2011.12.01. csütörtök
OGY - Krónika (rendvédelmi törvény) OGY - Krónika (megváltozott munkaképességűek, Esztergom) Az MSZP Matolcsy távozását követeli MSZP: a baloldal megbélyegzését és a szocialista párt vagyonának elkobzását célozza az átmeneti törvény OGY - Krónika (új felsőoktatási törvény)
Több fényt! – az MSZP a felvilágosítás mellett Az MSZP Munkás és Érdekképviseleti Tagozatának nyílt levele Tabajdi: Az Orbán kormány ismét szembemegy az európai alapértékekkel Tabajdi: Meg kell állítanunk az Európai Unió sodródását! Legalább az energetikában érvényesüljön a szakpolitika a demagóg dilettantizmus helyett! Így nevel gyermekeket a Fidesz-KDNP: ver és megaláz Az MSZP EP delegáció üdvözli a horvát csatlakozást támogató parlamenti határozatot
Tabajdi: Az EU-ukrán társulási megállapodásnak feltételei vannak Még nem késő visszafordulni! Ne a szociális programokon spóroljon Európa! A kevesebb több – a hatékony nyersanyag-felhasználásé a jövő
A Magyar Szocialista Párt minden médiaszereplése megtekinthető az alábbi honlapon:
http://mszp.hu/calendar
OGY - Krónika (rendvédelmi törvény) Csaknem 12 órányi vita után végül csütörtök hajnali negyed négykor fejeződött be az Országgyűlésben az egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló javaslat általános vitája. Kétórás szünetet tartottak az MSZP javaslatára Az MSZP javaslatára kétórás tárgyalási szünetet rendeltek el szerdán éjfélkor az Országgyűlésben. Mesterházy Attila az MSZP frakcióvezetője azzal indokolta a kérést, hogy "látva-hallva a Fideszes képviselők közbeszólását, látszik, hogy egyre nehezebben viselik ezt a mai vitát". Az elnöklő Újhelyi István (MSZP) ezért hajnali kettő óráig szünetet rendelt el. A Házszabály szerint "a Kormány vagy bármelyik képviselőcsoport vezetőjének kérésére az elnök - a napirendi pont tárgyalása közben, vagy a határozathozatal során - egy-egy alkalommal tárgyalási szünetet rendelhet el. A szünet időtartama - az elnök döntésétől függően - legfeljebb két óra lehet." A vitát hajnali kettő órakor folytatták a képviselők.
OGY - Krónika (megváltozott munkaképességűek, Esztergom) Ismét összeért az Országgyűlés két ülésnapja, miután a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló javaslat általános vitája négy órán át tartott éjszaka, és reggel 8-kor amikor a csütörtökinek kellett volna megkezdődnie - még három napirendi pont hátravolt a szerdai ülésnapból. Közülük az esztergomi önkormányzat egyes intézményeinek államosításáról szóló általános vitával folytatódott a tanácskozás. A fideszes előterjesztő szerint nincs más megoldás a működtetésükre, mint az intézmények állami kézbe adása, az ellenzék pedig Meggyes Tamás korábbi polgármestert hiányolta az ülésteremből és a képviselő-testület feloszlatását sürgette. MSZP: fel kell oszlatni a képviselő-testületet A vitában több szocialista képviselő, közöttük Lukács Zoltán, Hiller István és Nyakó István arról beszélt: nem hagyták, hogy az általuk alkotmányellenesnek tartott előterjesztést a nyilvánosság elől eldugva, éjszaka tárgyalja a Ház. Lukács Zoltán több párttársához hasonlóan az esztergomi képviselő-testület feloszlatását szorgalmazta, mondván hogy a mostani helyzet, így a jelenlegi testületi többség fenntartásával a város problémái a jövőben újratermelődnek majd. Bárándy Gergely is a képviselő-testület feloszlatását sürgette, hangsúlyozva, hogy ehhez alighanem Orbán Viktor miniszterelnök beleegyezése szükséges.
Az MSZP Matolcsy távozását követeli Budapest, 2011. december 1., csütörtök (MTI) - A szocialisták elkerülhetetlennek tartják Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter távozását és azt is, hogy gazdaságpolitikai fordulatot hajtson végre a kormány. Ezen kívül azt is követelik, hogy a miniszterelnök tegyen rendet a jogalkotásban, és ne fordulhasson elő olyan törvénysértés, amely szerintük a napokban az adótörvények estében megtörtént. Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján törvénysértőnek nevezte, hogy a jövő évre elfogadott adótörvény-változások közül több hatályba lépett november 30-án annak ellenére, hogy csak január elsejétől kellett volna hatályosulniuk. Így például életbe lépett a chipsadó, a közigazgatási és bírósági illetékemelkedés, a balesti adó és a magánszemélyek kommunális adójával kapcsolatos változás. A politikus hangsúlyozta: a szocialisták többször felhívták a figyelmet, hogy a törvények előkészítésben és az azok tárgyalásában tapasztalható kapkodásnak és fejetlenségnek előbb vagy utóbb ilyen következményei lesznek. Véleménye szerint az adótörvények előterjesztéséért a Matolcsy György vezette minisztérium a felelős, így most elkerülhetetlen a gazdasági miniszter felmentése. A politikus kitért arra is, hogy a nemzetgazdasági miniszter nem tagja az IMF tárgyalódelegációnak. Mint mondta, ez teljesen helyénvaló, elkerülhetetlen a miniszter távoltartása. Ugyanakkor Fellegi Tamással kapcsolatban, aki a tárgyalódelegációt vezeti, azt jegyezte meg, hogy a fejlesztési miniszter sikertelen megbeszéléseket folytatott Oroszországban és Kínában is.
MSZP: a baloldal megbélyegzését és a szocialista párt vagyonának elkobzását célozza az átmeneti törvény Budapest, 2011. december 1., csütörtök (MTI) - Bárándy Gergely szerint az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslat a mai baloldal elítélését célozza ugyan, de milliónyi egykori MSZMP- és KISZ-tagot is megbélyegez, miközben lehetővé teszi a szocialista párt vagyonának elkobzását. Az MSZP-s országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón véleményezte a Lázár János, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője által jegyzett indítványt, amelynek vitáját csütörtökön kezdheti meg a parlament. Az elfogadása esetén a 2012. január 1-jén életbe lépő alaptörvény részét képező előterjesztés preambulumában a Fidesz kimondaná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Bárándy Gergely szerint a javaslattal a kormányoldal - miután politikailag nem sikerült megsemmisítenie a legnagyobb ellenzéki pártot - adminisztratív eszközök felhasználásával próbálja tönkretenni az MSZP-t, lehetőséget teremtve vagyonának elkobzására és akár a párt feloszlatására is. Hangsúlyozta, elítéli és megveti azokat, akiknek szerepük volt az 1956 utáni
megtorlásokban, és semmilyen közösséget nem vállal például Biszku Bélával, ahogyan a szocialista párt sem. "Az MSZP nagyon régóta Nagy Imre mellett áll ki, Nagy Imrét véli hősnek, és a másik oldalt bűnösnek" - mondta. Kiemelte ugyanakkor: azzal, hogy a javaslat bűnöző szervezetként határozza meg az MSZMP-t és jogelődeit, valamint a kiszolgálásukra létrehozott politikai szervezeteket, több millió embert bélyegez meg, köztük az egykori KISZ-tagokat is, hiszen "aki egy bűnöző szervezet tagja, maga is bűnöző". Az MTI felvetésére, hogy az általa kifogásolt passzusok nem a törvényjavaslat rendelkező részében, hanem az előszóban szerepelnek, így kérdéses, hogy lesznek-e jogi következményeik, Bárándy Gergely azt mondta: a jogszabályoknak kötőerejük van akkor is, ha a szóban forgó mondatok a bevezetőben kaptak helyet, így alkalmazni kell őket és hivatkozni lehet rájuk.
OGY - Krónika (új felsőoktatási törvény) Folytatódott a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitája az Országgyűlés szerdáról csütörtökre áthúzódott ülésnapján. Míg a Fidesz politikusai szerint a javaslat helyzetbe hozza a fiatalokat, addig a Demokratikus Koalíciót képviselő független felszólaló tárgyalásra alkalmatlannak minősítette az előterjesztést. Az MSZP tandíjnak nevezte az önköltséges képzést. MSZP: a diákhitelt vissza kell fizetni Hiller István (MSZP) azt mondta, hogy már a Széll Kálmán-tervben szerepelt egy mondat a költségtérítéses képzés kivezetéséről. A képviselő ennek kapcsán kijelentette, hogy ha valaki önmaga fizeti a felsőoktatási tanulmányait, azt csak tandíjnak lehet nevezni. A politikus hozzátette, hogy az önköltséges képzés kidolgozatlan módon párosul egy diákhitellel. Hangsúlyozta, hogy a diákhitel, ahogyan a nevéből is kiderül, egy kölcsön, ezért azt később vissza kell fizetni. Kitért arra is, hogy már a szabad demokrata Magyar Bálint által vezetett oktatási tárca is beterjesztett a parlament elé egy olyan elképzelést, amely szerint a hallgatók hitelt vesznek fel, amit tanulmányaik befejezése után kamatokkal együtt fizetnek vissza. Hiller István azt mondta, hogy a mostani kormánypárti képviselők akkor "olyan ricsajt csaptak, (...) hogy csuda", és azért szidták a liberális oktatáspolitikát, mert eladósítaná a jövőt. A képviselő kijelentette, hogy lett volna komoly lehetőség arra, hogy eszmét cseréljenek a felsőoktatás szakmapolitikai lehetőségeiről. A politikus kiemelte, hogy a jelenleg hatalmon lévők 2008-ban hatalommegszerzési célból "egy ostoba, populista népszavazást rendeztek", amelynek során leszavaztattak egy működőképes tan- és ösztöndíjrendszert.
Több fényt! – az MSZP a felvilágosítás mellett Budapest, 2011. december 1., csütörtök (OS) - Míg a kormány az adminisztratív módszerek után immár a szegényellenes gazdaságpolitikáját is a nők önrendelkezési jogának csorbításának szolgálatába állítja, az MSZP a felvilágosító programok támogatásában és a fogamzásgátlók árának csökkentésében látja az abortusz elleni hatékony küzdelem eszközét. Miközben az új alaptörvény az abortusz korlátozásával csorbítja a nők önrendelkezési jogát, a kormány semmit nem tesz a felvilágosító programok, vagy a fogamzásgátlók támogatásért. Ráadásul a KDNP most elvonná a jövő évi költségvetéséből a terhességmegszakításra előirányzott 400 millió forintot, és azt örökbefogadások ösztönzésére, illetve gyermek és ifjúsági üdültetésre fordítaná. Nem vitatva az örökbefogadásra való ösztönzés, vagy a gyermek és ifjúsági üdültetés ügyének fontosságát, az MSZP több okból is a javaslat visszavonására szólítja fel a benyújtókat. Tévhit, hogy az abortusz pusztán gazdaságpolitikai és/vagy adminisztratív eszközökkel való szabályozása felszámolhatja vagy érdemben csökkentheti a művi terhességmegszakítást Magyarországon. Valójában nők ezreinek az életét veszélyeztetve sokkal veszélyesebbé teszi azt. Ugyanakkor mivel a közel harmincezer forintba kerülő beavatkozáshoz csak a szociálisan rászoruló nők kaphatnak támogatást, a javaslat a kormány szegényellenes intézkedéssorozatának legújabb ”éke” lenne. Tény, hogy az abortuszok száma Magyarországon az elmúlt húsz évben megfeleződött. Kutatások bizonyítják, hogy az abortusz elleni eredményes harcmodor nem a tiltás, hanem a megelőzés. Ez a fiatalok szülői szerepre, normális nemi és családi életre való felkészítésével, valamint a nem kívánt terhességek visszaszorításával - azon belül is elsősorban a fogamzásgátló tabletták árának mérséklésével - érhető el. Előfordulhat, hogy következő lépésben a KDNP kezdeményezi a fogamzásgátló tabletták kivételét a támogatott gyógyszerek közül? Demeter Márta, az MSZP XIV. kerületi elnökségi tagja
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnökségi tagja
Az MSZP Munkás és Érdekképviseleti Tagozatának nyílt levele Tisztelt törvényhozók! Tisztelt vezetők! Ma, amikor országunk - a kormány másfél éves ámokfutásának is ”köszönhetően” gazdaságilag nagyon nagy bajban van, akkor igen fontos, hogy minden eszközzel megvédjük a munkavállalók, a munkájukból élő kisvállalkozók érdekeit. Nem lehet, hogy minden nehézséget a munkájukból élők folyamatosan szűkülő rétege viseljen. Egy jól megalkotott Munka törvénykönyve döntő fontosságú Magyarország gazdasága számára. Fontos mind a gazdasági hatékonyság, mind a lakosság egészének jóléte szempontjából egy modern, minden gazdasági szereplőre érvényes hatékony és jó törvény. Ezt a kényes egyensúlyt csak széles körű szociális párbeszédre alapozva lehet megteremteni. A munkaügyi törvénykezés keretet nyújt a tisztességes és hatékony munkaügyi és foglalkoztatási kapcsolatok számára, amely nyilvánvalóan termelékeny és méltó foglalkoztatást hoz magával, és biztosítja a társadalmi békét. Egy rossz törvény árt a munkaadónak és a munkavállalónak egyaránt. Nem segíti országunk felemelkedését, gyarapodását. Minden döntéshozónak - legyen bal- vagy jobboldali - elsődleges szempontnak kell tekintenie a kiszolgáltatottság felszámolását, a szegénység csökkentését. Ha ennek nem tesz eleget, akkor fel kell állnia és át kell adnia a helyét olyannak, aki ennek a kritériumnak eleget tud tenni. Nem lehet cél a gazdasági nehézségek fokozása, a társadalmi feszültség növelése. A beterjesztett Munka törvénykönyve ezeknek a feltételeknek nem tesz eleget. Ezért a kormány által jegyzett munkavállalókat érintő törvényt a munkavállalók nem tudják, és nem akarják elfogadni. Nem engedhető meg a párbeszéd nélküli hatalomcentralizáció, erőből való politizálás. A kormány, a munkavállalói és munkáltatói szervezetek folytassanak konstruktív párbeszédet a munkaügyi törvények reformjáról! Nem engedhető meg a szakszervezetek jogainak megkurtítása, a szakszervezeti vezetők védelmének megszüntetése. Az MSZP Munkás és Érdekképviseleti Tagozata elfogadatlannak tartja azt a kormányzati taktikát, hogy érdemi tárgyalások helyett, látszat egyeztetéseket folytat olyan szervezetekkel, akik nem képviselik érdemben a munkások érdekeit, hanem viselkedésük megütközést és ellenszenvet vált ki a munkások körében. Tisztelt képviselő hölgyek, urak! Tisztelt vezetők! Az MSZP-nek feladata a baloldali értékek képviselete, a munkavállalói érdekek képviselete, és megjelenítése az Országgyűlésben is. Ezért arra kérjük képviselőinket, hogy a Fidesz-kormány által beterjesztett Munka törvénykönyvét ebben a formában ne fogadja el. Ezért arra kérünk minden képviselőt, hogy támogassa az MSZP-frakció a szakszervezetek és a Tagozatunk által küldött módosításokat. Ezek adhatnak megfelelő
védelmet a dolgozó családok vagy a nyugállományba vonulók számára. Mindenki számára fontos a munkabéke. E nélkül nem lehet előrehaladás és gazdasági fejlődés. A harc áldozatokkal jár. Ez megengedhető. Az úgynevezett Gazdasági Szabadságharcból azonban a dolgozóknak már elege van. Ez nagy kárt okozott nem csak a devizahiteleseknek és a munkavállalóknak, hanem az országnak is. Ebből elég! Tisztelt országgyűlési képviselő hölgyek, urak! Esküjükhöz híven szolgálják az ország lakosait, főleg a munkájukból is szegénységben élőket, továbbá a hajlék és munka nélkül élőket. Képviseljék őket tudásuk legjavát adva. Olyan gazdasági és társadalmi törvényeket alkossanak a tisztelt képviselők, amik elősegítik a munkahelyek megvédését és teremtését. A Munkástagozat minden segítséget megad, hogy Önök a legjobban teljesítsenek. A Munkástagozat országos vezetése nevében Szabadkai János alelnök
Tabajdi: Az Orbán kormány ismét szembemegy az európai alapértékekkel A visszamenőleges hatályú jogalkotás elfogadhatatlan az Európai Unióban. "Az Orbán-kormány az elmúlt másfél évben számos alkalommal hozott visszamenőleges hatállyal jogszabályt. Ezzel megsértette az Európában a római jog óta érvényesülő alapelvet, a visszamenőleges hatály tilalmát. Tavaly visszamenőlegesen módosította az állampolgárok nyugdíjtakarékossági szerződését és államosította közel hárommillió állampolgár magán-nyugdíjpénztári befizetéseit. Az elmúlt héten a korkedvezményes nyugdíjazás szüntette meg visszamenőleges hatállyal. Ez újabb háromszázezer állampolgárt sújtott, köztük bányászokat, rendvédelmi dolgozókat, katonákat" hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott napirend előtti hozzászólásában. A magyar szocialisták brüsszeli vezetője emlékeztetett, hogy az Orbán kormány ismét visszamenőleges hatállyal készül törvényt hozni, a tavaly elfogadott, az Európai Parlament által is bírált magyar alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről. Azt a Magyar Szocialista Pártot akarja felelőssé, sőt, büntethetővé tenni az elmúlt rendszer valós vagy vélt bűnei miatt, amelyet a magyar választók a rendszerváltás óta három alkalommal demokratikus választásokon legitimáltak. Ez a törekvés nemcsak a visszamenőleges hatály, hanem a kollektív bűnösség elvének tilalmát is súlyosan megsérti." Tabajdi Csaba kifejtette, hogy a magyar kormány legújabb visszamenőleges hatályú jogalkotási kísérlete törvénnyel akarja felülírni a múltat. Ezzel újra semmibe veszi az európai alapelveket. Az Európai Parlament 2009. áprilisi állásfoglalásában határozottan elítélte ezt a gyakorlatot, amikor kijelentette " a történelmi tények hivatalos politikai értelmezését nem szabad valamely parlament többségi határozataival előírni". "Mindezt sem az Európai Parlament, sem az Európai Bizottság, az uniós alapszerződések őre, sem Viviane Reding alapjogi biztos nem
tűrheti. Az Európai Bizottság lépjen fel végre az európai alapértékek nyílt megsértése ellen!" - zárta felszólalását a szocialista képviselő.
Háttér: Részletek az Európai Parlament 2009. április 2-i állásfoglalásából az európai lelkiismeretről és a totalitarizmusról "A.) a történészek egyetértenek abban, hogy a történelmi tényeket nem lehet teljes mértékben objektív módon értelmezni, és objektív történelmi narratívák nem léteznek; mivel azonban a hivatásos történészek tudományos eszközöket alkalmaznak a múlt tanulmányozására és a lehető legnagyobb mértékű pártatlanságra törekednek, B.) egy politikai testületnek vagy politikai pártnak sincs kizárólagos joga a történelem értelmezésére, és e testületek vagy pártok nem állíthatják magukról, hogy objektívek, C.) a történelmi tények hivatalos politikai értelmezését nem szabad valamely parlament többségi határozataival előírni; mivel egy parlament nem hozhat törvényeket a múltról," A teljes szöveg magyar nyelven elérhető az EP honlapján, illetve az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2010. május 27-i számában. Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
Tabajdi: Meg kell állítanunk az Európai Unió sodródását! Budapest, 2011. december 1., csütörtök (OS) - Brüsszel, 2011. december 1. - Az euróövezet megmentéséhez gyors, határozott intézkedések kellenek! Be kell vezetni az eurókötvényeket és spekulációs adót! "A magyar uniós elnökség idején megindított, a tagállamok gazdaságpolitikáját összehangoló európai gazdasági félév az uniós gazdaságpolitika fontos eszköze. Az eurózóna válságának és versenyképességi problémáinak megoldására azonban önmagában alkalmatlan. Az állam- és kormányfőknek határozottabb reformlépéseket kell tenniük, összhangban az Európai Parlament által lassan két éve ismételt javaslatokkal. Be kell vezetni az eurókötvényeket, és mihamarabb alkalmazni kell a a pénzügyi tranzakciókra kivetett "spekulációs adót"" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője, az Európai Parlament plenáris ülésén, az európai gazdasági félévről (európai szemeszter) rendezett vitában. A szocialista delegációvezető emlékeztetett, hogy az európai baloldal az EP-ben már 2009 elején szorgalmazta az eurókötvények bevezetését. Az Európai Bizottság csak nagy késéssel reagált erre a kérdésre, és alig néhány hete terjesztette elő a stabilitási kötvényekről szóló Zöld könyvet. "A folyamat vontatottan halad, hiszen az Európai Bizottság 2012. január végéig csak konzultációkat folytat arról a témáról, amelyről két éve nyílt vita folyik. Félő, hogy az események megint túlhaladnak rajtunk. Fél, hogy mire megszületik az eurókötvényekről szóló döntés, már ez is kevés lesz ahhoz, hogy a kedvezőtlen piaci folyamatokat megfordítsuk" - mondta Tabajdi. A szocialista delegációvezető kifejtette, hogy szükség van az európai-szintű pénzügyi tranzakciós adó bevezetésére is. Erre vonatkozó javaslatukat az Európai Szocialisták már 2008 szeptemberében megtették. "A spekulációs ügyleteket visszaszorító pénzügyi tranzakciós adó bevezetésével
átláthatóbbá tehetnénk a pénzügyi rendszert, visszaszoríthatnánk a gazdasági alapot nélkülöző spekulációt, és új forrásokhoz juttathatnánk az Európai Uniót. Az adó nem sújtaná a lakosságot, valamint a kis- és középvállalkozó ágazat ügyleteit." "Az Európai Parlament készen áll arra, hogy meghozza az Európai Unió fennmaradása szempontjából kulcsfontosságú jogszabályokat. A döntés lehetősége azonban az állam- és kormányfők kezében van. Ideje, hogy végre ők is felismerjék és vállalják felelősségüket! Meg kell állítanunk az Európai Unió sodródását!" - zárta felszólalását Tabajdi Csaba. Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
Legalább az energetikában érvényesüljön a szakpolitika a demagóg dilettantizmus helyett! Megdöbbentő az a dilettáns szemléletmód és demagógia, amellyel a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának vezetője hozzááll az energetikai ágazat működéséhez és szabályozásához. Lázár János legújabb energetikai törvényjavaslata amely alapján rendszerhasználati-díjtartozás miatt nem lehetne kikapcsolni az ellátásból a felhasználót - saját önkormányzatának problémái miatt az egész villamosenergia-rendszer működőképességét lehetetlenítheti el, ezáltal nem erősítené, hanem veszélyeztetné az ellátás biztonságát, kárt okozna az állami vagyonban, megsértené a jogbiztonság és a szerződéses kötelem elvét, és tovább növelné a szabályozási környezettel kapcsolatban kialakult bizalomhiányt. Az energetikai ellátás biztonságához, a versenyképes áron történő energiavételezéshez elengedhetetlen az energia felhasználókhoz történő eljuttatását biztosító hálózati rendszer magas színvonalú üzemeltetése, karbantartása és fejlesztése. A rendszerhasználati díjaknak ezen tevékenységek végzésére kell fedezetet biztosítaniuk, mértékük jelenleg is hatósági árszabályozás alá tartozik. Lázár János javaslata alapján e díjak meg nem fizetése miatt nem lehetne kikapcsolni az ellátásból a felhasználót. Mindez már rövidtávon is problémát jelenthet a hálózatok megfelelő működtetésében, veszélyeztetve az ellátásbiztonságot. Lehet, hogy Lázár János javaslata pillanatnyi segítséget jelenthetne a fizetési gondokkal küzdő Hódmezővásárhely önkormányzatának és néhány - felelőtlenül eladósított fideszes önkormányzatnak, de a szolgáltatás költségeit végül mindenképpen meg kell fizetnie valakinek, így különösen a szabályosan vételező vállalkozásoknak és a lakosságnak. Hódmezővásárhely villanyszámláját tehát végső soron mi mindannyian fogjuk kifizetni. A törvényjavaslat nem nyújt megoldást az önkormányzatok finanszírozási nehézségeire, mindössze a problémát tolja át a hálózati engedélyesekhez, így különösen az állami tulajdonú MAVIR Zrt-hez is.
Lázár János javaslatának filozófiája elfogadhatatlan, hiszen hasonló indokok alapján az önkormányzatok vagy az állam dönthet úgy is, hogy pillanatnyi fizetési nehézségei miatt nem fizeti ki a beszállítóit, nem fizeti vissza a felvett hiteleit, végső soron nem fizet munkabért, de elvárja, hogy a beszállító továbbra is teljesítse a szerződéses kötelezettségeit, a bankok továbbra is biztosítsák a finanszírozást, a tisztviselők, munkavállalók pedig továbbra is dolgozzanak - ingyen. Mert - Lázár János szerint - a kétharmados parlamenti többség erre is felhatalmazást kapott… Az ilyen, és ehhez hasonló fideszes javaslatok miatt vált kiszámíthatatlanná az ágazattal kapcsolatos szabályozási környezet, ezért álltak le - egy-két beruházás kivételével Magyarországon 2010 májusát követően a megújuló energetikával kapcsolatos fejlesztések, ezért szűnt meg az ágazatban a kormányzattal szembeni bizalom. A károk elkerüléséhez kiszámítható, a beruházásokat ösztönző szabályzási környezetre, az energiapolitikai célkitűzéseket szem előtt tartó hiteles és felelős szakpolitikai döntésekre lenne szükség az ágazatban a rövid távú, önös politikai indokok és ad hoc ötletelések alapján hozott törvények helyett. Podolák György, az MSZP Energetikai tagozatának elnöke Szekeres Imre, az MSZP Gazdaságpolitikai kabinetvezetője, országgyűlési képviselő
Így nevel gyermekeket a Fidesz-KDNP: ver és megaláz Budapest, 2011. december 1., csütörtök (OS) - Kihúzatná a testi fenyítés tilalmára vonatkozó passzust a köznevelési törvényből a Fidesz-KDNP pártszövetség képviselője, Michl József. Ezáltal visszaköltözhet Makarenkó vagy Horthy szellemisége az iskolákba. Hibát hibára halmozva tovább rontja a helyzetet, hogy a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság megszűntetné a tartósan beteg gyermekek után járó fizetés nélküli szabadság intézményét az új Munka törvénykönyvéhez benyújtott módosításában. Így terjed az orbáni koki és saller szellemisége a társadalom és a nevelés minden szintjén. Orbán Viktor nemrég kifejtette, hogy személyes támadásként értékeli Hoffmann Rózsa által jegyzett köznevelési törvény elleni kritikákat. A miniszterelnöknek szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy nemcsak az ellenzék, hanem a Fidesz egyes képviselői sem tudnak azonosulni azzal a szellemiséggel, amit Orbán Viktor kegyeltje képvisel. A Magyar Szocialista Párt felszólítja Michl Józsefet, hogy vonja vissza módosító
javaslatát, mely a tanároknak a fizikai retorziókat is megengedne gyermekeinkkel szemben. Ezt még a Kádár-rendszer utolsó évtizedeinek oktatáspolitikájában is elutasították, ez már Rákosi, vagy még inkább Horthy szellemiségét hozná vissza az iskolákba. A legnagyobb ellenzéki pártként tiltakozunk a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság törvénymódosító javaslata ellen, mely lehetetlen helyzetbe hozza azokat a családokat, akik a legnagyobb fájdalommal kényszerűek együtt élni: gyermekük beteg és állandó ápolásra szorul. Lehullott a lepel. Orbán Viktor nem családbarát miniszterelnök, a kormány nem családbarát kormány, a Fidesz- KDNP álságos kampányígéreteiről egyenként derül ki, hogy hazugság volt. Nem mondtak igazat azok a képviselők, akik a tanároknak fizetésemelést hazudtak, akik a vidéki iskolák megvédéséről papoltak, akik a családok szociális helyzetének javításával kampányoltak, akik a diákoknak ingyenes oktatást hazudtak, akik a gyermekvállaló családoknak plusz juttatásokat és családi adózást ígértek. Ezekből semmi sem valósult meg, viszont egyre több olyan elképzelés jelenik meg a Fidesz-KDNP pártszövetség törvényalkotásaiban, ami család- és gyermekellenes. Ilyen a lombikbébiprogramban részt vevők védettségének megszüntetése, az élettársi kapcsolatban nevelkedett gyermekek hátrányosan megkülönböztetése. Az MSZP elítéli ezt a szellemiséget és követeli, hogy Orbán Viktor, ahogy betartotta ígéretét a VDSZSZ vasutasainak, úgy tartsa be választási ígéreteit a gyermekeket nevelő szülőknek, a családoknak. Kormos Kata, szóvivő Az MSZP EP delegáció üdvözli a horvát csatlakozást támogató parlamenti határozatot
Brüsszel, 2011. december 1. - Veszélyeztethetik Horvátország csatlakozási szerződésének ratifikálását a MOL elleni támadások. Az MSZP EP delegáció üdvözli, hogy az Európai Parlament mai plenáris ülésén támogatta Horvátország európai uniós csatlakozását. A magyar szocialista európai parlamenti képviselők a csatlakozási tárgyalások 2005-ös megindulása óta mindvégig támogatták Horvátország uniós tagságát. Az MSZP EP delegációjának tagjai reményüket fejezik ki, hogy a 2011. július 1-i csatlakozási időpontig sikerül további előrehaladást elérni Horvátországban az igazságügyi reform, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépés, a valamint a jogállamiság biztosítása terén. "Húsz évvel a függetlenné válást
követően Horvátország történelmi mérföldkőhöz érkezett, és jövőre 28. tagként csatlakozhat az Európai Unióhoz" - szögezte le a Horvátország csatlakozásáról rendezett szerda esti plenáris vitához fűzött írásos hozzászólásában Tabajdi Csaba. "Horvátország a csatlakozási tárgyalások során alapvető társadalmi és gazdasági változásokon ment át. Hatékonyabbá tette közigazgatási-, igazságszolgáltatási rendszerét és a korrupcióellenes küzdelmet. Versenyképesebbé tette gazdaságát, a rendezés útjára terelte a horvát-szlovén határvitát, javította az országban élő kisebbségekkel ápolt kapcsolatokat. Néhány probléma azonban továbbra is rendezetlen. Rendkívül feszült a viszony a horvát kormány és a MOL között. A jobboldali horvát kormány a nacionalista gazdaságpolitika jegyében akadályozza a MOL horvátországi leányvállalatának független működését, a MOL tulajdonosi jogainak gyakorlását és boszorkányüldözést folytat Hernádi Zsolt, a vállalat igazgatója ellen. Reméljük, hogy választási győzelme esetén az új baloldali kormány felhagy a nacionalista gazdaságpolitikával. Amíg ugyanis nem sikerül megnyugtatóan rendezni a MOL helyzetét Horvátországban, a magyar kormánynak érdemes fenntartásokkal kezelnie a horvát csatlakozási szerződés ratifikációját" - áll Tabajdi Csaba írásos hozzászólásában. "Igazi öröm számomra, hogy igennel szavazhatok Horvátország tagfelvételi kérelmét támogató parlamenti jelentésre egy szomszédos ország, Magyarország képviselőjeként" - mondta a plenáris vitában elhangzott felszólalásában Göncz Kinga. A szocialista EPképviselő kifejtette: Horvátország sokat tett azért, hogy idáig eljusson. Teljesítménye a térség többi országa számára is jó példa. Azt üzeni, hogy ha teljesítik a feltételeket, akkor az Unió nyitva áll előttük. "A horvát csatlakozási tárgyalásokat a magyar elnökség alatt sikerült lezárni. Magyarország mindig is egységes támogatta a horvát csatlakozási folyamatot. Zágrábnak azonban vannak további teendői, részben a teljes jogú tagságig, részben utána. Mondom ezt egy olyan ország képviselőjeként, amely nemrég csatlakozott az Európai Unióhoz, és belülről ismeri ezeket a nehézségeket. Ebben a térségben folyamatos erőfeszítést igényel a jó szomszédsági kapcsolatok ápolása, a nacionalista indulatok féken tartása. Röviddel egy háború után és a gazdasági válság közepén, az európai értékek, azok széleskörű társadalmi támogatottsága, elfogadottsága csak akkor érhető el és tartható fenn, ha a politikusok ezeket egységesen képviselik, és hiteles tájékoztatást nyújtanak a közvéleménynek az EU-tagsággal járó jogokról és kötelezettségekről" - fejezte be hozzászólását Göncz Kinga. Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
Tabajdi: Az EU-ukrán társulási megállapodásnak feltételei vannak A koncepciós perekkel fel kell hagyni! "Fontos lenne, hogy még az idén megvalósuljon a társulási megállapodás parafálása az Európai Unió és Ukrajna között. A megállapodás új minőséget jelentene az Európai Unió és Ukrajna kapcsolatában és fontos lépésnek tekinthető az Európai Unió és Ukrajna között létrehozandó szabadkereskedelmi megállapodás, a szorosabb energiaügyi együttműködés, valamint az ukrán vízummentesség irányába. A társulási megállapodás
parafálásához azonban az ukrán félnek bizonyítania kell, hogy stabil és demokratikus ország, amely tiszteletben tartja a jogállamiság elvét, és az igazságszolgáltatás függetlenségét" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője az EU és Ukrajna között létrehozandó társulási megállapodásról szóló európai parlamenti jelentés szavazása kapcsán. "Fel kell hagynia azzal a törekvéssel, hogy Julia Tyimosenkót egy szovjet időkből származó és szelektíven alkalmazott törvény alapján, egy korábbi politikai döntése miatt vonják felelősségre. Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a fellebbezési eljárást tiszta körülmények között folytathassa le az ukrán igazságszolgáltatás. Az ügy rámutat arra, hogy Ukrajnában jelentős előrehaladást kell elérni az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítése és a korrupció visszaszorítása terén" - fogalmazott a szocialista politikus. Tabajdi szerint az Európai Uniónak olyan védintézkedéseket kell beépítenie a társulási megállapodásba, amelyek lehetővé teszik az egyezmény teljes, vagy részleges felfüggesztését, ha az abban foglalt kötelezettségeket nem teljesítik, vagy a megállapodás alapelveit figyelmen kívül hagyják. Tabajdi Csaba emlékeztetett, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége olyan alapérték, amelyet az Európai Uniónak nem csak határain túl, de azon belül is érvényesítenie kell. "Nem csak Ukrajnában, de az Európai Unión belül Magyarországon is előfordulhat, hogy egy volt kormányfőt egy korábbi gazdasági-politikai döntése miatt igyekeznek elítélni. A politikai okok által vezérelt koncepciós eljárások ellen az Európai Uniónak saját határain belül is határozottan fel kell lépnie." Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
Még nem késő visszafordulni! Az MSZP üdvözli, hogy Kövér László nem kívánja Orbán Viktorral együtt átlépni a Rubicont, és az ellenzéki pártokkal együtt ő is felvette a küzdelmet az állampolgárok totális kontrolljának megteremtésével szemben. Az Országgyűlés elnökének fellépése példa kell legyen minden fideszes képviselő számára: még nem késő visszafordulni! Az MSZP a napokban többször egyértelművé tette: elfogadhatatlan, hogy a kormány Nemzeti Információs és Bűnügyi Központ (NIBEK) néven egy olyan új titkosszolgálatot akar létrehozni, amely közvetlenül és korlátlanul hozzáférhet az állampolgárok különböző nyilvántartásokban kezelt adataihoz, és e rendkívüli információs monopólium birtokában irányíthatja az állam összes erőszakszervezetét. Feltehetően a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszterként szerzett szakmai tapasztalatai sarkalhatták Kövér Lászlót arra, hogy a pártfegyelmet és Orbán Viktor iránti lojalitását ezúttal félretéve, önálló módosító indítványokkal próbálja megakadályozni egy jogállam kereteit túllépő szakszolgálat létrehozását.
Habár a házelnök úr és a Magyar Szocialista Párt értékrendjében, politikájában nem sok közös vonást találni, de el kell ismerjük: ha sikerül megakadályoznia a NIBEK törvényjavaslat szerinti felállítását, és sikerül meggyőznie saját párttársait a javaslatban rejlő veszélyekről, nagyobb szolgálatot tesz a magyar demokrácia életben maradásáért, mint bármelyik Fidesz-KDNP képviselő az elmúlt másfél évben. Még nem késő visszafordulni! Harangozó Tamás, frakcióvezető-helyettes, a Nemzetbiztonsági bizottság tagja
Ne a szociális programokon spóroljon Európa! Göncz Kinga elfogadhatatlannak tartaná, ha az EU 2012-es költségvetésében épp a szociális célú programokra és projektekre nem jutna elég a pénz. A szocialista EPképviselő az unió jövő évi büdzséjéről tartott csütörtöki plenáris vitájához nyújtott be írásos hozzászólást. "Jó hír, hogy az idén időben megszületett a megállapodás az Európai Unió három intézménye között a 2012-es költségvetésről. A válságra való tekintettel a kifizetések csak mérsékelten emelkednek, de fontosnak tartom, hogy ha szükséges, a döntést felülvizsgáljuk a jövő év folyamán, és a tagállamokat figyelmeztessük az ígéreteikre. Elfogadhatatlan lenne, ha a pénzhiány azokat sújtaná, akik a legjobban rászorulnak. A források kiapadása a munkanélküliség leküzdését, a társadalmi felzárkózást támogató Európai Szociális Alapból lekötött programokat is veszélyeztetheti. A hiány pótlására tett tagállami vállalásokat ezért szigorúan számon kell kérni a kormányokon" fogalmazott Göncz Kinga. "A parlamentnek ugyanakkor sikerült kiharcolnia, hogy a hosszabb távra szóló pénzügyi kötelezettségvállalások szintje növekedjen, így az uniós források remélhetőleg hozzá fognak járulni az európai gazdaság beindításához, a 2020-ig szóló stratégia céljainak az eléréséhez" - áll a képviselő írásos hozzászólásában. "A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség kiépítése a Lisszaboni Szerződés óta emelkedett közösségi hatáskörré, és ez több ráfordítást igényel" - fejtette ki Göncz Kinga, aki a 2012-es költségvetés szocialista árnyék-jelentéstevője volt az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságában. "A biztonsági és migrációs kihívásokra, a közös határ védelmére csak európai szinten adható megfelelő válasz, ezt különösen megtapasztaltuk a tavaszi migrációs hullám idején. A parlamentnek sikerült még az Európai Bizottság javaslatánál is nagyobb támogatást kiharcolnia a kötelezettségvállalások szintjén a polgárok biztonságát és a nyitottabb Európát szolgáló célokra" - hangsúlyozta Göncz Kinga, hozzátéve: mint minden évben, a mostani tárgyalások során is kiderült, az uniónak szüksége van saját forrásokra, hogy a költségvetés kevésbé függjön a tagállamoktól.
A kevesebb több – a hatékony nyersanyag-felhasználásé a jövő "Nem az a megoldás, ha leépítjük az ipart, hanem az, ha nyersanyag- és energiahatékonnyá, szénszegénnyé tesszük az európai gazdaságot. Ehhez viszont nemcsak az iparnak, de a fogyasztói szemléletünknek is meg kell változnia" – fogalmazott Herczog Edit szocialista EP képviselő az európai kozmetikai- és egészségipar európai szervezete, az A.I.S.E. „Nyersanyag hatékonyság – a Rio +20 elé" című rendezvényén.
A képviselő szerint eddigi fogyasztási szokásaink eredményeként forrásaink apadóban vannak, miközben jövőbeli jólétünket kockáztatjuk. A civilizáció káros környezeti hatásainak négyötödéért a háztartások fogyasztása felel, különös tekintettel a fűtésre, a közlekedésre, élelmezésre. A jövő feladata, hogy a fogyasztói tudatosság növelése érdekében mi magunk is több információt szerezzünk a vásárlás előtt. Ismerjük meg, hogy a termék hogyan készült, honnan jött, mekkora környezeti lábnyoma van. Az iparági tanácskozáson, melyet az ENSZ 20 éves riói klímakongresszusát értékelő 2012-es "Rio 20+" találkozó jegyében rendeztek, elsősorban az FMCG (Fast moving consumer goods) szektor felelősségét emelte ki a politikus. Szerinte a napi fogyasztási cikkek gyártói és forgalmazói kommunikálnak a legintenzívebben a fogyasztókkal, így ők tehetik a legtöbbet a kívánt szemléletváltozás érdekében. Az ipar lehetőségei kapcsán Herczog elmondta, hogy a válság nemcsak a beruházási tőkére, de a humán tőkére is rossz hatással volt. Mindamellett szerinte a cégeknek előre kellene menekülnie: nem leépíteni kell, hanem az innovatív eljárásokba beruházva támogatni a növekedést és a foglalkoztatást. "Ehhez a technológiaváltást segítő, erős európai iparpolitikai programra lesz szükség" - érvelt Herczog.