Miskolci Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Kulturális és Vizuális Antropológia Intézet. Mea maxima culpa

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kulturális és Vizuális Antropológia Intézet

„Mea maxima culpa”

Frank McCourt önéletrajzának antropológiai elemzése

Készítette:

Konzulens:

Molnár Nicole Adrienne

Dr. Kotics József

Kulturális Antropológia mesterszak (MA)

Egyetemi docens

Alkalmazott antropológia szakirány

Miskolc, 2013. szeptember

1

Tartalomjegyzék

Előszó

1. Bevezetés

1. o.

2. Életrajzi áttekintés

4. o.

3. Elemzés

6. o. 6. o.

3.1. Előhang 3.2. A pedagógiai pálya rögös útján

16.

o.

Összefoglalás

51. o.

Bibiográfia

2

Előszó

Az

Amerikai

Egyesült

Államokban

való

születésemet

és

ott

töltött

kisgyermekkoromat követően Magyarországon nevelkedtem, majd az elkövetkezendő években két – két hónapot töltöttem Amerikában. A születési helyem és két szálon futó életem által befolyásolt élethelyzetek gyakran okoznak problémákat a mai napig a mindennapjaimban. Magyarországon, magyarként lettem nevelve, de az angolt úgyszintén anyanyelvként kezelve tanultam, s használtuk családon belül. Egyházi gimnáziumi tanulmányaim alatt éltem át először, hogy születésemnél fogva idegennek kezelnek, s idegenségemért büntetett is az egyik tanárom. Ellenszenvvel érzett Amerika iránt, s mivel ott születtem, tanulmányaim, tudásom értékelésének eredménye már akkor megszületett benne, mikor első tanítási napon az adatlapokat olvasta a naplóban, mikor átvette az osztályunkat. A diákok közül úgyszintén volt, aki nem örült, ha a Magyarországot, vagy a magyarságot érintő beszélgetésekhez hozzászóltam, s rögtön érkezett a válasz, hogy „De te nem is vagy magyar!” Tizennyolc éves koromban lett akkora bátorságom, hogy az ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekre azt válaszoljam: „Nem az dönti el, hogy ki vagy, hogy hol születtél, hanem az, hogy miként és kiként élsz!”. A többször átélt bántó megjegyzések nagymértékben kihatottak személyiségem alakulására, útkeresésemre. Friss-diplomás pedagógusként szembesültem másodszor a kulturális különbségekből adódó differenciákra. Az a tény, hogy lehetőségem nyílt más országok oktatási rendszereit megismerni, nyitottságot ad. Ez a nyitottság azonban nem illeszkedett abba

a

rendszerbe,

ami

működött

/

működik

sok

helyen

a

pedagógia

mindennapjaiban. Igyekszem nem papír-, hanem gyermekközpontúan tanítani, hogy tanítványaim megszerzett tudásukat alkalmazni tudják a mindennapokban. A megtapasztalást elengedhetetlennek tartom. Azonban az idegenségem előnyt is jelent 3

a pedagógiában, amikor külföldi diákok érkeznek iskolánkba, osztályomba, s a gyerek nem egyedül éli meg az idegenség érzetét, van kivel azonosulnia, s ettől már nem érzi magát idegennek, hiszen már másodmagával létezik az adott helyzetben. Két tanítványom esetében is előfordult, akik nem voltak hajlandóak beszélni tanulmányaik első két évében, csak angolul, csak velem. A végül meghiúsult projectemhez szükséges egy éves, Amerikában végzett terepmunkám ideje alatt két - bennem mély nyomot hagyó - megjegyzés ért amerikaiaktól: az egyik, mikor azt mondták: „Azt szeretem benned, hogy nem vagy amerikai!”.

Elgondolkodtatott

ez

a

mondat.

Többször

éreztették

velem

Magyarországon, hogy idegen vagyok, s most azzal szembesültem Amerikában, hogy ott is idegennek számítok. Amikor megkérdezték tőlem: „Ki vagy?” – azt feleltem: „ember.” Úgy gondolom, elértem az útkeresésben arra a pontra, mikor biztosan tudom pozícionálni magam az életben. A - többek között – szocializációhoz elengedhetetlen önmegismerő folyamatomat

nagymértékben

befolyásolta

idegenségérzetem,

s

különböző,

meghatározó jelleggel rendelkező tényezők, melyek adottak voltak magánéletemben. A folyamat során többször igyekeztem újraértelmezni személyiségemet, helyemet a világban.

4

1.Bevezetés

Narratívumokban álmodunk, narratívumokban emlékezünk, narratív formájúak az előérzeteink, narratívumokban remélünk, esünk kétségbe, hiszünk, kételkedünk, tervezünk, módosítunk, alkotunk, pletykálunk,tanulunk,gyűlölködünk és szeretünk. (Hardy)

Szakdolgozatomban a kortárs irodalomból, Frank McCourt „A tanárember” című önéletrajz: pályaorientáció és pályakezdő nyolc évének időszakát vizsgálom a kvalitatív kutatás módszereivel, narratológiai szempontok alapján, szövegszerűen az olvasó pozíciójából kiindulva. Dolgozatom esetében Frank McCourt autobiográfiájában megjelenik a születés, szerelem, munka, küzdelem, mint „alapvető biografikus toposzok”. ( Keszeg 2011: 80) Az identitás bizonyos elméletekben ( pl: McAdams, 1985) úgy jelenik meg, mint folyamatosan újraszerkesztett, társas közegben csiszolódó-, változó élettörténet. „A dolgoknak az ember által megalkotott történetéből ered az az identitásuk, amely a sajátosan emberi környezetbe, kultúrába emeli őket” (Keszeg 2002: 7) A narratív élettörténet az „ egyéni életpálya reprezentációja”. ( Keszeg 2011: 80 ) Az emberek önmagukról történetek formájában beszélnek, és történetek mentén értik meg önmagukat. A narratív pszichológia az emberi tapasztalat elbeszélt természete mellett foglal állást, vizsgálatai pedig ezeket a történeteket elemzik különböző szempontok mentén (pl: McAdams-Josselson-Lieblich,2006). A narratív identitás felfogásmódjával kapcsolatban Erikson (1968) munkásságát szüksége megemlíteni. Álláspontja szerint a személyes identitás az életút megannyi változása ellenére megőrzött önazonosság, mely az egyéni tapasztalatok elrendezésén és 5

újrarendezésén át érhető el. Elmélete szerint az identitás az élettörténet és a történelmi pillanat keresztmetszeteként értelmezhető. A személyiség értelmezésére, vizsgálatára számtalan eltérő koncepció született. McAdams (2001, 2006) kísérletet tett a narratív identitás addigi személyiségről szóló elméletekbe történő integrálására, hangsúlyozva a személyiség társadalmi-kulturális beépültségét. McAdams szerint a személyiség különböző megközelítéseinek egyike, az integratív élettörténet szintje, ahol a személyes életút illetve annak narratívumai nem lehetnek függetlenek az adott társas, kulturális környezettől. Az elbeszélések értelmezéséhez elengedhetetlen a történetmondói habitusok: műfaj, stílus, proxemikai tényezők, valamint a retorikai eljárások, nyelvi eszközök vizsgálata. Meghatározó a beszédhelyzet, beszédaktus, beszédmód, a narrátor intellektuális adottságai, szándékai. A narrátor motivációja lehet oktatói, nevelői, moralizáló.( Keszeg 2011: 177) A szövegbázis vizsgálata során az implicit szövegbázis kiegészül az explicit szövegbázissal. Dolgozatomban Frank McCourt önéletrajzi munkájából a pályaorientáció és pályakezdő nyolc évének időszakra fókuszáltam a kvalitatív elemzés során. Célomként nem a következtetések levonására törekedtem, mint inkább néhány értelmezési eljárás alkalmazhatóságára. Azért esett a döntésem ennek a személyes anyagnak a feldolgozására, mert nagymértékben tudtam azonosulni Frank McCourt által megélt nehézségekkel több szempontból is. Az idegen kultúrából (USA-ban született, Írországban nevelkedett, majd USA-ba visszatelepülő, ám ott idegennek minősülő), alacsony gazdasági-, társadalmi pozícióból érkező, s ebből eredően alacsony önbecsüléssel rendelkező, katolikus szellemben nevelt pályakezdő Frank McCourt, mind emberként, mind pedagógusként bizonytalan, kishitű. A pedagógusképzés elvégzése ellenére eszköznélkülinek érzi magát az iskolában adódó élethelyzetben, melyek azonnali reakciót igényelnek. Történeteken keresztül igyekszik elsajátíttatni tanítványaival a tananyagot, a csupán tankönyvekre alapozott frontális oktatással, s ezáltal a működő rendszerrel szemben.

6

A vizsgálat során azt a célt tűztem ki, hogy Frank McCourt: A tanárember című munkájának azon részét elemezzem, amely a pályakeresésének, illetve a McKee Szakközépiskolában töltött nyolc évéről szól, a történetmondás, mint az önmegismerés eszköze, és, mint oktatási- nevelési eszköz megjelenése szempontjából. Úgy gondolom, Frank McCourt a történetmondást nem csupán oktató és nevelő jelleggel alkalmazza előbb tudattalanul, majd tudatosan, hanem eszközként, önmagának újraértelmezéséhez. Sajátos módszerének köszönhetően a diákközösséggel átlagosnál szorosabb kapcsolatot tud kiépíteni. Ez a különlegesen értékes tanár - diák kapcsolat elősegíti a diákok bizalmának, figyelmének elnyerését, fenntartását, s a tananyag diákok általi szinte „észrevétlen” elsajátítását. A korpusz terjedelme, valamint a benne jelen megjelenő témák lehetővé teszik az önéletrajz antropológiai elemzését. Több antropológiai téma van jelen egyszerre az önéletrajzban:

a

származás,

mint

meghatározó

tényező

az

egyén

életében,

idegenségtapasztalat, az idegenségtapasztalat, mint kohéziós erő, jelen van Amerika, mint „olvasztótégely”, a pedagógus pálya megélése pályakezdőként, valamint „idegen kultúrából érkezve” (annak ellenére, hogy helyi születésű a pedagógus). Elemzésem során a szerző szövegét tekintem elemzési struktúrának. Választásom azért esett Frank McCourt: A tanárember című munkájára, azon belül is a pályaválasztásának és pályakezdő nyolc évének vizsgálatára, mert olyan pedagógiai munkásságon alapuló autobiográfiát kerestem, amelyben több, antropológiai téma is megjelenik. A pályaválasztás igen meghatározó időszak az egyén életében, s a döntést meghatározza az egyén múltja, s az elképzelt, fiktív jövőképe.

7

2.Életrajzi áttekintés

Francis McCourt 1930. augusztus 19-én született Brooklynban, New York államban. 1931ben született egy fivére Malachy, majd 1932-ben Oliver és Eugene iker fivérei és kishuga Margaret, aki születését követő hét hét után meghalt. A család Írországba költözött, Limerickbe - édesanyja szülővárosába-, mielőtt betöltötte volna a negyedik életévét. Nagy szegénységben éltek, mely életkörülményt nehezítette édesapja alkoholizmusa. Iker fivérei kora gyerekkorukban elhunytak, s ezt követően két fivére született: Michael és Alphonsus. Tíz-tizenegy éves korában alkoholista apja elhagyta a családot, s Angliába ment, ahonnan kezdetben ritkán anyagi támogatást küldött Írországban maradt családjának, akiket végül elhagyott. Édesanyja koldulással próbálta fenntartani a családot. Tizenhárom éves korában befejezte az iskolát majd dolgozni kezdett és ételt lopott, hogy életben tudjon maradni édesanyjával és fivéreivel. A jobb élet reményét egy új hazában, Amerikában látták, ahova mindhárom fiú gyermek sorra át is hajózott. Az ifjú McCourt 1949 októberében érkezett Amerikába, Albanyba, majd onnan New York-ot választotta következő állomásként, ahol Biltmore Hotelben kapott állást. 1951-ben besorozták katonának és Bavariába vezényelték két évre, ahol kezdetben kutyatrénernek osztották be, majd irodai munkára utasították. Leszerelést követően visszatért New Yorkba, ahol dokkokon, illetve raktárakban kapott pénzkereséséi lehetőséget. 1957-ben a New York Egyetemen szerzett BA diplomát, angol szakon, majd hat New york-i iskolában tanított. Az1960-as években beiratkozott a Trinity Egyetem, doktori képzésére. Első feleségével, Alberta Small-val 1961-ben házasodtak össze, majd 1979-ben váltak el. Második feleségével Cheryl Floyd-dal 1984-től- 1985-ig voltak házasok, amit 1994-ben, Ellen Frey-vel kötött – haláláig tartó- házassága követett.

8

1996-ban megjelent az Angyal a lépcsőn című műve, melyből 1999-ben film is készült. Még ugyanebben az évben megjelent a DE !, majd 2005-ben A tanárember című műve. 2009 májusában melanómát diagnosztizáltak nála. 2009.

július

19-én

elhunyt

egy

http://en.m.wikipedia.org/wiki/Frank_McCourt )

9

Manhatten-i

hoszpiszben.

(

3.Elemzés

3.1. Előhang Az egyén személyiségfejlődésében, s annak alakulásában meghatározó szerepe van a családnak, amely az elsődleges szocializáció színtere, s a különböző intézmények, mint pl. az iskola, képezik a szocializáció másodlagos színterét. Megemlíti Sigmund Freud nevét, akihez a pszichoanalízis, mélylélektani vizsgálat köthető.

„Ha egy kicsit is értenék Sigmund Freudhoz meg a pszichoanalízishez, minden bajomat nyomorúságos írországi gyerekkoromra fognám.” 9. o.

Az auto diegelikus, klasszikus önéletírásra jellemzően egyes szám első személyt használ a szerző. Az elbeszélő, főszereplő, szerző azonosságban áll egymással. Bár Sigmund Freud pszichoanalízis elméletére hivatkozik, a feltételes mód használatával a hozzá nem értésére utal. Egyes szám első személyben beszél.

„Ez a nyomorúságos gyerekkor fosztott meg az önbecsülésemtől, miatta tört rám rohamokban az önsajnálat, miatta bénultak meg az érzelmeim, miatta lógtam ki mindig a sorból, váltam iriggyé és hiányzott belőlem a tekintélytisztelet, miatta lassúlt le fejlődésem és miatta nem sikerült zöld ágra vergődnöm a lányokkal, miatta nem jutottam előbbre a világban, és váltam szinte alkalmatlanná, hogy beilleszkedjem az emberi társadalomba…” 9. o.

Az elbeszélő áldozatként pozícionálja magát. Élete alakulását, szerencsétlenségét külső, tőle mindenképpen független, általa nem kontrolálható ágensnek tudja be. A narratíva tragikus. (Bagdy, Demetrovics, Pilling 2009: 365) Erre utalnak az előző idézetben megjelenő, lineárisan egymásra épülő állítmányok, amelyek explicitté teszik a jelentéseket. Frank gyermekkorát okolja személyiségének fejlődésének nehézségeiért, valamint a nehéz, 10

sokszor kilátástalan, társadalomba való beilleszkedéséért, s az élet különböző területén megélt nehézségeiért. Nem tudott kialakulni az egészséges önképe, önbecsülése. Élete alakulásáért okolt felmentések sora jelenik meg. Negatív énképéért, kialakult személyiségért gyermekkorát okolja.

„Kitüntetést érdemelnek, akik túlélik nyomorúságos gyerekkorukat és tanárnak mennek- elsőként pedig nekem kellene megkapnom a kitüntetést, meg a velejáró csillagot a későbbi szenvedéseimért.” 9. o.

A mondat első felében az eddig használt egyes szám első személyből, többes szám harmadik személyű igealakra vált át, megjelenítve ezzel egy distanciát. A mondat második felében használt okhatározó előre vetíti a jövőbeli negatív megéléseket.

A kijelentő

móddal kifejezi megkérdőjelezhetetlen meggyőződését. Életének alakulását a „tradicionális korszakban” ( Bagdy, Demetrovics, Pilling 2009: 361) megélt gyermekkora, valamint pályaválasztása

magyarázó

értékű

összefüggésével

igazolja.

A narrátor megjutalmazná azokat az egyéneket, akik nehéz gyermekkoruk ellenére a pedagógiai pályára lépnek. Ezen személyek csoportjából előtérbe helyezi önmagát, amit sorszámmal jelöl. Kiemelkedő teljesítményként éli meg nehéz gyermekkora túlélését, s hogy diplomás ember, tanár lett belőle a szenvedéseinek sora ellenére.

„Volna kit hibáztatnom. A nyomorúságos gyerekkor nem magától adódik, hanem megteremtik. Léteznek sötét erők. De bárkit okoljak is érte, a megbocsátás szellemében teszem.” 9. o.

A „nyomorúságos” gyerekkorért visszatérően a külső tényezőket okolja, amit a cselekvő ige, többes szám harmadik alakjának használatával érzékeltet. Azért, hogy ilyen életkörülménybe kényszerült, a „sötét erőket” (a katolikus egyház, valamint a politika) hibáztatja a megbocsátás jegyében. A megbocsátás centrális pozíciót foglal el életében. Értékeli-értelmezi a múltban, illetve a jelenben megélt élettörténéseket. „Az emberi élet 11

múltja belenő a jelenbe, s a jelen „valójában” túllép a jövő felé” ( Pászka 2007: 164) A „sötét erő”, mint metafora jelenik meg az ok - okozati kapcsolatban, s ezzel nagyobb jelentőséget, többletjelentést ad kijelentésének.

„Megbocsátok annak a papnak is, aki elzavart a gyóntatószékből, amikor bevallottam, hogy bűnös vagyok önfertőzésben és anyám erszényéből is elelloptam pár pennyt. ” 10. o.

Annak ellenére, hogy a megbocsátást hangoztatja önéletrajzában, a fájdalmas, egész életére kiható emlékeket mégis tételesen újra éli. A múlt idő és a jelen idő egy mondaton belüli használatával időben distancia jelenik meg, amely egyben érzékelhetővé teszi az egész életre szóló traumatikus gyermekkori attitűdöt. Először oldódik fel a jelenben, a múltban megélt sérelem: ez estben, a katolikus egyházzal szemben. Megbocsát, de nem felejt.

„(…)hogy nem adott feloldozást, olyannyira súlyos veszélynek tette ki a lelkemet, hogyha akkor a templom előtt elgázol egy teherautó, az ő hibájából kárhoztam volna el örök időkre.” 10. o.

Egy fiktív szituáció megjelenítésén keresztül érzékelteti a katolikus egyház felelősségnek súlyát és a papok kezében lévő hatalmat.

”Megbocsátok a veréseket kiosztó sok tanárnak, akik a pajeszomnál fogva rángattak ki a padból, és bottal, nadrágszíjjal meg nádpálcával ütlegeltek rendszeresen, ha rosszul feleltem a katekizmusból, vagy nem sikerült fejben elosztanom 937-et 739-cel.” 10. o.

12

Másodszor oldódik fel a jelenben, a múltban megélt sérelem: ez estben, az oktatási rendszerrel szemben. Éppen a hangoztatott megbocsátásnak lehet köszönni, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott hangnemben ír még azokról az eseményekről is, melyekkel felnőtt korában sem tud egyet érteni. Bár az esemény gyermekkorában érte, s mikor önéletrajzát írja felnőtt férfi, mégis kiérződik az erős fájdalom, ami egy életre kihatott rá. Megemlíti a tanárok által rendszeresen alkalmazott nevelési-, oktatási eszközt: a testi fenyítést, s egy szinte, fejszámolással megoldhatatlan matematikai műveleten keresztül kívánja érzékeltetni, hogy a diákok fizikai bántalmazásához a pedagógusok maguk kreáltak indokot. A lelki fenyítés mellett megjelenő fizikai fenyítés ismétlődő elszenvedésére utalnak a „bottal, nadrágszíjjal meg nádpálcával ütlegeltek rendszeresen” kifejezések.

„A szüleim és a felnőttek azt mondták, mindez csak a javamra válik. Megbocsátom nekik mérhetetlen álszentségüket, és kíváncsi vagyok, hol is lehetnek most. A mennyországba? A pokolban? A purgatóriumban (ha még üzemel)?” 10. o.

Harmadszor oldódik fel a jelenben, a múltban megélt sérelem: ez estben, a szüleivel szemben. A vallási és az oktatási szférával való számvetés után tér át a családra, egyre közeledve az „énhez”. Becsapva érzi magát. Családja (és a felnőtt társadalom) irányában is megbocsátást fejez ki, s felteszi önmaga előtt a kérdést, hogy vajon álszentségükkel, a katolikus hitvallás szerinti menny és pokol közül, hova juttatták lelküket haláluk után. S bár felkínálja a purgatórium lehetőségét, mégis zárójelben közölt megjegyzésével rögtön kétségbe is vonja annak működését, s ezzel a halál utáni tisztulás lehetőségét. A menny és a pokol, mint ellentétpár jelenik meg, transzcendentális distanciaként, az „ars mundi” két végpontjaként. Magyarázó értékű összefüggésében a kérdő mondatokkal érzékelteti bizonytalanságát.

13

„Sőt saját magamnak is meg tudok bocsátani, bár amikor visszapillantok életem különböző stációira, följajdulok. Ekkora barmot! Milyen gyáva és szégyellős! És milyen hülye! Döntésképtelen tévelygő.” 10. o.

Elérkezik

a

self-vel,

önmagával

való

számvetéshez.

Negyedszer oldódik fel a jelenben: ez estben a múltbeli önmagával szemben. Az önmagának való megbocsátást értékeli a legnagyobb teljesítménynek, melyet a „sőt” szóval fejez ki. A „bár” szóval azonban elbizonytalanodását fejezi ki, a megbocsátásra való jogosultságáról. Az önmagával szemben megjelenő indulatát a felkiáltó mondatok egymás utánisága érzékelteti. A „barmot”,”hülye”,”döntésképtelen” szavakkal erős negatív pozícióban jeleníti meg magát.

„Gyerek és kamaszkoromat azzal töltöttem, hogy vizsgálgattam a lelkiismeretemet, és kivétel nélkül mindig bűnösnek találtam magam. Erre idomítottak, e célból mosták ki az agyamat, erre kondicionáltak, ami teljességgel kiölte az elbizakodottságot bűnös kasztom tagjaiból.” 10. o.

Múltjának egy adott időszakára fókuszál: gyerekkora mellett, megjeleníti kamaszkorát, mely évek alatt a lelkiismeretvizsgálat, mint tevékenység végig jelen van.

Az

„idomítottak” szóval fejezi ki önmagának a társadalomban való pozícionálását, amely során szinte állati szintre degradálja önmagát, ezzel is folytatva az áldozati narratívát. Személyváltás történik, egyes szám első személyből áttér többes szám első személybe, amellyel egy közösség tagjaként definiálja magát. A közösséghez való tartozás megjelenítésével tágítja a perspektívát. Serdülő évei alatt, magával szemben érzett ellenérzetének felelőséül külső személyeket tesz. Még mindig az áldozati narratíva van jelen.

14

„(…) egy tulajdonságomról elismerően szóljak: szívós kitartásomról. Nem olyan csillogó jellemvonás, mint a nagyra törés, a tehetség, az intellektus vagy a férfiúi vonzerő, mégis ez a kitartás segített egy életen át.” 10. o.

A „szívós kitartás” szókapcsolattal először valósul meg, hogy pozitív tulajdonságot társít személyiségéhez. Maga határozza meg azt, nem másoktól szerez róla bizonyosságot. Ezt követően a „nem olyan csillogó” kifejezéssel rögtön alá is rendeli a viszonyrendszerbe helyezett pozitívumának értékét az ugyanazon mondatban felsorolt, általános társadalmi értékrendre utalva. Összehasonlításában a „mégis” szóhasználatával érzékelteti saját értékrendjét,

vállalva

ezzel

a

társadalmi

elvárásokkal

szembeni

önmagát.

A”segített egy életen át” metafora hangsúlyozza az időbeni összefüggést múlt és jelen között, ahol kitartása teremti az összefüggést.

„Amikor harminc esztendőn át New-York-i állami középiskolákban tanítottam (.. ) az iskolán kívüli világban láthatatlan maradtam. Azután írtam egy könyvet a gyerekkoromról, s nyomban ír percemberke vált belőlem. (…) Ez a könyv volt az én második felvonásom.” 11. o.

A narrátor térben és időben is vált, az Írországban gyermekként megélt éveiről, áttér az Amerikai Egyesült Államokban felnőttként jelenlevő időszakának egy adott időpontjára. A könyv, mint transzfer objektum jelenik meg, s megjelenése az életút egyik fordulópontja. Az ember életében, a fordulópontok adják „az életnek a drámai struktúráját adják” ( Lejeune 2003:140 )A „vált belőlem” kifejezés átmenetet jelöl. Átmenet a „régi és új élete” között: a pedagógiai területen eltöltött évei és az írói pálya között. A „felvonás”, mint metafora többletjelentéssel ruházza fel életének fordulópontját. A Shakespeare-i kijelentés, miszerint „Színház az egész világ.”párhuzamba állítható F.Scott Fitzgerald

megnyilatkozásával, miszerint „az amerikaiak életében sosincs második

felvonás.” 11. o. 15

Mindkét esetben a felvonás, mint teátrális elem jelenik meg. Gyermekkorban kialakult önbizalomhiányának és kishitűségének köszönhetően nehezen tudta magáénak érezni a sikert, hiába volt kiérdemelt. Nagyobb sikereket ért el, mint amit magáról feltételezett. Ahogy visszagondol élete ezen időszakaszára, felismeri, hogy az első publikált könyve volt életben a második esélye.

„A könyvek világában későn érőnek, friss húsnak számítok, aki majdnem lekéste a csatlakozást. De

(…) hát

mi

tartott

ennyi

ideig?

A tanítás.” 11. o.

Az új területen való kései megjelenésének okát keresve, gondolatban visszatér a pedagógusként megélt éveihez. Metaforát alkalmaz, hogy újrapozícionálásával nyert helyét képiesen megjelenítse. Múlt időről áttér a jelen idő használatára, majd egy újabb metaforával

szemlélteti

életének

fordulópontját,

„csatlakozás”,

s

annak

kései

bekövetkezését „majdnem lekéste”.

„Én nem főiskolán vagy egyetemen voltam tanár, ahol az embernek bőven jut ideje írogatásra, meg más passziókra, hanem négy különböző New York-i állami középiskolában.(…) Amikor az ember napi öt órát tanít, ráadásul hetente öt alkalommal, akkor hazaérve már nemigen van kedve ahhoz, hogy kiszellőztesse a fejét, és halhatatlan prózai műveket gyártson. Napi öt tanóra után az ember fejében továbbra is ott dörömböl a tantermi lárma.” 11. o.

Az „Én nem” és a „hanem” kifejezésekkel kezdődő tagmondatok tartalmi szembeállítása, és a „négy különböző”,”öt órát” számhasználatok nyomatékosítják a narratívumot. Az ismétlődő számhasználattal „öt alkalommal”, és a „ráadásul” kifejezés használatával a 16

munkaterület maximális terheltségi fokát érzékelteti. Megteremti maga előtt is a logikus magyarázatot az írói pályára való kései áttérésre, életének e sorsfordító jelentőségű szakaszában.

„Sohasem gondoltam volna, hogy az Angyal a lépcsőn a figyelem középpontjába kerül, mikor azonban felbukkant a legkelendőbb könyvek között, nyomban lecsapott rám a média. Százszámra készültek rólam a fényképek, én lettem az aggastyán-újdonság, aki ír akcentussal beszél. (…) más szemmel néztek rám az emberek.(…) Odafigyeltek rám.(…)Beutaztam a világot, mint ír ember, mint tanár, mint mindenféle gond-baj szakértője és mint sok öreg reménysugara, akik mindig el szerették volna mesélni a saját történeteiket. Az Angyal a lépcsőnből film is készült.” 12. o.

Megnyílt előtte a világ kapuja, az eddig tanterem határolta világ kinyílt, s a figyelmet már nem csak a diákjaitól kapta. Annyi év láthatatlanság után láthatóvá vált a világban. Már nem „csak” egy tanár volt a világ számára. Több terület specialistájaként tekintenek rá. Jelentős változást hozott számára.

„Ha nem írtam volna meg Angyal a lépcsőnt, rimánkodva halok meg: Jaj, édes, jó Istenem, csak még egy évet, csak egyetlenegyet, mert ez a könyv az én hátralévő életem egyedüli célja. Álmomban sem gondoltam, hogy bestseller lesz belőle.” 13. o.

Kitüntetett hangsúlyt kap az életében első publikációja, kulcsfontosságú eseményként éli meg. A „rimánkodva halok meg” kifejezés Istennek szóló könyörgést fejez ki. A feltételes móddal kezdődő mondat egy fiktív helyzetet jelenít meg. Második könyvének publikálását követően szeretne nagyobb hangsúlyt fordítani pedagógiai munkássága iránt, az azon a pályán eltöltött éveire, s így egy külön könyvet

17

szán ezeknek az éveknek a bemutatására. Ebből is látható, mekkora fontossággal bírt életében a pedagógia.

„A tanítás a cselédlány a diplomával űzhető foglalkozások között. A tanárok szíveskedjenek a személyzeti bejáratot vagy a hátsó ajtót használni. És gratulálnak nekik a hosszú szünidőhöz. Atyáskodva szólnak hozzájuk, és visszamenőleg megsimogatják galambősz fürtjeiket.” 13. o.

A pedagógiai pálya, közmegbecsülésére alapozott alulértékeltségét, más területekhez viszonyítja, melyet a „cselédlány”metafora használatával érzékeltet. A tanárok a társadalom többi tagjával szembeni alárendelt szerepét hangsúlyozza, az általuk használható „hátsó ajtó” megjelenítésével.

„(…) volt nekem egy angoltanárom, a Miss Smith, hát az tényleg hatott rám ! Sohasem felejtem el a kedves, jó Miss Smitht. Azt szokta mondogatni, hogy ha negyvenéves pályája során csak egy gyereket is sikerült megérintenie, akkor már megérte az egész, boldogan hal meg. Aztán a gyerekekre ható angoltanár eltűnik a szürkeségben, és azon igyekszik, hogy ne haljon éhen a nyomorúságos nyugdíjából, közben pedig arra az egy gyerekre gondol, akit sikerült megmentenie. Álmodjon tovább, tanárnő. Senki se fogja ünnepelni.” 13. o.

Egyes szám első személyű elbeszélésre vált a narrátor. Igen nagy hatást gyakorolt McCourt-re egyik felsőoktatási tanulmányai során megismert tanára, akinek szavaira ennyi évvel később visszagondolva is emlékszik, s ezt a „tényleg” szó, valamint a felkiáltó mód használatával kódol. A tanár személyiségének pozitív megjelenítését a „kedves, jó” jelzők használatával kívánja elérni. A pedagógia pályának értelmet adó szépségére világít rá tanára. A pozitív életkép megjelenítését követően egy negatív életképet jelenít meg, melyet az „eltűnik a szürkeségben”, „ne haljon éhen”, „nyomorúságos” kifejezésekkel ér el. A pozitív létállapot nem valóságos, csupán álomkép : „álmodjon tovább”. A tanárától 18

elhangzott eszmei érték fontosságán alapuló gondolat felelevenítését követően azonban rögtön visszatér a valóságba, a realitás talajára a narrátor, s elbeszélésében megjelenik a cinizmus.

„Azt hiszed, (…) számítasz (…) Reméled (…) Ki szeretné, hogy csak bambuljanak, míg a tanár megfeszül, hogy az óra ne fulladjon unalomba.”

13. o.

Visszaemlékszik, mit is érzett, mielőtt pedagógusnak szegődött. Mikor még” hitt”, „számított”, „remélt”, hogy milyen érdeklődésre számíthat diákjaitól, s a tanári pályáról még csak elképzelései voltak. Egyes szám második személyben beszél, amely distanciát teremt a narrátor és a főszereplő között, mely személyek eddig azonosak voltak.

„(…) miután etettek – itattak, ünnepeltek és híres nők ágyába löktek, te hírnevet szerezve

és

emelkedő

csillagzatod

ellenére

is

ellenálltál

Hollywood

szirénhangjainak, mert rájöttél, mennyire üres a sztárok élete, (…) Hollywood eszményképe és védjegye vált belőled, míg ők, a filmipar csillogó, nőnemű sztárjai(…) szánják-bánják, hogy életük félresiklott, és már átlátják hollywoodi létezésük ürességét, s ha abbahagynák, nap mint nap élvezhetnék az őszinte és becsületes pedagóguslét örömeit,(…).” 16. o.

Az időbeli perspektívaváltással első könyve publikálásának idejére tér át. Ezen időszak alatt megélt létállapot passzív elszenvedőjének tartja magát, melyet a műveltető igék használatával „etettek - itattak” fejez ki. Az „ünnepeltek” és „löktek” múlt idejű igék érzékeltetik a különböző élethelyzetek megélőjének külső irányítottságát. Másokat tesz felelőssé átmeneti életmódért. Az egyes szám második személy használata hárító mechanizmusra utal, idegenné teszi magát, mint elbeszélőt narrációjának alanyától. Az „abbahagynák”, „élvezhetnék” feltételes módban használt igékkel egy jobb létállapot lehetőségét vetíti elő. Jelzi különbözőségét Hollywood sztárjaitól, akik idővel az igaz

19

örömforrás után vágyakoznak, melyet a narrátor, igaz emberi értékeket képviselve él meg. Láthatóvá teszi értékrendjét. Büszkén emlékszik vissza, hogy a megélt sikere ellenére, a hasonló, sikert átélő sztárokkal ellentétben megőrizte erkölcsi tartását és nem engedett a Hollywood-i élet első hallásra sokat ígérő, ám valójában lelkületben sivár életet tartogató hívásának, „szirén hangjainak”.

3.2. A pedagógia rögös útján „Sokszor merült föl bennem a kétely, valóban ott van-e a helyem; a végén meg azon ámuldoztam, hogy bírtam ki ilyen sokáig.” 19. o.

Bizonytalanságát fejezi ki a”kétely”, „valóban” kifejezésekkel, s bizonytalansági fokának érzékeltetésére, a gyakoriságot jelző „sokszor” szót alkalmazza. A „végén” egy lezárult folyamatra utal: pedagógiai pályájának végére, ami ugyanakkor egy újabb kérdést vet fel benne.

„Amelyik az asztalnál ül, arról rögtön tudják vagy lusta, vagy be van tojva. Sorompónak használják az asztalt.(…) Az első napon elég egyetlen hiba, és hónapokba telik, míg a tanár helyrehozza.(…) A gyerekek figyelnek, vizsgálódnak, ítélkeznek. Tisztában vannak vele, mit jelent a tanár testbeszéde, hangszíne, általában a viselkedése.” 19. o.

Jelen idejű igeidőt használ, újra éli első, tanárként megélt munkanapját, pillanatképet kapunk. Igen nagy hangsúlyt fektet a metakommunikációra,”amelyik az asztalnál ül”, „sorompónak használják az asztalt”, „tanár testbeszéde”. Tele van feszültséggel, megfelelni akarással, s törekvéssel arra, hogy tekintély teljes képet alakítson ki tanulóiban első látásra, s ura tudjon maradni a helyzeteknek.

20

„Honnan volt bátorságom azt képzelni, hogy majd elbánok az amerikai kamaszokkal? Tudatlanságom miatt képzeltem így. Ez itt az Einsenhower- korszak, (…) Ők az ”elveszett nemzedék elveszett gyerekeinek elveszett gyerekei”.(…) Értelmetlen az élet. Minden felnőtt becstelen. Mi haszna annak, hogy élünk? ” 21. o.

A jelen idő használata után igeidőváltás történik. A mondaton belüli múlt idő „Honnan volt” és a jövőre utaló „majd” használata kérdő alakban, a narratíva feszültségét fokozza, s a „Tudatlanságom miatt” jelezi önmagával szembeni kishitűségét. Negatív narratíva. Bemutatásra kerül az adott történelmi korszakra jellemző lokális tizenévesek életfelfogása: több generáción keresztül átörökített áldozati szerep; megkérdőjeleződik a lét értelme.

„Az apák azt mondják,(…) haggyá’ má’ békén. Nekem félkilós srapnel ment a seggembe, és nem érek rá hallgatni ezt a rinyálást, miközben tele a hasad meg a ruhásszekrényed. Amikor annyi idős voltam, mint te ott gályáztam a roncstelepen, a kurva életbe, aztán meg mentem dógozni a dokkba, hogy iskolába kűdhesselek.” 21. o.

Igyekszik megérteni a korszak kamaszainak lelkivilágát, akik senkihez sem tudnak fordulni lelki vívódásaikkal, mert szüleik a történelmi események okozta áldozati szerepben élik napjaikat. A férfiak háborúban harcoltak, míg az asszonyok vártak férjük visszatérésére a csatából. A szövegrész nyelvezetéből következtetni lehet alacsony társadalmi osztályukra: „haggyá’ má”, „seggembe”,”„rinyálást”, „gályáztam”, „a kurva életbe”, „dógozni”, „kűdhesselek.” A szülők párhuzamot vonnak saját és gyermekeik kamaszkora között:„amikor annyi idős voltam”.

„A tizenévesek annyira boldogtalanok, hogy galerikbe verődnek, és összecsapnak a többi galerivel, csakhogy ezek (…) alantas verekedések; közben dühödten

21

hörögnek egymásra, káromkodnak, az olaszok, a feketék, az írek, a Puerto Ricó-iak késsel, biciklilánccal, baseballütővel támadnak a másikra.” 21. o.

Feldúltság érezhető ki soraiból, amelyekben a kamaszok indulatokkal teli életéről ír. A „dühödt”, „hörögnek”, „káromkodnak” szavak használatával érzékelhetővé teszi ezeknek a különböző nációból származó fiatalok összecsapásának hangulatát, és értelmetlenségüket: „ezek (…) alantas verekedések”. Példázza, hogy „az elbeszélések nem csupán a történések tényszerű leírását nyújtják, hanem narratív sajátosságaik révén sajátos perspektívába is helyezik azokat” (Vincze, Bigazzi 2008: 57)

„És mikor valaki belehal, kitör a nyilvános felháborodás és vádaskodás: az iskolák meg a tanárok rendesen végeznék a dolgukat, nem történhetnének ilyen szörnyűségek.” 22. o.

A „végeznék” és „történhetnének” feltételes mód használatával oksági összefüggésben utal a pedagógiai munka minőségétől függő következményekre.

„A szakmunkásképző iskolákat sokan az olyan gyerekek szemétlerakójának tekintették (…) Sznobizmus. A közvélemény fütyült rá (…) Ők viszont nem óhajtottak reformációval, (…) a magas művészet befogadásával vagy a muslincák nemi életével bajlódni.” 22. o.

A „szemétlerakó” szó használatával a szakmunkásképző iskolákról alkotott sértő társadalmi megítélést közli. A narrátor ezzel a megítéléssel szemben foglal állást. Az egyszavas tőmondat: „Sznobizmus” nyomatékosít. A kevesebb, néha több. Ellentétpárként jeleníti meg az értelmiségi réteg és a szakmunkás réteg tevékenységét annak gyakorlati életben betöltött szerepére utalva: nem „a muslincák nemi életével bajlódnak”, hanem a mindennapi élethez közelebb álló problémákkal foglalkoznak. Ezzel az ironikus 22

megjegyzéssel jelzi a tudomány elvontságát, és azt hogy az nem juttatja az embert gyakorlati tudáshoz. A tudomány felsőbb foka a mindennapok szempontjából értelmetlen, haszontalan, túl elvont, s nem használható a mindennapi élethez.

„De ha muszáj, haver, akkor muszáj. Beülünk az órákra, amelyeknek az égvilágon semmi köze az életünkhöz. Majd dolgozunk a saját üzletünkben, és ott megtanuljuk, milyen a valóság, (…). ” 22. o.

Cinikus megfogalmazást alkalmaz az elbeszélő. Bár külső nyomás hatására eleget tesz a köz elvárásának, iskolapadba ül, de használható tudásra, csak a saját megtapasztalásainak köszönhetően tud majd szert tenni, amikor kikerül az oktatási rendszerből, s megkezdi önálló életét. Nem tekinti a szellemi munkát valódi munkának. Megjelenik egy értékítéletbeli különbség a társadalmi osztályok között. Az iskolai oktatás nem juttatja diákjait a mindennapokban való boldoguláshoz segítséget nyújtó tudáshoz. A „majd” szó használatával egy jövőbeli állapotra utal, melynek keretein belül hasznos, gyakorlati tudásra tehetnek szert az akkorra felnőtté vált diákok.

„A tanterembe lépés jelentős esemény. Miért nem képesek egyszerűen besétálni, köszönni, hogy jó reggelt, és leülni a helyükre? Nem, ez lehetetlen. Mindenáron tülekedniük, lökdösődniük kell.” 22. o.

A tantermet, mint kiemelt helyszínt jeleníti meg, ezzel is hangsúlyozva annak jelentőségét. „A tanterembe lépést” fordulópontként jeleníti meg a tanár – diák kapcsolatban. Az érett ember viselkedését szembe állítja a tanulókéval, akik nem tanúsítanak türelmet. Az önmagának feltett kérdése kifejezi, hogy nem képes azonosulni, a diákok stílusával.

23

„Naponta ötször nyomulnak be az ajtón. Öt osztály, a létszámuk harminc és harmincöt között. Kamaszok? Írországban az amerikai filmekben bámultuk őket, nyűgös, mogorva fiatalok, saját kocsival jönnek-mennek, nem is étettük mitől olyan nyűgösek és mogorvák. Volt mit enniük, volt ruhájuk meg pénzük, és mégis komiszul viselkedtek a szüleikkel. Írországban nem léteztek kamaszok, az én környezetemben legalábbis nem. Kamaszt gyereknek könyvelték el. Tizennégy éves korunkig iskolába jártunk. Aki komiszkodott a szüleivel, az kapott nadrágszíjjal a pofájára, aztán repült, mint a győzelmi zászló. A gyerek megnőtt, valamilyen fizikai munkát vállalt, megnősült, péntek este megitta a korsó sörét, és aznap este lerendezte az asszonyt is, aki örökösen terhes volt. Pár évvel később a fiatal emigrált Angliába, és vagy egy építkezésen dolgozott, vagy jelentkezett őfelsége hadseregébe, és a birodalomért harcolt.” 23. o.

Három rövid mondat. A két kijelentő mondat esetében a lényeg a numerikus megfogalmazás rejti magában. A számszerűsítéssel, mint retorikai eszközzel kifejezi a mindennapok zsúfolt monotonitását, s jelöli a tanárok munkájának nehézségét. Az ötös számjegyet jeleníti meg az érkezések-, osztályok számának-, valamint az osztálylétszám megjelölésében. A számjegy háromszor történő elhangzása kihangsúlyozza a tartalmi mondandót, majd az egy szavas kérdő mondat következik.”Kamaszok?” Az utána következő gondolatok cinikus tartalommal ruházzák fel a kérdést. Egyszerre állít párhuzamba teret és időt. Párhuzamba állítja a kamaszok társadalom általi megítélését, viselkedését saját kamasz korának ír kamaszait –múlt idejű leírást használva-, azokkal a kamaszokkal, akiket tanítani készül, ám ezek nációját elhallgatja. Két idősík párhuzamba állítása mellett szembe állítja Írországot és Amerikát, mint helyszínt. Az „egy ír gyerek” helyzetére való visszaemlékezéskor egy munkásosztályba született gyermek életén keresztül gondolja végig az életutat, s nem áll meg a kamaszkornál, hanem tovább vetíti egészen felnőtt koráig. Érződik a személyes érintettség, hiszen hangsúlyt fektet az ír életút bemutatására.

„Az uzsonnával akkor kezdődtek a bajok, amikor egy Petey nevű fiú elkurjantotta magát:

Kell

valakinek 24

egy

parizeres

kenyér?

Most hülyéskedsz? Anyád nagyon utálhat, ha ilyen kajával ereszt el hazulról. Petey hozzávágta a barna papírosba csomagolt uzsonnát a kritikus vélemény megfogalmazójához,(…) ” 24. o.

Két diákja között elhangzott párbeszédet idéz fel. Lényeges esemény a pályafutása alatt, hiszen az első, pedagógusként megélt konfliktusa, melynek passzív résztvevője, mint pedagógus az osztálytermében.

„Kiléptem a tanári asztal mögül, és kimondtam tanári pályám első szavát: Hohó ! Négy év tanulás a New York Egyetemen, és az eredmény egy hohó.” 24. o.

Megmaradt emlékeiben az első, pedagógusként elhangoztatott szava. A” tanári asztal” szimbolikus határt jelöl tanár és diák között, térbeli akadályként megjelenve. A „tanári pályám első szavát” kifejezéssel felértékelődik a „Hohó” relevanciája. Elégedetlenül tekint vissza megnyilvánulására, mivel több éves tanulmányai után többet várt volna el magától. A „négy” számhasználat nyomatékosítja tanulmányának fontosságát. Az egyetem megnevezésével kiemelt szerephez juttatja az adott oktatási intézmény elismert tekintélyét. Ismét kiérződik az önmagával szembeni elégedetlensége.

„Az egyik fiú eltakarta a száját, úgy mondta, hogy hülye, és tudtam, hogy nekem címezte. Kedvem lett volna kipofozni a padjából, de azzal a tanári pályafutásom is véget ért volna.” 25. o.

Bár megjelenik a nevelési cél elérésének érdekében fizikai eszköz használatának gondolata, amit ő maga megélt gyermekkorában, általános iskolás évei alatt, de a „kedvem lett volna (….) de” kifejezés jelzi, hogy tudatosan kontrollálta belső késztetését, mivel okokozati összefüggést feltárva tudta, hogy az egész jövőjére, pályafutására kihatna.

25

„A New York Egyetem pedagógia tanszékének professzorai soha nem tartottak előadást arról, mi a teendő, amikor alacsonyan száll az uzsonna. (…) értekeztek (…) arról, hogy a gyerek teljes személyiségével kell foglakozni (…) de soha egyetlen szó sem esett a válságos tantermi pillanatokról.” 25. o.

Nem általánosságban illeti kritikával az amerikai pedagógusképzést, hanem egy konkrét felsőoktatási intézményt. Hiányolja a képzésből a pedagógia mindennapjaira való felkészítést, valamint a pedagógia azon területéről való oktatást, mely túlmutat a tananyagon és a gyakorlatban használható tudáshoz juttatta volna a hallgatókat. Nem kaptak konfliktuskezelési sémákat, amit nagy hiányosságnak vél. A „nem tartottak előadást” és az „értekeztek”kifejezésekkel érzékelteti a hallgatók és a professzorok közötti társadalmi szintkülönbségeket, a professzorok már nem előadnak, hanem „értekeznek”.

„Fölemeltem,

kicsomagoltam.

(…)

Megettem

a

szendvicset.

Életem első fegyelmező intézkedése az osztályban. (…) az osztály tátott szájjal bámult (…). Az elismerés jeleit láttam a szemükben (…). Ez volna a tanítás ? (…) Zsebre vágtam őket.” 25. o.

Pontosan emlékszik arra a szituációra, melyben először kellett konfliktust kezelnie, és a reakcióra is amit az osztály tanúsított. Mozzanatról-mozzanatra írja le helyzetet, ezzel pontos leírást adva konfliktuskezelésének módszeréről. Létrejött élete első, pedagógusként megélt tanár – diák interakciója. a „tátott szájjal bámult” kifejezéssel válik megismerhetővé

a

gyerekközösség

narrátor

általi

minősítő

pozicionálása.

A

kérdésfeltevéséből kitűnik, hogy bizonytalan a pályát illetően, ennyi év képzés után is, hogy mit is várnak el tőle, pedagógustól, s hogyan teljesítse a feladatát: a tanítást.

„Sejtelmem se volt arról, mi következzen ezután. (…) miképpen lehet az uzsonnaepizódról átnyergelni (…) bármire, aminek egy kis köze van a tantárgyamhoz, az angolhoz.” 26. o. 26

Tanácstalanul állt a helyzet előtt, s nem tudta, hogyan vezesse át a konfliktus után kialakult helyzetet a tanítás – tanulás folyamatára. Az „uzsonnaepizódról” kifejezéssel filmszerűen jeleníti meg a szituációt.

„(…) az igazgató (…). Kinyitotta az ajtót, és intett, hogy menjek ki hozzá. (…) Petey odasúgta: Tanár úr, az uzsonnám nem számít. Úgyse voltam éhes. Az osztály egyetértőleg zúgott, jelezve, hogyha összeütközésbe kerülök az igazgatóval, ők a pártomat fogják. A tanár-diák szolidaritás első élménye. ” 26. o.

Kronológiailag halad az események sorában, s emlékszik vissza az első konfliktuskezelési módszer következményére. Azzal, hogy véget vet az adott helyzetben, két tanulója között kialakult konfliktusnak, ő maga válik részesévé egy másiknak. A diákok a tanárral közösen megélt élethelyzet után kifejezésre juttatják álláspontjukat a tanár – igazgató között fellépő konfliktusban, s kifejezik szolidaritásukat a tanárral. A narrátor ezen élmény jelentőségét hangsúlyozza az „első” sorszám használatával.

„(…) az igazgató ezt mondta: Nyilván megérti, Mr. McCourt, hogy nem a leghelyénvalóbb dolog, ha egy tanár reggel kilenckor a tanteremben költi el az uzsonnáját a diákok szeme láttára. ” 27. o.

Idézi az igazgató szavait, melyek elhangzottak a számon kérő helyzetben. Azáltal, hogy szó szerint fel tudja idézni, érezhető, mekkora hatást gyakorolt rá a kialakult helyzet. A „nyilván megérti” kifejezés egy kettőjük közötti azonos értékrendet feltételez. A „nem a leghelyénvalóbb” felsőfokú melléknév az alkalmazott módszer és a legoptimálisabb megoldási lehetőség közötti distanciát jelöli.

27

„(…) az egyetemen pedig semmit sem tanítottak az uzsonnákról, sem arról, mi van, ha eldobják, sem arról, hogyan kell felszedni. (…) megettem a parizeres szendvicset, de elkeseredésemben tettem, illetve azért, hogy megmutassam az osztálynak, mi számít szemétnek és mi nem, illetve, hogy megmutassam ki az úr az órán, illetve, jaj Istenem azért ettem meg, mert éhes voltam, (…)” 27. o.

Ismét kritikával illeti a pedagógusképzést, de ez esetben általánosságban fogalmazva teszi. Kitér annak hiányosságaira, melytől szenved és melyeket hibáztat azért, hogy esetlegesen nem megfelelő konfliktus megoldó sémát alkalmazott. Mást tesz felelőssé a kialakult helyzetért, s nem magát. Áldozati narratíva. A „semmit sem”, „sem arról, mi”, „sem arról,hogyan” kifejezések halmozása a hárító tartalmat erősítik. Amikor meg kell indokolnia tettét, elbizonytalanodik, hogy milyen nevelési célt is kívánt elérni az ösztönösen alkalmazott módszerével. Az „azért” magyarázó leírást vetít előre. Megjelenik az „Istenem”, mint vallási elem.

„Az igazgató (…) Elismerem, tette hozzá, hogy sikerült teljesen lekötnie a figyelmüket.(…) de nem lehetne ezt kevésbé drámai eszközökkel elérni?” 28. o.

Az igazgató szavait idézi fel ismét, aki elismerte, hogy ha nem is a legjobb fegyelmezési eszközt választotta pályakezdő pedagógus létére, de elérte nevelési célját. Ez az első megerősítés, amit életében kap egy személytől, hatalom képviselőjétől. Ez az első alkalom, hogy a hatalom, nem negatív hatást gyakorol rá. Az „elismerem” pozitív tartalmát gyengíti a következő tagmondatban használt „de” ellentétes jelentést hordozó viszonyszó használatával.

„Elmesélem anyámnak, hogy a tanár úrnak ízlett a parizeres kenyér- mondta Petey.Meg Rendben

hogy van,

nagy Petey,

bajba de

azt

került ne

meséld

a el

szendvicse neki,

hogy

Dehogy! Meg is ölne. Szicíliai. A szicíliaiak hamar dühbe jönnek.” 28. o. 28

miatt. eldobtad.

A pedagógiai pályán megélt első, mély nyomot hagyó iskolai élethelyzetre való visszaemlékezésének, az osztályba való visszatérés ad keretet, amikor a tanár - diák összetartás jele mutatkozik meg ismét. Az „Elmesélem anyámnak” mondatrészben az anya, kiemelt szerepet kap, utalva arra, hogy az oktató-nevelő munka során a pedagógus és a szülök közötti együttműködés alapvető feltétel.

„Mea

culpa.

Tanítás (…)

helyett csak

történeteket maradjanak

meséltem. nyugton

(…)

Azt hitték tanítom őket.” 28. o.

Bűnbánatot tart. Megjelenik a „mea culpa”, mint vallási elem. Bűnösnek érzi magát, hogy nem tanít, mert úgy gondolja nem tanít azzal, hogy az életből, a mindennapokból vett történeteket mesél

diákjainak. A „helyett” szó használatával a történetmesélést,

helyettesítő szerephez juttatja. Mint tudattalanul alkalmazott-, oktatási módszer jelenik meg. Rendelkezik egy a pedagógiáról alkotott képpel, amibe nem illeszkedik az általa gyakorolt pedagógiai módszer.

„Több is voltam, mint tanár, és kevesebb is. A középiskolai tanár egyszerre jutasi őrmester, rabbi, váll (amelyre a diák ráborulhat, hogy kisírja magát), fegyelmező erő, énekes, másodrangú tudós, irodai adminisztrátor, bíró, bohóc, tanácsadó, divatdiktátor, karmester, apologéta, filozófus, kollaboráns, sztepptáncos, politikus, terapeuta, tökfej, közlekedési rendőr, pap, apa- anya- testvér- nagynéni- nagybácsi, könyvelő, kritikus, pszichológus, az utolsó csepp a pohárban.” 29. o.

Felsorolással vet számot az általa, pedagógusként betöltött szerepkörökről. A pedagógust, mint polihisztort jeleníti meg. A foglalkozási területeken kívül azonban családszerkezeten belüli szerepköröket is felsorakoztat, amelyek között megjelenik az alanyi szerepet betöltő 29

„tökfej” pejoratív minősítésű szóhasználat. A felsorolást az „utolsó csepp a pohárban” metaforával zárja.

„A tanári menzán figyelmeztettek az öreg rókák, Fiacskám, egy szót se nekik saját magadról. (…) Te vagy a tanár, és neked is megvan a jogod a magánszférádhoz.” 29. o.

Az "öreg rókák” kifejezéssel az élettapasztalatból adódó bölcsességet szimbolizálja. Az idősebb tanárok figyelmeztették a pedagógusi szerepkör határaira, hogy ne engedje túl közel magához diákjait. A „te vagy a tanár” kifejezéssel a pozíció külső megerősítése történik. A kötelességek melletti jogok megjelenítése „megvan a jogod”, a személyiségi jogainak szem előtt tartására utal.

„Soha nem kérheted tőlük vissza az életed morzsáit, amit felcsipegettek. A te életedről van szó, világos? És nincs semmid, csak az életed. Ne árulj el nekik semmit. Hiába való volt a jó tanács. Próbálkozás és tévedés útján tanultam, és megadtam az árát.” 29. o.

Az „életed morzsái” képies megjelenítést, a „felcsipegettek” szóhasználattal egészíti ki, amely szimbolizálja a táplálás- táplálkozás folyamatát. Az önmagából való táplálás, a személyes élettapasztalataiból merített információk megosztására utal. A visszakérdezéssel próbáltak meggyőződni arról, hogy tanácsaikat megértette. Megerősítő jellegű. Ezzel szemben nem a megértéssel, inkább a megfogadással voltak hiányosságok. A „nincs semmid csak” kifejezéssel felértékelődik az élet,s mint egyetlen érték jelenik meg. Időbeni perspektívaváltás történik, értékelő tartammal társulva:”Hiába való volt” Önfejlődésről számol be „útján tanultam”.

30

„Egyedül kellett rájönnöm, hogyan lehet belőlem felnőtt ember és tanár-ezért küzdöttem szünet nélkül, három évtizeden át New York különböző tantermeiben. Mit tudtak arról a diákjaim, hogy a tanáruk az ír történelem és a katolicizmus védőhálójából próbál kitörni, s mindenütt maga után hagyja a háló foszlányait. ” 29. o.

Egész, harminc éves pedagógusi pályafutását vizsgálja, és értékeli, mint egészet. „Egyedül kellett rájönnöm” felismerés folyamatát jelzi. Nem számíthatott senkire, senkitől nem kapott segítséget az útkeresésében, amikor a saját helyét kereste az életben, és a pedagógiai pályán. A „küzdöttem szünet nélkül”folytonos belső háborút, vívódást érzékeltet. A „három évtizeden” kifejezés fokozott hangsúlyhoz juttatja küzdésének időtartamát. Az „évtized” időegység használata ezt a tartalmat még magasabb szintre emeli. Egyszerre jelenik meg a múlt idő és a jelen idő használata az elhallgatott küzdelem tárgyalásakor. A jelen idő jelzi, hogy egy hosszabb folyamatról van szó, amely során igyekezett kiszakadni abból a politikai és vallási történelemből, melybe született, és amelynek köszönheti a személyiségfejlődésének jegyeit, amiken igyekszik változtatni. Az élettörténeteinek mesélésével nyomot hagy a kamaszokban. A „kitörni” rabságot, harcot érzékeltet. A „háló” szimbolikája megerősíti a rabság érzetét, mások általi fogságra utal. A „maga után hagyja…foszlányait” arra utal, hogy élettörténeteinek megosztásával információhoz juttatja a kamaszokban az ír történelemről és a katolicizmusról.

„Az élettörténetem mentette meg az életemet. A McKee-ben a második napon olyat kérdez egy fiú, amitől visszarévedek a múltba- ez színesítette meg tanári munkám harminc évét. A kérdés visszalök a múltba, régi életem kellékei közé. Joey a szószóló. Minden osztályra jut egy szószóló, egy panaszkodó, egy bohóc, egy eminens, egy szépségkirálynő, egy mindenre önként jelentkező, egy mindenért lelkesedő, egy értelmiségi, egy anyámasszony katonája, egy misztikus, egy sírópicsogó fiú, egy hős szerelmes, egy kritikus, egy kétbalkezes idióta, egy vallási fanatikus, aki mindenben csak a bűnt látja, egy merengő, aki hátul ül és csak a padot bámulja, egy boldog meg egy szent, aki mindenkiben megtalálja a jót.” 30. o. 31

Értékelő jelleggel tekint vissza pedagógiai pályafutására. A „mentette meg” hősként jeleníti meg élettörténetét az életben maradásért vívott harcában. Kiemelt szereppel ruházza fel a pedagógiai pályájának második napját. Ezen a napon hangzik el tanítványától egy kérdés, aminek megválaszolásával kezdetét veszi a történetmondás, mint oktatásinevelési célú sajátos pedagógiai módszer, harminc éven át. Élményhez juttatja diákjait és ezáltal gyakorlatias tudáshoz. A „kellékei” kifejezéssel visszatérően állítja párhuzamba az életet a színházzal, megjelenítve ezzel a korábbiakban már használt Shakespeare-i színpadiasság hasonlatát. Ahogy végig gondolja a tanulók osztályon belül betöltött szerepköreit, azokat az életben megjelenő szerepkörökkel társítja.

„Szóval

járt

a

tanár

úr

valakivel

odaát,

Írországban?

(…)

A francokat! Mi birkákkal jártunk. Mégis mit gondolsz, kivel járnak az ír fiúk? Roppant szellemes válaszom hiba volt. (…) Erre nem vagyok se felkészülve, se felkészítve (…).” 32. o.

Egyik diáktól elhangzik egy magánjellegű kérdés, melyet humorosan meg is válaszol. Ám válaszát azonnal meg is bánja. Nem a tényt, hogy megválaszolt egy személyes kérdést, hanem, azt, ahogy. Arra gondolt, hogy a különböző – vallási, társadalmi- háttérből érkező gyerekek családjai hogyan reagálnak, amikor a gyerekek otthon mesélnek. Hiszen a gyerekek is mesélnek. Narratívákból áll az egész élet. Megriad a helyzettől, amibe sodorta magát, belső felkészültség keletkezik, megfelelő felkészítettség hiányát okolva, amivel ismét a pedagógusképzést illeti kritikával, a hiányolt gyakorlatra való felkészítés miatt. A „francokat” köznyelvi szó nem egyeztethető össze a pozíciója által elvárt beszédstílussal. A „felkészülve” és a „felkészítve” egyszerre utal belső és külső meghatározottságú hiányosságra.

„Mikor leszek már olyan erős, hogy ha belépek az osztályba, rögtön rám figyelnek, és kezdhetem a tanítást? ” 33. o. 32

Számon kérő hangon teszi fel magának a kérdést, hogy mikor válik lélekben felkészültté a tanítás megkezdéséhez. A jövőbe vetített vágyott, elképzelt életképet, állapotot jelenít meg. „Érzések, szándékok, tervek költöznek egy napra az emberbe, mindaz, ami láthatatlan identitásként egy napon át irányítja útjait, gesztusait és szavait.” ( Keszeg 2002: 5)

„Másnap hívat az igazgató. (…) Megértem én, hogy most érkezett a hathúszas hajóval egy agrárországból, és még nem tudja, hol a határ, de akkor is meglehetne a józan esze.” 33. o.

Ismét kronológiailag halad az eseményekben. Újfent konfrontálódik az (iskolai) hatalommal, második, osztály belül megélt helyzete kapcsán. A nem csak szakmailag, de emberileg is erősen degradáló, megalázó szerepkörét a „Megértem én” cinikus, többletjelentéssel bíró,és a „hathúszas hajóval”,”agrárországból” , „még nem tudja” kifejezések érzékelteti.

„Nem, igazgató úr, nem most érkeztem. Nyolc és fél éve élek itt (…) nem számítva a Brooklynban töltött kisgyermekkoromat.” 33. o.

Kiáll magáért. Tagad, ellenkezik, amit a „Nem, …nem” ismétlődően használt tagadószóval érzékeltet. Amerikába tartozónak érzi és tartja magát, nehezményezi, hogy idegennek kezeli az iskolaigazgató. A „nyolc és fél év” számszerűsítésével megerősíti lokális közösség tagjaként való pozícionálását, amit fokoz a „nem számítva…” gondolattal.

„ Kiáll az osztály elé, és a fajtalankodást népszerűsíti. (…) Staten Island kerületéből még nem veszett ki az erkölcs.” 33. o.

33

Az igazgató, a kerület, (és Amerika )- melyben az iskola található – más régiókkal szembeni feljebb valóságát fejezi ki, s ezáltal nemesebbnek, többet érőnek érezteti a „helyieket”, a narrátornál, akit ír migránskén, idegenként kezel. A felettes pozícióba helyezés jelensége mellett, az idegenség érzet jelensége is szerepel.

„Nem, fiatalember, itt nem viccelődünk. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Amit maga az órán mond, azt komolyan veszik. Elvégre maga a tanár.(…) Megmondom a szülőknek”, hogy nemrég érkezett Írországból.” 34. o.

A nem tagadószó ismétlődő használata ”Nem…itt nem” hangsúlyosan fejezi ki az éreztetni kívánt kulturális különbséget, távolságot, amely az önéletrajz írója és aktuális élet szakászának helyszíne között kerül megjelenítésre. Az „Amit maga az órán mond, azt komolyan veszik.”a pozíciójára való felelősségre utal. A”maga a tanár”arra utal, hogy az egyén viselkedését a társadalomban betöltött szerepe határozza meg.

„Egyértelmű volt, hogy nem rólam mintázták a céltudatos tanár szobrát, az olyanét, aki félresöpör minden kérdést, kérést, panaszt, csak hogy az óravázlata szerint haladhasson.(…) az óraterv volt az atyaúristen, a gyerek pedig semmit sem számított. Már akkoriban olyan iskoláról álmodoztam, amelyikben a tanár inkább kalauz, mentor, nem pedig feladatokat kiszabó gép.” 34. o.

Elvesztette azt a kevés önbizalmát is, amivel addig rendelkezett. Nem tud és nem is akar azonosulni „nem rólam mintázták” a papírközpontú oktatással, ami a legkisebb mértékben sem diák központú. Megjelenik az „atyaúristen”, mint a Mindenható, mindenek felett álló elem, szembe állítva a gyerekekkel, a halandókkal és a kettő közötti mérhetetlen távolság A pedagógust életvezetőnek tartja, nem pedig egy személytelen „gépnek”. Ismét láthatóvá teszi értékrendjét.

34

„ Miért érdekelne bárkit is az én nyomorúságos életem? Csak később jövök rá, hogy hiszen apám is ugyanezt csinálta, amikor mesélt nekünk a tűz mellett. (…) Vitatkozom magammal. Történeteket mesélsz ahelyett, hogy tanítanál. Tanítok. A történetmondás tanítás.” 37. o. Az önmagának feltett kérdésre egy kulcsfontosságú felismerés ad választ, a narrátor azonosul apjával, aki maga is betöltötte a narrátor szerepet az autobiográfia írójának gyermekkorában. A történetmondás, mint eszköz jelenik meg a cél elérésének folyamatában: tanítás.

„Az ír iskolában a fiúk a New Yorkban fölszedett amerikai kiejtésemért gúnyoltak.(…). Azt mondják, gengszter vagyok vagy rézbőrű (…). Rézbőrű, mire elkezdek verekedni (…). ”38. o.

Vissza tekint gyermekkorára. Írországban töltött gyermekévei alatt úgyszintén idegenként kezelték a gyerekközösségben, s idegensége miatt gúnyolták. Mind gyerekként, mind felnőttként az idegen szerepét éli meg. Az ír gyerekközösség tudatában az amerikai társadalom tagjai „gengszterek”, vagy, mint „indiánok éltek, ezzel a narrátor gyerekkori hovatartozását is meghatározzák. Verekedésbe keveredett, mert kiállt magáért.

„Apám más bajt is hozott rám (…) elkezdik utánozni apám észak-ír tájszólását (…). Billy

Campbell

felállt,

(…)

Hagyjátok békén a jenkit, jó ? (…) Billy megértette a helyzetemet, mert az apja dublini volt, (…). ” 39. o.

Az apját, mint külső tényezőt, több sérelem okozásáért is felelőssé teszi. Hárítás. A gyermektársadalomból egyetlen gyerek állt ki mellette, és védte meg a többiekkel szemben. A kettőjük közötti kapcsolatot az adott lokális közösségen belül megélt kulturális idegenség érzete adta. Külső, tőle függetlenül kialakult helyzet Áldozati narratíva. 35

„ Azt veszem észre, hogy új felfedezéseket teszek saját magamról, és a következő történetet úgy mondom el, ahogyan anyám mondta el az egyik szomszédunknak (…)” 39. o.

Érthetővé kezd válni számára az „én”, az élettörténeti részletek felelevenítésének köszönhetően:„Azt veszem észre, hogy …”. A történetmondás, önmegismerő funkcióval bír. Felkészít egy átmeneti narrátor váltásra: „úgy mondom el, ahogy anyám mondta”. A mesélő mesélőjévé válik, egyes szám első személyben meséli el az édesanyjával megtörtént eseményt A jelenet felidézését a kommunikatív emlékezet ( Keszeg 2011: 66) biztosítja.

„Amikor már megnőttem, és vagy századszor hallottam anyám előadásában ezt a történetet, azt találtam mondani, hogy igazán eladhatta volna Malachyt, nekünk meg több ennivaló jutott volna. Mire anyám: Szóltam a nőnek, hogy téged megvehet, de egyáltalán nem érdekelte az üzlet.” 40. o.

Kronológiailag előre lép az időben, amikor édesanyjával történt szóváltására emlékszik vissza. A „századszor” szóhasználattal érzékelteti az adott történet meghallgatásával szembeni unottságát. Dialógust elevenít fel. A történet sokszori, újbóli mesélése által keltett feszültséget próbálja meg feloldani azzal, hogy mintegy megoldó kulcsot ajánl fel. Feltételes múlt idő használata: „eladhatta volna (…)nekünk meg”, ok –okozati összefüggést jelöl.

culpa.

„Mea

Hatéves koromban az ír tanárom kijelentette, hogy rossz fiú vagyok. Nagyon rossz fiú vagy! (…) A fejünk úgyis teli van, azzal az amerikai szeméttel, amit a Lyrich moziban bámulunk. Inkább hajtsuk le a fejünket, verjük a mellünket, és mondjuk, hogy mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa. (…) Közölte, hogy mindannyian 36

az eredendő bűnben születtünk, amit a keresztségben a szenteltvíznek kellett volna lemosnia rólunk. De (…) a magunk fajtára nemigen vesztegettek szenteltvizet.” 41. o.

Ismét bűnbánatot tart. Megjelenik a „Mea culpa”, mint vallási elem. Hat éves korára emlékszik vissza, amikor a tanára rossznak nevezte, s nyomatékosításként meg is ismételte:”rossz… Nagyon rossz,”, befolyásolva ezzel kialakulóban lévő önképét. Megjelennek az Amerika által előállított produktumok, mint negatív hatást eredményező tényezők. A katolikus egyház képviselője által értéktelennek minősítettséget fejezi ki a : „magunk fajtára” és a „vesztegettek ” kifejezések.

„Ez a tanár készített fel bennünket az első gyónásra (…)mea culpa.(…) A lelkiismeret-vizsgálatot minden áldott nap gyakoroltuk, a bűneinket pedig a tanárnak és az osztálynak vallottuk be. (…) Bevallottuk az összes halálos bűnt: kevélység, fösvénység, bujaság, harag, torkosság, irigység, restség.” 41. o.

Megint bűnbánatot tart. Ismét megjelenik a „Mea culpa”, mint vallási elem. Ennek a visszatérő megjelenése utal a narrátor életen át tartó önvizsgálatára és bűnbánatára, amely végig kíséri a narratívát. A tanár lelkiismeret vizsgálatot tanított nekik, minden nap meg kellett bánniuk a halálos bűnöket. Azon az úton haladtak, hogy megtanulják a végtelen alázatot, hogy megvallják azt is, amit el sem követtek „bujaság”.

„Az első áldozás után folytattuk a lelkiismeret-vizsgálatot, mert készültünk a következő szentségre, a bérmálásra. A pap azt mondta, hogy a lelkiismeretvizsgálat meg a gyónás megment minket a pokoltól.” 43. o.

37

Időben egymás után következő eseményekre emlékszik vissza gyerekkorából. Tanára a bérmálásra való felkészülést a pokoltól való menekülésként jeleníti meg a gyerekek előtt.

„Furcsa érzés volt, hogy olyasvalaki vizsgálgatja a lelkiismeretünket, akiből csak azért lett pap, mert az anyja rákényszerítette.(…) mea culpa (…) mea culpával (…)” 43. o.

Bár nem szegül ellen a papnak, elbizonytalanodik. A „Furcsa érzés” és a „csak azért lett.” megfogalmazásból érezhető, hogy a narrátor megkérdőjelezi a pap által betöltött egyházi szerep hitelességét, miután tudomást szerezett arról, hogy mi alapján választotta az atya, hivatását.

„Ha visszautazhatnék az időben huszonhét éves koromba -amikor elkezdtem a tanítást-, (…) barátságosan elbeszélgetnék magammal (…). Több önbecsülést ! (…) Jobban járnál, ha rendőrnek mennél. Akkor legalább volna nálad egy pisztoly meg egy gumibot, hogy megvédd magad. A tanár egyetlen eszköze a szája. Ha nem tanulod meg becsülni, akkor a pokol fenekén fogsz vergődni. ” 44. o.

A „Ha visszautazhatnék az időben ” valójában, megjeleníti az önéletrajz vezérfonalát, az állandó utazást, hol térben, hol időben. Az események közötti koherenciát a narrátor egyrészt folyamatos önvizsgálatával és bűnbánatával, másrészt az állandó külső okok keresésével éri el. Visszatekintve javítana alacsony önbecsülésén, kishitűségén. A pedagógus védtelen a világgal szemben, nincsen manifesztálódott fegyvere, mint más szakmát űzőknek, például a rendőröknek:”volna nálad egy pisztoly meg egy gumibot”.

„Ne feledd: Ha ez a te világod is, akkor te is közéjük tartozol, te is tizenéves maradsz. (…) mindörökké kamasz fejjel fogsz gondolkodni.” 45. o. 38

Mivel a középiskolai tanár ideje nagy részét a gyerekekkel tölti, ezért gondolkodásmódja könnyen megrekedhet azon a szinten, hiába öregszik az idő előre haladtával. Önmagát figyelmezteti a „Ne feledd”felszólítással, a lehetséges következmény előre vetítésével: „mindörökké kamaszként fogsz gondolkodni”. Helyszínt és időt váltva, ismét fiatal korához tér vissza, korai kamasz éveire, amikor készült Írországot elhagyni, hogy szerencsét próbáljon egy másik kontinensen, ami egyúttal születésének helyszíne. Hiányos ruhatárát szerette volna édesanyja kiegészíteni, ám a társadalomban betöltött szerepük egyúttal meghatározta gazdasági helyzetüket is. Ennek köszönhetően, csak használt „holmik” vásárlására nyílt lehetőségük. Egész életére emlékezetébe vésődött az ószeres mondata:

„(…) amit az arisztokrácia vet le magáról, az mind többet ér.” 46. o.

Az emberi értéket a társadalmi ranghoz köti. Még ha valami le is vetett, „lent” van (szimbolikus megjelenítés), az is nehezen elérhető az egyszerű, nehéz sorsú embereknek.

„Azoknak tisztelettudóan illett szólniuk a náluk különbekhez, és nem illett túlmerészkedniük a társadalmi helyzetükön. 48. o.

Az „azoknak” szóval a sikátorlakókra utal, akiknek tisztában kellett lenniük társadalmi helyzetükből adódó, számukra megengedett kommunikációs szabályokat.

„Aznap nagyon határozottan lépkedett, mintha az új ruha a bőrönd meg az elutazásom új távlatokat nyitott volna meg előtte.” 48. o.

39

Édesanyja metakommunikációja erős emlékként él a narrátorban. Az új ruha, „bőrönd” egy új kezdetet szimbolizál. A szebb és jobb jövő reménye kihatott édesanyja önbecsülésére is, ami láthatóvá vált testbeszédében is: „nagyon határozottan lépkedett”. A narrátor a „határozott” szó jelentését fokozta a „nagyon” használatával.

A következő sorokban az elbeszélő visszakapcsol a már korábban kinyilatkoztatott értékrendjére, ahol a külsőséget, a „szépséget” a siker egyik feltételeként említi, amivel úgy érzi, hogy ő nem rendelkezik. Az akkor egyetlen erényeként megnevezett „szívós kitartása”mellett, most állást foglal a szellemi érték fontossága oldalán, amikor arról számol be, hogy Shakespeare idézeteivel fogja meghódítani Amerikában a lányokat. Az utazás előtti nincstelenségük idején, megvásárolta a félheti fizetését érő „William Shakespeare összes művei egy kötetben”, című művet, melynek nyelvezete már régóta varázslatban tartja az elbeszélőt. A szellemi érték, kultúra jelenléte ismétlődően fel-fel villan a narrátumban hol tartalmi, hol „eszköz” jelentéssel: „színház az élet”,”életem kellékeihez”.

„(…) az én szenvedésem valódi, nem csupán színjáték.” 50. o.

Azonosítja saját szenvedéseit Hamlet szenvedéseivel, de ebben a viszonyításban a saját, megélt szenvedéseit súlyosabbnak ítéli, azok valódisága miatt.

„(…) megvan a véleményem róluk meg a fáradtságról szóló meséikről, és arról, ahogy elisszák a szegény emberek pénzét.” 51. o.

Indulattal töltött véleményét fejezi ki azokról, akik „csak” eljátsszák nehéz sorsukat, és az ezért kapott, segítségnek szánt anyagi támogatást elszórják, alkoholra költik. (A narrátor apjának alkoholizmusa megkeserítette a család életét.)

40

„Nemigen értettem a professzor mondókáját, de le voltam nyűgözve (…) Addig azt hittem: a tanítás egyszerűen annyit tesz, hogy kiállok (…) elmondom (…) jöhet a számonkérés és az osztályzás.” 56. o.

A narrátor a pedagógusképzés keretein belül hallgatott egyik előadásnak köszönhetően szembesül azzal, hogy a tanítás másból áll, mint addig vélte” Addig azt hittem” : .

„Atyaisten. Írt nekem, a tanári munka felé bukdácsoló dokkmunkásnak, miközben a professzor úr mégiscsak egy professzor.” 58. o.

Megjelenik az Atyaisten, mint vallási elem, tőmondatként, mélységes megdöbbenését kifejezve. Magánéletére is kihatott kishitűsége. Mikor egy lány, akit az egyetemi képzés ideje alatt ismert meg, közelebbi kapcsolatba kívánt vele lépni úgy, hogy közben a professzorukkal is szerelmi viszonyt folytatott. A „dokkmunkás” kifejezéssel nem csupán foglalkozást, de „társadalmi rangot is jelöl. Kevésnek érzi magát ahhoz, hogy egy magasabb rangot magáénak valló emberrel „fel tudná venni a versenyt”.

„ Ki lehet az a szerencsétlen nyomoronc ott, a gyönyörű lány mellett, a mellett a bombázó, sőt istennő mellett?” 59. o.

Magáról halmozottan negatív képet ad: „szerencsétlen nyomoronc”, a lányról halmozottan pozitív képet ad:”gyönyörű”,”bombázó”, istennő”. Már nem is földi lény, hanem „istennő”, aki mindenki és minden felett áll, végtelen hatalommal bírva. Nem is lehetnének messzebb egymástól: ég és föld.

„ És mit gondolsz saját magadról? ” 59. o.

41

Rövid, lényegre törő kérdés. Ennek megválaszolása önismeretet feltételez. Annyira mások megítélésére hagyatkozott addigi életében, hogy az elhangzott kérdés megválaszolása lehetetlennek bizonyul. Így a válaszát is mástól idézi:

„(…) ,azt mondta szívós ír krapek vagyok.” 59. o.

A kijelentést tevő személy pontos kilétét elhallgatja.

„Érzelmekre kiéhezett egészséges parasztgyereknek nevezett. ” 60. o.

A „parasztgyerek” származásra utaló értelmet hordoz jelen esetben. A narrátor, az érzelmekre kiéhezett parasztgyerek megnevezést megalázónak érezte.

„Nem tetszett, hogy parasztnak hív (…)”60. o.

„(…) utáltam őket, miként mindenkit, akinek hatalma van fölöttem.” 67. o. Az utáltam kifejezés erős ellenérzést jelöl. Pedagógiai szakvizsgáján nem teljesít kimagaslóan, mivel olyan jellegű tudást vártak el tőle, amire a képzés során nem tettek szert. Ismét megéli az oktatási rendszer igazságtalanságát. A „mindenki” kifejezéssel kiterjeszti az utálta tárgyát az összes, felette hatalommal rendelkezővel szemben.

„(…) nyüszítve sírtam, gyaláztam magam, és addig mondogattam, hogy seggfej vagyok, míg végül részeg álomba merültem.” 68. o.

42

A „nyüszítve sírtam” szókapcsolattal állati szintre helyezi magát. Kudarcát nem tudta feldolgozni lelkileg, így verbálisan büntette magát. A ”gyaláztam” és a „mondogattam, hogy seggfej vagyok” erős, belső kényszerből adódó önbüntetését fejezi ki.

„ Aki New Yorkban akar tanítani, annak követnie kell az óravázlatot.” 69. o.

Ezzel az egy, általános érvényű mondattal fejezi ki az amerikai oktatási rendszer működésének lényegét: nincs kreativitás, nem lehet egyéniséget vinnie a pedagógusnak az órába, mereven kell ragaszkodni az óravázlathoz, ha nem megy, el lehet menni New Yorkból. Ha maradni akar, annak viszont ára van. Az általa sikertelennek könyvelt vizsgatanítása teljesen elkeseríti. Elbizonytalanodik sorsa felől, megbánta a társadalmi létrán való feljebblépés érdekében tett erőfeszítéseit.

„Azzal is többre mentem volna, ha dokkmunkás maradok vagy a raktárakban trógerolok, cigölök, káromkodom, óriásszendvicseket eszem, sört nyakalok, és a parti kurvákat hajkurászom. Legalább a saját fajtám között lennék, az én osztályomba tartozók sorában – nem akarnék többnek látszani, mint ami vagyok, ugye.” 72. o.

A

feltételes

mód

használatával

„mentem

volna”

döntése

helyénvalóságának

megkérdőjelezhetőségét fejezi ki. A „trógerolok”, cigölök”, szóhasználata a fizikai munkát jeleníti meg, a ”káromkodok” szó pedig megerősíti az előző kifejezési mód stílusát, mint a dokkmunkások beszédstílusát, nyelvhasználatuk egyszerűségét. Pontos képet ad a dokkmunkások mindennapjáról, s szinte ösztönlényeknek mutatja be őket. Esznek, isznak, alszanak, nemi életet élnek. Mikor sikeres vizsgájáról értesül, első gondolata a család. Felmerül benne a kérdés, hogy mennyire büszkékké teszi őket azzal, hogy diplomás ember lett a család egyik tagja, s ezzel

43

elismertséghez juttatja Limerick-ben a családot. Nagyon fontos szereppel bír a szemében a család, hiszen ők jutnak elsőként az eszébe.

„Mit fognak szólni a családban?” 73. o.

A jelenben feltett kérdéssel, a jövőben várható következményt fontolgatja. A rövid kérdés aggódást fejez ki.

Sikertelen álláskeresése visszavetette lelkesedését. Elvesztette bizakodását abban, hogy jobbra fordulhat sorsa Amerikában. Visszament fizikai munkásnak.

„Teljesen elcsüggedtem. Nincs számomra hely a nagy amerikai álomban. Visszatértem a vízpartra, ahol nagyobb biztonságban éreztem magam. ” 74. o.

Az „elcsüggedtem” és a „nem” negatív tartalommal társuló kifejezések, teljes elkeseredettségét jelzik. Időben visszalép oda, ahol tanítása, élettörténetének mesélése közben félbeszakítja mondandóját egyik diákja, arról érdeklődve, hogy végzett-e igazi munkát McCourt életében. Mivel az osztály több, mint felének a szülei vízparton dolgoznak, fizikai munkát végezve, arra lettek megtanítva, hogy a munka az fizikai munkát jelent, nem pedig szellemit. A szellemi munkát nem tekintették „igazi munkának” (75. o.).

„A tanítás nehezebb, mint a dokkmunka (…)” 75. o.

A szellemi munkát a fizikai tevékenységgel hasonlítja össze nehézség szempontjából, mely összehasonlításban a „nehéz” melléknév fokozásával pozícionálja a tanítást. 44

Időben visszalép és visszaemlékszik arra, amikor diákjainak mesél életének azon időszakáról, amikor annyira nem bízott magában, s félt attól, hogy tanárként nem felelne meg a pályán, hogy visszament fizikai munkásnak, abban a reményben, hogy diplomájának köszönhetően talán elő is léptetik rövid időn belül.

„(…) annyira bizonytalan voltam a tanítással kapcsolatban, hogy azt gondoltam, jó lesz nekem, ha a kikötői raktárakban dolgozom le az életemet, minden kakas úr a maga szemétdombján.” 77. o.

Bizonytalansága elérte a totalitás állapotát:” annyira, hogy”. A „kakas a szemétdombon” metaforával kívánja érzékeltetni, születése által meghatározott hovatartozását. Ezáltal a kikötői munkához rendeli önmagát. Alacsony önértékelés. Mivel apjával nem volt jó kapcsolata, aki el is hagyta a családot, így szerző apa nélkül nőtt fel. Az apa utáni hiány érzete azonban végig kísérte őt életében. Főnökének ( ahol dokkmunkásként dolgozott ) élethez, emberekhez való hozzáállásával tudott leginkább azonosulni olyan szinten az életében, hogy el tudta volna fogadni apjának is..

„Eddie-t nagyon elfogadtam volna apának.” 82. o.

Feltételes módban beszél. A feltételes módú múlt idejű igealakkal fejezi ki vágyának már be nem teljesülhetőségét. Mikor főnöke elhunyt, előrelépési lehetőséget látott rögtön az elhunyt pozíciójára gondolva. Bár megkérdőjeleződik benne alkalmassága a munkakört illetően, de azzal érvel maga előtt, hogy diplomával rendelkező ember vált belőle.

„(…) alighogy eltűnt a színről Eddie, máris eszembe jutott, hogy megpályázhatnám az állását. Hát el tudnám látni azt a munkát, nem igaz?- kérdeztem. Végül is diplomás vagyok.” 83. o. 45

A ” Végül is” kifejezés és a „megpályázhatnám”, „eltudnám”feltételes módú igék használata bizonytalanságot jelölnek, melyet a „nem igaz?” visszakérdezés megerősít.

„(…) be kell szereznem egy ilyen bögrét, FRANK felirattal.” 84. o.

A saját névvel ellátott bögre szimbolikus jelentéssel bír. Hatalmi pozíciót jelöl. Akinek bögréje van, a saját nevével rajta, „több” a többi dolgozónál. Visszalép abba az idősíkba, ahol mesél tanítványainak, s az egyik fiú közli vele, hogy nehezen tudja összeegyeztetni, hogy tanára nem a megszokott háttérből jön, és ismeri a fizikai munkát.

„Ha ennek az ír fazonnak sikerült a tanárságig vinnie, akkor neked is sikerülni fog, Ronnie. Úgyhogy ne ábrándozz a dokkról. Lehet, hogy jól keresnél, d mire mész6 vele, ha közben nem járhatsz emelt fővel?” 85. o.

Emberközelivé válik diákjai számára. Nem csupán a könyvekből szerzett tudásából tanít, hanem abból, amit maga is megtapasztalt, az életből. Tanárként példaértékűvé válik, mint ember. A kommunikatív emlékezet segíti felidézni azt, ahogy egyik diákjának apja, rávilágított arra, hogy a narrátor mekkora előrelépést tudott tenni életútja során, a társadalmi ranglétrán. Az apa felhívta fia figyelmét arra, hogy a pénz nem minden, a megbecsültség viszont „aranyat ér”: „Ha ennek az ír fazonnak sikerült a tanárságig vinnie, akkor neked is sikerülni fog.”

„Harminc év alatt harmincháromezer órát (…) ”86. o.

46

Összegző visszatekintést végez a pedagógiai pályán töltött éveire vonatkozóan. Számszerűsítéssel ad hangsúlyt a pályán töltött idő hosszúságának. A hármas szám háromszori ismétlésével még inkább fokozza a hatást.

„Soha senki nem tanított meg rá, hogyan kell bánni a szülőkkel a fogadóórán.” 91. o.

Elhallgatja a hiányosság „megteremtőjének” személyét, nem nevez meg sem intézményt, se személyt. Ismét a pedagógusképzés hiányosságára helyezi a hangsúlyt. Arra, hogy a pedagógia gyakorlati oldalára, nehézségeire nem lettek felkészítve. Nem kaptak megfelelő segítséget ahhoz, hogy magabiztosan tudjanak kiállni a szülők elé.

„(…) mea culpa (…) szeretnék egyszer a szakmám mestere lenni, és magabiztosan belépni egy osztályba. De addig nem marad számomra más, mint az igyekezet.” 95. o.

Bűnbánatot tart. Ismét megjelenik a „mea culpa”, mint vallási elem. De mi is a bűne? Azt véli bűnnek, hogy nem tudja, hogyan tudna tanítványainak „adni”, amiktől ők többé válhatnának. Szívvel – lélekkel dolgozik a pedagógiai pályán, de folyton benne van a megfelelési kényszer és a félelem, hogy hibázik, vagy nem bizonyul kellően jónak. Megfogalmazódik vágy a specialista szerepkör betöltésére. Szeretné elérni a totalitás állapotát, ami azt jelentené számára a pedagógiai pályán, hogy magabiztosan tud belépni a tanterembe. S bár még nem tart ott, de amíg nem éri el ezt a pontot, addig az erre való törekvés a legtöbb, amit meg tud tenni. Ismét szembe ütközött a hatalommal. Az igazgatóval. Nem kap támogatást az alternatív pedagógiai módszeréhez, miszerint az életéből vett igaz történeteken keresztül tanít.

47

„Küszködtem. Arra gondoltam, milyen jó is volna szigorú, tárgyszerű angoltanár lenni,(…)” 97. o.

Az egyszavas tőmondat jól érzékelhetővé teszi belső küzdelmeit. Vágyakozott megfelelni a külső elvárásoknak, ám ez a vágyakozás részben hamis volt. Nem vágyott valójában arra, hogy géppé váljon. De „küszködött”, hiszen a rendszerbe nem illeszkedett, eltért a megszokott, mindenki által ismert pedagógiai módszertől. Sorsfordító pillanat érkezik el pedagógiájában. Mikor diákjai kinyilvánítják, hogy különbséget reméltek amerikai és ír pedagógus között, McCourt megelégszik, és hirtelen tett elhatározásból módszert vált, s felírja a táblára „John elment könyvet venni.” 97. o. A történetmesélésről átvált a száraz tananyag leadásra. A történetmesélésről megpróbál átváltani egy másik módszerre, a „száraz” tananyag leadásra.

„Hagyjuk már ezt az egész írezést. Nem lesz több mesélés, nem fogjuk pazarolni a drága időt. Az angoltanár angol órát fog tartani,(…) „John elment könyvet venni.” ” 97. o.

A „Hagyjuk már” kifejezésből erős felindultság érződik. A „mesélés....pazarolni” szavak egymás melletti megjelenítése a történetmondást, mint oktatási módszert, leértékeli. A „fog tartani” jövő idejű ige, egy jövőben eszközölni kívánt pedagógiai módszerváltozást jelöl.

„(…): Miért (…)? (…) Miért (…)? Miért (…)? (…) Néha kedvem volna itt hagyni az egészet, bevágni magam mögött az ajtót, (…)” 98. o.

Kérdések sora vetül fel benne. A miért kérdőszó háromszori megjelenítése erőteljes okkeresési szándékot jelez. Nem tud azonosulni az újonnan alkalmazni kívánt módszerrel. A nehézségekbe való ütközés elveszi a pálya iránti lelkesedését egy pillanat erejéig. A 48

„bevágni magam mögött az ajtót”, mint hasonlat is érthető: lezárni a pedagógiai pályát. Az „ajtó”, a két állapot közötti határvonalat szimbolizálja.

„Ki nem szarja le, (…)? Hadd beszéljenek.”103. o.

Pedagógiai módszere beigazolódni látszik. A tanítványai megnyílnak, s a tanulás folyamatában alkalmazni kezdik az eszközt, amit addig, mint pedagógus használt tanítási óráin: a történetmondást. S bár megnyílásukra első reakciója a fegyelmezés, abban a pillanatban szembesül vele, hogy diákjai elkezdtek tanulni, s képesek a tudást a mindennapi életbe ültetni, s gyakorlati példákban alkalmazni. Használni tudják a tudást.

Felfigyel a tanítványai által beadott igazolásokra. Más szemmel kezdi vizsgálni őket. Ráébred, hogy a tanulók használták eszüket, kreativitásukat, mikor megírták azokat, összefüggő egészbe helyezték a részt. Mikor ezeket tanulási céllal visszaosztja, újabb feladatot ad ki. Egy elképzelt szerepbe kell beleélniük magukat a diákokban, és ismét használniuk kell a fejüket. Újabb igazolást kell gyártaniuk, ám a szülő szerepébe bújva, a tizenöt éves gyereküknek. A gyerekek elkezdik használni tudásukat a mindennapi életből mintázott feladathoz.

„Miként lehetséges, hogy ez ideáig nem vettem észre ezt a kincsesbányát, (…) ”107. o.

Önvádat gyakorol, hogy a már rendelkezésére álló, gyerekek által létrehozott produktumokban, melyek megjelenítésére a „kincsesbánya”összetett szót használja, mind eddig nem vette észre az oktatási célra alkalmas eszköz lehetőségét. Ezt követően, a következő hangzik el tőle:

49

„Közös a bűnünk.” 109. o.

Megjelenik az összetartozás érzete. A kapocs pedig maga a bűnösség. A közösség bűne az egyének bűne, tehát, közösségi bűn. Bár még csak három és fél éve gyakorolta a pedagógiát, sikerült elérni a teljes figyelmet, s azt, hogy tanítványai akkora odaadással végezzék a kiadott feladatot, hogy elemi érzeteiket sem vették észre, mint például az éhséget. Elérte, hogy mestere lett a pedagógiának, specialistája, azaz korábbi célkitűzése megvalósult. Ezt követően már „joggal” léphetett magabiztosan a tanterembe.

„Három és fél éves pályafutásom alatt először fordult elő, hogy a tanítványaim annyira belemerültek a munkájukba, hogy éhes barátaiknak kellett őket kihívniuk a teremből ebédelni.” 110. o.

„(…) ez a projekt vagy mi a nyavalya az, amit odabent csináltak, hát ez csúcs. Csúcs. Ez az, fiatalember, amire szükségünk van, ez kell, ezt nevezem én a rögvalósághoz tapadó tanításnak.” 113. o.

Először életében a hatalom nem (részben) elmarasztalóan szól hozzá, hanem kizárólag elismerő szavakkal: „Ez az”,”ezt nevezem”.A „ a projekt vagy mi a nyavalya az” jelzi, hogy az iskola igazgatója bár megpróbálja, de nem tudja a módszert szakmailag meghatározni. „hát ez csúcs. Csúcs.”, hangsúlyozza tetszését.

„ No, ebből elég. Ez itt az én osztályom, és én volnék a tanár. Ide nem lehet csak így benyomulni az utcáról. A tanteremben egyelőre én vagyok a főnök.”115. o.

50

Pedagógiai pályafutása alatt először tesz szert akkora magabiztosságra, hogy képes közbeavatkozni egy konfliktusba úgy, hogy ő veszi fel az irányító szerepet. A tanterem területe az ő hatalmi irányítása alatt áll. Az „én” háromszori hangoztatása hangsúlyt ad a személy által betöltött szerep kizárólagos birtoklására.

„(…) kérjek bocsánatot ír fajtám nevében, és bizonygassam neki, hogy nem lehet egy egész népet egyetlen Prospect Park-i vadbarom alapján megítélni? ” 118. o.

Míg saját nemzetét „fajtámnak” nevezi, a „másikat”, az olaszokat népnek. Az olasz nemzettel szemben alá rendeli sajátját, jelezve a másik felsőbbrendűségét.

„Egy valódi ír tanár bizonyára ki tudja hozni Kevinből az ír etnikumot,(…)”120. o.

Az ír származásában először vél pozitívumot felfedezni, mikor osztályának az egyik tanulójának édesanyja éppen azért bízik benne, mert származása szerint azonosulni tud vele, és reméli, hogy fiát a családban is uralkodó szellemben tudja majd taníttatni az Amerikai iskolában.

„Az anyja csodálja, a kartársaim nem hajlandók beengedni az óráikra, a nevelési tanácsadó elhárítja magától a felelősséget -én meg nem tudom, mihez kezdjek vele.”123. o.

Bár ez esetben nem említi a pedagógusképzés hiányosságaként, hogy nem lett felkészítve arra, hogyan kell bánni a speciális igényű gyerekekkel, mégis tanácstalanul áll a helyzet előtt.

51

„(…)asztalán betűket formázott a festékes üvegcsékből, s a betűk azt a szöveget adják ki, hogy RENDES A MCCORT. ”124. o.

Bár tudatosan nem tudta, hogyan bánjon a diszfunkcionális tanulóval, de tudta szeretni,s ami ennél is fontosabb, akarta szeretni. Ezzel, sikerült közel kerülnie ehhez a gyerekhez is.

„Harminc évesen feleségül vettem Alberta Smallt, és beiratkoztam a Brooklyn College bölcsészdoktori képzésére angol irodalomból.”126. o.

Újabb, időben következő lényeges fordulóponthoz ér visszaemlékezésében, ahhoz, mikor megnősült, s beiratkozott a bölcsészdoktori képzésre. Tárgyilagos hangon nyilatkozik róla.

„(…) mekkora előny, ha valaki ártatlan és műveletlen.”127. o.

Ajándékként tekintett hiányos, tökéletlen tudására, mert így igazán tudta értékelni egyik legkedvesebb tanárának az óráit: „mekkora előny”.

„Seiden órái után sajnálkozva tekintettem végig a metró utasain, akik nem tudták mindazt, amit én igen, és alig vártam, hogy belépjek a tanterembe, (…) megpróbáltam utánozni Seiden professzor elegáns stílusát, de a gyerekek úgy néztek rám, mintha elment volna az eszem.”128. o.

Eljutott személyiségfejlődésének arra a pontjára, amikor feljebbvalónak tudja érezni magát a többi emberhez viszonyítva, az angol irodalomról birtokolt tudás mennyisége alapján. Olyannyira vágyott azonosulni Seiden nevű tanárával, hogy még a stílusát is megpróbálta magáévá tenni pedagógiájában, ám ennek befogadására nem voltak nyitottak tanulói.

52

Feleségének egyik ismerősével való találkozása kellemetlenségeket tartogatott számára. Rögtön a visszautasított kézfogás után közölte Dahlberg, hogy a munka, amik kitölti McCourt mindennapjait, női foglalkozás. Ezzel nem csak a középiskolai férfi tanárokat sértette általában véve, hanem megalázta ott helyben McCourt személyét.

„Dahlberg világában a tanítás kizárólag női foglalkozásnak számított.”130. o.

„Én pedig miért tűrtem el?”131. o.

Felmerül Frank McCourt-ben, hogy vajon miért viselte el a megalázást.. Kialakult az önbecsülés akkora foka, hogy ráébredt, nem köteles mindent eltűrni, s nem áll mindenki felette. Elvárhatja, hogy tiszteljék, mint embert.

„Irigyeltem, hogy az írók életformáját éli-magam túlságosan félénk voltam ahhoz, hogy valóra váltsam ezt az álmot.(…) Hiába szereztem addigra sok tapasztalatot Amerikában, mégis úgy éreztem, mintha akkor másztam volna le a fáról.”132. o.

McCourt elkezdett másra, többre vágyni. Újabb vágy fogalmazódott meg benne, de önmagába vetett hite kevés volt, az új életpályával szemben, az új élethelyzettel szemben, akárcsak évekkel korábban, a pedagógusképzés előtt.

„Nézd, te még fiatal vagy, és olyan ötleteket adsz a gyerekeknek, amelyekre semmi szükségük. Ebben az iskolában igyekszünk a valóság talaján maradni, erre te jössz ezekkel az eszement elképzeléseiddel. Most kénytelen vagyok beszélni a kislány fejével, hogy észre térítsem. Nagyon hálás volnék, ha abbahagynád a propagandát. Taníts angolt, a nevelési tanácsadó pedig egyelőre én vagyok.”137. o.

53

A nevelési tanácsadó fenyegetve érzi pozícióját, mikor McCourt egy tehetséges gyermeket szeretne motiválni egy elérhető, jobb életút reményében. A tanácsadó szeretné Frank-et rábírni, hogy változtasson pedagógiai módszerén, ne tanúsítson nagy mértékű odafordulást a gyermekek irányába.

54

Összefoglalás

Mikor az ember reggel felkel, és kezdetét veszi az aznap megélése. Sorra születnek azok az események, melyek emlékeket idéznek fel: arcokat, érzéseket, történelmet,stb. „ Egy napra az ember köré szerveződik a tér, az idő, az ismerősök és az ismeretlenek világa. Érzések, szándékok, tervek költöznek egy napra az emberbe, mindaz, ami láthatatlan identitásként egy napon át irányítja útjait, gesztusait és szavait.” ( Keszeg 2002: 5) Az amerikai születésű, de Ír származású Frank McCourt, összesen három önéletrajzi írást publikált. Az 1996-ban megjelent Angyal a lépcsőn hozta az első, igazán nagy (belső) fellendülést McCourt életében. „Ha nem írtam volna meg az Angyal a lépcsőnt, rimánkodva halok meg: Jaj, édes, jó Istenem, csak még egy évet, csak egyetlenegyet, mert ez a könyv az én hátralevő életem egyedüli célja.” 13. o. Második könyve, a De! 1999-ben lett publikálva. Ebben az önéletrajzi könyve arról szól, hogyan illeszkedett be Amerikába, s hogyan lett belőle tanár. Azonban nagyobb hangsúlyt kívánt adni pedagógusként megélt éveinek, így megírta A tanárember című, ami 2005-ben lett publikálva. Már a könyv borítóján pozícionálja a pedagógiai pályát a diplomát igénylő foglalkozások között azzal, hogy kisbetűvel írta. „A tanítás a cselédlány a diplomával űzhető foglalkozások között. A tanárok szíveskedjenek a személyzeti bejáratot vagy a hátsó ajtót használni.” 13. o. Miután állást kap a McKee szakközépiskolában, és kezdetét veszi első tanítási napja, nem érzi magát felkészülve a „kihívásra”. „Jönnek! És még nem vagyok kész. Hogyan is lehetnék? Pályakezdő tanár vagyok, még csak tanulom a szakmát.” 19. o. Rendelkezik egy pedagógiáról alkotott fiktív képpel „Azt hiszed, csak bevonulsz az osztályba, megállsz egy pillanatra, hogy elcsöndesedjenek, figyeled, ahogyan kinyílnak a füzetek és kattannak a golyóstollak, bemutatkozol nekik, írsz valamit a táblára, elkezdesz tanítani.” 13. o., ami csupán egy „ vadromantikus” kép, melyet azzal magyaráz, hogy „a lelke mélyén meg az álmaiban a tanár is vadromantikus.” 14. o. Azonban az idillizált megközelítés mellett megjelenik a realitás is, mikor egykori tanárnőjére emlékszik vissza, Miss Smith-re, s tovább vezetve egykori tanárnőjének gondolatát arra a következtetésre jut, hogy „álmodjon tovább, tanárnő”. 13. o. Azonban az elképzelt világ és a valóság csupán a mű elején jelenik meg, mikor visszaemlékszik a pedagógusi pályával szemben (pályafutásának megkezdése előtt) érzett érzelmeire, emlékeire, elképzeléseire. 55

Első napján máris konfliktusba kerül, éppen a konfliktuskezelő módszerének köszönhetően. Azonban éppen ez a kialakult diák – tanár – igazgató konfliktus teremtette meg az első tanár – diák szolidaritás élményét. „Az osztály egyetértően zúgott, jelezve, hogy ha összeütközésbe kerülök az igazgatóval, ők a pártomat fogják. A tanár – diák szolidaritás első élménye.” 26. o. Pályafutásának második napján talál saját pedagógiai módszerére (amit ekkor még tudattalanul alkalmaz) egy diáknak köszönhetően: a történetmondást. „Az élettörténetem mentette meg az életem. A McKee-ben a második napon olyat kérdez egy fiú, amitől visszarévedek a múltba – ez színesítette meg tanári munkám harminc évét.” 30. o. „Tanítás helyett történeteket meséltem. Mindegy, hogy mit, csak maradjanak nyugton a helyükön. Azt hitték, tanítom Őket.” 28. o. Az ember, aki történeteket hoz létre – s ezek részei a világnak - , őriz meg, a homo narrans, vagyis jelen esetben Frank McCourt. Az írott irodalom ( akár az orális ) ( Keszeg 2002: 6 ) történeteket mesél el. Történeteken keresztül emlékezünk, álmodunk, mesélünk. „ A narráció iránti érdeklődésünk része a világban való létezésünk módjának. Azt az igényünket elégíti ki, hogy ismerjük, mi történt, mit tett, mire képes az ember: (…) mindenfajta próbálkozásokat. (…). Emberi lények vagyunk, akiket az események irányítanak.”

( Keszeg 2002: 7: Bartes 1977: 7-58 ) Az „esztétikai funkciót” betöltő

önéletrajzban egyszerre teljesül az alkotás-, előadás és a befogadás élménye, a történetek jelenvalóvá teszik az elmúlt, megtapasztalt világot, s létre hozzák a „narratív valóságot”. ( Keszeg 2011. 53 ) Frank McCourt „narratív élményekkel és tapasztalatokkal rendelkezik, narratív kompetenciát, kommunikációs szándékot és hajlandóságot tanúsít, ismeri és betartja a történetmondás és –értelmezés lokális helyzeteit, normatív szabályait.” ( Keszeg 2011: 34 ) Maga a történetmondás kapcsolatot teremt a múlt és a jelen, az egyén és a társadalom között, társadalmi szerepeket és státuszokat érzékeltet, attitűdöket fejez ki. McCourt visszaemlékezésével kapcsolatot teremt saját múltja és jelene között, maga és diákjai között. Az emlékezet lehetővé teszi a megélt események felidézését, s azoknak narratív interpretálását, mikor élettörténéseit diákjainak meséli. A történetmondásnak terapeutikus 56

hatása van a narrátor személyére vonatkozóan, társadalmi térben és viszonyrendszerben tölti be szerepét . ( Keszeg 2011: 260 ) „A jelen tapasztalatai segítenek megérteni a múltat.” ( Bloch 1996: 39)” „Már megtanultam azt, ami egyértelmű: (…)Az embernek meg kell találnia önmagát; ki kell fejlesztenie a saját stílusát, technikáit.”141. o. Az identitáskeresést az emlékezet aktivizálása segíti, melynek keretein belül értelmezi önmagát az önéletrajz írója. „ A kérdés visszalök a múltba, régi életem kellékei közé.” 30. o. „Egyedül kellett rájönnöm, hogyan lehet belőlem felnőtt ember és tanár – ezért küzdöttem szünet nélkül , három évtizeden át New York különböző tantermeiben.” 30. o. Frank McCourt önéletrajzában, mint individuális élettörténetben állandó utazás teljesül, hol térben, hol időben. A múlt tapasztalatai segítik a jelen eseményeinek megértését, s a „kortárs események” ( Keszeg 2011: 36) megélése folyamán szerzett élmények segítik a múlt eseményeinek értelmezését. „ Ha egy kicsit is értenék Sigmund Freudhoz meg a pszichoanalízishez, minden bajomat nyomorúságos írországi gyerekkoromra fognám. Ez a nyomorúságos gyerekkor fosztott meg az önbecsülésemtől, miatta tört rám rohamokban az önsajnálat, miatta bénultak meg az érzelmeim, miatta lógtam ki mindig a sorból, lassult le a fejlődésem és miatta nem sikerült zöldágra vergődnöm a lányokkal, miatta nem jutottam előbbre a világban és váltam szinte alkalmatlanná arra, hogy beilleszkedjem az emberi társadalomba.” 9. o. Frank McCourt jelenében próbálja értelmezni saját múltját. Írországi gyermekkorát okolja életének alakulásáért, s az élet különböző területein elszenvedett hátrányáért. Az

önéletrajz

eseményei

közötti

koherenciát

a

narrátor

egyrészt

folyamatos

önvizsgálatával és bűnbánatával, másrészt az állandó külső okok keresésével teremti meg, míg a szövegbázis”lineáris koherenciáját” a kijelentések egymásutánisága szolgáltatja. ( Keszeg 2011: 31 ) McCourt a történetmondás során újra éli az életében egyszer már megélt eseményeket, melyekből történetek lettek, s mikor önéletrajzát írja, maga a történet is történetté válik. Felidézi, ahogy felidézte emlékeit diákjainak. Újra és újra alkotja a történeteket. Minden, ami az embert körül veszi, történettel rendelkezik. „A dolgoknak az ember által megalkotott történetéből ered az identitásuk, amely a sajátos emberi környezetbe, 57

kultúrába emeli őket. ” ( Keszeg 2002: 7 ). Ilyen identitással rendelkezik az önéletrajzban például a „barna öltöny”, a „bőrönd”, s a „William Shakespeare összes műve” című könyv. A történetek alkotásához, vagyis a megélt események interpretálásához mentális készségekre és nyelvi fordulatokra van szükség, megőrzésüket pedig az emlékezés teszi lehetővé. Az embert egész életében végig kíséri a történetmondás és a történetek, melyek „ alapvető eszközeink ahhoz, hogy önmagunkat a társadalomban érthetővé tegyük, (…) magunkat másokkal és önmagunkkal azonosítsuk.” ( Keszeg 2011: 27 ) A történetmondás megjelenik az ember gyermekkorában és felnőtt korában is jelen van. „ Csak később jövök rá, hogy hiszen apám is ugyanezt csinálta, amikor mesélt nekünk a tűz mellett.” 37. o. Gyermekkorában McCourt hallgatta édesapja meséit, s most diákjai hallgatják az ő történeteit. Azonban önéletrajzának megírásával történeteit hosszabb – rövidebb, írott megjelenésű narratívumokba bonyolítja, melyek kontextusba rendeződnek a narratíva által. Önéletrajzában feldolgozza élettörténetét, szöveggé szerkeszti, jelentéseket tulajdonít az egyes részekhez, a pedagógia mindennapjainak tapasztalatait reprezentálja, az írás segítségével továbbítja az olvasók felé. A pályakezdő nyolc év megélésére való visszaemlékezés alatt McCourt- től hatszor is elhangzik a mea culpa, ezzel is hangsúlyozva hogy a folyamatos önvizsgálat során, újra és újra magában keresi a hibát. „A szöveg folytonosan közvetít az ember és a világa, ember és ember, az ember és önmaga közt. Ez a három közvetítés a szöveg három eltérő funkcióját definiálja: a referenciális funkciót, a kommunikatív funkciót és az önmegértő funkciót” ( Keszeg 2011: 51): „Egyedül kellett rájönnöm, hogyan lehet belőlem ember és tanár (…)” 30. o. Frank McCourt megjeleníti magát az olvasók individuumai számára. Az elbeszélés előhívja az emlékeket, történeteket és igyekszik értelmezni azokat. „ Az emlékezet egyszerre produktív, konstruktív, rekonstruktív.” (Pléh 1986: 41 ) „Azt veszem észre, hogy új felfedezéseket teszek saját magamról.” 40. o. A történet McCourté, róla szól, ő alkotja meg, elmondja, de az olvasó közönségé is, azoké, akik meghallgatják, feldolgozzák. Frank McCourt a történetek ismerőjeként, előadójaként, értelmezőjeként és szereplőjeként épül-, ágyazódik be a narratívába. ( Keszeg 2011: 40 )

58

A narrációból reális eseményeket ismerhetünk meg, „rendet, szabályt vetít a világba, alakítja az embernek a világhoz való viszonyát, , az embert szocializálja környezetébe. Az elbeszélések (…) gondolkodásmódokat, értékrendet tartanak fenn, legitimálnak.”

(

Keszeg 2002: 8 ). A korszakváltások azonban kihatnak az értékrendre, megváltoztatják azokat, ami az amerikai tizenévesek pozícionálásában is megjelenik: „Ez itt az Eisenhower – korszak, amikor az újságok az amerikai kamaszok súlyos boldogtalanságáról cikkeznek.(…) Értelmetlen az élet. Minden felnőtt becstelen. Mi haszna annak, hogy élünk?” 21. o. A narráció egy „adott korra és társadalomra jellemző általános kulturális tudás alapján történik” ( Keszeg 2011: 29), a narratív történetformák (…) a tér- és időstruktúrába ágyazottak.” ( Pászka 2007: 288 )

„A korszak (…) alapvetően meghatározza az

életvezetési, kapcsolattartási stratégiákat, a különböző jellegű értékek rendszerét, az egyének, a csoportok és a társadalom mentalitását.” ( Keszeg 2011: 36 ) Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk az implicit szövegbázist, szükséges rendelkeznünk az explicit szövegbázissal, vagyis ismernünk kell a tények világát. Ilyen téma például az idegenségtapasztalat. Ahhoz, hogy megértsük McCourt idegenségérzetét, ismernünk kell az idegenség fogalmát. Minden megváltozik McCourt számára, aki elhagyja az otthonát, s visszatér szülőföldjére, Amerikába, miután gyermekkorát Írországban töltötte. Átváltott egy másik társas dimenzióba.” ( Biczó 2004: 84) Azzal, hogy McCourt elhagyja otthonát, Írországot, a megtapasztalásokból emlékek válnak, és megtapasztalja az „idegenség mágikus gyümölcsét, legyen az édes vagy keserű.” ( Biczó 2004: 88 ) Azonban McCourt nem érzi idegennek magát Amerikában sem, mivel ott született, de az emberek idegenként kezelik. „ Nem igazgatóúr, nem most érkeztem. Nyolc és fél éve élek itt, beleszámítva a két év katonáskodást, de nem számítva a Brooklynban töltött kisgyerekkoromat.” 33. o. „De hát én itt születtem.” 34. o. McCourt pedagógiai módszere a történetmondás. A narrációnak „egy helyzeten belül, emberek között van szándéka”. (Keszeg 2002: 17 ) A pedagógus Frank oktatói, nevelői szándékkal meséli el élettörténéseit. Előbb tudattalanul, később tudatosan alkalmazva azt. Hiába figyelmeztették idősebb kollegái „Fiacskám, egy szót se nekik saját magadról.” 29. o., McCourt mégis megosztja diákjaival életének különböző történéseit. Azonban rádöbben, hogy ezen történetek elmesélésével tanítja diákjait, s a tudattalanul alkalmazott módszere tudatosodik. „Tanítok. A történetmondás tanítás” 37. o. A szó (…)„a nyelven 59

kívüli élethelyzet hívja létre, s vele mindvégig a legszorosabb kapcsolatban marad” az adott élettörténéssel. ( Keszeg 2002: 16 ) McCourt elbeszélői pozíciója azonban változik. Van, mikor tanárként narrál, de van, mikor elbeszélői pozíciót vált, s eltérő szándékkal, eltérő kommunikációs felet: az olvasót veszi célba, s jelenéből tekint vissza gyermekkorára (beszédhelyzet keretet ad a narrációnak, előhívja a szöveget és a jelentés részévé válik), önmagának újraértelmezésének folyamatában. A történetet közvetítő eszközként használja a történelem és a személyes világ között, ezzel közös világot teremtve a jelenlevők között. McCourt viselkedését a felöltött társadalmi szerepe kell, hogy meghatározza. „ Nem fiatalember, itt nem viccelődünk. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Amit maga az órán mond, azt komolyan veszik. Elvégre maga a tanár.” 34. o. McCourt pedagógusként töltött évei alatt többször, visszatérő jelleggel konfliktusos viszonyban áll szerepével: „Sokszor merült föl bennem a kétely, valóban ott van-e a helyem; (…).” 19. o. Mikor McCourt történeteket mesél diákjainak, „a narráció, mint „ viselkedési forma” átrendezi” a pedagógus és diákjai közötti viszonyt. ( Keszeg 2002 : 25 ) „ Az osztályaim figyeltek, aktívak voltak az órán.” 104. o. Azáltal, hogy McCourt az életéről mesél diákjainak, „koherenciát, közös világot teremt” maga és diákjai köré. ( Keszeg 2002: 24 ) Azzal, hogy nem hallgatott idősebb kollegáira, mikor ők veszélyforrásként jelenítik meg azt, ha a tanár információt oszt meg magáról diákjaival szembe ment a rendszerrel. Semmibe vette a pedagógus – diák formális viszonyt, s nem tartotta be az íratlan, de elvárt tanár – diák distanciát. „Az élettörténetem mentette meg az életemet.” 30. o.

A vizsgálat során azt a célt tűztem ki, hogy Frank McCourt: A tanárember című munkájának azon részét elemezzem, amely a pályakeresésének, illetve a McKee Szakközépiskolában töltött nyolc évéről szól, a történetmondás, mint az önmegismerés eszköze, és, mint oktatási- nevelési eszköz megjelenése szempontjából.

60

Frank McCourt a történetmondást valóban nem csupán oktató és nevelő jelleggel alkalmazza előbb tudattalanul, majd tudatosan, hanem eszközként, önmagának újraértelmezéséhez. A tanítás folyamatában újabb és újabb önfelismeréshez jut: „ Azt veszem észre, hogy új felfedezéseket teszek saját magamról (…)” 39. o. Sajátos módszerének köszönhetően a diákközösséggel átlagosnál szorosabb kapcsolatot tud kiépíteni. „ Az asztalán betűket formázott a festékes üvegcsékből, s a betűk azt a szöveget adják ki, hogy RENDES A MCCORT.” 124. o. Ez a különlegesen értékes tanár - diák kapcsolat elősegíti a diákok bizalmának, figyelmének elnyerését, fenntartását, s a tananyag diákok általi szinte „észrevétlen” elsajátítását. „ Három és fél éves pályafutásom alatt először fordult elő, hogy a tanítványaim annyira belemerültek a munkájukba, hogy éhes barátaiknak kellett őket kihívniuk a teremből ebédelni.” 110. o. Pedagógiai pályafutásának első nyolc évére való visszaemlékezéséből kiderül, hogy a nyolc év alatt igazolódik a feltevésem, a történetmondás sikeres alkalmazásával eléri, hogy megtalálja saját pedagógiai módszerét, biztonsággal, meggyőződve alkalmazza azt, s el tudja érni, hogy a diákok gyakorlatban használható tudáshoz jutnak, valamint érvényesül a történetmondás terapeutikus hatása, önmegismerő funkciója.

61

Bibliográfia

Antal, László 1976

A tartalomelemzés alapjai. Budapest: Magvető Kiadó

Bagdy, Emőke, Demetrovics Zsolt, Pilling János 2009

Polihistória. Buda Béla 70. születésnapjára. Budapest: Akadémia Kiadó

Babbie, Earl 2001

A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Budapest: Balassi Kiadó

Biczó, Gábor (szerk.) 2004 Az idegen. Variációk Simmeltől Derridáig. Debrecen: Csokonai Kiadó Bíró, Béla 2004 Narratológia. Kolozsvár: Scientia Kiadó Bloch, Marc 1996 A történész mestersége. Történelemelméleti írások. Budapest: Osiris Kiadó Grice, H. Paul 1997 Jelentés. In: Pléh Csaba – Síklaki István – Terestyéni Tamás (szerk.): Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés. Budapest: Osiris Kiadó, 188 - 197 Keszeg, Vilmos 2002

Homo narrans. Emberek, történetek és kontextusok. Kolozsvár: KompPress Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár

Keszeg, Vilmos 2011 A történetmondás antropológiája. Kolozsvár: Kriza János Néprajzi Társ. : BBTE M. Néprajz és Antropológia Tanszék Kintsch, Walter – Dijk, Teun A. van 62

1978 Toward a model of text comprehension and production.

Psichological

Review 85. 363 - 394 Mauss, Marcel 2000 Szociológia és antropológia. Budapest: Osiris Kiadó McCourt, Frank 2007

A tanárember Budapest: Magvető Kiadó

Mészáros, József 2010

Elméletek, hipotézisek, mérések, adatok. Budapest: Gondolat Kiadó,

Budapest N. ,Kovács Tímea 2007

Helyek, kultúrák, szövegek. A kulturális idegenség reprezentációjáról. Debrecen: Csokonai Kiadó

Pankucsi, Márta 2006

Bevezetés a szociológiába. Miskolc: Bíbor Kiadó

Pászka, Imre 2007

Narratív történetformák. Szeged: Belvedere

Lejeune, Phililppe 2003

Önéletírás, élettörténet, napló. Budapest: L’Harmattan

Réthey, Prikkel Miklós 1991 Az igaztörténet. Debrecen: Folklór és etnográfia 58, Oktatási és kutatási kiadvány, Kossuth Lajos Tudományegyetem Siklaki, István 1980

Elbeszélő

szövegekkel

kapcsolatos

Tömegkommunikációs Központ Szenti, Tibor 63

kutatások.

Budapest:

2008 Parasztvallomások. Gazdák emlékezése Hódmezővásárhelyről. Budapest: Századvég Kiadó Szőcs, Levente 2011

20. századi gyergyói népi önéletrajzok. A népi önéletírás funkciói. Kolozsvár:

Kriza János Néprajzi Társaság

Vincze, Orsolya, Bigazzi Sára 2008

Élmény, történet - A történetek élménye. Budapest: ÚMK

64