EME
m Becker „Hadbuch d. Röm. Alterthűmer"-ében sok ide vonatkozó kifejezést állított össze. E kifejezéseket a fennebbiek értelmében könnyen lehet magyarázni. Két kifejezésre azonban szürkséges pár felvilágosító szót mondanom. Egyik kifejezésben Quiris az egyesben használtatik u. m. Pestus : illus Quiris leto datus. Itt az istenült emberi lélek vétetett az élő helyett (mely már ngy is a múlté.) — A másik kifejezés ez: Livius VIII 6 fej. inde se consul devoveret pro populo Romano Quiritibusq u e J o b b kéziratokban a que hiányzik, továbbá a 9. fejezetben, midőn Decius consul tényleg felajúnlja magát az isteneknek több Ízben és kizárólag a genitivusos alak használtatik. Innen Becker.el következtetni lehetne, hogy e szinte magára álló alak hibás, Paulus Diaconus idézett helye nem birván támogató erővel. — Ha talán mindemellett létezett ily alakú kifejezés is és Livius helyesen olvastatik, ebben az esetben azt lehetne mondani, hogy itt tisztán a larokkal és penatokkal identicns geniusok értetnek, mi épen nem feltűnő ily ünnepélyes beszédben, midőn a consul utasíttatik,hogy az isteneknek ajánlja fel magát; nem feltűnő, ha tekintjük, hogy a római családjáért, vagyonáért, házáért, p e n a t e s é é r t szokott harczolni. Dr, Schilling Lajos.
Roma nella memória e nelle immaginationi del medio e v o ; di A r t u r o G r á f , Prof. Straord. di Storia comparata delle Letterature romanze nella R. Unlversitá di Torino.— Torino, Ermanno Loescher. 1882 — Vol. I. 8 o, XV és 461 1. á r a , 8 lira. Mint kiválóan római tanulmányokkal és tüzetesen ja régi Róma helyrajzával foglalkozó ember meghozatám e könyvet a puszta hirdetés alapján; azt véltem, hogy a középkori hagyományokat tárgyalva sok útmutatást fog hozni azoknak a középkori hagyományoknak a keletkezésére nézve, a melyek az „uíbs aeterna" helyrajzára vonatkoznak. E reményben megerősített a könyv megérkezése után'a fejezetek czímsorozata, a mely az első bévezető fejezet (L a g l ó r i a e i l p r i m a t o d i R o m a , Róma dicsősége és világ első városa volta) után a második fejezetben t á r g y a l j a : L e r o v i n e d i Roma e d i M i r a b i l i a , az az Róma romjait és a „Mirabilia urbis Romae* czímű középkori kalauzt, a harmadikban: L a f o n d a z i o n e d i R o m a , a z a z Róma alapítását, a negyedikben: L e m e r a v i g l i e e l e c u r i o s i t á di Roma, az az Róma csodáit és nevezetességeit. Mégis csalódtam. A mű szerzője nem foglalkozik helyrajzzal. Az ő figyelme mindig és mindenütt azokra a hagyományokra, mondákra, legendákra van irányozva, a melyeket a középkor
EME 179 jóhiszemű de tudatlan , vallásos de babonás képzelgése fűzött azokhoz az emlékekhez , a melyek mint letűnt korszakok élő tamil elég világosan beszéltek, de a melyek nyelvét az elvadult utókor nem értette. E mondáknak kutatja eredetét, kiséri fejlődését, felkeresi eredeti egyszerű a l k a t á t , kimutatja az idővel beléelegyűlt hol rokon, hol idegenszerű elemek h a z á j á t , leső közlőit, kideríti az alkalmat és a k o r t , a mely az elvegyülést okozta és eszközölte, és mind ezt kiséri a kiadott és kiadatlan forrásmunkákból nagy gonddal és szorgalommal egybegyűjtött bizonyítékokkal, a melyek egyszersmind a rómán középkori irodalom és költészet felette érdekes mutatványai, és a mellett igen becses adatokat nyújtanak az akkori szellemi élet és miveltség történelméhez. Mondhatom t e h á t , hogy az egy irányban csalódott várakozásom kárpótlásául más irányban gazdag és nem remélt nyereményhez jutottam; egy könyvet nyertem, a melyet egy perczig se lankadó feszült érdeŰődéssel olvastam v é g i g , és képzelem, hogy ha már engem, a ki e téren laikus vagyok, enynyire tudott vonzani e könyv; menynyire lehet még érdekes oly szakférfi előtt, a ki tüzetesen foglalkozik a széles értelemben vett román irodalommal! Nem kell mondanom, hogy a szerző aránylag kevés oly dcrlgot hoz fel a maga művében, a mi a tudományos világ előtt eddig ismeretlen volt, mert hiszen a nagy könyvtárakban felhalmozódott kéziratok nyomtatásban még közzé nem tett tartalmának nagyobb része sem ismeretlen már. De tagadhatatlan érdeme abban áll, hogy aránylag szűk helyre szorítva könnyen hozzáférhetővé tette azt, a mit különben csak egymástól nagyon távol eső, és nem mindenki számára és mindig megnyíló könyvtárak sok időt és fáradságot igénylő felkutatásával lehetne megismerni, és a roppant adathalmazból talpra esett és elmés megjegyzései és értelmezései kapcsaival egy éppen oly tanulságos és érdekes, mint nemes időtöltést nyújtó kedves olvasmányt alkotott, a'melynek második kötetének bizonynyal nagy érdekkel néz eleibe mindenki, a ki az elsőt elolvasta. Reményiem t e h á t , nem veszik rosz néven t. olvasóim, ha egynehány mutatványnyal szolgálok. Álljanak itt mindjárt legelői az első fejezet bevezető szavai, a szerző felfogása és esze járása jellemzésére: „Az egész középkor tartama a l a t t — így kezdi — a régi ,Róma képe, környezve hasonlíthatatlan dicsőségének fényével, ,él az emberek emlékezetében."
EME 180 „Mentől nyomorúságosabb az idő, mentől kínosabb az élet, „úgy látszik, annál buzgóbban és szenvedélyesebben irányulnak „az eszmék a minden nagyság e felejthetetlen mintája felé, annál „nagyobb hévvel látszik benne minden vágy öszpontosulni. Rónem volt párja a világon. Elesvén a politikai » ma sorsának „uralomtól, legyőzve, eltiporva, a városok'e királynéja felemel„kedik ú j hatalommal felfegyverkezve, és a hit központjává nválván, ú j uralkodást nyer a nemzetek fölött, biztosabbat és ,félelmesebbet mint a régi. A jelen történelme csatlakozik a ^múltéhoz: az egység fennáll — megzavarva, igen is — de meg „nem szakasztva a külső forradalmaktól, mindenütt kifejezésre „jut, és béhat a szellemekbe. A mint a nyugati birodalom helyre „áll, úgy lép fel, mint ha nem is jött volna közbe szünet, olybá „ v e t t é k , mint ha a császárok sora a byzanczi uralkodókon át „egyenesen tovább folyt volna Nagy Kárclylyal, egyenesen rá „ruházta volna a császári hatalmat. Eóma tele van a maga „romjaival, mintegy figyelmeztetve másokat a földi dolgok mu„landóságára; hanem benn, e romok közt, ú j élet forrong , a „mely béfelé t e r j e d ; uralkodik a lelkekben a h i t , hogy Róma „kiszemelve az isteni gondviseléstől, hogy örökre uralkodója „legyen az emberi n e m n e k ; nem halhat meg, hanem fenn van „tartva, hogy lássa az évszázak bévégzését. A növekedő vadu„lás közepette, a féktelen és harczias élet zaján át, a tudatlan„ságba burkolt szellem hallgatása alatt, a régi város szava úgy „hangzik, mint az elismerés követelése és jelszava. Eredeti kút„feje minden hatalomnak, Róma egyszersmind jelképe az átalá„nos polgárjognak, ós az a közös haza, a melyben mindnyájan „egymásra ismernek. Szétmállván a birodalom tényleges egységgé, felbomolván azok a kötelékek, a melyek a meghódított , n é p e k e t az uralkodó városhoz csatolták ; ez egységnek és hó„ dolatnak érzete élénken megmarad a kedélyekben , és nemzi „benne egy faját a bizonyos közösségnek oly népek közt, a „melyek már ezentúl mindenik a maga saját útján fognak ha^ ladni. A régi tartományok, a hol latinul beszélnek, Romania „név alatt, egy nemét fogja alkotni, az eszményi földrajzi lénynek ; románoknak fogják magokat nevezni e tartományok lakói „szemben a barbarokkal, mivel Róma régi alattvalóitól származónak, és román*) lesz minden nyelv, a m e l y a „latinnm rusti„cum" változatából veszi eredetét. — A barbarok betódulása „után mind több és több évszáz fog múlni, a latin mivelődée „Ez a név „Eomania" legelébb a görög irodalomban merült fel a IV, „százban, aztán a latinten is az V. száz elején. Orosíus a legrégibb latin iró, „a kinél előfordul. L. ( J a s t o n P a r i s , Eomani, Romania, Imgva romana. „romancia, nella Romania, 1. köt. 1—22 11." (Szerző jegyzete).
EME 181 „minden nyoma el lesz enyészve, ú j érdekek és ú j hitek fogják „elfoglalni a világot, és Róma eszményképe, fennállva a keresz„ténység közepette, mégis vonzani fogja magához mindig és „minden oldalról a csodálatot és a hódolatot. A befolyások, a „melyeket hallgatagon terjeszt, mintegy valami erkölcsi légkört „fognak alkotni, a melyben mindenki lélekzel. A bámulás em„berek és tárgyak által napról napra nő és mintegy vallásos „hitté válik, a költészet lelkesül érte, a legenda születik belőle." „A történelem nem mutat fel más hasonló példát ehhez „az élénk és átalános figyelemhez és buzgalomhoz egy letűnt „kor, egy viszszaszerezhetetlen dicsőség ügye iránt. Pedig itt ^nem jő tekintetbe az a tudományos érdek, a mely például „minket, újkori embereket indit a régi mivelődés különböző „alakulásainak rendszeres tanulmányára , a mely oly merőben „idegen a mi életünktől; nem is hasonlít legkevésbbé is, ahhoz „a pedánsággal vegyes lelkesedéshez, a mely a humanista kebelét heviti; ez egy önkényt, mint egy benn termő figyelem oly .tárgyak iránt, a melyekről valamiképpen azt hiszik, hogy né„mileg még az élők világába tartoznak. A közép korban Róma , n e m csak a mult, hanem a jelen és a jövő is. A császárság „fenn áll jog szerint, néha még tényleg is, és egy határozatlan „remény, hogy a boldog és dicső idők még visszatérhetnek, „egészen soha se enyészik el. Ez az a remény, a mely hevité „lelkét és vezette karját Bresciai Arnoldnak és Cola di Rien, zo-nak." Az e sorokban nyilatkozó lelkesedés a maga tárgya iránt j elentős tanúságot teszen , hogy a szerző nem kiméit se fáradságot se gondot. H a sok és mélyre ható tanulmányra van szükség, a mig valaki oly alaposan és oly apróra ismerkedik meg a maga tárgyával, hogy belé szeressen és lelkesedjék iránta; e szeretet és lelkesedés nyilatkozata biztos következtetést enged a megelőzött alapos és béható, a buzgó és sikeres kutatásra. Legyen szabad még kivonatosan ismertetnem egynehányat a legnevezetesebb adatok közül. Az első fejezetben, hogy fogalmat adjon olvasójának arról a lelkesedésről, a mellyel a középkorban mindenki beszélt Rómáról és nagyszerűségéről, különböző idézeteket hord össze, a melyekből különösen egyet emelhetünk ki. Ez Hilderbert de Lavardin Mansi püspök (f 1106.) egy verse, a mely oly szép, hogy ókori irónak tulajdonították és a Lemaire-féle „Poetae Latini minores" közé felvették; Urlichs is közli a „Codex Urbis Romae Topographicus" czímü gyűjteményben ^86.1.), de nagyon hibás alakban ; a versezet így szól;
EME 182 P a r t i b i , R o m a , nihil, cura sis p r o p e tota r u i n a ; Quam magni fueris i n t e g r a , f r a c t a doces. L o n g a tuos fastus aetas destruxit, et arces Caesaris et superum tenipla palude jacent lile l a b o r , labor illc r u i t , quem dirus Araxes E t stantern tremuit e t cecidisse d o l e t ; Quem gladii r e g u m , qucm provida cura s e u a t u s , Quem superi reruni cónstituere c a p u t ; Quem magis optavit cum crimine solus liabere C a e s a r , quam socius et pius esse socer, Qui crescens studiis tribus liostes, crimen, amicos Vi d o m u i t , secuit Icgibus, emit ope ; In quem , dum f i e r e t , vigilavit cura priorura: J u v i t opus pietas hospitis, u n d a , locus. Materiem , f a b r o s , expensas axis u t e r q u e M i s i t , sc muris obtulit ipse locus. E x p e n d e r e duces t h e s a u r o s , f a t a f a v o r e m , Artifices studium , totus e t orbis opes. U r b s cecidit de qua si quiquam dicere dignum M o l i a r , hoc potero dicere : Roma fűit. Non tamen a n n o r u m series, non flamraa, non ensis Ad plénum potuit hoc abolere decus Cura hominum potuit t a n t a m componere Romám Quantam non potuit solvere cura Deum. C o n f e r opes, m a r m o r q u e n ó v u m , superumque f a v o r e m , Artiíicum vigilent in nova facta m a n u s . Non tamen a u t fieri par stanti machina m u r o , A u t r e s t a u r a r i sola ruina potest. T a n t u m restat adhuc, t a n t u m ruit, u t neque pars stans Aequari possit, d i r u t a nec refici. Hic superum formás superi mirantur et i p s i , E t cupiunt fictis vultibus esse pares. Non potuit n a t u r a deos hoc ore creare Quo mirauda deum signa creavit homo. Vultus adest his n u m i n i b u s , potiusque coluutur Artificum studio quam deitate s u a . U r b s felix, si vei dominis urbs illa c a r e r e t , Vei dominis csset t u r p e carcrc fidc."
Oly sok szép és érdekes van c könyvben, hogy nagyon bajos a választás; azért, hogy nagyon hesszura ne nyúljon ez ismertetés, még csak két dolgot említek meg, a mely felette érdekes: a „salvatio"-t és a „vindicta ChrÍ8ti«-t. Hogy mi az a salvatio, röviden mutatja a következő rövid idézet a , D e septem miraculis mundi" czímű műből, a melyet
EME 183 Beda-nak tulajdonitnak, és körülbelől a legrégibb formáját adja a regének. A dolog e z : „Quod primum est, Capitolium Romae, salvatio civium, major quam civitas, ibique fuerunt g;entium a Romanis captarum statuae, vei deorum imagines, et in statuarum pectoribus nomina gentium scripta , quae a Romanis capta f u e r a n t , et tintinnabula in collibus eorum appensa. Sacerdotes autem pervigiles diebus et noctibus per vices ad harum custodiam curam habcntes intendebant; si quaelibet eorum moveretur, sonum mox facicnte tintinnabulo, ut scirent quae gens romanis rebellaret. IIoc autem cognito, romanis principibus verbo vei scripto nunciabant, ut scirent ad quam gentem reprimendam exercitum mgx destinare haberent". E szöveg tehát a Capitotiumba helyezi a salvatiot ; más szövegek más helyeken említik, igy a ^.Mirabilia" egy német fordítása (Bécsi csász udv. könyvtár 2962 számú kéziratában), a mely így említi: .Der ander tempel waz genant P a n t h e o n ; auf dem tempel war Thybilles (Cybeles), dye solt sein ein műtér aller abgoter, zu der fussen 'waren schilde von allén landen von wan der man choem, so sach er an dem schilde welchen enden sein lant lag do er von waz; und geziret mit golde dye selbige Thybilles und mit edeln gestaine der unter den fussen mit merswein und mit pfaben, dye waren schon und rain verguldet. In dem selben tempel waren also vil sawlen ale rechter f^ursten tuem und reich waren in der welt, und auf jeglicher seweln var ain abgot von dem lande, und het ain glockcn an seinem hals, und dyenten dem pilde als ain f r a w , und wclche lande sich wieder satczet wyder Rom und wyder romisches reich so wendet sich der abgot des landes und umb cheret den ruecke gegen dem pilde von R o m , und dy glocken dy der abgot an den hals het dy lawtet sich selben. So tatén dann dy huter des tempels daz ze wyssen den senatoren und der herschaft zu Capitoli, dy santen dann aues in dy íinsternues der ritterschaft daz man daz lant wyder erscrhitte (sic) und erchrieget. Der selbige tempel ist nue genant ad sanctam Mariam Rotundam." Lydgate János, Bocaccionak „De casibus virorum et feminarum illustrium" czímű müve fordításában, így beszél a P a n theonról : „Whyche was a temple of old foundacion, Pul of ydols, up set on hye stages; There throughe the worlde of every nacion Were of their goddes set up great ymages, To every kingdom direct were their visages As poetes and Fulgens by hys live In bokes olde plaiuty doth dyscrive.
EME
184 Every ymage had in his hande a b e l l , As apperteyneth to every nacion, Which by craft somé tokén schould teli When any kingdom fii in rebellion." A , L i b e r imperialis" még mindig a Pantheonba helyezi, de m á r kapcsolatba hozza a Janus templomával; szerinte a J a nus temploma, a mely a Janiculum aljában volt, a hol h a j d a n Janus király lakott, az által , hogy zárt érez a j t a j a magától kinyilott, figyelmeztetett a r r a , hogy baj van, és aztán futottak a P a n t h e o n b a , hogy ott a salvatión meglássák, hol a baj. —. Mások a Colosseumba teszik, és itt már felmerül az az adat is, hogy: .statua illius gentis, per artem magicam a poéta, scilicet a Virgilio constructa, statim commovebatur", etc. — í g y L e Clerc Vilmos líormandiából is, a szent szűz dicsőségére irt költeményében áthelyezi a Concordia templomába, igy adva elő a dolgot: „Verlte f u , que a Roma aueit Um temple qui rault esteit Edefie múlt richemeut E f u n d e anciennement Temple de cuncorde aueit nuii, Sí vus dirrai par quel rasuu, Sí a mei entendre uolez II esteit issi apelez. Uus clers qui ont nun Virgilé F i s t mainte merueille eii la uilc E en cest temple, quit ies bien, Qu'il ouera aucune rien. L i temples e r t de grand h a u t u r Mult aueit yraages entur. Amont al soueraiu piguacle, Autresi come par miracle, E n aueit uue merueliose, P a r semblans fiere a orgoillose E mult richemeut coronee, Une grant pelote doree Aueit eu main tute rennde, Come s' ele peust tut le moude Justisier a sa uolonte. L ' ymage esteit de grant beaute L e s a u t r e s qui esteiens (sic) pas (bas?) T r e s t u t enuiron a compas, Vers cele ymage s'enclinoent E aucune feiz se tornoent
P a r a r t et par enchantement E ieo uus sai dir coment. Chescun priuce qui apendeit A Romé sa ymage i aueit, Quant un des princes r e v e l o t , L ' y m a g e célul tresturnot De la grant ymage sons uis E en tenait ses eulz eschis, E donc saueient li Romáin E bien en eteient certain Qu'en cel pais lur surdreit guere, Gont enucoent eu la t e r e , E tant qu'il aueient conquise E a lur poeste suzmise, liOr prince ert al temple amene E la li esteit deraande S'il voleit plus estriuer Ou s'il uoleit coltiuer Cele ymage lasus amont Qui justisoit trestut le mond. E i! r e s p o n d e i t : „Oil, vcir, Cist deit la signurie aueir." P o r cco que la se concordouent Plusors que vertu i quidoent, F u le temple apele issi Du concorde, cum ieo u u s dit, Qui mult ert de bele facun.
EME 185 Nagyon szép még az a leirás is, a melyet a „Libro de los Enxemplos" ád e szavakban: „Léise que en el tiempo de los paganos habié en Roma un templo que fuera fecho á honor del Diós de Concordia, en el cual templo estaba un idolo que llamaba Diós de Concordia, en tal manera que todos los otros idolos tenian las caras contra la puerta del templo. E este Diós de'Concordia tenia la cara; contra la pared de la parte derecha del templo, é Tolvie el asentamiento k la pared de la parte siniestra del templo ^ é delante del en la pared estaba escrito de letras de oro esta palabra „Beneficus", e parecie que continuadamente leie aquella palabra é pensaba en ella. Detrás de las espaldas dél estaba en la pared scripta „Injuria", a dar á entender que ningun non puede ser reducido á paz é concordia, salvo si deja las injurias que lo son fecbas, é tenga en memória é se acuerde de los beneficios e bienes que ha recebido á enxemplo de Julio César, que nunca olvidaba cosa alguna, salvo las injurias que le eran fechas." Még tovább megyen Armannino Giudice a „Fiorita" czímű müvében, így adva elő a dolgot: „Un' altra cosa maravigliosa era in quel tempó, ebe in Campidoglio, dói quale io o decto, era una grandé tőrre tucta ritonda intorno intorno : in cima della tőrre erano per arte magicha composte certe statove, le quali per numero erano tante quante erano le principali province del mondo che obidienti erano a' Romani. Ciaschuna avea lo 8U0 archo in mano con le saette, e parea che saettassero In mezzo di quelle ne sedea un' altra molto grandé e alta a modo die Reina- incoronata. Questa somigliava Roma , e quando alcuna di quelle province si rivellava a R o m a , la statova che quella dimostrava con l'archo si volgeva inverso quella grandé che Roma presentava." Más alakulásokban a s a l v a t i o nem szobrokból áll, hanem egy bűverejü tükörben, a .melyben megláthatni a Rómát fenyegető ellenséget. E tükör készítője is V i r g i l i u s , sőt egy angol iró szerint a hirneves M e r 1 i n. Felette érdekes aztán a salvatio elpusztulásának története, a melyre nézve idézi a szerző H e i n r i c h v o n M ü n c h e n verses elbeszélését egy bécsi codexből, a mely szerint a RajjUa melléki német fejedelmektől bérelt küldött csellel veszi rá magokat a kapzsi rómaiakat, hogy az épület talpazatát, kincset keresve, aláássák; ekkor egy éjjel a fatámaszokat meggujtotta, és az épület összeomlott. Legyen izelitőül elég ennyi a salvatioról. Éppen oly érdekes mint ez, sőt bizonyos tekintetben még tanulságosabb annak a ledápak a fejlődése, a mely Jeruzsálem elpúsztuMsát úgy fogván fel
EME 186 mint Isten bosszuáállását a Krisztus igazságtalan - kivégeztetéseért; Vespasianusból és Titusból, sőt még Tiberiusból is nem csak keresztény kedvelöket, hanem éppen egyenesen keresztényeket csinál. Legnevezetesebb vonásai e legendának a következők : Augustus egy álom következtében, a melyben noki a boldogságos szűz megjelenik, épiti fel a „Santa Maria in ara celi" templomot; Tiberius egy gyógyíthatatlan betegségbe esilc, hirét veszi, ho^y a Jézus csodákat mivel, elküldi y d u s i a n u s t , hogy hozza el neki a csodatevőt. Ez el is megyen Jeruzsálembe , de későre érkezik, a csodatevő már ki van végezve , már felment a mennyországba. Arimathiai József elbeszéli a császári követnek, mily igazságtalan itélet alapján történt a kivégzés, és elárulja neki, hogy Veronikánál megvan a Jézus arczképe. Volusianus hatalmába keriti a képet, ezt, Veronikát, Józsefet, az elfogatott Pilátust elviszi Rómába; itt jelentést tesz Tiberiusnak, a ki az arczkép láttára legott meggyógyul, Pilátust kivégezteti , megtér, megkeresztelkedik és a senatusban indítványt tesz a keresztény hit 'elfogadására; a senatus elveti az indítványt és ezért úgy felboszankodík Tiberius, hogy sorra kezdi öletni mind azokat, a kik ellene voltak. Tiberius kegyetlensége és vérengzése tehát csak keresztény hitbuzgalom. Vespasianus és T i t u s , két testvér uralkodó Galliában, Tiberius hűbéresei megtudják a dolgot, azt i s , hogy a főbűnösök voltaképpen a zsidók. Elmennek tehát sereggel, ostromolják és beveszik Jeruzsálemet, a zsidók egy részit leölik, a másik részit elhurczolják és 30 dénárjával fejenként rabszolgaságba eladják. Azt hiszem e kevésből is eléggé látható mennji érdekes és furcsa hagyomány van a könyvben elbeszélje és feldolgozva. Ajánlhatom tehát mindenkinek, a ki ily dolgok iránt érdeklődik. Pinály.
Megjelent: Die Verfassung und Verwaltun,^ des Römlschen Staates, dargestellt von Dr. J. N. Madvig. I. x. és 5 9 3 ; II. V I . és 801. Leipzig, Teubner 1881 és 1882. 8-vo. E könyvben Madvig kettős czélt tűzött maga eleibe. Egyfelől ismertetni kivánja természetesen a maga nézetét arról, hogy a Római állam alkotmánya miképpen fejlődött lassanként oda, a hol ^ megállapodott egyeduralkodás és a világuralom megszilárdulása korában megérkezett; másfelől Mommsen-nel szemben, a ki ugyan e tárgyat a maga „Römische Staatsverwaltung"-jában dolgozta fel a maga módja szerint, érvényesitni igyekszik az ókori hagyományok méltó tekintélyét. Kétséget nem szenved, hogy Niebuhr óta a német tudósok éles és beható kritikája nagy buzgalommal foglalkozott az ókori
