Merre tovább magyar agrár-, környezet- és vidékpolitika?

.

Merre tovább magyar agrár-, környezet- és vidékpolitika? Ángyán József* Mottó: „Város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezôgazdaság” (Vidéki Térségek Európai Chartája, 1996.)

Helyzetértékelés, kiinduló tézisek Történelmünk során, nehéz helyzetekben mindig vidéki gyökerekbôl táplálkozva, a falusi közösségek erejére támaszkodva tudott a magyar társadalom megújulni. A vidék tehát nem csupán profitérdekeket kiszolgáló termelési tér, hanem egyúttal olyan társadalmi és biológiai tér is, amely az ott élô közösségek és a természeti környezet számára az életfeltételeket biztosítja, a város számára pedig élelmezési és élelmiszerbiztonságot, továbbá hátországot, regenerációs lehetôséget is kínál. A magyar vidék és a mezôgazdaság ügye tehát nemcsak a falun élô, mezôgazdasági termeléssel foglalkozó honfitársaink gondja, a vidék sikereinek *

és kudarcainak a társadalom minden tagja részese. A természeti erôforrások megôrzése, az azokkal való fenntartható gazdálkodás, a mezôgazdaság és a vidék fejlesztése a XXI. században egyre inkább felértékelôdô, egymással szorosan összefüggô, nemzetbiztonsági jelentôségû, stratégiai feladatok. A jó minôségû, biztonságos élelemmel történô élelmiszerellátás, a tájfenntartás, az ivóvízbázisok, a talajok, az élôvilág, a jó környezeti állapot megôrzése valamint a vidéki élet, a helyi közszolgáltatások elôfeltételeinek megteremtése egész Európában a legfontosabb kormányzati célok között szerepel. Magyarországon azonban – elsôsorban az utolsó 8 év elhibázott gazdaságpo-

Ángyán József (1952–) okleveles agrármérnök, mg-i kutató szakmérnök, a mezôgazdasági tudományok kandidátusa, az MTA doktora, a gödöllôi Szent István Egyetem habilitált egyetemi tanára (környezettudományok), Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének igazgatója, országgyûlési képviselô (FIDESZ). Fôbb kutatási területei: agroökológia, agrár-környezetgazdálkodás, fenntartható mezôgazdasági, földhasználati stratégiák és rendszerek, természetvédelem, vidékfejlesztés. H-2103 Gödöllô, Páter K. u. 1., Tel.: 36-28-522 009, E-mail: [email protected]

5

A FALU 2010. XXV. ÉVF. 1. SZ. litikájának következményeként – a vidék mély válságba került. Különösen a kistelepülések valamint a külsô és belsô „végeken” (perifériákon) elhelyezkedô kistérségek kerültek szinte kilátástalan helyzetbe. Egyszerre van jelen és krónikussá vált a munkanélküliség és a munkaerôhiány. A vidéki, helyi közösségek sorra elveszítik szolgáltató és közösségmegtartó intézményeiket, iskoláikat, közösségi közlekedési lehetôségeiket, egészségügyi ellátó intézményeiket, hivatalaikat, postáikat, az ország és a magyar társadalom – élelmezési, víz- és energiaellátási, foglalkoztatási, szociális – kiszolgáltatottsága pedig egyre katasztrofálisabbá válik. Mezôgazdaságunkat a szétesett üzemés torz gazdálkodási szerkezet jellemzi. A tömegtermelô, iparszerû gazdálkodás emelkedô energia- és forgóeszközigénye növeli kiszolgáltatottságát a bankoknak, az energetikai piacoknak és a beszállító iparoknak, az alacsony hozzáadott érték pedig az élelmiszerpiacoknak. A csökkenô fajlagos nyereség következménye a kényszeres birtok-koncentráció, ill. a gazdálkodás felszámolása és a föld eladása. Az egész rendszer csökkenô élômunkaerô igénye következtében rohamosan csökken a mezôgazdaság, a föld népességeltartó képessége. 2004-es EU-csatlakozásunk alapvetôen megváltoztatta a támogatások szerkezetét és piaci helyzetünket. Elmaradt az alkalmazkodás, versenyképességünk a legtöbb területen folyamatosan romlik. Nem történt meg az állam szerepének, feladatainak újragondolása. E folyamat egyenes következményeként a 10 évvel ezelôttihez képest a mezôgazdaságban tevékenykedô gazdasági egységek száma 1/3-ával (mintegy 350 ezerrel), a regisztrált – élethivatásszerûen mezôgazdasági tevékenységet folytató – gazdaságoké pedig 1/5-ével (mintegy 50

6

ezerrel) csökkent. A gazdálkodás végpontjai, az élelmiszeripar és -kereskedelem szinte teljes egésze multinacionális tôkeérdekeltségek kezébe került, a magyar mezôgazdaság nem csupán export-, de hazai piacait is nagyrészt elveszítette. Bár természeti adottságaink, termékeny földjeink, világviszonlatban is kimagaslóan értékes termál-, gyógy- és ivóvízbázisaink, változatos természeti és kultúrtájaink továbbá a földhöz kötôdô („agri-”) kultúránk, a helyi közösségek felhalmozott tudása, élelmiszereink, helyi és regionális termékeink („hungarikumaink”), az ezeket érintô adottságaink kiválóak, mégis azt látjuk, hogy nem tudunk élni velük. Az elmúlt 8 év kormányzati tevékenysége gyakran nemcsak, hogy nem segítette, hanem inkább akadályozta a vidéken élôket az elôrejutásban. A változtatás elkerülhetetlen, ám irányának és teendôinek számba vételéhez mindenek elôtt az agrárium és a vidék jövôképét kell meghatároznunk. Lássuk tehát ennek fô motívumait.

A jövôkép alapvonásai Jövôképünk megrajzolása abból – a „Vidéki Térségek Európai Kartája” által már 1996-ban megfogalmazott – alapelvbôl indulhat ki, hogy: „Város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezôgazdaság.” A mezôgazdaságnak azonban nem minden formája és rendszere képes a vidék megerôsítésére, népességmegtartó képességének növelésére. A Kárpát-medence adottságai, környezeti feltételei, valamint a magyarság több, mint ezeréves, itt felhalmozott tudása és összegyûjtött, kiválogatott mezôgazdasági génkészletei, kiváló minôséget adó helyi fajtái a mai – zömében iparszerû, tömegtermelô – mezôgazdálkodásnál sokkal jobb lehetôségeket kínálnak.

. Magyarország tehát olyan ország lehet, ahol az európai többfunkciós, minôségi mezôgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás válik általánossá. Ez úgy állít elô értékes, szermaradvány-mentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket, valamint helyi energiát és egyéb nyersanyagokat, hogy közben megôrzi talajainkat, ivóvízbázisainkat, az élôvilágot, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját. Egyúttal munkát, megélhetést és elfogadható jövedelmet biztosít a lehetô legtöbb ember számára. Ez a mindenütt – gyengébb termelési adottságú, ám környezeti, természeti szempontból általában annál értékesebb területeinken is – jelen lévô („területfedô”), a tájak eltérô természeti adottságaihoz és gazdálkodási tradícióihoz alkalmazkodó, életképes mezôgazdaság az egyéni/családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épül. Ez biztosítja a tulajdonosi szemléletbôl fakadó „jó gazda gondosságát”, az egymást követô generációk közti felelôs viszonyt, valamint azokat a foglalkoztatási, minôségi termelési, élelmezési és környezeti teljesítményeket, amelyek az egész társadalom számára és a vidék hosszú távú megmaradása szempontjából egyaránt létfontosságúak. E kisebb mozaikokból, családi gazdaságokból építkezô gazdaságszerkezetben a gazdák a piaci versenyben való helytállás érdekében – a köz által közpénzekbôl is támogatott – önkéntes beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési társulásokat, szövetkezéseket hoznak létre, így szerezve meg a termeléstôl az értékesítésig tartó teljes vertikum nyereségét, megosztozva azon a fogyasztókkal. A szuverén, erôs, a jövôben bízó, létében nem fenyegetett, tényleges döntési helyzetben lévô (és döntéseiért maga is felelôsséget vállaló) gazdatársadalom és vidéki polgárság létrejöttének alapját a

vidék és a város közti szolidaritáson, az egymásrautaltság felismerésén nyugvó, „új társadalmi szerzôdés” adja. A leírt agrármodellre, valamint ezen erôs gazdatársadalomra és vidéki polgárságra támaszkodva megvalósulhat a vidékpolitika fô célja: a vidéki térségekben, falvakban és kisvárosokban a hagyományokra épülô polgári életvitel meghonosodása. E jövôkép fontos jellemzôjeként megerôsödnek a nemzeti együttmûködés rendszerének legfontosabb tartópillérei: a haza, a helyi közösségi értékek, a család és az erkölcsi normák, továbbá a hagyományok, tradíciók tisztelete, megbecsülése, a szolidaritás és a gyengék felkarolása, a környezet, a teremtett világ iránti felelôsség, valamint a magán-(családi, egyéni)-tulajdonra épülô gazdaság. A vidéki polgárság megerôsödését a több lábon álló, sokszínû vidéki gazdaság is szavatolja. A tájak jó állapota és a kor színvonalának megfelelô infrastruktúra a vidéket vonzó lakhellyé és turisztikai célponttá teszi. A változatos vidéki gazdaság kiterjed a nem mezôgazdasági – de alapvetôen a termôföldhöz, a mezôgazdasághoz kapcsolódó – tevékenységekre, az ezekre irányuló mikro-, kis- és középvállalkozásokra. A termelôi-fogyasztói közösségek továbbá a helyi és regionális termékek és piacok is hozzájárulnak a térségek gazdasági autonómiájának növekedéséhez és a munka hasznának helyben tartásához. A megerôsödô családok, önálló gazdasági egzisztenciák, erôs civil szféra és helyi közösségek, autonóm kistérségek és azok együttmûködése adja a nemzeti együttmûködés rendszere, a „nép-párti” jövô legfôbb erejét. Természetessé válik az ellátás, az alapvetô szolgáltatások (az önkormányzati hivatal, az egészségügyi ellátórendszer, a posta, a helyi közlekedés, stb.) megléte, 7

A FALU 2010. XXV. ÉVF. 1. SZ. fenntartása és fejlesztése, továbbá megôrzése, féltô gondozása mindannak (a templomnak, az iskolának, a helyi kultúra és közösségi együttlét intézményeinek), amik meghatározzák a helyi társadalom, a falusi és kisvárosi közösségek identitását. Az életminôség javításának mindennapos eszközévé válik továbbá a falumegújítás és -fejlesztés, valamint a természeti és kulturális örökség védelme. Mindez azonos életesélyeket, de más jellegeket biztosít városban és vidéken, ezzel a választás – kényszerektôl mentes – tényleges lehetôségét kínálva a haza valamenynyi polgára, a nemzet valamennyi tagja számára. E fenti jövôkép megvalósítása érdekében az agrár-, környezet- és vidékpolitikai célok – közjót szolgáló – újrafogalmazására és jelentôs változtatásokra van szükség. Lássuk ennek legfontosabb alapelveit, súlypontjait és fô célkitûzéseit.

A változtatás legfontosabb alapelvei, súlypontjai és céljai Átfogó célunk olyan integrált vidékfejlesztési program megvalósítása kell legyen, amely a természeti erôforrás-gazdálkodás, a mezôgazdaság és a nem mezôgazdasági tevékenységet folytató vidéki vállalkozások együttes fejlesztésén keresztül széles rétegeknek nyújt esélyt a felemelkedésre. Egyúttal lehetôséget teremt természeti értékeink, tájaink, egy élhetô környezet fenntartására, a kistelepüléseken élôk életminôségét meghatározó tényezôk átfogó javítására, a vidéki élet becsületének és vonzerejének helyreállítására. Ezen átfogó célrendszer – a helyi gazdaság és társadalom megerôsítésének és a hálózati gazdaság kialakításának – legfontosabb elemei, amelyekre a „nép-párti” agrár-, környezet- és vidékpolitika fejlesztési törekvései irányulnak, az alábbiak: 8

1. a vidéki munkahelyek megôrzése, gyarapítása; 2. a népesség megtartása, a demográfiai egyensúly helyreállítása; 3. agrár- és élelmiszergazdaságunk versenyképességének növelése; 4. az élelmiszerbiztonság és -ellátás szavatolása, a kiszolgáltatottság csökkentése; 5. a vízbázisok, a talajok továbbá az élôvilág és a tájak megôrzése, a környezetbiztonság növelése; 6. helyi erôforrásokra és rendszerekre is támaszkodó energiaellátás, energiabiztonság, a kiszolgáltatottság csökkentése; 7. a vidéki életminôség javítása, a vidéki gazdaság több lábra állítása; 8. a város és vidéke szoros kapcsolatának helyreállítása. A fenti átfogó célokat a – patrióta gazdaság és társadalompolitika jegyében megfogalmazódó – föld- és birtokpolitika, agrárszerkezet- és termeléspolitika, piacpolitika, a vidéki életminôség javítását, valamint a természeti értékek és egyensúly megôrzését célzó környezet-, gazdaság- és társadalompolitika terén az alábbi részcélokon keresztül valósíthatjuk meg. • A föld- és birtokpolitika területén mindent meg kell tennünk azért, hogy a termôföld nemzeti hatáskörben és a gazdálkodó családok kezében maradjon. A jogi továbbá a közgazdasági szabályozó rendszerrel a családok megerôsítését szolgáló gazdálkodási formákat és megoldásokat kell elônyben részesítenünk. A birtokpolitika középpontjába a családi/egyéni gazdaságokat és azok társulásait kell állítanunk. • A természeti erôforrás-gazdálkodás nemzeti hatáskörben tartása, a természeti javak feletti önrendelkezés megtartása nemzeti szuverenitásunk kulcseleme. A nemzetek modernkori bizton-

. ságát ugyanis alapvetôen a természeti erôforrásaik minôsége, mennyisége, állapota továbbá az azok fölött gyakorolt szuverenitás foka határozza meg. Kulcskérdés tehát a tájak, a föld- és vízkészletek, az erdôk továbbá az egyéb természeti javak feletti önrendelkezés megtartása, az ezekbôl fakadó élelmezési és élelmiszer-, ivóvíz- és energiaellátási, valamint környezetbiztonság megteremtése. Mindent meg kell tennünk azért, hogy természeti erôforrásainkat és környezeti javainkat nemzeti hatáskörben és jó minôségben ôrizzük meg a jövô generációk számára. • A környezetvédelem legfontosabb feladatának a környezeti elemek megóvását, tisztaságuk fenntartását, valamint a civilizáció okozta károk (hulladékproblémák, talaj-, víz- és levegôszenynyezés, zajártalom stb.) elhárítását tekinthetjük. Mindezeken túl a környezetbiztonság egyúttal energiabiztonságot is jelent. A vidéki életminôség szempontjából kiemelt fontosságú, hogy településeink környezeti állapota javuljon. • Az agrárszerkezet- és termeléspolitikának a – vidék gazdaságát erôsítô és ezzel társadalmát, helyi közösségeit stabilizáló – többfunkciós mezôgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás minôségi termelési, élelmezési és élelmiszerbiztonsági, energetikai, környezetbiztonsági és foglalkoztatási céljait kell szolgálnia! A monokultúrás tömegtermeléssel szemben olyan gazdálkodási rendszereket kell tehát támogatnunk, amelyek: • lényegesen több munkahelyet teremtenek, több családnak adnak munkát és megélhetést a vidéki térségekben, mint a centralizált, iparszerû mezôgazdasági rendszerek,

így a munkanélküliséggel járó társadalmi költségek is jelentôsen csökkenthetôk, • jó minôségû, szermaradvány-mentes, egészséges, biztonságos és különleges élelmiszereket, színesebb termékkínálatot biztosítanak a hazai és exportpiacok vásárlói számára, • kevesebb fosszilis energiát használnak, így kevésbé kiszolgáltatottak a távoli energetikai piacoknak, • kedvezôbb környezeti és táplálkozási, népegészségügyi hatásaik következtében kisebb társadalmi – környezetvédelmi, egészségbiztosítási – „externális” költségekkel járnak. • Az agrárpiac-politika, -szabályozás és -védelem területén nem mondhatunk ugyan le az exportorientált mennyiségi árutermelésrôl és annak külkereskedelmi egyensúlyra gyakorolt jótékony hatásáról, ám kiemelt célunk kell legyen a magasabb hozzáadott értékû termékek elôállításának elôsegítése, az e téren elveszett hazai és külpiaci pozícióink visszaszerzése. A magyar agrárgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac! Segítenünk kell a kereskedelmi lánc lerövidítését. Át kell értékelnünk és társadalmasítanunk kell a hazai fogyasztóvédelmi politikát. Az élelmiszerbiztonság megteremtése és a helyi élelmiszerpiacok védelme érdekében jelentôsen meg kell erôsítenünk a minôségellenôrzés és a fogyasztóvédelem hazai intézményrendszerét, hiszen a hazai élelmiszertermelés alapvetôen meghatározza élelmezési és élelmiszer-biztonságunkat, így ennek fenntartása és megerôsítése nemzetbiztonsági kérdés. • A vidékfejlesztés európai és hazai eszközeivel – a minôségi szerkezetváltás, 9

A FALU 2010. XXV. ÉVF. 1. SZ. a vidék gazdaságának több lábra állítása, a vidéki életminôség javítása, a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztése révén – meg kell teremtenünk az élhetô vidék feltételeit, annak környezeti, gazdasági és társadalmi stabilitását. Ennek érdekében át kell tekintenünk és újra kell fogalmaznunk az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) prioritásait, forráselosztási arányait, és a forrásokhoz való hozzáférés szabályait. Külön hangsúlyt kell fektetnünk a megújuló energiaforrásokra alapuló regionális rendszerek fejlesztésére, a vidéki térségek energiafüggôségének csökkentésére. Minden lehetséges eszközt fel kell használnunk arra, hogy helyreállítsuk a város és vidéke közti kapcsolatokat. A fenti célok eléréséhez jelentôs teendôk várnak ránk a föld- és birtokpolitika, agrárszerkezet- és termeléspolitika, piacpolitika, a vidéki életminôség javítását célzó gazdaság és társadalompolitika, továbbá az intézményi változtatás, valamint a forrásteremtés és az átalakítás finanszírozásának biztosítása terén. (Ezek kifejtését a szerzô korábbi – a „Részletezô szakirodalom” összeállításban felsorolt – írásai tartalmazzák.)

A megvalósítás alapfeltételei A megvalósítás elôfeltételeinek és kereteinek számbavételénél abból kell kiindulnunk, hogy a valódi gazdaság- és társadalompolitikai fordulathoz tényleges rendszerváltásra, értékrend-váltásra, erkölcsi megújulásra, mint kiinduló alapra és a közösségek államának visszaszerzésére van szükség. A közösségek államának visszaszerzése Ez az – eredeti funkcióihoz, a közjó védelméhez és elômozdításához visszatérô erôs, a közösség környezeti és társadalmi 10

érdekeit védô – állam az „ökoszociális piacgazdasági modell” indirekt (adó + támogatási) illetve direkt (jogi) eszközeivel a köz számára hasznos teljesítmények, a spekuláció és korrupció helyett az értékteremtô munka felé tereli a gazdaság szereplôit, közpénzeket csak a közjó növelésére fordít. Fontos feladatának tartja továbbá: 1. a magyar gazdaság erôforrásainak: a termôföld („barna állomány”), a vízkészletek („kék állomány”), a szellemi tôke („szürke állomány”), a kiváló magyar áruk (helyi, regionális termékek és hungaricumok), a magyar termelôk és fogyasztók, a helyi közösségek elkötelezett védelmét; 2. a nemzet stratégiai vagyonának megôrzését illetve visszaszerzését, és a köz szempontjából okos mûködtetését; 3. a köz számára fontos szolgáltatások és a közösség identitását adó intézmények fenntartását; 4. a társadalmi szolidaritás erôsítése, a gyengék felkarolása, az egyenlôtlenségek mérséklése, továbbá a kárpát-medencei gazdasági és kulturális tér építése révén a nemzeti összetartozás érzésének erôsítését. Teljes körû elszámoltatás Viszonyaink átalakítása elképzelhetetlen akkor, ha nem történik meg az állam által támogatott zsákmányszerzô folyamatok haszonélvezôinek teljes körû elszámoltatása, privatizációs továbbá a közös kassza rovására gyarapított – adóparadicsomokba, off-shore cégekbe kimentett – vagyonának felderítése, és e közös források visszaszerzése. Ez nem „boszorkányüldözés”, hanem annak a demokratikus alapelvnek a következetes érvényesítése, hogy „aki közös kasszákat és vagyont kezelt, annak a kulcsok átadásakor el kell számolnia a közösség rá bízott értékeivel”. (Erre erkölcsi alapú fel-

. hatalmazást persze csak egy olyan kormány kaphat, amely hiteles és minden tekintetben fedhetetlen emberekbôl áll, amelynek „miniszterei” (szolgái) valóban a köz szolgálatára szegôdnek!) Társadalmi párbeszéd Ahhoz, hogy a jövôre felkészülhessünk, mindenek elôtt a múltunkkal és jelenünkkel kell tisztába kerülnünk, és ebbôl kiindulva kell a jövôrôl párbeszédet folytatnunk. Ennek jegyében: • mindenki számára érthetô és hozzáférhetô formában nyilvánosságra kell hozni a támogatások eddigi kedvezményezettjeit ; • a nyilvánosság számára érthetôvé kell tenni a mai vidék súlyos gazdasági, szociális, kulturális válságának okait, és a megoldásról párbeszédet kell kezdeményeznünk, az érintettek bevonásával kell kidolgozni a lehetséges megoldásokat. • a munkában komoly szerepet kell szánni a helyi civil szervezôdéseknek, segíteni kell az önszervezôdést; • fel kell tárnunk és kézzelfoghatóvá kell tennünk az oktatás és a média segítségével a vidéken rejtôzô értékeket, kultúránk kincsestárát, pl. a természettel együttmûködô gazdálkodási formákat, meg kell érte(t)nünk, hogy ezen értékeknek mi a jelentôsége a társadalom túlélése szempontjából; • széleskörû kampányt kell indítani az egészséges táplálkozás és életmód, a fenntarthatóság napi gyakorlatának népszerûsítésére. Gyakorlati oktatás, ismeretterjesztés, tanácsadás A tájékoztatás, képzés támogatása, intézményrendszerének kialakítása a gazdák és a helyi közösségek segítését,

tájékozottságuk, képzettségük és ezzel versenyképességük növelését kell, hogy szolgálja. Ennek érdekében: • néptanítói, népfôiskolai programokat kell indítani, amely a vidéken élôket (különösen az alacsony képzettséggel rendelkezôket) a mindennapi életben való eligazodáshoz szükséges általános és praktikus tudáshoz juttatja; • ingyenes tanácsadói rendszert kell létrehozni, mely naprakész információkkal és segítséggel látja el a gazdákat; • a mintagazdaságok, nyitott porták rendszerét meg kell erôsíteni. Nemzetközi tárgyalások és hazai törvényalkotás A vázolt jövôkép megvalósításához és a kitûzött célok eléréséhez a fentieken túl nemzetközi tárgyalásokra és hazai törvényhozási lépésekre is szükség van. Az EU-val folytatandó tárgyalásoknak ki kell terjedniük: • a föderáció felôl a konföderáció irányába elmozduló Európa koncepciójára, és ezzel összefüggésben az olyan – agráriumot és vidéket mélyen érintô – nemzetbiztonsági jelentôségû területekre, mint: • a külföldi magánszemélyekre, továbbá a kül- és belföldi társaságokra vonatkozó földvásárlási moratórium meghosszabbítása, • az élelmiszer-önrendelkezés kérdésének EU-szintû átgondolása, • a genetikailag módosított (GM) fajták beengedésével kapcsolatos döntés európai parlamenti, illetve nemzeti hatáskörbe utalása; • a Közös Agrárpolitika (KAP) reformja keretében: • a birtokmérettel arányos, degreszszív támogatás, és az így felszabaduló források vidékfejlesztésre va11

A FALU 2010. XXV. ÉVF. 1. SZ. lamint a kis és közepes családi gazdaságok támogatásnövelésére való felhasználása, • a vidékfejlesztési források növelése és a moduláció – vidékfejlesztési forrásokat növelô, és a felhasználás területeit szélesítô – fokozatos továbbvitele, valamint • az ÚMVP forráselosztási arányainak és a forrásokhoz való hozzájutás feltételeinek olyan megváltoztatása, illetve átcsoportosítása, amely segíti a kis és közepes családi gazdaságokat és azok társulásait, a minôségi szerkezetváltást, továbbá a vidéki gazdaság diverzifikálását és az életminôség javítását. A hazai törvényalkotás, alkotmányozás mindenek elôtt az alábbi – az agráriumot és vidéket közvetlenül érintô – területekre és kérdésekre kell, hogy kiterjedjen: • a földtörvény (üzemszabályozás, földvédelem, földvásárlás, -bérlet, zsebszerzôdések, tagosítás, birtokrendezés stb.) módosítása; • a Nemzeti Földalapot, a Nemzeti Vagyongazdálkodás Tanácsot és ZRt.-t továbbá a helyi birtokrendezési bizottságokat és azok mûködését érintô joganyag áttekintése, újrafogalmazása, a földvagyon-gazdálkodás és földrendezés közelebb vitele a helyi közösségekhez; • az agrártámogatási törvény és az ÚMVP újratárgyalása; • a kereskedelmi törvény helyi feldolgozást és kereskedelmet, helyi piacokat, az áruk jelölését (eredet, összetétel, GMOtartalom, CO2-kibocsátási egyenérték, stb.), a hazai termékek arányának növelését (minôség-ellenôrzés, „polcpénz”, „multiadó”, visszatérítés, stb.) érintô elemeinek újraszabályozása; • a kistermelôi élelmiszer-elôállítás, -feldolgozás és -értékesítés feltételeirôl szóló, 14/2006. számú együttes miniszteri 12

• •

• •

•

•

• •

rendeletet módosító 52/2010. (VI.30.) FVM rendelet további módosítása, esetleges törvényi szintre emelése; a piacok rendjét szabályozó 55/2009. sz. kormányrendelet átdolgozása; a védett, ôshonos és veszélyeztetett mezôgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történô megôrzésére vonatkozó 38/2010. (IV.15.) FVM rendelet módosítása; a hungarikumokra vonatkozó törvény megalkotása; az adótörvények (teheráthelyezés az élômunkáról a környezet- és energiafelhasználásra, valamint a szállításra, off-shore cégek ügye, saját célú bioenergia-termelés és -felhasználás stb.) módosítása; az illetéktörvény (a családon belüli – az ÚMVP „gazdaságátadási támogatás” és „fiatal gazdák induló támogatása” jogcímei keretében történô – gazdaságátadás illetékkötelességének eltörlése) módosítása; a közbeszerzési törvény (a szociális célú élelmiszer-beszerzések és helyi közintézmények élelmiszerellátásának kivétele a törvény hatálya alól) módosítása; a magyar élelmiszerkönyv (adalékanyagok korlátozása stb.) felülvizsgálata; a költségvetési törvény (saját forrás, nemzeti kiegészítô támogatások, helyi gazdaság- és társadalomerôsítô források) módosítása.

Finanszírozás, forrásteremtés • A finanszírozást illetôen abból kell kiindulnunk, hogy az EU-ban az egyetlen – ténylegesen – közös politika az agrárés vidékpolitika, ennek megfelelô közös szabályozással és költségvetéssel. Az európai megállapodásban rögzített közösségi valamint nemzeti társfinanszírozási igényû forráskereteink a 2007–2013-as tervciklusra adottak. Ezeket a forrásokat – költségvetésünk

. helyzetétôl függôen – magunk is kiegészíthetjük, a 7 éves pénzügyi keret felhasználásának arányait és részben ütemezését pedig – a közös politika szabta keretek között – részben nemzeti hatáskörben magunk határozhatjuk meg. Ezek formái az alábbiak: • EU agrár- és vidékfejlesztési támogatási keretek és források (SAPS terület-alapú direkt támogatások, agrárpiaci támogatások, EMVA/ ÚMVP vidékfejlesztési keretek), • hazai költségvetési finanszírozású illetve társfinanszírozási-igényû források (top-up: 100% nemzeti forrás, ÚMVP: 20–25% nemzeti forrás, notifikált nemzeti támogatások: 100% nemzeti forrás), • megjegyzendô, hogy a jelenlegi kormány a 7 éves idôszak elsô 3 évében a rendelkezésre álló vidékfejlesztési (ÚMVP) források 55.5%-át elköltötte, további mintegy 25%-át pedig elôre leköti, vagyis a következô kormány mozgástere az 1.400 Mrd. Ft. vidékfejlesztési forráskeret mintegy 20%-ára terjed csupán ki (https://www.nakp.hu/counter/clic k.php?id=395), • az európai eljárásrend ugyanakkor lehetôséget biztosít arra, hogy évente felülvizsgálhassuk a vidékfejlesztési (ÚMVP) forráselosztás belsô arányait és szabályrendszerét, így az új kormánynak azonnal kezdeményeznie kell az EU-nál az új, „nép-párti” agrár- és vidékpolitikai program szerinti korrekciót. • A nemzeti finanszírozás költségvetési forrásfedezeteit az alábbiak biztosíthatják, illetve fokozatosan növelhetik az agrár- és vidékpolitika költségvetési mozgásterét: • az élômunkáról az anyag- és energiafelhasználásra, a környezethasz-

•

•

•

•

nálatra, a beszállításra áthelyezôdô adótételekbôl származó bevételek, földbérleti díjak, a földhöz és a mezôgazdasági ágazatokhoz kapcsolódó illetékek, járulékok, bírságok, a sávos, degresszív – a birtokméret növekedésével arányosan csökkenô mértékû – támogatás megtakarításai, a csökkenô társadalmi költségekbôl (munkanélküli segély, egészségkaszsza kiadásai, szociális segélyek, környezetvédelmi kiadások, közbiztonsági kiadások) származó megtakarítások, az elszámoltatás során visszaszerezhetô – jogellenesen eltulajdonított – nemzeti vagyonelemek és közpénzek, a korrupciós „csapok” elzárása.

Hit és bátorság A vázolt jövôkép megvalósításához kell persze az is, hogy – természeti adottságaink, hagyományaink, a földhöz kötôdô kultúránk továbbá a multinacionális tôkeérdekeltségektôl függetlenül is rendelkezésre álló belsô erôforrásaink ismeretében – elhiggyük: minderre jó esélyünk van. Hinnünk kell tehát a sikerben, és bíznunk kell magunkban! Hinnünk kell abban, hogy adottságaink – nemzeti elkötelezettségû, „patrióta” és „néppárti” gazdaság- és társadalompolitikával, erre irányuló közakarattal párosulva – minderre képessé tesznek bennünket. Ebben a ma – bár darabjaira töredezett, szétzilált, ám – még létezô gazdaközösségekre és a vidék társadalmára – a feltételezettnél is nagyobb mértékben és magától értetôdôen – számíthatunk, ha sikerül ezeket a vidéki közösségeket, benne a gazdák közösségeit is újjászervezni! De nemcsak magunkban bízhatunk. Wass Albert szavaival bízhatunk abban is, hogy: „A világ fölött ôrködik a Rend, s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idô lemarja a gyomokat. 13

A FALU 2010. XXV. ÉVF. 1. SZ. A víz szalad, a kô marad, a kô marad.” És bár – Ady 1912-es szavaival élve – ma is „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek, gúnynyal, szabadon”, és bár – Bibó szavaival – „a hazugságok zsákutcájába beszorult elitek erkölcsi és értelmi lezüllése” végzetesnek látszik, mégis és mindezek ellenére van esélyünk a vázolt jövôkép megvalósítására. Ehhez azonban úrrá kell lennünk azon a „fortélyos félelmen”, ami az 1950-es évek után ma újra igazgatja az életünket. Bátorság is kell tehát a félelmeink legyôzéséhez. Álljon itt ennek erôsítésére Máté evangéliumából néhány sor (10,26-33): „Abban az idôben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektôl! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetôkön!” Részletezô szakirodalom Ángyán J. (2001): Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás, Agroinform Kiadóház, Budapest, 308 p. Ángyán J. – Ónodi G. (2003): Mi történik itt a vidékkel? (Agrárblöffök, elhallgatások és „lezsugázások”), A falu, 2003. Tél, XVIII. évf. 4. sz. 5–24. p. Ángyán J. – Ónodi G. – Tanka E. (2004): A magyar vidék lehetséges jövôképe és fejlesztésének feladatai, A falu, Budapest, 2004. Tavasz, XIX. évf. 1. sz. 11–18. p. Ángyán J. (2005): Agrár-környezetgazdálkodás és vidékfejlesztés az Európai Unióban és Magyarországon (folyamatelemzés, helyzetértékelés és fejlesztési stratégiavázlat), A falu, 2005. nyár, XX. évf. 2. sz. 25–60. p. Ángyán J. (2007): Az agrár- és vidékfejlesztés európai trendje és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, Nemzeti Érdek, Budapest, I. évf. 3. sz. 26–55. p. Ángyán J. (2008): Hol tartunk, mit tegyünk? A falu, Budapest, 2008. Tél, XXIII. évf. 4. sz. 21–28. p.

14

Ángyán J. (2008): Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (2007–2013) kritikai elemzése (In: Sándor P. – Vass L. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2007-rôl, Demokrácia Kutatások Központja Alapítvány, Budapest, 1225 p.), 1129–1150. p. Ángyán J. (2008): Rendszerváltó reménységektôl a falurombolásig (In: Szôcs G. – Mészáros L. (szerk.): Elárvult szabadság, Harmadik Évezred Sorozat, Magyar Múzsa Könyvek, Kecskeméti Lapok, Kecskemét, 327 p.), 29–38. p. Ángyán J. (2009): A falurombolástól a vidék újraélesztéséig (In: Mészáros L. – Szôcs G. (szerk.): Új államalapítás, Harmadik Évezred Sorozat, Magyar Múzsa Könyvek, Kecskeméti Lapok, Kecskemét, 450 p.), 47–60. p. Ángyán J. (2009): Az új, „nép-párti” államépítés agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési programvázlata (In: Mészáros L. – Szôcs G. (szerk.): Új államépítés, új irány, új feladatok, A második kecskeméti konferencia, Harmadik Évezred Sorozat, Magyar Múzsa Könyvek, Kecskeméti Lapok, Kecskemét, 204 p.), 27–49. p. Ángyán J. (2009): Nemzeti agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési programvázlat (in: Medvigy E.: Magyar nemzetstratégia 2. kötet, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 616 p.), 437–455. p. Ángyán J. (2009): Hol tartunk, mit tegyünk? A falu, Budapest, 2009. Nyár, XXIV. évf. különszám, 77–84. p. Ángyán J. (2009): Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás, A falu, Budapest, 2009. Nyár, XXIV. évf. különszám, 85–103. p. Ángyán J. (2009): A falurombolástól a vidék újraélesztéséig, A falu, Budapest, 2009. Nyár, XXIV. évf., 2. sz., 11–24. p. Ángyán J. (2009): Az új, „nép-párti” államalapítás agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési programvázlata, Polgári Szemle, Budapest, 5. évf., 6. sz., 32–53. p. Ángyán J. (2009): Az új, „nép-párti” államalapítás agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési programvázlata, Nemzeti Érdek, Budapest, III. évf., 4. sz., 16–34. p.