Miskolc Hidasnémeti--Kassa Miskolc Torna -Kassa. Miskolc Bánréve Rozsnyó. Miskolc Mezőcsát Miskolc Mezőcsát

TÉLI MENETREND

1940. október 27.

Visszavonásig.

Budapest—Miskolc—Debrecen— Munkács Budapest Miskolc

ind. érk.

23.42 4.25

Miskolc Szerencs

indérk.

Nyíregyháza Debrecen Saujhely Ungvár Munkács Munkács Ungvár Saujhely Debrecen Nyíregyháza

érk. érk érk. érk. érk. ind. ind. ind. ind. ind.

Szerencs Miskolc

ind. 23.39 érk. 0.36

Miskolc Bpest

ind. érk

0.51 5.40

Miskolc Kassa

ind. érk.

3.08 6.21

Kassa Miskolc

ind. 19.10 érk. 21.53

Miskolc Torna Kassa

ind. érk. érk.

Kassa Torna Miskolc

ind. ind. érk.

Miskolc Bánréve Rozsnyó

ind. érk. érk.

Rozsnyó Bánréve Miskolc

ind. 19.21 ind. 21.25 érk. 22.59

—

—

4.52 5.49

—

7.22 8.04 7.10 9.24 9.57

—

—

19-05 19-40 2205 18.44 20.25

—

6-54

—

—

—

ío-oi

—

—

—

1030 1106

—

—

8.17 13.02 13.35 14.31

—

—

11.56 13.37 14.06

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

4.40

—

6.07 7.04

—

—

—

—

—

—

—

—

—

11.40 12.37 13.52 18.46

,

14.10 17.25

— —

17.42 17.49 18.15 18.40

—

20.00 20.00 21.30 21.30 19.02 20.05

—

—

—

—

—

—

—

—

—

_—

—

-

16.23 16.44 18.31 15.37 16.30 19.19 19.55

—

—

-—

—

—

—

—

7.08 7.43 10.15 8.20 9.48

4.50 •—

—

16.01 17.12 15.37 19.35 18.49

—

—

— —

20.17 23.15

—

Miskolc—Hidasnémeti--Kassa — —

—

—

10.23 11.52

—

4.32 7.16

—

—

13.56 16.40

9.58 12.47

—

20.22 23.05

— —

—

—

18.40 20.07

—

—

—

Miskolc—Torna—-Kassa 5.01 7.50 9.40

— —

—

—

_

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

19.00 21.43 23.39

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

2.40 4.24 7.18

U'

.—

-

—

—

13.58 15.44 18.35

—

—

—

—

'

, —

—

—

—

Miskolc—Bánréve—Rozsnyó 7.54 9.24

—

—j.

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

—

4.15 5.55 7.27

14.10 15.40 17.51

— —

—

—

—

t— 11.36 13.10

_

17.40 19.19 21.01

—

—

—

—

—

—

—

—

—

— ~

—

—

—

—

—

—

—

7.23 14.03 19.38 6.18 13.21 18.04

Miskolc—Mezőcsát 7.45 13.58 8.52 15.36

—

20.52 22.03

ind. érk.

Csillag sebesvonatot, vastag óraszám gyorsvonatot jelent.

Miskolc Mezőcsát

érk. ind.

OLTALMAD ALÁ S I E T Ü N K MARIAPOCSI SZŰZANYANKI

KELETI EGYHÁZ

TUDOMÁNYOS

ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

A „ S Z E N T M I K L Ó S M A G Y A R O R S Z Á G I U N I Ó S S Z Ö V E T S É G " (SZEMISZ) T U D O M Á N Y O S É S I R O D A L M I O S Z T Á L Y Á N A K HAVI F O L Y Ó I R A T A . - . ALAPÍTOTTA: SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN DR. "

Szerkesztő-bizottság: ELNÖK: SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN DR. TAGOK: BOKSAY EMIL, LIKI JÁNOS, LIPPAY LAJOS DR., PAPP GYÖRGY DR., PFEIFFER MIKLÓS DR, ROHÁLY FERENC DR.

Szerkesztő:

KOZMA JÁNOS

CHABJIATIS

VII. évfolyam.

1940. december.

12. (72.) sz.

VII. évfolyam.

12. (72.) szám.

Keleti Egyház A

1940. december.

„SZEMISZ" tagilletménye. Megjelenik havonta, Július

és augusztus kivételével. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-utca 11. SZ. Telefon (csak hétköznap délután 14—17 órák között): 57—98. Előfizetési ám pártoló tagoknak évi 4 pengő, nem tagok részére: évi 6 pengő. Külföldön évi 8 pengő. A SZEMISZ alapító ós rendes tagjai tagsági díj fejében kapják.

TARTALOM! CIKKEK. Angeli Ottó dr.: A keleti kereszténység szelleme. (Székfoglaló értekezés.) Gulovics Andor dr.: A békesség gondolata a görög liturgiában. Kozma János: Reformgondolatok az Oltáriszentség kultusza körül: (Hozzászólások összegezése.) Kovács Gyula: Az ö r m é n y - k a t h o likusok t ö r t é n e t e Magyarországon. |; i KRÓNIKA. Keletmagyarország vallási képe. ( >

és

Erdély

FIGYELŐ. Py: Az országút á r k á b a n . IRODALOM. Szántay-Szémán István dr-: Császárnőm p a r a n c s á r a . Ismerteti: P a p p György dr. Mihály Ernő dr.: Szent István élete és műve. Ismerteti: K o z m i János. Ladomérszky Miklós dr.: Le dogme, de la Redemption d a n s le théologie russe. Ismerteti: Bobák J á n o s dr.

Ff»nlficin f l f i a n t l l l i c Periodicum Confoederationis S. Nicolai pro L U b l C a l U U r i C l I l U l l b a SanctaUnione. R e d a c t i o e t A d m i n i s t r a t i o : MiskolC, H u n g a r i a , M e i i n d a - u t c a 11. — Redactor et moderator: Joannes Kozma. Pretium annuum extra Hnngariam : 8 Pengö aurea.

Summarium. De spiritu Christianismi Orientalis. — Idea pacis in Liturgie Graeca. — Quomodo subministratio S. Eucharistia, adoratuujue publica et expositlo, processionesque t h e o p h o r i c i e in

citsia Graica instituenda et r e f o r m a n d a essent. — Historia Catholicoruni Armeni n ' u s in Hungaria. —Statisticc Ecclesiarum Transvlvaniae et H u n g i r i a e Orientalis. — De m o r t e p r o f e s s o n s Jorga.

A Szent Miklós Magyarországi-Uniós Szövetség (SZEMISZ) postatakarékpénztári csekkszáma: 7775. — Az adminisztráció egyszerűsítése érdekében minden pénzküldeményt erre kérünk beküldeni, az értesítő lapon jelezve a küldemény rendeltetését

A KELETI KERESZTÉNYSÉG SZELLEME SZÉKFOGLALÓ ÉRTEKEZÉS Irta: ANGELi OTTÓ dr. A keleti nagy egyházszakadásnak legmélyebb oka Kelet é s Nyugat egymástól sokban eltérő szellemének kölcsönös félreismerése volt. Ezért viszont az unió felé vezető első lépés sem (lehet más, mint egymás szellemének tárgyilagos megismerése és megbecsülése. Ez & mi részünkről annyit jelent, hogy igyekezzünk szeretetteljes megértéssel és érdeklődéssel tanulmányozni a keleti kereszténység sajátos lelkületét, szellemét. Ezt a célt óhajtja szolgálni jelen értekezésünk, melyben a keleti kereszténység sajátos lelki alkatát igyekszünk vizsgálni, Éspedig először is nézzük, milyen értelemben beszélhetünk sajátos keleti szellemről, azután pedig ennek a szellemnek néhány karakterisztikus vonását; vázoljuk anélkül természetesen, hogy egy ilyen rövid tanulmány keretében kimerítő szellemtörténeti, vagy valHáslélektani tanulmányt akarnánk adni a keleti kereszténységről. I. Milyen ^értelemben beszélhetünk sajátos keleti szellemről a kereszténység keretén belül? Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy amikor a keleti kereszténységnek sajátos szelleméről beszélünk, szembeállítva ezt a nyugati egyház szellemével, ezzel korántsem azokra a dogmatikus különbségekre gondolunk, melyek m a a keleti kerszténység nagy részét a róm. kath. egyháztól elválasztják. A keleti kereszténységnek a nyugatitól eltérő sajátos szelleme megvolt már akkor, mielőtt a dogmatikus különbségek a két egyház között kiéleződtek volna, meg letit volna akkor is, h a a szakadás meg nem történik, és ¡meg fog maradni akkor is, ha egyszer Isten segítségével az unió meg fog valósulni. De n e m is tisztán csak egyházfegyelmi különbségekre, a keleti Egyház különleges liturgiájára, szervezetére ¡és egyéb intézményeire gondolunk, amikor a keleti szellemről szólunk. Ezek az intézmények csak kivirágzásai, megnyilvánulásai a különleges keleti .szellemnek. A különleges keleti szellemet, annak gyökerét magában a keleti keresztények lelkületében, sajátos lelki alkatában kell keresnünk, mely kereszténységüknek is egészen sajátos színt és alakot! ad. De hogyan beszélhetünk különféle szellemről a kereszténység keretein belül? Hát nem egyféle és n e m egységes a kereszténység? „Numqúid Lhristus divisus est?" (I. Kor. 1, 13.) kérdezzük Szent Pállal. Nem, Krisztus egy és oszthatatlan és egy az ő evangéliuma minden nép számára. Az evangélium „Isten ereje mindenkinek az üdvösségére, aki hisz" (Róm. 1, 16.) zsidónak és görögnek egyaránt, igaz világosság, „mely megvilágosít minden világra jövő embert." (Ján. 1, 9.). De miként a nap világossága, bár egyformán ragyogja be a világnak minden részét, különféleképen tükröződik vissza a különböző csillagokon, („steüia enim differt a stella in iclaritate" (I. Kor. 15, 41.), a tengerek és folyók tükrén, a harmatcseppeken és a virágok sokszínű szirmain: úgy Krisztus tanítása és kegyelme is más és más színt nyer a különböző egyének, né-

pek és korok lelkében. A „quidquid recipitur, recipitur per modum recipientis" eilve alapján iá keresztény kinyilatkoztatást és kegyelmet is minden nép, kor és egyén a maga sajátos lelki adottságainak megfelelően dolgozza fel és ezáltal annak különleges színt ad. Legszemléletesebben mutatkozik ez azoknál, akik a kereszténységet tökéletesen, maradék nélkül feldolgozták, abba egész egyéniségüket belevitték, azaz a szenteknél. Mindegyik nemzetének és korának, esetleg szerzetének, és mindenesetre egyéniségének sajátos lelkületét tükrözi vissza, pedig mindegyik százszázalékig keresztén}'. De különösen rányomja bélyegét a népi jelleg az egyes nemzetek kereszténységére. Ily értelemben beszélhetünk pl. a német vagy ia francia katholicizmus sajátos vonásairól. így a kereszténység, bár lényegében, tanításában és kegyelmében egy, mégis életté váltva, annyi különleges színezettéi bír, annyi sajátos módosulást szenved, ahány kor, nép, kultúra, sőt egyén fogadja azt magába. De akkor miért beszélünk épen keleti és nyugati kereszténységről? Nemcsak azért, mert az idők folyamán a kereszténységnek ez a két része elszakadt egymástól, hanem sokkal mélyebb ok miatti is. Ugyanis minden szervezetre a legelhatározóbbaik és legjobban alakító erővel- bírnak azok a behatások, melyek fejlődésének kezdetén, ifjú korában érik. — Mármost a kereszténység épen akkor, amikor a világon megjelent és még mintegy ifjú korát élte, legelőször az akkori kultúrvilágban, a rómaii birodalom népeinél ilialált befogadásra. Már pedig az akkori nagy római birodalom, mely a Földközi-tengert gyűrű alakban övezte, két nagy kultúrterüfletre oszlott, melyek nemcsak nyelvben, hanem még inkább szellemben egymástól sokban eltérő arculatot mutati'ak. Az egyik volt a nyugati kultúrterület, mely a Földközi-tenger nyugati partvidékeit, Itáliait, Galliát, Hispániát, Africa proconsularist foglalta magában; a másik a keleti kultúrterület, mely a Földközi-tenger keleti partvidékét, azaz Hellast, Kisázsiát, Szíriát és Egyiptomot ölelte fel. Az elsőnek szellemi központja Róma, az utóbbié Alexandria és Antiochia volt. A nyugaiti rész a ráma i, a keleti rész a hellén szellem letéteményese volt. Nem csadálhatjuk tehát azt, hogy amikor a ¡kereszténység az ifjú természet erejével és egyben hajlékonysáigávial belépett ebbe a kétarcú római birodalomba, bár lényegében, hiitelveiben váitozatlain ¡és egységes maradt, külső megjelenésében és gyakorlati kiépítésében maga is felvette a római birodalomnak ezt a Janus arcát, vagyis kétféle arculatot, formát és színt öltött, amely kétféle színezet elhatározó lett későbbi életére nézve és megmaradt a következő századok folyamán is. így beszélhetünk keleti és nyugati kereszténységről, sőt bizonyos értelemben keleti és nyugati egyházról. Kelet és Nyugat eltérő vonásai eleinte csak halványan jelentkeznek az egyházi életben, majd a további századokban mind erősebben és határozottabban mutatkoznak mindkét egyház arculatán. Űjabb színt kap mind a kettő a népvándorlás korától kezdve, amikor is a nyugati egyház a germán, a keleti pedig a szláv népeket téríti meg és olvasztja magába. Ettől fogva a nyugati egyház a rómaiba ojtott germán, a keleti viszont görögbe ojtott szláv szellem hordozója lett, miáltal különleges sajátságaik még karakterisztikusabbak és eltérőbbek lettek. Mindazon-

246

álta 1 ezek a különbségek nem1 érintették a kereszténység lényegét, hitelveit. A keleti és nyugati egyház voltaképen nem két, hanem csak egy Egyház volt, Krisztus igaz Egyháza, amelynek csak arculata volt kettő. A keleti és nyugati kereszténység különböző vonásai egymást szervesen és kölcsönösen kiegészítették. Mint a házasságban a férfi és a nő eltérő sajátságai egymást kölcsönösen kiegészítik, 'megtermékenyítik és gazdagítják, úgy a keleti és nyugati kereszténység különböző lelki vonásai is nagyon szépen kiegészítették és gazdagították egymást. Sajnos, később az emberi egyoldalúság és gyűlölség e különbségeket ellentétekké élesítette ki, ami súrlódásokra, végül pedig teljes szakadásra vezetett. Azóta a két egyház lelki vonásai — nyugaté is, de még inkább az elszakadt keletié — kellő kiegyenlítődés és ellensúlyozás híján, még inkább kiélesedtek, sőt sokszor egyoldalúakká váltak. Ezért ránk, nyugati keresztényekre is csak előnyösen és megtermékenyítően hathat a keleti kereszténység szellemének jóakaratú tanulmányozása. II. Nézzük mármost ezek után a keleti kereszténység sajátos szellemének jellegzetes vonásait! Itt mindjárt megjegyezzük, hogy amikor az alábbiakban a „contraria juxta se posita" elve alapján a kelleti vonásokat a nyugaltiiakkál szembeállítva hozzuk, ezzel korántsem akarjuk a Kelet és Nyugat közti szakadékot még mélyebbre ásni, hanem csak azért tesszük ezt, hogy ezáltal jobban megérthessük elszakadt testvéreink lelkét, a jóban tanulhassunk tőlük és így mi magunk is gyarapodjunk, az esetleges egyoldalúságokat pedig magunkban kikorrigálhassuk. A két egyház szellemének jellegzetes vonásai főképen három területen nyilvánulnak meg szemléletesen, úgymint a hitélet, >a theológia és a liturgia terén. Nézzük ezeket a területeket egyenként. a) A hitéletben. A keleti lélek alapvonása az, hogy egyszerűbb, primitívebb, differenciálatlanabb alkatú és azért közvetlenebbül reagál -a természetfölötti valóságokra, mint a nyugati. A nyugati ember lelke ezzel szemben öntudatosabb, természetes értékeinek tudatában a természetfölötti javakkal szemben bizonyosfokú tartózkodás mutatkozik nála, a vallásosság önlegyőzésébe kerül. Ha viszont meghódolt a természetfölöttinek, igyekszik azt öntudatosan feldolgozni, arról magának számot adni. A keleli lélek gyermekded egyszerűséggel veszi az isteni és természetfölötti valóságokat és azokat szinte ösztönszerűen viszi át életébe. Nála a hitből való élet természetszerűen nő ki lényéből. Mint N. Arszenyev írja, a kelleti lelket a keresztény realizmus jellemzi, ami annyit jelent, hogy a kereszténység nagy tényeit: Istent, Krisztust, a megváltást, a kegyelmet és a másvilágot a keleti ember mint élő valóságokat éli át és azokat egészen magától értetődőknek tartja. A keleti ember határozottabban van Istenre beállítva, élete szinte ösztönszerűen theocentrikus. Ezzel szemben a nyugati ember inkább anthropocentrikus, elsősorban önmaga és az evilági dolgok érdeklik és csak ezék közvetítésével emelkedik fel >a lelkiekhez. A keleti lélekben továbbá nem >a száraz okoskodó értelem, mint inkább a bensőséges érzelmek a dominálok, vallásossága inkább érzelmi, de bensőséges és odaadó. A nyugati lélek intellektuálista, vallásossága öntudatosabb, világosabb, de szárazabb. A keleti lélek inkább hajlik a

247

miszticizmusra, a nyugati a racionalizmusra. Ezért a ¡keleti ember h i t e nem annyira, vagy legalább is nem puszta értéimi meghajlás a kinyilatkoztató Isten tekintélye előtt és igaznak tartása annak, amit Isten kinyilatkoztatott, hanem legmélyebb valóságában az egész léleknek bizalmas önátadása Istennek. A keleti ember a kinyilatkoztatott igazságokba nem a boncoló, ¡kritizáló, bizonyítani akaró racionális spekuláció segítségével igyekszik behatolni, mint inkább az intuitív kontemplációt misztikus elmélyedés útján. Ezért határozott ellenszenvvel viseltetik a nyugati skolasztika iránt. A keleti ember mélyebben átérzi a kegyelmi állapot által adott létrendi, ontologiai szentséget, amely mellett könnyen háttérbe szorul nála az erények gyakorlása által megvalósítandó dinamikai, morális szentség. Amennyiben az erények gyakorlására is gondol, elsőségben részesíti a passzív erényeket (alázatosság, engedelmesség, bűnbánat, vezeklés) az aktív erényekkel szemben. Míg a nyugati ember különös előszeretettel fordul inkább az aktív erények felé és a kifelé való működésben hajlandó látni az igazi vallásosság kritériumát, s könnyen abba a túlzásba esik, hogy ezek mellett lebecsüli a passzív erények jelentőségét (amerikanizmus), addig keleti testvére épen ellenkezőleg a passzívizmus és kvietizmus felé hajlik. A keleti aszkézis nem annyira a külső cselekedetekre helyezi a súlyt, mint inkább az elmélyedésre, Istennek belső átélésen alapuló ismeretére. (Theória és sophia, mely már Piatonnái megtalálható gondolat.) Míg a nyugati aszketika, főleg az újkorban, különféle rendszeresen és módszeresen felépített aktusokkal dolgozik (módszeres elmélkedés, különleges lelkiismeretvizsgálat), a keleti aszkézis ezeket n e m ismeri. Az élet végső céljaként Kelet Isten dicsősgét tekinti, annak megvalósítását pedig az imában való hódolatban látja; míg a nyugati lélek előtt végső célként az ember üdvössége ugyanolyan erővel domborodik ki, és annak elérésére külső munkát, apostolkodást sürget. Az istenország a nyugati ember számára itt a földön megvalósítandó feladat, a keleti számára a másvilágon megvalósuló remény. Míg Nyugat inkább erre a világra és annak feladataira tekint, Kelet lelke a túlvilág felé való sóváirgásában könnyen megfeledkezik erről a földi létről és annak feladatairól. Inkább eszkathologikus beállítottságú. Az Egyház az ő számára elsősorban láthatatlan kegyelmi közösség, Krisztus misztikus teste, melynél a külső szervezet csak másodlagos jelentőségű az Egyház tagjait a testvériség, szeretetszövetség szálai fűzik össze egymással. A nyugati kereszténység, főleg a trienti zsinat óta, a protestánsok tagadásával szemben az Egyház külső, látható jogi elemét domborítja ki, míg a keletiek határozott ellenszenvet tanúsítanak az Egyház jogi értelmezésével és a jogi elemeik kibangsúlyozásával szemben. Mi, nyugatiak, az egyházi élettel elválaszthatatlanul összetartozónak tartjuk a rendszeres és tervszerűen kiépített pasztorációt, egyesületi életet, a hívek megszervezését, jámbor társulatokat, továbbá a szociális és karitatív munkát, melyből szerzetességünk is derekasan kiveszi részét és hitéletünk virágzásának bizonyítására hajlandók vagyunk bizonyos büszkeséggel hivatkozni az e téren elért eredményekre és statisztikákra. A keletiek előtt mindez nem nagyon imponál, nem sok súlyt vetnek rá és hitéletük vi-

248

rágzását a világtól elvonult szerzeteseik és remetéik, nemkülönben a világban csendesen szenvedők statisztikába nem foglalható adottságaikba helyezik. 1)) A theológiában. A keleti léleknek fentebb felsorolt vonásai kiütköznek a keresztény hitigazságok tudományos feldolgozásában, azaz a theológiában is. A keleti theológiának is megvan a maga sajátos színezete úgy módszerében, mint tartalmában. Ami a módszert illeti, mint már fentebb jeleztük, a keleti hívő nem szereti a hitigazságokat boncolgatni, skolasztikus módra magyarázni és bizonyítani. Bár egyes korokban a nyugati skolasztikus theológia meglehetősen éreztette hatását a keleti egyház theológiáján, ez a hatás csak múló volt. A keleti theológia mindig inkább pozitív módszerrel dolgozott, azaz a Szentírás és az atyák tanításának összegezésében állott. Tartalmilag pedig úgy jellemezhetnénk a keleti és nyugati itheológiát, hogy míg Kelet az Istentan (isten, Szentháromság, megtestesülés), addig Nyugat az embertan (megváltás. kegyelem és szabadakarat, predestináció) témái felé fordult különös érdeklődéssel és főleg ezeknek tanait dolgozta ki az idők folyamán. Ami mármost az egyes dogmákat illeti, Kellet és Nyugat ezeket is, bár egyképen vallja, mégis más és más szempontból nézi, más elemeket hangsúlyoz ki azok tartalmából. Míg a nyugati theológust Istenben a pozitív attribútumok, Isten értelmi és akarati tevékenysége, a Gondviselés érdeklik, addig a keleti theológia a neoplatonikus bölcselet alapján álló Pseudo-Dionysios Areopagita misztikájának hatása alatt a negatív attribútumokat emeli ki Istenben és ezzel Isten abszolút világfölöttiségét és észfölöttiségét hangsúlyozza ki. A Szentháromságban a keleti atyák a személyek háromságából, illetve az Atya eredetnélküli személyéből indulnak ki, az eredeztetett személyeknek az Atyától való függését hangsúlyozzák, miáltal a szubordinaciánizmus felé látszanak közeledni és végül a dinamikusan felfogott periehoresis által jutnak el az isteni természet egységéhez. Ezzel szemben a latin atyák Sz. Ágostonnal az élükön az isiteni természet egységéből indulnak ki, erre építik rá a vonatkozások (relatiók) tana által a személyek háromságát, miáltal a Szentháromságnak inkább statikus értelmezését adják, viszont könnyen a modalizmus látszatát keltik. Valójában a két magyarázat kölcsönösen kiegészíti egymást. Az eredeti bűnben Kelet inkább annak az egész emberiséget érintő következményeit szemléli; hogy az egyén mennyiben és miképen részes benne, azt nem vizsgálja. A nyugati theológiát viszont inkább ez az utóbbi kérdés érdekli. Kelet Krisztusban Sz. Pál és Sz. János világfölötti, megdicsőült Krisztusát látja, az isteni Logost, >aki megdicsőült emberi természetével, mint az egész világ királya trónol a felhőkön és jön ítélni a világot. Ezzel szemben Nyugat, különösen a középkor óta, inkább a szinpotikusok Krisztusát, a földön járó, nekünk példát adó embert szereti kidom borítani és földi életének titkai iránt érdeklődik különös előszeretettél. Míg Nyugat a maga morális és jogias szellemének megfelelően a megváltás tanát az elégtétel jogi fogalmával magyarázza, mely magyarázat Szent Anzelm tudományos kifejtésében a nyugati theológia köz-

249

kincsévé vált, addig Kellet e túlságosan racionálisnak és jogászosnak látszó magyarázattal szemben hűvös tartózkodással viseltetik és a megváltást misztikusai)bán fogja fel. Szerinte a megváltás abban áll, hogy Isten a megtestesülés által leszállt ebbe a bűnös világba, azt magához kapcsolta, éltető, isteni erejével áthatotta, ezzel a bűnből és kárhozatból kiemelte, feltámadásával pedig az egész világot felemelte a megdicsőültség állapotába. Krisztus feltámadása és a belőle fakadó megdicsőülésnek gondolata egyébként is annyira áthatja a «keleti lelket, h o g y sokan (mint pl. N. Arszenyev) épen ebben látják a keleti kereszténység legjellemzőbb vonását, központi gondolatát. A kegyelemfranb
250

pár ilyen sajtálosságra rámutatni, amelyek a fentemlített lelki sajátságokból folynak. Forma tekintetében a kelleti liturgia sokkal terjengősebb, de egyben szemléletesebb, költőibb, mint a nyugati, főleg iaz ősi római liturgia. Különösen jellegzetesen mutatkozik ez a liturgia legeredetibb alkotásain, a papi imádságokon, oratiókon. Míg a római liturgia oratiói rendszerint rövidek, arányos felépítésűek, a régi római egyszerűség és numerus érvényesül bennük, magvas tartalmúak, az Aíyaistenhez vannak intézve, akit rendesen „Páterének, vagy „omnipotens, aeterne Deus"-naik szólítanak, addig pl. a bizánci liturgia imádságai jóval hosszabbak, szövegezésük terjengős, sokszor páratlanul áradó folyamhoz hasonlít, Istent a negatív attribútumok halmozásával jellemzik, hol az Atyához, hol a Fiúhoz, hol a Szentlélekhez vannak intézve, gondolatmenetük nem olyan szigorúan logikus felépítésű, de igen gazdag a gondolatokban, bővelkedik a költői képekben és szimbólumokban. Igaz, hogy a mai római liturgiában is találunk olyan oratiókat, melyekre az utóbbi jellemzés sokban ráillik (hamu-, pálma- és gyertyaszentelés oriatioi, valamint a Pontificaléban és Rituáléban található sok oratió), ezek azonban nem ősi római alkotások, hanem legnagyobbrészt a keleti hatásokat és jelleget mutató gallikán liturgiából kerülnek bele a XI. századtól kezdve a római liturgiába. Tartalmát tekintve a keleti liturgia több dogmatikus anyagot tartalmaiz, míg ta római liturgia inkább a gyakorlati hitigazságokat emeli ki anélkül, hogy száraz ¡moralizálásba, vagy kazuiszítikába tévedne. Legjel.1 - zetesebben mutatják ezt a húsvét ünnepének liturgikus imádságai. Míg a bizánci liturgia húsvéti imái nem fogynak ki Krisztus feltámadásánialk a legkülönbözőbb formákban való dicsőítéséből, jelentőségének hangsúlyozásából, addig a római liturgia húsvéti oratiója röviden utal a feltámadás titkára és annak hatására és rögtön átltér a megelőző és kisérő kegyelem szerepének említésére: „Isten, ki a mai napon Egyszülötted által a balált, legyőzvén, az örökkévalóság kapuját számunkra megnyitottad: kísérd segítő ¡kegyelmeddel jószándékainkat, melyeket megelőző kegyelmeddel sugalltai." Ez is a nyugati szellem gyakorlati beállítottságát mutatja. Jellemző még a két '•liturgia közötti különbségre az is, hogy míg Kelet inkább az elvi megoldásokat és az ideális teljességet célzó szempontokat részesíti előnyben a gyakorlatiasság és korszerűség követelményeivel szemben, addig Nyugat a célszerűség és karszükségletek kedvéért néha lemond az ideális teljességről, ősi szokásokról. A keleti ember konzervatívabb, a nyugati haladóbb, álkalinazkodóbb, eiasztikusabb. Ebből magyarázható, hogy pl. a keleti egyház mindmáig megtartotta a lementései való kereszte'lést, a két szín alatti áldozást és sokkal többet tartott meg a régi böjti fegyelem szigorúságából, míg a nyugai egyház ezekben a dolgokban áttért a dogmatikailag egy-képen helyes, bár liturgiailag és elvileg kevésbé teljes, gyakorlatilag azonban feltétlenül könynyebb módra. A kefleti lélek konzervativizmusából és kollektívebb szeleméből magyarázható végül ama tény is, hogy Keleten a hívek ma is sokkal intenzívebben kapcsolódnak bele a liturgiába, mint a nyugati kereszté-

251

nyek, akiknél a középkor folyamán feltámadt individuláüis szellem es az általa alkotott magánájtatosságok erősen visszaszorították a hívek lelki életében a liturgiát és ezzel kiszakították őket a liturgia közösségéből. Itt újabban a liturgikus mozgalom; igyekszik e bajon segíteni és sok helyen figyelemreméltó eredményekét is ért el a híveknek a liturgiába való intenzívebb bekapcsolása terén. *

Ezekben igyekeztünk nagy vonásokban vázolni a keleti kereszténység lelki arcát, szembeállítva azt Nyugat lelki sajátságaival. A különbségek kiemelésével csak arra akartunk rámutatni, h o g y mily szépen egészíti ki egymást Kelet és Nyugat lelke. Ami egyiknek értéke, az másiknak hiánya és viszont. A kettőt az Úristen egymásra utaKa, egymásnak teremtette. Megvan mindkettőnek a maga sajátos hivatása Isten országában. Sok századon keresztül Kelet és Nyugat eme hivatásának megfelelően egyetértésben és szeretetben együtt élt és vállvetve, egymás munkáját kiegészítve, egymást gazdagítva, dolgozott mindkettő Isten országában. Később a szűkkeblű, egyoldalú emberi gondolkodás a különbségeket ellentétekké fokozta, ami végül is teljes elszakadásra vezetett. Kelet egyháza, annyi szép érték hordozója, elszakadt Nyugattól és egyben az Egyház centrumától és fejétől, Péter sziklájától, az igazság és élet forrásáltól. Viszont a nyugati egyház is megsínylette e szakadást. Éspedig nemcsak azért, mert keresztény testvéreinek nagy tömegét elvesztette, hanem azért is, mert elvesztette azokat a kiegészítő értékeket is, melyeket eddig Kelet biztosított számára. És azért biztos az, hogy a keleti egyház uniója a római ka'lholikus egyház számára nemcsak számbeli nyereséget jelentene, hanem értékbeli gazdagodást, kiegészülést és nagyobb színbeli változatosságot is az egyházi életben. Azért tanulmányoztuk a jelen értekezésünkben is a keleti szellem vonásait, hogy annál nagyobb megértéssel és szeretettel tudjuk annak értékei számára lelkünket megnyitni és dolgozni annak a boldog órának siettetésén, amikor majd elszakadt keléti testvéreink, megismerve az igazságot, sajátos értékeikkel együtt visszatérnek az elhagyott atyai házba és ismét szeretettel egyesülnék vélünk Krisztus egy igaz Egyházában. Irodalom: M. Jugie. Theologiia dogmatica christianorum orientalium ab Ecclesia catholica dissidentium. 5. köt. Paris, 1926—1935. — Fr. Heiler (prot.). Urkirche und Ostkirche. München. 1937. -— N. Arseniev (g. kel.). Die Kirche des Morgenlandes. Sammlung Göschen. Berlin, 1925. — N. v. Arseniev. Ostkirche und Mystik. München, 1925. — Zankow (g. kel.). Das orthodoxe Christentum des Ostens. Berlin, 1928. — Lippay L. A keleti egyházak. Bpest, 1934. — Maximiüanus princeps: Praelectiones de liturgiis orientalibus. Freiburg, 1908. — A. Baumstark. Vom geschichtlichen Werden der Liturgie. Ecclesia orans sorozat 10. sz. Freiburg, 1923. — J. Tyciak: Die Liturgie als Quelle östlicher Frömmigkeit. U. o. 20. sz. 1937. — J. Gasper. Weltverklarung im liturgischen Geiste der Ostkirche. U. o. 22. sz. 1939. — O. Karrer: Der christliche Osten und die Kirche Christi. A J. Tyciak, G. Wunderle és P. Werhun kiadásában megjelent Der Christliche Osten. Geist u. Gestalt c. gyűjteményes mű. (Regensburg, 1930.) 17. skk. old. — J. Tyciak: Die Theologie des Ostens und das Abendland. U. o. 38. skk. o. — G. Wunderle: Ostkirche Frömmigkeit. A Desr christliche Orient c. folyóirat 1938 1. sz.-ban 8. skk. o.

A BÉKESSÉG GONDOLATA A GÖRÖG LITURGIÁBAN Irta: GÜLOVICS ANDOR dr' A szentmise, a Liturgia 1 ) a (legnagyszerűbb imádság. Imádás, hálaadás, engesztelés és könyörgés a 'legtökéletesebb módon és a legszebb egységben nyer benne kifejezést. Krisztus megváltó keresztáldozatának vérontés nélkül való megújítása a szentmise és így érthető, ha megtaláljuk benne az üdvgondozás szent gondollatait, a megváltás gyümölcseinek állandósulásáért való bensőséges könyörgéseket és e könyörgések mellett Krisztus szándéka szerint a kegyelem segítségével a megváltott lélek keresztényi életre való nevelésének tanítását és erejét. A szent Liturgia az ember teljes méltatlanságának és alázatos Istennek való átadásának hangoztatása mellett erősen kidomborítja annak a nagy ajándéknak a gondolatát, amit az Ür a világnak adott és amely nélkül igazi krisztusi élet el sem képzelhető és m e g n e m valósítható: a békességet, az egyetértésnek és egységnek az erős kötelékét. A béke Istennek nagy ajándéka, a Megváltó első üzenete az ember számára, „keleti felfogás szerint minden jónak és boldogságnak foglalata már e föld ö n is."2) Ezért nem csodálkozhatunk azon, ha a Keleti Egyház Liturgiájában kitartóan és sokszorosan és állandóan könyörög és kéri Istent, hogy a békét adja meg s őrizze meg közöttünk, növélje és erősítse, hogy Krisztus igazán a Béke Fejedelme legyen. A béke gondolata végighúzódik a görög Liturgián. A békességért való könyörgéssel kezdődik és annak gondolatával végződik. A'béke az Egyháznak állandó kívánsága hívei részére és ¡az érette való imádság a szent Liturgia egészén szakadatlanul átcsendül. Majdnem minden fontosabb része és cselekménye „Békesség mindnyájatoknak" áldással vagy ennek az isteni ajándéknak forró kérésével kezdődik. Harminchatszor említi, kéri vagy figyelmeztet az emberi léleknek erre a nagy jótéteményére, illetve krisztusi kötelezettségére. És ezt a kegyelmet a Keleti Egyház nemcsak a maga és gyermekei számára kéri, hanem az egész világot egybefoglalja és szeretné „békességben" látni, mert tudja, az is vele együtt a végső nyugalom és megdicsőülés után sóhajtozik. Már az áldozati adományok előkészítésénél is világosan kifejezésre juttatja a békesség gondolatát, hogy az igazi egységet a hívek közösségében munkálja. A pap proszforából kivág részeket és azokat meghatározott rend szerint elhelyezi a diszkoszon, a kehelybe bort és vizet tölt, a diszkoszt is, a kelyhet is egy-egv kisebb takaróval befödi, majd a diszkoszt a kehelyre téve. mindkettőt egy nagyobb takaróval, az aérionnal betakarja, miközben így imádkozik: „Oltalmazz bennünket szár') A liturgia szó jelentheti 1. a szentmise áldozatot, 2. a nyilvános istentisztelet összes külső megnyilvánulásait. E tanulmány folyamán mindenkor szűkebb értelemben, mint terminus techniikus-t használom a szentmise jelölésére és ezért állandóan nagv betűvel írom. -) Szent István Társulat Szentírásr-Bizottsága által kiadott magyar nyelvi Szentírásban, a Ján. 14, 27-hez adott jegyzet.

12

nyaid árnyékával é s űzz el »tőlünk minden ellenséget és támadót. Adj nekünk, Urunk, békés életet."3) Az imában előforduló kép a Szentírásból való, ahol az Úr a csibéit a szárnya alá gyűjtő tyúkról vesz hasonlatosságot: „Jeruzsálem . . . hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk egybegyűjti csibéit a szárnyai alá" (Máté 23, 37), vagy a Zsoltárostól tanulva, aki így könyörgött: „Nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem" (16, 8) és „Szárnyaid árnyékában húzom meg magamat" (56, 2). Jó az Űr hatalmas szárnyainak árnyékában pihenni, mint a madárfiókáknak, mert ő ott megvéd ellenségeinktől és ezáltal biztosítja a szükséges bókét. Azonban a Keleti Egyház már itt sem csak magáért könyörög, hanem az egész világért. Ugyanis így folytaltja az imát a pap: „Könyörülj rajtunk és világodon, és üdvözítsd lelkünket, mint jóságos és emberszerető!" Az előkészület után a pap, ha vannak, ia szerpapokkal egvütt felmegy az oltárhoz és ott meghajlás közben kétszer mondja: „Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön és jóakarat az emberekben." (Luk 2, 14.) Ezek a szavak annak a dicséneknek a szavai, melyeket az angyalok a betlehemi pusztában énekeltek, hirdetve a világnak a Megváltó üdvözítő születését és eljövetelét. A bűnnek egyik végzetes következménye volt, hogy megbomlott a harmónia Isten és az ember, ember és ember, test és lélek között. Krisztus Urunk születésekor ez az ének volt az örömhír, a jóhír: békesség a földnek, ami mintegy az Üdvözítőnek programmjaként csendült bele a világba és innen érthető, ha a Keleti Egyház a szentmisét, amely Krisztus keresztáldozatának megújítása mellett Jézus egész életének s működésének a felelevenítése is, ezekkel a szavakkal kezdi és élére a bűnbeesett világ által annyira sóvárgott és hiányolt békességnek gondolatát állítja. A békesség gondolatát nagyon szépen domborítja ki a görög Liturgiában az első ekténia. Ennek az ekténiának legfőbb témája, mint a hivatalos, nyilvános istentisztelet bevezetőjének a közösségi élet alapja: a béke. Ezért is kapta a „béke-ekténia" s í q t j v m ú szép nevet. A Szentháromság dicsőítése után a pap az oltárnál, vagy a diákon a királyi ajtó előtt így kiált föl: „Békességben könyörögjünk az Úrhoz!" Békességben, amely nélkül lehetetlen imádkozni, mert „Isten n e m a zűrzavarnak Istene, h a n e m a békességé" (I. Kor. 14, 33). Ha tehát mi Isten elé állunk és imádkozni akarunk, „nem lehet világias, földies, 'szenvedélyektől fűtött szívvel imádkoznunk, hanem azzal a bensőséges nyugalommal, kiegyensúlyozottsággá], békességgel kell könyörögnünk, amelyet az isteni kegyelem ajándékoz az embernek." 4 ) De a „béke" szó alatt nemcsak a belső nyugalomra és higgadtságra, a lelki békére gondolunk, ha-nem a híveket gyakran épen a szentmise alatt megtámadó és béke helyét a békétlenség és vérengzés helyévé változtató eretnekek és Krisztus ellenségeinek a zavargásaitól mentes külső nyugalomra és zavartalanságra is. — Mindenek előtt azonban azoknak, akik a szent áldo3 ) A liturgikus szövegeket a nyíregyházai liturgikon .1920) szerint hozom az egész dolgozatban, kivéve ott, ahol az „Euchologion to mega" Róma 1873. hivatalos kiadásban olvasható görög szövegétől eltérés található. 4 ) Fridrich Heiler: Urkirche und Ostkirche (München, 1937.) 314. old.

254

zaí bemutatásán részt vesznek, gondolniok kell és n e m szabad m e g f e Gedkezniök a felebaráti szeretetről sem és azon kell fáradozniok, h o g y egymás között „igyekezzenek megtartani az egyetértést a béke kötelékével." (Ef. 4, 3.) Mert csak így teljesíthetjük az Úr parancsát, aki az áldozat bemutatásához szükséges egyetértésre és testvéri szeretetre figyelmeztetett és intett: „Azért, ha ajándékodat az oltárra viszed és ott eszedbe jut, hogy atyádfiának van valamije ellened: hagyd ott ajándékodat az oltár előtt és eredj előbb megbékülni atyádfiával, és akkor menj és ajánld föl ajándékodat." (Máté 5, 23—20). „Mert aki békesség nélkül imádkozik, — mondja Cabasilas e helyhez írt Liturgia-magyarázatában, — az s e m jól imádkozni, sem pedig imája által valamilyen jót is elérni n e m tud."5) A „béke-ekténia" következő felhívása: „A mennyei békéért és lelkünk üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!" „A mennyei béke" — „Istennek az a békéje, mely meghalad minden értelmet; megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban" (Fül, 4, 7) és „amelyet a világ nem adhat", mert ez a mennyei béke Krisztus megváltó működésének és tevékenységének a gyümölcse: Istennel és embertársainkkal és magunkkal való kiengeszitelődés s a jó (lelkiismeret nyugalma, öröme és boldogsága, Ez a mennyei béke álandó kapcsolatban van az Isten kegyelmével, amely egyedül képes a lelkeket nyugalommal, boldogsággal, örömmel betölteni és amely a külső s belső békét egyaránt feltételezi. Az Egyház nem kérhet és kívánhat gyermekei számára más békét, mint azt, amelyik a kegyelem révén az Istenben gyökerezik, az Istentől jön ki és az Istenhez tér vissza, azaz: mennyei békét! Ebből azt is könnyen beláthatjuk, hogy a „ m e n n y e i béke" és „lelkünk üdvössége" között okozati összefüggés van és hogy azok egymástól él nem választhatók. A Liturgia ezt az okozati összefüggést külsőleg i s dokumentálja, amikor a kettőt egy fohászban egyesíti és ezzel nyilvánvalóan 'tanítja, hogy a kettő szétválaszthatatlanul összetartozik. A „béke-ekténia" harmadik fohászában a katholicitás gondolata lép előtérbe: „Az egész világ békességéért, Isten szent egyházainak jólétéért és mindnyájunk egyesítéséért könyörögjünk az Úrhoz!" — Béke, jólét, azaz biztonság, békés nyugodtság szoros vonatkozásban vannak az egységgel és egyesüléssel s kölcsönösen feltételezik egymást. Mert ahol békesség, ott jólét és egység! Hiszen a békének a1 titka épen abban rejlik, hogy általa sokan eggyé lesznek és egyek maradnak. — Csak a békés együttmunkálkodás képes a szétszórtakat összegyűjteni és a szétszakítottakat egyesíteni 6 ). A Keleti Egyház olyan nagy súlyt helyez a békére és akkora értéket tulajdonít a béke gonddlatának, hogy a szentmise folyamán állandóan visszatér és ismétlődik a felhívás a hívekhez: „Ismét és ismét békességben könyörögjünk az Úrhoz!" Ezek az állandóan visszatérő felhívások 5 ) Nicolaus Cabasilas: Expositio Liturgiáé. Migne: Patrología Graeci 140. kötet, 396. oldal. e ) P. Michael Tatrchnisvili S. J. C.: Die bizamtinische Liturgie als Verwirklichung der Einheit und Gemeinschaft in Dogma. (Würzburg, 1939.) 52. oldal.

"2-55

figyelmeztetik a híveket, hogy gondjuk legyen arra a külső és belső m a gatartásra, amely a halandó ember részéről ennek a nagy Misztériumnak méltó ünneplését megilleti. Szent megihlet ődöttséggel követik a hívek a hitjelöltek liturgiájában a szentmise menetét, a m e l y őket megkapó imák és énekek, a k i s bemenet misztikus jelentőségű körmenete és a ,háromszorszent' dicsőítő himnusza által az igazi és valódi Bölcseség forrásához, — a Szentírásnak az olvasásához vezeti el. Mikor ehhez a részhez elérkeznek, az imádkozó hívő sereg szent hallgatásba merül. Csak az „apostolt" felolvasó lector hangja csendül fel a templomban, akinek szavaira áhítattal figyelnek. — Az apostol (lectioj végén a misét végző pap, mintegy jutalmul megáldja a felolvasót: „Békesség néked." — Apostololvasás után következik az evangélium: „Bölcseség, igazhívők! Hallgassuk a szent evangéliumot." A görög ősi előírás szerint ezután megáldja a népet: „Békesség mindnyájatoknak," amire a nép viszonzásul feleli: „És a te lelkednek." — Ha szerpap olvassa az evangéliumot, akkor annak végén őt külön is megáldja >a pap. mint az apostolt felolvasót: „Békesség néked, örömhirdetőnek!" Ez a béke-üdvözlés talán olyan régi, mint maga az emberiség. Már az Ószövetségben is találkozunk vele. (Ter. 43, 23„ Tób. 12, 17). Az Újszövetség áldozat-bemutatásán azonban ez az áldás nem annyira ószövetségi eredetű, mint inkább követése Szent János apostol áldásának, melyet III. levelében az ő „szeretett Gájuszának" küldött. (Ján. III. 14.) A nép felelete pedig bizonyára Szent Pálnak Timóteuszhoz írt II. leveléből (4, 22) való ezzel a jelentessél: és neked is béke! Azt az áldást, mellyel az Üdvözítő feltámadása után köszöntötte az összegyűlt tanítványokat (Ján. 20, )19. és 21), a görög Liturgia háromszor adja híveire és pedig m i n d a. három esetben a legfontosabb cselekmények bevezetéseként. Mint előbb már említettem, először az evangélium felolvasása előtt 7 ) jelezve, hogy a béke örömhírét a béke vágyának és valóságának kell kísérnie. Hiszen a béke csillapítja le az indulatokat és a békesség teszi a szíveket az isteni igék befogadására alkalmasakká! Másodszor a hitvallást és az átlényegülést megelőző ,békecsók' adása előtt, mert csak akkor lehetséges és jelentőségteljes a szent csók, ha a szívekben egymás iránt megvan a szeretet, ha valóban „szeretjük egymást," mivel csak így lehetünk az Örök Szeretetnek, a Szentháromságnak képmutatás nélküli megvallói. — Végül harmadszor Miatyánk után, a szent áldozás előtt kapjuk az áldást: Békesség mindnyájatoknak! És méltán. Mert az isteni Békehozó és a Békesség Fejedelme, az eucharisztikus Üdvözítő méltóan csak békességes és békét szerető szívekbe vonulhat be. A szent Liturgiának legfőbb része az átlényegülés. Ezt a részt a diákon vagy áldozópap külön béke felhívása előzi meg: „Álljunk il7

) A görög előírás szerint az evangélium-olvasás előtt. A szláv és a mi gyakorlatunk szerint ez az áldás csak a prokimenre való intonálás előtt található: „Figyelmezzünk! B é k e s s é g m i n d n y á j a t o k n a k ! Bölcsesség, figyelmezzünk!" Vagyis úgy foghatjuk fel, hogy mint fő részt, már az apostololvasást is m-egelőzi és azt is belefoglalja.

256

lően, álljunk félelemmel, figyelmezzünk, hogy békességben ajánljuk fel a szent áldozatot!" Az eucharisztiás nagy hálaadó ima és áldozatbemutatás előtt van igazán helyén a békességről énekelni. Jobban inkább, mint a szentmisének bármely más részén. És ez az ének itt nem ¡puszta disz és szójáték, mert a Békesség Fejedelmének misztikus és (mégis valóságos megjelenése gyermekei közösségében illően és méltó módon csakis békességben és békés lelkületűek között valósulhat meg. Abban a fenséges pillanatban, amikor az Isten Lelke száll le, hogy a csodák csodáját véghezvigye és a Teremtőt s teremtményt egyesítse, isteni Jegyesének közelségétől szent érzelmekkél és félő tisztelettel áthatott lélek nem tehet mást, mint ujjongásban tör ki és Istennek hódoló dicsőítésére az eucharisztiás áldozat belső lényegét s tartalmát szavakba öntve énekli: „A békesség irgalmát, a dicséret áldozatát." A Liturgia nem elégszik meg azzal, h o g y hívei részére általánosságban ismétli állandóan a boldogító béke nagy kívánságát, hanem mint jó édesanyának gondja van az egyes emberekre és sajátos életmegnyilvánulásaikra. Epiklézis után az államért, a népért és vezetőiért imádkozik, hogy kölcsönös békében munkálhassák üdvösségüket: „Adj neki (t. i. a hazának), Uram, békés országlást, h o g y az ő háboríttatlanságában mi is csendes és nyugodt életet éljünk teljes ájtatosságban és tisztességben." ,így a világiakért. De hasonlóan az egyházi elöljárókról is: „Tartsd meg őket szent egyházaidnak békességben, épségben, tisztességben, egészségben és hosszú életben a T e igazságod igéinek helyes hirdetésére." — „Békesség és tisztesség úgy jelentkeznek itt, mint az emberek együttélésének alapjai." A Keleti Egyház nem feledkezik meg továbbá gyermekei lelkének és testének, ¡amelyeket annyi veszély fenyeget, mindennapi szükségeiről sem és ezért a nagy bemenet után, majd a Miatyánk előtt kétszer is elmondatja a kérő-ekténiát, h o g y „ezt az egész napot tökéletesen, szentül békességben és vétek nélkül tölthessük el." Mivel ez isteni kegyelem és .segítség nélkül lehetetlen, tovább kéri a következő fohászban: „A békesség (minden jónak és boldogságnak foglalata!), angyalát, a hívséges vezetőt, lelkünk és testünk őrzőjét kérjük az Ürtól." De nemcsak az egyes napnak, hanem az egész életnek békességben kell eltelnie, hogy a földi életnek vége az örök életnek kezdete lehessen. Ezt a gondolatot fejezi ki az ekténia két utolsó kérése: „Hogy életünknek hátralevő részét békességben és bűnbánatban töltsük el" és „hogy életünket keresz'tény módon, gyötrelem és szégyen nélkül, ¡békességben8) végezzük be, s hogy Krisztus félelmetes ítélőszéke előtt jó feleletet adjunk, kérjük az Ürtól." Végül a mise végén a Keleti Egyház „békességben" bocsátja el híveit, hogy kint a világban, a mindennapi tülekedő életben, amely oly keserűen nélkülözi a békét, az emberekkel békességben és egyetértésben éljenek s „félélemmel és remegéssel" békességben munkálják földi s örök üdvösségüket. Ha ezek után azt keressük, mi az oka annak, hogy a keleti Liturs ) A magvar miseszöveg fordítások nem hozzák a „békességben" szót, pedig úgy a görög, mint a szláv szövegekben megtalálható. V. ö. Euchologion to niega 60. és 69. old.

257

gia annyira kidomborítja a békesség gondolatát, három momentumra mutathatunk rá, melyek létrehozták a igörög Liturgia erős béke gondolatát: 1. külső politikai és vallási adottságok; 2. a keleti néplélek belső alkata és 3. a Szentírás példája. Politikailag a Közel-Kelet a Krisztus előtti és utáni századokban egy soha ki nem alvó vulkánhoz hasonlított, amelynek lávája időrőlidőre feltör és pusztulással fenyeget mindent. A Krisztus előtti zavargások és forradalmak a Római Impérium uralma alatt sem tűntek el, mert a keleti provinciákat csak karddal lehetett és azzal is csak ideiglenesen nyugalomra kényszeríteni. Majd jöttek a VII. századig a perzsa háborúk, amelyek a bizánci császárság határait támadták és nyugtalanították. A VI. században a Keleti Egyháznak nagy ellensége támadt, amelynek igáját részben még ma is hordja. Ez a kérlelhetetlen és hajthatatlan ellenség az izlám, amely életlehetőségétől fosztotta meg és terjeszkedő tevékenységét mondhatni megbénította. E külső nyugtalanságoknál és zavaroknál sokkal veszélyesebbek voltak azok a támadások, «melyek az első századokban, tehát a Liturgia kialakulása korában, magát a keresztény vallást érték: a háromszázados véres keresztényüldözés és az egyház kebelén belül; támadt sokféle vallási vita, civódás és eretnekség, kezdve a gnoszticizmustól a képrombolás kegyetlenségéig, amelyek a kereszténységet elpusztulással fenyegették vagy egységét veszélyeztették. Ezekhez járul a keleti ember sajátos lelki alkata, a keleti psziché különlegessége. A keleti ember természeténél fogva szemlélődő. Lelke vágyik a nyugalom, magány és békés zavartalanság után. Szívesen menekül a világ zaja elől a pusztákba, mély erdőségekbe, nehezen megközelíthető hegyekbe, ahol minden világi- és földitől távol hangtalan, belső imádássa! az Isten nagyságának, jóságának, szépségének boldogító szemléletébe merülhet. Ez a lelkület termelte ki Kelet sajátos áhitatéletét, amelyben az Istennel szemben nem annyira a tevékeny, mint inkább a lemondásra, önsanyargatásra kész szenvedni tudó és akaró szeretet vitte a hangsúlyt. E két okon kívül a békesség gondolatának erős és hangsúlyozott kifejezését a görög Liturgiában leginkább a Szentírás hatásában kell keresünk. — Már az Ószövetség úgy köszönti az eljövendő Megváltót, mint nagy Béke-Fejedelmet: „Gyermek születik nekünk és Fiú adatik nekünk és leszen az ő neve . . . a béke Fejedelme." (Iz. 9, 6), aki az emberekkel örök békeszövetséget fog kötni, miként maga a könyörülő Űr mondja: „És békém szövetsége meg nem inog" (Iz. 54, 10) és az ő békéjének soha nem leszen vége. (Iz. 9, 7). Az Újszövetség pedig, mondhatni, teljes egészében a békesség jegyében áll. Annak a békének a jegyében, melyet az Isten adott az embereknek és amely nem más, mint a pax Christi, Krisztus békéje. Krisztus ugyanis eljött a világra és hirdette enkünk a béke jóhírét, a béke örömhírét, azaz önmagát, mert „Ö a mi békességünk" (Éf. 2, 14). És amikor „érettünk meghalt és feltámadt" (II. Kor. 5, 15), Istennel kiengesztelve minket és a visszaszerzett kegyelem által az isteni természet részeseivé téve minket, a bűn által elvesztett harmóniát helyreállította^ békét szerzett nekünk! Ezt a békét, mint a megváltás egyik nagy jótéteményét, megváltó kereszthalála előtt

258

az utolsó vacsora termében előre megígérte tanítványainak: „¡Békességet hagyok nektek, az lén békességemet adom nektek." (Ján. 14, 27.) Majd ugyancsak az utolsó vacsorán, miután megígérte nekik a Szentlelket és segítségét, vigasztalta, bátorította övéit, hogy ne féljenek, mert a megígért békesség az övék lesz, azt a világ már n e m veheti el: „Ezeket szólottam nektek, h o g y énbennem békességtek legyen. E világon szorongatástok vagyon, de bízzatok, én legyőztem a világot." (Ján. 16, 33.) _A világot Krisztus feltámadásában győzte meg igazán és dicsőséges feltámadása után az összegyűlt tanítványokhoz első szava és köszöntése, a feltámadás nagy ajándéka volt: „Békesség nektek" (Ján. 20, 19 és 21). Mert tudta Krisztus, hogy az emberiségnek ¡a. bűnbeesés után a békére van a legnagyobb szüksége, hogy ezt a földi életet az ő akarata szerint leélhesse és az örök élet szempontjából is felbecsülhetetlen jótétemény ez, hiszen ő maga mondotta és tanította: „¡Boldogok a békességesek, mert ők Isten fiainak fognak hívatni." (Ján. 14, 27). Ez a krisztusi béke, amelyet a görög Liturgia oly szépen kér és tanít, az alapja és ereje nemcsak az egyes ember életének, hanem az emberi közösség együttélésének is. Ha azt akarjuk, h o g y Krisztus bennünk legyen és mi mindnyájan, mint testvérek Krisztusban, nem mondhatunk le és nem szűnhetünk meg állandóan kérni és munkálni a belső és külső, a szociális és politikai békesség gondolatát és megvalósulását egyéni, családi, társadalmi, gazdasági, nemzeti és nemzetközi életünkben! Csak a krisztusi béke teremthet igazi egységet, mert Krisztus misztikus testének, az Egyháznak is ez az ereje és tápláléka, s csak ez tudja élőkészíteni Üdvözítőnk végső akaratának megvalósulását is, hogy „mindnyájan eggyé legyenek" (Ján. 17, 11), mert a békesség ^kísérőzenéje annak a nagy és új isteni melódiának, melynek főtémája és vezető motívuma a Krisztussal való elválaszthatatliain örök egység és egyesülés 9 ) . Az Anyaszentegyház keleti szertartása szerint bemutatott sok-sok szentmise érdemeiért: „Uralkodó Urunk, hatalmasságok Istene, tartsd meg népedet Szentflelked erejével, szerezz neki békességet a te egyszülött Fiad keresztjének jele által, kivel áldott vagy mindörökkön örökké! Ámen" 1 0 ).

9 ) P. Michael Tarchnisvili S. I. C.: Die bizantinische Liturgie als Verwirklichung der Einheit und Gemeinschaft in Dogma. (Würzburg, 1939.) 55. o. 10 ) A görög előírás szerint a „háromszorszent" elmondása után a pap az oltár mögött lévő emelvényhez való indulása előtt mondja ezt az imát. „Dicsérjétek az Ür nevét" zsolozsmakönyv (Miskolc, 1938.) 273. oldalon olvasható fordítása szerint. — Euchologion to mega 49. old.

259

REFORMGONDOLATOK AZ OLTÁRISZENTSÉG KULTUSZA KÖRÜL Hozzászólások.. Timaffy Endre a Keleti Egyház folyó évi február tavában megjelent 62. számában a fenti cím alatt 'azzal a kérdéssel foglalkozott, miképen lehetne és kellene az Oltáriszentség kultuszát a görög szertartásban — korszerűsíteni. Föl is vetett néhány gondolatot s mi jónak látjuk, ezek fölött egy kis megbeszélést rendezni. A cikk -i gör. kath. papságnál élénk érdeklődésre talált. Fölvetett reformgondolatai mozgásba hozták a gondolkozni, problémákat megoldani szerető embereket. A nagyon különböző állásfoglalásokalt tartalmazó cikkekből — a papirkcrlátozásra való tekintettel — csak a lényeges részeket adjuik, név nélkül, mert egy és ugyanazon gondolattal több hozzászólásban is» találkozunk. A magunk állásfoglalását most, mintegy végkonkluzióképen, egyszerűen csak leszögezzük, míg m a j d egy későbbi időpontban, megokolt cikkben fogjuk kifejthetni. Áldoztatás a szentmisén kívül. Legtöbb hozzászólás a misénkívüli áldoztatás kérdésével foglalkozik Ezeknek néhánya a Timaffy-féle javaslatokat is túlhaladó reformgondolatokat vetnek föl. Egyik hozzászólás pl. a következőkeit ajánlja. Jegyezzük évről-évre pontosan áldozóink számát. Az ekként összegyűjtött adatokból a következő éven könnyű lesz következtetni aírra, hogy az év valamely szakában hány áldozóra számíthatunk. Sőt ha a misén kívüli áldozásra jelentkezőket külön jegyezzük, arra is következtethetünk, hogy h á n y a n lehetnek m a j d olyanok, kik nem képesek bevárni >1 szent liturgia ikieretében való áldoztatást, vagy csak később, a szentmise után jöhetnek áldozni. Hogy a misén kívül áldozók is két szín alatt áldozhassanak, egy másik paptestvérünk a következő módot gondolta ki: Minden templom részére megfelelő iparművész által való kehely volna ¡készítendő, melynek egyik részében a szent testet, a másik részében pedig a szent vért őriznénk. Áldozás alkalmával a szent vérbe annyi konszekrált partikulát helyeznénk el, amennyi a szentáldozáshoz szükséges. A szent vért természetesen, hogy meg ne ecetesedjék, a pap áldozása alkalmával naponként magához venné és h a a ¡következő n a p r a ismét szükséges volna, egy pár kanálkával tenne az ú j kehelybe a szent vérből. így a pap és az áldozni akaró hívek sohasem jönnének zavarba. Egy másik hozzászólás a következőket mondja. (Lényegben ugyanezt mondják többen is, az eltétések legfeljebb aprólékos részletkérdésekre vonatkoznak.) A misén kívüli áldoztatás kérdésére a feleletet megadja a keleti egyház többszázéves és jelenleg is fennálló gyakorlata. Ügy kell áldoztatni, amint a betegeket szoktuk és ahogy az előszenteltek liturgiáján rászesítjük szentáldozásban híveinket. Vagyis ha szentmisén ¡kívül tömegesen jelentkeznek híveink a szentáldozáshoz, akkor annyi szentségi partikulát helyezünk el

260

a kehelybe, amennyi az áldozók száma és hozzá bort öntünk. így épen olyan kényelmesen áldoztatunk szentmisén kívül, egy szín alatt (meTt a bor az Ür Teste által „solum sanctificatur") mint szentmise közben két szín alatt. A kelyhet a következő szentmisénél újból használhatjuk, másik kehely használata esetén pedig azzal egyidejűleg purifikálhatjuk. Az egyháznak ez ősrégi gyakorlata; a mai idők e gyakorlatot csak sűrűbbé tették. Tömegesen áldoznak a vasár- és ünnepnapi orthrosz alatt. Templomomban a nagyböjt minden péntekén előszenteltek liturgiája van s e napokra első és fájdalmas péntek is esik, amikor 30—200 áldozom is van. Nagyon természetes, hogy ezen igénynek megfelelően már az előbbi napok szentmiséin kell elegendő Szentséget konszekrálni és a cibóriumban elhelyezni. Ily módon akár minden órában, csoportonként is megáldoztathatjuk azokat, akik meggyóntak és nincs idejük a szentmisét bevárniok. Semmi szükség sincs tehát arra, sőt egyenesen veszélyes intézkedés volna, ha: „teljesen szárazon nyújtanék >az Oltáriszentséget", mert ebben híveink méltán a keleti ritus megszegését látnák. Egy másik hozzászóló erősen ragaszkodni kíván rítusunk ősi szelleméhez és a következőket m o n d j a : A misén-kívüli áldoztatás ellenkezik az ősegyház szellemével és az ősegyház csak végszükségben alkalmazta betegeknél, foglyoknál, magányban élőknél, vagyis olyan esetekben, mikor lehetetlen volt a mise közben való áldoztatás. De a beteghez, a fogolyhoz a diakónus a miséből vitte a szent eledelt; a remete maga ment érte s midőn mise közben áhítattal részesült a kenyérből és kehelyből, ugyanakkor — mise közben — vette át a következő napokra szóló szentáldozaitot is. A mise és az áldozás belső egységét nem engedte az Egyház megbontani. Ez tetszik ki a latin egyház azon ma is érvényben álló rendelkezéséből, mely szerint nagyszombaton csak mise közben vagy nyomban a mise után szabad áldoztatni (can. 867. §. 3.), máskor pedig a nagymisét végző pap közvetlenül mise előtt és után nem áldoztathat (Can. 846.), hanem szintén mise közben kell az Oltáriszentséget kiszolgáltatnia. Azok az okok, melyek Timaiffyt reformgondolatainak fölvetésére késztették, valóban elegendők arra, hogy az ősegyház szelleme szerinti fontos szükség indokait bennük meglássuk. Ritka azonban az az eset, hogy valaki a szentmisétől egészen távoleső időben volna kénytelen áldozni. Legtöbb esetben arról van szó, hogy az illető nem tudott olyan korán jönni, hogy mise előtt meggyónhatott és a misén áldozhatott volna, vagy pedig képtelen bevárni a szentmisét, főleg ha nagymiséről van szó. Legtöbb esetben beválik az áldoztatási mód, amit a betegeknél gyakorolunk, a következő technikával:
261

szírültem. Az említett filiában a parochus testi gyengesége és káplánhiáiiy miatt húsvéttól karácsonybőjtig — több mint féléven át — nem volt gyóntatás, az anyaegyház pedig messze volt. Karácsony előtt egy héttel helyezett oda a püspököm s mikor a karácsony előtti vasárnapon reggel 7 óra tájban kiszállottim, m á r olyan tömeg gyónó várt, hogy képtelen voltam délig őket mind meggyóntatni. De mind gyónni akart, egy sem akart gyónatlanul maradni az ünnepre, mely már kedden bekövetkezett. Déli 12 óra előtt tehát, mikor miséhez állani kényszerültem, még mindig volt 30—49 gyónó. Elvégeztem a misét, megáldoztattam a meggy óntajkat, azonbam a Szentséget nem consummáltam, (sőt a partikulák egy részét még a diszkoszon hagytam — cibórium nem lévén) és így áldoztathattam meg jó délután azokat, kik csak mise után gyónhattak. Amire az aktuális szükség egy esetben rákényszerített, abból ritussértés nélkül szokást csinálhatunk. Pár havi megfigyelés, elődök följegyzései, tájékozó kérdezősködés stb. útján még az idegen vagy az ú j o n n a n kinevezett pap is értesülhet az áldozók várható számáról. Első pénteken, nagyböjtben s más ilyen alkalommal a pap misézzen a szokott köznapi órában s mise előtt a tabernakulumból, mise közben a misekehelyből áldoztasson. A kenyér-gyöngyöcskék egy részét azonban helyezze a ciboriumba^ vagy hagyja a diszkoszon s a szent vért se vegye egészen magához, hanem helyezze be a Szentségházba és az újjak lemosását végezze egy külön kehelyben vagy az abluciós edényben. Mise után aztán akármeddig is gyóntathat s esetleg félóránként is áldoztathat a kellő mennyiségben eltett Szentségből, végül az ablutiót misén ikívül vegye magához. A kehelyöblítés -nem lényeges része a misének, h a komoly okunk van rá, később is végezhetjük, s itt a komoly ok megvan. A szentség-maradék magunkhoz vétele sem lesz törvényellenes, mert épen a cél eszközli, hogy a szentmise és az utána következő áldozás és áldoztatás között még mindig meg lesz a morális kapcsolat még akkor is, h a néhány órányi lesz a közbeeső idő. Arra persze gondolni sem szabad, hogy a pap közben reggelizzék és a szentség-maradékot esetleg holnapra tegye el. De hiszen évenként 60—65 esetben jól kibírjuk a jejuniumot délig, sőt tovább is, ki fogjuk bírni még az így előadódó 12—15 alkalommal is. Szentségkitétel. Sok hozzászólót foglalkoztat a szentségimádás, expositio és a theophorikus körmenetek kérdése is. Egy, kissé excentrikus hozzászólásból közlünk itt néhány dészletet. Görög szertartásunk szellemének és a praktikumnak megfelelően nagyon fontos annak a kérdésnek eldöntése, — m o n d j a a hozzászóló — hogy szenségimádáshoz az Oltáriszentséget mikép helyezzük ki. Mert végtelenül szükséges, hogy a hívek lelki szemeikkel az Oltáriszentségben magát í z Ür Jézust lássák és imádják. Ez azonban leginkább a pap ügyességétől és készségétől függ, amelynél fogva a hívek elméjét az Oltáriszentség felé tudja irányítani, szívüket pedig erős akarással tölti be, ahogy imádják és magasztalják. Ne feledjük el, hogy az érzékeltetésnek is meg vannak a maga határai. Az Oltáriszentség a mysterium fidei, corpus Christi mysti-

262

•cum; vigyázzunk tehát, nehogy az érzékeltetés erőszakolásával ellenkező eredményt érjünk el. Oltáriszentség. Maga az elnevezés is bizonyítja, hogy ez az oltárnak a szentsége, tehát minden körülmények között az oltáron van a helye. Ha imádni akairjuk, a saját tartózkodási helyén imádjuk: az oltáron. Lehetetlennek tartom tehát, hogy az Oltáriszentséget imádásra az 'imbónon állv á n y r a helyezzük. Lehetne talán az Oltáriszentség jelvényeinek művészi felhasználásával és stilizálásával oly monstranciaféle szentségtartót szerkeszteni, amelyben saentségimádás alkalmával az Oltáriszentséget az emberi elgondolásnak megfelelően tudnánk elhelyezni. El tudom fogadni azt is, hogy a fenti újítások praktikumba való behozatala még egy fontos újítással gyarapodjék. Az eddigi partikuláinknak a hátránya, hogy 1. nagyon gyorsan morzsálódnak, 2. elég gyorsan penészesednek. Tényleg szükség volna, mint Timaffy E n d r e is mondja, más alakú és a praktikumot tökéletesebben szolgáló partikulákra. A latin szertartás az ostya behozatalával ezt a kérdést nagyon ügyesen oldotta meg. Oldjuk meg mi is! Oly partikulák készítésére gondolok, midőn a partikula pl. fillér vastagságú és nagyságú volna, de f o r m á j a az Űr Jézus szent Szíve volna, lánggal, tövises koszorúval és sebbel. Már most, az elgondolásnál szinte örömmel látom, hogy a beteg mily lelki gyönyörűséggel és meghatottsággal veszi magához az Űr Jézus szent Szíve képében az ő szent testét •és vérét! Ügyes és buzgó papnéink vannak, akik néhány próba után tökéletesen meg tudnák állapítani, hogy milyen legyen az >az anyag, amelyből ilyen partikulákat lehetne csinálni. Hogy kik csinálják? Ott vannak a mi bazilisszáink, akik megfelelő ellenszolgáltatásért bizonyára vállalkoznának az elkészítésre, csomagolásra és az elszállításra. Előbb említett liturgikusunk erre voivatkobólag viszont így ír: A szentségimádásoknál se legyünk hűtlenek az ősi szellemhez, mely -az Oltáriszentséget mysteriumnak vallja. Ami mysterium, az nem az érzékeknek való. Jézus valóságos jelenlétébe vetett hitem nem lesz erősebb azzal, ha látom a kenyeret, melynek színe alatt az Üdvözítő titokzatosan ott rejtőzik. Monstraeciára tehát nincs szükség. A mysterium gondolatának jobban megfelel, ha szentségimádásra való kihelyezés és szentségi áldás is a ciboriummal történik. Timaffy testvérünk n e féljen: ma m á r nincs olyan tudatlan anyókánk, aki a kelyhet vagy cibórium-köpenyt nézné vagy gondolná — szentségnek! Ha/ volna, akkor nem monstranciával kell segíteni rajta, hanem katekizációval és prédikációval. A szentségimádást — szerintem — tökéletesen jól el lehetne végezni kitétel nélkül is. A cibóriumnak -a szentségházból való kiemelése pedig m á r eléggé ráirányítja a figyelmet az imádási alkalom rendkívüliségére, eléggé fölkelti az áhítatot. Többre nincs szükség! Hogy a kitett Oltáriszentség előtt mit végezzünk, azt az alkalom adj» meg. Szentség i m á d á s i szertartása a latin rítusnak sincs, csak alkalmi ájtatosságaikat végzik a Szentség kitétele mellett. Szertartású csak a kitételnek van. s ennek nálunk is megvan már a kialakult formája.

263

Szentségi áldás. Egy terjedelmesebb hozzászólás a szentségimádás és kitétel liturgikus formáival foglalkozik. A kialakulóban levő szentségkitételi formákat bírálja többféle szempontból, melyek között azonban a ritus-szerüség szempontja emelkedik ki. Az Oltáriszentség kultuszának fejlődésével kapcsolatban — mondja a hozzászóló — galíciai hatásra, a gör. szert. kath. templomokban is szokásba jött egyes istentiszteletek alkalmával az Oltáriszentség kitétele és a népnek a Szentséggel való megáldása. Nálunk ezt a hajdudorogi egyházmegye hívei részére püspökileg engedélyezett oltáregyesületi ájtatosság honosította m|eg. Ennek r e n d j e a következő: A pap a kir. ajtó kinyitása és csengetés után, ¡a Szentséget illető tiszteletadások közben kiveszi a ciboriumot s incenzálás után az oltáron, az ilitonon elhelyezi. Közben a nép a szent liturgiából jól ismert epinikiont: .Szent a Seregek Ura! — énekli Maga a szentségimádási (oltáregyesületi) á j tatosság az Édes Jézus akathisztájának egynéhány válogatott kontákjából és ikoszából s néhány nem liturgikus imából áll. Az ájtatosság végeztével, de még az elbocsátásit megelőzően, a nép a triszágiont vagy a liturgiái „Téged éneklünk, téged áldunk" kezdetű éneket énekli, mialatt a pap a ciboriumot incenzálj.a s az ének végeztével vele a népet halk csengetés közben, szótlanul megáldja. Újabb incenzálás után a Szentség eltétele közben a nép ismétli: „és imádunk téged Istenünk!" Erre a szokásos elbocsátás következik. Néhány év óta a bazilita szerzetesek részint a pócsi búcsúk, részint missziók révén az ú. n. supplioatiót honosították meg, melyet a reformált szerzetesek Galíciából hoztak magukkal. Ennek rendje a következő: A pap a szentségházból elővett szentségmutatóval (nálunk csak ciboriummal) 'a nép felé fordulva énekli: 0 üdvösséges áldozat! — a nép a versszakot énekelve folytatja. Ismét a pap: A Háromságban egy Úrnak . . A nép ezt is folytatja. Közben a pap elhelyezi a Szentséget az oltáron, az iliton fölött, az oltárlépcsőre térdel és kezdi a tulajdonképeni supplicatiót, mely a triszágionból, a latin szert, mindenszentek litániájának néhány kéréséből, az Úr Jézus, a Bold. Szűz és a nevezetesebb szentek segítségül hívásából áll. Ezeket a pap énekli s a nép minden esetben ismétli a latin egyház prefációjához hasonló dallamon. Ezután a pap ismét incenzálja a Szentséget s vele a nép felé fordulva, háromszor énekli, mindannyiszor egy hanggal magasabban, olyanformán, mint a róm. kath. föltámadási szertartásban a „Nolite timere ego sum"-ot szokás: „Üdvözítsd Uram a te népedet!" Az első kettőt a nép is megismétli. A harmadikat a pap ezzel fejezi be: „és áldd meg a te örökségedet!" Most a pap csengetés közt áldást ad a Szentséggel, majd az oltárhoz visszafordul, hogy behelyezze. A nép pedig Sz. Ambrus hálaénekéből, a Te Deum-ból énekli azt a részt, mely a papi áldás szavai után következik, — (És igazgasd őt és magasztald f ö l . . .) de nem a Te Deum dallamán, hanem egy olyan dallamon, mely nagyon emlékeztet a latin egyház egyik nagyszombati psalmodiájára. Elbocsátás nincs. A szentség behelyezése után a pap egyszerűen távozik az oltártól. A magyarországi baziliták a szertartásnak csak a triszágionnal kezdő-

264

dö részét tartották meg és vezették be, míg a kezdetén a Galíciában szokásos két énekverset elhagyják, minthogy azok nem egyebek, mint az ,.0 salutaris hostia" kezdetű himnusz első és utolsó (Genitori Genitoque) verse. Az így megohonosított ájtatosságot sok egyházközség elfogadta, sok azoban idegenkedéssel nézte, mert benne latinizmust láttak, sem szövegében, sem végzésmódjában nem állván közel egyik szertartási formához sem, sokan pedig azért, mert magával az Oltáriszentséggel sem áll egyetlen sora sem közelebbi vonatkozásban. (Soknak szemet szúrt a bazilitáknál a velum használata is.) A felvidéki püspökök pár évvel ezelőtt Rómába fordultak a bevezetett ú j ájtatosságok formáinak apostoli jóváhagyása érdekében. Onnan, mint azt annak idején a K. E. is közölte, azt a választ kapták, hogy az Apostoli Szentszék az ú j ájtatosságok bevezetését helyesli, de a formák tekintetében intézkedni még nem látja idejénvalónak; — hagyja tehát, hogy a legcélszerűbb formát a gyakorlat termelje ki. Az ' eperjesi egyházmegye székesegyházában -azon időtájban ugyanis szenlségkitételi szertartásnak egy ú j formáját vezették be a következő enddel: A nép az előre megszentelt áldozatú liturgiából ismert „Most az égi erők" kezdetű himnuszt énekli, mely alatt a pap kiveszi a Szentséget, adorálja, incenzálja és „ fölteszi az elkészített helyre."(?) Midőn ez megtörtént, elkezdik az Egyház hivatalos szertartását végezni. Egyelőre a falvakon gyakori, ad analogiam pannychidis végeztetni szokott rövid molebent (háromszorszent, miatyánk, minden jó kérelmi tropárok és ekténia,) mely helyett lehet bármily más szertartást (reggeli vagy alkonyati zsolozsmát, parasztázt, akathisztot, parakliszt, stb.) végezni. „Mert — indokolja egy eperjesi tudósítás — a latinoknál sincs külön szentségimádási szertartás, csak a kitétel után kezdik meg az ő szertartásukat." A végén a Szentséget leveszik, adorálják, incenzálják, aztán jön az áldás a szent liturgiából vett szövegrésszel: „Isteni félelemmel és hittel jertek, imádjuk királyunkat, az Istent!" Mire a nép: „Jertek imádjuk K r i s z t u s t . . . Üdvözíts minket Isten Fia, ki é r e t t ü n k m e g t e s t e s ü l t é l , — kik így éneklünk neked: Alleluja!,, Aztán a pap áldást ad: „üdvözítsd Isten a te' népedet és áldd meg örökségedet!" Nép: „Sok esztendőre, Uram! . . ." stb. mint a misében. Második áldásra: „Áldott a mi Istenünk öröktől fogva . . ." Nép: Ámen. És folytatólag: „Teljenek b e ajkaink dicséreteddel, hogy énekeljük, Urunk, a te dicsőségedet, mert méltattál minket, li o g y h ó d o l h a s s u n k halhatatlan, éltető, szent, égi t i t k a i d n a k. Erősítés meg minket Szentséged által . . ." stb. Utána ismét adoráció, incenzálás és a Szentség visszatétele a szentségházba. A hajdudorog-egyházmegyebeli oltáregyesületi szentségimádási szertartás — - bár rövidített formában — teljesen liturgikus. Akathisztrészlet, liturgikus szöveg, csak a záróimája van mással, az alkalomhoz illővel, helyettesítve. Ezzel egyúttal jelezve van az út is, mely minden ilynemű ájtatosság bevezetésénél követhető s követendő is. Nem fontos, hogy az ájtatosság minden szava régi liturgikus szövegekből legyen véve, de fontos, hogy a külső szertartási formák keretében a modern áhitatgyakorlat szervesen illesz-

265

kedjék bele egyházunk egész mentalitásába, melynek középpontja Isten, ki az embert üdvözíteni a k a r j a s ezért magához emeli. A régi liturgikus formák mellett jöhetnek ú j szövegek — szertartásaink ilyenekkel minden korban gyarapodtak s ma is gyarapodnak — ú j gondolatok, de ezeket úgy kell szertartási formákba öltöztetni, hogy az áhítatban résztvevő hívő szinte ősinek érezze, olyannak, ami lelkében a szertartások révén régesrégen ált, legfeljebb szavakra nem talált. Ezt keresi egy újabbkeletü, eperjesi szentségkitételi forma is, de már kötöttebben, mikor az ősi szertartási szöveg szavaihoz alkalmazkodik s azokat csoportosítja át alkalomszerűen. Felfogásom szerint a szertartás keleti jellegének kidomborítására nem egészen szerencsésen megválasztott mód ez. Alkalmazzunk régi liturgikus szövegeket ott s akkor, mikor azok változtatás nélkül való alkalmazása lehetséges. Ahol azonban változtatnunk kellene, inkább adjunk teljesen ú|j szöveget. A régi liturgikus imák kifejezéseinek olyan összekötése, mint pl. „Isteni félelemmel és hittel jertek, imádjuk Krisztust. . . " paródiaszerűnek tűnhetik föl. Az új szentségkitételi formában, lényegét tekintve, az Apostoli Szentszék, a liturgikus alapokon álló papság és a nép közös törekvéseinek próbáját látjuk s mint ilyet, föltétlenül értékesnek tartjuk, de részletekben még módosítandónak. A „Most az égi erők" kezdetű himnusszal való kezdést nem tartom egészen sikerültnek. Ez az ének kifejezetten körmenetre való. ,,'Idovyáo slo7ioQSV£Tm 6 Baaúsi'g irfi őótpjg, iőov ítvma uvcniy.wg Tsrs?^siu>f.iévri őoQvcpoQencu." — Mert a dicsőség Királya vonul be; im' a szentelt titkos áldozat angyaloktól körülhordoztatik." (Hajdudorogi fordítás.) A szentségkitételnél nem vonul be az Űr közénk, egyszerűen megjelenik valamiképen láthatóan, akit addig a szentségház rejtve tartott. Az epinikion meghagyás-a célszerűbbnek látszik. (Dallama is egyszerűbb!) Éneklése, a tabernákulum kinyitásakor felhangzó csengetéssel a szentségi Krisztus közelségére hívja föl a hívők figyelmét s a rendes szent liturgiára gondolva, szinte természetesnek találja mindenki, hogy mire az ének elhangzik, már ott is van az oltáron az Űr. Az eperjesi terv szerint következő papi invitatorium: „Isteni félelemmel és hittel jertek, imádjuk a mi Királyunkat, Istent! 1 ' Kissé szintén erőltetett. Hagyjuk meg, mint áldozásnál, legfeljebb a görög szövegnek megfelelően kiegészítve: „Isteni félelemmel, hittel és szeretettel közeledjetek! ' Mire a felelet lehet az izodikon-szöveg: Jertek imádjuk Krisztust. . . Bár én elébe helyezném a misei feleletet, de abban az alakban, mint a reggeli zsolozsma kezdetén énekeljük: „Isten az Űr, ki megjelent nekünk; áldott, aki az Űr nevében jő." S ezután, külön papi intonálás nélkül, egészen stílszerűen jöhet: Jertek imádjuk . . . úgy, ahogy a tervezetben van. Az első áldás: „Üdvözítsd Isten a te népedet. . ." utána ¡jöhet (bár fölösleges) az éltetésr „Sok esztendőre. . . " és a pünkösdi sztihira: „Láttuk az igazi világosságot..." — bár itt nincs szó a Szentlélek eljövetelének a liturgikus jelképek sorozatában való ábrázolásáról, de lehetne« élnünk inkább a sztudita-tipikon -ama szabályával, mely a liturgia e helyén (mint azt a görög könyvek mutatják) ünnepi tropárt énekeltet. Nagyon alkalmas volna ide analógia révén az áldozási előkészület kontákja: Kenyered vételétől. (Zsolozsmakönyv 396.) —

266

Az utolsó áldásra pedig, ha a „Teljenek be a j k a i n k " szövege változtatás nélkül nem felel meg, esetleg jöhetne a „Téged éneklünk . . . " — mely itt ugyanazzal a jelentőséggel bírhat, mint a hajdudorogi szertartásban. Megmaradhat azonban — szerintem — a „Teljenek be a j k a i n k " eredeti szövege is, úgy, amint a liturgiában énekeljük. Szertartásunk szellemében az Oltáriszentségnek nem az a jelentősége, hogy Isten valamiképen látható alakban (kenyér szín alatt!) közöttünk fizikailag is jelen van, hanem az, hogy önmagát eledelünkül engedvén át, Jézus magát érettünk ismételten fölajánlja. Boldogok vagyunk, hogy a szent színek alatt imádhatjuk, de hozzánk nem azáltal jött közelebb, hogy a kenyér színe alatt az oltárra szállott, hanem igenis azáltal, hogy lelkünkbe száll és magához emel. Ha tehát e pillanatban nem is részesültünk benne a szent áldozás által, mégis hálával telünk el, mikor a kenyér színe alatt m i g u n k előtt látjuk, mert legalább lehetőségben, valóban méltatott minket részesülhetni titokzatos égi valóságában. Az eperjesi szertartási „újítás" — bár már taposott ösvényen tör előre, nagyon értékes abban a tekintetben, mert megmutatja, hogy ősi szertartá saink formái között ma is elfér mindaz, ami a lelkek üdvössége érdekében kívánatos újításként jelentkezik s egyúttal bizonyítéka annak, hogy rítusunk gazdag kincstárában mennyi olyan érték rejlik, melyet modern áhitatgyakorlatok céljaira használva, újabb és újabb színekben tudunk megcsillogtatni. Talán még azt a kérdést kellene érintenünk: nem fölösleges-e ezen a téren újabb próbálkozásokkal jönni elő? Feleletünk kategorikus: nem. Többi szertartásaink is hosszú idő alatt, különféle változatokból alakultak azzá az egységgé, iminek ma ismerjük. Ezzel is úgy lesz. Kell talán száz év rá, de addig minden újiabb — az eddigiekhez hasonló próbálkozás csak segít rítusunknak ama gyöngyeit foglalni egybe, melyek legjobban illenek az eszmei tárgy ékesítésére. A netalán aggodalmaskodó lelkek megnyugtatására utalok arra, hogy a ritusbelileg tökéletes egységűnek hirdetett latin egyháznak sincs világszerte egységes szentségkitételi szertartása, (Mihályfi: A nyilvános istentisztelet II. kiad. 638. lap.) sőt a tudós liturgikus erősen panaszolja, hogy ebben „ahány templom, ahány pap, annyi szokás." (U. ott. 640 1.) Nálunk is a gyakorlat fogja a legmegfelelőbb módot kiválasztani.

Röviden leszögezzük a magunk álláspontját. Később majd alkalmat találunk rá, hogy jobban kifejthessük és megindokoljuk. 1. A misén kívül való áldoztatás bevezetését a szükség parancsolja. De ne menjünk túl a szükségen, vagyis ne engedjünk kényelmi szempontoknak még akkor sem, ha egy-két áldozónk elmarad miatta. Viszont, amikor valóban szükséges, ne tagadjuk meg. Az áldoztatás előtt üres kehelybe öntsünk kevés bort s abba helyezzünk annyi szentségi gyöngyöcskét (partikulát) a cibóriumból kanálkával kiemelve, amennyire éppen szükség van. A szentségekkel érintkezett bort áldoztatás után erre a célra és csakis erre a célra szolgáló abluciós üvegedényben, légmentesen födve tegyük el a legközelebbi miséig íz előkészületi oltár taberná-

267

kulumjába, hozzáöntve a használt kehely és kanálka leöblítéséből származó boros vizet is. A következő mise alkalmával az ujjak lemosása előtt vegyük magunkhoz, mert észrevétlen szentségi részecske is lehet benne. A morzsolódás megakadályozására fontos, hogy a proszfora sűrűbélű legyen s a ciboriumba rendszerint 2—4 nap előtt sütött proszforából való partikulákat tegyünk el. Ezek legkevsébé morzsálódnak, majdnem teljesen mentesek tőle. Szárított partikulákat nem szabad használni. 1 ) 2. Az áldoztatás szertartása egészen egyszerű legyen. A ciborium kivétele közben a minisztráns az áldozókkal elmondhatja a gyónási imának erre a célra átalakított szövegét: „Én, bűnös ember, gyónom a Szentháromságban egy Istennek, a mindenkorszűz Istenszülő Máriának és az összes szenteknek minden bűneimet. Teljes szívemből bánom egész életem összes vétkeit, mert azokkal a végtelenül jó és szeretetreméltó Istent megbántottam. Fogadom, hogy többé nem vétkezem, életemet megjobbítom és a bűnre vezet társakat, helyeket és alkalmakat elkerülöm. — Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! — Istenem tisztíts meg engem bűneimtől és irgalmazz nekem! — Istenem segíts meg, hogy többé ne vétkezzem. Ámen. A pap áldást adva: Könyörüljön rajtad az Isten és áldjon meg téged, derítse föl reád az ő orcáját és könyörüljön rajtad. Felelet: Ámen. (Ez a kis előkészületi rész. bár latin utánzat, szükséges annak az időnek kitöltésére, míg a partikulák elkészítése és a ciboriumnak visszahelyezése tart.) Most elmondjuk a rendes imát: Hiszem, Uram és v a l l o m . . . Megtörténik az áldoztatás, melynek formájából az „és vérében" szavakat kihagyjuk s az imaórák rövid elbocsátójával és áldással — de nem szentségi áldással! — befejezzük a szeriartást. 3. Monstranciára nincs szükség. Ha theophorikus körmenetet tartunk vagy szentségkihelyezést, tegyük azt a ciboriummal. Maradjon valami a görög egyház szelleméből is. mely a misztériumot igyekszik kidomborítani akkor is, mikor a reális jelenlétre hívja fel a figyelmet. 4. A szentségkitételnél m a r a d j u n k a „Szent a Seregek Ura" mellett. Ennek lassú, ünnepélyes éneklése elég a szükséges incenzálások elvégzésére. A kitétel helye csak az oltár legyen s ne helyezzük a szentségház fölé. (Az ikonosztáz miatt a legtöbb helyen amúgy sem érnénk célt vele.) A visszahelyezés előtti áldásadásra liturgikus és a görög ritushűség szempontjából az eperjesi formának fentebb ajánlott módosítása a legmegfelelőbb: Üdvözítsd Isten a te népedet-től. Nem helyes azonban a visszahelyezés után latinosan, népének közben távozni az oltártól. Vegyünk elbocsátót (napit), de áldást már ne a d j u n k ismét. Egészen ritusszerü! 5. A szeníségiinádásra nem szükséges formát keresnünk. A kitétel és visszahelyezés között a már bevezetett formák bármelyikét végezhetjük. Ilyen bevezetett formák a szupplikáció, (ennél az .eperjesi forma szerint való áldásokat mellőznünk kell,) az ungváriból alakított nyíregyházi akathisztos *) Proi. Can. 1272. Cod. Or. „Particulae consecratae, quae in tabernáculo conservantur, et recentes sint et frequenter r e n o v e n t u r . . . reprobato abusu Uindendi vel quovis modo exsiecandi species Sanctissimae Eucharistiae."

268

(oltáregyesületi) forma, vagy a budapesti kispapok által az úrnapi officium alapján szerkesztett eucharisztikus paraklisz. Bármelyik bevezetésével már is „pápábbak leszünk a pápánál," mert a latin egyháznak nyilvános szentségimádási szertartása nincsen. A szentséget kihelyezi egyes isteni szolgálatokkal kapcsolatban, vesperások, litániák stb. végén ad szentségi áldást, de magát az adorációt rábízza a hívek csendes áhítatára. Az adorációs forma egységesítésére kár is törekednünk. Sőt egyazon helyen is lehet a formákat időnként, alkalmakként változtatni. Annál kedvesebb, annál látogatottabb lesz a szentségimádó imaóra. Kozma János-

AZ ÖRMÉNY--KATHOL1KUSOK TÖRTÉNETE MAGYARORSZAGON

Irta: KOVÁCS GYULA

Az örmények a XVII. században telepedtek meg Erdélyben, ahová Moldvából szállingóztak be és — kereskedő nép lévén — a nagyobb városokban találtak maguknak otthont. A csikmegyei Gyergyószentmiklós és Szépvíz volt az első állomásuk, ahol letelepedtek; innét áruikkkal egész Erdélyt bejárták, megismerték a viszonyokat is rövidesen Apafy Mihály jóindulatát is sikerült megszerezniök. Az ő engedélyével újabb nagyobb csoport vándorolt be s lakóhelyükül a fejedelem a görgényi uradalmat, valamint Ebesfalvát, a későbbi Erzsébetvárost jelölte ki számukra 1 ). Ügyes kereskedők lévén, csakhamar meggazdagodtak és elszéledlek Erdély városaiban. Vallásilag szakadárok voltak, papjaikat korábbi hazájukból, Moldvából hozatták s később már annyira megerősödtek, hogy püspököt is kérhettek. Az első püspöknek Mennász volt a neve és Besztercén! székelt 2 ). Erdély ebben az időben a Propaganda Kongregáció fennhatósága alá tartozott és így Rómában csakhamar tudomást szereztek a szakadár örmények erdélyi tartózkodásáról és elhatározták, hogy megkísérlik őket is unióra bírni, miként az 1630-ban a lengyelországi örményekkel oly könnyen sikerült. A nagy feladatra a római örmény kollégium egyik apostollelkü növendékét: Oxendi Vezireszkit szemelték ki, aki ujjongó lelkesedéssel vállalkozott a szent ügy véghezvitelére 3 ). 1684-ben érkezett Erdélybe s legelőször a legrégibb örmény telepeket kereste fel s nagy szeretettel közeledett szakadár fajrokonaihoz. Feltárta előttük az unió lelki és n e m utolsó sorban anyagi előnyeit is, példaként állítva eléjük lengyelországi rokonaik helyzetét, akik alig ötven éve egyesültek Rómával s ma már az Apostoli Széktől kinevezett érsekük van Lembergben. De az üzleti érzékkél megálddtt örmények e ponton nagyon óvato') Karácsonyi: Magyarország története főbb vonásokban. 1906. 2 ) Ugyanott. 3 ) Vargha Gyula: Skizmatikus vitapontok. Ungvár, 1915.

Nagvvárad,

269

sak voltak. Vezireszki két évi kitartó, kemény munkájának azonban, melybe beleadta minden erejét, tudását és Isten kegyelmében bizakodó lelkiségét, meg lett az eredménye, merít a szent ügy számára magát a püspököt, Mennaszt is sikerült megnyernie. 1686-ban együtt utaztak Lembergbe Hunanian Vértan örmény-katholikus érsekhez 4 ), aki Mennasz püspök utolsó aggodalmait is eloszlatta, boldog jövőt jósolt utódai számára, ha sorsukat a legjóságosabb atya, a római pápa kezébe teszi le. Mindezek hatása alatt Mennász ünnepélyesen letette a katholikus hitvallást. Haza/térve maga is buzgó apostola lett az uniónak s néhány hét alatt valamennyi papja és híve, régi szokásaikat és szertartásaikat megtartva, mint a szent katholikus egyház tagjai dicsérték mindnyájunk közös Altyját. Mennász püspök a mű befejezése után, még az 1686. évben meghalt. A Szentszék komoly megfontolás alá vette a néhány ezer főnyi örmény-katholikus sorsát és oly megállapodást igyekezett találni számukra, mely mindannyiukat kielégíti. Önálló püspökséget n e m lehetett számukra alapítani, a megoldás tehát az volt, h o g y a mindenki által szeretett, az egyesülés létrejötténél pedig felbecsülhetétlen érdemeket szerzett Vezireszkiit nevezték ki még az 1686. évben püspöki helytartónak, ké': évvel később pedig, 1688-ban apostoli vikáriusnak 5 ). Az alladiai (írország) püspöki címet kapta meg s felszentelése XI. Ince pápa rendeletéből 1691-ben ment végbe fényes külsőségek között 6 ). Nagy lendülettel látott hozzá, hogy népét minél inkább megerősítse a római egyházzal való egyesülésben. Hogy azonban eme jó szándékát nem tudta tökéletesen keresztülvinna és ígv utóda alatt már nagyobb kilengések is előfordultak, ennek a kedvezőtlen politikai helyzet volt a legnagyobb oka. Székhelyét Besztercenaszódban ütötte fel s tt szőtte alattvalói boldogítását célzó terveit, melyek gyors keresztülvitelét meggátolta azon körülmény, hogy 1697iben török fogságba került, ahol három nehéz évet töltött él 7 ). Kiszabadulva Bécsbe sietett, ahol kegyes fogadtatásban volt része és Lipót királyitól engedélyt kapott, h o g y a mos talár királyi fennhatóság alá 'került Erdélyben állami segítséggel kezdje munkáját. Visszatérve, tényleg nagy dolgokat művelt. 1700-ban külön örmény telepet létesített: Armenopolist, magyarul Szamosujvárt 8 ). Az új telepre tömegesen tódultak az egyesült örmények, maga a püspök is ide tette át székhelyét s rövidesen ismét a királyhoz ment, ismét sikerült kieszközölnie papjai és hívei számára ugyanazon kiváltságokat, melyekkel a latin szertartású katholikusok rendelkeztek 9 ). Kormányzása alatt oly megbízásban volt része, amely páratlan az egyháztörténelem legutóbbi századaiban: keleti ¡szertartású létére hosszú 4 ) ®) ®) 7 ) s ) 9 )

270

Karácsonyi i. m. 202. o. Karácsonyi i. m. 203. o. Hefele Knöpfler: Egyháztörténet. II. k. 346. o. Hefele u. o. Vargha i. m. 280. o. Vargha u. o.

ideig ő kormányozta az erdélyi latin szertartású püspökséget is, melyet a politikai zavarok miatt nem lehetett betölteni 10 '). Halála 1715-ben, Bécsben következett be, papjai és hívei őszinte könnyéket hullattak érte — méltán, mert halálával az örmények legdicsőbb korszaka is letűnt. Ugyanebben az évben sikerült betölteni az erdélyi latin szertartású püspökséget is. Az energikus Mártonfy György püspök a IV. lateráni zsinatra hivatkozva kimondta, hogy egyházmegyéjében ő az egyedüli püspök valamennyi szertartású katholi'kus, és így az örmények fölött is. Az örmények veszekedtek egymás között, mert nem tudtak megegyezni abban, hogy ki legyen Vezireszki u'tőda s végül is Mártonfy püspök Budákovics Lázár szamosujvári parochust nevezte ki számukra, mint saját helyetteséül 1 1 ). Az örményeknek nem tetszett ez önkényes eljárás, zavarogni kezdtek, sőt többen a kaiiholikus egyházzal is szakítottak és mindezeket az ingadozó hitű püspöki helynöik zavartalan nyugalommal nézte 12 ). Utóda 1731-ben Theodorovics Mihály, szintén szamosujvári paroehus lett, aki ifjú, tüzes lélekkel látott neki, h o g y előde mulasztásait pótolva, az örmény lelkeket ismét szeretettel és ragaszkodással töltse meg az unió iránt. Vállalkozása azonban sokkal nehezebb vollt, mint gondolta. Hívei a schizmatikusok bujtogatásának hatása alatt elűzték. Az ifjú belátta, hogy fogyatékos kiképzése miatt nem veheti fel a vitát a bujtogatókkal, ezért szó nélkül távozott. Rómába ment, honnét két évi kemény tanulás és a -lelki életben való buzgó megerősödés után visszatért övéihez s a jezsuiták segítségével rövidesen elnémította a szakadár érzelműéket, tüzes beszédeivel pedig az egyesülést régi szilárdságában állította vissza 13 ). A latinokkal 1 való tesltvéri viszony is helyre állott, úgyannyira, hog\ a királynak 1726. évi rendeletét, mellyel törvényesen is az erdélyi püspök joghatósága alá helyezte őket, minden ellenkezés nélkül elfogadták 14 ) s a legnagyobb testvéri szeretetben élitek egészen 1912-ig. Az ez évben kiadott „Christifideles Graeci" bulla, mivel ők is magyaroknak tartották magukat, valamennyiüket lázba hozta. Mozgalmat indítottak, hogy csatolják őket is la hajdudorogi püspök joghatósága alá olyan formában, h o g y a szamosujvári paróchus, mint a hajdudorogi püspök külhelynöke kormányozza őket 15 ). Magyarságukon kívül keléti szertartású mivoltukra is hivatkoztak, ami latin püspök fennhatósága alatt nem érvényesülhet annyira. Papnövendékeik például a gyulafehérvári szemináriumban ri tus oktatásban egyáltalán nem részesülnek s kánoni kedvezményük mellőzésével a coelibátusra kényszerítik őket. A felállítandó hajdudorogi egyházmegyei papneveldében mindez kiküszöbölhető lenne. 10

) Vargha u. o. Karácsonyi i. m. 335. o. U. o. Hefele i. m. 346. o. * ) Vargha i. m. 280. o. ") Egyházi Közlöny 1912. é. 41. sz. 565. o.

12 ) JS ) 4

271

A mozgalom kezdetben foglalkoztatta is az illetékeseket, de a politikai helyzet másként alakulása meggátolta az ily formában való megoldást. A román királyság fennhatósága aiMt is többször fordultak Rómához azon kérelemmel, hogy bármily formában, de kedvezőbb megoldást biztosítsan számukra. Kérésük eredménnyel is járt, mert 1930. június 5-én a „Sollemni Conventione" bulla értelmében Apostoli Adminisztratura alakult számukra Szamosujvár székhellyel 1 6 ). Az összes hívek jelenlegi száma 36.000, akik négy paróc'hia területén helyezkednek él 17 ). Szent Isltván birodalmába való visszatérésük után boldog, szabad fejlődés áll előttük. Reméljük, hogy a Szemisz is értékes munkatársakat nyer soraikból.

* Kontratovies Irén: A szentistváni gondolat és a gens fidelissima. Sz. István bajtársi szövetség, Budapest, 1940. — 16° 16 1. A mü írója íz ungmegyei Ördarma község gör. kath. lelkésze. Mint a magyar és ruszin népléleknek egyformán jó ismerője Sz. Istvánnak fiához intézett intelmeiből idézve állítja föl a politikai tételt: „Gyenge és törékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország — Adj a keresztény jövevény-népnek táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, h i d d éljenek nálad örömestebb, hogysem másutt lakoznának.' Ez a sokat emlegetett „szentistváni gondolat," mely ezer éven át fenntartotta a hazai nemzetiségek közös, együttélését, politikai és kultúrális egységét. Ennek az eszmének megtestesítője a magyar szent korona, melylyel b. e. Baskovics Emmánuel ungvári gkath. hittanár 1896-ban — merész elhatározással megelőzve a koronaőrök beavatkozását — egy sereg ruszin diákra áldást adott. A ruszin diáksereg ott hűségi fogadalmat tett a magyar haza iránt s azt az idegen

1S

impérium alatt is megtartotta. Rákóczi leghűbb népe maradt a Poprádtól a Tiszáig. — Ez a hűség azonban sokkal régibb keletű, mint Rákóczi kora. Már az Árpádok palotásai között ott vannak a ruszin eredetű Tiszák, Maladikok és Chedurok. Innen vezet végig a lelkes kis tanulmány a ruszin-magyar kapcsolatokon, melyek mindig kedvesek, kellemesek voltak. „A földesúr nem tudna tőlük olyat kérni, amit a ruszin nekik meg nem tenne." Filmszerű gyorsasággal peregnek le előttünk a hősi szabadságküzdelmek, melyekben a ruszin vállvetve küzd a magyarral, az 1697-i hegyaljai fölkelés, Rákóczi ruszin hőseinek alakjai, akik „magasztos példát adtak utódaiknak, hogy ezt a hazát mindvégig szeretniök kell." Az 1848—49-i küzdelmek ruszin hőseinek felsorolása és bemutatása zárja be a rövid, de alapos tanulmányt, melynek végső konklúziója sem egyéb, mint a ruszinság hitvallása a magyar hűség mellett. A műhöz Ilniczky Sándor dr. írt előszót. Ks.

) Statistica con cenni storici della gerarchia e dei fedeli di rito orietotale. Roma, 1932. — 81. o. 17 ) Ugyanott.

272

KRÓNIKA

Keletmagyarország és Erdély vallási képe Néhány nappal a bécsi döntés után a Keleti Egyház szeptemberi számában hevenyészett statisztikát nyújtottunk a visszacsatolt területek vallási állapotáról, politikai megyénként mutatván ki jól megközelítő számokban — az 1910. évi népszámlálás adatai szerint —• a különböző vallásfelekezetek híveinek számát. Októberi számunkban a katholikus egyházmegyék bécsi döntés utáni állapotáról adtunk néhány adatot. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy a Magyar Statisztikai Szemle nyomán az 1930. évi román népszámlálás adatai alapján még tisztább áttekintést adhatunk a visszatért Keletmagyarország és E r dély vallási állapotáról, elsősorban a bennünket legközelebbről érdeklő római és görög szert. kath. egyházról s az uniós szempontból ránk nézve szintén nem érdektelen görögkeletiekről. Magyarázatul érdekesnek tartjuk ide iktatni a M. St. Sz. néhány megjegyzését, melyekkel a statisztikai táblázatokat kíséri, olyan szakavatott tudósok, mint Asztalos József dr. (Közműveltség,) Barsy Gyula dr. (Népmozgalom) és Thirring Lajos dr. (Terület és népesség) tollából. Ami a visszacsatolt területek statisztikai adataiból már e statisztikai közlemények olvasását megelőzően is

szemünkbe tünt: a népszaporodás csekélysége az 1910—1930. között letűnt két évtized folyamán. Míg a trianoni Magyarország 7,615.117 lakossága e 20 év alatt 8,688.318-ra szaporodott (14.9%), addig a Romániától visszakapott területen az 1910. évben élt 2,185.546 ember ugyanezen idő alatt csak 2,392.603-ra szaporodott (9.4%). Az egyes vallásfelekezetek szaporodási számát tekintve, mindjárt szemünkbe tűnik, hogy a római katliolikusok száma 1910-hez képest megfogyott. Ugyanezt m u t a t j a az evangélikusok arányszáma is. Jelentékenyen nőtt az izraeliták száma (10% körül). A görögkatholikusok húsz évi szaporulata 109.009 lélek (11.9%), míg a keletieké (szemben az 1910-es 212.312 lélekszámmal, mely megközelítőleg egynegyede volt a görögkatholikusokénak) 70.823, azaz 33.3%. Ennek legtöbbje regátbeli tisztviselő és telepes volt, kik az átadás előtt hazájukba visszaköltöztek. Veszedelmes növekedést mutat a szekták rovata. Az 1910. évi 1659 lélekkel szemben „egyéb" vallásfelekezetűek rovata több mint tízszeresre, 17.518-ra nőtt. Egyébként beszéljen magáért a Magyar Statisztikai Szemle 1940. évi 8—9. számának adataiból szerkesztett táblázat!

A Keleti Egyház januártól, célszerűségi okoból, mindig a hó 15-én fog megjelenni. Lapzárta az előző hó 20-án, apróbb közleményekre a hó 1-én. A Keleti Egyház olvasóinak s minden jó barátjának boldog karácsonyt s kegyelemteljes új évet kivánunk.

32

I. Magyarország vallási statisztikája.

Trianoni Magyarország

Vallás

Római katholikus

.

Görög-katholikus

4,785.515 5,634.003 165.536 201,093 61.427 39.839 . 1,632.852 1,813.162

Görög-keleti

.

.

Református

.

.

Evangélikus

.

.

485.219 534.165

.

.

5.108 6.266 471.378 444.567

Unitárius Izraelita Egyéb Összesen

. .

.

.

. . . . .

A Felvidék 1938-ban visszacsatolt része

Kárpátalja 1939-ben visszacsatolt területe

Keletmagyarország és Észak-Erdély most visszatért része

Magyarország egész terfttetén a II. bécsi döntés fliáH

528.444 645.089 53.926 70.295 571 1.278 186.504 185.568 32.738 37.322

35.862 42,728 378.285 342.241 430 110.756 17.583 16.661 974 875 24

422.492 421.460 825.278 934.282 212.312 283.135 502.250 505.299 46,098 42.590 41.237 40.031

5,772.843 6,743.280 1,423.08« 1,547.011 274.740 434.M8 2,339.189 2,520.899 565.027 614.952 46.464 46.297 735.772 742.827

11,166.449 12,708.28«

95 —

—

63.324 71.782

8.082 15.224

66.845 78.190 178 16.721

5 7.858

134.225 148.288 1.659 17.518

7,615.117 8,688.318

869.299 1,034.463

496.487 592.901

2,185.546 2,392.603

Lássuk azonban a szakemberek megjegyzéseit, csak úgy rapszodikusan, az érdekesebbjét kikapva! A hazánkkal ismét egyesült erdélyi és keletmagyarországi részeken —mondják — általában szapora nép lakik. A székelységnél a román uralom idején nagyon megnehezült viszonyok miatt tagadhatatlanul terjedő egyke ellenére a gyermekbőség máig kielégítő s az erdélyi románoknak is éppen az északi tömegek szaporodnak erőteljesebben. A kedvező természetes szaporulatnak azonban a tényleges népszaporodásban még a nyomát sem látjuk, . . . hiszen a tényleges népnövekedés aránya évi átlagban 1910. és

9.921 58.321

1930 közt mindössze 0.47%-ot ért el, holott pl. a trianoni területen 0.7, a felvidéki területsávon közel 1.0, a kárpátaljai részen pedig több mint 1.0%-ra rúgott. Részletadataink szerint csak a nagyobb városokban mutatkozott komoly tényleges szaporulat még pedig nem kis részben oda nem való idegen elemek (regátbeliek) betódulása folytán. Hadd álljon itt most a megyei városok és törvényhatóságok szaporodási statisztikája a bennünket közelebbről érdeklő három vallási csoport részéről!

') A felső sorok számai az 1910. évi magyar népszámlálás adatait mutatják, az alsó sorok kövérebb n3*omású számai az 1930. évi magyar, cseh, illetve román népszámlálást.

II. A törvényhatóságok és megyei városok katholikns és ortbodox egyházainak statisztikája. Róm. kath. 19.021 20.291 19.810 Nagyvárad 18132 Szatmárnémeti 6.998 7-919 7.220 Marosvásár8.029 hely 4.705 Beszterce3-371 Naszód Bihar 27.821 29.110 480 Cámpolung 472 Csik 114.929 118-535 Háromszék 49.097 48.845 Kiskükiillő 186 135 Kolozs 6.929 6.776 Máramaros 12.220 20.291 Maros-Torda 26.517 26.703 Nagyküküllő 11 12 Szatmár 30.740 29.367 Szilágy 40.821 41.757 Szolnok9.950 Doboka 6.955 Udvarhely 45.028 44.642 Törvényhatóságok Kolozsvár

Gör. kath. 8.646 22.816 3.385 8.161 6.977 15.921 2.222 5.286 78.378 86.746 26.989 31.508 148 21 17.597 20.072 3.036 3.105 430 434 75.766 83.741 94.571 104.132 69.285 73.012 —

6 146.109 157.989 162.142 180.608 128.081 139.317 1.511 1.407

Gör. keleti 1.359 11.942 4.649 14.394 55 1767 761 4.501 17.071 19.960 67.407 81.116 719 822 148 1.879 15.425 14.368 15 13 21.747 26.068 1.309 8.489 30.39a 34.579 332 280 8.705 11.113 9.907 15-183 29.641 32.881 2.667 3.780

Gör. Róm. kath. kath. 5.850 4.901 Máramaros3.492 10.375 sziget 3.893 5.932 Nagykároly 4.928 5.002 126 1.273 Nagyszalonta 1.124 286 2.735 2.069 Dés 1.494 4.698 3.975 1.661 Beszterce 4.201 1.046 4.910 4.467 Nagybánya 6.045 3.768 117 2.247 Sepsiszent2.424 405 györgy 438 7.889 Gyergyó515 szentmiklós 8-378 1.307 1.305 Szászrégen 1.514 1.568 164 5.729 Székely282 4.369 udvarhely 873 1.333 Zilah 1.583 956 2.240 1.285 Szilágy2.159 1.738 somlyó 2.300 2.368 Szamosujvár 2.506 1.090 412 542 Bánffy772 395 hunyad 71 3.153 Kézdi51 2.598 vásárhely 95 2.924 Csíkszereda 160 3.592 1.211 2.304 Felsőbánya 1.438 1.918 2.417 183 Naszód 2.618 105 Város

Gör. keleti 128 957 2» 941 1.082 1.84» 451 1.398 538 1594 39 22* 451 1-868 9

182 144 308 93 68« 18 502 13 126 136 46S 133 46a 65 205 21 432 4 47 82 250

(A megyei adatokban a területükön levő megyei városok adatai bennfoglaltatnak.) Vallási tekintetben tehát az ú j keleti országrészeken a görögkatholikus elem élt viszonylagos többségben — 1930. évi a r á n y a 39.1% — azonban a református (21.1%) és római katholi-

kus (17.6%) sem hanyagolható el. Jellemző, hogy — mint fentebb m á r láttuk is — 1910. és 1930. között csak a görögkatholikus és -a görögkeleti vallás foglal teret.

275

A görögkatholikus és görögkeleti vallású népesség aránya együttesen mintegy 40%; ebben a népes tömegben azonban kb. százezer, vagyis az egész népességhez viszonyoítva csaknem t százaléknyi a magyar anyanyelvű. Erdély és Keletmagyarország visszacsatolt részén a magyarajkú görögkatholikusok száma már 1910ben 76.231, a görögkeleti magyaroké pedig 13.768 fő volt. Ez nemcsak nemzetpolitikai tekintetben, hanem egyházpolitikai szempontból is figyelemre méltó. Mai magyarországi viszonylatban szembetűnő a római katholikus népesség arányának erősmérvű hátrábbszorulása. (A trianoni területen 64.9 %-os .aránya a területgazdagodás folytán 53.1 %-ra csökkent, tehát nem sokkal haladja meg az abszolút többséget. Erdélyben . . . a reformátusok száma igen jelentős és így legutóbbi országos arányuk (19.8%) is némileg megerősödött .21.1%). A keleti részek visszakapcsolása következtében nagyon előtérbe lépett a görögkatholikusok arányszáma (12.2%) — most lélekszámra harmadik felekezetünk ez . . . Ezzel szemben az evangélikusoké (4.8%) és >a görögkeleti vallásuaké (3.4%) az 5%,-ot sem éri el. A megyénként igen sokszínű vallási adatsorokból kiemelhetjük Csik vármegyét 1910-ben 84.0%-os római katolikus magyarságával, Máramaros vármegyét, ahol a görögkatholikusok hányadosa 65.4%. Vallási tekintetben a városi táblázatok adatai nagyfokú kevertségre utalnak, hiszen 1930-ban alig akadt város, melyben az abszolút többség az egyik felekezetet megillette volna, Nagyszalonta 72.1 s Zilah 56.7%-os református lakosságával, Gyergyószentmiklós 80.8, Csíkszereda 74.7, Székelyudvarhely 51.3 és Kézdivásárliely 50.9%-nyi római katholikusságával, a várossá .előléptetett kis Naszód 74.5%-ra rúgó görögkatholikus népességével szinte kivételszámba megy. A görögkeleti vallásnak Észak276

Erdély és a vele együtt visszajött keleti területrész egyetlen néptömörülésében sincs számbajövő jelentősége. Ami a róm. kath. egyházat illeti, a szatmári (¡jelenleg szatmár-nagyváradi) püspökség a változás folytán teljessé egészült ki, a nagyváradi püspökség pedig, amelynél a püspöki szék jelenleg betöltetlen, kevés kivétellel szintén. Ugyancsak kiegészült a gör. kath. egyház munkácsi és szamosujvári püspöksége s visszakerül nagyváradi püspökségének jelentős része is. A gyulafehérvári róm. kath. püspökség nagyobb része magyar területre került, főkép a Székelyföld visszacsatolásával, amelyre a nevezett püspökség magyar területre került híveinek 81%-a. (246 ezer hívő) jut. A gör. kath. egyház balázsfalvi érsekségének hasonló a helyzete (t. i. az érsekség székhelye itt is a határon túl maradt), azzal a különbséggel, hogy a hívek számának nagyobbik fele került román területre. Ami végül a gör. keleti egyházat illeti, azonkívül, hogy az aradi püspökség egy része magyar területre került (Bihar megyében), nagyszebeni érsekségének — a hívek számát tekintve — V 5 része szintén magyar területre jutott. A visszatért és vissza nem tért egyházrészek arányát különben a következő táblázat mutatja: Egyházmegye Róm. kath. Nagyvárad Szatmár Gy.-fehérvár Összesen: Gör. kath. Nagyvárad Munkács Szamosujvár Balázsfalva Összesen:

A román impérium alatt élt hívek száma 1930-ban

Magyarországhoz visszakerüli

0,70

94.563 88.258 93.3 47.538. 47.538 100.0 371.355 283.841 76.4 513.456 419.637 245.532 105.717 406.206 532.744

81.5

211.295 86.1 105.717 100.0 406.206 100.0 207.190 38.9

1,290.199 930.408 72.1

Gör. keleti. Arad Nagyszeben Összesen:

490.518 96.693 913.207 190.969

19.7 20.9

1,290.199 930.408

72.1

Mint látjuk, a statisztika nem vesz tudomást a hajdudorogi egyházmegyéről, mely az 1910. évi népszámláláskor még nem volt meg, sem a románok alapította máramarosi püspökségről, (melyet az egyik statisztikus tévesen a munkácsi püspökséggel azonosít), de szempontjainkat ez nem érinti. A hajdudorogi püsjökség, illetve a gör. kath. magyarság szempontjából úgy is külön fogunk még fog-

EZÜSTMISE. Meszlényi Zoltán Lajos dr. hercegprímási segédpüspök és jószágkormányzó, esztergom-főegyházmegyei prelátus-kanonok, a SzEMISz alapító tagja november 3-án ünnepelte pappászentelésének 25 éves jubileumát. A jeles főpap 1915-ben, mint a Rómából Insbruckba menekült Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke lnsbruckban vette föl az egyházi rendet. Ezüstmiséje alkalmából tisztelői a jókívánatok özönével árasztották el a nagytekintélyű s népszerű püspököt. — SZÁNTA Y-S£ÉMÁN ISTVÁN dr., szerkesztőbizottságunk elnöke, november hó folyamán a jeruzsálemi Sz. Sír rendben, melynek eddig lovagja, m a j d alamizsnamestere és igazgatója volt, commendatorrá (parancsnokká) lépett elő. — KITÜNTETÉS. Magyarország kormányzója a visszacsatolt kárpátaljai területen, az idegen uralom alatt a magyar nemzet érdekében teljesített áldozatkész munkásságáért kricsfalvai Hrabár Jenő m a j d á n k a i görögkatholikus parochust és volt alsó-verhovinai kerületi esperest a magyar érdemrend tiszti keresztjével tüntette ki.

lalkozni a visszacsatolt területekkel. Itt csak annyit közlünk, hogy a balázsfalvai gör. kath. érseki megyének visszacsatolt részeire vonatkozó számadatokból (207.190 lélek) megfelelő átszámítással 22.150, a nagyváradiból 46.890, a nagybányaiból pedig 13.953 lélek esik a helyreállítandó hajdudorogi egyházmegye javára, vagyis együttvéve mintegy 82.993 lélek. Ez azonban korántsem jelenti a visszacsatolt magyar görögkatholikusok egész számát, hiszen már a püspökség alapításakor is egy igen jelentékeny részük továbbra is román főhatóság alatt maradt.

— ORTHODOX KÜLDÖTTSÉG ÖSZENTSÉGÉNÉL. Októberi számunkban hírt adtunk arról az intereparchiális .topikus) zsinatról, melyei a három italogörög egyházmegye főpásztora az októberi zsinatatyák-vasárnapjára összehívott. Lungro, Piana és Grottaferrata gör. kath. papságának hivatott képviselői október 13-án valóban össze is jöttek Grottaferratában. A zsinaton Lavitrano palermói bíboros—érsek elnökölt s mindennap megtartották az archieratikon-előírta zsinati szertartásokat. A záró gyűlésen megjelentek az albániai orthodox papság képviselői KamcseAgatangelosz berai püspök vezetésével s Tisserant, a Keleti Kongregáció bíborostitkára is. Lavitrano bíboros záróbeszédében a közös történeti múltra, Szkander bégre (Castriola Györgyre) emlékezve, kit V. Miklós és III. Kallixt pápák Krisztus athlétájának n e veztek, kifejezést adott ama reményének, hogy az egyházi egység terjedni és erősödni fog. A zsinat résztvevői ezután az orthodox küldöttséggel együtt hódoló kihallgatáson jelent meg XII. Pius pápa Öszentségénél, aki történelmi visszapillantást nyújtott a pápaságnak a görög egyházhoz való szeretetteljes jóságáról és az egyesülés mielőbbi bekövetkeztére irányuló reményének adott kifejezést.

277

— BANGHA EMLÉKÜNNEP. A magyarországi kath. sajtó nagy apostola, P. Bangha Béla S. J. emlékének hódolt vasárnap, november 17-én Budapesten a magyar kath. társadalom. A fáradhatatlan Bangha páter volt az első, aki kiadta a jelszót: „Legjobb erőinket a sajtófrontra!" Igaza volt, mert XII. Pius pápa szerint: „A hazug irodalom és sajtó nem kevésbé romboló lehet, mint a páncélkocsik és a bombázógépek' 1 . Az irodalomban nagyon ismert P. Gilbert francia dominikánus „Vallás és pedagógia" cím ű könyvében részletesen fejtegeti az ideodynamica törvényét, mely azt jelenti, hogy senki sem tudja magát mentesíteni, emancipálni azon befolyás alól, melyet olvasmányai rea -gyakorolnak. Amilyen a szellemi táplálékom, olyan a gondolkozásom. Ha csak vallás- és hazaellenes lapokat, könyeveket olvasok, gondolkozásom hasonló lesz. Fontos tehát, hogy milyen könyvet és milyen újságot olvasok. Még csak elképzelni sem lehet, hogy erős front épüljön ki a katholik u s érdekek védelmére, hogyha tömegeink nem megfelelő sajtótermékekből gyűjtögetik össze szellemi indítékaikat és veszik irányításukat. Igaza volt P. Bangliának. Erős front csak erős, tömegeink kezében forgó hazafias és vallásos sajtó ú t j á n fog kiépülni. A nagy Apostol, P. Bangha Béla olyan katholikus sajtót teremtett, hogy emlékének a hála és tisztelet érzéseivel hódolunk. Az ünnepélyt az Uránia-mozgóban tartották, melynek nézőtere zsúfolásig megtelt. Kray István br. megnyitó szavai után vitéz Hangayné, Lády Erzsébet mély átérzéssel Nagy Miklós ódai szárnyalású költeményét szavalta el. Ezután Czapik Gyula dr., Veszprém megyéspüspöke ihletett hangú vallomással ajándékozta meg hallgatóit leghívebb barátja, legbensőbb bizalmasa és munkatársáról,, P. Bangha Béláról. P. Bangha a Krisztusért vívott harcok erős kardjával már itt 9

278

földön megszerezte homlokára a dicsőségnek azt a koronáját, mely a kalál után is megmarad számára. M m káiának nyomai, amelyeket élete utolsó szakában nagybetegen, roska tag testtel, de folyvást mosolyogva, és az elhivatottság lángjával lobogva szervezett meg, el nem múlnak. Hatalmas alkotásairól való megemlékezés ezreket ragadott Krisztus felé, aki nélkül nincs é l e t . . . A nagy hatású beszéd után filmfelvételeket mutattak be P. Bangha életéből és temetéséről, — mely után az Orkesztikai Játékszín tagjai „Az élet kenyere" című kórusdrámát, — melyet P. Bangha misztérium tervezete alapján állítottak össze, adták elő. — EGY UNIÓS KÖNYV SIKERE. Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus, . szerkesztőbizottsági elnökünknek a Pápaság az orthodoxia tükrében" c. nagyobb m u n k á j a Jugoszláviába is eljutott, ahonnan egy ismertnevű archimandrita a következő sorokat intézte a szerkesztőhöz: „Művének tartalma tárgyilagosan van előadva s az állapotok bő áttekintéssel és tanulságosan megvilágítva. Alapos és megokolt fejtegetéseit és nézeteit nagy érdeklődéssel olvastam. Fáradozásáért a jó Isten jutalmazza." — Ez a levél is azt mutatja, hogy tárgyilagos és testvéri uniós munkánk jóindulatú keleti testvéreinknél megértésre talál. — BAZILISSZÁK FOGADALOMTÉ TELE. A múlt hó 6-án Ungvárott ünnepélyes fogadalomtétel volt a bazilissza nővéreknél az internátus kápolnájában. Fogadalmat tettek: Krivánics Irén Zsófia, Ruszin Miklóska J ú lia, Gerevich Ignácia Mária és H a n u szics Szimeona Anna. — ERDÉLYI STATISZTIKÁNKAT a napi sajtó és a magyar rádió is átvették. Ez utóbbi a Keleti Egyházra cím szerint is hivatkozva ismertette a visszatért területek vallási adatait.

— XII. PIUS PÁPA IMÁJA A BÉKÉÉRT. XII. Pius pápa a háború ál dozataiért elrendelt bűnbánó nap alkalmából vasárnap, november 24-én ünnepélyes misét pontifikált a Szent Péter-bazilikában. Kiemelte, hogy ha a háború zaja túl is csapott a békét kérő hangokon, tekintetünket mégis az ég felé kell emelnünk a jövő jobb napjaiért. A Szentatya imájában örök nyugalmat kért mindazok számán, akiket a háború hulláma halálba sodort, akik földönfutókká váltak, foglyul estek, vagy megsebesültek. — A magyar püspöki kar intézkedésére hazánk minden katholikus templomában is megtartották ugyanakkor azt az engesztelő ájtatosságot, amelyet a pápa rendelt el az egész világon. Budapesten az Örökimádás-templomban fényes külsőségek között Serédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímás végezte az ájtatosságot. — A LEGNAGYOBB KATHOLIKUS ORSZÁG Németország. 96 millió lakosából 49 millió (51%) katholikus. Utána Brazília következik 47 millióból 44 millió katholikussal és Olaszország. A német katholicizmus a birodalom területén 11 egyháztartomány ban 45 püspökséget, 2 apostoli kormányzóságot és 2 önálló prelaturái számlál. A fentihez járul a főkormányzóság területén 2 további érsekség és hat egyházmegye. A lengyel fő kormányzóság 12 millió lakosából 9 millió katholikus. Ezek hozzászámítá sával német impérium alatt ma 54 millió katholikus él szemben 49 millió más vallásúval. (52.4%.) Az érsekségek közül hat bíboros, Bertram boroszlói, Schulte kölni, Faulliaber müncheni, Innitzer bécsi, Kaspar prá gai és Hlond gnesen-poseni érsekek Az egyházközségek száma: 17.193. A birodalom területén 35.103 világi pap működik. A férfiszerzetes házak szá ma 961, 22.701 szerzetessel. A 8991 apácazárdában pedig 119.060 apáca él. A 86 milliós németségből mintegy 45 millió a protestantizmus híve.

— MOZGOLÓDIK A VISSZACSA TOLT TERÜLETEK MAGYAR GÖRÖGKATHOLIKUSSÁGA. Vehető híján persze afféle egyéni akciók módjára. Románia törvényben mondta ki, hogy aki görögkatholikus, az csak ro mán (legfeljebb még rutlién) lehet. A felszabadúlt területek magyar görögkatholikussága most ezt a bélyeget igyekszik magáról lemosni. Szatmárban és Erdélyben, (de lehet, hogy egyebütt is) sokan a még érvényben levő román törvények hatálya alatt latin szertartásra „térnek át", mert >a görög szertartásuak még mindig román püspökök alá tartoznak. Sokan protestánsokká lesznek. A Székelyföldön — egyelőre még ellenőrizhetetlen, de megbízhatónak ítélt helyekről kapott hírek szerint — egész egyházközségek hagyják el a „román "vallásnak bélyegzett görögkatholikusságot. A rádió közlése szerint Nagybányán (román püspöki székhely!) görögkatholikus magyar egyházközség alakult, mely kéri a hajdudorogi püspökséghez való csatolását. November 10-én a nagykárolyi görögkatholikusok tartottak népes közgyűlést és „mondotta ki határozatilag" a hajdudorogi püspökséghez való csatlakozást. A nagy károlyiak Labancz János esperes elnöklete alatt háromtagú „intéző bizottságra" bízták a határozat végrehajtását. Természetesen, e mozgolódá: oknak semmi jogi hatályuk nincs és nem lehet. Az egyházmegyék határainak visszaállítása az Apostoli Szentszékhez tartozik s jó helyről vett értesülés szerint az illet,kesek már meg is tették a kellő lépéseket. Mindenesetre sok belső nyugtalanságnak és békebontási lehetőségnek vágná útját az erdélyi magyar görögkatholikusság helyzetének sürgős rendezése és a román törvény hatálya alatt történt vallás- és szertartásváltoztatások érvényteleníése. Ez utóbbi annál könnyebb volna, mivel egyházjogilag legöbbje egyébként sem érvényes, sőt lépések sem történtek érvényesítésükre.

279

— KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPÉT a munkácsi gör. szert. kath. egyházmegye nagy fénnyel ünnepelte. Az előestén Sztojka Sándor megyéspüspök szentségimádást végzett a székesegyházban és szentbeszédet mondott. A baziliták templomában egész éjjeli szentségimádással ünnepelték Krisztus Királyt. — A miskolci gör. kath. templomban Papp Antal érsek, ap. kormányzó ünnepélyes főpapi misét végzett s az Ür Jézus képe előtt maga végezte a szokásos fölajánló imát. — „ROMÁN"-SÁG A DUNÁNTÚLON. A kolozsvári Tribuna Északerdély román uralom alatt álló utolsó napjaiban azt igyekezett bizonyítani, hogy valamikor a Balaton környéke is „ r o m á n " volt s forrásként Lukács Károly dr.-nak a Magyar Szemle Kincsestára 114-ik köteteként megjelent m u n k á j á t idézte a Balatonról. A mü szerzőije, ki soha ilyen kétes megtiszteltetésre nem is számított, a lapokban a következőképen nyilatkozott a dologról: „Az oláh Tribuna az én könyvem 47. oldalán olvasható adatokra hivatkozik, hogy is szólnak hát ezek az •adatok? A műemlékek Orsz. Bizottsáának kiadványai alapján „A Balatonpart műemlékei" c. fejezetében (46—48. lapok) összeállítottam a nagy tó partján ma is látható nevezetesebb műemlékek sorozatát és Révfülöp tájékáról a következőket említem szószerint: Révfülöptől félórányira ÉNy-ra Ecsér elpusztult község háromhajós román stílusú templomának romjai benne római feliratos kő- és falképmaradványok. Rétsarok pusztán (Révfülöp mellett Ny-ra), a Balatontól száz lépésnyire római épületmaradványok. Révfülöp: az elpusztult község ro mánkori templomromjai; a fülöpi hegy lábánál egy présház falában római feliratos kő, templomrom a Balaton árterében a XIII. század végéről, falán Szent Kristóf képének töredékei."

280

Minden középiskolát látogatott, de a legtöbb újságolvasó ember is tudja, hogy az építészet történetében éppúgy beszélnek „románkori" templomról, mint renaissance-kori vagy barokkkorbeli építményekről, különösen ha a gyakori ismétlés elkerülése végett — mint a közölt felsorolásban is — a „stílusú" jelzőt a szerző itt-ott elhagyni és hasonló értelmű más kifejezéssel (pl. ..-kori") helyettesíteni látta jónak;. Az oláh „tudós"-nak azonban elég volt meglátni a „románkori" szót egy magyar helytörténeti szövegben, hogy ebből m i n d j á r t román imperiálista igényt formáljon. Olyan alapos forráskritikával dolgoznak odaát, hogy ez a szó maga — értelméből önkényesen kiforgatva — elég történelmi bizonyságul szolgál neki arra, hogy a Balaton környékét is egykori „rom á n " és nem római település színhelyének misősítsék. V. H. — ÉSZAKERDÉLY FELSZABADULÁSÁVAL az ősi munkácsi egyházmegye következő lelkészete! szabadultak föl: Máramarossziget, Lonka, Hosszúmező, Pálosremete, Krasznabisztra, Oroszkő, Rónaszék, Tiszaka rácsonyfalva, Felsőróna, Havasmező és Visóoroszi. A visszacsatolásról az Apostoli Szentszék fog intézkedni. — A GÖRÖG—OLASZ HÁBORÜ kitörése alkalmából, mint az athéni Ekklesia nov. 16. száma közli, a görög egyházfők kérelmet intéznek a világ összes keresztényeihez, imádkozzanak a háború és vérontás mielőbbi megszűnéséért s a keresztény vallási igazság, az igazságosság, szabadság, a szeretet igazságának győzelméért, melyért Krisztus halált szenvedett s amelyért az egyetemes egyház küzd. Szüntesse meg az Ür a nemzetek viszálykodását s adja meg a népeknek az ő országa békességét és szabadságát. — Az athéni érsek körrendeletet bocsátott ki, melyben utasítja a papságot, hogy míg a béke helyre nem áll, n a p o n k é n t rendszeresen s nyilvánosan végezzék a

reggeli és alkonyati zsolozsmát és a szent liturgiát (misét) s minden este parakliszt tartsanak a B. Szűz tiszteletére „az egész világ békességéért és javáért és Isten szentegyházainak jólétéért." A paraklisz végén el kell imádkozni a litiai ekténia fennhangját: „Hallgass meg minket Isten, mi Üdvözítőnk . . ¿" és a „Nagyirgalmú U r u n k " kezdetű főhajtási imát s vé gül az „idegenek betörésekor" végzendő imádságot a velencei Euchologion szerint. — Az athéni tudományegyetem theologiai kara május hóban anglikán és görög theológiai hallgatókból bizottságot alkotott az anglikán egyházi rend érvényességének megvitatására. Ennek a bizottságnak működését a kar rektora október hó 25-én kelt rendeletével betiltotta. — Dr. H. K. aláírással múlt számunkban uniós szempontokból becses és értékes megállapításai miatt közöltük a Veszprémi Hirlap október 16-i számának „Gizella királyné veszprémi himzőiskolája" című cikkét. — Többoldalú érdeklődésre közöljük, hogy az érdekes cikk szerzője Herkely Károly dr. — Itt említjük meg, hogy a veszprémi bazilissza himzőiskola világhírű munkájáról, a magyar királyság koronázási palástjáról igen érdekesen ír Mihályi Ernő dr. pannonhalmi bencés tanárképző főiskolai

tanár „Sz. István élete és műve" c. kétkötetes m u n k á j á b a n s úgy azt, mint a pannonhalmi mintáját részletesen ismerteti. Legközelebbi számaink egyikében ugyanezen kiváló szerzőnek, -a SZEMISZ tudományos és irodalmi szakosztálya tagjának érdekes cikke fog megjelenni a koronázó palást pannonhalmi előmintájának theologiai tartalmáról. — A FINN KATHOLIKUSOK lelki gondozásának fokozására Amerikából két latin és egy görög szertartású papot küldtek. Finnország egész katholikus vezetősége .e'zekkel együtt 11 latin szert, pap (közöttük 2 finn eredetű), 1 gör. kath. pap, 21 apáca és 3 segédtestvér. A katholikus istentiszteleteket azonban igen sok jóindulatú protestáns is látogatja s a conversiók száma állandóan emelkedik.

* Sarenkov Bogumil: Kakvo vigyek vo Ungarija, „Néhány kép Magyarországról" címen érdekes bulgár nyelvű könyv jelent meg Szófiában, melynek célja a bulgár-magyar barátság elmélyítése. A könyv mozaikszerűen, de mégis rendszerező áttekintéssel a magyar életet rajzolja meg minden vonatkozásban. A bulgár-magyar testvériség magyarországi előharcosai között szerkesztőbizottságunk elnökét is méltatja s arcképét közli.

* Blahovisztnik. Felelős szerkesztő Ilniczky Sándor. Szerkesztik a bazilita atyák. A novemberi szám tartalma igen gazdag. Vezető helyén az Imaapostolság (Jézus Szívö Szövetség) imaszándékával foglalkozik: a katholikus népiskolák tanítóiért. A hitvédelemről, az Oltáriszentség kultuszáról közöl érdekes cikkeket. Gazdag diákrovata igen érdekes. Versek, apró, szí nes közlemények teszik változatossá az egész lapot, melynek tartalmát egyházi hírrovata és missziós közleményei teszik teljessé.

— A HELLÉN-GÖRÖG EGYHÁZ nagy tudósa, Kallinikosz Konstantin az angolországi Manchesterben elhunyt. Eleven és nagystílű irodalmi tevékenységet fejtett ki s 17 nagy munkát hagyott hátra, melyek többnyire a megváltás-tannal, a szentírással és az egyházzal foglalkoznak. Munkái közül sok németül, franciául és angolul is megjelent. Egyházi rangjára nézve a konstantinápolyi főtemplom oekonomusa volt.

281

FIGYELŐ AZ ORSZÁGÚT ÁRKÁBAN — sárba-vérbe tiporva, meggyalázva és megcsúfolva, eltorzult arccal és a semmibe meredő üveges szemekkel, holtan találták dr. Jorga Miklós bukaresti professzort. A Bukarest és Ploesti közötti országúton a puszta életét futva menekítő professzor — mint annyi más társa — áldozata lett annak a féktelenül tomboló őrjöngésnek, melyet a nacionalizmus jelszava alatt néhány emberi mivoltát megcsúfoló vasgárdista rendezett. Jorga professzort, a román történelemtudomány európai hírű képviselő jét, jól ismertük mi, magyar görögkatholikusok is. Ő ugyan görögkeleti vallású volt, mégis szükségesnek tartotta annak idején, hogy beleszóljon a görögkatholikus egyház legbensőbb ügyébe, hierarchiánk függőben lévő területi kérdéseinek rendezésébe. A hajdúdorogi egyházmegye felállítása, a „Christií'ideles Graeci" kezdetű pápai bulla megjelenése után röpiratot adott ki „L'évéché de Hajdudorogh et les droits de l'Église roumaine unie de Hongrie" címen s ebben a franciák és angolok felé panaszolja el a magyarországi románságot ért szörnyű sérelmet s bejelenti az antant-hatalmaknak, hogy a hajdúdorogi egyházmegye felállításának megtorlásiaképen itt ki fog törni a forradalom. Érdekes dolog eltűnődni azon, hogy az a Jorga professzor, aki a román nép múltjáról s az Ozmán birodalom történetéről írt műveit még német nyelven adta ki, a háború kitörése előtti években egyszerre csak francia nyelven kezdte írni műveit, röpiratait is, és ugyancsak francia nyelven adta ki 1916-ban az erdélyi románság történetéről írott művét. A román tudományos életben ővolt a francia orientáció kezdeményezője. Ma már nevetséges dolog volna vitába szállani Jorga professzor megállapításaival és érveléseivel. Nem a történetíró, hanem a pamflett-szerkesztő tolta írta le azokat. A történet-írónak bizonyára sokszor kellett pirulnia sajátmaga előtt röpirata miatt. Ellenben tanulságos tudni, hogy Jorga professzor a franciákhoz és az angolokhoz fordult védelemért és megtorlásért a román népet ért állítólagos sérelmek miatt s már 1913-ban forradalommal fenyegetődzött azért, mert a Szentszék Magyarországon a magyar görögkatholikusok részére püspökséget állított fel. A forradalomból egyelőre nem lett semmi. A magyarországi románság nagyon jól tudta, hogy nem történt sérelem. Az történt csupán, hogy miután a hazai románoknak három püspökségük s egy érsekségük volt — valamennyi a magyar királyok bőkezűségéből gazdagon javadalmazva — végre a magyar görögkatholikusok is kaptak egy püspökséget. Egy elvakult és elvadult román soviniszta azonban kevéssel utóbb a m a -

282

ga módja szerint a debreceni püspöki palotába irányított bombával akarta megtorolni a hajdúdorogi püspökség felállítása által a román népen ejtett „sérelmet" s ezáltal három vértanút szerzett a magyar görögkatholikusságnak. Pillanatig sem kételkedünk abban, hogy az európai hírű tudósnak, Jorga professzornak nem volt tudomása erről az aljas gonosztettről, ö csupán szellemi fegyverekkel küzdött. A maga euiópai stílusa szerint. Pokolgépes honfitársa is küzdött — a maga balkáni stílusa szerint. A pokolgépes merénylők azonban nem szokták olvasgatni a pápai bullákat s nem szokták konkordátumszerű megállapodásokból analizálgatni a nemzetüket ért sérelmeket. Atekintetben már egyáltalán nem vagyunk bizonyosak, hogy azt a pokolgépes merénylőt nem Jorga professzor forradalommal fenyegetődző röpirata késztette-e aljas merényletének végrehajtására. Forradalommal fenyegetőzni s így közvetve forradalmak szellemi előkészítőjévé válni nem okos dolog. Különösen kellett volna ezt tudnia egy történelemtudósnak. Jorga professzor erről megfeledkezett. Az a forradalom nem sikerült. A magyarországi románság nem lázadt fel, hiszen nem is volt erre oka. Ellenben — miként mondani szokták — nagyot fordult az idők kereke, intellektuális gonosztevők, államférfiaknak álcázott őrültek a trianoni kastélyban békét diktáltak s megteremtették Nagv-Romániát. S azóta ezt az államtákolmányt fenyegették a forradalmak. A múltban csak fenyegették, legutóbb azonban félig már ki is tört egy ilyen forradalom. (Ha ugyan lehet így nevezni.) Anélkül, hogy a forradalom áldozatainak a múltban játszott szerepét mentegetni akarnánk, meg kell állapítanunk, hogy ugyanaz a féktelen, őrjöngő sovinizmus adta ezeknek a forradalmároknak kezébe a fegyvert, mely egykor Debrecen felé dirigálta azt a bombát. Az a különbség mégis, hogy az a bomba csupán valóraváltása akart lenni Jorga professzor elméleti síkon mozgó fenyegetéseinek, ez a forradalmi fegyver pedig — többek között — épen a forradalommal fenyegetőző Jorga professzor életét oltotta ki. Példálózhatnánk most a „nagy kővel" — mely ki t u d j a hol áll meg, — beszélhetnénk a történelmi igazságszolgáltatásról, — de nem tesszük. Mi Jorga professzorban soviniszta elfogultsága mellett is az európai kultúra egyik kimagasló képviselőjét láttuk. Szellemi síkon mozgó támadásaival szemben szellemi fegyverekkel küzdöttünk európai stílus szerint. S ha hasonló soviniszta elfogultságában leledző, de balkáni stílus szerint küzdő honfitársai az országút árkában is hagyták, meggyalázva és megcsúfolva, vérbe-sárba tiporva, — mi az ellenfél irányában is megállapítjuk: nem ily sorsot érdemelt. Őszinte lélekkel osztozunk a román tudományosság gyászában, mely egyik legnagyobb tudósának elvesztése következtében érte, annak a tudósnak elvesztése által, aki talán épen ennek a vérengzésnek eredményeképen jött volna rá éleiének legnagyobb tévedésére. Py,

Az 1941. évi előfizetési díjakat a „Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség"' Miskolc, 7775. számú csekkjén kérjük beküldeni. — A szövetség alapit« és rendes tagjai a folyóiratot tagsági díjuk fejében kapják.

283

IRODALOM * Császárnőm parancsára. Legendás történet a képrombolás korából. Irta: Szántay-Szémán István dr. — Miskolc, 1940. Ludvig István kiadása. Ára 2.— pengő. Dr. Szántay Szémán Istvánt, a tudós akadémikust, a publicistát és a szervezőt nemcsak a görögkatholikusság, hanem az egész magyar közélet kitűnően ismeri, hiszen munkái a határokon túl is ismertté tették nevét. Vannak azonban olyanok, akik nem tudják, hogy egy másik SzántaySzémán Istvánnal is büszkélkedhetünk: a szépíróval, a műfordítóval s az irodalomtörténésszel. Sőt ha Szántay-Szémán István pályafutását vizsgáljuk, azt kell látnunk, hogy eltekintve az egyházi közigazgatásban s az újságírás-kiadásban egészen fiatalon elfoglalt pozíciójától, épen szépírói, műfordítói és irodalomtörténészi tevékenysége volt az, ami részére legelőször országos hírt és megbecsülést szerzett. Az illusztris szerző legújabb m u n k á j á b a n visszatért az irodalomhoz. Munk á j á n a k m ű f a j i hovatartozását nehéz volna meghatározni. Ö „legendás történ e t i n e k nevezi. Regénynek nem mondhatjuk, mert hiányzik belőle a szerkezeti egység. Naplónak nem minősíthetjük, mert az események egységes szemlélete többet ad, mint egyszerű naplófeljegyzéseket. Irodalmi korképnek lehetne talán nevezni, mert e meghatározás mindkét részének tökéletesen megfelel. Korkép, hiszen szerzője rendkívül alapos történeti kutatásokat végzett, hogy ezt a számunkra teljesen idegen korszakot elénk vetíthesse. Korképpé teszi a lélekbúvár biztos judiciuma által irányított mesteri jellemzés, mellyel a bizánci udvarnak tragikus sorsú alakjait, vagy a bizánci szerzetesi élet aszkétáit, főként pedig ezt az átokverte korszakot megrajzolja. Korképpé teszi végül az a meditáló mélység, mely a keleti lélek analizálásán keresztül mutatja be a világtörténelem legérthetetlenebb herezisének gyökereit, mely a dogmatika mellett nem is annyira az etika, mint inkább az esztetika ellen tört s nemcsak az Igazság, hanem a Szépség ellen lázadt. De ugyanakkor irodalmivá, kiváló irodalmi értékűvé teszi az az írói intuíció, mely a száraz történelmi adatokat megeleveníti s az események pszihologiai alapjait t á r j a fel. A kutatónak elhisszük, hogy így történtek az események, az író pedig elhiteti velünk, ' 10 n'y így kellett történ niök s nem történhettek máskép, mert a szereplők lelki konstituciójában rejlő foglalkozások és hibák így formálták a történéseket. Irodalmivá teszi végül az a színes, kifejező, árnyalatokban gazdag írásmód, mely a szerző nagyon komoly és nagyon mély mondanivalóját nem csupán könnyedén, hanem lebilincselő módon t á r j a elénk. A tudós és ¡a publicista — maga nemében tökéletes — tolla sohasem sejttette velünk a költői kifejezésmódnak azt az elegáns, könnyed lendületét, melyről ennek a könyvnek lapjai tesznek tanúságot, akárhányszor komoly kísértésbe hozván az olvasót, hogy megfeledkezvén a tartalomról, csupán a fordulatos stílus csemegéit ízlelgesse. Máskor szinte döbbenetes erővel rajzolja a hatalomvágyban vergődő s hatalomféltésükben magukra, környezetükre s az egész birodalomra átkot

284

hozó kényurak őrjöngését, ugyanakkor azonban megtalálja módját annak, hogy a bizánci lélek mélységeinek feltárásán és szépségeinek kibontakozásán keresztül mégis megszerettesse „a mi drága Byzáncunkat". Ha egyszer perbeszállana Szántay-Szémán István írói egyénisége a tudóssal, s megvádolná azt, hogy oly hosszú idő óta nem hagyta érvényesülni, bizony aligha tudnánk ebben az irodalmi perben állást foglalni s nem tudnánk, hogy melyik perlekedő felet marasztaljuk el. Hiszen a tudósnak is illenék teret engedni az író számára, de az írótól is rossz néven kellene1 vennünk, ha meg akarna bennünket fosztani az uniós problémák tudományos tárgyalásától. Talán perenkívüli egyezségre kellene felhívnunk a perlekedőket, hogy a tudomány és a szépirodalom eszközeivel együttesen folytassák a küzdelmet a szent cél érdekében. A lebilincselően érdekes olvasmányt, melyet Ludvig István nyomdája igen szép külsőbe öltöztetett, a legmelegebben ajánlhatjuk azoknak, akiket érdekel Keletnek ezer színű, rejtelmes, csodálatraméltó erényekkel tündöklő s borzalm a s bűnökben vergődő világa. Papp György dr. * Mihályi Ernő dr.: Szent István élete és műve. 2 kötet. Budapest, Pallad:>-kiadás. Történelmi müvet, mely egyúttal nemzetpolitikai s egyháztörténelmi tanulmány is, népszerű alakban írni igen neház feladat. Az írót befolyásolni szokták a rendelkezésre álló nagy adathalmaz, a népszerűség keresése s nem utolsó sorban az az ambíció, hogy újat, szokatlanul meglepőt adjon. Mihályi dr. talán erre az utóbbira törekedett legkevésbbé, de nem csábította túlságosan az első kettő sem s így történt, hogy a Sz. István jubileum megörökítésére szánt művében a népszerű modorban írt történelmi tanulmánvek egyik legsikerültebbjét nyújtotta át olvasóinak. Nyugodt megfontolással választotta meg anvagát. Összehozott minden lényeges adatot s el tudott kerülni a teljesség sérelme nélkül minden nélkülözhetőt, tudományos és népszerű tud lenni egvszerre anélkül, hogy egyik tulajdonság a másiknak rovására esnék s végül egészen újszerűt tud adni a tárgyi igazság teljes megőrzése melleit is. Rövid államtani fejtegetés után, végigvezeti az olvasót a keresztény magyar középkoron, élesen felvázolja a fiatal Magyarországot ért külföldi hatásokat s az így megadott keretbe állítja bele az államszervező szent király alakját, aki római, görög, germán és szláv hatások alatt is következetes magyar irányban tudta kormányozni nemzete hajóját. A monarchikus államformáért folytatott küzdelmeken is átvilágít buzgó keresztény hite, az Anyaszentegyház iránt érzett odaadó szeretete, mely a kereszt és korona hősévé avatja s majd mint aktív vallásos életet élő, hithű keresztényt, majd ismét mint európai politikust és államszervezőt mutatja be. Kiválóan értékesek s uniós szempontból igen érdekesek a műnek azok a részei, melyekben Szent Istvánt a Kelet és Nyugat legádázabban folyó küzdelmei közé állítja és a vajúdó magyar kereszténységre gyakorolt keleti befolyásokról szól. Annak megállapítása után, hogy az ősmagyar kultúra gyökerei mélyen belenyúlnak a keleti őskultúrába, melyhez mihamar szláv-kereszféiiy ráhatások csatlakoznak, (a szlávok már görög szertartású keresztények — még egységben a római egvházzal,) rávezet, hogy épen egyházi tér en találjuk a görög kultúra magyarföldi nyomait is. Az első állítást azzal az eleven kereskedelmi kapcsolattal igazolja, melyben a lebédiai magyarság a kereskedő Kelettel állott s amelynek útja a Tisza vonalán át is elkísérte őseinket. Az utóbbinak bizonyítására az építészet, ötvösség, éremtan és oklevéltan megállapításaira hivatkozik, megállapítván azt a sokfelől tagadott tényt, hogy „a Sz. István-kori magyarság egy része görög szertartású keresz-

285

tény volt s hogy ennek a magyarságnak meg kellett vívnia a harcot a nyugatf műveltséghez kapcsolódó latin szertartású kereszténységgel." (I. k. 42.) „Őseink régi érintkezései a bizánci birodalommal, Bulcsu, Gyula, Ajtony megtérése, Metód öröksége, a görög-szláv liturgia, a szláv biblia, Hierotheos püspök térítése, Tevelfia Tormásnak Konstantinos Porphirogenitosszal való vendégbarátsága már 949-ben, Sarolta kapcsolatai, a görögül tudó pap Sz. István udvarában, a marosvári görög szerzetesek, a veszprémvölgyi görög apácák hatása nem múlhatott el nyomtalanul." (U. ott.) Görög jellegűek az első kőtemplomok, a hónapok nevei (Bőjtelő, Böjtmás), a koronázó palást és annak pannonhalmi előmintája. Egészen újszerűen hat, szinte a szokatlan tárgyilagosság erejével, az a latin szert, pap, sőt szerzetes-történelemíró részéről talán első ízben kimondani merészelt megállapítás, .melyet azonban a hazai görögkatholikusok mindig hangoztattak,) hogy „a Halotti Beszéd temetési szertartása görög ritusú." (I. k. 44.) Annak megállapítása mellett, hogy Magyarország életében, a görög egyháznak és rítusnak is volt építő szerepe s a honfoglaló ősök már görög rítustól átitatva jöttek be az országba (I. k. 44.), a nyugati egyház felülkerekedését a nyugati főpapok katonai ere|jének és a clunyi reform lelki tüzének tulajdonítja. Kár, hogy ezeket csak 1938-ban írta meg a tudós bencés; talán ha a világháború előtt í r j a meg hasonló magastekintélyű tudós, nem lett volna magyar alátámasztása is a románok azon törvénybe is iktatott theoriájának, mely szerint, aki görögkatholikus, az nem lehet magyar, amiben b. Karácsonyi Jánosra hivatkoztak. Nem kisebb érdekűek a könyv ama részei, melyekben a vallásos élet jelenségeit rajzolja. (Zsoltározás, metániák.) Igen elevenen él Sz. György tisztelete. Csanád vezér, bár maga a nyugati egyház híve, monostort épít tiszteletére s abba Marosvárról görög szerzeteseket telepít. A szombati Mária-> nap eredetét Konstantinápolyra vezeti vissza. (I. k. 144., A koronázó palástnak — veszprémi bazilisszáink emez európai hírű s kultúrtörténeti jelentőségű művének a görög kultúrhatásról szóló részleten kívül külön fe jezetet is szentel az író. A koronázó palást előmintája, az ú. n. pannonhalmi casula, mely a székesfehérvári főtemplom számára készült és 1543-ig ott is őrizték. (Bisszus-selyemre gyöngéd növényi színekkel festve.) Ajtonyról szóló fejezete (II. k. 53.) megerősíti azt az eddigelé leginkább csak Balugyánszkynál kifejtett felfogást, hogv lázadása nem pogány fölkelés volt. Ö maga épen azért keresztelkedett meg Viddinben, hogy az óhitű magyarsággal együtt harcoljon a monarchia eszmélje ellen. Közvetlenül ugyan nem szegezi le a tényt, de az előadottakból nyilván következik, hogy Csanádnak Ajtony fölött aratott győzelme (1028) után a marosvári Ker. Sz. János monostor nem vesztette el görög kath. jellegét. A csanádi bencések részére» kiket Sz. István oda telepített, Ker. Sz. Jánosé mellett építenek ú j templomot és monostort s Csanád a marosvári görög szerzeteseket nem telepíti át az ú j — fogadalomból épített — oroszlánosi Sz. György monostorba, hanem csak közülük valókkal népesíti be azt. (II. k. 183.) Nem utolsó érdekességű az sem, hogy a nyugati egyházért harcoló Csanád maga és nemzetsége temetkező helyéül az oroszlánosi görög monostort választja. Külön érdekessége a könyvnek a veszprémvölgyi bazilissza monostorról szóló fejezet. A zárda alapítását 1001—1019 közé helyezi. Alapító levelét, melyet a Könyves Kálmán idejéből származó másolatban hitelesnek tart, bizonyságul használja föl amellett, hogy a görög egyház szertartásai Magyarországon Sz. István idejében ismeretesek voltak, ami „bizonyára szoros összefüggésben van Saroltának, Sz. István édesanyjának görög kereszténységével s azzal a térítő tevékenységgel, melyet a görög kereszténység a magyar pogányságnál m á r félszázad óta végzett." (II. k. 185.) Mihályi dr. könyve nemcsak kiváló történelmi és állambölcseleti mű, nemcsak kellemes olvasmány, hanem egyszersmind megnyugtató befejezője latin részről a görögök (javára egy régi vitának, melyért a görögkatholikus magvarok hálásak lesznek s egyben megerősítése az uniós szellemnek, mert az igazságot és az egység előföltételét képező testvéri megértést szolgálja. Kozma János.. 286

* Dr. N. Ladomérszky: Le dogme de la Rédemption dans la théologie thssc. (Oeuvre de Pierre Svietlov.) Néhány Rómában töltött szorgalmas h ó n a p m u n k á j á n a k eredményét t á r j a elénk a szerző a külsőleg talán kevésbbé terjedelmes, de annál nagyobb, tudományos súllyal bíró munkájában, melyben az orosz hittudomány legújabb törekvéseit világítja meg. H á r o m fejezetben fejtegeti az orosz hittudósnak, a kievi egyetem egykori t a n á r á n a k , „Kreszt Krisztov. Znacsenije kreszta v djelye Kristovom." (Krisztus keresztje. A kereszt jelentősége Krisztus művében) címií munkájában megírt gondolatait. Mindjárt a bevezetésben megjegyzi i szerző, hogy Szvietlov műve1 úttörő m u n k a . A XIX. századig ugyanis az orosz pravoszláv hittudósok által tanított Sotériologia (megváltás-tan) nem különbözött Nyugat tanításától e téren, amint ezt kitűnően bizonyít ják Bulgakov Makariosz és Malevánszky Szilveszter. A XIX. század óta azonban egy ú j irány, a szó szoros és kizárólagos értelmében „pravoszláv" mozgalom kezdődik e téren, melynek élén áll Szvietlov tanár. A híres szláv tudós, Khomjakov hatása alatt egyre j o b b a n megérlelődik benne az az elhatározás, mely őt végül is egy új, igazán „pravoszláv" (tehát a nyugati hittudomány hatásától teljesen mentes) Sotériologia kiépítésére készteti. Merész vállalkozás volt ez s sok nehézségbe is ütközött, de végül is sikerült művét nyilvánosságra hoznia. (Kitűnik ebből is, mily határozott meggyőződéssel ragaszkodnak az „orosz pravoszláv" hittudósok is a hitigazságok hagyományos magyarázatához.) Szvietlov tudja, hogy a katholikus (melyet ő a protestáns theológiával egy k a l a p alatt tárgyal s nyugatinak nevez) Sotériologia terén Sz. Anzelm, Canterbury érseke, végzett úttörő munkát, azért teljes igyekezettel azon van, hogy saját rendszerét megtisztítsa ettől az anzelmi hatástól. Mivel pe dig — m o n d j a — az igazán „ortho-

dox" Sotériologia kell, hogy a szentatyák elgondolásaiból táplálkozzék azokat híven kövesse, nála is, rendszerének fölépítésében, -ez lesz a főszempont s irányadó, melyet hűen követni .kíván, mert csak így remélheti célja elérését. Ladomérszky dr. gondos beállítás után bírálat tárgyává teszi Szvietlov bírálatát a katholikus Soteriologiárói. s ügyesen visszautasítja a felsorolt vádakat, melyekből — mint m o n d j a — kirí a felületesség s az egész nem vall egyáltalában pontosságszerető hittudósra (. . . d' un théologien soucieux de précision" p. 21). Ügyes éleslátással felel meg az egyes szentatyáknál .előforduló s hittudományi szempontból nem kevésbbé megbírálható kijelentések értelmezésére azzal a meggondolással, hogy e kijelentések, melyeknek Szvietlov nagy fon tosságot tulajdonít, csupán másodrendű értékűek, amennyiben a nagy hitigazságok népies magyarázatához illusztrálásként szolgálnak. (33 old. s köv., Szvietlov műve második részének értékelésénél erősen kifejezésre jutt a t j a a szerző azt a káros hatást, amely a katholikus hittudomány protestáns szemüvegen át való nézéséből ered. Tagadhatatlan ugyanis a szubjektivizmus domináló hatása Szvietlovnál. A megváltás előfeltételeit minden keresztény számára az Isten és ember közötti kapcsolatok alkotják. Szvietlov ezen előfeltételek közül a jóságot emeli ki, amely Isten felé irányít bennünket. Innen van az a kölcsönös „szeretetegység" (unió amoris), amely fennállott Isten és ember között az áteredő b ű n előtt (42. old.) A megváltás ennek következtében, Szvietlov szerint, nem más, mint ennek a szeretetegységnek a helvreállí tása. így aztán a keresztáldozatnak csupán másodrendű szerep jut osztályrészül, mert „ez -a szeretetegység a Megtestesülésben nyert megvalósulást, mely nélkül nincs megváltás sem objektív értelemben (bűnbocsánat), sem szubjektív értelemben (lelki meg-

28T

ígazulás (43. old.). Igaz ugyan, hogy Szvietlov sokszor beszél szeretet-áldozatról (sacrifice d' amour), de ennek csupán szubjektív hatásáról szól, míg annak objektív értelmezése, tehát az Isten felé tekintő része, nem valóság, hanem csupán üres szó nála (59. old.). Ám akkor veszélyben van a Cre do hittétele, mely szerint Jézus Krisztus meghalt „miérettünk és a mi üdvösségünkért" s nyitva az út a szubjektivizmus felé, mely szerint Jézus Krisztus csupán követésre méltó pél•dájácal váltott volna meg bennünket (60. old). A befejezésben a szerző méltán okolja Szvietlovot azzal, hogy munkáj á v a l talán tudtán kívül még jobban elmélyíteni igyekezett azt a tátongó rést, amely a szerencsétlen szakadás következtében létrejött Kelet és Nyugat között. Ladomérszkv dr. ügyesen oldja meg a kitűzött problémát. Tudományos, sőt néha túlzott, bár talán nem indokolatlan, rövidséggel tárgyalja s teszi bírálat tárgyává az orosz hittudós művét. Nagy előnye, hogy művét nem tömi tele idézetekkel, hanem ügyesen, fején találva a szöget, a lényegei igyekszik kidomborítani. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az idézetek tekintetében a szerző túlságosan f u k a r volt, pedig itt is követni a j á n l a t o s az aurea mediocritas-t. Szerény véleményünk szerint (tehát salv o meliori semper aliorum judicio!) árnyoldala a műnek az, hogy a ka-' tholikus hittudósok véleményének idézésekor, ha nem tévedünk, csaknem kizárólag Rivière, a strassburgi fcíres egyetemi tanár művére támaszkodik, olyannyira, hogy még az an-

gol idézeteket is ennek nyomán a d j a francia átültetésben (V. ö. 55. old. nóta (1.) Azonkívül nem ártott volna talán jobban kidomborítani a katholikus álláspont részleteit (a szentatyák elgondolásait), hogy aztán a közel öt száz oldalas műnek külső terjedelemben is méltó refutációja lehetett volna a szerző m u n k á j a . Azonkívül a tömör francia nyelvezet is nehézzé teszi a mű olvasását 'az e téren nem mesterien járatosaknak. Nem lett volna kár tehát, ha szerző kissé élénkebb nyelvezetben (melyre a francia nyelv különösen alkalmas) s bővebben, részletesebben tárgyalta volna a katholikus álláspontot, mert akkor a mű tudományos értékéből mit sem veszítve, meggyőződést sugárzó tulajdonsága mellett még buzdítólag, lelkesítőleg is hatott volna az olvasóra. E hatás pedig a híres Franzelin bíbornok szerint minden, még tudományos műnél is igen fontos. Mindenesetre nem kis munkát végzett Ladomérszky dr., mert mindenki, aki az orosz hittudósok műveit ismeri, eléggé meggyőződhetett arról, hogy ott egységes rendszer, világos és pontos kifejezésmód szempontjából igen sok kívánni való marad. Tehát annak egységesítése nem volt könnyű. Reméljük, hogy a szerző más, újabb művekkel fogja meglepni a közeljövőben az érdeklődőket s a lehetőségekhez képest még terjedelmesebben fog beszámolni Kelet „rejtett kincseiről" s tárgyilagos módszerével továbbra is híven szolgálja majd az Unió szent ügyét. Bobák János dr

Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátw. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-u. 11. Telefon: 57-98. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. sz.

288

OLTALMAD ALÁ SIETÜNK MARIAPOCSI SZÜZANYANK!

KELETI EGYHÁZ

T U D O M Á N Y O S ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

A „SZENT MIKLÓS MAGYARORSZÁGI UNIÓS SZÖVETSÉG" (SZEMISZ) TUDOMÁNYOS ÉS IRODALMI OSZTÁLYÁNAK HAVI FOLYÓIRATA = = = = = ALAPÍTOTTA: SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN DR. •

VII. évfolyam. — 1940. Szerkesztő-bizottság: ELNÖK: SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN DR. TAGOK: BOKSAY EMIL, LIKI JÁNOS, LIPPAY LAJOS DR., PAPP GYÖRGY DR., PFEIFFER MIKLÓS DR., ROHÁLY FERENC

DR.

Szerkesztő: KOZMA

JÁNOS

CHAEÍI4TIS

— A „SZENT MIKLÓS MAGYARORSZÁGI UNIÓS SZÖVETSÉG" KIADÁSA —

TARTALOM ONil Tisserant Jenő bíboros, a Keleti Egyházuk Kongregációja titkárának körlevele: Imanyolcad az Egyház egységéért

1

IDŐSZERŰSÉGEK. IRÁNYCIKKEK. Dudás Miklós dr.: Sentire, vivere, agere cum Ecclesia . . . . Kozma Ferenc: Isten ú j j a északra mutat Kozma János: ..Napsugaras hit és remény kél lelkimben a régi haza iránt" Németh József S. J.: Egység és alkalmazkodás Szántay-Szémán István dr.: Országos szervezkedésünk elé . . .

145 73 173 6 §7

TANULMÁNYOK. ÉRTEKEZÉSEK. ELŐADÁSOK. Angeli Oító dr.: A keleti kereszténység szelleme. (Székfoglaló.) . . Cselényi István: Szolovjev vallásbölcselete, mint messziánizmusának alapja 102, Gulovics Andor dr.: A békesség gondolata a görög liturgiában . . Juhász János Dénes: A Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásának dogmája és kultusza történelmi megvilágításban . . . . Kiss Andor dr.: Liturgikus gondolatok a máriaremetei uniós napon . Kovács Gyula: Az örménv-katholikusok története Magyarországon . — —: Északifény Moszkva fölött Kozma Ferenc: A Nagy Szent Bazil rend schematizmusa . . . Kozma János: Közös vonások a latin és a görög szertartások között . — —: Reformgondolatok az Oltáriszentség kultusza körül. (Hozzászólások összegezése) . . . . . . . . . Németh József dr.: Mi az unió? (Székfoglaló.) — —: Oroszország történelmi kötelessége . . . . . . Papp György dr.: A munkácsi püspökség eredete. (Székfoglaló.) 175, 204, Szántay-Szémán István dr.: A Kelet -anachorétáinak és szerzeteseinek érdemei . . . . . . . . . . . . — —: Az ősi liturgiáról — —: Ősi szerzetesek Keleten . . . . . . . . — —: Kötelességünk-e valamit tenni az unióért? . . . . Timaffy Endre: Reformgondolatok az Oltáriszentség kultusza körül .

245 152 253 224 229 289 27 99 130 260 197 51 221 9 25 38 121 32

Oldal FORDÍTÁSOK. IRODALMI ISMERTETÉSEK* fk-sszárion niceai érsek, bíboros imája az Anyaszentegyház egységének helyreállításáért a firenzei zsinaton 1438. október 8-án . . D'Herbigny Michel S. J. Kísérlet az angol-orthodox egyesülésre 1840-ben. Fordította: Kletz Gábor * Massalszky Miklós dr. herceg: Az orthodox egyház válaszúton . * — —: Unió és világbéke * Németh József S. J.: Szolovjev példabeszéde a templomépítésről . * Vneskits Jenő: Egy útmutató uniós könyv. — Dr. Arnold Rademacher: Die Wiedervereinnigung der Christlichen Kirchen . . . Zapotoezky Igor Konstantin: Milyen szertartásra? . . . .

113 35 149 79 76 82 56

KRÓNIKA. A missziós siker előfeltétele. Zichy Gyula gr. kalocsai érsek pásztorlevele a SZEMISZ-ről A székesfehérvári keleti nap előkészítése . . . . . . A székesfehérvári keleti nap m á j u s 5-én . . . . . . A visszacsatolt keletmagyarországi és erdélyi részek vallási statisztikája t Breyer István dr. győri püspök . . . . . . . „Görögök Fehérvárott" . . . . . . . . . Imádkozzunk a szent unióért! . . . . . . . . Keletmagyarország és Erdély . . . . . . . . Keletmagyarország és Erdély vallási képe . . . . . . Keleti nap Máriaremetén m á j u s 26-án Kormányzónk jubileuma . . . . . . . . . Mária-kongregációk az uniós mozgalomban Tizenötéves a miskolci gör. kath. apostoli kormányzóság . . . Apróbb közlemények minden számban.

186 142 149 187 214 144 114 164 273 214 89 12 285

UNIÓS SZEMLE. A püspöki kar az uniós szövetségről Egy életrevaló terv . . . . . Főtitkári jelentés . . . . . Központi igazgatóságunk első ülése . . Uniós munkánk a tudományos vonalon . . Ügyvezető elnöki előterjesztés . . . Apró közlemények: . . . . .

. .

. . . . .

.

. . . . .

.

. . . . .

. . . .

.

. . . . .

88 41 157 155 184 161 11, 41, 112

FIGYELŐ. Gündlach Antal—Szántay-Szémán István dr.: Uniós törekvések a jelenben . . . . . . . . . . . . Mosolygó József: A székelyföldi gör. kath. magyarság . . . . I'opa-Nicoara Viktor—Szendrői Székely Jenő: Határozott, okos beszéd a szent unióról

15 192 167

* A csillaggal jelzett cikkek egyenesen a Keleti Egyház számára írattak.

Oldal Py: Az országút árkában . . . . . . . . . Szántay-Számán István dr.: A sanghaji uniós mozgalom tíz éve . — —: Az 1917. évi szentpétervári unitus kiszsinat határozataiból — —: Görög liturgikus könyvek német nyelven . . . . .

282" 63 65 94

. .

IRODALOM. Szent Gertrúd—Dombi Márk dr.: Az isteni szeretet követe. Ism.: Gulovics Andor dr. . . . . . . . . . Früchtl Ede: XII. Pius P á p a Georgescu: Une enquête sur 1' union des Église en Roumanie . . Huber Lipót dr.: Zsidóság és kereszténység. — Ismerteti SzántaySzémán István dr. . . , . . . . • • Ladomérszky Miklós dr.: Le dogma de la Redemption dans la théologie russe. Ism. Bobák János dr. . . . . . . Lantos-Kiss Antal: Elragadottak Marchant: Előítéletek gátjain keresztül Marianov—Szántay-Szémán István: Hogy mindnyájan egyek legyünk! . Mihályi Ernő dr.: Szent István élete és műve. Ism. Kozma János . Molitor: Ut omnes unum sínt . . . . . . . . Noszlopi László dr.: A világnézetek lélektana. Ismerteti Vucskits Jenő . . . . . . . . . . . . Rusznyák Gyula: A nő a modern társadalomban. Ism.: Vucskits Jenő Szántay-Szémán István dr.: Császárnőm parancsára. — Ism. Papp György dr. Apróbb ismertetések minden számban.

22 218

287 17 116 18 285 67

67 284

ADATTÁR. Az egyesült keleti egyházak Magyaroszágon kívül. — Bizánci vagy görög egyház 23, 70, 95, 118, 259, 242, —2 Basilovias Joannik: Fundatio Koriathovics-ana . . 69, 117, 196, 260 Herkely Károly dr.: Gizella királyné veszprémi himzőiskolája . . 242 KELETI LEXIKON. Aer, aerian Allatius Apokrif könyvek . . Apodipnon Apokalypsis Apolysis Apolitikion Apostoli adminisztrátor Apostoli delegátus . . Apostoli helynök . .

.

. .

. . . . . . . . . .

Oldal . 71 . 71 . 119 . 40 . 48 . 48 . 58 . 40 . 40 . 40

Apostoli zsinat . . Apsis Archieratikon . . Areopág Areopagita Sz. Dénes Ariánizmus Artoklázion Aszteriszkosz . . Föltámadási vagy Szentsírtemplom .

.

. . . . . . . .

. . . . . . . .

Oldal 48 48 48 71 71 71 71 71

.

.

.

11»

.

.

.

.

.

.

. .

Ludvig István könyvnyomdája Miskolc, Rákóczi-u. 18.

A „SZEMISZ" TAGNÉVSORA Alapszabályaink 21. §-ónak 3. pontja értelmében lébe folytatólag fölvétettek:

a

SZEMISZ kebe-

ALAPÍTÓ TAGOKUL: llniczky Sándor ap. protoiiotárius, nagyprépost, kárpátaljai korm. biztosi főtanácsadó, örökös felsőházi tag, Ungvár. — Kerner István dr. kanonok, nagyszemináriumi rektor, Kalocsa. RENDES TAGOKUL: Németh Sándor dr. tiheológiai tanár, Ungvár. — Medvigy Ágoston m. kir. honvéd tábori lelkész, Munkács. — Szendy László dr. esperes-plébános, A. C. igazgató, Szombathely. — Szemerszky János gk. lelkész, Kótaj. — Ifj. Karczub Pál gk. esperes-leikész, Felsőnémeti. — Radványi Sándor m. kir. postatiszt, Nyíregyháza. — Pintér Andor esperes-lelkész, Sárospatak. — Kovács Kálmán plébános, Kisvaszar. — Suba György gór. kath. lelkész, Bukóc. — Fodor István papnövendék, Napkor. — Gyulai János hitoktató, Miskolc. — Viezer József apáitkanonok, Miskolc. — Tatár Miklós gk. kántor, Tiszabökény. — Huber Lipót prelátus-kanonok, Kalocsa. — Kujáni Ferenc dr. kanonok, érs. irodaigazgató, Kalocsa. — Horváth Alajos dr. kanonok-plébános, Kalocsa. —• Tantos Ferenc tib. kanonok, Kalocsa. — Szörényi Andor dr. theol. tanár, Kalocsa. — Bárd János dr. áheol. tanár, nagyszemináriumi lelkiigazgató, Kalocsa. — Gyetvai Péter dr. szsz. jegyző, Kalocsa. — Ladomérszky Miklós esperes-lelkész, Filkeháza. — Gergely Viktor gkath. esperes-parochus, Gyímesbükk. — Hemm János S. J. házfőnök, újoncmester, Budapest—Manréza. — Ifj. Véghseő Dániel gk. lelkész, Révaranyos. — Szedlay István dr. ':heol. tanár, internátusi igazgató, Kalocsa. — Róm. kath. egyházközség, Böhönye. — Róm. kath. egyházközségi képviselőtestület, Böhönye. — Szántai Gyula, Kispest. —• Gergely György gk. lelkész, Kézdiszentkereszt. — Bertha János plébános, Magyarkeresztur. -— Komán György dr. gkath. lelkész, Vámfalu. — László János piisp. 'terncscs, plébános, Nyulfalu. Bubnó Andor dr. főesperes, Homrogd. (Folytatjuk.)

„Hobv

mindnyájon egyek legyünk,"

Uniós vezérkönyv az egyházak egyesüléséért imádkozni és dolgozni kívánó katholikusok (papok és világiak) számára. Alapvető ismeretek. Bő imádságos rész az egyház keleti és nyugati liturgikus imáiból.

Szent István Társulat -

fira kél pengd

Budapest VIII., Szentkirályi-utca 28-30. sz.