MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2014. január 14-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10 §. alapján érvénytelen! 2012. január 1-től kezdődően a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény rendelkezései értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzemben tartóknak a biztosítási díjon felül baleseti adót kell fizetnie. Az adó mértéke az adóalap 30 %-a, de az adó a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta nem lehet több, mint 83 forint/gépjármű. Mivel a fedezetlenségi időszakban a biztosító nem visel kockázatot, a 83 Ft napi maximum nem érvényesíthető, ezért a fedezetlenségi díjat minden esetben 30%-os adó terheli. Az adó beszedésére és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezi. A befolyt összegből a biztosító először az időszakra eső baleseti adót köteles levonni, ezért ha az esedékes biztosítási díj, az esetleges fedezetlenségi díj és a baleseti adó együttes összegét nem fizeti meg, akkor biztosítása díjrendezetlen lesz, ami a szerződés megszűnését eredményezi! Jelen tarifa 2014. január 14-től a következő díjtarifa hirdetésben meghatározott hatályosság előtti napig alkalmazandó a 2014. január 14., vagy későbbi kockázatviselés kezdetű új szerződésekre, illetve az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél korábban megkötött, meglévő szerződések esetében a 2014.01.13-át követő első évfordulón lép hatályba, ha az évforduló a jelen tarifa hatálya alatt következik be. A díjtarifában alkalmazott fogalmak: Oldtimer személygépkocsi: a díjtarifa szerint oldtimer személygépkocsinak számít az OT forgalmi rendszámmal ellátott személygépkocsi, melyre a hirdetmény második oldalán található "Oldtimer személygépkocsikra kötött határozatlan idejű KGFB szerződések díjai 2014. január 13-át követő kockázatviselés kezdetű szerződésekre" című fejezetben leírtak szerint kell a biztosítás díját kiszámítani. Nem oldtimer személygépkocsi: minden olyan személygépkocsi, ami a díjtarifa szerint nem számít oldtimer személygépkocsinak. Meglévő szerződés: az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél korábban megkötött 2014. január 14-ét megelőző kockázatviselés kezdetű határozatlan idejű, nem megszűnt szerződés. Új szerződés: az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél kötött 2014. január 13-át követő kockázatviselés kezdetű szerződés.
Személygépkocsira kötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) KGFB szerződések díjai új szerződésekre A személygépkocsira kötött határozatlan idejű szerződés díjának meghatározása az alábbiak szerint történik. Az 1-8-ig terjedő pontokban leírt számítási mód szerint kiszámított díjak forintban értendők.
4. f) a
1. 2.
3. 4. 4. a) a 4. b) a
4. c) a
4. d) a
4. e) a
Határozza meg a területi besorolást az 5. oldalon található „Területi besorolás irányítószámonként” táblából a szerződő állandó lakcímének, nem természetes személy esetén székhelyének irányítószáma alapján. A „Díjszámítás paraméterei új szerződésekre” táblázatból válassza ki a szerződő, illetve a gépjármű jellemzőinek, valamint a díjfizetés gyakoriságának megfelelő paramétereket. Az aktuális életkorokat, illetve a gépjármű használati időt úgy kell meghatározni, hogy 2014-ből ki kell vonni a szerződő születésének évszámát, vagy a gépjármű gyártásának évszámát, vagy a gépjármű üzemben tartás megkezdésének évszámát, vagy a jogosítvány megszerzésének évszámát. A hengerűrtartalommal nem rendelkező személygépkocsik esetén a 851 köbcentiméter alatti kategóriát kell választani. Amennyiben a szerződő nem rendelkezik vezetői engedéllyel, úgy a vezetői engedély kora szorzóval nem kell számolni. A „Bonus-malus szorzók személygépkocsikra kötött új szerződésekre” tábla alapján meg kell határozni az alkalmazható díjszorzót a szerződő 2014. évi bonus-malus besorolása alapján. A „Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói új szerződésekre” táblából ki kell választani a megfelelő díjszorzókat. A szerződő díjkedvezményre jogosult az alábbi esetekben: A szerződő 2% banki díjfizetés díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződés díját banki csoportos beszedési megbízással vagy banki átutalással fizeti. A szerződő 5% MKB Lakásbiztosítás együttkötés díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötését megelőző 30 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés aláírásának napján MKB Családi otthonbiztosítási szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a Családi otthonbiztosításra vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a lakás biztosítási szerződés a későbbiekben megszűnik. A szerződő 2% MKB casco díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő casco biztosítással is rendelkezik az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél. A kedvezmény abban az esetben is igénybe vehető, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötésével egyidejűleg MKB casco szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a casco szerződésre vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a casco szerződés a későbbiekben megszűnik. A szerződő gyermek díjkedvezményre jogosult a személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződővel közös háztartásban élő gyermeke a szerződés kötéskor 15 évnél fiatalabb (életkor=kockázatviselés kezdetének éve-születés éve). A kedvezményre való jogosultság a gyermek születési anyakönyvi kivonatának, vagy TAJ kártyájának, vagy lakcímkártyájának másolatával igazolható. A díjkedvezmény mértéke 2%. 1% e-mail díjkedvezmény vehető igénybe személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha szerződő biztosítási ajánlatán e-mail címét megadja és aláírásával egyidejűleg beleegyezését adja ahhoz, hogy a Biztosító KGFB szerződésével kapcsolatos értesítő leveleit elektronikus formában továbbítsa a szerződő részére ezen e-mail cím felhasználásával.
4. g) a 4. h) a 4. i) a 4. j) a
5. 5. a) 5. b) 6.
7.
8. 9. 10.
A szerződő 4% biztosítóváltás díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés díjából, ha a biztosítási ajánlaton a szerződéskötés okaként biztosítóváltás van feltüntetve. A díjkedvezmény érvényesítéséhez - jogszabályi kötelezettség alapján - a szerződő köteles feltüntetni előzményszerződés számát és az előzmény biztosító nevét is. A szerződő 2% közalkalmazott díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság közalkalmazotti jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. A szerződő 2% köztisztviselő díjkedvezményre jogosult személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 2% kisvállalkozó díjkedvezmény vehető igénybe személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén, ha a szerződő társaságunknál egyidejűleg legalább 5 db személygépkocsira vagy tehergépkocsira határozatlan idejű KGFB szerződést köt. 1% Economy díjkedvezmény vehető igénybe a következő feltételek együttes teljesülése esetén: - a díjfizetés módja banki átutalás, vagy csoportos beszedési megbízás - a díjfizetés gyakorisága éves, vagy féléves - a szerződő jogosult e-mail kedvezményre - a szerződés személygépkocsira kötött, határozatlan idejű. Kedvezmények összevonásának szabályai az alábbiak: A közalkalmazott, köztisztviselő, kisvállalkozó díjkedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. Az összevont kedvezmény mértékének megállapítása a kedvezmény szorzók szorzata alapján történik! Üzemeltetési pótdíj szorzót kell alkalmazni a TAXI, a megkülönböztető jelzést használó, a reptéri kiszolgáló, nemzetközi közúti árufuvarozást végző járművekre, valamint a versenyautóra, továbbá a napi bérletbe adatott járművekre kötött KGFB szerződések esetén, melynek értéke 2. A pótdíjszorzó 99,9 a veszélyes árut, tűz és robbanás veszélyes anyagot szállító járművekre kötött szerződések esetében. A gépjármű forgalmi engedélyéből meghatározott gyártmány és teljesítmény alapján ki kell választani a megfelelő alapdíjat a „Személygépkocsi alapdíjak teljesítmény kategóriák szerint új szerződésekre” táblából. Amennyiben a gépjármű forgalmi engedélyében 0 - 20 KW közötti teljesítmény érték szerepel, de a gépjármű legalább 850 köbcentiméter lökettérfogatú, abban az esetben a 71 - 85 KW teljesítménynek megfelelő alapdíjat kell kiválasztani. A 7. pont alapján kiválasztott alapdíjat szorozza meg a 2., 3., 4., 5., 6. pontokban megállapított díjszorzókkal. Amennyiben a 8. pont alapján kapott érték kevesebb, mint 6 996 Ft, úgy a szerződés éves díja 6 996 Ft, egyéb esetben a 8. pont alapján kapott érték a szerződés éves díja forintban. A 9. pont szerinti éves díjat ossza el a választott díjfizetési gyakoriságnak megfelelően 4-gyel (negyedéves gyakoriság esetén), vagy 2-vel (féléves gyakoriság esetén), vagy 1-gyel (éves gyakoriság esetén). A kapott számot kerekítse egész számra a matematika általános szabályainak megfelelően és szorozza meg a díjfizetés gyakoriságának megfelelően 4-gyel (negyedéves gyakoriság esetén), vagy 2-vel (féléves gyakoriság esetén), vagy 1-gyel (éves gyakoriság esetén). Az így kapott érték a KGFB szerződés baleseti adó nélkül számított fizetendő éves díja forintban.
Személygépkocsi alapdíjak teljesítmény kategóriák szerint új szerződésekre Gyártmány Audi BMW Chrysler Citroen Dacia Daewoo Chevrolet Daihatsu Ferrari Lamborghini R-R Aston Martin Bentley Maserati Fiat Alfa Romeo Lancia Ford Honda Hyundai Isuzu Jaguar Kia Land Rover Mazda Mercedes Benz Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Porsche Proton Renault Rover Saab Seat Skoda Ssangyong Subaru Suzuki Toyota Lexus Volvo VW Zastava Lada Wartburg Trabant Polski Fiat Maruti Egyéb
- 37 KW 84 840 83 830 101 000 51 510 65 650 51 510 51 510 97 970 101 000 101 000 101 000 101 000 101 000 101 000 51 510 96 960 51 510 51 510 85 850 73 730 90 900 101 000 51 510 94 940 51 510 84 840 51 510 51 510 51 510 51 510 101 000 94 940 49 490 93 930 65 650 51 510 49 490 94 940 90 900 51 510 73 730 73 730 84 840 51 510 75 750 75 750 75 750 75 750 75 750 82 820 79 790
38 KW - 50 KW 78 780 106 050 106 050 54 540 68 680 54 540 54 540 93 930 106 050 106 050 106 050 106 050 106 050 106 050 54 540 95 950 54 540 54 540 103 020 75 750 85 850 106 050 54 540 99 990 54 540 78 780 54 540 54 540 54 540 54 540 106 050 99 990 51 510 93 930 68 680 54 540 51 510 99 990 96 960 55 550 76 760 76 760 78 780 54 540 79 790 79 790 79 790 79 790 79 790 85 850 88 880
51 KW - 60 KW 68 680 103 020 97 970 60 600 74 740 56 560 56 560 92 920 104 030 104 030 104 030 104 030 104 030 104 030 60 600 93 930 56 560 71 710 101 000 65 650 94 940 104 030 60 600 97 970 56 560 68 680 56 560 56 560 56 560 60 600 104 030 101 000 56 560 98 980 68 680 56 560 63 630 97 970 94 940 54 540 58 580 75 750 68 680 60 600 78 780 78 780 78 780 78 780 78 780 88 880 95 950
61 KW -70 KW 65 650 99 990 94 940 63 630 63 630 57 570 57 570 91 910 101 000 101 000 101 000 101 000 101 000 101 000 63 630 90 900 57 570 58 580 99 990 71 710 92 920 101 000 63 630 98 980 57 570 65 650 57 570 57 570 56 560 63 630 101 000 99 990 65 650 97 970 65 650 57 570 57 570 102 010 92 920 57 570 57 570 74 740 65 650 57 570 75 750 75 750 75 750 75 750 75 750 88 880 92 920
Teljesítmény kategóriák 71 KW -85 KW 86 KW-100 kW 66 660 61 610 101 000 61 610 95 950 92 920 63 630 71 710 72 720 71 710 59 590 71 710 59 590 71 710 92 920 91 910 102 010 101 000 102 010 101 000 102 010 101 000 102 010 101 000 102 010 101 000 102 010 101 000 60 600 71 710 91 910 86 860 91 910 86 860 65 650 64 640 101 000 97 970 68 680 74 740 93 930 94 940 102 010 103 020 59 590 71 710 99 990 103 020 68 680 77 770 66 660 65 650 96 960 94 940 90 900 90 900 72 720 74 740 68 680 77 770 102 010 101 000 101 000 99 990 72 720 64 640 102 010 98 980 66 660 65 650 89 890 92 920 59 590 73 730 95 950 101 000 95 950 98 980 89 890 88 880 63 630 71 710 78 780 74 740 66 660 65 650 68 680 73 730 76 760 75 750 76 760 75 750 76 760 75 750 76 760 75 750 76 760 75 750 89 890 88 880 93 930 86 860
1. oldal
101-120 kW 63 630 63 630 94 940 64 640 61 610 74 740 64 640 91 910 101 000 101 000 101 000 101 000 101 000 101 000 64 640 90 900 64 640 64 640 99 990 64 640 95 950 89 890 64 640 104 030 64 640 65 650 94 940 64 640 74 740 64 640 101 000 99 990 64 640 101 000 56 560 93 930 73 730 104 030 101 000 79 790 64 640 64 640 64 640 73 730 75 750 75 750 75 750 75 750 75 750 92 920 86 860
121-150 kW 65 650 65 650 94 940 65 650 65 650 79 790 64 640 82 820 91 910 91 910 91 910 91 910 91 910 91 910 64 640 90 900 64 640 64 640 99 990 64 640 95 950 89 890 64 640 103 020 64 640 90 900 94 940 64 640 74 740 64 640 101 000 99 990 64 640 101 000 58 580 88 880 73 730 88 880 102 010 66 660 64 640 64 640 64 640 73 730 75 750 75 750 75 750 75 750 75 750 88 880 86 860
151-180 kW 90 900 95 950 94 940 79 790 71 710 79 790 79 790 82 820 101 000 101 000 101 000 101 000 101 000 101 000 79 790 90 900 90 900 88 880 101 000 86 860 95 950 89 890 79 790 103 020 99 990 90 900 98 980 95 950 79 790 90 900 101 000 99 990 79 790 101 000 77 770 99 990 79 790 99 990 99 990 88 880 79 790 79 790 90 900 86 860 75 750 75 750 75 750 75 750 75 750 88 880 89 890
181 KW 93 930 95 950 94 940 78 780 71 710 78 780 78 780 82 820 85 850 85 850 85 850 85 850 85 850 85 850 78 780 94 940 94 940 90 900 101 000 86 860 95 950 89 890 78 780 104 030 92 920 93 930 99 990 95 950 78 780 90 900 101 000 99 990 83 830 101 000 72 720 90 900 78 780 105 040 95 950 90 900 78 780 78 780 93 930 88 880 75 750 75 750 75 750 75 750 75 750 90 900 89 890
Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói új szerződésekre
Díjszámítás paraméterei új szerződésekre Területi besorolás és korcsoport szorzók
Banki díjfizetés
0,98
MKB casco
0,98
MKB Lakásbiztosítás együttkötés
0,95
Gyermek kedvezmény
0,98
Economy
0,99
E-mail
0,99
Közalkalmazott
0,98
Szerződő életkorcsoportja Területi besorolás
22 éves korig
23-26 éves kor között
27-30 éves kor között
31-35 éves kor között
36-53 éves kor között
54-59 éves kor között
Kisvállalkozó
3,41
2,31
1,38
0,98
1,07
1,38
1,00
1,45
1,38
3,57
2,30
1,31
0,84
0,90
1,06
0,77
1,19
1,31
3
3,24
2,28
1,37
0,87
0,94
1,21
0,87
1,28
1,37
4
2,50
2,01
1,17
0,75
0,79
1,02
0,74
1,07
1,17
5
2,27
1,46
0,86
0,55
0,58
0,76
0,54
0,78
0,86
6
2,02
1,37
0,82
0,53
0,56
0,72
0,52
0,76
0,82
Vezetői engedély kora szorzók
Gépjármű használati idő szorzók
3 éves korig
3 éves kor felett
4 éves korig
4 éves kor felett
1 éves korig
1 éves kor felett
0,90
1,00
1,30
1,00
1,00
0,98
851 ccm alatt 851-1150 ccm között 0,45
0,98
Nem természetes személy
1
Jármű életkora szorzók
0,98
68 éves kor felett
2
Hengerűrtartalom szorzók Köztisztviselő
60-68 éves kor között
0,57
Üzemanyag szorzók
1151-1500 ccm között
1501-1700 ccm között
1701-2000 ccm között
2001-3000 ccm között
3000 ccm felett
Diesel
Egyéb üzemanyag
0,62
0,74
0,70
0,81
1,25
1,05
1,00
Díjfizetés gyakorisága szorzók Biztosítóváltás kedvezmény
Üzemeltetési pótdíj
0,96
2 / 99,9
Éves
0,96
Féléves
0,98
Negyedéves
1,00
Havi
Nem választható!
Bonus-malus szorzók személygépkocsikra kötött új szerződésekre Besorolás
A00
B01
B02
B03
B04
B05
B06
B07
B08
B09
B10
M01
M02
M03
M04
Szorzó
1,00
0,82
0,72
0,65
0,59
0,58
0,52
0,51
0,50
0,49
0,46
2,20
2,75
3,30
4,40
Oldtimer személygépkocsikra kötött határozatlan idejű KGFB szerződések díjai 2014. január 13-át követő kockázatviselés kezdetű szerződésekre
Oldtimer személygépkocsi alapdíj
Díjszámítás menete oldtimer személygépkocsira kötött szerződés esetén:
Éves alapdíj
Jármű kategória
1. Válassza ki a díjfizetés gyakoriságának megfelelő paramétert. 2. A "Bonus-malus szorzók oldtimer személygépkocsikra" tábla alapján meg kell határozni az alkalmazható díjszorzót a szerződő 2014. évi bonus-malus besorolása alapján.
Személygépkocsi1 az összes teljesítmény kategóriában
3. A „Díjkedvezmények szorzói oldtimer személygépkocsikra” táblából ki kell választani a megfelelő díjszorzókat. A szerződő díjkedvezményre jogosult az alábbi esetekben: 3. a) A szerződő 2% MKB casco díjkedvezményre jogosult oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő casco biztosítással is rendelkezik az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél. A kedvezmény abban az esetben is igénybe vehető, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötésével egyidejűleg másik, nem oldtimer gépkocsira MKB casco szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a casco szerződésre vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a casco szerződés a későbbiekben megszűnik. 3. b) A szerződő 5% MKB Lakásbiztosítás együttkötés díjkedvezményre jogosult oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötését megelőző 30 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés aláírásának napján MKB Családi otthonbiztosítási szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a Családi otthonbiztosításra vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a lakás biztosítási szerződés a későbbiekben megszűnik. 3. c) A szerződő 2% közalkalmazott díjkedvezményre jogosult oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság közalkalmazotti jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 3. d) A szerződő 2% köztisztviselő díjkedvezményre jogosult oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 3. e) 2% kisvállalkozó díjkedvezmény vehető igénybe oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén, ha a szerződő társaságunknál egyidejűleg legalább 5 db személygépkocsira vagy tehergépkocsira határozatlan idejű KGFB szerződést köt. 3. f) 1% e-mail díjkedvezmény vehető igénybe oldtimer személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha szerződő biztosítási ajánlatán e-mail címét megadja és aláírásával egyidejűleg beleegyezését adja ahhoz, hogy a Biztosító KGFB szerződésével kapcsolatos értesítő leveleit elektronikus formában továbbítsa a szerződő részére ezen e-mail cím felhasználásával.
8 200
Díjfizetés gyakorisága szorzók Éves
0,96
Féléves
0,98
Negyedéves
1,00
Havi
Nem választható!
Díjkedvezmények szorzói oldtimer személygépkocsikra MKB casco
0,98
MKB Lakásbiztosítás együttkötés
0,95
Köztisztviselő, közalkalmazott
0,98
Kisvállalkozó
0,98
E-mail
0,99
Bonus-malus szorzók oldtimer személygépkocsikra
4. Kedvezmények összevonásának szabályai az alábbiak: A00
1,00
B05
0,63
B10
0,50
4. a) A közalkalmazott, köztisztviselő, kisvállalkozó díjkedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. 4. b) Az összevont kedvezmény mértékének megállapítása a kedvezmény szorzók szorzata alapján történik!
B01
0,86
B06
0,59
M01
2,00
B02
0,77
B07
0,57
M02
2,50
5. A jármű kategóriájának megfelelő, "Oldtimer személygépkocsi alapdíj" táblában található alapdíjat szorozza meg az 1., 2., 3., 4. pontokban megállapított díjszorzókkal. Az így kapott érték a KGFB szerződés baleseti adó nélkül számított éves díja forintban.
B03
0,71
B08
0,54
M03
3,00
B04
0,66
B09
0,52
M04
4,00
1 : Kizárólag az OT forgalmi rendszámmal rendelkező személygépkocsi! Amennyiben a jármű nem felel meg a kritériumnak, úgy a biztosítás díját a "Személygépkocsira kötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) KGFB szerződések díjai új szerződésekre" fejezetben leírtak szerint kell kiszámítani!
2. oldal
Személygépkocsira kötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) KGFB szerződések díjai meglévő szerződésekre, továbbá a 2014. január 13-át követő kockázatviselés kezdetű díj-nemfizetéses megszűnés után újra megkötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) szerződésekre a 2014. január 13-át követő első évfordulótól
A társaságunknál 2014. január 14-ét megelőzően személygépkocsira megkötött meglévő és a 2014. január 13át követő kockázatviselés kezdetű díj-nemfizetéses megszűnés után újra megkötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) szerződés 2014. január 13-át követő első évfordulótól kezdődő biztosítási időszakára szóló díjának meghatározása az alábbiak szerint történik.
4. f) a 4. g)
Határozza meg a területi besorolást az 5. oldalon található „Területi besorolás irányítószámonként” táblából a szerződő állandó lakcímének, nem természetes személy esetén székhelyének irányítószáma alapján. A „Díjszámítás paraméterei meglévő szerződésekre” táblázatból válassza ki a szerződő, illetve a gépjármű jellemzőinek, valamint a díjfizetés gyakoriságának megfelelő paramétereket. Az aktuális életkorokat, illetve a gépjármű használati időt úgy kell meghatározni, hogy 2014-ből ki kell vonni a szerződő születésének évszámát, vagy a gépjármű gyártásának évszámát, vagy a gépjármű üzemben tartás megkezdésének évszámát, vagy a jogosítvány megszerzésének évszámát. A hengerűrtartalommal nem rendelkező személygépkocsik esetén a 851 köbcentiméter alatti kategóriát kell választani. Amennyiben a szerződő nem rendelkezik vezetői engedéllyel, úgy a vezetői engedély kora szorzóval nem kell számolni. A „Bonus-malus szorzók személygépkocsikra kötött meglévő szerződésekre” tábla alapján meg kell határozni az alkalmazható díjszorzót a szerződő 2014. évi bonus-malus besorolása alapján. A „Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói meglévő szerződésekre” táblából ki kell választani a megfelelő díjszorzókat. A szerződő díjkedvezményre jogosult az alábbi esetekben:
1. 2.
3. 4.
4. a)
4. b) a 4. c) a 4. d) a 4. e)
a
A társaságunknál kötött szerződéseken érvényesített kedvezmények közül a 2014. január 13-át követő első évfordulótól a "Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói meglévő szerződésekre" táblában található kedvezmény típusok maradnak érvényben a táblázatban feltüntetett paraméter értékkel. A szerződő 9% biztosítóváltás díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén, ha a szerződés biztosítóváltás okkal jött létre. A szerződő 2% hűség díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén a 2014.01.13-át követően kezdődő biztosítási időszakra vonatkozó díjból, amennyiben az MKB Általános Biztosító Zrt.-hez kötött, folyamatos KGFB szerződése 2013-ban kezdődött. A szerződő 3% hűség díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén a 2014.01.13-át követően kezdődő biztosítási időszakra vonatkozó díjból, amennyiben az MKB Általános Biztosító Zrt.-hez kötött, folyamatos KGFB szerződése 2012-ben kezdődött. A szerződő 8% hűség díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén a 2014.01.13-át követően kezdődő biztosítási időszakra vonatkozó díjból, amennyiben az MKB Általános Biztosító Zrt.-hez kötött, folyamatos KGFB szerződése 2011-ben kezdődött.
A szerződő 7% hűség díjkedvezményre jogosult társaságunknál személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén a 2014.01.13-át követően kezdődő biztosítási időszakra vonatkozó díjból, amennyiben az MKB Általános Biztosító Zrt.-hez kötött, folyamatos KGFB szerződése 2010-ben, vagy korábban kezdődött. 1% Economy díjkedvezmény vehető igénybe a következő feltételek együttes teljesülése esetén: - a díjfizetés módja banki átutalás, vagy csoportos beszedési megbízás - a díjfizetés gyakorisága éves, vagy féléves - a szerződő jogosult e-mail kedvezményre - a szerződés személygépkocsira kötött, határozatlan idejű.
5.
Kedvezmények összevonásának szabályai az alábbiak:
5. a) 5. b) 5. c)
A közalkalmazott, köztisztviselő, kisvállalkozó kedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. A hűségkedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. Az összevont kedvezmény mértékének megállapítása a kedvezmény szorzók szorzata alapján történik!
6.
Üzemeltetési pótdíj szorzót kell alkalmazni a TAXI, a megkülönböztető jelzést használó, a reptéri kiszolgáló, nemzetközi közúti árufuvarozást végző járművekre, valamint a versenyautóra, továbbá a napi bérletbe adatott járművekre kötött szerződések esetén, melynek értéke 1,5. A pótdíjszorzó 99,9 a veszélyes árut, tűz és robbanás veszélyes anyagot szállító járművekre kötött szerződések esetében. A gépjármű forgalmi engedélyéből meghatározott gyártmány és teljesítmény alapján ki kell választani a megfelelő alapdíjat a „Személygépkocsi alapdíjak teljesítmény kategóriák szerint meglévő szerződésekre” táblából. Amennyiben a gépjármű forgalmi engedélyében 0 - 20 KW közötti teljesítmény érték szerepel, de a gépjármű legalább 850 köbcentiméter lökettérfogatú, abban az esetben a 71 - 85 KW teljesítménynek megfelelő alapdíjat kell kiválasztani. A 7. pont alapján kiválasztott alapdíjat szorozza meg a 2., 3., 4., 5., 6. pontokban megállapított díjszorzókkal. Amennyiben a 8. pont alapján kapott érték kevesebb, mint 6 996 Ft, úgy a szerződés éves díja 6 996 Ft, egyéb esetben a 8. pont alapján kapott érték a szerződés éves díja forintban. A 9. pont szerinti éves díjat ossza el a választott díjfizetési gyakoriságnak megfelelően 12-vel (havi gyakoriság esetén), vagy 4-gyel (negyedéves gyakoriság esetén), vagy 2-vel (féléves gyakoriság esetén), vagy 1-gyel (éves gyakoriság esetén). A kapott számot kerekítse egész számra a matematika általános szabályainak megfelelően és szorozza meg a díjfizetés gyakoriságának megfelelően 12-vel (havi gyakoriság esetén), vagy 4gyel (negyedéves gyakoriság esetén), vagy 2-vel (féléves gyakoriság esetén), vagy 1-gyel (éves gyakoriság esetén). Az így kapott érték a szerződés baleseti adó nélkül számított fizetendő éves díja forintban.
7.
8. 9. 10.
Személygépkocsi alapdíjak teljesítmény kategóriák szerint meglévő szerződésekre Gyártmány Audi BMW Chrysler Citroen Dacia Daewoo Chevrolet Daihatsu Ferrari Lamborghini R-R Aston Martin Bentley Maserati Fiat Alfa Romeo Lancia Ford Honda Hyundai Isuzu Jaguar Kia Land Rover Mazda Mercedes Benz Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Porsche Proton Renault Rover Saab Seat Skoda Ssangyong Subaru Suzuki Toyota Lexus Volvo VW Zastava Lada Wartburg Trabant Polski Fiat Maruti Egyéb
- 37 KW 85 680 84 660 102 000 52 020 66 300 52 020 52 020 98 940 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 52 020 97 920 52 020 52 020 86 700 74 460 91 800 102 000 52 020 95 880 52 020 85 680 52 020 52 020 52 020 52 020 102 000 95 880 49 980 94 860 66 300 52 020 49 980 95 880 91 800 52 020 74 460 74 460 85 680 52 020 76 500 76 500 76 500 76 500 76 500 83 640 80 580
38 KW - 50 KW 75 480 102 000 102 000 52 020 66 300 52 020 52 020 90 780 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 52 020 91 800 52 020 52 020 98 940 72 420 82 620 102 000 52 020 95 880 52 020 75 480 52 020 52 020 52 020 52 020 102 000 95 880 49 980 90 780 66 300 52 020 49 980 95 880 92 820 52 020 73 440 73 440 75 480 52 020 76 500 76 500 76 500 76 500 76 500 82 620 85 680
51 KW - 60 KW 68 340 103 020 97 920 60 180 74 460 56 100 56 100 92 820 104 040 104 040 104 040 104 040 104 040 104 040 60 180 93 840 56 100 71 400 100 980 65 280 94 860 104 040 60 180 97 920 56 100 68 340 56 100 56 100 61 200 60 180 104 040 100 980 56 100 98 940 68 340 56 100 63 240 97 920 94 860 54 060 58 140 75 480 68 340 60 180 78 540 78 540 78 540 78 540 78 540 88 740 95 880
61 KW -70 KW 66 300 100 980 95 880 64 260 64 260 58 140 58 140 92 820 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 64 260 91 800 58 140 59 160 100 980 72 420 93 840 102 000 64 260 99 960 58 140 66 300 58 140 58 140 56 100 64 260 102 000 100 980 66 300 98 940 66 300 58 140 58 140 103 020 93 840 58 140 58 140 75 480 66 300 58 140 76 500 76 500 76 500 76 500 76 500 89 760 93 840
Teljesítmény kategóriák 71 KW -85 KW 86 KW-100 kW 62 220 67 320 62 220 102 000 93 840 96 900 64 260 72 420 73 440 72 420 72 420 60 180 72 420 60 180 92 820 93 840 102 000 103 020 103 020 102 000 103 020 102 000 103 020 102 000 102 000 103 020 102 000 103 020 72 420 61 200 92 820 87 720 87 720 92 820 66 300 65 280 102 000 98 940 69 360 75 480 94 860 95 880 103 020 104 040 72 420 60 180 100 980 104 040 69 360 78 540 66 300 67 320 97 920 95 880 91 800 91 800 75 480 73 440 78 540 69 360 102 000 103 020 100 980 102 000 65 280 73 440 99 960 103 020 66 300 67 320 90 780 93 840 74 460 60 180 102 000 96 900 96 900 99 960 89 760 90 780 72 420 64 260 75 480 79 560 66 300 67 320 74 460 69 360 76 500 77 520 76 500 77 520 76 500 77 520 76 500 77 520 76 500 77 520 89 760 90 780 87 720 94 860
3. oldal
101-120 kW 64 260 64 260 95 880 65 280 62 220 75 480 65 280 92 820 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 65 280 91 800 65 280 65 280 100 980 65 280 96 900 90 780 65 280 105 060 65 280 66 300 95 880 65 280 75 480 65 280 102 000 100 980 65 280 102 000 57 120 94 860 74 460 105 060 102 000 80 580 65 280 65 280 65 280 74 460 76 500 76 500 76 500 76 500 76 500 93 840 87 720
121-150 kW 66 300 66 300 95 880 66 300 66 300 80 580 65 280 83 640 92 820 92 820 92 820 92 820 92 820 92 820 65 280 91 800 65 280 65 280 100 980 65 280 96 900 90 780 65 280 104 040 65 280 91 800 95 880 65 280 75 480 65 280 102 000 100 980 65 280 102 000 59 160 89 760 74 460 89 760 103 020 67 320 65 280 65 280 65 280 74 460 76 500 76 500 76 500 76 500 76 500 89 760 87 720
151-180 kW 91 800 96 900 95 880 80 580 72 420 80 580 80 580 83 640 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 102 000 80 580 91 800 91 800 89 760 102 000 87 720 96 900 90 780 80 580 104 040 100 980 91 800 99 960 96 900 80 580 91 800 102 000 100 980 80 580 102 000 78 540 100 980 80 580 100 980 100 980 89 760 80 580 80 580 91 800 87 720 76 500 76 500 76 500 76 500 76 500 89 760 90 780
181 KW 94 860 96 900 95 880 79 560 72 420 79 560 79 560 83 640 86 700 86 700 86 700 86 700 86 700 86 700 79 560 95 880 95 880 91 800 102 000 87 720 96 900 90 780 79 560 105 060 93 840 94 860 100 980 96 900 79 560 91 800 102 000 100 980 84 660 102 000 73 440 91 800 79 560 106 080 96 900 91 800 79 560 79 560 94 860 89 760 76 500 76 500 76 500 76 500 76 500 91 800 90 780
Díjkedvezmények, pótdíjak szorzói meglévő szerződésekre Csoportos beszedéses vagy banki átutalásos díjfizetési mód
0,98
MKB casco
0,98
Gyermek kedvezmény
0,98
Díjszámítás paraméterei meglévő szerződésekre Területi besorolás és korcsoport szorzók Szerződő életkorcsoportja Területi besorolás
22 éves korig
23-26 éves kor között
27-30 éves kor között
31-35 éves kor között
36-53 éves kor között
54-59 éves kor között
60-68 éves kor között
68 éves kor felett
Nem természetes személy
Economy
0,99
1
3,41
2,31
1,38
0,98
1,07
1,38
0,99
1,14
1,38
E-mail
0,99
2
3,55
2,28
1,29
0,82
0,88
1,04
0,74
0,91
1,29
Köztisztviselő, közalkalmazott
0,98
3
3,24
2,28
1,37
0,87
0,94
1,21
0,86
1,00
1,37
4
2,50
2,01
1,17
0,75
0,79
1,02
0,73
0,84
1,17
5
2,27
1,46
0,86
0,55
0,58
0,76
0,53
0,62
0,86
6
2,02
1,37
0,82
0,53
0,56
0,72
0,51
0,60
0,82
Kisvállalkozó
0,98
Biztosítóváltás kedvezmény
0,91
Jármű életkora szorzók Hűség kedvezmény 2013-as szerződés kezdet esetén
0,98
Vezetői engedély kora szorzók
Gépjármű használati idő szorzók
3 éves korig
3 éves kor felett
4 éves korig
4 éves kor felett
1 éves korig
1 éves kor felett
0,90
1,00
1,30
1,00
1,00
0,98
Hengerűrtartalom szorzók
Hűség kedvezmény 2012-es szerződés kezdet esetén
0,97
Hűség kedvezmény 2011-es szerződés kezdet esetén
0,92
Hűség kedvezmény 2010-es, vagy korábbi szerződés kezdet esetén
0,93
851 ccm alatt 851-1150 ccm között 0,45 0,57
1151-1500 ccm között 0,62
1501-1700 ccm között 0,74
1701-2000 ccm között 0,70
Üzemanyag szorzók 2001-3000 ccm között 0,81
3000 ccm felett 1,25
Diesel
Egyéb üzemanyag
1,02
1,00
Díjfizetés gyakorisága szorzók
Üzemeltetési pótdíj
0,96
Éves
1,5 / 99,9
Féléves
0,98
Negyedéves
1,00
Havi
1,02
Bonus-malus szorzók személygépkocsikra kötött meglévő szerződésekre Besorolás
A00
B01
B02
B03
B04
B05
B06
B07
B08
B09
B10
M01
M02
M03
M04
Szorzó
1,25
1,05
0,97
0,65
0,59
0,55
0,51
0,48
0,46
0,44
0,38
2,00
2,50
3,00
4,00
Határozott idejű szerződések és nem személygépkocsikra kötött határozatlan idejű KGFB szerződések díjai Nem személygépkocsikra kötött határozatlan idejű KGFB szerződések alapdíjai
Díjfizetés gyakorisága szorzók
Tehergépkocsi éves díja 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegig Természetes személyű szerződő
Nem természetes személy
31 éves kor alatt
30 éves kor felett
235 000
123 000
Éves
0,96
Féléves
0,98
Negyedéves 155 000
1,00
Havi
Nem választható!
Tehergépkocsi éves díja 3,5 t megengedett össztömeg felett 12 t megengedett legnagyobb össztömegig 338 000
Díjkedvezmények szorzói nem személygépkocsikra
Tehergépkocsi éves díja 12 t megengedett legnagyobb össztömeg felett 603 000 Egyéb járművek Járműkategória
Éves díj
Motorkerékpár 12 kW teljesítményig
25 000
0,98
MKB casco
Éves díj
Járműkategória Vontatók
782 000
50 000
Motorkerékpár 13 kW-tól 35 kW teljesítményig
56 000
Pótkocsik, félpótkocsik 0,75 t megengedett legnagyobb össztömegig
Motorkerékpár 36 kW-tól 70 kW teljesítményig
79 000
Pótkocsik, félpótkocsik 0,75 t megengedett össztömeg felett 10 t megengedett legnagyobb össztömegig
603 000
Motorkerékpár 70 kW teljesítmény felett
130 000
Pótkocsik, félpótkocsik 10 t megengedett legnagyobb össztömeg felett
782 000
Autóbusz 10-től 19 férőhelyig
220 300
Mezőgazdasági vontatók
782 000
Autóbusz 20-tól 42 férőhelyig
346 600
Lassú járművek
32 600
Autóbusz 43-tól 79 férőhelyig
346 600
Munkagépek
32 600
Autóbusz 80 férőhelytől
567 800
Segédmotoros kerékpárok
25 000
MKB Lakásbiztosítás együttkötés
0,95
Köztisztviselő, közalkalmazott
0,98
Kisvállalkozó
0,98
E-mail
0,99
Határozott időre szóló KGFB szerződések díjai 30 napra
430 500
Trolibusz
Járműkategória
Havi díj (30 napra)
Személygépkocsi
25 000
Motorkerékpár, segédmotoros kerékpár
16 000
Autóbusz
94 000
Tehergépjármű
100 500
Lassújármű
19 000
Vontató
130 000
Pótkocsi, félpótkocsi
130 000
Mezőgazdasági vontató
130 000
Munkagép
8 900
Négykerekű segédmotoros kerékpár (Quad)
75 000
150 000
Négykerekű segédmotoros kerékpárok (Quad)
Bonus-malus szorzók nem személygépkocsikra kötött szerződésekre Besorolás Szorzó
A00 1,00
B01 0,86
B02 0,77
B03 0,71
B04 0,66
B05 0,63
B06 0,59
B07 0,57
B08 0,54
B09 0,52
B10 0,50
M01 2,00
M02 2,50
M03 3,00
M04 4,00
Díjszámítás menete nem személygépkocsira kötött szerződés esetén: 1. Válassza ki a díjfizetés gyakoriságának megfelelő paramétert. A pótkocsikra, félpótkocsikra , segédmotoros kerékpárra kötött szerződések esetén csak éves díjfizetési gyakoriság választható. 2. A "Bonus-malus szorzók nem személygépkocsikra kötött szerződésekre" tábla alapján meg kell határozni az alkalmazható díjszorzót a szerződő 2014. évi bonus-malus besorolása alapján. Bonus-malus szorzó tehergépkocsi, motorkerékpár, autóbusz, vontató, mezőgazdasági vontató esetében alkalmazható. 3. A „Díjkedvezmények szorzói nem személygépkocsikra” táblából ki kell választani a megfelelő díjszorzókat. A szerződő díjkedvezményre jogosult az alábbi esetekben: 3. a) A szerződő 2% MKB casco díjkedvezményre jogosult nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő casco biztosítással is rendelkezik az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél. A kedvezmény abban az esetben is igénybe vehető, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötésével egyidejűleg másik, nem oldtimer gépkocsira MKB casco szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a casco szerződésre vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a casco szerződés a későbbiekben megszűnik. 3. b) A szerződő 5% MKB Lakásbiztosítás együttkötés díjkedvezményre jogosult nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából, ha a szerződő KGFB szerződésének megkötését megelőző 30 napon belül, de legkésőbb a KGFB szerződés aláírásának napján MKB Családi otthonbiztosítási szerződés megkötését is kezdeményezi érvényes biztosítási ajánlattal. A KGFB szerződésen ily módon érvényesített kedvezmény abban az esetben is érvényben marad, ha a Biztosító a Családi otthonbiztosításra vonatkozó ajánlatot elutasítja, vagy a lakás biztosítási szerződés a későbbiekben megszűnik. 3. c) A szerződő 2% közalkalmazott díjkedvezményre jogosult nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság közalkalmazotti jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 3. d) A szerződő 2% köztisztviselő díjkedvezményre jogosult nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha a szerződő a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény személyi hatálya alá tartozik. A kedvezményre való jogosultság ezen jogviszonyt alátámasztó munkáltatói igazolással igazolható. 3. e) 2% kisvállalkozó díjkedvezmény vehető igénybe nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződés esetén, ha a szerződő társaságunknál egyidejűleg legalább 5 db személygépkocsira vagy tehergépkocsira határozatlan idejű KGFB szerződést köt. 3. f) 1% e-mail díjkedvezmény vehető igénybe nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB díjából, ha szerződő biztosítási ajánlatán e-mail címét megadja és aláírásával egyidejűleg beleegyezését adja ahhoz, hogy a Biztosító KGFB szerződésével kapcsolatos értesítő leveleit elektronikus formában továbbítsa a szerződő részére ezen e-mail cím felhasználásával. 4. Üzemeltetési pótdíj szorzót kell alkalmazni a TAXI, a megkülönböztető jelzést használó, a reptéri kiszolgáló, nemzetközi közúti árufuvarozást végző járművekre, valamint a versenyautóra, továbbá a napi bérletbe adatott járművekre kötött szerződések esetén, melynek értéke 1,5. A pótdíjszorzó 99,9 a veszélyes árut, tűz és robbanás veszélyes anyagot szállító járművekre kötött szerződések esetében. 5. Kedvezmények összevonásának szabályai az alábbiak: 5. a) A közalkalmazott, köztisztviselő, kisvállalkozó díjkedvezmények közül egyidejűleg csak egy vehető igénybe. 5. b) Az összevont kedvezmény mértékének megállapítása a kedvezmény szorzók szorzata alapján történik! 6. A "Nem személygépkocsira kötött határozatlan idejű KGFB szerződések alapdíjai" táblából válassza ki a jármű fajtájának megfelelő alapdíjat. Az alapdíjat szorozza meg az 1., 2., 3., 4., 5. pontokban megállapított díjszorzókkal. Az így kapott érték a KGFB szerződés baleseti adó nélkül számított éves díja forintban.
4. oldal
Területi besorolás irányítószámonként 1. terület 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1041 1042 1043 1044 1045 1046 1047 1048 1051 1052 1053 1054 1055 1056 1071 1072 1073 1074 1075 1076 1077 1078 1101 1102 1103 1104 1105 1106 1107 1108 1151 1152 1153 1154 1155 1156 1157 1158 1181 1182 1183 1184 1185 1186 1188 1191 1192 1193 1194 1195 1196 1201 1202 1203 1204 1205 1208 1209 1230 1237 1238 1239 2000 2001 2002 2003 2009 2011 2013 2014 2015 2016 2017 2019 2021 2022 2030 2031 2032 2033 2035 2036 2041 2042 2043 2045 2049 2051 2052 2089 2092 2093 2094 2096 2120 2121 2122 2123 2131 2132
2. terület 1021 1022 1023 1024 1025 1026 1027 1028 1029 1031 1032 1033 1034 1035 1036 1037 1038 1039 1061 1062 1063 1064 1065 1066 1067 1068 1069 1081 1082 1083 1084 1085 1086 1087 1088 1089 1091 1092 1093 1094 1095 1096 1097 1098 1111 1112 1113 1114 1115 1116 1117 1118 1119 1121 1122 1123 1124 1125 1126 1131 1132 1133 1134 1135 1136 1137 1138 1139 1141 1142 1143 1144 1145 1146 1147 1148 1149 1161 1162 1163 1164 1165 1171 1172 1173 1174 1211 1212 1213 1214 1215 1216 1221 1222 1223 1224 1225 2040 2133 2134
3. terület 2024 2025 2026 2038 2039 2053 2071 2072 2073 2074 2080 2081 2082 2083 2084 2085 2086 2087 2090 2095 2097 2098 2099 2100 2101 2102 2103 2105 2111 2112 2113 2117 2119 2135 2141 2142 2143 2144 2145 2146 2151 2152 2153 2161 2162 2182 2220 2221 2222 2225 2230 2233 2234 2310 2311 2312 2313 2314 2315 2316 2330 2331 2332 2335 2337 2351 2360 2363 2440 2441 2442 2443 2444 2461 2500 2501 2503 2509 2510 2511 2512 2517 2518 2519 2521 2522 2523 2524 2525 2526 2527 2528 2529 2531 2532 2533 2534 2600 2601 2602 2603 3500 3501 3502 3503 3504 3505 3506 3507 3508 3510 3513 3514 3515 3516 3517 3518 3519 3521 3523 3524 3525 3526 3527 3528 3529 3530 3531 3532 3533 3534 3535 3540 3541 3542 3543 3544 3545 3546 3547 3548 3558 7100 7101 7102 7103 7304 7400 7401 7402 7403 7404 7405 7406 7407 7408 7409 7600 7601 7602 7603 7604 7605 7606 7607 7608 7609 7611 7612 7613 7614 7615 7616 7617 7618 7620 7621 7622 7623 7624 7625 7626 7627 7628 7629 7630 7631 7632 7633 7634 7635 7636 7639 7642 7643 7645 7646 7647 7664 7668 7673 7675 7677 7691 7693 7741 7742 7743 7761 7762 7831 8200 8201 8202 8204 8205 8206 8207 8436 9000 9001 9002 9003 9004 9005 9006 9007 9008 9009 9011 9012 9013 9018 9019 9021 9022 9023 9024 9025 9026 9027 9028 9029 9030 9040 9400 9401 9402 9403 9404 9405 9406 9407 9408 9409
4. terület 2027 2028 2060 2061 2063 2064 2065 2066 2067 2091 2114 2115 2118 2163 2164 2165 2166 2167 2173 2176 2181 2184 2185 2191 2200 2201 2202 2209 2211 2212 2213 2216 2217 2243 2244 2300 2301 2336 2339 2364 2366 2451 2452 2453 2462 2463 2464 2465 2471 2472 2473 2475 2476 2535 2610 2611 2612 2613 2614 2615 2616 2618 2619 2621 2623 2624 2626 2627 2628 2640 2653 2682 2685 2686 2687 2688 2691 2800 2801 2802 2803 2804 2805 2806 2807 2808 2809 2821 2822 2823 2824 2831 2832 2833 2834 2835 2836 2837 2840 2841 2851 2852 2853 2854 2855 2856 2858 2859 2862 2870 2879 2881 2882 2883 2884 2885 2886 2887 2888 2889 2890 2891 2892 2893 2894 2896 2897 2898 2899 2900 2901 2902 2903 2904 2911 2921 2922 2931 2941 2942 2943 2944 2945 2946 2947 2948 2949 3100 3101 3102 3103 3104 3107 3109 3110 3121 3426 3433 3434 3435 3553 3554 3556 3557 3561 3571 3573 3711 3714 3718 3762 3791 3792 3793 3851 4000 4001 4002 4003 4004 4005 4006 4007 4008 4009 4010 4011 4012 4013 4014 4015 4017 4021 4024 4025 4026 4027 4028 4029 4030 4031 4032 4033 4034 4040 4041 4042 4043 4044 4045 4046 4047 4049 4077 4078 4079 4133 4200 4201 4202 4211 4212 4225 4241 4242 4243 4251 4271 4272 4273 4274 4275 4288 4400 4401 4402 4403 4404 4405 4406 4407 4410 4411 4412 4413 4431 4432 4433 4435 5600 5601 5602 5603 5604 5605 6754 7121 7143 7144 7150 7151 7153 7159 7187 7259 7261 7300 7301 7302 7303 7306 7309 7391 7394 7396 7431 7451 7452 7454 7461 7463 7471 7472 7473 7474 7475 7476 7477 7478 7479 7521 7522 7523 7666 7671 7672 7678 7681 7682 7694 7744 7745 7833 7940 8085 8086 8087 8088 8095 8097 8100 8101 8102 8103 8104 8105 8172 8174 8175 8181 8182 8183 8184 8191 8192 8193 8194 8195 8196 8220 8221 8222 8223 8225 8226 8227 8228 8229 8230 8231 8232 8233 8235 8236 8237 8241 8242 8243 8244 8245 8246 8247 8248 8250 8251 8252 8253 8254 8255 8256 8257 8258 8261 8262 8263 8264 8411 8412 8413 8440 8441 8442 8600 8601 8602 8603 8604 8609 8611 8900 8901 8902 8903 8904 8905 8906 8907 8908 8909 8923 9061 9062 9063 9071 9081 9082 9084 9086 9090 9113 9121 9141 9142 9143 9151 9152 9153 9154 9162 9171 9172 9173 9184 9421 9436 9494 9700 9701 9702 9703 9704 9705 9706 9707 9708 9709 9710 9719
5. terület Minden 1., 2., 3., 4., 6. területi csoportban nem szereplő irányítószám
6. terület 2116 2174 2193 2194 2214 2215 2235 2252 2253 2254 2255 2309 2321 2322 2343 2344 2345 2365 2367 2370 2371 2372 2373 2375 2376 2377 2378 2381 2625 2629 2631 2632 2633 2634 2635 2637 2638 2639 2683 2700 2701 2702 2703 2704 2711 2712 2713 2721 2723 2724 2735 2736 2737 2738 2740 2745 2746 2747 2750 2751 2752 2755 2764 2765 2766 2767 2768 2769 3123 3124 3125 3126 3127 3128 3129 3131 3132 3133 3134 3135 3136 3137 3138 3142 3143 3144 3145 3146 3147 3151 3152 3153 3154 3155 3161 3162 3163 3165 3170 3175 3176 3177 3178 3179 3181 3182 3183 3184 3185 3186 3187 3188 4060 4063 4064 4065 4066 4067 4069 4071 4074 4075 4080 4081 4085 4086 4090 4095 4096 4097 4100 4101 4103 4110 4114 4115 4116 4117 4118 4119 4121 4122 4123 4124 4125 4126 4127 4128 4130 4131 4132 4134 4135 4136 4137 4138 4141 4142 4143 4144 4145 4146 4150 4151 4152 4155 4161 4162 4163 4164 4171 4172 4173 4174 4175 4176 4177 4181 4183 4184 4220 4221 4224 4252 4253 4254 4261 4262 4263 4264 4266 4281 4283 4284 4285 4286 4287 5051 5052 5053 5054 5055 5061 5062 5063 5064 5065 5071 5072 5081 5082 5083 5084 5085 5091 5092 5093 5094 5095 5100 5101 5102 5111 5121 5122 5123 5124 5125 5126 5130 5131 5135 5136 5137 5141 5142 5143 5144 5151 5152 5200 5201 5211 5212 5213 5222 5231 5232 5233 5234 5235 5241 5242 5243 5244 5300 5301 5302 5308 5309 5310 5311 5321 5322 5323 5324 5331 5340 5341 5349 5350 5351 5358 5359 5361 5362 5363 5400 5401 5403 5404 5411 5412 5420 5421 5430 5431 5432 5435 5440 5441 5449 5451 5452 5453 5461 5462 5463 5464 5465 5471 5472 5473 5474 5475 5476 5500 5501 5502 5510 5515 5516 5520 5521 5525 5526 5527 5530 5534 5536 5537 5538 5539 5540 5541 5551 5552 5553 5555 5556 5561 5609 5621 5622 5624 5630 5631 5641 5642 5643 5650 5661 5662 5663 5664 5665 5666 5667 5668 5672 5673 5674 5675 5700 5701 5702 5703 5711 5712 5720 5721 5722 5725 5726 5727 5731 5732 5734 5741 5742 5743 5744 5745 5746 5747 5751 5752 5800 5801 5802 5811 5820 5830 5836 5837 5838 5900 5901 5902 5903 5904 5905 5906 5908 5909 5911 5919 5920 5925 5931 5932 5940 5945 5946 5947 5948 5949 6031 6032 6033 6035 6041 6042 6043 6045 6050 6055 6060 6061 6062 6063 6064 6065 6066 6067 6070 6075 6076 6077 6078 6080 6085 6086 6087 6088 6090 6093 6094 6095 6096 6097 6098 6100 6101 6102 6111 6112 6113 6114 6115 6116 6120 6131 6132 6133 6134 6135 6136 6200 6201 6211 6221 6222 6223 6224 6230 6235 6236 6237 6238 6239 6300 6301 6311 6320 6323 6325 6326 6327 6328 6331 6332 6333 6334 6335 6336 6337 6341 6342 6343 6344 6345 6346 6347 6348 6351 6352 6353 6400 6401 6411 6412 6413 6414 6421 6422 6423 6424 6425 6430 6435 6440 6444 6445 6446 6447 6448 6449 6451 6452 6453 6454 6455 6456 6500 6501 6502 6503 6511 6512 6513 6521 6522 6523 6524 6525 6527 6528 6600 6601 6602 6603 6611 6612 6613 6621 6622 6623 6624 6625 6630 6635 6636 6640 6641 6642 6645 6646 6647 6648 6755 6756 6758 6760 6762 6763 6764 6765 6766 6767 6768 6769 6772 6773 6774 6775 6781 6782 6783 6784 6785 6786 6787 6792 6793 6794 6795 6800 6801 6802 6803 6804 6805 6806 6808 6811 6821 6900 6901 6902 6903 6911 6912 6913 6914 6915 6916 6917 6921 6922 6923 6931 6932 6933 7000 7001 7002 7003 7011 7012 7013 7014 7015 7016 7017 7018 7019 7041 7184 7281 7282 7283 7284 7285 7286 7305 7331 7332 7333 7334 7342 7343 7344 7345 7346 7347 7348 7349 7351 7362 7370 7381 7383 7384 7385 7386 7393 7500 7501 7511 7512 7513 7514 7515 7516 7517 7530 7531 7532 7533 7534 7535 7536 7537 7538 7539 7541 7542 7543 7544 7545 7551 7552 7553 7555 7556 7557 7561 7562 7563 7570 7571 7572 7582 7584 7585 7586 7587 7588 7589 7661 7663 7683 7695 7696 7700 7701 7702 7711 7712 7714 7715 7716 7717 7718 7720 7722 7723 7724 7725 7726 7727 7728 7729 7731 7732 7733 7735 7737 7747 7751 7752 7753 7754 7755 7756 7757 7758 7759 7763 7766 7767 7768 7771 7772 7773 7774 7775 7781 7782 7783 7784 7785 7800 7801 7811 7812 7813 7814 7815 7817 7818 7821 7822 7823 7824 7825 7826 7827 7834 7835 7836 7837 7838 7839 7841 7843 7846 7847 7849 7850 7851 7853 7854 7900 7901 7911 7912 7913 7914 7915 7918 7921 7922 7923 7924 7925 7926 7931 7932 7934 7935 7936 7937 7938 7951 7952 7953 7954 7956 7957 7958 7960 7964 7965 7966 7967 7968 7971 7972 7973 7975 7976 7977 7979 7980 7981 7985 7986 7987 7988 8111 8112 8121 8122 8123 8124 8125 8126 8127 8128 8130 8131 8132 8133 8134 8135 8136 8137 8138 8139 8141 8142 8143 8144 8145 8146 8151 8152 8153 8154 8155 8156 8157 8171 8652 8653 8654 8655 8656 8657 8658 8660 8665 8666 8667 8668 8671 8672 8673 8674 8675 8676 8681 8683 8684 8685 8691 8692 8693 8694 8695 8696 8697 8698 8699 8700 8705 8706 8707 8708 8709 8710 8711 8712 8713 8714 8715 8716 8717 8718 8719 8721 8722 8723 8724 8725 8726 8728 8731 8732 8733 8734 8735 8736 8738 8739 8741 8742 8743 8744 8745 8746 8747 8761 8762 8764 8765 8767 8768 8769 8771 8772 8773 8774 8776 8777 8778 8781 8782 8783 8784 8785 8786 8787 8788 8789 8790 8792 8793 8795 8796 8797 8798 8799 8824 8825 8827 8831 8832 8833 8834 8835 8840 8849 8851 8852 8853 8854 8855 8856 8857 8858 8861 8862 8863 8864 8865 8866 8868 8871 8872 8873 8874 8876 8877 8878 8879 8881 8882 8883 8884 8885 8886 8887 8888 8891 8893 8895 8896 8960 8961 8966 8967 8969 8971 8973 8974 8975 8976 8977 8978 8981 8983 8984 8985 8986 8988 8989 8990 8991 8992 8994 8995 8996 8997 8998 8999
5. oldal