J
R emén Y
L
Michael Selzer
A gyilkos elme Adolf Eichmann pszichológiai tesztrajzai kimutatták, hogy a hétköznapi külső mögött rendkívüli szorongás, agresszió, és szadizmus elegye kavarog
Kulcsár (Slomo) Istvánt (1901, Budapest — 1986, Rám át Gan, Izrael), a tel-avivi egyetem pszichiátria professzorát néhány nappal A dolf Eichm ann 1960. évi elrablása, illetve Izraelbe szállítása után bízták meg az zal, hogy titokban végezze el a jövendő per vádlottjának elm ekórtani vizsgála tát. Az ügyészségnek erre azért volt szüksége, hogy ha netán a per során a védelem megkísérel előállni azzal, hogy Eichm ann beszám íthatatlan, legyen ké szen a szakértői vélemény, és azzal ne veszítsenek időt. (Erre nem k erült sor.) Az elmeszakértő számos alkalommal találkozott a börtönben Eichmannal, elkészített vele egy sor pszichológiai tesztet, rajzoltatta, és leíratta vele az
47
életét. (Ezt az „em lékiratot” szabadítot ták fel nemrégiben Izraelben a titkosí tás alól, és adták ki több országban.) Kulcsár professzor, aki élete utolsó napjáig praktizált, sohasem ju to tt hoz zá, noha mindvégig készült rá, hogy egy terjedelmes, átfogó m unkában feldol gozza a pszichológiai „Eichm ann-sztorit”, megrajzolja a holokauszt talán leg tevékenyebb alakjának lélektani port réját. Az Izraelben nemrégiben fellelt jegyzetein kívül, am elyeket a Maariv című napilap az idén m árciusban publi kált, tudom ásunk szerint csupán egyet len, viszonylag rövid publikációt ha gyott hátra ebben a tém ában. A magyar fordításban „A gyilkos tesztje (Eichmannhoz képest Sade m árki galamblel kű kisfiú volt)” címmel jelent meg a Remény 1998. évi 2. számában.
Dr. Fred Brown, a Sinai Hegy Orvostudományi Egyetem nyugalmazott pszichiátria professzora amint rápillantott a két sorozat pszicho lógiai tesztrajzra, azt mondta, ez az em ber egy eltűnőben lévő fajhoz tartozik. „Olyan valaki, aki egykor nagyon har cias volt, de ma már nincs ereje hadat viselni. Elvették tőle az életterét, elvesz tette kulturális és mitológiai létjogosult ságát... egy nagyon agresszív ember.” A pszichológiai vizsgálatok egy másik hír neves specialistája, Camilla Kemple a rajzok tanulmányozása után ugyanerre a következtetésre jutott, hozzátéve, hogy van valami Hitchcock-i a személyiségé
ben és abban, hogy olyan sok mindent takargat, mintha egy krimiben játszana szerepet. „Szadista és rosszindulatúan indulatos: egy félelmetes fickó.” „Az agresszió súlyos problémát jelent számá ra” - mondta egy a névtelenség homá lyába burkolózó pszichológus (nevezzük Dr. Smithnek), és „ez a düh mindent át ható erejű.” Dr. Ruth Berenda, a Szent Lukács Kórház pszichiátriai osztályának orvos-pszichológus konzulense szerint „ő egy úgynevezett passzív agresszív tí pus, akiben szinte forr a düh.” Végül, dr. Florence Miale elismert pszichológus vizsgálata alapján „ez az ember erősen szadista, egy igazi támadó, aki brutális kegyetlenségekre képes.
son-típusként azonosította, de miután Az előbb említett pszichológusok közül egyikük sem tudott többet a rajzokat készí megtudta, hogy Eichmann a vizsgált sze tő személyről, mint hogy ismerték a ne mély, jelentősen módosította álláspontját, és nem járult hozzá nevének nyilvánosság mét, korát és azt, hogy híres. Sőt, azt sem tudták, hogy a többi szakértőnek mi a vé ra hozatalához. Eichmann teszt leménye. Bár ket ten közülük kita rajzait egy izraeli pszichiátertől, dr. lálták, hogy a raj I. S. Kulcsártól zokat egy német kaptam. M iután készítette (egyi 1960-ban izraeli kük pedig a „nétitkos ügynökök metes” kifejezést elrabolták használva közel járt a valósághoz), Eichmannt A r végül senki sem gentínából, a Jeruzsálemi Járási Bí lepődött meg iga zán, amikor meg róság dr. Kulcsárt jelölte ki, hogy ál tudták, hogy a vizsgálatok alanya lapítsa meg, épelAdolf Eichmann méjű-e Eichmann, és így alkalmas-e, volt. Az igazság hogy bíróság előtt hoz hozzátartozik, feleljen bűneiért, hogy volt egy ha mivel részt vett „a todik pszichológus zsidó-kérdés vég is, aki eredetileg a leges megoldásá tesztek alanyát A rámpán Adlai Stephen-, ra” kidolgozott
48
tervezet elkészítésében és végrehajtásában. Mindmáig nagyon kevés pszichológiai tesztrajzot hoztak nyilvánosságra azok kö zül, amelyeket híres történelmi személyisé gekkel készítettek (ilyen volt például Jack Pollock). Ezek a rajzok bepillantást enged nek egy olyan ember jellemébe, aki a Biro dalmi Központi Elhárítóhivatal úgyneve zett „IV-B-4” részlegének vezetőjeként az európai zsidók millióit gyűjtette össze és szállíttatta Auschwitzba és más megsem misítő táborokba. Igazi jelentőségük azon ban abban áll, hogy hozzájárultak ahhoz a mai napig is élénk vitához, amely a Holokauszt által felvetett súlyos kérdések közül egyetlen problémára keresi a választ. Azok a náci tisztek, akik elkövették ezeket a megdöbbentő bűnöket, velejükig gono szak voltak-e, vagy egy bizonyos értelem ben véve hétköznapi férfiak és nők, akik egy szörnyű helyzet csapdájába esve kény szerültek oly módon viselkedni, amely el lentmondott személyiségüknek, vagy ame lyet esetleg ők is iszonyatosnak találtak? Ezzel a kérdéssel leginkább a holokauszt történészei szembesülnek, de a szociológu sok nagyobb általánosságban fogalmazzák meg a problémát. Arra kíváncsiak, hogy lehet-e a társadalmi környezet által gyako rolt nyomás olyan erős, hogy erkölcsi ér tékítéletünk felfüggesztésére kényszerítsen bennünket? A szörnyű dolgokat igazán go noszok követik el vagy olyan hétköznapi emberek, akik nem a belőlük feltörő rossz indulatú ösztönökre reagálnak, hanem a felettük álló társadalmi erők nyomására?
Eichmann pszichológiai rajzainak értelmezése Jeruzsálemi tárgyalása előtt Adolf Eichmannt egy sor pszichológiai tesztnek vetették alá, és ezen belül két tesztben raj zokat kellett készítenie. Az úgynevezett Ház-fa-ember és a Bender-Gestalt teszte
49
ket régóta használják pszichológiai diagnó zisok felállítására, és a teszteredményeken alapuló szakértői véleményeket a bírósá gon is elfogadják. A pszichológusok a Házfa-ember rajzokban metaforikus utalásokat keresnek a készítő jellemére vonatkozóan, és az ő feladatuk, hogy meg is magyarázzák ezeket. A Bender-Gestalt tesztben a vizs gált személyt felkérik, hogy másoljon le egyszerű geometriai mintákat. Ezeket a raj zokat is az érzelmi élet és az intellektuális képességek metaforáinak tekintik. 1. ábra: Az orvos kérésére Eichmannak egy kezet kellett rajzolnia, amelyről kide rült, hogy kétértelmű (nem lehetett megállapítani, hogy bal vagy jobb kezet rajzolt-e), személytelen (ujjpercek és ba rázdák nélküli) és zsákmányra vadászó, ag resszív nagy ujjakkal. Az egyik pszicholó gus úgy jellemezte a rajzot, mint egy ször nyűséges kéz, amely rossz dolgokat cselek vő emberhez tartozik. 2. ábra:A női alak szigorú, szögletes mel lei nem sok jelét adják a jóltápláltságnak és a kényelemnek. A fiatal Adolf valószí nűleg félt a szidástól, amit ez a haragos te kintetű, félelemkeltő anya-alak közvetít. 3. ábra (vonalak): Egy Eichmannhoz ha sonló intelligenciájú ember általában nem rajzolna segédvonalakat ahhoz, hogy olyan egyszerű geometriai mintákat másoljon, mint a Bender-Gestalt tesztben előírtak. Az egyik pszichológus a halványan látható segédvonalakat találóan védőfegyverzet nek nevezte. Eichmann úgy érezte, ragasz kodnia kell a segédvonalakhoz, még akkor is, ha rosszul rajzolta őket. Merevsége, pedánssága, rabszolgai ragaszkodása a Rend hez valójában védekezés a lénye mélyén lapuló rendkívül erőszakos indulatokkal szemben. 4. ábra: Az Eichmann által rajzolt ház hoz gyalogút vezet, de ez az út valójában egy kerítés mentén fut. Eichmann hason lóképpen megközelíthetetlen ember volt, aki ennek épp az ellenkezőjét mutatta: sa
ját maga külső álcáját a tesztben rajzolt ház alapok nélküli, díszes homlokzata sugallja. 5. ábra: Az egészalakos férfi kezei nem láthatóak (a kabátzsebekbe rejtette őket), ami azt jelenti, hogy valamiben bűnös az illető. A férfi fülének részletes kidolgozása pedig éberséget, gyanakvást, esetleg üldö zési mániát jelent. Épp olyan, mintha he gyezné a fülét, hátha véletlenül meghall valami rosszindulatú szóbeszédet. 6. ábra: Amikor arra kérték, rajzoljon bármit, amit csak akar, Eichmann egy indiánfejet rajzolt, harci fejdíszben. Bár az orr és az áll agresszívan kiugró, az arc még sem különösen félelmetes. Inkább kime rült, elpuhult, mintha egy olyan indián volna, aki harcolt, de elvesztette a csatát. Akárcsak a fogságban lévő Eichmann.
A gonosz banalitása Ma már sok éve, hogy a sovány testalka tú, kopaszodó Adolf Eichmann belépett a szigorúan őrzött izraeli tárgyalóterembe, elfoglalta helyét a golyóálló üvegfülkében. Azon az áprilisi reggelen 1961-ben a jeruzsálemi művelődési ház átalakított előadó termében a közönség soraiban ott volt a kiváló politikai filozófus, a néhai Hannah Arendt, akit a The New Yorker című lap választott ki, hogy tudósítson a tárgyalás ról. Arendt cikkei 1963-ban egy könyvvé bővülve, amelynek címe „Eichmann Jeru zsálemben: a gonosz banalitása,” felkavarta a kedélyeket. O maga a náci Németország ból menekült zsidó, és a totalitarizmusról szóló klasszikus tanulmány szerzőjeként elítélte a „kirakat tárgyalásnak” tartott bí rósági eljárást. Azt állította, hogy sok zsidó vezető együttműködött a nácikkal saját népük elpusztításában. Ráadásul Eichmann személyiségét is figyelemreméltó megvilá gításba helyezte. Arendt elismerte, hogy bár Eichmann főszerepet játszott a szinte leírhatatlanul
50
gonosz cselekedetekben, mégsem volt sza dista vagy ördögien gonosz ember, inkább teljesen hétköznapi. „Mindenki a tárgyaló teremben láthatta, hogy ez az ember nem egy szörnyeteg - írta -, hanem egy átlagos, normális férfi, aki sem nem gyengeelméjű, sem nem cinikus.” Semmi esetre sem gyűlölte fanatikusan a zsidókat, nem volt fanatikus antiszemita. Arendt szerint Eichmann a háború alatt pusztán engedel mességből tette a dolgát, és nemcsak a pa rancsoknak engedelmeskedett, hanem a törvénynek is. Hogy alátámassza érvelését, Arendt beszámolt arról, hogy hat pszichiá ter minősítette Eichmannt épelméjűnek.
Önkéntesek kísérletei „Meglepett Eichmann leplezetlen felszí nessége, amely lehetetlenné tette, hogy megleljük vitathatatlanul gonosz tetteinek mélyebb indítékait.” Amilyen elképesztő volt Arendt állás pontja Eichmann személyiségéről és indí tékairól, olyan hamar talált követőkre egy olyan közegből, ahonnan nem számítottak rá. A hatvanas évek elején dr. Stanley Milgram szociálpszichológus egy sor figye lemreméltó kísérletet folytatott a Yale Egyetemen, amelyek „Eichmannkísérletek” néven váltak ismertté. Ezekben a kísérletekben önkénteseket kértek fel ha tétováztak, parancsokat adtak nekik -, hogy vezessenek egy általuk egyre erősebb nek vélt elektrosokk-sorozatot egy székhez szíjazott emberbe. A férfit előzetesen felké szítették, hogy egyszerű kérdésekre helyte len válaszokat adjon, amelyek látszólagos büntetése volt az elektrosokk. Az önkénte sek nyugtalanítóan nagy része - majdnem kétharmada - rendelt el a vonagló „áldo zatnak” majdnem halálosnak vélt elektro mos ütést. Ezekből az eredményekből arra a követ keztetésre jutott Milgram, hogy szervezett
körülmények között a hatalomnak való engedelmeskedés felülkerekedik az erköl csi értékítéleten, megváltoztatva az embe rek viselkedését. Az emberek lehet, hogy kiborulnak, ha visszataszító dolgokat kell végrehajtaniuk, de a cselekvés pillanatá ban nem tartják őket helytelennek, mivel feletteseikre hárítják a felelősséget, hogy azok döntsék el, vajon egy cselekedet er kölcstelen vagy sem.
Az „én csak parancsot teljesítettem” mozgatóerő a beosztotti hierarchia minden szintjén érvényesül, és Milgram szerint megmagyarázza, hogy a náci Németország ban emberek tízezrei miért voltak hajlan dóak szörnyen kegyetlen tetteket is végre hajtani. Csak a legfőbb vezető esete kíván más magyarázatot: gyakran nincs annyi fajta ember, mint ahány szituáció, amely meghatározza, hogy miképp kell cseleked-
A megalázás pokla
51
ni. Milgram véleménye is az, mint Arendté, miszerint Eichmann csak egy en gedelmes ember volt és nem pszichológiai lag befolyásolt. Arendt és Milgram gondolatait azok bí rálják, akik mind politikai, mind pszicho lógiai téren ellenszenvesnek találják kö vetkeztetéseiket. Dr. Molly Harrower, egy jól ismert amerikai pszichológus, elemezte a börtöncellában Eichmannal végzett Rorschach-tesztet, és az alapján normális személyiségnek nyilvánította. Anélkül, hogy felfedte volna, hogy ez Eichmann tesztje, tíz munkatársának küldte el az anyagot, akiknek nagy része egyetértett vele. Harrower szerint jól alkalmazkodó emberek belekeveredhetnek zavaros társa dalmi szituációkba, amelyek kényszerítik őket, hogy „katonai díszlépésben” haladja nak olyan irtózatos dolgok felé, mint a hat millió zsidó kitervelt kivégzése.
Dr. Kulcsár vizsgálata Alapjában véve ehhez a védekezéshez fo lyamodott az 1945-ben elfogott náci veze tők nagy többsége, amikor a „Heil Hitler!” üdvözlés magasba lendülő keze átadta he lyét a vádra mutató ujjnak. Egyáltalán nem voltak a közvélemény perverz démonai, hanem, ahogy ők mondják, tisztességes, törvénytisztelő polgárok, akik egyszerűen csak azt tették, amit törvényes feletteseik parancsoltak nekik. Mivel a Harmadik Bi rodalomban minden hatalom a Führertől származott, egyedül Adolf Hitler tartozott felelősséggel a náci államban elkövetett bűnökért. A nürnbergi bírák és a háborús bűnök számos más tárgyalásán elutasították ezt az érvelést. Ugyanígy tett az izraeli bíró ság is, amely 1962-ben kötél általi halálra ítélte Eichmannt. Ami pedig a közvéle ményt illeti, az emberek állhatatosan ra gaszkodtak ahhoz a nézethez, miszerint a náci háborús bűnösök szörnyetegek. Ezt a
52
véleményegyezést változtatta meg Arendt, Milgram és Harrower. Érvelésük jelentősé ge abban áll, hogy adott társadalmi körül mények között még egy „normális”, jól al kalmazkodó egyén is úgy viselkedhet, mint a legkegyetlenebb nácik. Belső erőfeszíté seinket, amelyeket azért teszünk, hogy megőrizzük erkölcsi sértetlenségünket, könnyen eltiporhatja a tekintély külső kényszere. Ahelyett, hogy a jó és a rossz és a közöttük feszülő konfliktus elsimulna bennünk, társadalmi valósággá válnak. Most, hogy megvannak Eichmann pszi chológiai rajzai, tesztelhetjük „a gonosz ba nalitásának” elméletét. Az az öt pszicholó gus, aki megvizsgálta a rajzokat, határozot tan állítja, hogy Eichmann nem az a „normális” ember, akit Arendt és társai jellemeztek. A Bender-Gestalt és a Ház-fa-ember teszttel majdnem minden szakértő hasznosnak, sőt, elengedhetetlen nek tartja a diagnosztikában, és a klinikai pszichológiában a képzési program alapve tő részét képezik. Bár egyetlen pszicholó giai teszt sem kezelhető olyan könnyen, mint mondjuk a lakmusz teszt, a szakértői vélemény bizonyítékként fogadható el a bíróságon. A Bender-Gestalt tesztet eredetileg az or ganikus agyi károsodás, az intellektuális ké pességek és fejlettségi szint mérésére tervez ték. Mostanában azonban, mint a Ház-faember tesztet, a képzeletet vizsgálják vele. Ezek a tesztek azon a feltételezésen alapul nak, hogy a tesztszituáció során amit az em berek látnak és közölnek, azok jól tükrözik tudatos és tudatalatti vágyaik kiemelke dően fontos vonásait. A vizsgálat során a tesztalanyoknak egy kilenc kártyából álló sorozatot mutatnak, amelyeket le kell má solniuk először kép után, majd emlékezet ből. Itt is, mint a Rorschach során, külső ingerekre kell reagálni. A Ház-fa-ember tesztben azonban az egyént arra kérik, hogy spontán rajzolja le a kért dolgokat: támasz kodjon a képzeletére és ne a másolásra.
A Ház-fa-ember tesztnek számos variá ciója létezik. Dr. Kulcsár két további rajzot is kért Eichmanntól: egy kezet és egy tet szőleges témájú rajzot. Az utóbbi kérésre Eichmann egy bátor indián fejét vetette papírra, akit 23-24 évesként jellemzett. Bizonyos körülmények között a pszicholó gus módosíthatja is a tesztet. Általában két emberrajzot szoktak kérni: egy férfit és egy nőt. Eichmann első nőalakja olyan kicsi
lett, hogy dr. Kulcsár újrarajzoltatta, és így született meg a teljes alakos nő képe. Mint már említettem, a pszichológusok a tesztalanyra vonatkozó metaforáknak te kintik a rajzokat. Az elemzés során megfej tik a metaforákat, felhasználva az évek so rán felhalmozott hatalmas klinikai tapasz talatukat, de felhasználják ösztönös megér zésüket és megfigyeléseiket is. A ház-rajz ban például a bejárathoz vezető út kifejezi
Könyvégetés
53
a vizsgált személy más emberekkel való kapcsolatát, különösen megközelíthetőségét. Eichmann házához vezet út, vagy legalábbis első látásra úgy tűnik. Valójá ban az út nem is út, hanem csak a kerítés melletti tér: a meg nem rajzolt ösvényt a kerítés részének kell tekinteni. Ebből a pszichológus nemcsak arra tud következ tetni, hogy Eichmann egy zárkózott em ber, hanem hogy a külvilág felé pont az el lenkezőjét mutatja.
Álcázza magát Ez egy olyan jellemző volt, amit az álta lam meginterjúvolt pszichológusok vizs gáltak. Dr. Berenda megjegyzése szerint „álcázza magát, és az álcázásra sokat is ad. Megközelíthetősége inkább látszólagos, mint valódi. Úgy viselkedik, mintha azt tenné, amit csak elvár tőle a világ, és a ha gyományos külső mögé bújik.” Mások
Eichmann rabszolgái megérkezésük után. Még nem tudták, mi vár rájuk
54
összekapcsolják a bujkálásra és az ismeret lenségre vágyakozást a kétszínűségével és a színészi képességével, hogy azt mutassa, teljesítménye és szerepe kisebb, mint ami lyen valójában. Még a jó néhány pszicho lógus által hangsúlyozott agresszió sem volt azonnal nyilvánvaló, annak ellenére, hogy személyiségében jelentős szerepet ját szik. Mivel Arendt, Harrower és mások is tévesen ítélték Eichmann személyiségét „normálisnak”, közelebbről is meg kellene vizsgálnunk ezt a félrevezető sajátosságot. Ilyen tulajdonság lehet valaminek a rej tegetése, mert erre számítanának az embe rek egy Izraelbe hozott náci esetében, aki nek bíróság előtt kell felelnie háborús bű neiért. Ez azt jelenti, hogy a személyiség, amely a rajzokból elénk tárul, másnak mu tatja be Eichmannt, mint az egykor pecke sen lépdelő SS Obersturmbannführer!? Egyik pszichológus sem gondolta így. Dr. Smithnek, akinek széleskörű tapasztalata volt az elítélt bűnözők tesztelésében be börtönzés előtt és után, az a véleménye, hogy felnőttkorban nem változnak meg a személyiség lényeges jegyei. Egy képzett és tapasztalt pszichológus tudja, hogyan kü lönböztesse meg a helyzeti tényezőket és az eredeti karaktervonásokat a teszteredmé nyek értékelésében, és minden egyes pszi chológus, akivel csak beszéltem, biztos volt benne, hogy Eichmann igazi személyi ségjegyeit írta le, és nem a rá váró borzal mas sors terhe alatti reakciókat. Egy jó példa, hogy miként lehet különb séget tenni, dr. Brown elemzése Eichmann indiánrajzáról. A lehetőségek majdnem végtelen sorából Eichmann egy harci fej díszt viselő indiánt rajzolt (agresszívan előreugró orral és állal), ami agresszív hajla mot sejtetett. Ennek ellenére ez nem egy igazán félelmetes harcos. Van valami ki merültség, elpuhultság az arcban, ami azt a képzetet kelti, hogy ez az indián harcolt ugyan, de elvesztette a csatát. Észrevéve ezt a jellegzetességet, dr. Brown felismerte
mind az Eichmann személyiségének mé lyén lakozó agressziót (amire más bizonyí tékot is talált), mind a rettenthetetlenség és a létjogosultság elvesztését, amely korlá tozott szabadságát jellemezte. És minderre úgy jött rá, hogy nem tudta, hogy Eichmannról van szó. Minden pszichológusnak megvan a saját módszere erre a különbségtételre. Ami eb ben a szituációban különleges, hogy egyé ni módszereket használva alapjában véve ugyanarra az eredményre jutottak. Termé szetesen nem mindig helyezték ugyanarra a hangsúlyt, egyesek láttak részleteket, míg mások nem, de senkinek közülük nem okozott nehézséget a komplex kép felisme rése.
Rögeszmés típus A feszült, kritikus, ellentmondást nem tűrő és a hatalom átadásában sem jeleskedő Eichmann nem az a fajta ember, akit bárki főnökének kívánna. Művészi képességei és magas intelligenciája ellenére sem tudott egyetlen ideális barátot vagy rokont sem találni, mivel hideg, előírásokhoz ragaszko dó, kimért, sőt pesszimista, kényszeredett és egocentrikus ember volt, aki ráadásul kép telen volt empátiára: egy magának való fi gura, akit nem érdekeltek a bensőséges kapcsolatok sem. „Nem az a fajta, akivel el menne az ember meginni valamit, mert va lószínűleg józan maradna. Még a saját érzé sei és képzelete elől is oly mértékben elzár kózik, annyira védekezésre rendezkedik be saját maga és mások ellen, hogy ez valószí nűleg több egy pszichoanalitikai kezelésnél is” —fejtette ki egy pszichológus. Mi zajlott Eichmann kemény, hideg páncélja mögött? És hogyan vált ilyen em berré? A tesztrajzok eredményei elmond ják, hogy egy meghittség, pártfogás és öröm nélküli otthonban nőtt fel, személy telen kapcsolatokban, és megfosztották a
55
bizalom növekedéséhez szükséges jutal maktól, sőt az örömre való képességtől is. A fát ábrázoló rajza dr. Smith szerint olyan, mint egy karácsonyfa, amelynek tö vében sosem lesznek - és sosem voltak ajándékok. És a női alak szigorú, szögletes mellei szinte semmi jelét sem adják a jóltápláltságnak és a kényelemnek. Ebben a fagyos otthoni környezetben a szeretet helyébe a fegyelem, az illem és az engedelmesség nyomasztó fontossága ke rült. Segítség helyett csak bénító jóslatok voltak, hogy a fiatal Adolf mikor viselke dik újra helytelenül, ront el valamit, és mi kor szükséges a dorgálás — vagy éppen rosszabb - , amit a rajzon látható haragos tekintetű, félelemkeltő anya-alak közvetít. Az érzelmeket a szellemi fejlődés helyette sítette, az igazi tartalmat a korrekt megje lenés. A szigorú és fenyegető szülők tették le a rémisztő, lehangoló és tolakodó tekin tély tapasztalatának alapjait. Eichmann saját szükségleteitől és ösztö neitől elvágva nőtt fel, és olyan „korrekt té” vált, amilyennek a szülők akarták. Az egyik pszichológus szerint „hiperéberré lett, a figyelemnek élt”. Egy másik szavai val élve, rendkívüli érzékenységet alakí tott ki magában azzal kapcsolatban, hogy mások mit várnak el tőle és mit tartanak megfelelőnek. Saját intelligenciája taní totta meg, hogyan fürkéssze a környezetet, és minden helyzetben találja meg a megfe lelő magatartást. (Dr. Smith például ezzel kapcsolatban hangsúlyozta Eichmann ala pok nélküli házrajzában a homlokzat és a dekoráció kidolgozását.) Vágyakozása az elfogadottságra ösztönzően hatott a státus, presztízs és hatalom hajszolásában. De mi történt azokkal az elfojtott szük ségletekkel és ösztönökkel? Az ilyen érzé sek nem tűnnek el, csak gyűlnek. A pszi chológusok egyetértettek abban, hogy Eichmann egy kényszerképzetes-rögeszmés típus volt, és jellemének szinte minden külső megnyilvánulása egyfajta védekezés
volt a lényének mélyén lakozó hatalmas és rendkívül erőszakos érzésekkel szemben. „Külső személyiségének” fagyos korláto zottsága, kínosan pedáns odafigyelése a részletekre és a Rendhez való ragaszkodása mind egyfajta védekezés volt. (Figyeljük meg a halvány segédvonalakat, amelyeket az egyik pszichológus találóan védőfegyve reknek nevezett, és amiket Eichmann azért rajzolt meg, hogy le tudja másolni az olyan egyszerű Bender-Gestalt mintákat, mint a hét pontból álló sor.) Az elfojtott érzések a fiatal évei alatt megtagadott ösz tönökből és a visszautasítás miatt egyre csak dagadó dühből alakultak ki. Ezek az érzések pedig a csüggedtség vagy még valószínűbb, hogy az üldözési mánia irányába tolódtak el. Jó néhány pszicholó gus meglehetősen paranoiásnak nyilvání totta Eichmannt, aminek egyik megnyilvá nulása a férfi-alak fülének részletes kidol gozása, amely mindig éber gyanakvást sej tet. Épp olyan, mintha hegyezné a fülét, hátha véletlenül meghall valami rosszindu
56
latú szóbeszédet. Az ilyen érzések azonban túlnyomórészt rejtve maradtak. Vagyis kí vülről szemlélve, Eichmann valójában na gyon is lelkiismeretes bürokrata volt, vagy ahogy Hannah Arendt jellemezte: „egy részletekre pedánsan odafigyelő munkamá niás, aki ég a vágytól, hogy kedvére tegyen főnökeinek; jól akarja végezni munkáját, és szörnyen fél a kudarctól.”
Agresszív ujjak Ahogy Arendt helyesen gondolta, nem volt náci ideológus, mivel az ideológiához szenvedély és meggyőződés szükséges: az első túl veszélyes, az utóbbi pedig túl sok önálló állásfoglalást követelt volna Eichmanntól. Sőt, mi több, az erőszak közvetlenül nem ju tott kifejezésre és az énképének sem volt ré sze, mivel az összes ösztöne közül ez volt az, amelyet a legjobban el akart titkolni. Jelen tőségteljes, hogy mindkét egészalakos képén a kezek rejtve maradtak.
Amikor dr. Kulcsár valami fontosat sej tett ezzel kapcsolatban, és arra kérte Eichmannt, hogy rajzoljon egy kezet, az megmutatta, hogy milyen a sajátja. Ez nemcsak meghunyászkodónak (bal vagy jobb kezet rajzolt?) és személytelennek bi zonyult (ujjpercek és barázdák nélkül) de zsákmányra vadászónak is, az agresszív nagy ujjakkal és csak részben sejthető kör mökkel. Kemple úgy jellemezte a rajzot, hogy egy szörnyűséges kéz, amely rossz dol gokat cselekvő emberhez tartozik. Dr. Miale pedig megjegyezte, hogy a hangsúly a támadáson van. Azzal, hogy a rajzon a kezeket zsebekbe rejtette - vagyis megtagadta erőszakos ösz töneit —Eichmann érzelmi védekezését a végsőkig feszítette. Nem számít, milyen keményen dolgozott, hogy elzárkózzon ezektől az érzésektől (két rajzán test nélkü li fejek láthatók, míg a másik két alak feje alig van kapcsolatban a hozzá tartozó test tel), az aggodalom, hogy az agresszió feltör het a mélyből, gyakran nagyon heves volt, és attól félt, hogy elborítja őt. Minden részletre kiterjedő figyelme és óvatossága ellenére sem tudott megfelelően viselked ni, és ez nagyrészt merevségének és félel metes maximalistaságának volt köszönhe tő, amivel saját ösztöneit próbálta elhárí tani. így vagy úgy, minden pszichológus hivatkozott helytelen gondolkodásmódjá nak és kényszerképzetes állhatatosságának furcsa kombinációjára. Egyikük szerint, fi gyelembe véve, hogy Eichmann mereven ragaszkodott a rossz segédvonalakhoz az egyik Bender-Gestalt tesztben, nagyon kö vetkezetes volt saját maga megtévesztésé ben. Egy Eichmannhoz hasonló intelligen ciájú ember általában nem rajzolna segéd vonalakat ahhoz, hogy pontokból álló pár huzamos sorokat másoljon. Sőt, mi több, maguk a segédvonalak görbék, de Eichmann kényszert érzett, hogy így is ra gaszkodjon hozzájuk. Sok szempontból Adolf Eichmann sze
57
mélyisége az általa oly hűségesen szolgált rezsim jelképe volt: egy merev bürokratikus rendé, irányított pusztító, brutális rendsze ré, mely legnagyobbrészt titkos volt, hiszen a megszépítés és önámítás vastag leple mö gött (a „végső megoldást” államtitokként kezelték) a rezsim illúziókra épült. * „A nürnbergi elme” című írásban dr. Miale-lal együtt elemeztük Eichmann Rorschach-tesztjét, 16 további náci hábo rús főbűnössel együtt, akiket Nürnbergben állítottak bíróság elé, és arra a következte tésre jutottunk, hogy mind a 17 vádlottra különböző személyiségjegyek voltak jel lemzőek, amelyek között kiemelkedően nagy számban szerepelt az erőszak, a dep resszió, a státus-hajhászás és a mindent át ható belső sivárság. Véleményünk szerint ezek a nácik meglehetősen távol álltak mindentől, amit ésszerűen „normálisnak” lehetne nevezni; és amennyiben a klinikai elnevezések jól használhatóak, kifejezetten pszichopatikusnak tartottuk őket.
Szondi Lipót vizsgálata Elemzésünket Eichmann Rorschachtesztjéről megerősítette öt másik pszicho lógus. Ami megkapó, az az, ahogyan ezek a pszichológusok szinte semmire sem tá maszkodhattak biztosan, csak a rajzokra, és olyan következtetéseket vontak le a vizs gált személyekről, amelyeket történelmi feljegyzésekből ismerünk. Eichmann való ban német volt, majdhogynem a bürokra ta karikatúrája, és minden bizonnyal a dr. Brown által az indiánfejben kimutatott le győzött jellem. Még fontosabb, hogy Eichmann BenderGestalt és Ház-fa-ember tesztjeit alátá masztotta a dr. Kulcsár által elvégzett Szondi-teszt. Ebben a tesztben a vizsgált személy tetszése szerint rakja sorba a pszi chológiailag deviáns és normális emberek
fényképét. Azt tartják, hogy az illető rea gálása ezeknek az arcoknak a sokatmondó vonásaira megmutatja ezeknek a jellegze tességeknek az eloszlását saját személyisé gében. Eichmann eredményeit „vakon” küldték el elemzésre dr. Szondinak (vagyis csak a korát és a nemét határozták meg), és az ő eredményei a normálistól egyértel műen eltérőt mutattak ki Eichmann sze mélyiségéről. Dr. Szondi elmondta, hogy a tesztalany „gyilkos szándékait teljesen autisztikus módon képes végrehajtani vagyis pusztán a hatalomra való vágyako zásból, tekintet nélkül a valóság szabta ha tárokra... Ez az ember egy bűnöző, kielé gíthetetlen gyilkos vággyal.” Szondi Lipót munkássága 24 éve során, mialatt több
mint 6000 eset elemzésére használta saját tesztjét, soha nem találkozott ennél gyil kosabb jellemmel. így egy szinte egyedülál ló esettel van dolgunk. Ezek az eredmények megegyeznek azzal, amilyennek az öt pszichológusunk látta Eichmann rajzait. Másrészről, ezek meg egyeznek dr. Kulcsár feltételezéseivel is, amelyek az Eichmannal folytatott 21 órás pszichiátriai elbeszélgetésen és az általa irányított tesztelemzéseken alapultak. Eichmann tétova kísérletei, hogy leküzdje a lelki egyensúlyát fenyegető heves ösztö nöket, azon fontos részletek egyike, ame lyet dr. Kulcsár a mi pszichológusainkkal egyetemben hangsúlyozott. „Az agressziót kiváltó ösztönök olyan komolyan zavarba ejtik őt, hogy még gondola tait is képtelen rendszerez ni.” Az Eichmann gyerekko rára vonatkozó információk, amelyeket dr. Kulcsárnak si került megszereznie, ugyan csak egybevágtak pszicholó gusaink véleményével. A konvencionális közhelyek újra és újra ismétlődnek be szédében, és ezek egyike a szülők iránti kötelező tiszte let, bár az apáról túlnyomó részt negatív hangnemben beszélt. Eichmann jellemzése szerint apja szigorú, maxima lista ember volt, aki szinte kényszeresen, állandóan el lenőrizve nevelte gyerekeit. Gyakran szidta és gyötörte őket, és könnyen elcsattant egy-egy pofon. Eichmann más megjegyzései is alátá masztották pszichológusaink elemzését, mint például, hogy állandó szükségét érez te, hogy megjósolja a dolgo Lágertájkép angol katonával. kat és irányítsa környezetét. A felszabadulás gyönyörű pillanata „Még amikor teljesen szabad
58
nózis. Míg Harrower és társai csak Eichmann
R o rs c h a c h tesztjét hasz nálva ju to t tak arra a kö vetkeztetésre, hogy „normá lis” személyi ség, az ellen kező véle mény - mis z e r i n t Eichmann
Hóhérok tárgyalása 1945-ben. Eichmann ekkor már szökésben volt és független voltam, akkor sem mehettem bárhová, ahol idegenekkel találkozhattam” —mondta Kulcsár doktornak. Előre tudnom kellett, ki lesz majd ott..., előre végig kellett gondolnom a legostobább dolgokat is.”
„Parancsra tettem” Ezek azok a szempontok, amelyek Eichmann rajzainak „vak” értelmezéseit teljesen hihetővé tették. Bár ideális kö rülmények között a pszichológusok több teszttel dolgoznak, egy jó pszichológus például csak a Rorschach-tesztet használ va is pontosan felismeri egy személyiség főbb jellemzőit. De minél több a tészt ádat, annál teljesebb és biztosabb a diag
59
mazó következtetéseinek, mint a világ ve zető pszichológiai teszt-szakértői vélemé nyének. Hitler hatalomra jutását gyakran magya rázzák ilyen feltevések szemszögéből. A né met államgépezet szörnyű tévedések irá nyában fejlődött: nemzetközi megalázás, féktelen infláció, magas munkanélküliség és politikai instabilitás. E körülmények kö vetkeztében alakult meg a náci párt, amely elrendelte azokat a bizonyos (és ismert) irányelveket, és az emberek Hitlerhez for dultak megváltásért. Pszichológiailag orientált történészek és pszichiáterek egy hasonló jellegű érvelést mutattak he. Sze rintük az a sok fiatal férfi és nő, akik a ná ci zászló alatt gyülekeztek az 1920-as évek végén, komoly nélkülözések közepette töl tötték gyermekkorukat. Dolgozó anyáikkal és a háborúból leszerelt, vereségben haza térő apáikkal sok szükséget szenvedtek, amelyet csak a Hitler biztosította erős ve zetés tudott kielégíteni. (Hasonló magya rázatokkal szolgáltak az olyan fiatal német terroristák, mint a Baader-Meinhof cso port tagjai, akik közül sokan a második vi lágháború alatt és / vagy a szövetséges megszállás idején voltak gyerekek. De va lójában úgy tűnik, hogy sem a náci párt tagságnak, sem a Harmadik Birodalom ve zetésének nem volt megbízható demográ fiai meghatározója. Ha pedig a náci pszi chológiai jellemzőket nézzük, nem volt semmi, ami alapján hivatkozni lehetne va lami megkülönböztető német jellegre. A rendelkezésre álló bizonyíték, amelyet Eichmann rajzainak elemzésével támasztot tak alá, azt állítja, hogy nem ez volt a hely zet a náci Németországban. Inkább mond hatjuk, hogy azok a férfiak, akik a Harma dik Birodalmat vezették és elkövették a szörnyűségeket, erősen elferdült jellemek voltak. Sőt, személyiségük idomult az álta luk működtetett rendszer sajátosságaihoz. Ez a típusú egyéniség nem korlátozódott Németországra, és semmi esetre sem volt
60
jellemző minden németre. Úgy tűnik, hogy a Hitler követői által alkotott „ke mény mag” körében volt uralkodó, tekin tet nélkül nemzetiségükre. Birtokomban van a legkeményebb dán náci háborús bű nösök 200 Rorschach-tesztje, és ezek nem csak azt mutatják meg, hogy tulajdonkép pen ugyanazok a személyiségjegyek jellem zőek rájuk, mint német társaikra, hanem, hogy a tulajdonságok jelen vannak a veze tőkben és követőikben is.
Deviánsok falkája Valójában a náci párt tagsága sosem volt több a felnőtt német lakosság 5 %-ánál. Ha ehhez hozzátesszük, hogy sokan pusz tán megalkuvásból csatlakoztak, és nem kötődtek szorosan a pártpolitikához, lehet séges, hogy a „hétpróbás” nácik száma nem volt több, mint a felnőtt német népesség egy-két százaléka. Bár arányuk kicsi volt, ők voltak azok, akik a totalitárius állam eszközeivel, annak felügyelete alatt a nagy többséget könnyen kényszeríteni tudták a szörnyű behódolásra. Ez az, amire szerintem a bizonyíték rávilá gít. Az első világháború után a németek éle tében felgyülemlő káoszban egy maréknyi pszichopata lehetőséghez jutott, hogy Né metország lelkibeteg lakosságának nagy ré szét zászlajuk alá gyűjtsék. Ezek közül tobo rozta Hitler azokat a férfiakat és nőket, akik kitervelték és megvalósították a Harmadik Birodalomban elkövetett rémségeket, és akik az igazi terror uralmával hatékonyan tudták ellenőrzésük alatt tartani a többi né metet. Ha Németország 1918-as összeomlá sa nem engedte volna szabadjára ezeket a társadalmi erőket, a náci párt soha nem lett volna több, mint München sörözőiben összegyűlő deviánsok falkája. De a náci Né metországot nem ezek a társadalmi erők hoz ták létre, hanem az Eichmannhoz hasonló elferdült és erőszakos emberek.
