A TARTALOMBÓL: „Gyárfásnak illett adni” . . . . . . . . . . . . . . 2 A szamárlétra grádicsain . . . . . . . . . . . . . 2 Hazugság volt a NOSZF?. . . . . . . . . . . . . 4 „A hálapénz fenntartása a hatalom érdeke”. 6 Hogyan látják a jövõt a fiatalok? . . . . . . . 8 A diktatúra jelei mutatkoznak. . . . . . . . 11 „Fölvásároljuk Magyarországot” . . . . . . 12 Belülrõl látta. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13
Kot kot, kotkodács. . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Közbeszerzési átvágások és kiskapuk . . . 17 Miért tabu a mai napig. . . . . . . . . . . . . . 18 a Szent Korona-tan? Halálsoron a magyar kisvállalkozók. . . . 20 Bocs, mutyikám, a korrupció mégis marad 20 Lakiteleki szerecsenmosdatás. . . . . . . . . 21 Kicsordult a pohár! . . . . . . . . . . . . . . . . 26
Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!
– mit tudott Gyurcsány a botrányos pénzosztásról? – A kormányszóvivõ és Gyárfás is határozottan cáfolja az állításokat. Vihart kavart a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium volt kábítószerügyi helyettes államtitkára, aki a hvg.hu-nak nyilatkozva elmondta: õ is találkozott a tárcánál nehezen megtagadható politikai kérésekkel. Topolánszky Ákos egy konkrét esetet említett, amikor Gyárfás Tamás cégének kellett volna négymillió forintot juttatnia, ahogy fogalmazott, „neki illett adni“. A kormányszóvivõ és Gyárfás is határozottan cáfol. „A kábítószerügy külön és sajátos területet alkotott, amely kevésbé volt kitéve a politikai érdekeknek, mint a rendkívül széles szervezeti világgal bíró sport- vagy ifjúságpolitika. De azért én is találkoztam nehezen megtagadható kérésekkel“ – közölte az interjúban Topolánszky Ákos, aki jelenleg a Nemzeti Drogmegelõzési Intézet vezetõje. „A nyomás (...) erõs volt, ezért magamnak is el kell számolnom saját lelkiismeretem elõtt olyan helyzetekkel, amikor nem tudtam elég karakán lenni. Voltak azonban olyan szakterületek, ahol a nyomásgyakorlás ipari méretekben történt. Arra talán büszke lehetek, hogy kis kompromisszumokkal ugyan, de sikerült ezeket az éveket átvészelnem. A kis kompromisszumokért azonban elnézést kell kérnem“ – nyilatkozta Topolánszky. „VÉGÜL MEGKAPTA A PÉNZT“ A volt államtitkár egy konkrét esetet említett, amikor Gyárfás Tamás cégének kellett volna négymillió forintot juttatnia, ahogy fogalmazott, „neki illett adni“. Elmondása szerint a tévés egy drogprevenciós médiamûsor tervével jelentkezett a kábítószerügyi pályázatokon. Egy szakértõi bizottság úgy értékelte, hogy a Gyárfás-féle anyag szakmailag nem megfelelõ, és lepontozta – fûzte hozzá. Amikor a döntés nyilvánosságra került – folytatta a szakember -, Gyurcsány Ferenc, a tárca akkori vezetõje felhívta telefonon, és elmondta: Gyárfás feljelentette õt nála többoldalas, kézzel írott levélben, reklamálva, hogy nem kapta meg azt az összeget, ami neki jár. „Végül, ismereteim szerint, Gyárfás – a felmentésemet követõen – megkapta a pénzt“ – közölte. „Én ugyanis továbbra sem voltam hajlandó a kifizetésre, utódomnak, Gábor Edinának azonban már nem volt lehetõsége a miniszteri kérést elutasítania.“ Topolánszky Ákos az interjúban kitért arra, hogy már Jánosi György minisztersége alatt az akkor közigazgatási államtitkárként dolgozó Szilvásy György bevezette „a közigazgatási double checking“, a kettõs ellenõrzés rendszerét. A helyettes államtitkár szerint ekkor jött létre a GYISM-ben a pályázati pénzek elosztásának „elõzsûrije“, amit Szilvásy György legközelebbi munkatársai, az úttörõszövetség egykori funkcionáriusai végezték, akiket õ mindenhová magával visz; jelenleg a kormányzati negyed építésénél bábáskodnak. Topolánszky Ákos a minisztérium viszonyairól elmondta azt is: kulcsfigura volt Mesterházy Attila politikai államtitkár, míg a minisztérium felügyeletét a parlament ifjúsági és sportbizottsága látta el, amelyben Zuschlag János és az ügyében most szereplõ társai kivétel nélkül tagok voltak. A volt államtitkár szerint Arató Gergely, Ujhelyi István és Rácz Péter, az úttörõszövetség elnöke „folyamatosan jöttek-mentek a Hold utcában“, körüldongták Szilvásy Györgyöt és Gyurcsány Ferencet, a minisztert. Ocsovai Tamás nemcsak a miniszter utasításait hajtotta végre, de az MSZP ifjúsági tagozatának vezetõi is dirigáltak neki, hiszen megrendelõként jelentkeztek – fûzte hozzá. „AZ INTERJÚ ÖNMAGÁT LEPLEZI LE“ Daróczi Dávid kormányszóvivõ erre úgy reagált: hazugság, amit az interjú sugall, mert Gyurcsány Ferenc soha senkit nem utasított 2
arra, hogy megsértse köztisztviselõi esküjét, soha nem kívánta meg nem engedett eszközökkel befolyásolni a döntéseket. Hozzátette: az interjú ráadásul önmagát leplezi le. Éppen az a tény, hogy a volt miniszter állítólagos utasítását az egykori helyettes államtitkár saját bevallása szerint is minden következmény nélkül megszeghette, világosan bizonyítja, hogy nem is történhetett ilyen, érdemi következményeket kilátásba helyezõ utasítás – közölte a kormányszóvivõ. Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere a hvg.hu fõszerkesztõjének, Hirschler Richárdnak a cikkre reagáló levelében azt írja: az interjúban hamis állítást tettek közzé. „Tény, hogy a vezetésem alatt álló St.Plusz Kft. gyakran pályázik, és erre – mint bárki másnak – joga van. Az adott ügyben tett állítással szemben senkitõl sem kértem elvtelen támogatást, nevetséges, hogy kézzel irt levélben fordultam volna az akkori sportminiszterhez. Csak a teljesség kedvéért közlöm, hogy az interjúban leírt összeg sem igaz. Kevesebb. A pályázatban foglaltaknak maradéktalanul eleget tettünk, mint ahogy minden más esetben, amikor pályázatot nyertünk“ – olvasható Gyárfás Tamás levelében. Gyárfást lapunk megpróbálta szóra bírni, de titkárságán érdeklõdésünkre azt mondták, a hét végéig nem lesz elérhetõ. Az ügyre visszatérünk. „Nem kívánok reagálni ezekre a vádakra, ez már a politikai kommunikáció része, amibe nem szeretnék belemenni“ – mondta lapunknak Topolánszky Ákos, hozzátéve, hogy fenntartja állításait, ugyanakkor attól sem tart, hogy esetleg politikai támadások érnék, vagy megpróbálnák ellehetetleníteni. „Látszik, hogy velem kapcsolatban inkább defenzív a kormányzat kommunikációja, ellentétben azzal amit Ocsovai Tamás állításaira reagáltak“ – mondta Topolánszky Ákos. (A volt ifjúsági helyettes államtitkár nyilvánosságra került, és a miniszterelnökre is terhelõ tanúvallomását Gyurcsány Ferenc „egy gyáva ember menekülésének“ minõsítette.) Kérdésünkre, hogy miért pont most érezte szükségesnek elmondani a minisztériumban tapasztaltakat, a volt helyettes államtitkár azt mondta, a minisztériumból való távozása után is elmondta már ezeket, de akkor nem volt ekkora visszhangja szavainak. Arra a felvetésünkre, hogy esetleg személyes sértettség motiválhatta-e szavait, Topolánszky Ákos azt mondta: „Sérelem természetesen ért, mert Gyurcsány Ferenc eltávolított a minisztériumból. Személyes sértettség mégsincs benne, mégpedig azért, mert ezután a szakma és a sajtó is egységesen kiállt mellettem, a Népszavától a Demokratáig. Ha sértettségrõl beszélhetünk, az egész közszféra politika általi megerõszakolását tekinthetjük annak, amire az én esetem példa volt“. Forrás: MTI, hvg.hu jó ha figyelünk
Csak végig kell járnotok a kommunista szamárlétrát! Három nemzedék, háromféle stílus, de ne feledjétek: a nép vissza fog sírni engem, és nektek kell vállalnotok a hatalom nehéz, de gyümölcsözo" terhét. Ti viszitek tovább a fáklyát. A nép örömmel fog titeket megválasztani, és csak kevesen fognak arra gondolni, hogy: Ha nem lett volna rendszerváltás, akkor is Gyurcsány Ferencnek hívnák 2007-ben a miniszterelnököt. Ölel titeket: János Inferno, Hazaárulók szekció, 56. üst
– avagy Amikor a túlzott mohóság megbosszulja magát – Nézem a Hír Televízió Célpont címû mûsorát, ahol Z ügyes-bajos dolgairól informálódhat a szerencsétlen sorsú tévénézõ. Megmondom az õszintét, a szocialista nagyváros öntudatos polgáraként, lehúzva pár nehéz évet Vitéz László embert próbáló és várost kizsigerelõ uralkodása alatt, nem is értem ezt a megrökönyödést, ezt az önkéntelen felháborodást! Ugyan kérem! Mit vagyunk úgy megrökönyödve, mit vagyunk úgy mûfelháborodva, rongyos 50 vagy 100 gurigán? (Guriga – urbánus frazeológia=millió.) Hiszen semmi különös nem történt, mindenki tudta, hogy a komcsiknál – igen kérem nem tévedés, nem a mostanában szokásos „szocik” kifejezést használom, hiszen ha már szeretnénk visszaadni a szajó ha figyelünk
vak valódi jelentéstartalmát, akkor ezúttal se tegyünk kivételt, ugyanis a szocik kifejezést anno dacumál a szociáldemokratákra használták, ezek pedig nem azok –, szóval a komcsiknál ez a szokásos ügymenet. Mindenki tudta, legfeljebb hallgatólagosan, most semmi egyéb nem történt, minthogy a dolog felszínre bukott. Emiatt azonban igazán nincs miért aggódniuk eftikéimnek, hiszen történtek itt már nagyobb horderejû dolgok is, melyek a késõbbiekben aztán semmiféle következménnyel nem jártak. Példának okáért legyen elég csak a mûminiszterelnök elhíresült hazugságbeszédére utalnom. A Hórihorgas Ripacs, Francisco, a mûminiszterelnök, akit a dús képzeletû nép csak az „õszödi böszme”
epitheton ornansszal ruházott fel, azóta is bitorolja a kormányfõi posztot, pedig ha ragaszkodunk az eredeti terminus technikushoz, mely „felelõs magyar miniszterelnökként” aposztrofálja hazánk mindenkori kormányának a fejét, könnyen beláthatjuk, hogy Gyurcsány eftárs bizony egyik kritériumnak sem felel meg. Nagyon érdekes volt hallgatni a különbözõ okfejtéseket arról, hogyan, s miként is robbant ki Z ügye, s miért éppen most. Egyesek szerint a nagy öregek generációja adná tudomására ily módon a hazugságbajnoknak, hogy most már „haza menni tanácsos”, míg mások azon a véleményen vannak, hogy éppen ellenkezõleg, maga Francisco üzen a nagynevû elõdöknek, s a sehonnai bitang ki3
Nemcsak az Auróra cirkáló ágyúi nem dördültek el 1917-ben, hanem a téli palotát sem ostromolták meg, és egyáltalán, a legtöbb dolog nem úgy történt, ahogy évtizedeken át tanították. Lényegében ez derül ki A forradalom mítoszai címû kiállításból, amely a héten nyílt az Orosz Szövetségi Levéltárak moszkvai kiállítótermében. Az egykor Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak nevezett eseményrõl Szergej Mironyenko, az állami levéltár igazgatója, a történelemtudományok doktora elmondta: sajnos sem az 1917. februári, sem az októberi forradalom történetét nem írták még meg. A szovjet történelem azt tanította, hogy úgymond a békés munkások és katonák kivonultak Petrográd utcáira a bolsevikok vezetésével tüntetve az ideiglenes kormány ellen, amely vérbe fojtotta e békés tiltakozást. „Szép kis békés tüntetés“ – mondta Mironyenko. Valójában a frontról szökött és a bolsevikok által felfegyverzett katonák konflisokra szerelt golyószórókkal járták a várost, és számtalan civilt sebesítettek meg, ami pedig a tényleges katonaságot illeti, a kiállítás bemutatja egyetlen ezred névsorát, amelybõl az elsõ száz katona közül 47 ember vesztette életét, sebesült meg, vagy kapott légnyomást. Lenin október végéig a Finn-öböl partján lévõ Razlivban bujkált. Vagyis az októberi fordulat vezéralakja Lenin mellett Lev Trockij volt. Utóbbi szeptemberben a petrográdi munkás-paraszt tanács elnöke lett, s a tanáccsal õ hívta életre a Katonai Forradalmi Bizottságot (VRK), amelynek a fegyveres felkelés elõkészítése volt a feladata. A tanácsnak a Szmolnijban október 25-én tartott ülésén Trockij elnökölt, és lángoló beszédben jelentette be, hogy az ideiglenes kormányt megdöntötték, a hatalom a tanács kezébe kerül. Csak ekkor lépett a terembe Lenin, és ekkor adta át neki a szót Trockij. De azért nem szabad lekicsinyelni Lenin szerepét: õ volt a fegyveres hatalomátvétel legeltökéltebb, legtürelmetlenebb híve – fejtette ki a történész. Hozzátette: a Téli palota ostroma ugyanúgy nem történt meg, ahogyan az Auróra cirkáló ágyúi sem adtak le sorozatot. A katonák oldalkapukon behatoltak a palotába, és letartóztatták az ideiglenes kormány azon tagjait, akik még ott tartózkodtak. A kiállításon számos rajz is látható, köztük sok olyan, amely sokáig be volt tiltva. Elsõ ízben szerepelnek a nyilvánosság elõtt L. Arcibusevnek az 1917-es gyûléseken készült rajzai. Érdekes módon a bolsevikok vezetõi közül Sztálin egyiken sem szerepel, noha a szovjet történelemtanítás évtizedeken át azt verte az emberek fejébe, hogy a forradalom két vezére Lenin és Sztálin volt. Márpedig ha Sztálin nem szerepel Arcibusev rajzain, az csak azt jelentheti, hogy nem volt ott az üléseken, és nem volt a forradalom vezéralakjai között – magyarázta a történész. De ezt támasztják alá K. Juon festményei is: a két, egymás mellett bemutatott kép címe egyaránt „Lenin felszólalása a Petroszovjet 1917. október 25-i ülésén“. Az egyik 1927-ben, a másik 9 évvel késõbb keletkezett. Az elsõn az elnökségben Lenin mellett többek között Trockij, Lev Kamenyev és Alekszej Rikov látható, a második, 1936-ban festett, „helyesbített“ változaton viszont az elnökségben Lenin mellett Sztálin és két legközelebbi harcostársa, Vjacseszlav Molotov és Mojszej Urickij áll legelöl. Még húsz évvel ezelõtt is börtönbe lehetett volna kerülni szovjetellenes cselekmények miatt például néhány olyan választási plakátért, amelyre a jelöltek neve mellé a választók ilyeneket írtak: „Árulókra nem szavazok!“, vagy „Lenin, Trockij és a kompániájuk annyi szerencsétlenséget hozott Oroszországra, hogy fel kellene õket akasztani!“ – mondta a történész. A mítoszokat azonban nem csupán az 1917-ben hatalomra jutottak teremtették: az emigrált monarchisták a vereségre magyarázatot keresve azt terjesztették, hogy a tábornokok elárulták az uralkodót. A cári család tagjainak a kiállításon bemutatott – részben mostanában fellelt – leveleibõl azonban egyértelmûen kiderül, hogy közülük azon kevesek, akik megértették a helyzetet, szintén úgy látták, hogy II. Miklós nem képes irányítani az országot – mondta Mironyenko. (MTI) 4
hívóknak, hogy kuss legyen, itt az van, amit én akarok. Megint mások pedig a szemkilövetõ törpepártot látják az események mögött, mely mindenki számára keményen, határozottan és kíméletlenül közli, mit közli, üzeni, hogy itten márpedig zsidózni nem szabad! Mindegy, hogy ellenzéki az illetõ, vagy akolbéli, még az sem érdekes, hogy MSZP-s, mög kell tanulni a leckét mindenkinek, itten márpedig zsidózni nem szabad! Z zsidózott, most viselnie kell a következményeit. Magam nem is igazán erre lettem figyelmes, hanem arra az egyenes ági, már-már evolúciós jelleget mutató törzsfejlõdésre, mely a szocializáció és a mintaelsajátítás sajátos keveredéseként nyilvánul meg a külsõ szemlélõk számára. Mire gondolok? Képzeljük el azt a szituációt, amikor a szocialista nagyváros öntudatos polgára leáll beszélgetni a vele egy panelházban élõ és IQ szintjét, valamint a világ, s benne hazánk dolgairól való informálódottságát tekintve a panelproli kategóriájába tartozó állampolgártársával, aki arról panaszkodik neki, hogy éppen a minap futott össze a volt fõnökével, és hát – itten autentikus idézet következik a nép egyszerû gyermekének ajkairól – „a jó kurva anyját, az bezzeg többmilliós új autón furikázik, míg õ, nézzem meg, milyen szarul él”. Kérdezem tõle, hogy akkoriban, még a szocializmus idején hogy élt a fõnöke. Aszonyga, hogy „akkó’ is qurva jól élt, vót mit a tejbe aprítania.” No, mármost ezt a kis rövid, Mediterrán Moszkva panelrengetegeire oly jellemzõ párbeszédet csak azért hoztam ide, hogy összevessük azzal, amit a televízióban látunk. Mi történik ugyanis? Ez a szerencsétlen panelproli, aki végigdolgozta az életét, a gengszterváltás után tizenhét évvel is ugyanazt látja, mint annak idején az államszocializmusban. Ahogyan azt Hofi Géza olyan találóan fogalmazta meg egy alkalommal: „A korrupció az, amibõl engem kihagynak.” Annak idején még õ is ellophatta a magáét a gyárból, kivihette a magáét a kis hétvégi nadrágszíj parcellájára, no de most! Most azt látja, hogy õ mindenbõl kimarad, sõt, õt semmizik ki elsõként azok, akik azt hirdetik magukról, hogy állítólag érte vannak, kvázi az eftársai. Érdekes módon a csókosok akkor is jól éltek és ma is jól élnek. Õ meg valahogy nem annyira. Hogy is van ez? Ráadásul, hogy tetézzék a bajt, húszas, harmincas éveikben járó kis taknyos nyikhajok diszponálnak százmilliók felett. Ahogyan azt az urbánus frazeológia (városi szóhasználat) egyszerû nyelvén a dús képzeletû nép szokta volt mondani az efféle helyzetek megfelelõ verbális érzékeltetésére: „Nem szarral gurigáznak a kiscsávók.” A magamfajta szemlélõdõ életmódot folytató egyszerû honpolgárnak azonban szemet szúr az a fajta egyenes ági, ahogyan azt az elõbbiekben is említettem, már-már jó ha figyelünk
evolúciós jelleget mutató szerves fejlõdés, amely a kádári érában gyökeredzik. Ahogyan azt Franka Tibor Gyurcsányról szóló kitûnõ könyvében is olvashattuk, a jelenleg regnáló mûminiszterelnökrõl egykori KISZ-es ismerõsei, kapcsolatai is olyan szavakkal beszéltek, hogy óhatatlanul is az a kép alakul ki az emberben a kormányfõ-pártelnökrõl, hogy már akkoriban sem az ideológia, az eszmék képviselete érdekelte, hanem a várható haszon. Akinek pedig már nem vette hasznát, egyszerûen átlépett rajta, vagy félrelökte az útból. No, hát valami ilyennek lehetünk szemés most már fültanúi is, amikor a Gyurcsányt követõ legKISZ-ebb nemzedék is jelentkezik, kérik a labdát, hogy most mán játszani is engedd szép, okos gyermeked. Utoljára talán Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank egykori fõ hallja kendje, Magyarország eladósításában elévülhetetlen érdemeket szerzett pénzügyi fõguruja érezhetett ekkora vagy ehhez fogható örömöt, amikor látta, hogy az újkori Magyarország magát szocialistának nevezõ neoliberálisai, élükön a dilettáns Medgyessy Péterrel még a Kádár korszakot is meghaladó mértékben adósították el az országot. De térjünk még vissza néhány gondolat erejéig a Fiatal Baloldalhoz! Micsoda hasonlóság! Asszem tán éppen Újhelyi államtitkár úr volt az elsõ fecske, akirõl kiderült, annak idején elsõként nem a szegfûmintás utódpárthoz ment oda szolgálatait felajánlandó, hanem éppen a narancsosokhoz, ám ott köszönték szépen, nem tartottak rá igényt, így, mi sem természetesebb, átment a másik oldalra, s ott kvartélyozta el magát. Mint utóbb kiderült, ez kifizetõdõnek bizonyult. Ugyanaz az eszmenélküliség, ugyanaz a rideg számító haszonlesés, az ideológianélküliség, mint a példát már felvonultató elõzõ, Fletó által képviselt, „kinek lesz itt több hatalma x év múlva, akinek több pénze van, vagy akinek kevesebb” címû részvénytársasági viselkedésminta, valamint annak szolgai módon való követése. Emlékszünk még a nagy öregek képviselte nagy generációra? Horn Gyufa, Kovács Laci bácsi, aki most havi pármilliós javadalmazásért EU-kommiszárként tengeti a napjait a Nagyságos és Fényességes Európai Porta székhelyén? Dilettáns országlásuk közepette jó ha figyelünk
egyvalamihez értettek, de ahhoz aztán nagyon, tökig eladósították az országot, miközben egyúttal rendkívül hatékonyan és zökkenõmentesen loptak a közösbõl. Aztán gyütt Megyó, a félszeg miniszterelnök, oldalán fõ tanácsadójával Gyurcsányival. Mi jellemezte ezt a korszakot? Dilettáns országlás, ám egyvalamihez értettek, de ahhoz aztán nagyon, még elõdeiknél is jobban eladósították az országot, miközben egyúttal rendkívül hatékonyan és zökkenõmentesen loptak a közösbõl. Aztán gyütt Francisco, aki összes elõdjén túltett, ráadásul ez az ember nem csak hazug, de gonosz is. Gonosz, mert tudatosan árt! De már itt vannak az ifjú titánok – ti tán tudjátok, mire lehet használni õket? – kopogtatnak az ajtón, hogy most már õk is kérik a jussukat, most már õk is szeretnének szóhoz és lehetõséghez jutni. Kicsit olyan ez, mint az autóknál az egyre rövidülõ modellfrissülések közötti idõszak, csak míg a közlekedés favoritjának számító személygépkocsik esetében a nagyközönség jár jól az új, formásabb, gazdaságosabb modellek piacra bocsátásával, addig a politika színpadán egyre jobban lerövidülõ felvonásoknak köszönhetõen egyre kevesebb idõ áll a rendelkezésükre – a Makovecz Imre találó megfogalmazása szerint – haza helyett karriert építõ politikusoknak, hogy megszedhessék magukat. A cehhet pedig velünk, lassan az igavonó barom szintjére süllyesztett, gyakorlatilag a bérrabszolgaságban élõ adófizetõ állampolgárokkal akarja mindenki megfizettetni. Az a szerencsétlen panelproli, aki végigdolgozta az életét, s akivel a szocialista nagyváros öntudatos polgára idõnként kénytelen leállni beszélgetni, s akinek a hangjából, beszédébõl kihallik az elkeseredettség és talán a csalódás is egykori eftársaiban, nos õ szegény, szerencsétlen nem látja, vagy talán nem akarja meglátni, hogy semmi sem változott. Ez az a pont, amikor mindenkinek el kell gondolkoznia azon, amit Széchenyi egy helyütt így fogalmaz: „… az a nép aljas, vagy mûveletlen.!” Hirtelen magam is elbizonytalanodom, hiszen ez az én panelproli lakótársam mégis elsõre csak oly szavakkal terheli meg a levegõ könnyû szekerét, hogy szállítná azokat füleimbe, miszerint „a Fidesz, meg Orbán is ugyanígy lopott, amikor õk vótak hatalmon, meg ugyanígy lopna, ha most õk lennének hatalmon.” Mit lehet erre mondani? Semmit. Hiába mondod azt, no, de hát valami öt esztendeje mán nem Viktor király ül a trónon jó barát! (A szocialista nagyváros öntudatos polgára ilyenkor igyekszik felvenni az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkezõ szociológus hallgatóknak a proletariátushoz közelebb álló, s az interperszonális kommunikációban jóval hatékonyabbnak bizonyuló posztkádárista társalgási stílusát, mivel ez
esetben a munkásosztály tagjai könnyebben nyílnak meg, s egyúttal közlékenyebbnek is bizonyulnak, mint egyéb más alkalmakkor. Bizonyos esetekben az idevágó obszcén kifejezések használata is elõnyös lehet.) De példának okáért gyakorlatilag a falra hányt borsó kategóriájába tartozó megállapítás az is, ha szóba mered hozni, hogy a jelenlegi kormányfõrõl hangzott el a média nagy nyilvánossága elõtt olyan hangfelvétel, amelyen õ maga közli veled, velünk, mindannyiunkkal, hogy gyakorlatilag szemrebbenés nélkül a pofánkba hazudott, nem pedig OV-rõl. A kutyát nem érdekli. Legalábbis az én panelproli kategóriába tartozó honfitársamat egészen biztosan nem, ahogyan õ szokta volt mondani – ismét autentikus idézet következik – „szarok rá”. De még ha azt mondjuk, hogy ennek az én IQ-bajnok honfitársamnak igaza is van, jól látja a helyzetet és mindkét oldalon lopnak, maximum az egyik nagyságrendekkel többet, mint a másik, arról már végképp nem hajlandó tudomást venni, ha egyelõre nem lehet mást választani csak olyant, amelyik lop, akkor már arra szavazzunk, amelyik élni is hagy bennünket, ne pedig arra, aki beledöngöl minket a betonba, könyékig turkál a zsebeinkbe, onnan minden mozdítható lóvét elvisz, majd miután kettétörte a gerincünket, még plusz sarcot is kiró ránk azért, hogy orvoshoz merünk fordulni az életben maradásért. No, mármost ha figyelembe vesszük, hogy a szocialista törzsfejlõdés szerves folyamata úgy tûnik nem állt meg, sõt, ha a jövõre készülünk, vigyázó szemünket lassacskán a középiskolákra kell vetnünk, mert esetleg már most kiszemelték a jövõ, magukat megtévesztésbõl szocialistáknak nevezõ reménységeit. Z esetét látva pedig azon sem lepõdnék meg, ha már egyengetnék az útjukat, mert hát valljuk meg õszintén, ennek a tréfás kedvû, olykor meggondolatlanul viccelõdõ fiatalembernek a történetét nézve megállapíthatjuk, hogy hát bizony meglehetõsen szerény képességekkel bíró politikus palánta a szentem. De nincs is mit csodálkoznunk ezen, hiszen ha a mûminiszterelnökre vetünk egy óvatlan pillantást ugyanúgy nem értjük, hogyan válhat valakibõl ilyen képességekkel kormányfõ, ahogyan Z esetében sem értettük, hogyan lehetséges az, hogy fél perccel ezelõtt még aszongya a kamerába ez a derék szocialista gyerek, hogy semmiféle Z-ügy nincs, majd bilincsbe verve elvezetik a rendõr kollégák. Bizony, kedves eftársak, a szocialista szamárlétra grádicsán való felfelé jutás nem sétagalopp. Viszont az is igaz, hogy aki eladja lelkét a Mammonnak az sohasem feledkezhet meg arról, hogy aki az ördöggel szövetkezik, az minden esetben kínnal fizet! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
5
– Interjú Éger Istvánnal. Az orvosi kamara elnöke szerint az egészségügy nemzetstratégiai kérdés – „A szakma folyamatos megkerülésével történnek szakszerûtlen döntések. A liberális egészségügyi kormányzat 14 hónapja alatt a vezetõ intézmények élérõl eltûntek a valódi szakemberek" – állítja interjúalanyunk, aki szerint még most sem késõ visszacsinálni a több-biztosítós modellt. A Hírszerzõnek adott interjújában Éger István arról is beszél: „garantált, elvárt egzisztenciát biztosító bérrendszerrel“ megszüntethetõ a hálapénz Magyarországon. Többször emelte fel hangját a több-biztosítós egészségügyi rendszer ellen, mind szóban, tüntetéseken, mind írásban, cikkek formájában. Ön szerint még megállítható ennek bevezetése? Igen, mert úgy látom, egyre nagyobb zavar van a koalíción belül. És ez az üzleti biztosítókat is elbizonytalanítja, befektetõk nélkül pedig a koalíció elképzelése egy fabatkát sem ér. De szakértõi szinten egyébként az ellenoldalon is folyik munka, reményeim szerint idõben tudunk mutatni más megoldást. Ha a hatalom kicsit túl tudna mutatni saját magán, és nemzetben tudna gondolkodni, akkor nagyon könnyen meg lehetne értetni velük azt, hogy jelenleg nem jó úton haladnak. Miért tartja az ördögtõl valónak a több-biztosítós rendszert? Szlovákiában például orvosok és betegek egyaránt aláírásgyûjtésbe kezdtek a több-biztosítós egészségügyi rendszer megvédéséért. Nem véletlen, hogy Szlovákiában is vissza akarnak állni az egybiztosítós rendszerre. Ebben a pillanatban a világban néhány afrikai országban, Szlovákiában és Hollandiában mûködik csak több-biztosítós rendszer. Valóban csak ennyi országban? Igen, ezekben az országokban jelent meg a versengõ több-biztosítós egészségügy kísérleti szinten. Gyakorlatilag egyébként mindenütt csõdöt mondott. Hollandiában például 15 milliárd euróba került a kiegyenlítõ alap mûködtetése, ennek ötöd részére már uniós jóváhagyás is kellett. Tudomásul kell venni, hogy társadalombiztosítási kérdéseket nem lehet üzleti biztosítási alapon kezelni. 6
Amíg egy autót vagy egy lakást biztosítok, meg tudom ítélni, milyen a kockázat: milyen veszély fenyegeti, ennek alapján jogos-e a kért díj. A népegészségügynél emberek valós betegproblémáival állok szembe. Ha bemegy egy 45 éves cukorbeteg, akkor tudom, hogy több évtizeden keresztül fizetnem kell az ellátását. Ki fog vele biztosítást kötni? Az elképzelések szerint mindenkivel kötelezõ biztosítást kötni. De ez nem biztosítási esemény, hanem tény. Ez a különbség. Nem lehet üzleti biztosítási alapon kezelni, hanem csak úgynevezett társadalombiztosítási szinten. Olyan egységes kockázatkezelésre van szükség, ahol egy kiegyenlítõ alap nélkül, tehát a különbözõ fizetõképességû emberek kockázatkezelésének megkülönböztetése nélkül, a beteget élethosszig orvosi ellátásban lehet részesíteni. Egyébként azt le kell szögezni, hogy ma Magyarországon nincs egészségbiztosítási rendszer: egy felosztó „katyvasz“ van, amit biztosításnak nevezünk, holott nem az. Ehelyett el kellene indulnunk a jó irányba, a társadalombiztosítás felé. Beszéljünk az orvosok helyzetérõl. Mikor volt rosszabb orvosnak lenni, most vagy nyolc évvel ezelõtt?
Az utóbbi években a gyógyítást és az egzisztenciát tekintve nehezebb orvosnak lenni. Mindazt a feszültséget, ami ma megjelenik az egészségügyben, az orvoson verik le a betegek. Pedig arról nem tehet az orvos, hogy nagyobb a várakozási idõ, többet kell utazni, ide-oda küldik a beteget, és még vizitdíjat is szednek tõle. Ezért nehezebb jóval orvosnak lenni most, mint 5-10 évvel ezelõtt. De azért azt kimondhatjuk, hogy 5-10 éve sem volt itt a Kánaán. A rendszerváltozás óta az egészségügyet mindig padlón hagyják. De az elmúlt 14 hónapban azért lényegesen rosszabb lett a helyzet. Ön szerint miért nem sikerült eddig egy kormánynak sem az egészségügyet meggyógyítani? Sokan vitatkoznak ezzel, de a legfõbb baj, hogy a ráfordítások köszönõ viszonyban sem állnak a valódi bekerülési költséggel. Ott kellene kezdeni a dolgot, hogy ha valami 10 forintba kerül, akkor ezért 10 forintot fizessenek, s ne csak 5-öt. Például itt van a közeli eset, amikor bennhagyták a törlõt a betegben, s meghalt. S mit mondott a kórház: használjunk olyan törlõket, amikben radiológiailag aktív jelzõszál van, s így nyomonkövethetõ. Korábban egyébként ezt használták, de a spórolás miatt vissza kellett térni a hagyományos változatra. Az eszközök megfizethetõségének korlátja, amibe ez az ember meghalt. Akkor Ön szerint több pénzt kellene pumpálni az egészségügybe? Amikor a forrásaink végesek? Egy magára valamit adó nemzet – s itt a civil társadalomra gondolok, mert politikusainkat rendre rosszul választjuk meg – nem szabadna, hogy tûrje, amit vele mûvelnek. A fennmaradás kulcsa az egészségben lévõ állampolgár, mert ettõl lesz versenyképes az ország. Tehát az egészségügy nemzetstratégiai kérdés is. Magyarország és Európa számára nem az a stratégiai kérdés, hogy hány Gripenünk, vagy milyen hadseregünk van, hanem, hogy egészségesek legyünk. Ezért a rendelkezésre álló forrásokon belül az egészségügynek is kiemelt szerepet kellene kapnia. Mert annyira azért nem vagyunk szegények, hogy semmink sincsen. jó ha figyelünk
Bár lehet, hogy 2007-ben gyalázatos a gazdasági helyzetünk, de sok felesleges dologra költünk milliárdokat, az orvosokat meg 10 millió forintok miatt kínozzák halálra. Vagy elfogadjuk, hogy az egészségügy fontos stratégiai kérdés, és akkor kellõ pénzt fordítunk rá, vagy megmondjuk a lakosságnak, hogy szegény az ország, nincs Mercedes mentõautó, meg kétágyas kórterem. Van azért a reformoknak pozitív oldala is? A liberális egészségügyi tárca idején nem mondhatnám, hogy született olyan intézkedés, mely rendszerbarát vagy szakszerû lett volna. Az orvos azzal szembesül minden nap, hogy milyen gyógyszert írhat fel, mit kell bejelenteni; az életünket megkeserítõ macera, elvonja a gyógyításról a figyelmet. A szakma folyamatos megkerülésével történnek szakszerûtlen döntések. A liberális egészségügyi kormányzat 14 hónapja alatt a vezetõ intézmények élérõl eltûntek a valódi szakemberek. Az nem nevezhetõ eredménynek a betegek oldaláról, hogy csökkentek a gyógyszerárak, 25 milliárdot kaptak kórházak? Változást enged sejtetni, hogy a Magyar Kórházszövetséggel együtt osztották fel a szufficites alapból származó többletpénzt. Ez egy nagy kommunikációs csapda, a kórházszövetséggel nem dolgoztak ki semmit.
Annyi történt, hogy megkérdezték a szövetséget és a járóbeteg-szakellátókat, hogyan osszák fel a többletforrást. Ne keverjük azt, hogy egy gyakorlati kérdésbõl a kórházszövetség is véleményt nyilvánít, azzal, hogy egyetért a reformmal. Egyébként pedig nem megtakarítás történt, hanem visszatartottak 50 milliárd forintot, majd közölték: jé itt a pénz, aminek egy kis részét most nagy kegyesen szétosztunk. Az orvosi kamara elnökétõl mindenképpen meg kell kérdeznünk: megszüntethetõ a hálapénz? Igen. Mivel? Hát pénzzel. Garantált, elvárt egzisztenciát biztosító reálértéken tartott bérrendszerrel lehetne ma megszüntetni a hálapénzt. Egy kisebb réteg a hálapénzbõl nagyon jól megél, de a nagy többség gázszámlára vagy autólízing törlesztésre költi. Ha a hálapénzt minden más ellentételezés nélkül megszüntetnék, az soha nem látott egységbe kovácsolná az orvostársadalmat. Ezt a hatalom nagyon jól tudja. Ezért ha valakinek ma érdeke a hálapénz-rendszer fenntartása, akkor az éppen a mindenkori hatalom.
Nem lehet, hogy ez sokkal mélyebben gyökerezik? Hiszen ha bemegyek a sebészhez, gyógytornászhoz, fogalmam sincs mennyit keres, mégis adok. De bárki tudhatja, mennyit keres az orvos. Ha megkérdezik, elmondjuk vagy felüti a közalkalmazotti törvényt. Én 52 éves, több szakvizsgás mentõorvos vagyok, a közalkalmazotti bérem bruttó 202 ezer forint. Azt mindenki tudja, hogy ebbõl nem lehet megélni. De hát nekem kell tudnom, hogy ki mennyit keres? Nem ezzel kellene foglalkoznom. Ez így van. Németh László mondta, az orvosnak annyit kellene keresnie, hogy ne pénzért dolgozzon. Egy magára valamit adó társadalmon úgy fizeti meg a gyógyítókat, hogy után a a pénz ne kerüljön elõ. Szintén megkerülhetetlen kérdés, az orvoselvándorlás. Pécsrõl Budapestre nem megyek, de Pécsrõl Londonba igen? Alapvetõ tény, hogy a magyar ember és magyar orvos, nem mobilis. De ha azt mondják nekem, hogy menjen Nyékládházáról Isten hírével, mert megszûnik a kórház, akkor mi a megoldás? Kapok egymillió forintot, hogy költözzek el 300 kilométerrel odébb, mert ott lesz munkám. Ugyanazért a rossz pénzért, nem fog elmenni. Ha már mindenáron muszáj változtatni, akkor veszek egy nagy levegõt, s irány Svédország. Az itthoni bér tízszeresét kapom, az adminisztrációt leveszik a vállamról, és napi nyolc óra munkával megélek becsülettel. A Magyar Orvosi Kamara politikailag mennyire független szervezet? Amíg Magyarországon az egészségügy attól szenved, hogy mellõzik a szakmaiságot, és mindig gazdaságpolitikai kérdésként kezelik az egészségügyet, addig a kamarára mindig az ellenzéki szerepet öltik, mert kénytelenek vagyunk kritizálni. Ezért voltam én már kommunista- és Orbán-bérenc. Forrás: Neizer Anita – Hírszerzõ
EGY MORVAISTA ELNÖK
Felmenteni, valami cserfes kis kamaszoknak beállítani a randalírozókat, akiket aztán a vérnõszõ hatalom gyakorlatilag megerõszakolt – ez semmi másra nem jó, mint arra, hogy egy hangon legyen a jobboldal ünnepelt sztárjogászával, Morvai Krisztinával. És annak bizonyítására, hogy a hasakba lyukat beszélés technikájával el lehet hitetni, hogy teljesen ártatlanok álltak szemben állami bûnözõkkel. Én viszont nem hiszem el, hogy Sólyom László hasán lyuk tátong. Ráadásul az elnök még rátesz egy jókora lapáttal: azt véli, a tüntetõk és a tüntetéseken részt sem vevõk súlyos bántalmazását „nem lehet lezárni úgy, hogy az elkövetõ rendõrök túlnyomó többsége ismeretlen tettes marad”. Andrassew Iván – Népszava, 2007. október 24.
jó ha figyelünk
7
ELSÕ RÉSZ ELMEGYEK, ELMEGYEK… – PILU Jaj, de szaj ez a ojszág! Jaj, nem engednek ájtal a zebrán! Jaj, nem is lehet itten megélni, pedig jaj, kitanujtam a belem 9 évig! Jaj, 150 a kezdõ nettóm, jaj hogyan alpíjjak ebbõl családod? Jaj, a politikai ejit is csak mojog és nem is szépíti a kis ojszágomat! Jaj, egy olyan éjtejmiségi mint én, Angliában egy mijjiót kejes havonta! Jaj, én ej is megyek ebbõj a szajos ojszágból! Három szál szalmát nem tettél még keresztbe, de a segged már viszket, ha arra gondolsz, hogy nem fogsz nyolcszázezret keresni? Öcsém, itt ez az életszínvonal! Nem tetszik? Húzz el! Nem tetszik, hogy az ország nagyobbik része – önhibáján kívül – képtelen a normális társadalmi együttélésre? Teszel ellene, vagy csak fikázol? Ha csak az utóbbi, akkor húzz el! Amikor beiratkoztál az egyetemre, nem tudtad, hogy milyen itthon az életszínvonal? Amikor végeztél, még akkor sem esett le? Angliában ötvenszer ennyi az ügyeleti pénz? Neked az kell? Húzz el! Majd jön helyetted indiai orvos, mérnök, meg filippínó szakmunkás. Nem csinálunk velük rossz üzletet, nem hiszem, hogy hülyébb lenne, mint Te, és full boldog lesz, hogy lesz mit ennie, és havonta haza tud küldeni száz dollárt! Sok sírós kis fasz, tényleg menjetek! Vidd a családod is, legalább hígul az ingatlanpiac! Menjen mindenki, aki akar! Vagy ha nem akar, akkor ne sírjon mint egy fürdõs ribanc, hanem fogja be a pofáját és dolgozzon! Felemelted egyszer is a hangod a politikai elit ellen? Összefogtál valaha is az értelmiségi barátaiddal, hogy jobbítsátok az országot, hogy az írástudatlanok figyelmét felhívjátok a közelgõ problémákra? Ezen a héten hányszor hajtottál át úgy a zebrán, hogy állt valaki a szélén? (tudom, Te egyszer sem) Fizeted az adót rendesen, vagy neked is van könyvelõd? Akkor mirõl is ugatsz, kis fasz? Nem akarsz tenni semmit, hogy kivakarjuk az országot a szarból? HÚZZ EL! NÉLKÜLED, NEKÜNK IS CSAK KÖNNYEBB LESZ!!! ui.: Ne az menjen el aki rosszul érzi magát, hanem zavarjuk el azt, aki miatt élhetelen az ország! Balázs Szia, Ez egy böszme nagy demagóg szövegelés volt. Én elégedetlen vagyok a helyzetemmel és nem 150 a nettóm, nem keresek 800 bruttót csak maj’nem. Nem kilenc évig tanultam hanem 17 (8+4+5). Nem mérnök vagyok hanem közgazdász. Nem jön helyettem ide Indiai, a kûfõdi anya viszi el a munkán direktbe Indiába. Külföldön jobban élnék. Sokkal jobban. Elsõsorban nem azon törném a fejem, hogy le tudom-e cserélni az autóm (ennem innom kihánynom van mit bõven), be tudom-e bútorozni az újépítésû lakásom, mert az is van nekem ám, fasza hitellel, hanem azon agyalnék, hogy vegyek-e autót a csajomnak is, vegyek-e magamnak esetleg egy vitorláshajót és, hogy hova menjek el nyarlani idén huszadszor. Levezetném a stresszt tudod. Nem tanult a kinti többet, nem dolgozik többet és nem okosabb nálam. Sõt, én többet tudok, többet dolgozom, és több vért is hugyozok náluk. Sokkal szélesebb látóköröm és tudásom van, mint 8
nekik. Õk ráálltak az irodai manufaktúra egy kis szeletére és abban jól elvannak napi 8-9 órát, majd élik a cosmo kis életüket amiben minden kiba trendi. Én nem, én bennt rohadok b*zdmeg este tízig-éjfélig, mint egy tetves rabszolga, és a céges luvnyáknak tudom csak csapni a szelet akik olyankor még szintén itt vannak. Vállaljak társadalmi felelõsséget és kezdjem el okítani a parasztot, vagy hergeljem magam péppé a gennyes politikusainkon? Szervezõdjek? Az értelmiségi „spanjaim“ annyi felé szavaznak, hogy annyi párt nincs is. Mi a fenének mozgolódjak? Egyáltalán mi a fenének kell nekem hallanom, látnom, érzékelnem, hogy ez egy gennyedzõ társadalom? Én csinálom a dolgom, vallok az Apehnak, elcsalom az adóforintokat ha kell, mert ha befizetném akkor holnap cseszhetném ki a család szûrét az utcára. Szeretném, ha az összes rohadt politikus is csak a dolgát tenné, a rohadt slepp meg ez a magyar maffia szemlélet meg sorvadjon el, ha lehet úgy, hogy nekem ne kelljen tennem semmit, csak fizetnem az adóm, mert a sajátom ugyanis fizeti a cég. Ez lenne a dolgok rendje. Majd ha nekem az lesz a dolgom, hogy rendet tegyek, akkor majd megteszem és megmérettetek. De addig nem megyek az utcára és rühellem inkább csendben a Médiát és a politikusokat. A magyarokat, na õket szeretem. Mindegy is nekem, hogy árpádsávot vagy zsidócsillagot lenget... csak szeressen õ is engem. Úgyhogy plíz, ne zavarj el, mert még elmegyek és akkor b*szhatjátok egész nap a Mónikasót, ami egyenlõre miattam nem megy napi 24 órában. na szeva, Balázs Feri: Nem aggódik az évfordulón, az emberek megtanulták tavaly a leckét. Hogy hárommilió állat képes ezekre szavazni az nekem nagy falat. Egyébként a véleményem az, hogy ha a szocik eltakarodnának, akkor nyolc év után a fideszt is ki lehetne p*csázni, mert kinõne mellette talán valami új. Kevésbé beteg. Re: Hol nemzet süllyed el Olvasói levél ritkán fordul itt elõ, kiváltották részben a kommentek. Ezt most mégis közlöm. Azért is, mert mikor legutóbb végigkattintgattam a wiwet, meglepõdtem kissé. Azon, hány volt osztálytárs, ismerõs, évfolyamtárs távozott külföldre. Sokan egyértelmûen jelzik: nem óhajtanak hazajönni. Visszalátogatni, beleszagolni, újra rájönni, miért mentek el, azt igen. De hazaköltözni már nem. És az az érdekes, hogy most nincs háború, nincs ötvenhat, béke van. Csak valami bûzlik, Dániában viszont már nem. •••••• Kedves Árpád, Ez az elsõ alkalom, hogy ilyesmit írok, de valamire nagyon rátapintottál. Egy ideje gondolkozok már azon, hogy összeállítok egy „How to be Hungarian 101" címû útmutatót, fõleg külföldieknek. Hogy õk is tudják, milyen remek nép vagyunk, és mi áll a sikerünk mögött. Valahol a környéken tapicskoltál te is, én viszont akkor most megosztom veled, mi van itten elásva a kutya mellett. Régóta tartja magát a nézet, hogy az individualizmus országa Amerika. Nos, ennél nagyobb tévedés nincs. Az Individualizmus Országa ez a kicsiny hon, itten. Mert ha jól belegondolsz, akkor itt az emberek elsõ reakciója: „Ez jár nekem.“ Nem jár. „Ezt megengedhetem magamnak, mert...“ Nem, nem engedheted meg magadnak. Mert egy társadalomban élsz, egy közösségben, aminek vannak szabályai, csak éppen mindenki szarik bele. jó ha figyelünk
Tudod, talán azért vagyok erre ennyire érzékeny, mert 36 évesen lettem apa. És látom, amit látok. Ember volán mögött még nem engedett át úttesten. Pedig nem Pesten, hanem tõle kicsit – nagyon? – messze lakunk, alig 25 kilométerre. A Duna-parton el lehet dobálni a sörösüveget, pedig naponta egy rakás gyerek mászik meg csúszik a homokban, mi meg barom módjára szedjük össze a cserepeket. Autó nem lassít, sorban nem engednek elõre, sõt: ha gyereked van, dögölj meg. Félre ne érts, nem egy frusztrált apa sirámairól van szó. Mert nem. Hanem arról, hogy hirtelen kezdtem megérteni ezt az országot. Beletellett egy idõbe, de asszem, értem, és most már nagy az egyetértés a feleségemmel: innen menni kell. Nem azért, mert olyan finnyásak vagyunk, hanem azért, mert nem akarjuk, hogy ebben az országban nõjön fel a fiunk. Ahol csak az egyén számít, a közösség, amelyben él, nem. Éltem egyszer pár évet Amerikában, és – most röhögj ki nyugodtan – ott inkább van közösség, mint itt. Ott van mosoly, még ha udvarias is, elõzékenység, még ha automatikus is. Itt vagy kikönyöklöd magadnak, amit akarsz, vagy dögölj meg. És ez nem a politikáról szól. (Oly jó lenne belemenni, hogy ha gyereked van, akkor TÉNYLEG dögölj meg, te nyomorult hülye, te ostoba állat, hát ennyi eszed van neked, hogy gyereket szülsz, és fel akarod nevelni? Oldd meg. Tessék, mondom még egyszre hangosan: OLDD MEG. Mindegy, ez most nem a kormány szapulása.) Kutyát akarok, hát veszek, baszd meg, nevelni nem fogom, az sem érdekel, ha üvölt egész éjjel, enni csak ritkán adok neki, és persze póráz nélkül sétáltatom. Mert nekem ez jár. Ha van sikítóm, akkor hétvégén meg reggel fogok vele acélt vágni, mert nekem azt lehet. Kisgyerek fürdik a vízben? Bazeg, naná, hogy beengedem a kutyámat mellé a vízbe, mert azt nekem lehet. Várok a kurva kompra, érted, várok, a kurvaanyját, hogy nem jön, és jól leparkolok az egyetlen bicikliútra Szentendrén, nehogy már bazeg a biciklis el tudjon menni. Mert nekem lehet. Sorolhatnám, gyanítom, te is tudnád sorolni. De minek. Az van, hogy az egyénnek mindent szabad, mindent, amit csak akar. Olyan helyes volt, amit Churchillrõl írtál. Az van, hogy az ott egy értelmes ország, ez meg nem az. Itt senki sem enged jottányit, mert jár neki, hogy tartsa magát az álláspontjához, és nehogymár én engedjek, engedjen a másik, az úgyis hülye, én meg nem, oszt jónapot. Namost nekem meg az jár, hogy elhúzok ebbõl az országból a faszba, mert nem elég, hogy nem akarom, hogy a fiam itt nõjön fel, még azt sem akarom, hogy magyart lásson. A szülein kívül. Akik talán vannak annyira értelmesek, hogy azt a maradék okádék jellemvonást is levetkõzik magukról, ami megmarad bennük. Nem Amerika a lehetõségek és az individualizmus hazája, hanem ez itt. Mert itt mindenkinek minden kurvára jár. Hova menjünk?, kérdi a feleségem. A magyar határtól nyugatra, mondom, és bólint. Dolgozunk rajta. Szóval az az én ötletem, hogy ugyan már, írjuk meg közösen, sokan a „How to be Hungarian 101" címû kis összeállítást. Hogy mi is tudjuk, kik vagyunk. Na, ezt neked írtam, de ha valahogy közzéteszed, persze. Üdvözöllek Bálint Tóta W. Árpád – Index
imigrant Sohasem szedtem össze még ezügyben a gondolataimat, hát lássuk. Semmi társadalmi kérdés, semmi konklúzió, pusztán magánzás. Minap írtam egy srácnak, aki Új-Zélandra szervez ki féléves szakmai gyakorlatnak induló letelepedéseket. A levelemben elõször eléggé magázós hangnemem volt, lévén nem ismertem a srácot, de õ mindjárt a magánlevélben válaszban ezt írta: „Megengedtek egy személyes megjegyzést? Sajnálom, hogy el akarjátok hagyni az országot. De megértelek Titeket. Valami itt jó ha figyelünk
nagyon elromlott. De ahogy 56-ban, ismét az ész hagyja el az országot, csak most lassan, csendben. Nem ti lesztek az elsõk sajnos..“ Ez egy magánblog, így most azokhoz szólok, akik ismernek engem személyesen is. Nagyon jól tudjátok, hogy én nem vagyok az a fajta ember, aki Magyarországon kívül tudja elképzelni a hosszútávú életét. Szeretem ezt az országot, ez az én számból külön mókás, de így van. Soha nem éreztem hazaszeretetet, és semminemû nemzeti öntudatom sincs, soha nem is volt. De szeretek „magyarul“ gondolkodni, szeretem ezt a nyelvet, és szerintem az ország Európa egyik leggyönyörûbb országa. Életem során úgy gondoltam eddig, hogy majd élek pár évet külföldön, és majd visszatérve itt hasznosítom az ott megszerzett tudást. Az utóbbi 1 évben érzem azt, hogy itt nincs return back, maximum nyugdíjaskorban visszatérni a varázslatos emlékekbe. És az utóbbi fél évben van az, hogy konkrét lépéseket teszünk azügyben, hogy a diploma után legyen helyünk valahol. A Zsófinak Németországban vannak kapcsolatai, én meg majd próbálok valahol érvényesülni (magamat kevésbé féltem ezügyben...). De mi az, ami motivál, mi az, ami miatt azt írtam ennek a srácnak ma válaszlevélben, hogy keserû a szám, de mégis, egyszerûen kényszerít a szituáció arra, hogy mást válasszak magamnak, és immár a családomnak is. Sokáig úgy gondoltam, hogy aki itt nem tud boldogulni, az máshol sem fog, és elmenekülni eléggé gyenge dolog. Mégis, az utóbbi idõkben egyre inkább úgy érzem, hogy nem lehet mást tenni. Engem a szó legszorosabb értelmében feszélyez ez az ország. Elegem van a politikai abszurditásokból, a nevetséges demokráciánkból, elegem van abból, hogy az emberek többsége alapvetõ szavakkal nincs tisztában, mert semminemû élménye nincs róla. Elegem van abból is, hogy nem látom arra az esélyt, hogy van egy olyan új generáció, aki felnõve nagyon jó dolgokat fog csinálni. Csak rúgkapálást és lemaradást látok, ami nem gazdasági, hanem szellemi szinten nyilvánul meg, de még csak nem is oktatási, hanem inkább „mentális“, vagy méginkább: „morális“ szinten jelentkezik. Világért se gondolja senki, hogy a nevetséges morális válságra gondolok. Levélírónk jól mondja: itt valami rettenetesen el van kúrva. És egyre inkább érzem azt is, hogy ez teljesen pártsemleges hozzáállás, még csak nem is „tipikus magyar“. Szar itt élni, na. Most még ezt nem érzem, mert nagyon kényelmes az életem, de tudom, hogyha ez akár odáig megy, hogy családalapítás, akkor nagyon nehéz lesz itt, mert nem tudom, hogy hogyan lehet egy gyereket itt úgy felnevelni, hogy ne legyen szükségszerûen lelkisérült, nem érzem azt a bátorságot magamban, hogy eközé a rengeteg – már bocsánat – ostoba ember közé beeresszem, vajon lesz-e elég józan esze, hogy kivédje a szükségszerû bukásokat? Elég sok emberrel találkoztam már más országokból, és azt tapasztaltam, hogy számos országban ilyen problémák egyszerûen nincsenek. Köszönhetõ a jobb életszínvonalnak? Lehet. Talán, sõt. Köszönhetõ a haladó gondolkodásnak? Nem hinném. A mentalitásnak? Mindenképpen. A valamirevaló barátaim többsége már emigrált, vagy emigrálni fog, vagy minimum fontolgatja. Nyers tényekre szorítkozva pedig az anyagiak beszélnek többek között. Zsófi kezdõ orvosként jobb esetben is 4 év múlva fog pénzt keresni, akkoris maximum mai áron mérve 150 ezret havonta. Ezért a 150 ezerért õ 9 évet tanult, 9 évet áldozott fel az életébõl érte. Én 5 évet tanultam, és nem érzem magam elveszettnek, ennek valószínûleg a dupláját fogom minimum keresni ekkor. Valljuk be, ebbõl az ember nehezen épít fel családot. Igen, tisztában vagyok vele, hogy mások ennek a töredékébõl képesek rá, de azoknak nincs is, nem is lehetnek olyan igényeik, mint nekünk vannak. Akárha mondjuk a gyerek oktatására gondolunk, vagy akár az életszínvonalra, amit tartani szeretnénk. Új-Zélandon egy kezdõ orvosfizetés 100.000 euró per év. Eleinte. Késõbb ez több. Egy egyetemi tanár, vagy bármilyen PR-szakember akármilyen cégnél ugyenennyit keres, sõt többet. Kanadában ezek a fizetések ennél is 9
magasabbak, és egy jól megcsípett szerencsésen kifogott USA állásról már nem is beszélünk. Németország szintén. Egyáltalán nem a munkavégzés elõli menekülés van bennem, mint sok más társamban. De úgy gondolom, hogy egy normális fizetésért az ember valahogy motiváltabban hajtja magát, akár jobban is, mint itthon. És komolyan, a fizetés miatt, maximum Zsófi munkája miatt lehet aggódni, elvégre – dacára minden pártpolitikai lõzüngnak, amiktõl személy szerint nekem a herém van ki... – az orvosokkal jelenleg TÉNYLEG kibasznak, és eléggé elcseszett dolog manapság az országban frissen diplomázott orvosnak lenni. A fizetés tehát az egyik, és véletlen, hogy ez került elsõnek tárgyalásra. Számomra a lelki tényezõk sokkal fontosabbak. Nekem személy szerint fárasztó dolog látni, ahogy az országom egyik fele még a posztszocializmus rosszul berögzült, teljesen életképtelen sablonjai szerint él, cselekszik és gondolkodik, a másik fele pedig próbál vagy csendben lenni és „kibekkelni“, vagy haladni, de ha halad, akkor állandóan a régi mentalitású tuskók által emelt falakba ütközik. Mindig. Kivétel nélkül. Lokális sikerek persze adódnak, ettõl sava-borsa van a dolognak, de nagyléptékû változást maximum egy morális alapú tisztogatás hozna, és ezzel sajnos mindenki tisztában van... A rögzült helyzetek miatt persze a változás folyamata négyszerannyi idõbe telik, mint „normális“ helyeken telne. Ebben az országban felháborodnak a Farkasházyk, a kertévék még a vadkapitalizmusban élnek, a médiasztárjainknak annyi agyuk sincs, mint külföldi kopipésztelt ikonjaiknak, a politikai kultúránk meg úgy kábé Moldávia és Bulgária között van félúton. A politikai elitünk meg istennek sem akar kihalni és lecserélõdni, pedig szerintem erre vár kb. a fél ország már kb. 10 éve, és halkan jegyzem meg, hogy még fog is minimum 20 évet. Namost addigra én már 45 leszek, és lehetõleg nem falakat akarok magam elõtt folyamatosan döngetni, hanem addigra én már minimum grillcsirkézni akarok a saját kis kertemben, egy 15 éves komoly karrierrel a hátam mögött. A Zsófi ma pl. azt mondta, hogy azért lenne jó ma Magyarországon pl. autistákkal foglalkozó orvosnak lenni, mert jelenleg NINCS szakellátásuk, és kb. 1 kézen meg lehet számolni, hogy ki foglalkozik velük ebben az országban érdemben. Persze a szakvizsgáját ezügyben isten nem támogatná, és mindenki folyamatosan szopatná ezügyben, és kb. 15 évébe telne, mire kiharcolná, hogy legalább az országban egyetlen hely legyen, ahol csak velük foglalkoznak (rettenetesen speciális ellátást igényelnek, de kishazánkban valahol a down-kór és a skizofrén közé teszik félúton...). Ehhez meg ugye megint kinek van kedve és elhivatottsága. Eleve, elhivatottság, ennek a szónak szerintem csak hazánkban van olyan értelme, hogy az ember rögtön a mártír szóra asszociál. Az ember, aki tenni akar valamit, de nem tudja megtenni, mert mindenki akadályozza. Azt hiszem ez a legjobban megfogható része ennek az országnak, ami miatt azt mondtam már én is legutóbb (1 éve, amikor Zsófi elõször vetette fel igazán komolyan ezt a dolgot), hogy innen EL. És igen, nekem ehhez nincs kedvem. Elhivatottságom sincs. Mert minek. Minek adjak bármit is ide? Mit kapnék cserébe? Pénzt? Kérdezzék meg, hogy azok, akik itthon kutatnak bármit is, és komoly dolgot, azok mennyit visznek haza? Elismerést? Talán valami díjat, csodás, amirõl majd minden pályatárs elmeséli, hogy így-meg-úgy más érdemelte volna jobban. Talán vállveregetést? Azt biztos nem, az egyáltalán nem magyar sajátosság, kivételt képez ezalól a közös egymás felszopása intellektuálisan korlátolt és várként õrzött területeken (ajánlom a Kreatív magazint, mint ennek az iskolapéldáját). Értelmiséginek lenni? Itt? Milyen értelmiség van itt, kérem szépen? Gondolkodó véleményformálók? Igen, vannak, és kb. 2 kézen meg lehet számolni kik azok. A többiek meg? Pártkatonák, és akkor még finom voltam. Persze vannak nagyon jó publicisták, akik tudnak gondolkodni, de belõlük is kevés. Ahogy öregszem, egyre inkább szûkül az a kör, akit érdemesnek találok arra, hogy egyáltalán beleolvassak a legújabb böfögésébe. És emiatt a legszebb, és itt most elárulok egy nagy titkot, én érzem magam szarul. Biztos én vagyok elitista, vagy kirekesztõ, de mi10
nimum rosszmájú. Hogy csak siránkozok. Pedig aki ismer engem, és remélem jól ismernek, akik igen, azok tudják, hogy én optimista vagyok, és bizakodó, sok esetben még álmodozni is szoktam, amit aztán félszegen vallok be arra érdemeseknek. De már nem itt, nem ide. Ismerem magamat, és tudom, hogy ez nem átmeneti kiábrándultság. Sajnálom is érte. Nemtommit. Kanada, Új-Zéland, Németország, Ausztrália. A többiek nem érdekelnek. Jelenleg 3 vasat tartunk a tûzben, és decemberig határozunk, hogy hová. Onnantól kezdve pedig másfél évünk van felkészülni, elõre lerendezni pár dolgot, hogy ne a nagy semmibe érkezzünk meg. Elnézést az érzelgõsségért, de valószínûleg én szomorú leszek, amikor felszállok a repülõre. Ez van. Legalább nem egyedül megyünk, hanem minimum ketten, ez is hatalmas elõny. MÁSODIK RÉSZ Elmegyek, elmegyek…#2 Elõzõ posztom, bevallom indulatból írtam. Közvetlen oka az alábbi két írás volt: http://w.blog.hu/2007/08/14/re_hol_nemzet_sullyed_el http://tetrahid.blog.hu/2007/09/18/imigrant Ha nincs kedved õket végigolvasni, elárulom, hogy a szokásos picsogásról szólnak, hogy mekkora a trutyi ez az ország, és az egyetlen lehetõség a kivándorlás. Ezt olvasom itt, ezt hallom a kocsmában, és errõl beszélnek a diploma elõtt álló ifjak. Elegem van. Nem akarom ezt hallani! Ha menni akarsz, hajrá, tedd meg! De tényleg! Csomagolj, add el a házat, és menj, csak ne halljam a vartyogásod! Ezt írtam meg, dühbõl. Erre mi a válasz? „Demaggóggg barrom vagyol, neee!” Itt álljunk meg egy kicsit! Te tényleg érdemként említed, hogy 8+4+5+x évig tanultál? Ez nem inkább ajándék az élettõl? Tudod, hányan irigyelnek azért, hogy ennyit tanulHATtál? Köszönd meg a szüleidnek, annak, aki fizette a sulidat, és a teremtõnek, aki megáldott tehetséggel, de ne verd erre a melled, Tesi! Ha végig kitûnõ voltál a suliban, akkor egyszerûen éltél a lehetõséggel, amit a sorstól kaptál! Te ezt úgy állítod be, hogy micsoda áldozat volt a részedrõl gürcölni öt évig az egyetemen? Viccelsz, ugye? Bármikor lecserélném egy vizsgaidõszakra az év végi hajtást, elhiszed? És azt is elhiszed, hogy egyre többeknek (lesz) elérhetetlen álom az egyetem, annak ellenére, hogy minden tehetségük megvan hozzá? Erre vered a melled?! „Sokkal többet keres egy hasonló képzettségû ember kint, mint én itthon.” Tényleg, nem mondod! És Clintonnak hajója is van? Beszarrrás! Tán még az életszínvonal is magasabb? Wow! Hihetetlen, hogy miket kell megtudnom! Ja, egyébként melyik országról beszélünk? Aha. És Kazahsztánban mi a helyzet? „Szarul élek!” Na, de mihez képest? Vagy azt tartod igazságtalannak, hogy aki nyugatra született, annak több jutott? Aki keletre, annak meg kevesebb. A déliekrõl meg ne is ebszéljünk, ugye. Vagy az fáj, hogy van, aki ugyanolyan mint Te, és mégis gazdagabb? A szomszéd fiával mi a helyzet? Tudod, aki hülye, mint a segg, de beleszületett a tutiba és tizennyolc éves korára biztos egzisztenciája van. Igazságosság, meg egyenlõ esélyek? Hol élsz, Tesi? Ezen a Földön nem ismeretesek ezek a fogalmak. Egyébként gratulálok! Ha Te képes vagy elhagyni a hazádat egy kis egzisztenciális többletért, akkor tényleg menned kell! De már nem csak szerinted, hanem szerintem is! Feladnád a családod, a barátokat, a nyelvet, amire édesanyád tanított, egy kurva mosógépért, egy plusz autóért a garázsban, egy nagyobb pecóért, vagy miért, Tesi? Ha egy éhezõtõl hallom, hogy menni akar, elfogadom. De Tõled? Itt hagyod anyád egy tál kaviárért? Olcsó ribanc vagy, barátom! jó ha figyelünk
Buldogok a lelki szegények. Várnak kint. De elárulok valamit, nem tárt karokkal. Tudod, mennyi van kint belõled? Sokkal több az elégnél. Egy mocsok, keleti bevándorló leszel. Klassz státusz, elárulom. Felemelõ érzés lehet naphosszat kuncsorogni az imigrésön-ofiszernél. Végiggondoltad te ezt? Szerintem fogalmad sincs, hogy mit beszélsz! Fél tucat ismerõsöm próbált szerencsét Nyugaton. Két éven belül mindegyikük hazatért, (majdhogynem) üres zsebbel. A Frei-féle sikersztorik, nem a többség, hidd el! De lépjünk túl az apróságokon! Nem gondolod, hogy felelõsséggel tartozol/nál azért a családért, országért, ahol, amiben nevelkedtél? Akik tanítattak pont azért, hogy egy jobb világot teremthess, olyat, ami nekik nem sikerült, pont azok iránt, akiket itthon hagynál? Az írástudók felelõssége hol marad, Tesi? „Nekem ez szar, én léptem!“ És ez az értelmiség. Csûröm-csavarom, de nem tudok mást mondani, ez megfutamodás. Teszel Te azért, hogy a következõ generációnak ne kelljen a kivándorláson gondolkodnia? Esetleg megfordult már a fejedben, hogy Rajtad is múlik/múlhatna az, hogy a barátod – akit éppen magára hagyni készülsz a szarban – gyereke majdan egy normális(abb) országban nõjön fel? Elmenni könnyû, itt maradni és küzdeni nehéz! Picsogás van, cselekvés semmi? Véletlenül nem önzés a saját egzisztenciád okán szarban hagyni mindenkit? Vagy Te sem tudsz közösségben gondolkodni, mint azok, akik miatt most elmenni készülsz? Mennyivel vagy különb náluk, mondd?! Kérdezem: A fiatalok, egyetemisták, fõiskolások miért „kussolnak“? (Már bocsánt?) Isten áldja Magyarországot! „Konfucius szerinte szükség van az önmûvelésre, a jellem építésére. Úgy vélte, a tanult emberekbõl lesznek azok is, akik majd egy olyan új államot vezetni tudnak, ami hasonlatos az régiekéhez. Régieknek azokat a dinasztiákat tekintette, akik az õ korát megelõzõen több száz évvel uralkodtak, de akik jelentõs mértékben meghatározták az ország késõbbi arculatát és fejlõdését. Ezeket az igazságosság vezérelte embereket nevezte õ Csün-céknek, avagy nemes embereknek, s elkülönítette õket az alantas vagy közönséges emberektõl, akiket a vágyaik irányítanak. Konfucius olyan követelményeket támasztott a nemes emberek elõtt, mint a figyelmesség és szavahihetõség, a tanulás, az emberek szeretete, továbbá a régi hagyományok és az idõsek tiszteletben tartása.”
Meglepõ jeleneteket hoz felszínre az európai demokrácia. A napokban megesett, hogy egy miniszterelnöknek rendõrsorfal között kellett beosonnia egy gyönyörû épületbe, de nem a fõajtón, hanem a hulladékmozgatásra épített oldalajtón. Mindez egy nagy ünnepen történt. Az ünneplés érdekes módon folytatódott másnap: rendõrtömeg közepén, többszörös védõrács biztosításában köszöntöttek, majd húztak föl nemzeti zászlót. A társadalom nem egyenruhás tagjai a távoli utcákba voltak kirekesztve, ott gyakorolhatták – és gyakorolták is – a véleménynyilvánításhoz fûzõdõ alapvetõ emberi jogot. Állítólag az Európai Unió tagja az az állam, amelyikben ez megtörtént. Kafka? Ionesco? Nem. Valóság. Fokozza az abszurditást, hogy az adott miniszterelnököt egy liberális párt tartja a hatalomban. Olyan párt, amelyrõl egykor az emberek azt hitték: rendszerváltó. Ez a párt korábban koalícióra lépett egy másikkal, amelyiknek egykori karhatalmista volt az elnöke. Késõbb kormányban maradt olyan miniszterelnökkel, akirõl kiderült, hogy a pártállami titkosrendõrség tisztje volt. Még késõbb kormányban maradt olyan miniszterelnökkel, aki maga vallotta be, hogy együtt végighazudták az elmúlt másfél-két évet. Itt kerülhetett Afrika – vagy Dél-Amerika? – az Európai Unióba. Ebben a tagállamban úgy oszlatják a tüntetõket, hogy több rendõrt vezényelnek ki az utcára, mint amennyi tüntetõ ott felbukkan. Ezt úgy oldják meg, hogy egy külföldi tulajdonban lévõ magánhadsereget is besorakoztatnak a rendõrök közé. Azaz magánszemélyekkel végeztetnek el állami karhatalmi feladatokat. És ezt az alkotmánysértést még büszkén meg is magyarázzák… Mi jöhet még? A miniszterelnök a baráti körébõl hoz kormánytagokat… Ez már megtörtént. A hazug miniszterelnök fellép a hazudozás ellen… Ez is megtörtént. Az a miniszterelnök, aki „kurva országnak” nevezte hazáját, „csodálatos országnak” nevezi azt… Ennek is tanúi voltunk. Talán még egy lehetõség van: a miniszterelnök, aki vitatott tulajdonú luxusvillában lakik, egy kutyát is tart. Azt még kinevezheti konzulnak.
Forrás: Internet
Forrás: Balogh T. Gyöngyvér – gondola
A DIKTATÚRA JELEI MUTATKOZNAK Teljességgel és alapjaiban elfogadhatatlan, hogy gyakorlatilag egy éve az 1956-os és más állami ünnepségek kapcsán a társadalom egészét kirekeszti a hatalom az emlékhelyek és állami rendezvények közelébõl – mondta Fricz Tamás politológus. Szerinte ennek szimbolikus példája volt a tavaly október 23-i zászlófelvonás, amikor a polgárokat kordonnal tartották távol. Óriási, kordonnal körülvett szakadék tátong tehát a hatalom és az állampolgárok között, jelképezve azt a paradoxont, hogy egy társadalmi forradalom megünneplése a társadalom teljes elszigetelésével történik. „Véleményem szerint ez jelzi, hogy óriási nagy a baj, megszakadt a természetes egyensúly, a bizalmi állapot a civil társadalom és az állam között. A miniszterelnök hermetikusan el van zárva attól, hogy emberekkel találkozzon, ez egy jellegzetesen nem demokratikus ország képét mutatja, éppen ennek szellemétõl állunk a legtávolabb, itt inkább már egy diktatúra jelei mutatják meg magukat.” Hozzátette: az emberekben növeli a feszültséget, hogy nem vehetnek részt az állami rendezvényeken. Az általános elégedetlenség lassan már oda vezet, hogy a polgárok teljesen illegitimnek fogják tekinteni a kormány minden intézkedését. A politikai elit egyéves folyamatos tekintélyvesztése, az állandósuló szembenállás és tiltakozás a kormány intézkedései miatt tarthatatlan állapotokhoz vezetett – mondta a politológus. Szerinte ez a helyzet megoldásra vár, a politikai közéletben azonban egyelõre még nem sikerült megtalálni a krízis ellenszerét. „Úgy gondolom, hogy nagy változásra van szükség, egy elõre hozott országgyûlési választással lehetne visszaszerezni a közbizalmat.” jó ha figyelünk
11
A hazai szoclib cselédsajtó és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának cinkos hallgatása közepette egy tekintélyes izraeli héber nyelvû napilap ismét, ezúttal videóval is megerõsítette Simon Peresz azon korábbi kijelentését, miszerint izraeliek fölvásárolják Magyarországot. Csintalannak pedig – ha van vér a pucájában – a tények láttán és ígéretéhez híven el kell költenie a cipõjét. A Máárív címû izraeli héber nyelvû napilap volt az, amelybõl Magyarországon elõször értesültünk Simon Peresz – Magyarország izraeli fölvásárlásáról szóló – botrányos beszédérõl. Amint azt 2007. október 12-én elsõ ízben a Nemzeti Hírhálón, majd másutt is közzétettük, az izraeli államelnök 2007. október 10-én a tel-avivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen nevetve, hencegve kijelentette: mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot. A fölvásárolt országok sorában megemlítette még Lengyelországot, Romániát, illetve Manhattan szigetét. HAZUDOZÓ HAZAI SAJTÓ A nem mindennapi hírt az általában magyargyûlölõ, rasszista, szoclib szellemiségû hazai sajtó agyonhallgatta. A Magyar Nemzet viszont – a zsurnalisztikai etikát arcul csapva – nyolcvan százalékban betû szerinti hûséggel, forrásként önmagát megjelölve közölte le a mi hírünket és fordításunkat (Ezúttal persze annyi baj legyen, csak terjedjen az igazság - a szerk.). De megszólalt Shiri Zsuzsa, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda jeruzsálemi tudósítója – ezúttal a HVG-ben –, és magyar embereket leantiszemitázva, a megsértett nemzeti önérzetünkön gúnyolódva igyekezett tompítani, sõt Ájelet Frisst, Simon Peresz szóvivõjét megkérdezve egyenesen letagadni az izraeli államelnök ominózus kijelentését. A Magyar Rádió tudósítója szerint Ájelet Friss ezt mondta: „Három éve dolgozik Peresszel, de hasonló szavakat még soha nem halott tõle.” Magyarán: az elnöki szóvivõ hazudott, és egyben meghazudtolta a két tekintélyes héber nyelvû napilap, a Máárív és a Jediot Áháronot általunk ismertetett tudósításait, illetve Izrael budapesti nagykövetségének a szóvivõjét, aki szintén kénytelen volt elismerni, hogy Peresz valóban Magyarország fölvásárlásáról beszélt. BIZONYÍTÉK SZÓBAN, KÉPBEN ÉS HANGBAN S mit ad Isten, a Máárív október 22-ei száma ismét Peresz Magyarországgal kapcsolatos kijelentésével foglalkozik, s az alábbi videón is megerõsíti a korábbi beszámolóink igaz voltát. 12
A videó megtekinthetõ itt: http://www.kuruc.info/r/26/17812/ S most figyeljen jól Csintalan Sándor! A fenti videón Simon Peresz Magyarországgal kapcsolatban ugyan nem túl irodalmi héberséggel, de pontosan a következõt mondja: „Olyan kis ország részérõl, mint mi, ez szinte döbbenetes. Azt látom, hogy fölvásároljuk Manhattant, és fölvásároljuk Magyarországot, és fölvásároljuk Romániát, és fölvásároljuk Lengyelországot. S ahogy én látom, nincsenek problémáink. A tehetségünk, az összeköttetéseink és a dinamizmusunk jóvoltából szinte mindenhová eljutunk.” A Máárív leírva is megismétli Peresz botrányos kijelentését, de a lap írójának volt annyi stílusérzéke, hogy az államelnöknek a videón elhangzott szavait héberrõl héberre fordította, de ez semmit nem változtat a lényegen: „A gazdasági helyzet Izraelben kitûnõ. Fölvásároljuk Manhattant, Romániát, Magyarországot és Lengyelországot, s mindez köszönhetõ az izraeliek tehetségének és az összeköttetéseinknek.” AZ IZRAELI OLVASÓK ÍRJÁK A Máárív Simon Peresz megnyilatkozásával foglalkozó újabb cikkére nagyon sok izraeli olvasói észrevétel érkezett, s meg kell állapítanunk, hogy az izraeliek pontosan megértették azt, amit Csintalan Sándor, a jelenlegi hazai ellenzék, a cselédsajtó és a budapesti kormány nem képes, vagy nem hajlandó megérteni: az izraeli államelnök egyértelmûen a világ egyes országainak, így például hazánk fölvásárlásáról beszélt. Nézzünk egy-két izraeli olvasói levelet: A 80 év feletti elnökünk a múltbeli eredményei után úgy látszik, manapság már nem nagyon tud uralkodni a nyelvén, s a cselekedeteirõl meg ne is beszéljünk. A mostani szégyenletes megnyilatkozása sajnos valószínûleg nem az utolsó. (Uriél, Közép-Izrael) Mekkora idióta! (Aláírás nélkül) Peresz úr! B 12 vitaminhiánya van? (Hanna) Peresz most felfedte az igazi arcát. Olyan õ, mint a neonácik, akik hasonló megnyilatkozásokat tesznek. (Aláírás nélkül) Az elnökünk megbotlott, úgy látszik, hogy a kora miatt... (Menáhem, Herzlia) Ez történik, ha egy 84 éves szenilis elnököt választunk. (Oren) jó ha figyelünk
(…) Azt hiszitek, hogy a gójok megtûrik majd a Pereszhez hasonló balos zsidókat, s egyáltalán minden zsidót, ezeknek az ostobáknak a fecsegése, hencegése és dölyfössége miatt? (Aláírás nélkül)
A buta jobboldali olvasók (az izraeli jobboldaliakról van szó – H. J. megj.) most rágalmazzák Pereszt, pedig az államelnök semmit nem mond ok és szándék nélkül. (Realista) Peresz, ez az ostoba olyan nagy követ dobott a kútba, amelyet száz bölcs sem lesz képes kiemelni onnan. Valóságos aranybánya ez a mondás az antiszemiták számára, s ennek az ostoba embernek a megnyilatkozását több nemzedéken át fogják idézni. (…) (Ávi Ecvador) Zavarodott aggastyán. Törvényben kellene korlátozni a magasbeosztású állami vezetõk legfelsõbb életkorát, hogy ne hozzanak szégyent az országra. (Aláírás nélkül) Peresz pontosan azt mondta, amit az antiszemiták mindig is állítottak: A zsidók uralják az egész világot. S ha nem így van, akkor miért mondja ezt Peresz is? De ha mégis így van, akkor milyen jogon panaszkodunk az antiszemitákra? (…) Hogyan lehetséges az, hogy az összes üldöztetés, a holokauszt után a zsidók ennyire nem veszik figyelembe az ellenük irányuló gyûlölet kiváltó okait? Valaki talán megmagyarázná nekem azt, hogy például az angoloknak, a franciáknak, az olaszoknak, a hottentottáknak s az ördög tudja, még kiknek, miért nincs akkora késztetésük a világuralomra, mint a zsidóknak? (Icik, Tel-Aviv) Mit akartok? Amit Peresz kimondott, az csak egy vékonyka szelete a valóságnak. (Bétár mozgalom, Budapest) Peresz mondjon le! Nem hiányoznak nekünk itthon és külföldön egy öregember szerencsétlen megnyilatkozásai okozta bonyodalmak. (Aláírás nélkül) Ostoba elnökünk van. (Zehává) „Élet és halál múlik a szavakon” (Példabeszédek könyve 18/21 – H. J. megj.) Mennyivel egyszerûbb lenne most a helyzetünk, ha Peresz azt mondta volna, hogy vásárolunk Magyarországon, és nem azt, hogy fölvásároljuk Magyarországot. Csakhogy az elõbbi változatot az izraeli büszkeség nem engedte mondatni vele. (Peéri)
Aki Pereszt támadja, és nem a magyar rasszistákat, az egy nulla, szánalmas, gyáva, nem cionista és diaszpóra szellemiségû alak. (Aláírás nélkül) JÓ ÉTVÁGYAT, SANYIKÁM! Csintalan Sándor, mint emlékezetes, a Hír TV-ben egy betelefonálós mûsorban valakinek azt mondta, hogy a Hõsök terén megeszi a cipõjét (a magyarul jól tudók ilyenkor azért kalapot szoktak mondani...), ha Peresz tényleg Magyarország fölvásárlásáról beszélt. De miután közzétettük az elsõ, majd a második héber nyelvû írásos bizonyítékot is, sõt az izraeli nagykövetség is beismerte, a mi Sándorunk úgy módosította nyilvános étkezési szándékát, hogy csak akkor hajlandó asztalhoz ülni, ha neki Peresz ezt személyesen mondja. Nos, nem hisszük, hogy a világ fölvásárlásáról álmodó Simon Peresznek lenne ideje Csintalan Sándorral társalogni. Elég bizonyíték a mostani írásunkhoz mellékelt, s az izraeli Máárív által közzétett videó. Egyébként, habár szegény ember vagyok, de Csintalan Sándor Hõsök terei lakomájához szívesen hozzájárulok bobai termésû csípõs paprikával és egy liter Ság hegyi rizlinggel. De a cipõmet nem adom. Hering József
Topolánszky Gyurcsányról, Zuschlagról és Ocsovairól Debreczeni József könyvében Gyurcsány Ferenc felidézi az ifjúsági és sportminisztérium élén eltöltött idõszakot, és kábítószerügyekben illetékes helyettes államtitkárát, Topolánszky Ákost „elsõrendû szakembernek, tisztességes köztisztviselõnek“ nevezi. Fájlalja, hogy 2003 októberében menesztették a minisztériumból, amiért az akkori közigazgatási államtitkárt teszi felelõssé. Topolánszky, aki ma a Nemzeti Drogmegelõzési Intézet igazgatóhelyettese, most az egykori tárcán belül kialakult informális hierarchiáról, a „visszautasíthatatlan“ követelésekrõl, a pályázati pénzek elosztását eleve meghatározó politikusi elõzsûrirõl beszél, és feltárja kirúgásának valódi körülményeit. hvg.hu: A Zuschlag-üggyel kapcsolatban hírbe került a minisztérium is, amelynek ön helyettes államtitkára volt. Topolánszky Ákos: A Zuschlag-ügy pontos részleteit nem ismerem, nem is akarok róla véleményt mondani, hiszen az ifjúsági szakterület pénzeit érinti. Ennél fontosabb általában beszélni arról, hogyan alakul a politika viszonya a közszférához, a költségvetési források elosztásához. A belülrõl gyenge demokráciákban – és Magyarország ezek közé sorolható – a politika erõs nyomás alatt tartja jó ha figyelünk
a közszférát, benne azokat a szereplõket is, akiket pedig a rendszernek meg kellene védenie az ilyen nyomásgyakorlással szemben. A helyettes államtitkár a törvények és a jogszabályok szerint nem számított politikai szereplõnek: én is esküt tettem arra, hogy a nemzet érdekében, tehát semmiképpen sem pártpolitikai érdekek alapján szolgálom az országot. Az utóbbit a köztisztviselõi törvény expressis verbis ki is zárja. (Azóta a helyettes államtitkárokat felváltották a szakállamtitkárok, akik inkább politikai szereplõnek szá-
mítanak, vagyis a kiszolgáltatottságuk nõtt.) A közszférával szemben a politikai szféra megrendelõként jelenik meg, és kijelöli a kormányzati cselekvés irányait. De a politikusoknak semmiképp sem lenne szabad megengedni, hogy aktuális pártpolitikai érdekeket kiszolgálva utasításokat adjanak a köztisztviselõknek. Az ilyen helyzet a hazai források és a külföldrõl – így az EU-ból is – érkezõ pénzek szétosztásakor melegágya lehet a korrupciónak. Ez elfogadhatatlan. >> 13
hvg.hu: Hogyan alakultak mégis az idõközben megszüntetett Gyermek-, Ifjúsági és Sportmininisztérium (GYISM) alá- és fölérendeltségi viszonyai, kik voltak a fõbb szereplõk? T. Á.: Ocsovai Tamást, aki szintén helyettes államtitkár volt, jól ismertem, sokat beszélgettem vele, ismertem problémáit is. Pártpolitikai vonalról érkezett, valószínûleg azért is választották ki, mert erre a posztra politikai marionettfigura kellett. Tudtam, hogy nincs szabad mandátuma, mint ahogy azt is, hogy ha kérnek tõle valamit, szakmai érvekre nem hivatkozhat. Kulcsfigura volt viszont Mesterházy Attila, az akkori politikai államtitkár, aki meglehetõsen agresszíven vezényelt Ocsovainak, közvetítette számára a mindenkori igényeket. A minisztérium felügyeletét a parlament ifjúsági és sportbizottsága látta el, amelyben Zuschlag János és az ügyében most elhíresült társai kivétel nélkül tagok voltak. A politikailag kézivezérelt Ocsovai az ifjúságpolitikai területen mûködött, ahol naponta kellett volna vállalnia a konfliktust Zuschlaggal, akivel nekem gyakorlatilag nem volt kapcsolatom, inkább csak a bizottsági ülésekrõl emlékszem rá. Mindig amolyan politikai ripacsként viselkedett. De ott voltak a többiek, köztük Arató Gergely, Újhelyi István és Rácz Péter, az úttörõszövetség elnöke. Utóbbi akkor javában pereskedett, sõt a bíróság már el is marasztalta a csillebérci tábor kétes ügyei miatt. Ezek az emberek folyamatosan jöttek-mentek a Hold utcában, körüldongták Szilvásy Györgyöt, aki egy ideig közigazgatási államtitkár volt a GYISM-ben, és Gyurcsányt, a minisztert. Ocsovai nemcsak a miniszter utasításait hajtotta végre, de az MSZP ifjúsági tagozatának vezetõi is dirigáltak neki, hiszen megrendelõként jelentkeztek. Õk egyébként engem is igyekeztek sarokba szorítani, a politikai vezetésen keresztül is számon kérték rajtam a döntéseimet, például a drogprevenciós pályázatok értékelését. Állandóan szememre vetették, hogy a párthoz közel álló politikusok által képviselt városok és régiók nem kapnak pénzt erre a célra. Mesterházy ezen a területen túllépte az ésszerû és jogos mértéket, és ezt nagyon rossz stílusban tette. Súlyos büntetése, hogy m ost frakcióvezetõ-helyettesként azt a miniszterelnököt kell naponta megvédenie, akivel emlékezetem szerint a minisztériumban még nagy csatákat vívott, mert igen eltérõ nézeteik voltak. Persze lehet, hogy azóta megkedvelte a fõnökét. hvg.hu: Személy szerint önt is utasították a politikusok? T. Á.: Az én helyzetem sok tekintetben különleges volt a Jánosi György, majd Gyurcsány vezette minisztériumban. Tudták rólam, hogy pártpolitikai értelemben nem vagyok utasítható, és õrzöm az integritásomat. A nyomás ugyanakkor erõs volt, ezért magamnak is el kell számolnom saját lelkiismeretem elõtt olyan helyzetekkel, amikor 14
nem tudtam elég karakán lenni. Voltak azonban olyan szakterületek, ahol a nyomásgyakorlás ipari méretekben történt. Arra talán büszke lehetek, hogy kis kompromisszumokkal ugyan, de sikerült ezeket az éveket átvészelnem. A kis kompromisszumokért azonban elnézést kell kérnem. hvg.hu: Mondjon a nyomásgyakorlásra néhány példát! T. Á.: Számos jut eszembe. A kábítószerügy külön és sajátos területet alkotott, amely kevésbé volt kitéve a politikai érdekeknek, mint a rendkívül széles szervezeti világgal bíró sport- vagy ifjúságpolitika. De azért én is találkoztam nehezen megtagadható kérésekkel. Ilyenek voltak azok az alkalmak, amikor Mesterházy emelt hangnemben számonkért. Emlékszem, a magyar média egyik legbefolyásosabb szereplõje, Gyárfás Tamás részére kellett volna négymillió forintot juttatnom. Az õ cége számos pályázatot nyújtott be, és nyújt be azóta is különbözõ minisztériumokhoz, a legkülönbözõbb ügyekben. Neki „illett“ adni, tudta mindenki. Egy drogprevenciós médiamûsor tervével a kábítószerügyi pályázatokon is jelentkeztek. Ilyen esetekben egy szakértõi bizottság végezte el az értékelést, és én – elveimnek megfelelõen – ezt a listát változtatás nélkül továbbítottam a minisztérium politikai vezetésének aláírásra. A bizottság úgy értékelte, hogy a Gyárfás-féle anyag szakmailag nem megfelelõ, és lepontozta. Amikor a döntés nyilvánosságra került, Gyurcsány felhívott telefonon, és elmondta, mennyire kellemetlen neki, mert Gyárfás engem nála feljelentett többoldalas, kézzel írott levélben, reklamálva, hogy nem kapta meg azt az összeget, ami neki jár. Végül ismereteim szerint Gyárfás – a felmentésemet követõen – megkapta a pénzt. Én ugyanis továbbra sem voltam hajlandó a kifizetésre, utódomnak, Gábor Edinának azonban már nem volt lehetõsége a miniszteri kérést elutasítania. Már Jánosi minisztersége alatt az akkor közigazgatási államtitkárként dolgozó Szilvásy bevezette a közigazgatási double checking, a kettõs ellenõrzés rendszerét. Ekkor jött létre a GYISM-ben a pályázati pénzek elosztásának „elõzsûrije“. Ezt Szilvásy legközelebbi munkatársai, az úttörõszövetség egykori funkcionáriusai végezték, akiket õ mindenhová magával visz; jelenleg a kormányzati negyed építésénél bábáskodnak. Két emblematikus figurája ennek a csapatnak Rákosi Ferenc és Alács Tibor, akik már akkor is a minisztérium legjobban fizetett politikai tanácsadóiként cenzúrázták – tehát nem köztisztviselõként belülrõl, hanem politikai megbízottként kívülrõl – a szakmai helyettes államtitkárok munkáját és döntéseit. Õk egy támogatási szerzõdés elkészítését megelõzõen, már a gondolat megszületésekor elõzsûrizték a szakmai vezetõk döntéseit, engedélyezték, hogy egy támogatási igényt egy-
általán megtárgyaljanak-e, vagy eleve utasítsanak el. Ez a nagyon aggályos mûködési mód gyakorla tilag gúzsba kötötte a szakmai munkát, és bevezette az alapvetõ bizalmatlanság „intézményét“. hvg.hu: Hogyan fogadták Gyurcsányt, amikor a minisztérium élén landolt? T. Á.: 2003 márciusában foglalta el az irodáját, és ezután meglehetõsen sokat beszélgettünk. Új idõk új dalaival érkezett, igyekezett hatékonnyá tenni az GYISM mûködését. Naponta tartott miniszteri értekezletet, ami nagyon jót tett az információcserének. Hangoztatta, hogy vissza kell ugrasztania az agarakat, azaz korlátozni kell a politika megrendeléseket, távol kell tartani a lobbistákat. „Mi itt közpénzekrõl döntünk, ebbe a pártpolitika ne üsse bele az orrát“, mondta nekünk. Gyurcsány, akinek ekkor még nemzetegyesítõ illúziói voltak, bizonyos értelemben közvetítõi szerepre törekedett az MSZP és a Fidesz között, errõl nyíltan beszélt. Hangoztatta, hogy a közigazgatási teljesítményeket mérhetõvé kell tenni, és vezetõknek tízmillió magyar állampolgárból a legjobbakat kell választani. Ettõl mi, köztisztviselõk lelkesek lettünk, hihetõnek tûnt az akarása. Ebben az idõszakban Gyurcsány és Mesterházy között – utóbbi egyértelmûen a pártpolitika kiszolgálója volt – konfliktus al akult ki. A helyzet gyorsan megváltozott, Gyurcsány átpozicionálta magát, s már sokkal kevésbé gördített akadályt a politikai igények kielégítése elé a minisztériumban. 2003 végétõl már a kormányfõi szerepre készült, hosszabb idõre elvonult a minisztériumi munkából, hogy Medgyessy utódjaként térhessen vissza. hvg..hu: Ezek szerint Gyurcsány egy ideig valóban el volt szánva, hogy kitakarítja a politika Augiász istállóját. T. Á.: Igen, kétségtelenül olyan embernek ismertem meg a késõbbi miniszterelnököt, mint aki rendelkezik a demokrácia gyakorlásához szükséges intellektuális felkészültséggel, lehetett volna belõle akár elvi demokrata, nagy történelmi személyiség is. Sajnos azonban, a mûködése késõbb ezzel ellentétes irányultságokat mutatott fel, közigazgatási értelemben is. hvg.hu: Milyen körülmények között történt az ön menesztése a minisztériumból? T. Á.: Ennek a történetnek most csak a politikai kultúra állapotai miatt van jelentõsége. Eltávolításomnak nyilvánvalóan politikai oka volt. Hálás lehetek azért, hogy felmentésem ellen a szakma egésze, addig nem látott egységben, egy napon belül tiltakozott, és követelte a minisztertõl döntése megváltoztatását. Szakmai okai tehát nem lehettek a döntésnek. Akkor egy napon át tárgyaltam Gyurcsánnyal az ügyrõl, aki hosszasan kereste a mentségeket. Többek között egy technikai érvre hivatkozott, amit a Debreczenikönyvben is megismételt, vagyis hogy õ átengedte a döntés jogát a Szilvásyt felváltó Bejó ha figyelünk
DURVA TÁMADÁS AZ ÁLLAMFÕ ELLEN
nedek András közigazgatási államtitkárnak, hiszen neki kell eldöntenie, kivel hajlandó dolgozni. Akkor ezt mondtam neki: „Nézd, Feri, szerintem egy demokrata ilyen helyzetben két dolgot tehet. Az egyik, hogy elfogadja a döntést, amennyiben törvényes alapon utasítják rá. Ezt én megteszem. A másik lehetõség viszont az, hogy ha szembesül vele, tudja, hogy rossz döntést hozott, akkor me gváltoztatja azt.“ Erre azt felelte, hogy nem tudja megváltoztatni a döntést. Gyurcsány azt is elmondta, azért akar a magyar közigazgatás történetében elõször pályázatot kiírni a helyettes államtitkári posztok betöltésére, hogy a legjobbat találja meg. Biztosított, hogy szakmai téren velem teljesen elégedett, ezért biztatott, hogy pályázzam meg a helyemet. Közbevetõleg megjegyezte, a másik két helyettes államtitkártól, mindenekelõtt Ocsovaitól szívesen megszabadulna. Természetesen a pályázat elbírálása után Ocsovai maradt a helyén, én viszont mentem. Utóbb elmondták, többek között a miniszter is, kik voltak azok a vezetõ szocialista politikusok, akik követelték, hogy távozzak a minisztériumból. Nyilvánvaló, hogy a már másik, nagyobb szerepre készülõ Gyurcsány nem akarta vállalni velük a konfliktust, és a pályáztatás alkalmat adott az eltávolításomra. Ettõl függetlenül, a szakmának tett ígéreteibõl egy sem teljesült, még csak részleteiben sem. hvg.hu: Ezt hogy érti? T. Á.: Ha egyszer mód adódnék, megkérdezném tõle, miért hagyta ott minisztériumát úgy a miniszterelnöki székért, hogy a jó ha figyelünk
tárca mindhárom területe rendkívüli veszteségeket szenvedjen a következõ költségvetési évben: sportcélokra 20-25 százalékkal kevesebbet fordított 2005-ben a költségvetés, mint 2004-ben, ifjúsági területre több mint harminc, a kábítószer elleni harcra pedig több mint 50 százalékkal kevesebb pénz jutott. Ezt a költségvetési cunamit azóta sem tudta sem kiheverni, sem ledolgozni a három terület. Közben Gyurcsány, már mint miniszterelnök, régi minisztériumát azonnali hatállyal felszámolta. Az ügyeket a régi gárda töredéke intézi az utódminisztériumokban. Az ifjúsági és kábítószerügyeket például a korábbi államtitkári szinttel szemben a döntéshozóktól minden tekintetben fényévnyi távolságra esõ osztályszinten kell megpróbálni képviselni. El lehet képzelni, milyen eredménnyel történhet ez. Manapság a közigazgatás értékelésérõl, teljesítményének mérhetõségérõl nagyon sok szó esik. Magam is nagy híve lennék a tényeken alapuló (tehát nem politikai kommunikációs eszközökkel operáló) értékelési rendszerek bevezetésének. Véleményem szerint ennek alapvetõ eszköze az adott terület szervezeti pozíciója, költségvetési helyzete, koncepcionális megalapozottsága (van-e elismert stratégiája, programja, road mapje), valamint a döntéshozóktól való távolsága. Gyurcsány úgy amortizálta le egykori minisztériumát, hogy bármelyik mérõeszközt használjuk is, az súlyosan deficites helyzetet mutat. Pelle János –HVG
Sólyom Lászlónak az októberi zavargásokkal kapcsolatos helyzetértékelése, kiindulópontja hibás – jelentette ki Takács Albert napirend elõtt csütörtökön a Parlamentben. Ehhez kapcsolódva az SZDSZ frakcióvezetõje azt a kérdést tette fel, hogy „király-e a köztársasági elnök?”. A Fidesz szerint példátlanul durva támadás érte az államfõt. Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetõje a miniszter felszólalásához kapcsolódva feltette a kérdést: „Király-e a köztársasági elnök?”. A képviselõ szerint ha Sólyom László megszólal, akkor „alattvalóknak nem illik vele szemben megfogalmazni a nézeteltérést”. Eörsi azt mondta, egyetért az államfõ október 22-én elmondott beszédével, de aránytévesztés történt, mivel nem lehet csak úgy a rendõrségi túlkapásokról beszélni, hogy közben ne említenénk meg, milyen törvényellenes cselekedetek történtek Budapest utcáin. (A köztársasági elnök hétfõn, a Mûegyetemen elmondott beszédében úgy fogalmazott: „Nem akarjuk, és nem is lehet elfeledni azt, ami tavaly október 23-a estéjén és éjszakáján történt”. A tüntetõ nem szegheti meg a törvényt, de a jogállamot a rendõrség törvénysértõ erõszakos fellépése különösen sérti – tette hozzá Sólyom László, aki iemelte, hogy a tüntetõk és a tüntetéseken részt sem vevõk sokaságának súlyos bántalmazását „nem lehet lezárni úgy, hogy az elkövetõ rendõrök túlnyomó többsége ismeretlen tettes marad”.) A kormányszóvivõ reagál az interjúra Hazugság, amit az interjú sugall, mert Gyurcsány Ferenc soha senkit nem utasított arra, hogy megsértse köztisztviselõi esküjét, soha nem kívánta meg nem engedett eszközökkel befolyásolni a döntéseket – mondta Daróczi Dávid, kormányszóvivõ. Az interjú ráadásul önmagát leplezi le – tette hozzá. Éppen az a tény, hogy a volt miniszter állítólagos utasítását az egykori helyettes államtitkár saját bevallása szerint is minden következmény nélkül megszeghette, világosan bizonyítja, hogy nem is történhetett ilyen, érdemi következményeket kilátásba helyezõ utasítás – közölte Daróczi. 15
Minden napra egy lopás Közelebb törtetem magam a húsosfazékhoz, körülülöm a bõségtálat, s lelki szemeim elõtt felsejlik, amint a farok csóválja a médiát. Ilyenkor ünnep közelegvén, van mire büszkének lennünk. Új neveket mormolok magamban, ismerkedem a játszó személyekkel: Zuschlag, Weiszenberger és a titokzatos vállalkozó, a halasi Rózsa Motel egykori tulajdonosa: F. Károly. Nem õrültem meg, vagy ha igen, akkor nem most, és nem ezért. Megint lopásról jönnek a hírek, s mint az ilyenkor szokás, rendes, tisztességes, ki tudja mi módon kiszivárogtatott információk alapján. Lopják az uniós pénzeket, mondta a minap a Felcsút SE elnöke, de akkor még nem vettük komolyan. Általában nem szoktuk komolyan venni a Felcsút SE elnökét, mégpedig azért nem, mert egy normális országban csak a komoly dolgokat szabad komolyan venni. Ám ezúttal a szokásosnál több tartalom volt ebben a rövid, összetettnek nem mondható mondatban: úgy látszik, tényleg lopják, bár jelenleg csak arra van bizonyíték, hogy lopni akarják. Amiben, mondjuk meg, nincs semmi rendkívüli: ahol pénz van, ott lopás is van, de legalábbis szeretne lenni. Sok pénz sokak fantáziáját indítja meg, márpedig az EU nem kevés eurót szán mostanság Magyarországnak. Így került képbe a Weiszenberger nevû, halasi illetõségû kistérségi megbízott, valamint F. Károly, aki egy belga tükör mögül titkos felvételeket készített. Hogy mi a belga tükör, azt az átlagos olvasónak egyáltalán nem kötelezõ tudnia, mi magunk sem hallottunk korábban ilyenrõl, ám most már nem csak azt tudjuk, hogy mi az, de azt is, hogy nem volt érdemes megtanulnunk. Merthogy, mint kiderült, a Rózsa Motelben nincsenek és nem is voltak belga tükrök. (Na jó, ha már felcsigáztuk a nagytekintetû olvasótábor érdeklõdését: a belga tükör egy olyan szerkezet, amely az egyik oldalról nézve tükörnek tûnik, a másik fele felõl viszont ablak, vagyis átlátható, miáltal egy elrejtett kamera segítségével kiválóan lehet mögüle titkos felvételeket készíteni). Hogy azért valami érthetõ is legyen ebben az írásban, arról van szó, hogy a Hír TV – fennállása óta nem elõször – közzé tett egy titkos videó felvételt. A rövid, ám hatásos képeken Weiszenberger úr éppen azt magyarázza a lapzártakor még csak F. Károlyként elhíresült vállalkozónak, hogy õ tudja, miként lehet az uniós pénzekbõl húsz millió forintot szerezni. Ebbõl, mondja Weiszenberger, ötmilliót vissza kell osztani a minisztériumnak. Több pénzt is lehet kapni, mondta a felvételen Weiszenberger, de ahhoz már a János is kell. Hogy ki lehet a titokzatos János,
16
azt jelenleg nem lehet biztosan tudni, de sejthetõ, hogy a kiváló Weiszenberger által elõvezetett történetben nem Kádárra, de még csak nem is az elõzõ pápára, hanem Zuschlagra kell gondolnunk. Vannak persze gondok ezzel a kazettával. És nem csak az, ami rajta van: legalább ennyire aggályos, ahogyan elõkerült. Az ominózus felvétel ugyanis nem mostanában, hanem még két évvel ezelõtt, 2005-ben készült, és egy ügyészségi házkutatás során foglalták le F. Károly vállalkozónál. F. Károly ugyan cáfolja, ám más hírek viszont arról szólnak, hogy egy ideig milliókért árulta a kazettát. Konkrét üzletkötésrõl nem tudunk, ami viszont biztos, hogy szeptember végén a Hír TV nyilvánosságra hozta a felvételt. Miért éppen most lett aktuális? Joggal kérdezhetnénk ilyet, ha nagyon naivak lennénk, olyanok, amilyenek már egy jó ideje nem vagyunk. Mert ugye jóhiszemûen akár azt is gondolhatnánk, hogy a derék sajtómunkások azért most hozták nyilvánosságra a felvételt, mert most került hozzájuk. Ha azonban elhinnénk ezt az agyament verziót, nyeretlen kétévesek lennénk, valamint teljes joggal vonulhatnánk be valamelyik még meglévõ elmeosztály egyik szabad ágyára. Merthogy a Hír TV semmit sem tesz véletlenül. Nyáron nem lehet forradalmat csinálni, akkor az emberek Olaszba’, Törökbe’, vagy éppen az újra felfedezett Balatonnál üdülnek. Az meg nyilván a véletlennek tudható be, hogy a Felcsút SE elnöke, akkor még senki sem tudta miért, tavaly egész nyáron arról beszélt, hogy a kormány hazudik. Mintha csak megágyazni kívánt volna a szeptember közepén nyilvánosságra kerülõ hangfelvételnek. Hogy mire az emberek hazajönnek a nyaralásból, és már az iskolakezdés sokkján is túltették magukat, tudják mihez kötni a kiszivárogtatott kazettát. A forgatókönyv most megint hasonló: a Felcsút SE elnöke egy Fidesz-közeli rádióban megemlítette, hogy Magyarországon ellopják az Uniós pénzeket. Ekkor még senki sem sejtette, hogy kerül a csizma az asztalra, mirõl beszél a sportvezetõ. Majd, alig né-
hány nap múlva, ki tudja mi módon, elõkerült az uniós pénzek ellopásáról szóló – nem azt bizonyító! – kazetta. Ha sajtócézár lennék, megemelném a kalapom a Hír TV oknyomozói elõtt. Megemelném, de közben azért erõsen fognám, mert nem bíznék meg teljesen e derék sajtómunkások becsületességében: szakmai tudásuk dicséretes, hiszen, mint már annyiszor, ismét azt láthattuk, hogy mindig ott vannak, ahol történik valami. Sõt: ahol õk ott vannak, ott mindig történik valami! És ez utóbbi azért már egy kissé elgondolkodtató. Azt mondjuk, nem gondolnám, hogy a mi köztársasági elnökünknek foglalkoznia kellene a dologgal, ott vannak neki a bazsarózsák, meg a nemzet egysége, a helyében én sem tudnék egyszerre kettõnél több dologra koncentrálni. De azért valamelyik, harcos ombudsman, megkérdezhetné: hogyan kerülhet egy ügyészség által lefoglalt kazetta a Hír TV-hez? Miként lehet az, hogy tavaly, a TV székház elõtti randalírozás idején a Hír TV kamerái minden esetben ott voltak, ahol éppen történt valami? (Másképpen: ahol õk voltak, ott mindig történt valami). Ha bármelyik ombudsman venné magának a fáradságot, talán kinyomozhatná, vajon mitõl volt a Fidesz-közeli Magyar Nemzet annyira jól értesült a brókerbotrány idején? Hogy az ügyészségnél elzártan kezelt Kulcsár-vallomásokat miként volt képes szinte hamarabb közölni, mint ahogyan azok elhangzottak? „Lopnak a bõség kosarából” – írta Utassy József költõ. Nem most, még 1969-ben. Akkor, amikor még senki sem sejthette, hogy majd valamikor egy Zuschlag nevû politikusra hivatkozva a Weiszenberger névre hallgató kistérségi megbízott a Rózsa Motel sosemvolt belga tükre elõtt tisztességtelen ajánlatot tesz F. Károly vállalkozónak. Körülülöm a húsosfazekat, s ha merném, nagykanállal merítenék a sûrûjébõl. Egy belga tükör takarásából magyarul bámulom, amint egy mániákus farok egykedvûen csóválja a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet. Hamarosan a sötétség. Egy út áll elõttem: melyiken induljak? Föld S. Péter E-mail:
[email protected] Forrás: Amerikai Magyar Népszava Szabadság – http://www.nepszava.com
jó ha figyelünk
Fehér foltok, fekete lyukak A ingatlanpiacon és ezzel összefüggésben az építõiparban számos ügylet az Államháztartási Törvény 13/b paragrafusában említett Közbeszerzési Törvény hatálya alá esik. Az állami pénzbõl megvalósuló beszerzések – és itt a Közbeszerzési Törvény által a közbeszerzési eljárás tárgyaként megjelölt építési beruházások, a szolgáltatások körébe tartozó ingatlanbérleti szerzõdések, az árubeszerzésnek minõsülõ ingatlanok tulajdonjogának megszerzése érdekesek most számunkra- valóságos aranybánya fellelésével lehetnek egyenértékûek, ha az ingatlanpiac szereplõi ismerik a járást a közbeszerzésre vonatkozó, igen bonyolult jogi szabályozás útvesztõjében. Vagy legalábbis kéznél van Ariadné fonala helyett egy gyakorlott közbeszerzési tanácsadó. Dr. Dudás Melinda közbeszerzési tanácsadóval beszélgetek a közbeszerzési eljárásokban érdekeltek számára lehetséges hozzáférési, döntésbefolyásolási pontokról illetve a közbeszerzési eljárások egyes szakaszaira vonatkozó szabályok közötti fehér foltokról vagy fekete lyukakról. Az építõiparban és az ingatlanpiacon tevékenykedõ cégek számára biztos és hatalmas üzletet jelent az állam által elkölteni kívánt – esetleg nem feltétlenül óhajtott, ám mégis elkölteni tervezett- pénzek „lenyúlása“ pályázatok megnyerése útján. Vagy esetleg még a pályázatok megnyerése, méginkább a kiírása elõtt születik döntés sub rosa? Mint az a Közbeszerzések Tanácsának 2006-os, 2007. január 10-én keltezett tájékoztatójából kiderül, a közbeszerzések összértéke – hasonlóan az eljárásszámokhoz – jelentõs növekedést mutat, ugyanis a 2006. évi 1 685,8 milliárd Ft érték a 2005-ös 1 291,3 milliárddal szemben több, mint 30%-os bõvülést jelent. A közbeszerzések összértékébõl az építési beruházások 47,4%-kal, a szolgáltatások 28,5%-kal, az árubeszerzések pedig 24,1%kal részesedtek. A megelõzõ évhez képest – mind az eljárások számát, mind a beszerzések értékét tekintve – növekedett az építési beruházások részaránya. A közbeszerzések összértékét tekintve az egyes eljárási típusok részaránya nem módosult jelentõsebben 2005höz képest. Mindez azt jelenti, hogy 2006ban közel 800 milliárd forintnyi állami pénz cserélt gazdát az építési beszerzésekben, a 2004-es 648 milliárdhoz képest 23,4%-os növekedést mutatva. A számokból kitûnik, hogy igen nagy összeget, a GDP csaknem 9%-át költi el az állam az építõiparban minden évben. A tájékoztató alapján megmondani sajnos nem lejó ha figyelünk
het, hogy az árubeszerzésnek minõsülõ ingatlanbeszerzések során, vagy a szolgáltatásnak minõsülõ ingatlan bérletnél milyen kincstári összeg fordul meg az ingatlanpiacon. A piaci szereplõk azonban ellenérdekeltek. Az ajánlatkérõi oldal érdeke a kiadások és ezzel összefüggésben a beszerzések értékének csökkentése, míg az ajánlattételi oldalon a beszerzések értékének felduzzasztása a cél. A közbeszerzési eljárások során jelentkezõ érdekellentétek és az ennek megoldására tett, nem jogszabálynak megfelõ érdekérvényesítés során az Európai Uniós alapelvek közül az átláthatóság és a versengõ piacgazdaság elve sérülhet. Ilyen Achilles-sarok ezen túlmenõen a döntés-elõkészítõ folyamattól kezdõdõen minden olyan pont, ahol a felmerülõ információk, adatok kezelésének szabályosságától függõen, azok nyilvánossá válásával az információ piaci értékének inflálódása vagy devalválódása végbe mehet. Ám kimondható-e, hogy a közbeszerzési eljárás lefolytatása kizárja a korrupció megjelenését az ilyen üzletek során? Sok közbeszerzésben valamilyen módon érdekelt fél említi a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó jogszabályok túlzott bonyolultságát, a kivételek sokaságát, így ebben az esetben a mondás visszafelé érvényesül: nem látjuk az erdõtõl a fát. Márpedig ha valahol a tisztánlátás, az átláthatóság akadályoztatva van, ott egybõl kellemes élettér alakul ki a korrupció számára, sértve a másik, már említett uniós alapelv, a szabadpiaci verseny érvényesülését. A szakértõk megegyeznek abban, hogy a közbeszerzési eljárások során több ponton merülhet fel a döntés-befolyásolás, a korrupció gyanúja. Egyszerûen fogalmazva elõtte, alatta és utána. A PPP KONSTRUKCIÓVAL CSAK AZ ÁLLAM VESZÍTHET A világ legnagyobb szélhámossága, vagy csak rugalmatlan a törvény? A PPP konstrukció (Public-Private Partnership) a szendvicshez és a kardigánhoz hasonlóan zseniális brit találmány, mely összehozza az ajánlatkérõ és az ajánlattevõ hosszú távú érdekeit. A köz és a magánszféra között az együttmûködések, a partnerség különbözõ formái valósulnak meg. Az ilyen partneri viszonyok közösségi szabályozásáról szól a Bizottság zöld könyve, bár ahogy azt az Európai Parlament Belsõ Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságának egyik jelentéstervezete tartalmazza, nem minden esetben megfelelõen szabályozottan. A magyarországi PPP konstrukciók vizsgálatáról szóló ÁSZ jelentések is meg-
egyeznek abban, hogy valamiféle egységes nemzeti eljárásrend kidolgozását tartják szükségesnek a Közbeszerzési Törvény alkalmazása mellett. Mi is ez a nagyszerû PPP? Az állami szervezet valamely funkciójának teljesítéséhez a magánszféra anyagi segítségét veszi igénybe, hiszen magának nincsen elegendõ forrása a feladat egyedüli elvégzésére, míg a funkció teljesítéséért õ marad felelõs a létrehozott projektben. Mindezt természetesen egy közbeszerzési eljárás lebonyolításával. A projektek megvalósítására az érintettek létrehoznak egy úgynevezett projektcéget, leggyakrabban egy kft.-t. Ebben a cégben a projekt különbözõ szakaszainak lebonyolításában érdekelt partnerek képviseltetik magukat. A tervezõ, a kivitelezõ, az üzemeltetõ, és az állam, vagy például egy önkormányzat egy helyen. Pályáznak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. És valaki nyer, ahogyan az a Kbt.-ben meg van írva. A nyertessel azután úgy szerzõdik a pályázatot kiíró közintézmény vagy önkormányzat, hogy a részvételért elõre meghatározott százalékban térítésért igénybe veheti a felépítmény által nyújtott szolgáltatást, míg a fennmaradó kapacitásokat a nyertes ajánlattevõ szabadon értékesítheti. Eddig a dolog egyszerû és világos: minden résztvevõ cég rendelkezik szabad kapacitásokkal, melynek felhasználásával részesedni akar a nagy tortából. Pályáznak annak ellenére, hogy tudják, vagy legalábbis sejtik: az üzemeltetés nagy valószínûséggel deficites lesz majd. A forgatókönyv a PPP projektek terén úgy kezdõdik, hogy az állami partner – mondjuk – adja a telket a projekthez, melyen majd a beruházó megépíti a felépítményt. A beruházó közcélú igénybevételre szolgáltatási díj fejében átadja az állami partnernek a létesítményt a megkötött szerzõdésben rögzített idõtartamra. Az üzemeltetõ és beruházó személye projektenként változik, azonban több PPP konstrukcióban megvalósuló beruházás ÁSZ vagy bizottsági jelentéseibõl kiderül, hogy a projektcégben (projekttársaságban) résztvevõk általában nincsenek tisztában az üzemeltetési és rendelkezésre állási szerzõdések anyagi kockázatával. Elõzetes hatástanulmány hiányában bekövetkezik az a pont, ahol újra kell értékelniük a résztvevõknek a saját szerepüket, hogy a vállalt kockázatokat kezelni tudják. Magyarországon az egyik leggrandiózusabb PPP keretében megvalósuló beruházás a Mûvészetek Palotájának megépítése volt. A NKÖM csatlakozott a Trigránit Rt. kulturálisnegyed-építési elképzeléseihez, 17
törlesztve ezzel adósságát egy többfunkciós nemzeti hangversenyterem létrehozására. A MÜPA esetében sem készült – az ÁSZ jelentés szerint – megfelelõ hatástanulmány a beruházás megkezdése elõtt, ennek hiányában a projekt tartalma menet közben folyamatosan változott a majdani funkciók és üzemeltetési lehetõségek függvényében. Az üzemeltetési és rendelkezésre állási kockázat elõzetesen meg nem becsült nagyságrendje miatt az eredeti PPP konstrukciót meg kellett változtatni és új, most már 30 évre szóló üzemeltetési szerzõdést kötni, az állami kockázatvállalás csökkentésével. Az ÁSZ jelentés szerint a megrendelõ (az állam) nem dolgozta ki a hibás teljesítés szankcionálásának érvényesítését biztosító módszereket. Dr. Dudás Melinda hivatalos közbeszerzési tanácsadó szerint a PPP egyik legnagyobb fehér foltja valahol itt válik sejthetõvé elõször. A gyakorlatban a hosszú távra, a magyarországi gyakorlat szerint rendszerint 12-15 évre köttetett szerzõdések hamarabb véget érhetnek az üzemeltetés elõre megbecsülhetõ veszteségessége miatt. Elõfordulhat
az is, hogy az önkormányzat elszegényedik, és nem tudja fizetni a projekttársaságnak a havi „bérleti díjat“, azaz a közszolgálati pénzt, vagy az állam nem tudja fizetni a saját részét. Tehát van még lehetõség arra, hogy megbukjon a PPP. Tõkeerõs, a közbeszerzési eljárás által megkívánt referenciákkal rendelkezõ kivitelezõ céggel társulni elõnyös dolog, részvételük garancia a projekt sikerességére és a bank is szívesebben ad kölcsönt ilyenkor, amenynyiben a magántõke nem elegendõ. Mindemellett bankkölcsönbõl építkezni olcsóbb, mert a nagy cégek kedvezõbb mutatókkal kapnak hitelt. Minden olajozottan megy egészen addig, míg le nem zárul a kivitelezési szakasz és feladatként már csak a gazdaságos üzemeltetés marad. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott nyertessel kötött szerzõdés ugyan a Kbt. szerint szentírás, ám ennek ellenére további lehetõséget ad a feleknek, hogy bármikor módosíthassák a szerzõdést. Azonban a Kbt. túlságosan merev, ami a gazdaság rugalmasságát, változékonyságát dinamizmusát nem képes követni, ezért
A német megszállással a Szent Korona-tan fel lett függesztve, de soha sem volt hatályon kívül helyezve. A megszállókat, egy újabb megszállók váltották! Ezeknek szintén nem állt érdekükbe az õsi törvény legalizálása, csak az, hogy a magyar nemzet felejtsen! 1989-ben lett volna esély a Szent Korona-tan visszaállítására, de a régi rendszerbõl átmentett politikai elit nem vállalta fel, sõt még mélyebbre akarta süllyeszteni! Vajon miért? Erre választ maga a Szent Korona-tan ad! A Szentkorona-tan összefoglalása 1. Õfelsége a Szent Korona személy (jogi személy) 2. A Szent Korona a magyar állameszme megtestesítõje 3. A Szent Korona teste az ország teste, vagyis az ország földje 4. A Szent Korona tagjai a korona országainak polgárai 5. A Szent Korona minden hatalom és jog forrása, a legfõbb felség 6. A Szent Korona a mindenkori uralkodó fölött áll, az uralkodó a Korona nevében kormányoz A SZENTKORONA-TAN MAGYARÁZATA 1-2. A Szent Korona mint jogi személy, jogilag a Magyar Államnak megfelelõ. Ezen túlmenõen az állam, mint elvont, megfoghatatlan gondolat fizikai megtestesülése. Szent István király a Szent Korona képében ajánlotta fel az országát Szûz Máriának. Igen már ezzel sem tud mit kezdeni a mai politikai elit, mert ügye mely államokból állt a Szûz Mária országa: Erdély, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia. Tehát felmerül Trianon kérdése és ki kellene mondani, hogy a Német példa alapján semmissé kell tenni! 3. A föld illetve általánosságban természeti erõforrások a Szent Koronához rendelése biztosíték, amellyel a közösségi erõforrások a közösség egészéhez rendeltettek A Szent Korona birtokolja mindazt, ami a nemzet fennmaradásához szükséges. Ebbõl kiemelkedõ jelentõségû a termõföld használatát szabályozó joggyakorlat. Termõföldet kizárólag magyar természetes személy, magyar állampolgár birtokolhat, illetve használ18
nincsen felkészülve a projekttársaságban bekövetkezõ változások kezelésére. A létrejövõ kft. egy önálló jogi személyként értelmezendõ, így ha a tervezõ és kivitelezõ tagok esetleg kiválnak a cégbõl, a nyereségükkel szemben hátrahagyva azt a néhány milliónyi, a cég vagyonán végrehajtható veszteséget, nem lehet rájuk hárítani ennél többet. A kivitelezõ (építõ) cég mindenképpen jól jár, hiszen a parlagon heverõ szabad kapacitásait kihasználja, az elvégzett munkáért, a nyújtott szolgáltatásért a pénzt bezsebelte. És igazából már nem érdekli, hogy ki és hogyan fog üzemeltetni. A szakértõ szerint következtetésként elmondható: a hiányzó egységes eljárásrend, és a sokhelyütt rugalmatlan törvény (Kbt.) miatt az üzemeltetésre és rendelkezésre állásra vonatkozó szolgáltatások nem nyújtásából eredõ kockázatok kezelésére és vállalására nem minden esetben nyújt garanciát a megkötött szerzõdés. Drosztmér Anna http://www.ingatlanmagazin.com/iread/1796
hat. Vagyis a hazai termõföld minden talpalatnyi területének földtulajdonosa a Szent Korona. A Szent Korona volt a garanciája annak, hogy érvényre jusson az etelközi alapszerzõdés, ami szerint amit közös erõvel szereztek a honfoglalás során, abból mindenki érdemei szerint részesülhessen. Az ún. királyi jog — a Ius Regium — az ország Szent Koronájának azon joghatóságát fejezte ki, ami szerint az összes földbirtok a nemzeti hatalom része. Ebbõl a király — a Szent Koronára visszaháramlás jogát magában foglalva csak a nemzet javára végzett teljesítmény fejében részesíthetett akárkit. Vagyis minden szabad birtok közvetlenül a Szent Koronától veszi eredetét. Ez az elv a „Sacra Corona Radix Omnium Possessionum“. 1848-tól ez az elv gyengül, napjainkban pedig a liberális lobbi (vö. a XIX. sz. második felében nemzeti liberalizmus vagy szabadelvûek) haszonelvûségét követve törölni szeretné. Ezzel biztosítaná az idegen érdekek anyagi fölényét a földszerzés területén is. A Szent Korona ezen elve ma is a nemzet függetlenségének garanciája. 4.A Szent Korona tagjai a Szent Korona országainak polgárai. Tehát a magyar nemzet és az együttlakó vendégnépekre is vonatkozik, akiket külön védelmez a Szentkorona-tan. Tehát a Szent Korona a politikailag szervezett nép, vagyis a nemzet, és mivel a Szent Korona a legfelsõbb szuverén, felség, ez megfelel a Rousseau által a XVIII. században kigondolt népfelség elvének. 5. Mivel a Szent Korona a legfõbb szuverén, a Szentkorona-tan nem ismer el fölötte álló személyt. Ezáltal a Szent Korona tagjai, vagyis a polgárok egyenlõek, közülük senki nem uralkodhat a másikon, tehát a Szentkorona-tan eleve kizár minden diktatúrát. Az ellenállási jog lehetõvé teszi a Szent Korona tagjai számára, hogy az alkotmányosságon túllépõ önkényuralommal szemben föllépjenek. MI AZ AZ ELLENÁLLÁSI JOG VAGY ZÁRADÉK? Werbõczynek az 1517-ben megjelent Hármas Könyvébõl idézzük, hogy hogyan szövegezi meg könyvének I. rész, 9. címoldala, 6. paragrafusban ezt az úgynevezett ellenállási jogot õ így rögzítette, idézem, amely az V. és VI. fejezetben, mármint a Gesta Hungarorum V. és VI. fejezetében így jelenik meg. jó ha figyelünk
„Hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sõt, fiainak is a végsõ nemzedékû Álmost, Ügyek fiát és azokat, akik az õ nemzetségébõl állnak. Hogyha valaki utódai közül, mármint, Álmos és utódai közül hûtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bûnösnek vére omoljon, mint ahogy az õ vérük omlott az esküben Álmos vezérnek tettek. Majd pedig, hogyha valaki Álmos vezér, és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni egy életre átok, sújtsa.“ Mindezt, ha lefordítjuk hétköznapi nyelvre, azt jelenti, hogy egyrészt az ország hatalmi rendszerét határozzák meg, választanak maguk fölé egy fõt. Ez az egyik félnek a kötelezettsége, ha ezt nem teljesíti, életével fizet, sõt elõírja itt már Anonymusnál azt is, hogy köteles részt venni minden tanácskozásban. A második oldala az ellenállási záradéknak az a kötelezettség, amely a népet kötelezi: ha pedig az uralkodási rend által a szerzõdésben megállapított rendjével szembeszegülne valamilyen formában, vagyis, hogy viszályt szít – ez volt Koppány esete – vagyis a fõ, a vezér, a király megsértené a népnek a jogát, amely egy szerzõdésben a törvényesen vezérül választása után és közben a meghatározott történelmi keretek között elõírtak, és amelyet õ is elfogadott, akkor ennek ellenállhatnak, mármint, a nép a nélkül, hogy ezért büntetést vonnának magukra. A mai viszonyokra lefordítva, ha egy kormány nem a Szent Korona-tan nevében kormányoz, divatos szóval morális válságba kerül, leváltható a népakarattal, a Szent Korona nevében! Tehát , aki hatalomra kerül a mai Magyarországban nincs beágyazva négy évig, hanem Demoklész kardja szerûen ott áll a Szent Korona, aki a népakarat fegyverével elzavarhatja! 6. Mivel a Szent Korona a legfõbb szuverén, ezért az uralkodó sem állhat fölötte, az õ hatalma is csak a Koronától ered. A Szentkorona-tan tehát õsi, demokratikus alapokon nyugvó eszme, amely korát meghaladó módon biztosította az emberek egyenlõségét, kötelezte a fõhatalmat az alkotmány betartására, a fõhatalmat választhatóvá és leválthatóvá tette, biztosította a kisebbségek védelmét, a vendégek tiszteletben tartását, védte az ország függetlenségét, az államnak jogi személyiséget adott. A Szent Korona Tan lehet, hogy nem érvényesül, de mindenféjó ha figyelünk
leképpen hatályban marad. A Szent Korona Tan soha semmilyen körülmények között nem váltható le. Ezért például valójában a magyar Szent Korona eszmének az egyik lényeges eleme az úgynevezett kogens, mindig kötelezõ eljárásjogi szabály, amely szerint törvényesen törvényt csak úgy lehet hozni, ha ezt a kogens eljárási szabályt betartják, amely így szól. Nem lehet törvényesen ítélkezni, például, amikor idegen hadsereg tartózkodik az ország területén, vagy ennek megfelelõ olyan külsõ nyomás nehezedik az országra, amely azzal teljesen egyenrangú, mintha a saját fegyveres csapataik itt tartózkodnának. Ezt tapasztaljuk most a külsõ globalizációs hatások képében, a liberalista eszmék rányomják bélyegüket hazánkra. VÉGEZETÜL A Szent Korona eszme egy olyan jogi eszme, amely önmagában definiálja az uralmi rendszert, amely bármely magyar alkotmány mellett él, ezért elõbb, vagy utóbb talán elõ lehet venni ezt a kérdést. Ha a magyar történelmet valaki vizsgálja, láthatja, hogy a Szent Korona tan, a Szent Korona eszme és maga a Szent Korona is mélypontokról egyszer csak újból a centrumba kerül, egyszer csak újból a magyar népnek a legjobbat hozza, a fölemelkedését, a sikerét hozza. Mitõl Szent a Szent Korona? Attól, hogy felajánlották az õsi több ezer éves magyar meggyõzõdésnek megfelelõen a magyarok Nagyasszonyának, Boldogasszonynak, Szûz Máriának és, hogy ez a kettõ azonos nem kisebb személy azonosította be, mint Szent Gergely. A Szent Koronával kapcsolatos kérdéseket függetlenül az éppen meglévõ esélyektõl, amelyek néha szorongatóak, néha kétségbeejtõen nehéz helyzet jelzõi mindig, mindenütt valami más, tõlünk független, tõlünk nagyobb akarat következményeként kivédhetetlenül érvénysül. Ez az a remény, amely úgy látom továbbra is lesz a magyar népnek jövõje, lesz a Szent Korona eszmének jelene, és így a magyarság ismét, hogy úgy mondjam, felvirágzik. Érdemes eljátszani a gondolattal: ha a Szent Korona Tannak lett volna jelene az elmúlt 5 évtizedben, akkor nem szocializmus lett volna. Ha nem szocializmus lett volna, a magyarság már rég felvirágzott volna. Ezért kell a szocializmus vezetõit kizárni a hatalomból, mert a Szent Korona eszméit, a népfenséget megsértették, és a mai napig ezt teszik! Kövesdi Sándor
19
Egyre elkeserítõbb és kilátástalanabb a magyar kisvállalkozások sorsa. Drasztikusan növekvõ adóterhek mellett, egyre növekszik a hazai vállalkozások eladósodása és körbetartozása. Jellemzõ módon mind több magyar vállalkozó számolja fel gazdaságtalanná vált cégeit, aminek hatására számottevõen csökken a foglalkoztatás és nõ a munkanélküliség. A magyar kisvállalkozókat ráadásul adócsaló bûnözõként kezeli a kormányzat, hiszen soha nem látott mértékben megszigorította az ellenõrzéseket, a büntetéseket és a kíméletlen adóbehajtást. A legfrissebb statisztikai kimutatásokból azonnal kiderül, hogy a hazai kisvállalkozók ellehetetlenítése nem véletlenszerû folyamat, hanem egy tudatos kormányzati stratégia része. Ennek keretében ma már egyre inkább adókedvezményekkel és vissza nem fizetendõ támogatásokkal a nagy nemzetközi multinacionális
cégeket preferálja a kormány. Jellemzõ adat, hogy 2001 és 2007 között, az összes magyar vállalkozás, mindössze 4.5 százaléka kapott valamiféle támogatást. Tavaly a hazai kisvállalkozások 27 milliárd, a nagy nemzetközi cégóriások (adókedvezmények mellett!) 145 milliárdos támogatásban részesültek. Idén, ez az esélyegyenlõséget teljesen felszámoló különbség még inkább növekedett. A magyar vállalkozások 31 milliárd, a külföldiek 165 milliárd támogatáshoz jutottak. Ez a drámai különbség azt jelenti, hogy a piaci versenybõl teljesen kiszorulnak a vesztes magyarok. Jól szemlélteti a kialakult helyzetet a kereskedelem, ahol az élelmiszer piacon már csak 20 százalékos a magyar beszállítók aránya, míg a többi területen ez az arány alig éri el az 5-10 százalékot. Az utóbbi idõben az Auchan, a Tesco vagy a Hankook esete jól szemlélteti, hogy a hatalmas kedvezmények és támogatások ellenére, a multik nem tart-
Z. János gyanúsított kétségkívül szórakoztató figurája volt a magyar politikai életnek. A maga ütõdött és kártékony módján. Még zsidóvicceket is mesélt a Hír tévében. Ám semmiképpen sem nevezhetnék unikális fazonnak õt, még a Zwack Nyrt. támogatásával sem, sok ilyen ütõdött és kártékony figuránk van ugyanis, csak nem mindegyik bukik hatvanötmillió forinttal. Pedig valószínûleg ezzel, a magyar pártpolitikusi mércével megalázóan kevés, tizedtocsiknyi lopott pénzzel sincsen egyedül, sõt. (A jobbak ennek az összegnek a felét simán fölveszik legálisan, költségtérítésként.) Arra nehéz rájönni, hogy miért dõlt be Z. János, mint az õszi árpa vihar után. Léteznek már elméletek Szili–Gyurcsány-belharcról, mivel Ocsovai, az egész ifjúságipénz-botrányt elindító volt helyettes államtitikár állítólag Szili-ember, és hát a szocikról tényleg lehet föltételezni ilyesmit, az egész párt olyan néha, mint egy római császári palota, Gyurcsány kávéját nem merném meginni, és, most képzeljék el, ezek kormányozzák az országot. Az õszödi beszédet sem Kövér László zebrapintye vette magnóra. Mégis úgy tûnik inkább, mintha Z. János lebukása sima véletlen lett volna, és aligha múlhatott sokon, hogy most nem a magyar politkai élet valamely másik, ne adj isten, magasabb pozícióban bungizó, szórakoztató, kártékony és ütõdött figurája gubbaszt elõzetesben. Mondjuk Ú. István, A. Gergely vagy akár Gy. Ferenc maga. És mi van, ha túloldalról is vezetnek át szálak az ifjúság- és sportmilliókhoz? Miért ne vezetnének? Meghallgatnánk már szívesen Sz. Péter (a jobboldal verbális ökle) véleményét az ügyrõl, hiszen õ mégis fontos partnerét veszíti el, antagonistáját vagy mijét, Z. Jánost sokáig csak a baloldal Sz. Pétereként emlegették. Itt a korrupció elleni harcot azzal kellene kezdeni, hogy bezárni az egész kuplerájt A kormány pedig helybõl harcot hirdet a korrupció ellen, szegény. Nem tudom, létezik-e az a pókerarcú kommer vagy hipernaiv, havi telefonszámláját Bolgár úron hízlaló nyugdíjas, aki ne húzná gúnyos mosolyra a szája szélét. Itt a korrupció elleni harcot azzal kellene kezdeni, hogy bezárni az egész kuplerájt, ugye, bevonulni, tes20
ják be szerzõdésekben vállalt ígéreteiket. Bátran becsapják a fogyasztókat és felrúgják a hazai munkaügyi szabályozás kereteit. Sokan felteszik a kérdést, vajon miért van ekkora támogatási különbség a magyar vállalkozók kárára? A jelenlegi korrupt kormányzatot ismerve, az ok kézenfekvõ. Ezektõl a nemzetközi cégektõl hatalmas feketepénzeket osztanak vissza a megfelelõ kormányzati, önkormányzati, hivatali zsebekbe, mellyel mértékû megvesztegetéssel nem versenyezhet egyetlen hazai kisvállalkozó sem. A befolyt illegális és adómentes feketetõke jelentõs része vándorol aztán láthatatlanul, a degeszre tömött pártkasszákba! A folyamat csak egyféleképpen megállítható, ha a belsõ piac védelmében országos érdekvédelmi szervezetbe tömörülnek a kisemmizett magyar vállalkozók és a tudatos fogyasztók! Ébresztõ Magyarország! Ébresztõ magyarok! Molnár Tamás
tületileg a kóterba. Megszüntetni a pártfinanszírozást, fölszámolni az önkormányzatokat, a kormányszerveket. Istenem, amikor Kiss Péter trógerozik! Amikor a mutyizás szót ízlelgeti vagányul a szoci tábor! Beszarok, komolyan. Nem tudom, észre tetszettek-e venni az utóbbi évtizedekben, de minden nagyobb volumenû, közvagyon elleni bûncselekmény mögött politikai pártok állnak. A több mint tíz év után már kissé átláthatóbb olajügyek mögött is politikai szálak sejlenek. Mint ahogy a tehetetlen rendõrség elõtt milliárdos köz- és magánvagyont lenyúló színesfémmaffia hátterében is pártemberek lapulnak. Korrupció ellen tetszenek harcolni, mi? Amikor némi készpénz fejében a legmagasabb helyeken teszünk szívességeket pénzembereknek. A törvényeket is úgy alakítjuk, ahogy kérik. Ugye, Lex Mol, fiam? A korrupció ellen harcoló kormány pont olyan, mint a drog ellen segélykoncerten küzdõ kokainista rockzenész. (Nézzünk csak át a szomszédba: a Kaczynski ikrek éppen most tombolnak antikorrupciós lázban, sikerült is már fogniuk néhány szerencsétlent, mindenki rajtuk röhög.) A korrupció pontosan a kormányzás logikájából következik, az államszervezetbõl magából: ahol túl sok közpénzt osztanak széjjel (lásd: túladóztatás, az állami elosztórendszerek túlterpeszkedése), ott mindig korrupció van. Gyönyörû tanulmányokat írtak már errõl, kutattak, utána lehet nézni. Ahol túlhatalom van, ahol a polelit mindenféle elõjogokat birtokol, ahol a polgár vállalkozásának szabadsága nem érvényesül, ott korrupció van. Ahol gigantikus állami bürokrácia telepszik a gazdaságra, ott korrupció van. Ez, kérem, egyszeregy. A kormány (az állam maga) sohasem képes letörni a korrupciót, vagy ha mégis képes, az a diktatúra, a rendszerszintre emelt korrupció, csak olyankor másképp hívják. A korrupciót a tisztességes verseny, az átlátható piaci szabályok képesek megszüntetni. De ebben a pillanatban Magyarországon ilyesmire nagyon kevesen vágynak. Ebben a buliban a többség nem érdekelt igazán. A politkusok és a helyükre pályázó kótyagos paracivilek a legkevésbé. Akkor tessenek lenyelni szépen a Z.-békát. Forrás: U. P. – Index
jó ha figyelünk
Eltelt húsz év Lakitelek óta, s ez a húsz év kellett ahhoz, hogy az akkori „rendszerváltók“ beismerõ vallomásokat tegyenek ugyanott. Mert a konferencia, amelyet a húsz év elõtti nagy összejövetel emlékére szerveztek, nem volt más, mint közgyónás, a hibák és bûnök elismerése, a tévedések kimondása... a nemzet ellen elkövetett, önjelöltek által bevallott ostobaság nyilvánosságra hozatala. Összességében azok gyûltek össze Lakitelken húsz esztendõ után, akik nagyban felelõsek, bûnösök a mai állapotok kialakításáért, akik annak idején kisajátították a „rendszerváltást“, akik minden más nemzeti gondolatot elvetettek, és akik keményen rátámadtak azokra, akik jó szándékkal, és a nemzet ügyét szolgálva akartak tenni pártokon és szervezeteken kívül a haza újjáépítéséért. Ezek az emberek, akik most vallomást tettek Lakitelken, nem ártatlanabbak, mint Zuschlag János, vagy Gyurcsány Ferenc. Hiszen az õ tevékenységük következménye mindaz, amiben ma élünk. De mit is akartak ezek a béna harcfiak, ezek a magukat olya nagy demokrata zseninek tartó hangadók 2007-ben? Miért jöttek össze ismét? Hogyan volt képük újra önmagukból hõst csinálni, rendszerváltókként megjelenni és beszélni ismét, húsz év rettenetes kudarca után? Talán igazolni szerették volna egykori mesterkedéseiket, zavaros demokrácia-eljó ha figyelünk
képzelésüket, s azt, hogy jogos volt akkori rendszerváltást kisajátító munkálkodásuk? Vagy csupán tetszelegni akartak egymás elõtt? Ki tudja. Aki ismeri és részese volt 1987-89 között a politikai élet kulisszatitkainak, az, ma erre az MDF alapító szégyen-társulatra akkor is és húsz év elteltével is csupán annyit mondhat, hogy szánalmas figurái ezek a demokratikus nemzetárulásnak, a nemzeti színekbe burkolózó hazaárulásnak, az antalli és csurkai félkegyelmûségnek, a ma is parancsot osztogató politikai forgatókönyv írók kiszolgálóinak. Hiszen a lakiteleki politikai zsenik annyit értek el, amit ma látunk, tapasztalunk és szenvedünk. Pedig lettek volna rendszerváltó értelmiségiek, lett volna ezer más életrevalóbb elképzelés, voltak, akik kommunista múlt nélkül jól ismerve a vörös férgek minden mozdulatát, igazi rendszerváltást tudtak volna teremteni, épp úgy vér nélkül, de a nemzetet nem telehazudva az igaztalan demokráciára hivatkozva. Mert mi is lett a lakiteleki politikai babazsúr eredménye? A késõbbi Nemzeti Kerekasztal mindkét oldalán kommunisták üldögéltek, egyezkedtek és verték át a népet, hogy a meg nem büntetett kommunisták által meghagyott koncból nekik is jusson. És jött Antall, akik pontot tett a lakiteleki eszmeiségre: kirabolta a kárpótlási jegyekkel a nemzetet, s elindulhatott az a privatizáció (lat:- jogtalan haszonszerzés,
rablás – a szerk.) amely által a kommunistáktól a kisgazdákon át a Fideszig minden párt parlamenti képviselõje meggazdagodhatott. S amikor elfogyott ez a felosztható rablott érték, akkor jött a nagybani eladás, amelybõl korrupcióval fûszerezve ismét dagadtak a zsebek. Közben eladták végleg a Kárpátalját, Erdélyt, a Felvidéket, a Délvidéket és tovább hülyítétték a közoktatásban a nemzet jövõjét, azaz a fiatalságot. Pedig lett volna értelmiség, lettek volna szervezetek, akik békésen, de õszintén váltottak volna rendszert, s mindazokat, akik egy gyilkos diktatúra kiszolgálói voltak, jogi úton vontéák volna felelõsségre. Ehelyett a lakiteleki hõsök vitték a nemzet javát bíróság elé, mert más volt a véleményük, s elõre elmondták mi lesz húsz év múlva. Egy dolgot azonban nem mondtak el, mert nem hitték, hogy ez megtörténhet: – hogy lesz képük e politikai niemandoknak húsz év múlva még egyszer összejönni önmagukat ünnepelni... annak a politikai trágyakupacnak a tetején, amelyet õk hordtak össze húsz év alatt, s amelyhez az elsõ lapát fekáliát húsz éve õk loccsantották le Lakiteleken... s amelyet ma az általuk hatalomra segített politikai maffia õriztet idegen fegyverekkel... s amelyre feldobják majd a nemzet megcsonkított hulláját is. Mert volt egy önjelölt demokrata rendszerváltó fórum húsz esztendeje – Lakitelken! Forrás: Stoffán György
21
Kiss Ulrich SJ elõadása Az adócsalás, az adókerülés a történelem szenvedõ alanyának kicsinyes bosszúja, gyerekes dac megnyilvánulása. Az adófizetést a keresztyén vállalkozó pozitívan, mint a közjóért munkálkodás egy részét látja, szerves összefüggésben olyan összetevõkkel, mint a haszon megteremetése, amely ugyanolyan nemes feladat. A vállalkozó a közjó munkása – állította Kiss Ulrich jezsuita szerzetes az ÉrMe klubban, keresztény vállalkozók, üzletemberek körében. Az alábbiakban az elmondottak írott változatát közöljük, természetesen az elõadó engedélyével. „Vannak ugyanis, akik nagyvonalú és fennkölt eszméket hangoztatnak, valójában azonban úgy élnek, mintha semmi közük sem lenne a közösség bajaihoz. Több országban, sokan semmibe veszik a szociális törvényeket és elõírásokat. Számosan nem átallják, hogy mindenféle csalással és megtévesztéssel kivonják magukat a törvényes adók és a társadalomnak járó egyéb tartozások alól. Mások vajmi keveset törõdnek az emberi együttélés szabályaival, például azokkal, amelyek az egészség védelmét vagy a közlekedés biztonságét célozzák, mert eszükbe sem jut, hogy gondatlanságukkal a maguk és a mások életét veszélyeztetik.“ Gaudium et Spes 30 (A II. Vatikáni zsinat tanítása 462). Ez az idézet Az Emberek Közössége (II. fejezet) címû fejezet egyik kulcsmondata. A Gaudium et Spes (a továbbiakban: GS) logikája szerint minden egyes fejezet egy magyarázattal kezdõdik a fejezet céljáról. Mit olvashatunk itt? „A mai világ jellegzetességei közé számít az a tény, hogy egyre több a kölcsönös kapcsolat az emberek között, amiben igen nagy része van a mai technikai fejlõdésnek. Azt azonban, hogy az emberek testvérként beszéljenek egymással, mégsem ez a fejlõdés, hanem valami mélyebb: a személyek közössége valósítja meg.“(GS 24, 459) A zsinat itt szembeállítja a globalizáció és a közösség logikáját. Kérdés: valami mélyebb közösség tagjaként alkotod meg magad, családod és vállalkozásod életét, vagy megelégszel – mondhatnánk, inkább beletörõdsz – a globalizáció adta elkerülhetetlen kölcsönös függéssel/függésbe. Az elõbbi egy kreatív és aktív, az utóbbi egy reaktív, passzív magatartás. Válassz! Az adócsalás, sõt az adókerülés a történelem szenvedõ alanyának kicsinyes bosszúja, gyerekes dac megnyilvánulása. A vállalkozás gazdasági eredményeit a vállalkozás sikeréhez hozzájárulók összességének, sõt a közjó javára optimalizáló vállalkozó a felelõsségteljes ember prototípusa. Megint: döntsd el, melyik kategóriába tartozol! A CSÁSZÁRNAK, AMI A CSÁSZÁRÉ? A „fizessünk-e adót és mennyit?“ kérdése nem dönthetõ el kizárólag az „Add meg a császárnak, ami a császáré!“ idézetre mutogatva, mert azt egyfelõl helyesen kell értelmeznünk, másfelõl az adófizetést a keresztyén vállalkozó pozitívan, mint a közjóért munkálkodás egy részét látja, szerves összefüggésben olyan összetevõkkel, mint a haszon megteremetése, amely ugyanolyan nemes feladat! Ismert, hogy a farizeusok és Heródes-pártiak – mai szóhasználattal a korabeli fundamentalisták és a kollaboránsok – csapdába akarták ejteni Jézust, amikor megkérdezték: „Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: Szabad adót fizetni a császárnak vagy nem szabad?“ (Mt 22, 17) Bízom abban, hogy hallgatóimat nem álnokság vezette, amikor ugyanezt a kérdést feltették nekem. Figyeljünk egyébként az eredeti kérdésre: „véleményt“ kértek, nem tanítást, döntést, azaz eleve fenntartották maguknak a jogot, hogy bármi legyen is Jézus válasza, 22
sajt belátásuk és persze vélt vagy valós érdekeik mentén döntsenek! Az is irritáló lehet, hogy nem azt kérdezték, hogy kell-e adót fizetni, hanem, hogy szabad-e, s végül az sem mindegy, hogy kizárólag a császárnak fizetendõ adó kérdését feszegették, nem a templomadót, példának okáért! A kérdés tehát messzemenõen politikai kérdés volt, és nem elsõsorban erkölcsi, így a válasz nem biztos, hogy ma is receptet ad a helyes cselekvésre, hisz a politikai adottságok merõben mások. Vagy mégse? Nemde, megint egy birodalomban élünk, még ha ezt globalizációnak is keresztelték el! Nemde, sokunk érzése, hogy rég nincs nemzetgazdaság, hanem a Világbank rabszolgái vagyunk. Drábik úr például, úton-útfélen ezt hirdeti? Ilyen értelemben a krisztusi válasz, „Kinek a képe és a felirata ez?“, nem sokat segít. A HVG legutóbbi borítólapján láthatjuk ezeket a portrékat: Széchenyi, Mátyás király, Szent István, Rákóczi, Deák, Károly Róbert és Báthory fejedelem – nekik fizetnénk? Nem, hisz õk már mind halottak, de mint a nemzet megtestesítõi, jelképei nagyon is élõk, és azt jelzik: amint a nemzet keretében kereskedünk, kapjuk fizetésünket, értékesítjük ingóságainkat és – hogy témánknál maradjunk – fizetjük adóinkat, úgy a nemzet java, a közjó kell, hogy minden gazdasági, így vállalkozói tevékenység végsõ célja legyen. A vállalkozó a közjó munkása. Remélem, ezt hallva nem oldalogtok el, és nem hagytok itt, mert annyira meglepõdtök. Mert Jézussal ez történt (Mt 22, 22): „Ezt hallva annyira meglepõdtek, hogy otthagyták és eloldalogtak.“ Azt még külön csemegeként említem, hogy a magyar fordításban Jézus meghökkentõ válaszát úgy vezeti fel, hogy azt mondja nekik. „Mit kísértetek, képmutatók?“ (Mt 22, 18) A németben a képmutató Heuchler, a franciában hypocrite, stb. szóval a gesztus és a jelzõ egymásra utalása elmarad. Mi azonban gondolkodjunk magyarul: a közjóért munkálkodni pozitív értelemben vett képmutatás. AZ ÖNTÖMJÉNEZÕ REKLÁM BÁLVÁNYIMÁDÁS Ezzel azt akarom mondani, hogy a vállalkozói réteg imázsa, azaz a kép, amelyet kialakít önmagáról, végsõ soron azon múlik, hogy a nagyközönség úgy éli-e meg, mint akik a közjón fáradoznak, vagy úgy, mint akik csak önös céljaikat kergetik. Felajánlhatnám itt szolgálataimat, vagy legalábbis oktatóként szaktudásomat, hogy bevezesselek benneteket a pr rejtelmeibe, hisz az imázs-teremtés idõközben valóságos iparággá nõtte ki magát. Rendelkezésre állok. Megjegyzem azonban, hogy a legszolidabb, a legtartósabb és leghitelesebb az a kép, amely jó ha figyelünk
nem képeket varázsol elénk, nem virtuális világot teremt, hanem tényeken alapszik: aki valóban a közjó munkása, azt jól eséllyel a nagyközönség is ekként fogja azonosítani. Nekünk keresztényeknek a Bibliában adott erre egy modell. „Teremtsünk embert képmásunkra magunkhoz hasonlóvá.“ (Ter 1, 26) Ebbõl logikusan adódik, hogy amennyiben Isten képmásai vagyunk, hamisítatlanul és hitelesen, nem kell nagyon aggódnunk az imázs miatt. Persze Isten se habozott egy kis pr-t alkalmazni: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott“ (Ter 1, 31). TÉGY JÓT, ÉS BESZÉLJ RÓLA. Másfajta pr azonban szigorú tilalom alá esik: „Ne csinálj magadnak faragott képet“ (...) továbbá: „Ne borulj le ilyen képek elõtt, és ne tiszteld õket“. Más szóval: a reklám és egyfajta öntömjénezõ pr nem más, mint bálványimádás. Mi tehát testi valóságunkban és tetteinkben legyünk Isten képmása. Ami, ugye, kizárja az adócsalást is. Erre utal a GS: „Napjainkban az emberiség elbûvölten nézi saját találmányait és hatalmát...“ (GS 3) – s valósággal megittasodik tõle. Szerencsére kételyek is kínozzák: „...közben pedig aggasztó kérdések gyötrik: hogyan alakul a világ, mi az ember helye és szerepe a mindenségben, van-e értelme egyéni és közösségi erõfeszítéseinknek, és egyáltalán mi a lét és az emberek végsõ célja.“ (GS 3) Mindezt a zsinat pozitívan fejti ki: „A zsinat vallja, hogy az embernek nagyszerû hivatása van, és állítja, hogy valami isteni csíra szunnyad benne.“ Ebbõl következik, hogy az egyház „felkínálja az emberiségnek õszinte együttmûködését: segít megteremteni azt a mindenre kiterjedõ testvériséget, amely egyedül méltó ehhez a hivatáshoz“. (Uo.) MANAGEMENT BY JESUS Összegezve, ha mindnyájunk felelõssége egy ilyen testvéri világ létrehozása, akkor mennyivel inkább feladata ez a vállalkozónak, aki sok emberért visel felelõsséget. Ilyenkor persze könnyen felmerül az a képzet, hogy mindezt valahogy társadalmi munkában, egy párhuzamos életben kell elvégezni. Más szóval: mint vállalkozó hajtom a hasznot, kiszolgálom a piacot, aztán mint jó keresztény valahogy utólag javítok a helyzeten, mondjuk adakozással. Nem errõl van szó. Mint vállalkozó kell, hogy megváltoztassam a világot, és ez a küldetés egy! Ez nem lehetséges, gondolják sokan. Hisz akkor nekem annyi – gondolják –, az altruista vállalkozó fából vaskarika. Nos, a Management by Jesus szeminárium, amelyet ötödik alkalommal tartok meg, lényege épp az, hogy bemutatom: a krisztusi alapelvekre épülõ vállalati vezetés nagyon is hatásos, sõt a leghatásosabb, amit ma ismerünk. A szeminárium alapelveit itt már korábban bemutattam, most csak néhány szempontra hívnám fel a figyelmet. 1. A vállalat sikerét a vezetõ nem egymagában szavatolja. Minden munkatárs közös erõfeszítésének gyümölcse. A csapat kezdeti felesketése a közös célra és az állandó tréning ezért éppúgy a siker elengedhetetlen elõfeltétele, mint az állandó fogékonyság minden érintett – az ún. stakeholder – legitim érdeke iránt. Más szóval, a közjóért munkálkodunk közös erõvel. 2. Nem a rövid távú eredmény a mérvadó, hanem a közös vállalkozás képessége hosszabb távon, akár nemzedékek során is, biztosítani minden érintett megélhetését és tehetségének és képességeinek folyamatos kibontakozását. 3. A vezetõ – akár tulajdonos, akár nem – legfontosabb feladata gondoskodni arról, hogy a vállalat, a cég küldetése mindig mindenki szeme elõtt lebegjen, és soha senki meg ne feledkezzen róla! 4. A haszon az életben maradás költsége, elsõ feltétele, és nem a múlt teljesítményének jutalma, hanem a jövõ szilárd és elengedhetetlen alapja. 5. A krízis a növekedés velejárója, esély a dolgok egészséges továbbfejlesztésére. 6. A cégnek biztosítania kell a kedvezõ külsõ körülményeket. Minden transzfer a külvilágba a környezet javítását szolgálja, így az adó is. jó ha figyelünk
7. Azt az energiát és leleményességet, amelyet sok vállalkozó az adók és általában a közterhek kikerülésére, monopóliumhelyzetek létrehozására, vagy üzletfelek rovására történõ gazdagodásra fordít, sokkal nagyobb és tartósabb hozammal fordíthatja innovációra, a kiszolgálandó ügyfelek teljes megelégedésének biztosítására: make products and services, and not war... A CSALÓ ÉS MEGBÍZHATATLAN „VÁLLALKOZÓ“ AZ ATEIZMUS AKTÍV TERJESZTÕJE Az így értelmezett vállalkozói faladat apostoli küldetés, prófétai jel, Isten országának építése. Ennek ellenkezõje is igaz: az ügyeskedõ, csaló és megbízhatatlan „vállalkozó“ az ateizmus aktív terjesztõje: „A hivõknek (emiatt) nem kis részük lehet az ateizmus létrejöttében: ahelyett, hogy feltárnák Isten és a vallás igazi arcát, inkább eltakarják azt, mert vagy elhanyagolják a hitoktatást, vagy a tanítást meghamisítva adják elõ, vagy éppen tulajdon vallási, erkölcsi és társadalmi életük fogyatékos“ (GS 19) (456) – tanítja a Zsinat. Ilyen értelemben a rossz vállalkozó eretnek tanok terjesztõihez hasonló károkat okoz, azok kollégája. Az ellentézis: „Az ateizmus ellenszerét egyrészt a megfelelõképpen elõadott tanítástól, másrészt az egyháznak, illetve tagjainak kifogástalan életétõl kell várni“ (GS 21, 457). Más szóval, a felelõs vállalkozó a jó hitoktató közvetlen kollégája, munkatársa. Továbbá: „... a hitnek termékenynek kell bizonyulnia, átitatva a hívõk egész életét is, továbbá igazságosságra és szeretetre kell indítania õket, fõleg a kisemmizettek iránt“ (GS 21, 457). A Zsinat Jézusról azt mondja, hogy „emberi kézzel dolgozott, emberi akarattal cselekedett és emberi szívvel szeretett“ (GS 22, 458). Jézus azonban nem csak a munkás, a tevékeny alkotó, hanem vállalkozó is volt, mint tekton, építõ vállalkozó, és munkatársai, az apostolok is vállalkozók voltak. Számunkra ebbõl adódik a következtetés, hogy mint vállalkozók legyünk apostolok! A VÁLLALAT A MEGSZENTELÕDÉS HELYE LEHET A Gaudium et Spes elsõ fejezete az ember helyzetét taglalja a világban. A második fejezetet a zsinati atyák a Közösségnek szentelték. A nyitó mondatot idéztem már: mélyebb, személyes közösségre szól a hivatásunk. A család után a munkahely a legnagyobb közösségi élmény forrása és helye. A zsinat szerint Isten terve a közösség: „Isten, mindnyájunk gondviselõ Atyja, azt akarta, hogy az emberek egyetlen családot alkossanak, és testvérnek tekintsék egymást“ (GS 24, 459). A Zsinat még tovább megy: a Szentháromság titka felsejlik az emberi közösségben: a Közösség így Kinyilatkoztatás. „Amikor az Úr Jézus azért imádkozik az Atyához, hogy ‘legyenek õk mindnyájan egyek..., mint mi egyek vagyunk’ (Jn 17,21-22), akkor még nagyobb, eszünkkel fel nem érhetõ távlatokat nyit meg: egy bizonyos hasonlóságot sejttet egyfelõl az isteni személyek egysége, másfelõl az Isten gyermekeinek igazságban és szeretetben élõ egysége között“ (GS 24, 459). Hátborzongató, mert ilyen értelemben egy jó közösség – egy vállalati közösség is – messzemenõen hasonló az eucharisztikus közösséghez: a vállalat a megszentelõdés helye lehet. Mivel idõnk javát a munkahelyen töltjük, a következõ mondat súlyát nem lehet eléggé nagyra becsülni: „... a másokkal való kapcsolat révén, kölcsönös szolgálatokkal, a testvérekkel folytatott párbeszédben bontakozik ki az ember és minden képessége, s felelhet meg az ember hivatásának“ (459). Vagyis nem csak a vállalkozónak van hivatása, hanem a vállalatnak is, egyebek között abban, hogy lehetõvé teszi a munkatársak hivatásának kibontakozását! „Az ember kibontakozásához szükséges társadalmi kötelékek közül némelyik közvetlenül tartozik belsõ természetéhez, például a család és a politikai közösség; mások inkább az ember szabad elhatározásból jönnek létre“ (GS 25, 460). A vállalkozás a második kategóriába tartozik, a családi vállalkozás egyesíti önmagában a két típust! Kiss Ulrich SJ – www.igen.hu
23
Minden magyart figyelmeztetõ beszélgetés Szántai Lajossal anno Az 1999. augusztusi napfogyatkozást megelõzõen, egy hónappal, bemutatták a sajtó nyilvánosságának a Magyar Szent Korona legújabb, hiteles másolatát. A készíttetõk nem titkolt célja, hogy a másolatot, a jövõ évi ünnepségsorozat részeként az országban körbehordozzák, különbözõ helyeken bemutassák, majd ezt követõen Esztergomban kiállítsák. Az eredetit pedig a Nemzeti Múzeumból elszállítják a Parlamentbe, ahol a késõbbiekben a képviselõk eskütételénél játszana szerepet. – A másolat elkészítése, ilyen – a magyarság számára is – sorsfordító idõszakban, felvet bizonyos gondolatokat az emberben, most, hogy egyre jobban tisztába kerülünk a Korona rendkívüli szerepével. Milyen célt szolgálhat a másolat? – Jó célt biztosan nem! Már most tudhatjuk, az a tény, hogy a Koronáról másolatot csináltak, jelzi, hogy az ügy, ami most 1999-ben kerül napvilágra – nyilván itt már a háttértevékenység is évtizedekre megy vissza – minden jel szerint nagyon jól, titokban elõkészített programot takar. A Szent Koronáról másolatot évszázadokon keresztül nem csináltak, tilos volt a Korona formájának, alakjának még csak elvi megidézése is, tehát a Szent Korona jellegzetes formájának ábrázolását sem találjuk az Árpádkorban. Ez pedig nagyon is figyelmeztet arra, hogy vannak dolgok, amikrõl másolatot készíteni nem szabad, mert ezeknek a tárgyaknak – a Szent Korona esetében élõminõségrõl van szó – a fõ hatástényezõjük abban rejlik, hogy csak egy darab van belõlük a világon. Egyetlen egy, s így tud hatni. Ez a lényege! – Az is nagyon érdekes történelmi tanulsággal szolgálhat, hogy mikor merült fel az idõk során, hogy a Koronáról másolatot készítsenek. Hol, kik és mikor terveztek ilyet? – Természetesen ez a gondolat nem Magyarországon született meg, hanem azután, hogy 1440-ben Habsburg Albert özvegye, Erzsébet ellopja a Koronát és elzálogosítja Habsburg Frigyes császárnál. Itt, amikor a Korona fogságban van, – fogság, mivel az ország nem rendelkezik felette – a Koronát orgazda módon bitorló Frigyesnek és az o környezetének jut elõször eszébe, hogy csináljanak egy másolatot. Éppen azért, hogy egy esetleges visszaadáskor a magyarokat ezzel megtévesszék, félrevezessék, tehát ne az eredetit adják vissza, hanem a másolatot. Másolatra tehát akkor volt szükség, amikor a nemzet életére kívülrõl próbáltak radikálisan hatni, beavatkozni. – Most is érzékelni ilyen szándékot? 24
– Minden jel erre enged következtetni, hiszen nagyon szép, összhangzatos program pontjai kezdenek körvonalazódni. Ennek egyik része, hogy a Koronáról másolatot készítenek. Érdekes módon, ha ok azt mondanák, hogy a másolatot azért készítették, hogy a Szent Koronát védett és méltó helyen õrizzék, és hogy visszaállítsák azt az õrzési és tárolási módot, amely évszázadokon keresztül érvényben volt Magyarországon, akkor azt kell mondani, hogy érthetõ, hisz van egy világos válasz. De eddig semmiféle ilyen válasz nem született, és ez azt jelenti, hogy a háttér kívülrõl nézve eléggé homályosnak tûnik. Valamit a Nemzet elõl eltitkolnak! – Az egyik terv a másolattal, hogy az országban körbehordozzák, mint egy véres kardot. Van-e példa arra, hogy a Szent Koronát valaha is ilyen útra kényszeríttették? – Éppen errõl van szó! A Korona az nem véres kard, de nem is körmeneti kereszt. A Koronának az országgal és a Kárpát-medencével pontosan fordított a kapcsolata. Ez azt jelenti, hogy jeles történelmi pillanatokban, ilyen például a Szent Koronával való királykoronázás ünnepe is, az ország lakossága járul, vonul, zarándokol a Szent Korona és a koronázás eseményére. Elõfordult ugyan, éppen az említett koronalopás után, hogy amikor hazaérkezik a Szent Korona, akkor elébe mennek, és amíg o meg nem érkezik a régi õrzési helyére, addig az úton csapatostul gyûlnek oda az emberek, és ekkor a Koronát kiállítják. Így volt ez például Sopronban, 1463-ban. De olyan, hogy a Koronát körbevigyék az országon, egészen egyszerûen szóba sem jöhetett. És
fel kell tennünk a kérdést, hogy melyik Magyarországon akarják körbe hordozni, mert ez a trianoni Magyarország nem azonosítható azzal az országgal, amit a Szent Korona országának szokunk nevezni. Tehát ha már körbeviszik, akkor a Kárpát-medencében kell körbevinni és Szent Korona országain kellene átvinni. Itt lehet érzékelni, hogy egy politikai képtelenséggel állunk szembe, hiszen a Korona fennhatósága alá tartozik Horvátország, Bosznia, Szerbia, Bulgária, Ukrajna jelentõs része és ne felejtsük el, hogy a magyar király Jeruzsálem királya is, tehát vigyék ott is körbe. Viszont, hogy a trianoni országhatáron belül akarják körbe vinni, azt jelenti, hogy a Szent Koronát akarják felhasználni egy átláthatatlanul sötét politikai programnak a legalizálására. – A másolat viszont nem tudja azt a funkciót betölteni, egyszerûen fogalmazva nem mûködik, mégis akkor mi lehet a szerepe? – Ha valamirõl másolat készül, azt jelenti, hogy mindennemû hamisításnak, hamisítási törekvésnek szabad utat engedek. Innentõl kezdve pedig azt kell, mondani, hogy másolattal is lehet elérni eredményeket, csak éppen a visszájáról. Ezért csinálnak például nem fényképezhetõ, nem rajzolható, nem megörökíthetõ tárgyakról pillanatok alatt másolatot, hogy a tárgyban vagy szakrális eszközben lévõ funkciónak az ellenhatását kezdik el szépen lassan érvényre juttatni. Tehát ha a Koronáról másolat készül, akkor megkezdõdik a Szent Korona misztériumának, a Szent Korona tanának, a Szent Korona vallásának belülrõl történõ meghamisítása. Ezáltal egy eszmeiségnek a forrásvidékéhez szeretnének csalárd módon jutni. Bizony nagyon veszélyes törekvésrõl van szó, mert ha a Szent Korona képviseli az igazságot, akkor a másolat a hamisságot! Ne felejtsük, hogy vannak népmeséink, amelyekben éppen az igazság és a hamisság a fõszereplõ, és amikor a hamisság megtestesül, mintegy az igazság ellenképeként, akkor ez nagyon sokáig az igazság rovására történik, hiszen a hamisság szabályszerûen feléli azokat a javakat, amelyeket az igazság a világban képvisel. Végül azért a hamisság a saját kelepcéjébe esik, és saját magát pusztítja el, de amíg idáig eljutunk, az igazságnak is majdnem nyoma szakad az emberlakta világban. Most úgy tûnik, hogy a Szent Korona másolatán keresztül a kárpát-medencei magyar történelemnek a gyökereit akarják kikezdeni, és ez a legveszedelmesebb. Aradi Lajos
jó ha figyelünk
Tizenhat évvel ezelõtt a benzináremelés ellen tiltakozva a taxisok több napra megbénították a közlekedést az egész országban. Az akkori legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ gyakorlatilag erkölcsi támogatást adott az alkotmányellenes megmozdulásnak, amelyet az akkori köztársasági elnök sem ítélt el. A hatóságok nem avatkoztak közbe, a jogellenes akció szervezõi közkegyelemben részesültek.
1990 októberében az Antall-kormány üzemanyag-áremelési szándékának hírére – törvényellenesen – taxisok ezrei akadályozták meg az élet normális menetét szerte Magyarországon. A kabinet tervei szerint 66-70 százalékkal emelte volna a normálbenzin, 90 százalékkal a dízelolaj árát, a szuperbenzin pedig 37,50 helyett 62 forint lett volna. A taxisok nem jelentették be a demonstrációt a rendõrségen, ehelyett október 26-án a budapesti hidakat kamionokkal és személygépkocsikkal lezárták a forgalom elõl. A vidéki városok sem maradtak ki a jogellenes útelzárásokból. Horváth Balázs belügyminiszter a péntek délutáni kormányülés elõtt beszámolt arról, hogy az országnak normál fogyasztás mellett körülbelül 9 napi olaj- és benzintartaléka van. Ez azonban a blokád miatti üzemanyag-felvásárlás következményeként négy napra csökkent. A miniszter elmondta: alkotmányos úton, érdekegyeztetõ tanácskozásokon kívánják rendezni a kialakult helyzetet. Göncz Árpád akkori köztársasági elnök nyilatkozatot adott ki, amelyben „politikai természetû válsághelyzetrõl” beszélt, és felszólította a kormányt, hogy a taxisokkal tervezett hétfõi egyeztetõ tárgyalásokig függessze fel a benzináremeléssel kapcsolatos intézkedését. A személy- és teherfuvarozókat pedig arra kérte, hogy a felfüggesztés bejelentésével egyidejûleg térjenek haza és szüntessék meg az útlezárásokat. A tárgyalások el is kezdõdtek, a taxisok azonban nem szüntették be az útelzárásokat. Figyelemre méltók a különbözõ pártok akkori reagálásai az eseményekre. Az SZDSZ ügyvivõi testülete például már az elsõ napon jó ha figyelünk
13 óra 30 perckor (!) kiadott nyilatkozatában egyértelmûvé tette: jogosnak tartja a hosszú idõn át halogatott, majd elõkészítés nélkül bevezetett áremelés elleni országos tiltakozást. Ugyanezen nyilatkozatukban a szabad demokraták – a blokád kezdete után néhány órával – a törvényellenes demonstrációt politikai szándékuk kifejezésére is felhasználták, mondván: az országnak haladéktalanul felkészült, a lakosság bizalmát megszerezni képes kormányra van szüksége. Az SZDSZ ügyvivõi testülete ugyan nem írta rá a röplapra, hogy milyen pártok alkotnák az általuk emlegetett leendõ kormányt, azonban felhívtak minden szabad demokrata szervezetet arra, hogy „támogassa a békés tiltakozó mozgalmat, valamint a közellátás és a közrend fenntartását”. Kõszeg Ferenc akkori ügyvivõ pedig ismételten a kormány lemondását követelte a kialakult helyzet miatt. Petõ Iván, az SZDSZ másik ügyvivõje a Népszabadság tudósítása szerint azt hangoztatta: formálisan ugyan törvénytelen a taxisok tiltakozó akciója, de ez nem lehet mércéje a kialakult helyzetnek. Hozzátette: mindenkinek látnia kell, ez a Magyarország más, mint korábban volt, hiszen mindenki számára egyértelmûvé vált az ország válságos helyzete. Kis János pártelnök akkori nyilatkozatában megismételte a röplap szövegét, majd kiemelte: „a fõ kérdés nem az, hogy az SZDSZ mennyire van felkészülve a kormány bukására, hanem az, hogy a kormány mennyire van tisztában a saját helyzetével.” Az elnök visszautasította, hogy az egész országon végigsöprõ akciókat egy „törpe minoritás” hajtaná végre. Az MDF elnöksége által kiadott dokumentum szerint a kormány hibázott ugyan, és megértik a terheket viselõ állampolgárok elégedetlenségét, azonban azokat az eszközöket, amelyekkel a jogos elégedetlenséget kihasználva a normális rend felborításával akarnak bizonyos csoportok a kormányra nyomást gyakorolni, elfogadhatatlannak tartják. Az MSZP akkori véleménye a Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint többek között az volt, hogy az ország elõtt álló nehéz feladatok megoldásának elengedhetetlen feltétele a megnyugvás, a társadalmi béke. Ezért elutasítják, hogy a tiltakozó mozgalom szervezõit és résztvevõit bármilyen jogi, anyagi vagy erkölcsi hátrány érje. Polgár Viktor, az MSZP akkori szóvivõje arra szólított fel, hogy „politikai eszközökkel kezelje a kormány a
polgári engedetlenségi mozgalmat”. A szocialisták nagyon remélik, hogy a kormány mellõzni fogja az erõszakos lépéseket. Barna Sándor budapesti rendõrfõkapitány kijelentette: inkább lemond, mint hogy erõszakot alkalmazzon. Hozzátette: olyan parancsot adott, amely szerint semmilyen erõszakos vagy karhatalmi jellegû intézkedésre nem kerülhet sor. Természetesen a sajtó sem maradhatott ki a konzervatív kormány bírálatából. A Népszabadságtól a Magyar Hírlapig olvasható publicisztikák szerzõi az alkotmányellenes tüntetés mellé álltak. „Nincs megoldás? A kormány mondjon le!” – ezzel a felszólítással indított a taxisblokád második napján a Népszava címû napilap. Az újság szokatlan módon ugyancsak az elsõ oldalon saját állásfoglalást tett közzé „Megbukott” címmel. A lap szerint „méltánytalan a társadalomtól egyre-másra áldozatokat követelni anélkül, hogy láthatnánk egy világos programot, egy koncepciót, amely az áldozatoknak értelmet ad. A negyven év utáni elsõ legitim kormánytól mást várt ez a nép. Világos és tiszta beszédet. sszinte szavakat a gazdaság tragikus állapotáról. A demokráciák íratlan szabálya, hogy ha egy kormány megbénította önmagát, akkor lemond. Átadja a helyét. Mert nem egy kormány, hanem egy ország sorsa a tét” – zárja állásfoglalását a Népszava. Végül az egyeztetõ tárgyalásokon született megállapodás szerint 1990. október 29-én 24 órától a 26-án felemelt üzemanyagárak fajtánként egységesen 12 forinttal mérséklõdtek. Emlékezetes: az Országgyûlés 1991 februárjában fogadta el az amnesztiatörvényt, így részesülhettek kegyelemben a taxisblokád résztvevõi. Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök 2000 októberében az RTL Klub adásában a tíz évvel korábbi taxisblokádról elmondta: õ maga a vezérkari fõnöktõl tudta meg, hogy a Magyar Honvédség nehézgépjármûvei elindultak a fõváros felé, hogy megtisztítsák a hidakat és megteremtsék az összeköttetést Buda és Pest között. „Ösztönösen azt mondtam: ezt, mint a hadsereg parancsnoka megtiltom, ha ez mégis bekövetkezik, a felelõsök hadbíróság elé fognak állni.” Hegyi Gyula szocialista képviselõ úgy emlékezett vissza a Magyar Hírlap hasábjain 2000-ben a tíz évvel azelõtti esetre, hogy „bármit gondoljunk is a válság kiinduló okáról, mindenképp volt valami édes és bódító érzés abban, hogy egyszerû emberek ezrei egyik napról a másikra felmondták az állampolgári engedelmességet, kezükbe vették az ország gyakorlati irányítását, s a társadalom többsége felszabadultan, szinte kamaszos anarchiával fogadta ezt a történelmi filmbe illõ fordulatot.” Forrás: Magyar Mérce, 2006. október
25
Mellébeszélések a forradalom ünnepén Szegény októberi forradalom! Amint az várható volt, lényegesen kisebb társadalmi támogatottsággal (majd, hogy nem teljes közönnyel!) és leginkább üres politikai fecsegéssel ért véget megint az idei zajos, kampány ízû pártparádé. Meglepõ módon talán Sólyom László államfõ volt a legkritikusabb, aki végre ki merte mondani az aktuális politikai üzenetet, miszerint: – A rendõrség erõszakos, törvénysértõ fellépése többet árt a jogállamnak, mint amikor maga a tüntetõ szegi meg a törvényeket. Az államfõ beszédében kijelentette azt is, hogy a rendõri barbarizmus nem maradhat törvényes következmények nélkül. Sólyom kemény szavaival szinte teljesen harmonizált Morvai Krisztina kijelentése. Szerinte vissza kell szereznünk a magyar rendõrséget! Azt a magyar érzelmû fegyveres testületet, amely nem bántja, hanem sokkal inkább megvédelmezi a lakosságot. Ugyancsak ez az államfõi gondolat volt a kiüresedett orbáni beszéd leglényegesebb eleme is. A Civil Jogász Fórum kivételével egy teljes év kellett ahhoz, hogy a jobboldal vezetõ politikusai végre felismerjék, és számon kérjék (egyelõre még név nélkül) a tavaly õsszel történt gyalázatos karhatalmi események felelõseit. De menjünk sorjában, hiszen Gyurcsány Ferenc megint nem tagadta meg önmagát! Operaházi – cseppet sem ünnepi beszédében –, jó retorikai érzékkel, most egy nagy hazugság mellé, két igaz állítást rendelt. Miközben azt hazudta, hogy ma kizárólag a barikád baloldala demokratikus, kijelentette azt az alapigazságot is, hogy a köztársaság demokratikus rendjét nem párszáz hangoskodó fenyegeti – hanem õ és tettestársai –, és ebben az új rendben egy új nemzedék folytatja most apáik küzdelmét, utalva itt nyilván Kádár újdonsült Apró Dögeire! (Gyurcsány Új Magyarország elnevezésû állam-szocialista elképzelése egyébként a szabadság és rend kettõsségén alapul, ellentétben a nemzetiszocialistákkal, akik vele szemben a szabadságot és jólétet/!/ hirdették meg legfontosabb tényezõként!) Az utódpárti bürokraták különben nem sokat tettek hozzá az ünnep méltóságához. Nyakó Istvánnak a Fidesz és Orbán anyázása, Lendvai Ildikónak pedig a fasiszta Magyar Gárda jutott csak az eszébe. A szocialisták két szatelit pártjának vezetõi szintén nem remekeltek. Dávid Ibolya (MDF) szerint –miközben teljes erõvel dübörög a posztkommunista oligarchák nyíltszíni térnyerése, maga a pártállami visszarendezõdés –, 26
jó ha figyelünk
ma nem forradalmi hõbörgésre és zajongásra van szükségünk, nem „fantomkommunisták” /?/ ellen kell harcolnunk, hanem a nemzeti egységet kell képviselnünk! A körbekerített Nemzeti Sírkertben a futottak még kategóriában, hasonlóan emelkedett hülyeség jellemezte az önmaga társaságában bátran felszólaló Kókát (SZDSZ) is, aki szerint október 23-án nem lehet mellébeszélni! Hmm. (Nem csoda, ha elbutul a nép, amikor ilyen intelligensek választott képviselõi!) Velük szemben -finoman fogalmazva-, az ellenoldal sem volt szellemi képességeinek teljében. Egyre csökkenõ számú és elázott lelkületû szemlélõdõ elõtt, a nyugat felé tekintõ, modernkori államalapító Szt. Orbán, végtelenül unalmasan, megint csak önmagát plagizálta. Teljes hevülettel szidta a keletet (Nyilván szegény orosz népre gondolt, akik – Szolzsenyicin óta tudjuk –, szinjó ha figyelünk
tén kegyetlenül megszenvedték, a rájuk kényszeríttet bolsevizmust!), és ajnározta a bennünket ezerszer átverõ nyugatot. A békességre törekvõ, ám szájkaratés (by Kuruc!), állandóan kettõs kommunikációt alkalmazó szónoknak, „természetesen” megint nem jutott eszébe a kormánybuktató, ám békés jellegû országos kiterjedésû sztrájkok gondolata. Azt viszont mindenki elõtt világossá tette, hogy nála, mint puritán embernél – a felcsúti kastélyvásárlás szüneteiben –, végleg betelt a pohár. (Megint megfigyelhetõ volt egyébként, hogy az egymással viaskodó hadvezéreknek – saját elõkelõ és szemellenzõs udvartartásuk jóvoltából –, fogalmuk sincs a hétköznapi valóságról. Az elviselhetetlen adó és áremelkedések miatt a megsarcolt lakosságnak, már nem csak a pohárkészlete, hanem az összes fellelhetõ töke is tele van a jelenlegi rendszerrel!!!) Orbán népszavazási kampánybeszédét egyébként egyedül a debreceni Kósa tudta csak ûberelni, aki elõzõ napi harcias szónoklatát követõen (Elsöpörheti az illegitim elitet a népharag!), most teljes mellszélességgel felpuhult a nagykoalíció gondolata mellett. Azt találta mondani két véres utcai csata szünetében, hogy: –Nem tüntetésekkel, hablatyolással és lázongással kell a fennálló kormányt megbuktatni, hanem német példa alapján, nagykoalíciós összefogással! (Ezt akár Dávid Ibolya is elrebeghette volna!) 1956 kapcsán egyébként a technokrata Rogánnak a belvárosi autók mélygarázsba küldése, az iderángatott szerencsétlen Tõkésnek a megszépült temesvári emlékek, Tarlósnak pedig zsidó viccek jutottak eszébe. A nemzeti radikális szónoklatokról jót vagy semmit. Itt talán egyedül Wittner Mária: „A szocialista halálgyárakban a gyûlölet jegyében folyt a megtorlás.” – képszerû megjelenítése volt a legszellemesebb. Összességében elmondható, hogy 1956 forradalma kapcsán senki sem méltatta az akkori eseményekben meghatározó jelleggel felbukkanó, minden idegen megszállást elutasító, független és önálló Magyarország gondolatát. Senki sem emlékezett meg a civil önszervezõdések egyedülállóan szép és példamutató formájáról, a magyar munkástanácsokról. Hivatásos megélhetési politikusok közül senki nem volt méltó arra, hogy felidézze a harcoló Nemzetõrség hõs cselekedeteit, az új földosztás felemelõ pillanatait, a napok alatt megvalósuló szociális igazságosság és testvériség jeleit, vagy a nemzeti érzelmû értelmiség bátor tetteit. 2007-ben megint maradtak az egymással szembeni aktuális, pitiáner aljasságok. Hazugságokkal teli, gyáva és szánalmas ünnep lett ez. Olyan, amilyet megérdemeltünk!
Molnár Tamás – ÚDK
27