Klement Judit A budapesti malomipari elit az Osztrák–Magyar Monarchiában – kutatási beszámoló – 1. A téma jelentısége A magyar iparosodás történetében, a kapitalista gazdaság kiépülésében kitüntetett szerepet játszik a malomipar. A John Komlos által búza–textil házasságnak nevezett monarchiabeli munkamegosztás eredményeként a malomipar lett a 19. század második felében a magyar birodalomfél gazdaságának húzóágazata, mely igen kedvezı megtérülési lehetıséget nyújtott, így vonzotta a befektetıket. A magyar malmok – köszönhetıen az egyébként többnyire itt kifejlesztett ırlési technológiáknak – széles termékskálát kínáltak, s a legfinomabb liszttıl a durvább ırleményekig ívelı kínálattal minden fogyasztói igényt ki tudtak elégíteni Ausztriától Londonon át, Brazíliáig. A magyar liszt által képviselt világszínvonalat „nemzeti büszkeségként” ábrázolták a korszakban. A malomipar központjává Budapest vált, a legnagyobb ırlıkapacitású, legerısebb gızgépekkel, legmodernebb berendezésekkel felszerelt malmok a fıvárosban jöttek létre. Az ide befutó és innen kiinduló vasútvonalak, az Áru- és Értéktızsde (1864) jelenléte, a közraktározás intézménye, a Duna vize, s az itt koncentrálódó kereskedelmi tıke mind ezt a szerepet készítették elı és támogatták. A budapesti malmok a versenyben Alsó-Ausztria és Gyır malomiparát is maguk mögé utasították. A magyar ırlemények exportjának legnagyobb hányadát a budapesti nagymalmok adták, ırlıkapacitásban és tıkeerıben kimagaslottak a többi malomvállalat közül. Exportjuk a dualizmus kezdetén az európai túlsúly mellett az egész világra kiterjedt, a századforduló felé haladva viszont – köszönhetıen az amerikai búza és liszt versenyének, valamint az ırlési forgalom korlátozásának, majd eltörlésének – egyre inkább a Monarchia határain belülre szorult. A dualizmus második felére egyértelmően az osztrák birodalomfél vált a magyar és budapesti nagymalomipar legfontosabb felvevıpiacává. Ezen kereskedelmi (vagyis eladásra termelı) gızmalmok (más néven mőmalmok) életre hívása jelentıs tıkemozgást indított el. Mivel a legfontosabb ágazat volt és maradt a 19. század utolsó harmadában, a malomiparban megjelenı anyagi és kapcsolati tıke a korabeli magyar gazdasági elitet reprezentálja. A budapesti nagymalmok részvényesei között nem csak olyan nevek fordulnak elı, melyeket a mai társadalomtörténet is egyértelmően a malomiparhoz kapcsol, mint például a Haggenmacherek, Krausz Mayer vagy Wahrmann Mór neve. Számos késıbb más ágazatban kiemelkedı szereplı is felbukkan a részvényes listákon, így a késıbbi csepeli gyáróriást
1
alapító Weisz-testvérek közül Bertold, a cukoriparból ismert Hatvany-Deutschok, a szeszipar meghatározó alakjává lett Gschwindt-család, a késıbbi textilipari szerepvállalásáról ismert Spitzerek, vagy az építıiparban érdekelt Neuschloss-família, a kereskedı családok népes táboráról nem is szólva: Baumgarten, Brüll, Kohner, Machlup. Tovább színesíti a képet az e körbe bekerült ügyvédek alakja – jelezve a gazdasági jogászok szerepének növekedését (pl. Mezei Mór) –, és a századforduló táján megélénkülı bank-iparvállalat kapcsolatnak megfelelıen megjelenı bankárok figurája (pl. Kornfeld Zsigmond, Lánczy Leó). A reformkorról rendelkezésünkre áll Bácskai Vera prozopográfiája a kor gazdasági elitjérıl, a nagykereskedıkrıl; a dualizmus kori magyar gazdaság vezetı rétegérıl azonban eleddig nem született hasonló szisztematikus elemzı munka. Számos esettanulmány (Halmos Károly, Koncz E. Katalin, Kövér György, William O. McCagg, Varga László), módszertani és elméleti munka (Hanák Péter, Halmos Károly, Koroknai Ákos, Lengyel György, Wolfgang Zorn), valamint jó néhány helyi elit- és virilisvizsgálat (Baranyi Béla, Bérdi György, Szakál Gyula, Tóvári Judit, Vörös Károly) képezi az eddigi eredményeket. Miként a reformkorban a nagykereskedık, a dualizmus korában a malomipar meghatározó gazdasági szereplıi jelentették a magyar gazdaság vezetı rétegét, vizsgálatukkal tehát a Monarchia magyar gazdasági elitje kerül bemutatásra. Így megvizsgálhatóvá
válnak
korábbi
hipotézisek
e
réteg
számosságáról,
típusairól
és
összehasonlíthatóvá válik a magyar gazdasági elit az osztrák Besitzbürgertum- és Unternehmerkutatások (Alois Brusatti, Peter Eigner, Herbert Matis, Josef Mentschl, Alois Mosser) alapján megrajzolt vállalkozói réteggel.
2. A feldolgozás keretei A kutatás a malomvállalatok felıl közelít a magyar gazdaság meghatározó szereplıihez, tehát a cégek jelentik a kiindulópontot. A vizsgálat felöleli valamennyi budapesti székhelyő és telephelyő kereskedelmi gızmalmot, mely a 19. század második felétıl 1914-ig mőködött. Név szerint a hosszú élető cégek a következık: Concordia Gızmalom Rt.; Elsı Budapesti Gızmalmi Társulat (kezdetben még „Pest-Budai”); Erzsébet Gızmalom Rt.; Gizella Gızmalom; Haggenmacher Henrik malmai; Királymalom – Heinrich és Strausz Rt.; Lujza Gızmalom Rt.; Magyar Általános Hitelbank egyesült gızmalmai (késıbb Hungária egyesült gızmalmok néven); Pannónia Gızmalom Társaság; Pesti Hengermalom Rt.; Pesti Molnárok és Sütık Rt. Gızmalma; Viktória Gızmalom Rt. A rövidebb ideig talpon maradó, s rendszerint a fent felsorolt hosszabb élető cégek elıtörténetét képezı budapesti gızmalmok pedig a következık voltak: Árpád Gızmalom
2
Rt., Barber fiai gızmalma (majd Barber és Klusemann-féle malom), Berger Lajos gızmalma, Blum János gızmalma (majd Blum-féle Gızmalom Rt.), Budai Király Gızmalom Rt., Budai Gyárudvar Rt., Lord Sámuel malma, Unió Gızmalom Rt., Werther Frigyes gızmalma. A vizsgálat kezdıpontját e gazdasági forma, a részvénytársasági gızmalmok kialakulásának ideje jelenti, mely hozzávetıleg egybeesik a Monarchia létrejöttével (a Hengermalom az egyetlen korai kivétel), a végpontot pedig az I. világháború kitörése adja, mivel ekkortól mind aktívabban folyt bele a termelés szabályozásába az állam (egészen a Haditermény Rt. létrehozásáig), 1914 tehát egy eszmei záróév a budapesti nagymalomipar történetében. A kutatás célja a budapesti gızmalmok megteremtıi és mőködtetıi körének teljes feltérképezése és elemzése. A vizsgálat tehát kiterjed e malmok alapítóira, tulajdonosaira, részvényeseire és menedzsereire egyaránt – utóbbi alatt értve mind az igazgatósági és felügyelı bizottsági tagokat (vagyis a vezetés stratégiai szintjét), mind a kereskedelmi és mőszaki igazgatókat (az operatív vezetıket). A malmok változatos vállalati formáiból és történetébıl adódóan ezek a funkciók nem mindig különülnek el élesen egymástól, sıt egyes szereplık funkciók közötti mozgása is megfigyelhetı. Ez indokolja a vizsgálandó szereplık viszonylag tág körét, s ebbıl adódik ugyanakkor egy fontos hozadék és egyben lényeges célkitőzés is: e fogalmak (alapító, tulajdonos, menedzser, vállalkozó) malomiparbeli tényleges megjelenéseinek vizsgálata és definiálása.
3. A feldolgozás célja A teljes személyi kör feltérképezése révén elsı lépésben nevesíthetıvé válik a 19. század második felében a malomiparban gazdasági szerepet vállalók teljes köre, s így láthatóvá válnak a különbözı malmokbeli szerepek idıbeli alakulásai, s egyes családokban, személyekben megmutatkozó sőrősödései. Ez alapján választhatók ki a malomipar meghatározó szereplıi, s valósítható meg a végsı célkitőzés: a budapesti nagymalomipar megteremtıinek és mőködtetıinek prozopográfiájának megrajzolása. A proszopográfia kialakítása során elemzendı legfontosabb kérdések a következık: kik voltak ık, milyen társadalmi térbıl érkeztek, s hová jutottak, milyen gazdasági keretekbıl léptek a malomipari piacra, milyen szerepet játszottak ott és milyen tartós volt jelenlétük, s esetenként milyen más gazdasági területre léptek át, játszottak-e közéleti szerepet, kapcsolódnak-e, s ha igen, milyen szinten más családokhoz, személyekhez stb. Bár a témába vágó monográfia alig akad, van már néhány korábbi kísérlet a 19. századi magyar vállalkozók csoportosítására (Wolfgang Zorn, Hanák Péter, Lengyel György, Michael K.
3
Silber), sıt vannak olyan munkák is, amelyek egy ilyen csoportosítás elméleti dimenzióit veszik számba (Halmos Károly, Koroknai Ákos), így csak félig járok járatlan utakon. Ellentétben azonban az eddigi típusalkotó írásoktól ez a feldolgozás egy jól körülhatárolható és teljes csoporton belül fogja elvégezni az értékelést, hiszen az ágazat egyértelmően rávilágít a vizsgálandók körére.
4. A feldolgozás lépései, elemei A téma feldolgozását két fı szerkezeti egységben kívánom megvalósítani. Az elsı a magyar malomipar gazdasági jelentıségének kérdését járja körül három területen. Ezen belül elıször is a kérdéskör historiográfiáját kell áttekinteni: a malomipar a történészek szemével. Itt tárgyalható a magyar indusztrializáció megítélése körüli vita: az ország függı vagy nem függı helyzetérıl (Tolnai György, Simon Péter), az élelmiszeripar iparosodásbeli szerepérıl (Berend T. Iván, Ránki György, Katus László, Hanák Péter, Gunst Péter, Kövér György) és a monarchia „közös piacáról” (John Komlos). Szintén itt összegezhetık a malomiparról (Sándor Vilmos) és annak finanszírozásáról (bank és ipar kapcsolata, finánctıke tézis: Pogány Ágnes, Tomka Béla) valamint az állam szerepérıl eddig írottak (Gerschenkron), fıként az ırlési forgalom kérdését érintıen, illetve a technológiatörténet (Kirsch János) és a fogyasztástörténet vonatkozó eredményei. A második megközelítési irányt az ágazat ténylegesen mért statisztikai mutatóinak vizsgálata jelenti: a malomipar a statisztikák tükrében. A megırölt gabona mennyiségi adatai, az exportra és az árakra vonatkozó statisztikák, a budapesti nagymalomipar teljesítıképessége és exportjának jellegzetességei, a célországoktól a termékskáláig válnak ezáltal láthatóvá. Végül a malomipar gazdasági jelentıségének harmadik megközelítési útja, annak számbavétele, hogyan vélekedtek róla a kortársak: a malomipar a korabeli megítélés szerint. Megszólalnak ebben egyfelıl a malmok és malomipari szakemberek oldalán megjelenı vélemények, ahol elsıdleges forrást jelentenek
a
közgyőlésre
készült éves
igazgatósági jelentések,
az
újságokban vagy
különnyomatban megjelent gazdasági értekezések; másfelıl a budapesti kereskedelmi és iparkamara éves jelentéseiben megfogalmazódó állítások; harmadrészt az agrárius oldal által képviselt álláspontok. E három megközelítés eredıjeként rajzolódik ki a malomipar mőködése mind makro, mind mikro szinten. A második fı szerkezeti egység a budapesti nagymalomipar szereplıinek körét dolgozza fel négy fı területen. Itt is az elsı feladat a historiográfiai alapozás, a feldolgozás során felmerülı fogalmak áttekintése és elemzése, aminek egyfelıl a polgár – vállalkozó – elit fogalmak alkalmazását kell
4
érintenie, másfelıl a vállalkozó – tulajdonos – menedzser fogalmak által felmerülı kérdéseket, harmadrészt az ehhez kapcsolódó dzsentrifikáció, feudalizáció, asszimiláció vonatkozó téziseit. Mindehhez a business history, az Unternehmensgeschichte, a polgárosodás és az elitkutatások eredményei jelentik a fı kiindulópontokat. A fogalmi megalapozás után lehet megközelíteni a teljes személyi kör elemzését: hányan vannak, milyen jellegzetességek olvashatók le az iparági jelenlétre, súlyra, kapcsolatokra vonatkozóan. A teljes személyi kör meghatározásához a malomipari vállalkozások felıl kell elindulni. A Budapest Fıváros Levéltárában ırzött cégbírósági irategyüttes (okmánytári iratok, cégkötetek), az egyes vállalatok fennmaradt irattára és a Magyar Országos Levéltárban ırzött banki iratokban fellelhetı malomipari vonatkozások mellett a korabeli gazdasági évkönyvek, kompasszok alapján rekonstruálható a szereplık köre. Az egyéni vagy társas cégek tulajdonában álló malmok esetében ez a cég tulajdonosainak és vezetı alkalmazottainak meghatározását jelenti, ami már a Fıvárosi Cégbíróság után fennmaradt cégkötetekbıl kiderül. A részvénytársasági malmok esetében a céges irattárban esetleg megırzött részvénykönyvekbıl és a Cégbíróság Okmánytárában megırzött közgyőlési jegyzıkönyvekbıl azonosíthatók a részvényesek, szintén ez utóbbiból, továbbá a kompasszokból pedig az igazgatósági és felügyelı bizottsági tagok, valamint a vállalat menedzserei. A teljes személyi kör elemzésére épülhet a kirajzolódó típusok bemutatása és elemzése, egyfajta kollektív biográfia vázolása. A prozopográfia megrajzolásához az egyes személyek, családok szintjére lemenı kutatás további levéltári és könyvészeti források használatát teszi szükségessé. A levéltári források közül a legfontosabbak az anyakönyvek (születési, házassági, halotti anyakönyvek), a közjegyzıi iratok (végrendeletek, inventáriumok, házassági szerzıdések), árvaszéki iratok, továbbá a céges és cégbírósági iratok között fennmaradt személyi források. Könyvészeti források közül a lexikonok, genealógiák, aprónyomtatványok kiemelendık. Végül negyedik elemként a prozopográfia velejárójaként léptékváltással az egyének, családok szintjére is eljutunk, esettanulmányok formájában is bemutathatóvá válik néhány malomipari vállalkozói típus.
5. Várható eredmények A személyi kör vizsgálata alapján számos az elsı szerkezeti részben felvetett kérdés, állítás válik tesztelhetıvé, így például a bankok és malomvállalatok személyi szintő kapcsolatai, a gızmalmok alapításában résztvevı tıke eredete, a malomipar meghatározó szereplıinek társadalmi státusa, mobilitása. A vizsgálattól várható eredmény emellett az is, hogy tovább árnyalhatóvá válnak a korábban felállított, elnagyolt vállalkozói típusok, így például a terménykereskedı ipari
5
szerepvállalásának sematikus képe, a „technikai újító”, „technikus gyáralapító” vagy a „menedzser” figurája. Végül fontos hozadék lesz két szempont, a család vállalkozásban betöltött szerepének, valamint a részvénytársasági formában adódó vállalkozói lehetıségeknek az elemzése. A kutatás eredményeként a magyar iparosodás és polgári átalakulás meghatározó szereplıi kerülnek bemutatásra és elemzésre. Mivel a malomipar a 19. század második felének húzóágazata volt, a benne résztvevık az egész gazdaság vezetı képviselıit reprezentálják. Ez alapján pedig már lehetséges az osztrák birodalomfél 19. század utolsó harmadának vállalkozói rétegével történı összehasonlítás, az Osztrák–Magyar Monarchia 19. század végi vállalkozóinak elemzı bemutatása.
6
