.MARÓTHY JÁNOS.
.Zenevízio.í A
lomba megy. Utána sötétség. A sötétségb√l az el√bbi kép bontakozik ki.”). Vagy: „Éjjel. Komor erd√ség. Mély hangon zúg az erd√. Hatalmas sziklacsúcsok között, egy óriási fantasztikus dóm. Komor menet. Temetés. Orgonazúgás, gyászzene. A harangok zúgnak, a gyászkíséret fájdalmasan jajong. A koporsót… leeresztik egy mély sötét kriptába… Utána egy hatalmas k√lapot helyeznek rá.” De „a tengerképzet is fölmerül néhányszor”: „aranyszínben csillogó leveg√, mely er√sen hullámzó sötét víz fölött lebeg”, majd napnyugta, ahol a sötét víz már félelmetessé váló élmény. Másutt a templom és a víz két külön kép: „Templomban áhitatosan imádkozó tömeg. Majd vízparton állok. A hullámzó tengert látom, ahogy id√közönként er√sen a parthoz ver√dik.” E benyomások többnyire a hangzó eseménysorozat jogosult vizuális megfelel√i. Debussy az általa célzott hatáshoz szükségesnek látja a részletes el√adási utasításokat, többnyire maga is vizuális képekkel élve. A kezd√ „harangszó” monumentális, több mint öt oktávot átfogó zengésének elfátyolozásához nem elégszik meg az „igen halkan” (pp) jelzéssel, de még a „mélységes nyugalommal” (Profondément calme) el√írással sem, mert hozzáf∫zi, hogy finoman zeng√ ködfátyolban” (Dans une brume doucement sonore), majd a következ√ lépésnél: „fokról-fokra kilépve a ködb√l” (Peu à peu sortant de la brume). Expresszívvé váló gesztusok vezetnek ahhoz a részhez, amelynek kórusénekszer∫sége a vonuló tömeg látomását inspirálta, kétszeres fortiszszimóban, mégis „nyerseség nélküli zengéssel” (Sonore sans dureté); ez a „növekedés kifejezésének” (Dans une expression allant grandissant) megújuló ex-
ma is csak kevéssé ismert Gyulai Elemér, aki mint zeneszerz√ és zongorista is els√sorban zenepszichológiai problémákkal vívódott, már zeneakadémistaként (1926-ban) az Országos Szociálpolitikai Intézet újpesti telepének szolgálatába szeg√dött, s itt kit∫n√ alkalmat talált kísérleti pszichológiai kutatásokra. A hatalmas kísérleti anyagra támaszkodó (1394 esetet földolgozó!), a maga korában nemzetközileg is úttör√ m∫ve, A látható zene nem váltott ki különösebb visszhangot. Gyulai könyvének egyik legérdekesebb fejezete Debussy egy zongoradarabja: „Az elsüllyedt katedrális” (La cathédrale engloutie) hallgatókra tett hatásával foglalkozik, mint meggy√z√ bizonyítékkal „arra nézve, hogy milyen messze terjedhetnek a zene vizuális kifejez√erejének határai”. Gyulai hallgatói („Ipari és értelmiségi foglalkozásúak vagy ilyenek hozzátartozói, 16 évest√l 56 évesig, hat elemit√l egyetemi végzettségig. Férfiak és n√k egyenl√ arányban.”) a darabot el√z√leg nem ismerték. Gyulai a cím és a szerz√ közlése nélkül játszotta el nekik a m∫vet, kérve, hogy utána számoljanak be vizuális élményeikr√l. A 30 leírás közül több meglep√en közel került a Debussy megjelölte programhoz, amelynek lényeges sarkpontjai a „tenger, a templom és a vonuló alakok képzete”, s hozzájuk negyedikként egy önmagában nem vizuális képzet, „a harangszóé” járul. A hallgatók közül sokan „magát a képet látják, de víz nélkül”, pl.:„Óriási fegyelmezett tömeg. Népünnepély. Harangzúgás.” Néhányuk kifejezésmódja („Állandó harangzúgás mellett özönlik a nép a templomba”; „Mint egy vég nélküli folyam ömlik a nép”) már a „víz mozgására” utal. Másutt az elsüllyedtség mint valami homály jelenik meg („A nép harangzúgás alatt a temp-
189
Maróthy János
presszív gesztusaiba torkollik, ami után a zsongó háttérb√l halk látomásszer∫séggel újra kirajzolódó kórusének, „lebeg√en és tompán” (Flottant et sourd) „mintegy az el√bb hallott frázis visszhangja” (Comme un écho de la phrase entendue précédemment). A Gyulai közölte hallgatói vízióknak tehát megvan az akusztikus történésekben adott objektív alapjuk, éppúgy, mint bármely más ikonikus, vagy pláne emblematikus funkciójú hangzásnak. Harangszót hallok = templomot látok. Fanfárt hallok = király vonul be ünnepi menet élén. Fölfelé men√ hangsorozat lehet mennybemenetel, míg a lefelé haladó lehet alászállás. Cári himnusz kontra Marseillaise, az el√bbi gy√zelmével, lehet az oroszok diadala Napóleon fölött (Csajkovszkij: 1812 nyitány). Csak éppen az nem világos, érdemes-e azért zenét írni, hogy a hallgató az akusztikus „leírásból” fölismerjen mondjuk egy templomot, amikor azt lát eleget zene nélkül is.
tásból. A mozdulat m∫vészi szervezése pedig els√ fokon a tánc, err√l kerül át a zene más rhüthmidzomenonra, „ritmushordozóra”, hogy az emberi testr√l leválasztva „tiszta akusztikummá” váljék. Eredetileg maga a tánc sem afféle szabadid√s szórakozás volt (dopolavoro, „munka után”, mint Mussoliniék mondták), hanem társadalmi viselkedésminták nagyra értékelt szabályozója-kifejez√je még a 17–18. században is. Legutóbb Richard Leppert mutatott rá ragyogó könyvében, a Music and Image-ban,1 hogy XVI. Lajos udvarában a tánc valósággal politikai kérdés volt. „Egy faux pas [hibás tánclépés] elkövetése, Lajos felügyelete alatt (bet∫ szerint, a szó rend√ri értelmében) elég volt ahhoz, hogy az udvarból való id√leges szám∫zetéshez és a pénzügyi támogatás megvonásához vezessen. Másszóval az ügyes udvaronc teljesen elhagyagolta az állami politikát, s ehelyett hetenként számos órát szánt arra, hogy táncmesterével bezárkózva tanuljon és gyakoroljon az aznap esti szórakozásokra”. „A menüett a társadalmi rend ritualizált mikrokozmosza volt, amely a valódit pontosan reprodukálta. Szigorúan körülírt viselkedésmódot követelt.” A tánc ilyen megkülönböztetett szerepe nemcsak az udvari etikettben, hanem a legmélyebb szándékú m∫alkotásban is megjelent. Ezért joggal adta W. Mellers Bach-könyvének azt a címet, hogy „Bach, avagy az Isten tánca”, szemben a Beethoven-könyvével, amely „Beethoven, avagy az Isten szava” címet viseli. Az Úr polonaise ritmusban taszítja le a hatalmasokat trónjukról a Magnificat „Deposuit” tételében, és szicíliai parasztlányok gyengéd-szomorkás tánclépéseivel könyörög bocsánatért a b∫nbánó emberiség a Máté passió „Erbarme dich” alt áriájában. A tánc persze még több is mint a puszta vizualitás. A szinesztézia itt nemcsak virtuálisan, hanem valósan is megjelenik. Ha a tánczenére már nem táncolnak, a virtuálissá váló szinesztézia akkor is több érzékszerv mintafölismerését mozgósítja, ezen belül természetesen a látásét is.
A
z ember mindennapos érzékelésének jól ismert jelensége a „szinesztézia”, „együtt érzékelés”. Az egyik szerv tényleges érzékelése fölébreszti ugyanannak a tárgynak más érzékszervek emlékezetében tárolt képét. Ehhez még olyan messzire sem kell mennünk, mint a „színeshallás” évszázadok óta megalkotni próbált elméletei, amelyek meghatározott hangok és meghatározott színek kapcsolatát feltételezik. Mivel az érzékelés tárgyainak egyszerre van — vagy lehet — hangjuk, színük, ízük, szaguk, tapintásuk, természetes, hogy a serceg√ zsír akusztikus élménye éppúgy megindíthatja a nyálkiválasztást, mint a Pick szalámi plakáton megjelen√ látványa. Ennek az egységnek a felidézésénél jusson eszünkbe, hogy az „√sm∫vészet = összm∫vészet”, mert itt a m∫vészi aktivitás különböz√ síkjai sem váltak még le a cselekv√ emberr√l. Ezért a musziké is egyszerre zene, tánc, költészet. Mégpedig a m∫vészetet aktívan m∫vel√ emberé, nem pedig Kovács úré, aki hangversenyjegyét pénzért megváltva várja el, hogy az általa fizetett m∫vészek különböz√ benyomásokat keltsenek benne. Jellegzetes, hogy a m∫vészetpszichológusok túlnyomó része a már létrehozott m∫vészet befogadásmódját vizsgálja csupán. Ott kezdi a kutatást, ahol már valami szól, amit meghallhatunk. A zene elveszett paradicsoma tehát a gesztualitás. A zene legelemibb formái ugyanis inkább „kinetogének”, mintsem „logogének”: el√bb születnek az autonóm idegrendszer vezérelte mozdulatból, mint a „balféltekés” szóból, beszédb√l, logikai általánosí-
A
milyen mértékben eltávolít a virtualitás a közvetlenül érzékit√l, oly mértékben közelíthet a partikuláristól a nembelihez. Ez az esély abban a mértékben n√, amelyben a „szín, s a hang, s az illat” konnotációs mezeje földúsulhat. Ennek eszköze pedig éppenséggel nem a szokványos értelemben vett programzene, mert annak puszta denotációi nem növelik, hanem ellenkez√leg, redukálják az ilyen konnotációs
190
Zenevízió
dúsítás lehet√ségeit. Így bizonyos értelemben a zenei gyan Az utópia szelleme, majd A remény elv lapjain „vizualitás” nagy esélye ott van, ahol a látvány láto- fölvázolta. másba, a vizuális vízióba meg át. A zene, ha valóban „Ami még hátravan, a nagy szellemi Én, az emberi zeneként, nem pedig valami egyébnek a „kódjaként” lét legfels√ fokai, a teljesen céljához ért zene…; — s fogjuk föl, akkor már pusztán „meghatározatlan ennek az elképzelhetetlen zenének a beszéd- és gy√tárgyisága” (Lukács) révén látomássá emelheti a csu- zelemkoronázta eljövetele tömörítheti az egymáspán „látott” képzetét. Ebben az értelemben mégis utániság ellenpontját az üzenet egyidej∫ségévé, a igazságot kell szolgáltatnunk Gyulai Elemérnek, s megértett, egy csapásra birtokolható mondatjelenpersze els√sorban Debussynek, mert az „elsüllyedt téssé, egy zeneileg jelentésfölötti prófétanyelvvé…” katedrális” már akár programként is látomás, és még „E kifejezés utópikuma a nyelv órája a fényl√en érinkább az, ha egy ilyen látomás zeneként, a program tett zenében…”3 ismerete nélkül építheti föl a befogadóban valami Bámulatos anticipálása ez a modern neurobionagyobbnak, egyetemesebbnek a képét. Ezért De- lógia fölfedezte agyfélteke specializálódásának, mibussy kor- és szellemi társzerint a bal tipikus üzemsai, a szimbolisták a „zemódja lineáris-szekvencineiségben” a lehetséges ális, a jobbé viszont egyteljességélmény egyfajta idej∫-alakzatfelismer√. menedékét látták a halasKönny∫ az el√bbit, mint kofa-realitás közepette. A „logoszt”, a logikus gondolleger√teljesebben talán kodással, az utóbbit pedig, Mallarmé, aki a Le Livre, mint „aiszthésziszt”, a m∫„A Könyv” szerepét a szó vészetbefogadással pározeneiségének visszanyerésítani. A Bloch-féle trousében látta. Olyan zeneivaille viszont a kett√ egyeségében, amely ezúttal sítése a teljes intellek„nem a rezek, a húrok, a tuális megértést is biztofák elemi zengzetessége, sító egyidej∫ségben. hanem a csúcsára jutott A „vízió” tehát ebben az intellektuális szóé, amelyesetben olyan utópia, nek, mint a mindenben amely emberi távlatokat létez√ viszonylatok összesrajzol föl, és ezekhez taségének, teljességgel és lálja a „zeneiséget” a legalnyilvánvalóan kell a zenét kalmasabbnak. Egy emberi eredményeznie.”2 „napfölkeltét” jelenít meg, A zene tehát ebben az amihez nem okvetlenül értelemben „a mindenben szükségesek Richard Strauss létez√ viszonylatok összesZarathustrájának dörgesége” (l’ensemble des reladelmes tüzérségi ütegei Kottapélda tions existant dans tout, (bár ez patetikus sci-fi filtehát egyfajta totalitás). A hangzó szó fontosságá- mekhez, „∫r-odysseiákhoz” parádésan kínálkozó kínak fölismerése néhol — mint Cage-nél — a jelent√ sér√zene). Schubert sokkal szerényebben megoldja szó lebecsüléséhez vezet, szemben a mallarmé-i tel- a dolgot egy egyszer∫ dal nem is egészen két üteméjességgel, ahol a zeneiséget az intellektuális szó hor- ben. Mignon els√ dalára gondolok,4 amelynek szödozza. vege Goethe Wilhelm Meisters Lehrjahre-jából való. Ez a különös egység, zene és szemantika egysége A nyomorúságos helyzet∫, olasz mutatványosoktól olyan találkozási pont, amely csak imaginárius koor- potom pénzért megvásárolt gyereklány végül majd dinátákkal jelölhet√. Inkább el√ny, mint hátrány ez egy Sarastro-san napsugaras világ résztvev√je lesz, az adott létez√ világ feltételei közt, mert annak tel- de itt még „titok” zárja le ajkát, háromszoros kulcsjesség igény∫ alternatívája csak utópikus lehet, bár ráfordítással, az ist mir Pflicht három, kemény másaz utópiának nem elbágyasztó, hanem inspiratív ér- salhangzótorlódások által elkülönített i-je révén. telmében. Tehát az Ernst Bloch-féle értelemben, aho- (Lásd a kottában az 1. megjelölt helyet.)
191
Maróthy János
Ez a „háromszoros zár jól látható az elénekelt rész- nyájas-harmonikus témáját egy variációsorozat szinlet oszcillogramjában is (Batári Márta el√adása nyo- te észrevehetetlen átmenetein keresztül varázsolja mán). át fokról-fokra félelmetes csinnadrattává. Amikor „a kell√ id√ben a nap járása el∫zi a sötét Közvetve még az ilyesmi is pozitív utópia, mert éjszakát” (Zur rechten Zeit vertreibt der Sonne Lauf éppen a triviális tapasztalás szörny∫séges és/vagy die finstre Nacht), a dalban meglep√ fordulat követ- groteszk vízióvá növesztésével tartalmazza a létez√ kezik. Formatanilag „középrész” esedékes, amelyt√l világnak legalább a virtuális alternatíváját, amenyelvárnánk, hogy „dominyiben az elidegenít√ hanáns” irányban haladjon, tás révén „szabadon lép és közben érdekes harmószembe saját termékével” niai váltásokat, akár har(Marx). móniai kitér√ket is tartalMég az apokaliptikus lámazzon, egy szaggatottá tomásban is lehet ilyen váló zenei fejlesztésben. mozzanat. A végítélett√l Ehelyett, pont fordítva, (melynek obligát hangzó „szubdomináns” követkejelképeként a zeneszerz√k zik, amely ráadásul, az elrutinszer∫en idézik a Dies 1. ábra várt váltások helyett, végig irae dallamát) nemcsak egyetlen harmóniai alapon nyugszik, és szaggatott- reszketni lehet. Diadalmas érzéssel is eltölthet, már ság helyett, egyetlen nagy ívet ír le. És a harmóniai a középkori haláltánc óta. Végül is, mint a korabeli alap éppen a C, amely az európai polgári kultúrában olasz népének mondja,6 jelképszer∫en a természetesség, a harmonikusság els√ számú hordozója. (C-dúrban harsog R. Strauss Papa collo ’nperadori, napfelkeltéje is.) Így az utópikus vízió a lehet√ legcadinali e gran signori egyszer∫bb, s mégis legfrappánsabb módon jelenik iusti et sancti et peccatori meg a zord el√zmények után. A folyamat veleje a fa la morte ragualliere. 5 kottában 2.-ként megjelölt rész; ugyanennek az másodperc alatt végbemen√ folyamatnak az oszcillogNon riceve donamente, rafikus képét adja a 2. ábra, az „ist mir Pflicht” elküle richece è per niente… lönült ütéseivel szemben most egyetlen átfogó, csúcspontig ível√ gesztusával. Contra liei non vale forteça A zene, ilyen látomásvarázsló képessége folytán, sapiença né belleça kit∫n√ eszköze lehet a manipulatív illúziókeltésnek is. turre né palaço né grandeça; Pontosan ennek a leleplezésére, ha tetszik defetutte le fa abandonare. tisizálására alkalmas az, amit a zenében negatív víziónak neveznék. Ebben nem az eredmény, hanem A l’omo k’è ricco e bene asciato, a l’usurieri ke mal fo nato, a kiindulás a harmonikus. Mondjuk, egy kedves kamolto è amaro, questo decatoto tonadal, amelynek hallatán kinyílnak a lányok muski non se vole emendare. kátlis ablakai, ha a katonák éppen arra haladnak el. S ez a bájos utcakép most váratlanul, látomásszeVagyis hogy a pápa és a r∫en szörny∫séges csatacsászárok, a bíborosok és térré válik, a kiskatonák a nagyurak, az igazak és a hullahegyeivel, s kisdoboszentek és a b∫nösök egysuk holtából fölkelve doaránt törvényszer∫en megbol riadót, hogy a csonthalnak. A halál nem fogad vázak serege vonuljon el el csúszópénzt, a gazdagmost a kisangyalom abla5 ság semmi néki. Ellene ka el√tt (Mahler: Revelge). Hasonló gondolat vezeti nem használ er√, sem bölSosztakovicsot, amikor a csesség vagy szépség, sem 2. ábra VII. (Leningrádi) Szimfónia vár, sem palota, sem nagy-
192
Zenevízió
ság; mindezt ott kell hagyni. A gazdag és fölkapaszkodott embereknek, az uzsorásnak, aki bajnak született, nagyon keser∫ ez a kényszer; annak, aki nem
akar megjavulni. Mert ha más nem, az Úr letaszítja a hatalmasokat. S ez a látomás nemcsak a középkorban szívderít√.
Jegyzetek
1 Cambridge Univ. Press 1988, paperback ed. 1993, az idézet a 89. lapon. 2 J. Scherer: Le „Livre” de Mallarmé, Paris 1957, XIX. A kiemelés t√lem való. 3. A Geist der Utopie második, 1923-as verziójának új kiadása a frankfurti összkiadás 3. és 16., az 1957-es Das Prinzip Hoffnung-é pedig az 5. kötetben található. 4. Schubert Peters kiadású dalainak II. kötetében a 40. sz. 5. Revelge — cs. és kir. kifejezés, magyarul „Ébreszt√” vagy „Riadó”.
Nem tudod megvesztegetni, a dús vagyon néki semmi…
6. Lehet pápa vagy király is, uraság vagy kardinális, lehet b∫ne vagy erénye, úgyis jön a Halál érte.
Gy∫jtöget√ pénzeszsákok, szipolyozó uzsorások, nem oly sanyarú a végzet, ha szerényebb útra tértek. (Papp Gábor Zsigmond fordítása)
Nem bírod le puszta kézzel, sem szépséggel sem nagy ésszel, er√d, kastély nem segíthet; úgyis ott kell hagyni mindet.
Adelchi-Riccardo Mantovani: S. úr álmai, 1985-1986.
193
