1
MINDEN ÖSSZEFÜGG David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat? A Felhőatlasz minden tekintetben különleges alkotás. A könyv egy kalandokkal, meglepetésekkel – és irodalmi, zenei utalásokkal – teli, nagy ívű utazás térben és időben: Új-Zélandtól Belgiumon és Kalifornián át Hawaii szigetéig, illetve a XIX. század közepétől az 1930-as és 1970-es éveken át egészen a távoli jövőig. E hosszú utazás során hat történet bontakozik ki előttünk, melyek mindegyike önállóan is élvezhető és értelmezhető, ám a visszatérő motívumok, illetve az utalások és összefüggések hálózatának köszönhetően a nagy egész jóval több lesz, mint részeinek összege. A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak vibrálóan szellemes filmet.
2
Bár David Mitchell itthon még kevéssé ismert szerző – a Cartaphilus Kiadónál most megjelent, Felhőatlasz című regényén kívül csak egy műve olvasható magyarul –, a 43 éves író a kortárs angol irodalom egyik legjelentősebb és legsikeresebb alakja. Már első könyvével, az 1999-ben publikált Szellemírókkal elnyerte a 35 évnél fiatalabb szerző által írt legjobb angol regény díját, második és harmadik regényét (number9dream, illetve Felhőatlasz) pedig Booker-díjra jelölték. 2003ban a Granta irodalmi magazin beválasztotta Mitchellt a 12 legjobb fiatal brit író közé, 2007-ben pedig jelöltként szerepelt a világ 100 legbefolyásosabb emberének névsorát összeállító Time magazin listáján. 3
„Az eddigi legmerészebb vállalkozás… egyedi teljesítmény egy rendkívül tehetséges és nagyratörő író tollából.” – Matt Thorne , Independent on Sunday
„David Mitchell egy hullámvasútra csábítja olvasóit, akik először vonakodva szállnak fel, de miután belevágtak a kalandba, nem akarják, hogy véget érjen az út. Velem legalábbis ez történt.” – A.S. Byatt, Guardian
„A jövőbe látás, az elmélkedés és a szórakoztatás ragyogó, elégikus egyvelege.” – Neel Mukherjee, The Times
„A mód, ahogy Mitchell a Felhőatlasz történetét elmeséli, valósággal rabul ejtett.” – Lawrence Norfolk, Independent
4
RÉSZLET a könyvből
F
elkecmeregtem az emelkedőn a lenyűgöző üvegajtóig. A recepció környékén a kavics aranyfényben ragyogott. Kopogtam, mire rám mosolygott egy nő, aki szerepelhetett volna a Florence Nightingale című musicalben. Úgy éreztem, mintha valaki suhintott volna egyet egy varázspálcával, és azt mondta volna: „Cavendish, véget értek a szenvedéseid!” Florence beengedett. – Üdvözlöm az Auróra-házban, Mr. Cavendish! – Ó, nagyon kedves öntől. Elmondhatatlanul és rohadtul szörnyű napom volt. Egy földre szállt angyal. – Az a fontos, hogy biztonságban megérkezett. – Igen, de szóba kell hoznom egy anyagi jellegű kellemetlenséget. Tudja, az ide vezető úton… – Most egyedül azzal törődjön, hogy egy jót aludjon. Minden mással törődünk mi. Csak írja ezt itt alá, és megmutatom a szobáját. Szép csendes szoba, a kertre néz. Imádni fogja. Hálától könnyes szemmel követtem a menedékembe. A szálloda modern volt, hibátlan, a csendes folyosókon nagyon lágy világítással. Felismertem néhány gyermekkori illatot, de nem tudtam pontosan beazo5
nosítani őket. Mindjárt fellövik a pizsamát! A szoba egyszerű volt, az ágynemű ropogós és tiszta, a melegítőn vártak a törülközők. – Rendben lesz így, Mr. Cavendish? – Tökéletes, kedves hölgyem! – Akkor szép álmokat! – Tudtam, hogy azok lesznek. Gyorsan lezuhanyoztam, bebújtam a pizsómba, és fogat mostam. Az ágy kemény volt, de kényelmes, mint egy strand Tahitin. A Hogginshorror messzebb volt Hondurasnál, megúsztam a dolgot, és Denny, a drága Denholme állja a számlát. A bajban ismerszik meg az igazi báty. Vattacukor párnáimban szirének énekeltek. Reggel új életet kezdek, egészen, egészen újat. Ezúttal mindent jól fogok csinálni. „Reggel új életet kezdek.” A sors szereti aláaknázni ezt a négy szót. Arra ébredtem, hogy egy bubifrizurás, nem túl fiatal nő a holmim közt motoszkál, mint egy turkálóban. – Mi a rohadt francot csinálsz a szobámban, te bibircsókos tolvaj koca? – mondtam félig ordítva, félig lihegve. A nő bűntudat nélkül letette a zakómat. – Azért nem mosom ki a száját, mert maga új itt. De csak most. Én figyelmeztettem. Nem viselem el a sértő hangnemet az Auróraházban. Senkitől. És én nem beszélek a levegőbe, Mr. Cavendish. Soha. 6
Egy betörő megdorgálja az áldozatát, mert az csúnyán beszél! – Rohadtul úgy beszélek hozzád, ahogy rohadtul tetszik nekem, te büdös, rohadt tolvaj! Kimosod a számat? Szeretném azt látni! Hívjuk a szálloda biztonsági őrét! Hívjuk a rendőrséget! Te bejelented a sértő hangnemet, én pedig a betörést, magánlaksértést és lopást! Odajött az ágyhoz, és keményen állon vágott. Úgy meghökkentem, hogy egyszerűen visszaestem a párnára. – Kiábrándítóan kezdi. Mrs. Noakes vagyok. Nem ajánlom, hogy még egyszer szembeszálljon velem. Mi ez, valami aberrált szado-mazo hotel? Vagy egy őrült nő tört be a szobámba, miután megnézte a nevemet a szálloda nyilvántartásában? – Nem szeretjük a dohányzást. El kell koboznom ezeket a szivarokat. Az öngyújtó pedig túl veszélyes ahhoz, hogy azzal játsszon. És könyörgöm, ez micsoda? – kérdezte a kulcsaimat lóbálva. – Kulcs. Miért, mit gondolt? – A kulcsok sétálni mennek! Mi lenne, ha odaadnánk őket Mrs. Juddnak, hogy vigyázzon rájuk? – Mi lenne, ha nem adnánk oda őket senkinek, te bolond sárkány! Megütöttél! Most kirabolsz! Milyen rohadt szálloda alkalmaz tolvaj szobalányokat? A szörnyeteg egy kis betörőzsákba tömte a zsákmányt. 7
– Nincs több értéktárgya, amiről gondoskodni kellene? – Tedd azokat vissza! Azonnal! Különben kirúgatlak, esküszöm! – Ezt nemleges válasznak tekintem. Reggeli pontban nyolckor. Ma lágytojás lesz pirítóssal. Aki későn jön, nem kap. Rögvest felöltöztem, ahogy kiment, és a telefont kerestem. De nem volt sehol. Egy gyors mosakodás után – a fürdőszobát mozgássérülteknek tervezték, minden sarok le volt kerekítve, és az egész tele volt kapaszkodókkal – a recepcióra siettem, eltökélten, hogy igazságot szolgáltatok magamnak. Bicegtem, de nem tudtam, mitől. Elveszettnek éreztem magamat. Barokk zene töltötte be az egyforma székekkel övezett folyosókat. Egy leprás gnóm megragadta a csuklómat, és egy üveg mogyoróvajat mutatott. – Ha akarod, vidd haza, de megmondom én, hogy nekem miért nem kell. – Összetéveszt valakivel. – Levakartam magamról a szörnyeteg kezét, és keresztülmentem egy étkezőn, ahol a vendégek sorban ültek, és a pincérnők tálakat hordtak a konyhából. De mi volt olyan különös? A legfiatalabb vendég is jó hetvenes volt. A legidősebbek meg legalább háromszáz évesek. Most ért véget az iskolai szünet? 8
Akkor rájöttem. A kedves olvasó valószínűleg már több oldallal korábban kitalálta. Az Auróra-ház egy idősek otthona volt. Az a rohadt bátyám! Szerinte ez vicces! Mrs. Judd az Oil of Olay mosolyával volt szolgálatban a recepción. – Jó reggelt, Mr. Cavendish. Ugye remekül érzi magát? – Igen. Nem. Egy képtelen félreértés történt. – Egészen biztos? – Egészen feltétlenül biztos. Tegnap éjjel, amikor bejelentkeztem, azt gondoltam, hogy az Auróra-ház egy szálloda. Tudja, a bátyám intézte a foglalást. De… szóval azt hiszem, meg akart tréfálni. Nem mintha egy kicsit is vicces volna. Az ócska trükkje csak azért „sikerült”, mert Adlestropban egy raszta adott egy slukkot abból a rettenetes szivarjából, és azok a rohadt őssejtikrek, akiktől a jegyet vettem ide, annyira kimerítettek. De figyeljen. Van házon belül is baj – valami Noakes nevű elmebajos ribanc szobalánynak adja ki magát, és mindenhová bemegy. Valószínűleg Alzheimerben szenved, de anyám, nagyot tud ütni! Ellopta a kulcsaimat! Persze egy phuketi go-go bárban ez megszokott dolog, de Hullban, egy trottyosok otthonában? Ha ellenőr volnék, bezáratnám magukat, az biztos. Mrs. Judd mosolya olyan lett, mint az akkumulátorsav. 9
– Vissza akarom kapni a kulcsaimat – mondatta velem. – Most rögtön. – Most az Auróra-ház az otthona, Mr. Cavendish. Az aláírása felhatalmaz bennünket arra, hogy betartsuk a szerződést. Azt pedig nem javaslom, hogy így beszéljen a nővéremről. – Szerződés? Aláírás? Nővér? – A gondviselési megállapodás, amit tegnap este írt alá. A tartózkodási papírok. – Nem, nem, nem! Az a szállodai nyilvántartás volt. Mindegy, ez csak elméleti kérdés. Reggeli után úgyis távozom. Sőt még reggeli előtt – éreztem annak a mosléknak a szagát! Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem! De csak miután megfojtottam a bátyámat. – Erről jut eszembe, küldje csak neki a számlát. De legfőképpen a kulcsomat kérem vissza. És nem ártana, ha hívna nekem egy taxit. – A legtöbb vendégünknek megremeg a lába az első napokban. – Én stabilan állok a lábamon, de úgy látszik, nem fogalmaztam egyértelműen. Ha maga nem… – Mr. Cavendish, miért nem reggelizik először, és… – A kulcsokat! – Írott felhatalmazásunk van öntől arra, hogy az értéktárgyait az irodai páncélszekrényben tartsuk. – Akkor beszélni akarok az igazgatóval. 10
– Az a testvérem, Noakes nővér. – Noakes? Igazgató? – Noakes nővér. – Akkor a felügyelőbizottsággal vagy a tulajdonossal kell beszélnem. – Én lennék az. – Nézze. – Gulliver és a liliputiak. – Maguk megszegik a rohadt… Fogva tartás elleni törvényt, bármi is legyen az. – Rá fog jönni, hogy az Auróra-házban dührohamokkal nem megy semmire. – Kérem a telefont. A rendőrséget szeretném hívni. – Az otthon lakóinak nincs megengedve, hogy… – Nem vagyok a rohadt otthon lakója! És mivel nem adja vissza a kulcsaimat, a délelőtt folyamán még visszajövök a törvénynek egy nagyon dühös képviselőjével! – Ezzel belöktem a bejárati ajtót, de az még erősebben lökött vissza. Valami rohadt biztonsági zár. Megpróbáltam a vészkijáratot az előcsarnok túloldalán. Zárva volt. Mrs. Judd tiltakozása ellenére betörtem a vésznyitót a kis kalapáccsal, mire az ajtó kinyílt, és szabad ember voltam. A rohadt életbe, a hideg úgy vágott képen, mint egy vaslapát! Már értem, miért szeretik az északiak a szakállt, a kékfestést és a testkenőcsöket. Végigmasíroztam a kanyargó kocsiúton a férges rododendronok között, s erős kísértést kellett 11
legyőznöm, nehogy futni kezdjek. A hetvenes évek közepe óta nem futottam. Épp egy fűnyíró masinához értem, amikor a föld alól, mint a Zöld Lovag, előkerült egy borzas óriás kertésznadrágban. Épp a mocskos kezével szedegette ki egy sündisznó maradványait a kések közül. – Megy valahova? – Naná! Az élők földjére. – Trappoltam tovább. A lábam alatt talajjá vált az avar. Így van ez, a fák önmagukból táplálkoznak. Némileg kizökkentett a kerékvágásból, amikor felfedeztem, hogy a kocsiút vis�szakanyarodott az étkező toldaléképületéhez. Rossz irányba fordultam. Az Auróra-ház élőhalottai az üvegfalon keresztül figyeltek. – A zöld szója emberből van! – gúnyolódtam üres tekintetükön. – A zöld szóját emberekből készítik! – Zavartan néztek – sajna, én vagyok a fajtámból az utolsó. Az egyik ráncos manó megkocogtatta az ablakot, és a hátam mögé mutatott. Megfordultam, és az óriás a vállára kapott. Minden lépése kinyomta belőlem a szuszt. Bűzlött a fertőtlenítőtől. – Lenne ám jobb dolgom is, mint ez… – Akkor menjen, és csinálja azt! – Eredménytelenül küzdöttem azért, hogy átkulcsoljam a nyakát, de nem hiszem, hogy érzékelte. Így nyelvi fölényemet használtam, hogy megfékezzem a gazembert: 12
– Te mocskos-fostos rohadt buzifejű állat! Ez súlyos testi sértés! Ez tiltott fogva tartás! Még sokkal szorosabban fogott, hogy elcsendesítsen, és én attól tartok, hogy beleharaptam a fülébe. Ez stratégiai hiba volt. Egyetlen erőteljes rántással lehúzta a nadrágomat a derekamról – most meg fog dugni? Amit tett, az még annál is kevésbé volt kellemes. Ráfektetett a fűnyíróra, az egyik kezével leszorított, míg a másik kezében tartott bambuszrúddal elvert. A fájdalom szinte széthasította sovány lábszáramat, egyszer, kétszer, megint újra, megint újra, megint újra! Istenem, hogy fájt! Kiabáltam, aztán sírtam, aztán nyöszörögtem, hogy hagyja abba. Puff! Puff! Puff! Végül Noakes nővér utasította az óriást, hogy hagyja abba. A fenekem olyan volt, mint két óriási darázscsípés! A nő hangja sziszegett a fülemben: – A kinti világban nincs hely a maga számára. Most az Auróra-házban lakik. Kezdi felfogni a valóságot? Vagy megkérjem Mr. Witherst, hogy újra átismételje? – Küldd el a francba – figyelmeztetett a lelkem –, vagy később még megbánod. – Azt mondd neki, amit hallani akar – sikította az idegrendszerem –, különben most bánod meg! A lélek ugyan készséges volt, a test azonban gyönge. *** 13
Elküldtek a szobámba reggeli nélkül. Bosszút forraltam, pereskedést és kínzást. Megvizsgáltam a cellámat. Az ajtót kívülről zárták rám, kulcslyuk nem volt. Az ablak csak tíz centire nyílt. Tojásdoboz rostjaiból készült, strapabíró lepedő, alatta gumilepedő. Karosszék, mosható huzattal. Felmosható szőnyeg. Könnyen tisztítható tapéta. A szobából nyílik a fürdőszoba: szappan, sampon, kilépőszőnyeg, koszlott törülköző, ablak sehol. Egy házikó képe a következő felirattal: A Házat a Kezek Építik, az Otthont a Szívek. Szabadulási lehetőség: egy nagy szar. Mégis azt hittem, hogy rabságom még délig sem fog tartani. Valamilyen kijáratnak meg kell nyílnia. Az igazgatóság rájön, hogy hibázott, sűrű bocsánatkérések között kirúgja Vétkes Noakest, és könyörög, hogy fogadjak el pénzbeli kárpótlást. Vagy Denholme rájön, hogy a tréfa félresikerült, és elrendeli, hogy engedjenek szabadon. Vagy a könyvelő jön rá, hogy senki sem fizeti a számlámat, és kirúgnak. Vagy Mrs. Latham bejelenti az eltűnésemet, belekerülök a híradóba, és a rendőrség felkutat. Tizenegy körül megfordult a kulcs a zárban. Felkészítettem magam arra, hogy visszautasítsam a bocsánatkéréseket, és torokra menjek. Bevonult egy nő, aki valaha méltóságteljes lehetett. Hetvenéves volt vagy nyolcvan, nyolcvanöt, ki tudja már ebben a korban? A gazdit egy blézeres, rozoga agár követte. 14
– Jó reggelt – kezdte a nő. Állva maradtam, és nem kínáltam hellyel a látogatóimat. – Én nem nevezném annak. – Gwendolin Bendincksnek hívnak. – Nem én tehetek róla. Ezen meghökkent, és leült a karosszékbe. – Ő pedig… – az agárra mutatott – Gordon War lock-Williams. De miért nem ül le? Mi vagyunk a lakóbizottság vezetői. – Ez nagyon szép önöktől, de mivel én nem vagyok… – A reggelinél szándékoztam bemutatkozni, de a korai kellemetlenség bekövetkezett, mielőtt a szárnyaink alá vehettük volna. – A dolgok visszatértek a rendes kerékvágásba, Ca ven dish – harákolta Gordon Warlock-Williams. – Senki sem fogja szóba hozni, efelől nyugodt lehetsz, fiú. – Walesi, igen, walesi lesz. Mrs. Bendincks előrehajolt. – De egyet meg kell értenie, Mr. Cavendish: a bajkeverőket itt nem látják szívesen. – Akkor rúgjanak ki! Könyörgöm! – Az Auróra-házból nem rúgnak ki senkit – búgta kenetteljesen –, hanem gyógykezelni fogják, ha a viselkedése indokolja, a saját érdekében. Vészjósló, nem? Annak idején a Száll a kakukkot egy elképesztően tehetségtelen, de gazdag és megöz15
vegyült költőnővel néztem meg, akinek Vad és önfejű versek című gyűjteményes kötetéhez jegyzeteket készítettem, de akiről kiderült, hogy kevésbé özvegy, mint ahogy kezdetben állította. – Nézze, biztos vagyok benne, hogy maga egy értelmes nő. – Az önellentmondást megjegyzés nélkül hagyták. – Olvasson a számról! Nekem nem kellene itt lennem. Azért jelentkeztem be az Auróraházba, mert azt hittem, szálloda. – De hát értjük mi ezt, Mr. Cavendish! – bólogatott Gwendolin Bendincks. – N em, nem értik! – Az elején mindenki morcoséknál érzi magát, de hamar jobb kedvre derül, mikor felismeri, hogy a szerettei az ön érdekében cselekedtek. – A „szeretteim” mind meghaltak vagy ütődöttek vagy a BBC-nél dolgoznak, kivéve a bátyámat, azt a nagy kópét! – Ugye érti, kedves Olvasó? Egy B kategóriás horrorfilm elmegyógyintézetében voltam. Minél többet dumáltam és dühöngtem, annál jobban igazoltam, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. – Ez a legjobb szálloda, amiben valaha voltál, fiú! – A férfinak tésztaszínű fogai voltak. Ha ló lett volna, nem vette volna meg senki. – Ötcsillagos, én mondom. Teljes panzió, és a mosást is elintézik. Foglalkozásokat szerveznek, van horgoló- és horkolókör. Nin16
csenek zavaros számlák, és az ifjoncok nem mennek sétakocsikázni az autóddal. Az Auróra-ház egy nagy buli! Csak tartsd be a szabályokat, és állj máshogyan Noakes nővérhez. Ő egyáltalán nem kegyetlen. – „Ha korlátolt emberek korlátlan hatalomhoz jutnak, az mindig kegyetlenséghez vezet.” – WarlockWilliams úgy nézett rám, mintha nyelveken szóltam volna. – Szolzsenyicin. – Betws-y-coed mindig megfelelt nekem és Mar jorie-nak. De figyelj! Az első héten én is ugyanezt éreztem. Egy lélekhez se szóltam, nem így van, Mrs. Bendincks, igazi savanyújóska voltam, nem? – A legsavanyúbb savanyújóska, Mr. WarlockWilliams! – De most olyan boldog vagyok, mint egy disznó a makkosban! Hm? Mrs. Bendincks mosolygott – rettenetes látvány vala. – Azért vagyunk itt, hogy segítsünk helyrerázódnia. Úgy tudom, hogy korábban könyvkiadással foglalkozott. Sajnos – megütögette a fejét – Mrs. Birkin ma már nem vezeti olyan jól a lakóbizottsági ülések jegyzőkönyvét, mint egykor. Kiváló lehetőség önnek, hogy remekül bekapcsolódjék! – Én még mindig könyvkiadással foglalkozom. Úgy nézek én ki, mint akinek itt van a helye? – A hallgatás elviselhetetlen volt. – Na, kifelé! 17
