M A G YA
RO ÁG
OR
SZ
VO
K
R
S
O
Á
E
S
SZ
SA
TÉ
TÁ R
NY
I
GA
KE
R
XXVI. évfolyam 3–4. szám 2015. december
Kinek is az ünnepe karácsony?
Isten Igéje szerint karácsony az Isten irántunk való szeretetének az ün nepe. A Mennyei Atya elküldte Fiát ebbe a világba, – engesztelő áldozatul a mi bűneinkért – hogy éljünk általa. Ez a szeretet Jézus Krisztus életébe került. Istennek kellett emberré len nie. Karácsonykor vállalta emberlé tünk minden nyomorúságát, letéve az Ő gazdagságát, dicsőségét. Aztán magára vette az egész em beriség bűnterhét, bűnné lett éret tünk, és meghalt azért, hogy mi él hessünk. Isten kész arra, hogy ahogy testet öltött az első karácsonykor egy is tállóban az ember Jézus alakjában, testet öltsön mibennünk és önma gát adja nekünk. Aki beengedi Őt
„mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)
az életébe, abban az emberben Isten maga kezd el szeretni. „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1Jn 4,16) Jézusban lejött a Menny a Földre. Ennek a szeretetnek az ünnepe a karácsony, az Isten szeretetéé. Karácsony Isten nekünk készített ajándékának az ünnepe, Jézusnak az ünnepe. Ő az Isten ajándéka. Az
emberré született Jézus Krisztus születésének napja. Ővele és őéret te kaptunk vissza mindent, amit el vesztettünk a bűn miatt. és az, hogy mi ajándékokat adunk egymásnak, erre az Isten nagy ajándékára emlé kezünk. Isten csak arra vár, hogy fo gadjuk el tőle az Ő ajándékát, csak úgy ingyen, kegyelemből. Mert aki nem hisz Őbenne, az elvész. Ha így gondolunk a karácsonyra, akkor nem múló hangulat lesz csu pán, hanem olyan új életnek a kezde te, amely egyre inkább gazdagodik, míg végül az örökkévalóságban majd kiteljesedik. Áldott Karácsonyt kívánok! Cseri Kálmán: Minek az ünnepe karácsony? című műve alapján írta: Dr. KISS KAtALIN
AZ ÜNNEP FÉNYE
Várunk, Jézus!
„Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz és Jézusnak fogod nevezni”... „Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni” – szólt az angyal Máriához. (Lk 1,30,32) Ő vállalta a feladatot: el fogadta Isten akaratát. És az Ige testté lett Megszületett a Gyermek. Szegé nyes körülmények között, egy is tállóban. Ám, a pásztorok és a Há romkirályok is tudták, hogy nem egyszerű gyermek született, ha
nem Király. „Az én országom nem evilágból való” – mondta Pilátus előtt. Nem hitték, nem értették. Megalázták, megfeszítették. Vál lalta. Mindnyájunkért. Dicsőséges feltámadása után sem bosszút, ha nem békét hirdetett, a szeretet, ir galmasság eszméjét. Krisztus a mi lelkünkben megszü letik, ha akarjuk, ha nyitott lélekkel várjuk. Megszületik, és mi is újra meg újra vállalni tudjuk, amit eskünkben fogadtunk. Egymásért, embertársa
inkért, betegeinkért. Az Ő szellemé ben, az Ő kiáradó szeretetében. Várunk, Jézus! Hozz enyhülést, békét, megértést, szeretetet az egyéneknek is, és az egész világnak! Segíts, hogy mind ezek megmaradjanak az ünnep el múltával is! Mindnyájatoknak, és szeretteiteknek is meghitt Jézusvá rást, boldog Karácsonyt és Istentől megáldott Újesztendőt kívánok a Lap szerkesztői nevében! dr. Sasváry Erzsébet
Közeleg az újév. Mi mást is kívánhatnánk többet az új esztendőben, mint azt, hogy az Úr legyen mindnyájunkkal! Egyénenként is, és hazánkkal is!
A Mindenhatóhoz (Ima Magyarországért)
Kezedből kél fel a Hold és a Nap Tekintetedből fényük a Földre sugárzik Homlokod ráncolod: összegyülemednek a felhők S az emberek menedékbe sietnek Csillag-billiók úttalan űrje mögött Te otthon vagy, ismered mindnek a titkát Akárcsak a mi gondolatunkat Végtelen lelked aggódva, féltve tekint ránk S jót hirdet emberek hétmilliárdja között, Nézd e kis mákszemnyi szép helyet, Ez Magyarország Szent István óta Tiéd, és vívja a harcát Győzelmet arathat sok gondja fölött Csak – kérünk – nyújtsd le segítő szent kezed hozzánk S bíztatón nézzen le ránk Végre az orcád! dr. Sasváry Erzsébet
2
| Tál és kendő XXVI. évfolyam 3–4. szám | 2015. DECEMBER
AZ ÜNNEP FÉNYE
Az irgalmasságról...
Ferenc Pápa a következő egyházi évet az Irgalmasság Évének nyilvánította, kérve, hogy erre fordítsunk különös figyelmet ebben az évben. Isten irgalmára mindenkinek szük sége van. Nemcsak a keresztények sokszínű családjának, hanem min den istenhívő embernek. Sőt! A hitetlen embereknek talán még na gyobb szükségük van Isten megbo csátó könyörületére, mellyel meg hívhatja őket szeretetébe. Szent II. János Pál Pápa így írt er ről 1980-ban: „A világ előttünk álló képe, mely csak félelmeket ébreszthet, emlékezetünkbe idézi Mária szavait a Magnificatból, melyekkel Ő a »nemzedékről nemzedékre« megmutatkozó irgalmat magasztalja Isten Fiának megtestesülésében. Ezeknek az égből származó szavaknak szépségét lelkünkben őrizve ..és az emberiség családjának fájdalmaira vonatkoztatva ...a mai kor egyházának... – tanúskodnia kell az isteni irgalomról, mely Krisztus egész messiási művében megnyilvánult. Hirdetnie kell az irgalmat, és be kell teljesítenie mind a saját hívei, mind az összes jóakaratú ember életében... Az Egyháznak »...joga és kötelessége, hogy segítségül hívja Isten irgalmát, azaz könyörögjön érte minden fizikai és erkölcsi rosszal és minden fenyegető veszedelemmel szemben, melyek árnyékot vetnek az emberiség jövőjére«.” Mintha napjainkban írta volna! Az irgalom azonban nem egyirányú. Amit kapunk Istentől, azt tovább is kell adnunk. „Legyetek irgalmasok, amint a Ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36) Az emberekkel közvetlenül foglalkozó hivatásokban – így az egészségügyben – dolgozóknak, még több alkalmuk lehet az irgalmasság gyakorlására, mint akik tárgyakkal foglalkoznak. „Ha megéljük a hitet a mindennapokban, a munka is al-
kalommá válik arra, hogy közvetítsük a keresztény lét örömét” (Ferenc pápa) Munkánkban, különösen ami kor már testileg nagyon fáradtak vagyunk; lelkileg az irgalmasság vezérelhet minket, és átsegíthet a holtponton. Isten irgalmát tovább adhatjuk betegeinknek: ha megtes� szük, ami javukra válik, ha lejárt is a munkaidő, ha valami nem is pont a mi feladatunk, de szükség van ránk, a megértésünkre, türelmünkre, se gítségünkre. „Mert éheztem és enni adtatok... beteg voltam és meglátogattatok... amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”. (Mt 25,35–36,40) Ha így állunk hozzá hivatásunk hoz, mindent megteszünk, amit lehetőségeink megengednek, ré szei, közvetítői vagyunk az Istenből áradó irgalomnak. Sőt, a betegeink lelki életét is jó irányban befolyá solhatjuk, ha a test gyógyítása mel lett a Jóistenbe vetett bizalmukat erősítjük. A hívő, Istenre hagyat kozó, akaratában megnyugodott lélek könnyebben viseli el a kriti kus helyzeteket, és a mi munkánk is eredményesebb lehet. A lelki egyensúly –, amint októberi konfe renciánkon több előadó rámutatott –, segíti a test gyógyulását. Továbbmenve, ha esetleg quo ad vitam már nem várható ered mény, a halál sem olyan félelmetes és fájdalmas, ha bízunk az irgalmas Istenben. A betegnek sem, és ne künk sem, akiknek pályánk során sok gyógyíthatatlan páciensünket kell elkísérni végső szívdobbanásá ig. Az irgalmasság a Gonoszt is le győzi. Benedek Pápa írja: „Az isteni irgalmasság szab határt a gonosz-
ságnak”. II. János Pál pápa pedig azt mondta: „Csak Isten irgalmasságában találja meg a világ a békét és az ember a boldogságot.” Mennyivel nyugodtabb, boldo gabb lenne az élet, ha Isten irgal mából táplálkozva mindenki ezt követné! „Legyetek irgalmasok, amint a Ti Atyátok is irgalmas”! Úgy legyen! dr. Sasváry Erzsébet
Karácsonyi dal Rongyos dunnáját rázza a felhő Ezüst pelyhek szállnak a földre le Nyílik az ég, s a magasságból Tündöklő angyalok jönnek vele Éneküket a lelkemben hallom Míg egy jászolból árad a Fény Kis Gyermek fekszik a szalmaágyon Megszületett nekünk a Remény! Borús december! Didergő álmok! Meleget vágyik minden, mi él Csüggedt ember a jászolhoz térdel Hol örömet és nyugtot remél. Jöjj, Ég Királya! Szüless lelkünkben Újra, meg újra, mint a Nap kél Fényt és örömet hozz a borúra Ne borítson be búval a tél Leljük meg végre isteni Békéd Lakjon lelkünkben a Szeretet Mennyei Kisded! Tégy jobbá minket, S öleld szívedhez a szíveket! dr. Sasváry Erzsébet
2015. DECEMBER | Tál és kendő XXVI. évfolyam 3–4. szám |
3
AZ ÜNNEP FÉNYE
Legyünk okosak !
Hasonlat a sziklára épített házról (Mt 7,24–27) Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” Olyan időkben élünk, amikor sok a változás. Az élet viharai egymást követik személyes, nemzetünk, Földünk életében. Sokan szeret nénk, ha nem így lenne. Gyakorta jönnek újabb és újabb váratlan vagy előre tudott,de nem várt változá sok, nehézségek, viharok. Sokszor a félelem, mint nagy áradat támad. A kételkedés,hitetlenség szintén nagy hullámokban csapkod. Beteg ség, hirtelen anyagi veszteség, halál ezek mind rémísztően hatnak az emberre. Most a sokakat érintő migráns áradat okozta változás, természeti katasztrófák, az ISIS riogatása je lent meg. Az ige alapján mondhatjuk mind egy, hogy éppen miben is nyilvánul meg a vihar, nem kell félnünk. Leg alábbis azoknak, akik a Kősziklára, Jézusra építették az életüket, házu kat. Őket hasonlítja az ige az okos emberhez. Mit is nevez az ige szikla alapnak? Azt amikor Jézus szavait hall gatja valaki, és tettekre is váltja. Nem elég elhinni az igét bizonyos esetekben, hanem örök érvényű tekintéllyel bírónak tartani. Abban az esetben is ,amikor teljesen mást mutat a látható világ. Akkor is hit ben cselekedni,amikor őrültségnek tűnik az igére alapozni. Noét kigú nyolták a kortársai, amiért építette a bárkát. Sokáig nem esett eső.Tel jesen mást mutatott a látható világ. Noé mégis a láthatatlan Isten sza vára alapozott és cselekedett.Meg építette a bárkát, ami később ő és
4
Alapozd meg az életedet kedves olvasó Krisztusban, ha még nem tetted! Ne késlekedj! Minél előbb éld át azt a biztonságot, örömet, amit egyedül Jézus Krisztus tud adni neked! Viharok vannak és lesznek is, de Jézus megőrzi az életedet, ha mindvégig Benne maradsz. Vannak, akik saját elképzelésükre alapoznak. Az egész életművük omlik össze, amikor nem sikerül, amit elgondoltak maguknak.
családja megmenekülését szolgál ta. A többiek elvesztek. A tökéletes alap meghatározó! Alapozd meg az életedet kedves olvasó Krisztusban, ha még nem tetted! Ne késlekedj! Minél előbb éld át azt a biztonsá got, örömet, amit egyedül Jézus Krisztus tud adni neked! Viharok vannak és lesznek is, de Jézus megőrzi az életedet, ha mindvégig Benne maradsz. Vannak, akik saját elképzelésük re alapoznak. Az egész életművük omlik össze, amikor nem sikerül, amit elgondoltak maguknak. Készüljünk arra is, hogy egyre erő sebben fog fújni az Úr szele. Jelentheti azt, hogy olyan módon is megnyilvá nul, ahogy eddig nem. Történhetnek és történni is fognak olyan termé szetfeletti események, csodák, amik kel eddig nem találkoztunk. Nehogy amiatt dőljön össze a házunk, mert nem ismerjük fel az Urat a szélben és
| Tál és kendő XXVI. évfolyam 3–4. szám | 2015. DECEMBER
nem tudjuk elfogadni az ismeretlent. A hitetlenség nagyon veszélyes. Igaz istenismeret elengedhetetlen meg maradásunkhoz. Megismerni az Urat, aki legyőz te az ördög minden hatalmát. Aki minden vihar felett Úr! Aki paran csol a szeleknek, árvizeknek! Szólt és meglett, parancsolt és előállott! (Zsolt 33,9) Van egy másik történet is a bib liában, ahol azokat nevezi okosnak az ige, akiknek van tartalék olaja. A Sz.Szellem olaja. Készüljünk biztos alappal az életünkben és folyama tosan friss olajjal a lámpásunkban, hogy betölthessük elhívásunkat, amire lettünk teremtve! Örüljünk és örvendezzünk, hiszen Krisztus ban több ,mint győztesek vagyunk! Ne a viharokra, hanem Jézusra nézzünk, amikor támadnak a szelek és az árvíz! Éljünk úgy, mint akik tudják, hogy hatalmuk van a viha rok felett! Jézus nekünk adta véré nek és nevének erejét és hatalmát. Jézus nevére minden térd meghajol mennyeieké, földieké, föld alatt va lóké! (Fil 2,10) Jézus mondja: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, és amit a nevem ben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fi úban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek. (Jn 14,12–14) Legyünk okosak! Éljünk úgy, mint Istennek fiai! Zoboki Andrea
AZ ÜNNEP FÉNYE
Gondolatok a hitről
Három betű, egy kis szó, hatalmas tartalom. Mivel keresztény családból származom, ezért nem volt kérdés, hogy hiszek-e Istenben?
Nagyon sokáig ez a szó számom ra csak annyit jelentett, hogy el hiszem-e, hogy Isten létezik? Hi szem-e a Mennyei Atya, a Fiú, Jézus Krisztus és Szent Szellem létezését? Nem jelentett problémát igennel vá laszolni. Aztán jöttek a tragédiák az életemben – szüleim, testvérem, ke resztanyám halála, akik még fiatalok voltak – és tudtam, hogy Isten ereje az, ami talpon tartott. Biblikusan a hit a reménylett dol gok valósága. A hit szó mélyebb ér telméről jóval később kaptam kijelen tést. Akkor, amikor újabb nehézségek sorozata következett, olyan dolgoké – betegségek, műtétek, anyagi ne hézség, – amelyeknek részese voltam ugyan, de nem tehettem róla. Ami kor eljön az ember életében az, hogy az adott dologban tehetetlen vagyok, na akkor jön a hit. Hiszem-e, hogy Jé zusnak hatalma van megtenni termé
szetfeletti dolgokat? Hiszem-e, hogy Ő közbenjár az Atyánál az én ügyem ben? És az imáimra a válasz mikor jön meg? Én is megtettem-e mindent, amit emberileg meg tudtam tenni az adott ügyben? Biztos, hogy eleget imádkozom, eleget böjtölök, eleget adakozom? Jönnek a kérdések csős tül. Jó vagyok-e Istennek egyáltalán? Miért is jött ez a nehézség? Mit akar ezzel az Úr? Megpróbálni? Sokszor a megpróbáltatásaim so rán „Jób”-nak érzem magam. Tudom, hogy nem vagyok egyedül. Mondom az Úrnak: Miért Uram? Miért? Sze retsz Te egyáltalán? Tudom, Uram, hogy szeretsz, hiszen életedet adtad értem – válaszolok saját magamnak. Ilyenkor el is szégyenlem magam, de még egy kérdést felteszek: Nem lehetne könnyebben, másképpen? Vajúdik a lelkem. Nem értem Uram! De kell egyáltalán mindent megér tenem? Mindig szerettem mindent megérteni, nos most erről le kell mondanom! A zűrzavar és káosz kö zepette is meg kell maradni békes ségben, nyugalomban és leborulni
Jézus lábaihoz, kezeinket felemelni és azt mondani: Jézus Te győztél, mert legyőztél engem, az énemet. Te győztél, mert a Kereszten min dent elvégeztél, feltámadtál. Tied az életem, legyen meg a Te akaratod, ahogy a Mennyben, úgy a földön is. Igen el kell hinnünk, hogy Ő jót ter vezett az életünk felől. (Jer. 29,11): „Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek.” Isten jó! Ő jó! Ne feledjük, hogy Ő minden rosszból jót tud kihozni, ami szá munkra lehetetlen, az neki lehetsé ges. Lukács 18,27: „Ő pedig monda: Ami embereknél lehetetlen, lehet séges az Istennél.” Meg van írva a Bibliában: „ha ak kora hitetek lenne, mint a mustár mag, hegyeket mozgatnátok”. Nos, hát kérjük a Mennyei Atyát, hogy emelje a hitszintünket, és a hegyek (problémák) a tengerbe zuhannak. dr. Kiss Katalin
Élvezd a győzelmet
Igei olvasmány: Róm 8,29–39
Győztesek! Több mint győztesek! A Biblia szerint ezek vagyunk. Tu dom, hogy ezt már sokszor hal lottad, de most azt akarom, hogy beléd ivódjon ennek a valósága. Szeretném, ha egy kis időt szánnál arra, hogy gondolkozol ezeknek a kifejezéseknek a jelentésén. A szótár szerint a győzelem jelen tése a következő: „teljes és végleges fölény a harcban vagy háborúban, siker bármilyen küzdelemben vagy versengésben, amely magában fog
lalja az ellenség vereségét vagy az akadályok leküzdését.” Győzelmet aratni azt jelenti, hogy „felülmúlni, legyőzni versenyben vagy küzdelemben, győzedelmes kedni, uralkodni, elnyomni, felülke rekedni, leverni, eltiporni, felülmúl ni, uralni, fölényt szerezni, alávetni, megsemmisíteni.” Ha egyszer jól az elmédbe vésed ezeket a definíciókat, akkor fel fo god ismerni, hogy Jézusban sok kal többet kaptál, mint egy jegyet a mennybe. Legyőzted a világot, amelyben most élsz. Őáltala győ
zedelmeskedtél, uralmat szereztél a világ fölött, eltiportad azt, felülke rekedtél rajta. Nem csoda, hogy az 1 Korinthus 15:57 így kiált: „De hála az Istennek, aki a győzelmet adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” Kiálts te is! Mondj köszönetet Istennek, hogy győztessé tett té ged. Dicsérd Őt azért, hogy össze kapcsolt téged azzal, aki legyőzte a világot, a testet és az ördögöt. Kiálts hallelúját, és élvezd a győ zelmet! Kenneth CopEland
2015. DECEMBER | Tál és kendő XXVI. évfolyam 3–4. szám |
5
KONFERENCIA HÍRADÓ
Társaságunk 2015. évi debreceni országos konferenciájának híradója
A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága 2015. október 9–11-ig tartotta XIX. konferenciáját Debrecenben. Mit is akarunk mi, a társaság tagjai, tulajdonképpen? Megismerni az Úr Jézust és megismertetni Őt másokkal is, valamint egymás hite által erősödni. Hálát adok az Úr Jézusnak az előadókért és résztvevőkért egyaránt. A következőkben nem kívánok részletesen beszámolni az egyes előadók előadásairól, hanem inkább ízelítőt szeretnék adni, hogy kedvet kapjon az Olvasó meghallgatni a konferencia hanganyagát a honlapunkon. Konferenciánk pénteken kora dél után kezdődött köszöntéssel és imával, majd házigazdánk, Püski Dániel, az Egyetemi Gyülekezet lel kipásztora igehirdetésével és a he lyi dicsőítők szolgálatával. Az 1Kor 12,12 alapján „Krisztus Testéről”, az Egyházról beszélt, arról, hogy pró báljuk felismerni mi milyen testré sze vagyunk a Krisztus Testének, azaz, hol a mi helyünk. Ezt követően dr. Faigl Ilona bu dapesti háziorvos mutatta be az ál tala vezetett Dr. Batthyány László Orvoskör Egyesületet. Megtudtuk előadásából, hogy a névadó milyen kiváló imádkozó orvos volt, példáját méltán követhetjük. Dr. Papp Lajos professzor úr, szívsebész előadásában a Test-Lé lek-Szellem egységéről beszélt, ha bármelyik ezek közül károsodik, sérül, az egészség felborul, mint egy háromlábú szék. „Milyen orvos az, aki csak a testet gyógyítja, a lel ket és szellemet nem?” – kérdezte előadásában. Ő – ahogy mondta – soha nem operált meg úgy beteget, hogy a lelkéhez és a szelleméhez ne közelített volna. Ő műtött, tanácsot adott, de Isten volt, aki gyógyított. Integrált EGÉSZSÉG-ügyről tar tott előadást három kiváló kollé gánk, dr. Ferencz Péter szülész-nő
6
gyógyász, kórházigazgató, dr. Győri József budapesti házi gyermekor vos, aki az IHS Alapítványon belül a Sóoldat képzésen, több mint egy évtizede tanítja az egészségügyben dolgozókat istenhitük megvallására, megélésére a mindennapokban. Dr. Győri Gábor családorvos az ICMDA, Eurázsiai vezetőségének tagja, az IHS Global Nemzetközi Missziószervezet igazgatója. Elő adásukban bemutatták az integrált egészségügy fogalmát, annak lénye ges elemeit. Kiemelték, hogy a tanít ványképzés az integrált egészségügy egyik legfontosabb tényezője. Is mertették a Sóoldat képzés alapele meit is. Személyes bizonyságaikkal támasztották alá hitük megélését mindennapjaikban. Dr. Fodor Bertalan tanár, micro biológus, klinikai immunológus, kli ni kai biokémikus. „Széktől-székig” előadásában saját életéről és nehéz ségeiről beszélt, arról, hogy az Úr Jézus hányszor tett csodát személyes életében. Kiemelte, hogy számára a Róm 8,28 („Tudjuk pedig, hogy azok nak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak”) egy visszatérő Ige volt, melyet számtalanszor ka pott különböző embereken keresz tül. Személyes bizonyságtétele mé lyen beivódott a hallgatóság szívébe.
| Tál és kendő XXVI. évfolyam 3–4. szám | 2015. DECEMBER
A szombat reggeli áhitat Lakatos Péter lelkipásztor és feleségének (Debreceni Szabadkeresztény Gyü lekezet) dicsőítésével indult, majd igei szolgálat következett, Filippi 1,6 („Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig”) alapján arról beszélt, hogy engedjük Istent munkálkodni az életünkben. Jézussal járni áldozatot követel. Hajlandó vagy-e ezt meg tenni? Jézussal járva nem az embe rek elvárásainak kell megfelelnünk. Bevállaljuk-e? Attól vagyok keresz tyének, hogy Jézust követjük. Sze mélyes bizonyságaival támasztotta alá az Úrhoz való ragaszkodását. Dr. Széchey Rita szemész az Ézs 40,30 Ige alapján beszélt arról, hogy az Úr nemcsak „füves legelőkön” vezet minket, hanem bizony vannak nehézségek, göröngyös utak, völgyek, olykor felbukkanó sziklaszirtek. De! Ő, mármint Jézus velünk van, még a „ha lál árnyékának völgyében is.” Sikeres embert a sikertelentől az különböz teti meg, hogy eggyel többször állt fel. Elesünk, felállunk, koronánkat megigazítjuk, és továbbmegyünk. Ha majd életünk végén megkérdezi tőlünk Jézus, hogy jól sáfárkodtunk-e azokkal az ajándékokkal, amelyeket nekünk adott, van-e örökkévaló ujj lenyomatunk? Mit válaszolunk? Ér demes elgondolkodni!
»
KONFERENCIA HÍRADÓ
»
Dr. Palkovics Gábor fogorvos vallásos családban született, majd egy tragikus esemény miatt felis merte Isten szerető közelségét. Elő adásának témája: „A hétköznapok Isten-találkozásai”. A négy evangé lium tanulmányozásán keresztül is merte meg Jézus életét, és döbbent rá arra, hogy az Ő nevét mindennél magasabbra emelje. A Hegyi Beszéd számára kulcsfontosságú volt. Az előadása útkeresései és felismerései nek története volt. Az Ige azt mond ja, hogy „aki az Urat keresi, meg is találja” (Péld 8,17). Dr. Marozsán Ibolya bel- és tü dőgyógyász, kardiológus a „Beteg ség-egészség a Bibliában” című előadásában több évtizedes orvosi és lelkigondozói tapasztalatok, va lamint alapos bibliaismeret alapján beszélt arról, mit gondol Isten az egészségről, betegségről. Kifejtet te, hogy Isten hogyan állítja fel a diagnózist, milyen kórokokat említ a Biblia. Alapvetően a betegségnek két oka van Isten szemszögéből: a bűnhöz kapcsolódó, és a bűn nél küli. Részletezte a két csoportot, és példákkal támasztotta alá. Számta lan saját bizonysággal gazdagította előadását.
Fotó: DR. tamás györgy
Mézes László lelkipásztor „Egész ség és betegség a Biblai tükrében” előadásában arról beszélt, hogy Is ten a saját szemszögéből vizsgálja a betegség okait és a gyógyítás eszkö zei is sajátságosak. A Biblia 14-féle isteni gyógymódot említ, többek között a bűnvallást, megbocsátást, olajat, böjtöt, átkok megtörését. Be szélt a gyógyulás feltételeiről és az utókezelésről is. Óvott mindenkit a természetgyógyászattól! Minden képpen kérdezzük meg az Urat, mi az Ő akarata. Isten csatornája csak akkor lehetünk, ha szentségben já runk. Ne szégyelljük az Úrról való bizonyságtevést. „Krisztus jó illata legyünk” – figyelmeztetett. Dr. Sirák András oktató házior vos, aki mentőorvosként is dolgozik részállásban. Előadásában a sürgős ségi betegellátásban szerzett tapasz talatairól beszélt. Alapgondolata az, hogy az Isten jelenléte mindig fölfedezhető a sürgősségi betegel látásban, történjék az akár mentő autón vagy háziorvosként, de akár szabadidőben is. Megtörtént esetek példáival mutatta be Isten jelenlétét. Mi játszódik le az ellátók lelkében és hogyan látható meg az Isten jelen léte a tevékenységük során. Hogyan
lehetséges a kereszténységet megél ni a hétköznapokban. Prof. Dr. Simon Kornél egyetemi magántanár, belgyógyász, aneszte ziológus, kardiológus, diabetológus. Előadásának témája: Test-SzellemLélek, melyik az ember lényege? Levezette, hogy a kutató, gyógyító orvos hogyan jut el az Istenhez. Dr. Mészárosné Dr. Seres Leila orvos, lelkipásztor feleség, három gyermek édesanyja. A szívbetegsé gek alapkutatásával foglalkozott az orvosi egyetem elvégzése után, jelen leg a Testnevelési Egyetemen óraadó tanár. Baptisták az Egészségért Mun kacsoport koordinátora. Előadásá nak témája: „Új szívet adok nektek” – a szív élettanilag a keringési rendszer központja, nélküle elképzelhetetlen az élet. Az utóbbi években az orvos tudományi kutatások homlokterébe kerültek az őssejtekből különböző technikákkal élő szövetek előállítása. Vajon a szív esetében lehetséges-e a valóságban is működőképes szív izom előállítása és a megbetegedett szívizom pótlása? Átvitt értelemben számos értelmezése van a szív szó nak, ami a bibliai összefüggésekben is megjelenik. Hogyan tud Isten új
2015. DECEMBER | Tál és kendő XXVI. évfolyam 3–4. szám |
7
»
KONFERENCIA HÍRADÓ
» szívet adni? Van-e pszichológiai hát
tere a szívet is érintő betegségeknek? Ezekre a kérdésekre kereste a választ előadása során.
Dr. Mészáros Kálmán lelkész, egyháztörténész. Jelenleg a Bap tista Teológiai Akadémia docen seként az Egyháztörténeti tanszék vezetője, a Kispesti Baptista Gyü lekezet lelkipásztora, a Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz alelnöke. „Új lelket* adok nektek” című előadásában Ezékiel próféta könyvéből idézett. Isten egy embe ri csontokkal teli völgyet mutatott a prófétának, majd megkérdezte tőle, hogy szerinte megelevened hetnek-e ezek a csontvázak. Bár ez emberileg lehetetlennek tűnt, de Isten szavára a csontokat ismét izom és bőr borította be és emberi alakot öltöttek. Élet azonban még nem volt bennük. Isten hűséges szolgájának mindaddig prófétálnia kellett, amíg az Úr Lelke* nem tette elevenné a korábban élettelen teste ket. Korunkban, amikor az Egyház, mint struktúra működik ugyan, csak a megelevenítő Lélek* erejét hi ányoljuk, nem ugyanaz-e a feladat, mint Ezékiel idejében volt? Isten azt ígérte: Új lelket* adok nektek!” Ezt Jézus is megerősítette, amikor mennybemenetele előtt ezt mondta: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzá tok a Szentlélek* és tanuim lesztek... egészen a föld végső határáig”. Ho gyan lehetséges Isten Lelke* által megújulni? Mi a mi feladatunk és felelősségünk ebben a folyamatban? Előadásában feleségével közösen gondolkodva kérték Isten Lelkét*, hogy jöjjön és adjon útmutatást, ve zetést korunk kihívásaiban. * Megjegyzés: az előadó itt a Szent Szellem munkájá
ról beszélt.
Dr. Toldy-Shédel Emil a Budapes ti Szent Ferenc Kórház főigazgatója 2012 óta Kardiológus, az elektrofizikai
8
laboratórium munkatársa, szakte rülete a pacemaker, de fib rillátor és resyncronizációs therápia, illetve arit mia eszközös és gyógyszeres kezelése. Előadásának témája volt: „Kardioló gia etika kihívásai a világban és ha zánkban.” Dr. Erdélyi Judit előadásának témája: „Isten ajándéka a kardioló giában 1–2.” Orvosként az embe ri testet és a betegségeket kutatva számtalanszor megtapasztalhatta, hogy ami Istenből láthatatlan, „az Ő örökkévaló hatalma és istensége a világ teremtésétől fogva az Ő al kotásaiból megérthető és látható” (Róm 1,20). A római levél első ré szének ezen mondatai azt jelentik a számunkra, hogy a természettu domány eredményei mindig Isten re mutatnak ill. Isten dicsőségét és üzenetét közvetítik számunkra. Elő adása első részében ezt a szemlélet módot osztotta meg a konferencia résztvevőivel. Emellett rövid átte kintést nyújtott az utóbbi évtizedek lehetőségeiről és eredményeiről a kardiológiában, melyek kis hazánk ban is a várható átlagéletkor és élet minőség javulását eredményezték. Az előadás második részében az „Egészséges Szív Európai Chartájá”nak az ajánlásait részletezte. Foglal kozott a mozgásgazdag életmód és stressz összefüggéseivel ill. kitért a statinok fontosságára. Prof. Dr. Kiss Csongor csecse mő- és gyermekgyógyász, haema tológus, klinikai onkológus. 20 éve vezeti a Debreceni Klinika Gyer mekhematológia-onkológia Osztá lyát. Németországban, az Egyesült Államokban szerzett külföldi ta pasztalatokat. Elhivatott gyógyító munkája mellett részt vesz az egye temi oktató- és kutató munkában. Előadásának témája: „Az Augusta projekt hatása a debreceni egye temi klinika működésére”. 2005–
| Tál és kendő XXVI. évfolyam 3–4. szám | 2015. DECEMBER
2007 között került megvalósításra a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában a HEFOP 4.3 pályázat keretében a Kardiovaszkuláris és Onkológiai Komplex Regionális Egészségcent rum fejlesztése, közismert nevén az Auguszta program. A program cél kitűzése az volt, hogy a gyógyítás fizikai feltételeinek fejlesztésével, va lamint szakmai, vezetési és pénzügyi erőforrások koncentrálásával meg valósuljon a jövő regionális egész ségcentruma. A projekt célkitűzé sének szükségességét jelezte, hogy a 2005. évet megelőző időszakban Magyarországon az Észak-Alföld és Észak-Magyarország ikerrégiók voltak a legrosszabb helyzetben a lakosság kardiovaszkuláris okokból történő és daganatos betegségek miatt bekövetkező halandóságának tekintetében. A projekt ugyancsak kiemelkedő eleme az ÉszakkeletMagyarországi Egészségobszerva tórium, amely pontos adatokat szol gáltat a régió egészségi helyzetének, mortalitási és morbiditási mutatói nak változásairól. Előadásában feltett egy kérdést, melyet meg is válaszolt: „Az örök élet szempontjából van-e értéke a földi életnek?” – „Igen” – mondta. „Jézus gyógyított, köztünk járt, nekünk is ezt kell tennünk!”. Vasárnap reggeli áhitatot Tokodi László domokos szerzetes katolikus pap tartotta Lukács evangéliumából (5,31): „Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a bete geknek”. Nem is gondoltuk volna, hogy édesanyja kolléganőnk! Arra bátorított bennünket, hogy ne csak receptet írjunk, és jó cselekedeteket hajtsunk végre, hanem mondjuk ki az igazságot! Legyenek a betegekből is „orvosok” és ők is meg tudjanak gyógyítani másokat. Felhívást inté zett hozzánk: „Gyógyítsd a világot Isten Igéjével! Hírdesd , hogy van megváltás, örök élet, gyógyulás!”
»
KONFERENCIA HÍRADÓ
»
Dr. Chris Steyn missziós aneszte ziológus orvosként dolgozott Dél-Af rikában. 1979. óta szolgál különböző non-profit szervezetek vezetőjeként. Misszió mellett utazó tanári és ta nácsadói tevékenységeit több mint 75 országban végzi. 2004. óta a HCFI (Keresztények az Egészségügyben) szervezet nemzetközi koordinátora. Tanítási témái vezető szolgáló, egész ségügyi etika, egészségügyi evangeli záció, munkahelyi szolgálat, közössé gi egészségügyi szolgálat, alternativ egészségellátás, bizonyságtétel, egész ségügyi átalakulás, egészségüggyel kapcsolatos világnézeti kérdések, személyi fejlődés és a lelkigondozás. Feleségével, Elize-zel hat felnőtt gyermek szülei. Chris Steyn Lukács evangelistáról beszélt, mint akadé mikusról, integrált orvosról és taní tóról. A magyar néphez szóló sze mélyes üzenete a következő: Isten szeretné megragadni a magyar nem zet szívét a maga számára, nem akar erőszakot alkalmazni. Szelíd, belső munkát akar végezni. Hogy akarja az Úr ezt véghezvinni? Hogy akar bevonni az Ő munkájába? Először is figyeljünk arra, hogy mi a szemé lyes üzenete számunkra és mi a ma gyar nemzet számára? Legfontosabb, hogy megismerjük Istent, és enge delmeskedjünk Neki. Csak az tud tanítványozni, aki maga is tanítvány. Ki a tanítvány? A tanítvány elfogadja mestere hit rendszerét, megvizsgálja
Fotó: Dr. tamás györgy
a mestere gyökereit és aztán ugyan azt a gyökeret ereszti. Ha a gyökér ugyanaz, mint Krisztusé, akkor a gyümölcseink is olyanok lesznek, mint az Övé. Rossz gyökereinket ki kell húzgálnunk. Isten arra hívott, hogy az Ő országának a tanítványa legyünk. Szeretnünk kell Istent teljes szívből, engedelmeskedni Neki, azt tenni, amit Ő mond. Egész életün ket az Úr szolgálatába kell adnunk. (Mt 28,19) „Elmenvén azért, tegye tek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében”. Ha nem tanítványozunk, akkor a nemzetünk szíve nem fog megvál tozni. Az utolsó előadása alatt fel jött bennem egy Ige: „Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!” (Jer 1,10) Kiderült, hogy 1978-ban ugyanezzel az Igével hívta el az Úr Őt a missziós munkába. Dr. Vörös Gabriella Romániá ban élő bőr- és nemibetegség szak orvosa, főorvos. Megszervezte és igazgatója volt a magyar nyelvű Katolikus Posztliceális Egészség ügyi Iskolának Szatmárnémetiben. Előadásának té mája: „Mi köze a szívhez a bőrgyógyásznak?” A bőr betegségben, de nem különben a nemi úton terjedő betegségekben szenvedők különösen érzékenyek,
lelkileg is. Szerzett, vagy öröklött a kór, de ha már látszik is... nagy a jaj! Tud-e az orvos másképpen vi selkedni, közel menni, akár a kezét rátenni a betegre? Tud-e az orvos szeretettel és türelemmel bánni a „csúnya” emberrel? Látja-e az or vos a külső alatt az igaz szépet, és meglátja-e önmaga szép és ápolt külseje alatt a saját csúnyaságát? Az éppen aznapi szeretetlenségét? Új és jobb szív kell ehhez. Ki adja ezt az új és jó szivet, ha nem kapjuk kegyelemből attól, AKI képes újra formálni a bensőnket: „Ha... sze retet pedig nincs bennem, semmi vagyok” (1Kor 13,2) Dr. Vaczkó László Kárpátalján született. Előadásának témája: „Az év praxisa a Kárpát Medencében 2014. pályázat” nyertese. Számára teljes meglepetés volt a jelölés „Az év praxisa a Kárpát medencében” címre. Csak a betegei – „szavazunk a doktor úrra” – megjegyzéseit kö vetően nézett utána, hogy mire is szavaznak tulajdonképpen. Nem kis meglepetés volt számára, de beval lotta, kellemesen érintette a figyel messég. Mindezek ellenére mégis az jelentette számára a legnagyobb örömet, hogy betegei közül sokan értékelik mindazt, amit a vele együtt dolgozó munkatársaival minden nap érdekükben tesznek. Ez az ő esetükben és körülményeik között
2015. DECEMBER | Tál és kendő XXVI. évfolyam 3–4. szám |
9
»
KONFERENCIA HÍRADÓ
» nem csak orvoslás, hanem legtöbb
esetben egyfajta lelkigondozás is. Hiszen tudjuk, az egészség a test és lélek harmonikus egyensúlya, szét választhatatlan egysége. Az a ta pasztalat, hogy napjainkban egyre nagyobb szükség van az ilyen orvosi szemléletre. Minden dícséretet, di csőséget az Úrnak adott, megemlít ve az Ef 3,20–21: „Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyház ban a Krisztus Jézusban nemzetség ről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!” Szerző megjegyzése: Az elő adás alatt csak ámultam Laci tudását, bátorságát, ahogy hírdeti az Evangé liumot. A rendelő neve: Keresztény Egészségügyi Központ. Már a név is bátorságra vall. A rendelőben pati katisztaság, rend, a falakon minden hol! Igés képek, magyarul, oroszul, ukránul! Ők tényleg megcselekszik az Igét, hírdetik az Evangéliumot, közben az Úr gyógyítja a betegeket! Minden dicsőség az Úré, és hálát adok az Úrnak, hogy megismerhet tem őket és a munkájukat!
Dr. Csáky Tünde háziorvos, üzem orvos, szakvizsgát tett belgyógyá szatból, háziorvostanból, üzemor vostanból és egészségbiztosításból. Tünde előadása időnk lejárta miatt majdnem elmaradt, de a hallgató ság kiváncsisága felülkerekedett az idő korlátain. Előadásának témája: „A New Age hatása az orvostudo mányban.” A New Age szellemisé ge az orvostudományt sem hagyta érintetlenül. Az előadásban először a posztmodern gondolkodást mu tatta be, majd a New Age eredetét és szellemiségét, különös tekintettel az egészséggel kapcsolatos nézetekre. Ebben gyökerezik a természetgyógy ászat is a maga különböző irányzata ival és módszereivel. A kereszténység álláspontja ebben a kérdéskörben is a Biblián alapul. A tudományosan megalapozatlan, igazolatlan előfel tevésből kiinduló gyógymódok nem elfogadhatóak, mert a varázslás és jövedőmondás elemeit tartalmaz zák, félrevezetik és anyagilag kihasz nálják a gyógyulni vágyó betegeket. Ma, amikor az irracionális New Age hullám támadja a természettudomá nyokat, a keresztény hit az értelem és a tudomány oldalán áll.
Összefoglalva:
Nagyon gazdag három napot tölt hettünk együtt. Kicsit közelebb ke rülhettünk egymáshoz, némelyeket jobban megismerhettünk. Gazda godtunk igei kijelentésben, egymást bátorítottuk bizonyságainkkal. A Mennyei Atyánk különbözőnek te remtett bennünket, mégis Benne egyek lehetünk. Hiszem, hogy aki elkezdte a jó munkát, be is fejezi azt Jézus Krisztus Napjára. (Fil 1,6) Meg vagyok győződve, hogy ha megtaláljuk azt a helyet, ahová a Mennyei Atyánk teremtett és élünk azzal a hatalommal, amit Jé zus nekünk adott, valamint a Szent Szellem vezetését követjük, akkor áldás-zuhatagok jönnek a Menny ből és már nem kifelé mennek a magyar állampolgárok, hanem hazafelé igyekeznek. Akkor már Magyarország nem elveszett lesz, hanem megtalált, az Úr Jézus szá mára elpecsételt ország. Hálatelt szívvel mondunk köszö netet az Emberi Erőforrások Mi nisztériumának a konferenciánk tá mogatásáért. Dr. Kiss Katalin
A hit szerepe a gyógyításban, gyógyulásban
Humanitárius szeretet
Bejártam a világot, Európa minden országában jártam, de Amerikában, Ázsiában, Kínában és Japánban is. Bátran merem állítani, hogy a ma gyar orvosok és nővérek az anyagi megbecsülés szintjéhez képest ki magaslóan jobbak a külhoniaknál. De nekünk, akik ide születtünk, itt van feladatunk, ezen a Szent Föl dön és a magyar műveltségben!
10
A magyar betegek nem is sejtik, hogy ilyen kevés fizetéssel bíró orvosok és nővérek milyen nagy szerű munkát végeznek ebben az országban. De a politika egyik trükkje, hogy a dolgokat mindig a megosztottság felé tereli, és az or vosokat szidalmazzák, teszik fele lőssé számos káros társadalmi fo lyamatért. Azt is fontos tudnunk, hogy az egészségügy, az orvosok, nővérek, és a gyógyszerek nagyjá
| Tál és kendő XXVI. évfolyam 3–4. szám | 2015. DECEMBER
ból a magyar emberek tíz százalé káért felelősek. A társadalmi problémák, a nem zettudat, a nemzet stressze, a csa ládi, az egyéni stressz sokkal na gyobb mértékben befolyásolja az egészséget. Ha az egészségügyre háromszor ennyit fordítanának, akkor is csak 1-2 százalékkal lehetne javítani a mutatókon. Egy-egy szociális in tézkedéssel, sokkal nagyobb ered
»