"A*
"^7
< ' •
• 'í
.^1
5v
/;/
P. M E G J E L E N I K M I N D E N M Á S O D I K FŐSZERKESZTŐ:
SEIDL SÁNDOR.
-
L É V F . 15. S Z Á M .
VASÁRNAP
1927.
JUL.
24.
808
V 0 4
A kedves kis E r z s i k e
O l y édesek, mint a méz,
Szelíd, mint az őzike.
ö r ü l , aki rájuk néz.
2
oldal
Napsugár
1927.
július 24
A z aranyszakállú ember. Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy igen-igen hatalmas király, annak volt egy felesége, meg egy kis fia. E g y szer behivatja a király m a g á h o z a fele s é g é t : „ É d e s feleségem, én érzem, hogy közel van a halálom órája, azért hivat lak hát, hogy fogadd meg nekem, hogy ha meghalok, nem mégy soha férjhez, hanem a kis gyermekemnek hűségesen gondját viseled." A királyné megfogadta neki, hogy még csak rá sem gondol a férjhezmenésre, a kis fiúnak pedig úgy gondját viseli, hogy a haja szála sem görbül meg soha. E r r e azután a király meghalt. D e alig húzták rá a királyra az utolsó kapa földet, a királyné mindjárt férjhez ment egy idegen országbeli gazdag em berhez, azt tette meg királynak. E z az új király pedig rettentő, Istentől elru gaszkodott fösvény ember volt, a szegény királyfival úgy bánt, mint a legutolsó cseléddel, rongyosan járatta, enni is alig adott neki, a szegény emberektől még a betevő falatot is elvette volna. Volt ott a királyi udvarban egy kút, amelyben viz helyett tej volt, abból a kútból a megboldogult király idejében meríthetett boldog-boldogtalan annyi tejet, amennyi kellett, úgy, hogy a k k o r nem is fejt senki az o r s z á g b a n ; — most ez a király s t r á zsákat állított a kút mellé, még csak
egy csepp tejet sem pedig bizony abban haszna nem volt, mert sem kevesebb nem lett
adott senkinek, sem kára, sem avval sem t ö b b , a tej.
E g y s z e r a strázsák hirül vitték a k i rálynak, hogy a kúthoz minden reggel, hajnalban egy aranyszakállú ember megy egy-egy vederrel, a vedret megmeríti, avval eltűnik, mint a pára, még csak közel sem tudnak menni hozzá. A király nem akart hitelt adni a beszédjüknek, m á s n a p reggel maga állott ki lesre, hát majd elvette a szeme fényét, mikor az aranyszakállú ember nagy ragyogással megjelent; a vedret megmerítette, avval eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A király el nem tudta gondolni, hogy miféle ember lehet az, csak elállott szeme szája a nagy c s o d á l k o z á s b a n ; de attól fogva mindig azon mesterkedett, hogy kézrekeríthesse, mert nagy fukarságában a tejet is sajnálta, de meg szerette volna az embert, gondolta, hogy milyen nagy dicsőségére válnék az neki, ha kalitkába zárhatná, olyan nem volna sehol a kerek világon egy királynak sem. Mesterkedett hát minden m ó d o n , hogy megfoghassa; de hiába volt minden mesterkedés, hiába állította ki a tenger sok strázsát, csak nem bírták megfogni; mikor már egészen körülkerítették, azt hitték, hogy már a kezükben van, csak
]
1927.
július 24.
Narpsugár
eltűnt, sem híre, sem hamva. A királyt meg már majd megette a méreg, nagy jutalmat hirdetett, a ki jó t a n á c s o t ad neki, hogy keríthesse meg az a r a n y s z a kállú embert. Erre bement hozzá egy katonaviselt ember: „Fölséges uram, mondanék én egyet: tétessen ki fölséged a kút mellé kenyeret, szalonnát, pecse nyét, aztán meg egy kulacs bort, majd ha éjjel eljön az aranyszakállú ember, megeszi a pecsenyét, megissza a bort, attól bizonyosan megrészegedik, mert csak tejjel szokott élni, az olyan ember pedig nem győzi a bort." — A király mindent úgy tett, mintahogy a katonaviselt ember mondta; kitétetett a kút mellé kenyeret, szalonnát, pecsenyét, bort, körül meg mindenüvé strázsát állí tott lesbe. Reggel csakugyan odament az aranyszakállú ember, evett ivott, meg részegedett, elaludt; akkor a strázsák megfogták, bevitték a királynak. — Ret tentően megörült neki a király, arany kalitkába záratta, úgy mutogatta a sok messze földről érkezett vendégnek: mert csak úgy jártak a c s o d á j á r a minden or szágból a királyok, c s á s z á r o k , hercegek, grófok. A szegény aranyszakállú embernek meg nem lehetett hangját sem venni soha. nem szólt senkihez; már azt hit ték, hogy nem is tud beszélni, csak vad ember; nem is igen evett, hiába a d tak neki a kalitkába mindenféle drága ételt, csak búsult szomorkodott.
3. oldal
valami m ó d o n el ne szökhessek. Még játszani is odament. Egyszer, amint ott játszik, ott lövöldöz az ezüst nyilával, egy szép ezüst nyílvessző bepattant az aranyszakállú ember kalitkájába. A k i rályfi odament a kalitka mellé: — Adja ki a nyílvesszőmet, a r a n y s z a kállú bácsikám ! — Nem adom biz' én — mondja az aranyszakállú ember — eressz ki a kalitkából, akkor kiadom. — Nem ereszthetem ki, bácsikám, — feleli a kis fiú, — mert halálnak halá lával halok meg, azt mondta királyi apám, mikor h á b o r ú b a ment. Adja ki a nyílvesszőmet, úgy sem veheti semmi hasznát. ( F o l y t a t á s következik).
Toll és tintatartó, (Andersen).
E g y s z e r egy költő szobájában, miköz ben ,a tintatartóját nézegették, valaki ezt a megjegyzést tette: — Mégis csak fur csa, mi minden kerül ki ebből a tinta t a r t ó b ó l ! Vajjon mi lesz a legközelebbi d o l o g ? Hát bizony, ez nagyon furcsa! — E z a z ! — mondta a tintatartó. Meg foghatatlan ! Én is mindig ezt m o n d o m ! — mondta büszkén az irótollnak, meg a többi holminak, amelyek az asztalon meghallgatták. Igazán csudálatos, hogy E g y s z e r a királynak el kellett menni mi minden jön ki belőlem. Egyetlen h á b o r ú b a ; gondolkodott, hogy kire kel c s ö p elegendő féllap papirosra s fél lene bizni az aranyszakállú embert, aki lapon a legnagyobb dolgokat lehet el jól gondját viselné, vigyázna rá, hogy mondani. Én igazán csudálatos lény v a el ne szökjek; utoljára is abban állapo- j gyok ! Belőlem erednek a költőnek ö s z dott meg, hogy legjobb lesz mostoha szes müvei! — azok az élő emberek, fiára bizni. akiket mindenki ismerni vél, mélységes érzések, a humor s a bájos természeti Behivatta hát m a g á h o z : „No fiam, ne képek. Magam sem tudom fölfogni, mert kem most el kell mennem háborúba, te hiszen nem is ismerem a természetet; rád bízom hát az aranyszakállú embert, de hát hiába bennem van. Belőlem jól gondját viseld, enni-inni adj neki, eredtek és most is belőlem erednek de úgy vigyázz rá, hogy ha valami m ó azok a lebegő, kecses leányalakok, a don elveszted, vagy el hagyod szökni, lihegő paripákon száguldó merész lova halálnak halálával halsz meg." sok, a vidám és jókedvű s z o l g á k ! B i Evvel a király elment a háborúba: a zony magam sem tudom a nyitját, higyje fiatal királyfi meg mindig az a r a n y s z a el, hogy nem is gondolkozom rajta. kállú ember kalitkája körül volt, hogy
4. oldal
Napsugár
— E b b e n tökéletesen igaza van, — mondta a toll. Egyáltalán nem gondolko dik, mert ha gondolkodnék, fölfogná, hogy csak a folyadékot szolgáltatja. Maga csak a nedvességet adja, hogy kimondhassam és láthatóvá tehessem a papiron, ami bennem van s amit leírok. A toll az, ami ír; ebben senki sem ké telkedik, s a legtöbb embernek van legalább annyi fogalma a költészetről, mint egy ó c s k a tintatartónak. — Ön nagyon kevéssé tapasztalt ! — tette hozzá a tintatartó. — Hiszen alig egy hete van szolgálatban, s máris el kopott. M é g azt hiszi magáról, hogy ön a költő ? Ön csak cseléd és ebből a fajtából m á r sokan szolgáltak nálam, még az ön ideje előtt, a liba családból csak úgy, mint az angol gyárakból. Éppen úgy értek a lúdtollhoz, mint az acéltollhoz. Már sokan voltak a s z o l g á latomban és még sokan jönnek hozzam, ha majd ö, az az ember, aki én helyet tem mozog és cselekszik, le fogja írni, amit az én bensőmböl merít. Igazán kíváncsi vagyok, mit is fog legközelebb meríteni belőlem. — O s t o b a tintatartócska ! — mondta a toll. — Késő este jött haza a költő; hangversenyen volt, egy kitűnő hegedű művészt hallott, akinek páratlan játéka elragadta és egész lelkét betöltötte. A hangoknak d a g a d ó , lüktető forrását fa kasztotta ki hangszeréből; majt úgy szólt, mintha vízcseppek csendültek volna meg; mintha csengő g y ö n g y s z e mek hullottak volna, majd meg c s i c s e r g ő madarak teljes kórusa zendült volna föl, vagy mintha vihar zúgott volna fenyőerdőn keresztül. Azt hitte, hogy saját szivének z o k o g á s á t hallja, de olyan melódiákban, mintha egy p o m p á z a t o s hangú asszony énekelne. Mintha a he gedűnek nemcsak a húrjai szóltak volna, hanem a száraz fája is és minden c s a varja; rendkiviili dolog volt ! És amily nehéz mesterség a hegedülés, mégis olyan volt, mint a gyermekjáték, mintha csak úgy magától futkosott volna a hú rokon. Azt hihette volna az ember, hogy mindenki meg tudja csinálni. Hogy
1927. július 10.
a hegedű magától hangzik, a vonó m a gától jár, hogy csak ez a kettő végez mindent s az emberek elfeledkeztek a mesterről, aki kezével és ujjaival életet és lelket vitt beléjük. Elfeledkeztek a mesterről, de a költő rá gondolt, öt em legette és leírta gondolatait, amelyeket ehhez az élményéhez fűzött. — Milyen b o l d o g s á g volna, ha a vonó, meg a hegedű nagyzási hóbortba esnék. Pedig mi emberek is gyakran esünk ebbe a hibába, a költő a művész, a tu d o m á n y o s föltaláló, meg a h a d v e z é r ; elbizzuk magunkat, — holott mindnyá jan csak hangszerek vagyunk, amelyeken az Uristen játszik, egyedül övé a d i c s ő s é g ! Igazán semmi, de semmi é r d e miink arra, hogy elbízhassuk magunkat. Bizony ezt írta le a költő, mese for májában írt a le és ezt a címet adta n e k i : A mester és a hangszerek. — No, önnek ugyancsak megadtuk most Nagysád, — mondta a toll a tinta tartónak, mikor megint kettesben ma radtak. — Hallhatta, hiszen fönszóval olvasták föl, amit én leírtam. — Igen, ami írnivalót én adtam ön nek! — felelte a tintatartó. — Hiszen ez a vágás éppen az ön elbizakodott ságának s z ó l t ! Nem látja be végre, hogy mindenütt csak kinevetik? A legmélységesebb meggyőződéssel döftem bele Nagysádba, mert bennem van sza tirikus t e h e t s é g ! — T i n t á s k ö c s ö g ! — mondotta a toll. — íróvessző ! — felelte a tintatartó. S mind a kettő szentül meg volt g y ő ződve arról, hogy jól megadta a másik nak és az mindig jóleső tudat, hogy jól odamondogattunk valakinek; erre jót lehet aludni s jót is aludtunk mindaketten. De a költő nem aludt, gondolatai kiáradtak, mint a hegedű hangjai, pe regve, mint a gyöngyök, zúgva, mint vihar az erdőn keresztül s ő úgy érezte, hogy bennük lüktet a szive s rajtuk az „Örök Mester" fényességének egy sugara. Mert egyedül Övé a d i c s ő s é g !
A *
1927.
Napsugár
július 24.
5. oldal.
A n a g y fürdőzés. „Fürdik a holdvilág A z éj t e n g e r é b e n ! " A z s e m m i ahhoz, a m i Látszik itt a k é p e n !
Itt a Lili fürdik A l a v ó r vizében, V a n is r é m e s árvíz Az egész vidéken!
A lavór vidéke Óriási tenger Rémülten menekül Kutya, macska, ember! c o a c
IOZX3C
Mí fáj neki.
Titoktartás.
A beteg Miskához orvost hívtak: — Biztosan elrontottad a gyomrod, — mondta a doktor úr. — Igen, elnyalakodta a torta felét, — vélte az é d e s a n y a . — N o látod most fájdalmaid vannak. — Igen, de nem a tortától, hanem az apa pipaszárától.
Az édesanya elmegy kis fiával a fény képészhez. Hazafelé lelkére köti é d e s anyja hogy: „Apának nem szabad ám róla tudni." Amint édesatyja hazajön, a kis fiú elébe áll és m o n d j a : „Papa, én nem fény képeztettem le magam. (Mindkét a d o m a Riszdoríer
Feritől.)
Napsugár
6. oldal.
A
mesék (Mutatvány
július 24.
éjszakáján. K o s z t e r atya könyvéből.)
(Folytatás)
iii.
1927.
JELENET.
C s i b i : (babáját a tündér beléptekor leengedte, majd kiejtette a k e z é b ő l : tágranyilt szemekkel figyelt; most Pityuhoz fut) Jaj, Pityu, mi volt e z ? (izgatottan) T ü n d é r volt. Pityu Igazi t ü n d é r ? M e s e b e l i ? Csibi Igazi tündér. De milyen ér Pityu dekeset mondott! I c u : (közelebb jön) Azt mondta, há rom kívánságunk teljesül. P i t y u : ( m e g v e t é s s e l ) Veled nem be szélek. ( C s i b i h e z ) T u d o d , C s i b i , az csak mese, mert nem lehet az, hogy az e m bernek három kívánsága csak úgy tel jesüljön. Icu: ( C s i b i h e z ) T u d o d , C s i b i , nem lehet mese, mert akkor a tündér hazu dott volna, pedig a tündérek nem h a zudnak. Csibi: A tündérek nem hazudnak. P i t y u : T u d o d , C s i b i , én nem hiszek az ilyen g y e r e k m e s é k b e n . I c u : T u d o d , C s i b i , én elhiszem, hogy igaz. C s i b i : Próbáljuk m e g ! Pityu: (felugrik) Próbáljuk meg!
Amíg ragyog a holdsugár, mindegyikünk nek három kivánsága teljesül? No, majd meglátjuk! Hü, miiyen gyorsan megy a h o l d ! Én azt kívánom . . . I c u : Nem, e l ő s z ö r én kívánok! P i t y u : Nem, é n ! Elsők a fiúk! Azt kivánom . . . I c u : Nem igaz! A lányok az e l s ő k ! Én kivánom, hogy legyen nekem . . . P i t y u : (befogja a száját) Nem h a l l g a t s z ? Én akarok egy . . . I c u : (kirántja magát Pityu kezéből.) Én vagyok a n a g y o b b ! Hallgass és ne moccanj addig, míg én ki nem m o n d tam a kívánságomat. (Kint egy harang kondulás, Pityu megmerevedik.) Mi a z ? (Pityura néz.) Pityu, mit c s i n á l s z ? ( F e jéhez kap.) Jé, az első kívánságom. Én mondtam, hogy ne tudjon moccanni, míg ki nem mondom az első kérésemet. O , én buta! No, de most valami szépet kí vánok. Kívánom, hogy a tündérek h o z zanak nekem egy szép karácsonyfát, meg babát, könyvet, tortát, szép ruhát, meg egy tükröt. E z t k i v á n o m ! (Újból k o n d u l á s ; Pityu felszabadul a varázs alól, nagyot nyújtózkodik; az ajtó feltárul és a gyerekek szájtátva b á mulják a bejövő tündérsort. Az első kis
1927.
július
21.
Napsugár
karácsonyfát hoz, a második babát, a harmadik könyvet, a negyedik tálcán tortát, az ötödik selyemruhát, a hatodik tükröt. L a s s a n jönnek az asztal felé. I c u : (tapsol) A k í v á n s á g a i m ! Jaj, de pompás! P i t y u : (dühösen) S z i p i r t y ó ! Majd adok én n e k e d ! (Kiáltva.) Kivánom, hogy az ajándékok tűnjenek el és az Icu ne kapjon semmit ! (Kondulás, a tündérsor megfordul és kifutnak a s z o b á b ó l . ) I c u : (rémülten) Hová m e n t e k ? ( U t á nuk fut.) A kívánságaim ! Jaj, elmentek! (Meg akarja fogni őket, de az utolsó mögött becsapódik az ajtó.) Vége ! P i t y u : (kacag) Ne neked, kívánság! Ha-ha-ha ! I c u : (dühösen) T e komisz, rosszmájú f r á t e r ! Hogy vinnének el a krampuszok. (Kondulás, az ajtó mögött felhangzik: Brum, brum ! Az ajtó kitárul és egy krampusz jön be.) P i t y u : J a j ! Értem jön ! (A másik ajtó felé fut, ott egy bejövő másik krampusz fogadja: az ablakhoz rohan, ott már mászik be a harmadik, ahová fordul, mindenütt újabb krampuszok jönnek, körülfogják, az asztal alá bújik, onnan kicibálják, cipelik magukkal.) P i t y u : J a j ! Jaj! Segitség! Visznek! J a j ! A n y u s k a ! . . . Icu, segits ! I c u : (eddig remegve bújt ö s s z e C s i bivel, most felkapja a zsámolyt és a krampuszoknak ront) Nem engedem az ö c s é m e t . (Emeli a z s á m o l y t . ) E g y i k k r a m p u s z : (feléje kap) H a m ! I c u : J a j ! (Elejti a zsámolyt.) (A krampuszok már az ajtónál cipelik Pityut.) P i t y u : (ortlit) Kivánj v i s s z a ! Kívánd el őket ! G y o r s a n ! I c u : Nincs több kívánságom. De neked van ! Kívánj ! Pityu: (kiált) Kívánom, hogy a krampuszok tűnjenek el ! (Kondulás, a krampuszok Pityut a földre ejtik és k i rohannak.) P i t y u : (feltápászkodik, tapogatja ma gát, a homlokát törli) Jaj, de borzsasztó volt. Majdnem elvittek . . . Brrrr ! De csúnyák.
7. oldal
Icu: (Csibivel együtt hozzárohan) Pityu, Pityukám, nincs semmi bajod ? Jaj, de megijedtem ! C s i b i : (simogatja) Szegény P i t y u k a ! Csúnya ördögök majdnem elvitték. I c u : Ne haragudj, öcsikém, hogy ilyet kívántam neked. Nem gondoltam m e g . . . E z szörnyű volt. P i t y u : Nem haragszom, nem t u d o k . . . Úgy megijedtem. C s i b i : No, most már kívánjunk v a lami szépet. P i t y u : Igaz, sietni kell. (A zene e l hallgat, a holdsugár végigment a s z o bán, most kialszik.) Kívánok apuskának, anyuskának sok pénzt, meg egy autót, meg egy kastélyt, nekem egy biciklit, meg puskát, meg korcsolyát, Icunak meg Csibinek egy egész szobát tele j á t é k k a l . . . (Csend.) Kívánom ! . . . ( C s e n d . Lábával toppant.) Kívánom ! . . . (Csend.) No, mi az ? I c u : Elment a hold. P i t y u : Puff n e k i ! Elment a hold, e l múlt a varázs. r
C s i b i : (pityereg) E s én semmit sem kívántam . . . Mindig veszekedtetek és most már nem is iehet kívánni. Most várhatunk egy esztendeig. Csúnya P i t y u ! Csúnya Icu ! (Pityu és Icu kárvallottai! néztek egy másra.) P i t y u : Igaza van a C s i b i n e k . E l v e szekedtük az időt és most a mesék é j szakájából semmi hasznunk sem lett. I c u : Soha többé nem fogok vesze kedni veled. Béküljünk ki, Pityu. P i t y u : Én se veled, soha többé. B é küljünk ki. (Kezet fognak.) I c u : É s ha megint jön a tündér, annyi sok szépet fogunk kívánni, hogy no. C s i b i : Jaj, csak jönne megint a mesék éjszakája ! M e s e t ü n d é r (éneke kívülről): Elment a fényes holdsugár, Elmúlt az éj v a r á z s a . De szívetekbe béke szállt . . . S az lesz a bűvös éjszakának. Legkedvesebb h a t á s a ! (FÜGGÖNY.)
Napsugár
1927. július 24.
Szeressed szülődet! i.
Édes jó g y e r m e k e m , szeressed szülődet! Kik neked, megtudod, h a te is elveszted. II. Itt z o k o g mellettem h á r o m kicsi árva, kiknek édesanyjuk Nemrég szállt a sírba. III. K ö n n y e z ő szemüket lecsókolom nékik. Mindhiába m i n d e n ; szivük tovább vérzik. IV. Nem h a r a g s z o m rájuk; megértem é n őket! megízleltem é n ís az á r v a kenyeret V. Édes jó g y e r m e k e m , szeresd szülődet! Kik neked, megtudod, h a te ís elveszted. ILUS NÉNI. A kis Mandó. Ki kopog, mi kopog, talán egy nagy holló ? Oh dehogy, hanem
csak
a kékszemű M a n d ó .
(Linoleumba metszette Knotz J á n o s I I I . o. „Mit akarsz
aranyos
s z ő k e hajú lánykám ? " Nem beszel, csak mondja : „Néne, néne h á m - h á m ! Türelmesen
varja,
míg kap a cukorból. Azután s z o
nélkül
s z é p e n t o v á b b botol. Örömmel
mutatja
mit adott a néni. A kis Mando egy nap ezt Százszor
megismétli. I L U S NÉNI.
t)
( F i g y e l e m , p a j t i k á k ! Amint már a mult szám szerkesztői üzeneteiben meg írtuk, ha valamelyik pajtika linóleumba metsz valamit és azt egy már meglevő képről másolja le, akkor írja oda, hogy kinek a képe után rajzolta és metszette. Mi azért kitesszük a linómetszetet, mert az ügyességet is akarjuk jutalmazni.) — — — — —
T a m á s ! voltam Rómában . . . Láttad a p á p á t ? Igen. Milyen szeme v a n ? Hát pápaszeme. (Csefalvay József.)
AZ EGEREK
TÖRTÉNETÉBŐL.
Irta : SIMON ÁKOS K o m á r o m .
E g y s z é p , s z o m j a s egér úrfi, L e s z a l a d t a t ó h o z inni; Itt ü!t egy nagy béka herceg, Ki m a g á b a n s z é p e n Megszóllitja Mit csinál itt M o n d j a meg, Hogy tudjak
brekeg:
az egeret: egérséged ? hogy ki az ő s e , valamit felőle.
E g é r : Jól van, ha azt
akarod
M u l a s d be előbb magadot: T a r ] fel mindent őszintén, Aztán úgy teszek én szinten. B é k a : Pufók béka herceg
vagyok;
Hirem nevem fennen ragyog É s , ha te is ily' nagy úr vagy Szeretlek, míg meg nem unlak. E g é r : Királyoknak fia vagyok, M o r z s a l o p i n a k hívhattok: L i s z t o r s z á g b a n születtem én T e s t v é r nélkül, mint víg egér, Réka: No hát akkor minden jol v a n , Megmutatom
birodalmam;
Kérlek, ülj fel a h á t a m r a Leteszlek majd benn s z á r a z r a .
csónakkirándulása.
Csónakázni jaj be jó ! Ringat lágyan a folyó. Prutyi e v e z remekül, A kormánynál Zupi ül.
Úsznak ketten a királyok Ellenségre nem is v á r n a k . De megjelenik egy kigyó, S z e m e v é s z j ó s l ó a n villogó. •
Pufók a viz alá bukik Hej, de ez nem h o z z á illik, Mert a hátán volt az egérfi E s ez szegény nem tud úszni. Harangoznak
Prutyi és Zupi
Lisztországban
Nagy gyász van most a c s a l á d b a n . Meghalt a kis egérkirály Nincs többé, ki a toboz kijár.
Vízbe merül a lapát A Zupinak z u h a n y t ad. Nagy viszont a zuhatag Mit Z u p i Prutyinak ad. Addig-addíg fröcskölnek Mignem vízbe csücsülnek, Csurronvlz lett mindenük, Igy járnak ők mindenütt.
Napsugár
10. oldn!
A
1927.
július 24.
jelzőlámpa.
Nem is sejtitek, ez az egyszerű, ke veset m o n d ó cim milyen bájos történe tet takar. E z a történet, amely valódi eseményt ismertet meg veletek, egyben tanit is. Megtanulhatjátok belőle, hogy egy pici kis gyermek sem egészen j e lentéktelen istenteremtés, akire csak v i gyázni kell, hogy baja ne essék. Lehet fordítva az eset. S ezt éppen ez a tör ténet mutatja. Egy egészen pici kis istenteremtés, több száz felnőtt ember életét menti meg. Mellékes, hogy véletlenül, szinte csodával határos m ó d o n . D e meg menti. Hogyan, ezt most azonnal elme sélem. Valahol a nagy N é m e t o r s z á g b a n t ö r tént. E n n e k az országnak sok ezer kilo méterre terjedő síkságai vannak. Sokáig fut ott a vonat, amíg egyik állomástól a másikig ér. S a vasúti pályától csak jó messzire vannak falvak, községek. De hogy egészen kiveszettnek ne lássék a vidék, a pálya mentén itt-ott öt házi kót lát az ember. Őrház áll egy vasúti hid mellett is. Mivel a kanyargós pálya miatt a mozdonyvezetők nem láthatják idejében a hidat, a vasúti őrnek kell mindig jeleznie, nem érte-e a hidat baj, avagy veszélytelen-e az átkelés. Nem messze a házikótól óriási pózna áll. Ilyen jelzöpóznát talán láttatok is már. Nappal m o z g a t h a t ó karjával, éjjel szines lámpájával közli a szükséges jelzéseket. Ugy feküdt ez az őrház, hogy hetekig nem vetődött tájékára ember. Csak néha-néha jött a pályafelügyelö vizsgálni, rendben van-e minden. Az egyik napon c s o d á l k o z v a kérdi az őrtől, „Gallai" — igy hitták az őrt — „mi történt maguk n á l ? A multkorában, amikor itt jártam, még csak hat csemetéje volt. Most pedig hét van. Hogyan történhetett e z ? " „ U g y történt, pályafelügyelö úr, hogy találtam egyet. Ezt a helyes kis lányt, ott ni. A mult kedden kinyitom reggel házikóm ajtaját, hát ott ül egy kövön és sír. Kérdem apja, anyja nevét, hát nem tudja. Kicsi még az istenadta. Hol
keressem a szüleit. Időm sincsen. M o n dom a feleségemnek : Nézd anyjuk, eggyel több vagy kevesebb, megtartjuk. Az asszony morgott eleinte, hogy elég hat éhes pofácskát kenyérrel tömögetni, de most már úgy szereti, mint a s a játját." „ F u r c s a ember maga Gallai. De azért dicséretes dolgot cselekszik. Meg is áldja érte az Isten." A kis lányt Annuskának hívták. C s e n des, jóravaló gyerek volt. Nevelöszülei jó szívvel voltak hozzá. Milyen vágyóan tudott kitekintgetni az ablakon a nagy m e s s z e s é g b e . Télen a hópihék játékát nézte, még sokáig, amikor a többi gye rek már aludt. Legjobban a jelzőtáblák tetszettek neki. G a l l a i mindig mondta, nem szabad őket elhordani, vagy a szekrényből előkotorászni, de ha senki sem látta Annuskát, a jelzők szines üve gén keresztül kémlelte a házon kivüli világot. Ót esztendő mult el azóta, hogy A n nuska Gallaiékhez került. Egyik este, amikor már mindenki aludt, a kis lány ismét az ablakhoz nyomta fitos orrát. Kinézett rajta most is a végtelenségbe. Órák hosszáig is tudta ezt tenni. Ott nézdelt volna egész éjszaka is, ha ágyba nem kergetik. De nevelőapja még a p á lyán járt odakünn, tehát maradhatott még kedvenc szórakozásánál. Hogy mit nézett és mit látott, azt senki sem tudta. Ezalatt az ő r a hid felé tartott, hogy meggyőződjék, nincs-e valami baj. Nem volt. Jöhetett nyugodtan Szt. P é t e r v á r felöl a gyorsvonat. 10 perccel éjfél előtt kell a hidon á t r o b o g n i a . Az utasokat nem fenyegeti veszély. Már vissza akart indulni Gallai, amint egyszerre meghökken. Hinni sem akart szemeinek. Látja, hogy egy jó darabon fel van tépve a s i n . Az őrt borzalom fogja el. B i z o n y o s , hogy gonosz úton állók munkája ez, amely sok gyanútlan ember életébe kerül. Az őrházhoz akar futni, amint egyszerre vasmarokkal s z o -
1927.
július 2-1
Napsugár
rítják a torkát. Négy ember kiugrott a közeli bokorból s leteperte Gallait. Hiába hadanászott csavarkulcsával maga köré, a túlerővel nem bírt. Kezét, lábát ö s s z e kötözték, szájába pedig rongy-pecket dugtak, hogy ne tudjon segítségért k i áltani. Majd bedobták az á r o k b a . R u g dalt, kapálózott eleget a szegény őr, de úgyszólván emberfeletti erőlködése h i ábavaló volt. A köteleket nem tudta széttépni. Borzalom tépdeste a szegény Gallai szivét. O t t feküdt tehetetlenül s látta a jelzést, melyet maga adott még le, hogy szabad a pálya. Egyszerre felzúg a tá voli gyors d ü b ö r g é s e . Egyre közelebb-, röl érkezik a hang. Már csak néhány perc és száz, meg száz gyanútlan, b o l dog ember rohan neki a biztos halálnak. M á r látja is a mozdony lámpásainak felvillanását. Gallai becsukja a szemét, nem akarja látni azt a szörnyűséget, melynek minden pillanatban be kell k ö vetkeznie. De mi a z ? A mozdony h o s z szú, éles füttyét ereszt. Gallai feltekint. A mozdony lassan közeledik, majd hir telenül megáll. Alig ötven lépésnyire a felszakított sinek előtt. „Ez c s o d a " he begte a megkötözött ember, de akkor már elevenség támadt a vonat körül. A vasutasok leugráltak, minden ablaknál riadtan k é r d e z ő s k ö d ő arcok jelennek meg. Egyesek az őrház felé szaladnak. Egy sereg ember a pálya mentén a híd felé halad és ezek meg is találják a n y ö s z ö r g ő Gallait. Ezalatt többen elérik az őrházat. Az ablakból piros lámpa tüzel feléjük. A kis Annuska, apja tilalma ellenére, i s mét a jelzőkkel játszott s éppen a piros üvegen keresztül nézegetett az elrohanó vonatra. Ahogy bejött a sok ember, a jelző a földre esik s üvege darabokra tinik. Pedig A n n u s k a játéka mentette meg a vonat utasait. A piros szín „megállj"-t jelez s ezért állott meg a vonat. É p p e n jókor. Az utasok közt rövidesen hire terjedt, a dolognak és mindenki látni akarta a kis Annuskát. Pénzt is gyűjtöttek szá mára s Gallainak csinos kis összeget
11. oMal.
adtak át, hogy abból fedezze a talált gyermek nevelését. A sinek kijavítása jó két óráig tartott, de aztán baj nélkül tovább folytathatta a vonat útját. A négy rablónak persze hire-hamva sem volt többé. Néhány nap múlva jött a pálya felügyelő. „Ma azért keresem fel, szólt Gallaihoz, hogy átadjam a vasútigazga tóság köszönetét és ezt az ajándékot." Gallai meg volt hatva. Egyik kezével a kis Annuska fejét simogatta, a másikkal nedveskedő szemét törölgette. „Mondtam már Gallai, folytatta a pályamester, hogy derék dolog volt a kis árva örökbefogadása. íme, megjutalmazta érte a jó Isten."
Haber úr Angolországban. Haber úr elindult egyszer Angolor szágba. Elment a világ legnagyobb v á r o s á b a Londonba is. T e r m é s z e t e s e n szál lodába ment lakni, mert rokonai nem voltak London városában. Mint a tör vény kívánja, beirta a nevét szépen, ol vashatóan a v e n d é g k ö n y v b e : Haber. Reggel egy kicsit meg volt lepődve, amikor a tulajdonos igy köszöntötte ő t : Good Morning Mister Héber (olv. „Gúd Marning Misztör Héber = jó reggelt Héber úr). É s mindenki H é b e r n e k hivta őt. Haber úr ezt gondolta magá ban : jó, ha ti mindenáron H é b e r n e k akartok hívni, hát legyen az a nevem ! É s legközelebb úgy irta le a nevét. De mi t ö r t é n t ? A reggelinél a pincér így hivta ő t : „ H í b e r " . H a b e r - H é b e r úr igy tűnődött: H m , hát ha nektek örömet okoz, hogy most meg Híbernek hívtok, hát jó és szépen igy irta a n e v é t : H í b e r . D e akkor még cifrább dolog t ö r t é n t : reggel már mindenki igv szólította, hogy H e i b e r ! E m á r sok volt neki HaberHéber-Híber-Heiber úr szépen ö s s z e pakkolt és otthagyta faképnél az ango lokat, mint Szent Pál az oláhokat (Az angolok ugyanis az á t é-nek, az é-t i-nek, az i-t ej-nek ejtik ki.)
12.
Napsugár
oldal
Róka úrfi hová ballag ilyen nagy titokban? Megnézni, hogy mi újság Baromfiólakban ?
(S.clin József linómetszete).
A
július 24
Jöjjön hozzánk róka koma, Hogyha jól megy dolga. Bodri kutyánk elvezeti A baromfiólba.
A mi Bodrink udvarias, Nagyon szívesen látja. D e a végén fizetségül Ott marad a kabátja!
püspök
gyémántkeresztje.
Egy öreg püspöknek volt egy g y ö nyörű gyémantkeresztje. A kereszt arany ból volt és bele volt foglalva 23 rag y o g ó gyémánt. Egy nap a püspök észre veszi, hogy az egyik gyémánt meglazult a foglalatban. Elhatározta, hogy elküldi az aranyműveshez megigazíttatni. De előbb megolvasta a gyémántokat. Alulról felfelé 15 volt; hasonlóképen 15 volt alulról balfelé és alulról jobbfelé olvasva is. Ilyenformán : 15 14 13 12 15 14 13 12 11 12 13 14 15 10 9 8 7 6
5 4 3 2 1
1927
„Vigyázzon ám, kegyelmes püspök úr," mondta neki a komornyikja, — „az az a ra n y műv e s n agy t olv a j ; n eh o gy elcs e n j e n egy - k é t g y é m á n t o t!" „Ne a g g ó d j fiam, — mondta a p ü s pök. — Megolvastam a köveket. Fölfelé is, jobbra is, balra is 15 kő volt. Meg olvastam az a r a n y m ű v e s előtt i s ! " D e az öreg komornyiknak mégis igaza lett. M i k o r az a r a n y m ű v e s visszahozta a keresztet, m á r csak 21 gyémánt volt benne. A püspök követelte a két g y é mántot. D e mikor az a r a n y m ű v e s meg olvasta előtte, hogy alulról felfelé 15 gyémánt vau, alulról jobbra szintén, alulról balra h a s o n l ó k é p e n , az öreg püspök kénytelen volt elhinni, hogy nem hiányzik egy gyémánt sem. — Hogy lehet ez ? (Gondolkodjatok rajta pajtikák küldjétek be a megfejtést.)
és
S z a g a Oszkár linómetszete.
A mult számunkban volt egy k é p : a kutya elszalad a football-labdával. Ezt a jelenetet kellett versbefoglalni. Meg csinálták a sahy-i pajtikák és F i s c h Benő. A szerkesztőbácsinak jobban tetszett a F i s c h Benő verse. íme itt v a n : A
meccs.
E g y meccs mely le nem írható, Volt a football pályán látható, (kőztek A gimnazásták a polgaristák ellen mérHogy a meccs végén békét kössenek.
A s a h y - i pajtikák verse pedig e z : A
meccs.
A gyermekek kimentek a pályára, S mulattak is már a legjavába. A nagy footballt röpíti a víg csapat, Hej de boldog ilyenkor a gyermekhad. De egyszer csak megjelen a kis foxi, A footballt kérlek foxi ne oszd ki. Mert ő kelme szájba vette a labdát, Négy lábával gyorsan mérte a határt.
A meccset a gimnazisták kezdik, És a játékosok föladatukat jól végzik, Mígnem egy kutya a pályára halad S a labdát elkapva elszalad. Most lett csak a Minden játékos a A néző közönség É s a biró kénytelen
hadd-el-hadd! kutya után szalad. kiabálni kezdett, volt lefújni a meccset
R a j o s László linómetszete.
M'J
I
Napsugár
14. oldal
1927. július 24.
Földrajzórán.
Az illedelmes K a r c s i .
T a n í t ó : Mondd meg nekem M ó ricka, micsoda előnye van annak, hogy a Mérsékelt égöv alatt l a k u n k ? M ó r i c k a : Semmi. T a n í t ó : Hogy hogy ? M ó r i c k a : Mert itt" télen szenet kell vennünk, nyáron meg jeget.
— K a r c s i , vehetsz magadnak ebből a kosárból egy marék cseresnyét. — Köszönöm mamuskám, de inkább te adj. — Jól van, Karcsikám illedelmes fiú vagy, hogy nem magad veszel, hanem tőlem kérsz. — Mert mamuskám neked nagyobb markod van.
Tengerparton. A kis Janika nyaralni van mamájával a tengerparton. Lát egyszer egy hajót és mellette egy kis csónakot. Odafordul mamájához: — Nézd mama az a nagy hajó tanítja a kicsit ú s z n i ! A jó
tanács.
— Fájnak a f o g a i d ? Ha az enyém fájna én azonnal kihúzatnám. — Ha a te fogad fájna, akkor én is kihúzatnám! H o g y k é p z e l i Jancsi az
állatkertet?
J a n c s i : Most játszani fogunk állat kertet, ha leszek az elefánt. A n c s i : Jó. És én mi l e s z e k ? J a n c s i : T e leszel a jó kislány, aki az elefántnak cukrot ad és amerikai mogyorót. M ó r i c k a papája egyik nap azt m a g y a rázza Mórickának, hogy mindenkinek tanulni kell, mert aki nem tanul az s z a már lesz. Néhány nap múlva M ó r i c k a igy s z ó l : „ T a t a , én elhatároztam, hogy szamár leszek." ( D o m a Ervin.)
*
Félreértés. Pityu sétál a mamájával. Találkoznak egy kutyával, amely a nagy melegben erősen liheg és kiölti a nyelvét. A kis Pityu megszólal: — Nézd mama, ez a kutya azt hiszi, hogy én vagyok a doktor és mutatja a nyelvét. Egy kántor próbaéneklés után meg kérdi a r a b b i t ó l : — No, jól énekeltem ? — Jól, jól, csak egy helyen hamisan. — És melyik helyen ? — Hát azon a helyen, ahol á l l t á l ! — felelt a rabbi. ( D o m a Ervin.) Meteorológia. M e t e o r o l ó g u s : Hétfő derült, kedd szeles, szerda meleg, csütörtök esős . . . G y e rm e k : De apus elfelejtetted, hogy csütörtökön a „Strandra" kell mennünk? T e d d át az esőt péntekre. (Riszdorter Ferenc.)
Napsugár
1927. július 24.
15. oldal
meg, hogy
az
metszeteket
elbeszélést magadtol
L a j o s : Versikéd igen
és a múltkori
csináltad-e ? kedves.
Poós
—
Viszontlátod.
F i s c h B e n ő : Prutyi és Zupi elmentek és a betyárok oly jól érzik
linó
nyaralni
magukat, hogy
felejtették a pajtikákat. No, de mennyi
el
huncut
s á g o t csinálhatnak ők most a f ü r d ő b e n ! 1. Doma E r v i n .
—
Majd
b e s z á m o l n a k róla, csak t ü r e l e m .
Fisch
la:
Jómulatást,
G r a t u l á l o k a szép s z a v a l a t h o z .
Bel
G e m e r M a r g i t : R é g ó t a hallgattál, de most k i békítettél csinos két verseddel. — H o n i g
T
n
"
8
*
b
b
b
nél és Feri : Örülök, hogy
A
is. Most, hogy
ismerlek,
írtatok
Kor
magatokról
mégjobban
szeretlek
benneteket. K e d v e s vidéken laktok, m á r jártam arra. Adomáidat
2. T á r n o k I m r e . P a felem K a s a r k a m
Andor
és
Közben vagyok én és te is.
mint a
Napsugár
T ö r d a fejed ki vagyok ?
Rajos
László:
Viszontlátod
felhasználjuk. P á ! —
Tivadar:
Köszöntlek
leghűségesebb
Kővári
benneteket, pajtikáit.
Linoleummetszeteid
—
ügyesek.
őket!
3. P ó t l ó r e j t v é n y . (Ölvedi L a c i ) . —adár
— Ima
—rka
— ános
—dény
—svény
—apló
—eréb
—ádár
—köl
4. Milyen nóta kezdődik így ?
E G A mult s z á m rejtvényeinek helyes megfejtése e z : 1. S z á m t a n , 2. br. E ö t v ö s József, 3. P a r á z s , 4. Kör, ö r ö m , ömlik, likacs, kacs, c s ő , ö k ö r . Helyes megfejtéseket küldtek b e : Adler M a r git és Lilike, Dienes D e z s ő , R a j o s L á s z l ó , A szeli pajtikák, Honig Kornél és Feri, Kővári A n d o r és Tivadar, G e m e r Margit, Sebella J ó zsef, A s a h y - i pajtikák. Jutalmat nyert;
Scbella
József.
A d l e : Margit és L i l i : Ne légy oly
türelmet
len édes Lilikém, a könyvet megkapod, mihelyst h a z a j ö n n y a r a l á s á b ó l a kiadó b á c s i . — S e b e l l a József:
Gratulálok
ügyes
metszeteidhez,
Írd
Muki úr igy beszélget m a g á b a n , mikor meglátja a N a p s u g á r új s z á m a t : — B o r z a s z t ó , r é m e s ! Miért nem volt ilyen é d e s kis gyermeklap 1906-ban, mikor én voltam elsős gimnazista ! Meny nyivel szivesebben gondolnék most v i s z sza a g y e r m e k k o r o m r a ! Milyen jó d o l guk is van a mai gyerekeknek!
16.
Napsugár
oldal
Abu El-Kadir végrendelete. H á r o m arab örökölt az Abu El-Kadirtól
édes
17 tevét.
apjától
Az
apjuk
végső akarata a következő volt : A leg idősebb fiam kapja felét, a második fiam pedig kapja harmadát, a legkisebb fiam elégedjék meg az örökség kilenced szével. E z az én
végrendeletem,
ragaszkodom, ezt senki meg toztathatja.
ré
ehhez
nem
vál
Nagy veszekedés lett belőle,
mert a 17-et sem 2-vel, sem 3-mal, sem pedig 9-el elosztani nem lehet. sem
tudtak
apjak
kívánságának
felelni, pedig végső akaratát pen végre akarták hajtani.
meg
Mikor
alko közttik
vita, betért házukhoz egy dervis (mo
hamedán pap) aki
egy
tevét
vezetett,
mert meg akarta itatni a kútnál. F i g y e l mes
Roedl-fele tinták elismerten legjobbak! Mindennemű tinták. Tinta különlegességek. Színes tinták. Iskolai gomblestékek. Kiválóan finom folyékony kihuzó tusok (fekete és 26 más színben)* „P L A S T E L A" mintázó anyag. Ls
mindenké
nyat táján a leghangosabb volt a
Sehogy
1927. július 24.
lett a nagy lármára és
csakhamar
tinták, tusok, pecsétviaszkok, művészeti festékek gyára VIL,
P R A H A Sternberkova 15-
Alapíttatott 1861. — Telefon 21783. Vezérképviselet: G a n g Adoíf, L e v i c e .
megtudta a veszekedő fiúktól, hogy mi ről van szó. „Az Ur Isten küldött közétek, hogy köztetek igazságot tegyek. tok csak ide az
udvari a
Hajtsá
a 17 tevét,
íme az én tevémet is nektek
ajándéko
zom ; van tehát most összesen 18 tevé tek.
Apátok
kívánsága
szerint
ennek
felét a legidősebb kapja vagyis 9-et, a másik fiú harmadát vagyis 6-ot, a leg kisebbik pedig a
kilencedét
vagyis 2
tevét." A fiúk mindegyike boldogan haj totta el örökségbe kapott tevéit, a meg maradt
18-ikat
dervisnek, aki
pedig boldogan
békésen megegyezett
visszaadták
a
búcsúzott a
örökösöktől. (Györk
Erzsike.)
&§&I»SIJCA:II Megjelenik havonként
kétszer.
j Felelős szerkesztő: S e í d l S á n d o r tanár, Bralislava, G y u r i k o v i c s - u t c a 4.
Komáromi uri családnál 2
Szerkesztők : H a r m o s K á r o l y festőművész, Komárno, D r . B o r k a G é z a tanár, Komárno.
iskolásfiú vagy leányka jó
Kiadóhivatal : Komárno, Jókai-u. 5.
ellátást és lakást kaphat
Kiadásért felelős : Neubauser Jenő, Komárno.
Cím a kiadóhivatalban.
Előfizetési á r a : egész évre 36 Kő, félévre 18 Kő, , negyedévre 9 Ké, Nyomja a Virradat-könyvnyomda, Komárno.
Anyusának, Pityukának
Minden szava szép, hiszen a
Mesét mond az A n n u s k a
Napsugárban
olvasta.
Hirlapjegy használata engedélyezve a bratislavai posta- és távirdaigazgatóság 20933,-UI. a 2ö. sz. r.
Játékos számtan. A számtant k e v e s e n szeretik. N e m azért, mivel nehéz. C s a k kitartó figyel met kivan. O l y a n a számtani tudomány, mint a tánc. H a csak egyetlen szem hi ányzik belőle, már nem teljes. A hiányzó szemnél megakad a tanuló : nincs tovább. Valahogy összeférceli az összefüggéstelen szemet, de a legkisebb teherpróbánál ott megszakad. A k á r h o g y készül el a későbbi leckével, a régi mulasztás mindig zavart okoz. V a n a számtannak derültebb oldala is. A p r ó szokatlan furcsaságok is akadnak nála, melyek iránt a gyengébb s z á m t a nistának is van némi é r z é k e . A jobb számtanistát egyenesen felvillanyozza és gyönyörködteti. íme néhány az efféle j á t é k o s feladatokból : 1. Kaptok ezer koronát és tiz zacskót. Osszátok el a pénzt és t e g y é t e k el a tiz z a c s k ó b a úgy, hogy bármily összeget kifizethettek ezer koronáig anélkül, hogy egyetlen z a c s k ó t is ki kelljen nyitnotok! Nahát ez lehetetlen, fogjátok ti első hallásra mondani. Hogy is lehessen zacskóban elhelyezett pénzzel fizetni a z a c s kók kinyitása nélkül ! Pedig a dolog egyszerű A z első z a c s k ó b a tegyetek 1, a má sodikba 2, a harmadikba 4, a negyedikbe 8, az ötödikbe 16, a hatodikba 32, a hetedikbe 64, a nyolcadikba 128, a k i lencedikbe 256, és a tizedikbe 489 ko ronát. E g y ü t t v é v e kitesz csakugyan ezret, összeadással meggyőződhettek róla. V a l a k i n e k pl 613 koronát kellene fi zetni. Adjátok oda neki a harmadik, ne gyedik, ötödik, hatodik, hetedik és a ti zedik z a c s k ó t s megkapta a 613 koronát. 4 + 8 + 1 6 - 1 - 3 2 + 64 + 489 = 613. S ezerig bármely összeget lehet igy összeállítani s a pénzt z a c s k ó v a l kifizetni. (Tegyetek ti is hasonló próbát!) 2. Ismeretes a számsorból egy szám, melyet bátran a legfurcsábbnak lehet neve. ni. E szám 3367. F u r c s a s á g a abból áll, hogy bizonyos m á s számokkal szo r o z v a mindig egymintáju szorzatokat ad. Ilyen s z á m o k a 3 3 , 6 6 , 9 9 , 132, 165, 198
stb. E b b e n a sorban minden szám 33 al nagyobb az előtte állónál. H a ezeket a szamokat sorban megszorozzuk 3367-tel, a k k o r a szorzat mindig csupa egyforma jegyű szám. 3 3 X 3 8 6 7 = 111.111 6 6 X 3 8 6 7 = 222 222 99X3867=333.333 1 3 2 X 3 8 6 7 = 444.444 1 6 5 X 3 8 6 7 = 555.555 1 9 8 X 3 8 6 7 = 666.666 s így szám (Aki erről
tovább. (Folytassátok !) A z utolsó 297, amely 3867-teI szorozva 999.999 millióig már tud számolni, mind könnyen meggyőződhetik.)
A n y a : No ez
szép
dolog
adtam agy almát és most
Józsika,
mégis
rosz-
szalkodsz! J ó z s i : Engem nem lehet
ám
olyan
könnyen megvesztegetni. —
B á c s i , ez a levél nehéz,
erre
te
gyen még egy 30 filléres bélyeget. —
J ó ; aztán azzal könnyebb
a levél ? . . .
lesz
Napsugár
A bubifrizura. A bubifej most a divat Ez emberre, állatra kihal. Bubifeje v a n a lánynak, A papának, n a g y p a p á n a k . A tudósnak bubi-szakáll, A bubihaj mellé jóláll. Politikus é s a barát Bubira nyírja a haját. Bubiló é s bubikacsa, Bubicica, bubikuíya, Bubikakas, bubibirka, Csak a b é k a nincs m e g n y í r v a !
4 oldal
Napsugár
1927. augusztus 7.
A z aranyszakállú ember. (2. folytatás.)
Az aranyszakállű ember kiadta hát neki a nyílvesszőjét, de aztán még j o b ban könyörgött, addig kérte, r i m á n k o dott neki, hogy megesett rajta a királyfi szíve, mert igen jószivű kis gyermek volt, kinyitotta a kalitka ajtaját és k i eresztette. — No, kis fiam, jó tett helyébe jót várj, majd meghálálhatom én még ezt neked, — mondja az aranyszakállú e m ber. — avval eltűnt. A kis királyfi meg elkezdett gondolkozni, hogy mitévő le gyen, ha megvárja míg a mostoha apja hazatér a háborúból, ha el nem szökik előle, a halainak halálával öleti meg, jobb lesz neki most m á r elbujdosni világgá. Megy, mendegél hát a kis királyfi j á ratlan, járt utakon, hegyen völgyön: egyszer meglát egy vadgalambot, m i n d járt kapja nyilát, hogy majd meglövi. — Ne lőj meg, felséges királyfi, — mondja a vadgalamb, — két kis fiókám van otthon, azok meghalnak éhen, ha nem vihetek nekik enni. A királyfi megsajnálta, nem lőtte meg. — No királyfi, jó tett helyébe jót várj, meghálálhatom én még ezt neked, — mondja a vadgalamb. — Ugyan szegény vadgalamb, mivel
hálálhatnád te nekem meg — felel a királyfi. — D e felséges királyfi, — modja a galamb — úgy mondják, hogy egyik hegy soha sem találkozik a másik hegy gyei, de egyik élő állat találkozhatik a másikkal. A királyfi csak nevetett rajta, avval o d á b b ment. Amint megy, mendegél, megint meg lát egy vadkacsát, megint fölveszi a nyilát, hogy majd meglövi. Azt mondja neki a v a d k a c s a : — Ne lőj meg felséges királyfi, két kis fiókám van otthon, azok meghalnak éhen, ha nem vihetek nekik enni valót. A királyfi azt is megsajnálta, azt sem lőtte meg. — No királyfi, jó tett helyébe jót várj, meghálálhatom én még ezt neked — mondja a vadkacsa. — Ugyan szegény vadkacsa, mivel hálálhatnád te nekem meg, — felel a k i rályfi. — De fölséges királyfi, — mondja a vadkacsa — úgy mondják, hogy egyik hegy soha sem találkozhatik a másik heggyel, de egyik élő állat találkozhatik a másikkal mindenütt a világon. A királyfi megint csak nevetett, megint ment o d á b b . Amint megy, mendegél,
1927.
aug. 7.
Napsugár
meglát egy gólyát. — E r r e is fölfogja a nyilát, de az is elkezd neki könyö rögni. — Ne lőj meg, felséges királyfi, két kis fiókám van otthon, azok meghalnak éhen, ha nem vihetek nekik enni valót. Azon is megesett a királyfi szíve, azt sem bántotta. — No fölséges királyfi, — mondja a gólya, — jó tett helyébe jót várj, meg hálálhatom én még ezt neked. — Ugyan szegény gólya mivel hálál hatod te nekem meg, — felel a királyfi. — D e királyfi, — mondja a gólya, — úgy mondják, hogy egyik hegy soha sem találkozik a másik heggyel, de egyik élő állat találkozhatik a másikkal. A királyfi elnevette a dolgot, avval ment o d á b b . Megy, mendegél, egyszer előtalál ket obsitos katonát. — Hová mégy ö c s é m ? — kérdi az egyik obsitos katona. — Elmegyek szolgálatot keresni — felel neki a királyfi. — No hát gyere velünk, mi is oda megyünk. Mennek aztán, mendegélnek együtt h á r man hetedhét o r s z á g ellen, egyszer beér nek egy király udvarába. A király éppen künn volt az udvaron. — No fiaim mi járatban v a g y t o k ? — kérdi tőlük." — Hát mi bizony szolgálatot kere sünk. — Ne menjetek o d á b b , nekem úgyis kell most két kocsis meg egy ispán, ha beszegődtök, megfogadlak benne teket. Mindjárt beszegődtek, a királyfi i s pánnak, a két obsitos meg kocsisnak. D e a két obsitos rettentően irigykedett a királyfira, hogy azt megtették ispán nak, ők meg csak k o c s i s o k ; mert azt nem is gondolták hogy királyfi volna, minden módon azon voltak, hogyan tegyék el láb alól. E g y s z e r bementek a királyhoz. — F e l s é g e s király ! ez az uj ispán azt mondta nekünk, hogy ha öt meg tenné felséged kasznárnak, egy szem buza sem veszne el keze a l ó l ; mert ö
5. oldal.
úgy tudna hozzá, hogy ha összeöntet felséged reggel, mikor a templomba megy egy zsák búzát egy zsák árpával, mire visszajön, mind szétgörgeti, hogy még csak egyetlen egy szem buza sem lesz az árpa között. Azért hivassa befelséged, parancsoljon reá, hogy tegye m e g ; ha tagadja ne higyjen neki, i n kább fenyegesse meg valamivel. Mindjárt behivatta a király a szegénykirályfit. — No fiam, mondja neki, — azt hal lottam, hogy te ezt meg ezt montad, azért hát reggel, mikor a templomba megyek, eléd öntetek egy zsák búzát, egy zsák á r p á t ; ha te azt nekem, mire a templomból visszatérek, ki nem sze meled, még pedig úgy, hogy a tiszta búza között még csak egy árva szem á r p a se maradjon, akkor halálnak halá lával halsz meg, ha pedig szerencsésen ki tudod szemelgetni, megteszlek első kasznárnak. A szegény királyfi hiába mentegető zött, hogy ő soha sem mondta e g y s z ó val sem, nem használt semmit; becsuk ták egy üres s z o b á b a ; mikor a király templomba indult, leöntötték neki a ház földjére a sok tenger búzát, árpát, jól összekeverték, hogy no most már válo gassa. — A - szegény szerencsétlen k i rályfi hozzá sem mert fogni, de hiába is fogott volna, ha ezer lelke volt volna, sem tudta volna azt szétgörgetni egy hét alatt sem, nemhogy olyan kevés i d ő r e ; leült hát egy sarokba, a fejét a kezébe hajtotta, ott bánkódott és sírt nagy ke servesen. Hát amint ott szomorkodik, egyszer beröpül az ablakon egy vadgalamb. — Mit szomorkodol, felséges királyfi? — Hogy ne s z o m o r k o d n á m , mikor a király ezt meg ezt mondta, hogy tegyem m e g ; mert ha meg nem teszem, a ha lálnak halálával halok meg. — Azon bizony egy cseppet se búsuli ha egyéb baj nincs, — felelt a vad galamb, — mert hát ismersz e e n g e m ? É n vagyok a vadgalambok királya, akine te egyszer megkegyelmeztél, azért mos meg akarom szolgálni j ó s á g o d a t . t
6.
olda'
Napsugár
Erre a vadgalambok királya kirepült megint, aztán kevés idő múlva rettentő sok vadgalambbal ment vissza, azok mindjárt neki estek a b ú z á n a k ; még a király ki sem jött a templomból, mire úgy széjjel válogatták, hogy még csak egy szem búza sem maradt az árpa k ö zött, sem árpa a búza k ö z ö t t ; avval fölkerekedtek, visszamentek, amint jöttek.
1927.
aug.
7.
— Miért búsulsz királyfi? — Hogy ne búsulnék, mikor a király ezt meg ezt parancsolta, ha meg nem teszem, vége az életemnek. — Biz azon még csak egy cseppet se búsulj, — felelte a vadkacsa, — mert hát tudod-e, ki vagyok én ? Én vagyok a vadkacsák királya, akinek te egyszer megkegyelmeztél, azért most m e g h á l á lom a szívességedet.
Jön egyszer a király a templomból, legelsöbb is a királyfihoz ment be, hogy mennyire van már a búzával, ki tudta-e válogatni, vagy sem. Hát csak elállott a szeme-szája, amint meglátta, hogy a szép tiszta búza ott van külön egy rakásban, az árpa a másikban, a szemét meg a harmadikban. Megdicsérte a királyfit mindjárt meg is tette k a s z nárnak. A. ; H a ezt az embert játom, a hideg De a két obsitos attól fogva még végig fut rajtam ! jobban irigykedett rá, hogy lám, már az B. : O l y a n kellemetlennek találod ? kasznár, ők meg még most is csak k o A . : Nem, hanem ez az ember jég csisok, megint elkezdtek gondolkozni, gyáros. (Honig Kornél és Feri.) hogy mivel kellene elrontani a becsüle tét a király előtt. Egyszer megint be L a c i k a : Te, Emmi, hisz fordítva mentek h o z z á : i tartod azt az atlaszt. — Felséges király ! ez a mi útitársunk, E m m i : Igen, helyesen akarom egy az új kasznár, most meg azt beszélte szer szemlélni a világot, mert a papa nekünk, hogy ha rá bizná felséged m i n mindig azt mondja, hogy fordított világ den kincsét, hogy vigyázzon rá, úgy van. ( G ö d a v s z k y Jancsi.) meg tundá őrzeni, hogy még csak egy tü sem veszne el a keze alól, mert ö E z is betegség. úgy tud hozzá, hogy akár próbálja meg felséged, vettesse bele a királykisasszony A kis Jancsi beteg. Jön az orvos. gyűrűjét a kútba, mikor a templomba Vetköződésnél vigasztalják, hogy a dok indul, mire visszatér, ö kiveszi. tor bácsi megvizsgálja és pontosan meg fogja mondani, hogy milyen bajok v a n Megint hivatta hát a királyfit. nak belül. Megijed a J a n c s i , — elgon — No fiam, most meg azt hallottam, dolkozik, és súgva mondja: „Bácsi hogy te ezt meg ezt beszélted, azért, kérem én inkább előre mondom meg, mikor a templomba indulok, bele vette hogy én egy kissé fösvény vagyok." tem a lányom gyűrűjét a kútba, de ha ki nem veszed mire visszatérek, halál nak halálával halsz meg. Az óra. Megint nem ért semmit a mentegeKésőn jön haza Jenő. Édes anyja tődzés, rá se hajtott a király, hanem faggatja, hol volt, hány óra. mikor a templomba indult, csakugyan J e n ö : 10 ó r a . kútba vettette a királykisasszony gyűrű A n y j a : Dehogy, h i s z az előbb hal jét. A szegény királyfi aztán oda ült a lottam, hogy 1-et ütött. a kút kávájára, búsult, bánkódott, hogy J e n ő : Hát a 0-át nem ütheti melléje. már neki el kell vesznie. Amint ott bú sul, egyszer oda repül egy vadkacsa.
Napsugár
1927. auj*. 7
A z egér. Ákos nem tanulta meg a leckét, azért nem akart felkelni az ágyból. Fiam, kelj fel már, mert elkésel az iskolából, unszolta minduntalan a m a mája. De A k o s meg sem mozdult, te tette magát, mintha legmélyebben aludnék. Végre is megunta a mama az eredményre nem vezető szóbeli figyel meztetéseket s leemelte Ákost az á g y ról. Nosza keserves sirásra fakadt a lusta fiú s hüpögve mondta: — Beteg vagyok! fáj a f e j e m ! — I g a z á n ? ! Hát miért nem szólsz. Hisz' akkor nem is tudsz elmenni az iskolába. — Nem tudok! mondta n y ö s z ö r ö g v e Ákos. — Óh hisz' akkor az orvosért is el kell küldenünk. Hadd lám, forró a fe jed? A mama Ákos homlokára teszi kezét, de mivel semmi forróságot nem érez, nagyon gyanúsnak találja fia betegségét és nem küld orvosért. — Hát csakugyan fáj a f e j e d ? — F á j , nagyon fáj, m a m á m ! — No akkor ma kávé helyett tejet eszel reggelire. — Kávét szeretnék enni m a m á m ! — Betegnek nem s z a b a d kávét enni. — D e ha nem szeretem a tejet. — M á r hogy ne s z e r e t n é d ! Hisz' jobb a tej a kávénál. Jer, mosakodj meg, hozom a reggelidet és megigazí tom az á g y a d a t is. — Jobban szeretnék, m a m á m , a dívánon feküdni. — Azt is megteheted fiam. — T á n felöltöznék és úgy üldögélnék a dívánon. Helyes. Ha a fejfájásod engedi, úgy
7. oldal
tehetsz. Vagy tán m á r nem is fái a fe jed? — Óh dehogy nem fáj, sőt sokkal jobban, mint e l ő b b ! — O h , óh Istenem! H i s z ' akkor nem is tudsz eljönni holnap velünk a nagymamáékhoz. — De eltudok menni m a m á m . — Ilyen betegen? — Hisz' holnapra m e g g y ó g y u l o k . — Olyan biztosan t u d o d ? — Tudom, mamám. Ú g y ? de hisz' most már én is tudom, miért fáj a fejed ! — mondja ö n m a g á ban a mama. S csakugyan tejet tesz Ákos elé reggelire. A k o s hozzá sem a nyúl a tejhez, ellenben a mellé kapott kiflit pár p i l l a nat alatt elnyeli. — Olyan beteg vagyok m a m á m , - h o g y semmit sem tudok enni — mondja f á j dalmasan s a szekrény felé pislog, hova a mamája egy tál süteményt tett be. Szegény fiam, te! Mégis orvost kell hivatni! s kiment a konyhába ebédet főzni. Alig egy negyedóra múlva s z e k r é n y nyikorgást hall. Bemegy a szobába, megnézi a süteményt, s biz kettő hiány zott. — Hová lett két s ü t e m é n y ? kérdi Ákostól. — Nem tudom. Talán egér ette m e g ! No majd megfogom én azt az egeret, j mondja a mama, s két lekváros tésztát | tesz legfelülre. | Negyed óra múlva ismét s z e k r é n y nyikorgás s n.ikor belép, Ákos m o h ó n lenyel valamit s lekváros a s z á j a ! — Mitől olvan piros a szád te gye rek ? ! r
— N e m tudom — hebegi Ákos — tán v é r e s ? — Hát a két lekváros sütemény hova lett? — Nem tudom, tán azt is az e g é r ette meg. — T y ű h a , de nagy gyomra van a n nak az egérnek. De majd c s a p d á b a ke rül. S azzal a felső süteményt jól be paprikázta.
M-t
Napsugár
8. oldal
Alig pár perc múlva éktelen ordítást hall Ákos szobájából kijönni. — No m i b a j ? Mi harapott m e g ? kérdi a mama. — Ez az izé — sütemény égeti a számat! ' — Úgy, meg van hát a hazug, tolvaj egér . . . No de leszoktatlak én a tolvajlásról. S egy hajlós portékát vett a kezébe, amit nem is kell sokat magyarázni, hogy mire való. Hanem annyit montihatok, hogy anyn y i r a használt Ákosnak, hogy teljesen leszokott a hazugságról és a tolvajlásról. Varga
László
IV. o. fögimn.
1927.
auiv. 7
Pajkos Peti. P a j k o s Peti a r á c s o n át Mérgesíti a kis kutyát. A kis kutya toporzékol, Peti neki kukorékol. Vigyáz P e t i : mert kiugróm, N a d r á g o d a t b i z ' megfogom. Nem ugrasz te, magas a léc, Nem ereszt ki a kerítés. Kutyus se rest, kapja magát. Kiugrik egy kis lyukon át. [Szaladj Peti, szedd az irhát, Nem ismer a kutya tréfát !j Peti szalad, ahogy csak tud. A kis kutya utána fut, Be is éri, el is kapja, És n a d r á g j á t kiszakítja. Petit otthon é d e s a p j a Pálcájával
simogatja.
Peti visít,
fogadkozik:
„Jaj! nem bosszantok m á r s e n k i t ! "
Or o v a i I m r e . IC
Maier Géza
linóleum-metszete
1927. autf. 7
Napsugár
Mátyás király és az örmény kereskedő. Mátyás királynak volt egy c s o d a s z é p lova. Olyan szép, hogy a napra rá l e hetett nézni, de erre a lóra nem. Szőre ragyogott, hogy a napsugarak hanyatt estek rajta, szeme úgy fénylett, mint a c s i l l a g ; büszke járású hibátlan volt. Azt beszélték róla, hogy tán még be szélni is tud. E z persze nem volt igaz, de az igaz volt, hogy ilyen ló akkoriban nem igen volt több a világon. Meglátta ezt a lovat egy örmény k e reskedő, rajta felejtette a szemét és e l határozta, hogy ezt a lovat bármi áron is, de megveszi és elviszi a török s z u l tánnak. Fel is ment Buda várába Mátyás k i rályhoz és előadta a kérését: Felséges királyom, szeretném megvenni azt a szép csillagszemű lovadat. Mondd meg az árát, gazdag ember vagyok, minden pénzt megadok érte. H a akarod, adok érte annyi aranyat, amennyi a ló s ú l y a ! Mátyás szerette a tréfát és így szólt az ö r m é n y h e z : — Ugyan kedves barátom, hová gon dolsz, annyit m á r csak nem ér meg az a l ó ! Az a ló tulajdonképen nem is oly é r t é k e s ! Ha el is adnám, magáért a l ó ért nem is kérnék semmit, csak a pat kóiban levő aranyszegekért kellene v a lamit fizetned. Igaz, hogy a szögek m á r nem is nagyon u j a k ! — Nem baj fenséges királyom, ve gyük úgy, mintha ujak volnának azok a s z ö g e k ! Mennyit kívánsz azokért az a r a n y s z ö g e k é r t ? Szívesen megfizetem, sőt még a ló árát is m e g a d o m ! — Mondtam m á r — felelte Mátyás király — hogy a lovat ráadásul is meg kapod, ha megfizeted a szögek á r á t : az első a r a n y s z ö g é r t fizetsz egy aranyat, a másodikért kettőt, a harmadikért n é gyet, a negyedikért nyolcat és így to vább minden következő szögért az előbbi kétszeresét. Most menj szépen haza, számítsd ki magadnak és holnap eljö hetsz a pénzzel a lóért ! Az örmény csak nézett: M e g v a n b o
9. oldal.
londulva a nagy király, hogy ilyen k e veset kér azért a lóért, amelyért ő anynyi aranyat kinált, amennyi a s ú l y a ? Boldogan futott haza és elkezdett s z á mítani. Számit, számít . . ., a lónak van négy lába, mindegyik lábán van egy patkó, mindegyik patkóban van hat szög, ö s s z e s e n huszonnégy szög. Számít, számít, de bezzeg elképedt, mikor meglátta azt az óriási szamot, ami kijött! Annyi pénze m é g álmában sem volt nemcsák neki, de a világ ö s z s z e s örményeinek s e m ! ! ! Kijött 419,430.000 arany.
Nyáron. Érik a cseresznye,
zsendül m á r a barack,
Hangosan kiáltja f ü r j m a d á r : pitypalatty ! P i r o s a n kandikál levélközt az eper, rekettyés aljában feketélik a szeder. S z ő k e hajfürtjei ringanak a rozsnak, rigó hűsöl árnyán surü
iharosnak.
C s e v e g ő habjait kínálja a patak, s z o m j a z ó fűzágak vizébe hajlanak. A ragyogó égen a r a n y s u g á r játszik, távoli hegy orma, kék felhőnek látszik. ü r ö m é s k a c a g á s úton és útfélen, l a b d á z á s , futkozás van a faluszélen. Jancsi, G y u r i , Bandi most éli világát, s z e r s z á m n a k felszabott h á r o m m é t e r s p á r g á t . E l ő a d á s nincsen, alszik az iskola békét hagy a könyvnek a gazda é s lova. Ha meg kifáradtak, édes anyjok v á r j a , nagy tál c s e r e s z n y é v e l , barackul kínálja. H a j r a h a j ! J á t s z a t o k , ameddig tart a n y á r ; C s a k játszék a gyerek, daloljon a m a d á r .
Józsi bácsi.
10.
Napsugár
oldal
Anyai
aiig. 7.
Sürgős.
gond.
G y u l á c s k a : Mama, ma a tanító úr meg fogja mutatni a napfogyatkozást. A n y a : Jól van fiam, de ne menj n a gyon közel h o z z á ! ( W e i s z Ilonka és Edit.) — —
1«:7.
Klárika! Minek neked a p a s z t a ? K i akarom pucolni az aranyhalakat.
— Hova szaladsz K a r c s i ? — Haza. Meg akarom mondani a m a mának, hogy megbuktam a földrajzból. — É s ez olyan s ü r g ő s ? Ezért futsz ennyire ? — Persze, előbb otthon akarok lenni, mint a papa.
(Honig Kornél és Feri.)
Egy asszony a f e s t ő h ö z : — Mit ábrázol ez a k é p ? A f e s t ő : Egy tehenet, amint a zöld fűben legel. A z a s s z o n y :De én nem látom a füvet. A f e s t ő : Már megette a tehén. A z a s s z o n y : De én a tehenet sem látom. A f e s t ő : Majd bolond lesz ott m a radni a tehén, ha már megette a füvet. (Ilonig Kornél és F e r i . )
Egy paraszt asszony be akarja fiát adni az első gimnáziumba. A p á p a s z e m e s direktor kérdi, hogy milyen az a n y a n y e l v e ? Semmi hang, semmi válasz. — Nos milyen az a n y a n y e l v e ? A parasztasszony szégyenkezve, de azért mégis jó hosszúra kiölt: a nyelvét, úgy hogy a direktor úr jól m e g l á t h a s s a . (Godavszky
Jancsi.)
Eltalálta. G y u s z i és Laci játszanak az utcán. Kegyetlenül lármáznak, bőgnek és b ö m bölnek. Arra megy egy ismerős úr és k é r d i : Mi az G y u s z i , mért b ö m b ö l s z ? G y u s z i így felel: Játszunk állatosdit és én vagyok egy nagy ökör.
Kipróbálta. J a n c s i : Ugy-e mama, azt mondtad, hogy beteg lennék, ha megenném a spájzban az egész tortád. M a m a : Igen, nagyon beteg lennél ! J a n c s i : Pedig, nézd mama, egészen egészséges vagyok. A szórakozol
tanár.
A tanár úr este hazamegy és valami motoszkálást hall az ágy alatt. Ijedten kérdezi: „Van ott valaki az ágy a l a t t ? " A betörő így felel: „Á, dehogy, nincs s e n k i ! " — „ N o , akkor jó, — mondja a professzor megnyugodva — már azt hittem, hogy betörő jár n á l a m . " Az iskolában. Az iskolában az ember testrészeiről van szó. A gyermekek már elsorolták az összes testrészeket, mikor Móricka még mutogatni kezd. — No, Móricka, te még tudsz vala m i t ? — kérdé a tanár úr. — Igen, a fül! — feleli Móricka. — Ugyan, hisz ezt már mondta a Nagy L a c i ! — Kérem szépen ö csak egy fület mondott. Én most a másikat mondom !
