MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2016. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10 §. alapján érvénytelen! 2012. január 1-től kezdődően a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény rendelkezései értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzembentartóknak a biztosítási díjon felül baleseti adót kell fizetnie. Az adó mértéke az adóalap 30 %-a, de az adó a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta nem lehet több, mint 83 forint/gépjármű. Mivel a fedezetlenségi időszakban a biztosító nem visel kockázatot, a 83 Ft napi maximum nem érvényesíthető, ezért a fedezetlenségi díjat minden esetben 30%os adó terheli. Az adó beszedésére és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezi. A befolyt összegből a biztosító először az időszakra eső baleseti adót köteles levonni, ezért ha az esedékes biztosítási díj, az esetleges fedezetlenségi díj és a baleseti adó együttes összegét nem fizeti meg, akkor biztosítása díjrendezetlen lesz, ami a szerződés megszűnését eredményezi! Jelen tarifa 2016. január 1-től a következő díjtarifa hirdetésben meghatározott hatályosság előtti napig alkalmazandó a 2016. január 1., vagy későbbi kockázatviselés kezdetű új szerződésekre, illetve az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél korábban megkötött, meglévő szerződések esetében a 2015.12.30-át követő első évfordó után lép hatályba. A díjtarifában alkalmazott fogalmak: Oldtimer személygépkocsi: a díjtarifa szerint oldtimer személygépkocsinak számít az OT forgalmi rendszámmal ellátott személygépkocsi, melyre a hirdetmény második oldalán található "Oldtimer személygépkocsikra kötött határozatlan idejű KGFB szerződések díjai új és meglévő szerződésekre" című fejezetben leírtak szerint kell a biztosítás díját kiszámítani. Nem oldtimer személygépkocsi: minden olyan személygépkocsi, ami a díjtarifa szerint nem számít oldtimer személygépkocsinak. Meglévő szerződés: az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél korábban megkötött, 2016. január 1-ét megelőző kockázatviselés kezdetű határozatlan idejű, nem megszűnt szerződés. Új szerződés: az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél kötött 2015. december 31-ét követő kockázatviselés kezdetű szerződés.
Személygépkocsira kötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) KGFB szerződések díjai új szerződésekre A személygépkocsira kötött határozatlan idejű szerződés díjának meghatározása az alábbiak szerint történik. 1. Határozza meg a területi besorolást a 3. oldalon található „Területi besorolás irányítószámonként” táblából a szerződő állandó lakcímének, nem természetes személy esetén székhelyének irányítószáma alapján. 2. A „Díjszámítás paraméterei új szerződésekre” táblázatból (2. oldal) válassza ki a szerződő, illetve a gépjármű jellemzőinek, valamint a díjfizetés gyakoriságának megfelelő paramétereket. Az aktuális életkorokat, illetve a gépjármű használati időt úgy kell meghatározni, hogy 2016-ból ki kell vonni a szerződő születésének évszámát, vagy a gépjármű gyártásának évszámát, vagy a gépjármű tulajdonszerzésének évszámát, vagy a jogosítvány megszerzésének évszámát. A hengerűrtartalommal nem rendelkező személygépkocsik esetén a 851 köbcentiméter alatti kategóriát kell választani. Amennyiben a szerződő nem rendelkezik vezetői engedéllyel, úgy a vezetői engedély kora szorzóval nem kell számolni. A "Szállítható személyek száma szorzók" táblából válassza ki a megfelelő díjszorzót a jármű forgalmi engedélyében feltüntetett szállítható személyek száma alapján. 3. A „Bonus-malus szorzók személygépkocsikra kötött új szerződésekre” tábla alapján meg kell határozni az alkalmazható díjszorzót a szerződő 2016. évi bonus-malus besorolása alapján. 4. A „Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói új szerződésekre” táblából ki kell választani a megfelelő díjszorzókat. A szerződő díjkedvezményre jogosult az alábbi esetekben: 4.a) A szerződő 2% banki díjfizetés díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződés díját banki csoportos beszedési megbízással vagy banki átutalással fizeti. 4.b) A szerződő 5% MKB Lakásbiztosítás együttkötés díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötését megelőző 30 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés aláírásának napján MKB Családi otthonbiztosítási szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a Családi otthonbiztosításra vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a lakásbiztosítási szerződés a későbbiekben megszűnik. 4.c) A szerződő 4% MKB casco díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő casco biztosítással is rendelkezik az MKB Általános Biztosító Zrt.nél. A kedvezmény abban az esetben is igénybe vehető, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötésével egyidejűleg MKB casco szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a casco szerződésre vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a casco szerződés a későbbiekben megszűnik. 4.d) 1% e-mail díjkedvezmény vehető igénybe személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha szerződő biztosítási ajánlatán e-mail címét megadja és aláírásával egyidejűleg beleegyezését adja ahhoz, hogy a Biztosító KGFB szerződésével kapcsolatos értesítő leveleit elektronikus formában továbbítsa a szerződő részére ezen e-mail cím felhasználásával. 4.e) A szerződő 2% díjkedvezményre jogosult határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagja. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó dokumentummal igazolható. 4.f) A szerződő 5% biztosítóváltás díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés díjából, ha a biztosítási ajánlaton a szerződéskötés okaként biztosítóváltás van feltüntetve. A díjkedvezmény érvényesítéséhez - jogszabályi kötelezettség alapján - a szerződő köteles feltüntetni előzményszerződés számát és az előzmény biztosító nevét is. 4.g) A szerződő 5% közalkalmazott díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság közalkalmazotti jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 4.h) A szerződő 5% köztisztviselő díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható.
4.i) 2% kisvállalkozó díjkedvezmény vehető igénybe személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén, ha a szerződő társaságunknál egyidejűleg legalább 5 db személygépkocsira vagy tehergépkocsira határozatlan idejű KGFB szerződést köt. 4.j) 1% economy díjkedvezmény vehető igénybe a következő feltételek együttes teljesülése esetén: - a díjfizetés módja banki átutalás, vagy csoportos beszedési megbízás - a díjfizetés gyakorisága éves, vagy féléves - a szerződő jogosult e-mail kedvezményre - a szerződés személygépkocsira kötött, határozatlan idejű. 4.k) Kárelőzmény szorzó:10 % pótdíjat kell alkalmazni, ha a szerződő 2012. január 1. óta folyamatosan – összesen legfeljebb 180 nap megszakítással – személygépkocsira vonatkozó KGFB szerződéssel rendelkezett, és 2012. január 1. és az új szerződés megkötése közötti időszakban KGFB szerződőjeként nem volt kármentes vagy a 2016. évre megállapított bonus-malus besorolása malus osztályú. Ha a szerződő nem rendelkezett 2012. január 1. óta folyamatosan – összesen legfeljebb 180 nap megszakítással – személygépkocsira vonatkozó KGFB szerződéssel, akkor kárelőzmény szorzót nem lehet alkalmazni. 2 % díjkedvezmény vehető igénybe, ha a szerződő 2012. január 1. óta folyamatosan – összesen legfeljebb 180 nap megszakítással – személygépkocsira vonatkozó KGFB szerződéssel rendelkezett, és 2012. január 1. és az új szerződés megkötése közötti időszakban KGFB szerződőjeként kármentes volt és a 2016. évre megállapított bonusmalus besorolása nem malus osztályú. 5. Kedvezmények összevonásának szabályai az alábbiak: 5.a) A közalkalmazott, köztisztviselő, kisvállalkozó, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagság díjkedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. 5.b) Az összevont kedvezmény mértékének megállapítása a kedvezmény szorzók szorzata alapján történik! 6. Üzemeltetési pótdíj szorzót - melynek értéke 5- kell alkalmazni a TAXI, a megkülönböztető jelzést használó, a reptéri kiszolgáló, nemzetközi közúti árufuvarozást végző járművekre, valamint a versenyautóra, továbbá a napi bérletbe adott járművekre kötött KGFB szerződések esetén. Üzemeltetési pótdíjat kell akkor is alkalmazni, ha a szerződő az ajánlaton úgy nyilatkozik, hogy egy biztosítási időszakon belül járművét tartósan (akár megszakításokkal) 30 napnál hosszabb ideig külföldön használja. A pótdíjszorzó 99,9 a veszélyes árut, tűz- és robbanásveszélyes anyagot szállító járművekre kötött szerződések esetében. 7. A gépjármű forgalmi engedélyéből meghatározott gyártmány és teljesítmény alapján ki kell választani a megfelelő alapdíjat a „Személygépkocsi alapdíjak teljesítmény kategóriák szerint új szerződésekre” táblából (4. oldal). Amennyiben a gépjármű forgalmi engedélyében 0 - 20 KW közötti teljesítmény érték szerepel, de a gépjármű legalább 850 köbcentiméter lökettérfogatú, abban az esetben a 71 - 85 KW teljesítménynek megfelelő alapdíjat kell kiválasztani. 8. A 7. pont alapján kiválasztott alapdíjat szorozza meg a 2., 3., 4., 5., 6. pontokban megállapított díjszorzókkal. 9. Amennyiben a 8. pont alapján kapott érték kevesebb, mint 6 996 Ft, úgy a szerződés éves díja 6 996 Ft, egyéb esetben a 8. pont alapján kapott érték a szerződés éves díja forintban. 10. A 9. pont szerinti éves díjat ossza el a választott díjfizetési gyakoriságnak megfelelően 4-gyel (negyedéves gyakoriság esetén), vagy 2-vel (féléves gyakoriság esetén), vagy 1-gyel (éves gyakoriság esetén). A kapott számot kerekítse egész számra a matematika általános szabályainak megfelelően és szorozza meg a díjfizetés gyakoriságának megfelelően 4-gyel (negyedéves gyakoriság esetén), vagy 2-vel (féléves gyakoriság esetén), vagy 1gyel (éves gyakoriság esetén). Az így kapott érték a KGFB szerződés baleseti adó nélkül számított fizetendő éves díja forintban.
Személygépkocsi alapdíjak teljesítmény kategóriák szerint új szerződésekre Gyártmány Audi BMW Chrysler Citroen Dacia Daewoo Chevrolet Daihatsu Ferrari Lamborghini R-R Aston Martin Bentley Maserati Fiat Alfa Romeo Lancia Ford Honda Hyundai Isuzu Jaguar Kia Land Rover Mazda Mercedes Benz Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Porsche Proton Renault Rover Saab Seat Skoda Ssangyong Subaru Suzuki Toyota Lexus Volvo VW Zastava Lada Wartburg Trabant Polski Fiat Maruti Infiniti Egyéb
- 37 KW 128 139 126 613 152 546 77 798 99 155 77 798 77 798 147 970 152 546 120 511 152 546 152 546 152 546 152 546 77 798 146 444 77 798 77 798 129 664 111 359 137 291 152 546 77 798 143 393 77 798 128 139 77 798 77 798 77 798 77 798 152 546 143 393 74 748 141 868 99 155 77 798 74 748 143 393 137 291 77 798 111 359 111 359 128 139 77 798 114 410 114 410 114 410 114 410 114 410 120 511 152 546 120 511
38 KW - 50 KW 117 460 158 648 158 648 80 849 103 731 80 849 82 375 141 868 158 648 132 715 158 648 158 648 158 648 158 648 80 849 143 393 80 849 80 849 154 071 112 884 128 139 158 648 80 849 149 495 80 849 117 460 80 849 80 849 80 849 80 849 158 648 149 495 77 798 141 868 103 731 80 849 77 798 149 495 144 919 79 324 114 410 114 410 117 460 80 849 118 986 118 986 118 986 118 986 118 986 132 715 158 648 132 715
51 KW - 60 KW 102 206 154 071 146 444 90 002 111 359 83 900 93 053 138 817 155 597 143 393 155 597 155 597 155 597 155 597 90 002 140 342 83 900 109 833 151 021 97 629 141 868 155 597 90 002 146 444 83 900 102 206 83 900 83 900 91 528 90 002 155 597 151 021 83 900 147 970 102 206 83 900 94 579 146 444 141 868 77 798 86 951 112 884 102 206 90 002 117 460 117 460 117 460 117 460 117 460 143 393 155 597 143 393
61 KW -70 KW 99 155 151 021 143 393 96 104 96 104 86 951 93 053 138 817 152 546 140 342 152 546 152 546 152 546 152 546 96 104 137 291 86 951 91 528 151 021 108 308 140 342 152 546 96 104 149 495 86 951 99 155 86 951 86 951 83 900 96 104 152 546 151 021 99 155 147 970 99 155 86 951 86 951 154 071 140 342 93 053 86 951 112 884 99 155 86 951 114 410 114 410 114 410 114 410 114 410 140 342 152 546 140 342
Teljesítmény kategóriák 71 KW -85 KW 86 KW-100 kW 100 680 93 053 152 546 93 053 144 919 140 342 96 104 108 308 109 833 108 308 90 002 108 308 94 579 108 308 140 342 138 817 154 071 152 546 141 868 131 190 154 071 152 546 154 071 152 546 154 071 152 546 154 071 152 546 91 528 108 308 138 817 131 190 138 817 131 190 100 680 99 155 152 546 147 970 103 731 112 884 141 868 143 393 154 071 155 597 90 002 108 308 151 021 155 597 103 731 117 460 100 680 99 155 146 444 143 393 137 291 137 291 109 833 112 884 103 731 117 460 154 071 152 546 152 546 151 021 109 833 97 629 154 071 149 495 100 680 99 155 135 766 140 342 90 002 111 359 144 919 152 546 144 919 149 495 135 766 134 240 96 104 108 308 118 986 112 884 100 680 99 155 103 731 111 359 115 935 114 410 115 935 114 410 115 935 114 410 115 935 114 410 115 935 114 410 141 868 131 190 154 071 152 546 141 868 131 190
1
101-120 kW 96 104 96 104 143 393 97 629 93 053 112 884 97 629 138 817 152 546 131 190 152 546 152 546 152 546 152 546 97 629 137 291 97 629 97 629 151 021 97 629 144 919 135 766 97 629 157 122 97 629 99 155 143 393 97 629 112 884 97 629 152 546 151 021 97 629 152 546 85 426 141 868 111 359 157 122 152 546 120 511 97 629 97 629 97 629 111 359 114 410 114 410 114 410 114 410 114 410 131 190 152 546 131 190
121-150 kW 99 155 99 155 143 393 99 155 99 155 120 511 97 629 125 088 138 817 131 190 138 817 138 817 138 817 138 817 97 629 137 291 97 629 97 629 151 021 97 629 144 919 135 766 97 629 155 597 97 629 137 291 143 393 97 629 112 884 97 629 152 546 151 021 97 629 152 546 88 477 134 240 111 359 134 240 154 071 100 680 97 629 97 629 97 629 111 359 114 410 114 410 114 410 114 410 114 410 131 190 138 817 131 190
151-180 kW 137 291 144 919 143 393 120 511 108 308 120 511 120 511 125 088 152 546 135 766 152 546 152 546 152 546 152 546 120 511 137 291 137 291 134 240 152 546 131 190 144 919 135 766 120 511 155 597 151 021 137 291 149 495 144 919 120 511 137 291 152 546 151 021 120 511 152 546 117 460 151 021 120 511 151 021 151 021 134 240 120 511 120 511 137 291 131 190 114 410 114 410 114 410 114 410 114 410 135 766 152 546 135 766
181 KW 141 868 144 919 143 393 118 986 108 308 118 986 118 986 125 088 129 664 135 766 129 664 129 664 129 664 129 664 118 986 143 393 143 393 137 291 152 546 131 190 144 919 135 766 118 986 157 122 140 342 141 868 151 021 144 919 118 986 137 291 152 546 151 021 126 613 152 546 109 833 137 291 118 986 158 648 144 919 137 291 118 986 118 986 141 868 134 240 114 410 114 410 114 410 114 410 114 410 135 766 129 664 135 766
Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói új szerződésekre Banki díjfizetés
0,98
MKB casco
0,96
MKB Lakásbiztosítás együttkötés
0,95
Economy E-mail
0,99 0,99
Köztisztviselő, közalkalmazott
0,95
Kisvállalkozó Biztosítóváltás kedvezmény
0,98 0,95
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagja
Díjszámítás paraméterei új szerződésekre Területi besorolás és korcsoport szorzók Szerződő életkorcsoportja
0,98
Üzemeltetési pótdíj
5 / 99,9
Kárelőzmény szorzó
0,98/1.1
Területi besorolás
22 éves korig
23-26 éves kor között
27-30 éves kor között
31-35 éves kor között
36-53 éves kor között
54-59 éves kor között
60-68 éves kor között
68 éves kor felett
1 2 3 4 5
3,41 3,55 3,24 2,50 2,27
2,31 2,28 2,28 2,01 1,46
1,38 1,29 1,37 1,17 0,86
0,98 0,82 0,87 0,75 0,55
1,07 0,92 0,94 0,79 0,61
1,38 1,04 1,21 1,02 0,76
0,99 0,79 0,86 0,73 0,57
1,14 0,94 1,00 0,84 0,62
Nem természetes személy 1,38 1,29 1,37 1,17 0,86
2,02 1,37 0,82 0,56 0,59 6 Jármű életkora szorzók Vezetői engedély kora szorzók 4 éves korig 4 éves kor felett 4 éves korig 4 éves kor felett 0,85 1,00 1,45 1,00 Hengerűrtartalom szorzók
0,72
0,51
0,60
0,82
851 ccm alatt
851-1150 ccm között
1151-1500 ccm között
1501-1700 ccm között
1701-2000 ccm között
0,45
0,59
0,64
0,74
0,70
Éves Féléves Negyedéves Havi
Szállítható személyek száma szorzók 8 vagy több személy 9
1-7 személy 1
2001-3000 ccm között
3000 ccm felett
Gépjármű használati idő szorzók 1 éves korig 1 éves kor felett 1,00 0,98 Üzemanyag szorzók Diesel
Egyéb üzemanyag
1,07
1,00
0,81 1,25 Díjfizetés gyakorisága szorzók
0,96 0,98 1,00 Nem választható
Bonus-malus szorzók személygépkocsikra kötött új szerződésekre Besorolás Szorzó
A00 0,93
B01 0,72
B02 0,71
B03 0,63
B04 0,57
B05 0,53
B06 0,49
B07 0,46
B08 0,45
B09 0,44
B10 0,40
M01 3,30
M02 4,10
M03 5,00
M04 6,60
Oldtimer személygépkocsikra kötött határozatlan idejű KGFB szerződések díjai új és meglévő szerződésekre Oldtimer személygépkocsi alapdíj
Díjszámítás menete oldtimer személygépkocsira kötött szerződés esetén: 1. Válassza ki a díjfizetés gyakoriságának megfelelő paramétert. 2. A "Bonus-malus szorzók oldtimer személygépkocsikra" tábla alapján meg kell határozni az alkalmazható díjszorzót a szerződő 2016. évi bonus-malus besorolása alapján. 3. A „Díjkedvezmények szorzói oldtimer személygépkocsikra” táblából ki kell választani a megfelelő díjszorzókat. A szerződő díjkedvezményre jogosult az alábbi esetekben: 3. a) A szerződő 2% MKB casco díjkedvezményre jogosult oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő casco biztosítással is rendelkezik az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél. A kedvezmény abban az esetben is igénybe vehető, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötésével egyidejűleg másik, nem oldtimer gépkocsira MKB casco szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a casco szerződésre vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a casco szerződés a későbbiekben megszűnik. 3. b) A szerződő 5% MKB Lakásbiztosítás együttkötés díjkedvezményre jogosult oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötését megelőző 30 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés aláírásának napján MKB Családi otthonbiztosítási szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a Családi otthonbiztosításra vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a lakás biztosítási szerződés a későbbiekben megszűnik. 3. c) A szerződő 2% közalkalmazott díjkedvezményre jogosult oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság közalkalmazotti jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 3. d) A szerződő 2% köztisztviselő díjkedvezményre jogosult oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 3. e) 2% kisvállalkozó díjkedvezmény vehető igénybe oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén, ha a szerződő társaságunknál egyidejűleg legalább 5 db személygépkocsira vagy tehergépkocsira határozatlan idejű KGFB szerződést köt. 3. f) 1% e-mail díjkedvezmény vehető igénybe oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha szerződő biztosítási ajánlatán e-mail címét megadja és aláírásával egyidejűleg beleegyezését adja ahhoz, hogy a Biztosító KGFB szerződésével kapcsolatos értesítő leveleit elektronikus formában továbbítsa a szerződő részére ezen e-mail cím felhasználásával. 3. g) A szerződő 2% díjkedvezményre jogosult határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagja. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó dokumentummal igazolható. 3. h) Üzemeltetési pótdíj szorzót - melynek értéke 5- kell alkalmazni a TAXI, a megkülönböztető jelzést használó, a reptéri kiszolgáló, nemzetközi közúti árufuvarozást végző járművekre, valamint a versenyautóra, továbbá a napi bérletbe adott járművekre kötött KGFB szerződések esetén. Üzemeltetési pótdíjat kell akkor is alkalmazni, ha a szerződő az ajánlaton úgy nyilatkozik, hogy egy biztosítási időszakon belül járművét tartósan (akár megszakításokkal) 30 napnál hosszabb ideig külföldön használja. A pótdíjszorzó 99,9 a veszélyes árut, tűz- és robbanásveszélyes anyagot szállító járművekre kötött szerződések esetében. 4. Kedvezmények összevonásának szabályai az alábbiak: 4. a) A közalkalmazott, köztisztviselő, kisvállalkozó, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara díjkedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. 4. b) Az összevont kedvezmény mértékének megállapítása a kedvezmény szorzók szorzata alapján történik! 5. A jármű kategóriájának megfelelő, "Oldtimer személygépkocsi alapdíj" táblában található alapdíjat szorozza meg az 1., 2., 3., 4. pontokban megállapított díjszorzókkal. Az így kapott érték a KGFB szerződés baleseti adó nélkül számított éves díja forintban.
1
Jármű kategória
Éves alapdíj
Személygépkocsi1 az összes teljesítmény kategóriában
18 200
Díjfizetés gyakorisága szorzók oldtimer személygépkocsikra Éves
0,96
Féléves
0,98
Negyedéves
1,00 Nem választható!
Havi
Díjkedvezmények szorzói oldtimer személygépkocsikra MKB casco
0,98
MKB Lakásbiztosítás együttkötés
0,95
Köztisztviselő, közalkalmazott
0,98
Kisvállalkozó, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
0,98
E-mail
0,99
Bonus-malus szorzók oldtimer személygépkocsikra A00
1,00
B05
0,63
B10
0,50
B01
0,86
B06
0,59
M01
2,00
B02
0,77
B07
0,57
M02
2,50
B03
0,71
B08
0,54
M03
3,00
B04
0,66
B09
0,52
M04
4,00
: Kizárólag az OT forgalmi rendszámmal rendelkező személygépkocsi! Amennyiben a jármű nem felel meg a kritériumnak, úgy a biztosítás díját a "Személygépkocsira kötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) KGFB szerződések díjai új szerződésekre" fejezetben leírtak szerint kell kiszámítani!
2
Személygépkocsira kötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) KGFB szerződések díjai meglévő szerződésekre a 2015. december 30-át követő első évfordulótól, továbbá a 2015. december 31-ét követő kockázatviselés kezdetű díj-nemfizetéses megszűnés után újra megkötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) szerződésekre a 2015. december 30-át követő első évfordulótól A társaságunknál 2016. január 1-ét megelőzően személygépkocsira megkötött, meglévő (határozatlan idejű, nem oldtimer) szerződés 2015. december 30-át követő első évfordulótól kezdődő biztosítási időszakára szóló díjának, valamint a 2015. december 31-ét követő kockázatviselés kezdetű, díj-nemfizetéses megszűnés után újra megkötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) szerződésekre a 2015. december 30-át követő első évfordulótólmeghatározása az alábbiak szerint történik:
4.j) A szerződő 7% hűség díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén a 2015.12.30-át követően kezdődő biztosítási időszakra vonatkozó díjból, amennyiben az MKB Általános Biztosító Zrt.-hez kötött, folyamatos KGFB szerződése 2011-ben, vagy korábban kezdődött. 4.k) A szerződő 2% közalkalmazott díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság közalkalmazotti jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 4.l) A szerződő 2% köztisztviselő díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 4.m) 2% kisvállalkozó díjkedvezmény vehető igénybe személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén, ha a szerződő társaságunknál egyidejűleg legalább 5 db személygépkocsira vagy tehergépkocsira határozatlan idejű KGFB szerződést köt. 4.n) A szerződő 2% díjkedvezményre jogosult határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagja. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó dokumentummal igazolható. 4.o) 1% Economy díjkedvezmény vehető igénybe a következő feltételek együttes teljesülése esetén: - a díjfizetés módja banki átutalás, vagy csoportos beszedési megbízás - a díjfizetés gyakorisága éves, vagy féléves - a szerződő jogosult e-mail kedvezményre - a szerződés személygépkocsira kötött, határozatlan idejű. 4. p) Kárelőzmény szorzó: 30 % pótdíjat kell alkalmazni, ha a biztosítási évforduló előtt az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél érvényben lévő KGFB szerződésen kettő vagy több káresemény történt, vagy a kockáztatviselés kezdetekor a KGFB szerződés kárelőzmény pótdíjjal lett megkötve. Szintén pótdíjat kell alkalmazni, ha az évforduló előtt díjnemfizetés jogcímen megszűnt szerződés visszakötése a jelen tarifa hatálya alatt történik, és a visszakötött szerződés az évfordulókor kárelőzmény szorzó pótdíjjal rendelkezik. 5. Kedvezmények összevonásának szabályai az alábbiak: A közalkalmazott, köztisztviselő, kisvállalkozó, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagság díjkedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. A hűségkedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. Az összevont kedvezmény mértékének megállapítása a kedvezmény szorzók szorzata alapján történik! 6. Üzemeltetési pótdíj szorzót - melynek értéke 2- kell alkalmazni a TAXI, a megkülönböztető jelzést használó, a reptéri kiszolgáló, nemzetközi közúti árufuvarozást végző járművekre, valamint a versenyautóra, továbbá a napi bérletbe adott járművekre kötött szerződések esetén. Üzemeltetési pótdíjat kell akkor is alkalmazni, ha a szerződő az ajánlaton úgy nyilatkozott, hogy egy biztosítási időszakon belül járművét tartósan (akár megszakításokkal) 30 napnál hosszabb ideig külföldön használja. A pótdíjszorzó 99,9 a veszélyes árut, tűz- és robbanásveszélyes anyagot szállító járművekre kötött szerződések esetében. 7. A gépjármű forgalmi engedélyéből meghatározott gyártmány és teljesítmény alapján ki kell választani a megfelelő alapdíjat a „Személygépkocsi alapdíjak teljesítmény kategóriák szerint meglévő szerződésekre” táblákból (4. oldal) az évforduló dátumának függvényében. A december 31-i évfordulós szerződések esetén az INDEX1, a január 1. vagy későbbi évfordulókkal rendelkező szerződések esetén az INDEX2 táblázat szerint kell az alapdíjat meghatározni. Amennyiben a gépjármű forgalmi engedélyében 0 - 20 KW közötti teljesítmény érték szerepel, de a gépjármű legalább 850 köbcentiméter lökettérfogatú, abban az esetben a 71 - 85 KW teljesítménynek megfelelő alapdíjat kell kiválasztani. 8. A 7. pont alapján kiválasztott alapdíjat szorozza meg a 2., 3., 4., 5., 6. pontokban megállapított díjszorzókkal. 9. Amennyiben a 8. pont alapján kapott érték kevesebb, mint 6 996 Ft, úgy a szerződés éves díja 6 996 Ft, egyéb esetben a 8. pont alapján kapott érték a szerződés éves díja forintban. 10. A 9. pont szerinti éves díjat ossza el a választott díjfizetési gyakoriságnak megfelelően 12-vel (havi gyakoriság esetén), vagy 4-gyel (negyedéves gyakoriság esetén), vagy 2-vel (féléves gyakoriság esetén), vagy 1-gyel (éves gyakoriság esetén). A kapott számot kerekítse egész számra a matematika általános szabályainak megfelelően és szorozza meg a díjfizetés gyakoriságának megfelelően 12-vel (havi gyakoriság esetén), vagy 4-gyel (negyedéves gyakoriság esetén), vagy 2-vel (féléves gyakoriság esetén), vagy 1-gyel (éves gyakoriság esetén). Az így kapott érték a szerződés baleseti adó nélkül számított fizetendő éves díja forintban.
1. Határozza meg a területi besorolást a 3. oldalon található „Területi besorolás irányítószámonként” táblából a szerződő állandó lakcímének, nem természetes személy esetén székhelyének irányítószáma alapján. 2. A „Díjszámítás paraméterei meglévő szerződésekre” táblázatból (5. oldal) válassza ki a szerződő, illetve a gépjármű jellemzőinek, valamint a díjfizetés gyakoriságának megfelelő paramétereket. Az aktuális életkorokat, illetve a gépjármű használati időt úgy kell meghatározni, hogy 2016-ből ki kell vonni a szerződő születésének évszámát, vagy a gépjármű gyártásának évszámát, vagy a gépjármű tulajdonszerzésének évszámát, vagy a jogosítvány megszerzésének évszámát. A hengerűrtartalommal nem rendelkező személygépkocsik esetén a 851 köbcentiméter alatti kategóriát kell választani. Amennyiben a szerződő nem rendelkezik vezetői engedéllyel, úgy a vezetői engedély kora szorzóval nem kell számolni. 3. A „Bonus-malus szorzók személygépkocsikra kötött meglévő szerződésekre” tábla alapján meg kell határozni az alkalmazható díjszorzót a szerződő 2016. évi bonus-malus besorolása alapján. 4. A társaságunknál kötött szerződéseken érvényesített kedvezmények közül a 2015. december 30-át követő első évfordulótól a "Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói meglévő szerződésekre" táblában található kedvezmény típusok maradnak érvényben a táblázatban feltüntetett paraméter értékkel. A „Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói meglévő szerződésekre” táblából ki kell választani a megfelelő díjszorzókat. A szerződő díjkedvezményre jogosult az alábbi esetekben: 4.a) A szerződő 2% banki díjfizetés díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződés díját banki csoportos beszedési megbízással vagy banki átutalással fizeti. 4.b) A szerződő 2% MKB casco díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő casco biztosítással is rendelkezik az MKB Általános Biztosító Zrt.nél. A kedvezmény abban az esetben is igénybe vehető, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötésével egyidejűleg MKB casco szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a casco szerződésre vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a casco szerződés a későbbiekben megszűnik. 4.c) A szerződő 5% MKB Lakásbiztosítás együttkötés díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötését megelőző 30 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés aláírásának napján MKB Családi otthonbiztosítási szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a Családi otthonbiztosításra vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a lakásbiztosítási szerződés a későbbiekben megszűnik. 4.d) A szerződő 1% gyerekkedvezményre jogosult, ha meglévő szerződésén ez a kedvezmény az évforduló előtt rögzítésre került. 4.e) 1% e-mail díjkedvezmény vehető igénybe személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha szerződő biztosítási ajánlatán e-mail címét megadja és aláírásával egyidejűleg beleegyezését adja ahhoz, hogy a Biztosító KGFB szerződésével kapcsolatos értesítő leveleit elektronikus formában továbbítsa a szerződő részére ezen e-mail cím felhasználásával. 4.f) A szerződő 8% biztosítóváltás díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén, ha a szerződés biztosítóváltás okkal jött létre. 4.g) A szerződő 2% hűség díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén a 2015.12.30-át követően kezdődő biztosítási időszakra vonatkozó díjból, amennyiben az MKB Általános Biztosító Zrt.-hez kötött, folyamatos KGFB szerződése 2014-ben kezdődött. 4.h) A szerződő 3% hűség díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén a 2015.12.30-át követően kezdődő biztosítási időszakra vonatkozó díjból, amennyiben az MKB Általános Biztosító Zrt.-hez kötött, folyamatos KGFB szerződése 2013- ban kezdődött. 4.i) A szerződő 8% hűség díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén a 2015.12.30-át követően kezdődő biztosítási időszakra vonatkozó díjból, amennyiben az MKB Általános Biztosító Zrt.-hez kötött, folyamatos KGFB szerződése 2012-ben kezdődött.
Területi besorolás irányítószámonként 1. terület 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1041 1042 1043 1044 1045 1046 1047 1048 1051 1052 1053 1054 1055 1056 1071 1072 1073 1074 1075 1076 1077 1078 1101 1102 1103 1104 1105 1106 1107 1108 1151 1152 1153 1154 1155 1156 1157 1158 1181 1182 1183 1184 1185 1186 1188 1191 1192 1193 1194 1195 1196 1201 1202 1203 1204 1205 1208 1209 1230 1237 1238 1239 2000 2001 2002 2003 2009 2011 2013 2014 2015 2016 2017 2019 2021 2022 2030 2031 2032 2033 2035 2036 2041 2042 2043 2045 2049 2051 2052 2089 2092 2093 2094 2096 2120 2121 2122 2123 2131 2132
2. terület 1021 1022 1023 1024 1025 1026 1027 1028 1029 1031 1032 1033 1034 1035 1036 1037 1038 1039 1061 1062 1063 1064 1065 1066 1067 1068 1069 1081 1082 1083 1084 1085 1086 1087 1088 1089 1091 1092 1093 1094 1095 1096 1097 1098 1111 1112 1113 1114 1115 1116 1117 1118 1119 1121 1122 1123 1124 1125 1126 1131 1132 1133 1134 1135 1136 1137 1138 1139 1141 1142 1143 1144 1145 1146 1147 1148 1149 1161 1162 1163 1164 1165 1171 1172 1173 1174 1211 1212 1213 1214 1215 1216 1221 1222 1223 1224 1225 2040 2133 2134
3. terület 2024 2025 2026 2038 2039 2053 2071 2072 2073 2074 2080 2081 2082 2083 2084 2085 2086 2087 2090 2095 2097 2098 2099 2100 2101 2102 2103 2105 2111 2112 2113 2117 2119 2135 2141 2142 2143 2144 2145 2146 2151 2152 2153 2161 2162 2182 2220 2221 2222 2225 2230 2233 2234 2310 2311 2312 2313 2314 2315 2316 2330 2331 2332 2335 2337 2351 2360 2363 2440 2441 2442 2443 2444 2461 2500 2501 2503 2509 2510 2511 2512 2517 2518 2519 2521 2522 2523 2524 2525 2526 2527 2528 2529 2531 2532 2533 2534 2600 2601 2602 2603 3500 3501 3502 3503 3504 3505 3506 3507 3508 3510 3513 3514 3515 3516 3517 3518 3519 3521 3523 3524 3525 3526 3527 3528 3529 3530 3531 3532 3533 3534 3535 3540 3541 3542 3543 3544 3545 3546 3547 3548 3558 7100 7101 7102 7103 7304 7400 7401 7402 7403 7404 7405 7406 7407 7408 7409 7600 7601 7602 7603 7604 7605 7606 7607 7608 7609 7611 7612 7613 7614 7615 7616 7617 7618 7620 7621 7622 7623 7624 7625 7626 7627 7628 7629 7630 7631 7632 7633 7634 7635 7636 7639 7642 7643 7645 7646 7647 7664 7668 7673 7675 7677 7691 7693 7741 7742 7743 7761 7762 7831 8200 8201 8202 8204 8205 8206 8207 8436 9000 9001 9002 9003 9004 9005 9006 9007 9008 9009 9011 9012 9013 9018 9019 9021 9022 9023 9024 9025 9026 9027 9028 9029 9030 9040 9400 9401 9402 9403 9404 9405 9406 9407 9408 9409
4. terület 2027 2028 2060 2061 2063 2064 2065 2066 2067 2091 2114 2115 2118 2163 2164 2165 2166 2167 2173 2176 2181 2184 2185 2191 2200 2201 2202 2209 2211 2212 2213 2216 2217 2243 2244 2300 2301 2336 2339 2364 2366 2451 2452 2453 2462 2463 2464 2465 2471 2472 2473 2475 2476 2535 2610 2611 2612 2613 2614 2615 2616 2618 2619 2621 2623 2624 2626 2627 2628 2640 2653 2682 2685 2686 2687 2688 2691 2800 2801 2802 2803 2804 2805 2806 2807 2808 2809 2821 2822 2823 2824 2831 2832 2833 2834 2835 2836 2837 2840 2841 2851 2852 2853 2854 2855 2856 2858 2859 2862 2870 2879 2881 2882 2883 2884 2885 2886 2887 2888 2889 2890 2891 2892 2893 2894 2896 2897 2898 2899 2900 2901 2902 2903 2904 2911 2921 2922 2931 2941 2942 2943 2944 2945 2946 2947 2948 2949 3100 3101 3102 3103 3104 3107 3109 3110 3121 3426 3433 3434 3435 3553 3554 3556 3557 3561 3571 3573 3711 3714 3718 3762 3791 3792 3793 3851 4000 4001 4002 4003 4004 4005 4006 4007 4008 4009 4010 4011 4012 4013 4014 4015 4017 4021 4024 4025 4026 4027 4028 4029 4030 4031 4032 4033 4034 4040 4041 4042 4043 4044 4045 4046 4047 4049 4077 4078 4079 4133 4200 4201 4202 4211 4212 4225 4241 4242 4243 4251 4271 4272 4273 4274 4275 4288 4400 4401 4402 4403 4404 4405 4406 4407 4410 4411 4412 4413 4431 4432 4433 4435 5600 5601 5602 5603 5604 5605 6754 7121 7143 7144 7150 7151 7153 7159 7187 7259 7261 7300 7301 7302 7303 7306 7309 7391 7394 7396 7431 7451 7452 7454 7461 7463 7471 7472 7473 7474 7475 7476 7477 7478 7479 7521 7522 7523 7666 7671 7672 7678 7681 7682 7694 7744 7745 7833 7940 8085 8086 8087 8088 8095 8097 8100 8101 8102 8103 8104 8105 8172 8174 8175 8181 8182 8183 8184 8191 8192 8193 8194 8195 8196 8220 8221 8222 8223 8225 8226 8227 8228 8229 8230 8231 8232 8233 8235 8236 8237 8241 8242 8243 8244 8245 8246 8247 8248 8250 8251 8252 8253 8254 8255 8256 8257 8258 8261 8262 8263 8264 8411 8412 8413 8440 8441 8442 8600 8601 8602 8603 8604 8609 8611 8900 8901 8902 8903 8904 8905 8906 8907 8908 8909 8923 9061 9062 9063 9071 9081 9082 9084 9086 9090 9113 9121 9141 9142 9143 9151 9152 9153 9154 9162 9171 9172 9173 9184 9421 9436 9494 9700 9701 9702 9703 9704 9705 9706 9707 9708 9709 9710 9719
5. terület Minden 1., 2., 3., 4., 6. területi csoportban nem szereplő irányítószám
6. terület 2116 2174 2193 2194 2214 2215 2235 2252 2253 2254 2255 2309 2321 2322 2343 2344 2345 2365 2367 2370 2371 2372 2373 2375 2376 2377 2378 2381 2625 2629 2631 2632 2633 2634 2635 2637 2638 2639 2683 2700 2701 2702 2703 2704 2711 2712 2713 2721 2723 2724 2735 2736 2737 2738 2740 2745 2746 2747 2750 2751 2752 2755 2764 2765 2766 2767 2768 2769 3123 3124 3125 3126 3127 3128 3129 3131 3132 3133 3134 3135 3136 3137 3138 3142 3143 3144 3145 3146 3147 3151 3152 3153 3154 3155 3161 3162 3163 3165 3170 3175 3176 3177 3178 3179 3181 3182 3183 3184 3185 3186 3187 3188 4060 4063 4064 4065 4066 4067 4069 4071 4074 4075 4080 4081 4085 4086 4090 4095 4096 4097 4100 4101 4103 4110 4114 4115 4116 4117 4118 4119 4121 4122 4123 4124 4125 4126 4127 4128 4130 4131 4132 4134 4135 4136 4137 4138 4141 4142 4143 4144 4145 4146 4150 4151 4152 4155 4161 4162 4163 4164 4171 4172 4173 4174 4175 4176 4177 4181 4183 4184 4220 4221 4224 4252 4253 4254 4261 4262 4263 4264 4266 4281 4283 4284 4285 4286 4287 5051 5052 5053 5054 5055 5061 5062 5063 5064 5065 5071 5072 5081 5082 5083 5084 5085 5091 5092 5093 5094 5095 5100 5101 5102 5111 5121 5122 5123 5124 5125 5126 5130 5131 5135 5136 5137 5141 5142 5143 5144 5151 5152 5200 5201 5211 5212 5213 5222 5231 5232 5233 5234 5235 5241 5242 5243 5244 5300 5301 5302 5308 5309 5310 5311 5321 5322 5323 5324 5331 5340 5341 5349 5350 5351 5358 5359 5361 5362 5363 5400 5401 5403 5404 5411 5412 5420 5421 5430 5431 5432 5435 5440 5441 5449 5451 5452 5453 5461 5462 5463 5464 5465 5471 5472 5473 5474 5475 5476 5500 5501 5502 5510 5515 5516 5520 5521 5525 5526 5527 5530 5534 5536 5537 5538 5539 5540 5541 5551 5552 5553 5555 5556 5561 5609 5621 5622 5624 5630 5631 5641 5642 5643 5650 5661 5662 5663 5664 5665 5666 5667 5668 5672 5673 5674 5675 5700 5701 5702 5703 5711 5712 5720 5721 5722 5725 5726 5727 5731 5732 5734 5741 5742 5743 5744 5745 5746 5747 5751 5752 5800 5801 5802 5811 5820 5830 5836 5837 5838 5900 5901 5902 5903 5904 5905 5906 5908 5909 5911 5919 5920 5925 5931 5932 5940 5945 5946 5947 5948 5949 6031 6032 6033 6035 6041 6042 6043 6045 6050 6055 6060 6061 6062 6063 6064 6065 6066 6067 6070 6075 6076 6077 6078 6080 6085 6086 6087 6088 6090 6093 6094 6095 6096 6097 6098 6100 6101 6102 6111 6112 6113 6114 6115 6116 6120 6131 6132 6133 6134 6135 6136 6200 6201 6211 6221 6222 6223 6224 6230 6235 6236 6237 6238 6239 6300 6301 6311 6320 6323 6325 6326 6327 6328 6331 6332 6333 6334 6335 6336 6337 6341 6342 6343 6344 6345 6346 6347 6348 6351 6352 6353 6400 6401 6411 6412 6413 6414 6421 6422 6423 6424 6425 6430 6435 6440 6444 6445 6446 6447 6448 6449 6451 6452 6453 6454 6455 6456 6500 6501 6502 6503 6511 6512 6513 6521 6522 6523 6524 6525 6527 6528 6600 6601 6602 6603 6611 6612 6613 6621 6622 6623 6624 6625 6630 6635 6636 6640 6641 6642 6645 6646 6647 6648 6755 6756 6758 6760 6762 6763 6764 6765 6766 6767 6768 6769 6772 6773 6774 6775 6781 6782 6783 6784 6785 6786 6787 6792 6793 6794 6795 6800 6801 6802 6803 6804 6805 6806 6808 6811 6821 6900 6901 6902 6903 6911 6912 6913 6914 6915 6916 6917 6921 6922 6923 6931 6932 6933 7000 7001 7002 7003 7011 7012 7013 7014 7015 7016 7017 7018 7019 7041 7184 7281 7282 7283 7284 7285 7286 7305 7331 7332 7333 7334 7342 7343 7344 7345 7346 7347 7348 7349 7351 7362 7370 7381 7383 7384 7385 7386 7393 7500 7501 7511 7512 7513 7514 7515 7516 7517 7530 7531 7532 7533 7534 7535 7536 7537 7538 7539 7541 7542 7543 7544 7545 7551 7552 7553 7555 7556 7557 7561 7562 7563 7570 7571 7572 7582 7584 7585 7586 7587 7588 7589 7661 7663 7683 7695 7696 7700 7701 7702 7711 7712 7714 7715 7716 7717 7718 7720 7722 7723 7724 7725 7726 7727 7728 7729 7731 7732 7733 7735 7737 7747 7751 7752 7753 7754 7755 7756 7757 7758 7759 7763 7766 7767 7768 7771 7772 7773 7774 7775 7781 7782 7783 7784 7785 7800 7801 7811 7812 7813 7814 7815 7817 7818 7821 7822 7823 7824 7825 7826 7827 7834 7835 7836 7837 7838 7839 7841 7843 7846 7847 7849 7850 7851 7853 7854 7900 7901 7911 7912 7913 7914 7915 7918 7921 7922 7923 7924 7925 7926 7931 7932 7934 7935 7936 7937 7938 7951 7952 7953 7954 7956 7957 7958 7960 7964 7965 7966 7967 7968 7971 7972 7973 7975 7976 7977 7979 7980 7981 7985 7986 7987 7988 8111 8112 8121 8122 8123 8124 8125 8126 8127 8128 8130 8131 8132 8133 8134 8135 8136 8137 8138 8139 8141 8142 8143 8144 8145 8146 8151 8152 8153 8154 8155 8156 8157 8171 8652 8653 8654 8655 8656 8657 8658 8660 8665 8666 8667 8668 8671 8672 8673 8674 8675 8676 8681 8683 8684 8685 8691 8692 8693 8694 8695 8696 8697 8698 8699 8700 8705 8706 8707 8708 8709 8710 8711 8712 8713 8714 8715 8716 8717 8718 8719 8721 8722 8723 8724 8725 8726 8728 8731 8732 8733 8734 8735 8736 8738 8739 8741 8742 8743 8744 8745 8746 8747 8761 8762 8764 8765 8767 8768 8769 8771 8772 8773 8774 8776 8777 8778 8781 8782 8783 8784 8785 8786 8787 8788 8789 8790 8792 8793 8795 8796 8797 8798 8799 8824 8825 8827 8831 8832 8833 8834 8835 8840 8849 8851 8852 8853 8854 8855 8856 8857 8858 8861 8862 8863 8864 8865 8866 8868 8871 8872 8873 8874 8876 8877 8878 8879 8881 8882 8883 8884 8885 8886 8887 8888 8891 8893 8895 8896 8960 8961 8966 8967 8969 8971 8973 8974 8975 8976 8977 8978 8981 8983 8984 8985 8986 8988 8989 8990 8991 8992 8994 8995 8996 8997 8998 8999
3
INDEX 1 Személygépkocsi alapdíjak teljesítmény kategóriák szerint meglévő szerződésekre azon szerződések esetében, melyek évfordulója 2015.12.31.
Gyártmány Audi BMW Chrysler Citroen Dacia Daewoo Chevrolet Daihatsu Ferrari Lamborghini R-R Aston Martin Bentley Maserati Fiat Alfa Romeo Lancia Ford Honda Hyundai Isuzu Jaguar Kia Land Rover Mazda Mercedes Benz Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Porsche Proton Renault Rover Saab Seat Skoda Ssangyong Subaru Suzuki Toyota Lexus Volvo VW Zastava Lada Wartburg Trabant Polski Fiat Maruti Infiniti Egyéb
- 37 KW 121 371 119 926 144 489 73 689 93 918 73 689 73 689 140 154 144 489 114 146 144 489 144 489 144 489 144 489 73 689 138 709 73 689 73 689 122 816 105 477 130 040 144 489 73 689 135 820 73 689 121 371 73 689 73 689 73 689 73 689 144 489 135 820 70 800 134 375 93 918 73 689 70 800 135 820 130 040 73 689 105 477 105 477 121 371 73 689 108 367 108 367 108 367 108 367 108 367 114 146 144 489 114 146
Teljesítmény kategóriák 38 KW - 50 KW 51 KW - 60 KW 61 KW -70 KW 71 KW -85 KW 86 KW-100 kW 111 257 96 808 93 918 95 363 88 138 150 269 145 934 143 044 144 489 88 138 150 269 138 709 135 820 137 265 132 930 76 579 85 249 91 028 91 028 102 587 98 253 105 477 91 028 104 032 102 587 76 579 79 469 82 359 85 249 102 587 78 024 88 138 88 138 89 583 102 587 134 375 131 485 131 485 132 930 131 485 150 269 147 379 144 489 145 934 144 489 125 705 135 820 132 930 134 375 124 261 150 269 147 379 144 489 145 934 144 489 150 269 147 379 144 489 145 934 144 489 150 269 147 379 144 489 145 934 144 489 150 269 147 379 144 489 145 934 144 489 76 579 85 249 91 028 86 693 102 587 135 820 132 930 130 040 131 485 124 261 76 579 79 469 82 359 131 485 124 261 76 579 104 032 86 693 95 363 93 918 145 934 143 044 143 044 144 489 140 154 106 922 92 473 102 587 98 253 106 922 121 371 134 375 132 930 134 375 135 820 150 269 147 379 144 489 145 934 147 379 76 579 85 249 91 028 85 249 102 587 141 599 138 709 141 599 143 044 147 379 76 579 79 469 82 359 98 253 111 257 111 257 96 808 93 918 95 363 93 918 76 579 79 469 82 359 138 709 135 820 76 579 79 469 82 359 130 040 130 040 76 579 86 693 79 469 104 032 106 922 76 579 85 249 91 028 98 253 111 257 150 269 147 379 144 489 145 934 144 489 141 599 143 044 143 044 144 489 143 044 73 689 79 469 93 918 104 032 92 473 134 375 140 154 140 154 145 934 141 599 98 253 96 808 93 918 95 363 93 918 76 579 79 469 82 359 128 595 132 930 73 689 89 583 82 359 85 249 105 477 141 599 138 709 145 934 137 265 144 489 137 265 134 375 132 930 137 265 141 599 75 134 73 689 88 138 128 595 127 150 108 367 82 359 82 359 91 028 102 587 108 367 106 922 106 922 112 701 106 922 111 257 96 808 93 918 95 363 93 918 76 579 85 249 82 359 98 253 105 477 112 701 111 257 108 367 109 812 108 367 112 701 111 257 108 367 109 812 108 367 112 701 111 257 108 367 109 812 108 367 112 701 111 257 108 367 109 812 108 367 112 701 111 257 108 367 109 812 108 367 125 705 135 820 132 930 134 375 124 261 150 269 147 379 144 489 145 934 144 489 125 705 135 820 132 930 134 375 124 261
101-120 kW 91 028 91 028 135 820 92 473 88 138 106 922 92 473 131 485 144 489 124 261 144 489 144 489 144 489 144 489 92 473 130 040 92 473 92 473 143 044 92 473 137 265 128 595 92 473 148 824 92 473 93 918 135 820 92 473 106 922 92 473 144 489 143 044 92 473 144 489 80 914 134 375 105 477 148 824 144 489 114 146 92 473 92 473 92 473 105 477 108 367 108 367 108 367 108 367 108 367 124 261 144 489 124 261
121-150 kW 93 918 93 918 135 820 93 918 93 918 114 146 92 473 118 481 131 485 124 261 131 485 131 485 131 485 131 485 92 473 130 040 92 473 92 473 143 044 92 473 137 265 128 595 92 473 147 379 92 473 130 040 135 820 92 473 106 922 92 473 144 489 143 044 92 473 144 489 83 804 127 150 105 477 127 150 145 934 95 363 92 473 92 473 92 473 105 477 108 367 108 367 108 367 108 367 108 367 124 261 131 485 124 261
151-180 kW 130 040 137 265 135 820 114 146 102 587 114 146 114 146 118 481 144 489 128 595 144 489 144 489 144 489 144 489 114 146 130 040 130 040 127 150 144 489 124 261 137 265 128 595 114 146 147 379 143 044 130 040 141 599 137 265 114 146 130 040 144 489 143 044 114 146 144 489 111 257 143 044 114 146 143 044 143 044 127 150 114 146 114 146 130 040 124 261 108 367 108 367 108 367 108 367 108 367 128 595 144 489 128 595
181 KW 134 375 137 265 135 820 112 701 102 587 112 701 112 701 118 481 122 816 128 595 122 816 122 816 122 816 122 816 112 701 135 820 135 820 130 040 144 489 124 261 137 265 128 595 112 701 148 824 132 930 134 375 143 044 137 265 112 701 130 040 144 489 143 044 119 926 144 489 104 032 130 040 112 701 150 269 137 265 130 040 112 701 112 701 134 375 127 150 108 367 108 367 108 367 108 367 108 367 128 595 122 816 128 595
121-150 kW 89 938 89 938 130 064 89 938 89 938 109 309 88 554 113 460 125 913 118 995 125 913 125 913 125 913 125 913 88 554 124 529 88 554 88 554 136 982 88 554 131 448 123 146 88 554 141 133 88 554 124 529 130 064 88 554 102 391 88 554 138 366 136 982 88 554 138 366 80 252 121 762 101 007 121 762 139 750 91 322 88 554 88 554 88 554 101 007 103 775 103 775 103 775 103 775 103 775 118 995 125 913 118 995
151-180 kW 124 529 131 448 130 064 109 309 98 240 109 309 109 309 113 460 138 366 123 146 138 366 138 366 138 366 138 366 109 309 124 529 124 529 121 762 138 366 118 995 131 448 123 146 109 309 141 133 136 982 124 529 135 599 131 448 109 309 124 529 138 366 136 982 109 309 138 366 106 542 136 982 109 309 136 982 136 982 121 762 109 309 109 309 124 529 118 995 103 775 103 775 103 775 103 775 103 775 123 146 138 366 123 146
181 KW 128 680 131 448 130 064 107 925 98 240 107 925 107 925 113 460 117 611 123 146 117 611 117 611 117 611 117 611 107 925 130 064 130 064 124 529 138 366 118 995 131 448 123 146 107 925 142 517 127 297 128 680 136 982 131 448 107 925 124 529 138 366 136 982 114 844 138 366 99 624 124 529 107 925 143 901 131 448 124 529 107 925 107 925 128 680 121 762 103 775 103 775 103 775 103 775 103 775 123 146 117 611 123 146
INDEX 2 Személygépkocsi alapdíjak teljesítmény kategóriák szerint meglévő szerződésekre azon szerződések esetében, melyek évfordulója 2016.01.01. vagy ezt követő időpont
Gyártmány Audi BMW Chrysler Citroen Dacia Daewoo Chevrolet Daihatsu Ferrari Lamborghini R-R Aston Martin Bentley Maserati Fiat Alfa Romeo Lancia Ford Honda Hyundai Isuzu Jaguar Kia Land Rover Mazda Mercedes Benz Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Porsche Proton Renault Rover Saab Seat Skoda Ssangyong Subaru Suzuki Toyota Lexus Volvo VW Zastava Lada Wartburg Trabant Polski Fiat Maruti Infiniti Egyéb
- 37 KW 116 227 114 844 138 366 70 567 89 938 70 567 70 567 134 215 138 366 109 309 138 366 138 366 138 366 138 366 70 567 132 831 70 567 70 567 117 611 101 007 124 529 138 366 70 567 130 064 70 567 116 227 70 567 70 567 70 567 70 567 138 366 130 064 67 799 128 680 89 938 70 567 67 799 130 064 124 529 70 567 101 007 101 007 116 227 70 567 103 775 103 775 103 775 103 775 103 775 109 309 138 366 109 309
Teljesítmény kategóriák 38 KW - 50 KW 51 KW - 60 KW 61 KW -70 KW 71 KW -85 KW 86 KW-100 kW 106 542 92 705 89 938 91 322 84 403 143 901 139 750 136 982 138 366 84 403 143 901 132 831 130 064 131 448 127 297 73 334 81 636 87 171 87 171 98 240 94 089 101 007 87 171 99 624 98 240 73 334 76 101 78 869 81 636 98 240 74 718 84 403 84 403 85 787 98 240 128 680 125 913 125 913 127 297 125 913 143 901 141 133 138 366 139 750 138 366 120 378 130 064 127 297 128 680 118 995 143 901 141 133 138 366 139 750 138 366 143 901 141 133 138 366 139 750 138 366 143 901 141 133 138 366 139 750 138 366 143 901 141 133 138 366 139 750 138 366 73 334 81 636 87 171 83 020 98 240 130 064 127 297 124 529 125 913 118 995 73 334 76 101 78 869 125 913 118 995 73 334 99 624 83 020 91 322 89 938 139 750 136 982 136 982 138 366 134 215 102 391 88 554 98 240 94 089 102 391 116 227 128 680 127 297 128 680 130 064 143 901 141 133 138 366 139 750 141 133 73 334 81 636 87 171 81 636 98 240 135 599 132 831 135 599 136 982 141 133 73 334 76 101 78 869 94 089 106 542 106 542 92 705 89 938 91 322 89 938 73 334 76 101 78 869 132 831 130 064 73 334 76 101 78 869 124 529 124 529 73 334 83 020 76 101 99 624 102 391 73 334 81 636 87 171 94 089 106 542 143 901 141 133 138 366 139 750 138 366 135 599 136 982 136 982 138 366 136 982 70 567 76 101 89 938 99 624 88 554 128 680 134 215 134 215 139 750 135 599 94 089 92 705 89 938 91 322 89 938 73 334 76 101 78 869 123 146 127 297 70 567 85 787 78 869 81 636 101 007 135 599 132 831 139 750 131 448 138 366 131 448 128 680 127 297 131 448 135 599 71 950 70 567 84 403 123 146 121 762 103 775 78 869 78 869 87 171 98 240 103 775 102 391 102 391 107 925 102 391 106 542 92 705 89 938 91 322 89 938 73 334 81 636 78 869 94 089 101 007 107 925 106 542 103 775 105 158 103 775 107 925 106 542 103 775 105 158 103 775 107 925 106 542 103 775 105 158 103 775 107 925 106 542 103 775 105 158 103 775 107 925 106 542 103 775 105 158 103 775 120 378 130 064 127 297 128 680 118 995 143 901 141 133 138 366 139 750 138 366 120 378 130 064 127 297 128 680 118 995
4
101-120 kW 87 171 87 171 130 064 88 554 84 403 102 391 88 554 125 913 138 366 118 995 138 366 138 366 138 366 138 366 88 554 124 529 88 554 88 554 136 982 88 554 131 448 123 146 88 554 142 517 88 554 89 938 130 064 88 554 102 391 88 554 138 366 136 982 88 554 138 366 77 485 128 680 101 007 142 517 138 366 109 309 88 554 88 554 88 554 101 007 103 775 103 775 103 775 103 775 103 775 118 995 138 366 118 995
Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói meglévő szerződésekre Csoportos beszedéses vagy banki átutalásos díjfizetési mód
0,98
MKB casco
0,98
Gyerekkedvezmény
0,99
Economy E-mail
0,99 0,99
Köztisztviselő, közalkalmazott
0,98
Kisvállalkozó
0,98
Biztosítóváltás kedvezmény
0,92
Hűség kedvezmény 2014-es szerződés kezdet esetén
0,98
Hűség kedvezmény 2013-as szerződés kezdet esetén
0,97
Hűség kedvezmény 2012-es szerződés kezdet esetén
Díjszámítás paraméterei meglévő szerződésekre Területi besorolás és korcsoport szorzók Szerződő életkorcsoportja Területi besorolás
3 éves korig 0,90
3,41 3,55 3,24 2,50 2,27 2,02
2,31 2,28 2,28 2,01 1,46 1,37
3 éves kor felett 1,00 Hengerűrtartalom szorzók
27-30 éves kor között
31-35 éves kor között
36-53 éves kor között
54-59 éves kor között
60-68 éves kor között
1,38 1,04 1,21 1,02 0,76 0,72
0,99 0,79 0,86 0,73 0,57 0,51
1,38 0,98 1,07 1,29 0,82 0,92 1,37 0,87 0,94 1,17 0,75 0,79 0,86 0,55 0,61 0,82 0,56 0,59 Vezetői engedély kora szorzók 4 éves korig 4 éves kor felett 1,30 1,00
68 éves kor felett
Nem természetes személy
1,14 1,38 0,94 1,29 1,00 1,37 0,84 1,17 0,62 0,86 0,60 0,82 Gépjármű használati idő szorzók 1 éves korig 1 éves kor felett 1,00 0,98 Üzemanyag szorzók
851 ccm alatt
851-1150 ccm között
1151-1500 ccm között
1501-1700 ccm között
1701-2000 ccm között
2001-3000 ccm között
3000 ccm felett
Diesel
Egyéb üzemanyag
0,45
0,59
0,64
0,74
0,70
0,81
1,25
1,07
1,00
Díjfizetés gyakorisága szorzók
0,93 2 / 99.9
Kárelőzmény szorzó MKB Lakásbiztosítás együttkötés Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagja
23-26 éves kor között
1 2 3 4 5 6 Jármű életkora szorzók
0,92
Hűség kedvezmény 2011-es, vagy korábbi szerződés kezdet esetén Üzemeltetési pótdíj
22 éves korig
1,3
Éves
0,96
Féléves
0,98
Negyedéves
1,00
Havi
1,02
0,95 0,98
Bonus-malus szorzók személygépkocsikra kötött meglévő szerződésekre Besorolás
A00
B01
B02
B03
B04
B05
B06
B07
B08
B09
B10
M01
M02
M03
M04
Szorzó
1,40
0,80
0,79
0,71
0,60
0,57
0,55
0,51
0,48
0,47
0,41
2,00
2,50
3,00
4,00
Határozott idejű szerződések és nem személygépkocsikra kötött határozatlan idejű KGFB szerződések díjai Díjfizetés gyakorisága szorzók
Nem személygépkocsikra kötött határozatlan idejű KGFB szerződések alapdíjai Tehergépkocsi éves díja 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegig Természetes személy szerződő Nem természetes személy 31 éves kor alatt 30 éves kor felett 235 000 123 000 155 000 Tehergépkocsi éves díja 3,5 t megengedett össztömeg felett 12 t megengedett legnagyobb össztömegig 338 000 Tehergépkocsi éves díja 12 t megengedett legnagyobb össztömeg felett 603 000 Egyéb járművek Járműkategória Éves díj Járműkategória Éves díj Motorkerékpár 12 kW teljesítményig
25 000
Vontatók
Motorkerékpár 13 kW-tól 35 kW teljesítményig
56 000
Pótkocsik, félpótkocsik 0,75 t megengedett legnagyobb össztömegig
Motorkerékpár 36 kW-tól 70 kW teljesítményig
79 000
Pótkocsik, félpótkocsik 0,75 t megengedett össztömeg felett 10 t megengedett legnagyobb össztömegig
603 000
Motorkerékpár 70 kW teljesítmény felett
130 000
Pótkocsik, félpótkocsik 10 t megengedett legnagyobb össztömeg felett
2 500 000
Éves Féléves Negyedéves Havi
0,96 0,98 1,00 Nem választható
Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói nem személygépkocsikra MKB casco MKB Lakásbiztosítás együttkötés Köztisztviselő, közalkalmazott Kisvállalkozó
4 500 000
0,98 0,95 0,98 0,98 0,99 0,98 5/99.9
E-mail Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagja Üzemeltetési pótdíj
50 000
Határozott időre szóló KGFB szerződések díjai 30 napra
Autóbusz 10-től 19 férőhelyig
1 500 000
Mezőgazdasági vontatók
24 900
Autóbusz 20-tól 42 férőhelyig
1 900 000
Lassú járművek
32 600
Autóbusz 43-tól 79 férőhelyig
2 100 000
Munkagépek
32 600
Autóbusz 80 férőhelytől
2 600 000
Segédmotoros kerékpárok
25 000
Járműkategória Személygépkocsi Motorkerékpár Autóbusz Tehergépjármű Lassú jármű Vontató Pótkocsi, félpótkocsi Mezőgazdasági vontató Munkagép Négykerekű segédmotoros kerékpár (Quad) Segédmotoros kerékpár P rendszámra kötött biztosítás Trolibusz
Havi díj (30 napra) 50 000 29 000 200 000 190 000 19 000 210 000 320 000 7 900 8 900 75 000 16 000 100 000 200 000
Bonus-malus szorzók nem személygépkocsikra kötött szerződésekre Besorolás Szorzó
A00 1,00
B01 0,86
B02 0,77
B03 0,71
B04 0,66
B05 0,63
B06 0,59
B07 0,57
B08 0,54
B09 0,52
B10 0,50
M01 2,00
M02 2,50
M03 3,00
M04 4,00
Díjszámítás menete nem személygépkocsira kötött szerződés esetén: 1. Válassza ki a díjfizetés gyakoriságának megfelelő paramétert. 2. A "Bonus-malus szorzók nem személygépkocsikra kötött szerződésekre" tábla alapján meg kell határozni az alkalmazható díjszorzót a szerződő 2016. évi bonus-malus besorolása alapján. Bonus-malus szorzó tehergépkocsi, motorkerékpár, autóbusz, vontató, mezőgazdasági vontató esetében alkalmazható. 3. A „Díjkedvezmények szorzói nem személygépkocsikra” táblából ki kell választani a megfelelő díjszorzókat. A szerződő díjkedvezményre jogosult az alábbi esetekben: 3. a) A szerződő 2% MKB casco díjkedvezményre jogosult nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő casco biztosítással is rendelkezik az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél. A kedvezmény abban az esetben is igénybe vehető, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötésével egyidejűleg másik, nem oldtimer gépkocsira MKB casco szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a casco szerződésre vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a casco szerződés a későbbiekben megszűnik. 3. b) A szerződő 5% MKB Lakásbiztosítás együttkötés díjkedvezményre jogosult nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötését megelőző 30 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés aláírásának napján MKB Családi otthonbiztosítási szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a Családi otthonbiztosításra vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a lakásbiztosítási szerződés a későbbiekben megszűnik. 3. c) A szerződő 2% közalkalmazott díjkedvezményre jogosult nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság közalkalmazotti jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 3. d) A szerződő 2% köztisztviselő díjkedvezményre jogosult nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 3. e) 2% kisvállalkozó díjkedvezmény vehető igénybe nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén, ha a szerződő társaságunknál egyidejűleg legalább 5 db személygépkocsira vagy tehergépkocsira határozatlan idejű KGFB szerződést köt. 3. f) A szerződő 2% díjkedvezményre jogosult határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagja. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó dokumentummal igazolható. 3. g) 1% e-mail díjkedvezmény vehető igénybe nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha szerződő biztosítási ajánlatán e-mail címét megadja és aláírásával egyidejűleg beleegyezését adja ahhoz, hogy a Biztosító KGFB szerződésével kapcsolatos értesítő leveleit elektronikus formában továbbítsa a szerződő részére ezen e-mail cím felhasználásával. 4. Üzemeltetési pótdíj szorzót - melynek értéke 5 - kell alkalmazni a TAXI, a megkülönböztető jelzést használó, a reptéri kiszolgáló, nemzetközi közúti árufuvarozást végző járművekre, valamint a versenyautóra, továbbá a napi bérletbe adott járművekre kötött szerződések esetén. Üzemeltetési pótdíjat kell akkor is alkalmazni, ha a szerződő az ajánlaton úgy nyilatkozott, hogy egy biztosítási időszakon belül járművét tartósan (akár megszakításokkal) 30 napnál hosszabb ideig külföldön használja. A pótdíjszorzó 99,9 a veszélyes árut, tűz- és robbanásveszélyes anyagot szállító járművekre kötött szerződések esetében. 5. Kedvezmények összevonásának szabályai az alábbiak: 5. a) A közalkalmazott, köztisztviselő, kisvállalkozó, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagság díjkedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. 5. b) Az összevont kedvezmény mértékének megállapítása a kedvezmény szorzók szorzata alapján történik! 6. A "Nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződések alapdíjai" táblából válassza ki a jármű fajtájának megfelelő alapdíjat. Az alapdíjat szorozza meg az 1., 2., 3., 4., 5. pontokban megállapított díjszorzókkal. Az így kapott érték a KGFB szerződés baleseti adó nélkül számított éves díja forintban.
5