Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar. A kétnyelvűség jelensége a miskolci siket közösség körében

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar

A kétnyelvűség jelensége a miskolci siket közösség körében

Szerző: Vitéz Ágnes Magyar nyelv és irodalom (MA)

Konzulens: Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő egyetemi adjunktus

Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Magyar Nyelvtudományi Intézeti Tanszék

Miskolc, 2014.

„Tudunk beszélni, alkalmazkodunk a hallók társadalmához, két világban élünk, kétoldalúak vagyunk.”

/Vasák Iván/

1

Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék .................................................................................................................... 2 Bevezetés ............................................................................................................................... 3 1. A siket közösségről és a siketekről általában .................................................................... 5 1.1. A siketség és a siket közösség fogalma ...................................................................... 5 1.2. A siket kultúra és a siket közösség jellemzői ............................................................. 6 1.3. A siketek oktatásának helyzete és az oktatás módszerei .......................................... 12 2. A kétnyelvűség mibenléte ............................................................................................... 17 2.1. A kétnyelvűség alapfogalma .................................................................................... 17 2.2. A siket közösség kétnyelvűsége? ............................................................................. 17 2.3. Az anyanyelv kérdésköre ......................................................................................... 20 2.4. A siket kisebbség nyelvi jogai .................................................................................. 22 3. A siket közösség kétnyelvűsége ...................................................................................... 26 3.1. A siket közösség kétnyelvűségét alakító tényezők ................................................... 26 3.2. A siket közösség kétnyelvűségének típusai .............................................................. 26 4. A magyar jelnyelv és a magyar nyelv együttélése .......................................................... 30 4.1. A magyar nyelv és a magyar jelnyelv közötti hasonlóságok és különbségek .......... 30 4.2. A magyar jelnyelv és a magyar nyelv egyes grammatikai tulajdonságai ................. 31 4.4. A nyelvek egymásra hatása ...................................................................................... 37 4.3. A nyelvek különbözőségéből adódó értelmezési nehézségek .................................. 38 5. A kérdőív értékelése ........................................................................................................ 41 5.1. A kérdőív és az adatközlők....................................................................................... 41 5.2. A kérdések ................................................................................................................ 41 6. Egy újabb vizsgálat: beszélgetés a siket közösség egyes tagjaival ................................. 48 6.1. Az 1. számú adatközlő válaszai ................................................................................ 48 6.2. A 2. számú adatközlő válaszai .................................................................................. 52 6.3. A 3. számú adatközlő válaszai .................................................................................. 54 7. Összegzés ........................................................................................................................ 57 8. Summary.......................................................................................................................... 58 Irodalomjegyzék .................................................................................................................. 60 Jegyzékek............................................................................................................................. 64 Mellékletek .......................................................................................................................... 65

2

Bevezetés Körülbelül négy évvel ezelőtt találkoztam először személyesen a jelnyelvvel és a siket közösséggel. Már akkor feltűnt, hogy a számukra természetesnek tűnő vizuálisgesztikuláris nyelv mellett szinte minden siket személy ismeri és használja a hangzó magyar nyelvet is. Rövidesen egyértelművé vált számomra, hogy mi lehet ennek az oka: az 1880-as milánói kongresszus óta több európai országhoz hasonlóan hazánkban is az oralista módszer alkalmazását tekintik/tekintették egyetlen oktatási lehetőségnek a siketek számára.1 Ez olyan auditív-verbális megközelítésű módszer, amely a beszédet, a beszédhallás-nevelést, a szájról olvasást és a hallásfejlesztést tekinti fő céljának és az oktatás kommunikációs bázisának. Hosszú éveken keresztül ezekben az iskolákban a jelelés nem csupán az órákról volt kirekesztve, hanem a gyermekek számára a szünetekben egymás közötti kommunikáció során is tiltott volt. Az elmúlt években azonban már megfogalmazták és törvénybe is foglalták a siketek kétnyelvű oktatásának tervét. A jelnyelv oktatási nyelvként való alkalmazása nagyban elősegítheti a gyermekek beszédfejlődését is, segíti a szókincs bővülését és a halló gyermekek oktatásához hasonló minőséget eredményezhet a siket iskolákban is. Ezzel a bilingvális oktatással már legkésőbb az iskolában kialakulhat a siket nyelvhasználók kétnyelvűsége, megkönnyítve ezzel a hétköznapi kommunikáció szinte minden színterét (Bartha 2004: 320–324). Éppen ez a kétnyelvűség, a magyar jelnyelv és a magyar nyelv együttes használata keltette fel az érdeklődésemet a siket közösségek iránt már a tanulmányaim kezdetekor is. Dolgozatomban ezt a bilingvis helyzetet kívánom bemutatni néhány szempont alapján. A két nyelv elkülönítése után a hasonlóságok és különbségek bemutatásával a kétnyelvűség tényének jogosultságát bizonyítom be, majd a két nyelv tényleges használatára, egymásra való hatásukra, a kódváltás nehézségeire térek át. Egy kérdőíves felmérés segítségével igyekszem felmérni a miskolci siket közösség tagjainak kétnyelvű helyzetét, többek között annak megfelelően, hogy adott szituációban mely nyelvet tudják vagy szeretik alkalmazni. A kérdőíves felmérés mellett siket és halló személyek írott, szóbeli és manuális kommunikációját

megfigyelve

vonom

le

következtetéseimet.

A

nyelvhasználat

1

A 2009-es jelnyelvi törvény értelmében 2017-től bilingvális oktatást kell bevezetni a magyarországi siket iskolákban. Erről bővebben a siketek oktatásával foglalkozó alfejezetben írok.

3

feltérképezéséhez ugyanakkor elengedhetetlennek tartom a siket közösség és a jelnyelv rövid bemutatását. A dolgozat célja és feladata tehát a kétnyelvű közösség kultúrájának, nyelvi, oktatási és politikai helyzetének, valamint nyelvhasználatának felmérése és az adott nyelvek egymásra mért hatásainak kimutatása az egyes nyelvhasználók körében. Az eredmények hasznosíthatók lehetnek a siket személyekkel történő kommunikáció sikeres megvalósításához és a két nyelv különbözőségeiből adódó, gyakran előforduló értelmezési nehézségek áthidalásához.

4

1. A siket közösségről és a siketekről általában 1.1. A siketség és a siket közösség fogalma A siketség fogalmának több különböző értelmezését találjuk meg a különböző szakirodalmi forrásokban. Muzsnai István és Bokor Julianna is két fogalom-meghatározást mutat be tanulmányában. Az első siketség fogalom mindkét tanulmányban a patológiai megközelítést fejti ki, vagyis a siketséget és a hallássérültséget orvosi alapon határozza meg. E megfogalmazás szerint a siketség a hallás hiányának legsúlyosabb fokozataként megnyilvánuló „betegség” vagy fogyatékosság. A hallás hiányának fokozatait ennek értelmében egy képzeletbeli vízszintes skálán tudjuk elképzelni, mely a hallóknál mért hallástartománytól való eltérés mértéke alapján rendezi egymás mellé a hallássérülés különböző fokozatait: 1. részlegesen vagy enyhén nagyothalló, 2. közepes fokú nagyothalló, 3. súlyos fokban nagyothalló, 4. siket (Bokor 2012: 96). Vasák Iván a következőképpen írja le a hallássérülés patológiai értelmezését: „Orvosi szempontból az az ember számít hallássérültnek, akinél a hallási analizátor működése különböző károsító okok következtében nem megfelelő, és amely sérülés a beszéd fejlődését hátrányosan befolyásolja” (Vasák 2005: 19). A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége ezt az álláspontot nem támogatja, elhatárolódik tőle (http://www.sinosz.hu). A későbbiekben, a siketek oktatását tárgyaló alfejezetben még visszatérek majd a patológiai szemléletű fogalom-meghatározás egyik legfőbb problematikájára. A siketség megítélésének másik szempontjaként kell számolnunk az úgynevezett antropológiai szemlélet fogalom-meghatározásával. Ez a szemlélet arra épít, hogy a siketség és ezzel együtt a siket közösség közös vonását, vagyis a vizuális észlelést és kommunikációs módot, a jelnyelvet, illetve az arra épülő kultúrát tekinti alapul. A siket közösségnek bárki tagjává válhat – hallásállapottól függetlenül – amennyiben szubkultúrájával azonosulni tud, valamint ismeri és használja a jelnyelvet. Mivel vizsgálataim nyelvi-kulturális irányultságúak, így a továbbiakban ezt a felfogást követve fogok a siket közösségre, vagy a siketekre utalni. Ezt az antropológiai szemléletet vette át a 2009. évi CXXV. törvény (a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról) a hallássérült személyek meghatározásánál: „E törvény alkalmazásában

5

a) hallássérült személy: olyan siket vagy nagyothalló személy, aki kommunikációja során a magyar jelnyelvet vagy valamely speciális kommunikációs rendszert használja” (2009. évi CXXV. törvény 2. §). Magyarországon

a

lakosság

körülbelül

10%-a

rendelkezik

valamilyen

halláskárosodással. Ebből mintegy 3-4% tekinthető súlyosan nagyothallónak vagy siketnek, ami körülbelül 60000 embert érint. A SINOSZ-nak, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének ehhez képest jóval kevesebb tagja van. A különbség többek között azzal magyarázható, hogy az imént említett 10%-os arányba beletartoznak azok a 60-65 év feletti személyek is, akiknek az időskori hallásvesztés következtében gyengül a hallásuk. Ők többnyire már nem veszik fel a kapcsolatot a SINOSZ-szal, sokan még a felírt hallókészüléket sem használják, hanem csendben beletörődnek az állapotukba (az adatokról lsd. Hattyár 1999: 359; Lancz–Berbeco 2004: V; Rajkyné 1999: 401; Vasák 2005: 20).

Természetesen nem csupán a SINOSZ-ban tagként bejegyzett siketek

tekinthetők a siket közösség tagjainak, de a későbbiekben bemutatásra kerülő vizsgálataimhoz kizárólag a szövetség tagjai szolgáltattak információt.

1.2. A siket kultúra és a siket közösség jellemzői A magyarországi siket közösség tagjai kétnyelvűségük mellett kettős kultúrával is rendelkeznek (ez természetesen a más országokban élő siketekre éppúgy érvényes, de én most csak a magyarországi viszonylatot kívánom bemutatni). A magyar nemzeti-népi kultúra mellett a siket szubkultúrának is részesei ezek a személyek, függetlenül a hallásuk állapotától. A siket kultúra legjellemzőbb és legerősebb összetartó ereje a közös nyelv, vagyis a jelnyelv. Ez a magyarországi siket közösség esetében a magyar jelnyelv. Többször utaltam már rá (magyar jelnyelv, magyarországi jelnyelv kifejezések alatt), de le még nem vezettem azt a tényt, hogy az egyes nemzetek jelnyelveit mindenképpen külön nyelvekként kell kezelnünk. Ismeretes egy tévhit azzal kapcsolatban, hogy a világon egyetlen jelnyelv létezik és nemzetiségtől, származási helytől függetlenül minden siket ezt a nyelvet használja. Ez természetesen egy hibás megítélés, ugyanis noha valóban van egy mesterségesen létrehozott nemzetközi jelnyelv, a GESTUNO (a hangzó nyelvi eszperantóhoz hasonló elvek alapján alakították ki), de azt a siketek csupán nagyon kis százaléka ismeri, használata pedig azokra a nagyobb kongresszusokra, konferenciákra, megbeszélésekre korlátozódik, amelyeken kettőnél több nemzet siket képviselői vesznek 6

részt, ezáltal egy egyszerű jelnyelv-jelnyelv alapú tolmácsolással nem lenne megoldható a kommunikáció (lsd Lancz–Berbeco 2004: VIII–IX; Szabó 2003: 15). A

siket

kultúra

részeként

tartjuk

számon

a

hallássérült

emberek

kommunikációjának sajátosságait. Ennek legfőbb jellemzője a vizualitás és a gesztikuláció: „a jelnyelvi beszélők tudatos gesztusai alkotnak jeleket, amiket a címzett vizuális rendszere észlel” – írja Rajkyné Rozbora Gabriella (Rajkyné 1999: 402). Ez a kommunikációs mód hat továbbá a kommunikációs szituációkra, illetve megkövetel bizonyos alapfeltételeket is a kommunikáció sikerességéhez. Ilyen feltételként tartjuk számon a megfelelő fényviszonyok meglétét, a kommunikáló felek látótávolságban és kedvező látószögben való elhelyezkedését, az artikuláció pontosságát és a zavaró tényezők minél nagyobb arányú kiszűrését (pl. kezek szabaddá tétele, harmadik fél nem kívánt és/vagy zavaró magatartású jelenléte, az artikulációban a bajusz, a rágógumi, cigaretta, egyéb tárgyak által kialakult nehézségek). Vasák Iván a siketek sajátos kulturális jellemzőinek felsorolásakor a sajátos viselkedési normák, a közös múlt és történelem ismerete mellett megemlítette a csoporton belüli házasodás szokását is (Vasák 2004: 22). Ez a szokás igazából nem meglepő, ha azt vesszük figyelembe, hogy minden sikeres emberi kapcsolat alapja a zökkenőmentes kommunikáció, ez pedig leginkább akkor jöhet létre, ha a két ember anyanyelve, vagy elsődlegesen használt nyelve megegyezik, azaz száz százalékban érteni tudják egymás kommunikációját. Ez a nyelvi egyenlőség a siket-halló párok esetében azzal bomlik fel, hogy a kapcsolatban részt vevő siket fél soha nem fogja tudni teljes mértékben elsajátítani a halló fél nyelvét (még ha tökéletesen megtanulja is a nyelvet szájról olvasás által, hátrányt szenved abban a pillanatban, amikor a beszélő partnere látóhatáron kívül esik), ezzel pedig sérül a kölcsönös nyelvi egyenrangúságuk. Természetesen másik választásként adott a lehetőség, hogy a halló fél „sajátítsa el” partnere anyanyelvét, a jelnyelvet, de a felnőttkori nyelvtanulás már közel sem olyan hatékony, mint a szocializációval történő nyelvelsajátítás, így a halló fél fog hátrányba kerülni jelnyelvhasználata során. Egy másik, és talán sokkal egyszerűbb magyarázat azonban a siketek közösségen belüli házasságaira az, hogy mivel szabadidejüket az adott társaság keretein belül töltik, egymást ismerik és kedvelik meg, a társaságon belül adottak a lehetőségek, hogy szerelmi kapcsolatok alakuljanak ki. Egy másik jellemzője a siket közösségek kulturális életének a közösségen belüli szoros

összetartás,

ugyanakkor

a

kívülállókkal

(többnyire

hallókkal)

szembeni

bizalmatlanság, távolságtartás, sokszor kirekesztés is. Ezt saját tapasztalataimmal is alá 7

tudom támasztani. Korábbi egyetemi tanulmányaim során lehetőségem adódott tantárgyként teljesíteni a Siket közösségben eltöltött gyakorlat című két szemeszteren át tartó kurzust. A gyakorlat során több alkalommal látogathattam el a miskolci SINOSZ épületében helyt kapó, heti alkalommal megtartott klubnapokra, ezáltal találkozhattam a miskolci siket közösség tagjaival. Kezdetben távolságtartóan viselkedtek velem, szinte nem is törődtek a jelenlétemmel, csupán az egyetemi képzés keretein belül megismert jelnyelvi oktatóimmal tudtam beszélgetni. A második-harmadik alkalommal viszont már egyre inkább kezdték elfogadni, hogy jelen vagyok a társaságban, bevontak a kommunikációjukba, érdeklődtek a személyem felől, ők kezdeményezték a beszélgetést, ismerkedést. A második féléves gyakorlat keretein belül eltöltött látogatásokkor pedig már úgy fogadtak, mint „régi” ismerőst, még a klubnapon kívüli programjaikra is meghívtak. Ez a pozitív irányú változás annak tudható be, hogy a közösség tagjai látták rajtam, hogy igyekszem velük az ő nyelvükön kommunikálni, nem negatív sztereotípiákkal érkeztem közéjük és kész vagyok (vagy legalább is próbálkozom) azonosulni azokkal az értékrendekkel, amelyeket ők és a magyar jelnyelv képvisel. Ezzel szemben meg kell említenem azt a tényt, hogy hiába fogadnak be maguk közé egyes hallókat (olyan hallókat, akiknek nincsenek siket családtagjaik) is, a hallókkal szemben nagy általánosságban mégis bizalmatlanok és távolságtartók maradnak. Ezt bizonyítja a szakdolgozatomhoz összeállított kérdőív kitöltésének kérdésköre. A miskolci SINOSZ-ban tett látogatásaim során körülbelül húsz olyan személlyel találkoztam, aki többször megfordult a klubnapokon, amikor én is jelen voltam, ennek megfelelően körülbelül arra a húsz személyre számítottam lehetséges adatközlőként – abban nem is reménykedtem, hogy olyan siketek töltsék ki a kérdőívet, akikkel azelőtt még soha nem találkoztam. Ezzel szemben csupán tíz hallássérült (nyolc siket és két nagyothalló) személy volt hajlandó válaszolni a kérdéseimre. Többen elutasítottak, mondván, hogy nincs idejük ezzel foglalkozni, mások nem szerették volna, hogy az adataikat mások láthassák. Éppen ezért a legtöbben még az életkorukat sem írták rá a lapra. Azok közül, akik kitöltötték a kérdőívet, többen megkérdezték, hogy biztosan anonim módon történik-e majd az adatok feldolgozása, volt, aki attól félt, hogy én utólagosan ráírom a nevét a papírra. Vasák Iván a következőket írja ezzel kapcsolatban: „A siketekkel kapcsolatos sztereotípiák olyan elképzeléseket tartalmaznak, hogy a siketek elszigetelt, kemény, impulzív, önző, agresszív és érzelmi zavarokkal küszködő emberek” valamint: „egy szerző olyan tulajdonságokat tulajdonított a siket felnőtteknek, mint a gyanakvás, üldözési mánia, lobbanékonyság és agresszivitás” (Vasák 2005: 301). Szerinte ezeket a tulajdonságokat és 8

az azokból felépülő téves sztereotípiákat azért alakítják ki a siket közösségről a hallók, mert egyrészt nem rendelkeznek megfelelő háttérismeretekkel a siketeket és a siketséget illetően, másrészt a legtöbb halló nem is kívánja ezeket az ismereteket megszerezni, csupán a korábban róluk hallott információk alapján kialakított képet használja fel a siketekkel való érintkezése során. Ennek megfelelően a két leggyakoribb viselkedési mód a hallók részéről, amikor siket személy van a jelenlétükben: 1. nem vesznek tudomást róla, keresztülnéznek a siket személyen, nem keresik vele sem a kommunikációt, sem pedig az általános emberi kontaktust; 2. atyáskodóvá válnak, minden áron „segíteni” akarják az általuk gyámoltalannak és védelemre szorulónak ítélt siketet. Ez a két sztereotip viselkedés nagyban meghatározhatja a siketek viszonyulását mind a halló társadalomhoz, mind önmagukhoz mérten (Vasák 2005: 300–301). Ennek megfelelően valóban kialakulhat a siketekben az a kép, hogy jobb a hallóktól egy lépés távolságban maradni. Ezt súlyozhatja az a helyzet, hogy a hallók többségi társaságában lévő siket sokszor nem érti, hogy mit és miről beszélnek a hallók, min nevetnek, ezért sokszor tévesen arra következtethet, hogy ő a beszéd tárgya vagy rajta kuncognak. A legtöbb siketnek éppen ezért szüksége van egy kis időre, hogy megismerhesse a közösségbe újonnan érkező halló személyt, észrevegye, hogy nem ezekkel a sztereotípiákkal és a siketek számára kellemetlen viselkedési formával közelít feléjük, hanem tényleges emberi kapcsolatot akar kialakítani velük. A siketek tehát nem alapvetően elzárkózó és bizalmatlan emberek, csupán nem mindenkivel szemben képesek azonnal természetes módon viselkedni. Ezt az álláspontot támaszthatja alá a következő megfigyelésem is. Az elmúlt időszakban több számát tanulmányoztam a Hallássérültek (HASÉ) című folyóiratnak. Minden szám végén találunk társkereső hirdetéseket is. Ezeket olvasva lettem figyelmes arra, hogy nagyon sok hallássérült középkorú személy keres azonos nemű barátot, barátnőt beszélgetés, közös programokon való részvétel, egyáltalán emberi kontaktusépítés céljából. Számos ilyen hirdetésben olvastam, hogy az adott személy nem pusztán hallássérült barátok jelentkezését várja, hanem nyitott a hallókkal való kapcsolatépítés felé is. Egyetlen kikötésük csupán az, hogy a halló személlyel az általuk természetesnek tűnő módon tudjanak kommunikálni, vagyis az illető ismerje a jelnyelvet, vagy legalább a jelelt magyar nyelvet. Erre egy példa: „Barátnőt keresek. Budapesti nagyothallók vagy kommunikálni tudó hallók jelentkezését várom. Középkorú, férjezett, nagyothalló, pozitív gondolkodású nő vagyok. Érdekel az egészséges táplálkozás. Szeretem a programokat, amelyekre együtt mehetnénk” (HASÉ 2012: 39).

9

A siketkultúra jellemzőjeként tarthatjuk számon a beszédtől való általános elhatárolódást is. A siketkultúrában nevelkedett gyerekeket arra tanítják, hogy szájmozgásukat a szájképekre korlátozzák csupán. A túl sokat „beszélő” siketeket kinevetik, gyakran gúnyt űznek belőlük. Ez a szájképekre korlátozódó, a beszédet minél inkább kizáró jelnyelvi kommunikáció a siketek egymás közötti beszélgetését jellemzi leginkább. Ha kívülállóval jelelnek, a gördülékenyebb kommunikáció érdekében a legtöbb siket beszélni is szokott a jelelés mellett. A beszédtől való elhatárolódás és viszolygás leginkább az iskolában megfigyelhető jelenséggel, a jelnyelv használatának tiltásával és a hangos beszédre való kényszerítéssel, azaz az anyanyelvükön való kommunikáció korlátozásával függ össze. Ehhez járul hozzá, hogy a siketek beszéd közben hátrányos helyzetűnek érzik magukat a hallókkal szemben (Vasák 2004: 238). Szeretnék kitérni néhány mondat erejéig a siketek identitástudatáról is. Fontosnak tartják, hogy az egyes tagok „minek” és honnan valónak nevezik meg magukat. A származás az ő esetükben nem azt jelöli elsősorban, hogy hol született, hol élt vagy jelenleg hol lakik az illető, hanem hogy melyik iskolában tanult, hol sajátította el a jelnyelvet és a siket kultúrát. A „minek” nevezik magukat kérdés már némiképp bonyolultabb. A halló társadalom – mint a siketség patológiai megfogalmazásánál is láthattuk – az alapján különbözteti meg a hallássérült személyeket, hogy milyen fokozatú és súlyosságú a halláskárosodásuk. Ezzel szemben a siket közösség tagjai magukat siketnek nevezik, függetlenül attól, hogy a hallásküszöb-értéke alapján nagyothallónak számít orvosi értelemben. A siket közösségben nem kedvelik azt a személyt, aki hangsúlyozza, hogy ő nem siket, hanem nagyothalló. Érdekesség, hogy a SIKET szót ’barátom’ értelemben is szokták használni a siketek, ezzel utalva a kulturális összetartozásra (Vasák 2004: 241–242). A siket közösségek jellemzőit illetően nem szabad megfeledkeznünk három közösségformáló tényezőről. Ezek a földrajzi hely, a nyelvhasználat és az elérni kívánt célok. Az imént már említettem, hogy fontos identitásalakító szerepet játszik egy siket életében, hogy honnan származik. Mivel Magyarországon csupán hét településen folyik siketoktatás, így a magyarországi siketek nyelvhasználatai és közösségi jellemzői is főként e hét város köré koncentrálódnak. Az ország más részeibe költöző siket viszi magával jeleit, s azt az új környezetének jeleivel keverve használja majd tovább. A nyelvhasználati tényező többnyire egyénenként változó, így annak részletezésébe most nem mennék bele. Lényege, hogy a közösség tagjainak maguknak kell eldönteniük, hogy mikor, milyen arányban, milyen minőségben és közegben alkalmazzák a magyar jelnyelvet, a jelelt 10

magyar nyelvet vagy a hangzó magyar nyelvet. A siket közösségek elérni kívánt céljai közül talán a legfontosabb és a legtöbbet hangoztatott az a siketek egyenjogúságának elfogadtatása. Ezzel jár együtt a jelnyelv hivatalos kommunikációs eszközként való elismerése és megfelelő munkalehetőségek biztosítása (Vasák 2004: 245–246).

11

1.3. A siketek oktatásának helyzete és az oktatás módszerei Jelen alfejezetben csupán a magyar siketoktatás történetét kívánom röviden bemutatni, a nemzetközi oktatási helyzetek teljes felvázolását egyrészt terjedelmi okokból nem áll módomban részletezni, másrészt pedig a fő témámat szorosan nem érintik a külföldi siketiskolák és oktatási modellek. Ahol elengedhetetlen vagy valamilyen okból szükséges, ott természetesen részben összehasonlítói alapon, részben az alapelvek személtetéseként említem meg egyes külföldi iskolák, tudósok, tanárok munkásságát, vagy döntő események következményeit, de nem célom a teljes európai és amerikai oktatási múlt, jelen és várható jövő felvázolása. A magyar siketoktatás bemutatását azért tartom fontosnak, mert szorosan kapcsolatban áll a siket gyermekek (és természetesen felnőttek) nyelvhasználatának alakulásával, hogy milyen óvodai, általános iskolai, középiskolai, esetleg felsőfokú képzésben tudtak (volt esélyük) részt venni. Mindenekelőtt fontosnak tartom bemutatni azt a három módszert, amelyek valamilyen szintű és mélységű lehetőséget nyújtanak a hallássérültek oktatására. Már korán rájöttek arra, hogy a siket gyermekeket más módon kell oktatni, mint a velük azonos korú, halló gyermekeket, a nyelv és módszer kérdéseiről azonban évszázadokon keresztül folyt a vita (igazából a mai napig nem zárultak le ezek a viták, a gyógypedagógusok és a jelnyelvi szakemberek még mindig két különböző álláspontot képviselnek). Elsőként vizsgáljuk meg az úgynevezett orális vagy oralista módszert. Orális metódusnak nevezzük a beszélt nyelv használatával történő oktatást, melynek szerves része a hallásfejlesztés és a szájról olvasás tanítása. A patologikus siketség-felfogással áll szoros kapcsolatban és annak tapasztalataira épül ez az oktatási módszer. Ennek a módszernek a legnagyobb hibája, hogy egyenlőként kezeli pedagógiai szempontból a siketeket, a súlyosan nagyothallókat és az enyhén nagyothallókat is (Vasák 2004: 125–126). Szabó Mária Helga a következőképpen fogalmaz: „A hallássérülés foka szerint kellene dönteni a módszerekről, azaz arról, hogy a szocializáció, illetve a kognitív fejlődés – tehát a gondolkodásnak a kiépülése – mely nyelven induljon be” (Szabó 2003: 53). Ezt úgy lehetne megoldani, ha a siketoktatást teljes mértékben különválasztanák a nagyothallóoktatástól. A hallásmaradvánnyal rendelkező nagyothallók hallása megfelelő minőségű hallókészülékekkel ma már jó arányban fejleszthető. A nagyothallók szájról olvasási készsége is jobb eredményeket mutat, így náluk nem okoz(hat)na problémát a megfelelő tempójú hangzó nyelvi oktatás. Ezzel szemben a siketeknek nincs hallásmaradványuk, így 12

nincs mire támaszkodniuk a szájról olvasás elsajátítása során. Náluk nem szerencsés az oralista módszer kizárólagos alkalmazása az oktatásban. A szájról olvasás (vagy ahogy Vasák Iván nevezi beszédolvasás) nagyon megterhelő számukra, az iskolai nap végére elfáradnak, ezzel csökken a figyelmük is. Ehhez járul hozzá annak a problémája, hogy egy siket gyerek sem tud minden szót, minden mondatot leolvasni a tanár szájáról, esetlegesen nem ismeri az általa használt kifejezést, így nem érti meg a tananyagot (Szabó 2003: 53– 54). Második oktatási módszerként tartják számon a totális kommunikáció elvét. Ez a filozófia azt fejezi ki, hogy a siket embereknek minden helyzetben joguk van a teljes kommunikációra. Ennek megvalósításához pedig bármilyen eszköz felhasználható: beszéd, beszédolvasás, írás, hangos beszéd, általános és természetes gesztusok, jelnyelv, ujjábécé. Ez a módszer ugyan segítené a siketek nyelvelsajátítását, kevésbé megterhelő, mint az oralista módszer, viszont még mindig kis hangsúlyt fektet a jelnyelv alkalmazására (Vasák 2004: 129). Problémát okozhat szerintem továbbá az is a totális kommunikáció bevetése során, hogy a gyermek figyelmét túl sok irányba akarják fordítani, így összezavarodhat a különböző kommunikációt segítő módszerek közötti váltogatáskor. A harmadik és leginkább használható siketoktatási módszer a bilingvális vagy kétnyelvű módszer. Célja, hogy a siketek a számukra leginkább természetes nyelven, a jelnyelven kezdjék meg tanulási tevékenységeiket, ezzel teljes mértékben visszanyerve a közösség nyelvi, identitásbeli és kulturális értékeit. A jelnyelv segítségével tudják aztán elsajátítani mintegy idegen nyelvként a többségi nyelv valamilyen formáját (vokális vagy grafikus) és az egyéb iskolai tananyagokat, miközben jelnyelvi kommunikációs készségük is fejlődik. Ennek a módszernek viszont alapfeltétele lenne, hogy az iskolába/óvodába kerülő gyermek már tudjon kommunikálni jelnyelven, vagyis az elsődleges szocializációja jelnyelven már megkezdődjön. A módszer erőssége, hogy a már egy nyelv birtokában lévő gyermek esetében sokkal könnyebb az oktatási tevékenység megkezdése. Ha valamit nem ért a siket gyermek, nem egy űr tátong előtte, hanem adott egy nyelv, amelynek rendszerében választ kaphat kérdéseire. Mindemellett a meglévő anyanyelvi vagy elsődleges nyelvi tudásra építve idegen nyelvként könnyebben elsajátítható a többségi társadalom nyelve is: a jelnyelvi kifejezésekkel magyarázva, annak szerkezetéhez viszonyítva tudják majd elképzelni ezt a másik nyelvi kódot a bilingvális oktatásban résztvevő gyerekek. Így, még ha nem is kaphatunk minden hallássérült gyermek esetében tökéletes hangzó nyelvi reprodukciót, írásbeli magyar nyelvhasználatuk jelentősen erősebb lehet, mint az oralista módszerrel tanított gyermekeké. A kétnyelvű oktatási modellt több 13

európai ország is sikerrel alkalmazza a múlt század végétől kezdve. Dániában, Svédországban, Finnországban egyaránt jó eredményekről számolnak be a bilingválisan oktatott siketek nyelvi fejlődését illetően (Vasák 2004: 129–135). A nemzetközi szervezett siketoktatás a XVIII. századig vezethető vissza, a brit Braidwood által alapított iskoláig. Magyarországon Cházár András kezdeményezésére, az ő felajánlásaival és adománygyűjtő tevékenységével vette kezdetét a váci siketiskola megalapítása. 1802. augusztus 15-én bécsi mintára kezdte meg oktatói tevékenységét az első hallássérültek részére felállított hazai intézet. Charles-Michael de l’Epée tisztán jelnyelvi oktatású módszerét alakítottá át vegyes módszerré a bécsi iskola, amely Magyarországra már ebben a formában jutott el. 1873-ban Fekete Károly igazgatósága alatt viszont drasztikus változás történt a siketoktatásban: oktatási nyelvként a németet írta elő, ezzel pedig eldöntötte azt is, hogy a siketoktatás módszereként a jelnyelv kiküszöbölésével tisztán orális módszerrel folytatódhat a siketek tanítása. Ezzel nemcsak azért hozták nehéz helyzetbe a tanulókat, mert akusztikus visszacsatolás nélkül kell elsajátítaniuk egy nyelvet, hanem azért is, mert ez a nyelv még csak nem is a többségi társadalom nyelve: mindennapi életük során nem ezt kell majd használniuk, otthon a szüleikkel valószínűleg ezen a nyelven nem tudnak majd teljes mértékben kommunikálni. Az oralista módszer térhódításának betetőződése a milánói kongresszuson történt meg. Korábban már tartottak egy nemzetközi kongresszust Párizsban, 1878-ban, amelyen csekély számú (27) érdeklődő tanár vett részt. Ők többnyire az oralizmus támogatói voltak, s ezen a kongresszuson mintegy előkészítették a terepet a két évvel későbbi milánói események számára. 1880-ban, a II. Kongresszuson már 164 siketoktatással foglalkozó szakember vett részt: többnyire olaszok, franciák és angolok. Kevés vitának adtak helyet, csupán kinyilvánították, hogy a siketeket orális módszerekkel kell oktatni, fő cél a siketek társadalomba való visszahelyezése és a beszéd-szájról olvasás párosítású nyelvoktatás bevezetése. A szavazáson csupán az öt amerikai résztvevő szavazott az oralizmus ellen, így a többség akarata jutott érvényre (Vasák 2004: 136–153). Hazánkban jelenleg is oralista módszerekkel folyik a siketoktatás, noha a 2009-es jelnyelvi törvény értelmében 2017-től kötelező érvényűen kell bevezetni a siket iskolákban a bilingvális oktatást. Jelenleg azonban még nincs elegendő számú megfelelő képzettséggel rendelkező tanár ahhoz, hogy mind a hét iskolában megkezdhessék a kétnyelvű oktatást. Egy másik ok, amiért még nem változtatták meg tanítási alapelveiket az iskolák az, hogy az élükön többnyire gyógypedagógusok állnak, akik ragaszkodnak a szerintük jól bevált, tradicionális oktatási módszereikhez. 14

A hét magyarországi siket iskola a következő településeken található: Budapest, Debrecen, Eger, Kaposvár, Sopron, Szeged, Vác. Továbbá Budapesten működik nagyothallók számára fenntartott iskola is. Ezek az oktatási intézmények viszont csupán az általános iskolai oktatást hivatottak ellátni, kivéve a budapesti nagyothalló iskolát, mely speciális szakiskolai képesítést is ad az ott tanuló nagyothalló diákoknak. A szervezett középfokú siketoktatás viszont hiányzik a mai magyar oktatási rendszerből, így az általános iskola után tovább tanuló diákoknak mindenképpen integrált körülmények között kell folytatniuk a tanulmányaikat. Néhány mondat erejéig kitérnék az említett integrált oktatás bemutatására is. Integráció során a siket gyermek nem valamely speciális oktatási módszerű iskolában tanul hasonló hallásállapotú osztálytársai között, hanem egy teljesen általános tantervű, alapjában véve hallók által látogatott iskolában. Litavecz Anna az integrációnak két típusát különbözteti meg: 1. teljes integráció, amikor a siket (vagy nagyothalló) tanuló a hallók iskolájában vesz részt az oktatásban, egy teljesen halló osztály tagjaként, tananyaga és a vele szembeni elvárások azonosak társaiéval, semmiféle speciális ellátásban nem részesül; 2. a részleges integrációnak két válfaja létezik: a. néhány siket tanuló vesz részt a hallók oktatásában, a tanárok és a gyermekközösség pedig kész a speciális igényű tanulók befogadására – a hallássérült tanulók egyes órák alól felmentést kaphatnak, ilyenkor speciális pedagógiai foglalkozáson vehetnek részt; b. a hallók iskoláján belül létező hallássérült tagozat vagy osztály, melynek minden tagja hallássérült, s így az integráció csupán az órán kívüli tevékenységekre korlátozódik (Litavecz 1999: 378–379). Hazánkban az integrációnak az első típusa, vagyis a teljes integráció terjedt el egyes siketek vagy nagyothallók oktatásában. Általában a siketiskola oktatóinak ajánlására íratják át gyermeküket halló iskolába a (többnyire halló) szülők. Az integrált oktatásba való bevezetésnek a szülői indíttatása többnyire az, hogy gyermekét „egészséges” közegben lássa, ezzel is leplezve azt, hogy más, mint a többiek. Azzal viszont sok szülő nem számol, hogy gyermeke éppen attól fogja majd másnak érezni magát, mert a közösség, amiben hétköznaponként boldogulnia kell, teljesen más nyelvi kompetenciákkal rendelkezik, mint ő, nem pedig attól, hogy szegregáltan, siket társai között kell tanulnia. Az integrált oktatás 15

egyik legnagyobb és legfontosabb problémájaként az identitás megkérdőjelezését tartja Litavecz Anna: azzal, hogy a siket gyermek társaitól elszakítva, halló közegben, anyanyelvi kultúrájától távol nevelkedik, elveszíti a lehetőségét annak, hogy a siket közösség teljesjogú tagjává válhasson, főként azért, mert a természetes úton megnyilvánuló kommunikáció esélyét vettük el tőle. Amikor szóba kerül az integráció lehetősége, érdemes alaposan átgondolni és szükség esetén figyelembe venni a „NE MINDENKIT és NE MINDENÁRON” elvét, hiszen ezzel akár egy életre szóló csalódástól is megóvhatjuk a gyermeket (Litavecz 380–381)!

16

2. A kétnyelvűség mibenléte 2.1. A kétnyelvűség alapfogalma A kétnyelvűség pontos megfogalmazása azért nehéz, mert az egyes definíciók nagymértékben eltérhetnek egymástól. A szakirodalomban találunk megengedő és szigorú meghatározásokat is. Míg például Bloomfield megközelítésében a kétnyelvű beszélő anyanyelvi szinten ismeri mindkét általa használt nyelvét, addig Kiss Jenő megengedő megfogalmazása szituációközpontú, és arra alapoz, hogy a kétnyelvűség mibenléte a két nyelv kommunikációs szintéren betöltött szerepén múlik. Vagyis a kétnyelvű beszélő az egyik (vagy mindkét) nyelvében lehet alacsonyabb nyelvtudással rendelkező, mint az egynyelvű beszélő az anyanyelvében, a lényeg az, hogy a használat során a lehető legkisebb kommunikációs zavar alakuljon ki, és valamelyik nyelvével az élet egyes területein érvényesülni tudjon (Kiss 1995: 205). Bartha Csilla definíciója pedig a következő: „kétnyelvű az, aki a mindennapi érintkezései során két vagy több nyelvet kommunikatív, szociokulturális szükségleteinek megfelelően (szóban és/vagy írásban, illetőleg jelelt formában) rendszeresen használ” (Bartha 1999: 40). Ez utóbbi megfogalmazás, mely már a nyelvek sorában tudja a jelnyelveket is, Kiss Jenőéhez hasonlóan kommunikációs és kulturális szempontból közelíti meg a kétnyelvűség kérdéskörét. Nem zárja ki azokat a nyelvhasználókat, akiknek nem tökéletes az egyik nyelvben való jártasságuk. Dolgozatomban ezt a definíciót alapul véve fogok a kétnyelvűségre hivatkozni.

2.2. A siket közösség kétnyelvűsége? A siket közösségeket alkotó személyek sajátos helyzetükből adódóan kétnyelvű közösségeknek számítanak a világ szinte minden országában. Mint már az előző fejezetekben is láthattuk, a magyar siket közösségeket a siket személyek mellett nagyothallók, illetve a magyar jelnyelvet funkcionálisan és rendszeresen használó halló személyek együttesen alkotják. Ezeknek a közösségeknek a kétnyelvűsége a magyar jelnyelv és a magyar nyelv együttes használatán alapul. Sokan vitatják e kétnyelvűség tényét, mondván, hogy a jelnyelv nem tekinthető önálló nyelvnek, csupán a fogyatékosság 17

kiküszöbölését segítő közvetítő eszközként tekintenek rá, mint egy gyengénlátó szemüvegére, vagy egy mozgássérült kerekesszékére. Mások pedig a magyar nyelv jelekre fordított változatának tekintik, így beszélőit nem nyelvi kisebbségként, hanem fogyatékos személyekként ítélik meg. Éppen ezért tartom fontosnak első lépésként a magyar jelnyelv önálló nyelvi voltát bizonyítani. „A magyar jelnyelv a magyarországi siket közösség természetes nyelve” − írja Lancz Edina A magyar jelnyelv szótárában (Lancz 2004: V). Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy a magyar jelnyelv és a jelelt magyar nyelv nem egyezik meg. Jelelt magyarnak nevezzük azt a speciálisan kialakított, jelelt nyelvváltozatot, amelyet általában halló személyek használnak. Elkülönül a jelnyelvtől, annak grammatikájától, idiómáitól; csupán a szókészletét felhasználva, a beszélt magyar nyelv hatására, annak grammatikájának megfelelően, modalitást váltva, a beszélt nyelvet jelekkel kísérve fordítja le azt (Lancz 2004: V). A jelnyelvek eszköztárukat tekintve szinte teljes mértékben megegyeznek a hangzó nyelvekkel. Ugyanúgy értelmezhetők a Jakobson-modell segítségével, ugyanúgy konvencionalitás és kettős tagolás jellemző ezekre a nyelvekre is, mint bármelyik hangzó nyelvre. A legkézenfekvőbb és legkevésbé megkérdőjelezhető bizonyítása a magyar jelnyelv nyelvi voltának az, ha megnézzük, miként vélekedik róla a jogi szféra. A 2009-es jelnyelvi törvényből egyértelműen kiderül, hogy az Országgyűlés önálló nyelvként tekint rá, használói pedig nyelvi kisebbségként tartandók számon:

„ 3. § (1) A Magyar Köztársaság a magyar jelnyelvet önálló, természetes nyelvnek ismeri el. (2) A magyar jelnyelvet használó személyek közösségét mint nyelvi kisebbséget megilleti a magyar jelnyelv használatának, fejlesztésének és megőrzésének, a siketkultúra ápolásának, gyarapításának és átörökítésének joga”(2009. évi CXXV. törvény 3. §). A magyar jelnyelv önálló létének ismertetése után következő lépésként a siket közösség kétnyelvűségét kell bizonyítani a vizsgálatok folytatásának hitelességéhez. Bátran hivatkozhatunk a kétnyelvűség szakirodalmának egyes munkáira. Bartha Csilla a kétnyelvű beszélők típusainak felsorolásakor megemlíti például a siket iskolást, aki siket szüleivel és barátaival jelnyelven kommunikál, oktatása viszont magyar nyelven folyik; a 18

gyermek két halló testvérét és egy jeltolmácsot is (Bartha 1999: 33). Egy másik tanulmányában a siket közösségek kétnyelvűségének két típusát emeli ki: a jelnyelv– jelnyelv és a jelnyelv–hangzó nyelv kétnyelvűségét. Én ez utóbbi kétnyelvűséget tárgyalom a siket közösség bilingvizmusa kapcsán. Ebben az esetben bimodális kétnyelvűségről beszélhetünk. „A bimodális kétnyelvűség egy egyén vagy közösség azon kétnyelvű kompetenciáját fejezi ki, mely magába foglalja legalább egy beszélt (hangzó) nyelv és legalább egy jelnyelv használatára való képességet. A bimodális kétnyelvűség a siket közösség azon tagjaira jellemző, akik a hétköznapi kommunikáció során mind egy jelnyelvet, mind pedig egy beszélt (hangzó) nyelvet használnak” (Zajdó 2011: 307). Bartha Csilla is kijelenti, hogy „Noha a siketek kétnyelvű nyelvhasználata sok tekintetben tükrözi a bilingvizmus általános jegyeit, számos vonatkozásban szükségképpen el is tér a hallók kétnyelvűségétől” (Bartha 2004: 323). Ilyen eltérés lehet a kétnyelvűség kialakulásának kényszere, hiszen az egyik nyelvük identitásukat tükrözi és könnyed kommunikációt eredményez, másik nyelvet viszont nehézkesen alkalmazzák, elsajátítását politikai kényszer, valamint társadalmi beilleszkedési késztetés hívja elő. Eltérés továbbá, hogy míg más kétnyelvű helyzetben könnyen kialakulhat a nyelvvesztés lehetősége, addig a siket közösségek soha nem fogják tudni mellőzni elsődleges nyelvüket, a jelnyelvet. Ennek megfelelően némiképp át kell értékelni a klasszikus kétnyelvűség-felfogást, és a szituációnak megfelelően újra kell fogalmazni. A kétnyelvűség tényét bizonyítandó tehát mindkét nyelvről elmondható, hogy természetes nyelv, sajátos grammatikai rendszerrel, szókészlettel és kulturális háttérrel. Kétnyelvűség során mindig valamilyen késztetés, kényszer alakítja ki a két különböző nyelv elsajátításának igényét. Jelen esetben a siketeknél az oktatáspolitika kényszere és a társadalomba való beilleszkedés igénye ez a késztetés, míg a közösség halló tagjai többnyire egy siket hozzátartozóval való kommunikációs vágy miatt sajátítják el az adott nyelvet. Mint a legtöbb bilingvis helyzetben, itt is megállapítható, hogy az egyes nyelvhasználók elsődleges nyelve dominánssá válik, drasztikus esetben teljes mértékben meghatározza a másodlagos nyelv használatát. Ez megnyilvánulhat a szórendben vagy a ragozás meglétében, elhagyásában. Elsődleges nyelvvé szinte minden esetben a beszélő személyhez modalitásában közelebb álló nyelv válik, függetlenül attól, hogy időben mikor sajátította azt el. Ennek megfelelően beszélhetünk a kétnyelvű közösségen belül jelnyelvi dominanciájú és magyar nyelvi dominanciájú személyekről is. Meglehetősen gyakori jelenség a siketek kettős félnyelvűsége, amely az előnytelen oktatáspolitikai viszonyok és a

19

jelnyelvtől elzárkózó halló szülők „hallóvá” nevelésének következtében alakul ki legtöbbször.

2.3. Az anyanyelv kérdésköre A siketek nyelvhasználatának talán legtöbbet vitatott kérdésköre az anyanyelvhez kapcsolódik. Mely nyelv tekinthető a siket személy anyanyelvének? Nevezhetjük-e azt anyanyelvnek, vagy szerencsésebb az elsődleges nyelv terminusának használata? Könnyebb és egyszerűbb helyzetben vagyunk akkor, amikor egy halló kétnyelvű személyről kell eldöntenünk, hogy a két hangzó nyelv közül melyik számít az anyanyelvének. Ez többnyire az a nyelve lesz, amelyet gyermekként először elsajátított, amelyen a családi körében kommunikálhat(ott), amely nyelven az elsődleges szocializációs folyamatai lezajlottak. Egy siket személy esetében azonban nem minden esetben ennyire kézenfekvő a válasz. Mivel a siket személyeknek csupán a 10%-a születik siket szülők gyermekeként, így csak a közösség egytizedének adódik az a lehetősége, hogy optimális környezetben, születésétől fogva tanulhassa meg a jelnyelvet. A maradék 90% a környezete jelnyelvhez való hozzáállására van utalva, vagyis sorsa külső tényezők által pecsételődik meg. Természetesen a halló családba született siket gyermekek számára is adott a lehetőség, hogy jelnyelvi környezetben nőjenek fel, nyelvelsajátításuk jelnyelven történjen, ezáltal a jelnyelv ténylegesen anyanyelvükké válhasson. Ez azonban teljes mértékben a szülők felfogásán múlik: nyitottak-e rá, hogy gyermekük fejlődése érdekében megtanuljanak jelelni, tudnak-e biztosítani jelnyelven kommunikáló dajkát, aki segíti a gyermek szocializációját, milyen iskolába íratják be a gyermeket, felveszik-e a kapcsolatot más hallássérült személyekkel, akik segítségükre lehetnének a gyermeknevelésben és a jelnyelv tanulásában/gyakorlásában. Számos szülő még mindig megijed, ha gyermeke hallássérültként születik, megbélyegzően hat rájuk a „fogyatékos” megnevezés és igyekeznek olyan megoldást keresni, amellyel a gyermek másságát kiküszöbölni vagy leplezni tudják. Ezek a szülők éppen ezért a szurdopedagógusok körében igencsak elterjedt „hallóvá nevelés” vagy hallásfejlesztés útjára fogják bocsátani a gyermeket, nem egyszer megtiltva nekik a jelelést is. Ezáltal a gyermektől elveszik az esélyt, hogy elsődleges vagy anyanyelveként a jelnyelvet sajátítsa el, sőt, mi több, hogy a siket kultúra részesévé váljon!

20

Ezzel ellentétes a helyzet a siket családba született halló gyermekek anyanyelvének megállapításakor. Két siket szülő mellett, amennyiben a gyermeket nem éri hangzó nyelvi hatás, könnyen megtörténhet, hogy óvodába kerüléséig az egyetlen nyelv, amelyet el tud sajátítani, a jelnyelv lesz. Ebben az esetben elmondható-e a gyermekről, hogy hallóként jelnyelvi anyanyelvű? Vagy vegyünk alapul egy vegyes hallásállapotú szülőkből álló családot: az egyik szülő halló, a másik hallássérült. A gyermeket – akár hallóként, akár hallássérültként születik – valószínűleg két nyelv hatása éri párhuzamosan. Ebben az esetben eldönthető, hogy melyik az anyanyelve? Elsődleges nyelveként számon tarthatjuk azt a nyelvet, amelyet a mindennapi kommunikációja során többet használ, vagyis a halló gyermek esetében a magyar nyelvet, a siket gyermeknél pedig minden bizonnyal a jelnyelvet. A következő fejezetben (ahol a siket közösség kétnyelvségének típusait veszem számba) bővebben kitérek majd ezekre a nyelvelsajátítási kérdésekre is. Most azonban az anyanyelv témakörének egy jóval drasztikusabb és meghatározóbb kérdését szeretném körüljárni, vagyis: Lehet-e a jelnyelv anyanyelv? Az alábbi kérdéskörrel Szabó Mária Helga Siket babák. Lehet-e a jelnyelv anyanyelv? című cikke (http://m.nyest.hu/hirek/lehete-a-jelnyelv-anyanyelv) és Muzsnai István Kinek a kompetenciája annak eldöntése, hogy mi legyen egy siket gyermek anyanyelve? című tanulmányában (Muzsnai 1999) foglalkozik részletesebben. Önmagában már az kérdéses, hogy mit tekinthetünk anyanyelvnek. Dolgozatom nem hivatott ezt a terminológiai kérdést hosszasan megvitatni, most csupán az anyanyelvfelfogásnak azt az álláspontját mutatom be, amely véleményem szerint a leginkább igazolja, hogy igenis tekinthetünk anyanyelvként a siketek jelnyelvére is. Fehér Krisztina Anyanyelv és közösség című tanulmányában a következőképpen fogalmaz: „az anyanyelv azzal a szociolingvisztikában »vernakuláris«-ként emlegetett helyi változattal egyenlő (…), amelyet a beszélő – mint nyelvtudásának legtermészetesebb részét – a társas élet eseményeivel

összefonódva,

explicit

metanyelvi

reflexiók

nélkül

sajátít

el”

(http://m.nyest.hu/hirek/lehet-e-a-jelnyelv-anyanyelv). Muzsnai István egy személy anyanyelvének megállapításához két alapkövetelményt támaszt: megszerzése szükségszerűen spontán nyelvelsajátítás útján történik, valamint pozitív érzelmi viszonyulás fűzi hozzá a nyelvhasználót. Spontán nyelvelsajátításra azért van szükség, mert a nyelvtanulás útján megszerzett ismeretek mellőzik az anyanyelvekre jellemző játszi könnyedséget és végtelen számú funkcionális nyelvhasználatot. A siket gyermekek nyelvelsajátítása során problémaként tárul elénk az a tény, hogy a siket 21

közösség csupán kis százaléka, a siket családban szocializálódó gyermek képes a jelnyelvet iskolába kerülése előtt elsajátítani. Ők biztos nyelvtudással rendelkeznek és minden bizonnyal jobb eredményeket fognak elérni tanulmányaik során, mint azon társaik, akik nyelvismeret nélkül érkeznek az iskolába/óvodába. A halló családba született siket gyermekek többnyire nyelvi alapok nélkül kezdik meg iskolai éveiket, ami már önmagában problémát jelent a kommunikáció kiépítésében. Ezt a helyzetet pedig még inkább rontja a felfogás, mellyel egyrészről a halló szülő, másrészről a siketiskola gyógypedagógiai kara meg van győződve, mégpedig, hogy a gyermek anyanyelvének a beszélt magyar nyelvet tekintik, s az oktatás elsődleges céljaként ennek a nyelvnek a megtanítását tűzik ki. Ezzel szemben a gyermek szocializációja nem az órákon fog megindulni, hanem a szünetekben, a jelelni tudó siket társai között. Második tényezőként a nyelvhez való pozitív érzelmi kötődés feltételét emelte ki Muzsnai. Azért rendkívül fontos, hogy pozitívan viszonyuljon az adott nyelvhez a gyermek, mert ha kettő vagy több nyelvnek van birtokában, saját választása alapján, amikor csak tudja, azt a nyelvet fogja használni, amelyiket a leginkább szereti. Vagy nézzük a másik oldalról: hiába ismer valamilyen szinten egy nyelvet valaki, ha negatív érzelmek fűzik hozzá, nem szívesen fogja alkalmazni, igyekszik elfelejteni azt, vagy használatát a legminimálisabbra csökkenteni (Muzsnai 1999: 396–399). Ezért fordulhatnak elő a kezdetben kétnyelvű környezetben nyelvcserék, ha a nyelvhasználó közösség az „eredeti” anyanyelvét nem preferálja igazán, mesterségesen tesz róla, hogy többé ne az legyen az anyanyelve, hanem egy olyan nyelv, amelyhez pozitív érzelmekkel képes viszonyulni. Siket személyek esetében is megfigyelhetjük ezt a fajta hozzáállást: sok idősebb siket személy az iskolából kikerülve igyekszik elkerülni a korábban ráerőltetett nyelvet. A korábbi érvelésekből következik, hogy szintén Muzsnai szavaival élve: „Az az egyértelmű tény, hogy egy prelingvális siket személynek az anyanyelve a jelnyelv, nem pusztán szemléletmód kérdése. Ez a tény a pedagógusok hozzáállásától függetlenül létezik” (Muzsnai 1999: 399).

2.4. A siket kisebbség nyelvi jogai Egy kisebbségi státuszban lévő közösség helyzetének megítéléséhez elengedhetetlen a többségi társadalom által meghatározott és elfogadott törvények, jogszabályok, határozatok

22

ismerete. Én most elsősorban azokra a törvényekre és jogszabályokra fogok kitérni, melyek a siketek nyelvi helyzetét érintik. A nyelvi jogok jelentősége sokrétű: a nyelv egyben a kommunikáció, az ismeretszerzés, a megismerés, és az identitás eszköze is egyben. Éppen ezért fontos, hogy ne nyomjuk el vagy tiltsuk meg egyetlen nyelvnek sem a használatát! Elsősorban az anyanyelv használata és oktatása kell, hogy prioritást élvezzen, bármilyen környezetben éljen is a nyelvhasználó! Az 1991. augusztusában Pécsett tartott FIPLV-szimpózium által megalkotott deklarációnak az alapszövegében többek között a következő pontok szerepelnek ezzel kapcsolatban:  az anyanyelv megszerzéséhez való jog,  az államnyelv megszerzéséhez való jog,  írástudatlanság és nyelvi hátrányok leküzdéséhez való jog,  idegen nyelv(ek) tanulásához való jog,  a szólásszabadság bármely nyelven történő gyakorlására való jog,  bármely nyelvvel való identifikáció joga,  jog az azon a nyelven történő oktatásra, amellyel az illető személy vagy családja azonosul,  jog az adott ország hivatalos nyelvén való oktatásra (Szabó 2003: 45). A fejezet további részében a deklarációban megfogalmazott alapvető nyelvi jogoknak a ratifikálását fogom bemutatni a 2009-es jelnyelvi törvény értelmében. Elsőként vizsgáljuk meg az anyanyelv megszerzéséhez való jog alakulását. Egészen 2009-ig nem írta elő semmilyen törvény azt, hogy a siket gyermekek oktatásának anyanyelven, azaz magyar jelnyelven kell történniük. Korábban a NAT (Nemzeti Alaptanterv) ugyan lehetővé tette 7-8. évfolyamon fakultációs formában a jelnyelv oktatását, de az többnyire egy siketiskolában sem valósul(t) meg – többnyire a gyógypedagógusok megrögzött álláspontja miatt (Vasák 2004: 52–53). A 2009-es CXXV. törvény előírja, egyrészt, hogy „A hallássérült, illetve siketvak személy számára biztosítani kell, hogy a magyar jelnyelvet, illetőleg az egyéni szükségleteinek leginkább megfelelő speciális kommunikációs rendszereket elsajátítsa, és azokat használja”(CXXV. 11. §), másrészt pedig

23

„A hallássérült gyermek a szülője (gyámja) döntésétől függően bilingvális vagy auditívverbális módszerrel folyó korai fejlesztésben és gondozásban vehet részt” (CXXV. 14. § (1)). Az államnyelv megszerzéséhez való jogukban elméletileg ez idáig sem szenvedtek csorbát a magyarországi siketek. A siketoktatás nyelve ugyanis a magyar nyelv, ezáltal a siket gyermekeknek nem csupán joguk van a magyar nyelv elsajátítására, hanem egyenesen kötelességük is. Az már persze más kérdés, hogy a jelenlegi (és múltbéli) siketoktatási módszerek mennyire bizonyulnak/bizonyultak sikeresnek és milyen mértékben vagy minőségben sikerül ténylegesen egy siket fiatal számára a hangzó nyelvi államnyelv elsajátítása. Az írástudatlanság és nyelvi hátrányok leküzdéséhez való jog: a nyelvi hátrány leküzdését a nyelvi akadálymentesítés hivatott ellátni. A villamoson például hátrányos helyzetbe kerülnek a siket személyek, ha a megállóhelyek nevét csupán auditív módon közli a jármű vezetője. Ilyenkor akadálymentesítésként tekinthetünk a kihelyezett táblákra, melyeken megtaláljuk a megállók nevét és sorszámát is. A 2009-es törvény a korábbi, A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításával rendelkezik az egyenlő esélyű hozzáférésről is, mégpedig a következőképpen: „ha) a szolgáltatás egyenlő eséllyel hozzáférhető akkor, ha igénybevétele - az igénybe vevő állapotának megfelelő önállósággal - mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára akadálymentes, kiszámítható, értelmezhető és érzékelhető, hb) az épület egyenlő eséllyel hozzáférhető, ha mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára megközelíthető, a nyilvánosság számára nyitva álló része bejárható, vészhelyzetben biztonsággal elhagyható, valamint az épületben a tárgyak, berendezések mindenki számára rendeltetésszerűen használhatók, hc) az információ egyenlő eséllyel hozzáférhető akkor, ha az mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára kiszámítható, értelmezhető és érzékelhető, az ahhoz való hozzájutás pedig az igénybe vevő számára akadálymentes.” (CXXV. 15. §) Az idegen nyelvek elsajátításához való jog sajátos kérdéskör a siket személyek nyelvhasználatában. Önmagában idegen nyelvtanulásnak tekinthetjük a magyar nyelv iskolai, oktatási nyelvét is. A siketek (egyéb, a magyartól eltérő) idegen nyelv tanulásának 24

legnagyobb hátránya az, hogy az idegen nyelv oktatásának a nyelve is a magyar nyelv lenne, aminek szintúgy nincsenek biztonságosan birtokában a gyerekek. Éppen ezért lenne érdekes a hallássérültek idegen nyelv tanulását egy másik jelnyelv megtanításával kezdeni, természetesen a magyar jelnyelv segítségével. Ezzel fejlődhetne az anyanyelvi kompetenciájuk is. A deklaráció kifejtett pontjai között ugyan konkrétan nem szerepel, én mégis szeretném megemlíteni az ismeretszerzéshez, kultúrához, művelődéshez való emberi jogokat. A korábban már kifejtett pontok ugyan néhol magukba foglalják ezeket is, én most egy másik szemszögből szeretném bemutatni, miként valósulhatnak meg a siketek körében. A Jelnyelvi törvény például biztosítja a siketeknek a művelődéshez és információszerzéshez való jogot azáltal, hogy módosítja A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényt. A törvénymódosítás értelmében a közszolgálati, illetve országos televíziós műsorszolgáltatók kötelesek közérdekű közleményeket és filmalkotásokat is akadálymentessé téve sugározni. Ennek két módja létezik: a feliratozás és a jelnyelvi tolmácsolással kísért adások biztosítása (CXXV. 30. §). Többnyire az első valósul meg, részben anyagi, részben időtakarékos megfontolásból. Ugyanakkor híradó műsorok és parlamenti közvetítések egyre nagyobb számban érhetők el jelnyelvi tolmácsolással kísérve. A televízió mellett az internet is egyre nagyobb lehetőségeket nyújt a siketek számára mind az információszerzés, mind a művelődés terén. A hallatlan.hu jelnyelvi híradói például rendszerint a siketeket is érintő híreket tartalmazó adásokkal jelentkezik a világhálón. Létezik továbbá kifejezetten a siketek számára szerkesztett periodika (Hallássérült) is, a gyermekek részére pedig elkezdték a mesék jelnyelvi adaptációinak felvételét is. Végül, de nem utolsó sorban szeretném megemlíteni a jelnyelvi tolmácsolással ellátott színdarabok gyors tempójú elterjedését. Miskolcon volt szerencsém megtekinteni egy ilyen színpadi művet (nevezetesen az Őrült nők ketrecét).

25

3. A siket közösség kétnyelvűsége 3.1. A siket közösség kétnyelvűségét alakító tényezők Egy közösség kétnyelvűvé válásának (bármely két nyelv kontaktusát vesszük alapul) számos alakító tényezője lehet. Két hangzó nyelv együttélésénél történelmi-politikai okokat (pl. határátrendezések), gazdasági okokat (pl. migrációs hullámok) említhetünk meg többek között. Az alakító tényezők között találunk kényszerű és nem kényszerű okokat egyaránt. Saját döntése alapján válik kétnyelvűvé az a közösség, melynek tagjai gazdasági jólét reményében költöznek csoportosan más országba, míg kényszerítő tényezők alakították ki a felvidéki magyarság kétnyelvűségét a trianoni béketárgyalások után. A bilingvizmust kialakító kényszerű tényező minden siket személy esetében fennáll – meg kell tanulnia az ország hivatalos nyelvét a mindennapi boldogulásához. A hallók esetében már nem áll fenn ilyen kényszerítő tényező, többnyire önszántan vállalkoznak a jelnyelv elsajátítására. Kivételt talán a siket családba született halló gyermekek jelentenek, akikkel szüleik elsődlegesen jelnyelven kommunikálnak, így az elsődleges szocializációjuk során az életük szerves részét képezheti a hangzó nyelvi kommunikáció mellett a jelnyelven történő kommunikáció is. Nekik – durván fogalmazva – nincs választásuk, nem dönthetnek róla, hogy megtanulják-e a jelnyelvet, életük első szakaszában természetes módon sajátítják el. Éppúgy, ahogy a magyar anyanyelvű családban felnövő gyermek sem dönthet róla, hogy a magyar nyelvet kívánja-e első nyelveként elsajátítani. Természetesen a siket szülők halló gyermekének van esélye a jelnyelv mellett, esetleg helyett a magyar nyelv elsajátítására, a család halló tagjai (nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek) által vagy az intézményes kisgyermekoktatás (bölcsőde, óvoda) keretein belül.

3.2. A siket közösség kétnyelvűségének típusai „A két nyelvet használók természetszerűleg különböznek abban a tekintetben, hogy az egyes általuk beszélt nyelveket mikor és milyen szinten sajátították el, valamint hogy az egyes nyelveket életük mely területein hogyan használják. A kétnyelvűség tehát annak 26

foka és az egyes nyelvek használati körülményei tekintetében több skála mentén értékelhető, erősen változó minőségű lehet. Ebből következőleg a kétnyelvűek rendkívül heterogén közösséget alkotnak” – írja Zajdó Krisztina (Zajdó 2011: 305). A siket közösség tagjainak nyelvhasználatát számos módon, számos szempontból lehetne felosztani: például a nyelvek ismeretének mértékét, a kétnyelvűség kényszerű vagy nem kényszerű voltát, vagy a kétnyelvűség hatékonyságát figyelembe véve. A nyelvi kompetencián alapuló felosztását nem áll sem módomban, sem szándékomban elvégezni, részben a szakdolgozat terjedelmi korlátai miatt, részben pedig azért, mert témaválasztásom során azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a közösség nyelvhasználatáról egy általános képet kapjak. A következő táblázatba a két nyelv használóit – a nyelvelsajátítás idejét és módját alapul véve – az alapján soroltam be, hogy családi helyzetükből adódóan miképpen kerültek kapcsolatba a különböző nyelvekkel, és ennek megfelelően melyik nyelvi dominanciájuk alakulhatott ki.

Nyelvi dominancia A csoport megnevezése 1

SIKET SZÜLŐK SIKET GYERMEKE

2

SIKET SZÜLŐK HALLÓ GYERMEKE

lehetősége JELNYELVI MAGYAR NYELVI Ideális körülmények között

3

HALLÓ SZÜLŐK SIKET GYERMEKE

4a

SIKET-HALLÓ SZÜLŐPÁR SIKET GYERMEKE

4b

SIKET-HALLÓ SZÜLŐPÁR HALLÓ GYERMEKE

jelnyelvi dominancia JELNYELVI MAGYAR NYELVI

EGYÉB SIKET HOZZÁTARTOZÓVAL 5

RENDELKEZŐ HALLÓ

MAGYAR NYELVI

1. táblázat: A siket közösség kétnyelvű tagjainak csoportosítása

Az első csoportot a siket családba született siket gyermekek alkotják, akik egyértelműen születésüktől fogva tanulják a jelnyelvet, így náluk megkérdőjelezhetetlen annak elsődlegessége, dominanciája. Náluk természetes módon zajlik a nyelvelsajátítás és az otthoni, családi kommunikáció is. A magyar nyelvvel többnyire az iskolában találkoznak először. Ez a csoport viszont a siketek csupán 10%-át érinti, a legtöbb siket gyermek nem siket családba születik.

27

A második csoportba a siket családba hallóként születő gyermekek kerülnek, akik elsődleges nyelvként minden bizonnyal a magyar nyelvet sajátítják el, kellő külső segítséggel, ám szüleikkel való kommunikációjuk a kezdetektől jelnyelven történik. Így minimálisnak tekinthető a magyar nyelv dominanciája, ugyanis noha mindkét nyelvében erősen jártas ez a típusú kétnyelvű beszélő, mindennapi kommunikációját figyelembe véve azt használja gyakrabban, nagyobb közegben. A hatodik fejezetben egy siket szülők halló gyermekeként felnövő fiatalemberrel készített rövid interjú kérdéseit és a kapott válaszokat megvizsgálva még visszatérek a csoportba tartozó személyek nyelvhasználatára. A harmadik kategória a legkérdőjelesebb, ugyanis a halló családba született siket gyermeket sokszor a szülei igyekszenek „hallóvá” nevelni, így a jelnyelvvel gyakran csupán iskolában, társaik által találkoznak. Ennek legfőbb oka az, hogy míg a siket szülők a hallássérült gyermeket teljesen természetes módon fogadják, mondván, „fő, hogy egészséges a gyerek” (Vasák 2005: 221), ugyanis számukra a siketség nem betegségnek vagy problémának számít, addig a halló szülők kétségbeesnek, ha gyermekük nem hall megfelelően. Ők csak a „bajt” látják, hogy a csecsemő különbözik kortársaitól, ezért a gyógyítási módok felől érdeklődnek, igyekszenek eltitkolni a gyermek különbözőségét. Mivel a siketség kívülről nem létszik, ez elméletben járható út is lehetne. A hallásnevelés és szájról olvasás segítségével és a jelelés kiiktatásával már megteszik az első lépést afelé, hogy a gyereket a siket kultúra megismerésének lehetőségétől megfosszák. Ezt követi a korai integráció, ugyanis egyes szülőket feszélyez, ha a gyerekük nem „normális” iskolába, hanem siketiskolába jár. A továbbiakban pedig igyekszenek szemet hunyni az esetleges sikertelen integrációs kísérlet okozta problémák felett. Ilyenkor kialakulhat akár a kettős félnyelvűség jelensége is, amikor a siket személy a hozzá modalitásban közel álló nyelvet – a kommunikációs helyzet korlátozása miatt – nem tudja, a ráerőltetett, ám tőle messzebb álló magyar nyelvet pedig – természetes korlátok miatt – nem képes tökéletesen elsajátítani. Ugyanakkor a jelnyelvre nyitott szülők mellett felnövő siket gyermek könnyen hasonló helyzetbe kerülhet, mint az első csoport tagjai (siket szülők siket gyermekei), így bár nem olyan tökéletesen, de dominánsan használhatja elsődleges nyelveként a jelnyelvet. Ismerek olyan siket fiatalembert, aki ugyan halló szülők gyermekeként született, de amint kiderül halláskárosodása, szülei azonnal felvették a kapcsolatot egy siket családdal, akik segítettek nekik a gyermek kulturális nevelésében, tanították őket a jelnyelvre és a későbbiekben is mindenben segítették a siket fiút. A neve eltitkolását kérő 23 éves fiú elmondta, hogy amikor bekerült az egri siket iskolába, furcsállotta, hogy az osztálytársainak csupán kis százaléka tudott jelelni. Rajta kívül szinte csak azok a 28

gyerekek, akiknek van valamilyen hallássérült rokonuk. Később aztán a többi gyerek is megtanulta tőlük különböző szinten a jelnyelvet. A negyedik csoportba a vegyes családba született gyermekek kerültek, akik mindkét nyelvet már családi körben elsajátítják, náluk az a nyelv lesz a dominánsabb, amely modalitásában közelebb áll hozzájuk. Halló gyermekek esetében kicsit kisebb lesz a különbség a két használt nyelv használatának és ismeretének szintjében, auditív visszacsatolásuk révén a magyar nyelv elsajátítása nyilván nem okoz gondot nekik, a jelnyelvet pedig mivel akár már születésüktől fogva tanulják, hasonlóképpen pontosan el tudják sajátítani. Ötödik csoportként különíthetjük el azokat a halló személyeket, akik hallássérült gyermekük születése kapcsán felnőttként ismerkednek meg a jelnyelvvel. Jelnyelvelsajátításuk a felnőttkori idegen nyelv tanulásához hasonlítható leginkább, a nyelvismeretük szintje a tanulás mennyiségén és egyéni nyelvi kompetenciájukon múlik. Ebbe a csoportba sorolnám be az egyéb siket hozzátartozóval rendelkező halló személyeket is. Ugyan külön csoportot nem alakítottam ki a jelnyelvi tolmácsok számára, fontosnak tartom, hogy az ő helyzetüket is bemutassam röviden. Azért nem különítettem el számukra egy hatodik csoportot, mert jelnyelvi tolmácsok többnyire azokból a siket családban szocializálódott halló személyekből válnak, akiket már besoroltam a 2, 4b vagy 5 számjelzésű csoportba. . Az ő kétnyelvűségük a legkiegyensúlyozottabb a nyelvi dominancia tekintetében, így bár anyanyelvüket figyelembe véve egyértelmű a magyar nyelv dominanciája, jelnyelvi tudásuk is csaknem ugyanolyan magas szinten áll, mint az elsődleges nyelvüké.

29

4. A magyar jelnyelv és a magyar nyelv együttélése Két nyelv együttélése sajátos nyelvhasználatot alakít ki minden bilingvis közösségben. A jelnyelv és a magyar nyelv szimbiózisa a két nyelv különböző modalitását figyelembe véve már önmagában különleges helyzetet indukál, ehhez adódnak még a különböző nyelvtani viszonyok és a sajátos szókészletek. Az előző pontban tárgyalt nyelvi dominanciális viszonyok nagyban meghatározzák a két nyelv együttélését. A domináns nyelv minden esetben hatással lesz a kevésbé domináns nyelv használatára, akár grammatikai, akár lexikális befolyásról legyen szó.

4.1. A magyar nyelv és a magyar jelnyelv közötti hasonlóságok és különbségek A hangzó magyar nyelv és a jelnyelv között (vizsgálati szemponttól függően más-más arányban) találunk hasonlóságokat és különbségeket is. Jelen alfejezetben ezeket szeretném megvizsgálni, néhányat közülük kiemelve részletesebben is kifejteni, bemutatni. Mind a magyar jelnyelvről, mind a hangzó magyar nyelvről elmondhatjuk, hogy természetes nyelv. Bármi kifejezhető mindkét nyelven, állandó fejlődés alatt állnak, nyelvi központjuk a bal agyféltekében található. Hasonló a komplexitásuk is: fejlett szókincs, kifejlett grammatika és szociolingvisztikai, stilisztikai rétegek jellemzik. Itt külön kiemelendők a területi nyelvváltozatok, amik a hangzó nyelvhez hasonlóan a magyar jelnyelvben is egyértelműen elkülönülnek egymástól. Kompozicionalitás és kettős artikuláció figyelhető meg mindkét nyelv esetében. A két nyelv írásbelisége megegyezik, a jelnyelv mellett nem alakult ki egy saját írásrendszer (Mongyi–Szabó 2005: 34). Fontos szerepet tölt be a kommunikáció során a gesztusnyelv, más néven testbeszéd. Alapvető kifejezésmódjuk a mimika segítségével történik, melynek akár jelentés-meghatározó szerepe is lehet. Az érzelmek kifejezése általában megegyezik a két nyelv használóinál: a pozitív-negatív attitűd és hangulatok kifejezése szinte nem vagy csak alig különbözik. Például egy mosolygó arcú nő láttán már akkor el tudjuk dönteni, hogy milyen a hangulata, mielőtt ténylegesen, tartalmi síkon kommunikálni kezdene, és kiderülne, mely nyelvet használja. Hasonló a helyzet egy síró kisgyermekkel, vagy egy ijedt férfival: anyanyelvének ismerete nélkül meg tudjuk állapítani, hogy milyen érzelmet 30

kíván a külvilággal megosztani. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy az alapérzelmek kifejezése a két nyelvtől függetlenül, nyelvi univerzáléként jelenik meg mindkét nyelv nem verbális jeleinek bázisában. A két nyelv közötti legalapvetőbb különbség maga az eltérő csatorna, amin keresztül a kommunikáció megvalósul: a hangzó magyar nyelv (mint már említettem) akusztikus-auditív, a magyar jelnyelv pedig gesztikuláris-vizuális csatornán keresztül nyilvánul meg. A hangzó magyar nyelv típusát tekintve agglutináló, ezzel szemben, ugyan a jelnyelvet nem lehet egyértelműen besorolni egyik típusba sem, vagy inkább több típus tulajdonságait is felfedezhetjük benne. Leginkább a flektáló típus jellegzetességét figyelhetjük meg a tőváltozós igék ragozásában, de jellemző a magyar jelnyelvre az inkorporáló

nyelvek

„bekebelező”

jelensége

és

részben

(a

szórend

jelentés-

megkülönböztető szerepét figyelembe véve) az izoláló nyelvekhez is hasonlít (Mongyi– Szabó 2005: 76–79). A nem verbális jeleit, vagyis a gesztusokat és a mimikát tekintve a jelnyelv erőteljesebb: mimika nélkül értékelhetetlen, míg a hangzó nyelv nélküle is megnyilvánulhat, sőt az is kifejez valamit, ha szándékosan mellőzik a mimikát. A jelnyelv mimikája legnagyobb részben kongruens jeleket tartalmaz, hiszen így kap egyértelmű jelentést az adott kifejezés. A beszélt nyelvben viszont legalább olyan gyakori az inkongruens jelek száma és használata, mint a kongruenseké (pl. gúny, irónia kifejezésére).

4.2. A magyar jelnyelv és a magyar nyelv egyes grammatikai tulajdonságai Mivel dolgozatom a siket közösség kétnyelvűségét hivatott vizsgálni, a továbbiakban a két nyelv közötti hasonlóságokat és különbözőségeket grammatikai szempontból vetem össze. Vizsgálatom nem a teljesség igényével készült, csupán néhány jellegzetességet szeretnék kiemelni, amelyekkel egyrészt a két nyelv közötti különbségeket vagy hasonlóságokat tudom reprezentálni. A grammatikai összehasonlításom másik célja az, hogy egy alapvető képet kapva a két nyelv közötti különbségekről, a későbbiekben könnyebben átláthassuk a bilingvális személyek nyelvhasználatában a domináns nyelv nem domináns nyelvre mért hatásait. Elsősorban a fonológia és morfológia néhány sajátos megnyilvánulási formáját mutatom be többnyire Mongyi Péter és Szabó Mária Helga könyve alapján. A természetes nyelvek egyik legfőbb ismérve, hogy kettős tagolás jellemzi őket, vagyis a közlemény kisebb, kezdetben még értelmes, majd végül önálló jelentéssel nem rendelkező egységekre bontható (szöveg-mondat-lexéma-morféma-fonéma). A hangzó 31

nyelvekben ez az önálló jelentéssel nem bíró egység a fonéma, mely csupán jelmegkülönböztető szereppel bír. William C. Stokoe kimutatta, hogy a jelnyelv is ilyen kisebb egységekből épül fel, és a hangzó nyelvi fonéma elnevezésnek megfelelően kerémáknak nevezte el ezeket az egységeket. Napjainkban azonban a jelnyelvi fonéma elnevezést használjuk a keréma helyett, hogy így is mind inkább közelítsük a jelnyelvet a beszélt, hangzó nyelvekhez (Mongyi–Szabó 2005: 17–52). A hangzó magyar nyelv két nagy fonématípusból épül fel: ezek a magánhangzók és a mássalhangzók. Az egyik nagy kategória elemeit cserélgetve egy adott szóban megkaphatjuk a szó minimálpárjait. Például a lap szavunk magánhangzókban különböző minimálpárjai: lap-láp-lep-lép-lop. A továbbiakban erre az analógiára alapozva cserélek meg elemeket különböző jelnyelvi kifejezésekben, bemutatva vele a magyar jelnyelv kettős tagolásából adódó nyelvi sajátosságokat, illetve a kiválasztott kerématípus tagjainak váltakoztatásából kialakuló, funkciójukban különböző minimálpár-típusokat. A magyar jelnyelvnek öt különböző fonématípusát ismerjük, vagyis öt különböző tényezőtől függ egy jelnek (szónak, kifejezésnek) a jelentése. Ezek a jelnyelvi fonémák a következők: 

kézforma (az ujj-ABC – daktil ABC – betűinek és a számoknak megfelelően: a, b, c, d, f, g, h, i, l, s, v, y, a számok közül 3, 4, 5 illetve az úgynevezett delta – és ezek módosított változatai),



kivitelezés helye (a testhez viszonyítva, pl. test előtt, fej előtt, áll alatt, test mellett stb.),



mozgásforma (különböző testrészek mozgása, pl. csukló, tenyér, kar; lehet hajlítás, csavarás, tekerés, ívelt mozgás stb.),



orientáció (azt jelzi, merre mutat a tenyér és az ujjak),



mimika (az arc jelzései, leginkább a szem és a száj rendelkezik jel-

megkülönböztető szereppel, de fontos a szemöldök és az orr mimikája is)(Lancz–Berbeco 2004: XIII–XIV). A kerémaként számon tartott mimika tehát jel-megkülönböztető szereppel bír a jelnyelvi kommunikációban, vagyis két, kivitelezését tekintve teljesen egyforma jelnek teljesen különböző jelentése lehet attól függően, hogy milyen mimika kíséri. Mimikával érzékeltetjük a jelnyelvben a fokozatokat és az intenzitást is Legjellemzőbben mégis – a hangzó nyelvhez hasonlóan – a mimikának az érzelemkifejezésben van szerepe. A jelnyelvi fonémák vizsgálatakor a választásom éppen azért esett az ötödik kerématípusra, a 32

mimikára, mert míg a másik négy típus csupán értelmi jelentés-megkülönböztető szereppel bír, addig a mimika emellett az említett két másik funkciónak (intenzitás érzékeltetése, pontosítás és érzelemkifejezés) is eleget tesz. Továbbá az úgynevezett közömbös vagy semleges mimika egy kiindulási alapot nyújt a jelentésváltozatok vizsgálatához, ugyanis ehhez a semleges mimikához viszonyítva adjuk meg az egyes jelek mimikájának paramétereit. Ezeknek megfelelően Lancz Edina és Mongyi Péter példáit alapul véve a mimikából adódó jelentéskülönbségeket, illetve azok funkcióit három csoportba soroltam be. Ezt a három csoportot az alapján alakítottam ki, hogy a mimika megváltoztatásával kialakult minimálpárok milyen típusú jelentéskülönbségeket mutatnak fel, milyen szerepkört látnak el. A kifejezendő tartalom semleges mimikájú párjához, illetve más mimikájú minimálpárjához fűződő viszonyát tekintve megkülönböztetünk három jelentésmódosító szerepet. Ezek a következők:  Jelentést meghatározó, értelmezői szerep – leszűkíti a tartalmat,  Értelmi jelentést módosító, intenzitást kifejező szerep – pontosítja a tartalmat,  Érzelmi viszonyt kifejező, attitűdöt jelző szerep – kibővíti a tartalmat. A jelentést meghatározó, vagy értelmezői mimika elsősorban az artikuláció folyamatában jelentkezik. Legnagyobb szerepe a tulajdonneveknél van, amikor is – ha nincs saját, külön névjele az adott névnek – az adott név kezdőbetűjével jelöljük a kifejezendő személy-, márka- vagy földrajzi nevet. Azonban mivel több név kezdődik azonos kezdőbetűvel, elengedhetetlen, hogy a jelelést csendes artikuláció egészítse ki. Például vegyük a Mária nevet: ha nem ismerjük a névjelét, egyértelműen a fonomimikai „m” betűvel fogjuk jelölni (kéz daktil „a” kéztartású, tenyér befelé néz, a jelelés helye a jobb orca, ahová egy határozott mozdulattal helyezzük a kezet, a kivitelezés helye nem változik meg a jelben). A problémát azonban az veti fel, hogy a jelelt fonomimikai „m” kezdőbetű jelenthetné akár a Magdolna, Mónika vagy Mariann női neveket is. Ezért szükséges a jelelést kiegészítő artikuláció, mely során a jeleléssel egy időben, míg a jelet kitartjuk, lassan, nyílt artikulációval, csendesen kiejtjük az adott nevet. A jelentést meghatározó szerepkör tehát leszűkíti a kifejezés tartalmát a semleges mimikájú párjához képest. A második csoportba tartozó jelentést módosító szerepkörű mimika egyrészt a melléknévfokozásban nyújt segítséget, tükrözi az intenzitásbeli különbségeket, valamint a 33

különböző értékkategóriák érzékeltetését is ellátja. Fő szerepköre a tartalom pontosítása. Vegyük példaként a következő mondatot: Esik az eső. A hangzó magyar nyelvben nem igazán jelezzük ezzel a kifejezéssel az eső intenzitását, a mimika sem módosítja azt (inkább az ige kiválasztása mutat rá az eső intenzitására: csepeg, esik, zuhog, szakad stb.), ezzel szemben a jelnyelv leginkább mimikájában mutatja meg, mennyire intenzív az a bizonyos esőzés. Vizsgáljuk most meg a száj jelzését a különböző árnyalatok esetében! A manuális jelelés megegyezik minden esetben. Első eset: az eső éppen csak csepereg. A szemek normál méretűre nyitottak, a tekintet közömbös. A száj normál, semleges állapotban van, az áll nem ráncolódik, a száj nem görbül egyik irányba sem. Második eset: az eső átlagos intenzitással esik. A szemek normál mértékben nyitottak, a szemöldök enyhén felfelé húzódik. A száj szélei kissé lefelé húzódnak, de még mindig nem ráncolódik az áll. Harmadik eset: az eső erőteljesen esik. A szemöldökök összehúzódnak, a homlok ráncolódik. A száj egyértelműen lekonyul, az izmok minimálisan megfeszülnek, a száj fölött és az állon ráncok jelennek meg. Negyedik eset: az eső már zuhog. A homlok erőteljesen ráncolódik, a szemek szigorúan néznek. A száj résnyire nyitva, negatív attitűdű, lefelé irányul, az áll erőteljesen ráncolódik, az izmok megfeszülnek. Ötödik eset: az eső szinte szakad az égből. A szemek tágra nyitva, a szemöldök felhúzva, homlok összeráncolódik. A száj kerekre nyitva, de még csücsörítve, az izmok erőteljesen megfeszülnek. Hatodik eset: szinte már árvíz van, annyira sok eső esett le rövid időn belül. A szemek vagy teljesen kimeresztve vagy görcsösen összeszorítva, a lényeg, hogy a végleteket fejezze ki. A száj görcsösen kitátva, az áll lefeszítve, az izmok csaknem pattanásig feszülnek (MONGYI–SZABÓ 2005: 69). A harmadik csoportot képező érzelmi módosításnak akkor van szerepe, ha a jelelt kifejezéshez fűződő viszonyunkat szeretnénk kifejezni. Példaként vizsgáljuk meg a következő esetet: a kommunikáló személy találkozott egy nagy termetű kutyával, partnerének ezt szeretné elmesélni. Amikor a kutya termetét mutatja be, egyértelműen a magas, nagy jelet („B+” kéztartás, tenyér lefelé mutat, ujjak előre néznek, kiinduló helyzet a test jobb oldalán, kb. derék magasságban) fogja alkalmazni, azonban a mimikája attól függően fog pozitív vagy negatív attitűdöt mutatni, hogy az illető személy miként 34

viszonyul a kutyákhoz, főként a nagy méretű kutyákhoz. Ha tetszett neki az eb, a szája önkéntelenül mosolyra fog görbülni, a bőre kiegyenesedik, a ráncok eltűnnek az állról és környékéről, csupán a „mosolyráncok” jelennek meg a száj szegletében, esetleg a nyelvét is kinyújtja egy pillanatra. Az arc felső harmada is pozitív attitűdöt fog mutatni. Ezzel szemben, ha a kommunikáló személy fél a kutyáktól, nem szereti az állatokat, megijedt tőle, vagy egyéb rossz élménye kötődik hozzá, nyilvánvalóan negatív attitűdöt fog kifejezni. A szája lefelé fog görbülni, esetleg elkerekedik vagy fintorgó, hullámos alakot vesz fel. A száját, állát ráncolni fogja és mindenképpen kimutatja a fogait is. Gyakori ebben az esetbe az ajakra harapás jelensége is. A szemöldök ráncolódik, a szemek utálat, undor kifejezésénél összehúzódnak, ekkor az orr is felfelé mozdul. Ha félelem tükröződik a beszélő mimikájáról, akkor a szem kikerekedik, a szemöldök pedig megemelkedik. Láthatjuk tehát, hogy ugyan jelentésbeli különbség nincs a kifejezések között, hiszen mindegyikkel azt a mondatot kísérjük, hogy a kutya nagy volt, mégis érezhetjük az érzelmi eltérést, miként viszonyul a beszélő a beszéde tárgyához. Ez a harmadik szerepkör kibővíti a tartalmat, az attitűd kifejezésével ugyanis többlettartalmat kapunk az alapmondat semleges mimikájú jelentéséhez képest. A mimika elemeinek felcserélésével kialakított minimálpárok mellett természetesen a magyar jelnyelv másik négy fonématípusánál is lehetőség adódik ilyen párok létrehozására és vizsgálatára. Ilyen például az orientációjában különböző gyermek-koldus pár, ahol a jelelés helye mindkét esetben a test mellett, jobb oldalt, derékmagasságban, a kéztartás B), a mozgásforma pedig apró oldalirányú, simogató mozdulat. A különbség az orientációban nyilvánul meg: a gyermek jelénél a tenyér lefelé, míg a koldusénál felfelé helyezkedik el. A kivitelezés helye alapján megkülönböztetjük a száj előtt jelelt iszik, és a homloknál jelelt időjárás szavakat. A kézforma megváltoztatásából adódó minimálpárokra példa lehet az idő-jövő pár, míg mozgásformájában tér el a gondol és a tud kifejezések jelelési sora. A kerémák megváltoztatásából adódóan kialakult minimálpárok csakugyan azt bizonyítják, hogy a hangzó nyelvekhez hasonlóan a vizuális-gesztikuláris csatornájú jelnyelvek is teljes értékű kommunikációval rendelkező, természetes nyelvként értelmezhetők. A magyar nyelvben a morfémáknak két típusát különböztetjük meg, mégpedig a tőmorfémákat és a toldalékmorfémákat. A tőmorfémákhoz (igető vagy névszótő) járulnak hozzá a toldalékmorfémák (szuffixum vagy prefixum), ezáltal képezve a nyelv lexémáit. A 35

jelnyelvi morfológia ettől némiképp eltérő. Kifejezetten toldalékmorfémákat nem találunk a magyar jelnyelvben. Az úgynevezett jelelt magyar nyelvben természetesen jelen vannak ezek a morfémák is, így például oktatási célból használhatók ezeknek a jelesített változatai, a magyar jelnyelvnek viszont nem képezik részét, éppen ezért nincsenek is használatban. Látszólag kivételt jelenthet ez alól a magyar nyelvi –ász/ész denominális nomenképző, melynek jelnyelvi megfelelője azonos funkciót lát el. Azért emeltem ki, hogy látszólag feleltethető meg egymásnak, mert noha a jogász kifejezésünk jog+ász összetételéhez hasonló analógiával képezi például a jogász jelét a magyar jelnyelv is (a JOGÁSZ jel első fele a JOG kifejezés jele), a jel második felét képező, személyre utaló jel nem képzőként funkcionál, hanem a ’személy’ jelentéstartamú jellel összevonva mintegy összetett szóként érzékelteti a kívánt kifejezést. Toldalékmorfémák hiányában sajátos az igei viszonyok érzékeltetése is. Az igei jelentéstartamú jelek csoportja adja meg a jelnyelv grammatikai központját. Az alapján, hogy mozgó cselekvést fejez-e ki, vagy érzékelést, érzést jelöl-e, két csoportba sorolhatjuk ezeket a jeleket. A második csoportnak (az érzékelést, érzést jelölőnek) csupán egyfajta, sztenderd kivitelezési módja létezik. Ezekhez az igei jelentéstartamú jelekhez a cselekvő személyt a térindexére való rámutatással tudjuk kapcsolni. Ez a személyes térindex adja az igei személyjelölés jelnyelvi megfelelőjét. Ennek megfelelően elsőként meg kell nevezni a közlésben részt vevő személyeket, majd számukra a jelelő a saját szemszögéhez viszonyítva ki kell, hogy jelöljön egyéni térpontokat. A cselekményt a továbbiakban ezekhez a térpontokhoz kell rendelni, ezáltal lehet kifejezni az igék ágensét, páciensét vagy beneficiensét. A mozgási komponenssel rendelkező igék „ragozása” kicsit bonyolultabb a jelnyelvben. Ezek az igék flektálónak számítanak, vagyis szótári alakjuktól a szereplők térpontjainak függvényében eltérnek. A jelelés iránya mindig a cselekvő személy térpontja felől indul ki. Nem ugyanaz a jel képzési iránya az ÉN SEGÍTEK NEKED és a TE SEGÍTESZ NEKEM mondatoknak. Az első esetben a jel a jelelő (az ágens) térpontjából indul ki és az egyes szám második személyű beszélgetőpartner felé irányul. A második mondat esetében az irányultság megfordul: a beszélgetőpartner felől indítva saját maga irányába valósítja meg a jelet az elbeszélő (Mongyi–Szabó 2005: 75–82). Az igékhez rendelhető/rendelendő tárgyak megjelenítése történhet proformok jelbe építésével. Ez adja meg a magyar jelnyelv inkorporáló jellegét. Az AD ige tárgyi vonzata lehet például egy labda, egy könyv vagy egy doboz is. Ezt a magyar nyelv úgy fejezi ki, hogy az igei állítmányhoz (ad) egy tárgyi bővítményt rendel (labdát, könyvet, dobozt). A tárgyi bővítményt egyértelműen jelezni fogja a tárgy –t ragja. A magyar jelnyelvben 36

ugyanezt a szószerkezetet egyetlen jellel is meg tudjuk valósítani: az igei jelbe beépül a tárgy alakjára utaló kézforma. Ennek megfelelően a „labdát ad” szószerkezet megvalósításakor nagy kerek formára utaló kézjellel összevonva jelenik meg az ad ige megfelelő térpont felé irányuló jele (Mongyi–Szabó 2005: 82–83).

4.4. A nyelvek egymásra hatása A domináns nyelv hatása a nem domináns nyelv használatára egyénenként eltérően jelentkezhet, összességében és általánosan vizsgálni csupán nagyvonalakban lehet. Elsőként a jelnyelvi dominancia esetén megfigyelhető nyelvi hatásokat kívánom röviden bemutatni. A jelnyelv modalitásából kifolyólag a nyelvhasználó vizualitására támaszkodik, jobban kihasználja a mimika adta lehetőségeket (ez nem meglepő, hiszen a mimika kerématípust alkot a jelnyelvben), így a magyar nyelv használatában is erőteljesebb mimikahasználatot figyelhetünk meg az ilyen típusú kétnyelvű beszélőknél. Nyelvtanilag a legszembetűnőbb hatás a mondaton belüli szórendváltozáson figyelhető meg. Amíg a magyar nyelv agglutináló voltából kifolyólag szabad szórendű, addig a jelnyelv egyes mondataiban kizárólag a szórend határozza meg a teljes jelentéstartamot, vagyis a szórendet megváltoztatva teljesen más jelentésű mondatot kapunk. Másik jellemzője a jelnyelvi dominanciának, hogy a magyar nyelvből is elhagyja a beszélő a névelőket, ragokat és igekötőket, melyek a jelnyelvben nincsenek jelen. Hasonló a helyzet az igeragozással is. A jelnyelvben ugyanis csupán az igék egy részét ragozzuk, ezek többnyire az irányultság kifejezését is magukba foglaló igék (például ad, segít, szól). A hetedik fejezetben néhány ilyen nyelvhelyességi és helyesírási hibát bemutatok siket adatközlők írásbeli kommunikációjának vizsgálatára támaszkodva. Magyar nyelvi dominancia esetében ezek a hatások éppen ellentétesen jelentkeznek: igekötőket és névelőket erőltetnek a beszélők olyan helyekre, ahol annak se funkciója, se indokoltsága nincs. A túlzott ragozás is típushibának mondható, hiszen a magyar jelnyelv eszköztárában a ragok többnyire oktatási célból vannak jelen, használatuk minimális, csupán az iskolai tanításban veszik hasznát (vagyis vehetik majd hasznát, amikor2017-ben ténylegesen megvalósul a bilingvális oktatás).

37

A fonémák szintjén nem dominanciális hatásnak tudnám be a tökéletlenségeket. A siketek magyarnyelv-használatában egyértelműen az akusztikus visszacsatolás hiánya az, ami nem engedi a nyelv artikulációs bázisának tökéletes elsajátítását. A jelnyelvi fonémák elvileg tökéletesen elsajátíthatók bárki – hallássérült és halló személyek – számára (kivételt képeznek azonban a kezük mozgásában korlátozott személyek), a jelelésben kialakult „akcentus” jelensége, vagyis a kerémák nem pontos kivitelezése az idegen nyelv tanulási sajátosságának tudható be.

4.3. A nyelvek különbözőségéből adódó értelmezési nehézségek „Egy nyelv szemantikai rendszere tükrözi a nyelvet használó emberek külső és belső világát.

A

különböző

nyelven

beszélőket

körülvevő

realitások

nagymértékben

megegyeznek, de sok eltérő vonásuk is van, ami a nyelvek szemantikai rendszerében tükröződik” – írja Rajkyné Rozbora Gabriella. A két nyelv között fennálló különbözőségek olykor értelmezési nehézségeket okozhatnak. A grammatikai különbözőségeket a két nyelv kölcsönhatásának vizsgálatakor már többé-kevésbé bemutattam, most a lexikai sajátságokból és kulturális különbségekből adódó nehézségeket mutatom be. A lexikai megfeleltethetetlenségből

kialakult

problémát

gyakran

próbáljuk

tükörfordítással

kompenzálni. Ezekből a tükörfordításokból leggyakrabban az állandósult szókapcsolatok használatakor alakulnak ki értelmezési nehézségek, ugyanis ezek a frazémák alakilag és jelentésileg kötött, összeforrott nyelvi formák, melyek többnyire metaforikus, metonímikus értelmezésűek, más kultúra ismerői számára nem feltétlenül egyértelműek. Ilyen állandósult nyelvi formák vannak a magyar nyelvben, és a jelnyelvben is. Ez utóbbiakat siketes kifejezéseknek vagy idiómáknak is nevezik. Most néhány példán keresztül szeretnék bemutatni olyan értelmezési problémákat, melyeket ezeknek a kifejezéseknek a nem ismerete okozhat. Elsőként egy magyar nyelvi állandósult szókapcsolatot vettem példaként, ez pedig a szinte minden magyar nyelvi beszélő által ismert petrezselymet árul kifejezés, mely az értelmező kéziszótár szerint a következő jelentéssel bír: ‘(lány) valamely mulatságon nem kap táncost, s azért sokáig, es. mindvégig egy helyben ül’ (ÉrtSz. 5: 736). Ezt a kifejezést mondatba foglalva a következő, teljesen értelmes és releváns magyar mondatot kapjuk: Mindannyian sokat táncoltunk az este, csak Mária árult petrezselymet. 38

Magyar nyelvi mondatként semmi magyarázatra nem szorul, viszont jelnyelvi adaptációja értelmezési problémát szülhet, amennyiben a szókapcsolatot tükörfordítással kívánjuk jelelni: a petrezselyem és árulni kifejezések egyértelműen nem illenek a báli hangulatba, így teljesen jogosan teheti fel a kérdést egy jelnyelvi dominanciájú, magyar nyelvében kevésbé jártas siket személy: miért árusított Mária zöldséget a táncparketten? A mondat jelnyelvre való átültetésének tehát egyetlen módja tekinthető járható útnak, ha a beszélő a fejben értelmezi a magyar nyelvi frazémát, elemeire bontja és abból a jelnyelv számára is értelmes kifejezést alkot. Így a megfelelő jelelendő mondat: MI SOK TÁNCOL ESTE DE MÁRIA EGYEDÜL ÜL. Hasonló helyzetet alakíthat ki az a kommunikációs helyzet is, amelyben a siketes kifejezést egy az egyben kívánja magyar nyelvre fordítani a beszélő. Példaként a KÉZCSÓK elnevezésű, és „éppen úgy” (a jel kivitelezése egy szabályos kézcsóknak felel meg, annyi különbséggel, hogy a beszélő a saját kézfejére helyezi az ajkát a partneré helyett) kivitelezendő, ámde 'köszönet érte vkinek, vki jóvoltából' jelentésű idiómát választottam ki. A példamondat ebben az esetben a következő: ISMER ÉN (enyém) SZEMÉLY SEGÍT (3-4x) KÉZCSÓK Ő (neki). Ennek a mondatnak a magyar nyelvre történő szó szerinti fordítása ugyan értelmezhető, de más jelentéssel bír, mint az alapmondat, tehát elveszne a közlő szándéka. A szó szerinti átültetés során azt fejezné ki a személy, hogy az ismerőse sokat segít neki, ezért kezet csókol neki, az eredeti közlendő mondat viszont a következőképpen ültethető át értelmezéssel magyar nyelvre: (Az/egy) Ismerősöm sokat segít nekem, köszönet érte. Tehát itt is egy átértelmezési és átkódolási folyamatról van szó, amely segíti a két nyelv együttes használatát. A példa a SINOSZ Idiómák címet viselő DVD-kiadványban található meg. Érdekességként tekinthetünk azokra az idiómákra, melyeknek hasonló jelentésű frazémapárjuk megtalálható a magyar nyelvben is. Néhány példa erre: bekapta a legyet; okos enged, szamár szenved; inába száll a bátorság; elvesztette a fonalat. Ezek az idiómák mivel mindkét nyelvben léteznek, együtt használva mind a két nyelvet színesítik és választékossá teszik. Azonban itt is vigyázni kell rá, hogy ugyan jelentésükben azonosak ezek a kifejezések, szóalakjukban nem, így a bekapta a legyet kifejezés jelnyelvi változatában nem egy rovar szájba vételét imitáljuk, és az inába száll a 39

bátorság során sem jeleljük az inakat vagy a bátorságot. Ezeket az idiómákat mind hozzá kell tanulni a nyelvekhez, ösztönös használatuk ugyanis többnyire csak a dominánsabb nyelvben valósul meg. Egyszerűen és egyértelműen azok a kifejezések alkalmazhatók együtt a jelnyelvben és magyar nyelvben (vagyis az adott személy domináns és nem domináns nyelvében) is, amelyeknek jelentésük mellett szóalakjuk is azonos, például a leesik az álla vagy a megáll az ész esetében.

40

5. A kérdőív értékelése 5.1. A kérdőív és az adatközlők A kérdőívet (1. sz. melléklet) a miskolci siket közösség 14 tagja töltötte ki, hallássérültek és hallók, férfiak és nők vegyesen. A kérdések összeállításánál figyelembe vettem Kiss Jenő kétnyelvűséget kutató kérdőíveinek mintáit (Kiss 1995: 47–56), egyes típuskérdéseket megtartottam és átalakítottam a helyzetnek megfelelően, más kérdéseket, melyeknek a jelnyelvi–magyar nyelvi kétnyelvűség kapcsán nincs jelentőségük, nem emeltem át. Fontos leszögeznem, hogy a kérdések és válaszlehetőségek megfogalmazásánál figyelembe vettem a siketek némiképp eltérő szövegértelmezési készségeit, és ennek megfelelően „siketesen” fogalmaztam meg a kérdőív szövegét. Ennek tudható be, hogy a jelnyelvet és a siketek kultúráját nem ismerő személyek számára a kérdések és a rá adandó válaszok egymástól nyelvtanilag idegennek tűnhetnek, s ettől a kérdőív színvonala számukra alacsonyabbnak hathat. Ennek ellenére mégis amellett maradtam, hogy az adatközlők megértését helyezem előtérbe és az ő kompetenciájukhoz mérten alakítom ki a fogalmazásmódot.

5.2. A kérdések A kérdőív 15 kérdést tartalmaz, három kérdés kivételével mindegyikre megadott lehetőségek közül lehet választással felelni. A továbbiakban ezeket a kérdéseket egyenként megvizsgálva mutatom be az adatközlők kétnyelvűségének helyzetét.

1. kérdés: Neme: a. férfi b. nő A 14 kitöltő közül 8 nő és 6 férfi volt.

A 2. kérdés az életkorra kérdezett rá és beírásos válaszadást várt el. A kérdés érdekessége, hogy a 14 adatközlőből csupán hatan töltötték ki ezt a kérdést, a hallássérültek közül 41

mindössze ketten. Ez feltételezéseim szerint annak tudható be, hogy a siket közösség nagyon zárt közeget alkot, nehezen tudnak mások előtt megnyílni, ebből kifolyólag igyekeznek minden olyan adat közlésétől tartózkodni, amely segíthet a személyük azonosításában. Ennek alátámasztásaként értelmezem, hogy a kérdőív kitöltése közben többen érdeklődtek a felmérés anonim volta iránt.

3. kérdés Ön a. siket b. nagyothalló c. halló Legtöbben a siketek töltötték ki (nyolcan), őket a négy halló és a két nagyothalló adatközlő követi.

Hallás állapota szerinti megoszlás

Siket Nagyothalló Halló

1. ábra: Az adatközlők hallásállapot alapján történő megoszlása

4.kérdés: Hány évesen kezdte el tanulni a magyar nyelvet? 5. kérdés: Hány évesen kezdte el tanulni a jelnyelvet? Ez a két kérdés a nyelvhasználók nyelvelsajátítási idejére kérdez rá, amiből könnyen következtetéseket vonhatunk le a tudás szintjére. Két kitöltő nem válaszolt ezekre a kérdésekre. A választ adó 8 hallássérült személy közül a magyar nyelvet négyen csupán 56 éves korukban, az iskolában kezdték el tanulni, a másik négy személy 2, illetve 3 éves korában, a bölcsődében vagy óvodában ismerkedett meg vele. Ehhez ismerni kell a siket iskolák felépítését és tanulmányi rendszerét, mely szerint a hallássérült gyermek először az 42

óvodába kerül, ahol a nyelvelsajátítással kezdik meg oktatását, nevelését. A halló adatközlők magyar nyelv elsajátítása csecsemőkoruktól, az elsődleges szocializációval párhuzamosan megindult. A jelnyelv elsajátítása a siket adatközlők közül két személynél 2-3 éves korban megindult, a többiek 5-6, illetve 7 éves korukban ismerkedtek meg a jelnyelvi kommunikációval. Ez körülbelül megegyezik a magyar nyelv elsajátításuk idejével is. A két siket személy, aki korábban ismerkedett meg a jelnyelvvel, mint a többi kitöltő, ugyan halló családba született, de válaszaikból kiderül, hogy többek között szüleik segítettek nekik megtanulni a jelnyelvet is. A hallók közül ketten szintén 2-3 évesen ismerkedtek meg a jelnyelvvel, ők siket szülővel (szülőkkel) rendelkeznek, így a jelnyelvi nyelvelsajátításuk természetes folyamat volt kiskorukban. Egy harmadik halló kitöltő 12 évesen, siket unokatestvéreitől tanult meg jelelni és azóta használja folyamatosan ezt a nyelvet is anyanyelve mellett. Ez a nyelvelsajátítás már közelebb áll az idegen nyelv tanulásához, de mivel még gyermekkorában elkezdődött a folyamat, könnyen magas szintű tudáshoz juthat, juthatott a személy. A negyedik halló személy egy hölgy, aki 27 évesen, siket

gyermeke

születésekor

került

kapcsolatba

a

jelnyelvvel.

Felnőttkori

nyelvelsajátításának motivációja a gyermekével való kommunikáció volt, így intenzíven, szinte a kisgyermekével párhuzamosan tanulta jelnyelvi oktatótól a második nyelvét. 6–15. kérdés: Ezek a kérdések az adatközlők nyelvhasználati szokásaira keresnek választ. Azt vizsgálom ezeken keresztül, hogy a különböző színtereken mely nyelvet tudják vagy szeretik jobban alkalmazni a közösség tagjai. A kérdések kitérnek a nyelv használata mellett az adatközlők környezetének hallásállapot-helyzetére is.

6. kérdés: Kitől tanult jelelni? a. szülőktől b. barátoktól c. tanártól d. egyéb: ……….. A halló adatközlők részben rokonoktól, részben tanártól, jelnyelvi oktatótól tanultak meg jelelni. A siket, illetve nagyothalló kitöltők fele barátok segítségével sajátította el a jelnyelvet, hárman szülők, szintén hárman pedig tanári segítséggel tanultak meg jelelni. A 43

kitöltők fele, 5 személy jelölte meg az egyéb kategóriát, közülük négyen az iskolai közeget adva meg válaszként, elkülönítve azt a (b) barátoktól válaszlehetőségtől.

7. kérdés Ki hallássérült az Ön környezetében? a. apa b. anya c. gyermek(e) d. testvér e. barátok f. férj/feleség/barát/barátnő g. egyéb:………..

8. kérdés Ki halló az Ön környezetében? a. apa b. anya c. gyermek(e) d. testvér e. barátok f. férj/feleség/barát/barátnő g. egyéb:……….. Ez a két kérdés az adatközlők közvetlen környezetének a felmérését hivatott elvégezni, ebből derítve ki, hogy az adott személy mely általam felállított csoportba sorolható be, illetve, hogy melyik nyelvi kompetenciája fejlődhetett ki erőteljesebben és dominánsabban. Érdekesség, hogy a hallássérült kitöltők közül a közvetlen családban (apa, anya, testvér) senkinél nem található siket családtag. A hallók közül ketten nőttek fel siket családban, egy adatközlő mindkét szülőt, míg a másik személy csak az édesapját jelölte meg hallássérültként (édesanyjáról nem nyilatkozott). Hallássérült gyermeke két kitöltő személynek van, egyikük siket, siket házastárssal, a másik válaszadó egy halló hölgy. Hallássérült barátja a kitöltők felének van, míg az adatközlők közül 3 siket személy megjelölte, hogy siket élettársa/házastársa van. Az egyéb kategóriához egy siket személy

44

siket unokatestvért jelölt meg, míg egy halló kitöltő szintén unokatestvéreit(kettőt) nevezte meg siket hozzátartozóként.

9. kérdés Kivel beszélget jelelve? a. apával b. anyával c. gyermekével d. testvérrel e. barátokkal f. élettársával (férj/feleség/barát/barátnő) g. egyéb:……….. A legtöbb siket és nagyothalló kitöltő a barátaival beszélget jelelve, az imént már említett három siket társsal rendelkező személy a férjével/feleségével, míg két fiatal a halló szüleivel is szokott jelelve beszélgetni. A hallók közül a siket családba született két adatközlő a szülőkkel, a harmadik hölgy a siket gyermekével, a negyedik személy pedig a két siket unokatestvérével és a siket barátaival társalog jelnyelven.

10. kérdés Kivel beszél magyar nyelven? a. apával b. anyával c. gyermekével d. testvérrel e. barátokkal f. élettársával (férj/feleség/barát/barátnő) g. egyéb:…… A hallók halló ismerőseikkel és rokonaikkal kivétel nélkül magyar nyelven kommunikálnak, ami a siketekre is nagy százalékban jellemző. A legtöbben annál a személynél is megjelölték a magyar nyelvi kommunikációt, akiknél az előző kérdésnél bekarikázták, hogy jelnyelven beszélgetnek velük. Így náluk többnyire ez a kétnyelvű 45

kommunikációs modell valósul meg, nem ritkán a két nyelvet párhuzamosan, egy szituáción belül alkalmazva.

11–14. kérdés: ezek a kérdések mérik fel a hivatalos közegben való nyelvhasználatot. A hallóknál egyértelmű a magyar nyelv használata az orvosnál (11), boltban (12), iskolában/munkahelyen (13) és a bankban/postán (14) is. A hallássérült adatközlők esetében azért fontosak ezek a kérdések, mert noha a 2009-es jelnyelvi törvény értelmében az élet minden területén biztosítani kell a hivatalos helyeken a nyelvi akadálymentesítést, vagyis jelnyelvet ismerő szakemberek alkalmazását, ez jelenleg még nem valósult meg teljes mértékben. Az orvosnál még viszonylag nagy az esélye, hogy jelnyelvet ismerő orvos, asszisztens van jelen, de a boltokban vagy bankokban ez még kevésbé teljesített pontja a törvénynek. Az iskolákban 2017-ben kell végérvényesen megvalósítani a bilingvális oktatást, amely lehetővé teszi a gyermekek jelnyelv használatát a tanórákon is (lásd 2009. évi CXXV. törvény). Az orvosnál öt hallássérült csak a magyar nyelvet használja, hárman a magyar nyelvet és a jelnyelvet együttesen alkalmazzák. Egy személy kizárólag jelnyelven kommunikál az orvosával, míg egy kitöltő egyik válaszlehetőséget sem jelölte meg, hanem magától (c) lehetőségként az írott kommunikációt adta meg. Ő valószínűleg úgy érzi, hogy az írott kommunikációja nem egyezik meg a magyar nyelvvel, ugyanis a kérdésnek nem volt kitétele, hogy a magyar nyelv alatt kizárólag a hangzó magyar nyelvet lehet érteni. Ez a kitöltő hasonlóképpen járt el a következő két kérdésnél is: a munkahelyen és a hivatalokban is írott kommunikációt alkalmaz. A boltban heten a magyar nyelvet használják kizárólag, egy személy a jelnyelvet, míg további egy adatközlő a két nyelvet együttesen használja vásárlása során. Iskolában/munkahelyen négyen magyar nyelven beszélnek, egy siket férfi a jelnyelvet, négy további személy pedig a két nyelvet együtt vagy felváltva használja. A hivatalokban is meglehetősen magas a magyar nyelvet alkalmazó siketek száma (6). Ketten jelelnek ilyen helyzetekben, míg ketten a bilingvális kommunikáció mellett döntenek. A következő diagramon figyelhetjük meg a közösség hallássérült tagjainak nyelvválasztási adatait a különböző szituációkban.

46

2. ábra: A hallássérült személyek nyelvhasználata különböző kommunikációs helyzetekben

15. kérdés Milyen segítséget vesz igénybe, ha a másik nyelv használójával nem értik meg egymást? a.

jelnyelvi tolmácsot

b.

barát/ ismerős közvetítését

c.

leírja a mondanivalóját

d.

egyéb:…………………

A hallássérültek közül mindenki igénybe veszi a jelnyelvi tolmácsok szolgálatait bizonyos szituációkban. Négyen barátok, ismerősök segítségét (is) kérik, ha kommunikációs zavar lép fel, négyen az írásos magyarázat mellett döntenek. A hallók többnyire leírják ilyen szituációkban a kérdéses mondanivalót. A kérdőív segítségével kimutatott adatok még nem vázolják fel teljes mértékben a közösség nyelvhasználatáról, de elsődleges felmérésnek a teljesség igénye nélkül is sokatmondó lehet ez a vizsgálat. Kezdetleges képet ad a miskolci közösség kétnyelvűségének típusairól és kiindulási pontként alkalmazható a további felmérések kérdéseihez. További vizsgálataim során szeretnék mélyebben betekinteni az egyes közlési helyzetekben való nyelvhasználatukba, esettanulmányokat készíteni a közösség különböző csoportba tartozó tagjaival, valamint nyelvi attitűdvizsgálatokat is kívánok végezni.

47

6. Egy újabb vizsgálat: beszélgetés a siket közösség egyes tagjaival A miskolci siket közösségben tett kérdőíves felmérésem után szerettem volna felmérni egyes nyelvhasználók álláspontjait is. Ennek vizsgálatára állítottam össze a 2. számú mellékletben található kérdőívet. A kérdéseket igyekeztem úgy feltenni, hogy mind a hallássérült, mind a halló személy nyelvhasználati adatairól képet kaphassunk. Éppen ezért az utolsó kérdések különböznek, annak függvényében, hogy milyen hallásállapotú személy tölti azt ki. A miskolci siket közösség három tagjával sikerült elkészítenem ezt a rövid interjút. Egy halló, egy nagyothalló és egy siket személy vállalkozott rá, hogy megválaszolja a kérdéseimet. Abba azonban egyikük sem egyezett bele, hogy a beszélgetést felvételen rögzítsük, így válaszaikat írásban adták meg és küldték el számomra. Ebből kifolyólag a válaszokat nem én jegyeztem le, azok a válaszadók saját nyelvi kompetenciáját tükrözik. A siket adatközlő válaszait éppen ezért nyelvhasználati szempontból is megvizsgálom. A válaszok szövegét sem formai, sem tartalmi szempontból nem változtatom meg.

6.1. Az 1. számú adatközlő válaszai Az első adatközlőm egy 56 éves siket nő. Mind a magyar nyelvet, mind pedig a magyar jelnyelvet az óvodában sajátította el. A magyar nyelvet az oralista oktatás keretein belül, a jelnyelvet pedig siket gyerekektől, ahogy ő fogalmazott: „az öregebb gyerekek mutattak jeleket, utána tanultam tőlük”. Siket iskolába járt általános iskolába, majd hallók között végezte a középiskolát. Saját elmondásai alapján soha nem érték bántások amiatt, hogy hallássérült, vagy legalább is nem figyelt fel rá. A mindennapjai során a férjével és a gyermekével jelnyelven kommunikál, a szüleivel, akik hallók, magyar nyelven. A harmadik és negyedik kérdésre, vagyis, hogy mennyire ismeri a magyar illetve a jelnyelvet, a következő válaszokat adta: „Nem annyira nagyon jól, de az iskolában mondták, hogy kicsit jobb vagyok az osztálytársaknál. Az írott szöveget jól értem, azt mondják a beszédem is érthetőbb a többinél. De túl jónak nem tartom magam”(a magyar nyelv kapcsán), illetve: „Azt már sokkal jobban. Amióta megtanultam jelelni, használom. 48

Minden nap akivel lehet” (a jelnyelvről). Arra a kérdésre, hogy melyik nyelvet használja szívesebben, egyértelműen a jelnyelv választ adta. A következőképpen fogalmazott: „Egyértelműen jelnyelven. Azt ismerem, azt szeretem, az az én nyelvem. A magyar nyelvet azért tanultam meg, mert kellett. Azért használom, mert nem tudok mindenhol jelelni, nem értenek”. A teljes kitöltött kérdőív a következő: 1.

Kérem, adja meg az életkorát, nemét és hallásállapotát (halló, nagyothalló,

siket)! 56 éves, nő, siket

2.

Mikor és hogyan került kapcsolatba először a magyar nyelvvel? Óvodában, pedagógusok által. 3 éves voltam.

3.

Mikor és hogyan került kapcsolatba először a magyar jelnyelvvel? Ez is óvodában, 3 éves. az öregebb gyerekek mutattak jeleket, utána tanultam tőlük.

4.

Saját megítélése szerint milyen szinten ismeri a magyar nyelvet? Nem annyira nagyon jól, de az iskolában mondták, hogy kicsit jobb vagyok az osztálytársaknál. Az írott szöveget jól értem, azt mondják a beszédem is érthetőbb a többinél. De túl jónak nem tartom magam.

5.

Saját megítélése szerint milyen szinten ismeri a magyar jelnyelvet? Azt már sokkal jobban. Amióta megtanultam jelelni, használom. Minden nap akivel lehet.

6.

Mely nyelven kommunikál a közvetlen hozzátartozóival? A férjem siket vele jelelek. A gyerekem halló, de ő is tud jelnyelven, vele is így beszélgetünk. A szüleim hallók, ők nem ismerik a jeleket velük magyar nyelven tudok beszélni.

7.

Érte már társaságban hátrányos megkülönböztetés azért, mert más nyelvet akart használni, mint a többség? Nem, mert ha siketek között vagyok ott mindenki jelel, én is jelelek. Ez egyértelmű. Hallók között ha egyedül vagyok, nem jelelek, csak beszélek és szájról olvasok.

49

Sok halló barátaim vannak, ők elfogadnak így is. De jelnyelven nem tudnak. Egykét jel megvan, de azt csak kíváncsiságért tanulták meg. 8.

Volt rá példa, hogy jelnyelvet használó társaságban véletlenül hangzó magyar nyelvi kommunikációra váltott, vagy magyar nyelvi beszélgetés során spontán jelelni kezdett? Biztos volt, de nem emlékszem rá, biztos azért mert természetből használtam.

9.

Melyik nyelven kommunikál szívesebben? Indokolja meg kérem! Egyértelműen jelnyelven. Azt ismerem, azt szeretem, az az én nyelvem. A magyar nyelvet azért tanultam meg, mert kellett. Azért használom, mert nem tudok mindenhol jelelni, nem értenek.

10.

Mi a legmagasabb iskolai végzettsége? Milyen típusú iskolá(k)ba járt? Siket általános, halló középiskola

11.

Hogyan viszonyul az egyes nyelvekhez (szereti, nem szereti, zavarja, ha használnia kell, nem boldogul vele, szívesen használja stb.)? magyar nyelv semleges. nem szeretem, de nem is utálom. Tudom használni ha kell. magyar jelnyelv ez az én nyelvem, szeretem, szívesen jelelek Kérdések a hallássérült adatközlőkhöz:

1.

Hivatalos ügyeit az Ön által kívánt nyelven tudja intézni? Nem mindig. Én jelnyelven szeretnék mindent, de nem lehet. A két nyelvet együtt kell használni úgy tudják mit akarok. Van ahol már tudok jelelni, példa az orvossal, az jó, de ott is szoktam mondani is, mi fáj, mi a bajom mert az orvos se tud minden jelet. Sokszor inkább leírom amit akarok a bankban vagy postán.

2.

Tanulmányai során gyakran adódtak (nyelvhasználati) nehézségei? A halló középiskolában a tanárok nem mindig voltak kedvesek megértők. Volt olyan tanár, aki a táblára írt és beszélt. Én azt ugye nem hallottam, akkor lemaradtam. Az osztálytársak nem bántottak soha, vagy nem nekem mondták, nem tudom. Kedvesek voltak, segítettek engem.

3.

Milyen gyakran és milyen jellegű ügyintézésekhez vesz igénybe a jelnyelvi tolmácsok szolgáltatásait? 50

Nagyon ritkán kérek tolmácsot. Inkább magam intézkedek. Meg tudom oldani a dolgokat 4.

Érték mostanában bántások a hallók részéről azért, mert hallássérült? szemembe nem mondanak semmi rosszat. Lehet mögöttem súgnak, de azt nem hallom, nem érdekel.

Az adatközlő írásban adott válaszai alapján szeretnék kitérni a siketek egyes nyelvhelyességi magyar nyelvi hibáira. Ezeket a tévesztéseket konkrétan egy adatközlő követte el, viszont típusait bemutatva általánosítani lehet belőlük más siket nyelvhasználók hibáira. Elsőként szembetűnő a névelők gyakori elhagyása, noha azt a magyar nyelv rendszere megkövetelné. Erre példa: „szemembe nem mondanak semmi rosszat”, „magyar nyelv semleges”, „magyar jelnyelv ez az én nyelvem”. Ez utóbbi példánál egyéb nyelvhelyességi hibát is felfedezhetünk. A mondat magyar nyelven a következőképpen nézhetne ki: A magyar jelnyelv az én nyelvem. Néhány alkalommal megfigyelhetjük a kötőszavak elhagyását vagy a kötőszó előtti vessző hiányát is: „azért mert”, „leírom amit” (vessző hiánya), „Lehet mögöttem” (kötőszó és vessző hiánya). Egy súlyosabb hibával szembesülhetünk a következő mondatban: „Sok halló barátaim vannak, ők elfogadnak így is.” Itt többszörös többesítő jelzést figyelhetünk meg. A „sok barátaim” kifejezés a magyartól idegen, germanizmusnak számít. A magyar nyelvben a többes számot kifejező határozott vagy határozatlan számnév után már nem szabad többes számba tenni a főnevet! A hibák ellenére az 1. számú adatközlőm a jobb magyar nyelvi kompetenciával rendelkező siketek közé tartozik. Találkoztam sokkalta több hibát tartalmazó, úgynevezett siketes fogalmazású írott nyelvi kommunikációval is az elmúlt években. Természetesen fennáll a lehetősége annak is, hogy az adatközlő csupán diktálta a válaszokat és azt egy másik személy jegyezte le, ám ebben az esetben nem releváns a nyelvi kompetencia vizsgálata sem.

51

6.2. A 2. számú adatközlő válaszai A második adatközlőm 24 éves, halló férfi. Siket szülők gyermekeként született, így születésétől fogva két különböző nyelv hatásai érik. Szüleitől a jelnyelvet tanulta meg, nagyszülei pedig a magyar nyelv elsajátítását segítették. Ennek megfelelően két különböző nyelven kommunikál mindennapi élete során, ugyanis szüleivel kizárólag jelnyelven érintkezik, testvérével pedig szülei jelenlétében szintén jelelve kommunikál. Az általa megválaszolt kérdések:

1.

Kérem, adja meg az életkorát, nemét és hallásállapotát (halló, nagyothalló,

siket)! 24 éves halló férfi 2.

Mikor és hogyan került kapcsolatba először a magyar nyelvvel?

Születésemtől fogva érnek magyar nyelvi hatások, a nagyszüleim tanítottak magyarul, mivel a szüleim siketek. 3.

Mikor és hogyan került kapcsolatba először a magyar jelnyelvvel?

Anyukám és apukám is siket. Igazából már egészen kiskoromból vannak emlékeim, hogy próbálok jelelni. Vannak fényképeim is, amiken látszik, hogy a suta kis kezeimmel próbálom utánozni apukám jeleit. Szóval körülbelül akkor kezdhettem tanulni a jelnyelvet is, mint a magyart. Csak más személyektől. 4.

Saját megítélése szerint milyen szinten ismeri a magyar nyelvet?

Szerintem egy átlagos huszonéves nyelvi szintjén vagyok. 5.

Saját megítélése szerint milyen szinten ismeri a magyar jelnyelvet?

Na, ezt már nehezebb lenne megítélnem. Nem rendelkezem jelnyelvi vizsgával, de az a papír nem mond el semmit. Gyermekkorom óta használom a jelnyelvet, meg tudom magam érttetni a siketekkel, nagyothallókkal éppúgy, mint a nem hallássérült barátaimmal, rokonaimmal. Úgy gondolom, megfelelő szinten vagyok. Tudományokat nem fogok folytatni rajta, de amire használom, ahhoz jó képességekkel rendelkezem. 6.

Mely nyelven kommunikál a közvetlen hozzátartozóival?

52

A szüleimmel kizárólag jelnyelven kommunikálok, ők ugyebár siketek, nekik ez a kézenfekvőbb. Én is így szoktam meg, eszemben se lenne változtatni rajta. A nagyszüleimmel, unokatestvérekkel, egyéb rokonokkal magyarul beszélek nyilván. A bátyám már más helyzet. Ugyan ő is halló, de a kommunikációnk attól függ, hogy milyen környezetben vagyunk. Ha a szüleinkkel vagyunk, egymás közt is jelelünk, még akkor is, ha csak egymással beszélgetünk. Nehogy apukámék kirekesztve érezzék magukat. Bár gyerekként ha titkolóztunk, akkor elfordultunk szándékosan és úgy suttogtunk egymásnak. Szemtelenek voltunk, ma már úgy érzem. 7.

Érte már társaságban hátrányos megkülönböztetés azért, mert más nyelvet

akart használni, mint a többség? Soha nem fordult ilyen elő. A siketek akkor is toleránsak, ha épp nem jut eszembe egy jel és körbe se tudom írni, akkor kimondom és segítenek. Szerintem még mindig kisgyerekként gondolnak rám, akit tanítani kell. A barátaim pedig kifejezetten szeretik, ha jeleket mutatok nekik. 8.

Volt rá példa, hogy jelnyelvet használó társaságban véletlenül hangzó magyar

nyelvi kommunikációra váltott, vagy magyar nyelvi beszélgetés során spontán jelelni kezdett? Régebben folyamatosan. Ma már igyekszem külön választani a kettőt. Iskolában volt úgy, hogy felszólítottak, hogy mondjam el a verset, amit meg kellett tanulni. Előző este anyukám jelelve magyarázta el nekem, hogy miről is szól az a vers, na én meg a tanárnőnek következetesen elkezdtem jelekkel visszaadni a tartalmát. Nem szót érte egyébként, még piros pontot is kaptam, de a versmondást azért még így sem úsztam meg, csak volt egy plusz produkcióm. 9.

Melyik nyelven kommunikál szívesebben? Indokolja meg kérem!

A magyar nyelvet használom legtöbbet, az könnyebb is számomra. Ha sokat jelelek, bizony még a mai napig elfáradok. Nem nekem való a vizualizáció. 10.

Mi a legmagasabb iskolai végzettsége?

Jelenleg egyetemre járok. 11.

Hogyan viszonyul az egyes nyelvekhez (szereti, nem szereti, zavarja, ha

használnia kell, nem boldogul vele, szívesen használja stb.)?

53

Igazság szerint mindkét nyelvet szeretem, annyi, hogy a magyar könnyebb és egyszerűbb számomra, mégis csak azt hallom mindenhol.

Kérdések a halló adatközlőkhöz: 1.

Érezte már úgy, hogy a siketek kirekesztetik azért, mert Ön halló?

Soha, amikor siketek között voltam, akkor a szüleimmel voltam, így én voltam a közös kisfiú, akit babusgatni kell meg tanítgatni. És ez persze még ma is így van. 2.

Adódott valamiféle problémája abból, hogy nem olyan mértékben vagy

stílusban jelelt, mint a társaság siket tagjai? Az idősebbek néha megmosolyognak, de nem szólnak érte, ha lassabb vagy hanyagabb vagyok. Csak legyintenek már, ismernek milyen vagyok. Ha nagyobbat tévedek, akkor kijavítanak, de nem rossz szándékkal, inkább tanító célzattal.

6.3. A 3. számú adatközlő válaszai Harmadik adatközlőm egy nagyothalló, 38 éves férfi. A magyar nyelvet gyermekként sajátította el, a jelnyelvvel pedig ő is a siketiskolában találkozott először, viszont jelelni igazán felnőttként tanult meg, a siket közösségbe bekerülve. Magyar nyelvi kompetenciáit jónak ítéli, ugyanis hallókészülékkel megfelelően hall és a szájról olvasási képessége is magas szintű. Hátrányosan ítélték meg néha a siketiskolában jelelő társai, mert nem tudott nekik jellel válaszolni minden esetben. Elmondásai alapján folyamatosan megtörténik vele, hogy jelelő közegben magyar nyelven szólal meg, nem képes még teljes mértékben különválasztani a két nyelv kommunikációs terét. Érdekesség, hogy minden hivatalos ügyet magyar nyelven intéz, jelnyelvi tolmács szolgáltatásait még soha nem vette igénybe, kifejezetten akkor találkozott csak tolmáccsal, amikor a közösség egyes rendezvényein kollektívan vettek igénybe többen jelnyelvi tolmács-szolgálatot. A teljes kérdőív:

54

1.

Kérem, adja meg az életkorát, nemét és hallásállapotát (halló, nagyothalló,

siket)! 38, férfi, nagyothalló 2.

Mikor

és

hogyan

kapcsolatba

került

először

a

magyar

nyelvvel?

gyerekkoromban 3.

Mikor és hogyan került kapcsolatba először a magyar jelnyelvvel?

az iskolában sokan jeleltek, ott megtanultam néhány dolgot, később már felnőttként a barátoktól tanultam meg rendesen jelelni 4.

Saját

megítélése

szerint

milyen

szinten

ismeri

a

magyar

nyelvet?

jól, gyerek voltam amikor kaptam hallókészüléket, azzal elég jól értek mindent, ha közben tudok szájról olvasni 5.

Saját megítélése szerint milyen szinten ismeri a magyar jelnyelvet?

egyre jobban, de nem vagyok százszázalékos magamban ha siketekkel beszélek 6.

Mely

nyelven

kommunikál

a

közvetlen

hozzátartozóival?

magyarul 7.

Érte már társaságban hátrányos megkülönböztetés azért, mert más nyelvet

akart

használni,

mint

a

többség?

az iskolában a jelelő gyerekek közül nem mindig örültek ha nem jellel válaszoltam 8.

Volt rá példa, hogy jelnyelvet használó társaságban véletlenül hangzó magyar

nyelvi kommunikációra váltott, vagy magyar nyelvi beszélgetés során spontán jelelni kezdett? folyamatosan megtörténik velem, hogy magyarul akarom mondani a dolgokat miközben jelelve beszélgetünk 9.

Melyik

nyelven

kommunikál

szívesebben?

Indokolja

meg

kérem!

mikor melyik nyelven, változó 10.

Mi a legmagasabb iskolai végzettsége? szakmunkásképző

11.

Hogyan viszonyul az egyes nyelvekhez (szereti, nem szereti, zavarja, ha

használnia kell, nem boldogul vele, szívesen használja stb.)? szeretem mind kettőt, mindegyik másért jó Kérdések a hallássérült adatközlőkhöz: 1.

Hivatalos ügyeit az Ön által kívánt nyelven tudja intézni? mindent magyarul

intézek

55

2. Tanulmányai során gyakran adódtak nyelvhasználati nehézségei?inkább azzal volt baj,hogy gyors volt a tananyag 3.

Milyen gyakran és milyen jellegű ügyintézésekhez vesz igénybe a jelnyelvi tolmácsok szolgáltatásait? még soha nem kértem tolmács segítségét, de néhányszor előadáson láttam, amikor volt jelnyelvi tolmácsolás

4.

Érték mostanában bántások a hallók részéről azért, mert hallássérült? nem

56

7. Összegzés A siket közösség kétnyelvűségéről elmondható, hogy a jelnyelv és a magyar nyelv funkcionálisan létezik egymás mellett a nyelvhasználat során. A legtöbb kétnyelvű közösséghez hasonlóan a siketeknél is azért alakul ki a bilingvizmus, mert anyanyelvüknek az országukban nincsenek hivatalos jogaik, vagy megfelelő kommunikációs terük, így rákényszerülnek a többségi nyelv használatára is. Ez a többségi nyelv jelen esetben a magyar nyelv, melynek elsajátítása a siket közösség számára nem csupán egy más(od)ik nyelv, hanem egy másik kódrendszer elsajátítását is jelenti. Éppen ezért a siket közösség bilingvizmusa bimodális kétnyelvűség. A dolgozatom két fő célja az volt, hogy egyrészt egy átfogó képet adjak a siketség jelenségéről, a siketekről, a közösség kulturális és nyelvi jellemzőiről, másrészt pedig hogy bemutassam a miskolci SINOSZ-ba rendszeresen ellátogató siketek nyelvhasználatát. A témában íródott szakirodalom tanulmányozása mellett saját megfigyelések és felmérések segítettek a szakdolgozat elkészítésében. Két különböző kérdőíven keresztül, írásban, anonim módon mértem fel az adatközlők nyelvhasználati szokásait. A közeljövőben szeretnék egy attitűdvizsgálatot is végezni a közösség tagjai körében. Dolgozatomban továbbá igyekeztem megvizsgálni a két nyelv együttélését és az abból következő problémákat, nehézségeket. A dominánsabb nyelv hatásait és a két nyelv különbözőségeiből adódó nehézségeket figyelembe véve elmondható ezen kétnyelvűségről és a kétnyelvű beszélőkről, hogy mivel a két nyelv mellett két különböző kultúra találkozási pontján is helyet foglalnak, kommunikációjuk bármely nyelven csak akkor lehet sikeres, ha mindkét nyelvet és kultúrát bizonyos szinten ismerik és alkalmazni is tudják, különben az ellenkező modalitás ellenére könnyen kevertnyelvűség alakulhat ki nyelvhasználatukban, melyből akár jelelt magyar vagy vokalizált jelnyelv bontakozhat ki.

57

8. Summary I wrote my thesis about the Miskolc Deaf community's bilingualism. I examined how the Hungarian language and the Hungarian sign language (HSL) live beside each other in the Deaf's usage. I introduce the deaf and the Deaf and the Hungarian Deaf community with the help of literature sources first, I switch to the specific usage of this community then. The bilingual individual uses two different languages in the course of his daily communication. The deaf persons are compelled to become bilingual one on all of the world's landscapes. They communicate with other Deaf on the Hungarian sign language, but they are known and use their country's official language in a writing or a word, because they can communicate with the hearing persons on this language. This Hungarian deaf is so at minorities. The deaf children's education happens in seven deaf schools in Hungary (Budapest, Vác, Sopron, Kaposvár, Szeged, Debrecen and Eger). These children not on a sign language, but they study at a sounding Hungarian language. This phenomenon strengthens the development of the bilingual situation. The 2009 sign language law prescribes it, that it is necessary to provide the opportunity of the vernacular education for the deaf children, too. in the sense of this from 2017 it is necessary to develop bilingual education in the seven schools! I present the similarities between the Hungarian sign language and the Hungarian language and distinctnesses furthermore in the thesis. The Hungarian sign language is an independent natural language similarly to the sounding languages. The same rights are its due the language using, than any other languages using. The 2009 law prescribes these rights. I examine as what the law has an opinion about this in a subsection. I surveyed the deaf community's of Miskolc usage with the help of two questionnaires with a different type. Fourteen people filled in the first questionnaire, deaf, hard of hearing and being audible mixed. I looked for an answer for those questions, that when,from who and how the single persons acquired the two languages? who they talk with on a sign language? who they talk with on a Hungarian language? in what kind of situations the sign language can be applied? The second questionnaire is a short interview with a member of the Miskolc Deaf community. I got longer answers for the questions, did not wheel everything, but himself had to write the answer to the application one. This

58

was a good opportunity in that direction, that let me examine the deaf persons' grammaticality, his spelling. The aim of the paper and his task for the bilingual community's culture, his lingual, educational and political situation, and for the usage of a language the statement of the effects of his survey and the given languages inflicted upon each other the single language using his circle.

59

Irodalomjegyzék Bajor Györgyné 1999. Az idegen nyelv oktatásának lehetőségei és problémái. In: Balaskó Mária–Kohn János (szerk.) A nyelv mint szellemi és gazdasági tőke. II. Szombathely: BDTF. MANYE. 355–358. Bartha Csilla 1999. A kétnyelvűség alapkérdése. Beszélők és közösségek. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. Bartha Csilla 2004. Siket közösség, kétnyelvűség és a siket gyermekek kétnyelvű oktatásának lehetőségei. In: Ladányi Mária–Dér Csilla–Hattyár Helga (szerk.): „…még onnét is eljutni túlra…”. Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére. Tinta Könyvkiadó. Budapest. 313–332. Bartha Csilla–Hattyár Helga 2002. Szegregáció, diszkrimináció vagy társadalmi integráció? – A magyarországi siketek nyelvi jogai. In: Kontra Miklós–Hattyár Helga (szerk) Magyarok és nyelvtörvények. Teleki László Alapítvány. Budapest. 73–124. Bokor Julianna 2012. Siket szülők halló gyermekeinek nyelvhasználati jellegzetességei a nyelvelsajátítás tükrében. In: Hattyár Helga–Hugyecz Enikő–Krepsz Valéria–Vladár Zsuzsa (szerk.): A sokszínű alkalmazott nyelvészet. Tanulmányok az alkalmazott nyelvészet területeiről. Tinta Könyvkiadó. Budapest. 96–104. Crystal, David 1998. A nyelv enciklopédiája. Osiris Kiadó. Budapest. 275–284. Csányi Yvonne (szerk.) 1993. Bevezetés a hallássérültek pedagógiájába. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. Csányi Yvonne 1995. Gondolatok a jelnyelv alkalmazási lehetőségeiről a súlyos fokban hallássérült gyerekek és fiatalok nevelése során. Gyógypedagógiai Szemle. 105–115. Fehér Krisztina 2011. Anyanyelv és közösség. Magyar Nyelvőr 135. 65–77. Grosjean, Francois 1999. A siket gyermek joga a kétnyelvűvé váláshoz. In: Modern Nyelvoktatás 4: 5–8. Hallássérültek (HASÉ) 2012/1. Hattyár Helga 1999. A jelnyelvhez kapcsolódó attitűdök. In: Balaskó Mária–Kohn János (szerk.) A nyelv mint szellemi és gazdasági tőke. II. Szombathely: BDTF. MANYE. 359–364. Hattyár Helga 2000. A siketoktatás elméleti és gyakorlati kérdései. Educatio 4: 776–90. Hattyár Helga 2004. Jelnyelvek – Természetes emberi nyelvek eltérő modalitással. In: Ladányi Mária–Dér Csilla–Hattyár Helga (szerk.): „…még onnét is eljutni túlra…”. 60

Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére. Tinta Könyvkiadó. Budapest. 342–346. Hattyár Helga 2008: A magyarországi siketek nyelvelsajátításának és nyelvhasználatának szociolingvisztikai vizsgálata. Doktori disszertáció. Budapest: ELTE Hattyár Helga 2009. A siketközösségek kialakulása és néhány főbb jellegzetessége. In.: Laki Ildikó (szerk.) Fogyatékosság és a mai magyar társadalom (konferenciakötet). Belvedere Meridionale – MTA Szociológiai Kutatóintézet. Szeged–Budapest. 69–84. Kálmán Zsófia–Könczei György 2002. A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Osiris Kiadó. Budapest. Kiss Hajnal 2013. A gyermekkori kétnyelvűség varázsa. Új Pedagógiai Szemle. 3–4: 101– 105. Kiss Jenő 1995. Társadalom és nyelvhasználat. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. Kósa Ádám–Lovászy László 1999. A nyelvi jogokról és az esélyegyenlőségről, különös tekintettel a siketek jelnyelvére. In: Balaskó Mária–Kohn János (szerk.) A nyelv mint szellemi és gazdasági tőke. II. Szombathely: BDTF. MANYE. 365–370. Lancz Edina – Berbeco, Steven 2004. A magyar jelnyelv szótára. Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Budapest. Litavecz Anna 1999. Gondolatok az integrációról. In: Balaskó Mária–Kohn János (szerk.) A nyelv mint szellemi és gazdasági tőke. II. Szombathely: BDTF. MANYE. 377–382. Merics Barbara 2011. Jelnyelv az angoltanításban. In: Gecső Tamás–Kiss Zoltán (szerk.): Az alkalmazott nyelvészet integritásának kérdései. Tinta Könyvkiadó. Budapest. 198–205. Mongyi Péter–Szabó Mária Helga 2005. A jelnyelv nyelvészeti megközelítései. Fogyatékosok Esélye Közalapítvány, Budapest. Muzsnai István 1999. Kinek a kompetenciája annak eldöntése, hogy mi legyen egy siket gyermek anyanyelve? In: Balaskó Mária–Kohn János (szerk.) A nyelv mint szellemi és gazdasági tőke. II. Szombathely: BDTF. MANYE. 395–400. Németh Andrea 2001/3. A kódváltás pragmatikai kérdései egy kétnyelvű közösségben. Fórum Társadalomtudományi Szemle. 87–114. Rajkyné Rozbora Gabriella 1999. A vizuális és akusztikus nyelvközötti kódolás problémái a jelnyelvi tolmácsolás során. In: Balaskó Mária–Kohn János (szerk.) A nyelv mint szellemi és gazdasági tőke. II. Szombathely: BDTF. MANYE. 401–406. Simigné Fenyő Sarolta 2003. Bevezetés az alkalmazott nyelvészetbe. Miskolci Egyetem. Miskolc. 61

Sacks, Oliver 2004. Hangokat látok. Utazás a siketek világába. Fogyatékosok Esélye Közalapítvány, Budapest. Szabó Mária Helga (szerk.) 2003. A jelnyelv helyzete a kutatásban, az oktatásban és a mindennapi kommunikációban. In.: Nyelvészeti Doktorandusz Füzetek 1. Pécs– Budapest. Szabó Mária Helga 1999. A siket kisiskolások kétnyelvűségével kapcsolatos problémák. In: Balaskó Mária–Kohn János (szerk.) A nyelv mint szellemi és gazdasági tőke. II. Szombathely: BDTF. MANYE. 407–12. Szepessyné Judik Dorottya 2009. A hallássérült emberek magyarországi mozgalmának története nemzetközi kitekintéssel. In.: Hegedüs Lajos–Ficsorné Kurunczi Margit– Szepessyné

Judik

Dorottya–Pajor

Emese–Könczei

György

(szerk.)

A

fogyatékosságügy hazai és nemzetközi története. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar. Budapest. 3–33. Tapolczai Gergely 2013. A jelnyelv – nemzetközi színtéren. Kultúra és Közösség. 1: 21– 32. Tempfli Kátya 2011. A háromnyelvű tolmácsolás pszicholingvisztikája. Tolmácsolás angolról magyar jelnyelvre. Problémafelvetések egy kutatási tervhez. In: Gecső Tamás–Kiss Zoltán (szerk.): Az alkalmazott nyelvészet integritásának kérdései. Tinta Könyvkiadó. Budapest. 239–247. Vasák Iván 2005. A világ siket szemmel. Fogyatékosok Esélye Közalapítvány, Budapest. Vinczéné Bíró Etelka 1999. A jelnyelv alkalmazása és oktatása a siketek iskoláiban. In: Balaskó Mária–Kohn János (szerk.) A nyelv mint szellemi és gazdasági tőke. II. Szombathely: BDTF. MANYE. 413–8. Zajdó Krisztina 2011. A siket gyermekek bimodális kétnyelvű oktatásának alapvető szükségességéről és előnyeiről. Hungarológiai Évkönyv 303–314. Zsoldos Márta 2008. A figyelemzavar-hiperaktivitás vizsgálata hallássérült tanulóknál. Gyógypedagógiai Szemle. 241–262.

Dokumentumok

A Fogyatékos Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény. 2006. A 2009. évi CXXV. törvény a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról. 62

Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. Országos Fogyatékosügyi Program (OFP)

Internethivatkozások

Szabó Mária Helga 2013. Siket babák. Lehet-e a jelnyelv anyanyelv? Nyelv és Tudomány (http://m.nyest.hu/hirek/lehet-e-a-jelnyelv-anyanyelv)(2014. április 16.) http://hallatlan.hu http://www.sinosz.hu/ http://www.sinosz.hu/?q=kozossegunk/siketseg-es-jelnyelv (2014. április 17.)

CD, DVD-kiadvány Siketes jelek – Idiomák. Siketek és Nagyothallók Országos szövetsége (2012) (DVDkiadvány).

63

Jegyzékek Táblázatok 1. táblázat: A siket közösség kétnyelvű tagjainak csoportosítása

Ábrák 1. ábra: Az adatközlők hallásállapot alapján történő megoszlása 2. ábra: A hallássérült személyek nyelvhasználata különböző kommunikációs helyzetekben

64

Mellékletek 1. számú melléklet 1. KÉRDŐÍV

1.

Neme: a. férfi b. nő

2. Életkor: 3. Ön a. siket b. nagyothalló c. halló

4. Hány évesen kezdte el tanulni a magyar nyelvet? 5. Hány évesen kezdte el tanulni a jelnyelvet? 6. Kitől tanult jelelni? a. szülőktől b. barátoktól c. tanártól d. egyéb: ………..

7. Ki hallássérült az Ön környezetében? a. apa b. anya c. gyermeke d. testvér e. barátok f. férj/feleség/barát/barátnő g. egyéb:………..

65

8. Ki halló az Ön környezetében? a. apa b. anya c. gyermeke d. testvér e. barátok f. férj/feleség/barát/barátnő g. egyéb:………..

9. Kivel beszélget jelelve? a. apával b. anyával c. gyermekével d. testvérrel e. barátokkal f. élettársával (férj/feleség/barát/barátnő) g. egyéb:………..

10. Kivel beszél magyar nyelven? a. apával b. anyával c. gyermekével d. testvérrel e. barátokkal f. élettársával (férj/feleség/barát/barátnő) g. egyéb:………..

11. Az orvosnál melyik nyelvet használja? a. magyar nyelvet b. jelnyelvet

12. A boltban melyik nyelvet használja? a. magyar nyelvet b. jelnyelvet 66

13. Az iskolában/munkahelyen melyik nyelvet használja? a. magyar nyelvet b. jelnyelvet

14. Bankban/postán/hivatalokban melyik nyelvet használja? a. magyar nyelvet b. jelnyelvet

15. Milyen segítséget vesz igénybe, ha a másik nyelv használójával nem értik meg egymást? a. jelnyelvi tolmácsot b. barát/ ismerős közvetítését c. leírja a mondanivalóját d. egyéb: ………………………………

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A SEGÍTSÉGET!

67

2. számú melléklet 2. kérdőív: egyes személyek nyelvhasználatának felmérésére

5.

Kérem, adja meg az életkorát, nemét és hallásállapotát (halló, nagyothalló, siket)!

6.

Mikor és hogyan került kapcsolatba először a magyar nyelvvel?

7.

Mikor és hogyan került kapcsolatba először a magyar jelnyelvvel?

8.

Saját megítélése szerint milyen szinten ismeri a magyar nyelvet?

9.

Saját megítélése szerint milyen szinten ismeri a magyar jelnyelvet?

10.

Mely nyelven kommunikál a közvetlen hozzátartozóival?

11.

Érte már társaságban hátrányos megkülönböztetés azért, mert más nyelvet akart használni, mint a többség?

12.

Volt rá példa, hogy jelnyelvet használó társaságban véletlenül hangzó magyar nyelvi kommunikációra váltott, vagy magyar nyelvi beszélgetés során spontán jelelni kezdett?

13.

Melyik nyelven kommunikál szívesebben? Indokolja meg kérem!

14.

Mi a legmagasabb iskolai végzettsége?

15.

Hogyan viszonyul az egyes nyelvekhez (szereti, nem szereti, zavarja, ha használnia kell, nem boldogul vele, szívesen használja stb.)? Kérdések a hallássérült adatközlőkhöz:

16.

Hivatalos ügyeit az Ön által kívánt nyelven tudja intézni?

17.

Tanulmányai során gyakran adódtak nyelvhasználati nehézségei?

18.

Milyen gyakran és milyen jellegű ügyintézésekhez vesz igénybe a jelnyelvi tolmácsok szolgáltatásait?

19.

Érték mostanában bántások a hallók részéről azért, mert hallássérült?

Kérdések a halló adatközlőkhöz: 20.

Érezte már úgy, hogy a siketek kirekesztetik azért, mert Ön halló?

21.

Adódott valamiféle problémája abból, hogy nem olyan mértékben vagy stílusban jelelt, mint a társaság siket tagjai?

Köszönöm szépen a segítségét!

68