1
Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete
Házassági vagyonjog, különös tekintettel a házastárs különvagyonára és megtérítési igényére
Konzulens: Kovácsné Dr. Kaiser Klára egyetemi tanársegéd
Simkóné Réti Réka Diplomás Levelező tagozat IV. évfolyam
2 TARTALOMJEGYZÉK
Bevezetés………………………………………………………………………....…… 4
1. A házassági vagyonjogi rendszerek jellemzői………………………….…..…….. 5
2. A hatályos vagyonjogi szabályok jellege……………………………….…...…… 7 2.1. A házastársak vagyonközössége, mint a közös tulajdonszerzés sajátos alakzata…………………………………………………….……..….. 7
3. A házastársi vagyonközösség…………………………………………………...… 10 3.1. A közös vagyon vélelme……………………………………………..…... 12
4. A házassági vagyonjogi szerződés………………………………………….…..... 13
5. A házastársak különvagyona ………………………………………………........ 14 5.1. A házasságkötéskor megvolt vagyontárgy…………………………...… 15 5/2. Öröklés jogcímén és ajándékba kapott vagyontárgyak rendezése…………………………………………………………….…
16
5/3. Személyes használatra szolgáló különvagyon jellege……….……….
28
5/4. A különvagyon értékén szerzett vagyontárgy…………………….….. 29
6. Megtérítési igények az alvagyonok között…………………………………….... 30 6.1. A megtérítés mértéke…………………………………………………... 37 6.2. A megtérítés módja…………………………………………………….. 48
7. Összegzés……………………………………………………………………....... 50
Irodalomjegyzék………………………………………………………………........ 52
3
„A házasságnál bonyolultabb dolgot még a japánok sem találtak ki.” Vavyan Fable
4 Bevezetés
E szakdolgozat célja annak vizsgálata, hogy a házassági vagyonjog és ezen belül is a házastársak különvagyona, megtérítési igényeik milyen problémákat vetnek fel a gyakorlatban, a mindennapi élet során. A házasulók többsége a tartós, hosszú házasság és családalapítás reményében köt
házasságot, melyben a
vagyontárgyaik,
vagyonaik
összeforrnak, és egy esetleges válásra, jogvitára nem készülnek. Dolgozatom témájának kiválasztásakor meghatározó tényező volt a munkahelyem. Tíz éve dolgozom a Miskolci Városi
Bíróságon,
ma
már
Miskolci
Járásbíróságon,
ahol
polgári
ügyszakban
jegyzőkönyvvezetőként dolgozom. Számos házasság felbontása iránti pert ismertem meg közelebbről, és ezek nagytöbbsége kiterjedt a vagyonközösség megosztására is. Előfordult olyan per, amely évekig elhúzódott, mert a vagyonmegosztás körében nagyon sok kérdés merült fel, szakértői bizonyítás és tanúk sokaságának meghallgatása vált szükségessé. A házastársak vagyoni jogviszonyait olyképp szabályozni, hogy az egyfelől a házasfelek benső életébe kíméletlen kezekkel bele ne nyúljon és a családi életnek mégis szilárd szervezetet nyújtson, másfelől pedig, hogy a házastársaknak harmadik személyekkel kötött ügyleteit biztos és olyan alapra fektesse, mely sem valamelyik házastársnak, sem a jogügyletre lépő harmadik személynek kárára ne szolgáljon, olyan probléma, melynek megoldása minden idők minden törvényhozójára a legnehezebb feladatok egyikét rótta. Sehol nem lép úgy előtérbe az egyén felfogása, nézete, érzülete, fajának jellege, tehát egész jelleme, mint a házassági vagyonjogban. Jelenleg hatályos családjogi törvényünk meglehetősen „szűkszavú”, így a jogalkalmazás során elkerülhetetlen a Kúria gyakorlatát és iránymutatásait követni.
A fent említett cél érdekében dolgozatomban először a házassági vagyonjogi rendszerek jellemzőit, a hatályos vagyonjogi rendszer elvi alapjait mutatom be. Ezt követően a házastársi vagyonközösséget és a közös vagyon vélelmét tárgyalom. Kitérek a házassági vagyonjogi szerződés jellemzőire, és végül a házastársak különvagyonát teszem a vizsgálódás tárgyává, mely során eseti döntések segítségével a megtérítési igények problematikáját feltárva zárom a szakdolgozatom.
5 1. A házassági vagyonjogi rendszerek jellemzői
A házassági vagyonjog a házastársak egymás közötti (belső), valamint harmadik személyekkel szemben fennálló (külső) vagyoni viszonyait szabályozza a házasság időtartamára, illetőleg a házasság megszűnésének esetére. A házastársak polgári jogi jogképességüket a házasságkötés után is megtartják, jogokat szerezhetnek és kötelezettséget vállalhatnak, ugyanakkor a házastársi életközösség létrejötte lényeges kihatással van vagyoni viszonyaikra. E vagyoni viszonyok körében a jognak választ kell adnia egyrészt arra, hogy mi legyen a házasulók meglévő vagyonának a sorsa a házasságkötés után, hogyan alakul a házassági együttélés alatt közösen vagy bármelyik házastárs által külön szerzett vagyon jogi helyzete, miként rendelkezhetnek a házastársak vagyonukkal, milyen részesedési, megtérítési igényeket támaszthatnak egymással szemben a házasság megszűnésekor, másrészt rendelkeznie kell, hogy a házastársakat milyen jogok illetik és kötelezettségek terhelik harmadik személyekkel szemben (pl.: milyen felelősséget viselnek a közösen vagy az egyikük által vállalt tartozásokért).1
Az említetett alapkérdéseket az egyes jogrendszerek eltérően válaszolják meg, ennek megfelelően beszélhetünk különböző házassági vagyonjogi rendszerekről.
A magyar házassági vagyonjog mind a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 1953. január hó 01. napján történt hatályba lépése óta, mind pedig azt megelőzően a szerzeményi közösségen alapuló, vagyonösszesítő rendszerek körébe tartozik, illetve tartozott, ami az úgynevezett értéktöbbleti elven alapult. Ennek a rendszernek a lényege az, hogy a házasfeleknek a házasság fennállása alatti vagyonjogi önállóságát és önálló vagyoni felelősségét meghagyva, kölcsönösen biztosítja számukra a házasság fennállása alatt a másik házasfél vagyonában bekövetkezett vagyonszaporulatból való részesedést. Az ezen az elven alapuló szerzeményi közösség a házasság fennállása alatt a vagyonelkülönítést követi, az együttélő házastársak a vagyoni önállóságukat megőrzik, szerzett vagyonukkal is szabadon rendelkeznek, vagyoni kapcsolatuk megszűnésekor azonban közöttük el kell számolni: meglévő vagyonukból az adósságokat és a különvagyonaikat le kell vonni és a fennmaradó vagyonszaporulat megosztására tarthatnak
1
Dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve I. Kötet HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2007. 126. old.
6 igényt. Amelyik házastársnál az említett számítást követően értéktöbblet jelentkezik, köteles azt a másik házastársnak – természetben illetőleg pénzben – megtéríteni.
Az 1987. július hó 01. napjától hatályos szabályozás az úgynevezett reálszerzés elvét vezette be. A reálszerzés elvén alapuló törvényes vagyonközösségi rendszer (comunitatea legală) lényege az, hogy a házastársak vagyona három, dologi jogilag elkülönített vagyontömegből áll: a férj és a feleség különvagyonából, valamint a közös vagyonból. A két különvagyon a házastársak egymástól független kezelése és rendelkezése alatt áll, míg a közös vagyon tekintetében a birtoklás, kelezés és rendelkezés joga egyaránt közös. Az egyes alvagyonok elkülönítése folytán mindegyik alvagyont külön terhelik a saját körén belül felmerülő terhek és kötelezettségek, és közöttük megtérítésnek annyiban van helye, amennyiben az egyik alvagyonból a másik javára költekezés (beruházás) történt és így az egyik alvagyon a másik alvagyon terhére gazdagodott. 2
Ha a házasulók vagy a házastársak a törvényes vagyonközösség rendszerétől eltérően kívánják rendezni vagyonjogi viszonyaikat, a megoldás a házassági vagyonjogi szerződés, melyben a felek maguk határozhatják meg, hogy a házasságba hozott, illetve a házassági életközösség során szerzett vagyon kit milyen mértékben és módon illet meg, így méltányosabb és elfogadhatóbb helyzetet teremtve egymás számára. Ez az úgynevezett egyezményes
vagyonközösség
(comunitatea
convenţională)
rendszere,
melyben
a
vagyonközösség és a különvagyon tartalma kizárólag a szerződő felek akaratától függ.
A házastársak a törvényes rendszertől úgy is eltérhetnek a szerződésben, hogy a viszonyukban a jövőre nézve teljesen kizárják a vagyonközösséget és közöttük a vagyonelkülönítés (separaţia bunurilor) lesz az irányadó. Ez esetben a házassági szerződéshez mindig csatolni kell az elkülönített vagyontárgyak leltárát. A rendszer lényege, hogy az egyik házastárs vagyonszerzése, gyarapodása vagy esetleges eladósodása nem hat ki a másik vagyonára, tehát nem keletkezik igényük egymással szemben. A házastársak a saját vagyonukat önállóan használják, kezelik, és nem felelnek egymás tartozásaiért sem, egymás vagyontárgyainak használata pedig haszonélvezeti kötelezettségeket von maga után. Nem sértheti viszont a vagyonelkülönítési szerződés a szülői jogok és kötelességek együttes gyakorlásának és az öröklési rendnek törvényes jogelveit. Fontos előírás, hogy a közös életvitellel szorosan
2
Csűri Éva Katalin: Házassági vagyonjog Complex kiadó Budapest 2009. 11. old.
7 összefüggő költségeket, a közös gyermek megélhetéséhez és felneveléséhez szükséges kiadásokat a házastársak közösen viselik akkor is, ha vagyonelkülönítésben élnek, a család érdekében végzett munka pedig a költségviselésben való részvételként értékelendő.
2. A hatályos vagyonjogi szabályok jellege
A családjogi törvény házassági vagyonjogi szabályai diszpozitív, szerződést pótló jellegűek, e szabályoktól tehát a felek – a Ptk.-nak a szerződésekre vonatkozó szabályaihoz hasonlóan – egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.3
A házastársak Csjt. 27. § (1) bekezdése szerinti vagyonközössége családjogi jogviszony, melyre elsődlegesen tehát a házassági vagyonjogi szerződés, másodlagosan a Csjt., továbbá – kisegítő jelleggel – a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szabályai és végül pedig a Kúria ítélkezési gyakorlata által kialakított elvek az irányadók.
2.1. A házastársak vagyonközössége, mint a közös tulajdonszerzés sajátos alakzata
A Csjt. 27. § (1) bekezdése szerint: A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. Közös vagyon továbbá a feltalálót, újítót, a szerzőt és más szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség fennállása alatt megillető esedékes díj.4
A házastársak vagyonközössége a közös tulajdonszerzés sajátos alakzata abban az értelemben, hogy 3
egyrészt bármelyik házastárs tulajdonszerzése kihat a másik házastársra,
Csűri Éva Katalin: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései Complex kiadó Budapest 2006. 28. old. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 27. § (1) bekezdés 4
8 -
másrészt a házastársak közös tulajdonszerzésének a Legfelsőbb Bíróság utóbbi évben kialakult gyakorlata nem a polgári dologi jog, hanem a polgári vagyonjog fogalmának megfelelő értelmet tulajdonít. 5
A házastársak tulajdon- és vagyonszerzése esetében a közös vagyon tárgyának, értékének és a házastársak közötti megosztás módjának a meghatározása során élesen el kell határolni egymástól egyrészt a harmadik személyekhez fűződő, ún. külső jogviszonyaikat, másrészt az egymás közötti, ún. belső jogviszonyaikat. A külső jogviszonyaikban akár együttes, akár külön – külön szerzőként is szerepelhetnek. A belső jogviszonyaikban azonban együttes szerzőnek minősülnek, vagyis – főszabály szerint – a harmadik személlyel létrejött szerződés megkötésében való részvételüktől, annak tartalmától, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéstől függetlenül közös tulajdonosaik annak, amit a házassági életközösségük, illetőleg az együttélésük alatt a közös gazdálkodásuk eredményeként szereztek, és ugyanígy felelnek az együttélésből eredő tartozásukért is.
A Csjt. 27. § (1) bekezdésének – a Kúria utóbbi 12 évben kialakított „vagyonjogias” értelmezése szerint – a házastársak „osztatlan közös tulajdonszerzésének” fogalma, tárgya és köre szélesebb fogalom a Ptk. szerinti közös tulajdonnál. A Csjt. az osztatlanságot hangsúlyozza a Ptk. 139 § (1) bekezdésében foglaltakhoz képest. Abból ugyanis, hogy a Csjt. a házastársak közötti vagyonközösség létrejöttéről rendelkezik, amely magában foglalja mindazt, amit az együttélés alatt akár együttesen, akár külön – külön szereztek, az következik, hogy a házastársak reálszerzés elvén alapuló osztatlan közös tulajdonszerzése kiterjed mindarra, ami polgári jogi értelemben vett (aktív és passzív) vagyon fogalmi körébe tartozik, tehát ami polgári jogi értelemben tulajdonjog tárgya (ingó vagy ingatlan dolog), amelyre a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell (pénz, értékpapír, dolog módjára hasznosítható természeti erő) és amely polgári jogi értelemben kötelmi jellegű igénynek minősül (vagyoni értékű jog vagy követelés, vagyoni tárgyú kötelezettség, illetve tartozás).
Az osztatlan jelleg fennáll a vagyonközösség megosztásáig, ami bekövetkezhet akár az életközösség megszűnése után –tipikusan a házasság bírói úton való felbontásakor – akár az életközösség megszűnése nélkül – tipikusan házassági vagyonjogi szerződés kötésével. Ennélfogva a „valódi” tulajdoni arányok csak akkor jelennek meg, ha a vagyonközösség
5
Csűri Éva Katalin: Házassági vagyonjog Complex kiad ó Budapest 2009.13. old.
9 megszűnik, illetve ha valamilyen formában a tulajdoni viszonyok rendezése válik szükségessé.
A vagyonközösségben nem jelenik meg a Ptk. 139 § (2) bekezdésében említett tulajdoni hányad, amelyet alátámaszt az, hogy a közös vagyon a törvény rendelkezése alapján jön létre (Csjt. 27 § (1) bekezdés). Így a közös vagyonról a házasfelek csak együttesen rendelkezhetnek (Csjt. 30 § (1) bekezdés), míg a közös tulajdonban lévő vagyontárgy tulajdoni hányadával a tulajdonostárs – akinek rendelkezési jogát kis mértékben korlátozza a többi tulajdonostárs elővásárlási, előbérleti, illetőleg előhaszonbérleti joga – rendelkezhet (Ptk. 145. §).
Más megközelítés szerint: „az osztatlan közös tulajdon kifejezésen nem a hányad nélküli tulajdonközösséget, hanem azonos arányú, hányados tulajdonközösséget kell érteni.” 6
A vagyonközösség osztatlan jellegét támasztja alá, hogy a közös szerzés vélelme – ingatlan esetében – az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés ellenében is fennáll (BH.1988. 101., valamint BH. 1996.97.), amely bírói döntések jogforrása a Csjt. 27 § (1) bekezdése. A családjogi törvény e rendelkezése – a házasság bírói úton való felbontásakor - megfordítja a bizonyítási terhet - illetve pervesztés kockázatának viselését – abban az értelemben, hogy a tulajdonosként bejegyzett házastársat kötelezi annak bizonyítására, hogy az ingatlan a különvagyonát képezi. Ennek sikertelensége esetén a közhiteles nyilvántartásban nem szereplő házastárs is jogosult a vagyonközösség megosztásakor az ingatlan felére igényt támasztani.
A házastársak vagyonjogi rendszerének elemzése során ki kell emelnünk, hogy a házastársak közötti vagyoni viszonyok a felek érzelmi – erkölcsi, emberi kapcsolata miatt sajátosak, lényegileg különböznek a polgári jog autonóm tulajdoni viszonyaitól. Ez a specifika jelenik meg a megtérítési igények elbírálásakor, házastársi tartás megítélésekor, közös vagyon bírói megosztásakor, illetve mindazon döntésekben, amelyekben a méltányosságnak van kiemelt szerepe.
6
Dr. Kőrös András: Házastársi közös vagyon, közös lakás HvgOrac Bp. 2002. 51.old.
10 3. A házastársi vagyonközösség
A családjogi törvény rendelkezése értelmében: A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik.7 A fentiekből következően a házastársi vagyonközösségnek két feltétele van, egyrészt a házasság megkötése, másrészt a házassági életközösség megkezdése.
A házasság megkötésére a törvényi szabályozás egyértelmű, gyakorlati életben viszonylag elenyésző számú a vitatott eset, amelyeknek jelentős részében az érvénytelenségi okok fennállása a kérdéses. A házassági életközösség fogalmára a jelenleg hatályos jogi szabályozás nem ad meghatározást, annak ellenére, hogy a vagyonközösség az életközösség fennállásához kapcsolódik, pontosabban az életközösség fennállása alapozza meg a vagyonközösség törvényi vélelmét. (Csjt. 27 § (1) bek.) A házassági életközösség a joggyakorlat szerint a házastársak között fennálló érzelmi, szexuális, gazdasági közösség, amely együttlakásban, közös háztartás vezetésében, gyermekek közös nevelésében nyilvánul meg.
A bírói gyakorlat vélelmezi, hogy a házasságkötéssel a házastársak között életközösség keletkezik.(BH. 1992.398.) Ennek megfelelően az életközösség megkezdése előtt valamely fél tulajdonában lévő vagyontárgy a különvagyonba tartozik (Csjt 28 § (1) bek. a) pont),az életközösség fennállása alatt szerzett vagyontárgyak közös tulajdonba kerülnek (Csjt. 27 § (1) bek.).
Hasonlóan a fentiekhez az életközösség fennállta határolja el, hogy a külön- illetőleg közös vagyonba tartoznak- e azon vagyontárgyak, amelyek tulajdonjog átruházásával kerültek a házastársakhoz és az átruházási aktus egyes elemei (jogcím, illetve ingóknál átadás, ingatlannál tulajdonjog bejegyzése) időben elválnak egymástól, úgy, hogy a kettő közé esik az életközösség kezdete. Különvagyonná „válik”, ha a jogcímet az életközösség kezdete előtt szerezte a házastárs, feltéve, ha a szerzés ellenérték fejében történt és ennek egy részét a fél már a házasságkötés előtt kiegyenlítette. A vagyoni értékű jogok jogi sorsa ugyanúgy alakul mint a dolgoké : a házassági életközösség létrejötte előtt megkötött tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéssel megszerzett
7
A Csjt. 27. § (1) bekezdés
11 vagyontárgyak a szerződést megkötő házastárs különvagyonába kerülnek, az életközösség fennállása alatt teljesített tartás vagy életjáradék értékét a közös vagyon részére meg kell téríteni.
Az életközösség fennállása nemcsak vagyonközösséget keletkeztető szereppel bír, hanem az életközösség megszűnésekor fel is számolja a vagyonközösséget. (Csjt. 31 § (2) bek). A házassági életközösség egymagában a különélés folytán még nem szűnik meg, hiszen ez ideiglenes is lehet és kényszerű körülmények is előidézhetik. Az életközösség megszűnése csak akkor következik be, ha a különéléshez legalább az egyik házastárs részéről a házastársi összetartozás és kapcsolat megszakításának elhatározott szándéka is járul, annak kifejezésre juttatása, hogy a másik házastárssal tovább együttélni nem hajlandó.8 Az életközösség megszűnésének fogalmát – hasonlóan, mint a keletkezésének meghatározását – az ítélkezési gyakorlat alakította ki.
A házasságkötést megelőző élettársi kapcsolat házassági életközösségnek ugyan nem tekinthető, hiszen az élettársi jogviszony vagyonjogi megítélésére a Ptk. 578/G. § (1) bekezdése az irányadó. A Kúria – már hatályon kívül helyezett – 10. számú irányelvének 3. pontja alapján kialakult bírói gyakorlat azonban vélelmet állít fel arra vonatkozóan, hogy „abból a ráutaló magatartásból, hogy a házastársak a házasságkötés előtti élettársi együttélésük során a közösen szerzett vagyontárgyakat továbbra is közösen használják és kezelik – ellenkező megállapodás hiányában – arra lehet következtetni, hogy azokat a házastársi közös vagyonuk részévé kívánták tenni.”9 A házastársaknak ily módon vélelmezett akarata folytán a házasságot megelőző együttélés vagyonjogi szempontból a házassági életközösséggel egybeolvad és ezért a házastársi életközösség megszakadásakor – a vagyoni viszonyok méltányos rendezése érdekében – a házasság vagyonjogi hatásait az életközösség tényleges kezdetének időpontjától kell alkalmazni.
8
Dr. Petrik Ferenc: A családjogi törvény magyarázata I. Kötet Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1988. 285. old. 9 Kúria 10. számú Irányelv 3. pontja
12 3.1. A közös vagyon vélelme
A Csjt. 27. § (1) bekezdése a házastársi közös vagyont a különvagyontól pozitív és negatív módon egyaránt elhatárolja. A pozitív elhatárolás szerint házastársi közös vagyon mindaz, amit a felek az együttélés ideje alatt akár együtt, akár külön-külön szereztek (vagyontárgyak, vagyoni értékek,
dologi jellegű
használati
jogok,
követelések,
stb.),
továbbá
a
különvagyonnak az együttélés alatti – a vagyonkezelés és fenntartás költségeinek a levonása után megmaradó – haszna és közös vagyon a szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség alatt megillető esedékes díj. A negatív elhatárolás szerint pedig házastársi közös vagyon mindaz, ami nem tartozik valamelyik fél különvagyonába.
A szabályozás, az elhatárolás módja egyértelműen mutatja, hogy a főszabály a házastársi közös vagyon és a különvagyon a kivétel.
A Csjt. rendelkezése értelmében: a házastárs különvagyonához tartozik: a) a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy, b) a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy, c) a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy, d) a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy.10
A bírói gyakorlat a közös vagyon védelme érdekében a vélelmek egymásba kapcsolódó láncolatát alakította ki, így: -
ami az életközösség megszakításakor megvan, az az ellenkező bizonyításig közösen, az együttélés alatt szerzettnek tekintendő
-
az együttélés alatt szerzett vagyon ellenkező bizonyításig közösnek tekintendő
-
az együttélés alatt teljesített kötelezettségek ellenkező bizonyításig közösen teljesítettnek tekintendők.
10
Csjt. 28. § (1) bek.
13 4. A házassági vagyonjogi szerződés
Az osztatlan jelleghez képest jelent kivételt a házastársak különvagyona (Csjt. 28 § (1) bek.), illetőleg a házassági vagyonjogi szerződés intézménye (Csjt. 30 § (1) bek.) Ez utóbbi jogintézmény lehetőséget nyújt arra, hogy a házasfelek vagyonjogi kérdéseket a családjogi törvénytől eltérően szabályozzanak.
Nem minősül házassági vagyonjogi szerződésnek - viszont a későbbi bizonyítást jelentősen megkönnyíti – az a megállapodás, amelyben a felek azt rögzítik, hogy az együttélés megkezdésekor melyikük milyen különvagyonnal rendelkezik. Ugyancsak nem tekinthető házassági vagyonjogi szerződésnek a házastársaknak a vagyonközösség megszűnése után kötött közös vagyon megosztására, különvagyonból a közös vagyonba, illetve viszont történő megtérítésre vonatkozó megállapodása.
Szűkebb értelemben házassági vagyonjogi szerződésnek az a megállapodás tekinthető, amelyben a házasulók, illetve házastársak az életközösség fennállásának idejére szabályozzák a Csjt. rendelkezéseitől eltérően vagyoni viszonyaikat. A szerződés megkötésének tulajdonképpen az a célja, hogy a házasfelek a közös, illetve a különvagyon körét a reálszerzés elvén alapuló vagyonközösség helyett belátásuk szerint határozzák meg, a házastársaknak a vagyonközösséghez tartozó tárgyakkal való közös rendelkezési jogát, valamint az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak a házastársa által kötött ügyletért az ügyletkötő harmadik személlyel szemben fennálló felelősségét a Csjt. rendelkezéseitől eltérő módon szabályozzák. A felek szerződési szabadsága tehát kiterjed a hatályos vagyonjogi rendszertől eltérő vagyonjogi rendszer kikötésére is, ami igen széles autonómiára enged következtetni.
Tágabb értelemben a házassági vagyonjogi szerződés magában foglalja a házastársak egymás közötti, egyszeri szolgáltatásra irányuló adásvételi, csere, ajándékozási, kölcsönszerződését, valamint az olyan megállapodásokat is, amelyek a Csjt. vagyonjogi rendszerével összhangban szabályozzák a házastársak vagyoni viszonyait.
14 A szerződés érvényességét a családjogi törvény elsősorban formai feltételekhez köti: „… annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzet magánokiratba foglalása szükséges.”11
Tartalmi elemeiben a fentiekben kifejtetteken túlmenően lényeges megkötés nincs, a Csjt. erre vonatkozóan semmiféle korlátozó rendelkezést nem tartalmaz, csupán a szerződések általános szabályai között megtalálható jóerkölcsbe való ütközés esetén (Ptk. 200 § (2) bek.) tekinthető semmisnek. (BH.1999.409.) Az a körülmény, hogy a törvény nem szab határt különvagyonba sorolható vagyontárgyaknak, előidézheti az egyik fél kiszolgáltatottságát. Nehéz ugyanis a szerződési akaratnyilatkozat valós motívumait megtalálni.
Amennyiben a házastársak között vagyonjogi szerződés jött létre, úgy vagyoni viszonyaik rendezésére – a Csjt. szabályainak diszpozitív jellege miatt – ez lesz az irányadó akkor is, ha az életközösségük megszűnését követően a közös vagyonuk megosztása tárgyában bármelyikük kérelmére a bíróság dönt.
5. A házastársak különvagyona
A házastársak összvagyonán belül a különvagyon dologi jogilag elkülönült alvagyon. A házastársak együttélése során azonban a házasságba hozott vagy az együttélés alatt keletkezett különvagyonok gyakran összeolvadnak a közös vagyonnal és ez a vegyülés olyan mértékű is lehet, hogy a vagyonmozgás nyomon követése szinte lehetetlenné válik. Az ítélkezési gyakorlat – a Csjt. rendelkezéseiből kiindulva – a közös vagyoni vélelmek rendszerét építette ki, amellyel egyértelműen a közös vagyont védi. Az utóbbi években azonban az ítélkezési gyakorlatban némi elmozdulás észlelhető a közös vagyoni vélelmek merevségének oldása irányába.12
A családjogi törvény 28. § (1) bekezdése szerint: (1) A házastárs különvagyonához tartozik: a) a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy, b) a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy,
11
Csjt. 27.§ (3) bekezdés Dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve I. Kötet HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2007. 169. old. 12
15 c) a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy, d) a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy.13 A Csjt. 28. § (1) bekezdése értelmében a vagyontárgy a szerzés időpontja, jogcíme, a vagyontárgy jellege, illetőleg megszerzésének forrása alapján minősülhet különvagyonnak: vita esetén az igény eredményes érvényesítéséhez ezeket kell bizonyítania a különvagyont állító házastársnak (BH.2003.323.). A jogszabály végig a „vagyontárgy” kifejezést használja, de a házastárs különvagyonnak minősülő követelései, egyéb vagyoni jogosultságai, továbbá adósságai és kötelezettségei is a különvagyonhoz tartoznak (Pl.: nem minősül a különvagyon hasznának és ezért nem tartozik a közös vagyonba az egyik házastárs különvagyonát képező Kft.-üzletrésznek az életközösség ideje alatt bekövetkezett, kizárólag annak működtetésére visszavezethető értéknövekedése BH.2008.150.). . Ki kell emelni, hogy bár a különvagyonhoz tartozó tárgyakat a Csjt. mintegy taxatíve felsorolja, de ezt a kört a bírói gyakorlat tágította (pl.: a házastárs személyiségét ért kár megtérítése fejében kapott összeg a hátrányt
szenvedett
házastárs különvagyona
BH.1976.159., vagy például nem minősül a különvagyon hasznának, ezért nem közös az egyik házastárs személyéhez kötődő olyan kedvezmény (termőföld utalvány), melyhez a jogosult csak törvényben meghatározott többletkövetelmény személyes teljesítése révén juthat hozzá BH.2008.39.).
5.1. A házasságkötéskor megvolt vagyontárgy
A Csjt. felsorolása szerinti – különvagyonba tartozó – a) pont alá eső (házasságkötéskor megvolt) vagyontárgyak esetén a megszerzés időpontja az, ami miatt a vagyontárgy a házasfél különvagyonába tartozik. A törvény vagyonjogi rendszeréből következik, hogy a házasságon kívüli, az azt megelőző szerzés nem eredményez szerzeményi közösséget, közös tulajdont (BH.2001.18.).14 Tipikus esetben a házasságkötés időpontja egybeesik a házassági életközösség megkezdésével. Vannak azonban olyan esetek is, amikor az életközösség a házasságkötés előtt vagy után kezdődik meg. Ilyenkor pedig nem a házasságkötés, hanem az életközösség megkezdésének időpontja lesz a meghatározó. Ehhez képest: 13 14
Csjt. 28. § (1) és (2) bekezdés Complex Jogtár: Csjt. Kommentár
16 - ha a házasságkötést az életközösség megkezdése csak később követi, azok a tárgyak minősülnek különvagyonnak, amelyek az életközösség kezdetekor vannak a házastársak tulajdonában - ha a házasságkötést házasságon kívüli együttélés előzte meg – figyelemmel az egykori 10. sz. Irányelvre – azokat a vagyontárgyakat kell a Csjt. 28. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a házastársak különvagyonába utalni, amelyek a házasságkötést megelőző együttélés megkezdésekor voltak tulajdonukban.15
Azt, hogy a felek mit „vittek be” a házasságba, mi az, ami „megvolt” a házasságkötéskor, nem lehet formálisan értelmezni. Nem feltétele a különvagyonhoz tartozásnak a házasságkötéskor a tulajdonos általi birtoklás. A gyakorlat szerint tehát az a vagyontárgy is a különvagyonba tartozik, amit a házastárs ugyan a házasságkötés után, de a házasságkötés előtti jogcímen szerzett. Ilyennek minősülnek például a házasságkötés előtt megrendelt, kifizetett és elkészült, de csak a házasságkötés után „leszállított” bútor, a házasságkötés előtt már elvégzett munka díja, szolgáltatás ellenértéke, a házasságkötés előtt adott és a házasságkötés után visszakapott kölcsönösszeg, stb. Az ingatlan is különvagyoni jellegű lesz, ha a házastárs még a házasságkötés előtt vásárolta (a szerződést megkötötte, a vételárat megfizette), de a tulajdonjog megszerzését jelentő – konstitutív jellegű – bejegyzés az ingatlan-nyilvántartásba csak a házasságkötés után történt meg.
5/2. Öröklés jogcímén és ajándékba kapott vagyontárgyak rendezése A családjogi törvényünk szerint a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett, vagy ajándékba kapott vagyontárgyak annak a házastársnak a különvagyonát képezik, aki azt megörökölte, illetve kapta.
Ezek a vagyontárgyak a megszerzés jogcíme miatt minősülnek a szerző fél különvagyonának, attól függetlenül, hogy a szerzés a vagyonközösség ideje alatt történik. Nem pusztán az ingyenesség az, ami a vagyonközösség ideje alatt a szerző fél különvagyonát megalapozza, hiszen nem minden ingyenesen juttatott vagyontárgy tartozik a különvagyonba, csak az ajándékba kapott, illetve az örökölt vagyontárgy. 15
Dr. Petrik Ferenc: A családjogi törvény magyarázata I. Kötet Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1988. 323. old.
17 Az örökléssel szerzett vagyontárgynál a közös- különvagyon elhatárolása általában a gyakorlatban nem sok gondot okoz. Különvagyonba kerül minden olyan vagyontárgy, amely bármilyen öröklési jogcímen kerül a házasság fennállása alatt a házastárs tulajdonába. Az öröklési jogcím egyaránt jelenthet öröklést, kötelesrészt, hagyományt, meghagyás alapján kapott vagyoni értékű szolgáltatást és halál esetére szóló ajándékozást.16 Az egyik házastárs által kötött öröklési szerződés tartós jogviszonyt hoz létre a szerződő felek között. Előfordulhat tehát, hogy az életközösség megkezdése előtt megkötött szerződés teljesítése az életközösség tartamára, az életközösség ideje alatt kötött megkötött szerződésé pedig az életközösség megszűnését követő időszakra nyúlik át. A házassági életközösség létrejötte előtt megkötött öröklési szerződéssel megszerzett vagyontárgyak a szerződést megkötő házastárs különvagyonába kerülnek, az életközösség fennállása alatt teljesített tartás értékét viszont a közös vagyon részére meg kell téríteni. A teljesítésben való részvétel a másik házastárs számára csak kötelmi igényt alapoz meg. Az öröklési szerződéssel szerzett vagyontárgy azonban a közös vagyont gyarapítja akkor is, ha a szerződést az életközösség fennállása alatt csak az egyik házastárs kötötte, mert ebben az esetben visszterhes szerződésről van szó.17
E vonatkozásban született BH.2010.66. számú eseti döntés szerint:
A végrendelet nem minősül öröklési szerződésnek amiatt, hogy a halál esetére szóló juttatás indokaként az örökös ápolási, gondozási szolgáltatásait jelöli meg. Ezért a végrendelettel megörökölt vagyontárgy az örökös különvagyonába tartozik akkor is, ha az ápolási, gondozási szolgáltatásokat házassági életközösségének fennállása alatt, házastársával közösen nyújtotta. Az ilyen szolgáltatások ráeső része fejében a vagyonmegosztás során a másik házastárs pénzbeli megtérítésre jogosult (1959. évi IV. törvény 355. §, 1952. évi IV. törvény 27. §, 28. § és 31. §).18 A felperes és az I. r. alperes 1971. április 10-én kötöttek házasságot. 1973-ban T. és 1974ben N. R. utónevű gyermekeik születtek, akik a jelen per III. r. és II. r. alperesei.
16
Dr. Petrik Ferenc: A családjogi törvény magyarázata I. Kötet Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1988. 324. old. 17 Dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve I. Kötet HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2007. 171. old. 18 Kúria BH.2010.66. számú eseti döntése Complex Jogtár
18 A család először a K., M. utca 12. szám alatti ingatlanban élt, amely a felperes és az I. r. alperes házasságkötésekor 1/4 arányban volt a felperes tulajdona, majd 1975-ben örökléssel a felperes további 1/4 tulajdoni hányadot szerzett meg. 1979 szeptemberében a család átköltözött a felperes nagynénjének, néhai S. F.-nének a K., M. utca 22. szám alatti ingatlanába, amelyet előzőleg, ugyanezen év augusztus 7-én kelt végrendeletében S. F.-né a felperesre hagyott. Az írásbeli magánvégrendeleten - az annak érvényességéhez szükséges aláírások után - a végrendelkező aláírásával egy utóirat is szerepel, amely szerint: „a fentiekért kérem gondozásomat, ellátásomat életem végéig”. A végrendelkező és a peres felek összeköltözése után ők közös háztartásban éltek. A végrendelkezőre az I. r. alperes főzött, mosott, takarított, majd 1981 májusától 1981. október 18-áig S. F.-né haláláig az akkor már szükségessé vált teljes körű fekvőbeteg ellátást is az I. r. alperes biztosította. Az elhunyt eltemettetéséről is a felperes és az I. r. alperes gondoskodott.
A k.-i közjegyző végzésével a fenti ingatlant 360 000 forint értékben végrendeleti öröklés címén a felperesnek adta át. A felperes és az I. r. alperes az ingatlanon az örökhagyó halálát követően beruházásokat végeztek, amelyek értékét a perben kirendelt szakértő az elbíráláskori 7 875 000 forintos forgalmi értéken belül 1 013 000 forintra tette. A házastársak a beruházások költségeinek fedezésére felhasználták azt a 150 000 forintot is, amelyet a felperes mint rokkant, mozgáskorlátozott, az M. O. Sz.-nek ajánlására, fogyatékosságára tekintettel, ingatlan korszerűsítési támogatásként az államtól kapott.
A felperes és az I. r. alperes között 2002. május 27-én az életközösség megszűnt. A felperes az utolsó közös lakásul szolgáló K., M. utca 22. szám alatti ingatlanból elköltözött és élettársi kapcsolatot létesített. Az ingatlant az alperes és a II. r. alperes, majd - az időközben visszaköltözött - III. r. alperes (is) használják. A használattal, fenntartással és tulajdonnal kapcsolatos terheket ők fedezik (döntően az alperes). A felperes és az I. r. alperes házasságát a K.-i Városi Bíróság és a Megyei Bíróság (az indokolást részben módosító) rendelkezésével jogerőre emelkedetten felbontotta.
A felperes keresetében valamennyi alperest az M. utca 22. szám alatti ingatlan általuk történő kiürítésére kérte kötelezni, és az I-II. r. alperesektől 2002. május 1-jétől, míg a III. r. alperestől 2008. január 1-jétől használati díjat követelt.
19 Az I. r. alperes viszontkeresetében a felperessel szemben mind az M. utca 12. (K. 5662. hrsz.), mind az M. utca 22. (K. 5700. hrsz.) szám alatti ingatlan tekintetében résztulajdoni igényt érvényesített. Az M. utca 12. szám alatti ingatlan 1/4 tulajdoni illetőségét házastársi közös vagyoni szerzés és elbirtoklás, továbbá közös ráfordítások megtérítése jogcímén kérte. A K., M. utca 22. szám alatti ingatlannak pedig 3/4 tulajdoni hányadát követelte. Ebből 2/4 hányadot házastársi közös vagyoni szerzés jogcímén, 1/4 hányadot pedig tartási, öröklési szerződés kötelezettségének a részéről történt, személyes többletteljesítése miatt. A II-III. r. alperesek ellenkérelme a felperes keresetének az elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság - kijavított - ítéletében a K., M. utca 22. szám (5700 hrsz.) alatti ingatlanból annak 507/7875 hányadára az I. r. alperes tulajdonjogát - házastársi közös szerzés jogcímén - megállapította. A felperest az I. r. alperes javára 15 nap alatt 1 380 200 forint megfizetésére kötelezte. Az alpereseket használati díjban marasztalta. Ezt meghaladóan a felperes keresetét és az I. r. alperes viszontkeresetét elutasította.
A kereset részbeni teljesítését az M. utca 22. szám alatti ingatlan vonatkozásában a felperes és az I. r. alperes házastársi közös vagyonhoz tartozó értékemelő beruházásainak a szakértői vélemény szerinti értékemelő hatása I. r. alperesi jutója (50%) és a teljes ingatlan forgalmi értékének az arányára alapozta. Egyebekben az ingatlanra - végrendeleti öröklés miatt - a felperes 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 28. § (1) bekezdés b) pontja szerinti különvagyonát állapította meg. Tartalmi okokból és kétoldalú kötelezettségvállalás hiányában az I. r. alperes által a felperes tulajdonszerzési jogcímeként megjelölt tartási-öröklési szerződést - a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésére is hivatkozással - tévesnek minősítette. Az I. r. alperes követelését az örökhagyónak nyújtott személyes szolgáltatások miatt tulajdonjogot megalapozó követelés helyett csupán mintegy hagyatéki hitelezői igényként tartotta (csak) alaposnak.
Az M. utca 12. szám alatti ingatlannal összefüggésben az I. r. alperes igényét az elsőfokú bíróság a felperes Csjt. 28. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti különvagyonának a megállapításával
elutasította.
Helyette,
részletesen
megindokoltan
kapcsolatban résztulajdon helyett csak pénzbeli térítésre látott lehetőséget.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen valamennyi fél fellebbezett.
ezen
ingatlannal
20 A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva, az M. utca 22. (5700 hrsz.) szám alatti ingatlanra az I. r. alperes tulajdoni hányadát 453/7875-re leszállította. Az alpereseket többlethasználati díj megfizetésére kötelezte. A felperest az I. r. alperes javára 15 nap alatt 1 503 380 forint megfizetésére kötelezte. A II-III. r. alpereseket kötelezte az M. utca 22. szám alatti ingatlan 30 nap alatti kiürítésére, valamint használati díj megfizetésére kötelezte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és a földhivatal megkeresését a rendelkezésének megfelelően módosította.
Ítéletének indokolásában az M. utca 22. szám alatti ingatlannal kapcsolatban igen részletesen kifejtette, hogy annak tulajdonjogát a felperes írásbeli magánvégrendelettel szerezte meg, amely sem tartalmát, sem formai kellékeit illetően nem tekinthető az I. r. alperesi érvelés szerinti öröklési vagy tartási szerződésnek. Azok ugyanis kétoldalú jogügyletek, és ilyen nem jött létre, még a végrendeletre vezetett utólagos feljegyzéssel sem. A tartási szerződés egyébként fogalmilag is kizárt, mert nem élők közötti, hanem halál esetére szóló vagyonátruházás történt. Ezen ingatlanra az I. r. alperes tulajdoni hányadát 507/7875-ről 453/7875-re azért mérsékelte, mert az örökhagyó halálát követő és értéknövelő beruházások ráfordításából a 150 000 forintos felperesi állami támogatást a felperesi különvagyonnak tekintette, melyet az 1 013 000 forintos értékemelkedésből a szakértő által meghatározott aránytényezőnek, a 71%-nak megfelelően 106 500 forint értékben a közös vagyoni beruházás miatti értékemelkedésből leszámított. Így az I. r. alperes jutóját csak 906 500 forint felében, 453 250 forintban állapította meg, ami 453/7875 tulajdoni hányadnak felel meg. A volt házastársaknak ugyanezen ingatlanra az örökhagyó életében végzett ráfordításait a megtérítési igény körében értékelte. Az I. r. alperes kiürítésre kötelezése iránti felperesi kereset tekintetében az elsőfokú bíróság álláspontját osztotta. A II-III. r. alpereseket azonban szívességi lakáshasználónak tekintve az I. r. alperes tulajdoni hányadának mértékét nem tartotta elegendőnek ahhoz, hogy az ingatlan használatáról ő egyedül rendelkezzék, hanem a jelentős többlettulajdonnal bíró felperes egyoldalú nyilatkozata alapján a szívességi lakáshasználatot megszüntetettnek tekintette.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel élt.
Sem a felülvizsgálati kérelem, sem a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
21 A Legfelsőbb Bíróság BH1995. 715. számú eseti döntése szerint végrendelet, ha az idős, beteg személy nem tartási vagy öröklési szerződést köt az eltartójával, hanem a róla gondoskodó személyt (a már nyújtott) és a jövőben elvárható szolgáltatás „fejében” örökösévé teszi. Az ún. utóirat a végrendeleti juttatás indoka volt. Ezt - az I. r. alperesi érvekkel szemben - szerződési elemként vagy kikötött feltételként értelmezni nem lehet. A végintézkedések két csoportja, a végrendeletek és az öröklési szerződések között lényegi különbség van. Míg a végrendelet egyoldalú, nem címzett jognyilatkozat, az örökösödési szerződés kétoldalú, címzett kötelezettség-vállalás. Ez utóbbiak hiányában, ami az adott esetben kétségtelen, az öröklési szerződésnek a Ptk. 655. § (1) bekezdésében írt lényegi elemei nem valósultak meg. A végrendeleti juttatás indokaként megjelölt gondozás, ellátás, ápolás (az örökhagyónak ez a végrendeletben foglalt kikötése, ami kötelezettség-vállalás hiányában nem is lett volna kikényszeríthető) nem változtat a végrendeleti jellegen, nem teszi a végrendeletet öröklési szerződéssé (BH2000. 106.). Mindezekre tekintettel sem az I. r. alperes személyes munkavégzése, sem a felperes és az I. r. alperes házastársi közös vagyona terhére történt költekezés az I. r. alperes javára tulajdoni igényt nem alapoz meg. Ezek a szolgáltatások a jogerős ítéleti álláspontnak megfelelően a Csjt. 31. § (2) bekezdés második fordulata alapján, mint a felperesi különvagyonra történt közös vagyoni ráfordítások téríthetőek meg. A másodfokú bíróság a megtérítés mértékét a Pp. 206. §-ában biztosított mérlegelési jogkörében eljárva állapította meg. A döntés érdemére kiható lényeges eljárási szabálysértést a vonatkozó mérlegelése során nem vétett. A felperesnek az építkezéshez nyújtott 150 000 forint állami támogatás különvagyonába tartozásának a megállapításával és ezzel a közös vagyoni értékemelő ráfordítások csökkentetésével sem sért a jogerős ítélet anyagi jogi rendelkezéseket. A személyt (személyiséget) ért sérelemért kapott juttatás a Csjt. 28. §-ának felsorolásában ugyan nem szerepel, de a bírói gyakorlat az életviszonyok változásához igazítva bővítette különvagyon körét, kiterjesztetve azt a személyben, személyiségben ért sérelem miatt kapott juttatásokra is (EBH2005. 1310., BH2006. 83.). Jogszerű tehát a másodfokú bíróság eljárása, amikor az irányadó gyakorlatot követve az I. r. alperes tulajdoni hányadát a fenti különvagyoni ráfordítások értékemelő hatására figyelemmel - az elsőfokú ítélethez viszonyítva - leszállította. A kifejtetteknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet felülvizsgálati kérelemmel és csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel támadott részében a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.061/2009.)
22
-
-
-
-
-
A különvagyoni hivatkozások esetén a jogalkalmazás során az ajándékozással szerzett vagyonnál adódik a legtöbb probléma. Okirat hiányában vitás lehet a megajándékozott személye (egyik vagy másik házasfél), és gyakran felmerül a tartós házasság reményében adott ajándék visszakövetelésének az igénye is. Okirat hiányában a korabeli nyilatkozat, az ajándékozást indító esemény, ráutaló magatartás, az ajándéktárgy jellege, a megajándékozott és az ajándékozó közötti rokoni kapcsolat, az ajándék érétke, stb. alapján dönthető el, hogy az ajándékozás kedvezményezettje egyik vagy mindkét házasfél. 19
Ehhez jelentős segítséget nyújt a Kúria 281. számú polgári kollégiumi állásfoglalása. Ezen állásfoglalás tulajdonképpen vélelmet állít fel arra, hogy közeli hozzátartozó által nyújtott jelentős értékű ajándékot csak a hozzátartozó házasfél részére (és nem közös) juttatásnak kell tekinteni. A megajándékozott és az ajándékozó közötti közeli rokoni kapcsolatnak az ajándék értékével összefüggésben ügydöntő jelentősége van. Ha ugyanis a szülő vagy más közeli rokon eredetileg nem is csupán a hozzátartozóját személyében, hanem annak családalapítását, családjával együtt megfelelő otthonhoz jutását, jobb életkörülményeiket is kívánta támogatni, az ajándékozás valódi tartalma, az ajándékozó korabeli szándéka arra mégsem irányult, hogy az együttélés végleges meghiúsulása, a család felbomlása esetén az ajándéka a „másik”, nem hozzátartozó házastársat is gazdagítsa. Ilyen szándékot – az általános társadalmi normák szerint – közeli hozzátartozónak nem lehet tulajdonítani. Ajándékával eredetileg is csak közvetve, gyermeke (más közeli hozzátartozója) miatt, reá tekintettel segítette a családalapítást, az egész család boldogulását. E közvetett juttatást azonban olyan kiterjesztően értékelni, hogy az a házasság felbontása esetére is a család minden egyes tagját megfelelő arányban megillesse, nem lehet.
A házasságkötés alkalmával adott ajándék (nászajándék) a házastársak közös vagyonába tartozik, kivéve, ha az ajándékozó nyilatkozatából, az ajándék jellegéből vagy egyébként az ajándékozás körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a juttatás csak az egyik házastárs
19
Complex Jogtár: Csjt. Kommentár
23 részére történt. E tekintetben a bizonyítás a különvagyonba tartozást állító házastársat terheli.20
A menyasszonytáncnál kapott pénz, mint a házasélet terheinek megkönnyítését szolgáló támogatás általában mindkét házastárs részére szánt juttatás, tehát közös vagyon. Azonban bármelyik házastárs bizonyíthatja, hogy a menyasszonytáncpénzt a menyasszonnyal táncoló valamelyik rokon, barát vagy ismerős neki jutatta. Erre tipikus példa: a közeli rokon vagy jó barát nem vitt a lakodalomra nászajándékot, e helyet a menyasszonytánc során – rendszerit feltűnő módon – nagyobb összeget ad. A szokásos alkalmi ajándékok (házassági évforduló, más közös jellegű alkalom) jogi sorsának eldöntésénél ugyanazokat a szempontokat kell figyelembe venni, mint a nászajándék során, hiszen legjobban a nászajándék adásának körülményeihez hasonlít. A személyes jellegű alkalmak (születésnap, névnap, diplomaszerzés) viszont már önmagukban is annak a házastársak a javára szóló ajándékozás mellett szólnak, akinek a személyéhez fűződik.
Az ajándék vagy az ajándék helyébe lépett érték visszakövetelésének a Ptk. 582.§-ában taxatíve felsorolt okok alapján egyebek mellett akkor van helye, ha az a feltevés amelyre figyelemmel az ajándékozó az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult és e nélkül az ajándékozásra nem került volna sor. E jogcímen a visszakövetelés iránti igény – a Legfelsőbb Bíróság 76. számú állásfoglalása szerint – csak akkor érvényesíthető, ha az ajándékozót valamely lényeges körülményre vonatkozó feltevés indította az ajándékozásra és e feltevés nélkül az ajándékozásra kétséget kizáróan nem került volna sor.21 A visszakövetelésre az általános elévülési időn belül van mód, ez a jog azonban az általános elévülési időn belül is elenyészik akkor, ha azt az ajándékozó megfelelő ok nélkül hosszabb ideig nem gyakorolja. Kizárt ezen igény érvényesítése akkor, ha az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés meghiúsulását az ajándékozó felróható magatartása okozta. Nincs akadálya annak, hogy az ajándékozó szülő vagy más rokon ezt a követelését a Ptk. 328. § (1) bekezdése alapján gyermekére (rokonára) engedményezze és ebben az esetben ez az igény a házastársak vagyonjogi elszámolásának keretében a szülő (rokon) perbenállása nélkül is elbírálandó.
20
Dr. Petrik Ferenc: A családjogi törvény magyarázata I. Kötet Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1988. 326. old. 21 Csűri Éva Katalin: A házassági vagyonjog gyakorlat i kérdései Complex kiadó Budapest 2006. 273. old.
24 Ezt támasztja alá többek között a Döntések Tárában fellelhető BH.2001.277. számú eseti döntés, melyben a bíróság megállapította, hogy A szülőktől származó ajándék mint különvagyon megtérítésére a házastárs akkor is igényt tarthat, ha az ajándék visszakövetelésének feltételei nem állnak fenn [1952. évi IV. törvény 27. § (1) bekezdés, 31. § (2) bekezdés, 1959. évi IV. törvény 116. § (1) bekezdés, 296. §, 582. § (3) bekezdés].22 Az elsőfokú bíróság - egyéb ítéleti rendelkezések mellett - az alperes ajándék visszakövetelése iránti viszontkeresetét elutasította, a perbeli ingatlanon a peres felek közös tulajdonát megszüntette, és ennek során az alperes 1/2 tulajdoni hányadát 1 680 000 forint megváltási ár ellenében a felperes tulajdonába adta. A megállapított tényállás szerint a peres felek házasságát a bíróság felbontotta, a perbeli ingatlanon lévő utolsó közös lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, a házasságukból született kiskorú gyermekekkel. Az ingatlan 1/2-1/2 arányban állt a peres felek tulajdonában. Házasságkötésüket követően a peres felek a V. ingatlan egy részét vásárolták meg, melyhez a vételárat az alperes szülei biztosították. Az ingatlanrészt 1983-ban 180 000 forintért értékesítették. Az ebből származó pénzösszeg - 250 000 forint lakásvásárlási kölcsön és az alperes szüleitől származó 500 000 forint - felhasználásával vásárolták a perbeli ingatlant, amelynek beköltözhető forgalmi értékét a bíróság 3 360 000 forintban állapította meg. A perben az alperes előbb a szülei által biztosított vételárnak mint különvagyonnak az elszámolását kérte, majd a szülők engedményezése alapján a szülőktől származó ajándékvisszakövetelése iránti igényt érvényesített. Az ítélet indokolása szerint mindkét ingatlan vétele során tudták a szülők, hogy az ingatlanokat nem kizárólag az alperes szerezte meg, de sem a vételt követően, sem az életközösség 1991-ben történt megszűnése után, sem 1993-ban, a házasság felbontásakor ajándék visszakövetelési igényt nem érvényesítettek. A házasság az alperes magatartása miatt romlott meg, a felperes jogsértést sem követett el, ezért az ajándék az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 582. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján nem követelhető vissza. A bíróság álláspontja szerint az alperes a szülőktől kapott ajándék összegét beutalta a közös vagyonba, ezért az 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 31. §-ának (2) bekezdése alapján megtérítésnek sincs helye.
22
Kúria BH.2001.277. számú eseti döntése Complex Jogtár
25 A bíróság a közös tulajdont az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett hányadok alapulvételével szüntette meg.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Ennek során többek között - a perbeli ingatlanon a felperes 1/2 tulajdoni hányadát ajándék visszakövetelése jogcímén 174/1000-re, míg az alperes 1/2 hányadát 826/1000-re módosította. A felperes által fizetendő megváltási árat 2 153 729 forintra felemelte, amelynek megfizetésére a felperest 90 nap alatt kötelezte. A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve megállapította, hogy az alperes szülei mindkét lakás vételárához abból a megfontolásból adtak pénzt, hogy a peres felek együtt maradnak. Ítéletében rámutatott, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alperes szüleinek az ingatlanok vételéhez nyújtott jelentős összegű pénzbeli hozzájárulását nem az alperes különvagyonának tekintette és nem ekként számolta el. A szülőktől származó vételár közös ajándék, amit a szülők engedményezése folytán a PK 281. sz. állásfoglalásban kifejtett indokok alapján az alperes visszakövetelhet, és az ingatlannyilvántartási állapotból önmagában nem vonható le az a következtetés, hogy az alperes a különvagyonáról lemondott. Megállapította, hogy a P. S. utca 25. szám alatti ingatlan 720 000 forintos vételárából 250 000 forint (OTP-vételárhitel) a felek házastársi közös vagyona, az alperesi különvagyon pedig 470 000 forint (az S.-i utcai ingatlan 180 000 forintos vételára és a szülőktől származó további 300 000 forint felhasználása), amiből következően a felperest 174/1000, alperest 826/1000 illeti. A felperes által fizetendő megváltási árat e tulajdoni arányok alapulvételével állapította meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával az általa fizetendő ellenérték összegének 998 444 forintra való leszállítását kérte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Az alperesi szülőktől származó pénzösszeget és annak az ingatlanok vételére történt felhasználását az elsőfokú ítélet (4. old.) tényként állapította meg, ezzel szemben a felperesi szülők anyagi hozzájárulása (másodfokú ítélet 6. old.) nem nyert bizonyítást. Ezeket a ténybeli következtetéseit a jogerős ítélet kellően megindokolta (5. és 6. old.), a tényállás megállapítása nem iratellenes, a jogerős ítélet indokolási kötelezettséget sem sért, ezért az
26 1952. évi III. törvény 206. illetve 221. §-ában foglalt eljárási szabálysértés nem állapítható meg. Helyesen mutatott rá a jogerős ítélet arra is, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, mert az alperes a szüleitől származó vételár elszámolására igényt tarthat, és önmagában abból, hogy a szerződés alapján a házasfelek egyenlő arányú tulajdonjogát tartják nyilván, nem vonható le az a következtetés, hogy a vagyon megosztása során az alperest különvagyona megtérítése ne illetné meg. Az alvagyonok vegyülése folytán az alperes az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzettől eltérő arányú szerzés megállapítását a perben bizonyított különvagyona folytán okkal kérhette, és a megtérítésre akkor is igényt tarthat, ha a szülőket az ajándék visszakövetelése a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése és a PK 76. sz. állásfoglalás alapján nem illetné meg. Arra vonatkozó adat pedig, hogy az alperes a vagyonmegosztás esetére a meglévő különvagyona megtérítéséről kifejezetten lemondott volna, a perben nem merült fel. A perbeli esetben a tulajdoni hányad módosításának jogcíme az alperesi különvagyon folytán - a fenti indokok alapján - a rendelkező rész szerint alakul, annak mértékét pedig a jogerős ítélet helyesen állapította meg. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezései jogszabályt nem sértenek, azt a kifejtett indokbeli eltéréssel a Legfelsőbb Bíróság az 1952. évi III. törvény 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.016/1999. sz.)
-
-
-
-
-
A házastársak egymás közötti ajándékozása bevett szokás. Az ilyen ajándék a megajándékozott különvagyona. Viszont a szokásos mértéket meghaladó ajándék esetében a házastársak esetén is a Ptk. 582. §-ában foglaltak szerint van helye ajándék visszakövetelésének. 23
Konkrét jogesetben (BH.1983.119.): „Az ajándékba adott telektulajdoni hányad visszakövetelését nem zárja ki az, hogy a telekre a felek házassági életközösségük alatt közös vagyonukból építményt emeltek. Ilyenkor az ingatlanra vonatkozó tulajdoni arányok megállapításánál a visszakövetelt 23
Complex Jogtár: Csjt. Kommentár
27 ajándék értékét az ajándékozó különvagyonaként kell figyelembe venni [Ptk. 582. § (3) bek., 137. § (2) bek., Csjt. 31. §].”24 A felperes módosított keresetében az alperesnek adott ajándékot visszakövetelte. Arra hivatkozott, hogy meghiúsult a házasságuk tartósságára vonatkozó, az ajándékozásra vezető feltevése. Kérte, hogy a bíróság az ajándék visszakövetelésére tekintettel az ingatlan tulajdoni arányát úgy módosítsa, hogy a felperest 11/18 rész, az alperest 7/18 rész tulajdonjoga illeti meg. Az első fokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 30 nap alatt fizessen meg a felperesnek 40 750 forintot. Az ezt meghaladó keresetet elutasította, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2500 forint perköltséget és az államnak külön felhívásra 2400 forint le nem rótt illetéket. Az ítélet indoklása szerint a felperes az ajándékot abban a feltevésben adta, hogy házasságuk tartós lesz. Tekintettel arra, hogy ez a feltevés meghiúsult, a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése szerint az ajándékot visszakövetelheti. Miután a közös építkezésre tekintettel az ajándékot nem lehet visszaadni, és az alperes vállalta az ajándék értékének megtérítését, a bíróság a telek 81 500 forintos értéke 1/2 részének, 40 750 forintnak megfizetésére kötelezte az alperest.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helyben hagyta. Álláspontja szerint az alperes az ajándék tárgyát, az üres telket, természetben nem tudja visszaadni, mert a közös építkezésre tekintettel a föld 1/2 részének tulajdonjogát a Ptk. 137. §ának (2) bekezdése szerint akkor is megszerezte volna, ha az ajándékozásra nem kerül sor. Helyesen döntött tehát a járásbíróság, amikor a tulajdoni arányok változatlanul hagyása mellett az ajándék értékének megfizetésére kötelezte az alperest.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az ajándék visszakövetelése címén az alperesnek az ajándék értéke megfizetésére való kötelezése törvénysértő. A Ptk. 582. § (3) bekezdése értelmében nyilvánvaló, hogy az ajándék visszakövetelésének tárgya maga az ajándék, s ha ez nincs meg, úgy a helyébe lépett értéket lehet követelni.
24
Kúria BH.1983.119. számú eseti döntése Complex Jogtár
28 A perbeli esetben a felperes a tulajdonában állott telek fele részét adta ajándékba az alperesnek, ez a telekilletőség megvan, így az ajándék eredményes visszakövetelése folytán a bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha az egész telket a felperes különvagyonának tekintik. A felek a telken közösen építkeztek, s ez az alperes javára akkor is tulajdonszerzést eredményezett volna, ha az ajándékozásra nem kerül sor. Az alperes tulajdonszerzése ebben az esetben a közös vagyoni ráfordításból reá eső rész arányában következett volna be. Erre tekintettel kellett volna a felek tulajdoni arányát - a felperes teljes telektulajdona, illetőleg a Ptk. 137. §-ának (2) bekezdése és a Csjt. 31. §-a figyelembevételével - megállapítani. A kifejtett indokokra tekintettel a jogerős ítélet törvénysértő, de a tényállásnak a téves jogi álláspont következtében való fel nem derítése miatt megalapozatlan is. A Legfelsőbb Bíróság ezért mindkét fokú ítéletet a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, egyben az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. V. 21 202/1981. sz.)
5/3. Személyes használatra szolgáló különvagyon jellege
A Csjt. (28. §) felsorolása szerinti c) pont szerinti, a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetve mennyiségű vagyontárgy esetén a vagyontárgy jellege alapozza meg a különvagyonhoz tartozást. E vagyontárgyak alatt elsősorban azokat a mindennapokban használt tárgyakat kell érteni, amelyek – rendeltetésüknél fogva – kizárólag egyik vagy másik házasfél használatára szolgálnak (ruhaneműk, férfi, női testápoló szerek, eszközök, szépítőszerek, egészségügyi cikkek, nem kiemelkedően magas értékű ékszerek). Nem tekinthetők viszont különvagyonnak azok a vagyontárgyak, - amelyek nem személyes jellegű használatra szolgálnak, még akkor sem, ha azokat kizárólag az egyik házastárs használja (nagyértékű hangszer, számítógép, sportfelszerelés), - amelyek használata személyhez tapad ugyan, de amelyek értéke, illetve mennyisége a felek jövedelmi- és életviszonyaihoz, vagyoni helyzetéhe és értékéhez képest kiemelkedően magas (nercbunda, nagyobb értékű és mennyiségű ékszer), - amelyek személyes használatra szolgálnak ugyan, de amelyeket a házastársak nem erre a célra, hanem befektetés, vagy vállalkozási tevékenység folytatásnak céljával vásárolták meg (briliáns fülbevaló, nagyobb mennyiségű arany ékszer), - amelyek a rendeltetésüknél fogva kizárólag az egyik házastárs foglalkozásának a gyakorlásához szükségesek (kisiparos műhely gépei, orvosi rendelő műszerei), hobbijának,
29 kedvtelésének a folytatásához (bélyeg, porcelángyűjtemény stb.), sport vagy szabadidős tevékenységének végzéséhez (horgász, sportfelszerelés stb.) szükségesek, illetőleg amelyek megszerzésére az említett tevékenységekkel összefüggésben került sor. Ennek megfelelően közös vagyonnak minősülnek a vadász trófeái, a versenyző által nyert díjak és ajándéktárgyak is.25 Az ilyen jellegű foglalkozás vagy tevékenység folytatásához szükséges, illetőleg az azok által szerzett vagyontárgyakat azonban a közös vagyon megosztása során a lehetőség szerint annak a házasfélnek a kizárólagos tulajdonába kell adni, amelyik az említett tevékenységet ténylegesen folytatja.
A szokásos mértéket és mennyiséget mindig a felek életviszonyaihoz képest kell körülhatárolni. Például jómódú embereknél a nagy értékű és több női ékszer is szolgálhat a feleség személyes használatára, az ő életviszonyukhoz képest nem eltúlzott azok értéke és mennyisége. Ezáltal a tárgyak a feleség külön vagyontárgyai. Szerény körülmények között élő családban viszont ugyanilyen értékű és mennyiségű ékszer az értékbefektetési cél vélelmezésére alkalmas, ellenkező adatok hiányában. A különvagyoni hivatkozás alaposságának kérdésében állást foglalni csak a konkrét körülmények (család életviszonyai, arányosság, méltányosság) teljes feltárása mellett lehet.
5/4. A különvagyon értékén szerzett vagyontárgy
A Csjt. (28.§) felsorolása szerinti d) pont alá eső vagyontárgyak esetén a különvagyoni hivatkozáskor a tényállás általában rendkívül bonyolult. Különösen viszonylag hosszú tartamú házasságokban fordul elő, hogy a felek a házas együttélés alatt értékesítik a különvagyonhoz tartozó tárgyakat és a befolyt vételárból újabb vagyontárgyakat vesznek. Nem vész el a különvagyoni jelleg, ha a különvagyoni vagyontárgy helyébe annak ellenértéke vagy más vagyontárgy lép, mégpedig akkor sem, ha többször történik változás. A különvagyon értékesítéséből befolyt pénzen vásárolt dolog megőrzi különvagyoni jellegét, hacsak a közös vagyonba nem utalja azokat az azzal rendelkező fél.26
25
26
Csűri Éva Katalin: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései Complex kiadó Budapest 2006. 278. old.
Dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve I. Kötet HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2007. 176. old.
30 A tipikus az, hogy az értékesített különvagyon helyett az eladási árnál magasabb vételárral értékesebb vagyontárgyat vásárolnak és a különbözetet vagy a közös vagyonból, vagy a másik fél különvagyonából fedezik. Vegyülnek tehát az alvagyonok, így az új vagyontárgy a vegyült vagyonok arányának megfelelő mértékben tartozik az egyes alvagyonokhoz. Az új dolog olyan arányban kerül a közös, illetőleg különvagyonba, amilyen mértékű az említet alvagyonoknak a megszerzésére fordított értéke. A vagyongyarapítás érdekében beruházott különvagyont az életközösség megszűnésekor – határozott és kifejezett joglemondás hiányában – el kell számolni. Tehát például ha egymillió forint értékű gépkocsit a felek nyolcszázezer forint közös vagyonból és a férj régi különvagyoni gépkocsija kétszázezer forintos eladási árából vettek, akkor a gépkocsinak az életközösség megszakadásakori ötszázezer forintos használt értékéhez viszonyítva a férj különvagyona javára – a gépkocsi közös vagyonkénti megosztása mellett – egyszázezer forintot kell megtéríteni. Az egymillió forint vételárú gépkocsi egyötödét fedezte a férj különvagyonának az értéke. Ehhez képest négyötöd részben házastársi közös vagyon, egyötöd részben pedig a férj különvagyona a gépkocsi. Az életközösség megszakadásakori értékben négyszázezer forint a közös vagyoni rész értéke, százezer forint pedig a férj különvagyonáé.
6. Megtérítési igények az alvagyonok között
Amennyiben a házastársak (volt házastársak) között nincsen megállapodás a közös vagyon megosztása tekintetében, vagy az érvénytelen, az életközösség megszűnését követően bármelyikük a bíróságtól kérheti a vitás vagyoni kérdések eldöntését.
A Csjt. 29. § (3) bekezdése szerint: A vagyonközösséghez tartozó tárgyak fenntartásával és kezelésével járó költségeket elsősorban a közös vagyonból kell fedezni, ha pedig az erre nem elegendő, a házastársak kötelesek a költséghez különvagyonukból arányosan hozzájárulni.27
A Csjt. 32. § (3) bekezdése szerint: Ha a közös vagyon a közös háztartás költségét nem fedezi, a házastársak kötelesek ahhoz különvagyonukból is egyenlő mértékben hozzájárulni. Ha csak egyik házastársnak van
27
Csjt. 29. § (3) bekezdés
31 különvagyona, ő egymaga köteles ebből a közös háztartás költségének kiegészítéséhez szükséges összeget fedezni.28
A fenti rendelkezésekből kitűnik, hogy a különvagyon felhasználását bizonyos esetekben maga a törvény teszi kötelezővé, a mindennapokban azonban a közös vagyon és a különvagyon lényegesen gyakrabban vegyül egymással. A házastársak ugyanis általában akkor is felhasználják a különvagyonukat a közös vagyonba történő beruházásra, a közös vagyon tárgyainak kezelésére, fenntartására vagy éppen a közös háztartás céljára, amikor a közös vagyon a költségek fedezésére képes lenne ugyan, de a különvagyon felhasználása az adott esetben ésszerűbbnek látszik, jobban szolgálja a család érdekeit.29 A célszerűségi szempontok mellett a házastársak a különvagyonukat legtöbbször a család sorsa iránti felelősségérzetből vezérelve, érzelmi okokból fordítják közös célokra, vagy éppen a másik házastárs különvagyonára.
Erre tekintettel rendelkezik a Csjt. 31. § (2) és (4) bekezdése a következők szerint: (2) A házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér, és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását. Ennek során igényelni lehet a közös vagyonból a különvagyonba, illetőleg a különvagyonból a közös vagyonba történt beruházások, továbbá a kezelési és a fenntartási költségek megtérítését is. Nincs helye megtérítésnek, ha a kiadás a lemondás szándékával történt. A közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon megtérítésének csak különösen indokolt esetben van helye. (4) A hiányzó közös, illetőleg különvagyon megtérítésének nincs helye, ha a házassági életközösség megszűnésekor nincs közös vagyon és a megtérítésre köteles félnek különvagyona sincs.30 A házastársak családi kötelékben együttélő személyek, akiket egymással szemben számadási kötelezettség nem terhel. Előfordulhat ezért, hogy a házassági életközösség alatt az alvagyonok olyan mértékben vegyülnek egymással, hogy a vagyonmozgás nyomon követése – főként huzamos együttélés után – szinte lehetetlenné válik.31 Ilyen esetekben vélelmezni 28
Csjt. 32. § (3) bekezdés Dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve I. Kötet HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2007. 251. old. 30 Csjt. 31. § (2) és (4) bekezdés 31 Dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve I. Kötet HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2007. 252. old. 29
32 kell, hogy akár a közös vagyontárgyra, akár a különvagyonra fordított költekezésre vagy kiadások teljesítésére a közös vagyonból került sor. A különvagyoni igényt támasztó házastársat terheli a bizonyítás abban a tekintetben, hogy a vitás vagyontárgy az ő különvagyonába tartozik, illetőleg ha a hiányzó különvagyon pótlását kéri, azt kell bizonyítani, hogy a különvagyont oly módon és oly célra használták fel, amelyre tekintettel a hiányzó különvagyon megtérítésének van helye.
A Csjt. fenti rendelkezése korlátok közé szorítja a megtérítést:
1. Nincs helye megtérítésnek az alvagyonok között, ha a beruházás vagy egyéb kiadás a lemondás szándékával történt. E lemondó szándék kifejezhető írásban, szóban és ráutaló magatartással. Az ítélkezési gyakorlat szerint a megtérítésről való lemondás a tartalmát tekintve ingyenes juttatás ugyan, a Ptk. 579. § (1) bekezdése szerinti ajándékozásnak azonban nem tekinthető, hanem valójában a Ptk. 207. § (2) bekezdése szerint olyan egyoldalú joglemodásnak minősül, amely kiterjesztően nem értelmezhető. Tehát, ha megtérítési igénye van valamelyik félnek, és a költekezés (egyik alvagyonból másik alvagyonba) bebizonyosodott, azt a körülményt, hogy a ráfordítás milyen szándékkal történt, a bizonyítás során feltétlenül tisztázni kell. Ennek vizsgálata során először is a felek által, az alvagyonok felhasználásának időpontjában tett nyilatkozatokat kell figyelembe venni. Ha ekkor a házastárs olyan nyilatkozatot tett, amelyből kitűnik, hogy a felhasznált érték visszatérítésére nem tart igényt, a megtérítésről való lemondás megállapítható.32 A nyilatkozatot tartalma szerint kell elbírálni, lemondásként értelmezhető például az olyan kijelentés, hogy a ráfordított értéket az egyik házastárs a másiknak „ajándékozza”, azt a másik alvagyonba „átutalja”, vagy hogy a különvagyonhoz tartozó dolgot (egyéb értéket) közös célra vagy a másik házastárs javára „átengedi” stb. Az esetek többségében azonban ilyen nyilatkozat nem hangzik el, illetve elhangzása nem bizonyítható. Nyilatkozat hiányában a bíróságnak az eset összes körülményének felderítése és mérlegelése alapján kell megállapítania, hogy a házastárs szándéka a megtérítési igény fenntartására, illetőleg az arról való lemondásra irányult-e. A lemondás szándéka általában akkor állapítható meg, amikor a házastársak a közös illetőleg különvagyonukat – részben
32
Dr. Petrik Ferenc: A családjogi törvény magyarázata I. Kötet Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1988. 367. old.
33 vagy egészben – közös háztartásuk és családi életük gazdaságos, célszerű és indokolt vitele érdekében olvasztották össze. Amennyiben a házastársak az egyik alvagyonból a másik alagyonhoz tartozó dologra költekeztek (beruházást végeztek, vagy a fenntartás, illetve kezelés költségeit viselték) először is azt kell vizsgálni, hogy a költekezés előidézett-e a dologban lényeges értékemelkedést. Ha a költekezés a dolog értékét lényegesen emelte, a körülmények általában nem mutatnak a lemondás szándékára. Az értékemelkedéssel járó költekezés esetén tehát a körülmények éppen a megtérítés igénylésére, nem pedig a megtérítésről való lemondásra utalnak. A lemondás szándékára utalhat – egyéb körülmények mellett – az, ha a házastársak a különvagyonaik felhasználása folytán magasabb életszínvonalon élnek, mint amelyet a közös jövedelmük, vagyonuk biztosítana számukra, vagy ha a különvagyonukat az egész életre szóló élményt jelentő utazásokra, költséges szórakozásokra vagy éppen gyermekük magasabb színvonalon történő neveltetésére használják fel, úgyszintén az is, ha az egyikük különvagyonát közösen használják és hasznait közösen szedik, az arra fordított költekezés előnyeit tehát együtt élvezik.33 A lemondás szándékának a hiányára utal viszont az, ha a különvagyont kizárólag a tulajdonos használja és ezért a közös költekezés előnyei csak az ő javát szolgálják.
A Csjt. 28. § (2) bekezdése szerint: Az a különvagyonhoz tartozó tárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, tizenötévi házassági együttélés után közös vagyonná válik.
E szakasz azt a kivételt szabályozza, amikor bizonyos különvagyoni (a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési) tárgy helyébe lépő tárgy, bizonyos feltétellel – 15 évi házas együttélés után – elenyészik, mert közös vagyonná válik. E rendelkezezés célja az, hogy a házastársak által a mindennapok során együtt használt bútorok, háztartási eszközök, műszaki cikkek eladásából, pótlásából származó vagyontárgy eredetét ne kelljen vizsgálni, az a törvény értelmében közös vagyon.34
33
Csűri Éva Katalin: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései Complex kiadó Budapest 2006. 481. old. Dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve I. Kötet HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2007.179. old. 34
34 E tekintetben azt kell hangsúlyozni, hogy a kivétel csak a különvagyoni tárgy helyébe lépő vagyontárgyra vonatkozik. Tehát az eredeti különvagyon – még ha az mindennapi közös életvitelt szolgálja is és nem haladja meg a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgyak körét – bármeddig, a 15 éves házas együttélés után is megtartja különvagyoni jellegét. (Például a házasságkötéskor a feleség meglévő, gyenge minőségű szobabútora 18 évi házas együttélés után is az ő különvagyona.) A 15 év, mint feltétel a házasságkötéstől számított együttélés, az közömbös, hogy a „helyébe lépés” mikor következett be. Ezen belül bármikor is következett be a „helyébe lépés”, a 15 év elteltével a különvagyoni jelleg elenyészik. (Ha az imént említett bútort a házasság 14. évében értékesíttették és helyébe két fotelt vesznek, az 15 évi házas együttélés után közös vagyon lesz. Ha viszont a házasság 15 év előtt felbomlik, a két fotel a feleség külön vagyontárgyai.) Az élettársi kapcsolatban eltöltött időt a 15 éves feltételnél nem lehet a házas együttélés idejéhez számítani. Ebben a tekintetben a köteléket megelőző időre is vonatkoztatott, az egységes vagyonközösségi vélelem nem érvényesül. Természetesen hangsúly van azon is, hogy csak a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy (mindennapokban használt bútorok, háztartási eszközök, nem kiemelkedő értékű műszaki cikkek) helyébe lépő különvagyon enyészik el 15 évi házas együttélés alatt. (Például 16 évi házas együttéléskor értékesített különvagyoni antik komód árán vett gépkocsi a komód tulajdonosának a különvagyona.)
A Kúria BH.1998.129. számú eseti döntése alapján: A különvagyonból a közös vagyonba, illetve a közös vagyonból a különvagyonba való utalás nemcsak írásban, hanem szóban vagy ráutaló magatartással is megtörténhet [Csjt. 31. § (2) bek.].35 Az 1984. január 6-án megkötött szerződéssel az akkor még kiskorú alperes adásvétel címén 100 000 forint vételárért megszerezte a perbeli házas ingatlan tulajdonjogát a felperesnek és néhai T. J.-nek (a felperes időközben meghalt fiának) a haszonélvezeti jogával terhelten. Az ingatlan vételárát a felperes ajándékozta az alperesnek. A felperes fia, néhai T. J. már a szerződés megkötésekor huzamosabb ideje élettársi kapcsolatban élt Cs. J.-nével, az alperes édesanyjával, és a felperes úgy tudta, hogy az alperes ebből a kapcsolatból született. A felperes fiának 1991. április 22-én bekövetkezett halála után
35
Kúria BH.1998.129. számú eseti döntése Complex Jogtár
35 a felperes és az alperes édesanyja közötti viszony megromlott, ennek következtében a felperes és az alperes kapcsolata is meglazult.
A felperes keresetében ajándék visszakövetelése címén kérte, hogy a bíróság az ingatlant adja a tulajdonába. Állítása szerint a vételár ajándékozásakor abban a téves feltevésben volt, hogy a fia és az alperes édesanyja házasságot fognak kötni, így közte és az alperes között olyan családi kapcsolat marad fenn, melynek alapján idős korára rászorultsága esetén az alperes és családja részéről gondoskodásra, ellátásra számíthat. Ez a feltevés a fia halálával végleg meghiúsult.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adott. Megállapította, hogy a felperest a vételár ajándékozására meghatározó módon az a feltevés indította, hogy később számíthat az alperesre, tőle gondoskodást várhat el. Ez a feltevés a körülmények változása folytán végleg meghiúsult, így az ajándék visszakövetelésének a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésében írt feltételei megvalósultak.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett, fellebbezésében egyebek között azt is vitatta, hogy a teljes vételárat a felperes ajándékozta az alperes részére.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és a perbeli ingatlan 3/4. részét adta a felperes tulajdonába, az 1/4. rész visszakövetelésére irányuló keresetet elutasította. A fellebbezési eljárásban kiegészített bizonyítás adatai alapján megállapította, hogy az ingatlan vételárából csak 50 000 forint volt a felperes különvagyona, a további 50 000 forint a felperes és a volt házastársa közös pénzéből került kifizetésre, mert a felperes olyan, a törvény által előírt formában kötött megállapodás létrejöttét nem bizonyította, amellyel házastársa a vételár e részét a különvagyonába utalta. A felperes tehát a közös vagyon felével, valamint a különvagyonával, összesen 75 000 forinttal járult hozzá az ingatlan vételárához, így ajándék visszakövetelése címén is csak az ingatlan 3/4. illetőségére tarthat igényt.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a bíróság anyagi jogsértést is elkövetett, amikor figyelmen kívül hagyta a Csjt. 31. §-ának (2)
36 bekezdését, és nem állapította meg, hogy a felperes volt házastársa a közös pénzösszeget a felperes különvagyonába utalta, ehhez pedig nem volt szükséges az okirati forma.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A felülvizsgálati eljárásban már nem volt vitás, hogy az ajándék visszakövetelésének a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése szerinti jogalapja fennállt-e, a felülvizsgálati kérelem alapján csupán azt lehetett vizsgálni, hogy az ajándékozás tárgya, tehát az ingatlan vásárlására fordított pénzösszeg mennyiben volt a felperes és a volt házastársa közös vagyona. Tévedett azonban a másodfokú bíróság, amikor megállapította: ahhoz, hogy a bizonyítottan a felperes és volt házastársa közös szerzeményéhez tartozó 50 000 forintról a felperes házastársa a felperes javára rendelkezzék, az alakszerűség elengedhetetlen feltétel volt, ennek hiányában a fenti összeg a közös vagyonhoz tartozott. A közös és különvagyonok vegyülése esetén a házastársak gyakran tesznek olyan nyilatkozatot, amely tartalmilag a másik fél javára történő ajándékozást, közös vagy különvagyonba utalást, illetve a megtérítési igényről való lemondást juttat kifejezésre. Erre tekintettel nem lehet figyelmen kívül hagyni a házastársaknak a vagyonukról történt rendelkezése időpontjában elhangzott nyilatkozatait és annak a szándéknak a vizsgálatát, amely valamelyik házastársat a vagyona feletti rendelkezésben vezette. Ez következik a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdéséből is, amely kimondja, hogy nincs helye megtérítésnek, ha a kiadás a lemondás szándékával történik. A fent körülírt, különvagyonból a közös vagyonba, illetve közös vagyonból a különvagyonba való utalás nemcsak írásban, hanem szóban vagy ráutaló magatartással is megtörténhet. A felperes volt házastársa a közös szerzeményű pénzösszegen fennálló tulajdonjogából őt megillető egyik részjogosultságra sem tartott igényt. A használat és birtoklás jogáról lemondott akkor, amikor a pénz helyébe lépett ingatlan haszonélvezeti jogát sem engedte a saját javára bejegyezni az ingatlan-nyilvántartásba, és a rendelkezési jogát sem tartotta fenn, miután a feleségével megegyezett abban, hogy nem közösen veszik meg a házat. A polgári jogviszonyokban - így a családjogban is - a rendelkezési elv érvényesül, idős T. J. említett nyilatkozatai pedig nem hagynak kétséget afelől, hogy a vételárként felhasznált pénzösszeg vonatkozásában minden jogot a felperesre ruházott át, vagyis az őt megillető vagyonközösségi részesedésről a megtérítés igénye nélkül lemondott. Ezért az elsőfokú bíróság döntése volt helytálló abban a kérdésben, hogy a teljes vételárat a felperes ajándékozta az alperes részére.
37 A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.239/1996. sz.)
-
-
-
-
-
2. A közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különyvagyon – a különvagyon értékcsökkenését is beleértve – megtérítésének csak különösen indokolt esetben lehet helye. A Csjt. 31. § (2) bekezdése szerinti közös életvitel alatt nemcsak a mindennapi, hanem a rendkívüli, ám a közös életvitel körében felmerült kiadások fedezését is érteni kell (nyaralás, utazás, családi eseményekre fordított kiadás). Különös méltánylást érdemlőnek általában olyan körülmények minősülnek, amelyek a házastársak vagyoni helyzete egyensúlyának a megbomlását vagy nagymértékű aránytalanságát eredményeznék.36 Ilyennek minősül az, ha a házastársak az egyikük különvagyonát költséges utazásokra, szórakozásokra, a másikukét pedig értékálló vagyontárgyak megszerzésére fordították.
3. A megtérítés korlátja végül az a rendelkezés, mely szerint a hiányzó közös, illetve különvagyon megtérítésének nincs helye, ha a házassági életközösség megszűnésekor nincs közös vagyon és a megtérítésre köteles félnek különvagyona sincs.
6.1. A megtérítés mértéke
A gyakorlatban tipikusan megtérítésre alapot adó vagyonegyesülés az egyik alvagyon olyan beruházása a másik alvagyonba, amely értékváltozást (növekedést) idéz elő. A megtérítés mértékénél nem a ráfordítás összege, hanem az életközösség megszakadásakori állapotnak megfelelő értékváltozás az irányadó (BH.1994.410.). A közös vagyonból a különvagyonba, valamint a különvagyonból a közös vagyonba, úgyszintén az egyik különvagyonból a másik különvagyonba történt beruházás összegét, a kezelési és fenntartási célokra fordított költekezést olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a vagyontárgy forgalmi értéke változott (növekedett vagy csökkent). Általában irányadó elv, hogy a megtérítés a gazdagodáshoz tapad. A vagyonközösség végéig elenyészett gazdagodás nem téríthető meg.
36
Csűri Éva Katalin: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései Complex kiadó Budapest 2006. 482. old.
38 Az alábbi jogeset (BH.2001.19.) szerint: A tartós értéknövekedést nem jelentő karbantartási, javítási, kisebb felújítási munkák a házastársak vagyoni viszonyai körében sem eredményeznek tulajdonjogot, csupán a közös beruházás arányos részének megtérítésére vezető igényt [1952. évi IV. törvény 27. § (1) bekezdés, 31. § (5) bekezdés, 31/C. § (1) és (3) bekezdés, 1959. évi IV. törvény 137. § (3) bekezdés].37 Az elsőfokú bíróság ítéletével egyéb ítéleti rendelkezések mellett a felek házastársi közös vagyonát megosztotta, és a felperest 292 900 forint értékkiegyenlítés megfizetésére kötelezte, az utolsó közös lakás használatát a felek között megosztotta, míg az alperes 1/3. tulajdoni hányad megállapítására irányuló viszontkeresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint a peres felek házastársak voltak. Házasságukból két - ma már nagykorú - gyermek származik. Közös lakásuk az Sz. utca 89. szám alatti házas-ingatlanban volt, amely 1/1. arányban a felperes tulajdonában áll. A családi házat a házasságkötés előtt a felperes építette, ehhez 50 000 forint építési kölcsönt is felvett. A kölcsönből a házassági életközösség alatt 40 000 forintot a felek közösen törlesztettek. A felek házassági életközössége 1996 áprilisában megszűnt. A felek a házasság fennállása alatt az ingatlanon kisebb építési és korszerűsítési munkálatokat végeztek (kémény, kerítés, fedett szín, teraszlépcső, betonjárda, sertésólkifutó-építés, lefolyócsatorna-szerelés, kőporos vakolás, csempe-, mozaikburkolat- készítés, vízvezeték-javítás és gázbevetés). E munkálatok az ingatlanban 600 000 forintra tehető értékemelkedést eredményeztek. A jogerős ítélet indokolása szerint a ráfordítások jellege és összege nem olyan jelentős, ami az alperes tulajdonszerzését megalapozná, ezért az értéknövekedés csupán kötelmi jellegű megtérítésre ad alapot. Bár az ingatlan a felperes különvagyona, de osztott használatra alkalmas, és a több mint 20 év házas együttélés, két gyermek közös felnevelése és a közös ráfordítások, valamint a felek személyi körülményei a lakáshasználat megosztását indokolják.
A másodfokú bíróság az ítélet fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta: a lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, akit a lakáshasználati jog 300 000 forint ellenértéke megfizetésére kötelezett, az értékkiegyenlítés összegét 1400 forintra leszállította, az alperest pedig a lakás elhagyására kötelezte, egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
37
Kúria BH.2001.19. számú eseti döntése Complex Jogtár
39 Az ítélet indokolása szerint az alperes azért nem szerzett tulajdonjogot, mert a beruházások nem ráépítési jellegűek voltak, azok az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 137. §-a és a PK 7. sz. állásfoglalás III. pontja szerinti tulajdonszerzést nem eredményeznek. A lakáshasználat azért nem osztható meg, mert az ingatlan - az alperesi tulajdonszerzés hiányában - a felperes különvagyona, a gyermekek már nagykorúak, így a megosztásnak az 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 31/B. §-ának (3) bekezdésében írt törvényi feltételei nem állnak fenn. Az alperes tehát köteles a lakást elhagyni, de a Csjt. 31/C. §-ának (1) bekezdése alapján a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső része megilleti, amelynek meghatározása során a bíróság a lakás beköltözhető és lakott - beruházásokkal együtt értékelt - forgalmi értéke különbözetéből indult ki, és a felperesi különvagyonra figyelemmel azt a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése alapján 1/3-ra (90 0000:3) leszállította, amely összeg a beruházásokból az alperest megillető részt is magában foglalja.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, házastársi közös vagyon jogcímén tulajdonjoga 25/100 hányadban való megállapítását, a felperes kötelmi jellegű marasztalása mellőzését, a lakáshasználat megosztását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint mindkét ítélet törvénysértő a tulajdoni igény elutasítását illetően és törvénysértő a másodfokú ítélet a lakáshasználat rendezésével kapcsolatban. Megítélése szerint a beruházások egy része (kémény, ólak, terasz, fedett szín, kerítés és betonjárda-építés) ráépítés jellegű munkák, így a Ptk. 137. §-ában foglalt jogalap megállapítható. Utalt arra is, hogy a beruházások a házas ingatlan értékét 1/3-dal emelték, ezért a Csjt. 27. §-a értelmében is megilleti a tulajdonjog. A lakáshasználat rendezése a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdésében írt méltányos rendezés elvét is sérti, de tulajdonjoga egyben használati jogát is megalapozza.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és az alperes költségben való marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A bírói gyakorlat szerint a különvagyoni ingatlanra fordított közös beruházások jogi sorsának rendezésénél nem a ráépítésre, hanem a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó családjogi szabályok az irányadóak (BH1997. 72.). A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár
40 együttesen,
akár
külön-külön
szereztek,
kivéve
azt,
ami
valamelyik
házastárs
különvagyonához tartozik. A házastársaknak az egyikük különvagyoni ingatlanára fordított közös beruházása, amely tartós jelleggel jelentős értéket hoz létre, a házastárs tulajdoni igényét akkor is megalapozza, ha a beruházás mértéke és jellege nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a Ptk. 137. §-a (3) bekezdése és a PK 7. sz. állásfoglalás a ráépítésre alapuló tulajdonszerzéshez megkívánt; vagyis nem jár az épület szerkezeti átépítésével, bővítésével, nem hozzáépítés vagy új épület létesítése. A tartós értéknövekedést nem jelentő karbantartási, javítási, kisebb felújítási munkák viszont a házastársak vagyoni viszonyai körében sem eredményeznek tulajdonjogot, csupán a közös beruházás arányos részének megtérítésére irányuló igényt. Téves tehát a jogerős ítélet indokolása annyiban, hogy az alperes tulajdonszerzését a ráépítés szabályai alapján kellett vizsgálni, de érdemben helyes a döntés, amely szerint a perbeli beruházások - azok jellege és értéke folytán - nem eredményeztek az alperes javára tulajdonjogot. A felperes különvagyoni lakásának használatáról pedig a jogerős ítélet a felhívott jogszabályoknak megfelelően rendelkezett. Mindezek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az 1952. évi III. törvény 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítéleti rendelkezéseket hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 23.784/1998. sz.)
-
-
-
-
-
A Kúria BH. 2006.361. számú eseti döntése is rámutat:
„A közös adósságnak az egyik házastárs különvagyonából történő részbeni visszafizetése nem eredményez az - életközösség tartama alatt közösen megszerzett - ingatlanra vonatkozóan - e házastárs javára - a másik házastársénál nagyobb tulajdoni hányadot [1952. évi IV. törvény 27. § és 28. §].”38 A felperes keresetében - egyebek mellett - az alperessel kötött házasságának felbontását kérte, az alperes pedig viszontkeresettel élt annak megállapítása iránt, hogy a t.-i M. helyrajzi szám alatt bejegyzett lakásingatlan - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel szemben - a reá nézve kedvezőbb 3/4-1/4 arányban képezi a felek közös tulajdonát, majd a viszontkeresetét leszállította, és a felek reá nézve kedvezőbb 5/8-3/8 arányú közös tulajdonának megállapítását 38
Kúria BH.2006.361. számú eseti döntése Complex Jogtár
41 kérte. A viszontkeresetét azzal indokolta, hogy a lakást a felperessel közösen vásárolta ugyan meg, annak a szerződés szerinti 65 000 forintos előtörlesztését azonban a saját rokonaitól kapott kölcsönökből egyenlítette ki, amelyeket később a saját különvagyonából fizetett vissza a rokonainak.
A felperes a módosított viszontkereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a részítéletével az alperesnek a t.-i lakóingatlan vonatkozásában előterjesztett eltérő tulajdoni hányad megállapítása iránti viszontkeresetet elutasította. A perbeli esetben a közös tulajdonú ingatlan megvételére kétségkívül a vagyonközösség létrejötte után került sor, az alperes által felvett rokoni kölcsönöket pedig a felek a felperes által sem vitatottan a közös lakás megvásárlásához használták fel. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság az alperes azon érvelését, mely szerint az általa felvett rokoni kölcsönök a különadósságának minősülnének. A kihallgatott tanúknak ugyanis a kölcsön felvételének céljáról, valamint a felek házassági életközössége és vagyonközössége fennállásának tényéről tudomása volt, önmagában az a tény pedig, hogy a kölcsönöket az alperes rokonai nyújtották, a tartozás alperesi különadósság-jellegét nem alapozza meg. Az eltérő tulajdoni hányad megállapítására irányuló viszontkereset elbírálása körében nincs jelentősége a kölcsönök visszafizetéséhez felhasznált pénzeszközök alvagyoni jellegének sem, hiszen annak a kétséget kizáró bizonyítása, hogy az alperes az említett kölcsönöket a saját különvagyonából fizette vissza, az alperes javára nem tulajdoni, hanem csupán kötelmi jellegű megtérítési igényt alapozna meg.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes a t.-i lakásingatlan további 1/8 illetőségét házastársi különvagyon jogcímén megszerezte és ennek következtében a felperes tulajdoni illetősége 3/8, az alperesé pedig 5/8. A kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a felperes nyilatkozatából egyértelműen megállapítható, hogy az alperes a 65 000 forintot a rokonaitól az ingatlan megvásárlásához vette igénybe és azt a különvagyonát képező gépkocsi eladásából befolyt vételárból fizette vissza a részükre. Minthogy a gépkocsi a felperes által sem vitatottan az alperes Csjt. 28. § (1) bekezdés a) pontja szerinti különvagyona volt, és az alperes e különvagyonból fizette be az ingatlan első vételár részletét annak érdekében, hogy a felek az ingatlant megvásárolhassák. A rokonoktól felvett kölcsön csupán technikai jellegű
42 volt, mivel az alperes a gépkocsijának megvásárlására megfelelő vevőt időben nem talált, ezért az alperes - a különvagyoni részesedésére tekintettel - alappal igényelhette az ingatlannyilvántartástól eltérő tulajdoni hányadok megállapítását.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 270. §a (2) bekezdésének ba) pontja alapján elrendelte, mert az ügyben - a joggyakorlat egysége, illetve továbbfejlesztése céljából egyaránt fontos - elvi jelentőségű jogkérdésként merült fel annak az elbírálása, hogy közös vagy különadósságnak minősül-e a házastársak közös tulajdonaként megszerzett ingatlan előtörlesztésének a kifizetéséhez az egyik házastárs által a saját rokonaitól felvett és a saját különvagyonából visszafizetett kölcsön, továbbá, hogy közös vagy különvagyoni jellegű-e az ilyen hitel felhasználásával megszerzett ingatlanhányad, és az említett jogkérdésben a Legfelsőbb Bíróság a határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon még nem határozott.
Az elsőfokú bíróság által helyesen kiemelt körülmények szerint a harmadik személy hitelezőknek a rokoni kölcsönök felvételének céljáról, valamint a felek házassági életközössége és vagyonközössége fennállásának tényéről tudomása volt, önmagában az a tény viszont, hogy a kölcsönöket az alperes rokonai nyújtották, azok alperesi különadósságjellegét nem alapozza meg. A másodfokú bíróság téves okfejtésével szemben olyan adat a perben nem merült fel, hogy a kölcsönadásra kizárólag az alperes meglévő különvagyonára tekintettel és a különvagyonának a jövőbeni értékesítéséből történő egyedüli visszafizetés kötelezettségével került volna sor, a kölcsönszerződés visszterhes jellege folytán pedig a felperesnek a kölcsönszerződés megkötéséhez való hozzájárulása mellett törvényes vélelem szól, és annak megfizetéséért a hitelező harmadik személlyel szemben a felelőssége is fennáll. A közös tulajdonú ingatlan vételárának a részbeni kifizetéséhez az életközösség fennállása alatt az egyik házastárs által felvett kölcsön ugyanis a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában nem a Csjt. 28. §-ának (1) bekezdése szerinti különadósságnak, hanem a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerinti közös adósságnak, a házastársak és a hitelező harmadik személy
közötti
külső
jogviszonyban
pedig
olyan
visszterhes
ügyleten
alapuló
kötelezettségnek minősül, amelynek megkötéséhez a másik házastárs hozzájárulását - a Csjt. 30. §-ának (2) bekezdése alapján - vélelmezni kell, és amelynek megfizetéséért - a hivatkozott § (3) bekezdése értelmében - a közös vagyonból reá eső rész erejéig a másik házastárs felelőssége is fennáll.
43 Az életközösség alatt az egyik házasfél különvagyonából a felek közös adósságára teljesített ráfordításokra ugyanakkor - az elsőfokú bíróság helyes jogi okfejtése szerint - nem a Csjt. 28. §-ának (1) bekezdése, hanem a 31. §-ának (2) bekezdése az irányadó, amely azonban nem dologi jogi, hanem egyértelműen és kizárólag kötelmi jellegű megtérítési igényt alapoz meg. Önmagában a közös adósságnak az egyik házastárs különvagyonából történő részbeni visszafizetése tehát nem eredményez az életközösség tartama alatt közösen megszerzett ingatlanra vonatkozóan a különvagyonnal rendelkező házastárs javára a másik házastársénál nagyobb arányú tulajdonjogot. A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét részítéletnek tekintette, és azt a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság részítéletét pedig hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.727/2003. sz.)
-
-
-
-
-
A házastársi közös vagyon megosztásának minden lehetséges módjára általános elv az egységesség és véglegesség kívánalma. Vagyis, hogy egyes igényeket a házastársak vagyonjogi igényeiből nem lehet kiszakítani, a többitől függetlenül rendezni, hanem valamennyi igényt együttesen kell kielégíteni. A méltányosság és arányosság követelménye csak együttes rendezés esetén érvényesülhet maradéktalanul. Az életviszonyok, vagyoni viszonyok változása járhat azzal a következménnyel, hogy a szigorú elszámolás valamelyik félre nézve méltánytalan. A vagyontárgyak értéke ugyanis az időmúlással rendszerint változik. Az elmúlt években több olyan eset is adódott, amikor nem beruházási, fenntartási, kezelési költségek megtérítésével, hanem különadósság közös, vagy közös adósságnak az egyik házastárs általi történő egyedüli törlesztésével kapcsolatban merült fel az értékváltozás figyelembevételének igénye.39 A törlesztésből eredő megtérítési igény elbírálása során a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz, és ez alapot ad arra, hogy a kötelmi jogcímen fennálló követelés a törlesztett összegnél magasabb mértékben kerüljön kielégítésre.
39
Dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve I. Kötet HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2007. 305. old.
44 A Kúria a BH.2012.245. számú eseti döntésben kifejtette, hogy:
Ha a volt házastársak megállapodással úgy osztják meg a közös vagyont, hogy az adóhatósággal szembeni tartozást az egyikük magára vállalja, de később a tartozásnak elévülés miatt - csak egy részét fizeti meg, a másik házastárs jogalap nélküli gazdagodás címén nem követelheti az elévülés folytán meg nem fizetett tartozás felét (1952. évi IV. törvény 31. §, 1959. évi IV. törvény 361. §).40
A peres felek között házastársi közös vagyon megosztása iránt a megyei bíróságon per volt folyamatban. A házastársi vagyonmérleg részét képezte többek között a közös vagyon terheként 10 238 077 forint összegben meghatározott adó- és illetéktartozás is. Miután a per során az adó- és illetéktartozás megfizetését az alperes vállalta, a bíróság az ítéletében a tartozást az alperes oldalán értékelte és az általa kifizetendő adósságként számolta el. A megyei bíróság 2007. február 19-én meghozott elsőfokú ítélete fellebbezés hiányában, 2007. április 7-én jogerőre emelkedett. Még az ítélet jogerőre emelkedését megelőzően, 2007. március 30-án a peres felek írásban megállapodást kötöttek. Ebben rögzítették, hogy a felperes az elszámolás alapján az ítéletben a javára megállapított 1 403 584 forintot átvette és ezzel az ítéletben foglaltak szerint a követelése kiegyenlítésre került. Az alperes a megállapodásban kijelentette, hogy tudomása van arról, miszerint az ítélet jogerőre emelkedése után az ott megjelölt adó- és illetéktartozásért egyedül és kizárólag tartozik helytállni.
Az alperes 2007. február 19-ét követően az adó- és illetéktartozásból összesen 2 422 999 forintot fizetett meg. A járuléktartozás biztosítására az alperes s.-i 613/1. hrsz.-ú és 93. hrsz.-ú ingatlanaira jelzálogjog, illetőleg végrehajtási jog volt bejegyezve. A 613/1. hrsz.-ú ingatlanról a jelzálogjog bejegyzést 2009. november 4-én törölték, miután az adóhatóság észlelte, hogy az illetékhivatal által a jelzálogjog tévesen került bejegyeztetésre. A mindkét ingatlanra bejegyzett végrehajtási jog törlését az adóhatóság 2010. január 25-én azzal az indokolással kérte, hogy a bejegyzés alapjául szolgáló tartozás elévült. A kérelem alapján a földhivatal a végrehajtási jogokat az alperes ingatlanairól törölte.
40
Kúria BH.2012.245. számú eseti döntése Complex Jogtár
45 A felperes (leszállított) keresetében az alperest az elévülés miatt be nem hajtható adó- és illetéktartozás fele összegeként 3 907 539 forint tőke és annak 2007. március 5-től számított kamatai megfizetésére kérte kötelezni. Keresetét - annak lényegét tekintve - azzal indokolta, hogy míg a jogerős ítélet az alperes által teljes egészében megfizetni vállalt 10 238 077 forint közös vagyoni adósság alapulvételével osztotta meg a volt házastársak aktív vagyonát (és a felperes részére ennek eredményeként csak 1 403 584 forint értékkiegyenlítést ítélt meg), az alperes ténylegesen csak 2 422 999 forintot fizetett ki. Egyebekben az adóhatóság a tartozást törölte, ami által az alperes a kötelezettsége alól mentesült. Ennek eredményeként az alperesnél a jogerős ítélet meghozatala után a házastársi közös vagyont illető 7 815 078 forint teher megszűnéséből álló vagyongyarapodás következett be, amelyet a felperessel az 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 31. § (5) bekezdése szerint is - az arányos megosztás elvének megfelelően - az alperes megosztani köteles. Ennek, mint a vagyonmérlegből „kihagyott” elszámolási tételnek a jogerős ítélet sem lehet az akadálya. Keresete - a felperesi álláspont szerint - a körülményváltozások folytán az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 230. §-a alapján is helyénvaló. Az alperes érdemben pedig arra hivatkozott, hogy még az adó- és illetéktartozás teljes fennállásakor a felek 2007. március 30-án kötött megállapodásukkal elszámoltak egymás között. Ennek során a felperes kijelentette, hogy az alperestől neki járó értékkiegyenlítést átvette és további követelése az alperessel szemben nincsen. E megállapodáshoz képest annak, hogy az alperes a tartozását miként teljesítette, jelentősége nem lehet.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében a felperes keresetét elutasította és a felperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt illeték viselésének a kötelezettségéről, valamint az elsőfokú eljárási költségről ennek megfelelően határozott. Rámutatva, hogy a házastársi közös vagyont terhelő adósságnak a felek egymás közötti viszonyában történő alperesre hárítását nem a jogerős ítéleti rendelkezés tartalmazza, érdemben az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító rendelkezését a feleknek a 2007. március 30-án megkötött megállapodására alapozta. E megállapodásban a felperes további követelését a felek amellett is kizárták, hogy az adó- és illetéktartozás még fennállt. Ezt a megállapodást az elsőfokú bíróság kockázati elemeket, a tartozás összegére vonatkozó bizonytalanságot is tartalmazó megegyezésként értékelte, amellyel szemben a felperes az alperes által ténylegesen megfizetett összeg nagyságára épp úgy nem hivatkozhat, mint ahogyan ezt a tartozás nagyrészbeni törlésével ellentétes helyzetben a valóságos fizetési kötelezettség 10 238 077 forintot meghaladó esetben, az alperes sem tehetné meg. A felek akaratán és magatartásán kívül eső ok, a tartozás jelentős
46 részének az elévülése, a felek megállapodásának alapulvételét nem befolyásolhatja. A Csjt. 31. § (5) bekezdésére történő (a jogerős ítéleten túllépő) felperesi kereseti hivatkozást az elsőfokú bíróság azért ítélte tévesnek, mert a felperesi kereset ténybeli alapja az ítélet meghozatalakor még nem is állt fenn. Hangsúlyozta, hogy a felperes az elévült követelést az alperesnél bekövetkezett „utólagos vagyonszaporulatnak” egyébként is tévesen tekinti, hiszen az elévülés nem magát a követelést, hanem csak annak behajthatóságát szüntette meg. Ezzel az adósság önmagában még nem alakult át aktív vagyonná.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen mindkét fél fellebbezett.
A másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva a felperes keresetének helytadott és az első-, valamint a másodfokú perköltségről, továbbá a le nem rótt kereseti és fellebbezési illeték viseléséről az érdemi döntésének megfelelően határozott. Kifejtette, hogy az alperes azzal a - nem vitathatóan - felróható magatartásával, hogy a köztartozásnak a felek megegyezése szerinti megfizetését nagyrészt elmulasztotta, a felperes rovására jogalap nélkül vagyoni előnyhöz jutott. E vagyoni előnynek a fedezete ugyanis részben a felperestől származik, hiszen a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben a felek között a bíróság úgy számolt el, mintha az alperes a köztartozás felperesre eső 1/2 részét is megfizette volna. A felek közötti megállapodás és az ennek megfelelő jogerős ítéleti elszámolás alapján úgy kell tekinteni, mintha a felperes a házastársi közös vagyon tartozásának a fele részét megfizette volna. Az, hogy az alperes a megállapodás és a jogerős ítélet ellenére a felperesnek a felek egymás közti viszonyában teljesítettnek tekintendő adósság 50%-át az adóhatósághoz nem továbbította, kizárólag az alperes érdekkörében felmerülő
körülmény.
A
felek
megállapodásában
semmiféle,
az
alperes
térítési
kötelezettségének az elhárítására alkalmas szerencse-elem nem volt. Ezért a Csjt. 31. § (5) bekezdése folytán alkalmazandó Ptk. 361. § (1) bekezdése alapján az alperes a felperes rovására elért vagyoni előnyt a felperesnek - a Ptk. 301. § (1) bekezdése alapján kamataival visszatéríteni köteles.
A jogerős ítélet ellen - annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása, a perrel kapcsolatos költségei megtérítése, valamint az eljárási illetéknek a felperesre hárítása érdekében - az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
47 A felülvizsgálati kérelem az alábbiak miatt alapos. A per érdemi eldöntését illetően az elsőfokú bíróság ítélete jogszerű. Az elévülés, amelynek eredményeként a másodfokú bíróság által helyesen pontosított tényállás szerint az APEH a behajtásra irányuló végrehajtási eljárásnak a megszüntetéséről határozott, nem magát a követelést, hanem annak a bíróság előtti érvényesítését [Ptk. 325. § (1) bekezdése], állami kényszerrel történő behajtását zárta ki [1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 57. §]. Ilyen körülmények között az alperes a követelés nem teljesített része alól az elévülés miatt nem, hanem - csak - annak behajtása alól mentesült. Ebben pedig az alperes nagy részbeni nem teljesítésén kívül az APEH mulasztása (a végrehajtási jogával való nem élése) is kétségtelenül közrehatott. Bár a köztartozások megfizetésének az elmulasztása az esetek egy jelentős részében (de nem minden esetben pl. fel nem róható okból bekövetkezett teljesítőképtelenség esetén nem) valóban felróható, a perbeli esetben a köztartozás behajthatatlanságát nem csak az alperesi nagyrészbeni mulasztás idézte elő, és a behajthatatlanság tényével nem is az alperes, hanem elsősorban a felperes érvelt. Az a másodfokú bírósági megállapítás (és felperesi hivatkozás), hogy a köztartozás behajthatatlansága a felperes érdekkörén kívül esik, helytálló ugyan, de éppen ez a helyénvaló megállapítás, továbbá az a tény, hogy az alperesi érdekkörön kívül a behajthatatlanság az állam érdekkörébe is tartozik, az egyik oka annak, hogy a másodfokú bíróság jogértelmezése a perbeli esetben téves. A felperes ugyanis a felek egymás közötti viszonylatában az adó- és illetéktartozás reá eső részének a megfizetése alól a többször idézett - és a felperes által meg nem támadott, hivatalból semmisnek nem tekinthető, tehát érvényes - megállapodásuk alapján, minden további feltételtől függetlenül az adósság fennállása és behajthatósága idején már mentesült. Ez a mentesülés (amely nyilván az állam felé az egyetemlegesség miatt az egész tartozást jelentette) az állam követelésének nagyrészbeni elévülésével és az adósság részbeni alperesi teljesítésével ténybelileg éppúgy bekövetkezett, mintha a teljes tartozást az alperes fizette volna meg. Tehát az alperesi mulasztástól függetlenül a felperes érdekkörében lényeges tény, az adó- és illetéktartozás alóli mentesülése megvalósult. A felperes pedig - aki ezáltal az adóssággal csökkentett közös vagyoni jutójához a jogerős ítélettel és az alperes e szerinti teljesítésével hozzájutott - vagyoni hátrányt a közös vagyon megosztása eredményeként nem szenvedett. Így a méltányossági-arányossági klauzula alkalmazása a jogerős ítélettel szemben fel sem merülhet. Azt legfeljebb a felek megállapodására lehetne vonatkoztatni, ami azonban a per tárgyát nem képezte.
48 Ilyen feltételek között viszont a felperes az alperes jogalap nélküli gazdagodására alapozva az alperestől visszatérítés iránti igényt nem támaszthat. A visszatérítési igénynek feltétele, hogy a gazdagodás a térítést igénylő fél rovására történjen (BH1991. 278.). Az elévülés - az elsőfokú bíróság helyes indokai szerint - a már megosztott, így a megosztás szerint a felek különvagyonává vált közös vagyon alperesnél bekövetkezett utólagos gyarapodásaként nem értelmezhető. Az adósság nagy részbeni elévülése legfeljebb mint a jogerős ítélet alá nem vont tétel elszámolása iránti igényt alapozhatott volna meg (CDT 111.), ha a közös vagyont terhelő adósság tényét a jogerős ítélet el nem bírálta volna. A kifejtetteknek megfelelően a másodfokú bíróság a Ptk. 4. § (4) bekezdésének a Csjt. 31. § (5) bekezdése folytán alkalmazandó Ptk. 361. § (1) bekezdésének jogszabálysértő alkalmazásával változtatta meg fellebbezett részében az elsőfokú bíróság jogszerű, a felperes keresetét elutasító ítéletét. Ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság érdemi döntését helybenhagyta. (Kúria Pfv. II. 21.656/2011.) -
-
-
-
-
6.2. A megtérítés módja
Ha a közös vagyonnak terhére áll fenn valamelyik házastárs (vagy mindkét házastárs) különvagyona javára megtérítési kötelezettség, ennek teljesítéséért az egész közös vagyon felel. Ehhez képest a közös vagyon teljes értékéből le kell vonni – és a különvagyon javára betudni – a megtérítendő összeget. A házastársakat tehát a közös vagyon ily módon csökkentett értékének fele- fele része illeti meg.41 Amennyiben a házastárs (házastársak) különvagyonával szemben a közös vagyon javára áll fenn a megtérítési kötelezettség, ennek értékét a közös vagyon részeként kell elszámolni. Ez úgy történik, hogy a közös vagyon értékéhez hozzáadjuk a különvagyonból megtérítendő összeget, majd az így megnövelt vagyon értékét két egyenlő részre osztjuk. Ezután a különvagyonából térítésre köteles házastárs illetőségéből le kell vonni a megtérítendő összeget. Ezáltal érjük el, hogy a közös vagyont megillető megtérítésből mind a két házastárs részesül – az is, aki a megtérítésre köteles. Ezt a szabályt kell alkalmazni mind a közös vagyon érdekében történt költekezés megtérítésére, mind pedig arra az esetre, ha a házastársak egyikük különadósságát a közös vagyonból fizették ki. 41
Dr. Petrik Ferenc: A családjogi törvény magyarázata I. Kötet Közgazdasági és Jogi Könyvkiad ó Budapest 1988. 376. old.
49 Az egyik házastárs különvagyonából a másik házastárs különvagyonába való megtérítést a közös vagyon megosztása után a megosztás eredményeként jutó illetőségből, valamint a saját különvagyonból kell elrendelni.
50 Összegzés
A házassági vagyonjog egy igen széleskörű, szerteágazó és bonyolult jogintézmény. Beletartozik a házastársak egymás közötti jogviszonyának, harmadik személyekkel szemben fennálló
jogviszonyának
a
szabályozása,
a
házastársi
vagyonközösséggel,
annak
megosztásával, a közös lakás használatával és a házastársi tartás érvényesítésével kapcsolatos igények is. Munkám során megpróbáltam a rendszer egészét és lényegét bemutatni, kiragadva ebből a témám szempontjából fontos különvagyoni szabályokat és megtérítési igényeket. Kutatásom
során
igyekeztem
valamennyi,
ezen
téma
kapcsán
felmerülő
kérdés
megtárgyalását. Véleményem szerint a megtérítési igények az ítélkezési gyakorlat legproblematikusabb esetei. A vagyonközösség fennállása alatt az egyes alvagyonok olyan módon keverednek, hogy mind a tényállás megállapítása rendkívül nehéz, mind annak jogi elhatárolása, hogy az egyik alvagyonból a másik alvagyonba való költekezés milyen esetekben, milyen összegű megtérítésre ad alapot. A házastársak vagyoni viszonyai meglehetősen sajátosak, a méltányosságnak kiemelkedő szerepe van egy – egy igény elbírálása során. Családjogi törvényünk mindössze hat szakaszt szentel a vagyonjogi kérdéseknek. Ennek oka minden bizonnyal az a – meghozatalakor uralkodó – felfogás volt, amely a szocialista gazdasági rendben a házastársak vagyoni viszonyainak (is) csekély jelentőséget tulajdonított, és amely szerint a házassági vagyonjog körében a személyi tulajdon tárgyai játszanak döntő, az esetek túlnyomó részében kizárólagos szerepet, míg az egyéni gazdálkodás fejlesztésére szolgáló értékek és eszközök teljesen visszaszorulnak. Az ideológiai meggondolásokon túl a gyér szabályozás nyilván arra is visszavezethető volt, hogy az 1950-es évek elején magánszemélyek számottevő vagyonnal nem rendelkeztek. Az elmúlt húsz évben viszont olyan gazdasági – társadalmi átalakulás zajlott le, amely megváltoztatta a magánvagyon, és ebből következően a házastársi közös vagyon körét, mértékét és annak összetételét is. Olyan befektetési és vállalkozási célokat szolgáló vagyontárgyak jelentek meg, amelyek a tulajdonjog tárgyainak körébe egyáltalán nem, vagy csak nehezen voltak beilleszthetők, a közös vagyonnak azonban nagyobb hányadát tették ki. Ezeket a változásokat a vagyonjogi szabályok „nem követték”, így ahhoz, hogy a jogalkalmazó a „legjobb” döntést hozhassa meg – többek között – a Kúria ítélkezési gyakorlatát kell, hogy kövesse, valamint az egyes jogágak egymástól eltérő tartalmú szabályainak (Csjt., Ptk., Gt., Szvt., Tpt.) az egymásra tekintettel történő értelmezésével és együttes alkalmazásával érheti ezt el.
51 Szakdolgozatomban igyekeztem bemutatni mind elméleti, mind gyakorlati síkon, eseti döntések egész sorával a különvagyoni hivatkozások és a megtérítési igények kapcsán jelentkező legkritikusabb pontokat. A Kúria eseti döntései nagyon sok olyan iránymutatást tartalmaznak, illetve állítottak fel olyan irányelveket, melyet álláspontom szerint a törvénynek kellene tartalmaznia, ugyanis ezek az ítélkezési gyakorlat integráns részét képezik, ezen elvek ismerete az igények elbírálásához nélkülözhetetlenek. (pl.: az időközben már hatályon kívül helyezett közös szerzés vélelme 5. számú irányelv, vagyonjogi igények egységes rendezésének elve 10. számú irányelv). Végül itt kell megemlítenem, hogy a hamarosan hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyve fogja tartalmazni az új vagyonjogi szabályokat, melyben lefektetésre kerültek az ítélkezési gyakorlatban kialakult jogtételek, eddig még nem szabályozott kérdések, valamint a gazdasági viszonyokhoz igazodó részletesebb szabályok. Annak eldöntése, illetve abban állást foglalni, hogy ezen új vagyonjogi szabályok képesek lesznek-e egyszerre a gyengébb fél védelmét szolgálni, ugyanakkor nem bénítani az egyik házasfélnek a gazdasági életben való szabadabb részvételét, továbbá hogy megteremthető-e az összhang a Csjt. házassági vagyonjogi rendelkezései és a Ptk., valamint a társasági jog szabályai között, álláspontom szerint a jövő jogalkalmazóira hárul.
52
IRODALOMJEGYZÉK
1. Dr. Jancsó György: A magyar házassági vagyonjog Hornyánszky kiadó Budapest 1888. 2. Dr. Lányi Márton: Magánjog 1.: Személyjog, házassági törvény, házassági vagyonjog, rokonság, gyámság, gondnokság, dologjog 1911. 3. Csűri Éva Katalin: Házassági vagyonjog Complex kiadó Budapest 2009. 4. Csűri Éva Katalin: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései Complex kiadó Budapest 2006. 5. Dr. Kőrös András: Házastársi közös vagyon, közös lakás HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2002. 6. Dr. Kőrös András: Házassági vagyonjog HvgOrac Budapest 1995. 7. Dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve I. Kötet HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2007. 8. Dr. Petrik Ferenc: A családjogi törvény magyarázata I. Kötet Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1988. 9. Dr. Csiky Ottó-Dr. Filó Erika: Magyar Családjog HvgOrac Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 2003. 10. Dr. Bereczky Sára: Bírói gyakorlat füzetek Házassági vagyonjog Opten kiadó Budapest 2013.
11. www.ptk2013.hu/polgari-jogi-kodifikacio
12. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 13. A Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 14. Kúria Polgári Kollégiumának 281. számú állásfoglalása, 5. és 10. számú Irányelve
15. A Kúria alábbi eseti döntései: BH. 1983.119. BH. 1990.19. BH. 1996.320. BH. 1992.641. BH. 1998.129. BH. 1995.221. BH. 2000.546. BH. 1996.97.
53 BH. 2001.19. BH. 2001.277. BH. 2003.323. BH. 2006.361. BH. 2009.13. BH. 2010.66. BH. 2011.337 BH. 2012.245. BH. 2013.154. BH. 2013.190.
BH. 1996.98. BH. 1997.71. BH. 1999.409. BH. 1999.553. BH. 2000.539. BH. 2001.18. BH. 2008.39. BH. 2008.150. BH. 2009.360. BH. 2012.222.
