1
Monitor Audio Silver RS: Osztályának új referenciája A Monitor Audio Silver sorozata osztályában már évek óta mindeddig utolérhetetlen szinten valósította meg a színezetlen, természetes hangvisszaadás és az ebben a méretben szokatlanul nagy dinamika harmonikus együttesét. Éppen ezért a Silver sorozat bármely hangsugárzója mindig is tökéletes választásnak számított, akár a gyorsaságával, akár a részletező képességével, vagy az életszerű produkciójával bűvölte is el az új tulajdonosát. Nem véletlen, hogy a sorozat legtöbb tagja számos nemzetközi elismerést szerzett, s világszerte széles rajongótábort tudhat maga mögött. Éppen ezért is örömünkre szolgál, hogy most minden idők legkövetkezetesebben fejlesztett és minden kompromisszumtól mentes Silver sorozatát, az új RS sorozatot mutathatjuk be Önöknek. A kiváló hangvisszaadási képességekkel jellemezhető hangsugárzó jól tükrözi a csúcstechnológiás fémmembrán fejlesztése és a hangsugárzó házak építése terén szerzett jó harmincéves kutatásifejlesztési tapasztalatunkat. Mindig is figyeltünk a Monitor Audio hangsugárzó tulajdonosok véleményére és kívánságaira, s jó nagy adag innovációval és a hozzá szervesen kapcsolódó ötletgazdagsággal vált lehetővé, hogy olyan hangsugárzóval lepjük meg a világot, amely minden bizonnyal új szabványt teremt majd az osztályában. Biztosak vagyunk abban, hogy az RS sorozat hangzásbeli tisztasága, makulátlanul esztétikus megjelenése mindenkit magával ragadóan öregbíti majd termékeink hírnevét.
A MONITOR AUDIO új Silver sorozata
Új kivitelű doboz Elődjéhez hasonlítva az új RS már az első pillantásra testesebbnek és izgatóbbnak tűnik, ugyanakkor a minden részletre kiter-je-dően finom megmunkálásával és tökéletes kiviteli finomságával bármely környezetben magára vonja a tekintetetet. A szép kivitelű RS dobozban számos stabil merevítő elem gondoskodik a dobozfalak nemkívánatos rezonanciáinak tompításáról. A konstrukció tökéletes védelmet nyújt a hangot elszínező, zavaró rezgések ellen.
Haladó szellemű hangszórókivitel A Monitor Audio C-CAM technológiája (kerámia bevonatú magnéziumötvözet) jelentős fejlesztések eredményeként még természetesebb hangvisszaadást, transzparensebb és pontosabb megszólalást biztosít. Az RS dobozokban a már a Gold Reference sorozatból megismert és 30.000 Hz-ig terjedő hangátvitelt biztosító legendás 25 mm-es C-CAM aranybevonatú fémmembrános magassugárzót használjuk. Különleges kivitelű a mély- és középmélysugárzó is: A rezonanciamentes, mágnesesen nem vezető öntött kosaras kivitel egyben a csatlakozó aljzatokat és a lengőtekercs meghajtó rendszert is magában foglalja. Mindezen elemek harmonikus egységet alkotnak, így nincs szükség csavarokra, vagy egyéb rögzítő elemekre. Ezen kivitel együttesen hosszú élettartamot garantál, de elsősorban a legfőbb célt, a zene tökéletes szépségű és tisztaságú megszólaltatását szolgálja.
3
Silver RS 1 Belépő az RS-világba az összes előnyével: Az RS1 tökéletesen egyesíti a 25 mm-es CCAM arany fémmembrános magassugárzó közismert gyorsaságát és felbontóképességét a tekintélyes dinamikával megszólaló 15 cmes C-CAM mély-/középmélysugárzó tekintélyt parancsoló hangzásával. A sok ötlettel, gondosan megtervezett basszreflex doboz tökéletes foglalatot biztosít ezen kétutas hangsugárzónak, tulajdonosát korlátozásoktól mentes hangélvezethez segíti, akár filmet néz, akár zenei felvételeket hallgat, s ugyanakkor helyigénye is minimális, bárhol jól elhelyezhető.
A Silver RS1 dió kivitelben
A Silver RS5 rózsafa kivitelben
Silver RS 5 Az RS 5 elsősorban időtlen, elegáns formájával és tiszta vonalvezetésével tűnik ki a hasonló hangsugárzók közül. A jól bevált, az RS sorozatban tovább finomított C-CAM arany fémmembrános magassugárzó finom, de nem finomkodó, tiszta magas hangokról gondoskodik. A nagy teljesítőképességű 15 cm-es C-CAM mély-/középmélysugárzó még a legöszszetettebb, mélyhangokban igen gazdag hangrészleteket is teljes hangzáshűséggel tudja reprodukálni. Az RS sorozat legkisebb padlón álló hangsugárzójaként az RS 5 előnyei elsősorban a kisebb és közepes méretű helyiségekben mutatkoznak meg. 4
Silver RS6 Tökéletesen elegáns megjelenési kép, egy 15 cm-es C-CAM mélysugárzó, egy 15 cm-es mély-/mélyközépsugárzó: Minden szükséges elem együtt van ahhoz, hogy a sztereó zenehallgatáshoz és a többcsatornás házimozi élvezethez egyaránt tökéletesen használható padlón álló hangsugárzót alkosson. Ne sajnálja a pénzt az RS 6-ra, cserébe egy első osztályú hangzással megáldott, semleges középtartománnyal és meglepően testes basszusokkal megáldott csodaszép hangsugárzó birtokába juthat.
A Silver RS6 tölgy kivitelben
Silver RS 8 Az RS-sorozat legnagyobb tagja a 25 mm–es C-CAM fémmembrános magassugárzó és egy 15 cm-es középsugárzó mellett két 15 cm-es C-CAM mélysugárzót is tartalmaz. Átlagon felüli finom dinamika, még a hangos részleteknél is nagy hangzásbeli pontosság, és a legalsó regiszterekig hatoló kőkemény, de torzításoktól mentes mélyhang átvitel jellemzi a hangsugárzót. Mindezt egy rendkívül elegáns, ugyanakkor szokatlanul karcsú házba építettük: igazi mérnöki csúcsteljesítmény.
A Silver RS8 fekete kivitelben 5
Silver RS LCR
A Silver RS LCR tölgy kivitelben
Kiváló minőségű HiFi monitorként tervez-ve az RS-család ezen sokoldalú tagja akár frontsugárzóként használva is csaknem minden igényt kielégít. A 25 mm-es C-CAM magassugárzóval és két 15 cm-es mély-/ középmélysugárzóval ellátott LCR doboz az RS többcsatornás rendszerekben front-, center-, vagy térhangsugárzóként egyaránt jól használható. Bárhogy dönt is: A Monitor Audio termékekre mindig is jellemző tipikus, tiszta hangzást, a természetes megszólalást élvezheti.
A Silver RS LCR fekete kivitelben
Silver RS FX Az RS FX hangsugárzót választhatóan dipol-, vagy bipolsugárzóként is használhatja. Elsősorban az igényes házimozi rendszerek háttérsugárzójaként javasoljuk a rendszerbe illeszteni. Két 25 mm-es CCAM fémmembrános magassugárzó, valamint egy 15 cm-es C-CAM mély-/középmélysugárzó gondoskodik a tökéletesen egyenletes térbeli hangeloszlásról.
A Silver RS FX cseresznye kivitelben A Silver RS W12 cseresznye kivitelben
Silver RS W12 Mintaszerű precizitás és stabil megszólalás: Az RS W12 aktív mélynyomó a Silver RS sorozatból megépített házimozi rendszer ideális mélyhang szállító eszköze. A 30 cm-es mélysugárzót egy nagy teljesítményű, 1000 wattos digitális erősítő hajtja meg, s így a rendszerét a legmélyebb, falrengető basszussal egészítheti ki, amely hallhatóan és érezhetően jobb összhangzást biztosít a teljes rendszernek.
6
Modell Átviteli tartomány Névleges hangny. Impedancia Legnagyobb hangny. Terhelhetőség (RMS) Javasolt erősítő telj. Felépítése Keresztezési frekvencia Hangszórókészlet:
Silver RS1 43-30.000 Hz 90 dB 6 Ohm 108,5 dB SPL 80 watt 25-100 watt Basszreflex rendszer 3,3 kHz 1x152 mm C-CAM 1x25 mm C-CAM aranyozott fém membr.
Silver RS5 45-30.000 Hz 90 dB 6 Ohm 108,5 dB SPL 100 watt 40-100 watt Basszreflex rendszer 3,3 kHz 1x152 mm C-CAM 1x25 mm C-CAM aranyozott fém membr.
Méretei (SzxMxMély)
18,5x31,2x24 cm
Tömege Színválaszték
6 kg Tölgy, cseresznye, rózsafa, fekete, ezüst, dió
18,5x80x22 cm (talp nélkül) 11,7 kg Tölgy, cseresznye, rózsafa, fekete, ezüst, dió
Silver RS6 38-30.000 Hz 91 dB 6 Ohm 113 dB SPL 120 watt 40-120 watt Basszreflex rendszer 3 kHz 1x152 mm C-CAM 1x152 mm C-CAM 1x25 mm C-CAM aranyozott fém membr. 18,5x85x25 cm (talp nélkül) 18 kg Tölgy, cseresznye, rózsafa, fekete, ezüst, dió
Silver RS8 33.30.000 Hz 91 dB 6 Ohm 113,5 dB SPL 175 watt 40-175 watt Basszreflex 3 kHZ 1x152 mm C-CAM 1x152 mm C-CAM 1x25 mm C-CAM aranyozott fém mem 18,5x90x27 cm (talp nélkül) 21 kg Tölgy, cseresznye, rózsafa, fekete, ezüst, dió
Mit kell tudnia a C-CAM rendszerről? A C-CAM™ (kerámiabevonatú alumínium magnéziumötvözet) egy újfajta kerámiabevonatú alumínium-magnézium ötvözet, amelyet eredetileg a sugárhajtású gépek szárnyfelületének anyagaként használtak. Ugyanakkor a C-CAM a membránok anyagaként is csaknem ideális: rendkívül merev, de egyidejűleg elég könnyű ahhoz, hogy igen nagy hatásfokkal tudja hanghullámokká alakítani a mágneses impulzusokat. A hajlítási erők elleni magas ellenálló képességének köszönhetően a számára kijelölt munka- és frekvenciatartományban valódi dugattyúként működik. Ezen innovatív membrán legfontosabb előnyei: érezhetően tisztább hangvisszaadás, alacsonyabb torzítás a hagyományosan használt membránanyagokkal, például polimerekkel és papírral szemben. Modell
Silver RS LCR
Silver RS FX
Silver RS W12
Átviteli tartomány Névleges hangnyomás Impedancia Legnagyobb hangnyomás Terhelhetőség (RMS)
43-30.000 Hz 91 dB 6 Ohm 113 dB SPL 120 watt
60-30.000 Hz 89 dB 6 Ohm 106,5 dB SPL 100 watt
Javasolt erősítő teljesítmény Felépítése Keresztezési frekvencia Hangszórókészlet:
40-120 watt Basszreflex rendszer 2,9 kHz 2x152 mm C-CAM 1x25 mm C-CAM aranyozott fém membr. 50x318,5x20 cm 8,5 kg Tölgy, cseresznye, rózsafa, fekete, ezüst, dió
10-100 watt Zárt doboz 2,2 kHz 1x152 mm C-CAM 1x25 mm C-CAM aranyozott fém membr. 28,5x29x13 cm 4 kg Tölgy, cseresznye, rózsafa, fekete, dió
19-120 Hz ----20 kOhm ----500 watt (1000 watt impulzus) -----Zárt doboz 40-120 Hz, szabályozható 1x300 mm C-CAM hosszúlöketű mélysugárzó 34x34x37 cm 25,3 kg Tölgy, cseresznye, rózsafa, fekete, ezüst, dió
Méretei (SzxMxMély) Tömege Színválaszték
A Monitor Audio fenntartja a tévedések és a modellváltozatok és a műszaki adatok változtatásának a jogát. ©2005 MONITOR AUDIO (Deutschland) GmbH. A magyar nyelvű változatot Kiss Imre (STB Audio) készítette. A magyar változat szerzői jogtulajdonosa: P. S. Audio Bt., Debrecen.
Magyarországi kizárólagos forgalmazó: P.S. AUDIÓ Bt. (Pásztor István) 4029 Debrecen, Pacsirta u. 68, Telefon: (06-52)433-680 (06-30)953-5485
[email protected], www.acoustic.hu 7