XV I . é vfo l ya m 1 I . s z á m - 2 0 1 4. s z e p t e m b e r
„Mint aki látja a láthatatlant…” (Zsidókhoz írt levél 11,27)
Tökéletes ellentmondást hordoz ez a mondat. Mózesről olvassuk, hogy nem félt, hanem szembeszállt az Isten elleni erőkkel (fáraó) és harcolt a látszólagos túlerő ellen is. Az ilyen embereket vakmerőnek, vagy ezen túlmenően őrültnek tartjuk. A zsidókhoz írt levél szép megfogalmazást ad a hitről: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (11,1). Hogy minderről bebizonyítsa a Szentírás, hogy nem elméleti megfogalmazás vagy filozófiai tétel mindez, olyan személyeket állít
elénk, akiknek az életében a szemük és hitük nagy összecsapásait példaként láthatjuk. Isten nem tompítja el az érzékszerveinket, hogy csak hitbeli tapogatózásunk maradjon, hanem ezt a harcot az emberre hagyja. Hit nélkül a valóság tárgyszerű látásával sok reális döntést lehet hozni, ésszerű megoldást lehet találni, vagy logikus következtetést lehet tenni. Azonban így igencsak leszűkülnek a határok ott, ahol elfogynak az emberi utak, lehetőségek. Természetesen a kísértőnek gondja van arra is, hogy ez ne látszódjék rögtön a dolgok elején, csak közben derüljön ki. A hit példaképei is megtanulták, hogy még ha emberi megoldást ki is tudnának „eszelni” egy-egy élethelyzetükre, félre kell tenniük saját praktikáikat és hagyatkozniuk kell a láthatatlan isteni ígéretre. Az eredmény - vagy nevezzük a Bibliában használatos kifejezéssel -
2
gyümölcs önmagáért beszél: győzelem, beteljesedés. „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (10,39) – mondja szintén a levél szerzője. Csak az az ember tud elég bátorsággal (vakmerőséggel) helyt állni, aki a látja a láthatatlant. Valahogy úgy, mint Elizeus próféta szolgája, aki mikor bekerítette őket egy egész királyi haderő és kétségbeesésében urához fordult. A próféta a békesség lelkületével imádkozott szolgájáért, hogy nyíljon
Ke s ke n y Ú t o n
meg a szeme és lássa meg az Isten által védelmükre rendel mennyei tüzes harci szekereket. Jézus a maga közbenjáró imádságában ezt a hitet kéri az Atyától számunkra is, hogy küzdelmeink mögött láthassuk Isten oltalmazó, védő kezét, hatalmát, amellyel akaratában tart mindent és így bátran szembeszálljunk az életet – és annak minden szép ajándékát tőlünk elvenni akaró erők ellen. Bíró Botond lelkipásztor
Béke Majdnem minden ember a békére vágyik – születésétől a haláláig. s aki nem, annak a lelke háborog. Azt gondolja mindig, hogy: „kételkedem, tehát vagyok”. Meg nem ismeri a béke mámorát – mert naponta issza a keserű borát. A másik ember nem a testvére amíg önző érdeke diktálja erőszakkal vagy félve, így építi fel a békétlensége nimbuszát.
Az igazi békében a bölcs nyugalom – többet ér mint sok száz vigalom. A béketűrőt az isteni béke várja, mert a béke itt e földön a mennyország előszobája. Sifter István
Ke s ke n y Ú t o n
3
Nyári táborok, csendeshetek Gyülekezeti életünknek megelevenítő és kiemelt alkalmai a közösségi és hitmélyítő csendesnapok. Több csoporttal, különböző korosztályokban szervezünk ilyenkor táborokat a június-július nyári hónapokban is. A tizenévesek Diósjenőre vetették be magukat négy napra, ott tört ki belőlük a szabadság, mint valami megfékezhetetlen diadalmenet az iskolazárás utáni napokban. A napok és éjjelek egybeforrtak, az energiák a legmagasabb szirtekig felvittek minket. A kalandparkban új „szintidő rekordot” döntöttünk. Játék, nevetés, beszélgetések és természetesen foci minden mennyiségben a mérleg. A hittantábor idejére már június végét írtunk, átléptünk júliusba is. A gyülekezeti ház átalakult, naponta negyven nyüzsgő gyerek, sok lelkes hitoktató, segítők töltötték be az épületet. Az udvaron a füvet kitapostuk (és megint csak: kifociztuk), a nagyteremben a függönyök is átvették az ebédek illatát, s talán még ma is találunk itt-ott műalkotásokat, melyeket a kézműveskedéseink során alkottunk, s gazdáik megfeledkeztek róluk. Világjáró barangolás volt ez a hét, több
kontinensen, több országban jártunk és figyeltük, mit lehetne megtanulni tőlük, Isten milyen tálentumokat adott nekik. Balaton nélkül nincsen nyár… A következő nagy menet Balatonlellére vezetett minket. Szakadó esőben érkeztünk. A ház barátságos, a házigazda lelkes, és a fiatalok optimisták. Másnaptól minden nap lehetett strandolni is. Közösségépítő főzések, röplabda, strandolás, egymás hegyén-hátán alvás, és természetesen VB nézés. Mindezek körülövezték azt, amiért mentünk: elcsendesedni és bensőnk-ben is épülni Isten előtt. Az előbbi tábor után, már csak négy nap maradt a végső simításokra: irány Balatonszárszó! Gyülekezeti családosok, házaspárok és fiatal dolgozók nyüzsgése lepte el a SDG (Soli Deo Gloria) konferenciaházat. Sok új arc (nagyon örültünk nekik) és persze „öreg motorosok”. Nem titok, 127 ember összehangolása nem egyszerű dolog, de most nem éreztem izzadtságszagú emberi erőlködést. Úgy látszik Isten Lelkének ez nem gond. A délelőtti csoportok, az esti előadások, a napközbeni közvetlenség és természe-tesen itt is a Balaton, Isten áldásának gyümölcsei voltak. Talán nem véletlenül adták ezt
4
Ke s ke n y Ú t o n
a nevet a szállóhelyünknek… Egy hónap program nélkül… de semmiképpen sem üresen. Augusztus: családi szabadságok, utazások, élmények. Ha valaki veszi a fáradtságot rájön, ez az előbbiek folytatása személyesebb formában. Isten megújító, megelevenítő áldásának időszaka. Szeptember. Nehéz idők. „De mi nem a meghátrálás emberei
vagyunk” (Zsidókhoz írt levél 10,40). Különben is: vár ránk még Mátraháza, a gyülekezeti nap és számtalan örömteli találkozás.
A hittantábor világjárói
Bíró Botond lelkipásztor
Ke s ke n y Ú t o n
5
Pénteki IFI szirtmászás közben
Családos hét - Balatonszárszó
6
Ke s ke n y Ú t o n
Hírek gyülekezetünk életéből Június 14-17. Pénteki ifjúsági csoport nyári tábora Diósjenőn. 22. Tanévzáró családi istentisztelet a hittanosaink szolgálatával. 23-28. Gyülekezeti kirándulás Erdélybe. Július Jún. 30 - 4. Hittantábor 6. Gitáros istentisztelet. Igehirdető: Bíró Botond lelkipásztor. 11-15. A szombati ifjúsági csoport nyári csendeshete Balatonlellén. 20-25. Családosok, házaspárok és dolgozó fiatalok csendeshete Balatonszárszón. Augusztus 3. Gitáros istentisztelet. Igehirdető Nyikos András árpádföldi lelkipásztor. Szeptember 7. Gyermekistentiszteletek kezdése a 2014/2015-ös tanévben. 7. Gitáros istentisztelet. Igehirdető: Bíró Botond lelkipásztor. 11. Vizitáció. Az egyházmegye hivatalos látogatása és ellenőrzése a gyülekezetben.
Ami még előttünk áll Szeptember 15-19. Gyülekezeti csendeshét Mátraházán. 21. Gyülekezeti nap. 28. Hálaadó istentiszteleten való részvétel a borsodgeszti református templomban. Október 5. Gitáros istentisztelet. Igehirdető Székely Tamás teológus. 27-31. Reformáció heti ünnepi istentisztelet sorozat.
Ke s ke n y Ú t o n
7
Keresztségben részesültek:
Kovács Nina Nimfa Kovács Nóra Noémi Pacsika Lilla Fodor Tímea Eperke Virágvölgyi Vincent Szabó Szonja Orbán Katalin Anna Bori Lina Róza Nagy Róbert Károly Ipacs Gréta
Sipos Anna Boglárka Szőke Lili Psóra Petra Solymár Gréta Tekla Kiss Noel Kocsev Arnold Viktor Kocsev Laura Eliza Halmos Botond Égerszegi Zsófia Emília Szanyi-Feri Panna
Erdélyi Flóra Maximilla Gaiger-Domján Zoé Rita Harsányi Hanga Kutasi Zsombor Molnár Flóra Patrik Felnőtt keresztség: Égerszegi Péter Égerszegi Zsuzsanna Kocsev Norbert
Házasságot kötöttek:
Kormos Attila és Lenkovics Tímea Jakab Zoltán és Bata Katalin Bíró Máté és Molnár Katalin Kecskés Levente és Futó Krisztina Halottaink:
Keresztély Piroska Maholányi Tamásné Nagy Kálmánné Keserűné Fehér Klára Hajnal Ernő Nagy Ferenc
74 éves 85 éves 75 éves 61 éves 75 éves 59 éves
Dr. Győri Sándor Bozsik Istvánné Tóth Jánosné Bokody Sándor Flórián Kalivoda Józsefné
72 éves 90 éves 87 éves 79 éves 72 éves
8
Ke s ke n y Ú t o n
Felnőtt konfirmáltak:
Köteles Imre Égerszegi Péter Égerszegi Zsuzsanna György Benedek Szombat Tamás György Tajti Gizella
Érted-e amit olvasol? Egy hippi és egy teológus ülnek a Duna partján. A teológus bagózik és a habokat bámulja. A hippi Bibliát olvas. Egyszer csak felkiált: - Hát ez nagyon király! - Mi van? Minek örülsz ennyire? - Zseniális az Isten! A választott népet átvezette a Vörös-tengeren úgy, hogy két oldalt a vizek álltak, mint a fal! - Na figyelj! Az nem úgy volt. Elmagyarázom neked, hogyan kell érteni a Szentírást. A választott nép természetesen keresett egy gázlót, és egy legfeljebb 40 cm magas vízen kelt át. Az esetleg lehet, hogy az Úr déli széllel segítette az átkelést. - Aha, értem. Köszi. Majd fogja a hippi és tovább olvas. Eltelik pár perc és újra fölujjong: - Hát ilyen nincs! Isten egyszerűen fenomenális! - Most meg mitől vagy ilyen boldog? Nem elmagyaráztam, hogy kell érteni a Szentírást? - Igen, épp ez az! Ezt figyeld! Isten a fáraó harci szekereit és egész seregét belefojtotta 40 cm vízbe!
Ke s ke n y Ú t o n
(Nem) Csak férfiaknak!
9
Kedves Testvérek! A bibliaolvasó kalauz szerinti napi ige június 12.-én az Ószövetségből Mózes 3. könyvének 18. része volt, ami a „családi élet tisztasága" címet kapta. Ebben a részben arra tanította Isten a népét, hogy kinek a szemérmét nem szabad felfedni. Abban az időben Izráel nagy családokban élt, ahol négy generáció is jelen volt. A fiútestvérek mindaddig ebben a nagy családokban éltek, míg gyerekük nem született. Így aztán szükség is volt rá, hogy az Isten útmutatást adjon ezeknek a férfiaknak, hiszen a vérfertőző paráznaságtól akarta megóvni őket. Mikor elolvastam ezt a napi szakaszt, az első gondolatom az volt, hogy ez rám (ránk) nem vonatkozik. De ha az embernek van ideje mélyebben belegondolni Isten mondanivalójába, rájön, hogy bizony nekünk is szól! Miért? Mert paráznaságról szól! És itt Jézusnak a szavai jutottak eszembe. „Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj! Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.” (Máté 5 27-28) Ugye érzed már, hogy kezd a húsodba vágni az
ige? Hiszen melyikünk nem nézett meg az utcán egy-egy szép, és szemnek kívánatos nőt? De még veszélyesebb az internet, hiszen egy kattintással bármit megnézhetsz. A tisztátalan szexualitás nagy hangsúlyt kapott a mai világban, és mivel mi is ebben a világban élünk, minket is fertőz. De az Isten minket is meg akar, és meg is tud védeni ezektől a bűnöktől. Azért küldte el Jézust, hogy rá hallgassunk, és Őt kövessük! Harcoljunk a bűn ellen! Harcolj te is! Ha egyedül nehezen megy, keress közösséget, ahol a keresztyén testvéreiddel együtt harcolhatsz nagyobb sikerrel. A mi gyülekezetünkben is találsz ilyen közösséget! Matejcsok István Utóirat: Ez az írás nem jöhetett volna létre az Isten bíztatása nélkül!
10
Ke s ke n y Ú t o n
Borús gondolatok Őszi felhők szürke sátra Betakarja az eget. A hallgatag borús tájra Csendes eső permetez.
Lám, így megy el ez az élet Ellene te mit tehetsz? Mindennapok gondjai közt Elsuhan az életed!
Ahogy nézek ki a kertbe, Rám kopog az ablakon, Halló, halló öreg pajtás! Min tűnődsz oly nagyon?
Egyre több a borús égbolt, Kevesebb a napsugár. Sötét hajad egyre jobban Az ősz dere lepi már.
Futó idő ellopta már Látod ismét a nyarat! A múlásnak szele bujkál Odakint a fák alatt.
Esik ott künn, hull az eső, Talán ma már meg sem áll? Pedig, pedig most jobb lenne, Kevesebb lenne a kár.
Hiába hull kint az eső, Nem hajt lombot már az ág. Szép nyugodtan néma csendben Múlni készül a virág!
Így van öreg! Megy az élet, Nem kér tőled tanácsot. Van aki fent, messze tőled Rendezi a világot.
Látod, ilyen ez az élet! Néha fényt ad, szép napot. Azután meg gondol egyet, Viharfelhőt, jó nagyot.
Születik és múlik minden Ilyen a szent akarat, Holnap talán kisüt a nap, Jobban érzed majd magad! Szabó István
Ke s ke n y Ú t o n
11
A borsodgeszti gyülekezettől meghívást kaptunk egy közös hálaadó istentiszteletre. A gyülekezetből csoportot szervezünk az utazásra. Érdeklődni a Lelkészi Hivatalban lehet.
12
Ke s ke n y Ú t o n
Kezdő néptánc oktatás indul felnőtteknek a gyülekezeti házban (Baross Gábor u. 8.), minden kedden 19-21 óráig. Korhatár nincs. Havonta 4 alkalommal tanulunk mezőségi (palatkai) táncokat. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! Rozsnyói-Zsolczer Csilla
[email protected], 06 30 536 27 84
Gyülekezeti alkalmaink Istentisztelet
Vasárnap 10.30 óra
Hittanóra
Vasárnap 10.30 és 11.30 óra (iskolai tanév idején - két csoportban óvódások, iskolások) Vasárnap 11.45 óra
Konfirmáció-előkészítő Dolgozók és érdeklődők bibliaórája Minden hónap első hétfőjén 19.00 óra Imaóra Szerda 18.00 óra Bibliaóra Csütörtök 18.00 óra Ifjúsági óra (13-17 évesek) Péntek 17.00 óra Ifjúsági óra (18 év felett) Szombat 17.00 óra Fiatal felnőttek bibliaórája Vasárnap 17.00 óra Gitáros istentisztelet Minden hónap első vasárnapján 17.00 óra Házasok bibliaórája Minden hónap második vasárnapján 17.00 óra Hivatali idők és elérhetőségek: Hétfő: 10-12 óra, Csütörtök: 10-12, 16-18 óra Cím: Budapest 1165 Budapest, Baross Gábor u. 23. Telefon: 403-6855, 06/30-867-89-68 E-mail:
[email protected] Honlap: http://www.matyasfoldiref.hu