Mese a kalandvágyó kiscsikóról

Mese a kalandvágyó kiscsikóról

Gyermekmesék a Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola diákjainak tollából

Dunavecse, 2016.

Tartalomjegyzék Mese a kalandvágyó kiscsikóról ...................................................................................... 1 Mese a türelmetlen kiscsikóról ....................................................................................... 6 Pumukli ........................................................................................................................... 8 Hétköznapok Sárkányországban ................................................................................... 11 Dr. Sárkány Olivér ......................................................................................................... 11 A vörös és a zöld kissárkány küzdelme .........................................................................12 Sárkánydal .....................................................................................................................13 Sárkánymese ..................................................................................................................14 A hét törpe titka ............................................................................................................. 15 Kobra doktor .................................................................................................................. 17 Hófehérke és Rigócsőr király .........................................................................................19 Holle anyó és a halász felesége ..................................................................................... 24 Jancsi és Juliska Holle anyónál .................................................................................... 26 A hencegő békahercegnő és a gólya .............................................................................. 32 Dagobert megpróbáltatásai .......................................................................................... 33

Mese a kalandvágyó kiscsikóról (B. D. B.) Hol volt, hol nem volt, még az üveghegyen is túl, a Pónik birodalmának szomszédságában, élt egy nagyon előkelő, úri ló család. Ennek a családnak három dali paripája született már, és éppen most várták a negyedik érkezését. Április van. Illatozik a nyíló virágoktól, tündökölnek a gyümölcsfák. Ezernyi szorgos szárnyú méh száll virágról virágra, és gyűjtik szorgalmasan a mézet. Bolondos hónap ez az időjárását tekintve is. Meleg, napsütötte hétköznapok végén elérkezett egy zordon, viharos éjszaka, amikor is Anya paci a világra hozta gyönyörűséges kiscsikóját, Villámot. Nap napot követett, éjszaka éjszaka után jött el, s ez a kis Villám nagyon kíváncsi lett mindenre. Körbevágtázta az egész lovas birodalmat, de unta már a bezárt várfalakat. Kitekintett a falon túlra, szeme elvetődött a szomszédos birtokra az azt követő virágos mezőre, a fákkal gazdag erdőre, a csörgedező patakra, és kíváncsisága nőttön nőtt. Egy napon, amikor a friss szalma érkezett, a mi bátor és kíváncsi Villámunk kiszökött a kapun. Rögtön a szomszédos kapunál egy kis Póni kíváncsian érdeklődött, hogy miért nincs patkó a patáin és kinevette. Na, más egyéb sem kellett Villámnak, elhatározta, hogy messzi útra indul és patkóval a patáin tér csak vissza. Gondolkozott, merre induljon? Hogyan fogjon neki? Mire aztán, ahogy ballagott orr lógatva egyszeriben megpillantott egy barlangot. Odamerészkedett a bejárathoz, majd tovább és közben kiabálta: - Hahó, Van itt valaki? - Nem tudhatta szegény, hogy a barlangban egy félelmetes Barlangi Pók lakik. Aki erre a nagy lármára fel is mordult, ekképpen: - Ki ébresztett fel álmomból? Ki merészelt zavarni a barlangomban? - A mi kis Villámunk nagyon megijedt és egy nagy sziklát megpillantva, oda akart szaladni, hogy mögé bújjon. Igen ám, de ahogy remegő lábakkal szaladt, azok összeakadtak és ő megbotlott egy kőben. A Barlangi Pók körbehálózta és kifaggatta, mit keres itt. Villám félős hangon elárulta a rettenetesen csúf póknak, hogy patkót szeretne, és nem tudja hová menjen, merre induljon? Kérlelte a pókot, segítsen neki és ne haragudjon, nem akarta felébreszteni. A Barlangi Pók nem volt annyira keményszívű, gonosz meg egyáltalán nem. Kigombolyította a kiscsikót, kivezette a barlang kijáratához és útba igazította, merre menjen, hol lehet patkoltatni. E szavakkal indította útjára Villámot sok szerencsét kívánva: - Menj, menj, mendegélj, kicsi csikó, amíg egy nagy tölgyhöz nem érsz! A tölgy körül tisztás, a tisztás szélén málnás, a málnás mellett patak csörgedez. A patakon át egy kis kunyhó, abban lakik Kecske Kovács. Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Utadat övezze a jó szerencse, és le ne térj másfelé, mint ahogy mondtam! - Villám megköszönte és elindult nagy vidáman. hosszas járás után elért a nagy tölgyhöz. A tölgy tövében nagy kupac levélhalomra bukkant, a levélhalom alatt mocorgott valami. Ez a valami egy valaki volt, méghozzá sün Soma. - Kedves Süni! Villám vagyok a kiscsikó és Kecske Kovács műhelyét keresem, mert nincs a patáimon patkó. Tudsz nekem segíteni, merre menjek? - kérdezte reménykedve a csikó. Mivel a napocska lenyugvóban volt, Sün Soma betessékelte gesztenyegumó otthonába a kiscsikót, vacsorával és levéllel bélelt, meleg ágyikóval kínálta. Másnap reggel batyut kötött, a batyuban alma és répa volt és e szavakat mondotta Sün Soma:

1

- Menj, menj, mendegélj kicsi csikó, amíg a tölgy körüli tisztásra nem érsz ! A tisztás szélén málnás, a málnás mellett patak csörgedez, a patakon át egy kis kunyhó, abban lakik Kecske Kovács! Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Útadat övezze a jó szerencse és le ne térj másfelé, mint ahogy mondtam! - Villám megköszönte a vendégszeretetet és az intő szavakat. Alig hagyta el a nagy tölgyet, a tisztás előtti fenyves szépsége, magával ragadta és elterelte a megadott útról. Sötét, sűrű fenyőerdőben találta magát. Hűvös volt, és a korom sötétben félelmetes hangokat hallott. Sírni kezdett. Egyszer csak az öreg fenyő odvából cincogást hallott, előbújt Egér Elemér, az erdő kapitánya és megkérdezte: - Mit keresel itt, ebben a fenyőrengetegben? - Villám könnyeit törölve elmesélte és, hogy letért a megadott útról. Egér Elemér kivezette az erdőből, és a kiscsikó szaladt nyomban a tisztás felé. A tisztáson, a legnagyobb fűszálon élt Tücsök Tihamér. Megszólította a csikót: - Már vártalak! Merre tévedtél? - Villám megkérdezte, honnan tudta, hogy jönni fog? Mire Tihamér elbeszélte, hogy az erdő kapitánya madárpostán jelezte érkezését. Megörült a kiscsikó: - Akkor tudsz nekem segíteni? Lesz patkóm? - Ho-ho-hó! Ne olyan hevesen! Légy türelemmel, utadnak még van 2-3 állomása, de ha ismét letérsz az útirányról, nem érhetsz célba! Megértetted?! - Villám helyeslően bólogatott és mondta: - Igenis, Tücsök úr! Ahogy mondja, úgy lesz! - Rendben, akkor menj, menj, mendegélj kicsi csikó, amíg a tisztás szélén lévő málnáshoz nem érsz! A málnás mellett patak csörgedez, a patakon át egy kis kunyhó, abban lakik Kecske Kovács. Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Utadat övezze a jó szerencse, és le ne térj másfelé, mint ahogy mondtam! - szólt Tihamér és útjára bocsájtotta a csikót. Már vagy három mérföldnyire volt a tisztástól, de málnást sehol sem látott. Szomjas volt, a nap tűzött, és elálmosodott a mi kiscsikónk. Amikor felébredt, patak csörgedezését hallotta és mivel nagyon szomjas volt, elindult a hang felé. Igen ám, de akkor lelkiismeretének a hangja is felcsengett, hogy: - Le ne térj másfelé! - Engedett az intő szónak és visszafordult. Ment, mendegélt megszomjazva és megtörve, fejét lógatva. Méhek zümmögésére lett figyelmes, és ahogy felkapta a fejét, csodák csodájára megpillantott egy málnabokrot. Egyet! Még egyet! Meg még egyet! Örömmel vette észre, hogy a málnáshoz érkezett. De kit keressen itt? Ki lesz most vajon a segítségére? - és még ezek a kérdések kavarogtak a fejében, egy dalolászó medvelányt pillantott meg, ahogy a kosarába gyűjti a friss, érett, piros

2

málnaszemeket, s közben valami üvegcséből iszogat. - Szia! - kiáltotta Villám. - Ki vagy Te? - Szia! Én Mackó Marcsi vagyok, a barna medvekislány. - jött a válasz. - És ki kérdezi?- jött a kérdés is. - Villám vagyok, a kalandvágyó kiscsikó. - Szervusz, Villám! - üdvözölte barátságosan a medvelány. Mit keresel itt a málnásban? Villám elmesélte, mi járatban van, és tud- e neki segíteni, szomját oltani? Mackó Marcsi megkínálta itókájával, ami nem más volt, mint málnaszörp. - És most, hogy már nem vagy szomjas, elmondom, mit csinálj, hogy célodat elérjed. - mondta Marcsi. - Menj, menj, mendegélj kicsi csikó, amíg a málnás mellé nem érsz! A málnás mellett patak csörgedez, a patakon át egy kis kunyhó, abban lakik Kecske Kovács, őt keresd! Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Utadat övezze a jó szerencse és le ne térj másfelé, mint ahogy mondtam! Villám megköszönte a málnaszörpöt, erőre kapva elindult a málnáson át, közben finom málnaszemeket kapkodva arra lett figyelmes, hogy valami elrepült, majd valami átgurult előtte. Megtorpant: - Mi lehet ez? - Nem kellett sokáig várnia, hogy ez kiderüljön. - Miáú! Gyere velem játszani a gombolyagommal, olyan mókás! - hívta Cica Mica. - Kedves tőled, de nem lehet, sietek és nem térhetek le az utamról! - válaszolta Villám. - Jaj! Hisz nem is térnél le! Miáú! Csak elidőznél itt velem és a fonallabdámmal egy kicsit. - fűzte a Cica. - Nem lehet! Nem és kész!- mondta határozottan a kiscsikó. - Ha nem, hát nem! - miákolta a Cica és csalódottan elkullogott gombolyagját gurítva. Hamarosan a mi kitartó kiscsikónk elérkezett a patak folyásához, ahol megpillantott egy hatalmas állatot. Hirtelenjében azt hitte egy vízi szörny, de amikor megfordult és kedvesen rámosolygott, megnyugodva látta, hogy egy víziló az. - Szép napot, kiscsikó! - köszöntötte Víziló Vilma. A köszöntést illedelmesen viszonozta és elmesélte mi járatban van, tudna - e neki segíteni a víziló hölgy. Víziló Vilma megkínálta hűsítő koktéllal és egy kis pecsenyével, majd segítségül így szólt: - Menj, menj, mendegélj kiscsikó, amíg a patakon át egy kis kunyhóra nem lelsz! Abban lakik Kecske Kovács. Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Utadat övezze a jó szerencse és le ne térj más felé, mint mondtam! Villám mindent megköszönt és eltette a batyujába a köveket is, melyeket Vilmától kapott. Estig tartó járkálás után ért csak a patak végéhez. Sötét volt, de a szentjánosbogarak fénye bevilágította neki az átvezető utat, amit Víziló asszonyságtól kapott kövekkel kikövezett és így épségben átjutott rajta. A túlsó oldalon megpihent, és megvárta a napfelkeltét. Ekkor megpillantotta a kis kunyhót, nyerített egyet, majd még egyet és még egyet és várt türelemmel, hogy mi fog történni. A kunyhóból ellépett Kecske Kovács, s mekegő hangján így szólt: - Mi járatban vagy kiscsikó? Mi ilyen fontos, hogy ekkora utat megtettél? Villám buzgón válaszolt, elmesélte az útját és, hogy patkót szeretne a patáira. Kecske úr elkeserítette, mert haza zavarta, hogy még kicsi és csak másfél éves korában lehet megpatkolni a patáit!!! A mi kiscsikónk orr lógatva, fájós patákkal, könnyeit fakasztva elindult hát haza. A kunyhótól a patakon át, a pataktól a málnáson keresztül, a málnásból a tisztásra, a tisztástól a nagy tölgyet elhagyva, ment mendegélt, míg haza nem ért. Négy kis meggyengült lábával bebújt az istállóba anyukája mellé a meleg, ropogós szalmába és mély álomba merült. Álmában megpillantott egy barlangot. Odamerészkedett a bejárathoz, majd tovább és közben kiabálta:

3

- Hahó, Van itt valaki? - Nem tudhatta szegény, hogy a barlangban egy félelmetes Barlangi Pók lakik. Aki erre a nagy lármára fel is mordult, ekképpen: - Ki ébresztett fel álmomból? Ki merészelt zavarni a barlangomban? - A mi kis Villámunk nagyon megijedt és egy nagy sziklát megpillantva, oda akart szaladni, hogy mögé bújjon. Igen ám, de ahogy remegő lábakkal szaladt, azok összeakadtak és ő megbotlott egy kőben. A Barlangi Pók körbehálózta és kifaggatta, mit keres itt. Villám félős hangon elárulta a rettenetesen csúf póknak, hogy patkót szeretne, és nem tudja hová menjen, merre induljon? Kérlelte a pókot, segítsen neki és ne haragudjon, nem akarta felébreszteni. A Barlangi Pók nem volt annyira keményszívű, gonosz meg egyáltalán nem. Kigombolyította a kiscsikót, kivezette a barlang kijáratához és útba igazította, merre menjen, hol lehet patkoltatni. E szavakkal indította útjára Villámot sok szerencsét kívánva: - Menj, menj, mendegélj, kicsi csikó, amíg egy nagy tölgyhöz nem érsz! A tölgy körül tisztás, a tisztás szélén málnás, a málnás mellett patak csörgedez. A patakon át egy kis kunyhó, abban lakik Kecske Kovács. Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Utadat övezze a jó szerencse, és le ne térj másfelé, mint ahogy mondtam! - Villám megköszönte és elindult nagy vidáman. hosszas járás után elért a nagy tölgyhöz. A tölgy tövében nagy kupac levélhalomra bukkant, a levélhalom alatt mocorgott valami. Ez a valami egy valaki volt, méghozzá sün Soma. - Kedves Süni! Villám vagyok a kiscsikó és Kecske Kovács műhelyét keresem, mert nincs a patáimon patkó. Tudsz nekem segíteni, merre menjek? - kérdezte reménykedve a csikó. Mivel a napocska lenyugvóban volt, Sün Soma betessékelte gesztenyegumó otthonába a kiscsikót, vacsorával és levéllel bélelt, meleg ágyikóval kínálta. Másnap reggel batyut kötött, a batyuban alma és répa volt és e szavakat mondotta Sün Soma: - Menj, menj, mendegélj kicsi csikó, amíg a tölgy körüli tisztásra nem érsz ! A tisztás szélén málnás, a málnás mellett patak csörgedez, a patakon át egy kis kunyhó, abban lakik Kecske Kovács! Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Útadat övezze a jó szerencse és le ne térj másfelé, mint ahogy mondtam! - Villám megköszönte a vendégszeretetet és az intő szavakat. Alig hagyta el a nagy tölgyet, a tisztás előtti fenyves szépsége, magával ragadta és elterelte a megadott útról. Sötét, sűrű fenyőerdőben találta magát. Hűvös volt, és a korom sötétben félelmetes hangokat hallott. Sírni kezdett. Egyszer csak az öreg fenyő odvából cincogást hallott, előbújt Egér Elemér, az erdő kapitánya és megkérdezte: - Mit keresel itt, ebben a fenyőrengetegben? - Villám könnyeit törölve elmesélte és, hogy letért a megadott útról. Egér Elemér kivezette az erdőből, és a kiscsikó szaladt nyomban a tisztás felé. A tisztáson, a legnagyobb fűszálon élt Tücsök Tihamér. Megszólította a csikót: - Már vártalak! Merre tévedtél? - Villám megkérdezte, honnan tudta, hogy jönni fog? Mire Tihamér elbeszélte, hogy az erdő kapitánya madárpostán jelezte érkezését. Megörült a kiscsikó: - Akkor tudsz nekem segíteni? Lesz patkóm? - Ho-ho-hó! Ne olyan hevesen! Légy türelemmel, utadnak még van 2-3 állomása, de ha ismét letérsz az útirányról, nem érhetsz célba! Megértetted?! - Villám helyeslően bólogatott és mondta: - Igenis, Tücsök úr! Ahogy mondja, úgy lesz! - Rendben, akkor menj, menj, mendegélj kicsi csikó, amíg a tisztás szélén lévő málnáshoz nem érsz! A málnás mellett patak csörgedez, a patakon át egy kis kunyhó, abban lakik Kecske Kovács. Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Utadat övezze a

4

jó szerencse, és le ne térj másfelé, mint ahogy mondtam! - szólt Tihamér és útjára bocsájtotta a csikót. Már vagy három mérföldnyire volt a tisztástól, de málnást sehol sem látott. Szomjas volt, a nap tűzött, és elálmosodott a mi kiscsikónk. Amikor felébredt, patak csörgedezését hallotta és mivel nagyon szomjas volt, elindult a hang felé. Igen ám, de akkor lelkiismeretének a hangja is felcsengett, hogy: - Le ne térj másfelé! - Engedett az intő szónak és visszafordult. Ment, mendegélt megszomjazva és megtörve, fejét lógatva. Méhek zümmögésére lett figyelmes, és ahogy felkapta a fejét, csodák csodájára megpillantott egy málnabokrot. Egyet! Még egyet! Meg még egyet! Örömmel vette észre, hogy a málnáshoz érkezett. De kit keressen itt? Ki lesz most vajon a segítségére? - és még ezek a kérdések kavarogtak a fejében, egy dalolászó medvelányt pillantott meg, ahogy a kosarába gyűjti a friss, érett, piros málnaszemeket, s közben valami üvegcséből iszogat. - Szia! - kiáltotta Villám. - Ki vagy Te? - Szia! Én Mackó Marcsi vagyok, a barna medvekislány. - jött a válasz. - És ki kérdezi?- jött a kérdés is. - Villám vagyok, a kalandvágyó kiscsikó. - Szervusz, Villám! - üdvözölte barátságosan a medvelány. Mit keresel itt a málnásban? Villám elmesélte, mi járatban van, és tud- e neki segíteni, szomját oltani? Mackó Marcsi megkínálta itókájával, ami nem más volt, mint málnaszörp. - És most, hogy már nem vagy szomjas, elmondom, mit csinálj, hogy célodat elérjed. - mondta Marcsi. - Menj, menj, mendegélj kicsi csikó, amíg a málnás mellé nem érsz! A málnás mellett patak csörgedez, a patakon át egy kis kunyhó, abban lakik Kecske Kovács, őt keresd! Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Utadat övezze a jó szerencse és le ne térj másfelé, mint ahogy mondtam! Villám megköszönte a málnaszörpöt, erőre kapva elindult a málnáson át, közben finom málnaszemeket kapkodva arra lett figyelmes, hogy valami elrepült, majd valami átgurult előtte. Megtorpant: - Mi lehet ez? - Nem kellett sokáig várnia, hogy ez kiderüljön. - Miáú! Gyere velem játszani a gombolyagommal, olyan mókás! - hívta Cica Mica. - Kedves tőled, de nem lehet, sietek és nem térhetek le az utamról! - válaszolta Villám. - Jaj! Hisz nem is térnél le! Miáú! Csak elidőznél itt velem és a fonallabdámmal egy kicsit. - fűzte a Cica. - Nem lehet! Nem és kész!- mondta határozottan a kiscsikó. - Ha nem, hát nem! - miákolta a Cica és csalódottan elkullogott gombolyagját gurítva. Hamarosan a mi kitartó kiscsikónk elérkezett a patak folyásához, ahol megpillantott egy hatalmas állatot. Hirtelenjében azt hitte egy vízi szörny, de amikor megfordult és kedvesen rámosolygott, megnyugodva látta, hogy egy víziló az. - Szép napot, kiscsikó! - köszöntötte Víziló Vilma. A köszöntést illedelmesen viszonozta és elmesélte mi járatban van, tudna - e neki segíteni a víziló hölgy. Víziló Vilma megkínálta hűsítő koktéllal és egy kis pecsenyével, majd segítségül így szólt: - Menj, menj, mendegélj kiscsikó, amíg a patakon át egy kis kunyhóra nem lelsz! Abban lakik Kecske Kovács. Ha odaérsz, nyeríts hármat és beenged! Utadat övezze a jó szerencse és le ne térj más felé, mint mondtam! Villám mindent megköszönt és eltette a batyujába a köveket is, melyeket Vilmától kapott. Estig tartó járkálás után ért csak a patak végéhez. Sötét volt, de a szentjánosbogarak fénye bevilágította neki az átvezető utat, amit Víziló asszonyságtól kapott kövekkel kikövezett és így épségben átjutott rajta. A túlsó oldalon megpihent, és megvárta a napfelkeltét. Ekkor megpillantotta a kis kunyhót, nyerített egyet, majd még egyet és még egyet és várt türelemmel, hogy mi fog történni. A kunyhóból ellépett Kecske Kovács, s mekegő hangján így szólt:

5

- Mi járatban vagy kiscsikó? Mi ilyen fontos, hogy ekkora utat megtettél? Villám buzgón válaszolt, elmesélte az útját és, hogy patkót szeretne a patáira. Kecske úr bevezette a műhelyébe és aranypatkót patkolt Villám picike patáira. A mi kiscsikónk a legboldogabb paripa lett ebben a pillanatban, szerte ez egész világon. Büszkén, aranylóan csillogó patkóival elindult hát haza. Vágtatott, vágtatott, s mindig csak vágtatott egészen hazáig. A kunyhótól a patakon át, a pataktól a málnáson keresztül, a málnásból a tisztásra, a tisztástól a nagy tölgyet elhagyva, ment mendegélt, míg haza nem ért. Négy kis elgyengült lábával bebújt az istállóba anyukája mellé a meleg, ropogós szalmába és mély álomba merült. Álmában : ... ... ... ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE ! HA HISZED, HA NEM, ENNEK A MESÉNEK SOSINCS VÉGE !!!

Mese a türelmetlen kiscsikóról (J. J.) A nap lemenőben volt, a tanya kezdett elcsendesedni. A pajta állatai is lefekvéshez készülődtek. Csak a kisebbek hancúroztak. Csíkos - mondták a kicsik, - mesélj nekünk valamit! - Csíkos a mén, gyakran mesélt a kicsiknek lefekvés előtt. Rendben. Ha mindenki elhelyezkedett, akkor kezdem. Elmesélem nektek a türelmetlen kiscsikó történetét: Egyik nap a gazda kovácshoz vitte a kancát új patkóért és velük ment a kis csikója is. A csikónak elég hosszúnak bizonyult az út. Alaposan elfáradt, le is pihent az egyik sarokba és onnét figyelte, hogy mi történik. A kovács csak kalapált, sürgöttforgott, és nini, a kancának új patkója lett. A csikó nem hitt a szemének. - Anya, ez gyönyörű! - mondta a csikó. Én is kapok ilyen gyönyörű cipőket? Az anyukája elmosolyodott.

6

- Nem kicsim, te még nem vagy elég erős hozzá. Még nőnöd kell és erősödnie a lábaidnak, hogy patkót kaphass a lábacskáidra. - De én már nagy vagyok! Majdnem két hetes! - Tudom kicsim, de a gazda majd tudja, mikor jön el az ideje. A hazavezető úton nagyon nagy csendben volt a csikó. A nap hátralevő részében sem beszélgetett senkivel. Az este a legelső volt, aki lefeküdt. Anyukája csendben figyelte egy kicsit aggódott érte. Reggel korán kelt, kiosont a pajtából és elindult, hogy szerezzen magának fényes cipőket. Az út hosszú volt és a csikó lepihent menet közben. Elaludt a fáradtságtól, késő délután volt mire felébredt. Felugrott és gyors léptekkel igyekezett a kovács felé. Épp időben érkezett: a kovács zárni készült. - Mi járatban vagy Csíkos? - kérdezte. - Olyan szép csillogó cipőkért jöttem, amit anyának is adtál. - Az neked még nem való. Nem vagy elég erős hozzá! - De erős vagyok! - mondta és nagyot dobbantott a lábával. - Akkor sem kaphatsz még patkót. Sokat fog nőni a lábad, csak akkor tudok patkót készíteni neked, ha már nem nő a lábad. - Az mikor lesz? - kérdezte. - Úgy egy év múlva. A csikó nagyon szomorú lett. Lógó orral indult hazafelé. A nagy búsulásban nem vette észre, hogy rossz helyen fordult be a macskaköves kereszteződésnél. Elindult visszafelé, de teljesen besötétedett és nem tudta hol van. Az éjszaka hangjai ismeretlenek és ijesztőek voltak. Egy bagoly majdnem nekirepült, a csikó megijedt és futásnak eredt. Ahogy futott, az ág belecsapott a szemébe, de ő csak futott tovább, míg egy fa gyökerébe el nem esett. Akkor egész picire kuporodott és sírdogált. Egyszer csak egy hangot hallott, körülnézett, de nem látott semmit. Aztán megint hallotta. - Van itt valaki? - szipogott a csikó. - Itt vagyok az orrod előtt! Nem látsz? - De, most már látlak! Ki vagy te? - Pocok Benő vagyok és a sírásodtól nem tud aludni a családom! - Ne haragudj, de eltévedtem és nem találok haza. - Csak ez a baj? Állj fel és nézz körbe! - Sötét van és nem látok. - Csináld, amit mondtam! Állj fel szépen és nézz, szét mit látsz.! - Nem is tudom. Azok lehet, hogy a tanya fényei?

7

- Igen kis barátom. Nincs is messze, ha akarod, elkísérlek. - Azt nagyon szeretném. - Azzal elindultak a tanya irányába. A csikó már nem félt, de alig várta, hogy haza érjen. Nagyon boldog volt mikor végre a meleg, biztonságot nyújtó istállóban lehetett. - Te kis csavargó, hol voltál? Nagyon aggódtam érted! - szólt anyukája és sírva fakadt. - Ne sírj anya, jól vagyok! Megígérem, soha többet nem teszek ilyet! - mondta a csikó és odabujt anyjához. Aznap gyorsan elaludt. Mire reggel felkelt a nap már magasan járt és mindenki kíváncsi volt a történetére. Ő elmesélt mindent és nagyon hálás volt Pocok Benőnek a segítségért. Így járt a türelmetlen kiscsikó, aki megtanulta, mindennek meg van a maga ideje.

Pumukli (J. J.) Pumukli furcsa hangra ébredt, mintha valaki dörömbölne az ajtón. Aztán abbamaradt. Fejére húzta a takarót és tovább aludt. Újra hallotta a hangot, de sokkal közelebbről és mintha valaki trombitált volna. Megijedt, mi van, ha ez egy óriás és be akar jönni. De mivel nem tudott, hívta a többieket! Pumukli bebújt az ágy alá és várt... Mire újra hallotta a dörömbölést már olyan volt, mintha mellette szólna. Szorosan becsukta a szemét és visszatartotta a lélegzetét is. Már teljesen lila lett a feje, amikor ismerős féle hangot hallott: Pumukli! Pumukli, hol vagy? Jó reggelt! Pumukli óvatosan kikukucskált az ágy alól és megnyugodott, de megint hallotta azt az ijesztő zajt. - Éder mester, te vagy az? Mi történt veled? Azt hittem valami félelmetes óriás akar betörni a házunkba! Pumuklit így megijeszteni! Mondhatom szép vagy! - Ne beszélj bolondságokat Pumukli, hogy lenne egy óriás, hiszen azok nem is léteznek! - Már hogy ne léteznének! Ha koboldok léteznek, márpedig léteznek, akkor óriások is vannak. De mondd Éder mester, miért van ilyen ijesztő hangod? - Úgy néz ki Pumukli, összeszedtem valami vírust. - Ki mondta, hogy szedd össze azt a vírustot? Hol lehet ilyet szedni, és ki az, aki elhagyja? Olyan figyelmetlenek az emberek minden félét elhagynak, aztán nem írnak rá semmi figyelmeztetőt, hogy vigyázz, ha összeszeded, ijesztő hangod lesz.! Én meg itt halálra rémülök korán reggel! Van egy kis csokoládád, csak, hogy megnyugodjak egy kicsit?

8

- Össze - vissza beszélsz már megint és reggeli előtt nincs csokoládé. A vírus a levegőben van és nem az emberek veszítik el. Nem lehet ellene tenni semmit. - Akkor én mostantól nem veszek levegőt, mert én nem akarok virustos lenni. - Ne butáskodj már lila a fejed. Meg fogsz fulladni. Én zsebkendőbe köhögök, így nem kaphatod el, mert nem jutnak a vírusok a levegőbe. De úgy döntöttem ma pihenni fogok, mézes teát iszom, és holnapra jobban leszek. - Akkor menjünk fel, te meszes teát iszol én meg csokoládát eszek. Lepihenünk és nézzük egy kicsit a tv-t. - Rendben Pumukli, csak kirakok egy táblát, hogy ma zárva tartunk. Éder mester a teától hamar elaludt, Pumukli csokoládémajszolás közben tv-t nézett és érdekes felfedezést tett. A reklámokban éppen köhögéscsillapító gyógyszert ajánlottak. Elgondolkodott: - Lehet, hogy Éder mesternek is jó lenne, ha már a reklamákba olyan jókat mondanak róla. El is megyek a patikába és szerzek egy üveg szirupot. Majd én kigyógyítom a vírustot belőle! El ne felejtsem kék-sárga, nagy doboz. Pumukli elindult. Le a lépcsőn és ki az ablakon, ahol szokott. Igen ám, de valami útját állta, de Pumukli előtt nincs akadály! - Hopsz, ez a lusta macska már megint itt alszik az ablak alatt. Majd én megtanítom dudáltatni a kesztyűbe! - Pumukli óvatosan elhúzta az ablakot és kiugrott éppen a macska farkára. A macska felugrott, felborzolta a hátán a szőrt és fájdalmasan nyávogott egyet és elszaladt. A kis kópé a térdét csapkodta örömében. - Most megkaptad a magadét, te lusta szőrcsomó! Fuss, csak fuss, többet ne is lássalak! Egész úton nevetgélt a pórul járt macskán. Néha meg-megállva a térdére csapva hangosan kacarászott. A járókelők meglepődve néztek körül, honnan jöhet ez a hang. A patikába beérve nagyon megilletődött, még a szava is elállt. Ez nem sűrűn fordult elő Pumuklival. Hűűű! Ennyi gyógyszer, hogy fogom itt megtalálni, ami nekem kell? Mit is mondtam? Kék – sárga, nagy doboz. Vajon hol lehet? Már látom is! - Ahogy levette a polcról a dobozt, meglátott egy másik kék sárga dobozt. Kétségbe esett, most mit csináljon? Tanakodott, mi tévő tegyen? Aztán meghallott valamit. - Kedveském, köhögésre szeretnék valami gyógyszert a papának - mondta egy idős hölgy. - Áhá, majd most kilesem!... Szóval ott van, már látom is! - Azzal Pumukli a kedvenc versikéjét dúdolgatta elcsente a gyógyszeres dobozt. - Pumukli elvesz ezt, Pumukli elvesz azt, nem látják a kis ravaszt! Így nem bántják a kisravaszt! Magába nagyokat nevetgélve levett egy dobozt. De véletlen egy másik sorból. Nagyon büszke volt magára. Már előre örült, hogy Éder mester milyen hamar meg fog gyógyulni. Nagyon sietett, hogy hazaérjen, mielőtt felébredne. Alig bírta felcipelni az üveget az emeletre. Éppen időbe érkezett, Éder mester már ébredezett. - Ne kelj föl - mondta Pumukli, - mindjárt viszek neked egy meszes teát! - Jaj, Pumukli igazán kedves vagy, de majd én!

9

- Nem, nem én szeretném. Te csak pihenj, hogy minél előbb meggyógyulj! Így ni, most beleöntjük a gyógyszőrt. Hmm, ennek nagyon jó az illata. Na, még egy kicsit öntök bele, hogy hamarabb hasson. Így Éder mester már nem héderel! - Mit motyogsz Pumukli? - Semmit, semmit viszem már a gyógyszőrt! Éder mester hörpintett a teából, a többit félrerakta. - Mi van Éder mester, nem ízlik a tea? - De, nagyon finom. Finomabb, mint amit én csináltam! - Igen, mert Pumukli a szívét is beletette, hogy hamar jobban legyél! - Kóstold csak meg! Te is ihatsz, nem kell betegnek lenned hozzá. - Tényleg? Akkor én is iszom, mert olyan jó az illata. - Jó nagyot kortyolt a pohárba. Elégedett volt, de egy kis idő múlva valami furcsát érzett. - Éder mester! Valaki szaladgál a hasamban! - Mit beszélsz már megint. Az igazat megmondva nekem is csikar a hasam. Úgy látszik elrontottuk a gyomrunkat. - Akkor most meg fogjuk szerelni? De, hogy rontottuk el, nem is játszottunk vele? - Pumukli, valami rosszat ehettünk. - Nem is ettünk semmi rosszat, minden olyan finom volt. - Az lehet Pumukli, de a gyomrunknak nem esett jól. Néha elég egy rossz falat, ami fűszeresebb vagy zsírosabb. - Persze, hogy nem esett jól. Nem lehet jól esni. Az mindig rossz. Nem is ettünk zsírosat és a tea is olyan finom volt!

10

Hétköznapok Sárkányországban (S. Zs.) Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy sárkányanya és a lánya. Ez a sárkánymama elküldte a kislányát boltba. Amikor elindult, látta, hogy az ajtó előtt kiborult a szemét. Visszament az anyukájához, és kérdezte: Anyukám, hol találom a seprűt? Ő pedig így válaszolt: Seprű nincs, menj szépen biciklivel. Egy sárkánylányt sem láttam még seprűvel közlekedni!

Dr. Sárkány Olivér (N. A.) Élt egyszer egy nagy, és erős sárkány, aki orvos volt. Ez a sárkány elhatározta, hogy benéz egy iskolába, vajon jól vannak-e ott a gyerekek? Mivel sok gyerek beteg volt, elhatározta, hogy ottmarad egy ideig, és gyógyítani fog. Rá szerette volna venni a diákokat arra, hogy váljanak meg rossz szokásaiktól. A szakiskolásokat rábeszélte, hogy ne dohányozzanak, mert a cigi sok betegséget okoz. Másokat meg arra, hogy diétázzanak csokiból, mert a sok édesség rontja a fogakat. Megegyezett az iskolaigazgatóval, hogy a gyerekek minden nap kapjanak gyümölcsöt, hogy egészségesek és fittek legyenek, aztán minden nap forró mézes teát hozatott nekik, hogy ne fájjon a torkuk. Még vitaminokkal is ellátta őket. Egy napon elhatározta, hogy elmegy az iskolából, mert a tanárokat már idegesítette a mindennapos jelenléte, hiszen a gyerekeket jobban érdekelték a sárkány életvezetési tanácsai, mint a tantárgyak. Utoljára még befűtött a kazánba, hogy egyik osztály se fázzék, aztán visszarepült Sárkányországba, és gyógyított még 400 évig. Aki nem hiszi, járjon utána.

11

A vörös és a zöld kissárkány küzdelme (V. M.) Egyszer volt, hol nem volt, valahol a messzi Kínában, élt egy vörös és egy zöld sárkány. Egy napon keltek két különböző sárkánytojásból, és finoman szólva nem voltak valami nagy véleménnyel a másikról… Egy napon a kis zöld sárkány kiment a mezőre, és nagy meglepetés érte! Ugyanis a földből egy csodaszép kristály állt ki! Nagy hamarjában hazaszaladt kosárért, hogy abban majd hazaviszi, de amíg otthon járt, bosszúságára-bánatára a vörös sárkányka is felfedezte az egyedülálló kincset. Mire a kis zöld sárkány visszaért a kincshez, a vörös sárkányka ott ólálkodott, lopakodott a kristály körül. Azon törte a fejét, hogyan is kaparja ki a földből, kicsi, örökké sáros körmeivel, s miként oldjon vele kereket… A kis zöld mamlasz sárkány összeszedte minden bátorságát, és kérlelni kezdte a vöröset, hogy adja neki vissza a kincset. Amaz azt javasolta, döntsék el harccal. Sehogy sem tudtak megküzdeni egymással! Pedig próbálták tűzzel, vízzel, földből tövestül kicsavart fával, de az eredmény mindig döntetlenre sikerült… Gondolt egyet a vörös sárkány: Mi volna, ha belökném a folyóba, és többé nem tudna tüzet okádni… akkor bizonyára szégyenében elbujdosna… - Csakhogy a zöld kis sárkánykát sem ejtették kiskorában a fejére! Bár a vörös orvtámadást intézett a jólelkű kis zöld ellen, harcuk végtére játékká szelídült. Aztán olyan jót játszottak ketten! Rájöttek, hogy eddig csupa unalom és bánat volt minden napjuk, hiszen nem volt pajtásuk! Végül eldöntötték, hogy elfelezik a talált kincset, hiszen az újonnan szerzett barátság többet ért számukra minden gyémántnál! Még ma, 900 év után is barátok, mindaddig, amíg fel nem bukkan egy kicsi, kék sárkánylány és fel nem borítja a vörös és a zöld sárkányfiú lelki békéjét….

12

Sárkánydal (N. K. P.) Hol volt, hol nem volt egyszer egy sárkány. Ez az egyfejű mindenhová gyalog járt. Bántották, gúnyolták az emberek, azért is, mert sárkánynak született, meg azért is, mert gyalog járt, és nem okádott tüzet. Egyszer csak vett egy szuper sárkány-járgányt. Innentől kezdve csak ezzel közlekedett mindenhová, természetesen betartva az összes közlekedési szabályt. Mindig megadta az elsőbbséget, pedig szegény egyfejűnek csak harmadjára sikerült a KRESZ-vizsgája. Így járt naponta bevásárolni is. Egy napja nem úgy indult, mint a megszokott hétköznapok. Már közeledett a bolt felé, és egyszer csak azt látta, hogy a domb tetejéről, (ami mellett naponta el szokott haladni, s aminek a vége egy kisebb szakadékban végződik) egy babakocsi gurul irdatlanul lefelé, benne egy tündéri kisbabával. Az egyfejű nem teketóriázott, elkapta a babakocsi fogantyúját, rákötötte a motorra, hazavitte a mamájához. A sárkánymama hálásan megköszönte a márvány-sárkány jóságát, és meghívta egy csokis kekszre. Olyan boldog lett az egyfejű, hogy még a napi csoki adagjáért is elfelejtett a boltba elmenni. Aki nem hiszi, járjon utána, és meg fogja látni, hogy a bajba jutott csöppség új dadája lett a rettenetes márvány-sárkány.

13

Sárkánymese (3. o.) Egyszer volt, hol nem volt. A Jégsivatagon is túl, a Süvöltő völgy fenekén, a legmélyebb barlangban éltek a háromfejű, hárompúpú sárkánytestvérek. Béla, Pista és Matyi. Abban a barlangban nagyon hideg volt. Annyira fáztak, hogy majdnem megfagytak. Éppen ezért szőrmés kabátot szerettek volna venni. De a Sárkánybolt ajtajára ki volt téve a tábla, hogy „Sárkányfagy miatt zárva!” Erre a három sárkányfivér a boltos lányok számát megtalálta, és a legkisebb, Matyi a telefonjába tárcsázta. Azonban a telefonba senki nem szólt bele, de bejelentkezett a három lány üzenetrögzítője. Halló, itt Glória, Róza, Anasztázia telefonja, sajnos a hideg miatt jelenleg befagyva, kérjük üzenetét a tűzokádás után mondja! A három fiú nem adta fel, a divattervező lányokhoz személyesen mentek el. Mikor a lányok ajtaján kopogtak, lábaik korcsolyává fagytak, maguk pedig vacogtak. A lányok a fiúkat behívták, forró csokival, teával kínálták. Amint a kandalló előtt beszélgettek, melegedtek, szép lassan egymásba szerettek. A fiúk jól érezték magukat ott, így elhagyták a hideg barlangot. Megkérték a lányok kezét, és az esküvőt tavaszra szervezték. Megjelent a falu apraja-nagyja. Ott volt a Medve, a Mongúz, a Kobra és a Hangya. A szertartást a lajhár Bözsi néni adta, a végére elaludt az egész banda. Glória, Róza, Anasztázia, Béla, Matyi, Pista ott hagyta a szundikáló népet, és nászútra Ibizára mentek. Azóta a sárkányok nagyon sokan vannak, és máig is élnek, hogyha meg nem haltak.

14

A hét törpe titka (J. J.) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerek erdő. Az erdő szélén élt Piroska, aki egy jó szívű, kedves kislány volt. Történt egyszer, hogy a nagymamája nagyon beteg lett. Nem tudott felkelni az ágyból. Akkor így szól édesanyja Piroskához: Kislányom, én nem tudok elmenni a nagyanyádhoz, mert dolgoznom kell. Ezért azt kérem tőled, hogy vigyél egy kis ebédet neki. Nagyon nagy segítség lenne nekem! - Mivel Piroska nagyon szerette a nagymamáját, és az erdőben is szeretett bóklászni, szívesen vette át ezt a feladatot édesanyjától. - Rendben anya, de ugye nem baj, ha maradok egy kicsit és nézegetem a nagyi képeskönyveit? - Nem, de sötétedésre érj haza és ne felejtsd el, az ösvényen menj! És ne állj szóba idegenekkel! - Igen anya! - mondta Piroska és már húzta is a kabátját. Karjára akasztotta a kosarat és vidáman elindult. Út közben énekelgetett és nagyokat szökdécselt. Az egyik tisztáson két gyerekre lett figyelmes, akik éppen fogócskáztak. Közelebb ment hozzájuk. - Sziasztok! - szólította meg őket - Ti kik vagytok és mit kerestek erre? Nem tudjátok, hogy az erdő nem játszótér? Veszélyes állatok élnek erre! Az erdőőrség is keres valami gaztevőt. - Tényleg? Vajon miért keresik? Bankot rabolt vagy valakit elrabolt? - kérdezte a kisfiú. - Különben, szia, én Jani vagyok. A szüleink a szomszéd tisztáson fát vágnak, megengedték, hogy itt játszunk. Beállhatnál közénk fogócskázni, mert ketten elég unalmas. - Engem Piroskának hívnak, és nem tudom mit csinált az az illető. De anyukám azt mondta, ez nem a mi dolgunk, majd az őrmester fényt derít az ügyre. - Egy kicsit sem érdekel, hogy mi lehet ez az ügy? - kérdezte a kislány. Én Juli vagyok, Jani kishúga. Nagyon kíváncsiak vagyunk erre az ügyre. Kinyomozhatnánk a rejtélyt. - Ha akarjátok, holnapra megkérdezem anyukámat, de most mennem kell a nagyihoz! Ebédet viszek neki, mert nagyon beteg. Nem tudok most játszani veletek, pedig nagyon jó volna. - Ha sietsz, még biztos itt leszünk, mikor hazafelé mégy. Sötétedésig kint szoktunk lenni az erdőben. - Az jó - kiáltott vissza Piroska, - akkor igyekszem! - Azzal szökdécselve, dudorászva tovább indult a nagyanyjához. Most azonban nem maradt nála könyvet nézegetni, olvasni, mint máskor. Csak annyi időt töltött ott, amennyit feltétlen muszáj volt. Sietett, hogy még a tisztáson találja Janit és Julit. Piroska nagyon megörült, amikor meglátta őket. Kifulladásig fogócskáztak, és ahogy a fűben heverésztek Jancsi észrevett valamit. - Nézzétek - súgta oda a lányoknak Jani és a folyóparton egy nagy sziklára mutatott, ahol az öreg ordas farkas heverészett a napon. - Mi lenne, ha megijesztenénk?

15

- Nem, azt nem szabad - mondta Piroska. De a többiek addig beszéltek, míg rá állt a dologra. Csöndben odalopóztak a szikla mellé és mind a hárman egyszerre, hangosan el kezdtek kiabálni. Szegény farkas úgy megijedt, hogy beleesett a folyóba. A három rosszcsont is megijedt, ők csak fel akarták ébreszteni. Futásnak eredtek, meg sem álltak hazáig. Piroska, mikor megnyugodott megkérdezte, hogy ki után nyomoz az erdőőrség és miért. Anyukája elmondta neki, hogy valaki tiltott növényt, kanabiszt, termeszt az erdőben. Elmondta, hogy ennek a növénynek a levelét megszárítják és cigarettának megsodorják. - Tudod kicsim, bódult, kába lesz tőle, aki fogyasztja és hallucinációi lesznek. Olyan dolgokat lát, amik nincsenek ott. Függőséget okoz és egy idő után csak arra tud gondolni az ember. Nagyon veszélyes. Aki termeszti az pedig bűnöző. Miért kérdezed? - Csak érdekelt, mi után nyomoznak az erdőőrök. Piroska másnap mindent elmondott Janinak és Julinak, amit anyukája mesélt neki. Elhatározták, hogy utána járnak a dolognak. Részletes tervet dolgoztak ki a bűntény felderítéséhez. Piroska utána nézett a növénynek a nagymama könyveiben. Részletesen lerajzolta és leírta a jellemzőit, hogy felismerjék. Jani tervet készített az erdő minden zeg-zugának átkutatására. Juli pedig hozott enni és innivalót, ha elfáradnának. Minden nap más területet kutattak át. Egyik alkalommal megláttak egy törpét a fatuskón bóbiskolni. Eszükbe jutott, mi lenne, ha megviccelnék. Ahogy közelebb mentek észrevettek egy kertet, amibe szép sorba ültetett növények voltak. Juli felkiáltott: - Oda nézzetek, megtaláltuk! - A törpe felébredt, körülnézett, de mivel nem látott semmit visszaaludt. A három nyomozó közelebb osont, meggyőződtek róla, hogy valóban ez az a növény. Letörtek egy darabot és siettek az erdőőrségre. A hadnagy nem hitte el a meséjüket, hisz a törpéket mindenki ismerte és szerette. Amikor Jani elővette az ágat még mindig kételkedett a gyerekek szavában, de egy egységet kirendelt a törőházhoz. Ahogy kiértek nem akarták elhinni, amit láttak. A törpéket letartóztatták, a növényeket lefoglalták. A kihallgatáskor a törpék mindent bevallottak. Elmondták, hogy a bányájuk kiürült, és oda lett mindenük. Akkor meglátogatta őket rég nem látott fivérük és felajánlotta nekik, hogy termesszenek gyógynövényt. Ő jó pénzért felvásárolja. - Később jöttünk rá, hogy mi is ez valójában. De azt mondta, ha feladjuk, ő mindent ránk fog kenni. Tudom nem mentség, de nagyon féltünk - mondta Tudor. - Kellene ennek a törpének az elérhetősége. Körözést adunk ki erre a csirkefogóra! Rólatok pedig az erdei tanács fog dönteni - mondta a hadnagy. Itt a vége fuss el véle! A gyerekeket megjutalmazták. A törpéket közmunkára ítélte az erdei tanács. A közmunka lejártával zöldségek termesztésével foglalkoztak. A gonosz csirkefogót máig is körözik.

16

Kobra doktor (J. J.) Dr. Kobra Konrád bölcs kígyó hírében állt. Nevét az egész erdő ismerte, tudásáért mindenki tisztelte. Előfordult, hogy más erdőkből is érkeztek betegek segítségért. Kobra doktor ajtaja mindenki előtt nyitva állt. A gyógyítás mellett szívesen osztotta meg tudását kollégákkal, diákokkal. Rendszeres előadó volt az Erdei Orvosi Akadémián. A tanulók tisztelték és szerették. Óráin mindig megtelt az összes pad. Gyakran megvitatta betegei problémáját diákjaival, természetesen név nélkül, nehogy sértse a személyiségi jogokat. A tanulók nagyon szerették, hogy a való életből tanulhatnak és nem az unalmas könyvekből. A legjobb orvostanhallgatókat a rendelőbe is magával vitte. Egyik alkalommal, mikor két tanuló, Bubó és Harkály Hedvig is ott volt, bejött a Nyúl. Inkább bebicegett. A bal bokája be volt dagadva. - Nyúl, hát veled már megint mi történt? - kérdezte Kobra doktor. - Jaj, doktor úr - kezdte a nyúl, - ne is kérdezze! Éppen ebédeltem a kedvenc szántóföldemen. Tudom, nem szabadna, de ott van a legfinomabb répa a környéken. Szóval éppen rágtam a répát, amikor megjelent az ember meg a kutyája. Gondoltam, ennek fele sem tréfa, és uccu neki, futásnak eredtem. Ahogy szoktam egyszer jobbra, egyszer balra ugrottam, az egyik ugrásnál kiugrott a bokám. Legalább is remélem, hogy nem történt nagyobb baja. - Kobra doktor feltolta a szemüvegét és így szólt: - Na, akkor lássuk azt a bokát! - Óvatosan doktor úr, mert nagyon fáj! - Igen, ez csak ficam. Az asszisztensnő mindjárt befáslizza. Kímélje. Semmi rohanás vagy ugrálás, csak sok pihenés! Egy hét múlva várom ellenőrzésre! - Köszönöm doktor úr! - hálálkodott a nyúl. Amikor kiment a nyúl, Bubó így fordul tanárához. - Bölcs professzorom, úgy gondolom a probléma okával is foglalkozni kellene. Talán ha nem ide - oda ugrálva közlekedne!? - Valóban - vakarta meg homlokát Kobra doktor. - Talán terápiával segíthetnénk - mondta Harkály Hedvig. - Rendben - mondta a bölcs doktor. - Gondolják át és majd megvitatjuk a részleteket! A diákok nagyon lelkesek voltak, a professzor pedig nagyon büszke tanítványaira. Mire letelt a hét elkészült a gyógymód. A nyúlnak meg kell tanulnia egyenesen futni! - mondta Bubó. - Hiszen két pont között az egyenes a legrövidebb. Úgy van! - helyeselt Harkály Hedvig. Mikor a nyúl megérkezett a rendelőbe először a bokáját nézték meg. Örömmel látták, hogy minden rendben van. - Már futni is tudok vele! - újságolta a nyúl. - Éppen erről akartunk magával beszélni. Úgy gondoljuk, hogy ha nem cikázna futás közben, nem érné ilyen baleset. - Akkor mégis hogyan iszkoljak el, ha veszély fenyeget?

17

- Ha egyenesen futna, előbb érne célba. Nem sok idő múlva a nyúl zilálva ront be a rendelőbe. Kobra doktor mikor meglátja, elsápadva kérdezi: - Magával már megint mi történt? - Ne is mondja doktor úr! - kezdte a nyúl. Nem igazán vált be a gyógymód. Ha egyenesen futok, a kutya simán utolér. Az előbb is majdnem elkapott az a korcs. - Egy kis baj akkor válik jelentéktelenné, ha egy nagyot is beszerzünk mellé.

18

Hófehérke és Rigócsőr király (S. J.) Egyszer volt, hol nem volt, talán még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy hatalmas, ijesztően sötét erdő. Történetünk ezen a félelmetes helyen veszi kezdetét… Élt egyszer Nevenincs országban egy Richárd nevű herceg. Magas, jóképű, fekete hajú, és daliás kiállású volt, viszont az álla úgy festett, mint a rigó csőre. Ezért mindenki Rigócsőr királyfinak csúfolta. A hercegnők keresztülnéztek rajta, sohasem foglalkoztak vele (hiába volt ő a vidék legfessebb hercege). Egy napon elment vadászni egyedül ebbe a sötét, ijesztő erdőbe. Mikor ment, mendegélt találkozott út közben egy idős almaárus asszonnyal. Vett is tőle egyet a szép almák közül, de azt, amelyiket kinézte magának, nem kapta meg, mert azt mondta neki az anyóka, hogy azt a szomszéd faluba viszi a „beteg nővérének”. Így a királyfi másikat választott. Ment tovább, de gyanús volt neki az az asszony, ezért megfordult és elindult abba az irányba amerre látta továbbmenni. Ahogy ment, egyszer csak meglátott egy icipici házikót. Észrevette, hogy bent mozog két alak. Várt egy–két percig, aztán látta, hogy a néni kimegy a házból, de előtte tompa puffanást vélt hallani. Ahogy az anyóka elment, odasietett a házikóhoz, és bekopogott. Válasz: semmi. A második és harmadik kopogásra sem jött válasz, ezért kinyitotta az ajtót, mert a másik személy nem ment ki a házikó egyetlen ajtaján. Belépett az ajtón, de le kellett hajolnia, hogy be ne verje a fejét. Mikor belépett a konyhába majdnem elbotlott valamiben… Mikor lenézett a lába elé, ott feküdt az almával a kezében egy gyönyörűségesen szép leány! Fekete haja, piros ajkai, hófehér bőre… Egyben gyönyörű és szomorú látvány volt. Gyorsan letérdelt mellé, megnézte, hogy lélegzik–e és van–e pulzusa (elsősegélynyújtás jeles), de egyik sem volt. „A lány meghalt!” Gondolta szomorúan. Félresimította a lány arcából a haját, megsimogatta az arcát, és érezte, ahogy lehull egy könnycsepp az arcáról… Igaz, hogy nem ismerte, de első látásra beleszeretett a lányba, csak az volt a baj, hogy már nem élt. Gondolta, ha már nem él, akkor eltemeti, a leányt… De egyszerre víg énekszót hallott kintről. Pár pillanat múlva kinyílt az ajtó, és hét kicsi alak lépett be rajta. Törpék voltak. Mikor meglátták a lányt, és a fölé hajló fiút, azt hitték, hogy a fiú ölte meg… De amikor észrevették, hogy könnyek vannak az arcán egyszerre eloszlott minden gyanújuk, és mondták a fiúnak, hogy segítenek neki eltemetni a szerelmét. Üvegkoporsót készítettek, és kivitték egy olyan helyre, ahol mindig süt a nap, és ott letették. A fiú nem akart elmenni mellőle, nem akarta otthagyni egyedül. A törpék addig unszolták, míg végül beleegyezett azzal a feltétellel, hogy adhat neki egy búcsúcsókot. A törpék beleegyeztek. A fiú letolta a koporsó fedelét, fölé hajolt, és megcsókolta. Majd szomorúan fölállt, hogy visszategye a koporsó fedelét, de csodák csodájára a leány kinyitotta a szemét, és felült… Mindenki nagyon elcsodálkozott! A törpék ugráltak örömükben, a fiú meg kisegítette a lányt a koporsóból. Majd elindultak így kilencen vissza a kis házikóhoz. A törpék visszamentek a házba, de a fiú és a lány kint maradtak, hogy egy kicsit beszélgessenek. Leültek a puha fűre a házikótól pár méterrel arrébb, és elkezdtek beszélgetni: -

Ki vagy te szépséges idegen, ki megmentettél engem az élve eltemetéstől? Engem Richárdnak hívnak, de mindenki Rigócsőrnek hív az állam miatt, mert úgy néz ki, mint a rigó csőre… Hát, igen, de szerintem te így vagy szép. Nem tudnálak elképzelni másmilyen állal. Neked ez az arcod, és neked ez így áll jól.

19

-

-

-

-

-

-

Köszönöm a biztatást (pirult el Richárd). De megkérdezhetem, hogy neked mi a neved, és mesélnél nekem egy kicsit magadról? Engem Hófehérkének hívnak. Az édesanyám a születésem után nem sokkal meghalt. Édesapám újra megnősült, hogy legyen, aki felneveljen engem. A mostohám nagyon gonosz nő. Nem én és az apám kellett neki, hanem a királyságunk… Te egy hercegnő vagy?! Itt ebben az erdőben?! Hát te hogy kerülsz ide?! Kérlek, ne szakíts félbe Richard herceg. Te meg honnan tudod, hogy én herceg vagyok? Nem nehéz kitalálni. Lehet, hogy elfelejtetted, de ott van a koronád a fejeden… Jaj! Tényleg! Ezt meg hogyan felejthettem el? Na, szóval… hol is jártunk? Te meg tudod mondani? Ott, hogy a mostohádnak a királyság kellett, nem pedig ti. Persze! Köszönöm. Szóval, miután édesapám elvette, egy évig hagyta uralkodni, de aztán megmérgezte, így ő is meghalt. Alig emlékszem rájuk. Na de mindegy. A mostohám naponta fölsúroltatta velem a lépcsőket, és rongyos ruhákba öltöztetett. Volt neki egy varázstükre, mivelhogy boszorkány volt. Minden reggel belenézett a tükrébe, és ezt kérdezte tőle: o „Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” Mire a tükör így válaszolt: o „Ó királynőm. Te vagy a legszebb!” Addig biztonságban voltam, ameddig ezt válaszolta neki, de egy napon a tükör új választ adott neki: o „Szép vagy királynőm, szebb a napnál, de Hófehérke százszor szebb tenálad!” o „Micsoda??? Hogy az a kölyök???” Nagyon fel volt háborodva. Onnantól kezdve dupla adag munkát szabott ki rám, talán azért, mert azt hitte, hogy így ráncos lesz a bőröm a sok munkától, de a tükör onnantól kezdve mindig ugyanazt a feleletet adta. Egy napon a gonosz királynő magához hívatta a vadászt, és adott neki egy kicsi dobozt, hogy öljön meg, és abba rakja bele a szívemet, és vigye neki oda. Micsoda??? Meg akart ölni téged??? Igen. Nagyon féltékeny, és hiú teremtés. Nem viselte el, hogy valaki szebb nála. Szóval. Szólt a vadásznak, hogy csaljon el engem az erdőbe virágot szedni. El is csalogatott, akkor még gyanú sem merült fel bennem. Aztán elővette egy tőrt, én elkezdtem hátrálni, majd elestem, fejem fölé tettem a kezemet, ő magasra emelte a tőrt, és állt, reszketett egy percig feltartott kézzel, majd kiesett a tőr a kezéből. „Nem bírom megtenni”, mondta „Menj, szaladj innen az erdőbe, minél messzebbre, vissza se nézz!”. Felálltam, és elkezdtem futni az erdőbe. Ott rátaláltam erre a kis házikóra (mutatott rá a törpék házára), és bementem. Eltakarítottam, kitakarítottam minden szemetet, minden apró pontot, és lefeküdtem aludni. Aztán jött a hét kis törpe, és megtaláltak. Azóta itt élek velük, főzők és mosok rájuk cserébe a szállásért, és kedvességért. Értem. Szóval így kerültél ide. Most már csak az érdekelne, hogyan történt ez a baleset az almával. Jó. Akkor ezt is elmondom. A gonosz mostohám mikor visszakapta a vadásztól a dobozt egy szarvas szíve volt benne, de ő azt hitte, hogy az enyém (biztos nem volt túl jó anatómiából). Aztán odaállt a dobozzal a tükör elé, és újra megkérdezte: o „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?”

20

-

-

-

-

-

-

o „Szép vagy ó királynőm, szebb a napnál, de Hófehérke százszor szebb tenálad!” o „De hisz Hófehérke halott! A vadász elhozta a szívét, és itt van ebben a dobozban.” o „Királynőm. Csúful átvertek téged, az egy szarvas szíve, viszont arra is tippelek, hogy te nem voltál túl jó anatómiából.” o „Hááát, igen. De micsoda?! És akkor hol van az a kölyök?” o „Hét hegyen, és hét erdőn túl a hét törpe házában él, a hét kis ágyikó mellett van a fekhelye, mos, főz és takarít. Szépsége még sokkal ragyogóbb, mint volt, talán azért, mert rengetegszer megmosta a mosogatás közben.” o „Elmegyek, és a saját kezemmel végzek vele!” Mondta, és elindult, hogy kitervelje, hogy hogyan végezzen velem. Lement a pincéjébe, és mérgezett almát készített. Aztán almaárusnak öltözve indult el az útra. Akkor ő volt az az asszony, akivel találkoztam! Nem véletlenül volt rossz előérzetem. Hát igen. Odament a tükréhez, és megparancsolta neki, hogy hozza ide a közelembe. Onnan elindult, idejött, és bekéredzkedett, hogy fáradt, és szomjas. Én persze beengedtem a törpék intésének ellenére, és „hálából” odaadta nekem azt a mérgezett almát. Ezt mondta mellé: „Ez nem közönséges alma, mielőtt beleharapnál, kívánj valamit, és teljesülni fog!”. Kívántam valamit, beleharaptam, és összeestem. Értem. És mit kívántál? Elmondjam (pirult el egy kicsit, így kis halványrózsaszín foltok jelentek meg az arcán)? Igen, kérlek, mondd el. De ha elmondom, akkor nem fog teljesülni… Ígérem, ha tudom, teljesítem a kívánságodat! Ebben biztos lehetek? Mivel biztosítasz? Ha én 2. Richard herceg valamire a szavamat adom, az úgy is lesz! Jó. Azt kívántam, hogy: „Bárcsak lenne egy fiú, aki szeret engem így, ahogy most vagyok, a mostohám mesterkedései ellenére is, és mindig kitartana mellettem, legyen az akárki: koldus, paraszt, herceg.”. Ezt kívántam, ez az én kívánságom. Értem ezen majd nemsokára segítünk. Jó. Kérlek, ne csak én beszéljek, te is mondj valamit magadról! Rendben. Anyám korán meghalt. Apám nem nősült meg újra. Anya nélkül nőttem fel. Apám most halálos ágyán van. Én vagyok egyetlen gyermeke, egyetlen utóda. Meg kell minél hamarabb nősülnöm. Minden bálra, bankettre elmegyek, de a lányok szóba sem állnak velem, levegőnek néznek. Az egyik bálon pedig a szomszédos ország hercegnője egyesével szólíttatta magához a kérőket, és mindegyiknek kitalált valami csúfnevet. Így lettem én Rigócsőr királyfi… Pedig nekem tetszik ez a név. Szeretem a rigókat, mert szépen tudnak énekelni. Tehát ha neked rigó csőröd van, akkor olyan szépen énekelsz, mint a kicsi rigók. Szerintem ez nem csúfnév, hanem dicséret. Erre még nem is gondoltam… Meghallgathatnám, hogy hogyan énekelsz? Ha ezt a nevet kaptad, biztos szép hangod van. Kérlek, énekelj nekem „kicsi rigó”!

21

- Hát jó. Legyen. De akkor te is bekapcsolódsz majd. - Jó legyen! De akkor mond el, hogy mit éneklünk. - Rendben. Az „Egyszer egy királyfi…”-t. És együtt rázendítettek, mert ezt a dalt Hófehérke is jól ismerte az énekórákról. Egyszer egy királyfi, mit gondolt magába? Hihihi, hahaha, mit gondolt magába? … Ez szép volt. Tényleg illik rád a rigó elnevezés, de a dalos-pacsirták között is a toplista élén állsz. - Köszönöm a dicséretet. Nekem még soha nem mondott senki ilyen szépeket te kis albínó jégmadár!... Hófehérke… - Igen? - Tudod, gondolkoztam az álmodról. Te nem vagy egy mindennapi teremtés. - Hát, ha te mondod, neked elhiszem. - Megkedveltelek téged. Nem szeretnélek elveszíteni. Hófehérke, lennél az én feleségem? - Igen! Boldogan lennék egy ilyen kedves, okos, és jóképű herceg felesége! - Így teljesül a kívánságod, az én országomnak lesz egy gyönyörű, kedves és okos királynője, és nekem itt leszel te, és sohasem hagyjuk el egymást, amíg világ a világ! - Rendben. Menjünk most már be, mert egyre sötétedik, és a törpék már várnak. - Jó. Mondta a herceg, és felsegítette Hófehérkét a földről, majd együtt kézen fogva besétáltak a házikóba. A törpék már terített asztallal várták őket. Leültek, megvacsoráztak, majd a törpék, felvezették őket a háló szobába (amíg Hófehérke nem volt magánál, a törpék készítettek neki, és a hercegnek egy külön hálószobát, nagy ágyakkal), ott lefeküdtek ki-ki a maga ágyába, a törpék is nyugovóra tértek. Másnap reggel, a reggeli után Hófehérke és 2. Richard herceg meghívták őket az esküvőre, de a törpék ezt felelték: -

Sajnáljuk, de mi nem mehetünk emberek közé. Nem sokan ismernek minket. Mi inkább a visszahúzódó fajtából vagyunk. Nem mehetünk. - Biztosan? (kérdezte Hófehérke) - Biztos. Viszont ezt neked készítettük. Ezzel odanyújtottak Hófehérkének egy gyönyörű tiarát. A herceg átvette, és felrakta Hófehérke hajába. Az egyik törpe így szólt: -

Hét gyémántkő a hét hegyből, egy-egy minden törpétől. Mi mindig veled leszünk, a szívedben. Ha szeretnétek egy kicsit kikapcsolódni, akkor majd gyertek el hozzánk ide. Csak ti tudtok az emberek közül eltalálni ide, senki más. Jajj! Majdnem elfeledkeztem rólad! Richard herceg, ezt hordd becsülettel, és tisztességgel, védjen meg titeket, és nemzeteteket a bajtól. Ezzel oda nyújtottak neki egy ezüsttel, és arannyal kivert gyémántos kardot. -

- Köszönjük szépen az ajándékokat. Mondták, búcsút intettek a törpéknek, és elindultak Nevenincs országba a királyfi kastélyához. Amint oda értek bemutatta jegyesét az apjának, aki beleegyezett, majd egy hét múlva megülték az esküvőt. A lakodalom egy kerek esztendeig tartott. Az új királyi pár uralkodása alatt felvirágzott a nemzet. Rigócsőr király, és Hófehérke királyné boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

22

Tanulság a meséből: Nem az a fontos, hogy hogyan néz ki valaki. A belső értékeket kell először nézni, azok a legfontosabbak.

23

Holle anyó és a halász felesége (J. J.) Egyik nap Holle anyó levelet kapott, régi barátnőjétől. Azt kérte, hogy látogassa meg. Holle anyó örömmel elfogadta a meghívást, mert már nagyon rég nem látta barátnőjét. Ahogy odaér, éktelen sírásra lesz figyelmes. Belép a házba és látja ám, hogy a barátnője, a halász felesége, az asztalra borulva, keservesen sír. Észre sem vette Holle anyót. A halász a sarokba ücsörgött, gondterhelten. - Adjon Isten! – szólt Holle anyó. - Fogadj Isten! - válaszolt a halász. - Mi történt kendteknél? Mi ez az éktelen sírás? - Kifogtam egy aranyhalat - mondta a halász. - Az meg azt mondta, ha visszadobom, teljesíti a kívánságomat. Nem hittem neki, de olyan szépen kérlelt, visszadobtam. Itthon elmondtam az asszonynak, ő meg nyomban visszaküldött, hogy egy nagyobb házat akar. - Még mindig nem értem. - Az én feleségemnek ez sem volt elég, királynő akart lenni. Amikor királyné lett akkor meg császárné akart lenni. Az aranyhal ezt is teljesítette, de mikor a világ urává kívánt válni ez már neki sem tetszett. Elvett mindent, amit előtte adott. Ezért sír az én feleségem. - Én csak jobb életet akartam magunknak. - mondta szipogva a feleség. - De önző, kapzsi, örök elégedetlen vagy! Nem akarok veled élni, ha továbbra is így gondolkozol! - De hová mehetnék? Itt van mindenem. - Nem érdekel, menj és pakolj! Ne is lássalak! - Azzal fogta magát a halász és elment otthonról, hogy ne is lássa a feleségét. Rettentő mérges volt rá. A felesége szó nélkül összepakolt és nagyot sóhajtva leült az asztalhoz. - Most mi tévő legyek? Hogyan békíthetném meg az uramat? - Gyere, szegődj el hozzám! - mondta Holle anyó. - A távolság jót fog tenni és az idő talán a sebeket is begyógyítja. - Elfogadom az ajánlatod. A halász felesége egész úton alig szólt. Ahogy megérkeztek Holle anyó megmutatta neki a szobáját. Aznap este mér ki sem jött, még vacsorázni sem akart. Holle anyó aggódott érte, de gondolta reggelre jobb kedvel ébred majd. Amikor a nap felkelt, a halász felesége is talpon volt. Holle anyó meglepődött. - Mi lesz a feladatom? - kérdezte. - Először is fel kell ráznod a dunnámat, de alaposan, mert különben nem esik a hó! Utána söpörd fel a szobát. Rendesen elvégezte a rá bízott munkát. Holle anyó azonban látta, hogy napról napra

24

kedvetlenebb. Nem rázta olyan erősen a dunnát és kevés hó esett. Holle anyó akkor megfogta a kezét és húzni kezdte. Gyere, velem mutatok valamit. - Azzal bevezette abba a szobába, ami mindig zárva volt előtte. A szoba ablakához vezette. Ezen az ablakon keresztül tudja ellenőrizni Holle anyó, hogy minden rendben menjen a világban. - Nézz ki az ablakon! – mondta. A halász felesége kinézett az ablakon és látta, hogy a gyerekek nagyon szomorúak. - Mit nézzek? - Nem ráztad fel rendesen a dunnákat! Nincs hó! A gyerekek nem tudnak szánkózni! A te munkád nagyon fontos! Szükség van rá! Egy darabig megint jól végezte a munkáját, de megint elkedvetlenedett. Akkor Holle anyó ismét bevezette a szobába és megmutatta neki, hogy milyen kárt okozott. - Nézd meg, nem ráztad fel a dunnákat és elfagyott a gabonatermés. - Ezt, hogy érted? - Nem kapott takarót a búza és a nagy hidegbe elfagyott. Idő kell mire tavaszra észhez tér és kevés lesz a termés. Mondd, meg mi nyomja a lelkedet, mert így nem tudlak tovább itt tartani! - Hiányzik a férjem. Nem tudom, mi van vele. Lehet, hogy már el is felejtett. - Meg akarod nézni? - Lehet? - Persze, ha ettől jobb munkát fogsz végezni. - Azzal megmutatta. A halász ott szomorkodott a konyhaasztalnál. Sírdogált a felesége után, nem értette, hogy üldözhette el. Pedig minden hibájával együtt szerette. Még mindig nagyon szereti. A halász felesége nagyon megörült, hogy az ő férje még mindig csak rá gondol. Attól fogva rendesen végezte a munkáját. Nagyon lelkiismeretesen. Amikor kitelt az esztendő így szólt Holle anyó: - Letelt az esztendőd. Ha maradni szeretnél, szívesen veszem, de ha nem azt is megértem. - Jól éreztem magam és sokat köszönhetek neked, de haza szeretnék menni a férjemhez. Nagyon hiányzik. - Rendben, - mondta és a kapuhoz vezette - itt hazajutsz. Ahogy átment a kapun arany hullott rá és mind ráragadt a ruhájára. - Köszönök mindent, - kiáltott vissza a kapun a halász felesége - gyere el majd mihamarabb látogatóba! - A kapu bezárult és sietett haza az urához. Ő nagyon megörült neki. Ölelte csókolta és azt mondta soha többé el nem engedi. A halász feleségéből olyan asszony lett, hogy nem volt párja hetedhét határon. Mert kezei szorgossá váltak, és többet nem várta, hogy az ölébe hulljon a szerencse, nem kellett nélkülözniük. Meg lett mindenük: szép ház, egy tucatnyi gyerek. Boldog egyetértésben élnek ma is. Ha meg néha összezörrennek egy kicsit? Holle anyó megrázza a párnáját, s kint a világban hullani kezd a hó, erről eszükbe jut Holle anyó bölcs tanácsa: a valódi értékek tisztelete, egymás elfogadása…

25

Jancsi és Juliska Holle anyónál (S. J.)

Egyszer volt, hol nem volt, talán még az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy házaspár. Nekik két gyermekük volt: Jancsi és Juliska. Amikor Jancsi kilenc esztendős lett, meghalt az édesanyjuk. Az apjuk egy esztendő múlva újra megnősült. Az asszonynak, akit elvett volt egy Juliskával egyidős leánya. Csúnya és rest volt, mindig csak magával törődött, sosem foglalkozott mással, mint hogy minél szebb, és divatosabb legyen. Juliska viszont vele ellentétben szép és szorgalmas lány volt. A mostohaanyja nagyon rosszul bánt Jancsival és Juliskával. Folyton agyon dolgoztatta őket, és alig adott nekik enni. Egy napon útjukra engedte őket, a férje engedélye nélkül, aki mélyen aludt, mert a felesége álomitalt kevert az innivalójába, így nem tudott semmiről. A két kisgyerek egymás kezét fogva indult el az éjszakába. A mostohaanyjuk azt mondta nekik, hogy ha még egyszer meglátja őket a ház környékén, akkor megátkozza őket, ugyanis boszorkány volt. Elindultak, minél messzebbre, és végül éjfél körül megálltak pihenni egy nagy odvas fa mellett, és behúzódtak az ágai alá. Hamar elaludtak, mert igen fáradtak voltak. Másnap hajnalban egy bagolyra ébredtek fel, ami éppen visszaszállt a fészkébe. Nagyon éhesek voltak már, és ezért szétnéztek, hogy nem találnak-e valami ehetőt. Juliska épp benézett pár fával arrább egy szép kis tisztásra, mikor észrevette, hogy a tisztáson egy kis kunyhó áll. Gyorsan odahívta magához a kisöccsét, és ketten elindultak a kis kunyhó felé. Mikor közelebb értek, észrevették, hogy a kunyhó mézeskalácsból, a kerítés cukorból, az ablakok pedig tükrös szívekből vannak… Gyorsan odarohantak, és nekiálltak a kis házikónk. Jancsinak a mézeskalács ízlett nagyon, Juliska viszont a tükrös szívek mellett döntött. Mikor éppen meg akarták volna kóstolni a kútnak a szélét, hirtelen kitárult az ajtó, és ott állt egy idős néni egy nagy nyalókára támaszkodva. Kedvesen megszólította a gyerekeket: -

Mit kerestek itt? Kik vagytok? Szerintetek milyen a házam? Ugye ízlik? Ha igen, bent van még ezeknél is finomabb édességem! Gyertek csak be! Kértek egy kis csoki tortát? - Hát, néni minket elkergettek otthonról. Engem Juliskának, az öcsémet pedig Jancsinak hívják. Igen, nagyon finom a háza, nekem kifejezetten ízlenek a tükrös szívek. Ha megengedi, nagyon szívesen bemennénk, és elfogadjuk a csoki tortát is, ha ezt nem veszi illetlenségnek. - Nem! Dehogy is kedveskéim. Én ezt megtiszteltetésnek veszem, hogy két ilyen szép kisgyermek lehet nálam. - Köszönjük szépen. Nagyon hálásan elfogadjuk az ajánlatot. - Gyertek beljebb kedveskéim! Ezzel a néni félreállt az ajtóból, és beengedte a gyerekeket. Mikor beléptek, szemük, szájuk tátva maradt a csodálkozástól. Mindenhol finom nyalóka csokrok lógtak le a plafonról, a polcokon torták, sütemények százai sorakoztak, a fal mellett hordókban állt a sok édesség… Rengeteg finomság volt ott. A gyerekek azt hitték, hogy édességgyárban, vagy édességboltban vannak. Mikor a néni belépett, látta, hogy a gyerekeknek nagyon tetszik ez a hely. Beinvitálta őket az ebédlőbe, és leültette őket az asztal mellé. -

Akkor hozom a tortát, amit ígértem, és egy kis kóstolót az új édességekből, miket még biztosan nem kóstoltatok.

26

- Nagyon szépen köszönjük! - Hálálkodott a két gyerek. - Addig ne nyúljatok semmihez! - Rendben! A néni kibicegett a botjára támaszkodva. Amikor elment, a gyerekek szétnéztek, és megláttak a kandalló mellett egy kibélelt kosárban fekvő hatalmas fekete macskát. A macska a gyerekeket nézte hatalmas sárga szemeivel. A gyerekek kíváncsian néztek vissza rá. A macska egyszer csak felpillantott, és az ajtó irányába nézett. A néni egy szép nagy csoki tortával, és egy nagy kosár édességgel botorkált vissza. Letette a csoki tortát az asztal közepére, és leakasztotta a kezéről a nagy kosár finomságot, és letette a torta mellé. Mikor látta, hogy a gyerekek feszülten a macskát nézik, megszólalt: -

Ő kormos. Az én „kis” cicám. Pár éve találtam rá az erdőben. Még nagyon kicsi volt, ezért befogadtam, és azóta a gondját viselem. Nagyon összenőttünk. Nem tudom, hogy mit csinálnék nélküle. Már kezd romlani a szemem, ő viszont nagyon jól lát. Sokszor ő a szemem, amikor már úgy érzem, hogy nem bírja tovább a szemem. - Értem - mondta Juliska. - Nagyon szép macskája van. - Cica! Cica! Cica! Meg szabad simogatni? - Igen, persze. Gyere ide Kormi! A cica elindult a néni felé, aki felkapta a macskát, és leült vele Jancsi mellé, aki így meg tudta simogatni a macskát. - Szép cica, igaz? - Kérdezte a néni. - Igen! Nagyon aranyos! - Áradozott nagy boldogan Jancsi. - Na, most már elengedem, és felszelem a tortát, mert még kihűl. Azzal elengedte a macskát, és nekilátott felszelni a tortát. Amint a macska kiszabadult a kezéből rögtön kiszaladt a szobából. A néni vágott egy-egy szép nagy szeletet Jancsinak és Juliskának. Ahogy megkapták, illedelmesen megköszönték, majd nekiestek a finomságnak. A néni adott még nekik fejenként egy szeletet, aztán evett ő is egy szeletet, és el is fogyott a torta. A torta után kiszórta a sok finomságot a kosárból, és kínálgatta a gyerekeket: -

Ezt kóstold meg Jancsi, ez nagyon finom karamellás! Juliska, neked ez ízleni fog, ez olyan cukorból készült, mint a tükrös szívek máza! És a többi, és a többi… A gyerekek degeszre tömték magukat cukorral, csokival, karamellával és különféle süteményekkel. Mikor már elfogyott az asztalról a sok-sok finomság, a néni belenyúlt a zsebébe, és kivett belőle két szem cukrot. Egyet-egyet odanyújtott a gyerekeknek, hogy egyék meg, és aztán menjenek aludni, mert holnap is nap lesz, és holnap is még sok-sok megevésre váró finomság vár rájuk. A gyerekek elvették a nénitől a cukrot, és a néni mögött kimentek az ebédlőből. A néni átvezette őket egy folyosón, és benyitott az egyik ajtón. Egy hálószobába léptek be, ahol két szépen megterített ágy várt rájuk. A gyerekek megették a cukrot, amit a néni adott nekik, és gyorsan bebújtak az ágyba. Nagyon fáradtnak érezték magukat, ezért nem is beszélgettek, hanem becsukták a szemüket, és már aludták is az igazak álmát. A néni kint várt rájuk, és mikor meghallotta, hogy horkolni kezdtek, kinyitotta az ajtót, és bement. Jancsiról lehúzta a takarót, és kivette a kisfiút az ágyból, majd kivitte a szobából. Bevitte a konyhába, és az ott felállított ketrecet kinyitotta, és belerakta a kis Jancsit. Visszament a hálószobába, és bezárta az ajtót, nehogy Juliska ki tudjon onnan szökni. Majd mikor ezekkel végzett elment a saját hálószobájába, és lehúzott egy kart, amitől a ház egy hátborzongató, rideg kőházzá változott, aztán bebújt az ágyába, és elaludt. Másnap reggel mikor felkelt és felöltözött, kicsoszogott, csúf, görbe

27

botján, és megnézte, hogy felkeltek–e már a gyerekek, de még mind a kettő békésen aludt. Nem csoda, hisz még kora hajnal volt, és a néni utolsó cukra, amit nekik adott, az altató volt. Készített magának egy jó kis reggelit, majd összedobott a gyerekeknek egy-egy kis szendvicset, amit csak megvajazott, és nem rakott bele semmi más tölteléket. Mikor készen lett, gondolta, hogy megnézi felébredtek–e végre a foglyai. Megfordult, és látta, hogy Jancsi kezdi kinyitni a szemét. Odament hozzá, megfogta a fejét, és így szólt hozzá: -

Besétáltatok a csapdámba! Mostantól kezdve híznod kell, különben nem leszel túl jó falat. Legkésőbb karácsonyra hízz meg, mert akkor így is – úgy is meg leszel sütve! És ha nem akarod, hogy élve dobjalak a lángok közé, akkor hízz meg, minél szaftosabbra! Jancsi nagyon megijedt, nem tudta mire érti ezt a néni, de amikor szétnézett, látta, hogy nem tréfált. A ház nagyon megváltozott. Az egyik sarokban egy emberi csontváz porosodott, a polcokon mindenféle befőttes üvegekben különféle visszataszító lények úszkáltak. Volt egy szekrény, amin ez a felirat állat: , és tele volt seprűkkel, és szőnyegekkel. Az egyik polcon kalitkában egy nagy bagoly pihent szorgalmasan. A kalitkán ez a felirat volt olvasható: . Afhor egy szép nagy barna színű bagoly volt. A néni, most már tudjuk, hogy egy gonosz emberevő banya volt. Miután Jancsi elolvasta a bagoly ketrecén álló feliratot, látta, hogy a banya odalép a kalitkához, egy pergamenlappal, aztán kinyitotta a kalitkát, és a lábára kötötte az üzenetet. Aztán felvette a baglyot a kezére, kiment vele az udvarra, és elengedte, hogy elvigye a levelet. Jancsi egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki veri bent a házban az ajtót, és az ő nevét ordítja. Nem csak ő lett rá figyelmes, a banya is meghallotta, és gyorsan elsietett a hang irányába. Pár perc múlva ezt hallotta: -

HOL – VAN – A – KISÖCSÉM?! MIT – CSINÁLT – VELE?! Kint van a konyhában, és meg lesz sütve karácsonyra, ÉS HA NEM TUDOD EZT ABBAHAGYNI, AKKOR TÉGED PEDIG BELEDOBLAK A KÚTBA ÉS – ÉLVEZETTEL - FOGOM VÉGIGNÉZNI, - AHOGYAN - BELEFULLADSZ! Juliska egy kicsit megszeppent, és meglepődött, hogy hova tűnt a tegnapi kedves idős néni. Aztán rájött, hogy őt átverték, és hogy ez egy emberevő boszorkány. A banya folyton dolgoztatta szegény lányt, látástól vakulásig. Nem volt egyetlen perc nyugta sem. Egyszer este nagyon fáradtan ment, hogy végre lefeküdjön aludni, mikor azonban behúzódott a takaró alá és elfeküdt, felugrott a banya macskája az ágyra, és megszólította a lányt: - Kik vagytok ti, és miért jöttetek ide? A lány nagyon meglepődött, hogy egy macska megszólította, és majdnem felsikoltott rémületében, de azért illedelmesen válaszolt:

28

-

Engem Juliskának hívnak, akit pedig a gazdád fogva tart, ő pedig az öcsém Jancsi, de miért érdekel ez téged? - Én nem vagyok az övé, és nem igaz az, amit rólam mondott. Igazából én nem is vagyok macska, csak úgy kell élnem, mert a boszorkány elátkozott. - Hát akkor te ki vagy? - Én egy asszony vagyok. A férjem és két gyermekem mellől elrabolt ez a gonosz banya, azért, hogy a húga, aki megette a férjét, újra férjhez tudjon menni, és legyen, aki felnevelje a lányát. A húga pedig cserébe megígérte neki, hogy majd elküldi neki a gyerekeimet, hogy finom lakomát csaphasson belőlük. Azóta minden gyermekkel beszélek, ha egy fiú és egy lány van a háznál. Nem akarom, hogy bajuk essen, és ha szót fogadnak nekem, akkor segítek nekik kijutni. Eddig egy testvérpár sem állt szóba velem, mert szerintük én csak a „banya macskája” vagyok. De ugye te hiszel nekem? - Igen! Én elhiszem neked! - Az én gyermekeimet is Jancsinak és Juliskának hívták. Nem akartam beszélni a kisebbel, mert ő még nagyon kicsi, és biztosan halálra rémülne tőlem. De kérlek, mondd el, hogyan kerültetek ide! - Jó. Az úgy volt, hogy az édesanyánk egy szomorú napon eltűnt, és rá egy hétre apa bejelentette, hogy újra megnősül. Egy gonosz banyát hozott a házhoz a lányával. A banya szó szerint banya volt. Ő kergetett el minket a háztól. - És apátok jól volt mikor eljöttetek? - Igen, de a banya elaltatta, és azt mesélte be neki, hogy eltűntünk, és hiába keresett minket, mert sehol nem talált. - Értem. Köszönöm ezt neked. - Én is köszönöm anya! - Mi? Ezt hogyan érted? - Te mondtad, hogy neked két gyermeked volt, egy kisfiú, és egy kislány, és hogy ez a banya rabolt el a húgával, és, hogy az ment hozzá a férjedhez, vagy nem? - De igen. És akkor ti vagytok az a Jancsi és Juliska, akiket én hoztam a világra? - Hát, elég valószínű. Akkor elmondod, hogy mit tegyünk? - Igen. A feladat igen egyszerű. Annyi a lényeg, hogy a banya egyik féltve őrzött kincse vagyok. Én beleugrom a kútba, amikor holnap elviszel sétálni, és akkor azt kiabálod, hogy beleestem a kútba. A banya dühöngeni kezd majd, és utánam fog hajítani téged is, és így mind a ketten eljutunk Holle anyóhoz, a nagynénémhez. De persze mikor odaadod a kis Jancsinak az ennivalóját, akkor mondd el neki a tervet, és hogy ne féljen, mert visszajövünk, és kiszabadítjuk a banya karmai közül még a lakoma előtt. Jó lesz így? - Remek ötlet! Kérlek, ma este alszol nálam? Mindig olyan egyedül érzem magam, és olyan jó újra veled lenni! - Jó, most az egyszer. Másnak nemet mondtam volna, de te vagy az egyetlen kislányom. - Köszönöm anya. Így hát anya és lánya együtt aludtak. Reggel, mikor felébredtek, felöltözött Juliska, és közben az anyja kiment, hogy a banya ne vegye észre azt, hogy beszélt a lányával. Juliska kiment, és miközben odaadta az öccsének a reggelijét, fojtott hangon elmesélte neki a dolgot, és megnyugtatta, hogy nem lesz baj, és még időben visszajönnek. Ezután búcsút vett tőle egy időre és kiment, hogy megsétáltassa a „macskát”. Aztán nagyot sikított, mikor a „macska” „beleesett” a kútba. A banya nagyon dühös lett, és felkapta a földről, majd belehajította a kútba. Amikor belecsobbant a vízbe, nem érezte, hogy vizes lett volna. Ott volt egy nagy buborékban,

29

és ment a víz alatt. Pár perc múlva a vízbe besütött föntről a nap fénye. A buborék emelkedni kezdett a víz felszíne felé, és kivitte a partra, majd lassan leereszkedett a földre úgy, hogy a lány állva ért a talajhoz. Egy gyönyörű mezőn állt, és az anyja ott állt mellette, de még mindig macska volt. Juliska szétnézett, és megkérdezte az anyját: -

Most hol vagyunk? Holle anyónak nagyon nagy kertje van, és mi a kertje túlsó végére igyekszünk hozzá. - Az még mennyi idő? - Gyalog rengeteg lenne, de Holle anyó lovaival úgy kb. öt perc. - És hol vannak azok a híres lovak? - Ott! Mutatott rá az anyja egy nagy istállóra. - Abban vannak. Most odamegyünk, és Visztirrel fogunk menni. - Visztirrel? - Igen. Visztir Holle anyó leggyorsabb lova. - Értem. Juliska elindult az anyja mögött az istálló felé. Mikor odaértek, bementek, és akkor Juliskának megmutatta az anyja, hogy melyik ló Visztir, hogy őt hozza ki. Miután Juliska felnyergelte a lovat anyja utasításai szerint, felültek rá és elindultak. Visztir nem hiába volt híres a gyorsaságáról. Juliska kicsit megszédült, mire odaértek, mert az állat szinte nem is a földön járt, hanem szállt, mint a szél! Mikor leszálltak, egy kicsi fehér házikó mellett, az ajtóban megjelent egy kedves anyóka. A „macska” láttán meglepődött, majd kuncogva így szólt: - Mit csináltál már megint te csintalan? - Holle anyó kérlek, segíts, mert sietnünk kell. Majd utána elmagyarázom. - Rendben. Mondta, majd megfordult, bement a házba és egy perc múlva már jött ki az ajtón egy kicsi üvegcsével a kezében. Odament az unokahúgához, és mondta neki, hogy: „Mondd szépen, hogy á!” Mire a „macska” kinyitotta a száját, Holle anyó pedig kettőt csöppentett a szerből az unokahúga nyelvére, mire az felemelkedett, elkezdett pörögni, és végül rendes emberi alakban ért földet a talpa. „Anya!!!” Kiáltotta Juliska, és majdnem feldöntötte az édesanyját, úgy ugrott a nyakába. -

Szóval ő lenne a kis Juliska? - kérdezte Holle anyó. Igen. Ő az. Szép nagylány lett. De hol van Jancsi? Őt nem hoztátok magatokkal? Mi is úgy menekültünk az emberevő banya miatt, akinek a húga elvette a férjemet. Értem. Szóval azért nem jöttél, mert fogságban voltál, és még el is átkoztak? Igen. Jancsi még ott van… Segítségért jöttünk. Megyek, és segítek, csak mondd, meg hol van az a vén banya! Gyere, mi is megyünk veled. Szerintem a férjemnek már annyi, és a házat is már eladták, és a lakomára készülnek. Gondoltam viszünk nekik egy kis meglepetést. Jó ötleteid vannak, mint mindig, drága kis unokahúgom! Juliska, ha akarsz, jöhetsz te is. Ha lehet, természetesen megyek én is! A kisöcsémet nem fogom cserbenhagyni!

30

-

Látom te is anyád vére vagy. Az édesanyád is az anyjára ütött, és ő is a mi anyánkra, és így tovább. Elindultak hát visszafelé. Holle anyóval, azonban gyorsabban ment. Megfogták egymás kezét, és Holle anyó ezt mondta: - Hipp és hopp, ott legyünk ahol én akarom most! Erre elkezdtek pörögni, és egy fél perc se kellett ahhoz, hogy ott álljanak a banyák háza előtt. Holle anyó kinyitotta az ajtót, és ő ment be először, utána Juliska, és végül a két gyerek anyja. Megálltak a banyák előtt, mert már ott volt a banya húga is, és Juliskáék anyja megszólalt: -

Hol van a férjem, a fiam, és mi történt a házunkkal?! A fiad itt van, a férjed hamvába holt, a ház pedig el lett árverezve - mondta szemrebbenés nélkül a banya húga, aki maga előtt tartotta a lányát. - Jó - mondta Holle anyó. - Akkor ti is a hamvaitokban lelitek a halálotokat! Erre a szóra kinyílt a kemenceajtó, amiben már ropogott a tűz a „Jancsi-sült” elkészítésének reményében. Most viszont nem „Jancsi-sült”, hanem „banya-sült” fog benne készülni. Bár nem biztos, hogy finom ez a „banya-sült”, én senkinek sem ajánlanám, hogy kipróbálja. A banya-hús ugyanis nem a legfinomabb fajta. Bár nem tudom, nekik hogyan van gusztusuk az ember-húshoz… Na, de mindegy. Szóval tehát kinyílt a kemence ajtó, és Holle anyó meglökte egyesével mind a három megbénult banyát, és utána becsukta a kandallóajtót, nehogy ki tudjanak szökni a tűzből. Miután ezzel megvolt kiszedte a kis Jancsit a ketrecből, és elindultak vissza ugyanazzal a módszerrel, mint idefele. Végül, mivel nem volt hol lakniuk, mert a banyák eladták a házukat, Holle anyó unokahúga, és Jancsi, meg Juliska odaköltöztek Holle anyó birtokára, és segítettek Holle anyónak dunyhát rázni, főzni, mosni, takarítani, és fogadni a sok – sok leányt, akik beleestek, vagy beleugrottak a kútba. Jancsi és Juliska Holle anyóban megtalálta a szerető nagymamát, és rengeteget játszottak együtt. A két gyerek a legtöbb idejét a szabadban töltötte, majd szép, és egészséges felnőtt vált mind a kettejükből. És boldogan éltek, amíg meg nem haltak, de egy egész életre megtanulták:

31

A hencegő békahercegnő és a gólya (J. J.) Volt egyszer egy erdő. Annak közepén egy tó. A tó közepén egy gyönyörű palota. Ebben a palotában élt Henrik, a békakirály. Két fia és egyetlen lánya gondtalanul éldegélt a csodás palotában. Dolguk nem lévén, napestig sütkéreztek a napon a lábukat lógatva a tó vizébe. Csak egy-egy gólya zavarta meg őket olykor-olykor, a napi semmittevésben. Ilyenkor mindig nagyon mérgesek voltak és apjukhoz mentek panaszkodni. - Apám - mondta a legöregebb herceg, - ez nem járja, hogy mindenféle jött ment gólya megzavarja a pihenésünket. - Ha én lennék a király - mondta a hercegnő - nem engedném, hogy betegyék a lábukat a királyságba! - Nem értem mi a bajotok! Szövetséget kötöttünk és nem bántanak minket. Egyébként is rendes jóravaló gólya fiak, segítenek szüleiknek és nem henyélnek egész nap. Nem arra várnak, hogy más csinálja meg helyettük a munkájukat - nézett a lányára. - Hercegnő vagyok! Nem fogok takarítani, azért tartjuk a szobalányt. - Nagyon szeretném, ha elgondolkodnál a jövődről! Örökké én sem élek és nem tudom, hogy találsz-e férjet, ha így gondolkozol - mondta szomorúan a király. - Nincs szükségem senkire! Pláne nem olyanra, aki megmondja, mit csináljak! - Azzal elszaladt a hercegnő, be a szobájába. Sokáig sírdogált, de apja rá sem hederített. Másnap a hercegnő első dolga az volt, hogy barátnőivel elmenjen új ruhákat vásárolni. Az egyik üzletből kijöttek a másikba bementek, egész délelőtt ruhákat próbáltak. Amikor a király megtudta hova ment a lánya letiltatta a bankkártyáját. A hercegnő erről mit sem sejtve tovább költekezett és gúnyolódott az eladókkal, a vásárlókkal. Egy gólyát is kigúnyolt, pedig ő nagyon kedves volt hozzá, talán tetszett neki a hercegnő. Nagyon zaklatott lett, majd elsüllyedt szégyenében, amikor az eladó azt mondta, hogy nincs fedezet a számlán. - Hogy hogy nincs? - kiabált a hercegnő - Tudja, ki vagyok én? - Tudom, a hercegnő, de... - mondta az eladó. Akkor a gólya lépett oda és felajánlotta a segítségét. A hercegnő most már sokkal kedvesebb volt a gólyával és elfogadta a segítségét. Megígérte, ha hazakíséri, a király biztosan visszafizeti neki a pénzt. A király azonban nemet mondott. - Épp itt az ideje, hogy viseld tetteid következményeit - mondta a király. - Akkor most mi lesz velem? - kérdezte sírós hangon a hercegnő. - Dolgozd le! Biztos akad ennél a derék fiúnál egy kis takarítani való. Mit volt mit tennie másnap elment a gólyához, hogy ledolgozza tartozását. Keményen dolgozott, minden rábízott munkát elvégzett. Estére nagyon elfáradt, már vacsorázni sem volt ereje. Így történt másnap is. A királynak megesett rajta a szíve és elment a gólyához hogy lerendezze a tartozást. - Nekem is megesett rajta a szívem - mondta a gólya.

32

- Mit tegyek! Akármilyen, akkor is az én lányom és szeretem! - mondta a király. Harmadnap annyi volt a dolga a hercegnőnek, hogy elemózsiát pakoljon egy kosárba. Majd megfogta a kezét és így szólt. - Most pedig elmegyünk és piknikezünk egyet! Rendben? - Rendben - egyezett bele a hercegnő. Egész nap sétáltak, beszélgettek és megkedvelték egymást. A király nagyon örült, hogy a lánya így megváltozott. A hercegnő pedig ott segített ahol tudott apjának és jó barátságot ápolt a gólyával. Amikor eladósorba került, kérők hosszú sora jelentkezett, de ő kikérte barátja véleményét is. Derék férjet választott magának és ügyelt rá hogy gyermekei ne kövessék el az ő hibáit.

Dagobert megpróbáltatásai (J. J.) Dagobert bácsi a Vadkacsa szigetekre utazott, hogy megnézze a banánültetvényét. Út közben a repülőgép viharba került, és lezuhant. A gépen utazóknak sikerült időben kiugrani, de olyan erős volt a szél, hogy nagyon messzire sodorta őket a roncsoktól. A kereső csapatok rossz helyen keresték őket és mivel nem találtak senkit azt mondták, mindenki életét veszítette a gépen. Nagy szomorúság lett a Megcsíp kastélyban. A gyerekek, Niki, Tiki, Viki és a személyzet is vigasztalhatatlan volt. Szeretett Dagobert bácsijuk nincs többé? Ám történt még egy szörnyű eset. Mindent az unokaöccsei örököltek, ami még nem olyan szörnyű, de mivel nem nagykorúak, az állam egy gyámot nevezett ki melléjük. Ez viszont már borzasztó volt, mert egyből úgy kezdte, hogy elbocsájtotta Kvák kapitányt és Szaki Danit, akit a gyerekek úgy szerettek. Lázadtak is ellene, de hiába, nem volt beleszólásuk. Fillér Dezső, mert így hívták, folyton azt hajtogatta megszorításokat kell alkalmaznunk. - Higgyétek el értek hozzá, pénzügyi tanácsadó vagyok! - vágta ki magát minden alkalommal. A három testvér azonban megelégelte: - Nem hiszünk magának - mondta mérgesen Niki. Dagobert bácsi mindig jól gazdálkodott a pénzzel és tudott rá vigyázni! - De most hozott egy csomó rossz döntést. A zsebpénzeteket is el kell vennem. Nem futja rá!

33

- Ez már felháborító - kiáltotta Tiki. Látni szeretnénk a pénzügyi kimutatásokat! - Nem hinném, hogy értenétek hozzá! Menjetek játszani és hagyjatok dolgozni! Kifelé! - kiáltott rájuk Fillér Dezső. A gyerekek kimentek az udvarra és ott zsörtölődtek tovább. - Muszáj tennünk valamit - mondta Viki. Én azt sem hittem el, hogy Dagobert bácsi meghalt. Sokat böngésztem a térképet és szerintem rossz helyen keresték. De ami most a legfontosabb, utána kell néznünk ennek a Fillér Dezsőnek. Lehet, hogy egy szélhámos! - Úgy gondolod, hogy Dagobert bácsi él! - kiáltott fel Viki. Akkor mire várunk csináljunk valamit! - Rendben – szólalt meg Niki - én Tikivel utána nézek ennek az alaknak, Viki te menj át Danihoz és kérd meg, hogy segítsen utánanézni a repülőgépnek. Tiki téged arra kérlek, figyeld ezt a gazembert, téged úgy is kedvel. Szólj, ha valami történik. Mindenki ment és a rá eső részt lázasan kutatta. Nem is hiába, Nikiék érdekes dolgot találtak. Nem ők ez egyetlen árvák, akiket a pénzügyi tanácsadó kiforgat minden vagyonából. - Nézd Tiki a neve más, de nézd a képét. Hogy lehet, hogy még nem bukott le?! - Tényleg! Nézd ez a másik is! - kiáltott Tiki. Rögtön szaladtak is a többiekhez, hogy elújságolják nekik a hírt. Ezt nézzétek mit találtunk - mutatja Tiki - Ez az ember egy szélhámos! Egy csomó álneve van. Úgy néz ki, arra szakosodott, hogy árváktól veszi el az örökséget. Képzeljétek még nyomravezetői díj is van! Mi is találtunk valamit, még pedig Dagobert bácsit. Megnéztük az időjárási adatokat és nem jó helyen keresték őket. Nem értem, hogy kereshették pont az ellenkező irányban? Szerintem nem véletlen. Lehet ezt is ez a csaló intézte? Már szóltunk Kvák Kapitánynak és mindjárt itt lesz értünk és ellenőrizzük a feltevésünket. Megkeressük Dagobert bácsit, ti pedig füleljétek le ezt a gazfickót! - mondta Niki. Tiki és Viki szemmel tartotta Fillér Dezsőt amíg Niki elszaladt a rendőrségre. Elmondta, mit találtak. Először nem hittek neki, de amikor megmutatta a képeket, a rendőrkapitány nyomban kirendelte az összes egységet a Megcsíp kastélyhoz. Épp időben érkeztek, ugyanis Fillér Dezső indulni készült az összes festménnyel és értéktárggyal együtt. - Na, most megvagy te jómadár! - mondta a rendőrfőnök, bilincsbe vele! Lesz időd gondolkodni a dolgaidon életed végéig, a celládban. Köszönjük a segítséget gyerekek! Nélkületek megint kicsúszott volna a kezünk közül! Megérdemlitek a jutalmat! Ne felejtsetek bejönni érte! - Rendben kapitány úr - mondta Niki - de most nem érünk rá. Meg kell várnunk a testvérünket, hogy ő is sikerrel járt e? Nagyon szeretnénk visszakapni a mi Dagobert bácsinkat! Az elkövetkező napokban Vikit el sem lehetett az ablaktól húzni. Nagyon várta, hogy Niki hazaérjen. Egyszer csak egy helikopter száll le a kastély gyepén. Gyertek, itt van, gyertek megjöttek! - kiáltott fel Viki, és rohant kifelé. A fiúk utána és nem hittek a szemüknek.

34

Megtalálta, megtalálta! Ezt kiabálták és vidáman ugrándozva rohantak a géphez. Nikinek igaza volt, a keresőcsapatok rossz felé keresték Dagobert bácsit. Fáradtan és éhesen, de megvan! - Nagyon büszke vagyok rátok és köszönöm szépen, hogy nem adtátok fel. - ölelte boldogan a gyerekeket Dagobert bácsi. Kacsa nem kívánhat jobb gyerekeket nálatok! - Akkor kapunk zsebpénz emelést? - kérdezte huncut mosollyal Viki. - Azért ne essünk túlzásba, - nevetett fel Dagobert. Örüljünk, hogy mind együtt lehetünk és a pénzem is meglett!

35

Meseírók: Bornemissza Dorina Brigitta Juhász József Sándor Janka Sóbujtó Zsófia Nédó Andrea Novák Koppány Péter Vida Márk A 3. osztályosok

Az illusztrációkat készítették: Ocsovai Dávid Körözsi Virág Zsebők Fanni Sándor Janka Horváth Erzsébet Hegedűs Anna Mezei Ciprián Csikós Szintia Bognár Emília

Összeállította: Burnyóczki Andrea Szerkesztette: Sándorné Ablonczy Zsuzsanna

Dunavecse, 2016.

36