MEZİGAZDASÁGI SZEMLE. NYOLCZADIK ÉVFOLYAM. ALEXÁNDER L., BALÁS Á., FEHÉR Z., FEJÉR V., FISCHER M., H. GOTHARD S., GRUNER L., HARASZTI T., HENSCH Á., KENÉZ Z., KENESSEY K., KISS K., KOVÁCSY B., LAKNER L., LINHART GY., MERZA M., MEZEY GY., MONOSTORI K., NÁSZAY G., PÓKAY D., RECK G., ROVARA F., K. RUFFY P., RUISZ GY., SIMLI GY., SUSCHKA R., SZABÓ I., T. SZABÓ L., SZALAY J., SZÁNTÓ Ö., SZEMERE H., Dr SZENTKIRÁLYI Á., SZILASSY Z., SPORZON P., TORMAY B., TÖPLER S., THALLMAYER V., UJHIELYI I., VIDOVSZKY L., VIRÁGH E., VÖRÖSMARTY E., WALTHER GY., ZALKA ZS.
URAK KÖZREMŐKÖDÉSÉVEL SZERKESZTETTÉK ÉS KIADTÁK:
CSERHÁTI SÁNDOR Dr KOSUTÁNY TAMÁS MAGYAR-ÓVÁRI GAZDASÁGI AKADÉMIAI TANÁROK.
NYOLCZADIK ÉVFOLYAM.
A SZÖVEG KÖZÉ NYOMOTT 70 ÁBRÁVAL.
MAGYAR-ÓVÁR, 1890. CZÉH SÁNDOR-FÉLE KÖNYVNYOMDA. (CZÉH LAJOS.)
MEZİGAZDASÁGI SZEMLE HAVI FOLYÓIRAT VIII. évfolyam. Magyar-Óvár, 1890. évi január hó. Elsı füzet.
A magyar mezıgazdaság és Budapest. A magyar nemzet szemefénye, a magyar ember büszkesége, a vidéken lakó magyarok Mekkája, az egyre szépülı, palotákban, középületekben gazdagodó Budapest a mezıgazdaságot vajmi kevés figyelemben részesiti, legalább is nem annyiban, mint amennyire azt egy agricultur-állam fıvárosától megvárhatnók. Magyarországnak földbirtokos az aristokratiája, fıpapsága, földbirtokos vagy legalább az volt a közéletben még mindig domináló gentry; földbirtokot szerez a meggazdagodott gyáros, iparos; a földbirtokos után él javarészt a kereskedı és az iparos; az a fény és pompa, amelyet Budapesten alkalmunk van megbámulhatni, tulajdonképen szintén a szántóvetı ember fáradságának az eredménye, s mégis mit tapasztalunk, mit látunk, hogy ha Budapest intézményeit tüzetesen tanulmányozzuk: azt, hogy a mezıgazdaság érdekében korántsem történik annyi, mint más városokban, hogy Budapesten járva, éppen nincs alkalmunk tapasztalni, miszerint agricultur-nemzet fıvárosában vagyunk? Távol legyen tılem, Budapesten a falusi ember életmódját, szokásait, kedvteléseit keresni, ennek hiányát hibául felróni. Amit én nem helyeselek és velem együtt bizonyára a legtöbb magyar gazda se, az azon sajnos tény, hogy Budapest a mezıgazdasági szakmőveltség elımozditásához nem járul azon mértékben, mint más országok fıvárosai; nem oly mértékbén, mint azt mi gazdák teljes joggal megvárhatnók. A földmívelési ministeriumi palotában és a Köztelken foglalkoznak csak Budapesten mezıgazdasági dolgokkal, egyebütt nem. Annak kellı méltatása, hogy mit tesz és mit tett eddig a földmívelési ministerium a magyar mezıgazdaság érdekében, nem lehet feladata jelen czikkemnek, s azért csak arra utalok, hogy a külföldi szaklapok igen sokszor követendı példaként hivatkoznak a magyar földmívelési ministeriumra, annak a magyar mezıgazdaság érdekében kifejtett mőködésére. A Köztelken az országos gazdasági egyesület a rendelkezésre álló anyagi eszközök mérve szerint szintén elég élénk mőködést fejt ki. A földmívelési ministeriumban és az országos gazdasági egyesületben összpontosul mindaz, ami Budapesten a mezıgazdaság érdekében történik. De kérdem: megelégedhetünk-e mi gazdák ezzel? Én azt mondom, hogy nem. A magyar gazdává készülı fiatal ember a legfelsı szzakképzést nem sajátíthatja el Budapesten. Amit megtehet az orvos, pap, mérnök, jogász, vegyész stb., arra nem nyílik alkalma a gazdának, sıt mi több, Budapesten egyáltalában semmi féle gazdasági szakmőveltséget se lehet szerezni: se alacsonyat, se magasat mert a mezıgazdaságtan Budapesten egyáltalában nem taníttatik. Párisban, Berlinben, Bécsben van gazdasági fıiskola, pedig se Franczia- se Németország, se Ausztria nem vallják magukat agricultur-államnak, – a mezıgazdasági osztály egyik országban sem bir azon jelentıséggel, min-minálunk. Azt mondják, hogy a mostani kedvezıtlen financiális viszonyok között nem lehet a mezıgazdasági fıiskola felállitására gondolni; de hát akkor mién lehet a harmadik egyetem felállitását tervezgetni, ehhez még több pénz kell s bizony nincs reá oly szükség, mint egy mezıgazdasági fıiskolára?
De ha concedáljuk is, hogy a fıiskola pénz hiányából nem állítható fel az már mégse állítható komolyan, hogy pénz hiányából nem lehet – se az egyetemen, se a technikán – a mezıgazdaság számára tanszéket állítani fel. Németországban alig van egyetem, amelyen a mezıgazdaságisak tanszéke ne volna, sıt akárhány egyetemet tudok, ahol két-három tanszéket állitottak fel a mezıgazdaság számára; pedig ott korántsem lesz annyi földbirtokos fiából orvos, jogász vagy mérnök, mint nálunk; ott korántsem oly gyakori, hogy az ügyvéd, pap stb. mellékesen még mezıgazdasággal is foglalkoznék, s mégis szükségesnek tartják, hogy a mezıgazdaságtan az egyetemen vagy technikán elıadassék, – csak minálunk, az agricultur Magyarország fıvárosában, nem érzik ennek szükségességét. Nemcsak hogy szükségesnek nem tartják nálunk a mezıgazdasági tanszék felállitását az egyetemen, hanem még azt az egyetlen mezıgazdasági tanszéket is, amely eddig a technikán fennállott, eltörölték tavaly, s ez megtörténhetett minden nehézség nélkül, mert nem akadt egyetlen hang se, amely figyelmeztette volna az illetıket, hogy talán mégse méltányos eljárás, teljesen lehetetlenné tenni a mezıgazdaságtan tanulhatását Budapesten. Két tanszék üresedett meg majdnem egyszerre a budapesti technikán: a mezıgazdaságtan és az állattani, egyiknek csak annyi hallgatója volt, mint a másiknak, s mégis az állattanit – holott állattanra ugyan kevés technikusnak van szüksége s állattani tanszék van az egyetemen is – újra betöltötték, a mezıgazdaságtanit pedig eltörölték. Nem azt hibáztatom én, hogy nem törölték el az állattani tanszéket, sıt amennyiben annak jelenlegi tanárában egy kitünı erıt nyert a technika, csak örvendeni lehet fentartásán; csak azt nem helyeslem, csak azt kifogásolom, hogy miért kellett a gazdasági tanszéknek áldozatul esni? a mezıgazdasági géptan számára lehetett volna talán tanszéket felállitani a mezıgazdasági tanszék eltörlése nélkül is. Az egyetemen sok mindenféle tárgynak megvan a tanszéke; van ott tanszék tanárral tanuló nélkül is, csak a mezıgazdaság számára nem lehet tanszéket felállitani; erre nincs pénz vagy magyarán mondva: csak ezt nem akarják az egyetemi tanárok, különben már régen volna. Nemcsak azért volna szükség mezıgazdasági tanszékre az egyetemen, hogy ott az érdeklıdök mezıgazdasági ismereteket szerezhessenek, hanem azért is, hogy nyilvánosan documentáltassék a mezıgazdasági tudomány egyenrangusága a tudomány többi ágazataival, amire nálunk, ahol még oly sokan oly kevésre becsülik a mezıgazdasági tudományt, nagyon is szükség volna, – inkább mint a nyugati államokban. Azáltal, hogy német egyetemek a mezıgazdaságtant befogadták az egyetemre, a tudomány többi ága nem szenvedett; az egyetemeknek se tudományos hírök, se nimbusuk nem csorbult azáltal, hogy a „paraszttudomány”-nak hely adatott. Csak a magyar fıvárosban nem juthat a mezıgazdaság se az egyetemen, se a technikán tanszékhez, – csak nálunk kell a mezıgazdaságnak megelégednie azzal, hogy vidéki kis városokban isolált intézeteken ápoltassék a mezıgazdasági tudomány. Vajjon egy kis jóakarattal nem lehetne-e ezen, a gazdaközönség nagyon is méltányos kivánságán segiteni? A mezıgazdasági tanszék fölállitásának szükségességét mások is, magam is ismételve hangoztattuk, de ezideig eredménytelenül. Rendesen összetévesztik e tanszéket a gazdasági fıiskolával, holott még azon esetben is, ha a gazdasági fıiskola felállíttatnék, szükség volna az egyetemi tanszékre is, mert a fıiskolában az egyes mezıgazdasági tárgyak egész terjedelmükben adatnának elı; így azok, akiknek inkább csak a mezıgazdaság encyclopadiájára van szükségük, a fıiskolán ezen ismereteket nem sajátíthatják el. De nemcsak a mezıgazdasági tanügy nem részesül kellı méltatásban Budapesten, hasonló sorsa van a mezıgazdasági irodalomnak is. Mezıgazdasági irodalmunk az utóbbi években
meglehetısen haladt, e haladást annál nagyobb méltánylás illeti, mert az csakis a földmívelési ministerium támogatásának és a magyar gazdaközönség pártolásának köszönhetı; de a haladás bizonyára nagyobb lenne, ha egy harmadik tényezı: a magyar tudományos akadémia, amelytıl joggal megvárhatnók, hogy a magyar mezıgazdasági irodalom fejlesztését szintén feladatának tartsa, mezıgazdasági irodalmunk felvirágzásához szintén hozzájárult volna. A magyar tudományos akadémiának magyar földbirtokos vetette meg az alapját, nagy vagyonának javarészét földbirtokosok adományozták; ha elvennık azt, amit a magyar földbirtokos-osztály áldozott a tudományos akadémiára: bizony nem tudom, maradna-e valami abból a szép palotából, s mivel viszonozza a tudományos akadémia a mezıgazdasági osztály áldozatkészségét? úgyszólván semmivel, mert a mezıgazdasági tudományt az akadémián figyelembe nem veszik. A tudományos akadémia nem támogatja a mezıgazdasági irodalmat, nem járul a mezıgazdasági tudomány fejlesztéséhez, a mezıgazdasági tudomány szakmunkásait nem tartja érdemesnek arra, hogy tagjai közé fölvegye. A szakirodalomnak úgyszólván minden ágát több-kevesebb istápolásban részesiti a tudományos akadémia, csak a mezıgazdaságit nem. Midın a tudományos akadémia a könyvkiadó vállalatát meginditotta, a természettudományi munkák kiadásától eltekintett s e helyett a Természettudományi Társulat könyvkiadó vállalatának nyujtott segélyt, s ezt nagyon helyesen tette, mert jobb vállalatot, mint a Természettudományi Társulat könyvkiadó vállalata, az akadémia se tudott volna létrehozni; de nem lehetett volna-e az akadémia hasonló méltányossággal a gazdasági könyvkiadó vállalat iránt is? a mezıgazdasági irodalom éppen úgy rászorul a támogatásra, mint irodalmunk egyéb ága. A földmívelési ministerium, a financiális viszonyokra való tekintettel, nem áldozhat sokat az irodalom emelésére; az országos gazdasági egyesületnek anyagi viszonyai nem engedik meg, hogy annyit tegyen, mint amennyi szükséges volna: ezért a tudományos akadémiának volna kötelessége, nagy jövedelmébıl a mezıgazdasági irodalomnak is juttatni, hogy egy kissé gyorsabb tempóban fejlıdhessék. A tudományos akadémia eddigi tevékenysége a mezıgazdasági irodalom fejlesztése körül csak abból állott, hogy egyes pályadijakat tőzött ki mezıgazdasági tárgyakra, mely pályázatok legtöbbször eredménytelenek voltak; aminek pedig bizonyára nem a szakférfiak hiánya, hanem a pályázatoknál követett eljárás volt az oka. Egy izben a szarvasmarha nyári istállózására volt pályadíj kitüzve, magam is pályázni óhajtván, megszereztem a pályázati föltételeket. Amint azonban ezeket átolvastam, elment a kedvem a pályázattól. A pályázati föltételekben benne foglaltatott az egész tárgy tartalomjegyzéke, még az is meg volt irva, hogy mely takarmánynövényeket kell tárgyakli. A tárgyat a pályázó tehát nem a saját eszméje szerint dolgozhatta volna ki, nem eredeti munkát adhatott volna, hanem csak a tartalomjegyzéket kellett volna kibıvitenie. Olyformának tünt fel nekem a dolog, mintha egy festményre kiirt pályázatban megszabatnék: hány alaknak szabad a festményen lenni, s milyen szinü lehet a dolmányuk meg a nadrágjuk. De nem is volt eredménye a kiirt pályázatnak. A tudományos akadémia több folyóiratot segélyez, de ezek között nem fogunk akadni mezıgazdaságira. A tudományos akadémia számos esetben ád megbizásokat tudományos kutatásokra vagy segélyezi az ilyeneket végezni szándékozókat, de még nem volt eset, hogy a mezıgazdasági tudomány érdekében teendı kutatásokra adott volna megbizást..
Ne mondja senki, hogy azért nem adhat, mert nincsenek szakerıink, kiket segélyezhetne. A Természettudományi Társulat, – ezen valóban mintaszerü intézmény, – melynek senki hibául nem róhatná föl, ha a mezıgazdaságra pályázatainak kiirásánál nem volna tekintettel, éppen oly figyelemben részesiti a mezıgazdaságot, mint a természettudomány egyes ágazatait, s még egyszer se fordult elı, hogy a mezıgazdasági pályázat meddı maradt volna, pályázóban sohasem volt hiány. Aki nálunk a mezıgazdasági irodalom munkásává lett, az irhat bármily kitőnı könyvet, az tehet akár korszakot alkotó fölfedezést, a tudományos akadémia nem fogja észrevenni, tagjául nem fogja megválasztani. Az akadémiát legtöbbször és legtöbben a tagválasztáskor támadják meg s erre az akadémikusoknak rendes feleletök az, hogy sokan kivánnak bejutni, de kevés választható be; a künnmaradottak azután elkeseredettségbıl vagy boszúból támadják az akadémiát. Nem mondom, hogy ez elı nem fordul, de azon eljárás, melyet az akadémia a magyar mezıgazdasági irodalom munkásaival szemben követ, mégse védhetı ezen ellenvetéssel. Erre csak egy példát. A tudományos akadémia több évvel ezelıtt 3000 frtos pályadijat tőzött ki egy mezıgazdasági vízmőtanra; a beérkezett pályamüvek egyikének ki is adta a dijat, még pedig azon megjegyzéssel, hogy az „berendezésére és elıadásaira nézve egyaránt kitünı absolutbecsü munka, mely európai színvonalon áll, irodalmunknak díszére válik” és e mő szerzıjét mai napig se választotta be tagjai közé az akadémia, – tehát még az akadémia által jónak mondott, díjazott, kitüntetett nagy mő szerzıjét se tartotta érdemesnek tagul választani, mert annak a mőnek a tárgya a mezıgazdaság körébıl való volt; pedig bizony választott azóta akárhány oly tagot az akadémia, akiknek irodalmi mőködésükért nem 3000, de 300 frtot se adna maga az akadémia se. Amint az egyetem és technika nem tartja a mezıgazdaságtant egyenrangunak a tudomány többi ágaival, éppen úgy nem tartja egyenrangunak a tudományos akadémia se a magyar mezıgazdasági irodalmat a szakirodalom egyéb ágazataival. Csodálkozhatunk-e ezek után azon, hogy amidın ily tekintélyes, irányt adó testületek semmibe se veszik a mezıgazdaságtant, az minálunk nem foglalja el azt a helyet, amely ıt megilletné s mint amelyet a mővelt nyugaton neki meg is adnak. Arra nézve, hogy mily kevés figyelemben részesül nálunk a mezıgazdasági irodalom, legyen szabad egy eclatáns példát idéznem. Semsey Andor a mult évben egy a maga nemében páratlan, nagyszerő alapítványt tett. 100.000 frtot adott az akadémiának, hogy ebbıl 10 pályadijat tőzzön ki, meghatározván egyúttal az egyes tudományszakokat, amelyekre a pályázat kiirassék. Jutott az állattannak, botanikának, ásványtannak, chemiának, nyelvtannak, történetnek stb., csak a mezıgazdaságnak nem. Bármennyire örüljünk is, hogy a tudománynak nálunk oly nemeslelkületü maecenása van, mint amilyen Semsey: mint mezıgazdát mégis csak szomorodással tölthet el azon tény, hogy midın egy magyar földbirtokos 10 pályadijat tőz ki, nem tartja szükségesnek legalább egyet a mezıgazdaság számára kitőzni. Nekem legkevésbé se szándékom Semsey elévülhetlen érdemét kisebbíteni, de ezen tény igen élénken illustrálja a nálunk uralgó nézetet a mezıgazdasági irodalomról. Hogy ezt úgyszólván semmibe se veszik, hogy figyelmen kivül hagyják, ennek fıoka –szerintem – a tudományos akadémiának a mezıgazdasági irodalommal szemben követett eljárása. De ha tovább vizsgálódunk, még más téren is azt fogjuk tapasztalni, hogy Budapesten a mezıgazdaság kellı figyelemben nem részesül. Bécsben, Berlinben megtaláljuk a „Gazdák körét”, ahol a téli hónapokban elıadások és vitatkozások tartatnak, a mezıgazdát elsı sorban érdeklı kérdésekrıl. Az egyes ujabb
tapasztalatok, kutatások eredménye elıadásokban közöltetik, a nézetek a vitás kérdésekrıl az elıadásokat követı vitákban tisztáztatnak. Ezen körök mőködésétıl nemcsak a központban lakó gazdáknak van hasznuk, hanem a vidékieknek is, mert olvasva az értekezéseket, a vitatkozásokat, a vidéken is eszmecsere fejlıdik ki az egyes kérdésekrıl a mezıgazdaság nagy hasznára. Budapesten is alakult több évvel ezelıtt „Gazdakör”. Kezdetben nagy volt az érdeklıdés, nagy a részvét és ma egész évben nem tesz a „Gazdakör” semmit; legfeljebb egy közgyőlést tart, melyen kimondatik – mint az a mult évben történt – hogy a „Gazdakör” azért mőködött szőkebb körben, vagyis azért nem mőködött, mert a gazdát érdeklı azon kérdések, melyek elıbbi években a „Gazdakör”-t foglalkoztatták, elintézést nyertek. Tehát mai napság, midın annyi meg annyi gazdasági kérdés vár megoldásra, annyi érdekes megfigyelés, kisérlet, tapasztalat kínálkozik megbeszélésre: a budapesti, Gazdakör” nem mőködik, mert – mint a tavalyi közgyülésben mondták – a gazdát érdeklı kérdések megoldattak. Annak az ismeretes szalmalángnak szokták betudni, hogy a budapesti „Gazdakör” iránt az érdeklıdés megcsappant, pedig nem ez lesz az oka. Aki Budapesten mezıgazdasági dolgokkal foglalkozik, az úgyannyira el van foglalva hivatalos teendıkkel, győlésekkel stb., hogy nem igen van érkezése elıadások tartására; azok pedig, akik másutt, péld. Bécsben, Berlinben az elıadások legtöbbjét tartják, a mezıgazdaságtan tanárai hiányoznak Budapesten; tehát az elıadások megtarthatása sok nehézségbe ütközik. Az elmondottakból, azt hiszem, eléggé kiviláglik, hogy mezıgazdaság dolgában Budapest sokkal hátrább áll, mint más fıvárosok; Budapestnél nagyobb városoknak nem derogál a mezıgazdasági tudományra is centralissá tenni a fıvárost, csak Budapesten nem tartják ezt szükségesnek, s miért nem? lehet, hogy azért nem, mert a mezıgazdasági tudományt nem tartják egyenrangunak a tudomány többi ágaival; de lehet, hogy csak azért nem, mert mi gazdák eziránt vajmi kevés óhajt nyilvánitottunk eddig, csak ha egymás között voltunk, szóltuk a mostani helyzetet, s így az illetékes köröknek figyelmét kikerülték a mostani abnormis állapotok. Figyelmessé tenni az illetı köröket, ráutalni a magyar gazdaközönség jogos, méltányos kivánságaira volt czélja jelen soraimnak; azt vélem, hogy ha a mezıgazdasági szaklapok szerkesztıi e tárgyat a jövıben szintén figyelemre méltatják, a magyar gazdaközönségnek e téren is szószólói lesznek: rövid idı mulva meg fognak a jelenlegi, éppen nem örvendetes viszonyok változni. Cserháti Sándor.
