Miriam bizonyságtétele Nagyon szomorúan nevelkedtem, az anyai nagyszüleimet deportálták, senki nem jött vissza. Anyám akkor 5 éves kislány volt. 4 évig egy pincében nevelte o˝ t egy gonosz személy. Anyám mesélte, hogy amikor feln˝ott, nagyon sokat kereste a rokonait de senkit nem talált. Én 15 évesen találkoztam anyámmal el˝oször. Találkozásom vele - csak a boldogtalanságomat növelte, mert nem tudott másról beszélni mint ismételten a háború borzalmairól. Aztán elmesélte, hogy mindent megtett azért, hogy amikor velem terhes lett - elvetéljen engem. Kérdeztem, hogy miért éppen engem, mert sem az els˝o nem voltam, sem az utolsó? Hiszen 13 gyermeket szült és én a 9-ik voltam. Maga sem tudta miért, mert csak a velem való terhességével volt úgy, hogy semmiképpen nem akarta megtartani - és csodálkozott is rajta, hogy életben maradtam - de én tudom, hogy az Úr o˝ rzött meg az anyám méhében. Testvéreimet nem ismerhettem meg - mindengyikünk másfelé került. 16 éves koromban megtudtam hogy zsidó vagyok. Akkor megmásítottam a születési anyakönyvemet - vagyis nagykorúnak írattam magamat, hogy kitudjak Izraelbe jönni - ugyanis a korom miatt még várnom kellett volna. Egész életemben vártam hogy egyszer egy napon meglátogatnak a nagyszüleim, mert más gyermekeket meglátogatták a nagyszüleik, és még ajándékot is hoztak nekik. 15 évesen láttam el˝oször az anyámat és elmesélte a család szomorú és rettenetes törtenetét. Akkor megértettem, hogy az a nap amit én kicsi korom óta vártam soha sem fog eljönni. Akkor az mondtam magamban: Ha élnének, a háború után biztosan Izraelbe jöttek volna. Ez lehetetlenné vált - akkor én megyek helyettük. A papírokat nagyon könnyen megszereztem. Szatmári vallásos zsidók segítettek - semmit nem tudtam Izraelr˝ol - csak egyet: Ez a zsidók országa, és én ott kell, hogy éljek. A repül˝on megkérdeztem az embereket: Van-e kenyér és csokoládé Izraelben? Nevetve felelték: Kislány annyi van, hogy el sem tudod képzelni. Hogyan lettem keresztény? Nagyon hitetlen voltam, azt hiszem hozzám hasonló nincs is. Kicsúfoltam kinevettem és átkoztam azokat akik hittek. 15 éves koromban egyetemista lányokkal laktam egy bérelt házban. Én voltam a legfiatalabb, de volt köztünk egy hív˝o lány, aki egészen más volt mint mi. Minden este együtt ültünk a szalonban, vagyis minden lány - akik együtt laktunk - talán 20-an, és ez a hív˝o lány minden este prédikált nekünk a Bibliából. Természetesen én utáltam és gy˝ulöltem o˝ t, mert mindig azt mondták nekem a lányok, hogy: nézz a Csillára milyen jó kislány és nézz magadra milyen fertelmes vagy. Tudtam hogy igazuk van, de nem tudtam jó lenni, és csak még jobban gy˝ulöltem o˝ t. Amikor o˝ jött a Bibliájával és beszélt nekünk a Szentírásból, mindíg szorosan álltam mellette, hogy segítsek neki. Az én segítségem abból állt, hogy szidjam, lebecsüljem és hazugnak nevezzem o˝ t. Ezeket az estéket imádtam, hiszen kiállhattam rajta a kimondhatatlan bosszúmat, gy˝ulöletemet - nagyon élveztem ezeket az estéket. Hosszú hónapokon keresztül így tettem estér˝ol-estére; o˝ soha egy szóval sem bántott meg engem, soha el nem zavart, amit a mai napig csodálok. Egyszer megkérdeztem t˝ole: Mond csak, miért vagy te olyan jó? Így születtél vagy így neveltek?
1
Azt mondta: Nem, olyan voltam mint te, de Jézus megváltoztatta az életemet. Akkor azt mondtam magamban: Ez tiszta bolond, kár érte, hiszen olyan jó lány, de kár, hogy bolond és ki az a Jézus? - kérdeztem magamban. Én már sok betegségr˝ol hallottam, de még Jézus betegségr˝ol nem. Így gondolkoztam: utána megyek és figyelem o˝ t, hogyan takarít, hogyan f˝oz, hogyan mos. Úgy e, mint egy normális ember - vagy valami összefügg a Jézus betegséggel - de semmi hibát nem találtam benne. Mindent úgy tett, mint bármely normális ember. Ezzel is fölidegesített, mindig szelíden és kedvesen közeledett felém és Jézusról beszélt. Természetesen rögtön otthagytam o˝ t és csak egy o˝ rült volt az én szememben. Mindíg meghívott engem a gyülekezetbe. Fogalmam se volt róla, hogy mi az, és megígértem neki, hogy sosem teszem a a lábamat ilyen helyre. Egy napon unatkoztam és mégis elmentem. Szép beszédet hallottam és ezzel befejeztem. Olyan volt számomra, mintha szinházban lettem volna. Semmiben nem hittem. Nem sok napra rá, közölte velünk a háztulajdonosa hogy, el kell hagyjuk a házat, mert valaki megvette. Örvendezve ugráltak a lányok és meséltek, hogy nagyon várják o˝ ket a szüleik, boldogok hazatérni. Az én szívem darabokra tört a fájdalomtól, mert nem volt hova menjek. Senki nem várt, csak egy hely volt, ahova mehettem, vissza az intézetbe, ahol utáltak engem. Akkor azt gondoltam bár csak én lehetnék egy a sok boldog lány közül. Két napig hallgattam és néztem a lányok örömét és már nem bírtam tovább. Alig vártam már, hogy reggel legyen, elmenjenek az iskolába és elhatároztam hogy öngyilkos leszek. 15 éves koromban úgy döntöttem, hogy elég volt az életemb˝ol, reménytelen az életem, ígyhát öngyilkos lettem. Eljött a reggel, egyedül maradtam a házban, leültem a szalonba és eszembe jutott hogy nem rég gyüliben voltam, a pásztor szép mesét mondott egy emberr˝ol, aki nagy bajban volt és ˝ segített rajta. Akkor azt gondoltam ó milyen szép mese. De kár, hogy ez Istenhez kiáltott és O nem igaz. Ha volna Isten, szeretnék élni de nincs, igy hát nincs miért éljek. Egy kötelet magasra kötöttem és a másik végét pedig a nyakamba, úgy gondoltam ha nagyon fáj, akkor abbahagyom. Egy lábam már a leveg˝oben volt, a másiknak pedig fokozotosan engedtem mindig feljebbb, így a kötél mindíg szorosabb és szorosabb lett a nyakamon. Nem fájt, így nem tudtam hol a határ. Egyszer csak láttam, hogy a szívem táján valami rettenetes feketeség távozik és megy fölfelé. Azután egy sötét szobába értem. A sötét szoba közepén egy k˝ob˝ol kirakott rettenetes kút volt, amiben hatalmas t˝uz égett. Milliók üvöltése, ordítása hallatszott bel˝ole, amilyent fül még nem hallott. Az ész fel nem foghatja. A fogak csikorgatása, szüntelen való ordítás hallatszik e kútból. Kérdeztem t˝olük: Kik vagytok és miért sírtok? De senki nem felelt. Akkor azt gondoltam: Milyen nagy hangjuk van. Vajon miért nem felelnek? Tovább mondtam magamban: De hát hol vagyok? Milyen furcsa hely ez? Én itt még sosem jártam. Aztán így gondolkoztam: Nem érdekes most, hogy én hol vagyok - a sok jajgatónak segítenem kell. Akkor azt mondtam nekik: Biztosan bele estetek a t˝uzbe. Ne sírjatok, ne sírjatok, én segítek mindenkinek kijönni a t˝uzb˝ol. (Ne felejtsétek el, Miriam 15 éves volt ekkor.) Körülnéztem, hogy hol találok vizet, amivel a rettenetes tüzet eloltsam, vagy hol találok létrát, hogy leadjam nekik. Ahogy körülnéztem, nem láttam mást, csak koromsötétséget, amilyen nem létezik e földön. Akkor úgy gondoltam: Felettébb furcsa helyen vagyok és megközelítem a
2
kutat, belenézek kik vannak itt egyáltalán és lenyújtom a kezemet, hátha feltudom o˝ ket húzni és elindultam a kút felé. A két kezemet el˝ore nyújtottam, hogy a kutat megfogjam, ráhajoljak, és belenézzek. Ahogy így közeledtem, a kút jobb és bal felér˝ol két hatalmas t˝uzláng csapott fel, mintha a t˝uznek kezei lettek volna. Hatalmas félelem fogott el. Minden er˝omet összeszedtem és kiáltottam. Tudtam hogy valaki meg kell halljon engem. Valaki kell, hogy segítsen rajtam. Két hófehér kéz nyúlt felém és abban a pillanatban visszakaptam az életem. Örökkön örökké hála és dics˝oség a drága szent vérért. Az én két szemem látta azt a szörny˝u helyet, amit a Biblia világosan és nagyon pontosan leír. Én, aki ott jártam elmondhatom, hogy szent és igaz az Írás. Újra mondom, nem hittem Istenben de egyet tudtam, ha én most kiáltok, valaki muszály, hogy segítsen rajtam, hogy kihozzon engem err˝ol a rettenetes helyr˝ol. És igen úgy lett az utolsó pillanatban, miel˝ott a démon a t˝uzbe ˝ dobott volna, egy kéz nyúlt felém és visszaadta az én életem. Most már tudom hogy ki O. Amikor a rettenetes helyr˝ol visszatértem, hatalmas félelem fogott el; le s föl mászkáltam, nem találtam a helyemet így tettem éjjel 3 óráig. Nem mertem lefeküdni nehogy elaludjak, mert azt hittem, hogy akkor visszakerülök a rettenetes helyre és nincs többé aki segítsen rajtam. Ezután a látvány után pedig gyorsan megkerestem a hív˝o lányt akit én mindig bántottam, csúfoltam, és kértem o˝ t, hogy azonnal tanítson meg engem imádkozni. Azt hittem hogy valamit olvasni kell. Fogalmam sem volt róla, hogy mi az az ima?! Tudtam, hogy nincs több lehet˝oségem. Azt mondtam magamban: Ha létezik ez a szörny˝u hely, akkor kell hogy legyen egy jó hely is - és muszály megtalálnom ezt a jó helyet. A hiv˝o lányka nagyon kedvesen fogadott engem és azt mondta nekem, térdeljek le és az ima majd jön magától. Persze nagyon begurultam rá. Gondoltam csúfot u˝ z bel˝olem. Soha életemben nem imádkoztam. Ugyan honnan jönne magától? De tennem kellett amit mondott, hiszen hatalmas félelem volt bennem azoktól amiket átéltem. Bizony jött az ima, mint amikor a csapot megnyitják. Én csak arra emlékszem, hogy azt mondtam: Isten ha létezel, eljössz értem és hazaviszel. Én olyan boldog voltam amikor térdeimr˝ol fölálltam, nem tudtam, hogy ilyen létezik. Szemtelenül megköszöntem a lánynak, és a fellegekben jártam - nem ezen a földön. A harmadik napon beteljesedett a kérésem pedig nem törödtem vele, hiszen a boldogság teljesen elborított. Szóval Isten nem felejtette el az én kérésem, s˝ot megtette. Amit én láttam, azt hiszem szem nem látott és fül nem hallott - minden csodás volt. Mind addig amíg meg nem mutatták nekem azt a sok káromlást, gúnyolást amit tettem a hív˝okkel és a Szentírással. Akkor megbántam a percet is amelyen megszülettem. Nem kárhoztatott engem senki csak a tetteimet vetítették le. Ami szent és igaz - a szavaimat él˝oben hallottam, a tetteimet melyek fertelmesek voltak, él˝oben láttam. Nem kívánom senkinek! Ott nincs menteget˝ozés. Ott nincs magyarázat, ott egy van beismerés. Nincs mit hozzá f˝uzni, nincs helye a magyarázkodásnak - csak itt a földön van hely a magyarázkodásnak. Szóval a szívem darabokra tört a fájdalomtól. Nagyon megbántam a tetteimet. Tudtam, hogy már halott vagyok, tudtam, hogy már nem a földön élek, azt is tudtam, hogy a halottak nem jöhetnek vissza és mind ennek ellenére én azt mondtam Istenem: Kérlek téged, csak még most
3
az egyszer engedj engem vissza a földre, hogy elmondhassam az embereknek azt, hogy Te vagy és abban a pillanatban visszakaptam az életem. Azóta 17 év telt el, de a nap le nem nyugodhat az én hálám nélkül. Már rég égnék a pokol tüzében és jogosan, mert az járt volna nekem. A szobatársn˝om kora reggel külföldre akart utazni és megkért, hogy segítenék-e neki az állomásig vinni a csomagját. Mondtam neki, hogy természetesen. 4-kor keltünk, 4.30-kor már úton voltunk; az utcán még sötét volt és hideg. Ahogyan tettünk egy pár métert, hangot hallottam ami azt mondta nekem: Gyere haza, siess várlak! Hátranéztem, senkit nem láttam és azt mondtam magamnak tiszta hülye vagyok, hiszen ez lehetetlen. Engem soha senki nem várt otthon és soha senki ilyen szavakkal még nem hívott. Ahogy mentünk megint egy pár métert, újra hallottam ezeket a szavakat. Akkor megkérdeztem a barátn˝omet, hogy hallott-e valamit, de azt mondta, hogy nem. Akkor azt mondtam magamban: Jaj nekem, megbolondultam, halucinálok. Aztán azt gondoltam: De ha o˝ rült vagyok, miért hallom ugyanazt? Tovább tanakodtam: Most már figyelek, hátha újra hallom a hangot, és még egy pár métert mentünk és erélyesen egy hang azt mondta nekem: Nem hallod! Siess haza! Gyere várlak! A hang olyan er˝os volt, hogy nem tudtam ellene állni. A barátn˝om felé fordultam és azt mondtam neki: Ne haragudj nekem most haza kell mennem. Letettem a csomagját és szedtem a lábaimat hazáig. Mindent kivertem a fejemb˝ol és mindent elfelejtettem, hiszen nem hittem én semmiben. Leültem a szalonban. Még mindenki aludt. Hallgattam a csendet, aztán föleszméltem és azt kérdeztem magamtól: Miért vagyok én itthon? Miért nem kísértem el a lányt? Miért jöttem haza és rögtön eszembe jutott, hogy miért. Akkor azt kérdeztem magamtól: De hát ki az, aki hívott engem? és abban a percben valami súlyos teher nehezedett rám, mintha a házat a hátamra tették volna. Nagyon megijedtem, hiszen betegséget sosem ismertem. Mindíg életer˝os voltam, most pedig nem tudtam fölállni a fotelból a rám nehezed˝o hatalmas súly miatt. Mindenem remegett. Akkor azt mondtam: Jaj nekem, miféle betegség ez? Megfogtam a fejemet, hogy lázas vagyok-e, de nem voltam lázas. Akkor felhúztam a pulóverem, hogy megnézzem milyen kiütésem van, de nem volt semmi a testemen. A házban lakott egy id˝os ápolón˝o, úgy gondoltam szólok neki, hogy nem jól vagyok. Azután azt gondoltam: Nem, azt nem tehetem, hiszen akkor megkérdezi, hogy mit érzek és azt nem mondhatom neki, hogy valami rám nehezedett, hiszen o˝ rültnek néznek. Nagyon nehezen sikerült fölállnom és az ágyra terültem. Abban a pillanatban elhagyott a nehézség. Akkor azt mondtam, várok egy kicsit, nem ismerem ezt a betegséget, hátha újra rám jön és nem tudok újra felállni a székr˝ol. Aztán újra kérdeztem magamat: Dehát ki volt - ki hívott engem? Visszaemlékeztem az úton történtekre, és abban a pillanatban er˝os fény tündökölt a szobámban. Kibeszélhetetlen megfogalmazhatatlan er˝ovel remegtem mint a nyárfalevél. Mintha a föld megremegett volna és a vizek kiléptek volna a medrükb˝ol - hatalmas zúgás kísérte a jelenséget és egy csodálatos hang - újra le kell írjam csodálatos hang - szólalt meg, aki azt mondta: Hát akkor most itt vagyok! Eljöttem érted! Azonnal fel akartam ugrani az ágyból és kirohanni segítséget kérni. Természetesen nem tudtam fölkelni mert a hatalmas er˝o gyöngén megérintett és én attól már elterültem. Akkor azt mondtam: Micsoda, van valaki, aki er˝osebb nálam és újra hadakoztam az er˝ovel, aki engem szelíden megérintett - és újra elterültem. Akkor azt
4
gondoltam: Nem bírok én ezzel az er˝ovel, muszály engednem neki és teljesen béna lettem, nem tudtam mozogni. Hatalmas félelemmel remegtem az ágyon és azt gondoltam: De hát ki ez? Ki jött el értem? Láttam magamat a hív˝o lány szobájában imádkozni és azonnal visszaemlékeztem rá, hogy mit kértem. Még jobban féltem és üvöltöttem: Nem - nem - nem akarok meghalni! Visszaemlékeztem rá, hogy amikor kicsi voltam 4 éves, egy id˝os néni azt mondta nekem, hogy a rosszak a pokolba, a jók a Mennybe mennek. Tudtam, hogy mindig rossz voltam. Minden ember azt mondta rám, hogy rossz. Ez volt az én nevem. Tudtam, hogy egy hely van számomra, a pokol. Torkom szakadtából üvöltöttem: Nem akarok meghalni! Az er˝om elfogyott. Elcsendesedtem és újra kérdeztem magamtól: De hát ki ez? Ki jött el értem? Isten lenne? Válaszoltam magamnak: Nem az nem lehet! Akkor a csodás hang megszólalt és azt mondta: Isten el˝ott semmi sem lehetetlen! Ami az embereknek nehéz, Isten el˝ott semmi az! A hatalmas félelem újra elfogott. Soha senkivel nem találkoztam, aki belelátna a gondolatomba és tudtam, hogy mindig Istentagadó voltam. Bárhova mégy, ott ahol a legnagyobb szükséged lesz rám, Én ˝ kimondott szavával megteremtette veled leszek! - mondotta. Amikor azt mondta: Ne félj - az O a dolgot - vagyis a félelmem azonnal elt˝unt. Amikor azt mondta, hogy Én vagyok a te Istened, a világ legboldogabb embere voltam, hiszen soha senkim nem volt. Soha senki a magáénak nem szólított. Amikor azt mondta hogy bárhova mégy... azt mondtam Neki: nem - nem, én nem megyek sehova! Akkor még 15 évesen tapasztalatlan voltam. Aztán mutatott nekem egy házat. A ház nem volt szép. Ennek a háznak hatalmas ereje volt de össze akart d˝olni. Láttam, hogy jobbról és balról két hatalmas betonoszlop tartja a házat, hogy össze ne döljön. A két oszlopnak hatalmas ereje volt. A szemeimet ráfüggesztve néztem és azt mondtam: Ilyen hatalmas erely˝u két oszlopot én még sosem láttam és figyeltem hogyan o˝ rzi, hadakozik a ház ellen, aminek mint már írtam, szintén hatalmas ereje van és igyekszik, hogy a házat lerontsa. Aztán láttam, hogy a ház oldala le van vágva, vagyis hiányzik bel˝ole egy rész és ezen a levágott részen az egész életemet mint egy filmet láttam leforogni. Láttam egy csecsem˝ot pólyában, aki most született. Akkor még nem tudtam, hogy ez én vagyok, mert sosem láttam magamról kiskori képet. Meg is kérdeztem: hát ez a ronda gyerek meg kicsoda? Aztán láttam, hogy a baba teszi az els˝o lépést és valaki fogja a két kezét, de nem ember volt az. Aztán láttam, hogy a gyermek növekszik - és ez én vagyok. Boldog voltam, hogy valaki tud rólam. Nagyon boldog voltam. Az iskolában 10 percig ülhettem az osztályban minden nap és 10 perc múlva mindíg kidobtak az udvarra. Egyedül voltam mindíg. Szerettem volna ha még egy gyereket kidobnak, hogy ne legyek egyedül, de sajnos ez sosem történt meg. Nagyon sokat szomorkodtam az iskola udvarán egyedül. Amikor pedig leforgott az életem a szemem el˝ott, akkor tudtam meg, hogy valaki velem volt. Nem voltam egyedül az iskola udvarán. Csodálatos öröm töltött el. A ház elt˝unt és a csodás hang megszólalt és azt mondta: Hát akkor most megmoslak. Ekkor nagyon felháborodtam és azt mondtam: Micsoda? Én piszkos vagyok? - és kiabáltam a csodás hanggal, mondván neki: azt már nem! Nagyon szégyelltem magam, mert a csodás hangú, tudtam, hogy férfi nem˝u. Hiszen férfi hang szólt hozzám és így folytattam: Már pedig te engem
5
soha meg nem mosol! Én minden este fürdök, most is megyek ha akarod, csak menj el, menj ki ˝ szelíden hallgatott. a szobámból! Ezt kiabáltam neki, de O Akkor láttam magamat kb. 4-5 éves körüli kislány voltam és visszaemlékeztem, hogy egy id˝os néni fogja a kezemet és azt mondta, hogy Jézus o˝ t megmosta a b˝uneib˝ol. Akkor azt kérdeztem: Micsoda, nekem vannak b˝uneim? Fogalmam sem volt arról, mi az a b˝un és erre az volt a felelet, hogy egy hatalmas er˝o végigjárta a testemet, annak minden részét. Van nekünk egy másik testünk is nem csak ez amit látunk. Szóval azt a láthatatlant amit akkor én láttam, a hatalmas er˝o végigjárta kimondhatatlan er˝ovel. Ez a test középen ketté nyílt mintha sok rétegb˝ol állna és minden réteg egyre fehérebb és fehérebb lett, amilyet szem nem látott és az agy fel nem foghat. Ez a hatalmas er˝o, mindíg er˝osebb és er˝osebb lett. Mind addig mosott engem, amíg el nem ragadott a Mennybe. Oldalra néztem, és emberi számmal ki nem mondható tömeg, vagyis lelkek örvendezését láttam és szent kacagásukat hallottam. Az o˝ örvendezésük még csak nem is hasonlít a földiéhez. Az o˝ örömük jóval felül szárnyalja a mi gondolatunkat. Úgy éreztem magam, mintha arra születtem volna, hogy ott legyek. Otthon éreztem magam, pedig sosem volt otthonom, így hát azt sem érezhettem, mi az hogy otthon, mégis én ott teljesen otthon voltam. Ezek a lelkek várnak valamire szentül és nagy türelemmel. Nagyon örültek nekem és úgy éreztem, tudják ki vagyok. Aztán fölnéztem a szoba jobb oldali sarkára. Gyönyör˝u látványban volt részem. Valakik arany, színarany téglácskákat öntenek szüntelen. Csak két formájú téglácskák voltak ezek. Egy hosszú és a másik fajta a hosszúnak a fele. Minden tégla tökéletes, nincs abban törött vagy hibás, csak tökéletes. Akkor elcsodálkoztam és kérdeztem magamtól: Hol vannak a tolvajok? Senki nem akarja ellopni magának a színarany téglácskákat. Milyen jó itt! Milyen jó itt nekem! Itt nincsennek tolvajok! Ezt gondoltam magamban, aztán egyenesen el˝ore néztem. El˝ottem valami palást vagy köntös széle lehetett, hasonló a selyemhez, de nem selyem volt, a színe mintha bordó lett volna, de mégsem bordó volt, és lebegett mint a gy˝ozelmi zászló. Akkor elcsodálkoztam és azt gondoltam: Nahát itt nincs szél! Vajon mi lebegteti azt? Ó nem lebegett ahogy o˝ akart, meg volt az útja, a pontos útja hogyan lebegjen jobbra és hogyan térjen vissza - tudtam, hogy a gy˝ozelemért lobog. Akkor kérdeztem magamtól: Vajon ki gy˝ozött? Milyen gy˝ozelemért lobog? Felakartam nézni, hogy meglássam ki lengeti, de a fejemet 100 tonnásnak éreztem. Nem tudtam felemelni. Azt is láttam, hogy az értéke felbecsülhetetlen. Az ára, meg nem szabható. A világ kincseivel ki nem fizethet˝o ha ez a darabka köntös vagy palástszél-darabka a földünkön lenne; és akkor ez a jelenség elt˝unt a szemeim el˝ol. Aztán messzire néztem, láttam egy id˝os bácsikát, hófehér ruhába öltözve, a haja olyan volt mint a vatta, mint a hófehér gyapjú, a szemei mint két csillag. Egy bot volt a kezében. Nem azért mintha beteg lenne, vagy mert nehezen menne, hiszen láttam, hogy ott nyoma sincs a ˝ gyengén és szelíden közeledett betegségnek. Az arcán csodálatos mennyei mosoly volt. O hozzám. A száját nem nyitotta meg, ahogyan közeledett a szelíd lépteivel felém, úgy éreztem, hogy ismerem o˝ t. Kiabáltam neki és azt mondtam: Én ismerlek téged és tudom ki vagy és tudom mi a neved! De o˝ nem szólt. Ahogy közeledett, nagyon elcsodálkoztam. Láttam, hogy egy vagyok vele. Magamra néztem és o˝ rá újra és újra. Ami benne volt, bennem is volt, ami pedig bennem, az benne is. Akkor azt mondtam: Micsoda? Van valaki olyan mint én? Ahogy közeledett, mindíg jobban és jobban szerettem o˝ t és o˝ is ugyanúgy - nem földi szeretetr˝ol írok, hanem valami kibeszélhetetlenr˝ol. Hozzám érve szorosan magához ölelt és én is o˝ t, mert
6
kimondhatatlan szeretettel szeretett engem és én is o˝ t, és újra mondtam neki: Én tudom ki vagy és tudom, hogy hívnak! Már majdnem a számra jött a neve. Ki akartam mondani és abban a pillanatban elt˝unt, ami nekem nagy fájdalmat okozott hiszen örökre vele akartam lenni. Akkor valaki azt mondta nekem: Még nem szabad! Nem jött el az id˝o, nem mondhatod ki a nevet és ezzel a fájdalom elt˝unt. Akkor balkéz felé néztem és nagyon nagyon meglep˝odtem. El˝oször nagyon megörültem, hiszen láttam a szalont, amir˝ol már írtam, ahol a lányok együtt ülnek és a hív˝o lányka a Bibliájából tanít minket. Bizonyságot tesz és azt mondtam: Nahát! Milyen jó, itt vannak a lányok, és akkor valaki azt mondta nekem szelíd hangon: Nem - nem o˝ k nem lehetnek itt. Akkor nagyon meghökkentem. Micsoda? Miért nem? - kérdeztem és újra a balkezem felé néztem. Láttam magamat a hív˝o lányka mellett - a mocskos szavaimat, a szidásaimat, az Istentagadást, a válaszokat amelyeket a lányoknak adtam a Biblia ellen. Láttam a kárt amelyet a szívükben okoztam ezzel. Az emberi ész föl nem fogja milyen az, ha megmutatják nekünk milyen kárt és fájdalmat okoztunk a másik embernek itt a földi életben. Nem érezzük a másik érzelmét, de fönt eléd vetítik és éreztetik velünk. A napot, amelyen megszülettem, azt is megbántam ennek láttára. A csodás hang ezt mondta még: Még egy kis id˝o és újra eljövök! Én akkor azt mondtam neki: Jól van, akkor majd elmondod nekem azt is, amit nem hallottam! Mert mondom, hosszasan beszélt a jöv˝ommel kapcsolatban, de a boldogságtól, hogy visszaengedett el voltam ragadtatva.
7
