A március folyamán bejelentett összes üres állások
4/6
TÁJÉKOZTATÓ, 2015. MÁRCIUS
95%-a a közfoglalkoztatás révén a másodlagos munkaerőpiacon, 5%-a (1,2 ezer) az elsődleges munkaerőpiacon állt rendelkezésre. A közfoglalkoztatásban rendelkezésre álló állások kiugró növekedése mellett az elsődleges munkaerő-piaci munkalehetőségek száma is számottevően – az előző hónaphoz képest 30%-kal, az egy évvel korábbihoz képest 37%-kal – emelkedett. B.-A.-Z. megyei munkaadók 2015. márciusban összesen 24,6 ezer üres álláshelyet jelentettek be a megyei munkaügyi kirendeltségeken, ami nagyságrenddel több volt, mint az előző hónapban (2,2 ezer), de két és félszerese az egy évvel korábbinak is. Országosan hasonló változások zajlottak, s a bejelentett 195,7 ezer állás 90%-a szintén a másodlagos munkaerőpiachoz kötődött. A bejelentett üres állások 12,6%-át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei foglalkoztatók jelezték. A járási kirendeltségek – az előző hónapról még nyitva álló ajánlatokkal együtt – összesen 27,9 ezer állásra végeztek közvetítést, ami a februári négyszerese, az egy évvel korábbinak pedig kétszerese volt. A márciusban bejelentett állások 30%-át (7,5 ezer) a miskolci járás munkaügyi kirendeltsége vette nyilvántartásba. Négy járásban jelentettek még be kiemelkedően sok – az ózdi (1,9 ezer, 7,8%), a szerencsi (1,8 ezer, 7,1%), a kazincbarcikai (1,7 ezer, 7%), a putnoki (1,6 ezer, 6,5%) járásban – állást a munkáltatók, máshol 0,5 – 1,3 ezer között alakult. Valamennyi járásban a közfoglalkoztatási munkahelyek alkották a hónap folyamán bejelentett állások túlnyomó többségét, az elsődleges munkaerőpiacra szóló ajánlatok nagy része a miskolci járásban (43%), valamint a kazincbarcikai és a mezőkövesdi (9-9%) járásban koncentrálódott. db
A hónap folyamán feltárt, bejelentett állások számának alakulása B.-A.-Z. megyében, 2014. január - 2015. március
26 000 24 000 22 000 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 0
A hónap folyamán feltárt, bejelentett új állások száma járásonként, 2015. március
db 8 000
közfoglalkoztatás
7 000 támogatott
nem támogatott
egyéb támogatás
nem tám. állás
6 000 5 000 4 000 3 000 2 000
Cigánd
Gönc
M.csát
Tokaj
Putnok
Szikszó
Edelény
S.újhely
Szerencs
Ózd
S.patak
T.újváros
Encs
K.barcika
Miskolc
márc.
febr.
2015. jan.
dec.
nov.
okt.
szept.
júl.
aug.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
2014. jan.
0
M.kövesd
1 000
A támogatott állások túlnyomó többségét a helyi önkormányzatok jelentették be az illetékes kirendeltségen (76%), további nagyobb részüket a közfoglalkoztatásban szintén részt vevő erdészeti (8%) és vízügyi vállalatok (9%) jelezték. A nem támogatott állások ágazati összetétele jelentősen eltért ettől, a négy legtöbb üres állást bejelentő tevékenységi ág a feldolgozóipar (25,5%), a kereskedelem (14,5%), az építőipar (12%), valamint a munkaerő-kölcsönző cégek révén az adminisztratív szolgáltatások (10%) voltak. Az elmúlt hónaphoz képest a nem támogatott állások száma elsősorban a kereskedelem, a hulladékgazdálkodás és az információ, kommunikáció területén nőtt. A bejelentett állások közül mintegy 3,1 ezer állás (12,5%) szólt szakképzett álláskeresőknek, a többi állásra segéd-vagy betanított munkást kerestek. A szakképzettséggel rendelkező álláskeresők számára is a közfoglalkoztatásban kínálták a legtöbb állást, így több száz helyre vártak mezőgazdasági gépjavítókat, karbantartókat, munka- és termelésszervezőket, irodai ügyviteli munkában jártas álláskeresőket, illetve különféle egyéb, egyszerű szolgáltatási munkára képzett munkavállalókat. Támogatással vagy anélkül 5080 szabó-varró, bolti eladó, kőműves, valamint erdész szakmunkásnak kínáltak még állást márciusban, rajtuk kívül elsősorban fémipari és különféle építőipari szakterületekre kerestek még nagyobb számban szakképzett embereket. Márciusban 18,8 ezer álláskereső állt munkába a megyében. A bejelentett munkaerőigények nagyarányú növekedése következtében kiemelkedő mértékben nőtt azoknak az álláskeresőknek a száma is, akik munkát tudtak vállalni. Az állások összetételének megfelelően az elhelyezkedők túlnyomó többsége a közfoglalkoztatási programokon kapott munkát. Az újonnan indított megyei közfoglalkoztatási programokon alkalmazottak száma hétről hétre emelkedett, az utolsó héten – a kifutó programokon részt vevőkkel együtt – már ismét több mint 30 ezer fő állt alkalmazásban.
5/6
TÁJÉKOZTATÓ, 2015. MÁRCIUS
A járási kirendeltségek által végzett állásközvetítések zárónapig ismertté vált eredménye alapján márciusban a megyében nyilvántartott álláskeresők közül összesen 18,8 ezer fő kezdett dolgozni, ötször annyian, azaz 15 ezer fővel többen, mint februárban. A munkát kezdők 91%-a (17,1 ezer fő) támogatással, 9%-a (1,7 ezer fő) pedig támogatás nélkül kapott munkát. Az elhelyezkedők közül 17 ezer fő (90%) közfoglalkoztatottként a másodlagos munkaerőpiacon állt munkába, 1,8 ezer fő (10%) pedig az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedett el. Ez utóbbiak közül mintegy 110 fő kivételével - akik bér- vagy mobilitási támogatással jutottak munkához – valamennyien támogatás nélkül kötöttek munkaszerződést jobbára a megye vállalkozásainál, intézményeinél. A támogatás nélkül elhelyezkedők száma az előző havit csaknem 30%-kal, az egy évvel korábbit 20%-kal múlta felül. A miskolci kirendeltségen nyilvántartott álláskeresők közül kiemelkedően sokan, 4,6 ezren (24%) helyezkedetek el márciusban, de további 6 járásban is meghaladta az ezret az elhelyezkedő álláskeresők száma. Közülük is a legtöbben a szerencsi (1,8 ezer fő, 10%) a kazincbarcikai (1,7 ezer fő, 9%) az encsi (1,4 ezer fő, 7%) és az ózdi (1,3 ezer fő, 7%) járási munkaügyi kirendeltség közvetítésével jutottak munkához. Minden járásban a közfoglalkoztatást vállalók voltak többségben, részarányuk a járások felében meghaladta a 90%-ot. A foglalkoztatottá vált álláskeresők számának alakulása B.-A.-Z. megyében, 2013. január - 2015. március
fő
fő
A foglalkoztatottá vált álláskeresők száma foglalkoztatásuk jellege szerint körzetenként, 2015. március
5 000
24 000
20 000
2013
4 500
2014
4 000
2015
Támogatás nélkül
Egyéb támogatás
Közfoglalkoztatás
3 500
16 000
3 000 2 500
12 000
2 000 1 500
8 000
1 000 500
4 000
Cigánd
Gönc
M.csát
Putnok
Tokaj
Szikszó
Edelény
S.újhely
Szerencs
Ózd
S.patak
M.kövesd
T.újváros
Encs
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
K.barcika
Miskolc
0 0
Támogatás nélkül is a nagyobb ipari térségekben tudtak elhelyezkedni, néhány járásban pedig az építőipari és az idegenforgalmi szezon erősödése révén jutottak most többen munkához. A támogatás nélkül elhelyezkedő álláskeresők száma is a miskolci járásban volt a legnagyobb (514 fő, 30%), s további négy járásban (az ózdi, a kazincbarcikai, a szerencsi és a mezőkövesdi járásban) alakult még 100-200 fő között. Egy munkáltató jelentett be csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a megyében. Akárcsak az elmúlt évben, 2015 első három hónapjában is havonta egy-egy megyei munkáltató határozott csoportosnak minősülő létszámcsökkentésről. Márciusban egy tokaji járási vállalkozás döntött arról, hogy megszünteti 40 alkalmazottjának munkaviszonyát. Ezzel 154 főre emelkedett az ez évben bejelentett, csoportos létszámcsökkentés keretében elbocsátásra kerülő munkavállalók száma a megyében, ami 21 fővel meghaladja az előző év hasonló időszakában bejelentett létszámot. Ezzel párhuzamosan 4 vállalkozás jelzett nagyobb, legalább tíz főre vonatkozó munkaerőigényt, amelyek a közeljövőben megvalósuló létszámbővítésekhez kapcsolódnak. Ezek a munkáltatók a miskolci, illetve a sátoraljaújhelyi járásban létrejövő új munkahelyek betöltéséhez összesen 90 főre vonatkozó közvetítési igényt jelentettek be. A határozatlan idejű munkaszerződéssel kínált állások egy része fémmegmunkáló vagy ruházati gyártósori munka, más része szociális gondozói, illetve biztosítási üzletkötői tevékenységet kínál. Az év első negyedében az ilyen nagyobb, egyszerre legalább 10 főt elérő létszámfejlesztés végrehajtásához összesen 12 vállalkozás 232 új munkahely betöltése kapcsán vette igénybe a megyei kirendeltségek állásközvetítő szolgáltatását. Ez közel annyi, mint az előző év hasonló időszakában volt. Miskolc, 2015. április 29.
6/6