minden nôk között a legjobb

• Lendvai Zsóka • „...MINDEN NŐ K KÖZÖTT A LEGJOBB...”

Lendvai Zsóka

„...minden nôk között a legjobb...” A nô szerepváltozása a zsidóság történetében

A

bécsi Zsidó Múzeum új kiállítása a nôk szerepét mutatja be a zsidóság történetében. Egy eredeti téma, mely mindig ellentmondásos volt. Noha a Biblia sok neves nôi személyiséget említ, a héber szentírásban hét prófétanô is szerepel, a haszid mozgalomban számos karizmatikus nô vált vezetôvé s a péntek esti szertartáson is a ház asszonya gyújtja meg a sabbat-lámpást, mégis csak a reformközösségekben élveztek a nôk nagyobb egyenlôséget. Miriam prófétanôre, az ô erôt adó csodakútjára emlékezve a zsidó feministák pészah estén egy Miriám-kancsót is tesznek Illés pohara mellé a széder szertartáson. Ugyan a nôk a középkortól kezdve fontos szerepet játszottak mint bábák, orvosok, üzletasszonyok vagy nyomdászok, mégis csak 1936ban szentelték fel Regina Jonast, az elsô nôi rabbit Németországban, akit 1944-ben Auschwitzban megöltek. A kiállítás kiindulópontjaként szerepel a híres francia filozófus, Emanuel Levinas megállapítása, aki szerint a férfi pillantása a nôre torz, ugyanakkor visszatükrözi az elmúlt évezredek társadalmi valóságát. A néhány terembôl álló kiállítás bemutatja a zsidó nô szerepét a vallásos, gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életben az elmúlt kétszáz évben. Általános képet ad a zsidó nôk egyéni sorsáról és társadalmi tevékenységérôl, tudományos és szociális mozgalmi karrierjükrôl és kiemelkedô teljesítményeikrôl. Olyan asszonyokat ismertet meg a látogatóval, akikrôl a szakértôket kivéve eddig csak nagyon kevesen hallhattak. A bejárati teremben nôi ruhák lógnak és lassan forognak, illusztrációként a napokban 75. születésnapját ünneplô költônô, Elfirede Gerstl Kleiderflug c. versrészletéhez. Gerstl a náci idôket három különbözô búvóhelyen élte át Bécsben.

• 116 •

1942-ben bepakolta anyám a kis koffert fekete kabát a harmincas évekbôl sok mindenre nincs szükségünk mondta nekem szörnyû titokzatosan soha többet nem kell ruhát vennünk annál az édes lánynál kabátokat és kalapokat kezdetben a búvóhelyünkre jött a házivarrónô hogy két ruhából egyet varrjon egy rózsaszín-világoskéket, mert nôttem el kell dobni az ocelotbundát, mert feltûnô semmit sem kell vasalni, semmit sem cipelünk magunkkal a kötött mellényt, a gyapjúruhát fûtés helyett a hidegben az ágyban majd magunkon tartjuk

Helene Aylon amerikai ökofeminista önarcképe a kiállítás plakátja


Nyári ruhák, virágosak, mintásak, pöttyös, könnyû anyagok, hosszú ujjú fekete zsorzsettmeg lila selyemruhák forognak magányosan és mégis örökre összetartozva. A kiállítás vitrinjeiben visszatérô motívum a textil mint alapvetôen nôi dimenzió, de a tórafüggönyök, imasálak, hímzések és csipkék mellett különösen érdekesek a régi fotográfiák és rajzok, festmények és okmányok is. Szerepelnek a tablókon a szociális gondozásban, a szegények és árvák támogatásában kiemelkedô szerepet játszó asszonyok ugyanúgy, mint a tizennyolcadik századi szalonok világának csillogó vezéregyéniségei, akik a kor gazdasági és politikai életére is hatottak. A politikai, irodalmi és nôi szalonok a francia hagyományokban gyökereznek. A zsidó nôi szalonok részei voltak az emancipációért és a polgári egyenlôségért folytatott harcnak. Fanny von Arnstein (1758–1818) nemcsak szalonjáról volt ismert, de mint filantróp és mecénás is. A Berlinben született Fanny a Bécsi Kongresszus idején vezette népszerû szalonját, ahol Európa fontos diplomatái találkoztak. Neves vendégei közé tartozott Talleyrand és Wellington. Emellett támogatta az Elisabeth-kórházat és a Zsidó kórházat, inspirálta az azóta is mûködô Zenebarátok Társaságának megalapítását, és a napóleoni háborúk után megszervezte a sebesült katonák ápolását. Amikor 1818ban meghalt, férje, Nathan egy tórafüggönyt ajándékozott a zsidó imaháznak. Az ajándékozási feliratban megemlíti lányát, Henriettet is, aki a szalon hagyományaiban követte anyját – Beethoven és Grillparzer is megfordult nála –, de a vallásiakban már nem. Ô is, gyerekei is (akik késôbb mindannyian arisztokrata családokba házasodtak be) és testvére, Cäcilie von Eskeles (a család tulajdona volt a Zsidó Múzeum épülete) kitértek, és sorsuk jól példázza a teljes asszimilációt. Hilde Spiel, az 1911-ben Bécsben született író-újságíró, az osztrák irodalom nagyasszonya Fanny von Arnstein, avagy az emancipáció címû könyvében nemcsak a leghíresebb szalonnak állított emléket, hanem annak az aszszonynak is, aki a „zsidókérdés harmadik megoldását szimbolizálta”. Fanny hû maradt hitéhez, félig a zsidó, félig a keresztény világban élt mint a felvilágosodás igazi asszonya. Vele kezdôdik az emancipáció története, és magas kulturális színvonalú szalonja elôképe volt annak a társaságnak, amelybe a huszadik század

Josef Kriehuber: Fanny von Arnstein portréja, Bécs, 18. sz. vége

harmincas éveiben Schnitzler és Hoffmannstahl is beletartozott. Hilde Spiel könyve nem csupán történelmi vagy irodalmi érdeklôdésbôl született, az életrajzban megpróbál magyarázatot találni saját identitáskonfliktusára abban a korban, amikor a zsidók számára csak két út volt lehetséges, a kivándorlás vagy a teljes asszimiláció. Spiel 1936-ban Londonba emigrált és csak tíz év múlva mint a New Statesman címû londoni hetilap tudósítónôje tért vissza szülôvárosába. A hatvanas években újra Ausztriában élt, s mindig hangsúlyozta, hogy „a szakadék az itthon maradottak és a kivándoroltak között sosem lehet teljesen áthidalható”. A kiállítás címét egy másik Fanny története ihlette. Fanny Todesco (született Hirschmann) 1812-ben ment férjhez Hermann Zwi Todesco vállalkozóhoz és nagykereskedôhöz, akitôl hét gyereke született. Huszonnyolc éves korában, utolsó gyermeke születésekor meghalt, ami abban az idôben tipikus asszonyi sors volt. Férje lányuk, Nina esküvôje után a bécsi városi templomnak ajándékozott egy tórafüggönyt, mely a menyasszony ruhájából készült, s az ajándéko-

• 117 •


Friedrich von Amerling: Cäcilie von Eskeles portréja, Bécs, 1832

1859-ben Bécsben született, ortodox zsidó családi háttere ellenére katolikus iskolába járt, és angolul, franciául, olaszol, héberül és jiddisül tanult. 1880-ban apja megbetegedett és egy évvel késôbb meghalt. A rendkívül megerôltetô ápolás és a gyász testileg-lelkileg úgy megviselte a fiatal lányt, hogy hallás-, látás- és beszédzavarai lettek, amit idôleges bénulás is követett. Ezeket a tüneteket nôbetegnél akkoriban hisztériának diagnosztizálták. A jó nevû bécsi orvos, dr. Josef Breuer (1842–1925, Freud barátja és több mint tíz éven keresztül munkatársa, korának komoly tudományos szaktekintélye, az osztrák császári tudományos akadémia levelezô tagja) kezelte, többek között hipnózissal is. Az orvos-beteg kapcsolat gyanúsan intenzívebb volt, mint a szokásos. A lány hosszú kezelés és szanatóriumi tartókodás után végleg meggyógyult. 1895-ben Breuer Freuddal közös, a pszichoanalízis egyik alapmûvének számító Tanulmányok a hisztériáról címû kötetben írta le az esettanulmányt, s így Anna O. példája világszerte ismert lett. Kevéssé ismert, hogy gyógyulása után jelentôs feministaként és szociális munkásként tevékenykedett. 1893-tól végzett Frankfurtban szociális munkát és 1895-tôl egy zsidó leányárvaház vezetôje

zási feliratban elhunyt feleségét „minden nôk között a legjobbnak” nevezte. A nôk a hagyományos feleség és anya szerep mellett azonban más feladatokat is kerestek maguknak. Már a tizenkilencedik század elsô felére jellemzô volt a jótékonykodás. Judith Ofenheimer és Judit Lewinger 1816ban alapították az Izraelita Nôi Jótékonyegyletet. Ezt követte 1847-ben a Teréz-Kereszt Egylet, amely a szegény zsidó iskolás gyerekeket támogatta, ezt vezette 1850-tôl 1862-ig Julie Schlesinger. Ô hozta létre 1853-ban az Izraelita Süketnémák Intézetét, késôbb tiszteletbeli elnöknôje lett az osztrák süketnéma intézetnek is. 1874-ben kóser népkonyhát szervezett. Már 1867-ben megalakult a szegény lányokat támogató segélyegylet is. Az egyesületi munkával fokozatosan nôtt a nôk öntudata, s ez vezetett a politikailag aktív nôi egyesületek megalakításához, melyeknek a legfontosabb feladata volt a nôk szavazati jogáért folytatott küzdelem. A kiállítás különösen érdekes szereplôje Bertha Anna Pappenheim, vagyis Anna O.

Ismeretlen festô: Lengyel zsidó nô fôkötôvel. 19. sz. elsô fele

• 118 •


Elnöklô nôk egy rendezvényen, Bécs, 1929

volt. Az ott tapasztaltak keltették fel érdeklôdését a nôi kérdések iránt, és azokkal a szegény zsidó lányokkal kezdett foglalkozni, akik Galíciából jöttek és gyakran estek áldozatul a nemzetközi leánykereskedelemnek. Több jelentôs elôadást tartott a leánykereskedelem elleni harccal foglalkozó világkongresszusokon és elítélte a prostituáltakkal szembeni elôítéleteket. Máig aktuális beszédében kiemelte a nyomor és bûnözés, valamint a kliensek, vagyis a férfiak felelôsségét a prostitúcióban. Mindig hangsúlyozta a nôk képzésének fontosságát. Otthona gyakran kínált menedéket az „elesett” lányoknak és gyermekeiknek. Mindemellettt zsidó nôtörténettel is foglalkozott és fordított. Kikapcsolódásként üveggyöngyöket fûzött és csipkéket gyûjtött. Ernest Jones, Freud életrajzírója így írt róla: „igen értelmes, de amellett még rendkívül csinos külsejû, vonzó személyiség is volt... Németország elsô védônôje lett, de a világon is a legelsôk közé tartozott. Folyóiratot alapított és több intézetet, ahol fiatalokat képeztek ki erre a pályára. Életének jelentôs részét a nôi egyenjogúsítás ügyének szentelte, de nagyon sokat tett a gyermekekért is. Több ízben küldöttségek élén utazott Olaszországba, Len-

gyelországba, Romániába, hogy kimentse onnan pogromokban megölt szülôk gyermekeit.” Sokat tett a lányok és nôk munkahelyteremtéséért Emilie Bach (1840–1890) újságírónô, szakiskolai tanár és igazgatónô, aki hímzôiskolákat hozott létre. Hermine testvérével megbízást kaptak, hogy restaurálják Mária Terézia díszágyát, melynek darabját a kiállításon is megnézhetjük. Ô volt az elsô vállalkozónô az Osztrák–Magyar Monarchiában, akinek vállalkozásai átnyúltak a határokon. Példája nyomán hasonló iskolák alakultak Zágrábban, Grazban, Prágában és Brnóban. Címzetes állami hivatalnok lett, ami abban az idôben egy nô számára különegesen nagy dolognak számított. Hamarosan megjelentek a nôk a tudományban is. Elisa Richter (1865–1943) volt az elsô nô, aki a bécsi egyetemen doktorált. A nagypolgári családból származó lány nagy ellenállás után 1907ben kapta meg a filológiai doktorátust, a bécsi egyetemen nyílt kiállítás éppen az ô emlékére mutatja be azokat az asszonyokat, akik sokat tettek a tudományért az elmúlt száz évben. 1921-ben professzor lett. Theresienstadtban halt meg 1943-ban.

• 119 •


Marie Pappenheim (1882–1966) élete jó példa arra, hogy lesz egy jó polgári családból származó nô a kultúra és a politika iránt nyitott személyiség. 1903-ban orvostudományt tanult, de verseket is írt, egyik szövegét Schönberg librettónak használta. 1918-ban pszichiáter férjével rendelôt nyitott. 1919-ben belépett a kommunista pártba, sok szociális programban dolgozott. 1927-ben egy antifasiszta akció miatt börtönbe is zárták. 1928-ban Wilhelm Reichhel egy szexuális kutatással és tanácsadással foglalkozó társaságot hozott létre. (A múzeum novemberben nyíló kiállítását Wilhelm Reich halálának ötvenedik évfordulója alkamából életmûvének bemutatására szenteli.) Tapasztalatait 1930-ban Annie Reichhel Káros a terhességmegszakítás? címmel írta meg, a mû nagy felháborodást váltott ki, a szerzôknél és a kiadónál is házkutatást rendeltek el. A hatósági zaklatások miatt férjétôl elvált és 1934-ben Párizsba emigrált. A gursi náci lágerbôl sikerült valahogy elmenekülnie, Mexikóba emigrált, s ott is mint kommunista tevékenykedett. 1947-ben tért vissza Bécsbe, 1955-ig mint orvos és írónô dolgozott. 1949-ben megjelent A szürke ember címû kötetében a közelmúlt történelmét dolgozta fel. A kiállítás a Lilith-mítosz felélesztésén fáradozó zsidó feministák gondolataival zárul. Ôk Lilithre mint a nôi erô szimbólumára, az elsô feministára tekintenek, aki azt követelte Ádámtól,

hogy egyenlô lehessen vele. Párbeszédre ösztönöznek, hogy a nôi vallási tapasztalatokat felhasználva újra meghatározzák a nôk szerepét a zsidóságban. A kiállításhoz, a múzeum hagyományainak megfelelôen elôadások, könyvbemutatók, sôt fiatal lányok számára különféle programok (pl. textilfoglalkozások, nôkongresszus rendezése) kapcsolódtak, s a kitûnô katalógus több tanulmányával alkalmat ad az érdeklôdônek, hogy tovább tanulmányozhassa a nôk szerepet a közép-európai zsidóság sokszínû, izgalmas, s végül tragikus történetében. A kiállítás november közepéig tart nyitva. JÜDISCHES MUSEUM WIEN Palais Eskeles, Dorotheergasse 11. Vasárnap–péntek: 10–18 óráig www.jmw.at A múzeumban remek könyvesbolt és kávézó is mûködik. Zsinagóga a Seitenstettengasse 4. alatt, Bécs belvárosában vezetéssel hétfôtôl csütörtökig naponta két alkalommal, fél 12-kor és 14 órakor látogatható. Kombinált jegyek is kaphatók, melyek a Zsidó Múzeumba, a Judenplatzon található múzeumba és a zsinagógába érvényesek.

• 120 •

minden nôk között a legjobb

Recommend Documents