Mese felnőtteknek a szelídség gránátjairól
Dr. Kovácsné Kiss Mária kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, kezében kávéscsészéjével. Tibor a fotelben már bóbiskolt. - Jól sikerült a mai ebéd. – gondolta Mária. – Mindenkinek ízlett, a gyerekek nagyon dicsérték. Jó érzéssel töltötte el az is, hogy fia kezdi elfogadni Tibort. Kortyolt a kávéból és lehalkította a TV-t. A képernyőre pillantott. Éppen egy fotót mutattak be, amin egy fekete kislány összekuporodva guggol, mögötte egy keselyű. Az asszony ismerte azt a felvételt, olvasott róla, hogy egy amerikai fotós készítette, aki visszatérve hazájába, öngyilkos lett. Deja vu érzés kerítette hatalmába. Szinte beleszédült. Vége lett a kellemes vasárnap délutáni hangulatának. Arcát kezébe temette, zokogását nem tudta visszafojtani. Tibor felpillantott: -Mi van? Baj van? – kérdezte. Aztán a képernyőre nézett. Dühösen felkapta a távirányítót és kis híján elhajította, de aztán inkább kikapcsolta a készüléket. -Minek nézed, ha nem bírod! – dohogott, majd elfordult a tévétől. Csendben telt a délután. Mária tett-vett a konyhában,Tibor az újságokat lapozgatta. Este az asszony arra kérte,hogy ne maradjon nála éjszakára. -Kérlek, ne haragudj, de úgy összezavarodtam. -Te tudod.- válaszolta a férfi szárazon. Nem tudta palástolni csalódottságát. Mária alig várta, hogy Tibor elhajtson az autójával. Széket húzott a gardróbszekrény elé és a legfelső polcról elővette Zoltán egyetemi könyveit. A teraszon leporolta őket, majd az íróasztalához ült velük. Számolt, jegyzetelt… Amikor a nap első sugarai előbukkantak a dombok mögül elégedetten állt fel a székből. -Megcsináltam! Mária elkészült egy olyan anyag kémiai leírásával, ami az embereket lazává, kedvessé, boldoggá, elégedetté, kreatívvá teszi, elűzve a gyilkos gondolatokat, az agressziót, a dühöt, a gyűlöletet, mindezt egy könnyen illanó, kenhető paszta formájában. Hamar elnyomta az álom. Álmában, mint oly sokszor, megjelent Zoltán. Őt az első és utolsó munkahelyén látta meg először, amikor vegyésztechnikusként munkába állt a Gyógyszerkutató Intézetben. Lenyűgözte a nyugodt, erőt sugárzó személyisége. A férfinek sem volt közömbös a fiatal lány. Hamarosan azt beszélték a laborban, hogy a megközelíthetetlennek hitt osztályvezető kartárs komolyan udvarol a kis technikus lánynak. Sokan csodálkoztak, mások irigykedtek. –Pont ez a kis veréb kell a Kovácsnak. Nagy a korkülönbség, és az iskolázottság is. Nem lesz ebből semmi jó! De tévedtek. A házasság remekül működött. Teljes volt a boldogságuk, amikor végre megszületett a fiúk, Balázs. Elteltek az évek, Zoltán közel volt már a nyugdíjhoz. Egy vasárnap délután, a szieszta idején, Mária életét meghatározó történés vette kezdetét. Ebben a nyugodt időszakban szokott hálát adni a Teremtőnek, hogy a
Világ legjobb helyére született, hogy gondoskodó,jó szülei voltak, hogy biztonságban tudhatja a családját, hogy nincsenek anyagi gondjaik és szerettei egészségesek. Amint ott ücsörgött megszokott helyén, és a kedvenc csészéjéből iszogatta a kávéját egy súlyos, komor gondolat nehezedett rá. - Nekem szinte minden megadatott, de a Világban, ebben a pillanatban emberek ezrei halnak éhen, szomjan. Gyereklányokat erőszakolnak, gyermekek milliói élnek elhagyatottan, kiszolgáltatottan. Miért kell ennek így lenni? Mindennek a háborúk az okai! A gondolat súlya mintha összepréselte volna, ugyanakkor a tehetetlenség érzése majd szétfeszítette. Ledőlt a pamlagra, magára húzta a puha plédet és lázas álomba merült. Térben és időben eltávolodott az otthonától. Magasan repült, ami eleinte kellemes volt, de amit alant látott, az egyre inkább elkeserítette. A halottakkal borított doberdói harctér fölé érkezett, és a madarak csőlátásához hasonlóan, egy haldokló katonára fókuszált. Azt az arcot egy régi, megsárgult fotográfián többször is látta. - Nagyapa! – hasított belé a felismerés. A katona zubbonyán a vörös folt vészesen terjedt. . – Szanitéc! Szanitéc! Segítsen valaki! –sikoltotta, de csak artikulálatlan hang tört fel a torkából. Az egész csatamező mozdulatlanságba merevedett. Minden erejét összeszedve próbált földet érni, de mintha sűrített levegő állta volna útját. Tudta, hogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Nagyapa sorsa bevégeztetett. Nagyanya megkapta az értesítést, hogy férje hősi halált halt az olasz fronton. Egyedül nevelte fel öt gyermeküket. A hatodikat, a kis Jóskát, az apja nem is látta, mert az ő halála után jött a világra. Csak néhány hónapot élt, mert a mama teje a nagy bánatban elapadt. Próbálta feles-tejjel, lisztes kóficcal táplálni, de a kicsi az etetés után görcsöktől szenvedett és sokszor nem maradt benne az ételt. Egyik borús hajnalon a mama rémülten kelt fel az ágyból. - Jóska már egy ideje nem sírt! A bölcsőhöz kapott, és magához ölelte a csontsovány gyermek kihűlt testét. –Jóska a Mennyországban most már találkozott a papájával. - vigasztalta sírdogálva önmagát és a gyerekeket. Jöttek terméketlen évek, amikor rossz volt a termés, a sok munka semmi hasznot nem hozott. Egyszer a gyerekek arra ébredtek, hogy az anyukájuk elfojtottan zokog. Kérdezték tőle, hogy miért sír. - Mert nem tudom,hogy holnap mit fogok nektek enni adni…- válaszolta. Aztán, ha nagyon keservesen is, de felnevelte mind az ötöt. Majd gyors egymásután változott a helyszín. Örmények tízezrei mumifikálódtak a sivatag homokján, ahová a törökök üldözték őket, Galícia erődjeiből lesoványodott hadifoglyok ezreit hajtották Szibéria felé, útjukat katonasírok szegélyezték.. – Przemysl, a vérszivattyú. - emlékezett Mária a történelem órán tanultakra. Krematórium sűrű füstje szállt az ég fele. – Auschwitz! Ez már a II. világháború. iszonyodott az asszony és most érezte, hogy mennyire fázik. Hófedte csataterek mindenfele, vér, pusztulás, szenvedés. Hirtelen két gombafelhőt terjeszkedett a láthatáron. - Hirosima, Nagaszaki! Gyilkos XX. század! - jajdult fel. - Elég! Elég! De a rémálom nem ért véget. Afrika tájai tűntek fel, és a ruandai népirtás nyomai. A Száhel övezet, éhínség, kínszenvedés. Egy gyermeket látott, egy fekete kislányt, aki összekuporodva guggolt, mögötte egy keselyű, már várt az áldozatára. Mária lejjebb akart ereszkedni, hogy felemelje a kicsit, vagy legalább a madarat elhessentse, de nem tudott. Egész testében remegett. És akkor Zoltán hangját hallotta, és keze simogatását az arcán. -Drágám, nagyon rosszat álmodhattál. – ölelte át.
Mária elmesélte a felkavaró látomását. Zoltán a maga módján vigasztalta, de azok a nyomasztó gondolatok sokszor hatalmukba kerítették az asszonyt. Főleg, amikor egyedül volt otthon. Olyankor összegömbölyödött a kanapén és jobbra-balra billegett, hömbölgött, ahogy a nagymamájától hallotta ezt a kifejezést. Gyermekkorában így ringatta álomba magát. Aztán a gyerekeknek is tudomására jutott, mi nyomja anyjuk lelkét. -Anyukám! Mindig is voltak háborúk, amióta csak világ a világ. Már az ősemberek is gyilkolták egymást. Ott engedték ki a gőzt! Utána mindig fellendülés következett. Egyúttal a túlnépesedés is megoldódott.- bizonygatta a fia, a szemében huncutság bujkált. -Milyen gőzt?! Jaj, ne mond már! Nem! Nem kellenek háborúk! -Kis pontok vagyunk mi a nagyvilágban. - érvelt Zita, a menye, jó szándékkal. – Van saját akaratunk, de az életünket befolyásolják a külső erők, körülmények. -Azt tudom. - merengett el Mária. -Anya! Ne arra gondolj, hogy ebben a pillanatban hányan halnak meg erőszakos halállal, hanem arra, hogy hányan ölelkeznek. Tudod, mint az Amelie című filmben. terelte el a beszélgetést a fia vidámabb vizekre. -Nekem az a film egyáltalán nem tetszett! –jelentette ki Mária, de akkora már a fiatalokból kirobbant a nevetés. Zoltán is velük nevetett. -Ez igazán nem nevetséges! Látom, ti nem vesztek engem komolyan. – vonult vissza Mária. Emésztő gondjairól egyszer beszámolt barátnőjének, Katának, akivel osztálytársak voltak, az általánosban évekig padtársak is. Bár természetük különbözött,a barátság megmaradt. Kata viharos szerelmeket, botrányos szakításokat élt át az elmúlt években. -Tudod, szeretni kell magadat. - javasolta Máriának a női magazinokban olvasott tanácsot. –Állj szembe a tükörképeddel és mondjad, hogy szereted magad. Akkor nem fogsz ilyen szörnyűségekre gondolni. Ha magadat szereted, képes leszel arra, hogy másokat is szeress. -Úgy látom, nem értesz az egészből semmit. –gondolta Mária, de nem mondta ki. Elhatározta, hogy nem fog többet erről a témáról Katával beszélni.
* Zoltán alighogy nyugdíjba vonult, amikor egy gyors lefolyású hasnyálmirigyrák elvitte. A gyógyszergyárat hamarosan privatizálták, majd bezárták. Aki közel volt a nyugdíjhoz, az nyugállományba vonulhatott. Így járt Mária is. Zoltán halála, a munkahelyelvesztése, a kollégák hiánya, a megváltozott napirend miatt az asszony állapota csak romlott. Egyik délután, amikor már túl volt a második hömbölgésen, betoppant Balázs. Elképedve látta a rendetlen lakást, a mosogatóban az egymásra tornyozott mosatlan kávéscsészéket. A magára és az otthonára mindig adó anyja kócosan, pongyolában, karikás szemekkel gubbasztott a kanapén. -Anyukám! Tudok segíteni? – próbálkozott. -Kisfiam, minden rendben. Nem szeretnék gondot okozni… Balázs feldúlva ment haza. –Anya nagyon rossz állapotban van. - panaszkodott a feleségének. – Valamit ki kell találni. Gyakrabban kell látogatnunk és valamit kieszelni, amivel elfoglalná magát… -Mit gondolsz, ha meg tanulná a számítógépet kezelni? – ötletelt Zita. - Neki adhatnánk a laptopomat, beiratkozhatna egy tanfolyamra. Bali is segíthetne neki. Legalább gyakrabban látogatná a nagymamáját. Szerintem működne.
-Nem rossz, de attól tartok, hogy ott is az állatvédők oldalát nézegetné, ahol látná a sok kínzást. Máriának volt egy gyerekkori megrázkódtatása, Egy szüreten a lovas kocsi olyan mélyre süllyedt a tehertől, hogy a lovak nem tudták kihúzni. A kegyetlen gazdájuk egy husánggal csépelte őket. Bőrükön látszottak az ütések nyomai. Egész testük megfeszült, tágra nyílt szemükben iszonyat tükröződött. Amikor a kocsis abbahagyta az ütlegelést, az állatok riadtan topogta, fejüket összedugták. A kislány biztos volt benne, hogy egymást vigasztalják. Többet nem köszönt a férfinek. Évtizedek múlva is maga előtt látta a szerencsétlen állatok vergődését. Teljes kudarcként élte meg, hogy az állatvédő telepen nem vehetik semmi hasznát. Már nyugdíjban vonult, amikor fellelkesülve elhatározta, hogy majd kijár a város határában lévő menhelyre az elárvult kutyákat gondozni. Második nap fejfájással ment haza, úgy érezte, hogy minden kutya arra kéri:- Engem vigyél haza! Engem! Engem! -Nem tudom ezt csinálni!–panaszkodott a gyerekeinek. -Anya! Be kell látnod,hogy a kutyatelep nem neked való hely. - Gyenge vagyok…Úgy szégyellem magam! -Nincs rá okod! –ölelte át Balázs. Még egyszer elment a telepre - Bodriért, a fiatal keverékért, „akinek” melegbarna szeme megigézte. A továbbiakban anyagilag támogatta a menhelyet.
* Mária először hallani sem akart az internetezésről. Balázs minden rábeszélő képességét elővette. -Gondold el, hogy lesz egy saját végtelen tárhelyű lexikonod, …egy saját könyvtárad! Csak beírsz egy kifejezést és lejön egy csomó válasz. Bali jönne és segítene neked… Talán ez az utolsó érv hatott. -Na jó,nem bánom. – egyezett bele Mária. A kezdeti bátortalan ismerkedés után egyre nagyobb biztonsággal kezelte a gépet. Bali, az unokája türelmesen magyarázott, mutatta a lehetőségeket. Néhány portált is feltöltött, amiről biztosan tudta, hogy a nagyit érdekli. Bevezette a Facebook rejtelmeibe is. Mária jó néhány ismerőst megtalált, távoli rokonokat, régi osztálytársakat. Egyik nap az „ismerősök keresése” ikonnál jelzés érkezett. Rákattintott. -Jesszusom! A Váczi Tibi! Váczi Tiborral a középiskolában osztálytársak voltak. A jóképű, sportos fiút körülrajongták a lányok. Elindult köztük a levelezés. Mária megírta, hogy megözvegyült, Tibor beszámolt arról, hogy évekig külföldön dolgozott, ott családot alapított, gyermekei felnőttek, feleségétől elvált és most végleg hazatelepült. Néhány hét után randevúra hívta Máriát a város legelegánsabb cukrászdájába. Az asszonynak nagyot dobbanta a szíve, amikor meglátta a férfit. Tibor még mindig jól nézett ki, arcán a kisfiús mosolyával, haja alig őszült. Órákig beszélgettek, és a búcsúnál hosszasan ölelte Máriát. Mária haragudott magára. Úgy érezte, azzal, hogy napjában többször gondol Tiborra, és az kellemes érzéssel tölt el, azzal vétkezik Zoltán emléke ellen. Azt fontolgatta, hogy többet nem megy randevúra. Azonban a következő telefonhívásnál mégis igent
mondott. Egyre többet találkoztak a kedvenc helyükön, a cukrászda meghitt zugában. És Tibor egyre gyakrabban töltötte az éjszakákat az asszonynál. Mária kivirult. Nyomasztó gondolatai messze elkerülték. Egyszer azonban mégis mesélt azokról a férfinek. -A ciánszennyezés óta nem hordok arany ékszert, csak a jegygyűrűmet. - folytatta.És nem hordok bundát sem.. -Tudom. Az állatok miatt. – szólt Tibor. -Ugye,most azt gondolod rólam,hogy nem vagyok egészen normális?- kérdezte pironkodva. -Nem! Te vagy a legnormálisabb nő, akit valaha ismertem. –mondta a férfi őszinte meggyőződéssel.
* Mária jól tudta, hogy az anyag kémiai leírása az első lépés, a neheze még ezután jön. Hogyan tudja beszerezni a szükséges anyagokat a kísérlethez? Összeszedte a bátorságát és egy délelőtt felkereste az egykori gyár raktárépületét. Jól ismerte a járást, hiszen laborasszisztensként gyakran vételezett a kísérletekhez szükséges vegyszerekből. Kissé megnyugodott, amikor a portán régi, kedves ismerősre talált. Misi bácsival, örömmel üdvözölték egymást. A férfit mindenki bácsizta a gyárban, ahol szintén portaszolgálatot töltött be. -Látja, kedves Mária, már csak én maradtam. Őrzöm ezt a nagy raktárt, amíg fel nem számolják, és el nem szállítják a vegyszereket. Sokat egyenesen a veszélyes hulladék-megsemmisítőbe visznek, mert lejártak. Udvariasan érdeklődtek egymás hogyléte felöl. -Mária kedves, hogy maga milyen csinos! Tudja, hogy régen is nagyon tetszett nekem? - udvarolt Misi bácsi. Mária úgy meglepődött, hogy majdnem elfelejtette, hogy miért jött, talán még el is pirult. -Tudja Misi, - szándékosan nem bácsizta –szükségem lenne néhány vegyszerre egy magánjellegű kisélethez. Egy olyan anyagot szeretnék előállítani, ami szelíddé teszi az embereket…. mindössze néhány gramm kellene egyikből,másikból…. -Csak magának, Mária, csak magának. – állt rendelkezésére készségesen a férfi. – Megoldható, mert az elszállításnál nem mérik le tételesen a tartályokat. Egy fél óra múlva Mária hazafele igyekezett. Vitte a kincset érő szereket. A konyha hamarosan mini-laborrá változott. Közben Tibor kétszer is kereste a mobilján, az asszony elnézést kért, amiért most nem ér rá. -A következő feladat a tesztelés. Nincs idő a késlekedésre. – adta ki a következő utasítást magának. Még aznap késő este, táskájában az anyaggal, elment a Piszkos késdobálónak nevezett ivóba. Az italbolt rászolgált a nevére. A tulajdonos gyakran hívta a rendőrséget az összeakaszkodó vendégek megfékezésére. Amikor Mária belépett, már elég sűrű volt a levegő. Meglehetősen durva vita folyt a sarokban, borízű hangon, egymást túlkiabálva védték a saját álláspontjukat a törzsvendégek. A férfiak meglepetten nézték az asszonyt. -Na, mit keresel itt kisanyám? Biztos eltévedtél. – morogta az egyik. Mária mit sem törődött vele, a pulthoz lépett, köszönt és egy mentes ásványvizet ért. Felült a bárszékre, és amíg a vizet itta, táskájából elővette a kis fiolát. A tartalmát észrevétlenül a földre csöppentette. Nem kellett sokat várnia. Csakhamar
gyökeresen megváltozott a társaság hangulata. A haragjuk elszállt, heherészve koccintottak, egyikük dalba kezdett. – Akácos úúúút….A többiek is beszálltak. Mária elégedetten hagyta el a kocsmát. Szeretett volna valakinek beszámolni a sikerről, de még korainak találta. Másnap a fia, Tibor és Kata is hívta telefonon. Mindhármuknak elfoglaltságra hivatkozott és egy későbbi időpontot javasolt a találkozásra. Több anyag kell! De honnan? Hogyan? – jártak a gondolatai. Megint csak a raktárt kereste fel. Fel kell fedni Misinek a titkát, ha másképp nem megy, és elmondani, hogy miért kell nagy mennyiség az alapanyagokból. -Már tudom a megoldást! –mondta kis gondolkodás után a férfi. – Üzemi baleset fog történni! Ellenőrzöm a tartályok állapotát és megállapítom, hogy a vegyszer kifolyt, elpárolgott, megsemmisült. Minderről jegyzőkönyvet veszek fel. Mária örömében megpuszilta a férfi. Megbeszélték, hogy sötétedés után az asszony a hátsó bejárathoz jön a kocsijával, a tizenöt éves Opellel. Addig előkészítette a garázst a tartályok elhelyezésére. Misi segített a be- és kirakodásnál. Sikereket és jó éjszakát kívánva visszament a raktárba. Mária a töltőgépre egész véletlenül bukkant rá az interneten. Egy tejtermék – csomagoló modernizálta üzemét és a régi doboztöltőt olcsón árulta. –Ez egy csoda! –lelkendezett az asszony. –Éppen ez kell nekem! Alig várta, hogy reggel legyen. Felkereste az jól ismert autókereskedőt és eladta neki az Opelt, amit még tőle vettek annakidején Zoltánnal. Hazaérve rögtön felhívta a töltőgép tulajdonosát, aki örült, hogy máris akadt vevője. Mária megkérdezte, hogy vállalja-e a házhozszállítást és a gép beüzemelését. Azon kívül legalább ezer darab kisebb méretű dobozra is szüksége lenne. -Természetesen, némi felárral. - jött a válasz. Koraestére már lejött az első joghurt feliratú doboz. Nem sietett, nem kapkodott, óvatosan kezelte a gépet, nehogy baj történjen. Éjfélre valamennyit megtöltötte. Már azt is tudta, hogy kitől kér segítséget a terjesztésben. Most örült igazán hogy jártasságot szerzett az internet világában és, hogy Zoltánnal akkoriban elvégzett néhány hónapos angol nyelvi tanfolyamot. Kora hajnalban levelet írt a Greendream környezetvédő világszervezet magyarországi, brüsszeli, és washingtoni központjának. Természetesen először a budapesti irodából keresték fel. A tettre kész, értelmes fiatalok lelkesedéssel hallgatták Mária beszámolóját a lehetőségekről és az anyag hatásáról. Egy fiatalember a kezébe vette az egyik dobozt: -Mint egy kis kézigránát. Kibiztosítom, - kezével egy mozdulatot tett a kupaknál – és eldobom! De nem halált hoz, hanem szelídséget terjeszt. Ezek a szelídség gránátja! Rövid idő alatt a készítmény eljutott a világ több pontjára, jó szervezettséggel, elsősorban a háború sújtotta térségekbe. A veszélyes területeken repülőről dobták le, a nagyvárosokban kinyitva hagyták olyan helyeken, ahol sok ember megfordult. A szervezet rögtön hozzákezdett a szer gyártásához, hiszen sokkal nagyobb mennyiségre volt szükség. Mária úgy érezte, hogy most már hátradőlhet. A találmány jó kezekben van, minden megy a maga útján.
Felhívta Tibort, hogy elmondhassa neki a történéseket, ám a férfi nem vette fel a telefont és nem is hívta vissza. Ilyen még nem fordult elő. Később Katát is hívta, de őt sem érte el. -Mi lehet Tiborral, csak nincs valami baj… Igaz, mostanában nagyon elhanyagoltam. Közben a világ hatalmasat fordult. A harcoló felek először tűzszünetet, majd megnemtámadási szerződést kötöttek. A világsajtó már nem számolt be krízishelyzetről, öngyilkos merényletekről. Megszűnt az Iszlám Hadsereg, mert a fiatalok életüket békében tudták csak elképzelni. Élni akartak és nem meghalni. A terror csoportok felszámolták egységeiket, fegyvereiket megsemmisítették, hazatértek családjukhoz. Megszüntették a menekülttáborokat, lakóik boldogan visszatértek szülőföldjükre. Az ENSZ és egyéb szervezetek munkatársai a missziókban azt tapasztalták, hogy már nem érkeznek megfélemlített, meggyötört nők és gyerekek a háborús övezetekből. Évtizedes sebeket igyekeztek begyógyítani az évtizedekig egymás ellen küzdők.. A ruandai hutuk megbánást mutattak és bocsánatot kértek a tusziktól. A tamilok és a szingalézek sajnálatukat fejezték ki a több évig tartó polgárháborúban egymásnak okozott veszteségekért. Izrael örökös békét kötött a palesztinokkal, lebontották a falakat, felszámolták a menekült táborokat. A délszláv háború érintett felei ugyancsak tárgyalásokat, konferenciákat tartottak a megbékélés jegyében. Németország, mint az EU legjelentősebb állama, kiemelkedő jóvátételi támogatásáról biztosította azokat a tagállamokat, amelyek nagy anyagi és vérveszteséget szenvedtek a világháborúk során. Helyreállt a rend Oroszország és Ukrajna között. Megkezdődött lerombolt városok újjáépítése, az ókori romok helyreállítása. Nagyarányú gazdasági fellendülés vette kezdetét az évek óta elnyomás alatt állt országokban. Persze, ezt minden kormány a saját sikerének könyvelte el. Drasztikusan csökkent az erőszakos bűncselekmények száma. Nem érkezett több feljelentés a családon belüli erőszak vádjával. A bíróságok meglepetten tapasztalták, hogy sok házaspár visszavonta a válás iránti kérelmét. Valamennyi játékboltban levették a műanyag fegyvereket és a gyártók is átálltak a kreativitást fejlesztő játékokra. Közlekedési balesetek ugyan előfordultak, de a gyorshajtás, az erőszakos vezetés megszűnésével biztonságosabb lett a forgalom. Jó irányba változott a politikai pártok kommunikációs stílusa is. A szócsaták nem fajultak vádaskodássá, hanem józan, higgadt, építő vitává. A munkahelyeken a rivalizáló kollégák elfelejtették a súrlódásokat, segítőkészen fordultak a másik fele. Az egészségügyi statisztikákból hamarosan kitűnt, hogy csökkent a stressz és az általa okozott megbetegedések. Nagyságrenddel kevesebb lett a szenvedélybetegek száma. Kisimult a világ arca. A világ legjelentősebb fegyvergyárosai egy jól védhető szigeten, luxuskörülmények között titkos tanácskozást tartottak. -Uraim! Kitört a világbéke és mi mehetünk új üzletág után nézni. – szólalt fel egy bosszús gyáros. – A raktáraim készlete hetek óta nem fogyott. A megbízható vevőim sorra visszamondták a megrendeléseket. Nem kell senkinek a legmodernebb haditechnika… Néhány gyáramat már leállítottam. Mekkora kár ért! Mekkora kár!
-A kereskedőim és a termékmenedzserek már egy jó ideje panaszkodnak, hogy nem tudnak semmit eladni. tud valaki arról, hogy mi okozta ezt a krachot? –kérdezte egy izgatott férfi. -A titkos ügynökeim már felderítették. – vette át a szót egy megjelenésében is erőt sugárzó hadifelszereléseket forgalmazó nagykereskedő. Halálos csend lett, mindenki feléje fordult. -A Greendream hálózat segítségével valami tudatmódosító anyagot terjeszt egy közép-európai nő. – folytatta - Saját találmánya. Egy magyarországi város mellett lakik, egy kis településen. A lényeg az, hogy aki belélegzett ebből a szerből, abban erős békevágy fejlődik ki. Nincs az a jól felállított agitáció, hogy bárki is rábírja az egykori terroristákat, vagy akár csak az elégedetlenkedő hatalomra vágyókat, hogy fegyvert fogjanak. Nem kellünk már a világnak! Erre hirtelen nagy kiabálás, lárma keletkezett. -Micsoda? Tudatmódosító? Ez büntetendő cselekedet! Nemzetközi bíróság elé állítani! Likvidálni! - Nyugalom! Már megtettem a kezdő lépéseket. - emelte fel hangját a milliárdos úr.
* Erős szél rázta a fákat, süvített minden kis eresztéken. Mária nyugtalanul aludt. – Mintha valaki járna a kertben. – pillantott ki az ablakon, de nem látott senkit. –Biztos csak a szél. –nyugtatta magát – és Bodri is jelezne, ha idegenek lennének a közelben. A reggeli etetésnél a kutya nem jött elő. Mária állt a táljánál és szólongatta. Körbejárta az udvart és a kertkapunál megtalálta …holtan. Szájából sárgás hab folyt ki. -Megmérgezték! Ki tehette? Szegénykém.. szegény ,hű kutyusom. – hajolt föléje az asszony. Letörölte a szeméből patakzó könnyet. Bevonszolta a garázsba és letakarta egy papírzsákkal. Nem tudott hozzáfogni az elhantoláshoz, mert sürgősen be kellett mennie a városba. Idézés érkezett a városi rendőrkapitányságtól egy feljelentést követőn „Ember milliókon elkövetett tudatmódosító szerek alkalmazása” tárgyában. Amikor a busz a kedvenc kávéháza előtt haladt el, Mária a bejáratnál Katát és Tibort pillantotta meg félreérthetetlen helyzetben. Önkéntelenül is felpattant az ülésről és arcával az ablakhoz tapadt, nézte, amíg el nem tűntek a szeme elől. -Ezt nem hiszem el! De, hát…én vagyok a hibás… elhanyagoltam Tibort. És most Katánál talált vigasztalást. A rendőrségen udvariasan kikérdezték. Mária mindent elmondott-kivéve a kísérleti szerek eredetét. Nem akarta Misi bácsit bajba sodorni. Azt mondta, hogy a tömeges gyártáshoz az alapanyagok beszerzésében a legtöbbet a greendreamosok segítették. Ez valójában így is történt. Végül azzal bocsátották el, hogy a következő intézkedésről majd értesítik. A végállomáson egy óvodás csoport is felszállt a buszra. Az asszony szívesen hallgatta csivitelésüket, egy kicsit elterelték a gondolatait Tiborról. Arról beszélgettek a gyerekek, hogy milyen jó volt az állatsimogatóban. Amikor már közeledtek a faluhoz, a gyerekek egymást túlharsogva sorolták: -Ott a templom! Ott az óvodánk! És akkor egy hatalmas robbanás rázta meg a levegőt. Nyomában tűz ütött ki. -A garázsom! - döbbent rá Mária.
A következő pillanatban egy hatalmas ütést érzett…..majd csend és nyugalom kerítette hatalmába. Elindult a fény felé…. Az esti hírekben már bemondták, hogy X településen kettős robbantás történt. Ismeretlen tettesek felrobbantottak egy helyi járatú buszt, sok a halott, köztük huszonnégy gyermek. Ugyanott, a településen felrobbant egy garázsépület is. A tűz nem terjedt tovább, mert a tűzoltók időben kiérkeztek. A rendőrség nyomoz. Egyelőre annyit mondtak, hogy jól megszervezett akció volt. A világsajtó arról számolt be, hogy a Greendream irodáit feldúlták, a munkatársakat megölték, minden iratot elvittek, a raktárait, vegyi üzemeit megsemmisítették. Az elkövetők kiléte ismeretlen. A több országot érintő merénylet megdöbbentette az embereket. Az államférfiak részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak. Továbbá biztosították az országok polgárait arról, hogy természetesen mindent megtesznek a biztonságuk érdekében. Határozottan megerősítették, hogy ilyen cselekedet többet nem fordulhat elő. Közben az anyag kezdte hatását veszteni. Új gyártásra, akcióra lett volna szükség. A fegyvergyártók hosszú idő óta újból megrendeléseket kaptak. A vezető országok parlamentjei megszavazták, hogy az országuk védelmének érdekében visszaállítják a katonaságot. Először helyi összecsapások történtek, majd eszkalálódott a fegyveres konfliktus. Az egykori küzdő felek felrúgták a béketárgyalások eredményeit, és hadat üzentek ellenfeleiknek. Menekültek milliói indultak el a biztonságosnak vélt európai országok fele.
Steinhauser Klára 2015. november 23.
