Mészáros Judit
„…az Önök Bizottsága…” Ferenczi Sándor, a budapesti iskola és a pszichoanalitikus emigráció
AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST
Jánosnak és Daniniak – hálával és útravalóként
Tartalom
Előszó (André Haynal) A szerző előszava I.
Útban a pszichoanalízis felé (1897–1908) „Öntudatlan és félig tudatos” – okkultizmus, hipnózis, álomfejtés Kísérlet, önreflexió, őszinteség – a megismerés és a gyógyítás szolgálatában Schächter Miksa, a Gyógyászat és a többiek Ferenczi korai írásainak témái
II.
A „Budapesti iskola” kibontakozása – Ferenczi és a média szerepe a pszichoanalízis közvetítésében (1908–1918)
III. „Budapest válik mozgalmunk központjává” (1918–1919) Az 5. nemzetközi pszichoanalitikus kongresszus – Budapesten Pszichoanalitikus könyvkiadó, pszichoanalitikus ambulancia terve – Budapesten Pszichoanalitikai Tanszék és Klinika – Budapesten A lélektani intézet Negatív előjelek… IV.
Az első emigrációs hullám – a húszas évek elején A magyar pszichoanalitikus mozgalom veszteségei (1919–1920) Az első emigrációs hullámról – általában Miért Berlin? Az első emigrációs hullám – Bécs, Berlin, Lipcse
V.
Az Amerikai Egyesült Államok bevándorlási politikája A restrikciós politika háttere 7
Vesszőfutás a papírok beszerzéséért… Berlin 1933–1934 – testközelben Erősödő európai fasizmus – Anschluss – enyhülő amerikai vízumpolitika VI. Az „Önök Bizottsága – Az Amerikai Pszichoanalitikus Egyesület segélyezési és bevándorlási válságbizottsága …és mi lesz azután? Miért New York? VII. Elérkezett az idő – a második emigrációs hullám Kontinensváltás A New York-i Pszichoanalitikus Egyesület és az újonnan érkezettek VIII. Emigrációs veszteségek és progresszió – Ferenczi és a budapesti iskola kezdeményezéseinek hatása a modern pszichoanalízisre A korai tárgykapcsolati modell „Szükségesnél nem több” – „Optimális” – „Elég jó” Pszichoanalitikus pszichoszomatika A pszichoanalitikus intézetek és képzési programok A kapcsolati pszichoanalízis Élmény, szubjektivitás, interszubjektivitás, hitelesség és bizalom Lényeges állomások a viszontáttétel fejlődéstörténetében A tanulmányi analízis és a viszontáttétel kapcsolatának korai megközelítése Viszontáttétel a tárgykapcsolat- és a kötődéselmélet tükrében A viszontáttétel mint indikátor Ferenczi, Clara Thompson és Winnicott IX. Emigrációs veszteségek és progresszió Ferenczi és a budapesti iskola kezdeményezéseinek hatása a modern pszichoanalízisre Bibliográfia Név- és tárgymutató Mellékletek
8
Előszó ...kedvcsináló
Mészáros Judit tanulmányai fontos hozzájárulást jelentenek a pszichoanalízis történetírásához. Mint minden történetnek, ennek is vannak gyönyörű lapjai, izgalmas felfedezései, ugyanakkor az emberi szolidaritás csodálatos tanúságtételeit is felfedezhetjük benne. Olyan intellektuális mozgalom volt ez, amelyben, mint a tudományos életben gyakran, a versengés, a rivalizálás és a bizonyosságra való törekvés szenvedélyeket is felkorbácsolt. E szenvedélyek ellenére a háborúból és az üldözésekből fakadó nehéz helyzetek hirtelen, csodaszerűen, hihetetlen lojalitást hoztak a felszínre. A későbbi kisebb-nagyobb súrlódások a menekültek és emigránsok új hazájában – főleg az életfenntartáshoz szükséges anyagiak ügyében – nem kisebbítik a segítőkészségnek azt a mértéket, amelynek teljes képe, hála Mészáros Juditnak, elénk tárul. Az amerikai és angol segélyszervezetek munkájának vázolása egyúttal megismertet az akkori lélekelemzés nagyjaival, akiknek nevét az olvasó általában csak a szakirodalomból ismeri. Itt azonban emberekkel találkozik, akiknek nemessége, nagylelkűsége, áldozatkészsége és erőfeszítése legendákkal határos. Írhatjuk ezt a pszichoanalízis javára, mely az introspekció hatására egyre bölcsebbé is teszi azt, aki gyakorolja? Ha a pszichoanalízis emberi történelmét felidézzük – és nemcsak a gondolattörténetet –, akkor inkább az ellenkező következtetésre jutunk. Szerzőnk felidézi ezt is, mert ez is hozzátartozik a képhez, és nemcsak az, hogy a gondolatok kijegecesedéséhez a viták izzó tüzére is szükség volt, de az emberek közötti szimpátiák és antipátiák, Szókratész óta tudjuk, még a bölcseket sem kímélik meg. Vannak, akik hozzátennék, hogy a pszichoanalízis történelmében a szókratészi méregpohárnál károsabb italokat is szétosztottak... Mészáros Judit nagy érdeme, hogy a tudományos, politikai vagy vallásos mozgalmak szokásos történetírásával ellentétben nem szépít és nem csúnyít, a kortársak bámulata, mely e történetírás kezdetét jellemzi, már elmúlt, és az irigy hiperkritika sem érintette szerzőnket. Sokak számára természetes, hogy leírjuk azt úgy, „ahogy volt”, amint ezt főleg a XIX. században gondolták. Azóta megtanultuk, hogy a történelemírás egyúttal a mai helyzettel kapcsolatos kérdésfelvetésből indul ki, és valószínűleg nem véletlen, hogy ma 9
is felvetődik a szolidaritás kérdése egy olyan világban, ahol a bizonytalanság összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Ferenc Jóska stabilnak látszó világában. A budapesti és bécsi menekültek, akik a berlinieket részben megelőzték, részben követték, soha többet meg nem találhatták – minden jóindulaton túl is – azt az operettszerű, kedélyesebb, a bürokrácia túlhajtásaitól mentes világot, amit elhagytak. Persze, ne felejtsük el a menekülés fő célját: életüket mentették, és a jóindulat, a szolidaritás ehhez az életmentéshez járult hozzá. Mindezzel a könyvnek csak az egyik témájáról beszéltünk, pedig ezer gyöngyszem sorakozik fel benne. Közülük az egyik a budapesti pszichoanalízis kapcsolata az általános kultúrával, s talán arra is rávilágít, melyet sok külföldi olvasó hasonló témákkal kapcsolatban sokszor felvet: hogyan, mitől, minek köszönhetően volt lehetséges a XIX–XX. század fordulóján Bécsben, Prágában és Budapesten a tudomány és művészet száz területén a csodálatos felvirágzás. A bécsi orvosi iskola és annak budapesti hajtása, a festészet, az építészet, a fizika, az ismeretelmélet (a pozitivizmus „bécsi iskolája” és Karl Popper), hogy más tudósokról ne is beszéljünk: Neumann Jánostól Teller Edéig, nagyon összefonódó kapcsolat tanúi az általános kultúra és az említett tevékenységek között. Mészáros érzékletesen mutatja be a budapesti pszichoanalízis kapcsolatát azzal a lokális kultúrával, mely ennek a közép-európai virágzásnak egyik fontos megnyilvánulása volt. Ez annyira meggyőző, hogy nehéz megmondani: egyes írók a pszichoanalízis hatásátmutatják-e írásaikban, és hogy hol kezdődik a pszichoanalízis, vagy hol vagyunk már a regényben. Ha Freud azon csodálkozott, hogy eseteinek leírása úgy olvasódik, mintha irodalmi termékek lennének – Freud stílusa kétségkívül hozzájárult ehhez –, akkor Márai, Ignotus inkább író, és Csáth és Gyömrői Edit pszichoanalitikus? Ilyen elhatárolási kísérletek hamar nevetségesnek mutatkoznak. Hogy a kultúra hatott a pszichoanalízisre, azt eddig már sokan mondogatták azért is, mert jól jön a lélekelemzés lebecsülésére – ám ha elfogadjuk is azt a gondolatot, hogy a pszichoanalízis valahogy (a kultúra) „levegőjében” volt, az ellenkezője talán még igazabb. A pszichoanalízis kinyitotta a szabad aszszociációk világát, nemcsak József Attilánál, kreativitást és egyfajta szellemi szabadságot hozott. Ha Ferenczi a Nyugatban írt, ezt nemcsak azért tette, mert Ignotus a barátja volt, hanem azért is, mert a pszichoanalízis közelebb vitte Budapestet Bécshez, Londonhoz és New Yorkhoz, hogy csak a fontosabbakat említsük. A budapesti iskola gondolkodói jelen voltak az internacionális folyóiratokban, kongresszusokon és baráti kapcsolatokban is. Ezen utóbbiak között a leghíresebb a Freud–Ferenczi kapcsolat, melyről 1400 (!) levél tanúskodik, s amelynek keretében Freud féltékenyen őrzött vakációs idejét évtizedeken keresztül barátjával osztotta meg. Bár Ferenczi Sándor az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását követő különböző színű felfordulásokban végül is elvesztette egyetemi katedráját, később orvoskamarai tagságát is, és a posta- és telefonkapcsolatok bizonytalansága miatt a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaság (angolul IPA) elnökségéről lecsúszott is (le kellett mondania), hatalmas maradt a befolyása a pszichoanalitikus gondolattörténelemre. A könyv említett gyöngyszemeinek egyik fontos eleme a magyar tudományos gondolkodás hatástörténete, melyet szerzőnk ragyogóan mutat be. Kétségkívül a mai pszichoanalitikus gyakorlat („technika” és praktizálási mód) Ferenczi gondolatain és tapaszta10
latain alapszik, Freud keveset írt az ilyen problémákról élete második felében. Főleg a Freuddal való levelezésből derül ki, hogyan születtek meg bizonyos gondolatok a kettőjük közt lévő eszmecseréből, és bár Ferenczi gondolatainak egy része viták tárgyává lett, és a történelem kereke alá kerülve a magyar pszichoanalízis hozzájárulásait néha alábecsülték, a legmodernebb történelemírás bizonyíthatóan felfedezte elsődleges hatását. Mészáros felveszi ezt a legmodernebb fonalat, és saját kutatásain alapulva is bemutatja, hogyan lett a Ferenczi által elültetett magból hatalmas, sokágú tölgyfa, mely beborította a pszichoanalízis egét. Legyen az a csecsemő vagy gyerekkutatás, fejlődéslélektan, pszichoanalitikus nyelv- vagy kapcsolatvizsgálat, szimbolizmusteória vagy álomfejtés, szexuális problémák megvizsgálása vagy neuróziskezelés, a budapesti iskola tagjainak nagy részben később külföldön is elismert, le nem becsülhető hozzájárulása e problémák tisztázásához alapvetőnek bizonyult. Az olvasó erről is teljes képet kap, és arról is, hogy szerzőnk hozzájárulása a történelmi tények megvilágításához milyen nélkülözhetetlen. Az előszóíró szeretne túlmenni a feladata által megszabott határokon, és továbbfűzni a szálakat, melyeket ez a könyv felvett. Itt azonban csak arra szorítkozhat, hogy megengedje az olvasónak, hogy saját gondolatai stimulálásának örvendjen. Mert ennek a szövegnek az olvasása nemcsak hasznosan gondolatébresztő, hanem kellemes és örömet szerző is. Historia docet – a történelem tanít, a jó történelem talán még jobbá – szolidárisabbá, lojálisabbá, toleránsabbá – is tesz minket… Budapest/Genf, 2008. február Haynal André a Genfi Egyetem professzora
11
A szerző előszava
A kötetet, melyet kezében tart az Olvasó, szívem szerint „a szolidaritás könyvének” nevezném – hozzátéve: Ferenczi munkásságának, a budapesti pszichoanalitikus iskola kialakulásának és emigrációjának egy lehetséges „foglalatában”. A „lehetséges foglalat” egy nézőpontot fejez ki. Röviden szólva azt, hogy a budapesti iskola emigrációját feltáró másfél évtizedes kutatómunka eredményeit az emigrációhoz vezető kulturális, társadalmi, tudományos és politikai események – olykor csak vázlatszerűen jelzett – kontextusában jelenítettem meg. Azokat az eseményeket emeltem ki, amelyek az emigráció előtti fejlődést és az emigráció által okozott hazai veszteségeket, illetve a tudománytörténeti szempontból későbbi nyereséget jelenítik meg. Ferenczi Sándor kulcsszerepet játszott a pszichoanalízis magyarországi kibontakozásában és a budapesti iskola kialakulásában. Freud mellett a mozgalom nemzetközi fejlődésének is katalizátora lett. Az elmúlt majd két évtized nemzetközi és hazai kutatásainak köszönhetően Ferenczi lassan elfoglalja az őt megillető helyet, nemcsak a pszichoanalízis, hanem tágabb értelemben a tudomány és a szellemtörténet XX. századi hazai és európai történetében is. Ferenczi kortársainak és barátainak, Márainak, Ignotusnak, Karinthynak, Kosztolányinak a harmincas években megfogalmazott gondolatai lasssan visszatérnek a szakmai és a kulturális közgondolkodásba. Ferenczi „egyik fővezére volt lélekelemzésnek, […] a ma még beláthatatlan szellemi forradalomnak”. (Kosztolányi, [1933], 2000, 55.) „A magyar glóbusz századbeli szellemképéhez hozzátartozik Ferenczi, legalább úgy, mint mestere és barátja, Freud a XX-ik század szellemtörténetéhez.” (Márai, [1933], 2000, 48.) Ferenczi nyitott szemlélete, sokoldalúsága, innovatív ereje és liberális alkata párosult a pszichoanalízis iránti mély elkötelezettségével. Ezek a tulajdonságok és képességek a századforduló első évtizedeiben találkoztak a modernizációra fogékony magyarországi értelmiség törekvéseivel. Épp e kölcsönösség, a személyes adottságok és a mélyebb társadalmi igények szerencsés találkozásának következtében fejlődött Magyarországon robbanásszerű gyorsasággal a szűkebb szakma érdeklődésén túlmutató új diszciplína, a pszichoanalízis. A gyors építkezést a tudományos és kulturális céllal létrejött avantgárd csoportok kezdeményezésein 12
kívül – ahova pl. a Galilei-kör vagy a Társadalomtudományok Szabadiskolája is tartozott – Ferenczi baráti kapcsolatain keresztül épülő, megnyíló fórumok, valamint a mai értelemben vett média szerepét a korszakban betöltő orvosi, irodalmi és szociológiai periodikák nagy mértékben elősegítették. Ezek sorában kiemelkedő jelentőségű volt a Freud és Ferenczi első találkozását (1908) követően a pszichoanalízisnek teret adó Nyugat és a Gyógyászat. Tíz év múlva, 1918-ban, Budapest nemcsak az itt megrendezésre kerülő nemzetközi pszichoanalitikus kongresszus miatt „válik mozgalmunk központjává” (Freud, [1918] 2002, 381), hanem elsősorban azért, mert Budapesten koncentrálódtak mindazok az erők, amelyek a központi szerepkör betöltéséhez szükségesek voltak: egy meghatározó személyiség (Ferenczi ), egy intellektuálisan magas színvonalú orvosi, irodalmi, néprajzi vagy pedagógusi alapképzettségű tagokat tömörítő magyar pszichoanalitikus egyesület, egy kifejezetten befogadó város és a működéshez – akkor is – szükséges finanszírozás. Ez utóbbinak fontos elemét képezte a Freudhoz akkoriban analízisbe járó tószegi Freund Antal hálája és a pszichoanalízis iránti elkötelezettsége jeléül felajánlott adomány, amelylyel megteremtette a pszichoanalitikus könyv- és folyóiratkiadás lehetőségét – az eredeti tervek szerint Budapesten. S miután Ferenczi a háborús neurózisok pszichoanalitikus kezelésének lehetőségével felkeltette az óriási számú sérült katona gyógyításának új esélyeit, ezzel csatornát nyitott a pszichoanalízis elfogadottsága iránt az állami (hadügyi) szerveknél. A pszichoanalízis kilépett az egyesületi élet kereteiből, s utat talált más tudományterületek és szervezeti formák felé. 1919-ben, Budapesten, ha rövid időre is, de történetében első alkalommal az orvosegyetemi képzés része lett, saját tanszékkel és klinikával. Az első világháború végét követő viharos és Európa egészét érintő társadalmi-politikai változások sorozata, Magyarország gazdasági, politikai átrendeződése és mindezek során az értelmiség jelentős csoportjainak emigrációja a budapesti pszichoanalitikus centrum megszilárdulását is meghiúsította. A „lehetséges foglalat” azt is kifejezi, hogy többirányú hangsúlyeltolódás képzelhető el a budapesti iskola mint iskola/csoport értelmezésében. Lehet például a „budapesti iskola” kifejezést zárójelbe tenni: valóságos iskola, falakkal, direktorral és hallgatókkal sohasem létezett. Feltehető ugyanakkor a kérdés: ha nem földrajzi utalásként született meg az elnevezés – hiszen akkor beszélhetnénk bécsi iskoláról is –, akkor mire vonatkozik, mi a jelentése? Több korábbi munkámban magam is használtam az idézőjelet, e kötetben azonban elhagytam. Elsősorban azért, mert a Ferenczi körül csoportosult analitikusok közül sokakat szemléletmódjukban, elméleti gondolkodásukban és a páciensekkel folytatott munkájukban hasonló szempontok kötöttek össze, és e nézőpontok az emigrációt követő időszakban végzett munkájukban is kimutatható motívumok maradtak. Ugyanakkor nyilvánvalóan fontos – és a további kutatások tárgyát érintő kérdés lehet – arra válaszolni: kik, milyen kontextusban használták a budapesti iskola kifejezést, s hogy hol vannak e használat létjogosultságának határai. A magyar analitikusok emigrációjának kutatása során válaszolni kellett arra a kérdésre, ki tekinthető magyarnak, s ki analitikusnak. Magyar analitikusnak tekinthető-e valaki, aki például Berlinben vagy Bécsben végezte pszichoanalitikus képzését, illetve Bécsben, Berlinben vagy később New Yorkban élt? A kutatás során Magyarországról származó 13
vagy egyszerűsítve magyar analitikusoknak azokat tekintettem, akik vagy Magyarországon szerezték analitikusi képzettségüket, vagy igazolhatóan ebben az országban érintette meg őket a pszichoanalízis gondolatrendszere, illetve legalább a középiskolát Magyarországon fejezték be, tehát az országban tanultak, „szocializálódtak”. E „szocializációs” folyamatnak tudománytörténeti szempontból is jelentősége van. Figyelemre méltó, hogy az emigrációba kényszerített magyar, leginkább budapesti analitikusok legtöbbje később nemzetközi hírű szakember lett. A második világháború utáni brit vagy amerikai társadalom kínálta adottságok messze meghaladták a korabeli magyarországi lehetőségeket. Ehhez vegyük hozzá a sztálinista diktatúra kezdetétől a hatvanas évek végéig tartó két évtizedben a pszichoanalízis ideológiai megbélyegzését és az analitikus tevékenység kirekesztését a legitimitás világából. Ugyanakkor a monarchikus Magyarország, de még a harmincas évek végéig tartó korszak is a kulturális, oktatási, művészeti és tudományos hagyományok, értékek és források olyan összefüggő rendszerét, gazdagságát és sokféleségét biztosította, amelyeken speciális problémaérzékenység és kreatív gondolkodásmód épülhetett. A feltűnően sok „magyar” siker, amely a természet-, a társdalomtudományok vagy a művészetek területén korszakalkotó eredményekben mutatkozott meg – gondoljunk csak Szilárd Leo, Teller Ede, Neumann János, Szent-Györgyi Albert, Polányi Mihály vagy Kertész Andor (André) munkásságára –, jellemezte a magyar pszichoanalitikusok külföldi karrierjét is. Létszámukhoz képest igen magas arányban fordulnak elő olyanok, akik alapvető módon járultak hozzá a modern pszichoanalízis elméleti rendszerének és terápiás módszerének gazdagításához, és az általuk képviselt ismeretek – ma már látható módon – a pszichoanalízisen túl más tudományterületek eredményeit is gazdagítják, többek között a pszichológia, az orvostudomány vagy az antropológia területén. Volt még két probléma, amiben a kutatás határait meg kellett szabni. Az egyik a már korábban feltett kérdésre vonatkozik, hogy ti. ki tekinthető pszichoanalitikusnak? Ebben a vonatkozásban a korabeli szakmai minősítést vettem alapul. Ez azért lényeges, mert az analitikus gondolkodásmód sokakat megérintett, és sokan sokféle pszichoanalitikus csoportosuláshoz tartoztak. Vagy éppen egyáltalán nem kötődtek intézmény(ek) hez, de analitikusnak vallották magukat. E kutatás során azokat tekintettem pszichoanalitikusnak, akiket a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület bármelyik nemzeti egyesülete – legyen az a korabeli Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület vagy a bécsi, a berlini, New York-i egyesület – tagnak, illetve tagjelöltnek ismert el. A további kérdés az emigráció időpontjának behatárolására vonatkozott. A kutatás azokra irányult, akik 1941 előtt hagyták el Magyarországot. Érdekes látni, miben hasonlított, illetve különbözött a magyar analitikusok két nagy emigrációs hulláma (1919–1920, 1938–1941). Mindkettő különféle mértékben, mégis kétségkívül úgynevezett brain-drain hatást gyakorolt a magyarországi pszichoanalitikus mozgalom fejlődésére. Noha az első kivándorlási időszakot követően az emigránsok elvileg még visszatérhettek – ha kívántak – Magyarországra és a budapesti szakmai körbe, ugyanez a második emigrációs hullám utáni időszakban már nem volt lehetséges. Az első emigrációs hullám idején az analitikusok még Európán belül maradtak, és lehetőségük nyílt az európai kontinens pszichoanalitikus fejlődését gazdagító párbeszédre. A második kivándorlási hullám után azonban 14
hosszú évtizedekre megtorpant a pszichoanalízis európai fejlődése. Magyarországon ennél is súlyosabb helyzet alakult ki, hiszen a pszichoanalízis 1948 után az uralkodó ideológia számára ellenséges diszciplína lett. A kivándorlással és a holokauszt áldozataival megfogyatkozott magyar egyesület maroknyi kis közössége – politikai nyomásra – 1949 elején feloszlatta az egyesületet. Tagjai underground működésbe kényszerültek. A kötet középpontjában a második emigrációs hullám története áll. Mi történt azokkal az európai és – a bennünket elsősorban érdeklő – magyar analitikusokkal, akik kénytelenek voltak elmenekülni Magyarországról és a fasizálódó Európából? Milyen segítségre számíthattak, illetve milyen erők gátolták menekülésüket, más országokban történő letelepedésüket? A pszichoanalitikus mozgalmon saját hálózatára, kapcsolatrendszerére, tagjainak áldozatvállalására alapozva felállított egy intézményt, amely – mind az angliai, mind az amerikai bevándorlási politikában megnyilvánuló gátló tendenciák ellenére – felbecsülhetetlen szerepet vállalt az európai, s ezen belül a magyar analitikusok kimenekítésében, sorsuk további alakulásában. A kutatás középpontjában a magyar analitikusok emigrációja, az Amerikai Pszichoanalitikus Egyesület által felállított Emergency Committee on Relief and Immigration (Segélyezési és Bevándorlási Válságbizottság) tevékenysége áll. E civil kezdeményezés elszánt képviselőinek nemcsak a korabeli (amerikai) bel- és külpolitikai erőviszonyok alakulásával, hanem a szakmán belüli konfliktusokkal is számolniuk kellett. Mindezek együttesen befolyásolták az európai menekültek és a befogadók életét. Amikor „a szolidaritás könyvéről” beszélek, éppen arra a képességre és lojalitásra gondolok, amely a személyi és szakmai ellentétek sokszor szenvedélyes harcát felfüggesztve képes volt az életveszélybe került kollégák kimenekítésének szempontját a személyes és szakmai érdekellentétek fölé emelni. Az ellentétek alárendelődtek, de nem tagadták őket. Ha mód nyílt rá, olyan menekülési csatornákat kínált fel például Ernest Jones a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület és a Brit Pszichoanalitikus Egyesület elnöke, aki távol tartotta Londontól azokat a kollégákat, akik feltételezhetően további nehézséget jelentettek volna számára, de ez nem akadályozta meg őt abban, hogy komoly erőfeszítéséket tegyen más lehetőségek irányában. Az európai analitikusok átcsábítása Amerikába a harmincas évek elejéig kifejezetten kívánatos volt. Alexander Ferenc (Franz) vagy Radó Sándor például amerikai felkérésre telepedett át Chicagóba, illetve New Yorkba. Hitler hatalomra jutása után a berlini, majd az Anschlusst követően a bécsi analitikusok hirtelen csoportos megjelenése azonban alaposan kiélezte az európai és az amerikai pszichoanalízis eltérő fejlődése következtében kialakult feszültségeket. A Válságbizottság mindezen nehézségek tudatában és ezek ellenében elszántan küzdött az európai kollégák megmentéséért. Segítségükre bárki számíthatott, aki az analitikus közösséghez tartozott. Nem szelektáltak kor, tehetség vagy bármilyen más szempont szerint. Ezzel nemcsak a berlini, a bécsi és a budapesti analitikusokat mentették meg, hanem átmenekítették az európai pszichoanalízis szellemiségét is. A magyar analitikusok sorsának kutatása kínálja, hogy – ha csak vázlatosan is – bemutassam munkásságuk alappilléreit. E kötet keretei arra adnak lehetőséget, hogy kiemeljek 15
olyan motívumokat, amelyek az emigráció utáni professzionális törekvéseket összekapcsolták a budapesti iskola kezdeményezéseivel, s fölvázoltam azokat a szakmai irányokat, amelynek kijelölésében a Magyaroszágról emigrált analitikusok sokszor úttörő módon vettek részt. Így rajzolódik ki annak a szellemi innovációnak a szerteágazó gazdagsága, amivel a magyar analitikusok a modern pszichoanalízis és pszichoterápiák elméleti és terápiás rendszerének megújításához járultak hozzá. Többek között a pszichoszomatika területén, a korai anya–gyerek kapcsolat személyiségfejlődési jelentőségének kutatásában, a pszichopatológiai ismeretek gyarapításában vagy a pszichoanalitikus terápia kapcsolati dinamikájának átértelmezésében. A magyar analitikusok komoly szerephez jutottak, illetve szerepet vállaltak azoknak a képzési modelleknek, intézményeknek és oktatási struktúráknak a kifejlesztésében amelyek a következő generációk szakmai felkészítésének minőségét garantálták. A bécsi, a berlini és a budapesti pszichoanalikusok egy kortárs szavait idézve: „tanáraink és barátaink lettek, akik nagy hatással voltak életünkre. Európa vesztesége nekünk óriási nyereséget jelentett.” S e nyereség nemcsak a modern pszichoanalízist és a tudománytörténetet, hanem valamennyiünket gazdagabbá tett. A kutatási dokumentumok főbb forrásai európai és amerikai pszichoanalitikus egyesületek, intézetek, illetve orvostörténeti levéltárak gyűjteményében találhatók: Archives of the British Psycho-Analytical Society; Freud Museum, London; The Archives & Special Collections A. A. Brill Library The New York Psychoanalytic Society and Institute, Payne Whitney/ Cornell Archive New York Academy of Medicine; Archive of the Chicago Psychoanalytic Institute; Archive of the Menninger Clinic, Topeka (Menninger klinika elköltözését követően (2004) a Kansas State Historic Society-nek adományozta dokumentumait.
Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom az archívumok, könyvtárak és levéltárak munkatársainak, közülük is kiváltképpen Nellie Thompsonnak, a The Archives & Special Collections A. A. Brill Library The New York Psychoanalytic Society and Institute kurátorának, Michael Molnarnak, a londoni Freud Múzeum jelenlegi igazgatójának, Connie Menningernek, a Menninger Alapítvány könyvtárosának. Hálás vagyok Paul Bunten, a New York Academy of Medicine Payne Whitney/Cornell Archívum munkatársa nagyvonalú segítségéért a magyarokkal kapcsolatos dokumentumok felkutatásában. Köszönöm Magyar László András (Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár) és Sándor Tibor (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény) könyvtári és levéltári munkáim során nyújtott segítségét. A képanyagok kutatása során hatákony támogatást kaptam Judith Dupontól, Magos Jucától, Vincze Annától, Cathy Michel-Székácstól, Hollós Istvántól és Aurelia Youngtól. Köszönöm Haynal Andrénak a kutatás kezdetétől megnyilvánuló támogatását, az inspiráló beszélgetéseket és a kötet előkészületi munkái során tett kritikai szempontjait. Hálás vagyok Roberta J. Apfel, Bennett Simon, Axel Hoffer, Anna és Paul Ornstein bará16
taimnak és kollégáimnak hogy mindig számíthattam rájuk. Az amerikai kutatási időszak hatékonysága John Lampe és Hermann Lebovics figyelmes támogatása nélkül biztosan másképp alakult volna. Köszönöm Hidas Györgynek és Erős Ferencnek, hogy egykoron közös munkáink során felkeltették érdeklődésemet a magyar pszichoanalízis történetének kutatása iránt. Barátaim Kethleen Kelley Lainé, George Sagi és Bob Kramer humora, életszeretete sokszor átlendített a nehézségeken. Mindig számíthattam Valachi Anna figyelmére irodalmi kérdésekben. Köszönöm Frank Tibornak és Czigler Istvánnak a kézirathoz tett kiegészítő szempontjait. Köszönettel tartozom Katona Györgyinek és Antal Ildikónak, a szöveg irodalmi szerkesztéséhez nyújtott segítségükért. Hálás vagyok Csépe Valéria és Donna Culpepper sokszor megnyilvánuló szolidaritásáért. A szerző ezúttal mond köszönetet a kutatás támogatóinak: Soros Foundation – Research Grant (1995), The Woodrow Wilson International Center for Scholars, Washington D. C. (1995–1996), Research Support Scheme – Soros Foundation (1997–1998), IPA Research Training Programme, London, (1999), Research Grant – IPA Research Committee (2000–2001).
17
Bibliográfia
[Anon] (1901): Könyvismertetés: S. Freud: Über den Traum. Orvosi Hetilap, 1901. február 10., 45. évf. 6. sz. 92. [Anon] (1918a): [Híradás az 5. nemzetközi pszichoanalitikus kongresszusról], Gyógyászat, 58. évf. 20. sz. 1918. május 19.) [Anon] (1918b): [Híradás az 5. nemzetközi pszichoanalitikus kongresszusról], Világ, 1918. szeptember 29. [Anon ] (1937–38): History of the American Psychoanalytic Association. In: Bulletin of the American Psychoanalytic Association, Vol. I. June 1937 to June 1938. 13–17. [Anon] (1952): F. von Hann-Kende, Psychoanalyst. The New York Times, 15 April, 1952 Alexander, F. (1923): The Castration complex in the Formation of the character. International Journal of Psycho-Analysis, 4: 11–42. Alexander, F. (1965): Psychosomatic Medicine: Its Principle and Application. W.W. Norton, New York Alexander, F., French, T. M. (1980): The principle of corrective emotional experience. In: Psychoanalytic Therapy, Principles and Application. University of Nebraska Press, Lincoln and London. 66–70. Almásy É. és mások [1933] (1993): Lélekelemzépsi tanulmányok. Dolgozatok a pszichoanalízis főbb kérdéseiről. Somló Béla, Budapest. Reprint: Párbeszéd Kiadó, T-Twins Kiadó, Budapest, 1993 Arlow, A. J. (1993): The exAMINED Life: In Tribute to Bertram T. Lewin (1886–1971). International Journal of Psychi-Analysis, 54: 103–109. Aron, L., Harris, A., eds (1993): The Legacy of Sándor Ferenczi. The Analytic Press, Hillsdale, NJ, London B. Gáspár, J. (1991): Nyelvzavar és fordítás a mélylélektani gondolkodás történetében. Thalassa, 2: 19–29. Bak R. (1934): A szkizofrénia inzulinkezelése. Gyógyászat, 74: 105–107. Bak R. (1938): József Attila betegsége. Szép Szó, 21: 105–115. Bak R. (1939): Regression of ego-orientation and libido in schizophrenia. International Journal of Psycho-Analysis, 20: 64–71. Bak R. (1971): Object-relationships in schizophrenia and perversion. International Journal of PsychoAnalysis, 52: 235–242. Bak R. [1973] (1999): Szerelem és tárgyvesztés. Thalassa, 2–3: 171–184. Balázs B. [1920] (1980): [Naplórészlet]. In: Karádi É., Vezér E. (szerk.) A vasárnapi kör. Gondolat Kiadó, Budapest
150
Bálint A. (1928): Magyar néphit. In: Századunk, 3, 181–183. Bálint A. (1931) (1990): A gyermekszoba pszichológiája (Előszó: Ferenczi Sándor). Pantheon, Budapest 1931; (Előszó: Székács-Schönberger István). Kossuth Kiadó, Budapest, 1990 Bálint A. [1933] (1993): A szeretet fejlődése és a valóságérzék. In: Lélekelemzési tanulmányok. Dolgozatok a pszichoanalízis főbb kérdéseiről. Somló Béla, Budapest, 30–40.; Reprint: Párbeszéd Kiadó, T-Twins Kiadó, Budapest, 1993. Bálint A. [1939] (1999): Az anya iránti szeretet és az anyaszeretet. In: Elsődleges szeretet és pszichoanalitikus technika I. Animula, Budapest. 106–122. Bálint M. (1926): Psychoanalysis és belgyógyászat. Gyógyászat 66. évf. 19. sz. 1926. május 9., 439– 445. Bálint M. [1933] (1993, 1999) Jellemanalízis és újrakezdés. In: Lélekelemzési tanulmányok. Párbeszéd Kiadó, T-Twins Kiadó, 1993, 65–79.; In: Elsődleges szeretet és pszichoanalitikus technika II. Animula, Budapest, 9–10., 1999 Balint, M. (1948): On the Psycho-Analytic Training System. International Journal of Psycho-Analysis, 29: 163–173. Bálint M. [1957] (1961): Az orvos, a betege és a betegség. Akadémia Kiadó, Budapest Bálint M. [1968] (1994): Az őstörés. Akadémiai Kiadó, Budapest Bálint, M. (1997): A borzongások és regressziók világa. Animula, Budapest Bálint M. [1937] (1999a): Az én fejlődésének korai állapotai. Elsődleges tárgyszeretet. In: Elsődleges szeretet és pszichoanalitikus technika I. Animula. Budapest. 88–105. Bálint M. (1999b): Elsődleges szeretet és pszichoanalitikus technika I.-II. Animula. Budapest Bálint M., Bálint A. [1939] (1999): Az átvitelről és a viszontátvitelről. In: Elsődleges szeretet és pszichoanalitikus technika II. Animula, Budapest, 62–69. Bánfalvi A. (1998): A szabadság arcai a pszichoanalizisben. Osiris, Budapest Barteimer, L. H. (1974): Lawrence S. Kubio (1896–1973): American Journal of Psychiatry, 131: 5. Benedek, T. (1949): The psychosomatic implications of the primary unit: mother–child. American Journal of Orthopsychiatry, 19 (4): 642–654. Berman, E. (2003): Sándor, Gizella, Elma: Életrajzi utazás. Thalassa, 14 (1): 69–98. Bokanowsky, T. (1997): Sándor Ferenczi. PUF, Paris Bokanowsky, T., Kelley-Lainé, K., Pragier, G. (1995): Sándor Ferenczi. Monographies de la Revue française de psychanalyse. PUF, Paris Bokanowsky, T. (1997): Sándor Ferenczi. PUF, Paris Bonomi, C. (1998): Jones’s allegation of Ferenczi’s mental deterioration: A reassessment. International Forum of Psychoanalysis, 7: 201–206. Bókay, A., Erős F. (1998): Pszichoanalízis és irodalomtudomány. Film Kiadó, Budapest Bonomi, C., ed. (2001): La catastrofe e i suoi simboli: il contributo di Sándor Ferenczi alla teoria psicoanalitica del trauma. UTET libreria, Torino Borgogno, F., ed. (2004): Perche Ferenczi oggi. Bollati Boringhieri, Torino, De Forest, Borgos A. (2005): Gyömrői Edit életútja. Thalassa, (16) 2005/2-3: 185–194. Braham, R. L. (1988): A magyar holocaust. (Első kötet), Gondolat, Budapest, Blackburn International Inc., Wilmington Brecht, K., Volker, F., Hermanns, L. M., Kaminer, I. J., Juelich, D. H., eds (1985): „Here life goes on in a most peculiar way…” Psychoanalysis before and after 1933., Kellner Breitman, R., Kraut, A. M. (1987): American refugee policy and European Jewry, 1933–1945. Indiana University Press, Bloomington and Indianapolis Cabré, L. Martin (1999): Ferenczi Sándor és a viszontáttétel fogalma. In: Thalassa 10 (1): 3–21. Cserne I. (1992): Mitológia és diagnosztika: József Attila kórképe. In: Horváth I., Tverdota Gy. (szerk.) „Miért fáj ma is?” Az ismeretlen József Attila. Balassi Kiadó–Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 43–64.
151
Deutsch, H. (1926): Okkulte Vorgänge während der Psychoanalyse [Okkult folyamatok a pszichoanalízis során]. In: Imago, 12: 418–433. Deutsch, H. (1991): Psychoanalysis of the Sexual Function of Women. Ed.: Paul Roazen. Karnak Books, London, New York Dósa R.-né (1984): Egyetemünk tanácsköztársasági történetéből. Adalékok az orvosképzési reformhoz és Dr. Ferenczi Sándor portréjához, Orvosegyetem. 28. évf. 5. sz. 1984. március 19. 1–2. Dupont, J. (1988): Ferenczi’s “madness”. Contemporary Psychoanalysis, 24: 250–261. Dupont, J. (1993): A Kovács–Bálint-dinasztia. In: Fortunatus öröksége. Párbeszéd, Budapest, 7–22. Dupont, J. (1997–1998): Alice Balint. Oeuvres complètes. Le Coq-Héron, Tome I., Numero 147, 1997; Tome II., Numéro 153, 1998 Dupont, J., ed. (2002–2003): The Life and Work of Michael Balint. First, Second and Third Special Issues. The American Journal of Psychoanalysis, Volume, 62, Nr. 1, March 2002; Vol., 62. Nr. 4. December 2002; Vol. 63, Nr. 3, September 2003 Erős F. szerk. (2000): Ferenczi Sándor. Új Mandátum, Budapest Erős F. (2004): Kultuszok a pszichoanalízis történetében. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest Erős F. (2005): tószegi Freund Antal. www.padd.at Erős F. (2007): Lélekgyógyászat a háború szolgálatában. Freud, Ferenczi és a „háborús neurózisok”. In: Erős F.: Trauma és történelem. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 103–120. Erős F., Kapás I., Kiss Gy., Giampieri Spanghero, P. (1987): Ferenczi Sándor és a Budapesti Egyetem, Pszichológia, 7(4): 584–592. Etchegoyen, R. H. (1991): The fundamentals of psychoanalytic technique. Karnac Books, London, New York Faulkner, H. J., Pruitt, V. D., eds (1988): The selected correspondence of Karl A. Menninger, 1919–1945. University of Missouri Press, Columbia and London Ferenczi S. (1910a): Lélekelemzés. Értekezések a pszichoanalízis köréből. Szilágyi Béla Könyvkereskedés, Budapest Ferenczi S. (1910b): A hipnózis és a szuggesztió pszichoanalízise. Gyógyászat, 50. évf. 1910. november 13. 46. sz. 776. Ferenczi S. (1911): A pszichoanalitikusok szervezkedése, Gyógyászat, 51. évf. 1911. július 30. 32. sz. 536. Ferenczi S. (1912): Lelki problémák a pszichoanalízis megvilágításában. Nyugat Irodalmi és nyomdai Részvénytársaság, Budapest Ferenczi S. (1914): Ideges tünetek keletkezés és eltűnése és egyébb értekezések a pszichoanalízis köréből. Dick Manó, Budapest Ferenczi S. (1919a): A pszichoanalízis technikájához. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis haladása. Dick Manó, Budapest, 101–111. Ferenczi S. (1919b): Az orvosképzés reformja (hozzászólás). Gyógyászat 59, 1919. február 23. 120–121. Ferenczi S. [1919] (1920): Open letter. International Journal of Psycho-Analysis, Vol. 1, 1: 1–2. Ferenczi S. (1920) Organikus állapotok pszichoanalízise. In: Pszichoanalízis haladása. Dick Manó, Budapest Ferenczi S. (1923): A pszichoanalízis a gyakorló orvos szolgálatában. Gyógyászat, 63. évf. 1923. június 10. 23. sz. 332–333., 1923. június 17. 24. sz. 350–351. Ferenczi, S. [1929] (1980): The unwelcome child and his death instinct. In: Final Contributions to the Problems and Methods of Psycho-Analysis. Maresfield Reprints, London, 102–107. Ferenczi S. [1913] (1982a): A pszichoanalízisről és annak jogi és társadalmi jelentőségéről. In: Ferenczi Sándor, Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében. Szerk. Linczényi A., Magvető Kiadó, Budapest, 158–174.
152
Ferenczi S. [1918] (1982b): A háborús neurózisok pszichoanalízise. In: Ferenczi Sándor, Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében. Szerk. Linczényi A., Magvető Könyvkiadó, Budapest, 199–225. Ferenczi S. [1908] (1991): A neurózisok Freud tanának világításában és a pszichoanalízis. In: Ferenczi Sándor, Lélekgyógyászat. Válogatott írások (Vál. Gulyás K.) Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 53–84. Ferenczi S. [1917] (1992): Barátságom Schächter Miksával. Thalassa, 2: 140–143. Ferenczi S. [1932] (1996): Klinikai napló 1932. Akadémiai Kiadó, Budapest Ferenczi S. [1924/1929] (1997b): Katasztrófák a nemi működés fejlődésében. Pantheon, Budapest (Legújabb kiadás: Filum Budapest) Ferenczi S. [1931] (1997b): Felnőttek „gyermekanalízise”. In: Ferenczi Sándor, Technikai írások. Animula, Budapest, 87–101. Ferenczi S. [1932] (1997c): Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között. In: Ferenczi Sándor, Technikai írások. Animula, Budapest, 102–112. Ferenczi S. [1928] (1997d): A pszichoanalitikus technika rugalmassága. In: Ferenczi Sándor, Technikai írások. Animula, Budapest, 57–70. Ferenczi S. [1934] (1997e): A trauma a pszichoanalízisben. In: Ferenczi Sándor, Technikai írások. Animula, Budapest, 113–121. Ferenczi S. [1899] (1999a): Spiritizmus. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 27–30. Ferenczi S. [1900] (1999b): Öntudat, fejlődés. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 45–48. Ferenczi S. [1903] (1999c): Amiről hallgat a krónika. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 175–179. Ferenczi S. [1900] (1999d): Két téves kórisme. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 63–65. Ferenczi, S. [1902] (1999e): Beichten eines practischen Arztes [Egy gyakorló orvos vallomásai]. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 118. Ferenczi, S. [1902] (1999f): Die Träume, medizinisch-psychologische Untersuchungen (Sante de Sanctis könyvének ismertetése.) In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897– 1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 134. Ferenczi S. [1906] (1999g): Gyógyítás hipnotikus szuggesztióval. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 264–267. Ferenczi S. [1902] (1999h): Homosexualitas feminina. In: In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 112–115. Ferenczi S. [1906] (1999i): Szexuális átmeneti fokozatokról. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit), Osiris, Budapest, 255–263. Ferenczi S. [1901] (1999j): A szerelem a tudományban. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 76–79. Ferenczi, S. [1900] (1999k): Ueber den physiologischen Schwachsin des Weibes [A nők fiziológiai gyengeelméjűségéről – Az elfajulásról]. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit), Osiris, Budapest, 54–57. Ferenczi, S. [1904] (1999l): A villamosság mint gyógyszer. In: Mészáros J. (szerk.) Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. Osiris, Budapest, 197–199. Ferenczi S. [1902] (1999m): Apoplexiás roham sikeres gyógykezelése. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros Judit) Osiris, Budapest, 93–96. Ferenczi, S. [1912] (2000a): Schopenhauernak Goethéhez írt levele, pszichoanlitice nézve. In: Ferenczi Sándor. (Vál., bev. Erős F.) Új Mandátum, Budapest, 52–58. Ferenczi S. [1908] (2000b): Pszichoanalízis és pedagógia. In: Ferenczi Sándor. (Vál., bev. Erős F.) Új Mandátum, Budapest, 61–67.
153
Ferenczi S. [1916] (2000c): A háborús hisztéria két típusáról. In: Ferenczi Sándor. (Vál., bev. Erős F.) Új Mandátum, Budapest, 152–161. Ferenczi S. [1928] (2000d): A család alkalmazkodása a gyermekhez. In: Ferenczi Sándor. (Vál., bev. Erős F.) Új Mandátum, Budapest, 117–121. Ferenczi S. [1929] (2000e): A nem kívánt gyermek és a halálösztöne. In: Ferenczi Sándor. (Vál., bev. Erős F.) Új Mandátum, Budapest, 121–124. Ferenczi S. [1927] (2000f): [Interjú Ferenczi Sándorral], Figyelmezetés az amerikai élet veszélyeire. In: In Memoriam Ferenczi Sándor. (Szerk. Mészáros J.) Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 195–196. Ferenczi S. [1923] (2007): A pszichoanalízis a gyakorló orvos szolgálatában. Thalassa, 18(1): 107–117. Ferenczi, S., Rank, O. (1924): Entwicklungsziele der Psychoanalyse. Zur Wechselbeziehunk von Theorie und Praxis. Internationaler Psychoanalytisher Verlag, Wien Ferenczi S., Rank, O. [1924] (2000): A pszichoanalízis fejlődési céljai [részletek] In: Ferenczi Sándor. Szerk. Erős Ferenc. Új Mandátum, 2000. Budapest, 105–111. Fermi, L. (1968): Illustrious immigrants. The intellectual migration from Europe. The University of Chicago Press, Chicago and London Fonagy, P. (2001): Attachment theory and psychoanalysis. Other Press, New York Fonagy, P., Target, M. (1998): A kötődés és a reflektív funkció szerepe a szelf fejlődésében. In: Thalassa 9 (1): 5–43. Fonagy P., Target, M., Gergely Gy. (2001): A kötődés és a borderline személyiségzavar. In: Thalassa 12 (1): 21–49. Fortune, C. ed. (2002): The Sándor Ferenczi—Georg Groddeck Correspondence 1921-1933. Open Gate Press, London, 93. Frank T. (1999): Station Berlin. Ungarische Wissenschaftler und Künstler in Deutschland 1919–1933, Imis Bieträge. Heft 10. 7–38. FRANK T. (2003): Patterns of Interwar Hungarian Immigration to the United States. Hungarian Studies Review, Vol. XXX, Nos. 1–2. Freud S. [1909] (1910): Bevezető. In: Ferenczi Sándor, Lélekelemzés. Szilágyi Béla könyvkereskedése, Budapest Freud S. (1912): Pszichoanalízis. Öt előadás. Nyugat, Budapest (2. kiadás, Nap Nyomda, Budapest) Freud, S. (1915): Az álomról. Dick Manó, Budapest Freud, S. (1917): A pszichoanalízis egy nehézségéről, Nyugat, 10. évf. 1. sz. 47–52. Freud, S. [1900] (1986, 1997): Álomfejtés. (Ford. Hollós I.), Helikon, Budapest Freud, S. [1910] (1988): The future prospects of psychoanalytic therapy. In: Essential Papers on Countertransference. B. Wolstein (Ed.), New York University Press Books, 16–23. Freud, S. [1914] (1989): Önéletrajzi írások. Cserépfalvi, Budapest Freud, S. [1919] (2004): Kell-e az egyetemen psychoanalysist tanítani? Thalassa, 15 (2): 132–134. Freud, S., Abraham, K. (2002): The Complete Correspondence of Sigmund Freud and Karl Abraham 1907–1925. E. Falzeder, Trans. C. Schwarzacher, C. Trollope, K. Majthényi King, (Eds). London, New York Freud, S., Breuer , J [1895] (1955): Studies on Hysteria. Standard Edition, 2. Freud–Ferenczi (2000) Levelezés. I/1. köt. 1908–1911. (Szerk. Erős F., Kovács A.) Thalassa Alapítvány, Pólya Kiadó, Budapest Freud–Ferenczi (2002) Levelezés. II/1. köt. 1914–1916. (Szerk. E. Brabant, E. Falzeder, Giampieri-Deutsch, P.), Thalassa Alapítvány, Pólya Kiadó, Budapest Freud–Ferenczi (2003) Levelezés. II/2. köt. 1917–1919. (Szerk. E. Brabant, E. Falzeder) Thalassa Alapítvány, Pólya Kiadó, Budapest Freud–Ferenczi (2005) Levelezés. III/2. köt. 1925–1933. (Szerk. E. Brabant, E. Falzeder, P. Giampieri Deutsch és A. Haynal), Thalassa Alapítvány, Pólya Kiadó, Budapest
154
Freud, S., Jones, E. (1993): The complete correspondence 1908–1939. (Ed. Paskauskas R. A.), Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, MA. Freud, S., Jung, C. G. (1975) Correspondance, Gallimard, Paris Funk, R. (2000): Erich Fromm’s Role int the Foundation of the IFPS. Int. Forum of Psychoanalysis, 9: 187–197. Gedo, J. (1996): O, Patria Mia. In: Rudnytsky, P. L., Bókay A. Giampieri-Deutsch, P. (eds) Ferenczi’s turn in psychoanalysis. New York University Press, New York and London. 77–88. Gergely, Gy., Watson, John S. (1998): A szülői érzelmi tükrözés szociális biofeedback modellje. Thalassa, 1: 56–105. Gero, G. (1936): The Construction of Depression. International Journal of Psycho-Analysis, 17: 423– 461. Gero, G. (193?): Defenses in Sympton Formation. Journal American Psychoanalytic Association, 1. 87–103. Gero, G. (1962): Sadism, Masochism, and Agression. Their Role in Sympton-Dormation. Psychoanalytic Quarterly, 31: 31–42. Gero-Brabant, E. (1993): Ferenczi et l’école hongroise de psychanalyse. L’Harmattan, Paris Gifford, S. (1983): Helene Deutsch (1884–1982) Psychoanalytic Quarterly, 52: 427–431. Gill, M. M. (1967): In memoriam David Rapaport. In: The Collected Papers of David Rapaport. Ed. M. M. Gill, Basic Books, Inc., New York, London, 3–7. Gitelson, M. (1952): The emotional response of the analyst in the psychoanalytic situation. International Journal of Psycho-Analysis, 33: 1–10. Glover, E. (1927): Lectures on technique in psycho-analysis. International Journal of Psycho-Analysis, 8: 504–520. Glover, E. (1940): Levél Kubie-nek. Bulletin of the American Psychoanalytic Association, 3: 16–65. Grant, M. (1916): The passing of the great race. C. Scribner, New York Grosskurth, Ph. (1986): Melanie Klein. Her world and her work. Jason Aronson Inc., Northvale, New Jersey, London Grotjahn, M. (1966): Franz Alexander. In: Psychoanalytic Pinoneers, Alexander, F., Eisenstein, S. Grotjahn, M. (Eds), Basic Books, New York, London Hajdu, L. [1933] (1993): Adatok a skizofrénia analiziséhez. In: Lélekelemzési tanulmányok. Párbeszéd Kiadó, T–Twins Kiadó, 155–167. Hale, G. Nathan, Jr. (1995): The Rise and Crisis of Psychoanalysis in the United States. Freud and the Americans, 1917-1985. Oxford University Press, New York, Oxford Harmat P. (1994): Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. Bethlen Gábor Könyvkiadó, Budapest Harmatta J. (1994): A pszichoanalízis Budapesti Iskolája Kiképző Intézetének és a Berlini Intézetnek összehasonlító vizsgálata. Kandidátusi értekezés, Kézirat, Budapest Harrach Andor (1998): Margaret Mahler születésének századik évfordulójára. Személyes és szakmai gyökerek Magyarországon. Thalassa, 1: 151–159. Hárs Gy. P. (2004): A Ferenczi–Groddeck–Füst Milán háromszög. Thalassa, 2: 45–84. Hárs Gy. P. (2005): Pszicho Ana Logosz (Ferenczi-Freud) Dialóg. Campus Kiadó, Budapest Haynal, A. (1995): Ferenczi helye a pszichoanalitikus eszmetörténetben. In: Irányzatok és kutatások a mai magyar pszichoanalízisben. (Szerk. Lukács D.), Animula, Budapest, 19–28. Haynal, A. (1996): Viták a pszichoanalízisben. Freud – Ferenczi – Bálint. Thalassa Alapítvány, Cserépfalvi Kiadó, Budapest Haynal, A. (1998): La contra-transferencia y Ferenczi. Revisita de Psicoanálisis de la Asociación Psicoanalítica de Madrid, No. 28. 57–72. Haynal, A. (2003): Párbeszéd vagy párviadal? A Freud–Ferenczi-kapcsolat és a pszichoanalízis. Gondolat
155
Haynal, A., Falzeder, E. (1993): Empathy, psychoanalytic practice in the 1920s, and Ferenczi’s Clinical Diary. In: Journal of The American Academy of Psychoanalysis, 21 (4): 605–621. Haynal A., Mészáros J. (2004): Psychoanalyse in Budapest von 1928-1929. In: Sigmund Freud durch Lehrmans Linse. Ed. L. Lehrman Weiner. Psychosocial Verlag, 107–116. Heimann, P. (1950): On countertransference. In: International Journal of Psycho-Analysis, 31: 81–84. Hermann I. (1946): Members and candidates lost in the war. International Journal of Psycho-Analysis, 27: 90–92. Hidas Gy., Mészáros J. (1988): Fin de siècle, occultism, psychoanalysis. In: Seventh European Cheiron Conference. Hungarian Psychological Association, Budapest, 300–306. Hinshelwood, R. D. (1999): Countertransference. In: International Journal of Psycho-Analysis, 80: 797–818. Hoffer, A. (1996): Asymmetry and Motuality in the Analytic Relationship: Contemporary Lessons from the Freud–Ferenczi Dialogue. In: Ferenczi’s Turn in Psychoanalysis. P. L. Rudnytsky, A. Bókay and P. Giampieri-Deutsch (eds), New York University Press, 107–119. Hoffer, P. T., Hoffer, A. (1998): Ferenczi’s fatal illness in historical context. International Journal of Psychoanalysis, 47: 1257–1268. Hollós I. (1914): Egy versmondó betegről. Nyugat, 7. évf. 5. sz. 333–344. (Újraközölve: Helikon, 36. évf. 1990. 2–3: 297–309.) Hollós I. (1929): Nemzeti géniusz és pszichoanalízis. Nyugat, 22. évf. 1. sz. 195–200. Hollós I. [1927] (1990): Búcsúm a sárga háztól. Cserépfalvi kiadása Ignotus [1933] (2000): Búcsúztató. In: In Memoriam Ferenczi Sándor. (Szerk. Mészáros J.) Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest. 37–41. Jacobs, Th. J. (1983): Dreams and Responsabilities: Notes ont he Making o fan Institute. Annual of Psychoanalysis, 11: 29–49. Jeffrey, W. D. (1989): After the Anschluss. The Emergency Committee on Relief and Immigration of the American Psychoanalytic Association. The American Psychoanalyst, Fall/Winter 23 (2): 19–37. Jones, E. (1955): The Life and Work of Sigmund Freud 1901–1909. Vol. 2. Basic Books Inc. Publ., New York Jones, E. (1957): The life and work of Sigmund Freud. Vol. 3. The last phase 1919–1939. The Hogarth Press, London Jones, E. (1973): Sigmund Freud élete és munkássága. Európa, Budapest József A. (1990): Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben. Atlantisz, Medvetánc Kapronczay K., Kiss Gy. (1986): Adatok Ferenczi Sándor egyetemi tanári működésével kapcsolatban. Magyar Pszichológiai Szemle, 2: 111–118. Kapusi K. (2000): A gyermek Ferenczi Sándor és családjának miskolci története. In: Dobrossy I. (szerk) Levéltári Évkönyv X., 67–86. Karinthy F. (1924): Széljegyzetek a „Gólyakalifa” olvasása közben, Nyugat, 17. évf. 7. sz. Karinthy F., Ferenczi S. (1990): Vitája. Helikon. 2–3. 331–340. Kassai Gy. (1990): A Nyugat és a pszichoanalízis, Helikon Világirodalmi Figyelő, 2–3: 171–182. Kende Zs. (1974): A Galilei kör megalakulása. Akadémiai Kiadó, Budapest K. Hann, F. [1933] (1993): Az áttétel és viszontáttétel szerepéhez a pszichoanalízisben. In: Lélekelemzési tanulmányok. Párbeszéd Kiadó, T–Twins Kiadó, 229–234. King, P., Steiner, R. eds (1991): The Freud-Klein Controversies 1941–45. Tavistock/Routledge, London and New York Knight, R. P. (1961): David Rapaport 1911–1960, Psychoanalytic Quarterly, 30: 262–264. Kosztolányi D. [1925] (1972): Groddeck, a lélek orvosa. In: Réz P. (szerk.) Kosztolányi Dezső: Hattyú. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. 388–393. Kosztolányi D. [1918] (2000): Orvosi konzílium. In: In Memoriam Ferenczi Sándor. (Szerk., jegyzetek, utószó, Mészáros J.), Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 189–193.
156
Kosztolányi D. [1931] (2001): A freudizmus az irodalomban. (Nyilatkozat), Literatura 1931/9 (szeptember), 167–171. Újabb megjelenés: Thalassa, 2001/1, 125–126. Kosztolányi D. [1933] (2000): Ferenczi Sándor. In: In Memoriam Ferenczi Sándor. (Szerk. Mészáros J.) Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 53–56. Kovács, V. [1933] (1993): Kiképző analízis és kontroll analízis. In: Lélekelemzési tanulmányok. Párbeszéd Kiadó, T–Twins Kiadó, 240–248. Kubie, L. S. (1937–1938): Emergency Comittee on Relief and Immigration. Bulletin of the American Psychoanalyic Association, Vol. 1. 65–68. Kubie, S. L. (1973): Bertram D. Lewin (1896–1971) – The Renaissance Cosmopolite With Tongue in Cheek. Psychoanalytic Study of the Child, 28: 1–16. Kurzweil, E. (1992): Psychoanalytic science: from Oedipus to culture. Psychoanalytic Review, 79 (3): 341–360. Laplanche, J., Pontalis, J. B. (1994): A pszichoanalízis szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest Lénárd K. (2004): Ferenczi kései írásainak újragondolása a kurrens fejlődéselméletek tükrében. Pszichoterápia, 13(5): 283–291. Lévy L. (1918): Szerkesztőségi vezércikk. Gyógyászat, 58. évf., 41. sz., október 13. Lévy L. [1933] (1993): Mire figyeljünk szívbetegek anamnézisében. In: Lélekelemzési tanulmányok. Párbeszéd Kiadó, T-Twins Kiadó, Budapest, 297–311. Lévy L. [1919] (2004): [Lévy Lajos vezércikke], Thalassa, 15 (2): 131–132. Lwein, B. D. (1949): Child Psychiatry int he 1980’s – Three Littre Homocidal Monomaniac… Psychoanalytic Study of the Child, 4? 489–493. Lwein, B. D. (1954): Sleep, Narcissistic Neurosis and Analytic Situation. Psychoanalytic Quarterly, 23: 487–510. Lwein, B. D. (1961): Reflexions on Depression. Psychoanalytix Study of the Child, 28: 1–16. Little, M. (1951): Counter-transference and the patient’s response to it. In: International Journal of Psycho-Analysis, 32: 32–40. Lorin, C. (1983): Le jeune Ferenczi. Premiers écrits 1899–1906. Editions Aubier Montaigne, Paris Losonczi Á. (2005): Sorsba fordult történelem. Holnap Kiadó, Budapest Magyar L., Mészáros J. (1999): Szakkifejezések és névmagyarázatok jegyzéke. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. (Szerk. Mészáros J.) Osiris, Budapest, 411–436. Márai S. (2000): Élők és holtak. In: In Memoriam Ferenczi Sándor. (Szerk. Mészáros J.) Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 47–50. May, U. (2000): Therese Benedek (1892–1977): Freudsche Psychoanalyse im Leipzig der zwanziger Jahre. In: Mit ohne Freud. Zur Geschichte der Psychoanalyse in Ostdeutschland. H. Bernhardt, R. Lockot (Eds), Psychosozial-Verlag. 51–91. Mészáros J. (1992): Egy barátság története. Thalassa, 2: 138–143. Mészáros J. (1993): Ferenczi’s preanalytic period embedded in the cultural streams of the Fin de Siècle. In: The legacy of Sándor Ferenczi. L. Aron, A. Harris (eds) The Analytic Press, Hillsdale, NJ, London, 41–52. Mészáros J. (1996a): Interjú Hanna Petovel. Kézirat Mészáros J. (1996b): Interjú John Gedoval. Kézirat Mészáros J. (1997): Interjú Székács Istvánnal. Kézirat Mészáros J. (1998a): The Tragic Success of European Psychoanalysis: „The Budapest School.” International Forum of Psychoanalysis, 7: 207–214. Mészáros, J. (1998b): Entreten avec un patient d’Alice Balint au cours des années trente. Le Coq-Héron, 153: 101–115. Mészáros J. (1998c): Törések és folyamatosságok a magyar pszichoanalízis történetében. A budapesti iskola és az emigráció. In: Határhelyzetek. Animula, Budapest, 71–84.
157
Mészáros J. (1999a): Utószó. In: Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. Osiris, Budapest, 397–410. Mészáros J. (1999b): Világpolgárnak született… (Portré Bak Róbertről), Thalassa, 2–3, 157–170. Mészáros J., szerk. (1999): Ferenczi Sándor, A pszichoanalízis felé. Fiatalkori írások 1897–1908. Osiris, Budapest Mészáros J. (2000a): Utószó. In: In Memoriam Ferenczi Sándor. (Szerk. Mészáros J.) Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest Mészáros J. (2000b): Interjú Herbert Schlesingerrel. Kézirat Mészáros J., szerk. (2000): In Memoriam Ferenczi Sándor. (Vál., jegyz., utószó Mészáros J.), Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest Mészáros J. (2001): A szubjektív alanyi igazság Ferenczi traumaelméletében. In: Fejlődés és gyász. (Szerk. Bokor L.) Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, Animula, Budapest, 73–80. Mészáros J. (2002): „Vess egy pillantást a viszontáttételedre.” In: Szerdahelyei E. (szerk.) Konfliktus, hiány, trauma. Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, Animula Kiadó, Budapest, 137–147. Mészáros, J. (2003): Could Balint have done more for Ferenczi? The American Journal of Psychoanalysis, 63 (3): 239–255. Mészáros, J. (2004): ’Budapest School’ a School? Yes and No. In: Judit Szekacs-Weisz and Ivan Ward (eds) Lost Childhood and the language of Exile. Imago East West, Freud Museum, London. 112–133. Mészáros J. (2005): Budapesti pszichoanalitikus családfa (1908–1943). Kézirat Molnar, M., ed. (1992): The Diary of Sigmund Freud 1929–1939. The Freud Museum, London Mühlleitner, E., Reichmayr, J. (1995): The exodus of psychoanalysts from Vienna. In: Stadler, F., Weibel, P. (eds) The cultural exodus from Austria. Springer-Verlag, Wien, New York, 98–121. Nemes L. (1985): The Fate of the Hungarian Psychoanalysts during the Time of Fascism. In: K. Brecht, V. Friedrich, L. M. Hermanns, I. J. Kaminer, D. H. Juelich, H. Ehlers (eds) „Here life goes on in a most peculiar way…” Psychoanalysts before and after 1933. Kellner, 92–95. Németh A. (2000): József Attila pszichiátriai betegségei. Filum Kiadó, Budapest Ornstein, P. H. (2002): Michael Balint Then and Now: a Contemporary Appraisal. In: Dupont, J. (ed.) The Life and Work of Michael Balint, Three Special Issues; American Journal of Psychoanalysis, 62(1): 25–35. Palló G. (2004): Zsenialitás és korszellem. Áron Kiadó, Budapest Paskauskas, R. A., ed. (1933): The complete correspondence of Sigmund Freud and Ernest Jones 1908–1939. Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, MA Peters, U. H. (1992): Psychiatrie im Exil. Die Emigration der Dynamischen Psychiatrie aus Deutschland 1933–1939. Kupka Verlag, Düsseldorf Peto, A. (1958): The demonic mother image in the Jewish religion, The Psychoanalytic Study of the Child, 5: 280–28. Peto A. (1959): Body Image and Archaic Thinking. International Journal of Psycho-Analysis, 40: 223–231. Peto, A. (1961): The Fragmentizing Function of the Ego in the Transference Neurosis. International Journal of Psycho-Analysis, 42: 238–245. Peto, A. (1963): The Fragmentizing Function of the Ego in the Analytic Session. International Journal of Psycho-Analysis, 44: 334–338. Peto, A. (1975): On Crowd Violence: The Role of Archaic Superego and Body Image. International Review of Psycho-Analysis, 2: 449–466. Pfitzner, R. (2005): Kalandozásaim Ferenczi nyomában. Animula, Budapest, 38–48. Pollock, G. H. (1977): The Chicago Institute for Psychoanalysis: From 1932 to the Present. Annual of Psychoanalysis 5: 3–22
158
Racker, H. (1957): The meanings and uses of countertransference. In: Psychoanalytic Quarterly, 26: 303–356. Ránki V. (1999): Magyarok – Zsidók – Nacionalizmus. A befogadás és a kirekesztés politikája. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest Rapaport, D. (1939): Az asszociáció fogalom-története Bacontól Kantig. Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézete, Budapest Rapaport, D. (1942): Emotion and Memory. William & Wilkins, Baltimore; 2nd unaltered ed. International University Press, New York, 1950 Rapaport, D. (1951): Organization and Pathology of Thought. Columbia University Press, New York Rapaport, D., Schafer, R., Gill, M.M. (1945–46): Diagnostic Psychological Testing. Year Book Publishers, Chicago Rathkolb, O. (1995): The exodus of Jurisprudence. In: The Cultural Exodus from Austria. F. Stadler, P. Weibel (eds) Springer-Verlag, Wien, New York, 160–172. Reich, A. (1951): On counter-transference. In: International Journal of Psycho-Analysis, 32: 25–31. Roazen, P. (1985) Helene Deutsch. A psychoanalis’s Life. A meridian Book. New American Library. New York and Scarborough, Ontario Roazen, P. (2005): Sandor Radó www.padd.at Roazen, P., Swerdloff, B. (1995): Heresy: Sandor Rado and the psychoanalytic movement. Jason Aronson Inc., Northvale, New Yersey, London Róbert-Kelen L. (1933): Révész Géza dr. amsterdami egyetemi professzor, Literatura, 8. évf. 1933. március, 117–119. Róheim G. (1918): Psychoanalysis és ethnologia II. A symbolumok tartalma és a libido fejlődéstörténete, Ethnographia, 29, 206–245. Róheim G. (1934): Ádám álma. Nyugat, 27. évf. 1934. 19. sz. 323–325. Róheim G. [1932] (1992): A csurunga népe. Leblang Könyvkiadó, Budapest; Reprint: Párbeszéd Kiadó, Budapest Schächter M. (1909): Szerkesztőségi vezércikk. Gyógyászat 49. évf. 22. sz. Schiess, R. (1999): Wie das Leben nach dem Fieber. Psychosozial Verlag Schlesinger-Silver, A. (2000): Ferenczi és a szakmai családfám. In: In Memoriam Ferenczi Sándor. (Szerk., jegyzetek, utószó, Mészáros J.) Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 262–273. Schönberger, I. (1939): A Dream of Descartes – Contributions to the Unconscious Origin of Science. International Journal of Psychoanalysis, 20: 43–57. Schröter, M. (1995): Edith Gyömrői (1896-1987): Eine biographische Skizze. Luzifer-Amor. Zeitschrift zur Geschichte der Psychoanalyse. 8 Jg., H. 16, 3: 102–115. Silver, A.-L. (1996): Ferenczi’s Early Impact on Washington, D.C. In: Ferenczi’s Turn in Psychoanalysis. P. L. Rudnytsky, A. Bókay and P. Giampieri-Deutsch. (eds) New York University Press, 89–106. Simmel, E. [1933] (2000): In Memoriam Ferenczi Sándor. (Szerk. Mészáros J.), Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest. 80–96. Spitz, R. A. (1945): Hospitalism – An Inquiry into the Genesis of Psychiatric Conditions in Early Childhood. Psychoanalytic Study of the Child,1: 53–74. Stadler, F., Weibel, P., eds (1995): The cultural exodus from Austria. Springer-Verlag, Wien, New York Stark A., Bókay A. (1980): „Köztetek lettem bolond”. Bak Róbert József Attila patográfiájának újraértelmezése. In: József Attila útjain. Tanulmányok (Szerk. Szabolcsi M., Erdődy E.), Kossuth Könyvkiadó, Budapest Stephansky, P. E. (1988): The Memoirs of Margaret S. Mahler. Macmillan Publishers, London Steiner, R. (2000): „It is a new kind of diaspora” Exploratins in the sociopolitical and cultural context of psychoanalysis. Karnac Books, London, New York
159
Steiner, R. (2005): Einige Bemerkungen über die theoretischen und klinischen Entwicklungen in der Psychoanalyse nach Auflösung der Wiener Psychoanalytischen Vereinigung. In: Trauma der Psychoanalyse? Die Vertreibung der Psychoanalyse aus Wien 1938 und die Folgen. Hrsg. Wiener Psychoanalytische Vereinigung, Mille Tre Verlag, Wien, 119–143. Stewart, W. A. (1975): Robert C. Bak, M.D. 1908–1974. Psychoanalytic Quarterly, 44 (4): 638–639. Swerdloff, B. (2002): An interwiew with Michael Balint. American Journal of Psychoanalysis, 62 (4): 383–413. Székács I. (1981–1982): Hári Pál professzor: egy orvostudományi iskola a numerus clausus idején. In: Magyar Izraeliták Országos Képviselete Évkönyv. (Szerk. Scheiber S.) Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest Székács-Schönberger I. (2007): Egy zsidó polgár gyermekkora analitikus háttérrel. Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest Szőke Gy. (1944): Egy jövő illúziója. Orvosi Hetilap, 6. sz. 42–43. Takács M. (2002): Előszó Hollós István nyelvelméleti kéziratához. Thalassa, 13 (1–2): 66–76. Target, M. (1998): A kötődés reprezentációja súlyos személyiségzavarban szenvedő betegeknél. In: Thalassa 9 (1): 44–55. Tényi T. (1997): Bálint és Stern. A flash-technika a selfszerveződési elmélet tükrében. Pszichoterápia, 6: 31–36. Thompson, C. M. [1988] (2000): In memoriam Ferenczi Sándor. In: In memoriam Ferenczi Sándor. (Szerk. Mészáros J.) Jószöveg Könyvkiadó, Budapest, 165–178. Tóth L., szerk. (1999): Róheim Géza. Új Mandátum, Budapest Tögel, C. (2000): Varga Jenő, a pszichoanalízis, a Tanácsköztársaság és a sztálinizmus (Ford. Gromon A.). Thalassa, 11 (2–3): 207–219. Vajda B. (2005): Sigmund Freud és a XX. század eleji magyar irodalom. Pozson y, AB-Art Könyvkiadó Valachi A. (2005): „Bolondot játszottak velem…” József Attila és az elmebetegség stigmája, Új Forrás, 37. évf. 6. sz. 30–45.; átdolgozott változat: In Valachi Anna: „Irgalom, édesanyám…” A lélekelemző József Attila nyomában. Háttér Kiadó, Budapest, 413–434. Vég K. (1996): Lélekkeresés Georg Groddeck ürügyén. Thalassa 96/3: 123–135. Verebélyi K. (1990): Róheim Géza. Akadémiai Kiadó, Budapest Verebélyi K. (2005): Róheim Géza. www.padd.at Vonneuman, N. (Neumann Miklós) (1990): Neumann János általános emberi vonásai. Fizikai Szemle, 1990/1: 15. Winnicott, D. W. (1949): Hate in the countertransference. International Journal of Psycho-Analysis, 30: 69–74. Winnicott, D. W. (1967): Mirror-role of the mother and family in child development. In: The Predicament of the Family: A Psycho-Analytical Symposium. P. Lomas, (Ed.) Hogarth, London, 26–33. Winnicott, D. W. (1971): Playing and reality. Middlesex, England, Penguin. Zsoldos S. (1996): Ferenczi Sándor, a Jövendő munkatársa, Thalassa, 2: 137–140.
160
