Mert mindennek eljön az ideje Sárkány Panna magyartanár gondolatai M. Simon Katalin Ha eljön ideje című könyvéről a besztercei könyvbemutatón Magerusan Simon Katalin újabb verskötetét tartom kezemben, ezúttal nem gyermekverseket, hanem a lélek mélységeit, az emberi élet értelmét kutató, boncolgató, az ezer karjával ölelő szülőföld iránti szeretet, s a természet csodálatának nagyszerű költeményeit. Mindnyájan ismerjük őt, hisz évtizedeken át több nemzedék tanító nénije volt, akit Székelyföldről vezérelt a sors Besztercére, majd nyugdíjazása után szülőföldjén talált újra önmagára, találta meg további életének értelmét. Újrakezdeni Születésemkor megtanultam újrakezdeni, mindig újra és újra… Véres térddel lépkedni tovább, csiholni tüzet, ha lankad a láng,
rőzse nélkül kovászt érlelve, apró napokat váltani ünnepre. Megélni kínzó veszteséget, életet adni minden percnek, s mint a Nap, ha elmúlt nyugovója, újrakezdeni mindig, újra és újra. 67 verset tartalmaz a kötet, a Kell a szó, Gondolatok, Szerelemidő és Üzenetek címszó alatt szerkesztve. Mély gondolatok hordozói a költemények, az érdekes, sőt helyenként szokatlan képtársítások, a megszemélyesített természet csodálatos világa, a kevés szóval is sokat mondó sorok, a változatos versformák, a dallamosság, a vizualitás feledhetetlen élményt nyújtanak az olvasónak. Kell a szó, ha igaz, ha ápol, ha éltet, Miként eső kell a szomjazó mezőnek – olvashatjuk a a kötet hátlapján. Mert kell a szó, hogy napvilágra kerüljön a lélek, a gondolat, hogy ebbe a rohanó világunkba visszahozza az elfeledt romantikát, a természet utánozhatatlan szépségét és nagyságát, hogy gyötrelmes magyarságunknak így adjon hangot: Őseim közt soká bolyongtam, mígnem anyát választottam, hazát, s a magyarnak szép szavát.
E három virágszálból fontam koszorút keresztemre, melyet hordok vezeklés gyanánt édes bűnömért, hogy anyát és hazát választhattam, s a magyarnak szép szavát. /Vezeklés/ És kellett a szó, hogy a múltat, jelent, és jövőt ezer karjával ölelő szülőföldről olyan versek szülessenek, mint Gondolatok szülőföldemrő, Ami örökre megmarad, Emlékezés, A csodaszarvas. Mert Mi lehet szebb, teszi fel a kissé Balassira emlékeztető kérdést a költő: Emberek, mi lehet szebb hely az erdőnél, hova a sok madár tavasszal visszaszáll, fészkét igazítja dalolva, s a holnapnak fiakat nevel? És kellett a szó, hogy visszahozza a múltból a szerelemidőt, az első csók, az első szerelem érintését, s a szomorú jelent, amelyben oly kíméletlenek az éjszakák – olvashatjuk a Belső beszéd című versében: Kíméletlen éjszakák… Üres vászonra süt a hold, képzeletem tested illatát hazudja,
álmom oly gonosz, csaló. Érintésed vágyom, érezni fontos vagy nekem, én neked, hogy reggel veled ébredek, legyen való, s mit annyi éven át rejtettek gondolataim, élő szavakba önthessem: Szép volt veled az életem. Kevés a kötetben az olyan vers, amely ne természeti képekből építkezne. A kötetet záró versek világa, az ezer színben pompázó természet, a tél fakó nyomdokába lépő, az újulás szinfóniáját hozó tavasz, a nyár, melyben a szél a szőke búzamezőket borzolja, langyos záporesői a föld szomját enyhítik, a kopár kertekben sétáló ősz, a tél, amely fényével borítja az elmúlás nyomdokát. A természeti képekbe zárva ott van az emberi élet tavasztól télig derűs napokkal és viharokkal, isteni ajándék, amelyet értékelni kell. Életünk párhuzamosan fut az évszakokkal, de az egyedi embernek nincs még egy tavasza, megszakad a párhuzam a természet örök életével ellentétben: A tél tavaszba olvad, a tavasz nyárrá virul, nyár hevét az ősz oltja bölcsen,
majd a tél csendjében álomba merül. – olvashatjuk a Sempre viva című versben. Kódolt és nyilt üzenetek hordozója a kötet verseinek nagy része. Az olvasóra bízom, hogy felfedezze és magába zárja őket. Hidat építeni Farkasszemet néznek meredek oldalak, köztük örvény sodrában vergődő folyó, partok távolából kéz kezet nem érint, hidat építeni – ez lenne végre jó! Kőkemény pilléreken állna, találkozna rajta múlt és jelen, tenyerük melege összesimulna, így lenne jövőjük végtelen.
