Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék
A próféta találgat Tanulmányok egy materialista üdvtanhoz – H. G. Wells
Készítette: Bozó Erzsébet Katalin magyar szak
Konzulens: Farkas Zsolt egyetemi tanársegéd
Miskolc 2010
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés ........................................................................................................................ 4 1.1. Herbert George Wells ......................................................................................... 4 2. A Wells tervezte világ .................................................................................................... 6 2.1. A mindenható ember........................................................................................... 6 2.2. A háború szükségességéről ................................................................................. 7 3. Wells szocializmusa ....................................................................................................... 9 3.1. Utópia: az emberiség ünneplése és gyászolása .................................................. 9 3.2. Szocializmus és szexualitás ................................................................................. 10 3.3. Szocializmus és kapitalizmus ............................................................................. 14 3.4. Az emberi igényekről .......................................................................................... 16 3.5. Szocializmus és rabszolgaság ............................................................................. 18 3.5.1. Az ész részleges autonómiája ................................................................... 18 3.5.2. A másság igénye, hamis felsőbbrendűség-tudat ..................................... 20 3.5.3. Félelem a tömegtől..................................................................................... 21 3.6. Utópia stabilitása ................................................................................................. 22 3.7. Utópia után újra otthon ...................................................................................... 24 4. A tudós író ...................................................................................................................... 25 4.1. Ingázás tudomány és fikció között ..................................................................... 25 4.2. Wells csillagai ...................................................................................................... 28 5. Wellsi karakterek – életrajz és fikció .......................................................................... 31 5.1. Főhősei .................................................................................................................. 31 5.2. Nők, akik meghatározták a világát .................................................................... 32 5.2.1. Sarah Neal .................................................................................................. 32 5.2.2. Fanny .......................................................................................................... 33 5.2.3. Isabel Wells ................................................................................................ 34 2
5.2.4. Amy Catherine Robbins ........................................................................... 35 5.3. Filozófia ................................................................................................................ 37 5.4. Az emberi természetről – Maslow piramisa korábbi szemmel ....................... 40 6. Befejezés ......................................................................................................................... 42
3
1. Bevezetés 1.1. Herbert George Wells Anglia egyik legkiemelkedőbb íróalakja önmagát tökéletlennek tartja, számos hibával. Tagadja Istent, tagadja a monarchia erejét és tagadja a monogámia működőképességét. Élete végéhez közeledvén szembenéz életével és életművével, s megírja összefoglaló művét, az Önéletrajzot. Nagyszerű forrás ez azok számára, akik megpróbálják megérteni Wells az évek alatt változó mondanivalóját, társadalomszemléletét, illetve magát az írói tevékenységét is. Bár saját bevallása szerint ebben az írásában „a történetnek nincs cselekménye és a problémákat sohasem fogják megoldani”,1 a fejezeteket olvasva létrejön egy újabb regényalak, aki ezúttal ténylegesen is Wells maga, és életének története legalább annyira izgalmasan és cselekményesen van megírva, mint bármely más regényalakjáé. A mű megkomponálásnak tudatos igényessége nem véletlen, ugyanis szándékában áll kibogozni hosszú életéből azokat a momentumokat, amelyek elvezettek a könyv megírásának pillanatáig. „A kilátás az önéletrajz megjelenésére csak azért marad állandóan a szemem előtt, hogy működésemet egységessé tegye és ellenőrizze, fölkészülve a bíráló olvasásra. Tulajdon kísérleti nyulam vagyok, mert nem találok más kényelmesen megközelíthető embert a boncolásra. Saját életünk az a gyakorlati anyag, amelyen az életet tudományosan tanulmányozhatjuk. A többi csak mesebeszéd.”2 Hosszú élete során végignézte, ahogy a rendiség utolsó maradványai is felszámoltatnak – ennek élő példáját édesanyja alakja mutatja fel, s a helyébe lépő felvilágosult, polgárosodó társadalom az ipari forradalom által egyre inkább alárendeli magát a tudományba vetett hitének. Megérte a „boldog békeidőt”, ekkoriban vált országszerte elismert íróvá. Úttörőnek számított a tudományos-fantasztikus irodalom területén Verne után, de életművében ennél többre pályázott. Meg akarta fejteni a világ és az ember működését, ám egyfolytában csalódnia kellett. Magyarázata szerint agyi tevékenysége megakadályozta abban, hogy jelentősebb összefüggésekhez jusson, vagy maradandót alkothasson. Továbbá lelkesedésének hiányát is felrója. „Megfigyeléseim és kijelentéseim nem olyan élénkek, átütő erejűek és meggyőzőek, mint más emberekéi. Mintha mindenben kissé figyelmetlen lennék. Igen ritkán vagyok élénk. Mindig kissé unott vagyok, mintha nem figyelnék teljesen és állandóan, könnyen csúszom felületességbe és közönybe. Könnyen unatkozom. […] Bármennyire is törekszem arra, hogy minden iránt érdeklődjem, a legtöbb dolog és a legtöbb 1 2
WELLS 1935, 10. WELLS 1935, 266–267.
4
ember fikarcnyit sem érdekel. Igazi energikus emberekből Mussolinik, Hitlerek, Sztálinok, Gladstoneok, Beawerbrooksok, Northcliffek, Napóleonok lesznek. Tevékenységük hatását nemzedékek megérzik. […] Éppen azért, mert bizonyos közöny és bizonyos személytelenség van a munkámban, mindig használható lesz, ameddig szükség lesz rá.”3 Tévedései ily módon válnak termékeny viták táptalajává, s műveit így tudja az utókor lassan száz év távlatából is hatékonyan felhasználni. Holisztikus látásmódja és a részletek felett való elsiklása okozza ma már baklövéseknek tekinthető tévedéseit, s ez leginkább jövőbe tekintő műveinél (tehát életműve jelentős részében) érzékelhetőek. Hiszen ki ne mosolyogná meg az ablakfedő kibenyitásával kormányzott űrjárművet, vagy a primitív egyszerűségű időgépet Wells regényeiben? Ezek olvasásakor azonban úgy kell tekintenünk rájuk, mint ahogyan az író maga is látta őket: teljes egészükben, mondanivalójuk komplexumában. S ily módon minden, jövőt illető tévedése eltörpül azon vita mellett, amely az emberiség sorsát taglalja. Miért fordult olyan vehemenciával a természettudományok felé? Istent erősen tagadta, s ennek oka gyermekkorában keresendő. Édesanyja túlzott vallásossága miatt az ifjú Herbert a poklot legnagyobb szörnyűségében látta, s emiatt Istent is gyűlölte. „Aztán váratlanul megvilágosodtam. Tudtam, hogy ez az Isten hazugság.”4 A másik élmény pedig, amely meghatározta írásait, a monarchia dacos tagadása volt. Gyakran kellett elutaznia édesanyjával, hogy csak egyetlen pillantást vethessenek az uralkodói ház tagjaira. Wells irigykedve figyelte a királynő unokáit, és utálattal gondolt arra, hogy családjának nélkülöznie kell. „Féltékeny gyűlölettel értesültem gyermekei ragyogó otthonáról, bőséges ruházatáról és szabadságáról, és még jobban gyűlöltem kortársaimat, a nagy királynő unokáit. […] Mindez csak elmélyítette ellenszenvemet és természetembe beleitatódott az elpusztíthatatlanul erős republikánusság.”5 Szakdolgozatomban kibontom tehát önéletírásának azon elemeit, amelyek függvényét képezik regényei, novellái, kiadványai természetének. Kissé hagyni fogom tehát, hogy az orromnál fogva vezessen, ám a legfontosabb kérdéseknél, mint szocializmus, szexualitás és társadalomelmélet, már mögé nézve bontom ki a témákat. Esszém utolsó fejezeteiben pedig megvizsgálom, hogyan hatott tulajdon élete regényalakjainak születésére, kik számítottak meghatározó személyeknek, és hol találta meg a legfontosabb réseket társadalmának szövedékében.
3
WELLS 1935, 20. WELLS 1935, 40. 5 WELLS 1935, 26. 4
5
2. A Wells tervezte világ 2.1. A mindenható ember Élete során Wells többször is megváltoztatta társadalomtörténeti álláspontját. Pályájának kezdetén azonban még radikálisan hiszi, hogy az emberi tulajdonságok alapvetően stagnálnak, a történelmi koroktól függetlenek. Mint minden más élőlénynek, az emberi fajnak is van kezdeti időszaka, virágkora, majd bukása. Nem lehetséges beavatkozni a természet rendjébe. Első regénye, amely egyben meg is hozta neki a hírnevet, Az időgép (eredeti megjelenés éve: 1895) volt. Itt még „döngeti a makacs viktoriánus elbizakodottságot, mely nem akarja feladni a világ megváltoztathatatlanságába vetett hitét. Wells hőse a laboratórium négy fala közt utazik. Megnyom egy billentyűt, és napok, évek, évezredek suhannak el előtte. Az utas az idő múlását már nem földi jelekből méri, a nap eltűnik, s ő érzi, hogy része a világegyetemnek. A világ, melyet az utas 802701-ben lát, nem hasonlít semmiféle addigi utópiára. Az emberek óriási közösségekben élnek, a magántulajdon ismeretlen fogalom. De az ember akaratgyenge és tudatlan féreg. Öntudatlanságában boldog, de tehetetlen, mint a barom.”6 Jóval később, Emberistenek (1923) című regényében már teljesen másképp festi le jövőről alkotott elképzeléseit. Ott az ember mindenhatósága a természet felett egyértelműen megmutatkozik. Mialatt olvastam a könyvet, folyamatosan óriási ellenérzéssel viseltettem a másik világ, Utópia iránt. Ennek legfőbb oka az emberi természettől való tökéletes eltávolodás volt. Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy az angol és francia nemzetiségű „turistacsoport” emberek lakta vidékre csöppent. Folyamatosan egy földönkívüli, tőlünk teljességgel eltérő célokkal és identitással rendelkező társadalom képzete alakult ki a szemem előtt, ahogyan fejlődött a történet, s bármennyire is az ellenkezőjét állítja Wells, ennek a világnak a gyökereit képtelen voltam elképzelni a miénkhez hasonlónak. Tartalmaz a könyv egy olyan momentumot, amely pedig véglegesen megpecsételi a véleményemet az utópiaiak világát illetően. Ezek a lények kiirtották a növényzet és az állatvilág jelentős részét. Gaia földanya
többé
nem
számított
mindenhatónak,
hanem
egy
leigázott
szolgává
csökevényesedett az utópiaiak oltárán.7 Ez azonban felvet egy alapvető kérdést: az emberiség valóban kívül esik-e az evolúción, tehát a Föld van őérte, avagy másról van szó, s mi is csupán egyike vagyunk a Föld körforgásában élő fajoknak? Az Emberistenekben adott válasz szerint a Föld csupán egy terület, amely a végletekig kiaknázható, alakítható, mert bennünket szolgál. Holott tudományosan bizonyított tény, miszerint a Földön jelenleg nem az emberiség, 6 7
RÓNA 1973, 32. WELLS é. n.b, 122.
6
hanem a rovarok élik virágkorukat, az emberi pusztítás segíthet nekik a legtöbbet, az emberiség pedig erősen hanyatló ciklusba érkezett, és ezt már 1907-ban is lehetett látni, amikor a könyv íródott. Wells természettudományos ismeretei miatt természetesen tisztában volt ezzel, mégis az emberi intelligenciát helyezte minden életforma felé. 2.2 A háború szükségességéről Már az első világháború (Nagy Háború)8 kitörése előtt kialakult Wellsben az a felfogás, miszerint a világnak szüksége van egy mindent elsöprő, tisztító hatással bíró háborúra. Vesszen el minden, ami sekélyes, kicsinyes, mocskos, s helyébe lépjen egy tiszta, rendszerezett, önzetlen világ, önzetlen irányítókkal. A purgatóriumi színteret hol egy háború, hol pedig egy külső, természeti beavatkozás hozza meg. A fölszabadult világ (1914) című művében teljes káoszban mutatja be a Földet, még a háború előtt: milliók lézengenek munka nélkül, a legtöbb iparág leáll. Amerikán öngyilkossági hullám söpör végig, Angliában éhínség pusztít és pang a pénzgazdálkodás. Mintha csak 1929-et látnánk magunk előtt, a nagy gazdasági világválságot és az utána következő éveket. „Amikor a háború kitör, az éhező tömegek boldogan vonulnak be, mert a katonáról legalább mások gondoskodnak. […] A Föld már nem képes menedéket adni az embernek.”9 Az Emberistenekben utalások esnek a Zűrzavarok korára, Utópia történelmének egy rég letűnt érája, ami óriási káoszba taszította az emberiséget, s amelyből végül a tudomány és a nevelés eszközeivel tudtak kilábalni. Az egyik legfőbb kérdés a túlnépesedett Föld születésszabályozása volt, ami a valóságnak megfelelően, napjainkban is az. „A legutóbbi korban, a Zűrzavarok korában a bolygó túlnépesedése volt az egyetlen oka, kiindulópontja a világ mételyének és romlásának, miből aztán a fajtára áramló összes többi rossz származott. Újra és örökké, cél nélkül érkezők fojtó áradata mindinkább elnyomta az intelligens kisebbséget, képtelenné téve ezt arra, hogy olyan csoportot alkosson, amely megfelel az új élet követelményeinek, folytonos változásainak. És az intelligens kisebbség egymagában képtelen volt arra, hogy a faj sorsát irányítsa, ellenőrizze. Így létrehozták felelőtlenül a népesség óriás tömegeit, amit rothadó hagyomány, gonosz szokások vezettek, tartottak össze.”10 A fölszabadult világban is hasonló a helyzet: „A háború borzalmát hosszantartó káosz követi, melyben az ember teljesen elkorcsosodik. Amikor az anarchia tetőfokára hág, megalakul a világkormány: Wells hőn óhajtott vágya. A világkormányban exkirályok, köztársasági elnökök és egyéb bölcsek vesznek részt, akik a múlt hibáiból okulva
8
WELLS 1935, 388. RÓNA 1969, 55. 10 WELLS é. n.b, 66. 9
7
kezdik meg a szocializmus építését.”11 Amikor az üstökös eljön (1906) című művében szükség van a földönkívüli beavatkozásra: hősünk minden bizonnyal meghalt volna, ha nem ájul el előbb az üstökös zöld ködétől. Szerencsés helyszínen történő ébredése következtében azonban szemtanúja és aktív résztvevője lehet a világkormány megalakulásának. Másrész felől viszont az Emberek a Holdban (1901) című korábbi művében egy olyan társadalomba repít el minket, ahol a háborúzás kérdése tökéletes értetlenséget szül. A holdutazó Cavor így jegyzi le írásában: „A Hold-mogul annyira hitetlenkedett, hogy félbeszakította a fordítást és azt kívánta, hogy én magam erősítsem meg újra mindazt, amit elmondtam. Különösen azt nem akarták elhinni a Szelenitek, hogy az emberek örvendezve ujjongtak, amikor harcba indultak. – De hiszen elképzelhetetlen, hogy az emberek legdicsőségesebb élményének tekintik, ha részt vettek valamelyik csatában. E kijelentésemre az egész gyülekezet valósággal kővé dermedt elképedésében. – De hát mire jó ez a háború? – kérdezte a Hold-mogul, aki ragaszkodott ehhez a témához. – Ó, ami azt illeti – szóltam, - hát megritkítja a népességet! – De hát miért volna szükség erre?”12 Életművében tehát találkozhatunk ebben a kérdésben egymással szemben álló, vagy egymást részben kizáró felfogásokkal is. Az Emberek a Holdban című korai fantáziája más témákban is tartalmaz olyan téziseket, amelyekre később egy másik regényében fog rácáfolni. Erről később is szó fog esni. Wells önmagában viaskodik a háború kérdésével, folyton a megoldáson töri a fejét, hogyan lehetne megszűntetni a háború szükségességét, azonban élete vége felé járva egyre inkább afelé hajlik, hogy a háborúzás, az öldöklés az emberi természet velejárója. Nem azért ismétlődik meg tehát újra és újra, hogy megtisztítsa az emberiséget, hanem a puszta létezése miatt.
11 12
RÓNA 1969, 56. WELLS é. n.b, 250.
8
3. Wells szocializmusa Wells nagyon óvatosan jár el a szocializmus kérdéskörét illetően. Eleve ezt tekinthetjük életműve legfontosabb témájának, s e köré kapcsolhatjuk az összes többi, emberiséggel foglalkozó problémát, amelyek végigkísérik életművét. Olyan kérdéseket, mint: a tudomány jelentősége, szexualitás, környezet és emberiség, hatalom, társadalmi rétegek, munka. A szocializmus képe folyamatosan változik, hömpölyög a regényeiben, néha hozzátesz vagy elvesz eredeti elképzeléseihez, s ahogyan az a háború kérdésénél is megtörténik, élete végén kiábrándultan feladja addigi elveit. Ha röviden össze kellene foglalni, alapvetően így lehetne Wells szocializmusát definiálni: „Nagy szellemi folyamat, vágyak és eszmék fejlődése, amely az emberi társadalomnak új és jobb alapokon való újjászervezését tervezi.”13 Wells 1908-ban írja meg Új világ a régi helyén című esszéjét, amely a lehető legrészletesebben taglalja elképzeléseit a világot és hazáját érintő társadalmi problémákról. Bevezetőjében olyan emberektől idéz, akik könnyelműen dobálóznak ezzel a kifejezéssel, s ez őt ara ösztönzi, hogy sokkal óvatosabban járjon el állásfoglalását illetően. „Szocialistának vallom magamat, de éppenséggel nem vagyok a szocializmusnak sem fanatikus, sem kritika nélkül való híve. A szocializmust eszmék és törekvések igen nemes, de igen emberi és gyarló rendszerének tartom; oly rendszernek, amely gyarapszik és fejlődik.”14 Utolsó éveit leszámítva Wellsre mindvégig jellemző volt az emberiségbe vetett bizalma. Tartunk valahová, s egyre inkább ki tudjuk küszöbölni a hiányosságainkat. „A megfontolás nélkül való és ösztönszerű kegyetlenség dolgában – és ez nagyon is alapvető dolog – az emberiség állandóan javul.”15 3.1. Utópia: az emberiség ünneplése és gyászolása Ha wellsi utópiáról beszélünk, ezek lennének a legfontosabb gondolatok: az emberiség leküzdötte nehézségeit, és túljutott hibáin. Az emberiség elfoglalta méltó helyét a Földön: a teremtés koronájává nőtte ki magát. Az emberiség megváltoztatta a Földet: átformálta a maga képére és hasonlatosságára. Az emberiség megszabadult Istenétől, hiszen nem volt többé esendő: nem volt oka fájdalomra, nem érte betegség, nem voltak jellemhibái, anyagi gondjai, nem élt stresszben, rettegésben, nem irtotta saját fajtáját és nem végzett felesleges időtöltést. Nem volt többé féltékeny: tulajdona közkinccsé vált. Az ember szintet lépett a létezés színpadán: nem hasonlított többé az állatvilágra. Wells Emberistenek című regényében egy ilyen világba csöppen a maroknyi földlakó, akik homlokegyenest megkérdőjelezik az olvasó 13
WELLS é. n.e, 11. WELLS é. n.e, 9. 15 WELLS é. n.e, 15. 14
9
számára Utópiát pusztán ottlétükkel. Talán a legsúlyosabb létkérdéssel foglalkozó regény ez, amely azt feszegeti sok más rejtéllyel együtt, hogy mit jelent embernek lenni? Mi tesz bennünket azzá? Milyen a tökéletes társadalom? S az vajon összeegyeztethető-e az emberi természettel? Egy egész más aspektusból közelítő, de ugyanezen témát feszegető regény a Dr. Moreau szigete (1896), ahol a főhős épp fordítva, az állatistenek világának látja pusztulását. A félig állati, félig emberi lények teremtőjük vérét veszik és átadják magukat legalantasabb ösztöneiknek, s épp ezáltal érzik magukat embernek. 3.2. Szocializmus és szexualitás Wells feltette számunkra a kérdést: helyeseljük-e, vágyunk-e egy ilyen világra, vagy mi is szembeszegülünk vele, mint az Emberistenek középszerű hősei (az egy Mr. Barnstaple-t leszámítva, aki természetesen maga a szerző álláspontját képviseli, s ezáltal sugallja is a választ). A világ azonban, melyet példaképként állított elénk, teljességgel működésképtelen, tele van ellentmondásokkal. Például egy ízben kimondja, hogy szabadon választjuk meg partnerünket, de nem köt minket a házasság intézménye – akkor állunk odébb az adott személy mellől, amikor csak akarunk. Azt is kijelenti, hogy a család nem igazán kiveszett e világból, hanem épp ellenkezőleg: oly mértékben kibővült, hogy már-már globálisnak mondható, mindenkire kiterjedő; gyerekeikre közösen, városszinten vigyáznak, sőt, a városok sem különíthetők el egymástól: mindenki egyetlen közösség részét képezi.16 Így aztán két ellentmondást is tetten érhetünk. Egyrészt a regény vége felé kimondja a szerző, hogy az utópisztikus világban nem minden embert ért el a szellemi és fizikai fejlődés: sokan kimaradtak és elkülönültek.17 Azt azonban már nem válaszolja meg, nem tárja a szemünk elé, hogy hogyan is élnek azok a bizonyos emberek. Vajon a Wells korabeli embereknél fejletlenebbek társadalmilag, vagy már ők is túlhaladtak a Zűrzavarok korán? Nem tökéletes tehát Utópia, vagy ha úgy tetszik, nem globális, s ez felveti a kérdést, hogy vajon miért nem? Választ azonban már nem ad rá. A másik ellentmondás, hogy Mr. Barnstaple utazásai során társául szegődött egy fiatal utópiai, Kristály, aki beengedte otthonába, 18 és így megtudhattuk, hogy a fiúnak igenis van családja, akik lényegében ugyanolyan intézményben élnek, mint a XIX. század, vagy akár a mi világunk emberei: szülők és gyerekek alkotnak egy családegységet, s a családok egymástól elkülönülve élnek. Wells így egymás után dönti meg tulajdon elméleteit, ezzel összezavarva olvasóit, gyakran ellehetetlenítve őket abban, hogy állást foglalhassanak Utópia világáról. Ennek oka talán az lehet, hogy elméletei nem 16
WELLS é. n.b, 76. WELLS é. n.b, 55. 18 WELLS é. n.b, 242. 17
10
globálisak, hanem csupán egy-egy területre ráfókuszálóak, így több kivétellel találkozunk, mint amennyitől még működőképesnek tűnik a rendszer. Wells Utópiája az általa meghatározott szocializmus-fogalom teljes kivirágzását jeleníti meg. Egyetlen könyvében sincs ennyire tisztán lebontva az összes kérdés, mint az Emberistenekben. És azt is látjuk, hogy korának embere hogyan reagálna az ő szocializmusára. Más műveiben is találkozhatunk a szabad szerelemmel,19 amelyek annakidején botrányt váltottak ki az olvasóközönségből. A Modern Utopia (1905) című regényében a szamurájok csoportházasságot kötnek, és nem kötelezik el magukat egyetlen ember mellett, szabadon szeretkeznek. Egy korabeli kritikus, később Wells barátja így ír a regényről: „Wells úr képzeletének sáros világában kancák és csődörök henteregnek a kötelesség és felelősség minden érzete nélkül” (St. Loe Strachay, Spectator).20 Amikor az üstökös eljön című regényében egyenesen azt mondja ki a főhős, Willie Leadford, hogy minden ember egyetlen közösségi szellem részesévé válik: „Kiléptem abból az egyéni aknából, amelybe félős önzésem annak idején elrejtőzött, lényem kiömlött önmagából és elvegyült az emberiségével; szinte úgy éreztem, hogy én vagyok maga az emberiség.”21 Az Ann Veronica (1909) című regény felborít minden korábbi szabályt az angol irodalomban, legalábbis Wells saját véleménye szerint. A főhősnő egy szűzlány, aki nemi öntudatra ébred, még mielőtt környezete felhívná erre figyelmét, és maga kínálkozik fel egy férfinak. 22 Ez a regény még inkább felháborította a közönséget, ugyanakkor el is indított egy folyamatot, amely során egyre inkább témává vált a nők önálló választása. A női egyenjogúság 1925-re, a Christina Alberta’s Father megjelenésekor már olyannyira élt a köztudatban, hogy az Ann Veronicánál sokkal kendőzetlenebb életű hősnő már egyáltalán nem keltett felháborodást.23 A századfordulón azonban Wells egy véget nem érő támadás-sorozatnak lett kitéve, amelynek következményeképp csaknem minden, korábbi állítását volt kénytelen visszavonni, többek közt a szabad szerelem eszméjét is. Nem tudott megbirkózni a kritikákkal, még olyan esetben sem, amelyek nagyjából helytállóan vázolták elképzeléseit. Amikor az Üstökös eljön című regénye kapcsán ilyen bírálat volt olvasható a Times című folyóiratban: „A szocialisták feleségeiket éppen úgy, mint tulajdonaikat, közösen fogják birtokolni. A szabad szerelem Wells úr szerint az új társadalmi rend lényege.” 19
WELLS 1935, 296. WELLS 1935, 290. 21 WELLS 1926, 215. 22 WELLS 1935, 290. 23 WELLS 1935, 295. 24 WELLS 1935, 296. 20
11
24
A közvélemény felháborodása teljességgel
érthető. A könyv megjelenések évében a szabad szerelem fogalma az egyik legalantasabb és legbűnösebb gondolatnak számított, ami szemben áll a házasság szentségével. Willie Leadford és Nettie azonban egy olyan világban találják magukat, ahol a kulcsszó az őszinteség és a bátorság, így teret kaphatnak azok az érzések, amelyeket a kereszténység monogám törvényei eddig főbűnnek tekintettek. Ne kívánd azt, ami a te felebarátodé! – szól a tizedik parancsolat. Az új világban azonban nincs olyan, hogy valami, ami a te felebarátodé, hiszen nincs magántulajdon sem. Így William szabadon szeretheti gyerekkori kedvesét, Nettie-t, aki a tökéletes boldogságot nem egy, hanem két férfiban találja meg, továbbá William is ragaszkodik egy másik kedveséhez. Sőt, Wells rejtélyesen tovább feszíti a kérdést: találunk egy utalást a regény végén arról, hogy Nettie még sokaknak odaadta magát: „És Nettie-nek nem voltak más szerelmesei?” „Egy olyan gyönyörű asszonynak, mint ő! Nem tudom, hányan szerették a szépséget őbenne, sem azt, hogy ő másokban mit talált. De mi négyen ettől a perctől fogva nagyon szoros együttlétben éltünk, értse meg, barátok voltunk, egymás segítőtársai, személyes szerelmesek egy oly világban, amely csupán szerelmesből állt.”25 Ezek a helyzetek nagyon messzemenő kijelentéseket vonnak maguk után, s Wells maga is kifejezi kettős viszonyulását a szabad szerelem kérdését illetően, valószínűleg a rá nehezedő társadalmi nyomás miatt. Az új Macchiavelli (1911) című regényében kijelenti, hogy talán nem véletlenek a saját magunk által felállított tabuk. „Azt hiszem, igen nagy csoportja van a férfiaknak, akik egy leánnyal vagy asszonnyal nem találkozhatnak anélkül, hogy a nemiségre ne gondolnának, s akik, ha egy barátjuk leányával találkoznak, elhatározzák: ›Nem leszek barátságos hozzá – nem tehetem!‹, és láthatatlan korlátokat állítanak fel maguk és a világ összes asszonyai közé. Lehet, hogy ez az élet helyesebb módja. Lehet, hogy nincs is más mód, mint a világban élő emberi lények felének – és pedig a rokonszenvesebb és vonzóbb felének – a minden nyílt és őszinte érintkezésből való gyakorlati kikapcsolása.”26 Ha egy férfi és egy nő túl közel kerülnek egymáshoz, akkor mindenképpen ki kell
teljesednie
a
kapcsolatuknak,
különben
mindkettejük
számára
fájdalmas
következményekkel jár, ha nélkülözniük kell egymást. „Ha az emberek nem akarják, hogy egymásba szeressenek, ne közeledjenek egymáshoz, de ha megengedjük nekik, példátlan türelmet kell tanúsítanunk a szerelmesek iránt.”27 Ez pedig azt jelenti, ha az ember több nővel is megtalálja a közös hangot, akkor nem szabad megakadályozni egyik kötődést sem a szorosabbá válás útján. 25
WELLS 1926, 348. WELLS 1921, 93. 27 WELLS 1921, 93. 26
12
Wells azonban nem foglalkozik a szabad szerelem egyik feltétlen velejárójával. Mi a helyzet akkor, ha a kötődés csupán egyoldalú? Hogyan oldható fel vagy tartható fenn egy ilyen fél-láncolat, amely igenis megjelenik a művekben? A válasz erre összetett és megoldatlan. Az Amikor az üstökös eljön című regényben Willie szerelme egyértelműen Nettie felé irányul, mégis összeköti az életét az anyja ápolónőjével, aki iránt inkább gyermeki vonzalmat táplál, de az sem túl erős. A megoldást itt egy szerelmi négyes hozza el, melyben ugyanúgy megtalálható Nettie másik szerelme, mint az ápolónő személye. Az új Macchiavelli című műben Isabelre szemet vet egy nemes ember, aki az egyik bálon egyszerűen megcsókolja, és közli vele, hogy szereti és kívánja. Isabel azonban vonakodik, és inkább elmenekül a kapcsolat elől. Az a nemes vajon mit érzett, mikor vágyai nem teljesülhettek be? Vagy ott volt a főhős első szerelme és felesége, Margaret, aki egyszerűen magára maradt, mert a szerelmi kapocs elszakadt Isabel miatt. Margaret számára mi jelenthet megoldást? Wells azt szeretné, ha egy olyan világ jöhetne létre, ahol a kötődés megszűntével a fájdalom nem jelentkezne többé. Az új Macchiavelliben azonban ez még nincs jelen. „Íme a titok, melynek pedig csak Isabelt és engem lett volna szabad érinteni, már a kezdet kezdetén megsebzett egy emberi lényt.”28 Utópiában, tehát a szocializmus tökéletes megvalósulásában a tulajdon fogalma köztulajdonná válik. Minden közös, a tudás, az eljövendő nemzedék, így maga a család is köztulajdon. Wells így foglalja össze: „A család csak mint élettani tény maradhat meg a szocialista államban, gazdasági és nevelési autonómiája elkerülhetetlenül elmúlik. A modern állam feltétlenül gyámja minden gyermeknek és segítenie kell helyettesíteni a szülőt, akit mint támogató gyámot és oktatót alárendel.”
29
Ez a gondolatmenet még a gyermekirodalomban is
megjelenik az ezredfordulón. Lois Lowry Az emlékek őre (1993) című művében olyannyira fejlesztette az írónő a család mint köztulajdon fogalmát, hogy ott már családegységekről beszélünk, mindig az ideális apa, anya, két gyerek felállásban, s a szülők nem a saját gyerekeiket, hanem államilag szülesztett gyermekeket kapnak meg nagykorúságuk eléréséig, így gyámokká válnak, és megfosztják őket a vér szerinti kötődéstől. „Az első ceremónia pontosan kezdődött. Az újgyermekeket sorban felvitték a színpadra, ahol kihirdették a nevüket, és átadták őket kijelölt családegységüknek.”30 Minden gyermek közös, nincsenek megkülönböztetve vagy elkülönítve, így pontos helyük van társadalmukban, s szerepük már gyermekkorukban meghatározott. Ez nyugalmat és kiegyensúlyozottságot szül. Wells így 28
WELLS 1921, 111. WELLS 1935, 295. 30 LOWRY 2003, 62. 29
13
folytatja korábbi gondolatát: „Minden emberi lényt meg kell fosztania a kölcsönös birtoklás kötelékeitől és végképpen meg kell tagadnia bármi fajta szexuális birtoklás rendszerét.”31 3.3. Szocializmus és kapitalizmus Wells látta a régi tőkés rendszer hibáit, de egyfajta „naiv” módon azt hitte, meggyőzheti ezt a rendszert: alakítsa át magát, vetkőzze le mindazt, ami ellentmond a józan észnek, és legyen tiszta, vonzó és értelmes társadalom. E naivitás nélkül nincs semmi tiszta, vonzó, értelmes a társadalomban. Wells tehát nem annyira a kapitalizmusban látja a hibát, hanem a kezdeti időszakára jellemző hiányosságokban és a feudális csökevényekben, amelyektől nem sikerül teljesen megszabadulni.32 Amikor az üstökös eljön című regényének hőse is automatikusan lázad a nagybirtokosok és a gazdag kereskedők ellen. Alapvetően beilleszkedne ő a gyárvidék mindennapi életébe, kezdetben még munkája is van, de mindenkit elítél, akinek vagyona homályos eredetű. A szocializmusnak tehát alapvetően az lenne a szerepe, hogy átsegítse a kapitalizmust serdülőkori zavarain.33 Wells Modern Utópia című művében nem annyira az általa elképzelt szocialista rendszert, mint inkább valamiféle államkapitalizmust mutat be. A magántulajdon és a termelőeszközök birtoklása nem szűnik meg, csak kellőképpen szűkül. „Wells ezzel szükségszerűen az államapparátust erősíti meg s ideális szervezőkészséget tulajdonít az államnak.”34 Tulajdonképpen ez megegyezett a megvalósult szocializmus alapeszméjével is. Az Amikor az üstökös eljön című regényben egy lázadó hangú leírást találunk a kapitalizmusról, és a kiutat a szocializmusban látja: „Mi, fiatalemberek, akikben benne volt a fiatal kor pozitivizmusa és észszerűsége, úgy láttuk a dolgokat, mintha a sztrájkok és munkáskizárások, a túltermelés és a nyomor nem eredhetne egyszerűen a tudatlanságból és a gondolatok és érzések hiányából. Drámaibb tényezőkre volt szükségünk, mint amilyenek ezek a szellemi ködök, ezek a csupán légköri ördögök voltak. Ennek következtében a szerencsétlen és tudatlan emberek ama ködös menedékébe menekültünk, abba a hitbe tudniillik, hogy szívtelen, érzéketlen összeesküvések – valóban úgy beszéltünk róluk, mint összeesküvésekről – állanak fenn a szegény emberek ellen. Megláthatják még most is, hogy milyen képet alkottunk mi magunknak a dolgokról, ha fellapozzák a Tőkét és Munkát ábrázoló torzképeket, amelyek a régi idők német és amerikai 31
WELLS 1935, 295. MORTON 1974, 284. 33 MORTON 1974, 286. 34 RÓNA 1969, 57. 32
14
szocialista lapjait díszítették.”35 Az Új világok a régi helyén (1908) című esszésorozatában szintén a szocializmusra épít. E könyv, ellentétben a Modern Utópia mondanivalójával, szocialista elvek alapján építi fel a társadalom teljes gazdasági életét, tekintet nélkül a polgári fejlődésre. Az adás-vétel teljes megszűnésével az állam ellenőrző szerepe is megszűnik, és nem lesz irányítója a nemzetgazdaságnak.”36 Karl Marx tanairól is vegyesen nyilatkozik Wells. Viszonylag későn találkozik a marxi gondolkodással, de mikor megismerkedik vele, negatívan áll hozzá, s ennek Morton szerint meg is van a következménye. „Marx tanainak elutasítása folytán egyre távolabb került a valóságtól. A termelési viszonyokon alapuló világos osztályelmélet helyett, Wells – bizonyos mértékig Jung hatására – pszichológiai típusok szerinti osztályozást agyalt ki.”37 Róna Éva irodalomtörténész szerint azonban másképp történtek a dolgok. Az Önéletrajzra hivatkozva írja le, hogy eleinte valóban nem ismerte Marxot, azonban változáson ment keresztül, és 1908-ban már elismerően nyilatkozik róla. „Saját szavaival élve szocialista meggyőződése pre-marxista volt, hiszen midhursti tartózkodása idején nem találkozott Karl Marx nevével és meggyőződését a szocializmus primitívjeire alapította, ahogy Morust és Robert Owent nevezte. Bizonyos volt benne, hogy a szocializmus még nem érkezett el, de ha eljön, mindenki tevékeny és boldog lesz.”38 „Ebben a könyvében (Új világok), mint sok helyütt megteszi, nem támadja Marxot, sőt kijelenti, hogy sokat köszönhet neki. Elismeri, hogy Marx helyezte a szocializmust történelmi alapokra, bebizonyítván, hogy ha a modern kapitalista társadalomnak kezdete van, akkor elkerülhetetlenül végének is kell lennie. Ő indította meg a szocializmust – mondja Wells –, s ami a gazdasági fejlődésből levont általános következtetéseket illeti, az események nagyban igazolták őt.”39
35
WELLS 1926, 57–58. RÓNA 1969, 57. 37 MORTON 1974, 291. 38 RÓNA 1969, 16–17. 39 RÓNA 1969, 58. 36
15
3.4. Az emberi igényekről Wells Önéletrajzában azt írja, ötszáz évvel korábban értelmetlen, sőt, érthetetlen volt a kérdés: „Igen, igen. Megkeresed a kenyered, eltartod a családod, szeretsz és gyűlölsz, de – mit csinálsz voltaképpen?”40 Szerinte a huszadik század alkotó szellemi munkásai megváltoztatják a világot, s ami a legfontosabb: megváltoztatják az egész emberi életet. 41 Ha visszaemlékezünk az Emberistenekben olvasottakra, ott az utópiaiak elsődleges célja már nem csupán a jóléti társadalom megszilárdítása volt, hanem ennél sokkal több: a folyamatos felfedezések, fejlesztések és maga a szellemi terjeszkedés, szellemi csiszolódás, tökéletesedés. Utópia embere volt a kérdező és analizáló lény, akikre Wells annyira vágyott maga körül. A gondolkodó, alkotó embert mindenki fölé helyezi. Elveti a puszta elmélkedést: ő a cselekvésre, az alkotásra ösztönöz. Épp ezért nem elég, ha valaki filozófus; egyben nevelőnek is lennie kell (Utópia kormányzatának ismertetésekor is elhangzik: „Leon így fejezte be: A mi kormányzatunk: a nevelésünk.”42). Kulcsfontosságú a láncfolyamat, az emberi kapcsolatok folyamatos fenntartása, hiszen egyetlen ember önmagában még nem képes egy problémát minden oldaláról megközelíteni, átlátni – a perspektívaváltás elengedhetetlen, s ezt maga is belátja. Utópia emberei általában párban vagy még többen dolgoznak együtt, ahogy ez így történt a tragikus sorsú Zöldtóval és Ardennel is, akik a földlakókat Utópiába repítették. Wells legnagyobb balszerencséje véleményem szerint az volt, hogy nem akadt igazi vitapartnerre eszméiben, ezáltal önmagába bezáruló elméleteket kreált, amelyek nem állják meg a helyüket, ha hitelességüket vagy használhatóságukat vesszük. Holott próbálta ő keresni szellemi partnerét, sőt kifejezetten szerette megmozgatni hallgatóságának agytekervényeit. Pályafutása kezdetén, ösztöndíjas egyetemistaként hamar felhívta magára a figyelmet botrányt keltő előadásaival. Önéletrajzából kiderül, hogy ezek a szellemi megmérettetések rendkívüli módon szórakoztatták Wellst. Szóhasználata is mutatja, hogy minél inkább parázs vitát tudott kiváltani a tömegből, annál elégedettebbé tette őt a szereplés. „Az ellenzék persze rögtön feltámadt és gyönyörű vitánk volt, amely körülbelül egy óráig tartott.”43 Amikor egyetemista társairól beszél, iróniától sem mentes az elbeszélése. A vallással szembeni erős szkepticizmusa arra ösztönözte, hogy mindinkább górcső alá vegye és szétboncolja a Bibliához kapcsolódó kifejezéseket, s annak tartalmát, azonban az önképzőkörben tartott viták
40
WELLS 1935, 6. WELLS 1935, 7. 42 WELLS é. n.b, 77. 43 WELLS 1935, 152. 41
16
során tilos volt bevonni az érvelésbe a vallást vagy a politikát.44 Ennek ellenére időnként mégis megtette, s így nem egyszer fordult elő, hogy előadását be sem fejezhette. Ezekről az alkalmakról is ironikusan, szinte derült hangnemben ír. „Verekedve cipeltek ki a teremből. Az ilyen formája az eltávolításnak egy gyűlésről legutóbb több képviselőházban előfordult és az ír képviselőház tagjai igen gyakran fordulnak a közlekedésnek ehhez a meglehetősen fáradságos módjához. Eltekintve attól, hogy valaki meglehetős fájdalmasan megráncigálta a hajamat, ami ugyebár kissé kényelmetlen, dicső és izgató élményben volt részem.”45 Később, amikor már elismert és népszerű író volt, továbbra is megmaradt a kiadók iránti enyhe lenéző hangneme. Egy édesapjához írt magánlevelében is látszik, mennyire kétkedve viszonyul művei megjelentetéséhez, még ha ez egyben megélhetését jelenti is. „Szerződést kötöttem, hogy a Strand Magazinenak írok cikkeket, de nem nagyon örülök neki. Olyan, mintha hülyéknek kellene írni, az ember nem írhat komolyan, mert nem értik meg. Amint valami újszerűt küld az ember nekik, rögtön megijednek, hogy az olvasók nem fogják érteni.”46 Wellsnek sok kedves ismerőse, tulajdonképpen barátja volt, azonban egyikükkel sem találta meg azt a sajátosan közös hangot, amellyel be tudtak volna lépni nem mindennapi világába. Ha lett volna egy másik elme, aki időről időre feltesz neki sokszor evidensnek tűnő kérdéseket, talán társadalomtörténeti vagy akár technikai szempontból is használhatóak lettek volna művei. Ennek hiányában azonban csaknem száz regénye megmaradt a szórakoztató irodalom sekélyes talaján, még ha művészi értékük vitathatatlan is.47 Wells többet akart, mint amire a maga erejéből képes lett volna. Az Önéletrajzban is olvashatjuk, hogy ő is így belátja ezt, még ha részben fásultságával magyarázza is. „Alig szükséges bírálat ahhoz, hogy belássam: munkám legnagyobb része pongyola, elnagyolt, ingerült volt, legtöbbje elsietett, gondatlanul átnézett és nehézkes. Kínoz a vágy olyan teljesítmény elérése után, amely felülemelkedik képességeimen és kínoz az is, hogy nem tudok olyan helyzetbe vergődni, amelyben a tökéletes teljesítmény lehetséges.”48
44
RÓNA 1969, 20. WELLS 1935, 153. 46 WELLS 1935, 263. 47 MORTON 1974, 283. 48 WELLS 1935, 8. 45
17
3.5. Szocializmus és rabszolgaság Hogyan valósulhat meg a szabad gondolkodás egy olyan „tökéletes világban”, mint az Emberistenek Utópiája? A válasz erre többdimenziós, és Wells magyarázatai mára már elavultnak tűnnek, a 20. században lezajlott eseményeken túl. Wells szocializmusa inkább emlékeztet Bellamyéra vagy Comtéra, mint bármire a szocializmus mai jelentéseit illetően. 3.5.1. Az ész részleges autonómiája Senki sem kötelezhető semmire felnőtt utópiai polgárként. Azonban már fiatal korban erősen kondicionálják őket az alapvető szabályokra, és magára a világszemléletre. „Wells elfogadta Platón specializált társadalomeszméjét, ahol mindenki tökéletesen látja el az egyetlen feladatot, amelyre természete és nevelése alkalmassá teszi – vagyis a rangon alapuló társadalomeszmét. Az Emberek a Holdban című űrutazásban ez a szemlélet olyan szélsőséges formában jelentkezik, amelyet Wells tudatosan talán nem is helyeselt.”49 „A Holdban minden polgár ismeri a maga feladatát. Erre a feladatra született, s a gyakorlás és nevelés gondos fegyelmezése, valamint a sebészi beavatkozás, amelynek alávetik, végül oly tökéletesen hozzáidomítják feladatához, hogy sejtelme sincs semmiféle más célról, és szervei sincsenek semmi egyébre. – Miért is volnának nekik? – kérdezné Fi-u. Például, ha valamelyik Szelenitet matematikusnak szánják, akkor tanítói és nevelői kezdettől fogva erre a célra idomítják. Elfojtanak benne minden ébredező tehetséget, amely más foglalkozásra irányul, ellenben tökéletes pszichológiai ügyességgel fejlesztik hajlamát a matematikára. Agyveleje növekszik, illetve agyának legalább is a matematikai képessége növekszik, egyébként pedig szervezetének többi része csak annyiban fejlődik ki, amennyiben e lényeges részének fenntartása megkívánja.”50 Az eukarióta lények hasonló elv alapján működnek. Minden lény csupán egyetlen sejt, amely pontosan azt a funkciót követi, amelyhez megvan a képessége. A Hold lakossága hasonlítható egy olyan összetett felépítésű élőlényre, amely ezekből az egysejtűekből áll, s minden sejtjében megtalálható a teljes, mindegyiket irányító információ. Tehát ha egy szakember minél inkább elmerül egy másik területen, annál hatékonyabban fogja tudni végezni eredeti szakmáját. A Szeleniteknél azonban csupán az egysejtűekre emlékeztető lét működik, de ez épp elég ahhoz, hogy a „gépezet” tökéletesen működhessen. Az így élő Szelenitek kiegyensúlyozottak, boldogok, hiszen létük céljának megfelelően élhetnek. „Végül, a pihenéstől és táplálkozástól eltekintve, egyetlen gyönyörűségét képességének gyakorlásában és fejlesztésében találja, és nem is érintkezik másokkal, csak a 49 50
MORTON 1974, 294. WELLS 1957, 226.
18
saját szakmájabeli több specialistával.”51 Ez önkéntelenül is felidéz két nagy huszadik századi klasszikust, Huxley Szép új világ (1931) és Orwell 1984 (1949) című művét. „Mi előre meghatározzuk sorsukat, és kondicionáljuk őket. Mint társadalmasított emberi lényeket, úgy fejtjük le csecsemőinket, Alfákként vagy Epszilonokként, csatornatisztítókként vagy leendő […] keltetőigazgatóként.”52 A Huxley-féle Földön már nem születnek, hanem lombikban termelődnek a gyerekek, akár a növények, s már embriókorban végleg eldől a sorsuk. „A Bokanovsky-eljárás a társadalmi stabilitás biztosításának egyik legfőbb eszköze.”53 A kondicionálás azonban Wellsnél pont ellentétesen zajlik le, még ha a cél közös is. Utópia gyermekei megtanulják a történelmet, és mintegy elrettentésképp szolgál számukra a Zűrzavarok kora.54 A másik két műben (Szép új világ és 1984) pedig a múlt tökéletes eltörlését érjük tetten: az emberiség korábbi tapasztalatai nem szükségesek a jelenkori társadalom működtetésére, mert van egy bevált, új formula, amely működésének alappillére az emberiség teljes körű tudatlansága.55 Így, míg Wells a huszadik század elején még a tudást mint az emberiség megmentőjét ünnepli, addig a két említett regény egy kiábrándult, tudatlanságra építő, globális irányítást szorgalmaz.56 A hatalomvágyat, a törtetést, az erőszakos beavatkozást az irányítási rendszerben úgy küszöbölik ki Utópiában, hogy a döntéseket és célokat mindig meg kell indokolni ítélethozatal során. Másrészről pedig cáfolni sem szabad indoklás és a kérdés körüljárása nélkül.57 Az önbüntetés és az önkritika oly mértékben működik, hogy akár öngyilkossághoz is vezethet a mélységes bűntudat.58 Ennek magyarázata, hogy a fiatalok kondicionálása a társadalom számára hasznosságot illetően a személyiség gyökeréig hatol. A huszadik század megválaszolja a kérdést, miszerint melyik elképzelés számít reálisnak? Képes-e egyáltalán az emberiség a felvilágosult gondolkodásra? A választ a II. világháború, a folyamatos elnyomások, a munkatáborok világa és a multimédia emberiséget szellemi rabszolgasorba taszító mindenhatósága könnyedén megmutatja: Wells olyasmiben hitt, amely nem vonatkoztatható az egész emberiségre. Ő nem számolt azokkal a kultúrákkal, amelyek Európa szellemi tevékenységén kívül estek. Elméleteit globálisnak szánta ugyan, de egy olyan világra kivetítve, aki csupa európaiból áll, és azon belül is a felsőbb értelmiségi osztályból. Nem tudhatta előre, de később megvalósult születés51
WELLS 1957, 227. HUXLEY 1982, 15. 53 HUXLEY 1982, 10. 54 WELLS é. n.b, 239. 55 HUXLEY 1982, 184. 56 ORWELL 2005, 305. 57 WELLS é. n.b, 255. 58 WELLS é. n.b, 256. 52
19
szabályozás
elmélete
a Távol-Keleten, Kínában.
Emberistenek című művében a
munkásosztály képviselői ugyan megjelenítik a tudás ellen való lázadást,59 de ez még korántsem szemlélteti az emberiség azon elemeit, akik még napjainkban is egy másik evolúciós lépcsőfokot képviselnek (Darwin evolúció-elmélete), tehát az archaikus kultúrák. Bár globálisan próbálja szemlélni a világot, nem számol a többi rasszba tartozó nemzetek felemelkedésének lehetőségével. Nem foglalkozik más kultúrák és a saját kultúrájának alapvető, hitvilágukból származó morális és társadalmi különbségével – így nem tudhatja, hogy a huszadik század végére a Közel-Kelet (arabok – olaj), majd a Távol-Kelet (Kína, Japán – tudomány-technika) válik hangsúlyossá a globális kérdéseket illetően az Egyesült Államok mellett. A kulturális antropológia Wells életében még csak kibontakozóban van, így egy átlagos angol értelmiségi nem lehet tisztában olyan kultúrákat érintő kérdésekkel, mint eltérő fejlődési szakaszok, kulturális areák tana, vagy az evolucionista elmélet újraértelmezése. Olvasott ugyan kulturális antropológiai művet: Lang és Atkinson: Human Origins,60 sőt saját bevallása szerint a könyv igen sok téren felvilágosította, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy az általa is felismert dilemmákra megoldást találjon, pl. a poligámiamonogámia kérdése a civilizált társadalmakban. 3.5.2. A másság igénye, hamis felsőbbrendűség-tudat Utópia lakói nem akarták igazán megismerni a földlakókat, azonban fel akarták használni őket saját céljaikra. A földlakók (egyes kivételeket leszámítva) pedig egyenesen elutasítóan viselkedtek az utópiabeliekkel szemben. „A jövevények egyébként sem tudnak, de nem is akarnak belehelyezkedni az ország életébe. Egyikük, aki otthon pap volt, megbotránkozik a lakók meztelenségén, és éktelen lármát csap, hogy fedjék be magukat, legalább köténnyel. A fejéhez kap, amikor megtudja, hogy a szerelmesek házasság nélkül élnek együtt, és nem kérik az egyház áldását.”61 Emlékezzünk csak a Wellst támadó kritikák áradatára, melyet a szabad szerelem miatt írtak róla. Itt kimondatlanul is megbúvik a konzervatív gondolkodású kortársak kigúnyolása. Wells egyértelműen állást foglal a témában, s mintha csak őt támadná meg a szószékről átkozódó Amerton atya. Amikor Utópiában a földlakók által hordozott betegség elterjedt, nem okozott különösebb problémát a karantén felállítása és a kórokozók eltüntetése,62 s bár a szerző nem említi ezt a részletet, az utópiaiak minden bizonnyal felhasználták további kutatásaikhoz főhőseink DNS59
WELLS é. n.b, 178. WELLS 1935, 294. 61 RÓNA 1969, 60. 62 WELLS é. n.b, 155. 60
20
ét. A karanténban fellázadt földlakókkal is könnyedén elbánt a bölcs utópiai vezetés: „fölényes stratégiával levágják azt a sziklát, ahol ellenségeik megvetették a lábukat, és kidobják a világűrbe.”63 3.5.3. Félelem a tömegtől A megvezethető, értelem nélküli tömeget elítéli Wells, s egyben azonosítja is vele a munkásosztályt, amely olyannyira közel áll saját társadalmi rétegéhez, az alsóközéposztályhoz. „A nyolcvanas évek vége felé a munkásmozgalom fontos politikai tényezővé vált. 1888-ban Keir Hardy megalapítja a skót parlamenti munkáspártot, és 1892ben, a szakszervezetek bradfordi kongresszusán 121 munkásszervezet megalakítja az önálló munkáspártot, a XX. századi Munkáspárt első szervezetét. Ettől kezdve a munkásosztálynak önálló politikai szerve van, s ezzel politikai öntudata is fejlődik.”64 Wells úgy gondolta, semmi esetre sem szabad hatalomra kerülnie a „csőcseléknek”. A könyveiben szereplő munkások egytől egyig vagy otromba vagy satnya, máskor meg éppen torz figurák; ilyenek például a Szelenitek az Emberek a Holdban című fantasztikus művében. Megannyi szélsőséges példa: föld alatt élnek, távol a napfénytől és levegőtől, mint Az időgépben vagy a Mikor az alvó felébred (1910) című munkájában.65
Az Emberistenekben kinyilvánítja
megvetését a tömegszellemmel szemben, és vágyódását Mr. Barnstaple és az utópiai fiú, Kristály szavain keresztül közvetíti. „Sohasem hittem volna azelőtt, hogy a szocializmus nemesítőleg hat az egyénre és hogy az egyéniség kultusza csak degradálja. De most már tisztán látok, hisz itt a példa a szemem előtt. Ebben a boldog világban – s igazán a boldogság és egészség koronája ez az ország – nincs Tömeg! Az a világ, amelyhez én tartozom, mindig a Tömeg világa volt és az maradt mostanáig. Egyéni vonások nélkül való és ragályhordozó tömegek világa! […] Ezer meg ezer menekülő, rohanó ember. De amit ön mond, az igaz. Utópiában nincs többé Tömeg. A Tömeg, a tömegszellem innen örökre elveszett.”66 A páni félelmű tömeg-leírása is átütő erejű nála Világok harca (1898) című művében: „A félelem tomboló árja sepert végig a világ legnagyobb városán hétfő hajnalban – a menekülők csapata rohamosan nőtt, habzó tumultussá sűrűsödve a pályaudvarok körül, a Temze hajóinál kavargó zűrzavarrá válva, ellepve minden létező csatornát észak és kelet irányában. Tíz órára a
63
RÓNA 1969, 60. RÓNA 1969, 64. 65 MORTON 1974, 290. 66 WELLS é. n.b, 258. 64
21
rendőrség szervezete felbomlott, délre a vasúthálózat mondott csődöt, előbb hatékonyságát veszítve el, majd befolyását a társadalom testében.”67 Az örökös nélkülözés, kicsinyes rettegés közt íróvá – és középosztálybeli illetőségű honpolgárrá – serdült Wells életének nagy réme az elszegényedés, a társadalmi süllyedés, a nehezen megszerzett szép, nyugodt, langyos kispolgári életforma elvesztése.68 Önéletrajzában sebészi pontossággal írja le azt a szegény, nélkülöző közeget az Oxford Street-i házról, amelyben felnőtt. Az ízek, szagok, félhomályos napszakok mind-mind egyfajta szorongást mutatnak gyerekkorának hétköznapjairól, s ez a maradandó, mély benyomás gondoskodik arról, hogy a szegény emberek nyomorgása időről időre feltűnjön regényeiben. Egyébiránt csaknem minden társadalmi osztállyal találkozhatunk írásaiban, de a legjellemzőbben egyértelműen az általa személyesen, saját életében megtapasztalt osztályok jelennek meg, s ezek mellett minden esetben, bár burkoltan állást is foglal. Wells regényeinek sajátossága, hogy kivétel nélkül mindig lehet érezni az adott személyekhez fűződő viszonyát, még akkor is, ha az illető karakter olyannyira összetett személyiség, hogy időnként ellentmondásokba ütközik. A munkásosztálytól való félelme tehát öröklött és mélyen beléivódott, s fantasztikus regényeiben és már-már dickensi fordulatú sorsnovelláiban egyaránt felbukkan.69 3.6. Utópia stabilitása A fent említett két nagy klasszikus, a Szép új világ és az 1984 Wells Emberistenek című művével egy pontban teljesen megegyezik. Mindhárom regényben a fennálló, globális rendszer a maga kollektivitásában zökkenőmentesen működik.70 Semmi sem tudja ezt a rendszert megbomlasztani, még ha időről időre születnek is szükségszerűen lázadó teremtmények benne.71 A szükségszerűség éppen a működésének stabilitását mutatja. Ezt a jelenséget az emberi egyéniség megnyilvánulásának váratlan fordulataival magyarázza. Ezzel a faktorral számolni kell a tökéletes állam felépítésénél, ugyanakkor alapvetően nem befolyásolja az egész működését. „A szociális ügyek szempontjából is szükségképpen szerepe van mindig az egyéniségnek, a váratlannak és a kiszámíthatatlannak. De mindez nem árt az általános rend szempontjából; csak úgy, mint ahogy az utazó emberi lények különböző
67
WELLS 2005, 77. WELLS 1973, 346. 69 WELLS 1973, 346. 70 ORWELL 2005, 296. 71 ORWELL 2005, 298. 68
22
nagysága, szélessége és szükséglete nem akadályozza meg azt, hogy vasúti kocsijaink, ülőhelyeink és ajtajaink ne legyenek átlagos nagyságúak, s hogy ne szállítsunk mindenkit egyforma széles vasúti sínpáron.”72 Wells regényében a lázadók nem olyan szélsőségesen és a regény folyása szempontjából szervesen jelennek meg, mint a másik két műben. Orwell Winston-ja látszólag egy egész földalatti mozgalmat talál, s a regény során mi vele együtt lélegzünk, mozgunk, látunk – ő a mi kalauzunk az Angszoc precíz világában. Elbukása a katarzis hiánya, de egyben érezhető, hogy ez nem történhetett volna másként. Huxley „vadembere” érzékenysége, származása és viselkedése miatt lóg ki a tökéletes világban élő emberek közül. Utópiában is akadnak a rendszertől elforduló személyek, Lynchnis például családja elvesztése után teljesen átadja magát a depressziónak.73 „Különös és talán mégis elkerülhetetlen, hogy Mr. Barnstaple itt Utópiában találkozzék azzal a szellemmel, melyet olyan jól ismer a Föld; a szellem, amely lepillant a Mennybéli Királyságból s imádja a tüskét, a szöget, abban leli örömét, hogy Istenét ne úgy imádja, mint az Élet, a Feltámadás Istenét, hanem mint keserű, szomorú halottat.”74 Az emberi lélek mindkét viselkedésre hajlamos, ezt jelenti a lélek kettőssége (Jin-Jang szimbólum). Utópiában eltűnt a sötétség, de Lynchnis szívében megmaradt, vagy épp felszínre tört. Idegenszerű elem ez abban a világban, de itt érezhető leginkább, hogy egykori emberiségről beszélünk. Wells maga is olvasta Jungot, sőt annak egyik kifejezésével is él egy másik művében. „Persona, ahogy Jung használja a szót, az embernek tulajdon egyéniségéről formált képe, az, hogy milyen szeretne lenni és hogy milyennek szeretné, ha az emberek tartanák. Rögtön mértékül is szolgálhat arra, hogy megítélése szerint mit szabad tennie, mit kellene tennie és mit kell föltétlenül tennie. Mindenkinek van personája. Önfegyelmezés és önmagyarázat lehetetlen volna enélkül.”75 „A Modern Utópiában a lakosság négy „szellemi kategóriára” oszlik: költői, agilis, nehézkes és alantas. Jóval később, Az emberiség munkája, gazdagsága és boldogsága (1932) című művében némileg eltérő módon, „personák” szerint végzi a felosztást: paraszt, autokrata és pap.”76
72
WELLS é. n.e, 26–27. WELLS é. n.b, 261. 74 WELLS é. n.b, 261. 75 WELLS 1935, 11. 76 MORTON 1974, 291–292. 73
23
3.7. Utópia után újra otthon Mr. Barnstaple a világról és emberiségről alkotott nézetei Utópiában tett látogatása során végérvényesen megváltoznak. A regény elején még egy önmagát kereső, kiábrándult átlagember, igazi nyárspolgár volt. Kiégettségét a feleségéhez és gyermekeihez fűződő gondolatai tükrözték leginkább, de a szerző is kimondja: „Túl sokat dolgozott. Meg egy kicsit megelégelte már az otthonát is.”77 Változtatni akart, de nem a környezetén, hanem önmagán. Mr. Barnstaple ugyanabban a „betegségben” szenvedett, mint amiben egy másik főhős a Szerelem és Lewisham úr (1900) című regényben, vagy mint maga Wells: a gondolkodó elme a családi köteléket mint börtönt éli meg („családi klausztrofóbia”78) Miközben megismerkedett a fejlettebb világ sajátjától való eltéréseivel, végre elérte, amit akart: a tulajdon személyisége változott meg. Már nem tartozott a földlakók közé, mert le tudta vetkőzni fajának legalapvetőbb hibáit. A szirtkastélyból való szökése, tehát az emberiségtől való elfordulása után újra az utópiaiak tökéletes világába csöppent, és az ott élők egy ideig el is viselték jelenlétét. Azonban nyilvánvalóan éreztették vele, hogy nem tartozik közéjük, és hogy idővel vissza kell térnie saját világába.79 Mr. Barnstaple képes lett volna utópiaivá válni, ám hazatértével sokkal többet kapott, mintha maradt volna. Más emberré vált, így otthonát is meg tudta változtatni maga körül. A regény tanulsága, hogy bár nem tudjuk az egész emberiséget jobbá tenni, környezetünkre óriási hatással lehetünk. Felvetődik azonban a kérdés, hogy Mr. Barnstaple falakba fog-e ütközni odahaza. A válasz – véleményem szerint – egyértelműen igen, azonban ez a gyökeresen megváltozott személyiség nem tűnhet el egy konzervatív világban, mert vannak értő fülek, akik képesek a fejlődésre. Hősünk küldetése tehát korántsem kilátástalan.
77
WELLS é. n.b, 5. WELLS 1935, 288. 79 WELLS é. n.b, 264. 78
24
4. A tudós író 4.1. Ingázás tudomány és fikció között „Wells egész életét annak a hiábavaló erőfeszítésének szentelte, hogy valamilyen helytálló, versenyképes elméletet agyaljon ki.”80 E sorok írója, A. L. Morton irodalomtörténész állítása szigorú és hiábavalóan támadó. Wells regényei nem tudományos igényű és célú iratok, hanem szépirodalmi művek, melyek tartalmaznak ugyan lételméleti és társadalomismereti kérdéseket (legizgalmasabb műveibe saját fizikai és természettudományi ismereteit és fejtegetéseit is belevonja), ám nem tudományos folyóiratokba és konferenciákra készülnek (azok más természetű művek, és Wells ezen a téren is megállta a helyét), hanem a szépirodalom számára. Önnön bevallása szerint: „legnagyobb büszkeségem volna, ha az angol Vernének neveznének.”81 Wells még kifejti, hogy bár megtisztelő számára ez a státusz, mégsem teljesen pontos próbálkozás párhuzamot vonni közte és a tudományos-fantasztikus irodalom atyja között. Azzal támasztja alá, hogy mondanivalója merőben különbözik Vernétől. „Az én itt összegyűjtött történeteim nem a valóságban lehetséges dolgokkal foglalkoznak; ezek a fantázia egészen más síkon mozgó szüleményei. Abba az irodalmi csoportba tartoznak, mint Apuleius Aranyszamara, Lukianosz Való történetei, Peter Schlemil és Frankenstein históriája.”82 A huszadik században részben teljesült ez az álma, hiszen a kritikusok gyakran vizsgálták a hasonlóságokat és a különbségeket Jules Verne és az ő írásai között.83 Donald A. Wollheim szerint a sci-fi négy típuscsoportja alapján könnyen megállapíthatóak a legfontosabb különbségek. A négy típus: képzeletbeli utazások, előrejelzések a jövőre, csodás találmányok, társadalmi szatíra. „Verne művei szigorúan a képzeletbeli utazások és a csodás találmányok keretei között maradnak, a jövőre vonatkozó előrejelzés területére csak nagyon óvatosan, a társadalmi szatíra területére pedig sosem merészkedik. H. G. Wells viszont éppen e kettő területén startolt.”84 Olyannyira meghatározó írói pályáján az erre való törekvés, hogy a társadalomkritika, a megoldás keresése az emberiség bajaira nemcsak sci-fi műveiben, hanem minden más írásában is uralkodó szerephez jut. Egy másik megközelítés alapján azt mondhatjuk, hogy Wells hozzáállása a tudományos vívmányokhoz sokkal inkább lehetőségorientált, mint Verne esetén. 85 Wells a lehetőségeket látja, míg Verne a képtelenségeket. A Holdutazás kérdéskörét illetően már a 17. 80
MORTON 1974, 291. WELLS 1957, 296. 82 RÓNA 1969, 71. 83 RÓNA 1969, 70. 84 KUCZKA 1973, 172. 85 KUCZKA 1973, 176. 81
25
században is találunk feltételezéseket a szépirodalomban. Goodwin Ember a Holdon, avagy fantasztikus utazás a Hold világába, melyet nem sokkal ezelőtt fedezett fel Dominique Gonzales spanyol kalandor, más néven a Szárnyas Hírnök című regényében betanított madarak segítségével teszi meg a főszereplő holdutazását. 1835-ben Edgar Allan Poe Hans Phal csodálatos utazása címmel írt regényt, melyben a főhős léggömbbel hidalta át a Föld és a Hold közti távolságot. „Verne a letűnt nemzedékek tapasztalatai alapján tudta, hogy ami ma valószerűnek látszik, az holnap valószínűtlenné válik.”86 Így az Utazás a Holdba című regényében egy ágyúból lőtték ki az utazókat. Wells azonban másképp értelmezi az emberiség nagy találmányait, tulajdonképpen pont fordítva, mint Verne. „Wells, aki az eljövendő nemzedékek tapasztalatát sejtette meg, tudta, hogy ami ma valószínűtlennek tűnik, az holnap, az új elvek fényében, teljesen valószínűnek bizonyulhat.”87 Talán ezért nyúlt egy korábbi fantazmagóriához, amely egy olyan anyag létezését feltételezi, amely a Hold, és nem a Föld tömegvonzását követi. Így született meg Az időgép című regényében a cavorit. Verne 1904ben, tehát 9 évvel Az időgép megjelenése után egyenesen tudománytalannak tekintette Wells írásait: „Az önök új írója, Wells, mély benyomást tett rám. […] Egészen sajátos a stílusa, és a könyvei nagyon érdekesek. Az az út azonban, amelyen halad, teljesen ellentétes az enyémmel. Én igyekszem a valószerűből és az elvileg lehetségesből kiindulni, Wells azonban hősei tetteinek megvalósítására a legvalószínűtlenebb módszereket eszeli ki. […] Wells az angol fantázia legpregnánsabb képviselője.”88 Sikerének titka, hogy teljesen egyedi hangon szólal meg az emberiség további sorsát illetően. A fikció nem nyomasztó súllyal nehezedik az olvasóra, mert tudományos kereteket kap, így könnyebben emészthetővé válik. Az is nagyban hozzájárul szórakoztató stílusához, hogy minden esetben közönséges, hétköznapi miliőből lép ki a fantasztikum felé. „Wells Az időgép óta kritikusai és a közönség szerint egyaránt nagy utat tett meg. Tíz év alatt meggyőzte olvasóit arról, hogy jelentős gondolkodó és tudományos felkészültségű író. Ha nem is sikerült a helyes társadalmi fejlődésről következetes véleményt kialakítania, nyilvánvaló szándéka a szocialista társadalom felépítése. Wells megtalálta a helyes mértéket a fantázia és a tudományos
szemlélet
keverésében.
Fantáziái
mindig
tudományosan
elismert
alapigazságokon nyugszanak, még ha olyasmiről szólnak is, amit még nem találtak fel, sőt talán nem is fognak soha feltalálni.”89 Mikor az Emberek a Holdban című regényében 86
KUCZKA 1973, 180. KUCZKA 1973, 180. 88 KUCZKA 1973, 176-177. 89 RÓNA 1969, 53. 87
26
felmerül a cavorit előállításának kérdése, nem bocsátkozik tudományoskodó leírásokba, hiszen valódi mondanivalójához nincs is sok köze, a csodás anyag csupán eszköz az űrutazáshoz.90 „Én magam nem vagyok tudományos szakember, és ha megpróbálnám Cavor fölöttébb tudományos nyelvén felvázolni a célt, amely felé kísérleteivel törekedett, attól félek, nemcsak az olvasót hoznám zavarba, hanem saját magamat is, és csaknem bizonyos, hogy elkövetnék valami baklövést, amivel magamra vonnám a matematikai fizika összes modern hazai búvárainak gúnyolódását. Ennél fogva azt hiszem, az lesz a legokosabb, ha benyomásaimat a magam nem szabatos nyelvén mondom el s nem is igyekszem olyan tudásnak a köpönyegébe bújni, amelyre nem tarthatok igényt.”91 Wells sosem válhatott tudósemberré, mert egyetemi évei alatt elvesztette hitét a tudományos oktatásban, így eltávolodott tőle. South-Kensington falai között biológiát, fizikát és geológiát hallgatott. Talán túl erős kezdés volt számára Thomas Huxley biológus professzor előadássorozata, amely annyira elvarázsolta az ifjú Wellst, hogy általa a legszorgalmasabb hallgatók közé emelkedett. Huxley óriási elismerésnek örvendett, és nagyságát bizonyítja, hogy szoros barátság és szakmai kapcsolat fűzte Darwinhoz. Wells így ír a két professzorról: „Mesélték, hogy mialatt Huxley előadott, Charles Darwin gyakran átjött e mögül a függöny mögül, leült és várt, amíg barátja és szövetségese be nem fejezte előadását. […] Ezek ketten nagy emberek voltak. Merészen gondolkodtak, de egyszerűen és gondosan, félelem nélkül beszéltek és írtak; szerényen, becsületesen éltek.”92 Wells számára Huxley professzor vált a tudományos gondolkodás példaképévé, óriási tudásszomját csupán egy ilyen agy tudta kellőképp táplálni. Így aztán, amikor eljött a másodév, kissé csalódva tapasztalta, hogy nagy balszerencséjére csak egyetlen Huxley tudásához felérő tanár volt az egyetemen, és a következő évben, amelyet fizikai tanulmányokkal folytatott, nagy mértékben visszaesett tudományos érdeklődése. „A tanulási gépezet, melybe belekerültem, tele volt rendkívüli hibákkal és következetlenségekkel. Az érdeklődés és kíváncsiság folyamata megtört, és agyam nem tudott olyan erővel az új munkának nekilátni, mint azelőtt.”93 Guthie professzor után azonban még elkeserítőbb volt számára a harmadév, amely során a geológiával került közelebbi kapcsolatba. Judd professzor, bár jó előadónak számított, csak a részletekkel foglalkozott, általános ismereteket nem tudott és nem is akart adni a hallgatóinak. 94 Wells buzgalma egyre
90
RÓNA 1969, 53. WELLS 1957, 17. 92 WELLS 1935, 130. 93 WELLS 1935, 132. 94 RÓNA 1969, 19. 91
27
inkább alábbhagyott, és a szemeszter végén az egykor kitűnő tanuló megbukott geológiából. Egyetemi éveit mégsem könyvelte el kudarcként. Ezidőtájt sokat olvasott, megismerkedett a szocialista mozgalom képviselőivel, és előadói készsége is csiszolódott. A tudományba vetett hite nem múlt el, csupán belátta, hogy ő nem lesz képes a tudósok sorába emelkedni. Tudományos ismereteit a későbbiekben arra használja fel, hogy egy ilyen környezetben érvényesítse társadalomszemléleti elképzeléseit. Így aztán mintegy egyvelegét kapjuk tudománynak és fikciónak, amely a huszadik század egyik legnépszerűbb műfajává fogja kinőni magát, és sikere még napjainkban is töretlen. „Valóban, Wells korai történetei nemcsak szórakoztató írások, melyekben a tudományos és fantasztikus elem realista miliőbe ágyazott, hanem eredeti művek is. Wellst tudományos ismeretei rendkívül alkalmassá tették az új szerep betöltésére; gyakran tudományos zsargont alkalmaz, így támasztja alá helyzetei valószínűségét, bár a helyzetek gyakran oly rendkívüliek, hogy a valóságos tudománnyal vajmi kevés kapcsolatuk lehet.”95
4.2. Wells csillagai Kevés olyan regényt talál az olvasó, ahol a történet három színtéren is rohan a végzete felé, az Amikor az üstökös eljön című regényben azonban épp egy ilyen helyzettel találkozhatunk. Mindezt nehézkesnek és túlterheltnek éreznénk, ha az individuális vonal nem játszana központi szerepet. Egy kisember szemszögéből, akit elvakít saját nyomorúsága, látjuk kibontakozni nemzetét, sőt, az egész emberiséget sújtó katasztrófát. Willie Leadford személyes tragédiája, hogy egyetlen szerelme elhagyja őt egy gazdag férfiért – ez tovább szítja benne a nemesek iránti gyűlöletét, s ezért őrült hajtóvadászatba kezd egy szál revolverrel a kezében és néhány lopott arannyal a szerelmesek után. Közben párhuzamosan látjuk, ahogy a Föld felé közelít egy üstökös, de az előrejelzések szerint ez a jelenség nem fogja szervesen érinteni Angliát. Németország támadása azonban nagyon is: Willie még szülővárosában tartózkodik, amikor a lapokban megjelenik a hadüzenet és a tengeri ütközetek híre. Hiába a háború közelsége, mégis erősen érezhető, hogy az üstökös fogja elhozni a megoldást a történetben. S hogy a katarzis még teljesebb legyen, hősünket csaknem egyszerre sújtja a hármas tragédia: ugyanakkor ér a tengerparti városhoz a háború, mint amikor Willie utoléri és megtámadja a szökött szerelmeseket, s ebbe a zűrzavarba robban bele deus ex machinaként az üstökös, ami az egész emberiséget megváltoztatja. Gyilkos szándéka teljében a főhős úgy érzi, az üstökös isteni nyomatéka személyes igazságszolgáltatásának. „Ekkor 95
RÓNA 1969, 70.
28
pedig az a gondolat bukkant fel agyamban, hogy mindezek a dolgok azért történnek, hogy megszenteljék bosszúállásomat! A háború odalent, az egek odafönt mennydörgő ruhái voltak az én cselekedetemnek.”96 Az üstökös azonban egy másfajta megoldást hoz számára. Nem a halált, hanem az életet szimbolizálja. Minden életformát megváltoztat a Földön, egy olyan értékrendszert hozva el, melynek alapja az őszinteség és a bátorság. Az újonnan megalakuló világkormány már nem arra hivatott, hogy az egyre növekvő káoszban a maga érdekeit képviselve minél inkább kizsigerelje a fejlődő országokat, hanem arra, hogy egy egységes, mindenki számára igazságos és békés világot teremtsen, ahol a jólét és egymás segítése a cél. Wells ebben a regényében azt feltételezi, hogy az emberiségen már csak egy külső, földönkívüli beavatkozás segíthet. Érdekes, ahogy ez a szemlélet egyfajta alternatívát jelent a keresztény hitvilág Isten országának eljövetelére. Wells a tudomány eszközeihez nyúl, hogy azzal segítse meg az emberiséget. Nem Jézust vagy az apokalipszis lovasait hozza el a Földre, hanem egy olyan anyagot az üstökösén, amelynek azonosítására ember nem alkalmas, csupán annyit tud róla, hogy zöld színével átszínezi az égboltot, és pozitív hatással van a földi életformák agyi tevékenységére. Ha az életében kutatunk okok után, talán ismét felhozhatjuk az édesanyja által agresszívan erőltetett vallásosságot. A Mennyre és a Pokolra nincs logikus magyarázat, nem lehet fizikai képletekkel leírni, fel sem lehet fogni – s túlzó ábrázolásuk eleinte rémületet, majd kételkedést, végül lenézést váltott ki az ifjú Wellsből, s mindez arra sarkallta, hogy mindennek meg kell keresni az okát, meg kell fejteni működését, így olyan megoldásokra bukkanhatunk, amely nemcsak saját életünkön tud javítani, de globális méretű változásokat is tud eredményezni. Az üstökös, amely szétszórta porát, mégis egyfajta embereken túl mutató megoldást jelentett a Föld teljes lakossága számára. Bár a folyamat, amely fikciója szerint bekövetkezett történelmünkben, nagyon hasonló az Emberistenekben felvázolt utópiai lakosok történetére, ott mégsem volt szükség üstökösre, sem semmilyen más külső beavatkozásra. Azok az emberek önmaguk erejéből jutottak el az eszményi társadalomhoz, itt viszont üstökös nélkül talán a végső pusztulás várt volna az emberiségre. Wellst egész életében érdekelték a csillagászattal kapcsolatos jelenségek, így az égitestek működése kapcsán nagy mennyiségű információt halmozott fel, különös tekintettel azok mozgására és annak következményeire. A csillag (1897) című korai novellájában egy, a Nap felé tartó égitest mozgását kísérjük figyelemmel. Ez a történet nem akar sokat mondani, nem is váltja meg a világot, hanem egy olyan csattanót rejt a legvégén, amellyel rávilágít, hogy az olvasó megvezethető. Amikor az üstökös eljön című regényében Wells hasonlóan indítja 96
WELLS 1926, 197.
29
útjára megváltást hozó üstökösét, amely lassan, de biztosan halad a Föld felé. Ez a másik csillag is a semmiből bukkan fel, és egy nemrég felfedezett égitesttel, a Neptunusszal egyesülve indul el a Naprendszer közepe felé, tehát ezúttal nem a Föld, hanem a Nap lesz a becsapódási pont várható helye. Ez a csillag egy olyan égitest, amelynek célja nem közvetlenül az emberiséggel áll összefüggésben. Wells írói stílusát tekintve vagy egy személyes konfliktus megoldását, vagy az emberiség sorsának változását várjuk, vagy ezek valamilyen egyvelegét, de ebben az esetben az emberiséget benne hagyja a slamasztikában, és egy omnipotens tollvonással mintegy kiemel bennünket az űrbe, s belehelyez egy alternatív társadalom szemszögébe, amely a Marson él (hiszen Wells úgy véli, hogy minden bizonnyal élnek a Marson értelmes lények, legalábbis nem zárja ki ennek lehetőségét). „Ez a történet már nem foglalkozik az emberek között kialakuló új testvériséggel, a törvények, könyvek és gépek megmentésével. […] Arról sem beszélünk bővebben, hogy a Föld felmelegedésével az emberiség tovább terjeszkedett a sarkkörök felé.”97 Az olvasó már nem jár a Földön, holott korábban megszólalt a magányos csavargó, a halottját sirató asszony, a diák és a professzor. Ezek az emberek most nem olyan fontosak. Az ő történetük egy másik regényben folytatódik, ahol az a bizonyos csillag elhozta a megváltást a Földre. Hosszú oldalakon át taglalja Wells, hogyan formálta át a Föld ökoszisztémájának arculatát a csillag közelsége – a szökőárak, földrengések, vulkánkitörések emberek és állatok milliárdjainak pusztulását eredményezte. Mi, olvasók azonban mindössze egy csillagászati megfigyelést kapunk a golyóbissá töpörödött Föld képéről: „A lövedék hatalmas tömegét és hőfokát tekintve, amint a Naprendszerünket átszelve a Napba zuhant, szinte hihetetlen, milyen csekély kárt szenvedett a Föld, holott majdnem összeütközött vele. Úgy látszik, az egyetlen különbség abban észlelhető, hogy a sarkokat borító színtelen fehérség (ahol befagyott tengereket tételezünk fel) összébb húzódott.”98 Ez pedig magával hozza a novella konklúzióját, tehát a nézőpontok sokféleségének gondolatát: „Mindez csupán azt példázza, hogy néhány millió mérföld távolságból a legnagyobb emberi katasztrófa is jelentéktelen közjáték csupán.”99
97
WELLS 1973, 292. WELLS 1973, 293. 99 WELLS 1973, 293. 98
30
5. Wellsi karakterek – életrajz és fikció 5.1. Főhősei „Az író élete rendszerint szoros kapcsolatban van műveivel. A kritikusok szívesen kutatnak bennük életrajzi adatok után, ám H. G. Wells esetében erre nincs szükség. Korántsem azért, mert könyvei nem tartalmaznak életrajzi adatokat; Wells regényeinek minden főalakját azonosítani lehetne az íróval, s részletes elemzés után fel lehetne vázolni belőlük emberi sajátságait.”100 Önéletrajzát olvasva szinte ráismerni véltem egyik kései regényének, Mr. Barnstaple-nek alakjára, aki eleve szintén megfáradtan tűnik fel a mű elején, s aki folyton kérdez, töpreng, de nem retten vissza a cselekvéstől sem. Szókimondása akkor mutatkozik meg leginkább, amikor nyíltan szembeszegül útitársaival, és inkább a magányt választja. Wells sem rettent vissza soha attól, hogy kinyilvánítsa aktuális véleményét. S ez még akkor sem elítélendő, ha az adott vélemény rövid időn belül megváltozik. Utópia már egy egészen letisztult képe Wells ideáljának, s Morton félig gúnyosan celofán utópiának nevezi azt. „Ez a világ nyilvánvalóan nemcsak Mr. Barnstaple ideálja, hanem a szerzőé is. Nincs magántulajdon és erőszak, nincs nélkülözés és politikai hatalom, az állam elsorvadt a politikai pártokkal egyetemben. Nincs kiváltságos osztály sem, mert az emberek megértek arra, hogy a közösség érdekeit megértsék és gyakorolják.”101 Amikor az üstökös eljön című regényében is egy Wellsre erősen emlékeztető alak kerül a cselekmény középpontjába. Willie Leadford ugyanonnan indul, ahonnan maga Wells, s a szegénység szoros burkán át ugyanolyan ellenszenvvel viseltetik a munkásmozgalom iránt, mint kitalálója. Nyíltan szocialista, emellett széles látókörű gondolkodó, aki a kelleténél kisebb figyelemmel viseltetik barátja, a csillagász tudományos ténykedése iránt. Willie emellett lázadó szellem is, akit nem vagy csak részben riasztanak vissza a társadalmi elvárások. Gyilkos tervét hideg fejjel viszi véghez, gondolkodása mindvégig logikus és megfontolt.
100 101
RÓNA 1969, 6. RÓNA 1969, 60–61.
31
5.2. Nők, akik meghatározták a világát 5.2.1. Sarah Neal Wells édesanyja alapvetően befolyásolta későbbi gondolkodását mind a társadalomról, mind az emberi természetről. Nem csoda hát, ha karakterének vonásai több regényében is megjelennek. Önéletrajzában egy egész fejezetet szentel a kicsi asszonynak, a legszorosabban belevonva őt első éveiről írt beszámolójába is. Sarah Neal, férjezett nevén Sarah Wells a kései feudalizmus tipikus cselédalakja: évekig szolgált nagy múltú családoknál kulcsárnőként. Kemény élete volt, amelyben elvesztette egyetlen leányát és vele együtt Istenbe vetett mélységes hitét is.102 Férjével, Joseph-fel sokat kellett nélkülözniük, és a London külvárosában, Bromley-ben szegényesen berendezett otthonuk és a hozzá tartozó bolt, a kemény házimunka és a három fiú miatti folyamatos stresszhatás következtében idejekorán megkeseredett és fiatalos vonásait felváltották a szarkalábak és a mély ráncok. „Anyám vég nélkül robotolt komor és lehetetlen házunkban, és az évek hömpölyögtek feje fölött. Évről évre változott és a csinos, élénk kis szobalány egyszerű Isten-hitével és határozott nézeteivel a vallásos kérdésekben, helyt adott egy fáradt, az élettől egyre inkább elkínzott asszonynak.” 103 Egyik regényének (Amikor az üstökös eljön) szereplőjét, Willie Leadford édesanyját két szempontból is nagyon hasonló karaktervonásokkal ruházta fel: egyrészt szintén munkában megfáradt, kimerült asszony, másrészt a vallásosság biztos medrében tengeti mindennapjait, oly mértékű odaadással, amely miatt kiemelt szerepe is van keresztény közösségén belül. „Úgy látom most, mint szegény öreg édesanyám megviselt és ráncos arcának keretét, és szinte szeretettel gondolok még erre is, mint ami része volt az ő lényének. Gabbitas úr, a segédlelkész, a mi kövérkés kis szobaurunk, aki sajátságosan megváltozottnak látszott, ha fölvette ornátusát és férfiasan megemelte hangját ama Erzsébet királyné korabeli imádságok szavainak megfelelően, úgy látszik, különös és rendkívüli érdeklődést keltett föl Édesanyámban Isten iránt. Édesanyám rásugározta Istenre a maga reszkető finomságát és megszabadította őt mindattól, amivel bosszút lihegő teológusok őt fel akarták ruházni.”104 „Mint azoknak az időknek számos asszonyát, őt is engedelmességbe terrorizálta maga a fennálló rend brutális ereje. A fennálló rend annyira uralkodott fölötte, hogy a maga emberi méltóságágáról teljesen megfeledkezve adta oda magát bizonyos dolgok betartásának szinte ájtatos szolgálatához.”105 Wells különös tekintettel szemlélte mindig édesanyja kezét: „Sok102
WELLS 1935, 40. WELLS 1935, 37. 104 WELLS 1926, 27. 105 WELLS 1926, 44. 103
32
sok évvel világrajöttöm előtt szegény, drága keze már elformátlanodott, kipállott, megkeményedett a sok súrolástól, a sok piszkos, langyos víztől. Sosem ismertem másnak anyám kezét.”106 William édesanyjáról szinte ugyanígy ír: „Az egész világon nem lehetett volna találni nőt, akinek keze annyira elpiszkolódott, annyira tűktől összeszurkált, a munka által annyira formájából kivetkőzött, annyira vörös és eldurvult lett volna, akinek kezét annyi bántalom érte volna… Annyit mondhatok a magam javára, hogy elkeseredésem a világ és a sors ellen nemcsak magam miatt oly nagy, hanem őmiatta is.”107 A kéz állapota egyébként is státuszszimbólum volt e korban. A durva, munkás kéz mindig alacsonyabb társadalmi osztályt jelzett, míg az úri származású leányok kezei puhák, kecsesek maradtak. William szerelmének, Nettie-nek persze hófehér, kecses mozgású kezei voltak. 5.2.2. Fanny Wells születése előtt két évvel következett be családjában az igazi tragédia, amely, mint az előző pontban is felmerült, alapvetően megváltoztatta édesanyja személyiségét. Az asszony egyetlen leánygyermeke váratlanul megbetegedett és meghalt. „A vakbélgyulladás természetét akkoriban nem ismerték. Bélgyulladásnak nevezték. Nővérem néhány nappal megbetegedése előtt egy gyerekzsúron volt, és anyám kétségbeesésében rögtön arra következtetett, hogy Fannynak valami rosszat adtak enni. Ezekkel a szomszédainkkal sosem békélt meg, és még említeni is tilos volt a nevüket.”108 A lány elvesztése rányomta a bélyegét a hamarosan érkező „Bertie” (Wells) nevelésére, aki, bár soha nem ismerhette Fannyt, ösztönösen is ellenszenvvel viseltetett iránta. Külsejét így próbálja meg leírni édesanyja elbeszéléseit felhasználva: „Fanny nyilvánvalóan értelmes, törékeny szobai virágocska volt, hajlamos bizonyos vérszegény kegyességre, amely rengeteg örömet szerzett anyámnak. Nővérem csendes, illedelmes gyermek volt. Az ilyen gyermekkori jóság dr. W. R. Akroyd szerint rendszerint valamilyen táplálkozásbeli hiányosságnak a jele. Teljesen egészséges gyermekek hangosak, sőt harsányak és nyughatatlanok. Anyám Fannyt templomi életébe is bevezette, megtanította tányérozni, zsoltárokat énekelni, szépen imádkozni, megtalálni az aznapi imádságot az imakönyvben. Fanny sok kegyes megjegyzést tett ilyenkor, ami anyámat a hetedik mennyországba röpítette. Én több mint két évvel Fanny halála után, 1866-ban születtem és anyám úgy érezte, hogy Isten Fanny helyett adott neki engem, hogy ugyanolyan vallásos legyek, mint ő volt.”109 A fiúgyermekek azonban másképp viseltetnek a vallás iránt, 106
WELLS 1935, 42. WELLS 1926, 44. 108 WELLS 1935, 38. 109 WELLS 1935, 38. 107
33
mint a leányok, és Bertie vallástól való ódzkodását felerősítette a kényszer, melyet édesanyja ruházott rá, vagyis halott húga hagyatékát: a szelíd, vallásos gyermek szerepét. „Ha Fanny vallási csodagyermek volt, én inkább vallástalan csodagyermek lehettem.”110 Halott nővére alakja tehát legalább akkora személyiségformáló jelentőséggel bírt Wells életében, mint az édesanyja. A vallás kérdése mellett azonban egyízben személyesen is megjelenik a sorok között. Szintén a megváltást hozó regény, az Amikor az üstökös eljön ad otthont Fannynak, mint oly sok más valódi személynek: a történet végén édesanyja halálos ágyán fekve elmeséli fiának, hogy nem ő volt az egyetlen gyermek, akit a világra hozott: születése előtt néhány évvel meghalt a nővére, aki csendes volt és szelíd. A kislány-fantom tökéletes mása az 1864ben elhunyt Fanny Wellsnek. 5.2.3. Isabel Wells Wells első házasságát unokahúgával kötötte, aki homlokegyenest ellentétes személyiség volt, mint ő. Wellsre jellemző, hogy még ennek az egyszerű ténynek is megpróbálta megtalálni az okát, s mivel számára a gyerekkori lábtörése hozta meg az intellektualitás lehetőségét, addig Isabelnek talán az volt a balszerencséje, hogy sohasem tört el a lába.111 Hiába rendelkezett Wellshez hasonló, ha nem jobb szellemi képességekkel, mindvégig megmaradt egyfajta egyszerű gondolkodásmód mellett, amely akkora szakadékot teremtett köztük, amit képtelenség volt áthidalni. Mégis heves szenvedélyt ébresztett az ifjú Wellsben, és korai ábrándjait mind hozzá csatolta. Meg akarta és könnyedén meg is tudta szerezni a lányt. „Isabel igen kellemes külsejű volt, gyengéd modorú, kedves és finom és szívem minden titkos elképzelését ráruháztam. Szenvedélyes szövetségesek leszünk, akik együtt hódítják meg a világot. […] És bármikor, ha el akartuk kerülni Arabella néni féltékeny tekintetét, csókolóztunk és ölelkeztünk.”112 Erre az idillikus jelenetre ismét találhatunk egy rímelő hangot az Amikor az üstökös eljön című regényben. A kertész leánya, Nettie éppen ilyen kecses teremtés volt, akinek a Willie-hez intézett levelei mindig kerek, levegős betűkkel íródtak, s kinek személyisége ugyanúgy nem illett Willie-hez, ahogyan Isabel sem illett Wellshez. A fiatal és forróvérű Willie számára azonban ő volt az egyetlen nő, akihez közel kerülhetett, ezért aztán szenvedélye végzetesen hajtotta a lány után. A valóságban azonban Nettie, vagyis Isabel nem szökött meg mással, így könnyen elérhető cél maradt, s bár tökéletesen eltérő érdeklődésű és gondolkodású személyiségek voltak, Wells mindenképpen nősülni akart, így 1891. október 31-én házasságot kötöttek. Azért csak ilyen későn került sor a 110
WELLS 1935, 40. WELLS 1935, 187. 112 WELLS 1935, 185. 111
34
házasság megkötésére, mert Isabel ragaszkodott ahhoz, hogy csak akkor kössék össze életüket, amikor már kellőképp biztosítva van egzisztenciális hátterük. „Vad vágyam volt a nősülés, és életem unokahúgom közelében kétségbeejtő és megalázó volt, amit ő nem is érthetett meg. Én mohó voltam és élénk, ő álmos és józan. Minden merészségtől visszariadt.” Isabel tehát sem lelki, sem pedig szellemi téren nem volt igazi társa Wellsnek, aki tulajdonképpen önnön makacssága miatt ragaszkodott a lányhoz. Nem volt tehát váratlan a fordulat, amikor egybekelésük után néhány évvel Wells elvált tőle, hogy máshol keresse meg a boldogságot. Egy olyan nőt talált előző felesége helyett, aki legalább annyira különc volt, mint ő. 5.2.4. Amy Catherine Robbins Második házassága mindinkább elmélyítette Wellst a szabad szerelemről való gondolkodásában. Bár sem ő, sem leendő felesége nem kedvelte a társadalmi elvárásokat, sőt, kifejezetten korlátoknak érezték azokat, 1895-ben mégis összeházasodtak, mert rájöttek, hogy az együttélés miatt könnyen hírük lehet. „Ezt különben is ránk kényszerítették cselédeink, háziasszonyaink és szomszédaink viselkedése abban az időben. Amint kiderült, hogy csak úgy együtt élünk, a cselédek szemtelenek lettek, szomszédaink neveletlenek és ellenségesek. […] Azt hiszem, az elmúlt negyven év alatt a türelmesség igen elharapódzott az emberek világában, de akkoriban, ha nem házasodtunk volna össze, életerőnk fele elpocsékolódott volna a szomszédokkal való összeveszéseken és cselédmizériákon.”113 A titkos találkák misztériumának lezárultával a házasélet szürkesége kissé megzavarta a kettejük közt forrongó dinamikát. Kapcsolatuk átalakult egyfajta várakozásba, amely mégis egyszerűséget és nyugalmat hozott életükbe. Egy tipikus példája szoros kapcsolatuknak a reggeli rajzok esete. „Amikor reggelenkint együtt ültünk, előttem írnivalómmal, hirtelen abbahagytam a munkámat, hogy képecskéket rajzoljak, olyan kis buta vázlatokat erről vagy arról az eseményről, amelyből végül életünknek komikus naplója lett és addig gyülemlett dobozokban, míg végre sok száz halmozódott össze. […] Furcsa kis módszert találtam fel arra, hogy néhány vonással jelezzem a fejét, és előttünk valahogyan úgy tűnt fel, mintha hasonlítana rá. Hasonló jelet találtam ki magamra nagy orral és babérkoszorúval fejem körül, ami költői kitűnőséget és kopaszodási hajlamot jelentett.”114 Ezekbe a rövid kis történetekbe Wells folyton-folyvást belecsempészte a komikumot, és egy egész kis élettörténet kerekedett ki belőlük. „Magunkat is beleállítottuk ebbe a világba. Bits kisasszony kedves, gyakorlati 113 114
WELLS 1935, 280. WELLS 1935, 281.
35
kislány lett, míg Bins úr meglehetősen rossz, fegyelmezetlen jellem, aki borzasztóan félt tőle. Gyakran megverték az esernyővel és jól megdorgálták.”115 Ez a világ mindvégig meghatározta kettejük viszonyát, gyakorlatilag el sem lehetett volna képzelni ezt a házasságot a rajzok által teremtett közös nyelv nélkül. Wells „tárgyalási alapnak” 116 nevezi a jegyzeteket. „Bits kisasszonnyal” olyan életet élt, amely valódi szenvedélyes nemi kapcsolatot nélkülözve is kivételesen erős, egymás személye felé irányuló, lelki eredetű vonzalmat jelentett kettejük számára. Feleségét sosem szólította az igazi keresztnevein, ugyanis mindkettőt utálta, helyette folyton beceneveket talált ki neki, s végül is állandósult a Jane.117 A mindkettejükben erősen élő autoritásra való hajlam azonban megakadályozta, hogy egész életükben együtt éljenek. Az első világháború után Jane elköltözött egy másik lakásba, ahol romantikus regényt kezdett el írni egy olyan nőről, akihez végül eljön az a szerelem, amire várt. Wells mindebből arra a következtetésre jutott, hogy soha nem tudta igazán megismerni második feleségét; nem tudta meg, ki volt Amy Catherine Wells. Szexuális életük gyér volt, ezért máshol keresték a boldogságot, legalábbis Wells mindenképpen. Azonban ez nem igazán zavarta feleségét. „Éppen olyan jól tudta, mint én, hogy minden mesterkéltsége mellett, kapcsolatunk szétválaszthatatlan, egymásba kapcsolódtunk, egymás részeivé váltunk és talán sokkal korábban jött rá, mint én, milyen kevéssé szükséges ehhez a szövetséghez a szenvedély monopolizálása.”118 Wells szerelmi töltetű és tudományos regényeiben egyaránt olyan nőalakok jelennek meg, akik jóval megelőzték korukat, s tulajdonképpen még ma sem egészen elfogadottak a hagyományos keresztény kultúrkörben bizonyos elvek, amelyek hajtják őket előre: ilyen például a poligámia kérdése. Annyi azonban bizonyos, hogy a hús-vér nők, akik körülvették őt vagy meghatározták a mindennapjait, összetett és nehezen követhető világot teremtettek Wells fejében. Mindig egyfajta kényes bizalmatlansággal közeledett hozzájuk, amely erős ellentétben állt nagy szexuális igényével. Nehezen értette meg a nőket, mert a nők sem értették meg őt igazán. Így aztán úgy élte le hosszú életét, hogy soha, egy nő sem került vele olyan közeli kapcsolatba, hogy kijelenthessük róla: igazi társra lelt benne. Pedig Wells érezte, hogy erre vágyik igazán, és nem elégedett meg az őt körülvevő nőkkel. Első nagy szerelme, Isabel alakját formálta át egyik regényében, vagy épp fordítva: az eszményített nőalak kapta meg első feleségének nevét Az új Macchiavelli című művében. Az első megjelenés éve 1911 115
WELLS 1935, 282. WELLS 1935, 278. 117 WELLS 1935, 284. 118 WELLS 1935, 286. 116
36
volt, ekkor már rég elvált unokahúgától, mégis az ő nevét választotta egy sugárzó, csodálatosan szép, vidám és intelligens karakter megformálásakor. Az egyetemi tanár házasember létére beleszeretett saját tanítványába, aki nem volt más, mint Wells vágyainak tökéletes megtestesülése. „Isabel hangjának hallatára feléje fordultam és láttam, amint felemelt fejét, bájos arcát, orrát és homlokát a nap és a mögöttem levő fák gallyainak árnyéka szórt fénnyel hinti be. Hirtelen valami, valami végtelen gyengédség ejtett hatalmába. Átható fizikai érzés volt, melyet azelőtt sohasem tapasztaltam. Szűk keretek között lefolyt és zárt életem folyamán elsőízben történt meg, hogy egy másik emberi lény igazán átsugárzott lényembe és szívembe markolt. Szemünk egy rendkívüli pillanat tartalmára zavarodottan találkozott. Visszafordultam és kissé mereven válaszoltam Isabel közbeszólására. Egy ideig nem tudtam rátekinteni. Ettől kezdve tudtam, hogy Isabelt rendkívüli mértékben szeretem.”119 5.3. Filozófia Mind a filozófiai, mind a társadalomtörténeti megközelítés jelen van Wells regényiben, sőt, egyes, hosszabb volumenű eszmefuttatások esetén, mint pl. az Emberistenek vagy Az időgép, el sem választható egymástól a két oldal. Wellst nagy mértékben foglalkoztatja az emberiség jövője, fejlődésének iránya. Tapasztalható nála egyfajta reményre való hajlam, az ész, a tudomány és a tudásba vetett hit diadalának eszményképe, amelyen a sok szenvedésen túl végül az emberiség el fogja érni virágkorát. „Mi, én és a többi hasonlóak pontosan feltérképeztük azt az utat, amelyen a magasabb rendű emberi élet felé kell haladni. Sok megalkuvás nélküli munkával, fáradságos kutatással, neveléssel, alkotó tanácsokkal, önfeláldozással, ha szükséges és sok merész összetűzéssel, a butaság, obstrukció és rosszindulat bátor megtámadásával talán át tudjuk törni a falat és meg tudjuk mutatni az utat az alkotó világközösségnek, mielőtt túlságosan késő. A mennyek országa a szó legszorosabb értelmében az orrunk előtt van.”120 A filozófia inkább az „egyszemélyes”, tehát egyetlen karakter körül forgó, tudományosfantasztikus történetek színterén jelenik meg, amikor is a főszereplőnek szembesülnie kell önnön gyarlóságával, naiv tévedéseivel, amelyek nemegyszer vesztét okozzák. Az elcserélt élet (1895) című kisregény tartalmaz egy fontos kérdést: vajon van-e értelme évszázadokon át vinni, vinni tovább a létezést mások élete árán, ha közben semmilyen jellembeli fejlődést vagy tudományos eredményt nem tudunk vele felmutatni? S vajon a reményekkel teli 119 120
WELLS 1921, 92–93. WELLS 1935, 14.
37
fiatalember, aki huszonöt évesen elveszítette testét, emlékeit és helyette csupán egy haldokló, kétes hírnevű vénember testét kapta meg, az emlékei nélkül, mihez kezdhet hátralevő napjaival? Miféle élet lehet az, amelyet elvágtak, és hozzápasszítottak egy tökéletesen másmilyen létezést? A láthatatlan ember (1897) című novella szintén filozófia vonulatot érint. A főhősben nem tudatosul a tény, hogy a szer, amelyet önként kipróbált saját magán, nemcsak a testét változtatja láthatatlanná, hanem egyúttal kóros elváltozásokat is okoz a személyiségében. Agresszívvá, alantassá, gátlástalanná, ugyanakkor kicsinyessé válik, és felszínre törnek legrosszabb ösztönei. Olyan, mint egy patkány, amely nappal meghúzódik, éjszaka viszont zsákmányol, kárt okoz. Nem fogadja el, hogy ámokfutásának csakis egy végkifejlete lehetséges: a teljes pusztulás. Amikor egy ember meghal, sok mindent hagy maga mögött: ismerőseiben, családjában az emléke még sokáig él. Ha valami nagyot vitt véghez életében, akkor életművét az utókor is nagyra tartja, ezáltal neve széles körökben fenn marad. A láthatatlan ember azonban kitörölte testét és teljes létezését is a szer által. Egyetlen emléke, amely az utókor számára is fennmarad, az a sok kicsinyes vagy épp nagyszerű gonosztett, amelyet ámokfutása során elkövetett. Mikor az élet távozik testéből, apránként visszaváltozik láthatóvá. Ez vajon feloldást jelent a szerző által, akár Goethe Faustjának végén? Megmenekül-e a láthatatlan ember a végső eltörléstől? A válasz minden bizonnyal igen. Halálában visszaváltozik átlagos, gyarló, ugyanakkor tökéletesen látható emberré, akire ugyanaz a sors szabatott, amely mindenki másra. Van még egy kérdés ebben a műben: ugyan nem retteg-e minden ember attól, hogy semmibe vegyék? A láthatatlanság egyenlő a nemléttel. Nem létezni pedig csupán azok akarnak, akik már lemondtak minden földi jóról, minden reményük elszállt. A láthatatlan ember nem számolt ezzel a következménnyel, számára csak a gyerekesen naiv, első gondolat létezett a láthatatlansággal kapcsolatban. A legtöbb ember időnként szeret egyedül lenni, s ilyenkor bizony szívesen változna láthatatlanná. Gyermekkorunkban is eszünkbe jut, bár ne venne észre senki, besurranhatnék bárhová, elcsenhetnék ezt-azt. A felnőttek között is sokan választják a láthatatlanságot igénylő mesterséget: a tolvajlást, a bérgyilkosságot, keleten ennek egészen kimagasló kultúrája van; a nindzsák a tökélyig fejlesztették ki az észrevétlenség művészetét munkájuk során. Főhősünk is vissza kívánt élni helyzetével, de az agyát érő káros hatások miatt képtelen volt véghezvinni terveit, és ez okozta vesztét. Sosem lett volna képes egy bankrablásra vagy egy alvó ember kiiktatására, mert ahhoz hideg, megfontolt gondolkodásra volna szükség, s ez az első, amit emberségéből elveszít. Ezt mutatja például az a jelenet, amikor első éjszakai kisurranása után 38
a belépnek a szobájába a tulajdonosok, és ő félig szórakozásból, félig ijedségből játszadozni kezd a fogadóssal és feleségével, kihasználva láthatatlanságát. Az előző fejezetben említettük Jung persona-elméletét. Ha a láthatatlan embert figyeljük, láthatjuk, hogy personája szerteágazóvá vált, amitől eljuttatta őt egy bizonytalan, pusztulást hozó világba. „Némely persona alapjában hamis, mint ahogy a legtöbb mániákusnál. Lehetséges, hogy voltaképpen egy sereg önámítás kompenzálása csupán, ami a legtöbb hiú ember esete.”121 Önéletrajzában arra is utal, hogy az ember létének célja minden esetben megegyezik, még ha megnyilvánulási formája végtelenül szerteágazó is. Az egymással való kapcsolattartás a legkülönbözőbb módon történhet, s ennek globális vizsgálata és a problémák kiküszöbölése megoldható kérdés. „A társadalmi élet végül is egy óriási politikai-pedagógiai probléma formájában mutatkozott előttem. Tevékeny agyvelők tengerének látszott, mint ahogy az is. Az én egyéni életem csak egy kis alkotórésze ennek a változatos gondolati életnek, az ember egyfajta létének. Általános problémája szörnyen egyszerű, bár az egyéni változatok száma végtelen. És ezt a teljesen különböző irányú tömeget – számuk ma a két milliárd körül jár – egy bizonyos irányba kell beállítani, hogy az élet új morálját és új kormányzását elérjük.” 122 A megoldás természetesen az általa már jól ismert világállam elmélet lenne, amellyel ezt a hatalmas tömeget egy közös irányítás alatt új értékrend szolgálatába állítaná. Wells azt állítja, hogy ezzel a problémával már régóta foglalkozik az emberiség. „A világvallások mindegyike, a buddhizmus, a kereszténység, az iszlám, ezt akarta meghozni az emberiségnek a maga hatalmas újrakezdésében. […] Az eddigi kudarcok azonban nem jelentik azt, hogy a feladat megvalósíthatatlan. Az emberi állat inkább hajlamos az egyetemes társadalmi életre, a békére és az együttműködésre, mint nem, és ami a viszonylag rövid 25 évszázad alatt, e pár emberöltő alatt megtörtént, az mind csak első kísérlete annak, hogy hová fogunk elérkezni.”123 5.4. Az emberi természetről – Maslow piramisa korábbi szemmel Maslow az ötvenes években, tehát már jóval Wells halála után megalkotta szükséglethierarchiáról szóló piramisát,124 melynek lényege, hogy az emberi lényt folyamatosan feszültségek érik, ő pedig ezek leküzdésére törekszik, tehát a fizikai, szellemi, lelki kielégülésre. (Ahogyan minden anyag a lehető legalacsonyabb energiaszintre próbál jutni a legalapvetőbb fizikai törvény alapján.) A maslowi sorrend a következő: fiziológia, 121
WELLS 1935, 12. WELLS 1935, 447. 123 WELLS 1935, 448. 124 BAKACSI 1996, 261. 122
39
biztonság, szeretet (valahová tartozás), elismerés, kogníció, esztétika, önmegvalósítás. Nagyon izgalmas megvizsgálni a kérdést Wells szemszögéből. Ő ugyanis azt állította, hogy a középkor, de talán még a 19. század fordulójának embere is csupán az első három szükséglet kielégítésére törekedett, a többi igényre való reakció csupán ezután vált tömeges szintűvé.125 Ez azonban felvet egy következő kérdést: ha Maslow szerint bármelyik szükséglet kielégítésének hiánya feszültséget és torzulást okoz az ember személyiségében, akkor hogyan lehetséges, hogy tömegeket, sőt gyakorlatilag az emberiség döntő részét ez jellemezte több ezer éven át? Vajon ez az állandósult feszültség az oka a háborúzás folyamatos jelenlétének az emberiség történetében? Utópia világában a Zűrzavarok korának lezárultával az örökös háborúskodás is megszűnt. Ugyanezen szükségletpiramis fontos szemszög lehet a Dr. Moreau szigete című műben. Róna Éva Wellsről írott esszéjében kiemelt fontosságúnak tartja ezt a regényét, és vissza-visszatér rá. „Wells szimbólumai és irodalmi analógiái elgondolkodtatók. Moreau vajon azonos-e istennel? Emberi varázsló-e, mint Shakespeare Prospero-ja, vagy állati varázsló, mint Milton Comus-a? A lényeges a mondanivalója, mely kiérződik a szimbólumokból. Wells nem hisz az emberi természet kettősségében, tagadja az isteni szikrát; materialista szemlélete azt sugallja, hogy az állati elem az erősebb az emberben, Swifti pesszimizmusa (és valóban sok közös elem van a Yahoo-k világával) talán ebben a regényben legsötétebb.”126 A húszas években Wells kijelenti, hogy ebben a művében foglal állást leginkább az emberi lét kettős problémájáról: „Az emberiség lassan csiszolódik megfelelő alakba állati vadságából, s eközben állandó konfliktus van az ösztön és a fegyelmező parancs között.”127 Kijelenthetjük, hogy az emberi fajt elsősorban szükségleteinek szélesebb skálája különbözteti meg az állatoktól. Az első három kategória azonban még sorrendiségében is teljesen azonos minden faj esetén. A létfenntartás három alapvető ingere: az éhség, a szomjúság és a szexuális vágy. A biztonsági szükségletek: a fizikai védettség, kiszámíthatóság. A piramis harmadik lépcsőfoka, a valahová tartozás, szeretet igénye már nem minden állatfaj esetén tapasztalható. Itt található a határvonal az emberi és az állati szükségletek skálája közt, a további lépcsőfokok szinte kizárólag az emberre érvényesek (kivéve bizonyos állati jelenségeknél, mondjuk az emberszabásúakkal vagy a delfinekkel végzett kísérletek során tapasztalt kognitív vizsgálatok eredményeinél). Moreau teremtményei fellázadnak istenük ellen, mert ez a hibrid, átmenetet képező életforma kibékíthetetlen 125
WELLS 1935, 6. RÓNA 1969, 36. 127 RÓNA 1969, 74. 126
40
ellentétet szül természetes ösztöneik és a rájuk szabott magatartási forma között. „Kétséges az is, hogy eredeti tulajdonságaik nem erősebbek-e a szerzetteknél. De éppen az teszi szánalmassá őket, hogy már se ide, se oda nem tartoznak: elhagytak egy állapotot anélkül, hogy egy másikba eljutottak volna. Az emberré válás útja a kínzókamrán keresztül vezetett. Ott pedig minden véres, borzalmas.”128 Szükségleteik alapján eltérőek voltak: némelyekben még a második lépcsőfok, a biztonságra való törekvés igénye sem volt kritérium: ezeknek egyetlen célja a pusztítás, az őrjöngés és a vad orgiák csapása volt. Vezérük, a Hiéna bele is őrül szerepébe. Voltak olyan kreatúrák, akik ugyan nem értették, miért kell tisztelni a törvényt, miért kell emberi módon viselkedni, de elfogadták azt – a tragédia után azonban ugyanúgy lealacsonyodtak a többi lény szintjére, s immár semmi sem különböztette meg őket az állatoktól.129 A teremtmények harmadik körébe alig tartozott egy-két példány: de a Leopárdember és a Törvény tudója teljességgel mintázzák ezt a különleges típust. Ők külső jegyeikben ugyan még hordozták az állatiasságot, belül azonban érdeklődtek, szerettek, ragaszkodtak és tiszteltek, és ami nagyon fontos: törekedtek a szépségre, a rendre. Még az istenük halála után is próbáltak a Törvény szerint élni.130 Wells az ő alakjuk kapcsán mutat rá arra, hogy Dr. Moreau munkája nem volt hiábavaló, és igenis elérte célját: ki tudta küszöbölni az ördögöt az emberi természetből, még ha ez a forma rovására is ment.
128
RÓNA 1969, 36. WELLS é. n.c, 145. 130 WELLS é. n.c, 157. 129
41
6. Befejezés Mint oly sok más alkotót, Wellst is számos kritika érte egész élete során, mert korának uralkodó szellemisége nem volt kellőképp haladó az ő eszméihez képest. Szocialista témájú esszéi ugyan leginkább elismerést váltottak ki a közönségből, de Wells olyan kérdésekben, mint a köztulajdon vagy a szabad szexualitás fogalma, túl messzire ment, különösképp regényiben. Néha még saját maga is elbizonytalanodik, az eddigi szócső személyéből kilépve egy másik szereplő szájába adva zavarát, s eltávolodik eszméjétől. Amikor az üstökös eljön című regényének külső narrátora így szemléli az eszményített világ elbeszélőjét: „A vége felé, és különösen anyjának halála után, úgy éreztem, hogy az ő története teljesen kisiklott szimpátikus együttérzésemből.[…] Én kissé figyelmetlenné váltam. Nem éreztem többet együtt vele, és teljes megértést nem merítettem már az ő szavaiból.” 131 A regény olvasása közben ugyanez a gondolat fordult meg az én agyamban is. A keresztény kultúrkör üzenete kétezer év alatt átformálódott, megtelt ellentmondásos tartalommal, s eredményeként napjainkban az egyetlen elfogadott, legalábbis hivatalosan elvárt szexuális beállítottság a monogámiára épül. Ennek nagy előnye a 20. században robbanásszerűen elterjedt nemi betegségek ezúton történő visszaszorítása, azonban folyamatos feszültséget gerjeszt az elsődleges ösztönök és a tanult magatartásforma közti kibékíthetetlen ellentét. Wells helyesen látta, hogy az emberiség egyik megoldásra váró problémahalmazát a szexuális feszültségek jelentik. A társadalmi elvárások azonban gátat szabnak az általa felkínált lehetőségeknek. Mint olvasó, felháborodásomat szégyenérzet váltotta fel: be kellett látnom Wells igazát, azonosulni azonban már képtelen voltam a nézeteivel a születésem óta belém nevelt társadalmi elvárások következtében. A monogámiára épülő társadalom egyik mozgatórugója ugyanaz, mint a Wells által definiált kapitalizmusé: a magántulajdon fogalma. A szexuális kapcsolatok esetén még durvábban cseng ez a kifejezés, mégis így van: az emberek egymást birtokolják, nem számolnak társuk autonómiájával, saját tulajdonuknak tekintik azt az egyetlen személyt, akit kiválasztanak. Ha minden esetben működőképes lenne az ösztönös elfojtásokkal teli monogámia, talán kijelenthető lenne, hogy ez az ideális nemi beállítottság az emberiség számára. Nyilvánvaló azonban, hogy ez nem így van. A viszonzás nélküli közeledések még gyakoribbak, mint a poligámiára épülő kultúrákban. Wells tehát egy olyan problémára világított rá a szexualitást boncoló regényeiben, amely jelenleg is fennáll, és megoldásának még a lehetősége sincs kilátásban.
131
WELLS 1926, 346.
42
Önnön elméleteinek folytonos megkérdőjelezése egy olyan gondolkodó személyiségére vall, aki folyamatosan ráreflektál a világra, és mindennek keresi az okait, okozatait. Nem csoda hát, ha ebbe a káoszba maga is belezavarodik, idős korára pedig belefásul, és feladja legalapvetőbb elveit. „Wells a jobb világrendet kutatta; szinte minden írásában az emberiség megváltásán munkálkodott, nagy fantáziával, s olykor meglepően sok gyakorlati érzékkel. Fantasztikus
álmai,
jóslatai
a mai olvasó
szemében már nem
is
tűnnek oly
megvalósíthatatlannak.”132 Érdemes összességében áttekinteni, hogyan foglalta össze Wells az emberiség fejlődését, alapvető hibáit, és azok megoldásához milyen kiutat fedezett fel. A 20. század első felében véleménye szerint olyan változások következtek be, amelyek nagysága és jelentősége nem mérhető a korábban történtekéhez. „A felfedezések és találmányok roppant előretörése, üzleti újítások és pénzügyi módszerek kiterjedése rengeteg emberi életerőt szabadítottak fel, ami által is az elképzelhetetlen robot szükségessége majdnem mindenki számára megszűnt. Másodszor gyakorlati szempontból a földgolyó részeit közelebb hozták egymáshoz, mint amilyen közel New York volt Londonhoz három évszázaddal előbb, harmadszor az ember romboló ösztöneit olyan nagyszerűen felszerelték, hogy nem lehetett többé elképzelni egy olyan földgolyót, amelyen a korlátok közé nem szorított háború egyáltalán lehetséges.”133 Ez az összefoglaló kép nagyon bonyolult és sötét, ezért mindenképpen megoldásért kiált. Wells regényeiben és szocialista kiadványaiban egyaránt egy olyan globálisan kormányzó erőt lát kiútként, amely igazságot és egyenlőséget teremtő intézkedéseivel létre tud hozni egy egységes, jóléti államot. „Ráébredünk arra a tényre, hogy a kitervelt világállam, amely uralkodik az emberi tevékenység összessége felett, a közösség érdeke szempontjából bármilyen nehezen is elérhető, halaszthatatlan fontosságú, és hogy amíg el nem érjük, fajtánk történelme elkerülhetetlenül szörnyű katasztrófák sorozata lesz, amelyben csak itt-ott jelentkeznek az ideiglenes jó szerencse korszakai. […] Minél előbb jön rá erre minden ember, annál rövidebb lesz gyilkos tévelygésünk és annál szerencsésebb sors jut osztályrészül fajtánknak.”134 Wells sosem békél meg teljesen azzal, hogy fiatal korában felhagyott a tudományos karrierrel, s ezt bizonyítja a tény, hogy élete végéhez közeledvén, hetvennyolc évesen nyújtja be doktori disszertációját a londoni egyetemnek, mintegy visszakanyarodva ezzel diákéveihez.135 Szinte mellékes velejárónak számítja azt a tényt, hogy miközben az 132
WELLS 1973, 345. WELLS 1935, 157. 134 WELLS 1935, 157–158. 135 RÓNA 1969, 130. 133
43
egyetemen tevékenykedett, kialakult egészen egyedi írói stílusa, és éppen nagyszabású, tudományos ideái vonták el a figyelmét attól, hogy életműve a világirodalom egyik legkiválóbb alkotói közé emelte őt. Választásom is éppen regényei sajátos hangvétele miatt került rá, ugyanis az első észrevételem Wells kapcsán az volt, hogy stílusa egyetlen másik, általam olvasott íróéra sem emlékeztet. Ennek egyik oka, hogy Wells, bár igényesen és precízen megszerkesztett műveket hoz létre, szóljon bár a legelképesztőbb és leghihetetlenebb kalandokról a történet, mégis olyan érzés fog el olvasásuk közben, mintha egy ember, pontosabban az ő útinaplóját olvasnám. Fokozatosan erősödött bennem a meggyőződés, hogy minél több fantasztikus, vagy épp szerelmi témájú regényt olvasok Wells tollából, annál többet tudhatok meg magáról az íróról. A műveket már-már propagandának és önvallomásnak is tekinthetjük. Kevés szerző engedi meg magának az ilyen mértékű feltárulkozást. A másik ok, amiért egyedi hangvételűnek tartom írásait, az a különleges humora. A legtöbb esetben puszta iróniáról van szó, de ezt oly mértékben kifinomult hangon műveli, hogy az embert mosolyra fakasztja és figyelmét is ébren tartja vele. Az angol humorra jellemző szatirikus hangnem egy olyan változata jelenik meg nála, ami nem mentes a keserűségtől, ennek ellenére mégis szórakoztató marad. Előszeretettel figurázza ki az egyes nemzetek vagy társadalmi rétegek sztereotip vonásait, ami egyben környezete saját perspektívájából való bemutatására is szolgál. Wells olyan mennyiségű és minőségű regényt, novellát és esszét hagyott az utókorra, amelyből a 20. és a 21. század is töretlen lendülettel dolgozhat, s ez jelenti a színház- és filmművészetet, a tudományos-fantasztikus irodalmat, a képzőművészetet, sőt, s ez talán Wells számára megnyugvást hozna, még a tudomány világát is. Számos tévedése mellett több olyan találmány is született a későbbiekben, amelyet ő álmodott meg. 1899-ben így nyilatkozott: „Én csakis arra szorítkozom, amit lehetségesnek vélek. […] Olyannak rajzolom a jövőt, amilyen megítélésem szerint valóban lesz. Nagyon is elismerem képzeletem gyengeségét, s megengedem, hogy tévedhetek is a jövő képeinek ábrázolásában, de állítom, hogy az általam jósolt változások semmik ahhoz képest, ami az eljövendő két évszázadban valóban bekövetkezik.”136 Már nem érhette meg, de alig két évtizeddel halála után az ember tényleg leszállt a Holdon. Wells azt is feltételezte, hogy valaha létezhetett élet a Marson: ma tudjuk, hogy hatalmas folyamok szelték át a vörös bolygót, s ahol víz volt, ott lehetett élet is. Előrelátását bizonyítja, hogy az általa megálmodott világállam gondolata valóban megszületett az 1945-ös Potsdami konferencián, ahol az ENSZ alapjait lefektették. A 136
KUCZKA 1973, 177.
44
globalizáció a 21. század elejére óriási méreteket öltött, s a wellsi fikció egyre inkább megvalósulni látszik. Talán épp most éljük a Zűrzavarok korát, és a jövőben képesek leszünk felépíteni azt az igazságra és bátorságra épülő világállamot, amelyet Wells látott maga előtt.
45
Rövidítésjegyzék BAKACSI 1996 – BAKACSI Gyula, Szervezeti magatartás és vezetés, Bp., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1996. HUXLEY 1982 – Aldous HUXLEY, Szép új világ, Bp., Kozmosz, 1982. JUNG 2000 – Carl Gustav JUNG, Az ember és szimbólumai, Bp., Göncöl Kiadó, 2000. KUCZKA 1973 – KUCZKA Péter, A holnap meséi. Írások a sci-firől. Bp., Kossuth Kiadó, 1973. LOWRY 2003 – Lois LOWRY, Az emlékek őre, Bp., Animus, 2003. MANNHEIM 1996 – MANNHEIM Károly, Ideológia és utópia, Bp., Atlantisz, 1996. MORTON 1974 – Arthur Leslie MORTON, Angol Utópia, Bp., Kossuth, 1974. MORUS 2002 –MORUS Tamás, Utópia, Bp., Szent István Társaság, 2002. ORWELL 2005 – George ORWELL, 1984, Bp., Európa, 2005. RÓNA 1969 – RÓNA Éva, H. G. Wells, Bp., Gondolat, 1969. WELLS 1921 – Herbert George WELLS, Az új Macchiavelli. Bp., Franklin-Társulat, 1921. WELLS 1922 – Herbert George WELLS, A fölszabadult világ, Bp., Népszava Könyvkereskedés, 1922. WELLS 1926 – Herbert George WELLS, Amikor az üstökös eljön, Bp., Pantheon, 1926. WELLS 1935 – Herbert George WELLS, Önéletrajz, Bp., Athenaeum, 1935. WELLS 1957 – Herbert George WELLS, Emberek a Holdban, Bp., Neptun, 1957. WELLS 1967 – Herbert George WELLS, A Modern Utopia, USA, Nebraska, University of Nebraska Press, 1967. WELLS 1969 – Herbert George WELLS, A vakok országa, Bp., Európa, 1969. WELLS 1970 – Herbert George WELLS, A szerencse kerekei, Mr. Polly, Bp., Európa, 1970. WELLS 1973 – Herbert George WELLS, A bűvös bolt és más elbeszélések, Bp., Európa, 1973. 46
WELLS 1982 – Herbert George WELLS, A láthatatlan ember, Az istenek eledele, Bp., Európa, 1982. WELLS 2005 – Herbert George WELLS, Világok harca, Bp., Ulpius-Ház, 2005. WELLS é. n.a – Herbert George WELLS, Az időgép, Az elcserélt élet, Bp., Franklin-Társulat, é. n. WELLS é. n.b – Herbert George WELLS, Emberistenek, Bp., Franklin-Társulat, é. n. WELLS é. n.c – Herbert George WELLS, Dr. Moreau szigete, Bp., Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai), é. n. WELLS é. n.d – Herbert George WELLS, Szerelem és Lewisham úr, Bp., Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai), é. n. WELLS é. n.e – Herbert George WELLS, Új világ a régi helyett, Bp., Franklin-Társulat, é. n.
47
Összegzés H. G. Wells, Anglia egyik legkiemelkedőbb íróalakja egész életét egy olyan társadalmi modell kialakításának szentelte, amely tekinthető egyfajta letisztult szocializmusnak is. Olyan gyökerekből táplálkozott, mint Bellamy, Comte vagy Morus. Ismerte korának minden számottevő haladó szellemi munkását, sokukkal személyes kapcsolatot is tartott. Európa szerte nagy népszerűségnek örvendett, de ez korántsem szabadszellemű, egyéni nézeteinek volt köszönhető. Gyakran kellett maga ellen írnia, nyilatkoznia. Az általa megfogalmazott és pártolt „szabad szerelem” oly mértékben kritika tárgyává vált, hogy a folyamatos támadások miatt a legfőbb kijelentéseit vissza is kellett vonnia ennek kapcsán. Művei sok tekintetben megelőzték korát, s itt nemcsak az utópisztikus regényekre kell gondolni, hanem például a nők egyenjogúságát hirdető későbbi művekre is, amelyek szintén közfelháborodás tárgyát képezték. Wells sosem vált tudósemberré, azonban tudományos gondolkodásának alapjait egyetemi évei alatt megszerezte. Biológiát, fizikát és geológiát hallgatott a Kingstoni Egyetemen, s ezek a kutatási területek egytől egyig visszacsengenek fantasztikus regényeiben. Olyan merész elgondolásai, mint a holdutazás, a földönkívüli lét felfedezése vagy az időutazás ugyan nincsenek tudományos elméleti alapokra helyezve, azonban ez nem is célja Wellsnek: a fantasztikus elemek az emberi lét végső kérdéseit boncolják szokatlan, nem mindennapi környezetben. A tudományokhoz való vonzalmát azonban igazolja, hogy 78 éves korában, röviddel halála előtt beadta doktori disszertációját a londoni egyetemre, hogy elfoglalja az általa hőn áhított helyet angol értelmiségi körökben. Az írói tevékenységet csupán mint eszközt, mellékes velejárót tekintette az igazi cél, a nagy elméletek és tudományos munka megalkotása mellett. 1934-ben An Experiment in Autobiography címmel önéletrajzot publikált, amelyben meglepő részletességgel foglalja össze származásának ismert gyökereitől egészen élete alkonyáig a vele történt eseményeket. Ez az írás nagy mértékben segíti a vele kapcsolatos kutatásokat, mert sok benne a pontos életrajzi elem, azonban egyben félrevezeti az olvasót, ugyanis ez a könyv egy regény is, amelynek főhőse ezúttal maga az író. Wells kísérletet tesz arra, hogy élete eseményeinek áttekintésével megtalálja a választ önnön létezésére, hasznosságára. A leírás szubjektív, így néhol csupán homályos utalásokat találunk olyan lényegre törő, és eszméivel igen szoros kapcsolatban álló momentumokra, mint szexuális
48
kapcsolata első, majd második feleségével. Az ezek kapcsán felmerülő kérdésekre azonban időnként regényeiben kaphatjuk meg a választ. Wells önmagát szocialistának tartja, ám rendkívül óvatosan jár el a szó használatakor. Oly mértékben részletesen árnyalja az általa megfogalmazott szocializmus alapelveit, hogy tulajdonképpen kijelenthető: életművének jelentős része az ő idealizált szocializmusát tárgyalja. Azonban így is sok esetben hibásak vagy ellentmondásosak az elméletei, s az évek során gyakran korrigálja vagy cáfolja meg saját magát. Összességében elmondható azonban, hogy a ránk hagyott grandiózus méretű életmű (csaknem száz regény és novella) erőteljesen meghatározta a 20. századi szépirodalom irányvonalait. Továbbá Verne mellett Wells tekinthető még a viszonylag fiatal műfajnak számító tudományos-fantasztikus írások szülőatyjának. Írói nyelvezete sajátos: a humor egy egészen egyéni formája jelenik meg a könnyed elbeszélői stílus mögött. A történetek minden esetben hordozzák a feszültség folyamatos növekedését, amely végén a katarzis élménye néha elmarad. Wells szórakoztató irodalma legalább akkora, ha nem nagyobb értéket képvisel, mint a szocializmussal és a poligámia kérdéskörével foglalkozó, elvont témájú művei.
49
Summary
H. G. Wells, one of the biggest names in the literature of the United Kingdom, spent his life on creating a social model, which can be interpreted as a kind of attic socialism. He drew inspiration from Bellamy, Comte, or Morus. He knew every important white-collar worker of his time and he even kept personal contact with many of them. He was famous all over Europe, but it was not because of his free-minded or individual view. He had to frequently write or make a declaration against himself. „free love” which is supported and created by him became such a subject of criticism that it made him to withdraw his main ideas about it. His works in certain aspects were ahead of the century, and do not consider only his utopistic novels but also the works in which he supported the idea of equal rights of men and women which caused general indignation. He never became a scholar, but he acquired the roots of his scientific thinking under his college years. He studied biology, physics and geology at the University of Kingston, and all of these research fields reverberated in his fantastic novels. His bold ideas, like traveling to the Moon, or making contact with an alien race, or the time travel, are not supported by scientific researches, but this is not Wells' goal either: the fantastic elements analyze the questions of the human existence in an unusual, not casual context. His attraction to the sciences is proved by the fact that at the age of 78, before his death, he submitted his PhD thesis to the University of London, to become the one, he always wanted to be: an intellectual. The fact that he published was only a tool, an item of secondary importance, his real goal was to create theories and scientific researches. In 1934 he published his autobiography with the title of An Experiment in Autobiography in which he summarises the events of his life from his known roots to his autumn years with an amazing exhaustiveness. This work helps the researches about him in a high degree, because of the precise biographical elements, but it also misleads the reader, because this book is also a novel in which the protagonist is the writer himself. Wells attempts to find the answer for his own existence and usefulness by reviewing the events of his own life. The description is subjective, so we can find only hints for his main ideas which are connected to the moments of his life like his sexual life with his first and later with his second wife. Answers for the raised questions connected to this matter are sometimes found in his novels.
50
Wells considers himself a socialist, but he uses this word carefully. He shades the the basic principles of his own socialism in details in such level that it is statable: most of his lifework discusses his own idealised socialism. His theories are contradictory or wrong in many cases, and over the years he corrects or denies himself frequently. Overall we can say that his grandiose life-work (almost over hundred novels) vigorously defines the guideline of the literature of the 20th century. Besides Verne, Wells can be considered as the creator of the science fiction also. His poetical language is unique: the humour appears in a really unique way in his smooth narrative style. The stories strengthen the tense in every case and sometimes in the end the catharsis fails to come about. Wells' entertaining literature is having as many as, or even more values than his ideological works which deal with the socialism and the polygamy.
51