Miss Miranda Cheever naplójából: június 8

an

Miss Miranda Cheever naplójából: 1819. június 8.

Ma arról értesültem, bizonyos idősebb társaságbeli hölgyeknek az a benyomása, hogy Turner romantikus érzelmekkel viseltetik irántam. Ez hatalmas örömre adhatna okot, ha… 1. ...igaz volna. 2. ...ő nem nevetett volna a pletyka hallatán. 3…. az édesanyja nem jegyezte volna meg a fejét csóválva: „Én megmondtam nekik, hogy ez képtelenség.” 4. …ő nem azt válaszolta volna erre: „Az már bizonyos, hogy Miranda a legelviselhetetlenebb leány Londonban.” 5. …és ezzel egy időben nem vigyorgott volna rám szélesen, mintha csak azt várná, hogy ezt bóknak vegyem. Én természetesen nevettem, mert láthatóan csak tréfált, és azt hiszem, hálásnak kéne lennem, amiért elég jó barátjának tart ahhoz, hogy csipkelődjön velem. De én nem óhajtok a barátja lenni. Én ennél sokkal töbre vágyom.

Julia Quinn

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: The Secret Diaries of Miss Miranda Cheever Avon Books, New York Fordította: Palásthy Ágnes A könyvet tervezte: Szabó Vince

Copyright © 2007 by Julie Cotler Pottinger Hungarian translation © Palásthy Ágnes, 2012 Hungarian edition © GABO Kiadó, 2012 A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges.

Kiadja a GABO Könyvkiadó 1054 Budapest, Vadász u. 29. www.gabo.hu Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 978-963-689-579-2 Készült a Borsodi Nyomda Kft.-ben Felelős vezető: Ducsai György igazgató A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztője a Talentum Kft. Cím: Törökbálint, DEPO II Telefon: 06-23-332-105 Fax: 06-23-232-336 E-mail: [email protected]

Mindenkinek, aki szerencsésen fogadott a Friendly'sben, lehetővé téve, hogy elég pénzt rakjak félre az első számítógépemre, egy Mac SE-re (vincseszter nélkül – kösz, apa). És Paulnak, annak ellenére, hogy nem tartotta be az ígéretét, miszerint fent említett számítógépet átalakítja akváriumnak.

PROLÓGUS

Tízéves korában Miss Miranda Cheever nem mutatta semmi jelét annak, hogy valaha is nagy szépség lesz belőle. A haja – sajnálatos módon – barna volt, miként a szeme is. Szokatlanul hosszú lába pedig ellenállt minden kísérletnek, hogy a kecsességre legalább halványan emlékeztető mozgásra idomítsák. Az anyja gyakran meg is jegyezte, hogy Miranda gyakorlatilag fel-alá üget a házban. Miranda szerencsétlenségére a társadalom, amelybe született, nagy fontosságot tulajdonított a női bájnak. És bár még csak tízéves volt, tisztában volt vele, hogy ebben a tekintetben őt kevesebbre tartják, mint a legtöbb környékbeli kislányt. A gyerekek általában megtudják ezeket a dolgokat, legtöbbször a többi gyerektől. Éppen egy ilyen kellemetlen eset történt Lady Olivia és a tekintetes Winston Bevelstoke, Rudland őrgrófja és grófnője iker gyermekei tizenegyedik születésnapján. Miranda otthona elég közel volt Haverbreakshez, a Rudlandok ősi otthonához a cumberlandi Tóvidéken, Ambleside közelében, és mindig részt vett Olivia és Winston tanóráin, amikor éppen Haverbreaksben tartózkodtak. Ők hárman elválaszthatatlan barátokká váltak, és csak ritkán játszottak a környéken élő többi gyerekkel, akik legalább egy órányira laktak. De évente vagy egy tucat alkalommal, és különösen a születésnapokon, a helyi arisztokrácia, és kisnemesség gyermekei összegyűltek. Ez volt az oka, hogy Lady Rudlandból felszakadt egy a legkevésbé sem hölgyhöz illő felhördülés; tizennyolc utcagyerek trappolt ugyanis sáros cipőkkel, nagy élvezettel fel-alá a nappalijában, miután az ikrek kerti partiját félbeszakította az eső. – Sáros az arcod, Livvy – szólalt meg Miranda, és felnyúlt, hogy letörölje.

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Olivia drámai módon felsóhajtott: – Akkor jobb lesz, ha megyek a mosdóba. Nem akarnám, hogy a mama így lásson. Ő irtózik a sártól, én pedig irtózom attól, hogy azt hallgassam, mennyire irtózik tőle. – Nem hiszem, hogy szóvá tenne egy kis sarat az arcodon, amikor csupa sár a szőnyeg. Miranda William Evansra pillantott, aki hatalmas csatakiáltással megrohamozta a kanapét. Miranda összeszorította az ajkát, nehogy elmosolyodjon. – Meg a bútor – tette hozzá. – Mindegy, jobb lesz, ha lemosom. Azzal kiosont a szobából, magára hagyva Mirandát az ajtó mellett. Miranda egy-két percig csak figyelte az eseményeket, megelégedve a megfigyelő szokásos szerepével, míg észre nem vette, hogy valaki felé tart. – Te mit hoztál Oliviának a születésnapjára, Miranda? Miranda megfordult. Fiona Bennett állt előtte csinos fehér ruhájában, derekán rózsaszín övvel. – Egy könyvet – válaszolta. – Olivia szeret olvasni. Te mit hoztál? Fiona feltartott egy színes, festett dobozt, amely ezüstszalaggal volt megkötve. – Szalagokat. Selyem, szatén, sőt még bársony is van közte. Meg akarod nézni? – Nem szeretném tönkretenni a csomagolást. Fiona vállat vont. – Csak óvatosan ki kell kötni a szalagot. Minden karácsonykor ezt csinálom. Levette a szalagot, és kinyitotta a dobozt. Mirandának elakadt a lélegzete. Legalább két tucat szalag feküdt a doboz fekete bársonyán, valamennyi gyönyörű masniba kötve. – Ezek gyönyörűek, Fiona. Kivehetek egyet? Fiona összehúzta a szemét. – Nem sáros a kezem. Látod? – Miranda feltartotta a kezét, hogy a másik kislány szemügyre vehesse. – Hát, jól van. 8

Miranda a dobozba nyúlva kiemelt egy lila szalagot. A szatén érintése szinte bűnösen puha és sima volt. Kacéran a hajához illesztette a masnit. – Mit gondolsz? Fiona az égre emelte a tekintetét. – Lilát ne, Miranda. Mindenki tudja, hogy az a szőke hajba illik. A barna hajban gyakorlatilag elvész a színe. Te semmiképpen nem viselheted. Miranda visszaadta neki a szalagot. – Milyen szín illik a barna hajba? Zöld? A mamámnak barna haja van, és láttam, hogy ő zöld szalagot viselt. – A zöld elfogadható, azt hiszem. De az is jobban áll a szőke hajban. Minden jobban mutat szőke hajban. Miranda érezte, hogy feltámad benne az ingerültség. – Nos, akkor nem tudom, mihez kezdesz majd, Fiona, mert a te hajad ugyanolyan barna, mint az enyém. – Nem is! – vágott vissza sértődötten Fiona. – De igen! – De nem! Miranda előrehajolt, és fenyegetően összehúzta a szemét. – Jobb lesz, ha tükörbe nézel, amikor hazaérsz, Fiona, mert nem szőke a hajad. Fiona visszatette a lila szalagot a dobozba, és rácsapta a fedelét. – Nos, régen szőke volt, viszont a tiéd nem volt az soha. Az én hajam világosbarna, és mindenki tudja, hogy az sokkal jobb, mint a sötétbarna, amilyen a tiéd. – Nincs semmi baj a barna hajjal! – tiltakozott Miranda. De tisztában volt vele, hogy Anglia többsége nem értene egyet vele. – És – tette hozzá gonoszul Fiona – neked nagy a szád. Miranda az ajkához kapott. Tudta, hogy nem szép, tudta, hogy még csinosnak sem tartják. De korábban nem vette észre, hogy bármi baj lett volna az ajkával. Felpillantott a vigyorgó lányra. – Te meg szeplős vagy! – tört ki. Fiona hátrahőkölt, mintha megütötték volna. 9

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – A szeplők elhalványulnak. Az enyémek eltűnnek, mire betöltöm a tizennyolcat. A mamám citromlét rak rá minden este. – Dölyfösen folytatta: – De neked nincs orvosság, Miranda. Te csúnya vagy. – Nem az! Mindkét lány hátrafordult. Olivia állt mögöttük, aki időközben visszatért a mosdóból. – Ó, Olivia! – szólalt meg Fiona. – Tudom, hogy csak azért barátkozol Mirandával, mert olyan közel lakik, és együtt tanultok, de neked is el kell ismerned, hogy nem túl csinos. A mamám azt mondja, sosem talál férjet magának. Olivia kék szeme fenyegető szikrákat szórt. Rudland őrgrófjának egyetlen lánygyermeke mindig is végtelenül lojális volt, és Miranda volt a legjobb barátnője. – Miranda jobb férjet fog találni, mint te, Fiona Bennett. Az ő apja báró, a tiéd meg csak közrendű. – Az, ha valaki egy báró lánya nem számít, ha nincs hozzá pénze vagy jó külseje – jelentette ki Fiona, feltehetőleg az otthon hallottakat ismételve. – Mirandának pedig nincs egyik sem. – Hallgass, te ostoba vén tehén! – kiáltott fel Olivia, toppantva a lábával. – Ez az én születésnapi partim, és ha nem tudsz rendesen viselkedni, el is mehetsz. Fiona nagyot nyelt. Több esze volt, mint hogy magára haragítsa Oliviát, akinek a szülei a legnagyobb rangban voltak a környéken. – Sajnálom – motyogta. – Ne tőlem kérj bocsánatot, hanem Mirandától. – Sajnálom, Miranda. Miranda hallgatott, amíg Olivia végül bokán nem rúgta. – Elfogadom a bocsánatkérést – mondta erre kényszeredetten. Fiona biccentett, majd elszaladt. – Nem tudom elhinni, hogy ostoba vén tehénnek nevezted – szólalt meg Miranda. – Meg kell tanulnod kiállni magadért, Miranda. – Nagyon is jól kiálltam magamért, mielőtt beavatkoztál, Livvy. Csak éppen nem hangoskodtam annyira. 10

Olivia felsóhajtott. – A mama azt mondja nincs bennem egy fikarcnyi önuralom, sem józan ész. – Így igaz – helyeselt Miranda. – Miranda! – Ez az igazság. De én azért szeretlek. – Én is szeretlek Miranda. És ne aggódj az ostoba Fiona miatt. Hozzámehetsz Winstonhoz majd ha felnősz, és akkor igazi testvérek leszünk. Miranda kétkedve pillantott a terem túloldalán álló Winstonra, aki éppen egy kislány haját húzkodta. – Nem is tudom – jegyezte meg habozva – nem vagyok biztos abban, hogy szeretnék összeházasodni Winstonnal. – Csacsiság. Tökéletes lenne. Különben is nézd, épp most öntötte le punccsal Fiona ruháját. Miranda elvigyorodott. – Gyere velem – fogta kézen Olivia –, ki akarom bontani az ajándékaimat. Megígérem, hogy a tiednél fogok a leghangosabban visítani. A két lány visszasétált a terembe, ahol Olivia és Winston felbontotta az ajándékait. Szerencsére (Lady Rudland szerint) végeztek pontosan négy órára, amikor a gyerekeknek haza kellett indulniuk. Egyetlen gyerekért sem a személyzet jött. Haverbreaksbe egy meghívás meglehetősen nagy megtiszteltetésnek számított, és egyetlen szülő sem akarta elszalasztani az alkalmat, hogy az őrgróffal meg a grófnővel kvaterkázzon. Miranda szüleit kivéve, persze. Öt órakor Miranda még mindig a nappaliban ült, ahol Oliviával a születésnapi ajándékokat csodálta. – El sem tudom képzelni, mi történhetett a szüleiddel, Miranda – jegyezte meg Lady Rudland. – Ó, én tudom – válaszolt vidáman Miranda. – A mama Skóciába utazott, hogy meglátogassa a mamáját, a papa pedig biztosan elfeledkezett rólam. Gyakran előfordul, amikor egy kéziraton dolgozik. Görögből fordít. 11

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Tudom – mosolygott rá Lady Rudland. – Ógörögből. – Tudom – válaszolt sóhajtva Lady Rudland. Ez valóban nem az első eset volt, hogy Sir Rupert Cheever elfeledkezett a lányáról. – Nos, valahogy haza kell jutnod. – Majd én elkísérem – ajánlkozott Olivia. – Neked meg Winstonnak el kell raknotok az új játékaitokat, és meg kell írnotok a köszönőleveleket. Ha ma este nem írjátok meg őket, nem fogtok emlékezni rá, kitől mit kaptatok. – De nem küldheted haza Mirandát egy szolgálóval. Nem tudna kivel beszélgetni. – Tudok beszélgetni a szolgálóval – jegyezte meg Miranda. – Otthon is mindig beszélgetek velük. – A mieink nem olyanok – suttogta Olivia –, hanem mintha nyársat nyeltek volna, némák és mindig helytelenítően néznek rám. – Legtöbbször rá is szolgálsz – vetette közbe Lady Rudland, szeretettel megveregetve lánya fejét. – Remek ötletem támadt, Miranda. Nigel fog hazakísérni. – Nigel? – sikkantotta Olivia. – Miranda, te szerencsés flótás. Miranda felvonta a szemöldökét. Még sosem találkozott Olivia bátyjával. – Rendben van – mondta vontatottan. – Szeretnék végre megismerkedni vele. Olyan sokat beszélsz róla, Olivia. Lady Rudland utasította az egyik szobalányt, hogy kerítse elő Nigelt. – Még nem találkoztál vele, Miranda? Milyen fura. Nos, gondolom azért, mert ő csak karácsonyra jön haza, ti pedig mindig Skóciába mentek az ünnepekre. Meg kellett fenyegetnem, hogy kitagadom, csak így jött haza az ikrek születésnapjára. De végül nem vett részt a partin, mivel félt, hogy valamelyik mama megpróbálja összeházasítani a tízéves lányával. – Nigel tizenkilenc éves, és nagyon jó parti – jelentette ki Olivia tényszerűen. – Először is vikomt, és nagyon jóképű. Pont úgy néz ki, mint én. 12

– Olivia! – szólt rá feddőn Lady Rudland. – De igen, mama. Nagyon jóképű lennék, ha fiúnak születtem volna. – Te nagyon csinos vagy lánynak is, Livvy – jelentette ki Miranda lojálisan, némi irigységgel szemlélve barátnője szőke fürtjeit. – Te is. Tessék, válassz egyet a tehén Fiona szalagjaiból. Nekem úgysem kell ennyi. Miranda elmosolyodott a hazugság hallatán. Olivia olyan jó barátnő, gondolta. Lepillantott a szalagokra, és már csak azért is a lila szatént választotta. – Köszönöm, Livvy. Hétfőn felveszem az órára. – Hívatott, anyám? A mély hangot hallva Miranda az ajtó felé fordult, és majdnem elakadt a lélegzete. A legnagyszerűbb teremtmény állt előtte, akit valaha is látott. Olivia említette, hogy Nigel tizenkilenc éves, de Miranda úgy látta, hogy már kész férfi. Csodásan széles volt a válla, máskülönben pedig karcsú volt és izmos. A haja sötétebb volt, mint Oliviáé, de itt-ott aranyszínű csíkok voltak benne, ahol kiszívta a nap. De a legszebb a szeme volt, döntötte el azonnal Miranda. A ragyogó kék szempár éppen olyan színű volt, mint Oliviáé, és éppen olyan huncutul is csillogott. Miranda elmosolyodott. Az anyja mindig azt mondogatta, hogy egy embert meg lehet ítélni a szeme után, és Olivia testvérének a szeme jó emberre vallott. – Nigel, volnál szíves hazakísérni Mirandát? – kérdezte Lady Rudland. – Úgy tűnik, az apját valami feltartotta. Miranda eltűnődött, vajon miért rándul össze a fiú, amikor az anyja a nevén szólítja. – Természetesen, anyám. Olivia, jó volt a parti? – Kiváló. – Hol van Winston? Olivia vállat vont. – A szablyával játszik, amit Billy Evans adott neki. – Nem igazi, remélem. 13

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Az Úr legyen hozzánk irgalmas, ha az – jegyezte meg Lady Rudland. – Jól van, Miranda, akkor Nigel elkísér haza. Azt hiszem, a köpenyed a szomszéd szobában van. Átment a másik helyiségbe, majd hamarosan visszatért Miranda praktikus barna kabátjával. – Mehetünk, Miranda? – Az istenségre emlékeztető alak a kezét nyújtotta felé. Miranda belebújt a kabátjába, és megfogta a fiú kezét. Mennyei volt! – Találkozunk hétfőn! – szólt utána Olivia. – És ne aggódj amiatt, amit Fiona mondott. Ő egy ostoba vén tehén. – Olivia! – De igen, mama, az. Nem akarom, hogy még egyszer eljöjjön. Miranda mosolyogva hagyta, hogy Olivia bátyja kivezesse az előcsarnokba. Olivia és Lady Rudland hangja lassan elhalt mögöttük. – Nagyon szépen köszönöm, hogy hazakísér, Nigel – mondta halkan. A fiú ismét összerándult. – Én... sajnálom – tette hozzá sietve a lány. – Uramnak kellene szólítanom, igaz? Csak Olivia meg Winston mindig a keresztnevén emlegeti, és én... Bánatosan lehorgadt fejjel a padlóra meredt. Még csak két percet töltött el a fiú csodálatos társaságában, és máris ilyen nagy baklövést követett el. A fiú megállt, és leguggolt, hogy a kislány láthassa az arcát. – Ne aggódjon az „uram” miatt, Miranda. Elárulok egy titkot. Miranda szeme elkerekedett, és szinte lélegzetet sem vett. – Gyűlölöm a keresztnevemet. – Ez nem akkora titok, Nig... úgy értem, uram, vagyis, bárhogy is szeretné, hogy nevezzem. Összerándul minden alkalommal, amikor az anyja így szólítja. A fiú rámosolygott. Szíven ütötte, amikor látta, amint ez a túlságosan is komoly arcú kislány az ő rettenthetetlen húgával 14

játszik. Fura külsejű kis teremtés, de volt valami végtelenül szeretetreméltó a hatalmas, kifejező barna tekintetében. – Hogyan nevezi magát? – kérdezte Miranda. A fiú mosolygott a kislány egyenes modorán. – Turner. Egy pillanatig azt gondolta, Miranda talán nem is felel. Teljesen mozdulatlanul állt, csak néha pislogott. Aztán, mint aki valamiféle következtetésre jut, megszólalt: – Az szép név. Egy kicsit fura, de nekem tetszik. – Sokkal jobb a Nigelnél, nem igaz? Miranda bólintott. – Maga választotta? Gyakran gondolok arra, hogy az embereknek maguknak kéne választaniuk a nevüket. Szerintem sokan választanának egészen más nevet, mint amit adtak nekik. – És maga mit választana? – Nem tudom biztosan, de nem Mirandát. Valami egyszerűbbet, azt hiszem. Az emberek valami mást várnak egy Mirandától, és szinte mindig csalódnak, amikor találkoznak velem. – Csacsiság – jelentette ki Turner pattogós hangon. – Maga egy tökéletes Miranda. A kislány arca felragyogott. – Köszönöm, Turner. Szólíthatom így? – Természetesen. És attól tartok, nem én választottam. Ez csak a ranggal járó elnevezés. Turner vikomt. Ezt használom a Nigel helyett, amióta csak Etonba jártam. – Ó. Illik magához. Azt hiszem. – Köszönöm – felelt ünnepélyes ábrázattal a fiú, akit elbűvölt ez a komoly kislány. – Nos, fogja meg újból a kezem, aztán mehetünk. Felé nyújtotta a bal kezét. Miranda gyorsan átrakta a szalagot a jobb kezéből a balba. – Mi az? – Ez? Ó, egy szalag. Fiona Bennett két tucatot adott Oliviának, amiből Olivia nekem ajándékozott egyet. 15

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Turner szeme összeszűkült, amint eszébe jutottak Olivia búcsúszavai. Ne aggódj amiatt, amit Fiona mondott. Kivette a szalagot a kislány kezéből. – A szalagoknak a hajban a helye, azt hiszem. – Ó, de nem illik a ruhámhoz – védekezett erőtlenül Miranda. De Turner már fel is tűzte a feje búbjára. – Hogy áll? – suttogta Miranda. – Elragadó. – Igazán? – kerekedett el a kislány tekintete kétkedően. – Igazán. Mindig is az volt a véleményem, hogy a lila szalag különösen szépen mutat a barna hajban. Miranda abban a pillanatban szerelmes lett. Olyan erős volt az érzés, hogy el is felejtette megköszönni a bókot. – Indulhatunk? – kérdezte a fiú. Miranda bólintott. Nem mert megszólalni. Kimentek a házból, át az istállókhoz. – Arra gondoltam, mehetnénk lóháton – jelentette ki Turner. – Olyan szép az idő, kár volna kocsiba ülnünk. Miranda ismét bólintott. Márciushoz képest valóban szokatlanul meleg volt. – Viheti Olivia póniját. Biztos vagyok benne, hogy nem bánná. – Livvynek nincs pónija – lelt végre a hangjára Miranda. – Most egy kancája van. Nekem is az van otthon. Már nem vagyunk kisbabák, tudja. Turner elfojtott egy mosolyt. – Nem, azt én is látom. Butaságot mondtam. Pár perccel később mindkét ló fel volt nyergelve, és elindultak, hogy megtegyék a Cheever-házhoz vezető tizenöt perces utat. Az első néhány percben Miranda hallgatott, nem akarta szavakkal tönkretenni ezt a tökéletes pillanatot. – Jól érezte magát a partin? – kérdezte végül Turner. – Ó, igen. Majdnem végig tökéletes volt. – Majdnem végig? 16

Turner látta, hogy a kislány összerándul. Nyilván nem akart ennyit elárulni. – Nos – kezdte lassan Miranda, aztán az ajkába harapott, végül mégis folytatta. – Az egyik lány nem túl kedves dolgokat mondott nekem. – Ó. A fiúnak több esze volt, mint, hogy túl erőszakosan érdeklődjön. És láthatóan igaza is volt, mert amikor Miranda megszólalt, a húgára emlékeztette Turnert, amint egyenes tekintettel felnézett rá, és csak úgy ömlöttek a szavak az ajkáról. – Fiona Bennett volt az – mondta mély ellenszenvvel. – Olivia ostoba vén tehénnek nevezte. És meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem bánom, hogy ezt mondta rá. Turner a komolyságát megőrizve válaszolt. – Én sem bánom, ha Fiona csúnya dolgokat mondott magának. – Tudom, hogy nem vagyok szép – tört ki Miranda. – De rettentően udvariatlan ezt megmondani nekem, arról nem is beszélve, hogy mennyire gonosz dolog. Turner egy hosszú pillanatig rámeredt. Nem tudta, hogyan tudná megvigasztalni a kislányt. Nem volt szép, ez igaz, de ha ezt mondaná, úgysem hinne neki. De nem volt csúnya sem. Épp csak... elég esetlen volt. Miranda következő megjegyzése azonban kimentette a kínos helyzetből. – Azt hiszem, a barna hajam az oka. Turner felvonta a szemöldökét. – Egyáltalán nem divatos – magyarázta Miranda. – És a barna szem sem. Ráadásul túl sovány is vagyok, az arcom túl hosszú, és túlságosan sápadt. – Nos, ez mind igaz – válaszolt Turner. Miranda ránézett. A szeme hatalmas volt, az arca végtelenül szomorú. – Valóban barna haja van, és barna szeme. Ezt felesleges volna tagadni. 17

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Félrehajtotta a fejét, és úgy tett, mintha alaposan szemügyre venné a kislányt. – Eléggé vékony, és az arca valóban egy parányit hosszú. Az is igaz, hogy sápadt. Miranda ajka megremegett, és Turner nem volt képes tovább ugratni. – De történetesen – mondta elmosolyodva –, nekem jobban tetszenek a barna hajú és szemű nők. – Nem. – De igen. Mindig is jobban tetszettek. És az is tetszik, ha valaki vékony és sápadt. Miranda gyanakvóan fürkészte. – És mi a helyzet a hosszú arccal? – Nos, be kell vallanom, ezen sosem törtem különösebben a fejem, de az biztos, hogy nem bánom, ha valakinek hosszú az arca. – Fiona Bennett azt mondta, nagy a szám – jelentette ki szinte dacosan Miranda. Turner elfojtott egy mosolyt. A kislány hatalmasat sóhajtott. – Eddig észre sem vettem, hogy nagy szám van. – Nem olyan nagy. Miranda gyanakvó pillantást vetett rá. – Csak azért mondja, hogy jobban érezzem magam. – Valóban szeretném, ha jobban érezné magát, de nem emiatt mondom. És ha Fiona Bennett legközelebb azt mondja, hogy nagy a szája, mondja meg neki, hogy téved, mert telt ajka van. – Mi a kettő között a különbség? – nézett rá a kislány türelmesen, komoly tekintettel. Turner mély lélegzetet vett. – Nos – próbált valamit kitalálni –, a nagy száj nem szép. A telt ajkak igen. – Ó – úgy tűnt, ez a magyarázat kielégíti Mirandát. – Fionának vékony ajka van. 18

– A telt ajkak sokkal, de sokkal szebbek, mint a vékony ajkak – jelentette ki nyomatékkal Turner. Tetszett neki ez a fura kislány, és azt akarta, hogy jobban érezze magát. – Miért? Turner néma fohászt intézett az etikett és az illendőség isteneihez, mielőtt válaszolt volna. – A telt ajkakat jobb megcsókolni. – Ó – Miranda elpirult, aztán azt mondta: – Akkor jó. Turner nagyon elégedett volt magával. – Tudja, Miss Miranda Cheever, mit gondolok? – Mit? – Azt, hogy csak bele kell nőnie a testébe. Amint kimondta, megbánta. A kislány biztosan megkérdezi majd, hogyan érti ezt, és fogalma sem volt, mit válaszoljon. De ez a furán koravén kis teremtés egyszerűen félrehajtotta a fejét, és eltöprengett a kijelentésen. – Azt hiszem, igaza van – mondta végül. – Nézze csak a lábamat. Turner diszkrét köhögéssel álcázta a torkából feltörő nevetést. – Hogy érti? – Nos, túlságosan hosszú. A mama mindig azt mondja, hogy a vállamnál kezdődik. – Nekem úgy tűnik, teljesen szabályosan a derekától indul. Miranda kuncogott. – Képletesen értettem. Turner elképedten pislogott. Ez a tízéves meglehetős szókinccsel rendelkezett. – Úgy értettem – folytatta a lány –, hogy a lábam nem megfelelő méretű a testem többi részéhez viszonyítva. Azt hiszem, emiatt nem vagyok képes megtanulni táncolni. Állandóan Olivia lábára lépek. – Olivia lábára? – Együtt gyakorolunk – magyarázta Miranda. – Azt hiszem, ha a testem többi része utoléri a lábamat, nem leszek ilyen ügyetlen. Úgyhogy azt hiszem, igaza van. Bele kell nőnöm a testembe.

19

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Nagyszerű – válaszolt Turner, aki örömmel jött rá, hogy valahogyan sikerült a megfelelő dolgot mondania. – Nos, úgy tűnik, megérkeztünk. Miranda felnézett a szürke kőépületre, amely az otthona volt. Épp a környék tavait összekötő sok kis patak egyikére épült, ezért át kellett kelni egy kis macskaköves hídon, hogy az ember elérje a bejárati ajtót. – Nagyon köszönöm, hogy hazahozott, Turner. Megígérem, hogy sosem fogom Nigelnek szólítani. – Azt is megígéri, hogy belecsíp Oliviába, ha Nigelnek hív? Miranda felvihogott, és a szájához kapta a kezét. Bólintott. Turner leszállt a lováról, aztán lesegítette a kislányt. – Tudja, mit gondolok, Miranda? – szólalt meg hirtelen. – Mit? – Szerintem naplót kéne vezetnie. A lány meglepetten pislogott. – Miért? Ki akarná elolvasni? – Senki, csacsi. Magának írná. És lehet, hogy amikor már nem él, az unokái elolvassák, és tudni fogják, hogy milyen volt fiatal korában. Miranda félrehajtotta a fejét. – És mi van, ha nem lesznek unokáim? Turner ösztönösen kinyúlt, és megborzolta a lány haját. – Sokat kérdez, kiscica. – De mi van akkor, ha nem lesznek unokáim? Te jó ég, de kitartó! – Talán majd híres lesz – válaszolt Turner felsóhajtva –, és a gyerekek, akik tanulnak magáról, jobban meg szeretnék ismerni. Miranda kétkedő pillantást vetett rá. – Jól van, akarja tudni, igazából miért gondolom, hogy naplót kéne vezetnie? A lány bólintott. – Mert egyszer majd bele fog nőni a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire okos már most. És ha akkor elolvassa a 20

naplóját, utólag majd látja, mennyire buták az olyan kislányok, mint Fiona Bennett. És csak nevet majd rajta, hogy az édesanyja azt mondta, a vállánál kezdődik a lába. És talán majd egy picit elmosolyodik, ha eszébe jutok, és visszagondol erre a mai beszélgetésünkre. Miranda felnézett rá, és arra gondolt, a fiú bizonyára azon görög istenek egyike, akikről az apja olvasni szokott. – Tudja, mit gondolok? – suttogta Miranda. – Azt hiszem, Olivia nagyon szerencsés, hogy ilyen bátyja van. – Én pedig azt hiszem, nagyon szerencsés, hogy ilyen barátnője van. Miranda ajka megremegett. – Szívből fogok mosolyogni, ha eszembe jut majd, Turner – suttogta. A fiú lehajolt, és megcsókolta a kislány kezét, ahogyan a legszebb hölgynek tenné Londonban. – Remélem is, kiscica. Mosolyogva bólintott, aztán felült a lovára, és elindult, Olivia kancáját száron vezetve maga mögött. Miranda utánabámult, amíg el nem tűnt a szeme elől, sőt még utána is hosszú percekig. Aznap este Miranda bement az apja dolgozószobájába. A férfi egy szöveg fölött görnyedt, és észre sem vette, hogy a gyertyáról a viasz az íróasztalára csepeg. – Papa, hányszor kell még mondanom, hogy figyeljen a gyertyára? – kérdezte felsóhajtva, aztán a gyertyát egy rendes tartóba tette. – Mi az? Ó, istenem! – És egy nem elég. Túl sötét van idebent az olvasáshoz. – Igazán? Észre sem vettem. – Az apja pislogott párat, aztán összehúzta a szemét. – Nem kéne már ágyban lenned?

21

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – A dadus azt mondta, hogy ma kivételesen fent maradhatok még egy fél órát. – Igazán? Nos, akkor rendben. Ismét a kézirat fölé hajolt, véget vetve a beszélgetésnek. – Papa? A férfi felsóhajtott. – Mi az, Miranda? – Van egy felesleges füzete? Olyan, amilyenbe a fordításnál az első vázlatot írja. – Azt hiszem, van. Kihúzta az íróasztala alsó fiókját, és beletúrt. – Tessék. De mit akarsz csinálni vele? Ez egy nagyon jó minőségű füzet, és nem volt olcsó. – Naplót akarok vezetni. – Igazán? Nos, azt hiszem, ez egy méltó vállalkozás – mondta, átnyújtva a füzetet. Miranda boldogan mosolygott az apja dicséretét hallva. – Köszönöm. Majd szólok, ha betelt, és újra van szükségem. – Rendben. Jó éjt, drágám. – Azzal visszafordult a papírjaihoz. Miranda a melléhez szorította a füzetet, és felszaladt a lépcsőn a hálószobájába. Elővett egy tintatartót meg egy írótollat, és kinyitotta a füzetet az első oldalon. Felírta a dátumot, majd sok töprengés után csak egyetlen mondatot írt. Úgy tűnt, többre nincs szükség. 1810. március 2. Ma szerelmes lettem.

22

1.

fejezet

Nigel Bevelstoke, akit mindenki csak Turnerként ismert, sok mindent tudott. Tudott latinul és görögül olvasni, így el tudott csábítani egy nőt franciául és olaszul is. Tudta, hogyan lőjön le egy mozgó célpontot egy mozgó ló hátáról, és pontosan tudta, mennyit ihat, mielőtt a méltóságát elveszítené. Tudott bokszolni, és vívni, és mindeközben képes volt Shakespeare-t vagy Donne-t idézni. Röviden, tudott mindent, amit egy úriembernek tudnia illett, és kitűnt minden téren. Az emberek megnézték. Az emberek felnéztek rá. De semmi – kiváló és kiváltságos élete egyetlen másodperce sem – készítette fel erre a pillanatra. És soha nem érezte még a figyelő tekintetek súlyát ennyire, mint most, amikor előrelépett, és egy marék földet hajított a felesége koporsójára. Nagyon sajnálom, mondogatták az emberek. Nagyon sajnálom. Nagyon sajnáljuk. És Turner egész idő alatt azon tűnődött, vajon Isten lesújt-e rá, amiért másra sem tudott gondolni, csak arra... Én nem. Ó, Leticia! Sok mindenért köszönettel tartozott neki. Lássuk csak, hol is kezdje? Ott van mindjárt a jó hírének elvesztése. Ördög tudja, hány ember tudott róla, hogy az asszony felszarvazta. Többször is.

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Aztán ott van az elveszített ártatlansága. Ma már nehéz volt elhinnie, de valaha mindig csak jót feltételezett az emberekről. Hitte, ha ő tisztességgel és becsülettel bánik másokkal, akkor ők is ugyanúgy viszonozzák azt. És ott volt még a lelke elvesztése. Mert, ahogy hátralépett, és kezét a háta mögött mereven összekulcsolva hallgatta, amint a pap Leticia testét visszaadta a pornak, amelyből vétetett, Turner nem tagadhatta maga előtt, hogy a lelke mélyén vágyott erre. Meg akart szabadulni az asszonytól. És nem fogja gyászolni. Már most sem gyászolja. – Milyen kár – suttogta valaki a háta mögött. Turner álla megfeszült. Nem kár. Inkább fekete komédia. És most egy évig feketét kell viselnie egy olyan nőért, aki egy másik férfi gyermekét hordta. A nő megbabonázta őt, addig ingerelte, amíg nem volt képes másra gondolni, csak hogy birtokolhassa őt. Azt állította, szereti a férfit, és édes ártatlansággal, boldogan mosolygott, amikor Turner feltárta az érzéseit, és megvallotta a szerelmét neki. Az asszony volt minden álma. És aztán a rémálmává változott. Elveszítette a babát, amely a házasságuk oka volt. Az apa valami itáliai herceg volt, vagy legalábbis ezt állította az asszony. Házas volt, vagy nem megfelelő parti, vagy talán mindkettő. Turner hajlandó lett volna megbocsátani neki; mindenki követ el hibákat, és ő maga nem akarta-e elcsábítani a nőt még a nászéjszakájuk előtt? De Leticiának nem kellett a szerelme. A férfi nem tudta, mi az ördögöt is akart – hatalmat, valószínűleg. A szédítő elégtételt, amikor egy újabb férfit sikerült elvarázsolnia. Turner eltűnődött, vajon akkor is ezt érezte-e, amikor ő behódolt neki. Vagy talán csak a megkönnyebbülést. Már három hónapos várandós volt, amikor összeházasodtak. Nem sok vesztegetni való ideje maradt. És most itt van. Vagyis inkább odaát. Turner nem volt benne biztos, melyik helyhatározó a pontosabb egy földben fekvő, élettelen test esetén. 24

Mindegy. Csak azt sajnálta, hogy az asszony mindörökre ott marad az ő birtokán, a múlt idők Bevelstoke-jai között nyugodva. A sírkövén az ő neve áll majd, és száz év múlva valaki majd ránéz a feliratra a gránitkövön, és azt hiszi, hogy az asszony finom hölgy volt, és arra gondol, milyen tragikus, hogy ilyen fiatalon távozott. Turner felpillantott a papra. Fiatal volt, nemrég került az egyházmegyébe, és láthatóan még mindig meg volt győződve arról, hogy képes a világot jobbá tenni. – Hamu a hamuhoz – mondta a pap, és ránézett a férfira, aki a gyászoló özvegy lett volna. Ó igen, gondolta Turner maró gúnnyal, annak kellene lennem. – Por a porhoz. Turner mögött szipogott valaki. A pap pedig, ragyogó kék szemében feleslegesen pazarolt együttérzéssel tovább beszélt... – Az örök életre való feltámadás reményében, és biztos hitében... Te jó ég. A pap Turnerre nézett, és szó szerint összerándult. Turner eltűnődött, vajon mit láthatott meg a tekintetében. Semmi jót, az bizonyos volt. A kórusban kimondott ámen után a szertartás véget ért. Mindenki a papra nézett, aztán mindenki Turnerre. Aztán mindenki a papra nézett, amint Turner kezét megragadva azt mondta: – Hiányozni fog. – Nekem nem – vágta oda Turner. El sem hiszem, hogy ezt mondta. Miranda lepillantott a szavakra, amelyeket éppen leírt. Jelenleg a tizenharmadik naplója negyvenkettedik oldalán járt, de ez volt az első alkalom – a legelső, azóta a kilenc évvel ezelőtti sorsdöntő nap óta –, hogy fogalma sem volt, mit írjon. Még amikor unalmasan teltek a napjai (és általában ez volt a jellemző), akkor is képes volt összeütni egy bekezdést. Tizennégy éves korában, májusban ezt írta: Felkeltem. 25

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Felöltöztem. Megreggeliztem: pirítóst, tojást, szalonnát. Olvastam az Értelem és érzelem című könyvet, amelynek egy ismeretlen hölgy a szerzője. Elrejtettem az Értelem és érzelem című könyvet apám elől. Ebédeltem: csirkét, kenyeret, sajtot. Francia igéket ragoztam. Levelet írtam a nagymamámnak. Vacsoráztam: marhasültet, levest, desszertet. Még egy kicsit olvastam az Értelem és érzelem című könyvet. A szerző még mindig ismeretlen. Lefeküdtem. Aludtam. Róla álmodtam. Ez a bejegyzés nem tévesztendő össze egy másikkal, amely ugyanabban az évben november 12-én kelt: Felkeltem. Reggeliztem: tojást, pirítóst, sonkát. Nagyon feltűnően olvastam a görög tragédiát. De hiába. Sokáig kibámultam az ablakon. Ebédeltem: halat, kenyeret, borsót. Latin igéket ragoztam. Levelet írtam a nagymamámnak. Vacsoráztam: sültet, burgonyát, desszertet. Az asztalhoz is kivittem a tragédiát (a könyvet, nem egy eseményt). Apa nem vette észre. Lefeküdtem. Aludtam. Róla álmodtam. De most – most, amikor valóban valami hatalmas és jelentős dolog történt (ami korábban soha), nem tudott mit mondani, csak azt: Nem tudom elhinni, hogy ezt mondta. 26

– Nos, Miranda – mormolta, azt figyelve, amint a tinta megszárad a toll hegyén –, belőled sem lesz híres naplóíró. – Mit mondtál? Miranda összecsapta a naplóját. Nem vette észre, hogy Olivia bejött a szobába. – Semmit – vágta rá sietősen. Olivia átvágott a szobán, és ledobta magát az ágyra. – Milyen szörnyű egy nap. Miranda bólintott, és a barátnője felé fordult a székével. – Örülök, hogy itt vagy – jelentette ki felsóhajtva Olivia. – Köszönöm, hogy itt maradsz éjszakára. – Ez csak természetes – válaszolt Miranda. Ez nem volt kérdés, amikor Oliviának szüksége volt rá. – Mit írsz? Miranda lenézett a naplójára, és csak akkor vette észre, hogy a keze védelmezően nyugszik a borítóján. – Semmit – felelte. Olivia eddig a mennyezetre bámult, de erre Miranda felé fordította a fejét. – Az nem lehet igaz. – Sajnos az. – Miért sajnos? Miranda pislogott. Olivia mindig felteszi a legkézenfekvőbb kérdést, amire a legkevésbé sem kézenfekvő a válasz. – Hát... – kezdte Miranda, nem kifejezetten azzal a céllal, hogy elodázza a választ, inkább csak arról volt szó, hogy menet közben találta ki, mit mondjon. Elhúzta a kezét, és lenézett a naplóra, mint aki arra számít, a válasz majd mágikus módon megjelenik a borítón. – Ez itt mindenem. Ez vagyok én. Olivia kétkedő pillantást vetett rá. – Ez egy könyv. – Ez az életem. – Miért van az – kérdezte Olivia –, hogy az emberek engem neveznek drámahercegnőnek? 27

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Nem azt mondom, hogy ez az életem – válaszolt Miranda kissé türelmetlenül –, csak hogy azt tartalmazza. Mindent. Mindent leírtam. Tízéves korom óta. – Mindent? Miranda arra a sok napra gondolt, amikor kötelességtudóan feljegyezte, mit evett, és szinte semmi mást nem írt. – Mindent. – Én nem lennék képes naplót vezetni. – Nem. Olivia az oldalára fordult, és a kezébe támasztotta a fejét. – Nem kellett volna rögtön helyeselned. Miranda csak mosolygott. Olivia ismét hanyatt vetette magát. – Gondolom, majd leírod, hogy csak rövid ideig vagyok képes figyelni a dolgokra. – Már leírtam. Kis hallgatás után Olivia megkérdezte: – Tényleg? – Azt hiszem, úgy fogalmaztam, hogy könnyen elunod magad. – Nos – válaszolt a barátnője, egy pillanatnyi töprengés után –, ez valóban igaz. Miranda visszafordult az íróasztal felé. A lobogó gyertya fénye játszott a papíron. Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Fáradt volt, de sajnos nem álmos. Inkább kimerült. Nyugtalan. – Teljesen kikészültem – jelentette ki Olivia, lecsusszanva az ágyról. A szobalánya a takaróra készítette a hálóruháját, és Miranda illedelmesen elfordult, amíg Olivia átöltözött. – Szerinted mennyi ideig marad Turner itt, vidéken? – kérdezte, de legszívesebben máris leharapta volna a nyelvét. Gyűlölte, hogy még mindig ennyire odavan érte, csak hogy lássa, de így volt ez már évek óta. Még amikor az esküvőjén a templomban ülve a férfit figyelte, és közben kénytelen volt végignézni, amint az a

28

menyasszonyát nézi olyan szerelemmel és odaadással, mint amilyen Miranda szívében égett... Még akkor is figyelte. Akkor is szerette őt. És mindig is szeretni fogja. Ő volt az a férfi, aki megtanította hinni önmagában. Turnernek fogalma sem volt, mit tett vele — mit tett érte –, és valószínűleg nem is fogja megtudni soha. De Miranda szíve még mindig sajgott miatta. És valószínűleg így is lesz ez örökre. Olivia bemászott az ágyba. – Sokáig fent leszel még? – kérdezte álomittas hangon. – Már nem – nyugtatta meg Miranda. Olivia nem tudott elaludni, amíg egy gyertya égett a közelében. Miranda ezt nem értette, mivel úgy tűnt, a kandallóban égő tűz lángja nem zavarta, de maga is látta, amint Olivia álmatlanul forgolódott, ezért amikor rájött, hogy még mindig száguldanak a gondolatai, és nem képes még elaludni, előrehajolt, és elfújta a gyertyát. – Átmegyek valahová máshova ezzel – mondta, hóna alá szorítva a naplóját. – Kösz – motyogta Olivia, és mire Miranda felvett egy köntöst, és kilépett a folyosóra, Olivia már aludt. Miranda az álla alá szorította a naplót, hogy megköthesse a köntöse övét. Gyakran éjszakázott Haverbreaksben, de akkor sem lett volna illő valaki más otthonában egy szál hálóingben rónia a folyosót. Sötét éjszaka volt, csak az ablakon beszivárgó holdfény adott némi fényt, de Miranda csukott szemmel is eltalált volna Olivia szobájától a könyvtárig. Olivia mindig hamarabb elaludt, mint ő – túl sok gondolat zakatolt az agyában, ahogy Olivia megjegyezte –, úgyhogy Miranda gyakran vitte át egy másik helyiségbe a naplóját, hogy feljegyezze a tűnődéseit. Valószínűleg kérhetett volna saját hálószobát magának, de Olivia anyja nem értett egyet a felesleges pazarlással, és nem látta semmi értelmét, hogy két szobát fűtsenek, amikor egy is tökéletesen megteszi. Miranda nem bánta. Valójában hálás volt a társaságért. A saját otthona túl csendes volt mostanában. Szeretett édesanyja már 29

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA majdnem egy éve elhunyt, és Miranda egyedül maradt az apjával, aki gyászában bezárkózott értékes kéziratai közé, magára hagyva a lányát. Miranda a Bevelstoke családhoz fordult szeretetért és vigasztalásért, és ők tárt karokkal fogadták. Olivia még gyászt is viselt három hétig Lady Cheever tiszteletére. – Ha meghalna egy első unokatestvérem, ugyanezt kéne tennem – közölte Olivia a temetésen. – És a te mamádat sokkal jobban szerettem, mint bármelyik unokatestvéremet. – Olivia! – Miranda meghatódott, de azért úgy érezte, meg kellene botránkoznia ezen. Olivia a szemét forgatva kérdezte: – Találkoztál az unokatestvéreimmel? Miranda pedig nevetett. A saját anyja temetésén. Ez volt, jött rá később, a legértékesebb ajándék, amit csak a barátnője adhatott. – Szeretlek, Livvy – mondta Miranda. Olivia megfogta a kezét. – Tudom – mondta lágyan –, én is szeretlek. – Aztán kihúzta magát, és a szokásos szertelen modorában folytatta. – Nélküled elviselhetetlen lennék, tudod. Az anyám gyakran mondogatja, ha nem lennél mellettem, már rég elkövettem volna valami helyrehozhatatlan ostobaságot. Valószínűleg ez volt az oka, tűnődött el rajta Miranda, hogy Lady Rudland felajánlotta, szárnya alá veszi egy londoni szezonra. Az ajánlatot hallva az apja megkönnyebbülten felsóhajtott, és azonnal továbbította a szükséges anyagiakat. Sir Rupert Cheever nem volt kiemelkedően vagyonos ember, de egy londoni szezont tudott fedezni az egyetlen lányának. Csak a kellő türelem nem volt meg benne – azaz, őszintén szólva, inkább nem érdekelte az egész annyira, hogy maga kísérje fel Mirandát. A lányok bemutatkozását egy évvel elhalasztották. Miranda nem mehetett, amíg az édesanyját gyászolta, Lady Rudland pedig megengedte, hogy Olivia is várjon egy évet. A húszéves kor éppolyan megfelelő, mint a tizenkilenc, jelentette ki. És ez igaz is volt. Senki nem aggódott amiatt, hogy Olivia remek partit fog 30

csinálni. Szépségével, életvidám személyiségével, és – ahogy azt maga Olivia fanyarul megjegyezte – jókora hozományával nagy sikerre számíthatott. Leticia halála azonban, amellett, hogy tragikus volt, még nagyon rosszkor is történt. Most újabb gyászidőt kell tartaniuk. Bár Olivia hat héttel megúszhatja, hiszen Leticia nem vér szerinti testvére volt. Így csak egy kicsit fogják lekésni a szezon kezdetét, ez ellen azonban nem tehettek semmit. Miranda titokban örült. A londoni bálok gondolata halálra rémítette. Nem mintha kifejezetten félénk lett volna. Úgy vélte, nem az. Éppen csak nem kedvelte a nagy tömeget, és kellemetlennek találta a gondolatot, hogy ilyen sok ember megbámulja, és ítélkezzék róla. Nincs mit tenni, gondolta, amint lefelé ment a lépcsőn. Különben is, sokkal rosszabb volna, ha ott ragadna Ambleside-ban, Olivia társasága nélkül. Miranda megállt a lépcső alján, hogy eldöntse, hová menjen. A nyugati nappaliban jobb az íróasztal, de a könyvtár valószínűleg melegebb, és ma elég csípős volt az éjszaka. Másrészt viszont... Hmmm. Mi volt ez? Végignézett a folyosón. Valaki tüzet gyújtott Lord Rudland dolgozószobájában. Miranda el sem tudta képzelni, ki lehet még fenn. A Bevelstoke család mindig korán nyugovóra tért. Csendesen lopakodott a futószőnyegen, amíg a nyitott ajtóhoz nem ért. – Ó! Turner felpillantott az apja karosszékéből. – Miss Miranda – mondta vontatott hangon, egyetlen porcikáját sem mozdítva, ahogy lustán elterülve ült. – Micsoda meglepetés. Turner maga sem tudta, miért nem lepte meg, hogy ott látja Miss Miranda Cheevert az apja dolgozószobájának ajtajában. Amikor lépteket hallott a folyosón, valahogy sejtette, hogy ez csakis ő lehet. Az igaz, hogy a családja általában úgy aludt, mint akit fejbe vertek, és szinte elképzelhetetlen volt, hogy valaki közülük fent járjon, 31

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA valami étel vagy olvasnivaló után kutatva. De nem egyszerűen kizárásos alapon jutott el odáig, hogy tudja, csak Miranda lehet az. Miranda figyelmes szemlélő volt. Mindig figyelt azzal a bagolyra emlékeztető szemével. Turner nem is emlékezett arra, mikor találkozott vele először – valószínűleg még csitri korában. Mostanára már szinte állandó tartozéka volt az életüknek. Mintha mindig velük lett volna, még egy ilyen alkalommal is, amikor pedig csak a családtagok lehettek volna ott. – Megyek – mondta a lány. – Nem, ne menjen – válaszolt Turner, mert... mert... miért? Mert kedve támadt egy kis mókázásra? Mert túl sokat ivott? Mert nem akart egyedül lenni? – Maradjon – mondta, széles karmozdulatokkal intve. Biztosan van még hová leülnie itt a teremben. – Igyon egyet. A lány szeme elkerekedett. – Nem gondoltam, hogy még nagyobb is lehet – motyogta a férfi. – Nem ihatok – jelentette ki a lány. – Nem? – Nem szabad innom – pontosította Miranda, és a férfi úgy látta, mintha összevonta volna a szemöldökét. Jól van, felbosszantotta. Jó érzés volt tudni, hogy még mindig képes provokálni egy nőt, még ha olyan tapasztalatlan is, mint Miranda. – Ha már itt van – jegyezte meg vállat vonva –, akár ihat is egy konyakot. A lány egy pillanatig mozdulatlanul állt, és Turner megesküdött volna rá, hogy hallja, amint a kerekek forognak az agyában. Végül Miranda letette a kis könyvet egy asztalkára az ajtó mellett, és beljebb lépett. – De csak egyet – mondta. A férfi elmosolyodott. – Mert ismeri a határait. A lány a szemébe nézett. – Mert nem ismerem a határaimat. 32

– Ilyen fiatal, és máris milyen bölcs – mormolta a férfi. – Tizenkilenc éves vagyok – válaszolta a lány. Nem dacosan, csak egyszerűen egy tényt közölve. Turner felvonta a szemöldökét. – Amint mondtam... – Amikor ön volt tizenkilenc... A férfi gúnyosan elmosolyodott, amikor észrevette, hogy a lány nem fejezi be a mondatot. – Amikor én voltam tizenkilenc – ismételte meg Miranda szavait, átnyújtva neki egy bőkezűen mért pohár konyakot –, ostoba voltam. A poharába nézett, amelyet ugyanúgy teletöltött, mint Mirandáét, aztán egyetlen jókora, elégedett kortyban felhajtotta. Koppanva tette le a poharat az asztalra, aztán hátradőlt, kezét a feje mögött összefonva. – Miként minden tizenkilenc éves, hadd tegyem hozzá – fejezte be. A lány figyelmesen nézte. Ő még nem ért az italához. Sőt még le sem ült. – A jelenlévők persze kivételek – próbált szépíteni Turner. – Én azt hittem, a konyakot öblös pohárból isszák – jegyezte meg Miranda. Turner figyelte, amint a lány óvatosan leül. Nem a férfi mellé, de nem is egészen szembe vele. A tekintetét mindvégig rajta tartotta. Turner önkéntelenül is arra gondolt, vajon mitől tart a lány. Hogy esetleg ráveti magát? – A konyakot – jelentette ki, mintha nagyobb hallgatósághoz intézné a szavait – abból a legjobb inni, ami éppen kéznél van. Ebben az esetben... Felemelte a vizespoharát, és figyelmesen szemlélte, ahogy a tűz fénye táncol a metszett üvegen. Nem fejezte be a mondatot. Úgy érezte, felesleges, különben is lefoglalta, hogy újabb adagot töltsön magának. – Egészségünkre – azzal felhajtotta az italt.

33

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Aztán a lányra nézett. Az még mindig ugyanúgy ült, és őt figyelte. A férfi nem tudta megállapítani, vajon rosszallja-e a viselkedését. A lány arca kiismerhetetlen volt. De szerette volna, ha Miranda mond valamit. Bármi megtette volna, még valami hasonló ostobaság is a talpas pohárról. Bármi, ami elterelhette volna a férfi figyelmét arról, hogy még mindig csak fél tizenkettő van, és még harminc perc van hátra, amíg kijelentheti, hogy vége ennek a nyomorult napnak. – Nos, mondja meg nekem, Miss Miranda Cheever, tetszett önnek a szertartás? – kérdezte kihívóan nézve rá, mintha ki akarná provokálni, hogy a szokásos közhelyeken túl valami mást mondjon. Meglepetés látszódott a lány arcán – az első érzelem, amit aznap este Turner képes volt belőle kiváltani. – Úgy érti, a temetés? – Az volt ma az egyetlen szertartás – felelte a férfi meglehetős hetykeséggel. – Ööö... érdekes volt. – Ó, ugyan, Miss Cheever, ennél több is telik öntől. Miranda a foga közé harapta az alsó ajkát. Leticia is szokta ezt csinálni, jutott eszébe a férfinak. Még régen, amikor ártatlanságot színlelt. De felhagyott vele, amint a gyűrű biztonságosan az ujján volt. Turner újabb pohár konyakot töltött magának. – Nem gondolja... – kezdte a lány. – Nem – jelentette ki határozottan. Egy ilyen éjszakán a világ összes konyakja sem elég. Ekkor a lány kinyújtotta a kezét, felemelte a poharát, és ivott egy apró kortyot. – Szerintem maga csodálatos volt. A fenébe! A férfi köhögött és fuldoklott, mintha csak ő volna az ártatlan kettőjük közül, aki életében először kóstol konyakot. – Tessék? A lány békésen mosolygott. – Jobban teszi, ha kisebb kortyokban iszik. A férfi dühösen meredt rá. 34

– Ritkán esik meg, hogy valaki őszintén beszél a halottakról – jelentette ki a lány. – Abban nem vagyok biztos, hogy ez volt a legmegfelelőbb hely, de... nos... hát, ő nem volt valami rettentően kedves ember, nem igaz? Olyan nyugodtnak tűnt, olyan ártatlannak, de a tekintete… a tekintetének éle volt. – Ó, Miss Cheever – mormolta a férfi –, azt hiszem, magában van valami könyörtelenség. A lány vállat vont, és ismét ivott egy apró kortyot. – Szó sincs róla – jelentette ki, bár a férfi nem hitt neki. – Csak jó megfigyelő vagyok. A férfi felnevetett. – Valóban. A lány megmerevedett. – Tessék? Felbosszantotta. Turner nem tudta, miért tölti ez el olyan elégedettséggel, mindenesetre örült neki. És olyan régen volt már, hogy örült volna bárminek. Előrehajolt, csak hogy lássa, képes-e még jobban zavarba hozni a lányt. – Figyeltem magát. Miranda elsápadt. Még a tűz fényénél is látni lehetett. – És tudja, hogy mit láttam? – mormolta Turner. A lány ajka elnyílt, ahogy megrázta a fejét. – Hogy maga figyel engem. Miranda felállt. A hirtelen mozdulattal majdnem felborította a székét. – Jobb lesz, ha megyek – jelentette ki. – Ez rendkívül szokatlan helyzet, és nagyon késő van, és... – Ó, ugyan, Miss Cheever – mondta a férfi felemelkedve –, ne sértődjön meg. Maga mindenkit figyel. Azt hiszi, nem vettem észre? Kinyúlt, és megfogta a lány karját. Miranda megdermedt, de nem fordult meg. A férfi szorítása erősebb lett. Egy árnyalatnyit. Csak annyira, hogy megakadályozza a távozását, mivel nem akarta, hogy a lány 35

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA elmenjen. Nem akart egyedül maradni. Még húsz perce volt hátra, és azt akarta, hogy a lány is olyan dühös legyen, mint ő volt már évek óta. – Mondja meg nekem, Miss Cheever – suttogta, két ujjával a lány álla alá nyúlva –, megcsókolták már valaha?

36

2. fejezet

Nem lett volna túlzás azt állítani, hogy Miranda erről a pillanatról álmodott már évek óta. És álmában, mintha mindig tudta volna, hogy mit mondjon. A valóságban azonban úgy tűnt, sokkal kevésbé szavakész, úgyhogy csak állt, és elakadt lélegzettel bámult a férfira – szó szerint, gondolta, szó szerint nem kapott levegőt. Fura, mindig is azt hitte, ez csak egy szófordulat. Eláll a lélegzete. – Gondoltam, hogy nem – mondta a férfi, de Miranda alig hallotta a fejében őrülten rajzó gondolatoktól. El kéne futnia, de meg volt dermedve, nem volna szabad ezt tennie, de akarta, legalábbis úgy gondolta, hogy akarja. Az bizonyos, hogy azóta gondolta, hogy akarja, amióta tízéves volt, és még nem is tudta igazán, mi az, amit akar, és... És Turner ajka az ajkához ért. – Finom – mormolta a férfi, apró, csábító csókokat záporozva az arcára, le az álla vonaláig. Mennyei érzés volt. Még soha nem érzett ilyet. Valami fura érzés támadt fel benne, amitől szaporábban vert a pulzusa. Nem tudta, mit tegyen, ezért csak állt, és tűrte a férfi csókjait, amelyek elborították az arcát, majd az álla vonala mentén visszatértek az ajkához. – Nyissa ki a száját! – utasította Turner, Miranda pedig engedelmeskedett, mivel Turner kérte, ő pedig akarta. Hát nem ezt akarta mindig? Turner nyelve elmerült a szájában, és Miranda érezte, amint a férfi ismét erősebben magához húzza. Követelődző volt a keze, aztán az ajka is, és Miranda hirtelen rájött, hogy ez nem helyes. Ez nem az a

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA pillanat volt, amiről évek óta álmodott. A férfi nem akarta őt. Azt nem tudta, hogy miért csókolta meg, de az biztos, hogy nem akarta őt. És az is bizonyos, hogy nem szerette Mirandát. A csókjában nem volt semmi melegség. – Csókoljon vissza, a fenébe is! – mordult fel a férfi, és még akaratosabban préselte ajkát Miranda szájára. Kemény volt az ajka és dühös, és Miranda aznap este először kezdett félni. Nem, akarta mondani, de a hangját elfojtotta a férfi ajka. Turner keze valahogyan rátalált Miranda fenekére, és azt szorította, magához préselve a lányt a legintimebb helyen. Miranda pedig nem értette, hogy akarja ezt, de mégsem akarja, hogyan képes a férfi kiváltani belőle egyszerre ezt a bizsergető érzést és a félelmet, hogyan szeretheti és gyűlölheti a férfit egyszerre, ugyanolyan mértékben. – Nem – ismételte meg, a férfi mellének feszítve a kezét. – Nem! A férfi pedig hirtelen ellépett tőle, semmi jelét nem mutatva, hogy szívesen maradna még. – Miranda Cheever – mormolta Turner –, ki gondolta volna. A lány pofon vágta. A férfi összehúzta a szemét, de semmit sem szólt. – Miért csinálta ezt? – kérdezte Miranda, szilárd hangon, noha egész testében reszketett. – Hogy megcsókoltam? – vont vállat a férfi. – Miért ne? – Nem! – vágott vissza a lány, elborzadva a hangjában hallható fájdalomtól. Dühös akart lenni. Dühös is volt, de azt akarta, hogy a hangján is hallani lehessen. Azt akarta, hogy a férfi tudja. – Nem bújhat ki ilyen könnyen. Azt a kiváltságot elveszítette. A férfi felnevetett, az átkozott, és azt mondta: – Nagyon szórakoztató a domina szerepében. – Hagyja abba! – kiáltott fel Miranda. A férfi egyre olyan dolgokról beszélt, amiket nem értett, és ő gyűlölte ezért. – Miért csókolt meg? Hiszen nem szeret engem. A körmét a tenyerébe vájta. Ostoba, ostoba lány. Miért kellett ezt mondania? 38

De a férfi csak mosolygott. – Mindig elfelejtem, hogy még csak tizenkilenc, és nem tudja, hogy a szerelem nem előfeltétele egy csóknak. – Azt hiszem, még csak nem is kedvel. – Ostobaság. Dehogynem kedvelem. Pislogott, mintha csak próbálna emlékezni rá, pontosan mennyire is ismeri a lányt. – Nos, az biztos, hogy nem ellenszenves nekem. – Én nem vagyok Leticia – suttogta Miranda. A férfi keze egy szempillantás alatt megragadta a lány karját, és szinte fájdalmasan megszorította. – Soha többé ne említse a nevét. Megértette? Miranda döbbenten meredt a férfi dühös tekintetébe. – Sajnálom – jelentette ki sietve. – Kérem, engedjen el. De a férfi nem engedte. Lazított a szorításán, de csak egy kissé, és úgy tűnt, mintha csak keresztülnézve rajta egy kísértetet bámulna. Leticia kísértetét. – Turner, kérem! – suttogta Miranda. – Ez fáj. Hirtelen kitisztult a férfi tekintete, és Turner hirtelen hátralépett. – Elnézést. Oldalra fordította a fejét – az ablakra nézett? Az órára? – Bocsánatot kérek – mondta kurtán. – Amiért magára támadtam. És mindenért. Miranda nagyot nyelt. Távoznia kellene. Ismét pofon kéne vágnia a férfit, és azután távozni, de ő nem volt elég erős ehhez, úgyhogy inkább azt mondta: – Sajnálom, hogy ennyire boldogtalanná tette. A férfi tekintete rávillant. – A pletykák eljutnak egészen a tanulószobáig? – Nem – vágta rá gyorsan a lány. – Csak éppen... látom. – Ó. Miranda az ajkába harapott, azon tűnődve, mit mondjon. Valóban eljutott a pletyka a tanulószobáig. De a saját szemével is látott dolgokat. Turner olyan nagyon szerelmes volt az esküvőjén. Sugárzott a tekintetéből, és amikor Letíciára nézett, mintha megszűnt 39

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA volna körülöttük a világ. Mintha a saját kis világukban lettek volna, csak ők ketten, és Miranda kívülről nézte volna őket. Mikor pedig legközelebb látta Turnert... akkor más volt a helyzet. – Miranda – nógatta a férfi. A lány felnézett, és gyengéden azt mondta: – Bárki, aki ismerte magát a házassága előtt, láthatta, hogy boldogtalan. – Hogy lehetséges az? A férfi olyan gyötrő kíváncsisággal meredt rá, hogy Miranda kénytelen volt őszintén felelni neki. – Régen mindig nevetett – mondta halkan. – Mindig nevetett, és csillogott a szeme. – És most? – Most rideg és kemény. Turner behunyta a szemét, és Miranda egy pillanatig azt hitte, fáj neki, amit mondott. De aztán a férfi átható pillantást vetett rá, és a szája sarka gúnyos kis félmosolyra húzódott. – Szóval ilyen vagyok. Keresztbe fonta a karját, és kihívóan egy könyvespolcnak támaszkodott. – Legyen olyan kegyes, árulja el nekem, Miss Cheever, mikor lett magából ilyen jó megfigyelő? Miranda nagyot nyelt. Próbálta visszafojtani a csalódottságát. Turner felett ismét győzedelmeskedtek a démonai. Egy pillanatig – amikor a férfi behunyta a szemét – szinte úgy tűnt, mintha meghallotta volna őt. Nem a szavait, hanem az értelmüket. – Mindig is ilyen voltam – jelentette ki. – Szóvá is tette, amikor kicsi voltam. – Az a hatalmas barna szempár – nevetett fel gonoszul a férfi – mindenhová követett engem. Azt hiszi, nem tudtam, hogy odavan értem? Elfojtott könnyek marták Miranda szemét. Hogy lehet ilyen szívtelen a férfi, hogy ezt az arcába vágja? – Nagyon kedves volt hozzám gyerekkoromban – mondta halkan. – Az lehetséges. De az már nagyon régen volt. 40

– Nálam jobban nem tudja senki. A férfi hallgatott. Miranda sem szólt. Aztán végül a férfi azt mondta: – Menjen! Rekedt és fájdalmas volt a hangja, mintha a szíve szakadna meg. Miranda pedig ment. És aznap este a naplójába nem írt semmit. Másnap reggel Miranda azzal a határozott szándékkal ébredt, hogy azonnal hazamegy. Nem bánta, ha elmulasztja a reggelit, nem bánta, ha leszakad az ég, és neki ömlő esőben kell hazáig mennie. Egyszerűen nem akart itt lenni, a férfival egy épületben, ugyanazon a birtokon. Túlságosan szomorú volt ez az egész. Turner eltűnt. Az a Turner, akit ő ismert, akiért rajongott – nem volt már sehol. Már előbb is észrevette természetesen, amikor a férfi hazalátogatott. Az első alkalommal a tekintetében látta. Aztán az ajkán, amelynek sarkába fehér ráncokat vésett a harag. Érezte Miranda korábban is, de egészen eddig nem akarta tudni. – Hát felébredtél. Olivia már teljesen fel volt öltözve. Bájosan nézett ki, még feketében is. – Sajnos – motyogta Miranda. – Mit mondtál? Miranda válaszra nyitotta a száját, aztán eszébe jutott, hogy Olivia úgysem vár választ, akkor minek pazaroljon rá energiát. – Nos, siess – mondta Olivia. – Öltözz fel, a szobalányom majd elvégzi a végső simításokat rajtad. Varázslatosan ért a frizurákhoz. Miranda kíváncsi volt, Olivia mikor veszi észre, hogy meg sem moccan. – Kelj fel, Miranda! Miranda majd' kiugrott a bőréből. – Te jó ég, Olivia, senki sem mondta még neked, milyen udvariatlan dolog beleordítani egy másik emberi lény fülébe? 41

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Olivia egészen közel tolta hozzá az arcát. – Őszintén szólva, te nem egészen úgy nézel ki ma reggel, mint egy emberi lény. Miranda a másik oldalára fordult. – Nem is érzem annak magam. – Reggeli után jobban leszel. – Nem vagyok éhes. – De nem mulaszthatod el a reggelit. Miranda összeszorította a fogát. Törvényben kéne megtiltani az ilyen csiripelő vidámságot reggel. – Miranda. Miranda a fejére húzott egy párnát. – Ha még egyszer kimondod a nevem, meg kell, hogy öljelek. – De sok dolgunk van. Miranda eltűnődött. Mi az ördögről beszélhet Livvy? – Dolgunk? – ismételte. – Igen, dolgunk. Olivia lerántotta róla a párnát, és a padlóra hajította. – Csodálatos ötletem támadt. Megálmodtam. – Csak viccelsz. – Jól van, csak viccelek. Valójában reggel jutott eszembe, amint az ágyamban feküdtem. Olivia elmosolyodott. Volt a mosolyában valami macskaszerű, ami vagy azt jelentette, hogy vagy valóban valami ragyogó ötlet pattant ki a fejéből, vagy arra készül éppen, hogy fenekestül felforgassa a világot. Egy kicsit kivárt – ez volt az egyetlen alkalom, amikor valaha is várakozott –, úgyhogy Miranda végül megkérdezte: – Na, jó, miről van szó? – Rólad. – Rólam. – És Winstonról. Miranda egy pillanatig nem talált szavakat. Aztán azt mondta: – Te megőrültél. Olivia vállat vont, és hátradőlt. 42

– Vagy inkább nagyon is okos vagyok. Gondold csak végig, Miranda. Ez tökéletes lenne. Miranda el sem tudta képzelni, hogy elgondolkodjon bármin, amiben egy férfiról van szó, még kevésbé, ha azt Bevelstoke-nak hívják, még ha nem Turner is az. – Jól ismered, és már elég idős vagy – kezdte Olivia számlálni az ujjain. Miranda csak a fejét rázta, és megpróbált elmenekülni tőle az ágy túloldalán. De Olivia fürge volt, és egy pillanat alatt mellette termett. – Nem igazán van kedved a báli szezonhoz – folytatta. – Számtalan alkalommal elmondtad. És utálsz társalogni olyan emberekkel, akiket nem ismersz. Miranda megpróbált a szekrénybe bújni előle. – Mivel ismered Winstont, ahogy arra már rámutattam, ez feleslegessé teszi, hogy idegenekkel kelljen beszélgetned. Különben is – bukkant fel Olivia mosolygós arca Miranda előtt –, ez azt jelenti, hogy testvérek leszünk. Miranda mozdulatlanul állt, magához szorítva a ruhát, amelyet akkor emelt ki a szekrényből. – Az jó volna, Olivia – válaszolta, mert mi mást mondhatott volna? – Boldog vagyok, hogy egyetértesz velem! – kiáltott fel Olivia, és átölelte Mirandát. – Csodálatos lesz. Több mint csodálatos. Egyszerűen tökéletes. Miranda nem moccant. Azon tűnődött, hogyan sikerült ilyen ostoba helyzetbe hoznia magát. Olivia, még mindig ragyogó arccal, hátrahúzódott. – Winstonnak fogalma sem lesz, mi történt vele. – Az a célja ennek az egésznek, hogy összehozz minket, vagy egyszerűen csak fölébe akarsz kerekedni az öcsédnek? – Nos, természetesen mindkettő – ismerte el készségesen Olivia. Elengedte Mirandát, és ledobta magát egy székre. – Számít az? Miranda már nyitotta a száját, de Olivia megelőzte. 43

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Egyáltalán nem – jelentette ki. – Csak a végeredmény számít, Miranda. Komolyan, meglep, hogy korábban még nem gondoltunk erre. Mivel háttal volt Oliviának, Miranda arca megrándult. Hát persze, hogy nem gondolt rá, amikor azzal volt elfoglalva, hogy Turnerről álmodozzon. – És láttam, hogy Winston rád nézett tegnap este. – Csak öt ember volt a szobában, Olivia. Nem is tudott volna nem rám nézni. – Az a lényeg, hogy hogyan nézett – erősködött Olivia. – Mintha korábban még sosem látott volna. Miranda öltözni kezdett. – Biztos vagyok benne, hogy tévedsz. – Nem tévedek. Fordulj meg, begombollak. Én sosem tévedek ezekben a dolgokban. Miranda türelmesen várt, amíg Olivia begombolta a ruháját a hátán. Aztán eszébe jutott valami... – Mikor volt rá egyáltalán alkalmad? Az isten háta mögött, vidéken élünk. Itt nem láthatunk senkit, ahogy szerelmes lesz. – De mennyire. Ott volt Billy Evans, és... – Nekik muszáj volt összeházasodniuk, Olivia. Te is tudod. Olivia begombolta az utolsó gombot, aztán Miranda vállára tette a kezét, és szembe fordította magával a lányt. Még a szokásosnál is fölényesebb arcot vágott. – Igen, de miért kellett összeházasodniuk? Mert szerelmesek voltak. – Nem emlékszem rá, hogy megjósoltad volna ezt a partit. – Ostobaság. Persze, hogy megjósoltam. Te Skóciában voltál. És nem írhattam meg neked egy levélben... annyira visszataszítónak tűnik, ha az ember leírja. Miranda nem értette, miért volna az – egy nem tervezett terhesség, mindenképpen egy nem tervezett terhesség marad. Ha leírják, az sem változtat semmin. De ettől függetlenül, Oliviának volt némi igaza. Miranda minden évben hat hetet az anyai nagyszüleinél töltött 44

Skóciában, és Billy Evansnak akkor volt az esküvője, amikor ő távol volt. Olivia mindig is tudott olyan érvet találni, amit nem lehetett megcáfolni. – Lemenjünk reggelizni? – kérdezte beletörődően Miranda. Tudta, hogy nem bújhat ki alóla, különben is, Turner az előző éjjel meglehetősen el volt ázva. Ha van igazság a földön, ma egész délelőtt lüktető fejfájással fekszik kiterülve az ágyában. – Előbb Maria megcsinálja a hajadat – válaszolt Olivia. – Semmit sem bízhatunk a véletlenre. Kötelességed szépnek lenni. Ó, ne nézz így rám! Sokkal szebb vagy, mint gondolnád. – Olivia. – Nem, nem fogalmaztam helyesen. Te nem vagy szép. Én vagyok szép. Szép és unalmas. Benned valami több van. – Mondjuk a hosszú arcom. – Nem is olyan hosszú. Legalábbis nem annyira, mint amikor kicsi voltál. Olivia félrehajtotta a fejét, és nem szólt egy szót sem. – Mi az? – kérdezte Miranda gyanakodva. – Azt hiszem, belenőttél a testedbe. Ezt mondta Turner is akkor régen. Egy nap majd belenősz a testedbe, és éppen olyan szép leszel, amennyire máris okos vagy. Miranda haragudott magára, hogy emlékezett rá. És még inkább haragudott azért, mert a sírás kerülgette tőle. Olivia, amint észrevette a tekintetében az elfojtott könnyeket, maga is párás tekintettel mondta: – Ó, Miranda! – és szorosan átölelte a lányt. – Én is nagyon szeretlek. Mi leszünk a legjobb testvérek. Már alig várom. Mire Miranda lement a reggelihez (kerek harminc perccel később; még soha nem töltött ennyi időt a frizurájával, és megesküdött, hogy soha nem is fog), már korgott a gyomra. – Jó reggelt az egész családnak! – köszöntötte a jelenlévőket vidáman Olivia, amint a tálalóhoz ment egy tányérért. 45

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Hol van Turner? Miranda néma hálaimát rebegett a férfi távolmaradása miatt. – Gondolom, még ágyban – válaszolt Lady Rudland –, szegény ember. Nagy megrázkódtatás érte. Szörnyű volt ez a hét. Senki sem szólt. Egyikük sem szerette Leticiát. Olivia törte meg a csendet. – Nos, remélem, nem éhezik meg túlságosan. Tegnap este sem vacsorázott velünk. – Olivia, most halt meg a felesége – jegyezte meg Winston –, ráadásul úgy, hogy kitörte a nyakát. Könyörgöm, légy vele egy kicsit elnéző. – Azért aggódom a jóléte miatt, mert szeretem – jelentette ki Olivia bosszús hangon, amit kizárólag az ikertestvére számára tartogatott. – Nem eszik az az ember. – Küldtem fel egy tálcát a szobájába – szólt közbe az anyjuk, hogy véget vessen a vitának. – Jó reggelt, Miranda. Miranda összerezzent. Teljesen elmerült abban, hogy Oliviát és Winstont figyelje. – Jó reggelt, Lady Rudland – mondta sietve. – Remélem, jól aludt. – Amennyire csak lehetséges. – A grófnő felsóhajtott, és belekortyolt a teájába. – Nehéz most mindannyiunknak. És szeretném ismét megköszönni, hogy maradtál éjszakára. Tudom, hogy ez nagy vigasz volt Oliviának. – Természetesen – mormolta Miranda. Követte Oliviát a tálalóhoz, és ételt szedett magának egy tányérra. Amikor visszatért az asztalhoz, látta, hogy Olivia Winston mellett hagyott neki helyet. Leült, és végignézett a Bevelstoke családon. Mindnyájan mosolyogva néztek rá. Lord és Lady Rudland jóakaratúan, Olivia némi ravaszsággal, Winston pedig... – Jó reggelt, Miranda – mondta meleg hangon. A tekintete pedig... valami különöset látott benne. Érdeklődést? 46

Te jó ég, lehet, hogy Oliviának igaza van? Valóban valahogy másként nézett rá. – Hogy van? – Köszönöm szépen, nagyon jól – válaszolt Miranda nyugtalanul. Winston gyakorlatilag a bátyja volt, nem igaz? Nem gondolhat őrá úgy, mint... és Miranda sem gondolhat úgy rá. De ha a fiú mégis, akkor ő... és... – Itt marad Haverbreaksben délelőtt? – kérdezte Winston. – Arra gondoltam, esetleg kilovagolhatnánk. Reggeli után? Jóságos ég, Oliviának igaza volt. Miranda érezte, hogy az ajka elnyílik meglepetésében. – Én... öö... még nem döntöttem el. Olivia megrúgta az asztal alatt. – Ó! – Talán romlott volt a makréla? – érdeklődött Lady Rudland. Miranda megrázta a fejét. – Elnézést – mondta, és megköszörülte a torkát –, öööö... csak egy szálka lehetett. – Ezért nem eszem én soha halat reggelire – jelentette ki Olivia. – Mit mond, Miranda? – kérdezte újra Winston. Elmosolyodott; ez a lusta fiús mosoly bizonyára még több ezer szívet fog összetörni. – Kilovagoljunk? Miranda óvatosan elhúzta a lábát Olivia közeléből, úgy felelt. – Attól tartok, nem hoztam magammal lovaglóhámot. Ez volt az igazság, és nagyon sajnálta, mert kezdte úgy érezni, hogy talán éppen egy kirándulás Winstonnal tudná kiverni a fejéből Turnert. – Kölcsönveheted az egyiket tőlem – mondta Olivia, kedvesen rámosolyogva a pirítósa fölött. – Legfeljebb egy kicsit nagy lesz. – Akkor ezt meg is beszéltük – jelentette ki Winston. – Remek lesz újra beszélgetni egy kicsit. Már ezer éve nem volt rá alkalmunk. Miranda önkéntelenül is elmosolyodott. Winston jó társaság volt, még most is, amikor a lányt kissé megzavarták a szándékai.

47

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Már jó pár éve, azt hiszem. Valahogy sikerül mindig akkor mennem Skóciába, amikor hazajön az iskolából. – De ma itt van – jelentette ki boldogan Winston. A teájáért nyúlt, és a lányra mosolygott a csésze pereme fölött. Mirandát pedig megdöbbentette, mennyire hasonlít Turnerre fiatalabb korából. Winston most húszéves volt, csak egy évvel idősebb, mint Turner volt, amikor Miranda szerelmes lett belé. Amikor először találkoztak, javította ki magát gondolatban. Nem szeretett belé. Csak azt hitte. De most már több esze van. 1819. április 11. Ma kilovagoltam Winstonnal, és remekül éreztem magam. Nagyon hasonlít a bátyjára – ha a bátyja még mindig kedves és figyelmes lenne, és még mindig volna humorérzéke. Turner nem aludt jól, de ez nem is lepte meg; mostanában ritkán aludt jól. És mikor eljött a reggel, még mindig ingerült volt és dühös – főleg magára. Mi az ördögöt képzelt, hogy megcsókolta Miranda Cheevert? Az a lány gyakorlatilag a húga. Dühös volt, és talán egy kicsit részeg, de az nem mentség az ilyen gyalázatos viselkedésre. Leticia sok mindent kiölt belőle, de az isten szerelmére, még mindig úriember volt. Máskülönben mi maradt volna még? Még csak nem is kívánta a lányt. Nem igazán. Turner ismerte a vágyat, ismerte azt a gyomorszorító akaratot a birtoklásra, de amit Miranda iránt érzett... Nos, nem tudta, hogy mi volt, de nem az a fajta vágy. Mindennek a lány nagy barna szeme volt az oka, amely látott mindent. Ez nyugtalanította Turnert. Mindig is így érezte. Miranda már gyermekkorában is ijesztően bölcs volt. Amint Turner ott állt az apja dolgozószobájában, védtelennek érezte magát, átlátszónak. A lány csak egy csitri volt, még alig végezte el az iskolát, és mégis 48

keresztüllátott rajta. – A férfit pedig feldühítette ez a beavatkozás az életébe, és visszavágott, az egyetlen módon, ami az adott pillanatban megfelelőnek tűnt. Csakhogy a legkevésbé se volt az. És most bocsánatot kell kérnie miatta. Jóságos isten, már a gondolata is elviselhetetlen volt. Mennyivel könnyebb volna úgy tenni, mintha meg sem történt volna, és hátralévő életében elkerülni a lányt, de ez nem volt járható út. Semmi esetre sem, ha csak a húgával is nem akar megszakítani minden kapcsolatot. Különben is, remélte, még maradt benne némi úriemberre valló tisztesség. Leticia megölt szinte mindent, ami jó és ártatlan volt benne, de valaminek csak maradnia kellett. És amikor egy úriember megbánt egy hölgyet, akkor bocsánatot kell tőle kérnie. Mire Turner lement reggelizni, a családja már távozott, ami nagyon is megfelelt neki. Gyorsan evett, és felhajtotta a kávéját, keserűn, mintha büntetés volna, és még csak meg sem rezdült, amikor a forró ital legördült a torkán. – Óhajt még valamit? Turner felnézett a közelében álldogáló inasra. – Nem – felelte – egyelőre. Az inas hátralépett, de nem ment ki a teremből, Turner pedig abban a pillanatban eldöntötte, hogy ideje távoznia Haverbreaksből. Túl sok ember volt itt. A pokolba, az anyja valószínűleg kiadta az utasítást a személyzet minden tagjának, hogy tartsák szemmel. Összevont szemöldökkel hátralökte a székét, és nagy léptekkel kiment az előcsarnokba. Szól az inasának, hogy lóhalálában távoznak. Egy órán belül indulhatnak. Már csak Mirandát kell megtalálnia, és túlesni ezen az átkozott dolgon, hogy aztán tovább duzzoghasson a saját otthonában, és... Nevetés. Felpillantott. Winston és Miranda éppen beléptek a házba. Az arcuk kipirult a naptól, és a friss levegőtől. Turner felvont szemöldökkel várta, mennyi időbe telik, míg észreveszik a jelenlétét. 49

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – És ez volt az a pillanat – mondta éppen Miranda, érezhetően befejezve egy történetet –, amikor rájöttem, hogy Oliviára nem lehet rábízni a csokoládét. Winston nevetett, és meleg tekintettel méregette a lányt. – Megváltozott, Miranda. A lány bájosan elpirult. – Nem olyan nagyon. Inkább csak felnőttem. – Az biztos. Turner úgy érezte, mindjárt hányni fog. – Azt gondolta, elmegy az iskolába, és amikor hazatér, ugyanúgy talál engem? Winston elvigyorodott. – Valahogy úgy. De meg kell, hogy mondjam, nagyon tetszik, amilyen lett. – Megérintette a lány haját, amely szabályos kontyba volt tekerve. – Mindenesetre ezt már nem fogom megrángatni többet. Miranda ismét elpirult, és Turner ezt már nem volt képes elviselni tovább. – Jó reggelt! – szólalt meg hangosan, de nem mozdult, hogy közelebb menjen. – Azt hiszem, már délután van – jegyezte meg Winston. – A tudatlanoknak, talán – válaszolt Turner kissé gúnyos mosollyal. – Londonban kettőig tart a délelőtt? – kérdezte Miranda hűvösen. – Csak, ha az előző éjszaka nem kielégítő eredménnyel zárult. – Turner! – szólt rá feddően Winston. Turner vállat vont. – Beszélnem kell Miss Cheeverrel – mondta, nem is nézve az öccsére. Miranda ajka elnyílt, valószínűleg a meglepetéstől, gondolta a férfi, de talán a haragtól is. – Azt hiszem, ezt Miranda dönti el – mondta Winston. Turner nem vette le a tekintetét Mirandáról. – Közölje velem, amikor haza akar menni. Elkísérem. Winston ajka bosszúsan megrándult. 50

– Figyelj ide – mondta mereven –, Miranda egy hölgy, és úgy volna illendő, ha előbb az engedélyét kérnéd. Turner az öccse felé fordult, és szótlanul rámeredt, amíg az össze nem rezzent. Akkor visszafordult Miranda felé, és megismételte: – Haza fogom kísérni. – Én... A férfi elhallgattatta egy jelentőségteljes pillantással, amire a lány egy bólintással válaszolt. – Természetesen, uram – mondta Miranda, tőle szokatlanul merev arckifejezéssel. Aztán Winstonhoz fordult. – Egy illusztrált kéziratról akar tárgyalni az apámmal. El is feledkeztem róla. Az okos Miranda. Turner csaknem elmosolyodott. – Turner? – kérdezte Winston kétkedően. – Illusztrált kéziratról? – Ez az új szenvedélyem – jelentette ki Turner kifejezéstelen arccal. Winston Turnerről Mirandára nézett, aztán vissza, végül egy merev biccentéssel megadta magát. – Rendben van – mondta. – Nagyon élveztem a társaságát, Miranda. – Én is – válaszolta a lány, és a hangsúlyából Turner tudta, hogy nem hazudik. Turner nem mozdult a két ifjú szerelmes közeléből, ezért Winston bosszús pillantást vetett rá, aztán Mirandához fordulva megkérdezte: – Látom még, mielőtt visszamennék Oxfordba? – Remélem, igen. Még nincs pontos tervem a következő pár napra, és... Turner ásított. Miranda megköszörülte a torkát. – Biztos vagyok benne, hogy megszervezhetünk valamit. Esetleg maga és Olivia átjöhetnek teára. – Az nagyon jó volna. A szemmel láthatóan unatkozva ácsorgó Turner most a körmeit kezdte különösebb érdeklődés nélkül tanulmányozni.

51

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Vagy, ha Olivia nem ér rá – folytatta Miranda figyelemre méltóan acélos hangon –, esetleg átjöhet egymaga. Winston tekintete felragyogott. – A legnagyobb örömmel – mormolta, a lány keze fölé hajolva. – Végeztek? – vakkantotta Turner. Miranda nem moccant. – Még nem – felelte. – Nos, akkor siessenek. Nem érek rá egész nap. Winston hitetlenkedve fordult felé. – Mi bajod van? Ez jó kérdés volt. Tizenöt perccel azelőtt még az volt az egyetlen vágya, hogy elmeneküljön a szülei házából, amilyen gyorsan csak lehet, most pedig szinte kikövetelte, hogy Mirandát hazakísérhesse. Nos, igen, ragaszkodott hozzá, de megvolt rá az oka. – Jól vagyok – jelentette ki Turner –, nem voltam ilyen jól már évek óta. Pontosabban szólva, 1816 óta. Winston kényelmetlenül állt egyik lábáról a másikra, Miranda pedig elfordult. Mindnyájan tudták, hogy ebben az évben volt Turner esküvője. – Június – tette hozzá a férfi gonoszul. – Tessék? – kérdezte Winston mereven. – Június. 1816 júniusa óta. Azzal sugárzó mosolyt vetett rájuk. Láthatóan hamis, önelégült mosolyt. Majd Mirandához fordult: – A bejáratnál várom. Ne várasson meg. Ne várasson meg.

52

3. fejezet

Ne várasson meg? Ne várasson meg? Mihez képest, gondolta dühösen Miranda már vagy tizenhatodszor, amint előrángatta a ruháit. Nem állapodtak meg időben. Turner még csak nem is kért tőle engedélyt, hogy hazakísérhesse. Utasította őt, és miután ráparancsolt, hogy szóljon neki, ha elkészült, a válaszát már meg sem várta. Ennyire szerette volna, ha Miranda mielőbb távozik? A lány nem tudta, nevessen vagy sírjon. – Már mégy is? Olivia lépett be a szobába a folyosóról. – Haza kell mennem – válaszolt Miranda, gondosan ezt a pillanatot választva, hogy a ruháját áthúzza a fején. Nem különösebben szerette volna, ha Olivia látja az arcát. – A lovaglóruhádat az ágyra tettem – tette hozzá. Szavait eltompította a muszlin anyag. – De miért? Az apádnak nem hiányzol. Kedves Oliviától, hogy felhívja rá a figyelmét, gondolta Miranda mérgesen, habár ő maga is számos alkalommal hangoztatta ugyanezt. – Miranda – erősködött Olivia. Miranda megfordult, hogy Olivia begombolhassa a hátán a ruhát. – Nem szeretnék tovább maradni, mint illik. – Micsoda? Ne butáskodj. Anyám annak örülne, ha nálunk laknál. Valójában úgy is lesz Londonban. – De most nem vagyunk Londonban. – Ennek meg mi köze bármihez is?

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Semmi. Miranda összeszorította a fogát. – Talán összevesztetek Winstonnal? – Dehogyis. Ugyan, ki tudna Winstonnal összeveszni? Kivéve persze Oliviát. – Akkor meg mi a baj? – Nincs semmi baj. Miranda nyugalmat erőltetett magára, és a kesztyűje után nyúlt. – A fivéred érdeklődni akar apámnál egy illusztrált kézirat felől. – Winston? – kérdezte kétkedve Olivia. – Turner. – Turner? Te jó ég, muszáj annyit kérdezősködnie? – Igen – válaszolt Miranda –, és hamarosan indulni akar, úgyhogy csak most tud hazakísérni. A végét csak kitalálta, de úgy gondolta, nagyon ötletes magyarázat volt, a körülményeket tekintve. Egyébként is, lehet, most, hogy a férfinak haza kell térnie a saját otthonába Northumberlandbe, az élet visszazökken a megszokott kerékvágásba, a Föld ismét elfoglalja helyét a tengelyén, és vidáman forog tovább a Nap körül. Olivia nekitámaszkodott az ajtókeretnek, és elállta Miranda útját. – Akkor miért vagy ilyen pocsék hangulatban? Te mindig is kedvelted Turnert, nem? Miranda csaknem felnevetett. Aztán csaknem sírva fakadt. Hogy merészeli a férfi úgy utasítgatni őt, mint valami makacskodó szajhát? Hogy meri így megkeseríteni az életét itt Haverbreaksben, amely az utóbbi években sokkal inkább otthona volt neki, mint a férfinak? Elfordult, hogy Olivia ne lássa az arcát. Hogy merészeli megcsókolni úgy, hogy nem gondolja komolyan? – Miranda – szólította gyengéden Olivia. – Jól vagy? – Tökéletesen jól vagyok – válaszolt Miranda elfúló hangon, és gyorsan elosont mellette az ajtóhoz igyekezve. 54

– Nem úgy hangzik... – Szomorú vagyok Leticia miatt – csattant fel Miranda. És az is volt. Bárki, aki ilyen szerencsétlenné tette Turnert, bizonyára megérdemli, hogy meggyászolják. De Olivia nem is lett volna Olivia, ha hagyja, hogy lerázzák. Így, amint Miranda lesietett a lépcsőn, ő ott volt szorosan a nyomában. – Leticia miatt! – kiáltotta. – Csak tréfálsz. Miranda megcsúszott a lépcsőfordulóban, és a korlátba kapaszkodott, hogy el ne essen. – Leticia egy gonosz, vén boszorka volt – folytatta Olivia –, aki rettenetesen boldogtalanná tette Turnert. Pontosan. – Miranda! Miranda! Ó, Turner. Jó napot. – Olivia – mondta a férfi udvariasan, és kissé meghajtotta a fejét. – Miranda azt mondja, hogy Leticiát gyászolja. Hát nem tűrhetetlen ez? – Olivia – akadt el hallhatóan Miranda lélegzete. Lehet, hogy Turner nem kedvelte a halott feleségét – annyira, hogy ezt még a temetésén is kijelentette –, de bizonyos dolgok már túlmentek az illendőség határán. Turner csak ránézett Mirandára, és a fél szemöldökét gúnyosan kérdő arckifejezéssel felvonta. – Ó, a fenébe! Turner gyűlölte, és valamennyien tudtuk. – Őszinte, mint mindig, az én kishúgom – mormolta Turner. – Maga mondta mindig, hogy nem kedveli az álszentséget – vágott vissza Olivia. – Így igaz. Mirandára nézett. – Mehetünk? – Hazaviszi? – kérdezte Olivia, habár Miranda már megmondta neki. – Beszélnem kell az apjával. – Nem vihetné Winston? – Olivia! 55

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Miranda nem tudta biztosan, mi hozza inkább zavarba – Miranda házasságszerzése, vagy az, hogy Turner előtt csinálja. – Winstonnak nem kell beszélnie Miss Cheever apjával – válaszolt Turner. – És nem kísérhetné el magukat? – Nem fér el a homokfutómon. Olivia tágra nyílt szemmel, sóvárogva kérdezte: – A homokfutóval megy? Nemrégen építették, magas volt, gyors és elegáns, Olivia majd' meghalt, hogy hajthassa. Turner elvigyorodott, és egy pillanatig szinte olyan volt, mint az a férfi, akit Miranda olyan sok évvel azelőtt ismert és szeretett. – Még az is lehet, megengedem neki, hogy hajtsa – jelentette ki, láthatóan csak azért, hogy gyötörje a húgát. És be is vált. Olivia olyan fura hangot adott ki, mintha megfulladna az irigységtől. – Kösz, kedves húgom – mondta vigyorogva Turner. Belekarolt Mirandába, és elindult vele az ajtó felé. – Később még látjuk egymást... vagy talán látni fogja, ahogy elhajtok a ház előtt. Miranda alig bírta visszafojtani a nevetését, amint lementek a lépcsőn a kocsifelhajtóig. – Maga rettenetes – jegyezte meg. – Olivia megérdemli – vont vállat a férfi. – Nem – válaszolt Miranda, aki úgy érezte, ki kell állnia legkedvesebb barátnője mellett, habár illetlen módon élvezte az előbbi jelenetet. – Nem? – Hát jól van, de igen, de maga akkor is rettenetes. – Ó, az nem szó – helyeselt a férfi, és amint Miranda hagyta, hogy Turner felsegítse a kocsira, eltűnődött, vajon hogyan is történt mindez, hogy itt ül a férfi mellett, mosolyog, és arra gondol, talán mégsem gyűlöli annyira, hogy talán még meg lehet menteni. Pár percig egyikük sem szólt. A könnyű kocsi nagyon szép volt, és Miranda élvezte, amint elegánsan suhannak. 56

– Elkönyvelhetett egy hódítást ma délután – szólalt meg végül Turner. Miranda megmerevedett. – Úgy tűnik, Winston nagyon odavan magáért. A lány még mindig nem szólt. Nem volt mit mondania, ha meg akarta őrizni a méltóságát. Ha tagadja, kacérnak tűnhet, ha helyesel, olyan, mintha dicsekedne. Vagy, isten ments, mintha csak féltékennyé akarná tenni a férfit. – Gondolom, áldásomat kellene adnom rá. Miranda döbbenten feléje fordult, de a férfi továbbra is az úton tartotta a tekintetét, amint hozzátette: – Az biztos, hogy az ön számára előnyös parti lenne, ő pedig semmiképpen sem találna jobbat. Önnek nincs ugyan vagyona, amire egy fiatalabb fiúnak szüksége volna, de a józan esze pótolja ezt. Meg az érzékenysége, ha már itt tartunk. – Ó! Én... én... – mondta Miranda pislogva. Fogalma sem volt, mit válaszolhatna. Ez bók volt, és nem is csak olyan odavetett fajta, mégis egy kissé üresnek tűnt. Miranda nem akarta, hogy Turner az egekbe dicsérje őt, ha az egyetlen oka, hogy összehozza őt a kisöccsével. És nem akart józan lenni. Legalább egyszer szeretett volna szép lenni, vagy egzotikus, vagy elragadó. Te jó ég. Józan gondolkodású. Micsoda szánalmas jelző. Miranda ráeszmélt, a férfi még mindig azt várja, hogy ő befejezze a dadogó válaszát, úgyhogy azt motyogta: – Köszönöm. – Nem szeretném, hogy az öcsém ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint én. Miranda erre ránézett. A férfi arca keserű volt, tekintetét mereven az úton tartotta, mint aki attól fél, ha akár egyetlen lopott pillantást vet rá, a világ nagy robajjal összeomlik körülöttük. – Hibákat? – ismételte meg a lány halkan. – Hibát – válaszolt kurtán a férfi. – Egyes szám. – Leticia – íme, kimondta, gondolta Miranda. A homokfutó lassított, aztán megállt. Végül a férfi ránézett. 57

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Úgy van. – Mit tett magával? – kérdezte gyengéden a lány. Ez túl személyes volt, és rendkívül illetlen, de nem állhatta meg, hogy megkérdezze, mikor a férfi olyan rezzenéstelen tekintettel meredt rá. De láthatóan rossz kérdés volt. A férfi állkapcsa megfeszült, és Turner a fejét elfordítva azt felelte: – Az nem egy hölgy fülének való. – Turner... A férfi izzó tekintettel, hevesen fordult vissza felé. – Tudja, hogyan halt meg? Miranda a fejét rázva, bizonytalanul felelte: – A nyaka. Mikor leesett... – Egy lóról – vágta oda a férfi. – Ledobta a ló. – Tudom. – Amikor a szeretőjéhez tartott. Ezt Miranda nem tudta. – És gyermeket várt. Istenem. – Ó, Turner, én annyira... A férfi közbevágott. – Ne mondja ki. Én nem. Miranda elnyílt ajka elé kapta a kezét. – Nem az én gyermekem volt. A lány nagyot nyelt. Mit mondhatott volna? Erre nem lehetett mit mondani. – Az első sem az enyém volt – tette hozzá Turner. Az orrlyuka kitágult, a szemét összehúzta, és a szája megrándult – mintha csak dacosan arra biztatná a lányt, hogy rákérdezzen. – T-t-tur... – Miranda dadogva próbálta kimondani a nevét. Valamit mondani akart, de valójában örült, amikor a férfi közbevágott, és elhallgattatta. – Állapotos volt, amikor összeházasodtunk. Valójában ezért házasodtunk össze, ha mindenáron tudni akarja. – Gúnyosan

58

felnevetett. – Ha mindenáron tudni akarja – ismételte meg. – Ez vicces, tekintve, hogy én magam sem tudtam. Mirandát szíven ütötte a férfi hangjában érezhető fájdalom, de még inkább az önutálat. Kíváncsi volt rá, Turner hogyan vált ilyenné, és most megtudta... és azt is tudta, sosem volna képes gyűlölni őt. – Sajnálom – mondta, mert valóban így érezte, és bármi mást mond, túl sok lett volna. – Nem maga tehetett... – kezdte a férfi, aztán elhallgatott, és megköszörülte a torkát. Aztán pár másodperc múlva azt mondta: – Köszönöm. Ismét felvette a gyeplőt, de mielőtt elindította volna a kocsit, Miranda megkérdezte: – És most mit fog csinálni? Turner erre elmosolyodott. Nem volt ez igazi mosoly, de a szája széle megmozdult egy kissé. – Hogy mit fogok csinálni? – ismételte meg. – Northumberlandbe megy? Vagy Londonba? Ismét megnősül? – Hogy mit fogok csinálni – tűnődött a férfi. – Gondolom, amit kedvem tart. Miranda megköszörülte a torkát. – Úgy tudom, az édesanyja azt remélte, megjelenik Londonban Olivia szezonja alatt. – Oliviának nincs szüksége az én segítségemre. – Nincs. Nagyot, fájdalmasat nyelt. A büszkeségét nyelte le éppen. – De nekem igen. A férfi feléje fordult, és felvont szemöldökkel nézett rá. – Magának? Azt hittem, az öcsém a lábainál hever. – Nem – vágta rá sietve a lány. – Úgy értem, nem tudom. Ő még elég fiatal, nem gondolja? – Magánál idősebb. – Három hónappal – vágott vissza Miranda. – Még mindig egyetemre jár. Nem szándékozik hamarosan megnősülni. Turner félrehajtotta a fejét, és átható pillantással nézett a lányra. 59

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – És maga igen? – mormolta. Miranda legszívesebben leugrott volna a kocsiról. Vannak beszélgetések, amiket nem kötelező egy hölgynek elviselnie, és úgy érezte, ez is azok közé tartozik. – Majd egy nap férjhez akarok menni, igen – válaszolta akadozó hangon, és gyűlölte, hogy az arcát elönti a pír. A férfi csak bámult rá. És csak bámult. Aztán még mindig csak bámulta. Bár lehet, hogy épp csak egy pillantást vetett rá. Miranda már nem volt képes megítélni, de végtelenül megkönnyebbült, amikor Turner végre megtörte a csendet – bármennyi ideig tartott is –, és azt mondta: – Rendben van. Majd fontolóra veszem. Legalább ennyivel tartozom magának. Jóságos isten! Forgott vele a világ. – Mivel tartozik nekem? – Először is egy bocsánatkéréssel. Ami tegnap este történt, az... megbocsáthatatlan. Ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy hazakísérjem. – Megköszörülte a torkát, és egy pillanatig elfordította a tekintetét. – Tartozom magának egy bocsánatkéréssel, és úgy gondoltam, jobban szeretné, ha nem nyilvánosan követném meg. Miranda maga elé bámult. – Egy nyilvános bocsánatkérés azzal járt volna, hogy elmondom a családomnak, pontosan miért is kérek bocsánatot – folytatta Turner. – És úgy véltem, nem szeretné, ha tudnák. – Úgy érti, maga nem akarja, hogy tudják. A férfi felsóhajtott, és kezével beletúrt a hajába. – Valóban nem. Nem mondhatnám, hogy büszke vagyok a viselkedésemre, és jobban szeretném, ha a családom nem tudna róla. De magára is gondoltam. – Elfogadom a bocsánatkérést – mondta halkan a lány. Turner felsóhajtott. – Nem tudom, miért tettem – folytatta. – Még csak nem is kívántam. Nem tudok magyarázatot adni rá. De nem a maga hibája volt. 60

Miranda ránézett. Nem volt nehéz megfejteni az üzenetet. – Ó, a fenébe is... Ingerülten felszusszant és elfordította a tekintetét. Remek munka, Turner. Megcsókolsz egy lányt, aztán közlöd vele, hogy nem azért tetted, mert kívántad. – Sajnálom, Miranda. Nem így értettem. Ostobán viselkedem. Úgy tűnik, mostanában csak ennyi telik tőlem. – Talán könyvet kéne írnia – jegyezte meg keserűen a lány. – Százegy mód, ahogyan megbánthatunk egy ifjú hölgyet. Állítom, hogy már legalább az ötvenediknél tart. A férfi mély lélegzetet vett. Nem szokott hozzá a bocsánatkéréshez. – Nem arról van szó, hogy nem lenne vonzó. Miranda hitetlenkedő arcot vágott. Nem a szavai miatt, jött rá a férfi – pusztán a tény miatt, hogy kimondta őket, ő pedig kénytelen volt ott ülni és hallgatni, amint a férfi mindkettejüket zavarba hozza. Abba kéne hagynia, tudta, de a lány sebzett tekintete felébresztette a szíve egy fájó zugát, amelyet évek óta bezárva tartott, és Turner valami különös késztetést érzett, hogy helyrehozza a dolgokat. Miranda tizenkilenc éves volt. A férfiakat illető tapasztalatai őrá és Winstonra korlátozódtak. És eddig mindketten afféle fivérek voltak a számára. Szegény lány pokolian össze lehet zavarodva. Winston hirtelen úgy vélte, hogy ő volt Vénusz, Erzsébet királynő és Szűz Mária egybegyúrva, Turner pedig jóformán ráerőltette magát. Nem kifejezetten ilyen egy átlagos nap egy vidéki hajadon életében. És mégis itt ül mellette, egyenes derékkal, magasra tartott fejjel. És nem gyűlöli őt. Gyűlölnie kellene, de mégsem teszi. – Nem – mondta Turner, és megfogta a lány kezét. – Meg kell hallgatnia. Maga valóban vonzó. Meglehetősen. A lány arcára emelte a tekintetét, és évek óta most először nézte meg valóban figyelmesen. Nem volt egy klasszikus szépség, de volt valami abban a hatalmas barna szempárban, ami nagyon vonzó volt. Hibátlan, elegánsan halvány bőre szinte áttetszőnek tűnt sötét haja mellett, amely meglehetősen dús volt, egészen enyhén hullámos és 61

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA puhának is látszott. Az előző éjjel megtapintotta. Miért nem emlékszik az érintésére? Csak éreznie kellett. – Turner – szólalt meg Miranda. A férfi szótlanul bámult rá. Miért bámul rá? Turner pillantása a lány ajkára siklott, amint kimondta a nevét. Kicsi, érzéki szája van, gondolta. Telt ajka, csókolnivaló. – Turner. – Meglehetősen – mondta a férfi lágyan, mintha akkor jutott volna valami hihetetlen felismerésre. – Meglehetősen mi? – Meglehetősen vonzó. Kissé megrázta a fejét, kirángatva magát az igézet alól, amelyet a lány bocsátott valahogy rá. – Maga meglehetősen vonzó. Miranda felsóhajtott. – Turner, kérem, ne hazudjon, csak hogy kímélje az érzéseimet. Ez arra utal, hogy alábecsüli az intelligenciámat, ami sokkal bántóbb, mint bármi, amit a külsőmről mondhat. A férfi hátrahúzódott és elmosolyodott. – Nem hazudok – mondta. Meglepettnek tűnt a hangja. Miranda zavartan az ajkába harapott. – Ó – mondta. Ő éppolyan meglepettnek tűnt, mint a férfi. – Nos, akkor köszönöm. Azt hiszem. – Általában nem olyan sután bókolok, hogy ne lehessen ráismerni. – Abban biztos vagyok – jegyezte meg csípősen a lány. – Miért van olyan érzésem, hogy most hirtelen valamivel vádol engem? A lány szeme elkerekedett. Annyira hideg lett volna a hangja? – Nem tudom, miről beszél – jelentette ki sietve. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha a férfi tovább faggatná, de aztán meggondolhatta magát, mert felvette a gyeplőt, és udvarias mosolyt vetve Mirandára megkérdezte: – Indulhatunk? Percekig némán haladtak. Miranda néha lopva Turnerre pillantott. A férfi arckifejezése megfejthetetlen volt, szinte békés, és ez nagyon 62

is bosszantó volt, amikor a lány gondolatai olyan kuszán kavarogtak. A férfi azt mondta, nem kívánta őt, de akkor miért csókolta meg? Mi értelme volt? És egyszer csak kicsúszott a száján: – Miért csókolt meg? Egy pillanatig úgy tűnt, mintha Turner fuldokolna, bár Miranda el sem tudta képzelni, miért. A lovak lassítottak egy kicsit, megérezvén, hogy lanyhult a hajtójuk figyelme. Turner látható megdöbbenéssel fordult a lányhoz. Miranda látta a férfi kínját, és azt gondolta, bizonyára nem képes válaszolni a kérdésére. – Felejtse el, hogy megkérdeztem – mondta sietve. – Nem számít. De nem bánta meg a kérdést. Mit veszíthetett? A férfi nem fogja kigúnyolni, és nem fogja rossz hírét kelteni. Csak egy pillanatig tart a zavara, ami semmi az előző éjszakához képest, úgyhogy... – Én voltam a hibás – szólalt meg váratlanul a férfi. – Csakis én. Maga csak szerencsétlenségére éppen ott volt a közelemben. Miranda látta a fájdalmat a férfi kék szemében, és a karjára tette a kezét. – Nem baj, ha haragszik rá. A férfi nem tett úgy, mint aki nem érti, miről beszél a lány. – De ő halott, Miranda. – Ami nem jelenti azt, hogy nem volt egy szörnyű perszóna életében. Turner fura tekintettel nézett rá, aztán kitört belőle a nevetés. – Ó, Miranda, néha rettenetes dolgokat mond. A lány elmosolyodott. – Nos, ezt határozottan bóknak veszem. – Emlékeztessen rá, hogy sose ajánljam tanítónak a vasárnapi iskolába. – Attól tartok, sosem jeleskedtem a keresztényi erkölcsökben. – Valóban? – kérdezte mulatva a férfi. – Még mindig haragszom a szegény kis Fiona Bennettre. – Ő ki is?

63

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Az a rémes kislány, aki csúnyának nevezett Olivia és Winston tizenegyedik születésnapi partiján. – Jóságos isten, hány éve volt már az? Juttassa eszembe, hogy ne haragítsam magamra soha. Miranda felvonta a szemöldökét. – Jobban is teszi, ha vigyáz. – Magából, kedvesem, határozottan hiányzik a megbocsátás erénye. Miranda vállat vont, kissé csodálkozva, hogyan sikerülhetett a férfinak ilyen rövid idő alatt jókedvre derítenie. – Ne mondja meg az édesanyjának. Ő szentnek hisz engem. – Oliviához képest szerintem az is. Miranda megfenyegette az ujjával. – Ne mondjon semmi rosszat Oliviára, kérem. Nagyon kedvelem őt. – Hűséges, mint egy kutya, ha megbocsátja a nem túl hízelgő hasonlatot. – Odavagyok a kutyákért. És ezzel meg is érkeztek Mirandáék házához. Odavagyok a kutyákért. Ez lesz az utolsó kijelentése. Csodálatos. A férfi most már élete végéig a kutyákkal fogja őt azonosítani. Turner lesegítette, aztán felpillantott az égre, amely kezdett beborulni. – Remélem, nem bánja, ha nem kísérem be – mormolta. – Egyáltalán nem – válaszolt Miranda. Gyakorlatias lány volt. Ostobaság lett volna, ha a férfi bőrig ázik, amikor Miranda egyedül is képes volt elsétálni a saját otthona bejáratáig. – Sok szerencsét – mondta a férfi, ismét felpattanva a kocsijára. – Mihez? – A londoni élethez. – Aztán vállat vonva hozzátette: – Vagy amit szeretne. A lány szomorúan elmosolyodott. Ha sejtené.

64

1819. május 19. Ma megérkeztünk Londonba. Esküszöm, még sosem láttam ilyen helyet. Nagy, zajos és zsúfolt, sőt ami azt illeti, kissé büdös is. Lady Rudland azt mondja, elkéstünk. Már sok ember itt van a városban, a szezon pedig több mint egy hónapja kezdődött. De nem volt mit tennünk – Livvy nagyon neveletlennek tűnt volna, ha a társaságban látják, amikor gyászolnia kellett volna Leticiát, így is csaltunk egy kicsit, és előbb jöttünk, bár csak ruhapróbákra és előkészíteni a dolgokat. Addig nem vehetünk részt semmilyen eseményen, amíg a gyászidőszak le nem telt. Hála az égnek, hogy csak hat hétről van szó. Szegény Turnernek egy évig tart a gyász. Attól tartok, egészen megbocsátottam neki. Nem lett volna szabad, de nem vagyok képes gyűlölni őt. Valószínűleg én tartom a leghosszabb ideig tartó viszonzatlan szerelem rekordját. Szánalmas vagyok. Kutya vagyok. Szánalmas kutya vagyok. És fölöslegesen pazarlom a papírt.

65

4. fejezet

Turner azt tervezte, hogy a tavaszt és a nyarat Northumberlandben tölti, ahol idegen tekintetektől távol, nem kellett volna a feleségét gyászolnia. Az anyja azonban meglepően sokféle praktikát bevetett – a leghatásosabb közülük a bűntudat volt, természetesen –, hogy rákényszerítse, jöjjön Londonba, hogy támaszt nyújtson Oliviának. Turner nem adta meg magát, amikor az anyja rámutatott, hogy a férfi a társaság egyik befolyásosabb tagja, így a jelenléte Olivia bálján biztosítaná, hogy a legkiválóbb fiatalemberek is megjelenjenek. Nem adta meg magát akkor sem, amikor az anyja azzal érvelt, nem penészedhet vidéken, jót tenne neki, ha járna-kelne a barátai közt. Akkor azonban fejet hajtott, amikor az anyja felbukkant a küszöbén, és köszönés nélkül kijelentette: – Olivia a húga. Úgyhogy most itt van, a londoni Rudland House-ban, ahol a társaság ötszáz legkiválóbb, vagy legalábbis leginkább felfuvalkodott tagja veszi körül. Ám Olivia és Miranda ezek közül fog férjet választani magának, és Turner arra gondolt, átkozott legyen, ha engedi, hogy bármelyikük is olyan szerencsétlen házasságot kössön, mint az övé volt. Londonban nyüzsögtek Leticia férfi megfelelői, akiknek a neve általában Lord ez, vagy Sir amaz volt. Turner pedig kételkedett benne, hogy az anyja járatos volna azokban a szaftosabb pletykákban, amelyek a köreikben róluk keringtek.

Ám mindez nem jelentette azt, hogy túl gyakran kellene a társaságban megjelennie. Ott volt a lányok bemutatkozó bálján, ahol rajtuk tartotta a szemét, aztán, ha a színházban lesz valami, amit szívesen megnézne, talán oda is elmegy, de ezt leszámítva csak a színfalak mögül figyeli majd, hogyan boldogulnak. A nyár végére túl lesz ezen az ostobaságon, és visszatérhet... Nos, visszatérhet oda, ahová akar, és azt teheti, amit csak kedve tart. Például tanulmányozhatja a vetésforgót. Vagy íjászkodni kezdhet. Eljárhat a helyi ivóba. Nagyon ízlett neki a sörük. És senki nem fog kérdezősködni a nemrég eltávozott Lady Turnerről. – Drágám, hát itt van! – bukkant fel előtte hirtelen az anyja, aki nagyon jól mutatott lila ruhájában. – Mondtam, hogy időben itt leszek – válaszolt Turner, és felhajtotta a kezében tartott pezsgő maradékát. – Nem szóltak magának az érkezésemről? – Nem – válaszolt az anyja kissé szórakozottan. – Egyfolytában rohangáltam, mint az őrült, hogy elvégezzem az utolsó simításokat. Gondolom, a személyzet nem akart zavarni közben. – Vagy nem találták meg – jegyezte meg Turner, lustán pásztázva a tömeget. Rendkívül sokan voltak – ami már önmagában is a siker jele. Egyik díszvendéget sem sikerült felfedeznie, de vagy húsz percig elálldogálhat itt egy sarokban meghúzódva, amíg maradnia kell. – Mindkét lány táncrendjében fenntartottam magának egy keringőt – jelentette ki Lady Rudland –, úgyhogy legyen szíves, teljesítse mindkettőnél a kötelességét. – Gondolom, nincs is más választásom – mormolta Turner. – Különösen Miranda mellett – tette hozzá az anyja, aki láthatóan nem hallotta a megjegyzését. – Ezt hogy érti? Az anyja tárgyilagos tekintettel fordult felé. – Miranda figyelemre méltó lány, és én nagyon szeretem, de mindketten tudjuk, hogy nem az a típus, akiért a társaság általában odavan. 67

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Turner éles pillantást vetett rá. – Miként azt is tudjuk mindketten, hogy a társaság nem túl jól ítéli meg valaki jellemét. Leticia, ha emlékszik rá, igen sikeres volt a társaságban. – És Olivia is az, ha ebből az estéből ezt meg lehet ítélni – vágott vissza csípősen az anyja. – A társaság szeszélyes, és egyként értékeli a jót és a rosszat. De sosem értékeli azt, aki csendes. Turner ebben a pillanatban látta meg Mirandát, aki Olivia közelében állt a folyosóra vezető ajtónál. Olivia közelében állt, de egy világ választotta el őket. Nem arról volt szó, hogy Mirandát mellőzték volna. A lány éppen rámosolygott egy fiatalemberre, aki láthatóan táncra kérte fel. De nem volt körülötte olyan tömeg, mint amilyen Oliviát vette körül, aki, Turnernek el kellett ismernie, olyan volt, mint egy sugárzó drágakő, akit méltó környezetébe helyeztek. Oliviának ragyogott a szeme, és amikor nevet, mintha zene töltötte volna be a levegőt. Volt valami lebilincselő a húgában. Még Turnernek is el kellett ismernie. De Miranda más volt. Ő figyelt. Mosolygott, de szinte úgy, mint akinek van egy titka, és mintha gondolatban feljegyzéseket készítene mindenkiről, akivel megismerkedik. – Menjen, táncoljon vele – sürgette az anyja. – Mirandával? – kérdezte Turner meglepetten. Azt gondolta volna, az anyja elvárja tőle, hogy az első táncát Oliviával táncolja. Lady Rudland bólintott – Ez hatalmas diadal lesz a számára. Maga nem táncolt már... már nem is emlékszem, mikor táncolt utoljára. Jóval azelőtt, hogy Leticia meghalt. Turner állkapcsa megfeszült, és már éppen mondani készült valamit, amikor az anyja felszisszent. Ez még nem lett volna annyira meglepő, mint az utána következő istenkáromlás, ami, Turner biztos volt benne, életében először hagyta el az ajkát – Mi történt anyám? – érdeklődött a férfi. – Hol a karszalagja?– suttogta számon kérően az asszony. 68

– A karszalagom – ismételte Turner némi gúnnyal. – Leticia emlékére – tette hozzá az anyja, mintha csak Turner nem tudná. – Azt hiszem, említettem már, hogy úgy döntöttem, nem fogom gyászolni. – De ez itt London – sziszegte Lady Rudland –, és a húga bemutatkozása. A férfi megvonta a vállát – A kabátom fekete. – Maga mindig feketében jár. – Akkor lehet, hogy egyfolytában gyászolok – jegyezte meg szelíden Turner. – Az elvesztett ártatlanságomat. – Ezzel botrányt kelt – sziszegte haragosan az anyja. – Nem – szögezte le a férfi. – Leticia volt az, aki botrányosan viselkedett. Én egyszerűen csak nem vagyok hajlandó gyászolni egy ilyen asszonyt. – Tönkre akarja tenni a húgát? – Az én viselkedésem közel sem vet rá olyan rossz fényt, mint amilyet az én szeretett elhunytam viselkedése vetett volna. – Ez most nem számít, Turner. A tény még tény marad, hogy magának meghalt a felesége, és... – Láttam a tetemét – vágott vissza Turner, hatásosan félbeszakítva a vitát. Lady Rudland visszavonulót fujt. – Nem szükséges ilyen közönségesnek lennie – jegyezte meg. Turner feje lüktetni kezdett. – Elnézést kérek. – Szeretném, ha meggondolná magát. – Nem szívesen okozok önnek szomorúságot – válaszolt felsóhajtva Turner –, de nem fogom meggondolni magam. Lehetek itt Londonban karszalag nélkül, vagy Northumberlandben... szintén karszalag nélkül. – Kis szünet után hozzátette: – Ön döntheti el. Az anyja összeszorította az ajkát, és nem válaszolt, mire Turner vállat vonva kijelentette: – Akkor megyek, és megkeresem Mirandát. 69

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA És így is tett. Miranda már két hete volt a városban, és bár nem volt benne biztos, hogy nagyon sikeresnek ítélheti magát, azt sem gondolta, hogy nagyon népszerűtlen lett volna. Pontosan ott volt, ahol előzőleg gondolta: valahol a közepe táján, ahol a táncrendje mindig félig volt, a naplója pedig tele a megfigyeléseivel, az idétlenekről, az eszelősökről és a szenvedőkről (ez utóbbi Lord Chisselworth volt, aki megbotlott egy lépcsőn a Mottram-bálban, és megrándította a bokáját). Idétlen és eszelős túl sok volt ahhoz, hogy mind felsorolhatta volna. Mindent egybevetve, gondolta, egész jól teljesített, ahhoz képest, hogy milyen külsővel és tehetséggel ruházta fel az ég. A naplójába ezt írta erről: Elvileg a társasági jártasságomat kellene csiszolnom, de amint Olivia rámutatott, az üres csevegés sosem tartozott az erősségeim közé. Viszont tökélyre fejlesztettem a gyengéd, üres mosolyomat, és úgy tűnik, ez be is vált. Már három vacsorameghívást kaptam! Az is segített persze, hogy jól ismert volt közeli barátsága Oliviával. Olivia viharos gyorsasággal hódította meg a társaságot – ahogy arra mindnyájan számítottak is –, és ebből Miranda is hasznot húzott. Voltak olyan úriemberek, akik túl későn értek Oliviához, hogy egy táncot kérhessenek tőle, és voltak olyanok is, akik túlságosan féltek Oliviát megszólítani. (Ilyen alkalmakkor Miranda mindig kényelmesebb megoldásnak tűnt.) De minden ráirányuló figyelem ellenére is Miranda éppen egyedül álldogált, amikor meghallotta azt a fájdalmasan ismerős hangot... – Csak nem sikerült társaság nélkül találnom, Miss Cheever? Turner. Önkéntelenül is elmosolyodott. A férfi elragadóan jóképű volt a sötét estélyi öltözékében, amint a gyertyafény arany fénnyel megcsillant a hajában. – Hát eljött – jegyezte meg egyszerűen. 70

– Azt hitte, nem jövök? Lady Rudland említette ugyan, hogy megígérte, Miranda mégsem mert számítani rá. A férfi rendkívül határozottan közölte, hogy abban az évben nem óhajt részt venni a társasági eseményeken. De az is lehet, hogy más években sem. Még nem döntötte el. – Ha jól sejtem, Lady Rudland megzsarolta, hogy hajlandó legyen megjelenni – jegyezte meg Miranda, amint egymás mellett állva lustán nézték a tömeget. Turner sértődöttséget színlelt. – Zsarolás? Milyen rút kifejezés. És nem is pontos jelen esetben. – Ó. A férfi kissé közelebb hajolt hozzá. – Inkább bűntudatnak nevezném. – Bűntudat? A lány ajka mosolyra rándult, és pajkos tekintettel fordult a férfi felé. – Hát mit tett? – Inkább mit nem tettem. Hanyagul megvonta a vállát. – Állítólag Olivia és maga csak akkor lehet sikeres, ha segítek ebben. – Szerintem Olivia akkor is sikeres lenne, ha nem volna egy fillérje sem, és ráadásul balkézről született volna. – Én maga miatt sem aggódom – jelentette ki Turner, lemosolyogva rá valamiféle bosszantóan atyáskodó modorban. Aztán összevonta a szemöldökét. – És ugyan mivel zsarolt volna meg az anyám, könyörgöm? Miranda csak mosolygott magában. Szerette, amikor a férfi zavarban van. Úgy tűnt, mindig olyan tökéletesen uralkodik magán, miközben Miranda szíve majd' kiugrott a helyéből, ahányszor csak találkozott vele. Szerencsére az évek alatt hozzászokott a férfi társaságához. Ha nem ismerte volna olyan régen, valószínűleg nem lett volna képes így társalogni vele. És valószínűleg a férfi is

71

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA megsejtett volna valamit, ha a lány minden alkalommal megnémult volna, ahányszor csak találkoztak. – Ó, nem is tudom. – Úgy tett, mint aki fontolóra veszi a kérdést. – A gyerekkoráról szóló történetekkel, vagy ilyesmivel. – Üssön a szájára. Én valóságos angyal voltam. A lány kétkedően felvonta a szemöldökét. – Bizonyára azt képzeli, hogy mindent elhiszek. – Nem, csak hogy túlságosan udvarias, és nem fog ellentmondani nekem. Miranda a szemét forgatta, és visszafordult a tömeg felé. Oliviát, mint mindig, egész udvartartás vette körül, a fiatalemberek szokásos tömege. – Livvynek vele született tehetsége van ehhez, nem igaz? Turner egyetértően bólintott. – És hol vannak a maga imádói, Miss Cheever? Nehezen hinném, hogy nincs egy sem. Miranda elpirult a bókot hallva. – Talán egy, vagy kettő. Én általában beleolvadok a tapétába, amikor Olivia a közelben van. Turner hitetlenkedő pillantást vetett rá. – Hadd lássam a táncrendjét. A lány vonakodva átnyújtotta neki. A férfi gyorsan átfutotta, aztán visszaadta. – Igazam volt – jegyezte meg –, majdnem tele van. – Legtöbben csak azért találtak rám, mert Olivia közelében álltam. – Ne butáskodjon. És abban sincs semmi szégyellni való. – Nem is szégyellem. Miért, úgy nézek ki? A férfi hátrébb lépett, és figyelmesen szemlélte a lányt. – Nem. Nem úgy néz ki. Milyen fura. – Fura? – Még sosem találkoztam olyan hölggyel, aki ne vágyott volna rá, hogy jó házból való fiatalemberek egész tömege vegye körül egy-egy bálon. 72

Mirandát bosszantotta a férfi leereszkedő hangja, ezért ő is meglehetősen pimaszul válaszolt. – Nos, most már találkozott. De Turner csak nevetett. – És, kedvesem, hogy akar magának férjet találni ilyen hozzáállással? Ó, ne nézzen úgy rám, mintha csak atyáskodnék maga felett. – Erre a lány csak még erősebben szorította össze a fogát. – Hiszen maga mondta, hogy még ebben a szezonban férjet akar találni magának. Igaza volt, a fene essen belé. Így nem volt más választása, mint, hogy azt felelje: – Ne nevezzen kedvesemnek, ha kérhetem. A férfi elvigyorodott. – Nocsak, Miss Cheever, csak nem valamiféle indulatot vélek felfedezi magában? – Mindig is indulatos voltam – vakkantotta a lány. – Úgy tűnik, valóban. Mosolyogva mondta, amitől csak még bosszantóbbnak hangzott. – Azt hittem, magának borongósnak és levertnek kéne lennie – jegyezte meg Miranda zsémbesen. Turner hanyagul megvonta a vállát. – Úgy tűnik, maga a legjobbat hozza ki belőlem. Miranda szúrósan ránézett. Talán elfelejtette már Leticia temetésének éjszakáját? – A legjobbat? – kérdezte vontatottan. – Biztos benne? A férfiban volt annyi tisztesség, hogy legalább egy kissé elszégyellje magát. – Vagy néha a legrosszabbat. De ma este csakis a legjobbat. – A lány kérdően felvont szemöldökét látva így folytatta: – Azért jöttem, hogy teljesítsem a kötelességemet. Kötelesség. Milyen megbízható, unalmas szó. – Adja vissza, kérem, a táncrendjét. A lány eléje tartotta. Díszes kis tárgy volt, cikornyás betűkkel, és egy apró ceruza volt szalaggal hozzáerősítve. Turner végignézett rajta, aztán összehúzta a szemét. 73

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Miért hagyta szabadon az összes keringőt, Miranda? Anyám kifejezetten arra utasított, hogy egy keringőt kérjek magától és Oliviától. – Ennek semmi köze hozzá. Miranda ismét összeszorította a fogát egy pillanatra, amint próbálta megakadályozni, hogy elborítsa az arcát a nyakáról alattomosan felkúszó pír. – Arról van szó, ha már mindenáron tudnia kell... – Ki vele, Miss Cheever... – Miért hív mindig Miss Cheevernek, amikor gúnyolódik velem? – Csacsiság. Akkor is Miss Cheevernek hívom, amikor pirongatom. Ó, hát ez tényleg sokkal jobb volt. – Miranda? – Nincs semmi – motyogta. De Turner nem tágított. – De láthatóan van valami, Miranda. Maga... – Nos, jól van, ha mindenáron tudni akarja, azt reméltem, hogy maga fog keringőt táncolni velem. A férfi hátrahőkölt. A tekintete elárulta meglepetését. – Vagy Winston – tette hozzá sietve Miranda, mert így kevésbé volt zavarba ejtő a kijelentése. – Tehát felcserélhetők vagyunk? – mormolta Turner. – Nem, szó sincs róla. De a keringő nem az erősségem, és kellemesebben érezném magam az első nyilvános megjelenésemen olyan partnerrel, akit ismerek – improvizált a lány sietve. – Olyannal, aki nem veszi halálos sértésnek, ha rálép a lábára? – Valahogy úgy – motyogta a lány. Hogy sikerült ilyen pácba keverednie? Turner most vagy megtudta, hogy ő szerelmes belé, vagy azt gondolja róla, olyan ostoba liba, aki fél mások előtt táncolni. De Turner, hála az égnek, csak annyit mondott: – Megtisztelne, ha táncolna velem egy keringőt. Fogta az apró ceruzát, és beírta magát a lány táncrendjébe. 74

– Így. Most már nekem ígérte az első keringőt. – Köszönöm. Örömmel várom. – Jól van. Én is. Beírjam magam még egyre? Nincs itt senki más, akivel szívesebben lennék kénytelen társalogni a keringő vagy négy perce alatt. – Fogalmam sem volt, hogy ilyen megterhelő feladat velem táncolni – mondta Miranda, kis grimasszal. – Ó, magával nem – biztosította a férfi. – De mindenki mással az. Tessék, beírom magam az utolsó keringőre is. A többiről magának kell gondoskodnia. Nem lenne illendő, ha kettőnél többet táncolnánk. Isten ments, gondolta Miranda maró gúnnyal. Még azt képzelné valaki, nemcsak kötelességből táncol vele. De tudta, mit várnak el tőle, úgyhogy feszesen elmosolyodott, és azt felelte: – Valóban nem. – Nos, akkor rendben – jelentette ki Turner, azzal a hangsúllyal, amelyet a férfiak akkor használnak, ha le akarnak zárni egy beszélgetést, tekintet nélkül arra, hogy a másik fél mit akar. – Úgy látom, az ifjú Hardy erre tart, hogy felkérje a következő táncra. Megyek, iszom valamit. Találkozunk az első keringőnél. Azzal otthagyta Mirandát a sarokban állva, udvariasan köszöntve közben Mr. Hardyt. Miranda illedelmesen pukedlizett a táncpartnere előtt, aztán kesztyűbe bújtatott kezét megfogva, követte őt a táncparkettre a francia négyeshez. Nem is lepődött meg, amikor a fiatalember, miután megdicsérte a ruháját, és megjegyzést tett az időjárásra, rögtön Oliviáról kérdezte. Miranda igyekezett olyan udvariasan válaszolni, amennyire csak tőle telt, anélkül, hogy indokolatlan reményeket ébresztene a fiatalemberben. A barátnőjét körülvevő tömegből ítélve Mr. Hardy esélyei igen csekélyek voltak. A tánc szerencsére gyorsan véget ért, és Miranda gyorsan csatlakozott Oliviához. – Ó, Miranda, drágám! – kiáltott fel a barátnője. – Hol voltál? Mindenkinek rólad meséltem.

75

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Csak nem? – kérdezte Miranda, kétkedően felvonva a szemöldökét. – De igen. Nem igaz? – bökött oldalba egy úriembert Olivia, aki azonnal bólintott. – Hát hazudnék én neked? Miranda elfojtott egy mosolyt. – Ha az felelne meg a céljaidnak... – Ó, hallgass. Rettenetes vagy. És hol voltál? – Egy kicsit ki akartam szellőztetni a fejem, úgyhogy elmenekültem egy sarokba, és ittam egy limonádét. Turner szórakoztatott. – Ó, szóval megérkezett? Fenn kell tartanom neki egy táncot. Miranda kétkedően válaszolt. – Nem hinném, hogy van még szabad táncod. – Az lehetetlen. Olivia lepillantott a táncrendjére. – Ó, jaj. Egyiküket ki kell húznom. – Olivia, azt nem teheted. – Ugyan miért ne? Figyelj, Miranda, meg kell, hogy mondjam... Hirtelen elhallgatott, amint eszébe jutott a rengeteg rajongó, akik körülvették. Ragyogó mosollyal feléjük fordult. Miranda nem csodálkozott volna, ha egyesével a padlóra hullnak, mint a közmondásos legyek. – Uraim, volna valamelyikük olyan kedves, hogy hoz egy kis limonádét? – kérdezte Olivia kedvesen. – Teljesen eltikkadtam. Hogyne, válaszolták kórusban valamennyien, aztán tömegesen indultak el a büfé felé. Miranda ámulva nézett utánuk. – Olyanok, mint a birkák – suttogta. – Nos, hát igen – értett vele egyet Olivia –, kivéve azt a párat, akik inkább kecskére hasonlítanak. Mirandának úgy két másodperce volt arra, hogy megpróbálja megfejteni ezt a kijelentést, mielőtt Olivia folytatta. – Zseniális volt tőlem, nem, ahogy egyszerre megszabadultam tőlük. Meg kell, hogy mondjam, kezdek egészen belejönni. 76

Miranda bólintott, nem is próbált megszólalni. Felesleges bármit is mondani, amikor Olivia mesél valamit. – Csak azt akartam mondani – folytatta Olivia, önkéntelenül is alátámasztva Miranda elméletét –, hogy valójában szörnyen unalmas valamennyi. Miranda nem állta meg, hogy egy picit oda ne döfjön a barátnőjének. – Ezt nehezen állapítaná meg az, aki figyel téged akció közben. – Ó, nem azt mondom, hogy nem szórakozom jól – jegyezte meg Olivia kissé szárazon. – Úgy értem, nem vágom le csak azért az orrom, hogy dacoljak az anyámmal. – Hogy dacolj az anyáddal – ismételte Miranda, miközben próbálta felidézni az eredeti szólást. – Valahol valaki egészen biztos forog a sírjában. – Lehet, hogy Shakespeare? – kérdezte felélénkülve Olivia. – Nem. – Az ördögbe, most egész este ezen fog gondolkodni. – Nem Shakespeare volt az. – Macchiavelli? Miranda gondolatban végigfutotta az általa ismert híres írók listáját. – Nem hinném. – Turner? – Kicsoda? – A bátyám. Miranda felkapta a fejét. – Turner? Olivia egy kicsit oldalra hajolt, és a nyakát nyújtogatva elnézett Miranda mellett. – Úgy tűnik, egyenesen ide tart. Miranda a táncrendjére pillantott. – Biztosan most jön a keringőnk. Olivia oldalra hajtotta a fejét, és eltöprengve mondta: – Egész jóképű, nem igaz?

77

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Miranda próbált visszafojtani egy sóhajt. Turner valóban nagyon jóképű volt. Szinte elviselhetetlenül. És most, hogy megözvegyült, egészen biztos, hogy minden férjezetlen hölgy – meg a mamájuk – utána veti magát. – Mit gondolsz, meg fog újra nősülni? – mormolta Olivia. – Én... nem tudom. – Miranda nagyot nyelt. – Gondolom, muszáj lesz neki, nem igaz? – Nos, még mindig ott van Winston, hogy gondoskodjon egy örökösről. És ha ti... jaj! Miranda élesen oldalba bökte a könyökével. Turner odaért hozzájuk és elegánsan meghajolt. – Örülök, hogy látom, bátyám – mondta neki Olivia széles mosollyal. – Már azt hittem, el sem jön. – Csacsiság. Anyánk kifilézett volna. – Aztán összehúzta a szemét (alig láthatóan, de Miranda észrevett rajta minden apró rezdülést), és megkérdezte: – Miért bökte oldalba Miranda? – Nem böktem – tiltakozott Miranda, aztán, amikor a férfi kétkedően meredt rá, azt motyogta: – Inkább csak megveregettem az oldalát. – Bármi volt is, valami olyan beszélgetésre utalt, ami százszor szórakoztatóbbnak tűnik, mint bármi más itt az egész francos bálteremben. – Turner! – tiltakozott Olivia. Turner egy fejmozdulattal elhallgattatta, és Mirandához fordult. – Mit gondol, a modorom ellen van kifogása, vagy azzal nem ért egyet, hogy mindenki idióta volna itt a bálteremben? – Szerintem a modorával van baj – válaszolt semleges hangon Miranda –, mivel az imént ő is azt mondta, hogy a legtöbbjük idióta. – Nem is azt mondtam – szólt közbe Olivia –, hanem hogy unalmasak. – Birkák – erősítette meg Miranda. – Kecskék – vont vállat Olivia. Turner rémült arcot vágott. – Te jó ég, maguk ketten egy saját nyelvet beszélnek? 78

– Nem, mi tökéletesen érthetően beszélünk – jelentette ki Olivia. – De nem tudja véletlenül, ki is mondta, hogy „Ne vágd le az orrod, csak hogy megbüntesd az arcod”? – Nem vagyok benne biztos, hogy értem az összefüggést – mormolta Turner. – Az biztos, hogy nem Shakespeare – jegyezte meg Miranda. Olivia megrázta a fejét. – Ki más lehetne? – Nos – válaszolt Miranda –, az angolul alkotó több ezer jeles író bármelyike. – Ez volt az oka, hogy, ööö... megkopogtatta Olivia oldalát? – érdeklődött Turner. – Igen – válaszolt Miranda, kapva az alkalmon. Sajnos azonban Olivia egy fél másodperccel megelőzte, azt felelve: – Nem. Turner mulatva nézett egyikről a másikra. – Winstonról volt szó – jelentette ki türelmetlenül Olivia. – Aha, Winstonról. Körülnézett! – Itt van ő is, nem igaz? – kérdezte. Aztán kivette Miranda táncrendjét a lány kezéből. – Miért nem kért már, vagy három táncot? Hát mégsem akarnak egy pár lenni? Miranda összeszorította a fogát, és inkább nem válaszolt. Ami tökéletesen ésszerű megoldás volt részéről, mivel jól tudta, Olivia úgysem hagyja a kérdést megválaszolatlanul. – Természetesen még nem hivatalos – mondta –, de mindenki egyetért, hogy ez csodálatos parti volna. – Mindenki? – kérdezte halkan Turner, és Mirandára nézett. – Ugyan ki ne gondolná így? – vágta rá Olivia türelmetlenül. A zenekar játszani kezdett. A báltermet betöltötte a keringő első néhány üteme. – Azt hiszem, ez az én táncom – szólalt meg Turner, és Miranda észrevette, hogy a tekintete még mindig rászegeződik. Megremegett. 79

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Szabad? – mormolta a férfi, és a karját nyújtotta. Miranda bólintott, mivel még nem nyerte vissza a hangját. A férfi különös hatással van rá, döbbent rá. Fura borzongást kelt benne, amitől eláll a lélegzete. Elég, ha csak ránéz – nem a szokásos módon, hanem úgy, mint aki valóban látja is őt, amint sötétkék pillantását a tekintetébe fúrja, Miranda úgy érzi, mintha testét-lelkét lemeztelenítené vele. És az egészben a legrosszabb, hogy a férfinak minderről fogalma sincs. Miranda összes érzését elébe tárja, a férfi pedig valószínűleg nem lát semmi mást, mint egy barna szempárt. Miranda a kishúga kis barátnője, és nagy valószínűséggel az is marad mindörökre. – Itt hagytok engem egymagamban – szólt utánuk Olivia, nem sértődötten, de azért egy apró sóhajjal. – Ne félj – nyugtatta meg Miranda –, nem leszel sokáig egyedül. Azt hiszem, már látom is a visszatérő nyájadat a limonádéval. Olivia kis grimaszt vágott. – Észrevette már, Turner, milyen száraz humora van Mirandának? Miranda oldalra hajtotta a fejét, és elnyomott egy mosolyt. – Vajon jól gyanítom, hogy ez a megjegyzés nem éppen bók volt? Olivia felé intett a kezével. – Menjetek. Jó keringőzést Turnerrel. Turner megfogta Miranda könyökét, és a táncparkettre vezette. – Valóban kissé fura a humora, ugye tudja? – mormolta. – Igazán? – Igen, de ezt kedvelem magában legjobban, úgyhogy kérem, ne változtasson rajta. Miranda igyekezett nem mutatni, hogy mennyire boldoggá teszi ez a megjegyzés. – Igenis, uram. Turner arca megrándult, amint átkarolta Miranda derekát a tánchoz. – Nocsak, most már „uram”? Mióta lett ilyen illedelmes? – A Londonban töltött idő az oka. Az édesanyja belém verte az etikettet. – Édesen elmosolyodott. – Nigel. 80

A férfi összevonta a szemöldökét. – Azt hiszem, az uram jobban tetszik. – Nekem pedig a Turner. A férfi szorítása erősebb lett a derekán. – Jól van. Akkor ahhoz tartsa magát. Miranda aprót sóhajtott, amint mindketten elhallgattak. A keringők között ez meglehetősen nyugodt tempójú volt. Nem voltak lélegzetelállító forgások, semmi olyasmi, amitől a lány elszédülhetett volna, így lehetősége volt magába szívni minden pillanatot, kiélvezni a férfi kezének érintését a derekán. Belélegezte Turner illatát, érezte teste melegét, és egyszerűen csak élvezte mindezt. Az egész olyan tökéletesnek tűnt... olyan jónak. Szinte lehetetlen volt elhinnie, hogy a férfi nem érzi ugyanezt. De nem érezte. Miranda nem áltatta magát azzal, hogy képes volna felébreszteni a férfi vágyát maga iránt. Amikor felnézett rá, a férfi éppen valaki másra nézett a tömegben, elfelhősödött tekintettel, mint aki éppen egy probléma megoldásán töri a fejét. Nem egy szerelmes férfi pillantása volt ez. És az sem vallott szerelmes férfira, ami ezután következett. Amikor a férfi végre lepillantott rá, megjegyezte: – Nem is keringőzik rosszul, Miranda. Sőt, ami azt illeti, egészen ügyes. Nem is értem, miért tartott tőle ennyire. És kedvesen nézett rá, mintha csak a bátyja lett volna. Miranda úgy érezte, megszakad a szíve. – Nem sokat gyakoroltam mostanában – talált ki hirtelen valamit, mivel úgy tűnt, a férfi választ vár. – Még Winstonnal sem? – Winstonnal? – ismételte meg a lány. A férfi tekintete vidáman megcsillant. – Az öcsém, Winston, ha emlékszik rá. – Aha – mondta Miranda. – Nem. Úgy értem, nem táncoltam Winstonnal már évek óta. – Valóban? Miranda felkapta a fejét. Volt valami fura a férfi hangjában, szinte – de csak szinte – mintha öröm lett volna. Sajnos, nem féltékenység 81

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – nem valószínű, gondolta Miranda, hogy Turnert érdekelné, vajon ő táncolt-e az öccsével vagy sem. De az volt az érzése, mintha a férfi megjósolta volna az ő válaszát, és örült neki, hogy ilyen pontosan eltalálta. Te jó ég, már megint túl sokat gondolkodik, intette magát Miranda. Olivia is mindig ezzel vádolta, és most az egyszer Miranda egyetértett vele. – Nem túl gyakran látom Winstont – jelentette ki Miranda, remélve, hogy a társalgás majd elvonja a figyelmét a megválaszolhatatlan kérdésekről, mint például, mit értett a férfi igazából az alatt, amikor azt kérdezte: „valóban”! – Ó – válaszolt Turner, és egy kissé erősebben tartotta a derekát, amint jobbra fordultak. – Általában az egyetemen van. Még mindig nem ért véget a félév. – Gondolom, jóval többet találkozik majd vele a nyáron. – Gondolom, igen. – Miranda megköszörülte a torkát. – Öööö... mennyi ideig szándékozik maradni? – Londonban? A lány bólintott. A férfi hallgatott, amíg csinos balfordulatot tettek, aztán végül azt mondta: – Nem tudom biztosan. Azt hiszem, nem túl sokáig. – Értem. – Különben is, elvileg gyászolnom kellene. Anyám megbotránkozott, hogy nem viselem a karszalagomat. – Én nem – jelentette ki Miranda. A férfi rámosolygott, de ezúttal nem úgy, mint egy idősebb testvér. Ez a mosoly sem volt tele szenvedéllyel és vággyal, de legalább valami más volt, mint a megszokott. Ravasz és cinkos mosoly volt, amitől Miranda úgy érezte, mintha egy csapatba tartoznának. – Ejnye, Miss Cheever – mormolta a férfi –, csak nem egy parányi lázadást érzek magában? Miranda felszegte az állát. 82

– Sosem értettem, miért kell feketét viselni valaki miatt, akit nem is ismer az ember, és nem látom az értelmét, miért kellene gyászolni valakit, akit az ember megvet. A férfi arca egy pillanatra mozdulatlan maradt, aztán Turner szélesen elvigyorodott. – Kit volt kénytelen gyászolni? A lány ajka mosolyra húzódott. – Egy unokatestvért. A férfi egy hajszálnyit közelebb hajolt. – Mondta már önnek valaki, hogy nem illik mosolyognia, amikor egy hozzátartozója haláláról beszél? – Még csak nem is találkoztam vele soha. – Akkor is... Miranda, amúgy hölgyhöz nem illően felhorkant. Tudta, hogy a férfi ugratja, de túl jól mulatott, hogy leállítsa. – Egész életét a Karib-szigeteken töltötte – tette hozzá. Ez nem volt egészen igaz, de nagyjából az volt. – Maga egy vérszomjas kis szörnyeteg – mormolta a férfi. Miranda vállat vont. Turner szájából ez bóknak tűnt. – Biztos vagyok benne, hogy örömmel fogadják a családban – jelentette ki Turner. – Feltéve, hogy képes lesz hosszabb távon elviselni az öcsémet. Miranda megpróbált őszintén mosolyogni. Nem úgy szeretett volna bekerülni a Bevelstoke családba, hogy hozzámegy Winstonhoz. És Olivia biztatása és fondorkodása ellenére sem gondolta, hogy egy pár lesz belőlük. Sok remek érv szólt amellett, hogy fontolóra vegye a házasságot Winstonnal, de volt egy nagyon súlyos oka, amiért mégsem tette, és ez az ok most éppen itt állt előtte. Ha már olyan emberhez fog hozzámenni, akit nem szeret, az semmiképpen nem annak a férfinak a testvére lesz, akibe szerelmes. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy szerelmes bele. Igyekezett meggyőzni magát arról, hogy nem is szereti, hogy az egész csak egy

83

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA kamaszos fellángolás volt, és majd kinő belőle – hogy máris kinőtte, csak még nem vette észre. Egyszerűen csak megszokta, hogy úgy érezze, szerelmes Turnerbe, ennyi az egész. De aztán a férfi tesz valami rendkívül elítélendő dolgot, például elmosolyodik, és Miranda addigi fáradozása teljesen hiábavalónak bizonyul, kezdhet mindent elölről. Ám egy nap majd meglesz az eredménye. Egy nap majd felébred, és rájön, hogy már két józan nap telt el anélkül, hogy csak egyszer is gondolt volna Turnerre. Aztán a kettőből varázsütésre három lesz, majd négy, és aztán... – Miranda? A lány felnézett. A férfi mosolyogva nézett rá, és az arckifejezése talán lekezelőnek tűnt volna, ha a szeme sarkában nincsenek ott a nevetőráncok... amitől egy pillanatra gondtalannak, fiatalnak és szinte boldognak tűnt. Miranda pedig még mindig szerelmes volt belé. Legalábbis az est hátralévő részében nem lesz képes az ellenkezőjéről meggyőzni magát. Ha eljön a reggel, elkezdi újra, de ma este nem is próbálkozik vele. A zene véget ért, és Turner elengedte a kezét. Hátralépett, majd elegánsan meghajolt. Miranda erre pukedlizett, aztán belekarolt a férfiba, aki a terem szélére vezette őt. – Mit gondol, hol lehet Olivia? – mormolta Turner, a nyakát nyújtogatva. – Azt hiszem, ki kell penderítenem az egyik úriembert a táncrendjéről, hogy vele is táncolhassak egyet. – Te jó ég, ne beszéljen úgy, mintha ez olyan kínos feladat lenne – válaszolt Miranda. – Nem vagyunk annyira rémesek. A férfi megfordult, és kissé meglepetten nézett rá. – Én nem mondtam semmit magáról. Azt egyáltalán nem bánom, ha magával kell táncolnom. Ez legfeljebb egy középszerű bóknak volt tekinthető, de Miranda mégis nagyra értékelte. 84

És éppen ez a bizonyíték rá, gondolta szerencsétlenül, hogy milyen mélyre süllyedt. A viszonzatlan szerelem, jött rá, sokkal rosszabb, ha az ember látja is a vágyódása tárgyát. Majd' tíz évet töltött úgy, hogy álmodozott Turnerről, türelmesen várva, hogy a Bevelstoke családtól valami hírt halljon róla az ötórai teánál, és megpróbálta titokban tartani a hatalmas örömét (nem is említve a félelmét a lelepleződéstől), amikor a férfi történetesen hazalátogatott, évente egyszer-kétszer. Akkor azt gondolta, ennél nincs semmi szánalmasabb, de kiderült, hogy tévedett. Ez határozottan rosszabb volt. Korábban ő nem is létezett a férfi számára. Most pedig olyan volt, mint egy kényelmes, régi cipő. Te jó ég. Lopva a férfira pillantott. Az nem nézett rá. Nem mintha kerülte volna a pillantását, vagy elfordította volna a fejét. Egyszerűen csak nem nézett rá. Egyáltalán nem izgatta a jelenléte. – Ott van Olivia – szólalt meg felsóhajtva a lány. A barátnőjét, mint általában, most is fiatalemberek nevetségesen népes csoportja vette körül. Turner összehúzott szemmel figyelte a húgát. – Nem úgy néz ki, mintha bármelyik is helytelenül viselkedne, igaz? Hosszú volt a nap, és nem szívesen játszanám el a bősz testvér szerepét. Miranda lábujjhegyre állt, hogy jobban lásson. – Azt hiszem, efelől biztonságban van. – Jól van. Aztán Turner hirtelen ráébredt, hogy félrebillentett fejjel, fura távolságtartással figyeli a húgát. – Hmm. – Hmmm? Visszafordult Miranda felé, aki még mindig mellette állt, és barna szeme kíváncsi pillantásával figyelte őt. – Turner – szólalt meg a lány. 85

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Mire a férfi ismét így felelt: – Hmmm? – Olyan furának tűnik. Nem azt kérdi: Jól van? Vagy Rosszul érzi magát? Csak Olyan furának tűnik. A férfi elmosolyodott. Arra gondolt, valójában mennyire is kedveli ezt a lányt, és milyen nagyon megbántotta Leticia temetésének éjszakáján. És szeretett volna valamivel kedveskedni neki. Egy utolsó pillantást vetett a húgára, aztán azt mondta, lassan elfordulva: – Ha egy fiatal bika lennék, ami persze nem vagyok... – Turner, még nincs harmincéves sem – szólt közbe a lány türelmetlenül, olyan arcot vágva, mint egy nevelőnő, amit a férfi nagyon szórakoztatónak talált. Ezért lustán megvonta a vállát, és így felelt: – Nos, igen, de idősebbnek érzem magam. Mostanában egyenesen ősöregnek, hogy őszinte legyek. – Aztán ráeszmélt, hogy a lány várakozóan néz rá, úgyhogy megköszörülte a torkát, és így folytatta: – Pusztán csak azt szerettem volna mondani, hogy, ha én néznék most körül az idei elsőbálozók között, nem hiszem, hogy Olivián akadna meg a szemem. Miranda felvonta a szemöldökét. – Nos, hiszen a húga. Eltekintve attól, hogy törvénytelen... Ó, az ég szerelmére! – Megkíséreltem bókolni magának – vágott közbe a férfi. – Ó! – Miranda megköszörülte a torkát. Kissé elpirult, bár ez nem nagyon látszott a gyertyák fényében. – Nos, ebben az esetben, kérem, folytassa. – Olivia nagyon szép – folytatta Turner –, ezt még én, a bátyja is látom. De nincs semmi a tekintete mögött. Erre Mirandának hallhatóan elakadt a lélegzete. – Turner, rettenetes dolog ilyet mondani. Maga éppen olyan jól tudja, mint én, hogy Olivia nagyon intelligens. Sokkal inkább, mint a körülötte rajzó férfiak. Turner ellágyultan nézte. Micsoda lojális kis teremtés! Semmi kétsége nem volt afelől, hogy akár felfogna egy golyót is Olivia elől, 86

ha valaha szükség volna rá. Jó, hogy itt van. Eltekintve attól, hogy milyen nyugtató hatással van Oliviára – és Turner úgy sejtette, hogy az egész Bevelstoke család hatalmas hálával tartozik neki emiatt –, Miranda az egyetlen személy, ebben egészen bizonyos volt a férfi, akinek a jelenléte elviselhetővé teszi majd számára a londoni tartózkodását. Az ég látja lelkét, mennyire nem akart eljönni. A legkevésbé sem vágyott most olyan nők társaságára, akik mindenféle praktikákkal be akarják hálózni, hogy Leticia szánalmas nyomdokaiba léphessenek. De, ha Miranda is ott van, legalább némi intelligens társalgásban reménykedhet. – Persze, hogy Olivia intelligens – mondta békítőleg –, hadd fogalmazzak másként. Én személy szerint nem találnám őt érdekesnek. Miranda összeszorította az ajkát. Ismét visszatért a nevelőnő. – Nos, gondolom, ehhez joga van. Turner elmosolyodott, és egy árnyalatnyit közelebb hajolva megjegyezte: – Nos, azt hiszem, sokkal valószínűbb, hogy inkább magához mennék oda. – Ne butáskodjon – motyogta a lány. – Szó sincs róla – biztosította Turner. – Viszont az is igaz, hogy idősebb vagyok azoknál a bolondoknál, akik a húgom körül rajzanak. Talán érettebb az ízlésem. De mindez értelmetlen, mert amint már mondtam, én nem vagyok egy ifjú bika, aki az idei elsőbálozók körül szaglász. – És nem keres feleséget sem. – Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. – Te jó ég nem! – bukott ki a férfiból. – Ugyan mit kezdenék egy feleséggel? 1819. június 2. Lady Rudland reggelinél bejelentette, hogy a tegnap esti bálnak elsöprő sikere volt. Mosolyognom kellett a megfogalmazásán. Nem hiszem, hogy bárki is visszautasította volna a meghívását, és 87

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA esküszöm, a terem zsúfolásig megtelt. Engem több ízben is odasodort a tömeg teljesen ismeretlen emberekhez. Valószínűleg lélekben még mindig vidéki lány vagyok, mert nem hinném, hogy szeretnék életemben még egyszer ilyen intim közelségbe kerülni embertársaimmal. Ezt meg is mondtam a reggelinél, mire Turner kiköpte a kávéját. Lady Rudland gyilkos pillantást vetett rá, de nem tudom elhinni, hogy annyira oda volna az asztalterítője miatt. Turner csak egy-két hétig szándékozik a városban maradni, úgyhogy velünk lakik a Rudland-házban, ami csodálatos és borzasztó is egyszerre. Lady Rudland beszámolt róla, hogy valami rozoga vén özvegyasszony (az ő szavai, nem az enyémek, és különben sem volt hajlandó elárulni a nevét), azt mondta, úgy viselkedem, mintha túlságosan is bizalmas viszonyban lennék Turnerrel, és az emberek ebből, esetleg helytelen következtetést vonhatnak le. Kijelentette, hogy erre megmondta a fent nevezett vénségnek, hogy Turner meg én gyakorlatilag testvérek vagyunk, és természetes, hogy őrá támaszkodom a bemutatkozó bálomon, és ebből semmiféle helytelen következtetést nem lehet levonni. Kíváncsi lennék, létezik-e egyáltalán helyes következtetés Londonban.

88

5.fejezet

Vagy egy héttel később olyan fényesen sütött a nap, hogy Miranda és Olivia, akiknek hiányzott a rendszeres séta, amit vidéken megszoktak, elhatározták, a délelőttöt azzal töltik, hogy felfedezik Londont. Olivia ragaszkodott hozzá, hogy a bolti negyedben kezdjék. – Nekem nincs szükségem új ruhára, az biztos – jelentette ki Miranda, amint végigmentek az utcán, maguk mögött tisztes távolban a szobalányaikkal. – Nekem sem, de olyan jó nézelődni, különben is, találhatunk valami apróságot, amit megvehetünk a zsebpénzünkből. Hamarosan itt a születésnapod. Vehetnél magadnak valami ajándékot. – Lehet. Végigjártak több ruhaboltot, kalapost, ékszer– és édességboltot, mielőtt Miranda rátalált volna arra, amiről nem is tudta, hogy azt keresné. – Odanézz, Olivia! – lehelte. – Hát nem csodálatos? – Mi nem csodálatos? – kérdezte Olivia, bekukucskálva a könyvesbolt elegáns kirakatába. – Az – mutatott Miranda Sir Thomas Malory Le Morte d'Arthur című könyvének gyönyörűen kötött példányára. Annyira gazdag kiállítású, és különleges volt, hogy Miranda legszívesebben behajolt volna a kirakaton át, hogy magába szívja az illatot, ami belőle áradt. Életében először látott valamit, amit egyszerűen meg kellett szereznie. Nem érdekelte, hogy mennyibe kerül. Nem érdekelte, hogy szüksége van-e rá. Felsóhajtott – mélyen, átéléssel, teljes

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA szívéből, és azt mondta: – Azt hiszem, kezdem érteni, mire gondolsz, amikor a cipőkről beszélsz. – Cipőkről? – kérdezte Olivia, lepillantva a lábára. – Milyen cipőkről? Miranda nem vesződött további magyarázattal. Félrehajtott fejjel a lapok aranyozását csodálta. – De ez már megvan nekünk – folytatta Olivia. – Két éve vettük, azt hiszem. Emlékszel? Amikor Miss Lacey volt a nevelőnőnk, és teljesen megdöbbent, hogy még nem olvastuk. – Ez nem az olvasásról szól – válaszolt Miranda, még közelebb nyomulva a kirakathoz. – Hát nem ez a leggyönyörűbb tárgy, amit életedben láttál? Olivia kétkedő pillantást vetett a barátnőjére. – Öööö... nem. Miranda a fejét csóválva nézett Oliviára. – Azt hiszem, ez jellemzi a műalkotásokat. Amitől az egyik extázisba esik, az a másikat teljesen hidegen hagyja. – Miranda, ez egy könyv. – Ez a könyv – jelentette ki Miranda határozottan –, egy műalkotás. – Elég réginek látszik. – Igen – sóhajtott fel boldogan Miranda. – Meg akarod venni? – Ha van rá elég pénzem. – Szerintem kell, hogy legyen. Már évek óta egy fillért sem költöttél a zsebpénzedből. Mindig csak beteszed abba a porcelánvázába, amit Turner küldött a születésnapodra öt évvel ezelőtt. – Hat. Olivia értetlenül pislogott. – Mi hat? – Hat éve volt. – Öt éve vagy hat, mit számít? – tört ki Olivia, értetlenül Miranda szőrszálhasogatása miatt. – A lényeg az, hogy elég sok pénzed van 90

elrakva, és ha tényleg akarod azt a könyvet, meg kellene venned a huszadik születésnapodra. Sosem veszel magadnak semmit. Miranda visszafordult a kirakatban csábítóan elhelyezett könyvhöz, amely egy kis emelvényen állt, kinyitva középen, egy Arthurt és Ginevrát ábrázoló színes illusztrációnál. – Nagyon drága lehet – mondta bánatosan. Olivia megtaszította egy kissé, és azt válaszolta: – Sosem tudod meg, ha nem mégy be, hogy megkérdezd. – Igazad van. Bemegyek. Miranda izgatott, kissé szorongó mosolyt vetett rá, aztán belépett a boltba. A kis könyvesboltot telt, férfias árnyalatokkal dekorálták, és jókora kárpitozott karosszékeket helyeztek el benne néhány helyen, azok számára, akik szívesen leültek volna, hogy belelapozzanak egyegy kötetbe. – Nem látom a tulajdonost – súgta Olivia Miranda fülébe. – Ott van – intett Miranda a fejével egy vékony, kopaszodó férfi felé, aki a szüleikkel lehetett egykorú. – Látod, segít annak a férfinak könyvet választani. Várok, amíg ráér. Nem akarnám zavarni. A két hölgy türelmesen várt néhány percig, amíg a könyvkereskedő a vevővel foglalkozott. Időnként haragos pillantást vetett rájuk, ami meglepte Mirandát, mivel ő is, és Olivia is elegánsan voltak öltözve, és szemmel láthatóan szinte bármit meg tudtak volna venni a boltban. Végül a boltos végzett az úriemberrel, és odacsörtetett hozzájuk. – Jó napot, uram. Szeretném... – kezdte Miranda. – Ez egy úriembereket kiszolgáló könyvesbolt – szólalt meg a férfi ellenséges hangon. – Ó! Miranda hátrahőkölt. Meglehetősen kellemetlenül érintette a boltos modora. De minden áron meg akarta szerezni a Malorykönyvet, ezért a büszkeségét félretéve kedvesen mosolyogva folytatta. – Elnézést kérek. Nem tudtam. De azt reméltem, hogy... 91

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Azt mondtam, ez férfibolt – ismételte meg a boltos, résnyire húzva kis gombszemét. – Kérem, távozzanak. Távozzanak? Miranda meghökkenve rámeredt. A meglepetéstől elnyílt a szája. Miféle modor ez? Még hogy távozzanak? – Menjünk, Miranda – szólalt meg Olivia, megragadva a barátnője ruhaujját. – Gyerünk. Miranda összeszorította a fogát, és nem mozdult. – Szeretném megvenni az egyik könyvet. – Azt elhiszem – válaszolta gúnyosan a férfi. – És a hölgyek könyvesboltja csak negyedmérföldnyire van. – A hölgyek könyvesboltjában nem lehet kapni, amit akarok. – Akkor bizonyára nem is volna szabad elolvasnia. – Nem hiszem, hogy az ön tiszte ezt megítélni, uram – jelentette ki fagyosan Miranda. – Miranda – suttogta Olivia elkerekedett szemmel. – Egy pillanat – felelt Miranda, továbbra is a visszataszító kis emberen tartva a tekintetét. – Uram, megnyugtathatom, hogy megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezem. És ha megengedné, hogy közelebbről megnézzem a Le Morte d'Arthurt, lehet, hogy hajlandó volnék megválni tőlük. A férfi keresztbe fonta a karját. – Nem árulok könyvet nőknek. Ez már túlságosan sok volt. – Hogy mondta? – Távozzon – vágta oda a kis ember –, vagy erővel távolíttatom el innen. – Ez nagy hiba volna, uram – vágott vissza élesen Miranda. – Nem tudja, kik vagyunk. Nem volt szokása a rangját emlegetni, de megtette, ha a helyzet úgy kívánta. A könyvkereskedőt nem hatotta meg. – A legkevésbé sem érdekel. – Miranda! – kérlelte Olivia, aki nagyon kellemetlenül érezte magát. 92

– Én Miss Miranda Cheever vagyok, Sir Rupert Cheever lánya, ő pedig – intett Olivia felé – Lady Olivia Bevelstoke, Rudland őrgrófjának a lánya. Azt javaslom, gondolja át még egyszer, mit tesz. A férfi Miranda gőgös pillantását hasonlóval viszonozta. – Azt sem bánom, ha maga az átkozott Charlotte hercegnő. Kifelé a boltomból! Miranda összehúzott szemmel nézett rá, mielőtt kifelé indult volna. Épp elég súlyos dolog volt az is, hogy a férfi megsértette őt. De, hogy megszentségtelenítse a hercegnő emlékét – ez egyszerűen megbocsáthatatlan volt. – Ezzel nincs még vége, uram. – Kifelé! Miranda karon fogta Oliviát, és dúlva-fúlva elhagyta a boltot, haragosan becsapva maga mögött az ajtót. – Mit szólsz hozzá? – kérdezte, amikor már biztonságosan kívül voltak a bolton. – Ez felháborító volt. Ez kriminális volt. Ez... – Egy férfikönyvesbolt volt – vágott közbe Olivia, úgy nézve rá, mintha Mirandának még egy feje nőtt volna. – És? Olivia megrökönyödött a barátnője konok hangjától. – Vannak könyvesboltok úriembereknek és hölgyeknek, így van elrendezve a világ. Miranda ökölbe szorította kicsi kezét. – Ez fenemód ostoba dolog, ha engem kérdezel. – Miranda – akadt el hallhatóan Olivia lélegzete –, mit mondtál? Mirandában volt annyi jó érzés, hogy elpiruljon a csúnya beszéde miatt. – Látod, mennyire kihozott a sodromból? Hallottál már engem valaha is hangosan káromkodni? – Nem, és nem hiszem, hogy kíváncsi lennék rá, mennyit káromkodsz magadban. – Ez ostobaság – füstölgött Miranda. – Egyszerűen ostobaság. Nála volt valami, amit én meg akartam venni, nálam pedig volt pénz, hogy kifizessem. Ez egy teljesen egyszerű ügy lehetett volna. 93

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Olivia végignézett az utcán. – Menjünk át a hölgyek könyvesboltjába. – A legnagyobb örömmel megtenném más körülmények között. Semmi esetre sem támogatnám annak a rémes embernek az üzletét. De kétlem, hogy náluk megvan a Le Morte d'Arthurnak ugyanez a kiadása, Livvy. Biztos vagyok benne, hogy ez egyedi példány. És ami még ennél is rosszabb... – Miranda hangja megemelkedett, ahogy egyre jobban felfogta az őt ért sérelmet. – Ami még ennél is rosszabb... – Van még ennél rosszabb? Miranda bosszús pillantást vetett rá, de azért válaszolt. – Igen. Az a legrosszabb, hogy ha még létezne is két példány, bár biztos vagyok benne, hogy nincsen, a hölgyek könyvesboltjában biztosan nem volna kapható, mert senki nem gondolná, hogy egy hölgy ilyen könyvre vágyik. – Nem? – Nem. Az a bolt valószínűleg tele van Byronnal meg Mrs. Radcliffe-regényekkel. – Én szeretem Byront meg Mrs. Radcliffe-et – jegyezte meg Olivia kissé sértődötten. – Én is – nyugtatta meg Miranda. – De én a másfajta irodalmat is szeretem. – És semmi esetre sem hiszem, hogy annak az embernek a tiszte – bökött az ujjával mérgesen a könyvesbolt felé –, hogy eldöntse, mit olvashatok, és mit nem. Olivia egy pillanatig udvariasan nézett rá, aztán megkérdezte tőle: – Befejezted? Miranda lesimította a szoknyáját, és azt felelte: – Mondjuk. Olivia, aki háttal állt a könyvesboltnak, a válla fölött szomorúan hátrapillantott, aztán rátette Miranda karjára a kezét, és vigasztalóan megszólalt: – Megvetetjük apával azt a könyvet neked. Vagy Turnerrel. – Nem erről van szó. El sem hiszem, hogy téged nem háborít fel annyira ez az egész, mint engem. 94

Olivia felsóhajtott. – Mikor lett belőled a női jogok ilyen elszánt harcosa, Miranda? Azt hittem, kettőnk közül én vagyok a fékezhetetlenebb. Miranda álla már fájt, olyan erősen szorította össze a fogát. – Gondolom – morogta –, eddig még semmi nem hozott ki ennyire a sodromból. Olivia kissé hátrahőkölt. – Emlékeztess rá, hogy a jövőben semmiképpen ne haragítsalak magamra. – Meg akarom szerezni azt a könyvet. – Rendben, csak előbb... – És az az ember meg fogja tudni, hogy én szereztem meg. Miranda egy utolsó, elszánt pillantást vetett a könyvesboltra, aztán nagy léptekkel elindult hazafelé. – Természetesen megveszem magának azt a könyvet, Miranda – mondta kedvesen Turner. Kellemesen töltötte a délutánt, újságolvasással, lustálkodással, élvezve a független férfiak életét, amikor a húga berobbant a szobába, és kijelentette, hogy Mirandának kétségbeesetten szüksége van egy szívességre. Valójában nagyon mulatságos volt a dolog, különösen, amikor Miranda gyilkos pillantást vetett Oliviára, amiért a kétségbeesett kifejezést használta. – Nem akarom, hogy megvegye nekem – közölte Miranda fogcsikorgatva. – Azt akarom, hogy velem vegye meg. Turner kényelmesen hátradőlt a székében. – Mi a különbség a kettő között? – Ég és föld. – Ég és föld – erősítette meg Olivia, de közben szélesen vigyorgott, úgyhogy Turner úgy sejtette, ő sem lát semmi különbséget. Miranda dühös pillantást vetett rá, mire Olivia hátrahőkölt, és felkiáltott: – Most mi van? Én támogatlak. 95

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Nem gondolják – fordult feléjük dühödten Miranda –, hogy az rossz, ha én nem vásárolhatok egy bizonyos boltban csak azért, mert nő vagyok? Turner lusta mosollyal válaszolt. – Miranda, vannak bizonyos helyek, ahová nők nem mehetnek be. – Nem azt kérem, hogy beléphessek valamelyik drágalátos klubjukba. Pusztán egy könyvet akarok vásárolni. Amiben semmi illetlen nincs. Ez egy klasszikus, az ég szerelmére! – Miranda, ha az az úriember a bolt tulajdonosa, akkor eldöntheti, hogy kinek akar, vagy nem akar eladni dolgokat. A lány keresztbe fonta a karját. – Nos, talán nem kellene megengedni neki. Talán olyan törvényt kellene hozni, amely kimondja, hogy a könyvkereskedők nem tilthatják ki a nőket a boltjaikból. Turner ironikusan felvonta a szemöldökét. – Csak nem olvasta Mary Wollstonecraft röpiratát? – Kiét? – kérdezte szórakozottan a lány. – Akkor jó. – Ne akarjon témát váltani, Turner. Egyetért vagy nem ért egyet azzal, meg kellene engedniük, hogy megvehessem azt a könyvet? A férfi felsóhajtott. Kimerítőnek találta a lány váratlan makacsságát. És mindez egy könyv miatt. – Miranda, miért kellene megengedni, hogy bemehessen egy férfikönyvesboltba? Hiszen a nők nem is szavazhatnak. A lány felháborodottan tört ki: – Az szintén olyasmi... Turner azonnal belátta, hogy taktikai hibát követett el. – Felejtse el, hogy a szavazójogot említettem. Kérem! Elkísérem megvenni a könyvet. – Igazán? – A lány szeme felragyogott és meleg fénnyel sugárzott rá. – Köszönöm. – Menjünk pénteken? Azt hiszem, nincs semmi dolgom délután. – Ó, én is menni akarok – szólt közbe Olivia. – Arról szó sem lehet – jelentette ki határozottan Turner. – Egyikük éppen elég lesz. Az idegeim miatt, tudja. 96

– Az idegei? A bátyja jelentőségteljesen nézett rá. – Próbára teszik az idegeimet. – Turner! – kiáltott fel Olivia, aztán Mirandához fordult: – Miranda! De Miranda még mindig Turnert figyelte. – Mehetnénk most? – kérdezte tőle, mint aki egyetlen szót sem hallott a két testvér civakodásából. – Nem akarom, hogy az a könyvkereskedő elfelejtsen. – Abból, ahogyan Olivia előadta a kis kalandjukat – jegyezte meg szárazon Turner –, kétlem, hogy ez megtörténne. – De nem mehetnénk mégis ma? Kérem. Kérem. – Ugye, tudja, hogy most könyörög? – Nem érdekel – vágta rá a lány. A férfi eltűnődött ezen. – Felmerült bennem, hogy ezt a helyzetet felhasználhatnám a saját javamra. Miranda értetlenül meredt rá. – Mi értelme volna annak? – Ó, nem is tudom. Az ember sosem tudhatja, mikor akar egy szívességet behajtani. – Mivel semmim sincs, amire esetleg szüksége volna, azt tanácsolom, hagyjon fel alávaló tervével, és egyszerűen csak vigyen el a könyvesboltba. – Rendben van. Menjünk. Turner azt gondolta, a lány mindjárt ugrálni kezd örömében. Te jó ég! – Nincs messze – mondta Miranda –, gyalog is mehetünk. – Egész biztos, hogy én nem mehetek? – kérdezte Olivia, amint kikísérte őket az előcsarnokba. – Maradjon – utasította kegyesen Turner, az ajtó felé csörtető Mirandát figyelve. – Valakinek hívnia kell az őrséget, ha nem térnénk haza egy darabban.

97

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Tíz perccel később Miranda a könyvesbolt előtt állt, amelyből korábban kihajították. – Szent ég, Miranda – mormolta mellette Turner –, nagyon ijesztőnek látszik. – Akkor jó – válaszolt szűkszavúan a lány, és előbbre lépett. Turner a karjára tette a kezét, hogy visszatartsa. – Hadd menjek be én maga előtt – javasolta vidáman megcsillanó szemmel. – Különben szegény ember már a puszta látványától is idegrohamot kap. Miranda összevont szemöldökkel nézett rá, de hagyta, hogy belépjen előtte. Ezúttal nem foghat ki rajta a könyvkereskedő. Egy arisztokrata úriemberrel, meg egy jó adag dühvel felfegyverkezve érkezett. A könyv szinte már a kezében volt. Megszólalt egy csengő, amint Turner belépett a boltba. Miranda közvetlenül a nyomában járt, jóformán a sarkára lépett. – Mivel szolgálhatok, uram? – kérdezte a könyvkereskedő negédes udvariassággal. – Szeretném... – elhalt a hangja, amint körülnézett a boltban. – Azt a könyvet – mutatott Miranda határozottan a kirakatban kiállított kötetre. – Igen, azt – mosolygott Turner udvariasan a boltosra. – Maga! – tört ki a kereskedő, és az arca elvörösödött a dühtől. – Kifelé! Takarodjon a boltomból! Megragadta Miranda karját, és megpróbálta az ajtóhoz vonszolni. – Hagyjon! Hagyja abba! Miranda, aki nem tűrte, hogy egy idióta bántalmazza, megragadta a retiküljét, és fejbe vágta a kereskedőt. Turner felnyögött. – Simmons! – ordított a boltos, a segédjét szólítva. – Menjen egy rendőrért. Ez az ifjú hölgy megőrült. – Nem vagyok őrült, maga nagyra nőtt bakkecske! Turner fontolóra vette a lehetőségeit. Valójában nem látott esélyt arra, hogy jól végződjön a dolog. 98

– Én egy fizető vásárló vagyok – folytatta Miranda hevesen –, és meg akarom vásárolni a Le Morte d'Arthurt. – Inkább meghalok, mint hogy a maga kezére adjam, maga neveletlen szajha! Szajha? Ez már valóban túl sok volt Mirandának, olyan ifjú hölgy volt, aki általában sokkal illendőbb módon viselkedett, mint ahogy azt bárki is a jelen viselkedéséből gondolta volna. – Maga aljas, hitvány ember – sziszegte, ismét megemelve a retiküljét. – Szajha? – Turner felsóhajtott. Ez olyan sértés volt, amit nem nézhetett el. Ennek ellenére nem hagyhatta, hogy Miranda megtámadja ezt a szegény embert. Kiragadta a retikült a lány kezéből. Miranda gyilkos tekintettel nézett rá, amiért beavatkozott. Turner összehúzta a szemét, és figyelmeztető pillantást vetett a lányra. Aztán megköszörülte a torkát, és a kereskedőhöz fordult. – Uram, kénytelen vagyok ragaszkodni ahhoz, hogy megkövesse a hölgyet. A boltos dacosan keresztbe fonta a karját. Turner Mirandára pillantott. A lány ugyanolyan pózban állt. Ismét az idősebb férfira nézett, és most már kissé sürgetőbben kijelentette: – Bocsánatot fog kérni a hölgytől. – Ez egy veszedelmes teremtés – válaszolt dühösen a boltos. – Hogy merészel, maga... – Miranda rávetette volna magát, ha Turner gyorsan el nem kapja a ruhája hátulját, és vissza nem húzza. Az idősebb férfi ökölbe szorította a kezét, és fenyegető pózt vett fel, ami fura ellentétben állt könyvmolyszerű külsejével. – Nyughasson – sziszegte Turner a lánynak, érezvén, hogy a düh kezd eláradni benne. A könyvkereskedő diadalittas pillantást vetett a lányra. – Ó, hát ez hiba volt – szólalt meg Turner. Szent isten, hát ennek az embernek teljesen elment a józan esze? Miranda előrevetette magát, így Turnernek még erősebben kellett kapaszkodnia a ruhájába, amitől a boltos arcán még szélesebb lett a vigyor, úgyhogy 99

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA ez az egész átkozott komédia kezdett egyre inkább elszabadulni, vagyis Turnernek akkor és ott véget kellett neki vetnie. Jeges, arisztokratikus pillantást vetett a kereskedőre, és azt mondta: – Kérjen bocsánatot a hölgytől, vagy teszek róla, hogy nagyon megbánja. De a könyvkereskedő láthatóan egy dühöngő őrült volt, mivel nem fogadta el Turner, a férfi szerint nagyon méltányos ajánlatát. Ehelyett dacosan előretolta az állát, és kijelentette: – Nincs miért bocsánatot kérnem. Az a nő bejött az üzletembe... – Ó, a pokolba! – motyogta Turner. Most már nem lehetett elkerülni a dolgot. – Megzavarta a vevőimet, megsértett engem... Turner ökölbe szorította a kezét, és előrelendítette, precízen eltalálva a kereskedőt az orra mellett. – Ó, te jó isten! – lehelte Miranda. – Azt hiszem, eltörte az orrát. Turner dühös pillantást vetett rá, mielőtt a padlón fekvő boltosra nézett volna. – Nem hinném. Akkor jobban vérezne. – Kár – motyogta Miranda. Turner megragadta a karját, és magához rántotta. Ez a vérszomjas kis bolond még megöleti magát. – Egy szót se többet, amíg ki nem értünk innen. Miranda szeme elkerekedett, de engedelmesen becsukta a száját, és hagyta, hogy a férfi kivezesse a boltból. Amint azonban elhaladtak a kirakat előtt, és megpillantotta a Le Morte d'Arthurt, kitört: – A könyvem! Ezzel betelt a pohár! Turner hirtelen megállt. – Egyetlen szót sem akarok többé hallani az átkozott könyvéről, megértette? A lánynak tátva maradt a szája. – Felfogta, mi történt az imént? Megütöttem egy embert. – És maga szerint nem érdemelte meg? – Feleannyira sem, mint maga megérdemelné, hogy megfojtsam. Miranda hátrahőkölt. Szemmel láthatóan megsértődött. 100

– Bármit is gondoljon rólam – folytatta dühösen Turner –, nem azon töröm egész nap a fejem, hogy kit üthetnék meg legközelebb. – De... – Nincs de, Miranda. Maga megsértette azt az embert... – Ő sértett meg engem. – Én elintéztem volna a dolgot – szűrte a szót összeszorított foga közt Turner –, azért hozott magával, hogy mindent elintézzek, nem? Miranda összevonta szemöldökét, és vonakodva aprót bólintott. – Mi az ördög bújt magába? Mi lett volna, ha abban az emberben nincs annyi önuralom? Mi van, ha... – Maga szerint volt önuralma? – kérdezte döbbenten Miranda. – Legalább annyi, mint magának! – Megragadta a lány vállát, és majdnem megrázta. – Szentséges ég, Miranda, hát nem fogja fel, hogy van egy csomó férfi, aki szemrebbenés nélkül megütne egy nőt? Sőt, még ennél rosszabbat is tenne – tette hozzá jelentőségteljesen. Várta, hogy a nő mit felel, de az csak bámult rá, rezzenetlenül, tágra nyílt szemmel. És Turnernek az a kényelmetlen benyomása támadt, hogy Miranda lát valamit, amit ő nem. Méghozzá őbenne. Végül megszólalt a lány. – Sajnálom, Turner. – Mit? – kérdezte nem túl kedvesen a férfi. – Hogy jelenetet rendezett egy csöndes könyvesbolt közepén? Hogy nem fogta be a száját, amikor be kellett volna fognia? Hogy... – Hogy felzaklattam magát – válaszolt halkan a lány. – Sajnálom. Nem viselkedtem túl jól. A lány halk szavaitól a férfi láthatóan megenyhült. Turner felsóhajtott, és azt mondta: – Ne tegyen ilyesmit soha többé, rendben? – Megígérem. – Akkor jó.

101

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Csak most vette észre, hogy még mindig szorítja a lány vállát, és lazított a fogásán. Aztán észrevette, milyen jó érzés a lány vállát fogni. Meglepetésében teljesen elengedte. A lány oldalra hajtotta a fejét, és aggodalmas kifejezéssel tette hozzá: – Legalábbis azt hiszem, megígérem. Mindenesetre megpróbálok semmi olyat nem tenni, amivel ennyire felzaklatom magát. Turner megpróbálta elképzelni Mirandát, amint éppen igyekszik nem felzaklatni őt. Meglehetősen felzaklatta a látomás. – De hát mi esett magába? Mindnyájan számítottunk a maga megfontoltságára. Az ég a tanúm, hányszor tartotta már vissza a bajtól Oliviát. Miranda összepréselte az ajkát, aztán végül mégis megszólalt. – Ne keverje össze a megfontoltat a jámborral, Turner. Ez a legkevésbé sem ugyanaz. És én semmiképpen nem vagyok jámbor. Nem dacból mondja, jött rá a férfi. Egyszerűen csak megállapít egy tényt – amit, Turner úgy sejtette, a családja éveken keresztül nem vett észre. – Ettől ne tartson – jelentette ki elcsigázottan. – Ha valaha is azzal áltattam volna magamat, hogy ön jámbor, ma délután sikerült meggyőznie az ellenkezőjéről. De áldja meg az ég, a nő még nem végzett. – Ha olyasmit tapasztalok, ami nyilvánvalóan rossz – jelentette ki komolyan –, nem ülhetek ölbe tett kézzel, anélkül, hogy tennék valamit. Egyszer még a halálát okozza, az biztos, gondolta Turner. – Egyszerűen igyekezzék távol tartani magát a bajtól. Megtenné ezt a kedvemért? – De én nem gondoltam, hogy ez különösebben veszélyes dolog volna. És én... Turner feltartott kezével elhallgattatta. – Elég volt. Egy szót sem akarok erről hallani. Már az is vagy tíz évet vesz el az életemből, ha csak megemlíti. Megfogta a lány karját, és hazafelé terelte. 102

Szentséges isten, hát mi van vele? Még mindig száguldott a pulzusa, pedig a lány nem is volt valódi veszélyben. Nem igazán. Nem hitte, hogy a könyvkereskedő képes lett volna bevinni egy igazán jó ütést. Különben is, mi az ördögért aggódott ennyire Mirandáért? Persze, hogy féltette. Olyan volt neki, mintha a húga lett volna. De aztán megpróbálta Oliviát képzelni a helyébe, és inkább csak mulattatta a helyzet. Valami nagy baj volt vele, ha Miranda ilyen dühöt volt képes kiváltani belőle.

103

6.fejezet

– Winston hamarosan itt lesz – közölte Olivia, amint bevonult a rózsás szalonba, ragyogó mosolyt vetve Mirandára. Miranda felpillantott a könyvéből – a Le Morte d'Arthur egy szamárfüles, és a legkevésbé sem fényűző példányából, amelyet Lord Rudland könyvtárából kölcsönzött. – Igazán? – mormolta, habár nagyon jól tudta, hogy Winstont aznap délutánra várják. – Igazán? – utánozta Olivia. – Csak ennyit tudsz mondani? Már megbocsáss, de nekem az volt a benyomásom, hogy szerelmes vagy a fiúba... vagyis, bocsánat, most már férfi, nem igaz? Miranda visszatért az olvasmányához. – Mondtam már neked, hogy nem vagyok belé szerelmes. – Hát pedig lehetnél – horkant fel Olivia. – És úgy is volna, ha hajlandó volnál némi időt tölteni vele. Miranda tekintete, amely eddig elszántan siklott a sorok felett, hirtelen megállt. A lány felpillantott. – Tessék? Hát nem Oxfordban van? – Nos, de igen – intett Olivia, mintha a hatvanmérföldes távolság semmit sem jelentene. – De múlt héten itthon volt, és alig töltöttél vele valamennyi időt. – Ez nem igaz – válaszolt Miranda. – Kilovagoltunk a Hyde Parkba, elmentünk fagylaltozni a Gunther'sbe, sőt még csónakáztunk is a Serpentinen egy olyan napon, amikor egyáltalán nem volt meleg. Olivia ledobta magát egy közelben álló székre, és összefonta a karját.

– Ez nem elég. – Te megőrültél – jelentette ki Miranda. Kicsit megcsóválta a fejét, aztán tovább olvasott. – Tudom, hogy meg fogod szeretni. Csak elég időt kell eltöltened a társaságában. Miranda összepréselte az ajkát, és tekintetét elszántan a könyvön tartotta. Ennek a társalgásnak nem volt semmi értelme. – Csak két napig lesz itthon – tűnődött hangosan Olivia. – Gyorsan kell dolgoznunk. Miranda lapozott egyet, és azt mondta: – Te azt csinálsz, amit akarsz, Olivia, de én nem leszek partner a mesterkedéseidhez. – Aztán rémülten felkapta a fejét. – Nem, meggondoltam magam. Ne csinálj, amit akarsz. Ha rád hagyom a dolgokat, mire észbe kapok, már elkábítva utazom Gretna Green felé. – Érdekes gondolat. – Livvy, ígérd meg, hogy nem próbálsz meg minket összeboronálni. Olivia fensőbbséges arccal válaszolta: – Nem teszek olyan ígéretet, amit esetleg nem tartok be. – Olivia. – Jól van, jól van. De az ellen nem tehetsz semmit, ha Winston maga akarna összeboronálni titeket. És abból ítélve, ahogy mostanában viselkedik, ez nagyon is lehetséges. – Csak te ne avatkozz bele. Olivia szipogott, és úgy tett, mint aki megsértődött. – Bánt, hogy ilyesmi egyáltalán felötlik benned. – Ó, ugyan már. Miranda visszatért a könyvéhez, de szinte lehetetlen volt így a történetre koncentrálni, amikor gondolatban visszaszámlált... húsz, tizenkilenc, tizennyolc... Kizárt, hogy Olivia húsz másodpercnél tovább csendben maradjon. Tizenhét... tizenhat... – Winstonból remek férj lesz, nem gondolod? 105

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Négy másodperc. Ez figyelemre méltó volt, még Oliviától is. – Persze, fiatal, de mi is azok vagyunk. Miranda szándékosan nem vett róla tudomást. – Valószínűleg Turner is nagyszerű férj lett volna, ha Leticia tönkre nem teszi. Miranda felkapta a fejét. – Nem gondolod, hogy ez nem volt valami kedves megjegyzés? Olivia kis mosollyal válaszolta: – Tudtam, hogy figyelsz rám. – Nem könnyű nem figyelni – mormolta Miranda. – Én csak azt mondtam, hogy... – Olivia megemelte az állát, de a pillantása az ajtóra vándorolt, Miranda mögött. – És már itt is van. Micsoda véletlen. – Winston – mondta vidáman Miranda, és megfordult, hogy odalásson a kanapé pereme felett. De nem Winston volt az. – Sajnálom, ha csalódást okozok – jegyezte meg Turner, lustán halvány mosolyra húzva a száját. – Elnézést – motyogta Miranda, hirtelen nagyon ostobán érezte magát. – Róla beszéltünk. – És magáról is – szók közbe Olivia. – Sőt magáról beszéltünk most utóbb, ezért tettem rá megjegyzést, amikor megjelent. – Ördögi dolgokat mondtak rólam, remélem. – Az biztos – válaszolt Olivia. Miranda kipréselt magából egy kínos mosolyt, amint a férfi helyet foglalt vele szemben. Olivia előrehajolt, állát kacéran a kezén nyugtatva. – Azt mondtam Mirandának, hogy szerintem magából rettenetes férj válhatna valaki mellett. A férfi mulatva dőlt hátra. – Így igaz. – De éppen azt akartam mondani, hogy kellő neveléssel – folytatta Olivia –, még megjavítható lenne. Turner felállt. – Inkább megyek. 106

– Ne, ne menjen el! – kiáltott fel nevetve Olivia. – Csak ugratom, természetesen. Maga már javíthatatlan. De Winston... Nos, Winston olyan, mint a puha agyag. – Nem árulom el neki, hogy ezt mondtad róla – mormolta Miranda. – Ne mondd, hogy nem értesz egyet velem – jelentette ki kihívóan Olivia. – Még nem volt ideje, hogy olyan rémessé váljon, amilyen a férfiak zöme. Turner leplezetlen ámulattal nézte a húgát. – Hogyan lehetséges, hogy én itt ülök, és hallgatom a maga előadását a férfiakkal való bánásmódról? Olivia már nyitotta a száját, hogy válaszoljon – bizonyára valami szellemes dolgot –, de éppen akkor belépett az inas, és megmentette mindnyájukat. – Az édesanyja azt óhajtja, hogy felkeresse, Lady Olivia. – Még visszajövök – jelentette ki fenyegetően Olivia, amint kifelé ment a szalonból. – Alig várom, hogy folytassuk ezt a beszélgetést. Aztán huncutul elmosolyodott, ujjával megfenyegette őket, és már ott sem volt. Turner elfojtott egy nyögést – a húga még a halálát okozza valakinek, remélhetőleg nem az övét –, és Mirandára nézett. A lány felkuporodott a kanapéra, maga alá húzott lábakkal, egy jókora poros kötettel az ölében. – Nehéz olvasmány? – kérdezte a férfi halkan. A lány feltartotta a könyvet. – Ó – mondta a férfi, megvonagló ajkakkal. – Ne nevessen – figyelmeztette a lány. – Nem is álmodnék róla. – És ne is hazudjon – tette hozzá Miranda, felöltve a szokásos nevelőnős arckifejezést. Turner felnevetett és hátradőlt a székében. – Nos, ezt aztán igazán nem ígérhetem meg.

107

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA A lány egy pillanatig csak ült, komoly, szigorú arccal, aztán hirtelen megváltoztak a vonásai. Láthatóan valamit meghányt-vetett magában, és valamilyen elhatározásra jutott. – Mit gondol valójában Winstonról? – kérdezte. – Az öcsémről – jelentette ki a férfi. A lány intett a kezével, mintha csak azt mondaná, ki másról. – Nos – húzta az időt Turner, mert hát valójában mit mondhatott volna Mirandának. – Ő az öcsém. A lány ironikus pillantást vetett rá. – Hát ez valóban fontos meglátás. – Tulajdonképpen mit akar hallani? – Azt akarom tudni, hogy mit gondol róla – jelentette ki Miranda. Turner szíve nagyot dobbant, maga sem tudta volna megmagyarázni, hogy miért. – Azt kérdi – érdeklődött óvatosan –, hogy szerintem Winstonból jó férj válna-e? A lány a szokott bagolyszerű pillantásával nézett rá. Aztán pislantott, majd – ez volt a legfurább dolog – mintha csak rendet rakott volna a gondolataiban, mielőtt megszólalt, csevegő hangon: – Valóban úgy tűnik, mindenki össze akar minket hozni. – Mindenki? – Nos, Olivia. – Nem hinném, hogy őhozzá fordulnék szerelmi tanácsért. – Szóval úgy véli, nem érdemes Winstonba vetni a reményemet – jelentette ki a lány, előrehajolva. Turner pislogott. Ismerte Mirandát, jól ismerte már évek óta, ezért egészen bizonyos volt benne, nem azért helyezkedett így, hogy közszemlére tegye meglepően szép keblét. Ám mindenképpen ez volt a végeredmény, ami meglehetősen megzavarta a férfit. – Turner? – szólt hozzá a lány. – Winston túlságosan fiatal – bukott ki a férfiból. – Hozzám? – Bárkihez. Te jó ég, hiszen még alig huszonegy. – Valójában még csak húsz. 108

– Pontosan – válaszolta a férfi kínosan feszengve. Azon tűnődött, vajon hogyan igazíthatná meg úgy a kravátliját, hogy ne legyen túl feltűnő. Kezdett melege lenni, és egyre kevésbé tudott Mirandán kívül másra koncentrálni úgy, hogy az ne legyen túl szembeötlő. A lány hátradőlt. Hála az égnek. Viszont egy szót sem szólt. Végül Turner nem tudott uralkodni magán, és megkérdezte: – Szóval úgy döntött, hogy utána veti magát? – Winstonnak? – Úgy tűnt, eltűnődik a kérdésen. – Nem tudom. A férfi felnevetett. – Ha nem tudja, akkor nyilvánvaló, hogy jobban teszi, ha nem. Miranda felé fordult, és egyenesen a szemébe nézett. – Ez a véleménye? Hogy a szerelemnek nyilvánvalónak kell lennie? – Ki beszélt itt szerelemről? Turner hangja nem volt túl kedves, de hát a lánynak meg kell értenie, hogy ez egy képtelen párbeszéd. – Hmmm. A férfinak az a kellemetlen érzése támadt, hogy megméretett, és könnyűnek találtatott. Ezt a következtetés megerősítette azt is, hogy a lány figyelmét újra a könyvre fordította. Turner pedig ott ült, mint egy idióta, figyelte, ahogy a lány olvas, és egy kellőképpen szellemes megjegyzésen törte a fejét. Miranda felpillantott, és bosszantóan nyugodt arccal megkérdezte: – Van már valami terve ma délutánra? – Nincs – válaszolta kurtán, holott eredetileg az volt a szándéka, hogy a kancáján kilovagol. – Ó. Hamarosan megérkezik Winston. – Tisztában vagyok vele. – Ezért beszélgettünk róla – magyarázta Miranda, mintha ez fontos volna. – A születésnapomra jön. – Igen, hogyne. A lány ismét előrehajolt. Isten legyen hozzá irgalmas, gondolta Turner. 109

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Nem felejtette el? – kérdezte Miranda. – Holnap este családi vacsora lesz. – Természetesen nem felejtettem el – mormolta a férfi, bár valójában persze nem emlékezett rá. – Hmmm – mondta halkan a lány –, azért köszönöm, hogy megosztotta velem a gondolatait. – A gondolataimat – ismételte meg a férfi. Most meg mi az ördögről beszél a lány? – Winstonról. Sok mindent kell fontolóra venni, és nagyon szerettem volna hallani a véleményét. – Értem. Nos, most már tudja. – Igen. – Miranda rámosolygott. – Ez azért fontos nekem, mert olyan nagyon tisztelem magát. Valahogy képes volt úgy beállítani őt, mintha csak valami múlt századi relikvia volna. – Nagyon tisztel engem? – bukott ki a kérdés nyersen a férfiból. – Nos, igen. Azt hitte, nem így van? – Őszintén szólva, Miranda, legtöbbször fogalmam sincs, hogy mire gondol – válaszolt csípősen Turner. – Magára gondolok. A férfi tekintete rávillant. – És Winstonra, természetesen. Meg Oliviára. Mintha csak az ember megtehetné, hogy egy házban lakik vele, és nem gondol rá. Összecsapta a könyvet, és felállt. – Azt hiszem, ideje megkeresnem. Ő és az édesanyjuk nem egyeznek egy ruhával kapcsolatban, amit Olivia szeretne megrendelni, és megígértem, hogy támogatni fogom. Turner felállt, és az ajtóig kísérte. – Oliviát vagy az anyánkat? – Természetesen az édesanyjukat – felelte kacagva Miranda. – Fiatal vagyok, de nem vagyok ostoba. Azzal kiment a szalonból.

110

1819. június 10. Fura társalgást folytattam ma délután Turnerrel. Nem az volt a célom, hogy féltékennyé tegyem, habár, azt hiszem, így is lehetett volna értelmezni, ha valaki ismeri az iránta való érzéseimet, de persze nem ismeri senki. Viszont az lett volna határozottan a szándékom, hogy valamiféle bűntudatot ébresszek benne a Le Morte d'Arthurt illetően. Ám nem hinném, hogy sikerrel jártam volna. Amikor aznap délután Turner hazatért a Hyde Parkból, ahová kilovagolt a barátjával, Lord Westholme-mal, Oliviát az előcsarnokban találta. – Csitt – mondta a lány. Ez elég lett volna, hogy bárkinek az érdeklődését felkeltse, úgyhogy Turner azonnal odament hozzá. – Miért kell csendben maradnunk? – kérdezte, de nem volt hajlandó suttogni. Olivia dühös pillantást vetett rá. – Hallgatózom. Turner el sem tudta képzelni, hogy ki után hallgatózhat, mivel a konyhába vezető lépcső tetejénél állt. De aztán ő is meghallotta – a lentről jövő nevetést. – Ez Miranda? – kérdezte. Olivia bólintott. – Winston épp most érkezett, és együtt lementek. – Miért? Olivia lekukucskált, aztán visszafordult Turner felé. – Winston éhes volt. Turner lerángatta a kesztyűjét. – És Mirandának kell megetetnie? – Nem, azért ment le, hogy kérjen a szakácsnő vajas kekszéből. Én is csatlakozni akartam hozzájuk, utálok egyedül lenni, de most, hogy maga itt van, majd maga elszórakoztat. 111

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Turner lepillantott Olivia mellett, bár nem gondolta, hogy megpillanthatja Mirandát, meg az öccsét. – Magam is elég éhes vagyok – dünnyögte gondterhelten. – Tartóztassa meg magát – utasította Olivia. – Időre van szükségük. – Hogy egyenek? Olivia a szemét forgatta. – Hogy beleszeressenek egymásba. Van valami bosszantó abban, ha az emberre ilyen lekezelően néz a saját húga, de Turner úgy gondolta, nem veszi fel a kesztyűt. Úgy tett, mint aki nem veszi észre, és elnéző mosollyal kérdezte: – És mindezt egyetlen délután szándékoznak megejteni, keksz és tea fölött? – Valahogy el kell kezdeni – vágott vissza Olivia. – Nem veszem észre, hogy maga bármit is tenne az ügy érdekében. Aminek az az oka, gondolta váratlan indulattal Turner, hogy még egy bolond is látja, milyen szörnyű tévedés volna ez a kapcsolat. Ő nagyon szerette Winstont, és olyan nagyra tartotta, amennyire egy húszéves fiatalembert csak lehet, de nyilvánvalóan nem ő volt a megfelelő pár Miranda számára. Igaz, hogy Turner csak az utóbbi pár hétben ismerte meg igazán a lányt, de még ő is látta, hogy Miranda érettebb és okosabb a koránál. Neki egy érettebb, idősebb férfira van szüksége, aki jobban tudja értékelni az erényeit. Olyan valakire, aki kordában tudja tartani, amikor nagy ritkán előtör belőle az indulat. Valószínűleg lehetne ez a férfi Winston is... tíz év múlva. Turner a húgára nézett, és határozottan kijelentette: – Enni akarok. – Turner, ne! De Olivia nem tudta megállítani. Mire megpróbálta volna, Turner már félúton járt a lépcsőn. Bevelstoke-ék nem vittek túl merev háztartást, amikor nem voltak vendégeik. Így a személyzet nem lepődött meg különösebben, amikor Winston bedugta a fejét a konyhába, meglágyítva a szakácsnő szívét a szokásos pitiző kutyakölyök-tekintetével, aztán 112

lehuppant egy asztalhoz Mirandával, és várta, hogy az asszony elkészítse nekik a híres vajas kekszét. Éppen odatették eléjük az asztalra a mennyeien illatozó süteményt, amikor Miranda lábdobogást hallott maga mögött. Megfordult, és pislogott, amikor látta, hogy Turner áll a lépcső alján, ziláltan, félénken, és imádnivalóan. A lány önkéntelenül felsóhajtott. – Kettesével szedtem a lépcsőt – magyarázkodott a férfi, habár Miranda nem értette, hogy ez miért fontos. – Turner – mordult fel Winston, aki már a harmadik süteményt tömte a szájába, így nem tudta ékesszólóbban üdvözölni a bátyját. – Olivia mondta, hogy itt vannak lent – jegyezte meg Turner –, úgyhogy jól időzítettem. Éhen halok. – Van egy kis sütemény, ha kér – mondta Miranda, a tálca felé intve. Turner vállat vont, és leült a lány mellé. – A szakácsnő sütötte? Winston bólintott. Turner kivett hármat, aztán a szakácsnőhöz fordult, ugyanazzal a sóvárgó kiskutyatekintettel, mint korábban Winston. – Ó, nem bánom – duzzogott a szakácsnő, de láthatóan jólesett neki a figyelem. – Csinálok még egy adagot. Ekkor feltűnt Olivia az ajtóban. Összeszorította az ajkát, és dühösen nézett a bátyjára. – Turner – szólt bosszúsan –, mondtam magának, hogy meg akarom mutatni az új... öö... könyvet, amit kaptam. Miranda majdnem felnyögött. Megmondta Oliviának, hogy hagyjon fel a házasságszerzéssel. – Turner – mondta mérgesen Olivia. Miranda úgy döntött, hogy ha Olivia valaha is megkérdezné róla, azt fogja mondani, hogy egyszerűen nem volt képes uralkodni magán, amikor édesen elmosolyodva megkérdezte: – Melyik könyv az? Olivia gyilkos pillantásokat lövellt feléje. 113

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Tudod, hogy melyik. – Az, amelyik az Ottomán Birodalomról szól, vagy amelyik a kanadai prémvadászokról, vagy az, amelyik Adam Smith filozófiájáról? – A Smith fickóról – vágta oda kurtán Olivia. – Igazán? – Winston megújult érdeklődéssel fordult az ikertestvére felé. – Fogalmam sem volt, hogy szereti az ilyesmit. Ebben az évben tanultuk a Nemzetek gazdagságát. Nagyon érdekes elegye a filozófiának és a közgazdaságnak. Olivia feszes mosollyal válaszolta: – Biztos vagyok benne. Majd elmondom a véleményemet, amint kiolvastam. – Hol tart már? – kérdezte Turner. – Még csak egy pár oldalt olvastam. Vagy legalábbis Miranda úgy gondolta, ezt mondta. Nehéz volt megállapítani, Olivia annyira csikorgatta a fogát. – Kér egy sütit, Olivia? – kérdezte Turner, aztán cinkosan rávigyorgott Mirandára. Fiatalnak látszott... fiúsnak... boldognak. És Miranda elolvadt. Olivia átvágott a termen, és Winston mellé ült, de menet közben odahajolt Miranda füléhez, és belesziszegte: – Én megpróbáltam segíteni. Miranda viszont még nem tért magához Turner mosolyától. A gyomra görcsbe rándult, a feje szédült, és a szíve úgy dübörgött, mintha mindjárt kiugrana a melléből. Vagy szerelmes, vagy sikerült összeszednie egy influenzát. Lopva Turner élesen metszett profiljára pillantott, és felsóhajtott. Minden jel arra utal, hogy szerelmes. – Miranda! Miranda! Felnézett Oliviára, aki türelmetlenül szólongatta. – Winston tudni szeretné a véleményemet a Nemzetek gazdagságáról, miután kiolvastam. Azt mondtam neki, hogy te is együtt fogod olvasni velem. Biztosan tudunk szerezni még egy példányt. 114

– Mi? Ó, igen, természetesen, én szeretek olvasni. Csak amikor látta a vigyorgást Olivia arcán, akkor jött rá, hogy mibe egyezett bele. – És, Miranda – szólalt meg Winston, áthajolva az asztalon, és megveregetve a lány kezét –, hogy tetszik magának a báli szezon? – Ez a sütemény nagyon ízletes – jelentette ki hangosan Turner, a tálca felé nyúlva. – Elnézést, Winston, elvenné a karját? Winston visszahúzta a kezét, Turner pedig kivett egy süteményt, és a szájába tömte. Szélesen elmosolyodott. – Csodálatos, mint mindig. – Mindjárt kész a következő adag, csak magának – nyugtatta meg a szakácsnő, sugárzó mosollyal nyugtázva a dicséretet. Miranda várt, míg elhallgattak, aztán azt felelte Winstonnak: – Eddig nagyon kellemes volt. Bár gyakrabban itt lehetne, hogy élvezze velünk! Winston lusta mosollyal fordult felé, amitől Miranda szívverésének fel kellett volna gyorsulnia. – Magam is azt szeretném – mondta Winston –, de a nyár egy részét lent töltöm. – Attól tartok, nem sok ideje lesz a hölgyekre – szólt közbe segítőkészen Turner –, ha jól emlékszem, a nyári szünidőket a barátaimmal mulatozva töltöttem. Remek volt. Maga sem akarna kimaradni belőle. Miranda fura tekintettel nézett rá. A férfi szinte túl vidámnak tűnt. – Biztosan jó mulatság – válaszolt Winston –, de néhány társasági eseményen is részt akarok venni. – Jó ötlet – szólalt meg Olivia. – Legalább csiszolódsz egy kicsit itt, a városban. Winston hozzá fordult. – Eléggé csiszolt vagyok így is, köszönöm. – Hát persze, de főleg a gyakorlati tapasztalat, ami... öö... csiszolttá teszi a férfit. Winston elvörösödött. – Nekem van tapasztalatom, Olivia. 115

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Miranda szeme elkerekedett. Turner felállt. – Úgy érzem, ez a beszélgetés igen gyorsan csúszik lefelé egy olyan szintre, ami nem való hölgyek fülének. Winston mintha még mondani akart volna valamit, de szerencsére, a családi béke érdekében, Olivia összecsapta a kezét, és vidáman megszólalt: – Helyes meglátás. De Miranda tudhatta volna, hogy nem bízhat benne, legalábbis ha házasságszerzésről van szó. És valóban, Olivia hamarosan ördögi mosolyt vetett rá. – Miranda! – szólította, túlságosan is kedvesen. – Igen? – Nem azt mondtad nekem, hogy el akarod vinni Winstont abba a kesztyűboltba, amit a múlt héten fedeztünk fel? A legremekebb kesztyűik vannak – folytatta Winstonhoz fordulva –, férfiaknak és nőknek is. Gondoltuk, hátha szükséged volna egy pár kesztyűre. Nem voltunk benne biztosak, milyen minőséget árulnak Oxfordban. Ez a lehető legátlátszóbb kifogás volt, és Miranda biztos volt benne, hogy Olivia is tudja. Titokban vetett egy pillantást Turnerre, és látta, hogy a férfi mulatva figyeli az eseményeket. Vagy talán undorral. Néha nem volt könnyű megfejteni a férfi arckifejezését. – Nos, mit szól hozzá, kedves öcsém? – kérdezte Olivia a legelbűvölőbb hangján. – Menjünk? – Ennél jobb időtöltést el sem tudnék képzelni. Miranda már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán belátta, hogy úgyis felesleges lenne, ezért inkább csendben maradt. Meg fogja ölni Oliviát. Beoson a szobájába, és elevenen megnyúzza ezt a kotnyeles lányt. De pillanatnyilag nem volt más lehetősége, mint hogy velük tartson. Nem óhajtott bármit is tenni, amiből Winston esetleg azt a következtetést vonná le, hogy ő romantikus érzelmekkel viseltet iránta, viszont rendkívül nagy tapintatlanság volna, ha megkísérelne most előtte kibújni a közös kirándulás alól.

116

Úgyhogy amikor rádöbbent, hogy három szempár tekint rá várakozóan, nem volt más választása, mint hogy azt felelje: – Mehetnénk akár ma is. Nagyon jó volna. – Én is csatlakozom – jelentette ki Turner, határozottan felemelkedve az asztaltól. Miranda meglepetten fordult felé, akárcsak Olivia és Winston. Ambleside-ban sosem mutatott érdeklődést a kirándulásaik iránt, és őszintén szólva, miért is tette volna? Kilenc évvel idősebb volt náluk. – Szükségem van egy pár kesztyűre – mondta egyszerűen, és a szája halvány mosolyra húzódott, mintha csak azt kérdezné: Ugyan mi másért mennék? – Hát hogyne – válaszolt Winston, még mindig pislogva, a bátyja váratlan érdeklődése miatt. – Jó, hogy eszembe juttatta – tette hozzá pattogós hangon Turner. – Köszönöm, Olivia. A lány arca nem azt mutatta, mintha nagyon örülne ennek. – Nagyon jó lesz, ha maga is jön – mondta Miranda, egy kissé talán lelkesebben, mint szerette volna. – Nem bánja, Winston, ugye? – Nem, hát persze, hogy nem. – De úgy nézett ki, mint aki bánja. Legalább egy kicsit. – Végzett már azzal a süteménnyel meg a tejjel, Winston? – kérdezte Turner. – Indulhatnánk. Úgy néz ki, hamarosan beborul. Winston csak azért is egy újabb süteményért nyúlt, a legnagyobbért az asztalon. – Mehetünk zárt kocsival is. – Hozom a kabátomat – mondta Miranda, és felállt. – Maguk ketten addig eldönthetik, hogy milyen kocsival menjünk. Találkozzunk a rózsás szalonban. Mondjuk húsz perc múlva? – Felkísérem az emeletre – mondta sietve Winston. – Ki kell vennem valamit az utazóládámból. Kimentek a konyhából, Olivia pedig azonnal Turner felé fordult, mint egy vadmacska. – Mi baja van magának? A bátyja kifejezéstelen arccal nézett vissza rá. 117

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Tessék? – Én minden erőmmel azon vagyok, hogy összehozzam ezt a partit, maga pedig tönkretesz mindent. – Ugyan, ne csináljon már ilyen nagy felhajtást – válaszolt a férfi a fejét csóválva –, én egyszerűen csak veszek egy pár kesztyűt. Ettől nem fog kútba esni egy esküvő, már ha valóban arról van szó. Olivia összevonta a szemöldökét. – Ha nem ismerném magát, még azt hihetném, féltékeny. Turner egy pillanatig meg sem tudott szólalni, csak némán meredt Oliviára. Aztán meglelte a hangját, és bosszúsan odavágta: – De ismer, úgyhogy nem fog minden alap nélkül vádaskodni, amiért nagyon hálás vagyok. Féltékeny Mirandára. Szent isten, mit fog kitalálni legközelebb? Olivia keresztbe fonta a karját. – Nos, az biztos, hogy furán viselkedett. Turner különböző módokon kezelte a húgát. Általában valamiféle jóindulatú közönnyel viseltetett iránta, alkalmanként viszont nagylelkűen elhalmozta ajándékokkal és szemérmetlenül hízelgett neki, amikor a saját érdeke úgy kívánta meg. A köztük lévő korkülönbség miatt azonban soha nem kezelte egyenrangúként, mindig úgy szólt hozzá, hogy tisztában volt vele, a húga még gyerek. Most azonban, amikor Olivia azzal vádolta, hogy ő magának akarná Mirandát, mérlegelés nélkül vágott vissza, nem enyhítette a szavak és az indulat erejét. Kemény, bántó és éles volt a hangja, amikor odavágta: – Ha egy kicsit távolabb tekintene a saját önző érdekén, hogy Miranda mindig ugorjon minden szavára, maga is látná, hogy ő meg Winston mennyire nem összeillőek. Olivia lélegzete elakadt a váratlan támadástól, de gyorsan visszanyerte a lelkierejét. – Hogy ugorjon minden szavamra? – ismételte meg dühösen. – És most ki az, aki minden alap nélkül vádaskodik? Ugyanolyan jól tudja, mint bárki más, hogy mennyire szeretem Mirandát, és nem vágyom másra, csak hogy boldog legyen. Ezen kívül híján van a szépségnek és a dús hozománynak, és... 118

– Ó, hogy az a... Turner szorosra zárta a száját, mielőtt elkáromkodta volna magát a húga előtt. – Túl kevésre tartja! – csattant fel. Vajon miért látják az emberek Mirandát még mindig annak az esetlen, nyakigláb lánynak, aki valaha volt? Lehet, hogy nem felel meg úgy a társadalom jelenlegi szépségideáljának, mint Olivia, de van benne valami sokkal mélyebb és sokkal érdekesebb. Ha az ember ránéz, láthatja, hogy van valami a tekintete mögött. És amikor mosolyog, az nem egy begyakorolt mosoly, nem is gúnyos – vagyis, jó, hát néha gúnyos, de ezt könnyen elnézte neki Turner, mivel ugyanolyan humorérzéke volt, mint neki. És valójában, így, bezárva Londonba az egész szezonra, jócskán találkoztak kigúnyolni való dolgokkal. – Winston kitűnő parti volna neki – folytatta hevesen Olivia. – És ő is... Megállt, nagyot nyelt, aztán a szája elé kapta a kezét. – Ó, most meg mi van? – kérdezte bosszúsan Turner. – Itt nem Mirandáról van szó, igaz? Hanem Winstonról. Úgy gondolja, neki nem elég jó Miranda. – Dehogy – vágott vissza azonnal, fura, szinte sértődött hangon a férfi. – Nem – mondta újra, ezúttal megfontoltabban. – Semmi sem állhatna távolabb a valóságtól. Túl fiatalok a házassághoz. Különösen Winston. Olivia azonnal megsértődött. – Ez nem igaz. Mi... – Winston túl fiatal – vágott közbe hidegen Turner és nem kell ennél a szobánál távolabb tekintenie, ha látni akarja, miért nem volna szabad egy férfinak túlságosan fiatalon nősülni. Olivia nem értette meg azonnal. Turner látta, hogy pontosan mikor jutott el hozzá a szavai értelme. Látta a tekintetében a felismerés szikráját, és rögtön utána a sajnálkozást. Turner viszont gyűlölte, ha sajnálják.

119

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Sajnálom – bukott ki Oliviából a szó, amely még jobban felbőszítette a bátyját. – Sajnálom – mondta még egyszer, azzal kirohant. Miranda már percek óta várakozott a rózsás szalonban, amikor megjelent az ajtóban egy szobalány, és közölte: – Bocsánat, kisasszony, Lady Olivia azt üzeni, hogy ő nem jön le. Miranda lerakta a porcelánfigurát, amelyet nézegetett, és meglepetten pillantott a szobalányra. – Talán nem érzi jól magát? A szobalány, mintha habozott volna, és Miranda nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni, amikor ő maga is könnyen kideríthette, hogy mi a helyzet. Ezért azt mondta: – Mindegy, majd én megkérdezem tőle. A szobalány pukedlizett. Miranda visszafordult az asztal felé, hogy meggyőződjön arról, megfelelő pozícióban rakta-e vissza a díszt, mivel tudta, hogy Lady Rudland nagyon kényes erre. Még egy pillantást vetett rá a válla fölött, miközben az ajtó felé lépett. És beleütközött egy nagy férfitestbe. Turner. Tudta, még mielőtt a férfi megszólalt volna. Lehetett volna Winston is, vagy éppen egy inas, sőt lehetett volna akár – isten ments – Lord Rudland is, de egyikük sem volt. Turner volt az. Miranda megismerte az illatát. Megismerte a lélegzetvételét. Ráismert a jelenlétére. Más volt a levegő, amikor Turner a közelében volt. És ekkor bizonyosodott meg végképp arról, hogy szerelmes a férfiba. Tudta, hogy ez szerelem, méghozzá egy nő szerelme egy férfi iránt. A fiatal lány, akinek a szemében Turner volt a hős fehér lovon, eltűnt. Miranda most már felnőtt nő volt. Ismerte a férfi hibáit, és mégis szerette őt. Szerette, és meg akarta gyógyítani, és azt akarta, hogy... Nem tudta, mit akart. Mindent. Mindent akart. Ő... – Miranda? 120

A férfi keze még mindig a lány karján nyugodott. Miranda felpillantott, bár tudta, szinte elviselhetetlen lesz belenéznie a férfi kék szemébe. Tudta, mit nem szeretne látni benne. És nem is látta. Nem volt a férfi tekintetében szerelem, valami nagy felismerés. De fura volt, másmilyen, mint korábban. És a lányt elöntötte a forróság. – Elnézést – dadogta, és elhúzódott. – Jobban kellene vigyáznom. De a férfi nem engedte el. Legalábbis nem azonnal. Nézte őt, a száját, és Miranda egy csodálatos, gyönyörű pillanatig azt gondolta, talán meg akarja csókolni. Felgyorsult a lélegzete, az ajka elnyílt, és... És aztán vége lett. A férfi ellépett mellőle. – Én kérek bocsánatot – mondta furán színtelen hangon. – Nekem is óvatosabbnak kellene lennem. – Éppen Oliviát akartam megkeresni – mondta a lány, főleg azért, mert nem tudta, mit mondjon. – Üzent, hogy nem fog lejönni. A férfi arckifejezése egy pillanatra megváltozott. Az enyhén gúnyos tekintet elárulta Mirandának, hogy Turner tudja, mi van a húgával. – Hagyja csak – mondta Turner –, nem lesz semmi baja. – De... – Most az egyszer – mondta éles hangon – hagyja, hogy Olivia oldja meg a saját problémáját. Miranda ajka elnyílt a meglepetéstől. De megmenekült a válaszadástól, mivel megérkezett Winston. – Indulhatunk? – kérdezte vidáman, nem érzékelve a két ember közti feszültséget. – Olivia hol van? – Ő nem jön – mondta Miranda és Turner egyszerre. Winston egyikről a másikra nézett, kicsit meglepve, hogy kórusban válaszoltak. – Miért? – kérdezte. – Nem érzi jól magát – füllentett Miranda.

121

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Milyen kár – felelte Winston, de nem tűnt túlságosan szomorúnak. Mirandának nyújtotta a karját. – Mehetünk? Miranda Turnerre pillantott. – Még mindig jönni akar? – Nem – vágta rá a férfi, gondolkodás nélkül. 1819. június 11. Ma volt a születésnapom – remek és fura volt. Bevelstoke-ék családi vacsorát rendeztek a tiszteletemre. Ez nagyon kedves és figyelmes volt tőlük, különösen, mivel a saját apám nagy valószínűséggel elfelejtette, hogy ez a nap másról is nevezetes, mint hogy egy bizonyos görög tudós rájött valami matematikai összefüggésre, vagy valami hasonló igen fontos dolgot tett. Lord és Lady Rudlandtől kaptam egy gyönyörű akvamarin fülbevalót. Tudom, hogy nem lett volna szabad elfogadnom ilyen drága ajándékot, de nem rendezhettem jelenetet a vacsoraasztalnál, és különben is mondtam: „Én ezt nem...” (bár nem túl nagy meggyőződéssel), és mindenki letorkolt. Winstontól kaptam egy tucat szép csipkés zsebkendőt. Oliviától egy csomag levélpapírt, amire rá van nyomtatva a nevem. Egy kis cédulát is rakott mellé, „Bizalmas” felirattal, amiben azt írta: „Remélem, nem sokáig fogod ezt használni!” Ami természetesen azt jelenti, hogy reméli, a nevem hamarosan Bevelstoke lesz. Nem mondtam rá semmit. Turnertől egy üveg kölnit kaptam. Ibolyát. Azonnal az az ibolyakék szalag jutott eszembe, amit a hajamba tűzött tízéves koromban, de persze ő már nem emlékezhetett ilyesmire. Én sem említettem meg. Túlságosan kínos lett volna, ha szentimentálisnak hisz. De arra gondoltam, hogy ez nagyon kedves és szép ajándék. Úgy tűnik, nem tudok elaludni. Már tíz perc is eltelt, mióta az előző mondatot leírtam, és bár sokat ásítozom, a szemhéjam egy

122

cseppet sem tűnik súlyosnak. Azt hiszem, lemegyek a konyhába, talán kaphatok egy pohár meleg tejet. Vagy az is lehet, hogy mégsem megyek a konyhába. Nem valószínű, hogy volna még ott valaki, aki segíthetne nekem, és bár képes vagyok megmelegíteni magamnak egy kis tejet, a szakácsnő valószínűleg nagyon mérges lesz, ha látja, hogy valaki az engedélye nélkül használta az edényeit. És ami még fontosabb, már húszéves vagyok, ihatok egy pohár sherryt, hogy könnyebben elaludjak. És azt hiszem, ezt is teszem.

123

7.fejezet

Turner már elfogyasztott egy gyertyát, meg három pohár konyakot, és most sötétben üldögélt az apja dolgozószobájában. Kibámult az ablakon, és hallgatta, amint egy közeli fa levelei susognak a szélben, és az ablakhoz verődnek. Egyhangú elfoglaltság talán, de most örült ennek az egyhangúságnak. Éppen erre volt szüksége egy ilyen nap után. Először ott volt Olivia, aki azzal vádolta őt, hogy Mirandát akarja magának. Aztán pedig ott volt Miranda, és ő... Szentséges isten, akarta a lányt! Egészen pontosan tudta, mikor döbbent erre rá. Nem akkor, amikor összeütközött vele. Nem is akkor, amikor a keze a lány karjára siklott, hogy megtámassza. Kellemes érzés volt, az igaz, de nem vette észre. Nem úgy. Az a pillanat... a pillanat, amely tönkretehette volna őt, egy pillanattal később következett be, amikor a lány felpillantott rá. A tekintete tette. Mindig is a tekintete. Csak ő túlságosan ostoba volt, hogy észrevegye. És amint ott álltak egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig Turner érezte, hogy megváltozik benne valami. Érezte, hogy a teste megmerevedik, és elakad a lélegzete, aztán az ujjai szorosabbra záródnak, Miranda szeme pedig, nos, a lány szeme még jobban kitágult. És Turner akarta őt. Ahogy azt el sem tudta volna korábban képzelni, feledve mindent, ami illendő és helyes, akarta a lányt. Még soha nem undorodott ennyire magától.

Hiszen nem szerette Mirandát. Nem szerethette. Egészen bizonyos volt benne, hogy nem szerethet senkit, miután Leticia összetörte a szívét. Csak kéjvágy volt, egyszerű, színtiszta kéjvágy, amit érzett, méghozzá az egész országban a legkevésbé alkalmas nő iránt. Még egy italt töltött magának. Azt szokták mondani, ami nem öli meg az embert, attól megerősödik. De ez... Ez meg fogja őt ölni. És amint ott üldögélt, saját gyengeségein tűnődve, egyszer csak meglátta a lányt. Ez egy próbatétel volt. Csak próbatétel lehetett. Valaki valahol elhatározta, hogy próbára teszi, mennyi maradt még benne az úriemberből, és ő el fog bukni a próbán. Próbálkozni fog, visszafogja magát, ameddig csak lehet, de valahol mélyen, a lelke egy apró zugában, amelyet nem szívesen vett volna górcső alá, már tudta. El fog bukni. A lány úgy suhant, mint egy szellem, szinte világított fehér köntösében. A férfi biztos volt benne, hogy egyszerű pamutból készült, illedelmes, tartózkodó és tökéletesen szűzies. Ez csak tovább fokozta a férfi vágyát. Megragadta a széke karfáját, és teljes erővel belekapaszkodott. Miranda kicsit kényelmetlenül érezte magát, amiért bement Lord Rudland dolgozószobájába, de amit keresett, nem találta meg a rózsás szalonban, és tudta, hogy Lord Rudland tart egy metszett üveget egy polcon az ajtó mellett. Csak egy perc, míg beoson, és aztán már megy is; ez bizonyára nem számít a magánterület durva megsértésének. – Hát hol vannak azok a poharak? – mormolta, letéve a gyertyát az asztalra. – Na, megvan. Megtalálta az üveg sherryt, és töltött magának egy keveset. – Remélem, nem szokik rá – szólalt meg egy vontatott hang. A pohár kicsúszott a lány ujjai közül, és hangos csattanással ért földet. – Ej-ej.

125

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Miranda követte a hangot, amíg meg nem látta a férfit. Egy magas hátú székben ült, keze esetlenül markolta a karfát. Miranda még a halvány fényben is látta gunyoros arckifejezését. – Turner? – suttogta ostobán, mintha csak lehetne bárki más is. – Személyesen. – De hát maga mit... miért van itt? Tett előre egy lépést. – Jaj! Egy éles szilánk megvágta a talpát. – Maga kis ostoba. Lejön ide mezítláb. A férfi felemelkedett a székéből, és átszelte a szobát. – Nem terveztem, hogy eltörök egy poharat – válaszolt védekező hangon Miranda, miközben lehajolt, és kihúzta a talpából a szilánkot. – Nem számít. Még megfázik, ha így járkál a házban. Felnyalábolta a lányt a karjába, és távolabb vitte a törött üvegtől. Mirandának ekkor átfutott az agyán, hogy rövid életében soha nem volt még ilyen közel a mennyországhoz. A férfi teste meleg volt, és a lány érezte, amint Turner testmelege áthatol a hálóing vékony anyagán. A bőre bizsergett a férfi közelségétől, és a lélegzete felgyorsult. A férfi illata tette. Csak az lehetett. Miranda még sosem volt ilyen közel hozzá, sosem volt eléggé közel, hogy érezhette volna ezt a kimondottan férfias illatot. A férfinak meleg fa– meg konyakillata volt, és még valami más, amit a lány nem tudott pontosan azonosítani. Turner-illat volt. A férfi nyakát átkarolva kissé közelebb hajtotta Turner melléhez a fejét, hogy még egyszer mélyen belélegezhesse az illatát. És aztán, amikor már meg volt győződve arról, hogy az élet ennél tökéletesebb már nem is lehetne, a férfi minden ceremónia nélkül lehajította a kanapéra. – Ez meg miért volt? – kérdezte Miranda, igyekezvén felülni. – Mit keres itt? – Maga mit keres itt? A férfi leült vele szemben egy asztalkára. 126

– Én kérdeztem előbb. – Olyanok vagyunk, mint két gyerek – jegyezte meg Miranda, és maga alá húzta a lábát. De azért válaszolt a férfinak. Butaságnak tűnt ilyesmin vitázni. – Nem tudtam aludni, és gondoltam, egy pohár sherry majd segít. – Mivel immár a komoly húszéves életkorba lépett – jegyezte meg csipkelődve a férfi. De Miranda nem volt hajlandó bekapni a horgot. Kecsesen bólintott, mintha csak azt mondta volna: pontosan. A férfi felnevetett. – Akkor mindenképpen meg kell engednie, hogy asszisztáljak a bukásához. Felállt, és egy közeli szekrénykéhez lépett. – Ám, ha már inni akar, akkor az isten szerelmére, rendesen csinálja. Konyak kell magának, méghozzá lehetőleg az, amit Franciaországból csempésznek. Miranda figyelte, amint Turner levesz két öblös, talpas poharat egy polcról, és az asztalra teszi őket. A férfi keze szilárd volt, és – lehet szép egy kéz? –, amint két jókora adagot töltött. – Az anyám néha konyakot adott nekem kicsi koromban, amikor elkapott az eső – magyarázta Miranda. – Csak egy kortyot, hogy felmelegítsen. A férfi megfordult, és a lányra nézett. Még a sötétben is jól kivehető volt metsző pillantása. – Most is fázik? – Nem. Miért? – Reszket. Miranda lepillantott áruló karjára. Valóban reszketett, de nem a hideg volt az oka. Maga köré fonta a karját, azt remélve, a férfi nem erőlteti tovább a témát. Turner könnyed, férfias eleganciával mozogva átszelte a szobát, és a lány kezébe adta a poharát. – Ne hajtsa fel egyszerre.

127

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Mirandát végtelenül bosszantotta a férfi leereszkedő hangja. Ingerült pillantást vetett Turnerre, aztán ivott egy kortyot. – Miért van itt? – kérdezte. Turner leült vele szemben, és lustán keresztbe vetette a lábát. – Meg kellett beszélni apámmal valamit a birtokkal kapcsolatban, úgyhogy meghívott egy italra vacsora után. És én itt ragadtam. – És egész idő alatt itt ült egyedül a sötétben? – Szeretem a sötétet. – Senki nem szereti a sötétet. Turner hangosan nevetett, Miranda pedig nagyon fiatalnak és zöldfülűnek érezte magát. – Ó, Miranda – mondta még mindig nevetve a férfi –, köszönöm. A lány összehúzta a szemét. – Mennyit ivott? – Ez egy udvariatlan kérdés. – Aha. Szóval túl sokat. A férfi előrehajolt. – Részegnek látszom? Miranda önkéntelenül hátrahőkölt. Váratlanul érte a férfi átható pillantása. – Nem – válaszolt vontatottan. – De maga sokkal tapasztaltabb, mint én, úgyhogy bizonyára jól bírja az italt. Valószínűleg legalább nyolcszor annyit képes inni, mint én, anélkül, hogy meglátszana magán. Turner harsányan nevetett. – Ez tökéletesen igaz, az utolsó szóig. Magának pedig, kedves leányzó, meg kell tanulnia, hogy tartsa távol magát az olyan férfiaktól, akik sokkal tapasztaltabbak, mint ön. Miranda még egyet kortyolt az italából, és alig bírta megállni, hogy fel ne hajtsa egyetlen kortyban az egészet. De égetné a torkát, ő pedig fuldokolna, a férfi pedig kinevetné. Ő pedig belehalna a szégyenbe. Turner pocsék hangulatban volt egész este. Vagdalkozott és gúnyolódott, amikor kettesben voltak, duzzogva hallgatott, amikor 128

nem. Miranda átkozta áruló szívét, amiért ennyire szereti a férfit; sokkal könnyebb lett volna, ha Winstonért rajong, akinek nyílt, sugárzó mosolya volt, és aki egész este kitüntette őt a figyelmével. De nem, neki Turner kellett. Turner, akinek úgy változott a hangulata, mint az időjárás: egyik pillanatban még tréfálkozott vele, és nevetett, a másik pillanatban pedig úgy kezelte, mint egy ellenséget. A szerelem csak a bolondoknak való. Őrülteknek. És ő volt mindközül a legnagyobb bolond. – Mire gondol? – kérdezte a férfi. Azt felelte: – Az öccsére – csak hogy bántsa. Különben is, részben igaz volt. – Ah – mondta Turner, még egy kis konyakot töltve magának. – Winstonra. Kedves fickó. – Az – felelte szinte dacosan a lány. – Vidám. – Kedves. – Fiatal. Miranda vállat vont. – Én is. Lehet, hogy illünk egymáshoz. Turner nem válaszolt. Miranda felhajtotta az italát. – Magának más a véleménye? – kérdezte. A férfi még mindig nem szólalt meg. – Winstonnal kapcsolatban – unszolta a lány. – A testvére. Azt akarja, hogy boldog legyen, nem igaz? Mit gondol, én jó pár lennék neki? Maga szerint boldoggá tenném? – Miért kérdi ezt tőlem? – A férfi hangja szinte testetlennek tűnt a sötétben. A lány vállat vont, aztán ujjával a poharába nyúlt, hogy felitassa az ital utolsó cseppjeit. Miután lenyalogatta az ujját, felpillantott. – Állok szolgálatára – mormolta Turner, és még kétujjnyi konyakot loccsantott a lány poharába. Miranda egy fejbólintással megköszönte, aztán válaszolt a férfi kérdésére. 129

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Tudni akarom – jelentette ki egyszerűen –, és nincs kitől megkérdeznem. Olivia annyira össze akar házasítani Winstonnal, hogy ő azt mondaná, amiről úgy véli, minél előbb az oltár elé röpít vele. Elhallgatott, és számolta a másodperceket, amíg a férfi megszólalt. Egy, kettő, három... és akkor a férfi zihálva felsóhajtott. Mintha csak megadná magát. – Nem tudom, Miranda – mondta fáradt, elcsigázott hangon. – Nem tudom elképzelni, miért ne tenné boldoggá. Maga bárkit boldoggá tenne. Még magát is? Miranda szerette volna megkérdezni, de helyette azt kérdezte: – És gondolja, hogy ő boldoggá tenne engem? Erre a kérdésre hosszabb idő után érkezett a válasz. Végül Turner lassan, óvatosan azt mondta: – Nem vagyok benne biztos. – Miért nem? Mi baj van vele? – Nincs vele semmi baj. Csak nem vagyok biztos abban, hogy boldoggá tenné magát. – De miért? Tudta, hogy udvariatlanul viselkedik, de ha rá tudja venni Turnert, hogy kimondja, miért nem tenné őt boldoggá Winston, akkor talán rájön a férfi, hogy ő viszont képes lenne rá. – Nem tudom, Miranda. Beletúrt a hajába, míg az arany fürtök összevissza álltak. – Muszáj ezt a beszélgetést folytatnunk? – Igen – felelt a lány nyomatékkal. – Igen. – Rendben van. Turner előrehajolt, és a szemöldökét összevonta, mintha csak valami kellemetlen hírre készítené fel a lányt. – Maga nem felel meg a jelenleg érvényes szépségideálnak, túlságosan csípős a humora, és nem különösebben rajong az udvarias társalgásért. Őszintén szólva, Miranda, nem tudom magáról elképzelni, hogy egy társasági frigyre vágyna. A lány nagyot nyelt. – És? 130

Turner egy hosszú pillanatig elfordította róla a tekintetét, aztán újból ránézett. – És a legtöbb férfi nem fogja kellőképpen értékelni magát. Ha a férje megpróbálja magát átformálni, akkor maga rendkívül boldogtalan lesz. Volt valami elektromosság a levegőben, és Miranda képtelen volt elszakítani tekintetét a férfiról. – És mit gondol, létezik valahol valaki, aki kellőképpen értékelne engem? – suttogta. A kérdés súlyosan függött a levegőben, mindkettejüket elvarázsolva, míg végül Turner így válaszolt: – Igen. De aztán pillantása a poharára hullt, és amint felhajtotta a maradék italát, sóhaja az italával elégedett férfi sóhaja volt, nem pedig olyan emberé, akinek szerelem és románc jár a fejében. Miranda elfordította a tekintetét. A pillanat – ha egyáltalán volt ilyen, nem csak a képzelete teremtette – elmúlt, és a nyomában támadt csend kényelmetlennek tűnt. Miranda kínosan feszengett tőle, és hogy áthidalja a köztük lévő űrt, kibökte a legelső, a legkevésbé sem fontos dolgot, ami eszébe jutott. – Ott lesz a Worthington-bálon a jövő héten? A férfi fél szemöldökét kérdőn felvonva fordult felé. – Lehetséges. – Szeretném, ha eljönne. Mindig olyan kedves, hogy kétszer táncol velem. Máskülönben nem lenne táncpartnerem. Összevissza beszélt, de nem törődött vele. Egyébként sem tudta abbahagyni. – Ha Winston el tudna jönni, akkor nem lenne szükségem magára, de ha jól értettem, reggel vissza kell mennie Oxfordba. Turner fura pillantást vetett rá. Nem volt a tekintetében kifejezetten mosoly, de nem is volt gúnyos, sőt még kissé gunyoros sem. Miranda gyűlölte ezt a kiismerhetetlen pillantást. Így fogalma sem volt, mit mondjon. De azért folytatta. Ezen a ponton ugyan mi veszíteni valója volt? – Eljön? – kérdezte. – Nagyon nagyra értékelném. 131

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA A férfi egy pillanatig némán szemlélte, aztán azt felelte: – Ott leszek. – Köszönöm. Nagyon hálás vagyok érte. – Örülök, ha szolgálatára lehetek – válaszolt szárazon a férfi. Miranda bólintott. – Elég, ha csak egyet táncol velem, ha csak annyit tud rám szánni. De ha mindjárt az elején megtenné, nagyon örülnék neki. Úgy tűnik, mintha más férfiak is követnék a példáját. – Bármilyen különösnek is tűnik ez – mormolta Turner. – Ez nem is annyira fura – válaszolt a lány, megvonva a vállát. Kezdte érezni az ital hatását. Melege volt, és egyre merészebb lett. – Maga egészen jóképű. Úgy tűnt, a férfi nem tudja, erre mit feleljen. Miranda gondolatban gratulált magának. Ritkán történt meg, hogy sikerült a férfit kibillentenie az egyensúlyából. Szédítő érzés volt. Miranda ivott még egy kortyot a konyakjából, ezúttal ügyelve rá, hogy simábban engedje le a torkán, és hozzátette: – Nagyon hasonlít Winstonra. – Hogy mondta? – kérdezte Turner éles hangon. Mirandának észre kellett volna vennie a figyelmeztetést a férfi hangsúlyában, de képtelen volt kimászni az árokból, amelyben egyre mélyebbre ásta magát. – Nos, mindkettejüknek kék szeme van és szőke haja, habár azt hiszem, az övé kissé világosabb. És hasonló a tartásuk is, bár... – Ennyi elég volt, Miranda! – Ó, de hát… – Azt mondtam, elég! A lányt egy pillanatra elhallgattatta az éles hang aztán azt dünnyögte: – Azért még nem kell megsértődni. – Túl sokat ivott. – Ne butáskodjon. Egy cseppet sem vagyok részeg. Biztos vagyok benne, hogy maga vagy tízszer annyit ivott, mint én. A férfi megtévesztően lusta pillantással méregette. 132

– Ez nem egészen igaz, de amint éppen maga mondta az előbb, nekem sokkal nagyobb gyakorlatom van az ivásban, mint magának. – Én is azt mondtam, nem igaz? És azt hiszem, igazam is volt. Nem hinném, hogy maga a legkevésbé is részeg volna. A férfi oldalra hajtotta a fejét, és halk hangon mondta: – Nem részeg. Csak egy kissé vakmerő. – Szóval vakmerő? Milyen különös jelző. Én is annak érzem magam. Vakmerő vagyok. – Azt elhiszem, különben azonnal felment volna az emeletre, amint meglátott engem. – És nem hasonlítottam volna Winstonhoz. A férfi tekintete acélos keményen villant. – Azt semmiképpen nem tette volna. – Nem haragszik érte, ugye? Hosszú, dermedt csend támadt. Miranda már hajlamos volt azt gondolni, hogy túl messzire ment. Hogy lehetett olyan ostoba, olyan felfuvalkodott, hogy azt képzelje, a férfinak esetleg ő kell? Ugyan mi a csudáért törődne vele Turner, ha ő az öccséhez hasonlítja? Miranda csak egy gyerek volt a szemében, egy kislány a szomszédból, akivel összebarátkozott, mert sajnálta. Mirandának álmodnia sem lett volna szabad róla, hogy a férfinak valaha is tetszeni fog. – Bocsásson meg nekem – mondta Miranda, talpra szökkenve. – Túl messzire mentem. Aztán, mivel még mindig a kezében szorongatta, felhajtotta a poharát, és az ajtóhoz sietett. – Áááá! – Mi az ördög! – ugrott talpra Turner. – Megfeledkeztem az üvegről – felelte szepegve Miranda. – Az üvegszilánkokról. – Ó, istenem, Miranda, ne sírjon. Turner sietősen átvágott a szobán, és aznap már másodszor kapta fel a karjába.

133

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Olyan ostoba vagyok. Olyan átkozottul ostoba – mondta szipogva Miranda. Inkább csak sértett büszkeségében sírt, nem a fájdalomtól, és éppen ezért nehezebb volt abbahagynia. – Ne káromkodjon. Sosem hallottam, hogy korábban káromkodott volna. Kénytelen leszek szappannal kimosni a száját – ugratta a férfi, miközben visszavitte a kanapéra. A férfi gyengéd hangjának erősebb hatása volt rá, mint a szigorú szavaknak lett volna. Miranda nagyokat nyelt, és próbálta elfojtani a zokogást, amely a torkából készült előtörni. Turner gyengéden elhelyezte újra a kanapén. – Megnézem a lábát, rendben? Miranda megrázta a fejét. – El tudom én is intézni. – Ne butáskodjon. Reszket, mint a nyárfalevél. Az italszekrényhez ment, és felvette a gyertyát, amelyet Miranda egy asztalon hagyott. – Nos, ez ad némi fényt. Hadd lássam a lábát. Miranda vonakodva hagyta, hogy a férfi felemelje, és az ölébe vegye a lábát. – Annyira ostoba vagyok! – Abbahagyná ezt? Maga a legkevésbé ostoba nőszemély az ismerőseim között. – Köszönöm. Én... jaj! – Maradjon nyugton, ne fészkelődjön. – Látni akarom, mit csinál. – Nos, ha csak nem képes teljesen kicsavarodni, akkor úgysem látja, úgyhogy meg kell bíznia bennem. – Kész van már? – Majdnem. Ujjával megragadott egy újabb üvegszilánkot, és megrántotta. A lány megdermedt a fájdalomtól. – Már csak egy vagy kettő maradt. – És ha nem szedi ki mindet? – Kiszedem. 134

– De ha mégsem? – Jóságos ég, asszony, mondtam már magának, mennyire idegesítő? A lány kis mosollyal felelte. – Igen. A férfi halvány mosollyal nézett vissza rá. – Ha valamelyiket nem veszem észre, akkor valószínűleg magától kijön pár nap múlva. Általában az üvegszilánkok kidolgozzák magukat. – Hát nem lenne jó, ha az élet is olyan volna, mint az üvegszilánkok? – jegyezte meg szomorúan a lány. Turner felpillantott. – Elrendeződne magától minden pár nap alatt? Miranda bólintott. Turner egy hosszú másodpercig a szemébe nézett, aztán visszatért a munkájához, és kihúzta a legutolsó üvegszilánkot. – Tessék. Hamarosan teljesen rendbe jön. De nem mozdult, hogy letegye a lány lábát az öléből. – Sajnálom, hogy ilyen ügyetlen voltam. – Nem a maga hibája. Baleset volt. Vajon csak képzelődött, vagy valóban suttogott a férfi? És a tekintete olyan gyengédnek tűnt. Miranda addig fészkelődött, míg sikerült felülnie. – Turner? – Ne mondjon semmit – szólalt meg rekedten a férfi. – De én... – Kérem! Miranda nem értette a hevességét. Nem ismerte fel a vágyat a férfi hangjában. Csak azt tudta, hogy Turner közel van hozzá, érzi a melegét, az illatát... és szeretné megízlelni. – Turner, én... – Egy szót se! – mordult a férfi, és szorosan magához húzta a lányt. Miranda keble nekifeszült a férfi izmos mellkasának. Turner

135

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA tekintete vadul fénylett, és Miranda hirtelen rájött – tudta –, hogy semmi sem állíthatja meg a férfi ajkát, amely az ő ajka felé közelít. Aztán a férfi birtokba vette az ajkát. Forrón és éhesen csókolta, vad, nyers, mindent elemésztő vággyal. Akarta őt. Miranda el sem tudta hinni. Alig volt képes annyira összeszedni a gondolatait, hogy végiggondolja ezt, mégis tudta, hogy így van. A férfi akarta őt. Ez vakmerővé tette. És nőiessé. Előhozott belőle valami mélyen eltemetett, titkos tudást, amely talán születése óta megvolt benne, és ő viszonozta a férfi csókját. Az ajka természetes varázslattal mozgott, a nyelve kinyúlt, hogy megkóstolja a férfi bőrének sós ízét. Turner keze a lány hátához préselődött, és magához szorította Mirandát. Lehanyatlottak a párnákra, és Turner teste ráborult Mirandáéra. Bizonyára megbolondult. Megvadult. Csak ez lehetett az egyetlen magyarázat, de a férfi úgy érezte, nem képes eltelni a lánnyal. A keze bejárta Miranda testét, megérintve, megmarkolva, kóstolgatva, ahol érte, és csak arra tudott gondolni, hogy akarja a lányt. Minden lehetséges módon. Fel akarta falni. Felmagasztalni. El akart veszni benne. A lány nevét suttogta, sóhajtotta a bőréhez préselt ajkával. És amikor a lány válaszul az ő nevét suttogta, Turner keze Miranda hálóingének a nyakához vándorolt, az apró gombokhoz. Mintha minden gomb elolvadt volna az ujjai alatt, míg Turnernek már csak le kellett csúsztatnia az anyagot a lány testén. Érezte a lány keblét a vékony anyagon át, de többet akart. Érezni akarta a lány teste melegét, az illatát, a bőre ízét. Az ajka lefelé haladt Miranda nyakán, követve az elegáns ívet a kulcscsontig, ahol a hálóing vonala a lány bőrével találkozott. Kissé lejjebb húzta, újabb néhány centiméternyit szabadítva fel a testéből, megízlelve a puha bőr sós ízét, beleborzongva a gyönyörbe, amikor odaért, ahol a mellkas sima felületéből kiemelkedett a keblek lágy halma. Szentséges isten, mennyire akarta őt! 136

A ruhán át rásimította tenyerét a két puha halomra, feljebb nyomva, közelebb hozva az ajkához. A lány felnyögött, és Turner alig tudta visszafogni magát, hogy fékezze a vágyát. Az ajka közelebb hajolt, a végső cél felé törekedve, míg a férfi keze besiklott a hálóing szegélye alá, felfelé a selymes lábikrán. Aztán a férfi keze elérte a lány combját, és Miranda kis híján felsikoltott. – Csitt – suttogta a férfi, és egy csókkal elhallgattatta. – Még felkelti a szomszédokat. Felébreszti a... A szüleit. Mintha leöntötték volna egy vödör hideg vízzel. – Ó, te jó isten! – Mi az, Turner? – kérdezte zihálva a lány. – Ó, te jó isten! Miranda! – mondta ki a lány nevét elborzadva. Mintha csak aludt volna, és álmot látott, aztán felébredt, és... – Turner, én... – Hallgasson – suttogta rekedten, és olyan erővel gördült le róla, hogy a szőnyegen kötött ki. – Ó, te jó isten! – mondta, aztán megismételte. – Te. Jó. Isten. – Turner? – Keljen fel. Fel kell kelnie. – De... A férfi lenézett rá, ami nagy hiba volt. A lány hálóinge még mindig fel volt tűrve a csípőjéig, és a lába... jóságos ég, ki gondolta volna, hogy ilyen szép és hosszú... és ő meg akarta... Nem. Megborzongott a saját tiltása erejétől. – Menjen, Miranda – préselte ki a szavakat. – De én nem... Talpra rántotta a lányt. Nem különösebben vágyott rá, hogy megfogja a kezét. Nem bízott benne, hogy uralkodni tud magán, ha bárhol megérinti, bármilyen kevéssé romantikus módon is. De el kellett távolítania a lányt. Minél előbb.

137

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Menjen! – parancsolt rá. – Az isten szerelmére, ha van egy kis józan esze, menjen. Ám a lány csak ott állt, döbbenten bámulva rá. A haja zilált volt, az ajka feldagadt, és Turner majd' belehalt, annyira kívánta. Szentséges isten, még mindig akarta. – Ez nem fog többé megtörténni – jelentette ki a férfi, feszes hangon. A lány nem felelt. Turner aggódva nézte az arcát. Istenem, add, hogy ne sírjon, kérlek. A férfi mereven, mozdulatlanul állt. Ha megmozdul, talán megérinti a lányt. Nem volna képes parancsolni magának. – Jobb lesz, ha felmegy – mondta halkan. Miranda hevesen bólintott, és kiszaladt a szobából. Turner az ajtóra bámult. Szentséges ég! Mit akart tenni? 1819. június 12. Nem találok szavakat. Egyáltalán.

138

8.fejezet

Turner másnap reggel gyötrő fejfájással ébredt, aminek semmi köze nem volt az alkoholhoz. Azt kívánta, bárcsak a konyak volna az oka. Az pokolian könnyű eset volna ehhez képest. Miranda. Mi az ördögöt is képzelt ő? Semmit. Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem gondolkodott. Vagy ha mégis, nem a fejével. Megcsókolta Mirandát. A pokolba is, hiszen jóformán felfalta! És nehéz lenne olyan nőt találni egész Angliában, aki kevésbé volna megfelelő tárgya a vonzalmának, mint Miss Miranda Cheever. A pokol tüzén fog égni ezért. Ha rendesebb ember volna, valószínűleg feleségül venné a lányt. Egy fiatal nő ennél jóval kevesebbért is elveszítheti a jó hírét. De nem látta senki, győzködte egy halk hang belülről. Nem tudja senki, csak ők ketten. És Miranda nem fog egy szót sem szólni. Nem az a típus. Ő pedig nem egy rendesebb ember. Leticia gondoskodott róla. Megölte mindazt, ami jó és kedves volt benne. De a józan esze még megmaradt. És semmiképpen nem engedi, hogy ismét Miranda közelébe menjen. Egy hiba esetleg még érthető lenne. Kettő már tönkretenné őt. Három pedig... Te jó isten, még csak gondolnia sem szabad háromra.

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Távolságtartásra van szüksége. Ez az. Ha távol tartja magát Mirandától, akkor nem esik kísértésbe, a lány pedig elfeledi az ő titkos találkozásukat, és talál magának egy rendes fickót, akihez hozzámehet. Ahogy elképzelte a lányt egy másik férfi karjában, viszolygást érzett, magát is meglepve. De úgy vélte, csak azért, mert még kora reggel van, ő pedig fáradt, és csak pár órával azelőtt még ő maga csókolta a lányt, és... És lehet még vagy ezer különböző oka, ám egyik sem elég fontos, hogy tovább foglalkozzék vele. Mindenesetre kerülnie kell a lányt. Talán el kellene utaznia a városból. Eltűnni. Elutazhatna vidékre. Különben sem szándékozott hosszasan Londonban időzni. Kinyitotta a szemét, és felnyögött. Hát nincs benne semmi önuralom? Miranda egy tapasztalatlan húszéves csitri. Nem olyan, mint Leticia, aki járatos az összes női praktikákban, és használni is akarja őket a maga javára. Miranda csábító volna, de nem ellenállhatatlan. Turner elég erős jellem volt, hogy ne veszítse el a fejét a társaságában. Ennek ellenére, valószínűleg jobb lesz, ha nem laknak ugyanabban a házban. És ha már változtat az életmódján, talán ideje volna szemügyre venni az idei év társasági hölgyeit. Sok diszkrét ifjú özvegyasszony volt közöttük. Túl sokáig volt hölgy társaság nélkül. És ha egy férfi el akar felejteni egy nőt, legjobban teszi, ha keres magának egy másikat. – Turner elköltözik. – Mi? Miranda éppen virágokat rendezgetett egy porcelánvázában. Csak az ügyes keze, meg valami hallatlan szerencse mentette meg attól, hogy az értékes antik darab szilánkokra ne robbanjon a padlón. – Már el is ment – folytatta Olivia megvonva a vállát. – Az inasa most pakolja a holmiját.

140

Miranda végtelenül óvatosan visszatette a vázát az asztalra. Vett néhány mély lélegzetet, aztán amikor már biztos volt benne, hogy képes beszélni anélkül, hogy megremegne a hangja, megkérdezte: – Elutazik a városból? – Nem, nem hiszem – válaszolt Olivia, és ásítva letelepedett a heverőre. – Nem akart ilyen sokáig a városban maradni, úgyhogy most kibérel magának egy saját lakást. Kivesz egy saját lakást? Miranda küzdött a mellét marokra szorító érzés ellen. Kivesz egy saját lakást. Csak hogy távol kerüljön tőle. Ez megalázó lett volna, ha nem ennyire szomorú. Vagy lehet, hogy egyszerre volt mindkettő. – Valószínűleg jobb is így – folytatta Olivia, aki nem vette észre barátnője szomorúságát. – Azt mondja ugyan, hogy soha többé nem akar megházasodni... – Azt mondta? – dermedt meg Miranda. Hogy lehetséges, hogy ő ezt nem tudta? Azt ugyan tudta, hogy Turner kijelentette, most nem keres magának feleséget, de hát csak nem úgy értette, hogy soha életében? – Ó, igen – válaszolt Olivia –, a múltkor mondta. Nagyon elszántnak tűnt. Azt hittem, anyánk idegrohamot kap. Ami azt illeti, kis híján elájult. – A te anyád? – Miranda ezt nem könnyen tudta elképzelni. – Nos, nem, de ha nem lennének ilyen erősek az idegei, akkor bizonyára elájult volna. Miranda általában kedvelte a barátnője csapongó előadásmódját, de most legszívesebben megfojtotta volna. – Szóval – mondta Olivia, és sóhajtva elhelyezkedett a heverőn –, bár azt mondta, hogy nem akar újra megnősülni, biztos vagyok benne, hogy később majd meggondolja magát. Egyszerűen csak túl kell jutnia a gyászon. – Kis szünetet tartott, és Mirandára pillantva fanyarul tette hozzá: – Vagy annak a hiányán. Miranda feszesen elmosolyodott. Annyira feszesen, hogy nem is volt benne biztos, egyáltalán mosolynak lehet-e nevezni.

141

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – De bármit mondjon is – folytatta Olivia, hátradőlve és behunyva a szemét –, az biztos, hogy addig nem talál magának menyasszonyt, amíg itt lakik. Te jó ég, hogy is udvarolhatna bárki is egy apa, anya és két kishúg jelenlétében? – Kettő? – Nos, hát egy, persze, de te is annak számíthatsz. Az biztos, hogy nem viselkedhet úgy, ahogy szeretne, ha te is jelen vagy. Miranda nem tudta, sírjon vagy nevessen. – És, még ha nem is választ hamarosan menyasszonyt magának – tette hozzá Olivia –, esetleg tarthat szeretőt. Az bizonyára segít neki elfelejteni Leticiát. Mirandának fogalma sem volt, erre mit válaszoljon. – És azt végképp nem teheti meg, amíg itt lakik. Olivia kinyitotta a szemét, és felkönyökölt. – Úgyhogy mindenképpen így a legjobb. Nem gondolod? Miranda bólintott. Mert ezt várták tőle. Mert túlságosan döbbent volt, hogy sírjon. 1819. június 19. Már egy hete elment, és én magamon kívül vagyok. Ha csak úgy elköltözött volna, azt még megbocsátanám. De egyszer sem jött vissza! Nem keresett meg. Nem küldött levelet. És bár hallok pletykákat, hogy itt-ott megjelenik társasági eseményeken, én még sosem láttam. Ha én ott vagyok egy eseményen, akkor ő nem jön el. Egyszer azt hittem, őt látom a terem túloldalán, de nem vagyok benne biztos, mivel csak a hátát láttam, távozóban. Nem tudom, mit tehetnék. Én nem kereshetem fel. Ez rendkívül helytelen volna. Lady Rudland még Oliviának is megtiltotta, hogy meglátogassa. Turner az Albanyban lakik, ahová kizárólag úriemberek léphetnek be. Sem család, sem özvegyek.

142

– Mit fogsz felvenni a Worthington-bálra ma este? – kérdezte Olivia, cukrot rakva a teájába. – Az ma este van? Miranda erősebben szorította a teáscsészéjét. Turner megígérte neki, hogy részt vesz a Worthington-bálon, és táncol vele. Csak nem fogja megszegni az ígéretét. Ott lesz. És ha nem... Egyszerűen gondoskodnia kell róla, hogy ott legyen. – Én a zöld selyemruhámat veszem fel – jelentette ki Olivia. – Ha csak te nem akarod a zöld ruhádat viselni. Nagyon jól áll neked a zöld. – Úgy gondolod? – kérdezte Miranda, és kihúzta magát. Hirtelen nagyon fontosnak érezte, hogy a lehető legjobban nézzen ki. – Ühüm. De az nem volna jó, ha ugyanazt a színt viselnénk mindketten, úgyhogy hamarosan el kell döntened. – Te mit javasolsz? Miranda nem volt teljesen tájékozatlan a divatot illetően, de nem volt hozzá olyan jó érzéke, mint Oliviának. Olivia félrehajtott fejjel tanulmányozta a barátnőjét. – A te színeiddel jó lenne, ha valami élénkebb színt vehetnél fel, de mama szerint még túlságosan fiatalok vagyunk. De talán... Felpattant, felkapott egy halványzöld párnát egy közeli székről, és Miranda álla alá tartotta. – Hmmm. – Kárpitozni akarsz? – Ezt tartsd – utasította Olivia, aztán pár lépést hátralépett, közben bosszúsan felszisszenve, amikor véletlenül beleakadt az asztal egyik lábába. – Igen, igen – mormolta, a kanapé karfájára támaszkodva, hogy visszanyerje az egyensúlyát. – Tökéletes. Miranda lepillantott, aztán újra felnézett. – Egy párnát kell felvennem? – Nem. Te veszed fel a zöld selyemruhámat. Az ugyanez a szín. Megkérjük Annie-t, hogy igazítsa rád. 143

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – De akkor mit veszel fel te? – Ó, bármit – legyintett Olivia. – Valami rózsaszínt. Az urak mindig megőrülnek a rózsaszíntől. Azt mondják, olyan vagyok benne, mint egy cukorka. – És te nem bánod, ha úgy nézel ki, mint egy cukorka? Miranda gyűlölte volna. – Nem bánom, hogy úgy gondolják – javította ki Olivia. – Ettől én irányíthatok. Előnye is van annak, ha alábecsülik az embert. De neked... – megrázta a fejét –, neked valami visszafogottabb kell. Valami elegánsabb. Miranda kiitta az utolsó kortyot a teáscsészéjéből, aztán felállt, és lesimította a ruhája finom muszlin anyagát. – Megyek, felpróbálom – mondta –, hogy legyen ideje Annie-nak megcsinálni. És el kell intéznie egy fontos levelet is... Turner ráébredt, amint ügyetlen ujjakkal a kravátliját kötötte, hogy sokkal több és mélyebb rosszindulat van benne, mint azt gondolta volna. Vagy száz dolgot talált, amit elátkozhatott, mióta aznap délután megkapta Mirandától azt az átkozott levelet. De elsősorban önmagát átkozta, és ami tisztesség még maradt benne. Részt venni a Worthington-bálon a legnagyobb ostobaság volt – valószínűleg a legnagyobb szamárság, amit tehetett. De nem szeghette meg a csitrinek tett ígéretét, még ha az ő érdekében tette volna is. Ördög és pokol. Ismét megnézte a levelet. Megígérte a lánynak, hogy táncol vele, ha nem lesz táncpartnere, igaz? Nos, ez nem lehet probléma. Egyszerűen csak gondoskodnia kell róla, hogy a lánynak több partnere legyen, mint amennyit akar. Hogy ő legyen annak az átkozott bálnak a királynője. Ha már részt kell vennie ezen az elátkozott bálon, esetleg szemügyre vehetné a fiatal özvegyeket. Ha szerencséje van, Miranda 144

látja majd, kit tüntet ki az érdeklődésével, és ő is másutt keresgél majd. Összerándult. Nem tetszett neki a gondolat, hogy elszomorítsa a lányt. Hiszen, a pokolba is, kedveli a csitrit. Mindig is kedvelte. Megrázta a fejét. Nem fogja elszomorítani. Legalábbis nem nagyon. Különben is, majd kárpótolja érte. Bálkirálynő, emlékeztette magát, amint beszállt a kocsijába, és megacélozta magát a nagyon kimerítőnek ígérkező este előtt. Bál. Király. Nő. Olivia azonnal észrevette Turnert, amint belépett. – Ó, nézd csak! – mondta, könyökével oldalba bökve Mirandát. – Itt a bátyám. – Igazán? – kérdezte Miranda elfúló lélegzettel. – Ühüm. Olivia kihúzta magát, és összevonta a szemöldökét. – Most, hogy jobban belegondolok, már ezer éve nem láttam. Te igen? Miranda szórakozottan megrázta a fejét, és nyakát nyújtogatva próbálta felfedezni Turnert. – Ott van – közölte vele Olivia –, épp Duncan Abbott-tal beszélget. Kíváncsi vagyok, miről beszélhetnek. Mr. Abbott elég sokat foglalkozik a politikával. – Valóban? – Ó, igen. Én is szívesen beszélgetnék vele, de ő valószínűleg nem volna hajlandó politikáról beszélgetni egy nővel. Nagyon bosszantó. Miranda már éppen egyetértően bólintott volna, amikor Olivia ismét összevonta a szemöldökét, és bosszús hangon megszólalt. – Most pedig Lord Westholme-mal beszélget. – Olivia, joga van azzal beszélgetni, akivel csak akar – válaszolta Miranda, de magában ő is bosszankodott, amiért Turner nem megy oda hozzájuk.

145

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Tudom, de először ide kéne jönnie, hogy köszönjön nekünk. Végül is családtagok vagyunk. – Nos, legalábbis te. – Ne butáskodj. Te is családtag vagy, Miranda. Olivia ajka felháborodott o betűt formált. – Most nézz oda. Elment az ellenkező irányba. – Ki az a férfi, akivel beszél? Nem ismerem. – Ashbourne hercege. Ördögien jóképű fickó, nem gondolod? Azt hiszem, eddig külföldön volt. Vakáción a feleségével. Ha jól tudom, nagyon odavannak egymásért. Miranda arra gondolt, ez jó jel, hogy legalább egy társaságbeli házasság boldog. Igaz, Turner akkor sem fogja megkérni az ő kezét, ha még arra sem hajlandó, hogy átvágjon a báltermen, és köszönjön neki. Bosszúsan összevonta a szemöldökét. – Elnézést, Lady Olivia. Azt hiszem, ez az én táncom. Olivia és Miranda felnézett. Egy jóképű fiatalember állt mellettük, akinek a nevét egyikük sem tudta felidézni. – Ó, hogyne – mondta Olivia sietve. – Milyen csacsi vagyok, hogy elfelejtettem. – Azt hiszem, hozok magamnak egy pohár limonádét – jelentette ki mosolyogva Miranda. Tudta, hogy Olivia mindig kellemetlenül érzi magát, amikor elmegy táncolni, és egyedül hagyja őt. – Biztos vagy benne? – Menj csak. Menj. Olivia kilibegett a táncparkettre, Miranda pedig elindult az inas felé, aki a limonádét töltögette. Szokás szerint, csak vagy félig telt meg a táncrendje. És hol volt Turner, ha szabad kérdeznie, miután megígérte neki, hogy táncol vele, ha nincs partnere? Rettenetes ember. Valahogy jólesett magában elítélni a férfit, még ha félszívvel tette is. Miranda félúton járt a limonádés pulthoz, amikor egyszer csak erős férfikezet érzett a könyökén. Turner? Megpördült, de 146

csalódottan látta, hogy egy idegen fiatalember áll előtte, akinek halványan ismerősnek tűnt az arca. – Miss Cheever? Miranda bólintott. – Megörvendeztetne ezzel a tánccal? – Hogyne, miért is ne, de nem hiszem, hogy bemutattak minket egymásnak. – Ó, bocsásson meg, kérem. Westholme vagyok. Lord Westholme? Nem ő az az úriember, akivel Turner pár perce beszélt? Miranda rámosolygott, de magában füstölgött. Sosem hitt igazán a véletlenekben. Lord Westholme kiváló táncosnak bizonyult, akivel Miranda könnyedén siklott körbe a táncparketten. Amikor a zene véget ért, a férfi elegánsan meghajolt, és a terem szélére kísérte Mirandát. – Köszönöm a táncot, Lord Westholme – mondta udvariasan Miranda. – Én köszönöm, Miss Cheever. Remélem, hamarosan ismét lesz szerencsém. Miranda észrevette, hogy Lord Westholme-nak sikerült a limonádétól a lehető legtávolabb vezetnie. Amikor Oliviának azt mondta, hogy szomjas, csak füllentett, de mostanra majd' elepedt a szomjúságtól. Sóhajtva jött rá, hogy kénytelen lesz ismét átfurakodni a tömegen. Ám még két lépést sem tett, amikor egy másik elegáns, rendkívül jó kiállású fiatalember lépett eléje. Azonnal felismerte. Mr. Abbott volt az, a politikai érdeklődésű úriember, akivel Turner ugyancsak társalgott. Miranda pillanatokon belül ismét a táncparketten találta magát, és egyre bosszúsabb lett. Nem, mintha bármi hibát találhatott volna a partnereiben. Ha már Turner úgy vélte, muszáj megvesztegetnie néhány fiatalembert, hogy táncoljanak vele, legalább jóképű, jól nevelt urakat választott. Ennek ellenére, amikor Mr. Abbott kivezette a táncparkett szélére, és Miranda észrevette, hogy Ashbourne hercege tart felé, a lány menekülőre vette a dolgot. 147

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Vajon azt hitte a férfi, hogy benne nincs büszkeség? Azt képzelte, örül neki, ha ráveszi a barátait, hogy felkérjék táncolni? Megalázó volt ez az egész. És ami még rosszabb volt, hogy a férfi bizonyára azért szervezte be a barátait, hogy neki ne kelljen Mirandával táncolnia. Könnyek gyülekeztek a szemében, és hogy ne az egész társaság szeme láttára fakadjon sírva, Miranda kirohant az üres folyosóra. Nekitámaszkodott a falnak, és nagy kortyokban nyelte a levegőt. A férfi elutasítása tőrként hasított belé. Vagy puskagolyóként. És halálpontosan a szívébe talált. Ez nem olyan volt, mint azokban az években, amikor a férfi még gyermekként tekintett rá. Akkor Miranda még legalább azzal vigasztalhatta magát, hogy Turner nem tudja, mit veszít. De most már tudta. Pontosan tudta, mit veszít, csak épp fikarcnyit sem törődött vele. Miranda nem maradhatott a folyosón egész este, de nem akart még visszatérni a partiba sem, így kisétált a kertbe. Csak egy kicsi zöld terület volt, de ízlésesen megtervezett, és szépen rendben tartott. Miranda leült a kert sarkában egy kőpadra, amely a ház felé nézett. Nagy üvegajtók nyíltak a bálteremre, és a lány percekig figyelte a zene ütemére keringő hölgyeket és urakat. Szipogott, és lehúzta az egyik kesztyűjét, hogy a kezével megtörölhesse az orrát. – Országomat egy zsebkendőért – mondta felsóhajtva. Talán rosszullétet kellene színlelnie, és hazamenni. Próbaként köhögött párat. Talán valóban beteg. Igazán nincs értelme, hogy tovább maradjon. A cél az volt, hogy szép legyen, barátságos és elbűvölő. Ez pedig ma este semmi esetre sem fog neki sikerülni. És akkor egy arany villanást látott. Aranyosan fénylő hajat, pontosabban szólva. Turner volt az. Természetesen. Miért ne jönne Turner éppen akkor, amikor ő egyedül ül, szánnivalóan magányosan? A férfi kilépett a kertbe vezető franciaablakon. Egy hölggyel a karján. 148

Valami fura gombóc nőtt a torkában, és Miranda nem tudta, nevessen vagy sírjon. Hát nem menekülhet semmi megaláztatástól? Elakadó lélegzettel a pad szélére húzódott, ahol jobban elrejtették az árnyékok. Ki volt az a nő? Már korábban is látta. Lady Hogyis-hívják. Özvegy, úgy hallotta Miranda, nagyon-nagyon gazdag és független. Az igazat megvallva, nem tűnt sokkal idősebbnek, mint Miranda. Bocsánatkérést mormolva, amit ő sem gondolt komolyan, Miranda hegyezte a fülét, hogy kihallgassa a beszélgetésüket. De a szél a másik irányba vitte a hangjukat, úgyhogy csak alig kivehető beszédfoszlányokat hallott. Végül, miután a hölgy, mintha azt mondta volna: „Nem vagyok benne biztos”, Turner lehajolt, és megcsókolta. Mirandának összetört a szíve. A hölgy mormolt valamit, amit a lány nem hallott, majd visszatért a bálterembe. Turner a kertben maradt, és csípőre tett kézzel, megfejthetetlen arckifejezéssel bámult fel a holdra. Menjen innen, sikoltatta volna neki legszívesebben Miranda. Menjen! Addig nem mozdulhatott, amíg a férfi el nem ment, pedig nem vágyott másra, mint hogy hazamenjen, és összekuporodjon az ágyán. És talán soha többé ne keljen fel. De úgy tűnt, erre pillanatnyilag nincs lehetősége, úgyhogy még távolabb húzódott a padon, próbált még jobban elrejtőzni az árnyékban. Turner hirtelen felé kapta a fejét. A fene! Meghallotta. A férfi összehúzta a szemét, és tett néhány lépést feléje. Aztán behunyta a szemét, és lassan megcsóválta a fejét. – A fenébe, Miranda – mondta felsóhajtva. – Kérem, mondja, hogy nem maga az. Egészen eddig olyan jól alakult az este. Sikerült teljesen elkerülnie Mirandát, sikerült végre megismerkednie a bájos özvegy Lady Bidwell-lel, aki alig volt huszonöt éves, sőt még a pezsgő is egészen jó volt. 149

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Ám az istenek láthatóan nem voltak hozzá kegyesek. Itt van Miranda. Ül egy padon, és őt nézi. Feltehetően látta azt is, amikor ő megcsókolta az özvegyet. Szent isten. – A fenébe, Miranda – mondta felsóhajtva –, kérem, mondja, hogy nem maga az. – Nem én vagyok. A lány próbált büszkének tűnni, de a hangjában volt valami üresség, ami a férfi szívébe hatolt. Turner egy pillanatra behunyta a szemét, mert, a fenébe is, a lánynak nem lett volna szabad itt lenni. Neki pedig nem hiányoztak ezek a komplikációk az életébe. Miért nem lehetett minden egyszerű és könnyű? – Mit keres itt? – kérdezte. Miranda kissé megvonta a vállát. – Friss levegőre vágytam. A férfi még pár lépést tett felé, míg végül őt is éppen úgy eltakarták az árnyékok, mint a lányt. – Utánam kémkedett? – Azt hiszem, túl nagy véleménnyel van magáról. – Utánam kémkedett? – ismételte meg a férfi. – Nem, szó sincs róla – vágott vissza a lány dühösen. – Nem alacsonyodom le odáig. Legközelebb alaposabban nézzen körül a kertben, mielőtt hódításra indul. A férfi karba tette a kezét. – Nehezen tudom elhinni, hogy a jelenlétének a kertben nincs semmi köze hozzám. – Akkor árulja el nekem – csattant fel Miranda –, ha követtem magát, hogy juthattam el egészen eddig a padig anélkül, hogy észrevett volna? Turner nem válaszolt, főleg, mivel a lánynak igaza volt. Beletúrt a hajába, aztán megragadott és alaposan megrántott egy hajfürtöt, így vezetve le a dühét. – Még kitépi tövestül – jegyezte meg Miranda, szándékosan közömbös hangon. 150

Turner vett egy mély lélegzetet, és elengedte a haját. Aztán szinte nyugodt hangon megkérdezte a lánytól: – Mi ez az egész, Miranda? – Mi ez az egész? – ismételte meg Miranda, felemelkedve a padról. – Még hogy mi ez az egész? Hogy merészeli ezt kérdezni tőlem? Amikor egy álló hétig nem vesz rólam tudomást, és úgy kezel, mint valami szégyenletes dolgot, amit a szőnyeg alá kell söpörni. Amikor azt képzeli rólam, olyan kevés büszkeség szorult belém, hogy majd örülök a felbérelt barátainak, akik táncolnak velem. Amikor maga olyan önző, durva és képtelen arra, hogy... A férfi a lány szájára tapasztotta a kezét. – Az ég szerelmére, halkabban. Ami a múlt héten történt, az helytelen volt, Miranda. És bolondság volt magától számon kérni az ígéretemet, és arra kényszeríteni engem, hogy ma itt megjelenjek. – De megtette – suttogta a lány –, eljött. – Eljöttem – vágott vissza Turner –, mert szeretőt keresek. Nem feleséget. A lány hátrahőkölt. És csak bámult rá. Olyan hosszasan meredt a férfira, hogy Turner végül úgy érezte, a lány tekintete lyukat éget belé. Aztán végül olyan halkan, hogy szinte fájt, Miranda megszólalt: – Ebben a pillanatban nem kedvelem túlságosan, Turner. Ez megfelelt a férfinak. Éppen akkor ő maga sem kedvelte túlzottan magát. Miranda felvetette a fejét, de remegett, amint azt mondta: – Ha megbocsát, most megyek. Vár rám egy bál. Magának köszönhetően bőven van táncosom, és nem akarnám őket megbántani. Turner nézte, amint Miranda nagy léptekkel távozik. Aztán az ajtót nézte. Aztán távozott. 1819. június 20. Ma este újra láttam azt az özvegyet, miután visszamentem a bálterembe. Megkérdeztem Oliviától, ki az, és azt mondta, Katherine Bidwell a neve. Ő Pembleton grófnője. Hozzáment Lord Pembletonhoz, amikor az majdnem hatvanéves volt, és rögtön 151

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA világra hozott egy fiút. Lord Pembleton nem sokkal ezután elhalálozott, és most az özvegy rendelkezik teljes mértékben a vagyon felett, amíg a fiú nagykorú nem lesz. Okos asszony. Hogy ennyire független. Valószínűleg nem akar többé férjhez menni, ami Turnernek bizonyára tökéletesen megfelel. Muszáj volt egyet táncolnom Turnerrel. Lady Rudland ragaszkodott hozzá. És aztán, mintha már más sem hiányzott volna, félrevont, és tett valami megjegyzést a hirtelen támadt népszerűségemre. Még Ashbourne hercege is táncolt velem! (Ő mondta így, felkiáltójellel). A herceg persze házas, méghozzá boldog házasságban él, de akkor is, nem vesztegeti az idejét kis csitrikre, akik alig kerültek ki az iskolapadból. Lady R. nagyon örült, és büszke volt rám. Én pedig majdnem sírva fakadtam. Most azonban itthon vagyok, és elhatároztam, hogy kitalálok valami betegséget, hogy pár napig ne kelljen elmennem itthonról. Sőt, ha lehet, egy egész hétig. De elárulom, mi bánt a legjobban. Lady Pembletont még csak nem is tartják szépnek. Ó, nem azt mondom, hogy kellemetlen ránézni, de nem egy ragyogó gyémánt. Egyszerű barna a haja, és a szeme is. Akárcsak nekem.

152

9.fejezet

Miranda a következő hetet azzal töltötte, hogy úgy tett, mintha a görög Aiszkhülosz tragédiáit olvasta volna. Képtelen volt egy könyvre koncentrálni olyan hosszú ideig, hogy ki is olvassa, de ha már kénytelen volt néha rápillantani a szavakra egy-egy lapon, úgy gondolta, akár olyasmit is választhat, ami illik a hangulatához. Egy vígjátéktól sírva fakadt volna. Egy szerelmes történettől pedig, isten ments, halálvágya támadt volna. Olivia, aki arról volt híres, hogy szerette beleütni az orrát mások dolgaiba, kitartóan ostromolta, hogy rájöjjön Miranda morcos hangulatának az okára. Valójában csak olyankor nem faggatta, amikor próbálta jobb kedvre deríteni. Egy ilyen próbálkozás alkalmával, amikor éppen egy bizonyos grófnőről mesélt, aki kidobta a férjét a házból, amíg az bele nem egyezett, hogy az asszony vegyen négy miniatűr pudlit ölebnek, Lady Rudland kopogott az ajtón. – Ó, jól van – mondta, bedugva a fejét. – Mindketten itt vannak. Olivia, ne üljön úgy, az nem illik egy hölgyhöz. Olivia szófogadóan változtatott testhelyzetén, aztán megkérdezte: – Mi újság, mama? – Tájékoztatni szeretném magukat, hogy meghívtak minket Lady Chester otthonába egy vidéki látogatásra, a jövő hétre. – Ki az a Lady Chester? – érdeklődött Miranda, a görög drámák szamárfüles kötetét leengedve az ölébe. – Az egyik unokatestvérünk – válaszolt Olivia. – Harmad– vagy negyed-unokatestvér, nem emlékszem.

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Másod – javította ki Lady Rudland. – És mindnyájunk nevében elfogadtam a meghívást. Udvariatlanság volna, ha nem mennénk el, mivel ilyen közeli rokon. – Turner is megy? – kérdezte Olivia. Miranda gondolatban ezerszer is megköszönte barátnőjének, hogy feltette ezt a kérdést, amelyet ő nem mert. – Ajánlom neki. Túl régóta kivonja már magát minden családi kötelezettség alól – jelentette ki Lady Rudland, tőle szokatlan határozottsággal. – Ha nem jön, velem gyűlik meg a baja. – Egek – mondta Olivia kifejezéstelen arccal –, micsoda rettentő gondolat. – Nem tudom, mi baja annak a fiúnak – jegyezte meg Lady Rudland fejcsóválva –, mintha csak kerülne minket. Nem, gondolta Miranda szomorú mosollyal, csak engem. Turner türelmetlenül topogott, amíg arra várt, hogy a családja lejöjjön. Aznap délelőtt, már vagy tizenötödször azt kívánta, bárcsak ő is olyan volna, mint a társaságbeli férfiak zöme, akik vagy nem vettek tudomást az anyjukról, vagy úgy kezelték őket, mint valami pehelysúlyú személyiséget. Ám az ő anyjának sikerült valahogy elérnie, hogy ő beleegyezzen, részt vesz ezen az átkozott egész hetes összejövetelen, amelyen, természetesen, Miranda is ott lesz. Turner arra gondolt, hogy ő egy idióta. Ez a tény napról napra egyre világosabbá vált a számára. Egy idióta, aki szemmel láthatóan kihívta maga ellen a sorsot, mivel amint az anyja megérkezett az előcsarnokba, azonnal közölte vele: – Maga Mirandával utazik. Az isteneknek láthatóan beteges a humora. Turner megköszörülte a torkát. – Gondolja, anyám, hogy ez bölcs dolog? Az anyja türelmetlenül nézett rá. – Nem szándékozik elcsábítani azt a lányt, ugye? Szentséges isten! 154

– Természetesen nem. Csak éppen neki tekintettel kell lennie a jó hírére. Mit szólnak az emberek, ha mi ugyanazzal a kocsival érkezünk? Mindenki tisztában lesz vele, hogy több órát töltöttünk kettesben. – Mindenki úgy gondol kettejükre, mintha testvérek lennének. Különben is, a Chester Park előtt egy mérfölddel mindannyian találkozunk, és helyet cserélhetünk. Úgyhogy maga érkezhet az édesapjával. Nem lesz semmi probléma. Különben is, az édesapjának meg nekem, muszáj lesz diszkréten pár szót váltanunk Oliviával. – Mit csinált már megint? – Állítólag Georgina Elstert ostoba tyúknak nevezte. – Georgina Elster valóban egy ostoba tyúk. – A szemébe, Turner! A szemébe mondta! – Ez szamárság volt a részéről, de nem érdemel kétórás pirongatást. Szerintem. – Ez még nem minden. Turner felsóhajtott. Az anyja már döntött. Két óra kettesben Mirandával. Mivel érdemelte ki ezt a kínt? – Sir Robert Kentet nagyra nőtt menyétnek nevezte. – Gondolom, a szemébe. Lady Rudland bólintott. – Mi az a menyét? – Halvány fogalmam sincs, de nem hinném, hogy valami hízelgő dolog lenne. – A menyét egy nyestféle, azt hiszem – jegyezte meg Miranda, amint belépett az előcsarnokba halványkék utazóruhájában. Rámosolygott mindkettőjükre. Bosszantóan nyugodtnak látszott. – Jó reggelt, Miranda – szólalt meg pattogó hangon Lady Rudland. – Maga Turnerrel utazik. – Igazán? – kérdezte a lány elcsukló hangon, amit köhécseléssel leplezett. Turner gyerekes örömet érzett a lány elképedése miatt. – Igen. Lord Rudlandnek meg nekem pár szót kell váltanunk Oliviával. Néhány nagyon helytelen megjegyzést tett mások füle hallatára. 155

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA A lépcső felől hördülés hallatszott. Mindhárman odakapták a fejüket, és nézték, amint Olivia leereszkedik közéjük. – Szükség van erre, mama? Nem akartam semmi rosszat. Sosem neveztem volna Lady Finchcoombe-ot kiállhatatlan hárpiának, ha tudtam volna, hogy esetleg visszajut a fülébe. Lady Rudland arcából kifutott a vér. – Minek nevezted Lady Finchcoombe-ot? – Nem tudott róla? – kérdezte erőtlenül Olivia. – Turner, Miranda, azt javaslom, hogy induljanak. Pár óra múlva találkozunk. Némán tették meg az utat a várakozó fogatig, ahol Turner a kezét nyújtotta Mirandának, hogy felsegítse. A lány kesztyűs keze, mintha teli lett volna elektromossággal, amint megfogta, de a lány bizonyára nem így érezte, mivel tökéletesen érzelemmentes volt a hangja, amikor megszólalt: – Remélem, a jelenlétem nem jelent túl nagy megpróbáltatást önnek, uram. – Turner erre csak felmordult. – Nem én rendeztem így, ugye tudja? A férfi leült vele szemben. – Tudom. – Fogalmam sem volt, hogy mi... – felpillantott. – Ugye tudja? – Tudom. Anyám nagyon elszánt, hogy Oliviával válthasson pár szót. – Ó. Köszönöm, hogy hisz nekem. A férfi egy pillanatra kinézett az ablakon, ahogy a hintó mozgásba lendült, aztán Mirandára pillantott, és azt mondta: – Miranda, én nem gondolom, hogy maga megátalkodott hazudozó lenne. – Nem, persze, hogy nem – vágta rá sietve a lány –, csak nagyon dühösnek tűnt, amikor felsegített a hintóba. – A sorsra voltam dühös, Miranda, nem magára. – Ez határozott fejlődés – válaszolt a lány hidegen. – Nos, ha megbocsát, hoztam magammal olvasnivalót. Úgy helyezkedett, hogy minél jobban hátat fordítson a férfinak, és olvasni kezdett. 156

Turner várt vagy harminc másodpercet, aztán megkérdezte: – Mit olvas? Miranda megdermedt, aztán végtelen lassúsággal megfordult, mint aki egy kellemetlen kötelességnek tesz eleget. A férfi elé tartotta a könyvet. – Aiszkhülosz. Nagyon lehangoló. – Illik a hangulatomhoz. – Ó, egek, micsoda tüskés megjegyzés. – Ne legyen ilyen lekezelő, Turner. A körülményeket tekintve ez aligha illendő. A férfi felvonta a szemöldökét. – Hát ez meg egészen pontosan mit jelent? – Ez azt jelenti, hogy mindazok után, ami... ööö... történt közöttünk, a maga fensőbbséges modorának már nincs létjogosultsága. – Ez szép hosszú mondat volt. Miranda erre csak dühösen rámeredt. Ezúttal úgy tartotta a könyvet, hogy az teljesen eltakarja az arcát. Turner felnevetett, és hátradőlt, meglepődve rajta, milyen jól érzi magát. A csendes típus néha a legérdekesebb. Miranda soha nem törekedett arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, de szellemes és ékesszóló társalgó volt. Remek mulatság volt kivetni elé a horgot. És egy csepp lelkifurdalást sem érzett emiatt. Bármilyen harapósnak mutatta is magát a lány, Turner biztos volt benne, hogy legalább annyira élvezi a szellemi párbajt, mint ő. Ez az utazás végső soron talán mégsem lesz olyan pokoli. Éppen csak gondoskodnia kell róla, hogy a lányt bevonja egy ilyen szórakoztató társalgásba, és hogy közben ne bámulja túl hosszasan a száját. Nagyon tetszett neki Miranda szája. De nem akart erre gondolni. Folytatni fogja a társalgásukat, és megpróbálja ugyanolyan jól érezni magát, mint mielőtt belebonyolódtak ebbe a szerencsétlen ügybe. Hiányzott neki a régi barátsága Mirandával, és arra gondolt, ha már két órára össze voltak 157

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA zárva ebbe a kocsiba, akár meg is próbálhatja némileg helyrehozni a dolgokat. – Mit olvas? – kérdezte. – Aiszkhüloszt – nézett fel ingerülten a lány –, de ezt mintha már kérdezte volna. – Úgy értem, Aiszkhülosztól mit – rögtönzött Turner. Magában mulatott, amikor látta, hogy a lánynak előbb le kell pillantania a könyvre, mielőtt válaszol: – Az Eumeniszeket. – A férfi arca megrándult. – Magának nem tetszik? – Az a sok dühös nő? Nem hinném. Én inkább egy jó kalandos történetet választanék. – Én kedvelem a dühös nőket. – Empátiát érez irántuk? Ó, egek, ne csikorgassa a fogát, Miranda, nem örülne neki, ha el kellene mennie a fogorvoshoz, azt állíthatom. – A lány arckifejezését látva felnevetett. – Ó, ne legyen már ilyen érzékeny, Miranda! A lány dühösen nézett rá, és azt motyogta: – Nagyon sajnálom, uram – azzal alázatosan pukedlizett a hintó kellős közepén. Turnerből kitört a harsány nevetés. – Ó, Miranda – mondta, a szemét törölgetve –, maga egy kincs. Amikor végre magához tért, a lány úgy bámult rá, mint egy őrültre. Egy pillanatig arra gondolt, a karmát kimeresztve megereszt valamiféle állati üvöltést, hogy igazolja a lány sejtését, de végül csak hátradőlt, és elvigyorodott. A lány megrázta a fejét. – Nem értem magát. Turner nem válaszolt, mivel nem akarta, hogy a beszélgetésük ismét komoly területre tévedjen. Miranda újra felvette a könyvét, és ezúttal a férfi azzal foglalta el magát, hogy mérte, mennyi idő alatt lapoz a lány egyet. Amikor már ötvennél járt, elvigyorodott. – Nehéz olvasmány? Miranda lassan leengedte a könyvet, és gyilkos pillantást lövellt a férfi irányába. – Parancsol? 158

– Sok nehéz szó van benne? – A lány csak némán meredt rá. – Még egyet sem lapozott. – A lány felmordult, és határozottan új oldalra lapozott. – Angolul van, vagy görögül? – Tessék? – Ha görögül van, az megmagyarázhatja a gyorsaságát. – A lánynak elnyílt az ajka. – Vagyis inkább a lassúságát – tette hozzá a férfi vállat vonva. – Olvasok görögül! – csattant fel Miranda. – Igen, és ez elismerésre méltó teljesítmény. A lány a kezére pillantott. Olyan erővel szorította a könyvet, hogy az ízületei elfehéredtek. – Köszönöm – nyögte ki nagy nehezen. De a férfi még nem fejezte be. – Szokatlan egy hölgytől, nem gondolja? Miranda ezúttal úgy döntött, hogy nem vesz róla tudomást. – Olivia nem tud görögül – jegyezte meg csevegő hangon Turner. – Oliviának nem olyan apja van, aki egyebet sem csinál, csak görögül olvas – vágott vissza fel sem pillantva Miranda. Megpróbált az új oldal tetején lévő szavakra koncentrálni, de nem volt sok értelmük, mivel nem fejezte be az előző oldalt sem. Sőt, el sem kezdte. Kesztyűbe bújtatott ujjával kopogott a könyvön, miközben olvasást színlelt. Úgy gondolta, nem lapozhat vissza az előző oldalra anélkül, hogy a férfi észre ne venné. Bár úgysem számított túl sokat, mivel nem gondolta, hogy sikerül egyetlen sort is elolvasnia, miközben a férfi bámul rá félig leeresztett szemhéja alól. Ez rettenetes, gondolta. Elöntötte tőle a forróság, de ugyanakkor reszketett is, ráadásul halálosan bosszantotta a férfi. Abban egészen biztos volt, hogy Turner nem szándékozik elcsábítani, de ettől függetlenül nagyon csábítóan hatott rá. – Ez nagyon különös képesség. Miranda beszívta az ajkát, és felpillantott. – Igen? – Úgy olvasni, hogy közben nem mozgatja a szemét. 159

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA A lány háromig számolt, utána válaszolt: – Van, akinek nem muszáj mozgatnia a száját, miközben olvas, Turner. – Telitalálat, Miranda. Tudtam, hogy van még tűz magában. A lány körme a párnázott ülésbe vájt. Egy, kettő, három. Számoljunk tovább. Négy, öt, hat. Ha így halad, ötvenig kell elmennie, mielőtt képes volna az indulatait megzabolázni. Turner látta, hogy a lány valami ismeretlen ritmusra mozgatja a fejét, és ez felkeltette a kíváncsiságát. – Mit csinál? Tizennyolc, tizenkilenc... – Mi az? Mit csinál? Húsz. – Maga egyre bosszantóbb, Turner. – Csak kitartó vagyok. Elvigyorodott. – Éppen maga igazán értékelhetné ezt a tulajdonságot. Nos, mit csinált? Nagyon furán bólogatott a fejével. – Ha mindenáron tudni akarja – vágott vissza élesen a lány –, számoltam magamban, hogy féken tartsam az indulatomat. Turner egy pillanatig csak nézett rá, aztán megjegyezte: – Az ember beleborzong, ha arra gondol, mit mondhatott volna nekem, ha nem kezd el számolni előbb. – Kezdem elveszíteni a türelmemet. – Csak nem! – mondta a férfi megjátszott hitetlenkedéssel. Miranda ismét felvette a könyvet, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a férfit. – Ne gyötörje már azt a szegény könyvet, Miranda. Mindketten tudjuk, hogy nem olvas. – Nem hagyna végre békén? – tört ki végül a lány. – Hányas számnál tart? – Tessék? – Hányas szám? Azt mondta, számol, hogy ne bántsa meg az érzékenységemet. 160

– Nem tudom. Húsz. Harminc. Nem tudom. Abbahagytam a számolást, vagy négy sértéssel ezelőtt. – Eljutott egészen harmincig? Hazudik, Miranda. Szerintem egyáltalán nem is veszítette el a türelmét velem szemben. – De... igen – mondta fogcsikorgatva a lány. – Nem hiszem. – Áááááá! Miranda hozzávágta a könyvet. Az alaposan fejen is találta. – Jaj! – Ne kényeskedjen. – Ne parancsolgasson. – Ne provokáljon. – Nem provokáltam. – Ó, ugyan már, Turner! – Na, jól van – válaszolt a férfi durcásan, a fejét dörzsölgetve. – Provokáltam. De nem tettem volna, ha maga nem néz levegőnek. – Elnézést, de azt hittem, azt szeretné, hogy levegőnek nézzem. – Hát ezt meg honnan az ördögből veszi? Miranda szája tátva maradt a csodálkozástól. – Maga megőrült? Került, mint a pestisest az utóbbi két hétben. Még az édesanyját is elhanyagolta, csak hogy ne kelljen velem találkoznia. – Ez azért nem igaz. – Magyarázza meg az anyjának. A férfi arca összerándult. – Miranda, én azt szeretném, ha barátok lennénk. A lány a fejét rázta. Hát léteznek ennél kegyetlenebb szavak az angol nyelvben? – Az nem lehetséges. – Miért? – El kell döntenie, mit akar – jelentette ki Miranda, minden lelkierejét összeszedve, hogy a hangja ne remegjen.

161

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Nem teheti meg, hogy előbb megcsókol, aztán arra kér, legyünk barátok. Nem alázhat meg úgy, ahogy tette a Worthington-bálon, hogy aztán kijelentse, kedvel engem. – El kell felejtenünk, ami történt – mondta a férfi halkan. – Tovább kell lépnünk, ha nem a barátságunk kedvéért, akkor a családom miatt. – És maga képes rá? – kérdezte Miranda. – Képes mindent elfelejteni? Mert én nem. – Ó, dehogynem – jelentette ki a férfi egy kissé túl könnyedén. – Én nem vagyok olyan nagyvilági ember, mint maga, Turner – válaszolt Miranda, aztán keserűen hozzátette: – Vagy olyan sekélyes. – Én nem vagyok sekélyes, Miranda – vágott vissza Turner –, csak józanul gondolkodom. Isten látja lelkemet, legalább egyikünknek muszáj. A lány szeretett volna valamit mondani. Szeretett volna valami megsemmisítő válasszal visszavágni, amivel kettévágta volna a férfit, amitől elállt volna a szava, és szánalmas, reszkető kupacba omlott volna össze. De nem jutott az eszébe semmi. Dühös könnycseppek égették belülről a szemét, és még abban sem volt biztos, hogy egy dühös pillantást képes vetni a férfira, ezért elfordította a tekintetét. A házakat számolta amint elsuhantak az ablaka előtt, és azt kívánta, bárcsak másutt lenne. Bárcsak valaki más lenne! És ez volt a legrosszabb, mert egész életében, bár a legjobb barátnője szebb, gazdagabb és befolyásosabb volt, mint ő, Miranda sosem szeretett volna más lenni, mint aki volt. Turner élete során csinált már olyan dolgokat, amikre nem volt büszke. Túl sokat ivott, és egy felbecsülhetetlen értékű szőnyegre hányt. Szerencsejátékot játszott olyan pénzzel, amivel nem is rendelkezett. Egyszer még az is megesett, hogy olyan nemtörődöm módon meghajtotta a lovát, hogy az sántított egy hétig. 162

De még sosem érezte magát olyan mélyen, mint most, amikor Miranda profilját nézte, amint a lány eltökélten az ablak felé fordult. Szándékosan elfordulva tőle. A férfi hosszú ideig nem szólalt meg. Elhagyták Londont, aztán a külvárost, ahol az épületek egyre ritkábban álltak, majd kiértek a tágas, nyílt mezők közé. A lány egyszer sem nézett rá. Tudta. Figyelte őt. Így végül, mivel képtelen volt elviselni ebben a némaságban még egy órát, vagy fontolóra venni, pontosan mit is jelent ez a némaság, Turner megszólalt. – Nem akarom megbántani, Miranda – mondta csendesen –, de én tudom, amikor valami nem jó ötlet. És magával cicázni rendkívül rossz ötlet. A lány nem fordult felé, de megkérdezte: – Miért? A férfi hitetlenkedve bámult rá. – Hát mit gondol, Miranda? Nem törődik a jó hírével? Ha beszélni kezdenek rólunk, magának vége. – Vagy el kell vennie engem – válaszolt Miranda halkan, gúnyosan. – Amit nem szándékozom megtenni. Ezt tudja. – Aztán némán átkozta magát. Ez nagyon szerencsétlenül hangzott. – Senkit nem akarok feleségül venni – magyarázta. – Maga ezt is tudja. – Amit tudok – vágott vissza a lány, leplezetlen dühvel a tekintetében –, az... Aztán elhallgatott. Szorosan összezárta a száját, és karba fonta a kezét. – Mi az? – kérdezte a férfi. Miranda ismét az ablak felé fordult. – Úgysem értené meg. – Majd hozzátette: – És meg sem hallgatna. Megvető hangja olyan fájdalmas volt a férfi számára, mintha szögeket vertek volna a körme alá. – Ó, kérem. A duzzogás nem illik magához. Miranda megpördült.

163

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – És hogy kellene viselkednem? Mondja meg nekem, mit kellene éreznem? A férfi ajka mosolyra húzódott. – Hálát? – Hálát? Turner pimaszul hátradőlt. – Elcsábíthattam volna magát, tudja. Könnyedén. De nem tettem. A lánynak hallhatóan elakadt a lélegzete. Amikor megszólalt, gyilkos indulattal mondta: – Maga undorító, Turner. – Csak az igazat mondom. És tudja, miért nem mentem tovább? Miért nem fejtettem le magáról a hálóingét, fektettem le és tettem magamévá ott a kanapén? A lánynak elkerekedett a szeme, és a lélegzete hallhatóan felgyorsult. Turner tudta, hogy durva, és, igen, undorító, de nem tudott megálljt parancsolni magának. Nem tudott kevésbé durván fogalmazni, mert, a fenébe is, a lánynak meg kellett értenie. Meg kellett értenie, hogy kicsoda Turner valójában, hogy mire képes, és mire nem. És most – ez. Turner képes volt megtenni ezt a tiszteletre méltó dolgot a lányért, és az még csak nem is hálás érte? – Majd megmondom – sziszegte a lánynak. – A maga iránti tiszteletből álltam meg. És mondok még valamit... Elhallgatott, káromkodva, és a lány kérdőn nézett rá, provokálva, mintha csak azt mondaná: Még csak azt sem tudja, mit mondjon. De épp ez volt a gond. Ő nagyon is tudta, és már majdnem kimondta, hogy mennyire kívánta őt. Hogy, ha bárhol másutt vannak, nem a szülei házában, nem biztos benne, hogy megállt volna. Nem volt benne biztos, hogy képes lett volna megállni. De Mirandának nem kellett ezt tudnia. Jobb, ha nem tudja. Semmi szükség rá, hogy ilyen hatalma legyen Turner felett. – Ha hiszi, ha nem – dünnyögte, inkább csak magának –, nem akartam tönkretenni a jövőjét. – A jövőmet csak bízza rám – válaszolt Miranda mérgesen. – Tudom, hogy mit csinálok. 164

A férfi megvetően felhorkant. – Maga húszéves, és azt képzeli, hogy tud mindent. – A lány dühösen nézett rá. – Amikor én húszéves voltam – jelentette ki vállat vonva Turner –, én is azt gondoltam, hogy mindent tudok. A lány tekintete szomorú lett. – Én is azt hittem – jegyezte meg halkan. Turner igyekezett figyelmen kívül hagyni a gyomrát kínos görcsbe rántó bűntudatot. Még abban sem volt biztos, miért érez bűntudatot, és valójában nevetséges volt ez az egész. Nem volna szabad hagynia, hogy bűntudatot ébresszenek benne, amiért nem vette el a lány ártatlanságát. De csak annyit tudott kinyögni: – Valamikor még megköszöni nekem. A lány hitetlenkedve meredt rá. – Úgy beszél, mint az anyja. – Most meg gorombáskodik. – És még hibáztat érte? Úgy kezel, mint egy gyereket, amikor nagyon jól tudja, hogy már nő vagyok. A bűntudat érzése egyre erősödött a férfiban. – Én magam döntök a dolgaim felől – jelentette ki a lány dacosan. – Szó sincs róla. – Turner előrehajolt, és fenyegetően csillant a szeme. – Különben nem engedte volna, hogy lehúzzam a ruháját a múlt héten, és megcsókoljam a keblét. A lányt a szégyen sötét pírja öntötte el, és a hangja megremegett, amikor vádlón azt felelte: – Ne próbálja elhitetni velem, hogy ez az én hibám. Turner behunyta a szemét, és mindkét kezével beletúrt a hajába. Tisztában volt vele, hogy valami nagy-nagy ostobaságot mondott az imént. – Természetesen nem a maga hibája, Miranda. Kérem, felejtse el, amit mondtam. – Ahogy azt is felejtsem el, hogy maga megcsókolt – mondta a lány színtelen hangon. – Igen.

165

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA A férfi rápillantott, és valami végtelen közönyt látott a lány tekintetében, amilyet még soha nem látott sem a pillantásában, sem az arcán. – Ó, istenem, Miranda, ne nézzen így. – Ne tegye ezt, ne tegye azt – tört ki a lány. – Felejtse el ezt, ne felejtse el azt. Döntse el végre, Turner. Nem tudom, mit akar. És azt hiszem, maga sem. – Kilenc évvel idősebb vagyok magánál – mondta mérgesen a férfi. – Ne beszéljen velem ilyen lekezelően. – Nagyon sajnálom, fenség. – Ne csinálja ezt, Miranda. A lány arcát, amely eddig keserű volt, és zárkózott, most hirtelen elárasztotta az érzelem. – Ne akarja megmondani nekem, hogy mit tegyek! Gondolt valaha is arra, hogy én akartam, hogy megcsókoljon? Hogy akartam, hogy megkívánjon? És kíván, tudja maga is. Nem vagyok olyan naiv, hogy el tudná velem hitetni, hogy nem így van. Turner csak bámult rá, és azt suttogta: – Maga nem tudja, mit beszél. – De igen! Miranda tekintete lángolt, reszkető kezét ökölbe szorította, és a férfit elfogta egy szörnyű előérzet, hogy ez volt a mindent eldöntő pillanat. Minden ettől a pillanattól függött, és anélkül, hogy arra gondolt volna, mit fog mondani a lány, és ő mit fog válaszolni, tudta, hogy ez az egész nem végződhet jól. – Pontosan tudom, mit beszélek – jelentette ki Miranda. – Akarom magát. A férfi teste megfeszült, a szíve hevesen vert, de nem hagyhatta, hogy ez folytatódjon. – Miranda, maga csak azt képzeli, hogy akar engem – mondta sietve. – Még sosem csókolt meg mást, és... – Ne bánjon velem ilyen lekezelően. A férfi szemébe nézett, izzott a vágytól a tekintete. – Tudom, mit akarok. Magát. 166

Turner zihálva lélegzett. Megérdemelte volna, hogy szentté avassák azért, amit mondani készült. – Téved. Ez csak egy múló rajongás. – A fenébe! – tört ki a lány. – Hát vak maga? Süket, néma és vak? Ez nem múló rajongás, maga idióta! Szeretem magát. Ó, te jó isten! – És ne is próbálja azt mondani, hogy ez csak egy gyerekkori lángolás, mert nem az. Valaha talán az volt, de már nem az. Turner egy szót sem szólt. Csak ült, mint egy félkegyelmű, a lányra meredve. – Én... ismerem az érzéseimet, és szeretem magát, Turner. És ha szorult magába csak egy parányi tisztesség, akkor mond valamit, mert én már elmondtam mindent, amit csak lehetett, és nem bírom ezt a csendet, és... ó, az ég szerelmére! Legalább pislogjon egyet! De a férfi még arra sem volt képes.

167

10.fejezet

Két nappal később Turner még mindig valamiféle kábulatban járkált. Miranda nem is próbált beszélni vele, még csak a közelébe sem ment, de néha azon kapta, hogy a férfi őt nézi, megfejthetetlen arckifejezéssel. A lány tudta, hogy felzaklatta, mivel Turner még arra sem volt képes, hogy másfele nézzen, amikor találkozott a tekintetük. Csak bámult rá még pár pillanatig, aztán pislogott egyet, és elfordult. Miranda egyre azt remélte, hogy egyszer majd bólint. Ám a hétvége nagy részét sikerült úgy eltölteniük, hogy sosem voltak egyszerre egy helyen. Ha Turner kilovagolt, Miranda sétálgatott a pálmaházban. Ha Miranda a kertben kószált, Turner kártyázott. Nagyon civilizált volt ez az egész. Nagyon felnőttes. És, gondolta Miranda néha, nagyon fájdalmas. Még az étkezések közben sem látták egymást. Lady Chester büszke volt a házasságszerző tehetségére, és mivel az elképzelhetetlen volt, hogy Turner és Miranda romantikus kapcsolatba bonyolódhatna, nem ültette egymás mellé őket. Turnert mindig egy csapat szép fiatal lány vette körül, Mirandának pedig gyakran az a szerep jutott, hogy őszülő özvegyembereket szórakoztasson. Lady Chester feltehetően nem sok reményt fűzött hozzá, hogy Miranda egy jó partit csináljon. Ellenben Olivia, mindig három rendkívül jóképű fiatalember társaságában ült. Egy volt a jobb oldalán, egy a balon, a harmadik pedig vele szemben, az asztal túloldalán.

Miranda sok mindent megtudott a köszvény gyógyításának házi módszereiről. Lady Chester azonban a szerencsére bízta egy általa tervezett program párosítását. Ez az évente ismétlődő kincsvadászat volt. A vendégek két fős csapatokban kutattak. És mivel minden vendég célja az volt, hogy megházasodjon, vagy viszonyt kezdjen valakivel (az illető családi állapotától függően, természetesen), minden csapatot egy férfi és egy nő alkotott. Lady Chester minden vendég nevét felírta egy cédulára, aztán az összes hölgyet elhelyezte egy zacskóban, az urakat pedig egy másikban. Éppen belenyúlt az egyik zacskóba. Mirandát hányinger kerülgette. – Sir Anthony Waldove és... – Lady Chester beletúrt a másik zacskóba – Lady Rudland. Miranda megkönnyebbülten sóhajtott. Csak ekkor vette észre, hogy eddig visszatartotta a lélegzetét. Bármit megtett volna, csak hogy Turnerrel kerüljön egy párba – és azért is, hogy ezt elkerülje. – Szegény mama – súgta a fülébe Olivia. – Sir Anthony Waldove igazán nagyon buta. Mamának kell mindent csinálnia. Miranda az ajkához emelte az ujját. – Nem hallok. – Mr. William Fitzhugh és... Miss Charlotte Gladdish. – Te kivel szeretnél egy párba kerülni? – kérdezte Olivia. Miranda megvonta a vállát. Ha nem Turner mellé kerül, akkor teljesen mindegy. – Lord Turner és... Lady Olivia Bevelstoke. Hát nem kedves? Már öt éve játsszuk ezt, és ez az első fivér-nővér csapat. Miranda ismét szabadon lélegzett. Nem is tudta eldönteni, csalódott vagy megkönnyebbült. Oliviának azonban nem voltak kétségei a saját érzései felől. – Quel katasztrófa – motyogta jellegzetes tört franciaságával. – Itt ez a sok úriember, nekem meg be kell érnem a bátyámmal. Mikor lesz legközelebb ilyen alkalom, hogy egyedül kószálhatok egy fiatalemberrel? Pech, én mondom neked, átkozott pech.

169

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Rosszabb is lehetne – jegyezte meg gyakorlatiasan Miranda. – A jelen lévő urak nem mindnyájan... khm... úriemberek. Legalább tudod, hogy Turner nem próbál majd letámadni. – Ez csekély vigasz, meg kell, hogy mondjam. – Livvy... – Csitt, épp most szólították Lord Westholme-ot. – És a párja... – trillázott Lady Chester – Miss Miranda Cheever. Olivia oldalba bökte. – Milyen szerencsés vagy. Miranda csak vállat vont. – Ó, ne légy már ilyen életunt – pirongatta Olivia. – Hát nem isteni? Én a bal lábam odaadnám, ha helyet cserélhetnék veled. Tényleg, miért nem cserélünk helyet? Nem tiltják a szabályok. És te végül is kedveled Turnert. Túlságosan is, gondolta borúsan Miranda. – Nos? Benne vagy? Ha csak nem nézted ki magadnak te is Westholme-ot. – Nem – válaszolta Miranda, igyekezvén leplezni az aggodalmát. – Egyáltalán nem. – Akkor csináljuk meg – mondta izgatottan Olivia. Miranda nem tudta, hogy kapva kapjon-e az alkalmon, vagy fusson a szobájába, és rejtőzzön el a szekrényben. Semmiképpen nem tudott valami jó ürügyet találni, hogy visszautasítsa Olivia kérését. Livvy nyilván tudni akarná, miért nem akar Miranda kettesben maradni Turnerrel. És akkor mit mondhatna neki? Épp most közöltem a bátyáddal, hogy szeretem, és félek, hogy most gyűlöl engem? Nem maradhatok kettesben Turnerrel, mert félek, hogy esetleg leteper? Nem maradhatok vele kettesben, mert félek, hogy én teperem le? Már a gondolatára is a nevetés kerülgette Mirandát. Vagy a sírás. De Olivia várakozóan nézett rá, azon a csak rá jellemző módon, amit úgy hároméves korában fejlesztett ki, és Miranda rájött, hogy 170

nem számít, mit mond, vagy tesz, a végén úgyis Turnerrel egy párban találja magát. Nem arról volt szó, hogy Olivia el lett volna kényeztetve, bár persze el volt, talán, egy kicsit. Éppen csak, ha Miranda ki akart volna bújni a dolog alól, olyan kitartó és alapos vallatásnak lett volna kitéve, hogy a végén bizonyára bevallott volna mindent. És akkor kénytelen lett volna elhagyni az országot. Vagy legalábbis elbújni egy ágy alá. Egy hétre. Úgyhogy csak felsóhajtott. És bólintott. És a kék égre gondolt a felhők felett, meg a dolgok jó oldalára, de úgy döntött, hogy pillanatnyilag egyiknek sem látja sok jelét. Olivia megragadta a kezét, és megszorította. – Ó, Miranda, köszönöm! – Remélem, Turner nem bánja – jegyezte meg Miranda óvatosan. – Ó, ő nem fogja bánni. Valószínűleg inkább térden állva mond hálát a szerencséjéért, hogy nem kell egy egész délutánt velem töltenie. Szerinte én egy elkényeztetett fruska vagyok. – Dehogy. – De igen. Gyakran mondogatja nekem, hogy példát vehetnék rólad. Miranda meglepetten fordult Olivia felé. – Valóban? – Ühüm. De Olivia figyelme már visszatért Lady Chesterhez, aki folytatta a hölgyek és urak párokba rendezését. Amikor befejezte, az urak felemelkedtek, hogy megkeressék a párjukat. – Miranda meg én helyet cseréltünk – kiáltotta Olivia, amikor Turner odaért hozzá. – Nem bánod, ugye? A férfi azt felelte: – Hát persze, hogy nem – de Miranda nem tett volna rá egy lyukas garast sem, hogy igazat mond. Végül is mit felelhetett volna? Nem sokkal ezután megérkezett Lord Westholme, és bár megpróbálta udvariasan elrejteni, látszott rajta, mennyire örül a cserének. 171

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Turner egy szót sem szólt. Olivia meglepett pillantást vetett Mirandára, de az úgy tett, mintha nem venné észre. – Itt van az első nyom – kiáltotta Lady Chester. – Az urak legyenek szívesek ide fáradni, hogy átvegyék a borítékokat. Turner és Lord Westholme a szoba közepére sétált, aztán pár pillanat múlva visszatért a makulátlan fehér borítékokkal. – Kint nyissuk ki – mondta Olivia Lord Westholme-nak, csintalan mosolyt vetve Turnerre és Mirandára. – Nehogy kihallgasson minket valaki. A többi versenyző is láthatóan hasonlóan gondolta, mert egy pillanattal később Turner és Miranda egyedül találta magát a helyiségben. A férfi mély lélegzetet vett, és csípőre tette a kezét. – Nem én akartam cserélni – jelentette ki sietve Miranda –, hanem Olivia. – Turner felvonta a szemöldökét. – Így igaz! – bizonygatta Miranda. – Livvy érdeklődik Lord Westholme iránt, és különben is, szerinte maga úgy gondolja, hogy ő egy elkényeztetett fruska. – Valóban az. Abban a pillanatban Miranda nem érzett túl sok kedvet ahhoz, hogy ezt megvitassa, de azért annyit mondott: – Nem tudhatta, mit csinál, amikor minket összehozott egy párba. – Maga visszautasíthatta volna a cserét – jegyezte meg a férfi jelentőségteljesen. – Ó! És milyen alapon? – kérdezte bosszúsan Miranda. A férfinak nem kellett volna ennyire zokon vennie, hogy végül egy párba kerültek. – Mit javasolt volna, hogyan magyarázzam el neki, hogy nem tölthetjük együtt a délutánt? Turner nem felelt, nem volt rá megfelelő válasza. Egyszerűen csak sarkon fordult, és nagy léptekkel kiment a teremből. Miranda egy pillanatig csak nézte, aztán amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a férfinak nem áll szándékában megvárni őt, bosszúsan szusszant egyet, majd utánasietett. 172

– Turner, lassítson egy kicsit! A férfi megtorpant, és eltúlzott mozdulataival érzékeltette türelmetlenségét a lány iránt. Amikor Miranda odaért mellé, a férfi bosszús, unott arccal nézett rá. – Igen? – kérdezte vontatott hangon. Miranda igyekezett fékezni az indulatát. – Nem viselkedhetnénk legalább udvariasan egymással? – Én nem haragszom magára, Miranda. – Nos, akkor nagyon jól színleli. – Frusztrált vagyok – jelentette ki a férfi, olyan hangon, amellyel érezhetően meg akarta botránkoztatni a lányt. Aztán hozzátette: – Olyan okokból is, amit nem is tudna elképzelni. Miranda el tudta képzelni, és gyakran el is képzelte, úgyhogy elpirult. – Bontsa ki a borítékot, legyen szíves – motyogta. A férfi átnyújtotta neki, és a lány feltépte. – A következő útbaigazítást egy miniatűr nap alatt találják – olvasta. Turnerre pillantott, a férfi azonban még csak rá sem nézett. Nem kifejezetten fordította el a fejét, csak éppen a semmibe bámult, azt a benyomást keltve, mintha legszívesebben valahol másutt lett volna. – Az üvegházban a narancsliget – jelentette ki Miranda, aki szinte már azon a ponton volt, hogy nem érdekli, a férfi részt vesz az egészben vagy sem. – Mindig is úgy gondoltam, hogy a narancsok úgy néznek ki, mintha apró napok volnának. Turner kurtán bólintott, és a karjával intett, hogy Miranda mutassa az utat. De volt valami udvariatlan és lekezelő a mozdulataiban, úgyhogy Miranda legszívesebben a fogát csikorgatta volna dühében, amint nagy léptekkel megindult a férfi előtt. Egyetlen szó nélkül kimasírozott a házból, az üvegház irányába. Turner már alig várja, hogy véget érjen ez az átkozott kincsvadászat, nem igaz? Nos, a legnagyobb örömmel tesz eleget a kívánságának. Ő elég okos, ezeket a rejtvényeket pedig nem lehet túl nehéz 173

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA megfejteni. Egy órán belül már mindketten a saját szobájukban lehetnek. És valóban, találtak egy rakás borítékot egy narancsfa alatt. Turner szó nélkül felemelt egyet, és átadta Mirandának. Miranda némán feltépte a borítékot, elolvasta a rejtvényt, aztán odanyújtotta a férfinak. A rómaiak segítenek megtalálni a következő útbaigazítást. Ha a férfit esetleg bosszantotta Miranda némasága, nem adta semmi jelét. Egyszerűen összehajtotta a papírlapot, és unott várakozással tekintett a lányra. – Egy boltív alatt van – jelentette ki magától értetődően Miranda. – A rómaiak használták először az építészetben a boltívet. Több is van a kertben. Úgy is volt, tíz perccel később megszereztek egy újabb borítékot. – Nem tudja, hány rejtvényt kell megfejtenünk, mielőtt végeznénk? – kérdezte Turner. Ez volt az első mondat, amely elhagyta az ajkát, mióta a kincsvadászatba kezdtek, és ez is arra vonatkozott, hogy vajon mikor szabadulhat meg tőle. Miranda összeszorította a fogát a sértés hallatán, megrázta a fejét, és felbontotta a borítékot. Meg kell őriznie a nyugalmát. Ha hagyja, hogy a férfi csak egy parányi rést is ejtsen az álarcán, akkor teljesen szétesik. Közömbösséget erőltetve a vonásaira, széthajtotta a papírt, és felolvasta: Vadászniuk kell a következő útbaigazításra. – Gondolom, valami vadászattal kapcsolatos dolog – jegyezte meg Turner. Miranda felvonta a szemöldökét. – Úgy döntött, hogy részt vesz? – Ne kicsinyeskedjen, Miranda. Miranda bosszúsan felszusszant, és úgy döntött, hogy nem vesz tudomást a férfiról. – Van egy kis vadászház keletre. Körülbelül tizenöt percbe telik, amíg odaérünk. – És hogy talált erre a vadászházra? 174

– Elég sokat sétáltam. – Gondolom, amikor én bent voltam a házban... Miranda nem látta semmi okát annak, hogy cáfolja ezt az állítást. Turner a távolba kémlelt. – Gondolja, hogy Lady Chester olyan messzire küldene minket a főépülettől? – Eddig még mindig igazam volt — vágott vissza Miranda. – Az igaz – vont vállat unottan Turner. – Akkor vezessen. Vagy tíz perce haladtak az erdőben, amikor Turner kétkedve felpillantott az elsötétülő égboltra. – Úgy tűnik, esni fog – jegyezte még szűkszavúan. Miranda követte a tekintetét. A férfinak igaza volt. – Mit akar csinálni? – Most? – Nem, a jövő héten. Persze, hogy most, maga tökfilkó. – Tökfilkó? – A férfi elmosolyodott. Ragyogó fehér foga szinte elvakította a lányt. – Megsebzett. Miranda összehúzott szemmel nézett rá. – Most hirtelen miért kedves hozzám? – Kedves lettem volna? – mormolta a férfi, megsértve a lányt. – Ó, Miranda – folytatta a férfi lekezelő sóhajjal –, talán szívesen vagyok kedves magához. – Vagy nem. – De talán mégis – ismételte nyomatékosan Turner. – Csak maga néha megnehezíti ezt. – Talán – jelentette ki ugyanolyan arrogánsan Miranda – esni fog, úgyhogy jobb lesz, ha indulunk. Az égzengés elnyomta az utolsó szavait. – Talán igaza van – válaszolt Turner, aggodalmasan pillantva fel az égre. – A házhoz, vagy a vadászházhoz vagyunk közelebb? – A vadászházhoz. – Akkor siessünk. Nem szeretnék az erdőben lenni, amikor villámlani kezd.

175

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Miranda ezzel nem tudott vitatkozni, úgyhogy sietni kezdett a vadászház felé. Ám alig haladtak tíz métert, amikor hullani kezdtek az első esőcseppek. Még tíz métert mentek, amikor szakadni kezdett az eső. Turner megragadta a lány kezét, és rohanni kezdett, maga után vonszolva a lányt az ösvényen. Miranda botladozva igyekezett a nyomában, azon tűnődve, mi értelme rohanniuk, amikor máris bőrig áztak. Pár perccel később ott álltak a kétszobás vadászház előtt. Turner megragadta az ajtógombot, és megpróbálta elfordítani, de az ajtó nem nyílt. – A pokolba! – motyogta. – Be van zárva? – kérdezte Miranda vacogó fogakkal. A férfi kurtán bólintott. – Most mit csinálunk? Turner nem felelt, csak nekivetette a vállát az ajtónak. Miranda az ajkába harapott. Ez biztosan fájt. Megpróbált kinyitni egy ablakot, de az is zárva volt. Turner ismét nekifeszült az ajtónak. Miranda a ház oldalához került, és egy másik ablakkal próbálkozott. Némi erőlködés után sikerült felcsúsztatnia. Abban a pillanatban hallotta, hogy Turner beesik az ajtón. Miranda egy pillanatig fontolóra vette, vajon ennek ellenére bemásszon-e, de aztán úgy döntött, nagylelkű lesz, és újra lehúzta az ablakot. Ha már a férfi ilyen önfeláldozóan betörte az ajtót, a legkevesebb, hogy elhiteti vele, ő a királyfi a fehér lovon, aki megmentette. – Miranda! A lány visszaszaladt a ház elé. – Itt vagyok. Beszaladt a házba, és becsukta maga mögött az ajtót. – Mi az ördögöt csinált ott kint? – Sokkal kedvesebb voltam magához, mint azt képzelné – dünnyögte a lány, és most azt kívánta, bárcsak mégis bemászott volna az ablakon. 176

– Tessék? – Csak körülnéztem – válaszolt a lány. – Nagyon megsérült az ajtó? – Nem nagyon. De a keresztpánt eltört. Miranda arca megrándult. – Megsérült a válla? – Nem vészes. Lefejtette magáról a vizes kabátját, és egy fogasra akasztotta a falon. – Vegye le a... – Miranda köpenye felé intett. – Bármi legyen is a neve annak, amit visel. Miranda maga köré fonta a karját, és megrázta a fejét. Turner türelmetlenül nézett rá. – Egy kicsit elkésett ezzel a lányos szemérmeskedéssel. – Bárki bejöhet. – Kétlem – válaszolt Turner. – Szerintem valamennyien biztonságos melegben vannak Lord Chester dolgozószobájában, és azt a sok vadfejet bámulják, amivel a falat kidekorálta. Miranda igyekezett figyelmen kívül hagyni a torkában növekvő gombócot. Elfelejtette, milyen lelkes vadász Lord Chester. Gyorsan körülnézett a szobában. Turnernek igaza volt. Nem látott egyetlen fehér borítékot sem. Nem volt valószínű, hogy bárki is hamarosan megtalálja őket, és úgy tűnt, az eső se szándékozik hamarosan elállni. – Kérem, nyugtasson meg, hogy maga nem tartozik azon hölgyek közé, akik a szemérmességet választják az egészséggel szemben. – Nem, természetesen. Miranda kibújt a köpenyéből, és felakasztotta a férfi kabátja mellé. – Tud tüzet gyújtani? – kérdezte. – Feltéve, hogy van száraz fa. – Ó, kell, hogy legyen itt valahol. Végül is ez egy vadászház. – Reménykedve nézett Turnerre. – Nem szeret a legtöbb férfi melegben lenni vadászat közben?

177

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Vadászat után – javította ki a férfi szórakozottan. – És a legtöbb férfi, gondolom, Lord Chestert is beleértve, eléggé lusta, úgyhogy inkább választja a rövid utat a főépületig, mint hogy vegye a fáradságot, és itt rakjon tüzet. – Ó. Miranda egy pillanatig mozdulatlanul állt, és figyelte, amint a férfi jár-kel. Aztán megszólalt: – Megnézem a másik szobában, van-e valami száraz ruha, amit felvehetünk. – Jó ötlet. Turner utánanézett, amint a lány kiment a szobából. Az eső a lány testére tapasztotta az ingét, és a férfi látta a teste meleg rózsaszínjét a nedves anyagon át. Ágyéka, amely hihetetlenül átfagyott a vizes ruhában, most forrónak és súlyosnak tűnt. Turner elkáromkodta magát, amint beütötte a lábujját egy ládába, amikor felemelte a tetejét, tűzifa után kutatva. Drága jó úristen, hát mit tett ő, amivel kiérdemelte ezt? Ha papírt és tollat nyomnak a kezébe, hogy megtervezze a legtökéletesebb kínzási módot, akkor sem lett volna képes ezzel előállni. Pedig igencsak élénk volt a képzelete. – Itt találtam fát! Turner Miranda hangját követve átment a másik szobába. – Ott van – mutatott a lány egy halom farönkre a kandalló mellett. – Gondolom, Lord Chester szívesebben használja ezt a kandallót, amikor itt van. Turner szemügyre vette a hatalmas ágyat, amelyet puha takarók és süppedős párnák borítottak. Volt egy alapos gyanúja, miért kedvelte Lord Chester ezt a szobát jobban, és az elképzelésében sehol sem szerepelt a kissé testes Lady Chester. Azonnal tett egy rönköt a kandallóba. – Nem gondolja, hogy inkább a másik szobában kellene befűtenünk? – kérdezte Miranda. Ő is észrevette a hatalmas ágyat. – Ezt láthatóan többet használták. Veszélyes lehet egy elzáródott kéményt használni. 178

Miranda lassan bólintott, és látszott rajta, nagyon igyekszik, hogy ne mutassa, milyen kényelmetlenül érzi magát. Tovább kutatott száraz ruhanemű után, miközben Turner a tűzzel foglalatoskodott. Ám csak néhány szúrósnak tűnő régi takarót talált. Turner figyelte, amint a lány a vállára terítette az egyiket. – Kasmír? – kérdezte a férfi vontatott hangon. A lány szeme elkerekedett. Láthatólag nem vette észre, hogy a férfi őt nézi. Turner elmosolyodott, vagyis inkább csak elhúzta a száját, kivillantva a fogát. Lehet, hogy Miranda kényelmetlenül érzi magát, gondolta, de a fenébe, ő is! Talán azt hiszi a lány, hogy neki könnyebb? Hiszen, az ég szerelmére, Miranda közölte vele, hogy szereti! Mi az ördögnek tette ezt? Hát nem tud semmit a férfiakról? Lehetséges volna, hogy a lány nem érti, mi az egyetlen dolog, ami garantáltan megrémíti őt? Nem akarta, hogy a lány rábízza a szívét. Nem akarta vállalni a felelősséget. Volt már házas. Az ő szívét összetörték, megtaposták és a szemétbe hajították. A legkevésbé sem vágyott arra, hogy valaki más szívéért felelős legyen, főleg, ha ez a valaki Miranda. – Inkább vegye magára az ágytakarót – jegyezte meg vállat vonva Turner. Az bizonyára kényelmesebb, mint amit a lány talált. De Miranda megrázta a fejét. – Nem akarom összegyűrni. Nem akarom, hogy bárki megtudja, hogy itt jártunk. – Ó, igen – jegyezte meg a férfi undokul. – Még feleségül kellene vennem, nem igaz? A lány olyan sebzetten nézett rá, hogy a férfi kénytelen volt bocsánatot kémi tőle. Te jó isten, kezd olyan emberré válni, akit még ő sem kedvel különösebben. Nem akarta megbántani Mirandát. Épp csak azt akarta... A pokolba, fogalma sem volt, mit akar. Alig tudott tíz percre előre gondolkodni, és csak arra volt képes koncentrálni, hogy uralkodjon a kezén.

179

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA A tűzzel kezdett foglalatoskodni, és elégedetten felmordult, amikor egy parányi narancssárga lángnyelv kúszott végig egy farönkön. – Na, most csak ügyesen – mormolta, óvatosan elhelyezve egy kisebb gallyat a lángnyelv közelében. – Na, na most... és... igen! – Turner? – Sikerült meggyújtanom a tüzet – motyogta, kissé bután érezve magát az izgatottsága miatt. Felállt, és megfordult. A lány még mindig a vékonyra kopott takarót szorongatta a válla körül. – Az aztán sokat ér majd, ha egyszer átázik a vizes ingétől – jegyezte meg Turner. – Nincs túl sok választásom, nem igaz? – Ez a maga ügye, gondolom. Ami engem illet, én megszárítkozom. Kezdte kigombolni az ingét. – Talán át kéne mennem a másik szobába – suttogta Miranda. De Turner észrevette, hogy egy centit sem mozdult. Vállat vont, és levette az ingét. – Mennem kéne – suttogta ismét a lány. – Akkor menjen – válaszolt a férfi, de mosolygott. Miranda nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán újra becsukta. – Én... – elhallgatott, rémült arcot vágva. – Mit akart mondani? – Mennem kellene – és ezúttal tényleg kiment, sietős léptekkel. Turner a fejét csóválta. Nők. Ki érti őket? Először azt mondja, hogy szereti. Aztán közli, hogy el akarta csábítani. Utána kerüli két napig. Most pedig rémültnek látszik. Ismét megrázta a fejét, ezúttal gyorsabban, vizet spriccelve szét az egész szobában a hajából. Az egyik takarót a vállára terítve a tűz elé állt, hogy megszárítkozzon. De a lábára nagyon kellemetlenül tapadt a vizes nadrág. Az ajtóra pillantott. Miranda becsukta maga mögött, amikor kiment, és jelenlegi szűzies szemérmességében nem valószínű, hogy kopogás nélkül belépne. 180

Sietve lehántotta magáról a nadrágot. A tűz szinte azonnal jólesően melengetni kezdte. Ismét az ajtóra pillantott. A biztonság kedvéért leengedte a takarót, és a dereka köré csavarta. Ismét megjelent előtte a lány arckifejezése, mielőtt Miranda elhagyta a szobát. Szűzies zavar volt rajta, meg még valami más. Talán elragadtatás? Vágy? És vajon mit akart mondani? Az biztos, hogy nem azt, amit végül mondott: „Mennem kellene”. Ha akkor odalép hozzá, kezébe fogja Miranda arcát, és azt suttogja: „mondja ki”, vajon mit mondott volna? 1819. július 3. Ma csaknem ismét megmondtam neki. És azt hiszem, tudta is. Szerintem tudta, mit akartam mondani.

181

11.fejezet

Turner annyira elmerült a képzelgésben, hogy mennyire szeretné megérinteni Mirandát – bárhol és mindenhol –, hogy teljesen elfelejtette, a lány halálra fagyhat a másik szobában. Csak amikor érezte, hogy milyen jól átmelegedett, akkor jutott eszébe, hogy a lány mennyire fázhat. Átkozódva, és elmondva magát mindenféle idiótának, felállt, és nagy léptekkel az ajtóhoz ment, amelyet a lány becsukott kettejük között. Felrántotta, és újra szitkozódni kezdett, amikor meglátta, hogy a lány a padlóra kuporodva hevesen reszket. – Maga kis bolond – szólalt meg Turner –, hát meg akarja ölni magát? A lány felnézett. Tekintete elkerekedett, amint meglátta a férfit. Turner hirtelen rájött, hogy alig van rajta ruha. – A fenébe – motyogta magában, aztán dühösen megrázta a fejét, és talpra rántotta a lányt. Miranda felrezzent a kábultságból, és küzdeni kezdett. – Mit csinál? – Egy kis józan észt rázok magába. – Tökéletesen jól vagyok – jelentette ki a lány, habár a reszketése leleplezte, hogy hazudik. – Ördögöt van jól. Én majd' megfagyok, csak mióta itt beszélgetek magával. Jöjjön oda a tűzhöz. A lány vágyódva nézett a másik szobában pattogó narancssárga lángokra. – Csak ha maga itt marad.

– Rendben – válaszolta Turner. Bármit megtesz, csak a lány átmelegedjen. Nem túl gyengéd mozdulattal a megfelelő irányba lökdöste Mirandát. Miranda megállt a tűz mellett, és kinyújtotta a kezét. Elégedett nyögés hagyta el az ajkát, ami a másik szobában gyomorszájon találta Turnert. A férfi előrelépett, elbűvölve a lány nyakának sápadt, szinte áttetsző bőrétől. Miranda ismét felsóhajtott, aztán megfordult, hogy a hátát is átmelegítse. Hátrahőkölt, amint váratlanul megpillantotta a közelében álló férfit. – Azt mondta, kimegy – mondta vádlón. – Hazudtam – vont vállat Turner. – Egyáltalán nem bízom benne, hogy rendesen megszárítja magát. – Nem vagyok gyerek. Turner a lány keblére pillantott. Amint fehér ruhája a testére tapadt, jól kivehető volt sötét mellbimbója. – Láthatóan nem az. Miranda a melle elé kapta a karját. – Forduljon meg, ha nem akarja, hogy nézzem. A lány ajka elnyílt a férfi szemtelen megjegyzésétől, de azért megfordult. Turner egy hosszú pillanatig bámulta Miranda hátát. Csaknem olyan szép volt, mint a másik oldala. A nyaka finom bőrére nedvesen tapadt egy hajfürt, amelynek sikerült kiszabadulni a lány frizurájából. Mirandának olyan illata volt, mint a nedves rózsáknak, és Turnernek minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne nyúljon ki, és ne futtassa végig a kezét a lány karján. Sőt nem is a karján. A csípőjén. Vagy talán a combján. Vagy esetleg... Felgyorsult a lélegzete. – Valami baj van? – Miranda nem fordult felé, de a hangja aggodalmasan csengett. – Nincs semmi baj. Kezd már megmelegedni? 183

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Ó, igen. De amint ezt kimondta, megborzongott. Mielőtt Turner lebeszélhette volna róla magát, előrenyúlt, és kigombolta a lány szoknyáját. Miranda rémülten felkiáltott. – Sosem melegszik át, amíg ez a vizes holmi rátapad magára, akár egy jégcsap. Elkezdte lefelé húzni az anyagot. – Nem hinném... azt hiszem... ez igazán... – Igen? – Ez nagyon rossz ötlet. – Valószínűleg. A szoknya átázott halomban hullt a padlóra. Mirandán már csak vékony alsóinge maradt, amely második bőrként tapadt rá. – Ó, istenem! A lány megpróbálta eltakarni magát, de láthatóan nem tudta, hol is kezdje. Keresztbe fonta a karját, aztán az egyik kezét lejjebb csúsztatta, oda, ahol a két combja találkozott. Aztán valószínűleg rájött, hogy nem szemben áll a férfival, úgyhogy hátranyúlt, és a fenekére rakta a kezét. Turner mulatva figyelte. – Volna szíves elmenni innen? – suttogta megalázottan a lány. Turner engedelmeskedni akart. Isten látja lelkét, távozni akart. De a lába nem mozdult, és képtelen volt levenni tekintetét a lány tökéletesen formált, kerek hátsójáról, amelyet Miranda karcsú kezével takargatott. A kezével, amely még mindig reszketett a hidegtől. A férfi magában szitkozódott, amint eszébe jutott, miért is rántotta le a lány szoknyáját. – Menjen közelebb a tűzhöz – utasította Mirandát. – Ha még közelebb megyek, már benne leszek a közepén – csattant fel Miranda. – Csak menjen innen. Turner tett egy lépést hátrafelé. Jobban tetszett neki a lány, amikor éppen nem okádott tüzet. 184

– Menjen! Turner odament az ajtóhoz, és becsukta. Miranda egy pillanatig teljesen mozdulatlanul állt, aztán hagyta, hogy a takaró lecsússzon a válláról, amint a tűz elé térdelt. Turner szíve hangosan dübörgött a mellében – olyan hangosan, a férfit meglepte, hogy nem figyelmeztette a lányt a jelenlétére. Miranda felsóhajtott, és nyújtózott. Turner még jobban megkeményedett – amit korábban nem is tartott volna lehetségesnek. Miranda felemelte a nehéz, ázott fürtöket a nyakáról, és lustán körbeforgatta a fejét. Turner felnyögött. Miranda hátrakapta a fejét. – Maga zsivány! – vágta oda, dühében arról is megfeledkezve, hogy takargassa magát. – Zsivány? – kérdezte a férfi felvont szemöldökkel a régimódi szó hallatán. – Zsivány, gazember, csaló, nevezze, aminek akarja! – Nincs mentségem, attól tartok. – Ha úriember volna, most távozna. – De maga szeret engem – mondta a férfi. Maga sem volt benne biztos, miért emlékezteti erre a lányt. – Alávaló dolog, hogy ezt felhozza – suttogta Miranda. – Miért? A lány felkapta a fejét, döbbenten, hogy a férfi megkérdezte tőle. – Hogy miért szeretem? Nem tudom. Az biztos, hogy nem érdemli meg. – Nem – helyeselt Turner. – Különben sem számít. Azt hiszem, már nem is szeretem – tette hozzá sietve, csak hogy megvédje megtépázott büszkeségét. – Igaza volt. Csak kamaszos fellángolás volt. – Nem az volt. És maga nem ábrándul ki ilyen könnyen. Miranda szeme elkerekedett. Mit akar mondani a férfi? Azt akarja, hogy szeresse? 185

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Turner, mit akar? – Magát – suttogta a férfi alig hallhatóan, mintha csak nagy nehezen bírná rá magát, hogy kimondja. – Nem, nem akar – válaszolt Miranda, inkább csak félelmében. – Hiszen megmondta. Turner egy lépést tett előre. Ezért a pokolra fog jutni, de először megízleli a mennyországot. – Magát akarom – mondta. És így is volt. Erősebben, forróbban és elszántabban akarta a nőt, mint amit képes lett volna felfogni. Ez több volt, mint egyszerű vágy. Megmagyarázhatatlan volt, minden józanságot nélkülöző, de jelen volt, tagadhatatlanul. Turner lassan a lányhoz lépett. Miranda dermedten állt a tűznél. Az ajka elnyílt, a lélegzete egyre szaggatottabbá vált. – Mit akar tenni? – suttogta. – Gondolom, ez mostanra már nyilvánvaló lehet. Azzal előrehajolt, és még ugyanazzal a mozdulattal a karjába kapta a lányt. Miranda nem moccant, nem küzdött ellene. A férfi testének melege megrészegítette. Eláradt Miranda testében, megolvasztva a csontjait, merész vágyat ébresztve benne. – Ó, Turner – sóhajtotta. – Ó, igen. A férfi ajka végigsiklott a lány álla vonalán, amint gyengéden és hódolattal végigfektette az ágyon Mirandát. Abban az utolsó pillanatban, mielőtt a férfi teste ráborult volna az övére, Miranda felnézett rá, és csak arra tudott gondolni, hogy egész életében szerette Turnert, és minden gondolatával, sőt éjjel álmában is, erre a pillanatra készült. A férfi nem ejtette még ki azokat a szavakat, amelyektől Miranda szíve a magasba szárnyalt volna, de ebben a pillanatban ez sem tűnt fontosnak. Turner kék tekintete olyan izzón, olyan ragyogóan nézett rá, hogy a lány arra gondolt, egy kicsit biztosan szereti a férfi. És úgy tűnt, ez elég. Elég, hogy ez az egész lehetséges legyen. 186

Elég, hogy igazolja, ami történik. Elég, hogy amit tesz, tökéletes legyen. Miranda besüppedt a matracba, amint a férfi súlya ránehezedett. Kinyúlt, és megérintette a férfi sűrű haját. – Milyen puha – mormolta –, micsoda pazarlás. Turner felemelte a fejét, és mulatva nézett le a lányra. – Pazarlás? – Egy férfin – válaszolta félénk mosollyal Miranda. – Mint a hosszú szempillák. A nők ölnének érte. – Valóban? – vigyorgott Turner. – És mennyit érne az én szempillám? – Nagyon-nagyon sokat. – Maga ölne a hosszú szempillákért? – Ölnék magáért. – Igazán? Nem gondolja, hogy kicsit világos lenne a maga sötét hajához? Miranda játékosan meglegyintette a férfit. – Azt akarom, hogy csiklandozza az arcomat, nem azt, hogy az én arcomon nőjön, maga buta. – Butának nevezett? Miranda széles mosollyal felelt: – Igen. – Ez butaságnak tűnik? Kezével végigsimított a lány fedetlen lábán. Miranda csak a fejét rázta; elállt a lélegzete. – Hát ez? A férfi keze összezárult a lány keble fölött. Miranda felnyögött. – Igen? – Nem – nyögte ki a lány. – Hát milyennek tűnik? – Jónak. – Csak ennyi? – Csodálatosnak. – És?

187

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Miranda zihálva lélegzett. Igyekezett elterelni a figyelmét, amint a férfi mutatóujja lustán körözött a lány felágaskodó mellbimbója körül. Kimondta, ami elsőnek eszébe jutott: – Csillogó. A férfi meglepetten elmosolyodott: – Csillogó? Miranda csak bólintani tudott. A férfi teste súlyos volt, masszív és férfias, melege pedig átjárta az egész testét. Miranda úgy érezte, mintha egy szakadék szélén siklana át. Zuhant, zuhant, de nem akarta, hogy megmentsék. Magával akarta rántani a férfit is. Turner a fülét harapdálta, aztán ajka a lány vállára siklott, és fogával megrántotta az alsóinge vékony pántját. – Hogy érzi magát? – kérdezte rekedten. – Mintha égnék. – Valóban, szinte lángolt az egész teste. – Hm. Az jó. Azt szeretem. A férfi keze a selymes anyag alá kúszott, és rásimult a nő fedetlen keblére. – Ó, szentséges isten! Ó, Turner! Miranda teste ívbe feszült a férfi alatt, önkéntelenül is még jobban felkínálva neki a keblét. – Isten vagy én? – ugratta a férfi. Miranda szaggatottan válaszolta: – Én... nem... tudom. Turner az ing szegélye alá csúsztatta a másik kezét, míg el nem érte a nő lágyan ívelt csípőjét. – Az adott körülményeket tekintve – mormolta –, azt hiszem, inkább én. Miranda erőtlenül elmosolyodott. – Kérem, ne beszéljen most vallásról. Nem akarta, hogy a férfi emlékeztesse rá, amit tesz, az ellentmond minden normának, amire csak tanították a templomban, az iskolában, otthon és mindenütt. – Egy feltétellel. – Miranda kérdően tágra nyitotta a szemét. – Ha leveszi ezt az átkozott holmit. – Nem tehetem – válaszolt a lány fojtottan.

188

– Szép, puha és vagy százat fogok venni magának, de ha most nem szabadul meg tőle azonnal, csak tépett foszlányok maradnak belőle. És, mintha csak szemléltetni akarta volna hevességét, odanyomta csípőjét a lányhoz, hogy az érezze keménységét. – Nem vagyok rá képes. Nem tudom, miért. – Miranda nagyot nyelt. – De maga megteheti. Turner ajka mindent tudó mosolyra húzódott. – Nem az a válasz, amire számítottam, de természetesen elfogadom. Miranda fölé térdelt, és egyre feljebb tolta rajta az inget, amíg az átsiklott a lány keble fölött, és akkor lecsúsztatta róla a fején át. Miranda érezte a hideg levegő érintését a fedetlen bőrén, de különös módon, már nem érzett vágyat, hogy takargassa magát. Tökéletesen természetesnek tűnt, hogy a férfi láthassa, és megérinthesse teste minden négyzetcentiméterét. Turner tekintete birtoklóan pásztázta végig a lány sugárzó bőrét, és Mirandát felajzotta a férfi ádáz tekintete. Az övé akart lenni minden módon, ahogy egy nő egy férfié lehet. El akart veszni a férfi erejében és forróságában. És azt akarta, hogy a férfi is ugyanígy odaadja magát neki. Miranda felnyúlt, és tenyerét a férfi mellkasára fektette, az ujjai hegyével közben végigsimítva Turner sötét mellbimbóján. A férfi összerándult az érintéstől. – Fájt? – suttogta aggodalmasan a lány. Turner a fejét rázta. – Csinálja megint – felelte reszelős hangon. A férfi korábbi becéző mozdulatait utánozva Miranda hüvelykujja és mutatóujja közé csippentette a férfi mellbimbójának hegyét. Az megkeményedett az érintése alatt, mire a lány elmosolyodott. Mint egy gyermek, aki új játékszert fedez fel, kinyúlt, hogy játszani kezdjen a férfi másik mellével is. Turner, érezvén, hogy kezdi elveszíteni önuralmát a lány kutató ujjai alatt, sietve rátette a kezét Mirandáéra, így megbénítva azt. Egy hosszú pillanatig izzó kék 189

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA tekintetével a lányra meredt. Olyan átható volt a tekintete, hogy Miranda alig tudta megállni, hogy ne fordítsa el a pillantását, de kényszerítette magát, hogy állja a férfi tekintetét. Azt akarta, Turner tudja, ő nem fél, nem szégyelli magát, és ami a legfontosabb, komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy szereti a férfit. – Érintsen meg – suttogta Miranda. De Turner, mintha megdermedt volna, amint a lány kezét még mindig a mellére szorította. Furának tűnt. Szinte, mintha... félt volna. – Nem akarok fájdalmat okozni magának – mondta Turner rekedten. És Mirandának fogalma sem volt, mi mondatja ezt vele, de azt felelte: – Nem fog. – Én... – Kérem! – könyörgött a nő. Akarta a férfit. És most rögtön. Miranda szenvedélyes kérése végre megtörte Turner ellenállását, és a férfi felhördülve magához húzta Mirandát egy szenvedélyes csókra, aztán visszafektette az ágyra. Ezúttal ő is elnyúlt rajta, kemény teste ránehezedett a lány keblére. Turner keze kutatóan bejárta Miranda testét, miközben a férfi felhördülve mondogatta a lány nevét, és minden érintés, minden hang, mintha még jobban felkorbácsolta volna Miranda szenvedélyét. Érezni akarta a férfit. Teste minden négyzetcentiméterét. Megrántotta a férfi dereka köré tekert takarót, hogy megszabaduljon a testüket elválasztó utolsó akadálytól is. Érezte, amint a takaró lesiklik a férfiról, aztán már nem volt a helyén más, csak... Turner. Miranda lélegzete elakadt a férfi erekciójától. – Ó, istenem! A férfi felnevetett. – Nem, csak én. Arcát a lány vállgödrébe temette. – Mondtam már magának. – De maga annyira... 190

– Nagy? – mosolygott a lány vállába Turner. – Ez a maga hibája, édes. – Ó, nem. – A lány megvonaglott alatta. – Én nem okozhattam ezt. Turner erősebben a lányhoz simult. – Csitt... – De én azt akarom, hogy... – Tudom. Elhallgattatta egy forró csókkal, miközben maga sem tudta, mit is ígért éppen neki. Amint a lány ismét nyöszörögni kezdett, Turner elvonta az ajkát tőle, és forró ösvényt hagyva maga után a lány köldökéhez siklott vele. Nyelve előbb egy kört írt le körülötte, majd botrányos módon elmerült benne. A keze Miranda csípőjére simult, széttárta a két combját, előkészítve a behatolását. Meg akarta csókolni a lányt. Fel akarta falni a csókjával, de úgy gondolta, Miranda még nem készült fel ilyen intim közelségre, ezért előbb az egyik kezét csúsztatta előre... És egy ujját megmerítette a lány testében. – Turner! – kiáltott fel Miranda, és a férfi elégedetten elmosolyodott. Hüvelykujjával végigsimított a puha, rózsaszín redőkön, élvezve, hogy a lány vonaglik alatta. Erősen kellett szabad kezével tartania a csípőjét, nehogy leessen az ágyról. – Nyíljon meg előttem – nyögött fel Turner, aztán szájával újra a lány ajkára tapadt. Miranda halkan, kéjesen felsikoltott, és széttárta a combját. Turner hozzászorította gerjedelme hegyét, belemerítve a lány ölének lágy redőibe. A férfi Miranda füléhez vitte az ajkát, és belesuttogta: – Szeretkezni akarok magával. – A lány elfúló lélegzettel bólintott. – A magamévá akarom tenni. – Ó, igen, kérem. A férfi lassan haladt előre, türelmesen a lány ártatlanságával szemben. Majd' belehalt, de erős akarattal visszafogta magát. Nagyon szeretett volna erős, dühödt lökésekkel merülni a nőbe, de azzal várnia kell egy másik alkalomig. Az első alkalommal nem teheti. 191

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Turner? – suttogta a lány, és a férfi ráébredt, hogy pár másodperc óta mozdulatlan. A fogát csikorgatva lassan visszahúzódott, míg csak a férfiassága hegye maradt a nőben. Miranda megmarkolta a vállát. – Ó, ne, Turner! Ne menjen még! – Csitt. Ne aggódjon. Még mindig itt vagyok – válaszolt ismét belemerülve. – Ne hagyjon el – suttogta Miranda. – Nem hagyom. Elérte a lány szűzhártyáját, és felnyögött. – Ez fájni fog, Miranda – figyelmeztette a lányt. – Nem bánom – válaszolt Miranda, és az ujjai Turner bőrébe vájtak. – Később még megbánhatja. Kissé előbbre nyomult, finoman, amennyire csak tőle telt. Miranda teste ívbe feszült alatta, és a nevét mondta nyöszörögve. Karját szorosan Turner köré fonta, ujjai görcsösen belebelemélyedtek a férfi hátába. – Kérem, Turner! – könyörgött Miranda. – Ó, kérem, kérem! Turner nem volt képes tovább fékezni magát. Teljesen belemerült a lányba, beleremegve, amint az szorosan összezárult körülötte. Miranda azonban hirtelen megmerevedett alatta, és Turner hallotta, amint halkan felszisszen. – Sajnálom – mondta a férfi sietve. Igyekezett mozdulatlan maradni, nem törődve teste fájdalmas követelőzésével. – Sajnálom. Nagyon sajnálom. Fáj? A lány szorosra zárta a szemét, és a fejét rázta. Turner lecsókolta a lány szeme sarkában gyülekező apró könnycseppeket. – Ne hazudjon. – Csak egy kicsit – ismerte el suttogva a lány. – Inkább csak a meglepetéstől. – Mindent, megteszek, hogy jobb legyen – jelentette ki a férfi hevesen. – Ígérem. 192

Felkönyökölt, hogy ne nehezedjen a lányra, és újra mozogni kezdett – lassú, egyenletes lökésekkel, amelyek mindegyike tiszta gyönyörrel töltötte el őket. És mindvégig összeszorította az állkapcsát, arra koncentrálva, hogy uralkodni tudjon magán. Ki és be, ki és be, kántálta magában. Ha kiesik a ritmusból csak egyetlen pillanatra is, tökéletesen elveszíti az önuralmát. Ezt úgy kell csinálnia, hogy a lánynak jó legyen. Maga miatt nem aggódott – tudta, hogy ő úgyis eljut a mennybe, mielőtt véget ér az éjszaka. De ami Mirandát illeti... Turner csak azt tudta, rendkívül nagy felelősséget érez azért, hogy a lányt is örömhöz juttassa. Még sosem volt együtt egy szűzzel, úgyhogy nem tudta biztosan, ez mennyire lehetséges, de isten látja a lelkét, mindenképpen megpróbálja. Félt, hogy még a beszéd is kizökkentheti, de annyit sikerült kinyögnie: – Hogy érzi magát? Miranda kinyitotta a szemét, és pislogott. – Jól. – Meglepettnek tűnt. – Már nem fáj. – Egyáltalán nem? Miranda megrázta a fejét. – Csodásan érzem magam. És... éhesnek. Ujjait habozva végigfuttatta a férfi hátán. Turner beleborzongott a pihekönnyű érintésbe, és érezte, hogy kezdi elhagyni az önuralma. – Maga hogy érzi magát? – suttogta. – Maga is éhes? A férfi csak morgott valamit, amit a lány nem értett, és gyorsabban kezdett mozogni. Miranda valami fura lüktetést érzett a gyomrában, aztán mintha fájdalmasan megfeszült volna. A kezén és a lábán az ujjak bizseregni kezdtek, és amikor már biztos volt benne, hogy a teste millió darabkára robban szét, valami elpattant benne, és a csípőjét olyan erővel lökte fel a matracról, hogy megemelte a férfit is. – Ó, Turner! – kiáltotta. – Segítsen! A férfi kitartóan mozgott tovább. – Segítek – hörögte –, esküszöm. 193

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Aztán felkiáltott, az arca szinte fájdalmasan eltorzult, végül felsóhajtott, és lerogyott a nőre. Összefonódva hevertek percekig, izzadtan az erőfeszítéstől. Miranda élvezte a férfi ránehezedő súlyát, és valami mélységes elégedettséget érzett. Lustán simogatta a férfi haját, azt kívánva, bárcsak eltűnne körülöttük a világ. Milyen sokáig maradhatnak itt, elbújva a kis vadászházban, mielőtt hiányolnák őket? – Hogy érzi magát? – kérdezte Miranda halkan. Turner ajka fiús mosolyra húzódott. – Mit gondol, hogy érzem magam? – Jól, remélem. Turner legördült róla, félkönyékre támaszkodott, és két ujjával megemelte a lány állát. – Jól, én tudom – mondta, szándékosan hangsúlyozva az utolsó szót. Miranda elmosolyodott. Ennél jobbat nem is remélhetett. – Hogy érzi magát? – kérdezte Turner halkan, aggodalmasan összevonva szemöldökét. – Nem fáj? – Nem hinném. Kicsit megmoccant, mintha csak ellenőrizné a testét. – Talán majd később. – Egészen biztos. Miranda a homlokát ráncolta. Hát olyan sok szűz lány ártatlanságát vette már el a férfi, hogy ennyire tapasztalt? Azt mondta, Leticia gyermeket várt, amikor összeházasodtak. De aztán kizárta ezt a gondolatot a fejéből. Nem akart Leticiára gondolni. Most nem. Turner halott feleségének nem volt helye az ágyukban. Aztán hirtelen kisbabákról kezdett álmodozni. Kis szőkékről, ragyogó kék szemmel, amint örömmel mosolyognak fel rá. Egy miniatűr Turner, erre vágyott. Feltételezte, hogy egy baba esetleg rá is hasonlíthatna, megverve az ő kevésbé vonzó színeivel, de gondolatban a baba éppen olyan volt, mint Turner, az utolsó gödröcskéig az arcán. 194

Amikor végül kinyitotta a szemét, látta, hogy a férfi lebámul rá, aztán meg is érintette Miranda ajkát, ahol a sarka mosolyra húzódott – Vajon miről ábrándozott? – kérdezte, a kielégüléstől elnehezült hangon. Miranda kerülte a pillantását. Zavarban volt a saját gondolataitól. – Semmi fontosról – mormolta. – Még mindig esik? – Nem tudom – válaszolt a férfi, és felemelkedett, hogy kikukucskáljon az ablakon. Miranda meztelen testére húzta a takarót, és azt kívánta, bárcsak ne kérdezősködött volna az időjárásról. Ha az eső már elállt, vissza kell térniük a főépületbe. Mostanára már bizonyára hiányolják őket. Mondhatják, hogy menedéket kerestek az eső elől, de ez üres kifogásnak hatna, ha nem térnének vissza, amint az idő kitisztult. Turner ismét behúzta a függönyt, és Miranda felé fordult, a lány lélegzete pedig elállt a teste férfias szépségétől. Apja könyveiben látott már rajzokat szobrokról, sőt Firenzében megvette a Dávidszobor egy miniatűr mását. De egyik sem volt fogható az előtte álló, élő, lélegző férfihoz, és a lány a földre fordította tekintetét, attól tartva, hogy a férfi puszta látványa is újra elcsábítja. – Még mindig esik – mondta Turner nyugodt hangon. – De már kezd tisztulni. Fel kellene takarítanunk ezt a... rendetlenséget, hogy indulhassunk, amint eláll. Miranda bólintott. – Ideadná a ruhámat? A férfi felvonta a szemöldökét. – Most megint szégyenlős? Miranda bólintott. Talán ostobaság volt, az erkölcstelen viselkedése után, de nem volt elég nagyvilági nő, hogy meztelenül felkeljen az ágyból, ha van még valaki a szobában. Fejével a szoknyája felé intett, amely még mindig egy halomban hevert a padlón. – Volna szíves? Turner felemelte, és odaadta neki. Itt-ott még vizes volt, mert a lány nem vette a fáradságot, hogy kiterítse, de mivel elég közel volt a 195

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA tűzhöz, nem volt túl vészes. Miranda gyorsan felöltözött, és megigazította az ágyat, szorosra húzva a lepedőket, ahogy otthon a szobalányoktól látta. Nehezebb volt, mint gondolta, mivel az ágy a falhoz volt tolva. Mire kellőképpen rendbe hozták magukat is meg a házat is, az eső szitálássá enyhült. – Nem hinném, hogy a ruháink ennél jobban megáznának – mondta Miranda, amint kidugta a kezét az ablakon, hogy ellenőrizze, mennyire esik. A férfi bólintott, és elindultak visszafelé a főépületbe. Turner nem szólt, és Miranda sem bírta rávenni magát, hogy megtörje a csendet. Most mi történik? Turnernek el kell vennie feleségül? Természetesen úgy illene, és ha a férfi olyan úriember, amilyennek Miranda mindig is tartotta, akkor meg is tenné, viszont senki nem tudja, hogy kompromittálta Mirandát. Ahhoz pedig túl jól ismerte Mirandát, hogy amiatt aggódjon, a lány elmondja valakinek, hogy belekényszerítse Turnert egy házasságba. Tizenöt perc múlva a Chester-ház bejáratához vezető lépcső előtt álltak. Turner megállt, és Mirandára nézett, komoly, kutató tekintettel. – Minden rendben lesz magával? – kérdezte gyengéden. A lány pislogott. Miért kérdi ezt most tőle? – Ha már bementünk, nem fogunk tudni beszélni – magyarázta a férfi. Miranda bólintott, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni azt az ólomsúlyt a gyomrában. Valami nem volt rendben. Turner megköszörülte a torkát, és kinyújtotta a nyakát, mintha csak túl szoros volna rajta a kravátli. Ismét megköszörülte a torkát, aztán harmadszor is. – Értesít engem, ha előáll egy olyan helyzet, amikor gyorsan kell cselekednünk? Miranda ismét bólintott, és próbálta megfejteni, hogy ez kérdés volt, vagy kijelentés. Egy kicsit mindkettő, döntötte el, és nem volt benne biztos, ez számít-e. 196

Turner mély lélegzetet vett. – Egy kis időre lesz szükségem, hogy gondolkodni tudjak. – Miről? – kérdezte a lány, mielőtt még meggondolhatta volna magát. Nem kellene ennek egyszerű ügynek lennie? Mit kell még ezen meggondolni? – Főleg magamról – válaszolt a férfi kissé érdes hangon, és kissé távolságtartóan. – De hamarosan felkeresem, és mindent rendbe hozok. Nem kell aggódnia. És aztán, mivel már rosszul volt a várakozástól, és attól, hogy olyan átkozottul kezes legyen, Miranda kibökte: – El fog venni feleségül? A férfi mintha meghökkent volna a lány nyers kérdésétől, de azért kurtán azt felelte: – Természetesen. És miközben Miranda arra várt, hogy eláradjon benne az öröm, amit, tudta, éreznie kellene, a férfi hozzátette: – De nem látom semmi okát, hogy elsiessük, hacsak nem kényszerítenek rá a körülmények. Miranda nagyot nyelt, és bólintott. Egy kisbaba. A férfi továbbra is hajlandó megtenni, de nem akarja elsietni. – Ha most rögtön összeházasodnánk – mondta a férfi –, mindenki tudná, hogy muszáj volt. – Hogy magának muszáj volt – válaszolta Miranda. Turner közelebb hajolt. – Hmm? – Semmi. Túl megalázó lett volna újra kimondani. Már így is az volt. – Mennünk kellene – mondta Turner. A lány bólintott. Kezdett egészen belejönni a bólogatásba. Turner, aki mindig is úriember volt, meghajtotta a fejét, és a karját nyújtotta. Aztán bevezette a lányt a szalonba, és úgy tett, mint akinek semmi gondja a világon. 1819. július 3. 197

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA És miután a dolog megesett, Turner egyszer sem beszélt velem.

198

12.fejezet

Amikor Turner másnap hazatért, behúzódott a dolgozószobájába egy pohár konyakkal, és zavaros gondolataival. Lady Chesternél még néhány napig folytatódni fog a vendégeskedés, de Turner kitalált egy történetet valamiféle sürgős elintéznivalóról, ami miatt fel kell keresnie az ügyvédjét a városban, így korábban távozott. Bár úgy gondolta, bizonyára képes volna úgy viselkedni, mintha semmi nem történt volna, Miranda felől már nem volt ennyire biztos. A lány ártatlan volt – legalábbis korábban –, és nem szokott hozzá efféle színjátékhoz. Márpedig a hírneve érdekében mindenáron ügyelniük kellett a látszatra. Azt nagyon sajnálta, hogy nem tudta a lánynak megmagyarázni korai távozása okát. Nem gondolta, hogy Miranda megbántódott volna, végül is megmondta neki, hogy időre van szüksége, hogy gondolkodni tudjon. Azt is megmondta, hogy össze fognak házasodni. Mirandának nem lehetnek kétségei a férfi szándékait illetően, amiért pár napig töprengeni akar ezen a nem várt helyzeten. Turner tisztában volt a tettei súlyával. Elcsábított egy fiatal, hajadon hölgyet, ráadásul olyat, akit valóban kedvelt és tisztelt. És akiért Turner családja rajongott. Olyan ember létére, aki nem akart újra házasodni, Turner nyilvánvalóan nem a fejével gondolkodott. Turner felnyögött és belerogyott egy székbe. Eszébe jutottak a szabályok, amelyeket ő meg a barátai évekkel azelőtt fogalmaztak meg, amikor elhagyták Oxfordot London, meg az úri társaság örömei kedvéért. Csak két szabály volt. Nem kezdenek férjezett hölgyekkel,

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA csak ha teljesen nyilvánvaló, hogy a férjük nem bánja. Szüzekkel pedig semmi esetre sem. Soha, soha, soha ne csábíts el egy szüzet. Soha. Még egyet kortyolt az italából. Szentséges isten. Ha nőt kívánt, lett volna több tucat, aki sokkal alkalmasabb lett volna. A bájos ifjú megözvegyült grófnővel egész szépen kezdett már alakulni a dolog. Katherine tökéletes szerető lett volna, és nem kellett volna feleségül venni. Házasság. Egyszer már belevágott, szerelmes szívvel és ábrándos tekintettel. És akkor tönkretették. Valójában nevetséges volt. Anglia törvényei abszolút hatalmat adtak a házasságban a férjnek, ám ő úgy érezte, még sosem irányíthatta kevésbé az életét, mint amikor házas volt. Leticia összezúzta a szívét, és dühös, lelketlen embert csinált belőle. Turner örült, mikor az asszony meghalt. Örült. Hát mit árul el ez róla? Amikor az inas rátalált a dolgozószobájában, és akadozó hangon előadta, hogy baleset történt, és a felesége meghalt, Turner még csak nem is megkönnyebbülést érzett. A megkönnyebbülés legalább ártatlan érzés lett volna. Nem, Turner első gondolata az volt... Hála istennek! És akármilyen megvetendő személy volt is Leticia, akárhány alkalommal kívánta is Turner, bárcsak ne vette volna el, nem kellett volna emberségesebb érzéssel fogadnia a halálhírét? Vagy legalábbis nem ilyen kegyetlenül? És most... és most... Nos, őszintén szólva nem volt kedve nősülni. Így döntött, amikor Leticia összetört testét behozták a házba, és ezt az elhatározását erősítette meg a sírja fölött állva. Volt egy felesége. Nem vágyott másikra. Legalábbis nem a közeljövőben. De Leticia minden igyekezete ellenére sem ölt ki láthatóan minden jót és erkölcsöset belőle, mivel íme, azt tervezi, hogy feleségül veszi Mirandát. Tudta, hogy Miranda rendes nő, aki sosem fogja elárulni őt, de te jó ég, milyen makacs tud lenni! Turnernek eszébe jutott, amikor a 200

könyvesboltban a lány a retiküljével támadt a boltosra. Most pedig az ő felesége lesz. Az ő feladata lesz távol tartani minden bajtól. Szitkozódva ivott még egy kortyot. Nem vágyott ilyen felelősségre. Ez túl sok volt. Nyugalmat akart. Hát túl nagy kérés ez? Nem akarta, hogy önmagán kívül másért is felelős legyen. Nem akart még egyszer olyan helyzetbe kerülni, hogy vigyáznia kelljen, nehogy összetörjék a szívét. Túlságosan önző volna? Valószínűleg. De Leticia után kijár neki egy kis önzés. Bizonyosan. Másrészt viszont a házasság néhány örömteli előnnyel járhat. A bőre már attól bizseregni kezdett, hogy Mirandára gondolt. Az ágyban. Őalatta. És amikor elképzelte, mit hozhat még a jövő... Miranda. Újból az ágyban. És újból. És újból... Ki gondolta volna? Miranda. Házasság. Mirandával. És, érvelt magában, felhajtva az ital maradékát, jobban kedvelte a lányt, mint bárki mást. Az biztos, hogy sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb volt vele beszélgetni, mint bármelyik társaságbeli hölggyel. Ha már kell, hogy felesége legyen, akkor lehet akár Miranda is. Sokkal különb volt, mint bárki más. Felmerült benne, hogy nem túl romantikusan közelíti meg ezt a kérdést. Több gondolkodási időre van szüksége. Talán ideje volna lefeküdnie, és reggelre talán tisztább lesz az elméje. Sóhajtva letette a poharát az asztalra, és felállt. Aztán meggondolta magát. Ismét felvette a poharát. Még egy konyak talán segít. Másnap reggel Turner feje lüktetett, és az elméje semmivel nem volt alkalmasabb rá, hogy foglalkozzon a megoldandó problémával, mint az előző este. Természetesen még mindig azt tervezte, hogy feleségül veszi Mirandát – egy úriember nem kompromittál egy jó házból való hölgyet anélkül, hogy vállalná a következményeket.

201

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA De gyűlölte azt az érzést, hogy sürgetik. Nem számított, hogy ez az egész zűrzavar kizárólag az ő hibája volt. Azt akarta érezni, hogy mindent a saját kedve szerint intéz. Ez volt az oka, hogy amikor lement reggelihez, annyira megörült a barátja, Lord Harry Winthrop levelének. Harry azon töprengett, hogy vesz egy birtokot Kentben. Volna-e kedve Turnernek meglátogatni őt, és megosztani vele a véleményét? Turner egy órán belül kívül volt az ajtón. Csak pár napról van szó. Majd foglalkozik Mirandával, amikor visszajött. Miranda nem túlságosan bánta, hogy Turner előbb ott hagyta a vendégséget. Maga is ezt tette volna, ha teheti. Különben is, világosabban tud gondolkodni, ha a férfi nincs a közelben, és bár igazából nem túl sok választása volt – a viselkedésével megszegte neveltetése minden lehetséges szabályát, és ha nem megy hozzá Turnerhez, örökre szégyenben marad – mégis megkönnyebbülés volt az érzés, hogy legalább egy kissé uralkodhat az érzései felett. Amikor néhány nappal később visszatértek Londonba, Miranda azt várta, hogy Turner azonnal megjelenik. Nem különösebben akarta a férfit erőszakkal házasságra kényszeríteni, de egy úr mindig is úr marad, egy hölgy pedig mindig is hölgy, és ha ez a kettő egymásra talál, akkor általában házasság a vége. Turner is tudta ezt. Azt mondta, el fogja venni. És bizonyára el is akarja venni. Mirandát annyira megindította az együttlétük intimitása – bizonyára a férfi is érzett valamit. Nem lehetett csak egyoldalú az érzés – legalábbis nem teljesen. Sikerült közömbös hangon megkérdeznie Lady Rudlandtől, hol van Turner, mire az asszony úgy felelt, halvány fogalma sincs, csak azt tudja, hogy elhagyta a várost. Miranda szíve elszorult, és csak annyit tudott kinyögni: – Ó, értem – vagy valami effélét, aztán felsietett a szobájába, ahol sírni kezdett, amilyen halkan csak tudott.

202

De hamarosan felülkerekedett az optimizmusa. Arra gondolt, talán a birtokkal összefüggő sürgős ügyben utazott el a férfi. Sokáig tartott az út fel Northumberlandbe. Turner legalább egy hétig távol lesz. Eltelt egy hét. Kétségbeesés és csalódottság töltötte el Miranda szívét. Nem kérdezősködhetett Turner hollétéről, mivel a Bevelstoke családban senki nem tudott róla, hogy ők közel állnak egymáshoz. Miranda mindig is Olivia barátjának számított, nem Turnerének. Márpedig ha gyakran érdeklődik felőle, az gyanús lehet. Az pedig vitán felül állt, hogy Mirandának nem volt rá semmiféle logikus indoka, hogy maga menjen Turner szállására érdeklődni. Azzal teljesen tönkretenné a jó hírét. Most legalább a szégyene még mindig titokban maradt. Amikor azonban egy újabb hét eltelt, Miranda úgy döntött, hogy képtelen tovább Londonban maradni. Kitalált az apjának egy betegséget, és azt mondta a Bevelstoke családnak, haza kell utaznia, hogy gondoskodjék róla. Valamennyien rettenetesen aggódtak, és Mirandának volt is némi bűntudata, amikor Lady Rudland ragaszkodott hozzá, hogy az ő hintójukon utazzon, két szolgával meg egy szobalánnyal. De meg kellett tennie. Nem maradhatott tovább Londonban. Túlságosan fájdalmas volt. Pár nappal később már otthon volt. Az apja meglepődött, amikor meglátta. Nem tudott túl sokat az ifjú hölgyekről, de azt feltételezte, mindnyájan arra vágynak, hogy Londonban töltsék a báli szezont. De nem is bánta; Miranda sosem jelentett gondot. Általában még csak észre sem vette, hogy a lány a házban van. Megveregette Miranda kezét, aztán visszatért értékes kézirataihoz. Ami Mirandát illeti, majdnem sikerült meggyőznie magát, hogy örül, amiért újra otthon lehet. Hiányolta a zöld réteket, a Tóvidék tiszta levegőjét, a vidék lassú tempóját, a korai kelés, korai fekvés ritmusát. Nos, azt talán mégsem. Mivel nem volt semmi tennivalója, délig aludt, éjjel pedig fent maradt későig, és dühödten írta naplóját. Két nappal a hazaérkezése után levél jött Oliviától. Miranda mosolyogva nyitotta fel. Ez Oliviára vallott; annyira türelmetlen, 203

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA hogy rögtön küld egy üzenetet. Miranda tekintete átfutotta a levelet, Turner nevét keresve, de Olivia nem tett róla említést. Miranda nem is tudta, csalódott vagy megkönnyebbült emiatt. Visszatért a levél elejére, és olvasni kezdett. London unalmas nélküle, írta Olivia. Csak most jött rá, mennyire élvezte Miranda fanyar megjegyzéseit a társaságról. Mikor jön haza? Meggyógyult már az apja? Ha nem, legalább jobban van már? (Háromszor aláhúzva, Olivia szokása szerint.) Miranda némi lelkiismeret-furdalással olvasta ezeket a sorokat. Az apja a földszinten, a dolgozószobájában a kéziratait bogarászta, és még csak el sem tüsszentette magát. Miranda kis sóhajjal félretolta a lelkiismeretét. Összehajtotta Olivia levelét, és az íróasztala fiókjába rakta. Nem mindig bűn a hazugság, gondolta. Bizonyára megbocsátható, hogy kitalált valamit, csak hogy elszabadulhasson Londonból, ahol csak ült, és várt, és reménykedett abban, hogy Turner felbukkan. Természetesen vidéken sem tett egyebet, csak ült, és a férfira gondolt. Egyik este kényszerítette magát, hogy megszámolja, hányszor szerepel Turner neve a naplóbejegyzésében, és végtelen felháborodására, harminchárom volt a végeredmény. Ez a vidéki utazás láthatóan nem tisztította meg az elméjét. Aztán, másfél hét múlva Olivia váratlanul meglátogatta. – Livvy, te mit keresel itt? – kérdezte Miranda, a szalonba sietve, ahol a vendége várakozott. – Talán megsérült valaki? Valami baj van? – Szó sincs róla – válaszolt könnyedén Olivia. – Azért jöttem, hogy visszavigyelek. Borzasztóan hiányzol Londonban. Miranda szíve összevissza kezdett verni. – Kinek? – Nekem! – Olivia belekarolt, és a nappaliba vezette. – Te jó ég, kész katasztrófa vagyok nélküled. – Édesanyád megengedte, hogy elhagyd a várost a szezon közepén? Ezt nem hiszem el. – Sőt valósággal kituszkolt az ajtón. Rémes vagyok, mióta eljöttél. Miranda akaratlanul is felnevetett. 204

– Annyira nem lehetett rémes. – Nem viccelek. Mama mindig is mondta, hogy te jó hatással vagy rám, de szerintem ő sem tudta, mennyire, amíg el nem jöttél. – Olivia bűntudatosan mosolygott rá. – Úgy tűnik, képtelen vagyok féken tartani a nyelvemet. – Soha nem is tudtad – mosolygott Miranda, és a kanapéhoz vezette Oliviát. – Kérsz egy kis teát? Olivia bólintott. – Nem értem, miért kerülök állandóan bajba. Az, amiket én mondok, általában feleannyira sem rémes, mint amit te szoktál mondani. Neked van a leggonoszabb nyelved egész Londonban. Miranda csengetett a szobalánynak. – Nem igaz. – Ó, de mennyire. Te sokkal rosszabb vagy, mint én. Tudom, hogy te is tudod. És te soha nem kerülsz emiatt bajba. Ez rettentően igazságtalan. – Nos, én talán nem teszek olyan hangosan megjegyzéseket, mint te – válaszolt Miranda, elfojtva egy mosolyt. – Igazad van – sóhajtott fel Olivia. – Tudom, hogy igazad van, de ez akkor is rettentően bosszantó. Neked igazán szörnyű a humorod. – Ó, ugyan már. Annyira nem vagyok rémes. Olivia elnevette magát. – Ó, de igen. Turner is mindig mondja, úgyhogy ez nem csak az én véleményem. Miranda nagyot nyelt. Mintha hirtelen gombóc nőtt volna a torkában Turner neve hallatán. – Talán visszajött már a városba? – kérdezte megjátszott közömbösséggel. – Nem. Már ezer éve nem láttam. Valahol Kentben van, a barátainál. Kentben? Ennél távolabb nem is mehetne Cumberland-től anélkül, hogy elhagyná az országot, gondolta borúsan Miranda. – Már elég régóta elvan.

205

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Igen, ugye? Az is igaz, hogy Lord Harry Winthropnál van, és Harry mindig is elég vad volt, ha érted, hogy mire gondolok. Miranda attól tartott, tudja. – Biztos vagyok abban, hogy egyszerűen csak túlságosan elmerültek a bor, nők és hasonló élvezetekben – folytatta Olivia. – Biztos vagyok benne, hogy egyetlen rendes nő sincs a társaságukban. Miranda torkába ismét visszatért a gombóc. A gondolat, hogy Turner más nővel lehet, rettenetesen fájdalmas volt, különösen most, hogy már tudta, milyen közel lehet egymáshoz egy férfi és egy nő. Ő pedig mindenféle kifogásokat gyártott a férfinak – ez töltötte ki a napjait, hogy próbálta megmagyarázni Turner távollétét. Ez volt, gondolta keserűen, az egyetlen szórakozása. De sosem gondolt arra, hogy a férfi egy másik nővel lehet. Turner tudta, milyen keserű érzés, ha elárulják az embert. Hogy tehette ugyanezt vele? A férfinak ő nem kellett. Az igazság fájdalmasan belevájt a szívébe. Turner nem akarta őt, ő pedig továbbra is annyira vágyott rá, hogy az már fájt. Fizikailag. Érezte, ahogy belemar a fájdalom, és örült, hogy Olivia éppen az apja görög vázáját csodálja, mert attól tartott, különben észrevenné a fájdalmat az arcán. Valami érthetetlen mordulással felállt, és odament az ablakhoz, mintha csak a tájat csodálná. – Nos, bizonyára jól érzi magát – préselte ki magából. – Turner? – hallotta maga mögül. – Biztosan, különben nem maradna ilyen sokáig. Mama kétségbe van esve, vagyis lenne, ha nem kellene miattam még jobban aggódnia. Nos, megengeded, hogy itt maradjak nálad? Haverbreaks olyan nagy és huzatos, ha nincs otthon senki. – Természetesen – válaszolt Miranda, de nem mozdult az ablaktól még egy pár pillanatig. Amíg csak biztos nem volt abban, hogy képes Oliviára nézni anélkül, hogy sírva fakadna. Mostanában nagyon érzelmes volt. 206

– Örülök neki. Egy kicsit magányos vagyok kettesben az apámmal. – Ó, igen. Ő hogy van? Javul már, remélem. – Apa? – Miranda hálás volt, hogy a szobalány éppen ekkor lépett be, megzavarva őket. Teát rendelt tőle, aztán visszafordult Oliviához. – Khm, már sokkal jobban van. – Be fogok nézni hozzá, hogy mielőbbi gyógyulást kívánjak neki. Mama is megkért, hogy adjam át üdvözletét. – Ó, nem, inkább ne – szólt sietve Miranda. – Nem szereti, ha emlékeztetik a betegségére. Tudod, nagyon büszke. Olivia, aki sosem válogatta meg nagyon a szavait, azt felelte: – Milyen fura. – Igen, nos, ez afféle férfibetegség – rögtönzött Miranda. Olyan sokat hallott már a női betegségekről; bizonyára a férfiaknak is kell, hogy legyen olyan baja, amely csak rájuk jellemző. És ha nincs, akkor sem valószínű, hogy ezt Olivia tudná. Ám Miranda nem számolt barátnője csillapíthatatlan kíváncsiságával. – Ó, igazán? – lehelte Olivia előrehajolva. – Pontosan mi az a férfibetegség? – Nem szabad beszélnem róla – jelentette ki sietve Miranda, gondolatban bocsánatot kérve az apjától. – Nagyon szégyellné magát. – De... – És az édesanyád is nagyon haragudna rám. Ez igazán nem való ártatlan füleknek. – Ártatlan fülek? – horkant fel Olivia. – Mintha csak a te füled nem volna éppen olyan ártatlan, mint az enyém. A füle talán, ha a többi része nem is, gondolta fanyarul Miranda. – Egy szót se többet erről a témáról – jelentette ki határozottan. – Rábízom a kitűnő fantáziádra. Olivia zsörtölődött még egy kicsit, aztán végül felsóhajtott, és megkérdezte: – Mikor jössz haza? – Itthon vagyok – emlékeztette Miranda. 207

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Igen, igen, persze. Ez a hivatalos otthonod. Tudom, de biztosíthatlak róla, az egész Bevelstoke család nagyon hiányol, szóval, mikor térsz vissza Londonba? Miranda az ajkába harapott. Nyilván nem az egész Bevelstoke családnak hiányzott, különben a család egy bizonyos tagja nem időzött volna ilyen hosszasan Kentben. Mégis, ha visszatér Londonba, csak akkor tud küzdeni a boldogságáért, míg ha itt ül Cumberlandben, telesírva a naplóját, és rosszkedvűen bámulva ki az ablakon, akkor csak egy gerinctelen félkegyelműnek érzi magát. – Ha már félkegyelmű vagyok – mormolta magának –, legalább gerinces félkegyelmű legyek. – Mit mondtál? – Azt mondtam, visszamegyek Londonba – jelentette ki határozottan Miranda. – Apám már elég jól van, hogy meglegyen nélkülem. – Nagyszerű. Mikor indulunk? – Ó, mondjuk két-három nap múlva. – Miranda annyira nem volt bátor, hogy ne akarta volna pár nappal elhalasztani az elkerülhetetlent. – Be kell csomagolnom a holmimat, te pedig biztosan fáradt vagy a hosszú utazástól. – Egy kicsit. Esetleg maradnunk kellene egy hétig. Feltéve, hogy még nincs nagyon eleged a vidéki életből. Nem bánnék egy rövid pihenőt a londoni nyüzsgés után. – Rendben van – válaszolt Miranda. Turner várhat. Az biztos, hogy nem fog közben feleségül venni valaki mást, neki pedig kell egy kis idő, míg összeszedi a bátorságát. – Tökéletes. Akkor kilovagolunk ma délután? Már majd' meghalok egy jó kis vágtáért. – Remekül hangzik. Megérkezett a tea, és Miranda kitöltötte a gőzölgő italt. – Azt hiszem, egy hét éppen jó lesz.

208

Egy héttel később Miranda egészen biztos volt benne, hogy nem tud visszatérni Londonba. Soha. A havija, amely olyan pontos volt, hogy valóban havonta megjött, ezúttal elmaradt. Már Olivia látogatása előtt pár nappal meg kellett volna jönnie. Az első pár nap sikerült eloszlatnia az aggodalmát azzal, hogy bizonyára egyszerűen túlságosan feszült. Aztán Olivia váratlan betoppanása el is feledtette vele az egészet. De most már több mint egy hét késésben volt. És hányt minden áldott reggel. Miranda elzárt életet élt, de vidéki lány volt, és tudta, hogy ez mit jelent. Szentséges isten, egy kisbaba! Mit csináljon? Meg kell mondania Turnernek. Ez elkerülhetetlen volt. Bármennyire is nem akart egy ártatlan életet arra felhasználni, hogy általa kikényszerítsen egy házasságot, amely nyilvánvalóan nem történne meg nélküle, hogy tagadhatta volna meg a gyermekétől az őt megillető jogokat? De gyötrő volt már maga a gondolat is, hogy Londonba utazzon. És már elege volt abból, hogy üldözze a férfit, és várjon rá, és reménykedjen meg imádkozzon, hogy egy napon talán majd beleszeret. Most már a férfinak kell eljönnie hozzá, a fenébe is! És el is jön, nem igaz? Hiszen úriember. Lehet, hogy nem szereti őt, de az lehetetlen, hogy teljesen tévesen ítélte volna meg. Nem fog kibújni a kötelessége alól. Miranda halványan elmosolyodott. Hát ide jutott a dolog. Kötelesség lett belőle. Megkapja a férfit – oly sokévi álmodozás után valóban Lady Turner lesz, de nem lesz egyéb, mint letudott kötelesség. A hasára tette a kezét. Örülnie kéne, de nem tudta abbahagyni a sírást. Kopogtak a hálószobája ajtaján. Miranda megriadva kapta fel a fejét, de nem szólt. – Miranda! – hallatszott az ajtón túl Olivia sürgető hangja. – Nyisd ki az ajtót. Hallom, hogy sírsz. Miranda mély lélegzetet vett, és az ajtóhoz lépett. Nem lesz könnyű eltitkolnia mindent Olivia elől, de meg kell próbálnia. Olivia végtelenül lojális, és sosem árulná el Mirandát, de akkor is, Turner a bátyja. Nem lehet tudni, mit tenne Olivia. Miranda még azt sem 209

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA tartotta lehetetlennek, hogy pisztolyt fogna a bátyja hátához, és ő maga kísérné északra. Miranda gyors pillantást vetett a tükörbe, mielőtt az ajtóhoz indult. A könnyeit letörölheti, a kivörösödött szemét pedig a nyári kertre kell majd fognia. Vett néhány mély lélegzetet, aztán arcára ragasztva a legragyogóbb mosolyt, ami csak tőle telt, kinyitotta az ajtót. Ám Oliviát egy pillanatig sem tudta megtéveszteni. – Te jó ég, Miranda! – mondta odasietve hozzá, és átölelve a lányt. – Mi történt veled? – Jól vagyok – nyugtatta meg Miranda. – Mindig viszket a szemem ebben az évszakban. Olivia hátralépett, figyelmesen tanulmányozta egy pillanatig, aztán a sarkával belökte az ajtót. – De nagyon sápadt is vagy. Miranda gyomra háborogni kezdett. Nagyokat nyelt. – Azt hiszem, elkaptam valamiféle... – kezével intve próbálta befejezni a mondatot. – Talán jobb volna, ha leülnék. – Az ételtől nem lehet – jegyezte meg Olivia, az ágyához támogatva Mirandát. – Alig ettél valamit tegnap, és különben is, én is ugyanazt ettem, ráadásul jóval többet. – Felültette Mirandát az ágyon, amíg felverte a párnáját. – És én remekül érzem magam. – Valószínűleg meghűltem – motyogta Miranda. – Jobb volna, ha nélkülem mennél vissza Londonba. Nem szeretném, ha megbetegednél te is. – Csacsiság. Nem hagyhatlak így magadra. – Nem vagyok egyedül. Itt van az apám is. Olivia ránézett. – Tudod, hogy sosem akarnám megbántani az apádat, de nem hinném, hogy volna valami fogalma róla, mihez kezdjen egy beteggel. Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán emlékszik rá, hogy itt vagyunk. Miranda becsukta a szemét, és a párnákra hanyatlott. Oliviának természetesen igaza volt. Miranda szerette az apját, de őszintén 210

szólva, az olyan ügyekben, amikor egy másik emberi lénnyel kellett volna valamit kezdenie, teljesen használhatatlan volt. Olivia az ágy szélére telepedett, és a matrac felnyögött a súlya alatt. Miranda megpróbált nem venni róla tudomást. Úgy tett, mintha nem tudná, még csukott szemmel is, hogy Olivia őt figyeli, és csak arra vár, hogy kinyissa a szemét. – Áruld el, mi a baj, Miranda – kérte halkan Olivia. – Az apád? Miranda a fejét rázta, de ebben a pillanatban Olivia megmoccant, és a matrac hintázni kezdett alattuk, mint egy csónak, és bár Miranda nem volt tengeribeteg soha életében, most felfordult a gyomra, és sürgősen muszáj volt... Miranda kiugrott az ágyból, lelökve Oliviát a padlóra. Még épp időben érte el az éjjeliedényt. – Jóságos ég! – szólalt meg Olivia, tisztes és biztonságos távolságot tartva tőle. – Mióta tart már ez? Miranda nem válaszolt, de a gyomra ismét megemelkedett. Olivia hátralépett. – Ööö, tudok segíteni valamit? Miranda megrázta a fejét, hálát adva magában, hogy hátra van fogva a haja. Olivia figyelte még pár pillanatig, aztán odament a mosdóhoz, és megnedvesített egy törülközőt. – Tessék – tartotta elé kinyújtott karral. Miranda hálásan vette át. – Köszönöm – suttogta, megtörölve az arcát. – Nem hinném, hogy ez megfázás – jelentette ki Olivia. Miranda megrázta a fejét. – Egészen biztos vagyok benne, hogy a hal tegnap este egészen friss volt, és el sem tudom képzelni... Mirandának nem is kellett Olivia arcára néznie, hogy megértse, mitől akadt el a lány lélegzete. Olivia tudta. Talán még nem hitte el egészen, de már tudta. – Miranda? Miranda megdermedt, szánalmasan az éjjeliedény fölé hajolva. 211

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Te... talán...? Miranda kínosan nyelt. Aztán bólintott. – Ó, istenem. Te jó ég. Ó, jaj. Ez volt talán az első alkalom Miranda életében, amikor Olivia nem talált szavakat. Miranda megtörölte a száját, aztán, mivel a gyomra végre megnyugodott kissé, eljött az éjjeliedénytől, és egyenes háttal leült az ágyára. Olivia még mindig úgy bámult rá, mint aki kísértetet látott. – Hogyan? – kérdezte végül. – A szokásos módon – vágott vissza Miranda. – Biztosíthatlak, nem szükséges az egyházat értesíteni. – Sajnálom. Sajnálom. Sajnálom. – szólt sietve Olivia. – Nem akartalak megbántani. Csak... nos... tudod... nos... hát ez olyan meglepő. – Engem is eléggé meglepett – válaszolt színtelen hangon Miranda. – Azért nem lehetett olyan nagy meglepetés – csúszott ki Olivia száján. – Úgy értem, ha te... ha te... Elhalt a hangja, amint rájött, mennyire tapintatlan volt. – Annak ellenére meglepetésként ért, Olivia. Olivia pár pillanatig hallgatott, magában emésztve a megdöbbentő újságot. – Miranda, muszáj megkérdeznem... – Ne! – figyelmeztette Miranda. – Kérlek, ne kérdezd meg, ki volt az! – Winston volt? – Nem! – tiltakozott Miranda erélyesen. Aztán azt motyogta: – Te jó ég. – Akkor kicsoda? – Nem árulhatom el – válaszolt Miranda, és elcsuklott a hangja. – Valaki... valaki, aki tökéletesen alkalmatlan. Én... nem is tudom, mit képzeltem, de kérlek, ne kérdezd meg újra. Nem akarok beszélni róla. 212

– Rendben van – felelt Olivia, láthatóan megértve, hogy nem volna bölcs dolog tovább erőltetni a témát. – Nem fogom újból megkérdezni, megígérem. De most mit tegyünk? Miranda szívét megmelengette a többes szám. – De, figyelj csak, Miranda, biztos, hogy várandós vagy? – kérdezte hirtelen Olivia, és reménykedve felragyogott a tekintete. – Lehet, hogy csak késik. Nekem állandóan késni szokott. Miranda sokatmondó pillantást vetett az éjjeliedény felé, aztán a fejét rázva válaszolt: – Nekem sosem késik. Soha. – Valahová el kell utaznod – jelentette ki Olivia. – Különben hatalmas botrány lesz. Miranda bólintott. Azt tervezte, hogy ír Turnernek, de ezt nem mondhatta meg Oliviának. – Legjobb volna, ha elhagynád az országot. Talán átmehetnél a kontinensre. Hogy állsz a franciával? – Szánalmasan. Olivia felsóhajtott.: – Sosem voltál jó a nyelvekből. – Te sem – vágott vissza bosszúsan Miranda. Olivia ezt válaszra sem méltatta. Ehelyett azt mondta: – Mi volna, ha Skóciába mennél? – A nagyszüleimhez? – Igen. Ne mondd, hogy elküldenének az állapotod miatt. Mindig is azt mondtad, mennyire jólelkűek. Skócia. Igen, ez lesz a tökéletes megoldás. Értesíti Turnert, és a férfi ott csatlakozhat hozzá. Ott össze tudnának házasodni különösebb ceremónia nélkül, és ha nem is volnának mindnyájan boldogok, de legalább rendeződne a helyzet. – Elkísérlek – jelentette ki eltökélten Olivia. – És maradok, ameddig tudok. – De mit fog szólni az anyád? – Ó, majd azt mondom neki, hogy valaki megbetegedett. Ez korábban is bevált, nem igaz? 213

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Olivia ravaszul nézett Mirandára. Pillantása elárulta, hogy tudja, Miranda csak kitalálta az apja betegségét. – Nem lesz gyanús ez a sok beteg? Olivia vállat vont. – Majd azt mondjuk, hogy járvány van. Így eggyel több oka lesz anyámnak, hogy Londonban maradjon. De mit mondasz az apádnak? – Ó, bármit – válaszolt Miranda. – Nem sokat törődik vele, mit csinálok. – Nos, most az egyszer ez határozottan előny. Ma indulunk. – Ma? – ismételte meg erőtlenül Miranda. – Végül is már mindent becsomagoltunk, és különben sincs vesztegetnivaló időnk. Miranda lenézett még lapos hasára. – Nem, azt hiszem, tényleg nincs. 1819. augusztus 13. Ma érkeztünk meg Edinburgh-be Oliviával. Nagymama és nagypapa eléggé meglepődtek, mikor megláttak. Még jobban meglepődtek, amikor elmondtam nekik a látogatásom okát. Nagyon hallgatagok és komorak voltak, de egyetlen percig sem éreztették velem, hogy csalódtak volna bennem vagy szégyellnének. Emiatt örökké szeretni fogom őket. Livvy küldött a szüleinek egy levelet, hogy elkísért engem Skóciába. Minden reggel megkérdi tőlem, megjött-e a havivérzésem. Ám, ahogy azt előre sejtettem, nem jött meg. Minduntalan azon kapom magam, hogy a hasamat bámulom. Nem tudom, mire számítok, mit fogok látni. Nyilván nem lesz nagy hasam egyik napról a másikra, főleg nem ilyen korán. El kell mondanom Turnernek. Tudom, de úgy tűnik, nem tudok megszabadulni Oliviától, az ő jelenlétében pedig nem írhatok Turnernek levelet. Bármennyire szeretem is Oliviát, el kell majd küldenem. Semmiképpen nem lehet itt, amikor Turner megérkezik,

214

márpedig bizonyára azonnal idejön, amint megkapja az üzenetemet. Már persze, ha egyáltalán el tudom küldeni neki. Ó, egek, már megint itt van Olivia.

215

13.fejezet

Turner maga sem tudta, miért időzik olyan hosszasan Kentben. A kétnapos villámlátogatást meghosszabbította, amikor Lord Harry úgy döntött, hogy valóban megveszi azt a birtokot, és meghívta még néhány barátját, hogy ezt megünnepeljék egy fergeteges tivornyával. Turner semmiképpen sem tudta volna udvariasan kimenteni magát, és őszintén szólva, nem is akart távozni, mivel az azt jelentette volna, hogy vissza kell térnie Londonba, és szembenézni a kötelezettségével. Nem mintha azt tervezte volna, hogy kibújik a Mirandával kötendő házasság alól. Épp ellenkezőleg. Amint beletörődött a gondolatba, hogy házasodik, már nem is tűnt olyan szörnyűnek. Mégis halogatta a visszatérését. Ha nem rohant volna el a városból a legátlátszóbb kifogással, azonnal elrendezhette volna az ügyet. De minél tovább várt, annál inkább nyújtani akarta még a várakozást. Hogy a csodába tudná megmagyarázni a távollétét? Úgyhogy a kétnapos látogatásból egyhetes dínomdánom lett, aztán háromhetes tivornya, vadászattal, lóversennyel és laza erkölcsű nőkkel, akik szabadon lófráltak a házban. Turner gondosan ügyelt arra, hogy az utóbbi mulatságban ne vegyen részt. Lehet, hogy késlekedik teljesíteni Mirandával szemben a kötelességét, de az a legkevesebb, hogy hűséges maradjon hozzá. Aztán Winston is odatalált Kentbe, és olyan ész nélkül vetette magát a szórakozásba, hogy Turner kötelességének érezte, hogy ott maradjon, és atyai tanácsokkal lássa el. Ez újabb két hetet emésztett fel, de nem bánta, mivel így némileg csökkent a bűntudata. Hiszen

nem hagyhatta magára az öccsét, nem igaz? Ha nem vigyáz Winstonra, a szegény fiú valószínűleg még összeszedett volna valami kellemetlen nemi bajt. De végül rájött, hogy nem halogathatja tovább az elkerülhetetlent, és visszatért Londonba, elég ostobán érezve magát. Miranda valószínűleg dühös rá. Szerencséje van, ha egyáltalán hajlandó hozzámenni. Úgyhogy kissé szorongva ment fel a szülei házának lépcsőjén, és belépett az előcsarnokba. Azonnal előtte termett az inas. – Huntley – köszöntötte Turner –, Miss Cheever itthon van? Vagy a húgom? – Nincs, uram. – Hmm. Mikor jönnek haza? – Nem tudom, uram. – Ma délután? Vagy vacsoraidőben? – Azt hiszem, csak néhány hét múlva. – Néhány hét? Turner erre nem számított. – Hol az ördögben vannak? Huntley megmerevedett Turner káromkodása hallatán. – Skóciában, uram. – Skóciában? Ördög és pokol. Mi az ördögöt csinálnak ott fent? Mirandának rokonai élnek Edinburgh-ben, de ha azt tervezte, hogy meglátogatja őket, neki senki nem mondta. Várjunk csak egy percet! Mintha Mirandát valami skót úriembernek ígérték volna, aki a nagyszülei ismerőse volt, vagy nem? Valaki csak mondta volna neki, ha ez volna a helyzet. Például Miranda. Vagy Olivia. Isten a tanúja, hogy Olivia képtelen volt titkot tartani. Turner odaállt a lépcső aljához, és kiabálni kezdett. – Anyám! Anyám! – Visszafordult Huntley-hoz. – Gondolom, anyám nem rohant el szintén Skóciába, ugye? – Nem, ő itthon tartózkodik, uram. 217

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Anyám! Lady Rudland sietve jött le a lépcsőn. – Turner, mi a csuda van? És hol volt eddig? Csak úgy elszökik Kentbe, anélkül, hogy szólna nekünk. – Mit keres Olivia és Miranda Skóciában? Lady Rudland kissé felvonta a szemöldökét. – Valaki beteg a családban. Úgy értem, Miranda családjában. Turner nem említette meg, hogy ez nyilvánvaló volt, mivel a Bevelstoke családnak nem volt egyetlen rokona sem Skóciában. – És Olivia elkísérte? – Tudja, milyen közel állnak egymáshoz. – És mikor jönnek haza? – Miranda nevében nem beszélhetek, de Oliviának már megírtam, ragaszkodom hozzá, hogy hazajöjjön. Előreláthatólag pár nap múlva itthon lesz. – Akkor jó – dünnyögte Turner. – Biztos vagyok benne, el lesz ragadtatva, hogy menynyire aggódott miatta. Turner összevonta a szemét. Iróniát vélt volna felfedezni az anyja hangjában? Nem volt biztos benne. – Hamarosan találkozunk, anyám. – Bizonyára. Ó, és Turner! – Igen? – Egy kicsit több időt tölthetne az inasa társaságában. Meglehetősen zilált a külseje. Turner magában morogva lépett ki az ajtón. Két nappal később Turner arról értesült, hogy a húga visszatért Londonba. Azonnal átsietett a szülei házába. Semmit nem gyűlölt úgy, mint a várakozást. Illetve egy dolog volt még, amit még ennél is jobban gyűlölt, mégpedig a bűntudat. Márpedig átkozottul erős bűntudata volt amiatt, hogy Mirandát most már több mint hat hete várakoztatta. 218

Olivia a hálószobájában volt, amikor Turner megérkezett. Ahelyett, hogy a nappaliban megvárta volna, felment a lépcsőn, és bekopogott az ajtaján. – Turner! – kiáltott fel Olivia. – Te jó ég! Mit keres itt fent? – Igazán, Olivia, régebben itt laktam, nem emlékszik? – De, de, természetesen. – Elmosolyodott, és újra leült. – Szóval, minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést? Turner kinyitotta a száját, aztán be is csukta. Egyáltalán nem gondolta végig, mit akar kérdezni. Hiszen nem állhat elő azzal: „Elcsábítottam a legjobb barátnőjét, és most rendbe kell hoznom a dolgokat, úgyhogy illő dolog volna felkeresnem a nagyszülei házában, amíg egyikük beteg.” Ismét kinyitotta a száját. – Igen, Turner? A férfi megint becsukta a száját. Nagyon ostobán érezte magát. – Kérdezni akart valamit? – Milyen volt Skóciában? – bökte ki Turner. – Remek. Maga járt már ott? – Nem. És Miranda hogy van? Olivia kis habozás után válaszolt: – Jól van. Üdvözletét küldi. Turner valahogy nem hitte ezt. Vett egy mély lélegzetet. Most óvatosan kell folytatnia. – Jó kedve van? – Ööö... igen. Igen, valóban. – Nem volt szomorú amiatt, hogy lemarad a szezon hátralévő részéről? – Nem, természetesen nem. Sosem élvezte túlzottan. Maga is tudja. – Hogyne. Az ablak felé fordult, és idegesen dobolt a lábán. – Hamarosan visszajön? – Azt hiszem, még hónapokig nem várható. – Akkor a nagyanyja eléggé beteg lehet. – Igen. – Majd küldök részvétnyilvánítást. 219

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Ott még nem tart a dolog – jelentette ki sietve Olivia. – Az orvos szerint jó időbe telik, khm, legalább fél évbe, vagy még tovább, de úgy véli, felépül majd. – Értem. És pontosan mi baja? – Valami női baj – válaszolt kissé túlságosan is elutasítóan Olivia. Turner felvonta a szemöldökét. Női baj egy nagymamánál. Milyen fura. És gyanús. Hátrafordult. – Remélem, nem fertőző. Nem szeretném, ha Miranda is megbetegedne. – Ó, nem. A... ööö... betegség határozottan nem fertőző. – Amikor Turner továbbra is csak némán meredt rá, hozzátette: – Nézzen rám. Több mint két hétig ott voltam, és erős vagyok, mint egy ló. – Valóban. Meg kell, hogy mondjam, aggódom Miranda miatt. – Ó, felesleges – nyugtatta meg Olivia. – Jól van, igazán. Turner szeme résnyire szűkült. A húga elpirult egy kissé. – Valamit titkol előlem. – Én... nem tudom, miről beszél – mondta dadogva Olivia. – És miért kérdezősködik annyit Miranda felől? – Ő nekem is jó barátom – vetette oda könnyedén Turner. – Úgyhogy azt javaslom, mondja meg az igazat. Olivia átmászott az ágyán, amint a bátyja megindult feléje. – Nem tudom, miről beszél. – Talán egy férfival van kapcsolata? – kérdezte erélyesen Turner. – Igen? Ezért főzték ki ezt az átlátszó mesét a beteg rokonról? – Ez nem mese – tiltakozott Olivia. – Mondja meg az igazat! A lány szorosan összezárta a száját. – Olivia! – szólalt meg fenyegetően Turner. – Turner! – válaszolt éles hangon a lány. – Nem tetszik nekem a tekintete. Hívom anyánkat. – Anyánk a derekamig ér. Nem tudja megakadályozni, hogy megfojtsam, maga elkényeztetett fruska. Olivia szeme kidülledt. – Turner, maga megőrült! 220

– Ki az? – Nem tudom – tört ki Olivia –, nem tudom! – Tehát van valaki. – Igen! Nem! Már nincs. – Mi az ördög folyik itt? Vad, őrjöngő féltékenység áradt el benne. – Semmi! – Mondja meg, mi történt Mirandával! Megkerülte az ágyat, sarokba szorítva Oliviát. Valami primitív félelem töltötte el. Félelem, hogy elveszítheti Mirandát, és félelem, hogy a lánynak valami baja van. Mi van, ha történt vele valami? Sosem képzelte volna, hogy valaha is ilyen torokszorító aggodalmat érezzen Miranda jóléte miatt, de most mégis ez volt a helyzet, és Krisztusom, majd' beleőrült. Sosem akart ennyire aggódni a lány miatt. Olivia a fejét forgatva menekülési útvonalat keresett. – Miranda jól van, Turner, esküszöm. Turner Olivia vállára tette hatalmas kezét. – Olivia – mondta nagyon halkan, és kék tekintetében félelem és düh csillant. – Csak egyszer fogom ezt elmondani. Gyerekkorunkban sosem ütöttem meg magát, annak ellenére, hadd tegyem hozzá, hogy bőven lett volna rá okom. – Kis szünetet tartott, és fenyegetően hajolt közelebb. – De nem haboznék most először megtenni. – Olivia ajka megremegett. – Ha nem mondja meg nekem most azon nyomban, miféle bajba keverte magát Miranda, akkor nagyon megbánja. Olivia arcán, vagy száz különböző érzés váltotta egymást. Legtöbbjük a pánikhoz vagy a félelemhez állt közel. – Turner – próbált érvelni Olivia –, ő a legkedvesebb barátnőm. Nem árulhatom el. – Mi baja van? – kérdezte fogcsikorgatva Turner. – Turner... – Mondja meg! – Nem tehetem, én... – Olivia elsápadt. – Ó, istenem... – Mi az? 221

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Ó, istenem – lehelte Olivia –, maga az. Olivia arcán olyan kifejezés jelent meg, amilyet Turner még sosem látott rajta, sem senki máson. Aztán... – Hogy tehette! – sikította Olivia, apró öklével püfölve a férfi mellkasát. – Hogy tehette! Maga vadállat! Hallja? Vadállat! És nagyon alávaló dolog volt magától, hogy így magára hagyta! Turner dermedten hallgatta a húga kitörését, próbálva megfejteni a szavait és a dühét. – Miről beszél? – Miranda állapotos – sziszegte Olivia –, állapotos. – Ó, te jó isten. Turner keze lehullt a húga válláról, és a férfi döbbenten az ágyra rogyott. – Feltételezem, maga az apa – jegyezte meg a lány hidegen. – Ez undorító. Az ég szerelmére, Turner. Maga gyakorlatilag a bátyja. A férfi kitágult orrcimpával felelte. – Aligha. – Maga idősebb nála és tapasztaltabb. Nem lett volna szabad kihasználnia. – Nem fogom megmagyarázni a tetteimet magának – vágta oda a férfi hidegen. Olivia felhorkant. – Miért nem szólt nekem? – kérdezte Turner. – Maga Kentben volt, ha jól emlékszem. Ivott, kurvázott és... – Nem kurváztam! – csattant fel Turner. – Nem voltam más nővel Miranda óta. – Bocsássa meg, ha ezt nehezen hiszem el, tisztelt bátyám. Maga szánalmas alak. Hagyja el a szobámat! – Állapotos – ismételte a szót a férfi, mintha ettől könnyebb volna elhinnie. – Miranda. Egy kisbaba. Istenem. – Egy kicsit késő már imádkozni – jegyezte meg fagyosan Olivia. – A maga viselkedése megbocsáthatatlan. – Nem tudtam, hogy állapotos. – Számít ez? 222

Turner nem felelt. Nem tudott mit válaszolni, amikor tisztában volt vele, mennyire bűnös. A kezébe temette a fejét. Még mindig döbbent volt és zavarodott. Szent isten, ha arra gondol, mennyire önző volt... Egyszerűen lustaságból halogatta a találkozást Mirandával. Azt képzelte, a lány majd vár rá, amikor hazatér. Mert... mert... Mert pontosan ezt tette. Talán nem várt rá éveken keresztül? Nem éppen ezt mondta neki? Ő pedig egy ostoba szamár. Nem lehet más magyarázat vagy mentség rá. Egyszerűen arra számított... és aztán kihasználta... és... Legvadabb álmaiban sem feltételezte volna, hogy a lány vagy háromszáz mérföldre, északra van, magában birkózva egy váratlan terhességgel, amelyből hamarosan egy törvénytelen gyermek lesz. Megmondta neki, hogy értesítse, ha ez történne. Miért nem írt Miranda? Miért nem szólt neki? Lepillantott a kezére. Furának tűnt, mintha nem is hozzá tartozna, és amikor megfeszítette az ujjait, az izmok fájdalmasan megfeszültek. – Turner? Hallotta, amint a húga a nevét suttogja, de valahogy képtelen volt válaszolni. Érezte, hogy megfeszül a torka, de nem jön ki belőle hang, még a lélegzete is elakadt. Csak ült ott, és Mirandára gondolt. Aki egyedül van. Miranda egyedül van, és valószínűleg halálra rémült. Egyedül van, amikor férjnél kellene lennie, biztonságban Turner northumberlandi otthonában, ahol élvezhetné a friss levegőt, az egészséges ételeket, és ahol Turner vigyázhatna rá. Egy kisbaba. Fura, hogy mindig is azt képzelte, majd Winston viszi tovább a család nevét, mivel most nem vágyott másra, csak hogy megérinthesse Miranda nagyra nőtt hasát, és hogy karjában tarthassa majd a gyermeküket. Remélte, hogy lány lesz. Hogy barna szeme lesz. Az örökösről gondoskodhat majd később. Ha Mirandával osztja meg az ágyát, nem kell aggódnia a további utódok felől. 223

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – És most mit akar tenni? – kérdezte Olivia. Turner lassan felemelte a fejét. A húga harciasan állt előtte, csípőre tett kézzel. – Maga szerint mit akarok tenni? – vágott vissza Turner. – Nem tudom, Turner – mondta Olivia csendesen, és Turner rájött, hogy a húga nem kihívásnak szánja ezt a választ. Olivia őszintén nem volt biztos benne, hogy a bátyja tisztességesen cselekszik, és feleségül veszi Mirandát. Turner sosem érezte még magát ilyen hitványnak. Mély lélegzetet vett, aztán felállt, és megköszörülte a torkát. – Olivia, volna olyan szíves megadni nekem Miranda skóciai címét? – Boldogan. A lány odamasírozott az íróasztalához, előkapott egy darab papírt, és sietve felfirkantotta rá Miranda címét. – Tessék. Turner elvette a papírfecnit, összehajtotta és a zsebébe rakta. – Köszönöm. Olivia szándékosan nem felelt. – Egy ideig nem látjuk egymást, azt hiszem – jelentette ki Turner. – Legalább hét hónapig, remélem – vágott vissza Olivia. Turner rohant keresztül Anglián fel Edinburgh-be, elképesztő sebességgel, négy és fél nap alatt megtéve az utat. Fáradt volt és poros, amikor megérkezett a skót fővárosba, de ez nem számított. Minden nap, amit Mirandának egyedül kell töltenie, egy újabb nap, amikor a lány esetleg... a pokolba, fogalma sem volt, mit tehet esetleg Miranda, de nem is akarta megtudni. Még egyszer utoljára ellenőrizte a címet, mielőtt nekivágott volna a lépcsőnek. Miranda nagyszülei viszonylag új házban laktak Edinburgh egy divatos részében. Kisnemesek voltak, úgy hallotta egyszer, és valahol északon volt a birtokuk. Megkönnyebbülten

224

sóhajtott, hogy a nyarat lent töltötték a határ mentén. Nem örült volna, ha folytatnia kell az útját a Felföldre. Így is kimerült volt. Határozottan bekopogott. Egy inas nyitott ajtót, és olyan lekezelő angol akcentussal köszöntötte, mintha csak egy herceg palotájában lett volna. – Miss Cheeverhez jöttem látogatóba – közölte vele kimért hangon Turner. Az inas megvetően nézett végig Turner gyűrött öltözékén. – Nincs itthon. – Valóban? – kérdezte Turner olyan hangsúllyal, amely elárulta, hogy nem hisz neki. Nem lett volna meglepve, ha Miranda megadta volna a személyleírását az egész személyzetnek, és utasította volna őket, hogy ne engedjék be. – Később kell visszajönnie. De szívesen átadok egy üzenetet, ha esetleg... – Inkább várok – jelentette ki Turner, és benyomult az inas mellett az előcsarnokból nyíló kis szalonba. – Na de uram! – tiltakozott az inas. Turner előkapta az egyik névjegyét, és átadta neki. Az inas megnézte a nevét, ránézett a férfira, aztán ismét a nevére pillantott. Láthatóan nem gondolta volna, hogy egy vikomt ilyen zilált külsővel jelenhet meg valahol. Turner fanyarul elmosolyodott. Vannak helyzetek, amikor a rang fenemód jól jöhet. – Ha volna szíves várakozni, uram – mondta az inas sokkal tisztelettudóbb hangon. – Azonnal küldetek be teát egy szobalánnyal. – Köszönöm. Amint az inas kiosont az ajtón, Turner lassan, vizsgálódva körbejárta a szobát. Miranda nagyszüleinek láthatóan jó ízlése volt. A berendezés visszafogott volt és klasszikus stílusú, az a fajta, amely sosem tűnne hivalkodónak vagy idejétmúltnak. Amint lustán nézegetett egy tájképet, azon tűnődött, amin már vagy ezerszer, amióta elhagyta Londont, hogy mit is fog mondani Mirandának. Az inas nem hívta az őrséget, amint megtudta a nevét. Ez valószínűleg jó jel volt. 225

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Pár perc múlva megérkezett a tea, és amikor Miranda nem jelent meg ezután hamarosan, Turner úgy döntött, az inas valószínűleg nem hazudott, amikor azt mondta, a lány nem tartózkodik itthon. Nem számít. Addig vár, amíg szükséges. Végül úgyis az lesz, amit akar – efelől nem volt semmi kétsége. Miranda józan gondolkodású lány. Tudja, hogy a világ rideg és barátságtalan a törvénytelen gyermekekhez. És az anyjukhoz. Nem számít, mennyire haragszik rá – és efelől nem volt semmi kétsége –, nem akarja a gyermekét kitenni egy ilyen nehéz életnek. Aki Turner gyereke is volt. Megérdemelte Turner nevének védelmét. Ahogy Miranda is. Turner nem akarta volna, hogy a lány még sokáig egyedül legyen, még ha a nagyszülei hajlandók voltak is befogadni őt ebben a nehéz helyzetben. A férfi fél órán át ült ott teázva, miközben elfogyasztott legalább hat süteményt, amelyet a teával szolgáltak fel. Hosszú volt az út Londonból, és nem gyakran állt meg enni. Épp azon ámult, ezek a sütemények mennyivel jobban esnek, mint bármi is, amit Angliában valaha is evett, amikor meghallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. – MacDownes! Miranda hangját hallva Turner felállt, a félig megevett süteménnyel a kezében. Lépteket hallott az előcsarnokból, valószínűleg az inas sietős lépteit. – Elvenné tőlem ezeket a csomagokat? Tudom, hogy egyszerűen haza kellett volna küldetnem őket, de túlságosan türelmetlen voltam. Turner hallotta, amint az inas átveszi a csomagokat, aztán megszólal: – Miss Cheever, tájékoztatnom kell, hogy egy látogató várja a szalonban. – Egy látogató? Milyen fura. Bizonyára valamelyik MacLean. Jó barátságban voltunk, amikor itt voltam Skóciában, és hallhatták, hogy megint itt vagyok a városban. – Nem hinném, hogy az úr skót nemzetiségű, kisasszony. – Igazán, akkor ki... Turner szinte elmosolyodott, amint a lány hangja elhalt a megdöbbenéstől. Maga elé képzelte, amint Mirandának leesik az álla. 226

– Rendkívül határozott volt, kisasszony – folytatta MacDownes. – Itt van a névjegye. Hosszú csend támadt, aztán Miranda végül megszólalt: – Kérem, közölje vele, hogy nem érek rá. A hangja kissé megremegett az utolsó szónál, aztán a lány felszaladt a lépcsőn. Turner kirontott az előcsarnokba, és éppen beleütközött MacDownesba, aki valószínűleg örömmel készült rá, hogy kihajítsa. – Nem óhajtja látni önt, uram – közölte az inas, és halvány mosoly érződött a hangjában. Turner félrelökte. – Akkor is fog. – Nem hinném, uram – felelte MacDownes, és elkapta Turner kabátját. – Nézze, barátom – kezdte Turner, igyekezve jegesen barátságos hangon szólni, amennyiben ez egyáltalán lehetséges. – Nem riadok vissza tőle, hogy megüssem. – És én sem riadok vissza tőle, hogy megüssem önt. Turner fölényesen nézte az idősebb férfit. – Menjen az utamból. Az inas keresztbe fonta a karját, és nem mozdult. Turner összevont szemöldökkel nézett rá. Aztán kibújt a kabátjából, odacsörtetett a lépcső aljához, és felkiabált: – Miranda! Jöjjön le azonnal! Azonnal! Meg kell besz... Puff! Jóságos ég, az inas behúzott egyet az állára. Turner az érzékeny helyet masszírozva döbbenten kérdezte: – Elment az esze? – Egyáltalán nem, uram. Komolyan veszem a munkámat. Az inas bokszoló pózba állt, egy profi könnyedségével és eleganciájával. Ez jellemző Mirandára, hogy épp egy profi bokszolót vegyen fel inasnak. – Nézze – mondta Turner békülékenyen – azonnal beszélnem kell Miss Cheeverrel. Végtelenül fontos. A hölgy becsülete forog kockán. Puff! Turner elszédült a második ütéstől. 227

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Ezt azért kapta, uram, mert sértegette Miss Cheever becsületét. Turner fenyegetően összehúzta a szemét, de aztán úgy döntött, hogy semmi esélye nem volna Miranda őrült inasával szemben, főleg, miután már beszedett tőle két jókora ütést. – Mondja meg Miss Cheevernek – vágta oda dühösen –, hogy még visszajövök, és fenemód ajánlom, hogy fogadjon engem. Azzal dühödten kirontott a házból, le a lépcsőn. Teljesen felháborította, hogy a csitri megtagadta, hogy találkozzon vele. Megfordult, hogy még egy pillantást vessen a házra. Miranda egy nyitott emeleti ablakban állt, kezét idegesen a szájára tapasztva. Turner összevont szemöldökkel meredt rá, aztán hirtelen ráébredt, hogy még mindig a kezében szorongatja a félig elrágott süteményt. Erősen behajította az ablakon, és pont mellbe találta vele a lányt. Ez mélységes elégtétellel töltötte el. 1819. augusztus 24. Ó, te jó ég! Természetesen sosem küldtem el azt a levelet. Egy egész napig fogalmaztam, aztán amikor már feladhattam volna, okafogyottá vált. Nem tudtam, sírjak vagy örüljek. És most itt van Turner. Bizonyára kiverte az igazságot – vagyis inkább, ami akkor igaznak látszott – Oliviából. Máskülönben Olivia sosem árult volna el engem. Szegény Livvy. Turner rémítő tud lenni, amikor dühös. Egyébként úgy tűnik, most is az. Egy süteményt vágott hozzám. Egy süteményt! Megáll az ember esze.

228

14.fejezet

Két órával később Turner újból megjelent. Ezúttal Miranda már várt rá. A lány feltépte a bejárati ajtót, mielőtt a férfi kopoghatott volna. Ám Turner nem zuhant előre, csak állt ott, tökéletes testtartással, karja félig a levegőben, kopogásra emelt keze ökölbe szorítva. – Ó, az ég szerelmére! – szólalt meg bosszús hangon a lány. – Jöjjön be. Turner felvonta a szemöldökét. – Talán lesett az ablakból? – Természetesen. És mivel tudta, hogy tovább nem halogathatja, Miranda bemasírozott a férfi előtt a nappaliba, anélkül, hogy egyszer is hátrapillantott volna. A férfi követte. – Mit akar? – kérdezte számon kérően Miranda. – Milyen kedves üdvözlés, Miranda – jegyezte meg könnyedén Turner, aki tiszta volt, friss, jóképű, tökéletesen ellenállhatatlan és... ó! Legszívesebben megölte volna. – Ki tanította jó modorra? Attila, az isten ostora? Miranda foga összecsikordult, ahogy megismételte a kérdését. – Mit akar? – Hogyhogy? Természetesen feleségül venni magát. Ez volt az, amire az első pillanat óta várt, amióta csak először találkoztak. És még soha életében nem volt olyan büszke magára, mint amikor azt felelte: – Köszönöm, nem.

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Hogy... nem? – Köszönöm, nem – ismételte rátarti módon Miranda. – Ha ez minden, akkor kikísérem. De a férfi elkapta a csuklóját, amint Miranda kiment volna a helyiségből. – Ne siessen annyira! Képes rá, gondolta Miranda. Tudta, hogy meg tudja csinálni. Benne is volt büszkeség, és többé nem volt rá semmi kényszerítő indoka, hogy hozzámenjen Turnerhez. És nem is kellene hozzámennie. Akárhogy fájjon is a szíve, nem szabad megadnia magát. A férfi nem szereti őt. Még annyira sem tartotta, hogy akár egyszer is megkeresse a másfél hónap alatt, amióta együtt voltak a vadászházban. Lehet, hogy a férfi úriember, de ennek nem sok jelét adta. – Miranda – szólalt meg bársonyos hangon Turner, és Miranda tudta, arra akarja rávenni, hogy engedjen neki. Vett egy mély lélegzetet. – Maga idejött, megtette azt, ami helyes, én pedig elutasítottam. Többé nem kell, hogy bűntudatot érezzen, úgyhogy tiszta lelkiismerettel visszatérhet Angliába. Viszontlátásra, Turner. – Nem hinném, Miranda – mondta a férfi, még erősebben szorítva a kezét. – Sok megbeszélnivalónk van egymással. – Öööö, valójában nem is olyan sok. De azért köszönöm, hogy aggódik miattam. A lány keze bizsergett a férfi érintése alatt, és Miranda tudta, ha tartani akarja magát az elhatározásához, meg kell Turnertől szabadulnia, amint lehet. Turner a lábával becsukta az ajtót. – Nem értek magával egyet. – Turner, ne! – Miranda kirántotta a karját, és megpróbált eljutni az ajtóhoz, hogy kinyissa, de a férfi elállta az útját. – Ez a nagyszüleim háza. Nem engedem, hogy szégyent hozzon rájuk az illetlen viselkedésével. 230

– Szerintem jobban kellene aggódnia amiatt, hogy esetleg meghallják, amit mondani akarok magának. A lány egyetlen pillantást vetett a férfi dühös arcára, és becsukta a száját. – Jól van. Mondja el, amiért idejött. A férfi ujjával lusta köröket kezdett rajzolni a lány tenyerébe. – Sokat gondoltam magára, Miranda. – Igazán? Ez nagyon hízelgő. A férfi, nem véve tudomást a gúnyos hangnemről, közelebb lépett. – És maga gondolt rám? Ó, drága jó istenem. Ha tudná! – Néha. – Csak néha? – Elég ritkán. A férfi maga felé húzta a lányt, miközben a keze felkúszott a karján. – Milyen ritkán? – mormolta. – Szinte soha. De a hangja kissé megenyhült, és bizonytalanabbnak tűnt. – Valóban? – Fél szemöldökét hitetlenül felvonta. – Szerintem ezek a skót ételek megzavarják az agyát. Evett már haggist? – Haggist? – kérdezte elfúló hangon a lány, és érezte, hogy a feje szinte elviselhetetlenül könnyűvé válik, mintha csak megrészegítené már az is, hogy lélegzetet vesz a férfi közelében. – Ühüm. Rémes étel, azt hiszem. – Nem... nem olyan rossz. Miről beszél Turner? És miért néz rám így? Olyan a szeme, mint két zafír. Vagy inkább, mint a holdfénytől megvilágított ég. Ó, jaj. Hát csak ennyit ért az elhatározása? Turner lustán mosolygott. – Eléggé korlátolt az emlékezete, drágám. Szüksége van némi emlékeztetőre, azt hiszem. Az ajka gyengéden érintette a lány ajkát, tűzbe borítva Miranda testét. A lány erőtlenül hozzádőlt, és a nevét sóhajtotta. 231

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA A férfi szorosabban vonta magához, és a lány megérezte a férfi erekcióját. – Érzi, mit művel velem? – suttogta a férfi. – Érzi? Miranda reszketve bólintott. Szinte meg is feledkezett róla, hogy a nagyszülei szalonjában áll. – Csak maga tudja ezt tenni velem, Miranda – mormolta rekedten a férfi –, csak maga. Ez a megjegyzés kellemetlen gondolatot ébresztett Mirandában, és a lány hirtelen megmerevedett a férfi karjában. Nem éppen most töltött Turner több mint egy hónapot Kentben, a barátja, Harry hogyishívják társaságában? És nem azt mondta Olivia, hogy a mulatozás része volt a bor, a whisky és a nők is? Laza erkölcsű nők. Nem is egy. – Mi a baj, drágám?– suttogta a férfi olyan közelről, hogy a lehelete csiklandozta a bőrét, majdnem megolvasztva Miranda szívét. Ám nem akarta hagyni, hogy a férfi elbűvölje. Ezúttal nem. Mielőtt még meggondolhatta volna magát, tenyerét Turner mellének feszítette, és ellökte magától a férfit. – Ne próbálkozzon ezzel – mondta figyelmeztetően. – Mivel? – kérdezte a férfi ártatlan arccal. Ha Mirandának éppen lett volna egy váza a keze ügyében, bizonyára hozzávágta volna. Vagy még jobb lett volna egy félig megrágott sütemény... – Azzal, hogy megpróbál elbűvölni. Hogy azt tegyem, amit maga akar. – És miért? – Hogy miért? – ismételte hitetlenkedő hangon Miranda. – Hogy miért? Mert én... Mert maga... – Mert miért? – kérdezte a férfi vigyorogva. – Mert... Ó! Miranda ökölbe szorította a kezét, és toppantott a lábával, amitől csak még dühösebb lett. Megalázó volt ez az egész. – Ugyan, ugyan, Miranda. – Semmi ugyan, ugyan. Maga erőszakos, lekezelő... 232

– Ha jól értem, haragszik rám. Miranda összehúzta a szemét. – Maga mindig is okos volt, Turner. A férfi nem vett tudomást a gúnyos megjegyzésről. – Nos, hadd mondjam meg, hogy... sajnálom. Nem akartam olyan sokáig Kentben maradni. Nem tudom, miért maradtam mégis, de megtettem, és sajnálom. Csak két napra szándékoztam elutazni. – És a kétnapos utazás majdnem két hónapig tartott? – kérdezte gúnyosan Miranda. – Már megbocsásson, de nem hiszek magának. – Nem voltam ilyen sokáig Kentben. Amikor visszatértem Londonba, az anyám mondta, hogy maga egy beteg rokonát ápolja. Csak miután Olivia hazaért, akkor tudtam meg az igazságot. – Nem érdekel, mennyi ideig volt... bárhol volt is! – kiáltotta a lány, és szorosan összefonta maga előtt a karját. – Nem lett volna szabad így elhagynia. Megértem, hogy időre volt szüksége, hogy gondolkodjon, mert tudom, hogy esze ágában sem volt engem elvenni, de az ég szerelmére, Turner, hét hét kellett magának? Így nem bánhat egy nővel! Ez udvariatlan, lelkiismeretlen és... egyáltalán nem úriemberhez méltó! Ez a legrosszabb, amit a fejéhez tud vágni? Turner erővel elfojtotta a mosolyát. Ez nem is lesz olyan vészes, mint gondolta. – Igaza van – mondta halkan. – És ezen kívül... mi van? – Kérdezte a lány értetlenül pislogva. – Igaza van. – Tényleg? – Nem akarja, hogy igaza legyen? Miranda kinyitotta a száját, aztán becsukta. Végül megszólalt: – Ne próbáljon összezavarni. – Szó sincs róla. Csak helyeselek magának, ha nem vette volna észre – jelentette ki lebilincselő mosollyal. – Elfogadja a bocsánatkérésemet? Miranda sóhajtott. Törvényekkel kéne tiltani, hogy egy férfi ilyen vonzó legyen.

233

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Igen, rendben. Elfogadom. De – kérdezte gyanakvóan –, mit csinált Kentben? – Főleg csak ittam. – Ez minden? – Egy kicsit vadásztam. – És? – És igyekeztem Winstont távol tartani a bajtól, amikor ő is letalált oda Oxfordból. Ez még plusz két hétig ott lent tartott, csak hogy tudja. – És még? – Azt akarja tudni, voltak-e ott nők is? A lány elkapta róla a tekintetét. – Lehet. – Voltak. Miranda torkában hirtelen hatalmas gombóc nőtt. A lány nagyot nyelt, és félrehúzódott a férfi elől, hogy kitaláljon az ajtón. – Azt hiszem, jobb, ha elmegy – jegyezte meg halkan. A férfi megragadta a lány karját, és kényszerítette Mirandát, hogy ránézzen. – Hozzájuk sem értem, Miranda. Egyikükhöz sem – jelentette ki olyan komolyan, hogy Miranda majdnem sírva fakadt a megkönnyebbüléstől. – Miért? – suttogta. – Tudtam, hogy feleségül fogom venni magát. És tudom, milyen érzés, ha felszarvazzák az embert. – Megköszörülte a torkát. – Én sosem tenném magával. – Miért nem? – suttogta a lány alig hallhatóan. – Mert törődöm az érzéseivel. És végtelenül tisztelem magát. Miranda elhúzódott tőle, és az ablakhoz sétált. Kora este volt, de Skóciában nyáridőben hosszúak a nappalok. A nap magasan állt az égen, és még mindig sokan jártak az utcán a dolguk után, mintha nem volna semmi gondjuk. Miranda szeretett volna közéjük tartozni. Szeretett volna végigmenni az utcán, egyszerűen elsétálni a gondjaitól, és vissza sem térni soha. 234

Turner feleségül akarta venni. Hűséges maradt hozzá. Táncolnia kéne örömében. De nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a férfi csak kötelességtudatból cselekszik, nem azért, mert szereti, mert bármit is érez iránta. Kivéve a vágyat, persze. Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy a férfi kívánja őt. Egy könnycsepp gördült le az arcán. Ez nem elég. Talán elég volna, ha ő nem szeretné annyira a férfit. De így... nagyon egyenlőtlen volt ez így. Ettől lassan elsorvadna, míg végül nem volna egyéb, mint egy szomorú, magányos árnyék. – Turner, én... én nagyra értékelem, hogy eljött ilyen messzire, csak hogy találkozzon velem. Tudom, hogy hosszú volt az út. És nagyon... – kereste a megfelelő szót – tiszteletre méltó volt, hogy távol tartotta magát azoktól a nőktől ott Kentben. Biztos vagyok benne, hogy nagyon csinosak voltak. – Feleannyira sem, mint maga – suttogta Turner. Miranda nagyot nyelt. Ez egyre nehezebb lesz. Megragadta az ablakpárkányt. – Nem lehetek a felesége. Halálos csend támadt. Miranda nem fordult hátra. Nem látta a férfit, de érezte a testéből áradó dühöt. Kérem, kérem, hagyja el a szobát, könyörgött a lány némán. Ne jöjjön ide. És... semmiképpen ne érjen hozzám. De az imái nem leltek meghallgatásra. A férfi keze durván megragadta a vállát, és Turner maga felé fordította. – Mit mondott? – Azt mondtam, hogy nem lehetek a felesége – ismételte reszkető hangon a nő, mereven bámulva a padlót, magán érezve a férfi izzó tekintetét. – Nézzem rám, a fenébe is! De hát mit képzel? Hozzám kell jönnie! – A lány a fejét rázta. – Maga kis bolond. Miranda nem tudta, erre mit válaszoljon, úgyhogy hallgatott. – Hát már elfelejtette ezt? – kérdezte Turner. Magához rántotta, és ajkát a lány ajkára tapasztotta. – Igen? – Nem. 235

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Hát akkor talán elfelejtette, hogy azt mondta nekem, szeret engem? – kérdezte sürgető hangon Turner. Miranda legszívesebben ott helyben meghalt volna. – Nem. – Az csak számít valamit – mondta a férfi, addig rázva a lányt, amíg a haja kiszabadult a hajtűk fogságából. – Vagy nem? – És maga mondta-e valaha, hogy szeret engem? – vágott vissza Miranda. A férfi némán bámult rá. – Szeret engem? – A lány arca lángolt a szégyentől és a haragtól. – Igen? Turner nagyot nyelt. Úgy érezte, mintha fuldokolna. Mintha hirtelen összezáródtak volna körülötte a falak. Nem tudott megszólalni. Képtelen volt kiejteni a szót, amelyet a lány hallani akart. – Értem – mondta halkan a lány. Turner érezte, hogy egy ér lüktet a nyakán. Miért nem tudja kimondani? Nem tudta biztosan, hogy szereti Mirandát, de azt sem, hogy nem. És semmiképpen nem akarta megbántani, hát miért nem képes kimondani azt a szót, amitől olyan boldog lenne? Leticiának mondta, hogy szereti. – Miranda – szólalt meg dadogva –, én... – Ne mondja, ha nem úgy érzi! – tört ki a lány, és elcsuklott a hangja. Turner sarkon fordult, és átvágott a helyiségen oda, ahol egy metszett üvegben konyakot látott a polcon. Alatta egy palack whisky volt, és anélkül, hogy a lánytól engedélyt kért volna, a férfi töltött magának egy pohárral. Egyetlen tüzes kortyban felhajtotta, de semmivel nem lett jobban tőle. – Miranda – mondta kissé erőtlen hangon –, nem vagyok tökéletes. – Pedig én azt képzeltem! – kiáltott fel a lány. – Van fogalma arról, milyen csodálatosnak tűnt a szememben, gyerekkoromban? És még csak nem is tett érte semmit. Egyszerűen csak... önmaga volt. És 236

maga mellett én is úgy éreztem, nem vagyok egy esetlen kis teremtés. De aztán maga megváltozott, de én azt hittem, vissza tudom változtatni újra. És megpróbáltam, ó, de mennyire próbáltam! De bármit tettem, nem volt elég. Én nem voltam elég. – Miranda, nem maga a hibás... – Ne keressen nekem kifogásokat! Nem lehetek az, akire magának szüksége van, és én gyűlölöm ezért! Hallja? Gyűlölöm! Miranda felindultan elfordult, és szorosan átfogta magát a karjával, hogy fékezze a teste remegését. – Nem gyűlöl engem – mondta a férfi halk, megnyugtató hangon. – Nem – felelte a lány, visszafojtva a sírást. – Valóban. De gyűlölöm Leticiát. Ha nem volna már halott, én magam ölném meg. – A férfi szája sarka fanyar mosolyra húzódott. – Lassú kínhalállal halna. – Magában valóban van valami kegyetlen vonás, kiscica – jegyezte meg elmosolyodva a férfi. Miranda megpróbálta viszonozni a mosolyt, de az ajka nem engedelmeskedett neki. Hosszú csend támadt. Aztán Turner ismét megszólalt. – Meg fogom próbálni, hogy boldoggá tegyem, de nem lehetek mindaz, amire maga vágyik. – Tudom – válaszolt szomorúan a lány. – Egykor azt hittem, de tévedtem. – De ettől még jó lehet a házasságunk, Miranda. A legtöbb házasságnál jobb. „A legtöbb házasságnál jobb” esetleg annyit jelent csak, hogy szólnának egymáshoz naponta legalább egyszer. Igen, lehetne jó a házasságuk. Jó, de üres. Miranda úgy érezte, nem tudna együtt élni a férfival, ha nem kapná meg a szerelmét. Megrázta a fejét. – A fenébe, Miranda! Feleségül kell jönnie hozzám! Amikor a lány nem felelt a kitörésére, ordítva folytatta. – Az isten szerelmére, nőszemély, hiszen a gyermekemet hordja! Hát végül kimondta. Miranda tudta, hogy ez lehet az oka, hogy megtette ezt a nagy utat, ilyen elszánt akarattal. De bármennyire 237

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA értékelte is a tisztességes szándékát – ha kicsit megkésett is vele –, nem feledkezhetett meg a tényről, hogy a kisbaba már elment. Mirandának megjött a vérzése, aztán visszatért az étvágya is, és az éjjeliedényét is már csak a rendeltetésének megfelelően használta. Az anyja beszélt neki erről. Elmondta, hogy ugyanezen ment át kétszer is, mielőtt Miranda megszületett, és még utána is háromszor. Talán nem volt ez illendő téma egy iskolás lány számára, de Lady Cheever tudta, hogy halálán van, és olyan sok női ismeretet akart átadni a lányának, amennyit csak tudott. Megmondta Mirandának, ne gyászoljon, ha ugyanez megtörténne vele is, mivel ő mindig úgy érezte, ezek a babák nem voltak elég erősek az életre. Miranda megnedvesítette az ajkát, és nagyot nyelt. Aztán halk, szomorú hangon megszólalt: – Nem hordom az ön gyermekét. Úgy volt, de már nem úgy van. Turner először nem válaszolt. Aztán azt mondta: – Nem hiszek magának. Miranda döbbenten állt. – Tessék? A férfi vállat vont. – Nem hiszek magának. Olivia azt mondta, állapotos. – Az voltam, amikor Olivia itt volt. – Honnan tudjam, hogy nem csak egyszerűen meg akar szabadulni tőlem? – Mert nem vagyok bolond – csattant fel a lány. – Azt képzeli, visszautasítanám a házassági ajánlatát, ha a gyermekét várnám? Úgy tűnt, a férfi ezt fontolóra veszi, de aztán karba fonta a kezét. – Nos, akkor is kompromittálva van, és hozzám fog jönni feleségül. – Nem – válaszolt hitetlenkedve a lány. – Nem fogok. – Ó, dehogynem – válaszolt Turner, és a tekintetében elszántság fénylett. – Csak még nem tudja. A lány elhátrált előle. – Nem tudom, hogyan akar kényszeríteni. Turner utánalépett. 238

– Nem tudom, hogyan akar megakadályozni. – Kiáltok MacDownesnak. – Nem hinném. – De igen. Esküszöm. Kinyitotta a száját, aztán oldalról a férfira pillantott, hogy lássa, felfogta-e a fenyegetését. – Csak tessék – vont vállat közömbösen Turner. – Ezúttal nem ér váratlanul. – Mac... A férfi keze meglepő gyorsasággal fogta be a lány száját. – Maga kis bolond. Eltekintve a ténytől, hogy nem óhajtom, hogy az öregedő díjbirkózó inasa megzavarjon minket, megfordult már a fejében, hogy ha netán mégis ránk törne, azzal csak siettetné a házasságkötésünket? Nem szeretné, hogy kompromittáló helyzetben érjék, ugye? Miranda mormogott valamit, aztán oldalba bokszolta Turnert, hogy elvegye a szájáról a kezét. De amikor megtette, Miranda nem kiabált az inasnak. Bármennyire gyűlölte is elismerni, a férfinak igaza volt. – Akkor miért nem hagyta, hogy kiabáljak, ha már annyira szeretné, hogy összeházasodjunk? – Mert úgy gondoltam, szeretné méltósággal megtenni. Mirandának erre nem volt kész válasza, úgyhogy szótlanul keresztbe fonta a karját. – Most pedig azt akarom, hogy figyeljen rám – szólalt meg Turner halk hangon. Megfogta a lány állát, és kényszerítette Mirandát, hogy ránézzen. – És figyeljen jól, mert csak egyszer fogom elmondani. Hozzám jön feleségül, mielőtt még ez a hét letelik. Mivel volt szíves Skóciáig futni, nem lesz szükségünk speciális engedélyre. Szerencséje van, hogy nem vonszolom be egy templomba ebben a minutumban. Szerezzen magának egy ruhát, meg virágokat, mert, édesem, új nevet kap hamarosan.

239

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Miranda izzó tekintetet vetett rá, de nem szólt. Nem talált szavakat, amelyek méltóképpen érzékeltették volna a dühét. – És ne is gondoljon arra, hogy ismét elszökik – tette hozzá lustán a férfi. – Csak hogy tudja, kétháznyira innen béreltem szállást, és megszerveztem a ház huszonnégy órás megfigyelését. Még az utca végéig sem jutna el. – Te jó ég – lehelte Miranda. – Maga megőrült. Turner csak nevetett. – Vegye csak ezt fontolóra. Ha most idehoznék tíz embert, elmagyaráznám nekik, hogy elvettem a szüzességét, feleségül kértem, és maga elutasított... mit gondol, ők kit vélnének bolondnak? Miranda annyira dühös volt, félt, hogy felrobban. – Nem engem! – kiáltott Turner vidáman. – Adja meg magát, cicám, és nézze a jó oldalát. Összehozunk még pár babát, és remekül fogunk szórakozni közben. Ígérem, sosem emelek magára kezet, és sosem tiltok meg magának semmit, ha csak nem teljesen ostobaság. És végre Olivia testvére lehet. Mi mást akarhat még? Szerelmet. De nem volt képes kimondani a szót. – Mindent egybevetve, Miranda, sokkal rosszabb helyzetben is lehetne. A lány még mindig nem szólt. – Sok nő örömmel helyet cserélne magával. Miranda eltűnődött, hogyan tudná eltüntetni az önelégült vigyort a férfi arcáról anélkül, hogy tartósan kárt okozna benne. Turner sokat sejtetően hozzáhajolt. – És megígérhetem, hogy nagyon figyelmesen teljesítem majd a szükségleteit. Miranda összekulcsolta a kezét a háta mögött, mivel már reszketett a frusztráltságtól és a dühtől. – Egy nap még megköszöni nekem. Ez volt az utolsó csepp. – Ááááááá! – ordított fel a nő, és rávetette magát a férfira. – Mi a csuda? – Turner megfordult, és megpróbálta távol tartani magától a lány őt csépelő ökleit. 240

– Ne merje soha... soha azt mondani nekem „Egyszer még meg fogja köszönni”. Megértette? Soha! – Hagyja abba, maga bolond. Te jó isten, maga megőrült. Felemelte a karját, hogy az arcát védje. Nem volt valami hősies póz, de az alternatíva az volt, hogy a lány esetleg véletlenül kiüti a szemét. Mást nem tehetett, mivel igazából nem védhette magát. Még sosem ütött meg nőt, és nem most fogja elkezdeni. – És ne merje ezt a lekezelő hangot használni megint velem – kiabált Miranda, ujjával böködve a férfi mellkasát. – Csillapodjon, drágám. Ígérem, sosem használom ezt a lekezelő hangot többé magával. – Most is úgy beszél – vetette oda fogcsikorgatva Miranda. – A legkevésbé sem. – De igen. – De nem. – De igen. Jóságos isten, kezdett a dolog unalmassá válni. – Miranda, úgy viselkedünk, mint a gyerekek. A lány kihúzta magát, és a szemében vad fény gyúlt, aminek halálra kellett volna rémítenie a férfit. Aztán a fejét rázva odavágta: – Nem érdekel. – Nos, talán ha végre felnőtt módra viselkedne, én sem beszélnék azon az úgynevezett lekezelő hangon. Miranda összehúzta a szemét, és felmordult. – Tudja, mit, Turner? Néha úgy viselkedik, mint egy igazi szamár. Azzal ökölbe szorította a kezét, hátrahúzta a karját, aztán bevitt a férfinak egy ütést. – Te jóságos úristen! – A férfi a szeméhez kapta a kezét, és hitetlenkedve tapogatta az égő ütésnyomot az arcán. – Ki az ördög tanította meg így ütni? Miranda elégedett mosollyal felelte: – MacDownes. 1819. augusztus 24., késő este 241

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA MacDownes tájékoztatta nagymamát és nagyapát a mai látogatómról, és ők hamar kitalálták, ki lehetett az. Nagyapa vagy tíz percig dühöngött rajta, hogy az az ilyen meg olyan (nem volna illendő megismételnem a szavait) hogy merte idetolni a képét, míg nagymama végül lecsillapította, és megkérdezte tőlem, hogy Turner miért jött. Nem tudtam hazudni nekik. Sosem voltam rá képes. Megmondtam nekik az igazat – hogy azért jött, hogy feleségül vegyen. Végtelen örömmel és még annál is nagyobb megkönnyebbüléssel reagáltak, amíg nem közöltem velük, hogy visszautasítottam. Nagyapa újabb tirádába kezdett, csak ezúttal engem vett célba, és a józan eszem teljes hiányát. Legalábbis azt hiszem, erről volt szó. Nagyapa a Felföldről származik, és bár tökéletesen beszéli az irodalmi angolt, az akcentusa azonnal előjön, ha felizgatja magát. Most pedig, azt mondhatom, rendkívüli módon indulatba jött. Úgyhogy jelenleg az a helyzet, hogy mindhárman ellenem vannak. Attól tartok, el fogom veszíteni ezt a csatát.

242

15.fejezet

Tekintve, hogy mennyien összefogtak ellene, figyelemre méltó volt, hogy Miranda addig is kitartott, ameddig tudott, nevezetesen három napig. A nagyanyja kezdte a támadást, kedvesen a józan eszére apellálva. – Nos, drágám, megértem, hogy úgy érzed, Lord Turner egy kissé elhanyagolta a kötelességét, de végül jobb belátásra tért, és hát, nos, te valóban... – Nem muszáj emlékeztetnie rá – felelte Miranda, lángvörösre gyúlt arccal. – Nos, szóval megtetted. – Tudom. Te magasságos ég, de még mennyire tudta. Alig volt képes másra gondolni. – De igazán, édesem, hát mi a baj a vikomttal? Nagyon kellemes fickónak tűnik, és biztosított minket, hogy képes lesz téged eltartani, és megfelelő módon gondoskodni rólad. Miranda a fogát csikorgatta. Turner az előző este eljött, hogy bemutatkozzon a nagyszüleinek. Ahogy az várható volt, a nagyanyját egy óra alatt sikerült magába bolondítania. Ezt az embert nem volna szabad nők közelébe engedni, még ha nagyon öregek, akkor sem. – És szerintem egész jóképű – folytatta a nagyanyja. – Nem gondolod? Dehogyis nem. Végül is nem olyan arca van, amit egyesek jóképűnek vélnek, mások pedig nem. Őt mindenki jóképűnek találja. Nem értesz velem egyet? Miranda egyetértett, de ezt nem volt hajlandó elismerni.

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Persze a jó megjelenés csak egy dolog, és sok jó külsejű embernek igen torz a jelleme. Miranda ebbe nem akart belemenni. – De úgy tűnik, neki helyén van az esze, és egész rokonszenves. Mindent egybevetve, Miranda, járhatnál sokkal rosszabbul is. – Amikor az unokája erre semmit sem szólt, hozzátette, rá nem jellemző szigorúsággal: – És nem hinném, hogy képes lennél jobbat találni. Ez fájt Mirandának, de tudta, hogy ez az igazság. Ennek ellenére azt felelte: – Maradhatnék pártában is. Mivel a nagyanyja ezt nem tekintette lehetséges opciónak, nem is ereszkedett le odáig, hogy válaszoljon rá. – Nem a rangjáról beszélek – jegyezte meg élesen. – Sem a vagyonáról. Akkor is jó parti volna, ha egy lyukas garasa sem lenne. Miranda csak felhorkant, megcsóválta a fejét, és vállat vont. Azt remélte, ennyivel megúszhatja. De tévedett. Még messze volt az alagút vége. Turner indította a következő támadást, és Miranda romantikus természetét vette célba. Hatalmas virágcsokrok érkeztek tőle úgy kétóránként, és mindegyikhez egy levelet mellékelt: „Legyen a feleségem, Miranda”. Miranda megpróbálta figyelmen kívül hagyni őket, ami nem volt könnyű, mivel hamarosan megtöltötték a ház minden szegletét. Ugyanakkor a férfi gesztusa nagy hatással volt Miranda nagyanyjára, aki most már még inkább szerette volna, ha Miranda feleségül megy az elbűvölő és bőkezű vikomthoz. Ezután a lány nagyapja próbálkozott, lényegesen erőszakosabban. – Az ég szerelmére, leányom – bömbölte –, hát elment az esze? Mivel már Miranda sem volt egészen biztos a válaszban, inkább semmit sem mondott. Ismét Turner következett, aki ezúttal taktikai hibát vétett. Küldött egy levelet az alábbi szöveggel: „Megbocsátom, hogy megütött”. Miranda először dühbe gurult. Ez pont az a leereszkedő hang volt, amely miatt megütötte a férfit. Aztán megértette a valódi jelentését: 244

gyengéd figyelmeztetés volt. A férfi már nem hajlandó sokáig elviselni a makacsságát. Az ostrom második napján Miranda úgy döntött, szüksége van egy kis friss levegőre – a rengeteg virág illata szinte elbódította –, úgyhogy vette a főkötőjét, és elindult a közeli Queen Street Gardenbe. Turner azonnal a nyomába szegődött. A férfi nem tréfált, amikor azt mondta, hogy megfigyelés alatt tartja Miranda nagyszüleinek a házát. Azt nem említette ugyan, hogy nem profi megfigyelőket alkalmazott. Szegény megfélemlített inasának jutott ez a megtiszteltetés, aki, miután nyolc órán át egyfolytában bámult ki az ablakon, rendkívüli módon megkönnyebbült, hogy a kérdéses hölgy végül kilépett a házból, és ő elhagyhatta a posztját. Turner mosolyogva figyelte, amint Miranda sietős, határozott léptekkel elindult a park felé, aztán összevonta a szemöldökét, amikor rájött, hogy nem vitt magával szobalányt. Edinburgh nem volt olyan veszélyes, mint London, de azért egy nemes hölgy nem merészkedett az utcára magában. Ezzel a viselkedéssel Mirandának fel kell hagynia, miután összeházasodtak. És össze fognak házasodni. Pont. Azonban rafináltan kell megközelítenie a kérdést. Utólag már úgy látta, valószínűleg hiba volt kifejeznie a megbocsátását abban a levélben. A pokolba, hiszen már amikor írta, tudta, mennyire felpaprikázza majd a lányt vele, de egyszerűen képtelen volt parancsolni magának. Főleg, mivel ahányszor tükörbe nézett, mindig a monoklit látta a szeme körül. Miranda belépett a parkba, és nagy léptekkel haladt előre, amíg csak nem talált egy üres padot. Kicsit leporolta, leült, és előhúzott egy könyvet a táskából, amelyet magával vitt. Turner mosolyogva nézte a vagy ötven méterre elfoglalt megfigyelőállásáról. Szerette nézni a lányt. Meglepődve tapasztalta, milyen elégedettséggel tölti el, ahogy egy fa alatt állva nézi, amint a lány olvas. Az ujjai kecses ívben meghajoltak, amint lapozott. Turner hirtelen szinte látta maga előtt, ahogy a lány az ő northumberlandi 245

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA otthonában, a hálószobájából nyíló nappaliban ül az íróasztalnál. Levelet ír, valószínűleg Oliviának, és mosolyog magában, amint beszámol a nap történéseiről. Turner hirtelen rájött, hogy ez a házasság nem csak a kötelességről szól. Ez a házasság jó is lesz, és ő boldog lesz a lánnyal. Magában fütyörészve odaballagott, ahol Miranda ült, és ledobta magát melléje a padra. – Jó napot, cicus. A lány felnézett és sóhajtott, meg a szemét forgatta. – Ó, hát maga az. – Hát nagyon remélem, más nem becézgeti így. Miranda elfintorodott, amint meglátta a férfi arcát. – Sajnálom a szemét. – Ó, ezt már megbocsátottam magának, ha emlékszik rá. A lány megmerevedett. – Emlékszem. – Igen – dünnyögte Turner –, gondoltam. A lány várt egy pillanatig, valószínűleg arra számítva, hogy a férfi odébb áll. Aztán célzatosan visszatért a könyvéhez, kijelentve: – Olvasni szeretnék. – Látom. Ez nagyon szép magától, tudja. Kedvelem, ha egy nő igyekszik csiszolni az elméjét. Kivette a kötetet a lány kezéből, megfordította, és elolvasta a címét: – Büszkeség és balítélet. Tetszik magának? – Tetszett. Turner nem vett tudomást a csípős megjegyzésről. Az első oldalra lapozott, és a mutatóujjával követve a sort hangosan olvasta: – Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. Miranda megpróbálta visszaszerezni a könyvet, de a férfi elhúzta előle. – Hmmm – tűnődött Turner. – Érdekes gondolat. Nekem bizonyosan kell feleség. 246

– Menjen Londonba – vágott vissza Miranda. – Ott rengeteg nőt talál majd. – És vagyonos vagyok. – Előrehajolt, és a lányra vigyorgott. – Ha esetleg nem volna vele tisztában. – El sem tudom mondani, milyen megkönnyebbüléssel tölt el a tudat, hogy soha nem fog éhezni. Turner felkuncogott. – Ó, Miranda, miért nem adja fel? Semmiképpen nem győzhet. – Nem hinném, hogy sok pap van, aki összeadna egy párt a nő beleegyezése nélkül. – Bele fog egyezni – jelentette ki kedvesen Turner. – Ó. – Szeret engem, nem emlékszik? Miranda összeszorította a száját. – Az nagyon régen volt. – Hogyhogy? Két-három hónapja? Nem is olyan régen. Majd eszébe fog jutni. – Ha így viselkedik, akkor nem. – Milyen éles a nyelve – jegyezte meg a férfi ravasz mosollyal. Aztán a lányhoz hajolt. – Ha tudni akarja, ez az egyik dolog, amit leginkább kedvelek magában. Miranda nehezen tudta visszatartani az ujjait, nehogy torkon ragadják a férfit. – Azt hiszem, ennyi elég is volt a friss levegőből – jelentette ki, szorosan a melléhez fogva a könyvét, amint felállt. – Hazamegyek. Turner azonnal felállt. – Akkor hazakísérem, Lady Turner. Miranda megpördült. – Minek nevezett? – Csak próbálgatom a nevet – mormolta a férfi. – Szerintem elég jól illik magára. Jobb lesz, ha minél előbb hozzászokik. Miranda a fejét csóválta, és folytatta az útját hazafelé. Megpróbált pár lépéssel a férfi előtt haladni, de Turnernek sokkal hosszabb volt a lába, úgyhogy könnyedén lépést tartott a lánnyal. 247

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Tudja, Miranda – mondta a férfi barátságosan –, ha csak egyetlen jó indokot mondana, hogy miért ne házasodjunk össze, békén hagynám. – Nem kedvelem magát. – Ez hazugság, úgyhogy nem számít. A lány gondolkodott pár pillanatig, továbbra is szaporán lépkedve. – Nincs szükségem a pénzére. – Hát persze, hogy nincs. Olivia mondta nekem tavaly, hogy az édesanyja hagyott magára egy kis örökséget, amiből megélhetne. De igen szűk látókörre vall visszautasítani a házasságot valakivel, csak hogy ne legyen több pénze. Nem gondolja? Miranda a fogát csikorgatta, ahogy továbbsétált. Elérték a nagyszülei házához vezető lépcsőt, és Miranda felmasírozott. De mielőtt beléphetett volna, Turner keze összezárult a csuklóján, olyan erővel, hogy Miranda tudta, a férfi elveszítette a türelmét. Ám Turner továbbra is mosolyogva mondta: – Látja? Nincs egyetlen indoka sem. Mirandának aggódnia kellett volna. – Lehet – válaszolta jeges hangon –, de arra sincs, hogy hozzá menjek magához. – A jó híre nem elég indok? – kérdezte halkan a férfi. Miranda gyanakvóan nézett a szemébe. – A jó hírem nincs veszélyben. – Valóban? A lánynak elakadt a lélegzete. – Nem tenné meg. A férfi vállat vont, és ettől az apró mozdulattól jeges borzongás futott végig a lány gerincén. – Engem általában nem szoktak úgy jellemezni, hogy kegyetlen vagyok, de ne becsüljön alá, Miranda. Feleségül fogom venni. – De egyáltalán miért akar feleségül venni? – kiáltott fel a lány. Turnernek nem kellett ezt megtennie. Senki nem kényszerítette rá. Miranda gyakorlatilag ezüsttálcán nyújtotta neki a lehetőséget, hogy elmeneküljön. 248

– Én úriember vagyok – csattant fel a férfi. – Vállalom a felelősséget a botlásaimért. – Én csak egy botlás vagyok? – suttogta a lány. Ennél többre nem futotta tőle. Turner vele szemben állt, és úgy tűnt, nagyon kényelmetlenül érzi magát. – Nem lett volna szabad elcsábítanom. Több eszem lehetett volna. És utána nem lett volna szabad olyan sokáig magára hagynom. Amire nincs más mentségem, csak a saját gyarlóságom. De nem engedem a becsületemet a szemétre hajítani. Maga pedig a feleségem lesz. – Én kellek magának vagy a becsülete? – suttogta Miranda. Turner úgy nézett rá, mintha a lány nem értett volna meg valami fontosat. Aztán kijelentette: – A kettő ugyanaz. 1819. augusztus 28. Hozzá mentem feleségül. Az esküvő szerény volt. Nem volt más vendég, csak Miranda nagyszülei, a lelkész felesége, és – Miranda határozott kérésére – MacDownes. Turner ragaszkodott hozzá, hogy azonnal elinduljanak northumerlandi birtokára a szertartást követően, amely – ugyancsak a férfi nyomására – botrányosan korán volt, hogy még időben elindulhassanak Rosedale-be, a restauráció korabeli kúriába, amely az otthonuk lesz. Miután Miranda mindenkitől elbúcsúzott, a férfi felsegítette a hintóba. A keze elidőzött a derekán, mielőtt kissé megemelte volna. Fura, ismeretlen érzés járta át, és Turner kissé zavartan jött rá, hogy elégedettséget érez. A házassága Leticiával sok minden volt, csak békés nem. Turner szédülten rohant abba a kapcsolatba, a vágytól elragadva, amelyet 249

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA hamarosan kiábrándultság, és a veszteség fájó érzése váltott fel. És még később sem maradt más, mint a harag. Turnert örömmel töltötte el a gondolat, hogy Miranda a felesége. Mirandában bízhat. Ő sosem fogja elárulni. Sem a testével, sem a szavaival. És bár nem érezte azt a megszállottságot, mint Leticiával, kívánta Mirandát – olyan erővel, amelyet még mindig nem tudott elhinni. Ahányszor csak látta, érezte az illatát, hallotta a hangját... kívánta. A karjára akarta helyezni a kezét, érezni akarta a teste melegét. Hozzá akart simulni, és belélegezni a nőt, amikor találkoztak. Ahányszor csak becsukta a szemét, ismét a vadászházban járt. Testével ráborult a lányra, és átjárta valami mély, ősi, vad vágy. Miranda ott az övé volt. És ismét az lesz. A nő után ő is felszállt a kocsiba, és ugyanarra az oldalra ült, bár nem közvetlenül Miranda mellé. Másra sem vágyott, mint hogy hozzásimuljon, és az ölébe vonja, de megérezte, hogy a nőnek egy kis időre van szüksége. Hosszú órákat töltenek ma még ebben a kocsiban. Megengedheti magának, hogy várjon. Figyelte a lányt, amint a kocsi kigördült Edinburgh-ből. Miranda görcsösen markolta mentazöld esküvői ruháját. Az ízületei egészen elfehéredtek, ami az idegességére utalt. Turner kétszer is kinyúlt, hogy megérintse, de aztán visszahúzta a kezét, mivel nem volt biztos abban, hogy Miranda örülne a közeledésének. Ám pár perc múlva végül halkan megszólalt: – Ha sírni szeretne, nem veszem zokon. Miranda nem fordult felé. – Jól vagyok. – Valóban? Miranda nagyot nyelt. – Természetesen. Hiszen épp most volt az esküvőm, nem igaz? Nem erre vágyik minden nő? – És maga is erre vágyik? – Most már egy kicsit késő emiatt aggódni, nem gondolja? A férfi fanyarul elmosolyodott. 250

– Nem vagyok annyira szörnyű, Miranda. A lány idegesen felnevetett. – Hát persze, hogy nem. Magára vágytam egész életemben. Ezt mondogatja nekem napok óta, nem? Hiszen egész életemben szerettem. Turner hirtelen azt kívánta, bárcsak ne ilyen gúnyos hangon mondta volna ezt a lány. – Jöjjön ide – szólalt meg. Megragadta Miranda karját, és odarántotta maga mellé a kocsiban. – Nekem jó itt... várjon... Ó! Szorosan a férfi oldalához préselődött, és Turner karja acélpántként fogta körül. – Így már sokkal jobb, nem gondolja? – Így nem látok ki az ablakon – jegyezte meg fanyarul a lány. – Nincs ott semmi, amit korábban ne látott volna. Félrehúzta a függönyt, és kikukkantott. – Lássuk csak. Fák, fű, egy-két kunyhó. Semmi különleges látnivaló. – Kezébe vette a lány kezét, és lustán simogatta az ujjait. – Tetszik magának a gyűrű? – kérdezte. – Eléggé egyszerű, tudom, de az én családomban a sima aranykarika a divat. Miranda légzése felgyorsult, amint a keze átmelegedett a férfi simogatásától. – Szép. Én... én nem szeretnék semmi hivalkodót. – Gondoltam. Maga egy elegáns kis teremtés. Miranda elpirult, és idegesen forgatta a gyűrűt körbe az ujján. – Ó, de a ruháimat mindig Olivia választja nekem. – Akkor is. Biztos vagyok benne, nem hagyná, hogy valami közönséges dolgot válasszon magának. Miranda lopva rápillantott. A férfi gyengéden, szinte atyáskodva mosolygott rá, de az ujjai gonosz dolgokat műveltek a csuklóján, teste legmélyén fura remegéseket keltve. Aztán ajkához emelte a lány kezét, őrjítően lágy csókot lehelve a csuklója belső oldalára. – Van még valamim a maga számára – mormolta a férfi.

251

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Miranda nem mert ismét ránézni, nehogy elveszítse önuralma maradékát is. – Forduljon meg – utasította gyengéden a férfi. Két ujját Miranda álla alá helyezte, és maga felé emelte az arcát. Belekotort a zsebébe, és előhúzott egy bársonybevonatú ékszerdobozt. – Ebben a nagy rohanásban elfelejtettem egy rendes eljegyzési gyűrűt adni magának. – Ó, de hát erre semmi szükség – vágta rá a lány, bár maga sem gondolta komolyan. – Hallgasson, cicus – válaszolt vigyorogva a férfi –, és fogadja bájosan az ajándékát. – Igen, uram – mormolta Miranda, kinyitva a dobozt, amelyben ragyogó gyémánt szikrázott. Az ovális követ két kicsi zafír fogta közre. – Ez gyönyörű, Turner – suttogta Miranda. – Illik a szeméhez. – Nem amiatt választottam, arról biztosíthatom – válaszolt a férfi rekedt hangon. Kiemelte a helyéről a gyűrűt, és a lány karcsú ujjára húzta. – Jó a méret? – Tökéletes. – Biztos benne? – Tökéletesen. Turner, én... köszönöm. Ez nagyon figyelmes volt magától. És mielőtt még meggondolta volna magát, előrehajolt, és gyors csókot lehelt a férfi arcára. Turner a kezébe fogta a lány arcát. – Majd meglátja, nem leszek olyan rettenetes férj. Közelebb hajolt, aztán gyengéden megcsókolta a lány ajkát. Miranda a férfi felé dőlt, elcsábítva a teste melegétől, meg a hangja halk mormolásától. – Milyen puha – suttogta Turner, kihúzva a tűket a lány hajából, hogy beletúrhasson. – Milyen puha, és milyen édes. Nem is álmodtam volna... Miranda felemelte az arcát. 252

– Miről nem álmodott? Turner ajka könnyedén vándorolt a lány bőrén. – Hogy maga ilyen. Hogy én ennyire akarom magát. Hogy ez az egész ilyen is lehet. – Én mindig is tudtam. Mindig – csúszott ki Miranda száján, mielőtt mérlegelhette volna, mennyire bölcs dolog ezt kimondania, utólag pedig már nem bánta. Hogy is bánta volna, amikor a férfi így csókolta, és mindkettőjük lélegzete zihálva tört elő. – Milyen okos maga – mormolta a férfi. – Már régen hallgatnom kellett volna magára. Kissé lejjebb vonta a lány válláról a ruhát, és ajkát a keble halmára szorította. Tűz áradt el Miranda testében. Ívbe feszítette a testét a férfi felé, és amikor Turner ujjai a ruha gombjaira siklottak, Miranda nem tiltakozott. Pillanatokon belül lesiklott a ruha róla, a férfi ajka pedig újra a keblére tapadt. Miranda felnyögött a megdöbbenéstől és a gyönyörtől. – Ó, Turner, én... – sóhajtotta. – Még. – Ennek a parancsnak örömmel engedelmeskedem. Ajka a lány másik keblére siklott, és azt is ugyanúgy becézte, mint az elsőt. Csókolta, szívta, és közben a keze a lány testén vándorolt. Fel a lábán, körbe a derekán – mintha csak mindenütt rajta akarta volna hagyni a keze nyomát, megjelölve, hogy ez a nő mindörökre az övé. Miranda asszonynak érezte magát. Sürgető, tüzes vágyat érzett valahol a teste legmélyén. – Kívánom magát – lehelte, az ujjait belemélyesztve a férfi hajába. – Akarom... A férfi ujjai magasabbra vándoroltak, és megérintették a nőt a legérzékenyebb helyen. – Azt akarom. Turner a nyakába csókolt. – Szolgálatára, Lady Turner.

253

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Mirandának arra sem volt ideje, hogy meglepődjön az új nevén. A férfi csinált ott, lent valamit – Miranda még azt sem tudta, hogy mit – , és ő alig tudta visszafojtani a sikolyát. Aztán a férfi elhúzódott – de az ujja nem. Miranda meg is ölte volna, ha megpróbálja. Turner a nő szemébe nézett, és ingerlően mosolyogva azt mondta: – Tudok még valamit, amit szeretni fog. Miranda ajka elnyílt a meglepetéstől, amint a férfi térdre hullott a kocsi padlóján. – Turner? – suttogta. Az lehetetlen, hogy a férfi ott, lent bármit is tudna tenni. Csak nem fog... Elakadt a lélegzete, amint Turner feje eltűnt a szoknyája alatt. Aztán felszisszent, amikor megérezte, hogy a férfi mohó, forró csókokkal borítva el, felfelé halad a combján. Aztán már nem is lehetett több kétsége a férfi szándékát illetően. Turner keze, amellyel olyan mesterien izgatta a lányt, máshová siklott. Széttárta a lány combjait, szélesre, előkészítve a terepet az... Ajkának. Ezután már Miranda képtelen volt józanul gondolkodni. Bármit is hitt arról, amit először érzett – és az első alkalom is nagyon jó volt, valóban –, az semmi sem volt összehasonlítva ezzel. A férfi ajka ördögi dolgokat művelt, amivel Mirandát teljesen megbabonázta. És amikor a végső extázisban a lány úgy érezte, apró darabokra robban, abban benne volt teste minden porcikája, lelke minden cseppje. Magasságos ég, gondolta Miranda, kétségbeesetten próbálva visszanyerni a lélegzetét, hogy képes az ember túlélni az ilyesmit? Hirtelen megjelent előtte Turner mosolygó arca. – Az első nászajándéka – mondta. – Én... én... – A köszönöm tökéletesen megfelel – jelentette ki a férfi a szokásos pimasz hangon. – Köszönöm – sóhajtott fel Miranda. Turner gyengéden szájon csókolta. – Nagyon, nagyon szívesen. 254

Miranda nézte, ahogy a férfi megigazítja ruháját, gondosan betakargatva őt, és végül plátói módon megveregeti a karját. Úgy tűnt, a férfi szenvedélye tökéletesen kihűlt, míg őt még mindig emésztették belülről a lángok. – Nem akar... ő... maga még nem... Turner fanyar mosollyal felelte: – Semmi mást nem akarnék jobban, de ha nem óhajtja a nászéjszakáját egy mozgó kocsiban elhálni, muszáj valahogy megtartóztatnom magam. – Nem ez volt a nászéjszaka? – kérdezte kétkedő hangon Miranda. Turner a fejét rázta. – Ez csak egy apró kedveskedés volt. – Ó. Miranda megpróbálta felidézni, miért is tiltakozott olyan ádázul a házasság ellen. Egy ilyen apró kedveskedésekkel teli élet egészen kellemesnek tűnt. Kielégült teste hirtelen ólomsúlyúnak tűnt. Álmosan dőlt a férfi oldalához. – Ezt még megismételjük – motyogta, befúrva magát a férfi melegébe. – Ó, igen – mormolta a férfi, és magában mosolyogva figyelte, amint Miranda álomba merül. – Megígérem.

255

16.fejezet

Arisztokrata mértékkel mérve Rosedale szerény méretű épület volt. A meleg és elegáns ház több generáció óta volt a Bevelstoke család birtokában, és szokás szerint a legidősebb fiú használta vidéki otthonának, mielőtt megörökölte volna a főúri rangot, és a sokkal fényűzőbb Haverbreakst. Turner szerette Rosedale-t. Szerette a kőfalait és a csipkézett tetőt. És mindenekfelett szerette a vad tájat, amelyet csak a ház körül szeszélyesen ültetett rózsatövek tettek némileg kerthez hasonlatossá. Késő este érkeztek meg, miután megálltak egy ráérős ebédre a határ közelében. Miranda azóta már régen elaludt – előre figyelmeztette Turnert, hogy a mozgó kocsi mindig ilyen hatással van rá –, de Turner nem bánta. Szerette az éjszaka csendjét, amelyet csak a lovak patkójának kopogása és a kocsi kerekeinek zaja tört meg, na meg a szél hangja. Szerette a holdfényt, amely az ablakokon át a kocsiba beszivárgott. És szeretett lepillantani újdonsült feleségére, aki egyáltalán nem volt elegáns álmában. Elnyílt a szája, és horkolt is egy kicsit, de Turnernek ez is tetszett. Nem tudta, miért, de tetszett neki. És örült neki, hogy tudja róla. Leugrott a kocsiról, ajka elé tett ujjával csendre intette az emberét, aki odament, hogy segítsen, aztán visszahajolt a hintóba, és a karjába vette Mirandát. A lány még sosem volt Rosedale-ben, annak ellenére, hogy a ház nem volt túl messze a Tóvidéktől. Turner remélte, ugyanannyira megszereti majd, mint ahogyan ő. Sőt szinte biztos volt benne. Kezdett rájönni, hogy jól ismeri a lányt. Nem tudta biztosan,

hogy mióta, de egy ideje megesett, hogy ránézett valamire, és arra gondolt: Ez tetszene Mirandának. Turner megállt Rosedale-ben Skóciába menet, és utasította a személyzetet, hogy készítsék elő a házat. Meg is tették, bár Turner nem üzente meg, hogy pontosan mikor érkeznek, ezért a személyzet nem gyűlt össze, hogy köszöntse az új vikomtnét. Turner örült ennek: nem szerette volna felébreszteni Mirandát. Amikor belépett a hálószobájába, örömmel látta, hogy ég a tűz a kandallóban. Igaz, hogy augusztus volt, de a northumberlandi éjszakák határozottan hűvösek voltak. Amint finoman lefektette Mirandát az ágyra, két szolga behozta szerény poggyászukat. Turner suttogva közölte az inassal, hogy a felesége csak reggel szeretne találkozni a személyzettel, vagy esetleg még később napközben, aztán becsukta mögötte az ajtót. Miranda, aki már nem horkolt, hanem nyugtalanul motyogott valamit, megmoccant, és egy párnát szorított magához. Turner odament hozzá, és halkan belesuttogott a fülébe. A nő mintha álmában is felismerte volna a hangját, elégedetten felsóhajtott, és az oldalára fordult. – Még ne aludjon – mormolta a férfi. – Először vegyük le a ruháit. Miranda az oldalán feküdt, úgyhogy Turner akadálytalanul hozzáférhetett a hátán végigmasírozó gombok sorához. – Felülne egy pillanatra, hogy levehessem a ruháját? Mint egy álmos gyermek, Miranda hagyta, hogy Turner felültesse. – Hol vagyunk? – ásított nagyot. Még nem volt egészen ébren. – Rosedale-ben. Az új otthonában. A férfi felügyeskedte a lány szoknyáit a derekára, hogy aztán lehúzhassa a fején át. – Ó. Remek. Miranda ismét visszahanyatlott az ágyra. Turner szeretettel nézte, aztán ismét feltámogatta. – Csak még egy pár másodperc. Egyetlen ügyes mozdulattal áthúzta a lány fején a ruhát. Mirandán már csak egy ingváll maradt. 257

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Jól van – mormolta Miranda, és megpróbált bekúszni a takarók alá. – Ne olyan gyorsan – kapta el a férfi a bokáját. – Errefelé nem szoktunk ruhástól aludni. Az ingváll is követte a ruhát a padlón. Miranda szinte észre sem vette, hogy meztelen. Végre elhelyezkedett a takarók alatt, elégedetten felsóhajtott, és azonnal elaludt. Turner felnevetett, és a fejét csóválva nézte a feleségét. Korábban is észrevette már, hogy ilyen hosszúak a nő szempillái? Talán csak a gyertyafényben tűnt úgy. Ő is fáradt volt. Gyors mozdulatokkal levetkőzött, és bemászott az ágyba. Miranda az oldalán feküdt, összekuporodva, mint egy gyerek. Turner köré fonta a karját, és közelebb húzta magához, hogy elfészkelhessen a teste melegében. A nő bőre szinte elviselhetetlenül puha volt, és a férfi lustán simogatta a derekát. Egy csiklandós pontot érinthetett, mert Miranda halkan felsikkantott, és megfordult. – Minden rendben lesz – suttogta Turner. Szeretet és vonzódás is volt közöttük, ami több volt, mint a legtöbb párnál. A férfi előrehajolt, és megcsókolta a nő álmos ajkát, nyelvét könnyedén végighúzva a körvonalán. Miranda szempillája megrebbent, aztán kinyílt a szeme. – Maga lehet Csipkerózsika – mormolta a férfi. – Egy csók felébreszti. – Hol vagyunk? – kérdezte a nő álomittas hangon. – Rosedale-ben. De ezt már kérdezte. – Igazán? Nem emlékszem. Turner nem bírt parancsolni magának. Előrehajolt, és ismét megcsókolta a nőt. – Ó, Miranda, milyen édes maga. Miranda elégedetten felsóhajtott a férfi csókjától, de nyilvánvaló volt, hogy alig bírja nyitva tartani a szemét. – Turner? – Igen, cicus? – Sajnálom. 258

– Mit sajnál? – Sajnálom. Egyszerűen nem vagyok képes... úgy értem, túl fáradt vagyok. – Ásított. – Nem tudom teljesíteni a kötelességemet. Turner fanyarul elmosolyodott, és a karjába vonta. – Csitt – suttogta, és előrehajolva megcsókolta a halántékát. – Ne úgy gondoljon rá, mint kötelességre. Ahhoz túlságosan csodálatos. És én nem vagyok olyan érzéketlen, hogy ráerőltessem magam egy nőre, aki teljesen kimerült. Ne aggódjon. De a nő már aludt. Turner belecsókolt a hajába. – Előttünk áll még egy egész élet. Másnap reggel Miranda ébredt fel elsőnek. Hatalmasat ásítva nyitotta ki a szemét. A nappali világosság beszűrődött a függönyök szélénél, de határozottan nem a naptól volt az ágy olyan finom meleg. Turner karja át volt vetve a derekán, ő pedig a férfi testéhez simult, amelyből csak úgy áradt a meleg. Miranda óvatosan elhúzódott tőle, hogy jobban szemügyre vehesse, amíg a férfi alszik. Turner arcának mindig is volt valami fiús bája, ami így szendergés közben még erősebben látható volt. Úgy nézett ki, mint egy angyal, mivel nyoma sem volt annak a cinikus pillantásnak, ami néha elfelhőzte a tekintetét. – Azt Leticiának köszönhetjük – mormolta halkan Miranda, megérintve a férfi arcát. Turner megrezzent, és valamit motyogott álmában. – Ne még, szerelmem – suttogta Miranda, elég bátorságot érezve, hogy becézze, amikor biztos volt benne, hogy nem hallja. – Szeretem nézni, ahogy alszik. Turner aludt tovább, a nő pedig hallgatta a légzését. Maga volt a mennyország. Végül Turner megmoccant, és nagyot nyújtózott, még behunyt szemmel. Aztán kinyílt a szeme, és álmos tekintettel, mosolyogva nézett Mirandára. 259

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Jó reggelt – mondta Turner álomittasan. – Jó reggelt. A férfi ásított. – Régóta ébren van már? – Csak egy kis ideje. – Nem éhes? Küldethetek fel reggelit. Miranda megrázta a fejét. Turner ismét ásított, aztán a nőre mosolygott. – Nagyon rózsaszín ma reggel. – Rózsaszín? – kérdezte a lány csodálkozva. – Ühüm. A bőre... szinte világít. – Dehogy. – De igen. Én tudom. Bízhat bennem. – Anyám azt mondta, sose bízzak olyan férfiban, aki azt mondja: „bízzon bennem”. – Nos, az édesanyja nem ismert engem – válaszolt a férfi hanyagul. Mutatóujjával megérintette a nő ajkát. – Ez is rózsaszín. – Igazán? – kérdezte Miranda elfúló hangon. – Ühüm. Nagyon rózsaszín. De nem annyira, mint más részei. Miranda erre bíborvörösre pirult. – Például ezek itt – mormolta a férfi, tenyerével végigsimítva Miranda mellbimbóit. Aztán a tenyere feljebb vándorolt, és gyengéden rásimult a nő arcára. – Tegnap éjjel nagyon fáradt volt. – Igen. – Túlságosan fáradt, hogy valami fontos üggyel foglalkozzon. Miranda idegesen nyelt, és igyekezett elfojtani egy apró nyögést, amint a férfi keze puhán felfelé siklott a hátán. – Azt hiszem, ideje, hogy elháljuk a házasságunkat – mormolta Turner. Az ajka égette a lány fülét. Aztán a férfi magához húzta Mirandát, aki hirtelen rájött, milyen sürgősen szeretne a dolog végére járni. Miranda tréfás feddéssel mondta: – Ezzel az üggyel már foglalkoztunk egyszer. Egy kissé túl korán is, ha még emlékszik rá. 260

– Az nem számít – válaszolt könnyedén a férfi. – Akkor nem voltunk házasok. – Ha nem számított volna, nem is lennénk házasok. Turner csibészes mosollyal fogadta a találatot. – Nos, igen, azt hiszem, valóban igaza van. De végül minden jól sült el. Nem igazán haragudhat rám, amiért ilyen rettentően kielégíthetetlen vagyok. Miranda viszonylag ártatlan volt ugyan, de ahhoz már eleget tudott, hogy erre a kijelentésre csak a szemét forgassa. Ám szólni nem tudott, mivel a férfi keze a mellére siklott, és ott valami olyasmit művelt a mellbimbójával, amit, a lány esküdni mert volna, a lába között érzett. Érezte, amint lecsúszik a párnáról, a hátára, és érezte, hogy siklik belül is, amint a férfi minden érintése a teste egy újabb négyzetcentiméterét olvasztotta meg. Turner csókolta a mellét, a hasát, a combját. Mintha nem is lett volna olyan porcikája, ami a férfit ne érdekelte volna. Miranda nem tudta, mit tegyen. Feküdt a hátán, a férfi kutató keze és ajka alatt, megrándulva, felnyögve néha, amikor az érzés már szinte elviselhetetlenné fokozódott benne. – Ezt szereti? – mormolta Turner, amint a nő térdhajlatát fedezte fel az ajkával. – Mindent szeretek – akadt el Miranda lélegzete. A férfi visszatért a nő ajkához, és apró csókot hintett rá. – El sem tudom mondani, mennyire örülök neki, hogy ezt mondja. – De ez nem lehet illendő. Turner elvigyorodott. – Nem kevésbé illetlen, mint amit a kocsiban csináltam magával. Miranda elvörösödött az emléktől, aztán az ajkába harapott, nehogy megkérje a férfit, hogy tegye meg újra. De Turner olvasott a gondolataiban, vagy legalábbis az arckifejezésében, és szinte kéjesen dorombolva csókolni kezdte a nő testét, lefelé haladva teste rejtett zugáig. Az ajka megérintette előbb az egyik combja belső oldalát, aztán a másikat.

261

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Ó, igen – sóhajtotta Miranda, már nem szégyenkezve. Nem törődött vele, ha erkölcstelen nőnek tűnik. Csak a gyönyörre vágyott. – Milyen édes – mormolta a férfi. Ráhelyezte egyik kezét a puha bozótra, és még jobban széttárta a nő combját. Forró lehelete csiklandozta Miranda bőrét. A lány combja megmerevedett, habár tudta, hogy akarja ezt. – Nem-nem-nem – mondta mulatva a férfi, és gyengéden széttárta. Aztán lehajolt, és megcsókolta a legérzékenyebb pontján. Miranda, képtelen lévén összefüggő beszédre, sikoltozott a férfi csókjai keltette érzéstől. Gyönyör volt, vagy fájdalom? Nem tudta biztosan. Keze, amely eddig ökölbe szorítva az oldala mellett pihent, most Turner fejére siklott, és belemerült a férfi hajába. Amikor Miranda csípője vonaglani kezdett a férfi alatt, Turner úgy tett, mintha elhúzódna, de a nő keze szilárdan a helyén tartotta a fejét. Turner végül kiszabadította magát, és ismét felfelé haladt a testén, amíg az ajkuk egy vonalba nem ért. – Azt hittem, már levegőt venni sem enged fel – mormolt a férfi. Miranda nem gondolta, hogy ennél még vörösebb lehetne, de azért elpirult. Turner a lány fülét harapdálta. – Azt szerette? Miranda bólintott. Képtelen volt megszólalni. – Még sok-sok mindent kell megtanulnia. – Lehetne, hogy... Ó, hát ezt hogyan kérdezze meg? Turner szeretettel mosolygott rá. – Mit lehetne? Miranda zavartan nyelt egyet. – Lehetne, hogy én is megérintsem magát? Turner válaszul megfogta a nő kezét, és a megfelelő helyre vezette. Amikor elérték a férfiasságát, Miranda reflexszerűen visszarántotta a kezét. Sokkal forróbb volt, mint várta, és sokkal, sokkal keményebb. Turner türelmesen visszatette rá Miranda kezét, 262

és ezúttal Miranda néhány tétova, simogató mozdulatot tett, csodálva, milyen puha a férfi bőre. – Ez olyan fura – mondta –, egészen másmilyen. A férfi felnevetett, részben, mert csak így tudta féken tartani a testét elborító vágyat. – Nekem sosem tűnt furának. – Látni akarom. – Ó, te jó isten, Miranda – felelt a férfi összeszorított fogakkal. – De igen. Hátralökte a takarót, amíg a férfi fedetlenül feküdt előtte. – Ó, te jó ég – lehelte. Ez elfért benne? Alig tudta elhinni. Kíváncsiságától ösztönözve, összezárta körülötte a kezét, és gyengéden megszorította. Turner majdnem leesett az ágyról. A nő azonnal elengedte. – Fájdalmat okoztam? – Nem – mondta rekedten a férfi. – Csinálja újra. Miranda asszonyi elégedettséggel mosolyogva megismételte a becézéseket. – Megcsókolhatom? – Jobb, ha nem – nyögte ki Turner. – Ó, csak arra gondoltam, mivel maga megcsókolt engem... Turner torkából primitív hörgés tört elő. Hátára fordította a nőt, és elhelyezkedett a két combja között. – Később. Majd később megteheti. Képtelen volt tovább uralkodni a szenvedélyén. A szája megdöbbentő erővel a nő ajkára tapadt, magának követelve. Aztán térdével még szélesebbre tárta Miranda combját. Miranda ösztönösen megemelte a csípőjét, hogy a férfi könnyebben belé hatoljon. A férfi könnyedén siklott belé, és a nő elámult, hogy a teste képes volt annyira kitágulni, hogy befogadja. Turner előre-hátra kezdett mozogni benne, lassú, de egyenletes lökésekkel. – Ó, Miranda – nyögött fel a férfi. – Ó, istenem. 263

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Igen, igen. A nő feje jobbra-balra gördült. A férfi súlya az ágyhoz szegezte, mégsem volt képes mozdulatlan maradni. – Az enyém, Miranda – hörögte Turner. – Az enyém. A lány válaszul csak nyöszörgött. Turner megmerevedett, a tekintete fura, átható pillantással fúródott Miranda tekintetébe. – Mondja ki. – A magáé vagyok – suttogta Miranda. – Minden porcikája. Minden ennivaló porcikája. Innentől – simult rá a tenyere a nő keblére –, idáig. – Végighúzta ujjait Miranda álla vonalán. – És idáig. Szinte teljesen kihúzódott a nő testéből, aztán újra elmerült benne tövig. – Ó, istenem, Turner! Igen. Amit csak akar. – Magát akarom. – A magáé vagyok. Esküszöm. – Senki másé, Miranda. Ígérje meg nekem. Ismét egészen hátrahúzódott. A nő szenvedve a férfi hiányától, szinte kiáltotta: – Megígérem. Aztán elfúló lélegzettel mondta: – Kérem... jöjjön vissza. Turner visszasiklott a testébe, amitől a nő megkönnyebbülten felsóhajtott, majd a vágytól lihegve megerősítette: – Sosem lesz számomra másik férfi. Érti? Miranda tudta, hogy a férfi sürgető szavai Leticia árulásából erednek, de annyira magával ragadta a szenvedély, hogy meg sem fordult a fejében, hogy megfeddje, amiért őt a néhai feleségével hasonlítja össze. – Esküszöm. Sosem akartam senki mást. – És soha nem is fog – szögezte le határozottan Turner, mintha csak azzal, hogy kimondja, már valóság is lesz. – Soha! Kérem, Turner, kérem... szükségem van magára. Kérem... – Tudom, hogy mire van szüksége. 264

A férfi ajka összezárult a nő egyik mellbimbója körül, amint felgyorsultak a mozdulatai a nő testében. Miranda érezte, hogy egyre nő benne a feszültség. A gyönyör hullámai cikáztak keresztül a gyomrán, le a karján, fel a lábán. Aztán hirtelen úgy érezte, nem bírja már egyetlen pillanatig sem tovább. Egész teste görcsbe rándult, megfeszülve Turner férfiassága körül, mint egy selyemkesztyű. A férfi nevét sikoltotta, és ahogy az extázis heve a levegőbe lökte a testét, a keze megmarkolta Turner vállát. A nő orgazmusa átlendítette Turnert is a végső ponton. Rekedten felkiáltott, amint még utoljára elmerült a nőben, egészen. Hihetetlen gyönyört érzett, amint a magját beleürítette a nőbe. Aztán Miranda testére rogyott, teljesen kimerülten. Még sosem volt ennyire jó. Soha. Még a legutóbb Mirandával sem. Mintha csak minden mozdulatot, minden érintést felerősített volna a tudat, hogy Miranda az övé, és csakis az övé. Meglepte ez a birtoklásvágy. Megdöbbentette, ahogyan hűségre eskette Mirandát, és undorral töltötte el, ahogyan manipulálta, kihasználva a nő szenvedélyét gyerekes céljai érdekében. Haragudhat Miranda? Gyűlöli őt emiatt? Felemelte a fejét, és a lány arcába nézett. Miranda szeme csukva volt, az ajkán kis félmosoly játszott. Tökéletesen kielégült asszonynak tűnt, és Turner gyorsan eldöntötte, hogy ha a nőt nem sértette, amit tett vagy kérdezett, akkor ő nem fogja előhozni. – Rózsaszínnek tűnik, cicus – mormolta, a nő arcát simogatva. – Még mindig? – kérdezte lustán Miranda, de nem nyitotta ki a szemét. – Még jobban. Turner elmosolyodott, és az egyik könyökére támaszkodott, hogy kevésbé nehezedjen a nőre. Egy ujját végigfuttatta a nő arcvonalán, a szája sarkától indulva, egészen a finom bőrig a szeme sarkán. Aztán megböködte a szempilláját. – Nyissa ki a szemét. Miranda ránézett. – Jó reggelt. 265

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Jó bizony – válaszolt fiús mosollyal. Miranda összerándult a férfi kutató tekintete alatt. – Nem kényelmetlen? – Szeretek felül lenni. – De a karja... – Elég erős, hogy még egy darabig megtartson. Különben is. Szeretem nézni magát. Miranda szégyenlősen elfordította a tekintetét. – Nem, nem. Ne meneküljön. Nézzen csak rám. Megérintette a nő állát, és úgy fordította az arcát, hogy ismét rá nézzen. – Nagyon szép, ugye, tudja? – Nem vagyok – válaszolt Miranda, és a hangja elárulta, tudja, hogy a férfi hazudik. – Erről ne vitatkozzon velem. Idősebb vagyok magánál, és sok nőt láttam már. – Látott? – kérdezte a nő kétkedő hangon. – Az, kedves feleségem, egészen más téma, és azt nem fogjuk megtárgyalni. Csupán arra akartam rámutatni, hogy én valószínűleg jóval tapasztaltabb vagyok magánál, és ebben a témában el kell fogadnia, amit mondok. Ha én azt mondom, hogy maga gyönyörű, akkor az is. – Turner, maga igazán nagyon aranyos... A férfi előrehajolt, amíg az orra hozzá nem ért Mirandáéhoz. – Asszony, kezd felbosszantani. – Te jó ég, azt semmiképp nem akarnám. – Azt elhiszem. A nő ajka csintalan mosolyra húzódott. – Maga nagyon jóképű. – Köszönöm – felelte nagyvonalúan Turner. – Nos, látta, én milyen szépen fogadtam a dicséretét? – Eléggé lerombolta a hatást azzal, hogy hangsúlyozta a jó modorát. Turner megcsóválta a fejét. 266

– Micsoda szája van! Valamit tennem kell vele. – Megcsókolni? – kérdezte reménykedve a nő. – Mmm, lehet róla szó. Kidugta a nyelvét, és végighúzta Miranda ajkának a szélén. – Nagyon kellemes. Nagyon jó ízű. – Nem vagyok én gyümölcstorta – vágott vissza Miranda. – Már megint az a nagy szája – sóhajtott fel Turner. – Azt hiszem, jobb lesz, ha egyfolytában csókolja. A férfi sóhajtott, mintha ez megerőltető feladat volna. – Nos, nem bánom. Ezúttal beledugta a nő szájába a nyelvét, és végigfuttatta a fogai sima felületén. Amikor ismét felemelte a fejét, és Miranda arcába nézett, a nő valósággal ragyogott. Másként nem lehetett leírni azt a jelenséget, ahogyan szinte fény áradt a bőréből. – Istenem, Miranda – mondta rekedten a férfi –, maga valóban gyönyörű. A nő mellé ereszkedett, az oldalára fordult, és a karjába zárta Mirandát. – Még sosem láttam senkit, aki úgy festett volna, ahogyan maga ebben a pillanatban – mormolta, még közelebb vonva magához a nőt. – Feküdjünk egy darabig még így. Majd elszenderült, azzal a gondolattal, hogy remek dolog így kezdeni egy házasságot. 1819. november 6. Ma vagyok tizedik hete házas – és három hét telt el azóta, hogy a legutóbbi vérzésemnek meg kellett volna jönnie. Nem kellene csodálkoznom rajta, hogy ilyen hamar ismét megfogantam – Turner igazán figyelmes férj. Nincs okom panaszra. 1820. január 12. 267

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Amint ma a kádba léptem, esküdni mernék, úgy tűnt, hogy mintha kissé már domborodna a hasam. Most már elhiszem. Most már elhiszem, hogy ezúttal megmarad. 1820. április 30. Ó, hatalmas vagyok. És még majdnem három hónap van hátra. Úgy tűnik, Turner rajong a kerekded formámért. Meg van győződve arról, hogy lányunk lesz. Azt suttogja a hasamnak: „szeretlek”. De csak a hasamnak. Nekem nem. Igaz, ami igaz, én sem mondtam ki ezt a szót, de biztos vagyok benne, tudja, hogy szeretem. Végül is, megmondtam neki még mielőtt összeházasodtunk volna, és ő maga mondta, hogy a szerelem nem múlik el olyan könnyen. Tudom, hogy fontos vagyok neki. Miért nem képes szeretni? Vagy ha szeret, miért nem mondja ki?

268

17.fejezet

Teltek a hónapok, és az ifjú házasok belerázódtak egy kényelmes, és szeretetteljes rutinba. Turner, aki a poklokat élte át Leticiával, nem győzött csodálkozni, milyen kellemes is lehet a házasság a megfelelő személy mellett. Mirandával gyönyörűség volt együtt lennie. Szerette nézni, amint a nő olvas, fésülködik, utasítást ad a házvezetőnőnek – minden ténykedése közben szerette figyelni. És állandóan kereste az ürügyet, hogy megérinthesse. Rámutatott egy nem létező porszemre a nő ruháján, és aztán lesöpörte róla. Félrecsúszott egy hajfürtje, mormolta, miközben a helyére igazította. És úgy tűnt, Miranda egyáltalán nem bánja. Néha, amikor elfoglalt volt, rálegyintett a férfi kezére, de leggyakrabban csak mosolygott, sőt néha kissé félrehajtotta a fejét – épp csak egy parányit, csak hogy az arcát a férfi tenyerébe simíthassa. Ám néha, amikor Miranda nem vette észre, hogy Turner figyeli, a férfi rajtakapta, amint végtelen vágyódással nézi őt. Miranda mindig elkapta a tekintetét, olyan gyorsan, hogy Turner néha nem is lehetett benne biztos, vajon jól látta-e. De tudta, hogy igen. Mert amikor éjjel behunyta a szemét, ismét látta Miranda tekintetét, benne azzal a mérhetetlen szomorúsággal, ami a férfi szívébe mart. Turner tudta, mit akar Miranda. Könnyű lett volna megadnia. Egyetlen egyszerű kis szó. És vajon nem kellene-e valóban kimondania? Még ha nem is úgy érzi, nem érné meg, hogy a nőt boldognak lássa?

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Néha megpróbálta kimondani, az ajka próbálta megformálni a szót. De ilyenkor mindig mintha fuldokolni kezdett volna, a torka teljesen összeszorult. Az volt a dolog iróniája, hogy úgy vélte, talán valóban szereti a nőt. Tudta, hogy teljesen elveszett lenne, ha Mirandával valami történne. Viszont Leticiáról is azt gondolta, hogy szereti, és mi lett a vége? Szeretett mindent Mirandával kapcsolatban, a kissé pisze orra hegyétől a száraz humoráig, amit nem kímélt tőle. De ez vajon ugyanaz, mint szeretni magát a személyt? És ha szereti, azt honnan tudja meg? Ezúttal biztos akart lenni benne. Valamiféle tudományos bizonyítékra vágyott. Egyszer már a hitére hagyatkozott, amikor azt hitte, hogy a vágy és megszállottság szédítő elegye maga a szerelem. Mert ugyan mi más lehet? De most már idősebb volt. Bölcsebb is, ami jó volt, és sokkal cinikusabb, ami viszont nem. Legtöbbször képes volt ezeket a gondolatokat kiűzni a fejéből. Ő férfi volt, és a férfiakat ez jellemzi. A nők annyiszor tárgyalják és elemezgetik a dolgokat, újra és újra, ahányszor csak akarják. Ő jobban szeretett valamit csak egyszer, legfeljebb kétszer fontolóra venni, és aztán lezárni az ügyet. Éppen ezért volt különösen nyugtalanító, hogy ettől a problémától nem volt képes szabadulni. Az élete kellemes volt. Boldog. Örömteli. Nem volna szabad értékes gondolatokat és energiákat vesztegetnie arra, hogy a szíve állapotát elemezgeti. Élveznie kellene az élete áldásait, anélkül, hogy túl sokat gondolkodna rajta. Éppen ezzel foglalkozott – arra koncentrált, miért nem óhajt ezen az egészen gondolkodni –, amikor kopogtak a dolgozószobája ajtaján. – Tessék! Miranda bedugta a fejét az ajtónyíláson. – Nem zavarom? – Nem, természetesen nem. Jöjjön be. Miranda kitárta az ajtót, és belépett. Turner elfojtott egy mosolyt az asszony láttán. Mostanában úgy tűnt, a hasa mintegy jó öt 270

másodperccel megelőzi őt, amikor belép egy terembe. Miranda észrevette a mosolyt, és lemondó pillantást vetett a hasára. – Hatalmas vagyok, igaz? – Úgy van. Miranda sóhajtott. – Hazudhatott volna, hogy megkímélje az érzéseimet. Mondhatta volna, hogy nem is vagyok olyan nagy. Az én állapotomban nagyon érzékenyek a nők, tudja. Odasétált egy karosszékhez a férfi íróasztala mellett, és a karfába kapaszkodva óvatosan a székbe ereszkedett. Turner azonnal talpra ugrott, hogy segítsen neki. – Azt hiszem, tetszik nekem, hogy ilyen nagy. Miranda felhorkant. – Csak örül a nemzőképessége kézzelfogható bizonyítékának. Turner ezen csak mosolygott. – Rúgott ma már a kislány? – Nem, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy kislány. – De mennyire, hogy az. Ez teljesen nyilvánvaló. – Talán jövőbelátó bábaasszonynak készül? Turner felvonta a szemöldökét. – Ügyeljen a szájára, feleség! Miranda a szemét forgatta, és egy papírdarabot nyújtott a férfi felé. – Levelet kaptam az édesanyjától. Gondoltam, talán szeretné elolvasni. Turner elvette tőle a levelet, és szórakozottan járkált a szobában, miközben olvasta az üzenetet. Halogatta, hogy a házasságukról beszámoljon a családjának, ameddig csak lehetett, de két hónap után Miranda meggyőzte, hogy tovább már nem kerülheti el. Amint az várható volt, a családja megdöbbent (Olivia kivételével, akinek volt némi sejtése róla, hogy mi történik), és Rosedale-be siettek, szemrevételezni a helyzetet. Az anyja több százszor elmormolta, hogy „nem is álmodtam volna...”, és Winstonnak egy kissé megnyúlt

271

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA az álla, de mindent egybevetve, Miranda simán vált Cheeverből Bevelstoke-ká. Végül is gyakorlatilag családtag volt már korábban is. – Winston egy kis bajba keveredett Oxfordban – mormolta Turner, gyorsan futtatva a tekintetét az anyja sorain. – Igen, nos, ez várható volt, azt hiszem. A férfi magában mulatva pillantott fel rá. – Ezt meg hogy érti? – Ne gondolja, hogy nem hallottam a maga hőstetteiről az egyetemen. Turner elvigyorodott. – Most már sokkal érettebb vagyok. – Remélem is. A férfi odalépett hozzá, és megcsókolta először az orrát, aztán a hasát. – Bárcsak én is járhattam volna Oxfordba! – mondta sóvárogva a nő. – Annyira élveztem volna az előadásokat. – Nem mindegyiket. Higgyen nekem, némelyik pocsék volt. – Azt hiszem, én akkor is élveztem volna. Turner vállat vont. – Lehetséges. Az biztos, hogy maga százszor olyan intelligens, mint a legtöbb férfi, akit ott ismertem. – Miután majdnem egy teljes szezont eltöltöttem Londonban, kijelenthetem, nem túl nehéz intelligensebbnek lenni, mint a társaságbeli férfiak többsége. – A jelenlévők mindig kivételek, remélem. A nő kegyesen bólintott. – Természetesen. Turner fejcsóválva ment vissza az íróasztalához. Ezt szerette legjobban a házasságukban: ezeket a csipkelődő párbeszédeket, amelyek a napjaikat kitöltötték. Visszaült az íróasztal mögé, és felvett egy iratot, amelyet éppen olvasott, amikor Miranda bejött. – Úgy tűnik, Londonba kell mennem. – Most? Van ott egyáltalán valaki? 272

– Nagyon kevesen – ismerte el Turner. A parlament nem ülésezett éppen, és a társaság zöme visszatért Londonból a vidéki otthonába. – De ott van egy jó barátom, és szüksége van a segítségemre egy üzleti vállalkozáshoz. – Szeretné, ha én is magával tartanék? – A világon semmit nem szeretnék jobban, de nem hagyom, hogy ilyenkor utazzon. – Tökéletesen egészségesnek érzem magam. – Hiszek magának, de nem tartom jó ötletnek, hogy felesleges kockázatnak tegyük ki. És meg kell, hogy mondjam, meglehetősen – megköszörülte a torkát – terebélyes lett. Miranda elfintorodott. – Nem is tudom, mi egyebet mondhatott volna, hogy még kevésbé érezzem magam vonzónak. A férfi ajka megremegett. Turner előrehajolt, és megcsókolta Miranda arcát. – Nem maradok sokáig távol. Legfeljebb két hétig. – Két hét – ismételte meg elkomorodva Miranda. – Legalább négy napig tart az út oda is, meg vissza is. Amilyen sok eső esett mostanában, szörnyű állapotban lehetnek az utak. – Hiányozni fog. A férfi egy pillanatig hallgatott, azután azt válaszolta: – Maga is hiányozni fog nekem. Miranda szíve elszorult a bánattól. Felsóhajtott, aztán összeszedte magát, és vidámabb képet vágott. – Azt hiszem, bőven lesz mivel elfoglalni magam – jelentette ki kis sóhajjal. – Szeretném kicsinosítani a nyugati szalont. A kárpit már rettenetesen kifakult. Lehet, hogy meghívom Oliviát. Ő jól ért ezekhez a dolgokhoz. Turner melegen rámosolygott. Nagy öröm volt neki, hogy Miranda kezdte ugyanúgy megszeretni az otthonukat, amennyire ő szerette. – Én megbízom a maga ítéletében. Nincs szüksége Oliviára. – De élvezném a társaságát, míg maga távol van. 273

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Akkor mindenképpen hívja meg. – Az órára pillantott. – Mondja, nem éhes? Már jócskán elmúlt dél. Miranda szórakozottan simogatta a hasát. – Azt hiszem, nem vagyok túl éhes. De tudnék enni pár falatot. – Annál többre van szüksége – jelentette ki határozottan a férfi. – Tudja, hogy most kettő helyett eszik. Miranda gyászos képpel nézett le megnövekedett hasára. – Legyen nyugodt, tudom. Turner felállt, és az ajtóhoz ment. – Leszaladok a konyhába, és hozok valamit. – Csengethetne is érte. – Nem, nem. Így sokkal gyorsabb lesz. – De én nem... De már elkésett. A férfi már kiszaladt az ajtón, és nem hallotta őt. Miranda mosolygott magában, amint leült, és maga alá húzta a lábát. Senki nem vonhatja kétségbe, hogy Turner törődik az ő, meg a baba jólétével. Ez megmutatkozott abban, ahogy felverte a párnáját, mielőtt Miranda bemászott volna az ágyba, abban, ahogy odafigyelt, hogy az asszony rendesen étkezzen, és egészséges ételeket egyen, és különösen abban, ahogyan minden este az asszony hasához tapasztotta a fülét, hogy hallja a baba mocorgását. – Azt hiszem, rúgott egyet! – kiáltott fel néha izgatottan. – Valószínűleg csak böfögött – ugratta egyszer Miranda. Turner egyáltalán nem vette észre, hogy csak tréfál, és amint az asszonyra nézett, aggodalomtól felhős volt a tekintete. – Tudnak böfögni odabent? Ez normális? Miranda elnézően nevetett. – Nem tudom. – Talán meg kellene kérdeznem az orvost. Miranda megfogta a kezét, és felhúzta maga mellé. – Biztos vagyok benne, hogy minden rendben van. – De... – Ha most elküldet az orvosért, azt fogja hinni, hogy elment az esze. 274

– De... – Aludjunk. Úgy, öleljen meg. Szorosabban. Felsóhajtott, és közelebb fészkelődött a férfihoz. – Így. Most már jól fogok aludni. Most, a dolgozószobában Miranda elmosolyodott, amint eszébe jutott ez az epizód. Naponta vagy százszor művelt hasonló dolgokat a férfi, ami elárulta, hogy szereti őt. Vagy mégsem? Hogy tudna ilyen gyengéden nézni rá, ha nem szeretné? Miért ennyire bizonytalan Turner érzéseiben? Mert a férfi sosem mondta ki, mit érez, adta meg magában a választ. Ó, gyakran bókolt neki, és sokszor elmondta, mennyire boldog, hogy feleségül vette. Ez a legkegyetlenebb kínzás volt, és a férfinak még csak sejtelme sem volt róla. Azt gondolta, kedves és figyelmes, és az is volt. De ahányszor csak Mirandára nézett, és a szokásos rejtélyes, meleg mosolyával rámosolygott – Miranda egyetlen lélegzetelállító pillanatig azt gondolta, mindjárt hozzá hajol, és azt suttogja: „szeretem”. És minden alkalommal, amikor nem ez történt, amikor a férfi csak megcsókolta az arcát, vagy összeborzolta a haját, vagy megkérdezte, hogy ízlett-e neki az az átkozott desszert, az ég szerelmére... Ilyenkor valami egy kicsit meghalt benne. Mintha valami görcsbe fogta volna a szívét. Csak egy pillanatra, csak egy apró fájdalmat okozva, de ezek összeadódtak, és Mirandának napról napra nehezebb volt úgy tennie, mintha elégedett volna az életével. Próbált türelmes lenni. A legkevésbé sem szerette volna, ha a férfi tetteti az érzelmeket. A „szeretlek” nagyon fájdalmas lett volna, ha nincs valódi érzelem mögötte. De nem akart erre gondolni. Most nem, amikor a férfi annyira kedves és figyelmes, és neki tökéletesen boldognak kellene lennie. És az is volt. Igazán. Majdnem. Csak egy parányi tüske volt a szívében, amely egyre gyötörte, és már kezdte bosszantani, mert nem akarta arra pazarolni az energiáit, hogy olyasmin töpreng, ami felett nincs hatalma. 275

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Csak a pillanatnak akart élni, élvezni a sok áldást az életében, anélkül, hogy törnie kellene rajta a fejét. Turner hamarosan visszatért. Nagy léptekkel bejött a szobába, és gyengéden megcsókolta Miranda feje búbját. – Mrs. Hingham azt mondja, pár perc múlva felküld egy kis ételt. – Mondtam, hogy felesleges lemennie – pirongatta Miranda. – Tudtam, hogy semmi nem lesz készen. – Ha nem megyek le magam – magyarázta magától értetődő hangon Turner –, akkor meg kellett volna várnom, hogy feljöjjön egy szobalány, és megkérdezze, mit akarok. Utána meg kellett volna várnom, hogy lemenjen a konyhába, aztán várnom kellett volna, míg Mrs. Hingham elkészíti az ételt, aztán... Miranda feltartott kézzel megállította. – Elég. Értem, mit akar mondani. – Így sokkal hamarabb ideér. – Ördögi mosollyal előrehajolt. – Én nem vagyok türelmes ember. Ő sem az, gondolta szomorúan Miranda. Ám a férje, nem lévén tisztában az ő borús gondolataival, mosolyogva bámult ki az ablakon. Vékony hótakaró lepte be a fákat. Egy inas, meg egy szobalány lépett a szobába, és feltálalták a magukkal hozott ételt Turner íróasztalán. – Nem félti a papírjait? – kérdezte Miranda. – Nem lesz semmi bajuk – válaszolt Turner, és egy halomba tolta őket. – De nem fognak összekeveredni? A férfi vállat vont. – Éhes vagyok. Az fontosabb. Maga fontosabb. A szobalány halkan felsóhajtott Turner romantikus szavait hallván. Miranda mereven elmosolyodott. A személyzet valószínűleg azt gondolta, Turner minduntalan szerelmet vallott neki, ahányszor csak magukban voltak. – Nos – szólalt meg élénken Turner –, itt egy kis marhahús meg zöldség, cicus. Azt akarom, hogy az utolsó falatig megegye. 276

Miranda kétkedve nézett a tálra, amelyet a férfi elébe tett. Egy hadseregnyi állapotos asszony sem tudta volna elfogyasztani. – Maga tréfál – mondta. – Szó sincs róla. Belemerítette a kanalat az ételbe, és a nő szája elé tartotta. – Turner, igazán nem tudom... A férfi villámgyorsan betolta a kanalat a szájába. Miranda egy pillanatig fuldoklott a meglepetéstől, aztán megrágta és lenyelte a falatot. – Tudok magam is enni. – De így mulatságosabb. – Lehet, hogy magá... A kanál ismét eltűnt a szájában. Miranda lenyelte az ételt. – Ez nevetséges. – Dehogy. – Így akarja elérni, hogy ne beszéljek annyit? – Nem, habár azzal az utolsó mondattal nagy lehetőséget szalasztottam el. – Turner, maga javít... Ismét betett egy falatot a szájába. – Javíthatatlan? – Igen – fröcskölt ki az étel Miranda szájából. – Ó, jaj. Van egy kicsi az állán. – Maga hadonászik a kanállal. – Üljön nyugodtan. Turner előrehajolt, és lenyalt egy kis mártást a nő álláról. – Mmmm, finom. – Egyen egy kicsit – mondta rezzenetlen arccal Miranda –, van bőven. – Ó, de nem akarnám megfosztani az értékes tápanyagoktól. A nő válaszul felhorkant. – Itt van még egy falat. Ó, egek, úgy látszik, megint eltévesztettem a száját. Kidugta a nyelvét, és gondosan lenyalogatta. 277

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Ezt szándékosan csinálta – mondta vádlón Miranda. – És akarattal elvesztegetem az ételt, aminek a várandós feleségemet kellene táplálnia? – Sebzetten a mellére tette a kezét. – Miféle gazembernek néz? – Ha nem is gazembernek, de az biztos, hogy egy cseles kis... – Győzelem! Miranda ujjával megfenyegette. – Mnph grmphng gtrmph. – Ne beszéljen tele szájjal, nagyon rossz modorra vall. Miranda nagyot nyelt. – Azt mondtam, még megfizetek ezért, maga... Elhallgatott, amikor a kanál az orrához ért. – Nézze, most meg mit csinált – mondta Turner eltúlzott mozdulatokkal a fejét csóválva. – Annyit mocorog, hogy eltévesztettem a száját. Maradjon nyugton. Miranda összeszorította az ajkát, de nem tudta eltitkolni a mosolyát. – Jó kislány – mormolta a férfi előrehajolva. Szájába vette a nő orrát, és leszopogatta róla a mártást az utolsó cseppig. – Turner! – Az egyetlen nő a világon, akinek csiklandós az orra – nevetett fel a férfi. – És én voltam az a szerencsés, aki feleségül vettem. – Hagyja abba! – Mit? Ne kenjek több mártást az arcára, vagy ne csókolgassam? Mirandának elakadt a lélegzete. – Ne kenjen mártást az arcomra. Nincs szüksége ürügyre, hogy megcsókolhasson. Turner felé hajolt. – Nincs? – Nincs. – Micsoda megkönnyebbülés. A férfi orra Miranda orrához ért. – Turner? – Igen? 278

– Ha nem csókol meg most azonnal, azt hiszem, megbolondulok. A férfi apró csókokkal hintette be az arcát. – Ez megfelel? Miranda megrázta a fejét. A férfi most erősebben megcsókolta. – Ez? – Attól tartok, nem. – Hát mit akar? – suttogta a férfi forrón a nő szájába. – Maga mit akar? – vágott vissza a nő. A keze a férfi karján át felsiklott a vállára, és megszokásból gyúrni kezdte. És ezzel, úgy tűnt, azonnal lelohasztotta a férfi szenvedélyét. – Ó, istenem, Miranda – nyögte Turner ellazult testtel –, ez csodálatos. Ne hagyja abba. Kérem. – Ez nagyon figyelemreméltó – jegyezte meg halvány mosollyal a nő. – Azt csinálok magával, amit akarok. – Bármit – nyöszörgött Turner –, csak ne hagyja abba. – Mitől olyan feszült? Turner kinyitotta a szemét, és fanyar mosollyal nézett rá. – Nagyon jól tudja. Miranda elpirult. Az orvosa a legutóbbi látogatása alkalmával figyelmeztette, hogy ideje felhagyni a házastársi együttléttel. Turner egyfolytában zsörtölődött egy hétig. – Nem hiszem el – mondta a nő, elvéve a kezét a férfi válláról, és mosolyogva hallgatva a tiltakozását –, hogy én lennék az egyedüli oka a szörnyű hátfájásának. – A stressz, amiért nem szeretkezhetek magával, a fizikai megterhelés, amiért a hatalmasra nőtt testét felcipelem a lépcsőn... – Még egyszer sem kellett felvinnie a lépcsőn! – Nos, hát, de gondoltam rá, és annyi is elég volt, hogy megfájduljon a hátam. Éppen... – kicsavart karjával egy pontra mutatott a háta közepén – itt. Miranda összeszorította a száját, de azért masszírozni kezdte, ahol a férfi mutatta. – Maga, uram, egy nagy gyerek. 279

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Ühüm – helyeselt Turner, és szinte jobbra-balra csuklott a feje. – Nem baj, ha lefekszem? Úgy könnyebb lesz magának. Hogyan sikerült elérnie, gondolta Miranda, hogy itt a szőnyeg közepén masszírozza a hátát? De neki is tetszett a dolog. Szerette megérinteni a férfit, szerette emlékezetébe vésni teste körvonalát. Magában mosolyogva kihúzta a férfi nadrágja derekából az inget, és alácsúsztatta a kezét, hogy érezze a bőrét. Meleg volt és selymes, és az asszony nem állta meg, hogy finoman végig ne simítson rajta, az aranyló testén, amely csak az övé. – Bárcsak maga is meg tudná masszírozni az én hátamat! – csúszott ki önkéntelenül a száján. Már több hete nem volt képes a hasára feküdni. Turner hátrafordult, és rámosolygott. Aztán kis nyögéssel felült. – Üljön nyugodtan – mondta halkan, megfordítva az asszonyt, hogy megmasszírozhassa a hátát. Mennyei volt. – Ó, Turner – sóhajtott Miranda –, ez nagyon finom. A férfi fura hangot hallatott. Miranda hátrafordult, hogy az arcába nézzen. – Sajnálom – mondta elfintorodva, amint látta, hogyan küzd a férfi arcán a vágy az önmegtartóztatással. – Nekem is hiányzik maga, ha ez vigasztalja. Turner átölelte, olyan erősen magához szorítva, amennyire csak merte, anélkül, hogy megnyomná a hasát. – Nem a maga hibája, cicus. – Nem, tudom, de mégis sajnálom. Rettenetesen hiányzik nekem. – Lehalkította a hangját. – Néha olyan mélyen bennem van, hogy olyan, mintha megérintené a szívemet. Az hiányzik legjobban. – Ne mondjon ilyeneket – felelte rekedten a férfi. – Sajnálom. – És az ég szerelmére, ne mentegetőzzék. Miranda csaknem felvihogott.

280

– Sa... nem, ezt visszavonom. Nem sajnálom. De azt sajnálom, hogy maga... ööö... hogy maga ilyen állapotban van. Nem tűnik igazságosnak. – Nagyon is igazságos. Lesz egy egészséges feleségem, meg egy gyönyörű kisbabám. Nem kell érte mást tennem, mint pár hónapig megtartóztatnom magam. – De nem kellene – mormolta az asszony csábítóan, és kezével végigsimított a férfi nadrágjának az elején. – Nem kellene. – Miranda, elég. Nem bírom ki. – Nem kellene – ismételte a nő, amint feltolta a férfi ingét a mellére, és csókolni kezdte lapos hasát. – Mi... ó, Miranda – hördült föl a férfi. A nő ajka még lejjebb siklott. – Ó, istenem! Miranda! 1820. május 7. Szégyentelen vagyok. De a férjem nem panaszkodik.

281

18.fejezet

Másnap reggel Turner gyengéd csókot nyomott felesége homlokára. – Biztos, hogy meglesz nélkülem? Miranda nyelt egyet, aztán bólintott, visszanyelve a könnyeit, mivel megfogadta, hogy nem fog sírni Turner előtt. Az ég még mindig sötét volt, de Turner korán akart elindulni Londonba. Miranda az ágyban ülve, kezét a hasán nyugtatva figyelte, ahogy a férfi öltözik. – Az inasa dührohamot kap majd – ugratta. – Tudja, hogy azt képzeli, maga képtelen rendesen felöltözni egyedül. Turner egy szál nadrágban odasétált hozzá, és leült mellé az ágy szélére. – Biztosan nem bánja, hogy elmegyek? – Dehogynem. Sokkal jobban szeretném, ha maradna. – Reszketeg mosollyal folytatta. – De megleszek. És az bizonyos, hogy sokkal többet tudok végezni, ha maga nincs itt, hogy elvonja a figyelmemet. – Ó. Hát annyira zavaró vagyok? – Nagyon. Habár – mosolyodott el szégyenlősen –, mostanában nem olyan könnyű „elterelni a figyelmemet”. – Ühüm. Ez a szomorú igazság. Én, sajnos, másra sem bírok gondolni. – Két tenyerébe fogta a nő arcát, és gyengéden megcsókolta az ajkát. – Ahányszor csak meglátom magát – mormolta. – Minden alkalommal? – kérdezte kétkedve a nő. Turner komolyan bólintott. – De hát úgy nézek ki, mint egy tehén.

– Ühüm – a férfi ajka továbbra is Miranda ajkán időzött. – De egy nagyon vonzó tehén. – Maga gazember! Miranda elhúzódott, és játékosan a férfi vállába bokszolt. Az ördögien elmosolyodott. – Úgy tűnik, ez a londoni út jót fog tenni az egészségemnek. Vagy legalábbis a testemnek. Még szerencse, hogy nem vagyok nagyon sérülékeny. Miranda az ajkát biggyesztette, aztán kinyújtotta rá a nyelvét. A férfi felállt, átvágott a szobán, aztán cöcögve jegyezte meg: – Úgy látom, az anyaságtól nem lett érettebb. Miranda párnája átrepült a szobán. Turner egy pillanat alatt újra az ágynál termett, és kinyúlt az asszony oldala mellett. – Talán mégis maradnom kellene, hogy szorosabban fogjam. – Lehet. A férfi újra megcsókolta, ezúttal alig palástolt szenvedéllyel. – Mondtam már – mormolta Turner, amint az ajka a nő arcán kalandozott –, mennyire szeretek a maga férje lenni? – Nem. Ma még nem. – Korán van még. Talán megbocsátja feledékenységemet. – Foga közé vette Miranda fülcimpáját. – Az biztos, hogy tegnap mondtam. Meg tegnapelőtt is, gondolta keserédes mosollyal Miranda. Meg azelőtt. De azt sosem mondta, hogy szereti őt. Miért csak azt mondja mindig: „szeretek magával lenni”, „szeretek magával együtt csinálni dolgokat”, de soha nem „szeretem magát”? Úgy tűnt, a férfi még arra sem tudja rászánni magát, hogy azt mondja: „nagyon kedvelem”. Az, hogy „szeretek a maga férje lenni” nyilvánvalóan sokkal biztonságosabb. Turner észrevette a bánatos pillantást a szemében. – Valami baj van, cicus? – Nem, nem – füllentette Miranda. – Csak éppen... hiányozni fog, ez minden. – Maga is hiányozni fog nekem. 283

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Még egyszer utoljára megcsókolta, aztán felállt, és felhúzta az ingét. Miranda nézte, amint körbejár a szobában, összeszedve a holmiját. Az asszony keze görcsösen markolta a lepedőt a takaró alatt. A férfi nem fog mondani semmit, ha csak ő nem mond előbb valamit. És miért is mondana? Turner láthatóan tökéletesen elégedett a dolgok jelenlegi állásával. Mirandának ki kell majd erőszakolnia, hogy beszéljenek a témáról – de nagyon félt. Félt attól, hogy Turner nem veszi majd a karjába, és nem mondja azt neki, hogy csak arra várt, hogy Miranda újból azt mondja neki, szereti. De attól rettegett leginkább, hogy a férfi kényelmetlenül nyel majd, és valami olyasmit mond majd, hogy: „tudja, Miranda, mennyire kedvelem...” Ez olyan dermesztő gondolat volt, hogy az asszony beleborzongott, és a lélegzete szinte elakadt. Nagyot sóhajtott. – Biztos, hogy jól érzi magát? – kérdezte aggódó hangon Turner. Milyen egyszerű volna hazudni neki. Elég volna pár szó, hogy a férfi mellette maradjon, melegen a karjában tartsa éjjel, és olyan gyengéden csókolja, hogy az asszony szinte már azt képzelje, szereti őt. De nem akart hazugságot kettejük között, úgyhogy csak bólintott. – Jól vagyok, Turner, igazán. Csak a korai keléstől borzongok egy kicsit. Azt hiszem, a testem még nem ébredt fel. – Nem is kell még felkelnie. Nem akarom, hogy megerőltesse magát, amíg nem vagyok itthon. Már nem egészen két hónapja van csak hátra. Miranda fanyarul elmosolyodott. – Nem valószínű, hogy ezt a tényt elfelejteném. – Jól van. Végül is az én kisbabámat hordja. Turner felhúzta a kabátját, és lehajolt, hogy megcsókolja az asszonyt. – Az én kisbabám is. – Ühüm, tudom. Felegyenesedett, menni készült. – Ezért szeretem ennyire már most – jegyezte meg. – Turner! 284

A férfi megfordult. Fura volt a nő hangja, szinte mintha félt volna. – Tessék, Miranda. – Csak azt akartam mondani magának... vagyis, azt akartam, hogy tudja... – Mit akart mondani, Miranda? – Csak azt akartam, hogy tudja, szeretem. A szavak megállíthatatlanul törtek elő a nőből, mintha csak attól félt volna, elfogy a bátorsága, mielőtt a végére ér. A férfi megdermedt. Erre várt eddig. Vagy nem? És nem volt ez jó dolog? Talán nem vágyott a nő szerelmére? A szemébe nézett, és hallotta a nő gondolatait... Ne törje össze a szívemet, Turner. Kérem, ne törje össze a szívemet. Turner szája elnyílt. Az utóbbi pár hónapban azt mondogatta magának, azt akarja, hogy a nő újra kimondja. De most, hogy megtette, úgy érezte, mintha egy kötelet csomóztak volna a nyaka köré. Nem kapott levegőt. És nem látott rendesen, mivel nem látott mást, mint azt a hatalmas barna szempárt, amely olyan kétségbeesetten meredt rá. – Miranda, én... Elfúlt a hangja. Miért nem képes kimondani? Nem érzi talán? Miért olyan nehéz? – Ne, Turner – szólalt meg Miranda reszkető hangon. – Ne mondjon semmit. Felejtse el. Turner torka elszorult, de azért képes volt kinyögni: – Tudja, milyen fontos nekem. – Érezze jól magát Londonban. Fakó volt a hangja, kétségbeesett, és Turner tudta, hogy nem hagyhatja itt így. – Miranda, kérem. – Ne szóljon hozzám! – kiabált az asszony. – Nem akarom hallani a kifogásait, nem akarom hallani a közhelyes mondatait. Semmit sem akarok hallani! Kivéve azt, hogy szeretem. 285

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA A kimondatlan szavak ott függtek közöttük a levegőben. Turner érezte, amint a nő egyre távolabbra siklik tőle, és nem tudott semmit sem tenni a köztük nyíló, egyre táguló szakadék ellen. Tudta, hogy mit kell tennie, és nem lehetett volna olyan nehéz. Csak egyetlen szó volt, az ég szerelmére. És ki akarta mondani. De úgy érezte, valaminek a szélén áll, és egyszerűen képtelen volt ezt az utolsó lépést megtenni. Nem volt értelmes magyarázata. Nem volt semmi értelme. Turner nem tudta, attól fél, hogy szeresse az asszonyt, vagy attól, hogy Miranda szereti. Nem tudta, hogy fél-e egyáltalán. Talán egyszerűen csak halott volt belül, a szíve túlzottan sebzett az első házasságától, és nem képes logikusan, normálisan viselkedni. – Drágám – kezdte, és próbált kitalálni valamit, amitől a nő ismét boldog lenne. Vagy ha ez nem volt lehetséges, legalább megpróbálná enyhíteni a kétségbeesést a tekintetében. – Ne nevezzen így – mondta a nő olyan halkan, hogy Turner alig hallotta. – Hívjon a nevemen. Turner legszívesebben felordított volna. Üvölteni akart. Megrázta volna a nőt a vállánál fogva, hogy megértesse vele, ő maga sem érti. De nem volt képes ezt megtenni, úgyhogy csak bólintott, és azt mondta: – Akkor találkozunk néhány hét múlva. Miranda bólintott. Aztán elfordította a tekintetét. – Gondolom – mondta. – Viszontlátásra – mondta a férfi halkan, és becsukta maga mögött az ajtót. – Sok mindent kezdhetsz a zölddel – jegyezte meg Olivia, a kirojtosodott drapériákat szemlélve a nyugati szalonban. – És mindig jól állt neked a zöld. – Nem szándékozom a függönyöket viselni – vágott vissza Miranda. – Tudom, de az ember a lehető legjobban akar kinézni a szalonjában, nem igaz? 286

– De, gondolom, az ember így van vele – ugratta Miranda Oliviát az affektáló modora miatt. – Ó, hagyd abba. Ha nem vagy kíváncsi a véleményemre, nem kellett volna meghívnod – mondta Olivia, és minden mesterkéltség nélkül elmosolyodott. – De örülök, hogy meghívtál. Rettenetesen hiányoztál már, Miranda. Haverbreaks szörnyen unalmas télen. Fiona Bennett állandóan meglátogat. – Rémes lehet – helyeselt Miranda. – Még képes leszek puszta unalomból elfogadni a meghívását. – Ó, azt ne tedd. – Csak nem haragszol rá még mindig, amiatt a szalagos incidens miatt, ami a tizedik születésnapomon történt? Miranda fél centire tartotta a hüvelyk– és mutatóujját. – Csak egy picikét. – Te jó ég, felejtsd már el! Végül is, megszerezted Turnert. És ráadásul az orrunk előtt. Olivia még mindig nem tért magához egészen, hogy a bátyja úgy udvarolt a legjobb barátnőjének, hogy neki fogalma sem volt róla. – Habár meg kell, hogy mondjam, nagy barbárság tőle, hogy elutazott Londonba, és téged itt hagyott egyedül. Miranda mereven elmosolyodott, és a szoknyája anyagát babrálta. – Nem olyan rémes – mormolta. – De olyan közel van már az időd – tiltakozott Olivia. – Nem lett volna szabad egyedül hagynia. – Nem is hagyott – szögezte le határozottan Miranda, csak hogy véget vessen a témának. – Hiszen itt vagy te. – Igen, igen, és ott lennék a szülésnél is, ha lehetne, de mama szerint az nem illő egy férjezetlen hölgytől. – Szerintem pedig nagyon is illő – válaszolt Miranda. – Te magad is ugyanebben a helyzetben leszel pár éven belül. – Előbb egy férjre volna szükségem – emlékeztette Olivia. – Nem hinném, hogy ennek bármi akadálya lesz majd. Hány fiatalember kérte meg idén a kezed? Hat? – Nyolc. 287

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Akkor csak ne panaszkodj. – Nem panaszkodom, csak... Ó, mindegy. A mama azt mondja, maradhatok Rosedale-ben, csak nem maradhatok veled. – A drapéria – emlékeztette Miranda. – Igen, hogyne – tért vissza Olivia a feladatukhoz. – Ha a kárpit zöld lesz, a drapéria lehet egy kontrasztos szín. Mondjuk a kárpit egyik kiegészítő színe. Miranda bólintott, és mosolygott, amikor kellett, de a gondolata távol járt. Londonban, egészen pontosan. A férje betolakodott a gondolataiba a nap minden pillanatában. Éppen megbeszélt valamit a házvezetőnővel, amikor hirtelen Turner mosolya táncolt a szeme előtt. Nem tudott befejezni egy könyvet, amit olvasott, mert a férfi nevetése úszott be állandóan a fülébe. Éjszaka pedig, amikor már félig aludt, a férje csókjának pihekönnyű érintése kínozta, és keservesen vágyódott a mellette elnyúló meleg teste után. – Miranda! Miranda! Miranda hallotta, hogy Olivia türelmetlenül ismételgeti a nevét. – Tessék? Ó, elnézést, Livvy. Elkalandozott a gondolalom. – Tudom. Úgy tűnik, mostanában ritkán van Rosedale-ben. Miranda felsóhajtva felelte. – A baba miatt van, azt hiszem. Nagyon szórakozottá tesz. Még két hónap, és már nem lehet erre hivatkozni, gondolta szomorkásan. És akkor mihez kezd majd? Oliviára mosolygott. – Mit akartál mondani? – Csupán azt akartam mondani, hogy ha nem tetszik neked a zöld, használhatunk valami hamvas rózsaszínt is. Akkor úgy hívhatnád, a rózsa szalon. Ami nagyon jól illene Rosedale-hez. – Nem gondolod, hogy túl nőies lenne? – kérdezte Miranda. – Turner is elég sokat tartózkodik itt. – Ühüm. Az valóban probléma. Miranda észre sem vette, hogy ökölbe szorítja a kezét, amíg a körme bele nem vájt a tenyerébe. Fura, hogy még a férfi nevének említése is hogy felkavarja. 288

– Másrészt viszont – mondta, és haragosan összehúzta a szemét –, nekem mindig is tetszett a hamvas rózsaszín. Csináljuk meg. – Biztos vagy benne? – kérdezte Olivia kétkedve. – Turner... – Nem érdekel Turner – vágott közbe Miranda olyan hevesen, hogy Olivia felvonta a szemöldökét. – Ha bele akart volna szólni a dekorációba, nem kellett volna elutaznia Londonba. – Ne legyél ilyen mérges – nyugtatgatta Olivia. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon hiányzol neki. – Dehogy. Valószínűleg eszébe sem jutok. Állandóan a nő járt az eszében. A kocsiban töltött négy végtelennek tűnő nap után Turner azt remélte, képes lesz Mirandát kiverni a fejéből, amikor megérkezik majd Londonba, ahol annyi mindennel elfoglalhatja majd magát. De tévedett. Az utolsó beszélgetésüket hallotta magában újra és újra, de minden alkalommal, amikor Turner megpróbálta megváltoztatni a szavait, amikor megpróbált úgy tenni, mintha valami mást mondott volna, az egész elenyészett. Az emlék szertefoszlott, és nem maradt más, csak a nő hatalmas barna szeme, a sebzett tekintettel. A bűntudat ismeretlen érzés volt Turner számára. Égetett, szúrt és fojtogatta a férfit. A dühöt elviselni sokkal, de sokkal könnyebb volt. A düh tiszta volt és precíz. És soha nem őróla szólt. Hanem mindig Leticiáról. A sok férfiról az életében. De soha nem Turnerről. De ez... ez valami más volt. És úgy érezte, semmiképpen nem tud így élni. Újra boldogok lehetnek, nem igaz? Az biztos, hogy ő boldog volt ezelőtt. És Miranda is. Az asszony szemére hányhatta a hibáit, de abban biztos volt Turner, hogy Miranda boldog volt. És az lesz újra, fogadta meg Turner. Amint Miranda elfogadja, hogy minden lehetséges módon fontos neki, visszatérhetnek ahhoz a kényelmes élethez, amelyet kialakítottak maguknak, amióta házasok voltak. Miranda világra hozza a babát. Család lesz belőlük. 289

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Szeretkezni fog az asszonnyal, a kezével és az ajkával, minden módon, kivéve a szavakat. Egyszer már meghódította. Sikerülni fog megint. Két héttel később Miranda az új rózsa szalonban ült. Olvasni akart, de sokkal több időt töltött azzal, hogy kibámult az ablakon. Turner üzent, hogy pár napon belül megérkezik, és az asszonynak felgyorsult a szívverése minden alkalommal, amikor egy közeledő kocsi zörgésére emlékeztető hangot hallott. A nap már a látóhatár alá süllyedt, amikor ráeszmélt, hogy egyetlen lapot sem haladt a könyvében. Egy aggódó szobalány behozta a vacsorát, amelyért elfelejtett csöngetni, és Miranda épp csak megette a tányér levest, aztán elaludt a kanapén. Pár órával később a kocsi, amelyet olyan kitartóan várt, megállt a ház előtt, és Turner, fáradtan az úttól, de alig várva, hogy a feleségét lássa, lepattant róla. Benyúlt az egyik táskájába, és előhúzott egy csinosan becsomagolt csomagot. A többi poggyászát a kocsin hagyta, hogy az inas hozza utána. Felnézett a házra, és észrevette, hogy nincs semmi fény a hálószobájukban. Remélte, hogy Miranda még nem alszik. Nem volt szíve felébreszteni, de nagyon szeretett volna beszélni vele még aznap este, hogy megpróbálja kiengesztelni. Feldobogott a bejárathoz vezető lépcsőn, megpróbálva leverni a csizmájára tapadt sár javát. Az inasa, aki majdnem olyan régen várta, mint Miranda, ajtót nyitott neki, mielőtt még Turner kopoghatott volna. – Jó estét, Brearley – köszönt barátságosan Turner. – Hadd üdvözöljem elsőként itthon, uram. – Köszönöm. A feleségem ébren van még? – Azt hiszem, a rózsa szalonban van, uram. Olvas, ha jól tudom. Turner kibújt a kabátjából. – Az biztos, hogy szeret olvasni.

290

– Szerencsénk van, hogy ilyen olvasott az úrnőnk – tette hozzá Brearley. Turner párat pislantott. – Nekünk nincs rózsa szalonunk, Brearley. – Most már igen, uram, a nyugati szalon helyén. – Ó. Szóval átalakította. Jól van. Azt akarom, hogy az otthonának érezze ezt a helyet. – Amint mi is azt szeretnénk, mindnyájan, uram. Turner elmosolyodott. Mirandához ádáz lojalitással ragaszkodott a személyzet. A szobalányok valósággal rajongtak érte. – Megyek, meglepem – mondta Turner. Átvágott az előcsarnokon, és jobbra tartott, amíg el nem érte az egykori nyugati szalont. Az ajtó kissé nyitva állt, és Turner látta egy gyertya lángját. Csacsi nő. Tudhatná, hogy az olvasáshoz egy gyertyánál többre van szüksége. Még egy kicsit szélesebbre tárta az ajtót, és bedugta a fejét. Miranda a kanapén feküdt, puha ajka kissé elnyílt alvás közben. Egy könyv feküdt keresztben a hasán, és egy félig elfogyasztott vacsora maradványai voltak az asztalon. Annyira szép volt, és ártatlan, hogy a férfi szíve belesajdult. Hiányzott neki az utazás alatt, szinte minden nap minden percében rá gondolt, és a keserű elválásukra. De talán nem is tudta, mennyire vágyik utána, egészen eddig a pillanatig, amikor ismét látta őt, amint ott feküdt, csukott szemmel, szenderegve, és a mellkasa lágyan emelkedett és süllyedt minden lélegzetvételnél. Előzőleg megfogadta, hogy nem ébreszti fel, de ez még akkor volt, érvelt magában, amikor azt gondolta, Miranda a hálószobájukban lesz. Úgyis fel kell ébreszteni, hogy felmenjen az ágyába, az emeletre, akkor pedig akár ő is megteheti. Odament a kanapéhoz, félretolta az ételt, és az asztalka szélére telepedve az ölébe helyezte a csomagot. – Ébredjen, drá...– elhallgatott, amikor megkésve eszébe jutott, hogyan utasította a nő, hogy ne becézgesse többé. Megérintette a vállát. 291

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Ébredjen fel, Miranda. A nő pislogott. – Turner? Álomittas volt a hangja. – Jó napot, cicus. Nem érdekli, ha a nő nem akarja, hogy így hívja. Ha ő becézni akarja, akkor, a fenébe, becézni is fogja. – Már majdnem... – ásított. – Már majdnem lemondtam magáról. – Mondtam, hogy ma érkezem. – De az utak... – Nem volt olyan vészes. Mosolyogva nézett le rá. Miranda álmos elméje még nem emlékezett rá, hogy haragszik a férfira, és Turner nem akarta emlékeztetni rá. Megérintette a nő arcát. – Hiányzott. Miranda ismét ásított. – Valóban? – Nagyon. – Kis szünet után megkérdezte: – Én hiányoztam magának? – Nos... igen. A hazugságnak semmi értelme, jött rá Miranda. A férfi már úgyis tudja, hogy szereti. – Jól érezte magát Londonban? – kérdezte udvariasan. – Jobban szerettem volna, ha maga is ott van – válaszolt Turner túlságosan is kimért hangon, mintha csak azon igyekezett volna, nehogy valami bántót mondjon. Aztán ő is udvariasan megkérdezte: – Jól érezte magát, amíg távol voltam? – Olivia eljött pár napra. – Valóban? Miranda bólintott. Aztán azt mondta: – De ezt leszámítva, sok időm volt gondolkodni. A férfi csak hosszú szünet után szólalt meg: – Értem. Miranda figyelte, amint a férfi lerakja a csomagot, feláll, és odamegy, ahol az egy szál gyertya égett. 292

– Elég sötét van itt bent – mondta Turner, de volt valami erőltetett a hangjában, és Miranda nagyon szerette volna látni az arcát, amint a férfi a gyertyát felemelve meggyújtott még néhányat. – Még szürkület volt, amikor elaludtam – mondta a nő, mert... nos, mert úgy tűnt, van köztük valami kimondatlan egyezség, hogy megpróbálnak óvatosan, barátian és civilizáltan viselkedni, vagyis kerülik a valódi érzéseket. – Valóban? – kérdezte Turner. – Mostanában gyorsan sötétedik. Bizonyára nagyon fáradt volt. – Fárasztó még egy embert hurcolni az ember hasában. Turner elmosolyodott. Végre. – Már nem tart sokáig. – Igaz, de azt akarom, hogy ez a hónap olyan kellemes legyen, amennyire lehetséges. A szavak ott függtek a levegőben. Miranda nem ártatlan megjegyzésnek szánta, és Turner nem értette félre. – Hogy érti ezt? – kérdezte, halkan, de nagyon komolyan. – Úgy értem... – Idegesen nyelt, azt kívánva, bárcsak állna, kezét a csípőjére rakva, vagy karba font kézzel, vagy bárhogyan, csak ne ilyen kiszolgáltatottan feküdne a kanapén. – Úgy értem, hogy nem tudom úgy folytatni, mint azelőtt. – Én azt hittem, boldogok voltunk – jegyezte meg a férfi óvatosan. – Azok voltunk. Én igen. Vagyis... mégsem. – Vagy boldog volt, vagy nem, cicus. Vagy az egyik, vagy a másik. – Mindkettő – mondta a nő haragosan! – Hát nem érti? – Aztán a férfira pillantva hozzátette: – Nem. Látom, hogy nem. – Nem értem, mit vár tőlem, mit tegyek – jegyezte meg fakó hangon a férfi. De mindketten tudták, hogy nem mond igazat. – Tudnom kell, hogy állok magával, Turner. – Hogy hogyan áll velem? – kérdezte hitetlenkedő hangon Turner. – Hogy áll velem? Ördög és pokol, asszony, maga a feleségem! Mit akar még tudni?

293

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Tudnom kell, hogy szeret! – tört ki Miranda, és esetlenül feltápászkodott. Turner nem felelt, csak állt ott, és egy izom rángatózott az arcán. Miranda folytatta: – Vagy tudnom kell, hogy nem szeret. – Ez meg mi az ördögöt jelent? – Azt jelenti, hogy tudni akarom, mit érez, Turner. Tudnom kell, mit érez irántam. Ha maga nem... ha nem... – Szorosra zárta a szemét, és ökölbe szorította a kezét, amint próbálta kitalálni, mit mondjon. – Nem számít, ha nem kedvel – mondta végül. – De tudnom kell. – Mi az ördögről beszél? – A férfi dühösen beletúrt a hajába. – A nap minden pillanatában elmondom magának, mennyire odavagyok magáért. – Nem ezt mondja. Azt mondja, szeret a férjem lenni. – Mi a különbség? – a férfi szinte kiabált. – Talán csak a házasságot szereti. – Leticia után? – vágta oda a férfi. – Sajnálom – mondta a nő, mert valóban sajnálta, de csak azt. A többit nem. – Van különbség – mondta –, méghozzá hatalmas. Tudni akarom, hogy engem kedvel, vagy csak azt, ahogyan mellettem érzi magát. Turner az ablakpárkányra tette a kezét, ránehezedett, és kibámult az ablakon. Miranda csak a hátát látta, de tisztán hallotta, amikor Turner megszólalt. – Nem tudom, miről beszél. – Nem akarja tudni! – tört ki Miranda. – Fél tőle, hogy gondolkodjon rajta. Maga... Turner hirtelen megpördült, és elhallgattatta a nőt, olyan kemény pillantást vetve rá, amilyet Miranda nem látott még tőle soha. Még azon az éjszakán sem, amikor először megcsókolta, amikor egyedül üldögélt, lassan lerészegedve, Leticia temetése után. Még akkor sem nézett így. Turner Miranda felé lépett, lassan, izzó dühvel. 294

– Én nem vagyok egy uralkodó férj, de az engedékenységem nem terjed odáig, hogy eltűrjem, hogy gyávának nevezzenek. Jobban válogassa meg a szavait, feleség! – Maga pedig jobban megválogathatná a viselkedését – válaszolt Miranda, beleborzongva a férfi kemény hangjába. – Én nem vagyok egy ostoba kis... – rázkódott az egész teste, ahogy küszködve a szavakat kereste – csecsebecse, akit úgy kezelhet, mintha nem volna eszem. – Ó, az isten szerelmére, Miranda! Mikor kezeltem valaha is úgy? Mikor? Mondja meg nekem, mert most már pokolian kíváncsi vagyok. Miranda dadogni kezdett. Nem volt képes felhozni egyetlen példát sem. Végül azt mondta: – Nem szeretem, ha lekezelően beszélnek velem, Turner. – Akkor ne provokáljon – válaszolt a férfi szinte vicsorítva. – Én ne provokáljam magát? – tört ki hitetlenkedve a nő, a férfi felé lépve. – Maga ne provokáljon engem! – Én nem csináltam semmit, Miranda. Az egyik percben még azt hittem, elmondhatatlanul boldogok vagyunk, a következő percben meg nekem támadt, mint egy fúria, és csak a jó ég tudja, miféle bűnökkel nem vádolt meg, és... Elhallgatott, amikor megérezte, hogy a nő vadul belemarkolt a karjába. – Azt gondolta, elmondhatatlanul boldogok vagyunk? – suttogta Miranda. Egy pillanatig, amint Turner ránézett, egyszerűen csak meglepettnek tűnt. – Természetesen azt hittem – jelentette ki. – Hiszen mindig mondtam magának. – Aztán magához tért, az égre fordította a tekintetét, és eltolta magától az asszonyt. – Ó, elfelejtettem. Mindaz, amit mondtam, mindaz, amit tettem, az mind nem számít. Maga nem akarja tudni, hogy boldog vagyok magával. Nem törődik vele, hogy szeretek magával lenni. Csak azt akarja tudni, mit érzek.

295

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Aztán, mivel nem tudta megállni, Miranda suttogva megkérdezte: – Hogyan érez irántam? Mintha csak kibökte volna a férfit egy tűvel. Az imént még csupa erő volt és energia, gúnyosan áradtak belőle a szavak, most pedig... Most pedig csak ott állt, egyetlen szó nélkül, és csak bámult rá, mintha kővé dermedt volna. – Miranda, én... én... – Igen, Turner? Maga... maga...? – Én... istenem Miranda, ez nem tisztességes. – Nem képes kimondani – jegyezte meg az asszony elborzadt tekintettel. Egészen eddig reménykedett benne, hogy a férfi egyszerűen kiböki majd. Hogy Turner talán túl sokat gondolkodik a dolgokon, és ha majd eljön a megfelelő pillanat, a szenvedély hevében, a szó kicsúszik a száján, és akkor rájön majd, hogy szereti őt. – Istenem – lehelte Miranda. Szívének az a rejtett zuga, amely mindig reménykedett benne, hogy a férfi megszereti őt, most egy pillanat alatt elsorvadt és elhalt, magával vitte az asszony lelkének nagyobb részét is. – Istenem – mondta újra. – Nem képes kimondani. Turner látta az üres tekintetet a szemében, és tudta, hogy elveszítette a nőt. – Nem akarom megbántani – mondta tehetetlenül. – Már túl késő – préselte ki magából a szavakat Miranda, és az ajtó felé indult. – Várjon! Megállt, és megfordult. Turner felvette a csomagot, amit magával hozott. – Tessék – mondta kifejezéstelen hangon –, ezt magának hoztam. Miranda átvette tőle a csomagot, és nézte, amint a férfi elhagyja a szobát. Akkor reszkető kézzel kibontotta az ajándékát. Le Morte d'Arthur. Ugyanaz a példány, amelyet annyira megkívánt abban a csak úriembereket kiszolgáló könyvesboltban. 296

– Ó, Turner – suttogta az asszony –, miért kellett ilyen kedves dolgot művelnie? Miért nem hagyja, hogy gyűlöljem magát? Órákkal később letörölte a könyvet a zsebkendőjével, abban reménykedve, hogy sós könnyei nem tettek maradandó kárt a bőrkötésben. 1820. június 7. Lady Rudland és Olivia ma megérkezett, hogy itt várják ki „az örökös” érkezését, ahogy a teljes Bevelstoke család nevezi a babát. Az orvos szerint nem valószínű, hogy egy hónapon belül szülni fogok, de Lady Rudland azt mondta, semmit sem akar kockáztatni. Bizonyára észrevették, hogy Turner meg én már nem alszunk közös hálószobában. Persze eléggé szokatlan, hogy egy házaspár megossza a hálószobáját egymással, de amikor legutóbb itt jártak, akkor még úgy volt, és biztos vagyok benne, hogy elgondolkodtatja őket a dolog. Már két hete annak, hogy kiköltöztem a közös hálószobából. Az ágyam huzatos és hideg. Gyűlölöm. Még a gyermek érkezése sem hoz lázba.

297

19.fejezet

A következő néhány hét szörnyű volt. Turner rákapott, hogy a dolgozószobájába küldette fel az ételét; nem bírta ki, hogy minden este Mirandával szemben üljön az asztalnál egy órán keresztül. Ezúttal elveszítette az asszonyt, és szenvedett, amikor Miranda szemébe nézett, és csak ürességet látott, az érzelmek teljes hiányát. Ha Miranda már képtelen volt bármit is érezni, úgy Turner meg túlságosan is sok mindent érzett. Dühös volt, amiért az asszony kérdőre vonta, és megpróbálta rákényszeríteni, hogy olyan érzelmeket ismerjen el, amelyek létében nem volt biztos. Feldühítette, hogy az asszony úgy döntött, feladja a házasságukat, miután szerinte Turner nem ment át egy teszten, amelyet ő állított fel. Bűntudata volt, amiért olyan szerencsétlenné tette az asszonyt. Fogalma sem volt, hogy bánjon most vele, és rettegett attól, hogy soha nem lesz képes visszahódítani. Haragudott magára, amiért nem volt képes egyszerűen azt mondani a nőnek, hogy szereti, és tehetetlennek érezte magát, amiért még azt sem tudta eldönteni, hogy szerelmes-e. De legfőképpen magányosnak érezte magát. Hiányzott neki a felesége. Hiányolta a vicces kis megjegyzéseit, és a fura kifejezéseket. Néha, mikor elment mellette a folyosón, kényszerítette magát, hogy az arcába nézzen, hogy megpróbálja egy másodpercre megpillantani azt a nőt, akit feleségül vett. De ő már eltűnt. Miranda egy másik nővé változott. Mintha már nem érdekelné többé semmi.

Turner anyja, aki eljött, hogy velük legyen a baba születésekor, megkereste Turnert, és beszámolt neki, hogy Miranda csak piszkálgatja az ételt. A férfi magában szitkozódott. Mirandának tudnia kellene, hogy ez nem egészséges. De képtelen volt rávenni magát, hogy megkeresse az asszonyt, és megpróbálja jobb belátásra bírni. Csupán utasította a személyzetet, hogy nagyon figyeljenek rá. Azok pedig naponta beszámoltak neki, általában a kora esti órákban, amikor az alkohol jótékony hatását mérlegelte a dolgozószobájában. A mai este sem volt más; már a harmadik konyaknál tartott, amikor hangosan kopogtak az ajtón. – Tessék. Legnagyobb meglepetésére az anyja lépett be. Turner udvariasan bólintott. – Gondolom, azért jött, hogy megdorgáljon... Lady Rudland összefonta maga előtt a karját. – És pontosan miért kellene megdorgálnom? A férfi minden vidámság nélkül elmosolyodott. – Majd ön megmondja nekem. Biztos vagyok benne, igen terjedelmes a listája. – Látta a feleségét az elmúlt héten? – kérdezte Lady Rudland. – Nem, nem hinném. Ó, várjunk csak. – Belekortyolt a konyakba. – Pár napja elmentem mellette a folyosón. Azt hiszem, kedden. – Több mint nyolc hónapos várandós, Nigel. – Biztosíthatom, tisztában vagyok vele. – Gazember, ha így magára hagyja, amikor szüksége volna magára. A férfi ismét nagyot kortyolt a poharából. – Csak hogy tisztázzuk a dolgot, ő hagyott el engem, nem fordítva. És ne szólítson Nigelnek. – Annak szólítom, a jó fenébe is, aminek csak akarom. Turner felvonta a szemöldökét, amikor életében az első illetlen szavakat meghallotta az anyja szájából. – Gratulálok. Lesüllyedt az én szintemre. – Adja azt ide nekem! 299

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Az asszony előrevetődött, és kiragadta a poharat a fia kezéből. A borostyánszínű folyadék kiloccsant az asztalra. – Fel vagyok háborodva a viselkedésén, Nigel. Éppen olyan botrányosan viselkedik, mint Leticia mellett. Gyűlölködő, goromba... Elhallgatott, amikor Turner keze összezárult a csuklója körül. – Sose kövesse el azt a hibát, hogy Mirandát Leticiához hasonlítja – mondta fenyegető hangon. – Nem is tettem – válaszolt az anyja a megdöbbenéstől tágra nyílt szemmel. – Nem is álmodnék róla. – Akkor jó. Hirtelen elengedte az anyját, és odasétált az ablakhoz. A táj éppen olyan sivár volt, mint a kedve. Az anyja jó ideig hallgatott, aztán végül azt kérdezte: – Hogyan szándékozik megmenteni a házasságát, Turner? Turner fáradtan sóhajtott. – Miért olyan biztos benne, hogy nekem kell megmentenem? – Az isten szerelmére, csak nézzen arra a lányra! Láthatóan szerelmes magába. A férfi keze olyan erővel markolta meg az ablakpárkányt, hogy elfehéredtek az ízületei. – Nem sok jelét tapasztaltam az utóbbi időben. – Hogy is tapasztalhatta volna? Hiszen hetek óta nem találkozott vele. A maga érdekében remélem, nem ölte ki belőle, amit maga iránt érzett. Turner nem válaszolt. Szerette volna mielőbb lezárni a beszélgetést. – Ő már nem ugyanaz a nő, aki pár hónapja volt – folytatta az anyja. – Annyira boldog volt. Bármit megtett volna magáért. – Változnak az idők, anyám – felelte feszülten Turner. – De vissza is lehet mindent fordítani – mondta Lady Rudland, gyengéd, de határozott hangon. – Vacsorázzon velünk ma este. Rettenetesen kínos maga nélkül. – Velem sokkal kínosabb lesz, arról biztosíthatom. – Hadd ítéljem azt én meg. 300

Turner kiegyenesedett, és mélyet sóhajtott. Igaza lehet az anyjának? Megoldhatják ő meg Miranda a problémáikat. – Leticia még mindig itt van ebben a házban – szólalt meg halkan Lady Rudland. – Engedje el. Hagyja, hogy Miranda meggyógyítsa. Mert úgy lesz, ha esélyt ad neki rá. Érezte az anyja kezét a vállán, de nem fordult meg. Nem engedte a büszkesége, hogy az anyja meglássa a fájdalmat az arcán. Az első fájás egy órával azelőtt szorította görcsbe a gyomrát, hogy a vacsorához kellett volna lemennie. Miranda riadtan a hasára tette a kezét. Az orvos azt mondta neki, hogy nagy valószínűséggel két hét múlva várható a szülés. – Nos, úgy tűnik, korábban jössz – mondta halkan. – Csak bírd ki, amíg vacsorázunk. Nagyon éhes vagyok. Nem voltam éhes már hetek óta, tudod, és szükségem van egy kis ételre. A baba válaszul rúgott egyet. – Szóval akkor így csináljuk, igaz? – suttogta Miranda, hetek óta most először elmosolyodva. – Egyezséget kötünk. Te hagyod, hogy nyugodtan megvacsorázzak, én pedig nem adok neked olyan nevet, mint mondjuk az Ifigénia. Újabb rúgást érzett. – Már persze, ha lány vagy. Ha pedig fiú, megígérem, hogy nem nevezlek el... Nigelnek? Felnevetett. – Megígérem, hogy nem hívlak Nigelnek. A baba nem mozdult. – Jól van. Nos, akkor öltözzünk, rendben? Miranda csengetett a szobalányáért, és egy órával később lesétált a lépcsőn az ebédlőhöz, egész úton erősen kapaszkodva a korlátba. Nem tudta biztosan, miért nem akar szólni senkinek, hogy úton van a baba – talán csak, mert mint általában, most is kerülni akarta a felhajtást. Ezen kívül, eltekintve a mintegy tízpercenként jelentkező fájdalomtól, jól érezte magát. Semmi esetre sem szerette volna, ha 301

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA máris ágyban kell maradnia. Remélte, hogy a baba vissza tudja fogni magát a vacsora idejére. Volt valami kissé kínos a szülésben, és nem óhajtotta első kézből megtudni, hogy miért. – Ó, hát itt vagy, Miranda – szólította meg Olivia. – Ide jöttünk a rózsa szalonba egy italra. Csatlakozol hozzánk? Miranda bólintott, és követte a barátnőjét. – Kicsit furának tűnsz, Miranda – folytatta Olivia. – Jól érzed magad? – Csak éppen hatalmasnak. – Nos, hamarosan kisebb leszel. Hamarabb, mint azt bárki sejtené, gondolta fanyarul Miranda. Lady Rudland átnyújtott neki egy pohár limonádét. – Köszönöm – mondta Miranda. – Hirtelen úgy megszomjaztam. Nem törődve az etikettel, Miranda egyetlen hajtásra felhajtotta az italt. Lady Rudland egy szót sem szólt, csak újratöltötte a poharát. Miranda azt ugyanolyan gyorsan eltüntette. – Kész van már a vacsora? – kérdezte aztán. – Rettenetesen éhes vagyok. Ám ez csak az igazság egyik fele volt. Az asztalnál fogja megszülni a babát, ha még sokáig várakoznia kell. – Természetesen – mondta Lady Rudland, akit kissé meglepett Miranda türelmetlensége. – Vezess minket. Végül is ez a te házad, Miranda. – Valóban. Felemelte a fejét, és átölelte a hasát, mintha csak mindent bent tarthatna így, és kilépett az előcsarnokba. Ahol beleütközött Turnerbe. – Jó estét, Miranda. Meleg és rekedt volt a férfi hangja, és Miranda érezte, amint a szíve mélyén megmoccan valami. – Remélem, jól van – mondta a férfi. A nő bólintott, és megpróbálta elkerülni, hogy ránézzen. Az elmúlt hónapban ahhoz szoktatta magát, hogy ne öntse el forrón a vágy és a sóvárgás, amikor csak meglátja Turnert. Megtanulta 302

közömbös maszk alá rejteni az érzéseit. Mindnyájan tudták, hogy a férfi összetörte a szívét. Nem volt rá szükség, hogy mindenki lássa is minden alkalommal, amikor belép egy helyiségbe. – Elnézést – mormolta, ellépve mellette, hogy az ebédlőbe menjen. Turner elkapta a karját. – Hadd kísérjem el, cicus. Miranda alsó ajka megremegett. Miben mesterkedik a férfi? Ha kevésbé zavarodott – vagy kevésbé várandós –, valószínűleg megpróbálta volna kitépni magát a férfi szorításából. Ám ebben a helyzetben megadta magát, és hagyta, hogy a férfi az asztalhoz vezesse. Turner nem szólalt meg az első néhány fogás alatt, ami tökéletesen megfelelt Mirandának, aki örömmel mellőzte a társalgást az étel kedvéért. Lady Rudland és Olivia megpróbálták bevonni őt a társalgásba, de Mirandának mindig sikerült teletömnie a száját. Megmenekült a válaszadás alól azzal, hogy szorgalmasan evett, és néha azt mormolta: – Rettentő éhes vagyok. Ez bevált az első három fogás alatt, míg csak a baba fel nem rúgta az együttműködést. Miranda azt gondolta, egészen jól leplezi a fájdalmakat, de valószínűleg megrándult az arca, mert Turner élesen rápillantott, és megkérdezte: – Valami baj van? Miranda igyekezett mosolyogni. Megrágta a falatot, lenyelte, aztán azt mormolta: – Szó sincs róla. Csak nagyon éhes vagyok. – Azt látjuk – jegyezte meg szárazon Olivia, mire az anyja megrovó pillantást vetett rá. Miranda újabb falatot vett a szájába, és újra összerándult. Ezúttal Turner biztos volt benne, hogy jól látta. – Hallottam, hogy felszisszent – mondta határozottan. – Mi a baj? Az asszony lenyelte a falatot. – Semmi. Habár nagyon éhes vagyok. – Talán túl gyorsan eszel – vetette fel Olivia. 303

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Miranda hálásan belekapaszkodott ebbe a kifogásba. – Igen, igen. Az lehet a baj. Majd lassítok egy kicsit. A társalgás szerencsére másfelé kanyarodott, amikor Lady Rudland bevonta Turnert is a beszélgetésbe, egy törvényjavaslatról kérdezve, amelyet a férfi támogatott a parlamentben. Miranda örült, hogy a férfinak elterelődött róla a figyelme. Turner túlságosan is figyelt rá, és az asszony egyre nehezebben volt képes megőrizni nyugodt arckifejezését a fájások alatt. A hasa ismét görcsbe rándult, és ezúttal Miranda elveszítette a türelmét. – Hagyd abba – suttogta, lepillantva a hasára –, vagy egészen biztos Ifigénia leszel. – Mondtál valamit, Miranda? – kérdezte Olivia. – Ó, nem. Nem hinném. Eltelt még néhány perc, és újabb görcsös fájdalmat érzett. – Hagyd abba, Nigel – suttogta –, megegyeztünk. – Biztos vagyok benne, hogy mondtál valamit – jelentette ki Olivia. – Nem éppen most nevezett engem Nigelnek? – kérdezte Turner. Vicces, gondolta Miranda, hogy a férfit mintha jobban izgatná az, hogy Nigelnek hívta, mint az, hogy Miranda elhagyta a hitvesi ágyat. – Dehogyis. Csak képzelődik. De rettenetesen elfáradtam. Most visszavonulok, ha senki nem bánja. Félig felemelkedett, amikor megérezte, hogy valami folyadék patakzik le a lábán. Ismét visszaült. – Azt hiszem, megvárom a desszertet. Lady Rudland kimentette magát, kijelentve, hogy ő fogyókúrát tart, és nem képes nézni, amint a többiek a desszertjüket fogyasztják. Az ő távozása még jobban megnehezítette, hogy Miranda elkerülje a társalgást, de azért mindent elkövetett. Úgy tett, mintha teljesen lefoglalná az evés, és reménykedett benne, hogy senki nem tesz fel neki kérdést. Végül a vacsora véget ért. Turner felállt, odalépett hozzá, és a karját nyújtotta neki. 304

– Nem, azt hiszem, még üldögélek itt egy kicsit. Tudja, kissé fáradt vagyok. Érezte, hogy a pír lassan felkúszik a nyakán. Szent isten, soha senki nem írt még olyan illemtankönyvet, amely azt részletezné, mi a teendő, ha az ember kisbabája egy elegáns ebédlőben akarna megszületni. Miranda rettenetesen szégyellte magát, és annyira rémült volt, hogy nem volt képes felállni a székéről. – Kér még egy adagot? – kérdezte Turner szárazon. – Igen – felelte a nő, elcsukló hangon. – Miranda, egész biztos, hogy jól vagy? – kérdezte Olivia, amint Turner egy inasnak intett. – Nagyon furának tűnsz. – Hívd az anyádat – nyögte ki Miranda. – Most azonnal. – Talán a... Miranda bólintott. – Ó, jaj – nyelt nagyot Olivia. – Eljött az idő. – Miféle idő? – kérdezte ingerülten Turner. Aztán megpillantotta Miranda rémült arcát. – Te szentséges, boldogságos atyaúristen! Hát az az idő. Átvágott a szobán, és a karjába kapta a feleségét, nem törődve vele, hogy az asszony átázott szoknyája beszennyezi kabátja finom anyagát. Miranda belekapaszkodott a férfi erős testébe, feledve minden fogadkozását, hogy közömbös lesz hozzá. Arcát a férfi nyakába temette, és hagyta, hogy Turner ereje átszivárogjon belé. Szüksége lesz rá az előtte álló órákban. – Maga kis szamár – mormolta a férfi. – Mióta ül már ott szenvedve? Miranda nem válaszolt, mivel tudta, ha bevallja, férje megpirongatja érte. Turner felvitte a lépcsőn a vendégszobába, amelyet már előkészítettek a szüléshez. Mire óvatosan az ágyra fektette, sietve megérkezett Lady Rudland is. – Köszönöm szépen, Turner – mondta. – Gyorsan hívja az orvost.

305

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Brearley már intézkedett – válaszolt Turner, aggódva pillantva le Mirandára. – Nos, akkor menjen, és valamivel foglalja el magát. Igyon egyet. – Nem vagyok szomjas. Lady Rudland felsóhajtott. – Muszáj kereken kimondanom? Menjen ki. – Miért? – kérdezte értetlenül Turner. – A férfiaknak semmi keresnivalójuk a gyermekszülésnél. – Előzőleg bezzeg volt – motyogta Turner. Miranda mélyen elpirult. – Turner, kérem! – kérlelte a férfit. A férfi lenézett rá. – Azt akarja, hogy elmenjek? – Igen. Nem. Nem tudom. Turner csípőre tette a kezét, és szembefordult az anyjával. – Szerintem jobb, ha maradok. Az én gyermekem is. – Ó, rendben van. De menjen abba a sarokba, és ne legyen útban – hessentette el Lady Turner a kezével intve. Újabb görcsös fájdalom mart Mirandába. – Óóóóó – nyögött fel. – Mi volt az? – Turner egy szempillantás alatt ott volt mellette. – Ez normális? Nem kellene... – Turner, csitt – szólt rá Lady Rudland. – Csak felizgatja. – Mirandához fordult, és nedves kendőt nyomott a homlokára. – Ne is törődj vele, kedves. Ez tökéletesen normális. – Tudom. Én... – elhallgatott, amíg visszanyerte a lélegzetét. – Levethetném ezt a ruhát? – Ó, te jó ég, hát persze. Sajnálom. Teljesen megfeledkeztem róla. Nagyon kényelmetlen lehet. Turner, jöjjön ide, segítsen nekem. – Ne! – kiáltott fel éles hangon Miranda. Turner megtorpant, és megdermedt az arca. – Úgy értem, vagy maga csinálja, vagy ő – mondta Miranda az anyósának. – De ne mind a ketten. 306

– Most túlságosan izgatott – nyugtatgatta Lady Rudland –, nem tud tisztán gondolkodni. – Nem! Ő megteheti, mert ő... már látott engem korábban. Vagy megteheti maga, mert maga is nő. De azt nem akarom, hogy maga lásson, miközben ő is lát engem. Megérti? – kérdezte Miranda, rá nem jellemző erővel ragadva meg az idősebb asszony karját. A sarokban Turner elnyomott egy mosolyt. – Magára hagyom a megtiszteltetést, anyám – mondta kifejezéstelen hangon, alig állva meg, hogy nevetésben ne törjön ki. Apró biccentéssel elhagyta a helyiséget. Aztán kényszerítette magát, hogy a folyosó közepéig elsétáljon, mielőtt átadta volna magát a kacagásnak. Milyen fura kis skrupulusai vannak a feleségének. A szobában Miranda összeszorította a fogát egy újabb fájástól, miközben Lady Rudland lehúzta róla a tönkrement ruhát. – Elment? – kérdezte. Nem volt benne biztos, hogy Turner nem fog bekukkantani. Az anyósa bólintott. – Nem fog zavarni minket. – Engem nem zavar – bökte ki Miranda, mielőtt meggondolhatta volna magát. – De még mennyire. A férfiaknak semmi helyük a gyermekszülésnél. Koszos, fájdalmas és egyikük sem tudja, hogyan tegye magát hasznossá. Jobb, ha odakint ülnek, és azon törik a fejüket, hogyan jutalmazzák meg a feleségüket a kemény munkáért. – Vett nekem egy könyvet – suttogta Miranda. – Valóban? Én gyémántokra gondoltam. – Az is nagyon szép volna – felelte gyenge hangon Miranda. – Majd elejtek neki egy megjegyzést róla. Lady Rudland ráadta Mirandára a hálóingét, és felverte mögötte a párnákat. – Így – mondta. – Kényelmes? Újabb görcs fogta marokra Miranda hasát. – Nem. Igazán – szűrte a fogai között.

307

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Újabb fájás volt? – kérdezte Lady Rudland. – Te jó ég. Nagyon gyorsan jönnek. Lehet, hogy ez egy szokatlanul gyors szülés lesz. Remélem, hamarosan megérkezik dr. Winters. Miranda lélegzet-visszafojtva várta, hogy elmúljon az újabb fájás, és csak bólintott egyetértőn. Lady Rudland megfogta és megszorította a kezét. Együtt érzően mondta: – Ha ez esetleg vigasztal, ikrekkel még sokkal rosszabb. – Nem – kapott levegő után Miranda. – Nem vigasztal? – Nem. Lady Rudland felsóhajtott. – Nem is gondoltam valójában. De ne aggódj – tette hozzá kissé vidámabban. – Hamarosan túl leszel rajta. Huszonnégy órával később Miranda szerette volna tudni, pontosan mit is jelent a hamarosan. Az egész testét átjárta a fájdalom, rekedt hörgésként tört elő a lélegzete, és úgy érezte, mintha egyszerűen nem jutna elég levegő a testébe. És a fájások csak jöttek, és mindegyik fájdalmasabb volt, mint az előző. – Érzem, most jön egy – jajdult fel. Lady Rudland azonnal felitatta a homlokát egy hűvös kendővel. – Bírd ki, drágám. – Nem bírom... Túlságosan... Az ördögbe! – kiáltott fel, a férje kedvenc szavajárásával. Kint az előcsarnokban Turner megmerevedett, amint hallotta az asszony kiáltását. Miután Mirandáról lehúzta az elpiszkolódott ruhát, az anyja hallótávolságon kívülre vezette Turnert, és meggyőzte róla, hogy mindenkinek jobb volna, ha ő az előcsarnokban maradna. Olivia kihozott két széket a szomszédos nappaliból, lelkiismeretesen ott üldögélt Turner mellett, és próbált uralkodni a vonásain, amikor Miranda fájdalmas kiáltásait meghallották. – Ez igen fájdalmasan hangzott – jegyezte meg szorongva, próbálva beszélgetést kezdeményezni. 308

Turner dühösen nézett rá. Ez nem volt túl szerencsés megjegyzés. – Biztos vagyok benne, hogy most már hamar vége lesz – mondta Olivia, inkább csak reménykedve, mint meggyőződésből. – Szerintem ennél sokkal rosszabb már nem lehet. Miranda ismét fájdalmasan felkiáltott. – Legalábbis nem hinném – tette hozzá erőtlenül Olivia. Turner a kezébe temette az arcát. – Soha többé nem nyúlok hozzá – nyöszörögte. – Soha többé nem nyúlhat hozzám! – hallották, amint Miranda hangosan kiabálja. – Nos, úgy tűnik, legalább ebben nem lesz köztük sok vita a feleségével – csiripelt Olivia. Öklével barátságosan megböködte a férfi állát. – Szedje össze magát, bátyó. Hamarosan apa lesz. – Remélem, valóban hamarosan – motyogta Turner. – Azt hiszem, már nem tudom sokáig ezt elviselni. – Ha úgy érzi, rossz magának, gondoljon arra, mit érezhet Miranda. Turner gyilkos pillantást vetett rá. Már megint rosszat mondott. Olivia befogta a száját. A szülőszobában Miranda halálos görcsben szorította anyósa kezét. – Kérem, vessen véget ennek – nyöszörögte. – Kérem. – Hamarosan vége lesz, nyugodj meg. Miranda magához rántotta, míg szinte összeért az arcuk. – Ezt mondta tegnap is! – Elnézést, Lady Rudland. – Dr. Winters volt az, aki egy órával azután érkezett, hogy a fájások elkezdődtek. – Ha válthatnék önnel egy szót. – Igen, igen, hogyne – mondta Lady Rudland. Óvatosan lefejtette Miranda ujjait a kezéről. – Visszajövök, ígérem. Miranda görcsösen bólintott, és megragadta a lepedőket. Valamit szorongatnia kellett, amikor a görcsök rátörtek. Hányta-vetette a fejét, ahogy próbált lélegzethez jutni. Hol van Turner? Hát nem tudja, hogy neki szüksége van rá? Szüksége van a melegségére, a 309

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA mosolyára, de főleg az erejére, mivel úgy érezte, neki már nem maradt annyi, hogy ezt a megpróbáltatást kibírja. Ám Miranda makacs volt, és büszke, így nem volt képes rászánni magát, hogy megkérdezze Lady Rudlandtól, hol van a férfi. Inkább összeszorította a fogát, és megpróbálta elfojtani fájdalmas sikolyát. – Miranda? – Lady Rudland aggódó arccal nézett le rá. – Miranda, drágám, az orvos azt mondja, erősebben kell nyomnod. A babának szüksége van egy kis segítségre, hogy kibújhasson. – Túlságosan fáradt vagyok – nyöszörgött Miranda. – Nem megy tovább. Turnert akarom. De nem tudta, hogy mondja ezt ki. – Dehogynem. Ha most egy kicsit erősebben nyomsz, sokkal hamarabb túl leszel rajta. – Én... nem tudok. Nem tudok... Ááááá! – Így, Lady Turner – mondta határozottan dr. Winter. – Most nyomjon. – Én... ó, ez fáj. Fáj. – Nyomjon. Már látom a fejet. – Igen? Miranda megpróbálta felemelni a fejét. – Csitt, ne erőltesd meg magad – mondta Lady Rudland. – Úgysem látnál semmit. Bízzál bennem. – Csak nyomjon – mondta az orvos. – Próbálok. Próbálok. Miranda összeszorította a fogát, és nyomni próbált. – Már... tudja, hogy... fiú vagy lány? – Még nem tudom – válaszolt az orvos. – Várjunk csak. Egy pillanat... meg is vagyunk. – Miután a fej kibújt, az apró test könnyedén kicsusszant. – Kislány. – Igazán? – sóhajtott fel Miranda. – Hát persze, hogy az. Turner mindig megkapja, amit akar. Lady Rudland kidugta a fejét a folyosóra, amíg az orvos ellátta a babát. Turner elgyötört arccal felpillantott. 310

– Megvan, Turner. Kislány. Lánya van. – Kislány? – visszhangozta Turner. Megviselte a hosszú várakozás a folyosón, ahol egy álló napig hallgatta a felesége fájdalmas kiáltásait. Most nem tudta elhinni, hogy vége van, és apa lett. – Gyönyörű – mondta az anyja. – Minden értelemben tökéletes. – Egy kislány – mondta újra, ámulva megrázva a fejét. A húgához fordult, aki egész éjjel mellette maradt. – Kislány, Olivia, kislányom van! És aztán, mindkettőjüket meglepve, átölelte, és magához szorította. – Igen, igen – még Olivia is alig volt képes visszatartani a könnyeit. Turner még egyszer, utoljára megölelte, aztán visszanézett az anyjára. – Milyen színű a szeme? Barna? Lady Rudland magában mulatva elmosolyodott. – Nem tudom, drágám. Még nem néztem meg. De a kisbabák szeme színe gyakran változik, amikor még picik. Egy darabig még nem fogjuk biztosan tudni. – Barna szeme lesz – jelentette ki határozottan Turner. Olivia tekintete elkerekedett a hirtelen felismeréstől. – Maga szereti őt. – Hmm? Mit mondott, fruska? – Szereti. Szereti Mirandát. Fura, de az a fojtogató érzés, amely azelőtt mindig elfogta, amikor erre a szóra gondolt, teljesen eltűnt. – Én... – Turner megtorpant, és kissé elnyílt a szája a meglepetéstől. – Szereti – ismételte Olivia. – Azt hiszem, igen – mondta ámulva a férfi. – Szeretem. Szeretem Mirandát. – Épp ideje volt, hogy rájöjjön – jelentette ki szigorúan az anyja.

311

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Turner leesett állal ült, ámulva, hogy hirtelen mennyire egyszerűnek tűnt ez az egész. Miért tartott ilyen hosszú ideig, amíg rájött? Hiszen világos volt, mint a nap. Szerette Mirandát. Mindent szeretett benne. Szemöldöke finom ívétől kezdve, a gyakran csípős megjegyzéseken át, egészen a jellegzetes mozdulatáig, ahogyan kíváncsian félrehajtotta a fejét. Szerette a szellemességét, a melegségét, a hűségét. Még azt is szerette, hogy a két szeme kissé túl közel ült egymáshoz. És most megajándékozta egy gyermekkel. Ott feküdt abban az ágyban, és órákon át vajúdott rettenetes fájdalmak közepette, csak hogy őt gyermekkel ajándékozza meg. Turner szemét elöntötték a könnyek. – Látni akarom – mondta elcsukló hangon. – Az orvos mindjárt elrendezi a babát – mondta az anyja. – Nem. Mirandát akarom látni. – Ó. Nos, nem látom semmi akadályát. Várjon egy pillanatig. Dr. Winters? Fojtott kiáltást hallottak, és a babát sietősen a nagyanyja karjába rakták. Turner kitárta az ajtót. – Mi baj van? – Túl sok vért veszít – válaszolt komoran az orvos. Turner lepillantott a feleségére, és csaknem összeesett a rémülettől. Csupa vér volt körülötte minden. Mintha csak ömlött volna az asszonyból, akinek halálosan sápadt volt az arca. – Ó, istenem – mondta Turner elkínzott hangon. – Ó, Miranda. Ma világra hoztalak. Még nem tudom a nevedet. Még a karomba sem vehettelek. Arra gondoltam, esetleg az anyám után nevezlek el. Kedves asszony volt, és a lefekvésnél mindig nagyon erősen megölelt. Caroline volt a neve. Remélem, Turnernek tetszik majd. Sosem beszéltünk a névről.

312

Vajon alszom? Hallok mindenkit magam körül, de én nem tudok nekik válaszolni. Igyekszem megjegyezni ezeket a szavakat, hogy majd később leírhassam őket. Azt hiszem, valóban alszom.

313

20.fejezet

Az orvosnak sikerült elállítani a vérzést, de fejcsóválva, komoran mondta, miközben kezet mosott: – Túl sok vért veszített. Nagyon legyengült. – De jobban lesz, ugye? – kérdezte Turner aggódva. Dr. Winters szomorúan megemelte a vállát. – Csak remélni tudjuk. Turnernek nem tetszett ez a válasz. Otthagyta az orvost, és leült egy székre a felesége ágya mellett. Megfogta Miranda ernyedt kezét. – Jobban lesz – jelentette ki rekedten. – Muszáj. Lady Rudland megköszörülte a torkát. – Dr. Winters, van valami elképzelése arról, hogy mi okozta a vérzést? – Megrepedhetett a méhe. Valószínűleg, amikor levált a méhlepény. – Gyakran előfordul ez? Az orvos bólintott. – Most mennem kell – mondta aztán. – Van egy másik várandós nő is a környéken, és egy kis alvásra van szükségem, hogy őt is megfelelő módon el tudjam látni. – De Miranda... Lady Rudland hangja elhalt, amint aggódva pillantott a menyére. – Nem tehetek érte többet. Imádkozzunk és reménykedjünk, hogy a szervezete begyógyítja a sebet, és nem kezd újra vérezni. – És ha mégis? – kérdezte Turner fakó hangon.

– Akkor tegyenek friss nyomókötést rá, úgy, ahogy én. És küldjenek értem. – És ha megtesszük, van valami esély rá, a fenébe is, hogy időben ideér? – kérdezte vadul Turner, akit a fájdalom és a rettegés minden jómodortól megfosztott. Az orvos nem felelt. Biccentett feléjük. – Lady Rudland. Lord Turner. Amint az ajtó becsukódott, Lady Rudland átvágott a szobán, és odament a fiához. – Turner – mondta nyugtatólag –, pihennie kellene. Fent volt egész éjjel. – Maga is, anyám. – Igen, de én... Elhallgatott. Ha az ő férje haldokolna, ő is vele akarna lenni. Megcsókolta Turner feje búbját. – Magára hagyom vele. A férfi megpördült, és fenyegetően villogó tekintettel mondta: – A fenébe, anyám! Nem azért vagyok itt, hogy elbúcsúzzak tőle. Semmi szükség rá, hogy úgy beszéljen, mintha Miranda haldokolna. – Hát persze – válaszolt az anyja, de a sajnálkozás és fájdalom a tekintetében megcáfolták a szavait. Csendesen kiment a szobából. Turner rámeredt Miranda sápadt arcára, és egy ér görcsösen lüktetett a nyakán. – Meg kellett volna mondanom magának, hogy szeretem – mondta rekedten. – Meg kellett volna mondanom. Hiszen mindössze ezt akarta hallani, nem igaz? És én túl ostoba voltam hozzá, hogy észrevegyem. Azt hiszem, egész végig szerettem, drágám. Egész végig. Egészen azóta, amióta azon a napon végül megmondta nekem a kocsiban, hogy szeret. Én... Elhallgatott, mivel úgy látta, mintha megmozdult volna az asszony arca. De csak a saját árnyéka volt, az mozgott a nő arcán, amint ő előre-hátra ingott.

315

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Én egyszerűen annyira meglepődtem – folytatta, ismét rátalálva a hangjára –, annyira meglepődtem, hogy valaki képes engem szeretni, anélkül, hogy uralkodni akarna fölöttem. Meglepődtem, hogy maga szerethet, anélkül, hogy meg akarna változtatni engem. És én... én nem gondoltam, hogy képes volnék még szeretni valaha. De tévedtem! Ökölbe szorította a kezét, hogy legyőzze az ingert, hogy megfogja a nő vállát és megrázza. – Tévedtem, a pokolba is, és nem a maga hibája volt. Nem a maga hibája volt, cicus. Az enyém. Vagy talán Leticiáé, de az biztos, hogy nem a magáé. Ismét megfogta az asszony kezét, és az ajkához emelte. – Sosem a maga hibája volt, cicus – ismételte meg. – Úgyhogy jöjjön vissza hozzám. Kérem. Esküszöm, halálra rémít. Nem akar megrémíteni, igaz? Biztosíthatom, nem túl szép látvány. Válasz nem érkezett. Azt kívánta, bárcsak köhögne a nő, vagy nyugtalanul forgolódna, vagy bármit tenne. De Miranda csak feküdt ott, olyan mozdulatlanul, hogy a férfit egy pillanatra elfogta a rémület, és kapkodva megfordította Miranda kezét, hogy kitapintsa a pulzusát a csuklóján. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor megérezte. Nagyon gyenge volt, de határozottan érezni lehetett. Turner fáradtan ásított. Teljesen kimerült, majd lecsukódott a szeme, de nem alhatott el. Mirandával kellett lennie. Látnia kellett a nőt, hallania a légzését, figyelni a fény játékát a bőrén. – Túlságosan sötét van – motyogta, és felállt. – Olyan itt, mint egy istenverte halottasházban. Végigkutatta a szobát, fiókokba túrt bele, és szekrényekbe, míg talált még néhány gyertyát. Gyorsan meggyújtotta, és tartókba rakta őket. Még mindig túl sötét volt. Az ajtóhoz csörtetett, kitárta, és kiordított: – Brearley! Anyám! Olivia! Nyolc ember szaladt össze a hívására, mindnyájan a legrosszabbtól tartva. – Még több gyertyára van szükségem – jelentette ki Turner. A hangja nem árulta el a fáradtságát és a rettegését. Néhány szobalány azonnal elszaladt. 316

– De hiszen olyan világos van itt bent – szólt Olivia, bedugva a fejét a helyiségbe. Elállt a lélegzete, amikor meglátta Mirandát, kicsi kora óta legjobb barátnőjét, ilyen mozdulatlanul feküdni. – Meg fog gyógyulni? – suttogta. – Természetesen – csattant fel Turner. – Feltéve, hogy egy kis világosságot csinálunk itt bent. Olivia megköszörülte a torkát. – Szeretnék bemenni, és mondani neki valamit. – Nem fog meghalni – tört ki Turner. – Hallja? Nem fog meghalni! Semmi szükség az ilyen beszédre. Nem kell elbúcsúznia tőle. – De, ha mégis – tartott ki Olivia, miközben könnyek gördültek le az arcán –, akkor úgy érezném... Turnert elhagyta az önuralma maradéka is. A falhoz taszította a húgát. – Nem fog meghalni – mondta halálosan fenyegető, halk hangon. – És nagyra értékelném, ha maga sem viselkedne másként. Olivia engedelmesen bólintott. Turner hirtelen elengedte, aztán úgy bámult a kezére, mintha valaki máshoz tartozna. – Istenem – szólt elfúló hangon. – Hát mi történik velem? – Nincs semmi baj, Turner – csitította Olivia, és óvatosan megfogta a vállát. – Minden oka megvan rá, hogy felindult legyen. – Nem, nincsen. Akkor nem, amikor Mirandának arra van szüksége, hogy erős legyek. Visszament a szobába, és újra leült a felesége mellé. – Én most nem számítok – motyogta, és görcsösen nyelt. – Nem számít semmi más, csak Miranda. Egy álmos szemű szobalány lépett be néhány gyertyával. – Gyújtsa meg mindet – utasította Turner. – Azt akarom, hogy nappali világosság legyen itt bent. Hallotta? Nappali világosság. – Visszafordult Mirandához, és a kezét a nő homlokára simította. – Mindig is a napfényt szerette.

317

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Aztán elborzadva jött rá, hogy mit mondott, és kétségbeesve nézett Oliviára: – Úgy értem, szereti a napfényt. Olivia, aki nem volt képes tovább nézni bátyja fájdalmát, bólintott, és csendesen kiment. Néhány órával később Lady Rudland lépett a szobába, egy puha, rózsaszín takaróba csavart apró csomaggal. – Elhoztam a lányát – szólalt meg halkan. Turner felpillantott, döbbenten ébredve rá, hogy tökéletesen elfeledkezett ennek az apró kis emberkének a létezéséről. Hitetlenkedve nézett rá. – Annyira pici. Az anyja elmosolyodott. – Az újszülöttek általában ilyenek. – Tudom, de... A kicsi kezéhez érintette kinyújtott mutatóujját. Apró ujjacskák ragadták meg meglepő erővel. Turner felpillantott az anyjára, arcán ámulattal. – Megfoghatom? – Természetesen. Lady Rudland a kis csomagot Turner karjába helyezte. – A maga gyermeke, tudja. Turner lenézett a rózsaszín arcocskára, és megérintette a baba orrát. – Hogy vagy? Isten hozott a világban, cicus. – Cicus? – kérdezte Lady Rudland mosolyogva. – Milyen fura becenév. Turner megrázta a fejét. – Nem, nem fura. Abszolút tökéletes. – Ismét felpillantott az anyjára. – Milyen sokáig lesz ilyen kicsi? – Ó, nem is tudom. Még egy jó ideig. – Odalépett az ablakhoz, és félig elhúzta a függönyt. – Kezd felkelni a nap. Olivia mondta, hogy sok fényt akar a szobában. Turner bólintott. Képtelen volt levenni a szemét a lányáról. 318

Az anyja abbahagyta a szöszmötölést a függönnyel, és visszafordult felé. – Ó, Turner... barna szeme van. – Igazán? – Lepillantott a kisbabára. Csukva volt a szeme, amint szendergett. – Tudtam, hogy az lesz. – Nos, nem akarna csalódást okozni a papájának élete első napján, igaz? – Vagy a mamájának. Turner a még mindig halálsápadt Mirandára nézett, aztán még jobban magához ölelte a kis élő csomagot. Lady Rudland a fia kék szemére pillantott, amely annyira hasonlított az övére, és megjegyezte: – Szerintem Miranda azt remélte, hogy kék szeme lesz. Turner kínosan nyelt. Miranda olyan régen és olyan nagyon szerette őt, ő pedig elutasította. Most lehet, hogy elveszíti, és az asszony sosem tudja meg, hogy már rájött, mennyire ostoba szamár volt. Sosem fogja megtudni, hogy szereti. – Én is úgy gondolom — mondta elcsukló hangon. – De várnia kell a következőig. Lady Rudland az ajkába harapott. – Hogyne, drágám – mondta vigasztalóan. – Gondolkodott már a baba nevén? A férfi meglepetten felnézett, mintha csak fel sem merült volna benne ez a gondolat. – Én... nem. Elfelejtettem – ismerte el. – Olivia meg én kigondoltunk néhány szép nevet. Mit szólna a Juliannához? Vagy a Claire-hez? Én a Fionát javasoltam, de Oliviának nem tetszett. – Miranda sosem engedné, hogy a lányát Fionának hívják – jelentette ki komoran Turner. – Mindig is utálta Fiona Bennettet. – Azt a kislányt, aki Haverbreaks közelében lakik? Nem is tudtam. – Különben is felesleges ezen törni a fejünket, anyám. Nem adok nevet neki anélkül, hogy előbb megbeszélném Mirandával. 319

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA Lady Rudland ismét nagyot nyelt. – Hát hogyne, drágám. Most... most megyek. Hadd legyen együtt a családjával. Turner a feleségére nézett, aztán a lányára. – Ő a te mamád – suttogta. – Nagyon fáradt. Sok erejét elvette, hogy téged a világra hozzon. El sem tudom képzelni, miért. Nem vagy túl nagy. És hogy nyomatékot adjon a szavainak, megérintette a parányi ujjakat. – Azt hiszem, ő még nem is látott téged. Pedig tudom, hogy szeretne. A karjába venne, megölelne és megcsókolna. És tudod, miért? Esetlenül letörölt egy könnyet az arcáról. – Mert szeret téged, azért. Megkockáztatnám, hogy jobban szeret téged, mint engem. Pedig azt hiszem, nagyon kell szeretnie engem, mivel nem mindig viselkedtem úgy, ahogy kellett volna. Lopva Mirandára pillantott, hogy meggyőződjön róla, nem ébredt még fel, mielőtt hozzátette volna: – A férfiak nagy szamarak tudnak lenni. Ostobák vagyunk, és ritkán nyitjuk ki annyira a szemünket, hogy meglássuk mindazt a jót, ami ott van az orrunk előtt. De én látlak téged – tette hozzá, rámosolyogva a lányára. – És látom az édesanyádat, és remélem, elég nagy szíve van, hogy még egyszer utoljára megbocsásson nekem. Tudom, hogy így van. A te mamádnak nagyon nagy a szíve. A baba gurgulázó hangot hallatott, és Turner elmosolyodott örömében. – Látom, egyetértesz velem. Nagyon okos vagy ahhoz képest, hogy még csak egynapos vagy. De hát nem is értem, miért vagyok úgy meglepve. A mamád is nagyon okos. A baba gügyögött valamit. – Te hízelegsz nekem, cicus. De egyelőre nem bánom, hidd csak azt, hogy én is okos vagyok. Mirandára nézett, és azt suttogta: – Elég, ha mi ketten tudjuk, mennyire ostoba voltam. 320

A baba ismét mondott valamit a maga nyelvén, és Turner azt gondolta, az ő lánya a legintelligensebb gyerek a Brit-szigeteken. – Meg akarod ismerni a mamádat, cicus? Gyere, bemutatlak benneteket egymásnak. Kissé félszegen mozgott, mert még sosem tartott kisbabát a kezében, de valahogy sikerült a lányát Miranda karjába helyeznie. – Így. Hmm, jó meleg van ott, igaz? Szívesen helyet cserélnék veled. A mamádnak nagyon puha a bőre. Kinyúlt, és megérintette a baba arcát. – De nem annyira puha, mint a tiéd. Te, pirinyó, megdöbbentően tökéletes vagy. A baba mocorgott, majd pár pillanat múlva teli torokból bömbölni kezdett. – Ó, jaj – mormolta Turner gyámoltalanul. Felvette a kicsit, a vállára tette, óvatosan tartva a fejét, ahogy az anyjától látta. – Csittcsitt. Nyugodj meg. Csak csendesen. Úgy, jól van. Ám hiába csitítgatta, mert a baba belebömbölt a fülébe. Kopogtak az ajtón, aztán benézett Lady Rudland. – Akarja, hogy átvegyem, Turner? A férfi megrázta a fejét. Nem szívesen vált volna meg a lányától. – Szerintem éhes, Turner. A szomszéd szobában van a szoptatós dada. – Ó. Hát persze. – Kissé zavartan átadta a babát az anyjának. – Tessék. Ismét egyedül maradt Mirandával. Az asszony nem mozdult, mióta ott őrködött mellette. Csak mellkasa lassú emelkedésesüllyedése mutatta, hogy él. – Reggel van, Miranda – mondta Turner, ismét kezébe fogva a nő kezét, próbálva visszacsalogatni őt az ébrenlétbe. – Ideje felébrednie. Kérem. Ha nem magáért, hát miattam. Tudja, rettenetesen fáradt vagyok, de addig nem fekhetem le, amíg maga fel nem ébredt. Ám az asszony nem moccant. Nem fordult meg álmában, nem horkolt, és ez halálra rémítette a férfit.

321

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Miranda – mondta, és hallotta a kétségbeesést a hangjában –, elég volt. Hallja? Elég. Fel kell... Megtört a hangja, nem tudta folytatni. Megszorította a nő kezét, és elfordította a fejét. A könnyek elhomályosították a látását. Hogy éljen tovább Miranda nélkül? Hogy nevelje fel a lányukat egymaga? Honnan tudná, hogy egyáltalán hogyan nevezze el? És ami a legrosszabb, hogyan tudna tovább élni, ha a felesége meghalna, mielőtt elmondhatta volna neki, hogy szereti? Megújult elszántsággal letörölte a könnyeket, és visszafordult az asszony felé. – Szeretem, Miranda – mondta hangosan, azt remélve, hogy a hangja képes áthatolni a nőt körülvevő ködön, még, ha Miranda soha többé nem is ébredne fel. Sürgető hangon folytatta. – Szeretem. Magát. Nem azt, amit értem tesz, vagy az érzést, amit kivált belőlem. Csak magát. Halk hang hagyta el a nő ajkát. Annyira halk, hogy Turner először azt hitte, talán csak képzelte az egészet. – Mondott valamit? Kétségbeesetten meredt az arcára, bármiféle életjel után kutatva. Miranda ajka ismét megrebbent, és Turner szíve boldogan megdobbant. – Mit mondott, Miranda? Kérem, mondja még egyszer. Nem hallottam az előbb. Egész közel tette a nő szájához a fülét. Miranda hangja gyenge volt, de tisztán érthetően azt mondta: – Akkor jó. Turnert elfogta a nevetés. Nem tehetett róla. Mennyire jellemző Mirandára, hogy még akkor is ilyen csípős a nyelve, amikor szinte már a halálos ágyán látják. – Ugye rendbe fog jönni? A nő álla egy parányit mozdult csak, de határozottan bólintott. Turner a megkönnyebbüléstől és az örömtől őrjöngve az ajtóhoz rohant, és kiordította a ház népének a jó hírt. Nem meglepő módon 322

az anyja, Olivia és a személyzet nagy része rohanvást érkezett az előcsarnokba. – Jól van – nyögte ki levegő után kapkodva, és még azzal sem törődött, hogy az arcán ömlenek a könnyek. – Jól van. – Turner – hallotta Miranda rekedt hangját az ágy felől. – Tessék, szerelmem. Odasietett hozzá. – Caroline – mondta az asszony lágyan, és minden erejét összeszedve elmosolyodott. – Nevezze Caroline-nak. Turner az ajkához emelte, és megcsókolta Miranda kezét. – Akkor legyen Caroline. Tökéletes kislánnyal ajándékozott meg. – Maga mindig megkapja, amit akar – suttogta az asszony. Turner hosszasan, szerelmesen nézett rá. Csak most döbbent rá valójában, mekkora csoda történt, hogy az asszony visszatért szinte a halálból. – Igen – válaszolta elfúló hangon. – Úgy tűnik, valóban. Néhány nappal később Miranda sokkal jobban érezte magát. Saját kérésére visszaköltözött a hálószobába, amelyet Turnerrel osztott meg házasságuk első hónapjaiban. A környezet megnyugtatta, és meg akarta mutatni a férjének, hogy valódi házasságra vágyik. Ők ketten összetartoznak. Ez ilyen egyszerű. Még mindig feküdnie kellett, de ereje nagy részét már visszanyerte, és az arca egészséges rózsaszínben ragyogott. Habár ez lehetett a szerelemtől is. Miranda még sosem érezte ennyire. Turner, mintha két mondatot sem lett volna képes kimondani anélkül, hogy ki ne bökte volna, Caroline pedig olyan szeretetet váltott ki mindkettejükből, hogy az szavakkal leírhatatlan volt. Olivia és Lady Rudland is nagy felhajtást csaptak körülötte, de Turner igyekezett minimálisra visszaszorítani a segítségüket, mivel kizárólag magának akarta a feleségét. Egy nap Miranda mellett üldögélt, amikor az asszony felébredt a szendergésből. – Jó napot. Vagy inkább délutánt – mormolta a férfi. 323

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Már délután van? Valóban? – ásított óriásit az asszony. – Legalábbis már elmúlt dél. – Te jó ég. Még sosem voltam ilyen lusta. – Megérdemli – biztosította a férfi, és szerelmes kék tekintete melegen ragyogott rá. – Minden percet. – Hogy van a baba? Turner elmosolyodott. Az asszony minden beszélgetésük első fél percében megkérdezte ezt. – Nagyon jól. Jó erős tüdeje van, azt meg kell, hogy mondjam. – Nagyon édes, ugye? A férfi bólintott. – Akár csak az édesanyja. – Ó, én nem vagyok olyan édes. Turner apró csókot lehelt az orrára. – A szilaj természete alatt nagyon is édes. Higgyen nekem. Kóstoltam. Miranda elpirult. – Maga javíthatatlan. – Én boldog vagyok – javította ki Turner. – Igazán, szívből boldog. – Turner? A férfi feszülten nézett rá, kihallva Miranda hangjából a tétovázást. – Tessék, szerelmem? – Mi történt? – Nem egészen értem, mit kérdez. Miranda kinyitotta a száját, aztán becsukta, láthatóan a megfelelő szavakat keresve. – Hogyan jött rá hirtelen... ? – Hogy szeretem? A nő némán bólintott. – Nem tudom. Azt hiszem, valójában végig bennem volt ez az érzés. Csak éppen vak voltam, és nem vettem észre. Miranda idegesen nyelt. 324

– Akkor történt, amikor majdnem meghaltam? Maga sem tudta, miért, de nem esett neki túl jól a gondolat, hogy a férfi csak akkor volt képes felismerni az érzelmeit, amikor majdnem elveszítette őt. Turner megrázta a fejét. – Akkor történt, amikor megajándékozott Caroline-nal. Hallottam, amint felsír, és az a hang olyan volt... olyan... Nem tudom leírni, de azonnal megszerettem. Ó, Miranda, az apaság egy csodálatos dolog. Amikor a karomban tartom... bárcsak tudná, milyen az! – Gondolom, pont olyan, mint az anyaság – jegyezte meg évődve Miranda. Turner az asszony ajkához emelte az ujját. – Micsoda szája van. Hadd fejezzem be a mondandómat. Vannak barátaim, akiknek gyermekük született, és azt mondták, milyen felemelő érzés, hogy van egy kis élet, aki egy darabka az ember saját húsából-véréből. – Megköszörülte a torkát. – Rájöttem, hogy én nem azért szerettem rögtön őt, mert egy darabka belőlem, hanem azért, mert egy darabka magából. Miranda szeme könnybe lábadt. – Ó, Turner. – Még nem végeztem. Nem tudom, mit mondtam, vagy tettem, amivel kiérdemeltem magát, Miranda, de most, hogy az enyém, nem engedem el. Annyira szeretem. – Elfúlt a hangja. Nagyot nyelt. – Olyan nagyon. – Ó, Turner, én is szeretem. Tudja, ugye? A férfi bólintott. – És hálás vagyok érte. Ez a legértékesebb ajándék, amit valaha kaptam. – Nagyon boldogok leszünk, ugye? – kérdezte az asszony, a könnyei közt mosolyogva. – Kimondhatatlanul, szerelmem, kimondhatatlanul boldogok. – És lesznek még gyermekeink? Turner szigorú arcot vágott.

325

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA – Feltéve, hogy nem rémít meg újból ennyire. Különben is, a legjobb módja annak, hogy elkerüljük a gyermekáldást, az önmegtartóztatás, és nem hinném, hogy én képes lennék rá. Miranda elpirult, de azt felelte: – Akkor jó. Turner ráhajolt, és megcsókolta, olyan szenvedélyesen, amennyire csak merte. – Hagynom kellene, hogy egy kicsit pihenjen – mondta aztán, és vonakodva elhúzódott a nőtől. – Ne, ne. Kérem, ne menjen. Nem vagyok fáradt. – Biztos benne? Milyen csodálatos érzés volt ez, hogy valaki ennyire aggódik érte! – Igen. De azt szeretném, ha idehozna nekem valamit. Megtenné? – Természetesen. Mi az? Miranda a kinyújtott ujjával mutatta. – Van egy selyemmel bevont doboz. Az íróasztalomon a nappaliban. Van benne egy kulcs. Turner kérdően felvonta a szemöldökét, de azért követte a nő utasítását. – A zöld doboz? – kiáltott át a hálószobába. – Igen. – Megvan. Visszajött a szobába, felemelt kezében tartva a kulcsot. – Jó. Most, ha visszamegy az íróasztalomhoz, talál egy nagy fadobozt a legalsó fiókban. A férfi visszament a nappaliba. – Itt is van. Egek, jó nehéz. Mit tart benne? Köveket? – Könyveket. – Könyveket? Miféle könyvek olyan értékesek, hogy el kell zárni őket? – Ezek a naplóim. A férfi visszatért, két karjában hozva a fadobozt. – Maga naplót vezet? Nem is tudtam. – A maga ötlete volt. Turner megfordult. 326

– Dehogy. – De igen. Azon a napon javasolta nekem, amikor megismerkedtünk. Meséltem magának Fiona Bennettről, és hogy milyen szörnyen viselkedett velem, és maga azt mondta, vezessek naplót. – Igazán? – Ühüm. És pontosan emlékszem rá, mit mondott, amikor megkérdeztem, miért. „Mert egyszer majd bele fog nőni a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire okos már most. És ha akkor elolvassa a naplóját, utólag majd látja, mennyire buták az olyan kislányok, mint Fiona Bennett. És csak nevet majd rajta, hogy az édesanyja azt mondta, a vállánál kezdődik a lába. És talán majd egy picit elmosolyodik, ha eszébe jutok, és visszagondol erre a mai beszélgetésünkre.” A férfi ámulva meredt rá, és emlékfoszlányok merültek fel benne. – És maga azt mondta, hogy szívből fog mosolyogni, ha az eszébe jutok. Miranda bólintott. – Megjegyeztem szóról szóra, amit mondott. Ez volt a legkedvesebb dolog, amit valaha is mondtak nekem. – Te jó ég, Miranda – lehelte áhítattal Turner –, maga valóban szeret engem, ugye? Miranda bólintott. – Attól a pillanattól kezdve. Adja ide nekem a dobozt. Turner az ágyra helyezte a dobozt, és átadta az asszonynak a kulcsát. Miranda kinyitotta, és elővett belőle több könyvet. Közülük néhány bőrkötésű volt, néhány pedig kislányos, virágos anyagba volt kötve, de Miranda a legelsőért nyúlt, egy kis jegyzetfüzetért, amely olyan volt, mint amilyet Turner is használt diák korában. – Ez volt a legelső – mondta Miranda, áhítatosan kinyitva. – Valóban szerettem attól a naptól kezdve, egész idő alatt. Nézze. A férfi rápillantott az első bejegyzésre.

327

MISS MIRANDA CHEEVER TITKOS NAPLÓJA 1810. március 2. Ma szerelmes lettem. És könnybe lábadt a szeme. – Én is, szerelmem. Én is.

328